Hogyan érzem magam fiatalosabban, egészségesebben ma, mint 30 éves koromban?

Published by mbancsi in the blog mbancsi blogja. Megtekintés: 107

Hol volt, hol nem volt, volt egy fiatal nő, aki sok-sok veszteségen (rokonok-barátok)ment keresztül, mint sokan közel és távol közületek. Sokat dolgozott, foglalkozott a családjával, nevelgette a kisfiát, élte a mindennapjait, amikben sok öröm és siker volt, de sok-sok keserűség is, mert nem tudta elereszteni a múlt drámáit.
Az lett a következménye, hogy elkezdett védekezni a környezeti és lelki negatív hatások ellen - hogyan? -egyszerűen elkezdett hízni . Nagyon, de nagyon nem szerette így magát, de nem volt elég ereje, kitartása és ideje, hogy változtasson ezen.

Talán ez is vezetett oda, hogy tönkrement a házassága, majd elvált és megint nem magára, hanem a mindennapok megélésére kellett összpontosítania. Azonban egyszer csak eljött a pillanat, amikor szembesült azzal, hogy nem akar a mostani bőrében egyedül élni a világ végezetéig, így elkezdett keresgélni, kutatni.

ÉS MEGTALÁLTA! Megtalálta a megoldást, amitől elkezdtek olvadni a súlyos kilók, sokat olvasott és dolgozott magán, hogy fel tudja dolgozni, amit eddig nem sikerült és ne hátra, hanem előre tekintsen az életbe! Újra szívesen néz a tükörbe, újra van önbizalma, az egészsége tökéletesen működik és bizakodva keresi társát, mert már tudja, hogy ott van, csak még nem sikerült találkozniuk.

Az a tanulság, hogy ha valami most nincs jól, kezdj el keresni-kutatni, kérj segítséget, változtasd meg az életedet és hidd el, minden jóra fordul, mert mindenkinek joga van a boldogsághoz, sőt megkockáztatom, hogy a boldogság maga az élet értelme!
Hozzászólnál? Jelentkezz be...