Édes anyanyelvünk, azaz "Mely nyelv merne versenyezni véled."

[Ile57]

Schneider Alfréd : Betű, szó...

A ceruzától egy ember
egy vonalkát rendel,
majd betűvé görbíti.
Több betűből szó jön ki.
Sok szóból egy mondat ered,
lehet tő, lehet bővített.
Sokat mondunk sok mondattal,
szeretettel, indulattal.
Mondunk imát, mondunk verset,
átkozódunk csúnyát, nyerset;
mindent elbír papírosunk,
csendben hordja magyar szavunk.
Egyszer, valamikor aztán
a papírból por lesz talán.
Ha elporladt úgy is jó.
Itt volt, szolgált, elment tova,
csak az édes magyar szó
ne haljon ki soha, soha!

[Ile57]

Nyelvi fintorok:

1) Tiszta víz a ruhám, és ez a te lelkeden szárad!
2) Mostanában a szép dús haj olyan ritka...
3) Az üzleti találkozómat egy evőeszközboltnál beszéltem meg. Kések.
4) A hóhért grimaszversenyre küldték. Eszméletlen fejeket tud vágni!
5) Honnan jött ez, hogy mindent becsmérel? - Ócsáról.
6) Impotens vagy? - Eddig ezt senki sem állította!
7) Hogyan lehet egyszerűen repülőt hajtogatni? - Repülő, repülő, repülő...
8)Kannibál harcosok kínálják egymást: "Kérsz egy katonát?"
9) Egy tudóscsoport lázasan kutatja a malária ellenszerét.
10) Szondi vásárláskor egy százdukátos aranytallérral fizetett, mire az
eladó megkérdezte tőle: "Jó uram, apród nincs?"

[Ile57]

Nyelvi érdekességek:
egy-egy teljes versszak, végig ugyanazzal a magánhangzóval a szavakban...

Nyakas a parasztgazda, faragatlan fajta.
Kajla bajsza alatt kacag, ha dagad a flaska.
Haj-jaj, ablak alatt dalra fakad, s szakadatlan hajtja,
Ha laza a gatyamadzag, csak kalap van rajta.
Ablak alatt dalra fakad, s szakadatlan hajtja,
Ha laza a gatyamadzag, csak kalap van rajta.

Menyecske tehenet fej gyenge len pendelyben,
De pendelye elfeslett, s fedetlen lett keble.
Hej-hej megszeppent erre egy percre, persze ez lett veszte.
Egy fess levente megleste, s menten leteperte.
Megszeppent erre egy percre, persze ez lett veszte.
Egy fess levente megleste, s menten leteperte.

Iszik kicsit, s így indít biciklizni mindig.
Bíz kicsípik, s viszik is nyírpilisi sittig.
Sír-rí, nincs kis rigli, nincs bilincs, mit civil ki bír nyitni,
Illik ily piciny csínyt így ríttig sittig vinni?
Nincs kis rigli, nincs bilincs, mit civil ki bír nyitni,
Illik ily piciny csínyt így ríttig sittig vinni?

Folyton torkos drótos tót kosropogóst kóstol.
Potyog most sok olcsó gomb, oly komoly gyomortól.
Ó-hóó, ódon hordóból csobogó jó bort mohón kortyol,
No most gondoskodjon doktor módos koporsóról.
Ódon hordóból csobogó jó bort mohón kortyol,
No most gondoskodjon doktor módos koporsóról.

[Ile57]

Takács Tibor:

Anyanyelv

Szegedi nyelv, akár a szőlő,
akár a körte, mint a méz,
édesanyám szava parázsló,
úgy kell, mint földnek a vetés,

csillagok a gyerekkoromból,
azok a pólyázó szavak,
amelyek fogtak, átöleltek,
hogy meg ne üssem magamat,

de hiányoztok, ám hiába,
a csöndben mintha hallanám:
"édes gyerököm hová möntél"
de többé nem szólít anyám.

[Ile57]

<table border="0" cellpadding="0" cellspacing="0" width="100%"><tbody><tr><td style="padding-left: 10px; padding-right: 10px;" width="98%">A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁN:



Székely János:

A MADÁR, FIÁHOZ

Sikoltoztam, mint az a pöttöm
Madár, mint az a rozsdafark,
Ki egykor kéményembe költött,
S hogy tüzet raktam, megzavart

Ösztönével beszállt a házba,
Körülrepdesett, és vadul,
Már-már sikítva kiabálta,
Hogy irgalom, hogy füstbe fúl,

Hogy oltsam el a tüzemet, mert
Megfúlnak fent a fiai...
Visítottam, ahogy csak ő tud,
Csak állat tud visítani...

Rimánkodtam. Öt kontinensen
Szállt át a hangom: emberek,
Nézzétek, baj van a fiammal,
Siessetek, segítsetek.

Reátok bízom - ordítottam -,
Vigyázzatok reá, hiszen
Ettől függ kedvem és bizalmam -
S nem hallgatott rám senki sem.

Kedves fiam, tüzek lobognak,
Füst száll, végzettel viselős.
Nem bízom én már senki másban,
Magadra bízlak: légy erős.

Erős légy, vészeld át, viseld el,
Ameddig mód van tűrni - tűrj.

S ha nincs már mód, még ott a szárnyad,
Ott van még óriási szárnyad:
Feszítsd ki bátran és repülj.
(1986)
</td> <td width="1%"> </td> </tr> <tr> <td colspan="3" width="100%"> </td></tr></tbody></table>

[ferlin]

alföldi, szögedies tájnyelven írt prózák: http://boertamas.uw.hu/

nagyon jók

[msmester]

A csángó nép nevéről és eredetéről

Bárczi Géza Magyar Szófejtő Szótárában (1941, 1994) olvasható: „csángó bizonytalan eredetű szó, talán a tájnyelvi hangutánzó csangó ’rosszul hangzó, fülsértő; hibásan beszélő’ igenév népnévül alkalmazása, vagy mások szerint egy hangfestő eredetű, ki nem mutatható csang, csáng ’kóborol, kivándorol’ ige származéka; ez a cammog, népnyelvi csammog, csánkál stb. családjába tartoznék.”

Mindez azonban lényegében csak találgatás. Valójában a csángó név eredetét a mezopotámiai sumer nyelv világíthatja meg. Ez a nyelv – mint később a latin nyelv Európában – a tudomány, vallás, művészet nyelveként kb. Krisztus idejéig nemzetközi használatban volt azokon a vidékeken is, amerre őseink éltek. Az írás és a néphagyomány pedig további évezredeken át a mai napig is megőrzött olyan isten-, király-, nép-, földrajzi és egyéb neveket, melyeknek az eredeti jelentése már elhomályosult, de a sumer nyelv segítségével megvilágosodhat. Sumer nyelven tehát:

Csángó =
1) Šan-gu = (Minden) női kibocsátás (gu) anyaméhe, anyja (šan) = Szülőanya-istennő, Ősanya-istennő [népe a csángó tudniillik (=ti.)].
[Az š betű s és cs hangot, az u betű ú, ó, ő, ű hangokat hosszan, vagy röviden egyaránt jelölhet, miként az a betű á hangot is.]

2) Šan-gu2 = A kezdet, a teljesség, az erő, a Föld, az ország, a fejedelem legfőbb (gu2) anyaistennője [népe a csángó ti.].
[A magyar úgyszintén, mert a név minden változata a nagy anyaistennőt nevesíti meg. Pl. Mad-i/j-ar = A legfenségesebb anyaistennő.]
[Az alsó számindex különbözteti meg az eltérő jelentésű, de azonos hangzású szavakat.]

3) Šan-gu11 = Az ünnepelt, égen járó fények útkeresztjének, a tejút és az ekliptika keresztjének, a tér és az idő nagy keresztjének anyaistennője.
[A férfi jellegű fények és női jellegű útjuk keresztje jelzi a férfi és női oldal egységét. Az ekliptika és a tejút keresztje nemcsak síkban, hanem térben, sávos „gömbkeresztként” is elképzelhető, hasonlóan pl. a Föld egyenlítője és egy rá merőleges délköre kapcsolatához, miközben a „gömbkereszt” sávjai a síkjuk mentén térben a végtelenbe érnek.]

4) Šangu = pap.

5) Šangu2 = Megbékéltető, engesztelő pap.

6) Šangu-u1, 4 = A teljesség férfi-női egyistenségének és megnyilvánulásainak papja = Az Égisten és Égistennő, a csillagok Est-hajnalcsillag istennője, a Holdisten, az ünnepelt Telihold-Égisten, a felkelő Nap, a Napisten, a Nap, nap, idő, időjárás, vihar, a Vihar- és zivataristen, a Levegő és a Légtér, a Föld, az al(só)világ, az Élet és Lélek istensége, a Világmindenség, az ország istensége, ura, úrnője (u) papja.

7) Šangu-u2 = A növényzet istenségének papja.

8) Šangu-u3 = Az idő; az alvás, pihenés (a növényi szemé/rügyé is) papja.

9) Ša7-an-gu = A női kibocsátás égi (an) fénye, napfénye (ša7), v. A megszült égi fény, napfény .
[Az egymás mellé került azonos magánhangzók egy hosszú hangot jelölhetnek.]

A Nap sumer és akkád Šamaš = Ša7-maš = Napfény-fejedelem, vagy Fényfejedelem nevében ugyanaz a ša7 szó szerepel, mint a 9) névváltozatnál. A csángó név tehát egyértelműen 1) a nagy anyaistennőre, 2) a Napra és a világmindenség istenségére, azok papjára és népére utal.

A nyelvi elemzés ezen eredményét meggyőzően támasztja alá a csíksomlyói búcsúsok egy részének, köztük főleg a moldvai csángóknak szokásos éjszakai virrasztása a felkelő Nap tiszteletére. „…a most legarchaikusabb népcsoportunk, a moldvai csángók nemcsak Máriáért jönnek Csíksomlyóra, hanem azért is, hogy a hegyen megnézzék a napkeltét! Ez pedig őseink napkultuszának csodálatos hagyománya!” – írja Daczó Árpád (Csíksomlyó titka. Pallas-Akadémia Könyvkiadó. Csíkszereda, 2000. 7.)

A régi vallás papjai között eredetileg a sámán orvospap, a táltos bírópap. A tudományokat is a papok művelték. A főbb papi szerepkörök voltak még:
– szóval igéző, varázsló (= elbűvölő);
– orvos-pap-varázsló s halottat eltemető, vagy elégető;
– az isten tevékenységét, törvényét dicsőítő, megéneklő, elregölő,
elővarázsoló;
– megtisztító, engesztelő;
– öntöző, ital- és egyéb áldozatot bemutató;
– vándorregös; rigmust mondó, versek, énekek, himnuszok előadója az isten dicsőségéről, a nép származásáról, történetéről és a hősök cselekedeteiről, így az ősi vallás és a népi öntudat ápolója;
– ajándékozó és ajándékkérő;
– eskető, beszédet mondó (igéző) stb..
Az ősi vallásunk papjai nemcsak laktak valahol, hanem főleg járták a vidéket (a körzetüket) és a különböző helyszíneken végezték a szükséges, vagy kívánatos szolgáltatásaikat: pl. gyógyították a beteget; ha meghalt, eltemették; eskettek, áldozatot mutattak be stb.

A csángók mint papok vidékjárása és papozása, a papi feladatok ellátása is lehetett a csángózás. A csángó azonban népnévvé alapvetően azért válhatott, mert elsősorban a nagy anyaistennő egyik neve, és a csángó az ő népének és papjainak neve is. Ehhez képest másodlagos lehet a csángózás mint vidékjáró papozás. A csángó névnek tehát nemigen van köze a „hibásan beszélő; elkóborló, kivándorló” feltételezett jelentésekhez.

B) A csángó nép eredetéről

A magyarok és a velük testvérnépek hitregei őshazája a Kaszpi-tenger keleti térségében valószínűsíthető. [Az eredeti nagy Meótisz a Kaszpi-tenger — Aral-tó — Szir-Darja folyó alsó szakasza — Amu-Darja folyó régi medre és Uzboj ága által alkotott tenger–tó–folyó–mocsárgyűrű térségében lehetett, mely régen a manicsi törésvonalon is összefügghetett a mai Azovi-tengerrel mint másodlagos Meótisszal.]

A magyar népnév és egyben anyaistennőnév régi változatai alapján Kr. e. kb. 2000-ig visszamenőleg a magyarok dokumentálható valóságos őshazája pedig a mai Urmia-tó térségében, a Kaukázustól délre, Irán északnyugati csücskében állapítható meg (pl. Kr. e. a 17. századtól Mitanni, Mannai, Mantiana, Matiana, Matiene országneveken, népét pedig mitanni, matian, matiar, mater, meter és hasonló neveken említik az ókori történetírók). [A többnyire görög történetírók a gyi/gye hangcsoportot nem ismerve, azt „ti/te” átírással is közelíthették meg.]

Asszír, árja méd, perzsa és egyéb katonai nyomásra a magyarok ősei három irányba költöztek el: 1) a kisázsiai Kizil-Irmak (Halys) folyóhoz, 2) a középázsiai Szir-Darja (Iaxartes) folyóhoz és 3) a Kaukázus északi előterébe; majd e három népcsoport nagyobb része különböző időszakokban több hullámban a Kárpát-medencébe vonult és telepedett le. Kisebb részük út közben elmaradt, vagy másfelé költözött, pl. a keleti magyar ág egyes csoportjai hozzájárul(hat)tak a baskírok, ujgurok, jugarok kialakulásához és erősíthették az osztjákok és vogulok magyar nyelvi rokonságát is.

Az Urmia-tó vidékéről keletre költözött magyar népcsoportot Kr. e. a 2. században Ptolemaiosz említi mater néven a déli Ural-hegység és a Kaszpi-tenger, Aral-tó északi partvidéke közötti területen. Kr. u. az 1. században pedig Plinius (Maior) jelzi őket a Szir-Darja (Iaxartes) folyó vidékén matian néven (névváltozatai latinul: matiani, materni, maticoni).

Az 500-as évek közepe táján török támadás szétzúzza az avar birodalmat. A törökök elől a magyarok is nyugat felé költöznek. A Kaukázus északi előterében szomszédságba kerülnek az Urmia-tótól észak felé korábban odaköltözött „északi” magyarokkal. Velük együtt alkotják az ún. Magna Hungáriát, Nagy Magyarországot. A török előretörés azonban eléri őket s Magna Hungária népe háromfelé szakad:
— A „keleti” magyarok nyugat felé vonulva a 600-as években betelepülnek a Kárpát-medencébe. A Kárpátok keleti előterében maradt csoportjuk a csángók.

A keleti magyarokat az orosz őskrónika „fehér magyaroknak” nevezi. A fehér jelzőjű népek a Nap és a Hold közül elsősorban a Napot tisztelték, s ősanyjukat ragadozó emlősállattal, pl. oroszlánnal jelképezték.
— Az északi magyarok egyik csoportja észak felé tért ki a török támadás elől. Népük Álmos és Árpád vezérletével a 800-as évek második felében ér a Kárpát-medencébe.

Az orosz őskrónika őket „fekete magyaroknak” nevezi. A fekete jelzőjű népek a Nap és a Hold közül elsősorban a Holdat tisztelték, s ősanyjukat patás, növényevő emlősállattal, pl. szarvassal jelképezték.
— Az északi magyarok másik csoportja a törökök elől délkelet felé vonult, részben a Kaukázus mögé, részben a Kuma folyónál telepedett meg, s ott is maradt.

