Halálos baktérium szabadult ki egy amerikai laborból

Veszélyes és gyakran halált okozó, bioterrorizmushoz is felhasználható baktérium szabadult ki tavaly egy Louisiana állambeli főemlőskutató-központ szuperbiztonságos laboratóriumából – jelentette helyi idő szerint vasárnap a USA Today című napilap. A hatóságok az újság szerint azt mondták, hogy az embereket semmilyen veszély nem fenyegeti, bár a szennyezés kiterjedését egyelőre nem ismerik.

Vizsgálják, hogyan kerülhetett ki a baktérium a tulane-i nemzeti főemlőskutató-központ laboratóriumából, ahol a szakemberek a kórokozó elleni védőoltás kifejlesztésén dolgoznak. 2014 novemberében vagy még korábban történhetett a baj, a projektet ideiglenesen felfüggesztették.

A kutatóközpont körülbelül 80 kilométerre található az Egyesült Államok déli részén lévő szövetségi állam legnagyobb városától, New Orleanstól.

Az érintett mikroorganizmus neve latinul Burkholderia pseudomallei vagy más néven Whitmore-bacilus. Elsősorban Délkelet-Ázsiában és Ausztrália északi részén fordul elő, és a szennyezett talajjal vagy vízzel való közvetlen érintkezéssel kerülhet emberre és állatra. Azok közé az anyagok közé sorolják, amelyeket bioterrorizmusra lehet felhasználni.

A hatóságok közölték, hogy a baktériumot nem észlelték a kutatóközpont területén, ugyanakkor tavaly novemberben megfertőződött négy rhesusmajom (makákó), amelyeket a külső, bekerített részen őriztek, de egyszer sem használták őket a vakcina kifejlesztését célzó kísérleteknél.

A USA Today szerint a megbetegedett állatok közül kettőt elaltattak. A vizsgálatok kimutatták, hogy a majmok feltehetőleg akkor kerülhettek kapcsolatba a baktériummal, amikor a komplexum állatkórházában kezelték őket.

Januárban egy szövetségi ellenőr betegedett meg 24 órával azután, hogy felkereste a tulane-i központot, de lehet, még a látogatás előtt támadta meg szervezetét a baktérium, mivel előzőleg külföldi kiküldetésen volt.

Andrew Lackner, a kutatóközpont igazgatója elmondta, hogy eddig a létesítmény területéről vett 39 talaj- és 13 vízmintát vizsgáltak meg, de egyikben sem fedezték fel a baktérium nyomait.

A USA Today szerint azonban ennyi minta tesztelése kevés a kórokozó kimutatásához. A napilap úgy tudja, hogy a központ illetékesei szükségesnek ítélték meg a vizsgálatok folytatását. "Rendkívül komolyan vesszük a történteket. Ez az egész nagyon nyugtalanító számunkra" – hangsúlyozta Lackner.

Richard Ebright, a New Jersey-i Rutgers Egyetem egyik biológiai biztonsági szakértője az újságnak azt mondta: "nagyon aggasztó", hogy nem tudják megállapítani, miként terjedhetett szét a baktérium.

bakteriumok.jpg
 
Csatolás megtekintése 1318924
Valódi veszély
 
Akármekkora a szabályozás ezeket is csak emberek üzemeltetik, akiknek a munkájuk egy idő után szükségszerűen rutinná válik. A rutinban pedig a legapróbb változás hibához vezet.
Nekem ezen kívül az a félelmem, hogy ha valami bioterrorizmusra használható, akkor a hozzá kapcsolódó kutatások bizony nem kerülik el ezeket a területeket. Szerintem jobb ha nem tudjuk, hogy a világ hány laboratóriumában mennyi halálos kórokozó várja, hogy kitörjön.
 
