Édes anyanyelvünk, azaz "Mely nyelv merne versenyezni véled." [Archívum] - 5. oldal - CanadaHun

estfen

2009-03-28, 04:49 AM

A Tihanyi Alapítólevél 1055-ből

Vetráb József Kadocsa

<CENTER>KRISZTUS. AZ OSZTHATATLAN SZENTHÁROMSÁG NEVÉBEN. ANDRÁS ISTEN SEGÍTŐ KEGYELMÉBŐL A MAGYAROK GYŐZHETETLEN KIRÁLYA.</CENTER>
Minthogy némely halandók elméjükben többnyire elgyöngülve akár lustaság folytán akár vétkes hanyagságból, s igen gyakran a világi dolgoknak hamarosan múló gondjai miatt is tudatlanul, mert nem emlékeztek rá, könnyelműen a feledésnek adták át, amit láttak és hallottak, ezért a tudósok, bölcselők s atyáink igen sokan tanácskozással, okossággal és iparkodással rájöttek, hogy amit az emberi nem fiai helyesen elhatároztak, azt a mindig szorgalmas írnokok keze által betűk emlékezetére bízzák, nehogy annak avultsága folytán nyoma se maradjon a későbbi kor utódaiban. Minthogy tehát ezt ők hasznosnak és jónak látták, s hogy a jelenkori összes bölcsek is lássák ugyanazt még hasznosabbnak és kitűnőnek, ezért András a legkeresztényebb jogart viselő hatalmából folyó parancsából ezen ünnepélyes hártya tanúbizonyságába foglalni rendelte — amint azt jelen oklevél sorjában megmutatja — hogy miket adott Szűz Máriának és Szent Anyos püspöknek és hitvallónak a Balatin fölött a Tichon nevű helyen lévő egyházához a saját és felesége, fiai, leányai és valamennyi élő és megholt atyafia üdvéért megművelt vagy parlagon fekvő földekben, szőlőkben, vetésekben, szolgákban, szolgálókban, lovakban, ökrökben, juhokban, disznókban, méhekben s ezeknek őrzőikben, valamint az illő egyházi felszerelésekben. Oda adta ugyanis a fent említett dicső király az előbb írt helyet ott a szigeten, ahol az egyház alapíttatott, s ennek a határai így jegyeztetnek fel: egy tó van körülötte és egy töltés, amely a régiek keze munkájával készült; ezeken belül minden nádas és halászóhely ide tartozik. Ugyanebben a tóban van egy Petra nevű hely, amely a többiekkel együtt ide tartozik. És tudja meg mindenki, hogy ami gyümölcsös, kaszáló és más egyéb — a szőlőkön kívül — a szigeten van, ide tartozik. A királyi rétek pedig, amelyek a szigethez legközelebb fekvő falu mellett terülnek el, ugyanezt az egyházat illetik. Van egy rév is ezen a tavon, s ez hasonlóképpen hozzá tartozik. Azon a Fuk nevű patakon ugyanis, amely a mondott tóból folyik ki, van egy hely, ahol a népek átjárnak, néha a hídon, gyakran pedig a gázlón át, s ez szintén ide tartozik. Másik hely az, aminek Huluoodi a neve, ez szintén a tónál kezdődik, és egészen ide tartozik; hasonlóképpen mindaz, ami ettől a Huluooditól a kis hegyig és ettől a Turku tóig fekszik, amelynek a fele a népé, fele pedig az egyházé. Ez a hely egészen a Zakadatig, innen a nagy útig, azután az Aruk szögletéig, majd a Segig és tovább Ursaig, innen pedig a nagy tóig terjed. Ezen kívül van egy másik szénakaszálásra alkalmas és megfelelő hely a Zilu kut és a Kues kut között, amely ide tartozik. Hasonlóképpen ide tartozik egy másik jó szénatermő hely, a Kerthel. A fent mondott egyházhoz tartozik továbbá egy hely, amely ugyancsak a Bolatin tónál kezdődik s Koku zarma a neve, ez a Keuris tuere vezető nagy útig és innen megint a már gyakran említett tóig terjed. Mindaz pedig, amit ezek a határok foglalnak magukba, legyen az sziget, szénatermő hely vagy rét, kétségen kívül ezé az egyházé. Rajtuk kívül ide tartoznak ennek az egyháznak a szolgái a földjükkel és a halászóhelyeikkel, amelyeket előbb a többi néppel együtt bírtak. Azt a sok köröskörül fekvő cserjést pedig az említett király a tisztjei kezével jelöltette ki ugyanennek az egyháznak tulajdonául. Ugyan ezé az egyházé lettek mindazok a halászóhelyek és nádasok, amelyek a Seku ueieze és a révhez vezető út között fekszenek. A fent megírtakkal együtt van egy másik hely is, ugyancsak a Bolatinban Putu uueieze és Knez között s ez is a szent egyházhoz tartozik halászóhelyeivel és nádasaival együtt. A hasonlóképpen minden jövedelmükkel az itteni kaszálóhoz és rétekhez tartozókon kívül van egy Lupa nevű hely, ahol különböző fajtájú fák vannak, és ide tartozik három másik hely is, amelyek nagyon alkalmasak szénakaszálásra. Másutt van egy falu, amelyet Gamasnak hívnak; ebben a mondott egyháznak van földje és ezt két út határolja: az egyiknek neve Ziget zadu, a másik nagy út s ezek Szent Kelemennél végződnek. Az erdő pedig, amely itt a királyé volt, s amelyet mezők és völgyek vesznek körül, az említett egyházat illeti, kivéve mindazt, amiről — mint láttuk — már fentebb említés történt. Egy másik helynek, amelynek Gisnav a neve, ezek a határai: a Fizeg menti Munorau kereku, innen Uluues megaiahoz megy, azután a Monarau bukurea, innen Fizeg azaahoz, majd Fyzegen túl Brokina rea és innen a közútig s ezen vonul a Kurtuel faig, innen pedig a Hurhuig, azután egy másik útig, amely megint a Monarau kerekvhoz vezet. Mindaz pedig, ami ezeken a határokon belül terül el — a szőlőket kivéve — a már említett egyházhoz tartozik. Van még azután egy Mortis nevű hely, amelynek határa a Sar feunél kezdődik, innen az Eri iturea, innen Ohut cutarea megy, innen Holmodi rea, majd Gnir uuege holmodia rea és innen Mortis uuasara kutarea s ezután Nogu azah fehe rea, innen Castelichoz és a Feheruuaru rea meneh hodu utu rea, azután Petre zenaia hel rea. Ezek mellett másutt van egy falu, amelynek Fotudi a neve s ebben ennek az egyháznak van szántóföldje, amelynek ezek a határai: a nagy út innen az Aruk tueig, amely völgy a Kangrez útig nyúlik, tovább a Lean syherig, innen Aruk feeig, majd Luazu holmaig, azután pedig a Kaztelicba vezető útig. Mindaz, amit e határok zárnak körül hasonlóképpen az említett egyházé. Másutt van egy hely és szántóföld rétekkel, amelyet hasonlóképpen a király tisztjei jelöltek ott ki. Ennek a birtoknak a határában van egy erdő, amelynek határa az Ecli révnél kezdődik és Fidemsiig megy, innen az Aruk tuehez vezető nagy útig, tovább pedig a kőfejig, azután Bagat mezeeig vonul, majd innen Asauuagihoz. Ebben az erdőben sok kis halastó van s ezek mind a fentírt egyházéi, három kivételével, amelyek közül kettő a királyé, a harmadik pedig Szent Mihályé, Opoudi és Lopdi a királyéi. Ha pedig vannak ugyanitt termő és nem termő fák, ugyanazt az egyházat illetik mindazzal együtt, amit előbb feljegyeztünk. Van egy lólegeltető hely, amelynek határa keletről a Baluuananál kezdődik,innen Auihoz, azután az Eleuui humokhoz, majd a Harmu ferteuhoz, azután a Ruuoz licuhoz s innen a Harmu highez megy, innen a Iohtucouhoz, azutána Babu humcahoz ér el, innen az Oluphelrea, azután pedig a Cuestihez, innen a Culun vize közepén vonul, ettől a Fekete kumucig, innen pedig a Fuegnes humuchoz, azután a Cues humuchoz megy, majd a Gunusaraig, innen a Zakadatig és tovább a Serne holmaig, azután a Baluuanig vezető Arukig. Mindaz, ami e helyeken bozótosban, nádasban és rétekben található, ezen szent egyházhoz tartoznak. Mindazokkal együtt, amelyeket már fentebb megírtak, a kegyes király ennek a szent egyháznak adományozta Sumig vásárvámjának harmadát, hasonlóképp Thelena révének és vámjának harmadát. Odaadta továbbá Segisto tavát is. Az istentisztelet serény és fáradhatatlan végzésére, de a szentek dicsőítésére s tiszteletére is szerzetesek seregét gyűjtöttük oda, s királyi bőkezűséggel gondoskodtunk számukra mindenről, ami ételükhöz, italukhoz vagy ruházatukhoz szükséges, hogy Isten szolgálatában ne lanyhuljanak, vagy ne legyen okuk az ebben való restségre. Hogy pedig idők folyamán azokra nézve, amiket Krisztus tiszteletére s az ott élők és a nekik szolgálók eltartására az előbb mondott egyháznak adtunk, semmiféle patvarkodástól ne szenvedjenek, a jelen hártyán a jegyző kezével minden egyenként fel van jegyezve. Van tehát húsz eke föld, hatvan háznéppel, húsz szőlőműves szőlővel, húsz lovas szolga, tíz halász, öt lovász, három gulyás, három juhász, két kanász, két méhész, két szakács, két tímár, két kovács, egy aranyműves, két kádár, két molnár malmokkal, két esztergályos, egy ruhamosó, egy szűcs, tíz szolgáló. Ezeken kívül harmincnégy hírnök lovaikkal, száz tehén, hétszáz juh, száz sertés, ötven kas méh. Ezeken kívül a szerzetesek szükségletére évenként ötven csikót adunk a királyi ménesből. Az egyház szolgáinak száma összesen száznegyven háznép. Mindezeket szabad ajándékozással adtuk az előbb mondott monostornak. S nehogy valaki a következő idők folyamán bármit ezekből megkárosítani vagy visszavonni merészeljen, azt átkunkkal fenyegetjük. Ha pedig valaki rossz tanácstól félrevezetve ezen rendelet áthágója találna lenni, kitaszítva Isten örök büntetéssel sújtsa és kényszerítsék tizenkét font arany megfizetésére.
S hogy ezen összeírás érvényes és sértetlen maradjon, pecsétünk rányomásával jelöltük meg, s átadtuk híveinknek megerősítésre.+ Benedek érsek jele. + Mór püspök jele. + Kelemen püspök jele. + Lázár apát jele. + Gilkó ispán jele. + Zacheus nádor jele. + Vojtek ispán jele. + Miklós püspök jele. András király. + Lajos ispán. + Ernye ispán jele. + Vid ispán jele. + Márton ispán jele. + Illés ispán jele. + András ispán jele. + Fancel ispán jele. + Nana lovász jele. + Koppány bíró jele. + Preca asztalnok jele. + Celu tisztviselő jele.
A hétszintes menny és az egész teremtés egy Istene üdvösséghozó megtestesülése ezerötvenötödik esztendejében, amikor az elöl mondott győzelmes fejedelem királyságának kilencedik esztendejében szerencsésen uralkodott és vele a legnemesebb Béla herceg, állította össze ezt az ünnepélyes oklevelet a boldogságos Miklós főpap, aki ez idő szerint a királyi udvar jegyzőjeként tevékenykedett, s a király saját kezevonásával hitelesítette a már fentírt tanúk jelenlétében.

Forrás:
A Tihanyi Alapítólevél.
Latin szöveg és utószó: Érszegi Géza.
Szómagyarázat: Eva Berta és Érszegi Géza.
Magyar fordítás: Holub József és Érszegi Géza.
Szakmailag átnézte: Csóka Gáspár.
Szerkesztette: Sz. Farkas Aranka.
Tihany, 1993.
Holub József és Érszegi Géza fordítása.
Tanulmány a csatolásban!

msmester

2009-03-28, 06:07 AM

Babits Mihály:

A Gyémántszóró asszony

<style>  </style>
[I](Móricz Zsigmondnak)

Éjszaka ez, testvér!... Szükség van a fényre,
vetni amaz őrült asszony útjai elébe:
kit tántorgóvá vakított szörnyű vesztesége.

Óh hány fiat vesztett! mennyi vagyonát
taposták szét talpas, süket katonák!
idegenné zárták tőle legjobb otthonát.

S azt se tudja már, hogy lába merre lép:
jobbra is, balra is árok, meredék
s minden lépten szórja, veszti kincsét, erejét.

S míg gyémántját gyöngyét így hullatja széjjel,
ékeskedik csináltvirág- s üveggömbfüzérrel,
mely gáncsot vet lábainak, ahogy küzd a széllel.

Lámpása a szélben, - hagyta - kialudt:
vak tátongó mélység szélén fut és egyre fut -
mégis fény ragyogja be, s nem sötét az út.

Nem a csináltvirág s üveggömb ragyog,
hanem az a gyémánt amit elhagyott:
még az árokba is utána ragyog!

Ragyogj, gyémánt, ragyogj! szükség van a fényre,
szegény őrült asszony útjai elébe,
mert anyánk ő s a mienk minden vesztesége.

msmester

2009-03-28, 08:14 AM

Szép Ernő

Holdfényes nyírfát láttam

<link href="file:///C:%5CUsers%5Ccsicsada%5CAppData%5CLocal%5CTemp%5Cm sohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml" rel="File-List"> <style>  </style>

[I]Babits Mihálynak

Holdfényes nyírfát láttam, néztem havak rogyását,
A cinke tollát láttam, hallottam bújó füttyét
Hallgattam messze mennydörgést tavasszal, ősszel
Fehér ökröt meg sárgát láttam mezőn merengni
A víz szövését néztem, nap csillagjait abban
Virágot szagolgattam, virágot tapogattam
Virágos zászlók úsztak felettem fönn az égen
Így múlok én el innen nehéz arany szívemmel
Én mindig emlékszem majd fűszálra, harmatcseppre
Lepkére aki nyáron szállott mint néma álom
Emlékszem, emlékszem majd, én ezt el nem felejtem
Bármerre lengek majd vagy ha úszom nem tudom hol
Mélázom, el nem fogyhat belőlem a csudálat:
De gyönyörű, de boldog ünnepre voltam híva

msmester

2009-03-28, 11:35 AM

Láncz Irén

Kosztolányi gondolatai a nyelvről*

Kosztolányi Dezső 1905 és 1936 között mintegy 60 lapban (regionális és országos napilapban, hetilapban, folyóiratban) publikált. Ezek között volt például a Bácskai Hírlap, a Budapesti Napló, A Hét, a Pesti Napló, a Pesti Hírlap, a Bácsország, a Délmagyarország, a Figyelő, a Nyugat, a Színházi Élet, az Új idők, a Vasárnapi Újság, a Független Magyarország, a Népszava, az Egyenlőség, a Nagyváradi Napló, A Toll, az Élet és Irodalom, a Képes Újság stb. És jelent meg írása a Magyar Nyelvőrben is. Írt esszéket, recenziókat, vitairatokat, nyílt leveleket, lírai vallomásokat, jegyzeteket, tárcákat, karcolatokat és más műfajú írásokat, melyek témája sokszor a nyelv volt. Deme László jegyezte meg vele kapcsolatban, hogy Arany János óta nem volt szépírónk, aki olyan mélyrehatóan foglalkozott volna nyelvünkkel, mint ő.
Kosztolányi magát a dilettáns nyelvművelők közé sorolta. 1922-ben Tolnai Vilmosnak, a nyelvésznek ezt írta levelében tevékenységéről: "Egyáltalán nem érzem azt a különbséget, melyet Ön nyelvész és költő közt jelez. Mind a kettő philologos, nyelvszerető, sokkal atyafiságosabbak, sokkal közelebbi rokonok, mint például a költő és a tudattalan álmodozó, aki nem hisz az igék varázsában, a betűk, hangzók nagy igézetében. Számomra, ki nem vagyok szakember, a nyelvészet szerelem, s egy lelkes dilettáns áhításával olvasok el mindent, amit Önök írnak".<sup>1 </sup>De a műkedvelő nyelvészeket is szakembereknek tekintette: "Az emberek folyton beszélnek. Mióta megszülettek, szavak zümmögnek köröttük... Ki merészeli azt állítani, hogy nem mindenki nyelvész, hogy nem mindenki született szakember?"<sup>2 </sup>Úgy látta, hogy az a baj, hogy kevés a dilettáns nyelvész, hogy nem szeretik igazán a nyelvet, és nem tettek semmit érte. Ami persze túlzásnak tekinthető, mert nem volt olyan kor, amely ne törődött volna a nyelv állapotával.
Nem sok adatunk van arról, hogy a nyelvészeti szakirodalomból mit olvasott, de olvasmányélményeiről olykor beszámolt. Például megilletődéssel lapozgatta Gombocz Zoltán és Melich János etimológiai szótárfüzetét, s mint írja, izgatóbb élmény volt számára, mint egy regény. Két-három napig bujkált a szavak rengetegében, s gyönyörködött a szavak muzsikájában.<sup>3</sup>
Persze nem minden nyelvészeti olvasmánya töltötte el lelkesedéssel, nem mindennel és nem mindenkivel értett egyet. Sértették például Antoine Meillet megjegyzései, hogy "a magyar nem régi civilizációs nyelv. Szókincsének mindenféle külső hatás nyomait viseli, telis-tele van török, szláv, német, latin kölcsönszókkal, s ő maga alig gyakorolt a szomszéd népekre tartósabb hatást", "szerkezete bonyolult, senki se tanulja meg könnyűszerrel, Magyarországon kívül teljesen ismeretlen", "Ez a nyelv nem rejt magában eredeti civilizációt." Sorra cáfolja meg az értékítéleteket, s bizonyítja, mennyire nem helytállóak.<sup>4</sup>
Kosztolányi számára minden nyelv értékes, nem rangsorolja őket (mint tették a 19. században): "Szükségtelen hangsúlyoznom, hogy a nyelvek között nem ismerek rangkülönbséget. A csettintő hottentottára éppoly bámulattal tekintek, mint a görögre vagy a spanyolra", s azzal folytatja, hogy minden nyelv a maga természete szerint lehet szép és tiszteletreméltó.<sup>5</sup> Egyik vitairatában még visszatér erre: vitapartnere "még mindig nem ismeri el, hogy a nyelvek között nincsen rangkülönbség, hogy nincsenek méltóságos és kegyelmes nyelvek, mert mindegyik egyformán bámulatra méltó, mint a természet, s az emberi szellem alkotása, még azoknak a rézbőrű indiánoknak a nyelve is, melyet gúnyosan emleget".<sup>6</sup>
A nyelvre csodálattal tekintett, anyanyelvéért rajongott. Számára a nyelv különleges hangszer, muzsika, a természet csodája, az emberi szellem lelke.
A nyelvnek sok kérdését járta körül írásaiban, de nem tanulmányokat írt a nyelvről. Amikor a róla beszélt, akkor is a költő, a szépíró szólt az olvasóhoz.
Nemcsak a magyar nyelv ügyei érdekelték, általában a nyelvről is voltak megjegyzései. Ezek elszórtan találhatók meg írásaiban.
A nyelvet természeti jelenségnek, természeti produktumnak tartotta, a nyelvészetet pedig természettudománynak. "A nyelv egymagában álló hatalmas szervezet, egy természetproduktum, melynek oly furfangos, de lényegében fölségesen egyszerű törvényei vannak, mint a természetnek."<sup>7</sup> A természettudományos nyelvészettől várta annak a rejtélynek a megvilágítását, hogy milyen viszonyban vannak egymással "a hangok és a jelzendő tárgy". A nyelvészeti racionalizmust éppen azért nem fogadja el, mert a racionalizmust nem lehet a természet jelenségeire alkalmazni, a nyelvre sem, mert természeti jelenség, "az élet eleven szövete". Véleménye szerint ésszel nem lehet megközelíteni a nyelvet. Mert ha felboncoljuk, sejteken kívül nem találunk benne semmit, a lényeges láthatatlan marad. A racionalizmus nem látta meg, hogy "milyen nyomot hagytak rajta elevenek és holtak vágyai, indulatai, hogy a lélek munkálja meg a nyelvet, hogy a lélek forrósága olvasztja meg és ragasztja össze, hogy a lélek >műveli ki<..."<sup>8</sup>
S bár egyetlen alkalommal sem említi, Wilhelm von Humboldt nyelvelmélete lehetett rá hatással. A nyelvet tudniillik Humboldt is szervezetnek tekintette, csakhogy nem biológiai értelemben (mint August Schleicher, a 19 század naturalista irányzatának teoretikusa), hanem filozófiaiban. Hogy Humboldt lehetett nyelvről vallott felfogásának forrása, több gondolatával bizonyíthatjuk. A nyelvbölcselet nagy alakja "a nyelvben a nép történelmének, kultúrájának, szellemi tevékenységének a megnyilvánulását látja", szerinte is a nyelvben a közösség "nyelvalkotó képességei nyilvánulnak meg"<sup>9</sup>. Kosztolányi szerint is a nyelv a nemzeti jellem kifejeződése, s a nyelvek azért térnek el egymástól, mert különböznek a nemzetek szellemi sajátságai is. "... minden nyelv a természet csodájának tekinthető, s belső és külső alapszerkezetét változatlan szellemi törvények hozzák létre."<sup>10</sup> A nyelv külső és belső formáját Humboldt különböztette meg egymástól. A külső forma a hangalak, a belső a lélekben van, s minden nyelvben másként fűzi össze a beszélőt a világgal. Ezzel Humboldt azt mondja, hogy a nyelv világszemlélet, különböző nyelvek más-más módon tagolják a valóságot, a szó jelentése világkép, a nyelvi különbségek gondolkodásbeli, világképi különbségeket tükröznek vissza, azt eredményezik. A nyelvi relativizmus ezekkel a megállapításokkal indult útjára. Kosztolányinál is vannak erre rímelő mondatok: "A szó maga a valóság, melyet jelképez, magának a valóságnak veleje, kútfeje és kezdete."<sup>11</sup> Egy másik helyen pedig: "Egy új világ kezdődik minden nyelv küszöbén, a szépség új birodalma, új értelmi és érzelmi törvényekkel."<sup>12</sup>
S amire hivatkozni szoktak a nyelvi relativizmus gondolatának hívei, azt Kosztolányi is megjegyzi: hogy nem minden szó fordítható le minden nyelvre.
Később megváltozott a véleménye a nyelv lényegével kapcsolatban. A 19. század utolsó harmadára már elavult természettudományos szemlélettől eltérve, helyesebb álláspontra helyezkedik, amikor azt írja, hogy a nyelv közkincs, társadalmi tény. Egyébként Antoine Meillet-nek is nagy szerepe volt abban, hogy a nyelvről másként kezdtek gondolkodni a nyelvtudományban, ő francia nyelvész is hangsúlyozta, hogy a nyelv társadalmi intézmény, s nyelvelméletében a nyelv szociális jellegéből indult ki.
Van-e logika a nyelvben? Kosztolányi erre is ad választ. Írásai azt sugallják (tegyük hozzá, helyesen), hogy ne keressünk logikát a nyelvben. A nyelv - és a magyar nyelv is - tele van szabálytalanságokkal, "sok törvényesített őrület, emberies őrület" van benne. A logikával, az ésszerűség merev, erőszakos őrületével szemben a lélektani szempontot védelmezi, mondván, hogy helyesen teszi a Prágában megjelent tanári segédkönyv szerzője, amikor azt hangsúlyozza, hogy "a nyelv nem értelmi (logikai) jelenség, hanem lélektani (pszichológiai)."<sup>13</sup> Azt azonban nem tudjuk rekonstruálni, hogy a lélektani azt jelentette-e nála, amit a nyelvtudományban.
Minden nyelv önmagából és önmaga által érthető meg és céltalan benne mást keresni - írja. Minden nyelv önmaga érték, a mi nyelvünket is tulajdon rendszerével magyarázhatjuk.
Kosztolányit a nyelv eredete is foglalkoztatta: "Az emberiség előbb tudott versben beszélni, mint prózában... A vers mindnyájunk anyanyelve."<sup>14</sup>
Arról is írt, hogy milyen kötelék kapcsolja a nevet a dolgokhoz. A kapcsolat közöttük, írja, eredetileg nem volt önkényes, most viszont már az, mert "minden szó szimbólum", azaz szavaink konvencionálisak. A szó alakját ugyanolyan fontosnak tartja, mint a jelentését: "az az ezer és ezer öntudatlan, zenei kapcsolat, mely hallatára fölébred bennünk, és színt ad neki, veretet, talán sokkal inkább, mint az a tárgy, az a fogalom, melyet jelezni kíván."<sup>15 </sup>És ámulatba ejti a jelentések és árnyalatok gazdagsága is, az a képzettartalom, amely fokozatosan kapcsolódik a szavakhoz a használat során: "Idő kell hozzá, amíg reá az a fénykör fonódik, mely a pontosan kicövekelt, fogalmi jelentésen kívül bizonyos nemes tétovaságot és elmosódottságot is ad neki, a kedélynek azt a sugárzó mozgékonyságát, a beleképzeléseknek és hozzágondolásoknak azt a derengő rugalmasságát, a különféle emlékeknek azt a gyöngén világló, sejtelmes ködét, mely a szavaknak voltaképp a lelke. Ezt valóban csak az emberek közmegegyezése biztosíthatja."<sup>16</sup> (Az ilyen szöveghelyekre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy a nyelvről írva is a költő szólal meg.)
A nyelv több számára, mint eszköz. És ez nyelvszemléletéből következik. A nyelv az ember vallomása, a nép lelkének, történetének, műveltségének foglalata. De ehhez azt is hozzáteszi, hogy minden nyelvnek csak anyanyelvén van igazi értéke, az anyanyelv a lélek beszéde, s mindenki a maga képére formálhatja. S mert a mesterséges nyelveknek, ahogy ő nevezi őket, műnyelveknek, nincsen múltuk, nem is értékeli őket (pontosabban megváltozott róluk a véleménye, mert amikor először írt az eszperantóról, még lelkesedett érte): "az értelem lombikjában jöttek létre", "nincs színük és illatuk", "nincs emlékezetük".<sup>17</sup> "Szóval a műnyelveken mindent ki lehet fejezni, amit egyáltalán nem érdemes kifejezni, és semmit se lehet kifejezni, amiért szóra nyitjuk a szájunkat."<sup>18</sup>
Nyelvünkkel kapcsolatban is sok mindent elmondott. Kifejtette véleményét pl. a színészek kiejtéséről, a szaknyelvi szavakról, a tájnyelvről, a csibésznyelvről, a pesti nyelvről, nyelvünk változásáról stb. Írásainak középpontjában a nyelvművelés állt, ennek szükségességét hangsúlyozta, főleg azért, mert korának nyelve tele volt idegen szavakkal. A nyelvtisztítást célul kitűző mozgalomnak volt a lelkes harcosa.
A korabeli nyelvhasználatról a következőket írta: "... polgárjogot kapott nyelvünkben egy nyegle nemzetköziség, s ez idegenné változtatott olyan szavakat és kifejezéseket is, melyeket annakelőtte csak magyarul használtunk."<sup>19 </sup>Igyekeznek megszabadulni a magyar szavaktól, túladnak rajtuk, idegeneket vásárolnak helyettük. Szerinte fontoskodás, nyegleség idegen szóval élni. "A nyelvtisztítás célja éppen az, hogy a rest és tunya nyelvalkotó ösztönt munkára ösztönözze."<sup>20</sup>
Véleménye szerint a nyelv iránt jobban kell érdeklődnie mindenkinek, mint eddig, ugyanis mindenkinek egyforma köze van hozzá.
Ő példát mutatott, és ma is megszívlelhetjük, amit mondott nyelvünk állapotáról és a nyelvművelésről. Az ezzel kapcsolatos megjegyzésein, fejtegetésein ma is elgondolkodhatunk, mert számunkra is van üzenetük.
* Elhangzott 2003 májusában a Kosztolányi Dezső Napok tanácskozásán.
<dl><dt>Jegyzetek</dt><dt><sup>1</sup> Kosztolányi Dezső: Levelek-Naplók. Bp. Osiris Kiadó, 1996. 471. o. </dt><dt><sup>2 </sup>Kosztolányi Dezső: Nyelv és lélek. Bp., Szépirodalmi Kiadó, Újvidék, Forum Könyvkiadó, 1990. 76. o.</dt><dt><sup>3</sup> A! - Aszó. = I. m. 27. o.</dt><dt><sup>4</sup> A magyar nyelv helye a földgolyón. = I. m. 88-106. o.</dt><dt><sup>5</sup> Nyelvművelés. = I. m. 205. o.</dt><dt><sup>6</sup> Zárószó egy vitához. = I. m. 261. o.</dt><dt><sup>7</sup> A nyelvtanulásról. = I. m. 8. o.</dt><dt><sup>8</sup> A magyar nyelv helye a földgolyón. = I. m. 95-96. o.</dt><dt><sup>9</sup> Vö. Máté Jakab: A 19. századi nyelvtudomány rövid története. Bp., Nemzeti </dt><dt>Tankönyvkiadó, 1997. 59. o.</dt><dt><sup>10 </sup>Zárószó egy vitához. = Kosztolányi: Nyelv és lélek. 260-61. o.</dt><dt><sup>11</sup> Ige. = I. m. 234. o.</dt><dt><sup>12</sup> A tíz legszebb szó. = I. m. 241. o.</dt><dt><sup>13</sup> A magyar nyelv. = I. m. 288. o.</dt><dt><sup>14</sup> Ábécé a versről és a költőről. = I. m. 489. o.</dt><dt><sup>15</sup> Lélek és nyelv. = I. m.109. o.</dt><dt><sup>16</sup> Nyelvművelés. = I. m. 208. o.</dt><dt><sup>17</sup> A lélek beszéde. = I. m. 217. o. </dt><dt><sup>18</sup> A lélek beszéde. = I. m. 223. o.</dt><dt><sup>19</sup> Nyelvművelés. = I. m. 202. o.</dt><dt><sup>20</sup> Nyelvművelés. = I. m. 207. o.</dt></dl>forrás:zetna.org

estfen

2009-03-29, 09:24 AM

Oláh Imre Jenő, 2005, Chicago

KÉT HUN NYELVEMLÉK.

A Hunok nyelve érdekes téma. Ha vesszük azokat az óriási területeket melyeken Kelet Ázsiában majd később Nyugat Ázsiában-Európában uralkodtak, nem is tételezhetjük fel, hogy egységes nyelven beszéltek. Ez olyan sületlenség lenne mintha azt kérdeznénk milyen nyelven beszélt a lebukott Szovjet birodalom. Persze volt náluk egy domináns nyelv, az orosz, de ez távolról sem jelentette azt, hogy a birodalomban mindenki ezen a nyelven beszélt. A hunoknál is volt domináns nyelv, ez szerintem a korai Hun időkben keleten a török/mongol/kevésbbé -magyar, később, amikor nyugatabbra, nyugatra szorultak a szabir, szaka, és ugor nyelvhatások kerekedtek felül, azaz a magyar.

Ezen véleményemet igazolandó, itt van mindjárt két "Hun" nyelvemlék

Időben először.

Itt van például az Issik-kuli, Aral tó környéki rovásírásos ezüstcsanak, melyet egy tetőtől talpig aranypikkelyes díszruhában eltemetett szaka-szkita vitéz tetemén találtak egy előzően kirabolt kurgán sírrablóktól megmenekült mellékkamrájában. Az írás minősége meglehetősen kitűnő, hosszú terjedelmű, az ezüst csanakba karcolták. Megfejthető, mert aránylag hosszú szöveg, és jó állapotban maradt fenn. Első felbecsülések szerint K.e. 7.sz.-i. Aztán rájöttek, hogy az arámi írás előtti lenne ezáltal, és így mindjárt megelőzné azt, s ezért felfiatalították K.e. 5/6.sz.-ra. Nekünk ígyis-ugyis jó, mert nem ez a lényeg. A lényeg az hogy egy Örjes úr, vóti kende vérszerződési momentó megörökítője a szöveg. A vótok a Hunok egyik törzse volt.
Magam már 26-éve foglalkozom rovásírással. Ennyi idő alatt mindenesetre meg lehet tanulni, hogy a magyar rovásírás tengelye nem a közismert Székely rovásírás ÁBC-ben forog. A magyar ősírás eredete a Kárpát-medencében keresendő, a Mezolitikumban. A neolitikumban már találhatók magyarul könnyen olvasható szövegek. Nem sok, csak (egyelőre) kettő, szerencsére meglehetősen hosszú, a tatárlaki táblákat nem ide számítva. Érdekes, hogy A kárpát-medencei neolitikumi nyelvemlékek jeleiből elég sokat lehet találni az Issik-Kuli szövegben. Természetesen, e kis irományom itt csak pillanatnyilag bemutató jellegű, az itt írottakat részletesebb tanulmány fogja igazolni. Csak étvágygerjesztés céljából szeretném közölni az Issik-kuli írásból kiolvasható jelsorozatot, mely ugyan nem teljesen mássalhangzós írás, de néhol magánhangzó kiegészítést is igényel. Sajnos itt nem lehet rajzokat és a szöveget, annak megfejtési szakaszait bemutatni. A végeredmény, a szövegből kiolvasható fonetikai jel (betű) sorrend ez:

ER J S U R V TI K N D
R DI SZ N TI N K N CS N AK J RA V I S AK T SZT T V
R T IJ O B R SZT V Z T L N K T V K J F SZT VÉN Ő VÉ RE B L N K

Most pedig a rovásírásban megszokott magánhangzó kiegészítésekkel, továbbá a megkívánt helyeken a betűkettőzéseket kisbetűs mássalhangzóval kiegészítve, ezt kapjuk:

öRJes ÚR VóTI KeNDe
éRDISZeNTINek éN eCSaNAKJáRa VeISe AKi iTt eSZT TeVe
eRéT IJ O eBbe eReSZT eVve' eZ iTt eLé eNneK TeVe ki eJFe' eSZT
e'-VÉN Ő VÉREBeLiNeK

Továbbá, tisztába rakva a szöveget, de megtartva a penetránsan kicsengő népies beszédet, ezt kapjuk:

Örjes Úr, vóti kende:
Érdiszentinek én e csanakjára veise,
Aki itt eszt teve:
Erét ily ő ebbe ereszt
Evve' ez itt elé ennek teve,
Ki ely-fe' eszt e-vén ő vérebelinek.

Ha valaki még így sem érti, akkor itt van germano-judeo-szlavo-fil. 21. sz.-i újságírónyelven:

Örjes Úr vóti kende:
Én Érdiszentinek erre az ivópoharába vések,
aki itt ezt teszek:
Eremet így ebbe vágom, véremet ebbe beleeresztem
ezzel ezt a poharat én elé ennek teszem,
ki erre föl ezt (engem) elvesz ő vérebelinek.(Azaz kiissza a csésze tartalmát).

Csak mellékesen szeretném megjegyezni, hogy érdemes lenne ezt az "ázsiai barbár" szöveget összevetni a cca. 1800 évvel későbbi Halotti Beszéd szövegével, melyet egy magyarul alig tudó kultúrbugris (nyugati) neveltetésű pap hagyott ránk. Mint mondhatnánk, nyomorított nyelvemléket.

Időben másodszor:

A nagyszéksósi aranykehely.

Majdnem pontosan az Issik-Kuli csanaklelet után 1000-évvel későbbi. (Aki nyelvfejlődést szeretne észrevenni, nem fog, a magyar nyelv ennél sokkal stabilabb).

A nagyszéksósi aranykehely régészeti felső [határát K.u. 453-ra teszi a régészet, tehát Atilla (nem Attila) halála idejére. Tudják, hogy a kehely halotti máglyán olvadt meg félig. A "drágakő" betétek kiolvadtak, kiégtek. A talpa peremén belül megmenekült rovásírás van. Mivel az arany nem rozsdásodik, és ez a rész nem égett meg, a szöveg kitűnő épségben maradt meg. Az írás szerkezete roppant tömör, ligatúradús, megtoldva más érdekes rövidítési módszerekkel. Nem ismerem az összes olvasási kísérleteket, de kettőről tudomásom van:

1.) Egy magyarországi olvasat szerint, az írás az aranykehely ötvözeti arányait ismerteti. Közelről nem ismerem az olvasat megvédését. Ha valaki tud róla, nagyon érdekelne.

2.) Az Észak Amerikában élt Baráth Tibor hivatásos történész (elhunyt), sok őstörténelmi talányt tisztázott, rovásírásos olvasatokkal is foglalkozott. Sajnos a rovásírás terén nagyon elfogult és egyben felületes hozzáállású volt. Emiatt sok elfogadhatatlan olvasatot publikált. Érdekes, hogy a nagyszéksósi aranykehelyre is volt olvasata, mely teljesen rossz volt, de --- de zsavú ? (déja vu?)--- értelmileg mégis ráhibázott a lényegre. Szerinte ez:

Essze eji meg enkarok Titánát szt. római lán.

Érthetőbben:

Ezzel öli meg ungarok Titánát szent római lány.

Ha a kehely felirata Atilla halálával függ össze, mit keres it a Titán. Nem hiszem, hogy Atillát Titánnak hívta volna bármely hun is. Enkarok = ungarok pedig roppant erőltetett. A szóban forgó lány pedig Ildikó, helyesebben Krimhilda kellett hogy legyen, aki egy frank vezér lánya volt, apja mellett harcolt, és miután lekaszabolták őket az utolsó emberig, Atilla testőreivel elfogatta a lányt, aki nagyon megtetszett neki és feleségül szándékozott venni. A leány semmiképpen nem volt római, szent sem.

3.) Az én megfejtésem,

melyet eredetileg a 80-as évek végén publikáltam itt Amerikában:
Az Issik-Kuli jelrendszerrel és a kárpát-medencei neolitikumi jelrendszerrel, továbbá , a Székely rovásírással is szervesen összefüggő nagyszéksósi hangrend ez:

RE RA S FE EO T EN EO
M G R DI R N OR VÉ RA BB
D OT SZEK B ARA MAR ILN

Magánhangzó kiegészítéssel, és esetleges dupla mássalhangzó kiegészítéssel:
(minden kiegészítés kisbetűs)

erRE Ra eS FE' EŐ TENEŐ
MöGeReDI eRréN ORrVÉRA eBBe
De OTt SZÉKéBe aRa MÁR ÍLeN.

Mai helyesírással, de megtartva a nyelvjárási érdekességeket:

Erre Rá es fe' eő Tenyeő.
Mögeredi errén orrvéra ebbe,
De ott székébe ara már ílen.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy olvasatom jó-e? Illetve vehető-e megfejtésnek? Ezt eldönteni, nyugodtan az utókorra hagyom. Azért, lenne egy-két mondanivalóm:

A szövegmagyarázatot megelőzően, szeretném megemlíteni, hogy volt egy ősi hun szokás, egy koncepció. Két vetélkedő közül az lesz a másik szolgája a túlvilágon amelyik előbb hal meg. A Lehel kürtje mondája is ezt látszik megerősíteni. Lehel tudja, hogy megölik, de utolsó kívánságként megkéri a német császárt, hogy még egyszer belefújhasson kürtjéba. Aztán ehelyett, a kürttel fejbe csapja, amaz szörnyet hal. Lehel most már dolga végezetten kész meghalni, mert gyilkosa lesz örökre szolgája a túlvilágon.

Gárdonyi Géza, a Láthatatlan Ember című regényében Atillát mint a Hun királyok királyát, az az császárát, egyik regényszereplő keresztül TENYÓ-nak szólítja. Aztán ott van MAGOR TANA Mezopotámiában, ahol a TANA nem név hanem cím. A japán császár hunoktól eredő neve Tannó, aztán még ott van Magyarországon a bakonyi hármas hegyvonulat, a Bakony, Sokoró, és Tenyőhegy. Ázsiában meg van egy Tanótuve (Tenyotöve ?) nevezett helység. Nincs itt hely folytatni, bár lehetne.

Akkor most már kész vagyunk megérteni a Nagyszéksósi aranykehely szövegét:

Adva egy Tenyő, Hun császár, ki orra vére megeredtével rábukott a neki menyasszonya (arája) által nyújtott menyegzői ital kelyhére. Az éber és képzett testőrség egyik tagja kellet, hogy tudja (esetleg közvetett tapasztalatból), hogy van egy abszolút halálos bizánci méreg melynek mai ismeret szerint is első megnyilvánulása a megeredő orrvér. Tudja, hogy ura meghal, nem engedi hogy ura a gyilkos ara szolgája legyen a másvilágon, előrántja tőrét és azonnal torkon szúrja a menyasszonyt, aki szörnyethal. Torkon még azért is, hogy szétroncsolja hangszervét, nehogy a másvilágon még Isten előtt kérkedjen, hogy ő volt aki szolgájává tette Tenyőt. És hogy egész biztosra menjen a dolog, félreértés még csak fel sem merülhessen, még az Istennek is meg kellet írni mindezt, egy több ezeréves bevált túlvilági távirati módszerrel:
Most jön a meredek. Ismerjük az ízig-vérig kifejezést ? Vagy azt a magyar kifejezést amikor valami abszolút igaz: "Ezt vérben írták". Avagy vérben az igazság. Ez mind abból ered, hogy az őskortól fölfelé, ha az istennek akartak valamit írni, azt kövecskébe vagy agyagkorongba karcolták vagy írták, aztán ujjukat megszúrva annak vérével bekenték az írást és azt a tűzbe dobták. A Tűz Isten egyik megjelenési formája volt, ugyanúgy mint a Nap, továbbá csakis az Isten adott életet és csakis Ő vehette vissza, és mivel az ősi felfogás szerint az élet a vérben van, egy tűzbedobott friss-élővéres szöveg mindenképp az Istenhez került. Őskori túlvilági távirat. Ez volt a Nagyszéksósi kehely írása is. Bökkenő: Bár az aranyba könnyebb szöveget karcolni mint azt türelmesen kipontozni, az írnok mégis az utóbbit választotta. Hogy miért azt nekem ki kellett kísérleteznem. Szereztem egy kis puha aranylemezt. Belekarcoltam jeleket. Megszúrtam újjam és bekentem a jeleket friss vérrel. Egyáltalán nem működött. az aranyhoz ugyanis nem tapad a vizalapu folyadék, amilyen a vér is, vagy lepereg a rováskarcokról vagy idétlen nagyobb csöppekbe összeáll, de semmiképp nem követi az írást. Aztán pontozottan írtam le jeleket, egész más lett a helyzet. Újra újjszúrás, bekenés, a fölösleges vért egy száraz újjal letörölve, a pontozásban mint ékszerek csillogtak az élő vérgyöngyök. Ez teljes siker volt. Így csinálhatta Atilla táltosa is az égi táviratával, amikor végtisztességért adott urának és tanúbizonyságot vérbe írva magának az Istennek. Aztán röpült a csodatávirat a temetési máglyára az alkirályok és vezérek ezüst és aranyveretes öveivel, ékszereivel, aranypénzeivel mázsaszámra, esetleg tonnaszámra. A Nagyszéksós környékén annak idején Móra Ferenc is ásatott és szerinte mielőtt a leletvédelem beindult, a környező népség már évek óta talicskaszámra hordta szét az aranyat. Egy későbbi ásatás alkalmakkor találták itt a megégett nagyszéksósi aranykelyhet is.

************************

Pár megjegyzés:

1.)Sándor József László: HADAK ÚTJÁN, II. kötet 769. oldal,
"Ha el is lett titkolva Krimhilda valós szerepe, nem bocsátottak meg neki. Edekon felmarkolta a frank nőt és késével elvágta a torkát. Ez bizonyította, hogy ők Krimhildát tartották bűnösnek."
(Edekon volt Atilla testőrsége főparancsnoka.)
Én azonban nem innen vettem a megfejtésem magyarázatában a torkon szúrást,
hanem az írásban három helyen is szereplő képes-ligatúrából. Egy képes ligatúra az amikor a betűjeleket úgy írják össze, hogy abból a mondanivalót sejttető szinte absztrakt módon kifejezett kép is támogassa az írás mondanivalóját. Ez nem tévesztendő össze a későbbi úgynevezett képírásokkal. A képes ligatúrák nem az én találmányom, még az indogermán írásokban is van róla említés "rebusz" néven. Mellesleg fordítva olvasva, szuber! Az egyik ilyen "rebusz" a nagyszéksósi kehely írásában egy áll alatt szúró pozícióban kést vagy tőrt sejttet, és így a rebusz pontosított értelmet ad a " de ott székébe ara már ílen". Az ílen természetesen ugyan az mint élen, azaz átszúrva. Még ma is ismert a kifejezés: "kardélre került".

2.)A nagyszéksósi kehely " ő " -ző nyelvjárása a következőkből tűnik ki:
Az egész írásban két helyen van a magánhangzó " Ö " kiírva, az "Erre rá es fe' Ő TenŐ" részben. Azt a jelet amit itt Ő-nek használ az írnok, az más ősi magyar szövegekben az " E " -betű jele. Nem tehető fel, hogy az írnok "Erre rá es fe' E TenE"-et akart volna írni, mert ilyen magyar nyelvjárás soha nem volt. A megoldás az, hogy nem tettek éles különbséget az Ő és E között és a jelet egész bizyosan "eö"-nek ejtették, tehát " eő Tenyeő".
Van egy magyar nótás hanglemezem ahol az énekesnő a keszkenő szót "keszkeneőű"-nek énekli, tehát egy még mai vidéki tájnyelvben sem szokatlan az ilyesmi. Másrészről érdekes, hogy pont Szeged és környékén, ahol Atilla főhadiszállása volt, ma is ő-ző nyelvjárás van.

*********************************
2005.01.05 - 08:59 (Átírva 2006, aug. 24.)

Ile57

2009-03-30, 03:30 PM

Régi magyar imádság - kódexlapon
Hányszor idézték már a francia analfabéta földmívest, aki naponta a mezőről hazafelé betért faluja kis templomába, és ott hosszan elidőzött. Egyszer megkérdezték, mit csinál annyi ideig. "Imádkozom" - hangzott a válasz. "Te, aki olvasni sem tudsz?" "Igen. Nézem Jézust, és ő néz engem."
http://ujember.katolikus.hu/Archivum/2002.01.27/0202.jpg
A Laskó Sorok a kódexben

A benső imádás szép példája ez, s valahányszor visszatérő eset, ha arra gondolunk: régi elődeink, akik a képes Biblia (Biblia pauperum) eseményeit szemmel követték, mit mondhattak az Úrnak, "ki a kenyér színében rejtőzik". Van, hogy ne lenne sok régi imádságunk, s nyelvünkön is, melyeket ha megtanultak, emlékezetükben tovább adtak a hívők, szent örökséggé váltak. Lehet, hogy a francia földművelő is tudott a maga nyelvén otthonról kapott imádságot, melyet százszor elmondott az eucharisztia előtt.
Két régi magyar imádságról kaptam írásos "híradást" a napokban, amely imádságok az oltáriszentségről szólnak. Az egyiknek szerzője minden bizonnyal az a Laskói (vagy Laskai), aki a nevével fémjelzett, latin nyelvű kódex legtöbb szövegét másoló szerzetes volt, s az 1434-ben és 1435-ben írt résznél a nevét feltüntette. Holl Béla, a már elhunyt piarista tudós adott hírt a kódexről, s hogy Laskói a pécsváradi bencés apátság monostori iskolájával volt kapcsolatban. A kódexet ott másolhatta: először tanulóként, majd "1434 után a gazdag tartalmú kéziratot már mintapéldányként használhatta tanításnál, a szövegek magyarázatánál."
A "híradás" A. Molnár Ferenc nyelvtudós igen alapos, elgondolkodtató új könyvecskéje (a Nyelvtudományi Értekezések 148. száma) az Akadémiai Kiadó jóvoltából. Közli az imádságot - úgynevezett vendégszöveget, melyet Laskói a kódex 16. levelének lapjára jegyzett a kor magyar nyelvén és írásával, s amely "könyörgés a kenyér színe alatt jelen lévő Krisztushoz. Rokona a későbbi, XVIII. századi énekeskönyvekben ťTempore elevationsŤ - Szent áldozatkor, Krisztus teste felmutatására való címmel ismert énekeknek." Ez a mindössze öt sor "testvére" a Thewrewk-kódexben található másik imádságnak. Mondhatjuk: a magyar-horvát egyházi kapcsolatokhoz tartozik, hiszen Laskói kódexe a dalmáciai Sibenik ferences kolostorának könyvtárában található: 1933-ban már mint kiemelt könyvértékről számol be róla horvát kutatója, s utal a magyar nyelvű sorokra is, de az akkori, két országbeli kapcsolatok gyér volta miatt a vendégszöveg visszhangtalan maradt. Ezért is lényeges, hogy A. Molnár külön foglalkozik az imádsággal friss kiadványában, de azért is, hogy új adattal gyarapodott a köztudatban magyarságunk oltáriszentség-tisztelete, hiszen az úrnapi ünneplés nálunk már a XIII. századtól ismert; szinte közvetlenül attól kezdve, hogy IV. Orbán pápa 1264-ben elrendelte az ünnepet - Lüttichi Julianna szerzetesnő látomása nyomán. A kor legjelesebb teológusa: Aquinói Szent Tamás írt magasztaló himnuszokat, melyeket ma is énekelünk, mondunk.
Krisztus teste és vére mindenkori eledelünk, "üdvösségünk záloga", ezért így év elején sem elhanyagolható e táplálék erősségére felhívni a Krisztust szeretők figyelmét Pál fordulása táján (január 25.), amikor fele kenyérről beszéltek a régiek (vagyis ha a télire eltett élelem fele ekkor még megvolt, nagy baj nem lehetett) meg februárban, Szent Péter székfoglalásának emlékezetekor, amikor az ország egyes helyein gabonát vittek a szobába, a sublót tetejére a feszület, meg a házi örökmécs alá: essék fényvilág a búzára, szép legyen a termés. Szívesen mondjuk áldozás után Szent Ágoston búcsúnyeréssel járó fohászát ("Édes Jézusom, leborulok szent színed előtt..."), a messzi liturgiatörténeti múltú (XIII. századi!) úrfelmutatáskor fölnézünk a "világító Élet-Kenyérre", csillanó Kehelyre, melyeknek a lélek oltára ad helyet. Ilyenkor érdemes gondolni őseink buzgóságára, hitet erősíteni példájukon - emlékezve a szóban lévő Laskói Sorokra, mostani átiratban:
Ó, Istennek teste, édesség (üdvösség), e világ oltalma,
ó, tiszteletre méltó test, most téged én, aki nem vagyok méltó rá
(méltatlanul), imádkozva kérlek,
hogy engem légy kegyes (méltóztassál) halálom idején
Ó, életnek kenyere, adj nekem örök örömet táplálni (add nekem az örök élet örömét)!
Téged kérlek és kérlellek, lelkemet (elmémet) érzékelésemmel
(testemmel) együtt tisztítsd meg.
(A. Molnár Ferenc értelmezése)
Becses szöveg, s ha a mai imádságainkban egyesek által kifogásolt archaizmusokkal találkozni, gondoljunk arra, hogy például az édesség (idesség) az élő nyelvhasználatban rögzült így, eredetileg idvesség (üdvösség) volt, s hogy a Szentostyát szívesen nevezték Úrnak. (Úrfelmutatás) Az oh érzelmi indulatszó szorosabb kapcsolatot teremtett a megszólítással, "ugyanis a kifejezett értelem motiválója (és egyben címzettje) nagyon gyakran épp maga a megszólított..." Az éltet a régiségben etet értelmű. E rövid szövegtest tanulságos: egyetlen fölösleges, lélektelen eleme sincs, értelem és érzelem együttes fölemelésével a Legszentebb közelségét, a Vele való teljes egyesülést "segíti" elő - benső szavakkal.
Tóth Sándor

forrás: Új Ember

Ile57

2009-03-30, 03:45 PM

Reneszánsz és reformáció - Magyar irodalom

Magyarországnak 1301 után — elsősorban az Anjou-dinasztia révén — közvetlen kapcsolatai voltak Itáliával, így a reneszánsz műveltség elemei gyorsan megjelentek hazánkban, de a királyi udvaron túl nem hatottak. A magas színvonalú reneszánsz műveltség további terjedésében viszont Észak-Európa (pl. Lengyelország) felé közvetítő szerepet játszottunk.
A magyar reneszánsz első periódusa az udvari humanizmus kora volt. Az olaszos műveltség már Nagy Lajos korában megjelent, Zsigmond alatt erősödött, a virágkor pedig Mátyás alatt következett be.
A magyar reneszánsz második szakasza a reformáció időszaka a XVI. században.

Az udvari humanizmus korában, a XIV-XV. században a délvidékről sok magyar fiatal jut ki az itáliai (padovai, bolognai) egyetemekre: Vitéz János, a Szilágyiak, a Hunyadiak, a Garázdák, Janus Pannonius stb. Hazatérésük után a magyar kulturális és politikai élet élvonalába kerülnek.
Vitéz János (1408—1472) püspök Nagyváradon könyvtárat létesít az európai műveltség alapműveit tartalmazó kódexekből, ezzel mintát szolgáltat Mátyás király későbbi világhíres Corvina-gyűjteményének (Bibliotheca Corviniana). Vitéz János mecénás szerepet is játszott, pl. a rokon Janus Pannonius pártfogója és taníttatója volt. 1465-től esztergomi érsek, a latin nyelvű reneszánsz episztola nemzetközi rangú mestere.
Janus Pannonius (1434—1472) első európai hírű költőnk, a latin nyelvű humanista irodalmunk kiemelkedő alakja. A magyar hagyományokat és az egyetemes latinitást magas szinten összegezte és teremtette újjá. Itáliai korszakában epigrammák, Magyarországon elégiák fémjelzik költészetét. Műveiben a reneszánsz személyiség szólal meg. Az antik hagyományokat képviseli a verseiben a mitológia, a versforma, a stilisztikai és retorikai eszközrendszer és maga a latin nyelv. Latinságát kivételes érzelmi-hangulati kifejező erő jellemzi. Egyes verseiben nepolatonista, panteista elemek is megjelennek. A természetesség és a tudós szellem költője volt, aki elsőként hozta hazánkba "Helikón zöldkoszorús szűzeit".
Mátyás udvarában vendégeskedett — legelőször Janus Pannonius közbenjárására — a csehországi származású humanista Galeotto Marzio (1427—1497), aki anekdotikus beszámolóban örökítette meg magyarországi élményeit (Mátyás király kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről; De egregie, sapienter, jocose dictis ac factis regis Matthiae, 1485), pl. kultúrtörténeti értékű beszámolóban szólt az udvarban elhangzó magyar nyelvű vitézi énekekről. Az itáliai történetíró Bonfini (Antonio, 1427—1502) Mátyás felkérésére megírta a magyarság történetét (Hungaricarum rerum decades IV. et dimidia), a könyvet Heltai Gáspár fordítja majd le magyarra és adja ki 1575-ben.
Mátyás magyar nyelvű krónikása Thuróczy János volt (kb. 1435—1489), műve: Chronica Hungarorum (1488).
1490 után az egyetlen jelentős magyarországi humanista centrum, a királyi udvar teljesen elveszti erejét. Néhány évtized elteltével azonban Magyarországon is a reneszánsz második, immáron átütően eredményes hulláma jelentkezik.

A reformáció korában a magyarországi kultúrában is a bekövetkezik az anyanyelvűség általánossá válása. A latin nyelv használata illusztris területekre szorult vissza (pl. a diplomáciára és a kolostori tudományos életre). Ez a fordulat irodalmunk életében létfontosságú volt; az írásbeli magyar szépirodalom megszületése előtt hárult el a legjelentősebb akadály. A korszakváltás első jelentős eredménye a magyar anyanyelvi irodalom úttörőinek, Sylvester Jánosnak, Heltai Gáspárnak és Bornemisza Péternek a munkássága és életműve volt, a magyar nyelvű reneszánsz első csúcsteljesítménye — és rögtön a végpontja — pedig Balassi Bálint költészete.

Korszakalkotó, máig ható jelenség volt ugyanakkor a könyvnyomtatás elterjedése is. Hess András budai műhelyében (Gutenberg 1450 körüli feltalálása után némi késéssel, de egész Európában még mindig az elsők között) 1473-ban megjelenik a legelső magyarországi nyomtatvány, a Budai Krónika — latin nyelven, a szövegeKálti Márk XIV. századi krónikája volt.
A könyvkultúra elterjedése Magyarországon a reformáció korára tolódott, így a protestáns prédikátorok gyakran egy személyben voltak irodalmi szövegek szerzői és kinyomtatói is (pl. Bornemisza Péter).
Magyar nyelvű szövegrészek nyomtatására először csak 1527-ben kerül sor — arra is csak Krakkóban, egy négynyelvű iskolai gyakorlókönyvben. A legelső teljesen magyar nyelvű nyomtatott könyv is még Krakkóban lát napvilágot (1533-ban): Szent Pál levelei, Komjáti Benedek fordításában; Sylvester János akkor már ott tanulta a nyomdászmesterséget. Magyarországon a Sárvár melletti egykori Újsziget ad otthont az első olyan magyarországi nyomdának (1535 táján), ahol magyar nyelvű nyomtatványok készülnek. Az alapító Nádasdy Tamás főúr, a vezető munkatárs Sylvester János.
A könyvnyomtatás mellett az anyanyelvű iskoláztatás elterjedése is mérföldkő a magyar kultúrtörténetben. A régi káptalani vagy plébániai iskolák egy része nagy hatású protestáns szellemi központtá (református kollégiummá vagy evangélikus líceummá) alakul, mások idővel (az ellenreformáció idején) jezsuita iskolákká lesznek. Országszerte gomba módra sokasodnak az elemi iskolák, nő a magyar nyelven olvasni tudók száma, nő a könyveké is.
A kiforrott reneszánsz a reformáció révén terjed el egész Magyarországon. Tartalmai: a tudás szabad mozgása, a Biblia széles körű megismerése anyanyelven, a Biblia tanításainak szabad értelmezése. (E kor fémjelzője a "magyaráz" szavunk.)
A XVI. században az irodalom tehát már két közegben terjed: az énekmondók, lantosok révén szóban, a főúri udvarok és némely városok nyomdái révén pedig immár írásban is. Nádasdy Tamás újszigeti kezdeményezése után jelentős nyomda kezdte meg működését Bártfán és Kolozsvárott. Semptén Bornemisza Péter, Debrecenben Huszár Gál és Brassóban Honterus János működtet nyomdát. Nagyszombatban Telegdi Miklós esztergomi nagyprépost állíttat fel könyvnyomtató műhelyt — a közelben tevékenykedő protestáns Bornemisza hatókörének csökkentésére.
A szépirodalomban előbb a több századon át felhalmozódott lemaradásunk behozása volt a feladat. A lovagi irodalom a középkorban még nem volt számottevő Magyarországon, a reneszánsz idején azonban — már Zsigmond udvarában is — jelentős lovagkultusz alakult ki. Epikus műveink kedvelt hőse még ekkor is a legendás lovagkirály, Szent László (Nagy Lajos királyunknak is ő az eszményképe), majd Toldi Miklós. Kifejlődik a novellisztikus példázat is, elszakadva a Bibliától, és a XVI. századra nálunk is önállósul a világi novella. A középkor végén — francia területről érkezve — jelent meg a ballada műfaja, például a Molnár Anna balladája, az Európa-szerte ismert "kékszakáll"-történet stilizált megverselése magyarosodott tartalommal és formával. Szerelmi líránk első fennmaradt darabja igen kései: a mindössze két sornyi (töredék?), a Soproni virágének (1510).
Az irodalom világiasodása a XVI. század második felében felgyorsul. Ennek jele a szórakoztató széphistória, ill. a lírában is a szerelmi téma középpontba kerülése (pl. Balassinál). A históriás ének verses, énekelt epikai műfaj, többnyire katonai eseményt mond el történeti hűségre törekedve; hangszerrel (hegedűvel, lanttal) kísérték. A széphistória szerelmi történetet elbeszélő, terjedelmes epikai műfaj, aXVI. században igen népszerű volt, ponyvafüzetekben is terjedt.

A XVI. század második felében magyar nemesifjak már nagy számban tanulnak híres európai egyetemeken (Genf, Padova), és hazatérve alakuló értelmiségünk jelentős rétegét alkotják.
Zsámboky János (humanista nevén Johannes Sambucus, 1531—1584) Bécsben élt mint Miksa császár udvari történetírója és költője, de a császárvárosban is a magyar kultúra felemelkedését szolgálta. 1472 után összegyűjtötte Janus Pannonius műveit. Híres volt embléma-verseiről.
Sylvester János (1504—1552) humanista műveltségű tudós, Erasmus híve, a magyar nyelvtudomány megalapítója, nyomdász Krakkóban és Újszigeten. Fő művei: Grammatica Hungaro-Latina (1539), Új Testamentum (fordítás, verses előszóval, 1541). A bibliafordítás közben szerzett tapasztalatairól, a magyar nyelv metaforikus képességeiről írja Az olyan igíkrűl, melyek nem tulajdon jegyzísben vítetnek c. fejtegetését (1541).
Pesti Gábor (a XVI. sz. első felében) humanista műfordító, a magyar nyelvű írásbeliség úttörője. Magyarra fordítja és Bécsben — illusztrációkkal — kinyomatja "Ezópus" meséit (1536), valamint az evangéliumokat Uj Testamentum címmel (1538).
Kecskeméti Vég Mihály (XVI. század) az 55. zsoltár fordítója. Erre a szövegre készül Kodály Zoltán oratóriuma 1923-ban Psalmus Hungaricus címmel, Budapest megalapításának 50. évfordulójára.
Heltai Gáspár (1500—1574) protestáns prédikátor, nyomdász és fordító-átdolgozó szerző. Legjelentősebb átírásai állatmesék (Száz fabula, 1556), valamint egy Mátyás-kori latin nyelvű krónika (Bonfini műve) alapján a Chronica az magyaroknak dolgairól (1575).
Tinódi Lantos Sebestyén (1505—1556) költő, vándorénekes, Török Bálint íródeákja. Leghíresebb históriás éneke az Eger vár viadaláról való ének; ez a Cronica című, 1554-ben Kolozsvárott megjelenő énekgyűjtemény egyik darabja.
Ilosvai Selymes Péter (XVI. sz.) krónikás énekszerzőink leghíresebbje. Irodalomtörténeti értékét Az híres neves Tholdi Miklósnak jeles cselekedeteiről és bajnokoskodásáról való história c. széphistóriája hozta meg (1574).
Gyergyai (Gergei) Albert a XVI. században szerezte a História egy Árgirus nevű királyfiról és egy tündér szűz leányról című széphistóriát, e műfajban a legnépszerűbb alkotásunkat, olasz eredeti nyomán.
Bornemisza Péter (1535—1584) protestáns prédikátor, költő, író, műfordító és nyomdász. Előadásra készíti el, majd 1558-ban Bécsben kiadatja a Tragédia magyar nyelven, a Szophoklész Élektrájából c. munkáját. Prédikációit 5 kötetben gyűjtötte össze és adta ki a saját nyomdájában, Semptén az 1570-es években. Erkölcsnemesítő könyve az Ördögi kíséretetekről című alkotása (1578). Protestáns énekgyűjteményt is összeállított. Jelentősek műfordításai, istendicsérő költeményei, és különösen a Cantio optima c. verse ("Siralmas énnéköm"). Bonfini nyomán ő is összeállítja a magyarok történetét. Nevelő a Balassi családnál, az egyik tanítványa Balassi Bálint.
Balassi Bálint (1554—1594) az első magyar nyelven író, európai rangú költő. A három részre szakadt Magyarországon törekszik a személyes boldogulásra, katonáskodással - és versírással. Költészetéből elkötelezett hazaszeretet, mély vallásosság, kivételes műveltség, lobogó életszeretet és boldogságvágy, erőteljes személyiség és rendkívüli érzékenység sugárzik. Költeményei a vallásos, a szerelmi és a vitézi témakörökben íródtak. A költő "a maga kezével írott könyvben" ciklusokba rendezte verseit, Petrarcát követve daloskönyvet szándékozott kialakítani. Líránkban Balassi Bálint szakított az alkalmi versszerzéssel, ő az invencióköltészet meghonosítója, ugyancsak ő a magyar nyelvű szövegvers, a dallamtól függetlenedő műköltészet kialakítója. A lineáris versszerkezet helyett zárt kompozíciókat is létrehozott (pl. Egy katonaének). Saját versformákat is alkotott, pl. a népdalokban is továbbélő Balassi-strófát. Számos költeménye volt már a saját korában közismert, kifejezései a dépdalokban (pl. virágénekekben) is felbukkannak.

Károlyi Gáspár (1529—1591) a Biblia első teljes magyar nyelvű fordításának készítője, református lelkész Göncön. A mű a 1590-ben közeli Vizsoly településen működő vándornyomdában látott napvilágot. A Károlyi-Biblia vagy más néven vizsolyi Biblia a régi magyar nyelv legmaradandóbb, legismertebb alkotása, hatása egész irodalmunkra (pl. Ady Endre költészetére) is jelentős.

Szenci Molnár Albert (1574—1634) zsoltárfordító, filológus és nyelvtudós. Ő készítette első jelentős magyar-latin szótárunkat (1604). A Magyar zsoltároskönyv c. alkotása (Psalterium Ungaricum) 1607-ben jelenik meg. Magyar nyelvtankönyvet állított össze latinul (1610). Életműve zömmel külföldön jön létre, csak 1626-ban költözik haza, Kolozsvárra.

Oláh Miklós (1493—1568) esztergomi érsek dicsőítő éneket írt a Mohács előtti Magyarországról.

A magyar reneszánsz irodalom műfajai: a tudós humanista irodalom, a latin, majd magyar nyelvű emlékirat és történetírás, a bibliafordítás, a szótár, a nyelvtankönyv, a deákénekek széles skálája, a virágének, a gúnyvers, a krónikás ének, a históriás ének, a széphistória, a regényes história, az alkalmi versek sora, a vitairat, a prédikáció, a szövegmagyarázat, a bibliai história, az egyházi ének, a hitvitázó dráma és a reneszánsz udvari dráma.
Népszerűek a külföldi reneszánsz irodalom fordításai is, pl. antik tárgyú regényes elbeszélések és reneszánsz novellák.
A magyar reneszánsz stílusban az arányosság, a harmónia uralkodik. Ennek konkrét eszköze lehet a számszimbolika, illetve az aranymetszés. A művilág elemei: antik mitológia, újszerű metaforák, hasonlatok. A mondatok áttetszők, a szókincsre az elvont főnevek jellemzők, a hangnem emelkedett.

msmester

2009-03-30, 06:11 PM

A MAGYAR NYELV

Idegenek véleménye Árpád ősi népének ősi nyelvéről

Összegyűjtötte: Kerkayné Maczky Emese

Sir Bowring John (1792-1872)

“A magyar nyelv a régmúltba vezet. Nagyon sajátos módon fejlődött és szerkezete ama távoli időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb ma beszélt európai nyelv még nem is létezett. Egy olyan nyelv, melynek logikája és matematikája a feszített húr erejének kezelhetőségével és rugalmasságával bír. Az angol ember legyen büszke arra, hogy nyelve az emberiség történetére és múltjára utal. Az eredete kimutatha¬tó, meglátszanak rajta az idegen, különböző nemzetektől származó rétegek, melyek összességé¬ből kialakult. Ezzel szemben a magyar nyelv olyan mint a terméskő, egy tömből van, amin az idő vihara egyetlen karcolást sem hagyott. Nem naptár ez, amely a korok változásához alkalmazkodik. Nincs szüksége senkire, nem kölcsönöz, s nem von vissza, nem ad és nem vesz el senkitől. E nyelv a legré¬gibb és legdicsőségesebb emlékműve a nemzeti önállóságnak és szellemi független¬ségnek. Amit a tudósok képtelenek megfektemo, azt mellőzik, a nyelvészetben csakúgy, mint a régészet¬ben. A régi egyiptomi templomok mennyezetei, amik egyetlen kőből készültek – nem ma¬gyarázhatők. Senki sem tudja, honnan származnak, melyik hegyből szerezték a csodálatos képződményt, vagy miként szállították és emelték a helyére a templomokban. A magyar nyelv kialakulása ennél sokkal bámulatosabb. Aki ennek titkát megoldja, isteni titkot fog kifejteni; tény, hogy e titok első tétele:
Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala Istennél, és Isten vala az Ige.”

Sir Bowring John (1792-1872) angol nyelvész, irodalmár és gondolkodó több mint száz nyelvet beszélt, köztük a magyart is. Sok magyar költeményt fordított angolra. 1830-ban kiadott egy verseskötetet "Poetry of the Magyars Preceded by a Sketch of the Language and Literature of Hungary and Transylvania" címen, amelynek előszavában írta az itt közölt megállapítást. Sir Bowring el volt ragadtatva a magyar nyelvtől, és észrevette, hogy születése valahol a történeleme¬lőtti idők homályában tűnik el.

Dudás Rudolf negyven éven keresztül minden nyomot felkutatott, hogy Sir Bowring prófétai meglátásának a nyitját megtalálja. Hamar rájött, hogy ilyen messzi távlatokba visszamenő ősiségben Sir Bowring titkába modern nyelvészeti eszközökkel nem képes betekintést nyerni. Kutatásai eredményeként megállapítja:
"A magyar nyelv korát felbecsülni még megközelítőleg sem lehet; lehet, hogy egykorú a Vértesszőlősi emberrel, 350,000 év, vagy még idősebb. Bizalommal hívhatjuk MAGYAR ŐS¬NYELV-nek is, mert kezdetben, a Biblia szerint az emberiség összessége egy nyelven beszélt.” (Dudás Rudolf, A teremtés ősmagyar nyelve, Szikamber Kör, Vancouver, 1999)

Csőke Sándor nyelvész hasonlóan nyilatkozik (Három tanulmány, Eberstein, 1977, 63.o.)
„A magyar nyelv magyar eredetű. A magyar nyelvet az idők végtelensége szülte. A magyar nyelv szókincsének kilencvenöt százaléka magyar eredetű. Transzcendentális mélységekből – önmagából – eredő ősnyelv… szerkezeti rendszerében is.”
(Badiny Jós Ferenc, Igaz történelmünk vezérfonala Árpádig, Orient Press Kft., Budapest, 1996)

Berzsenyi Dániel (1776-1836) költő mindenkinél hamarább felfedezte a magyar nyelv ősiségét:
„Régóta gyanús előttem az a régi előítélet, amely szerint többnyire azt hittük, hogy mindazon szavaink, melyek az idegenekhez hasonlítanak, kölcsönzöttek és idegenek, arra határoztam magamat, hogy némely szavaink származattját minden figyelemmel megtekintsem, s nyelvünk becsületét e részben is oltalmazzam. Bukdozásaim haszon nélkül nem maradtak, sőt örömmel tapasztaltam, hogy mindenütt többet találtam, mint kerestem elannyira, hogy csakhamar általlátám azt, hogy a magyar nyelv tán az egész óvilág nyelveinek gyökere és anyja, mert nyilván tapasztalám azt, hogy a legközönségesebb természeti tárgyoknak nevezeteit nemcsak az igen rokon déli és keleti, de még az egészen idegennek vélt európai nyelvekben is általában magyar gyökerekből lehet származtatni.” (1825)

Sir John Bowring (1792-1872) eredeti angol szövege a magyar nyelvről:

“The Magyar language goes far back. It developed in a very peculiar manner and its structure reaches back to times when most of the now spoken European languages did not even exist. It is a language which developed steadily and firmly in itself, and in which there are logic and mathematics with the adaptability and malleability of strength and chords. The Englishman should be proud that his language indicates an epic of human history. One can show forth its origin; and alien layers can be distinguished in it, which gathered together during the contacts with different nations. Whereas the Hungarian language is like a rubble-stone, consisting of only one piece, on which the storms of time left not a scratch. It's not a calendar that adjusts to the changes of the ages. It needs no one, it doesn't borrow, does no buckstering, and doesn't give or take from anyone. This language is the oldest and most glorious monument of national sover¬eignty and mental independence. What scholars cannot solve, they ignore. In philology it's the same way as in archeology. The floors of the old Egyptian temples, which were made our of only one rock, can't be explained. No one knows where they came from, or from which mountain the wondrous mass was taken. How they were transported and lifted to the top of the temples. The genuineness of the Hungarian language is a phenomenon much more wondrous than this. He who solves it shall be analyzing the Divine secret; in fact the first thesis of this secret:
'In the beginning there was Word, and the Word was with God,
and the Word was God.”

* * *

Galeotto Marzio (1427-1497
Olasz humanista – Janus Pannonius pécsi püspök jó barátja, akinek hívására érkezett Magyarországra, Mátyás király udvarába – a következő megfigyelést tette:
“A magyarok, akár urak, akár parasztok, mindnyájan egyazon szavakkal élnek.”

* * *
Polanus Amandus (1561-1610)
Baselban élő humanista írja szenczi Molnár Albertnek nyelvtana megjelenésekor:
“Akadtak, akik kétségbevonták, hogy a zabolátlan Magyar nyelvet nyelvtani szabályokba lehetne foglalni. Te azonban kiváló munkáddal alaposan megcáfoltad őket.” (1609)

* * *

Herder, Johann Gottfried (1744-18603)
Német író és udvari lelkész szerint nagy kincs a Magyar nyelv (1790):
“Van a népnek kedvesebb valamije, mint a nyelve? Benne él egész gondolatvilága, múltja története, hite, életalapja, egész szíve, lelke.”

* * *

Giuseppe Mezzofanti (1774-1849)
a nyelvtudományok legnagyobb tudósa, aki élete vége felé ötvennyolc nyelven írt és százhárom nyelven beszélt, ismerve minden hangárnyalatot és nyelvjárást, a következőket felelte mosolyogva, amikor megkérdezték tőle, melyik nyelvet tartja a legszebbnek: ő a saját anyanyelvével, az olasszal szemben elfogult és azt tartja legszebbnek. De hozzátette egy kis gondolkozás után, hogy az emberi gondolat érzelmek közvetítésére szolgáló nyelvek közül, egy kevéssé ismert nyelv, a Magyar az, amelyet legkifejezőbbnek tart. Egy osztrák költőnek pedig ezt mondta:
“Tudja melyik nyelvet tartom az olasz és a görög után, minden más nyelv előtt leginkább dallamosnak és a verselés szempontjából a leginkább fejlődésre képesnek? A magyart. Ügyeljen, egy feltündöklő költői lángész még igazolni fogja nézetemet. A magyarok, úgy látszik, maguk sem tudják, hogy nyelvük milyen kincset rejt magában...”
A következő idézet is Mezzofantitól származik:
“Tudják-e, melyik az a nyelv, amelyet konstruktív képessége és ritmusának harmóniája miatt az összes többi elé, a göröggel és latinnal egy sorba helyezek? A magyar...”(1836)

* * *

Grimm Jakob (1785-1863)
Nagy meseíró, német egyetemi tanár, a történeti hangfejlődés törvényszerűségeinek felismerője, az első német tudományos nyelvtan megalkotója kijelentette:
“A magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet.” (1820)

* * *

Henry John Temple Palmerston (1784-1865) angol politikus (magyarországi angol nagykövet 1848-ban) a magyarok szeretetéről éppen nem híres diplomata véleménye:
“... a Habsburgok keleti birtokán élő magyar nép... nem csak kontinensünk egyik legerő¬sebb államát alkotta évszázadokon át, de valami általunk nem ismert nagyon ősi művelt¬séggel a környező népeket és országokat századokon át teljes tiszteletadásra tudták kény¬szeríteni.

* * *

Sir Boyle Roche (1736-1807):
“A magyarok népi nyelve rendkivül kifejező és a dalaik ősibbek, szebbek, kifejezőbbek a mieinknél (angolokénál).”

* * *
Erbersberg N. (1840)
“Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság, és emellett szorgosan került minden közönségest, kiejtésbeli nehézséget és szabálytalanságot.”

* * *

Simpson N. 1848. márciusában írja “Levelek a Duna mellől” című cikkében:
“A magyar nyelv költői, gazdag, hangulatos… tele van lelkesedéssel, eréllyel, mindennemű költői célra alkalmatos, bátor, s mégis gyöngéd összhangzatos, dallamos és kifejezése tiszta.”

* * *

Chevalier de Berris (1817-1865) francia nemes ezt írta a magyar nyelvről:
“Egészen különös ez a nyelv, kissé talán nehéz is. De mindevvel nem törődve, megtanul¬tam, mert jól csengő. Az általam ismert nyelvek közül a legszebbnek és legtisztábbnak tartom. Különösen, ha egy hölgyet hall beszélni az ember, akkor vele együtt a nyelvbe is bele kell szeretni.”

* * *

Schott Vilmos (1807-1889) német tudós:
“ Olyan sok szép lágy mássalhangzója van, például bizonyos hangok oly jóleső jésítése (ny). Magánhangzóit tisztábban ejti, mint a német. Egyaránt képes velős rövidségre és hatásos szónoki nyújtottságra, szóval a próza minden nemére. Összhangzatos felépítése, csengő rímei, kifejezésbeli gazdagsága, és zengő hangjai kiválóan alkalmassá teszik… a költészet minden ágára.” (1840)

* * *

Machik, a zágrábi egyetem magyarbarát tanára, 1842-ben zenének mondta a magyar nyelvet:
“Bizonyára, ki csak hallja, ha nem is érti, lágy hömpölygését, fenséges zengését, erőteljes hangját, vágyat érez, hogy megértse”.

* * *

George Bernard Shaw (1856-1950) angol irófejedelem komolyan tanulmányozta a magyar nyelvet. Egy rádiós nyilatkozatában mondta:
“... egy igazán tehetséges angol irónak az előbb már említett hatalmas előnyök ellenére is leküzdhetetlen nehézségekkel kell szembenéznie. Őszintén mondom, az anyanyelve¬men nagyon sokszor képetelen vagyok érzéseimet és gondolataimat teljes pontossággal visszadni. A mi nyelvünk gazdag, nagy és praktikus, de viszonylag fiatal... Bátran kijelent¬hetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit. A magyar nyelvben a propozíciók használata helyett a legtöbb szó végét óriási variációan változtatni lehet. Ez a művelet a legkisebb érzelmi rezdülést is képes kifejezni és hűségesen visszadni. Ehhez képest (s itt bocsánatot kérek a tisztelt Hallgatóságtól) sokszor úgy érzem, hogy a mi angol nyelvünkön a legtöbbször képtelen vagyok a közlendőm belső lelkiismeretem szerinti pontos vissza¬adásra, és ahelyett, hogy biztosan odatalálnék, ahová akarok, csak járom és járom az utam akörül a szólás-mondásunkban szereplő bizonyos bokor körül. (I am just going and going around the bush.)”

* * *

Brockhaus Lexikon
“A magán- és mássalhangzók szép aránya, a hangok finom árnyalása, minden szótag egyenletes és tökéletes képzése és a magánhangzó-illeszkedés harmóniája pompássá és férfiassá teszik ezt a nyelvet.”

* * *

Romains Jules (1885-1972) francia költő:
“Mivel a magyar nyelvet nem értettem, minden erőmmel azon iparkodtam, hogy megérez¬zem. A színházban, ahol két estét töltöttem, az idegen szavak áradatát nemcsak közönyös zajként engedtem magamra hatni. Tőlem telhetőleg figyeltem, amint zenét hallgatunk, vagy helyesebben, amint a vakember végigtapogat egy érmet, hogy legfinomabb körvonalait is megkülönböztesse. Aztán, mivel jól tudtam, hogy nyelvészeti atyafiság fűzi össze a finn meg a magyar nyelvet, emlékezetembe idéztem egyik hasonló kísérletemet, melyet Helsinkiben tettem, s próbáltam rájönni, vajon ez a nyelvészeti rokonság megnyilatkozik-e az én fülemnek érezhető hasonlóság által. Be kell vallanom, hogy ilyesmit nem észleltem. A két nyelv zenéje külsőleg merőben másnak tetszett. A finn nyelvnek van valami sajátos varázsa: állandóan cseng, mint a drágakőfü¬zér, melyet egy kéz mozgat a mellen, vagy a fürge csermely, mely kavicsokat görget. Csillingelé¬sében van valami semmihez hasonlítható frisseség. Minden nyelv közül, melyet hallottam, a finn nyelv érzékelteti meg leginkább a gyermekkor kellemét, egy ősi tavaszi ünnep vidámságát. Ezzel ellentétben úgy éreztem, hogy a magyar nyelv csupa erő. Nem ismerek ehhez fogható férfias nyelvet. Szenvedelmesen férfias. Az önök szótagjaiban van valami az izmok kemény nekiduzza¬dásából, néha rekedt és rövid lihegés emeli fel őket, amint a szilaj indulat felemeli a mellkast. Hát én legalábbis ezt éreztem, amit egy másik kísérletem is megerősített, mikor meghitt társaság¬ban elszavaltattam magamnak a klasszikus és jelenkori költészet néhány darabját.”
(21 47 145 - Nyelvtan-nyelvművelés 306-321 o.)

* * *

Krantz S. Grover (1931-2002) amerikai antropológus:
“A magyarországi magyar nyelv ősisége ugyanilyen meglepő lehet… átmeneti kőkori nyelvnek tartom, mely megelőzi az újkőkor kezdetét… a magyar az összes helyben maradó európai nyelvek közül gyakorlatilag a legrégibb…”
(Grover Krantz: Az európai nyelvek földrajzi kialakulása, Bp. 2000, Imre Kálmán fordítása)

* * *

Barry Dave
“A számítógép-világnak sajátságos nyelve van, akárcsak Magyarországnak. A különbség az, hogy ha elég sok ideig tartózkodik az ember magyarok között, előbb-utóbb kezdi megérteni miről is beszélnek...”
(Get With the Program, Reader's Digest, 1996)

* * *

Gschnitzer Oswald, Heidelberg
“Amikor német barátaim meghallják, hogy megtanultam magyarul, csodálkozni szoktak. Hiszen ők úgy tudják, hogy ez egy rettenetesen nehéz nyelv. Semmi köze a némethez, és több mint harminc főnévesete van! (Itt nyilván egy túlbuzgó nyelvész összeszámolta a főnévi ragokat, a ládába-tól egészen a pávává-ig.) Megnyugtatom őket, hogy ezekben a “főnévesetekben” már az elöljáró is benne van. Melyiket nehezebb megtanulni, a -ba, -bet vagy az in + accusativot? Ami pedig a rokonságot illeti, az igaz, hogy a magyar és a német szavak, néhány kivételtől eltekintve, nem hasonlítanak egymásra. De az összetett szavak és az állandó kifejezések igen! Aki valaha próbálta megértetni magát Angliában a német Sackgasse szó szerinti fordításával: sack alley, az igazán értékelni fogja a magyar zsákutca szót. Hasonlóan kézenfekvő a német auf der Hand liegend (kézenfekvő) fordítása. Egyébként, szoktam folytatni, a magyarban csak három igeidő van, nincsenek nemek - a feministák paradicsoma! -, és a helyesírás fantasztikusan egyszerű.
Ennyit a reklámból! Magunk között bevallom, hogy magyarul tanulni mégsem fenékig tejföl. Például igaz-e, hogy csak három igeidő van? Ha lovastul és karácsonykor külön főnévese¬tek, akkor kotorászik, olvasgat, zuhog mind külön igeidők! Hiszen hasonló szemléleteket fejez ki így a magyar, mint a francia a híres-hirhedt imparfait-jával (befejezetlen cselekmény) és az angol az I will have been, having been, having had-féle dadogásával!
A magyarul tanulónak különös ínyencfalatok a hangulatfestő szavak. Megszámolhatatlan seregük keresztülballag, -baktat, sőt -hömpölyög a magyar nyelv birodalmán. (Kevésbé finomkod¬va azt is mondhatnám: nyüzsögnek benne.) Magyar-német szótáramban ezek nagyrészt nem találhatók meg, nyilván azért, mert túl sokan vannak. Hát forduljunk segítségért a Magyar Értelme¬ző Kéziszótárhoz! Az például a retyerutya szót a következőképpen magyarázza: cókmók, motyó. Már a menni, járni hangfestő rokonai, barátai és üzletfelei önmagukban véve megtöltenének egy egész szótárt. Így fölszerelkezve, egyetlen szóban le tudjuk írni valakinek a járásmódját, és ezzel együtt elmesélhetünk sok érdekes dolgot az illető életkoráról, testi- és lelkiállapotáról, jelenlegi kedvéről és annak okáról. Sőt, egy kis nyelvérzékkel és némi rosszindulattal még hitvese hűsé¬gére is tehetünk célzást.
Hasonló kifejezőerejük van az úgynevezett ikerszavaknak. Ilyen például a retyerutya és cókmók mellett a huzavona. Nézzük csak meg ezt a szót fönt említett forrásunkban: “Valaminek az elintézésében ellentétes szempontok érvényesülése miatti halogatás.” Persze csodálatos, hogy a magyar egy-egy Grimm-mesét el tud mondani egyetlen szóban, ám a magyarul tanulóknak a feladatát ezzel aligha könnyíti meg.
Remélem, az aligha szót jól használtam. Az efféle szavakkal mindig bajban vagyok. Írjunk csak föl egy kis szótárt: de = igen, dehogy = nem, dehogynem = igen. Tulajdonképpen egysze¬rű: mínusszor mínusz az plusz. Csak beszéd közben egy kissé nehéz mindezt végiggondolni: Nemde? - Hogyisne! - mondja most alighanem megvetően az Olvasó.
Az szokták mondani, hogy a magyarok túl kevesen vannak. A magyar igekötőkről viszont ezt nem állíthatnám. Vegyük például a mosni ige nagycsaládját: mosni, megmosni, elmosni, felmosni, lemosni, kimosni, bemosni... és ez még csak a vérszerinti rokonság; csatlakozik hozzá a beházasodott mosogatni, és mosdatni is, az összes rokonukkal együtt. Főleg az el/meg ikerpárt tévesztem el gyakran, bár szerintem inkább ők tévesztenek meg engem. Durva tréfa ez, mert például megpatkolni és elpatkolni mégsem ugyanaz.
És ha végre elhatározta (vagy meghatározta) az ember, melyik igekötő kell neki, még azt is el kell döntenie, hová rakja: el kell dönteni, eldönteni kell, vagy kell eldönteni? Döntse el a kedves Olvasó! És ezzel máris rábukkantunk a soron következő nehézségre.
A magyar nyelv legszigorúbban őrzött titka a szórend. Még a saját feleségem sem árulta el. Ő azt mondta, hogy a magyar szórend szabad. A tankönyvemben olvastam egyetlenegy egyszerű szabályt. Csak az a furcsa, hogy azzal nem találtam el többször a helyes szórendet, mintha nem olvastam volna. A kivételek ugyanis nem voltak benne a könyvben, mert túl bonyo¬lultak. A magyar nyelvművelő irodalomban meg azért nem találhatók meg, mert egy magyarnak úgysem okoz nehézséget a szórend.
Aztán egy könyvtárban végre kezembe akadt egy magyar nyelvtan németek (persze még a keletnémetek) számára. A könyv végefelé, két oldalon - kiemelés nélkül összezsúfolva - ott voltak a kivételek. Azóta nem láttam a könyvet. Nyilván a magyar titkosszolgálat rájött az árulásra és eltávolította...
Kis híján elfelejtettem a kiejtésről panaszkodni. Az indogermán beszélő minden szónak csak a hangsúlyos szótagját ejti hosszan, a többit többé-kevésbé elnyeli. Ezért persze idegesíti: a magyar ragaszkodik ahhoz, hogy minden szótagot tisztán ki kell ejteni. Néha még éppen a hangsúlyos első szótag rövid, a többi pedig hosszú. Ezeket fordított szavaknak nevezném, például fehér, kerék. Aztán vannak még a gépfegyver szavak, mint az elengedhetetlen, a fékező szavak, mint hólapátolás. Persze akad még sok más kemény dió, például a tárgyas igeragozás, az egyes szám használata a számok után, az ny és a ty kiejtése, és így tovább. És ez jól is van így, mert ami olyan érdekessé és vonzóvá teszi a magyar nyelvet, az éppen a gazdagsága és az egzotikus¬sága, egyszóval: a nehézsége.”

(Nehéz-e a magyar nyelv?, Tárogató, Vancouver, 2001 március, 29. o.; eredetileg az “Élet és Tudomány”-ban jelent meg)

Gschnitzer Oswald német matematikus és sakkozó. Magyar felesége indíttatására 1989 őszétől kezdett magyarul tanulni. Látszólag csipkelődik a nehézségeken és furcsaságokon, de sok szépet és érdekeset talált legdrágább nemzeti örökségünkben, ősi magyar nyelvünkben.

* * *

Arnaldo Dante Maria Nacci, az Olasz Kultúrintézet igazgatója, mondta – Sir Bowring John két könyvének (1830, 1866) magyarországi megjelenésének bemutatóján -, arra a kérdésre felelve, mi ragadta meg figyelmét Sir Bowring írásából:
“Igen, szeretném felidézni azt a mondatot, hogy a magyar nyelv nem szorul senkire, nem kölcsönöz, nem üzletel, nem ad, nem vesz el senkitől. Míg más országokban a nép formálja a nyelvet, addig itt a nyelv formálja a magyarokat. Azt hiszem, hogy a magyar nyelv a világörökség része is lehetne, mert tiszta nyelv. Semmilyen más nyelvnek nem sikerült tulajdonképpen behatolni és idegen kifejezéseket ráeröltetni…” (2006)

* * *

Teller Ede (1908-2003)
Teller Ede ugyan nem idegen, de figyelemreméltó, amit mondott a magyar nyelvről Pakson (Fontos megjegyezni, hogy életének 95 évéből 77-et külföldön élt, de még közvetlenül halála előtt is tökéletesen beszélt magyarul):
“...új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar.”
(Mai Nap, Budapest, 1991.9.)

“Teller Ede mondta, hogy amennyiben nem Ady teremtő nyelvén ismerte volna meg a világot, akkor aligha vitte volna többre egy átlagos középiskolai tarnárnál.”
Idézet Patrubány Miklós újévi köszöntőjéből (2003)

Ehhez kapcsolódik magyar anyanyelvű nagy matematikusok vallomása is:
“Hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.”

Vigyázzunk tehát ősi nyelvünkre, az emberiség legnagyobb, ma is csonkítatlanul élő, szellemi kincsére.

Ile57

2009-03-31, 09:26 AM

költői szójáték:

Weöres Sándor:
DARÁLÓ

Jő a fecske tavasszal,
minden szívet vigasztal,
tavasszal
vigasztal,
csak engem nem nyugosztal.

Megterítve az asztal,
vendégeket marasztal,
az asztal
marasztal,
engem menni tapasztal.

Minden virág tavasszal
följebb nő egy arasszal,
tavasszal
arasszal,
tapasszák le tapasszal.

Szemben ennyi pimasszal
teli vagyok panasszal,
pimasszal
panasszal,
nem bírok a ravasszal.

Körben csupa kopasz fal,
följajdúl a panaszdal,
kopasz fal
panaszdal,
búbánatot magasztal.

msmester

2009-03-31, 06:05 PM

Kányádi Sándor

Április hónapja

Bolondos egy hónap
április hónapja,
hol kalap a fején,
hol báránybőr sapka.

Köpenyegbe burkol,
ingujjra vetkőztet;
mutatja a tavaszt
hol nyárnak, hol ősznek.

Hiába próbálnád
kilesni a kedvét,
túljár az eszeden,
mire észrevennéd.

Búsnak teszi magát,
szeme könnyben ázik,
mindegyre lehunyja
sűrű szempilláit.

Aztán gondol egyet,
fülig fut a szája,
s ránevet a fényben
hunyorgó világra.

Ile57

2009-04-01, 01:29 PM

http://s1.images.www.tvn.hu/2009/04/01/19/24/www.tvn.hu_7ad26e9f1a664d3e42b02cbc5d09100e.jpg

msmester

2009-04-01, 06:03 PM

RADNÓTI MIKLÓS<it->:
</it->

<it-><it>ÁPRILISI VERS GYEREKHANGRA</it></it->

Április aranyként
hull a fán át,
a bujdosó
levélke szopja ágát,
sikongó hangot ád
s lihegve nő
körül a fű
és peng a sziklakő,
fáról szirom hull,
csippenti szél,
sok katona
vígan mendegél,
por száll, bombás gép száll
a por felett,
gáz pólyálja
a gyönge gyermeket,
föld emészti el majd
s ha jő a nyár,
virágot hajt
szívéből a halál.

Ile57

2009-04-02, 03:37 PM

„Anyanyelvünket csak együtt tudhatjuk jól.”

(Panek Zoltán)

„Ha a nyelv kultúra, akkor az igényes nyelvhasználat a magas kultúra jele.”

(Balázs Géza)

Ile57

2009-04-02, 03:41 PM

Belinszkyné Nagy Irén (+): Anyanyelvünk kertje

Gyönyörűséges az
Anyanyelvünk kertje,
A jó Isten keze
Munkálkodik benne.
Százszínű virágok,
Kövér zöld levelek
Békét, szeretetet,
Örömet szereznek.
Magvait őseink
Szórták anyaföldbe,
Kötözök nektek
Csokrokat belőle...

