A piros palástban, püspöksüvegben és pásztorbottal ajándékokat osztó Mikulás eredetileg a katolikus vallású vidékeken Szent Miklósnak, a Lycia római provinciábanfekvő Myra (en) püspökének népies alakja. Szent Miklós a gyermekek és diákok védőszentje. Ezért a későbbi korokban a népi vallásosság hatására kialakult ajándékosztó püspöksüveges Mikulás előképének és mintájának a gyermekek védőszentjét tartják. 1087-ben Myrából a Dél-Olaszországi Bari városába vitték Szent Miklós ereklyéit, miután a város egyike lett Európa legjelentősebb keresztény központjainak. [SUP][2][/SUP]A Szent Miklós napi magyar népi hagyományok német hatást tükröznek. A katolikus szent kultuszát Németországba a 10. században vitték el a kereskedők. A középkorban szerepjátékokkal emlékeztek meg Szent Miklós tetteiről . Kezdetben a különféle játékokban a kolostori iskolák legifjabb diákja alakította Miklóst. Később ezt a szerepet a felnőttek vették át. Ebből alakult ki aztán a szokás és került Magyarországra, hogy az ünnepnap előestéjén, egy később magyar nyelvterületen "Mikulás"-nak elnevezett piros köpenybe öltözött apó, házról házra járt és vizsgáztatta, dicsérte, ajándékokkal halmozta el a gyerekeket, vagy éppenséggel megfenyítette, megbüntette őket. A modern magyar néphagyomány szerint december 5. éjjelén – december 6. hajnalán a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt évben jól viselkedtek, kisebb ajándékot ad nekik. Ez a népszokás, azaz az ablakba kitett csizmákba ajándékot helyező titokzatos Mikulásjárás körülbelül egy évszázadra tekint vissza. [SUP][3][/SUP] Magyar nyelvterületen Mikulás alakjára használatos az újabb keletű, a szélesebb körben csak az 1950-es évek óta elterjedt, Télapó elnevezés is, ami feltételezhetően teljesen téves összemosása a különböző kultúrkörök hagyományainak.