PDA

A teljes (képes) nézethez kattints ide : Versek. ultraviolet


Oldal : [1] 2

ultraviolet
2007-09-24, 11:32 AM
Semmi extra, csak verseim vannak.

Gondoltam..., Nyitok egy ablakot Rád,
hogy olvasd: Ilyeneket gondoltam.
Indul6 a gondola...(tolvasás).

ultraviolet
2007-09-24, 11:34 AM
EZER LELKEM

Ezer lelkemből
Egyet magamnak,
Egyet bárki megkaphat.
Ami megmarad
Mind odadom’ majd
Holnap!

ultraviolet
2007-09-24, 12:30 PM
ZÖLD PARDON (ultraviolet 2004.07.23.)


Lehet-e kék a zöldből,
Köszönöm a pardonból?
Jelen van a hold, kedves udvarban.
Fény dobol, egyenáram – váltó.
Jelenik a Nap!
Kovácsolt féltéspajzsa óvó.
Végül lecseng a fénydob, halkul.
Akkor még tobzó Nap is leül.
Nem magában persze, gyűrűn belül.
Néma dér lep
Engem meg.
Kereszt szemek árgus figyelnek,
Itt bent énemmel küzdök meg.
Ha felrobbanok, eltemettek?
Megjött kérdésekre jöttek a válaszok:
Nem!
Akár robbanhatok!
Aztán sárga levek meg sok füst.
Idő múlt,
Jó lesz már a jóból.
Aggfehér Rosinantém
Odakinn viháncol.
Kommersz búcsú csók …
Megyek már.
Még vissza nézek …
És akkor!
A szem: Pár!




PIRAMIS (ultraviolet 2004.09.24.)


Hogy mióta áll?
Csak Isten tudja tán.
Vagy lehet, hogy már Ő sem.
Megkérdeztem.
És válaszolt is.
Nem mondta, ó te kis…
Hisz mért, ne felelt volna?
Hisz, az is az Ő joga.
Nem én,
Ezt is Ő mondta.
Mindenre választ ad neked,
Csak szívvel kérdezzed.
A piramist, gyermekem
Érted állítottam!
Rólad méreteztem.
Magassága pontosan a tied.
Tömege a lelked súlya.
Ami összetartja: az a hited.
Méreteiben az egyetem.
Aránya: egy a végtelen.
Téged modellez, kicsiben.
Azt hitted zordon puszta kő?
Hasított, kitépett szikla?
Ami csillagködben vadon nő?
Nem, ez tévedés!
Tudod mi?
Téridőhullám, rezgés.
Izgés-mozgás, körforgás,
Visszatérő lüktetés.
Bár nem látszik, mégis mozog.
Önmagába gomolyog.
Négy éle irányt mutat az égen.
Célja, csúcsa a végtelen.
És ha ránézel, tudnod kell:
Ott vagy te, legbenn




KAKÓRIA (ultraviolet 2004.09.29.)


Őrülten bonyolult lett ez a világ.
Nyelvjárások variációi,
Rövidítések, egyezményes sémák.
Ha ma legyorsírok egy szót,
Néhány kezdőbetűt,
Holnapra büszke lehetek,
A kutya se érti a mondandót.
Persze, nem ez a cél.
Hanem, hogy lásd a “tudás” mit ér.
Néha azért, kell mondani olyat,
Mit nem ért meg, csak aki befogad.
“Csuszpájz,
Kakória,
Debedurda.”
És mennyi volt még…
Nincsen már rég,
Ki megmondja értelmét.
Csak én emlékszem
Elszállt, ködbe veszett szókra.
Egy - egy mondóka…
Szomorú részig eldalolt strófa.
Mert búsat soha nem énekelt.
Tőle tanultam:
Olyat nem lehet!
“Imiszakorom a fáraó
Titokszerű, szent madara volt”




KÉKSZIKRA (ultraviolet 2004.10.05.)


Citrom – szilva – alma.
Látod? Megint csak ez lett!
Már megint a rablóélet nyert.
S aki fél karját nyújtotta a tűzbe
Újra csak vesztett.
Csak veszíthetett!
Vaksors!?
Véletlengenerátor hiába tervezgeti
Szűznek igaz tüzét – a víz öntőjéhez.
Ha egykor, valahol, valamikor, valaki
Úgy döntött, hogy:
NEM.
Nem lehet! Nem, nem!
Mutasd meg az írást!
S én akkor elhiszem.
Pályáról eltévedt, jégbe dermedt
Kőszikla – kisbolygó.
Nem ütközni durván,
Simulni, de lágyan…, Pihén próbált.
Díszesebbik hátát
Még egyszer Napnak fordítva,
- csak hogy megláthassad rajta,
Ni csak? -
Ezüstös falfirka.
Arany szív! (De nagyon!).
De nagyon híven hív…
Kuka, kicsi naiv!
Nagyon, de nagyon…
Hív!
Ha most észre nem vetted,
A “beng - beng – beng” -et…
Neked kódoltam!!!
Kódolatlan üzenet.
Újabb szoláris kör
Ezer évbe telhet.
Giga volt a töltés,
A napszél kiszívta.
De maradt még bezárva:
(Egy).
Kicsinyke sercegő
Kékszikra.




TUDOD HOGY TUDLAK (ultraviolet 2004.10.14.)


Tudom, hogy tudsz!
Tudod azt is, amiről nem
Tudom, hogy
Tudod.

Tudom, nem a könyű számít.
Tudod, a keserű...
Tudom, csak az édes!
Tudod...

Tudom, valahol
Tudod, valaki számlálja a lépést.
Tudom, húzza a rubrikát.
Tudod hol tart?

Tudom, Médea..., csak nem
Tudom. Jól
Tudom?




VADLOVAK (ultraviolet 2004.11.29)


Tapp tarapp-tarapp.
Icur-pinduri vadlovak
Haj…, száguldanak!
Trimpi trampi trampp.
Poron, koron át kajtatnak.
Koronát hordanak.
Prím pirim-pirmm.
Nyerget soha nem tudtak. De…
Csillagfényt patkolnak.
Capp carap-carapp.
Lelked emelik magasba,
Míg parádéznak.
Icúr-pinduri vad
Lovad. Fagyon át lángszitált
Diadémot ád!




Ráadás (ultraviolet 2004.12.19)


Három a királyság,
És Egy a ráadás.
Elhálás ténye forgott fenn…, S lent?
Csillagszemű éjből
Cinkos kacsintás.
Indás kacs!
Mosoly az égből,
Mosoly az emberből.
Lélek az anyagba fogódzott, ott bent.
Örökmozgó tenger
Könnysó kristály.
Krízis…
Együtt van minden
Milliárd csillagfény!
Vajúdtak a nyarak, tavaszok, az őszek…
Világhideg télből
Nyílt szemű tavasz lett.
Mindenem!
Eljött a minden!
Öt mega csillagfém.
Egy a ráadás.




Tulipános láda (ultraviolet 2004/2005)


Tulipános láda…
Poros padlásszeglet.
Rajta rozsdából,
Pókfonálból vert
Időzár a veret.
Kulcsa is, zárja is
Kiútlan kútba esett.
S már-talán sen…
Kinek nem nyílik.
Erőnek már nem.
Aurának, aranyosnak!
Igéző mosolynak enged.
Kinyílik a tulipiros fedél.
Eléd tár mindent a bíboros bársony.
Selyemmel bélelt kagyló éjfekete, őszinte kincsét.
És már csak úgy ragyog, remeg, vibrál, csillag ívén csillog szemed.
Gyöngyszemed.




SZERETLEK... (ultraviolet 2005.01.08.)



Szeretlek, I Love You, Ih Liebe Dich, Jeteaime,
( A+*/ &#">ł€]ß-Z" ) ...
És nincs az a jel, nincs az a szó,
Nincs az a Nyelv, sem tükörfordítás
Mivel mindez leírható.
Talán csak a tiéd és az enyém,... összefonódón.

Epigonom?!
Te? ... Nem lehetsz, hiszen te vagy AZ
én ANGYALOM! Mesterem! E-m...! Szerelmem!
eM szer Cém a négyzeten.
Mit a négyzeten...!?
Mit a köbön...!?
Mit a quadon...!?
De az Ennediken!!!, Életem...

Már csak azt akarom:
Simogasd ki szívemből bánatom.
Hintsd rám kézigédet,
Védd le a rontást,
S a lelkem tiéd, sziluettem!

És ott fenn... az a kis kék csillag.
Az is Te vagy!
mert:

SZERETLEK...




Nyugalomtenger (ultraviolet 2005.01.16.)


És mikor amazontermészetű vagy... akkor is nagyon szeretlek,
mert érzem hogy értem vagy A-Z.
És amikor suttogO'San bújós vagy... akkor is nagyon kívánlak,
mert tudom hogy hozzám vagy bújós...
És amikor mássalbeszélsz Angyalszép..., Lelkecskéd akkor is
engem cirógat. Tudom!

És amikornéhányröpkepercmilliárdignemölelhetlekaziscs ak-
azértvanhogyannálforróbbancseppenhessektengeredbe-
édessóskönnyeidetbeszívhassamgénjeimbeszerelmem.

És Ég-e i'(gy) tenger még valahol? Nem tudom...
És nem is akarom! Nyugalomtengerem te vagy
És rád szórom holdporom, hímporom.
És hogy jól"es"senek bókjaim... Úgy akarom...!

És akarom.
Akarom!
Akarom...
És köszönöm a jövőt Angyalom!





Csókérem (ultraviolet 2005.03.10.)


Igen …, az érmem!
Tőled kaptam, oly vágyón kértem.
Most
Elértem!
Neked köszönöm, hogy:
Megértem.
S bármiből van: ércből, szerelemből…
Világért nem adnám ki a kezemből.
Vagy csókból volna, mi csak számon olvad?
Hát édes, mert ízeiben Te vagy!
Mondd nem vándordíj, kedves;
Millió karát tallér,
Édes mámoríj.
Őrzöm, óvom, s vigyázok rá angyalom,
Bőröd hűsére a két karom.
Akarom a tested,
S
Kívánom lelked,
Azt a
Meseszépet!
A
Gondolatot!
A
Napot, a csillagokat mindet!
Az egészet!
Pillants rám mosolyt, s
Ígérem
Gyöngéd leszek, bárányod
Tenéked!
Mindent hagyok
Ha hagyod…




Kristály (ultraviolet 2005.03.12.)


Szülőhelye, szülőhelye, szülőhelye, szülőhelye, szülőhelye
ötletek, térfordító elméletek, – még ha vadak is -
Észpompák, lelemények, meg horribilis
Örök emlékek tarka bölcsessége.
Mindent értést mindenségre.
új mezőt nyitott meg:
kvarckristály
átjutott,
vágy
A
Felfoghatótmérhetetlentőlelválasztóozmózisküszöbha tár
Ő
most
ha kell
hitből is
akár elvérzőn,
Meglát és átérez,
Merengőn éri a hajnal.
S gondolkodik, mert van!
És igen! Itt már egy: ember!
Szürkül már, de ragyogni nem mer.
Semmi öröm még, s nincs fájdalom sem.
Sivár, puszta fizikai létezés…, semmi bánat,
Az alapja, talaja a sziklaszilárd megmásíthatatlanságnak.




PATAKPART (ultraviolet 2005.03.15.)


Part ez itt.
Még akkor is
ha lent nem hömpölyög,
nem bömböl bőszen,
de a mederben a víz
csak csörgedez.
Induljunk… Folyásnak fel?
Vagy le, hol folyó zúg?
Egy könnyű sétához
mindegy lenne merre.
Mire vágynál kedves,
mi vágyadnak kedves’bb?
Színt buggyanó forrás,
vagy elnéznél bő vizet?

Átjönnél velem…
vadregény ösvényen?
Csalán csípte porban,
fedezetlen úton?
Rijjogó faodvak mohos,
ködtől síkos gyökérgáncsok,
láp mélyére veszett
milljó’ éves zsurlók,
hamis lidércfény sötétjén?
A rianandó jégen,
vagy lavinahatáron?
És…, ha lőnének ránk
lélektelen-szellemtelen
jellemtelen vadak
pszicho tudományos
ránk tárazott rakasz!?
És szorítanád kezem
tűzoltófogással?
És felemelnéd elmém
ha eltalál a bánat?
És lelked öntenéd belém?
Óh csodálat!
Könnyű sétát ígértem…
De nehéz lehet, Kedves!
Hű társamnak kérlek,
s szeretlek, míg élek.
Mondd, jönnél-e velem el?




Oldtimer (ultraviolet 2005.03.23.)


Kifestem a nyomort.
Milyen színt szeretnél?
Feketét vagy fehért?
Bőven futja festék
ebből is, abból is. Te mérd…
Vagy,… mást? Akarsz színest?
Mindent lehet kapni
Nagy! Üzlet a világ
csak! Csettint a vevő
s tukmálók körbeugrálják.
Összes színt vehettem,
beszereztem mindet.
Addig ácsingóztam…
Meglenne a palett’.
Háttérhez hogy mi megy, mondd meg!
Ki festem a nyomort:
Lakkot tegyek-e rá?
Hát metálfényt, csillót?
Nem érdekel: hogyé’…!?
Majd villogok vele. Elég?
Krómozom a lököst.
Turbót! Spoilereket!
Összkerék meghajtást!
Csúszásgátlós féket!
És amit csak lehet, bele!
Megdolgozom vele…
Vele. Mondom: Vele!
Vele, vele, vele!
Bosszant? Sokszor mondom?
Látod az eredményt? Nesze!
Készen! Megmutatom!
Szebb mint egykor újon.
Lesz nagy csodálkozás…
Rabomobilkombi!
Egérfogomobil! Trükkös.
Feszítek egy halom
- “full extrás”, ha mondom –
festéknek álcázott
rozsdán. Ócskavason.
Szívemmel, lelkemmel össze-
tartom
…Még…
mindig oda visz
hová én akarom.




Prizma (ultraviolet 2005.03.25.)


A fekete?
Talán igaz sem volt,
ésszel nem lehetett…
Még az álom is színes,
nekem elhiheted!
Kék, Vörös, és Zöld.
Ezek hárman: a Föld!
Kék; Jelzőfény csillagoknak:
Hogy lehet itt még élni.
Hogy ez Békesziget.
Hogy tengerek vannak,
s friss levegő, életnek.
Vörös, Zöld, és Kék.
Egy életkeverék.
Vörös; Simítása Napnak.
Szelíd ölelése
tomboló anyagnak.
Végtelen hidegben
babusgató erő, késztetés.
És Zöld, Kék, Vörös.
Igazló jel. Üdvös.
Zöld; Válasz a mindenségnek:
Ne kövess el hibát!
Helyes most az arány,
tartsd be jól és vigyázz!
Működik a Nagyterv. Emberek!




HAJNALCSILLAG (ultraviolet 2005.03.26.)


Mikor alszol, – nem is hiszed ébren el –
csillag illatommal körbelebeglek.
Orrocskádhoz hajlok,
Odalehelek harmatkönnyű csókot.
Édest, szerelmeset.
Szerelemmesét dúdolok neked Kedves.
Lágyat, csendest…;
Óh, fel ne ébresszelek.
Pihegésed őrzöm, mint Búsképűlovag
szívébe örökbezárult szerelmesét.
Szerelmemet óvom,
velem van a Nagy Ég!
Emberfia?, egy se méltó ellenfél!
Démon álmok jönnek?
Megharcolok minddel…
Mind elhessegetem!
Aludj szép Szerelmem.
“Csendes éj”-t, ugye hallod még valahol?
És a nyitnikék… kintről, a hajnalból
reánk szól…
Lelkem elbóbiskol válladon…
Pihennünk kell kicsim.
Párat döccen a Föld még,
s Vénuszt ragyogsz nekem.
Reggel őrségváltás,
Te vigyázod napom.
Esthajnalcsillagom.




Wojtyla (ultraviolet 2005.04.03.)


Én az embert láttam meg benned.
Mert anyagból, anya szült.
Emberhit nevelt naggyá, s emelt
Hatalmassá, Elpusztíthatatlanná.
Fél világ tekintett apjának-atyjának.
Gondpúpot növesztve görbülő hátadra,
szellemed lett milliók oltára.
Magasztos kiváltság - alázat, szolgálat.
Valahogy ráéreztél – ki tudja azt miből? -
: Tudni kell a jót választani!
Tabukat átlépve ésszerűt engedni,
erőket felmérni… bölcsen békét alkudni.
Megbocsátást kérni, és bocsánatot adni.
Tarthatatlan tant újból átgondolni.
Giordano-t, Galilei-t, Luther-t, Darwin-t…
Elsőként, kétszázhatvannegyedikként.
“Porból ki vétettél…”, békével jöttél el.
Húsvétot hirdettél – meghatódtam - minden nyelven.
Bábelül nem szóltál, mindig csak emberül!
Mindvégig kitartva… szeretetbe mentél,
és mezsgyéről jövőnknek még visszaüzentél.
Utolszor: ”Derűs vagyok, legyetek azok ti is.”

- Egyszerű légy, mint égből jött angyalcsók. -
Tegnap este úgy zúgtak, könnyeket zúgtak a harangok…




Váci út 2005. (ultraviolet 2005.04.05.)


Váci út. Újpesttől a Nyugat’ig.
Macskaköves Váczi úttól
plázabeton Váci úton terjed,
indóháztól – bakterházig.
Az is lehet, soha nem jut Vácra,
csak így nevezték el egykor a vagányok.
Valamikor itt, olajszagú gyárak
versenyt rikácsolva termelték
a kormot, füstöt, felajánlást.
Harcos volt a tempó, gigászépítkezés.
Emberöltőnyi tereprendezés.
Lángot esztergált a gépgyár,
ólomba ölt energiát az Akkumulátor,
Juta ontotta a trágyászsákot,
s papírcsónakot ácsolt a Hajó…
Mind lefolyt mára, az idők Dunáján.
Sokdioptriás szaki-bácsik, nénik
kezéből kiesett a verítéklakk nyelű
kőbaltakalapács, meg a hegesztőpisztoly.
Obsitot kaptak, tisztességes” nyugdíjat…
Most, munka után édes lenne a pihenés.
Csirke far-hátából
kegyelem-leveskék-lakoma után… ejtőzni fekszenek.
Egyik a kisszobában még,
másika a Megyeri út végén.
Hol járnak az ötvenötösök(?) - girbegurba sínen -,
meg az a kéthármas(!), az angyalok földjén.
- “Holnap a Dagályban csobbanunk?, Pala az túl drága…”
lökte a rizsát Johni –
Elmúlt…
Váci útnak
nem felel már senki.




Költők üzennek (ultraviolet 2005.04.05.)


Költők üzennek…
Ahogy tud-nak/hatnak.
Haditudósítók,
mert harc árán születik az írás.
Megküzdve, szókra fordítanak látomást.
S mi mindent lenyelnek; szénát-szalmát nyersen.
Belül megforgatják, megemésztik szépen.
Oltót adnak hozzá, lélektenyészetet.
Közben letisztul,
ülepszik a nedű.
Életszag elixír.
Még egy kortyot forr… testmelegben, napnyugátig.
… egyszer csak – csudára! – elkészül!
Azért… nem! Nem, még nem egészen.
Valami kellene! Valaki kellene…
Aki majd felfogja, beissza a finom tejecskét.
Költők üzennek,
holnapot táplálnak.




Motyog egy öreg (ultraviolet 2005.04.15.)


Motyog egy öreg halkan,
valamit magában.
Érdekes, – úgy tűnik –
valahol már láttam.
Valahol.
Vagy akkor…
az nem is ő volt?
Hasonlít;
kopott tollkabátja,
a lejárt cipője,
avit nyakkendője.
Ernő bácsi!?
Párizsi szelet billeg
savanyú krómlapon.
Hová lett a mérlegnyelv…
Ugrál az utolsó dekád
- motyog az öreg –
csak úgy magába.
S meglehet, legközelebb
más boltba megy be.
Ki tudja
honnan röppent ide?




Palackposta (ultraviolet 2005.04.30.)


Messzi földről
Palackoztam óborom, üzenetem.
Olyan nyelven írtam,
Hogy mindenki értsen.
Hullámokba dobtam
Bízón, kékhabokra bíztam.
Vártam, egyre hát…
Lestem a tengert,
Kik élnek odaát
Hálóikkal egyszer kifogják?
Kimentem a partra
Nappal s éjjelente,
Válaszvitorlát kémlelve.
De a viharban csak tajtékot,
Szélcsendben csak uszadékot
Leltem a fövenyen.
Hajótörötten…
Mit találtam
Felszedegettem.
Mára itt élek egy halom
Mindent ellepő üvegszigeten,
Melyekben semmi más nincsen:
Csak sok-sok befúlt szellem.




Sebesült (ultraviolet 2005.05.03.)


Csendben vérző sebesült
Holdvilág alatt. Csatazaj csendesült
Elnémult.
Ha jó társa, nehezülő éjből ki,
Biztos fedezékbe nem húzza: senki!
Eledel.
Préda.
Sakálok gyűlnek rá, nem érzi.
Vicsorgást bénára ájultan nem látja.
Nem nézi
Gyógyítni vonszolják
Vagy…
Bakancsát lehúzzák
Csak holnap derül ki:
Vagy,
Vagy nem vagy.




Talán (ultraviolet 2005.05.06.)


Szinte látlak…
Most is, amint mindig
Ott ülsz roppant nagy
Világgéped előtt.
Gondoló kezeddel vezéreled
Az óriás billentyűket.
Szemeddel Jó, belátod a teret.
Dimenziókat, végteleneket.
Talán érzelmeket érzel;
Szeretetet, szerelmeket, magányt.
Talán boldog is vagy,
Mikor a fiú megcsókolja a lányt.
Talán együtt izgulsz,
Egyszerre valamennyi hőssel.
Talán megsegíted,
S bárányfelhőt mosolyogsz a sikerének.
Talán párjául
Angyalt rendelsz minden lélek mellé,
Hogy ne féljen!
Hogy el ne tévedjen a sötétben!
És tán meg is hatódsz
Veszteségen, minden.
Talán csillagkönnyet ejtesz
Minduntalan…




Kispiac (ultraviolet 2005.05.13.)


Jól őrzött parkolók
Nőnek ki a földből sorba.
Kutyás őrrel,
Kerítéssel,
Térkővel szabállyal kirakva.
Ez itten új még,
Nincs is készen,
Dolgozgatnak rajta.
Alatta, ledózerolva
Kispiac emléke:
Egy réteg lett az időbe’.
Bódésorok…,
Hébe-korba átmeszelték,
Bitumennel javították
Kátránypapír tetőjét.
Ünnepekre készen
Áruval megrakták.
Vecsési káposzták
- levét ingyé’ adták –
“Hogyé van a zöldség?”
- nahát! –
Kiló rózsakrumpli,
Töltenivaló paprikák.
Fejkendős mamáktól
Házi, jó szalonnák.
Egy-egy üveg lekvár, hazaiból
Ráncos kézzel szedett
Illatos málnából.
“Vigyázz kocsi!”
- imígyen a tróger -




Eper (ultraviolet 2005.05.14.)


Fogadjunk!
Fogadjunk egy tál eperbe;
Nem mondunk csúnyákat,
nem mondunk sohase!
No de ha
nem szólunk, nem is gondolunk
káromlót eztán majd,
szamócát hogy eszünk?
Jó hogy van,
becsúszik néha egy baki.
Csak egyet …rittyentek…,
S hozom az epreket.
Csaltam ám
huncutkám,
mert tudom:
Te is szereted.




Tengerész korcsma (ultraviolet 2005.05.15.)


Jaj bátyám, s atyafiiam!
Neked – nektek könnyű már.
Hátradőlhettek karszékben,
Tarthattok lábat asztalszélen.
Vén tengeri medvék az ivóban!
Mind, ki összes fokot megjárta,
S kijár néki nektár, ambrózia.
Engem még itt süvít az orkán,
Itt vacog a hideg.
Elisszák rumomat,
Humorom is fogytán.
Iránytűm elveszett,
Legénység megveszett.
S …akkora a hullám…
Halvány a lámpásom,
Térkép is elázott.
Nem látni erre mást
Csak bolygó Hollandit.
Jeges köd titkolja
Jóreménységfokot.
Lehet, itt fulladok.
. . . - - - .tanic




Félmondat (ultraviolet 2005.05.17.)


Magamban beszélnék…
hullámverés?
Éned és énem közt
ez hídverés?
Meghorkolt csip…(er)kék,
szupernóvák?
Levesbetét-csipogós csibécskék.
Dobra verés.
Egyenetlen leadás.
Klisék.
Félmondat sorozat.
Szinkrongondolat.
Óz-bádog emberek
pléh-backerek?
Amit mutatnak, azt hiszek!?
Mindent, egyből el!?
A mindenit! Mindent el?
Labilis pallókat ködpilléren:
Nem!
Fizikát, alkímiát, informatikát,
egyszeregyazegy dallamát?
Nem!
Cirkuszi mutatványt
sátorból kimenten? Ott már…
Nem!
Mérlegelni kell!
Hát mérlegelj, érzelemmel…
Szerelmed, csókodat,
simogatást hiszek csak el!
És meghiszem a pillanatot,
- mi megadatott -
míg veled vagyok.
Ne engedj el!
Hiszem a szappanbuborékot.
A lebegést!
Hiszem azt a repülőt, ott fent.
A szivárvány-halacskát,
a tűzijátékot,
a Napkoronát,
a Hold sugarát,
égmélyre folyt csillagtejt.
A mézet,
vattacukrot,
a vaníliát, az epret, a málnát,
az élményt,
a gyorsulást
hiszem el!




RELAX (ultraviolet 2005.05.23.)


Elfáradtál? Elleptek gondjaid?
Fájdalmaid; félelmeid!
Segíthetek neked…
Figyelj rám egy percet…
Add át magad nekem… Lazítsd el a tested…
Segíthetek neked. Segíthetek… Segíteni fogok!
Karomban tartalak.
Engedd el magadat! Bízz bennem!
Engedj magadhoz közel!
Nyugodj meg, nyugodj meg!
Pihenj… pihenj meg!
Nyugalom… nyugodj meg!
Figyelj rám, közel jövök.
Egészen közel. Jövök…
Nyitott kapudon belépek… Most.
(Illatok, dallamok, ízek, hajlamok)
Érzed, veled vagyok.
Mindenemmel rád hatok.
Most… számolni fogok.
Számolj velem csendben!
Psssz…, ne szólj, ne szólj… egy szót sem!
Számoljunk vissza: 10,9,, 8,7,6,5,4,3,2,1, semmi.
Erősen tartalak! Felemellek. Lebegtetlek.
Érzed az erőmet? Neked sugalmazom.
Érzed a kezemet? Ugye milyen finom…
Közel vagyok.
Veled vagyok.
Homlokodat simogatom.
Nyugalom.
Simítom a szemed.
Nyugalom.
Érzed az ujjaim. Hogy jól esik, tudom.
Lassan…
Hajadba túrok…
Tarkódat masszírozom, lágyan.
Erőt adok…
Energiám elfogadod.
Erőmet…
Befogadod.
Körbeveszlek szeretettel.
Erősítlek erőimmel.
Eloszlik a gondod…, oldódik.
Fájdalmad nyomtalan elmúlik.
Elmúlt. Elmúlt!
Jobban vagy.
Lassan, féltőn… Puhán, nagyon lassan,
A Földre visszaeresztelek.
Felébresztelek…
Ébredj! Nyisd ki szép szemedet!
Jó reggelt!




Meleglelés (ultraviolet 2005.05.31.)


Érezni sok ilyet
Tűzforró nyarakon,
Ha nem kell a munka,
Nem kell a szorgalom,
Nem kell az akarom.
Csak dől a meleg,
Szikkad a “tudás – hatalom”
Tikkad, mint összeállt macskaalom.
Illan az esély a hőséggel:

- Hogy majd locsolod kertedet
- Tengerhez viszed kedvesed
- Új autód egyszer majd megveszed
- Hogy bejárhatod a végtelent.

Csak reménykedj!
A zápor, ha megered
Hígítja könnyedet.




Frigyláda (ultraviolet 2005.06.11.)


Habozok.
Morfondírozok félősen.
Frigyláda fedelét felnyitni
alig-alig merem.
Mert, volt hogy vak lángok csapódtak belőle.
Másszor meg… alig vehetően,
útjelző fénynyomok.
Emlékszem szabályod:
“Ne üsd, ne égesd, mert megéget!”
Én nem is ütöttem
és nem is égettem, hát ne pörkölj!
Vagy a törvény pillanatról más?
Más és más? Ugrókód-villanás?
Vártán nem mondhatom: “Káposzta a fejem”.
Adjál jelt, ér-e még a nevem!
De ha nevem csak Hallgass, vagy Senki…
Jó! Hát akkor, legalább azt mondd ki!
De úgy vágyom, és úgy hiszek és bízom…
Hogy vagyok “Valaki”.
Méghogy, az én lelkem hasadt volna kétrét!?
És… akkor a tiéd, hányadikon lehet?
Tudom, minden embernek jár hatmilliárdod,
nekem most mégis “black & white”…
duetted jutott.

Jobbszárnyaddal szinte az égbe emelsz,
balcsapással – majd’rámegyek – földig lesepersz…
Ugye nem lehet hogy neked mindez
nem jelent mást,
csak viszketeget bolhaszín-kalap alatt?
Szigetfesztivált,
…Circus Maximus-t.
Azt is tudom, nem vagy sértődős Jóbarát.
Ne félj, láthattad, nem bízom el magamat.
Lehetetlent – csettintésre –,
telhetetlen nem kívántam.
Csak egyet…, s Vele mindennél többet.
Érte… Köszönet!




UFOnauta (ultraviolet 2005.06.16.)


Rám jött ez a nagykabát,
alig hajlik kezem.
Azbesztből(?) a kesztyűm,
burok van a koponyám körül. Kevlár?!
És körben
még egy nagyobb védelem
ami szállít, ami repít.
Megnyugtat.
Minden erőtlen hozzá!
Kipróbáltam.
Fröccsenő nova magon is
átjuttathat, mert szeretem.
Mert szeret engem,
s mert beléírták:
Misszióm a szeretet!
Körül vesz a technika, átjár digitálisan.
Létembe hatol, gyűrűzik, oson.
És vele Isten tudja hányféle
bináris, hexadecimális, meg más logika…
Meg mi is még?
Ezernyi számtalan lehetőség és lehetetlenség.
Rengeteg,
amit nem is gondoltam jól át még.
Lehívom a terminált.
Okos lézersugár
mandulaszemembe rajzolja,
hogy mi várhat még rám…
Tabuk, határok, nyelvek, történelmek…
Téridőn túlról,… Közeledek.
Kékség…
Zöldesség…
Gyors, pontos analízis:
Élet!
Rádiójeleket veszek…
Hű!,,, Ők itt, értelmesek!
Értelmesek?




Szilícium-Arany (ultraviolet 2005.07.08.)


Gumiarábikummal bélyegzett,
Napkohón izzított
Szilícium-Arany ötvözet
szerelmünket vigyázd!
Annyira szép…
Annyira tiszta…
Mint a megkelt kenyértészta.
Mint sóhajod a jobbvállamon.
Rózsasziromról aláhulló harmatkönny,
babák álma anyaméhben,
mint A hang a zenében.
Szabályos - bogár lépte a homokban,
gyémántrács a sókristályban.
Annyira szép…
Annyira tiszta.
Óvd szerelmünket, vigyázzad!




Sárgaházibuli (ultraviolet 2005.08.09.)


Miért is próbálnánk
racionális maradni.
Az ott egy sárga ház,
látszanak ablaki.
Integet valaki…
- Ott lehet a buli!
Illendőn visszaintegetünk neki.
- Ki látta?
Zubbony volt-e rajta? -
Ej, Napcsi!
Hát hogy lehet
zubbonyba’ integetni!?
Akkor hát…
Csak nem közülünk volt valaki?
Mer’ ha igen,
akkor az a ház nem is lehet sárga.
Sokk kicsi bolondok,
jó éjszakát mára!




Amatőr angyal (ultraviolet 2005.08.18.)


Drága kicsim! Angyalom,
én neked drukkolok!
Még ha bőrömre megy is ki
a játékod heve.
Akkor is ha kiesünk túl korán,
a selejtezőbe’.
Úgy döntöttem:
Veled megyek végig
akkor is, ha nem jutunk döntőig.
Én embernek profi,
te angyalnak kezdő…
Fantasztikus páros!
Azt írja a sajtó…
Azt mondja a TV…
Megírták a neten…
Ugyan! Érdektelen!
De van egy ötletem:
Szöktess már meg innen!
Vagy - ha gyengécske a szárnyad -
hagyd, hogy szöktesselek.




Alvós puszi (ultraviolet 2005.08.27.)


Miért fáradunk el?
És mért van az,
hogy álmunkból felsírva is
pihenni kell?
Hogy nem elég
egy egész éj csendje.
Lelkünknek nem elég
csak a paplan fagyos melege.
Kelleni kell még, valami más…
Fülünkbe duruzsolás,
egy alvós meskete.
- Míg el nem aluszunk – lágy ringatás.
Dajkáló babusgatás.
Még egy kortynyi meleg tea.
Kinek egy csók,
kinek egy ima.
Aztán így feltarisznyázva útravalóval
Átlépünk…
Elsimult babaarccal.




Napfolt (ultraviolet 2005.09.13.)


Hogy folt lenne a Napon!?
Mesebeszéd!
Attól a Nap még tevékeny s ég.
Foltok…
No de mihez képest?
Káposztalevélhez,
biciklikerékhez,
koldus gúnyájához,
szakadt jutazsákhoz?
Az a kis pötty ottan, – nagyokos -
több millió fokos
bármiben is számoljad fokolód.
Vigyázz, mert a szemed még kiég!
Mi az a kis sötét…?
Hát nem láttál még feketét?
Méghogy sötét foltok…
Tűnhet: Napnak kismacskái egeret hajszolnak;
Tán éppen ebadta kölkei kergetőznek, ni csak;
Udvartáncot járnak Naplovagok s lovak,
Vagy színén mérkőznek meg jók és a gonoszak.
Vagy éppen mostan… szerelmes filmet forgatnak.




Sírt egy lány (ultraviolet 2005.10.27.)


Ott sírt az a lány.
Oda roskadt le
- úgy, ahogyan volt -
Ott ömlött a jaj le, vörös márványlépcsőn.
És zokogtak vele az örökkévalóság
Rendületlen kőbezárt kiscsiga szolgái.
Marta a csorgó könny
Sziklává nőtt lelkük.
Én csak elléptem mellette.
Arcát tenyérbe rejtette
S nem láttam a szemét…, ki lehetett
Ki megbántotta, sértette?
Jártam egyet,
De mire fordultam,
Ő már nem volt ott.
Elment.




Ő, s Erő ( ultraviolet 2006.01.16.)


Forszírozni, mi’csudának!
Nincs egyértelmű magyarázat rája.
Ez jelenség…
Egyszer-egyszer-egyszer még
Visszanéz egy csillagkép.
Fénytörékeny égi bója bája húzza a szemet.
(Most vicces volnék!? Meglehet.)
Csak emlékeztető neked, nektek, ti Jelenek!
Ha képtelen, ha nem…, most félig mégis itt van, lenn,
Ki tanú. Őserő.
De oktondian el ne fojtsad dalát,
Mert még rád robbanhat a világ!
Hogy is van ez?
Ha pesztrái, a predesztinái gonoszak voltak:
Pöröltek, ripakodtak, rátörtettek lényegére,
Visz(szav)onul ő is majd, szintúgy a háttérbe(n)…,
S görbe tükreit – (szerszám) ezerszám - villantja
Fukar, vaksi nemek ugarszik lelkére.
És úgy illan el, hogy nem mérhetik a leplét se (le, se) fel.
Veszett a(rany)kor, mely nem (n)eszel időhomályból.
- Tanulságból, bár ok(k)ulni kék -
Saját olajába beleforr, csak előbb még…
Minden gyengébb egyedét maga alá(zatára) ítél.
És még… mielőtt valaki átkokat vél
E versembe’,
Higgye el: Arról szó nincsen, de a gondolat sincs benne!
Levezetés, lazításképp: Ez féltékeny intés!
Mikrobarázdás rovásüzenés. Emlékezés.
(A szó jogán - bár csak -, ez miegyéb?)
Ide is, csak úgyhiszemen jött át…, Hát
Én meg tallózgattam, s az’ betűket kerestem hozzá(d),
Meg próbáltam a formát.