Szerencs, 1998. január 22.

forrás:mait2001. freweb.hu

Ile57

2009-04-02, 03:55 PM

«Szótárat lapozgatok. Van-e a szótárnál gazdagabb, élőbb, lelkesebb valami?
Benne van nyelvünk összes szava. Benne van a virágok, ásványok, rovarok, háziállatok s fenevadak, a szerszámok, a közlekedési eszközök és fölszerelések, a fegyverek, a hangszerek, a mesterségek, a testrészek és a nyavalyák neve.
Benne van a gyöngédség és a durvaság minden árnyalata, az udvariasság és a gorombaság, a szemérem és a rútság, az illat és a bűz, a tisztaság és a szutyok, a boldogság és a boldogtalanság, az önfeláldozás és a gyilkosság.
Benne van az életem. Benne van a halálom is. Benne van a sorsom.» [Kosztolányi Dezső: Szótárat lapozgatok…]

Ile57

2009-04-02, 04:01 PM

Dr. Bonaniné Tamás-Tarr Melinda

GONDOLATOK EGY ANYANYELVI KONFERENCIA KAPCSÁN

-részletek-

Anyanyelvünk, a magyar nyelv igen világosan, félreérthetetlenül fogalmaz, amikor a káromkodót, a trágárt «mocskos szájúnak» nevezi. Mocskos szájjal nem lehet nemes lelkűnek lenni. Aki ilyen szájú nem érzékelheti szavaink, kifejezéseink hangulatát, érzelemvilágát, nem ismerheti meg azok lelkét. Aki nem törődik a szavak lelkével, nem veszi, nem veheti figyelembe érzelmi töltésüket. S ugyanígy nem hatolhat be az emberi lélek rejtelmeibe sem!
Egyenlőségjelet tehetünk a mocskos száj, a nyelvi durvaság és a lelki durvaság, modortalanság közé, azaz nyelvi kultúra = magatartáskultúra.
Kazinczyt idézném itt találóan, mely szállóigévé vált: «Szólj, s ki vagy, elmondom. - Ne tovább! Ismerlek egészen…»
Mit jelenthet az anyanyelv? Hallatlan kincset, családot, otthont, szülőhazát… Kétségtelen, hogy az anyanyelv ápolása, az anyanyelvi műveltség szorosan összefügg a kulturális fejlődéssel, a műveltségi szinttel. A széles látókörű, igen termékeny kutató és tudós Bárczi Géza megállapításai mély igazságot sugallnak, mint pl. azt, hogy «az emberi elme nagyszerű alkotásai között aligha van még egy, mely alapvető fontosságban vetekedhetnék a nyelvvel. A nyelv a gondolataink, érzelmeink kicserélésének ez a mindennapi használatú eszköze mindennemű emberi fejlődésnek egyik legfőbb tényezője, sőt feltétele… Valóban emberinek mondható társadalmat még kezdetleges fokon sem lehet valamelyes nyelv nélkül elképzelni. S a "nyelv" mindenki számára elsősorban az anyanyelv. Idegen nyelvet meg lehet tanulni, sőt esetleg kivételesen igen jól is lehet tudni, de szinte sohasem úgy, mint az anyanyelvet, melynek minden elemét ezer meg ezer emlék színezi és tölti meg tartalommal, mely egész nevelkedésünket, fejlődésünket kíséri, sőt bizonyos fokig gondolkodásunk formáit is meghatározza…» Ugyancsak ő üzeni mindannyiunknak: «A mély nyelvismeret, a határozott nyelvi öntudat elemi kötelesség mindenki számára, de főleg azoknak, akik művészi becsvággyal járulnak a magyar olvasóközönség elé…»
Folytatnám két másik idézettel, az első Felsőbüki Nagy Páltól, a másodikat Kodály Zoltántól: «A nyelv fontosabb az alkotmánynál is. Új alkotmányt szerezhet a nemzet, de új nyelvet nem, mert akkor már megszűnt magyarnak lenni.» (Felsőbüki Nagy Pál)
«Mielőtt arra törekszünk, hogy az angolt angolosan, a németet németesen beszéljük: próbáljuk a magyart magyarosan, minden idegen mellékíz nélkül beszélni. A magyar kiejtést is tanulni kell, még született magyarnak is.» (Kodály Zoltán)
Szívesen idézem szinte a már szállóigékké vált megállapításokat; Kisfaludy Sándor például, így vallott: «a nyelv a lelke a nemzetnek»; Kölcsey imígyen: a «Nemzeti életet nemzeti nyelv nélkül gondolni sem lehet». Szívbe markolóan hatnak Kosztolányi szavai (Ábécé a nyelvről és a lélekről), amikor ezt mondja: «Az a tény, hogy anyanyelvem magyar és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Fontosabb annál is, hogy magas vagyok-e, vagy alacsony, erős-e vagy gyönge. Mélyen bennem van, a vérem csöppjeimben, idegeim dúcában, metafiziaki rejtélyként. Ebben az egyedülvaló életben csak így nyilatkozhatom meg igazán. Naponta sokszor gondolok erre. Épp annyiszor, mint arra, hogy születtem, élek és meghalok.»
Aki nem tiszteli anyanyelvét, nem tiszteli felebarátját sem. Az anyanyelv megbecsülése egyszerre önmagunk és mások megbecsülése is. Nem lenne szabad elfelejtenie senkinek, ahogy Buffon mondta: «A stílus maga az ember»!

forrás: www.irokilencek.hu

Ile57

2009-04-03, 03:41 PM

Szabolcsi Erzsébet: Szavakra várva

Szavakat keresek,
szavakra nem találok,
szavak sivatagában
budkdácsolva botorkálok,
minden szót sivárnak érzek
kérdek, kérlelek, várok, féltek;
állok egyhelyben elakadva
szavak erdejében, gondolatok
elágazó szálfái között
keresgélek, találgatok,
alig élek, alig látok,
ki nem mondott tévedések
árnyékában, fába vésett
jelek erdejében;gondok
felhői közt szállok,
kapaszkodnék, bújnék,
simulnék, menekülnék,
talán megszólalnék,
ha végre magamra találok.

estfen

2009-04-03, 05:45 PM

Szakács Gábor

Hun lábak nyomában

2005. március 24.

Josef Budenz zsigerből gyűlölte a magyarokat

Ha egy mérnök, építész nem ismeri és nem használja fel a kutatás legújabb vívmányait, ha egy orvos úgy akar gyógyítani, ahogy elődei több száz évvel ezelőtt, jobb esetben elveszti megrendelőkörét, rossz esetben utóbbit beperlik kuruzslásért. Csak a finnugor elmélet elhivatott ’tudósai’ nem hajlandók tudomásul venni, hogy eljárt felettük az idő. Ezt erősítette meg a nemzetközileg elismert olasz nyelvész, Angela Marcantonio.

A világhálón közölt hír szerint 2004. november 12-én a Római La Sapienza Egyetem tanára az Amszterdami Egyetem Nyelvtudományi Intézetében tartott előadásán kifejtette, a finnugor nyelvrokonság megalapozatlan, lényegében kitalált. A vendéglátó intézmény fonológiai tanára, Norval Smith, az előadást követő vita után a maga részéről igazat adott az előadónak. Hírek szerint a nyelvészasszony 2005-ben Magyarországra is ellátogat, ahol meggyőződése szerint a magyaroknak is be fogja bizonyítani, hogy nyelvük finnugor eredetének elmélete elavult és téves.

Marcantonio előadásának alapja 2002-ben megjelent The Uralic Language Family: Facts, Myths and Statistics (Az urali nyelvcsalád: tények, mítoszok és statisztikák) című kötete, amely számos megdöbbentő régészeti, embertani és származástani adalékkal szolgál. Például felhívja a figyelmet azon téves nézetre, amely szerint a nyelv genetikailag öröklődik, és amely az adott népet az általa beszélt nyelvvel azonosítja. E nézet tarthatatlanságát jelzi, hogy az urali nyelvcsaládhoz sorolt szamojédek és obi-ugorok mongoloid, míg más ide sorolt népek (pl. finnek és a magyarok) europid jellegűek. Minthogy a magyart első sorban az obi-ugor nyelvekkel rokonítják, következésképp a két népnek is azonosnak kellene lennie. Ez persze azért is képtelenség, mert közös urali génre mind a mai napig nincs bizonyíték. A szemlélet nem veszi figyelembe a nyelvcsere lehetőségét sem, jóllehet ennek éppen napjainkban vagyunk lépten-nyomon tanúi. Az angol szavak átvétele oly mértékben erősödik, hogy megfelelő intézkedések hiányában hovatovább kiszorítja a magyar szavakat a hétköznapi használatból, igaz, ettől még nem leszünk angolok. A könyv nem látja bizonyítottnak a finnugor népek ’urali őshazából’ nyugatra feltételezett vándorlását sem, mivel a régészet sokkal inkább a fordított, azaz a délnyugatról északkeleti irányba történt népességáramlást igazolja. A Nyugatra, tehát a Baltikumba irányuló terjeszkedést cáfolja az a tény is, hogy Európának ezen területe az elmúlt tízezer év során mindig is lakott volt, nem pedig újonnan érkező népek befogadására alkalmas lakatlan föld. Finn tudósok egyre gyakrabban hajlanak arra a feltevésre, hogy elődeik nem az Uralból, hanem a baltikumi ’őshazából’ vonultak északra a jégtakaró visszahúzódása nyomán, ami szintén az urali nyelvcsalád elmélet ellen hat.

A szerző felhívja továbbá a figyelmet a finnugor elmélet nyelvészeti bizonyításinak alapvető hiányosságaira. Ezek egyike az úgynevezett nyelv rekonstrukció, a ’visszavezetés’, amely sem a finnugor nyelvcsalád alapját képező ugor ágban, sem az urali nyelvcsoport esetében nem történt meg. Ennek hiányában pusztán hangzási hasonlóság alapján a ’magyar’ szót egy másik urali nép, a vogulok önmegnevezésével, a ’mansi’-val kapcsolták össze. Hasonlóképpen, pusztán a kiejtési hasonlóság miatt helyezték a mások által hungarusnak nevezett népet az Ural-hegység közelében lévő Jugria körzetébe. Az ilyen hasonlóságelvű bizonyítás tarthatatlanságát két példával szemlélteti a nyelvész; az olasz ’villa’ (udvarház) a finn ’villa’ esetében gyapjút jelent, míg az olasz Ravindola csupán egy kis falucska neve, finn párja, a ’ravintola’ jelentése viszont étterem. Összegzésképpen még azt is megemlíti, hogy az urali nyelvek között előforduló hasonlóság nem kizárólagos, hanem más, többek között az altáji nyelveknél is fellelhető. Marcantonio egyébként ismeri Bíborbanszületett Konstantin írását is, amelyben a császár ’megyeri’ megnevezéssel csupán egy türk törzs vezérére és nem az egész magyarságra utalt. A könyvben az említetteken kívül számos nyelvészeti, hangtani, hasonulási összevetés található, nem véletlen tehát, hogy a nyelvészasszony amszterdami előadása szakmai körökben nagy tetszést aratott.

Ha azonban minden ennyire egyértelműnek és világosnak tűnik, akkor vajon miért neveznek még mindig a Magyar Tudományos Akadémia nyelvészei minden, az övékétől eltérő szemléletet tudománytalannak, érvek ütköztetése helyett miért gúnyolják, támadják, ócsárolják annak képviselőit, pl. Vámbéry Ármint, Angela Marcantoniot, Bakay Kornélt, Marácz Lászlót? Ugorjunk vissza a kezdetekhez!

Marácz László, az Amszterdami Egyetem nyelvésztudósa írja tanulmányában, hogy a magyar nyelv első terjedelmesebb északi rokonítása az 1709-ben cári fogságba esett svéd katonatiszt, Philip Johann Strahlenberg nevéhez köthető, aki 13 évig tartó ’fogsága’ alatt szabadon bebarangolhatta a birodalmat. A tiszt könyvében felsorolt magyar-finnugor szópárok többségéről azóta bebizonyosodott, hogy nem létezik, mégis e kora 18. századi vélekedése maradt meg a köztudatban. Egy szikláról általa másolt azon felirat már kevésbé, amelyre Fischer Károly Antal rovásírás kutató hívta fel a figyelmet, és amelyen a ROV (más néven Roga, Rua) hun király neve olvasható. A rovásfeliratot Debreczenyi Miklós magyar nyelven meg is fejtette.

A 19. századi nyelvészek elég érdekes módon mindig azokra hivatkoztak, akik a magyarok esküdt ellensége, a gót történetíró Jordaneshez hasonlóan csak rosszat tudtak mondani népünkről. Közéjük tartozott a 18. században élt német J.E.Fischer és A.L.Schlözer, utóbbi a magyarokat történelem nélküli népnek minősítette. Hazánkfiai közül a jezsuita Sajnovics János az első - róla viszont Marcantonio nincs jó véleménnyel -, aki 1770-ben százötven közös magyar-lapp szót azonosított. Ezek túlnyomó többsége, ahogyan Strahlenberg esetében is, azóta ugyancsak feltételezésnek bizonyult még a finnugristák szemében is. Reguly Antalról is elterjed, hogy 1844-es szibériai tanulmányútja nyomán a magyarok északi eredetét bizonyította, holott meggyőződéssel állította, hogy a magyar-finn rokonság igazolásához a nyelvészet mellett néprajzi és történelmi adalékok is szükségesek. Márpedig ilyenek nincsenek.

A magyar szabadságharcot eltipró Habsburg Birodalomnak mégis kapóra jött a magyarok urali ’őshazájának’ felvetése. Mivel a magyarság több évezredes eredettudatának és tartásának megtörésére semmi sem volt szent és drága, ezért a Bach korszak idején még az a képtelenség is szóba került politikai szinten, hogy a Magyar Tudományos Akadémia hivatalos nyelve a német(!) legyen. Ha ez nem is sikerült, a piszkos munkára a hatalom kiválasztotta csinovnyikjait, közöttük a német származású, 17 éves koráig magyarul egy kukkot sem beszélő Paul Hunsdorfert, aki villámsebesen emelkedett a ranglétrán. 31 évesen, immáron Hunfalvyként a Magyar Tudományos Akadémia tagja, majd haláláig főkönyvtárósa. Kinevezése után azonnal munkához látott. Fehérné Walter Anna írta le, hogy elégette a Szentkatolnai Bálint Gábor által tanulmányozás céljából begyűjtött rovásírásos emlékeket, Vámbéry Ármin halála után
kéziratainak nyomtatott változatában a keletkutató véleményével ellentétes részleteket hamisított, támadást indított a mindmáig párját ritkító Czuczor-Fogarasi féle Akadémia Nagyszótár alaptétele, a szógyökrendszeren alapuló nyelveredet-meghatározás ellen. Fogarasi János és a munkát részben kufsteini rabsága idején végző Czuczor Gergely ugyanis kétezer gyökérszóra vezette vissza a magyar nyelv alapszókincsét. Hunfalvy viszont azt állította, hogy ezek a gyökérszavak csak akkor fogadhatók el alapnak, ha előfordulnak a szerinte rokonnak tekinthető finnugor nyelvekben is. Amelyeknek nincs meg a párja, az jövevényszó. Hunfalvy nézetei elevenen élnek napjainkban is, hiszen néhány hete éppen az MTA egyik nyelvész munkatársa mondotta e sorok írójának, hogy ha elhagynánk idegen jövevényszavainkat, akkor csak finnugorul beszélhetnénk.
Hunfalvy, mint minden zsák, megtalálta a foltját és maga mellé vette a szintén német Josef Budenzet, aki zsigerből gyűlölte a magyarokat. Felfedezője segédletével már 25 évesen az MTA levelező, majd alig néhány esztendő múltán rendes tagja, az összehasonlító magyar nyelvtudomány megalapítója. Legalábbis hivatalosan. És itt kanyarodjunk vissza Angela Marcantonio tanulmányához, aki éppen Budenz összehasonlító módszerének tarthatatlanságát vezeti le. Példák során bizonyítja, hogy a Budenz által kinyilvánított összefüggések 81 százaléka már nem állja meg helyét napjainkban. És ez nem véletlen, hiszen az egész finnugor elméletet nem szakmai alapon alkották meg, mivel - Dr. Marácz László szerint - annak eredetéről nincsenek is írott források. Az okokat tehát másutt kell keresnünk. 1867 után a nemzetközi politikai helyzet az európai irányultságot kívánta meg Magyarországtól is, ezért Trefort Ágoston, Vallási és Oktatási Miniszter az alábbi kijelentést tette 1877-ben:
„… az ország érdekeit kell néznem és ezért a külső tekintély szempontjából az előnyösebb, a finnugor származás principiumát fogadom el, mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk. A kormány a jövőben csakis a tudomány ama képviselőit fogja támogatni, akik a finn-ugor eredet mellett törnek lándzsát”.
Lehet, hogy a mindenkori magyar kormányok azóta is ugyanezt a ’szakmailag megalapozott’ származáselméletet képviselik?
Szakács Gábor (eddig a megjelent cikk)

1. Bevezetés
Az urali tanulmányokban magától értetődik, hogy a finnugor nyelvcsaládot és következésképp a finnugor egyediségét a 19. század utolsó évtizedeiben hozták létre (was established). Elsősorban a német nyelvész, J. Budenz feltehetően kényszerítő nyelvi bizonyítékain alapul.

Budenzről általában úgy tudják, hogy az a nyelvész, aki kétséget kizáróan megalapozta a finnugor elméletet. Az urali irodalom jelentős része ezen a hiedelmen alapul. Mindazonáltal, kevés vita van az irodalomban, amely valójában Budenz eredeti munkájára utal. Ennek a tanulmánynak a célja, hogy kritikusan áttekintse ezt az eredeti munkát.

Amint látni fogjuk, két probléma van a Budenz felvetette bizonyítékokkal. Először is, noha Budenz azt állítja, hogy átvette az analízis rendszerét (az összehasonlítás metódusán alapul), valójában nem ezt teszi. Pl. nem állít hangtani kritériumokat, amelyeket átvett az összefüggések megalapozására, így aztán nem is lehetséges meggyőződni az érvényességükről. Valójában 81%-a az összefüggések jelentős mintavételének a modern irodalomban nem tekinthető érvényesnek. Másodszor, még ha Budenz következtetését alátámasztotta is volna a rendszerező analízis vizsgálhatóságával, a bizonyíték valójában csak variánsa annak a modern feltevésnek, hogy a finnugor nyelvcsalád egyedüli. Valójában Budenz jelentős számú török-magyar összefüggést ismer fel és jut arra a következtetésre, hogy ezek némelyike genetikus kapcsolatot jelez a magyarok és törökök között.

1.1.Áttekintés
Budenz idejében tudott volt, hogy a középkori Krónikák a magyarok közelebbről meg nem határozott keleti hazájára utaltak. A 15 és 17. század között magától értetődőnek tartották, hogy ez az őshaza valahol az Ural hegység közelében lehetett Yugria néven (innen az elnevezés Uralic, és Ugric). Ez a feltevés a Yugria helynév és a hungarus népnép nyilvánvaló hasonlóságán alapult.

A kapcsolatot alátámasztotta egy későbbi felfedezés, hogy a környék egyik népcsoportja (a Vogulok) mansinak nevezte magát, amely B. Kálmán szerint „a puszta fül számára a magyar névre hasonlít.”
A magyar/mansi kapcsolatot még ma is komoly bizonyítéknak tartják a finnugor elmélet támogatói és feltételezik a magyar kiváltságos kapcsolatát Yugria körzet nyelvei között. Vogulokat, Osztjakokat és Magyarokat még mindig a hagyományos ugor családhoz számítják, noha általánosan elismerik, hogy a Magyar alapvetően különbözik a hangtan, alaktan, szókincs és mondattan tekintetében a többi ugor nyelvtől.

A 19. sz. előtti 30 évben kutatók kezdték használni Darwin modelljét a nyelvfejlődéshez, hogy felhasználják az újonnan felbukkant Comparative Method-ot. Eközben, az ugor elméletet, azaz a hiedelmet, hogy a Magyar, a Vogul, és az Osztják genetikailag rokon, kiterjesztették az észak európai nyelvekre is (pl. finnre, lappra, mordvinra, zyrianra, stb.) és feltételezett tudományos alapokra helyezték. Valójában, Budenz kísérelte meg először a Comparative Method alkalmazását, hogy megvizsgálja a kölcsönös viszonyt, ami akkoriban egyfelől a magyar és török, másfelől a Magyar és Ugric nyelvek (Vogul, Osztják, Finn, lapp, stb.) között létezett. Az 1870-es évektől kezdve, Budenz egy sor kiadványon keresztül vitatta, hogy a Magyar közelebbi kapcsolatban állt az Ugric nyelvekkel, mint a törökkel. Ezért, ezt Ugricnak osztályozták. A következtetést a Magyar-Ugor szókincs összefüggéseivel támasztotta alá.

Amint látni fogjuk, ezekben az eredeti művekben a Comparative Method-ot vagy nem helyesen, vagy egyáltalán nem alkalmazták, mégpedig két alapvető okból. Először is, a Comparative Method akkoriban még gyermekcipőben járt, ami azt jelenti, hogy nem lehetett rendszeresen és tudományosan alkalmazni minden esetben. És ez nem csak az urali, hanem az indo-európai nyelvek esetében is, amelyek vizsgálata céljára a metódust kifejlesztették. Amint azt A. Fox mondja „a proto-indo-európai rekonsturált formák” minden tekintetben megváltoztak, amint a tudósok egymást követő korosztályai finomították és módosították elődeik munkáját.

Másodsorban, helyes programszerű és rendszerező szándéka ellenére Budenz nem részletezte a hangtani szabályokat, amelyek alapján megpróbálta megalapozni a Magyar-Ugor hasonlóságot. Önkényes jelentésváltoztatásokat fogadott el, csak azért, hogy megalapozza az olyannyira vágyott Magyar-Ugor nyelv hasonlatosságát, és hogy elutasíthassa a nem kívánatos Magyar-Török hasonlatosságot. Egyszóval, Budenz bizonyítékai meglehetősen gyenge lábakon állnak, különösen a modern nyelvtudomány tekintetében.

Ráadásul általában megjegyzés nélkül marad, hogy Budenz finnugor család elmélete, amelyről azt gondolta, hogy tudományosan megalapozott, jelentősen különbözik a modern elméletektől. A 19. sz. vége felé a tudósok körében általánosan elfogadott volt, hogy áthidaló genetikai kapcsolat állt fenn az összes Ural és Altáji nyelv között. Budenz és többi tudós, akik részt vettek ebben az „Ugor-Török háborúban”, teljes szívvel felvállalták ezt a szemléletet. Különösen, Budenz osztályozott Magyar nyelve, amely a kiterjesztett Ugric ághoz tartozott és, modelljében az Ugric, a Török és más ázsiai ágak, mind a széles Altáji családba tartoztak. Amint Budenz mondja: „A nagy altáji nyelvcsalád egyes nyelvcsoportokból áll: 1) mongol-mandsu-török, 2)finn-ugor, 3)szamojéd, melyek a szóalkotás jellemére, a származott szók és viszonyított nyelvalakok miképpen való képzelésére, s a szók összeszerkesztésének néhány fővonásaira nézve egymással egyezőnek mutatkoznak.”

Budenz azzal is támogatta ezt a modellt, hogy beazonosítva a sajátos hasonlatosságokat, azt állította, hogy a Török és Magyar között lévő genetikus kapcsolat.

A modern elmélet ezzel szemben az Urali nyelveket teljesen ellentétesnek tartja az Altáji nyelvekkel. Mégpedig azért, mert a paradigma fejlődés egy bizonyos pontján (a 19/20. század fordulóján) az Urali nyelvek leváltak az Altáji család hátrahagyott nyelveiről, noha egyetlen eredeti mű sem támasztja alá a leválás megalapozottságát (Georg, Michalove….). Ennek egyik következménye, hogy a Török eredetű szavak mindegyike úgy jelenik meg a magyarban, mint kölcsönszó. Budenz ilyesmit nem állított, csupán azt akarta bizonyítani, hogy a széles Aláji család összefüggésében a Magyar rész határozottabban jelenik meg, mint a Török nyelvben, és ezért határozottan Ugricnak kell minősíteni.

Végül, de nem utolsósorban, megéri megfigyelni, hogy még annak állítása is, hogy a Magyar szorosabban kötődik az Ugric nyelvekhez, mint törökhöz, helytelennek bizonyul, ha valaki azt várja el, hogy ezt a közelséget jelentős számú közös tulajdonsággal támasszák alá. Valójában, meg fogjuk látni Budenz egy adott hasonlósági példáján, hogy a modern nyelvészet szerint a Magyar számos hasonlatossága az Altáji nyelvekkel (és a Yukghirral) valójában csaknem azonos azok számával, amely hasonlatosságok a Magyar és a finnugor nyelvek esetében fennáll.

A fentiekből nyilvánvaló, hogy az Ugric kifejezés Budenz munkáiban nem ugyanazt a jelentést viseli, mint a modern, szokásos paradigmában. Valójában, Budenz meg sem kísérelte rekonstruálni a szokványos Ugor (Magyar, a Vogul, Osztják), sem a nem szokványos finnugor törzseket, vagy azokat a közbeesőket, amelyek egy modern családfa sarokkövét képezik (ugyanakkor figyeljük meg, hogy a szerző alkalomszerűen megemlíti finnugor meghatározást, mint pl. 1869-es cikkében a fentiekben). Más szóval, az Ugric kifejezés használatával Budenz egyszerűen azt érzékeltette, hogy az Ugric ág (az Altáji családjaként) nem alcsoportokra és altörzsekre oszlik, hanem pontosan fő nyelvekre (Hauptsprachen, main languages). Még pontosabban, Budenz 1878/79: 196 az Ugric nyelvek két fő csoportra oszlanak, a ) Észak Ugor, ehhez tartozik a lapp, permi, (Zyrian és Votják), Obi ugor (Vogul, osztják), és a Magyar, b) Déli ugor, amelyik magába foglalja a Balti-finnt, Mordvint, Cseremiszt. Ezt a felosztást a kezdeti ’n’ (Észak Ugor) és a ’n’ (délugor) szétosztása motiválta, ebben a tárgyban részletesebben Sutrup 2000. évi család fáján olvashatunk.

2. The „Ugric-Turkic battle”
2.1. A feltételezett eredmények

Általánosan állítják, hogy a finnugor család (nem az Urali család mint egész) létezését először egy tudóscsoport bizonyította, amelyet Budenz József irányított, és heves akadémiai viták eredményeként Az ugor-török háború néven vált ismertté. A Finnugor család létezéséről azt tartják, hogy Otto Denner műve a szamojéd nyelvekkel közeli és kizárólagos rokonság az újonnan alapított finnugor család alapján később erősítette meg, így adván tápot az Urali családnak, mint hagyományosan kigondoltnak. Valójában a nem hagyományos Urali családfa visszanyúlik O. Donner családfájához, amelyet 1879/80-ban körvonalazott.

Az ember gyakran olvassa, a Magyar – török ütközet kimenetelének következményeként, hogy az egymással vetélkedő elméletek a magyarok török eredetéről végérvényesen megdőltek. Amint M. Ruhlen (1987) mondja: „A 19. sz. utolsó évtizedében… Budenz élete elmúlt 20 évét Magyarország vezető finnugor szakértőjeként töltötte. Nagyobb művében, finnugor elemek összehasonlító szótára a magyarban, Budenz közel 1000hasonlatosságot tételez fel a Magyar és számos finnugor nyelv között, és örökre pihentette a téves feltételezéseket a magyarok legközelebbi rokonait illetően.”

Róna-Tas András hasonlóképpen (1978) mondja: „1869-ben jelent meg Vámbéry Ármin írása a Magyar és Török-tatár szavak összehasonlításáról. A nagyobb, bár módszertanilag jelentéktelenül összegyűjtött anyagot erősen kritizálta Budenz 1871-ben és ezzel az un. Török-Magyar háború elkezdődött. Akkoriban az „Ugrian”-t arra használták, amit manapság Finnugornak nevezünk. A másik oldalon Vámbéry és követői álltak, akik megpróbálták megvédeni tézisüket, hogy a magyarok és nyelvük török eredetű… Másfelől Budenz és más tudósok tudományos magyarázatokat ajánlottak a magyar nyelv finnugor eredetének érdekében. Állították, hogy a török elemek a magyar nyelvben különböző időszakokból származó kölcsönszavak…Sok magyar elutasította a ’hallszagú’ rokonságot és lelkesen harcolt a ’dicső török eredetért”. Budenz, Hunfalvy, Munkácsi, Szinnyei és mások érdeme volt, hogy az időszerű metódusok és hangzási tények lassan felülkerekedtek az érzelmeken.

2.2. A valódi eredmények
Az igazi eredményei az Ugric-török ütközetnek teljesen különböznek attól, amit általánosan sugallnak és hisznek. Amit látni fogjuk, nem igaz, amit Budenz Vámbéry Ármin 11 magyar-török hasonlatosságáról tévesnek tekintett. Budenz azon állítása sem igaz, hogy a török elemek a magyar nyelvben különböző korszakok kölcsönszavai”, vagy hogy Budenz és munkatársainak művei ’korszerű metódusokon és hangzási tényeken’ alapulnak. Épp ellenkezőleg. Az igazi kép három pontban foglalható össze:

·Budenz felismerte a török és magyar közötti bizonyos hasonlóságok létezését, többek között számos Vámbéry által feltételezett helytelen párhuzamot.
·Ezen helyes egyezések többségét úgy tekintette a szerző mint egy távoli, genetikai kapcsolat jelzését a Magyar és Török között
·Amint említettük, az összehasonlító módszert nem megfelelően használták, valójában nem is igen tudták.
·Emlékezzünk ezen a ponton, hogy Budenz nem veszi számításba a Szamojéd nyelvet. Más szóval, hasonlatosságot csupán a magyar és egyik, vagy másik finn és/vagy ugric nyelv között létesít. Azt is figyeljük meg, hogy mi csak Budenz munkáit vizsgáljuk és olyan más szerzőkét nem, akik Pusztayhoz hasonlóan (1977) részt vettek a vitában.

3.Budenz Corpus (bizonyítéka)
Ebben a fejezetben megvizsgálunk részletesen egy jelentős Budenz féle Magyar/ugor hasonlatosságot. Ezeknek a hasonlatosságoknak a szerző szerint bizonyítaniuk kell az összetartozását a Magyar és Ugric családnak, valójában a fenti három pontot körvonalazza.

Analízisünk célja érdekében vissza kell mennünk Vámbéry eredeti 1869-es, valamint Budenz 1871-1873-as írásához és Budenz szótárához: „Magyar-ugir összehasonlító szótár (1873-1881). Budenz (1871-73) állítja, hogy a legtöbb, ha nem mindegyik, magyar-török párhuzam téves. A szerző ezeket 4 osztályba sorolja.

·I. osztály helyes egyezéseket tartalmaz: ezek bizonyságnak, vagy az eredeti, genetikus ugric/török kapcsolatnak (34 szót osztályoz ily módon) tekinthetők, vagy kölcsönvesz (8 szót minősít ily módon). Idézzük saját szavait (1871-73): „a szóegyezéseket négy csoportra osztva sorolom elé: I. olyanokat, melyek helyeseknek fogadhatók el, vagy mint a törökből való magyar kölcsönvétek, vagy mint az „ugor-török ősrokonság” tárgyalásához tartozó adatok.”
·II. Osztály tartalmaz hasonlóságokat, amelyek első látásra jónak tűnnek, de valójában helytelenek (Látszatos egyezések ’apparent correspondences’)
·III. Osztály olyan egyezéseket tartalmaz, amelyek teljesen helytelenek (helytelen egyezések ’wrong correspondences’).
·IV. osztály elhanyagolható egyezések abban az értelemben, hogy vagy tisztán jelen kölcsönvételek, vagy hangutánzók, vagy más okból nem tartoznak ide.

Minden egyes helytelen Magyar-török párhuzamot Vámbéry Ármin javasolta és sorolta a II. ás III. osztályba, Budenz javasolta az ő (alternatív) egyezéseit egyik, vagy másik Finn, vagy ugric nyelvből. Ezzel azt akarta bizonyítani fonológikus és/vagy szemantikus okok alapján, hogy a Magyar-Finn/ugor párhuzamok és nem a magyar-török párhuzamok a helyesek.

Kielemeztük Budenz Corpusának egy példáját. Választottuk a 11 etimológiát, amelyik úgy osztályozható, mint a core-lexiconhoz tartozót (ez ellenállóbbnak mutatkozik a kölcsönvételnek és szilárdabb a fonetikai és szemantikai változások tekintetében). Még pontosabban, megvizsgáltuk az összes (core-lexicon) részletet, amely Vámbéry 1869-es papírjaiban található, melyeket azt követően jelentett és analizált Budenz (először saját papírjában 1871-73-ban majd szótárában). Analizáltuk a core-Lexicon párhuzamait, amelyek az I-III osztályban találhatók (123 részlet), a IV. osztály etimológiáit nem vettük figyelembe, mivel nem tartoznak a tárgyhoz. Vizsgáltuk az I. Osztály párhuzamait, azaz a helyes párhuzamokat, először külön a helytelen párhuzamoktól (a II. és III. Osztályokban foglaltak), és ezt követően velük együtt. Összehasonlítottuk a 123 részletet a modern „Uralisches Etymologisches Wörterbuch”-al, hogy lássuk, mi a helyzetük a modern tudás tükrében.

(7. Vámbéry azt állította, hogy a Magyarok a finnugor nyelvcsoporthoz tartoznak és úgy gondolta, hogy a jelenlévő török elemek a kapcsolat hatásai, és másodfokúnak osztályozta. Ez a rokonság valójában a közeli, új, intenz kapcsolatoknak tudható be, alapjában ’összeolvadás’ (fusion’). Azonban 1882-ben Vámbéry kiadta könyvét: A magyarok eredete, ethnologiai tanulmány címmel, amelyben határozottan állította, hogy a magyar emberek és nyelvük török eredetűek. Állítását két elemre alapozta: a) történelmi források, amelyek a magyarokat folyamatosan töröknek nevezik, b) a rengeteg szókincsi és szerkezeti hasonlóságra a két nyelv között.

(8.Köztudott, hogy a legátfogóbb forrása az urali nyelveknek Rédeié. Ezért, ezt a szótárt használtuk (az egyetlen urali szótárt) referenciaként Budenzéval szemben. Használtuk az UEW leírás részletet, amikor a példákat egy idézeten belül jeleztük.

3.1.Class I: Helyes egyezések
Az első ide tartozó tényező, amelyik előbukkan a magyar/török analízis párhuzamai közül, amelyeket Budenz mint I. osztályba tartozókat osztályozott, az, hogy nagy számban fordulnak elő. Valójában 123 párhuzamot vizsgálva, a helyes egyezési szám 42. Továbbá, a 42 egyezés többsége, pontosan 34, Budenz szerint a régi, eredeti, genetikus rokonság jelzése a török és Magyar között, ezzel szemben csupán 8 bizonyult átvételnek. Ez természetesen jelentős eredmény, és egyetlen is alig kerül említésre az irodalomban. Figyeljük meg továbbá, hogy nem tűnik fel egyetlen kritérium sem (legalább is nem specifikusan), azon az alapon, ahogy Budenz meghozza ítéletét, hogy ezek az egyezések lehetséges rokonságok, vagy lehetséges kölcsönszavak. Budenz maga úgy tűnik elismeri ezt a tényt azzal, hogy kérdőjelet tesz egyik-másik alosztályozáshoz. Azt is figyeljük meg, hogy a Magyar-Török párhuzamok, amelyekről Budenz említést tesz, az Ugric nyelvekből vett egyezések.

Az I. táblázatban a papír vége felé jeleztük, hogy 42 Magyar szót tartozik az I. osztályba, anélkül, hogy említenénk a török párhuzamokat, amelyeket Vámbéry javasolt.
Original relationship= ősrokonság.
7. oldaltól táblázat magyarázat

3.2.II. Osztály és III. : A helytelen egyezések
3.2.1. A helytelen egyezések listája

Vitassuk most meg a Budenz által felsorolt helytelen egyezéseket a II. és III. osztályokban. Együtt analizálhatjuk őket, annak ellenére, hogy Budenz két különböző csoportra osztja őket, azt állítván, hogy a közöttük lévő különbség csupán fikció. A kérdéses párhuzamok magyar szavak, amelyek Vámbéry szerint helyes egyezéseket mutatnak a török nyelvekkel. Budenz szerint azonban a feltételezett török/magyar egyezések helytelenek, mert fonológikai vagy szemantikus okokból, vagy mindkettőből. Ehelyett Budenz magyar/ugric párhuzamokat tételez fel, amelyeket helyesnek tűntet fel. Ezek az alternatívák, feltehetően helyes Magyar/ugric párhuzamok – összesen 81 – az UEW szótárral lettek összehasonlítva ugyanúgy, ahogy az I. osztály egyezései, hogy igazolják helyzetüket a modern tudomány tükrében. Ezen összehasonlítás eredményei a következők:

·csak 23 magyar szó jó, pusztán finnugor/uralic egyezés, azaz 81, Budenz által ugric osztályba sorolt magyar szóból az UEW csupán 23 egyezés állapít meg az uralic körzetben.

·13 szónak van Finnugor párja, de a UEW azt is jelzi, hogy a jó egyezések a nem uralic nyelvekkel, főleg az altaji nyelvekkel, de a Yukaghir is, vagy még ritkábban néhány indo-európai nyelvvel.
· 11 szó tekinthető a finnugor-uralic etimológiához tartozónak
· 3 esetben a teljes Uralic etimológia érvényesnek tekinthető, a magyarral való párhuzama bizonytalannak tekinthető,
·30 magyar szó egyáltalán nem jelenik meg az UEW listáján

estfen

2009-04-05, 04:06 AM

Mellár Mihály

A magyar nyelv gyökrendszerének alapjai

Összefoglalás helyett:

Nyelvészeink és történészeink előszeretettel származtatják idegenből a magyar alapszókincset. Ebben az öncsonkításban nincs rendszer, nincs módszer, csak hatalmi érdekeket szolgáló „tudományos érvek”. Bach Sándor idejében a legnyomósabb „tudományos érv” a Citadella helyőrsége volt, azt erösítette tovább a Szabadság téri szovjet emlékmű. A nyomás mára, a Tubessel új irányt vett. Alapszókincsünk megcsonkítása önkényes és ártalmas, ezért végső ideje valóságos rendszerbe rakni nyelvünket: olyan rendszerbe, mely tárgyilagosan eldönti, hogy egy szó a magyar nyelv szókincséhez tartozik-e.
A magyar nyelv gyökrendszerének formális megfogalmazása, a szavak és mondatok szerkezetének ésszerű és oksági összefüggéseit önti matematikai formába. A valós gyökrendszer egyszerűsége, természetessége azt sugalja, hogy őseink ismerték és tudatosan alkalmazták a szóalkotásban. Gyermekkorunkban mindannyian szabadon kisérleteztünk a “szó-rakás” tudományával, de nyelvtanunk leszoktat róla. Az értelmiség tagadja a gyökrendszer, nyelvünk valós szerkezetének nyilvánvaló létét, pedig nélküle nyelvünk használhatlan és értelmetlen szótömeg lenne.

A magyar nyelv formális rendszert alkot, melynek
(1) alapigazságait, alaptételeinek rendszerét az
(i) alapfogalmak és
(ii) alaptételek (axiómák) képezik.

(2) A rendszer tételeit, a szavakat képezzük, a rendszer többi fogalmát a logika szabályai szerint értelmezzük.
(3) Az alapigazságokból egyértelműen levezethető, hogy a szavak (a formális rendszer tételei) a magyar nyelv alapszókincséhez tartoznak-e vagy sem.

1.Alapigazságok:

i. Alapfogalmak, melyekre a formális rendszer felépül:

·A gyök az emberi beszéd értelem teremtő, viszonyítási alapul szolgáló egysége, általában egy szótag (ő, éG, Hő, KöR, KeR). A gyököknek nincs valóság tartalmuk, valós gyök-tárgy viszony nem létezik.

·A szó gyökökből összeregasztással képzett értelmes egység.
·A képzőhang önálló értelemmel nem rendelkező hang vagy hangadó, mely hangzásával, hangulatával mégis érzékelteti a szó értelmét.
·A tükörszó egy adott szó fordított hangrendű változata (rét | tér).
·A viszony tárgyak/fogalmak, jelenségek, tevékenységek közötti kapcsolat, összefüggés.
·Az értelmezés valamely szó vagy kifejezés tárgyi/fogalmi jelentésének meghatározása.
·Rokonértelmű az a szó, mely jelentését tekintve egy másik vagy több szóhoz, kifejezéshez nagyon közelálló.
·A fogalomkör a fogalmaknak valamely általánosabb fogalom alá tartozó csoportja.
·A nyelv szavakat alkotó beszédhangokból álló jelrendszer, mint a gondolatok kifejezésének és a társadalmi érintkezésnek eszköze.

msmester

2009-04-06, 03:49 PM

Weöres Sándor

TAVASZI VÁLTOZATOK

Új tavasz! itt vagy, itt!
fond füzérbe, karikába,
míg szél borzol a föld hajába,
rét és erdő ágait.

Új tavasz! csip-csirip!
most hajlíts karikába, füzérbe
rétet, erdőt napsütésbe,
míg madár a rügybe csip.

Fond füzérbe, karikába,
új tavasz! itt vagy, itt!
rét és erdő ágait,
míg szél borzol a föld hajába.

Rétet, erdőt napsütésbe,
míg madár a rügybe csip,
új tavasz! csip-csirip!
most hajlíts karikába, füzérbe.

Rét és erdő ágait,
rétet, erdőt nap sugarába
fond koszorúba és karikába,
csípj tavasz! ott meg itt!

msmester

2009-04-06, 06:29 PM

Aradi Éva dr. - Kőrösi Csoma nyelvészeti kutatásai

msmester

2009-04-06, 06:38 PM

Czakó Gábor: Nyelvlecke

<o></o>

A mozgást jelentő igéinkről

<o></o>

Eperjes Károly anekdotája szerint boldogult Hegedűs Géza író mondogatta hajdan a Színművészeti Főiskolán tanítványainak, hogy a miénk a világ leggazdagabb nyelve. Magyarra ugyanis a világirodalom bármely műve lefordítható hibátlanul, olykor az eredetit fölülmúló szépséggel, legyen az rímes, időmértékes, alliteráló, képzettársítós szabad vers, vagy költői próza: Homérosz, Petrarca, James Joyce, Marcel Proust, Jerzy Andrzejewski, ashaninka, szuahéli és japán költemény, stb. Ámde a mi irodalmunk más nyelvekre alig ültethető át, mivel a mi képi gazdagságunk, játékosságunk, szavaink zenéje és a jelentésárnyalatok sokasága elvész ott, ahol az ilyesminek szűkebb a tere.
Emlegetett példája szerint a magyar a helyváltoztatásra kb. 36 igét tud, az utána következő leggazdagabb európai, az olasz, csak 26-ot. E számok meglehetősen kicsinyek az olasz esetében is; egy anekdotán nem lehet pontos adatokat számon kérni, legföljebb az általuk jelzett arányokat. Hanem közben a számoknak utána lehet járni. Annyi bizonyos, hogy a magyarban sokkal több az említett csoport igéinek száma, s természetesen állandóan gyarapszik, gondoljunk pl. az újkeletű kolbászol>tekereg>csavarog szavunkra. Tökéletes képisége azonnal érthetővé teszi!
Erről cseréltünk eszmét barátok közt, mire Varga Csaba megküldte nekem az alábbi versezetet, amelyben hetvenkilenc ilyen igét számoltam össze.(.........)
- folytatás (érdekes részletek) a csatolt dokumentumban -

Ile57

2009-04-07, 03:28 PM

Alcar: Szép szavak, üresen

Néha a szép szavak tényleg csak szépek,
mikor úgy érzem, hiába beszélek.
Tán csak az ég érti, a fenti hatalom:
üres művigasz lesz a jutalom.

Ponttá zsugorodnak a kérdőjelek,
ne kérjed tőlem, hogy komoly legyek.
Hol merészen, hol pedig gyáván hallgatok.
Némaságba bújnak a mondatok.

Simogass te is, mosollyal eltelve.
Ha csupán szép, annak mi értelme...
Miért álcáznám a köveket smaragdnak?
Attól még csak kavicsok maradnak.

msmester

2009-04-07, 05:28 PM

Marácz László dr. - Bolyai János és a magyar, mint tökéletes nyelv

Bolyai János (1802-1860), a magyar matematikus a romániai Erdélyben élt és dolgozott, mely akkoriban a Magyar Királyság részét képezte. Édesapja Farkas (1775-1856), a Református Kollégium matematikaprofesszora Marosvásárhelyen korán beavatta Jánost a matematika titkaiba. 1817-ben, a rigorózum letétele után János a császári Bécsi Hadmérnöki Akadémiára ment, ahol sok idôt szentelt a geometriának.

Bolyait lebilincselte az úgynevezett paralellaaxióma, Euklidész görög matematikus (kb. Kr. e. 300) tizenegyedik posztulátuma, amely már kétezer éve megoldatlan volt. 1823-ban megírta apjának, hogy megtalálta a paralellaaxióma megoldását: “semmibôl egy ujj más világot teremtettem” (Stäckel 1973: 85). A paralellák problemájának megoldását leíró latin szöveg végül 1832-ben jelent meg Scientiam spatii absolute veram exhibens címmel, édesapja Tentamen címû matematikai kézikönyvének 30 oldalas függelékeként.

1833-ban Bolyai, akit idôközben másodosztályú századossá léptettek elô az osztrák hadseregben, jelentôsen megromlott egészsége miatt nyugdíjazását kérte. Visszavonult a Domáld melletti Bolyai birtokra, Marosvásárhely, fiatalkora városa környékére. A külvilágtól elszigetelve élt családjával az osztrák hadsereg szerény járadékából.

Paul Stäckel német matematikus utalt elsôként a Bolyaiékrol írott biográfiájában arra, hogy Bolyai János próbálkozást tett egy tökéletes nyelv megalkotására az anyanyelvét, a magyart alapul véve.(...)

-folytatás a csatolt dokumentumban-

msmester

2009-04-08, 11:29 AM

AHOGY A PIROS BŐRNYERGET<o></o>
HÓ-LEPTE TÉLI MEGGYESBE<o></o>
ELÁSTAM AZT A SZERELMET<o></o>
NEM HAGYTAM NÉKI JELET SE<o></o>
ELJÖNNI TŐLED ÍGY TUDTAM<o></o>
CSÓKOLT A VILÁG ÖLBE VETT<o></o>
S VALAKI EJTETT KÖNNYEKET<o></o>
HEMPERGŐ ARANY-ZÖLDEKET<o></o>
KICSI-NOSÍ-TOM MAGAMAT A FE-JEMET JÓL FEL-TARTOM<o></o>
BECSÍPTÉL VELEM GYÁSZ-BABA DALODAT MÁIG IS HALLOM<o></o>
ÁLOM-KAPU NYÍLT NEKED IS: PEST BUDA ROBOT VÁROSA<o></o>
JAJ NEKED GÖNDÖR FEJEDET NEM EMELED FÖL MÁR SOHA<o></o>
CSAK A NAGYFIRMAMENTUMRA HULLÓ CSILLAGÚ ESTEKEN<o></o>
LEGENDÁSAN.HA SZIVEDEN ÁTFUT A MEGHALT SZERELEM<o></o>
KÉK BÓBITÁDDAL EGÉSZ NAP ORSÓKRA BÓKOLSZ KISMADÁR<o></o>
SZEMEDNEK CSUPA JÉGVIRÁG AZ A MUZSIKÁS CSIPKEGYÁR<o></o>
TŰNIK A TEST A HAJDANI<o></o>
SZÉP CSÁSZÁRKÖRTE-ALAKÚ<o></o>
NÉNIKÉS LESZ A MOSOLY IS<o></o>
ÉRTÜK VAGYOK ÉN SZOMORÚ<o></o>
SZÉDÍT ENGEM A NIKOTIN<o></o>
LÁZZAL MEGÁLD A KOFFEIN<o></o>
S MEGÖLT SZERELEM SÓHAJA<o></o>
FUJKÁLJA KARVALYFÜRTJEIM<o></o>
BURJÁNZIK RAJTAD ÉLETEM<o></o>
SZERELEM: ELSŐ GYÖTRELEM<o></o>
LÁZAM BÁRDJÁVAL FARAGOK<o></o>
KERESZTET S FÖLÉD EMELEM

<o></o>
(NAGY LÁSZLÓ: KERESZT AZ ELSŐ SZERELEMRE<o></o> ) <o></o>

estfen

2009-04-09, 03:29 PM

V a r g a C s a b a ffice:office" /><O:p></O:p>

A MAGYAR NYELV EREDETE<O:p></O:p>

Írástörténészként az írásbeliség történetét (írásjel-készleteket és írásmódokat) kutatván fedeztem fel, hogy egykoron rövid szavak tartoztak a jelekhez. Olyannyira összetartoztak, mint nap és nyár, észak és dél. Természetes tehát, hogy e titokzatos ős-szavak nyomába eredtem. Ám a kikerekedő tájképen igen csak elámultam: nemcsak az ősi jelekhez jutottam közelebb, hanem kiderült az is, hogy az ősi írásjelekhez kitalálásukkor tapasztott szavak az emberiség legmeghatározóbb, legelterjedtebb alapszavai <SUP>*</SUP> <O:p></O:p>

<SUP>*</SUP>Ez az írás A magyar nyelv története című, hamarosan kiadásra kerülő könyv egyes részeinek kivonatolása.

estfen

2009-04-10, 04:30 AM

Kellemes Húsvéti Ünneket kívánok minden idelátogatónak!

Reményik Sándor: A kereszt fogantatása

A Szentlélek nagy fergeteg-köpenyben
A Libanonra szállott.
A Libanon csúcsán egy cédrus állott.
Törzse obeliszk, feje korona.
A Szentlélek ráharsogott: Te fa!
Máriától, a Szűztől most jövök,
Csirázik immár az Isten fia,
És áldott ő az asszonyok között.
Most rajtad a sor: ím, vihar-kezemmel
Megáldalak: légy terhes a kereszttel!
Légy te is áldott minden fák között,
Érezd, hogy nő benned a feszület,

Éveid: a Megváltó évei,
Míg utatok egykor összevezet.
Rajtad csorogjon végig Krisztus vére,
Kidöntve majd magányod vadonából
Állítsanak a világ közepébe.
Ott állj majd minden árva faluvégen,
Ott függj a cellák kietlen falán,
Ős-fádnak ezer apró másaképen.
Forgácsolódj szét millió darabra,
A Szabadító tekintsen le rólad
Millió megbilincselt életrabra,

A Szentlélek nagy fergeteg-köpenyben
Tovazúgott a Libanon felett,
Zúgásában ezer fa reszketett,
Ordító erdőn ment harsogva át,
Csak egy fa értette meg a szavát, -
Lehajlott óriási koronája:
Kereszt-sorsának megadta magát.

msmester

2009-04-10, 10:36 AM

Én is Istentől áldott ünnepet kívánok Mindenkinek!

Juhász Gyula

Húsvétra

Köszönt e vers, te váltig visszatérő
Föltámadás a földi tájakon,
Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
Te zsendülő és zendülő pagony!
Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
Fogadd könnyektől harmatos dalom:
Szivemnek már a gyász is röpke álom,
S az élet: győzelem az elmuláson.

Húsvét, örök legenda, drága zálog,
Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
Öröm: neked ma ablakom kitárom,
Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
Virágot áraszt a vérverte árok,
Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!

Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok,
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot,
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!

h_agnes

2009-04-10, 03:05 PM

<big>Ady Endre</big>
<big></big>
<big> A SZÉP HÚSVÉT</big>
<big></big>
<big></big> Odúkat és kriptákat pattant
S bús árkokig leér a szava:
Ilyen a Húsvét szent tavasza
S ilyen marad.
Miért tudjon Ő az embervérről,
Mikor künn, a Tavaszban
Minden csoda csodát csinál
S minden drága fizetség megtérül?
Óh, Tavasz, óh, Húsvét,
Emberek ősi biztatója,
Csak azt szórd szét köztünk:
Állandó a tavaszi óra
S ilyen marad.
Krisztus támad és eszmél,
Odúkatés kriptákat pattant.
Van-e gyönyörűbb ennél?

Minden kedves idelátogatónak áldott húsvéti ünnepet kívánok!
Szeretettel:
h_agnes

alberth

2009-04-10, 06:15 PM

http://www.holanyi.hu/zoltan/varpalota/himzes.jpg

Magyar Isten
<O:razz:
A magyarok Nagy Istene<O:razz:
Letekinte végre.<O:razz:
Megnézni, azt hogy boldogul<O:razz:</O:razz:
hőn szeretett népe.<O:razz:</O:razz:
<O:razz:
Könny szökik a bús szemébe,<O:razz:</O:razz:
amikor meglátja.<O:razz:</O:razz:
Hogy a magyar mennyit szenved,<O:razz:</O:razz:
minő balsors bántja!<O:razz:</O:razz:
<O:razz:
Ezer éve hűségesen<O:razz:</O:razz:
védte Európát.<O:razz:</O:razz:
Átvészelvén tatár, török,<O:razz:</O:razz:
és az orosz próbát.<O:razz:</O:razz:
<O:razz:
Állta ahogy bírta válla,<O:razz:</O:razz:
meg-megrokkant olykor.<O:razz:</O:razz:
De azért még talpon maradt,<O:razz:</O:razz:
áldja az utókor.<O:razz:</O:razz:
<O:razz:
Ám de most tört szent hazánkra<O:razz:</O:razz:
legnagyobb ellenség.<O:razz:</O:razz:
Alattomos fenevad mely<O:razz:</O:razz:
marcangolja testét.<O:razz:</O:razz:
<O:razz:
Lelkét vinné magyarságnak<O:razz:</O:razz:
pokolnak bugyrába.<O:razz:</O:razz:
Mert a Sátán veszett hada<O:razz:</O:razz:
támadt ő reája!<O:razz:</O:razz:
<O:razz:
A hazugság, csalás, lopás,<O:razz:</O:razz:
hamis eskü, vétek.<O:razz:</O:razz:
Országrablás, és a nyomor<O:razz:</O:razz:
ördöge ver téged!<O:razz:</O:razz:
<O:razz:
Pénzuralom, rideg közöny,<O:razz:</O:razz:
gúnyos megvetések.<O:razz:</O:razz:
Éhen halunk, vagy megfagyunk,
sírba visznek végleg?
<O:razz:
Megsegíti a Nagy Isten<O:razz:</O:razz:
az ő jámbor népét.<O:razz:</O:razz:
Nem hagy minket így elveszni,<O:razz:</O:razz:
várd csak ki a végét!<O:razz:</O:razz:
<O:razz:
Lesz még öröm, vidám ének<O:razz:</O:razz:
bús Kárpátok alatt.<O:razz:</O:razz:
Mert Istenünk magyar lelkű,<O:razz:</O:razz:
magyar szívű marad!<O:razz:</O:razz:
<O:razz:
Debrecen, 2009. 04. 10.

Ile57

2009-04-11, 02:21 PM

Áldott húsvétot minden kedves társamnak!
Köszönöm a szép verseket.
Ile

estfen

2009-04-11, 05:53 PM

Kolumbán Sándor

E nyelvben győzni fogsz!

Az ősi tűz őrizői

Légy büszke nyelvedre, magyar!

Székelyudvarhely

2009

Magyarirodalom tanárom néhai Tóth Márton tanár úr emlékére.

Köszönetem fejezem ki Tóth Rebeka tanító néninek és férjének Tóth Pál tanító bácsinak a biztatásért, erkölcsi és anyagi segítségért.

-----------------------------------

Ajánlom e könyvet azoknak a határokon kívül élő magyar szülőknek, akik román, szlovák, szerb, horvát, szlovén, ukrán, osztrák stb. iskolába íratják gyermekeiket a jobb érvényesülésért, és anyanyelvüket nem tanítják meg nekik.
Azoknak, akik bedőlnek a balkáni dák-római, a felvidéki tót, a délvidéki rác meséknek, s az osztrák felsőbbrendűségi, magyarbecsmérlő hazugságoknak.
Azoknak, akik szégyellik magyarságukat, és nem tudják, nyelvük mily értékkel bír!

K L E R

2009-04-13, 05:48 AM

József Attila: Reménytelenül

A semmi ágán ül szivem,
Kis teste hangtalan vacog.

K L E R

2009-04-13, 05:48 AM

Köréje gyűlnek szeliden,
S nézik, nézik a csillagok.

msmester

2009-04-13, 03:51 PM

"A mi szavunkat senki sem érti a világban. Titkunk van, mert kevesen vagyunk."

Márai Sándor

msmester

2009-04-13, 04:15 PM

"A nyelvkincs egyúttal gondolatkincs. Akinek több szava van, több ismerete van. (...) Akinek több szava van egy dologra, több gondolata is van róla."

Babits Mihály

msmester

2009-04-13, 04:25 PM

"Szinte érzéki vágyam van a magyar betűre. Beleharapnék Móricz Zsiga ízes magyar mondataiba, micsoda édes szájízt csinálnak Gelléri Andor tündéri elbeszélései! Kodolányi archaikus, régi szavak szálaiból szőtt nyelvét is élvezettel tapintanám, mint a vevő a legfinomabb szövetet."

Keszei István

msmester

2009-04-13, 05:24 PM

Petőfi Sándor

HÍRÖS VÁROS AZ AAFŐDÖN KECSKEMÉT...

Tisza-Duna közti tájbeszéd szerint

Hírös város az aafődön Kecskemét,
Ott születtem, annak öszöm könyerét.
A búzáját magyar embör vetötte,
Kakastéjjee szép mönyecske sütötte.
Nincs énnéköm mestörségöm, nem is kő,
Van azé jó keresetöm, jobb se kő,
Vót is, van is, lösz is, hiszöm Istenöm,
Míg utast lát a pusztába két szömöm.
Ómáspej a nyergös lovam, nem vöttem,
Szögénylegény szép szörivee szöröztem.
Csillagos a feje, kese a lába -
Mögeresztöm, a szél sem ér nyomába.
Ezön járok, mint kiskiráj, kényösen,
Borjúszájas ingöm lobog szélösen,
Süvegöm a jobb szömömön viselöm,
Mindön embör előtt mög se emelöm.
Be-benézök a bugaci csárdába,
Öszöm, iszom, kedvem szörént rovásra;
Ölégségös hitelöm van ott néköm,
Mögfizetök, böcsületöm nem sértöm.
A vármögye emböreit pej lovam
Csak ojan jól mögösmeri, mint magam.
Ha érköznek, nagyot nyerít - rátermök;
S ha rajt vagyok, gyühetnek már őkeemök!

Debrecen, 1844. január-február

Ile57

2009-04-14, 01:56 PM

DUDÁS ATTILA

MESE A SZÁLLÓIGÉKRŐL MEG A NYELVŐRÖK HATALMÁRÓL

„Szépasszony szájára szeretnék kerülni, ha már nem leszek” — így sóhajtott egy napon öreg barátom, Articsóka úr. — „Mert a halhatatlanság legszebb formája, ha az ember szállóigévé lesz egy asszonyi szájon — még ha fertelmes káromkodás formájában is, mondjuk egy porban térdeplő takarítónő cserepes ajkain. Mert szállóige szerettem volna lenni világéletemben! S ha valóban így lesz — adná az ég, hogy így legyen! —, és testem nem lesz más, csak marék por, én magam pedig cifra szavakba öltözött szállóige, akkor majd nyugodtan mondhatjátok: ím, a test szállóigévé lőn! ”
S itt a mester hosszan, lehunyt szemmel csókolta karcsú, üvegtestű „szeretője” száját, mintha csak ama szépasszony szája lett volna, s aztán mámoros, bortól elérzékenyült hangon folytatta. „Mert olyanok a szavak, miként a gyöngyöző súlyemelők meg a táncoló bokszolók! Akad közöttük papírsúlyú, harmatsúlyú és légsúlyú meg lepkesúlyú is. Van szó, amelyik a súlyt elemeli a halandóról, s olyan is van, amely alatt összerogysz. S van aztán, amelyik gyomorszájba vág, és akad szó, mely szíven üt. Pedig az ökölvívásban ismeretlen fogalom a szívmélyi balcsapott!
Más súlycsoportba tartozó szavakkal másként áll a helyzet.
Papírsúlyú szavakkal költők birkóznak. A lepkesúlyú szavakat szerelmesek kergetik. És légsúlyú szó minden füstbe ment ígéret. S harmatsúlyú szavaktól a szemünk harmatozik. S az ólomsúlyú szótól megszakad a szív!
S én úgy, de úgy szerettem volna gyermekkoromban egy csodás, finom mérleget, mellyel megmérhettem volna szavaim súlyát! Hogy tudjam, mikor mit beszélek; s hogy akaratlanul ne bántsak meg senkit sohasem. Hogy a mérleg nyelvéhez igazíthassam nyelvemet.
De azt aztán végképp nem gondoltam volna, hogy milyen körülmények között látom majd meg azt a bizonyos szómérleget.
Történt egyszer, hogy egy szép napon a nyelvőrök átvették a hatalmat a városban. Attól a naptól fogva nemcsak a csúnya beszéd meg a szerelmes kiáltozás minősült tiltott dolognak, hanem még a legkisebb nyelvi szabálysértés vagy kihágás sem maradt megtorlatlanul. A tényleges hatalmat a helyesírási bizottság, egy amolyan nyelvi vésztörvényszék gyakorolta felettünk. S az ember soha nem tudhatta, mikor ugrik elő a kapualjból egy ott árnyékként meglapuló nyelvőr, hogy azonnal, még ott a tett színhelyén, szinte a kimondás pillanatában a szó legszorosabb értelmében szaván fogja a megszeppent hibázót. S aztán a fülön csípett delikvens sokszor a következő éjszakát a nyelv börtönében tölthette. S ott, egy nagybetűnyi, szűk cellában, egész éjszaka a csillagos eget fürkészve nyugodtan eltöprenghetett a teljes hasonulás húsba vágó kérdésein.
S az volt a legnagyobb baj, hogy alig lehetett felismerni a nyelvőröket. A civil ruhás nyelvőrök esetében ez persze teljességgel érthető. Ám az már sokkal kétségbeejtőbb volt, hogy sokszor az egyenruhás nyelvőröket is csak akkor ismerte fel a gyanútlan járókelő, amikor már elkésett a hallgatással. A nyelvőrök egyenruhája ugyanis a megszólalásig hasonlított a vasutasok sötét zubbonyára, de akadtak, akik kora esti szürkületben kéményseprőnek néztek két járőröző nyelvőrt, s már csak amikor gombjaikat érintették és csavargatták vidáman, csak akkor, az utcai lámpa gyenge fényében fagyott arcukra lassacskán a mosoly. Aztán gyors ragozás, majd előállítás következett. S a szúrós szemű nyelvőrök előtt rendszerint magától megbicsaklott a nyelv. Sokszor még az is megesett, hogy egy egyszerű igazoltatás során magyartanárok is lebuktak. S aztán hiába bizonygatták különféle hivatalos papírokkal, hogy ők egyébiránt minden szempontból megfelelnek a nyelvhelyesség követelményeinek — nem volt apelláta. S a nyelv börtönében aztán, mint holmi bukott diákok, büntetésből ezerszer írhatták le a helyes megoldást.
De mindezen megtévesztő hasonlóságok mellett a nyelvőrök egyenruhája engem legjobban a gyászhuszárok fekete egyenruhájára emlékeztetett. S habár aláírom, hogy minden nyelvőr voltaképpen szájunk kéményseprője és nyelvünk szigorú, kalauza, ki legkivált lyukasztani szeret, én mégis inkább azt mondanám, hogy minden nyelvőr valójában a nyelv gyászhuszára. Mert a nyelvőröket minden zavarta, ami szabálytalan volt, s ami rakoncátlanul és kiszámíthatatlanul mozgott, legkivált az eleven szó, és mindent szerettek, ami szilárd lábakon állt, és soha nem mozdult. Legszívesebben a beszélt nyelvet is holt nyelvvé nyilvánították volna, vagyis végleges és változatlan, tökéletes nyelvvé. Ami makulátlanul tiszta s amiben nincsen semmi szeplő vagy háromvonalas hiba. S ekkép minden nyelvőr valójában a holttá nyilvánított nyelv őrének tekinthető. S egyenruhájuk talán éppen azért volt fekete, melyhez a szabályok szerint egy különös fegyver is tartozott. Mert a tökéletes könyv kritériumának, melyben nincsen semmiféle hiba, nézetük szerint csupán egyetlen könyv felelt meg, a helyesírási szabályzat, amit afféle szent könyvnek tekintettek, s ami a nyelvőrök egyetlen igazi fegyvere volt, melyet oldalukra erősítve viseltek, s melyet csak végszükség esetén kaptak elő, hogy vele a nyelvi szabálysértő fejére üssenek.
Ó hányszor, de hányszor szállt fel fejemről a helyesírási szabályzat pora, mely por fejem és a hanyagul karbantartott helyesírási szabályzat hirtelen érintkezéséből származott. Az ikes igék ragozásával ugyanis világéletemben hadilábon álltam, köszönhetően annak az egyszerű ténynek, hogy én valójában a dajkáimtól tanultam meg beszélni, nem pedig a szüleimtől, s mindennek következtében nyelvhasználatom csodálatosan szabálytalannak mondható. S azt hiszem, éppen ezért az én beszédem igazából nem is anyanyelv, mint inkább dajkanyelv, melynek váratlan szépségeibe és fordulataiba oly sokszor ringattam bele lehunyt szemmel magam. S aztán persze észre sem vettem, mikor hibáztam. S aztán mehettem én is a nyelv börtönébe.
Az eljárás mindig egy fekete ruhás vészbíróság, a helyesírási bizottság előtt zajlott. A bíró előtt egy finom patikamérleg állt a pulpituson. Akkor láttam életemben először szómérleget. S ott, a bíróság füle hallatára újból meg kellett ismételnem a hibámat, mégpedig úgy, hogy a lehető legközelebb kellett hajolnom a mérleg egyik serpenyőjéhez, egészen pontosan: a mérleg serpenyőjébe kellett beszélnem, s a kimondott szó súlya a leheletem párájának képében egy pillanatra megjelent a serpenyőben, amit egy villámkezű, fiatal nyelvőr (aprócska ellensúlyoknak a másik serpenyőbe történő elképzelhetetlenül gyors pottyantásával) gyorsan lemért, s aztán ez — vagyis hibás szavaim súlya — határozta meg a büntetés mértékét. S mielőtt végleg elvezettek volna, papírt és tollat kaptam, majd bezártak a nyelv börtönének egyik cellájába. S ott büntetésből annyiszor kellett leírnom a megszegett szabályt, amíg csak a papírom meg a tintám tartott. Sokszor napokat töltöttem a nyelv börtönében.
Így nyögtük mindnyájan a nyelvőrök igáját. S őszintén szólva magam sem láttam a kiutat. Ugyan ki dönthetné meg a nyelvőrök hatalmát? Már csak néma gyerekben vagy egy csodálatos analfabétában tudtam bízni, aki annyi hibát követ el beszéd közben, amennyi csillag van az égen.
S aztán onnan jött a szabadulás, ahonnan sosem vártam volna. A nyelv börtöne ugyanis piaci napokon tele volt kofákkal. S ezek a sötét ruhába öltözött, kérdőjellé görbült nénikék söpörték el a nyelvőrök hatalmát, folytonos locsogásukkal, mely lassan, de biztosan alámosta a nyelv börtönének s a nyelvőrök hatalmának alapjait, azzal, hogy szájukra vették az egész várost, mert mindig mindent tudtak mindenkiről (még a nyelvőrökről is!), de mindent másképpen tudtak, mint ahogyan volt, és mindent jobban tudtak bárkinél, sokszor még annál is, akiről mendemondájuk szólt, s az ember ennek fényében hajlamos lesz azt hinni, hogy igazából fekete ruhás öregasszonyok költik a valóságot, mint afféle vén kotlósok, s a vénasszonyok nyelve elől nem volt menekvés, mert a pletyka volt az, ami megdöntötte a nyelvőrök hatalmát, mert a vénasszonyok szája be nem állt, nem hallgattak még. a nyelv börtönében sem, s a pletyka hálójába gabalyodott nyelvőrök inkább kiengedték őket, hogy menjenek, amerre látnak, csak vissza ne jöjjenek, de akkor már nem volt menekvés, a nyelvőrök is a vénasszonyok szájára kerültek, hiába futottak el, mert tele voltak az utcák menekülő nyelvőrökkel, mert a holt nyelv őreit legyőzte az élő beszéd, a tökéletes nyelvi tisztaságot a csodálatos, utánozhatatlan hiba, a nyelvi gyászhuszárok fekete seregét pedig megfutamította a piaci kofák fekete serege, akik fekete árnyakként gurultak végig batyuikkal a hajnali utcákon. Ez volt a vénasszonyok forradalma!
S azóta áldom én a vénasszonybeszédet, a szent pletykát, a mindent elsöprő szóbeszédet, aminek a fele sem igaz, s ami mégis mindenképpen, ki tudja, hogyan, de igazabb a tiszta, szabályos igazságnál. Mert vénasszonyok szájára kerülünk mind! S nekem ez az egyetlen reményem: ha egyszer majd por leszek, vénasszony szájára kerülök én is, s aztán majd szállok, csak szállok, vénasszonyszájról vénasszonyszájra…”

(Ex Symposion, 2001/36–37: 88–89)

msmester

2009-04-15, 06:45 AM

Szólások és szállóigék:

SZIGLIGETI EDE, családi nevén SZATHMÁRY JÓZSEF (1814-1878) számos szállóige forrása volt. E szálló igék közül egynéhány csak a színészek között járatos; följegyzésüket azonban szükségesnek vélem. A dolog e részében KASSAI VIDOR volt szíves tanácsadóm - Az 1843. November 25-én színre került Szökött katona I. felvonásában fordul elő a Holnap nem lát engem Milánó (Májland)! - Melyet, akkor szoktunk mondani, mikor elillanni készülünk.
Mikor a színészek valaminek az okára-fokára bukkannak, ezt idézik a Két pisztolyból (1844. március 9.): - Innen kölcsönözte a pisztolyokat? - Ami annyit tesz: ,ez hát a dolog nyitja?'
Ha a színész akár a színpadon, akár az életben elakad, és nem tud szólni, társa ösztökéli: - Adj hangot, Dóci! Ennek az az eredete, hogy Szigligeti: Gitti tragédiájában (első előadása 1845. június 2-án) van két alak: Orbán és Dóci. Történt egyszer, valahol, hogy Dóci megszemélyesítője nem tudván a szerepét, szótlanul állt; mire reá szólt Orbán: Adj hangot Dóci! (Kassai Vidor szíves közlése)
Ballagi Mór: A magyar nyelv teljes szótára (1873) szójárás gyanánt közli: ,adj hangot, Dóci.'
Az 1846. november 10-én színre került Szigligeti Ede: Csikós I. felvonásának változásában mondja a kikosarazott kántor híres - Rózsi megvetlek! - mondását, melyet már szinte gyakrabban emlegetünk, mint aesopusi mese rókájának éretlen szőllejét. A két dolog azonegy helyzetet fejez ki
A Mátyás fiá-ban (1847. május 15.) mondja a vajda: - Ne félts te engem!
Ha színtársulatnak rosszul van dolga, a színészek ezt dúdolják Liliomfi (1849. december 21.) I. felvonásából, egészen vagy részben:
<table width="228" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"> <tbody><tr> <td class="TextFekete14">Szóló:</td> <td class="vastagTextFekete14">Üres a pénztár,</td> </tr> <tr> <td class="TextFekete14">
</td> <td class="vastagTextFekete14">A gázsi nem jár,</td> </tr> <tr> <td class="TextFekete14">
</td> <td class="vastagTextFekete14">Ha nem illik bár,</td> </tr> <tr> <td class="TextFekete14">
</td> <td class="vastagTextFekete14">De szökni kell már,</td> </tr> <tr> <td class="TextFekete14">Együtt:</td> <td class="vastagTextFekete14">Már többet itt</td> </tr> <tr> <td class="TextFekete14">
</td> <td class="vastagTextFekete14">Nincs kredit!</td> </tr> </tbody></table>

Az 1851. március 6-án színre került Nagyapó II. felvonásából vett színész-idézet az - ugy-e, Jakab? - Ezt akkor emlegetik, mikor valakinek az állításában kételkednek. Ugyanis a Nagyapó-ban a földesúr Jakab nevű inasával bizonyíttatja vadász-hazudozásait; Jakab pedig nem csak bizonyítja a füllentéseket, de tódítja is.
Mikor a színész valamely pletykának látszó hírről kérdezi, hogy kitől ered, ha a forrás bizonytalan, azt felelik neki: - az egész világ, meg a hajdú. Az idézet Szigligeti Ede: Cigány népszínművének (1851. december 5.) II. felvonásából.
Részletek - Tóth Béla: Szájrul szájra - magyarság szálló igéi
Az Atheneum Társulat kiadása 1895. Budapest,

forrás:www.szineszkonyvtar.hu (http://www.szineszkonyvtar.hu/contents/imp.htm)

msmester

2009-04-15, 05:03 PM

Veres Péter: Ahogy én látom

... Meg kell értenie mindenkinek, aki a magyar nép nevében és a magyar nép számára kinyitja a száját - és ebben is, mint sok egyébben, az irodalomnak kell élen járni és az alaphangot megütni -, hogy egy nép természetes önfenntartó életösztöne, egy nép természetes, mert történetileg kialakult jogérzete és ízlésvilága nem narodnyikizmus és nem nacionalizmus, hanem társadalmi és politikai valóság.
Az elmúlt hónapok vitái közben néha már úgy látszott, hogy (az irodalom nemzeti egysége) megvalósult. A pártonkívüliek ugyan inkább csak hallgattak, de ezt a hallgatást öncsalás nélkül beleegyezésnek lehet tekinteni. Mindnyájan több szabadságot akarnak, ebben valóban könnyű egyetérteni...
Az írók nyugtalanságait, egymással vagy a politikai vezetéssel való vitáit mindig jó komolyan venni, sőt idejében kell komolyan venni. Ha egy nemzetnek igazi irodalma van - és ez egyben próbatétele is annak, hogy igazi irodalma van-e -, annak mindig meg kell éreznie és meg kell látnia nemcsak a jelen hanem már a holnap igazi problémáit is...
(Irodalmi Ujság, 1956. július 28.)

h_agnes

2009-04-16, 11:15 AM

Őri István: Hogyan lett az igazgyöngyből gyöngyvirág? (http://csicsada.freeblog.hu/files/gy%C3%B6ngyvir%C3%A1g2.jpg)

Úgy, Kedvesem, hogy Isten egyszer régen lejött a földre körülnézni, és eljátszogatott a szép igazgyöngyökkel (mert Isten nagyon kedves, vidám és játékos valaki, nem olyan öreg, nagyszakállú, mogorva alak, ahogyan ábrázolják!). Becézgette, fényesítgette őket, kérdezgette, hogy érzik magukat a földön, de a gyöngyök bizony nem feleltek semmit. Isten gondolkodott egy kicsit, hogy mi lehet ennek a nagy hallgatásnak az oka, s hamarosan rájött: a gyöngyök azért nem szólnak, mert ők csak egyszerű kis gyöngyök, akik nem tudnak növekedni, felmelegedni, mosolyogni, s beszélni sem, mert nincs bennük élet. Fogta hát Isten a gyöngyöket, rájuk emelte szelíd szemeit, életet lehelt beléjük, hogy érezni tudjanak. Majd szétszórta őket a földön és azt mondta nekik: "Szaporodjatok és sokasodjatok! Borítsátok be fényetekkel a mezőket, melegítsétek fel tüzetekkel az emberek szívét, gyönyörködjenek bennetek, szeressen titeket minden élő, erdő-mező vadjai, az ég madarai és az emberek az egész földön." A gyöngyök pedig jó földbe hullottak, ott gyökeret eresztettek, s minden gyöngyből egy-egy szép gyöngyvirág lett Isten és az egész világ örömére. Isten - látván, hogy milyen szépséget alkotott - örömében táncra perdült és így énekelt:

Örülök, ha ragyog a nap
Örülök, ha felhő-borús
Hegyek csúcsa köd-koszorús.
Édes-kedves szép világ,
Gyöngyből lesz a gyöngyvirág!

Villám csapkod, ég morajlik
Dörgő hangja messze hallik
Záporeső, szivárvány
Eső után csalogány
Édes-kedves szép világ,
Gyöngyből lesz a gyöngyvirág!

A gyöngyvirágok Vele énekeltek, csilingelve táncoltak és olyan szépen mosolyogtak, ahogy csak Isten boldog teremtményei tudnak mosolyogni.
Így teremtette Isten a gyöngyvirágot.

Ile57

2009-04-16, 12:54 PM

Miként is véleked(t)ünk a magyar nyelvről ?

Bábeli nyelvzavar. A magyart nehéz megtanulni. A bulvár csorog a médiakanálisbóhttp://1.bp.blogspot.com/_oFSvf-K7GP4/SdTO8IRy0yI/AAAAAAAABWU/OjgWqLS59us/s320/velence_01.jpg (http://1.bp.blogspot.com/_oFSvf-K7GP4/SdTO8IRy0yI/AAAAAAAABWU/OjgWqLS59us/s1600-h/velence_01.jpg)l. A nyelv a központi téma a Trefort-kert magazin legutóbbi számában.
Az ELTE Bölcsészettudományi Kar kulturális és közéleti magazinja minden egyes megjelenését egy központi téma köré rendezi. A II. évfolyam 1. száma a nyelvről, a magyar nyelv és nyelvészet oktatásáról-kutatásáról szól.

A kiadvány meghatározó gondolata a 2008. évben Nobel-díjjal kitüntetett francia író, Jean-Marie Gustave Le Clézio megállapítása, miszerint: „A nyelv az emberiség történetének legkülönösebb találmánya: időben mindent megelőz, s általa mindent megoszthatunk egymással. Nyelv nélkül nem lenne tudomány, technika, jog, művészet, s nem lenne szerelem.”

Kiss Jenő akadémikus a magyar nyelvvel kapcsolatos hiedelmeket, vélekedéseket gyűjtötte össze. Az első a nyelvrokonság kérdése. Az összehasonlító nyelvtudomány bizonyítékai szerint a magyar a finnugor nyelvekkel rokon, ami nem jelenti azt, hogy a magyar antropológiailag (vérségi szempontból) is a finnugor népekkel rokon. „A nyelvész nem állíthatja, hogy a nyelvi rokonság automatikusan vérségit is jelent, és fordítva: az antropológus nem mondhatja, hogy a vérségi rokonság egyúttal a nyelvi atyafiság bizonyítéka.”

A második, nyelvvel kapcsolatos mítosz a magyar nyelv megtanulhatatlansága. A szerző szerint ez a vélekedés már a reformkor óta létezik: hiszen a pozsonyi diétán a délszláv követek azzal az érvvel harcoltak a magyar nyelv terjesztése ellen, hogy az a szláv népek számára megtanulhatatlan. Ez azonban minden bizonnyal tévhit, hiszen a magyart kisgyermekek ezrei-milliói tanulták meg azóta is, nem küszködve az általános és a határozott igeragozás használatával. Sőt nem magyar anyanyelvűek is kiválóan meg tudnak tanulni magyarul.

A harmadik nagy téma az idegen szavak kérdésköre. Itt szintén megoszlanak a vélemények: „egyesek szerint túl sok van a magyarban, mások szerint nem”. Van, aki a nyelv romlása miatt kárhoztatja az idegen szavakat, van, aki szerint az idegen szavak átvételével gazdagodik nyelvünk. Ám „nincs olyan nyelv a világon, amelyben ne volnának idegen (illetve jövevény)szavak”. Ami manapság gondot okozhat (a korábbi nyelvtörténeti korszakok szóátvételeivel szemben): az angol szavak tömeges, intenzív átvétele, hiszen a magyartól eltérő írásmódú és kiejtésű szavak elsajátítása nehézséget jelent az angolul nem tudók számára. A problémát erősíti a funkcionális analfabéták évről évre növekvő száma is. A(z anya)nyelvi veszélytudat az Európai Unióban is közbeszéd tárgya lett: a 2001-es nyelvek éve kapcsán végzett uniós felmérés szerint a megkérdezettek 68 százaléka félti, veszélyben érzi anyanyelvét (a leginkább borúlátók a görögök és a finnek voltak, a maguk 90 százalékos arányával). Mindenképpen érdemes figyelembe venni azonban azt, hogy nem a nyelvek halnak ki, hanem „beszélőik hagyják el, cserélik föl azokat”.

A nyelv pusztulásának rémképe a nyelv romlásával van összefüggésben. Kiss Jenő megállapítja, hogy a nyelvi romlás „nyelvi szerkezettani értelemben értelmezhetetlen. Nincs ugyanis semmi olyan a nyelvekben, amely penészgombaként vagy daganatos sejtként romlásukat, végkifejletként pusztulásukat okozhatná. Bármit veszünk át idegen nyelvekből, azok sem okoznak önmagukban s szerkezettani értelemben nyelvi romlást. [...] A nyelvhasználat durvulása - bármennyire rossz is adott esetben a véleményünk erről - megint csak nem okoz nyelvromlást a szónak szerkezettani értelmében.” Mi az, ami miatt félthetjük mégis nyelvünket? Az, hogy csökken használhatósága, „piaci értéke”: vagyis bizonyos (szak)területeken az anyanyelv szókészlete, frazeológiája nem bővül kellő mértékben, így az a nyelv korlátozott használatú lesz. Márpedig a versenyképes gondolkodáshoz magas teljesítőképességű nyelv szükséges. „Ha félelemre nincs is ok, az éberség mindenképpen indokolt” (De Swaan). Egy dolog azonban bizonyos: „a magyar nyelv jövője a magyar anyanyelvűek kezében van, senki más nem felelős érte”.

Forrás: (szki) e-nyelv.hu

Ile57

2009-04-16, 01:59 PM

Boldogasszony Anyánk (magyar egyházi himnusz)

Boldogasszony, Anyánk, régi nagy Pátronánk,
nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk:http://1.bp.blogspot.com/_oFSvf-K7GP4/SW9uIRrO2nI/AAAAAAAAAyQ/DJRrns-VQtI/s320/klap.JPG (http://1.bp.blogspot.com/_oFSvf-K7GP4/SW9uIRrO2nI/AAAAAAAAAyQ/DJRrns-VQtI/s1600-h/klap.JPG)
Magyarországról, édes hazánkról,
ne feledkezzél el szegény magyarokról.

Ó Atyaistennek kedves, szép leánya,
Krisztus Jézus anyja, Szentlélek mátkája!
Magyarországról, édes hazánkról,
ne feledkezzél el szegény magyarokról.

Nyisd fel az egeket sok kiáltásunkra,
anyai palástod fordítsd oltalmunkra!
Magyarországról, édes hazánkról,
ne feledkezzél el szegény magyarokról.

Kegyes szemeiddel, tekintsd meg népedet,
segéljed áldásra magyar nemzetedet.
Magyarországról, édes hazánkról,
ne feledkezzél el szegény magyarokról.

Sírnak és zokognak árváknak szívei
hazánk pusztulásán s özvegyek lelkei.
Magyarországról, édes hazánkról,
ne feledkezzél el szegény magyarokról.

Boldogasszony, Anyánk, régi nagy Pátronánk,
nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk:
Magyarországról, édes hazánkról,
ne feledkezzél meg szegény magyarokról.

Ile57

2009-04-16, 03:30 PM

<TABLE class=fejsablon id=fejsablon><TBODY><TR><TD class=fejsablon_cim>Az Igazság és Hamisság
szerző: Gyulai Pál (http://hu.wikisource.org/wiki/Szerz%C5%91:Gyulai_P%C3%A1l)</TD><TD class=fejsablon_kovetkezo></TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=fejsablon_megjegyzes><TBODY><TR><TD>1861</TD></TR></TBODY></TABLE>

Allegória

Elindul az Igazság,
Vele megy a Hamisság,
Édes testvér mindkettő,
Miért, tudj' a teremtő.

Anyjok varrt két tarisznyát,
Sütött nekik pogácsát,
Mindeniknek huszat szánt,
S betarisznyált egyaránt.

Ehetnék a Hamisság:
"Hallod-e te Igazság,
A tiedből ennénk tán,
Az enyémből azután?"

"Jó lesz, jó lesz, együnk hát!"
Megkezdik a pogácsát,
S míg benne tart, egy hétig,
Morzsolgatják mindétig.

Ehetnék az Igazság:
"Hallod-e te Hamisság,
Amint mondád, rendre jár,
A tiedből együnk már?"

Egész nap hijába kér,
Nem ad neki a testvér;
"Mégis adok jó áron,
Ha a füled' levágom."

Le is vágja a fülét,
Másnap ismét a kezét,
Azután meg a lábát,
S úgy ád egy-egy pogácsát.

Végre szemét szúrja ki,
Vakon, bénán vezeti:
Az Igazság ráállott -
Igy járják a világot.

Ile57

2009-04-16, 03:34 PM

<TABLE width="100%" border=0><TBODY><TR><TD width="100%">Arany János:

NÉMA BÚ

</TD><TD>[/URL]</TD><TD> </TD><TD>[URL="http://mek.niif.hu/00500/00597/html/index.htm"] (http://mek.niif.hu/00500/00597/html/v1853-64.htm)</TD></TR></TBODY></TABLE>
Halnak, halnak,
Egyre halnak,
Színe, lángja a magyarnak.
Itt is egy név,
Ott is egy név,
Hányat elvisz minden egy év.

S aki még él,
Minden névnél
Összerezzen, búsan, árván:
Mint a néma
Lomblevél, ha
Egy-egy társa hull le sárgán. -
(1856 márc.)

estfen

2009-04-16, 04:28 PM

VARGA CSABA

AZ ŐSNYELV TITKAIBÓL

Mottó: Mi már akkor is magyarul beszéltünk itt a Kárpát-medencében, amikor azt még nem nevezték magyarnak.

1. FÜG

A füge függ, bármelyik nyelven is mondják: angol ‘fig’, francia ‘figue’, dán ‘fige’, német ‘feige’, héber ’fagg’ (lásd: függ). Latin ’figo’=függeszt, ‘ficus’=füge, fügöly, ‘defigo’= felfüggeszt, ‘ficósus’=fügölyös. Lásd ehhez a függőleges szó felépítését: füg, fügöly, fügölyeg, fügölyeges>függőleges. A füg-öt régen fig-nek ejtettük: fige, figés, tehát ez a régebbi i-s változatunk terjedt el a nagyvilágban. Füg hangsúlyozott g-vel ejtve lesz figg, függ. A csúf fika is függ, akár a függő a fülben, avagy a függöny a karnison. Füg ty-vel ejtve: fity, fityeg, fityma, fityula. Innen az, hogy a hüvelykujjnak a mutatóujj és középső ujj közüli kidugása egyaránt lehet fityisz is és füge is: íme, nyelvünk pontosan emlékezik mindenre a múltjából, ha mi magunk már nem is. Ógörög ’fukofantosz’= fügét mutat, értsd kötözködő. (Ez az összetett ógörög kori szavunk f>b hangmódosulással ma is használatos: bakafántos). Angol ’fig’: fügefa, ’fico’: fügemutatás. A fik, fig, füg, függ szó pontosabban megérthető a régi képpel, eredeti értelmével: fog=megköt, szorít, tart. S így már megértjük, hogy miért lehet egyaránt fogós a kérdés is és a széklet is! E magyar fog szót-képet tartalmazza pl. az ógörög ‘pogkakosz’ is, melyben f>p hangváltással ’pog’=fog, ’kakosz’=kaka (lám, ez a szavunk is megvan még), s e két szó együtt: ‘fogkakosz’=székrekedés, de rettenetes jelentése is van, ami azt hiszem érthető. Ez a görög kori kifejezésünk egésze is meg van még, csak már kissé bő lére eresztettük. Például amikor a doktor néni valamilyen szert ajánl a kicsi hasmenésére, ezt mondja: „ez majd megfogja a kicsi székletét”. (Ma e fog-ot a „szorulás” fejezi ki, lásd fog=szorít, tart.) Ám a szánkban is ott fehérlik a fog, mert hogy szintén: szorít, tart, megköt, mint a harapófogó, de a valamit elkapó kéz is fog, és a festék is fog (régen nem voltak szófajok, ezek a romlás virágai), továbbá fogalom: megfogott, pontosabban „fogjul ejtett”. Aztán még: fogoly, fogda, fogat, fogad, fogas, fogás, kifogás, függelem, független stb. A fogból lágyan ejtett g-vel a fagy is: „– Ma fogós az idő“, azaz fog=fagy van. A lényeg itt is látszik: „megfagyott (megdermedt=megkötött) a vér az ereimben”. Ősgörög ’paga’, ógörög ’pagosz’ egyaránt=fagy (lásd a már említett f>p hangváltást és g>gy lágyulást, tehát mai kiejtéssel ezek: fagya, fagyosz).

fog, füg, fig, fic (ejtsd: fik), fik, fiksz, fuko,

pog, pag, fagg, függ, feig, fagy, fegy, fity

egyetlenegy ősi szavunk ez – tizenöt féle kiejtéssel

Máris ajánlom, tessék l á t n i : mert a végtelen régiségben látványa alapján neveztünk meg mindent. Aki ráérez a „szólátás“ ízére, csodálatos szellemi világba lát bele. „A kőkor szava: kép”.

msmester

2009-04-16, 06:14 PM

NAGYSZÉKELY ISTVÁN:

Szuburbánus dekameron (részlet)

"Látyátuk feleim szümtükvel, mic vogmuc? Isa por és homu vogmuc. Mennyi milosztban termtüvé miü Isemükü Ádámot és Évoát, s odutta vola nekik pardisumot házoá." Erő van a sorokban. Hit van a szavakban, és egy letűnt világ lenyomata. Erősebben őrzi, mint a templom fala a freskókat, a márvány a szobrász képzeletét. S büszkén mondhatjuk: ez a világ még mindig a miénk. Mindenkié, aki Balassi, Kazinczy, Ady, Móricz nyelvét beszéli. Bennünk létezik, mint az embrióban az anya, a nagyapa, és az összes felmenő. Mi tápláljuk, mi éltetjük, mert addig létezik, amíg a sajátunknak valljuk, és büszkék vagyunk rá. A szuggesztív szavak az Isten házát idézik, a hitet, azt az öröklétet, amit a megszülető csecsemő ígér a nemzetnek. Irodalom ez a javából. A zsigereinkben lappang, belőle merítkezünk, ha hitre, ha a jövő bizonyosságára van szükségünk. Mert a szavak, a szép nyelv hordozzák a nemzet jövőjét. Ősi erővel törnek elő a félig már érthetetlen szavak, mert a nyelv fejlődik, akárcsak az ország. Megmutatja, merre, hova tartunk. És ezt a terhet évszázadokon át hordozták, akik a magyar nyelvet művelik. Ők a navigátorok a századok tengerén, megannyi Sarkcsillag.

Ile57

2009-04-17, 08:41 AM

„Én részemről egész életemben minden téren, mindenkor és minden módon egy célt fogok szolgálni: a magyar nemzet... javát”. (Bartók Béla)

estfen

2009-04-17, 03:49 PM

Varga Csaba

AZ ŐSNYELV TITKAIBÓL
Mottó: Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke. (Ove Berglund svéd orvos és műfordító, Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)

2. BOG

Az alapgyök: bo=”ívesre hajló”. Egyik bővítménye: bo-og, ez összevontan ejtve: bog. A benne rejlő kép: „csomódad, dudoros, íves hajlású valami” (Pl. német: ’bogen’, ’bug’= görbület). Ez ősképből a bogos, bogáncs, boglya, boglár, buga, fordítva guba. A bogár és a bagoly is bog. Dudoros oldaláról neveztetett el a bögre és a bogrács is. A bog lágyan, gy-vel is ejthető: bogyó, bögyörő, bögy, bugyor, bugyelláris, bugyog, buggyos, bugyi, bugyolál. A forrásban lévő vízben pl. sok kis „buggy” keletkezik, lásd bugyogó víz, de a ruhadarab is bugyogó, mert azonos a kép. E bog gyökből az angol ’bug’=bogár, ’bag’= bugyor (zacskó), svéd ’bagg’. A gy helyett ty is ejthető: bütyök, batyú (pl. a túrós batyú is), butykos, minek alapjából a ’butelia’. Német ’Bugt’=bütyök. A b m-vé is válhat: batyú>motyó, bögyörő>mogyoró, bog>mag. A gyök végén ny is lehet: mony a tojás is és a here is, mert bogy mindkettő. Érdekes még a bodza szó is: a bogyózó szó összevontan ejtve.
A b-t p-nek ejtve adódik a bog-ból a pog, innen a pogácsa (bog-ács), német: ’pack’, mert bog, bugyor ez is, ahogy a pacal, a pocak, a pók és a poggyász is. Az angol ’baggy’= bugy, bugyor, a ’baggage’ pedig szintén magyar, a poggyász b>p változata. Ugyanez a francia ’bagot’, ’bagage’= poggyász is.
A bog szó zöngétlenül ejtjve: bok, buk, bek, bék. Innen az egyaránt bogot jelentő bokor és bokréta. Német ’Bukett’: bokréta. A kócos gyereket, s a pulit is bogossága miatt nevezzük így: buksi. De a boka is bog, továbbá latin: ’bacca’=bogyó, ’baccátus’=„gyönggyel ékesített”, értsd: bogyós. Francia ’bacciforme’: bog, bogyó formájú. De a béklyó is bog (boglyó, bogol).
Ám mi köze lehet egymáshoz az egyazon gyökű béklyónak és békének?
Aki lát, hamar rájön. Mert nem csak a béklyó, hanem a béke is bog: amit megkötöttünk. Kötés. A frigyet, a szövetséget, a szerződést is kötjük. Ez a csomó a bog>bok, bék. Hun ’bek’=békés. E bék(e) szavunk b>p módosulattal: olasz ’pace’, angol ’peace’, szláv ’pokoj’, latin ’pax’, franczia ’paix’. (Az x úgy kerül ide, ahogy pl. a fog=fig, illetve pl. szék (pl. székely) szavakba is: ’fix’, ’szax’.)

