nmikimouse
Tag
Pirézek esete a harapós közgazdasággal
Pirézia a világ egyik legutáltabb és egyben leggazdagabb országa. Erről az államról szinte nem tudni semmit, és a pirézek mindent meg is tesznek, hogy ez a jövőben is így maradjon. Az egyik közvéleménykutató-intézet, a Tárki 2006- és 2007-es felmérése is dokumentálja, hogy a magyar lakosság 68%-a utálja pirézeket - és ez nem a véletlennek köszönhető. Piréziáról csak kósza legendák terjednek – az itt leírtak is csak élménybeszámolókon alapulnak, hiteles forrásokat aligha találnánk a pirézek zárkózottsága miatt (bár néhány utalást a Szabadkőművesek és a háttérhatalmak összefonódásának az elméletében találhatunk utalást rájuk az internet legsötétebb bugyraiban, de azokat aligha lehet komolyan venni).
Hogy miért lett Pirézia leggazdagabb egyben legutáltabb és talán legtitokzatosabb népe a Földnek?
E kérdésre a válasz elsődlegesen történelmi okokra vezethető vissza és szerepet játszik benne a piréz lakosság „szigetország mentalitás”-a is. Pirézia a XX. század elején még csak egy átlagos kis ország volt a Csendes-óceán egyik festői szigetén – pár százezres lakossággal. Az I. világháborúban semleges fél maradt, de a háborút követő újjárendezést és a 1929 nagy gazdasági világválságot nagyon megsínylette az ország, mert exportált termékeik révén nagyon kapcsolódtak mind Németországhoz, mind az USA-hoz. A nemzetközi gazdasági válság miatt Pirézia korabeli legfontosabb exportcikkére, a kecskebűvölő csodafurulyára hirtelen már nem volt igény sem az angolszász területen sem Németországban.
Ekkor pár év mélyszegénység időszaka jött el a kis ország számára – és ahogy az ilyenkor lenni szokott - a következő, 1931-es választásokon a legpopulistább jelölt került hatalomra: Pio Francis, aki kampánya során minden rosszért, megtalálta a megfelelő bűnbakot - egy rég letűnt kor jelképeit -, az Atlantisziakat. Pio Francis olyan szélsőjobboldali, erősen nacionalista érzelmű (de még nem fasiszta), elég egyedi világképpel rendelkező elnök (a korabeli feljegyzések szerint sült bolond), akinek meggyőződése volt, hogy ő Jézus Krisztus III. reinkarnációja – ezért ő jó elnök is.
Abban az időszakban annyi zűrös alak volt a nemzetközi politikában, hogy senki nem törődött egy kicsi ország kicsit flúgos vezetőjével. Ám Pionak a látszat ellenére volt gazdasági érzéke… sőt a Pio-i modell, ami Pirézia gazdasági sikerének, és jólétének a kulcsa – neki köszönhető.
Pio 1932 májusában összehívta Pirézia legjobb közgazdászait - szembeköpve közgazdaságtan és a piacgazdaság alapvető szabályait - egy merész ötlettel állt eléjük, mely szerint egy olyan pénznemre van szükség, ami távol tartja a külföldi nagytőkések „mocskos mancsait” a piréz pénztől, akiknek köszönhető a nagy gazdasági világválság, egyben megóvja országát a káros hatásoktól, amit befolyásolhat a külgazdaság bizonytalan légköre.
Egy szó, mint száz, Pio elnök kitalálta: a pénz legyen harapós. Ennek két előnye is van: a pirézek sem költik el olyan lelkesen és hamar a nehezen megkeresett kis pénzüket, illetve a külföldi oligarchákat is száműzni lehet az országból, és őket helyettesíteni lehet hithű piréz oligarchákkal.
A közgazdászok nem egészen értették mit akar az elnök, de Pirézia prezidentális jellege miatt az elnök szava megkérdőjelezhetetlen volt.
… és így kezdődött a harapós-pénz története….