Ez az egész valami a végtelenül debil hülyegyerekekre emlékeztet, akik előszeretettel játszadoznak mindennel, ami épp eszükbe jut vagy a kezükbe kerül. Nekem ne tessék elmagyarázni, hogy nagyon jó és nemes dolog a legundorítóbb és gyilkosabb mutánsok kitenyésztése, meg bármi hasonló. Ilyen kérdésekben nincs olyan hogy terrorista meg nem terrorista. Őrület van, egyszerű őrület. Analemának igaza van - inkább ne is tudjunk az egészről, mert az ilyesmi fajta kis katonáskodásdi csínytevéske már rég túllépte az emberi értelem, a magyarázhatóság és sok más határait.
 
"Rendkívül komolyan vesszük a történteket. Ez az egész nagyon nyugtalanító számunkra" – hangsúlyozta Lackner.”

Hát, nem tudom mit higgyek?
„a projektet ideiglenesen felfüggesztették.”
Szerintem inkább most kéne rágyúrni az ellenszer kifejlesztésére.

Szuperbiztonságos laboratórium. Hmm… Remélem azért ők is picit elbizonytalanodtak, amikor a bezárt ajtók ellenére a szabadból, integetett nekik a kis szökevény.
Na persze annyira nem, hogy rosszat sejtsenek. Annak ellenére, hogy még abban sem voltak biztosak mikor szabadult ki, („2014 novemberében vagy még korábban történhetett a baj,”) elégendőnek tartották, hogy hónapokig bújócskázzanak vele a kertben.

Na de,
„A hatóságok az újság szerint azt mondták, hogy az embereket semmilyen veszély nem fenyegeti,”
Huhh… Megnyugodtam.
„bár a szennyezés kiterjedését egyelőre nem ismerik.”
Mégse.

Én is csak annyit kérnék tisztelettel, intézzék ezt továbbra is titokban! Mindenkinek úgy lesz a legjobb. Nekik nem kell felelősséget vállalniuk, én pedig a sorsomba beletörődve, abban a tudatban döglöm bele az „influenza felülfertőzésébe”, hogy nem érzem magam áldozatnak.
 
Veszélyes és gyakran halált okozó, bioterrorizmushoz is felhasználható baktérium szabadult ki tavaly egy Louisiana állambeli főemlőskutató-központ szuperbiztonságos laboratóriumából – jelentette helyi idő szerint vasárnap a USA Today című napilap. A hatóságok az újság szerint azt mondták, hogy az embereket semmilyen veszély nem fenyegeti, bár a szennyezés kiterjedését egyelőre nem ismerik.

Vizsgálják, hogyan kerülhetett ki a baktérium a tulane-i nemzeti főemlőskutató-központ laboratóriumából, ahol a szakemberek a kórokozó elleni védőoltás kifejlesztésén dolgoznak. 2014 novemberében vagy még korábban történhetett a baj, a projektet ideiglenesen felfüggesztették.

A kutatóközpont körülbelül 80 kilométerre található az Egyesült Államok déli részén lévő szövetségi állam legnagyobb városától, New Orleanstól.

Az érintett mikroorganizmus neve latinul Burkholderia pseudomallei vagy más néven Whitmore-bacilus. Elsősorban Délkelet-Ázsiában és Ausztrália északi részén fordul elő, és a szennyezett talajjal vagy vízzel való közvetlen érintkezéssel kerülhet emberre és állatra. Azok közé az anyagok közé sorolják, amelyeket bioterrorizmusra lehet felhasználni.

A hatóságok közölték, hogy a baktériumot nem észlelték a kutatóközpont területén, ugyanakkor tavaly novemberben megfertőződött négy rhesusmajom (makákó), amelyeket a külső, bekerített részen őriztek, de egyszer sem használták őket a vakcina kifejlesztését célzó kísérleteknél.

A USA Today szerint a megbetegedett állatok közül kettőt elaltattak. A vizsgálatok kimutatták, hogy a majmok feltehetőleg akkor kerülhettek kapcsolatba a baktériummal, amikor a komplexum állatkórházában kezelték őket.

Januárban egy szövetségi ellenőr betegedett meg 24 órával azután, hogy felkereste a tulane-i központot, de lehet, még a látogatás előtt támadta meg szervezetét a baktérium, mivel előzőleg külföldi kiküldetésen volt.