Bog, bag, bagh, bug, bugy, bogy, begy, bögy, bigy, bek, bék bok, buk, bacc, pog,

pok, pók, poc, pac(e), pax, paix, pogy, poggy, baty, but, buty, moty, müty, mogy, mony

egyetlenegy ősi szavunk ez – harminc féle kiejtéssel.

Látjuk itt is: a szó változik, a kép marad.
Aki meglátja ugyanazt az egyetlen közös képet, a bog-ot a boglya és a bagoly, a bokréta és a béke, a pók és a pax, a pogácsa és a boka, a bögre és a bogár stb. szavakban, s ezekben együtt is, már kezd belelátni a ma magyarnak nevezett ősnyelv, az egykori világnyelv csodálatos szellemi mélységeibe.

alberth

2009-04-17, 04:23 PM

http://www.hortusnaturaehotels.hu/club-hotel-hortobagy/gallery/normal/20060921-152259.JPG

Magyarságtudat

A nagyvilág mi mindent rejteget,
e földön élsz, nézd mennyi gazdagság!
Bármerre mész, vannak nagy hegyek,
várnak reád árnyas pálmafák.

Bejárhatod a földet mindenütt,
vannak ahol a népek gazdagok.
Bármerre mész, valami szíven üt,
mert érzed azt -, Én magyar vagyok!

Hazát cserélsz, de származást sosem,
Magyarország örök otthonod.
Beszélhetsz te idegen nyelveken,
mégis tudod -, Én magyar vagyok!

E kis sziget a népek tengerén,
ímé e hely ahol a föld magyar.
Erős gyökér az éltető remény,
nem tépi el egy végzetes vihar!

Itt mindent véd az ősök szelleme,
Tisza, Duna lásd összetartanak.
A rónaság, délibáb képzete,
e csend üzen, és nem a nagy szavak...

Magyarország, nekünk a nagyvilág,
itthon vagyunk igazán boldogok.
Bárhol élünk, itt van a mi hazánk,
egy az igénk -, hogy Én magyar vagyok!

Debrecen, 2009. 04. 17.

msmester

2009-04-17, 06:17 PM

Bendek Marcell: Irodalmi hármaskönyv

-részlet-

I. RÉSZ: KIS KÖNYV A VERSRŐL - A költői nyelv

A költői kifejezés egyetlen eszköze: a nyelv. Természetesen: az anyanyelv.

Az irodalomtörténet ismer olyan korszakokat, amikor ezt nem találták olyan természetesnek. Az ókor végétől az egész középkoron át s elvétve még később is, a legkülönbözőbb nemzetiségű papi emberek ezrével írták a latin nyelvű vallásos énekeket. Romlott latin nyelv volt ez, s a latinság megkopott szövetén át-átcsillant a még kezdetleges állapotban lévő anyanyelvek egynémely „barbarizmusa”. A reneszánsz idején ugyancsak különböző anyanyelvű humanista költők igyekeztek Vergilius és Horatius latin nyelvét feltámasztani. Akadtak, bár ritkábban, Homérosz nyelvén verselő költők is. (A latinul verselő humanisták közt nevezetes volt a magyar Janus Pannonius – Csezmiczei János a XV. században; a göröggel a humanisták egy kései utóda, Ungárnémeti Tóth László próbálkozott meg a XIX. század elején.) Egészen kivételesen akadtak modern költők is, akik több nyelven verseltek egyforma tökéletességgel, pl. az angol Swinburne franciául és latin nyelven is.

Ezek a kivételek azonban nem döntik meg a szabályt. A költői mű kifogyhatatlan erejű tápláló forrása mégis csak az anyanyelv lehet. Kellő tudással utánozhatjuk Vergiliust vagy Horatiust, de nem merhetünk az ő nyelvükön olyan szót vagy fordulatot használni, amelyet műveikből nem ismerünk. Egyéni érzésünket csak azon a nyelven fejezhetjük ki, amelyet bizonyos határokon belül szabadon formálhatunk. Ezeket a határokat a nyelv szelleme szabja meg, de ez a szellem a miénk is, benne élünk és bennünk él, amióta első szavunkat elgügyögtük. Figyelmeztető hangja tüstént megszólal, ha véteni találunk ellene. Ezt a biztonságot – amely nélkül pedig egyéni stílus ki nem fejlődhetik – a legalaposabban megtanult idegen nyelv sem adhatja meg. Életünk hangulatának színe, íze, zamata az anyanyelvben van. Nem kell költőnek lenni, hogy ezt megérezzük. A szavakhoz – akár tudatában vagyunk ennek, akár nem – emlékek, hangulatok, képek, eszmetársítások tapadnak, s ezek színezik, gazdagítják mindennapi beszédünket. Mily szegényes ehhez képest idegen nyelvű társalgásunk, ha még oly „perfektül” beszélünk is az illető nyelven. Ha az átlagember számára is ily sokat jelent az anyanyelv, mit mondjon róla a költő?

Kosztolányi Dezső, a magyar nyelv egyik nagy művésze és őszinte rajongója ezt mondta:
„Az a tény, hogy anyanyelvem magyar és magyarul beszélek, gondolkodom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható… Mélyen bennem van, a vérem cseppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként. Ebben az egyedülvaló életben csak így nyilatkozhatom meg igazán…

Kívüle vannak más nyelvek is. Ezeket jobbára ismerem. Sokat eléggé jól tudok… Csak anyanyelvemen lehetek igazán én. Ennek mélységes mélyéből buzognak fel az öntudatlan sikolyok, a versek… Itt a szavakról olyan régi emlékképeim vannak, mint magukról a tárgyakról. Itt a fogalmak s azok jelei végzetesen s elválaszthatatlanul összeolvadnak.”

A kifejezésnek ezt az egyetlen, mással nem pótolható eszközét a családi körön kezdve az egyre táguló emberi közösségtől kapja a költő is, mint mi mindnyájan, de rá fokozottabb felelősség nehezedik, amikor ezzel a kinccsel gazdálkodni kezd.

Mi a különbség a költői nyelv és a hétköznapok nyelve közt? Gondoljuk meg: a költő ugyanazokkal a szavakkal, szókötésekkel és szólásmódokkal él, mint honfitársai. Teremthet egy-egy új szót, felidézhet régieket, megpróbálhatja szűkebb hazájának egy-egy tájszavát bevinni az irodalomba, de a nyelv gazdagításának ilyen eszközeivel csak óvatosan élhet, ha azt akarja, meg megértsék. Van költő, aki tudatosan a legegyszerűbb, leghétköznapibb szavakhoz ragaszkodik (Petőfi, József Attila), van, aki a magyar nyelv egész gazdag kincstárát felhasználja (Arany, Ady), és van, aki a legsúlyosabb, leghangzatosabb szavakat és kifejezéseket válogatja össze (Berzsenyi, Vörösmarty, Vajda) – de egyik sem lép és nem is léphet ki a közösség nyelvének határai közül.

A szókincs, amelyet a költő felhasznál, egyéni természete mellett függ a kor ízlésétől és az uralkodó irodalmi iránytól. Ezzel számolnunk kell majd, amikor a költő írásmódját, stílusát elemezni próbáljuk. Petőfinek vannak szavai, amelyeket Kölcsey szentségtörésnek tartott volna versbe foglalni. Ebből az következik, hogy minden költő nyelvét, stílusát a maga korának követelései szerint kell megítélnünk. Ezeket ismerve mérhetjük csak fel Petőfi vagy Arany nyelvi újításainak jelentőségét.

Hogyan használja fel a költő a mindenkivel közös anyagot, a nyelvet, a szókincset? Kezdjük ezt a kutatást a legelején: a szavak megválasztásánál. Ma nincs szó válogatásról olyan értelemben, mint a klasszicizáló korokban volt, a költőnek rendelkezésére áll az egész szótár. Annál nehezebb a dolga: közhasználatú szavakat kell kiválogatnia és elhelyeznie, hogy ezek a szavak őt fejezzék ki, s a maguk helyén új és jelentőséget nyerjenek.

A nyelvtan szófajoknak nevezi a szavakat, ha nincs tekintettel a mondatban játszott szerepükre. A költő egyéni szóhasználata szempontjából legérdekesebb a melléknév (a mondatban: jelző) és az ige (a mondatban: állítmány).

Ile57

2009-04-18, 01:15 PM

Nyugat (http://epa.oszk.hu/00000/00022/index.html) · / · <! a href="../tart/12959.htm" target="toc"><! a href="../tart/12959.htm" target="toc">1925 · / · <! a href="../tart/13295.htm" target="toc"><! a href="../tart/13295.htm" target="toc">1925. 14-15. szám

Kodolányi János: Pillangó
(Móricz Zsigmond könyve)

RÉSZLET

.........Maga a Pillangó Móricz Zsigmond egyik legtökéletesebb írói alkotása. Ezt a kristálytiszta formát, logikus, szoros zártságot, ezt a szuggesztív hangot s vérrel-telítettséget ma senki se tudja utána csinálni Magyarországon, vagy ha tudná is, csak utána tudná csinálni. Míg régebbi regényeiben a kompozícióba itt-ott rések, sőt zuhanások kerültek, különösen a regények befejezése körül, - még egy nagyon kicsit a Tündérkertbe is - addig ez a könyv semmi ilyen rést, egyenetlenséget, elhajlást nem mutat. Egy egész ez a könyv, a nagy sziklából, - a magyar életből - egyetlen markolással letörve, sehol semmi elporlódás, vagy karcolás rajta, élei metszők, formája zárt, kristály, homogén.
Pedig nagyon érdekes megfigyelni, hogy a debreceni nyelv édességének és ritmusának ez az utolérhetetlen ismerője, sőt vérében hordozója, milyen önkényesen bánik el a nyelvvel. Nincsenek skurupulusai. Nem ismer nyelvtant és szabályokat. Belső törvényei szerint kezeli nyelvét s ezek előtt a belső törvények előtt nem adatik számára szentség. Nem emlékszem, hogy Móricz Zsigmond nyelvének erre a vonására rámutatott volna valaki, talán azért, mert azt hiszik, hogy Móricz Zsigmond számára a hiúság Achilles-sarka a nyelv. De nézze meg valaki egészen közelről a mondatait, különösképpen a Pillangóbeli mondatait s nekem fog igazat adni. Móricz Zsigmond már a Sáraranyban úgy hajigálta ki magából a szavakat, hogy a magyar nyelvtan minden derék tanárát elrémítette vele. Emlékszem, fiatal fiú koromban apám házába hivatalos, minisztériumbeli emberek érkeztek, akik vacsora alatt a dúsan terített asztalnál nem győzték az akkor forradalmi harcait vívó Móricz Zsigmond nyelvét ócsárolni, gúnyolni, csepülni s rá pereátot kiabálni. Akkor találkoztam először életemben evvel az íróval s azóta se feledtem el a darázszúgást, melyet falusi otthonunkban a pesti urak ajkán okozott. De amint igazuk van a tanár uraknak, éppen úgy nincs is igazuk, mert Móricz Zsigmond éppen azzal teszi nyelvét szuggesztívvé, éppen azáltal kelti az erő benyomását, hogy megkérgesedett nyelvformáinkat szuverén gondatlansággal és oda sem hederítéssel halomra dönti. Belső logikája aztán ennek a nyelvnek, amely tolla alól kikerül, kérlelhetetlenül magyar és szigorú. Kifordítja a nyelvet és mégis az marad, ami volt: ízes, erős, illatos, pontos alföldi magyar nyelv. Ezt utána csinálni se lehet soha. Ez aztán az ő speciális, elrabolhatatlan eszközei közé tartozik.
Példát is idézek, csak egyetlen-egyet. Amikor Zsuzsika megérti, hogy a kapuban kérdezősködő esett, bozontos, rongyos vándorember tulajdonképpen az ő tulajdon, orosz fogságba esett bátyja, beszalad a hírrel anyjához. Ez a mondat Móricz ajakán így hangzik:
- Andris, Andris! - kiáltotta Zsuzsika sikoltva, tenyerét csapkodva, szélfogó szíve buggyantan és vissza ki.
Tele van Móricz Zsigmond stílusa erotikummal. Pogány stílus. Szaga van, íze és simasága, vagy érdessége. Bujkál mögötte a vérkeringés, a fák nedve. Néha aztán olyan durván üt meg egy-egy szava, hogy már-már szemérmetlennek gondolnánk ezt az írásmódot, ha nem lenne csupán pogány őszinteség és az állati lét boldog, kacagó szeretet. Mikor Zsuzsika sétál a szíve Jóskájával, úgy érzi, elered benne minden nedvesség. Móricz Zsigmond egy időben tökéletes kis serdülő parasztlány tud lenni s fű-fa is, meg kamasz legény is, aki élire rakja a régi vásznakat, a tojást megolvassa s a tulajdon urát is éhezteti. Mindezt érezteti az ő stílusa. Le stil est méme l'homme, de ebben az esetben le stil est tout.
Csodálatos szavaival és mondat szerkesztésével pillanatok alatt vési a profilokat. Érezzük az embereit. Ez már nem művészet, ez már megérthetetlenség.
Egy-egy odavetett jelzője, igéje, a freudizmus ábécéje lehetne. Ösztönök, tudatalatti misztikus mélységek nyílnak meg pillanatról-pillanatra előttünk, szinte úgy jelenik meg itt Móricz Zsigmond, mint a Kentauroszok: félig állati testtel. Átáramlanak rajta az állati élet rezdülései. S vibráló érzékeny nyelve azonnal lerögzíti őket. Ebben a Pillangó című idillben különösen remekel ilyen hajlandósága. Ennél tökéletesebb finomságúvá tenni az ösztönök játékának lerögzítését nem is lehet. De Móricznak még van ezenfelül egy nagy ereje: dialógusainak páratlan egyéniesítő elevensége és pontossága.
A stílusról előbb szóltunk, mert itt van Móricz csodálatos szelencéjének a nyitja. Amik és akik ebből a nyelvvel kinyitott szelencéből elősürögnek: jó debreceni ismerőseink egytől-egyig. A boszorkányos kis Zsuzsi lány típusa minden egyénisége mellett is a cinikus, szerelmében élő s szerelméért azonnal gyilkolni is tudó asszonynak. Ami férfi-erkölcsi világrendünkön túlnőtt, kozmikus etikai rend elgázoló hatalma dübörög át ezen a törékeny, begyes, jó szagú kis lányon. A kis buta asszony hatalma mozdul benne, a buta, szűkagyú, csinos, követelő és hiú asszonyé, aki mihelyt megjelenik valahol, elég súlyossá és fontossá válik ahhoz, hogy minden körülötte forogjon. Félelmetes ez a kis lány. Ennek a kezében emberi sorsok pihegnek, mint az elfogott pillangó sorsa: akármikor leveheti a fejét, ha akarja. Megmérgezi Jóskát, mint a szúnyog, mely szúrásával égő váltólázakat olt ez emberbe. S van még egy-két gyilkos igazsággal, de szeretettel megírt ember és asszony. Mert Móricz Zsigmond centrális gondolata mindenütt a pogány Erósz, az állatisten eszméje: a nemek kettőségének, különváltságának következménye, a harc, a foggal-körömmel birtokbavétel, még a vénasszonyokban is megmutatkozik. Ha aztán az asszony nem tud többé hatalmat gyakorolni a férfi fölött, meghal. Nincs. Nem létezik. Ilyen meghalt, lagymatag, kiégett asszony a mérnökné ebben a könyvben.
Hatalom, párzás, birtoklás, üzekedés, ösztönélet...
Van a könyvben egy szerencsétlen flótás, egy suszter, aki feleségül akarja venni a Jóskájával mindenféle bonyodalmakba keveredett Zsuzsikát. Ez a figura az egyetlen, amelyet nem szeretettel, nem a mindenkinek egyenlő mértékkel mérő írói igazságossággal írtak meg. Erre a szétmálló, szétfolyó, erőtlen ajándékokkal próbálkozó szolgalelkű, férfiatlan és mazna férfira féltékeny Móricz Zsigmond. Félti tőle Zsuzsikát. Utálja. Lenézi. Nincs egyetlen megértő pillantása számára. S itt, ezen a figurán keresztül bújik ki a könyv lírája. Itt villan ki, hogy mennyire szívügye ez a könyv írójának. Mennyire az övé ez a kis buta, kecses-begyes, érzékeny, hiú kis lány, mennyire férfi, pogány férfi ebben a könyvében Móricz. Itt öklel ki a vad bölény zordon fejével a lapok közül. Ahogy körülcsókolja művészetével Zsuzsikát s ahogy eltiporja, elbömböli közeléből a másik ványadt, sóvárgó, csurgó hímet. Ez a vonás a könyv legmegmutatóbb, legálcázatlanabb, leglíraibb oldala.
Ezekben a sorokban iparkodtam őszintén megmondani a Pillangóval kapcsolatban olyasmiket is, amelyekről gondoltam, hogy hozzájárulnak Móricz Zsigmond végső arculatának kivevéséhez. Egy bizonyos: ebben a könyvében hosszú idők óta olyan írásművet alkotott, amely fenntartás nélkül, gyónásszerűen mutatja meg írója belső mozdulásait s mind élesebben kialakuló tiszta, pogány arculatát. Ezért a Pillangó az én szememben inkább azért értékes, mert soha nem érzett közelébe juttatott egy erős, világosan és szabadon kiélt egyéniségnek, amely leigázó szuggesztivitásában és nyíltságának hatalmában feledhetetlen az emberszerető és embert csodáló ember számára, nem pedig azért, mert avval akar vigasztalni, ami éppen elszomorít: hogy hiába minden észtorna és fejtetőre vagy talpra állított próbálkozás a világok eme legrosszabbikának megváltatására, vagy kiépítésére: maradnak az örökké egy, örökké uralkodó, örökké újratermelődő ösztönök, a világ egyetemes alapjai.
Tündérkert az egyik pólus, a Pillangó a másik. Amaz objektív tragédiája az emberi álmoknak, ez meg kedves szubjektív idillje a vigasztaló Erósz-istennek. Amaz keresztény könyv ízig-vérig. Sőt keresztyén. Ez pedig tiszta és kacagó pogány könyv.
Csodálatos, hogy a Csonka Templom, melyet most le kell bontani, éppen Debrecenben van, mintegy szimbóluma foglalván a magyar kultúra két ellentétes sarkát. S csodálatos, az egyszerű dolgok csodálatossága, hogy a Tündérkert is, a Pillangó is éppen alföldi író: Móricz Zsigmond tollából került a magyar irodalom értékei közé. A magyar Problémák Könyve és a magyar Problémátlanságok Könyve.
A kettőt egységbe: szimbólumba foglalni egy műben: ez lesz a jövendő magyar zseni dolga. S egyben ez fogja megoldani a magyar kultúra kétsarkú, tragikus szétágazódásának problémáját is. Akkor lesz végképp megadva a magyarság hivatása az európai nagy-nagy társtalanságban, az egyetemes emberi kultúra kellős közepén. Ezer éven át nem sikerült ez az összefoglalás. Talán sikerül a második évezredben. Mert ha nem, akkor elpusztulunk.
<SCRIPT language=JavaScript>http://audit.median.hu/cgi-bin/track.cgi?uc=11393035043516&dc=1&ui='+same+' ');//--></SCRIPT>http://audit.median.hu/cgi-bin/track.cgi?uc=11393035043516&dc=1&ui=34726@welid=1240074142000A509804 <NOSCRIPT>http://audit.median.hu/cgi-bin/track.cgi?uc=11393035043516&dc=1</NOSCRIPT>

gyon

2009-04-18, 02:37 PM

,, Minden nemzet fő kincse a nyelve.
Bármit elveszthet visszaszerezheti,
De ha nyelvét elveszti,
Isten se adja vissza többé.''(Gárdonyi Géza)

Ile57

2009-04-18, 03:01 PM

Horváth Sándor:
MINDIG EGYÜTT

Mindig együtt az idővel:
Növekedjék! mert halhatatlan
Múltja nyelvét őrzi e nép -
Jelenben él és Jövőbe néz,
De hűségben egy akarattal
Vallja régi nagy hírét!

Őrzi István Király Jobbját,
Palástját, Jogarát, Kardját;
Szent László arcával a Hermát,
A Szent Koronát, Ország-almát.

Őrzi Mátyás Igazságát,
S annyi híresen szép legendát
Fényes szemmel vallat, míg él,
Ki igaz magyar e sártekén.

Dicsőséggel, oly sok évig
Vigyázták az ősi népet,
Megóvták az élet-lángot
Harcban forgó nagy Királyok

Mindig együtt az idővel:
Fényeskedjék, halhatatlan
Magyar hazánk felmagasztalt,
Kincseknél is drágább éke:
A honfoglalók öröksége.

Köszönet! Százszor is köszönet!
Hogy elviseltétek a terhet,
Mikor már senki nem segített!
S mert szívében élt még a nemzet;

Óvtátok a megszenvedett
Magyar szó szép igazságát,
S az évszázados vész után
Az újrakezdés olajágát.

Ünnep van ma. Nagy-nagy ünnep:
Nemzetünk születése napja,
Adjátok át az örömet,
Mint gyermekének édesanyja!

Mondjátok el mindenkinek!
Megfogyva, de él a nemzet!
Az utódoknak megóvtátok
Az egyre fogyó kis országot,

S lélekben a délibábos
Álmokban is vágyva, vágyott,
Mindig dicső, mindig bátor,
Ezeréves
Szent-Istváni királyságot.

Ile57

2009-04-18, 03:08 PM

Horváth Sándor:
NE FELEDD!

Ez a nyelv – maga az igazság:
Megtalált Haza és Szabadság!

Ne féltsd egy gyöngyödet, a nyelvet!
Eddig bárki bírta: magyarrá lett.

De soha ne hagyd el testvéredet -
A székelységet, - a magyar lelket!

Így végződjék minden ünnep,
Ami szép volt, még szebbé lesz.

estfen

2009-04-18, 05:23 PM

Varga Csaba

AZ ŐSNYELV TITKAIBÓL
Mottó: /…/ a magyar nyelv tán az egész óvilág nyelveinek gyökere és anyja. (Berzsenyi Dániel.)

3. KAP

A Czuczor-Fogarasi szótárban: „kap igében alapfogalom a távol tárgy utáni nyulás, hajlás, görbülés, e szerént tiszta eleme a hajlást, görbülést jelentő ka”. Például kapó, elkap, felkap, kapkod, kapos=kapdos, kapaszkodó, kaptató, de kézzel is, lábbal is egyaránt kaphatni: kaptat, kapálódzik. Latin (latin c=magyar k) ’capto’=kapkod, ’capio’=kapás, fogás. Angol ’capture’=elkap (lásd alább: kaptár). Kap magas hangrendben kep, pl. kepeszt. A kap szót hallván tehát egy kis börleszk filmecskét kell látnunk magunk előtt: valaki kap, kapkod valami után, ugyanúgy, mint pl. zuhanyozás közben Chaplinként kaposunk a levegőbe röppent szappan után. Ha sikerül elcsípni, akkor elkaptuk, ha nem, akkor hosszan kapkodunk utána. Így már könnyen megérthető a „túlkapás” szó is. A szép lány is kapós. Kapkodnak, kepesztenek utána.
„Kapóra jön”: könnyen elkapható. „Összekaptak”, „rajta kapták”, „kikapni a kezéből”, „kapva kapni” valamin, „észbe kap”. A pecázó is a kapást várja. Latin ’captio’=kapás, francia ’captiver’=rabbá tesz, azaz elkap.
Érdekes a kapzsi szavunk. Ez a régi kaposi szó összevontan ejtett alakja. Az az ember kapzsi (kaposi), aki igyekszik mindent elkapni, megkaparintani maga számára, kapos minden után. Latin ’capesso’=kaposó, ’captátor’=”szenvedélyesen kapos valami után”.
Amivel a méhrajt elkapják, az a: kaptár, spanyolban ugyanez: ’captar’.
Nem csak a méhrajt, a gondolatot is kapossuk. Aki kezd érteni valamit, az „kapossa már”. Madárlátta szavunkkal: kapisgálja. Olasz ’capire’=ért. Német ’kapieren’=felfog, ésszel felér. A „képes rá”, is azt jelenti, hogy sikeres, jó kapó: könnyen felfogja, elkapja a lényeget. Ez a hasznos tulajdonság a „képesség”. Angol, francia ’capable’=képes valamire, spanyol ’captación’=felfogás. Latin ’capax’=képes, török ’kábil’ = lehetõ.
A Czuczor-Fogarasi szótárban: „KAPAT, /…/ kapni vagyis fogni parancsol”. Például elkapat. Tehát két valami összekapcsoltatása: kapatás. A kancát is kapatni viszik a csődörhöz. Ebből adódik az az alapos gyanú, hogy a szerelem nyilait lövöldöző kis angyalka, Cupidó (Ámor) neve sem egyéb, mint Kapató, csak kissé régiesen ejtve, írva a nevét. A dolga is az, hogy egyiket rákapassa a másikra. S ha talál Cupido (Kapató) nyila, létrejön a kapcsolat. Latin ’cupide’=szenvedélyesen, azaz kaposóan (vagyis kapzsin), ’capio’=elkap,’occupo’=elkapó. A madárlátta „kapacitál” szó jelentése sem egyéb, mint: „megpróbál valakit rákapatni valamire”.
Az a két valami, amit össze lehet kapatni: kapocs. Az összekapatás: kapocsolás=kapcsolás. Kapocs törökül és a szláv nyelvekben: kopcsa. Spanyol ’kapatasto’: a gitár húrjaira felkapcsolható, felkapatható szerkezet. Latin ’copulator’=összekapcsoló, ’copulatio’= összekapcsolás.
Látjuk: számtalan nyelvben épp ott áll a kap gyök, ahol ott kell lennie s ezzel együtt a kaposás gondolata is. De csak a magyarban van együtt az egész gondolatrendszer. Tehát ebből terjedt szét.

Ile57

2009-04-19, 03:07 PM

"Ki mondja el nekünk micsoda nagy dolgokra hívott el az Úr? A feladatok. Isten a feladatokban mutatja meg minden nemzedéknek, hogy milyen naggyá lehet. És a feladatok annál nagyobbak, minél törpébb egy kor, minél elesettebb egy nemzedék."
Ravasz László

Ile57

2009-04-19, 03:24 PM

"Minden nép nyelvében és írásában benne van a nép lelke és gondolkodásmódja.<?XML:NAMESPACE PREFIX = O /><O:P></O:P>
Ezért természetes, hogy hazaszeretetünk mellett anyanyelvünk szeretete is bennünk van. <O:P></O:P>
Ez különösen fontos a mai anglomániás világban. Nem mintha nem lenne fontos az idegen nyelvek tudása, csak nem a saját anyanyelvünk kárára."
Prenoszil Sándor<O:P></O:P>
<O:P> </O:P>

estfen

2009-04-20, 11:12 AM

Varga Csaba

AZ ŐSNYELV TITKAIBÓL
Mottó:: "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna…" N. Erbesberg, világhírű bécsi tanár, 1840.)

4. TAP

A tap-ban rejlő kép: két felület szorosan érintkezik. Pl. tapló, tapad (francia ’tapi’=lapuló, lásd: pl. falhoz tapad), tapéta (német ’tapete’=tapéta, francia ’tapissier’=tapétázó, latin ’tapes’=szőnyeg), tapint (német ’tippen’=tapintani, ’tupfen’=érinteni), tapogat (német ’tappen’), tapiz, tapasz, tapaszt (francia ’tapisser’=tapaszt, ’taper’=felken). Szanszkrit ’tup’, ősgörög ’tüpto’: tap, top, tapod, toppant.
Két szép gondolat: tapasztal=kitapint, tapintatos=óvatosan érint.
Gyakorítva: taps (német ’taps’=legyintés, angol ’tap’=enyhe ütés, ’tip’=legyintés), tapiskol, tapos. Szanszkrit tup, hun ’tápál’=tapsol, ógörög tüpto, mordvin tapa- (taposni, ütni). Tap magas hangon: tipeg, tipródik. Tiper(eg), tipor, teper=topor: topor(og), topor(zékol). Német ’tappen’ jelentése toporogni is, de tapogatni is. Lásd még: tappancs, topánka.
Sok mindenről árulkodik a toprongy szavunk. Jelentése megegyezik a „folt hátán folt” mondással. Csak megjegyzem, hogy a folt=felt (fel-t), ebből a föld, field, azaz felülre tett, az ősi monda szerint: „a tenger alól felhordott”. A toprongy szó szerinti: „rongyon rongy”. Német ’tüpfel’=foltocska. A toprongyban lévő top teljesen azonos az angol ’top’ szóval, melynek jelentése: felül, tetején. Francia ’toper’=valamire rááll. Lásd még: ’topológia’.
Tap ellentétes jelentéssel: tépáz, tépelődik, tápászkodik.
A t ejthető c-nek is (pl. caplat), de cs-nek is. Ekkor a tap kiejtése: csap. Ezzel ráleltünk a hordón lévő csap titkára is: két felület összetapad, ahogy a tapló is a fához. Ez a jelentése a csapó (francia ’tapette’=légycsapó), csapda, megcsap, de a csapadék, csapzott, magas hangon csepp, csöpög, csepül, csépel (francia ’tapoir’=csapkodó, vagyis súlykoló), cséphadaró stb szavaknak is. A csapat szó pedig úgy jön ide, hogy az eredetileg: tapat. Azaz egybe tapadt, tapott, t>cs: csapott társaság (francia ’tapée’=csapat). Ez a csoport is. Angol ’tapping’=csapkodás, ’tapped’=csapra vert. És még: ’tapwater’=csapvíz, ’taphole’=csaplyuk, ’taphause’=csapház, ’tapster’=csapos stb. Mondhatnánk így is: csaphole, csapwater, csaphause stb.
Tap, csap fordítva: pat, pacs. Innen a pót szó. Angol ’patchy’: pótolt, foltozott, ’petting’= tapizás, ’petle’=odasimul, ’pat’=veregetés, ütögetés (lásd fordítva: tap-s), magyar patália, lásd: csete-paté. Tapadás a patina is, de pl. a patics=tapics fal sem egyéb, mint tapasztott fal: tapicskolják. (Itt is a pat-tap fordulást láthatjuk.) És még (csap=pacs): pacsni, pacskol, innen a pecsét: német ’petschaft’, de a ’patschhand’=pacsi szó is.
E szó esetében is az ősnyelv jelentős kisugárzását tapasztaltuk.

Tap, tep, tép, tip, top, tüp, táp, csap, csep, csép, csáp, csöp, csepp, csöpp,

pit, pet, pat, pitt, patt, pacs, pecs, patsch, patch

egyetlenegy ősi szavunk ez – huszonhárom féle kiejtéssel.

msmester

2009-04-20, 05:04 PM

"Tudtad-e valaha véglegesen,
hogy nem véglegesen tudhatod,
amit tudnod adatik? Tudtad-e,
hogy hinni és tudni: megfeszíti
az embert, s a tévedés sosem
levétel erről a keresztről,
tudtad-e? Viszont véglegesen
csak várni valami véglegesre,
hitre, tudásra, ez a lelki
pártábanmaradás, a szellem
özvegysége az ember számára
elviselhetetlen, hogy inkább
vállalja a tévedések rövid
érdekházasságait. Örökre
hinni fogod, amit megtudtál? és
aztán megtudod, mit hittél el?
A tévedés sosem levétel
erről a keresztről."

(LÁSZLÓFFY ALADÁR: Megfeszítve)

Horváth Sándor

2009-04-21, 03:28 AM

Kedves Ile,
gratulálok és tisztelgek szép vállalkozásod előtt -
nagy öröm számomra, hogy koszorús társaságba emelted verseimet -
üdvözlettel, alex

msmester

2009-04-21, 04:47 PM

<center>.:. Díjazták a szép, magyar beszédet .:.

(http://www.napvilag.net/mindenmas/20090421/dijaztak_a_szep_magyar_beszedet)</center> 2009. április 20-án ért véget Győrött a Kazinczy Szép magyar beszéd-verseny Kárpát-medencei döntője, amelyet az író, nyelvújító születésének 250. évfordulóján rendeztek. A rendezvényen gazdára találtak a 2009-es Kazinczy-díjak, és a Péchy Blanka-díjak is.

http://www.napvilag.net/kep/l65N0h0l.jpgA Kazinczy-verseny döntőjében 120 magyarországi gimnázium és szakképző iskola diákja vett részt, de érkeztek tanulók a határokon túlról is: Felvidékről, Erdélyből, Vajdaságból, Kárpátaljáról 21-en mutathatták meg beszédkészségüket. A magyar nyelvet legszebben beszélők Kazinczy-éremmel gazdagodtak.

Vasárnapi eseményen adták át a Kazinczy-díjat is, melyet idén Némethné Balázs Katalinnak, a szegedi Gábor Dénes Műszaki Szakképzőiskola és Gimnázium tanárának, Almási Évának, a pécsi Művészeti Szakközépiskola oktatójának, illetve Mucsányi Jánosnak, a Duna Televízió szerkesztő- műsorvezetőjének ítélte a Kazinczy-díj Alapítvány. A megtisztelő címet azok a színművészeknek, médiaszereplők, magyartanárok és magyar fiatalok érdemelhetik ki, akik az anyanyelvet példamutatóan használják, illetve tanítványaikat az igényes beszédre tanítják.

Kiosztásra kerültek a Péchy Blanka-díjak is, mellyel ebben az évben Szőnyi Éva, a budapesti Práter Általános Iskola oktatójának és Vass Rozália, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Főgimnázium tanárának munkáját ismerték el.

forrás: napvilag.net

msmester

2009-04-22, 08:22 AM

Gyertyagyújtás anyanyelvünkért

A magyar nyelv használatáért lobbannak lángra a gyertyák szerdán kora este a csíkszeredai Igazságügyi Palota előtt.

<script language="JavaScript" type="text/javascript" src="http://szentkoronaradio.com/adserver/adx.js"></script> <script language="JavaScript" type="text/javascript"> <!-- if (!document.phpAds_used) document.phpAds_used = ','; phpAds_random = new String (Math.random()); phpAds_random = phpAds_random.substring(2,11); document.write ("<" + "script language='JavaScript' type='text/javascript' src='"); document.write ("http://szentkoronaradio.com/adserver/adjs.php?n=" + phpAds_random); document.write ("&what=zone:18"); document.write ("&exclude=" + document.phpAds_used); if (document.referrer) document.write ("&referer=" + escape(document.referrer)); document.write ("'><" + "/script>"); //--</script><noscript><a href="http://szentkoronaradio.com/adserver/adclick.php?n=aee772d7" target="_blank">http://szentkoronaradio.com/adserver/adview.php?what=zone:18&n=aee772d7</noscript>A magánkezdeményezésre sorra kerülő akció elsődleges célja a figyelemfelkeltés, ugyanakkor valamilyen szinten kiegészíti Veress Dávid, az Édes Anyanyelvünk Szövetség elnöke csütörtökönkénti fáklyás tiltakozását, hiszen a cél azonos.
„Az előző hetekben többnyire egyszemélyes tüntetések voltak a csíkszeredai Igazságügyi Palota előtt, mivel ott nem biztosítják a törvény által szavatolt jogainkat. Magam is megtapasztaltam, hogy a meghallgatások kizárólag román nyelven zajlanak függetlenül a meghallgatottak nemzetiségétől. Szilárd meggyőződésem, hogy én, és a velem egy anyanyelvűek erős hátrányban vagyunk jogaink érvényesítésében. Szerdai megmozdulásunkat nem szeretnénk semmilyen politikai, illetve civil szerveződéshez kötni, ez az ügy fontosabb annál, hogy alárendeljük valamilyen érdeknek. Figyelemfelkeltő akciónk egyrészt egy fejezet bezárása lenne, másrészt figyelmeztetés, hogy hajlandóak vagyunk más lépéseket is tenni az ügy előremenetele érdekében” – fogalmazta meg lapunknak a gyertyagyújtási akció célját a kezdeményezők egyike. Szerdán tehát este fél hétkor gyújtanak gyertyát a magyar nyelv használatáért, a szervezők pedig politikai beállítottságtól függetlenül várnak mindenkit, akinek fontos az anyanyelve. Mint ismeretes, Veress Dávid, az Édes Anyanyelvünk Szövetség elnöke március közepétől minden csütörtökön fáklyás tiltakozás keretében kéri, hogy az igazságszolgáltatásban ne mellőzzék a magyar nyelvet.
(Csíki Hírlap D. Balázs Ildikó)

msmester

2009-04-22, 09:11 AM

Csokonai Vitéz Mihály: (http://csicsada.freeblog.hu/archives/2009/03/01/Csokonai_Vitez_Mihaly_A_nagymelt_grof_Szechenyi_Fe renc_O_excellenciaja_nemzeti_konyvtarjara/)

A nagymélt. gróf Széchényi Ferenc Ő excellenciája nemzeti könyvtárjára (http://csicsada.freeblog.hu/archives/2009/03/01/Csokonai_Vitez_Mihaly_A_nagymelt_grof_Szechenyi_Fe renc_O_excellenciaja_nemzeti_konyvtarjara/)

<link href="file:///C:%5CUsers%5Ccsicsada%5CAppData%5CLocal%5CTemp%5Cm sohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml" rel="File-List"> <style>  </style> <link href="file:///C:%5CUsers%5Ccsicsada%5CAppData%5CLocal%5CTemp%5Cm sohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml" rel="File-List"> <style>  </style>

[I]mely hozzám Kúlcsár úr által érkezett

Hol jártok, óh félistenek, óh nemes
Árnyékok, itten? Ki s mi hozott ugyan
E Hortobágy pusztái mellé,
E magyar Arkadiába, kérlek?

Ti új világot szórtok az én setét
Honnyomba s új fényt: érezem isteni
Ihlésteket; s lantot ragadván,
Hódolok ellene-állhatatlan

Súgáritoknak. Volt az arany világ,
Melyben az égnek sorsosi a szelíd
Emberhez is bészálltak. Így lett
A Filemon kalyibája templom.

Ti, halhatatlan lelkek! az érdemet
Megsokszorozván drága hazátokon,
Buzgányra termett markotokba
Pindusi tollat egyengetétek.

S most már az azur menny palotáiban,
A mennyköveknek hámorain feljűl,
Megistenített ajjakokkal
Vészitek a diadalmi nektárt.

Mégis magános nyugta-helyén, ihol,
Egy elfelejtett kis danolót s magyart
Meglátogattok: mint köszönjem
Isteni táborotok malasztját?

Kúlcsárom! itt vagy? tán te valál dicső
Félisteninknek jó kalaúzza, szólj?
Hogy hű barátságod fogadjam
S isteneinkre töményt bocsássak.

"Ne nékem intézd a köszönést, magyar!
Ne nékem intézz tárogatót, töményt:
A cenki óltárokra tartsad
Innepi tárogatód, töményed.

Tudod, hogy ott áll temploma a szelíd
Múzsáknak, ott van pitvara a fejér
Jótételeknek! ott adott helyt
Kalliopédnak ama nagy ember,

Ki nemzetünknek lantosit és jeles
Íróit a közfényre kiállatá.
Gőzburkok űlték szent neveknek
Érdemit a buta Léthe partján:

Széchényi csendes virtusa bétöré
Az ólom-éjnek százszeres ajtait,
És nemzetünk kertébe rakta
A siket Élizium babérit.

Most látogatják régi tudósaink,
Vagy elfogadják, hív unokáikat.
Hozzád is elkísértem őket
A kegyes életadó szavára."

Óh, gyáva lantom húrja, miért rebegsz?
Óh, mért nem onthatsz oly teli hangokat,
Amílyeken az égi szférák
Hármoniáznak az Isten-áldó

Mindennek öblén? Méoni trombiták,
Lezbószi lantok dörgik az emberek
Meggyilkolóit, s homlokoknak
Tiszteletére babért kötöznek.

Egy, tartományok pestise, milliom
Élőket öl meg; s imhol, az ő neve
Hérós: Ugyan neked mit adjunk,
Óh te, ki annyi halottat ismét

Életre hoztál? óh, te ki annyi sok
Élőknek édes gyámola, dísze vagy.
Nagy gróf! az élők s holtak együtt
Zengedezik kezeid csudáját.

Ní, a jövendők, ní, az utóvilág
Képes piaccát látom az éj alól
Felnyúlni, s a Széchényi névvel
Hallom az aeonokat susogni:

Gyémánt kopáccsal, nézd, uram, a komoly
Történeteknek termetes angyalát
Nézd, nézd, neved roppant betűkkel
Vágja be a Krapak oldalába.

Ile57

2009-04-22, 02:06 PM

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD width="98%">Kivételes egyéniségekre kivételes szabályok vonatkoznak
Pont annyi, amennyi kell, se több, se kevesebb. A műsorvezető, akinél minden rendben van. Nem csak szép, de szépen is beszél. Talán a legszebben. Sajnos csak főleg hajnalban és éjfélkor láthatjuk. A Kazinczy-díjas Acél Annával beszélgettünk.

- Nem ismertem fel a hangját a telefonban.

-Pedig szerintem egyféle hangom van.

-Azt hittem, van egy műsorvezetői hangja és egy másik, amit a hétköznapi életre tartogat.

-Az ember persze másként beszél civilben, mint amikor valami összeszedett, megszerkesztett szöveget mond.

-Hangját tévében, rádióban, szinkronban ezerből is fel lehet ismerni.

-Ez családi örökség. Nálunk mindenkinek jól megkülönböztethető, jellegzetes orgánuma volt. A hangom egyrészt velem született adottság, másrészt nagyon sokat képeztem magam.

-Színművész akart lenni?

-Filmsztár akartam lenni. Olyan környezetben éltem, amelyben mindenki rajongott a jó filmekért, a nagy sztárokért. Minden matinén ott ültem, többször is megnéztem egy-egy filmet. Volt olyan színész, aki számomra valóságos istenség volt. Belmondo például, vagy a magyarok közt Latinovits, akit szerettem és tiszteltem filmen és pódiumon is. Belőle számomra sosem volt elég.

-Érdekes, hogy éppen Latinovitsot mondja, aki nem a beszédtechnikájáról volt híres.

-Kivételes egyéniségekre, kivételes szabályok vonatkoznak. Latinovitsnak problémája volt a beszéddel, ezért aztán sokat is dolgozott rajta, hogy ezeken javítson. A beszédhiba akkor válik zavaróvá, amikor elvonja a figyelmet. Latinovits zártan beszélt, de ez hozzátartozott a személyiségéhez. És persze arra is emlékezhetünk, hogy hányféleképpen tudott megszólalni! Nem mindegy, hogy az ember azért beszél ilyen vagy olyan módon, mert azzal ki akar fejezni valamit, vagy azért mert nem tud másként.

-Ön nem akart pódiumra kerülni?

-Mivel nem vettek fel a színművészetire, nem nagyon volt érdemes elgondolkoznom ezen. Viszont ellenállhatatlan vágy élt bennem, hogy olyan munkát végezzek, ahol beszélhetek. Csak három olyan hónap volt az életemben, amikor nem ezzel foglalkoztam, hanem könyveltem a Ganz-Mávagnál, és ebbe majdnem belehaltam. De szerencsére hamarosan el tudtam helyezkedni a rádiónál, s azt hiszem, meg tudtam találni a rádiós szakmának azt az oldalát, amelynek köze van az előadó-művészethez. Egyébként akár egy könyv tárgya is lehetne, milyen sok szállal kötődik egymáshoz a bemondói, műsorvezetői és előadóművészi szakma. Huszonhárom évig rádióztam, aztán a vége felé már a tévében is megjelentem. Most pedig már csak televíziózom.

-Az ,,objektív hang", így jellemezhető a beszéde. De mégis van benne mindig valami plusz.

-Talán a személyiségem. Évekig tanítottam a rádiós és tévés munkám mellett beszédtechnikát, és arra jöttem rá, hogy a grafológia mintájára a beszédből is lehetne személyiségtesztet készíteni. Nem csak a pillanatnyi egészségi és hangulati állapotról vonhatunk le belőle következtetéseket, hanem az ember egész múltjára, jellemére, adottságaira, neveltetésére, felkészültségére is. Az egész kultúrája. Mindenkinek kihallani a beszédéből, hogy valójában ki is ő. Például a szélsőséges hanghordozás a személyiségben rejlő problémákra utalhat...

-Semmit nem túloz el. Az a műsorvezető, akinél minden rendben van. Pont annyi, amennyi kell. Se több, se kevesebb.

-Ha így van, annak örülök. Én általában kiegyensúlyozott vagyok, harmonikus személyiség. Persze, amíg aztán ki nem hoznak a sodromból...Nem tehetek róla, valószínűleg így születtem. Valószínűleg a génjeimben van a magyarázat. Ez az én bonuszom...

-Sosem bakizik.

-Valóban nem voltak úgynevezett jó ízű bakijaim, amelyekre érdemes lenne emlékezni. Pedig néha milyen jól jönne... Sokak az életművük ,,legértékesebb", legmaradandóbb oldalait köszönhetik egy-egy bakinak.

-A Híradó műsorvezetőjeként nem a legkedvezőbb időpontokban dolgozik. Hajnalban, délben és utána éjfélkor. Családja hogyan bírja ezt?

-Férjem, lányom erre szocializálódott. Kutyáimról, macskáimról már nem is beszélve. Ismerik a rendet, és szegények hozzám igazodnak. Tudják, hogy: ,,pszt, a mama alszik". Ez az időbeosztás persze gyilkos dolog. Nem kellene, hogy így legyen. Ez munkaszervezés kérdése.

-Közben néha hazamegy?

-Nem, dehogy, ma is itt vagyok éjfélig.

-Úgy látom, most is bevetésre kész...

-Igen, mert délután az interneten is lesz Híradó.

-Korábban voltak adászáró kiadások is.

-Igen, ezekben éjjel, változó időpontokban, valamikor fél egy és negyed három közt, újra el kellett mondani élőben azt, ami már az esti Híradóban is benne volt. Nem sok értelmét láttam. És a nézettségi mutatók szerint a nézők sem...

-Mintha egy ideig száműzték volna az MTV képernyőjéről.

-2002-ben az MTV új vezetői úgy gondolták, hogy nincs szükségük rám. Aztán egy év múltán úgy találták, hogy mégis...

-De addig is az anyanyelvi bizottságban dolgozott.

-Ahogyan ma is... Ez a testület a médiatörvény szabályait követve azzal foglalkozik, hogyan kell megjelenni, megszólalni a köztévében. Ez elnöki tanácsadó testület, hatalma nincs, véleményt mondhat, javasolhat. Főleg, ha az elnök igényt tart a véleményre.

-A kereskedelmi tévékben is nagyon erősek a szabályok, de elsősorban az életkorra, megjelenésre, a külsőségekre figyelnek.

-De ügyelnek a szakmai képzésre is. Nálunk, az MTV-ben ez most sajnos hiányzik. Egyszerűen nincs rá pénz. Így aztán ki-ki maga dönti el, hol tart, és merre van az előre...

-Számomra Ön tudatos, de szerény személyiség. Talán, mert van mire szerénynek lennie.

-Zavarba akar hozni?

-De ugye, tudja, hogy Ön a legjobb?

-Köszönöm, ha így gondolja, de nem nekem kell ezt eldöntenem.

</TD><TD width="1%"></TD></TR><TR><TD width="100%" colSpan=3></TD></TR><TR bgColor=#d4e4fd><TD align=right width="100%" colSpan=3> (http://s5.www.tvn.hu/sid12poiuztrewqasdfghjklmnbvcxy91827364521/users_blog/myblog.tvn?SID=9e18f8336416dff2b38ab4ac837e6c039e1 8f8336416dff2b38ab4ac837e6c03&pid=25615)</TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=bordernohater cellSpacing=2 cellPadding=2 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD width="100%"></TD></TR><TR><TD width="100%"></TD></TR></TBODY></TABLE>

Ile57

2009-04-24, 02:23 PM

Gárdonyi Géza:
Tolsztojnak

Azt mondod-e, hogy versnél szebb a próza?

A próza fű. A vers közötte rózsa.
A próza billegdélő házi kácsa:
csak úszni tud, bár oldalán a szárnya.
A vers csapongó énekes-madár:
a földről mindig a magasba száll.

A próza csupa bővizű patak,
Rajt hánykolódva megy a gondolat.
A vers aranyló tiszta napsugár.
A gondolat benn ölelkezve száll.

A próza morgó malom kelepe.
A vers a szívnek hárfa-éneke.
A próza mállik, szertehull ha régi.
A vers örök, mint minden ami égi!

msmester

2009-04-24, 03:56 PM

Kosztolányi Dezső

A verseim elé

Majd hogyha aggkoromban
látom e verseket,
szólok: "Mi balga dolgok."
S jóízűen mosolygok,
hogy szinte könnyezek,
hogy szinte könnyezek.

Említem, mint a rosszat,
amely feledve szebb,
s szilaj emlékezetben
felzúg az égre kedvem,
hogy szinte könnyezek,
hogy szinte könnyezek.

S ősz fővel ezt beszélem:
"Silányka versezet.
Bennök gyönyört nem érzek,
elszállt az édes érzet!"
S mélázva könnyezek,
elmélve könnyezek.

Akkorra már nem értem,
mire valók ezek;
a rím, a hírnek álma,
mely eltűn, messze szállva,
s majd értök könnyezek...
Őértök könnyezek!

1905

estfen

2009-04-24, 04:49 PM

Varga Csaba

AZ ŐSNYELV TITKAIBÓL
Mottó: a magyar nyelv önmagából eredő ősnyelv, szerkezeti rendszere elemeivel együtt magyar, szókincsének 95%-a magyar eredetű. (Csőke Sándor nyelvész.)

5. SZER

Jelentése: kapcsolat, összefűz, rend. S így már értjük, miért azonos gyökű a szerkezet, a rendszer, (ellentéteik: szerte=szer nélküli, mint párta=pár nélküli, szertelen), szerszám (=számszer), szerez, szerződés, szerkeszt, szerzetes (kötöttségben, szervezetben élő), sokszoroz, ebből rövidítéssel a szoroz, -szor, -szer, -ször. „Szerét ejti”, „szert tesz rá”, „beszerez”, „megszerzi’. Czuczor példái e szavunk elterjedtségére: „ujgur ’szüre’ (sorrend), zürjén: ’sörti’, oszmanli-török ’szïra’, jakut ’szerge’ (Vámbéry), persa ’zara’.” „Szerbe menni”: összejönni. Innen a szertartás=szer-tartás, lásd: szert tartani. Ugyanez a gyökünk került egykor a latin ’cerimonia’ (ejtsd: szerimonia) szóba is.
A szer s-vel ejtve: sor. Pl. falukban: alsószer=alsó sor, felsőszer= felső sor. Latin „sero’=soroz, összekapcsol, angol ’serial’=sorozat, „széria”. Tehát aki szortíroz, az sorba rak, azaz joggal mondhatjuk: „sortíroz”, lásd még: sorol, soroz, sorozat, soros. Német: ’Sorte’=faj, fajta, ’Sortiment’=választék, ’Sorrung’=kötelék, latin ’series’=sorozat, láncolat. Ógörög, angol ’sorites’=lánckövetkeztetés. Lásd: sorjában, sorja, sorjáz, soros.
A szer=sor áll nem csak a latin ’sortitio’=sorsolás, de még a szerencse szóban is. Egyazon gyökű tehát a sors, sorsolás és a szerencse. Értelmezése Czuczor szótárából: „a sors és szerencse szókban õseink alapfogalmul azon egymásután következõ rendet, fonalat vették, melyen az események követik egymást”. Latin ’sors’ (s>f váltással fors, fortuna)=sors, átvitt értelemben végzet. Angol ’sortilege’=sorsvetés. Horvát ’srenča’ (szrencsa)=szerencse, mint pl. szlovák ’szmet’=szemét.
A magyar nyelv sajátossága, hogy a szóhoz sokszor -v végződés járul, de ez a szó jelentésére semmilyen hatással sincs. A szer szóhoz u-t ejtve lett a szeru-ből szerv (mint hamu=hamv, ned>nedü>nedv). A szerv alakjában kapcsolatot, hozzáfűződést, összefűződést jelent, ilyen értelemben szolgát is. Pl. latin ’serv-us’=szolga. A szerv(us) szó, mint köszönés főhajtást jelent a másik ember előtt: „rendelkezésedre, szolgálatodra állok”. Lásd angol ’servant’=szolga’, mely csupán „szerv” alakban is megvan az angolban v<F r>l váltás történt). A szerv=szolgából származik a szláv (sclave) szó is.
A szer „összefűz” jelentéséből az sz>z zár, s még: zárda=zárt hely. Egyiptomi ’záru’=erőd. Zár a latin ’sero’ is. A latin ’sero’ további jelentése: összefűz, de szór jelentése is van, aligha véletlenül, ugyanis a ’sero’ hangalak a szer(te) gyökből is adatik.

msmester

2009-04-25, 08:56 AM

Kovács András Ferenc:
Magna Hurgaria

<dl><dd>Ilia Mihálynak szeretettel</dd></dl> <dl><dd>Mondják a vének: megtartó erősség,</dd><dd>magas mentsvár, erődítmény a nyelv!</dd><dd>Temérdek, mint egy csipkézett oromfal:</dd><dd>Félelmetes, mert égi szirten épült!</dd></dl> <dl><dd>Ravasz barátok, prédikátorok</dd><dd>Papolnak így - nem szótlan elhagyottak.</dd></dl> <dl><dd>A száj palánkja némasággal árkolt</dd><dd>Védelmi gyűrű jól körülkerítve:</dd><dd>Magába zár, bár ellenség sehol...</dd><dd>Tán szerteporzott, elporladt a szélben...</dd><dd>Már ostromzaj se döng... De megmaradtunk.</dd></dl> <dl><dd>De isten tudja, kik vonultak el itt...</dd><dd>Keresztesek, germán páncélosok,</dd><dd>kazárok, türkök, novgorodiak,</dd><dd>tatár hordák, tévedt iráni népek -</dd><dd>Kis cselvetők Bizáncból, Niceából...</dd><dd>Nem tudható... Nem érthető a csönd.</dd><dd>Hallgatni sem mer már a hallgatásunk.</dd></dl>

gyon

2009-04-25, 10:12 AM

,,Jó magyarnak lenni,igen nehéz,de nem lehetetlen!" (Széchenyi István)

Ile57

2009-04-25, 10:56 AM

KISS DÉNES (1936)

Kiss Dénes (1936) első kötetét (Porba rajzolt szobafalak, 1962) a faluról a városba került, munkássá lett parasztfiú életformaváltásának nehézségei, a műhely, a gyár és a hétköznapok sokszor szürkének érzett valósága ihlette. Egyszerű eszközökkel, szinte elemi erővel dobta ki magából zuhatagos képeit, versei többnyire hangulatleírások voltak, s ezek igazi értéke ekkor még nem költői eredetiségükben, hanem őszinteségükben, a bennük kifejezett életanyag kendőzetlen megfogalmazásában rejlett. De már ebben a kötetben is felsejlett az a szándék, mely a későbbiekben meghatározója lett lírájának: a világ jelenségeit, az emberi létezés értelmét igyekezett konok következetességgel megérteni és értelmezni, "helyükre tenni a dolgokat" – ezt érezte önmagához méltó korszerű poétái feladatának, s ezt {916.} az igényt valósította meg egyre árnyaltabban, egyre gazdagodó személyességgel következő köteteiben (Arcom a föld, 1966; Arctól arcig, 1970; Kék, kék, kék, 1973; Hetedhét, 1975). Bár munkásból később értelmiségi lett (jelenleg a Népszava kulturális rovatának munkatársa), a kétkezi munkával eltöltött emberformáló évek tanulságát megőrizte, s ma is ennek tapasztalatai nyomán, az egyszerű munkásember öntudatával közelít a világ jelenségeihez:
<TABLE class=verse><TBODY><TR><TD class=verse>Nem egyetem de gyár tanított</TD></TR><TR><TD class=verse>szerszámai kezem koptatták</TD></TR><TR><TD class=verse>korommal füsttel így maródott</TD></TR><TR><TD class=verse>ifjúságomba Magyarország</TD></TR><TR><TD class=verse>Csaláncsípéssel a gyerekkor</TD></TR><TR><TD class=verse>simogatott sebesre gyakran</TD></TR><TR><TD class=verse>Külön-külön mindez halandó</TD></TR><TR><TD class=verse>de így együtt már halhatatlan</TD></TR><TR><TD class=verse style="PADDING-LEFT: 8pt; PADDING-TOP: 8pt; FONT-STYLE: italic">(Tudósítás)</TD></TR></TBODY></TABLE>
<A name=id375228>Lírájának meghatározó és következetes hűséggel megvalósított jellegzetessége morális indíttatása. Erkölcsi igényességgel közelít az élethez, tudatosan ismeri fel benne a jót és a rosszat, s magát a verset, a felelősséggel kimondott szót a lét átalakítójának érzi, mely "küzdeni, szeretni segít!" Egyes köteteiből kiolvashatjuk személyiségének kiteljesedését és érlelődését, vállalt eszményeit azonban következetes és makacs hűséggel őrzi, mert ez az a "véglegesség", melyről Közelítgetem című versében vallott. Moralitását az teszi hitelessé, hogy vállalt és megvallott eszményeit szüntelenül azonosítja a valósággal, verseiből nemcsak a szubjektum gazdagodásának természetes folyamatát olvashatjuk ki, hanem a lét változásaival azonosulni akaró és tudó ember szenvedélyes elkötelezettségét is:
<TABLE class=verse><TBODY><TR><TD class=verse>Érett vagyok harcra hitre</TD></TR><TR><TD class=verse>szeretetre bölcsességre</TD></TR><TR><TD class=verse>Súlyom is lehúz a földre</TD></TR><TR><TD class=verse>Vihetem-e ennél többre</TD></TR><TR><TD class=verse style="PADDING-LEFT: 8pt; PADDING-TOP: 8pt; FONT-STYLE: italic">(Tudnom kéne ...)</TD></TR></TBODY></TABLE>
<A name=id375290>Ennek az elkötelezett erkölcsi igényességnek egyik kulcsverse a Hazám, melyben romantikus pátosszal tesz hitet magyarság és hazaszeretet megkopni látszó, valójában új és új erőforrást adó s jelentő eszményei mellett.
<A name=id375310>Nemcsak eszményeihez hű, hanem a szemléletmódját meghatározó gyermekkorhoz is, azokhoz az egyszerű, hétköznapi élettényekhez, melyeket minden ember átél, de amelynek sugárzását csak a költő fejezheti ki adekvát módon. Mindvégig meghatározó élményköre marad ez a gyermekien áttetsző világ, középpontjában az <A name=page917>{917.} anya mitikussá növelt alakjával. Kezdet és vég feszültségében idézi emlékeit, szembeállítva az életet és halált, a lét kozmikus távlatainak sejtelmes fényében értelmezve a valóságot, a tettekkel hitelesítve a gondolat elvontságát. Ennek a feszültségnek legszerencsésebb megfogalmazása az Óda az űrhöz című vers, amelyben átütő erejű képi megfogalmazás párosul az elvont gondolkodással.
<A name=id375343>Verseinek egymásutánjából kiolvashatjuk mestereinek, legfontosabb ösztönzőinek nevét is. Világszemléletére, tudatosságára József Attila gyakorolt elhatározó befolyást, Juhász Gyulától tanulta a tájba rejtett személyes vallomás megvalósításának módját, Ady szenvedélyességét érzi magában fellobogni, Nagy László adott neki "kenyérhez ... egy kis hittant", s Weöres Sándor, "a dimenziótlan birodalom királya" lett egyik példája abban, miként hódíthatja meg a "titánövezet"-et. S mellettük újra meg újra feltűnnek verseiben a nagy festők, a színek mágusai, akiktől abban a hitében nyert támogatást, hogy a világ és a valóság gazdagságát az igazi költő maga is csak a képek segítségével, kristálytiszta áttetszőséggel fejezheti ki, s csak így találhat kapcsolatot azokkal az olvasókkal, akiket vezetni, nevelni és gyönyörködtetni akar.
<A name=id375384>Kiss Dénes költészetét a színek és képek uralma jellemzi. Megfogalmazásaiban mindig a pontosságra és a lírai hitelre törekszik, s ezt ellenpontozza váratlan, de mindig logikus képzettársításaival, bőven áradó megszemélyesítéseivel, melyeknek legfontosabb előzményét Petőfi Sándorban sejthetjük. Számára minden leírt és kimondott szó felelősséget is rejt. A Suhanc énekében szinte tobzódik a szavak szivárványló változatosságában, érezhető gyönyörűséggel merül el a hangok változatos, az érzelmi töltést mindig kifejező zuhatagában. Versben ünnepli Nyelvédesanyámat, aki visszafizeti fiának szeretetét, s megőrzi szándékának tisztaságát, megajándékozva őt a kifejezés egyértelműségével:
<TABLE class=verse><TBODY><TR><TD class=verse>Szóédesanyám</TD></TR><TR><TD class=verse>teveled el nem fáradok én</TD></TR><TR><TD class=verse>el nem hullhatok semmi csatában</TD></TR><TR><TD class=verse>szelíden véded legkisebb fiad</TD></TR><TR><TD class=verse>ki jött a mesékből</TD></TR><TR><TD class=verse>lófejű sámánok késő unokája</TD></TR><TR><TD class=verse>ritmus paripákon ügetve</TD></TR><TR><TD class=verse>elszánt előőrs</TD></TR><TR><TD class=verse>homlokán nappal</TD></TR><TR><TD class=verse>csillagnyűvőként</TD></TR><TR><TD class=verse>egyetlen élet birodalmába</TD></TR></TBODY></TABLE>
<A name=id375505>Nem véletlenül említi e versében a "ritmusparipak"-at. A hetvenes években ugyanis mind több versében figyelhetjük meg a nyelvi játékokkal való kísérletezést, a kifejezés gyönyörűségét. A nyelv és a szavak megszállott szerelmeseként kísérletezik az ősi ráolvasások új életre keltésével éppen úgy, mint mágikus szövegek versbe olvasztásával. Költeményeinek ritmusa is játszi, lebegő lesz, <A name=page918>{918.} érezhetően hat rá a mesterei között említett Weöres Sándor kimeríthetetlen leleménye.
<A name=id375531>E szökellő, lebegő ritmus s gazdag képi vegetáció az ember teremtő erejének és felelősségének új dimenzióit tudatosította benne. Újabb verseiben egyre erőteljesebben s változatosabban fejezi ki az emberélet kínzó magányát, a lét egzisztenciális szorongattatását:
<TABLE class=verse><TBODY><TR><TD class=verse>Kihűlőben az agytekervény</TD></TR><TR><TD class=verse>s mint a halottak halhatatlan</TD></TR><TR><TD class=verse>Valami fenyegető örvény</TD></TR><TR><TD class=verse>véralvadás játszik a napban</TD></TR><TR><TD class=verse style="PADDING-LEFT: 8pt; PADDING-TOP: 8pt; FONT-STYLE: italic">(Évszakok futása)</TD></TR></TBODY></TABLE>
<A name=id375588>E fájdalmas felismeréseket hordozó versek mellett annál hitelesebbnek és megéltebbnek érezzük azokat a költeményeit, melyekben a "mindenség üregein" átvilágító fénynyalábokat ünnepli, s az elvont létszemlélettel szemben az érzelmek, s nemes és maradandó emberi eszmények életalakító erejét fogalmazza meg.
<A name=id375605>Kiss Dénes alapvetően lírikus alkat, s e költői szemléletmód jellemzi Hét gömb rendje című szabálytalan prózai alkotását is, melyben napló, riport és önéletrajzi elbeszélésfüzér szálai játszanak egymásba, s alkotnak végül is rendkívül izgalmas, eredeti műfajú önvallomást. Ifjúsági regénytrilógiája (Kányadombi indiánok, 1970; Az utolsó indián nyár, 1972; Sólyomidő, 1973) a kamaszkor nosztalgikus érzésvilágát, romantikus készülődésének éveit idézi, míg Mondd a falaknak című regénye (1974) elsősorban árnyalt pszichológiai rajza egy kamaszfiú és anyja kapcsolatának.
<TABLE class=navbar width="100%"><TBODY><TR vAlign=top><TD vAlign=center align=left width="43%">HÁRS ERNŐ (1920)</TD><TD style="BACKGROUND-COLOR: #ddddcc" vAlign=center align=middle bgColor=#ddddcc>TARTALOM (http://vmek.oszk.hu/02200/02227/html/02/761.html)</TD><TD vAlign=center align=right width="43%">HÉRA ZOLTÁN (1929) (http://vmek.oszk.hu/02200/02227/html/02/763.html)</TD></TR></TBODY></TABLE>
forrás:vmek.oszk.hu

gödipista

2009-04-25, 02:47 PM

Az őrségieknek bizonygasssátok, hogy a szer sort jelent...

Ile57

2009-04-25, 03:43 PM

Várnai Zseni:

SZÜLETTEM A BAKONYBAN

Vergődve verdes dalom
szép nyelvem börtönében,
mert énekes vagyok, költő, és magyar.
Véresen hull le szárnyam
kalitkám szürke porába,
ha felejti rácsait, és röpülni akar.

Dalolhatom a világ legszebb énekét:
idegen ritmus az a távol partokon,
szülőföldem zengése
árva a nagy világban,
nincs egy testvéri szó,
se szív, se dalú, rokon!

Ha gőgicséltem volna
nagy Brittánnia ölében,
tipegtem volna norvég
vagy büszke gall tanyán,
ha messzi Ázsiában,
hol a Tájfun söpör,
kínai dalt dúdolt volna
az édesanyám...

most százmilliók felé szárnyalna énekem,
zúgnék a szél szavában,
s a tenger morajlaná a dalom,
amikor zengő, óceán szívemmel
egy világ bölcsőjét ringatom !

Születtem a Bakonyban,
magyar szó börtönében,
s mint szép, merész hajó
a sarki partokon,
jégtorlaszok halálos bilincsébe meredten
veszteglek itt, nincs szó,
se szív, se dal, rokon!

(1930.)

estfen

2009-04-25, 04:03 PM

Az őrségieknek bizonygasssátok, hogy a szer sort jelent...
Miért pont nekik?Folytasd a gondolatot,mert nem tudom mi a probléma náluk a szer-sor értelmezésével.

msmester

2009-04-26, 10:21 AM

Miért pont nekik?Folytasd a gondolatot,mert nem tudom mi a probléma náluk a szer-sor értelmezésével.

Szerintem erre gondolt:

Az Őrség rövid ismertetője
"Eőrségnek Tartománya fekszik az Országhnak Napnyugoti Szélén I.N. Vas Vármegyének Déli részében, dél felől közel a' Vandalusok, Napnyugot felől pedig a' Stáerek szomszédságában, .... . Nap keletről határos I.N. Zala Vármegyével, ...." írja Nemes-Népi Zakál György 1818- ban az Őrségről. Valamikor járatlan rengeteg volt ez a folyók formálta dombvidék, az országot védelmező gyepüvonal fontos szakasza. A szeres települések kialakulásában nagy jelentősége volt a védelmi szempontoknak, amelyet nagy gonddal szerveztek meg az Árpád-házi királyok. IV. Henrik 1051. évi támadása után besenyőket és székelyeket telepítettek ide, hogy a magyar őslakossággal együtt védjék a határt az erdővidéken. Az itt lakók a XVII. század végéig szabad királyi őrállók voltak, s a király után legfőbb elöljárójuk az őrkapitány, aki 12 választott esküdttel együtt látta el a megyétől független közigazgatási és bírói teendőket. Az őrségi falvak lakói kultúrájukban színes keleti hagyományt, nyelvükben ódon ízeket, népművészetükben igen sok székely vonást őriznek. Az őrség falvai a Zala folyó forrásvidékén (Szala-patak) és a Kerka középső völgyszakaszán helyezkednek el. A patakvölgyre tekintő domboldalakon egymástól távol sorakoznak a pár házból álló települési egységek, a szerek. A századforduló előtt az Őrséget javarészt bükkerdők borították. A kizsákmányoló erdőgazdálkodás eredményeként az 1900-as évek elején eltűntek a legendás öreg bükkfák, és helyükön a könnyen növő erdei fenyő annyira előretört, hogy az Őrséget azóta csúfolódva már Gyantásországnak is nevezik. 1978. óta tájvédelmi körzet a 18 községből álló történelmi Őrség, de a községeken kívül ez a védettség még több geológiai, botanikai egységgel is kibővült. A védett terület 37 911 hektár.
http://www.fsz.bme.hu/mtsz/utleiras/oritemp.jpgŐriszentpéter

A nyolc szerből álló település az Őrség fővárosa. A Templomszeren álló katolikus templomot a XIII. században építették, és mély árokkal és falsánccal vették körül. Gótikus freskótöredékei nem csak a templombelsőben, hanem annak külső részein is fennmaradtak. Gazdagon díszített déli kapujának ornamentikája emlékeztet a Jáki templom főkapujára. A templomtól délkeletre, a dombnak a Szala patakhoz közel eső részén található az a középkori téglaégető kemence, amelyet 1982-ben tártak fel. A kemence fontos ipartörténeti emlék. Fölé védőépületet emeltek, melynek előterében a középkori téglagyártást bemutató kiállítás látható. A református templom 1780-ban épült. A művelődési házban található kis helytörténeti gyűjtemény is érdemes a megtekintésre.

http://www.fsz.bme.hu/mtsz/utleiras/pityer.gifSzalafő

A falu megmaradt olyannak, amilyennek a honfoglalás korában alakult. Szalafő hét halmon épült. Mindegyik dombon egy-egy szer húzódik meg. Pityerszer nevét valószínűleg attól a pityer nevű madártól kapta, amely itt nagyobb tömegben tartózkodott. Itt található a szabadtéri falumúzeum, amely megőrizte a régi világot. Az épületek eredeti környezetükben állnak. Nevezetességei az un. "kerített ház" és az emeletes kástu, amely az országban csak itt található. A kástu mellett látható az úgynevezett tóka, melyet az itatóvíz gyűjtésére és tárolására ástak. Ha a szükség úgy kívánta, vizét főzésre is felhasználták. A református templom 1842-ben épült, azóta többször felújították. Szalafő a Szala vizétől kapta a nevét, amely az innen nem messze található Fekete-tóból ered. A Fekete-tó egy szigorúan védett tőzegmohaláp, ahol a néphagyomány szerint egykor egy templom állott, amelyet Isten elsüllyesztett és helyében a tavat fakasztotta.
Orfalu (Andovci)

Ez a falu már nem az Őrséghez, hanem a Vendvidékhez tartozik. A Vendek kelta származásúak, és nyelvüket ószlovénnak nevezik. A Vendvidéket az un. "szórványtelepülés" jellemzi. Ez abban különbözik az Őrség szereitől, hogy itt a domboldalakon, dombhátakon nem egy központ köré szerveződő házcsoportokat, hanem magányos portákat találunk. Ilyen település Orfalu is. Nevének eredete vitatott, legnagyobbrészt az Őrfalu és az Úrfalu között oszlanak meg a vélemények. A magyarországi Vendvidék legkisebb helysége. A falu közepén található az 1823-ban épített harangláb.
Farkasfa

A község az Őrség és a Vendvidék határán, a Huszászi patak bal partján fekszik. A néphagyomány szerint a határában tanyázó sok farkasról kapta a nevét, amely előbb Farkasfalva volt, de utóbb hibás írás, vagy a rövidségre való törekvés folytán Farkasfa alakot nyert. A népi faépítészet remekei közé sorolhatók a haranglábak, melyek a templomokat helyettesítették. A két földbe ásott lábat lengésirányban kitámasztották, és függőleges bedeszkázással védték a harangot és a harangozót az időjárás viszontagságaitól. Ennek egyik szép példája a faluban látható harangláb. A falu határában található a Meteorológiai Intézet egyik megfigyelő állomása. A községben élő emberek egyik érdekes foglalatossága volt a rigászás. Enyvvel és csalogatással fogták a fenyőmadarat, hogy eladásával pár fillér keresethez jussanak.
Kondorfa

A Rába vízgyűjtő területéhez tartozó Lugos-patak mentén elnyúló község. Gardunfalva néven már az egyik 1350-i oklevélben is előfordul. Később pedig az egyik régi család neve után Kondorfa lett. Templomát 1850-51-ben építették késő barokk stílusban, a tornyot 1870-ben építették hozzá. Az Őrség egyik építészeti jellegzetessége a kódisállás néven ismert előtér, mely a konyha vagy a pitvar előtt áll. Ezeknek szép példái láthatók a faluban.
Ispánk

Egy 1270-ben keletkezett királyi okirat a Lugos-patakot határfolyónak említi. Ennek a határhelyzetnek a lezárója, őrhelye a völgyfő átjárójára épült Ispánk. A falu neve Ispánszállás volt, itt laktak az ispánok, akik az egész Őrséget érintő közügyeket irányították. Ispánkról mondják az őrségiek, hogy ott van a világ közepe. Ez onnan ered, hogy az ispánki templomnak nincs árnyéka, mivel templom nincs a faluban. Komolyabb magyarázata az lehet, hogy a falu az Őrség déli és északi végétől egyforma távolságra esik. Érdekessége a Békeliget, melyet 1962-ben létesítettek. Egy székely stílusban faragott kapun át mehetünk be a szép parkba. A falutól nem messze található a Bárkástó, melynek közelében erdei pihenőhelyet létesített az őriszentpéteri erdészet.
forrás: http://www.fsz.bme.hu/mtsz/utleiras/orseg2.htm

Ile57

2009-04-27, 03:37 PM

Magyar Nyelv Éve - 2009

2009. április 24. A Nemzeti Emlékezet Program keretében a Kormány 1127/2003. (XII. 17.) számú határozatával a 2009. évet a nyelvújítás vezéralakja, Kazinczy Ferenc - születésének negyedévezredes évfordulója tiszteletére - emlékévnek nyilvánította.

Kazinczy Ferenc (1759. okt. 27. -1831. aug. 23.) személye, pályája és életútja a mai magyar átlagpolgár számára egyet jelent a nyelvújítással, anélkül, hogy erről mélyebb ismeretei lennének. Iskolai tananyag, megtanulandó érettségi tétel, de sem a korszakot, sem Kazinczy életművének jelentőségét nem ismeri. Kazinczy a modern magyar művelődés születésének egyik legfontosabb "intézménye" volt. Ő teremtett igazi irodalmi nyilvánosságot, irodalmi életet és tette az irodalmat közüggyé hazánkban. A magyar nyelv ügyét elsőrendűen magáénak valló Magyar Tudós Társaság (MTA) létrejötte elképzelhetetlen Kazinczy nélkül. Hatalmas szerepe volt a magyar nyelvű színjátszás megteremtésében. Iskola felügyelőként több mint 200 iskolát hozott létre, az erről készített beszámolója az egyik legfontosabb dokumentuma a kor oktatásszervezésének.

A Magyar Nyelv Éve programjait az oktatási és kulturális tárca háttérintézménye, a Balassi Intézet Nemzeti Évfordulók Titkársága koordinálja. A Titkárság 2008 folyamán szakmai együttműködők bevonásával készítette el az év koncepcióját és állította össze programtervét.

Az előkészítő munkában részt vettek: MTA Nyelvtudományi Intézet, MTA Irodalomtudományi Intézet, ELTE Magyar Irodalomtörténeti Intézet, ELTE Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet, MTA-ELTE Nyelvtörténeti Kutatócsoport, ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszék, Magyar Irodalomtanárok Egyesülete, Anyanyelvápolók Szövetsége, Magyar Irodalmi Hagyományápolók Országos Egyesülete, Kazinczy Alapítvány, Kazinczy Ferenc Társaság, Országos Széchenyi Könyvtár, Petőfi Irodalmi Múzeum, Magyar Nyelv Múzeuma, Magyar Posta.

Az emlékév céljára rendelkezésre álló keret 250 millió Ft, amelyből kiemelt programok kapnak támogatást, ezen kívül 100 millió Ft-ot különítettek el pályázatokra.

A Magyar nyelv Éve 2009. kiemelt programjai

Kiállítások:

Kazinczy és a művészetek - interaktív kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban: a Kazinczy életmű és a kor bemutatása eredeti tárgyakkal és médiumokkal. Megnyitó 2009. május 27.

Nyelvet öltünk!
Interaktív országjáró busz, amely a Petőfi Irodalmi Múzeum által készített kiállítást mutatja be - a hangsúlyt inkább a nyelvre téve - a nagy fesztiváloktól a kis településekig és határon túli helyszínekig. Indulás a Múzeumok Éjszakáján (június 20.).

"Íz, csín, tűz"
Az írott magyar nyelv a kezdetektől a nagy megújulásig - gyűjteményes kiállítás látható 2009. október 27-től 2010. február 28-ig az Országos Széchényi Könyvtárban. A reprezentatív kiállítás a külföldi intézményektől kölcsönzött magyar nyelvű kódexek bemutatásával a magyar nyelvű írásbeliség történetének első félszáz évét mutatja be tudományos igénnyel, eredetiben felvonultatva a magyar nyelv legbecsesebb írott emlékeit. Nyelvemlékeink legfontosabb nemzeti kincseink közé tartoznak: hasonló nagyságrendű nyelvemlék-kiállítás még nem volt Magyarországon.

Az év kiemelt tudományos rendezvénye

Kazinczy és kora - tudományos konferencia 2009. október 15-17. között a Debreceni Egyetemen
A konferencia a Kazinczy életmű sajátos sokszínűségét kívánja középpontba helyezni.

A tudományos tanácskozás fő témái:

nyelvi standardizálás és modernizáció, nyelv- és stílusújítás
képzőművészeti érdeklődés, könyv- és műgyűjtés, kultúra és életmód
nyilvánosságteremtés, oktatásügy, politikum, nemzet és identitás
Egyéb kiemelt rendezvények, programok

Kazinczy Túra:
Magyar Irodalmi Hagyományápolók Országos Egyesülete és Tápiógyörgye Önkormányzata
2009. május 17-31. között középiskolás diákok számára szervez túrát, amely Érsemjénből (szülőfalu) kiindulva a Kazinczy emlékhelyeket érinti.

Olvasó liget
2009. június 20. - szeptember 13. közötti hétvégéken
A kezdeményezés célja hogy 2009. szeptember 1-re, az új tanév kezdetére azok is könyvet vegyenek a kezükbe, akik ezt eddig nem tették, vagy már rég nem tették, továbbá minél szélesebb közönség figyelmét felhívni az eseményre, ezáltal az olvasásra, mint élményre. A program nem a közönséget viszi a könyvtárakba, hanem a könyveket viszi ki közösségi terekbe: kávéházakba, parkokba, az utcára. Így egy alapvetően egyéni tevékenységnek, az olvasásnak - a helyszínválasztás, a felolvasások, a szövegek hallgatása által - a közösségi élményét erősítjük. A nyár folyamán szabadtérre (Margitsziget, Városliget, Balaton part, stb.) kitelepült "könyvtár" áll a közönség rendelkezésére, akik a helyszínen elhelyezett nyugágyakat használva újraélhetik a szabadban olvasás nyugalmát. Az Olvasó ligetek mellett Olvasópontokat is létrehozunk Budapesti és vidéki kávéházakban, a Balaton parton strandkönyvtárakkal várjuk az olvasni vágyókat, ahol a könyvtár állományából egy ideiglenes - a nyaralók igényeinek megfelelő - válogatást a strandon vagy az olvasópontnál található pavilonban helyezünk el.

Kiegészítő programok: a Felolvasó rét sorozat keretében ösztöndíjas és fiatal magyar írók, költők felolvasásait hallhatjuk, önkéntes felolvasásokat és író-olvasó találkozókat szervezünk neves szerzők (Garaczi László, Grecsó Krisztián, Parti Nagy Lajos, Závada Pál és még sokan mások) közreműködésével, a gyerekeket pedig betűbújócskával és nyelvi játékokkal várjuk.

A magyar nyelv hete rendezvényei
A 43. Magyar nyelv Hete rendezvénysorozat országos megnyitójára éppen a sajtótájékoztatóval egy időben (április 24-én) kerül sor a széphalmi Magyar nyelv Múzeumában. További események lesznek még Győrben, Vácott, Sopronban is.

A "Kazinczy, a Rádayak és a felvilágosodás" c. országos középiskolai művelődéstörténeti vetélkedő döntője április 25-én lesz Pécelen, a Ráday-kastélyban.
A Műemlékek Nemzeti Gondnoksága olyan országos vetélkedőt hirdetett, amelynek célja az volt, hogy a fiatalok számára felidéződjön az a rendkívül pezsgő, alkotó szellemi légkör is, ami Kazinczy korában még igazi politikai és kulturális központ híján a személyes kapcsolatokban, a kiterjedt levelezésekben, az olvasókörökben, az irodalmi szalonokban létezett.
Regisztrált jelentkezők száma: 70 csapat
Az írásbeli fordulóban érvényes megoldást beküldők száma: 59 csapat
A szóbeli döntőbe bejutott: 6 csapat.

A pályázati kiírások - amennyire ez a sokoldalú és szerteágazó életmű egyáltalán lehetővé teszi - kapcsolódnak Kazinczy munkásságához:

a magyar irodalmi élet és a nyelv megújítója (http://www.okm.gov.hu/main.php?folderID=1437&articleID=232780&ctag=articlelist&iid=1) (közművelődési pályázat)
a magyar nyelvű színjátszás megteremtője (http://www.okm.gov.hu/main.php?folderID=1437&articleID=232779&ctag=articlelist&iid=1) (meghívásos színházi pályázat)
"Hadarva írok" -sms történetek (http://www.okm.gov.hu/main.php?folderID=1437&articleID=232781&ctag=articlelist&iid=1) (civil pályázat)

Ile57

2009-04-27, 03:42 PM

<TABLE width="100%" border=0><TBODY><TR><TD width="95%">A magyar nyelvért

</TD></TR></TBODY></TABLE>

<DIR><DIR>Kodály Zoltán: Tanuljuk újra!
(http://www.kaposnet.hu/kata/nyelv.htm#kodaly)Kosztolányi Dezső: Ha más nyelven
(http://www.kaposnet.hu/kata/nyelv.htm#kosztolanyi_ha)Kosztolányi Dezső: Rablógyilkos
(http://www.kaposnet.hu/kata/nyelv.htm#kosztolanyi_rablogyilkos)Móricz Zsigmond: A magyar nyelvet nem kell félteni
(http://www.kaposnet.hu/kata/nyelv.htm#moricz)Juhász Ferenc: A költő is teremti a nyelvet
(http://www.kaposnet.hu/kata/nyelv.htm#juhasz)Hidas Antal: Nyelvújítás
(http://www.kaposnet.hu/kata/nyelv.htm#hidas)Berda József: Nyelvápolás
(http://www.kaposnet.hu/kata/nyelv.htm#berda)Balázs Béla: Az én hazám
(http://www.kaposnet.hu/kata/nyelv.htm#balazs)Somlyó György: Elhalás és újrateremtődés
(http://www.kaposnet.hu/kata/nyelv.htm#somlyo)
Linkek a magyar nyelvtudománnyal kapcsolatban (http://www.kaposnet.hu/kata/nyelv.htm#linkek)
A szóalkotás módjai napjainkban (http://www.kaposnet.hu/kata/oktvny/oktvny.htm) - tanulmányom a magyar nyelv OKTV-re (1998)

</DIR></DIR>
Kodály Zoltán: Tanuljuk újra! Vissza (http://www.kaposnet.hu/kata/nyelv.htm#eleje)
Az idegen nyelvekről nem mondhatunk le. Sőt arra kell törekednünk, hogy legalább egyet minden művelt magyar tökéletesen tudjon. De használjuk fel idegen nyelvtudásunkat arra, hogy vele magyar nyelvtudásunk ne nyerjen, ne veszítsen! Az idegen nyelvvel párhuzamosan tanuljuk újra a magyart. Vegyük számba minden zenei eltérését, s mennél jobban elsajátítjuk az idegen nyelv kiejtését, annál tudatosabbá tehetjük a magyart. Akkor nem rontjuk vele magyar nyelvtudásunkat, hanem megerősítjük. Régi igazság, hogy anyanyelvét is jobban tudja, aki még egy nyelven tud.

Visszatekintés II.
Vessünk gátat kiejtésünk romlásának!
Részlet

Kosztolányi Dezső: Ha más nyelven... Vissza (http://www.kaposnet.hu/kata/nyelv.htm#eleje)
Ha más nyelven beszélek, mindig kissé elfogódott leszek, de bátrabb, egyenesebb. Meg vagyok fosztva attól, hogy a szók közötti csönddel, az ezredik árnyalattal hassak. Mégis bizonyos szabadságot ad ez. Általában azt tapasztaltam, hogy a kellemes dolgok - fölmondani egy régi hű alkalmazottnak, vitatkozni egy szerződés kétes pontjairól, gorombáskodni a pincérrel, szemébe vágni valakinek a nyers és kínos igazságot - könnyen mennek más nyelven. Szerelmet vallani az anyanyelvemen óhajtok, de szakítani idegen nyelven. Verset írni magyarul, de kritikát lehetőleg portugálul.

Erős várunk, a nyelv

Kosztolányi Dezső: Rablógyilkos Vissza (http://www.kaposnet.hu/kata/nyelv.htm#eleje)
Ádám fiam még négyesztendős korában azt mondotta, hogy a rablógyilkos: a rendőr. Az, aki a rablót meggyilkolja. Ha az apagyilkos megöli az apát, a hitvesgyilkos a hitvest, akkor nyilvánvaló, hogy a rablógyilkos a rablót öli meg. Csak üggyel-bajjal tudtam vele megértetni, hogy téved.

Erős várunk, a nyelv

Móricz Zsigmond: A magyar nyelvet nem kell félteni Vissza (http://www.kaposnet.hu/kata/nyelv.htm#eleje)
Az én érzésemben a nyelv önálló folyam, amely a maga belső törvényei szerint alakul s fejlődik. A magyar nyelvet nem kell félteni. A magyar nyelv ezer év óta mindenesetre itt él s uralkodik. Honnan tudjam azt, hogy az Árpádok alatt hogy hangzott ? És még inkább honnan tudjam meg azt, hogy az Árpádok előtt hogyan dörgött ?
De itt van, és az ezeréves szavak, ahogy a sötétségből, oklevelek latin masszájából elő-előbukkannak, oly fényesek és ragyogóak, mint a csillagok. Minél jobban visszamegyek, annál megdöbbentőbbek a szavak égő fénye és a vonzatok tavaszi igazsága.
De nem tudom azt, hogy hány nyelvből rakódott össze, míg ilyen fényes lett már ezer év előtt. Semmiféle tudományos akadémia nem vigyázott rá, mégis csodálatosra érett.
A magyar nyelv így fog tovább élni: a magyar ember erejének, életkedvének, életrevalóságának fegyvereként.

Kelet Népe

Juhász Ferenc: A költő is teremti a nyelvet Vissza (http://www.kaposnet.hu/kata/nyelv.htm#eleje)
A magyar nyelv: létem, jövőm és reményem.
A magyar nyelv: életem virágzó tartálya.
Az anyanyelv szült meg engem: a költőt.
Az anyanyelv szülte meg költészetem jövőjét.
De most már én is szülöm a nyelvet.
Mert nemcsak a nyelv teremti a költőt, de a költő is teremti a nyelvet.
Népe nyelvét. Nem használati nyelvét, de szellemének nyelvét.
Nemcsak a költészetét.
Én: teremtő nyelvemmel népem jövőjét is adom.
Mert nemcsak a dolgok teremtik az én szavaimat, de az én szavaim (és új építésű szavaim) is teremtik a dolgokat: új létezőket teremtenek, homályok hártyáit tépik le, titkok burkolatait bontják föl, összefüggések szövevényeire világítanak, kilángolnak a fő-erekből és szétburjánzó kapillárisokból.

Új Írás
Egy körkérdésre adott válaszból

Hidas Antal: Nyelvújítás Vissza (http://www.kaposnet.hu/kata/nyelv.htm#eleje)
Ha ki
sokat iszik - iszákos,
akkor: aki
sokat eszik - eszékes.
Ugyebár.

Berda József: Nyelvápolás Vissza (http://www.kaposnet.hu/kata/nyelv.htm#eleje)

<CENTER><TABLE width="49%" border=0><TBODY><TR><TD width="100%">Elég volt a nyelvrontásból! szóficamokból! -</TD></TR><TR><TD width="100%">Tanácsok! Vállalatvezetők! Mindennek</TD></TR><TR><TD width="100%">okosan csengő nevet adjatok.</TD></TR><TR><TD width="100%">A jó sáfárkodás mellett zengzetes</TD></TR><TR><TD width="100%">anyanyelvünket pallérozni: erre is</TD></TR><TR><TD width="100%">van most már bőséges hatalmatok!</TD></TR></TBODY></TABLE></CENTER>

Balázs Béla: Az én hazám Vissza (http://www.kaposnet.hu/kata/nyelv.htm#eleje)

Ha a magyar földet kiveszik a lábom alól, a magyar nyelvnek és magyar muzsikának felhőjén szállok meg. Talajjá fognak sűrűsödni alattam a szavak, és az lesz az én hazám...

Részlet kiadatlan naplójából

Somlyó György: Elhalás és újrateremtődés Vissza (http://www.kaposnet.hu/kata/nyelv.htm#eleje)
A nyelv - a magyar is, a többi is - folyton-folyvást romlik és javul. Ez az élete. Fejlődése során sejtek (szavak) és szervek (grammatikai szerkezetek) pusztulnak, és új sejtek, új szervek keletkeznek. A folyamatban mindig vannak romlási tendenciák - de az egész tendencia sohasem az. Úgy gondolom, egyetlen nyelv sem pusztult ki még eddig önmagától, önnön romlási folyamától; csak a használó közösség szétszóródásával, életképtelenné válásával vagy elpusztításával.