A közgazdászok különféle harapós állatokkal próbálkoztak - számtalan kísérletet végeztek (pl. tesztalanyként felhasználtak tigrist, kobrát, aligátorteknőst is), de végül az erre a célra tenyésztett Piranha lett a „befutó”, mint új pénznem. A választás több okból is szerencsés volt: A Piranha név hasonlított a Pirézre, így a nemzeti tudatot is növelni lehetett, mérete is megfelelő volt, illetve eléggé rossz volt az image is ahhoz, hogy külföldiek „mocskos kezeit” távol tartsa az új nemzeti fizetőeszköztől.
Ezt követően a közgazdászok a templomban együtt imádkoztak, hogy ne legyen az elnök ötletéből orbitális nagy baj….
Pio elnök elképzelései az utópisztikus jövőképről sikeressé váltak: a külföldiek menekültek az országból (kezeik védelmében), a pirézek jobban beosztották pénzüket (kezeik védelmében), és létrejött egy nemzeti tudatú oligarcha-kör (elnök kezeinek védelmében).
Az átmenet nem ment olyan könnyen, mint ahogy eredetileg képzelték. Számos probléma merült fel, amelyeket meg kellett oldani az új fizetőeszköz bevezetése előtt.
Legfőbb probléma az export-import kérdése volt, ami a Piréz gazdaság alapját jelentette. Az új modell ennek lehetőségét is kizárta. A megoldást erre a kérdésre egy külső sziget (Sou-szigete) gazdasági övezetté nyilvánítása jelentette, mely így semleges zónaként működött Pirézia és külvilág között. Ez volt az egyetlen hely, ahol olyan pénzváltó is nyílt, ahol Piranha-t váltottak nemzetközi valutára. Pirézia területére innentől szigorúan tilos volt nemzetközi valutát bevinni (20 év börtön is járhatott érte).
Lakosságot meg kellett tanítani arra, hogyan kell megfogni szakszerűen egy piranhát (sérülésmentesen a farkánál fogva, madárcsőr-fogásban).
Az új, fiatal generációnál ez könnyen ment – az oktatási rendszerben már 3 éves kortól bevezették a halfogás tanítását – a gyermekek 6 éves korukig ezt csak tonhallal gyakorolhatják. Az iskolaérettség feltétele mai napig, hogy a gyermek biztonságosan tudjon fizetni a piranhával.
A felnőtt lakosság „betanítása” a piranhak használatára már nem volt olyan sikeres a fizetőeszköz bevezetésének időszakában, mint a gyermekeké, számos sérülést és néhány idő előtti halálozást is okozott. Nagyobb baj volt, hogy az emberek nem szerették a kötelező oktatásokat. A kormányt le is akarták váltani, így Pio elnök - a biztonság kedvévért - átmenetileg felfüggesztette a választásokat, míg az új pénznem bevezetését sikeresen levezényelhette, és a piranha stabilizálódott.
A Piréziában tartózkodó bankok sem fogadták túl jól az új valutát, így az elnök kénytelen volt kiűzni a bankokat az országból – helyüket a Piréz Nemzeti Bank vette át, amelynek vezetője a mindenkori alelnök lett (akit a mindenkori elnök rokoni vagy baráti köréből választottak ki, általános halászati ismeretek előnyt jelentettek a kiválasztás során. A poszt megüresedéséhez sok esetben a cím várományosa – rossz nyelvek szerint – segít elődjének rejtélyes körülmények közti eltűnésében. Szűk történeti feljegyzéseink tanúsága szerint a posztot 2-3 évente tölti be új személy, az új pénzmen örömére).
Voltak apróbb áthidalandó problémák is, például egyedi pénztárcát kellett kifejleszteni, hogy a halak könnyen szállíthatóak legyenek. Erre egy speciális akvárium-tárca lett megoldás (ezt a mai napig is folyamatosan fejlesztik), illetve a halak otthoni tárolására nagy akváriumok kötelező használatát kellett bevezetni.
Kampányt kellett indítani a klasszikus ortodox-pénz és Nemzetközi Gazdaság szereplők lejáratására az új valutarendszer népszerűségének növelése érdekében.