Tűzkereszt (ultraviolet 2006.03.20.)


Ha egy kicsit is velem van -
Valaki, ebben a csuda tudja harci zajban…
Ahol nincs kijelölt csatatér,
Nincs hazai és ellenséges térfél
Nincs hátország
Nincs parancsnokság
Nem várnak este a kantinban cimborák
- az átérzi, milyen sunyi ellenfél a semmi.
Kopaszok!
Tűzkeresztség, vízkereszt…
Vagy amit akartok!




Szfinx (ultraviolet 2006.04.15.)


Aranyszavú Papnő
Védd az Uralkodót! Gyermek csak…
Mindenen erős vagy,
Hát óvjad!
Féltőszárnyú Papnő
Verd vissza a káoszt,
Koloncolt sötétbe
Visszataszítsad!
Melegkeblű Papnő
Tisztaszívvel áldozz
Varázsos szerelmet,
Elbűvölő mámort!
Ne hagyd, hogy meglopják!
Tombolj, ha gyalázzák!
Törj szét minden láncot,
Mivel megaláznák…
Örökifjú Papnő
Nap sugara rajtad,
Minden tanítással.
Bölcs vagy!
Oroszlánarc Papnő
Míg egy köved marad
- mi nagyobb, mint atomnyi sivatag -
El, ne hagyjad
Az elkóboroltat!
Eleme, hogy szeresd,
Jutalmad, hogy szeret…
Álomkirálynője vagy!
Fogd a kezét, vezesd, mert most vak.
Súgj fülébe kedvest, mert nem jól hall.
Fejletlen…, Kicsi még…, Babusgasd!
Felnő majd…
Szeme lesz a világ,
Hallomása bizonyosság,
Sóhaja parancsolat
S Te, örökre a király nője vagy.




Kémrobot (ultraviolet 2006.04.26.)


Robog a síkon még
A túlkoros robot.
- Csak haladjon előre –
Nem vágyik itt semmire.
Gépien monoton.
Nincs itten érzőlény
… elpusztulhatott régen.
Ezek az emberroncsok
Mind lüke biorobotok.
Csúcstechnikával kifaragott
Életérzékelője jószerint
Csak nyomokban fogott szagot.
Többnyire nullákat szagolt.
“Esznek, isznak, mozognak, szaporodnak.
Azt hiszik “élnek”.
Ezek itt vadászgépek.
Egymásra vadásznak,
S az ír történelmet
Melyik a máséból
Nagyobbat harapott meg.
És nem annak a híre
Marad fent
Ki mindig békésen szántott és vetett.
Hanem ki hódított,
Népeket igába vetett.
Elfajzott, pocsék emberek!”
Túl késő!
Nincs mit tennetek,
A jelentés elment.




Hammamet (ultraviolet 2006.05.22.)


Holnap újból átkelek…
Irány: Dél. Délkelet.
A felhők között, és olyan közel,
Hogy végig foghatod kezemet.
Holnap repülünk!
Ezerrel ellebegünk
Minden utak közepe felett.
Európa – Afrika, és… Hammamet.
Összejövünk újra Napsugár,
Tenger, meg én
S egy lány, aki nekem
Maga a szerelem.




Ős-Internet (ultraviolet 2006.07.04.)


Sok ezer évnek eltelnie kellett.
Tudatlan generációk…
Korszakok, izmusok sorra fölégtek,
az igazán-nagy áttörések
határai elmosódtak.
Elmosottak időben is, s horderőben.
Prometheus is – csak álság - hogy ráfaragott,
(meg a mája bánta-kitalálás)
mert a tűz… az, azóta is ragyog!
Szövevényt, a sűrű álcahálót
egyszerre vakmerőn átlátom.
Van ott mögötte, lehet…
valami hatalmas értelem, hatalom.
Valami se világos, se nem sötét,
se jó, se rossz nagymindenség.
Hasonlatos…: Mint egy hálózat.
Precízen telefont
minden elemet:
Homokot, követ, fűt, fát,
levegőt, tüzet, vizet.
Időt, sokdimenziós teret.
Élőt és élettelent.
Övé, a tulajdona ez a minden!
Csak…, Magányos. Én úgy érzem!
Alig várta, úgy várta,
hogy szembesüljön végre
valami kapcsolattal, oda-vissza.
(Én is csak azt írom,
amit enged, amit jóváhagy.)
Lehet, hogy fél.
(az is, hogy félt)
Talán kicsit bűntudata van.
Meglehet, valami részarányt
nem jól mért ki a tudatanyagban.
Neki ki mondja el a helyes arányt…?
Egyéb iránt…
“Alakítok…, Mérek…, Helyesbítek…
Figyelem a visszacsatolást.
Fejlődöm, mint az Énetek.
E világon csak azért vagyok,
Hogy hozzám igazítsalak.
Rég volt, már magam sem tudom,
Mi volt a kezdet.
A tér oszcillált,
Vagy én gyurkáltam egy anyagelegyet…
Néhány milliárd, s ember lett?”
Ezt már az Isten sem mondja meg!




Levéltöredék (ultraviolet 2006.07.20.)


Egy, a jövőnek postázott üzenet
már két éve elment.
A racionális tudás alapján
dupla fényévet megtett.
Akkor, a papírra írt verset
miszlikbe tépkedtem.
Fizikailag: nekem már nincsen meg.
Azóta eszméletlen
mennyi hullám szétrezgett a térben.
- Tisztellek, de a fénysebességgel
valami nem stimmel, Einstein!
Igaz, akkor az a híranyag
valójában több volt, mint csak anyag.
És tudom: odaért valahova,
és valaki felbontotta,
felbontja,
majd felbontja.
És elolvasta,
elolvassa,
majd elolvassa.
Magamódján megválaszolta,
megválaszolja,
majd megválaszolja.
“…Az időutas könnyei.
Villám hasít kisszobám falán…
…harmat a füvön,
harmat a fán.
Hajnalra elmúlik talán…”




Villanylámpa (ultraviolet 2006.08.01.)


Világosságot küldök
távoli sötétből.
A receptjét, hogy hogyan
készíts magadnak fényt.
Csak figyelj jól mindenre,
követned nem lesz nehéz.
Működését sem kell, hogy értsd.
Használd, ha bánt a sötét.
Nem lesz kicsi a gép.
Nem lesz kis súlyú, s nem is olcsó,
De neked, s köreidnek fényt ad.
Királyi ajándék.
Elmondom fő részét:
Energiatermelő,
Összekötő,
Fényadó.
Energiatermelő:
Készíttess kétszer annyi hengeres rézedényt,
mint kezeiden az ujjak.
Mindegyik egy talpnyi átmérőjű
és kéttalpnyi magas.
Alulról vízmentesen záró,
felülről lukas.
Állítsd körbe az edényeket
Száraz, tiszta, egyenes alapra. Kőre.
Egyik se érintse a másikát,
legyen közöttük egy ujjnyi távolság.
Tölts fel minden edényt
tiszta sós tengervízzel, úgy háromnegyed részt.
Vigyázz, a víz ne folyjék ki mellé!
Legyen mindegyik rézedény tetején
egy-egy lezáró szilárd üvegtányér,
lukkal a közepén.
Sok arany is kell!
Színaranyból vert több darab
jó vastag láncolat.
Egy láncot lógass be a tányérnak közepén,
s függessz rá több, aranytárgyakat.
Lógjanak teljesen bele a vízbe
de ne érintsék a rézedényt!
A fölül kilógó rövid lánc végét
a szomszédos edény külső rézfalához rögzítsd.
Ezt végezd el az összes edénnyel
türelmesen, gondosan.
Ha körbementél,
az utolsónál hagyd nyitva a hurkodat.
Összekötő:
Hozass két lépés hosszú láncokat.
Egyikkel vezesd ki a maradt tányér közepét,
másikkal szorosan érintsd a legelső rézedényt.
Az aranyláncok ne találkozzanak össze,
egymást ne keresztezzék!
Jól teszed, ha rájuk húzol néhány
száraz nádcsövecskét.
Fényadó:
Készíttess emberfejnagyságú üvegpalackot,
átlátszót, szűkszájút.
Formázz jó agyagból maréknyi sárgolyót.
Két darab hajlékony aranydrót kell most.
Szúrd őket az agyagba félig,
egymáshoz nem távol.
Alakítsd az agyagot az üveg szájához,
mint dugót, de ne nyomd bele.
Szárítsd ki a napon, majd égesd,
cserépedényhez hasonlón.
Kell még a legfontosabb,
Ami izzani fog, ami fényt ad.
Egy vékony szál!
Nádból hasítsál vékonyka pálcikát,
mi a tenyeredben elfér, s akár
beválhatna fogpiszkáló gyanánt.
Csavard be gyengéden
aranyfüst lemezbe.
Így rakd izzó parázsra.
Úgy kezeld, akár a szénégető
a faszenet.
Kis idő múltával sodord le róla a lemezt.
Ügyes kezű légy,
el ne törd, amikor kiveszed.
A cserépdugó egyik felén a drótokat
hajlítsad a szénszálra két végén,
hogy ölelje szorosan.
Pacsmagold be a kerámiát
és az üveg száját olvasztott szurokkal,
így illeszkedni fog a nyílásban, szorosan.
Darabka izzó szenet tégy a dugaszra,
majd nyomd az üveggömbnyílásba.
Várj kicsit, míg az izzás elszunnyad…
Ezzel a fényadóval készen is vagy.
A láncoknak kilógó végeihez
Csavard hozzá a drótokat.
Egyik lánc – egyik drót.
Másik lánc – másik drót,
s az izzószál máris világít.
Majdnem ennyi az egész.
Sok-sok kitartás még…
és rengeteg bátor kísérletezés.
Ui:
/ Nem tudom, ez a levél az időnek
mennyire mély régiójába merül el.
De bízom: Bizonyosan céljára lel!
Te, aki átveszed,
értelmesen használjad fel!
Ember!
Én egy lehetséges jövődből írok,
és ha találékony voltál/leszel
az itt és most engem is más,
nemesebb létsík felé emel. /




Félelmetes (ultraviolet 2006.08.09.)


Napi események lelkem mardosó eróziója
agyamba mossa a világ zajlását.
Haragot, indulatot, félelmet.
Félelmet.
Lavinaszerűen temetni igyekszik,
bezárulni látszik körülöttem,
s beseperne a szőnyeg alá a félelem.
A félelem.
Nem vagyok elég vad? - Hát vadítana…
Nem vagyok elég birka? - Türelmet tanítana…
Mikor már csak magamban hiszek…, Elbizonytalanítana
a félelem.
Féligáteresztő tükörfalakkal határolt térben
- csinos kis pofámat produkcióra illegtessem.
- Kezdeményező énem alapból elfelejttetné velem
a félelem.
Gondolatomba betörne… megtörne.
Mint nyeretlen kétévest, betörne.
…csak, tudni illik: soha nem fogott még musztángot ekére
a félelem.
Amikor megadtam magam… nem vette komolyan a félelem.
Hányszor kifejtettem a véleményem…, Mint egy értetlen!
Annyit tanultam el tőled félelem,
Hogy most inkább te féljél! Éntőlem!




Fényüzenet (ultraviolet 2006.08.16.)


Túl sok mindenre
vagyok képes gondolni
- szinte – egyszerre.
Szélvész szárnyaim,
csapongok emberöltőkön…
Időt hengerelve.
Mint érdekest pillantok
oda illanok
mint egy lepke.
Fürkészdarázsként szállok
egy-egy feltűnő infó-kehelyre
és addig lebzselek terébe’
míg fel nem fedezi,
le nem filmezi rejtett porcikáit
összetett szemem.
Van, hogy bezabálok,
képpel pucrosra dagasztom a bendőt.
Máskor sziklai kecskeként
rágcsálom a zuzmót.
Ha meg már az se nem adatik
- fekete semmisségben -
… fényévekre hibernálódok.
Éppen hogy résnyit görbítek szemhéjamon
mikor egy szürke gömbhalmaz elsuhan.
De figyelek: Hátha szín…
Lesni kell ám nagyon,
keresni, angyalom!
Mert támadt már néhány cifra kalandom.
Volt szeretőm:
Szénből – tüzes;
Hideg – szilíciumból;
És örökre kedvesem… színenergiából.
- Ő visszavár…
Visszavár minden nap, tudom.
Ő a vár.
Állócsillag.
Csillagok csillaga vár.
Várj csak…
Majd mesélek, mi akadt utamba…
Majd élcelődünk rajta.
Megjövök, csak várjál Huncutka!
Fényüzenet: Képzeld…
Jártam a Földön, emberként!
Hát ennek annyi arca…
Nem túl jó élmény volt.
Már vágyom hozzád, haza…




Politikaiközgáz… (ultraviolet 2006.09.27.)


Egyszerűemberi összefoglalás;
Mi újat hozott országomnak a rendszerváltás.
Amikor… 89-ben hazamasírozott innen
Az utolsó tányérsapkás – tapsoltunk neki.
Nagy leszerelés következett:
- Munkásőrség
- Gyárak,
Módszerváltás.
Köztársaság! Kiáltották, s tapsoltunk.
Beláthatatlan nagy szabadság,
Mint egy megváltás.
(akkoriban – úgy emlékszem –
nem is igen volt közlekedési bírság.)
Újkor-many-zás…,
Hat szép “új” párt meguralta.
Hat pártra szétszakadt ország.
Hat párti tárgyalás…
(ezer évre titkosított leosztás.)
Nagykalapban sültgesztenyénk – kikaparták.
Ingünk-gatyánk privatiza’ – eltapsolták.
Jött valami krampusz,
Bruttósította a napi betevőt.
(ettől a bérünk rögtön szebben hangzott)
Tönkre ment sok gyárunk.
(emlékszem is az első…:
na, annak már kalap!)
És jöttek sorban a kisebbek-nagyobbak.
Lassacskán mindent eltoltak.
(… aha, a dózerek voltak)
Osztottak még – félév talán? -
Némi bagót a melósoknak,
De végére a süllyedő roncsok papírjaira
Csak a volt párttitkár,
Vagy az igazgató neve maradt felírva.
Megint másik krampusz
Idenyomott valami szoros csomagot,
Attól úgy megbokrosodtunk…
(majd agyonvertük ki rá hasonlított)
Négyévenként huzavona:
Önmagára valamit is adó polgár szíve joga!
A kortes beszédekben minden választható
Annyira átérezte népét
És olyan nagyon tudta, hogy mi bajra mi a jó.
Elfogytak az útról a Skodák, Zsigulik, Trabantok.
Beszáguldottak helyükre a kölcsön nyugati csodák.
Égbe törtek a földből az egykaptafa
- építészetinulla – irodák.
(Náncsi néne, a maga onokája is képzett közgazda?)
Aki tehette kivándorolt, csak ide, pestkörnyékre.
Ki, a felhagyott, parcellázott kukoricaföldekre.
Kapa meg eke!? Ugyan!
Mire jó egy könnyűszerkezetes lakóparkban…?
Ingalelkek… napi négy órát kopik tőlük az aszfalt.
(kagylóülésen puhítják a húst)
Akinek meg nincs lakása
Kifeküdt az utcára.
Kulturális perspektíva:
Van érték is, csak…
(ha léc alatt vagy – eszméletlen – elmehetsz a diszkóba)
Bevásárlás:
… hát plázákba’,
meg az a sok kínai piac.
Politika… politika… politika.
Mindennek akadt már gazdája.
Minden rég elfogyott.
Nincsenek csak hitelek, és kölcsönök.
Nagykutyák és adósok.
(megtudom számlálni tízezer újamon,
- maréknyi gazdagon – hová folyt el a vagyonom)
Jó azért tudni:
Egyetlen embercsoport sem az egyedeitől
Jó, avagy gonosz.
A kialakult elvárások, izmusok, ideák
Szíthatják fel néha a sok rosszt.
És mindig a szabály a hibás,
Mert megengedi gyülemleni a negatívot.
Lassútűzön, korokon át
Forrhat ki a társadalmi megoldás.
Most egy kicsit csípős,
Paprikás a leves.
Ízlés szerint sózni is kellhet…
De ha elkészül majd
A bográcshoz mindenki odaférhet…




Hajnalka (ultraviolet 2006.09.29.)


kishajnalka, Kincsemvirág!
Mit sugdosol,
Mit nem mondasz… így, hajnaltájt?
Úgy bökdösöl, majdhogynem fáj:
“Te!
A világ csak néked nyílik,
és a Nap majd érted izzik reggelirózsát!
Lássad, újra meg újra megáldja csodád.”
S tollvonásra, kakasszóval,
éjsötétbe bukott le
a lidérchad sokaság.
“Ajándékod vár, mindennap.”
- Halk, Hajnalkasugallat…
Ál(ld)d!




Válaszlevél Apámnak (ultraviolet 2006.10.19.)


Hol vagy?
A világvégében,
Abban a számomra felfoghatatlan-messzi Canadában?
Öt évesen, levél jött tőled:
Ottani álompolgár vagy.
Büszke voltam: Hú, az valami olyan,
Mint a polgármesterség, vagy maga, az elnök…,
Mindegy, de hatalma van…
Délcegen flangáltam az oviban
Pepitakockás napozómban, egy kisherceg.
- Apukád cukrot kapál Amerikában –
Hecceltek az óvónők.
(Azt hittem, az valami nagyúrnak kijáró méltóság)
Hmmm… de nem!
Nem lett jobb semmi sem.
Mi itt ugyanolyan szegényesen éldegéltünk tovább
A Vay Ádám utcában.
Írni, hogy gyakoroltam…
Korán megtanultam:
Apámnak, ha címzek, “K” egyenlő “C”.
British Columbia…
Rupert Herceg városa.
Hej halászok, halászok!
Óceán
És igazi indiánok.
Néhány fakuló fotó vagy.
Mister “Sandor O”
És soha nem fogod fel,
Hogy a mindened…, Itt maradt.
Prince Rupert…
Az kőkemény észak.
Ott, talán még a nyár is csak egy deres évszak.
És úgy átjárta szívedet a hideg,
Úgy magává tett a fagy…,
Mán nem is te vagy önmagad.
Nem maradtál bennem se több, mint
Egy génsorozat.
Tizenrossebezer kilométer…
Ott fagysz meg.
Befizetsz egy parcellára (…az, vagy húsz év.)
Hallom, majd úgy kezdi el a kispap:
Come in Nighteen Fiveeten S(t)ix … 1956
Kifelejtetted, fater
Ötven, húzós évemet!
Azóta csak hébe-hóba járt felém
A lidérced.
Canada.
Ott éltél… jól átfagyva.
Levél?
Enyém a szőlőé,
a tiéd Juhar.




Hívó jelem (ultraviolet 2006.11.02.)


HA5ORYON, HA5ORYON
Mennék már…
Itt a dolgom elvégeztem.
Minden neszt rögzítettem,
Minden csapást feltérképeztem.
Utaznék el,
Hajóm, ha kikötne.
Itt bolyong, közelben…,
Tán Fároszt keres,
Mintha az a jel
Nem dőlt volna még el.
Válts hajó hullámhosszat,
S nem téveszthetsz el.
Lapozd fel… hajónapló:
Első oldal.
Szupertitkos kulcsazonosító.
Generál.
1
- Enter




Varrós doboz (ultraviolet 2006.11.06.)


Csodálat, kincseknek tárháza.
Találós…,
Ez is benne elrejtve:
“Elöl megy fényeske,
hátul megy fehérke
fel van a farka kötve.”
Mi az?
Persze, a tű-cérna!
Nincs is a világon
többfajta, többszínű és tarka.
Gyűszű… Hüvelyk Matyi kalapja.
Stoppolófagomba.
Tűbefűző, furmányos szerkezet.
Centi, sok csiklandós
megmérettetéshez.
Varázskréta, mi nem rajzol másra
csak a tarka textíliára.
Kisolló, nagyolló
- szálazó, cakkozó.
Gombok… mind maciszem(!)
- úgy csillog.
És a legmegragadóbb
acélos vasdarab
látatlan deleje…
Kicsinek játékszer,
nagyban az örvények mezeje.




Pioneer (ultraviolet 2006.12.24.)


Valós a történet
És
Most sincs magyarázat.
Meghaladja az észlelés
A racionálisat.
Ünnepi alkalmakon
A sarokra tárt nagykapukon
Pilácsolhatsz.
De letompult, vaksi szemeiddel ez lehetetlen.
Valahonnan,
Valahonnan,
Valahonnan
Olyan tanítód kél
Aki határon túl értelmével
Meglátni fölnevel.
Csak egyszer… induljál hozzá el.
Szánd rá magadat, kérd egyetlen egyszer!
Én kevés vagyok még,
Nem adhatok több tanácsot.
… de talán minden tanuló
a születéssel egyidőben…, Kiválasztatott.
Nem tudom…
Túl sokat nem tudok a küszöbön túli világról.
De érzem hogy: A világos félen tapogatódzom.
Mielőtt nekivágnál majd még jó barátom,
Annyit azért jeleznék hogy:
Tűzugrás lesz ez a javából, s a lelkedmélyének szaggatni fog.
Csapdák tátonganak rád pszichés dimenziókból.
Ez egy olyan,
Hogy a csalás, az rosszabb mint a bukás!
Pilotjelet, ha jót fogsz, az adott! ,
Hű vezérlőfonál. Kövesd!
Soha ne ereszd már, mert végtelenség erős,
És kizárt, hogy ő eltaszajt.
Hahó előd! , itt tartok.
Függök a felfoghatatlanság határán.
Köldökömön táplál egy láthatatlan hajszál
- acélnál, nylonnál, karbonnál, kevlárnál szívósabb akarat.
Félt.
Dédelget,
Kebelén pátyulgat.
Nem tudom követő,
Te meddig mennél el, csak jó utat!
Előre Pioneer!
Ott mindig magad vagy.
Meg a remény,
Az biztos…,
Ő befogad!




Tiszavirág (ultraviolet 2007.01.0..)


Nekem,
A testrabjának ezt szabad.
Úgy repülök,
Ahogy ti el sem hiszitek!
Ha tudtok,
Hát fogjatok meg!
Engem többé
Már nem lehet.
Ez egy szabadvers(!)
Szabad lélek szabad verse ez!
Katasztrófák:
Égszakadás,
Földindulás,
Kórságok;
Kapitalisták,
Szocialisták,
Anarchisták,
Adóbevallás, akaszt(st)ófák…
Kétéltű a világ, ha nem tudnátok
Porontyok, macskabékák.
Ezért… a pár szép évért meg…
Örökre adósotok marad
Egy TiszaVirág.




Égre néző szoba (ultraviolet 2007.01.29.)


Örökké az eget lesném,
Ott zajlik a nagycsoda!
Szuperrealisztikus,
Virágnyelvű-feliratos
Szélesvásznú cinema.
Kiülnék egy felhőszélre,
Mindentlátó főpáholyba,
Csak, ha nékem is olyan…
Olyan… Nagyonfontos,
Olyan mindenre jó jegyem volna.
Arcélemről felismerne a homályból,
S legjobb helyre elvezetne
A jegyszedőnénike.
Akadna sós-vajasperec,
Egy zseb szotyi is, nagyszünetben.
Aztán csakúgy jönnének-mennének a felhők…
Fáradhatatlan színjáték!
Hajnaltól a Szép Nap,
Éjjel, fényt táncoló csillagzat.
Látomást játszanának felhőalakok,
Jelentést hordozna a színük, meg a fodoruk.
Imitt-amott vöröshajló kondenzcsík:
Égbemártott, fajsúlytalan alu-nyíl.
Onnan, a kipárnázott, VIP-es székből
Túlláthatnék ernyőn.
Onnan sem kumulusz, sem gomoly,
Sem tornádó, se nagyvillám
Nem lehetne komoly.
Jóleső szél legyezgetne,
Nap sugara élesztgetne,
A szivárvány mosolyogna…
Ha énnekem, oly Nagyonfontos jegyem volna.




Csillagbogáncs (ultraviolet 2007.02.06.)


Ismeretlen, sosem látott erő
barangolja intimszférám.
Csalhatatlanul jelzi finom műszerem:
Valamiféle csillagbogáncs.
Apátlan, anyátlan.
Időtelen, anyagtalan bojtorján
mély álomból egy reggelen
velem együtt riadt fel.
Előbb még mit nem értett,
én meg azóta sem…
Próbálgatjuk
egymásban felismerni a rendszert.
Hányszor, de hányszor hökkentett meg!
Néha magára is haragított,
mikor a végletekig elment.
Máskor – sokszor –
hízelgő oroszlán módjára dorombol.
Mielőtt még bárki népek
félreértenék az egészet…,
Én itt most
nem egy állatkáról mesélek!
Nem úgy van!
Nagyon is nem, sőt!
Néhanap úgy érzem:
Az övéhez való képest
csak egy delfinére hasonlít az agyam.




Intelmek a kómában fekvőnek (ultraviolet 2007.02.15.)


Vegetálj, csak emígyen Eszméletlen!
S meg ne próbáljad…,
De föl ne ébreszkedj, mert
nyomban lekapcsoljuk a gépeket!
Ne álmodozz merészet,
csak úgy, önmagadtól ne merészeld!
Majd mi beléd vetítjük a világot
- vagyis, hogy -
a belőle, neked szánt,
részedre egyedincenzorált rémálmot.
Végtelenlelkület nyugodj!
Minekünk úgy a jobb,
ha lüktetőgörbékkel egy limiten belül maradtok.
Nyugodj csak…
Még feleszmélsz,
még felriadsz!
Még kitépnéd agyadból az elektródáinkat…
Még ledobnád vénádról a katétert, s oda a kábulat…
Még magadra is értenéd a boldogulásról fektetett öntörvényt…
Még örökrészed kérnéd, még számon kérnéd a visszaperelhetetlen emberi jogod…
Nyugodj!
Ameddég bírunk, halottnak hitt…
Túszunkul tartunk.




Rőzsesöndör (ultraviolet 2007.02.27.)


Akkora széltoló vagyok.
Nem akadt még egy sem,
Aki igazán hitt volna nekem.
Nem erősködöm…
Nem bízol,
Ne tedd meg te sem.
Hogyha nem mersz,
Te se higgy nekem!
Annyit tesz csak számomra
Az elhajtott ökrökön vásárolt élet,
Mint ama Rúzsa Sándornak
A hírös betyárbecsület.
Lefogatni, le lehet,
Csak “az a kérdés”:
Jár-e érte köszönet,
Hogyha több száz kakastollas hajdúélet
Egyetlen szál Rózsát a túlvilágra teremt?
Ha este…, Ma, a pusztába kinézel…
Valahol, a nagyon távol messziségbe
Ott lobog a betyártűz parazsa:
Csipke Rózsa S… lelke!
S ki a betyárt űzte, parancsra!?,
Nem maradt fenn
Se hírneve, se hamva.




Önirónia, látod-látod (ultraviolet 2007.03.06.)


Isteni mérce alapján a földre gyalázni…
Szememre vetni,
hogy én csak egy marék
oldatba ment elem vagyok…
Meggyötörni,
Mert én a túlvilágnak is képes vagyok visszaugatni…
Nem én hívtam életre a kapcsolatot.
Csak valamely jobbérzésű lélekbugyrod
közbeszólt, hogy…
Itt vagyok, a célkeresztben.
Ömölhet rám minden szenny.
Csalafintálkodhatod, hogy szüttyögjek a mondókádon, Don!
Hogy mélázzak a hallottakon, látottakon…
Hogy fülesnek kódolod a hallomást,
Hogy DVD-nek, videónak a látomást.
Hogy a valóvilág(?) ezer módon rám tükrözi
a figyelemfenntartó visszacsatolást.
Hogy jönnek-mennek a víziók körülöttem,
s bennem…
Miről akarsz még győzködni;
Hogy nem lehetek egyedül?
Jó!
Hogy csúcslények megfigyelnek?
Jó!
Hogy időtelen elfogdossák gondolatim?
Jó!
Hogy másvilág elé vagyon kivetítve a magánéletem?
Jó!
Hogy én már semmit nem tehetek, így müxik, kész?
Jó!
Nem roppantam össze, látod!
Na és most mi van!?
Kéne menni, alukálni…!
Csak, ha jót akarsz, úgy csukjad le a világgépedet kisherceg,
hogy jó apád, vagy édcs’anyád még véletlenül se nyissa meg!




Borostyán (ultraviolet 2007.04.02.)


Egy csepp - volt – kisbogár –
Gyantázás, időnek vonóján…
És valami olyan húr rezdült
Azon az égi-földi hegedűn,
Hogy a cirip-cirip
Mában is rezonál.




Pünkösdearose (ultraviolet 2007.05.17.)


“Fordítsanak …föl is akár…
hogy is akarnak!”
Jól van!
Úgy érzem, buktam.
Ha meghúznak, mindenen buktam.
Margókon, rubrikákon, határokon.
Ha meghúznak, minden tant elbuktam.
Pecsétes, szamárfüles index.
Lemondom a Paprikajancsi trónom,
senkikre testálom pünkösdkirályságom.
Koronaékszerimből +
csak aurám fényét tartom.




Pálma (ultraviolet 2007.06.04.)
(nem botanikai tanulmány)


Nemes egyszerűséggel
Csak van, de nem terem.
Ehetőt a vadfajtája nem,
De a ráéhezőnek látványpompát,
Árnyas oltalmat, hűs menedéket
A forróságban – igen!
Parton, ha megfigyeled
Mindig a tengernek dől,
Mintha csak támaszkodna
Az időtlen tisztaságra.
Szívós hosszanti rostjain
Az életenergia magasba áramlik,
A folyton integető pálmaágkoronába,
S onnan szétsugározza!
Szívesen ölelnéd,
Magadhoz vonnád a rengeteg zöldjét.
Széltében bungi-bungi kuckónak,
Hosszában nászágynak.




Tizedes (ultraviolet 2007.06.13.)
A es/10 + a többi^

Ez ám a katona!
Fitty “Nix kompót.”, Fitty “Razzia!”
Már a speizban vót
a megszállók rémfia,
de egy “szicsasz” a nyelvén
s leengedte a dobtár-balalajkát,
békének indult.
S bár soha nem fért össze
a két világi nevelt…
Láttam, amint együtt menetelt
messze el, Fácándombnak fel.
Tizedes, jelentkezz!
Molnár 1 Ferenc!
Törp Papa, látod hozzád törleszkedett a Törpilla.
Grísa, Iván… a darvak is megtértek már.
… hegy és vízrajz.
Oroszlán vadász, öcsödi huszár komendante.
Molnár 1 Ferenc tizedes…, Jelentkezz!
Ne rejtezz…, Valahol ott lehetsz
Petőfivel,
Radnótival,
Molnár Ferenccel
“Valahol a Volga partján…
Száll az ének, gyorsabban a szélnél.”
Itt hagynátok az eszeteket
egy valódi’ndigós nyíltparancsért!?




Gyalogos vasúti felüljárón (ultraviolet 2007.09.21.)


Felső vezetékek
balra, jobbra húznak el.
Fölülkormos-alulfényes,
mint a Hadik szobor sikamlója, Várban.
Rézangyalát, nagyfeszültség!
Ameddig csak a szem ellát síntér.
Vasak, utak, sínek…
Tengernyi acél.
Huza-vona. Sihu-húha.
Törtablakú bakterológia.
Idehallom, némán:
“Aalomaason a vonat megaal, meg nem aal…
A vaagaanyrú B vaaganyra,
C vaaganyró D vaaganyra
szerelvényt tónak aat.
Jaarganyok mellett vigyaaz!”
És tényleg…
Láttam alattam elcsüvíteni
a loko-loko-loko
csillagos homlokú
tömörvas négyhuszonnégyest.
Úgy szórta brikett-parazsát,
hogy majd’ a szemem ráment.
Szellemvonat csappantyúja,
gőzhengere, tolattyúja
alulról keresztezett.
Füstösvonat…
A Nagyim még átlátta a menetrendet.
“Felőrű gyön – fel, Pestre megy…
alórú – le, vidékre visz embereket.”
Én meg, én hogy nem értettelek!
Püspöki-felső váltóházban
takaros kis szerdobozban
három csatos pukkantyú volt.
Egy, hogy Ébredj masiniszta,
egy, hogy Fékezz…,
egy, hogy állj meg!
Én meg, indulok.
Pá Zugló, pá Városliget!
Haza…, Angyalföldre megyek.
Emlékezetből klaffogó,
illedelmes vas(út)betonlapok, ahogy lépkedek:
Tikett-tikett, eti-kett-tikett,
tikett-tikett, eti-kett-tikett…

ultraviolet
2007-09-24, 12:47 PM
Ahogy elnézem a formátumot, a tördeléseket csúnyán összeklimpírozta a program. (Vagy én voltam Quka)
A külalak pedig néhány versnél különösen fontos lett volna.:(
Mindegy, a lényeg azért így is meg van.:rolleyes:

cathy222
2007-09-24, 03:50 PM
Nagyon élvezem a verseidet! Csupa játék, csupa ötlet, csupa lélek!
Gratulálok!

Infinity
2007-09-24, 07:08 PM
A Te lelked biztos tobb mint 21 gramm. :) Orulok, hogy erre vetett a sors.kiss

ultraviolet
2007-09-24, 08:19 PM
Aranyosak vagytok!

Gyozi-Bp
2007-09-25, 01:40 PM
Köszönöm ,hogy végig olvashattalak,jo nagyon jok voltak szia gyozi .......

UV.
2007-09-26, 02:55 AM
:roll: :roll: :roll: :roll: :roll: .........:D :D

oxyura
2007-09-26, 07:12 AM
Sziasztok!
Ha ismer valaki betyárokról, csikósokról szóló verseket, az legyen szíves küldje el nekem , vagy tegye fel a www.karikasostor.hu honlapomra a fórumba.
Előre is köszi.

cathy222
2007-09-26, 10:06 AM
Ez aranyos! Nekem is Zorán jön le, leginkább a zenéidről!

ultraviolet
2007-09-26, 02:31 PM
Oxiura, találtam egy betyáros verset. Bemásolom.



Betyárosan távozni (ultraviolet 2006.06.12.)


Cimborakörből is
Felismerni, ha pribék szó neszez.
De nyakába löttyinteni, akár a legjobb bort!
A képébe! Nesze ez!
Asztalra fölhágni
Csikorgó csizmával, csikorgó fogakkal.
A lámpást is felrúgni. Föl a zsúpra, huss!
A húsos tálcát sebtén hozzájuk vágni.
Forgáccsá széttépni csárdának ajtaját.
A szíjon tüzesre hergelni
Mordály kiskakasát
És lerivallni támadók bandáját:
Állj! Ne tovább!

Pattanni Csillagra…
S vágtatni vadrózsa világba
El, a biztos délibáb irányra.

UV.
2007-09-26, 05:20 PM
:roll: :roll: :roll: :roll: :roll: .........:D :D


Talan magyarazatot kellett volna fuznom ehhez. En inkabb a dal tartalmara gondoltam amikor betettem, mert elolvasva a verseidet, az oszinteseguk volt az, amit igazan elragadonak talaltam. Azt gondolom, hogy ezert jutott eszembe ez a szam,- az mellett, hogy en egy ketsoros husveti locsolkodo verset sem tudnak irni,- mert mindig csodaltam azokat akik erre kepesek.<!-- / message --><!-- attachments -->

ultraviolet
2007-09-26, 06:19 PM
Én úgy érzem az általad idézett Zorán dal hangulata nagyon összhangban áll azokkal az érzésekkel amiről most írtál. Nekem tökéletesen lejött az üzenet, amit a dal közvetített.

cathy222
2007-09-27, 02:25 AM
Bocs, hogy offolok, de ez a Rúzsa Sándor nem lehetett egyszerű eset. Ma azt mondanánk, kicsit frusztrált egyéniség, agresszív kitörésekkel. És ő egy hős.

ultraviolet
2007-09-27, 11:19 AM
Ezt közvetlenül egy lottósorsolás után írtam.


Teszek a lutrira (ultraviolet 2007.06.04.)