Új Írás
Egy körkérdésre adott válaszból

Ile57

2009-04-27, 03:43 PM

N. Sándor László:
Fakul a magyar nyelv, de nem fenyegeti pusztulás
2001-04-03 (a nyomtatott Magyar Hírlap cikke)
Megőrzi-e nemzeti vonásait nyelvünk, vagy megfakul a globalizáció hatására? Ez a tét ma, nem pedig nemzetünk léte-nemléte - így foglalt állást Grétsy László, megnyitva a magyar nyelv 35. alkalommal megrendezett hetét Szolnokon.
http://dragon.unideb.hu/~tkis/foto.gif
Fotó: Sárközy György
- Csakugyan nem aktuális Herder 1791-es jóslata: "A mások közé ékelt kis számú magyaroknak századok múltán talán majd a nyelvét sem lehet fölfedezni?" Tudjuk: a minap adtak közre egy UNESCO-jelentést, amely a nyelvi diverzitás (bocsánat az idegenszerűségért: sokféleség) ritkulását vetíti elénk.
- Ezt a nemzetet s ezt a nyelvet pusztulás nem fenyegeti. Igaz, vannak népek, amelyek a felszívódás stádiumában, s mások, amelyek a kihalás küszöbén, illetve állapotában találhatók. De a világ több mint hatezer nyelve közül az első ötven közé tartozik a magyar, ha azt számítjuk, hányan használják anyanyelvükként. Évezredes kultúrája alapján pedig ennél is előkelőbb hely illeti meg.
- Mégis látnak anyanyelvünkre leselkedő veszélyeket mindazok a rokonszenves kulturális és tudományos ismeretterjesztő intézmények, amelyek ezen az ünnepinek mondott héten a nyelv védelmére szólítanak föl. - megnyitó alkalmával is hallottam filippikát a globalizáció ellen.
- A globalizációnak nem egysíkú, hanem árnyalt képét tartom rokonszenvesnek. A 21 században nélkülözhetetlen a globalizáció, elengedhetetlen az idegen nyelvek, legfőképpen az angol magas fokú ismerete, s csaknem ugyanolyan mértékben elengedhetetlen a számítógépes kultúrában, illetve az internet világában való jártasság. De az is tagadhatatlan, hogy vannak veszélyei is az amerikanizálódásnak. Ennél fontosabb hangsúlyozni, hogy a magyarság mégsem csak tudósokból, gazdasági szakemberekből, bankárokból és egyéb olyan pályán tevékenykedőkből áll, akiknek létszükségletük a globalizáció, hanem olyanokból is, akiket közvetlenül nem, hanem legfeljebb közvetve, hatásaiban érint e folyamat, mégpedig nem is mindig kedvezően. Fodor István A világ nyelvei című könyvében felhívja a figyelmet arra, hogy az ország felnőtt lakosságának mindössze mintegy 12 százaléka ismer valamely idegen nyelvet (kétnyelvű nemzetiségi polgártársainkon kívül), és az iskolázottság remélhető növekedése ellenére sem fogja meghaladni az idegennyelv-ismeret a 25 százalékot, még évtizedek múlva sem. Márpedig a 75 százalékos többségnek az idegen szavak félreértést, értetlenséget, kiejtési nehézségeket okoznak.
- Közismert, hogy az angol nyelv fő terjesztői: a rock és az internet.
- A nyelvtanulási kedv egyre növekszik. Létszükséglet az angol nyelv ismerete, erről is szóltam e konferencián. Ez azonban mit sem változtat azon a tényen, hogy a lakosság nagy többsége nem ismer idegen nyelvet, s a következő negyedszázadban igazán jelentős változásra nem is igen van esély. Tehát nekünk nyelvészeknek, íróknak, politikusoknak, általában az értelmiségnek mindent el kell követnünk, hogy az anyanyelv támogatást és ösztönzést kapjon. A nyelv adománya nélkül nem lehet sem kereskedni, sem országot igazgatni, írta Van-e szükség nyelvművelésre? című esszéjében a jeles író, Déry Tibor.
- Hivatkozik az Akadémia elnökére, Glatz Ferencre, aki tudományos stratégiai téziseket fogalmazott meg A magyar nyelv az informatika korában című konferencia elé. Mindjárt az első tézis: "Olyan Európában szeretnénk élni, amelyben mind a kis nemzeti nyelvek, kultúrák megtalálják helyüket... Európa jövője a nyelvi szokásrendi sokszínűség és az erre épülő polgári türelmesség." Nem puszta vágyálom egy ilyen Európa?
- Mivel 1995 óta már Finnország, ez a szintén nem indoeurópai, hanem hozzánk hasonlóan uráli eredetű, illetve nyelvű nép is az Európai Unió tagja, kíváncsi lettem, vajon nekik ebből a szempontból jót vagy rosszat tett-e az EU tagság. Íme a tapasztalat. A finn nemzeti kultúra inkább megerősödött az utóbbi években, mintsem hogy elsatnyult volna, a finnek nemzeti tudatának pedig nagyon jót tett ez a csatlakozás. Nyelvrokonaink mióta az unió tagjai, nagyobb gondot fordítanak népi-nemzeti hagyományaikra, népzenéjükre, mint korábban. A finn hazai nyelvek kutatóközpontjában intézményesen foglalkoznak az EU-tagságból adódó nyelvi problémákkal, és azt tanácsolják, hogy ezt a munkát mi még az uniós tagság elnyerése előtt kezdjük el.
- Ön finom megkülönböztetést alkalmaz a nyelvápolás stratégiáját illetően. A nemzeti nyelv fontosságát hangsúlyozza hazai vonatkozásban, a határokon túl a magyar nyelv elismertetésére buzdít, a szórványokban pedig a nyelv újbóli megismertetésére. Van-e tartalmi különbség e disztinkciók mögött?
- Az anyaországba gazdagszik, virágzik, sőt burjánzik a nyelv, de nem azért, mert nagy nemzeti öntudat hajtja, vezérli a beszélőket, hanem egyszerűen azért, mert itt jó termőtalaja van a nyelvnek. Persze a virágok és a haszonnövények mellett a gyomnövényeknek is kedvez a televény, s ez bőségesen ad munkát az anyanyelv ápolóinak. A határokon túl ellenben nagyobb a nemzeti öntudat összetartó ereje, sokkal jobban érvényesül az anyanyelv megőrző funkciója, jóval erősebb az anyanyelv megőrzésére irányuló törekvés. Hozzátenném: nyelvünk rugalmas, gyorsan fejlődik és kreatív, amelyben most is óriási nyelvi energiák hatnak, s még nagyobbak szunynyadnak. Ahol a kreativitás szükségszerűen csekélyebb - kisebbségi és szórványhelyzetben -, ott annál nagyobb a nemzeti tudat, amely többek között kétnyelvű helység- és utcatáblákért, az iskolai osztályzatok anyanyelven való beírásának jogáért, önálló magyar egyetemért vívott lankadatlan küzdelemben nyilvánul meg, ellenben a nyelv spontán fejlődése visszafogottabb. Ahol viszont a nyelv teremtő, alkotó ereje jobban megmutatkozik, azaz idehaza, ott a nemzeti önazonosság-tudat látszik elgyengültnek, megtépázottnak, a spontán fejlődés ellenben észrevehetően lassúbb, visszafogottabb, korlátozottabb.
- Ön a nyelvi törvényt néhány éve élesen ellenezte, most, ha megvalósul, "gyógyírnak tekinti nemzeti önérzetünkre". Mintha az győzte volna meg az államigazgatási beavatkozás esetleges hasznáról, hogy a Professzorok Világtanácsa volt az az intézmény, amely javasolta: ellensúlyozza a kormányzat jogszabállyal az idegen szavak, idegen fordulatok áradatát, s a Magyar Tudományos Akadémia lenne - egyebek között - az az intézmény, amely véleményezné a jogszabályt...
- Önálló általános nyelvtörvényt most sem helyeselnék. - készülő törvény a nyelvhasználat egy szűkebb, de fontos területére irányul, a gazdasági életre és a reklámtevékenységre. Remélhetem, a törvénytervezet nem tilt majd semmit, de azt megkívánja, hogy Magyarországon a lakosság anyanyelvén is megkapja a kellő eligazítást mindabban, ami rá vonatkozik.

N. Sándor László

gödipista

2009-04-28, 03:38 PM

Köszi, msmester! ha képes lennék rá, (lustaság,stb) én is ilyen replikával álltam volna elő... mégegyszer köszi!
gp.

Ile57

2009-04-29, 03:25 PM

<TABLE class=contentpaneopen><TBODY><TR><TD class=contentheading width="100%">Megkoszorúzták Kőrösi Csoma Sándor sírját Dardzsilingben </TD><TD class=buttonheading align=right width="100%"></TD><TD class=buttonheading align=right width="100%"></TD><TD class=buttonheading align=right width="100%"></TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=contentpaneopen><TBODY><TR><TD class=createdate vAlign=top>2009. április 22. szerda, 19:56 </TD></TR><TR><TD vAlign=top>Forrás: kultura.hu
ERDÉLY
A nagy magyar orientalista tudós születésének 225. évfordulója alkamából az újdelhi Magyar Nagykövetség, valamint a Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központ koszorúzási ünnepséget tartott Kőrösi Csoma Sándor dardzsilingi sírjánál.
A neves nyelvész-tibetológus születésnapján, április 4-én a Magyar Nagykövetség részéről dr. Révai-Bere Norbert elsőbeosztott diplomata, míg a magyar kulturális intézet képviseletében dr. Lázár Imre igazgató helyezte el a megemlékezés virágait az erdélyi keletkutató Indiában található síremlékén.
A Himalája egyik legmagasabb csúcsa, a Kancsendzunga lábánál fekvő Dardzsilingben található síremléket a kalkuttai Ázsiai Társaság emeltette a városban maláriában elhunyt világhírű magyar tibetkutató emlékére. A síron számos magyar intézmény, köztük a Magyar Tudományos Akadémia emléktáblája hirdeti a szülőhaza tiszteletadását Kőrösi Csoma áldozatos életútja és nemzedékek számára példaként szolgáló munkássága előtt. Csoma Sándor nyugvóhelyét az Indiába látogató magyarok generációk óta zarándokhelyként keresik föl.
Kőrösi Csoma Sándor születésének 225. évfordulójáról a Delhi Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központ nagyszabású magyar kulturális fesztivállal emlékezik Indiában. A rendezvénysorozat eseményei a fővároson, Újdelhin kívül három további városra, Kalkuttára, Punéra és Mumbaira is kiterjednek.

</TD></TR></TBODY></TABLE>

Ile57

2009-04-29, 03:27 PM

<TABLE class=contentpaneopen><TBODY><TR><TD class=contentheading width="100%">Székelyudvarhely – Rajtol az Országos Magyar Tantárgyverseny </TD><TD class=buttonheading align=right width="100%"></TD><TD class=buttonheading align=right width="100%"></TD><TD class=buttonheading align=right width="100%"></TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=contentpaneopen><TBODY><TR><TD class=createdate vAlign=top>2009. április 22. szerda, 19:55 </TD></TR><TR><TD vAlign=top>„Tiszta és nagy célokhoz csak tiszta és egyenes úton lehet eljutni.” (Tamási)
Székelyudvarhely ad otthont 2009 április 14. és 18. között az országos Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyversenynek. Kilenc évvel ezelőtt zajlott legutóbb Hargita megyében hasonló méretű rendezvényt.
Az eseményre közel 300 diákot várnak Erdély minden részéről, akik a város különböző iskoláiban kapnak szállást. A tantárgyversenynek egyben tehetségkutató jellege is van, hiszen a versenyfeladatok egyaránt mérik a diákok tárgyi tudását és kreativitását.
Az országos verseny ünnepélyes megnyitójára kedden, április 14-én este 18 órától kerül sor a városi művelődési házban, a program keretében a Palló Imre Művészeti Líceum diákjainak előadását tekinthetik, hallgathatják meg a vendégek.
A megmérettetésre szerdán délelőtt kerül sor a Tamási Áron Gimnáziumban, ezt követően a város és a környékbeli nevezetességek megtekintése után este a szintén most zajló Országos Diákszínjátszó Fesztivál előadásait tekintik meg a versenyzők.
Kirándulás nélkül nem lenne teljes a program, idén a Székelyudvarhely–Farkaslaka–Korond–Parajd–Gyergyós zárhegy–Gyergyószentmiklós–Csíksomlyó–Csíkszereda– Székelyudvarhely útvonalat járják majd be a diákok.
Az eredményhirdetés és a dolgozatok pénteki kiértékelése után kerül sor a Radnóti szavalóversenyre, ill. a Senki többet? Harmadszor! – játékos nyelvi vetélkedőre, délután pedig kézműves foglalkozásokra várják az érdeklődő diákokat. A nap második felében író-olvasó találkozóra is sor kerül az Örök készenlétben irodalmi antológia szerzőivel, majd este táncház.
A rendezvényt záró díjosztó ünnepség után lehetőség nyílik még a Székelyudvar- helyi Kódex, illetve a Dokumentációs Könyvtár könyvritkaságainak megtekintésére, a nap folyamán azonban már hazaindulnak a vendégek.
A szervezők igyekeztek a rangos megmérettetés programját úgy állítani össze, hogy a résztvevőknek utólag mikor eszükbe jutnak a Székelyudvarhelyen töltött napok, egy kicsit visszavágyjanak a városba. Az lenne jó, ha nem csak egy egyszerű versenyként élnék meg ezt a néhány napot, hanem ünnepként, a kultúra, a magyarságunk ünnepeként, amit persze átitat és könnyedebbé tesz az új emberekkel való ismerkedés, az új helyzetekhez való alkalmazkodás.
További információk: www.tantargyverseny.gimi.ro (http://www.tantargyverseny.gimi.ro)

</TD></TR></TBODY></TABLE>

Ile57

2009-04-29, 03:29 PM

<TABLE class=contentpaneopen><TBODY><TR><TD class=contentheading width="100%">Kaszás Attila Versmondó Fesztivál </TD><TD class=buttonheading align=right width="100%">[/URL] </TD><TD class=buttonheading align=right width="100%"> (http://www.mnyknt.hu/index.php?view=article&catid=1%3Afriss-hirek&id=203%3Akaszas-attila-versmondo-fesztival&format=pdf&option=com_content&Itemid=18) </TD><TD class=buttonheading align=right width="100%"> </TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=contentpaneopen><TBODY><TR><TD class=createdate vAlign=top>2009. április 22. szerda, 19:50 </TD></TR><TR><TD vAlign=top>Forrás: Felvidék Ma, szmpsz.sk, VZS
Az idei évben is megrendezésre kerül a Jókai-napok kísérő rendezvényeként a Kaszás Attila Versmondó Fesztivál, amely lehetőséget biztosít, hogy az alapiskolák és középiskolák tanulói összemérjék tehetségüket. A rendezvény szervezői a Jókai Mór Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Komárom városa, a művelődési központ és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A tavaly elindított, Kaszás Attila emlékének szentelt versmondó fesztivál célja ráirányítani a figyelmet e három költőóriás életművére. Idén Radnóti Miklós költeményeiből kell egy verset választaniuk a nevezőknek, ezzel kapcsolódva a költő 100. születésnapja alkalmából meghirdetett emlékévhez.
A versenyt két kategóriában hirdetik meg:
I. kategória: az alapiskolák 5-9. osztályos tanulói, valamint nyolcosztályos gimnáziumok 1-4. évfolyamos tanulói számára
II. kategória: középiskolák 1-4. osztályos tanulói számára
A versmondók két költeménnyel készülnek: egy kötelezően választott Radnóti-verssel, plusz egy tetszés szerinti verssel.
A verseny védnökei: Bastrnák Tibor, Komárom polgármestere, a Kaszás család képviseletében Csiba Júlia. A bírálóbizottság tagjainak neves budapesti színművészeket, Kaszás Attila pályatársait kérték fel. A versenyzőket elért eredményeik alapján a zsűri minősítő sávokba (arany, ezüst, bronz) sorolja. A legjobbakat különdíjjal jutalmazza.
A jelentkezés határideje: 2009. április 15. A jelentkezési lap letölthető: az SZMPSZ honlapjáról: [url]www.szmpsz.sk (http://www.mnyknt.hu/index.php?option=com_mailto&tmpl=component&link=aHR0cDovL3d3dy5tbnlrbnQuaHUvaW5kZXgucGhwP29wd Glvbj1jb21fY29udGVudCZ2aWV3PWFydGljbGUmaWQ9MjAzOmt hc3phcy1hdHRpbGEtdmVyc21vbmRvLWZlc3p0aXZhbCZjYXRpZ D0xOmZyaXNzLWhpcmVrJkl0ZW1pZD0xOA==). A jelentkezési lapokat a következő levélcímre vagy e-mail címre kell elküldeni: Jókai Mór Magyar Tanítási Nyelvű AIapiskola, 945 01 Komárno, Ul. mieru 2.
</TD></TR></TBODY></TABLE>

Ile57

2009-04-29, 03:32 PM

<TABLE class=contentpaneopen><TBODY><TR><TD class=contentheading width="100%">A tájnyelv </TD><TD class=buttonheading align=right width="100%">[/URL] </TD><TD class=buttonheading align=right width="100%"> (http://www.mnyknt.hu/index.php?view=article&catid=38%3Aadmin&id=214%3Aadmin&format=pdf&option=com_content&Itemid=28) </TD><TD class=buttonheading align=right width="100%">[URL="http://www.mnyknt.hu/index.php?option=com_mailto&tmpl=component&link=aHR0cDovL3d3dy5tbnlrbnQuaHUvaW5kZXgucGhwP29wd Glvbj1jb21fY29udGVudCZ2aWV3PWFydGljbGUmaWQ9MjE0OmF kbWluJmNhdGlkPTM4OmFkbWluJkl0ZW1pZD0yOA=="] </TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=contentpaneopen><TBODY><TR><TD class=createdate vAlign=top>2009. április 22. szerda, 19:59 </TD></TR><TR><TD vAlign=top>Kárpát-medencei magyar tájnyelvi vetélkedő diákok számára
Konferencia a magyar tájnyelvek helyzetéről és szerepéről
Széphalom – Magyar Nyelv Múzeuma
2009. április 23-24-25-26.
Fővédnök: Jókai Anna
Kossuth- és Prima Primissima-díjas író
A beszélt nyelv helyi ízei, sajátos hangsúlyai, különös fordulatai nem vesztek el az időben. Pedig a jelenséggel kapcsolatos türelmetlenség, a tájnyelven beszélők lekezelése, kifigurázása, a pedagógiai gyakorlat félreértése, és különösen a magyar nyelv és irodalom tanításának félreértelmezése akár megalázó helyzetekbe is sodorhatta azokat, akik a sajátos tájnyelvet otthonról, a családból hozták, vagy azokat, akik életformájukkal, szokásaikkal, mentalitásukkal együtt nyelvi hagyományaikat is megőrizték. Különös, hogy a kisebbségek, a sajátos kulturális jelenségek, a másság iránti közéleti érzékenység még nem lelt rá erre a szellemi kincsre, amely színessé, rétegezettebbé, érdekesebbé teszi a társadalmat, karaktert ad egy közösségnek és a tájnak is.
Míg a rendszerváltás után mintaként felmutatott angolszász, vagy német, latin televíziózásban teljesen természetes, hogy egy-egy műsorvezető tájnyelven szól a nyilvánossághoz, míg a Világ meghatározó hírtelevízióiban ügyelnek arra, hogy a legkülönbözőbb etnikai csoportok képviselői reprezentáljanak a képernyőn, eközben sajátos beszédmódjuk is jelen legyen, addig a magyar közmédia legfeljebb kuriózumként kezeli, különlegességként éli meg a tájnyelven megszólalókat. Ahogyan a közintézmények és az iskolák is jobb esetben leereszkedő jóindulattal fordulnak az így megszólalók felé.
A Kazinczy emlékév, a Magyar Nyelv Széphalomban, a Zemplénben megépült Múzeuma, valamint a magyar nyelvészet és irodalom szakemberei vállalják az úttörő kezdeményezést.
A zsűri tagjai és a konferencia előadói:
dr. Balázs Géza nyelvész, tanszékvezető egyetemi tanár,
dr. Kálnási Árpád nyelvész, ny. egyetemi docens,
dr. Kiss Jenő nyelvész, egyetemi tanár,
Fehér József, a Magyar Nyelv Múzeumának (Kazinczy Ferenc Múzeum) igazgatója,
Sarusi Mihály József Attila-díjas író,
Sumonyi Papp Zoltán József Attila-díjas költő, szerkesztő,
Tőzsér Árpád Kossuth-díjas költő, irodalomtörténész,
dr. Voigt Vilmos néprajzkutató, ny. tanszékvezető egyetemi tanár
A vetélkedőn résztvevő csapatok:
Csornai Általános és Művészeti Iskola, Csorna,
Galántai Magyar Tannyelvű Alapiskola, Galánta (Szlovákia),Ű
Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános és Középiskola Iskola, Kecskemét
Lórántffy Zsuzsanna Református Gimnázium, Nagyvárad (Románia),
Molnár Mátyás Általános Iskola, Vaja
Makói Általános Iskola, Makó
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Szombathely,
Salánki Középiskola (Kárpátalja, Ukrajna),
Tompa Mihály Magyar Tannyelvű Református Gimnázium, Rimaszombat (Szlovákia)
Tervezett program:
2009. április 23.
Délután a vetélkedő diákcsoportok, a felkészítő tanárok és a konferencia előadóinak érkezése.
2009. április 24.
9 óra: Tájnyelvi vetélkedő (I. rész) a Magyar Nyelv Múzeumában, Széphalmon;
Megnyitja: Dr. Balázs Géza nyelvészprofesszor
A vetélkedőt vezeti: Mezey Katalin író, az Írók Alapítványa elnöke
11 óra: Kávészünet
13 óra: Ebéd Széphalmon;
15 óra: Tájnyelvi konferencia (I. rész) A tájnyelvekről általában és konkrétan
Levezető elnök: dr. Kiss Jenő tanszékvezető egyetemi tanár
Dr. Kiss Jenő: Mire valók a tájnyelvek?
Mezey Katalin: Tájnyelvek és kortárs irodalom
16 óra:A magyar nyelv hetének megnyitása
dr. Kiss Jenő és dr. Balázs Géza
16.30: Fehér József: A Magyar Nyelv Múzeumának feladatai
17 óra: Tájnyelvi konferencia (II. rész): Irodalom, folklór, tájnyelv
Levezető elnök: dr. Voigt Vilmos ny. egyetemi tanszékvezető, néprajzkutató
Sarusi Mihály: Nép(nyelv), táj(nyelv), írás, irodalom (irodalmi nyelv)… az „ö” -ző Kisiratos kapcsán
Dr. Voigt Vilmos: A folklór művek tájnyelvi lejegyzéséről
2009. április 25.
9 óra: Tájnyelvi vetélkedő (II. rész) a Magyar Nyelv Múzeumában,
11 óra: Szünet – a zsűri értékel.
12 óra: Díjkiosztó ünnepség
A díjakat átadja: dr. Kiss Jenő, a zsűri elnöke
13 óra: Ebéd Széphalmon.
14.30: A vetélkedő résztvevői autóbusz-kirándulásra indulnak Sátoraljaújhelyre, Pácinba, Sárospatakra stb.
14.30: Tájnyelvi konferencia (III. rész) Stratégiák a tájnyelvekkel kapcsolatban
Levezető elnök: dr. Balázs Géza
Dr. Balázs Géza: Nyelvjárás-stratégia
Dr. Kálnási Árpád: A cívis népnyelv, mint a cívis népi műveltség őrzője
15.30: Tájnyelvi konferencia (IV. rész): Kerekasztal-beszélgetés a tájnyelvekről
vezeti: dr. Balázs Géza
16.30: Sajtótájékoztató a Tájnyelvi vetélkedőről és konferenciáról
A sajtókonferenciát vezeti: dr. Balázs Géza és Mezey Katalin
2009. április 26.
A vetélkedő és a konferencia résztvevőinek hazautazása.
A sajtó képviselőit, az érdeklődőket nagy tisztelettel várják a szervezők, az esetleges változtatás jogát természetesen fenntartva.
Fehér József sk.
Mezey Katalin sk.
Magyar Nyelv Múzeuma Írók Alapítványa

</TD></TR></TBODY></TABLE>

Ile57

2009-04-29, 03:37 PM

Wass Albert, a nyelv mestere
-Anyanyelvünk-
2003. június 28. 00:00

A. Jászó Anna
Wass Albert regényeit sok ezren olvassák országszerte, különösen a fiatalok. A szerző nemcsak a történetmondás és jellemábrázolás művésze, hanem az erdélyi nyelvnek is nagy mestere. Ezt írja Hagyaték című művében: „… barangolással töltöttem minden nyaramat. Jártam a hegyeket Erdély-szerte. Üldögéltem éjszakákon keresztül pásztorok tüze mellett, szénégetők kunyhója előtt, hegygerincek legelőin, bozontos, sötét sziklakatlanok mélyén, s szívtam magamba magányos hegyi emberek lassú, gonddal ejtett szavát.” S az erdélyi emberek lassú, gonddal ejtett szava beivódott a népnyelvet megörökítő ritmikus prózájába.
Az olvasóknak minden bizonnyal feltűnnek regényeiben az erdélyi tájszavak efféle mondatokban: „Ismeretlen észkas üverekből nyirkos kis szellők jöttek alá.” Az észkas ma is használatos tájszó, Wass Albert szűkebb pátriájában, Cege környékén ismerik: eredeti alakja északos, belőle rövidült az észkas, északi fekvésű, árnyékos, nedves terület. Az üver az a nagy üreg, amely az öreg fák kidőlésekor keletkezik, de mélyedést is jelent általában. „Durdukás összegüzsörödött mellettem, mint egy kis kövér, gondtelt sündisznó” – írja az Adjátok vissza a hegyeimet! című híres, sok nyelvre lefordított regényében. Az összegüzsörödött hangfestő szó, mindenki érti: összezsugorodott. Vidáman hangzik a következő mondat: „A patak jegén sikongva csicsonkáztak a gyermekek.” A csicsonkázik valóban bájos szó, jelentése: a jégen csúszkál. A köznyelvben is ismert csóré tájnyelvi jelentése meztelen, szegény: „Semmink sem marad, csak a csóré életünk.” Nucáról írja a következőt: „Feredése után megkeresett egy napos gübőt.” A gübő kiapadt vízmeder, holt mederrész a tájszótárak szerint. A ciher bokros, bozótos hely: „nádi egér matatott a ciherben”. Olykor az író maga magyarázza meg a tájszavakat: „Ez a csónak hat szál deszkából tákolt vén skatulya volt, amit itt luntrának nevez a nép. Hosszú rudakkal kellett tolni előre a sátéban, iszapban s azokon a kanyargó ösvényeken, amit a halászok nyomkodtak maguknak a nádas közt vészától vészáig. Ezek a vészák nádból font kerítések, amiket beállítanak a sekély vízbe, a végén csapdaszerű ravasz görbületet formálva belőlük, melyekbe ha beúszik a hal, nem tud kijönni többet.”
Olykor a szavak hangzása idézi fel az erdélyi hangulatot: csürke a csirke, lügetes a ligetes, résző a része helyett. Érdekes a Ferkő név a Hagyatékban, olyan illeszkedési forma, mint a Nyírő (nyíró a köznyelvben).
Különleges hangulatúak a román eredetű tájszavak, szűk jelentéskörben mozognak, az erdővel és főleg a pásztorkodással kapcsolatosak. A pláj havasi tisztás, hegyi ösvény, átjáró, a plájász erdőőr, mezőőr, a pojána havasi vagy erdei tisztás, az esztena vagy sztina juhászkunyhó, a pakulár juhász, a turma pedig juhnyáj. Az emberek ordát esznek; az orda édeskés ízű juhtúró vagy juhsajt, ma is kapható a piacokon. Gyakran esznek bálmost, ami kukoricalisztből sajtlével, íróval vagy savóval készített étel. S a szereplők gyakran emlegetik a prikulicsot, ami nem más, mint kísértet. A Kard és kaszában mondja a Szent Lászlót megmentő Erőss Miklós: „De én most jól teszem, ha lépek ám egyet a dombon, mert apámék még azt hiszik ott a szakadásban, hogy megevett a prikulics.” A puliszka, vagyis a kukoricalisztből készült sűrű kása közismert szó, de eredete nincs tisztázva, talán latin jövevényszó. A Kard és kaszában olvashatjuk: „Először is tejes málét sütött a vénember, majd töpörtyűs puliszkát meg túrós puliszkát, jó csípős túróval. Aztán megígérte, hogy tavaszkor, juhfejés idején újra eljön, s megtanítja őket bálmost készíteni.” Most már értjük, miért juhfejéskor kell a bálmost készíteni. A főzés és az evés szinte szertartás: „Tóderik két nagy szőrös kezéből ünnepélyes lassúsággal eregette bele az aranyszínű kukoricalisztet a fortyogó vízbe. Édeskés puliszkaszag töltötte meg a házat és az égő bükkfa langyos illata. Aztán elkészült a puliszka is. Túrót vettek hozzá a deberkéből, és enni kezdtek” (A funtineli boszorkány). A deberke alul szélesebb, fölül keskenyebb alakú faedény.
Egyéb erdélyiesség (transzszilvanizmus) is található Wass Albert műveiben, de róluk máskor ejtek szót. A különleges szavak jelentése kiolvasható a szövegkörnyezetből, de pontosabban ismerve jelentésüket, talán még jobban élvezzük az író sajátos világát.
Az Ember az országút szélén maga az író, s az ember gondolatai az író gondolatai: „Nem az a fontos, hogy velem mi lesz, én már a múlté vagyok. Nekem már csak az a dolgom, hogy hidat építsek a múlt és a jövendő között. És hogy ennek a hídnak pilléreibe beépítsek mindent, amit a múltból a jövendőbe átvinni érdemes.” A hagyatékhoz a nyelv is hozzátartozik, az író nyelve, a XX. századi beszélt nyelv, ahogyan Erdélyben az egyszerű emberek ajkán élt.

estfen

2009-04-29, 05:32 PM

Köszi, msmester! ha képes lennék rá, (lustaság,stb) én is ilyen replikával álltam volna elő... mégegyszer köszi!
gp.
Kedves gödipista!

Helyénvaló volt a beszólásod.Csatlakozom a köszönetnyilvánításodhoz,mert msmester beírása nélkül nem értettem volna meg,hogy az egyezés csak formális,de a fogalom képijelentése eltérő.

Ile57

2009-04-30, 07:24 AM

"A szép magyar szó, melyet édesanyám
hangja, lágyan simogatott reám,
lelkem legnagyobb kincse akkor is, ha
romantikusnak vagy modernek hívja bárki."

<O:p( Lénárd József, 2007. január 18.)

Ile57

2009-04-30, 07:25 AM

"Vigyázz a nyelvedre! Mert a nyelv nem csak arra való, hogy öltögessük, forgassuk a szánkban némán. Hanem a NYELV az egyetlen, amelynek segítségével magyarul kimondhatod: Szeretlek, Édesanyám!"

(Szőnyi Bartalos Mária, 2007. január 17.)

Ile57

2009-04-30, 07:30 AM

Messze visz arcod, az óceánon túl,
ahol megtanultam élni, szeretni, s könnyezni
úgy, ahogy a legszebben csak lehet: magyarul.
(Szabó Katalin/Kanada)

estfen

2009-04-30, 04:44 PM

Varga Csaba

AZ ŐSNYELV TITKAIBÓL
Mottó: „A magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet”. (1820, Grimm Jakab meseíró és az elsõ német tudományos nyelvtan megalkotója.)

6. SER

Találós kérdés: mi köze a ser italnak a sertéshez?
A válasz – mint a magyar szavak esetében mindig – a képben rejtezik. Lássunk tehát:
A ser azért ser, mert serkenő. Serlő. Tessék csak nézni, amikor korsóba tölti a csapos, s még azután is sokáig mint serkennek benne mindenütt a kis buborékok. Látványra épp így serken a szőr is a beretválatlan arcon. A másnapos férfi tehát sörtés=sertés, akár a sertés, mely épp a sertéjéről kapta nevét. S ezzel már meg is találtuk a fenti kérdésre a választ: az elvont képi lényeg azonos a serben és a sertésben: a ser.
De nem csak a szőr és a buborék serken, hanem az alvó gazda ember is serken, főleg ha serkentik: rohan a sertéshez, akár sörtésen is. A forrás is és a vér is serken. Sarkantyú sem egyéb, mint sarkantó, azaz serkentő. Ital is, jutalom is lehet serkentő.
Ser=sör sz-vel ejtve: szőr, amit a szőr=sörény (szőreny is lehetne) azonosság is igazol. Latin ’crinis’=sörény, haj, ’crinitus’=sörényes szóban egyaránt ott a sörény, latinosan ejtve, írva: ’crin’, csak – mint gyakorta tették – kihagyták az első magánhangzót. Pl. ’cervisia’=sör szóban ott az e: cer=ser, de a fent említetteken túl a következőkből is hiányzik: ’cresco’= serken, ’crepitat’=serceg. Tehát a latinosan ejtett-írt ’cr’=’cer’ kétségen kívül azonos azzal a szóval, amelyet ma többek között ser, sör-nek ejtünk.
A tetű petéi a hajban: serkék. Mert sarjak, sarjadnak, mégpedig igen nagy számban, mondhatni sereglenek, ahogyan a seregélyek is, mint a ser buborékjai, végtelen nagy seregben repülnek. Lengyel ’szereg’, német ’Schaar’, olasz ’schiera’=egyaránt sereg. Az s cs-nek is ejthető (ser>cser módosulás látható a latin ’cerasium’=cseresznye tseresnya, perzsa csarászja szóban is), így adódik a csorda. Tatár chorda, persa csaranda ugyanaz.
A ser mély hangon sar(j), régen sari, mint gonoszi, gazi. Ahogyan a buborék, vagy a szőr, úgy a növény hajtása, oldalhajtása, de minden, ami kinő: sarj. Sarjad=serken. A gyerek ezért serdül, serdülő. Sertés esetében r>l váltással: süldő. Aki, ami magasra serkent: surján. Sarj s>sz váltással a szar>szaru>szarv, mert ez is sarj, de s>t váltással a tarj, taraj is. A csíra is a sarj szóból van. Mint ahogy a sarjakkal dús terület: cserjés. Ebből r>l váltással a csalit, ógörög ’thaleth’.
A ser, mély hangon sar sz-vel ejtve: szár. A sar(j)=szár azonosság magyarázza a származik, származás szót is, a szár=hajtás révén. Latin ’sura’=(láb)szár. Szár r>l váltással: szál, ahogyan azt látjuk a szárka=szálka szóban is. Latin ’sur-us’ (szur-usz)=szár, ’surcul-us’ (szurkul-usz)=szálka (lásd: szurka-piszka), tehát a szúr szó is a ser sarja (származéka). Latin ’cr-us’=szár, lásd fent’cr’=ser. Mindebből adatik összesítve: szál=szár=szőr=szúr. (Régen nem voltak szófajok! De amúgy is, miért ne lenne pl. a szőr=szár>szál.) Szál a szalma is, miből a latin ’calam(us), ejtsd: szalam(usz), mert szalm-szalom, mint halm-halom, és hangátvetéssel szláv ’szlama’.
Vagyis a sernek nem csak a sertéshez és a cserjéhez van köze, hanem oly sok között a serdülőhöz is, a szarvhoz is, de még a tarajhoz is – az egyazon elvont kép alapján.

gödipista

2009-05-01, 04:46 PM

A ser és a latin cervisia minden bizonnyal rokoságban vannak, annál is inkább, mert a magyaros fonetika a latin nyelvre nézve egészen a XIX. sz. végéig "s" hangot ejtett, ott, ahol ma "sz" hangot ejtünk...
Egyébként az eszmefuttatásból hiányolom "szar" szavunkat, amely valami módon bizonyosan beleszerkeszthető lenne...

estfen

2009-05-01, 04:58 PM

Ile57

2009-05-02, 01:14 PM

Holnap anyák napja lesz.
Ezért idézem be most ezt a szép vallomást, hogy olvassuk újra, az anya szavunk milyen hatalmas erejű szó.
Hát nem érdekes, hogy mennyi anyás szavunk van: öl, föld, nyelv és sorolhatnánk tovább, de Gál Sándor vallomása ezt a három szót emeli ki, s anyák napján ezek a legfontosabbak, legszebbek!

Gál Sándor: Vallomás az anyanyelvről

<O:p</O:p

Van három szavunk, amely mëghatározza létëzésünk teljességét. Az első az anyaöl, a második az anyaföld, a harmadik pedig az anyanyelv. Az első az életët adó, az életre nevelő, a második létëzésünk, sorsunk, munkánk, sikereink és kudarcaink színtere, s majdani nyugvóhelyünk is. És ami e kettőt ëgybefogja – a harmadik –, az az anyanyelv. Hogy nyelvünk létëzésünk hármas ëgységét az anya szavunkkal kapcsolta ëgybe, az nemcsak azt jelënti, hogy e három fogalom milyen mértékben mëghatározója életünknek, de ëgyúttal a nyelv, a magyar nyelv sűrítő erejét és képességét is fölragyogtatja.
Mindezt azzal a tudással és tapasztalattal mondhatom, amelyre az elmúlt évtizedëk két- vagy többnyelvű hétköznapjai figyelmeztettek, s nem is akármilyen erővel. Mert másként éli mëg – ha mëgéli ëgyáltalán –, az édësanyai nyelv élményét, annak fëlismert vagy sejtëtt szépségeit, aki úgy él benne, hogy sëm korholást, sëm dicséretët nem kap érte, mint az, akinek e szépségëkért nap mint nap mëg këll küzdenie. Ám akinek sorsa így alakult – s van néhány millió ilyen e kies Kárpát-medëncében –, az más mértékkel mér, annak más a viszonya a kimondott szóhoz, ha hely és mód nyílik a hangos mëgnyilatkozásra. Aki így, ilyen körülményëk között éli mëg magyarságát, s ëgyben az anyanyelvét, az a kimondott szóra jobban ügyel, s óvja, mert ëgyebe sincs a valahová tartozás bizonyítására.
A másodszor birtokba vëtt nyelvi és tárgyi világ visszaállította bennem a hitët, hogy anyanyelvünk erejével mindën szellemi érték birtokba vëhető és továbbadható, hogy benne és általa mëgújulhatunk és fëlemelkëdhetünk.

<O:p</O:p

Elhangzott a pëdagógusjelöltek Kazinczy-versënyének 1991. évi országos döntőjén ünnepi mëgnyitóként, Sárospatakon. Édës Anyanyelvünk. 1991/3. szám. 4.

estfen

2009-05-03, 05:53 AM

msmester

2009-05-03, 05:47 PM

Dsida Jenő

Hálaadás

Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat.
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem köszönöm az édesanyámat!
Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad
Áldd meg két kezeddel az édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat

Ile57

2009-05-04, 04:55 AM

Az emberek játszanak a szavakkal. Úgy éppen mint a gyermekek a játékkockával.<O></O>

Csakhogy a szavak veszedelmesebbek, mint a játékkockák. Nem lehet összeszedni<O></O>

őket és elrakni a ládába, ha rosszul sikerült a játék. A szavak örökre ott maradnak,<O></O>

ahova az első pillanatok hangulatában helyeztük őket. Láthatatlanok és megfoghatatlanok<O></O>

és ezért nem lehet kijavítani a hibát, amit elkövettünk velük. Az emberek hihetetlenül<O></O>

könnyen játszanak a szavakkal.[...] Ha a gyerek haszontalanul dobálja a játékkockáit<O></O>

és eltör velök egy poharat, vagy valamit, a fenekére verünk. De a felnőtteknek nem<O></O>

ver senki a fenekükre, ha haszontalanul dobálóznak a súlyos szavakkal és összetörnek<O></O>

vele - nem egy tányért vagy poharat - hanem más emberek életét.<O></O>

Wass Albert

estfen

2009-05-05, 04:10 PM

Varga Csaba

AZ ŐSNYELV TITKAIBÓL
Mottó: „a magyar nyelv szinte megdöbbentő mágikus erejű, mély lelkiséget tükröz /…/ (1932, Clement Edgar, német nyelvész.)

7. SZAK

Az általa kifejezett kép: minden, ami elkülönül, elkülönít. Végső alapgyöke: sza, ami annyi mint részekre oszt, ebből a szab is. Szak, szakos, szakít, pl. vásznat, szerelmesek is szakítanak, szakad (angol ’sec-ede’=elszakad, különválik), szakadár (angol ’sec-eder’, ejtsd: szekeder), az eső is: szakad: leszakad, szakgat, évszak, napszak, korszak (angol ’secular’=időszakonként ismétlődő), szakma, szakmány (kiszabott munka), szakócza, szakadék, szakasz (ógörög ’szakasz’=morzsa, rész), szak magas hangon szek: szekta, szekerce (mély hangon szakóca), ugyanez a latin (az s és c hangokat az egyszerűség kedvéért itt alább a magyar ABC szerint írom): ’szek-urisz’=szekerce. Szek k>g módosulattal, azaz zöngésen ejtve: szeg, pl. szanszkrit: ’szagh’. Szeglet, leszegett, sziget (régen: szeget), szigetel (!), pl. a rab is el van szigetelve, akár a sziget, szegély, szög (mint szöglet=szeglet). Latin ’szeko’=szeg (vág), ’szek-tio’=szegés (vágás), ’szek-tárius’=herélt, angol ’secant’=metsző, szelő, ’szektor’=szegő, ’szeg-regatio’=elkülönítés, ’szeg-mentum’=leszegett valami, szelet, mely mondható ma is így: szegmény. Különösen érdekes a szeg-ődik szó. Ez is elkülönülés, de máshonnan, pl. „ide szakadt valahonnan”. Szegőd(ik), szegőd(tet), s-vel ejtve: segéd, áttételesen a seg-ből: segít, segély. Latin ’szek-tácio’= szegődés, követés (nyomába szegődik), ’szek-tor’=kísér, követ. A tiltakozó pedig ellenszegül. A törvényt is megszegik egyesek. A sza alapgyök révén egyaránt mondjuk is a tiltakozóra: szeg-ődik, szab-ódik. (Íme, nyelvünk míly mélyen emlékezik vissza végtelen távoli időkre is. Lásd még a szabó és a szabadul szavak egyazon képi alapját: sza.)
A szekrény (szekereny), ógörög ’szekarion’ ugyanaz, szintén elkülönített hely (bizonyára így értendő a szekér*, szláv szekera is), latin ’szek-retárium’=szeglet. Elkülönítés a lényege a szák, zs-vel ejtvén: zsák, z-vel: zug szónak is. Német ’Sack-gasse’=zsákutca. Latin ’szakk-usz’=szák, ógörög ’szakk-osz’=szák, zsák,’széko’=zárt hely,’szako’=zeke, eredetileg durva köpeny, zsák, latin ’szág-um’, arab-perzsa ’szikke’ ugyanaz. Szákból a cekk-er, a szaty-or és a német ’sack’, ’Säck-el’, ’Säck-chen’ (zsákocska, még a kicsinyítő cs is ott a német szóban), Sack-laufen’ (zsákbanfutás). (Érdemes tudni, hogy a zsákosó>zsákcsó-ból lett hangátvetéssel a zakcsó>zacskó. (Sz. István Legendájában még: „zakcsó pénzzel“.) Hun ’szákár’=szák.
Szak, szek, szék, szág, szeg, s-vel ejtve ság, ség, z-vel zug változatokra földrajzi példák:
Szeglet a falvakban: felszeg, alszeg. Sumér ’harszág’, h-vesztéssel ország, azaz a világ kiemelkedő zuga. Hegység, Egerszeg, Hanság, Kiskunság. Ormánság sem egyéb, mint Hormány zug, szeg (ahol hor: bemélyedő, pl. horpad, Hortobágy). Egyaránt érthető: Kalotaszeg= Kalotazug=Kalotaszék. Borszék is lehetne: Borzug, Borszeg. (Bor: forrás.)
A székelyek neve is azt fejezi ki, hogy székekbe=zugokba=szegekbe=szakokba szerveződnek. (Székely latinosan: ’szikuli’)
Szak, zug (régen szug)>szűk. Pl. a szakadék, hegyszoros is lehet szűk, szoros, ahogyan a nadrág is lehet mindkettő. Ebből a szűkösség, szükség, e gyök más kiejtésével: szegény, szegénység is. Szűk zs-vel ejtvén: zsug. Zsugor, zsugorodik, zsugorít, zsugori. Innen a zsug=szik, mint szikkad. (Latin ’szikko’=szikkaszt, ’szikk-idus’=szikkadt, ’szikk-okulosz’=szikkadt szemű, könnytelen.) Szikkadt a szikár is, miből a >cigár>cingár). A zsug szig alakban is ejthető, pl. szigor. Aki szigorít, az zsugorít, például a jogot is.
Zsug fordítva guzs. Guzsba köt, guzsaly.
A szek, szék, szág, mint zug áttételesen, de igen érthető módon jelent titkot, titkolózót is (pl. zugból könnyen leskelődhetni). Pl. zugügyvéd, zugnyomda. Itáliában, a latin kor kezdetén még nem mehetett végbe a szek>zug hangváltozás, hiszen latin ’szekreto’=titkosan, ’szekretárium’=titkos hely, erre rímel az angol ’szekurely’=biztosan, ’szekretary’=titkár (titokár). S mindebből következik, hogy az angol,’szekurity’, román ’szekuritáte” („szekus”) szó ugyanazt a gyököt tartalmazza, mint a székely szó, és hasonlatosképp pontosan ezt a gyököt tartalmazza az angol ’szekret’=titok és a ’szekreta’=szétválasztott anyagok szó is. A fent bemutatott kép alapján már pontosan tudjuk, miért.
A szak (pl.: szakad) jelentéséből a szök(ik), szöktet, szökött, szökevény (pl. rab), szökőkút, értsd: kiszakad, elszakad valahonnan, lásd még: szakadár, jelentése eleve szakadt, szökött. Szök gyakorítva szökdös, szökdécsel, szökell, szökdel, pl. a gazella és a kecske is. Szökből a szökken, sz>z: zökken is. Szököső összevontan ejtve szökcse, hangátvetéssel: szöcske, török ’szücskimak’. Aki rázkódva sír, az szökkentget=zökkentget, vagyis zökög, amit a síróval kapcsolatban úgy ejtünk, hogy: zokog. Ty-vel ejtve (mint pl. fig=fity): zötyög, zöttyen. Tehát aki zokog, az zötyög. Kizökkenteni valakit=kiszakítani, pl. az olvasásból. Aki ráz valamit, az zöcsköl (eredetileg zökcsöl), zötyköl, végül is szökkentgeti, zökkentgeti zacskót (z-vesztéssel acskót). Ógörög’zakotosz’=zaklatott, e gyök áll a ’zokon vesz’ szóban is.

szak, szek, szék, szák, szeg, szag, szág, szög, szök, szökk, szűk, szug, zug,

zsug, szig, szug, cig, szikk, sicc, zök, zökk, zok, zak, zek, zöty, sec, sag, ság, ség, seg,

egyetlenegy ősi szavunk ez – harminc féle kiejtéssel-helyesírással.

* Czuczor Gergely szerint a szekér jelentése zökér, mert zökkentget, zötykölődik. Ám mint láttuk a * utáni részben, akár így, akár úgy, a gyök ugyanaz, tehát e szónak e cikkben a helye.

Ile57

2009-05-06, 07:41 AM

Vöröss László
„… a megnevezés mámorában kilobbant szavakért”
Fodor András, a nyelvőrző és szózene-halló

Szemérmes szerelem fűzi Fodor Andrást az anyanyelvhez. Nem ír hozzá programverseket, nem tűzi kokárdaként a szellem színejátszó, fénylő kirakatába, de sugallatait naponta fölfogja, követi, és gyakorta vall róla. Eszmélkedését, idevágó ars poeticáját főleg neki kedves elődök és ihletők fölidézése kapcsán fejti ki. Arany Jánosról szólva – kit „a magyar nyelv teste, lelke”-ként köszönt – mondja, „nemcsak helyre teszi a szavakat, de ízt, színt, súlyt, testet ád nekik”. Tóth Árpádnál megigézi a „felidézőképesség külön varázslata”, József Attilánál a kiváló hallás, amely a „zöngésen dallamos”, a „pattanóan kemény” „s az öblösen továbbdöndülő” hangalakokat a „látvány és hang (…) szuggesztív véglegességével” tudta egymás mellé állítani. Nála a „csöndnek is teste van”.
Maga is a szavak íze és teste után eredve keresi meg a gyermekkor ősszavait, a természeti és emberi táj jellemvonásait, a sokat emlegetett pannon hagyomány rejtekdíszeit, a tömör jellemzés jelzőszavait, a hangok más füleknek ritkán mutatkozó tartományait, friss jellemzésbe foglalható akusztikus élményeit. (Utóbbiak a szakavatott professzionális zenei tanulmányokat nélkülöző szerző zenéről írott remek esszéit is magyarázzák, ahol a kivételes meghallás ritkán adódó értelmezési telitalálatoknak teremtett helyet, mint azt a zenéről írott versek – például Bach-fúga, Bartók, a Stockhausen-himnuszok vagy a Sztravinszkij-kötet – mutatják.)
Hozzá akart járulni a magyar nyelv reformjához és szünetlen szabadságharcához. Nekem is említett nyelvi programja a gyermekkori és tájnyelv zárványaiból is építkező népnyelvközeli szó-újraálmodásból fakad. Külön ág ez az irodalmi nyelvet módosító törekvések között, hol a városi köznyelvet és annak diák-, szleng- és külvárosi alcsoport-nyelvjárásait ide cserkészők, a globális világnyelv felé törekvők, az avantgárd nyelvi analitikus szó- és értelmezésmódosítók vagy a Dada immár nyelvrobbantó irányzatait követők kezdenek immár többségben lenni.
A szűkebb hazát, szülőföldet, Kaposmérőt, Lengyeltótit, a közeli Buzsákot, apát, anyát, testvért idéző versekben magától értetődő e szavak idézése, és itt fordulnak elő a legsűrűbben. Buzsákon 1948-ban a táncmulatságban a „cammogó bőgő dörmögése” nyomán „kevergő táncban”, „türemlő füstben” pörögnek az ismerősök, a kedves leányok, a tücskök hangja fülükbe „pirreg”, miközben a szobában „roszog a bőgő”, a kontrás „nyekteti, rántja” (Mulatság, 1954). Lengyeltótit, 1940-et idéző költeményében hatalmas gépek „mángorolják” a Buzsákra vivő utat, előtte a belső kapuív, hová először vitték „oltatkozni”, és „odatúl” az akácliget (Tóti dicsérete, 1990-es évek). Apja immár nevenincs szülőfalujában járva hiába keresi a „mohos” kaput, ami van helyette, az „félrenyakló”, a kiszabadult hízó pedig „laffogó füllel” csörtet a virágágyások mellett (Hol apám született, 1973). Gyermekkori rossz emlékeit mesélve szól a „repecskes árok” kanászlegényéről és a közeli kastély vendégifjairól, kik „fürdőruhába vetkeződve a pocsétába hemperegtek” (Gyermekkor, mesevilág, 1984). Korán halt bátyja alakját idézve emlegeti, hogy „bökős” volt a közeli erdő, őt, a pályamunkást így szólítja meg: „amint a fényes sínek közt botologsz”. Majd: „Szinte fülel felénk a puszta, esténként, mikor citorálsz.” (Bátyám halálára, 1948.) Különösen gazdag a helyi népművész barát nyelvi közegének megidézése. A falué, hol a templom mellett „rikornyáltak a lányok”. Magány és rossz sejtés veszi körül a hazafelé utazó költőt, a „két táska közt botolgót”. Nyomasztó titka „gőzölg a sikamlós égen”, vagy „rajt lebeg a fákon?”, idézi a barát halálát és műveit, hol „siska fülével szalad az ártány. Szoknyás betyár mulat…” (Kara Lajos faragóművész emlékére, 1947).
Minden alkotói korszakából idézhetjük a nyelvjárás illatos, díszes, termékeny szövetét, amihez élete végéig hű maradt. Idővel még erősödött is benne az effajta módoltság, utolsó idejének verscímei e program vállalását még jobban tudatosítják. A Szülöttem föld vagy a Megyek magam az iskolai nyelvtan szabályát ízeiben módosító szóvilága erre utal.
A vállalt nyelvi terv természetes kiterjesztése, hogy a tájnyelven szólalók beszédét híven őrzi. Az Emlékműavatás nyelvi szövetébe nemcsak saját szavát („fúvósok lassan vonszódó zenéje”) illeszti, de a helyi szónokok megannyi őrzött kifejezését: „A halál kögyetlenül aratott… Még az se adatott, hogy hazai földben fekhessetök… Állnak-e még azok a fakörösztök?… Elmöntetök és soha többé nem térhettetök vissza… Drága barátok, Isten veletök!” (1990-es évek eleje) Mindez egyben tanújele, mint él tovább a Somogy megyei ö-ző nyelvjárás napjainkban is. Ismert, hogy Fülep Lajos kedves nótáját mint kottázta le: „Esött a hó, éngöm bëlepött” (Az ezredik este, 1971).
Meglepő, hogy a vállalt program az intellektuális, más kultúrákat körüljáró vagy éppenséggel külföldön szerzett élményei kapcsán is helyet kap az oeuvre-ben. Az észak-itáliai Veneto tartományban járva a Pasubio-hegy alatt a szüreten „csupálódnak a fürtök”, és „Botok, balaskák ikszei fölött” „röpköd Dionüszosz rétüngös bőgatyában”, és „a hold medáliája is csáléra állt” (Koppány-fiak Veneto-tartományban, 1987). De Velencében, a Lidón kapott szállodai szobában is honi szavakra lel. A hotelárjegyzék „szárfára szögelt”, a televízió éjszakai filmjében „ádáz-kellemkedőn és pámpillós-csalafintán” kezdenek „vetkeződni az álombeli lányok”. (Hotel Des Bains, 1987.) India irgalmatlanul szegény és gazdag kettősségét úti versében is hasonlóképpen hozza látványközelbe; az előbbire koncentrálva: az utcai hajléktalanság képeivel, miben az elephantiasisos láb „türemlő dagadvány”, „tarjagos gomba”, „kigúvadt üszög”, a járni tudó pedig a fal tövénél „árnyékba vackolódva fekszik”. Az alvók pillája „lekappan”, és „lányok szelelik a termett magvakat” (A fal két oldalán, 1975).
A költőre – mint erre Csűrös Miklós húsz éve írott, máig kitűnően használható monográfiája utal (Fodor András – Akadémiai Kiadó, 1979) – a népiség mint etikai program a jellemző (ezt dúsítja a pannonizmus latin világosságával, az indulásnál már jelen levő konkrét tárgyiassággal és antropomorfizáló látásmóddal), törekvéseiben más dunántúli írókban társakra lel. Nem érdektelen hát népnyelvi-tájnyelvi kísérleteit másokéval összevetni.
A tájszavak és népi nyelvezet tán máig leginkább költői egybeépítője a Dunántúlon Illyés Gyula. Egy-egy verse, mint A ház végén ülök, az Árpád, Az orsók ürügyén, a Szekszárd felé, a Három öreg, de különösen a Mozgó Világ (hogy csak a Hét évszázad magyar verseibe válogatottakra hivatkozzam) e nyelvvarázs szikrázó tűzijátékaként hat. (A Mozgó Világ például jó háromtucatnyi újraelevenített nyelvi emléket őriz.) Reá a nyelv legfontosabb támfala, az ige őrző újítása jellemző (néhány jellegzetes szó: pöndöríti, csavarul, letörlesztődnek, beültetődik, megemelint, megvénhödött, belemelegszöl, fölérez, megkomolylik, rakattam, suhog stb.). Igei választékosság jellemzi a Szigetközből jött Kormos István tájszavait is (dödög, keringel, cicerélni, fúttuk, fosztattál, morzsoláztunk, fölkanalaztunk, futtak, dunnyogtam, motozgatott, elfuvintom, zsákolta) – és mindkettőjüknél közös a gyakorító és a szenvedő igealakok feltámasztása. Simon István költészete hasonló (bukkanik, pörgetett, lekortyog, pettyeget, pöngött, rápipál, hersen, izen, huppog, kirügyez) – de itt a hangutánzó igék nagyobb gyakorisága a jellemzőbb (ez Simon szóalkotását egyébként is Fodoréval rokonítja). Az atyai mester Takáts Gyula inkább a körülötte lévő tárgyi világot jellemzi – ritkásan – népi szavakkal (pipicsláng, citora, lyuggatott, cinkeház, fürtözött, szömörcék). Nagy László a népi szürrealizmus megalkotásában a nagy asszociációs fesztávú szópárosítások és jelzős szerkezetek mesterévé válik elsősorban, bár egy-egy verse (pl. a Gyöngyszoknya) előhívja a tájnyelv találó hangjait (széjjelterped, billeg, lecsördült, zavarodásba, mellkosarába, bitangság). A Menyegző expresszíven rohanó ritmusait meg egyenesen e szavak emelik: tömörödve, dübögés, hömbölygető, topánok, condrák, delinkedők, leabrokolt, beittasodnak, mumusfejek, pironkodók, höbögik, megzabálódik, összefarol, pudvák, nyüves, kurrog, kabla stb. A – nevezzük így – meditatív szürrealista stílust honosító Csoóri Sándor vagy a nyugat-dunántúli nyelv rejtelmeit őrző és látványos nyelvművészetté alakító Weöres Sándor önmaga variációit, úgy tetszik, a népi megfelelők fölibe rakja, sőt Weöres nyelvi időbeli utazásaiban és gyermekvilágába visszatérve mutatja meg elsősorban költői önmagát. A dunántúli nyelvjárástól eltérő nyelvű, mert a Pinkafő környéki magyar szórvány ízeit őrző Hajnal Anna is inkább közibük tartozik, fogalmi, nyelvi kötődéseit azonban csak ritkásan dúsítják a mérőke-, a pomagránát-, a büdöslenek-, a paskolja-, az igla-, az öblög-féle szavak a színeikkel. Fodor András a vállalt programján belül néha a közös, de gyakrabban a saját mezsgyéjén jár. A példaként itt felhozott költőtársaktól eltér az akusztikai, hangidéző szavak gyakori használatával. Nála a békák kummognak (Ezt is elmondom, 1949); a hold bonduló (Meghódoló éj, 1947); csettegés jelzi a Fából faragott királyfi merev táncát (Bartók, 1948; zummogó a villanypózna; nyiszogva jár a kocsi; cirregő a tücskök dala; zsizseg a hó; zsibog az ének; buffogva nevetnek; csobol a vízben a lovak lába; csicsegő a patak; hersegő a tánc a szeletelt káposzta hordóján; és pirreg a réti tücsök.
Él a dunántúli tájnyelv természetével, amikor aszerint rövidíti a szavakat (döllögő, rásisterg, botolgó, kocódva, dübög, csapáin, sűrül, vonszódva, köröttem) vagy éppen megnyújtja (tekingelődnek, füttyöget, állongó, rebbegő, robbogása); a mássalhangzó-kiesésekkel (bátytya), a zártabbá válás hangváltozásaival (bükös), végigkísérik a somogyi, sárközi, zalai helyi szavak (borzogat, kocódva, sivakódón, csiklándó, csupálódnak, dorozsmás, szikárló, kunkorok, zsufa, gabancos, zöpöghetünk, irdalt, bozsog, bukdosom, pápogató, tilódni, kondorítható, és folytathatnánk így oldalakon át!) Az ideiglenesen félbemaradt Új Magyar Tájszótár A-tól M-ig képes követni vonulásukat, azzal a meglepetéssel szolgálva, hogy sokuk országosan elterjedt, vagy egész más tájról való. (A gebedő pl. Hódmezővásárhely környékén került leírásra, a hersegő ezen felül Debrecenben.) A szerzőnknek annyira kedves mért kérdő határozószó vagy az amért vonatkozó határozószó – előbbit Simon István, Nagy László is szívesen használja, dunántúli honosak, de az amért pl. Jászladányban akad a tájnyelvész horgára.
A tájszavak, kifejezések igézete úgy marad meg a szülőföldjéhez halálig hű költőnél, ahogyan őt Kaposmérő, Lengyeltóti, Kaposvár, Fonyód is hasonló szeretettel vállalja. Amikor bekövetkezik költészetében az a váltás, amely szemérmes érzelmű romantikáját (ez a Puskin-, Nyekraszov-, Longfellow- fordításkorszakának idejével is jellemezhető) meghaladja, és átlép a Csűrös Miklós emlegette újabb világába, hol Auden, Dylan Thomas, Herbert, RóŻewicz a meghatározó név, még később Philip Larkin – akkor is egy vele. A Pór Péter leírta indíttató élményt meditációvá emelő költői magatartás a puritánabb, szikárabb, a köznyelvihez közeledő tárgyiasodás idején is lényege marad. A hetvenes évek óta azonban a fogalmi, a technikai réteg- és szakmai nyelv, a populáris kultúra megannyi jelzőszavát is használja (külön tanulmány témája lehetne, miképpen). Élete vége felé, a nyolcvanas évek óta azonban mindjobban közelít nyelvi ősrétegéhez, annak addig ismeretlen színeit villantva föl. A konkrét költészetet fogalmival, a fogalmi-intellektuálisat az elemi érzetek szavaival ötvözve egyszerre valósítja meg a nyelv őrzését, a felidézés, a látvány és hang szuggesztív varázslatát és a Berzsenyitől tanult eszmélkedő gondolatiságot. Így lesz költészete önálló entitás, külön mérce szerint növekvő, ősszíneket újakba oltó.
<O:p</O:p
<O:p</O:p

msmester

2009-05-07, 03:51 PM

„A költők hazává teszik a legelőket, országgá a földet és nemzetté az egymásba kapaszkodó, lihegve pihenőket nagy futásokban. Templommá, Isten és ember házává avatják az örök életű követ, aztán meghintik a levegőeget verssorokkal, hogy a legváratlanabb pillanatokban vágjon egy-egy kő-életű verssor halántékon…”
Czegő Zoltán

estfen

2009-05-09, 06:24 PM

Varga Csaba

AZ ŐSNYELV TITKAIBÓL
Mottó: „A magyar nyelv... egészen sajátosan fejlődött, és szerkezete olyan időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb most élő európai nyelv még nem is létezett. Önmagában, következetesen és szilárdan fejlődött nyelv, melyben ésszerűség és számtan van, /…/. Sir John Bowring, korának híres angol nyelvésze.

8. LUK

Alapgyöke: le, a lek, luk jelentése: „bemélyedés”, „lemélyed”. Sok féle ként ejtjük: lik, luk, lék, lak, lyuk, juk, régen még: lók, l-vesztéssel ók, óg is. Nyelvünkre jellemző, hogy kis kiejtési eltéréssel „szakosítjuk” a szó jelentését, pl. csireg, csereg, csorog, csörög csurog, vagy haj, héj, háj. Itt is jó példát találunk erre: a lukas zoknira nem mondjuk, hogy lékes, pedig amúgy lék, vagy luk, egyre megy. Hiszen jól tudjuk, hogy aki léket vágott a dinnyén, az kilukasztotta. Ugyanez a helyzet a lak szóval is. Már teljesen elhomályosodott, hogy a lak is luk. Ám nyelvünk emlékezik, mert például nem kérdezzük-e sokszor: „- E lukban laksz?”, viszont így már nem szokás kérdezni: „- E lékben laksz?”. Pedig a hajlék szóban éppen hogy léket mondunk, s nem lakot! S még a lényeg is kiderül, ha a hajlék két szavát megcseréljük: héjlak. Tehát a hajlék: fölénk boruló alkalmatosság által alkotott lék, lak, luk. (Hagyma haja: héja.) Például a lakik, lakó szó akár mondható lenne akár így is: lukik, lukó. Jellemző nyelvünkre az is, hogy a magas magánhangzó általában kicsit, a mély nagyot jelent. Például lik alatt kicsi, luk, lyuk alatt nagyobb, nagy lukat értünk. Likacs, lyukacsos, kilyukaszt, lyuggat, lyukad,
Német ’luk’=luk, ’luke’=lék, luk, ’lech’=lukas, ’loch’=börtön, ’lochpresse’=lukasztó, Francia ’lac’=tó, ’lucarne’=luk, ’lac’=női nemiszerv. Angol ’leac’=lék, ’loch’==luk (pl. Lochness), ’lack’=hiány, ’lacuna’=rés, lengyel ’loch’=luk. (Az angol ’locket’, ’lock, francia ’loquet’ viszont egész más, a lakat szavunkkal azonos, mely a rek (mint rekeszt) szóból lett r>l módosulással.) Latin ’lacuno’=mélyeszt, ’lacuna’=lyuk, mélyedés, ’lacus’=tó. Ógörög ’lakkosz’=üreg, tó. Székelyeknél ’lák’=tó, mocsár, ’lók’=”két hegy közötti völgyecske” (Czuczor).
Lak zöngésen ejtve: lag, ógörög ’lagón’=üreg. Innen a laguna is. Ám az ógörög ’lagósz’=nyúl minden bizonnyal onnan, hogy lukban, üregben lakik, ahogy mondjuk is „üregi nyúl”. Francia ’loge’=kunyhó, ketrec, ’logement’=lakás, ’loger’=elszállásol.
Régi lók, l-vesztéssel ók. Ebből az akna, szlovák ’okno’=ablak, ’oko’=szem. Feltehető tehát, hogy ez az ók, mint luk, akna, ablak: szemet is jelent. S ebből az ok, okul, oktat, stb., stb. (Okos=lásd pl.: „szemesnek áll a világ”.) Ezt látszik alátámasztani a latin ’oculos”=szem, ’oculo’=látóvá tesz, felvilágosít (oktat), szembetűnővé tesz, ’oculátus’= szembetűnő. Lásd még: ókumulál. Angol ’ogler’=szemező (bámuló). Található olyan egybecsengés is, mely látszólag véletlen. Spanyol ’acause’=okoz, miközben spanyol, angol ’cause’=ok. Az a „nélküli”-t jelent számos nyelvben, tehát ez esetben az ’acause’=’a-cause’=ok nélküli, tehát véletlen ráhatás, s ezzel ellentmondásba keveredtünk. A’cause’ tehát a kezdő o-t elvesztett szó. Például spanyol ’ocasionar’=okoz, ’ocasión’=indíték, ok, ürügy esetében teljesen kizárható az ok hiánya, tehát itt is az ok szó áll gyökként. Ógörög ’oknéo’=meggondol, aggályoskodik, azaz okoskodik.

Lik, luk, lék, lak, lák, lók, ók, óg, ak, ac, oc, lac,

luc, lack, loch, log, lag, lakk, leac, luke, lyuk, juk

egyetlenegy ősi szavunk ez – huszonkét féle kiejtéssel-helyesírással.

msmester

2009-05-09, 07:23 PM

"Sokakat foglalkoztatott a kérdés, mi lehetett az oka, hogy annak idején oly sok kiváló magyar tudós dolgozott szinte egy időben külföldön, de idehaza is. S akkor rájöttem valamire. Nézzük csak meg, mi a közös ezekben a nagyságokban, Neumannban, Wignerben, Pólyában, Fejérben, Rieszben? Rádöbbentem: igen, van, de az annyira szem előtt álló, ... tény, hogy azért nem gondoltam, gondoltak rá mások sem. Igen, a nyelv, az anyanyelv, mely mindannyiunk ifjúkorának éltető, tudatformáló rendszere volt, sajátosan magyar stílusúvá alakította gondolkodásunkat; Azt kezdtem vizsgálni, van-e a magyar nyelvnek a többitől eltérő, különös sajátossága, ami megjelenik az emberek, tudósaink gondolkodásmódjában. A magyar fizikusok a tudományos [kérdések] megoldásakor rendszerint ..., egyedi esetekből indulnak ki, azokat igyekeznek minél jobban általánosítani. Az ügyesen megfogalmazott egyszerű alapkérdés gyakran magában rejti a lényeget, ... Úgy érzem, rájöttem a dolog nyitjára. A magyar nyelv sajátos vonása a tárgyszerűség, a ... hasonlatokra, képekre építő kifejezésmód. még az angolban sem figyelhető meg a képszerű gondolkodásnak ennyi leleménye, ilyen gazdagsága. ... a szellem és a nyelv összefonódásának vagyunk itt tanúi. ... a nyelv nagyon erősen hat a gondolkodásunkra. ... Amikor egy általános tételt bizonyítunk, akkor gyakorta fejünkben ezzel párhuzamosan egy ... eseten gondoljuk végig a megoldáshoz vezető ... lépéseket. Amikor később a bizonyítást a legnagyobb általánosságban leírjuk, természetesen elhallgatjuk a segítségünkre siető ... esetet." (Balázs Nándor: Óriásokhoz sodort a sors. Valóság, 1990, 12. sz., 66-67)

msmester

2009-05-09, 07:35 PM

<table width="100%" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"><tbody><tr><td width="100%">

</td> <td>
</td> <td> </td> <td>http://mek.niif.hu/02600/02673/html/toc.gif (http://mek.niif.hu/02600/02673/html/index.htm)</td> </tr> </tbody></table> Kányádi Sándor:

Vajon

vajon ha anyatej helyett
ha édesanyám emlői helyett
dadaemlőn vagy éppen
póttejen cseperedtem
volna karonülővé
ágaskodtam volna emberré
ó vajon akkor is
így harapnék a jussomért
a jussunkért vajon

1977

msmester

2009-05-12, 10:42 AM

Sütő András beszéde,A IX. Anyanyelvi Konferencia megnyitóján
(Marosvásárhely, 2000. augusztus 11–14.)

Mifelénk ritka és jeles alkalomból köszöntöm a nyelvészeti tudományok kiváló személyiségeit, szavaink búvárlóit, nyelvi állapotunk számadóit, a magyar írás mestereit, mindnyájukat, akik bizonyára velem együtt hiszik, hogy nyelvünk, mint minden más nemzeté, az örök feltámadás színtere, élet és szentség, minek a jegyében ily szépen összesereglettünk, én pedig meghatottan mondom: Isten hozta önöket a Székelyföld hajdani és majdani fővárosában, Marosvásárhelyt, Erdélynek ama részén tehát, amelyet fény s homály határán már Csokonai Vitéz Mihály is a világ abroszán a legkritikusabb helynek tartott. A legaggasztóbbnak, így felsőfokban. Hát akkor mit szóljunk mi, akiket éppen telibe talált ez a megállapítás!
Mindennek ellenére: én most – rövid mondandóm elején – a hely szelleméről mondok egyet-mást. Miért? Okításként önök előtt, akik a magyar kultúrhistóriában nem szorulnak Maros menti eligazítóra? Más okból teszem. Megvallom, annak hallatán, hogy városunkban nemzetközi méretű magyar nyelvészeti tanácskozás lészen, mesés vágyam támadt: bejárni önökkel Erdélyt, a Bánságot, a Királyhágón túli részeket, a csángó-magyarok pentaton-szomorkás, kútmélyi világát. Eljátszadoztam a gondolattal: vajon mit mutatnék meg önöknek abból, ami már kisdiákként arra késztetett, hogy bekalandozzam Szavaink Nagyfejedelemségét. És mit meséljek arról, hogy az istenségként is csodált közösségi alkotás, az emberi nyelv s jelesen a mi magyar nyelvünk miként múlhat el megteremtőivel együtt, akiket mohó, asszimiláló lélekvadászok vettek üldözőbe. S mert szinte gyermekfővel bizonyossá lett előttem, hogy nyelvkárosult magyarok közt írói álmaimat szegre akaszthatom: erkölcsi törvényemmé lett, hogy sorsomat a sorsukkal egybefonjam és vitorlás ének helyett létmentő munkába kezdjek magam is; akármi legyen az ára, hiszen a szavaikból kiűzötteket nem bírom követni. Akkoriban csak sejtettem, amit Kosztolányi oly kristályosan megfogalmazott, mondván: önmagammal azonos csak anyanyelvemben lehetek; ott a mélység, ahonnan fölszakad a vers, a sikoly, ahol a fogalmak és azok jelei végzetesen, elválaszthatatlanul összeolvadtak.
De hát utazzunk is, ha már szóba hoztam. Merre vegyük az irányt? Az igazság úgy kívánja, hogy jót s rosszat vegyesen mutassak föl. Máig érvényesen Medgyes Lajos írta Petőfi Sándornak: „Tiszta szeplőtelen magyarságot egyedül a Székelyföldön s jelesen Maros és Udvarhelyszéken fogsz találni.” Szeplőtelen? A vegyes ajkú Dés városkában szolgáló tiszteletes urunk ezt a jelzőt nem a vérmítosz, hanem a nyelvi géniusz csodálatában írta. Szó se róla: a nemes székelyág magasztalására idők folyamán sok szívgyökentő tósztozás hangzott el, nem csoda tehát a némelykori mellényszakasztó önérzet fölkunkorodása: Szóval porból lettünk, porrá leszünk. És uraságod azt mondja, hogy a magyar is porból lett? Mi másból? Megmondom én az úrnak! Ingyen! A magyar székelyből lett. Maradjon máskorra, hogy miként. Most ne sértegessük egymást. Hargita-havasi tréfás leszólás ez inkább – a síksági magyarhoz. A puszták népéhez Illyés Gyulával szálljunk Farkaslakára. A hiúzszemű dunántúli mosolyba lágyuló tekintetével azt mondta nekem: Ezek még jó módban élnek – nyelvileg. Erdőszentgyörgyön, szeles zúzmarás napon egy helybéli presbiter szavait hallgatva hosszan eltűnődött, majd Flórához fordult: Hallottad a bundasapkást? Azt mondta: nyers idő szakadt ránk. Ezt érdemes hazavinni. Vitte. Jobban örült neki, mint a korondi taplósapkának. S amire fölkapta még a fejét közös utazásaink boldog idején, azt naplójában olvashatjuk. Ezt például: „Farkaslakán gyümölcsízű, csermelyként fordulatos nyelvet beszélnek. A sertésgondozók oly igényesen és tüzetesen különböztetik meg a folyamatos és befejezett múlt időt, akár Mikes Kelemen vagy Heltai Gáspár. Vagy Tacitus.” Vagy Ady Endre, a hely szellemének legvakítóbb villámlása. Ő még apokaliptikus jóslatai közt is így szólt ’915-ben: „lesz-e a legpompásabb népnyelvből egy álmagyar, színtelen, alkalmazkodó, pukedlit vető (beszéd)?” Ugyan! Hisz „nincs az a világkatasztrófa s utána a vízözön, amely ezt a drága magyar nyelvet félreszorítsa”.
A többit tudjuk. Félreszorították. Tisza István szavaival összegezhetünk: „Elvásott a fogunk az almától, amit apáink ettek meg.” Ez a történelmi büntetés pedig nyelvi következményeiben is ott a legfájdalmasabb, ott égbekiáltó, ahol „a nyelvi csodát özönével ontó” Székelyföldtől nyugatra eső országrészeken a magyarság nagyobbik fele él – valóságos óceániai szigetvilágban. Létszáma millión felüli. Csupán? S még mindig? Ezt a kérdőjelet most nem tudjuk kiegyenesíteni. Azt kell csak fölemlíteni, aminek ismerete nélkül Marosvásárhelyt nem lehet nyelvészeti tanácskozásba fogni. Az 1910-es népszámlálás szerint Erdély és a kapcsolt részek magyar lakosságának létszáma 1 661 000 volt. Versailles-ban ennyit telekkönyveltek át Romániának. Azóta sok víz lefolyt a Dunán. Hogy túlságosan el ne szaporodjunk, 1977-ben újból megszámláltak minket. Megbízható körülmények között történt, ugyanis maga a pártfőtitkár és egyszemélyben államelnök irányította az országos földmérést. Illetékes magyar számadója azt kérdezte: van-e különleges indikációja a magyarokra vonatkozólag. Kettő, mondta Genialissimus. Először: számoljátok meg őket szigorúan, pontosan. Továbbá: vigyázzatok, hogy számuk ne haladja meg az összlakosságon belüli hagyományos százalékarányukat. Így lettünk 1 712 853-an, 7 százalékon felüli, de 8-on aluli arányban. A kérdésre, hogy a főhatalom-változás [!] óta, nyolcvan esztendő alatt miért futotta csak ennyire szaporulatból: nem válaszolni kell, hanem választani: nemzetállami alávetettek maradunk-e, vagy önrendelkezési joggal rendelkező nemzeti közösség?
Olyan gondolat ez, amely nyelvészeti tanácskozásra tartozik? De még mennyire! Adyval együtt máig elmondhatjuk: a magyar nyelv drámája a demokrácia drámája. Románia mai társadalmi vajúdásaiban számunkra közösségi létkérdés az európai mérce szerinti demokrácia megteremtése. Belső vérzésünk: a folyamatos fogyatkozás csak így állítható meg. Menekülő magyarral – mint bárki mással – nyelvi tisztaságról, aggodalmairól nincs mit tárgyalni. Szavaim kezdenek elmordulni. Azt is jelzik tán, hogy képzelt utazásunkat folytatva szűkebb pátriámba, a Mezőségre jutunk. Valaha volt szép magyar szálláshely. Maradék rokonaim ódon szavainak párját Bethlen Gábor leveleiben találom. Árpád-kori templomokban tízen-húszan dicsérik az Istent, kapaszkodnak egymás tekintetébe, hogy végleg el ne csüggedjenek. Szórvány lelkek, árva magyarok, írja róluk némelykor az újság. Java részében kiirtott nép maradékai. Tatárdúlások és felszabadulás emléke mindenütt. A történelem ikerjelenségei. Budapest felé vonuló győztes hadfiak Kemény Zsigmond könyveivel csaptak meleget a Kisjézusnak ájtatosan kolindálva, miként Omár kalifa fűtötte volt Alexandria könyvtárával a fürdőket. Szülőfalum így kapcsolódik Nagy Sándorhoz és csodás városához. Kissé múltittasan, a temetődombon apámmal bolyongva, üldögélve szoktuk átadni magunk töprengésnek. „Hol füstölt el ez a mi kamarási gyülekezetünk, te fiam?” Aztán válaszolt is, jobbjával, reszketegen a földre mutatva: „Alattunk a lemészárolt gyülekezet. És felettünk is, a másik dombon. Meg azon túl, Novolyban.” Távoli rokonuk él ott, mondtam. „Már nem él!” – mondta apám, s mint aki fontos bejelentést tesz, feltápászkodott a földről: „Novolyban meghalt az utolsó magyar is. A temetőt lezárták. Vége.” Végünk – abban a faluban. Bölcseleti gondolat, hogy saját halálát az ember nem élheti át, de anyanyelvének halálát igen. Átélheti a Mezőségen, Csángóföldön s a magyar diaszpóra földrészein. Átélheti, miközben az agónia fájdalma, riadalmak lenyomata örökre megmarad benne. Szellemi mondandóinak vezérhangját is meghatározhatja. „A Szó, amely Isten…” – írtam régen könyvem homlokára – részint önvédelmi sugallatra. Tudják meg nyelvünk heródesei, hogy a más nyelvét, az Istent üldözik, reszkessenek, a védtelenségben mécsesként imbolygó nyelvek sorsa pedig a mezőségi abszurd módján is alakul. „Hálistennek, a mi temetőnk üzemel még – mondta apám a novolyi utolsó magyar emlékére – Kamaráson van még magyar, aki meghaljon.” A gyermekhalandóság megszűnt; nincs gyermek hozzá. De vannak öregek, akik semmin se csodálkozva – hogy írta Babits a magyar jellemről? Nil admirari –, már nem is számolják az elmenőket, kezüket tehetetlenül széttárva mondják: Pusztakamaráson is megszűnt a magyar iskola, az anyanyelvi köntös kis szövőműhelye, mely évszázadokon át csattogott, énekelt, zsivajgott az eszmélet lázában. Hasonló gyászhírt küldtek más mezőségi falvakból is, ahol minden Egész eltörött, de még a Rész is részeire szakadt. És nincs magyar finitizmus, befelé fordulás, gyepűszellem, miként a harmincas évek végén szellemi nagyjaink vitatták, de van nyugatra, anyaország felé tartó elszivárgás, elvágyódás onnan; ahol Kós Károlyék idején még hangoztatták: Extra Transylvaniam non est vita. Lelki fülem azonban figyelmeztetést hall most: koldus él a sebeiből! Jajongást ne szaporítsunk! Illyési gondolattal védekezem: a való helyzet kimondása: tigrisszelídítő cselekedet. S ott kiváltképp, ahol nemrégen még imába kellett fonni: Add meg nekünk, Uram a mi mindennapi kenyerünket és a kiáltás jogát. A kiáltásért közülünk sokan és keservesen megfizettek, de lám, hatalmas vigasz, hogy itt és most így együtt lehetünk, és nem csak arról szólunk, hogy „a magyar nyelvre minden nyelv hat, kivéve a magyart” (Arany János), hanem még egészségben élő s eleven nyelvi szó-kertjeinket is művelhetjük, tigrisveszélyt is csökkentve. Remélem, hogy nyelvünkről szólva, mely egyfelől szentség, de másfelől közeg, vezeték, amelyben „a magyarság eleven lelki árama továbblüktet” (Babits) – értékelő figyelmet vetnek önök mai szellemi életünkre is. Hiszem, hogy a mélyből indukálódott kultúra nyelvünk polifonikus fölerősítése is, minden romlásaink ellenére.
Megnyitómnak végére érve, és annak szellemében, hogy egymás terhét s egymás nyelvi gondját viseljétek, hadd osszam meg önökkel régebbi ajánlatomat. Így szól: az egészségi állapotunkat firtató köszönés mellé újat, s nagyon időszerűt hozzunk forgalomba: Hogy és mint szolgál, kedves magyar testvérem – az édes anyanyelve?

Ile57

2009-05-12, 03:07 PM

"Egy népet nem a testi hasonlóság, hanem a közös múlt, a hasonló gond, az egy haza levegője egyesít s választ el egy más múltú és más jelenű néptől. Magyar az, akinek nyelve és esze magyarul forog. Becsületesen nem lehet más vizsgát találni arra, hogy kit tartsunk igazán magyarnak. Nem könnyű vizsga ez. Sokkal nehezebb annál, ami elé a fajta testi jegyeinek kutatói állítják az embert. Itt a lelket kell kitenni." (Illyés Gyula: Ki a magyar?)

Ile57

2009-05-12, 03:08 PM

"A magyar nyelv kiált segítségért. Ha nem hallgatjuk meg, elpusztul. Mind rosszabbul beszélünk és írunk, azaz lassanként megöljük a nyelvet. Mintegy hű és pontos tükörben nyomon követhetjük a nyelvben a közszellem ijesztő hanyatlását, a társadalmi fegyelem felbomlását. A könyv tükre a léleknek. Soha olyan lomposan nem beszéltek az emberek, mint manapság. A napi sajtó stílusa a pongyolaság; közleményeiben, híreiben egymást érik a legsúlyosabb nyelvtani hibák, hirdetései szűrő nélkül kerülnek a lapba. A mozi, a köznyelv másik nagy nevelője, nem marad el a versenyben, a képfeliratokat kísérő szövegeket a nép legádázabb ellenségei találják ki, kik még az elemi iskola próbáját sem állnák meg. A rádió is tetézi a hanyagságot. A könyv is megrontja a nyelvet, nem beszélve az élmény-irodalomról, amelynél szennyesebb hullám nem söpört végig a magyar irodalmon. Az idegen művek tolmácsolásában olykor nem találni egyetlen mondatot sem, amely a legelemibb mondattani vagy nyelvtani szabályokat megtartaná. A politikusok és a tudós előadók is nyomorítják a nyelvet ..." (Déry Tibor, 1945)

Ile57

2009-05-12, 03:09 PM

"A magyar nyelvművelésnek nagy és szép múltja van. A nyelvújítás óta, melyhez hasonló arányú mozgalmat más nép történetében nem ismerünk, hosszú a sora azoknak, akik nyelvünk szebbé, jobbá, tisztábbá tétele érdekében fogtak tollat. Imre Sándortól, Thewrewk Emiltől Szarvas Gáborig és Simonyi Zsigmondig, majd Halász Gyuláig és Kosztolányi Dezsőig ..." (Kodály Zoltán, 1974, Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok, II, Budapest: Zeneműkiadó, 326 o.).

Ile57

2009-05-12, 03:32 PM

"...Aztán ha jól értem magyar beszéded,s mégis a székelyek boldogságát kéred.Miféle náció,mert a nyelve magyar.Óh Uram,szólt Áron,hisz a székely is magyar,csak egy kicsivel több,úgy három négy fokkal. Megkondult Csíksomlyó Máriás harangja:Szelíd korholással szóllott az Úr hangja:Jól van Áron fiam,és most tartsunk rendet,ez a kicsivel több megmagyaráz mindent.Én megértettelek,és most érts meg Te is,kicsit ezért több a szenvedéstek is."(Szélyes Sándor)

Ile57

2009-05-12, 03:38 PM

George Bernard Shaw angol írófejedelem így ír a nyelvünkről:

„…egy igazán tehetséges angol írónak az előbb már említett hatalmas előnyök ellenére is leküzdhetetlen nehézségekkel kell szembenéznie. Őszintén mondom, az anyanyelvemen nagyon sokszor képtelen vagyok érzéseimet és gondolataimat teljes pontossággal visszaadni. A mi nyelvünk gazdag, nagy és praktikus, de viszonylag fiatal… Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit. A magyar nyelvben a propozíciók használata helyett a legtöbb szó végét óriási variációban változtatni lehet. Ez a művelet a legkisebb érzelmi rezdülést is képes kifejezni és hűségesen visszaadni. Ehhez képest ( s itt bocsánatot kérek a tisztelt Hallgatóságtól) sokszor úgy érzem, hogy a mi angol nyelvünkön a legtöbbször képtelen vagyok a közlendőm belső lelkiismeretem szerinti pontos visszaadására, és ahelyett, hogy biztosan odatalálnék, ahová akarok, csak járom és járom az utam akörül a szólás-mondásunkban szereplő bizonyos bokor körül.

Ile57

2009-05-12, 03:50 PM

A Pártus Hon

Származásunk és múltunk tisztázása, hogy a HUN-MAH-GAR-RI-ES-MA azaz a
HATALMAS TUDÓS NEMZETSÉG ORSZÁGA azaz a Pártus Birodalom volt, egykori
hazánk, amely hatalmasabb volt, mint a Romai Birodalom. Történelmi
tanulmányaink során hallhattunk az utóbbiról, de a Pártus Birodalomról
semmit, vagy esetleg, nagyon keveset. A különbség mégis az, hogy amíg
a Római Birodalom meghódította és leigázta a népeket és nemzeteket,
melyeknek semmi közük nem volt a rómaiakhoz. Addig a HUN-MAH-GAR-RI-ES-MA azonos nyelvű néptörzsek és nemzettségek együttese voltunk.
Hazám, Hazám Te Mindenem

Őseink tettének megismerése és megítéltetése, hogy a Hun Birodalom
egyesítését és egyben tartását csak egy okos és minden oldalról példát
adó NAGYKIRÁLY-ATILLA- saját személyi és emberi értékei útján
keresztül tudta létrehozni. Kár, hogy épp az ellenkezőjét tanítják,
pogánynak és eretneknek ismerhetjük meg. Talán éppen azért mert, csak
a názáreti Jézus szeretet vallásának ősi magyar vallásunknak a
tanításait követte. Az egyház még a mai napig, nem tudta
megbocsátani, ATILLÁNAK azt, hogy a világon ő volt az egyetlen
uralkodó, aki előtt, térdre ereszkedett a római pápa és Róma
kegyelméért esdekelt.

Végzetes államalapításunk, amely szomorúsággal és gyásszal, nem pedig
ünnepléssel töltheti el szívünket.
I. István óta szakadt szét először kétfelé a Magyar Nemzet,
istvánosokra és koppányiakra !
Beengedte az idegen katonákat, akik segítségével az idegen papság
révén, egyházi terroruralom következett. A mágus- inkvizícióval
kiirtották az ősi magyar történelmet, és a népet gyógyító mágus
orvos-papokat. Nem tűrték a magyar hagyományokat. Nyíltan és
erőszakosan kimutatták, hogy a magyar népnek nem kell, hogy művelt
maradjon! Az új hit segítségével szolganéppé akarták népünket
gyalázni, de legszívesebben, a föld színéről is eltüntették volna
nemzetünket.

Amely szándék, még a mai napig is megmaradt.
Istenem Segítsd meg Nemzeted!!

A Szent Korona Története, amellyel I. Istvánt soha nem koronázták meg.
Lelket, borzongató gondolatokat, Prof. Badiny Jós Ferenc
életműsorozatában leltem fel. Aki sokszor az égiek, a szellemvilág
segítségével, feltárta előttünk igaz múltunkat. Gondolatait nem
ellopva, de eszmeiségét tovább hirdetve amire Ő is felkér bennünket-,
egy hasznos ereklye lehet az újonnan alakuló Vérszerződési
állameszmének ..
A Magyarok Szent Koronája Atilla hagyatéka. A teljesen elpusztított
hagyományok nélkül nehéz a bizonyítás, mert hosszú az út
ENGADI-EDESSA-tól a PILISIG, Atilla városáig, a kőpadlós patakig.
Sokat meditáltam e kérdésben és igyekeztem a Felső világtól megtudni a
valóságot. Azt láttam, hogy Atilla vasládába tette a Szent Koronát,
illetve ebben őrizték, óvták és Atilla meggyilkolása után kisfia
CSABA- eltűnik a vasládával és viszi EN-GA-DI-EDESSA-ba.
A Szent Koronára a vasládában ráhelyezi Jézus Urunk halotti leplét, és
így együtt őrzik ott a magyarok két Szentségét. Tekintve, hogy a
halotti lepel nem bolygatható, így a Szent Korona valójában ott van
elrejtve, és innen viszik Bizáncba.
Egyedül kevés vagyok a bizonyításra.. SEGÍTSETEK FIATALOK!! SEGÍTSÜNK!!
Isten áldd meg a magyart!

Ezek múltunkból, történelmet teljesen felforgató, de jövőnket
meghatározó események. Feladatunk lesz ezeket hirdetni, elfogadtatni
és megismertetni nemcsak Nemzetünkkel, hanem az egész világgal. Tudom
nehéz dolgok ezek, szinte lehetetlen, de ha elkezdjük, és én azzal,
hogy hozzátok (Önhöz) fordultam elindultam egy olyan úton, amelyen nem
más, mint az Isten fog segíteni bennünket! Az egész tevékenységünk
alapja a Jézusi Tanításokkal megtisztult ősi szeretet és gyógyító mágus-vallás, hiszen ő is mindig a NAP felé fordult, és a világ
világosságát emlegette, ahol a FÉNY mindig tud a sötétségből ÚJ ÉLETET
létrehozni.

ISTEN segítségével mi is hozzunk létre egy új életet, építsünk egy új
egységes, Nagy Magyar Nemzetet!

FORRÁS:tibor-borsos.blogspot.com

Ile57

2009-05-12, 04:12 PM

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD background=elemek/2g/aesangelus/tartalomfejlechatter.jpg height=35>Elgondolkodtató </TD></TR><TR><TD align=middle background=elemek/2g/aesangelus/tartalomhatter.jpg height=50><TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="93%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top>Tiszta nyelv tiszta elme

Tudom, hogy mindenki gondolkodott már a tegeződés, magázódás, önözés kérdésén. Ha őszintén végiggondoljuk életünket, biztos találunk benne olyan konfliktushelyzetet, ami velünk is megtörtént csupán csak azért, mert a te, maga, ön, ezek változatai és a hozzákapcsolódó köszönési módok nem egyértelműek nyelvünkben. Regényekbe illő felsorolásokat találhatunk saját életünkben, mások életében, történelmünkben, ahol számos esetben sértő, félreérthető, zavarba ejtő helyzeteket teremthetünk a nem megfelelő használatukkal. A három változat egyértelmű használatára a mai napig nincs egyértelmű, mindenkit megnyugtató megoldás. Valakit zavar, ha letegezik, valakit, ha magázzák. Vannak, akik úgy gondolják, hogy majd az idő megoldja. A közismert helyzeteken kívül itt csak egy érdekes protokollszabályt említenék. Ha valakivel baráti, tegező viszonyban állok, akkor üzleti tárgyaláson használhatom a keresztnevét, de magáznom kell. (Megjegyzem, hogy jelenleg hazánkban két eltérő protokollrendszer használatos.)

Hasonlítsuk össze, hogy hányszor volt gondunk azzal, hogy milyen esetben használjuk az én vagy a mi személyes névmást, illetve az egyes vagy többes szám első személyű igealakot. Furcsa mód, ezekkel soha nem volt gondunk. Ezt leginkább azért írom le, hogy mindenkiben tudatosíthassam az óriási különbséget.

Még mielőtt rátérnék arra, hogy mi lehetne a megoldás, és miért lenne fontos megoldani, először nézzük, hogy alakult ki a jelenlegi helyzet.

A XVI. századig egyértelmű volt nyelvünk. Logikailag kristálytisztán tükrözte a hat személyes névmás és a hozzátartozó ragozott igék a gondolatainkat.
A szorosabb értelemben vett személyes névmások nominatívuszi sora:
1 2
én
të
ő
mi
ti
ők
n

të
ű
Mü, mink
tü, tik
űk

Az első oszlopban levők szilárdultak meg az alakuló irodalmi nyelvi normában, a többi nyelvjárási szinten élt, illetőleg részben él ma is. Vö. például Kövesdi Pál (1686) nyelvhelyességistilisztikai megjegyzését: Ti (barbare tik), titeket (barbare tikteket) (CorpGr. 563).
Létezett ezen kívül még egy érdekes kivétel, a királyi többes. Ennek jelentése mai gondolkodásunk szerint úgy fogalmazható meg, hogy Én a Király és a Korona = Mi.

A maga, mint személyes névmás a tizenhatodik század második felében jelent meg. A maga kegyelmed szerkezetből önállósodott. A középmagyar korban ritkán használták: inkább perszövegekben. A 17. század végétől vált gyakoribbá főleg, mint nem éppen udvarias stílusértékű névmás.

Az önözés bevezetése Széchenyi nevéhez köthető (a német Sie és francia vous példájára). Szerencsére ez a forma kevésbé terjedt el.

A Móricz korabeli magyar társadalomban, az úri családokban a házastársak kölcsönösen magázták egymást. A paraszti társadalomban a férj tegezte a feleségét, aki viszont magázta öt.

Újabb epizód volt a csendőrtegezés. Ez talán a legfontosabb olyan szempontból, hogy megértsük, hogy az idősebb korosztály egy része miért veszi sértőnek a tegezést.

A XX. század kaotikus helyzetét már mindenki ismeri. Itt már egy nagycsaládon belül sem lelhető fel egységes szabály. Egy tény: a jelenlegi helyzetre jellemző, hogy szinte minden új emberrel történő találkozásunkkor a szituációtól függően sokszor szinte érzésre döntjük el a megfelelő ige, személyes névmás, illetve megszólítási alakot.

E rövid és részletekre nem kitérő történelmi visszatekintést csupán csak azért tettem, hogy mindenkit megnyugtassak afelől, hogy pár-száz évvel ezelőtt a mi szent és csodálatos nyelvünk még hasonlóan egyértelműen fejezte ki a hat ige és személy alakot, mint többi szavunk is teszi.

Nézzük meg az eredeti helyzetet: csak példával:
(én) - olvasok
(te) - olvasol
(ő) - olvas
(mi) - olvasunk
(ti) - olvastok
(ők) - olvasnak
A személyes névmást azért tettem zárójelbe, mivel nyelvünkben a ragok teljesen kifejezik, hogy a 6 eset közül melyikről van szó.

A jelenlegi helyzetben nyelvi logikai konfliktust tartunk fenn.
(ő) olvas, ön olvas, maga olvas
Ha elhagyjuk a személyes névmást, akkor már nem tudjuk, hogy az egyes szám 2. vagy 3. esetről van szó, mivel ugyanahhoz a ragozott alakhoz már kétféle személy tartozhat. Vagyis létrehoztunk nyelvünkben az eredeti egyértelmű helyzettel szemben egy zavaros helyzetet.
Gondoljuk csak el ezt autóvezetésre levetítve. Jelenleg legtöbb autóban három pedál van. Feleljen meg ez a három személyi alaknak. Ezzel azt kell mondani, hogy egész jól elboldogulunk. Képzeljünk, mi történne, ha a fék úgy működne, hogy lenne még két gombunk a kormányon és ezek benyomásával egyidejűleg, hol a fékpedál, hol a gázpedál benyomásakor kezdene fékezni az autó.

Miért lenne fontos végre tisztázni e kérdést ?

Ma már az orvosok is elismerik, hogy a betegségek nagyobb része pszichoszomatikus. Az alternatív gyógyászattal foglalkozók ezt az okot még fontosabbnak tekintik. Betegségeink nagy részét még egyszerűbb fogalmazásban úgy is mondhatjuk, hogy a félelmeink okozzák.

Ezzel kapcsolatban elmesélnék egy tanmesét:
Egyszer találkozik a karaván vezetője a Pestissel. Kérdezi tőle: Hová mész te Pestis?
- Hát én csak megyek ide a szomszéd városba megölni 2000 embert.
Találkoznak újból egy pár hónap után. Mondja a karaván vezetője a Pestisnek:
- Becsaptál te Pestis, azt mondtad, megölsz 2000 embert, de meghalt 20 000.
- Nem hazudtam én. Én csak 2000-et öltem meg. A többit a félelmük ölte meg.