Az Urmia-tó körzetéből nyugat felé vonult „nyugati” matian-magyarok Kisázsián és a Balkánon keresztül értek a Kárpát-medence déli térségébe még a Kr. előtti 2–1. századokban. Ők lehetnek a székelyek alapnemzetsége, melyhez később szármatákkal és hunokkal jött északi, majd keleti magyar csoportok is csatlakozhattak, kialakítva a székelyek három nemzetségét.

A székelyek később nagyrészt a Kárpát-medence keleti és nyugati határvidékére kerültek határőrzési feladattal is. Közülük egyes csoportok a csángókhoz is költöztek. A fehér magyar csángók népcsoportja, megőrzött nyelve, nyelvjárása és népi hagyománya a magyarság nagy népi-nemzeti kincse.

[I]Budapest, 2007. február 21.
Dr. Farkasinszky Tibor
magyar ősvallás- és őstörténetkutató


forrás: moldvahon.hu

[Ile57]

Arany János:
Báró Kemény Zsigmondhoz

Szerkesztő Ur! tisztelt báró!
Lapjában egy hazajáró
Lélek kísért: tudja-é?
Ki sohajtoz: mind szemét, a-
Mit firkál mai poéta;
Verse rongyos, maga éh.


Nem tud rímet, nem tud nyelvet,
A legjobb is mindent elvet,
Ami mérték és szabály.
S bár sort-sor után apróz, a
Verse mégis csupa próza,
Nem honolván rajta báj.


E jó kísértet méltán bus,
Rossz biz itt trochéus, jámbus;
De ha nem sűl el ma már!
Legalább csak volna ím e
Poétáknak olyan ríme,
Mint: issza már és: sz...!


"Csitt rabláncok csörgési, csitt!
Ne visítsatok egy kicsit -"
Ez a magas ideál;
Toldott rím, mozaik munka,
Hanem ettől minálunk a
Legjobb is, hajh! messze áll.


Vagy ha csak, mint Csokonay
(Bár Kovács, ama pátkai
Irta ezt is) zengenék:
"Mivel homlokomra Liza
Rózsakoszorút tászliza -"
Úgy is volna ebben ék.


Hajh! ne várd most, te pedánt agg,
Hogy a rímben egynehán' tag
Összecsengjen végtelen;
Mikor törvényt holmi rossz szab:
Hogy a kelleténél hosszabb
S mesterkélt rim éktelen.


A bizony, mert el nem érik
- Magas szőlő, lassan érik -
Akad mentség, ok, vagy más;
S tovább kullog az így szóló:
"Acerbam sumere nolo -
Orra tőle fokhagymás.


Pap-ot, bab-ot egybe tűr e;
Szállítsd inkább egy betűre,
Vagy kettőre e hadat:
Kar-om, bont-om; ez elég lesz,
Ennyit úgy-e megeléglesz?
Szivességből nagy adat.


Görbe-törpe, körbe-törve,
Mindez rímnek puszta örve,
Hátul egy rossz e betű.
Nem ér semmit: csontom - ponton,
Törpe - epe; ez már bon ton,
Ez már csengőbb öntetű.


Tanulnának Kölcseynktől
És már régibb bölcseyinktől
"Phidias amit farag -"
Hogy rímelnek! ecce! íme!...
(A manóba! nincs is ríme):
"Berovátkolt kődarab -"


Ah ő is botlott ezúttal!
És most e hibára útal
Hitvány majmok ezere.
Azt sem veszi fontolatra,
Hogy rímelt a "Mondolat"-ra
Kölcsey és Szemere.


Tanulhat, ki akar, abból,
Mert van ott rím, két darabból
S rímelő szentencia;
Van substantivum, hogy: mérték,
S rá magát az igét mérték,
Ez ám a kadencia!


És van ott több régi csínus
Tordán termett leonínus,
Alkáji rend, distikhon!
Ez egyszer az ízes konyha!
Ilyet nem főztök bizony, ha
Meggebedtek is tik hon.


És van ott egy hosszu ének
Hangzatából csupa é-nek,
Az a kunsztstuck egyszer ám!
A sok é a fület marja, s
Néhai professzor Varjas
Áldja zengő citerám.


Ah, de mindez kaviár ma.
Mindenütt e próza lárma;
Nektár helyen csalmatok!
Nem ügyeltek lábra s tagra:
Ami rímel szarvas -...
Az legyen jutalmatok!
(1865)

[dragonlance]

Reményik Sándor:

Sóhaj a mindenségért

Vasárnap. Harangszó. Egy asszony elmegy
Mellettem. A harangszóra megáll.
Összeteszi kezét, fohászkodik
Az utcán elmenőben: „Uram Jézus
A rosszakon is könyörülj!” –
A rosszakon is könyörülj:
Ennyi egy-vers-soros imája.
Az asszony kendős, falusi
És amint mond, magának mondja,
S a láthatatlan csillagoknak.
Már megy tovább.
Mi fakasztotta
E furcsa, percnyi, falusi imát
Itt, a városban, közelemben?
Igen, épp az én közelemben –
S miért, hogy elfeledni nem tudom,
S gondolok rá újuló gondolattal,
Újuló kínnal s enyhüléssel?
Mi fakasztotta e furcsa imát?
Mint egy könnycsepp, mint egy villámcsapás,
Mint morajló s meginduló föld,
Mint megnyíló föld a lábam alatt:
Olyan volt.
Mi fakaszotta: részvét, bűntudat,
Az utcán, harangszóra, éppen ott?
Sejthette-e, hogy az egész
Lángbaborult
Mindenségért imádkozott??!

[msmester]

Nagy László:
József Attila!

Miért játszott a szíved, te szerencsétlen
rombolva magad szüntelen télben,
építve dalra dalt,
s kifúlva
kigyúlva,
ésszel mérhető pontokon is túlra
tudatod mért nyilalt?
Hiszen te tudtad:
dögbugyor a vége e pokoli útnak,
ott a hit is kihalt,
hiszen te tudtad:
álmaid orra buktak,
magad örökre kicsuktad,
járhatod a téboly vak havát,
s árván, idétlen,
emberségre, hű szerelemre étlen
villámló tálból eszed a halált.
Tudtad, tudom én is:
a nagy: te vagy,
s te, a Mindenség summáslegénye,
részt se kaptál, pedig az egészre
futotta érdemed.
Érdemes volt-e ázni, fázni,
csak a jövő kövén csírázni,
vérszagú szörnyekkel vitázni,
ha ráment életed!
Csak szólhatnál, hogy érdemes!
Mert csontom, vérem belerémül,
végzetedhez ha én állítok végül
józan zárómérleget.
Törd fel a törvényt, ne latold!
A porból vedd fel kajla kalapod,
vértanú vállad,
s a kifordult nyakcsigolyákat
rendbeszedve
két kisírt szemmel, tüzes iker-körrel
nézz a szemembe
hogy rendülne bele
a mohó, emléknélküli tenyészet
az egek mirígy-rendszere
s e megváltatlan földi lét.
József Attila!
te add nekem a reményt,
mert nélküle
romlott a napvilág,
a vér eves,
bár a fogad vicsorog,
bár a nyakad csikorog,
bólints, hogy érdemes,
cáfold meg halálos logikád,
te glóriás,
te kíntól bélyeges!
Képzeletemre bízzál édes munkát,
mert immár úgy szorgoskodik,
hogy a sarkamtól torkomig
forraszt rám forró hamubundát,
rádióaktív iszonyt -
félek, hogy minden rejtelmet kibont
s végül már semmi se fáj.
Hogy el ne jussak soha ama síkra:
elém te állj.
Segíts, hogy az emberárulók szutykát
erővel győzze a szív
szép szóval a száj.

Egy költôi sors "józan zárómérlege"
Nagy László: József Attila! cím&#251; versének értelmezése

Nagy László költôi pályájának kritikus idôszakában, 1962 körül írta József Attilához címzett versét, mely 1965-ben a Himnusz minden idôben cím&#251; kötetben látott napvilágot. 1956 után a hivatalos kultúrpolitika "antiszocialistának" bélyegezte úgy Nagy Lászlót, mint lírai alkotásait, ezért versei 1965-ig nem jelenhettek meg. A silentium idején keletkezett m&#251;vek a fojtogató politikai közegben igen gyakran a költôi feladat vállalásának fontosságát, ugyanakkor a költészet jövôjébe vetett hit megingását dolgozzák fel. E kettôsség jellemzi a költô síremlékét is díszítô ars poetikus Ki viszi át a Szerelmet cím&#251; alkotást, és kétségeinek legyôzése érdekében idézi fel Nagy László József Attila életét és szellemiségét a költôelôdhöz címzett versében.
Nagy László versének elsôdleges célja nem az ún. "hommage-gesztus", azaz a hódolat kifejezésre juttatása. A költôt sokkal inkább kínzó reménytelenségének leküzdésére irányuló szándéka vezeti, amikor mintegy példaként felidézi József Attila hányattatott sorsát, költôi és emberi értékeit. A szinte extatikus lélekállapotot sugárzó rapszodikus jelleg&#251; költemény alapkérdése az, hogy a jelen megrendítô csapásait elszenvedô költô reménykedhet-e abban, hogy m&#251;vészi alkotása célt ér, és értékteremtô tényezôvé válhat egy a jelenkor embertelen visszásságaitól mentes, szebb jövôben. Éppen ennek a gondolatnak a fényében az elsô versmondat létének értelmét kéri számon a megszólított József Attilán. A nyomatékosítás kedvéért megkettôzôdött "miért" kérdés a szerencsétlennek bélyegzett költôtárs eltökélten konstruktív, heroikus költôi magatartásának okát próbálja kutatni.
A felvetett kérdés lényegére a rombol-épít ellentétpár világít rá: lehet-e értelme annak az életnek, mely önmagát pusztítja el m&#251;vészi alkotások létrehozása árán. Az elsô versmondat két rövid sora az elpusztíthatatlan és kiapadhatatlan alkotói kedvre, s az amögött meghúzódó építô szándékú örökös intellektuális késztetésre utal (kifúlva- kigyúlva), mely azonban fizikális szinten - mint a két igenév mutatja - szükségszer&#251;en a végsô pusztulást hordozza magában. Már ez a verskezdet szinte hemzseg a József Attila költészetébôl merített szavaktól, fordulatoktól, melyeket a költô a példaérték&#251; m&#251;vész gondolatiságának felelevenítése céljából épít bele versébe. Az elôzô két sorban szereplô két evokáció a játékos költôi szív és a külsô környezet fagyos ridegségét jelképezô "szüntelen tél" a belsô költôi értékrend, s a külsô "vasvilág" rendjének kontrasztját sugallja - egyszersmind burkoltan rámutat Nagy László aktuális léthelyzetének fô problémájára. Az olvasó szinte meghökken azon, hogy a vers költôje nagy elôdjét szerencsétlennek titulálja, ám ez a megjelölés sem önkényes, József Attila Szabad ötletek jegyzéke cím&#251; m&#251;vének Foglalatából való, amely így kezdôdik: "Az a szerencsétlen, aki ezeket írta, mérhetetlenül áhítozik szeretetre...". "Én túllépek e mai kocsmán, / az értelemig és tovább." - hirdette József Attila Ars poeticájában, de éppen ezen célkit&#251;zés értelmes mivoltát kérdôjelezi meg Nagy László: "ésszel mérhetô pontokon is túlra tudatod mért nyilallt?"
A második versmondat tíz soron keresztül hömpölyög, a vers gördülékenysége mégis biztosított, mert az elôzô sor záróképének nyomán a költôi feladatvállalás tudatosságát tárja fel. Ez a tíz sor állítja elénk József Attilát, mint a heroikus példát, aki szembenézve saját egyéni létének reménytelenségével, a közelgô tébollyal és a halállal, képes volt eszményteremtô, harmóniát sugárzó m&#251;vészi alkotások létrehozására. A tudatosság fokozott hangsúlyozása már a vers ezen szakaszában felidézi az olvasóban József Attila Reménytelenül cím&#251; versét, amelyben a racionalitás igényével saját sorsának bizonyos kiúttalanságával és közeli halálával néz farkasszemet a költô, aki felmérve léthelyzetét "okos fejével biccent, nem remél".
A "dögbugyor" és a "pokoli út" motívumok utalhatnak József Attila egyik kedvelt dalára, melynek üzenete azonos a vers ezen részének mondanivalójával: "Aki dudás akar lenni, / pokolra kell annak menni, / ott kell annak megtanulni, / hogyan kell a dudát fújni." Az egész vers evokációrendszerére jellemzô, hogy a József Attila költészetébôl ismert képeket, kifejezéseket Nagy László saját költôi nyelvére átültetve, "áthangszerelve" vonultatja fel (pl.: pokol - dögbugyor, te bolond - téboly hava, szörnyállam - vérszagú szörnyek, egek fogaskereke - egek mirigyrendszere, az ember alja - emberárulók szutyka).
József Attila eltökéltsége mellett tudatosságának más vonatkozása bomlik ki a harmadik versmondatban: "Tudtad, tudom én is: a nagy: te vagy". József Attilának költôi nagysága teljes tudatában kellett elszenvednie az osztályrészéül jutott elutasítást, illetve el nem ismertséget. Ugyanakkor József Attila emberi nagyságára mutat rá Nagy László, amikor az Ars poetica gondolatait felidézve költôelôdjét mint magát a "mindenséggel" mérô, jelenkorának megaláztatásain felülemelkedô m&#251;vészként jeleníti meg.
A vers központi gondolatát, megalkotásának mozgatórugóját feltáró középrészben az eddigi kérdô illetve kijelentô mondatokat felkiáltás, majd óhaj váltja fel: "Érdemes volt-e ázni, fázni / csak a jövô kövén csírázni, / vérszagú szörnyekkel vitázni, / ha ráment életed! / Csak szólhatnál, hogy érdemes!"
Nagy László önfeláldozásként értékeli azt a sorsot és költôi utat, amelyet a nyomor kísért végig, amelyet egy univerzális jobbító szándék, az emberiség szebb jövôjébe vetett hit - s éppen ezért a korszak antihumánus hatalmával szembeni nyílt konfliktusvállalás jellemzett (pl.: Levegôt, ôs patkány terjeszt kórt, Thomas Mann üdvözlése). Az elkeseredett, számonkérô felkiáltás után éppen a megfogalmazott óhaj világít rá József Attila öngyilkosságba torkolló, ám a vers költôje által szinte messianisztikusként értelmezett léte és az aktuális - a diktatúra szorításában reménytelennek t&#251;nô - költôi léthelyzet közötti párhuzamra. Ennek az óhajnak azért van létjogosultsága, mert Nagy László jelene egyáltalán nem igazolja József Attila jövôbe vetett reményét, sem áldozatvállalásának értelmét.
A kívánság - "Csak szólhatnál, hogy érdemes&#185;" - illuzorikus, s éppen az áldozatvállalás hiábavalóságától való mélyre hatoló rettegés ("csontom, vérem belerémül") váltja ki a költôbôl a feltámadás - feltámasztás gondolatkörét és a szinte könyörgô hangot, mely a vers második felét uralja.
A feltámadásra irányuló felszólítás alapjában véve szintén önigazoló igény&#251;: egyrészt mélyíti a már említett messianisztikus költôi öntudatot, másrészt álláspontom szerint Nagy László elsôsorban saját reményét próbálja újjáépíteni önmagában, és ennek szinte metaforájaként "építi újra" a versszövegben fizikai valójában magát József Attilát - mint reménységének letéteményesét. A feltámadás metaforában életre kel néhány József Attila költészetébôl jól ismert motívum is. A két alliteráló birtokos szókapcsolat ("kajla kalapod" és "vértanú vállad") a Kirakják a fát cím&#251; vers képeit és mondanivalóját idézi. Az evokált versben a kalap a felnôttség szimbóluma, amely elé a "kajla" jelzôt illesztve Nagy László két szóval érzékelteti a József Attilában belsô törést okozó gyermeklét és felnôttség konfliktusát.
A gyermek József Attila vállán cipelte haza családjának a pályaudvaron lopott fahasábokat, a "vértanú váll" kifejezés pedig a szolidaritás himnuszát zengô felnôtt költô heroizmusát idézi, aki a szegény munkásréteggel vállalt sorsközösségét ekként énekli meg a Kirakják a fát zárószakaszában: "Tôletek féltem, kemény emberek / ti fadobálók, akiket csodáltam? / Most mint lopott fát viszlek titeket / ez otthontalan, csupa-csôsz világban."
A feltámadásmetafora konkrét képeinek lezárásából válik világossá az olvasó számára, hogy a költô ahhoz kéri elôdjének biztató jelet sugárzó tekintetét, hogy saját reményvesztett világképével leszámolhasson: "nézz a szemembe, / hogy rendülne bele / a mohó, emlék nélküli tenyészet, / az egek mirigy-rendszere / s e megváltatlan földi lét."
A cím felkiáltásának megismétlése, József Attila személyes megszólítása s a reményért esengô hang végképp ódaivá emeli a vers hangulatát. A jövôbe vetett hit igazolásáért könyörög Nagy László, aki elszántságot akar meríteni a példából saját - esetleg hasonlóan tragikus végkimenetel&#251; - költôi sorsának vállalásához. Ám Nagy László a József Attila által tudatosan felmért és versben rögzített egyéni szint&#251; reményvesztéstôl is megszabadító a "halálos logikára" rácáfoló, ha úgy tetszik a "kesely&#251;t elrettentô" költôi üzenetet vár immár nyíltan "szentté avatott" elôdjétôl, akit - érdekes módon - ihletforrásként is említ. Az egyéni lét lemerülésének s a világ nukleáris csapás általi végsô megsemmisülésének felidézése mintegy erôsíti és igazolni kívánja a reménység visszanyerésének kínzó aktualitását.
A sík, amelyre a költô reménye szerint - József Attila segítségével - soha nem fog eljutni, kettôs értelm&#251;: jelentheti egyrészt a reménytelenül sivár "homokos, szomorú, vizes" síkját, a lét reménytelenségének szimbólumát, másrészt azonban az olvasóban a szárszói sík képzetét is keltheti, utalva József Attila öngyilkosságának helyszínére.
A vers zárósoraiban a humánum harcosaként közvetlen, és mégis emelkedett hangon kér segítséget költôelôdjétôl Nagy László egy emberibb jövô érdekében, külön kiemelve a szép szó erejét, ezzel utalva József Attila folyóiratára. A Nagy László által használt "szép szó" kifejezés jelentését gazdagítja az, amit József Attila cikkében írt a címrôl: "Szép szó magyarul nem fölcicomázott kifejezést, hanem testet öltött érvet jelent. A szép szó nemcsak eszközünk, hanem célunk is. Célunk az... az életforma, melyben a szép szó, a meggyôzés, az emberi érdekek kölcsönös elismerése, megvitatása, az egymásrautaltság eszmélete érvényesül. Fellépésünkkel, írásainkkal, gondolatainkkal, értelmességre hivatkozó hitünkkel az emberi egység igényét próbáljuk ismét életre hívni, a réginél fejlettebb, egységre tartó haladottabb igényt, a modern, maga-magát fegyelmezô, rendbefoglaló szabadságot." (József Attila: Szerkesztôi üzenet, 1936).
Mindezen eszmények reményléséhez, a beléjük vetett költôi hit megmaradásához kér és - úgy érezhetjük - merít erôt Nagy László szép szavainak kíméletlen elfojtása idején abból a hatalmas erôtérbôl, amelyet József Attila élete és m&#251;vészete sugárzott akkor, és sugároz mindmostanig.

