CanadaHun - Kanadai Magyarok Fóruma

CanadaHun - Kanadai Magyarok Fóruma

A testület nagy többséggel, 18 igen szavazattal, egy ellenében és egy tartózkodás mellett hozta meg a döntést. A közgyűlés egyúttal újabb pályázatot írt ki a színház ügyvezető igazgatói állására.

A döntést a várost irányító Fidesz-KDNP frakció mellett az ellenzék is támogatta, csupán Koczka Tibor (Fidesz-KDNP) kultúráért is felelős alpolgármester szavazott ellene, és Balassa Péter (Jobbik) tartózkodott.

Az alpolgármester azzal indokolta döntését, hogy nem tartja szükségesnek Jordán Tamás igazgatói mandátumának...
Zöld utat adott a Keystone XL olajvezetéknek a Trump-kormányzat: Donald Trump amerikai elnök pénteken aláírta a Kanada felől érkező olajvezeték építéséről szóló engedélyt.

A nyolcmilliárd dolláros beruházást az előző elnök, Barack Obama 2015-ben környezetvédelmi okokra hivatkozva leállíttatta, annak ellenére, hogy az Egyesült Államok 2008-ban megkötötte a szerződést Kanadával és egyúttal megadta az engedélyt az építkezésre.
Az engedély pénteki aláírásakor - amelyen jelen volt a vezetéket építő kanadai TransCanada...
Betörtek hétfőn hajnalban a berlini Bode Múzeumba, ahonnan egy 100 kilós aranyérmét loptak el, írja a Berliner Zeitung. A II. Erzsébetet ábrázoló, 1 millió kanadai dollár névértékű érme piaci értéke 3,7 millió euró, azaz több mint 1 milliárd forint lehet.

A tettes vagy tettesek egy létrán másztak be a múzeumba, ahol felújítási munkálatok is zajlottak. A létrát később megtalálták a közeli S-Bahn sínei...
Ezzel szeretné elősegíteni a közösségek szülőföldön maradását.

A legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a kabinet támogatja a szülőföldjükön maradt, közel-keleti keresztény és más üldözött vallási és nemzetiségi kisebbségekhez tartozó családokat, és elősegíti ezeknek a közösségeknek a helyben maradását.

A határozat szerint a kormány a 580 millió forintot különít el az iraki Tell-Aszkuf megrongált lakóházainak részbeni helyreállításához, továbbá 310-310 millió forinttal támogatja az Antióchiai Szír...
Két pennsylvaniai helyi lap is jelentette, hogy eladó az állam nyugati vidékén fekvő Reduction település. Az ára másfélmillió dollár.

A településen alig hatvanan élnek, a fénykorában négyszáz ember lakott itt. Egy közelben lévő hulladékfeldolgozó üzem tulajdonosa építtette a munkások számára, hetven évvel ezelőtt. A gyár, amely Pittsburgh hulladékának egy részét dolgozta fel, azóta megszűnt, a gyártulajdonos pedig

évtizedekkel ezelőtt eladta a települést egy helyi gazdának tízezer dollárért.

A Reduction azóta a család birtokában van.

A...
Negyvennégy éve dolgozik a McDonald's alkalmazottjaként egy 94 éves nő az egyesült államokbeli Indiana államban.

Az Evansville Courier & Press című helyi lap beszámolója szerint Loraine Maurert ünnepséggel köszöntötték kollégái és barátai.

Az asszony 1973-ban kezdett dolgozni az étteremláncnál és azóta az állam több McDonald's éttermében is megfordult. Maurer jelenleg a péntek és a szombat reggeli turnusokban dolgozik az evansville-i McDonald's-ban.

[​IMG]

Az étterem...
Jeff Sessions igazságügyi miniszter bejelentette, hogy a kormányzat megvonhatja a költségvetési támogatás egy részét az illegális bevándorlóknak menedéket nyújtó városoktól és szövetségi államoktól.

Sessions miniszter váratlanul megjelent a Fehér Ház szóvivője, Sean Spicer szokásos napi sajtóértekezletén, s ott jelentette be, hogy annak a néhány városnak és szövetségi államnak is be kell tartania az érvényben lévő bevándorlási törvényeket, amelyek pillanatnyilag menedéket nyújtanak az illegális bevándorlóknak.

A tárcavezető...


Halas koszonet, Dr.Gepesz elvallata a radiomusor kesziteset, koszonet erte!
Fogadjatok szeretettel.


* Kovats Kornelia; Raszputyin az őrült szerzetes
* Dr Gepesz; Canadahun idezeteibol....
* Zene,zene minden mennyisegben
* Szuletesnaposok koszontese
* Georgina Bojana; RETRO Kalendarium
* Grandy -tol a RádióZsúr
* Marian Nosztalgia...
Azt írja az újság, hogy Kóbor János nem érti. Én pedig vártam egy kis ideig, a három nappal ezelőtt nyilvánosságra került hír, illetve Kóbor tegnapi megszólalása kapcsán, és arra jutottam, hogy nem szeretném, ha Kóbor János, az Omega frontembere nem értené és értetlenül nézne ki a fejéből még ki tudja meddig a Gyöngyhajú lány körüli történésekkel összefüggésben.

Előzmény röviden: Presser Gábor 1969-ben alkotta meg az Omega számára minden idők egyik legnagyobb magyar slágerét, amelynek szövegét Adamis Anna írta. A dal egy...
Kanada 2015 végén jelentette be, hogy 50 ezer szíriai menekültet fogad be. Ráadásul főleg a veszélyeztetettebb csoportok tagjait várták: nőket, gyermekeket, családokat és az LMBTQ-közösség tagjait.

A letelepedési programban nem...