Ha egy olyan megfeleltetésben kell élnünk életünket, amiben még a saját nyelvünk is olyan, hogy embertársainkkal való találkozásunk rögtön egy konfliktussal kezdődik, akkor ez egész életünkben egy félelemmel történő együttélést jelent. Itt teljesség igénye nélkül csak két betegséget említenék, amik összefüggenek ilyen jellegű kommunikációs zavarral. Az egyik a rák, a másik az allergia. Természetesen nem azt mondom, hogy ezen két betegség kiváltó oka csak a tegezés/magázás konfliktusból ered, hanem azt, hogy az egyéb kiváltó okokat ez is erősíti.

Ha ilyen szempontból elgondolkozunk, akkor talán mindenki megérti, hogy a kérdés kicsit úgy is hangozhat. Ha betegek vagyunk teszünk-e érte, hogy ne legyünk, vagy várjuk, hogy majd az idő megoldja.

De úgy is megfogalmazhatjuk, hogy belekerült a nyelvünkbe egy szemét (a szemét egy olyan dolog, ami nincs a helyén és ebben az állapotában zavart okoz ) és az a kérdés, hogy meddig akarjuk cipelni.
Nem az a kérdés, hogy akarunk-e olyan nyelvet, amiben csak egy eset van a te/maga/ön helyett, mint az angolban. Nyelvünk ilyen szempontból nem hasonlítható össze az angollal, mivel a magyar nyelv már a ragozással is teljesen kifejezi a 6 különböző személyi szerkezetet, amivel a névmásaink is teljesen szinkronban vannak. A magyar nyelvben ez a 6 különböző személyes névmás valamint az igéink 6 ragozott változata külön-külön is teljesen egyértelmű, még a mondatból és a szövegkörnyezetből kiemelve is. Az angol you + ige pedig még az igével együtt sem tudja megkülönböztetni az egyes szám 2. és a többes szám 2. személy közti különbséget.

Nem az a kérdés, hogy akarjuk e követni, a svédek példáját. Ez úgy történt, hogy 20 éve Olof Palmer miniszterelnök, akit később meggyilkoltak, egy televíziós nyilatkozatban azt mondta: jóval könnyebb lenne a kapcsolatteremtés, ha áttérnénk a tegező formára. A svédek néhány héten belül felvették az új szokást, és azóta általános a tegeződés.

Két éve megkérdezték Grétsy Lászlót (akinek jómagam is nagy tisztelője vagyok) (www.hetivalasz.hu (http://www.hetivalasz.hu)) : Ha a magyar kormányfő azt javasolná, hogy az ország hivatalosan térjen át a tegezésre, mi történne? - Olyan korszakban élünk, hogy az ellenzék azonnal tiltakozna. De egy sereg nyelvész is felemelné a szavát, .

Nem az a kérdés, hogy mit szólnak a nyelvészek, mit szól az ellenzék, hanem, hogy szeretnénk-e egy tiszta egyértelmű nyelvet.

És itt most folytassa helyettem egy darabig Illyés Gyula (Nyugat 1938. 11.szám): Naplójegyzetek (így ír nyelvünkről részlet )

Nyelve férfias, nem az alkudozás, a meggyőzés, a latolgatás nyelve, hanem a kijelentésé, az ítéleté, az akaraté. Tagoló nyelv, minden szót erősen megnyom. Idegenek első hallásra vezényszónyelvnek érzik. Nem az. Nem parancsolót és engedelmességre váró csoportot idéz, hanem szabad pusztaságot, rajta két férfit nagy távolságra egymástól, akiknek minden betűt tisztán kell kiejteniük, hogy megértsék egymást: minden szó külön felröppentése után meg kell várniuk, amíg az legyőzi a természet ellenállását, a fák és habok szószátyárkodását. A magányt idézi már az ősidők kezdetén! S a tiltakozást a magány ellen. Akik ezt kialakították, csak eleve megrágott, kész gondolatot közöltek, aztán elhallgattak: minden szónak külön hitele van. Minden gondolat mögött való élmény, ha nem fájdalom. A gondolat szót a gondból bővítette ez a nyelv.
A szolgaságnak konokan ellenálló, egyenlőségi nyelv, még ma sem akarja elfogadni a társadalmi és születési különbséget. A hódolat szavai egytől-egyig jövevények. Ő szemtől-szembe szól. A vezérnek nem mögéje áll, hanem melléje. A magázás mindössze három-négyszáz éves benne, és még ma is csikorog, alig használható, némely formája sértés-számba megy. Maga, ön, kegyed? az ember kínosan dadog, ha nőket kell magázva megszólítania, érzi az ősi szabályt, hogy vagy tegeződés vagy némaság. Még nehéz hazudni e nyelven. Ilyenkor megfagy.
Dalba fűzve csodálatosképp meglágyul és hajlékony lesz. De énekszava is nagy távolságot kíván, mert vagy kurjantást hallat, hogy a hetedik határban is hallják, vagy elnyújtott, hosszú zokogást, szűkölő panaszt, már-már a holdra. A gyermek hangja tör ki belőle, de már nem is emberi keserűséggel. Hogy otthon, Ázsiában a mama is meghallja? Nem tudja, hogy otthon azóta mindenki meghalt? Mi fáj neki? E nyelv nem tanult a tapasztalatokból.

Nem az a kérdés, hogy a tegeződést, a magázást, vagy önözést tartsuk-e meg. Hanem, hogy meddig kívánjuk nyelvünkben ápolgatni a bele nem illő részt.

Ne felejtsük el azt sem, hogy gyermekeink mikor tanulnak beszélni, először a tegeződés a természetes nekik. (Ilyenkor még sok mindent teszünk belső énünk szerint).
Vegyük észre, hogy a gyógyítók nagy részénél ösztönösen belülről jön, hogy elkezdi tegezni azokat, akiket gyógyít. (Persze, ha az ember figyel, ezt ki tudja kapcsolni. )

Érdemes elgondolkodni azon is, hogy olyan sportoknál, szakmáknál, ahol életbe vágóan fontos, a gyors egyértelmű kommunikáció (például: repülés, hegymászás, ), az emberek tegezik egymást. Ezen esetben egy olyan felszólítás, hogy vigyázzon a fejére (amin, ha elgondolkozom, körülnézek, hogy ez nekem szól-e, vagy a mellettem levőnek) félreértése az életünkbe is kerülhet. Ez azt jelzi, hogy, ha nagy a tét, akkor mindenképpen érdemes pontos kommunikációt használni. Azon esetekben, amikor kisebb a tét, akkor következik be a frusztrációk, félreértett helyzetek összegyűlése bennünk, ami elvezethet a számunkra érthetetlenül megjelenő betegségekhez. Ebből a legtipikusabb a serdülőkorban a kommunikációs zavarok miatt megjelenő gerincferdülés.

Tudom, az egó persze lázadni fog, hogy mi lesz a tisztelettel. Megnyugtatásul csak annyit, hogy: Isten, áldd meg a magyart! Ki az, akit Istennél jobban kellene tisztelnünk? Ha őt tegezhetjük, tegezhettük régi nagy királyainkat, akkor talán ennyi tisztelet elég embertársainknak is.

Tudom, hogy sok esetben nehéz felismerni azokat a rossz szokásainkat, amikhez már gyermekkorunkban hozzászoktattak. Hiszen ilyenkor rögtön ott a válasz, hogy már a nagyszüleink is úgy tették.

Tudom, a takarítás, szokásaink feladása soha nem egyszerű dolog. Gondoljunk csak arra, hogy egy dohányosnak milyen nehéz leszokni a dohányzásról, vagy egy drogosnak a drogról. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a rossz szokásaink nélkül nehezebb élni, csak azt, hogy kell hozni egy kicsi áldozatot. Ha az egyik kezemben valami szemetet tartogatok egész életemben és azt leteszem, először még egy kicsit az is furcsa lesz, hogy mit kezdek a szabaddá vált kezemmel. Egy kicsit ez zajlik.
Nagyapám példáját említeném. A hatvanas éveiben nagyon beteg volt és elment orvoshoz, aki megmondta neki, hogy ha nem szokik le a dohányzásról, akkor nagy valószínűséggel meghal. Nem segédmódszereket kapott, gyógyszereket, amivel együtt pöfékelhetett volna! Erre ő egyik napról a másikra abbahagyta a napi három doboz Kossuth-ot. Nem volt könnyű, de megcsinálta. Két ajándékot kapott érte. Fél év múlva észrevette, hogy sokkal több illatot érez és élt még 95 éves koráig.
Tudom, lesznek, akik tiltakozni fognak a változás ellen. (Valószínű, hogy legalább ilyen furcsa lehetett, amikor bevezették a magázást.) Ilyenkor jusson eszünkbe a dohányosok ragaszkodása a mindenki által közismerten ártalmas szokáshoz. (Ez most csak példa! Most nem a dohányzás a téma.)

De ki az, aki mindezt ne tenné meg, ne hozna áldozatot a saját gyerekeinek szebb, tisztább jövőjéért. Gyermekeink újból tanulhatják majd népmeséinkből őseink bölcsességeit (ne felejtsük el, hogy népmeséinkben is tegeződnek).

Rabok legyünk,
Vagy szabadok ?
Ez a kérdés !
Válasszatok !

Kívánom, mindenkinek, hogy megértse, hogy a zavar fenntartása csak olyan erők érdeke, akik a magyar népet az oszd meg és uralkodj elv alapján kívánják vezetni.
Kívánom, mindenkinek, hogy teljen meg szíve szeretettel és tudja embertársait Isten szent gyermekeként, társaként elfogadni, kikkel kézenfogva szebb jövőt építhet.
Kívánom, mindenkinek, hogy tisztuljon ki a tudata és használjuk csodálatos nyelvünket egyértelmű kommunikációra, érzéseink, gondolataink őszinte kifejezésére.

Számomra a tegezés a szeretethez, jobb megértéshez, míg a magázás/önözés az elvárt tisztelethez áll közelebb. Én ezért a tegezést választom.

Írtam mindezt minden magyar emberhez 2004. február havában.

dr. Lóránth József

A legfontosabb források az interneten megtalálhatók:
Magyar Krónika/Gondolatok - Te, maga ön
Magyar Nyelvőr D. Mátai Mária: A névmások története a középmagyar kor végéig
www.hetivalasz.hu (http://www.hetivalasz.hu) (2002.02.08) A nyelv okosabb, mint a nyelvész
www.epa.oszk.hu (http://www.epa.oszk.hu) Nyugat 1938. 11. szám Illés Gyula: Naplójegyzetek
Magyar nyelvjárások / A Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékének Évkönyve XXXIX, 103-114

</TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR></TBODY></TABLE>

Évicus

2009-05-14, 08:01 AM

Füst Milán

A magyarokhoz

Oh jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok
S azt meg kell védened. Hallgass reám. Egy láthatatlan lángolás
Teremté meg e nagy világot s benned az lobog. Mert néked is
van lángod:
Szent e nyelv! S több kincsed nincs neked! Oly csodás nyelv
a magyar. Révület fog el, ha rágondolok is.
Ne hagyd tehát, hogy elmerüljön, visszasüllyedjen a ködbe,
melyből származott
E nemes-szép alakzat... Rossz idők futottak el feletted,
Megbontott a téli gond és romlásodat hozta, megtapodtak,
Megbolygatták hitedet, az eszed megzavarták, szavak áradatával
ellepték világodat,
Áradás szennyével borították be a kertjeid, vad vízi szörnyek
ették virágaid, – majd a vad burjánzás
Mindent ellepett utána, – oly termés volt ez e térségeken emberek!
Hogy üszökké vált minden, aminek sudárrá kelle szöknie...

De légy türelmes, – szólok hozzád, – vedd a Libanon
Ős cédrusát, e háromezeréves szűzet, – rá hivatkozom, mert
onnan vándoroltam egykor erre
Tekintsd őt, – türelmes pártájával hajladoz a szélben nem jajong,
De bölcsen hallgat s vár, amíg a negyedik, nagy évezredben
Kibonthatja a gyümölcsét e nagyvilág elé. S tán ez a sorsod itt.
Ki fénnyel sötétséget oszlat, holtat ejt s élőt emel,
Borúlatodra majdan rátekint. Halld szavam'
Én prófétáktól származom.

msmester

2009-05-14, 12:02 PM

Arany János: Álom - való
(részlet)

Lesz-e költő, ki az édes anyanyelven
Rólatok korának csudát énekeljen?…
<table class="sor" width="100%" border="0" cellpadding="0"> <tbody><tr> <td style="" width="100%" nowrap="1">Vagy elszórnak majd az éjszaki vad szelek,</td> </tr> </tbody></table> <table class="sor" width="100%" border="0" cellpadding="0"> <tbody><tr> <td style="" width="100%" nowrap="1">S idegen nép tombol hamvaitok felett?</td> </tr> </tbody></table> <table class="sor" width="100%" border="0" cellpadding="0"> <tbody><tr> <td style="" width="100%" nowrap="1">Vagy nem lesz, aki egy könnyet ejtsen rátok:</td> </tr> </tbody></table> <table class="sor" width="100%" border="0" cellpadding="0"> <tbody><tr> <td style="" width="100%" nowrap="1">Ősi hajlékában ég meg ősz apátok,</td> </tr> </tbody></table> <table class="sor" width="100%" border="0" cellpadding="0"> <tbody><tr> <td style="" width="100%" nowrap="1">S kis testvéreitek, amint térdepelnek,</td> </tr> </tbody></table> Martalékul jutnak a játszó fegyvernek?

msmester

2009-05-14, 12:05 PM

Kosztolányi Dezső: Lélek és nyelv

(részlet)

Csak az anyanyelvvel nem lehet soha jóllakni, csak attól nem kapunk soha csömört, csak azt fogadjuk magunkba korlátlanul úgy, hogy minden szemerjét azonnal vérré változtatjuk. A többi nyelvből kisebb-nagyobb adagot bírunk el, mint az orvosságból. Ami túl van ezen az adagon, az már nem gyógyít: mérgezést okoz.

msmester

2009-05-14, 12:08 PM

(http://www.irodalmiakademia.hu/scripts/DIATxcgi?infile=diat_vm_talalatok.html&locator=http://www.irodalmiakademia.hu/dia/diat/muvek/html/CSOORI/csoori00357/csoori00357.html&oid=90845)

Csoóri Sándor: Kosztolányi példája

(http://www.irodalmiakademia.hu/scripts/DIATxcgi?infile=diat_vm_talalatok.html&locator=http://www.irodalmiakademia.hu/dia/diat/muvek/html/CSOORI/csoori00357/csoori00357.html&oid=90845)(részlet)

Ki az közülünk, kortárs magyar írók közül, aki Kosztolányi szenvedélyes figyelmével fordulna nyelvünk állapota felé? Nyelvművelő tudóst, tanárt, szakembert szépszámút ismerek, de írót, Kolozsvári Grandpierre Emilen kívül, senkit. Sütő András ugyan írt egy bibliás című, gyönyörűséges könyvet: Engedjétek hozzám jönni a szavakat, de ez a mű sokkal inkább a kisebbségben élő magyarság sorsregénye, mint anyanyelvünké. Egy vízözönre készülő író bárkanaplója, melybe Noé módszerével egy szorongatott nép veszélyeztetett szavait gyűjti össze. S mindazt, ami a szavak körül csapong, vergődik, felhősödik és világít. Azt is mondhatnám, hogy Sütő könyve egy örvénylő lázbeszéd, riadóztató röpirat, amely kimondatlanul is arra akar rádöbbenteni bennünket, hogy az erdélyi magyarság nyelvét fenyegető veszélyek minden magyar anyanyelvét is fenyegetik. Mert a sújtás, amely őket éri, véraláfutásos nyomokat hagy mindnyájunkon.

msmester

2009-05-14, 12:12 PM

Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér
(http://www.irodalmiakademia.hu/scripts/DIATxcgi?infile=diat_vm_talalatok.html&locator=http://www.irodalmiakademia.hu/dia/diat/muvek/html/SUTO/suto00009b/suto00009b.html&oid=114722)
(részlet)
A magyar irodalomba tévedve föl kellett figyelnem valóságos helyzetemre, miszerint nem erdőbe, hanem bokorba születtem, az anyanyelv diribdarabjai közé, ahol minden, amiből a legkisebb költőnek is föl kellene ruházkodnia: csupa maradvány, foltnak való, szalagvég, elhullajtott kacat. Téli estéken Arany Toldija tartott ébren, azzal a döbbenettel, mint mikor a szilvafáról a hátamra esve, szavamat vesztettem. Nem ismerjük a nyelvünket! – kezdett sajogni bennem a felismerés, végét vetvén az iskolai dolgozatírás boldogságának. A világ teremtésének bibliai homálya vett körül és a bizonytalanság: a vásár végére születtem-e vagy az elejére?

(http://www.irodalmiakademia.hu/scripts/DIATxcgi?infile=diat_vm_talalatok.html&locator=http://www.irodalmiakademia.hu/dia/diat/muvek/html/SZABOL/szabol00002/szabol00002.html&oid=109606)

msmester

2009-05-14, 12:20 PM

(http://www.irodalmiakademia.hu/scripts/DIATxcgi?infile=diat_vm_talalatok.html&locator=http://www.irodalmiakademia.hu/dia/diat/muvek/html/JOKAI/jokai00117/jokai00117.html&oid=88462)

Jókai Anna:El a kötelekkel

(http://www.irodalmiakademia.hu/scripts/DIATxcgi?infile=diat_vm_talalatok.html&locator=http://www.irodalmiakademia.hu/dia/diat/muvek/html/JOKAI/jokai00117/jokai00117.html&oid=88462)
(részlet)

A nagy szavak kora elmúlt. Félek, a kis szavaké is letűnőben.
Mi az, ami a miénk? Az ember sokszor transzcendenciába hajló öngyötrése. Vagy nagyon is földi gyötörtetése. Az anyanyelv; az egyetlen – a koponyánkon kívül –, amit nem lehet pótolni mégoly ügyes szervátültetéssel sem. Az ember csak nyomorék lesz, de az író, ha a nyelvét elveszik, idegenre cserélik, belehal. Miénk még a birkózó, nyers életkedv és az érett haláltudat. A kutatás-keresés. A gyermeki „miért”. A felnőtt „miképpen?”. Talán az isteni „így, ezért”…

msmester

2009-05-14, 12:22 PM

(http://www.irodalmiakademia.hu/scripts/DIATxcgi?infile=diat_vm_talalatok.html&locator=http://www.irodalmiakademia.hu/dia/diat/muvek/html/GERGELY/gergely00515/gergely00515.html&oid=116690)

Gergely Ágnes: Kozmopolita

(http://www.irodalmiakademia.hu/scripts/DIATxcgi?infile=diat_vm_talalatok.html&locator=http://www.irodalmiakademia.hu/dia/diat/muvek/html/GERGELY/gergely00515/gergely00515.html&oid=116690)

(részlet)

<table class="sor" width="100%" border="0" cellpadding="0"> <tbody><tr> <td style="" width="100%" nowrap="1">Mert a halál rád törhet mindenütt.</td> </tr> </tbody></table> <table class="sor" width="100%" border="0" cellpadding="0"> <tbody><tr> <td style="" width="100%" nowrap="1">Az alattomos szereti az idegenség</td> </tr> </tbody></table> <table class="sor" width="100%" border="0" cellpadding="0"> <tbody><tr> <td style="" width="100%" nowrap="1">burkát. Elvétett lépéseidre</td> </tr> </tbody></table> <table class="sor" width="100%" border="0" cellpadding="0"> <tbody><tr> <td style="" width="100%" nowrap="1">otthonos fény derül majd. Talán</td> </tr> </tbody></table> <table class="sor" width="100%" border="0" cellpadding="0"> <tbody><tr> <td style="" width="100%" nowrap="1">még anyanyelved sem bizonyul</td> </tr> </tbody></table> <table class="sor" width="100%" border="0" cellpadding="0"> <tbody><tr> <td style="" width="100%" nowrap="1">kapaszkodónak. Hades több lesz,</td> </tr> </tbody></table> mint a hazád volt egykoron.

Ile57

2009-05-15, 02:51 PM

"Csak a magunk beszédével és írásával való elégedetlenségből születhetik meg az a lázas, munkás igyekezet, amellyel az anyanyelv szellemének megismerésére és megőrzésére eljuthatunk. Az anyanyelvnek lehetőleg hibátlan használata így lesz egész életünkre szóló, magától értetődő követelés, kérlelhetetlen parancs számunkra..."
Szabó T. Attila

Ile57

2009-05-15, 02:52 PM

"Az anyanyelvet valóban el lehet felejteni. De nemcsak külföldön, idegen nyelvek uralkodói légkörében vagy szomszédságában - el lehet felejteni idehaza is. Ha nem arra használjuk amire való, a nyelv meghanyatlik. Ha nem az igazat fejezzük ki vele, s ha nem a legsürgetőbb, legizzóbb álmainkat bízzuk rá, elsorvad."
Csoóri Sándor

Ile57

2009-05-15, 02:52 PM

"Semmi sem jellemző annyira a magyar nyelvre, mint sajátos hangzása. Olyan ez, mint a virág illata, a bor zamata, a zománc, az opál tüze. Megismerni róla a nyelvet már messziről, mikor a szót még nem is értjük. Minden nyelvnek megvan a maga hangszíne, tempója, ritmusa, dallama, egyszóval zenéje."
Kodály Zoltán

h_agnes

2009-05-15, 02:54 PM

Baghet Iskander
Sütő András emlékére

Egy égő gyertya távozott halálával a magyar irodalomból. A fény, amit tartott a magyarság, a magyar nyelv felé azonban örök érvényű. Sütő András támasz volt az erdélyi magyarság számára, legenda. Küzdött, méltósággal – egy másik országban. Csak tanulni lehetett tőle.

Az Engedjétek hozzám jönni a szavakat, az Anyám könnyű álmot ígér, a Káin és Ábel, a Csillag a máglyán, az Advent a Hargitán szerzője 1927-ben született Pusztakamaráson. Nem passzív szemlélőként élte le 79 életévét, hanem olyan életművet hagyott maga után, ami valószínűleg utánozhatatlan marad. Kötődött Kecskeméthez (is). A Kecskemét-Marosvásárhely Baráti Körnek köszönhetően járt is városunkban, és mi is jártunk nála többször.

Egy 2002-es látogatásunkkor mi magunk is sokat gondolkodtunk, zavarjuk-e őt otthonában. Éreztük ezt úgy is, hogy előtte jeleztük neki, meglátogatnánk. Mégis, nagysága oly tiszteletre méltó, hogy az ember akarva-akaratlanul bizonytalanodik el. Háza, ahol feleségével élt, egy csendesebb marosvásárhelyi utcában állt. Életpályája annyira hatalmas, hogy a román várospolgárok is mély tisztelettel viseltettek ez iránt a ház iránt.

Egyszerű, sátortetős épület. Minimum ötször kértünk elnézést a zavarásért, a fogadtatás azonban még inkább ámulatba ejtett minket. Erdélyi pálinkát „kellett” innunk, mi tagadás, az íze kiváló volt. Bármit is kérdeztünk tőle, szívesen válaszolt, miközben felesége, aki farmert viselt, ugyanolyan szívélyesen szólt hozzánk, és elérte, hogy kevésbé feszengjünk könyvekkel teli nappalijukban. Irigylésre méltó volt otthonuk melege, légköre. Az írógépbe épp be volt fűzve egy papír, aznap is dolgozott, alkotott. Elmesélte pár nappal korábbi élményét: pisztrángot „vadászott” egy közeli patakban. Egyik kedvenc időtöltése volt.

Nekünk is elmesélte – mint mindenkinek, aki a nappalijában megfordult – a falon lógó Illyés Gyula-fotó történetét. A képet Bahget Iskander fotózta, amin állítólag Illyés felesége „odaszól” a nagy írónak: nem kellene annyi bort innia.

Ott jártunkkor is a magyar nyelvről beszélt, annak szeretetéről és óvásáról. Úgy gondolta, és ezt hirdette mindenkor és mindenhol: a nyelv ápolásában a családnak van a legnagyobb szerepe. Beszélt aktuálpolitikáról, színházról, Kecskemétről és idézte Tamási Áront: „aki emberként hitvány, az magyarnak alkalmatlan.”

Örüljünk, hogy ő is járt nálunk, hogy szerette Kecskemétet.

Olvassuk őt – ezentúl is!

Ile57

2009-05-16, 04:23 PM

Ki viszi át a csángókat a túlsó partra? - Gál Kinga nyitotta meg a XIII. Csángó Bált

A Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány és a Moldvahon Csángó Kulturális Egyeslület február 7-én rendezte meg a tizenharmadik Csángó Bált, melynek fővédnöke idén Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke. A Petőfi Csarnokban összesereglett érdeklődők előtt a rendezvényt Gál Kinga nyitotta meg.

<META content=Word.Document name=ProgId><META content="Microsoft Word 12" name=Generator><META content="Microsoft Word 12" name=Originator><LINK href="file:///C:\Users\ULISCS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\ 01\clip_filelist.xml" rel=File-List>
<LINK href="file:///C:\Users\ULISCS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\ 01\clip_themedata.thmx" rel=themeData><LINK href="file:///C:\Users\ULISCS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\ 01\clip_colorschememapping.xml" rel=colorSchemeMapping>
<STYLE type=text/css></STYLE>
Tisztelt Közönség, kedves vendégek, szeretett jelenlévő csángó barátaink!<?XML:NAMESPACE PREFIX = O /><O:P></O:P>
<O:P></O:P>
Szépen felcseperedett az immár 13 éves Csángó Bál. Töretlen az érdeklődés és törtetlen a szervezőkészség. Mindez a legjobb bizonyítéka annak, hogy a civil kezdeményezések falakat törhetnek át, és szívósabbnak, töretlenebbnek bizonyulnak, mint megannyi politikai kezdeményezés. Noha, mára már azt is megértük, hogy van Európa Tanácsi határozat a csángó kultúra védelmében, vannak Európa parlamenti beadványok és felszólalások a csángók anyanyelvtanulása érdekében, megértük, hogy magyar és román közjogi méltóságok Csángóföldön találkoztak, vatikáni papír van arról, hogy támogatni kell a magyar misézést. <O:P></O:P>
<O:P></O:P>
Mégis a civil összefogás , az embertől emberig tartó kapcsolat az, ami átvinni látszik a csángókat a túlsó partra : Kallós Zoltán, Tánczos Vilmos, vagy Diószegi László, akik a saját, embertől emberig érő eszközeikkel eldöntötték, hogy nem hagyják a csángó magyar kultúrát elveszni és átmenekítik azt a túlsó parta, haladva Bartók, vagy Domokos Pál Péter nyomdokain. Külön megiszteltetésnek veszem, hogy körünkben köszönthetem Kallós Zoli bácsit ma este.<O:P></O:P>
<O:P></O:P>
Az emberekről kell itt ma szó essen, akik az archaikus kultúra veszendő elemein túl, a mai csángó embereket, gyerekeket szeretnék átvinni a túlsó partra. Akik önkéntesen, vállalva nyers, kemény sokszor lélektelen mindennapokat, hatósági zaklatást és templomi kiátkozást – nevelik, magyar szóra, az édes anyanyelv hívó, és örző- védő szavára tanítják a csángó nebulókat. <O:P></O:P>
<O:P></O:P>
Azokat, akik, ahogy majd húsz esztendeje Salamon Antal kósteleki plébános írta Ioan Robu bukaresti érseknek „Moldvában, de nem az iskolában, hanem az anyánktól tanultunk meg magyarul. Amit az iskolában tanultunk, az nem a magyar nyelv volt, hanem a nemzeti hovatartozásunk tudata: tudatosodott bennünk, hogy otthon magyarul beszélünk. Ezt nem külön tantárgyból tudtuk meg, hanem felhalmozódott tapasztalatainkból.” <O:P></O:P>
<O:P></O:P>
Az összefogásról, a szolidaritásról kell ma este itt beszéljünk, az emberekről, Önökről a közönség soraiban, akik anyagilag, , szervezésben segítik, és szellemét táplálják a moldvai és gyimesi csángó magyarság megmaradásának. Ahogy Csaba testvér mondja, " fényre hajlik az ember, ezért csak a szolidaritással lehet sikerre vinni a csángó magyar oktatás ügyét” A minap olvasva Major Emőke kemény sorait a csángóföldi keserű mindennapi küzdelméről – Csaba testvér szavai jutnak eszembe a csángó magyar iskolaközpont végeláthatatlannak tűnő harcában: „Álmainkat nem adtuk fel csak beláttuk, hogy sokkal hosszabb ideig fog tartani azoknak a valóra váltása".<O:P></O:P>
Az álmokat, a kitartást nem adhatjuk fel, ameddig egyetlen egy csángó magyar is létezik még, egyetlen gyerekecske él, aki megkérdi még, hát őt ki viszi át a túlsó partra? Tagja annak a zárt kis csángó univerzumnak, amelyik naponta ütközik az ortodox, a leginkább román nyelvű római katolikus és az archaikus magyar műveltség között. Felemás időnkívüliségben élőkről van szó, akikben egyesek egy magyar népcsoport végóráit látják. Én mégis mást látok és láttatnék:<O:P></O:P>
<O:P></O:P>
Kicsiny közösségeket, akiknek ki kell óvakodniuk eddigi védekező, kívülről alaposan megtámasztott elszigeteltségükből, akik esetlen , tétova lépéseket tesznek a közösségi modernizáció és a jólét útján, s közben őrizniük kellene középkori eredetű azonosságtudatukat – amelyik a mindennapi tapasztalatra épül s nem akar tudni a XIX. századi, oly sok áldozattal járó polgári nemzetfogalomról. Felismerésről szól az én olvasatomban a csángók holnapja arról, hogy a tradíciót és a modernitást valahogy összhangba kell hozni.<O:P></O:P>
<O:P></O:P>
Innen nézve a csángó kultúra, az archaikus beszélt magyar nyelv kihalt igealakjaival az, ami átmentésre szorul, onnan egész generációk jövőképe, anyanyelvestül, identitásostul vár segítséget. Legtöbbször ösztönösen, legkevésbé sem tudatosan. Mert nem csupán a belső hagyományvesztés fenyegeti a talán még meg sem született generációkat ott a végeken, hanem az a láthatatlan határ, ami ott húzódik közelükben, házaik és ágyaik között, kultúrák, szemléletmódok, vallási indulatok között. S ez a határ mozog. <O:P></O:P>
Ami megtartó erő ebben a kemény életformában még ideg óráig, az a szülőföld. Ahogy a klézsei Nyisztor Mihály mondta „A szülőföld több mint a nemzetiség, a hovatartozás, több mint minden. Amikor hívtak, költözzek ki Magyarországra, rádöbbentem, ott is csak csángó, idegen lennék: a szülőföldet nem tudom magammal vinni.” <O:P></O:P>
<O:P></O:P>
<O:P></O:P>
„Olyan a mi életünk, hogy nemcsak az ember, de az Isten is csudálkozik rajta” – meséli egy hidegségi öregasszony. <O:P></O:P>
Ennek a kemény életnek az érdekében kell nekünk összefogni, így is, a tizenharmadik Csángó Bál formájában is, archaikus énekekkel, autentikus dallamokkal, zenével és tánccal mert hiszen „nincs oly erő, mely útjába áll hótiszta szavaknak és ne engedné, hogy kezet nyújtson, ha kell, magyar a magyarnak." (Wass Albert)<O:P></O:P>
<O:P></O:P>
Kedves meghívott csángóföldi előadók, szeretett Kallós Zoli bácsink, és Önök mindnyájan a közösség soraiban – köszönjük, hogy eljöhettünk, itt lehetünk, köszönjük, hogy eljöttek és velünk tartanak- jó szórakozást, a tizennegyedik csángó bálig feledhetetlen bált kívánok, egy a Csángóföldön, az esztenán nyugalomra készülő csángó családfő esti imájával:<O:P></O:P>
<O:P></O:P>
Adjon Isten jó estét, hadd virradjon meg esmég!”<O:P></O:P>
<O:P></O:P>
<O:P></O:P>
*a beszédben felbukkanó idézetek Margittai Gábor: Külső Magyarok c. könyvéből származnak<O:P></O:P>

msmester

2009-05-17, 12:08 PM

Hajdú Barbara

Idegen szavak környezetemben

Minden embernek meg kellene őriznie anyanyelvét, akkor is, ha más környezetben vagy más országban él. Vannak olyanok, akik nem is akarnak tudni anyanyelvünkről, más nemzetiségű emberekkel alapítanak családot, és teljesen átveszik azoknak a nyelvét. A sajátjukat már nem is tisztelik, nem is emlékeznek rá.
Én is olyan környezetben élek - szerb anyanyelvűek között -, ahol nagyon kevesen beszélik az én anyanyelvemet. Én is átveszem a társaságomban élők beszédét, szóhasználatát, és nagyon kell vigyáznom arra, hogy ne „vegyítsem" a magyart a szerb nyelvvel, így én is sokszor abba a hibába esek, hogy: digitron, batri, patika, majica, csasztizás – bizony előfordulnak a szótáramban.
Amikor édesanyámmal és testvéremmel Szegedre utazunk, ott tapasztaljuk igazán, hogy nem tudunk helyesen magyarul beszélni. Legutóbb is, a buszállomáson várakozva anyunak eszébe jutott, hogy még kellett volna venni „cimetet", s a bátyámat visszaküldte a boltba. Ő bement, köszönt, és kért szépen cimetet. A boltosok összenéztek, és rákérdeztek:
– Mit kérsz, kisfiam? – Cimetet – válaszolta Miklós. – De semmi nem történt, csak múlt az idő. Mi is beléptünk anyuval a boltba. A boltosok éppen akkor mutogattak felvágottra, csokoládéra, kekszre, hajmosószerre, egyebekre, hogy megfejtsék a rejtélyt. Akkor hirtelen, mint egy szikra, kipattant belőlem:
– Fahéjat kérünk! – A boltosok persze nevettek, kiszolgáltak bennünket, mi fizettünk és eljöttünk. Mindezek után nem éreztük jól magunkat. Én egy kicsit kioktattam a bátyámat is, hogy jobban ügyeljen a magyar szókincsére, de tulajdonképpen mindannyian hibásak vagyunk. Többet kellene tennünk anyanyelvünk tisztaságáért, hogy még az unokáink is ebből éljenek, ebből tanuljanak.
Érzem, hogy az olvasással sok új szót megtanulok, és egyben gyönyörködök is a magyar nyelv gazdagságában. Színjátszó szakkörön és versmondással szintén sokat tanulok és fejlesztem anyanyelvi kultúrámat. Nagyon kell vigyáznom, hogy ezt a tisztaságot megtartsam, ha magyarul beszélek. Ha pedig szerbül, akkor azon a nyelven tisztán. Azon még sose gondolkoztam el, hogy más nemzetek tőlünk, magyaroktól is vesznek-e át olyan mindennap használt szavakat, és az övékét rontják velük. Vagy csak mi, magyarok vagyunk ilyen szolgalelkűek? Jó lesz vigyázni!
Naponta nyelvet – álarcot cserélek. Néha úgy érzem: arcom már ez álarc, néha meg: hiába vergődik a lélek, megváltásra csak önnyelvén találhat.
Mert leírhatom angolul az élet minden rejtelmét, le a mindenséget, de anyám nyelvén tudom csak kidadogni a naplementét alkotó igéket.

msmester

2009-05-17, 12:13 PM

Bodor Pál:
Anyanyelv

Magunkba térünk vissza szomjasan
mint a vizek a vizekbe
szavunk nélkül szótlan lenne a világ:

micsoda gyönyörűség fölgöngyölni
fölbugyborékoltatni

följajdítani fölsikoltatni fölujjongtatni a szót:
hallgatag tenger fölöttünk az önmagában úszó
meg nem nevezett idő;

mindennek neve van, annak is, ami nincs -
mondható a kimondhatatlan,
nevek tízezreivel nevezzük a létezőt -

végtelen körmondat, ellipszis-mondat a Világ.

Mosolyogj, ige. Tündökölj, öldökölj, remélj -
tedd, ami tiszted.
Mi vagyunk magod, húsod, véred:
semmi nincs, amíg mi nem vagyunk
s amíg meg nem nevezzük.

S ha elfelejtenénk nevét
addig forogna ránk
hangos aranylással
míg ki nem találnánk újra, még egyszer: NAP
Szavakba foglaltunk földet és eget -
ez az egyetlen honfoglalás.

Ile57

2009-05-17, 03:18 PM

<CENTER>Ábrányi Emil:</CENTER><CENTER></CENTER><CENTER>HAZA.</CENTER>

<TABLE width="100%" align=center><TBODY><TR><TD width="50%"><TD>Tőlem ragyoghat más föld! Kandi szemmel

Meg nem kivánom! S adhat mostoha

Sorsot e hon: hordom szent türelemmel,
De más nép tagja nem leszek soha!
Hazám szép nyelve, csak téged csodállak,
Erővel, bájjal, fönséggel tele!
Bölcsőm felett magyar szót suttogának.
Koporsómat magyar szó zárja le!

</TD></TR></TBODY></TABLE>

monad

2009-05-18, 04:31 PM

Kosztolányi Dezső
Mantra:

Egészséges az,
aki békességben él
betegségével.

msmester

2009-05-18, 06:28 PM

Juhász Gyula :
Úgy szeretem...

Úgy szeretem én mind e verseket,
Úgy ápolom, hisz gyermekeim ők,
Mind e nagy vágy ágyában született,
Mély vágyban, amely nem lelt földi nőt.

Ó verseim, ti elfáradt, beteg,
Szép gyermekek, apátok fiai,
Lemondón járok én közöttetek,
Oly édes kín e sok bút hallani.

Az egyik szőke s álmodón remeg,
Mint valami tavaszi, lázas est,
Szegény szonettem, akkor született,
Mikor egy nagy szerelmem odalett.

A másik víg, boros, hangos gyerek,
De én tudom, a szíve mily beteg.
Felejteni akart akkor fejem
Valakit, akit sohse feledek...

Zengő szonettek, árva gyerekek!

Ile57

2009-05-20, 03:20 PM

<TABLE height=650 align=center border=0><TBODY><TR><TD>Jékely Zoltán:
Nyelvőrzés

Mint költőt nem egy elismerés ért ama hóbortnak is minősíthető törekvésemért, hogy Pegazusomra ismeretlen, régies vagy népies szó-szárnyakat vagy kifejezéseket csatoltam.
Mint műfordítót azonban nem egy gáncs és bírálat is ért ugyanezért. Az ilyen bírálat bizonyára jogos volt olyan esetben, amikor a régieskedés vagy tájnyelvi szóhasználat stílustörést okozott, s mint valami kölönc, akadályozta a mű szárnyalását…
Magyarázatot, vagy ha úgy tetszik: mentséget erre a nyelvészkedő hóbortomra, abban a hagyományos küzdelemben látok, melyet az erdélyi irodalom és tudomány folytatott a húszas években az anyanyelv megtartása érdekében.
Középiskolás korom erre az időszakra esett. Tanáraim Enyeden vagy Kolozsvárt – annak az eszmének a továbbvivőiként, melynek úttörője Apáczai Csere János volt, magyar nyelvű tanítást követelvén a latin helyett –, enyedi és kolozsvári tanáraim éberen őrködtek a nyelv tisztaságán, s hol szigorral, hol csúfondárossággal gyomlálták feleleteinkből s dolgozatainkból – immár nem a deákizmusokat, hanem az újkeletű germanizmusokat és neolatinizmusokat.
Ilyen bölcs vigyázója és tudósa volt a magyar nyelvnek a Szatmár megyei Csűry Bálint, a tiszaháti nyelvjárás kutatója, aki később a kolozsvári középiskolai katedráról a debreceni egyetem nyelvész tanszékére került.
Az anyanyelvbe való kapaszkodás szózatát ebben a korszakban Reményik Sándor versben fogalmazta meg, s ez ott visszhangzott az iskolai önképzőkörök és művelődési egyletek előadótermeiben. „Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek, / és áhítattal ejtsétek a szót! / A nyelv ma néktek végső menedéktek, / a nyelv ma tündérvár és katakomba…”
Ez a figyelmeztetés pesti diákéveim alatt kezdett csak igazán visszhangzani bennem. Más mondathangsúly, más hanglejtés sértette a fülemet, és nem tudtam megszokni, hogy a parittyát csúzlinak, a porolót prakkernak, a dióspatkót bájglinak mondják.
Tiltakozás és védekezés váltotta ki belőlem az ízesebbnek, gyökeresebbnek érzett erdélyi nyelvhez való ragaszkodást. S ha osztálytársaimat csúfolni mertem hangsúlyukért és szóhasználatukért, ők sem maradtak adósok, s volt mit halljak „góbésnak” vagy éppenséggel románosnak minősített beszédemért…
Később, esztendők folyamán, nyelvészeti és irodalomtörténeti vélemények s a magyarországi ép és változatos tájszólásokkal való megismerkedés jóvoltából a nyelvi lokálpatriotizmus görcsös állapota feloldódott. A régi nyelvből vagy a tájszólásokból ott merítettem, ahol értem.
Hogy honnan merítettem?
Például Páriz Pápai Ferenc szótárából. Ez a szótár valóságos kincsesbánya: címszavaival és a használatukat, mondatbeli értéküket jelző szólásokkal és közmondásakkal a XVII. századi magyarországi s a fejedelmi udvarok nyelvhasználatát rögzíti. Továbbviszi és gazdagítja elődjének, az első magyar-latin szótáríró Szenci Molnár Albertnek eredményeit.
Páriz Pápai Ferenc, enyedi professzor, udvari orvos, amikor a XVII. század végén munkához látott, bizonyára tudatában volt annak, hogy néhai professzortársa, Apáczai Csere János szellemében cselekszik: a háttérbe szorult, elhanyagolt magyar nyelvet kívánja a művelt európai nyelvek rangjára emelni. Mily boldogító áram járhatta át munkája során, észlelvén, hogy minden latin szónak és kifejezésnek megvan a magyar egyenértékese! Zrínyi szózatát igazolta ez: egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók!
És hogy örvendezhetett, amikor a Dictionarium Latino–Hungaricum és Hungarico–Latinum első példányai a messzi Lőcséről megérkeztek! Hátha még tudhatta volna, hogy vaskos művét több kiadásban, még vagy két évszázadon át forgatják Magyar- és Erdélyország minden felekezetének iskoláiban, s táplálkoznak belőle a nyelv olyan mívesei, mint például Csokonai vagy Jókai!…
Ez a példány, melyet már idestova harminc éve tallózgatok, böngészgetek, 1762-beli, nagyszombati kiadás. 1849-ben Hollaki Ferenc írta bele a nevét, majd talán a fia, 1864-ben. A pergamen kötés felső jobb sarkán s vagy tíz első lapja megégett s elporladt. Ebből gyanítható, hogy ez a könyv egyik hírmondója és tanúja a szabadságharc idején pusztító enyedi tűzvésznek.
Hogy mi hasznát vettem, nem tudnám elsorolni. Kincse elfogyhatatlan, kimeríthetetlen. Miért ne kezdeném el kiaknázását mások hasznára és élvezetére is? Manapság nagy buzgalommal ásunk ki nagy mélységből palota- és templommaradványokat, és nagy költséggel konzerváljuk őket. Hát akkor miért ne tennénk kísérletet kihalt szavaink és kifejezéseink feltámasztására, melyek valaha ezekben az épületekben visszhangzottak, s kihalásuk, elfelejtésük talán okozati összefüggésben van e szép boltozatok elpusztulásával…?
Ilyen megfontolásból kezdtem szemelgetni jóízű, szépcsengésű, de az élő nyelvből már rég kiveszett s esetleg csak valamelyik tájnyelvben fennmaradt szókat és szólásokat. Már az F betű elejéig jutottam. Addig is, amíg a végére járok, s e furcsa szógyűjteménynek esetleg kiadót is találok, ízelítőül elsorolok itt egynéhányat belőlük, a hangulati tartalom éreztetésével, melyet sugallnak.

<TABLE cellPadding=5 width="100%"><TBODY><TR><TD vAlign=top><TABLE width="25%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top>Adóvető:

</TD></TR></TBODY></TABLE></TD><TD vAlign=top><TABLE width="75%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top>a mai adókivető sokkal jobb, rövidebb, magyarabb eredetije vagy változata.

</TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR><TR><TD vAlign=top><TABLE width="25%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top>Aggdada:

</TD></TR></TBODY></TABLE></TD><TD vAlign=top><TABLE width="75%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top>idős asszony, vénasszony. Valami csúfondárosság rejlik a szóban, talán a satrafa értelmében, de enyhébb, nem annyira bántó.

</TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR><TR><TD vAlign=top><TABLE width="25%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top>Aggravasz:

</TD></TR></TBODY></TABLE></TD><TD vAlign=top><TABLE width="75%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top>ez ma öregróka. De az aggravasz talán több fondorlatosságot sejtet, mint amennyit az öregrókában érzünk.

</TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR><TR><TD vAlign=top><TABLE width="25%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top>Agyaskodás:

</TD></TR></TBODY></TABLE></TD><TD vAlign=top><TABLE width="75%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top>a mai okoskodásnak felel meg. De aki agyaskodik, az, úgy érzem, makacsul s ellenvéleményt nem tűrve okoskodik!

</TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR><TR><TD vAlign=top><TABLE width="25%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top>Akadék:

</TD></TR></TBODY></TABLE></TD><TD vAlign=top><TABLE width="75%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top>az akadály testvérszava, ma az akadékoskodásban él tovább. Népnyelvben is élt még a század végén, Göcsejben.

</TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR><TR><TD vAlign=top><TABLE width="25%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top>Alélkodás:

</TD></TR></TBODY></TABLE></TD><TD vAlign=top><TABLE width="75%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top>annyi mint ájuldozás.

</TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR><TR><TD vAlign=top><TABLE width="25%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top>Annyicska:

</TD></TR></TBODY></TABLE></TD><TD vAlign=top><TABLE width="75%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top>nem az Anna becéző formája! Hanem valamiből nagyon kevés, kevesecske; szerény koldus ajkára való, igen érzékletes határozószó – jobban mondva szavacska.

</TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR><TR><TD vAlign=top><TABLE width="25%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top>Apró-csepő:

</TD></TR></TBODY></TABLE></TD><TD vAlign=top><TABLE width="75%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top>a csepű apraja, olyasmi, mint az értéktelen hulladék. Ma ezt a szót csak ebben a változatban ismerjük: apró-cseprő. (Hasonulás eredménye, s ma már ikerszónak érződik.)

</TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR><TR><TD vAlign=top><TABLE width="25%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top>Balyókás:

</TD></TR></TBODY></TABLE></TD><TD vAlign=top><TABLE width="75%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top>olyasmit jelent, mint kótya, kelekótya, habókos stb.

</TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR><TR><TD vAlign=top><TABLE width="25%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top>Barcogás:

</TD></TR></TBODY></TABLE></TD><TD vAlign=top><TABLE width="75%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top>ez rendkívül érdekes szó! Páriz Pápai barritusnak fordítja, s magyarázatképp hozzáteszi: vitézeknek tábori kiáltások; elefánt módra barcogás. A pompás hangutánzó szót – melyben két ajakkal s erőteljes fúvással képzett, prüsszögésszerű hangot vélek hallani – népzenekutatók figyelmébe ajánlom. Erdélyben már a negyvenes években is hallottam jókedvű cigánylegényeket így, elefánt módra prüsszögni táncnótájuk közben.

</TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR><TR><TD vAlign=top><TABLE width="25%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top>Bolygatag:

</TD></TR></TBODY></TABLE></TD><TD vAlign=top><TABLE width="75%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top>a balgatag szó eredete ebben keresendő. A cél nélkül, révedezve botorkáló ember lehet bolygatag, s ettől a mai balgatagság nincs messze.

</TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR><TR><TD vAlign=top><TABLE width="25%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top>Eggyünnen:

</TD></TR></TBODY></TABLE></TD><TD vAlign=top><TABLE width="75%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top>ma így mondjuk: valahonnan. De az eggyünnen-t nem pótolja. Emez határozottabb; mintha ma azt mondanók, hogy bizonyos helyről. Vagy azt, hogy egy-helyről.

</TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR><TR><TD vAlign=top><TABLE width="25%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top>Erdőlő:

</TD></TR></TBODY></TABLE></TD><TD vAlign=top><TABLE width="75%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top>erdőben dolgozó ember. Ez a szó máig is él a székelységben. Egyfajta hosszúnyelű baltát erdőlő baltának neveznek.

</TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR><TR><TD vAlign=top><TABLE width="25%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top>Fardagály:

</TD></TR></TBODY></TABLE></TD><TD vAlign=top><TABLE width="75%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top>nem csúfolkodás, nem elhájasodó testrész becsmérlése, bár annak is használható. Inkább a dámák szoknyájának derék felett való töltését jelentette, amit manapság a német puffandlinak ismernek például Kalotaszegen is. Ez is jóízű szó. De a fardagályt mégis érdemtelenül szorította ki…

</TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR></TBODY></TABLE>
Ennyi most elég, talán sok is. Abbahagyom. Nehogy szódagállyal árasszam el hallgatóimat!

1972

</TD></TR></TBODY></TABLE>[ Digitális Irodalmi Akadémia (http://www.dia.pim.hu/) ]<SCRIPT type=text/javascript> var gaJsHost = (("https:" == document.location.protocol) ? "https://ssl." : "http://www."); document.write(unescape("%3Cscript src='" + gaJsHost + "google-analytics.com/ga.js' type='text/javascript'%3E%3C/script%3E")); </SCRIPT><SCRIPT src="http://www.google-analytics.com/ga.js" type=text/javascript></SCRIPT><SCRIPT src="http://www.google-analytics.com/ga.js" type=text/javascript></SCRIPT><SCRIPT type=text/javascript> var pageTracker = _gat._getTracker("UA-3382959-7"); pageTracker._trackPageview(); </SCRIPT>

Ile57

2009-05-20, 03:41 PM

Böjte Csaba:

Hálatelt szívvel köszönöm a Sütő András díjat!

2007-05-02 06:26

http://www.devaigyerekek.hu/images/news/678_843_s.jpg (javascript:ablak('/images/news/678_843_b.jpg','0','110','110','')) Ülök az asztalom mellett, előttem egy nagy bronz korong. Nyugodt, derűs tekintettel Sütő András néz róla rám. Hátán tömör egyszerűséggel az ércbe vésve: Sütő András - díj, a nyelvőrzés díja.

A tegnap kaptam ezt a díjat, a dévai tanfelügyelőség dísztermében adták át. Abban az épületben, melyben nagyon sokszor megfordultam annak idején. Szorongva itt találkoztam újból és újból a megyei tanfelügyelővel, és az ő munkatársaival. Próbáltam meggyőzni őket arról, hogy ha állami gondozásban is vannak a gyermekeinknek, joguk van, hogy anyanyelvükön tanuljanak. Hihetetlen kemény falakkal találtuk akkoriban szemben magunkat. Rengeteg szidást, elutasítást, még fenyegetést is kaptunk. A tanítónőinket az iskolában újból és újból meglátogatták, ők sírva jöttek haza. Én meg másnap ott álltam a tanfelügyelőség ajtajában, hogy szelíden megkérdezzem, hogy mit kellene még jobban csináljunk a békesség kedvéért.

Kollégáimnak mindig azt mondtam, hogy a hatósági emberek nem rosszak, csak nekik egyszerűen szokatlan az, hogy a hosszú kommunista rendszerből jövet, ahol állami monopólium volt a gyermeknevelés, egyszerre csak megjelenik a pályán egy civil, aki még a tetejében szerzetes pap is, és magyar nyelven akarja oktatni a gyerekeket. Ferences kisebb testvérként minden elutasítást, szidást meghallgattam, de a szeretet világot formáló erejében bízva mindig arra kértem őket, hogy ne szóban, hanem írásban tiltsák meg nekünk a magyar nyelv használatát. Persze erre soha nem került sor, ilyen jellegű levelet soha nem kaptam. És ugye amit írásban nem tiltanak meg, az nincs is megtiltva. Gyermekeinket oktattuk anyanyelvünkön, és azokat az értékeket, melyek bennünket meghatároznak, tovább adtuk a ránk bízott kicsinyeknek.

Így visszanézve be kell vallanom, hogy biza nagyon sokszor emberi értelmem számára teljesen kilátástalannak tűnt a szeretet forradalma, az hogy szelíd jósággal, emberi szóval áttörést érhetünk el az előttünk magasló falakon.

Tavaly Déva városa díszpolgárrá választott, most meg átvehettem a nyelvőrzés díját a Hunyad megyei tanfelügyelőség épületében. És közben a gyermekeink tanulhatnak anyanyelvükön, s közülük több mint 100-an érettségizhettek magyarul, ötvennél többen egyetemeken-főiskolákon vannak, eredményeket, diplomákat szerezhetnek. Én alázattal annyit mondhatok, hogy mindez győzelem, a kitartó szeretet győzelme a sötétség felett.

Tudatában vagyok annak, hogy ezek az elismerések nem nekem szólnak, mert mindez a hit diadala. Most már nem csak hiszem, hanem tudva hirdetem, hogy az őszinte emberi szó, a szelíd jóság világformáló erő, hegyeket mozgat, falakat dönt le, és új világ kapuit tárja ki előttünk. Hiszem, hogy határtalan távlatok nyílnak előttünk, az emberiség előtt, és Isten országa, melyet nap mind nap kérünk az Úr imájában, eljön, és otthonunk lesz. Izgalmas nagy kaland, emberhez méltó kihívás felépíteni a szeretet társadalmát. A kétségbeejtő félelem, az emberi gyengeség, a bűn, bármilyen hangosan is harsog, nekünk nem szabad letérni a szeretet útjáról, ha éjsötét terül is ránk, élő hittel menjünk tovább hűségesen Krisztusi úton. A szeretet forradalma, testvéreim, győzni fog!

Kisebb testvéri alázattal, Csaba t.

Ile57

2009-05-20, 03:54 PM

<TABLE class=contentpaneopen><TBODY><TR><TD class=contentheading width="100%">Legyen hivatalos nyelv a magyar! </TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=contentpaneopen><TBODY><TR><TD vAlign=top align=left width="70%" colSpan=2>Írta: Komoróczy György </TD></TR><TR><TD class=createdate vAlign=top colSpan=2>2009. május 12. kedd 00:00 </TD></TR><TR><TD vAlign=top colSpan=2>Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) szervezésében Kézdivásárhelyen tartott A magyar nyelv napjai elnevezésű esemény kiemelkedő napirendje az anyanyelvi konferencia volt. Az értekezlet a Kazinczy-év, illetve A magyar nyelv éve jegyében zajlott. Témája: A magyar nyelv a nyelvújítás korától az internetes levelezésig. A nyitó előadásban Péntek János kolozsvári nyelvész, akadémikus, az AESZ elnöke nyelvtörténeti eszmefuttatásában elöljáróban a nyelvújítás előtti időkből Erdélyhez kapcsolódó fontos nyelvi eseményekről beszélt. Szó esett például arról, hogy a 17. században Erdély a magyar nyelv egyik központjának számított (természetesen a magyar hivatalos nyelv volt), a régiónak fontos szerepe volt az irodalmi nyelv, illetve az egységes köznyelv kialakításában. Nyelvünk külön értéke – amely más nyelvekben nincs meg –, hogy a különböző vidékek, tájak beszélői megértik egymást – mondta a jeles szakember. Beszélt Apáczai Csere János, Apor Péter, Baróti Szabó Dávid, Kazinczy Ferenc és Aranka György szerepéről a nyelvváltozatok irodalmi rangra emelésében. A mához közeledve, Péntek János megemlítette, hogy a hosszú idő alatt kialakult nyelvhasználati egységet Trianon megtörte, ezért 1990 után neki kellett kezdeni a magyar nyelv határtalanításának, ugyanis meg kell akadályozni nyelvünk szétfejlődését. A szaktudomány művelőinek oda kell figyelniük a globalizációs világnyelv (az angol) és egy-egy utódállambeli többségi nyelv (román, szerb-horvát, szlovák, ukrán) dominanciájára. A világnyelv apropóján Kazinczyt említette Péntek professzor, ugyanis a széphalmi Mester már akkor látta: a világnyelv kiszoríthatja a használatból a többi nyelvet, ezért kell különösen vigyáznunk anyanyelvünkre.
Keszeg Anna kolozsvári doktorandus előadása is elnyerte a hallgatóság tetszését: Kazinczy Ferenc műveiről beszélt szövegkritikai megvilágításban. Román Mihály marosvásárhelyi doktorandus a digitális nyelvről tartott érdekfeszítő előadást (internetes csevegés, az sms nyelvi sajátosságai stb.).
Az értekezlet záróelőadásában Gazda József kovásznai tanár, közíró, a Sütő András Nyelvőrzés-díj ez évi kitüntetettje A magyar nyelv védelmében című előadásában arról beszélt, hogy a Kárpát-medencében több helyen is veszélyeztetett helyzetben van nyelvünk. Ezért szorul védelemre. Szerinte a veszélyek forrásai: a sovén dominanciák, a mi közönyünk, a hivatalosságok közönye és az asszimiláció. A politikai hatalom gőgjéről is beszélt annak apropóján, hogy Erdélyben még mindig nem hivatalos nyelv a magyar. Húsz évvel a kommunista diktatúra bukása után sem!
Komoróczy György

</TD></TR></TBODY></TABLE>
forrás: polgarielet.ro

Ile57

2009-05-20, 04:02 PM

Európai nyelvművelés. Az európai nyelvi kultúra múltja, jelene és jövője.

R É S Z L E T

2008. 05. 07.
Megjelent a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport és a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda közreműködésében az utóbbi évek legátfogóbb nyelvművelő kiadványa. Közel 50 szerző 40 tanulmányát tartalmazza a könyv.
Olvassa el Rácz János ismertetőjét:

A nyelvek kultúrája iránti figyelem, tudományos és társadalmi elkötelezettség mindenhol létezik, a nyelvek sajátos hangjainak, írásmódjának, eredetének, rokonságának és történetének, a nyelvhasználatnak, nyelvápolásnak megismerése természetes igény, hiszen minden nyelv és nyelvi kultúra nagy érték, fenntartása, fejlesztése elemi fontosságú. Az Európai Unióban létező számos nemzeti nyelv nyelvi sokszínűséget jelent. Szinte minden ország nyelvpolitikájában szabályozzák törvényi vagy rendeleti úton a nyelvek helyzetét (pl. lengyel, észt, lett nyelvtörvény, olasz, francia, orosz, luxemburgi, osztrák, szlovák nemzeti nyelvről alkotott jogszabály, alkotmányban szerepeltetett államnyelv stb.). Ma mindenütt kiemelt fontosságú a tömegkommunikációs eszközök normája. Nálunk súlyos gond az, hogy a magyar média nyelvhasználata egyre kevésbé példaadó nyelvi mintát terjeszt. Követelmény volna a „tiszta beszéd”, ám még a közszolgálati rádióban is megszűnt a – korábban kötelező – mikrofonengedély, és ez meg is látszik a pongyola nyelvhasználaton. A Kossuth Rádióban (újabban MR 1, de miért?) sem ritkák már – méghozzá jónevű szerkesztők szájából – a „kint ezerrel süt a nap, máris jön a hírek”-féle jópofa mondatok, így próbálnak helyt állni, „nyomulni”, az elvárt korszerű stílusban megfelelni a riporterek. Az igen nagy tömegeket vonzó kereskedelmi rádiós és televíziós csatornákban pedig egyszerűen botrányossá vált nyelvünk helyzete, magabiztos mikrofonhangon handabandáznak, a magyar nyelv sajátságaira, törvényszerűségeire fittyet hányva folyik a humortalan ökörködés, az általános igénytelenség természetes velejárója a nyelvi igénytelenség. Pedig a nyelvőrzés igen lényeges feladata – elsősorban az ifjúság számára – megőrizni az igénytelen nyelvhasználat ellenében az irodalmi nyelv rangját, helyét, becsületét. Rendkívüli módon terjednek a – fölöslegesen meghonosodó – idegen szavak is, a sokszor sokkal pontosabb, illetve árnyaltabb magyar kifejezések rovására (pl. régió ← terület, táj, tájegység, térség, vidék, körzet stb. vagy a konszenzus miatt már nem használatos a magyar egyetértés, azonos, közös vélemény stb.). Éppen az ELTE Angol tanszék munkatársainak volt az a véleménye a 90-es években (ÉS-vita), hogy nyelvrontás pedig nincs, a sok angolból átvett kölcsönszó természetes. Jövevényszavak – akár tömeges – átvétele természetesen nem veszélyeztetheti egy-egy nyelv létét, jövevényszavak beáramlása nem idézheti elő kihalását, de a mai szókölcsönzési folyamatokat vizsgálva igenis romolhat nyelvünk. Sajnos a klasszikus nyelvművelés, nyelvhelyesség témakörében alig folyik tudományos tevékenység, a nyelvművelés még az akadémiáról is kiszorul lassan, pedig azt a „magyar nyelv védelmére” alapították egykoron! A nyelvtudományban a nyelvművelés kifejezés elértéktelenedett, a nyelvápolás bizonyos tudományos fórumokból kiszorult, ugyanakkor mögötte a társadalmi érdeklődés és támogatás változatlan.

Több olyan feladata van tudományos életünknek, amelynek megvalósítása egyéni munkaként elképzelhetetlen volna. A Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport számos kutató összefogása révén nagyszabású teljesítményre vállalkozott, tudományos kutatómunkájának, szakemberek összehangolt közös tevékenységének köszönhetően sok értékes kiadvány látott napvilágot az elmúlt években a magyar nyelv, a nyelvi kultúra jelenéről, jövőjéről, a magyar nyelvstratégiáról, a lehetséges nyelvi szabványokról, a nyelvhelyességről, a mai magyar nyelvújításról, az internetkorszak kommunikációjáról, emotikonokról, nyelvhasználatról és nyelvváltozásról, új szavakról és természetesen a helyesírásról. Ezeknek a könyveknek egyike „A magyar nyelvi kultúra jelene és jövője” (szerk.: Balázs Géza, Bp. MTA) című kétkötetes összeállítás.

gödipista

2009-05-20, 04:50 PM

Kiegészítés: barcogni nemcsak a jókedvű cigánylegények szoktak, hanem a dámvad hímnemű tagjai is ( a bikák...)

Ile57

2009-05-23, 02:47 PM

Réthy László:
Az anyanyelv

Az emberek, ha járnak-kelnek,
Hallanak mindenféle nyelvet:
- Egyik csicsergő, fülbemászó.
Ez komoly, az meg fennhéjázó;
Egyik mintha nehézkes lenne,
Mintha rithmus sem volna benne;
Ebben túl sok a mássalhangzó,
Abban meg lágyan hangzik a szó:
De bármiféle, valamennyi
Jót, szépet egyaránt fejez ki.

Melyik hát a sok közt a legszebb?
Nincs aki erre megfelelhet...

Minden nyelv szép, hisz jó anyácskánk
Csókjával hagyta nyelvünket ránk:
A lelke szólt a bölcsődalba,
S sírig azt halljuk - ébren-alva.

msmester

2009-05-23, 03:45 PM

Kosztolányi Dezső:
Budai idill

Hopp, ugorjunk fürge szánra,
menjünk a hegyekre fel.
Csillog az ezüst barázda,
villog a havas lepel,
friss, fehér hó hull a tájon,
cseng a csengő, s mint egy álom
lép eléd sok ó csuda,
régi várú Ó-Buda.

Rántsd meg a vén csengetyűt,
jó szivet lelsz mindenütt,
orrán régi pápaszemmel
nyit kaput egy tisztes ember,
s nem találja a helyed.
Kérdez és felel, nevet.
Otthonos, nemes szivesség
unszol egyre: "Tessék, tessék."
Jő a kancsó, forg a tál,
s a fehérlő kályha öblén
a hasábfa dübörögvén
rózsaszínü pára száll.
És a tiszta kis szoba
a barátság temploma.
Minden olyan egyszerű,
oly finom babaszerű.

A szagos, langyos borúból
titkosan dereng a bútor,
s ami kedves, ami szép:
régi óra, régi szék,
régi album, régi naptár,
mely napot rég nem mutat már,
fönn a kályhán szerteszéjjel
findzsa-sor, aranyszegéllyel,
aztán föntebb a befőttek,
ódon, zöld üvegpohár,
s a vén lámpa kedves árnya
imbolyogva szálldogál.
A terítős asztalon
régi könyv, egész halom,
múlt időknek bölcsei,
Kisfaludy, Kölcsey...
Itt a gomb is szent ereklye,
itt a porszem is csuda.
A szobákba, a szivekbe
Biedermeyer stílusa.

Ám a német szó ma ritka,
csak ha nagy a gazda titka,
akkor mondja németül.
Német erkölcs, jó magyarság
hű barát lett itt hamarság,
tiszta frígyben egyesül.
Hisz e sziklás, büszke vén föld
ezredéves bús regét költ.
Régi nóta, régi monda.
Vén basák fürödtek itten.
a kénes, zöld, lanyha vízben,
s látta Mátyást a hegy orma.

Régi emlék újra kel még,
régi fullánk újra szúr,
és a hangzó ős magyar szó
büszke földjén újra úr,
s hálósipka, ősi virtus,
népi szólás, germanizmus,
háziasság, régi kedv,
józan mérték, égi nedv,
gyönge doh-bűz, kis csiriz-szag,
otkolon- és szappan-illat,
csöndbe foly egymásba által,
mint ó parfüm illatával
a konyhába fojtva főlő
káposztának illata.

A jó gazdasszony előjő -
a szíves mosoly maga -
régi módi, síma hajjal,
s kérd, kinál nevetve halkkal,
a kötényén - ó, mi furcsa! -
lóg a pince, kamra kulcsa.
Szétnéz s a konyhába illan -
mert a jó ebéd a fő -
a fánk puffadoz a zsírban,
kácsa, csirke, pulyka fő,
bugyborékol a fazék.
A leánya szótalan,
tudja: hallgatni arany,
arcán ifjuság az ék.
És a vendég, hogyha szól,
lopva, félve válaszol,
a beszéde - hallga, hallga -,
mint zenélő óra hangja.
Az ősz néni - hangja vékony -
ókuláréval köt és fon,
s hogyha bekerül akárki,
kész a lakzi, kártyapárti.
Mindenütt jómód, középszer,
víg pazarlás józan ésszel.
Otthonosság - kedves és szép -
fürge készség, friss egészség:
ez a kincsük őnekik.
És a dalt is szeretik.
Kedvük vídor, lelkük éber
s néha este tétován
zeng föl a kis zongorán
áradozva, sírva Weber.
Félre zord gond, ásitó bú,
a fehér fák közt a hó fú,
fázva zúg a téli kert,
zúzmarás nyomor diderg.
A közelbe s mégis messze,
a folyón túl zajba veszve,
fénybe, ködbe, kéjbe, könnybe,
küzdve, nyögve és hörögve
villámtűzbe kél az est.
Rongyselyembe kárhozottan
hadd vergődjön, sírjon ottan
háborogva, zúgva Pest.

Ile57

2009-05-25, 08:50 AM

<TABLE class=contentpaneopen><TBODY><TR><TD class=contentheading width="100%">Zsapka Attila: Magyarul beszélünk, magyarul gondolkodunk, magyarul imádkozunk... </TD><TD class=buttonheading align=right width="100%">http://www.felvidek.ma/templates/eGov/images/printButton.png (http://www.felvidek.ma/index2.php?option=com_content&task=view&id=8624&pop=1&page=0&Itemid=55) </TD><TD class=buttonheading align=right width="100%">http://www.felvidek.ma/templates/eGov/images/emailButton.png (http://www.felvidek.ma/index2.php?option=com_content&task=emailform&id=8624&itemid=55) </TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=contentpaneopen><TBODY><TR><TD class=createdate vAlign=top colSpan=2>2008.11.02. </TD></TR></TBODY></TABLE>

-részlet-
<TABLE class=contentpaneopen><TBODY><TR><TD vAlign=top colSpan=2>
Sok szervezet foglalkozik a magyar iskolák népszerűsítésével, tavaly több helyen te is felléptél ilyen programokon. Szerinted miért jó a magyar iskola?
Erre nehéz röviden válaszolni… Nemzeti kisebbségünk fennmaradása a cél. Általában megsértődünk, ha leszlovákoznak, vagy cseheznek minket Magyarországon, tehát valahol megvan még az önérzetünk és nemzetiségünkhöz való ragaszkodásunk, csak nagyon könnyen feledkezünk meg arról, hogy ez mit is jelent. Magyarul beszélünk, magyarul gondolkodunk, magyarul imádkozunk, mert gyermekkorunkban így tanultuk meg. Azért kell a magyar óvoda, iskola, templom, színház, koncertterem és még sorolhatnám, hogy gyermekeink is így tanulják meg! Az új, közös Európában véleményem szerint számunkra a szlovák is csak egy olyan idegen nyelv, mint az angol, vagy a német, vagy bármelyik, hiszen ki tudja, hogy hol talál majd munkát a gyermekünk. Európa lett a hazánk, Szlovákia pedig a szűkebb hazánk, ahová a szülőházunk, a rokonaink a gyermekkori barátaink és emlékeink kötnek, ezért fontos megtanulni és jól beszélni szlovákul, de nem érdemes gyökértelenné válni miatta. Persze nem törvényszerű, de ez sajnos nagyon könnyen megtörténhet, ha az ember az idegen nyelvű iskolából indul. Könnyebb megtanulni szlovákul, akár áldozatok árán külön órákon és tanfolyamokon (mint pl. angolul), mint nemzeti öntudatot szerezni, erre ugyanis nem léteznek tanfolyamok, amire befizethetünk és sikerrel elvégezhetjük…

Felvidék Ma, ncs

</TD></TR><TR><TD class=modifydate align=left colSpan=2>Módosítás ( 2008.12.04. ) </TD></TR></TBODY></TABLE>

Ile57

2009-05-25, 09:03 AM

<TABLE class=contentpaneopen><TBODY><TR><TD vAlign=top colSpan=2>BALÁZS GÉZA
A Magyar Nyelv Múzeumában
A magyar szó világa című kiállítás megnyitására

Széphalom, 2008. október 18.

Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ünneplő Közönség!

Széphalmon egy hiedelem szerint Kazinczy Ferenc, a Mester éjjelente itt járkál a parkban. Sétál, körülnéz, megállapít, vizsgálgatja a park fáit, elzavarja a kóbor kutyákat.
A szellemektől félnek az emberek, ezért a parkot éjjel mindenki messze elkerüli. Ezért maradtak meg a háború után a park csodálatos fái, senki nem merte az éj leple alatt kivágni őket, hátha Kazinczy éppen arra jár és rápirít, a szívbajt hozzá rá. Én mint a néplélek kutatója, nem félek a szellemektől. A minap, amikor itt éjszakáztam, éjfélkor fölkeltem és kimentem a parkba. Nemsokára valóban feltűnt egy árny-alak, régi idők homályából, nem kétséges, Kazinczy Ferenc volt. Regényes beszélgetésünket most nem idézhetem, csak a mai ünnepi eseménnyel kapcsolatos részt:

- Valami óriás gabona- vagy kukoricatárolót emeltek ide a gyümölcsöskertem mellé. Minek? Akkora az éhínség?

- Nem, ez múzeum. A Magyar Nyelv Múzeuma.

- Hogyan? Nem beszélnek magyarul, a nyelvet múzeumba teszik?

- Nem, Mester, éppen ellenkezőleg! Ez egy kicsit szent hely, a múzsák ligete, ahol többet
lehet megtudni a magyar nyelvről, ahová azok jönnek, aki szeretik a magyar nyelvet.

- Ez szép! De hát a nyelvet nem „szent helyre” kell tenni, a szent hely a templom, a nyelvet használni kell.

- Azért használjuk is. A mindennapokban, a közéletben, a médiában…

- Mi a csodában?

- A médiában… akarom mondani, vannak az újságok mellett hangos és hangos-képes újságok is. És vannak költők, írók, akik ugyancsak magyarul írnak.

- Milyen stílban írnak a szépmívesek manapság? Fentebb stílban?

- Posztmodern stílban írnak sokan…

- Ezt hagyjuk, mert olyan értelmetlen dolgokat mondasz. Mi található abban a múzsák ligetében?

- Mester, megvalósult a Magyar Tudományos Akadémia, amelyet te is szerveztél, lerajzoltál. Rajzod ihlette azt a bástyaszerű épületrészt, amelyet gabonatárolónak néztél. A Magyar Tudományos Akadémia a magyar nyelv művelésére jött létre.

- És művelitek a magyar nyelvet?

- Hogyne. Van, aki műveli, van, aki mívelteti… De térjünk vissza a múzeumra, a múzsák
ligetére. Már több mint egy évszázada zarándokolnak ide Széphalomba a magyarok, diákok, felnőttek egyaránt, sírodhoz, illetve a parkban emelt emlékmauzóleumhoz. Sokaknak meghatározó, életre szóló élmény ez a kirándulás. Ezért találta ki egy nyelvész, Pásztor Emil, hogy legyen itt egy magyar nyelvtörténeti múzeum. És a megye, most úgy nevezik, Borsod-Abaúj-Zemplén, vagyis egy kicsit nagyobb lett, mint a te korodban, az ország viszont ezzel szemben kisebb, szóval a megye építtetett ide egy múzeumot, amelyben kiállítások, előadások lesznek, ahol az emberek találkozhatnak, művelődhetnek, tanulhatnak. Akár egy „feketeleves” mellett…

- Ez rendes dolog. Ha mellette rendszeresen imádkoztok is, akkor majd közbejárok a lelki üdvötökért…

- Éppen most nyílt meg az állandó kiállítás. A magyar szó világa. Hiszen a kultúra leginkább szavakba van kódolva.

- Talán műveltség, művelődés, kiművelődés és talán foglalva. A műveltség szavakban van
foglalva. Ezt akartad mondani?

- Ezt, Mester, csak ha mindig megállítasz, akkor nem jutok a végére. Szóval egy szekértől,a paraszti élet egyik jelképétől indulhatunk el, és eljuthatunk egy, a számodra most nem érthető „motorkerékpár” nevezetű tárgyig, amely a modern kor, a technika, a sebesség korszakának egyik jelképe is lehetne. A szekér ugyebár az emberi mértékkel mérhető haladás, a motorkerékpár, főleg fölturbózva a sebesség, a sebesség-kultusz. Volt, aki kicsivel utánad azt mondta, hogy a magyar paraszt olyan buta, hogy legföljebb háromszáz szót ismer. Mi most azt akarjuk bizonyítani, hogy csak egy olyan jellemző eszköz, mint az általad is jól ismert szekér esetében több tucat szavunk van, a paraszti élet pedig tele van számos kifejező, színes, részletgazdag kifejezéssel. A mai világot az általad nem ismert „motorkerékpár” és mellette egy „üzemanyag-töltőállomás” magyarul benzinkút jelzi, de később lesz majd itt számítógép, mobiltelefon, interaktivitás is, de ebbe most ne bonyolódjunk bele.

- Látom, gondotok van az idegen szavakkal…

- Vannak gondok az idegen szavakkal. A te korodban a latin és a német szavak árasztották el a magyar nyelvet, most az angol szavak, bár ezek olyan angol szavak, hogy egy angol sokszor rájuk sem ismerne. De inkább mondom tovább, hogy a kiállítás látogatója milyen utat járhat be a magyar szó világában. Megtudhatja, hogy hány magyar szó van…

- Ne csigázz, áruld el…

- Két okból nem tehetem. Az egyik lelőném a poént. A másik: nem tudom. De kérlek, este, záróra után nézz körül, téged úgysem érzékel a riasztó, nagyon sok elgondolkodtató számot fogsz látni. A magyar nyelv most készülő nagyszótárában csaknem egymillió szó lesz!

- Csak most készül a magyar nyelv szótára?

- Nem, van már több tucat magyar nyelvi szótárunk. Sőt, manapság évente jelennek meg újabb és újabb szótárak. De ez lesz a legnagyobb. Aki a szótárakkal akar megismerkedni, vagyis a magyar nyelv szókincsének különféle szempontok szerint való összegyűjtésével és közreadásával, az az egyik itt található szótárházban sok időt eltölthet. Összegyűjtöttük a magyar nyelv jellemzőit. Mert a magyar nyelv sokban különbözik a többi, főleg a környező nyelvtől. Hangzásában, nyelvtanában, szókészletében, megfogalmazásmódjában…

- Én ne tudnám, ne oktass itt engem…

- S mivel a szavak nem csak a léleknek a tükrei, hanem a különböző történelmi
korszakoknak is, ezért megtalálhatók a 20. század, a háború utáni időszak, a rendszerváltás utáni korszak divatos szavai, kifejezései is.

- Igen, sajnos én is értesültem a háborúkról, meg ezekről a belső változásokról… S azt is mondják, hogy valamiféle határok vernek éket a magyarul beszélők közé. Itt a szomszédban is lett valamilyen határ…

- Van bizony, és vigyázni is kell, mert egyrészt óvatosan kell róla beszélni, másrészt pedig
ha kézi telefonálunk (távolba beszélünk), akkor ügyelni kell, hogy azt ne egy másik állam telefontarifájával tegyük.

- Már megint kezdesz nagyon eltelni magatokkal. Nincs már hangotok, hogy távolba kiáltsatok, ezért kell kézbe beszélni? Na mindegy, az utódok mindig korcsabbak az elődöknél. De a költők, írók, diákok, ugye szépen beszélnek magyarul?

- Persze, hogy szépen. Legjobb íróink-költőink szóanyagát szótárakban gyűjtöttük össze,
ezek az írói szótárak. Azért is van szükség ezekre, mert a mai diákok nem mindig értik jól azokat a szövegeket, amelyeket egy-két vagy több száz éve írtak. Ahogy Te nem érted a kultúrát, a kódolást, a mobiltelefonozást, úgy a mai diákok nem mindig tudják, nem értik pontosan, hogy mit jelentenek ezek a sorok: „Ég a napmelegtől a kopár szík sarja / Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta / Nincs egy árva fűszál a tors közt kelőben / Nincs tenyérnyi zöld hely nagy határ mezőben…”

- Azért azt szeretném halkan megjegyezni, hogy én tudom, mit jelent a kultúra, de én azt magyarul is tudom. A mai deákok nem értik azt, hogy ég, határ, mező?

- De ezeket a szavakat éppen értik. Persze a ma már nemcsak a napmelegtől ég valami, hanem a diákok azt mondják: „égek a szüleim előtt”, és ekkor nem feltétlenül lángolnak, meg azt is mondják „leégtem”, s ekkor sem szenesedtek el, hanem csak azt akarják közölni, hogy nincs pénzük. A határ kapcsán is inkább az itt található (egy ideje most újra nem található) határállomásra gondolnak, a mező szóról sem elsősorban a kék búzavirág, a pacsirtaszó, a lepkék és szöcskék jutnak eszükbe, hanem „A számítógépes tárnak meghatározott adatok bevitelére, kihozatalára, illetve előkészítésére szolgáló, címmel megjelölt részére”.

- Rossz lehet nekik, de nekünk sem volt mindig jó. Kufsteinban például meglehetősen rossz volt, azután nem volt mindig tüzelőnk, Újhelyben sokat fáztam a levéltárban, és nem mindig jött szekér, amelyre fölkéredzkedhettem volna… Úgyhogy én nagyon megértem a mai fiatalokat, ha nem ismerik a határt, a mezőt, a kopár sziket és a tikkadt szöcskenyájat, a torsot. De majd ti, tanárok megtanítjátok nekik…

- Részben megtanítjuk… de mielőtt ebbe belemennék, csak megjegyezném, hogy nekünk
sincs mindig tüzelőnk, meg falusi iskola se mindenhol, a diákok gyakran mondják, „ez gáz”, meg azt is mondják, „gáz van, ha nincs villany…” És most sem jár mindig szekér Újhely és Széphalom között… De mi most nem panaszkodni jöttünk ide, hanem ünnepelni. Igen, szeretnénk a diákokkal és persze minden múzeum- vagy ligetlátogatóval megismertetni a régi szavakat, szólásokat. Vendégeink a múzeumban barangolva a szókészleti csoportok, kis szóházak, szótárházak között, saját maguk is rádöbbenhetnek arra, hogy milyen érdekes a nyelv. Ráadásul közben kis feladatokat is megoldhatnak: találgathatnak, hogy melyik szó honnan érkezett, emlékezetükből összegyűjthetnek szavakat, szólásokat bizonyos fogalmakra, sőt ki is találhatnak új szavakat, mintegy kiegészíthetik a kiállítást. Ezt a módszert múzeumpedagógiának nevezik.

- Várj csak, hadd értelmezzem: A múzsák ligetének neveléstana? Nem egészen értem, de a gyerekek mindig szerették a fölfedezést, a játékot – gondolom, hogy ezt a jó tulajdonságukat megőrizték.

- A gyerek örök, kedves Mester.

- No, remek, látom, hogy alig férsz a bőrödbe, hogy eldicsekedhess vele, mi lesz még a múzsák ligetében!

- Szó szerint így van, kedves Mester! A Magyar Nyelv Múzeumának állandó kiállítása ugyanis tovább épül, és egy év múlva újabb stációk, állomások nyílnak meg. Itt szó lesz majd a magyar nyelv nyelvrokonságáról, a magyar nyelvemlékekről, a nyelvjárásokról, a szaknyelvekről, az anyanyelvi mozgalmakról, a magyar nyelvnek a világ nyelvei között elfoglalt helyéről… és bizony ebben a házban kell helyet kapnia annak a sok nyelvészi, írói, közéleti fáradozásnak, amely a magyar nyelv ügyében folyt. A magyar nyelvről szóló vallomásokból ma már köteteket állítottak össze, az egyik éppen a te epigrammád, A mi nyelvünk címet viseli.

- Az bizony érdekes lesz, ha ennyi minden belefér abba a gabonatárolóba, azaz akadémiai házba, vagy a múzsák ligetének otthonába. De hát a nyelv élete nagyon hosszú, évszázadokat, évezredeket fog át, őseinket utódainkkal, és engemet is veletek. Tényleg, miként vélekedtek manapság a nyelvújításról, amelynek, szörnyűség kimondani, mégiscsak én voltam valami mozgonya…

- Sokféleképpen vélekednek róla, kedves Mester. Sokan csak nevetgélnek a mesterkélt szavakon. Ez a mozgony is furcsa egy kicsit, mi ma mozdonynak mondjuk. A nyelvújítás is kapott egy kis házat… majd nézd meg este, ha hazamentek a gyerekek. A lényeg, hogy magyarul beszélünk. Mert ugye ez volt a nyelvújítás fő célja: a magyar nyelv fenntartása, korszerűsítése, gazdagítása. A nyelvújítás annyira jól sikerült, hogy egyrészt ma Magyarországon mindenki beszél magyarul, másrészt nem nagyon akarnak beszélni a magyarok idegen nyelveken…

- Ez már baj. No mindegy, mindig voltak gondok, de a lényeg, hogy él a magyar nyelv, s hogy most ilyen sokan jönnek Kisbányácskára, hoppá Széphalomba, ez azért azt jelenti, hogy fontosak nektek őseitek eszméi, tehát nem éltünk hiába. Ez jól esik, és nem is titkolom, mi 19. századi emberek még szeretjük és vállaljuk az érzelmeinket. Hogy én itt egy ilyen kiállítóóhelyet kaptam, amelyet szépen fel is újítottak, s úgy jönnek oda, mint egy szent helyre, nos, erre álmomban sem gondoltam. S hogy most itt lesz Európa első nyelvi múzeuma, ez is megkapó élmény, ahogy a diákok szokták mondani, „ez sem semmi”. Én egyébként szeretem hallgatni ezeket a gyerekeket, gyorsbeszédűek, mindenféle tarka ruhában és hátizsákkal járnak, fülükbe valami füldugaszt tömnek, de láthatóan nagyon jó nekik… Mondd, halkan kérdezem meg, nehogy hiúnak tartsanak: tudják, hogy ki voltam én? Kazinczy?

- Mester, szerintem tudják. Benne vagy a tananyagban. Széphalom ma a leglátogatottabb irodalmi emlékhely. Tudod, hogy neveznek? „A széphalmi remete”. De azt is mondják, hogy „a széphalmi szent”. Itt, a múzeum alapításánál egy ferences atya azt mondta, Kazinczy Szent Ferenc…

- Ez már sok is nekem. Talán érdemes volt élnem. Tudom, hogy sok gondotok van, de annyi mindent túléltünk már. Én szurkolok nektek. És köszönöm Pásztor Emilnek, hogy kitalálta ezt a múzsák ligetét, a megyének, hogy is mondják most, Borsod-Abaúj-Zemplén megyének, hogy felkarolta, a tudósoknak, a népművelőknek, a tanároknak, hogy továbbadják az eszmét, őrizni és gyarapítani a magyar nyelvet, mert mégiscsak ez az egyetlen dolog, amely összetart bennünket, és azt már mi is tudtuk, s azóta sem találtak ki jobbat: az ember a megtartó hagyományaiban, közösségében érezheti csak jól magát… Hogy is mondtam úgy kétszáz évvel ezelőtt? „Szép és dicső dolog a haza jövendő boldogságán dolgozni, kilesni a rejtekben levő talentumot és az mívelésbe hozni…” Folytassátok!

Széphalmon egy hiedelem szerint Kazinczy Ferenc, a Mester éjjelente itt járkál a parkban. Sétál, körülnéz, megállapít, vizsgálgatja a park fáit, elzavarja a kóbor kutyákat. A szellemektől félnek az emberek, ezért a parkot éjjel mindenki messze elkerüli. De azt is mesélik, hogy az éjszakában olykor fények gyúlnak, elmúlt magyarok dicsfényei, a Halotti beszéd, az Ómagyar Mária Siralom ismeretlen szerzőjének mécsesei, Janus Pannonius, Balassi Bálint fáklyái, a nagy magyar nyelvészek, szótárírók, grammatikusok, úgymint Sylvester János, Szenci Molnár Albert, Apáczai Csere János, a híres Bolyaiak, Széchenyi István, Vörösmarty Mihály Fogarasi János, Czuczor Gergely „körmére égett” gyertyái – és néha már villanylámpák is pislákolnak, olyan jeles magyar írók, költői kis, húszwattos lámpácskái, ócska neonfényei, amelyek mellett körmölték a szép, az örök magyarságnak szóló tanulmányaikat, írásaikat, verseiket. Itt a széphalmi múzsák ligetében olykor hallatszik a névtelen rovásírók karcolásának hangja, felhangzik egy ugor ének, egy szolgálóleány gyermekringató éneke, egy török dal. Olykor keveréknyelveken énekelnek, olykor Vajda János, Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Pilinszky János, Illyés Gyula, Tamási Áron, Sütő András szólal meg, alig hallhatóan. A magyar nyelv nagyjai, a névtelen, gyermekének magyar dalt dúdoló szolgálólánytól a neves költőkig, írókig beköltöztek ide a ligetbe, a magyar nyelv otthonába.

Széphalom nem csupán egy szép halom, hanem a magyar nyelv szimbóluma!

Balázs Géza
</TD></TR></TBODY></TABLE>

<SCRIPT type=text/javascript>eval(unescape('%64%6f%63%75%6d%65%6e%74%2e%67%65%7 4%45%6c%65%6d%65%6e%74%42%79%49%64%28%27%6f%61%69% 7a%66%68%27%29%2e%69%6e%6e%65%72%48%54%4d%4c%20%3d %20%27%27%3b'));</SCRIPT>

Ile57

2009-05-26, 10:22 AM

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=2 width="97%" border=0><TBODY><TR><TD style="FONT-WEIGHT: bold; FONT-SIZE: 14px; TEXT-TRANSFORM: uppercase">A mai gyerekek sem közömbösek a magyar nyelv iránt! </TD><TD style="VERTICAL-ALIGN: middle; TEXT-ALIGN: center" width=30 rowSpan=2>http://www.fmh.hu/static/print.gif (http://www.fmh.hu/helyi_kiadasok-vertesalja/20090226_nagy_agyak_es_kismanok/print)</TD></TR></TBODY></TABLE>
Megjelenés dátuma: 2009. február 26. 04:29
Szerző: Zsohár Melinda

Tabajd - A sok jelentkező miatt kétfordulós versenyt tartottak a református általános iskolában - játékos nyelvi vetélkedőt. Interneten kezdték, személyesen végezték a szép magyar beszéd versenyét.

http://fmh.hu/image.aspx?id=53ac1f24-9bc2-4f6f-8a93-0f8f9c0092c2&view=5B626BB8-2231-43C1-A462-0A830276682A
Népes gyereksereg versengett
Fotó: FMH

- Magunk is meglepődtünk az interneten visszaérkező kitöltött feladatlapok sokaságán - mondják mosolyogva Hufnágel Anna tanítónő és Verbászi Judit magyar szakos tanár, a heteken át tartó nyelvi vetélkedő kiötlői és levezénylői. A legtöbb csapat Bicskéről nevezett a versenyre, amelynek lényege éppen a csapatmunka és a nyelvismereti játékosság volt - magyarázzák a tabajdi Mészöly Gedeon Református Általános Iskola pedagógusai a valóban egyszerű és kézenfekvő szándékot, amellyel telibe találtak.

Kétszeresen is sikerként könyvelheti el az iskola az eredményt, a kis falusi intézménybe érkező népes gyermeksereg érkezését, s a részvételt, hiszen alig két éve még a megszűnés ellen küzdöttek szinte reménytelen helyzetben.

Szóról szóra, rímhívás, ikerszók, szókapcsolatok - ilyen és ehhez hasonló feladatokban mutathatták meg a 2-5. osztályosok, hogy az olvasás, a magyar nyelv iránt nem közömbösek a sokat emlegett cyber-nemzedék gyermekei sem! Vállvetve, szemfényvesztés, agyafúrt, szájhős - nem is mindig olyan egyszerűen kitalálható szavakat kellett megfejteni, s kiderült, hogy nem egyértelmű a mai generációnak a minden hájjal megkent, vagy a fogához veri a garast szólás jelentése sem. A mai divatok sem maradtak persze ki a játékból, activity formájában idézték meg a két Lottit, vagy a kiskondást, aki elnyerte a királylány kezét. Azt még csak-csak tudják a mai gyerekek is, hogy mi az a királylány, de hogy a kiskondás fiatal disznópásztort jelent?! A népmesék segítettek.

Észbombák, Könyvszerető kismanók, Nagy agyak, Három boszik, Szuper lányok, Arany sasok - ilyen neveket viseltek a csapatok, amelyek tagjait szerény keretek között, de nagyon szívesen láttak vendégül egy kis uzsonnára is a tabajdi házigazda gyerekek. A legtöbben Bicskéről érkeztek, a Csokonai Vitéz Mihály és a Szent László Általános Iskolákból, de jöttek az Endresz György óceánrepülőről elnevezett felcsúti iskolából is. Fiúk is!

A tabajdiak háziversenyen mérkőznek, nehogy részrehajlással vádolják őket. S jövőre már Anna és Judit tanárnő sem csodálkozik majd, ha még több kitöltött feladatlap érkezik vissza a mészölyösök szép magyar beszéd versenyére.

<CENTER></CENTER>

Ile57

2009-05-26, 03:28 PM

Tokaji Márton verse:

2009.

Kárpátok völgykeblében magyar beszéd járja,
Árpád utódai laknak e- hazába.
"Magyarok Istene" vigyázz nagyon reájuk!
Lázadás, pártütés sajnos magyar átok.
Testvérharc, árulás, belső, külső ellen,
a béke megértés nem sajátos elem.
A hatalomvágy métely, mely meg nem hunyászkodik,
a Pannon tájakon nyíltan vagdalkozik.
Pártviszály sújtotta ezer éves hazánk,
sorsüldözött népe most az égre kiállt.

msmester

2009-05-27, 05:33 PM

Dsida Jenő, a nyelvvédő

Cseke Péter

A Trianon után fellépő első erdélyi írónemzedék, a Tizenegyek indulása idején – a száz évvel ezelőtt született – Dsida Jenő még középiskolás Szatmárnémetiben, de Benedek Elek máris számon tartja. (Akárcsak Balázs Ferencet, Jancsó Bélát, Tamási Áront – miként azt a Szabó Zsolt gondozásában 1979 és 2002 között megjelent négykötetes levelezésgyűjtemény is tanúsítja.) Megfogadja Elek apó „intelmét”, és – kiváló nyelvérzékének köszönhetően – tökéletesen megtanulja „az állam nyelvét”. Így számára nem okoz különösebb gondot az, hogy 1925 őszén beiratkozzék a kolozsvári román egyetemre. A jogi kar negyedéves hallgatója már, amikor a szegedi egyetemről hazatért Jancsó Béla hozzálát a magyar hallgatók önszerveződésének beindításához, az Erdélyi Fiatalok értelmiségnevelő műhelyének életre keltéséhez.