[dragonlance]

Török Elemér:

Köszönet mindenért neked

Anyanyelvem,
te édes mostoha,
pipacsok
piros sikolya,
&otilde;szi égen darvak sírása,
világ árvája,
mezei pacsirták
énekét&otilde;l zeng&otilde;bb,
kristálytiszta
örökvíz
halk csobogása,
hajlékony,
fehér nyírfácska,
esti harangszó
a bodrogközi
puszták felett,
szirom-zúzmarás
kökénybokrok
csöndje,
zsenge füvön
harmat gyöngye
unokáim arcáról
világgá küldött
mosoly,
nevezhetnélek
napnak is,
sorsom
jó csillagának,
égi bölcs&otilde;t
ringató
&otilde;s csillaganyának,
felnevel&otilde;
dajkám voltál,
emberré
te formáltál,
jegenyetartást adtál,
benned visszhangzik
gyermekkoromból
a Tice-parti
nádasok zizegése,
tücskök
éji cirregése,
zúghatnak körötted
vad szelek,
én már attól se
féltelek,
anyanyelvem,
te édes-keserű,
szépen zeng&otilde;
arany hegedű,
anyánk ajkán
drága ének:
köszönet
mindenért néked!

[Ile57]

Siető képzelet

Makkai Ádámmal Faragó Laura beszélget


Makkai Ádám – költő, műfordító, az Illinois Egyetem nyelvész professzora – jelenleg Chicagóban él. 2000. június 15-én, egyik itthoni látogatásakor, budapesti lakásán beszélgettem vele. A ház külső falán márvány emléktábla, koszorúval: „E házban élt és alkotott 1949 – haláláig IGNÁCZ RÓZSA (1909–1979) író, színművész.”

– Látom körülötted a gyönyörű bútorokat, faragott székeket, a falakat díszítő szőtteseket, erdélyi bokályokat, tányérokat, fazekas műremekeket… Valaki nagy-nagy gonddal gyűjtögette össze ezeket a tárgyakat, szinte az életét adta azért, hogy ilyen szép otthona legyen.
– 1949-ben került ide anyám, miután két helyről is kibombáztak bennünket, és ami bútor még megmaradt, azt megpróbáltuk összerakni. A székek nagyon régiek, úgy tudom, hogy 1790–1810 tájáról származnak, erdélyi fafaragások, és mindegyiknek a hátán egy népmesei részlet látható – valamikor tizenkettő volt, most nyolcat lehet összeszedni belőlük. Az asztal, ami mellett ülünk, végképp nem való ezekhez, ez egy biedermeier bútordarab, úgyhogy ezt majd oda fogom adni a kovásznai Ignácz Rózsa Múzeumnak, ahol tavaly októberben – abban a szobában, ahol édesanyám született, a református paplakban – berendeztek egy emlékmúzeumot. Különös dolog, hogy létezik Strada Ignácz Rózsa a tizenkétezer lakosú Kovásznán, ahol kilencezer magyar és háromezer román teljes békességben él egymás mellett Málnási Levente magyar polgármester felügyelete alatt. Az itteni lakásról szólva minden nagyon öreg és rozoga, de ahogyan a római jog mondja, ha anyagi értéke nincs is, „princium affectionis”-a – azaz lelki értéke –, szeretetbeli értéke van itt minden tárgynak!
– A lakás falain is – mintha múzeumban, kiállítóteremben lennék – gyönyörű képeket látok, többek között Czóbel, Egry József, Zsögödi Nagy Imre festményeit.
– Zsögödi Nagy Imrének az volt a munkamódszere, hogy sem vászonra, sem egyéb tárgyra nem festett, kizárólag vékony falapokra volt hajlandó festeni. Anyám nagyon megszerette ezt a képet – a címe: A mosdó nő –, így ezt a festményt személyesen neki dedikálta, s így került ide a falra. Úgy tudom, hogy nemzeti kincs.
– Az imént láttam egymás mellé függesztve három különleges festményt – mintegy sorozatként –, s az egyszemélyes tárlatvezetéskor igen különös történetet is fűztél a képekhez.
– Anyám a színiakadémiát is elvégezte, és a Nemzeti Színház tagja lett. Először Szegeden volt színésznő, később Budapesten, s így őt roppant módon érdekelte a magyar színjátszás története, amelynek kiemelkedő alakja volt Laborfalvi Róza. Írt is egy regényt Róza leányasszony címen, amelyet még akkor is tanítottak a Magyar Színiakadémián – ezt Hegedűs Gézától tudom, aki nagyon szerette anyámat –, amikor minden egyéb művét mellesleg „kizúzdázták”. Tehát azt, hogy „Anyanyelvem magyar”… vagy „Született Moldovában” …, ezeket nem lehetett megkapni, de a Színiakadémián tanították a „Róza leányasszony”-t mint magyar színtörténetet! És anyám, aki kicsit „vajákos” volt, kitalálta, hogy a híres színdarabíró, Szigligeti Ede, valamint Laborfalvi Róza szeretők voltak – ám erre semmi bizonyíték nem volt… egészen addig, amíg egyszer csak 1940-ben meg nem érkezett egy csomag, Feszty Árpád – a híres körkép festőjének – lányától, Feszty Masától. A csomagban lévő Szigligeti-képen ez olvasható: „Laborfalvi Rózának, rózsában a kedves rózsának, az én szeretett rózsámnak, baráti emlékül: Szigligeti” – s a dedikáció dátuma: 1844. Tehát ez tényleg egy nagyon régi és igen szép darab! Ehhez járult még a csomagban egy nagyon szép Laborfalvi Róza-kép, amiről sajnos lekopott már az írás, de – mivel régi fényképmásolat is őrzi – ez olvasható: „Én is küldöm egy rózsának, a szép Ignácz Rózsának, Rózsa nagy írójának, baráti emlékül: Feszty Masa”. A Szigligeti-dedikációból utólag kiderült, hogy a vajákos erdélyi írónő – aki egyébként fantasztikusan tudott kártyát vetni és az emberek jövendőjét megjósolni – igazat mondott, amikor kitalálta, hogy Szigligeti és Laborfalvi Róza tényleg szerették egymást! Én ezt persze nem tudom bizonyítani, mert nem voltam jelen 1844-ben, azonban ez egy irodalomtörténeti érdekesség, amelyet itt szemlélhetünk a – ma már történelmi értékű – képeken a falon!
– Életrajzodból annyit ismerek, hogy 1956 után elhagytad az országot, Amerikába kerültél, ott rengeteg költeményed született, amelyekből most idézek is egyet; azt a versedet, amely leginkább árulkodik a gyötrő magányról s a mégis megtartó összetartozásról. A keltezés: 1957, Harvard University.



Amikor azt kérdem mi lesz még

Zsuzsának



Amikor azt kérdem mi lesz,
mi is lehet még,
mi vár e nagyléptű idegen földön –
csöndesen felel egy másik hang,
arról beszél, ami maradt
ami enyém még,
amikor zöld szobám falán
átszűrődik s magába olvaszt
az angolul társalkodó magány,
amikor álmom idehozza,
hogy meg se foghassam, messzi anyám – – –
amikor úgy hinném, mindennél drágább
a szétfoszló, csorba emlékezet:
A Város, a házak a sarki fűszeressel
téged idéz mind, hogy ölelj, ne eressz el,
téged utánoz a szél is,
a fák sudar ága,
érted süvölt az esti gyorsutakon
a sebes Fordok suhanása,
hogy amikor azt kérdem mi lesz,
mi lehet még,
mi vár e nagyléptű idegen földön –
csöndesen feleljen a másik hang,
arról beszélve, ami maradt,
ami enyém még,
hogy mikor úgy hinném mindennél drágább
a jövőbe rontó, siető képzelet:
ölembe hulljon – fáradt madárka –
jogarom: rebbenő, halvány kezed.