Az állatvédőket is meg kellett nyugtatni - erre megoldást jelentett a Nemzeti Bank által kifejlesztett speciális vitaminozott táp kifejlesztése, melyet a piréz lakosság számára ingyenesen elérhetővé tettek. Törvény kötelezte a lakosságot arra, hogy a piranhak megfelelően legyenek etetve, takarítva, és biztosított legyen számukra stresszmentes élet.
A Piranha fizetőeszközként történő tényleges bevezetése 1940-ben történt. A különböző értékű „pénzérmék” kifejlesztéséhez kutyatenyésztőket és genetikusokat kértek fel, akik értettek a különböző féle színű piranhák kifejlesztéséhez: érték szerint növekvő sorrendben: piros, kék, sárga, zöld, és neon piranha. Értékük e színskála szerint nőtt, a 10 hatványa szerint.
A pénznek kiadott piranhákat ivartalanították még a Nemzeti Bankban (a Nemzeti Bank a valuta-tartalékai közt őrzi azokat piranhákat, amelyeket nem ivartalanítottak, és gondoskodnak az új az piranhák előállításáról).
Az 50-es évektől a piranhákat egyedi azonosítókkal látták el – a hamisítás elkerülése érdekében, sőt 2003-tól a Neon színű piranhák már hologrammal is ellátottak.
Piréziában nemi egyenlőség van, így a hím és nőstény egyedek értéke 1:1-hez (bár a nőstények némileg harapósabbak). Természetesen, ha egy piranha kimúlik, akkor a Nemzeti Bankban beváltják egy azonos értékűre, miután leellenőrizték, hogy a halnak élete során jó dolga volt. Ellenben halott piranhával fizetni szigorúan tilos, ennek megszegése esetén életfogytiglani börtön jár.
Pio elnök támogatása erősen megcsappant az új pénznem bevezetését követően. 1942-ben a katonaság meg akarta puccsolni. A korabeli fejlett besúgó-rendszernek köszönhetően ez a terv még időben Pio elnök fülébe jutott, aki maga elé hívatta tábornokait, és megfenyegette őket, vagy támogatják új gazdasági-rendszert vagy belép az ország a II. világháborúba, minimalista fegyverzettel, s az ő remek katonai vezetői érzékével. Mivel a Piréziaiak pacifisták, így a katonaságuk is pacifista – a katonai vezetők megijedtek egy esetleges világháborúba való belépéstől (elvégre Piréziai tábornokokat a békére képezték ki). Ettől pillanattól kezdve katonaság teljes mértékben támogatta az elnököt. Legalábbis a világháború végéig.
A világháború alatt Pio elnök remek gazdasági érzékének, és a katonai támogatásnak köszönhetően Pirézia a minőségi fegyvergyártásra szakosodott (a pacifizmus nevében), és a semlegesség jegyében mindkét félnek adott el belőle. Így az ország jelentős mennyiségű külföldi valutához jutott – aminek segítségével erős árfolyamon stabilizálhatták piranhákat.
A lakosság eleinte nagyon nem szerette ezt a fizetőeszközt, azonban a 40-es évek végére kimondottan népszerűvé vált. Ennek két oka is volt: felnőtt egy generáció, amelyik már rendesen tudott bánni a halakkal, és büszke is volt arra, hogy Pirézek az egyetlen nép, amely erre képes; a másik ok, hogy a második világháborúban szinte majdnem minden nép elszegényedett, de a Piréz gazdaság végig stabil maradt, sőt a világ egyik leggazdagabb országává nőtte ki magát. Úgy is fogalmazhatunk: a II. világháború legnagyobb nyertese Pirézia lett.
1950-ben közkívántra Pirézia addigi három színű zászlaját lecserélték egy fehér alapú sárga Piranhát ábrázoló lobogóra.
Pio elnök 1953-ba, a 70.-dik születésnapján visszaállította az átmenetileg felfüggesztett demokráciát Piréziában, de addigra annyira népszerűvé vált a személye, hogy a nép újra megszavazta őt (mint egyetlen jelöltet). Az eleve bolond elnök e sikerbe végleg belebolondult – így saját pártján belül voltak kénytelenek eltávolítani a vezetésből. Pontosan mi lett a sorsa, nem lehet tudni (az Amerikai Titkosszolgálat, a CIA egy jelentésében utalás van arra, hogy a Nemzeti Bank valuta-tartalékainak a táplálékává vált). Az tény, hogy ekkor köszöntöttek be a demokrácia évei Piréziába.