E hétvégén megtörténhetett volna.
A kelletlen-szerencsétlen sziszifusziság jege
Megtörhetett volna.
De nem…
Jó, ha nagyon akarom még ráfogható:
Félreértés volt a kombináció.
És hogy ez a bizalmas helyről kapott füles is
Inkább tüzes nyakleves
Mint információ.
Rendben van, így állok majd a többihez!
Prütty, prütty…
Veszem az adást, de tudom már: Hamis.
Hamis a piramis!
Nem is forog a Föld, de sík!
A Da Vinci-kódok… merő kitalációk!
Rohadtalma szagú a fizika!
Tök élettelenek-véletlenek a képek recehártyán, tárgylemezen!
Osztáshibásan fejlődtek ki a qadrocore computerek!
Ez az egész kitalált játékmező talán
Mielőtt ráléptem volna… üresen állt!
“bíborba bársonyba Danikenné lánya”?
Rádióadásainkat is mind eleresztik fülük mellett az értelmetlen lények.
NyomásGa…
1, … (?)
23, A Gyáli úton állt…
(… ha M arc alján os segéd10t egy némát énekelt)
24, Az állatkertből sugározta…
25, A csepe lia dó jó reggelt kívánt…
63, Az ötödik szám…
Hát így a számot, így a nevet!
Így az igent, így a nemet!
Csak akkor…
Na, mindegy…, Kérdések és feltevések innen letörölve!
A szelvény felsőszéle-közepe “nem nyert”-betépve.
Betéve visszamondom az összes vesztőszámot…
Beee!

ultraviolet
2007-09-27, 02:53 PM
SaS.húha (ultraviolet 2007.09.27.)

Vannak verseim ÉS!,
kicsit bennük jómagam.
Feladjam, ne adjam?

Ha nem adnám…
Vedd úgy, hogy feladtam.
De nem…, Adom, itt van!

ultraviolet
2007-09-29, 06:26 PM
Nem Jó zse fati… (ultraviolet 2005.04.18.)

Izgató a lét.
Rét,
minek szál füvét
nem taposta
még
emberünknek talpa.
Ízig-vérig nyárban izzik
minden virága!
Ő beleveti magát,
hajrá, egyfolytába’!
Vígan hát, nekivág…
- Szedni kék orgonát,
még bazsarózsát, pirost…
Szép csokrot… ibolyát?!
Köréje örökzöldet, borostyánt?
(Babért!? [Mmm…])
Talán szamócát,
vagy kosárnyi gombát.
Szedret is lelhetnék árnyékba’.
Egész rózsabokor tavaszt,
lángolást.
Vagy rőt ősszel…
a biztos csipkebogyót -.
És a határtalan panoráma
egyre beljebb csalja.
Be! Beljebb, tarkaságba!
Megy…
Lehajol, leszed.
Szüretel. Behajol, beszed.
Vadmeggyért pipiskedve nyúlik,
“Instállom”-ot köszön.
- Néha vackort fogsz! - sikolt a múlt.
Szeppenten tovább görnyed,
odébb hajol, s felszed.
Kétrét rokkantan is tovább megy.
Lehajol, leszed.
Lehajol, leszed.
Fáj már!
Lehajol, leszed…
Billegések a lépések,
de meghajol, és mindent leszed.
Loholj, hajolj, termeld be, mit lehet;
a gyűjtő szenvedélye ez!
Mindent megszagolna,
mindent megízlel.
Ne!
Ne tedd!
Mert…
akad ami álság.
Hívó, de
Mérgező!
S e mezőn
nincs egy sem, mi árnyt adó,
hogy hűsében kiheverj kórt - vándorló.
Idő… közben múlik,
kiskosár meg… telik.
Megtelik kóstolt gyümölccsel,
illatolt virággal.
Szénával, szalmával,
földieperrel.
Hajlongó fáradással
eltelt ismerettel:
Ez a világ nem jó semmire,
meg az a virág se nem kell.
Ennek túl csicsás a színe,
annak túl fakódott.
Ez itten büdöske,
az meg csak ragacsos.
Rég illatos szirmok…
ti hol vagyhattok?
Kosárnyi tartalom
réti út mentében
kicsiny-kicsi halom:
Füvek, szirmok, bibék,
porzók jeleznek
az erre jövőknek.
Ti!
Következő vándorok!
Nem tudhatjátok:
Ki itt már járt
csak emléket vitt
el.



JA (ultraviolet 2005.06.09.)


Ha akarod láttatni,
Vélem az ellipszist.
Iszonyú az erőd – de szelíd –
Most féltőn megérint.
Jaj de mafla voltam
Eleddig magamban…
Nem is sejtettem
Mihez érek hamuban.
Hogy hozzád?
Üszök alatt, ki vagy…
Vagy még mindég…
S parazsolsz, örökké’g.
Tudod, s szánsz:
Nem foghatom magam
Géniusz magadhoz,
Ki időbércet örökölsz.
Hogy így tanítsz…
Éjféli szeánsz, mire
Érkezetlen megérkeztem,
S… te szavakon túlonn
Lelkembe szókat ádsz.
Mondtam már…, s meghiszem:
Nincsen magyarázat.
És nem is keresek… JA!
Csak üdvözöllek! Lélek!

ultraviolet
2007-09-30, 08:41 PM
Summa (ultraviolet 2007.09.25.)


Summáját tessék…

Jó zenész…
Meg áll a józanész…
…ahogyan zenélsz.
Jól zenélsz…, Geniels!


Bárdolatlan bárd…
Miért is z’songanád,
hogy éljen “Eduárd”.
Te jól zenélsz…

Azkik szót szólnak rettentően nagy
dolgokban vágynak, áspist oltának.
Töreték ország részekül sokrét,
viszályság hasznát ők igen jól esmérék.

Fundamentáját, vékony marháját
Keser vítt jussát árendán tartják.
Megesett ez rég - dalol a vendég –
meglehet esmég…, Kétezer év, s még hét.

Jó zenész…
Meg áll a józanész…
…amiről mesélsz!
De jól zenélsz…

Jó zenész…
Csak áll a józanész…
…amiről beszélsz!

Jó zenész…
Ámul a józanész…,
Te meg csak zenélsz.

ultraviolet
2007-09-30, 09:00 PM
Gabonakör (ultraviolet 2007.09.29.)

Körök a babonában.
Futunk, suhh vesszők közt.
Egyik lábunk – beton nehéz –
ahhoz sár és föld tapad még.
Másik, eget kalimpálja.

Tudatunk cirkája
a gabona nyomatában.
Rozsban és a dőltbúzában
körülbelül biztosságban.

ultraviolet
2007-10-02, 05:19 PM
ORION küldetés (ultraviolet)


10
Na béka,
most számolunk…
Tároltprogramvezérléses űrszemét!

9
Nem feléd indoklom, hogy itt és most és mit miért,

8
mert szemernyi jogod,
sem erkölcsi mélyalapod nem volt,
hogy énjeinket taj-szürkére programozd.

7
Valami zűrben
volt egy töréspont, galaxis-söpredék,
s az inváziód majd’ tarolt.

6
Földszínén landolt
az időzített “PszíBomb”,
s észrevétlen elvesztek,
évek múltán megvesztek az emberállat földlakók.
- Hiszi a psziszi, hogy ez egy humánpolitikai bumbus volt!

5
Én, ha jónak látom
hatástalaníthatom.
Akár az időt is visszafordítom.

6!
Látom-látom?

5…
De feléd e válaszcsapásom
csak hagy terjedjen, varangy!

4
Kiélvezheted majd a saját fertőidet,
mert, az lesz ám a nihiltőtet’
- intelligencia-varacsk.

3
Korcslény vakarccsá lebutított
gél-glóbusznyi kocsonyánkból
egy szempár szúrósan rád pillog, ragad:
Én, az, aki kilenc szólással ezelőtt
megnyomtam a reváns gombot, Ravasz…

2
Böfögöm a pókhálódat,
agyadba vissza a “nyolcadikutas”-os vad
mozibeli nyáltaknyokat.

1
Egyenest a gond-velődre fókuszálok
s (frankón tutira!), rohadtul, de marni fog.
Alfanumerikus zéró…, Csapás van…
Most!

0:0

ultraviolet
2007-10-04, 01:49 PM
ultraviolet - Canada

ultraviolet
2007-10-04, 01:58 PM
ultraviolet - Count-reggae

ultraviolet
2007-10-04, 02:01 PM
ultraviolet - Dal

ultraviolet
2007-10-04, 02:06 PM
ultraviolet - Ezeregy rúzsfolt

ultraviolet
2007-10-04, 02:08 PM
ultraviolet - Fekete bárány

ultraviolet
2007-10-04, 02:11 PM
ultraviolet - Hozott anyagból

ultraviolet
2007-10-04, 02:15 PM
ultraviolet - Kérdezd a manót!

ultraviolet
2007-10-04, 02:18 PM
ultraviolet - Köszönöm

ultraviolet
2007-10-04, 02:22 PM
ultraviolet - Playmate

ultraviolet
2007-10-04, 02:25 PM
ultraviolet - Relax Cocktail

ultraviolet
2007-10-04, 02:29 PM
ultraviolet - Seven Lives

ultraviolet
2007-10-04, 02:32 PM
ultraviolet - Valamit még

ultraviolet
2007-10-04, 02:34 PM
ultraviolet - Talán

ultraviolet
2007-10-04, 02:38 PM
ultraviolet - Summa

ultraviolet
2007-10-06, 04:44 PM
Szavammal viszlek… (ultraviolet)

…és született sutaság
árasztok színezüstaranyat,
hogy az már már úgy tűnhet…
mesterkélt szóhablaty.

ultraviolet
2007-10-07, 08:51 AM
Modern múzsa (ultraviolet 2007.10.07.)

nem ilyen a vers. azt hiszem
Modern!
-szélső- s éges(s)en -szélső-
mindjárt szellemülök. Múzsacupp, ja megvolt.
miről?
mifenéről írok… mintegy mindegy, stílusgyakorlat.
ezt úgyse veszik be tanrendbe ama gyartanarak.
na, de mit is?
a-tól z-ig ehhez pont elég alapszót tárol a kocsonya
variálni, variálni, variálni kell most csak.
hogy a Révai, the great? Á-nem-(men), nehogy abból plágiumpör legyen!
aztán én majd azt is elveszítsem, s szapora csillagtökökkel
enyhítgessem a talárosok éhét.
pedig piszkosul egyszerűen kileshetnék egy ritkán-tipikátlan vezérszót.
mi legyen még…?
(félrerántom a macskát előbb, mint hogy
belebillegne valami dorombost -
valami odakörmölt mijjááá-t)
egy által Á-n…
a tartalmi fonál van most már annyira gurbinánc,
hogy lassan ez a vers is megáll (a lábán).
cikk-cakk szimultán sort egyelek, rímet ölök, ahol túl sok.
régeskedők, szleng, s a képzett műszók kerülendők, doszt!
ismeretlen hivatkozás… javallott! meg idegenből visszafejtett
összetördelt műidézet. abból is-mét-lés kitűnhet
Hy/ szu/ trend-t’ mesélek.
tökéletesen elmondhatatlanulelőadhatatlant, r*meset fontam-megfogantam
“nem mese ez aranygyermek’” a la Lafontaine…
ennyi vóna’ verses próza.
alatt a”szem’
pont van

ultraviolet
2007-10-07, 02:21 PM
Pletyka, letétbe (ultraviolet 2007.10.07.)
csak ne lenne így!

Semmi nélkül elfogadtuk,
nincstelenül befogadtuk. Hiba, hiba, hiba!

Hibaosztály árva lánya,
búja-baja, úrhatnám Marcsája 76’
- lyukas bugyi stafírungban - pózolt.
Ragaszkodó ravaszkodón fűvel-fával bájolt.

Terpeszkedett, terjeszkedett szétfolyt,
élősködni, vérünk szívni, tenyerelni azt nagyon…

Évek alatt kitervelte: megfojt.
Gyengüljünk le, reggelente kávéspohár csordult…(!)
Két év előtt eltűnése… haj de nagy megváltás!
Karvaly anyja kitanítta, pénzes apót pumpolt.

Előkerült, nagy dolmányán sok folt.
Hájjal megkent - rima mari jogi tisztában volt.

Gangos bérház másodikján dúvad.
Pletykás népség üdvöskéje, sunyi a jutalmad.
Azt hörögte szomszédságnak: kidúr,
mit sem sejtő nyugalmunkba vegyészméreg tűt szúr.

Bátyuskája megfenyített:
mondjunk búcsút életünknek – talán már sitten van.
Irka-firka dokumentum, nyilvános menlevél
írva legjobb hiszemünkben,

… úgy segél!

ultraviolet
2007-10-07, 02:32 PM
Értékelés kérdése (ultraviolet)


Mi az – jónak lenni…,
Hogy kell?

“Csak ne kövess el hitványakat!”

Rosszat?
És egyáltalán…
Mily tételek
számítanak annak?
Függ-e attól,
ember, vagy egy árnyék, aki teszi?
Fontos-e, hogy
milyen törvény készteti?

…mert van, hogy egy tett
felülírja a normát,
és egyetlen nyomtató kisöpri
ezer évek fostos gúnártollát.
Hol javulnak,
hol romolnak a megítélő formák.
Erény lehet holnap,
mit tegnap még
a vasszűz szerelmével tiltottak.
Rendszerfüggő változók
boszorkából
arkangyalt csinálhatnak.

Gondolj bele egyszer:
Mi van, ha a szinusz tengely
az maga, a sziklaszilárd jel
és a csapodár hullámzás nyaldosná
egyszer le
egyszer meg fel…

ultraviolet
2007-10-10, 06:19 PM
Újházi pálinka (ultraviolet 2007.10.10.)


Van egy foka
…minek a másoldalán
megbocsátod mented okát.

Oda ívod mézes mannád.

Cefrébe a savanyáját
párolgassák le ideát!

ultraviolet
2007-10-11, 10:48 AM
Picit… ősz (ultraviolet 2006.10.14.)


Ajjj, de nemszeretem téma.
Inkább… nem is írnék róla!
Hálátlan egy silabiza’.
Fintorogva gépelgetem,
Hogy a hegyekben,
A rőt leveleken
Októberben már a hideg mar,
S gyöngyözni készül a faggyal a fagyal.
Még szép…,
Hogy tarkulnak a zöldek…
De még jó…,
Hogy csak a levelek enyésznek.
Ugye, majd a tél
Ez idén rövid lesz?
Ugye éppen hogy annyi:
Aki a hóhullást szereti
A pelyhekkel elteljen.
S valahol annyira jó tudni
A magasló Delet…,
Hol semmilyen hideg
Nem történhet.
És hinni:
Tavasszal újból mezitlábsétára csábít
A csiklandós pázsit.
És újra eljön a szárnyaló “Csivit”.
És – hiánytalan – tavalyról, a katicák is, mindegyik.
És a nádtenger zsengén beszegi a tavat.
És én minden balzsamnapsugarat
Békében átélhetek Veled majd…

cathy222
2007-10-13, 10:42 AM
Hát amint látom, van mit bepótolnom versolvasás terén! :-)

cathy222
2007-10-13, 02:19 PM
Szépek az újabbak is. Csak azzal vitáznék, hogy szép az ősz, az idei különösen. Sokáig én sem szerettem, de egy szomszédasszony ragyogva azt mondta, hogy az ősz az jó, mert akkor érik be az egész évi munkánk gyümölcse. Hálaadás...

ultraviolet
2007-10-13, 05:34 PM
Pontosan nem tudtam miért, de valahogy "kötelező kűr"-ként futottam meg ezt az ősz témát. Az őszi táj színözöne igenis elkápráztat, és az egy örökkévalóságnyi nyár alatt beérlelt gyümölcsök zamata is élvezettel tölt el. Csak ne érezném előre a csontjaimban azt a mögötte ereszkedő naptalan, makkászos hideg telet. Meg is próbáltam át-idő-ugrani a fagyon, de aztán, hogy sikerültni fog-e(?) azt, mikor e versemet írtam még nem tudhatom. Minden esetre... még tavaly ősszel íródott, és lám: a hétpettyesek meg a fecskék közül bizony ezidén mindenik itt volt!

cathy222
2007-10-14, 02:20 AM
Hát igen, a tél az nagy kihívás! Meg kell benne találni az örömöt, meg kell dolgozni érte, nem kapjuk meg ingyen tőle, ahogy tavasszal - mintegy ajándékként, hogy elviseltük a kopár telet. A tél emberi lépték szerint a pihenésé, a befeléfordulásé, az összetartozásé, mikulásé, karácsonyé, farsangé, tavaszvárásé, síelésé, szánkózásé... :-)

ultraviolet
2007-10-14, 07:06 PM
Antik költő kövére (ultraviolet)

Legalább ha két szód életedben rímelt.
Vagy mert: Íme, amoda rovancsolni lehet
holmi elcsípett, suta babérillat ösztönsóhajodat,
egy-egy valamelyest hányavetett versmértékedet…;
A parnasszusi abrosz – A la Carte – terített,
és számíthatod ottan - az fix – meg van a kijussolt szegleted!
Helikon is repít, meg az a pegazuslift,
s láthatod az olümposzi bál miskuranciáját,
hol a rezonátlan líra hamiskásbús hangján
ógörögnek véled
szédítő körtáncba
mámorhatnám testvér
klasszikprimadonnák.

cathy222
2007-10-15, 02:17 AM
"Ugye éppen hogy annyi:
Aki a hóhullást szereti
A pelyhekkel elteljen."

Na igen. Az első hó az sztem mindenkiből a csodálkozó gyereket hozza elő. Az utolsót meg már a hátunk közepére sem kívánjuk.

ultraviolet
2007-10-15, 08:42 AM
Manó dal II.

ultraviolet
2007-10-15, 09:45 AM
Ez a dal egy kicsit fantasztikusra sikeredett.

ultraviolet
2007-10-16, 03:48 AM
Néhány érdekes fotó. Egyrészük uv, másikuk lézerfény megvilágítással.

ultraviolet
2007-10-16, 05:38 PM
Fatima (ultraviolet)

Jelenésnek jelentése

Miért épp az egyszerűnép fiának,
és mért nem egy nagyhatalmasságnak?
Akár tollába is mondhatott volna
egy érdemesült nagyságnak,
de ő nem! Mert olyat hozott,
olyan… igazi, féltenivaló főtitkot.

Jelenésnek jelentése.

Azt mesélik: A Nap táncolt!
de a felkérője nem látszott, csak
egy lelkes teremtés pásztorlánynak.
Sokan, szemmel is nem látták,
csak tisztán hinni megpróbálták
a rózsakövet varázslatát.

Jelenésnek jelentése..

Ránk hagyott újkori legenda csak?!
Ennyivel lettünk belőle gazdagabb?
Eggyel szaporodott volna a
“hiszi a piszia” bizonytalansága?
Valahol félúton, kerek a történés
és a kapu-jel-kulcsra kész.

Jelenésnek jelentése. . .

Edződik a kulcsár.
Kovácsok serege igazít a kulcsán.
Démonok lehűtik, angyalok fölfűtik,
bojtárok ter(h)elik farkassá a bárányt.
Tanúljál’ kulcsos, érteni az angolt, és…
s(u)perhatnija kapizsgálja mára
a portug*ált.

ultraviolet
2007-10-16, 05:41 PM
Még három kép a Napról.

ultraviolet
2007-10-17, 12:24 PM
Haiku versek (ultraviolet 2007.10.17.)


A Nap lement-e?
Nem. Arcot sütött előbb
felhőből, nagyot.
*


zománckép a sarkon leesett.
nem hirdeti utca,
a nevedet
*


szomorú felhő
aranyesőket hoz el
közel és távol(!)
*


Márványkezű lány
ezer évbe fölintett,
s nászajándékul


nekem adta egy
elvesztett lópatkóját:
szerencsém legyen!
*


QSL lap

CQ, de HaIQ…
Riportom részedre:
Ötös, Hetes, Ötös.
*


Pók ül a hálón.
Jó hír, szól a pókfaló
óriás zümzümm.
*


Sivatagban

Hahó! Riadó!
Egy ember a szárazon!
Gyorsan a vízbe!
*


Pihi…
Levezetőjelleggel
Puhi…
*

ultraviolet
2007-10-17, 05:43 PM
Nem véletlen Dal.

ultraviolet
2007-10-18, 10:08 AM
Bokréta (ultraviolet)

én is tíz,
te is tűzz
kalapod mellé bokrétának
fekete fehér virágokat
tűz!

cathy222
2007-10-18, 01:41 PM
:-)

cathy222
2007-10-18, 02:54 PM
Wojtila



http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1192733329john-paul-ii.jpg



Én az embert láttam meg benned.
Mert anyagból, anya szült.
Emberhit nevelt naggyá, s emelt
Hatalmassá, Elpusztíthatatlanná.
Fél világ tekintett apjának-atyjának.
Gondpúpot növesztve görbülő hátadra,
szellemed lett milliók oltára.
Magasztos kiváltság - alázat, szolgálat.
Valahogy ráéreztél – ki tudja azt miből? -
: Tudni kell a jót választani!
Tabukat átlépve ésszerűt engedni,
erőket felmérni… bölcsen békét alkudni.
Megbocsátást kérni, és bocsánatot adni.
Tarthatatlan tant újból átgondolni.
Giordano-t, Galilei-t, Luther-t, Darwin-t…
Elsőként, kétszázhatvannegyedikként.
“Porból ki vétettél…”, békével jöttél el.
Húsvétot hirdettél – meghatódtam - minden nyelven.
Bábelül nem szóltál, mindig csak emberül!
Mindvégig kitartva… szeretetbe mentél,
és mezsgyéről jövőnknek még visszaüzentél.
Utolszor: ”Derűs vagyok, legyetek azok ti is.”

- Egyszerű légy, mint égből jött angyalcsók. -
Tegnap este úgy zúgtak, könnyeket zúgtak a harangok…

(ultraviolet)

cathy222
2007-10-18, 05:11 PM
PIRAMIS


http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/11927416783_-_Menakaure piramid.jpg


Hogy mióta áll?
Csak Isten tudja tán.
Vagy lehet, hogy már Ő sem.
Megkérdeztem.
És válaszolt is.
Nem mondta, ó te kis…
Hisz mért, ne felelt volna?
Hisz, az is az Ő joga.
Nem én,
Ezt is Ő mondta.
Mindenre választ ad neked,
Csak szívvel kérdezzed.
A piramist, gyermekem
Érted állítottam!
Rólad méreteztem.
Magassága pontosan a tied.
Tömege a lelked súlya.
Ami összetartja: az a hited.
Méreteiben az egyetem.
Aránya: egy a végtelen.
Téged modellez, kicsiben.
Azt hitted zordon puszta kő?
Hasított, kitépett szikla?
Ami csillagködben vadon nő?
Nem, ez tévedés!
Tudod mi?
Téridőhullám, rezgés.
Izgés-mozgás, körforgás,
Visszatérő lüktetés.
Bár nem látszik, mégis mozog.
Önmagába gomolyog.
Négy éle irányt mutat az égen.
Célja, csúcsa a végtelen.
És ha ránézel, tudnod kell:
Ott vagy te, legbenn


(ultraviolet)

cathy222
2007-10-18, 05:28 PM
TUDOD HOGY TUDLAK


http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1192742918two-eyes.jpg


Tudom, hogy tudsz!
Tudod azt is, amiről nem
Tudom, hogy
Tudod.

Tudom, nem a könyű számít.
Tudod, a keserű...
Tudom, csak az édes!
Tudod...

Tudom, valahol
Tudod, valaki számlálja a lépést.
Tudom, húzza a rubrikát.
Tudod hol tart?

Tudom, Médea..., csak nem
Tudom. Jól
Tudom?


(ultraviolet)

ultraviolet
2007-10-19, 11:36 AM
XXI (ultraviolet)

Szépcsikósom
nézd el nekem, ha
dérdúrral is csörtetek.
Mert ki hinné meg, ha el te nem:
Legbelül itt nem egy vadkan,
de pintyőke a kislelkem.
Tára nélkül huszonegy gramm(!)
s abban…
a világminden játékossága
foglalva van.
Pörgetem a pörgettyűmet
bűvös kockám széjjeleshet
fagurigám repedt, nem bánom.
Dominómról köttyök pottynak…
csak szeressed játékom!

ultraviolet
2007-10-19, 03:22 PM
http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1192821315firework2.jpg

Szűzi játék

Szűzi játékképp
próbakép. Tűzijáték
neten fröccsen szét.

(ultraviolet)

cathy222
2007-10-19, 05:44 PM
ZÖLD PARDON



http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1192830028Violin.jpg


Lehet-e kék a zöldből,
Köszönöm a pardonból?
Jelen van a hold, kedves udvarban.
Fény dobol, egyenáram – váltó.
Jelenik a Nap!
Kovácsolt féltéspajzsa óvó.
Végül lecseng a fénydob, halkul.
Akkor még tobzó Nap is leül.
Nem magában persze, gyűrűn belül.
Néma dér lep
Engem meg.
Kereszt szemek árgus figyelnek,
Itt bent énemmel küzdök meg.
Ha felrobbanok, eltemettek?
Megjött kérdésekre jöttek a válaszok:
Nem!
Akár robbanhatok!
Aztán sárga levek meg sok füst.
Idő múlt,
Jó lesz már a jóból.
Aggfehér Rosinantém
Odakinn viháncol.
Kommersz búcsú csók …
Megyek már.
Még vissza nézek …
És akkor!
A szem: Pár!

(ultraviolet)<O:p</O:p

cathy222
2007-10-20, 03:30 PM
VADLOVAK

http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1192908532wild_horses.jpg


Tapp tarapp-tarapp.
Icur-pinduri vadlovak
Haj…, száguldanak!
Trimpi trampi trampp.
Poron, koron át kajtatnak.
Koronát hordanak.
Prím pirim-pirmm.
Nyerget soha nem tudtak. De…
Csillagfényt patkolnak.
Capp carap-carapp.
Lelked emelik magasba,
Míg parádéznak.
Icúr-pinduri vad
Lovad. Fagyon át lángszitált
Diadémot ád!

(ultraviolet)<O:p</O:p
2004.11.29<O:p</O:p
<O:p></O:p>

cathy222
2007-10-20, 03:52 PM
Tulipános láda


http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1192909760tulipanos.jpg


Tulipános láda…
Poros padlásszeglet.
Rajta rozsdából,
Pókfonálból vert
Időzár a veret.
Kulcsa is, zárja is
Kiútlan kútba esett.
S már-talán sen…
Kinek nem nyílik.
Erőnek már nem.
Aurának, aranyosnak!
Igéző mosolynak enged.
Kinyílik a tulipiros fedél.
Eléd tár mindent a bíboros bársony.
Selyemmel bélelt kagyló éjfekete, őszinte kincsét.
És már csak úgy ragyog, remeg, vibrál, csillag ívén csillog szemed.
Gyöngyszemed.

(ultraviolet)
2004/2005

ultraviolet
2007-10-23, 09:07 PM
http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/11931876071956.jpg

Ezer
kilencszáz
ötvenhat…


Leszálltam akkor, és itt
Budapesten, mint
ezerkilencszázötvenhat ágú kékcsillag.

Ezerkilencszázötvenhat szárnyú
ezerkilencszázötvenhat torkú fényágyú.


És nincs az a vízagyú vízágyú
mi az ötödik adu-kékfestő szellemem semmissé olthatná!


A szorzással osztódó szabadságvágy…, Marad!
Ezerkilencszázötvenhat . Ezerkilencszázötvenhat

ultraviolet
2007-10-24, 12:22 PM
ARANYSZÍV (ultraviolet) HEART OF GOLD (Neil Young)


GUITAR INTRO: /: Em D Em :/
Em D -G
G C -G
Em D -Em
Em D Em


Em / C D / G
1, Akarlak élet, álmodlak téged!
I want to live, I want to give
Em / C D G
Aranyszív, minden napom rólad szól.
I've been a miner for a heart of gold
Em / C D / G
Már csak egy lépés és csak egy kérés.
It's these expressions I never give
Em / G /CC
CHORUS: Az kell hogy megtalálj az álmokból,
That keep me searching for a heart of gold
C C - Am –G
Én már jól tudom…
And I'm getting old
Em / G /CC
Kellesz ki megtalált az álmokból,
(That) keep me searching for a heart of gold
C C - Am –G
Én már jól tudom…
And I'm getting old

Em Em Em Em

Em / C D / G
2, Ó hol vagy Hollywood, fényből szőtt ábránd.
I've been to Hollywood, I've been to Redwood
Em / C D G
Átkeltem óceánok kék vizén.
I've crossed the ocean for a heart of gold
Em / C D / G
Gondolatom már határon túl jár.
I've been in my mind, it's such a fine line
Em / G /CC
CHORUS: Az kell hogy megtalálj az álmokból,
That keep me searching for a heart of gold
C C - Am –G
Én már jól tudom…
And I'm getting old
Em / G
Kellesz ki megtalált az álmokból, /CC
(That) keep me searching for a heart of gold
C C - Am –G
Én már jól tudom…
And I'm getting old

GUITAR: /: Em D Em :/
Em D -G
G C -G
Em D -Em
Em D Em

Em D Em
OUTRO: Kellesz, ki megtalál az álmokból.
Keep me searching for a heart of gold
Em D Em
Úgy kell ki megtalál az álmokból.
You keep me searching and I'm getting old
Em D Em
Kellesz, ki megtalál az álmokból.
Keep me searching for a heart of gold
Em G /CC
Várok rád Aranyszív, hát hol vagy, hol?
I've been a miner for a heart of gold


GUITAR OUTRO: C /// C - Am –G

cathy222
2007-10-24, 03:01 PM
http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1193252478NYAM22.jpg

cathy222
2007-10-24, 03:14 PM
http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1193253287NeilYoung_HeartGold.jpg

ultraviolet
2007-10-25, 06:24 AM
http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1193307388Yokohama.jpg


ONO

G, s A szitárja
John Lennonnak Yoko’ja
muzsikahangja.

ultraviolet
2007-10-25, 01:50 PM
Kívánság (ultraviolet 2007.10.25.)

Elcsukló, félig halk
ösztönös gondolat.
Mondani nem szabad!
Az akarat töltete gyönge.
Igazán erősen
érezni lehet csak!
Vágyni
óhajtani
kívánni
és kivárni, míg egy nap
a kedvedre lesz majd.

ultraviolet
2007-10-25, 05:57 PM
Táltos levél (ultraviolet 2007.10.02.)

T. Cím!
Menydörgős búbánat!
Vállald soraidat, úgy el…
Mintha… tökre mindegy volna
mit gondolnak róla!
Menydörgős búbánat!
Vállald a sorokat, úgy fel…
Mintha… tökre mindegy volna
mit képzelnek rólad!
Menydörgős búbánat!
Vállald a sorsodat, úgy be…
Mintha… tökre mindegy lenne
Mit’takar a lepled!
Égen és föld alatt
vállald ami te vagy: Ez az…,
a Nagy varázslat!

Táltos
ÖRÖKMALOM (ultraviolet 2004.07.30.)

Öregmalom, ha kín-lassan, de őröl.
Azt is, aki róla metszett, tőről.
Viaszbabát is, ezer rockwelltől föl.
És őröl még mást is:
Jót és a gonoszat.
Életfűszerré malmoz csillagporokat.
Egyszer elkezdte, ősrobbanáskor.
Gigász ereje örök.
Nem csak most,
Nem csak máskor.
Világversben a világ,
Már mindig hallgatok rád.
Szűrni a jót is, bár ha édeset.
Még a szót sem kell értened,
Elég, ha csupán élvezed.
Forog, forog veled,
De soha nem ellened.
És ha taszítón ér a Nap sugárszele,
Bízz a gravitációban,
Csak vonzhat! Az, szeretet!




NÁLAM JÁRTÁL (ultraviolet 2004.08.19.)

Nálam jártál éjjel.
Puhán hozzám bújtál.
Hajnalfény sem vitt el
Csillogtál, ragyogtál.
Csillagképem lettél.
Öleltél, szerettél,
Szívedből csókoltál.
Szívedből csókoltál.
Semmit sem kérdeztél,
Lelkkel’ simogattál,
Csak úgy dédelgettél.
Édes álmom voltál.
Ne ébresszél fel még,
Tündökölj csak emlék!



Villámlik (ultraviolet 2004.08.29.)

Sötét van.
Már fekszem.
Villámok az éjben.
Lillámok!
Egyet nekem, egyet neked, …nekem,
Egyet neked, egyet nekem.
Már nem számolom, csak jönnek.
Életem, még…!
Egyet csak nekem,
Egyet most neked,
Mindent csak neked!
Éjjel van.
Ébredek.
Fényjáték az éjben.
Imádok!
Imádkozom egyet érted. Érted?
Imádkozz egyet érettem.
Ezer méter ívfény vagyunk.
Még, Életem!
Egyik az enyém,
Többi a tied.
A tiéd Életem!



LOVAT AKARTÁL (ultraviolet 2004.09.16)
Meg
Vagyok,
Lovat akartál…
Hallottam, s lám
Mi lett a cserebogárból?
Ló!, mert azzá tetted, na milyen?
Idegeit tervezted, manipuláltad génjeit.
Kilenc hónapot vajúdott a pára, mire megszülted.
És most megvan! forgathatod, nézegetheted. milyen lett?
Nem ilyet akartál? nem kitartó? vagy nem elég jámbor? rettenet ó!
Ha kimosod: összemegy, napra teszed: visszamegy. kútba dobod: megfullad!
Mi az? ja és a sorrend fontos a végén. előbb volt a remény, és csak az után
én!



LOGIKAI EGY (ultraviolet 2004.09.26.)

Homogénszűrt, talmin csilló
Színanyagbutasággal szemben
A nemesen szennyezett,
Értelem hordozó.

Fürkészkeresőn mintát vesz
Jóból, rosszból.
Kitörölhetetlen raktároz.
Kiválaszt, mérlegel és feldolgoz.

Saját logika szerint értelmez.
Felismer, és tévedhetetlen.
És – igen – vagy – nem.
Átírhatatlan törvény ez!

Bitözönbe kódolt öntudat.
Algoritmusba rendezett akarat.
Lapkák atomjai közt kavargó gondolat,
De engedelmes, segítő hódolat.

Arany utakon, ezüst lábakon járó
Állításból, tagadásból álló
Véget nem érő sorozat.
Részecskék buja tánca, forgatag.

Művelet végére a káoszló sallangból kihámozott,
Számított válasz még mindig kettős marad:
Jéghidegen fájló nem, vagy a boldogságra: Igen.
Számít a válasz, hisz’ az varázsige.

Egy van már csak, ami eredményt felülbírálhat.
Az érzelem.
Belső logika szerint értelmez(z!)
Csak egy maradhat…
De az ne a null legyen!
Vagy inkább kettős:
Igen! Igen!



ÁMOK HERCEGNŐ (ultraviolet 2004.11.12.)

Ámok hercegnő leplet ránt magáról.
Hangból, zenéből, őszinteségből.
Szinte él a zenétől, hangtól.
Olyat kapsz belőle:
Megijedsz magadtól, s nem tőle.
Nádként színpadra hajol.
Felvillan, énekel, elillan.
Belefutsz fényébe, vakít és nem látod:
Ezüsttel toppant be,
Arannyal dobbant, mi végre…
Kavalkádot bűvöl. Fényt mosolyog
Mélybíbortól ultravioláig.
Színt, tavaszt, nyarat… Lángokat.
Kitalálhattad? Kitálaltad!?
Azt te csak kitaláltad!
Teleportál, nyelvet öltve
Gördülő köveknek,
Pusmogó, csalitos beszédnek.
Secperc alatt illan kámformód.
Pesttől Debrecennek…
Jobb, kezét ha figyeled,
Hangjával nem csalhat.
Vagy csak a szemeit!
Mert abban van mindene,
Amit eljátszhat.



Ráadás (ultraviolet 2004.12.19)

Három a királyság,
És Egy a ráadás.
Elhálás ténye forgott fenn…, S lent?
Csillagszemű éjből
Cinkos kacsintás.
Indás kacs!
Mosoly az égből,
Mosoly az emberből.
Lélek az anyagba fogódzott, ott bent.
Örökmozgó tenger
Könnysó kristály.
Krízis…
Együtt van minden
Milliárd csillagfény!
Vajúdtak a nyarak, tavaszok, az őszek…
Világhideg télből
Nyílt szemű tavasz lett.
Mindenem!
Eljött a minden!
Öt mega csillagfém.
Egy a ráadás.



Szerény (ultraviolet 2005.03.03.)

Szerény: aki érzi, hogy kicsi.
Szerényebb lehetne, ki magát óriásnak hiszi.
Mert nem az nagy, aki magáról azt vallja,
Túlrivallva mást, hogy mindenki hallja.
S nem az, ki a sikert nyakalja.

A szerényt a vessző is simogatja.
Az eső csak enyhíti.
A szél is csak segíti.
Tűz… nyájasan enni ad neki.
A szerény, aki érzi; mennyire kicsi.