– Versed olvasása után két dologról beszélgessünk: menekülésedről, majd az azt követő honvágyról…
– Az igazság az, ha nem mentem volna el, lehet, hogy megúsztam volna hat hónapi börtönnel, vagy ilyesmivel … pedig nekem életemben nem volt fegyver a kezemben, senkire soha nem céloztam (egyáltalán képtelen volnék embert ölni?)…, azonban nagyobb ostobaságot követtem el: 1956 előtt írtam vagy hat cikket arról, hogy nekünk az angolokkal és az amerikaiakkal semmi veszekedni valónk nincs; ezt aláírtam a saját nevemmel, és otthagytam a Szabad Nép-székházban. Ezután gondoltam csak arra, hogy ha valaki ezt megtalálja, akkor vagy kirúgnak az egyetemről, vagy legalábbis hatalmasat dorgálnak, vagy amitől a leginkább tartottam… esetleg bántják anyámat…!
– Bölcsészettudományi karra jártál 56-ban?
– 1954-ben érettségiztem, csodával határos módon – hisz a matematika mindig borzasztó nehéz volt számomra – kitűnően, és volt egy szabály, hogy aki kitűnőre érettségizett, azt bárhová föl kell venni! Ennek megörültem, hiszen én latin–görög szakos szerettem volna lenni, mert a családi legendárium szerint abban nem volt politika. Hát dehogyisnem volt! Mert a felvételi vizsgán nem latinból és görögből kérdeztek, hanem, hogy mi a véleményem a „Fáklyaláng-vitáról”, amit nagyban vitatott akkor a magyar írótársadalom: hogy „Görgey áruló volt-e vagy sem”? Trencsényi Waldapfel Imre volt a zsűri elnöke, s nekem a latin felvételin erről kellett társalognom! De az egészben az volt a vicces, hogy pont egy héttel előtte találkoztam Karinthy Cinivel – aki családi barát volt, mert anyám férjének (Kocsis Lajosnak) osztálytársaként együtt ültek nyolc évig a padban –, és kérdem Cinitől, hogy honnan jössz? – Most jövök az Írószövetségből. – Kérdem: – Mit csináltatok? – Erre azt mondja: „Fáklyalángvita”! Akkor kíváncsiságból megkértem, hogy mesélje el nekem, mi volt az a „Fáklyalángvita”, s ő részletesen mindent elmondott. Úgyhogy egy héttel később Trencsényi Waldapfel – akit mi „Emericus Teretinus Cindi Bonusnak” hívtunk (a vicc kedvéért) – egy olyan dologba kérdezett bele, amelyben én teljesen otthon voltam! Így minimum háromnegyed órás szabad előadást tartottam arról, hogy Görgeyt egyrészt lehet árulónak tekinteni, másrészt lehet a magyar hadsereg megmentőjének; ez „dialektikus harci kérdés” – így fejeztem ki magam (Cinit szó szerint idézve) –, … úgyhogy ők csak ámultak! S akkor szépen hazaküldtek, hogy kitűnő, s mindenki kezet fogott velem. Majd rá két hétre kaptam egy levelet, hogy jóllehet a felvételi vizsgán tökéletesen megfeleltem, ám helyszűke miatt nem tudnak felvenni. Jelentkezzek a pécsi Állatorvosi Karra! Iszonyodom a vértől, s amikor bevittek az állatorvosira, akkor a kioperált kutyák formalinos szagától sebesen elájultam. Úgyhogy minden akartam lenni, csak állatorvos nem! S ezek után nagy nehezen a jogász Eckhart Ferenc professzor úr segítségével – akit a mostohaapám apja, dr. Kocsis Iván (aki a Magasépítészeti Tanszék akkori vezetője, a Regnum Marianum és a boglári Katolikus Templom … stb… stb… építője) személyesen ismert –, bekerültem a jogi karra mint jogász. Itt három hónapig senyvedtem, rendkívül kellemetlen volt az egész, de volt nekem egy drága jó barátom – akivel mindmáig tartom a kapcsolatot (tegnap este is meglátogatott) –, Vázsonyi Vilmos! Az ő nagypapája volt az első zsidó származású magyar igazságügy-miniszter, IV. Károly alatt. Apját a nácik megölték Mauthausenben, és Vázsonyi Vili Rákosi-versenyt nyert a Horthy-korszak külpolitikájából! Így tökéletesen tisztában volt családom minden lehetséges működésével, és a létező lehető legjobb barátok lettünk. Vilinek azonban egy dologgal mindig problémája volt: hogy nem tudott déli tizenkét óra előtt fölkelni – mert éjjel négyig mindig olvasott (hat nyelven). Ezért a bölcsészkarról a francia szakos hallgató szeretett volna átkerülni a jogi karra, ahol délután is lehetett „szigorolni”! Így történt, hogy Tamás Lajos rendkívüli engedélyével a másodéves francia szakos bölcsészt, Vázsonyi Vilit kicserélték az első éves joghallgató Makkai Ádámmal! Így lettem én magyar–francia szakos! S azon helyt elkezdtem fordítani. Az akkori tanárom, Győri János hatására, beleszerettem az óprovance-i trubadúrokba, amelyeket akkor nemcsak énekelni lehetett – hanem fordítani is! Másodszor, kérdezted a menekülést…, hogy miért mentem el? Az volt az érzésem, hogy minket, fiatal értelmiségieket az akkori rendszer disszidálásra nevelt. Tizennégyen voltunk az osztályban, és ebből tizenketten elmentek. Aki Bécsig eljutott, az „madárlátta” ember volt. Miközben pedig az öregek ilyeneket meséltek, hogy … este felültem az Adria-expresszre, s másnap kiszálltam Velencében …, elszakadt a cipőfűzőm, de közben mezítláb végigjártam az összes múzeumot. Szóval, borzasztó menésvágy volt akkor az emberekben! Szüleim válása miatt apám eltűnt az életemből tizenegy évvel koromban… Rengetegen szidták, mint a bokrot, sokan azt mondták, hogy becsületes ember volt, s én meghaltam a kíváncsiságtól, hogy apám valójában kicsoda?! Tudtam, hogy ő Amerikában van, és meg akartam vele ismerkedni. Anyám, a második szovjet visszatérés (november 4.) után azt mondta: „Fiam, lehet, hogy én bele fogok halni, de te nagyon rossz káder vagy itthon, próbálj szerencsét nyugaton!” Így indultam el, s Püskiék adtak föl a vonatra… Külföldön a gyötrő honvágyról pedig – többek között – az általad idézett versem tudósít, amelyet akkori magyar feleségemnek, Zsuzsának ajánlottam. Őt egyetemista koromban vettem feleségül. Kemény Zsuzsának hívták, és édesanyja, Mikes Margit Szabó Lőrincnének a húga volt. Két nagy kiadó létezett annak idején, a Mikes és az Osvát. És ők a Mikesnek a lányai voltak (Klára és a Manci néni…), akik közül az ifjabb leány elég jó költőnő volt. Annak idején Radnóti fedezte fel! Mikes Margit néven szerepel is a magyar költészet általam szerkesztett angol antológiájában. Szerintem méltánytalanul elfelejtették.
– Azzal, hogy magyar feleséget választottál, hazát is pótoltál? Tehát a „hazát” számodra az „asszony” jelentette?
– Nagyon sok szempontból … természetesen. És az anya! Akkor rengeteg emberben őrült bűntudat élt, hogy „mi, 56-osok”, itt hagytuk a nagy „csetepatét”, és gyáva disznók vagyunk, s nem kellett volna elmenni … hanem itthon maradva sorsunkat vállalni! Ilyenkor az itthon maradók néha azzal vigasztalnak bennünket, hogy akkor ott kinn többet lehetett néha tenni a hazáért! Ezt azzal próbálom bebizonyítani, hogy kivándorlásom óta fordítottam és azóta is fordítom a magyar költészetet angolra. Sőt, fordíttatom is, amerikai, angol, ausztrál és egyéb költőket felkérve – és szájukba rágva, hogy milyen is az a magyar vers –, Gara László módszerével; aki annak idején 1962-ben megtette ezt A magyar költészet antológiájában! Rá kell venni a külföldi fordítót, hogy ne prózában fordítson, hanem igenis, formában! Az alkaioszi vers legyen alkaioszi vers, a sapphói és az aszklepiadeszi legyen az, a hexameter legyen hexameter, a distichon legyen distichon, akkor is, amikor az angolok ezt körülbelül 1700-ban már abbahagyták!
– „Még nyílnak a völgyben a kerti virágok”…! Le lehet egyáltalán fordítani ezt a gyönyörű zenei költészetet?
– Igen, angolra is le lehet. Igaz, nem olyan szép, mint magyarul… de az a sor, hogy „elhull a virág, eliramlik az élet” – egyszerűen fordíthatatlan! Ezért írtam hozzá egy húszsoros lábjegyzetet, így szó szerint megvan angolul! De Weöres Sándor Galagonyáját viszont sikerült gyönyörűen, egy az egyben, ritmusban lefordítani, olyannyira, hogy feleségemmel, Arany Ágnessel (egyikőnk angolul másikunk magyarul), szinkronban tudjuk mondani! Ezt Keszthelyen, legutóbbi itthoni előadásunkon meg is tettük, akik ott voltak, hallhatták!
– Kik a kedvenc magyar költőid? Melyek azok, akiket legtöbbet fordítottál, s akiket megismertettél már az angol nyelvű olvasókkal?
– A magyar költészet olyan nagy, hogy rendkívül nehéz kedvencet választani! Borzasztóan szeretem Balassit, nagyon-nagyon szeretem Berzsenyi Dánielt, úgyhogy első verseimet az ő hatására, alkaioszi formában írtam. Egy pár ilyen formában írt versem az új Hét évszázad magyar verseiben is megtalálható, amelyek közül a legismertebb a „Faludy Györgynek” ajánlott. Az a címe, hogy Párizs dicsérete – amelyben leírom, hogy tulajdonképpen Párizs milyen borzalmas és pocsék hely… Mindezeket azért mesélem, mert valóban nálam Berzsenyi: életem kiindulópontja! Ezek után az ember megismeri Arany János fantasztikus képlékenységét a Tengeri hántásban, aki szintén nagy hatással volt rám! Vagy a zseniális Petőfi, akitől nem lehet megszabadulni, vagy a fantasztikus Ady, aki szintén nagyon mélyen hatott rám! Érettebb koromban pedig rájöttem, hogy még mindig József Attila hatása alatt állok! Ő az a magyar költő, aki a gondolati és a lírai elemet elsőnek tudta igazán egyesíteni magában. Ez aztán kicsúcsosodik a három későbbi, a XX. század második felének három legnagyobb magyar költőjében; akik szerintem Weöres Sándor, Pilinszky János és Nemes Nagy Ágnes. Aki e három költőt túl tudja szárnyalni, az rendkívüli ember kell hogy legyen! Természetesen ehhez a csodálatos triászhoz csatlakozik Juhász Ferenc és Nagy László, akiknek a költészete sugárzott, és bevilágította az egész vidéket! A ma élők közül hozzám legközelebb Kányádi Sándor áll, éspedig azért, mert utóerdélyi vagyok magam is, de függetlenül a lokalitástól; a Halottak napja Bécsben, az egy olyan szimfónia – és most ismét a zenész beszél belőlem –, ahol a költő maga „a legárvább akinek még halottai sincsenek”, megáll az Ágoston-rendiek fehérre meszelt oszlopainál, és Mozart Requiemjét hallgatja. A Requiem számomra egyébként is a világ egyik legjobb zeneműve! S miközben Mozart zenéjét hallgatja, az egész élete, mintegy „monolog enteriőr”- elfut a szeme előtt. És ez a hatalmas vers egyszerre modern, egyszerre posztmodern, egyszerre klasszikus és egyszerre preklasszikus – mert olyan rímei vannak, mint „dies irae dies illa / szórhat szikrát a favilla / föstve divat a szempilla”…, ezt tessék lefordítani angolra! Zolmann Péter megoldotta! Én is megpróbáltam lefordítani, valamint írtam egy százötven oldalas tanulmányt hozzá, amely a Halottak napja Bécsben négy fordítását hasonlítja össze.
– Kányádi nagy terjedelmű költeményének gondolati előzménye egy Jékely vers, a „A Missa pro pauperibus hallgatása közben” című. Érdekes számomra, hogy egy szintén erdélyi költőt, szintén a Bécsben hallott „mennyei muzsika” ihleti versírásra, s magyarságának megvallására. Összesen hány nyelvet sikerült elsajátítanod?
– Kezdjük az anyanyelvemmel, amely az alfa és az ómega – ugye az első huszonegy év, az döntő az ember életében – (habár hétévenként cserél anyagot a test, a memória kivételével)! Húsz év és tizenegy hónapos voltam, amikor elmentem innen, a huszonegyedik születésnapomat már Bécsben értem. Második nyelvem az angol. Angolul álmodom, angolul több antológiában és folyóiratban szerepelek, sőt mint amerikai költő, saját kötetem jövőre fog megjelenni. Nagyon jól tudtam németül gyerekkoromban, mivel szüleim borzasztó elfoglalt emberek voltak, és fölvettek egy osztrák nőt, hogy pesztonkázzon… amellyel szemben én rettenetes ellenállást tanúsítottam. Állítólag két- és hároméves korom között ráztam a gyerekágyat, és azt üvöltöttem, hogy nem akarok németül aludni! Körülbelül hatéves koromban Kodolányi János egyszer telefonált, anyámat kereste, és mesélik, hogy a következőképpen válaszoltam: „én fátyok a gyerek az ányukától”! Erre Kodolányi azonnal fölhívta anyámat, és azt mondta, hogy Ignácz Rózsa, szégyen és gyalázat! Az Anyanyelvem magyar szerzőjének a gyereke így beszél! Hát nem süllyed el? Hogy lehet ilyet csinálni?! Anyám erre rettenetesen megriadt, kirohant a városba, és megvette Benedek Elek: Magyar mese- és mondavilág tíz kötetét, és hazahozta. Attól kezdve minden este egy teljes órán át székely tájszólással olvasta nekem a magyar mese és mondavilágot! A történet úgy folytatódott, hogy körülbelül nyolc hónap múlva jön a postás, én nyitok ajtót, s anyám a következőt hallja: „Hát te meg hun jársz itt, ahol a madár se jár?”
– Amerikában, 1957 februárjában bekerültél a Harvard egyetemre, ahol orosz–francia tanári diplomát szereztél, s 1958 szeptemberében már meg is kezdted a tanítást a Honolulu-i Iolani Schoolban latin, francia, német és orosz tanárként.
– Nagyon szerencsés voltam – amihez tudni kell, hogy az amerikaiakban rettenetes bűntudat volt 56 miatt! Miért? Mert az Amerika hangja hetenként mondott ilyen szöveget, hogy „adjatok egy jelet, s visszagördítjük a vasfüggönyt”! Azt hiszem, mi többet adtunk, mint egy „jel”; emberek ezreit irtották ki 56-ban, és nem csináltak semmit! Minden valamirevaló egyetem akart egy magyart, akit ösztöndíjasként taníthat. Így kerültem én a Harvardra Bostonba, amely a leghíresebb és főleg a legrégibb amerikai egyetem; 1636-ban alapították, vagyis a Pázmány Péter Egyetem után egy évvel (Boston városát csak 1638-ban!). Így kerültem ide először csak egy beszélgetésre, ahol megkérdezték, hogy milyen nyelveket tudok? Mondtam, hogy franciául! – Ugyan, mindenki tud franciául! – Még milyen nyelvet tudok? – Németül! – Á, mindenki tud németül! – És mégis, mit tudok még – kérdezték. – Mondom, hogy latinul… hiszen latin szakos voltam otthon az egyetemen! – Kérem, ezt tanítjuk már kétszáz éve! Nem tud esetleg oroszul véletlenül? – Dehogyisnem … , de hát most lőtték szét Budapestet, könyörgöm, hagyjanak ezzel békén! – Igen, de abból volna a leginkább ösztöndíj! – mondták. – Egyébként holnap tessék meghallgatni Tolsztoj Anna grófnőt, aki a nagypapa Háború és béke című regényéről fog beszélni, és mindez franciául folyik majd, egy madame Elisabetha Stenbock nevű hölggyel, aki egy ezüsthajú gyönyörű szép dáma, és akiről kiderült, hogy a papája Lengyelország cári kormányzója volt! Ilyet én még az életemben nem láttam! Tehát ennek a két idősebb hölgynek az előadására lettem én meghívva, és ott meghallottam a gyönyörű orosz világirodalmi nyelvet, amelybe egyből beleszerettem. Tolsztoj nyelve, Puskin nyelve eredetiben – elképesztően szép. Csodálatos! És elfogadtam az ösztöndíjat, így 1958 augusztusában kaptam meg a kétszakos tanári diplomát (a többiek már májusban befejezték a szakot, úgyhogy nekem csak három hónapot kellett hosszabbítanom – s nem vesztettem egy évet sem!), s így szeptembertől már munkába is álltam mint nyelvtanár, a Hawaii szigeteken. Úgy kerültem oda, hogy a Harvardon volt egy munkaközvetítő iroda, és a Hawaii szigeteken volt egy iskola, amit az episzkopániánus egyház mozgatott, és itt nyelvtanárt kerestek. Ez az anglikán egyház amerikai változata. Az anglikanizmus rítusa teljesen azonos a katolicizmussal, kivéve hogy nem tartoznak a pápához (VIII. Henrik miatt, aki lefejeztette a feleségeit, mert nem volt neki fiú utódja), s ennek az amerikai verziója az Episkopenien – tehát püspöki egyház. Az iskolát 1857-ben alapította a hawaii királynő, akit Emmának hívtak. Ide szerződtettek német-, francia- és latintanárnak. Reggel, 7 óra 30-kor kellett kinyitni az osztálytermet, volt egy egyórás ebédszünet, a tanítást háromkor fejeztük be, és az esti órákban megbíztak azzal, hogy kezdjem el tanítani az oroszt! Tehát én vezettem be az orosz nyelv oktatását a Csendes-óceán közepén, középiskolai szinten. Ma is az iolani az egyetlen iskola az ötvenedik államban, Hawaiiban, ahol orosz nyelvoktatás folyik – s mindezt egy 56-os magyar követte el…
– Versantológiád – amely a teljes magyar költészet keresztmetszete – mind a kétezer példánya elfogyott az Egyesült Államokban, Kanadában, Angliában, Ausztráliában és még ki tudja, hány helyen, ahová elkerült.