A demokrácia évei során a pirézek egyre zárkózottabbak lettek, elutasítottak minden külső behatást és saját féltett pénznemüket bármi áron meg kívánták óvni.
1963-ban történt egy incidens, mely során egy külföldi turista Zöld-piranhával akart fizetni egy boltban, azonban rosszul fogta meg halat, és ez a fogás halnak láthatóan fájt. A jelenet annyira felkavarta az eladót, hogy megölte a turistát. Az eladót természetesen elítélték, de az ügy így is nagy port kavart – még nemzetközi sajtót is megjárta a hír – ami egy olyan titkolózó nép esetén, mint a Pirézek esetében, nem volt túl kellemes. Az akkori politikai elitnek reagálnia kellett az ügyre, ezért totális határzárat rendeltek el, melynek értelmében: nem piréz állampolgárságú ember nem léphetett többet Pirézia területére. Minden diplomáciai és politikai kapcsolat azóta csak a Pirézia tulajdonában lévő, semlegesnek tekinthető Sou-szigeten lehetséges.
1990-ben egy liberális kormányzat került hatalomra, mely a határzárlatot fel akarta oldani, ezt a kérdést népszavazásra is küldték – azonban lakosság 92%-a leszavazta (74%-os részvétel mellett). Ezt követően a kezdeményezést támogató liberális kormányzat kénytelen volt lemondani.
A Világháború után a pirézek legfőbb export cikkei az alkohol tartalmú italok lettek – amelyre mindig volt és lesz igény, a kereskedelem természetesen Sou-szigetén keresztül zajlott.
A kilencvenes évek jelentős informatikai változásai miatt alaposan újra kellett gondolni a Piranha, mint fizetőeszköz fenntartását – mert az élő állat alapú fizetés nem kompatibilis a modern kori elvárásokkal szemben. Mivel már tradícióvá vált ez a fizetőeszköz, így komoly változtatásokat kellett bevezetni a valuta kezelése során.
Speciális bankautomatákat kellett kifejleszteni, mely segítségével, bankkártyákkal lehet halakat kivenni. A klasszikus bankautomata nem volt e célra megfelelő, így létrehoztak egy Öttagú tartályt, amelyből horgászni lehet. Ahány halat horgászik ki az automatából az igénybe vevő, az annyit von le a számlájáról. Természetesen továbbra is kizárólag kézpénzben lehet fizetni, a bankkártyás, illetve egyéb alternatív fizetési módokat tiltják a piréz törvények.
De: az internetes vásárlás esetén mindenki szabadon felhasználhat, havonta egyszer egy keretet – legfeljebb 5 Neon-piranha értékben –, amit rendeznie kell, 30 napon belül a Nemzeti Bank valamelyik fiókjában élőállat formájában. Rendkívüli kérvényt benyújtva és a Nemzeti Bank engedélyével lehet nagyobb értékben is vásárolni a neten. Ennek a módszernek az előnye, hogy lakosságot sikeresen tartja távol a sötétneten történő illegális vásárlásoktól.
A továbbfejlesztett Pio-i modellnek hála Pirézia meg sem érezte a 2008-as gazdasági világválság hatását: elvégre ki fektetne be egy harapós pénzbe?
A világ közgazdászai értetlenül állnak Pio-i modell működése előtt. Sok közgazdász szívesen tanulmányozná az ország gazdasági szerkezetét, azonban pirézek zárkózottsága, illetve az életben lévő határzárlat miatt ez egyelőre lehetetlen.
S miért utálják őket? Mert a Pio-i modellnek a lényege „ahhoz, hogy mi jól éljünk, utáljon meg mindenki más, aki nálunk rosszabbul él” – s az évek alatt pirézek ezt sikeresen kivitelezték (ami szép teljesítmény).
