Pánik: több embert meglőttek egy New York-i kórházban

New York - Több embert meglőttek egy New York-i kórházban - jelentette pénteken a helyi rendőrség. A hatóságok szerint az elkövető legalább egy embert megölt, mielőtt végzett volna magával.

J. Peter Donald, a New Yorki rendőrség szóvivője szerint a fegyveres támadó meghalt.

A lövések a bronxi Lebanon kórházban dördültek el helyi idő szerint délután három óra felé.

A rendőrség korábban még nem tudott halálos áldozatokról. A hatóságok szerint legalább két embert meglőttek, míg a The New York Times című amerikai lap a tűzoltóság egy tisztségviselőjére hivatkozva három sebesült orvosról jelentett. A rendőrség vizsgálja, hogy hányan sebesültek még meg a lövöldözésben.

Korábban még arról lehetett tudni, hogy az elkövető még szökésben van, de még mindig az egészségügyi létesítmény területén tartózkodik.

A CBS televízió tudni véli, hogy a kórház egy volt dolgozója egy puskával barikádozta el magát az épületben. A hatóságok egyik névtelenséget kérő illetékese szerint a férfi egy orvosi köpenyt viselt, amelyben elrejtette fegyverét.

A televízióban látható felvételek a rendőrség és a tűzoltóság járműveivel körülvett kórházat mutatták, amelynek tetején fegyvert tartó rendőrök voltak.

Blikk

korhaz new  york.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,636
Tagok
615,958
Legújabb tagunk
yeti07
Oldal tetejére