Andrew Lackner, a kutatóközpont igazgatója elmondta, hogy eddig a létesítmény területéről vett 39 talaj- és 13 vízmintát vizsgáltak meg, de egyikben sem fedezték fel a baktérium nyomait.

A USA Today szerint azonban ennyi minta tesztelése kevés a kórokozó kimutatásához. A napilap úgy tudja, hogy a központ illetékesei szükségesnek ítélték meg a vizsgálatok folytatását. "Rendkívül komolyan vesszük a történteket. Ez az egész nagyon nyugtalanító számunkra" – hangsúlyozta Lackner.

Richard Ebright, a New Jersey-i Rutgers Egyetem egyik biológiai biztonsági szakértője az újságnak azt mondta: "nagyon aggasztó", hogy nem tudják megállapítani, miként terjedhetett szét a baktérium.

Csatolás megtekintése 1318924
Megjegyzem máshol be sem jelentenék az ilyesmit -utólag sem.
Minden biztonsági rendszer leggyengébb láncszeme az ember.
 
A Föld himlőmentes - De a himlő vírusát is őrzik, mert etikai szabály, ( vagy mi a csudának nevezik) hogy ember a földön tudatosan egy fajt sem semmisíthet meg. (Ezt olvastam) És azt is, ha mégis....- legyen kezdőanyag az ellenszérum gyártásához.
 
Szervusztok ,
magam már tudom ki volt a tettes !! A Hammel-ni patkány fogó !!! Láttam saját szememmel amikor ott állt furulyályával a kezében és annak hangjára hagyta el e baktérium a laboratorium területét . itt a vége fuss el véle :rohog:. Vagy ez ujabb inditék szigorubb törvények hozzatalára , esetleg egy ujabb "demokratikus" beavatkozásra valahol e világon ???
 
Ha egy esemény megtörténhet, annak a bekövetkeztét megakadályozni nem lehet. Mindenféle költséges intézkedésekkel tetszőlegesen kicsire csökkenthető a valószínűsége, de az igen kicsi valószínűség is valószínűség. A szuper biztonságos laboratórium ezúttal sem szuper, sem biztonságos nem volt. Lehet, hogy elgondolkodunk a történteken? Azon, hogy ha meglelik azt a rést, ami szuper biztonságos rendszerből kiengedte a baktériumot, és mondjuk betömik, akkor még mindig lehetséges másik rés, amin újra kiszabadulhat valami gyilkos fertőzés?
 
Azzal még ki tudok békülni, hogy őrzik. Jó az, ha megvan szükség esetén.
Csak kérem, ne piszkálják, ne böködjék, még bottal se amíg nem muszáj! :)
 
Ha egy esemény megtörténhet, annak a bekövetkeztét megakadályozni nem lehet. Mindenféle költséges intézkedésekkel tetszőlegesen kicsire csökkenthető a valószínűsége, de az igen kicsi valószínűség is valószínűség. A szuper biztonságos laboratórium ezúttal sem szuper, sem biztonságos nem volt. Lehet, hogy elgondolkodunk a történteken? Azon, hogy ha meglelik azt a rést, ami szuper biztonságos rendszerből kiengedte a baktériumot, és mondjuk betömik, akkor még mindig lehetséges másik rés, amin újra kiszabadulhat valami gyilkos fertőzés?

Nem akarok gondolkodni! Nem akarok gondolkodni! :)
A póktól sem félek, amíg tudom követni a mozgását, de amikor hirtelen eltűnik szem elől… :o
De a legjobb ha azt sem tudom, hogy ott van. ;)
 
Szervusztok ,
magam már tudom ki volt a tettes !! A Hammel-ni patkány fogó !!! Láttam saját szememmel amikor ott állt furulyályával a kezében és annak hangjára hagyta el e baktérium a laboratorium területét . itt a vége fuss el véle :rohog:. Vagy ez ujabb inditék szigorubb törvények hozzatalára , esetleg egy ujabb "demokratikus" beavatkozásra valahol e világon ???
Kétlem :/
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,909
Tagok
615,973
Legújabb tagunk
SzekeresnéKM
Oldal tetejére