Pirézia a világ egyik legutáltabb és egyben leggazdagabb országa. Erről az államról szinte nem tudni semmit, és a pirézek mindent meg is tesznek, hogy ez a jövőben is így maradjon. Az egyik közvéleménykutató-intézet, a Tárki 2006- és 2007-es felmérése is dokumentálja, hogy a magyar lakosság 68%-a utálja pirézeket - és ez nem a véletlennek köszönhető. Piréziáról csak kósza legendák terjednek – az itt leírtak is csak élménybeszámolókon alapulnak, hiteles forrásokat aligha találnánk a pirézek zárkózottsága miatt (bár néhány utalást a Szabadkőművesek és a háttérhatalmak összefonódásának az elméletében találhatunk utalást rájuk az internet legsötétebb bugyraiban, de azokat aligha lehet komolyan venni).
Hogy miért lett Pirézia leggazdagabb egyben legutáltabb és talán legtitokzatosabb népe a Földnek?
E kérdésre a válasz elsődlegesen történelmi okokra vezethető vissza és szerepet játszik benne a piréz lakosság „szigetország mentalitás”-a is. Pirézia a XX. század elején még csak egy átlagos kis ország volt a Csendes-óceán egyik festői szigetén – pár százezres lakossággal. Az I. világháborúban semleges fél maradt, de a háborút követő újjárendezést és a 1929 nagy gazdasági világválságot nagyon megsínylette az ország, mert exportált termékeik révén nagyon kapcsolódtak mind Németországhoz, mind az USA-hoz. A nemzetközi gazdasági válság miatt Pirézia korabeli legfontosabb exportcikkére, a kecskebűvölő csodafurulyára hirtelen már nem volt igény sem az angolszász területen sem Németországban.
Ekkor pár év mélyszegénység időszaka jött el a kis ország számára – és ahogy az ilyenkor lenni szokott - a következő, 1931-es választásokon a legpopulistább jelölt került hatalomra: Pio Francis, aki kampánya során minden rosszért, megtalálta a megfelelő bűnbakot - egy rég letűnt kor jelképeit -, az Atlantisziakat. Pio Francis olyan szélsőjobboldali, erősen nacionalista érzelmű (de még nem fasiszta), elég egyedi világképpel rendelkező elnök (a korabeli feljegyzések szerint sült bolond), akinek meggyőződése volt, hogy ő Jézus Krisztus III. reinkarnációja – ezért ő jó elnök is.
Abban az időszakban annyi zűrös alak volt a nemzetközi politikában, hogy senki nem törődött egy kicsi ország kicsit flúgos vezetőjével. Ám Pionak a látszat ellenére volt gazdasági érzéke… sőt a Pio-i modell, ami Pirézia gazdasági sikerének, és jólétének a kulcsa – neki köszönhető.
Pio 1932 májusában összehívta Pirézia legjobb közgazdászait - szembeköpve közgazdaságtan és a piacgazdaság alapvető szabályait - egy merész ötlettel állt eléjük, mely szerint egy olyan pénznemre van szükség, ami távol tartja a külföldi nagytőkések „mocskos mancsait” a piréz pénztől, akiknek köszönhető a nagy gazdasági világválság, egyben megóvja országát a káros hatásoktól, amit befolyásolhat a külgazdaság bizonytalan légköre.
Egy szó, mint száz, Pio elnök kitalálta: a pénz legyen harapós. Ennek két előnye is van: a pirézek sem költik el olyan lelkesen és hamar a nehezen megkeresett kis pénzüket, illetve a külföldi oligarchákat is száműzni lehet az országból, és őket helyettesíteni lehet hithű piréz oligarchákkal.
A közgazdászok nem egészen értették mit akar az elnök, de Pirézia prezidentális jellege miatt az elnök szava megkérdőjelezhetetlen volt.
… és így kezdődött a harapós-pénz története….
