Lisa Catsun: Egy nehéz ügy

Published by Vegetable in the blog Vegetable blogja. Megtekintés: 41

Mi történik egy sportossága és külseje miatt foglalkoztatott színész lelkében, amikor brahiból elfogad egy szerepet, amiért negyven kilót kell híznia? Mi történik, ha ekkor találkozik élete szerelmével, aki sportos, szép és még zseni is? Mi történik, ha a nő csak a sportos pasikra bukik? Hát... ezt olvasd el inkább!
___________________________________________
Részlet
___________________________________________
Néztem a tévét, közben előírásszerűen ettem egy nagy doboz kekszes fagyit. Mellé jöhet egy kis muffin. Némi sportműsor, elvégre kell egy kis sport az ember életében. Fene se gondolta, hogy ilyen nehéz meghízni. Bár inkább már a fogyásnál tartanék! Hurrá, reklámszünet, látogassuk meg a reklám helyét.

Kézmosás közben belebambultam a tükörbe és töprengeni kezdtem. Ugyanazt láttam, amit az előző tükörnél. A fejem pufi. A szemeim keskeny rése a puffancsban olyan, mint egy disznófej szemei. Végül is elég turcsi az orrom. Tettem érte, hogy a háj alatt megmaradjanak az izmok, nem véletlenül híztam ilyen nehezen. Optikailag a lényeg, hogy a háj alatt. A kézfejem is pufi. Meg minden más. Még jó, hogy most legalább azt nem láttam, amit zuhanyozás után néz velem szembe. A mellkasom egy méretes díványpárnát utánoz, a hasam plöttyedten lógattyúzik mindenfele. Egy gyors risza, és egy hétig reng. A seggem is méretesre nőtt. Az ezzel szemközti régiókat inkább hagyjuk. Egyrészt külön tanulmány megtalálni, mégis hol van, másrészt utoljára majd két hónapja láttam élesben, külön segédeszközök nélkül. Azért többnyire eltalálom a vécét. Ha nem, akkor takaríthatok. Nagyot sóhajtottam. Még jó, hogy a felkérés nő nélkül talált, mert már régen sikítozva menekülne előlem. Amúgy se volt egy ideje toppon a hangulatom. A nőről jut eszembe! Azt értettem, hogy alig vannak a kövér pasik nővel, kinek kell ez a borzalom? Amit nem értek, hogy ha mégis, akkor hogy a fenébe? Nyakba kötött hassal se lehet odaférni egy nőhöz, akinek nincs lavórnyi mélyedés a hasában. Ha valahogy mégis összejön a balett, még csak nem is látni a nőt mellvonal alatt. Betakarná a hasam. Rémes lehet. Nem baj! Hál istennek nem én vagyok a nőfalás királya, legfeljebb nem keresek nőt, ameddig vissza nem nyerem férfi formámat. Az még eltart egy ideig, előtte még rongálódni kell.

Visszafele battyogtam. Nem égetünk el fölöslegesen kalóriákat! Ráhuppantam a kanapéra, és nyakon csíptem a fagyit. Valami jó legalább legyen ebben a kórságban. Mindegy, nem panaszkodhattam, én voltam a sülthülye. Egy dolog, hogy szinte gyerekként tettem azt az idióta kijelentést, miszerint nem csak felgyúrni, lehájasítani is hajlandó lennék magam egy jó szerepért, de hogyan is lehettem olyan barom, amikor megkeresett a rendező szavam venni, hogy nem rúgtam ki két lábbal? No persze a szerep remek volt. Ha megcsinálom, ember nem mondhatja nekem többé, hogy csak bohóckodni tudok, mint akciókölyök. Végre megkeresnének bármilyen szereppel. És igen, kerestek. Ők, engem. A hiúságomat kicsit azért felpiszkálta. Emiatt is mondtam igent a forgatókönyv alapján. Oké, azt láttam, hogy a főszereplő egy erős, de kövér pasi. Mondta is a rendező, hogy azért ugrottam be neki, mert az erős pasi adott, látta a régi nyilatkozatomat, és mégiscsak könnyebb egy izmost felhizlalni, mint megerősíteni egy kövéret. Szóval igent mondtam. Nekiálltunk mindent megbeszélni. És csak akkor jöttem rá, milyen felelőtlen is volt az az igen. Nem valami tíz-tizenöt kilóról van szó, hogy a főszereplő dundi legyen. Kőkemény negyven kiló! És még csak harminckettőnél tartok.

Eleinte eltakartam a ruhákkal. Egy idő után nem jött össze igazán. De azt a reggelt nem fogom elfelejteni, amikor félkómában és meztelenül kitámolyogtam reggel zuhanyozni, és szembejött velem egy meztelen, dagadt szörny. Ijedtemben felkiáltottam. Ő is felkiáltott. Majd megnéztem magam alaposabban a tükörben. Valami undorító látvány volt. És hol van még a vége! Attól a naptól nem hagytam el a házat. Nem adtam fel persze, én sose adok fel semmit, de az önbizalmam megszűnt létezni. A humorom nagyjából a durva önirónia szintjén áll azóta. És azt hiszem, depressziós is lettem. Nem tuti, mert szégyelltem bárkinek is elmondani, mit érzek. Én, a társaság közepe, a jókedvű fickó, aki mindent túlél. Ezt nem fogom. Sértetlen lélekkel nem.
Jaszladany kedveli ezt.
Hozzászólnál? Jelentkezz be...