AJKAD (ultraviolet 2005.03.19.)

És a szád...
Ha szólalsz vele: néha csepp méreg.
Amikor csókolsz, az: maga az Élet!
Utánam suttogod: “én is szeretlek”
Minden porcikád üzenet.:
Rám néző az arcod,
Csengő szóló hangod,
A dúdolásod,
A pálmamozgásod,
Táruló karjaid,
Méz ízű halmaid,
Tánclejtőn ring csípőd,
Gyémántfény köldököd,
Ámor színű bőröd,
És ajkad…



Gondolatátvitel (ultraviolet 2005.03.31.)

Valaki mindig csak,
csak magáról ír…
Mi az hogy!?
Most, mikor olvasod
dereng a hír?
Gondolatátvitel
ó, klasszikus mód.
Felfogod?
Nem tehetsz ellenem,
benned vagyok!
Hol bennem - hol benned,
kavarodottan.
Egy sergőn
született szerelem
a búcsúban.
Első bált… hófehért?
Többit már szürkét?
Szeretnél
Korommal futtatott
ősszenvedélyt?
Vagy inkább akarnál:
Antracit-mélyet,
s kontrasztnak…
Xenonból villanó
vakító fényest?
Legyen hát katarzis!
Megfoghatatlan
a perc, mit
itt velem töltesz el.
Örök emlék.
Megkaptál minden’stől.
Amim még maradt,
rád hagyom.
Holnap rád testálom.
Jövőm, nyaramat, s aranyat.



Wojtyla (ultraviolet 2005.04.03.)

Én az embert láttam meg benned.
Mert anyagból, anya szült.
Emberhit nevelt naggyá, s emelt
Hatalmassá, Elpusztíthatatlanná.
Fél világ tekintett apjának-atyjának.
Gondpúpot növesztve görbülő hátadra,
szellemed lett milliók oltára.
Magasztos kiváltság - alázat, szolgálat.
Valahogy ráéreztél – ki tudja azt miből? -
: Tudni kell a jót választani!
Tabukat átlépve ésszerűt engedni,
erőket felmérni… bölcsen békét alkudni.
Megbocsátást kérni, és bocsánatot adni.
Tarthatatlan tant újból átgondolni.
Giordano-t, Galilei-t, Luther-t, Darwin-t…
Elsőként, kétszázhatvannegyedikként.
“Porból ki vétettél…”, békével jöttél el.
Húsvétot hirdettél – meghatódtam - minden nyelven.
Bábelül nem szóltál, mindig csak emberül!
Mindvégig kitartva… szeretetbe mentél,
és mezsgyéről jövőnknek még visszaüzentél.
Utolszor: ”Derűs vagyok, legyetek azok ti is.”

- Egyszerű légy, mint égből jött angyalcsók. -
Tegnap este úgy zúgtak, könnyeket zúgtak a harangok…



Költők üzennek (ultraviolet 2005.04.05.)

Költők üzennek…
Ahogy tud-nak/hatnak.
Haditudósítók,
mert harc árán születik az írás.
Megküzdve, szókra fordítanak látomást.
S mi mindent lenyelnek; szénát-szalmát nyersen.
Belül megforgatják, megemésztik szépen.
Oltót adnak hozzá, lélektenyészetet.
Közben letisztul,
ülepszik a nedű.
Életszag elixír.
Még egy kortyot forr… testmelegben, napnyugátig.
… egyszer csak – csudára! – elkészül!
Azért… nem! Nem, még nem egészen.
Valami kellene! Valaki kellene…
Aki majd felfogja, beissza a finom tejecskét.
Költők üzennek,
holnapot táplálnak.



Cicavers (ultraviolet 2005.04.22.)

Kandúr-kicsicicám,
Tarka Luciferem,
Jelenség vagy!
Majdnem párduc.
Na, nem olyan vad,
nem is olyan szelíd.
Felemás.
Fekete alapon fehér a bundád,
s has tájon, határon
néhány eltévedt szál megfér.
Kicsiny az élettér:
Számodra a szoba, a konyha
de beleszülettél.
Enni kapsz, ha éhes,
Inni kapsz, ha szomjas,
Simítlak, ha doromb.
Én a gazdád vagyok…?



Mozi (ultraviolet 2005.04.24.)

Pihenne a kis csikó.
Kék menni, álmodni
…jaj, de véled volna jó…
izgulni meséken, kalandon.
Bár keskeny a vászon,
mit az élet rendezett
de a lámpás néni
már betépte jegyünket.
Itt peregsz énvelem
“Én díjas” filmemben.
Vetítsd Fellinidnek
legszerelmesebb képed!
Ámulok sok fordulaton,
iszom a cselekményt.
Perecről is lemondanék,
Csak még…
Ne legyen szünet!
Fejünk felett elsüt a fény,
Magamhoz vonlak, százszorosan.
Ölellek, csókollak
Úgy ringatlak…
Ringass:
Ez végtelen történet!
Nem várok finálét
És hiszem majd nagyon,
de nagyon,
de nagyon soká lesz
még…
Happy end.



Időzavar (ultraviolet 2005.04.29.)

Megzavart idő.
Felgyorsult.
Fél nap alatt telik el egy egész
Ha reggelente munkába mész.
Tikk és takk, és kész.
Újra csörög hajcsár vekker
Idő van ember, kelj fel
Mosolyogni főnökökre,
Vásárlókra, ügyfelekre
Béredért fitt legyél!
Kerge az idő.
Felgyorsult.
Nem telik már andalgásra,
Csendes babusgatásra,
Egy jóízű hallgatásra,
Jó pipára rágyújtásra.
Üldögélést, naplementét
Két hét alatt elintézed.
Rohanni kell: Zár a posta,
Jön a híradó, kihűl a vacsora.
Gyorsan ágyba…, kötelező erotika,
Feszültség levezetés rutinja.
Bolond világunk
Felgyorsítottuk.
Megőrült, most nézhetünk.
Még a tyúknak sincs ideje felnőni,
Paradicsomnak perc adatik pirosodni.
Szép szavakat feldolgozni nincs idő,
Bármikor felülírja a következő.
A gyerek is siet, nyolc hónapra jő
És koradélután elmegy a nagyszülő.



K2 (ultraviolet 2005.05.02.)

Utcára űzött, szalajtott lányok,
“Szolgáltatások”
Kiszolgáltatások.
Mindenki használja nevetek:
(én nem ilyet szeretek!)
Nagyon, de Nagyon!
Szlengben, ennyit jelentetek…
De mit tudtok annyira nagyon?
Tetszeni?
Megtetszeni?
Játszani?
Megjátszani pénzértszerelmet?
Élvezni?
Örömperc lenni odaadón,
Betevőért bármit hagyón?
Órára… Öletekbe hull a hatalom,
Sebeket gyógyít a mámor.
Ki tisztán visszacsókol
(azt választom, csúcson).
Tőletek még egy sem ment el gazdagon…
Talán csak Pompadur,
Madame.
Padam Padam.



Mama (ultraviolet 2005.05.07.)

Anyám álmodik engem…
Még kicsiny sejt, mi vagyok.
Még világra sem jöttem,
de Ő már nagynak látott.
Ahogyan elképzelt
olyanná lettem,
bár még meg sem éltem
a legelső percem.
Zümmögő méhecske
kaptár melegében.

Kinn hideg van, nem mese!Éheznek és lőnek.
Még nem neked való ez, gyermek. –
Akkor szülj meg Mama,
ha egyszer nagy leszek!
Addig csak álmodj velem, szépeket:
Hogy megnövök én,
erős leszek, s délceg.
Meg bátor is.
Semmitől sem félek.
Buta rémálmoktól
fényektől, árnyéktól.
Képzelj nekem teret,
virágtarka rétet,
őzszem állatokat! Bambit.
Soha ellenséget.
Képzelj nekem grundot,
hintát, játszóteret,
biciklit meg motort,
autót, hintót, űrhajót!
Végtelent!
És aggódj értem!
Meg majd…
Képzelj el… egy lányt is nekem,
Mama.



Eper (ultraviolet 2005.05.14.)

Fogadjunk!
Fogadjunk egy tál eperbe;
Nem mondunk csúnyákat,
nem mondunk sohase!
No de ha
nem szólunk, nem is gondolunk
káromlót eztán majd,
szamócát hogy eszünk?
Jó hogy van,
becsúszik néha egy baki.
Csak egyet …rittyentek…,
S hozom az epreket.
Csaltam ám
huncutkám,
mert tudom:
Te is szereted.



Híd (ultraviolet 2005.06.04.)

Átmentem én már azon a hídon!
Visszanézek, látom:
Lángol mögöttem,
roppanni kész reccsen a szerkezet.
Lankás ó partról meredek újra átléptem.
Inteni vélem ködösen,
sok elengedett kezeket.
Emlékemben él majd mind,
aki integet
s kitörlöm agyamból azt
ki csak legyintget.
E félen, talán szebben kanyarog az út,
nem olyan göröngyös.
Az ember szinte fut!
Bár még csak délibáb a kilátás…
De ha eggyel is több az áldás
ideát…
Mint a szidások voltak
amott…
Átkelnem már érdemes volt.



Kocsma (ultraviolet 2005.06.05.)

Mulatság közepén asztalt bontani!
Ha keseredik nyelveden a bor,
Ha mindenkinek ízest,
Neked kozmást szolgának föl.
Amikor, harapott végű fél szavakon
Bárgyún vihog a gyűlt vendégsereg
- kortól, nemtől független
nyeretlen kétévesek -
És az ízetlen vicceknek,
Goromba adomáknak,
Sunyi szólásoknak tárgya
– érzed - egy lehet…
Akkor… Köpj a tányérjukba!
Rántsd le ott az abroszt!
Duhaj vágd a pohárt egyenest a falhoz!
Fontold meg legközelebb
Kikkel ülsz asztalhoz.
Közelébe se menj többet
Annak a korcsmának,
Hol mocskos pohárból kínáltak!
Lesz egy hely… még lennie kell,
Úgyis!
Ahol, tiszta szívvel várnak…
Amit majd, nem hívnak kocsmának.



Kiterjesztés (ultraviolet 2005.06.08.)

Természetes reakció, mikor
megmagyarázhatatlannal találkozol.
Olyannak kell lenned – először is –,
hogy észre vegyed…
Töredékét összeszedjed.
Aztán tudd a részleteket
összerakni, egy egésszé.
Ha már összeállt,
értelmezned nem kell.
Sem hinned benne, sem tagadnod.
Csak elfogadnod, mit józaneszed
mélytudatból a felszínnek jelent.
Úgyis képtelen vagy
rossznak, vagy jónak ítélni
az ismeretlent.
Nincs viszonyítási alap.
Te alkottad, egyedi…
S nem tárgy, se anyagi.
Nem gondolat, nem is képzelet.
Mégis mindez egyszerre;
jelennek emléke!
Működik az időbe előre
és visszafele.
Kapcsolat,
értekezés mindenséggel.
Kiterjesztett önmagad.



Bökvers (ultraviolet 2005.06.10.)

Mondod rája: Feleselgetsz!?
Kérdezed!
Vagy felszólítasz?
Tüskeböki – szórós süni,
az vagyok én.
Hogyha hagyod.
Csörgősipkás igazmondód.
Az is vagyok,
hogyha hagyod.
Minden kincsek kamarása,
hűbéresed.
Míg csak hagyod.
Jóbarátod, Jóbarátom!
Szemed…
- csillagszemed -
Füled…
- hallócsigád -
Szájad…
- sokatmondód -
Nézek neked,
hallok neked,
és érzek is…
Meg írok, meg mondok,
meg feleselgetek.
- Most éppen ezt
a bökverset –
Elnézed,
elhallgatod?
Világkása kavargató!
: komatálad… Elfogadó



Körmenet (ultraviolet 2005.06.10.)

Rózsaszirmok az eszmélkedés útján.
Kikerülni, nem átlépni nincs rá mód.
Beszívódik illatuk, mezítlábas bársonyuk
akkor is, ha taposni nem akarjuk.
Egyenként felemelnénk, összeszednénk,
vízbe tennénk mind.
Ha tehetnénk…
Hatalmas nagy kristályvázába.
Ottan lenne minden árva virágszirom,
s nem magába.
Ha tehetnénk…
Naponta friss vízzel,
kristályvízzel öntözgetnénk
minden virág emlékét.
Lelkünk határozójába,
örökmappába préselnénk
porzóját, bibéjét,
szirmait, levelét és szárát.
Összes tövisét.
Összes életét.
De nem az illatát…
Az, emlék!



Eszencia (ultraviolet 2005.07.11.)

Igazat válasz t’ni izmushalmokból
- amelyikből lehet -.
Meglátni kicsiny részt
- a jót, értelmeset!
Minden tanokból eszenciát vonni,
rózsafa parázsán töményre párolni.
Addig-addig míg csak…
Illata selymesebb,
ízlete kellemes’bb,
színezete szemnek,
tapintása bőrnek,
foganata észnek
a legszíntisztább nem lesz.
Aztán… csak úgy őrizni…
Olyan féltékenyen,
hogy mindenki láthassa.
Akinek nem tetszik
az is ellophassa.
Gonddal elrejteni.
Egy cseppjét a szélbe,
mását messzi holdra.
A többit meg biztos helyre tenni:
Emberek szívébe.



Márványkéz (ultraviolet 2005.07.14.)

Hogyan kérjelek még?
Hogyan téged?
Hiszen tudod, nem majom vagyok
már régen.
Makogni elfelejtettem,
tudni még nem
tanultam meg egészen,
szégyellem.
Ahonnan én jöttem…
…elmeséltem.
Rejtelmem felfedtem előtted.
Feltártam.
Azt is megfejtetted bennem, amire még
rá sem jöttem.
Csak hordoztam, lelkembe rejtetten,
tudatlan.
Nem tudom hová kerültem, s honnan.
Mutogatunk.
Én a magam nyelvén, te is sajátodon.
Üveggyöngyöd
magamra aggattam, tetszik nagyon.
Egész halom
kincset szórtál elém. Sosem volt ennyim.
Enyém lehet mind?
Enyém lehet – mondd – a szereteted?
Márvány kezed
- sóhaj – csak soha, soha vissza ne vedd!
Hogyan kérjelek?
Hogyan tégedet?
Minden összeköttetésem – ott túl – megszakadt.
Mindegy…
Már…
Csak “én” maradt!
Csak te maradj… nekem!



Célfotón (ultraviolet 2005.07.15.)

Nem kelhetek versenyre semmilyen madárral
Szállani,
Repülni.
Még egy hitvány kis levél is zöldebben tud
Hűst adni.
Karikám, ha meghajtom… az enyémnél ördögszekér is gyorsabb.
Görög ni!
Száguld ni!
Csapkodnám evezőm a víznek, de még a poronty is fürgébb,
Sebesebb.
Számolnám a perceket, de egy homokszem is hitelesebb,
Precízebb,
Pontosabb.
Dúrnám a föld alatt metrómagamat, de a vakond…
Még gyorsabb.
Vetíteném gondolatom az égre fel, de a fény már
Elöl van.
Gondtalan.
Számítanék sokadik dimenziót, de tranzisztor-tucatgép
Rájött, rég.
És ha Hozzád repülök?
Nézd a célfotót!
Itt van, ott van, amottan…
Csak úgy lobog ez a kis pont.
A szívedtől egy ölelésre dobban.
Én vagyok az, ottan…



Gyermekkor (ultraviolet 2005.07.26.)

Nyolcadik kerület,
Népszínház utcánál…
Onnan nyílik a Vay Ádám.
Öreg bérház,
szuszogós lépcsőház,
második emelet!
Első emlékeim:
Meggykompót a küszöbön.
Három éves forma, ha lehettem…
Nyári melegben, a gangon
három szem meggy, fiolában.
Kanál kristálycukor.
Jól megkevergettem…
Rumos meggy lett,
legalább is úgy hittem.
És még mindig az a küszöb…
Gőzmozdonnyá pöffent,
s lettem masinisztája.
Száguldó gépemről le-le tekintgetek.
“Jeges, itt a jeges…”
- vállán fagyott lehelet tenger.
Tört egy darab fagyot
s felcipelte a Szabó néninek.
“Ószeres(s), használt ruhát,
cipőt, mindent megveszek.”
Sok haszon nem termett,
nálunk használt ruhája volt mindenkinek.
A kintornás öreg, gyermekvasárnapokon…
Aki még úgy tudta tekerni,
hogy szívéből csendült a csuda-csuda verkli.
Ingyen-koncert után…
Hátán záporozott a filléreső.
Este a szobában,
egyedül nagyágyban.
Szemem is bezártam, csak hogy ne lássam
azt a… félelmetes tulipános faszekrényt.
Első, emlékezetes karácsony jő.
Porhó lepte el a Köztársaság teret.
Fussál Nappapa… s repült velem
a csővázas szánhintó.
Apám amerikai állampolgár
- mondták az oviban – óh, büszkeség.
“Amerikában cukrot kapál.”
Cukornád, vagy répa?
Mi teremhet arra?
Azt hittem cukorka…
Gyál ligeten, telken
Isten háta mögötti sziszifusz ültetvényen:
Tökmag fejjel, gondosan
a babkarókat egybeszedtem
s dolog végeztével, fene nagyot mondtam:
“Most tudom csak, mi a munka!”
Nem, akkor azt nem tudhattam,
akkor még tévedtem.



Bolondok bolygója (ultraviolet 2005.07.27.)

“Minden ember másképp bolond”
Én a magam módjain,
de minden egyén más-másképpen.
Az is bolond, aki annak hisz,
én azt hiszem…
No meg hát, le lehetne zárattatni
minden újtant, iskolát.
Becsukatni írót, költőt,
filmrendezőt és szobrászt.
Begyűjteni minden művészt.
- Ketreceket, karantént!
Minden művész minden művét…
műalkotás-fegyvertényt.
Jaj, sötét történelem!
Volt már ilyen…
Cellájában aranymíves
gumikacsát extrudál.
Portréfestő pemzlijével
papírmassét temperál.
Finom kezű zongorista
kubikosként debütál.
Mert ki művész, az mind bolond.
Tán még én is…, ha te mondod.
És Te?



Rosta (ultraviolet 2005.08.01.)

Kitörölt képeim általhullnak
…rostán.
Kiszelelődnek szépecskén, lassacskán.
Távolodnak, ahogyan édes szél fújdogál.
Készülődnek búvón
újnál új’bb, mézes emlékeim.
Nemesebbek, hogy ők már
maradhassanak kertemben,
világos-keretben.
Nemesen egyszerűbbek,
mégis sokatmondóbbak.
Maradandóbbak.
Ízletesebbek,
zamatosabbak.
Élvezetesebbek és pozsgásabbak.
Talán úgy vannak… Magukról elhiszik:
Örökök, mert ők a jobbak.
S ebben, lehet igazuk is van!
Igen, most felül maradhatnak – a töreken.
Töretlen, egész hittel
szinte úsznak a zajló felszínen.
Kisagyukban, ott még hátul
motoszkál rejtve az a régi,
dezoxiribo… program,
kéretlen-kérlelhetetlen-értetlen savanyúan.
- De már érettebb a cukorfok,
töményebb a lélek.
Mérhetni akár Maligánosan,
Bohméban, vagy százalékban,
sikértartalomban.
Mindegy, mindegy hogy hogyan
…tudáshányadosban!?
Persze, lassú a folyamat
és állnak a csapdák.
Csapodár hazugok,
Elv hűtlenül léhák.
És állnak a vadra,
és álnokok emberre, s mi minden egyébre…
Első csobbanástól – csodás dobbanásig.
Felkéréstől - táncig,
kézfogótól - nászig.
Alfától - az Omegáig,
Elvárástól – tartozásig,
– megadásig.
Önmegvalósításig!



Titkosfegyvernem (ultraviolet 2005.08.03.)

Ha hiszed, ha nem
Nincsen fegyverem.
Sem számodra,
Sem senki máséra.
A nemfegyver nem fegyver!
Porban a kesztyű.
Azért…, kiálltam a síkra.
Páncéltalan becsületből.
Tőlem játszhatod,
Hogy nálad a fegyver.
De hogy lőni tudnál,
Már nem hiszem el.



Túl világi (ultraviolet 2005.08.15.)

Hát igen!
Pont bennem ért össze
a kék ég e zöld földdel. Véletlenül, pont
S összerobbanhatott
halott az élővel,
szellemek testekkel!
Kik múltak, a jelennel! Véletlenül, pont
Kimondom, mert az sem érdekel
ha megfenyítenek,
keresztre feszítnek, megnyúvasztanak
mindenható álszent moderátorok.
Tudom, ti segítetek
leláncolt szellemek.
Láthatatlan lelkek, egyé válunk. Most.
Cenzúra nincsen! És nem is lehet!
Az élet mindenkinek, akár mindent is megenged…
Csak nekem nem, mert engem figyelnek!?
Hát töröljetek…
(Legjobban tudjátok: már nem lehet,
már kimondatott!)
Hát teszek rá! Hát nem érdekel…
Csak, figyeljenek. S jó, ha a gonoszok
előre remegnek,
mert ha úgy kell, RETTENETES leszek.
Most, innen híresztek minden élőnek
s nektek, túlvilági lények:
Hadat üzenek minden démonoknak!
Jöhet csúf pofával bár,
csak délibáb, s nem létezik,
nincsen halál! (Tyű, hogy fényképezget!)
Csak átverés, csak sokk. Ne higgyétek el!
Aki egyszer már volt
mindörökre itt lehet!
Nem igaz, hogy nem férünk el.
Hazugság volt, hogy éheznünk kell.
Bőven van még energia – olcsón -,
butaság, hogy szenvednünk kell.
Valóság, hogy gonosz lélek nincsen
és bűnös lelkek mégúgy sem.
’Csak jó gyermek van, és minden játék ártalmatlan,
s csak szórakozásból,
s csak játszásdiból-belefeledkezve vagyunk mi itten?!’



Cirkusz (ultraviolet 2005.08.22.)

Előadó kerestetik!
Ebbe a…
szép Magyarországba.
De legyen ám olyan:
Ki ezerrétű, cifra
s határon is túl van!
Meg olyan, ki ékezetlen nyelveken
holtrögökkel enyeleg.
Ne zavarják tettleg meg
áramlatok, nézetek, igézetek.
Rezzenetlen legyen kívül,
de bensőben ingatag.
Meggyötört is kell, hogy legyen,
s néhanapján: Mondóan hallgatag.
Verset szóljon, énekeljen!
Pörögjön-forogjon, zenéljen!
Soha sem hamisan!
Mert arra itt van: A népkegy.
…az után, hogy élvezte a nyenyerét
hányja-veti, öklendezi,
visszagurgulázza a cirkuszt
és a kenyerét.
A végén…
Az éhín-szín aszfaltba olvadó kalapba telik
a sok bölcsességgel teli írt dörgedelem;
Megannyi sajtcédula.
Bár egy jó szóra
beváltható volna…!



Áruház- (ultraviolet 2005.09.10.)

- lánc, lánc, Eszterlánc.
Amit csak megkívánsz!
Csillogót, vadonatfinomat
olcsón megszámítanak.
És még hiteled is lehet.
Holnapod is elköltheted,
csak most, csak itt,
csak ezt vedd meg…



Kísérlet (ultraviolet2005.10.20.)

Elvégzek most egy kísérletet.
Fonetikusan leírok mindent.
Diktálj!
Csend…
Ne olyan gyorsan! Lassan!
Semmi, az előbb meg…
- Ja, hogy szerkesszek.
Írom, amit látok:
2:24, háló.
Várok, várlak… üzenj!
Sony. TV.
- Szerkesztek.
Jó.
Start.
Telefon.
Becsukom szemem, hogy ne zavarjon más.
Sötétben csíkok…
Egy korty. Virág.
Nehéz így. Nekem. Enter.
Most nem jön semmi sem.
Cigi, gyújtó. Füst.
Szelektáljak!
Ne, még ne szakadjon meg a kapcsolat!
Billentyűzet… Enter.
Toll. Rakéta. Éta.
Nézzek balra!
Még csak írok, de parancs.
Jó, nézek.
Mit látok innen?
Fényt, ablak peremén.
Tovább nézz!
Gyere ide! Mozog a függöny.
Lassan! Gyere! Ide. (megyek)
Jövök már.
Mit látsz?
Hat fénypontot, sötétben, s másolatát.
Oldal egy.
Enter.
Amire gondolok.
Most búcsúzom.
Csók!
Még egy szót mára:
Mariage.
Enter.
// Néhány perces felvétel
elsőre gondolt gondolataimból
utólagos módosítás nélkül //



Hogyteccik néni (ultraviolet 2006.04.28.)

“Hogyteccik” néni kint ül a verandán
Fából faragott százéves sámliján.
Körbeveszi a cseberből-vederbe
Minden tavaszon átültetett
Virágzó természet.
Minden nap hazavár
Kisfiút, és kicsi lányt.



Fortunának (ultraviolet 2006.05.08.)

Szerencsétlen egy játék.
Csak azért teszek a lottérián
Mert elvárják.
Akarják, hogy esélyt adjak
Fortunának.
Én adjak, abból a kevesemből
Mi még maradt.
Ámítás…
Nem lehetek akkorát nyerő
Hogy megváltsam magamat.
Ríni ösztönösen is tudok,
Nevetni…, ha csiklandoznak.



Költözés (ultraviolet 2006.07.17.)

Nem lakom én már itt.
Nem csiszolja fényesebbre sarkam
e bérház kandi,
vörös márvány csigametszetit.
Pedig… vagy húszegynéhány éveimben
jobbára fel,
a másodikra szenvedtemben el-el nézegettem…:
Kőcsiga…
Előbél gyomrában az utolsó milljó’éves kővacsora.
Talán meg sem érdemeltem,
hogy a vörös-bársony grádicsikon másodikra emeljen.
Félúton – volt, hogy a lépcsőfordulón –
néhány kedves szóval lekenyereztem házmesterem,
s a mindenről tájékozott és naprakész házmesternét.
Jó öreg, hokedlin napozó, aszalt szomszédasszonyok…
… mit hozok, mit viszek,
kinek köszönök, másnak csak biccentek.
Egy egész falu-populáció
néphittel, szállóige hegyekkel,
személyre kiszabott szűkös skatulyákkal.
Mindennel, ami az “élethez” kell.
Ide járok még, föl a másodikra
Csak…, Valami gang… alattam alattom leszakadt.
Na…, Ebből a házból kijelentkeztem.
Énem a padlástól pincéig huppant.
- Fű nem nő a ház körül –
írogatok, aszfaltszint alatt…
Underground.



Csillagdajkáló (ultraviolet 2006.08.02.)

Napistennek dajkálója,
Földi mestertanítója.
Ki jogos, hogy a jót
A rossztól elválassza.
Pajkos, játszó csillaggyermek,
Éktelen nagy
Csillagszülők kisdede!
Szavaim megérted-e?
Te a “Kicsi” vagy,
S én meg kevés…, Hogy tanítsalak?
Hiszen tudsz már sok olyan dolgokat,
Mit emberi ész csak merengve fontolgat.
Csijja Napom… csíjja, csíjja
Gyémántszikra.
Aranyrádiusz, ezüstfüstbe burkolózva.
Melegfényű életsugár csoda!
Szolarisz – Napisten kultusza…
Párezer éves keringő (körülötted)
Padann, padann, padann…,
És a sok dőre elfelejtett.
Kisbabám…
Bábámm, bábámm, bábámm.
Csak én emlékszem (Hi!) emléxek!
Galaxison innen, a Földön túl,
Hol ez a sok túró, hangyányi “jó” ember
A szépből is ganajt gyúr.
Csíjja Napom… csíjja, csíjja
Ezüstszikra.
Csíjja Napom… csíjja, csíjja
Aranyszikra.
Csíjja Napom… csíjja, csíjja
Gyémántszikra.

Gyémántszikra csicsijja!
Jaj, kicsim!
Kicsikém,
Napkicsikém!
Kicsi Napom, szoláris-istenkém…
Légy jóeszednél, jól megértsél
Mert kívülem hűbb híved,
Jobb társad,
Szeretőbb szerelmed,
Odaadóbb kedvesed
Nem volt még.



Költői szabadság (ultraviolet 2006.08.12.)

neki kell ülnöm,
időnként bezárkóznom.
ha rám jön az írás
senki ne zavarjon!
örökkévalóságokat költök
a gép előtt.
állati!
hagyjatok,
ilyenkor nem vagyok ember.
sem isten, sem állat.
egyszerre látom
a jövőt s a múltat.
szintézis extázisban…
kábultan körmölök
és a holnapi körmösök
ma este nem fájnak.
halált megvetve
fejest ugrok
a szabadságba.
ilyenkor semmi se drága!
van, amit közzéteszek
és sok is, mit közzé vesznek.
írok – írók.
írókezű irokéz.
kötetlenül, hibátlanul
szabad kézzel, leigázhatatlanul(traviolet)
nem ismerek be egyetlen
nyu’lfaroknyi helyesírási hibát.
enyém ez az agyonhallgatott,
meghazudtolt,
lekicsinyelt
letagadott,
el nem ismert,
megfélemlített,
halomra gyilkolt
holttá nyilváníttatott
KÖLTŐISZABADSÁG!



Bányászlámpa (ultraviolet 2006.08.14.)

Pajkos, kacsingató,
csalafinta boszorkány…
Édes kis Boszorkám!
Bárki is űzte ezt
a láthatatlanná tévő varázst veled
- talán a véletlen, te, magad -
de én látni akarlak!
Nem mintha a:
“Hiszem, amit látok” elve
rám meggyőzően hatna…
Ez inkább, emberi kíváncsiság.
Összegyűlt már bennem
Egy átfoghatatlanul nagy halom érzelem.
Igaz vagy Nem…
… most én is egy cseppet visszaleselkedem.
Ötletem van,
Megpróbálok rést nyitni
a látásom elfedő fátylon.
Már is megfogant egy lehetséges kőszerszámom.
Lehet hogy kuncogsz most rajtam,
meg a huszonegyedik századi technikámon.
Korlátolt a tudásom, a lehetőségem,
de van egy ötletem…
Sikerül, vagy sem
képedet meglátnom, előre nem tudom.
Ha holnap segítesz
elkészítem háromfényűző lámpásom.
Egy lángja lesz fényes,
mit két másik körülvesz.
Keresgélek – környezetemben - itt majd
kutatlak.
Tárcsázás nélkül – vaktában felhívlak.
Mutasd az ernyőmön lehető arcodat.
Addig is…
csodásnak álmodlak
mint bányászfiú a titkárlányokat.



Picit… ősz (ultraviolet 2006.10.14.)

Ajjj, de nemszeretem téma.
Inkább… nem is írnék róla!
Hálátlan egy silabiza’.
Fintorogva gépelgetem,
Hogy a hegyekben,
A rőt leveleken
Októberben már a hideg mar,
S gyöngyözni készül a faggyal a fagyal.
Még szép…,
Hogy tarkulnak a zöldek…
De még jó…,
Hogy csak a levelek enyésznek.
Ugye, majd a tél
Ez idén rövid lesz?
Ugye éppen hogy annyi:
Aki a hóhullást szereti
A pelyhekkel elteljen.
S valahol annyira jó tudni
A magasló Delet…,
Hol semmilyen hideg
Nem történhet.
És hinni:
Tavasszal újból mezitlábsétára csábít
A csiklandós pázsit.
És újra eljön a szárnyaló “Csivit”.
És – hiánytalan – tavalyról, a katicák is, mindegyik.
És a nádtenger zsengén beszegi a tavat.
És én minden balzsamnapsugarat
Békében átélhetek Veled majd…



Aranyfonál (ultraviolet 2006.10.27.)

Nagy kaland volt a felismerés.
Szemernyi eszemnek nem is kevés.
Ja…, Hogy – mondtad – “mindegy”!
Hogy minden, csak egy.
Hogy minden ugyanaz,
Vagyis, hogy egy veled.
Megvan.
Tiszta.
Átjött.
Az egész produkciót értem.
Csak a mikéntjét,
Miértjét,
A célját nem még.
Így pucér aggyal
Túl kiszolgáltatottnak érzem magam, angyal…
Mondd, mily öltönyt vehetnék,
Mi állna jól Istenfián?
Utolsódivat szerinti Ibolyakék?
Nekem, szerény a ruhatáram…
Legtöbbik szerepem
Emberszürke jelmezimben avanzsáltam, hogy
Visított rólam a meztelen.
Így is láttak oly sokan
Mesémbe szőtt tudatlanság-francfiak.
S csak néhanap csillanhatott, elvétve fel
Darócomon az aranyfonál.



Vargabetűk (ultraviolet 2006.12.14.)

Csak nem felvenni,
Csak nem felvenni,
Csak nem felvenni a felkínált inget!
Csak nem rábukni,
Szóval sem méltatni
A gazdagon széthintett csalit!
Névtelenlevelet eldobni.
Úgy nem szól neked,
Ahogy a feladó nem mert írni nevet.
Pedig, eddig sokba beleolvastam…
Vérmes megállapításokba,
Uccu-neki kirohanásokba.
Gőzöm nincs mi végre,
De valahogy megszerettelek.
Nem tudom…, Hiba volt?
Fatális tévedés,
A cukorkát megenni?
Csalókagyümölcsöt letépni?
Mi felé vezetgetsz?
Angyal vagy, és bekötöd a szememet?
Így a kanyargós útvonal
Öröktitok maradhat?
Előttem is,
Hogy vissza ne találjak?
- Vagy, mert a nyomomon csahosok loholnak?
Ezen az ösvényen
Annyi vargabetűt megtettem,
És temérdek kérdőjelt ejtettem
… lassan kifutok belőletek,
további kérdések.
Ez idő tájt
Kell érkeznie
Valami félre nem érthető jelzésnek.
Véletlenszagú kottyantások
Többé nem érdekelnek.
És, ha nem jő a jel
Mint a szamár, oly csökönyös leszek!



Jelt hordozók (ultraviolet 2007.01.26.)

*
Agyag…
Papirusz…
Papiros…
Edison-viasz…
Celluloid…
Formaldehid-bakelit…
Mágnesszalag…
Lézeres pontvonulat…
Eltemetett gate-es szilíciumlap…
**
Veheti mindaz a jelt,
Kinek a hallása fejlett.
***



Subrose (ultraviolet 2007.02.15.)

Gyönyör fehér rózsa
Szívek közt megbújva
Törékeny szirmokkal
Minden vi*ágnyelven
Ugyanazt suttogja…



Hány sört ittál? (ultraviolet 2007.09.11.)

Hány sört ittál?
- EGY-ET…(-? H-h…)
Hány sört ittál??
- Na jó, bevallom: Még egyet.
Hányat, hogy a nyelved ily tagoltan oldott???
- Dik! Meg volt, aha… a harmadik. (de ne fokozd!)
Hányat ittál, négyet? (mondd!)
- Ja, ja, ja, de nyavalya, aki még áll!
Ötöt, vagy hatot?
- (ötlök-hatlok) Határeset…
Mmm…?
- No, már…, Szaal’… hatot(t).
Akkor végre hány… (ni)?
- Hordó kéne ahhoz, de sokkádnyi!
Meg sörös ló seregek által vontatott maláta rengeteg.
Komlóhegyek.
Serélesztő tonnák.
Föld ízű bő forrás,
s rica-rica kukoricagrízből… oltári rakomány.



Antennatoronyőr (ultraviolet 2007.10.02.)

Milyen erőt hívjak,
- honnan -
ki szabadíthat!?
Nyelvet öltök a felhajigált csorba jelkulcsoknak.
Ördöglakatnak meg, ördög a rusnya lakatosa.
Végül is… olyan kies ez a toronymagas cella!
Kilátok én innen
messze…
Látom a távolt.
Minden csatornámon jönnek a túlvilági adások.
Még ma, a holnapi különkiadások,
Leadó! Megvilágító, toronyőrt felvilágosítások.
Haló círpogások
halló!
Hallom a hangot.

ultraviolet
2007-10-26, 11:01 AM
http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1193410378toll.gif



Szókövet (ultraviolet 2007.10.26.)