A közgazdászok különféle harapós állatokkal próbálkoztak - számtalan kísérletet végeztek (pl. tesztalanyként felhasználtak tigrist, kobrát, aligátorteknőst is), de végül az erre a célra tenyésztett Piranha lett a „befutó”, mint új pénznem. A választás több okból is szerencsés volt: A Piranha név hasonlított a Pirézre, így a nemzeti tudatot is növelni lehetett, mérete is megfelelő volt, illetve eléggé rossz volt az image is ahhoz, hogy külföldiek „mocskos kezeit” távol tartsa az új nemzeti fizetőeszköztől.
Ezt követően a közgazdászok a templomban együtt imádkoztak, hogy ne legyen az elnök ötletéből orbitális nagy baj….
Pio elnök elképzelései az utópisztikus jövőképről sikeressé váltak: a külföldiek menekültek az országból (kezeik védelmében), a pirézek jobban beosztották pénzüket (kezeik védelmében), és létrejött egy nemzeti tudatú oligarcha-kör (elnök kezeinek védelmében).
Az átmenet nem ment olyan könnyen, mint ahogy eredetileg képzelték. Számos probléma merült fel, amelyeket meg kellett oldani az új fizetőeszköz bevezetése előtt.
Legfőbb probléma az export-import kérdése volt, ami a Piréz gazdaság alapját jelentette. Az új modell ennek lehetőségét is kizárta. A megoldást erre a kérdésre egy külső sziget (Sou-szigete) gazdasági övezetté nyilvánítása jelentette, mely így semleges zónaként működött Pirézia és külvilág között. Ez volt az egyetlen hely, ahol olyan pénzváltó is nyílt, ahol Piranha-t váltottak nemzetközi valutára. Pirézia területére innentől szigorúan tilos volt nemzetközi valutát bevinni (20 év börtön is járhatott érte).
Lakosságot meg kellett tanítani arra, hogyan kell megfogni szakszerűen egy piranhát (sérülésmentesen a farkánál fogva, madárcsőr-fogásban).
Az új, fiatal generációnál ez könnyen ment – az oktatási rendszerben már 3 éves kortól bevezették a halfogás tanítását – a gyermekek 6 éves korukig ezt csak tonhallal gyakorolhatják. Az iskolaérettség feltétele mai napig, hogy a gyermek biztonságosan tudjon fizetni a piranhával.
A felnőtt lakosság „betanítása” a piranhak használatára már nem volt olyan sikeres a fizetőeszköz bevezetésének időszakában, mint a gyermekeké, számos sérülést és néhány idő előtti halálozást is okozott. Nagyobb baj volt, hogy az emberek nem szerették a kötelező oktatásokat. A kormányt le is akarták váltani, így Pio elnök - a biztonság kedvévért - átmenetileg felfüggesztette a választásokat, míg az új pénznem bevezetését sikeresen levezényelhette, és a piranha stabilizálódott.
A Piréziában tartózkodó bankok sem fogadták túl jól az új valutát, így az elnök kénytelen volt kiűzni a bankokat az országból – helyüket a Piréz Nemzeti Bank vette át, amelynek vezetője a mindenkori alelnök lett (akit a mindenkori elnök rokoni vagy baráti köréből választottak ki, általános halászati ismeretek előnyt jelentettek a kiválasztás során. A poszt megüresedéséhez sok esetben a cím várományosa – rossz nyelvek szerint – segít elődjének rejtélyes körülmények közti eltűnésében. Szűk történeti feljegyzéseink tanúsága szerint a posztot 2-3 évente tölti be új személy, az új pénzmen örömére).
Voltak apróbb áthidalandó problémák is, például egyedi pénztárcát kellett kifejleszteni, hogy a halak könnyen szállíthatóak legyenek. Erre egy speciális akvárium-tárca lett megoldás (ezt a mai napig is folyamatosan fejlesztik), illetve a halak otthoni tárolására nagy akváriumok kötelező használatát kellett bevezetni.
Kampányt kellett indítani a klasszikus ortodox-pénz és Nemzetközi Gazdaság szereplők lejáratására az új valutarendszer népszerűségének növelése érdekében.
