Hírek Az Egyesült Államok kifizeti a teljes tartozását, és visszalép az UNESCO-ba

Az amerikai kormányzat bejelentette, hogy visszalép az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetébe csaknem hat évvel azt követően, hogy Donald Trump előző elnök kiléptette az országot az UNESCO „Izrael-ellenes elfogultságára” hivatkozva.


John Bass amerikai külügyminiszter-helyettes közölte, hogy ezzel Kína erősödő befolyását akarják ellensúlyozni, az ugyanis megnehezíti „a szabad világ víziójának” előmozdítását világszerte. Azt is hozzátette, hogy az UNESCO-nak fontos szerepe van a mesterséges intelligenciára és a tudományos oktatásra vonatkozó sztenderdek meghatározásában.


„Ha tényleg komolyan gondoljuk a versenyt Kínával a digitális korban, nem engedhetjük meg magunknak, hogy továbbra is távol maradjunk” – mondta.


Az amerikai kormány 150 millió dollárt különített el az UNESCO számára a jövő évi büdzséből, és több részletben a teljes, 619 millió dolláros tartozást is meg fogja téríteni a szervezetnek a tervek szerint.


Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének éves költségvetése 534 millió dollár.


Az Egyesült Államok és Izrael azután állította le az UNESCO finanszírozását, hogy a szervezet 2011-ben felvette teljes jogú tagjai közé Palesztinát. A Trump-adminisztráció a régóta fennálló „Izrael-ellenes elfogultságra” és a vezetési problémákra hivatkozva 2017-ben be is jelentette a kilépést.


Richard Verma amerikai külügyminiszter-helyettes előző héten levelet küldött Audrey Azoulaynak, az UNESCO igazgatójának, amelyben kérelmezte országa újbóli csatlakozását. Ebben üdvözölte a közel-keleti helyzettel kapcsolatos vita depolitizálása terén elért előrelépéseket és a menedzsment reformját.


Azoulay hétfőn, a szervezet ülésén is bejelentette az Egyesült Államok visszatérését célzó tervet, amelyet nagy ováció fogadott a delegációk részéről. A lépés nyomán jelentősen bővülnének az UNESCO anyagi lehetőségei, amelynek korábban Washington volt a legnagyobb finanszírozója, nagyjából 22 százalékát fedezte a költségvetésnek.


A kínai küldöttség vezetője is értékelte az újbóli csatlakozást, hangsúlyozva, hogy az amerikai kormány távolmaradásának negatív hatása volt az ügynökség munkájára.


„Komoly dolog a tagság egy nemzetközi szervezetben. Reméljük, hogy az Egyesült Államok visszatérése ezúttal azt fogja jelenteni, hogy elismeri a szervezet misszióját és céljait” – fogalmazott.


A tagsági kérelemről az ENSZ 193 tagállama fog dönteni júliusban.


Az Egyesült Államok egyszer már kilépett az UNESCO-ból Ronald Reagan egykori elnök alatt, még 1984-ben, aki úgy látta, hogy a szervezet korrupt és a Szovjetunió érdekeit szolgálja. A visszacsatlakozásra 2003-ban került sor.

1686677248333.png
 
Még hogy Izrael ellenes? az UNESCO
Előtte meg Szovjetbarát?
És ezt Trump és Regan mondta?
Miket beszélnek ezek
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,992
Tagok
615,986
Legújabb tagunk
Psychiatriczex
Oldal tetejére