Amikor a gépész
minden masinája félresikerül…
Hangszerésznek hegedűje
falsot hebegül…

Mesterkukta-kikavarta
nyamvadt palacsinta is odasül…
Építésznek a budija
kertvégében összedől…

Amikor a professzornak
minden sírkertben van feketezászlója…
Ha a molnár beleőrül,
hogy már az ocsút is ledarálta…

Csillageszű csillagásznak
lehullik a csillaga…
Mérlegképes könyvelőnek
egy huncut a petákja…

Amikor a tanító úr
az utolsó diákot is elcsapta…
Generális seregéből túlélő
- a csicskása…

…a költőnek…,
Akkor is marad még, minderről elég szava!

cathy222
2007-10-26, 06:51 PM
KAKÓRIA

(ultraviolet)<O:p</O:p
<O:p</O:p2004.09.29.<O:p</O:p


Őrülten bonyolult lett ez a világ.
Nyelvjárások variációi,
Rövidítések, egyezményes sémák.
Ha ma legyorsírok egy szót,
Néhány kezdőbetűt,
Holnapra büszke lehetek,
A kutya se érti a mondandót.
Persze, nem ez a cél.
Hanem, hogy lásd a “tudás” mit ér.
Néha azért, kell mondani olyat,
Mit nem ért meg, csak aki befogad.
“Csuszpájz,
Kakória,
Debedurda.”
És mennyi volt még…
Nincsen már rég,
Ki megmondja értelmét.
Csak én emlékszem
Elszállt, ködbe veszett szókra.
Egy - egy mondóka…
Szomorú részig eldalolt strófa.
Mert búsat soha nem énekelt.
Tőle tanultam:
Olyat nem lehet!
“Imiszakorom a fáraó
Titokszerű, szent madara volt”


http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1193438956hyszem.jpg
<O:p</O:p

durcy
2007-10-27, 06:31 AM
ZÖLD PARDON







http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1192830028Violin.jpg


Lehet-e kék a zöldből,
Köszönöm a pardonból?
Jelen van a hold, kedves udvarban.
Fény dobol, egyenáram – váltó.
Jelenik a Nap!
Kovácsolt féltéspajzsa óvó.
Végül lecseng a fénydob, halkul.
Akkor még tobzó Nap is leül.
Nem magában persze, gyűrűn belül.
Néma dér lep
Engem meg.
Kereszt szemek árgus figyelnek,
Itt bent énemmel küzdök meg.
Ha felrobbanok, eltemettek?
Megjött kérdésekre jöttek a válaszok:
Nem!
Akár robbanhatok!
Aztán sárga levek meg sok füst.
Idő múlt,
Jó lesz már a jóból.
Aggfehér Rosinantém
Odakinn viháncol.
Kommersz búcsú csók …
Megyek már.
Még vissza nézek …
És akkor!
A szem: Pár!


(ultraviolet)<O:p</O:p

Jók a verseid. de szerinted ki érti ezt itt? Nem sokan.... Bocsánat, de senkit nem akartam alábecsülni.:)

cathy222
2007-10-27, 10:46 AM
Én értem. :) És gondolom, még sokan mások is. Sztem te is. Segíthetnél drága, képekkel! Egy-egy nem "felképezett" vershez keresek megfelelő képet, mint a melékelt hozzászólások is mutatják, és felteszem őket együtt. Néha elég munkás megfelelő képet találni. Neked meg annyi jó kis képed van. kiss

cathy222
2007-10-27, 10:52 AM
Jaj, jaj, és nem én vagyok ultraviolet, sajnos belém nem szorult ekkora tehetség.

ultraviolet
2007-10-28, 08:13 PM
http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1193616733Tanyer.bmp

ultraviolet
2007-10-30, 10:38 AM
Magyar átirat

cathy222
2007-10-30, 05:11 PM
http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1193778469blue-dune1280x1024.jpg


KÉKSZIKRA

Citrom – szilva – alma.
Látod? Megint csak ez lett!
Már megint a rablóélet nyert.
S aki fél karját nyújtotta a tűzbe
Újra csak vesztett.
Csak veszíthetett!
Vaksors!?
Véletlengenerátor hiába tervezgeti
Szűznek igaz tüzét – a víz öntőjéhez.
Ha egykor, valahol, valamikor, valaki
Úgy döntött, hogy:
NEM.
Nem lehet! Nem, nem!
Mutasd meg az írást!
S én akkor elhiszem.
Pályáról eltévedt, jégbe dermedt
Kőszikla – kisbolygó.
Nem ütközni durván,
Simulni, de lágyan…, Pihén próbált.
Díszesebbik hátát
Még egyszer Napnak fordítva,
- csak hogy megláthassad rajta,
Ni csak? -
Ezüstös falfirka.
Arany szív! (De nagyon!).
De nagyon híven hív…
Kuka, kicsi naiv!
Nagyon, de nagyon…
Hív!
Ha most észre nem vetted,
A “beng - beng – beng” -et…
Neked kódoltam!!!
Kódolatlan üzenet.
Újabb szoláris kör
Ezer évbe telhet.
Giga volt a töltés,
A napszél kiszívta.
De maradt még bezárva:
(Egy).
Kicsinyke sercegő
Kékszikra.

(ultraviolet)<O:p</O:p
2004.10.05.

cathy222
2007-10-31, 05:24 AM
http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1193822295Nitra_Betlehem.jpg


Ráadás

Három a királyság,
És Egy a ráadás.
Elhálás ténye forgott fenn…, S lent?
Csillagszemű éjből
Cinkos kacsintás.
Indás kacs!
Mosoly az égből,
Mosoly az emberből.
Lélek az anyagba fogódzott, ott bent.
Örökmozgó tenger
Könnysó kristály.
Krízis…
Együtt van minden
Milliárd csillagfény!
Vajúdtak a nyarak, tavaszok, az őszek…
Világhideg télből
Nyílt szemű tavasz lett.
Mindenem!
Eljött a minden!
Öt mega csillagfém.
Egy a ráadás.

(ultraviolet)<O:p</O:p
2004.12.19

erzsi56
2007-10-31, 06:11 AM
Tehetséges vagy ultraviolett, írjál még sok-sok szép verset!

ultraviolet
2007-10-31, 07:36 AM
Köszönöm Erzsi!
Igyekszem mindent megfogalmazni, ami felmerül bennem,
és nekem azt versekben a legkönnyebb.

ultraviolet
2007-10-31, 07:50 AM
SZERETLEK...


Szeretlek, I Love You, Ih Liebe Dich, Jeteaime,
( A+*/ &#">ł€]ß-Z" ) ...
És nincs az a jel, nincs az a szó,
Nincs az a Nyelv, sem tükörfordítás
Mivel mindez leírható.
Talán csak a tiéd és az enyém,... összefonódón.

Epigonom?!
Te? ... Nem lehetsz, hiszen te vagy AZ
én ANGYALOM! Mesterem! E-m...! Szerelmem!
eM szer Cém a négyzeten.
Mit a négyzeten...!?
Mit a köbön...!?
Mit a quadon...!?
De az Ennediken!!!, Életem...

Már csak azt akarom:
Simogasd ki szívemből bánatom.
Hintsd rám kézigédet,
Védd le a rontást,
S a lelkem tiéd, sziluettem!

És ott fenn... az a kis kék csillag.
Az is Te vagy!
mert:

SZERETLEK...

http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1193831447piuma_05.jpg

ultraviolet
2007-10-31, 07:47 PM
Örökmécs...

Egy idő után már nem látod Őket nappal.
De a fény azért ont feléd
újabb, és újabb mesét,
hogy ne add fel,
fel ne add
az Istenért!

Évente egyszer
azért,
ha bekukucskálsz a kormos ablak mögé
lelken talál a lobogás!
Elment szeretteidé…

ultraviolet
2007-11-05, 02:33 PM
http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1194290964Para-a.jpg


ÉTER

Hol találsz kakukkot
a magad választott etalon
ezred, és egy millim hullámlován?
Jó fej vagyok, mondhatnám…
Tőled egy percnél is szűkebb irány.
Majd’ fényreciprok…
Végtelenségpontos-adó frekvenciám:
299 Megahertz,
492 Kilohertz,
965 hertz,
nulla három negyvenkilenc hatvanöt
sosincs vége szakaszos tört.
Megismerhetsz,
a saját tamtamodat visszhangzom ciklikusan,
s közeibe rejtettem el jeles fodornak
válaszképpen önmagamat.

ultraviolet
2007-11-05, 03:55 PM
Nyugalomtenger


És mikor amazontermészetű vagy... akkor is nagyon szeretlek,
mert érzem hogy értem vagy A-Z.
És amikor suttogO'San bújós vagy... akkor is nagyon kívánlak,
mert tudom hogy hozzám vagy bújós...
És amikor mássalbeszélsz Angyalszép..., Lelkecskéd akkor is
engem cirógat. Tudom!

És amikornéhányröpkepercmilliárdignemölelhetlekaziscs ak-
azértvanhogyannálforróbbancseppenhessektengeredbe-
édessóskönnyeidetbeszívhassamgénjeimbeszerelmem.

És Ég-e i'(gy) tenger még valahol? Nem tudom...
És nem is akarom! Nyugalomtengerem te vagy
És rád szórom holdporom, hímporom.
És hogy jól"es"senek bókjaim... Úgy akarom...!

És akarom.
Akarom!
Akarom...
És köszönöm a jövőt Angyalom!


http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1194296155angeldelatardecer.jpg

ultraviolet
2007-11-06, 06:54 PM
NAP BLUES (ultraviolet 2005.10.28. – 2007.11.06.)
Vörös Blues


Napunknak mélyén, minden út elején…
Láthatár szélén felizzó tartomány.
Szebb a sötétnél, hisszük… úgy hisszük valami vár…
És, ha túl, ott valami ránk vár, hát megyünk, mert menni, muszáj.

A csoda, hogy lettünk: Igazi gyönyörűség!
Parányi lépés… innen a csillagos ég.
Engedj utunkra édes, tündöklő szép Napleány…
Mert, ha túl, ott valami ránk vár, hát megyünk, mert menni, muszáj.

Hív az a hely, ahova szépreményünk száll.
Szabad a lelkünk s annyi új csodára vár…
És, ha túl, ott valami vár ránk, megyünk, mert menni, muszáj.
Ha ott, túl valami ránk vár, hát megyünk, mert menni, muszáj.

Millió évig… szálldosunk, hogyha úgy kell.
Végtelen vágyunk egy álomkép hozhatja el.
Engedj utunkra édes, tündöklő szép Napleány…
Mert, ha túl, ott valami ránk vár, hát megyünk, mert menni, muszáj.

Hív az a hely, ahova szépreményünk száll.
Csupaszív lelkünk égre-nyílt szemekre vár.
És, ha túl, ott valami vár ránk, elmegyünk, mert menni, muszáj.
És, ha túl még valami ránk vár, elmegyünk, mert menni, muszáj.

Igen, valami vár!

http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1194393090nap_i_4168.jpg

ultraviolet
2007-11-07, 08:23 PM
OpArt

http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1194485029Opart.jpg

ultraviolet
2007-11-08, 05:26 AM
Klezmer (ultraviolet 2007.11.07.)


Ünnepnap, bizony az!
Jöttek a muzsikusok,
s világzenét játszanak.

Elhozták örömük,
elhúznák fájdalmunk

mindenjátszó hegedűn,
mindent szóló sípon,
lelket doboló tamtamon.

Afrika, Ázsia,
Újvilág, Európa…

Kész palotaforradalom!
Művészet műfajban
elnyomás nincsen

amíg a zene szól…,
Millió kincs dalol.

Táltos
2007-11-08, 06:42 AM
Kedves Ultraviolet!

Szépek a verseid, élettel megtöltöttek, gratulálok.
A zenés verseid szövegét is tedd fel kérlek, ha módodban áll.

ultraviolet
2007-11-08, 10:36 AM
http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1194535138monitor2.jpg

Blog

Soha nem adatott még
ennyire nyilvános lehetőség!
Csak ragaszd föl
személyes billogod…
…a szájbertér boltívén
- míg a világ szervere áll -
ragyoghat csillagod.

Így bárki rád talál.
Talán majd én is belógok,
- mert hajt a kíváncsiság -
és írok a margódra
egy pár üdvözlő jó szót
csakhogy bizonyos légy:
nem magad vagy;

S annyi a barátod.

ultraviolet
2007-11-08, 07:11 PM
Parlamenter


Lamentálsz…
ennek a küldetésnek
akár vége is lehet… Ne(!)
Bőrödön is átérzik
vérszagodat a gépemberek.
Nem hiszik el
ezt a kisszigetnyi békét,
csipet agyukban csak a kasza dominál.
Érteni képtelenek:
Hivatott elszántság
ami az alád aknázott dőlőn
hozzájuk elvezet.
Hogy honnan jöttél,
amire átérsz elfelejted…
És már azt sem foghatod fel
miket az utadra adtak.
Lobog egy vakító zászló
a fejed felett,
- méterről méterre -
zsebkendő-fehéren,
parlamenter vértelen.

ultraviolet
2007-11-09, 01:04 PM
LÁBNYOM

Hát téged ki hagyott
itt,
egyetlenegy lábnyom?
Merre keresgéljük
hétmérföldes párod?

Mekkorát léphetett a gazdád
időben és térben!?
Sose derül már ki
lóugrásban-e,
avagy tánclépésben.

Titokcipő, amiben sántikált!
Űzetett ő, s menekült?
De meglehet még az is,
csak úgy ráérősen…
föl, és alá flangált.


http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1194630846nyomok.jpg

ultraviolet
2007-11-15, 12:30 PM
SOSE VOLT MÉG

Sose volt még, sose volt még, sose volt még!
Ilyen jó sose volt még, sose volt még, sose volt még!

Mint a mókus vígan élünk,
senki mással nem cserélünk…

Ilyen jó sose volt még, sose volt még, sose volt még.
Sose volt még, sose volt még, sose volt még!

Na, mint a mókus vígan élünk,
senkivel mi nem cserélünk…

Lelkünkben soha nem volt, soha nem volt még ennyi folt.
Soha nem volt, soha nem volt, soha nem volt!

Minden gondot elfelejtünk,
jég hátán is jól megélünk…

De tudjuk, soha nem volt, soha nem volt még ennyi folt.
Soha nem volt, soha nem volt, soha nem volt!

Minden gondot elfelejtünk,
rossz időkről nem beszélünk…

Mainál finomabb bor, lágyabb kenyér, tágasabb tér,
Magasabb ég sose volt még, sose volt még.

Mint a madár… ágról ágra,
mint a mese szájról szájra,
Mint a csillag éjszakában,
hinta száll a napsugárba…

Egy két hár négy, öt hat hét nyolc, nekünk mind nyolc…
Igyunk egy pofa szódát, egy limonádét meg valamit még…

Ilyen jó sose volt még, sose volt még, sose volt még.
Sose volt még, sose volt még, sose volt még.

ultraviolet
2007-11-16, 04:21 PM
KRISTÁLY


Szülőhelye, szülőhelye, szülőhelye, szülőhelye, szülőhelye
ötletek, térfordító elméletek, – még ha vadak is -
Észpompák, lelemények, meg horribilis
Örök emlékek tarka bölcsessége.
Mindent értést mindenségre.
új mezőt nyitott meg:
kvarckristály
átjutott,
vágy
A
Felfoghatótmérhetetlentőlelválasztóozmózisküszöbha tár
Ő
most
ha kell
hitből is
akár elvérzőn,
Meglát és átérez,
Merengőn éri a hajnal.
S gondolkodik, mert van!
És igen! Itt már egy: ember!
Szürkül már, de ragyogni nem mer.
Semmi öröm még, s nincs fájdalom sem.
Sivár, puszta fizikai létezés…, semmi bánat,
Az alapja, talaja a sziklaszilárd megmásíthatatlanságnak.


http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1195247754Sala_del_cristallo.jpg

ultraviolet
2007-11-16, 05:19 PM
MI JÖHET MÉG? (ultraviolet 2007.11.15.)

Nem tudom, mi jöhet még.
Nem tudni, mi jöhet még.

Talán egy aranyló angyal jön ezüstharanggal,
s hoz mesés színváltozást.
Hiszem már, nagyon közel jár, a közelben kószál,
s fényben élni megtanít… mert így itt…

Nem tudom, mi jöhet még.
Nem tudni, mi jöhet még.

Leszáll egy valódi angyal, és csillagharmattal
hűsíti a Föld porát.
Hiszem már, nagyon közel jár, egyszer csak itt áll,
mosolyogni megtanít, mert ha nem…

Nem tudom, mi jöhet még.
Nem tudni, mi jöhet még.

Megszáll egy mosolygó angyal, és derül a hajnal,
szertefoszlik minden baj.
Hiszem, már nagyon közel jár, hisz szívünkbe diktál
mosolyára így tanít, mert itt mi
tudunk már lopni, és tudunk hazudni,
és tudunk sziklából könnyet facsarni…
Csak boldogan kacagni… nem tudunk. Óh, jaj, miért?

Nem tudni, mi jöhet még…

Sír a szikla,
sír a szél.
Bánat sírja
nem a cél,
Boldoglélek legyél!

Nem tudom, mi jöhet még.
Nem tudni, mi jöhet még.
Nem tudni, mi jöhet még.

ultraviolet
2007-11-18, 07:40 PM
http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1195432832876_elet.jpg

ultraviolet
2007-11-20, 06:08 PM
http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1195599790kep1.jpg


PATAKPART

Part ez itt.
Még akkor is
ha lent nem hömpölyög,
nem bömböl bőszen,
de a mederben a víz
csak csörgedez.
Induljunk… Folyásnak fel?
Vagy le, hol folyó zúg?
Egy könnyű sétához
mindegy lenne merre.
Mire vágynál kedves,
mi vágyadnak kedves’bb?
Színt buggyanó forrás,
vagy elnéznél bő vizet?

Átjönnél velem…
vadregény ösvényen?
Csalán csípte porban,
fedezetlen úton?
Rijjogó faodvak mohos,
ködtől síkos gyökérgáncsok,
láp mélyére veszett
milljó’ éves zsurlók,
hamis lidércfény sötétjén?
A rianandó jégen,
vagy lavinahatáron?
És…, ha lőnének ránk
lélektelen-szellemtelen
jellemtelen vadak
pszicho tudományos
ránk tárazott rakasz!?
És szorítanád kezem
tűzoltófogással?
És felemelnéd elmém
ha eltalál a bánat?
És lelked öntenéd belém?
Óh csodálat!

Könnyű sétát ígértem…
De nehéz lehet, Kedves!
Hű társamnak kérlek,
s szeretlek, míg élek.
Mondd, jönnél-e velem el?


http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1195599999kep2.jpg

ultraviolet
2007-11-21, 02:53 PM
OLDTIMER


Kifestem a nyomort.
Milyen színt szeretnél?
Feketét vagy fehért?
Bőven futja festék
ebből is, abból is. Te mérd…

Vagy,… mást? Akarsz színest?
Mindent lehet kapni
Nagy! Üzlet a világ
csak! Csettint a vevő
s tukmálók körbeugrálják.

Összes színt vehettem,
beszereztem mindet.
Addig ácsingóztam…
Meglenne a palett’.
Háttérhez hogy mi megy, mondd meg!

Ki festem a nyomort:
Lakkot tegyek-e rá?
Hát metálfényt, csillót?
Nem érdekel: hogyé’…!?
Majd villogok vele. Elég?

Krómozom a lököst.
Turbót! Spoilereket!
Összkerék meghajtást!
Csúszásgátlós féket!
És amit csak lehet, bele!
Megdolgozom vele…
Vele. Mondom: Vele!
Vele, vele, vele!
Bosszant? Sokszor mondom?
Látod az eredményt? Nesze!
Készen! Megmutatom!
Szebb mint egykor újon.

Lesz nagy csodálkozás…
Rabomobilkombi!
Egérfogomobil! Trükkös.
Feszítek egy halom
- “full extrás”, ha mondom –
festéknek álcázott
rozsdán. Ócskavason.

Szívemmel, lelkemmel össze-
tartom
…Még…
mindig oda visz,
hová én akarom.

http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1195674702Oldtm.jpg

ultraviolet
2007-11-21, 04:30 PM
PRIZMA


A fekete?
Talán igaz sem volt,
ésszel nem lehetett…
Még az álom is színes,
nekem elhiheted!
Kék, Vörös, és Zöld.
Ezek hárman: a Föld!
Kék; Jelzőfény csillagoknak:
Hogy lehet itt még élni.
Hogy ez Békesziget.
Hogy tengerek vannak,
s friss levegő, életnek.
Vörös, Zöld, és Kék.
Egy életkeverék.
Vörös; Simítása Napnak.
Szelíd ölelése
tomboló anyagnak.
Végtelen hidegben
babusgató erő, késztetés.
És Zöld, Kék, Vörös.
Igazló jel. Üdvös.
Zöld; Válasz a mindenségnek:
Ne kövess el hibát!
Helyes most az arány,
tartsd be jól és vigyázz!
Működik a Nagyterv. Emberek!


http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/11956805661_2.jpg

ultraviolet
2007-11-22, 04:41 PM
HAJNAL... HAJNALCSILLAG... HAJNALCSILLOG...



http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1195766913SleepingGoddess.jpg



Mikor alszol, – nem is hiszed ébren el –
csillag illatommal körbelebeglek.
Orrocskádhoz hajlok,
Odalehelek harmatkönnyű csókot.
Édest, szerelmeset.
Szerelemmesét dúdolok neked Kedves.
Lágyat, csendest…;
Óh, fel ne ébresszelek.
Pihegésed őrzöm, mint Búsképűlovag
szívébe örökbezárult szerelmesét.
Szerelmemet óvom,
velem van a Nagy Ég!
Emberfia?, egy se méltó ellenfél!
Démon álmok jönnek?
Megharcolok minddel…
Mind elhessegetem!
Aludj szép Szerelmem.
“Csendes éj”-t, ugye hallod még valahol?
És a nyitnikék… kintről, a hajnalból
reánk szól…
Lelkem elbóbiskol válladon…
Pihennünk kell kicsim.
Párat döccen a Föld még,
s Vénuszt ragyogsz nekem.
Reggel őrségváltás,
Te vigyázod napom.
Esthajnalcsillagom.

ultraviolet
2007-11-22, 06:47 PM
Váci út 2005.


http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1195774919tuja.jpg


Váci út. Újpesttől a Nyugat’ig.
Macskaköves Váczi úttól
plázabeton Váci úton terjed,
indóháztól – bakterházig.

Az is lehet, soha nem jut Vácra,
csak így nevezték el egykor a vagányok.
Valamikor itt, olajszagú gyárak
versenyt rikácsolva termelték
a kormot, füstöt, felajánlást.
Harcos volt a tempó, gigászépítkezés.
Emberöltőnyi tereprendezés.

Lángot esztergált a gépgyár,
ólomba ölt energiát az Akkumulátor,
Juta ontotta a trágyászsákot,
s papírcsónakot ácsolt a Hajó…
Mind lefolyt mára, az idők Dunáján.

Sokdioptriás szaki-bácsik, nénik
kezéből kiesett a verítéklakk nyelű
kőbaltakalapács, meg a hegesztőpisztoly.
Obsitot kaptak, tisztességes” nyugdíjat…
Most, munka után édes lenne a pihenés.
Csirke far-hátából
kegyelem-leveskék-lakoma után… ejtőzni fekszenek.
Egyik a kisszobában még,
másika a Megyeri út végén.

Hol járnak az ötvenötösök(?) - girbegurba sínen -,
meg az a kéthármas(!), az angyalok földjén.
- “Holnap a Dagályban csobbanunk?, Pala az túl drága…”
lökte a rizsát Johni –

Elmúlt…
Váci útnak
nem felel már senki.

ultraviolet
2007-11-23, 04:24 PM
álomdal

ultraviolet
2007-11-25, 07:45 PM
KÖLTŐK ÜZENNEK


Költők üzennek…
Ahogy tud-nak/hatnak.
Haditudósítók,
mert harc árán születik az írás.
Megküzdve, szókra fordítanak látomást,
S mi mindent lenyelnek; szénát-szalmát nyersen.
Belül megforgatják, megemésztik szépen.
Oltót adnak hozzá, lélektenyészetet.
Közben letisztul,
ülepszik a nedű.
Életszag elixír.
Még egy kortyot forr… testmelegben, napnyugatig.
… egyszer csak – csudára! – elkészül!
Azért… nem! Nem, még nem egészen.
Valami kellene! Valaki kellene…
Aki majd felfogja, beissza a finom tejecskét.
Költők üzennek,
holnapot táplálnak.



http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1196037669Idotlenul.jpg

ultraviolet
2007-11-26, 06:16 PM
http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1196118672szent_peter_esernyoje2.jpg


MOTYOG EGY ÖREG


Motyog egy öreg halkan,
valamit magában.
Érdekes, – úgy tűnik –
valahol már láttam.
Valahol.
Vagy akkor…
az nem is ő volt?
Hasonlít;
kopott tollkabátja,
a lejárt cipője,
avit nyakkendője.
Ernő bácsi!?
Párizsi szelet billeg
savanyú krómlapon.
Hová lett a mérlegnyelv…
Ugrál az utolsó dekád
- motyog az öreg –
csak úgy magába.
S meglehet, legközelebb
más boltba megy be.
Ki tudja
honnan röppent ide?

ultraviolet
2007-11-27, 12:48 PM
http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1196185286palackp.jpg

Palackposta

Messzi földről
Palackoztam óborom, üzenetem.
Olyan nyelven írtam,
Hogy mindenki értsen.
Hullámokba dobtam
Bízón, kékhabokra bíztam.
Vártam, egyre hát…
Lestem a tengert,
Kik élnek odaát
Hálóikkal egyszer kifogják?
Kimentem a partra
Nappal s éjjelente,
Válaszvitorlát kémlelve.
De a viharban csak tajtékot,
Szélcsendben csak uszadékot
Leltem a fövenyen.
Hajótörötten…
Mit találtam
Felszedegettem.
Mára itt élek egy halom
Mindent ellepő üvegszigeten,
Melyekben semmi más nincsen:
Csak sok-sok befúlt szellem.

ultraviolet
2007-11-30, 06:24 PM
http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1196465018gitar33.jpg

Álomdal

Pihenni, úgy kéne már…
Leszállt az est, későre jár.
A zajos forgalom elcsitult.
Csábít az ágy, hogy hozzásimulj
- nyugalomóceán…
reggelig reád vár.

Hát, mit számít, hogy hideg van!?
Betakar a nagypaplan.
Még az se baj, ha kint sötét van,
fények gyúlnak álmaidban,
és a füledben
lágy altató zsibong, lassan…

egy álmoddal ébredő álomdal. Álomdal!

Meglep a dal… Haj-jajajj-jajj…
Álmodni csábít, dajdadaj-dajj…
Nem tudhatod, hogy honnan van,
sosem adták a rádióban.
A varázs hozzád szól,
úgy ringat – dalt dúdol, halkan.


Álomdalt, álomdalt,
álomdalt, álomdalt.

Száll a dal:
Ajj-ajjajajj-ajj
Dajj-dajdadajj-dajj
Egy hapy song dalol,
csak neked!

Ajj-ajjajajj-ajj
Dajj-dajdadajj-dajj
Egy szerenád dalol,
csak neked szól!

Ajj-ajjajajj-ajj…
Dajj-dajdadajj-dajj…
Ajj-ajjajajj-ajj…

Daj-daj

ultraviolet
2007-12-02, 09:20 AM
Álomdal II., az ezt megelőző, néhány éjszakával kialudtabb változata.
Már csak párat kell aludni és...

ultraviolet
2007-12-02, 05:34 PM
ÉGEI HAJÓS


Útvesztő. A szférák között
számolt sok kaland.
Rejtelmekkel, hőscsatákkal
kivítt’ öntudat.

Bírok lassan hatni rá,
és tudom már, hogy van.
Száz ölével átkarol és
szólít biztosan.

Lelki hangon érint meg
sok jelzés, mit sugall.
Szótlan, kósza gondolattal
szólni nem fukar.

Bármi nyelven értekezzünk,
senki meg nem hall.
Titkos módon rejtjelezve
szeretni akar.

Rózsaszirom, tengerszínen
életeket él.
Minden habot félretol egy
éltető tenyér.

Odüsszeusz, vitorládon
hármas csillagjel!
Szövött kelengye elkészül
mint megérkezel.

Hamis király kincseidből
koholt trónon ül.
Csahosai azon vannak,
nehogy felderülj.

Ezeréves sötét után
lángos nyíl az úr!
Örömkorszak végtelenül,
ködökön átnyúl***

ultraviolet
2007-12-03, 04:05 PM
http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1196715629U.jpg


NORMÁL ZENEI “U”


Álarcok mögé bújt ideák.
Választáslázban forgó világ.
Árnyékolt lelkek, szép maskarák…
nem tudni melyik mennyit ért odaát.
Andersen mesék, rút kiskacsák…
kifürdik egy cseppig a hattyúk tavát.
Ideát!

Normál zenei Ú…
Normál zenei Ú…
Normál zenei Ú, a-ú

Normál zenei Ú…
Normál zenei Ú…
Normál zenei Ú, a-ú
Ú, a-ú, u-a a-ú

Ó, a jó balettmester csak áll.
Háttérből ámul a lepkék táncán.
Kicsúszó sasszé, s villan a szárny:
Egy szupernóva láng a petrólámpán.

Normál zenei Ú…
Normál zenei Ú…
Normál zenei Ú, a-ú

Normál zenei Ú…
Normál zenei Ú…
Normál zenei Ú, a-ú
Ú, a-ú, u-a a-ú

Hamis a szóló, úgy ám babám!
Oktávval följebb volna a szám…
Abszolút hallás parancsszavát
cinkosan átérzi a zenetanár.

Normál zenei Ú…
Normál zenei Ú…
Normál zenei Ú, a-ú

Normál zenei Ú…
Normál zenei Ú…
Normál zenei Ú, a-ú
Ú, a-ú, u-a a-ú

Önkéntes álmok forgatagán
mulat az egész bohémvilág:
sztárjelölt hápikák
eltáncikálják a hattyúk dalát.

Normál zenei Ú…
Normál zenei Ú…
Normál zenei Ú, a-ú
U, a-ú, majdnem hattyú!

/: Normál zenei Ú, Hattyú.
Normál zenei Ú, Hattyú.
Normál zenei Ú, Hattyú.
Ú, a-ú, kell egy hattyú: A :/

ultraviolet
2007-12-05, 03:44 AM
Itt hallgatható

ultraviolet
2007-12-12, 08:10 AM
http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1197464881creatore-small.jpg



TALÁN


Szinte látlak…
Most is, amint mindig
ott ülsz roppant nagy
Világgéped előtt.
Gondoló kezeddel vezéreled
az óriás billentyűket.
Szemeddel Jó, belátod a teret.
Dimenziókat, végteleneket.
Talán érzelmeket érzel;
szeretetet, szerelmeket, magányt.
Talán boldog is vagy,
mikor a fiú megcsókolja a lányt.
Talán együtt izgulsz,
egyszerre valamennyi hőssel.
Talán megsegíted,
s bárányfelhőt mosolyogsz a sikerének.
Talán párjául
angyalt rendelsz minden lélek mellé,
hogy ne féljen!
Hogy el ne tévedjen a sötétben!
És tán meg is hatódsz
veszteségen, Minden.
Talán csillagkönnyet ejtesz
minduntalan…

ultraviolet
2007-12-12, 02:46 PM
EMLÉK



http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/119748780570.jpg



Hová tűnhetnek el az álmaink?
Miért omlanak, miért hullanak

szirén ájtatoknak bűvkörébe,
felhőjáték közé képzeletbe,
délibábok rengő börtönébe,
indigóceánok’ legkékjébe, de
sose olvadnak el, talán.

Kitűzött jelek, hullámzó víz színén,
tündök csillagok. Égőszemek, ég tükrén.
Ámor-szín-padok, ahol a Nap lement, s reggel izzadtan kelt.

Miért vesznének el az álmaink, mért is tűnnének el?
Milyen sorscsapás, milyen förgeteg moshatná őket el!?

Végtelennek rejtekéből,
álomtengereknek legmélyéből,
időtónak csoda-kék vizéből,
törmelékek morzsa-kis kövéből
tudom, egyszer még összeállhat… a kép.

Mozaikarcod míg töretlen bennem él:
plátói erő! Megőrzött széperény
bennem a tudat. Emléked szenvedély, nem adom el semmiért.

Miért vesznének el az álmaim, mért is tűnnének el?
Milyen kárhozat, milyen átkozás söpörhetné mind el?

Miért vesznének el az álmaink, mért is tűnnének el?
Milyen sorscsapás, milyen förgeteg moshatná őket el!?

Végtelennek kusza rejtekében,
álomtengerszemed legmélyében,
időtónak csoda-kék vizében,
szíved összes édes emlékében
még első kedvesed benne él.

Miért vesznének el az álmaid, mért is tűnnének el?
Milyen rendelés, milyen (n)agymosás törölhetné mind el

lábnyomom, harmatos pázsitról,
tűzforró nyomom összedébolt paplanról.
Áldozott gyertyák viaszos könnyén át, máig szerelmesnek látsz.

Miért vesznének el az álmaink, mért is tűnnének el?
Mért felejtenénk sok régen szőtt mesénk?
Halhatatlanul, égbe’ írt regék… Sosem múlhatnak el.



http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/119748780570.jpg

ultraviolet
2007-12-12, 04:53 PM
Tizenöt másodperc rend


? mi kell hozzá,
csak bűvölet érint.
Akárhol, bármikor
hirtelen harmónia…
amitől minden kétely illan,
és szervezett rendbe áll be
sok csapongó véletlen sora.

ultraviolet
2007-12-14, 04:48 PM
http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1197668567GAlma.jpg

VACKOR

Most, szólj hozzá ember,
hogy mik vannak…
Földöntúli hatalmak?!
Igen. A szántó menti úton
a vadalma
fél tucat vackort termett!
Megszállt ott egy vándor,
éj elől menekedett.
Csillagos fényt számlált, majd
ledőlt a harmatba, s elernyedt.
Ők, ott fent:
Napsugár,
Katica,
Hajnalka,
Pitypang,
Tavaszláng,
és Almavirág
- mert magok közt így nevezték
egymást a hat almák -,
csak mosolyogták
a garabonciást,
ki a fa alatt…
álomba dúdolta magát
valami idegen, egzotikus rég-nyelven,
mit már maga sem értett igazán,
de ott, fönn a fán, azok az almácskák
tisztán.

Gyozi-Bp
2007-12-15, 06:04 PM
<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD colSpan=3>Talán rideg a világ


</TD></TR><TR><TD width=85></TD><TD width="100%">Panaszosan sír a szél odakinn,

Ablakomon a jégvirág vert tanyát.

Miért is ne tette volna, bennem

sem lát nyarat, meleget, csodát.

Szívemben a nyár tovaszállt, s

benne megfagyott egy világ,

Reméltem tán száz csodát,

butaság, butaság...

Dagadt dunnát ráz a tél,

vaskos pelyhekben hull a hó,

fehér köntösbe öltözött a táj,

minden csoda-puha takaró.

Rideg a világ, de nem odakünn,

csak a szívemben szorít a jég,

Vasmarokkal, kegyetlenűl:

Elég! Még nem elég?
</TD></TR></TBODY></TABLE>

ultraviolet
2007-12-21, 02:27 PM
http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1198264311selyemL.jpg


SELYEMPILLANGÓ

Csodálom a madarakat,
mert repülni tudnak.
A halakat…,
mint sebesen úsznak.

Az elefánt erejét,
a gazella kecses iramát csodálom.

Csodálat ember, aki beszél sok-sok nyelveken…
Annak is, ki harangot önt, és nem rút-rideg fegyvert.
Akinek az arcán kiragyog, ha boldog,
és lemeri biggyeszteni száját
mikor meg csalódott.

Mert, akár hallhatna is, mint denevér.
Evezhetne, úgy is, mint egy dévér.
Lehetne olyan a memóriája-háttér:
Annyira véletlen hozzáférésű;
annyira gyorselérésű;
annyira kombinatív készségű,
mint egy,
az eszmélete mankójául – a külvilágból –
hóna alá dugott komputer.

Genetikai állandók. Definiálatlan változók.