Az állatvédőket is meg kellett nyugtatni - erre megoldást jelentett a Nemzeti Bank által kifejlesztett speciális vitaminozott táp kifejlesztése, melyet a piréz lakosság számára ingyenesen elérhetővé tettek. Törvény kötelezte a lakosságot arra, hogy a piranhak megfelelően legyenek etetve, takarítva, és biztosított legyen számukra stresszmentes élet.
A Piranha fizetőeszközként történő tényleges bevezetése 1940-ben történt. A különböző értékű „pénzérmék” kifejlesztéséhez kutyatenyésztőket és genetikusokat kértek fel, akik értettek a különböző féle színű piranhák kifejlesztéséhez: érték szerint növekvő sorrendben: piros, kék, sárga, zöld, és neon piranha. Értékük e színskála szerint nőtt, a 10 hatványa szerint.
A pénznek kiadott piranhákat ivartalanították még a Nemzeti Bankban (a Nemzeti Bank a valuta-tartalékai közt őrzi azokat piranhákat, amelyeket nem ivartalanítottak, és gondoskodnak az új az piranhák előállításáról).
Az 50-es évektől a piranhákat egyedi azonosítókkal látták el – a hamisítás elkerülése érdekében, sőt 2003-tól a Neon színű piranhák már hologrammal is ellátottak.
Piréziában nemi egyenlőség van, így a hím és nőstény egyedek értéke 1:1-hez (bár a nőstények némileg harapósabbak). Természetesen, ha egy piranha kimúlik, akkor a Nemzeti Bankban beváltják egy azonos értékűre, miután leellenőrizték, hogy a halnak élete során jó dolga volt. Ellenben halott piranhával fizetni szigorúan tilos, ennek megszegése esetén életfogytiglani börtön jár.
Pio elnök támogatása erősen megcsappant az új pénznem bevezetését követően. 1942-ben a katonaság meg akarta puccsolni. A korabeli fejlett besúgó-rendszernek köszönhetően ez a terv még időben Pio elnök fülébe jutott, aki maga elé hívatta tábornokait, és megfenyegette őket, vagy támogatják új gazdasági-rendszert vagy belép az ország a II. világháborúba, minimalista fegyverzettel, s az ő remek katonai vezetői érzékével. Mivel a Piréziaiak pacifisták, így a katonaságuk is pacifista – a katonai vezetők megijedtek egy esetleges világháborúba való belépéstől (elvégre Piréziai tábornokokat a békére képezték ki). Ettől pillanattól kezdve katonaság teljes mértékben támogatta az elnököt. Legalábbis a világháború végéig.
A világháború alatt Pio elnök remek gazdasági érzékének, és a katonai támogatásnak köszönhetően Pirézia a minőségi fegyvergyártásra szakosodott (a pacifizmus nevében), és a semlegesség jegyében mindkét félnek adott el belőle. Így az ország jelentős mennyiségű külföldi valutához jutott – aminek segítségével erős árfolyamon stabilizálhatták piranhákat.
A lakosság eleinte nagyon nem szerette ezt a fizetőeszközt, azonban a 40-es évek végére kimondottan népszerűvé vált. Ennek két oka is volt: felnőtt egy generáció, amelyik már rendesen tudott bánni a halakkal, és büszke is volt arra, hogy Pirézek az egyetlen nép, amely erre képes; a másik ok, hogy a második világháborúban szinte majdnem minden nép elszegényedett, de a Piréz gazdaság végig stabil maradt, sőt a világ egyik leggazdagabb országává nőtte ki magát. Úgy is fogalmazhatunk: a II. világháború legnagyobb nyertese Pirézia lett.
1950-ben közkívántra Pirézia addigi három színű zászlaját lecserélték egy fehér alapú sárga Piranhát ábrázoló lobogóra.
Pio elnök 1953-ba, a 70.-dik születésnapján visszaállította az átmenetileg felfüggesztett demokráciát Piréziában, de addigra annyira népszerűvé vált a személye, hogy a nép újra megszavazta őt (mint egyetlen jelöltet). Az eleve bolond elnök e sikerbe végleg belebolondult – így saját pártján belül voltak kénytelenek eltávolítani a vezetésből. Pontosan mi lett a sorsa, nem lehet tudni (az Amerikai Titkosszolgálat, a CIA egy jelentésében utalás van arra, hogy a Nemzeti Bank valuta-tartalékainak a táplálékává vált). Az tény, hogy ekkor köszöntöttek be a demokrácia évei Piréziába.