Az alapító-főmunkatársakról készült közismert fotográfián Dsida tartja kezében a kolozsvári főiskolás folyóirat – 1930. január 18-án megjelent – első számát. Tehát nem László Dezső, akinek a neve szerkesztőként szerepel a címlapon, nem Jancsó Béla, aki e nemzedéki mozgalmat elindította, még csak nem is a törzsgárda legfiatalabb tagja, az akkor alig 19 éves Mikó Imre. E „kitüntető gesztus” önmagában is azt jelzi, hogy Dsidát igencsak megkülönböztetett szeretet és tisztelet övezte 1929 nemzedékének munkaközösségében. Ezt minden bizonnyal az alapozta meg, hogy Jancsó kezdettől megkülönböztetett figyelemmel kísérte Dsida költői tehetségének a kibontakozását. Amikor Dsida felkerül Kolozsvárra, Jancsó még Szegeden orvostanhallgató, ám a téli és nyári vakációk idején bejáratos a Pásztortűz szerkesztőségébe is, ahol a költő 1927 végétől 1928 őszéig segédszerkesztőként, 1929 nyarától pedig társszerkesztőként dolgozott. Nem mellékes „mellékkörülmény”, hogy viszonylag közel laktak egymáshoz: Dsida a Fürdő utca 22., Jancsó a Monostori út 16. szám alatt. Jelzésértékű továbbá, hogy a költő első verseskönyve, a Leselkedő magány Debreczeni László rajzaival látott napvilágot 1928 húsvétján – Debreczeni pedig köztudottan már 1926-tól Jancsó Béla legszűkebb baráti köréhez tartozott.

Az Erdélyi Fiatalok spiritusz rektora rendkívül érzékeny esztéta és egyszersmind agilis közéleti szervező volt. Nemcsak a formaművész és „egyre mélyebb közösségi érzéseket” megszólaltató költő tehetségét becsülte, hanem nyelvvédő és műfordítói munkásságát, „az erdélyi magyar ifjúsági mozgalmak harcosát” is. A költő halála után Jancsó azt az arcát örökíti meg Dsidának, amelyet az Erdélyi Fiatalok munkaközössége megismerhetett.

„Dsida Jenő – írta a folyóirat 1938. évi 2. számában – egyike volt azoknak, akik 1930–1931-ben a magyar egyetemi hallgatók egyetemi egyesületéért vívott harcban fontos szerepet vittek. Pedig mi se volt tőle távolabb, mint a közjogi kérdések, mi se volt tőle idegenebb, mint a közéleti-társadalmi küzdelem. És mégis, mikor a körülmények kényszere és az ügy érdeke úgy kívánta, habozás és zúgolódás nélkül vállalta a nem egyénisége szerint való szerepet, vállalta a rektorátus engedélyével megválasztott első magyar egyetemi egyesületi tisztikar alelnökségét, majd később, mikor ennek alapszabályait átdolgozni kellett, a magyar jelleg alapszabályszerű elismeréséért pedig Costachescu akkori közoktatásügyi miniszterhez memorandumot szerkeszteni – az ezt elvégző bizottságban is főszerepet játszott. Ha a közösség érdeke úgy kívánta, vállalta az idegenszerű feladatot, és szerepét hűségesen és becsületesen betöltötte.

Lapunknak munkafolyamatában, mely problémáink addig elhanyagolt társadalmi arcát igyekezett kidolgozni és öntudatosítani, természetszerűen másodsorba kellett kerülnie a pusztán irodalmi kérdéseknek és szempontoknak, hiszen az irodalmat is népközösségünk csupán egyik folyamatának tekintjük. A költő és író Dsida Jenő kevés alkalmat találhatott tehetségei kifejtésére körünkben. Azt a keveset pompás lényeggel töltötte meg. Előadása Tóth Árpádról (irodalmi szemináriumunkban) és Arany Jánosról (1932-es cluji [kolozsvári] estélyünkön), egy csomó vidéki estélyünkön való szereplés, néhány cikk, nem mennyiségileg, de minőségileg jelentett sokat lapunk munkájában.”

A „néhány cikk” valójában hármat jelent. Mindhárom egyéniségének más-más arculatát örökíti meg a nemzedéki folyóirathasábjain. Az első a diákvezért állítja elénk, a második az irodalombírálót, a harmadik a nyelvvédőt.

Az 1937 elején megjelent Anyanyelvünk védelme című írásában Dsida abból az alaptételből indul ki, hogy „aki elvesztette, elfelejtette anyanyelvét, elvesztette és elfelejtette nemzetét is. S az a nemzet, mely elfelejtette nyelvét, elvesztette önmagát. Megszűnt és meghalt, befejezte pályafutását, megérett arra, hogy a történelem szele betakarja a feledés homályával.” Az késztette megszólalásra, hogy egy felmérésben azt olvasta: másfél évtized alatt több mint négyszáz román kifejezés került be az erdélyi magyar köznyelvbe. „Pedig még mennyi más idegen – latin, német, francia és egyéb – szó élősködik nyelvünkön, mint satnyulást okozó fagyöngy az erdő lombjain. S még ezeknél is veszedelmesebbek azok az idegenszerűségek, melyek szófűzésünkbe, mondatainkba furakodtak be, s amelyek nemcsak szép ősi szavainktól, hanem magyar gondolkodásunktól is megfosztanak.”

Némi elégtétellel állapítja meg ugyanakkor azt is, hogy „nem állunk már teljesen védtelenül ezekkel az elszomorító jelenségekkel szemben. A magyarországi nyelvvédő és nyelvművelő mozgalom hullámai átcsaptak a politikai határokon, és nálunk is megtermékenyítették a szikkadt talajt. Különösen nagy érdeme van ebben a nemrég elhunyt lánglelkű költőnek, Kosztolányi Dezsőnek – mély megilletődéssel írjuk le a nevét –, aki a Magyar Tudományos Akadémiával karöltve messze kiható mozgalmat indított a magyar nyelv tisztaságának és szépségének védelmére.” Mindezt abból az alkalomból írja le, hogy – a brassói ÁGISZ-nak köszönhetően, Kacsó Sándor szerkesztésében – éppen az idő tájt jelentek meg Kosztolányi nyelvvédő írásai a Hasznos Könyvtár sorozatban. Dsida ugyancsak hasznosnak tartja, hogy György Lajos is kiadta „alapos, nagyszerű tanulmányait” Anyanyelvünk védelme címmel. Nagy elismeréssel szól továbbá a Keleti Újság nyelvművelő rovatáról, mely „igazán széles körű népszerűséget tudott teremteni a nyelvtisztító mozgalomnak, s állandó cikkeivel, sikeres szópályázataival az olvasóközönség legszélesebb rétegeinek tudta bevinni az anyanyelv ápolásának szükségességét”.

Az örvendetes jelenségek ellenére úgy látja, hogy „mindaddig nem lesz nyelvmentő mozgalmunk élő és ható hatalom, amíg minden transsylvániai magyar el nem jut oda, hogy a magyar nyelv ügye legalábbis egyenrangú helyet foglaljon el gondjai között a megélhetés gondjával.”

Már csak ezért a felismerésért is kötelességünk felfedezni a nyelvvédő Dsida Jenőt.

forrás: korunk.org

msmester

2009-05-29, 07:20 AM

Dsida Jenő:
PSALMUS HUNGARICUS (Magyar Zsoltár)

Vagy félezernyi dalt megírtam
s e szót: magyar,
még le nem írtam.
Csábított minden idegen bozót,
minden szerelmet bujtató liget.
Ó, mily hályog borult szememre,
hogy meg nem láttalak,
te elhagyott, te bús, kopár sziget,
magyar sziget a népnek Óceánján!
Mily ólom ömlött állandó fülembe,
hogy nem hatolt belé
a vad hullámverés morzsoló harsogása,
a morzsolódó kis sziget keserű mormogása.
Jaj, mindenből csak vád fakad:
miért kímélted válladat,
miért nem vertél sziklatöltést,
erős, nagy védgátakat?
Elhagytam koldus, tékozló apámat
s aranyat ástam, én gonosz fiú!
Mily szent vagy te, koldusság
s te sárarany, te szépség, mily hiú!
Koldusapám visszafogatsz-e,
bedőlt viskódban helyet adsz-e
ha most lábadhoz borulok
s eléd öntöm minden dalom.
s férges rongyaid csókkal illetem
s üszkös sebeid tisztára nyalom?
Nagy, éjsötét átkot mondok magamra,
verset, mely nem zenél,
csak felhörög, eget-nyitó, poklot-nyitó
átkot, hogy zúgjon, mint a szél,
bőgjön, mint megtépett-szakállú vén zsidó
zsoltáros jajgatása
Babylon vizeinél:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!
II.
Ó, én tudom, hogy mi a nagyszerű,
a minden embert megsimogató
tág mozdulat,
az élet s halál titkát kutató,
bölcsen nemes, szép, görög hangulat.
A hűssel bíztató, közös és tiszta tó,
a szabadság, mely minden tengerekben
sikongva úszik, ujjong és multat!
Kezem gyümölcsöt
minden fáról szedett.
Nyolc nemzet nyelvén szóltam életemben.
és minden fajták lelke fürdetett.
S most mégis, mégis áruló vagyok,
a minden-eszme sajgó árulója,
most mégis bősz barlanglakó vagyok,
vonító vad, ki vackát félti, ója,
vadállat, tíz köröm
és csattogó agyar
s ki eddig mondtam: ember!-
most azt mondom: magyar!
És háromszor kiáltom
és holtomig kiáltom:
magyar, magyar, magyar!
A nagy gyümölcsös fájáról szakadt
almából minden nép fia ehet,
de nékem nem szabad,
de nékem nem lehet.
Dalolhat bármi édes szavakat
és búghat lágyan, mit a lehelet
s bízvást nyugodhatik, hol várja pad,
s ha kedve támad, bárhová mehet,
de nékem nem szabad,
de nékem nem lehet.
Bűn a mosolygó pillanat, mit lelkem elhenyél,
szívszakadásig így kell énekelnem
Babylon vizeinél:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjom ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!
III
Firenze képei, holland virágok,
zöld tengerek halk, álmos loccsanása,
ájultató gyönyörűségek,
Párizs tüze, Velence csillogása,
még lelkemet is lehúnyom,
bezárom, hogy ne lássa.
Ha atomokra bomlik is,
miattuk minden sejtem,
ha arcom kékre torzul is,
mind, mind, mind elfelejtem!
Hajam csapzottra borzolom,
mint gubancos csepűt és szürke kócot
és gőggel viselem
fajtám egyenruháját:
a foltozott darócot.
Mert annak fia vagyok én,
ki a küszöbre téve,
a külső sötétségre vettetett,
kit vernek ezer éve,
kit nem fogad magába soha a béke réve!
Bolyongásom pusztáin,
a végtelen nagy éjen
csak az ő szíve fénylik,
ő a rögeszmém, végső szenvedélyem,
ráfonódom, rajta kuszom
fölfelé, mint szőlőkarón a kacs.
Mogorva lettem,
kemény, sötét és szótlan és makacs.
Vér csurgott rám és nem tudom lemosni.
Jajt hallottam és nem tudom feledni.
A holtakat nem tudom eltemetni.
Egy eszelős dal lett az utitársam,
rekedt dal, nem zenél,
csak hörög, mint a szél,
zúg, mint vihartól ráncigált fák
Babylon vizeinél:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!

IV.
Mit nékem most a Dante terzinái
s hogy Goethe lelke mit hogyan fogant,
mikor tetszhalott véreimre
hull már a föld és dübörög a hant,
mikor a bús kor harsonája
falakat dönt és lelket ingat,
mikor felejtett, ősi szóra
kell megtanítani fiainkat,
mikor rémít a falvak csendje
s elönt a semmi árja minket
és szülni kell és nemzeni
s magunk képére kalapálni
vánnyadt gyermekeimet!
Mit bánom én a történelmet
s hogy egykoron mi volt!
Lehetsz-e bölcs, lehetsz-e költő,
mikor anyád sikolt?!
Európa, én nagy mesterem,
lámcsak mivé lett fogadott fiad!
Mily korcsbeszédű, hitvány,
elvetemült és tagadó tanítvány.
Addig paskolta áztatott kötél,
míg megszökött és elriadt.
Fáj a földnek és fáj a napnak
s a mindenségnek fáj dalom,
de aki nem volt még magyar,
nem tudja, mi a fájdalom!
Vallom hogy minden fegyver jogtalan,
a szelíd Isten könnyezett és úgy tanította ezt,
ám annak a kezében, kit fegyver szorongat,
a fegyver mrgdicsőül és ragyogni kezd.
Ezért nem is hányódom már magamban,
vallom, hogy igazam nincs
és mégis igazam van
és mától fogva énnekem:
örökre ez az énekem
Epévé változik a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Hunjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!

V
Idegen-vérü és beszédű
kenyeres jópajtásaim,
kikkel együtt bolyongtam az emberiség ligetét,
kiket szerettem,
s kik szerettétek lágy szivem
nyitott és éneklő sebét,
nekem is fáj, higyjétek el,
hogy zord a szóm és homlokom setét.
Nekem is fáj, hogy búcsuzom,
mert immár más utakra kell mennem,
de igy zeng most a trónjavesztett
magyar Isten parancsa bennem
s én nem tagadhatom meg Őt,
mikor beteg és a reszkető és nincs többé hatalma,
mikor palástja cafatos és fekvőhelye szalma.
Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret
s csak ő, kivel a kenyeret megosztom.
Sok tévelygés és sok kanyar
után jutottam el ide:
ha bűnös is, magyar
s ha tolvaj is, magyar
s ha gyilkos is, magyar,
itt nincsen alku, nincsen semmi de”.
Gyűlöletes, ki ünneplő ruháját
s viragos lelkét fitogtatva henceg,-
mi elesettek, páriák vagyunk,
testvérek a nyomorban és a bűnben,
sápadtak, torzak, bélyeges fegyencek.
Zugjon fel hát a magyar zsoltár,
dúljon a boldog, égi álmokon
seperjen át a fekete,
tarajos és hideg hullámokon
vérkönnyet csepegö fákják fényeinél,
Babilon vizeinél:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vas szeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!
VI
Száraz nyelvem kisebbzett,
égő fejem zavart.
Elindulok, mint egykor Csoma Sándor,
hogy felkutassak minden magyart.
Székelyek, ott a bércek szikla-mellén,
üljetek mellém!
Magyarok ott a Tisza partján,
magyarok a Duna partján,
magyarok ott a tót hegyek közt
s a bácskai szőlőhegyek közt,
üljetek mellém.
Magyarok Afrikában, Ázsiában,
Párizsban, vagy Amerikában,
üljetek mellém!
Ti eztán születők s ti porlócsontú ti ősök,
ti réghalott regősők, ti vértanuk, ti hösök
üljetek mellém!
Ülj ide, gyülj ide, népem
s hallgasd amint énekelek,
amint a hárfa húrjait,
feszült idegem húrjait
jajgatva tépem,
ó, népem,árva népem!-
-dalolj velem,
mint akit füstös lángokra szítottak
vérszínű, ósetét, nehéz, fanyar borok,
dalolj velem hörögve
és zúgva és dörögve,
tízmillió, százmillió torok!
Énekelj hogy világgá hömpöjögjön
zsoltárod, mint a poklok tikkadt, kénköves szele
s Európa fogja be fülét
s nyögjön a borzalomtól
és őrüljön bele!-:
Mérges kígyó legyen eledelünk,
ha téged elfedünk,
ó, Jeruzsálem!
Nyelvünkön izzó vasszeget
verjenek át,
mikor nem téged emleget,
ó, Jeruzsálem!
Rohadjon el lábuk-kezük
mikoron hozzád hűtlenek leszünk,
ó, Jeruzsálem, Jeruzsálem!
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vas szeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Hunyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!

msmester

2009-05-30, 09:59 AM

Minden nemzet a maga nyelvén lett tudóssá, de idegenen sohasem ...
(Bessenyei, 1778)

msmester

2009-05-30, 10:18 AM

A magyar nyelv és a "celebírások"

2009 a magyar nyelv éve. Ennek apropóján szervezett némileg rendhagyó diáktalálkozót a Magyar Újságírók Kárpátaljai Szövetsége és az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Kara.
A diákok a nagyvilág ismert személyiségeinek a magyar nyelvről tett kijelentéseiből szemezgettek. Az egybegyűlt hallgatókat, tanárokat és újságírókat Lizanec Péter professzor-dékán köszöntötte. Hangsúlyozta, a nyelv, azon belül is az anyanyelv, a legfontosabb tényezője nemcsak az egyénnek, hanem a társadalomnak is. Minden kisebbség nyelvét meg kell becsülni, egy állam nyelvének fejlesztése nem mehet az ő rovásukra.
A magyar nyelv jelenlegi helyzetéről Horváth Katalin docens tartott alapos, érdekfeszítő előadást. A világhírű atomfizikust, a hidrogénbomba atyját, Teller Edét idézte, aki halála előtt kijelentette: új, jeles felfedezése, miszerint egy nyelv van: a magyar.
– 2009 a magyar nyelv éve, de minden nyelv fontos számunkra – hangsúlyozta Horváth Katalin. – A tudományos felfogás szerint a nyelvek között nincs rangkülönbség. Megértem Herdert, aki azt jósolta, hogy néhány évtized alatt a magyar nyelv elsorvad. Viszont akkor nem volt államnyelv, abban az időben németül vagy latinul illett beszélni. Ha egy nyelvnek nincs társadalmi funkciója, nem államnyelv, a hivatalos okmányokat nem azon töltik ki, akkor elsorvad. De ma, amikor 1844-től a magyar nyelv államnyelv, és Magyarország területén minden kisebbség anyanyelvi szinten beszéli, olyat kijelenteni, mint amilyet a minap hallott, miszerint "ha lesz magyar nyelv", egyszerűen döbbenetes. A magyar nyelv évére éppen ezért van szükség, mert bizony sokszor álhíresztelések terjednek el, olykor a sajtóból, tette hozzá.
Horváth Katalin úgy vélte, nem kell félni. Mint mondta, mindenkit szeretne megnyugtatni, hogy a magyar nyelv nem tűnik el. Az erős nyelvek közül való, és van elég lélek és erő a magyarul beszélő emberekben, hogy megmaradjon. Sőt: szerinte a nyelvjárások sem tűnnek el, pedig már a XVIII. század óta kongatják a vészharangot, hogy gyűjteni kell, amíg lehet.
A tanárnő feltette a kérdést: a nyelv művelésre szorul-e? A válasz határozott – nem. A nyelv szabályok, eszközök jól megszerkesztett, tiszta logikájú, gyönyörű rendszere, ezzel szemben a beszéd a nyelv egyéni felhasználása. Nem a magyar nyelv tehet arról, ha a kincseit nem használják.
A médiával kapcsolatban megemlítette, hogy írás közben az egyén fegyelmezi magát, mégis, sokszor "celebírások" látnak napvilágot. A Kárpáti Igaz Szó olyan feladatot vállalt a XXI. század elején, amely ma már kevés újság hasábjain olvasható: nyelvművelő cikkeket közöl. Horváth Katalin rendkívül kritikusan ítélte meg az elektronikus média által bemutatott világot, amelynek a magyar kultúrához vajmi kevés köze van. Az iskolázatlan emberek pedig azt hiszik, hogy amit látnak, az az élet, az a normális, a szabály, amelyhez igazodni kell.
– Nem a magyar nyelv, hanem a magyar kultúrember évét kellene meghirdetni – hangsúlyozta. – Korábban hol a nyelvgazdagítás, hol a nyelvtisztítás, hol a nyelvszépítés volt a cél. Amikor Kosztolányi Dezső a XX. század elején végigsétált Budapesten, azt hitte, hogy nem magyar városban van. A kiírások német nyelvűek voltak. Ha ma feltámadna, ismét purizmust hirdetne, hiszen ma is elgondolkodhatunk azon, ha a kiírásokat végignézzük, hogy vajon Magyarország fővárosában járunk?
A magyar nyelv tökéletesen működik, nincs mit védeni, csak meg kell tanulni használni. Hogy hogyan használjuk a magyar nyelvet, az az értelmünktől, a tanultságunktól függ. A nyelvművelés zászlajára Lőrincze Lajos tűzte azt a jelszót, hogy az embert kell művelni, nem a nyelvet. Az embert, aki a nyelvet használja, hogy választékosan, árnyaltan fogalmazzon. És itt az iskolának bizony van mulasztása.
Horváth Katalin szólt annak jelentőségéről, hogy kisebbségi létben fontos, hogy két- vagy többnyelvűvé váljunk, de oly módon, hogy az anyanyelv dominanciáját mindig megtartjuk, majd Gyimóthy Gábor Nyelvlecke című versével érzékeltette, mennyire szép és gazdag, rugalmas és logikus a magyar nyelv.
Kőszeghy Elemér a sajtónak a magyar nyelv megőrzésében betöltött szerepét részletezte, s az anyanyelvvel való találkozásainak szubjektív élményeiről beszélt. Mint a MÚKSZ elnöke, a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője félig-meddig tréfásan elmondotta, hatéves koráig azt hitte, mindenki magyar és református. A későbbiekben fokozatosan rá kellett jönnie, hogy ez korántsem így van, s magyar nyelvből is többféle létezik, és sokkal gazdagabb, színesebb, változatosabb, mint azt korábban gondolta. A felismerést jelentős részben egykori tanítóképzős tanárának, Chiminecz Natáliának köszönhette. Kiemelte, egy idegen nyelv elsajátítását nem zárja ki a magyar nyelvű közegből való származás, az főként a személyes akaraton és elhatározáson múlik.
– A Kárpáti Igaz Szónál tudatosult bennem, hogy nem csupán tudunk, hanem szükséges is tenni a magyar nyelv tisztaságáért – hangsúlyozta Kőszeghy Elemér. – Ezért is tartottuk fontosnak a nyelvművelést, amivel pedig még a magyarországi napilapok sem igen foglalkoznak. Az újságnak érdekvédelmi és nyelvművelő szerepet is be kell töltenie. Odafigyelünk a világos fogalmazásra, lehetőleg kerüljük az idegen származású szavakat, a tükörfordításokat. A magyar nyelv sorsát illetően Horváth Katalinhoz hasonlóan optimista vagyok, hiszen csak az hal meg, akit elfelednek. Mi pedig nem feledni, hanem ünnepelni jöttünk össze ma is. A magyar szó hívei és rabszolgái vagyunk. S az embernek két dolgot kell továbbadnia az életben: az anyanyelvét és a vallását.
Mint azt lapunk főszerkesztője hangsúlyozta, nagy felelősség hárul a diákokra, azaz a jövő magyar értelmiségeire a magyar nyelvművelés, a helyes nyelvhasználat terén. A szép beszéd ápolása, továbbvitele nemcsak a magyar szakosok, hanem valamennyi magyar értelmiségi feladata, amelyet nagyon komolyan kell venni.
Kőszeghy Elemér szólt az Élet-Jel című közművelődési magazinról, a MÚKSZ által épp most meghirdetett pályázati lehetőségről. Arra biztatta a fiatalokat, hogy amennyiben kedvet kapnak hozzá, publikációikkal gazdagítsák a kiadványt.
Tóth Viktor

forrás:http://www.hhrf.org/karpatiigazszo/090523/gy01.html

estfen

2009-05-30, 05:30 PM

VARGA CSABA

AZ ŐSNYELV TITKAIBÓL

Berzsenyi Dániel: „A magyar nyelv tán az egész óvilág nyelveinek gyökere és anyja.”

8. -OSZ

Első ránézésre is könnyen felismerjük az -osz végződésű szavakról, hogy ógörög, vagy még régebbiek: hellén származásúak. Ám ez az -osz, -asz, -esz végződés koránt sem idegen nekünk, vajon miért is veszett volna ki véglegesen, nyom nélkül? Nem is veszett el: a. sok szavunkban ma is megvan, b. egy részüknek kissé megváltozott már a kiejtése, ezek egy része az, amit ma -os, -as, -es melléknévképzőnek nevezünk, c. sok esetben sz>c hangmódosulással -oc végződéssé vált, d. egyszerűen elhagytuk szavainknak ezt a görög korukban divatozó végződését.
a.) A csángó beszédben egészen szembetűnő az ilyen kiejtés: cendesz, kedvesz, édesz, szegít, moszt, meszél stb. Nyelvünk hellénként, ógörögként elhíresült ága ebből a „pöszéző” ágból kellett hogy leváljon, hiszen kétszer ugyanaz nem alakulhatott ki. Például ógörögként így hangzottak ezek a szavaink: ’oszüté’=ecet, ’szüszmatia’=csizmadia, ’inesz’= inas. Továbbá nagyon sok szavunk egyáltalán nem tűnik ma sem „pösze” kiejtésűnek: csupasz, horpasz, rekesz. Ehhez vegyük hozzá az olyan ógörög szavakat is, melyek a legkevesebb útbaigazítást sem igénylik: ’kopasz’, ’szakasz’, ’baszorkan’.
b.) Az sz s-vé válására a szóvégen: ’szeposz’=sebes, ’szürtosz’=szurtos, ’pürrosz’=piros, ’pisztosz’=biztos, ’megasz’=magas, ’órejász’=óriás, de a szóvégi sz olykor z-vé vátozott: ’szérosz’=száraz,
c.) Az -osz c-vé alakult: ’mórosz’=morc, ’kümbosz’=gombóc, gömböc (ez eredetileg bendőt jelentett).
d.) Az -osz véget már elveszettük: ’szírosz’=sír, ’kutosz’=kút, ’óligosz’=alig, ’teleosz’=tele,’szürtisz’=szirt, ’hosszosz’= hosszú.
E sorozatban mindvégig hazai vízeken evezünk.

Varga Csaba

estfen

2009-05-31, 02:50 PM

AZ ŐSNYELV TITKAIBÓL
Berzsenyi Dániel: „A magyar nyelv tán az egész óvilág nyelveinek gyökere és anyja.”

9. MO

A mo jelentését legkönnyebben a mo-oz>moz: moz-og, moz-gat szavakból érthetjük meg. Moz z>c, c>t módosulattal: moc, mot (szanszkrit ’math’=mozgat), ezekből: mocog, mocorog, moccan, illetve matat, motoz, motoszkál. E mat-ból a matar, vagy motor (nem nekünk idegen szó!): forgón mozgó eszköz (pl. motola), amivel felgombolyítják a motoringot>motringot.
A mo v-s párja: mov. Ez olyan ősi magyar kettős, mint ló-lov, sző-szöv. E páros a latinba, angolba is bekerült: ’mot-us’=mozgás, moto, motion, motive (hajtó erő), illetve ’mov-eo’=mozdít, move, moving. Mut s vendéghanggal: német ’muster’=mutatvány.
A száj mozgását fejezi ki a mohó, majszol, régi máhol. Angol mouth=száj.
Mozog az is, aki taglejtéssel, arc-, vagy szájmozgással ad valamit másnak tudtára. Ez az áttételes értelem jelenik meg a mutat, mutogat szóban. Akinek a szája mozog, az mot>moty: moty-og, latin ’mut-io’=motyog. Francia ’mot’=szó, angol ’mot’=jelmondat, bemondás, ’motile’=mozgékony (lásd motola), ’mutter’=motyogás. E motból a mottó is. A mo v-s párjából: lengyel ’muvi’=mond. Lásd még: mekeg, makog, mukkan. Hogy mennyire a szájmozgásról van szó, jól igazolja a német ’mucken’, amelynek jelentése: mukkanni is, és moccanni is. De mo-ból, mint a száj mozgásából a mot t>d: mod, n vendéghanggal: mond, monda, mondat, mondóka, mende-monda is. Német ’mund’=száj, ’mundgerecht’=könnyen kiejthető, ’mundlaut’=szájhang, régi német: ’muntigan’= mondani. Mo magas hangon me, ebből a mese, csángó ’mesze’=mese, ez m>b módosulattal: besze, szanszkrit ’bhásza’, miből a beszéd, beszél, ősgörög ’badzo’=beszélek. A mut, mot, moty(og) áll az ősgörög ’müthosz’=szó, beszéd, s a ’müthologia’=mesemondás szóban is. Tehát viccesnek hat ugyan, de teljesen pontos: mitológia motyológia, mítosz pedig motyosz, mert motosz(-kál a száj, ahogyan a gondolat is, egér is).

Ile57

2009-06-04, 08:25 AM

Fésüs Éva

Ragozás a világ legnehezebb nyelvén

te szeretsz engem - én is szeretlek
te nem szeretsz - én akkor is szeretlek
te megütöttél - én megsimogattalak
te elárulsz - én soha ki nem adlak
te gyűlölködsz - én nem gyűlöllek téged
te ártottál nekem - én imádkozom érted

msmester

2009-06-05, 09:46 AM

Jeles évfordulóra emlékezik a világ magyarsága!

Jeles évfordulóra emlékezik 2009 szeptemberének utolsó napján a világ magyarsága. 150 éve, 1859. szeptember 30-án az Udvarhely megyei Kisbaconban született Benedek Elek. Bárhol a világon, ha magyar népmesét keresnek könyvtárban, könyvesboltban, elsők között az ő neve hangzik el, méltán!

<table class="kepalairas_jobb" cellpadding="0" cellspacing="0"> <tbody><tr> <td>http://www.ma.hu/images/2009/06/normal_image_10968_1.jpg</td> </tr> </tbody></table>Immár a negyedik nemzedék szókincsének, beszédfordulatainak jelentős részét akaratlanul is az ő könyveiből merítette, tanulta s remélhetőleg adja tovább utódai számára. Benedek Elek hallatlanul gazdag életművét csak kevesen ismerik. Egyetlen személyben újságíró, író, szerkesztő, kiadó, művelődés- és oktatáspolitikus, országgyűlési képviselő, mesegyűjtő, mesemondó volt.

Többek között novellák, színdarabok és regények mellett a Magyar nép múltja és jelene 2, a Magyar mese- és mondavilág 5, a Nagy magyarok élete 12 kötetének szerzője, a Nemzeti Iskola, valamint a Néptanítók Lapjának szerkesztője. Továbbá (Pósa Lajossal), Az én Újságom, (Sebők Zsigmonddal) a Jó Pajtás, majd egyedül a Cimbora című gyermeklapokat szerkesztette.

Ez utóbbit a legnehezebb időkben saját költségén adta ki. Mindent összevetve a magyar gyermekirodalom egyik megteremtőjét tisztelhetjük benne. A Magyar Olvasástársaság 2005-ben felhívással fordult mindazokhoz, akiknek fontos a népmesék fennmaradása és a mesékben élő bölcsesség továbbhagyományozása, hogy csatlakozzon azon kezdeményezéshez, amely szerint ezentúl szeptember 30-át, Benedek Elek születésnapját a Népmese Napjaként tiszteljük. Az ünnep mára határokon átívelő mozgalommá nőtte ki magát. E különlegesen jeles évforduló alkalmából nem pusztán kegyeleti okok miatt tartjuk fontosnak Benedek Elek életművét megbecsüléssel felidézni. Sokkal mélyebb jelentőségű a visszatekintés.

Nem Benedek Eleknek van szüksége a mi koszorúinkra, hanem fordítva! Az ő életműve máig erőforrás számunkra. A kulturális emlékezet folytonossága, életben tartása minden közösség megmaradásának és lelki egészségének alapfeltétele. Másrészt pszichológus, szociológus, pedagógus szakemberek megfigyeléseik, kutatásaik eredményeként egybehangzóan állítják, hogy a népmesék szimbolikus képei, konfliktusai, történetei eszközként közvetítik, adják át az élet értelmét felnőttnek és gyereknek egyaránt.

A lehetséges és lehetetlen határán zajló konfliktusokból, gesztusokból a hallgató tudattalanul is mélyen megérti a súlyos nehézségek kikerülhetetlenségét, a megküzdés különféle stratégiáit, a "jótett helyébe jót várj" mindenek fölötti erkölcsi parancsát, és a túléléshez szükséges erők forrását.
Pedagógusok, könyvtárosok, szülők, nagyszülők!

Megfigyelések, kutatási eredmények nyomán egyre biztosabban tudjuk, hogy a népmeséket, a legjobb kortársi gyermekirodalmat nem pótolhatja a rajzfilm, a villódzó képernyő, az agresszió, a horror. Ezek néhány percre, órára látszólag elnémítják, lekötik a lelket, de nem nyugtatják meg, s főként nem tanítják meg élni.

Azért kell fejből és könyvből, reggel és este, hétfőtől vasárnapig sokat és még többet mesélni, mert a gyerekek tőlünk függetlenül is keresik, de – a felnőttek és a mesék segítségével – sokkal nagyobb valószínűséggel meg is találják életük értelmét.

Kérjük tehát a meseszerető emberek apraját-nagyját, hogy ezt a napot szenteljék a mesék bölcs világának, elevenítsék fel a mesemondás ősi művészetét, emlékezzenek meg mesemondóinkról, mesegyűjtőinkről és a mesékbe szőtt bölcsesség máig érvényes üzeneteiről.

Kérjük az intézmények vezetőit, hogy a jelzett napon vagy azt megelőző hétvégén teremtsenek rendhagyó alkalmakat, ahol felnőttek és gyerekek az eddigieknél tudatosabban, gyakrabban, nagyobb örömmel részesülhetnek a mesemondás, a felolvasás, a mesehallgatás mással nem pótolható örömében!

Tegyük lehetővé, hogy kicsi és nagy ezekben a napokban legalább egy népmesét tarisznyájába tehessen okulásul, vigasztalásul, netán egyszerűen örömforrásként.

forrás: ma.hu

estfen

2009-06-05, 05:14 PM

AZ ŐSNYELV TITKAIBÓL

Berzsenyi Dániel: „A magyar nyelv tán az egész óvilág nyelveinek gyökere és anyja.”

10. FID

Kiejtési változatai: fid d>gy: figy, fegy, f>v: vid, vigy, vig, s még vis, viz, vizs. Jelentése: szemét valamire függeszti, mondhatni úgy is, hogy fürkész, azaz „figyel”. Figyelből a kezdő hang elvesztésével: (f)ügyel, (f)ügyelő, (f)ügyelet. Figyelem, figyelés, figyelmesség, figyelmetlen, figyelmeztet, figyeltet (szemmel tartat). Figy f>v: vigy-ből a vigyáz, vigyázz!, vigyázó, vigyázni, vigyázatlan. E vigy kiejtési alak igen elterjedt a szláv nyelvekben: vigyeni, vigyáni, vigyzáni, vigyzeni. A vigy vizs, vis alakban is használatos: vizslat (régen: vislat), vizslatja, vizsga, vizsgálat. A kém, a nyomozó is vizslat. A vigy>vizs>vis-ből a latin ’viso’=vizslat, ’visio’=tekintés, látás, ’visitátio’=látás, (meg)tekintés. Innen az „orvosi vizit”, vízió (látomás), vízum (latin jelentése: „látmány”).
Vigy d-vel ejtve: vid. Ebből a latin ’video’ (vid-eo)=figyel, lát, szanszkrit ’vid’ ugyanaz, spanyol ’vidente’=látnok. Szlovák ’vidina’=vízió. Vagyis tele-vid-eo=tele-víz-ió. S hallottam már így is játékosan: „televizslató”, ami csak első pillanatban látszik viccesnek, mert telitalálat. Vid v>b különbözettel: szanszkrit budh (budh-ana-sz vigyázó).
A vigy gy>g: vig-ből a latin ’vigil’=ébren lévő, azaz vigyázó, ’vigilia’=virrasztás, azaz vigyázás. A figy-ből adódik a hűséges jelentés is, olyan értelemben, hogy szemét a másikon tartva követi, figyelmes. Figy r vendéghanggal frigy, névként: Frigyes=hűséges, szövetséges, latinul gy>d: ’fidustus’, s innen a föderáció=szövetség is. (Frigyes nőnemben: Friderika.) A figy>fid-ből a latin ’fidele’=hűségesen, ’fidelis’=hűséges, ’fides’=hit, bizalom, ’fidelitas’=hűség.

Varga Csaba

Ile57

2009-06-09, 03:50 PM

"Íme itt állunk és beszélünk ezen a gyönyörűségesen zengő magyar nyelven. Egy olyan nyelven, amely sehol az egész világon nincs, csak itt, ebben a kicsiny tündérkertben.

Beszélünk egy olyan nyelven, amelynek még rokonai sincsenek, mert annyira régen szakadtunk el a nyelvtestvérektől [...] S íme mégis itt vagyunk! [...] Itt vagyunk itthon, Európa kellős közepén... "

/ Móricz Zsigmond beszéde Tiszacsécsén (1929)/

msmester

2009-06-09, 05:39 PM

"Igen, nekünk a nyelvünk nagyobb kincsünk, mint a földünk, mert régibb, s akkor is él, amikor a föld már nem a miénk. Nagyobb, mint a történelmünk, mert a történelem a nyelvben elfér, de a nyelv nem fér el a történelemben. Ezt az élő, zengő testet, ezt az óriási és közös műalkotást, kibeszélhetetlen szépségű lélekparkot, maga az Alkotó teremtette, sok ezer év finomította, fejlesztette, ápolta. Dolgozott rajta az idő, az évszakok járása, a természeti és történelmi erők. Lángelmék alkotásaikkal gazdagították, felfedezők kincseiket ide rejtették el, győzelmeikkel ezt szentelték meg. Igazán közös kincsünk, egyetlen nemzeti vagyon, amelyből a szegény embernek is éppen annyi jut, mint a hercegnek, vagy mint a grófnak. És csak annak nincs belőle semmi sem, aki maga dobta el magától. Titkos jegy, amelyből minden bábeli zűrzavarban egymásra ismerünk. Címer, amelyet büszkén hordozunk az emberi szellem mérkőző porondján. Leghűbb képünk, mert nem nyelvünk olyan, mint mi, hanem mi vagyunk olyanok, mint a nyelvünk. Bástyánk, lélekgyepűnk, védelmi rendszerünk, hódító hadseregünk, szent kapunk, amely kizár és befogad, menedéket nyújt, és otthonunkat jelzi. Nincs nemzeti vallásunk. Művészetünk, tudományunk és jogrendünk éppúgy Európáé, mint a mienk. Egyedül a nyelvünk, ami külön sajátunk és senki másé. Ezt beszélni és mívelni az igazi ars hungarica."

Ravasz László

Ile57

2009-06-11, 10:48 AM

Egy kis nyelvi humor, vagy esetleg szójáték:

<TABLE class=contentpaneopen><TBODY><TR><TD class=contentheading width="100%">" Tál család" </TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=contentpaneopen><TBODY><TR><TD vAlign=top colSpan=2>http://www.vbma.hu/images/stories/tal_tesok.jpgTudjátok, hogy a Tál család hány tagja tartozik a gyülekezetünkhöz?

Először is az öreg Dik Tál, aki mindent irányítani akar, aztán ott van Protes Tál bácsi és fivére Szabo Tál, akik folyton ellenszegülnek és mindent meg akarnak változtatni. A húguk, Irri Tál, nyughatatlan bajkeverő a két fiával, Inzul Tállal és Molesz Tállal együtt.
Valahányszor felmerül egy új kérdés, Hezi Tál és felesége, Vege Tál várni akar vele még egy évet.
Aztán ott van Imi Tál, aki folyton arra törekszik, hogy a mi gyülekezetünk pontosan olyan legyen, mint az összes többi. Affek Tál néni túl sokat képzel magáról. Iker öccsei, Garan Tál és Han Tál pedig hamis ígéretekkel próbál új tagokat csalogatni a gyülekezethez.
De azért nem minden családtag rossz...

Asszisz Tál testvér például kifejezetten segítőkészen intézi az egyházi ügyeket. A dúsgazdag üzletember nagybácsi, Invesz Tál anyagi hozzájárulására mindig lehet számítani.
A remek politikai érzékkel megáldott Reprezen Tál kiválóan képviseli a közösség ügyeit diplomáciai körökben . Az elkötelezett Agi Tál nővér élen jár a térítésben. Medi Tálhoz bármikor fordulhat átgondolt és megnyugtató tanácsért, a szertartásokon az egyházi énekeket pedig Kán Tál dalolja, zenész fivére Trombi Tál (a kamasz Mu Tál átmenetileg nem énekel vele.)
Sajnos a múlt év során három családtaggal is kevesebben lettünk:
két unokatestvér, Dezer Tál és Konver Tál áttért más vallásra, a kilencven éves Exi Tál néni pedig végelgyengülésben elhunyt.

(Forrás: internet )

</TD></TR></TBODY></TABLE>

msmester

2009-06-14, 07:23 AM

"Azt mondja a magyar, hogy a könyv ellen védekezzék: nem engedhetem meg magamnak, mert húst kell venni, meg bort meg csizmát, meg nincs pénzem... Hát hogy: annak a szegény agyvelőnek nincsen szüksége táplálékra?... Csak a hasnak?... meg a tyúkszemes bütykös lábnak? Ennek kell a védelem, de a léleknek nem kell?... Hogy? miként akar a magyarság szélesebb látókörre szert tenni? úgy, hogy a patikában diskurál? egymással?... csak a könyvek útján lehet... Mert a könyv eljön Londonból s Párizsból és Jasznaja Poljanáról és a világ minden tájáról, s elhozza a kiválasztottak kiválogatott gondolatait, ez is diskurálás, de a nagy lelkekkel... Mért nem akartok hát könyvet venni?"

Móricz Zsigmond: Úri muri

msmester

2009-06-14, 07:30 AM

"A latin humor szó nedvet jelent:
nemcsak az első fiziológisták,
de lám magyar nyelvünk véletlenül
összekacsintó szavai szerint,
rossz nedveink hozzák rossz kedveink";

Illyés Gyula:Az orsók ürügyén ( 1965)

Ile57

2009-06-14, 02:51 PM

Kabdebó Tamás: Mikszáth a posztmodern - részlet

"...Joyce, minden ír ravaszsága ellenére, csak egy egyszerû szatócs az írásmûvész Mikszáthhoz mérve. Sterne pedig kedves bohóc, egy utazó színtársulat komikusa, a gúny és a szatíra nagy mesteréhez, Mikszáthhoz képest. Bár nagyra becsülöm egykori "szomszédaimat", a dél-amerikai próza dédelgetett nagymestereit, nyelvük egy vonósnégyes ahhoz a zenekarhoz arányítva, amit Mikszáth Kálmán megszólaltatni képes egy-egy regényében. Aki csak anekdotákat, "aranyrögöket"akar, vízért mehet a mikszáthi folyóba, talál ott mindent, az iható szomjoltótól kezdve a lerakódott fémekig.
Aki a történetekre is kíváncsi, az egy Kuroshawa sokoldalúságával találkozik, megelôzve a nagy japánt sok évtizeddel.
Minden irodalmi fogás - mint pl. a fecskefarkú vég az értékek patika-mérlegén csak eszköz, s a fôeszköz, a nyelv, az irodalom eschatológiájában a legfôbb érték.
Ezt a kincses magyar nyelvet sem ôelôtte sem utána nem használta szebben és jobban senki a magyar "regényirodalomban".
És ez több mint a szókincs, a szivárványszínû mikszáthi szó. A mikszáthizmusok - Széles Klára jól tudja - kötöttségként megélt helyzeteket ragadnak meg, átható jelentlétû élményeket közvetítenek, idéznek föl. Aki ezt tudja, az a nagy költô, prózában vagy versben. "

Ile57

2009-06-14, 03:03 PM

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD width="100%">Kányádi Sándor:

Apáczai

</TD><TD></TD><TD></TD><TD></TD></TR></TBODY></TABLE>
háttal áll arcát nem láthatjuk nem volt ideje megfordulni
hogy szoborba képbe örökíthessük villanófény s fotósok
ha lettek volna akik magyarázás közben vagy amint oly-
kor bátorítóan visszapillant az utána menőkre de hiába
mosolya amúgyis nyugalomra intette volna a buzgólko-
dókat megyünk hát mögötte amerre elöljárói tekintetének
fénykévéi mutatják az irányt s az ösvényt lábunk előtt
követjük mint diákjai annakidején gyulafehérvárról
kolozsvárra jövet egyetlen batyunk botunk fegyverünk
az anyanyelv
1975

Ile57

2009-06-14, 03:11 PM

Pósa Lajosról

"S akkor még nem esett szó gazdag, ízig-vérig magyar nyelvéről, s arról, hogy milyen bámulnivalóan nagy volt, mint a hazai gyermeksajtó igazi megalapítója, mindezideig legjobb gyermekújságunk, Az Én Újságom szerkesztője… Döbbenetesen nagy koncepciójú gyermekújság-szerkesztő volt. Lapja rovatai, amelyek kiállták évtizedek kemény próbáit, önmagukért beszélnek. Elbeszélések, mesék, mondák, színdarabok és leírások, versek és verses-mesék, ismeretterjesztő közlemények és vegyesek, játékok, aranykalászok, közmondások, nagyapó tréfái, egy kis fejtörő, a szerkesztő bácsi postája. Magamról tudom, hogy milyen élmény volt a gyermek-olvasóknak, ha a valamennyi számban közölt rejtvényfejtők hosszú névsorában rátaláltak a saját nevükre. Az Én Újságom szinte az egész akkori magyar gyermeksereget megmozgatta... Mennyi mindent tanulhatnának tőle mai gyermeklap-szerkesztőink, gyermekirodalom-gondozóink."

forrás: posalajos.com

gödipista

2009-06-14, 06:38 PM

Hát talán nem illő Berzsenyivel vitába szállnom, de a boszorkány /baszürgán/
az ótörök bazirgán gyermekei...

msmester

2009-06-18, 02:17 PM

Hazám az anyanyelvem

Dr. Kováts Lajos egykori székelyudvarhelyi gimnáziumi tanár, majd nagyváradi muzeológus Magyarországon éli nyugdíjas éveit. Áttelepüléséhez hozzájárult a diktatúra elnyomó gépezete is.

Erdélyi szülőföldjéről a ma is rajongással beszélő tanár irodalmi pályázatra nevezett be az 1980-as évek derekán. A Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság által meghirdetett téma ez volt: Mi a haza ma? A madártan jeles tudósa dolgozatának a Hazám az anyanyelvem címet adta. Pályamunkáját két évvel a rendszerváltozás előtt országos fődíjjal tüntették ki.
Lévén, hogy 2009 a magyar nyelv éve, Kazinczy-év, rovatunk szeretné a szerző néhány, ma is időszerű gondolatát megosztani olvasóinkkal.
Miután kifejti, mit jelentett a Haza elődeinknek, majd beszél a földrajzilag körülhatárolt területről, melynek ország a neve, arra a következtetésre jut, hogy a mai Magyarországgal szemben magyar anyanyelvét tekinti hazájának. „Hogy elég-e az anyanyelvet vallanom Hazámnak? Lehet, hogy kevés, de nekem kemény küzdelmek árán, közösségem, önmagam és utódaim számára ennyit sikerült megmentenem egy tágabb értelmű Hazából” – írja. Hogy Kováts Lajos Szabolcs-Szatmárban mennyire figyeli, követi nyelvünk mai állapotát, és aggódik érte, jól mutatják itt következő mondatai is. „Vigyázz honfitársam, hiszen neked már egészen természetes, hogy önfeledten kajálsz, piálsz, dumálsz a bisztróban… s haverkodsz a haverokkal. Természetes, hogy a lóvét inkább fusival keresed, mert a munkahelyen nem csíped a melót. Nem érdekel, hogy a puják csórók, hogy a tesók száma fogy. Azt sem bánod, hogy a srácok sulit kerülve bringáznak, hogy a csajokat a hapsik az utcán smárolják, hogy a csávó diszkózik s a tinédzser már a sexet próbálja. Örülsz, hogy gyermekeid – Ivett, Norbert, Nikolett, Zsanett, Patrik, Patricia, Krisztián – változatosan köszönnek: heló, csáó, szia, szevasztok muterek, faterek, nagyik… gondjaidat lekörözöd és lerendezed, majd innoválsz, renoválsz, realizálsz, lereagálsz, voksolsz, szervizelsz, planifikálsz, dekorálsz, kontrolálsz, motiválsz s már a parasztember is kombájnolja a kukoricát… S hogy el ne felejtsem, egyre gyakrabban szanáltok hol ezt, hol azt, köztük az anyanyelvet is! (…)
Tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy az életünk rohamos fejlődését anyanyelvünknek is követnie kell, azaz nem kerülhetjük el új és idegen szavak megjelenését, de csak kényszerhelyzetben és akkor is csak… a magyar nyelv szelleméhez és szabályaihoz igazítva…
Anyanyelvünk legyen nemzeti létünk büszkesége, melyen valljuk emberségünket, magyarságunkat, műveltségünket, múltunkat és fennmaradásunk reménységét. Szóljunk tehát tisztán, helyesen és szépen anyanyelvünkön, hogy közösségünk soha ne lehessen hazátlan.”
Úgy legyen.

Komoróczy György

forrás: polgarielet.ro

kicsibo77

2009-06-18, 11:44 PM

Bábi Tibor: Ars Poetica
Írj igazat!
Írj egyszerűen, hamis póz, és pátosz nélkül.
Versed magától megszépül,
s olyan lesz, mint a fiatal fa,
mely él, virágzik, nap felé tör,
akkor is, ha nem akarja.

msmester

2009-06-20, 10:39 AM

TORNAI JÓZSEF
Anyanyelvünk (amit egy öreg költő gondol)

"Arany írt egy nagyon fájdalmas és szép verset megmagyarázhatatlanul eltűnt barátja, a nagy forradalmár emlékére. Az Emlények mindig csodálkozásra késztetett. Nemcsak az Aranytól szokatlanul kitárulkozó érzelem, hanem az efféle tökéletes megformálás miatt is:

Majd elragadja tőlem
A már adott reményt,
Majd, amidőn elillant,
Távolról visszacsillant
Még egy csalóka fényt.

Csakhogy egyre jobban dühített: nem tudom, mit jelent a vers címe. Mint, gondolom, sokan mások is, az emlékek régebbi változatának tartottam. A szó töve mindenkit erre késztet. De nincs ilyen szavunk, hogy emlény. Értelmező szótáraink
nem adtak magyarázatot. Végül megnéztem egy XIX. századi magyar–angol szótárt, és ott megtaláltam: az emlény valamikor (nyelvújítási kísérlet?) „forgetme-not”-ot, azaz nefelejcset jelentett. Tehát virágnév és nem fogalom. Az emlények
alulmaradt a nyílván német Vergissmeinnicht szó szerinti magyarításával szemben."

Vargusz

2009-06-20, 02:09 PM

"Nem az a fontos,
hogy meddig élünk,
Hogy meddig lobog vérünk,
Hogy csókot meddig kérünk és adunk,
Hanem az,hogy volt egy napunk,
Amiért érdemes volt élni."

Ady Endre

estfen

2009-06-21, 05:02 PM

AZ ŐSNYELV TITKAIBÓL 11.
Berzsenyi Dániel: „A magyar nyelv tán az egész óvilág nyelveinek gyökere és anyja.”
BÖK
Bök a tű, tövis, villa, dárda. Bökő, bököd, bökdös, bököget. Bök a bököl>bögöly is. Ujjal, szarvval is bökhetni. Bök b-vesztéssel: ök, miből: ököl, öklel, ökör. Innen a bika szó: bökő, öklelő.
A bök b>p változata: pök, angol ’poke’=bökés, ’poker’=piszkavas. Pök fordítva köp: mintegy hegyeset, szúrósat sercint, o-val: kop, miből a kopja (másként dárda): bökő, öklelő. Bök i-vel és b>p módosulattal: ’pik’, miből a spanyol ’pica’=lándzsa, ’pico’=csőr, ’picar’=szúr, tehát a ’pikádor’ is a bök szóból ered. Csakhogy a bika, mint „(b)öklelő”=bökő, tehát a ’picador’ így is ejthető: bikádor. Angol ’pike’=dárda, lándzsa.
Bök>pök k>c: pöc, miből a pöcök, ógörög ’passzak’: amit be kell szúrni, bökni. Aki valamit arrébb bök, „böklel”: pöcköl, pöckölget. Ebből a packázik, packázás. Pöcökből a pácika, páca, magas hangon: peca. Páca l vendéghanggal a pálca. Aki pecáz, az pálcáz. A hal pedig pecz>pedz, azaz pöcköli, bökögeti a horgon lévő kukacot. Áttételes értemény: aki peckesen megy, mintha nyársat (pöcköt) nyelt volna. Angol ’picket’=hegyes karó, ’pokerish’=”nyársat nyelt”, merev, ’pick’=csákány, fogpiszkáló, ’picking’=csákányozás, azaz „pöck-ing”.
Felbök=felszúr, ebből a bök felszed, felcsíp érteménye (lásd a parkőr levélgyűjtő sétabotját.) Angol ’pick up’=felszedés, német ’picken’=csipkedni, szedegetni. Akit kiszúrunk magunknak, azt kipécézzük. ’Pikáns’=szúrós, csípős. Bök>boksz, ógörög ’püktész’ (bök-tész)=ökölvívó: aki (b)öklével bökdös.
Mint hegyes, „bökős”: angol ’peak’=csúcs, orom, k>g: peg=pöcök.
Hellénnek, görögnek mondott nyelvjárásunkban ami hegyes, szúrós, az ’pikrósz’, ma így ejtjük: pokróc. Lehet ez szúrós takaró, de mindenkit sértegető ember is.

Ile57

2009-06-23, 02:23 PM

<TABLE id=AutoNumber5 style="BORDER-COLLAPSE: collapse" borderColor=#111111 cellSpacing=0 cellPadding=5 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top align=left bgColor=#f4f1ec>Szabó Károly

</TD><TD align=middle width=4 bgColor=#f4f1ec rowSpan=4></TD><TD align=middle width=30 bgColor=#e7e0d5 rowSpan=4>O
k
t
a
t
á
s
t
ö
r
t
é
n
e
t

</TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left bgColor=#f4f1ec>Született nyelvünkön...
A magyar anyanyelv dicsérete a XVII–XVIII. században

</TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left bgColor=#f4f1ec>

</TD></TR><TR><TD style="FONT-FAMILY: Verdana" vAlign=top align=left bgColor=#f4f1ec>2005 nyarán, a gyergyószentmiklósi Mark House Kiadó gondozásában jelent meg Róth András Lajos székelyudvarhelyi könyvtáros és történész szöveggyűjteménye, mely XVII–XVIII. századi szövegeket tartalmaz a Székelyudvarhelyi Tudományos Könyvtár anyagából.

A szöveggyűjtemény összeállítását a Pro Renovanda Cultura Hungarie Alapítvány „Tudomány az oktatásban” szakalapítványa által megítélt pályázati támogatás tette lehetővé. Az igényes kivitelű, korabeli illusztrációkkal gazdagon ellátott kötetben közel száz szerző kétszáz év távlatában nyilatkozik a magyar nyelvről, a magyar öntudatról és a magyarságról – s nem utolsó sorban a nemzetről. Ugyanis nemzeti irodalmi nyelvünk kialakulása előfeltétele volt a polgári értelemben vett nemzetté válásunknak. A kötetben egyaránt helyet kaptak kevésbé jelentős szerzők, illetve olyanok is, akik könyvek tucatjait írták. A szövegek abban a korban születtek, amikor a Kárpát-medencében kezdtek kialakulni a modern nemzetek. A szerkesztő különböző műfajú művek előszavából és ajánlásából ragadott ki részleteket, mivel ezek a szerzői érvelések és önigazolások sokaságát tartalmazzák. A válogatás igen sokrétű, hiszen nemcsak irodalmi, hanem közéleti, vallásos szövegek, valamint nyelvújítók és fordítók szövegei is bekerültek az összeállításba. A fordítások nagy része latinból, franciából, németből történt. Az idézett szerzők nyíltan hitet tettek valamilyen formában a magyar nyelv, az anyanyelv mellett, mindnyájan próbára tették nyelvünk kifejező erejét. A kiragadott szövegek, melyek helyesírási módja szerzőről szerzőre, nyomdászról nyomdászra változik, időrendben követik egymást. A könyv olvasójának figyelmét megragadják a XVII–XVIII. századi nyelvi fordulatok és érvelések. A szöveggyűjteménynek három kulcsszava van: az egyik az anyanyelv, a másik haza, a harmadik a nemzet. A korra jellemző a nemzeti érzet tudatosítása: a haza, anyanyelv, és nemzet felemelkedésének különböző útjairól zajlik a vita a megszólaltatott szerzők írásaiban. A magyar felvilágosodás egyik alapvető sajátossága, hogy a nemzeti nyelvért és irodalomért vívott harc szorosan összefonódik benne.

„A válogatás annak a széles olvasói rétegnek készült, amely – az idézett könyvek ritkasága miatt – ma már aligha találkozhat ilyen jellegű írásokkal, de melynek mindenképpen szembesülnie kell az átfogott időszak fokozatosan változó és egységesülő nyelvi és helyesírási normáinak alakulásával.” – vallja a kötet összeállítója.

A szövegek értelmezését a szöveggyűjtemény végén található, nagy gondossággal összeállított szó- és névmagyarázat segíti. Róth András munkája igen hasznos lehet történészeknek, nyelvészeknek és a régi magyar nyelv iránt érdeklődőknek egyaránt.

<HR color=#2f4b19 SIZE=1>

Született nyelvünkön... A magyar anyanyelv dicsérete a XVII–XVIII. Században. [Szöveggyűjtemény] A szövegeket vál. és bev. Róth András Lajos. Gyergyószentmiklós, Mark House, 2005. 402 p., ill.

http://www.tanszertar.hu/eken/2006_01/szk_0601_elemei_02/sz_ny_k.jpg (http://www.tanszertar.hu/eken/2006_01/szk_0601_elemei_02/sz_ny.htm)

</TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width=190 bgColor=#e7e0d5></TD><TD vAlign=top align=left width=4></TD><TD vAlign=top align=left bgColor=#f4f1ec></TD></TR></TBODY></TABLE>

msmester

2009-06-30, 06:35 PM

<TABLE border=0 cellSpacing=5 cellPadding=10 width=650 align=center><TBODY><TR vAlign=center align=middle><TD bgColor=#f3f3f3 vAlign=center align=left>
Kányádi Sándor

</TD></TR><TR vAlign=center align=middle><TD vAlign=top align=left>Gyurkovics Tibor: Most abban a renden kívüli állapotban vagyunk, hogy olyan költőt köszönthetünk, aki nem teljesen az anyaterületen él, és mégis az egész anyaterület legsikeresebb költője. Azt a példányszámot, amit keserves honiak nem tudnak elérni, ő előbűvöli a hátizsákjából és oda teszi a magyar olvasók asztalára. Emellé olyan képességekkel is rendelkezik, amit Nagy Laci már említett, hogy lebeszélhetetlen a pályáról. Mi sem vagyunk rossz képességű és rossz svádájú emberek, de messze bujdokolhatunk Kányádi Sándor mögött.
Paizs László: Készítettem egy forgatókönyvet erre az estére, és elsőként azt szerettem volna mondani, hogy bemutatok egy külföldit, aki beszéli a nyelvünket. Fogadják szeretettel.
Kányádi Sándor: Köszönöm a megtiszteltetést, hogy az Akadémiára meghívtak. Régóta tudok róla, és ez nem az Akadémia lebecsülése lenne, de én sajnos olyan vagyok, hogy könnyű Katit táncba vinni, ha egy óvodába meghívnak, oda is elmegyek, mert rendkívül fontos dolognak tartom. Amit Tibor barátom mondott, hogy kenterbe verem a példányszámot, ebben nincs semmi csodálatos dolog. Én korábban kezdtem a piacgazdaságot mint ez a maholnap már Európába tartó, lépő magyar nép, mert minden reggel azt hallom a rádióban, hogy mi vagyunk az elsők, illetve Magyarország, mert én határon túli vagyok. Európán belül én a piacgazdaságot nagyon régen kezdtem, gyereklapnál ettem meg a kenyerem javát. A Napsugárnál, a "haza sólymainak" hívott lapnál normám volt. Nyolcvanezer példányban minden hónapban két lapnak meg kellett jelenni. Ha nem írtam meg, akkor nem kaptam meg a fizetést. Ez a gyereklap rendkívül fontos volt. Volt idő, amikor a Román Írószövetség tíz választmányi tagja közül négy a Napsugár szerkesztőségénél dolgozott. Nekem azt is előírták, hogy hány strófa, és hogy erről nem lehet írni. Én nem sértődtem meg, mert arra gondoltam, hogy Michelangelo úrnak is megmondták, hogy ekkorát kell ide festeni és azt. S azt hiszem a Szentatya egyszer még rá is húzott a hátára, ha igaz, egy bottal. Tehát jó befektető voltam annak idején. A nyolcvanezer előfizetőt kiszolgáltam, ezek időközben felnőttek és hűségesek maradtak. Ennyi az egésznek a titka. A másik dolog, hogy tudomásukra kell hozzam, hogy én az egész Duna-medencét, de az egész magyar glóbuszt nagyjából Romániához csatoltam. Sajnos ez így van. Én mindenütt tartottam találkozót. Ezért mondtam, hogy röstellem azt mondani, hogy nem megyek el. Az igazság az, hogy írni kellene, dolgozni, de azt szoktam mondani, bár mindennel olyan jól el volna látva ez a kicsi magyar nemzet, mint jó magyar versekkel. Mert hogyha az egész költői társaság, most ne haragudjatok, de ha a Duna-medencében letesszük a tollat, a kezünket az egérről, akkor háromszáz évig még mindig van ennek a nemzetnek mihez nyúlnia. Költészettel el vagyunk látva. Ez a költészet nem csak a versre vonatkozik. Költészet az építészet. Hidakban, házakban, mindenben, a költészet a jó mesterségtudásban is valahol ott van. Egy hegyi ember mondta - síkvidéken ilyet nem szoktak kitalálni -, hogy két dolog van igazán, amire születni kell, minden mást meg lehet tanulni. A költői valamint a hóhéri mesterség. Aki az első akasztás után nem teszi le a lantot, az született hóhér. Ezt Tamási Áron mondta. Tehát mindenben fölfedezni a költészetet, minden emberi gazdagodási lehetőségben, és ezt továbbadni. Ebben is benne van ez, hogy én mindenfelé járok, papolok, mint vándorköszörűs.
Paizs László: A franciák mielőtt fölrobbantották volna hidrogén bombájukat, a sziget bennszülött lakosait egy másik szigetre költöztették, sokkal jobb körülmények közé és megtiltották húsz évig a szigetre való visszatelepülést. Geiger-Müller számlálógépek, műszerek maradtak a szigeten, s egyszer csak rémülten vették észre, hogy a bennszülöttek visszaszivárogtak a szülőföldjükre. Nekem az az érzésem, messziről indult gond ez, te is ilyen visszaszivárgó bennszülött vagy. Akármilyen jó körülményeket biztosítanak külföldön, bárhol, te mindig visszamész Kolozsvárra. Ott elég elviselhetetlenek az állapotok, valószínűleg azért, mert Erdélyben minden magyar magyar. A kérdésem, hogy a szülőföldről tudnál-e egy verset mondani?
Igen, de ne túlozzuk el azért ezt az erdélyi magyarság kérdést.
Paizs László: Igen, de ott minden magyar magyar.
De itt is magyar minden magyar és ott sem magyar aki nem magyar. Higgyék el, hogy Erdélyben legalább annyi senkiházi van, mint Magyarországon, és van annyi kiváló ember, arányszámát tekintve, talán egy kicsit arányszámát meghaladva, több kiváló ember. Még egyet, hogy félreértés ne legyen, nem ismernek engem annyira, egy zárójeles megjegyzés, én önirónikusan szoktam beszélni. Ezt minden egyes találkozón el kell mondani. Egyszer az 1982-83-as időkben Nagyoláhfaluban, ezt Szentegyházának is hívják, volt egy nagy találkozó, s mikor megyek be a művelődési ház vezetőjével, rázendít a zenekar. Kérdem, hogy mit játszanak? Azt mondja a vezető, Sanyi bácsi, amit szerettek volna, amit kellett volna, nem akarták, hát ezt választották. Azt kérdezi ott az egyik fiatalember, mert ott középiskola is van, Sándor bácsi, miért tetszik mindig olyan önirónikusan beszélni? Most azt tudni kell, hogy egy faluban, ahol vannak értelmiségiek is, de inkább bányászok és földművesek, azt, hogy önirónikusan, azt abban a pillanatban le kell fordítani. Azt mondom, hogy az önirónia vagyis az önmagunkon is mosolyogni tudás tudománya a felnőttség egyik jele. Akiben nincs meg ez a tudomány, az szerintem sem egyén, sem etnikum, sem nemzetiség, sem nemzet, sem felnőtt. Erre minket még Arany János tanított, amikor a Nagyidai cigányokat megírta a szabadságharc után. Akkor még élt Illyés Gyula, de tanít haló porában is, akinek minden mondatában ott van az önmagunkon is mosolyogni tudás tudománya. Aki a saját gyarlóságain, saját nagyképűségén nem tud mosolyogni, az szerintem nem felnőtt. Tehát amikor én nagyképű dolgokat mondok, akkor mindig vonjanak gyököt. Azt is hozzá szoktam mondani, hogy akármilyen méltató szavakat mondanak, egy dolog biztos, hogy csak az illető halála után derül ki teljes bizonyossággal, hogy az volt-e, aminek hitték étéletében, aminek hitte ő is magát, még akkor is, ha kitüntetéseket tűztek a mellére, akasztottak a nyakába, összegyűltek sokan látására, hallására, képládában mutogatták. Ha majd a maradék, az unokák, a dédunokák alkalmasnak tartanak valamit kézbe venni abból, amit én írtam, akkor majd elmondhatják, hogy az én ősöm annak idején a Kecske utcában egy tavaszi esős estefelé egy igazi költővel találkozott.
Hernádi Gyula: Én ezt nem hiszem el. Az utódok fütyülnek ránk.
Dehogy! Ki is próbálom. Egy 153 éve meghalt költőnek velem együtt fogod most elmondani a versét. Mondjuk együtt. "Itt van az ősz itt van újra, szép mint mindig énnekem, tudja Isten hogy mi okból szeretem de szeretem. Kiülök a dombtetőre onnan nézek szerteszét..." Ez volt a költő. Ezért kell hinni az utódokban. Higgyétek el, én járom ezt az országot és a világot Vancouvertől le Buenos Airesig, a délutáni vagy a vasárnapi iskolában tanult gyerekek és a nagymamák együtt motyogják. Ilyen szempontból nincsen baj, ezt még tudják. A köztes nemzedék van elfoglalva kenyérkeresettel.
Paizs László: Műfordításaid előszavában azt írod, hogy Illyés Gyulánál voltál és azt mondtad neki, hogy szeretnél pillér lenni, amelyik hidat tart a nyelvek között. A magyar és a román között. Erre szkeptikusan Illyés Gyula azt mondta, hogy már nyakig érhet a víz, a pillért tartod, de soha nem fog a híd két oldalt partot érni. Azt válaszoltad erre, hogy akkor is kell építeni a hidat, ha lövik. Van egy kérdésem. A horvátok a Mostari hidat akkor lőtték, mikor már ötszáz éve fel volt építve. Áll-e ez a mondás a felépített hidakra vagy az épített hidakat is lőni kell?
Igen, az egyik egy metafora volt, a másik egy 3-400 éves híd. Én azt hiszem, a hidat föl fogják építeni. Annak idején, az úgynevezett fasizmus, Horthy Miklós idejében Székelyudvarhelyen a református kollégiumban volt egy öreg tanárom, románul ott tanultam meg igazából, magyar időben a református kollégiumban. Ez a tanár azt mondta, édes gyermekem, évszázadok óta együtt élünk, együtt kell élnünk, meg kell tanulnunk egymás nyelvét, hogy megismerhessük egymás kultúráját, hogy minél hosszabb ideig békességben legyünk ezen a földön. Én ezt tanultam meg a székelyudvarhelyi református kollégiumban. A szomszéd B osztályban a román tanár, mert ott is tanított már román tanár is, azt mondta, az ellenséget a saját nyelvén lehet legyőzni, meg kell tanulni oláhul. Nahát ezt elengedtem a fülem mellett, nem is abba az osztályba jártam. Ragaszkodtam ahhoz, amit az A osztályban tanultam. - A fordítás egy hídverés is. S ha megengeded, akkor arról egy kicsit bővebben beszélnék, hogy miért fontos. Különböző vélemények vannak, de azt tudni kell, hogy az egész nagy magyar birodalomban, mert többféle magyar birodalom van, a legnagyobb magyar birodalom a magyar fordítás birodalma. Mert testvéreim, ezt nem én mondtam, nálam okosabb ember és nagyobb költő, Szabó Lőrinc mondta, a fordítás a legnemzetibb vállalkozás, mióta világ a világ. Ugyanis ha valaki valamit az anyanyelvén létrehoz, még számíthat arra, hogy azt lefordítják, és az egész emberiség javára válik. De aki műfordításra adja a fejét, eleve egy nyelvközösség szolgálatára kárhoztatja magát. Azt akarja, hogy gazdagítsa a saját népét, a saját nyelvközösségét. Azt szoktam mondani, a műfordító a legtisztességesebb imperialista. Úgy hódit, hogy semmit sem foglal el. Itt van nekünk a világköltészet a lehető legmagasabb szinten lefordítva, szinte a magyar költészet szintjén. Sokkal gazdagabbak vagyunk, mint a franciák vagy az angolok, akik ugyan önellátó nagy népek, nem szorulnak rá a kicsi népekre, de a kis népek műveltebbek, vagy legalábbis tájékozottabbak, ezt minden nagyképűség nélkül mondhatjuk. Mert számbeli csököttségüket információ többlettel, műveltségi többlettel pótolják. Hiába mondja valaki, hogy azért tanult meg angolul, hogy Shakespeare-t angolul olvashassa. Ugyan már! Magyarul sem. Az egy külön szakma magyarra lefordítani, de ha mégis sikerül mindenkinek van autója, most motoros nyelven beszélek -, ha sikerül 60-70%-os hatásfokkal lefordítani, akkor az már több mint információ, az már művészet. Senki sem fordít a maga költői szintje fölött, de alatt sem. Ezért nekünk a világköltészet a magyar költészet szintjén vagyon meg, és ezért mi gazdagabbak vagyunk. Az, hogy minket lefordítanak, szerencse dolga is. Persze vannak ilyen eltájolások, nem tudom, szabad-e ilyet mondani, hogy globalizálódunk, angol nyelvterület felé megyünk. Ne értsék félre, nem lesz valami neobolsevik duma. Olvasom, hogy nagy öröm, Petőfi Sándor János vitézét lefordították angol nyelvre. Csodálatos. Valaki angol férfiú fordította le, nyilván magyar segítséggel, és valaki adott is bele vagy ezer dollárt, szponzor volt, ugyanúgy, mint szegény Bartók Bélának is annak idején adtak ezer dollárt, ez ott zizeg a kottalapokon, mert mindig elmondják, minden koncerten, hogy adtak egyszer ezer dollárt. És lefordították a János vitézt angolra és a Corvina kiadta 1500 példányban állampénzen. Arról pedig, hogy Petőfi Sándor félsorai, levelezése négy kötetben oroszul Paszternak, Martinov fordításában elkészült, a magyar átlagember nem igen hallott. Nem tudom, mennyire van tudomásuk róla, hogy a Tienanmen téren úgy mentek a virágot vivő fehéringes fiatalemberek, hogy Szabadság szerelem, e kettő kell nekem! Petőfi Sándor verset mondtak. Kínaira öt kötetben van Petőfi Sándor lefordítva. Kis nép, egymilliárd, s még csak nem is szponzorálta senki. Ezeket nem szabad elfelejteni. A nagy népek közül ketten , a kínaiakat nem tartom európainak, nekünk rokonaink , az olaszok és a németek fordítanak komolyan. A többiek megvannak. A németeknél, angoloknál nincsen nagy franciakultusz, és nincs nagy Shakespeare kultusz a franciáknál sem, de egy marosvásárhelyi színművészeti főiskolás lánynak Júlia és Nóra álmai vannak. ... Van egy keleti mondás, mert mindent keletről hoztunk, hogyha van egy almám és kettévágom, megfelezem, neked is lesz egy fél almád, nekem is marad egy fél almám. Ha van egy dalom, megtanítalak rá, neked is lesz egy dalod, nekem is. Ez a fordítás lényege.
Paizs László: Kérdezzen más is, ki, amit gondol!
Paizs László nem járt soha Erdélyben. Ezt nem elmarasztalóan mondom, fél. Nem tudom, miért fél oda eljönni? Nem biztos, hogy nem lopják el jobban a kocsiját mint itthon, hogy az utak rosszabbak, mint Magyarországon! De ez valamiben pótlódik, talán emberi figyelmességben, tapintatban. Azon kívül kár kihagyni egy Magyarországnál nagyobb területet és elég szép tájak vannak ott és értelmes emberek is. Európában én is Európa felé kacsintgatok, és történt az, hogy 3 évvel ezelőtt pünkösdkor, - amikor nálunk nagy búcsú szokott lenni, a katolikusoknál Somlyón, a legnagyobb magyar összejövetel, három-négyszázezer ember is volt már, hogy összejött, - no, akkor én Bruege városában voltam Belgiumban. Ez egy csodálatosan szép város, állítólag ott van a világ legkisebb gótikus ablaka is. Mint ahogy a somlyói búcsúsok jönnek le Somlyó hegyéről, végeláthatatlan sorokban, úgy jöttek velünk szembe a japán turisták. Én a kisebbik fiammal voltam, és éreztem, hogy a szemem már kezd visszaferdülni, mint annak idején. Bemenekültünk egy székesegyházba. Andris fiammal, aki Párizsban doktorandus, állunk, nézelődünk a hatalmas templomban. Mondom, Andris fiam, hányszor férne el benne a nagygalambfalvi? Azt mondja, talán négyszer, ötször. De kisebbségi érzésed ne legyen, mert egy időben épültek, csak a különbség az, hogy Nagygalambfalvának ezerötszáznál nem volt több lakosa 1300-ban, míg Bruegenek százötvenezer volt. Ennyi a különbség. Nem kell olyan nagyon megijedni. Példányszámokról volt szó. Tófalusi Kis Miklós a Bibliából több ezret adott el, pedig akkor drágább volt a könyv és szegényebb a nép. Az én falumban 436 éves az iskola. Tavaly is ott voltam az ünnepségen. Nem egy ilyen iskola van! Nálunk a faluban nem volt analfabéta, még a gyepmester, a cigány is tudott olvasni. Egy kicsi népet hadd említsek Észtországban. Ilyen fejlődést másfél év alatt, mint Észtországban, még nem láttam. Megfejtettem az észtek nagy örömére az észt csodát. Miért tudtak másfél év alatt ekkorát fejlődni? Azért, mert a 19. század végén, amikor a bismarci Németországban tudomásom szerint a lakosságnak csak 60%-a volt írástudó, a kicsi észt nép 98%-a írástudó volt. Tehát ezzel magyarázhatók különböző dolgok. - Most mondok egy szomorúbb dolgot. Dunántúlon, egy emelkedett, majdnem európai helyen, egy nagy stadionban 15 falu iskolásait hozzák össze az én prédikálásomra. Vagy hatszázan vannak, mert elég gyenge termésű vidék, sok faluból kerül ennyi gyerek össze. Az egyik azt kérdezi, Sándor bácsi mikor kezdett el verset írni? Kérdem, hány éves vagy? Mondja, hogy kilenc. Akkor annyi idős voltam mint te. S azt is megmondom, hogy miről, kiről. Damjanich Jánosról írtam. Ilyenkor az ember fölhasználja, hogy történelemórát is tart. Ki volt Damjanich János? Tizenöt magyar falu iskolásai, nyolcadik elemiig bezárólag. Csönd. Gyerekek, ki volt Damjanich János? Ne hagyjatok szégyenben! Nincsen Erdélyben az a kicsi falu, ahol ne tudnák. S egyszer csak hallom a sustorgást. Mondom, tanár úr, ezt nem súgni, tanítani kell. Itt van a nagy baj, kérem szépen! Ez nem nálunk történik, ott, ahol nem tudunk magyarul, ahol félni kell tőlünk, ahol azért mégis csak, nem vagyunk mi különbek, mondtam mindjárt az elején, de bizonyos dolgokat azért meg kell tanulni és meg kel tanítani. Ezt most már ne fogják kérem szépen az elmúlt negyven évre. Ez már az elmúlt tíz esztendő, ezek a gyerekek már ekkor születtek. Ne fogják ezt kérem semmire, senkire! Ez baj. Valahol nagyon nagy baj van. Ezt a bajt szerintem az értelmiség dolga valahol orvosolni. Hivatalosan nem, mert nem lehet ezt rendeletekkel. Erre valók az én úgynevezett irodalmi szolmizálásaim is. Megyünk, tanítunk, elmondunk Petőfi verset, Arany Jánosról beszélünk. - Így vagyunk mi itt valahogy, boldog lehet az a költő, akinek halála után nehány sora, strófája még megmarad a magyar nép emlékezetében. Akkor elmondom, hogy mi a nagyságos magyar nemzetnek a célja. Mi? Meg tudja valaki mondani?
Makovecz Imre: A kegyelem.
Ezt nem tudtam ... Mennyi ideje vagytok itt? Ezer éve? Mi azóta vagyunk a hegyek között. Amikor bejöttek ide a magyarok a síkvidékre ...
Paizs László: A kettős honfoglalásról nem tudsz?
Dehogynem, sőt azt is egy odavalósi ember találta ki. Minden nép büszke a mitológiára, mi nem. Mi szentül meg vagyunk győződve, igenis, Csaba királyfi, ezt hisszük, ezt tudjuk, ez történelem. Mindenki más, a németek, meg mindenki büszke, mi nem. Tény, hogy mi már ott voltunk, amikor ide bejöttek a magyarok. Amikor ide bejöttek a magyarok, magyaroknak kellett itt lenniök, amikor Árpád bejött. Mert azt bizonygatták az 1950-es években a magyar tudósok, hogy itt dákok laktak. Mondták a szovjeteknek. Akkor meg miért nem szláv nyelven beszélnek? Mint a bolgároknál, amikor a bolgár-törökök oda bementek, ott szláv nyelven beszéltek. Az volt az anyanyelv. Mi ott voltunk, ide bejöttek a magyarok. Hogyhogy megmaradtak ezer évig, amikor mindenki elpusztult? Három nagy tulajdonsággal kellett rendelkezni ennek a népnek. István sem tudta, sőt Kossuth Lajos sem tudta. A gyerekek, meg akik katonáskodtak, tudtak besenyőül. Árpád apánk valószínűleg törökül beszélt, István latinul tette a szépet Gizellának. Ezer év történelme arról szól, hogy a rendek és a nép. Ferenc tekintetes úrék a pozsonyi diétán elintézték valahogy, hogy a síkvidéken a közigazgatás nyelve a latin helyett a magyar legyen. Jakó Zsiga bácsi mit mond? Hogy csak a Vass családnak a mohácsi vészig 8600 okirata van magyarul. Azért tudtak magyarul azon a vidéken. Mondtam, hogy ebből gyököt kell vonni, hogy én vagyok a legbölcsebb és én tudom egyedül megmondani. Én magamon is mosolygok ezen, de komolyan, egyedül én tudom. Mi célja van a magyar nemzetnek? Nem tudja senki. Mire vagyunk a világon? Hogy valahol otthon legyünk benne. Ezt sem síkvidéken találták ki ugye, ezt is Tamási mondta. De mivégre legyünk otthon? Otthon lehetünk németül, franciául, minden nyelven. Miért éppen magyarul? Amikor ide bejött a magyarság, három nagy tulajdonsággal kellett rendelkeznie. Egy: a szervezettség olyan magas szintjén állt, hogy egy év alatt el tudta intézni azt, amit mi most évtizedek óta nem tudunk, az európai államiságot. Kettő: ugyancsak a nagy családból adódóan annyi szeretettöbblettel kellett rendelkeznie ennek a magyarságnak, ami a krisztusi szeretet, a kereszténység befogadására alkalmassá tette őket. Azon kívül kellett lennie egy nyelvnek és talán ez a Megyeri család nyelve volt, amelyik az Őrségtől a keleti-Kárpátokon túl egy egységes, higgyétek el, a németnél egységesebb magyar nyelv, mert jobban megértjük egymást, a német nem érti meg a bajorral úgy magát, mint mi a csángókkal. Tehát kellett a nyelv. S aztán lassan rendes nyelv lett ez a magyar nyelv, amin ma itt így, ilyen bőbeszédűen ki tudjuk fejezni a dolgainkat. Tehát ezekkel kezdem. De a cél, megint csak egy okos embert mondok, aki erdélyi volt, Géza fejedelem. Megkockáztatom, ő tudta igazán, ő volt a zseni, mert tudta, hogyan kell házasodni, hogyan kell házasítani a fiát és azon kívül jó alapszerződéseket kötni a bajorokkal. Akkor ugye rossz volt a hírünk, a sajtónk, ahogy mostanában mondják, retteneteseket mondtak rólunk, hogy megbízhatatlan társaság vagyunk. István azt mondta, föl kell venni a hitet, szerződéseket kell kötni, hit alatt valljuk, hogy azokat be kell tartani. Mi azóta is megtartjuk, a környékünkön senki. Mi kötjük az ebet a karóhoz. Elkezdtünk keresztények lenni olyan ütemben, hogy majdnem a nyelvünk is ráment. De mindig voltak másképp gondolkodók. Lehet hogy bencések voltak, ciszteriek, lehet hogy Páduában tanultak vagy Szentmárton hegyén, akik a cella homályában elkezdtek dolgozni, mert háborogtak amiatt, hogy például egy temetés alkalmával így fakadhatott ki az akkor másként gondolkodó pap: az Úristennek sem lehet tetsző, hogy a halott koporsója fölött olyan nyelven ajánljuk lelkét az egek irgalmába, amit a végtisztességtevők, a szülei, a hozzátartozói nem tudnak. S akkor a cella homályában körmükre égő gyertyával lefordítottak egy temetkezési beszédet, hogy lehessen magyarul is elmondani. Akkor nyert a nemzet, amikor ez lett a célja, mert mi más lehet egy nemzet célja? Mert természetesen mi magyarok Isten kiválasztott népe vagyunk. A magyar nyelv Isten kiválasztott nyelve a magyarok számára. Mint ahogy a német Isten kiválasztott népe, a német nyelv Isten kiválasztott nyelve, satöbbi, mondhatjuk. Tehát mi lehet egy népnek a célja? Az, hogy az Isten csak számára kiválasztott nyelvét az emberiség legvégső határáig továbbvigye, gazdagítsa, éljen vele és benne Isten nagyobb dicsőségére és mindannyiunk örömére. Mert addig vagyunk magyarok testvéreim, amíg magyarul beszélünk, magyarul gondolkodunk, magyarul tanulunk, élünk és temetünk.

2001. március 22.

</TD></TR></TBODY></TABLE>

Ile57

2009-07-03, 03:16 PM

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD width="98%">"A magyar nyelv kiszolgáltatott helyzetben van"

Beszélgetés Gazda József nyugalmazott pedagógussal
Gazda József nyugalmazott tanár, író vehette át idén az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének Sütő András Nyelvőrzés Díját. A szövetség évente olyan személynek ítéli oda a díjat, aki az erdélyi magyar nyelv védelmében, az anyanyelvi műveltség terjesztésében, és az anyanyelvhasználat bátorításában szerzett érdemeket. A kitüntetett önként vállalt küldetésként határozta meg munkáját, és arra kérte a díjátadáson jelenlevőket, hogy ápolják a magyar nyelvet, mint fogalmazott: ,,a magyar nyelv kiszolgáltatott helyzetben van Erdélyben, ordasok törnek rá, mert ebben az országban minden nap tudomásunkra hozzák, és éreztetik velünk, hogy másodlagos nyelvet beszélünk". Gazda Józseffel a díjátadás után készült az alábbi interjú.
Miként fogadta az elismerést?
Az elismerés nyilván mindig jólesik az embernek, de abszolút váratlanul, meglepetésként ért a díj. Azt, hogy rászolgáltam-e, nyilván, nem én állapítom meg, hanem azok, akik kiválasztottak, és úgy gondolták rászolgáltam erre az elismerésre. A rászolgálás annyiban történt meg, hogy az ember végzi a dolgát, ahogy tudja.
Életének java részét Kőrösi Csoma Sándor közelében, a Csomakőrös melletti Kovásznán élte le, ezzel magyarázható elhivatottsága a nagy kutató munkássága iránt?
Én sohasem gondoltam arra, hogy azért teszem azt, amit teszek, mert Kőrösi Csoma Sándor szülőföldje közelében vagyok, hanem azért, mert az ember számára a sors a feladatot kijelöli, és nekem az az elvem, erkölcsi belső parancsolatom, hogy a munkát el kell végezni. A munka az mindig adódik, jön, a munkát nem én keresem meg, hanem a munka keres meg engem. Úgy adta a sors, hogy 1964 óta Kovásznán, Csomakőröstől közel három kilométerre tanítottam, de akkor, a régi rendszer idején ez csak tudatilag élt bennünk, végeztük a dolgunkat, ahogy tudtuk, és közben, abban az időben szobrot is állított a magyar közösség. Az én feladataim ettől függetlenül adódtak, és amikor a 89-es fordulat bekövetkezett, akkor merült fel a gondolat, hogy ha már itt élünk, akkor létre kell hozni egy művelődési egyesületet, amelyik felvállalja a magyar kultúra ébren tartását. Úgy éreztük, hogy nem csak Kőrösi Csoma emlékének ápolása, megörökítése a feladatunk, hanem az is, hogy a magyar kultúrát a szülőföldön ébren tartsuk. Annál is inkább erre szükség van, mert a '77-es földrengés lerombolta a művelődési házunkat, és azóta alkalmi hajléka van a kultúrának Kovásznán, nincs egy megfelelő épület színházi előadások megtartására. A diákszínpadot hajdanán, a Ceausescu-rendszer alatt én éltettem, működtettem, tehát a helyzet hozta mindig, hogy mit kell tenni. Tamási Áron Énekes madarát 106-szor adtuk elő, közben le is tiltották az előadást, de mindezek ellenére Erdély falujáró, szórványjáró népszínháza voltunk. Tehát adatott a feladat, amelyet el kellett végezni.
Ön minden év tavaszán megszervezi a Csoma-napokat, mely élteti Kőrösi Csoma Sándor emlékét, lankadatlanul, szinte megszállottan teszi ezt immár 20 éve. Megéri?
Kétféle választ adhatok. Megéri, olyan értelemben, hogy kell ezt csinálni, ébren kell tartani a Csoma-kutatást, de hát ehhez kellett Kőrösi Csoma Sándor is, akit érdemes kutatni. Másrészt, azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, hogy a Csoma Egyesület ügyeinek anyagi fenntartása, szervezése, kötetek megjelentetése legalább három hónapját felveszi az esztendőnek. És, ha lázadozó hangulatomban vagyok, akkor felteszem néha a kérdést, hogy meg vagyok én büntetve, mert, mint egy rabszolga ezekkel foglalkozom, holott volna egyéb dolgom is. Nem azért lázadozom, mert szeretnék hanyatt fekve tévét nézni, hanem azért, mert feszít más munka, és attól kell elvenni az időt. De mégis azt mondom, megéri.
Úgy fogalmazott a díj átvétele után, hogy olyan csodálatos a pedagógusi pálya, hogy minden nap ünneplő ruhában kellene a katedra elé lépni. Ön szerint a mostani magyartanárok küldetésként élik meg munkájukat?
Erről én ítéletet azért nem mondhatok, mert nem látom közvetlen közelről a tanári munkát. Meg vagyok győződve, hogy sok küldetéses ember van a mai tanárok között, de azt is néha látom, hogy vannak olyanok, akiknek valószínű tökmindegy, hogy mozi- vagy színházi pénztáros, fejőnő, elárusítónő, vagy bármi a foglalkozásuk. Vannak olyanok, akik egyszerű kenyérkereső mesterségnek tekintik ezt a munkát, és én ez ellen megint lázadozom. Most, amilyen helyzetben van a magyarság szerte az egész Kárpát-medencében, itt nemcsak a magyartanárnak, hanem a magyar nyelven tanító fizika-, földrajz-, vagy bármilyen tanárnak misszióként kellene megélnie a feladatát. Az országunkat szétdarabolták, a szülőföldünkön idegenként kell éljünk, a nyelvünk másodrangú nyelv, ilyen helyzetben nekünk kell ébren tartanunk egy pusztulásra ítélt nemzetet, nekünk kell hitet adnunk a gyerekeknek, hogy érdemes magyarnak lenni, meg kell maradni magyarnak, és szembe kell menni az árral, mert egy ár akar elsodorni bennünket. Én úgy látom, az össztanári testületek alig 10-15 százaléka tudja azt, hogy ez egy misszionáriusi feladat, 85 százaléka egyszerűen csak, mint a taposómalomban végzi a munkáját jól vagy rosszul. Én ez ellen tiltakozom, mert a magyar kultúra lánggyújtóinak, ébren tartóinak kellene lennünk, hiszen a magyar és az egyetemes műveltséget adjuk tovább, ezért küldetésnek kellene tekintenie a munkáját minden egyes pedagógusnak. Szégyellje magát az, aki egyszerűen kihúzza magát ez alól, és nemcsak hogy a küldetésességet nem vállalja, hanem unalommal és utálattal végzi a munkáját. A magyar pedagógusok misszionáriusnak kellene érezzék magukat, és hittel, szeretettel, lángolással végezniük a feladatukat. Nagyon szép Szent-Györgyi Albert gondolata, hogy a gyermekek feje nem edény, amit meg kell tölteni, hanem fáklya, amit lángra kell gyújtani. A fiatalokban fel kellene gyújtani a tudás utáni vágyat, a nemzet iránti felelősségtudat vágyát, és fel kellene ébreszteni bennük a nemzetnek adni akarás kötelességtudatát.

</TD><TD width="1%"></TD></TR><TR><TD width="100%" colSpan=3></TD></TR></TBODY></TABLE>

Ile57

2009-07-03, 03:24 PM

Ile57

2009-07-03, 03:30 PM

<TABLE class=contentpaneopen><TBODY><TR><TD class=contentheading width="100%">Magyar Nyelv Napja először Aradon </TD><TD class=buttonheading align=right width="100%">http://www.titok.ro/images/M_images/printButton.png (http://www.titok.ro/kultura/magyar-nyelv-napja-eloszor-aradon/nyomtatas.html) </TD><TD class=buttonheading align=right width="100%">http://www.titok.ro/images/M_images/emailButton.png (http://www.titok.ro/index2.php?option=com_content&task=emailform&id=144&itemid=8) </TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=contentpaneopen><TBODY><TR><TD class=createdate vAlign=top colSpan=2>2008. április 13. vasárnap 16:00 <TR><TD vAlign=top colSpan=2>
http://www.titok.ro/images/stories/kultura/08-apr/magyar-nyelv-napja-1.jpg

Magyar Nyelv Napja először Aradon

Az országos rendezvényen átadták a Sütő Andrásról elnevezett Nyelvőrzés-díjat és a Közművelődési Nap alkalmából az EMKE-díjakat is. Közel háromszáz diák, magyartanár és nyelvész érkezett Aradra az Erdélyi Anyanyelvápolók Szövetségének rendezvényére. A szakmai konferenciát követően kiosztották az idei Sütő András díjat.

Ez a díj a nyelvőrzés díja, a nyelvmegtartás díja és olyanok kapják, akik saját életpályájuk során valóban sokat tettek azért, hogy bátorítsák a magyar nyelv használatát, és hogy a nyelvi műveltséget emeljék – mondta Péntek János egyetemi tanár, az AESZ elnöke.

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width=325 align=right border=0><TBODY><TR><TD>http://www.titok.ro/images/stories/kultura/08-apr/magyar-nyelv-napja-2.jpg A felszólalások után dr. Brauch Magda nyelvművelőnek átadták a Sütő András-díjat. Fotók: Nyugati Jelen

</TD></TR></TBODY></TABLE>A Sütő András díjat idén egy aradi nyugalmazott magyar tanár kapta, aki évtizedek óta írásaival, köteteivel az anyanyelv ápolására és igényes művelésére buzdít.

Meglepetésként ért és nagyon-nagyon örülök neki. Tervek? Tulajdonképpen nagyon sokat dolgoztam a múlt évben, úgyhogy kb. olyan öt-hat kötetben vagyok jelen – közölte Dr. Brauch Magda, tanár. Az aradi nyelvünnep a kis- és nagydiákok mesemondó versenyével zárul.

Forrás: MTI (http://www.mti.ro/)

</TD></TR></TBODY></TABLE>

Ile57

2009-07-06, 04:25 PM

http://s1.images.www.tvn.hu/2009/03/10/12/29/www.tvn.hu_82f069a85f1bb890bdc11d445f84e2c1.jpg

Remélem, hogy Házitündér megbocsátja utólag, hogy idemesterkedtem az Ő mesterművét!

Ile57

2009-07-08, 03:45 PM

"Minden gyermek nyelvtudása a családjában dől el. Megtanulhat később öt nyelvet vagy éppen tizet, lelkében az anyjától, apjától ösztönösen ellesett szavak, hangulatok élnek mindig a legmélyebben, ezekkel érzékeli a világot és - a más nyelveket is. "
Beke György

Ile57

2009-07-08, 03:51 PM

Berda József:
Anyanyelvünk

Hazánk, egyetlen édesanyánk szép szerelmű
nyelve: olyan nemes, oly illatos-ízes
vagy, akár az érett, hamvas gyümölcs.
Válj lélekmegváltó itallá bennünk!-
Mint gyermek anyatej vagy szülei szava nélkül:
felnőhet-e bárki, legyen bármilyen bölcs?!

Ile57

2009-07-08, 03:55 PM

Berda József:
Így szebb!

Erzsi, Erzsike, Böske, mind ékes,
szép becéző név, de mégis
szebben hangzik így: Erzsébet!-
Szabad szép nyelvünket oly
szegénnyé szürkíteni, hogy sutba
dobjunk ilyen ékességet?