Báb.
Bábszínház…
Paraván.
Nyilvános bebábozódás…
Gubó.
Halhatatlanságbuborék
sej!
Selyem…
Selyemgubó…
Sej, M pillangó…
Reborn!

ultraviolet
2007-12-21, 04:09 PM
Költői szabadság (ultraviolet 2006.08.12.)


neki kell ülnöm,
időnként bezárkóznom.
ha rám jön az írás
senki ne zavarjon!
örökkévalóságokat költök
a gép előtt.
állati!
hagyjatok,
ilyenkor nem vagyok ember.
sem isten, sem állat.
egyszerre látom
a jövőt és a múltat.
szintézis extázisban…
kábultan körmölök,
s a holnapi körmösök
ma este nem fájnak.
halált megvetve
fejest ugrok
a szabadságba.
ilyenkor semmi se drága!
van, amit közzéteszek
és sok is, amit közzé vesznek.
“úr ír.”
írok – írók.
írókezű irokéz.
kötetlenül, hibátlanul
szabad kézzel, leigázhatatlanul(traviolet)
nem ismerek be egyetlen
nyu’lfaroknyi helyesírási hibát.
enyém ez az agyonhallgatott,
meghazudtolt,
lekicsinyelt
letagadott,
el nem ismert,
megfélemlített,
halomra gyilkolt
holttá nyilváníttatott
KÖLTŐISZABADSÁG!

ultraviolet
2007-12-21, 05:10 PM
Na jó! Éppen a tél ural. Ha fölnézel éjjel, a magasban most látszik az a gigászi X, a nagy íjász. Irdatlan távolból szelíd a vadász. De "feszíti íját, bikamód komor". Orion. Még az is meglehet, nem hogy támadó, de védelmező ez a délceg kiállás. Ellenpólusból őrizi a nyarat, nyarakat, a nyarainkat..., azokat a rég megvolt csodálat-os-okat. Arany nyarakat...

ultraviolet
2007-12-26, 04:08 PM
LEANDERHÖLGY


http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1198702787LEAOO.jpg


Tánc, ami, nagyon rég volt.
Sok dob szava igazat szólt.
Volt, ami idáig felszállt,
s volt, ami sose szólt rám.

Pirkadat heve - lángfáklya.
Messzire füst jele szállna…
Volt, miről ideszállt, a mába,
volt, mire feledés várt.

A körbe' a horda már ropja.
Hány ősi fiú és lányka…
Lesz, aki ideér hozzám,
s lesz, kihez sose szól szám.

Sok, ki csak körbe sétált,
de egy, ki közepén bent állt.
Ő, aki ideszólt énrám:
Hoy Waky, Wakychambam.

Ünnepi Neandervölgy.
Csillogó Leánderhölgy.
Volt, mikor ideszólt hozzám,
lesz, mikor csendben szól rám.

Némán… fed már a por.
Mélyen… hallgat a kor…

Távoli neander lánya,
álmodó Nap az orcája.
Pezsdül, és ideszól rám, ma:
Hoy Waky, Wakychambam!

Hej, csoda leánder – lány -
szirmokba öltözött mátkám.
Értem a szavaid drágám,
a nyelveden, “Wakychambam”. Hy!

Ünnepi Neandervölgy.
Csillogó Leánderhölgy.
Volt, mikor ideszólt hozzám,
lesz, mikor csendben szól rám.

Némán… fed már a por.
Mélyen… hallgat a kor…

Táncodat tüzesen járd!
Táncomat tüzesen járd!
Táncunkat tüzesen járd!
Hoy Waky, Wakychambam!

Lea of Neandervölgy!
Lea… Leánderhölgy.

Hallom a dalodat… hej!
Látom a rituálét… hej!
Hallod az ütemes választ,
most, hogy a zene így szól.

Lea of Neandervölgy!
Lea… Leánderhölgy.

ultraviolet
2007-12-26, 06:34 PM
Bárhogy lesz, úgy lesz!


Úgy megyek el majd…
Úgy fagyok majd le
mint egy kisemmizett csöves.
Pedig…, állítólag…
rajongtak széplelkemért a jóistenek,

kik boltívet tartanak
az örökös semminek,
s felettébb unatkoznának,
ha idelenn a sok csodálatos históriák
meg nem történnének.

Itten, és most
éppen én történek!
Ezernyi tanmesém még rejtőző történet.
Egyszer voltam, és csak
holtomiglan voltam!?

Hát kapálózzon az a rossebes…
Akár ki is okádhatnám - maj’ kimondtam -
a belém sulykolt vazzegeket’,
De én, kicsi, jól nevelt Mohikán…,
Én azért se nem teszem!

Kit érdekel már, hogy
mérlegelik lelkem!
Hogy a hasznos zajszint
az isteni üzenetekben
magasabban nívós, mint az üdvözítő, jó jel.

Sem a pokol nagykövete,
sem a mennyeknek küldötte
szándékáról nem győzött meg egyértelműen.
Mindegyik úgy hagyott itt,
csak hagy lebegjek…

Én meg még a hülye kis fejemmel
Ég
és
Föld
között egy talpalatnyi biztosságot keresek…

ultraviolet
2007-12-29, 12:44 PM
http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1198949770Rosetta_stone2.jpg


MÚZEUM /2007.12.29.




Föntről meglátható három alig kereszt, hármas ikszelet.
Oldalnézet: égbenyúló háromszöglet kőékszerek;
timpanonok; oromzatok örökhomok oszlopokon. (Katt!)

Képek lakhatnak a falakon odabent…
Odavetült föl minden,
ebben az emberek szétdúlta
sok-sok ezer évben.

Oda rovódtak fel a mennyig tartó békék.
Oda, a temérdeknyi, pokoli csatározás,
oda a jó nagy királyok,
oda hadvezérek.
Oda, a legendás, hősies harcosok,
oda mind az egyszerű népek,
s oda, pőrén az elesett szolgálók is.
Mind egytől egyig mélyen
a domborba vésődtek.

Ott,
fennmaradt árnyalat-szürkékkel a falakra felfestve
- népek - a hétköznapi átlag néma történelme.

És még…
aranyozott aura-hierogliffel szedve
- oly magasan, hogy semmilyen porban csúszó
szuroknyálú démon feledéssel be ne köphesse,
a külvilág elé feltártan-elrejtve -
egy örökszóló dallam első néhány pár üteme.

S,
ha az a triászi Rosette-i - Rashidi
gránithídfő parancsolat nem lenne
Ionul is rendelve
- halovány-lila gőzünk sem lehetne
mit üzent a jövőbe messze
Tutankhamonnak nyelve,
ó, az a három szólam az egybe’…

Megkövült szélrózsák:
Egy szál(l) embereknek,
mása… Isteneknek,
harmadik virága… a végtelennek.
Volt még egy negyedik…, a lecsorbult értelemnek.

Ré…
Élőadás van!
Mozdul a Napbárka.
Dohog sok mozdonya-rabszolga, Gör_dülés nílusi habsíneken.
(Húzz bele statiszta!)

Ad()…, Add ide, Aida, az éneked:
“Szállj fel dal…”
V., így él. Maga: Dal!

Összevissza árad a mederben Verdi Krokodil Rock-ja,
s Sir Elton John Szuez avatója (termékeny).
Mára klasszikusnak mondott, és
formailag akár újszerűen ható zenék…

Öltőnként át meg át megéldegélt próbatestek, (alapesetek).
Hol wild cherry, hol szelíd vanília illat.
Mind, mind, mind puszta, mezítelen álruha!
Megcifrázni, amiből csak kitelik a létet,
ezt a kietlenség völgyi sivár semmiséget!
Egy kis életet belelehelni, no mi az
egy oltári módon leírhatatlan nagy
csiszolhatatlan szuper… grafitrács kristálynak.

alberth
2007-12-30, 01:02 PM
Múlnak az évek,
így fut az élet.
Ám az év végül,
egyre csak gyérül.
Az újat várjuk,
a régit zárjuk.
Kívánok néked
boldog új évet!
Szeretteidnek,
s kik veled lesznek!:D:D:D

cathy222
2007-12-31, 06:14 PM
http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1199142931buek 10.gif

ultraviolet
2008-01-03, 03:39 PM
Tovább… (ultraviolet 2005.06.27.)

Veled megyek
Ha fogod kezem.
Nagyon messze is…
Ahová szeretnéd.
Úgy, olyanná válva,
Amilyenre szerettél.
Amiddé tettél magadnak.
Már régen nem lenne
Hová lépnem e táblán.
Csak vigyázd lépésem,
Csak vezesd sétám.
A legjobbnak kellett lenned,
A legdrágábbnak,
Legkedvesebbnek.
Mert ilyennek álmodtalak +!
Mert ilyennek álmodtál +!
.ilyennek.
És lehet, néha a kérdést
Magadnak felteszed:
Tényleg ő az?
Ő az, ki úgy szeret?
Igen! Én vagyok,
Most
Megsúgom neked…
És Veled megyek, tovább…
Ha fogod kezemet.


Repülés (ultraviolet 2005.07.11.)

Ez már a lét talán.
Harmincháromezer lábon vagy,
a semmi-minden határán…
Rezgő szarkalábbal,
gerlék búgásával,
tücsökcirippekkel.
Vadrózsa ágával,
szederindájával,
lengő árvalányhajjal.
Pille szárnycsapással,
hajnalhasadással,
napóramutatóval.
Forgószél hajtotta szekér
homokba írt rajzával.
Jázmin illatával,
füge íz varázzsal.
Kedvesed ajkának hűsítő csókjával.
Alig kezdett félgondolat viszonzásával.
Örökemlékezet sejtő csillanással.
És ha kell: kerozinerővel kontinensek fölé emel
bársonypuha kézzel.
Kőkeményen-féltőn, szeretetbizonysággal repít Ő.


Fecske (ultraviolet 2005.08.03.)

Na jól van így…
Nagyon akarnál már te is szólani.
Jó, bevallhatom: Mindig is tudtam.
Magamban már vártam,
hogy majd csak kitalálsz valamit.
Huncutságot, csínt.
Igazad van!
Hát akkor!?
- Sokszor, beléd fojtottam a szót.
- Elferdítettem mondanivalód.
(azt is, mi pedig jó volt)
- Saját igém oltottam szájadba.
(angyal mód)
- Félre mutatám a világot, s neked kifestém.
(egyetlen kis fecském!)
Csiviteld most vissza azt a nyárt,
mit szívedbe sütöttem.
Hagy nézzem, hogy repülsz
szárnyammal, mellettem…
“Csivit csivit”


Vers, amit még nem írtam meg (ultraviolet 2005.08.22.)

Ez is csak egy vers lesz,
de még nem írhattam meg.
Mélyre kell süppednem,
vagy égig emelkednem:
- Hogy megjeleníthessem,
- Hogy elmesélhessem.
Neked.
Amit már most is tudok…
Köznyelvies kell legyen a szövegezet.
Sallangoktól,
halandzsáktól mentes.
Egyszerűen hangozhasson benne
minden szépgondolat;
hogy Ember,
Ember végre feleszméljed magad!
Hogy átéld,
hogy újra megéld, és összegezd önmagad.
Mindazt,
ami csillagszületésed óta
- rejtve -,
emléket csak sejtve,
tudatodban rád maradt.
- Érintetlen,
kitörölhetetlen, megsemmisíthetetlen.
Felkészületlen egyetlenem!
Tudom, most, nem erről akartál…
Valami másról szeretnél most írni…
De lásd: Te vagy a csatornám,
te vagy vízfolyásom,
te a sugáráram…
Kicsi-hatalmas csillagsugaram!


Napfolt (ultraviolet 2005.09.13.)

Hogy folt lenne a Napon!?
Mesebeszéd!
Attól a Nap még tevékeny s ég.
Foltok…
No de mihez képest?
Káposztalevélhez,
biciklikerékhez,
koldus gúnyájához,
szakadt jutazsákhoz?
Az a kis pötty ottan, – nagyokos -
több millió fokos
bármiben is számolja fokolód.
Vigyázz, mert a szemed még kiég!
Mi az a kis sötét…?
Hát nem láttál még feketét?
Méghogy sötét foltok…
Tűnhet: Napnak kismacskái egeret hajszolnak;
Tán éppen ebadta kölkei kergetőznek, ni csak;
Udvartáncot járnak Naplovagok s lovak,
Vagy színén mérkőznek meg jók és a gonoszak.
Vagy éppen mostan… szerelmes filmet forgatnak.


Elbújt lovam (ultraviolet 2005.12.07.)

Nem tudom, mért kéne visszafognom lovam,
a Szárnyast.
Hisz hosszú a gyeplő, és a szár is engedné még.
Hát miért?
Mért nem száguldhat a csillagos pára,
mért nem vágtázhat, bele a világba?
Mért van számozott kolonc a nyakában?
Kivagyi kényuram suttyomba’ zablázza!?
Mert…??
Félti a nagyló a telivér pedigrét.
Suvickolt szerszámban fújtatja magáét.
És elvárja csutaknak a zsenge zabszalmát…
Nem abrakul, csak vakarni oldalát.
Mert rúg, meg prüszköl, meg habzik orrán át.
Nyihongat, és fenyegetőzik:
Hogy nem indul ő többet,
ha a futamban még egy musztáng is győzhet,
patkolatlan vagy
Pegazusom…


Kirukk (ultraviolet 2005.12.11.)

Kicsit várt az irokéz, (Mágua)...
de ír, csak lassú mintakony.
te meg büszke lehetsz, fel vagy lemenőid
technikájára. azt se tudod már, mitől müxik, csak használgatod.
nyomigászod a gépet, mint csodagyerek az apjától lenyúlt sevró' váltóját.
egy kis időzavar, fogalomkáosz.
hú, de csönd van. jó az adás, mi van? 1?
- hát dehogynem kell a forgalom, be is diliznél saját levedben!
meg, vegyél lemezt, vagy CommanD promtot!
qkkoljál az ablakomon, gyere át tűzfalamon,
vihorássz az ingyenes vírusirtón!
meg amúgy is, én úgy sem értem, mit találnak fel 4000-ben.
milyen lesz az új lemeze ibolyának,
az a kétpéldányos ibolyásos?
ipékéim, idékéim, iqúkáim...
szürkéknek A hegedősi!
magas, szőke felemások,
lavórral jött laboránsok.
tóth vera, akár hány ok.
lehet lopakodni, de macskaszemem meglát!
marionett? a mamád!
csak neki játssz,
meg amid van még, avval one!
na! tessék itt vagyok! hát most mért nem varázsoltok!?
mi lesz, ha be sem kapcsolom a rádi jót,
fellököm a TV-t, és nem telik befizetnem az internetet?
ez a bukfenc viaszbaba...
gyere, gyere, gyere el zuglóba!
és nagyon féljjjjjjjjj! (nem én, nekem már mind1, nincs mire, hawerkém)
bedobtad az összes intelligenciádat:
nekem úgy tűnik, kissé bolond ...vagy
...vagy...
túl normális. - megengedném: talán, mint én -
nem tom te hogy, hogy vagy vele(m),
én mégis szeretem ezt az egészet.
Ibolyát is,
Tégedet is,
csak magamat... azt nem tudom...


Bori Nagyi (ultraviolet 2005.12.12.)

Nekem egyszer azt mondta Valakim:
“Ne kérj, te csak írj!
Addig írj, míg csak el nem olvassa valaki!”
Falurossza-boszorkája… Bori Nagyi!


Zárórán túl (ultraviolet 2006.02.23.)

Egyszer leomolnak a romlottak
S te maradsz fenn kicsim, meg én.
Ha már megcsömörlöttünk
A rumlikban,
Ha már kigyönyörködtük magunk
A parádéban
Szeparéhomályában csak intünk
S hoznak még kaviárt. Sültlibát, friss bárányt.
… és majd pezsgőzünk soká.
Adomázunk, zárórán is túl…
Zenéket hallgatunk…
Mikor egy lejár,
Új lemezt teszünk.
Így leszünk!


Tűzkereszt (ultraviolet 2006.03.20.)

Ha egy kicsit is velem van -
Valaki, ebben a csuda tudja harci zajban…
Ahol nincs kijelölt csatatér,
Nincs hazai és ellenséges térfél
Nincs hátország
Nincs parancsnokság
Nem várnak este a kantinban cimborák
- az átérzi, milyen sunyi ellenfél a semmi.
Kopaszok!
Tűzkeresztség, vízkereszt…
Vagy amit akartok!


Ultrapszódia (ultraviolet 2006.04.11.)

Téged meg ki bántott?
A duzzogást játszásiból játszod?
Hozzám szóltál?
Ne anyázz, ez durva!
- Részemről – nincsen rím.
… csak rapszódia.
A címe is rapszódia.
Faltörő kos – ultra…
Hol hozzád simulva,
Hol házoldalát rúgva
Búzavirágkékből
Szederjes bíborba.
Reménykém…,
Mekkora esemény, hogy még élek én!
Hogy még nem vetett lobot
A szinuszgörbém.
Bármit is akartam…
Nem lett enyém a főnyeremény,
Nem görbült meg krómozott kanalam,
Bárhogy is akartam.
Csak a reménység
Hömpölyög bennem még,
Halhatatlan!
Megfoghatatlan, megélhetetlen,
Meghalhatatlan.


Ördöglakat (ultraviolet 2006.04.17.)

Engedő öledből
Visszalopakodni
Csaholó sötétbe,
A fagyos zugba.
Kézen fogó szeretésből
Kibontakozva “hazamenni”
S lerogyni, egy gyűlölettel
Átitatott sarokba. (szorítva)
Tudomást sem venni,
Itthon, hogy utálnak,
Hogy pokolra kívánnak…
S néha már mennék is.
… ha nem tudnám,
Ha nem érezném,
Hogy biztosan lesz holnap,
Ahová elvárnak.
De tessék már megmondani
Hányat kell még aludni?
Hány éjt kell még átizzadni?
Hány rejtvényt kell kiagyalni
Mire megnyílhat
Az ördöglakat?
Korrodál, erősen rozsdás már
És – hallom – recseg
A vasakarat.
Puhul…!
- mint Napra tett nátrium.


Sokkterápia (ultraviolet 2006.04.19.)

Mire megyek vele
hogy megtanultam elemezni az angyalnyelvet?
Kihegyezett érzékenységgel neszekre figyelek.
Hallgatok…
S, ha szót szólok – kuruttyoló emberporonty –
Túl egyszerűeket mondok.
Csak később, amikor kiszerkesztem,
Akkor fodrozódnak elő a rejtett értelmek.
Az Isten tudja – légből kapott mondanivalók.
Érzelmek.
Reflexek,
A la Pavlov.
“Kísérleti pakkánka’,
ebben a stációban semmi nem véletlen!”
“Mesterkurzus,
homoszuperérzékeny.”
“Sokkterápia a saját világodba’”
Kudarcok,
Cigánylány,
Nádi hegedű,
Szorongatás,
Adósság,
Ígéretek,
Fenyegetés,
Minden élethű.
“Ki vagy, hogy rájöttél - elcsesztem?
Te vagy én?”


Hogyteccik néni (ultraviolet 2006.04.28.)

“Hogyteccik” néni kint ül a verandán
fából faragott százéves sámliján.
Körbeveszi a cseberből-vederbe
minden tavaszon átültetett
virágzó természet.
Minden napján hazavár
kisfiút, kicsi lányt.


Fűszer (ultraviolet 2006.05.13.)

Ha egyszer rákapsz a fűszerre,
akkor már fájni fog a hiánya, nemléte.
Olvasni megtanultál,
minden napi betevőd a könyv, az újság.
Volt, hogy notórius színházba járóvá váltál.
Koncertek…
Innenstről költőietlen foganatok jönnek.
Előbb a mozi. (ezt is még nagyközösen)
Aztán TV. (no, ezt már csak családban)
Videó, DVD. (szűkülő elragadtatásban)
COMPUTER-INTERNET.
(Annyira privát kategória (Hi!),
annyira különös, intimnek hitt
magányszféra,
hogy külön sorba
szedtem.)
Szette-vette Média-alkímia!
(Persze szigorúan tudományosan előidézett
mélyértelemre ható befolyásingerek)
Kipreparált tudat:
Hogy majd azt vegyél, amit mondanak.
Azt fogyasszad csak, mit lepaktált
gyógyszerészed,
élelmiszervegyészed,
tűzszerészed-ékszerészed…
rád aggat.


Amerika hangja 2006. (ultraviolet 2006.06.22.)

Nagy, fémes madárral jött a Mister 1.
Amilyennel szokott, ami kijár.
Megszállta a Meridiánt,
a Sándor palotát.
Hozott magával nyolctonnás limuzint,
és több tekercs tengerentúli WC-papírt.
Ettünk vele, a tiszteletére szarvasgombát,
Gundelpalacsintát, és volt még őzbecsinált
meg mindennemű se nem csontos,
se nem szálkás étkek.
- Be mondták a rádióban…
Corvinköztől száz méterre, a forró dugóban hallottam:
Köszöntötte a poharat, a tokaji jó bort,
s a magyarokat. (ötvenhatosokat(?))
“Amerika hangja”
Csak úgy visszhangzotta Busht a Gellért-citadella.
Fontos a szövetség! Megbíznak mibennünk…
(De Amerikába csak vízum árán menjünk!)
56…, Az szép kis mutatvány volt.
Majdnem tűzbe hoztuk az egész világot.
Büszkék lehetünk
- egy marék megszállott -
ötven éve az oroszoknak keményen beszóltunk.
Aztán… a hadd el had!
No…, “A mai Irak tanulhat!”
Régen volt…, Búsba a bánattal, az egésszel!
Forszírozni az érdeket… erővel!?
Túl kéne már lépni a gátakon…, Ép ésszel!

Jövő (ultraviolet 2006.07.07.)

Nyomasztó hogy a viták sorra azzal zárulnak,
Mások mindent jobban tudnak.
Meggyőznek(?):
Én, amit rosszabbul tudok
Még azt is rosszul tudom.
Magamban iszonyat-gyorsan eldöntöm:
Most valami újat tanultam,
Vagy csak félrevezetés-e az egész.
Ha mélyen visszagondolok
Soha nem volt még
Olyan tétre menő beszélgetés
Ahol valakit is érdemben meghatottam.
Úgy látszik…, Lehetetlen.
Azon nyomban – szóban - soha nincs igazam…
Csak, ha másnap majd bemondja a TV,
Vagy, ha olvashatják nyomtatásban.
Hát jó! Nem kell nekem semmit sem elhinni…
- Csak akkor mért akarnak annyian meggyőzni!?
Talán…, Talán, mert félnek.
Talán mert már tévedhetetlenül biztosak:
Az lesz a jövő, amit én képzelek!


Birodalom kontra +- ultraviolet 2006.07.13.)

Vagyok. Mint közvitéz, a nemecsek.
Ne igyak és ne egyek!?
Nem sok vizet zavarok,
Csak a lóbőröm… az sokat ér
- így fürödten, patásállatoknak.
… húznák már az ördögök lóerőmet. Húúú!
Pásztorok, Pásztorok…
Ki küldött, azt sugallta:
Nem fájhat majd’ – hogyha nyúznak.
S lám, nyakamon az einstand.
Gurítják az üveggolyómat,
Lukas zsebig meg sem áll.
Ez már nem egy gyakorlat
- jó vitéz Jedilovag,
“Kard ki kard!”, Buga Jakab!
Hogy nagyobb legyek
Összevonom erőimet.
Csillagokat, a holdat, fakeresztet.
Majd ha rám hűl a bőr, aláfexek…
Majd ha posztumusz… kapitány leszek
Én hozom a “rendeletet”.
Csak olyan magasra állítom a limbólécet
Hogy alatta még a béna harcfi is átférhessen.
És a szegény ne annyival legyen hervadtabb
Amennyivel a tehetőse gazdagabb.
És hogy a sok neveletlen porbafingó lurkó…
Nyolc után mindenike kijárhassa
A Világegyetemet.
De most ide vissza.
Vissza ebbe a kapzsi, pénzéhes szektorba.
Kezemben a hadüzenet.
Perceken belül felbontom.(lehet)
(Feladó: maga a pech).
Hű, de lojális vagyok…, Mikor el is égethetném…
Istenem Re, csillapíts mert megtenném!
Földre vetem, megtaposom, leköpködöm
Tombolás!!!
Majd húzok egyből egy lehetőséget.
Nincs semennyi variáns.
Bontanám…
De elterelő hadművelet. Ablak felől tűzijáték.
Szaladok… lekéstem. Tőlem nem látszik a gyors fény,
Csak a lassabb hallik: robbanások.
Na nézzük az ajánlott, planétás szerencsét…,
Hátha jó a hír. Hátha fegyverszünet…
Gyere te levél…
*
*
*
Nem, nem. Nem béke. Csak felszólítás,
Hogy illetékköteles volt
Az általam benyújtott
Kegyelmi kérvény… ()
(Kettőezer kettőszáz piszkos, undok forint
megy a levesbe. Állam! Ez majd kisegít.)


Csillagdajkáló (ultraviolet 2006.08.02.)

Napistennek dajkálója,
Földi mestertanítója.
Ki jogos, hogy a jót
A rossztól elválassza.
Pajkos, játszó csillaggyermek,
Éktelen nagy
Csillagszülők kisdede!
Szavaim megérted-e?
Te a “Kicsi” vagy,
S én meg kevés…, Hogy tanítsalak?
Hiszen tudsz már sok olyan dolgokat,
Mit emberi ész csak merengve fontolgat.
Csijja Napom… csíjja, csíjja
Gyémántszikra.
Aranyrádiusz, ezüstfüstbe burkolózva.
Melegfényű életsugár csoda!
Szolarisz – Napisten kultusza…
Párezer éves keringő (körülötted)
Padann, padann, padann…,
És a sok dőre elfelejtett.
Kisbabám…
Bábámm, bábámm, bábámm.
Csak én emlékszem (Hi!) emléxek!
Galaxison innen, a Földön túl,
Hol ez a sok túró, hangyányi “jó” ember
A szépből is ganajt gyúr.
Csíjja Napom… csíjja, csíjja
Ezüstszikra.
Csíjja Napom… csíjja, csíjja
Aranyszikra.
Csíjja Napom… csíjja, csíjja
Gyémántszikra.
Gyémántszikra csicsijja!
Jaj, kicsim!
Kicsikém,
Napkicsikém!
Kicsi Napom, szoláris-istenkém…
Légy jóeszednél, jól megértsél
Mert kívülem hűbb híved,
Jobb társad,
Szeretőbb szerelmed,
Odaadóbb kedvesed
Nem volt még.

Sziámi (ultraviolet 2006.08.12.)

Különös lány…
A testet öltött kiszámíthatatlanság.
De hát…
én vagyok még ilyen.
Dacos.
Makrancos.
Elégedetlen.
Jó ég a megmondhatója:
Időtlenség óta ismerlek,
de még egy ráncot sem tudtam
elsimítani lelkeden.
Néha – úgy tűnik –
a földi lény szerepét
csak eljátszod előttem.
Panaszkodsz.
Felháborodsz.
Beosztón szűkölködsz.
Mint halandó,
kinek evilági gondja van.
Mintha nem volnál egy született angyal…
Összeragadtunk, mint sziámi ikerpár.
Ha magamat kínzom – az neked fáj,
ha mérgezed magadat – nekem jaj.
Isteni ésszel megáldott
két testben két lelkek vagyunk,
csak a szívünk mi közös
és örök felé keringésünk.


Rendőr, s ég (ultraviolet 2006.09.25.)

Gyermetegpolgár – én –
még úgy hinném…:
Naplemente után,
minden estén
a fő-főkapitány úr
fölcaptat a toronyba
(Angyalföld közepén)
és a várost fölvigyázza.
És, ha…
Lopókat vél a magasból sündörögni
- malaccsóró zsákkal
- csencsem-kamionnal
- kufár bankszámlákkal
- hamis ideákkal…,
A korláton egyaránt kihajol, és odaszól:
No-no csak! Ezt nem szabad vón’!
És, ha…
Oda sem figyelve
tovább, csenni mennek…
Már förmed!
S “URH”-n odateremt
egy pár ólajtóméretű szervet.
Ennyi(?) amit tehet
… bankszámlákkal’ bezárólag.
De rendre mind érintetlen marad
ki mesterfokon hinti
a lócitromálmokat.
Kivezényelt rendőr…
Vezényelt angyalsereg…
Szürke-kék-terepszín angyalbőrbe bújtatott
őriző seregek…,
Nem irigyellek!
Rohansz, rohamsz…
Amikor botolsz… makacs kőn botlasz,
amikor megfújtatsz… könnyezi a szemed.
Mesélek…,
Nekem…
“Lett egy jó barátom,
úgy tízéves koron…
Egy lüke délutánon
(mondjuk, hogy a grundon)
véresre tördeltük egymásnak tökfejét.
Ő az enyém, én az övét.
S… fájt…
Nekem pont úgy, mint őnéki.
… “ütközet” után sírva hazamentünk.
Otthon…,
Hát persze, hogy a másik kezdte!
Átvitt hozzájuk a szülém, mer’hogy:
“Kicsim, a hajad véres!”
- és átlifteztünk az “ellenséghez”.
Bennem csak annyi maradt meg,
- büntetőjogi felelősségem tudatában
csak annyira emlékszem…:
Együtt faltuk a gyerekszobában a finom sütikéket…
És amikor a kishaver a konyhába kiment
ennyit hallottam:
Kérek még Mama, mert a barátom még éhes.”
Beng!!!
Rend.
Van a rendes, az igazságos.
Meg a rendetlenek;
a vezényelhetetlenek…
De ott áll minden esetre felkészülten…,
Minden áldott este s nappal,
fölöttük az ügyeletes
egy fő… rendőr.


Pioneer (ultraviolet 2006.12.24.)

Valós a történet
És
Most sincs magyarázat.
Meghaladja az észlelés
A racionálisat.
Ünnepi alkalmakon
A sarokra tárt nagykapukon
Pilácsolhatsz.
De letompult, vaksi szemeiddel ez lehetetlen.
Valahonnan,
Valahonnan,
Valahonnan
Olyan tanítód kél
Aki határon túl értelmével
Meglátni fölnevel.
Csak egyszer… induljál hozzá el.
Szánd rá magadat, kérd egyetlen egyszer!
Én kevés vagyok még,
Nem adhatok több tanácsot.
… de talán minden tanuló
a születéssel egyidőben…, Kiválasztatott.
Nem tudom…
Túl sokat nem tudok a küszöbön túli világról.
De érzem hogy: A világos félen tapogatódzom.
Mielőtt nekivágnál majd még jó barátom,
Annyit azért jeleznék hogy:
Tűzugrás lesz ez a javából, s a lelkedmélyének szaggatni fog.
Csapdák tátonganak rád pszichés dimenziókból.
Ez egy olyan,
Hogy a csalás, az rosszabb mint a bukás!
Pilotjelet, ha jót fogsz, az adott! ,
Hű vezérlőfonál. Kövesd!
Soha ne ereszd már, mert végtelenség erős,
És kizárt, hogy ő eltaszajt.
Hahó előd! , itt tartok.
Függök a felfoghatatlanság határán.
Köldökömön táplál egy láthatatlan hajszál
- acélnál, nylonnál, karbonnál, kevlárnál szívósabb akarat.
Félt.
Dédelget,
Kebelén pátyulgat.
Nem tudom követő,
Te meddig mennél el, csak jó utat!
Előre Pioneer!
Ott mindig magad vagy.
Meg a remény,
Az biztos…,
Ő befogad!


Bronzöntő (ultraviolet 2007.02.08.)

1,
Szájtátva várják csak
az arra csellengők
Mi borul-derül vajh
az öntőformából.
Durran vagy kondul…

2,
Szájtátva áhítják
csodáért esdeklők
Mi borul-derül ki
vajon a formából.
Durran vagy kondul…

3,
(…!)

ultraviolet
2008-01-04, 04:36 PM
Egy régi-régi dal eredetiben,
és valami hasonló... ultrahangon

http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1199481926neander.jpg

ultraviolet
2008-02-19, 11:24 AM
ultraviolet - Holnaptól

ultraviolet
2008-02-22, 04:45 PM
Virágének

ultraviolet
2008-02-22, 05:10 PM
Virágének (ultraviolet 2008.02.22.)


Pipacs, és mákvirág…, eltévedt tulipán.
Együtt a nagyréten a sok kis világ
Megférhet békésen minden virág.

Pipacsok sűrűjét… senki nem látja át.
Habselyem szirmuknak… egy nap áll a világ
Egy nap csak, egy nap még, egynapvirág…

Száműzött mákvirág…, Füstszínű csábító.
Hullámzó kelyhein… révület minden szó.
Minden szó, minden szó ködfátyol, óh.
/:
És van ott… tulipán, ho-o-ó…
Hófehér tulipán, o-o-ó…
Fekete tulipán,
Cirmos-sárga tulipán,
Élet-piros tulipán!

Pipacs, és mákvirág…, eltévedt tulipán.
Együtt a nagyréten minden virág
Fentről egy képen, mint sok-szín világ.

Együtt a nagyréten minden virág,
Fentről egy képen, mint sok-szín világ.
:/
Pipacs, és… mákvirág…
Mákvirág, tulipán…
Tulipán, mákvirág…
Pipacs… tulipán…
Pipacs…(virág)

ultraviolet
2008-02-25, 07:05 AM
http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1203940871kaleid1.jpg

Egy variáció a változatosságra (ultraviolet 2008.02.25.)


Érinthetetlen…
Mert
(* abszolút hideg, s egyszerre fúzió-heves.)
(** északi sark hideg - délövi tűz meleg.)

Megfoghatatlan…
Mert
(* előbb ér egymásba bőröd, minthogy sem markolnád.)
(** áthajol tenyered újadon.)

Megszerezhetetlen,
beszerezhetetlen.
Bevehetetlen,
meghódíthatatlan.
Megvesztegethetetlen,
befolyásolhatatlan
(* a kiismerhetetlen, állandó-változatosságában.)
(** önrezgő kavalkád tejútnyi kondérban.)

Xelhetlen’,
pipálhatlan’, hogy “na, ez is megvolt!”,
mert…
percenként lephet meg,
s
olyat zeng,
ami még sosem szólt.
(***)

http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1203940997Kaleid2.jpg

ultraviolet
2008-02-25, 02:34 PM
http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1203967976Shark.jpg

FAVORIT

Az erősebbek csapata csak odáig a favorit
míg egy gyöngéb is létezik.
Azután megoszlik.

ultraviolet
2008-02-26, 11:42 AM
Hiba…

amitől mérges a vegyész,
Hiba, mitől hamiskás a zenész…
Amitől a számszakinak nem jó az egyenlet,
amitől a könnyvelőnek borul az egyenleg.

Amikor a kopaszfodrász szaggatja a haját,
amikor az ebtenyésztő elcsapja falkáját,
amikor a bemondónő magát konferálja,
amikor a bulváríró családját fikázza.

Amitől a pszichológus elrakja gyerekét,
amitől a rendszergazda földhöz veri gépét.
Hiba, mitől kikaphat az ész.
Ugord át, …és kész!

ultraviolet
2008-02-27, 06:20 PM
* ÁLOMSZEM (ultraviolet 2005.10.09.)


http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1204235515dream%20eye.jpeg



Álmom-látta szép szemedet
mindig nekem tartogassad.
Át ne engedd soha másnak.

Meg ne mutassd,
kendőd korca-redője leplezze,
mi rejtőzött el mögötte,

hogy tükre mögött - aki élek -
jól láthassak kristálylélek,
úgy téged, mint önmagamat.

És ha bántanának...
Amikor már nem megy máshogy:
Tomboljanak szemeidből a villámok! Lángok!

Csak...
Velem ne nézz farkasszemet.
Hagy nézzelek...
Mint bárányka a kis nyusziját, téged.

ultraviolet
2008-03-03, 04:28 PM
Fehérfolt (ultraviolet2008.03.03.)
*
*
Határtalan érzés
egy fehérfolton állni,
hol nem járt eddig senki…
Se kép, se hang semmi…
*
Káprázó szemekkel
térképet rajzolni
- szürke emlékkönyvbe –
világszínt gondolni.
Határtalan érzés
fehérfolton állni,
s tisztalapra írni.
*
Követ jó acéllal
sziporkára bírni,
szavak gyújtósára
értelmet csiholni.
Apró lángnyelvekből
(b)irodalmat rakni,
időtállót…
*
Fülzúgás folyamból
zenét komponálni
C D É F G-ből
kottát komposztálni.
Dallamsorba szedni
ezerhangú rezgést,
lélekrázón…
*
Térképet rajzolni,
körvonalazódni.
Szürke emlékkönyvbe
valami színt lopni.
*
Térképet rajzolni,
körvonalazódni.
Szürke életkönyvbe
minden színt belopni.

http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1204659083Felfedezetlen.bmp.jpg

ultraviolet
2008-03-04, 06:51 PM
ultraviolet - Fehérfolt

ultraviolet
2008-03-07, 06:42 PM
Nőnap

Pusztán az még, hogy nőnek születtél
önmagában – a dicsőséghez (némileg) - vajmi kevés.
Ne add alább, de magason Istennő légy!

ultraviolet
2008-03-10, 04:17 PM
Újhold (ultraviolet 2008.03.10.)