– A kötet címe: A Csodaszarvas nyomában. Ez az angol nyelvű chicagói antológia Magyarország költészetét tartalmazza a XIII. századtól napjainkig. A kötet a millecentenárium és az 1956-os szabadságharc negyvenedik évfordulóján, 1996-ban jelent meg. Kiadásához egy konzorciumot kellett létrehozni, amelyet mi magunk alakítottunk Chicagóban, Atlantis-centaur néven, amely cég elnöke feleségem, Makkai Arany Ágnes; alelnöke Boldizsár László ügyvéd; én magam pedig a szerkesztője vagyok. A kiadáshoz hozzájárult a magyar Szivárvány Alapítvány Mózsi Ferenc vezetésével, valamint a Corvina Kiadó. Nem én kezdtem a munkát, hanem Gara László kérésére – aki szegény a francia antológia megjelenése után öngyilkos lett (de halála előtt egy pár héttel megkérte Tábori Pált, hogy amit ő megtett franciául, azt Tábori folytassa angolul) – elindult egy fordító munka. Tábori Pál maga mellé vette a jeles prózaíró Kabdebó Tamást, én pedig 1966-ban kerültem a munkába mint harmadik szerkesztő, s az én reszortom Vörösmarty és a XIX. század költői voltak. 1975-ben Tábori meghalt. Nem tudta elhelyezni a kötetet. Kabdebó betegeskedett – főleg a szívével voltak súlyos problémái és operációi –, így az 1979-es, 80-as évtől szinte teljesen magamra maradtam a megkezdett munkában. Később, amikor már a millecentenárium szelei kezdtek fújdogálni, elhatároztam, hogy lefújom a port az antológiáról; kicserélem a fordításokat a legújabbakra és a legjobbakra! Számos segítőtársam akadt kiváló fordítók személyében, akik közül feltétlen meg kell említenem az Angliában élő dr. Zolmann Pétert – aki eredeti szakmáját tekintve fizikus és computerfeltaláló, de a Csongor és Tündét például oly nagyszerűen tette át angolra, hogy a darabot az Edinbourghi Fesztiválon is előadták. A nagy sikerre való tekintettel újból kiadjuk – bővítetten – az antológiát (az első kiadás elfogyott), remélem, hogy 2001-ben e kötet is elkészül! Az eredeti versekre több fókuszból is megpróbálunk rávilágítani. József Attila Születésnapomra című versét négy fordításban közöltük az antológiában, s az új kiadásban már hat fordításban adjuk közre. A bővített kiadás első kötete csak lezárt életműveket tartalmaz (kivéve Juhász Ferenc versét, A szarvassá vált fiú kiáltozása a titkok kapujában címűt a csodaszarvas-téma miatt). A második kötet a ma kilencvenévesekkel kezdődik, Károlyi Amyval, Faludy Györggyel, majd a nyolcvanasokkal, Határ Győzővel, a hetvenéves Kányádi Sándorral, Tornai Józseffel időrendben folytatódik a fiatalokig, például az 52-ben született Bari Károlyig, és a rengeteg tehetséges mai fiatalig! Ebben is körülbelül nyolcvanöt szerző szerepel, terjedelmét tekintve ez is jó ezeroldalas kötet lesz.
– Számodra a költészet is zene, sőt Te magad is még mindig kitűnően zongorázol. Szerinted véletlenszerű-e a hasonlóság az Örömóda és az új stílusú magyar népdal, A csitári hegyek alatt szerkezete között? Hiszen ha a két négysoros dallamot külön-külön elemezzük, ugyanazt a sorszerkezetet találjuk Beethovennél: A – Av – B – A, illetve a népdalban: A – A – B – A! Vajon mitől lehet közös a két dallam szerkezeti építkezése? Mert bizonyos, hogy a magyar nép nem ismerhette az Örömódát, s Beethoven sem a magyar népdalt!
– Az Örömóda dallama állítólag egy osztrák népdal, amely dúr hangnemét illetően egészen más karakterű, mint a moll-szerű új-stílusú magyar népdal; de mivel ezer éve szomszédok vagyunk, lehet strukturális hasonlóság a két népdal között. Nyilván nincs direkt összefüggés a hasonlóságban, de az tény, hogy ennek a térségnek van egy lelkisége. Nem véletlen az – Cs. Szabó László írja az antológiához csatolt esszéjében –, hogy a nagy német szimfónia, az Esterházyéknál születik. Nem véletlen, hogy Haydn az Esterházy-birtokon, Kismartonban dolgozik! Nem véletlen, hogy a kismartoni együttesben muzsikál egy olyan család, akit az 1700-as évek elején még maga a zeneszerző Esterházy Pál szerződtetett, s akinek leszármazottja Haydn zenekarában is működött mint segédkarmester. Ezen kívül, Beethovenre sok zenekritikus mondja, hogy keveredik benne Haydn technikája és Mozart lelke. És a „zene” – modern értelemben – vele kezdődik! Beethoven nem volt sem német, sem osztrák: a neve holland, azt jelenti, céklamező. Ő át tudta venni ennek a területnek a lelkiségét! Engem – egy különleges ugrással – Petőfire emlékeztet, akinek az anyja, Hrúz Mária, szlovák volt, az apja pedig Petrovics, ő maga pedig azt írta, hogy „Ha nem születtem volna magyarnak, / E nép mellé állnék ezennel én, / Mert elhagyott, mert a legelhagyottabb / Minden népek közt a föld kerekén”! Beethoven miért ne vehette volna át ennek a közép-európai térségnek a szellemiségét, amibe A csitári hegyek alatt éppúgy belefér, mint az Örömóda! Azt szoktam mondani, hogy mi vagyunk a „közép” népe! Van egy „kelet”, eredetileg Kína, Japán és Oroszország ázsiai részei; van egy „nyugat” – (tehát végképp nem vagyunk olyanok, mint a franciák, sem mint az angolok!) –, tehát hozzánk legközelebb mégiscsak a szomszédaink állnak; és akkor létezik a „távoli nyugat”, Amerika, ahová rengeteg ember emigrált! Úgy is mondhatnám, hogy Európa a legfiatalabb kontinens a legrégibb emberiséggel, és Amerika, geológiailag a legrégibb földrész, a legfiatalabb emberiséggel! Visszatérve az európai „irgalomra” és Dosztojevszkijre: szenvedés nélkül nincsen semmi! Pál apostol írja, hogy az egész föld, vajúdva és szenvedve, várja a fiúságnak lelkét! Tehát minekünk, embereknek, csak az ásványi világ fölött van uralmunk … tehát bármilyen „csészét” meg tudunk alkotni, de egy élő virágot nem! Az embernek az a célja, hogy társteremtővé váljon az Isten mellett, és valamilyen módon, morális erőtől áthatva, megváltsa az anyagot! Tehát ne úgy használjuk az anyagot, mint a fogyasztói társadalom, hogy pusztítunk, pusztítunk, eszünk és veszünk, és nem pótolunk vissza semmit!
– Talán nem is pontos a bibliafordítás, amikor azt idézzük, hogy hajtsd uralmad alá a földet! Valószínűleg arról van szó, hogy pásztorold!
– Hogy szolgáld a földet, és pásztorold! Pontosan így van! És hogy tegyetek tanítványokká minden népeket! Ezt nem karddal kell csinálni (mint ahogy az iszlám teszi!), vagy az inkvizíció, vagy a Borgiák, és nem úgy, mint a becsavarodott hittérítők, hogy én jobb vagyok, mint te; hanem hogy mindenből és mindenkitől a jót kell megtanulni! Vannak például olyan ősi indián gyógyszerek – a fák moháján olyan pókhálót ismernek –, amelyet ha ráteszel a sebre, kiderül, hogy meggyógyít! Ezt, ha mikroszkóp alá tesszük, ez a penicilin. De visszatérve a szenvedésre: Dosztojevszkij tudta talán leginkább, hogy a szenvedésből keletkezik az igazi művészet! Óriási művében, a Bűn és bűnhődésben, valamint az Ördöngösökben ír erről, ahol jön a megszállott ember, és leül Krisztus lábai elé. Aki kiűzi a gonoszt őbelőle! S az belemegy egy disznócsordába, amely lerohan és belefullad a mocsárba.
– Hogyan látod a mai ember útszakaszát az emberiség fejlődéstörténetében, akár úgy is kérdezhetném, hogy a kozmoszban?
– Próbáljunk meg elképzelni egy óriási U betűt vagy egy fantasztikus nagy parabolát! A fölső jobb szárán nézzünk meg egy híres alakot, például Hektort, aki Trója alatt harcol. Igen ám, de ő emberfeletti dolgokra képes, de csak akkor, ha jön egy isten, Hermész, galamb formájában, rászáll az ő vállára, és mondja neki, hogy mit kell csinálnia! Tehát voltaképpen egy makrokozmikus lény, de nincs neki igazi individuuma. Tehát nem olyan egyedi lény, mint mondjuk te, vagy én! Ő nem tud maga dönteni! Na most nézzük meg, hogy mi van ennek az U betűnek az alján; és megint egy híres irodalmi alakkal élnék: ez Hamlet. Ő már ugyanolyan individuum, mint mi – hiszen Shakespeare-nél vagyunk a XVI. században –, és látja, hogy nagybátyja, aki megölte apját, éppen imádkozik. Ott van a tőr a kezében, és azt mondja: ha most leszúrom, lehet, hogy az égbe megy! És habozik! Tehát ő már individuális lény, de isten már nem jön, csak az apjának a kísértete, s pont annyira van csak energiája, hogy elmondja, hogy vele mi történt. De cselekvésképtelen! Ő a klasszikus modern ember, aki mikrokozmikus – ellentétben a makrokozmikus Hectorral –, és habozik! Ezek vagyunk mi! És most képzeljünk el az U betű másik szárán egy újabb lényt, és ez Faust! Akiről Goethe írta csodálatos művét, s aki emberfeletti dolgot szeretne újból elérni, például azt, hogy örökké ifjú maradjon! Ehhez neki egy segítőre van szüksége. Kérdés az, hogy jön-e Hermés, vagy jön-e egy angyal? Nem! Az ördög jön: Mefisto, és csak egy csepp vérrel kell aláírnia a szerződést! Ezért szoktam mondani – nagyon szomorúan, hogy miközben a modern emberiség az U betű jobb szárán szinte emberfeletti dolgokat tud csinálni (például kikötünk a Holdon, atomrobbantásokat tudunk végrehajtani, gépeket küldünk a Marsra, el tudnánk érni például, hogy ne legyen éhezés a Földön) – sajnos, nem az angyal jön a segítségünkre a parabola másik vége felől, hanem az ördög! Nézz körül: mi folyik a világon! S az ördög létét máris bizonyítod!
– Azt mondják, akkor válik felnőtté egy ember, ha felelősséget tud vállalni egy másik emberért.
– Ez a teljes emberiségre nézve is igaz! Magyarországon volt egy írói irányzat, melyet Várkonyi Nándor, Kodolányi János és Hamvas Béla képviselt – amely írói vonulatba tartozott édesanyám is két regényével, az Ünnepi férfiúval és a Vádlottal, valamint a maiak közül ugyanebben a gondolati körben mozog Jókai Anna –, akik az egész emberiség tudatfejlődésével foglalkoznak, és azt mondják, hogy azt kell elérni, hogy a mózesi Tíz parancsolatból legalább egyet betartson az emberiség: azt, hogy ne ölj! Akármilyen vallású lehet valaki, buddhista, izraelita, kálvinista, görögkeleti, római katolikus avagy egy becsületes ateista – egyet meg kell érteni és komolyan venni az emberi együttélés örök szabályaiból; legalább a hatodik parancsolatot: ne ölj! Mert abból semmi jó nem származik.
– Gondolom, minden világvallásban megtalálható a „ne ölj” parancsolata, de kérdés, hogy mely kor embere az, amely ezt be is tudta tartania
– Indiában a dzsailák például, valamint a hinduizmusnak vannak olyan fokai, amikor a légyre sem mernek rálépni (mert félnek attól, hogy léggyé változnak – ami ugye nevetséges!), de Gandhi tudatos volt, őt tartom a XX. század egyik legnagyobb géniuszának! Magát a buddhizmust is érdemes megismerni, mert Buddha a részvétet Krisztus előtt ötszáz évvel már kitalálta! Ha a kereszténység elérné azt, amit valamikor célozni kívánt – vagy amit szeretett volna elérni –, akkor az összes vallást megtalálhatnánk benne: mert a gyermek Jézusban meglátjuk Buddhát, a tizenkét éves Jézusban meglátjuk Zarathusztrát (aki a bölcsekkel tárgyal), és a föltámadott Krisztusban (akit Pál apostol lát meg a damaszkuszi úton), Krisnát láthatjuk (egyes etimológusok szerint mindkettő ugyanaz a szó). Így ezek szerint az egész emberiségnek egy vallása volna, és maga Jehova, aki az égő csipkebokorban azt mondja Mózesnek, hogy „én az én vagyok vagyok”, melyet úgy fordíthatnánk, hogy én a te énné válásodnak lehetősége vagyok – ezért választotta Kodolányi ezt a címet regényének: Én vagyok –, tehát Jehova, az Egyisten képmása lett volna! Az emberben valójában létezik egy kozmikus memória, amelyet a világhírű magyar professzor, László Ervin, aki – több mint hetven könyvet írt az emberiség jövőjéről és a planetáris tudatról; leghíresebb munkája: A kreatív kozmosz (ő egyébként az UNESCO tudományos főtanácsadója) – ezt a memóriát görög betűvel, pszí-vel ábrázolja. Ez a pszí, egy matematikai egyenlet, amely szintén egy híres magyar matematikusnak a találmánya, s magában a pszichológia szóban is benne van! Tehát ha van egy kozmikus memória („pszí”), akkor mi nem cifra majmok vagyunk, hanem a majmok a mi lemaradt unokatestvéreink, akik nem tudták az ember fokot elérni. (Ezért a majmokat külön szeretni kell, és a veszélyeztetett orangutánokat és csimpánzokat pedig védeni – hiszen a mi génállományunk 99 százalékban azonos az övékével! –, és el fogjuk érni azt a korszakot, amikor majd májat vagy tüdőt lehet kapni egy arra orvosilag előkészített csimpánztól vagy orangutántól!) A darwini fejlődéselmélet roppant intelligens, nagyjából jól látja a dolgokat, de olyan, mint amikor egy épülő háznak csak az állványzatáról beszélne, tehát kívülről, s nem magáról a házról, és nem arról, ami a házon belül van! Fejlődés van, ebben igaza van; de nem magától az anyagtól, hanem a szellem fejlődteti ezt az egész dolgot! S aki ezt csak kívülről nézi, az csak egy részét látja! Tehát nekünk arra kell törekednünk, hogy az intelligencia mellé – amely szinte az utcán fekszik – morális kvalitásokat gyűjtsünk magunkba!
– Milyen a jó irodalom és milyen a rossz irodalom?
– A fő szempont az, hogy ne csak a szavakat szaporítsuk, hanem mondjunk is valamit! És valami olyat mondjunk, ami igaz, ami felemelő, ami elgondolkoztató; olyat, ami képi, hangi és fogalmi egyszerre; mert ez a hármas egység alkotja az esztétika lényegét! Tehát van fogalmi költészet (logopoeia), van hangi költészet (malopoeia), és képi költészet (fenopoeia); azaz ismerünk gondolati, moralizáló verseket; ismerünk zenei verseket, olyanokat, mint Weöres: Galagonyája, amely egy hangi vers; és ismerünk olyan típusúakat, melyeket például egy modern amerikai költő ír: jaj de szép ez a gyönyörű fehér talicska a sárga csirkék mellett; amely egy képi vers. Amit a legtöbb ember művel, az fogalmi költészet, vagy logopoeia! Múltkor említettem Határ Győző barátomnak: „Győző bátyám, Te egy logopoetikus költő vagy” – mire ő azt válaszolta: „Ádikám, igazad van”! Goethe, A vándor éji dalával elérte mindhármat egyszerre: fogalmi (a halálról szól anélkül, hogy kimondaná), ugyanakkor képi (Über allen Gipfeln ist Ruh), valamint hangilag is cseng-bong, tehát zeneileg is tökéletes (Warte nur, warte nur, balde ruhest du auch!). Nem véletlen, hogy Schubert, Liszt Ferenc és még nagyon sok zeneszerző dalt írt belőle! Tehát gyönyörűséges mintapéldája a költészet hármas tagozódásának! A társadalomnak is van egy elképzelése a hármas tagozódásról – legalábbis a francia forradalom óta az emberiség ezen ügyködik: szabadság, egyenlőség, testvériség! Ám ennek megvalósításában halomra öljük egymást, és igen rosszul csináljuk; mert a szabadságból szabadosság keletkezett (például minden őrültnek lehet egy revolvere Amerikában!); az egyenlőséget – amely önmagában egy képtelenség, hiszen nem születtünk egyforma talentummal (belőlem például sohasem lesz jó festő vagy jó futóbajnok) – s amelyet a jognak kellene képviselnie (s melyet nem képvisel, hiszen sok esetben megfizethető az igazság!); a testvériség megvalósítása pedig a legnehezebb, mert a szeretet – nem megrendelhető! Nem lehet törvényt hozni arra, hogy Romeo szeressen ki Júliából, avagy egy mérges ír munkás szeresse a feketét, s az ő gyerekét is ugyanolyan iskolába vigyék autóbuszon, ahová a színes bőrűek járnak! A testvériség ott kezdődik, ha nekem önként szorul össze a gyomrom, ha a másik ember éhes! Itt kezdődik a szeretet. És ezt nem lehet elrendelni!
– Úgy gondolod, hogy ezt a szeretetet – „galamb” nélkül, „kegyelem” nélkül – csupán intelligenciával, előbb-utóbb elérheti a földön az emberiség?
– Is, is! A „credo guia absurdum” korából (hiszem, ami hihetetlen), tehát a halak korából, át kell lépnünk a vízöntőbe, a magas szintű ráció korába, amely csillagászati ciklusban egyesek szerint már benne is vagyunk! Ennek a jövőnek a korszaka az „intelligo ut credam” (értem, hogy hihessem), s ennek a rezgésciklusában már valóban benne élünk. Ez egy gyönyörű felfogása minden létező vallásnak!
– Születésed szerint budapesti vagy.
– Kimondhatatlanul szeretem szülővárosomat, Budapestet, olyannyira, hogy szinte már jogot érzek arra, hogy olykor szidjam is! Ez a gondolat egyébként a nagy angol író, Laurence Durelltől származik, aki azt mondta, hogy „minden patrióta kötelessége hazáját kreatívan szidalmazni”! Írtam is egy verset ilyen címmel, hogy Kutyapest! (Megtalálható az Árgus, 2000/2-es folyóiratban.) A város piszka – számomra – elviselhetetlen! Ugyanakkor Budapest egy óriási szintézis; a fiatalságom, az iskolák, hogy a legjobb barátaim még mindig itt élnek, és itt él az irodalom színe java, itt az Írószövetség: ha bemegyek a Bajza utcába, mindig boldogság fog el, hogy az orosz hadsereg kivonult innen, és ismét lehet szabadon beszélni! Hogy Magyarországon több az úgynevezett zseniális fej, mint bárhol máshol a világon! Ez roppant stimuláló valami! Rengeteg rokonom él Pesten, unokatestvéreim, valamint feleségem ikertestvére és az ő családtagjai! Nem kívánok holtom után idegen földben nyugodni – mert itt vagyok igazából otthon! Előbb-utóbb úgyis az lesz a vége, hogy csak hazakerülünk! De ennek még nem jött el az ideje, a munkám még Amerikához köt!
– Beszélgetésünket egy Bostonban írt verseddel zárom, melyet 1958-ban írtál:



Világtölcsér

„Ars Poetica” helyett



Forgó tölcsérként tágul a vak világ
s mi benne bukdácsoló nyakigláb mamlaszok…
Megesik olykor, hogy egy-egy bőmellű ács
gyaluval, vésővel munkához áll, s
míg a falhoz tapasztva vésőjét
röpíti körbe a Roppant Centrifuga
karcolva, harapva tágít a tölcsér konok falán,
s ha egy-egy dalforgács lehull:
… könnyez az éj, tölcsérünk bandzsa húga,
Ám mint örvényben korhadt moszatok
ti kontárok, csak sápítozzatok,
hogy „…mi is tágítjuk ám a tölcsér falát?”
Csak kerengtek meddőn az illúzióban,
mint nyakigláb mamlasz, ki hasra esett
a vurstliban forgó
fekete
hordóban.

[Ile57]

A gyermeki beszéd csodája, megmosolyogtató példákkal

[/URL]
(http://www.startlap.hu/)


Szerző: dr. Bódi Zoltán
2010. július 2.


Hétköznapjaink egyik legnagyobb csodája, ahogy gyermekünk a semmiből fölépít magának egy teljes nyelvi rendszert, ahogy a beszédértés és a beszéd képessége párhuzamosan kialakul, és a gyermek a gondolatait kimondott szavakba tudja önteni.

A vadon gyermeke - az igazi Maugli

A magatehetetlen csecsemő gondolkodó, beszélő ember lesz: ehhez persze szükség van a környezeti ingerekre.
Érdekes

A pár hónapos gyermekek mindenféle hang kiadására képesek, ekkor még akár a kínai, akár a német, akár más hangzásvilágú nyelvek hangjait is képezni tudják.

Sok legenda kering arról, hogy az emberi környezettől elzártan, vadon élő, vadon nevelkedő gyermek hogyan képes vagy nem képes megtanulni beszélni. Az a baj ezekkel a történetekkel, hogy jellemzően nincsenek kellőképpen dokumentálva ahhoz, hogy tudományos hasznuk lehessen. Egy valami közös ezekben az elbeszélésekben: a nyelvi környezettől megfosztott gyermekek a későbbiekben is képtelenek lesznek megtanulni beszélni, de legalább is hiányosak lesznek a nyelvi ismereteik.

Tanulságos példa Izabella története, akit az Egyesült Államokban 1938-ban találtak meg hat és fél éves korában. Édesanyja agykárosodás miatt nem tudott megtanulni beszélni, így kislánya, Izabella is anyanyelvi ingerek nélkül nevelkedett, természetesen ő sem tanulhatott meg beszélni az édesanyjától, aki egyedül, társadalmi kapcsolatoktól elszigetelten élt.
Amikor rájuk találtak, a gyermek kórházba került, és bámulatos gyorsasággal kezdte elsajátítani anyanyelvét, 20 hónappal megtalálása után már teljes mondatokat és kérdéseket alkotott. Mindez azonban rávilágított egy fontos törvényszerűségre: Izabella nyelvelsajátítási sikere elsősorban viszonylag fiatal életkorának köszönhető.

Gyerekszáj

3 éves kisfiammal beszélgetek:
- Tudod, te még gyerek vagy, neked délben is kell egy kicsit aludni. Nekem nem kell, mert én felnőtt vagyok. És Kirának is kell aludni (a kishúga)!
Elgondolkodik, aztán így szól:
- Anya már felnőtt. Kira meg már lenőtt.


A törvényszerűség a következő: az anyanyelv-elsajátítás képessége életkorhoz (is) van kötve, tehát csak bizonyos életkorig képes valaki megtanulni beszélni.
Valószínű, hogy több ilyen határ is van: az első 6-7 éves korra tehető, hisz a gyermek eddig tudja tökéletesen elsajátítani anyanyelvét (akár többet is, ha többnyelvű a környezete).
A másik határ a kamaszkorra tehető. Ha a gyermeket 10-13 éves koráig egyáltalán nem érik nyelvi ingerek, akkor már később sem lesz képes megtanulni beszélni. Ám ahogy a cikk elején is megjegyeztem, szinte mindenre van a tudományban ellenkező elmélet is, a legfrissebb kutatások bizonyos mértékben cáfolják ennek a kritikus periódusnak a tényét.
<noscript>http://u3.hazipatika.com/a?t=p;r=2061266705;o=11;n=;l0=BC;l1=articles;l2=te makorok;l3=tanulas;l4=20100621105931;d0=607 (http://u3.hazipatika.com/r?t=p;r=2061266705;o=11)
</noscript>

Nyelvi építőkockák

Az anyanyelv tanulása összetett folyamat, az egyik eleme, hogy először a szerkezetek szabályszerűségeit vonatkoztatja el a gyermek, és erre építi föl a teljes nyelvi rendszert. Az is fontos megfigyelés, Példa

Az én 4 éves fiam nagy nyelvész. Tudni kell, hogy sokat volt beteg, megjártuk már a szemészetet, fülészetet, és sok hasonló "szeteket".
"Náthás vagyok. Mennünk kell a náthaészetre!"
Cili

hogy a gyermekek kezdetben csak ismételgetnek, szinte bármit, amit hallanak, majd később hasonlósági alapon (analógiásan) szabályokat alkotnak.
Ennek következtében a kezdeti időszakban gyakoriak a túláltalánosításból fakadó "hibák", például a múlt időt kifejező igéken rendszerint -t, -tt végződés van. Ezek után minden igére ráteszi a -t végződést, és a tőváltozatokból fakadó eltéréseket nem veszi figyelembe (eszik - evett, és nem *eszett).
Nagyon érdekes és tanulságos az az elképzelés is, amely szerint az anyanyelvünket kommunikáció közben, a cselekvésekkel összekötve sajátítjuk el. Ennek az a felismerés áll a hátterében, hogy a beszéd voltaképpen a nyelv alkalmazásával végrehajtott cselekvés. Logikus!

Lányom cukorkáért könyörög.
- Na jó, de csak egyetlen-egyet! - mondom.
- Nem lehetne kettetlen-kettőt? - kérdezi esdeklőn.
bpicur



A gyermeknyelv fokozatosan szélesedő hatókörű és tudatosodó szabályokból épül föl. Rejtélyes összefüggésekre világít rá a Stern házaspár által 1907-ben publikált törvényszerűség: a gyermek sok mindent nem mond, amit hall, viszont sok mindent mond, amit nem hallott még. A felnőttekre is igaz, hogy mindig többet értenek meg, mint amennyit mondani tudnak.
Be vagyunk programozva?

Anyanyelvünket egészen különleges módon sajátítjuk el, semmihez nem hasonlítható, egyedi tanulási folyamat zajlik eközben, ám hogy pontosan milyen is, arról többféle tudományos elmélet van. Érdemes külön is hangsúlyozni, hogy anyanyelvünket elsajátítjuk, és nem úgy tanuljuk, mint általában az idegen nyelveket.http://media.hazipatika.com/cikkek/main/18/6218//6218_1.jpg

Az anyanyelv-elsajátításáról szóló tudományos elméletek egyike az empirista elmélet: eszerint tapasztalati úton, a környezetében elhangzó beszéd hallgatása, ismételgetése útján ismeri meg a gyermek a nyelvet. Tehát abból építi föl magának a nyelvi rendszert, amit hall, megtapasztal maga körül.

Egy másik megközelítés a racionalista felfogás, ennek lényege, hogy a nyelvi alapelvek ismeretével már születésünktől fogva rendelkezünk, voltaképpen programozva van erre az emberi agy. A készen kapott szabályok segítségével folyamatosan tanulja meg a gyermek a környezeti ingerekből az anyanyelvét.

A harmadik jelentős teória a generatív nyelvészetnek nevezett igen jelentős, 20. századi nyelvészeti iskola megközelítése, amely voltaképpen a tapasztalati és a racionális modelleket ötvözi és tovább gondolja.





A generatív iskola egyik újdonsága, hogy az anyanyelv-elsajátítás alapegysége a mondat és nem a szó, hisz a gyermek a környezetében elhangzó élő beszédből nem önálló szavakat hall, hanem összefüggő egységeket, szerkezeteket, amelyek jellemzően a mondatokkal esnek egybe. Hogyan is lenne képes a nyelvi tudással még nem rendelkező gyermek rögtön szóegységekre bontani a hangzó beszédet?

Példa

A szomszéd becsöngetett anyuékhoz, Csilla rohant ajtót nyitni és egy tökkel tért vissza.
- Nézd mama mekkora uborka!
Anyu megszólal: Tök ez, Te!
Erre Csilla: Ja, nézd mekkora tökezte!
molnarka63


A gyakran elhangzó mondatszerkezetekből pedig a gyermek alapvető szabályszerűségeket von le. Ilyen egyszerű szabályokra kell gondolni, hogy a mondatban jellemzően névszók csoportosulnak az ige köré.
Persze nem tudja a gyermek megfogalmazni ezeket a szabályokat, csak fölismeri és alkalmazza őket. Amikor a gyermek elkezdi utánozni és ismételgetni a hallottakat, akkor ezt értelmezési és gyakorlási szándékkal teszi. Vagyis azt utánozgatja, amit megért, és amire tud szabályt alkotni.

Roppant izgalmas a generatív nyelvészet megközelítése, mert felfogásuk szerint minden ember vele született kompetenciája a nyelvelsajátítás képessége. Az emberi agyba bele van programozva egy univerzális nyelvtan. Ez nem egy önálló ősnyelv, hanem egy általános rendszer alapja. A környezeti hatások, ingerek, illetve az egyéni adottságok hatására ez a nyelvelsajátítási képesség fejlődhet, rosszabb esetben pedig nem tud megfelelően kibontakozni.

Felhasznált irodalom: Gósy Mária: Pszicholingvisztika. Osiris Kiadó. Budapest, 2005.

Névjegy:dr. Bódi Zoltán

http://media.hazipatika.com/cikkek/main/82/3382/zoli.jpg [URL="http://www.kodolanyi.hu/munkatarsak/78/Dr.%20B%C3%B3di%20Zolt%C3%A1n"]Dr. Bódi Zoltán nyelvész (http://www.babaszoba.hu/csevego/forum/gyerekszaj/14),tanszékvezető-helyettes főiskolai tanár a Kodolányi János Főiskola Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékén. Kutatási területe az élő nyelv és nyelvi változások. A Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesületének titkára.




<ins style="display: inline-table; border: medium none; height: 280px; margin: 0pt; padding: 0pt; position: relative; visibility: visible; width: 336px;"><ins id="google_ads_frame1_anchor" style="display: block; border: medium none; height: 280px; margin: 0pt; padding: 0pt; position: relative; visibility: visible; width: 336px;">
</ins></ins>

[Ile57]

Terjed az internet, romlik a nyelv

Antenna Magazin, 2005. II. sz.