A demokrácia évei során a pirézek egyre zárkózottabbak lettek, elutasítottak minden külső behatást és saját féltett pénznemüket bármi áron meg kívánták óvni.
1963-ban történt egy incidens, mely során egy külföldi turista Zöld-piranhával akart fizetni egy boltban, azonban rosszul fogta meg halat, és ez a fogás halnak láthatóan fájt. A jelenet annyira felkavarta az eladót, hogy megölte a turistát. Az eladót természetesen elítélték, de az ügy így is nagy port kavart – még nemzetközi sajtót is megjárta a hír – ami egy olyan titkolózó nép esetén, mint a Pirézek esetében, nem volt túl kellemes. Az akkori politikai elitnek reagálnia kellett az ügyre, ezért totális határzárat rendeltek el, melynek értelmében: nem piréz állampolgárságú ember nem léphetett többet Pirézia területére. Minden diplomáciai és politikai kapcsolat azóta csak a Pirézia tulajdonában lévő, semlegesnek tekinthető Sou-szigeten lehetséges.
1990-ben egy liberális kormányzat került hatalomra, mely a határzárlatot fel akarta oldani, ezt a kérdést népszavazásra is küldték – azonban lakosság 92%-a leszavazta (74%-os részvétel mellett). Ezt követően a kezdeményezést támogató liberális kormányzat kénytelen volt lemondani.
A Világháború után a pirézek legfőbb export cikkei az alkohol tartalmú italok lettek – amelyre mindig volt és lesz igény, a kereskedelem természetesen Sou-szigetén keresztül zajlott.
A kilencvenes évek jelentős informatikai változásai miatt alaposan újra kellett gondolni a Piranha, mint fizetőeszköz fenntartását – mert az élő állat alapú fizetés nem kompatibilis a modern kori elvárásokkal szemben. Mivel már tradícióvá vált ez a fizetőeszköz, így komoly változtatásokat kellett bevezetni a valuta kezelése során.
Speciális bankautomatákat kellett kifejleszteni, mely segítségével, bankkártyákkal lehet halakat kivenni. A klasszikus bankautomata nem volt e célra megfelelő, így létrehoztak egy Öttagú tartályt, amelyből horgászni lehet. Ahány halat horgászik ki az automatából az igénybe vevő, az annyit von le a számlájáról. Természetesen továbbra is kizárólag kézpénzben lehet fizetni, a bankkártyás, illetve egyéb alternatív fizetési módokat tiltják a piréz törvények.
De: az internetes vásárlás esetén mindenki szabadon felhasználhat, havonta egyszer egy keretet – legfeljebb 5 Neon-piranha értékben –, amit rendeznie kell, 30 napon belül a Nemzeti Bank valamelyik fiókjában élőállat formájában. Rendkívüli kérvényt benyújtva és a Nemzeti Bank engedélyével lehet nagyobb értékben is vásárolni a neten. Ennek a módszernek az előnye, hogy lakosságot sikeresen tartja távol a sötétneten történő illegális vásárlásoktól.
A továbbfejlesztett Pio-i modellnek hála Pirézia meg sem érezte a 2008-as gazdasági világválság hatását: elvégre ki fektetne be egy harapós pénzbe?
A világ közgazdászai értetlenül állnak Pio-i modell működése előtt. Sok közgazdász szívesen tanulmányozná az ország gazdasági szerkezetét, azonban pirézek zárkózottsága, illetve az életben lévő határzárlat miatt ez egyelőre lehetetlen.
S miért utálják őket? Mert a Pio-i modellnek a lényege „ahhoz, hogy mi jól éljünk, utáljon meg mindenki más, aki nálunk rosszabbul él” – s az évek alatt pirézek ezt sikeresen kivitelezték (ami szép teljesítmény).