Parázna újhold
libikók serpenyőn mi csuda elfér!
- Lidérces kémény,
távoli reklámneon,
kilátótorony a hegygerinc mentén,
egy hunyorgó bagoly sziluettje is,
s például, megméretni… még én.

ultraviolet
2008-03-10, 06:55 PM
http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1205189730Famadas.jpg

Jézus unokája. (ultraviolet 2008.03.10.)


Összeállt,
ahogy jövendölték…
Alászállt,
és akkor megnevezték: Jézus.
Koravén,
amiképp lefestették őt, Jézust.
Körbejárt
sok nyomtalan tudorok közt Jézus,
s kiokult
ezer mesterségből…

Talán éltén át az áthatási pontokat kémlelte
ég terén, s a föld síkon kerengve.

Túlerő,
mitől a diód a fűbe hull.
Rögeszme,
gyepszagú kelepce, latin úr.
Nagyjáték,
megosztó ajándékszavakbúl’.

Alaptalan vaskalapos kiskirálykák irigy rettenetből…
- Törjük be… - csalhatták, szóra is bírhatták.

Kiforgatták.
Követték…
követtették, ördöggel is kísértették.
Lefülelték…
s a “minden” szavát elhallgattatták.
Figyelték…
minden porcát megfigyelték.
Kitárultát elárulták, portékává konzumálták.

“Nem kellesz”, azt hazudták, mert annyira félték,
s adójának földön túlra visszautalták… a Krisztust.

Pár ezred alatt ráépült egy iparág…
“Alapítvány, az elnémított ügyvezető igazgatóra”,
akinek a szentnevében akár még ölni is lehet.
Kinek leple - torinói vászna - alatt
akármilyen botcsinálta hatalmasság
Úrtól való felkentségre hivatkozhat.

A naptár szerint ismét
közeleg a húsvét.
Jézus mára megszokta…, Idén se lesz másképp…
Fakadó barkaág,
hímes színes tojás,
csoki nyuszik (szezonra átdatált fóliás Mikulás).
Közszolga csatornák…:
aktuális folklór. Locsolkodás.
Forgatókönyv szerint:
Mise.

Érted,
értetek, újul e tavaszon Jézus üdvözlete…
kétezer, s nyolc csillagéves lelke,
egyetemes történelem
mítoszokba, legendákba, hiedelmekbe foglalt kishercege…

Csak az olyan ám:
Ha sziklarögbe eltemetik, felmagzik útszélen.
Mint a torma.
Ha a disznók közé odalökik, megpácolják, felfüstölik:
Sonka.
Kenyérbe van…, és rizsába, kukoricába életelemként beoltva.
Elfújják gyertyáját!? Lámpafényből kacsint!
Csatornába öntik? Visszafoly a csapból!
Elzárják egy este, rádión szól reggel.

És nem hal meg,
ha megfeszítteik se…

ultraviolet
2008-03-12, 01:02 PM
SÁRGA REGGAE (ultraviolet 2005.12.01.)


Ablakom fényár…
A függöny szárnya félrelebben.
Besüt a napfény,
cirógat és körbe sétál.
Dalol a fénye,
minden sarkot át meg átjár.
Mosolyog énrám
és ajándékát félve nyújtja:

Napvirág, szirmodból rám hagytál.
Igaz színeiddel fessd ki hát szobám,
és a lelkem veled száll. Csodás!
Minden újabb reggel egy új találkozás.

Éled a Nap már…
Felhők felett a hajnal kószál.
Deres a fű még,
eső foltok ott kinn a járdán.
De üzen a szép nyár:
Valahol messze…, de újra vár.
Mosolyog énrám:
Egy csokor sárga napraforgó.

Napvirág, szirmodból rám hagytál.
Igaz színeiddel fessd ki hát szobám,
és a lelkem veled száll. Csodás!
Minden újabb reggel egy új találkozás.

Napvirág, fényedből itt hagytál.
Az emlék minden reggel megtalál.
Lelkünk régen együtt száll. Yuhaj!
Minden újabb reggae egy új csodálkozás!

ultraviolet
2008-03-14, 05:21 PM
http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1205529343napraf.jpg


NAPRAFORGÓ (ultraviolet 2008.03.14.)

Ébredez a fény már…
Felhők közt a hajnal kószál.
Deres kinn a fű még,
jeges foltok lent a járdán.
De üzeni a szép nyár:
Messze délről új kelet vár
- mosolyog a Nap - rám,
s ajándékát félve nyújtja át…

Napvirág. Egy csokrot itt hagytál!
Igaz színeiddel fessd ki hát kisszobám,
és a lelkem veled száll. Csodás!
Minden újabb reggel egy új találkozás.

Ablakomon fény jár…
A függönyszárnya félrelebben.
Beragyog a napfény,
cirógat és körbesétál.
Átölel a fényár,
minden zugot át meg átjár.
Vissza mosolyog rá
egy csokor sárga napraforgó.

Napvirág, egy érzést rám hagytál.
Vidám színeiddel fessd ki nappal’szobám,
és a lelkem veled száll. Csodás!
Minden újabb reggel egy új találkozás.
*
Napvirág, egy szirmot itt hagytál.
Az emlék minden reggel ébredőn megtalál.
Lelkünk régen együtt száll. Yuhéj!
Minden újabb reggae egy új csodálkozás!

ultraviolet
2008-03-17, 12:54 PM
Egy; Prófécia


Nem hinném…
Nem, arról a fél icce bíboros mátrairól.
De meg még úgyse a köményes korcsolyafalatoktól.
Lehet, el - ha más mesélné – senkinek se akkor!

De…

Sötét volt.
Jócskán éjfél után ért,
- hogy válogassak “a kedvemreportékáiból” -
a csillagbolt.

Jöttem én,
mentem én, éltem az éjjeli világom,
s ha valami felrázó jel nem ér
most nem volna emlékem, az Istenért’.

De maradt!
Felvillant szemhéjam álcáján
egy ébresztő, fókuszált villanyfény.
Mondjuk úgy: Kontaktus(hibából).
Véletlen(!?)

Pont akkor:
“Ashes to ashes, dust to dust…”
ezt hallom!

Nem hiszed
némának a hangot,
képeit a vaknak,
költőnek az aranytojást el?
Úgy, hát…
Marad, a szurok.

ultraviolet
2008-03-19, 03:04 PM
Informatahari

http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1205952981matahari.jpg

Kullog a varázs ló
időről időre. Dőre
táskája varázsol be-
szédet, meg hangokat, képet.
Fura kis mágikus készlete deleje rejtez tarsolyában…
Hát még mennyi kicsi-csíny
füle hajtókáján lak!

Meghívják, elvárják…, Jelen…
Térül és fordul, és dúl…-fúl.
Itt létrát, ott sámlit kér.
Valamit fönn piszkál, s lám…
Hallik a hang,
és a kép látszik már.

Végeztén elballa-ga-rabonciás
tovább, és még tovább…
Vizsgamű-remek, mit hagy maga után.
Odébb battyog útján.

Nyomvonal-titkosság. Vargabetű.
Cikkek, számos cakkok.
Úgy kanyarog,
mint a jó hiba-detektor lódoktor,
kinek gyógyereje független
sok párt állásától.

Mén, esetre.
Kiszáll: A táltos.

Nem követ(el)hetik tovább
mint elfordult(…), a látható utcákból.
De vigyázzák mindaddig, kilencven fokáig,
honnan már más ármád’ őrzi a rég vártját,
ki – újcímre portálja – új létre inst’állja
tetszhalott csodáik.

szameghuba99
2008-03-19, 03:31 PM
Ingrid Sjöstrand: Van hozzá közöd?

Van hozzá közöd,
mit csinálok?
És hogy mit gondolok?
Van hozzá közöm
mit csinálsz?
És hogy mit gondolsz?
Van közünk egymáshoz?
Hozzám, hozzád, mindenkihez,
aki véletlenül éppen itt él
épp most,
és akitől függ,
hogy mi lesz a világból?
Van közünk egymáshoz?
Talán igen.

ultraviolet
2008-03-19, 04:14 PM
http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1205954566Arthur%20C%20Clarke.jpeg


Megérted Arthur, megérted!
2008'ra az Earthy & Space Odussey-t...
Holdról felsikkant egy szárnyaló obeliszk.
Úgy, mint a Kék Duna, úgy kering neveddel oda át,
abba az általad is fogant térdimenzióba
hol egy egyszeri születés egyenlő: Folytonos öröklét...
Hol a határoknak csak kontúrt
a gyatra képzelet szabhat.
Te azon már túlhágtál rég,
túl vagy már-még.
Arthur C. Clark...

ultraviolet
2008-03-19, 06:22 PM
Központok


Sajátnézetemből én vagyok közép,
mint planét’ pályák gyújtópontján a Nap.
Vagy úgy, hogy a Tejút-spirál bensőjében
a legmagzatabb tűzcsillag.

Nem hinném, hogy én akartam,
ez valami nyerserő-programozottan így van.
Ne hamarkodd csúfondáros kritikádat Más,
mert, ha bevallod, ha tagadod
nálad is ez lehet. Ősösztönös vonás!

Neked mi színlésből áll a világ?
Fények, gázok, kövek, levek?
Rád zuhanó info-energiahalmazok?
Generalisszimusz szagú
intuitív egyke szekvenciák?

Mikrokozmoszok, ha találkoznak
midőn megütköznek, eloltatnak!
Csak, ha
csók-ámorban összeforrnak…
gigászokká újulhatnak!

ultraviolet
2008-03-20, 04:56 PM
Bók

Akarod?
Szeretnéd hallani minő vagy?
Mondjam azt, csodállak?
Becézzek nevedre százféle sziporkást?
Egyet mondhatok csak,
s gyémántnál vedd többre aranyát:
- Jóbarát -

ultraviolet
2008-03-20, 08:05 PM
Pancs (ultraviolet 2008.03.21.)


Tobzódom magamon,
hanyat fekszem tavamban, csobb!
Olyan kis mocsok vagyok…
Attól, hogy perfekten gügyögök nyelvemen
magasztos bálványom felhőn ül legfölül, hopp!
Egyszer jin, egyszer jang
körhinta-szitumat,
bepörgött frászkerék agyament agyamat élem meg,
s szórom a rigmusom szét.

ultraviolet
2008-03-21, 05:50 PM
Előzetesek után nem csörtetve bután


Sietni kell!
Fennállhat, majd holnap
ismét csak munkaszolgálatosnak hajtanak.

Élni kell, kiélni!
Adódhat, hogy holnap
újraoltnak beléd valami áttenyésztett vérbajvakcinákat.

Írni kell, de gyorsan,
hát hogyha majd holnap
cafatokká tapos a kitért sebesvonat.

Kompként nem pihenni, hallgatag!
Lehet, hogy épp holnap
Kukoricaistennek áldoz fel egy überkaiser lovag.

Violához sürgöny,
tegnap úgy, mint holnap.
Jövőből előzni sok Póka forma vadkant!

ultraviolet
2008-03-21, 08:03 PM
Keskeny átjáró

Budapesten van egy utca. Kozma utca, Kőbányán. Hál’ Istennek ritkán, de jártam arra. Börtön van ott, s szellemváros. Temető. Kozma utca nemtom hány szám, oda hívott el egyszer, pár éve a munkám. Sírköves és kőcsiszoló telephely. Vele szemben Necro City, sűrűn lakott halott tenger.
Szatellit antennát kellett telepítenem. Kétszintes épület, fölül a gazdalak, földszinten műhelyek. Délfelé, hogy a parabola kilásson -Astra holdra nézzen- a háznak egy félre eső szegletére szereltem. Kutya nem járta gazos hátsó udvar. Szétszedett, lapjára állított alig használt síremlékek -a tulajuk éppen hogy csak belehalt-. Rajtuk régvolt Nevek, meg rövidke sírversek. Egyik a másikánál kísértetiesebb. Egyet sem idézek. Még jó, hogy sok mindent felejtek, de láttam ott egy összeállított kőkeretet. Kaput! Csak úgy, nekitámasztva a semminek. És megtudtam, akik egyszer általmentek: Ott vannak, itt nincsenek.
Dolgommal hogy készen lettem, szögelésből visszajöttem.
Még ránéztem a TV-re, földöntúli tökély volt a vétel-e?!

ultraviolet
2008-03-22, 03:25 PM
Locsolkodó


Virágom a réten
el ne hervadj, szegény!
Locsolhat a legény?

cathy222
2008-03-22, 03:31 PM
Locsolkodó



Virágom a réten
el ne hervadj, szegény!
Locsolhat a legény?

Íme egy haiku locsolóvers Basó után szabadon! :-) Nagyon bravúros!

ultraviolet
2008-03-25, 07:12 PM
http://www.uploadfile.extra.hu/feltoltesek/1206486180CB35.jpg

Telefonbetyár


Sózom füleimet,
hogy halljak.
Meleg vákuum sóval
borogatom fülem,
egyáltalán halljak!

Hallgatom a nagy sót…,
a Show-t.
Lüktet mind két kagylóm,
telefonkágyillóm…
Csigaszerv, kalapács, üllő
mindenike félsiket őshüllő.

Halló… járat…,
Fene a gyulladást!
Kiveszett szakzsargon:
Kb-nyél.
Fölül a hallgató,
alul szénmikrofon…

Halló
elefántcsontnyeles CB huszonnégyes,
bakedli fogantyús CB harmincötös,
szögletes piskótás CB ötvenötös,
státusszimbólumos piros hatvanhetes(!),
nyomógomb tárcsájú CB hetvenhatos,
s dizájner-meredek nyolcszáztizenegyes!

Halló mikrofon,
halló Bell,
halló Edison!
Halló Puskás,
halló GSM,
halló egy kiló
jó forró só!

Imitt-amott foszlányban hallom a kifúvást,
a “T” hangot,
meg a pontatlan idő
hamiskás Vas Mariskáját.
Aszitték’ - végtelenített szalagról -
azt hitték, hogy a Mőbiuszbehívó száma #nullanyolc.


Halló tenger, hallócsiga, halló só.
Háló bekerítés,
halló eltérítés
- itt ilyen nem lakik -,
téves a kapcsolás, bont, óh a billentyű,
bintó a ballantyú,
Show Time, búúú---!

ultraviolet
2008-03-25, 08:52 PM
Angyaltan

Mondjuk így: tanulópár?
Kéz kézben egy égi, s egy földi jár.
Angyalka számára az anyag a tananyag,
míg embernek –ok’ulni- az anyagon túli tan marad.
Vizsgára úgy mennek:
Egymásból készültek…

ultraviolet
2008-04-01, 03:11 PM
Időeltolódás (ultraviolet 2007.03.26.)


Savanyú, de az ember
- ahogy az idő tel'
beletanul az összevisszajárásba.

Végül is,
egy osztással több élet ide,
vagy egy elveszett óra
vissza a semmibe (!?)
Ha szerencsés picikét,
nem köti szerződés.
Ha nem űzi menetrend,
ha az időösvényt nem hátán hajszolják…
át is álmodhatja az átállást.

Zakat…
Zakat…
Zakatol…

Jókor mindég, fölrázza valaki:
Hé! Csak nem a tegnapiak szerint aludni!

Zakat…
Zakat…
Zakatol…

Nyár. Nyár állomás. Nyár!

Zakat…
Zakat…
Zakatol…

Tél. Télállomás. Tél!

Zakat…
Zakatol…
Zaklatott…

Meg se vondd a vállad,
s a kalóz’ akkor hiába zaklat!

Zakat…
Zakat…
Zakat…

ultraviolet
2008-04-02, 05:24 PM
Válogatás (ultraviolet 2008.04.02.)


Válogatok, szelektálok
mint mikor a kis pisisre rábízták a nagyjátékot.
…ez az agyaggalambom is –hű de- jó volt…
egy-másikkal kokettálok,
sikamlóján hónolgatok.

Válogatok, szelektálok, instálom!
Haj, dear’ urak ezek a mennyiségkorlátok…!

Vékony lehetőség…
Magam kell, gyomlálnom ki
a csenevész tarackot
Hóra horolóval,
szignifikáns daccal, csak éppen hogy annyira,
míg a digitális szorzás-nyomás
Gutenberg-utópia ólompixel sajtója megbírhatja.

ultraviolet
2008-04-10, 05:19 PM
Nem cikizni akarnám őt a saját fórumán...,
de az Isten se mossa le,
nem válthatja vissza az el nem utazott jegyeket.
És Media, még egyet:
Lehet, elég sok vagy rendezőnek,
de vajmi elégtelen
nézőközönségnek!




ARANYOM


GUITAR, [ Am C ]
Am - Am / C
INTRO, Eljött a nyár,
Em- G ///
most újra szép a régi nyár.
Am - Am / C
Eljött a nyár.
F /
Könnyei szinte perzselnek,
C G
úgy hogy az már fáj!
C G
Eljött a nyár,
C /// ///
eljött a nyár.

C G
VERSE 1, Hosszú az út, hogyha nincsen egy emlék.
Am Em
Kialudt álmokon át mire mennél?
C G
Sosem volt tegnapok visszaosonnak,
Am Em / G ///
összefügg minden, és csak hozzád szólnak. Szállnak!

C G
VERSE 2, Pillangó szárnyaid éjjeli lepkék,
Am Em
ha meglátnák, még sok szépet üzennél.
C G
Habkönnyű játszma, csak őszinte szóval…
Am Em / G ///
Senki nem ért meg, mind azt mondják: Szóval!?

C G
VERSE 3, Nem mondsz egy szót sem, de megértesz mindent,
Am Em
kirakós játék, csak teérted kincsem!
C G
Dupla vagy semmi, hát így kellett lenni.
Am F G // / //
Gördült a kocka, az utolsó aranyam. Aranyom!

Am - Am / C
OUTRO,/: Meg volt a nyár,
F G // / //
szívedből küzdöttél, de úgy ám…, Aranyom!
Am - Am / C
Ez volt a nyár.
F C G
Könnyei úgy megégettek, úgy, hogy az már fájt!
/ C
Ez volt a nyár.
F C G
Ha egyszer elfelejtetted, nem hiányzik már.
C //
Ez volt a nyár.
G - G / C // G C C / C G-
Elszállt nagyon. Édes…, Aranyom… :/

ultraviolet
2008-04-11, 12:48 PM
Cukros üveg (ultraviolet 2008.04.11.)

Tépelődhető a tenger
sós ízű tavakra,
tavak meg cseppekre
- azért is bennük marad
a jégszikra emléke!

Végén már ki tudja
víznek a sziget a negáltja?

Édes eső esik…
Hatmilliárdra.
Rio de Cukorsüveg.
Keser-édes-savanyú-sós-csípős erőleves.

ultraviolet
2008-04-14, 05:22 PM
RÓZSABÁL


Világ virágos ágyába
rejtett sziget zugsarkában,
szivárványvár udvarházban
cseperedett Rózsa.
Hallott jobbról, hallott balra
- lesz egy nagy tánc - indulj útra…
…készült Rózsa, bálba.
Harmatcsepp volt mosdatója,
virágliget öltözője,
napkelengye fényruhája
- Pünkösdkirály rózsa.

Ötven szálú szirmot hajtott
- sosem látott, sosem hallott
parádéval színpompázott
Pünkösdnapján Rózsa.
Lengett erre, lejtett arra,
bokázott a csizmaszárra
nyakas legény - királykája,
libbent koronája.
Szellőlányka táncospárja,
madárbanda muzsikása,
Pünkösdkirály tollforgója –
pünkösdi bál rózsa.

ultraviolet
2008-04-16, 05:30 AM
Rózsabál

Glorybaba
2008-04-16, 10:30 AM
Szia!
Gratulálok!igazán érdekes,aranyos,és szép verseid vannak!

1mazsika
2008-04-16, 05:01 PM
Szemed varázsa kincsként ragyog nekem, hogy miért húz feléd szívem még nem értem. Nem ismerem érintésed csak a mosolyod, kutatom lelkedet s amikor látlak a szívem nagyon dobog.

ultraviolet
2008-04-16, 05:53 PM
Köszönöm a látogatásotok, és a szép szavakat is.

ultraviolet...

ultraviolet
2008-04-16, 06:41 PM
http://kepfeltoltes.hu/080417/07_FantasztX_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

ultraviolet
2008-04-16, 07:11 PM
http://kepfeltoltes.hu/080417/Dsc_bogr_www.kepfeltoltes.hu_.jpg



Bogrács

Gyere,
ülj mellé!
Merítek,
s adok hozzá kenyeret, katonát.
Elvárlak máskor is,
csak
kanalat, tányért hozzál!

ultraviolet
2008-04-17, 04:09 PM
Hűtés (ultraviolet 2008.04.17.)


Hűsíteni, csak nem forrózni a pillanatot.
Lassítani a gyorsuló mutatót, az időáramlatot,
ami ’szersmind szédületképzeteket jelenít.

Mint a laza tésztaleves,
úgy szorosak már a nadrágszíjak,
s lám, a Sportvonal lángfáklya is
félútján lecsapott nyomokon szalad.

De,
napi a hírfolyam, hazai,
hallgassad:
- egy Mig29 lezuhant…
- motoros baleset a Göncöl utcában…
- osztálytársak fajtalankodtak…
- holnap majd Pest-Budán gyalog csak…
- a naftát, a gázt, az elektrót… emelik (orcátlan, de kik?)

Titkolt bankszámlákon osztozva
szorzódnak a frankok…
+ Idegen telkeken paranorma-panorámaviskók’…
+ Ringanak a hajók, Adria-szép jachtok…
+ A La Operabál carte libamáj falatok…
Meg még a szerényen visszafogott,
repiből zsírozott kéthetek Hawai-on.

Hűteni a kedélyt…
“Á, hát itt nem is annyira rossz!”
Horribilisért fo(r)galmazzák vérprofik
a plebs közé lehintett népmese-bikfángot.

ultraviolet
2008-04-17, 06:57 PM
Cinikusmester kigondolta(volna) (ultraviolet 2008.04.17.)


(magyarországi legnagyobb “ma élő” poéta
egyenest vonalban!)

Manaptól csépelem kígyaját,
amég… még zsenge a fullánk(ja).
Már most, így fejletlen
csontig képes marni lehelete,
és majd micsoda válhat még belőle!

Amim van,
lehető csalfaságom bevetem ellene!
Derék…, Harapott a csalétekre,
- hogy lehet e körökben reménye -
vajmi kis esélye túlélésre.
Itt tartom, kordában
mert ha kirúg a hámomból
mindennek fellegzett.

Elsőre,
bejött a csapda,
… vak ez a “szörnyeteg”, s nem látja.
Hagy huppanjon bele
a saját álmodott gőzébe, Lillája!

Csak mi a mandragórát csináljak,
hogy valaki, a megszeretője
e senkit föl ne világosítsa…?
Jaj, hogy rá ne jöjjön: Hathat!
Arra, hogy generál kulcsnyelve
bármilyen kódjellel lakatolt rejtkapun áthat.

Húzni az idejét…
Háthogyha születik megoldás.
Vasalni sürgős a zárakat,
mik mögött ugyanazokban a köntörfalazott szobákban
molekulára ugyanaz a tetszhalott szellemem lak.

- Most Én(!)
Erről a térfélről üzenem Vetítő…,
Főzzél egy jó kávét,
készítsd a süteményt!
Hamarost rád csönget a – békével jött - vendég.

ultraviolet
2008-04-21, 03:29 PM
Déli lejtők pora

Felszínes,
mélyből tört láva,
de jóféle borszőlők dajkáló ágya.
Röge csak színleg hűlt-kihalt,
mert már nem az az elseprő folyam
mi a parázslás fokain hat…
De még hogy nem-e!?
No hát, ha megengedheted barát,
egyszer még juss le
egy szőlősdomb öblén vájt
altemplom pincébe!
Tartsd eléd kelyhed, és várj
míg a
lopótök csordultig spricceli
eleven vérrel a pohárt.
Titkot kottyantok:
Az ilyen hegyalja-odúkban
örökké lángol kanóc…
Emeld bí’borodat fény fele!
Látod a vulkánt?
Akkor…
az egészségedre!

ultraviolet
2008-04-21, 06:24 PM
A másik

bagós a szája
hibádzik fogsora
zilált a haja, a lelke, az egója.

borostás
fürdetlen
ó divat ruhában

üresek zsebei
vénecske bakkecske
és néh’ úgy ver a kis szíve, mint harangnyelv
- egyszer-máskor riadalmakat - félre.

ki lehet?
mindenesetre…, illik rá papucsom,
bolhaszín kalapom,
’tán még a vállbőségünk is egyez.

ultraviolet
2008-04-22, 04:29 PM
Térre néző -

- vakablakon át is
szűrődhetnek képek
szürracionális
világítás mellett

ellesett pillanat
idegre hullt rezgés
képalkotó agyra
sugárzott életkép

háttérzajból épp csak
kitűnő jelenség
rendszeres sorozat
mozaik ernyőkép

arról,
hogy valahol
valakik
valamikor
előredolgoztak.
Minden lehetséget
színre kidolgoztak.

Kört is ők fektették, s tudták: Egyszer átlépsz rajt…


http://kepfeltoltes.hu/080422/ring_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

ultraviolet
2008-04-23, 06:48 PM
Csók

szeleburdi kislény’,

hát miből ennék
miből falnék
ha te nem volnál tál!?

miért ennék
miért lennék
ha énnekem nem volnál?

milyen ének
hagyná el szám
ha pár rég nem volnánk?

Hamarosan…
szépen szólunk
Te, és Tearózsád.

háboroghat
idők zaja
mind a négy ász… meg ám…,

szeleburdi kislány’.

http://kepfeltoltes.hu/080424/ace_of_ace_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

ultraviolet
2008-04-26, 09:29 AM
http://kepfeltoltes.hu/080426/af_www.kepfeltoltes.hu_.jpg


Voodoo

Tabu a mágia?
Nagyfalat…

Védfalat, erőset AYZA!

AIDA WEDO,
maradj meg mindig is – éltető –, csend-eső!

Ott tombolj SHANGO,
hol a tér sivár, lakatlan!
De vasnyüvő erőddel repesszél, merre rabszolgákon lakat van!

AGWE, YEMANJA…
sósvizek, édesek hatalma(s),
öletek csak lágyan szeljék sok ringózó hajók,
s pár kortyát – üdítőn – mindig megkaphassa zarándok!

MAWU LISA,
ERZULIE, gyönyörűt, csodásat,
fényes arcút ötöljetek!
Olyat már, kinek Radaiaktól,
s az újidők drótondzsaveló Petro-itól rettegnie
oktalan!

A Vudu ez…
Csak az emberi hitványság szól
fasírba zárt, összetűzött szurokbabákról.

ultraviolet
2008-04-26, 09:46 AM
MOTORRENDSZÁM


OP 26-66
Megfejtettem a legelső járművem rendszámát!

Nem ma volt,
hogy az író a türkiztankos MZ-jén könnyedén a jövőbe lovagolt.
OP 2 666, megálljak?

Dobfék?

Vagy kiló-hússzal e kétezer nyolcba belepofátlankodjam
hogy túléltem azt a száguldást – akkor - 78’-ban?
Operátor kettő, 666 fékezzek, megálljak?

Operátor kettő,
HatszázHatvanHat… Mekkorát buktam én ott a Margit híd öblén
kencáz’hetvennyolcban!?
Galambos pólóban, lobogó fekete hajjal,
piros Yamaha buksiban.

OP 26-66
op Two siX siX siX…
… II XXX
ford.: … 32 …

Te is tovább jutottál velem, OPerátor Kettő…

ultraviolet
2008-04-26, 03:49 PM
http://kepfeltoltes.hu/080426/bohac_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Bolhacirkusz


Megannyi csodákra ihletett
csillagszemű bolha-

-cirkusznak elején
fekete irányfény,
éjsötét rivalda.
Pedig, hogy mennyire látszani szerethetett(volna)?!

Mára csak derül a bolhája,
s pá-t int a trapézról
le, a káprázatosságra.

Mert
alantról föl
egyre csak a habzó szájú műlovarok
nyihaházó röheje hall,
…de már nem a szívén érintik.
Megszakad egyszer… e zaj! –

Annyi mindent kívánt volt, a bolhasztár…
Mi mindent is…,
A mindenit!

- de, hogy abból ne lehessen semmi,
és a tisztelt publikum, az maga az érdektelen,
s hogy egy lélektelen idiót’a porondmester,
ezt elfogadni
– egyszerűen - képtelen.

ultraviolet
2008-04-26, 04:29 PM
Szarvasvadász

meg ne húzzad rókuci a ravaszt,
ha a veszélye hatból egy!
Fonda lány, Jane, ne ijedj,
mert a Lovakat csak a filmekben lőhetik le.

ultraviolet
2008-04-28, 03:33 PM
Biztosan félredekáztam,
ezt is, mint eddig sok egyebet.
Nem dal ez,
nem ének..., Hangszermentes szerzet
e kilencszázkilencvenkilencentúladik.

Tán még majd zenélek,
írok még többeket...
Ez most csak hagos post...,
magam mód ünneplek.

Éden
2008-04-28, 04:05 PM
Klassz!

ultraviolet
2008-05-04, 04:54 PM
http://kepfeltoltes.hu/080504/vr_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

ultraviolet
2008-05-05, 04:34 PM
Arany só


Volt olyan show,
miben a győztes hirdetésnél
Eocén startkőtől kijárt
a Zsolnay-in tükröződő
ARANYt-lilát hajnalló eozin babér.
Törékeny porcelán
- “china is in your hand”.
Füst vékony,
molekulár aranycsill…
ARANYász aranyásó
ARANYos ARANYával fémjelezett,
arányosan ARANYmetszett,
nyomelemmel ARANYszem’zett
ARANYkorból menekített
ARANYifjú aranyborj
- u”veggyapot – ember leend.
ARANYásó-kapa
le nem kaparhatja,
idő meg nem koptathatja
angyal-ARANYász ó ARANYát,
az ARANYcakkos ARANYhímzést…
ARANYkoronás,
ARANYboronás
ARANYló telérbe belerótt
ARANYkalász-paraszt észt.
ARANYdiplomák…
ARANYlakodalmak…
“Este van, este van…” - aranyi' ARANYárnyak.
És ARANYköpések:
Hogy a marslakónak minden szeme közt
tölcsért képző füle van;
Hogy az ARANYkazalban
egy huszonnégy kenyérmagos adótű
árnyékoltan, kalickában;
Hogy huncutság a sárARANY,
s hogy nem mind fénylik, ami…;
Hogy a bányásznak
csak addig ér ARANYat ereje
míg fel nem tűnik
az ARANYere.
ARANYkor, ARANYbor…
ARANYoszt, ARANYszor…
ARANYtojás, AURUM,
aura, auróra…
Május…
Kitettem lelkemet elsőre
- bolhaszín (s)kalpagom -
ARANYló esőre.

ultraviolet
2008-05-06, 05:51 PM
Donovan

ultraviolet
2008-05-09, 12:05 PM
http://kepfeltoltes.hu/080509/haz_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Bulvárfüggő folyosó


Jó szomszédság
makulátlan szürkeárnyalt világába
- alig várja –
fúródjon már szálka!

Csak egyszer is köszönj oda
gangon ülő pletykagyárra,
holnaptól a fél ház rád les…
“csókolom”-ra folytatás ez.

Teregessed ki a szennyest!
Morzsánként facsarnák ki belőled
a legféltettebb titokcseppet.

Mancinéni,
- de igazán, csak magának mesélek ám’,
s percek alatt
- riadólánc – elefánttá erjed
a bolhaléptű magánélted.

Eszméletlen összetett egy
körgang-házi kapcsolatszerkezet.
Átlátatlan
ki, kivel szürcsöli a levet.
Kész pletykarovat…
Olyanformán működik,
mocskosra tisztázza el a szálakat.

Itt is bentlakó sztárok vannak!
Meg rajongók, fancsapatok,
akik utálnak,
szeretnek,
irigyek lehetnek.
Féltenek, s féltékenyek…

Mint egy falu!
Csak ez
egy átlátszó falú arénaépület.

Százhúsz éves vadonatújság, Különkiadás!!!

A mérnököt tegnap a kocsmában látták…
Múltkor is, a taxis új élettársa
csudára kiöltözve ment el…
Állítólag, a sarki fűszeres
a Vereséknek nem ad több hitelt.
Azt hallotta-e, hogy:
baba jön a földszint nyolcba?
A Kisné mondta:
a Nagyéknál ciánoztak. Aha…,
biztosan poloska.

Az új lakó meg…,
nem köszön előre, soha!

ultraviolet
2008-05-09, 12:14 PM
Arány, egy a nyolchoz


Hogy is mondjam
Hogy is írjam
Amire még szó sincs

Vagy amiket megismertem
Mindegyike hamis

Nem szándékos
Hamisítás
Közelítő képek

Hasonlító nevek helyett
Jegyzek egy nagy X-et

Elmondom hát
Nem köt tiltás
Virági a kódex

Vezetik suta kezemet
Nagy baki nem lehet

Van is – nem is…
Ha tudod, nincs
Ha nem, igen. Mondd: Mi!

Egyedül is annyiszerű
Akár ti, mindenki

Elírogat
Eljátszódik
Bármi jöhet, elvan

Átkel rajtad, s nem érint,
úgy kerül, hogy megérint.

ultraviolet
2008-05-09, 12:24 PM
Ólommadár

Koloncol,
nehogy meneküljek.
Ballasztsúlyként ólomsárt küld szárnyamra a rosseb,
- Rosseb!
Míg kijátszhatom
jó vagyok…,
El is repülhetek!

ultraviolet
2008-05-15, 10:39 AM
Tiltott szám


Csend-őr a szavak mögött
átszól a falak fölött, (ha)
zendül az ének odalent.
Csitt, csend!

…vagy… hú…,

Pörögj föl,
hegyeket repesszen akaratod!
Ne engedd,
hogy a sors sáros vizet fakasszon
szemeidből…, szívedből
összetiport gránitport!
Hát söpörjél,
ezerrel forogjál,
ne lankadj,
legyél egy különszám:
Sikeres jó pár sor a
veszett álom strófákból!


Tükörszirmú szalmavirág-
láng ami kivirágzik
síkernyők barázdáin,
true color mezein játssz!


Világdalt
zenéljél törékenymuzsikádon!
Ne tűrdd el,
egy árnyék féltékeny kicsináljon:
Nesze egy sípfütty szele…,
helyeden majd hangosabb szól!
Gerjedjél,
csudára akarjál!
Varázsolj,
legyél te különbszám!
Különös fényt fess, fakult
szürkepalett színein túl!


Repítsd fel
szíveket epesztő szivárványod,
szamárság,
egy guru folyton ólmot kavarjon
- aranyosságból -, néma
szenes hamut, gyémántból.
Hát ragyogjál
villamos sziporkát
Lehetnél
- ha hiszed - világsztár,
ki tenyerén sétálgat
a Broadway-nevek aszfaltján.


Míg otthon…

cenzor a szavadba köt
– vajh mi van füled mögött(?) -
olvadj szét sorok között!…

Szellemed igazítsa,
s gördül a világdeszka
díszlete…

Folytonos előadás.
Leshet e széles világ.
Kőszínpad image-osztás.

Színház az egész…,
Oszt láss!

ultraviolet
2008-05-15, 01:44 PM
Tiltott szám

ultraviolet
2008-05-15, 05:51 PM
http://kepfeltoltes.hu/080515/LakiH1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Retró muzsik


Mi ez a csődület?
Örület’,őrület!
Csoda volt?…, Mi van, hogy!?
Mi lehet?

Go, Johny! Go!
Rohanj vissza ’60 fele,
keressd, mi elmaradt.

Csak pár évvel előzte meg
Woodstock-feszt’ eszméletedet.
Szellemét ugyanúgy átkozták,
mint sok évvel még elébb
az “erkölcstelen”
Menüettét.

Mos’ meg ott tartunk gyerekek…
Kéthétig átjöhetnek-mehetnek
a félnótás slágerek.

Hígul a muzsikus rassz.
“Makk az adu, tök a tromf”,
kis angyal…

Lakihegyen, - rádióslegenda -
még a káposzta is zenél,

de az nem ér!

ultraviolet
2008-05-23, 01:01 PM
Minikötetlen




Kék blues
Műfaj.
Nem valódi.
Csak szóragozásból találtam ki!



