• Több ezren a metrón gatya nélkül!


      Tegnap volt világszerte a No Pants Day, azaz a Nadrágmentes Nap a metrón.



      Itthon sajnos nemigen tartjuk ezt a budapesti metrón, de emberek a világ nagyvárosainak metróiban előszeretettel dobják le nadrágjaikat ezen a nemes napon. A lényeg az, hogy úgy utazz együtt rengeteg félmeztelen emberrel, hogy az teljesen természetes legyen. Úgy kell csinálni, mintha semmi különös nem történt volna, mintha az, hogy valaki felül nagykabátban és sapkában, alul pedig csupán bugyiban utazik, a világ legtermészetesebb dolga lenne!

      Az akció nem teljesen veszélymentes, 2006-ban jó pár embert megbilincseltek és kivezették őket a New York-i metróból. Később szabadon engedték őket, és ejtették az ellenük felhozott vádakat, hiszen tulajdonképpen semmilyen törvény nem tiltja, hogy valaki bugyiban utazzon. 2002-ben pont New Yorkból indult amúgy a kezdeményezés, valaki lesétált a föld alá, és előadta, hogy elfelejtett gatyát venni. A többiek aztán sorra csatlakoztak hozzá, és lekapták a ruhájukat.



      Ti részt vennétek ilyesmiben? Végül is legalább ráneveli az embereket arra, hogy még akkor se bámulják a másikat, ha úgy néz ki, mint egy UFO.
      Hozzászólás 27 Hozzászólás
      1. yeti108 logója
        yeti108 -
        Lehet, hogy egyszer majd kipróbálom. Reggel borotválkozás után nem veszem fel a melltartómat...
      1. aniko45 logója
        aniko45 -
        Polgár pukkasztásnak Jó!
      1. Tűz* logója
        Tűz* -
        Idézet Eredeti szerző yeti108 Üzenet megjelenítése
        Lehet, hogy egyszer majd kipróbálom. Reggel borotválkozás után nem veszem fel a melltartómat...
        Azt megnézném!
      1. Zsazsa61 logója
        Zsazsa61 -
        No Pants Day. Ugyan már, ezek az Ufók mindent kitalálnak, hogy a nap ne az legyen , ami, dolgos, munkás , küzdős hétköznap. Vegyük le a gatyát! Most tettünk valami különlegeset. Egy ló......! Csak levettük a nadrágot, a szoknyát, s láthatják az emberek a nagy seggünket, ami persze nem zavar ezen a különleges napon. Ez a véleményem ezekről a különleges mesterséges napokról.
      1. morki logója
        morki -
        Ebben a hóban kíváncsi lettem volna a gatyamentes napra.
      1. TmintTibi logója
        TmintTibi -
        Legalább a zsebesek nem találtak semmit a nadrágban(akin nem volt)...ha esetleg kotorásztak...azt úgyis érezte volna az illető "testközelből"...max csak "mogyorókat"...és "mandulákat" találtak volna...
      1. ngb logója
        ngb -
        Őrültek, de a szó jó értelmében Bár én nem tenném
      1. Tufa logója
        Tufa -
        Szerintem ez egy nagy hülyeség! Kíváncsi vagyok ezek után még mit fognak kitalálni!
      1. Neetyke logója
        Neetyke -
        Egyszer én is kipróbálom. Ki csatlakozik?
      1. Neetyke logója
        Neetyke -
        Legalább nem nézné mindenki a szemben lévő ablakot, hanem valami "jó testet" keresne
      1. Robkri logója
        Robkri -
        Mennyi örültségét ki tudnak találni az emberek.
      1. Mester70 logója
        Mester70 -
        Nem semmi!!!
      1. mezkri logója
        mezkri -
        Coldrex reklámnak jó
      1. Mani85 logója
        Mani85 -
        tuti nem dobnám le a gatyám,pláne ilyen hidegbe.de ki talál ki ilyet?
      1. Ganita79 logója
        Ganita79 -
        Mekkora hülyeség...
      1. sznyezsi logója
        sznyezsi -
        szerintem ez undi
      1. Lacipacipu logója
        Lacipacipu -
      1. pulmo17 logója
        pulmo17 -
        Annyi a kerdesem,hogy ennek mi ertelme van?Mit szeretnenek ezzel kifejezni????szabadsagot vagy mit?
      1. nyililona logója
        nyililona -
        Legalább nyár lenne. Lenne haszna is.
      1. Sárospatak logója
        Sárospatak -
    • Google reklám

    • Friss tartalmak
      Szűrés a következők alapján
      Sorbarendez Intervallum Megjelenítés
      Frissek Frissek Kedveltek Kedveltek Bármikor Bármikor Utolsó 24 óra Utolsó 24 óra Utolsó hét Utolsó hét Utolsó hónap Utolsó hónap Összes Összes Fotók Fotók Fórumok Fórumok Cikkek Cikkek Blog Blogok

      • elfow logója
        Ma, 12:29 PM
        elfow a Kortárs irodalom... témára válaszolt, a Irodalom fórumban
        Jules Supervielle - Imádság az ismeretlenhez Lám, azon kapom magamat, hogy hozzád intézem szavam, én, Istenem, aki azt sem tudom még,...
        649 válasz | 62548 olvasás
      • Ernoe logója
        Ma, 12:17 PM
        Ernoe a Isten és más mesék - 2013 témára válaszolt, a Kritikus szemmel fórumban
        Tegnap gyünyörü idö volt és utközbe beugrottam a feleségemmel Regensburgba, a világ egyik legszebb városába ahogy mondani szokás. Minden teplom...
        1646 válasz | 31821 olvasás
      • rumfic logója
        Ma, 12:14 PM
        rumfic a E-book reader / elektronikus könyv olvasó témára válaszolt, a Irodalom fórumban
        Szia! Itt találsz szótárat Koobo-hoz, remélem jó lesz. http://ekonyvolvaso.blog.hu/2010/10/02/derult_egbol_mobi_szotar A Kindle-s a K4-en és a...
        2222 válasz | 330930 olvasás
      • csuri60 logója
        Ma, 12:03 PM
        csuri60 a Táguló univerzum témára válaszolt, a Tudomány,Technika fórumban
        Tény, hogy a világmindenség van, létezik. Hogyan keletkezett? Mikor? Erre a tudósok is elismerik, hogy csak feltételezésik vannak. Minden...
        99 válasz | 8259 olvasás
      Még több aktivitás