Igaz-e, hogy az internet tönkreteszi a nyelvet? Egyes nyelvészek úgy vélik, hogy a modern kommunikációs technikával bezúduló idegen fogalmak és nyelvi hatások, a nyelvi és helyesírási norma kontrollját nélkülöző szövegek szabad burjánzása végromlásba döntik édesanyánk nyelvét. Más nyelvészek szerint éppen ellenkezőleg, a világháló visszaadja az embereknek saját, igazi nyelvüket.
„Lehet-e magyarul szkennelni?” – kérdezi az Édes Anyanyelvünk című nyelvoltalmi folyóirat Digitális nyelvújítás című rovatának szerzője. Azon bánkódik – azt fájlalja –, hogy a tömegével mindennapivá váló idegen (szak)szavak, nyelvi elemek jó részének magyarítása sehogy se akar sikeredni. A szoftver, a hardver, a fájl – meg a rengeteg többi „beözönlő” – nem magyar.
Erről a beözönlésről mindjárt megjegyezhetjük, hogy a magyar nyelv egész története, mint minden más nyelvé, nagyrészt idegen nyelvi elemek meghonosodásának története, és amilyen magától értetődő természetességgel lett valaha a török dzsindzsü-ből gyöngy, az alán achszin-ból asszony, a szláv kuhinyá-ból konyha, a latin apothecá-ból patika vagy a �kanonok� jelentésű német Chorherr-ből korhely, ugyanúgy lett szempillantás alatt magyar – hangzású és viselkedésű – a szoftver és a hardver az angolul egészen máshogyan hangzó és viselkedő software és hardware szavakból. (A korhely arra is jó példa, hogy az átvevő nyelv nemcsak hangtanilag, hanem jelentéstanilag is a helyükre teszi a jövevényeket.)
Aggódó szerzőnk különösen hajlamos kajla fejleménynek vélni a fájl szó meggyökeresedést, és csodálkozik rajta, hiszen a jl mássalhangzó-torlódást szóvégen „nehéz kiejteni”. A magyar azonban „tudja” anyanyelvének hangtani törvényeit (ha nincs is tisztában velük), és magánhangzó előtt ugyanúgy gördül ajkán a jl, mint a fejlövés-ben (fájlok), mássalhangzó előtt meg nemes egyszerűséggel kiejti az l-t (fájban, fájlal, fájrendszer). És nem bíbelődik az adatállomány-nyal, ha van egy egy szótagú, egyértelmű, mindenki által értett nemzetközi szava.
Aggódó szerzőnk azon is búsong, hogy a szkenner főnév és a szkennel ige milyen makacsul tartja magát, pedig a párhuzamba állítható printer és printel helyett (igazítsuk ki: mellett), milyen jól elvan a nyomtató meg a nyomtat. Igen ám, de nyomtatni évszázadok óta tudunk, a jól ismert nyomtat jelentése egyértelműen illik a printel-ére, és egyforma hosszúak is; a javasolt lapolvasó viszont éppen annyira ismeretlen, mint a fele olyan hosszú szkenner. Ráadásul nincs hozzá azonos tőből képzett ige – ezért kérdezi szerzőnk, lehet-e magyarul szkennelni? Kifogásolja a leginkább elterjedt beolvas igét, mondván, hogy az már használatos más jelentésben; azt nem mondja meg, hogy az �odamondogat� vagy a �hírt a rádióban felolvas� jelentésre gondol, és azt sem, miért baj, ha egy szónak több jelentése van. A betáplál és a bevisz igéket javasolja hát, azt remélve, hogy használatuk elősegítené a lapolvasó elterjedését. „Ehhez azonban a szakemberek, a tanárok és minden nyelvi mintául szolgáló nyelvhasználó egyetértésére van szükség” – zárul a cikk. Talán nem kockáztatnánk sokat, ha nagy összegű fogadásokat kötnénk arra, hogy ez a hajó már elment; egy – az egyetértő szakemberek és tanárok nyelvi mintájánál – sokkal erősebb nyelvi minta már beégette a szkenner-t.
Romlik a nyelv! Bár ha igaz, hogy a magyar nyelv úgy háromezer éves, akkor háromezer éve romlik (sőt már az ugor is romlott, mit ne mondjunk, már az uráli is), de most aztán tényleg komoly baj van. „Az igazi romlást az új kor információs forrása, az Internet hozta el.” A komor kijelentés a VII. Országos Alkalmazott Nyelvészeti Konferencián hangzott el, 1997-ben.
Az internet, mondja az előadó, „filozófiai szempontból is kérdőjellé vált az emberiség életében”, mivel „szétrombolta az idő korlátait”. „A felgyorsult életritmus, a távolságok relatív megszűnése azt eredményezte, hogy gondolatainkat minél tömörebben, rövidebben közvetítsük az &#187;információs szupersztrádára&#171;” A szétrombolt idő filozofikus kérdőjele megzavarja „idő és nyelv korrelatív viszonyát”, és ott állunk meglőve, miközben „idegen szavak és fogalmak tucatjai” áramolnak a nyelvbe „az intézményekben, iskolákban, cégek és vállalatok körében, az otthonokban” óriási iramban szaporodó gépeken. „A nyelvművelők és a számítástechnikusok nem tudják az új média fogalmait megfelelő hazaival pótolni, és ha sikerül is, addigra talán már késő, mert több ezer ember a megtapadt angol kifejezést vagy mozaikszót használja, ami sokkal rövidebb bármely új magyar fordítástól.”
Vannak tisztességesen és tisztességtelenül viselkedő új, jövevény fogalmak. Tisztességesnek azok minősülnek, amelyek hajlandók lacafacázás nélkül megmagyarosodni, többnyire egyszerű tükörfordítással, mint az egér (mouse), a böngésző (browser), a hírcsoport (newsgroup), az átjáró (gateway), az ablak (window) stb., vagy valamilyen nyelvi lelemény jóvoltából, például a hangzás és jelentés véletlen összekattanásával, mint az egérpad (mouse pad), vagy valamilyen – a nagy szoftvercégek honosítói által eltömegesített – többé-kevésbé szerencsés fordítói leleménnyel, mint a súgó (help). Azt már nehezebb megítélni, mennyire számítanak tisztességesnek a félrefordított fogalmak, mint a ment, sőt elment (az �eltesz� jelentésű save-re), vagy a túl mókásra sikeredettek, mint az emil.
A tisztességtelenek természetesen azok, amelyek megmaradnak „angolnak”, mint a web, az e-mail, a driver vagy a domain, különösen, ha magukra rántják a magyar ortográfia álruháját: szerver, fájl, hardver, szoftver, printer, szkenner, komputer. Egyesek közülük egyszerűen hazavágnak minden honosítási kísérletet, mint az e-mail a drótpostát meg a villámpostát, és a smiley-szmájli se akar sehogy se mosolykód lenni; mások meg vígan osztoznak a használatban magyar változatukkal, mint a komputer a számítógéppel, vagy a nyomtató a printerrel.
Aztán az a rengeteg gyalázatos rövidítés! A műszakiakra – WWW, FTP, RAM, ROM, CD, DVD, HTTP, HTML, XML, TCP/IP stb. stb. stb. – még csak-csak rá lehet legyinteni valami kesernyés belenyugvással, de vannak ám egyszerű, de nagyon angol, ezért nagyon „anyanyelvromboló” szófordulatok is: FAQ (frequently asked questions – gyakori kérdések), IMHO (in my humble opinion – szerény véleményem szerint), RTFM: (read that fucking manual!). Utóbbiakat sok derék netező használja magyarítva: GYIK, SZVSZ – a kaján megfigyelő kéjelegve bök rájuk, a magyar helyesírás szerint bizony gyiknak és szvsz-nek kéne írni őket, kisbetűvel.
Az alkalmazott nyelvészeti konferencia előadója egészen tragikusnak látja az internet hatását: „Hamarosan be fog állni az a bizonyos George Orwell-i 1984-es totális diktatúra, és majd elkészítik évről évre az &#187;újbeszél&#171; szótárt, ami egyre rövidebb és egyre kevesebb szót tartalmaz.” Most tekintsünk el attól, hogyan lesz az új fogalmak feltartóztathatatlan beözönlésétől egyre rövidebb a szótár, és fordítsuk figyelmünket a teendőkre: „A legfontosabb teendő ennek [a nyelv halottá válásának] elkerülése, ez pedig csak úgy váltható valóra, ha még az idegen szó köznyelvivé alakulása előtt egy pontos magyar megfelelőt választunk a helyére.”
Kár, hogy előadónk mindjárt azt is elárulja, miért reménytelen a vállalkozás: „Sajnos a kereskedelem, az üzlet jóval gyorsabb a nyelvészeknél, és mire belefognának a nyelvművelésbe, addigra már a következő terméket dobják a piacra, a következő technikai vívmányt találják föl.” Vagyis szegény „nyelvész” (pontosítsunk: a nyelvoltalmi harcos) lassabb, mint a globális üzlet, és ebbe belepusztul a – mi is?
Mi az a valami, amit a nyelvápolók annyira féltenek? Mi a nyelv? Vagy inkább melyik az a nyelv?
A társasnyelvészet (a szociolingvisztika) egyes művelői szerint a nyelv alapvető funkciója az ember fejlődéstörténetében a csoportkohézió, a csoportot összetartó erők megteremtése és állandó fenntartása. Egyes vélemények szerint a nyelv alig alkalmas információközlésre, de kiválóan alkalmas az emberek közötti kapcsolatok megelevenítésére – csevegésre, pletykára –, valamint az ember pozícionálására a csoporton beül. A viszonyok kiépítője, a hatalom megszerzésének eszköze. A bábeli zűrzavartól való rettegés általános emberi tulajdonság, nem más, mint félelem az egyed életfeltételének, a csoportnak az elvesztésétől. Az idegen, aki máshogyan beszél, „néma”, „barbár” (a görög szó jelentése �dadogó�), sőt nem is „ember” (sok nép nyelvének �ember� jelentésű szavával nevezi meg magát).
A nyelv változatos és változékony. Egy nyelv aktuális helyi változatát csak az beszélheti, aki benne él a csoportban. Aki más szót használ egy tárgyra, vagy akár csak máshogy ejti ki ugyanazt a szót, még ha a szomszéd faluból jött is: idegen. Nem árt óvatosan bánni vele, esetleg, biztos, ami biztos, jobb agyoncsapni. Az írás kialakulásával aztán megteremtődött a lehetőség arra, hogy egy nyelv változatai közül kiváljon egyetlen egy: a kulturális, gazdasági, katonai elit nyelve. Ráadásul az írott nyelv lassabban változik, mint a beszélt, ami alkalmassá teszi arra, hogy az „igazi”, a „tökéletes”, az „aranykorból való”, a „romlatlan”, a „megszentelt” reprezentánsa legyen. A standard.
A nemzet eszméjének kialakulásával és a polgárosodással a nyelvi norma, a köznyelv különösen megerősödött. Általánossá vált az a képzet, hogy van „helyes” és van „romlott” nyelv. Az arisztokrata és a kiművelt polgár azonnal elválik a bunkó paraszttól vagy prolitól, amint kinyitja a száját. És hiába az iskoláztatás általánossá válása, az alulról jövő gyerek hátrányban van, mert nemcsak a tananyagot kell elsajátítania, hanem a „rendes” – az ő otthon tanult nyelvváltozatától eltérő – beszédet is. Különben még írni sem tudna „helyesen”. A nyelvi norma újratermeli az elitet. Amikor a nyelvvédő a nyelvi változatok és változások ellen küzd, nemcsak egy – nemzeti – kultúra konzerválásán munkálkodik, hanem a társadalmi különbségekén is.
Az államnemzet hatalmi struktúráját szolgáló nyelvi norma persze sohasem tud valódi egyeduralomra szert tenni, az egyes csoportok mindig megőrzik nyelvváltozatuk rejtett, csoporton belüli tekintélyét. A hazatérő diák otthon szülei tájszólására vált (különben megkapná a magáét), sőt a szétmorzsolódott falusi, kisvárosi közösségekből a nagyvárosi magányba kerülő modern ember is újra és újra csoportokba szerveződik, és ezeket a csoportokat is a saját nyelv tartja össze. A bandák, galerik, gettók, munkásnegyedek, iskolák, kollégiumok, focicsapatok, szakmák szlengje. Mind-mind a nyelv csoportképző funkcióját működteti.
Az internet visszahozza az írásbeliség előtti nyelvi állapotot, lehetővé teszi, hogy a földrajzilag meghatározott közösségekből kiszakadt, szétszóródott emberek új csoportokat hozzanak létre anélkül, hogy fizikailag egy helyen lennének. Hogy beszéljenek egymással. Az ímél, a cset, a fórumok, a blog nyelve beszélt nyelv, noha leírják. Az írva beszélt nyelv a nyelvészek és szociológusok nagy felfedezése, hatalmas lelkesedéssel vizsgálják. Izgatottan kutatják például, miért van az, hogy bár számítógéppel sokkal könnyebben lehet a leírt szöveget korrigálni, szerkeszteni, mint papíron, az internetpolgár (magánjellegű) leveleiben többnyire nem javítja az esetlenül szerkesztett mondatokat, az elütéseket, tévesztéseket, helyesírási hibákat. Amíg társalgó partnere érti, addig minek? Hiszen beszélünk, nem? Ha nem érti, legfeljebb visszakérdez, és rögtön megkapja a választ. A felmérések szerint a rendszeres internethasználók többsége fontosnak tartja a helyesírást, de csak annyira, amennyire a megértéshez kell, amíg azt szolgálja.
A netező ismeri a műszaki eszköztár képességeit, és nemcsak alkalmazkodik hozzájuk, ki is használja őket. Csetelés közben többfelé is figyelni kell, és közben legalább beszédtempóval írni, és a kis srác, aki előbb tanul meg klaviatúrával írni, mint tollal, megbirkózik a feladattal. 5/c és +lesz 1xűen talxunk a szt3ságon–� és értik. Mellesleg anyanyelvének szabályait hasonló kreativitással kezeli: ha vannak sz-d hangváltó igetőtípusok (törekedik, haragudik, aludik, nyugodik), akár közéjük lehetne csapni a működik igét is, és megvan öt betűből az egyes szám, harmadik személyű alak: müxik.
Az internetező ímélezés, csetelés, fórumozás közben biztonságban érzi magát; saját csoportjában van, saját nyelvváltozatát beszéli. Nincs tanító néni, aki összevont szemöldökkel a köznyelvi normára figyelmeztesse. Ő csinálja a normát. A rá „zúduló” idegen nyelvi hatásokkal, jövevény szavakkal is úgy bánik, ahogy nyelvének természete diktálja, és nem úgy, ahogy a „nyelvészek” szeretnék. (A magyar internethasználók többsége fiatal, képzett, idegennyelv-ismerettel rendelkező értelmiségi alkalmazott, vezető, vállalkozó vagy diák. Többségüket a felmérések szerint nem zavarja az „idegen nyelvi dominancia” az interneten, nem akad fönn az idegen szavakon – érti őket.) Ő dönti el, hogy szkenner vagy lapolvasó, nem a nyelvész.
A nyelvvédő borzadva szemléli a „világhálón burjánzó” helyesírási hibákat, a „rosszul” formált, „magyartalan” mondatokat és szószerkezeteket, az „idegenségeket” és anglicizmusokat, a stiláris „normasértéseket”, és általában azt gondolja, hogy „romlik a nyelv”, és ennek az internet az oka. Pedig gondolhatná azt is, hogy az internet csak láthatóvá teszi az emberek beszédét. És azt is, mit nem tanítottak meg az embereknek az iskolában.

Zsadon Béla (http://zsadon.hu/)

[nagynezsoka]

Kín-rímek:

Azt kérdi a kaján halász:
Miért van az ön haján kalász?

Látod azt a kerge zavart,
Mit egy árva zerge kavart?

Elöl megy a kopott lengyel,
Lova lábán lopott kengyel.
Lova lábán tompa pata:
Minek ez a pompa, tata?

Egy kispesti vendéglőbe
Egy kis pesti vendég lő be.

Engem kétszer csapott kupán,
s ő egy pofont kapott csupán.

Antonin Dvorzsak,
Kezében porzsák,
Benne zsemlemorzsák,
és káposzta torzsák.

Olyannyira tetszett e rím,
Beleremegett a herím.

[Ile57]

Tegnap kaptam email-ben, megosztom veletek is. Nagyon ötletes.



Gyermekdalok jogásznyelven
Melyik ismert dalok rejtőznek az alábbi szövegekben?