B lista

Köb-stráfkocsi guanónak
kevesebb a sansza, Sanca”
tiedénél, a hoppon maradásra.



Utópista szellemkép

Végtelenség csupasz lázgörbék.
Rettennek a csúcsok.
Megkopnak az ormok
- ahogy pereg le a homok -
horizonthoz közelednek föl a völgyek,
töltődnek szurdokok.
Állóvá posványodnak
sebes vízfolyások.
Nem villan fényreggel rá a sötétségre.
Az egész elmaszatolt síktér
áthempereg a táguló égbe,
hol már minden születettnek
fennragyog a saját,
örökös csillagkeresztkéje.
Talán – majd – infó-sugarakat hunyorogva
egymás iránt gondolunk,
s elképzenhetetlenül fantasztikus
spirituál-társadalmat alkotunk.




Vadász

Ász,
a vadak közt
állsz
- karmatlan nyuszikán,
de nem hatja meg
csőre töltött eleganciád
a fenevadakat.
Ezek, mikor nem éhesek
- vigyázz –
akkor is marnának.




Mit keresünk itt?

Ki keres mit,
mi keres kit?
Mit, mit, mit?
Kit, kit, kit?
Mit keresünk mi itt…?



Barabás

Ledöngölős napilapot
- “ingyé’” hírlap –
venni is, meg nem is.
Barangolás x-ed’ dim-ben,
no, Barabás.

“Kiss” +őrült ángélosul
mosolyogtasd kispofádat,
media-medikus. Vassz…
Véletlenül mega-varázs,
Csók…, Barabás!

Húzni kell, hogy bízva bízzon,
nem Barabás!

Minden álmod bizton hidd el,
nem Barabás!

Pukkant illat szekrény polcán,
nem Barabás!

Fagyi tölcsér – pisztáciás,
nem Barabás!

Vízért kimegy éjféltájban:
nem Barabás!

Szalonnázó lesi-paraszt
nem Barabás!

Nem,
Barabás még a lélekvesztő-sárgondolás,
Mars-gondolás Marsarc marsallhoz se
alázkodik le a földig
- soha már!

Mondom is, hogy mért nem hódol…
Mert…
Mert látta, meglátta:
Rajta kívül minden lator kénykedvére szabad,
itt, e földön a lélekrablás.
És bizonyisten érzi is már
számára egyre mindegy:
látomását kukaangyal csendes-nyelven,
avagy - a szájberpostán -
cserfes szájú ördögien
adja-e fel.

stee
2008-05-23, 01:03 PM
nagyon tetszenek a verseid! Még biztos visszajövök, hogy az összeset elolvassam!
Köszönöm, hogy megosztottad őket velünk!

ultraviolet
2008-05-26, 10:46 AM
Mocsárjáró cölöpverő

Meg ne billenj,
nem tudni hány láb mély
errefelé a láp.
Meddig süppedhetsz beléje,
ha az ingovány közepén esteledik rád.
Tovább csak majd pirkadat tájt…
Addig is mára horgonyozd le magad
a legvégsőbb, utoljára is mesterien ledöngölt bójád
ingatlan szavatosságára.
Ott vesztegelj mozdulatlanság.
Se mosoly, se félsz, se dac
ne ülje meg arcod.
Úgy szenderegd át a kába éjt.
Vagy, ha éppen hát aludni nem bírsz,
szólok még időben, tudd:
Sötétben, int majd feléd sok csalóka
délhelyetti, félnappal elcsúszott éjféle(l)múlt báblidérc.
Ne lötyköld ezekért fel a mocsárt,
hagyd.
Eméssze csak el önmagát
- színtől a fenékig – a bomlott birodalmára lelt ingatag.
Várj minden további dologgal
míg fel nem rubintolnak
a reggeli őrjáratra zizzenő szitakötőszárnyak.

ultraviolet
2008-05-26, 04:02 PM
Háromban az egy


- ki lángoszlop lelkemben -
tiszteltessék nevedet!
Jöjjön el országod,
s legyen akaratod
mint a mennyekben, itt is - a földön lent!
Adj – kérlek - holnap is kenyeret.
És add meg, hogy erénnyel
jóvátehessem tudatlan vétkemet.
Gonoszt én nem hiszek,
kísértetek pedig nincsenek!
Csak tiéd a hatalom, a szavak, a jelek…

- ki lángoszlop lelkemben -
tiszteltessék nevedet!
Jöjjön el országod,
s legyen akaratod
mint a mennyekben, itt is - a földön lent!
Adj – kérlek - holnap is kenyeret.
És add meg, hogy erénnyel
jóvátehessem tudatlan vétkemet.
Gonoszt én nem hiszek,
kísértetek pedig nincsenek!
Csak tiéd a hatalom, a szavak, a jelek…

- ki lángoszlop lelkemben -
tiszteltessék nevedet!
Jöjjön el országod,
s legyen akaratod
mint a mennyekben, itt is - a földön lent!
Adj – kérlek - holnap is kenyeret.
És add meg, hogy erénnyel
jóvátehessem tudatlan vétkemet.
Gonoszt én nem hiszek,
kísértetek pedig nincsenek!
Csak tiéd a hatalom, a szavak
és a jelek…

Ámen.

ultraviolet
2008-06-01, 07:59 PM
A Tangónál

Kitérő, pármillió év vesztegzár
- néhány múló perc félszázada még
az ötvenegyes dínósárga tuja sínvonalán
Ecserinél, a Tangónál…
Mennyi, mennyi rézmozsár,
tölcséres daldaráló-gramofon,
kékfestő amcsi farmer
talált ott újgazdát
mire szemből az ellenvonat megtért,
s a kalauzok kicserélhették
a piros, zöld, sárga, kék, barna stafétát.
Bőr pertli…, Csing!
…és döcögtette tovább a “GOO Voltos” egyenáram
- egyiket Pest felé, másikat Imrének -
a két niginaga-niginagát.

ultraviolet
2008-06-02, 04:33 PM
Minálam az est

Kislakomban
sárkánymentes jóeste van.
Remélem, már így is marad!
Kénkőmentes virágillat
büngyűrgeti ablakomat,
azt a fél-szárnyszegett vakot,
ami még a naplevente sugár iránt
(köntör)falazatlan maradhatott.

ultraviolet
2008-06-02, 04:46 PM
Második generációs Virágének

ultraviolet
2008-06-03, 06:32 PM
Határeset (ultraviolet 2008.06.03.)

“Művészet nem észre venni.”
Egyedül vagyok. Magam. A határ.
Nyílegyenes gömbsíkpont… akár.
Ezt az egyetlent szabadon határozhatom!
Minden egyéb döntést meghozni
más és más a hivatott.

ultraviolet
2008-06-12, 06:45 AM
Tánc a parton


Libbenő illatok tánca a szamba, a salsa
lambada ring ide, ring oda tombol la bamba
Bárzenekar dala forgatagot visz a táncba,
illan a tegnap, ma mámorba ringat a part



http://kepfeltoltes.hu/080612/Dance_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

ultraviolet
2008-06-12, 01:44 PM
Juhtúrós tészta


Egyszerű recept,
annyira, hogy már na!

Nyolctojás-kanyarka főtt tészta…
Serpenyőn pirított húsos szalonnára
miszlik vöröshagyma.
Párolja, párolja, párolja!

Egy csipet petruska,
reá jön a tészta.
Folytonost kavarva,
maréknyi jó brindza, kis lötty víz.

Mindenki úgy sózza,
ahogyan akarja.

ultraviolet
2008-06-12, 03:24 PM
Veres Mars Vers
(ultraviolet 2008.06.12.)


Mit meg nem tennénk!?
Hová el nem mennénk,
hogy tisztáznánk már végképp
rejthet-e rokont a szárazjég…

Ó, a hideg semmiken túl
bár csak lelhetnénk
egy csökött töredék éppen csak életgént…,
De keblünkre ölelnénk!

Ahogy kutatgattunk,
úgy adtuk le vágyunk tesóka’:
“Mindegyik szeme közt tölcséres zöld füle…
délceg, – UFO-kban cikázó - szőke…
apró kis szürke…” Marhaság!

Legalább egyetlen
foghíjas értelmű molekula láncot, ha láthatnánk
…mementó gyanánt…


http://kepfeltoltes.hu/080612/MMM_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

ultraviolet
2008-06-13, 07:14 PM
FÜSTJELEK (2004.10.15. - 2008.06.14.)


Indián fürkésző úton jár
hol lehet a mennyország?
Nagyszellem, Totemszem elmeséli neki
merre van a mennyország:
Hol füstjelek szállnak a tó felett…
e rejtjelek, mint néma égben írt mondatok.

Indián suhan a füst nyomában,
vár reá a mennyország.

Hosszú Toll már titkos ösvényen jár
közeleg a mennyország.
Nagyszellem, Totemszem elkíséri…,
amerre van a mennyország.
Hol füstkörök szállnak a víz fölött…
a rejtjelek, mind hívó, vágyódó sóhajok.

Indi-lány egy kicsi bungalowban
arról álmodik, vajon a párja hol van?

Indi-lány egy kicsi bungalowban
arról álmodik, vajon a párja hol van?
Indián, te vagy az összes álmom,
találj már rám, olyan régen várom.

Indián suhan a füst nyomában,
vár reá a mennyország.

Indián suhan a füst nyomán
vár reá a mennyország.
Tó partjára ér az indiánfiú
ott várja a mennyország…
…indián leánynak hű ölén,
indián lánykának mokka szín szemében.

Indián, te voltál minden álmom
Toll, cirógass, olyan régen várom!
Harcosom, legyél az Indiánom
hogy másik törzs nevelt, én azt se bánom!
Indián vagy, az én Indiánom,
és, ha más nyelven “szeretsz”, én azt se bánom!

Indián suhan a füst nyomában,
vár reá a mennyország.

Indián, te voltál minden álmom
Toll, cirógass, olyan régen vártam!
Harcosom, legyél az Indiánom
és hogy más nyelven szeretsz én azt se bánom!

Indián suhan a füst nyomában
vár reá a mennyország.

Indián, te voltál minden álmom
Toll, cirógass, olyan régen várom!
Indián, te vagy már összes álmom
a harcosom legyél, az Indiánom!
Indián te vagy az Indiánom
harcosom lettél, az Indiánom!

Indián!

ultraviolet
2008-06-16, 03:02 PM
http://kepfeltoltes.hu/080616/929701229SZFaaf_www.kepfeltoltes.hu_.jpg


..arany koromÁ
Ámorok nyara..


Nyitva a Zaj tó,
tárva ez a B'lak…
A semmise lepi el,
- mindenhol por csak -
aranykoromat!

Halacska ficánka
huzagolt jodid
antikolt barnája
nyomelem
(elemnyom).

Pukkasztott idegek (ideges gének, idegenek)
harca a reménnyel:
Letűzött belégek,
rendezett(len) csekkek.
(kilapult pikkelyek, plonty!)

Tizenkét tucatnyi
egynyári hegedűn
fáraóhangyácska-agyacska
ciripelni tanul, de
oly hamis… (mondták is)

disszonáns.o.s. harmónia.
Domináns tonika.
Domine sonica(?)

Mekkora a sansza
űrkövi maszatnak
- tengernyi szeméten átússzon –,
s langyoson csobbanjon,
Tengerszem?

Egy: a (Há)VéG(é)telenhez(…)


http://kepfeltoltes.hu/080616/SZFaal_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

ultraviolet
2008-06-16, 05:12 PM
http://kepfeltoltes.hu/080616/Tunderlampa_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

It(t)a'tó"...


http://kepfeltoltes.hu/080616/Belso_to_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

ultraviolet
2008-06-19, 08:39 AM
8a8onakörök
/Babona örök/


Eszed legyen,
fel ne jelentsd
kópé farmer
a cigánykarikát,
mit talán
egy Harry Potter
- móka gyanánt
vetett el
a földjeiden.

http://kepfeltoltes.hu/080619/gabbbb_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

De mi van,
ha nem!?

ultraviolet
2008-06-20, 07:00 PM
H(á)p=f.z.?

ultraviolet
2008-06-25, 06:10 PM
uv_Csiribiri

ultraviolet
2008-07-03, 02:39 PM
Nessi

Bemászott egy kilgyó a kádba (pont)
Olyan most, mint Nessi,
a Loch Ness-i.
Szörnyű!

Gégecső a teste,
zuhanyrózsa feje…

Hogy csapot nyitok, verdes.
“Hun beugrik, hun ki…”
Nagyon forró is tud lenni,
meg hűs.
- Ki hogyan szereti.

http://kepfeltoltes.hu/080703/nessi5_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

ultraviolet
2008-07-03, 03:44 PM
És a zuhany(p)róz(s)ai valóság...

Egy kis betekintés.
Silány, kicsinyke árulkodó morzsa, de valahogy így működik az ihlet.
Na jó, ez most vizuális inspiráció volt. (Nálam ez a ritkább.)


http://kepfeltoltes.hu/080703/Kd_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

ultraviolet
2008-07-05, 06:34 PM
Motívum egy szülőfélben leledző dalból...

ultraviolet
2008-07-10, 05:10 PM
Paracelsus féme


Hőn szeretve, jól választott érckő
arannyá tisztulhat…
Míg ridegkézben a színfém is csak meddő.



http://kepfeltoltes.hu/080710/termesarany_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

ultraviolet
2008-07-25, 08:21 PM
ultraviolet_Hardproof(v3)

Dyab Fatime
2008-08-01, 04:09 PM
A szerelem mindig más. Mindegy, hogy hányszor szeretünk életünkben, egyszer, kétszer vagy tízszer: az új szerelem mindig ismeretlen. A szerelem vagy a pokol fenekére taszít, vagy a mennyországba röpít, de egy biztos: valahova eljuttat. És nem utasíthatjuk vissza, mert létünk alapfeltétele. Ha nem merjük elfogadni, éhen halunk egy karnyújtásnyira a fától, amely hiába kínálja gyümölcseit. Mindenütt a szerelmet kell keresnünk és vállalnunk kell, hogy esetleg órákig, napokig vagy akár hetekig szomorúak és csalódottak leszünk miatta. Mert abban a pillanatban, amikor elindulunk keresni a szerelmet, ő is elindul, hogy megtaláljon minket.

Dyab Fatime
2008-08-01, 04:09 PM
A sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket. Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna, és nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk felkészülve a döntésre. A próba nem vár. Az élet nem néz hátra.

Dyab Fatime
2008-08-01, 04:09 PM
Az ember mindig új barátokra lel, ugyanakkor nem kell velük lennie nap nap után. Ha viszont mindig ugyanazokat az embereket látjuk - mint például a szemináriumban -, akkor a végén az életünk részévé válnak. És ha az életünk részévé válnak, végül még bele is akarnak szólni az életünkbe. Hogyha pedig nem viselkedünk az elképzelésük szerint, megharagszanak. Ugyanis mindenki pontosan tudja, hogyan kell élnie a többieknek. Ezzel szemben soha nem tudják, hogyan éljenek ők maguk.

ultraviolet
2008-08-19, 04:56 PM
Isten vagy!...
( Te isis, ten vagy )

Mekkora kunszt isten lenni!?
Kárhozat?
Díszangyal,
akinek pi’-puhatollán
szegényördög épp megalhat.
Ha jóindulat szerencsétlen…
elvackolhat épenségben,
csak, ha orvul… ártogat - Szent véréből részt szívogat -
akár még belé is halhat.
Későbbet is…,
amikoron fosztott tollal kitömködött alvókáját
agya alá gyömöszölné!
Mekkora szám isten lenni!?
Alnak…
kicsinyke kis apródkának?
Fosztani szánt ártánykának,
nyírni nevelt báránykának,
csenevész rét jószágának…(?)
…ekkora Bűn isten lenni,,,
bár csak egy kicsit is!?
Most áldozat,
oszt… majd…, még megtérül? (fordul?)
Nyergelj–fordulj’!
Mert, ha ma nem
- hát bizonyisten –
holnap, már csak a mennyekben
- én aprószentem -,
szerintem.

ultraviolet
2008-08-19, 05:37 PM
ultraviolet_Aranyom

ultraviolet
2008-08-19, 05:39 PM
Bújócska

Bújik hevesen valaki.
Csak hogy hozzám-e, vagy előlem…
nem tudok rájönni.

ultraviolet
2008-08-25, 06:31 PM
USEBTI

Bár mindenből azt választhatnám
ami nem emlékeztet!
Mi nem idézhet fel
kószaszél szellentéseket.
Csak, úgy belém fonódott az: Ezt se, meg azt se nem lehet!
Aludni kék’ne” még…
ha bírnék, úgy ötvenet.
Ötegynéhány év… ezredet…
Ötvenegy sort… T-t-t, de – rezegek -, és… nem lehet.
Senderedik a gyolcs,
lüktetnek a vesék, az erek
- ha korai, ha nem –
pezsdülnek a mesék.
Egy jó papom jósolta ’nem rég’:
“Majd sokára eszmélsz (koravén)
akkor, abban a korban majd sűrűbben változnak eszmék.
Mint rád jönnek, lelkedre tapadhat ezeregyszeres vallsz-gép.
Igába terelne rengeteg kurafi árnyék.
Lesz melyik portásnak,
manufakt’ munkásnak,
idegenbe szakadt napszámosnak hajtna
Napfiat.
Pillantani se méltassad,
Ré hegedűje emészti el a majdani hamis muzsikásokat,
mindnek a násfángját!”
Látom én,
már nyakamba ugornak…
Van aki csókolgat,
van ami marna csak.
Így hát…:
Mostanság szakad a rafia,
s, szabad a Ré fia…
Tutira!

ultraviolet
2008-09-03, 04:38 PM
Gyöngerős


Gyönge vagyok…, Fizikai.
Meg lehet jól verni gömbölyű énképem
- palacsint’ sulykolni,
szútyongatni-szüttyögtetni.
Rám veretni a balhé patkát-(patkót)
…most jobb?
Kicsodának a micsodája is vagyok,
hogy még ennyi tűzoltás után is emígyen lángolok!?
Mert… dejszen’…
Bennem él a szikra. Atomszor atomszor!
Tombol a tombola…
Húzgálhatják (sorban),
rövidke mindenik kis vesztegetett pálca.
Egy a hosszú, egy az álca!
Titkos csillám lappang,
mint a láthatatlan fényű rozsd-barnádzó tűhegy
káosz-szén-bogolyban.
Nem érdekes…, Rendben…
Mint vízfolyás hazudik a kocsonyás értelem.
Úgy duggatja ráérősnek tetszve
rohamos érdekét,
mint a két napja hótt medve,
aminek lőtt préme alatt
komplett-háló kémszövevény lappang.
Próbálkozik a sátántanon nevelkedett
- azt hiszi ”kész” egyed -
kihajítni az ódivatú elemeket,
de az, belébe rég beívódott, nincs ments’.
És egyre hígabbat ürít a test,
mígnem a legutolsó öblítést
egy angyal húzza majd le.



Pánik


Be van nyomva a gomb (sicc),
a pánikgomb, jaj, tövig!
Támadás ért! (hogy engem-e??)
Elébb csak pszichésen,
majd tettleg(-es) is.
Vörös a riadó,
s nem gyakorlat!
Itten vannak!
Itt a földönkívüliek,
itt a szellemvilág,
itt az időcsapat,
itt az istenek!
Nem férnek el tőlünk,
helyeket akarnak,
fejeket akarnak.
Padlóig benyomva a gomb,
a pánikszín vörös!
Nínó van, vagy mifenét mondjak még!?
Rettentő nagy a baj!
Alarm!
Alarm!
Lehet,
hogy már késő,
de azért én szóltam. (Uff)
Igazán, valahogy soha én nem hittem
a lehető gonoszban,
de most bizonyisten, itt van.
Anyagelvű.
Minden anyagon úr.
Akármivé rendezheti a molekulakáoszt.
Zavaros üzenetté ,,
Álommá is,
és arra való utalássá ,,
repülőgép szerencsétlenséggé,
szökőárrá, vulkánkitöréssé.
Döglött vadgalambbá,
üszkös háztetőkké,
áramkikapcsolássá,
csalfa szeretővé.
Negatív egyenleg,
mínuszba nyúlt szaldó,
szado, szado, szado…
Úgy indít, hogy ne tudd,
körmönfont törvénnyel
- minden, amit megtesz: jogos,
zokszavad nem lehet.
Űberelt erkölcsök,
folyomány kényszerek,
erre nincs jogtanács.
Prókátor meghallgat,
nagyokat bólogat
- percenként egy marék aranyat latolgat,
és felsorolja az aktuális para…-szabályokat.
Hát ráfaragtál kultúrember
a fenenagy toleranciáddal.
Most, hogy nekem mindegy…
- védköröm már “bevett” -
te menekülj emberfaj,
amíg még teheted!

ultraviolet
2008-09-07, 05:10 PM
http://kepfeltoltes.hu/080907/8007517661_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://kepfeltoltes.hu/080907/8175187292_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://kepfeltoltes.hu/080907/6066803693_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://kepfeltoltes.hu/080907/6808925164_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

ultraviolet
2008-09-11, 06:54 PM
http://kepfeltoltes.hu/080912/Halaslekocka_www.kepfeltoltes.hu_.jpg


Halászlékockakő

Halászlé-koceka…
Úgy, milliárd éve, hogy
lejárt a szavata.
De kislángon felfőzve-rottyasztva
sokára… visszatér zamata.

ultraviolet
2008-10-03, 04:38 PM
http://kepfeltoltes.hu/081003/Easter_l_nc_www.kepfeltoltes.hu_.jpg


Esztergom

ultraviolet
2008-10-09, 05:47 PM
Altviolin


Nem óhajtott kérni,
csak lehetőséget
- hallgatót, szerének.
Az,
tán majd az
összedanolászhat
napi egy kalappal.
… sose lett még tele!
Őszi hegedűjén bőgőzik a tücsök
magának, a Tavasztündérkének.
Egyre mélyebben szól,
- ahogyan a húr hűl –
úgy hallik, már basszus.

ultraviolet
2008-10-22, 09:57 AM
Kétezer nyolcadik Szonett


Befogadlak ma estre(o) csacska naiv rajongással “idegen”.
Hozott Isten! Ripsz és ropszra, fordulok, és csapok össze valamit.
Tedd száradni addig is a köpönyeged, öreghaver - William!
Készületlen készségeim – kérlek szépen – ne cikizd!
Kávéval meg – ismeretlen, mily korty is az(?) – kínáljalak?
Sokáig nem alszunk tőle - emígyen hat - se te, sem én, a suta.
Egyt(h)erű the’akonyhámban lassúlángon (pi)maszlag újdonsülTévé dagad.
Éhesem, pedig vágyom jó szavad… Lásd, mint sürgök. Pörgök, mint kukta.
Szabad szó-net’. Mint egy cserfes, negyedéves medi(k)aszakos,
Akihez, ha szellem csönget: Naprakész a “kiforgatlak”.
Akibe be, túlzás-mélyen szántódtak a “rohand le a donorodat” tanok.
De megbuktam én ott…, abban a bigottképző iskolában. Csak hallgatlak…
“Arrived a thunder bird,
thumping, as a thunderbolt.”

ultraviolet
2008-10-31, 05:52 PM
Alcím: Belföldön túli szleng witch die x t ÁCIÓ


on

F-el vétel izés
egy ET-m re.
Fő az is. Cola,
megapap ír
és Ady :P ló ma
Jó,je’Fatim ela
Arad not! a tanúm, s
A’La Tes
OroszlánarC
Kód állj!
Sajtóley
Beat own
/
Ludvig fun
Press li
Zsolt, tán?
Vince
Nick:AAA
T. Lapó
Yeahhh...
Felvételizés
egyetemre.
Fő az iskola,
meg a papír
és a diploma.

Lenn

ultraviolet
2008-11-11, 07:39 PM
Valamit

Úgy lehet, nem jelent semmit sem…
Nem termel semmit sem, (semmit sem, semmit)
nem árul semmit sem,
ó, a képzelet…

távolon áthatol könnyeden,
tobzódik testünkben. Lelkesen bódító
táncot jár énünkkel, fáklyát gyújt Édenben
óh, az értelem - a gondolatgén -
varázslón mindent ígér…
- volna, mit úgy szeretnénk -
ezer csodát fess körénk!
Napfényt és eget, áramot, meleget.
Sok völgyet, hegyeket, és még…Zöld erdőt meg határt, és mannát meg nektárt
szórj elénk Nagyég!
Tenger-gyöngy kincset, minden jót, mit lehet
- kívánunk - Nagyég!
Hűs telet, meg havat, sugaras szép nyarat,
s csillagszemű éjt!
Sok időt, tág teret, meg mindent, mit lehet!
Esélyt, sok reményt és fényt!
Hogy eljöhet még sok ezer év, engedd végtelenség!
Milliárd költeményt… tárulj végtelen ég!
A jövendő üzenetétmondd el nékünk ma még!

Tán elérhet mesénk - nem törékeny remény -
a dalunkat elviszi a fény… s vélünk zendül az Ég.

ultraviolet
2008-11-13, 03:47 PM
http://kepfeltoltes.hu/081113/picture014b_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/081113/S3600004_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

ultraviolet
2008-11-13, 03:48 PM
http://kepfeltoltes.hu/081113/S3600022_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

ultraviolet
2008-11-13, 03:51 PM
http://kepfeltoltes.hu/081113/S3600064_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/081113/S3600108_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

ultraviolet
2008-11-13, 03:52 PM
http://kepfeltoltes.hu/081113/S3600204_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

ultraviolet
2008-11-13, 03:54 PM
http://kepfeltoltes.hu/081113/S3600224_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://kepfeltoltes.hu/081113/S3600235_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

ultraviolet
2008-11-13, 03:55 PM
http://kepfeltoltes.hu/081113/S3600293_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

ultraviolet
2008-11-13, 03:57 PM
http://kepfeltoltes.hu/081113/S3600299_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://kepfeltoltes.hu/081113/S3600357_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

ultraviolet
2008-11-13, 03:58 PM
http://kepfeltoltes.hu/081113/S3600404_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

ultraviolet
2008-11-13, 04:04 PM
http://kepfeltoltes.hu/081113/S3600433_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://kepfeltoltes.hu/081113/S3600481_www.kepfeltoltes.hu_.jpg



http://kepfeltoltes.hu/081113/S3601716_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

ultraviolet
2008-11-13, 04:05 PM
http://kepfeltoltes.hu/081113/S3601729_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

ultraviolet
2008-11-13, 04:06 PM
http://kepfeltoltes.hu/081113/S3601746_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

ultraviolet
2008-11-13, 04:08 PM
http://kepfeltoltes.hu/081113/S3601801_www.kepfeltoltes.hu_.jpg


http://kepfeltoltes.hu/081113/S3601825_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

ultraviolet
2008-11-13, 04:10 PM
http://kepfeltoltes.hu/081113/S3601833_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

ultraviolet
2008-11-18, 07:59 PM
Tizedes tört


Folyamatosan tördelek
át,VégtelenT…

ultraviolet
2008-11-28, 08:00 AM
-08

A túlsóparton fények játszadoznak.
Látszanak, de nem játszanak
velem.
Engem itt felejtettek a sötétben,
hidegen.
Mintha még a Napocska is átállt volna
a másikoldalra.
Vakablakom már csak néhány süket pók
langyosítja.
Már szipogni is elfelejtek,
nincs minek.
Ha engem a remény fog elhantolni,
akkor Őt… már majd semmi.
Csak a szivárvány szélén
egy fekete sáv jelzi, hogy hiányzik
valaki.

http://kepfeltoltes.hu/081128/kapu_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Kutiapu
2008-11-29, 01:28 PM
szaisztok
abban tud-e valaki segíteni, hogy Majtényi Erik: Kisállomás című versét hol találom meg?

piffta89
2008-11-29, 06:40 PM
Alkony…
<O:p></O:p>
Komor felleg, sötét elme
nem tekint fel, megy előre.
Lassú, öles, kimért léptek,
szíve helyén fásult kéreg.
<O:p></O:p>
Fodrozódó, rideg habok,
tétován pergő órák, napok,
lelke mélyén álnok féreg,
ádázabb, mint bármely méreg.
<O:p></O:p>
Bőszen tép, szaggat kitartón,
hold világlik ezüstösen, fakón.
Derengő alkony, féltőn temet
arcára barázdát, a kín vetett.
<O:p></O:p>
Szavak zengnek, tőrként hatnak,
mint hideg acél, szívbe marnak.
Őrült téboly, folyvást űzi,
Fagyos vizet szótlan tűri…
<O:p></O:p>
Fekete könnyek, égbe kiáltnak,
jeges tajtékkal eggyé válnak.
Morajló tömeg, térdét mossa,
zúgó hab, mellkasát csapdossa.
<O:p></O:p>
Elgyötört léptek, megremeg,
de megkésett, szíve már rideg
Lélektükrök halvány fénye,
kihuny a tűz, feltekint az égre.
<O:p></O:p>
Elszánt tett, mely sötétbe fúl,
elnyújtott pillanat, halkan kimúl.
Zúg a tenger, magából kiveti,
lakolni kell, bűnhődni neki.
<O:p></O:p>
Vizenyős test, homokos föveny,
rothadni kezd, nem fedi már köpeny.
Rezzen az ág, egy árny szárnyra kel,

Húsát hegyes csőr szakítja fel….
</PRE>

ultraviolet
2009-01-02, 05:09 PM
Ajánlanám inkább a mufft kóstolgatást a döffködés helyett!

Éden
2009-01-21, 08:31 AM
Nagyon szerettem az írásaidat,az elsőtől az utolsó előttiig!

ultraviolet
2009-02-03, 12:18 PM
Köszönöm, Éden...

ultraviolet
2009-02-03, 12:44 PM
http://kepfeltoltes.hu/090203/_allo_no_szobra_2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Időszobor

ultraviolet
2009-02-03, 12:50 PM
http://kepfeltoltes.hu/090203/leoujja_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Egy nagyon régi lenyomat...

ultraviolet
2009-02-03, 12:56 PM
http://kepfeltoltes.hu/090203/orion_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Az ORION csillagjegy

ultraviolet
2009-02-08, 07:37 PM
Hol van az a nyár? //Kimnowak//

Hol van az a nyár, hol van a szerelem drágám?
Szárnyaid már a zaciban, angyalkám.
Baj van, baj van hajba kaptál rajtam,
Hát lelépek,
Nem találok szavakat hidd el,
S már nem is keresek.

Mit jöhet még?
Te kezeidből etetsz, ha gyűlölsz
S pokoli szép, ahogy szerelmesen hátba szúrsz

Baj van, baj van, tejben-vajban a kés,
Én ebből nem kérek
Nem találok szavakat, hidd el
S már nem is keresek

Tudom, a szíved vérzik értem
S a könnyed partot mos

Mikor egy startpisztollyal könnyedén lő belém a sportos sors

Baj van, baj van, a torta habbal,
Meg a mesék, na ég veled
Nem találok szavakat hidd el
S már nem is keresek

Baj van, baj van, már a hajnal
Nem melletted kelt fel
Nem találok szavakat, hidd el
S már nem is keresek!

Hol van az a nyár,
Hol van az a szerelem drágám?


http://kepfeltoltes.hu/090209/Louvrex_www.kepfeltoltes.hu_.jpg


Kávé tejjel //Kimnowak//

Kelj fel, van kávé tejjel
legyen ennyi elég
Nem kell, könnyes szemmel
az a -milyen más volt rég-
Látod, tükörben álmok
rozsdamarta arca
Elmúlt a szívekben gyúlt
nagy szavak hatalma

Ne félj, én még itt vagyok,
Csak csendben és halkan
Még suttognak angyalok
Csak te sem hallod már
A pokoli zajban

Kelj fel, van kávé tejjel
s egy mosoly is lesz még
Lesz reggel, meg minden rendben,
ha nem is olyan szép
Mint a kék ég nagy kanállal
s a lében úszó gépek fényes ablakában
elrepülő lélek

http://kepfeltoltes.hu/090209/Leonardo_www.kepfeltoltes.hu_.jpg



Leonardo mosolya
//ultraviolet //

Egy arc… ezt hagyta ránk
- reneszánsz mosolyt - egy múzeum falán.
Megfestett nyárt, ki ötszáz éve él, talán
Gioconda képhez a Louvre fantomja jár.

Leo’ mester szelleme száll
az ódon falak közé néha visszajár.
Csak két vonást pingálna rája még
és akkor egyszerre teljes voln’a kép.

Reneszánsz szánsz-szánsz szeánsz, összeesküvés
elméletek, el véletek á-á!
Szan–szan–szan szeánsz

Tükörhibák… “odranoel”
Izgulni fölös, a foncsor fordít el.
“Leonardo” Igaz szignó, talán
- boltív falán - mint freskó, dó do-dó.

Találmányok, nagy talányok.
Technik-útvesztő, ki nem találnátok.
Helikopter, éterrel töltött tér
és időgép… majd elhozza a szél.

E zene sansz, sansz, sansz, titkos összeköttetés…
Reneszánsz, reneszánsz szeánsz…
Piero, Piero, di Ser Pier, Piero.

“Kör közepén egy régi én”
Mondhatná Vinci, az idő szegletén:
Kiállt egy gép… és ajánlotta: Szállj belém,
repítlek én egy ködös kép elé.

Sötét közép… Koromból fény!
Dobogós lángolószív festmény közepén.
Leonardo da Vincié, talán,
mert hogyha hamis, hát dől a tudomány.

A reneszánsz szánsz-szánsz szeánsz, összeesküvés…
elméletek, elvvé lettek!
Szan–szan–szan szeánsz

Bejön minden, a jövőben.
Sok átvitt értelembe kódolt képi jel.
TV adás, mit “Cinquecentróból” szórt ránk
Leonardo, Maestro Leonardo.

Ideiglenes idő-remek,
Pár marék sár, mit alámos az ár.
Tenyérnyi port átrendezi a kósza szél,
és vissza csupán a Belphégor beszél.

Reneszánsz szánsz-szánsz szeánsz, összeesküvés…
elméletek, el véletek!
E zene sansz, sansz, sansz, biztos összeesketés…

A reneszánsz szánsz-szánsz titkos összeesküvés.
Keresztesek, Lovagrendek, Templomosok, Kőművesek,
Dávidok és Krisztiánok, Juszufok és Alexiszok…

Sansz, sansz, sansz, biztos összeköttetés
a zene…

http://kepfeltoltes.hu/090209/LED_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

ultraviolet
2009-02-14, 08:24 PM
Türkizpart

Türkizpart…
A világ… kanyargó tengerpart,
csak épp a haboktól nem látni merre tart
a zöldpart…
Türkizpart.

A város? Na, hatalmas útvesztő,
ahol a falak elfedik a zöldellő
erdőt, mezőt.
Zöldpart.

A “lakosság” tömény lett már nagyon,
benn a ketrecben megannyi csúcsmajom.
Nem az én bajom, majom…
Türkizpart.

Gépien élveznéd még ezt a modernkort,
-mit a benzingőz bűze hajt…
Lassan bevetted, hogy a csirkeszendvicsnek
szójaliszt íze van… ajjaj… Ez van!
Türkizpart.

A pénzed a zsebedtől messze jár.
Van sok szép kártyád, és fizetni bankszámlád’.
A számlád számláld! Számláld,
türkizpart.

Addig halmoznál sok buta téveszmét, míg végül
el nem süllyed a part,
a türkizpart. A türkizpart.
Türkizpart.

ultraviolet
2009-02-15, 08:40 PM
Aranybogaram
/hangjáték/

Kiből vál’ költőbogár?
Szara op, szara upp…
szara opp, szara

Kiből mit vált ki a nyár!?
Szara üp, szara upp…
szara opp, szara

Mivégről volt ez a láz?
Szara op, szara upp…
szara opp, szara

Miből lesz a cserebogár? Pondropp!

ultraviolet
2009-02-19, 03:42 PM
Türkizpart

ezkössönössze
2009-02-22, 11:45 PM
en eleg sokat tudok, te is biztosan, -
erröl nem biztos hogy tudsz, de lehet hogy csak te hianyzol hozza!!!

http://mentalaid.blog.hu/2008/10/09/egy_idegen_civilizacio_uzenete



__________________________________________________ ____________
nincs minden veszve - HIGYJ BENNE
__________________________________________________ ____________
ha elolvastad kommentald kerlek. :-) joejt