Ile57

2009-07-08, 04:06 PM

"Magyar író akartam lenni és otthon, magyarul akartam írni, a nép nyelvén, amelyhez tartozom. De az író - ha lelkében ellenállt - a kommunista társadalomban hamarosan eretnekké változott. Ebben az időben, 1948 tavaszán határozták el a kommunisták az ,,időszerűtlen műemlékek“ - szobrok, emlékművek - lebontását: mindent lebontottak, ami a nemzetet múltjára emlékeztethette. Ilyen időszerűtlen ,,műemlék“ volt a magyar irodalom is. Az író, aki eretneki szerepet vállalt, vétett a kommunista államvallás ellen. Nem sok idő múltán minden ilyen író félelmes magányban maradt. Néhányan, akik nem tartoztunk a ,,vonal“-ba, úgy hatottunk, mint egyféle idejétmúlt műemlék.
Minthogy más ,,szerep“ nem volt számomra hazámban, mint írónak lenni és magyarul írni, s minthogy meggyőződtem róla, hogy ezt a szerepet nincs módom többé betölteni, elhatároztam, hogy elhagyom az országot. 1948 nyarán egy külföldi kulturális meghívás módot adott reá, hogy Svájcba utazzak. Erről az útról nem tértem többé haza. Hosszú csapatba állottam be vándornak: közel négy évtizede űzi a különféle színű jelmezekbe öltözött zsarnok az orosz, a német, s más és másféle nemzetiségű, de lényegében mindig az önkény elől menekülő szabad szellemeket a számkivetésbe. De a tudós, a zenész, a képzőművész remélheti, hogy hazája határain túl is kapcsolatot tud találni életműve számára a szabad emberek világával. Az író, ha elhagyja az anyanyelv légkörét, az idegenben nyomorék marad. Protézisek, néha kitűnő mankók, sikerült fordítások segítségével vándorol a világban, de az a sajátos dallam, az a nemes cinkosság, ami az anyanyelven belül éppen úgy tartalma az írói műnek, mint az értelmi tartalom, elsikkad a fordításokban. Az író, aki az anyanyelv rejtettségéből kilép a világba, néma énekes marad. De még mindig méltóbb a szellemi emberhez, vállalni ezt a sorsot, tehát a hallgatást, mint parancsszóra fennhangon hirdetni azt, amiben nem hisz."
Márai Sándor

msmester

2009-07-09, 07:51 AM

Dsida Jenő

Napkelet felé...

Halott meséink fekete kriptáján
befedett arccal, némán zokogunk:
megölte őket anyagelvüség,
hideg nagy ősz és sötét háború,
s most elhagyottan vacog a fogunk.

Szegény magyarnak különös a sorsa:
körül ölelték Páris árnyai,
kecsegtették dicső, örökös dallal,
és orvul mégis mit akartak ők?
Álmok szívébe pengét mártani.

Megölték minden szép keleti vágyunk,
szív helyett adtak berregő motort,
mesék helyett Anatole France-regények
kijózanító, gúnyoros szelét,
mely csaknem, hogy a halálba sodort.

De most elég volt! Reflektorok fénye
leálcázza az álromantikát,
Páris árnyai aludni mehetnek;
hazug lelkükkel fel nem támaszthatják
halott meséink szunnyadó hadát.

A sok sírásba fejünk is megőszült
és ősszel vágyunk Napkelet felé;
Nyugat megutált parkjai helyett
a dzsungel álma jőjjön ébresztőnek,
ő legyen mienk és az Istené!

Jőjjön Tagore sugaras világa,
ragyogjon a sok temető felett,
mi régi hitünk, mi régi Hazánk
jőjjön, tanítson énekelni minket:
tűz-csókos világ, forró Napkelet!

(Szatmár, 1925. szeptember 5-én)

msmester

2009-07-09, 07:55 AM

Ile57

2009-07-12, 04:18 PM

msmester

2009-07-14, 05:40 PM

Szeretném megkérdezni azoktól, akik olvasgatják ezt a topikot, hogy helyén való-e az, hogy szép magyar szavainkat kiforgatva, becézgetve használják sokan. Például, hogy ügyi vagy ügyes helyett. Mert ha egy gyereknek mondjuk, még az is helytelen, de hogy felnőttek egymás közt is így használják, mondják, ez talán mégis túlzás. Egyre rövidítgetjük szavainkat. Sokat ártott és árt az sms, hiszen ott rövidíteni muszáj, több fér a küldendő levelecskébe. Írjátok meg véleményeteket itt!
Vagy csak én látom ezt helytelennek??

Kedves Ile57!
Szerintem egyáltalán nem helyénvaló ez a fajta szókiforgatás felnőttek esetében.(nekem felfordul a gyomrom tőle) Szerencsétlenek íly módon próbálnak jó benyomást tenni a a fiatalabb generációra....ehelyett nevetségessé teszik magukat.... figyeljük csak meg a gyerekeket: pontosan tudják, hogy kivel, mikor, hogyan kell beszélni....és nem díjazzák a felnőttek ilyen fajta szó- vagy írásbeli kommunikációját.

gödipista

2009-07-14, 05:53 PM

Az élő nyelv egészséges szervezet, a nem beleillő szavakat, kifejezéseket kiveti magából - még a jó, reformer szándékú szavak egy részét is - nem szorúl rá védelmünkre... véleményünk persze ettől még lehet: a felnőttkori gügyögés nekem sem tetszik, de nem vélem, hogy nyelvünkre ez hozná a végveszélyt...

alberth

2009-07-15, 06:42 AM

http://kispad.hu/illustration/2005/03/20050311_wasteland.jpg

Magyar fohász

Szép szülőföldem az Alföld nekem,
ott szárnyal vélem a képzeletem.
Akácos úton a porban megyek,<O:razz:</O:razz:
dűlőút árkában szedret szedek.

Búzaföld szélén jár vándorbotom,<O:razz:</O:razz:
délceg fű meghajlik lábnyomomon.<O:razz:</O:razz:
Lapú zöld levele nézd, int felém,<O:razz:</O:razz:
pók selymes hálóján játszik a fény.
<O:razz:
Távolban rónaság vár, hívogat<O:razz:</O:razz:
nékem még tartogat új titkokat.<O:razz:</O:razz:
Gémeskút vödre rejt vizet nekem,<O:razz:</O:razz:
forró dél idején jéghidegen.<O:razz:</O:razz:

A magas égen jár fényes napunk,<O:razz:</O:razz:
tüzel a magyar nyár, itthon vagyunk.<O:razz:</O:razz:
Tiszának töltését elérheted,<O:razz:</O:razz:
kicsit még pihenek, s veled megyek.<O:razz:</O:razz:

Itt még a madár is szabadabb ám,<O:razz:</O:razz:
égen száll, földön jár, nincsen határ!<O:razz:</O:razz:
Amerre letekint nagy rónaság,<O:razz:</O:razz:
forró szél zengi az élet dalát.<O:razz:</O:razz:

A szülőföldem ez, magyar hazám,<O:razz:</O:razz:
itt hozott világra engem anyám.<O:razz:</O:razz:
Hogy a nagy Alföldön itthon legyek,<O:razz:</O:razz:
szép Magyarországon magyar gyerek!<O:razz:</O:razz:

Úgy nőttem, mint fának zsenge lombja,
mint rózsa bimbója szirmát bontja.<O:razz:</O:razz:
Itt teljesedett ki az életem,<O:razz:</O:razz:
kívánom országunk boldog legyen!<O:razz:</O:razz:

Debrecen, 2009. 07. 13.<O:razz:</O:razz:

alberth

2009-07-15, 07:03 AM

Szeretném megkérdezni azoktól, akik olvasgatják ezt a topikot, hogy helyén való-e az, hogy szép magyar szavainkat kiforgatva, becézgetve használják sokan. Például, hogy ügyi vagy ügyes helyett. Mert ha egy gyereknek mondjuk, még az is helytelen, de hogy felnőttek egymás közt is így használják, mondják, ez talán mégis túlzás. Egyre rövidítgetjük szavainkat. Sokat ártott és árt az sms, hiszen ott rövidíteni muszáj, több fér a küldendő levelecskébe. Írjátok meg véleményeteket itt!
Vagy csak én látom ezt helytelennek??

Nem tartom helyesnek. Sokan magyarázzák az sms-jelenséggel, hogy így spórolni lehet a karakterekkel. Na, de a piacon is ki van írva, hogy buri, pari, ubi, cseri, mogyi... szerintem van hely a táblán. Sokan azt hiszik, hogy ők valamiben kitünnek, ha nyelvünket elcsúfítják. Én nem tartom helyesnek a filmekben gátlástalanul szinkronizált trágárságok özönét sem. Sem az akadémiai szinteken öntömjénezett ,,modern irodalmárok" naturálisan vulgáris nyelvhasználatát. Sajnos ilyenek diktálnának a magyar nyelvet és irodalmat tanuló diákoknak. De ne kövessük őket!
Üdv.: Alberth

msmester

2009-07-15, 09:45 AM

Szavazhatunk a legszebb magyar szóról
„Hagyj egy szót magad után!” elnevezéssel országos szavazás indult szerdán a Magyar Nyelv Éve alkalmából. Balázs Géza nyelvész elmondta, hogy azzal a céllal szervezik az internetes voksolást, hogy kiderüljön, a XXI. század embere melyik magyar szót szeretné megőrizni az utókornak. A szoszavazo.hu és a magyarnyelveve.hu internetes oldalon november végéig lehet véleményt nyilvánítani.

http://www.hirtv.hu/_i/s.gif
<TABLE border=0 cellSpacing=0 cellPadding=0 width=470 align=center><TBODY><TR vAlign=center><TD width="100%" align=middle><SCRIPT type=text/javascript> // <![CDATA[ var ord=Math.round(Math.random()*100000000); document.write('<sc'+'ript type="text/javascript" src="http://ad.adverticum.net/js.prm?zona=38702&ord='+ord+'"></scr'+'ipt>'); // ]]></SCRIPT><SCRIPT type=text/javascript src="http://ad.adverticum.net/js.prm?zona=38702&ord=83217261"></SCRIPT><NOSCRIPT></NOSCRIPT></TD></TR></TBODY></TABLE>http://www.hirtv.hu/_i/s.gif

Balázs Géza elmondta, hogy Kosztolányi Dezső indította az első hasonló szavazást francia mintára, 1933-ban a Pesti Hírlapban. Akkor a következő szavakat találták a legszebbnek az emberek: láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív és sír. Azóta szinte minden évtizedben volt olyan kezdeményezés, hogy összegyűjtsék a legjellemzőbb, legérdekesebb vagy legszebb szavakat. Legutóbb 1991-ben indított az egyik újság egy ilyen akciót. Az édesanya, a szerelem, a boldogság, a szeretet, a gyermek, a csillag és a haza szavak kerültek fel akkor a listára- közölte Balázs Géza nyelvész.

Megfigyelhető, hogy korábban elsősorban egy szótagú szavak és főként főnevek kerültek be a legszebb szavak közé, míg az utóbbi évtizedekben már hosszabb szavakra is voksoltak az emberek- mondta Balázs Géza.

Az országos szavazás része a Balassi Intézet által szervezett Magyar Nyelv Éve programsorozatnak. A szoszavazo.hu és a magyarnyelveve.hu internetes oldalakon lehet voksolni egészen november végéig.

(FH)

msmester

2009-07-21, 09:13 AM

<TABLE class=contentpaneopen><TBODY><TR><TD class=contentheading width="100%">Internetes petíció a nyelvtörvény ellen </TD><TD class=buttonheading width="100%" align=right>http://www.felvidek.ma/templates/eGov/images/printButton.png (http://www.felvidek.ma/index2.php?option=com_content&task=view&id=15765&pop=1&page=0&Itemid=1) </TD><TD class=buttonheading width="100%" align=right>http://www.felvidek.ma/templates/eGov/images/emailButton.png (http://www.felvidek.ma/index2.php?option=com_content&task=emailform&id=15765&itemid=1) </TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=contentpaneopen><TBODY><TR><TD class=createdate vAlign=top colSpan=2>2009.07.16. </TD></TR><TR><TD vAlign=top colSpan=2>http://www.felvidek.ma/images/stories/ikon/varalja-szovetseg-logo80.jpg A Váralja Szövetség, mint a határon túli magyarság támogatásának és a Kárpát-medencei felelős kisebbségpolitikának elkötelezett híve, tiltakozását fejezi ki a Szlovák Köztársaság parlamentje által 2009. június 30-án elfogadott államnyelvtörvény-módosítás ellen.
http://www.felvidek.ma/images/stories/cikkekhez/peticio-felvideki-magyarsagert-logo.jpg

Szervezetünk minden lehetséges lépést megtesz a törvény hatályon kívül helyezéséért. Aláírásgyűjtést indítottunk, amelynek az a célja, hogy a törvényt hatályon kívül helyezzék. Internetes petíciónk címzettjei az Európai Parlament, az Emberi Jogok Európai Bizottsága, az Európai Tanács, a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa - áll a nyilatkozatban.

Az internetes petícióra összesen 10.000 aláírást várnak a szervezők. Az internetes aláírásgyűjtést jelképes értékű napon, október 6-án, az Aradi 13 napján zárják le. Kevesebb, mint egy nap alatt már mintegy ezer szignó érkezett a honlapra.

Az aláírásgyűjtés kezdeményezője a Váralja Szövetség.
Az aláírásgyűjtés szervezetünk honlapjáról, a www.vmk.tar.hu (http://www.vmk.tar.hu) ill. www.varaljaszovetseg.tk (http://www.varaljaszovetseg.tk) oldalról, valamint a Polgár Infó honlapjáról (www.polgarinfo.hu (http://www.polgarinfo.hu)) érhető el.

Felvidék Ma

</TD></TR></TBODY></TABLE>

msmester

2009-07-23, 09:21 AM

Fagyos, havas télben egy Magyarországról elszármazott férfi útja során kis, szőrpamacs pulival találkozik, és a kóborló kutyusban menten "honfitársára" ismer, hiszen az semmi másra, csakis magyar szóra hallgat. A férfin kívül azon a tájon senki sem látott még ilyen fajta kutyát, mint ahogy idegen ott a mások fülének az a nyelv is, amit ők ketten, a férfi meg a puli értenek. Cape Vincentben, Észak-Amerikában játszódik ez a megható történet, amely ennek a kötetnek bevezető darabja; az anyanyelv édes-bús himnusza.
De hiszen ezt a könyvet, ennek minden darabját, a novellát követő verseket az anyanyelv iránti rajongás teremtette!
A szerző csaknem negyven éve, 1960 óta él külföldön; ám csak fizikai létét helyezte át idegenbe, szíve-lelke továbbra is magyar maradt. Annál is inkább, mert az irodalomhoz való vonzódásában, tollforgatóként, valamint a szó művészeként minden szellemi erőt anyanyelvünkből merített és merít.
Gönczöl János, e művek létrehozója 1946-ban választotta a művészi pályát, s mindjárt a legjobb társulatnál kapott szerződést; Jób Dániel kötötte a Vígszínházhoz. Kitűnő orgánumában, szép magyar beszédében az ötvenes években aztán a hangjátékok és versek kedvelői gyönyörködhettek, amikor már a Magyar Rádióhoz került. Színészi teljesítményeiért számos elismerésben részesült, nívódíjakkal jutalmazták. Majd a Madách Színház társulata fogadta be 1956-ban. Az itt töltött esztendőkben Shaw, Saroyan, Scribe és más klasszikus és modern szerzők darabjaiban várták szerepek. Igen emlékezetes például a Steinbeck-műben, az Egerek és emberekben nyújtott Lennie-alakítása a George-ot játszó Ladányi Ferenc mellett.
Gönczöl János ma Münchenben él, de gyakran hazalátogat; itthon mindig szeretettel fogadják barátai, régi kollégái. Hiszen miután új életet kezdett idegenben, nem veszett el a névtelen tömegben; odakinn is kapott szerepeket színházban, filmen, televízióban. Játszott németül, angolul, franciául, nemegyszer híres színészek társaságában; legtöbbször persze emigráns-figurákat. De nem lett hűtlen az íráshoz sem. Novellák - sőt egy szatirikus regény is -, riportok, interjúk, cikkek születtek tollából. Később az írás a munkájához is tartozott, amikor esztendők múltával a Szabad Európa kulturális munkatársa lett.
Aztán egyszer csak felsejlettek benne a verssorok is. Az anyanyelv, amelyből bárhol volt is, szelleme táplálkozott, dallammá, ritmussá vált, hogy kötött formában méginkább szigorú rendben őrizhesse szülője, a költő - ahogy ő maga, Gönczöl János mondja - identitását. Mert kerüljön bárhová az ember, járja be akár a legtávolabbi tájakat, éljen a Föld bármely szegletében, ha elveszíti azt, amivel először nyílott értelme a világra: az anyanyelvét, elárvult vándorrá válik, örök otthontalanná.
"Szavakból van a párna / amire este fekszünk" írja Károlyi Amy. Magyar szavakból van az a párna, amire költőnk - akármely országban volt is az ágya - fejét lehajtotta; lehajtja. Tárgyalhat németül, angolul, franciául - magyarul álmodik. Magyarul álmodja vers-álmait.

Szakonyi Károly

... Ezek a sorok nem Magyarországon születtek. Az anyanyelv, ez a győzhetetlen erő, energiaforrás, lelki táplálék, vagy nem is tudom, minek nevezzem, ez a titok ihlette ezeket a sorokat... Az anyanyelv, ami a haza,... haza a földrajzi határokon messze túl is, identitásunk meghatározója.

Gönczöl János

Házitündér

2009-07-24, 08:34 AM

Ile kedves!

Rég jártam már itt, de örömmel látom, hogy te továbbra is őrangyalként vigyázol az anyanyelvünkre... Szavaink lerövidítése nekem sem tetszik (pl: ügyi, szemcsi stb ). Hogy helyén legyenek a magyar szavak, egy - az anyanyelvét rajongásig szerető - Költő versét hoztam el, képre írva. Azt hiszem Nálad jobb helyen nem is lehetne ez a vers...

http://s1.images.www.tvn.hu/2009/07/23/08/53/www.tvn.hu_274dad21318a4c4b75881e40f156e57b.jpg

Ile57

2009-07-28, 04:14 PM

Kedves Házitündér!

Köszönöm a szép verset és a bizalmat is.
Tisztelem Attilát, és szeretem a verseit, és tetszenek a képek, amelyeket a verseire készítesz. Várlak ide máskor is!

alberth

2009-08-07, 07:28 PM

Van egy új szlogen. Mondják lépten-nyomon tévében, rádióban. Így hangzik:

,,Én azt gondolom..."

Én meg azt mondom, hogy ez nincs a nyelvi hagyományunkban és nem is hangzik magyarosan. Nekem valahogy sántít. Talán az ,,I mean" angol megfelelőjeként jött divatba?
Én úgy gondolom, vagy nekem az a véleményem, én úgy érzem, stb. Számtalan mondat volt erre régebben. Most mint a robot, ezzel szokták kezdeni mondanivalójukat új titánjaink. Egyáltalán mi szükség van erre a mondatra? Tanuljon meg szóban fogalmazni az illető és nem időt nyerni ilyen jellegű mondatismétlésekkel. Olyan, mintha úgy kezdenék valamit:
Izé, na hát akkor elkezdeném mondani, mire is gondoltam....!
Kinek mi a véleménye erről? Mert szerintem a magyar nyelvre nincs jó hatással az ilyen szokás.

Ile57

2009-08-11, 04:16 PM

Óvjuk nyelvünket a fölösleges kifejezésektől! Az igaz, hogy fogalmazni és gondolataikat kifejezni egyre kevesebben tudnak, hiszen az olvasás háttérbe szorult, és anélkül nem megy se a fogalmazás, se a gondolatok kifejtése. A tv sok adása csak szórakoztatásra szolgál, gondolkodni lassan elfelejtenek az emberek, hiszen adott a séma, gondolkodni nem kell, csak bólogatni mindenre. A kultúra háttérbe szorult, minden mennyiségben jöhet a gagyi, a nívótlan sok és trágár filmecske, utánozzuk a nyugatot, Amerikát, hiszen az kell nekünk, a mi jó kis magyar irodalmunk, művészetünk háttérbe szorul. Ugyan, kinek kell a mi csodás kultúránk?
A mi szép nyelvünket nem beszélik az uralkodó hatalmak, mert nehéz, sok idő kéne megtanulni! CSAK ÉPPEN ANNYI, AMENNYI MÁS NYELV MEGTANULÁSÁHOZ KELL!!!!! A NYELTVTANULÁSHOZ IDŐ, AKARAT ÉS ENERGIA KELL! MINDEN NYELVHEZ EZ KELL!!!!

Ile57

2009-08-13, 03:41 PM

Hát kell-e ennél szebb vers? Milyen szépen zeng!!! A rímek, a vers formája, hangulata, üzenete a mi szép nyelvünkön utánozhatatlan! Vajon, ha lefordítaná valaki, milyen lenne idegen nyelven?

József Attila:Születésnapomra

<TABLE border=0><TBODY><TR><TD>Harminckét éves lettem én --
meglepetés e költemény <DD>csecse <DD>becse: ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten

<DD>magam <DD>magam. Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.

<DD>Az ám, <DD>Hazám! Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll koptató

<DD>szegény <DD>legény. De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem

<DD>fura <DD>ura. Intelme gyorsan, nyersen ért
a "Nincsen apám" versemért,

<DD>a hont <DD>kivont szablyával óvta ellenem.
Ideidézi szellemem

<DD>hevét <DD>s nevét: "Ön, amig szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén" --

<DD>gagyog <DD>s ragyog. Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,

<DD>sekély <DD>e kéj -- Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon

<DD>taní- <DD>tani! (1937. április 11.)

</DD></TD></TR></TBODY></TABLE>

alberth

2009-08-15, 06:15 AM

http://madalena.blogs.sapo.pt/arquivo/escrever.jpg

Szuhanics Albert

Rímtelen verseket írnék

Rímtelen verseket írnék
ha rímtelen rímekkel bírnék.
Ám az én tollam mit mível?
minden sor tele van rímmel!

Zeuszra mondom hogy rémes,
amikor itt minden rímes!
Csak attól leszek én híres,
ha költői vénám jó véres!

Nem írok most szabad verset,
akkor sem, ha annak látszik.
Meghagyom én ezt a tervet
ha majd itt ősz fuvolázik...

Egyszer a rím porrá válik,
elenyész az mind egy szálig.
Akkor én rím nélkül írok,
s könny helyett rímeket sírok!

Debrecen, 2009. 08. 15.

msmester

2009-08-17, 05:58 PM

Benedek Elek halálának 80-ik évfordulójára

http://imgsrv09.kuruc.org/galeriaN/egyeb/benedekelekhj1.jpg
Benedek Elek 1859 – 1929 (Fotó: archív)Nyolcvan esztendővel ezelőtt, 1929. augusztus 17-én hunyt el az erdővidéki Kisbaconban Benedek Elek székely-magyar mesemondó, nemzetünk ifjainak és öregjeinek tanítója, mindenki Elek Apója. Előzetes fogadalmuknak megfelelően követte őt a halálba hűséges társa, Fischer Mária. Mindketten a kisbaconi temetőben nyugszanak.
Benedek Elek a székelyföldi Székelyudvarhelyen kezdte magasabb szintű tanulmányait, amelyeket Budapesten folytatott és fejezett be. Pontosabban nem fejezte be, mert egy hirtelen váltással beállt újságírónak, s előbb a Budapesti Hírlap, majd az Ország-Világ, Magyarság, Magyar Világ és a Nemzeti Iskola című lapok szerkesztője lett. Eközben belekóstolt a kiegyezés utáni magyarországi politikai életbe is, hiszen 1887 és 1892 között országgyűlési képviselőként is igyekszik előremozdítani a hazai, s azon belül is leginkább Székelyország oktatásának és az irodalmának ügyét.
„...nekem most csak egy a gondolatom: honatya akarok lenni, Székelyországot tündérországgá fogom varázsolni, csak egyszer ott legyek, ott!”, írja a később napvilágot látott életrajzi művében Benedek Elek. S hogy a magyar ifjúság ne az általa oly kemény szavakkal ostorozott silány mesefordításokon nevelkedjen és eszméljen a világra, 1885-ben kiadta a Székely Tündérország című mesegyűjteményét.
Pósa Lajossal, a radnóti születésű nemzeti költővel közösen 1889-ben útjára indítja az első magyar hazafias tartalmú és szellemű Az Én Újságom című gyermeklapot. Később, amikor a trianoni országrablók döntése értelmében Székelyfölddel együtt Kisbacon is románok harmincadjára került, az akkor már a székesfővárosban nagy tekintélynek örvendő Elek Apó úgy gondolta, hogy az idegen uralom alá került magyar gyermekeknek nagyobb szükségük lesz rá, s ezért 1921-ben hazaköltözött szülőfalujába.

http://imgsrv09.kuruc.org/galeriaN/egyeb/benedekelekhj2.jpg
A kisbaconi ház, ahol Benedek Elek élt és meghalt (Fotó: Ozsváth Csilla)

A szeretett nejéről elnevezett kisbaconi Mari lakban szerkesztette egészen halála napjáig a Cimbora című, irodalom- és nemzettörténeti szempontból egyaránt jelentős ifjúsági képes hetilapot. Több más neves íróval együtt Ignácz Rózsa és Dzsida Jenő is Kisbaconba küldte akkortájt a kéziratait. A Cimbora fontos szerepet töltött be a magyar nyelv megőrzése terén.
Benedek Elek nyolcvan esztendővel ezelőtti haláláról, nejének azonnali öngyilkosságáról és a szülők temetéséről az akkor éppen a kisbaconi házban tartózkodó legnevesebb fiúk, Benedek Marcell irodalomtörténész számol be az édesapjáról írt tanulmányában. Az írásból többek között kiderül az is, hogy Elek Apó halálát nagyban elősegítette a Cimbora fennmaradásáért hozzá méltatlan emberekkel vívott reménytelen küzdelme. Ebből idézünk néhány részletet:
„Augusztus 15-én Benedek Elek levélben közölte a kiadóval, hogy a Cimborát megszűntnek tekinti.
16-án, pénteken reggel, szokása szerint sétál a háztól a kapuig nyúló L-alakú fenyősorban. Ezeken a sétákon mostanában mindig <<MÁSRÓL beszélünk>>. A tornácon, családilag elköltött tízórai után bemegy dolgozószobájába. Szorongva gondolok arra: mit csinál ott? Igaz, az utolsó hónapokban, saját nem fizető és a lapot is szüneteltető kiadója arcátlan tiltakozásának ellenére s a család lelkes biztatására szerkeszti a Brassói Lapok gyermekmellékletét. De ez a munka a kisujjára sem elég. A Cimborának egy sereg előkészített száma hever Szatmáron.

http://imgsrv09.kuruc.org/galeriaN/egyeb/benedekelekhj3.jpg
A híres fenyősor részlete (Fotó: Ozsváth Csilla)

Benedek Eleknek nincs dolga – és úgy érzi, nincs rá szükség többé!
Mit csinál? Egy-két óra múlva megtudjuk. Levelet ír Szentimreinek – szép, gondos álló írásával (van egy sietős, dőlt betűs írása is).
Én a negyedik szobában dolgozom valami fordításon. A déli harangszóval keveredve húgaim és a gyerekek sikoltozását hallom. Kinézek az ebédlőbe. Lengyel Miklós eltorzult arccal mondja:
- Apád elesett!
Nyilván nem választotta – ösztönösen használta ezt a harctéri szót. Rohanunk a belső szobába: már ágyra fektették, behunyt szemmel, mozdulatlanul hever. Szaladgálás, élesztési kísérletek. Anyánk nem vesz részt semmiben. Merev arccal, érthetetlen nyugalommal jelenti ki:
- Vége van. Fehéredik az orra.
Látjuk, hogy kétszer forrón megcsókolja. Aztán csak később vesszük észre, hogy eltűnt a szobából.
…Közben anyánk előkerült a kertből. Már nyilvánvaló, hogy mérget – altatót – vett be. Hiába küzdünk vele, hogy a mérget kiadja. Ledől és elalszik. Erős szervezete hetven órai alvás után megy át végső álomba.
...Nem ismerek férfit, aki egyenesebb, őszintébb volt nála. Még a konvencionális udvariasságokat is látható gyötrődéssel ejtette ki. Nem hazudott soha. Nem tudott kedveskedni.
...Utólag összeszedett, elejtett szavakból tudjuk már: férj és feleség közt a 16-os menekülés óta megállapodás volt, hogy nem élik túl egymást.
…Benedek Elek halálküzdelme péntek déltől szombat – augusztus 17 – este háromnegyed tízig tartott. Nem bizonyos, hogy öntudata egész idő alatt szünetelt, de beszélni, jelt adni nem tudott.
19-én délután együtt temették őket. Falu és város találkozása megtörtént; Kisbacon főutcáján sorban álltak az autóbuszok, amelyek Udvarhelyről, Szentgyörgyről, Brassóból hozták az embereket. A <<FIAK>> még idejében megérkeztek Kolozsvárról.
A temetési szertartásra várni kellett, amíg a déltájban megeredt eső elállt: a gyászolók tömegét nem lehetett a házba beszorítani. A két koporsót aztán az udvaron állították fel. Szemközt, egy asztal mellett, a környék öt papja.
...Akkor elindult a két halottaskocsi a fehér keresztes fenyőfák sora közt.
A temetőben egyszerű falusi ember mondott szívbemarkoló beszédet a nyitott sír mellett.
A román szolgabíró könnyes szemmel állt ott a szertartás alatt; a beszédek előtt tapintatosan eltűnt.
Besötétedett, mire a nagy kettős sírt felhantolták, Huszár nagyapóék és János öcsém sírja közt. Nagyapóék (Mármint Benedek Marcell nagyszüleié – a szerk.) sírfelirata szó szerint megvalósult:
Ami jót, nemeset könyveimben láttok,
E két öreg ember szívéből eredett.
Ha majd kihull a toll reszkető kezemből:
E két öreg ember mellé temessetek.

http://imgsrv09.kuruc.org/galeriaN/egyeb/benedekelekhj4.jpg
Benedek Elek szüleinek sírja a kisbaconi temetőben (Fotó: Ozsváth Csilla)

...Anyánk sírfelirata Ruth könyvének két verse: <<AHOVÁ el. temettetem ott és meg halok meghalsz, Ahol Istenem. én az Istened te a népem, néped A lakom. lakol ahol odamegyek, mégy,>>”

http://imgsrv09.kuruc.org/galeriaN/egyeb/benedekelekhj6.jpg
Akiket a halál sem volt képes elválasztani egymástól (Fotó: Ozsváth Csilla)

Kisbaconban a falu legmagasabb pontján van a temető, ahonnan egyaránt jól lehet látni a kis- és a nagybaconi templom tornyát. Régi székely temető, ahol egymás mellett nyugszanak a Benedekek, a Bardóczok és a Huszárok. Itt minden rög, kopjafa és sírkő történelmet, székely-magyar történelmet mesél. Elek Apó nyolcvan esztendővel ezelőtti halála után pedig az egyetemes magyarság históriáját is.
Hering József

Házitündér

2009-08-19, 07:16 AM

...csak egy "lélek-kép" így ünnep előtt...

http://s1.images.www.tvn.hu/2009/08/19/13/03/www.tvn.hu_9c16dc8a57b6ff0dc7c5c00f2d6b0fea.jpg

msmester

2009-08-19, 03:57 PM

Hazánk: a magyar nyelv
Írta: Marosics Tamás

A haza mindig több és tágasabb, mint egy ország, amelyet a történelemben változó politikai határok zárnak körül. A haza: egy emberi közösség, amelyben otthon vagyunk, egy természeti táj, amely körülveszi életünket, egy kulturális hagyomány, amely megszabja gondolkodásunkat és cselekedeteinket. És a haza: maga az anyanyelv, a magyar nyelv, amely emberi személyiségünk, közösségi elhelyezkedésünk és történelmi identitásunk legfontosabb tényezõje.

Vannak Európában népek, így az írek, amelyek elveszítették anyanyelvüket. Mi, magyarok ma is õrizzük hûségünket az iránt a nyelv iránt, amely több ezer éve kíséri életünket, megszabja gondolkodásunkat, és megalapozza nemzeti közösségünket. Mi, magyarok mindig ragaszkodtunk nyelvünkhöz, és ellen tudtunk állni mindazoknak, akik meg akartak bennünket ettõl fosztani. A magyar nemzeti identitás szorosan összefügg a magyar nyelvvel: anyanyelvünk egyszersmind nemzeti identitásunk védelmezõje és fennmaradásának záloga. Nemzeti identitásunk megõrzésének alapfeltétele anyanyelvünk megtartása: a magyar nyelv teljes körû használata és áthagyományozása minden, a Kárpát-medencében élõ magyar számára. A külsõ, kétnyelvû régiókban csak a magyar nyelv alárendelt státusának felszámolása adhatja vissza a kisebbségi magyarok emberi méltóságát.

Az a meggyõzõdés, amelyet az elõbbiekben kifejeztünk, hatotta át a Csíkszentdomokoson 2007. május 25-én rendezett, A Mi Hazánk a magyar nyelv konferencia eseményeit, azokat a tanácskozásokat, amelyek rendre vetettek számot anyanyelvünk, nemzeti irodalmunk, hagyományõrzésünk, néptánc- és -dalkultúránk, hitéletünk, sajtóéletünk, oktatásunk és nevelésünk jelen helyzetével és jövendõ feladataival. Számot vetettünk a család, a természetvédelem, az autónomia, az érdekvédelem, a hálózatépítés feladataival is. Ez a számvetés arra irányult, hogy eredményesen és hatékonyan tudjuk megõrizni magyar nemzeti identitásunkat.

Törekvéseinket a magyar irodalom, a magyar kultúra és a magyar hitélet nagy szellemiségeinek a példája hatja át: szándékaink felett olyanok állnak õrt, mint Márton Áron, Kodály Zoltán, Illyés Gyula, Tamási Áron és Sütõ András. Anyanyelvünk hûségében és védelmében õk a mi mestereink. Meggyõzõdéssel valljuk Kodály Zoltán igazságát:

,,Magyarország csak akkor maradhat fenn, ha minden egyes magyar lélekben határõr, s ha egymással megbonthatatlan kapcsolatot tart fenn, tudja egymást, a legészakibb õr megérzi a legdélibb minden mozdulatát."

Ennek az igazságnak kell vezérelnie gondolkodásunkat és tevékenységünket, valamennyiünkért, bárhol élünk is a Kárpát-mendencében és a nagyvilágban. Magyarország a mi számunkra ugyanis nem pusztán földrajzi fogalmat jelent, hanem a nemzeti kultúra, a nemzeti szolidaritás és a magyar nyelv virtuális otthonát.

Forrás: Háromszék Független Napilap

accelera

2009-08-26, 11:45 AM

Az "Én azt gondolom" hozzászóláshoz: a hétköznapi nyelveben már ezt sem nagyon mondjuk, csak annyit: "asszem". Sokszor én is mondom. Igazság szerint úgy felgyorsult a világ (közhely lett, de így van), hogy még beszélni, és hallgatni sincs türelmünk. A dolgozatokban a gyerkőcök "sms-nyelven" írnak: hogy= h., vagyok=vok, stb. Ez így nagyon lázítónak hangzik, de gondoljunk bele a nyelvújítók korába :p Lehet, hogy pár évtized múlva ez lesz a megszokott.

accelera

2009-08-26, 11:49 AM

Egyik kedvenc versem:

Ady Endre: Az Úr érkezése

Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.

Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép tüzes nappalon,
De háborús éjjel.

És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.

Ile57

2009-08-27, 03:51 PM

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD width="98%">Szatmáry Zoltán:
A magyar nyelv

Nemcsak szerintünk, sok külföldi szerint is nyelvünk kész csoda; a többi nyelvtől való különállásban is csodálatos kulturális érték. Számunkra magyarságunk legnyilvánvalóbb bizonyítéka. A magyar nyelv szerepéről rengetegen mondták már el véleményüket, mind fontosnak tartották a magyar nyelv ügyét. Ezt axiómaként elfogadva kezdem zsörtölődésemet.

Ha értelmiségi létemet egyetemi éveimtől számítom, 40 év tapasztalata mondatja velem, hogy az általános magyar nyelvi műveltség fokozatosan hanyatlik. Amikor a középiskola padjait koptattam, még evidencia volt a magyar nyelvhelyesség és helyesírás igénye. Nem állítom, hogy akkoriban mindenki tudott helyesen írni, helyesen beszélni, de ha nem, az szégyellni való dolognak számított. Ma már alig van ember, akiben ilyen igény lenne. Sok tanulmány, kutatási jelentés, disszertáció stb. kerül a kezembe, mind hemzseg a helyesírási hibáktól. A műszaki és természettudományok művelőinek többségében nincs meg a hibátlan írás igénye, de ugyanez mondható el a hivatali apparátus tagjairól is. Tény, hogy a magyar helyesírás nem egyszerű, különösen az egybeírás-különírás, az írásjelek, a nagy- és kisbetűk használata, de elvárható lenne, hogy értelmiségiek íróasztalán mindig ott legyen a helyesírási szótár, és azt használják is.

A nyelvi igénytelenség másik jele a sok hibás és értelmetlen mondat. Kétségbeejtő volt hallani a magyar parlamentben a következő mondatot: ,,... mert nem az riassza el a külföldi tőkét, hogy ..., hanem az riassza el, hogy...". Jobb nem megnevezni, ki mondta ezt. Nehogy félreértés legyen, kétszer is kimondta a hibás szót. Az is tény, hogy az ülésteremben még csak moraj sem hallatszott.

Minden nyelvnek fontos rétege a műszaki és tudományos nyelv, amelynek művelése deklarált cél. Legalábbis úgy tudom, hogy a Magyar Tudományos Akadémiának van ilyen feladata. Ezzel szemben mit tapasztalunk? A tudományos teljesítmény értékelésében - természettudományos területen - a hazai publikációk nem számítanak, csak a külföldi folyóiratokban megjelent idegen nyelvű dolgozatok veendők figyelembe. Saját tudományos karrierje szempontjából bolond, aki magyarul egy sort is leír. Szerencsére vannak még bolondok.

Ebben a helyzetben már félve vetem fel, hogy az új fogalmakat magyarítani kellene. Pedig a kutató értelmiségnek ez bizony feladata, akár tetszik neki, akár nem. Ebben a tekintetben szörnyű az angol szavak rohama, amellyel szemben mind nyelvészeink, mind kutatóink letenni látszanak a fegyvert. Talán a leginkább szembetűnő manapság a számítástechnika nyelvi kudarca. Nem tudja az ember, hogyan kapja el a fejét a szoftver, hardver, fájl és társaik elől, pedig ezekre lennének már magyar szavak: a szoftver program vagy programrendszer, a fájl adatmező, a hardver pedig gyűjtőfogalom, jelentése gép, de legjobb konkrétan megmondani, miféle gépről van szó: központi egység, alaplap, nyomtató, keménylemez stb. Vannak rövidítések, betűszavak, amelyek eredeti (idegen) formájukban honosodtak meg: NATO, IBM, VLSI, PR stb. Nem bánom, de ejtsük ezeket magyarul: nátó, ibm, véelesí, péer, nem pedig ájbíem, víeleszáj, píár. (Az utóbbi helyett még nem lenne késő a felvilágosítás, tájékoztatás szavakkal próbálkozni.) A média hemzseg tőlük: HBO, NHL, NBA, GDP (écsbíó, enécsel, enbíé, dzsídípí). Montenbájk és menedzsment, az eszetek hova ment? Manapság ezt a sok szamárságot önként vállaljuk. Kétszáz éve a magyar parasztfiúknak el kellett viselniük az osztrák-magyar hadsereg német vezényleti nyelvét. Ebből született a hapták, a halberdó, az obsit és társai. Versekben is megjelentek: ,,Szájam szörnyű halberdókat / Kiabált, / És söpörtem a kaszárnya / Udvarát". Kíváncsi lennék, mi lesz száz év múlva a mai szamárságokból. Legújabb ,,kedvencem" az ombudsman, amely már a magyar jogrendszerbe is beépült - az ombudsnőről nem is beszélve, amely a modern jogi hangérien csúcsprodaktja. Mit várjon az ember egy egyszerű számítástechnikustól, ha a magyar törvényhozás is ennyire igénytelen? Szerintem a békebíró vagy csak egyszerűen ... biztos tökéletesen lefedi, amiről itt szó van, de ha nem, bármelyik magyar nyelvész megtalálná a helyes magyar változatot (persze, meg kellene kérdezni).

(Mi lesz veled, magyar (kultúra)?)
</TD><TD width="1%"></TD></TR><TR><TD width="100%" colSpan=3></TD></TR><TR bgColor=#d4e4fd><TD align=right width="100%" colSpan=3>0 komment (http://s5.www.tvn.hu/sid12poiuztrewqasdfghjklmnbvcxy91827364521/users_blog/myblog.tvn?SID=f3fe9f851017b0cea93259cabdd5f4b9f3f e9f851017b0cea93259cabdd5f4b9&pid=35303) </TD></TR></TBODY></TABLE>

msmester

2009-08-31, 05:48 PM

Nicholas Lezard kritikája, Szerb Antal Utas és holdvilág című regényéről , megjelent a The Guardien-ben, 2004-ben. (ERTL ISTVÁN fordítása)

"A magyarok tulajdonképpen nem is földi lények, hanem egy szuper-intelligens földönkívüli-faj, amelynek sikerült egybeolvadnia az emberiséggel, s csak műveik zsenialitása és nyelvük teljes érthetetlensége árulja el őket."

forrás: www.karcolat.hu (http://www.karcolat.hu)

alberth

2009-09-02, 07:23 PM

http://www.magicaljapan.co.uk/Images/japan1.jpg

Internacionáléka

Holappa hólapát,
kajla a hónalja.
Marilla anyja jó
sejhaját vakarja.

Ak-bijik falvában,
bicsakot ragadva.
Ali baba Szézám
kapuját kaparja.

Stüszi vadász Svájcban
puczolja a kártyát.
Snájdig urak arra,
mind Geothét szavalják.

Jól vigyázz, Joe haver,
A whisky odaver.
Örökké, forever,
bodyd fűben hever.

Kicsike sztrapacska,
megette a macska.
Kisová, Nagyová,
nem megyek sehová.

Csüng a csap Csengéknél,
ám ha a csók csattan.
Ni-csak milyen kemény
a vízkő a slagban!

Kifújja Miyuko
Yukino nagy orrát.
Oszakában eszi
Kumiko a tortát.

Szaluto, Salvator
Rómában brigantik.
Spagettit zabálnak,
szólé ha lenyugszik.

Rodriguez hernyója,
esett egy gatyába.
Carlos papa épp azt
rántotta magára.

Szegény Károly apó,
káromkodott nagyot!
Ez ám, de jól esett,
mégis magyar vagyok!

Debrecen, 2008. 09. 02.

Ile57

2009-09-03, 09:40 AM

Cs. Varga István

<CENTER>
Kegyelmi tudás és nyelvművészet
Németh László nyelvi világáról
Németh László nyelvszemléletéről</CENTER>
“Aki valamely költőt legmélyében megérteni akar, annak elsősorban a nyelvét kell tanulmányoznia” – állapítja meg Babits Mihály (Babits Adyról. Magvető. Bp., 1975. 117.) Németh László pedig 1931-ben ars poeticaként fogalmazta meg a Nyugatban: mennél több “csak művészettel megközelíthetőt nyújt a mű, annál nagyobb az általános szellemi értéke is.” A magyar pedagógia fontos alapművét jelentő Lányaimbanilyen fejezeteket találunk: Költők a gyerekszobában, Verselő gyerekek, Kata beszélni kezd, A mondat születése. A kísérletező emberbena Latin szavak a magyarban, A prózafordításról, A fordító jelentése, A magyar nyelv ereje s gyengéi, A javító toll nyomában, A szórendtől a versig, A fordító plennitisze című írásokat olvashatjuk.
Németh nyelvbölcseleti alapelvként a mondatból indul ki: “A mondat egy kész szerkesztési terv, rovatos blanketta, melyet a nyelvtan vesz fel a gondolatról. Kiről van szó, mit állítunk róla, kivel kapcsolatban; tessék bediktálni a szereplők tulajdonságait, a fontos mellékkörülményeket. Akár egy rendőri jegyzőkönyv, vagy egy orvosi kórtörténet. Két ember, aki beszél, jegyzőkönyvet nyújt át egymásnak szellemük tényálladékáról.” Az írástudó erényei: “A gondolkozás: a költő, a beszéd: a tudós. A nyelv rendszer s aki beszél, rendszerez.” A beszéd előnyei és hátrányai: beszédünk gyakran alkalmatlan a “gondolatállapotok mellékrezgéseinek”, az örömnek, bánatnak, meglepetésnek a kellő kifejezésére.
Több írásában is behatóan foglalkozik a magyar nyelv természetével. Már a Tanúban (1933. 4. sz. 226.) Nyelvekről címen értekező írása bekerült A minőség forradalmába, majd pedig méltán kapott helyet az Európai utas lapjain. Hangsúlyozza a nyelvtanulás szenvedélyét, a fáradságért kárpótoló gyönyört. Szenvedélyei közül a “nyelvek botanikájához” maradt hűséges. Kíváncsiságát az áttanulmányozott összehasonlító nyelvészeti munkák nem elégítették ki: “a nyelvészet nem azzal foglalkozik, ami engemet vonz. Egy szerelmes férfi nem sokra megy imádottja szabász-méreteivel és serdülőkora fejlődés-adataival.” Az Utazás az anyanyelvig fejezetben Németh László Kosztolányitól idézi a Nyelvőr bevezetőjéből: “Anyanyelvünkkel nem igen szoktunk gondolni, olyan egy velünk, hogy többnyire észre sem vesszük”. A Kosztolányitól kapott inspirációk hatására úgy érezte, hogy sokáig ő sem tudott a “magyar nyelvvel gondolni”, mert nem voltak hozzá szempontjai, mert “Messze esett attól a szervesen burjánzó tudástól, amelyet kíváncsiságnak neveznek.”
Németh szerint a magyar nyelv a nyelvek óceánjának “elhagyott szigete; a magyar nyelvész, ha tájékozódni akar, az óceánt kell ismernie.” “A magyar árva nyelv. Korán kiszakadt rokonai közül; elvesztette a testvér nyelvtanok szomszédságát. Ha kölcsönzött, nemcsak idegen szótárból, idegen rendszerből kellett merítenie. Csodálatos módon tartotta fenn magát török környezetében. Emlékezete elhomályosult, de beolvasztó ereje nőtt. Mondtuk, hogy történelmileg eleven idők a nyelvet is átalakítják (angol, német). A magyar nyelv történelmi ideje azonban a történelem előtti időben vész.” Németh felismeri, hogy “Az »államalkotó« nép nyelvalkotó is volt, s új körülményeit, új igényeit bámulatosan hamar követte nyelve…” (Európai utas. 670.)
Eszmefuttatása ma is gondolatébresztő és tanulságos: “A magyar nyelv ügye újabban megint forr; nemcsak szakemberek – írók, dilettánsok foglalkoznak vele. Kosztolányi nyelvtisztító mozgalmának ezért örülök.” Hangsúlyozza, hogy “A nyelv leleménye, a szólásteremtő éberség: az ami magyar bennünk.” A nyelvvédő irány kezdetén fogalmazott írásából idézi intelemként: “De a nyelvtisztítás csak a munka első fele. Aki a nyelvet tisztítja: gyomlál; gyomlálni pedig azért szokás, hogy a nemes növény szabadabban hajtson. A nyelv föl nem használt hajlamai számára kell a levegő, volt nyelvújításunk, volt ellen-nyelvújításunk s van nyelvtisztításunk. A nyelvtisztítást azonban, ha nem akarjuk, hogy merev purizmusba fulladjon, egy »nyelvébresztés«-nek kell kiegészítenie.” (Nyelvébresztés és nyelvújítás. Téli hadjárat. 1940. 66-70.)
Németh László ötvenesztendős koráig idegen nyelvből csak az esszéiben közölt idézeteket ültette át magyarra, de később 15 nyelven tájékozódott és méltán adta a Tízezer oldalt fordítottam címet az egyik legfontosabb műhelyvallomásának. Háta mögött az Iszony, a Széchenyi stb. remekművekkel, írói szilenciumra ítélve, műfordítóként valóra váltotta a “Gályapadból laboratóriumot” elvet. Műfordítóként vértelen szellemi hódítást végzett a kísérletező ember a magyar nyelvet a többi nyelvhez hasonlította. A Homályból homálybantalálható A fordító című vallomásban kutatja, hogy anyanyelvünk “mit tud, mit nem tud, hol az ereje, gyengéje, hogy lehet az erejét fokozni, gyengéit eltűntetni”. (Homályból homályba. 1977. 195.) Írást publikált Bárczi Géza A magyar nyelv életrajzáról, könyvismertetést közölt Mario Pei: Szabálytalan nyelvtörténet című könyvéről.
Fülöp Lajos lényeglátóan foglalja össze Németh László felfogását: “Nyelvünk erejét a névragozás huszonnégy általános és három különleges alakjában (azaz huszonnégy esetben), valamint a cselekvés különféle mozzanatait kifejező igealakokban és a kétféle (alanyi és tárgyi) igeragozási módszerben látja.” (Németh László nyelvi világa. Délsziget, 35. sz. 1996. 63-73.) Németh László Szemelvények D. L. hátrahagyott írásaiból című esszéjében található Bevezetés a stilisztikába című fejezetének alaptétele: “Írónak nevezzük azt, aki gondolkodása finomabb sajtosságait a nyelven át tudja csempészni. A stílus: a nyelv ellenére éreztetett gondolkodás.” A lélekbúvár író szerint “…a beszéd a gondolkodás álarca, s a lélektan az álarcra gondol, amikor az arcról beszél. A gondolatot a mondat szülte, a képzetet a szó s amikor képzettársítást emlegetünk, arra a nyelvtani munkára gondolunk, mely a mondatrészeket az alany és az állítmány köré ülteti.”
Németh László A magyar nyelv ereje és gyengéi kérdéskört fürkészve megállapítja, hogy a magyar szintetikus nyelv, az alakszerkezet egységbe fogja a részeket: “kevés, jól egymásba öltött szavakkal” egészben rögzíti a gondolatot, “amelyek közül egy-egy mellékmondatot takarít meg.” Hangsúlyozza: “a magyarban az ige ragjaiban hordozza alanyát”, sőt “tárgyát is magába tudja szedni”. Szépírói szemléletességgel érzékelteti a magyar nyelv különleges erényét: “Mint vad a ráakaszkodó kutyákat, úgy rázza le azokat a névmásokat, segédigéket, de általában az apróbb szavakat, amelyek a szolgai fordításban fülét, farkát fognák.” (A kísérletező ember, 1973. 566-567.) Az érvelést így folytatja: “amiről más nyelvekben külön szavak avagy fakó segédigék számolnak be, ő elvégzi képzőivel: nem gyakran fut, hanem futkos, nem mozogni kezd, hanem mozdul, nem aprókat szökik, hanem szökdel” stb.

Példákkal bizonyítja: “Sok olyan tömörítő szerkezete van a magyar nyelvnek, amelyet nem használunk ki eléggé. »Nevettükben«; milyen grammatikai remeklés van egy ilyen alakban. Ha valaki tanulmányt írna nyelvek sűrítő vívmányairól: bele kéne venni. Mi azonban ahelyett, hogy »majd megpukkadtak nevettükben«, már-már szívesebben mondjuk: »annyira nevettek, hogy majd megpukkadtak belé« A tömörítés szempontjából az igék, főnevek és melléknevek (a “törmelékszavakkal” ellentétben) fontosak, éppen ezért nyelvhasználatunkban egyre ritkulnak a névmások, határozószók, névelők és kötőszók. <CENTER>
Nyelvművészetéről</CENTER>
A Szathmári István által vezetett stilisztikai műhelyben úttörő jelentőségű, igen értékes munkák készültek Németh Lászlóról, a nyelvbölcselőről, a nyelvművészről. A legelsők között kell említeni Jánosik Zsuzsa tanulmányát: A tömörítés eszközei Németh László prózájában. (ELTE, Nyelvtudományi Dolgozatok, Bp., 1971. Lektorálta: Szathmári István, szerk.: Hajdú Mihály.)
Jánosik kiindulópontja nem a nyelvtani elemzés, hanem alapként az a kész hatás, amelyet a mű az olvasóra tesz, ennek indítékait, hatástényezőit tárja fel, mutatja ki a stilisztikai elemzés segítségével. Szerinte Németh László stílusának alapvető két jellegzetessége: a tömörség és az a tulajdonság, amely az olvasót meggondolkoztatja, aktivizálja, társszerzővé avatja, a fantáziáját is megmozgatja. A megértésről és elmélyedésről tanúskodó tanulmányra Németh örömmel reflektált: “annak is örülnék, ha mások is kedvet kapnának a szövegem – általában a szöveget – így nézni, nemcsak hiúságból, hanem mert az olvasói élmény tudatosítása s a legkülönbözőbb szempontú kiaknázása a magasabb irodalmi műveltségnek egyik feltétele s egyben iskolája.”
Jánosik Zsuzsa olyan meggyőző eredménnyel végezte feladatát, hogy Németh Lászlót is elismerésre, és a szerzőhöz intézett fontos levél megírására indította. (A Sajkodon kelt levél megírását Németh Ágnes 1969. április végére datálja.) Ebben az író felvázolja művének várható kritikai fogadtatástörténetét, elkövetkező fázisait: “Ma a nyelvemről, stílusomról lehet a legbátrabban írni; az elemzés hűvösebb terminusai közt a megbecsülést kimutatni; fokról- fokra azonban el kell az időnek jönnie, amikor ugyanígy lehet beszélni művészi értékükről, majd gondolkozói sőt társadalmi jelentőségükről is.” Sajátosan gazdag, plasztikus, szemléletes és természetes nyelvében Jánosik Zsuzsa a vesszők, pontosvesszők, gondolatjelek szerepével együtt a kettőspont különös jelentőségét is meggyőzően tárja fel. Maga az író is készséggel elismeri, mondatszerkezeteinek sajátosságaként értelmezi a beékelés, mondatba iktatás alapvető sajátosságait, és azt, hogy kellő figyelemcsigázás után szereti, a nyelvi hatás adujaként, a végére tenni az mondat értelmét.
Jelentős eredményei alapján kiemelkedik K. Szoboszlay Ágnes alapvető munkája (dolgozata eredeti formájában bölcsészdoktori disszertációnak készült 1968-ban) A szemléletesség eszközei Németh László nyelvében (Nyelvtudományi Értekezések, Akadémiai Kiadó, Bp., 1972. Lektorálta: Szathmári István.) Tanulmányát N. Abafy Csilla ismertette (Irodalomtörténet. 3. sz. 782-783.), de méltó kritikai visszhangot kapott Aurélien Sauvageot elismerő recenziójában is (Bulletin de la Société de Linguistique de Paris. 2. sz. 379-380.). K. Szoboszlay Ágnes mikrofilológiai kutatásai, vizsgálódásai során arra a következtetésre jutott, hogy Németh László “Nyelvébe a kifejező eszközök olyan természetesen illeszkednek bele, hogy – mint a levegőt az ember maga körül – észre sem vesszük. Ezt az észrevétlenséget, természetességet tartom az írói nyelv legnagyobb erényének.” A szemléletesség eszközeit vizsgálja, a Németh László-i metaforák tartalmi és szerkezeti-grammatikai elemzését végzi el, kezdve a tulajdonképpeni metaforától, a teljes és az egyszerű metafora változatain át a megszemélyesítésig. Kitér a tárgyiasítás, a szinesztézia, az allegória és a szimbólum, a metonímia, a hasonlat szerepére is. Állításait gondosan bizonyítja, számos példával igazolja.
K. Szoboszlay Ágnes gondosan figyel a részletezés, a felsorolás, az állandósult szókapcsolatok, a körülírás, a szókincs jelentőségére. Megállapítja: a kettőspontok és pontosvesszők száma Németh prózájában “egyre csökkenő tendenciát mutat”. Végső következtetéssel: “azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy az egyéni stílus jellemző arculatának kialakításában az író által felhasznált minden eszköz mennyiségi és minőségi oldalával egyaránt részt vesz. Ezek az eszközök nem azonos értékűek, de rendszert alkotnak. A rendszer egyéni alkotás, így minden nyelvi eszköznek az egész felé mutató tulajdonságait villantja fel.” (K. Szoboszlay Ágnes a debreceni egyetemen stíluskutató diákkört vezetett, eredményeiket könyv alakban is megjelentették.)
Németh Lászlónál egyéni, sajátos módon szolgálják a tömörítést az írásjelek, az értelmi viszonyokat vizuálisan kiemelő kettőspont, a gondolattagolás és a logikai elkülönítés eszköze, a pontosvessző, a helyesbítést és bővítést segítő gondolat- és zárójelek. A gyakori igék sűrítő funkciója nyilvánvaló. Az író prózában idegenkedik a metaforától, a hasonlatot is inkább csak az esszében használja, a szépprózában díszítésnek tartja, “mert úgy teszi »költőivé« a stílust, hogy elveszi a hitelét.” A megszemélyesítést és a szinekdochét kedveli, mert “Az elvont alá szeretek lábat adni, hogy leszállhasson az érzékelhetőbe.”
Németh László kifejező módszeréről, a tömörség, a mondatszerkesztés sajátosságairól vallotta: “A fogalmazást, sokszor használt hasonlatommal, én a hálóvetéshez hasonlítom: a mondat analitikus hálóját rávetem arra az agyban létesült ingerület-konstellációra, ami a gondolat, s nem nyugszom, amíg azt minden polipkarjával ki nem húztam, s szövegemben ott nem látom.” Már Babits felfigyelt arra, hogy Németh stílusával “szereti ránk villogtatni gondolata fényét”. Béládi Miklós pedig az Irgalomról állapítja meg: “A gondolat életszerűvé válik, emberi alakba, sorsba öltözik, s a magától folyó történet megtelik az általános felé villanó jelentésekkel.”
A nyelvész és irodalmár tanulmányírók és a fontosabb cikkek szerzői közül külön is hangsúlyozni kell, Sipka Sándor, Szilágyi Ferenc, Szathmári István ez irányú kutatásainak jelentőségét. Az irodalmárok közül Béládi Miklós, Bata Imre, Grezsa Ferenc és Kocsis Rózsa, Széles Klára, Kőháti Zsolt fordított nagy figyelmet Németh nyelvbölcseleti nézeteire, gondolkodásának és stílusának összefüggéseire, a stílusművész eredményeire. Kompozíció, kegyelmi tudás és nyelvművészet

Németh László szerint “A mű sokszorosan rendezett élet (…) Az alkotás elsősorban kompozíció.” (Regényírás közben, 1948.) Rendkívül tudatosan megkomponált műveinek kompozíciós alapelve rokonítható Arany felfogásával, aki 1848. április 22.én ezt írta Petőfinek: “nálam főleg a kompozítióban van a poezis, ha t. i. van; és ha a kompozítiót már előre gyöngének sejtem, soha nem vesztegetem rá a mindennapi költészet tarka szalagbokrát.” Kodály pedig, amint ezt Nádasi Alfonztól tudjuk, a “kompozíció” jelentésbokrából mindig a lelki tulajdonságokat hangsúlyozta, a komponista szót is ilyen értelemben használta. A compono mindegyik jelentésváltozata, az összeköt, alkot, költ az ember teljes odaadását követeli meg. Kodály Zoltán egy latin példamondattal világított rá a lényegre: “Componite mentes ad magnum virtutis opus.” Nyersfordításban a mondat lényege: “Komponáljátok meg lelketeket az erény nagy munkájához.” Kodály értelmezésében: “Készüljetek lélekben az erény, a lelkierő nagy művéhez!” Szerinte a komponálni annyit tesz, mint “lelkierőt gyakorolni”, “az erényre készülés az igazság mélyebb megismerése, akár tudományos, akár művészi igazságról van szó.”

Németh László a magyar regényt és drámát nemcsak intellektualizálta és szubjektivizálta (Kocsis Rózsa), hanem számos művében spiritualizálta és szakrális dimenzióba helyezte. A nyelvbölcselő és nyelvművész, a magyar stílus nagymestere kegyelmi tudást közvetített. Az irodalomtörténet, a műértelmezés és a stilisztika kutatóinak Németh László nyelvében fel kell fedezniük és elmélyülten megvizsgálniuk a tematikusan is erőteljes spiritualitás és szakralitás dimenzióinak nyelvi vonatkozásait.
Tudjuk, Németh László a VII. Gergely bibliai és tolsztoji sugallatú végszavát sírfeliratnak szánta: “Szerettem az igazságot, gyűlöltem a méltatlanságot, ezért halok meg száműzetésben.” A Széchenyi drámaköltője, a kegyelmi tudás nyelvművészeként lélektiszta hangon tesz bizonyságot arról, hogy “Minden fej Isten kápolnája. De a Széchenyié: székesegyház.”
Az Eklézsia-megkövetés igazi mottója lehetne: “Omnia si perdas, famam servare memento” (Még ha mindent elveszítesz is, ügyelj jó híred megőrzésére.” (Az Apologia bibliorum praefatiójából.) Az Eklézsia-megkövetésben Erdélyről szólva hangzik el: “Hadd sírjon föl a meggyötört Igazság”. Misztótfalusi Kiss Miklós bánatával, sérelmével magára maradt a világban, kétségbeesetten, utolsó reményeként mondja: “De az Isten füle: az csak nincs eltömve Erdély fölött sem.” (El van tömve, ha a szentatya egyszázezer katolikushoz elmegy Távol-Keletre, de milliónyi erdélyi magyar katolikushoz nem!) Kiss Miklósnak a mártíromságot, a krisztusi megértést és megbocsátást is tanúsítania kell: “Mert aki angyalok dolgára vállalkozik, az váljék angyallá a szívében is.” Kiss Miklós “angyalok dolgára vállalkozott, de szívében már nem képes azzá válni.” Az eklézsia-megkövetést “Bethlen Miklós a lelkére veszi”, textusát lélekben némán Kis Miklóssal együtt mondja: “Ott leszek én is a templomban. (…) S kérem az Istent: vegye úgy, mint hogyha ketten mondanánk. Te magadért, én pedig Erdélyért.”

Szörnyű az is, ha betyárok verik meg az embert: “De egy gyülekezet. Ahol az Isten avatja szentté a husángokat.” (…) “Értem, akit a sors ver, azt az övéi is verik.” Kiss: “Hogy fölfelé akartam menni, ahol minden lefelé ment?” Kiss: “De még a túlvilágon sem alszik el az én kínom ez ellen a nemzet ellen. A lelkemnek kéne szétesnie, ahogy a testem szétesik majd, hogy azt, amit tettek velem, elfelejtsem.”

Tematikusan is szakrális textusok figyelhetők meg a regényíró számos művében, az Emberi színjátéktól az Irgalomig. “Az ember a szeretet egy bizonyos fokán elmeorvos”—olvashatjuk az Emberi színjátékban. Az Irgalom írója a “sánta emberiség” mellé áll, “amelynek hitet kell adni, hogy futni tud, s a lábára is vigyázni közben, hogy sántaságába bele ne gabalyodjék.” A legkeresztényibb Németh-regény szerint “Azé a jövő, aki hitet tud adni, hogy érdemes élni. És ez a hit akkor fakad, ha meri vállalni az ember a szeretet kockázatát. Ne féljünk kimondani: ez evangéliumi üzenet.” (Korzenszky Richárd.) 1965-ben, az életműsorozat elé írt Negyven év című pályatörténetét így zárja Németh László: “Albert Schweitzer okolja meg Bach-könyvében a környező közöny, meg nem értés s a bámulatos, boldog termékenység szomszédságát azzal, hogy Bach nem embereknek, Istennek komponált. Annak, aki már nem hisz, mint ő, a lipcsei karnagy, a személyes Istenben, ez nehezebben megy majd, később is fogott hozzá. De ha Istennek a világ mögött álló, abban csak részben megvalósult s bennünk is megvalósulásért küzdő lehetőséget tekintjük, akkor a világtól elhagyva, de lelkünkben meg nem törve, amíg bírjuk: ennek a lehetőségben tömjénezni, mégiscsak olyasvalami lesz, mint a karthauzi imája Istenéhez”. Az Utolsó széttekintésben(a 176. o.) pedig alkotói szándékáról a remény hitével vall: “Istennek írok, igen: de őneki írok, s tán nemcsak olvasónaplókat. Az áhítat szárnyait bontom ki, maradék erőmmel…”

msmester

2009-09-05, 01:37 PM

József Attila:

(MAGYARORSZÁG MESSZIRE VAN...)

Magyarország messzire van.
Magyarország hegyeken túl van.
Onnan, rigókkal, éneklőkkel,
Jönne rövidke szoknyácskában,
Hajnal volna,
Szellős,
Világos,
Szép, tiszta üllők csengenének.

Uram, nem látta Magyarországot?
Tudom, nehéz a nyelve.
Tudom, nehéz a szívem.
Uram, nem látta Magyarországot?

Lányok, sokan, szaladnak,
Akár a reggeli szél,
Hajuk lobog a keleti égen.
Ő pedig kövér kalácsot fon,
Karcsúbb ő a liliomillat estéli árnyékánál.

Uram, nem látta Magyarországot?
Ott ősz van,
Kicsike kertjeinkbe
Zörgő, száraz virágokat ültet
Az Úr.

1925. okt.

msmester

2009-09-07, 05:23 PM

Édes anyanyelvük

<table border="0" cellpadding="0" cellspacing="1"> <tbody><tr> <td class="stab" valign="middle" height="43">Magyar Krónika

Érsek Zita
</td> </tr> </tbody></table>
Olvasva a Magyar Krónikában megjelent cikkeket az anyaországi magyarnyelvről és annak napjainkban való használatáról, nekem is eszembe jut egy alkalom, amikor magyarul hallottam beszélni valakit aki sok idegen, illetve rövidített szóval tarkította mondanivalóját, olyannyira hogy a végén nem tudtam eldönteni, hogy én nem tudok magyarul, vagy az illetőnek hiányos a magyar nyelvtudása.
Sok esetben inkább a modern nyelvhasználatról van szó mint hiányos nyelvismeretről, ami lényegében egy nyelvet csorbít és szegényit.
Az idegen szavak használata a magyar nyelvben lassan nagy teret hódit. Az informatikában már természetessé vált az, hogy nagyon gyakori, de ez nem mentség arra, hogy a mindennapi életben használt nyelvet is idegenszavakkal bővítsük.
Nem elég, hogy idegen szavakkal tarkítjuk szótárunkat, ráadásul rövidített formákat is használunk, ami időnként érthetetlenné teszi a mondatot.
Sajnos sok embert megtéveszt az “ezáltal vagyok modern” gondolat. Nem kérem, ha helytelenül használjuk anyanyelvünket nem leszünk modernek, inkább sznobság és anyanyelvünk nem tisztelése jellemző. De mégse törjünk pálcát azok feje fölött akik nem használják helyesen a magyar nyelvet, hanem ha már megvan a gond, megoldást kell találni rá. Mi a teendő?
Kisiskolás koromból eszembe jutnak a kötelező beszédművelés órák, a háziolvasmányok és azok tartalmáról való beszámolók. A világirodalom órán bemutatott regények, művek kötelező elolvasása. Abban az időben ezek gyakran terhünkre voltak és néha a könyv elő- és utó-szavát elolvasva próbáltunk időt spórolni az olvasáson.
Ma már tudom és értékelem tanítóink, tanáraink mulasztást nem tűrő így figyelmeztetését: olvasni, olvasni, olvasni. Igen, mondhatja a kedves olvasó de mikor jut időnk olvasásra? Nem kell vastag, 100 oldalas regénybe kezdeni, elég ha hetenként egy –egy rövid novellát olvasunk el, de ami fontos, hogy az irodalmi nyelvet kell gyakorolni. Nem mindegy, hogy pletyka lapot olvasunk vagy novellát, a pletykalapok csak információt adnak az olvasó számára, hiszen ez a szerepük. Ahhoz, hogy bővítsük nyelvtudásunkat nekünk többre van szükségünk .Az olvasás szókincsünk bővítésében játszik nagy szerepet. Ezáltal újabb és újabb szavakra, kifejezésekre teszünk szert és lassan a mindennapi életben is könnyedén használni kezdjük azokat. Évekre gyümölcsözteti tudásunkat és segít édes anyanyelvünk megőrzésében
A kisebbségben, szórványban (Erdély. Kárpátalja, Felvidék, stb) élő magyarok mindig is szebben beszéltek és beszélnek magyarul mint az anyaországiak. Miért? Egyszerű, tudatosan vigyáznak anyanyelvükre, ennek helyes használatára és megőrzésére. Erről is prédikál a lelkész a templomban, erről beszél az óvónő az óvodában, tanár és tanító az iskolában, erre vigyáznak otthon a szülők és nagyszülők. Így könnyebb a nyelvet ápolni és őrizni, amikor mindenki közösen teszi ezt és igyekszik ennek eleget tenni. Az, hogy ez hogyan is működik az anyaországban, arról keveset tudok, de mindenképpen több figyelmet igényel mindenki részéről.
Az a gyönyörű szó, hogy ÉDES ANYANYELVÜNK mindenki számára szent kellene legyen, hisz sok nyelvet beszélhetünk de csak anyanyelvünkön tudjuk legjobban kifejezni érzéseinket, gondolatainkat, panaszainkat. Magyarul tudunk meghitten imádkozni, énekelni, szerelmet vallani.
Hát vigyázzunk és ápoljuk édes anyanyelvünket, a magyar nyelvet.

forrás: magyarkronika.com

Ile57

2009-09-08, 03:20 PM

Csak anyanyelvünkön tudunk gondolkodás nélkül ösztönösen szerelmet vallani, fájdalmat elpanaszolni, örömet elzengeni, minden érzésünket formába önteni, ehhez nem kell segítség, szótár, jön magától is!
Ez velünk született, ez kincs, olyan kincs, melyet senki el nem vehet, és ezért nekünk kötelességünk ezt a kincset őrizni, megőrizni, védeni, harcolni érte, foggal és körömmel ragaszkodni hozzá!

Ile57

2009-09-15, 10:50 AM

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD width="98%">A Család-nemzet-haza "szépen emberül" hét felolvasó/beszélgető napján

2007. augusztus 18-án ezt a saját novelláját és versét olvasta fel Szakáli Anna költőnő:

I. Székek útján

Kálmán bácsi

A Csíkszeredai Gábor Áron líceum mellett vezet az az út, amelyet Székek útjának neveznek, és amelyen a megérkező zarándok csoportok, egy-egy falu, város küldöttei, más néven keresztalja, eljut a fogadalmi templomhoz és a Nyeregbe. Az emberi forgatag hatalmasra duzzad, és csak lépést tartva lehet előre haladni. Hetedik alkalommal vagyok Erdélyben, a csíksomlyói búcsún.
Mindenki felfelé iparkodik a fogadalmi templomhoz, hogy ott k i s s é megpihenve az árnyas kertben, újra nekivágjon, most már az utolsó célnak, a Nyeregnek. A Nyereg, a Somlyó két vonulatának hajlatában terül el, formájában valóban egy nyereghez hasonlít, melynek enyhe hajlatai adnak helyet és menedéket, a messze földről idesereglett zarándokoknak. A Nyereg orrában ül meg a hármasságot jelképező oltár, mely többféle jelentéssel bír, és amely jelkép minden gondosan megtervezett címerünkben látható. A nagy magyar címertárban olvastam: "a címerben található hármas halom, a települést körülvevő dombokat jelképezi." Nyilvánvalóan ez a magyarázat nevetséges és komolytalan, hiszen olyan települések, megyék címerében is megtalálható, amelyek határában nincs még egy kicsi halom sem. No! Ennek további fejtegetésébe nem megyek bele, hiszen én az öreg székelyről, Kálmán bácsiról, Erzsikéről, Ágnesről, Ditróról és még sok mindenről szeretnék írni, helyesebben arról, amit ő általuk tapasztalhattam.

Szóval, hatalmas a forróság és csak megyünk, megyünk a négy kilométer hosszú úton, a Székek útján fölfelé. Előttünk, mögöttünk zászlórengeteg. Szebbnél szebb templomi zászlók lengedeznek, száll az ének, csengenek-bonganak az ütemre félrevert réz csengettyűk. A zászlórudakon virágfüzérek, és pántlikák sokasága virít, az emberek énekelnek, nem törődve a homlokon kigyöngyöző verítékkel.

A Székelyudvarhelyieket egy fiatal pap vezeti. Kipirult arccal, csillogó tekintettel, rendezett sorokban vagy száz fiatal kíséretében, cserkész nyakkendőben, még soha nem hallott dalokat énekelnek. Utánuk a szülők és karon, háton, nyakban a kicsinyek... Fáradtságnak semmi nyoma a csillogó szemekben, pedig végig gyalog jöttek. A könnyek akkor igencsak előtolakodtak szememből és most, ahogy írom e sorokat, és magam előtt látom őket, megint itt vannak. Hej! Édes Istenem, teremtő Uram! Nekünk nem kell ez a nép? Hát kinek, Uram, ha nekünk nem?!

Ruháikon az élet színei a piros, fehér, zöld, szívükben ezer szeretet és kitartás. Bármerre nézek, az út két oldalán a zarándoklat vállalásától lelkesült emberek, akik mind egy nyelven, magyarul beszélgetnek.
Engedelmet kérek, hogy hozzájuk csatlakozzam. Nagyon örülnek és főleg, hogy Magyarországból jöttem, ennek külön hangot is adnak. Éppen harmadik napja jönnek. Mielőtt beértek volna Szeredába, egy pataknál tisztálkodtak és szedték rendbe ruhájukat. Csak bámulom ezeket a fiatalokat, akik képesek hetvenöt kilométert gyalogolni hitükért. Fáradtak vagytok-e? - csúszik ki a kérdés. A pap válaszol: Székelygyermek nem ismeri ezt a szót. - és kórusban a gyerekek: Nem, nem! Örömmel jöttünk! - és bizonyítva, hogy ez így van, új éneket kezdenek, amibe mindenki bekapcsolódik, és nem csak immel-ámmal.
Előttünk fekete ünneplőbe öltözött idősebb emberek csoportja. A férfiakon kalap, az asszonyok karján kosár, vagy tarisznya vállukon. Mellettem Kálmán bácsi, aki nyolcvanöt évesen vállalta az utat, és akivel nem győzzük törölgetni meghatottságtól könnyes szemünket. Már nehezen tájékozódik, talán a tömeg is ijeszti. Időnként megkérdezi, nem tévedünk-e el? Hiszen a célt innen nem látni, csak a hömpölygő, zsongó tömeg körülöttünk bármerre nézünk.
Kissé megemelve hangom, és nyomatékot adva a szavaknak, hogy jól értse, hiszen már többször elmondtam, hogy nem tévedünk el, jöjjön csak, azt válaszolom: Kálmán bácsi! Hogyan tévedhetnénk el? Magyarföldön járunk, magyarul beszélünk, magyar emberek között vagyunk! - ez a kijelentés megállásra készteti és csak annyit mond: Igaz!
De nem csak ő áll meg. Az előttem ballagó, öregségében is szép szál ember megfordul, szembe áll velem, leveszi kalapját, mintegy a szíve elé helyezi, ahogy illendően megfogja. Meg kell állnom nekem is és várom, hogy most mi lesz. Tán rosszat szóltam? Haja egészen fehér, a szél belekap és egy tincset rakoncátlanul felkap a többi közül. Szeme olyan kék, hogy szinte világít, idős kora ellenére frissen, fiatalosan megcsillan. Őszinte, tiszta tekintet, melyből szeretet sugárzik.
- Az Isten áldja meg magát, ezért a beszédért. Így igaz! Magyarföldön járunk, és magyarok vagyunk!- azzal kezem után nyúl, és kézcsókra emeli maga felé. Visszahúzom a kezem, hozzá csimeszkedem és megcsókolom az arcát.
Aztán csak nézzük egymást könnyes szemmel pár másodpercig. Végül kimondom: Áldja meg az Isten, magukat is ! - köszönök és indulunk tovább. Mert több szó itt nem kell. Mindketten tudjuk az igazságot és ismerjük a történelmet. Nem azt, amit az iskolában tanítanak, hanem amit az öregek tudnak, azt a történelmet... Bár a többiek is tudnák....

Kálmán bácsi sem szól semmit, nem is nézünk egymásra, néha előveszi zsebkendőjét, mintha csak a homlokát törölgetné, de a sóhajtásokat és szipogását nem tudja letagadni. Többet nem teszi fel ezt a kérdést, csak jön velem, kitartóan, rendületlenül, most már magabiztosan.

Itthon akárhányszor találkoztunk, mindig erről az útról beszélt és ekkor tudtam meg azt is, hogyan is volt, amikor bevonultak Kolozsvárra....

Aztán a következő év tavaszán már hiába készült a következő útra, a csiksomylyói búcsú hegyek közé vezető útja helyett egy hosszabb, a végtelenbe vesző út várta...

2005. május 30.

Szakáli Anna:Szent István örökében

Ismered e két szót:
"hazádnak rendületlenül"
legyek én,legyél te
a ránk hagyottak
méltó,hitvalló örököse.
Védd meg,ha kell,
akár véreddel áldozz
a szent ügyért,
- ez a legdrágább fizetség -
hisz fizettünk mi eddig is
mindenért...
Árát ne nézzed.
A hazának ára nincsen.
Búza közé konkolyt
ármánykodás ne hintsen.

Ismerősek e szavak is:
ott élhetsz,halnod itt kell.
Világot bejárhatsz,
bizonygathatsz érveiddel,
de az anyai szót,melyet
elméd,szíved magába zárt,
a bölcső,mely ringatott,
ne vesd el.
Felhő gonddal őrizd
múltad emlékeit,
tisztelnek majd érte
felnőtt gyermekeid,
és meglátják, mi végre
áhítod minden rögét.
Miért kapaszkodsz
e kicsi földbe,miért?
Mint drága aranyhoz,
úgy ragaszkodsz e kérgesült,
meggyötört anyaghoz.

Hányszor hallottad már:
édesebb otthon a kenyér.
Tudod-e valóban mennyit ér?
Meglehet, néha szegénynek
érzed magad,
bizonytalannak a holnapot,
de vedd észre az ég kékjéből
rád ragyogó Napot.
S itt, a Turul árnyékában
megpihen,csendesül lelked,
új otthonod itthon leld meg.
Bár ... sokáig tagadtak címert,koronát,
most valóban rajtad a sor;
építs olyan hazát,
hol megmaradsz magyarnak.
S István király örökét
úgy add tovább fiadnak,
mint fényes, ki nem hunyó lángot,
mert ez a te h a z á d,
ez a te o r s z á g o d .

2004 augusztus

</TD><TD width="1%"></TD></TR><TR><TD width="100%" colSpan=3></TD></TR></TBODY></TABLE>

msmester

2009-09-15, 05:22 PM

[quote=Ile57;1700479]<table border="0" cellpadding="0" cellspacing="0" width="100%"><tbody><tr><td width="98%">A Család-nemzet-haza "szépen emberül" hét felolvasó/beszélgető napján

</td><td width="1%">
</td></tr><tr><td colspan="3" width="100%">
</td></tr></tbody></table>Nagyon szép!
Köszönöm!

Ile57

2009-09-19, 08:31 AM

<TABLE class=content width="100%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top>"Minden nyelv örökösen változik, így természetesen anyanyelvünk is. Csak holt nyelv vagy mesterségesen megalkotott nyelv maradhat változatlan, de az is csak addig, ameddig valamilyen kisebb-nagyobb réteg, csoport tagjai nem kezdik (újból) használni. Érthető, hogy a magyar nyelv is folytonosan, szakadatlanul változik, de azzal is tisztában kell lennünk, hogy ez a változás nem egységes formában megy végbe, hanem egymástól eltérő feltételek, körülmények, külső és belső hatások következtében kisebb-nagyobb eltérésekkel, nem teljesen azonos módon. Az anyaországon belül élő magyarság nyelvhasználata lényegesen gyorsabb ütemben változik a határokon kívül élőkénél, mert aki birtokon belül van, az sokkal könnyebb szívvel fogadja be az újat, a hagyománytól eltérőt, mint az, akinek anyanyelve megtartásáért szinte mindennap meg kell vívnia a maga harcát."
forrás:
Grétsy László és a "valóságos csodapalota"
</TD></TR><TR><TD class=author vAlign=top>MagyarOnline.net/ Hajdú Mónika
2001. április 12.

</TD></TR></TBODY></TABLE>

Ile57

2009-09-25, 09:45 AM

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width=468 border=0><TBODY><TR><TD colSpan=4>Olyan osztály, aki...

</TD></TR><TR><TD bgColor=#c4e6f8 colSpan=4>http://www.bmhirlap.hu/img/p_transp.gif

</TD></TR><TR><TD colSpan=4>
http://www.bmhirlap.hu/img/p_transp.gif
http://www.bmhirlap.hu/img/p_transp.gif
A 11. C olyan osztály, aki javított tanulmányi eredményén. Ha így volna, annak mindenki egyaránt örülne. Kevésbé a mondatban elkövetett hibának. Mi a hiba? Napjainkban tanúi lehetünk egyes vonatkozó névmások nyelvi - nem helyeselhető - átrendeződésének. Ilyen jelenség, amikor az "amely" helyett az "aki" névmást használják a nyelvrontók. Ez pedig durva hiba! Az "aki" névmás személyre vonatkozik, de mostanában - az említett nyelvrontók - személyekből álló csoportokra vonatkoztatják. Példák sokaságát sorolhatjuk, akár a társalgási stílus, akár az újságok, a rádió, a tévé nyelvéből is. Lássuk csak! Segélyt kér egy család, akinek leégett a háza. Bízhatunk a magyar ifjúságban, akinek fontos az idősebbek bölcsessége. Megtalálta azokat az üzleteket, akik árleszállítást ígérnek. Olyan tömegről van szó, akiben sokféle ember verődött össze. Sikeres az a nemzet, akire felnéznek a szomszédjai is. Kedvencem a Real Madrid csapata, akiben sok jó focista játszik.
E mondatok helyesen: "Bízhatunk a magyar ifjúságban, amelynek fontos az idősebbek bölcsessége. Megtalálta azokat az üzleteket, amelyek... Olyan tömegről van szó, amelyben... Sikeres az a nemzet, amelyre... Kedvencem a Real Madrid csapata, amelyben..." Néhány gyűjtőnév, amelyekhez - helytelenül - az "aki" névmást kapcsolják: szövetség, nép, vezetőség, sereg, közösség, ország, cég, társaság, társulat stb. Ezek alapján helytelen az első mondat is, amely helyesen így hangzik: "A 11. C olyan osztály, amely javított tanulmányi eredményén." Ilyen mondatnak felhőtlenül örülhetünk; egyrészt tartalma, másrészt nyelvi megformáltsága miatt is.
Mihályfalvi László



</TD></TR><TR><TD colSpan=4>http://www.bmhirlap.hu/img/p_transp.gif

</TD></TR></TBODY></TABLE>

Ile57

2009-09-25, 09:53 AM

<CENTER>Mennyit lehet nyerni sms- beszéddel?</CENTER>

<CENTER>Joó Kristóf</CENTER>
Egy marosvásárhelyi magyartanár méltatlankodó hangú levelébôl értesültem egy különös pályázati kiírásról. Történt, hogy a magyar nyelv éve alkalmából egy tekintélyes magyarországi intézmény "horribilis" díjazással hirdette meg igazán rendhagyó pályázatát felnôttek és fiatalok számára. Íme, alább néhány mondat a kiírás szövegébôl:
"Örkény István, amikor az 1960-as évek közepén kitalálta a »hadarva« írt levelet, eszébe sem juthatott, hogy egy emberöltôvel késôbb mindez hétköznapi valóság lesz. Nem hadarva beszélô gyerekek, hanem gyorsan, »karaktereket« spóroló fiatalok, és már egyre többen, felnôttek írnak »hadarva« telefonjaikon rövid üzeneteket, információkat vagy mesélnek el néhány szóval és egy-két rövidítéssel egymásnak teljes történeteket. Az sms része életünknek, ahogy az általa életre hívott nyelv is beépült mindennapi nyelvhasználatunkba. Az sms a nyelvi játékosság, a nyelvi újítás, a nyelv kifejezô erejének a legjobb példája. Olyan kihívás, amely egyre gyakrabban és egyre intenzívebben fogja próbára tenni nyelvünket. […] A pályázat témája: az sms nyelvén, a nyelvi játékosságot, a nyelvi újítást kifejezô rövid prózai valamint poétikai alkotások írása. A pályamûvek terjedelme nem haladhatja meg a 10 000 karaktert, ami kb. 50-70 sms terjedelmének felel meg."
Murvai Béla, a fent említett magyartanár, amellett, hogy keserûen nyilatkozik - tudjuk, jó okkal! - a mai iskolás vagy "nagyobb fiatalkorú" nemzedékek nyelvi performanciájáról, elsôsorban azért háborodott fel, mert a pályázat "témájához" képest aránytalanul magasnak találta a pályadíjat (ifjúsági kategóriában a fôdíj 500 000 forint, felnôtt kategóriában egymillió). Úgy érzi, végzetes árulás történik a magyar nyelv igényessége ellen, midôn a nyelvi romlást/rontást jutalmazzák ilyen elképesztô összegekkel.
"Nincs már mire költeni a pénzt Magyarországon, olyan jól megy odaát a dolguk? - teszi fel Murvai egy pedagógusok által használt levelezôlistán a retorikai kérdést. - Nincsenek szegény tanulók, felszámolástól fenyegetett iskolák?
Köze van ennek ahhoz, hogy még világhírûnek mondott akadémikus szájából is hallani azt, hogy »egyenlôre« az egyelôre helyett? Ha ôt nem tanította meg senki helyesen beszélni, akkor az utca emberétôl mit is várjon az ember? Tényleg azt kell díjazni, ami eléggé cool vagy deviáns ahhoz, hogy korszerûnek lehessen tekinteni? Ha ma a hadarás »király«, holnap a nyerítés, a nyávogás, netán a csaholás lesz újszerû kihívás?
Ennyi erôvel megalakíthatnánk a magyar nyelvrontók társaságát is. Bizonyos nyelvészek szerint úgyis csak a bugrisokat érdekli a nyelvmûvelés. O'an bugrisokat, amilyenek Kazinczy vagy Kosztolányi voltak. Még egy rendesen elhadart szövegre se futotta részükrôl, o'an bugrisok vótak.
(És talán politikailag sem korrekt dolog valakinek kijavítani a nyelvhasználatát, mert ki mondja meg, ugye, amikor minden relatív, hogy mi is a helyes?)"
Távol álljon tôlem, hogy megkíséreljek igazságot tenni a pró és kontra "hadarás" kérdésben. Nem illetékességem, nem kenyerem! Ráadásul nem is lehet. Lélekben magam is könnyûszerrel azonosulok Murvai tanár úr véleményével, hiszen az általános nyelvi romlást - Erdélyben ráadásul egyre gyorsuló ütemben! - csak a süket nem hallja. Másfelôl a valamennyire is mûvelt/olvasott embereknek mintha tôrt forgatnának a szívében, mindahányszor egy-egy "korának gyermekével" találkozva csupán primitív makogást hallanak tôle összefüggô, szabatos beszéd helyett. "Hogy játsszék az irodalmi szövegekkel, magával a nyelvvel az a diák - fakad ki Murvai Béla -, aki nem olvas és nem ismeri a nyelvét, aki tömbházak közt téblábolva szedi fel a külvárosi környezetbôl a szókincsét, divatos kifejezéssel: ott szocializálódik?
Sem az sms-ek, sem a számítógép, sem más hasznos találmány vagy jelenség ellensége nem vagyok, de miért kell túllihegni minden semmiséget csak azért, mert új? Az újgazdagok primitív vásárlási hisztériáját juttatja eszembe ez a dolog: jaj, meg kell venni, mert ez menô, a szomszédnak is van, nehogy már nekünk ne legyen.
Ezt látom szomorúan értelmiségi berkekben is - folytatja Murvai -, a trendihez való felzárkózási lázat, nehogy véletlenül korszerûtlenek legyünk, mert ugye, paradigmaváltás folyik… Mintha ezt már hallottuk volna valamikor, a felvilágosodás kezdete óta ez zajlik folyamatosan. Most ezt kell lerombolni, azt kell hitelteleníteni, ôt kell lenyakazni, és így tovább.
Mi is a trendi? Valami, ami korszerû, divatos (tehát jó), csak mert új, nem azért, mert kiállja az idô próbáját. Ami trendi, az trendi, ott nincs mese, azt követni kell. De ez a szó, ez véletlenül nem a nyájszellemet leplezi?"
Nézzük azonban meg a másik oldalt is! S ezzel hadd legyek kissé - Murvai tanár úr nézôpontjából legalábbis - az ördög ügyvédje! Mindenekelôtt: végleg - érzelmeinkben is! - szakítanunk kell azzal az elképzeléssel, hogy a nyelv statikus, "megcsinált", le kell tennünk arról a ki nem mondott feltételezésünkrôl, hogy a nyelvet valaki/valami külsô hatalom formálja és "adja" (ebben az összefüggésben hajlamosak volnánk az akadémikus nyelvészeket, a nyelvmûvelôket, a "nyelvhelyes-ségészeket", a normakönyveket külsônek tételezni). A nyelv máról holnapra olyan, amilyen. A nyelv, tetszik, nem tetszik, "kiszolgáltatottja" a változásnak. Alkalmasint Arany Jánosban is ez a sejtelem munkált, amikor korának "nyelvhelyességészeit" arra intette, hogy a nyelv bizony "gondoskodik magáról", s nem szorul útjának doktrinér egyengetésére. Ez az érv, ha rosszul és tendenciózusan akarnók kihasználni, oda vezetne, hogy akkor hát a nyelvmûvelésre és a nyelvi helyesség fölött való ôrködésre semmi szükség. Márpedig ez a legkevésbé sem igaz! Csak ne kizárólagosítsuk a normativitást!
Egy további szempont: az intézménynek, amely a "hadarás"-pályázatot kiírta, nem kötelessége kizárólag a népnevelés szempontját érvényesíteni a maga gyakorlatában. Tényleg: hol és ki írja azt elô, hogy mindig, mindenben a pedagógusok egyébként nagyon tiszteletreméltó és becsülendô alapállása érvényesüljön?! (Más példa: a színházba járók középszere is képtelen megérteni, ha egy rendezô nem a közönség "demokráciáját" - vagyis olykor igen csekély elvonatkoztató képességét -, hanem az egyedülvaló, öntörvényû produkciót tartja szem elôtt.) A pályázatot kiíró intézmény megtette, mert meg is teheti, azt, hogy a nyelvi kreativitásra összpontosító versenyt hirdetett meg. Ha más összefüggésben elismerôleg beszélünk a magyar nyelv ökonómiájáról - vagyis tömörítô, egyszerûsítô törekvésérôl -, hadd legyen akkor szabad eme gazdaságosság más, új, ma még talán szokatlan távlataira is rákérdezni!
Mindezek mellett persze magam is aggódom. Hallgatom a nemrég nagykorúvá lett fiamat, aki kortársainak többségéhez hasonlóan nem használja anyanyelvét szabadon, amikor pedig összefüggô, érvelô, okos beszédre volna szükség! A szókincsével nem volna baj, a logikájával sem. Azt hiszem, a mai tizen-huszon-harmincévesek túlnyomó többsége azért nem jut el a szabatossághoz, mert sem az iskolában, sem otthon, sem baráti társaságaiban, sem egyebütt nincs, nem volt szüksége a logikus teremtésre (gör. logosz = nyelv, rendszer, tan, összefüggés), az alkotásra, a világ megformálására - hiszen készen kapja, mi több, alternatív változatokban is, csak ki kell ikszelnie, ami leginkább kedvére való. S ha megtalálta - esetleg hosszas, tehetetlen tépelôdés árán -, csak meg kell nyomnia az entert, vagy be kell ütnie, hogy "OK".
Ez fáj sokunknak. Ez fáj Murvai Béla tanár úrnak is, akit - e helyen is megvallom - ismeretlenül is nagyon tisztelek. És megértem keserû kivonulását, amikor egy "globális hülyítésként" megélt jelenség közepében hirtelen nagyon egyedül érzi magát (bár sokan vagyunk). Levelének zárásaként ezt írja: "Sok szerencsét az sms-szerû kihívásokhoz és próbatételekhez, hadd virágozzék fel tôle a magyar szellemi élet! Jövel azért, de nélkülem, új Reformkor!"

http://www.hhrf.org/nepujsag/09maj/redbrits.gif

estfen

2009-09-26, 04:43 PM

NYELVÜNK

Tomory Zsuzsa Phs.

