Juuuhúúúú! Na, ki jött meg?!
Ági és mindenki! Sajnos nagyon nagy dumás vagyok, de igyekszem ritkán megszólalni, mert akkor másnak nem jutna hely. Néha aláírom, hogy Andi vagyok, hát én vagyok az Andi néni.
Szeretek tanítani, akármilyen megátalkodott dolog ilyet mondani a mai átok világban, rajongásig a virágokat, pontosabban a természetet. Na, nem a virágültetős, kertészkedős módon, a virágaim leginkább egy elvadult angol parkhoz hasonlítanak, de mindenki kap egy esélyt, megmutatni, mit tud. Nézni, megfigyelni szeretem a természetet, azon kevesek egyike vagyok, aki látásból, könyv nélkül megkülönbözteti egymástól a gilisztaűző varádicsot és az odvas keltikét, de nem szedi le, mert élni muszáj. Régen szerettem olvasni, hajnalig, egyszerre 4 könyvet, ma már sajnos nincs hozzá türelmem. Szoktam varrni is, de a rosszabb fajtához tartozom, sok munkám van, aminél lehet, már csak 9 x kellene és 3 cm kontúr, és kész is lenne. És akkor veszek magam elé másikat.
Persze a gyerekeknek hogy tudom mondani, hogy tessék mindent befejezni.
Na, mindegy. És mindent szeretek, ami a kézhez kapcsolódik, Isten áldása, hogy ezer dolgot meg is tudok csinálni. Még csipkét is verek, no. (Hogy miért kell a csipkét verni, azt most hagyjuk). Megtetszett a 0.-ban, hogy a Toszkána felvetésem elindított egy kis helybéli lavinát, olyan kis csevejes lett, de belátom, hogy annak nem ott a helye, pedig oda is illene. Csak hát igen, ahogy Anyóka mondta, hogy mikor hol beszélgetünk a főzésről, annyira azért hosszú távon nem volna mindenki annyira fegyelmezett, hogy ezt magában koordinálni tudja és akarja. Szóval eljöttem ide utánatok, akárhogy is menekültetek, most pedig uff, én beszéltem, megyek tovább.
Bogyimami, kedves, mit jelent, hogy szolgáltad a hazát? Szó szerint, vagy átvitt értelemben?