Első alkalommal engedélyeztek örökbefogadást meleg házaspárnak ...

Engedélyezte egy berlini meleg házaspárnak nevelt gyermekük örökbefogadását a bíróság, ez az első örökbefogadás azonos nemű házaspárok esetében Németországban a melegházasság bevezetése óta – közölte kedden a leszbikusok és melegek németországi szövetségének (LSVD) berlin-brandenburgi szervezete.

Németországban az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatának jogintézményét 2001-ben vezették be. Azóta több tízezer ilyen kapcsolatot tartanak számon. Az alkotmánybíróság időközben hat alkalommal a bejegyzett élettársi kapcsolathoz fűződő jogok bővítésére kötelezte a törvényhozást. Ilyen volt, amikor például rendelkezett arról, hogy az azonos nemű párokat is megilleti a házastársaknak járó adókedvezmény.

Az azonos nemű párok egyenjogúsításának folyamata az idén júniusban teljesedett ki. Ekkor a szövetségi parlament (Bundestag) megszavazta a melegházasság bevezetését. A polgári törvénykönyv házasságról szóló, 1535. paragrafusának módosítását 393 igen szavazattal, 226 nem szavazat és 4 tartózkodás mellett fogadták el.

Az október 1-jén hatályba lépett módosítással a paragrafusban a

“házasságot egy életre kötik”

szakasz helyére az kerül, hogy

“a házasságot két különböző vagy azonos nemű ember köti egy életre”.

Azonban az LSVD szerint a törvényhozóknak maradt még tennivalójuk. Az érdekképviseleti szervezet a többi között sürgeti, hogy a büntetőtörvénykönyvben rögzítsék, hogy a homofóbia az úgynevezett gyűlölet-bűncselekmények egyik indítéka lehet. Azt is kérik, hogy a szövetségi kormány és a tartományok indítsanak programokat az ilyen típusú bűncselekmények megelőzésére és visszaszorítására.

MTI

meleg_par-1024x576-800x576.jpg






 
Nem tudom, kitől olvatam, hogy a sikeres liberális demokrácia - a maroknyi kisebbség folyamatos, bővülő és elsöprő uralma a sokszor tehetetlenné tett többség felett.
Amit meghivatkozol(és nem tudod hol olvastál)inkább a diktatúrákra hasonlít. Én kerestem de a google sem találja mit írtál.
 
Amit meghivatkozol(és nem tudod hol olvastál)inkább a diktatúrákra hasonlít. Én kerestem de a google sem találja mit írtál.
Nem csodálom, hogy a Guglival nem találod - valamikor régesrég olvastam, könyvben. Valami történelmi könyvben. Mellesleg egyáltalán nem a diktaturához hasonlít, akármilyen szép is lenne visszakanyarintani a dolgot. Egészen egyszerűen az, ami. Az általában igen hangos kisebbség nemritkán értelmetlen dolgokért történő nemritkán agresszív tülekedése, amit legegyszerűbb azzal elérni, hogy megfélemlítik, zsarolják és ellehetetlenítik a többséget. Bár, ha ez így diktatúra (márpedig némileg fedi) - akkor bocsánat: akkor az.
 
Kérdés, hogy milyen család modell lesz így a gyerek előtt. Viszont jobb egy ilyen családban felnőni, ahol szeretik, mintha bántalmazó hetero szülők gyermekeként kéne élnie. Bár ez egynemű pároknál is benne van a pakliban.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,992
Tagok
615,986
Legújabb tagunk
Psychiatriczex
Oldal tetejére