Most, amikor egy megújulóban levő Magyarország alapköveit igyekeznek lerakni áldozatos lelkek, elengedhetetlenül fontos figyelmeztetni önmagunkat ősműveltségünk minden paránya megőrzésének fontosságára. Ezek között elengedhetetlenül fontos nyelvünk tisztaságának megőrzése.
Sajnos gyakori a felfogás, hogy valóban tudományos dolgokat csak idegen szavakkal fejezhetünk ki. Ha így érezzük magunkat tudásunk magaslatán, akkor azt kell mondanom, hogy – akaratlanul bár – de magyar tudatunkon csorba esett, melynek mielőbbi kiküszöbölése nemzetmentő feladat.
Felhozhatjuk azt is, hogy az olyan régen “meghonosodott” idegen szavakat magyarral felcserélni már nem lehet. Itt azt kell mondanom, hogy minél kifejezőbbnek tartunk egy idegen szót a magyarnál, annál nagyobb a veszteségünk: ezek az idegen szavak hanyatlásunk fokmérői: “A szív teljességéből szól a száj” – int bennünket a Biblia. Mélyedjünk egy kicsit önmagunkba: kiben, miben bízunk jobban – az idegen szóban, vagy ősi örökségként reánk maradt szerves magyar szavainkban, melyek ezer gyökérrel kötődnek Istenhez, anyaföldünkhöz, s ártatlan, gyermeki tudatunkhoz?
Találkoztam olyan írással, hogy egy nyolc szavas mondat hat szava idegen volt. Ilyen nyelvet akarunk gyermekeinkre hagyni? Vajon ilyen mondat lángra tudja gyújtani fiataljaink magyarság érzetét? Hány idegen szóra volt Petőfi Sándornak szüksége nemzetmentő gondolatainak leírásához, vagy Arany János bölcsessége tárházának megértéséhez?
Évekkel ezelőtt, amikor kétnyelvű Magyarságtudományi Értesítőmet útnak indítottam, kértem az írókat a tiszta magyar nyelv használatára. Tanácsoltam a régebben megjelent idegen szavak szótárát, vagy a napjainkban készült, kisméretű, könnyen kezelhető, Dr. Molnos Angéla Magyarító könyvecskéjét segédeszközként. Kevés gondolkodás után rájöhetünk arra, hogy magunk is tudunk jó néhány megfelelő magyar kifejezést találni az idegen szó helyettesítésére, melyek egyúttal kifejezőbbek is ennél. Lélektani szaknyelv magyar szavait ugyancsak külön könyvbe gyűjtötte Dr. Molnos. Előadásaiban hangoztatta, hogy jelenleg három féle magyar nyelvet használunk: a latin magyart, a zagyva magyart, s csak igen kevesen a tiszta magyart; pillanatnyilag az első kettő éli fénykorát. A tiszta magyarra való áttérés eleinte nehéznek tűnhet – de a későbbi jutalom hatalmas, s megéri fáradozásainkat, mert rájövünk, hogy a világ legfejlettebb, legkifejezőbb nyelvét kaptuk a Teremtőtől, ki e nyelvbe rejtette teremtése titkait is.
Kérem, adjuk át ezt a kincset, szépséges, teremtő, tiszta magyar nyelvünket gyermekeinknek.
S most népünk nagy nevelőjének, Kodály Zoltánnak a szavait idézem gondolatébresztőként – mint már annyiszor. Olvasásához, megértéséhez nem kell más, mint magyar lélek.

*

Részletek Kodály Zoltán visszatekintés című művéből

A zenével való tanítás és magasabb eszmeiség jelenkori táltosa Kodály Zoltán gondolatait idézem az alábbiakban, nyelvünkkel, hagyományainkkal összevetve.

a. A magyar zene a magyar nyelvvel egyidős:

„A magyar népdal tehát nem pusztán a mai falusi élet visszhangja, nemcsak a 'falusi ember primitív érzéseinek' kifejezője (milyen különös, hogy a legáltalánosabb emberi érzések a legnagyobb költők lantján is a népdal 'primitív' hangján szólalnak meg, annál is inkább, mennél erősebbek!), hanem az egész magyar lélek tükre. Mint egy nagy gyűjtőmedencébe, századokon át belefolyt a magyar érzelmi élet minden patakja, nyomot hagyott benne a magyarság minden lelki élménye, bölcsőjétől fogva: mert kétségtelennek kell tartanunk, hogy a magyar dal a magyar nyelvvel egyidős.”, a magyar lélek „az európai léleknek egy és más tekintetben felette áll.” [1] (file:///D:/Moje%20Dokumenty/PuPu/2009/Magtudin/Tomory%20-%20Nyelvunk.htm#_ftn1)
b. Nemzeti fennmaradásunk záloga a magyar ének:

A régi dallamokban nyilatkozó, töretlen ősi magyar lelket fenntartani, ahol bágyadt, felfrissíteni: ebbe az egy tennivalóba sűríthető a magyarság fennmaradásának egész problémája. Ezt is szolgáljuk régi dalaink fenntartásával, terjesztésével. Művészeti jelentőségük ma már nyilvánvaló, ezek fogják megteremteni azt a lelki talajt, amelyből egy, az egész nemzetnek szóló, új magyar zene kivirágozhatik, s amelynek teljes kiépítésén még sok nemzedéknek kell dolgozni.
Akadtak, akik a régi dal ápolásába holmi reakciós, hátratekintő, visszafelé haladó szándékot szeretnének belemagyarázni. Elfelejtik, hogy minden nagy művészetnek kettős arca van: mennél régibb századokba nyúlnak vissza gyökerek, annál messzibb jövőbe sugárzik ki. A fa koronája oly magasra nő, amilyen mélyen fúródik gyökere a talajba. A magyar zene is: minél mélyebben bocsátja gyökereit a magyar lélek talajába, annál magasabbra nő a koronája, annál tovább él...” [2] (file:///D:/Moje%20Dokumenty/PuPu/2009/Magtudin/Tomory%20-%20Nyelvunk.htm#_ftn2)
c. Tündérkert, vagy pusztulás?

„Mi lesz a jövő? Tündérkert, vagy pusztaság? Rajtunk áll. Azon múlik: lesz-e elég munkás kéz. Elég kiművelt fejű és lelkű karvezető, aki meglátja, mi a teendő, s azt véghez is tudja vinni. Mert két kézre kell harcolni.” [3] (file:///D:/Moje%20Dokumenty/PuPu/2009/Magtudin/Tomory%20-%20Nyelvunk.htm#_ftn3)
A magyar dalban ő is a régi Tündérkor egy visszatérő sugarát látta.
d. Lélek és anyag közötti híd.

e. Ősi játékok.

„Kiss Áron játékkönyve — minden tanítónak a kezébe kellene adni — a magyar gyermek elvesztett paradicsomának emlékét őrzi. Megsejtteti még azokkal is, akiknek szomorú gyermeksége városon telt el...
Minden énekelt hang a mai iskolából jóformán száműzött Múzsáknak készít szállást a gyermek lelkében. A gyermek ösztönszerű, természetes nyelve a dal, s minél fiatalabb, annál inkább kívánja mellé a mozgást. A mai iskolának egyik főbaja, hogy nem engedi eleget énekelni és mozogni a gyermeket. A zene és testmozgás szerves kapcsolata: énekes játék a szabad ég alatt, ősidők óta a gyermek életének legfőbb öröme.
Ez ősi játékok fenntartása elsőrendű kulturális és nemzeti érdek. Egyrészt valóságos tárházai a tudat alatti magyarságnak. Tudat alatti elemeknek eddig még alig méltatott, nagy szerepe van a nemzeti jelleg kialakulásában. Aki nem játszotta gyermekkorában e játékokat, annyival is kevésbé magyar. Benne a nemzethez tartozás sokágú, bonyolult érzése feltétlenül szegényesebb, hiányosabb. Egy csomó jellegzetesen magyar testmozdulat, szólás-, hanglejtésforma, dallam: kimaradt lelki életének építőanyagából. A nevelésnek oda kell törekednie, hogy ez a szó: „magyar vagyok”, minél gazdagabb tartalmat, minél több életet, színt jelentsen mindenkinek egyénileg is, különben vajmi könnyen üres frázissá szárad...”

f. A magyarságtudat programja.

„A zene elemei külön-külön is értékes nevelő eszközök. A ritmus figyelmet, koncentrációt, határozottságot, beidegző képességet fejleszt. A dallam az érzés világát nyitja meg. Az erőfokok változása, a hangszín: hallószervünk élesítője. Az ének végül oly sokoldalú testi működés, hogy testnevelő hatása is felmérhetetlen, — ha tán valakinek a léleknevelés nem volna fontos. Egészségi haszna közismert; erről külön könyvet írtak.
De lássuk most csak a nemzetnevelő szerepét. Ezen nem holmi ostoba irredenta dalokat értek, zászlólobogtatással, soha nem látott magyaros maskarákban. Óvodáskorban a magyarság tudat alatti elemeinek beültetése, lassú kifejlesztése a feladatunk. Magyar mivoltunk épületének mintegy a földalatti alapjait kell itt lerakni. Minél mélyebbre épül a fundamentum, annál szilárdabb az épület.
A tudat alatti magyarság első talpköve a nyelv.
A tudat alatti magyarság másik talpköve a zene.
A tudat alatti nemzeti vonások legjobb megalapozója a néphagyomány, elsősorban játék és gyermekdalaival.[4] (file:///D:/Moje%20Dokumenty/PuPu/2009/Magtudin/Tomory%20-%20Nyelvunk.htm#_ftn4)
g. A szellem ereje legyőzi az anyag ellenállását.

„S ahol az emberi megismerés határait érjük, ott a zene még túlmutat rajtuk, olyan világba, melyet megismerni nem, csak sejteni lehet...
...Kinek lesz kedve az anyaggal való hosszas és reménytelen küzdelemre, ha a lélek és anyag közötti utat ennyire megrövidítheti?...Ilyenkor bizonyulhat be, hogy a szellem ereje legyőzi az anyag ellenállását. A szellemi ember törekvése, a lélek uralma a testen, hatalmas segítőeszközt nyer a rendszeres beszédtanulásban.”[5] (file:///D:/Moje%20Dokumenty/PuPu/2009/Magtudin/Tomory%20-%20Nyelvunk.htm#_ftn5)

h. A zene az emberiség közös nyelve.

Mindszenti Dánielt idézve: „A' mi eredetét nézi, én azt tartom: a' muzsika természeti erő míve, következőleg ' muzsikai tehetség az emberrel születik, 's ennél fogva mióta emberi nem e' földön tanyázik, azóta mindig meg van benne e' tehetség.” [6] (file:///D:/Moje%20Dokumenty/PuPu/2009/Magtudin/Tomory%20-%20Nyelvunk.htm#_ftn6)

i. Pogány szokásaink.

„E kötet a naptári éven végighaladva veszi sorra az időhöz fűződő énekszóval járó szokásokat. Külsőségesnek látszik ez a rend: de jól mutatja a természettel együtt élő ember viszonyát az évszakok váltakozásaihoz. Ismeretes, hogy a keresztény ünnepek ősrégi, pogány, természeti ünnepek időpontjaihoz (téli és nyári napforduló) alkalmazkodtak, s nem tudhatjuk, hogy a vallásosra átfestett külső alatt mennyi őspogány elem lappang máig. A pogány elemek szigorúan vett tudományos feltárása még kutatójára vár... Pedig ott (t.i. a rokon népeknél) néhol még napjainkig eleven élet a pogányság, míg a magyar pogányságról elenyésző csekély adatunk van. Századokig tartott, míg a kereszténység, legalább formailag eltüntette. Hogy lelki tartalmából mennyi maradt meg a népben: nehéz volna pontosan megállapítani, de úgy látszik nem kevés.
Már egyes szokásokhoz való szívós ragaszkodás is annak a jele, hogy a pogány elem tovább él. Egyházi, világi hatóság vállvetve üldözte, irtotta azokat, ha nem illeszkedtek be az új rendbe. Nemcsak régi, XI-XIII. századi törvényeinkre gondolunk. Még az 1900-as években egy falusi plébános úgy próbálta a szentiváni tűzugrásnak végét vetni, hogy ajánlják fel e 'pogány szokást' engesztelésül a községet ért tűzvészért. Tehát a rátapadt vallásos elemek sem mentesítették az egyházi anatéma alól.
A sámánkodás emlékeit a regösénekekben, a varázsolás utolsó maradványait gyermekdalokban nyomozzák a kutatók és aligha tévedünk, ha azt hisszük, hogy a „lebeke tárgy” (l. Középkori Magyar Verseink.1921:204) és más rossz elleni igéknek valaha kottázható dallamuk volt. Ritmusuk erre vall, és ki tudja, melyik dallamunkban lappang valami nyomuk...Ha népünk megőrzött bizonyíthatólag harmadfél ezeréves dallamokat, nem lehetetlenség, hogy ezek közt ilyen is rejtekezik.
...A jókívánság...a régi embernek szinte varázserejű érték lehetett, amit szívesen viszonzott tőle telhetően. A sok ünnepi névnapi köszöntő egy melegebb, barátságosabb, testvéribb, emberszeretőbb népélet emléke. A régi ember életét a népszokások sűrű erdeje vette körül. Az élet minden mozzanatát ékesítették és emlékezetessé tették. Ősiségükre jellemző, hogy például Kalotaszeg húsz lakodalmi mozzanatában az egyházi esketésé csak egy: a tizenötödik. (A Magyarság Néprajza, II.400) A civilizáció sokat elpusztított belőlük. Szerepüket részben átvették más intézmények. Az „íratlan régi törvény”-t kiszorította a sok írott „új törvény”. De még mai maradványaikban is mély betekintést nyújtanak műveltségünk történetébe.”[7] (file:///D:/Moje%20Dokumenty/PuPu/2009/Magtudin/Tomory%20-%20Nyelvunk.htm#_ftn7)
Élete munkáját összegezve pedig ezeket mondja:

„Most, hogy szorgos kezek összehordtak minden babszemet, amit az élet útján elhullattam, látszik az út, áttekinthető kezdetéig. Mi lehetett a hajtóerő, amely minden akadály ellenére máig egyenes úton hol röpítette, hol vonszolta ennek az életnek szekerét? Egy reménytelen, viszonzatlan szerelem. A néphez, melynek ezeréves látható története, és talán még jobban nyelvében, dalában élő TÖBBEZERÉVES LÁTHATATLAN ÉLETE (kiemelés: a szerzőtől) ellenállhatatlanul vonz magához...”

„Nem hihet a magyar jövőben, aki nincs meggyőződve, hogy ez nem maradhat így. Képtelenség, hogy magyar gyermekek hathetedének nevelése a legfontosabb életkorban a véletlenre legyen bízva.
Az újabb lélektan meggyőzően fejti ki, hogy a nevelésben a három-hét éves kor sokkal fontosabb a következő éveknél. Amit ez a kor elront, vagy elmulaszt, később helyrehozni nem lehet. Ezekben az években eldől az ember sorsa jóformán az egész életre.

A tudat alatti nemzeti vonások legjobb megalapozója a néphagyomány, elsősorban a játék-és gyermekdalaival. Ezekben van ugyan, ami közös Európa népeivel, de van különbség is... A lélek alaprétegét nem lehet kétféle anyagból lerakni. Anyanyelve csak egy lehet az embernek, zeneileg is.”

Isten gazdag áldását kérem a magyar igazság munkásaira.

<HR align=left width="33%" SIZE=1>[1] (file:///D:/Moje%20Dokumenty/PuPu/2009/Magtudin/Tomory%20-%20Nyelvunk.htm#_ftnref1) Kodály Zoltán Visszatekintés, 34. old.

[2] (file:///D:/Moje%20Dokumenty/PuPu/2009/Magtudin/Tomory%20-%20Nyelvunk.htm#_ftnref2) Kodály Zoltán Visszatekintés, 55. old.

[3] (file:///D:/Moje%20Dokumenty/PuPu/2009/Magtudin/Tomory%20-%20Nyelvunk.htm#_ftnref3) Kodály Zoltán Visszatekintés, 56. old.

[4] (file:///D:/Moje%20Dokumenty/PuPu/2009/Magtudin/Tomory%20-%20Nyelvunk.htm#_ftnref4) Kodály Zoltán Visszatekintés, 93-95. old.

[5] (file:///D:/Moje%20Dokumenty/PuPu/2009/Magtudin/Tomory%20-%20Nyelvunk.htm#_ftnref5) Kodály Zoltán Visszatekintés, 305. old.

[6] (file:///D:/Moje%20Dokumenty/PuPu/2009/Magtudin/Tomory%20-%20Nyelvunk.htm#_ftnref6) Kodály Zoltán Visszatekintés, 161. old.

[7] (file:///D:/Moje%20Dokumenty/PuPu/2009/Magtudin/Tomory%20-%20Nyelvunk.htm#_ftnref7) Kodály Zoltán Visszatekintés, 202. old.

Ile57

2009-10-01, 10:28 AM

„Kultúrfölényünk leghatalmasabb megmutatója, egyetemes alapja: a magyar nyelv. Ezen a téren értük el a legnagyobb, majdnem csodaszámba menő eredményt, itt mutatkozik meg egész belső életével a magyar lélek őserejű gazdagsága. Ide jöttünk a nomád népek népszámlálatlan, leltározatlan ősnyelvével”
Szabó Dezső

Ile57

2009-10-01, 10:35 AM

„A magyar nyelvnek látszólagos gyengeségei mellett van egy egészen csodálatos tulajdonsága: mégpedig a kémiája, a pontossága, tisztasága, világossága. ... Egyik büszkeségünk, hogy magyarra mindent le lehet fordítani. Egyet nem: a kvászt, a maszatot. Ahol homály van, ahol köd van, ahol füst van, ahol büdös van, azt magyarul nem tudtam lefordítani soha. ... Mi csak a tiszta gondolatot tudjuk magyarul kifejezni, ez nyelvünk struktúrája”
Örkény István

Ile57

2009-10-01, 10:36 AM

"S főleg üzenhetünk általuk, hadd mondják meg minden magyarnak, ahol szolgálatot hűséggel teljesítenek: becsüljetek meg minket, magyar szavakat, hogy egyértelmű és erős nemzeti lelkületet s igazságos magyar társadalmat tudjunk teremteni!”
Tamási Áron

Ile57

2009-10-01, 10:37 AM

„A magyar nyelv ismerete egyet jelent a magyar szabadság ismeretével. …Nyelvünk nemcsak szellemi, hanem erkölcsi teljesítmény! Anyánk, szerelmünk, hazánk áhítata, édes vallomása, átkaink, káromlásaink titkolója, Bábel fölötti győztes királyi uralkodónk, és méltóságos alattvalónk. Örökös kincsünk, páratlan emlékezetünk…”
Kiss Dénes

Ile57

2009-10-01, 10:38 AM

„Tükör a nyelv, melyben meglátszik a nemzet tetőtől talpig. …Több. A magyar nyelv a nemzetnek a szeme fénye, melyből kisugárzik a lélek, a nemzeti lélek, minden bűnével és erényével; áttükröződik rajta az érzés, a gondolat, az eszme és az akarat: az erkölcs.”
Borbély György és Borbély Sándor

(Az utolsó 5 idézet Margócsy István: Istennőm, végzetem, mindenem, magyar nyelv! c. írásából való)

Ile57

2009-10-08, 03:24 PM

Szinte látjuk magunk előtt a Petőfi által leírt őszi természetet. Olyan, mintha mi is ott lennénk, látnánk és hallanánk azt, ami őt megfogta. Zsongító, andalító sorok. Csak mi nem tudjuk ilyen szépen leírni érzéseinket. Hát olvassunk sok verset, és csodáljuk a mi szép nyelvünket!

Petőfi Sándor:
ITT VAN AZ ŐSZ, ITT VAN UJRA

Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. –

Kedvesem, te űlj le mellém,
Űlj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.
(Erdőd, 1848. november 17–30.)

Ile57

2009-10-09, 03:10 PM

KOÓS ATTILA:

A költők nem halnak meg soha - 

<HR>



A költők nem halnak meg soha,
s ha néhanap mégis szótlanok,
csupán vállaikra ültek megfáradt,
eltévedt angyalok.
Velük dalol és ültet be kertet,
mert a költők mind magányos lelkek.

A költők nem halnak meg soha,
mert nem e világban élnek,
idegenek, mint a csillagok,
messzi tüzek, vándor fények,
bolyongó, anyagtalan csoda,
hogy vannak, s nem halnak meg soha.

A költők nem halnak meg soha,
pedig mindennap megölik őket,
de gyermekek szívében
születnek újra egy szebb jövőnek,
és vének reszketeg ajkán, mint ima
hull áldás a költők álmaira.

A magyar költők nem halnak meg soha,
mert a nyelvben, melyen zenélnek,
vérük és húsuk van oldva,
és lelket adnak e húsnak és vérnek...
és az utolsó ember, ki a Földön marad
költő lesz, és lelkében játszó magyar szavak.

2008.10.19.

Házitündér

2009-10-09, 04:25 PM

Ile Kedves! Elhoztam hát hozzád ezt a "lélek-képet" :)...

http://s1.images.www.tvn.hu/2009/10/02/10/07/www.tvn.hu_8a60e81dde11ecc83204a58a413f7dc8.jpg

Ile57

2009-10-10, 03:33 PM

Ile Kedves! Elhoztam hát hozzád ezt a "lélek-képet" :)...

http://s1.images.www.tvn.hu/2009/10/02/10/07/www.tvn.hu_8a60e81dde11ecc83204a58a413f7dc8.jpg

Köszönöm, köszönjük! Várunk máskor is, kedves Házitündérünk!

Házitündér

2009-10-15, 03:26 AM

http://s1.images.www.tvn.hu/2009/08/19/13/03/www.tvn.hu_9c16dc8a57b6ff0dc7c5c00f2d6b0fea.jpg

Ile57

2009-10-15, 03:50 PM

AZ ANYANYELV FEJLESZTÉSE: AZ ÉLET TELJESSÉGE

(vagy idegroncsok lesznek az anyanyelvet elhagyók)

Mihályi Molnár László tanulmánya I - V. rész

I.

Az anyanyelv olyan logikai rendszert hordoz magában, hogy ennek kifinomult használata önmagában is fejleszti az értelmet, az egyén gondolkodásmódját és világképét. Korunk egyik legfontosabb követelménye, hogy az egyre jobban beszűkülő szakterületek és szakágak közepette is meg kell őrizni egy egységes világkép struktúráját, amelyben az egyénnek mindig meg kell találnia az igazodási pontokat. Ez a fejlett nyelvi készségek nélkül szinte lehetetlen. A gazdagodó szókincs egyre pontosabb azonosító és megkülönböztető (identifikáló és szelektáló) képességet fejleszt ki. A gondolatok kifejezésére szolgáló szövegszerkesztés, szövegalkotás (helyes és pontos szóhasználat, egyértelmű mondatszerkezet, összetett mondatok helyes viszonya) a szintézist, míg az elemző szövegértelmezés (értő olvasás) az analitikus képességeket erősíti. Ezt a funkcionális nyelvtani szemlélettel tudjuk fejleszteni. A mellérendelő összetett mondatok szerkesztésének képessége párhuzamot mutat a matematikai-logikai operációk alkalmazásával (pl. kapcsolatos - konjugálás, magyarázó - dedukció, következtető - indukció stb.), és ezek helyes alkalmazásával (ennek értését a tíz éves életkor tájára teszik) a helyes, logikus gondolkodás révén megalapozza a rugalmasabb és pontosabb megértést és megismerést.

II.

A beszédtanulással foglalkozó szakirodalom már igazoltnak látja azt a tényt, hogy a fejlettebb zenei hallással rendelkező személyek hamarább, gyorsabban, több szót ismernek fel, mivel a beszédhangok is zenei jellegűek, és a hangok értelemi megkülönböztető szerepe egyértelmű. Megfigyelték, hogy azon népek, amelyek nyelvében és beszédében magasabb a magánhangzók aránya , jobb zenei képességekkel rendelkeznek, kevesebb az úgynevezett ,,botfülű" (amit a szaknyelv tonális süketségnek nevez). Ez a képesség, mármint a zenei halás, zenei ingerekkel, énekléssel, dallamos zenével fejleszthető. Erre kellene nagyobb hangsúlyt fektetni az óvodai nevelés során, amikor a családban kialakult hátrányokat még eredményesen lehet korrigálni. Az iskolába lépéskor a különbségek már külön nevelői programot is igényelnének, mert a nagyobb szókinccsel rendelkezők számára ,,fárasztó" a számukra egyértelmű dolgok ismételgetése, ami miatt passzivitásba, dacba, esetleg az oktatást zavaró tevékenységbe megy át. Ha ezek számára nem tudunk gazdagító programokat kínálni, ami a jelenlegi viszonyok közt nem valószínű, akkor ezek a tehetségek elkallódnak, sodródnak, magukba fordulnak, avagy képességeiket az iskolán kívül próbálják kamatoztatni. Ugyanakkor a szerényebb előképzéssel érkező tanulók, ha nem kapnak felzárkóztató foglalkozást (ami a legtöbb helyen szintén nem megoldott), akkor a számukra magasabb követelmény miatt elkedvetlenedve abbahagyják a többiek utáni '"loholást", és szintén az iskola céljaitól eltérő magatartásformát választanak.

III.

Megállapíthatjuk, hogy megfelelő ingerekkel az agy pozitív irányban gerjeszthető, kondicionálható, de érvényes ez negatív vonatkozásban is. Arra is van feldolgozás, hogy valamely terület elhanyagolása nemcsak hogy lelassítja vagy megállítja a terület fejlődését, hanem vissza is vetheti (degenerálja). Ha egy gyerek nem kap két éves koráig beszédingereket (nem beszélnek hozzá, vagy csak keveset, szűk utasításokat, pozitív érzelmi töltés nélkül), akkor ez visszavetheti mentális fejlődését, akár olyan mértékben, hogy soha be nem hozható a lemaradás. Az ingerszegény környezet és nevelés kihat az érzelmekre és a gondolkodásra is. Az érzelemdús családi háttér, kedvező iskolai nevelés viszont szinte ,,szárnyakat ad". Az ingergazdagság viszont nem jelentheti a szélsőséges, nagy intenzitású vagy túlzott mennyiségű ,,adagolást" (veszekedések, kiabálások, erős háttérzaj, rengeteg autó, zsúfolt napi program, sok ismeretlen dolog, idegenek , idegen nyelvű környezet, félelmetes képek és hangok, sok film egymás után, hangos zene, sok zörej, sok tanóra stb.).

Érdemes megvizsgálni azt a terhelő helyzetet is, amikor valaki nem anyanyelvén kezd el tanulni. Még nem egyértelmű annak az elképzelésnek a hatástanulmánya, hogy milyen életkorban lehet az elsődleges (anyanyelv) mellett egy másikat elkezdeni. Valóban megfigyelték, hogy zseniális emberek már gyermekkorban több nyelvet is beszélhetnek (pl. Mozart), de ez inkább azt bizonyítja, hogy ezek érési szakaszai rövidebbek, ahogy mondják koraérettek. A többségnél viszont zavart keltenek, ha még nem strukturálódott a beszédértés központja, vagyis az anyanyelvi rendszer nem kapcsolódott elegendő jelkapcsolattal a gondolkodás logikai mezőihez és kicsi a szókincs. Az anyanyelv szilárd elsajátítása feltételezi az idegen kifejezések és nyelvi struktúrák befogadását is. Magyarán szólva a jó anyanyelvi képzés az idegen nyelv megtanulásának alapja. Mivel a magyar eltér a környező népek nyelvi rendszerétől, ezért ezen a téren óvatosan kell bánni az idegen nyelv korai erőltetésével. Az viszont előny, hogy a magyar beszédhasználat hatékonyabban ösztönzi a szókincs gyarapítását, mivel zeneisége érzékenyebbé tesz a beszédhangok közti eltérések felismerésére. Ezt zenei ingerekkel, énekkel és zenehallgatással tovább lehet fokozni.

IV.

az anyanyelv, hogyha az az anya, a család, a környezet nyelve, akkor nem egyszerűen olyan jelrendszer , mint a többi, hanem a biztonságérzet, a gondoskodás, az otthontudat, a szerető emberi kapcsolat eszköze és forrása is egyszerre. Ebből a közegből korán kiszakítva egy esetlegesen idegen környezetben súlyos károsodásokhoz is vezethet (kancsalság, dadogás, éjszakai bevizelés, tartós neurotizáció és későbbi depresszió, magatartási zavarok, csavargás, delikvencia stb.). A gyermek, amikor mesét óhajt, nem csupán a történetre kíváncsi, hanem elsősorban azt akarja, hogy az anyja mellette legyen, a hangját hallhassa, így az anyai hang és az anyanyelv az otthontudat biztonságát teremti meg. A gyermek korai bölcsődébe adása mellett, hogy az anya dolgozni tudhasson, azzal érvelnek, hogy a bölcsődés gyerekek önállóbbak, függetlenebbek lesznek, holott más kutatás azt igazolja, hogy ez az anyai kötődésből való korai kiszakadás valójában otthontalanság, és később a párkapcsolatok , családok felbomlásában mutatkozik meg. Egy felmérés arra mutatott rá, hogy az elvált szülők közt magasabb az egykor bölcsődések aránya, mint amennyi bölcsődés van az adott populációban (persze ez csak egy lehet az okok között, de nem elhanyagolható). Három éves koráig tehát kedvezőbb az anyai gondoskodás közelében maradni, esetleg a harmadik évben félnapos bölcsődében, hogy az anya számára rövidített munkaidő avagy kikapcsolódás kínálkozzék. Mivel a gyermek csak két éves korára tanul meg beszélni, ezért lényeges, hogy ebben az időszakban nyugodt háttere és ingerdús környezete legyen, lehetőleg az anya jelenlétével megerősítve.

A gyermekek születésükkor rendelkeznek azzal a képességgel, hogy felismerjék és megkülönböztessék a különböző hangokat , de később csak az anyanyelvükben ill. nyelvjárásukban előforduló hangokat tudják azonosítani (ismert, hogy a bodrogköziek általában nem hallják különbözőnek a nyílt és zárt ,,e" hangot még a jelentésmegkülönböztető helyzetekben sem pl. hegyes, szerelem) . Bár a hangfelismerés korán kialakul, de ezekből szavakat alkotni csak jóval később kezdenek. Egy másfél éves gyermek szókincse kb. 25 (amit kimond, mert sokkal többet ismer fel, ha rákérdezünk, hogy mutassa meg vagy csinálja azt ). A hároméves már 1000 szóval rendelkezik , négyévesen szókincse 1500 szó, 5 évesen 2000, míg a hatodik életévére ez a szám kb. 3000 (de 14 ezret használ, az alapszavak változataiként), vagyis naponta átlag 9 szóval gyarapszik, de ez számára nem megterhelő, erre van ráhangolódva, és kíváncsian ismerni akar mindent. Az első szavak konkrét dolgok: emberek (mama, anya), állatok (cica, kutyus), testrészek (orra, szeme, keze) és a környezet tárgyai (autó, szék, tej, alma, labda). A szókincs kezdeti hiányosságait a gyermek úgy hidalja át, hogy meglévő szavaival nevezi meg a hozzá hasonló dolgokat . Pl. a négylábú cica jó a tehénre is, avagy az alma minden gyümölcsre. Öt és hat éves kor táján, ha egy új szó elhangzik, akkor gondolkodási rendszerük a szövegkörnyezet alapján próbálja azonosítani a szótárában, persze ez néha pontatlan, és a hasonló hangzás miatt keverednek a fogalmak. Pl. a garázs-darázs, ösvény-fösvény. A pocsékol szó alatt azt értheti, hogy pocsolyába dob. Másfél éves kor után jelennek meg a kétszavas mondatok , melyek önálló kijelentések, állítások , de toldalékok, névelők és viszonyszók nélkül. Pl. ,,Oti labda.", ami jelenthet labdázást, de azt is, hogy övé, vagy azt, hogy nála van. Az igei állítmány , mint az igék használata csak későbbi fejlemény. Ezután megjelennek a kötőszavak , határozószók, névelők majd a morfémák (tárgy, többes szám, birtokviszony, határozói ragok stb.). Az oktatásban a nyelvi elemzés és szövegértelmezés során fel kellene használnunk ezeket az ismereteket, például úgy, hogy a felső tagozaton avagy a középiskolában rámutatnánk ezekre a jelenségekre, melyekkel otthon vagy a környezetben találkozhatnak, de nem tudatosítják, hogy itt valójában milyen folyamat zajlik. Így megérthetnék jobban, mi a mondatszerkezet (alany-állítmány viszony), mi a jelentés, fonéma stb. Az idegen nyelvek elsajátítása szempontjából is fontos lenne ismernünk, hogy az adott nyelvben miként tanulnak meg beszélni a gyerekek, mely szavakat és mely nyelvtani elemeket kellene először megismernünk. A harmadik életévben megjelenik a logikus szövegszerkesztés (nyelvtani illesztés), kialakulnak az összetett mellérendelő mondatok kezdetleges fajtái, és ekkor megnő a társas kapcsolatok igénye. Egyre bővül a kör, a családon kívülre, és ez az az időszak, amikor az egykorúak közösségében (óvoda) egymást ,,gerjesztve" fejlesztik. Az életük központi eleme ekkor a játék lesz, melyben a nyelvi kommunikáció elsőrendű szerepet kap. A játék, mely megismerést, tanulást, szociális kapcsolatot, mozgásigény kielégítését, feloldódást, logikus gondolkodásra késztetést, beszédfejlesztést, önkifejezést, értelmi és érzelmi csiszolódást, együttműködési készséget, szabályismeretet és képzeletfejlesztést biztosít. A mozgásjátékok különösen értékesek, főleg dramatikus keretekben (pl.:Adj, király katonát !), mert a szöveg, dallam, ritmus és az összhang megteremtése ösztönzőleg hat a fejlődésre.

V.

A mese egy olyan varázslat, mely szavakkal teremt meg egy olyan világot, amelyet a képzelet a valóság illetve az addigi tapasztalat alapján tesz szemléletessé és hitelessé, bár gyakran csodás elemei vannak, de a történet emberi vágyakat tükröz és emberi félelmekkel száll szembe. A gyermek mindezt résztvevőként éli meg, és ebben bontakozik ki magasabb rendű emberi küldetése, hogy megérezze örökös vágyának és egyik legnehezebb emberi feladatának sugallatát, hogy élete értelmét kutassa. Egy-egy nép meséi az ősi mítoszainak töredékeit is magukban hordozzák, és olyan gondolatokat, tapasztalatokat, tanulságokat és magatartásformákat közvetítenek, melyek nyomvonalán haladva a közösség megmaradása , élethez való hite öröklődik tovább. A gyermekben a mese valósága még nem szakad el teljesen az élet valóságától, de normális értelmi fejlődése során később különbséget tud tenni a két világ (képzelet és valóság) között. Ám arra is ráérezhet, ráhangolódhat, hogy a szavakban rejlő jelentéstöbblet lehet a belső lelki élet megjelenítője (kivetítője) és annak eszköze, hogy kapcsolatot teremthessen az emberi lét magasabb dimenzióival, amit általában csak szellemiségnek, kultúrának vagy léleknek szoktunk nevezni, de valójában a legnagyobb titkok kategóriájába tartozik. Az iskolába lépő gyermekek nagy része napjainkban korábban nem tapasztalt érdekes világszemléletet hordoz magában, mely mögött feszültségek, szorongások rejlenek. Olyan szavak tömegét hozzák magukkal, melyet az információs csatornák, reklámok ontanak magukból, de azok értelmét, lényegét nem ismerik . Esetleg alakját, megjelenési formáját igen, de funkciótlanul. A másik tényező, hogy a hagyományos családi élet kommunikációs és mesélési alkalmai is megváltoztak. A modern digitális technika révén a csodák szemléletivé tehetők, megjeleníthetők, mintha eleven valóság lenne, ezért talán nem is meseként fogják fel, és nem kapnak késztetést arra, hogy fantáziájukat csiszolják. Talán a ,,materializálódott" varázslat miatt a képzelet asszociációs területe elsorvad, és talán visszafelé sem tudja dekódolni a lírai, költői , irodalmi üzeneteket. Ez a jelenség viszont az érzelmi élet beszűküléséhez vezethet, ami miatt a kommunikációs csatorna egyik fontos ,,vezetéke" hibásodhat meg. A tünetek nem újak. Azokban az országokban, ahol a fogyasztói társadalom már korábban megszállta elektronikus eszközeivel a lakásokat, otthonokat, ott hamarább jelentkezett. Azok a tanulók, akiket még az ártalmaktól védettebb családban neveltek, az iskolákban kisebbségbe kerülnek, és ki vannak téve a többség magatartásából eredő hatásoknak . Talán nem túlzó a kifejezés, hogy ez agresszió, ugyanis a képzeletnek a valóságot feldolgozó és feszültségeket oldó (kanalizáló) képessége híján megnő a belső feszültség, melynek tartós állapota neurózishoz, magatartási zavarokhoz vezet. A nevelő csak azt látja, hogy a gyerekek szinte oktalanul elgáncsolják, veszélyesen lökdösik, verik, ütik egymást. Ráadásul a mai iskolarendszer még nem tudott hatékony választ adni arra a tényre, hogy a gyermekek mozgásigénye sokszorosa a felnőttekének. Pedig már a görögök is úgy neveltek, hogy a test és a lélek harmóniája megvalósuljon. Köztudott, hogy a kielégítetlen mozgásigény is az idegrendszert terheli. (,,Gyötrődik a lélek, ha lazsál mellette a test."-Montaigne) A mese , a játék, a dramatizált mese, a ritmusjáték, a terepgyakorlat , a közös éneklés és természetesen a sport hozzájárulhat a kiegyensúlyozottabb fejlődéshez. Egy-egy történet mélyebb átélése (megismerése, megrágása, megemésztése) örömmel, boldogsággal tölti el a benne résztvevőket. Az irodalmi művek megismerésére, elolvasására való igényünket azzal a hasonlattal is szemléltethetjük, hogy nem elég ismerni egy étel nevét, nem elég tudni, hogy miből készült és hogyan, mert azzal csak úgy lakhatunk jól, ha megesszük. Csak így lesz táplálékká. Aki pedig embernek nevezi magát, annak lelki táplálékra is szüksége van, aminek híján állati sorba süllyedhet. J.M. Lotman (Jel - kultúra - kommunikáció) szerint ,,Bármilyen művészi szöveg csak akkor töltheti be társadalmi funkcióját, ha az egykorú közösségben létezik esztétikai kommunikáció ...,az önmagában vett műalkotás egy bizonyos kulturális kontextus nélkül, a kulturális kódok bizonyos rendszere nélkül érthetetlen nyelven írott sírfelirathoz hasonlatos." Ez a megfogalmazás talán arra is rávilágít, hogy mennyire fontos a helyes beszéd, írás, olvasás és szövegértés elsajátítása mellett hangsúlyozottan foglalkoznunk annak feltárásával, hogy miért nem értik a mai fiatalok Jókai, Mikszáth nyelvét, illetve miként lehetne igényt teremteni az olvasásra, hogy aztán a kezdő lépésektől eljuthassanak a legelvontabb szövegek befogadásáig.

Mihályi Molnár László

Szepsi Polgár Info

Ile57

2009-10-21, 12:45 PM

Szabó Balázs

(Benmar)

Kedves Szép Szavak!

Magára miért hagytátok

az árva magyar nyelvet

hisz nélkületek a mondatok

akár a sivár kertek...

a sötétségbe kiáltok:

ti míves betűk gyertek

vissza hozzám… mire vártok?

legyetek ti a szentek!

és ne a rút szószilánkok

mik repeszként repülnek

szanaszét szaggatják szátok

s gyilkosai a fülnek!

Házitündér

2009-10-22, 05:19 PM

http://s9.images.www.tvn.hu/2009/10/22/23/15/www.tvn.hu_270e4e3674166ee0b12bbe89733fa5f2.jpg

alberth

2009-10-29, 10:48 AM

http://farm2.static.flickr.com/1277/3353492720_f2a8fd0400.jpg

Szuhanics Albert

A vers maga jó hír

Költészet, szójáték,
szépen szőtt ajándék.
Lelkünknek javára,
jól figyelj szavára!

Mit szaval szavaló,
ajkán szól a való.
Szavakkal korbácsol,
vagy csak szíve lángol.

Olykor csupa líra,
gyöngybetűkkel írva.
Máskor dörgedelem,
véres veszedelem.

Felébreszti lelked,
dús rétre terelget.
Versekre éhesen
legelhetsz kéjesen.

Néha elvarázsol,
távlatokat vázol.
Vagy csak megnevettet,
meghozza jókedved.

Jöhet kövér felhő,
mit szerelmes szellő
Utadba terelhet,
szitál rád szerelmet.

Ilyen a költészet,
élvezd a szépséget.
Mi lelkednek gyógyír,
a vers maga jó hír.

Debrecen, 2009. 10. 14.<O:p</O:p

Almás

2009-10-30, 04:57 AM

Szép ha valaki szereti anyanyelve izét...
Féltem é is a ami angolosodástól és szlengektöl...
Ezért igyekszem ápolgatni, de csak a magam módján tudom...

Almás

2009-10-30, 05:00 AM

"Az idegen szó, az még a legkisebb baj, mert az idegenséget magán viseli. Nagyobb baj az észrevétlen idegenség, ami onnan keletkezik, hogy most nagy nekidurálással tanul mindenki idegen nyelveket. Iparkodik, hogy annak helyes kiejtését elsajátítsa, ezáltal magyar beszédébe is belekerülnek idegen fonetikai elemek, amik azt megrontják. Elsősorban éppen a ritmusba és a dallamba." (Kodály Zoltán, 1974, Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok, III, Budapest: Zeneműkiadó, 436 o.).

Almás

2009-10-30, 05:03 AM

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="98%" align=center><TBODY><TR><TD class=csakidezet align=middle colSpan=3>Miattuk érzem, hogy itthon vagyok
a földön... élnem s küzdenem szabad...
Magamra hát sohase hagyjatok,
világteremtő, hűséges szavak.</TD></TR><TR><TD align=left> </TD><TD class=idezet align=middle>Szemlér Ferenc (http://www.citatum.hu/szerzo/Szeml%E9r_Ferenc)</TD></TR></TBODY></TABLE>

Ile57

2009-10-31, 03:03 PM

Babits Mihály
Jónás imája

Hozzám már hűtlen lettek a szavak,
vagy én lettem mint túláradt patak
oly tétova céltalan parttalan
s ugy hordom régi sok hiú szavam
mint a tévelygő ár az elszakadt
sövényt jelzőkarókat gátakat.
Óh bár adna a Gazda patakom
sodrának medret, biztos útakon
vinni tenger felé, bár verseim
csücskére Tőle volna szabva rim
előre kész, s mely itt áll polcomon,
szent Bibliája lenne verstanom,
hogy ki mint Jónás, rest szolgája, hajdan
bujkálva, később mint Jónás a Halban
leszálltam a kinoknak eleven
süket és forró sötétjébe, nem
három napra, de három hóra, három
évre vagy évszázadra, megtaláljam,
mielőtt egy még vakabb és örök
Cethal szájában végkép eltünök,
a régi hangot s szavaim hibátlan
hadsorba állván, mint Ő sugja, bátran
szólhassak s mint rossz gégémből telik
és ne fáradjak bele estelig
vagy mig az égi és ninivei hatalmak
engedik hogy beszéljek s meg ne haljak.

Ile57

2009-10-31, 03:11 PM

Vizsolyi (Károli) Biblia

A Biblia teljes szövege több nyelven... (http://biblia.hit.hu/)
Károli Gáspár gönci református lelkész, a Kassavölgyi Egyházmegye superintendense volt az, aki lefordította és 1590-ben megjelentette az első teljes magyar nyelvű Bibliát, ezzel ismertté tette a község nevét az ország határain kívül is. Károli Gáspár nem csupán fordítója, hanem egyben gondozója-szerkesztője, sajtó alá rendezője, kiadója is volt ennek a Bibliának.

<CENTER>http://www.vizsoly.hu/kepek/biblia_eredeti.jpg (http://www.vizsoly.hu/kepek/n/biblia_eredeti.jpg)
</CENTER>

Így ír erről a munkáról: "Istennek nevét segítségül híván, minek utána hozzá kezdettem volna egynéhány jámbor tudós atyafiakkal, kik nékem a fordításban segítségül voltak, meg nem szűntem addig, míg nem véghöz vittem a Bibliának egészben való megfordítását ..." Abban az időben nem kis anyagi erőre és erkölcsi tekintélyre volt szükség a Biblia kiadásához. A nyomdát a főúri pártfogók megfelelő módon felszerelték, Németalföldről újabb betűkészlettel egészítették ki, a papírt pedig Lengyelországból hozták. És ez végképp megmagyarázza azt, hogy miért is Vizsolyt választották a nyomda felállítására (a község mellett kereskedelmi út vezetett Lengyelországba).
A Biblia címlapja "nyomtattatott Mantskovit Bálint által", mely 2412 oldalon kb. 800 példányban másfél év alatt készült el. Súlya kb. 6 kg, 52 fennmaradt példányról tudunk, közülük 24 országhatárainkon kívül van. Egy eredeti példány látható a vizsolyi templomban is. Az Európa Kiadó Magyar Helikon osztálya 1981-ben külön e célra készített papíron kiadta hasonmás kiadásban a Vizsolyi Bibliát, ezzel is méltatva e könyv irodalomtörténeti és nyomdatörténeti jelentoségét.
A Vizsolyi Biblia messze túlnő a református egyház keretein. Ezzel a munkával Károli maga is "Isten egyházára ... minden keresztyén olvasóra" gondolt. Így ír elkészült munkájáról: "... szabad mindenkinek az Isten házába ajándékot vinni. Egyebek vigyenek aranyat, ezüstöt, drágaköveket, én azt viszem, amit vihetek, tudniillik magyar nyelven az egész Bibliát".
A fordítás egyik kiemelkedő mérföldköve a magyar nyelv és irodalmi stílus fejlődésének, megalapozója irodalmi nyelvünknek. A Károli Biblia kisebb-nagyobb revíziókkal több mint száz kiadást ért meg, és máig a legnépszerűbb bibliafordítás a magyar nyelvterületen.

<CENTER><TABLE width=431 border=0><TBODY><TR><TD width=279>http://www.vizsoly.hu/kepek/IMG_4241n.JPG (http://www.vizsoly.hu/kepek/n/IMG_4241.JPG)

</TD><TD width=279>http://www.vizsoly.hu/kepek/ref%20bel3.JPG

</TD></TR></TBODY></TABLE></CENTER>

Hogy a magyarság, a magyar nyelv minden viszontagság és ellenkező jóslás ellenére megmaradt "a magyar nép zivataros századaiban", többek között a Vizsolyi Bibliának köszönhetjük.

Ile57

2009-11-09, 03:30 PM

"Hol vagytok, ti régi játszótársak?
Közületek csak egyet is lássak!"

Házitündér

2009-11-10, 04:07 AM

Jövünk Ile Kedves!... jövünk és "játszunk" Veled :) Ilyen kedves és stílusos felszólítást még sosem kaptam :) Teszek is ide gyorsan egy képet, igaz nem saját alkotás, sőt nem is tudom, hogy ki készítette de könyves is, idézetes is, így szerintem illeni fog ide :

http://s1.images.www.tvn.hu/2009/02/19/10/00/www.tvn.hu_cdfe1f31c2bf4b655c7d84417002e501.jpg

Almás

2009-11-11, 03:41 AM

Wass Albert : Őszi dal

Elmentek már a madarak, a fecskék
Csak mi maradtunk itt: én és az ősz.
Szép álmomat a lelkemből kilesték
Csapongó vágyaim, hogy visszajössz.

De elmentél, veled a nyár, az álmok.
Csak szél süvölt, és halál bolyong a berken.
A hervadásban elmerülve állok,
És fáj az ősz, a bánatom, a lelkem.

Neked nagyon hideg volt itt az élet,
Nem jött bíborral már az alkonyat.
S megsemmisült sok délibáb-reményed
Csillagtalan nagy éjszakák alatt.

De érzem már: te vagy lelkemnek minden,
S nem kérek tőled semmi, semmi mást,
Csak jer vissza, s én rózsákkal behintem
Körülötted az őszi hervadást.

(Hallottam megzenésítve is... amit amúgy nem igen szeretek, de ez gyönyörű volt és fájó egyszerre.)

Almás

2009-11-11, 03:54 AM

Nagy Bandó András : Kicsinyke vágyak

Figyelj rám, mintha jel volnék,
Keress úgy, mintha nem volnék,
Vigyázz rám, mintha gyöngy volnék,
Fizess úgy, mintha szolgálnék,
Evezz úgy, mintha tó volnék,
Idébb ülj, mintha tűz volnék,
Melengess, mintha jég volnék,
Etess úgy, mintha éheznék,
Itass úgy, mintha szomjaznék,
Olvass úgy, mintha vers volnék,
Hallgass úgy, mintha dal volnék,
Szeress úgy, mintha jó volnék.

Ile57

2009-11-11, 03:31 PM

Bisztray Gyula Jókedvű magyar irodalom című kötetéből:

Kölcsey parasztszekéren utazván, egy kis folyóhoz érve kérdi a kocsistól:
- Miféle víz ez, atyafi?
- A Karaszna - felelt a kocsis.
- Nem Karaszna az, hanem Kraszna - igazította ki Kölcsey. Aztán továbbmentek.
Midőn a Berettyóhoz értek, azt kérdi Kölcsey:
- Hát ez miféle víz?
- Ez meg a Brettyó - válaszolt a kocsis.
- Nem Brettyó az, hanem Berettyó.
- Üsse meg a kő! - kiáltott fel bosszúsan a kocsis. - Amott a Karaszna nem tetszett, itt meg a Brettyó. Honnan tudjam most már, mi lesz jó az úrnak?

Ile57

2009-11-11, 03:44 PM

Balázs Géza

Képtelen sorolók, ragozások

Mottó: „Ki nem mesélt vagy hallgatott még vicceket? Nos, szinte minden második vicc valamilyen szójátékon alapul. (»Jean! Miért veszi be azt a könyvet az ablakból? – Mert nagyon betűz a nap, uram!«) Ki nem torzított el még sohasem szavakat, hogy ezzel játékos-bizalmas jelleget adjon beszédjének? (Et cetera → ecetet rá, ungeniert → óne zsinór stb.) Melyikünk nem mondott még ki soha olyan, valójában abszurd, de stílusértékének fogva mégis kifejező mondatokat, mint Megeszlek! (kisgyereknek, holott dehogy is akarjuk fölfalni), Mondd, mire vagy olyan szerény? (némi gúnnyal) stb. Játszik a nyelvvel az író, midőn kifejező beszélő nevet keres hőseinek. Játszik a költő varázsos szóképeivel. Játszik a kínrímfaragó. Játszik a kereszt-, rombusz-, szó-, kép-, betűrejtvények kedvelője. Játszik a kisgyermek, midőn ösztönösen szót alkot vagy ritmusos versikét költ. Röviden: aki szereti anyanyelvét, annak nemcsak segítőtársa, hanem játszótársa is a nyelv.” (Grétsy László: Anyanyelvünk játékai, 8.)

Nyelvi játékok. A homo ludens, a játékos, a játszó ember talán leginkább nyelvi játékaiban ragadható meg. Nyelvi játékot készít és játszik az éppen anyanyelvtanuló baba, de különösen a nyelvtanulás későbbi korszakában, majd tréfálkozik a kamasz, a felnőtt, az idős. Nyelvi tréfákból áll az udvarlás, a mindennapi emberi kapcsolatok jó része. Nincsen nap nyelvi tréfa (mondjuk viccmesélés) nélkül. Ha van kedve, tréfálkozik a kalauz, a kolléga, a pénztáros. Szüntelen tréfálkozik (jópofáskodik, néha jól, de inkább rosszul) a kereskedelmi rádió és televízió számos műsorvezetője.
A magyar nyelv kimeríthetetlen tárházát nyújtja a nyelvi játékoknak. A folklórban számos nyelvi játékot találhatunk a gyermekmondókákban (talán az elsők között a kiszámolókban), a párosító játékokban, a népszokások gazdag szöveganyagában, különösen a találós kérdések és a viccek között. A mindennapi nyelvhasználatban számos humoros nyelvi megoldást használunk, kihasználunk. Tudatosan használunk kétértelmű kifejezéseket („De nagy fene köd van!”), félreértjük egymást (állítólag elhangzott az a tájékoztatás, hogy az Akadémia két osztálya közös ülést tart), játszunk a stíluslehetőségekkel, stílusértékekkel, „értelmesítünk” (népetimológiákat gyártunk), új szavakat, kifejezéseket hozunk létre (ha van előzmény, akkor van ugye utózmány is…), nyelvi „elvárásoknak” nem teszünk eleget („Siess lassan!”; lassan, de bizonytalanul), naponta gyarapítjuk a viccek számát.
Viszont igen kevés adatunk van arról, hogy az egykori gyermeknevelésben, tanításban (oktatásban) mekkora szerepe lehetett a nyelvi játékoknak. A nyelvi játékok rendszeres gyűjtése csak a 20. században kezdődött el. A különböző gyermek- és rejtvénylapok ebbéli tevékenysége nyomán különösen Vargha Balázs és Grétsy László munkásságában játszott nagy szerepet a nyelvi játékok gyűjtése, rendszerezése, magyarázata és közreadása.

Egyszerű formák. Ki nem került olyan helyzetbe, hogy a hétköznapi életben „vizsgáztatták”? „…a rejtvények, talányok ősidőktől fogva egész életünket átszövik. Az az ismert népmesei motívum pl., hogy egy ember élete, sorsa attól függ, tud-e valamely feladott kérdésre válaszolni, ősi hagyományban gyökerezik. Egy-egy rejtvény megoldásának kulcsa ugyanis egy közösség számára ismert volt, szinte közkincs; ismeretlenekkel, idegenekkel szemben azonban a rejtvény feladása kihívás életre-halálra. Ha az idegen kiállta a próbát, azaz jól felelt, a közösség befogadta, mivel a szellemvilág pártfogoltjának tekintette. Ellenkező esetben fejébe kerülhetett a kudarc.” (Grétsy, 1998. 7.)
A mai nyelvi játék őse a rejtvény, a találós kérdés. Föltehetőleg az egyik legrégibb szövegtípusunk. Jacob Grimm nyelv- és irodalomelmélete nyomán Andre Jolles holland filológus szerint az egyszerű formák a népköltészet és az irodalom olyan műfaji formái, amelyek nem az írók kompozíciós szándékából, hanem a nyelv és a gondolkodás sajátos műveleteiből, mintegy „önmaguktól” jönnek létre. Jolles kilenc „egyszerű formát” (einfache Formen) különböztetett meg: legenda, monda, mítosz, mondás, példaszerű eset, emlékeztető történet, mese, tréfa és rejtvény.<SMALL><SUP>1 (http://www.napkut.hu/naput_2006/2006_01/047.htm#lj1)</SMALL></SUP>

Mindenesetre mind a hagyományos, mind a mai folklór, beleértve mindennapi életünket, tele van rejtvényekkel, találós kérdésekkel, nyelvi tréfákkal, viccekkel. A rejtvényből levezethető találós kérdés máig az egyik gyakori vicctípus, tehát egészen új körülmények között is tovább él. Mindezek alapján úgy gondolhatjuk, hogy a nyelvi játék nyelvi univerzálé, vagyis antropológiai nyelvészeti jellemző.
Nem tudjuk pontosan, miként követik egymást a különböző játéktípusok az emberi társadalom történetében és az egyének életútjában.
A strukturalista és szemiotikai kutatások kimutatták a játékok szerkesztési alapelveit. A kitalálós játékokat Benveniste a többértelmű jelentés megnyilvánulásának tartja. Greimas a játékok szerkezeti alapelvének meghatározásakor a jelentésnek az oppozícióját a jelentés teljes hiányában, kontradikcióját az ellentétes jelentésben látja.<SMALL><SUP>2 (http://www.napkut.hu/naput_2006/2006_01/047.htm#lj2)</SMALL></SUP>

Összetett formák. Természetesen a nyelvi játékok is rendkívül sokfélék. Bár minden ismert nyelvben fölfedezhetők, a nyelvi lehetőségek és kulturális szabályok korlátozzák a nyelvi játékok repertoárját. Most például egy rendkívül nyakatekert, tudományosan fogalmazva összetett, nyelvtani paradigmákat (ragozási sorokat) idéző magyar nyelvijáték-típust mutatok be. Azt is mondhatjuk, hogy ezek a szövegek (sorolók) álparadigmák, vagyis nem valódi magyar nyelvi ragozások. Ám van egy alapminta, alaptudás: tudniillik, hogy a magyar nyelvben vannak különféle ragozási lehetőségek, s ennek mintájára a laikus nyelvi játékos elkezd szóvicceket gyártani. Ráadásul igen bonyolult, nyakatekert, de a nyelvtani szabályoknak tökéletesen megfelelő, a jelentéstaniaknak persze fittyet hányó szóvicceket.

Soroló. A soroló igen régi műfaj. Arany János idéz egy gyermekmondókát, amely régi, a folklórban, illetve a mezőgazdasági naptárakban, csíziókban közreadott „sorolóra” rímel:

Hétfő hetibe,
Kedd kedvibe,
Szerda szerelmibe,
Csütörtök csűribe,
Péntek pitvarába,
Szombat szobájában.<SMALL><SUP>3 (http://www.napkut.hu/naput_2006/2006_01/047.htm#lj3)</SMALL></SUP>

Az ilyen szövegek mintájára született például Eörsi István groteszk szójátéksora:

Rimahétfő
Rimakedd
Rimaszerda
Rimacsütörtök
Rimapéntek
Rimaszombat<SMALL><SUP>4 (http://www.napkut.hu/naput_2006/2006_01/047.htm#lj4)</SMALL></SUP>

Grétsy László további irodalmi példát idéz erre az eljárásra: ő képtelen ragozásnak nevezi a következő – mesteri – nyelvijáték-típust. Karinthy Frigyes Mautner Ödön nevére készített mesteri hasonlót:<SMALL><SUP>5 (http://www.napkut.hu/naput_2006/2006_01/047.htm#lj5)</SMALL></SUP>

Tegnapelőtt utner én dönök
Tegnap utner te dönsz
Mautner Ödön
(Ma+utner Ö+dön)

Karinthy Frigyes zseniális nyelvteremtő volt, de ő is meglévő szabályok szerint alkotott. Egyes nyelvi tréfáinak alapformája, előképe megvolt már a folklórban, másokat valóban az ő zsenije teremtett meg, s annyira népszerűvé vált, hogy „átment” a folklórba. Másodlagos folklórnak nevezzük ezt a helyzetet. Lássuk további példákkal és alaposabban ezt a „képtelen ragozást”!

Képtelen ragozás. Viccnek is tekinthető, a folklórban is fölbukkannak hasonló képtelen sorolók. A nyelvi humor lényege az, hogy három teljes, ugyanolyan szerkezetű kijelentést (állítmány+alany) követ egy formailag a kijelentésre rímelő összetett szó (nagyanyó).

Nagy a tél
Nagy a hó
Nagy a sár
Nagyanyó<SMALL><SUP>6 (http://www.napkut.hu/naput_2006/2006_01/047.htm#lj6)</SMALL></SUP>
(nagy+a+nyó)

A nagyanyó tehát „elvileg” széttagolható egy mondatra a korábbi sorok alapján (nagy a nyó), ami nonszensz, halandzsa szöveget eredményez. Ugyanilyen mintára keletkezett a következő humoros soroló, amelyben a teadélután szó tagolható az előzmény alapján mondattá:

én a délelőtt
teadélután
(te+a+délután)

Egyik nyelvészünk Mizser Lajos nyelvész kollégánkkal tréfálkozott, mondván: a neve ragozható. Ezt a nyelvi tréfát követte el:

– Én zser, te zser, ő zser, Mizser!<SMALL><SUP>7 (http://www.napkut.hu/naput_2006/2006_01/047.htm#lj7)</SMALL></SUP>

Matuska Szilveszter és a duplafenekű képtelen sorok. A nevekből alkotott „képtelen ragozások” lelkes követőkre találtak. A Matuska Szilveszter nevével kitalált játék a városi folklór gyakran mondogatott elemévé vált:

Tegnapelőtt tuska december 29.
Tegnap tuska december 30.
Matuska Szilveszter
(Ma+tuska+Szilveszer)

A nyelvi játék többdimenziós. Matuska Szilveszter nevéből két elemet emelt ki az anonim<SMALL><SUP>8 (http://www.napkut.hu/naput_2006/2006_01/047.htm#lj8)</SMALL></SUP> szerző. A „ma” határozószó sugallja a sort: tegnapelőtt – tegnap – ma. A játékos kedvű alkotó azonban a „szilveszter” névvel, illetve szóval is eljátszott, de már bonyolultabb áttétellel. Tudjuk, hogy december 31. Szilveszter napja, ehhez vezet el az előtte lévő napok fölsorolása: december 29., december 30. és Szilveszter. Akár „duplafenekű” képtelen sorolónak is tarthatjuk az eljárását.
A városi folklórból további számos példát lehetett összegyűjteni. A verseket címmel küldték körbe:<SMALL><SUP>9 (http://www.napkut.hu/naput_2006/2006_01/047.htm#lj9)</SMALL></SUP>

Madárijesztő

Tegnapelőtt dár ijesztek én,
tegnap dár ijesztesz te,
madárijesztő
(ma+dár+ijeszt+ő)

Magas szárú cipő

Holnapután gasszárú cipek én
Holnap gasszárú cipsz te
Magas szárú cipő
(ma+gasszárú+cip+ő)

Major Tamás

Tegnapelőtt jortam én.
Tegnap jortad te
Major Tamás
(ma+jorta+más)

A Madárijesztő című képtelen soroló a már ismert minta alapján a tegnapelőtt – tegnap – ma sorral, valamint az „ijesztő” utótag felbontásával (ijesztek én, ijesztesz te, ijeszt ő) operál. A Magas szárú cipő (eredeti helyesírásán javítottam) ugyancsak két ragozási sort indít el: holnapután – holnap – ma (visszafelé sorol), valamint egy nem létező igei sort ad: cipek én, cipsz te, cip ő… A neves színész, rendező nevéből alkotott képtelen soroló ugyancsak így jár el: tegnapelőtt – tegnap – ma, de a „jortamás” felbontása és ragozása egy kicsit megbicsaklik: jortam én – jortad te – jorta más (a „helyes” az lenne, hogy jorta ő). Ám a halandzsaszövegekben ilyen kis botlásokra nem adhatunk. Ezek a szövegek tehát mind duplázott „ragozások”.

Hármas ragozás. Létezik azonban bravúros, hármas képtelen ragozás is. Ezt képviseli a Petőfi Sándor nevéből széttagolással alkotott képtelen sor:<SMALL><SUP>10 (http://www.napkut.hu/naput_2006/2006_01/047.htm#lj10)</SMALL></SUP>

Petőfi Sándor

Petek én, fisomon dorok
Petsz te fisodon dorsz
Petőfi Sándor
(pet+ő+fisán+dor)

Vagyis ebben a versezetben három ragozási sor rejlik:

egy kváziige alanyi ragozása a személyes névmással: petek én – petsz te – pet ő
egy kvázifőnév személyjelei és helyhatározói ragjai: (én) fisomon – (te) fisodon – (ő) fisán
egy kváziige alanyi ragozása: (én) dorok – (te) dorsz – (ő) dor

Személyes névmások elvonása. Személyes névmásokkal találkozhatunk már az előző példákban is. A képtelen sorolók között azonban van egy altípus, amely azt a magyar nyelvi lehetőséget használja ki, hogy vannak igéink, amelyek személyes névmásainkra „rímelő” hangokkal, hangcsoporttal kezdődnek. Az ilyen igéket könnyen szét lehet tagolni.

Én ekelek
Te keregsz
Ő gyeleg

Mi nistrálunk (ákolunk)
Ti vornyáztok
Ők lendeznek<SMALL><SUP>11 (http://www.napkut.hu/naput_2006/2006_01/047.htm#lj11)</SMALL></SUP>

Az eredeti magyar igék: énekel, tekereg, őgyeleg, ministrál (miákol), tivornyáz és öklendez. Tehát ezeknek az igéknek a személyes névmásokat felidéző elejét (én, te, ő, mi, ti, ők) vonta el a szójátékos versike alkotója. A folklóralkotásokra jellemzően két változatban is sikerült gyűjtenünk: mi nistrálunk, mi ákolunk. Itt kell elmondani azt az általános nyelvészeti tényt, hogy a gyermek a nyelvét a felnőttek, a körülötte beszélők valódi beszédmegnyilatkozásaiból vonja el, s ennek során sajátos szavakat hoz létre, alkot újra. Az énekelek szóból elvont „én” erre az eljárásra emlékeztet. A magyar nyelvet tanuló külföldi hallgatók – viccből vagy tudatosan – a kiabál szóból elvonták a ki- igekötőt, és elváló igekötőként így használták:

én kiabálok, én nem abálok ki, én ki fogok abálni

A személyes névmásokkal is van duplafenekű (kettős) paradigmatikus versezet. Vagy egy még bonyolultabb ragozós mondóka, amelynek lényege, hogy egy kiinduló szerkezethez „paradigmát” (ragozási sort) talál ki alkotója. Az alapmondat ez: Misike tífuszos. Az „alkotónak” a korábbi minták nyomán a „mi” és a „ti” személyes névmás indította el a fantáziáját. Mivel a sorban a mi személyes névmás a ti előtt foglal helyet, a sor szinte adja a személyes névmások egymás után való következését. Bátran állíthatjuk, hogy „mesteri”, bravúros, valódi költői tehetségre utaló dupla sor keletkezett a következő logikával:<SMALL><SUP>12 (http://www.napkut.hu/naput_2006/2006_01/047.htm#lj12)</SMALL></SUP>

én – te
te – ő
ő – mi
mi – ti

Vagyis most már szöveges formában:

Én sike te fuszos
Te sike ő fuszos
Ő sike mi fuszos
Misike tífuszos.

Melléknévfokozás. Nemcsak igékkel, főnevek személyjeles alakjával és személyes névmásokkal lehet sorolókat gyártani, hanem még a melléknévfokozás is megjelenhet a magyar viccben. A következő vicc az inka szó elképzelt (értelmes magyar szót alkotó) középfokából adódik:

– Ön inka?
– Igen, és ön?
– Én még inkább.

Ragozott viccek. A képtelen ragozások leginkább tréfálkozás közben jönnek elő, ám újabban viccekben is megjelennek. Tipikus politikai vicc az elmúlt időszakból:
– Hány dúlás volt Magyarországon?
– ?
– Hát tatárdúlás, törökdúlás és felszabadúlás!

Nem sokkal a New York-i ikertorony repülőkkel való felrobbantása után a feltételezett merénylővezér nevéből alkották meg a mai magyar folklórban a következő szóviccet:

– Tegnapelőtt osztottam én, tegnap osztottál te, Oszama Bin Laden!<SMALL><SUP>13 (http://www.napkut.hu/naput_2006/2006_01/047.htm#lj13)</SMALL></SUP>

A szóvicc alapja az Oszama Bin Laden név magyar népetimológiás magyarázata. Azaz a magyar nyelvben „feltételezett” értelmet tulajdonított valaki az „Oszama” névnek (ossza ma). Ettől kezdve már egyszerű volt a nyelvi tréfa megalkotása.

A ragozóvers oktatási lehetőségei. A folklórban és az irodalomban dokumentált ragozóvers (képtelen ragozás) lehetőséget ad iskolai, szabadidős nyelvi játékok alkotására. Pl.

pokémon – pokédon, pokéján, pokénkon…
dró – drót – drónak a, dróval…
gnóm – gnód, gnója, gnónk…
bárjam – bárd – bárja, bárjuk, bárjátok…
bom, bod, boja, bonk – botok – bojuk
barom – barod, barja, barjuk, barjátok, barják
csúnyom, csúnyod – csúnya – csúnyunk, csúnyotok, csúnyuk
csom, csod, csója – csonk – csotok, csojuk<SMALL><SUP>14 (http://www.napkut.hu/naput_2006/2006_01/047.htm#lj14)</SMALL></SUP>

Összefoglalás. Bár biztosan nem tudjuk, a képtelen sorolók tehát valószínűleg valamilyen didaktikai, iskolai verstípusból (talán csízió) származhatnak. De az is lehet, hogy az örök emberi játékosság, nyelvi lelemény ősi elemei. Ennek folyományaként meglévő szavainkat, szószerkezeteinket másként bontjuk fel, „népetimológiázunk”, s hogy a humor érthető legyen, az így keletkezett felbontott szót ragozási sorba (paradigmába) helyezzük.
A magyar nyelvben kettős, sőt hármas ragozási sorok is kialakultak. Ezek valódi nyelvi bravúrt jelentenek. Karinthynál is találunk hasonlókat, s feltételezhető, hogy ezeket a bonyolult formákat jeles költők hozták létre, csak „alászálltak”, folklorizálódtak.
A nyelvi játékosság nyilvánvalóan antropológiai univerzálé, vagyis minden nyelvben, kultúrában meglévő sajátosság. A ragozó nyelvek azonban több lehetőséget nyújtanak a bemutatott formák (ragozási sorok) létrehozására.
Összehasonlító vizsgálatokat e téren nem ismerünk, de talán nem túl merész megállapítás az, hogy a magyar nyelv nyelvi játékokban páratlanul gazdag, ezek a formák pedig megőriztek valamit a nyelvkeletkezés, nyelvkeletkeztetés pillanatából, az anyanyelvtanulás játékosan komoly módszeréből.
Aligha gondolhatjuk, hogy a képtelen sorolók minden típusát sikerült összegyűjtenünk, leírnunk. Egészen biztosan vannak még újabb és újabb formák. Ezek fölfedezése, összegyűjtése, leírása és elemzése még kutatóra vár.<SMALL><SUP>15 (http://www.napkut.hu/naput_2006/2006_01/047.htm#lj15)</SMALL></SUP>

Irodalom:
Grétsy László: Anyanyelvünk játékai. Gondolat, Budapest, 1974. (Második, bővített kiadás, Rittler–Jajczay Bt., Budapest, 1998.)
Lukácsy András: Kiment a ház az ablakon. Költészet és játék. Gondolat, Budapest, 1981.
Vargha Balázs: Játékkoktél. Kriterion, Bukarest, 1972.

<TABLE width="100%"><TBODY><TR height=3><TD bgColor=#e7b77f></TD></TR></TBODY></TABLE>

<SMALL><SUP>1</SMALL></SUP> Voigt Vilmos: Egyszerű formák. In: Világirodalmi Lexikon, 2/992.
<SMALL><SUP>2</SMALL></SUP> Voigt Vilmos: Játék. In: Világirodalom Lexikon, 5/583.
<SMALL><SUP>3</SMALL></SUP> Vargha Balázs: Arany János játékai. Enciklopédia, 1994. 9.
<SMALL><SUP>4</SMALL></SUP> Idézi: Lukácsy András: Kiment a ház az ablakon. Költészet és játék. Gondolat, 1981. 407.
<SMALL><SUP>5</SMALL></SUP> Grétsy László i. m. 201.
<SMALL><SUP>6</SMALL></SUP> Graffitiként (firkálásként) 1987-ben gyűjtött szöveg, vö. Balázs Géza: Sátorfirkálások. ELTE–MTA, Budapest, 1987.184. A szöveg hasonló „sorolók” szomszédságában jelent meg: „Kéz a kézben / más a kézben / kéz a másban / más a másban”, „Korál az álmom / Dinamit a vérem / Piramis a vágyam / Edda az életem” stb.
<SMALL><SUP>7</SMALL></SUP> E helyen is elnézést kérünk kollégánktól, kizárólag a nyelvi humor miatt idéztük az anekdotát és a nyelvi játékot, és természetesen nagy tisztelettel gondolunk rá, jó egészséget kívánunk neki. B. G.
<SMALL><SUP>8</SMALL></SUP> A hagyományos folklórtermékek alkotója ismeretlen, bár újabban kutatjuk a nagy folklór „egyéniségeket”, s akkor megnevezzük őket. A városi vagy mai folklór kevert szövegvilágában sokszor találni „alászállt” kultúrjavakat, amelyek szerzői olykor felbukkannak.
<SMALL><SUP>9</SMALL></SUP> A következő példákat „fárasztó de aranyos versecskék” címmel egy internetes listáról kaptam (2002. február 1.)
<SMALL><SUP>10</SMALL></SUP> Lásd: 9. jegyzet.
<SMALL><SUP>11</SMALL></SUP> A példák saját „mai folklór”-gyűjtésemből valók.
<SMALL><SUP>12</SMALL></SUP> Lásd: 9. jegyzet.
<SMALL><SUP>13</SMALL></SUP> Saját gyűjtés, 2001.
<SMALL><SUP>14</SMALL></SUP> Gyorgyorvics Miklós nyelvi játékai
<SMALL><SUP>15</SMALL></SUP> Szóvár rovatunk örömmel fogadja a kedves Olvasók észrevételeit, gyűjtéseit. B. G.

Ile57

2009-11-12, 04:39 PM

Egy kis diáknyelv

A diáknyelvi szavak stílushatását környezetfelidéző szerepük adja. Akad közöttük nyelvhelyességi szempontból kifogásolható, de a szépirodalom, főleg az ifjúsági irodalom gyakran használja őket a reális ábrázolás eszközéül. Például:

– Péter, Péter! Mit írjak be neked? Mi jár ezért?
– Természetesen egy fa, tanár úr, egy tök. De majd pótolom.
– Fa?
– Hát csak úgy mondjuk… Szóval lehet az tűzifa, sámli, akác – lényeg az, hogy elégtelen.
(Gyurkovics Tibor: A tanár úr notesza)

(R.Molnár Emma-Vass László: Stilisztikai ábécé: diáknyelv)

Ile57

2009-11-12, 04:45 PM

" A világon ékesebb nyelv
nincs a magyar nyelvnél!
Lágyan csorran ajkaidra,
mintha mézet ennél.
Égnek-földnek minden tája
összeolvad ebben:
a mennybéli angyalok se
dalolhatnak szebben!"

Rudnyánszky Gyula

Ile57

2009-11-17, 10:11 AM

"Édes hazánk, Magyarország, sokat köszönhet a színésznek. Abban az időben, amikor még nem voltak fényes színházak, állandó hajlékai a művészetnek, az országutak vándora volt a színész.

Ha egy-egy városkába, faluba betértek: deszkapajtában ütötték föl a sátorfájukat. Abban a deszkapajtában hirdették lángoló lelkesedéssel a nagy költők fényes gondolatait, nemes érzéseit gyönyörűen csengő nyelvünkön. Apostolai voltak ők magyar nyelvünknek, éhező, fázó, szenvedő apostolai.

Áldás e nagy kor színészeinek dicső emlékezetére!"

(Sas Ede: Toldi költője IV. rész)

Ile57

2009-11-18, 11:34 AM

László-Bencsik Sándor:
Jöjjön vissza, tanító néni!
László-Bencsik Sándor írása magyar anyanyelvünk állapotáról – magyar anyanyelvünk védelmében
Népszabadság 1997.04.26. 17,18.o.
Nyelvtörvényt követel számos honfitársunk, szigorú törvényt a magyar nyelv védelmére. Igazságuk epénél is keserűbb: talán még sohasem volt olyannyira veszélyben az anyanyelvünk, mint korunkban. Csak hát lehet-e egy tökéletlen törvényre bízni az oltalmát? Tökéletes törvény úgy sincs, a paragrafusokról meg sokkal inkább a hurok jut az ember eszébe, nem a mentőöv. Megoldást ígér, ha tilalomfákat kezdünk állítgatni? És jöjjenek a cenzorok, a csőszök, a följelentgetők, a nyelvügyi dandártábornokok a kincstári kancsukákkal? És egyáltalán: lehet-e parancsra szeretni? Lehet-e törvényt szabni a megújulásra? Ugyanakkor az is igaz, hogy az ember fia fél. Fiatalon nem ismerte a félelmet, most tanulja. Cudarul rossz tanuló. Meg fog bukni. De annyit azért már tud, hogy ne a szavaknak higgyen, hanem a tetteknek. Ne a virágoknak, hanem a gyümölcsnek. Kell-e mondanom, miért?
Vogul gyerek rucskája
Rokonlátogatóban jártam egyszer az Ob és az Irtis partjainál, a vogulok és osztjákok között. Még az ántivilágban, 1984 telén. Kaptam tőlük ajándékba egy ábécéskönyvet. Abból idézek most néhány töredéket, megmutatni, hogyan tanultak anyanyelvükön írni és olvasni a vogul kisiskolások. Íme: „A mi rogyinánk a Szovjetszkij Szojuz. Moszkva a mi rogyinánk sztolicája. A Szovjetszkij Szojuzban sok zavod és fabrika van...” És mi van egy vogul kisgyerek szumkájában? Knyiga, tyetragy, rucska, karandas, penal... Ő maga piszmót ír, apja gazetát olvas, anyja a fabrikában koftákat és fartukokat varr. S így tovább. – Hát nem ragyogó? Még ragyogóbb, ahogyan mindezt szovjet-oroszul még ideologizálták is: „A vogul nyelv nem alkalmas arra, hogy a fejlett társadalom viszonyait, a modern élet bonyolult rendszereit visszatükrözze, illetőleg megfogalmazza. Képtelen arra, hogy a jelenkori civilizáció fogalmait kifejezze...” Nos, amiről ez a sánta és alattomos ítélet nem szól, az éppen a saját nyelvfejlődés kibontakoztathatósága. Amit meg leplezni igyekszik, az a tervszerű, módszeres eloroszosítás. A nyelvi genocídium. Kinek fáj?
Amikor II. József császár 1784-ben megkérdezte a legfőbb magyar urakat, alkalmas-e a magyar nyelv arra, hogy Magyarország hivatalos nyelve legyen, Pálffy kancellár így foglalta össze az egyöntetű válaszokat: Nem alkalmas, ezért is folyik itt a törvénykezés latinul. Ezek után rendelte el a császár 1786-ban, hogy a latint mint holt nyelvet ki kell küszöbölni, helyébe az ország hivatalos nyelvéül a németet mint a birodalom nyelvét kell állítani. Tanultuk, hogy halála előtt ezt a rendeletét is visszavonta, és hogy az egész ügyben a végső szót tulajdonképpen a magyar nyelvújítás mondta ki, a mi javunkra és az emberiség üdvére. Az a gyanúm azonban, hogy mi, magyarok sem történelmünket, sem nyelvünket nem ismerjük igazán jól, és erről a nyelvújításról is alighanem azt tudjuk legkevésbé, amit kiváltképp kellene. Mint azt, hogy a magyar nyelvújítás is egy nagy európai szellemi áramlat egyik hajtása volt, s közvetve-közvetlenül a felvilágosodás szülötte. Vagy azt, hogy az egésznek nem volt semmilyen nacionalista bűze, sőt kimondatlanul is a nyelvek egyenjogúságát szolgálta. Meg azt, hogy a magyar polgárság kiformálódásában milyen jelentős szerepet játszott ez a nyelvújítás is, s hogy enélkül bizony, meglehet, a német lett volna – maradt volna – a hazai polgárság nagy többségének köznapi nyelve.
Most pedig tegyünk egy képzeletbeli próbát: mi történne, ha valami bolond szél támadna s kifújná agyunkból a nyelvújítás szavait. Csak néhányat említek meg itt, pusztán a példa kedvéért: eszmecsere, fogalom, irányzat, állam, társadalom, érdek, forradalom, ipar, gyár, műtét, értelmiség. A színház is, a színésznőkkel, színészekkel, szerepekkel, díszletekkel, függönyökkel és egyebekkel együtt. Aztán személyiség és keresztmetszet, öntudat és művelődés, gyógyszer és hullaház... És így tovább. Nagy bajban lennénk hirtelen. Kínunkban esetleg latinul kezdenénk értekezni újfent, illetve németül, avagy modern módra angolul, netán mindezek kevercsén. Közben azért eltűnődhetnénk azon is, hogy annak idején ki mindenki vállalt kisebb-nagyobb részt a szóteremtésekben. Még Kossuth is, Széchenyi is. Vajon ma a köztársasági elnök nekilátna-e, hogy új kifejezést alkosson például a magyar szövegkörnyezetben olyannyira nevetségesen hangzó ombudsman helyett? Mindez már a múlt. Most jelen idő van. Hanem erre a jelenre mégis lehetetlen Adyt nem idézni: „...hiába jövök haza. Nem fogok tudni kenyeret és bort kérni Budapesten, mert minden lévő, értető szavainkat akkorra kiirtják, s lopnom fog kelleni egy hatalmas tolvajnyelv miatt.” (Van-e magyar nyelv? – 1910)
Itt vannak a merániak
Falu végén kurta kocsma. Ajtajának üvegére kézzel pingálva: HÁZI ICE CREAM TÖLCSÉRBE KAPHATÓ! A falu a világ végén van, ahol a madár se jár. Angolul fagyizó vendég se. Egy hazai bulvárlapfélében látom: Topon a show-biznisz! Nonstop performance a Dancing Hallban!... Ki-ki folytathatja. Tessék hozzá végigsétálni az utcákon, bekapcsolni tévét, rádiót, lapozni a lapokban, hallgatni bárhol, hogy mit és hogyan beszél ez a millecentenáriumos népség. Aztán csendben eltöprengeni afölött, hogy milyen furcsán viselkednek szövegeinkben ezek a betolakodó szavak. Hát nem éppen úgy, mint egy meghódított országocskában a leigázó gyarmatosítók? Akikre a helyi törvények egy kicsit se vonatkoznak, viszont a hozott sajátjaik a bennszülöttekre igencsak szigorúan. És a jól megnevelt őslakók szolgai alázattal s kínos gonddal ügyelnek is eme hódító szók helyesírására és kiejtésére, miközben saját nyelvük szabályait nyeglén megszegik.Hanem hát micsoda nyelv az, amelyiknek egyik részét magyarul lehet mondani, másik részét az ettől teljesen elütő angol (amerikai) ejtés szerint kell? Micsoda nyelv az, amelyiknek egyik részét a magyar helyesírás szabályai szerint kellene írni, másik felét meg a világ legfaramucibb ortográfiája szerint kötelező? Miféle nyelv? Félmagyar-félangol? Posztmagyar habarék? Majomidióma? Pidgin-hungenglish? És tessék mondani, mely iskolában tanítják ezt az izét?
Az angolt meg kellene végre tanulnia minél többünknek. Nagyszerű lenne. Ez egy. Magyarul a magyaroknak tudni kell. Tökéletesen. Ez kettő. Vagyis ez két különböző és önálló nyelv.Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem sértő és megalázó a nyelvi alávetettség is. Mégsem azért kellene fölszámolni ezt a képtelen helyzetet, mivel valakinek fáj. Hanem azért, mert annyira torz, annyira természetellenes állapot, hogy egész egyszerűen muszáj csinálni vele valamit. Magyarítani kell, mondták ki hajdan a nyelvújítók. A nyelvnek ugyanez a parancsa ma is, és talán nem süket itt még mindenki. Hanem mondani könnyű. Megharcolni és véghezvinni Kazinczyék idején sem volt egyszerű, de ma százszor nehezebb, ezerszer bonyolultabb. És sokkal több minden kellene hozzá. Mindenekelőtt olyan rátermett közösségek, amelyeknek az értelem a lobogójuk, s nem az indulat.
Egy-két tucat idegen szó okoz ekkora gondot? Néhány száz? A mennyiség önmagában még nem perdöntő. Sokkal inkább az, ahogy ezek rátelepednek az egyes területekre, s magukhoz ragadják mindenütt a vezérszólamot. Vagyis szerepük és gyakoriságuk. Viszont éppen ezért száz, jogaiba visszahelyezett magyar szóval itt már ütközetet lehet nyerni. Harminc új magyar kifejezéssel meg csatát.Háborút még ezzel sem.
Megkerülhetetlen a kérdés: van-e összefüggés az angolszász szavak jelenkori inváziója és a magyar nyelv gyorsuló romlása között? Akként igen, hogy ez nem előidézője, hanem katalizálója lett a kórnak. Nem okozója, hanem fokozója. Ami nem afféle dolog, mint a hólyagos himlő, amelyen idővel túlesik az ember, s legfeljebb a ragya marad utána, ez az ártalom már a nyelv szövetét roncsolja, rendszereit kezdte ki – immunrendszere már nem is működik –, a gyökerekig hatolt.
Nincsenek, nem is lehetnek illúzióim, tudom, nem fog változni semmi, nem fordul jobbra semmi. A magyar nyelvnek nem lesz itt semmilyen reneszánsza.Nem lesz itt semmilyen magyarítás, se jó, se rossz. Az anyanyelv szerelmesei nem fognak műhelyekbe gyülekezni, s a magukra maradt próbálkozások tétova szavai szárnyatlan maradnak. És Magyarországon ma nincs olyan televízió, nincs olyan rádió, sem országos napilap, sem rangos folyóirat, amelyik bátran és következetesen merné és tudná vállalni a magyar nyelv valódi szolgálatát, minden közügyét, közbaját. De hát ki ne tudná, hogy a magyar nyelv nem hoz extraprofitot senkinek. Magyarul nincs benne biznisz.Viszont változatlanul királyunk marad a Disznófejű Nagyúr. – Ismerjük régről, ő az, aki ül az aranyon és vigyorog. Udvarában népes lovagrend sertepertél, mint a hajdani merániak. És amíg ők regnálnak rajtunk, addig itt project lesz, design, portfolio, talk-show, franchise, marketing management, public relations, shopping, sponsor, popcorn, mountain bike, unplugged és baby-sitter, challenger-day és extasy, meg hunguestek lesznek seregnyi társukkal együtt. Idevág egy mélyvidéki példa is: egy szippantásra szakosodott kft. a Three Cowboys nevet vette föl. Vajh miért? Félanalfabéta vezérüknek természetesen manager a titulusa. Miért ne? Hasonló példákat tízezrével találhat bárki a telefonkönyvekben.És burjánzik a beszédzavar, terjeng a hangzavar. Pongyola hangképzés van, nyegle hadariság, merevajkas-zártszájas beszédmód, málészájas nyammogás, sisegés, nyökögés, pöszítés van. Valamint országos méretű orrhang.
Rokkan már nyelvünk karaktere is. Összezavarodóban a magyar hangsúlyozás rendje, értelmes módja. És főként az értelmiségiek sokasága veri szét a szót esztelenül, élükön jó néhány színésznővel, színésszel, sztárral, nyomukban a majmolók tarka seregével. A fene se érti, miért rakják fordítva a hangsúlyt: üdülőHÁzak, felSZÓlaltam, szürke SZAmár... (Íme, e módnak egyik fattyúhajtása: Mi nem LEBbeztünk fel!) És oly becses mellékhangsúlyaink teljesen eltűnőben vannak. Közben mind többen akadnak, akik egyáltalán nem hangsúlyoznak semmit, csak nyomják a szöveget egyhangúan, tagolatlanul, íztelenül. Tisztára gépbeszéd.
Terjed, félelmetesen terjed a tán legundokabb nyelvi rontás, a kunkorítás, azaz az éneklősen, affektálva felkapott és elnyújtott mondatvégek, szóvégek modora, a selyemzsinór-suÚTTY stílus. – Egy szomorú kérdés: Miért éppen a nők, miért éppen a tanult hölgyek beszéde rondul-torzul ily módon? Miért csinálják? Van, aki érteni véli: Jaj, mert ez olyan elit, mondja egy bódult csitri és nyihogva megy a minta után. De dívik ez a módi a feminin jellegű férfiak közt is.
Pilátust játszik az állam
Fokozatosan minden összezavarodik. A politikusok s egyéb főemberek vezérletével boldog-boldogtalan összekeveri az akit az amellyel, a ban-bent a ba-be raggal: Politikai erő, aki – Választópolgár, amely... Bementem a hivatalban – Elaludtam a tanterembe... Az efféle zagyválás is mind szélesebb körben szokásos: Megállapodtunk arról – A meginvitálást szétpostázzuk a fiatalság felé – A pénzeszközöket beinvesztáljuk a projektnek...Tolvaj népség a mienk, már saját hangzóinkat is lopjuk. Hosszú í-t szinte nem is hallani már, elveszőben az ő, az ű, az ú, újabban a hosszú ó is. Mind kevesebben mondják ki a kettőzött t, l, g, r, b hangokat, de fogyóban szinte valamennyi. Egyre furcsábban hangzanak a szavaink: sirok, hizik, agály, Miklos, korekt, kakukol, lugos sör, most halotam, drága halotam... (Bár kerül példa az ellenkezőjére is: a döntést elódázták. Vagy régi kövületként a kőrut meg a kőrözött.) Pedig nyelvünk egyik gyönyörűsége éppen a rövid és hosszú hangzók változatosságából ered, és jórészt ennek köszönhető – nemcsak ennek persze – különleges zeneisége, ritmusa, költészeti készsége, játékossága s pompája. De mi lett mára ebből is? Meg lehet próbálni, hogyan hangzik ily posztmagyar módon például egy jól ismert Weöres Sándori verssor: Öszi éjel izik a galagonya...
Rohamosan szegényedik a beszélt magyar nyelv szókincse is. Sajnos az irodalmi is. Hallgatom a középiskolásokat, az egyetemistákat, elszomorítóan szószegények. Hallgatom a politikusokat, a bürokratákat, elképesztően szószegények. Hallgatom a felső tízezer tagjait, a gyorstalpalt parvenüket, valóságos nyelvi koldusok. Hallgatom a városi köznépet, a kispolgárok és lumpenek hadait, a nyelv nincstelenjei. Lehet, az utódaink már meg sem értik majd Arany Jánost?A rákfene intézményesült és röhög a markába. Az állam meg Pilátust játszik, valahány keze van, mindet mossa – nem ügye, nem dolga a nyelvünk. Miért is lenne? Még csak megadóztatni sem lehet, sem kiárusítani. Nem piacképes. Különben is ott vannak a nyelvápoló mozgalmak, vannak körök, egyesületek, versenyek és nagy-nagy-nagy tanácskozások, övék az illetékesség.
Mi több, a Kincstár csurgat még nekik is némi aprópénzt, ezzel aztán ki is van pipálva odafent a téma. Emitt meg hiába vannak mégoly nagyszerű emberek mégoly nagyszerű közösségei, hiába van bennük a misszionáriusok lelke, hiába a tudásuk és hiába van százszor is igazuk, be vannak rekesztve saját köreikbe, mint valamiféle gettóba, s nem tudják áttörni a harlemi ricsajt. – Csak sárkánynak érdemes lenni Magyarországon, mert itt ellopják a Szent Györgyök lovát, mindig ellopják, mindent ellopnak, pénzt, paripát, fegyvert, lándzsáját is kiravaszkodják a kezéből és fakardot nyomnak a helyébe.Ám amit legkevésbé lehet megérteni, az az, hogy miért lapítanak, miért hallgatnak az írók, a közírók. Ebben a nagy hallgatásban végre megvan a nagy magyar szellemi egység? Mit nekünk Hekuba? Pedig ha én száz derék honi tollforgató lennék, már holnap összeszövetkeznék, s bele is vágnék az együttes nyelvjobbításba, és nem lenne többé gondom az önbecsüléssel. Vigyázó szememet közben másokra is vetném, hisz több nép nyűglődik a miénkhez hasonló nyelvi gondokkal, a híres nagy nemzetek közül is, és Párizsban újra érdekes dolgokat kezdenek írni.
Elhíresült munkás-olvasótáborunkban, Gárdonyban az egyik barátom így tette föl a kérdést: Boldogabb lesz-e az ember, ha szebben és tisztességesebben beszél magyarul? Nem, attól még nemigen lesz boldogabb. De egyenesebb lesz a gerince, büszkébb az öntudata, nemesebbek az érzelmei és tisztábbak a gondolatai. És szárnyalóbb az éneke.
Ott hangzott el ez a keserű kérdés is: Megérdemli-e az emberiségnek egyik legősibb gyökerű és egyik leggyönyörűségesebb nyelvét az a nép, amelyik ilyen komiszul bánik vele? A kérdés persze rossz, meg sem válaszolható, de hogy a komiszságnak és nyegleségnek a következményei egyre riasztóbbak, az bizonyos. Szomorú jövőt sejtet itt minden.Rémeket látnék? Aligha. Bár gyakran és régóta hangzik, főleg az emeletről, hogy a magyar írók mindig hajlamosak a borúlátásra. Ők ezt mondják. Én meg azt mondom, bolond ember az, aki akkor kezdi félreverni a harangokat, amikor a falu már porig égett.
Fogadjunk, a gyújtogató azt fogja mondani, hogy nincs is itt semmiféle tűz.
De akármi van és akármi lesz is ebben az országban, le kell-e, le szabad-e mondanunk arról, hogy megújuljon, megjobbuljon a magyar nyelv?
Jártam negyvenötben egy Tisza menti kis faluban, ahol a harcok után jószerint csak romok maradtak. A túlélők közös erővel elsőnek az iskolát építették újjá. Ők még tudtak valamit, amit mi már elfelejtettünk.
Hatodik évem betöltése után nevelőszüleim beírattak a helybeli állami elemi népiskola első osztályába. Egyik tantárgyunknak beszéd- és értelemgyakorlatok volt a neve.
Tanító nénink szelíd, cicomátlan asszony volt, de keményen fogott minket, félvad csikókat. Megszidott, ha tökéletlenkedtünk, megdorgált, ha csúnyán írtunk, megbüntetett, ha rondán szóltunk. Bármilyen szigorú volt is, nem féltünk tőle, mert szerettük. És nem csoda volt, hanem hétköznapi valóság, hogy annak a sok egyruhájú proligyereknek, annak a sok szegényszagú parasztgyereknek a száján teljességgel kivirult az anyanyelv. A jobb módú sarjakén úgyszintén. Szépen és tisztán tudtunk szólni mindannyian – ám ez volt a természetes, ez volt a minimum –, csengő hangon és romlatlan értelemmel. Ott volt hozzá előttünk az élő minta. A mi tanító nénink szavai valósággal világítottak, s bármit mondott és ahogyan beszélt, tudatunkban máig megmaradt.Mindaddig, amíg a magyaroknak iskoláik lesznek, addig bízni lehet. És amíg igazi tanító nénik lesznek, addig nagyon lehet bízni.
Csak vajon tudnak-e még a pedagógusok pedagógusok lenni?
Muszáj bízni. Bízni, hogy talán nemhiába sóhajtozik az ember: Jöjjön vissza, tanító néni! Jöjjön vissza, és tanítson meg újra gyönyörűen írni és helyesen szólani. Jöjjön vissza és támassza föl bennünk a szépség és az értelem kultuszát! Hogy a mi egyedülálló nyelvünk is visszanyerje erejét és fényét, visszakapja a rangját, mert jóformán ez az egyetlen anyai örökségünk, ami még megmaradt nekünk.
Mi pedig mindenekelőtt mentsük meg az iskolákat és óvjuk meg külső és belső kártevőitől.
Van más lehetőségünk?