1. Figyelem! Sürgősen megkérünk minden házzal rendelkező puhatestűt, hogy ingatlanát záros határidőn belül hagyja el, az annak külső felszínén keletkezett, és azóta is folyamatban lévő tűzeset miatt. A károsultakat folyékony és félig megszilárdult tejipai termékekkel kártalanítjuk, amelyek együttes mennyisége egyelőre két napi fejadagot tesz ki.
2. Sürgős figyelmeztetés minden kiskorú Katalin nevű lakosunk részére! Tudomásunkra jutott, hogy hazánkba betört oszmán csapatok Önöket célpontjuknak tekinthetik. Áldozataikat először mély nátrium-kloridos forrásban szeretnék megmeríteni, majd pedig abroncsok alsó tesztelésére használják fel. Tájékoztatjuk Önöket továbbá, hogy a nagy sebességgel közeledő oszmán csapatok megérkezésük után fejlövéssel történő kivégzést foganatosítanak.
3. Megkérünk mindenkit, aki lépéseit nem tudja az általunk megadott ritmushoz koordinálni, ne álljon sorba este az üzemi konyhán, mivel számukra rétest biztosítani nem áll módunkban. Emellett felhívnánk viszont a figyelmet az említett táplálék pozitív tulajdonságaira, valamint arra, hogy Honvédségünk számára kifejezetten ezt az ételtípust írják elő a hivatalos szervek.
4. Mivel a körzetünkben észlelhető csókák csípése madárinfluenzával fenyegethet, valamint látásában korlátozott kis korú varjak jelenléte is aggodalomra adhat okoz, gyermekünk keresztanyja két lóerős járművéért küldetett. Meg kell azonban tagadnom ezt a kérését, mivel e közlekedési eszközt szintén potenciális veszélyforrások, pontosabban tollas baromfi(a)k foglalták el.
5. Teljesen felújított, eredeti meghajtással rendelkező nosztalgiavonat indul a második vágányról Kanizsa állomásra. Megerősítjük, hogy a vonat a kanizsai pályaudvarra megy. A szerelvény elején az irányítási funkciókért a gépész-menedzser felel, ő az, aki a szerelvényt hajtó mozdony irányvektorát és sebességét meghatározza. Más források szerint vonatkísérőként az utolsó kocsiban tartózkodik az a töltött tésztaféleség, amelynek feje táplálkozásunk egyik legfontosabb gumós gyökérnövényévé alakult.
6. „Értesítjük önt, hogy hő-és fénysugárzó tevékenységének elmulasztásaesetén a kertgazdálkodásra kijelölt telkek mögött található baromfi
állományának a súlyos hőveszteség következtében igen magas létszámbeli
csökkenését lesz kénytelen elkönyvelni. Megértését köszönjük."
7. Biológiai kutatócsoportunk élénken pigmentált, ámde farokkal és külső
hallószervekkel nem rendelkező fiatal kérődzőre lett figyelmes.
E rendhagyó tényt figyelembe véve lakásvásárlásunkat olyan helyszínen
tervezzük, amelynek közvetlen közelében lehetőség van a tej piaci áron
való beszerzésére."
8. „Környezetvédelmi hivatalunk megkér minden önálló tudattal és aktív
mozgáskoordinációval rendelkező, folyamatosan fotószintetizáló
fanyúlványt és fotoszintézis-receptort, hogy rejtőzzön el. Nyomatékosan
kérjük őket, rejtőzzenek el! Ezen kívül a tisztelt várakozók figyelmét
felhívnánk a nemesfém nyílászáró átjárhatóságának újbóli létrejöttére,
amely alatt kiemelten javasoljuk számukra a fej lehúzása melletti
áthaladást."
9. „Minden olyan macskaféle, amelynek domináns genotípusa a szürke alapon
csíkos (illetve ezeknek fejszőrzete külön), kéretik a köpült tejtermék
pontos helyének meghatározására. Együttműködésük már csak azért is
rendkívül kívánatos volna, mivel arcszőrzetükön tisztán kivehető a bűnjel,
melynek alapján kemény retorzióra számíthatnak."
10. „Megfigyelésünk alanya a legkisebb pozitív egész számok halmazán
értelmezhető süldő sertés háromszor hallatja jellegzetes hangját.
Kedvtelése rézfúvós hangszer imitálásában mutatkozik meg, ismét csak
háromszor. Rézfúvós hangszere, és cseppet sem depressziós megnyúlt
orrszerve a talaj felásásával foglalatoskodik, megint csak háromszor.
Ekkor lép a színre az élemedett korú, amely vizuálisan észleli őt.
Boldogság csendül ki hangjából, amikor emelkedett hangerővel közli hím
leszármazottjával, hogy atyai ági felmenője is azonos metódus alapján
jár el, eközben négyszer hallatja jellegzetes hangját.
Az idő előrehaladtával melódiáikat már együtt öntik hangokba, miközben
takarmányként és emberi fogyasztásra is alkalmas táplálékként is
közismert zöldségfélét fogyasztanak. A négy rézfúvós hangszer-imitációt
pontosan négy jellegzetes hang követi. Láthatja mindenki, milyen
tesztoszteron-dús hímek ők!"
11. Tarka származású haszonállat testrészeinek hiánya miatt (halló és gerincnyúlvány), kényszerű lakhelyváltoztatást hajtunk végre, annak reményében, hogy tejipari termékből, azaz emlőmirigy váladékból korlátlan mennyiség fogyasztását eszközölhetjük.
12. Figyelem! Ismeretlen oknál fogva súlyosan megsérült egy hosszúlábú, "gilice" névre hallgató szárnyas. A madár lábszárán észlehető sebet vélhetően egy kis-ázsiai fiatalkorú vágóeszközzel ejtette, kezelését hazánk fia végzi fúvó, ütő és húros hangszerek együttes alkalmazásával.

(Magyar Fejlesztőpedagógusok és Gyógypedagógusok Nemzetközi Szakmai Egyesülete)

[Ile57]

A nyelvi udvariasság


Jó pár év telt el azóta, hogy megdöbbenten hallgattam, amint egy fiatal diáklány magázva szólt köztiszteletben álló tanárához: Maga mondta így. Valószínűleg el is felejtettem volna az esetet, ha a napokban nem ismétlődik meg a televízióban egy hasonló beszédhelyzet. Az egyik fiatal műsorvezetőnő így kérdezte az ismert, idősebb politikust: Mit tart most a legfontosabbnak? Nem adta meg a kijáró tiszteletet, szögeztem le magamban a kérdés elhangzásakor. Hiszen a magázó forma alkalmazása a nyelvi udvariasság értelmében mindkét esetben megkövetelte volna a megszólítás kapcsolását: Tanár úr, maga mondta így... / Elnök úr, mit tart most a legfontosabbnak?
A maga névmást a magyarul beszélők többsége nem érzi eléggé választékosnak, ezért a nagyobb tiszteletet kifejező társalgásban kerüli, legtöbbször megszólítással helyettesíti: Tanár úr mondta így...
A magázás is, az önözés is a távolságtartó érintkezésforma kifejezésére szolgál nyelvünkben. Magázáson azt értjük, amikor maga személyes névmással szólítunk meg valakit. A Magyar értelmező kéziszótár szerint az ön-nél bizalmasabb, ill. kevésbé udvarias, leereszkedő, olykor udvariatlan. Így is van. A maga névmást nem érezzük eléggé tisztelettudónak, esetenként lekezelőnek vagy bizalmaskodónak tekintjük. Sokszor k i s s é kényszeredett módon az önt választjuk helyette. Érdemes megjegyeznünk, hogy az önt Széchenyi István tette névmássá, mert az ő korában sem volt eléggé kellemes a maga. Úgy vélte, hogy az ön – amelyet a magadicséret, magaszeretet mintájára szóelvonással hozott létre – udvariasabb. Az élőnyelv azonban a mai napig sem fogadta be teljesen, k i s s é keresettnek, erőltetettnek tartjuk. Csak a hivatalos, a választékosságot megkövetelő beszédhelyzetekben élünk vele. Falvakban, családi beszélgetésekben egyáltalán nem fordul elő, az élőbeszédben leginkább városokban, a hivatalos beszédszituációkban hallhatjuk. A Magyar értelmező kéziszótár ki is emeli, hogy tartózkodóan udvarias hangulatú. Úgy tűnik, a múlt század 90-es éveitől növekszik előfordulásának gyakorisága. Olykor a kötetlen társalgásban is hallhatjuk, mert a fiatalok sokszor nincsenek tisztában a nyelvi tiszteletadás követelményeivel.
Vajon ki ebben a hibás? Leginkább a szülők, akik nem törődnek eleget gyerekeik nevelésével. Fontosnak tartják ugyan, hogy anyagilag mindent megadjanak nekik, de az illedelmes beszédre nem fordítanak kellő figyelmet. A nyelvi udvariasság normáinak megtanulását rábízzák az iskolára, a televízióra. A köztudatban is az él, hogy a nevelés az iskola feladata. Autóbuszban, vonaton, az utcán, üzletekben gyakran tesznek ismeretlen felnőttek ilyen (agresszív) megjegyzéseket a gyerekeknek: Nem tanítottak meg az iskolában illedelmesen beszélni?

Ilyenkor mindig hangsúlyozni szeretném, hogy a nyelvi illem alapvető tudnivalóit az anyanyelvvel együtt sajátítjuk el a családban, a népmesék, az irodalmi alkotások rendszeres olvasásával mélyítjük el. A család tanít meg mindenkit a tisztelettudó beszéd alapvető ismereteire. Szűkebb környezetünk szokásai, hagyományai, értékrendje és értékítélete határozza meg viselkedésünket, beszédünket. Az otthonról hozott nyelvi magatartás elkísér bennünket egy életen át. Segíthet vagy gátolhat az életben. Az iskola csak árnyalni, finomítani tudja nyelvhasználatunkat.
Horváth Katalin
egyetemi docens

[Ile57]

Szőke István Atilla : Koccintás az ősi magyar nevek tiszteletére!

(vidám anyanyelv-vigyázó és névmentő mondóka)

Csongrádi Csongor - csodákat csókol
Bokrosi Bottyán - boldogan bókol
Dabasi Déva - dalokat dúdol
Békési Bese - bankákat búbol

Tavaszi Tündér - tavakon táncol
Légéndi Lehel - lovakat láncol
Rejtelmes Réka - ruhákat ráncol
Véle Vidorka - vadul viháncol

Nyárádi Nyakas - nyilat nyalábol
Törteli Torda - topog-téblábol
Lepsényi Lilla - lebegve landol
Gömöri Gejza - gombákra gondol

Bihari Bódog - békákat boncol
Galgai Gerle - görcsöt gubancol
Hídvégi Huba - hevesen harcol
Kálnoki Keszi - kőrisfát karcol

Becsei Bíbor - bérceket bájol
Tolnai Táltos - titkokat tájol
Tokaji Tomaj - tüneményt tárol
Áldásos Árpád - álmokat ápol

Tárnoki Taksony - tetőkön tombol
Rádai Regős - rútságot rombol
Galambos Gerjén - gombokat gombol
Dudás Devecser - délig dorombol

Harmatos Haláp - hangosan horkol
Hargitai Hős - hurkokat hurkol
Bujáki Bulcsú - bundába burkol
Szőke Szilárdka - szelíden szurkol

Hernádi Horka - hunoknak hódol
Jelesi Jutas - jövendőt jósol
Ártándi Ákos - áltetőt ácsol
Vitézes Vászoly - vércsét varázsol

Dicső Délibáb - dombot darabol
Romhányi Rova - réteket rabol
Miskei Mátka - magvakat markol
Padányi Pungur - Pilisben parkol

Lelkes Levente - lovon lovagol
Csillagos Csilla - csendben csomagol
Monori Marcal - mérgesen magol
Szatmári Szellő - szirmokat szagol

Putnoki Pintyő - pontyokat pucol
Pozsonyi Pöszke - pisztrángot pácol
Petendi Póka - pityókát párol
Pomázon Pisti - pajeszost páhol...


...Karsai Kincső - kedvesen korhol
s az ősi magyar nevek tiszteletére kortyolunk a borból!


Pomáz, 1998. október 1.

[dragonlance]

Somlyó György:

Mese arról, ki hogyan szeret

Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hisz szeretik.
Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hiszen szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeretik.
Van, akinek számára a szerelem határos a gyűlölettel.
Van, akinek számára a szerelem határos a szeretettel.
De van olyan is, aki a szerelmet összetéveszti a szeretettel, s nem érti, hogy mások feleletül a gyűlölettel tévesztik össze a szerelmet.
Van, aki úgy szeret, mint az országútra tévedt nyúl, amely a fénycsóvák csapdájába esett.
Van, aki úgy, mint az oroszlán, amely széttépi azt, amit szeret.
Van, aki úgy szeret, mint a pilóta a várost, amelyre bombáit ledobja.
Van, aki úgy, mint a radar, amely a repülők útját vezeti a levegőben.
Van, aki békésen szeret, mint a kecske, amely hagyja, hogy megszopja az éhező kisgyerek.
Van, aki vakon, mint a másikat alaktalanságába nyelő amőba.
Van, aki esztelenül, mint az éjszakai lepke a lángot.
Van, aki bölcsen, mint a medve a téli álmot.
Van, aki önmagát szereti másban, s van, aki önmagában azt a másikat, akivé maga is válik általa.


Forrás: Mesék könyve

[gyöngyesz]

http://www.irodalmijelen.hu/files/u1088/cseresznyefaviragzas_kicsi.jpg


Vasadi Péter : A szó


Mindenkiből ömlik a szó,
de a lét épp csak csordogál.
Pedig a szó léttelenül
hanyattesett szárnyas bogár.


Tömérdek együtt is kevés,
még él, s minek? Bár múltja van,
mit kapálózva sem felejt,
mert szállt, zizzent; most múlttalan


lég-szabdalás az élete,
forog-forog, beszél-beszél,
nyomkod, keres, már unja is
közben, rongálást, mint a szél;


hogy is tudná, hogy szellemet
folyamatosan szülni meg,
ez a beszéd, a száj, a szó
szép lassúságtól ihletett


hangzó ezüst, piros cserép;
beszélj!,
csöndből, létből sződd meg szavad:
téged magadnak visszaad.

[gyöngyesz]

http://www.irodalmijelen.hu/files/u1088/szabados_zalaan%20lead.jpg


Vasadi Péter : Recept


a sóder kell. a nagy duma.
éber légy minden alkura.

csavard. fogalmazz. ronts neki
s vissza puhán; fogsz tetszeni.

igéket ne. kalács-szavak
ízes levekben ússzanak

tányérodon. kínáld, etess
s csöppentsd a csöndet (ez a szesz).

beszélj, hullámozz, érveket
sorolj elő, s k i s s é rekedt

hangon gurítsd jó messzire,
„hogy”-ozz, „talán”-ozz, semmi „de”.

aranyba nyomnak, ünnepelt
szabadkozva nyered a pert.

most mondj igéket, taps alatt
fedd föl s takard, mutasd magad

s távozz; hátadról le a fény
pereg, patakzik könnyedén.

[gyöngyesz]

http://www.irodalmijelen.hu/files/manyoki/Kurucz%206.jpg

Vasadi Péter : Hogy kell-e álmodoznunk


Ó, annak a drága magyar
nyelvnek költői virági.
Ama kedves, mély hasonlatok.
Miattuk akar verselgetni,
ó, az ember, s műve pamf
lett. Mivelhogy ugyanis
kőbe álmodik a szobrász ezt-
-azt; tűnődöm rajta, hogyan?
Bedugja tán fejét a szikla-
résbe, s így aluszik? Mely
nehéz lehet...Mégis csak
jobb, ha megfaragja. Önti,
vési, forrasztja, kalapálja.
A jövőről sem álmodozni
kellenék. Alighanem azért
van elbaltázva rendesen.
Inkább tenni kéne érte,
szervezni, folytatni, újra-
kezdeni, nyalábba kötni-
-oldani erővonalait.
Mindig épp most vetni meg
alapját. A legmagasb értelmi
fokon, hagyva elég helyet
a folyton meglepő s meg is
érkező intuicióknak.
Milliókkal együtt, s mégis
külön-külön őket kihordani
gondolatban, tiszta beszéddel,
tapasztalva, hogy értelem
konok erény, bátorság sarkall
arra, mit is akarjon. S azt
pontosan, mind világosabban
sejtesse meg a többivel:
hisz ezt kívánta ő is, bár
homályosan. S büntesse meg
keményen igazságosság, közjó,
kinti-benti szépség gáncsolóit,
...Ó! (szerző ígéri, ez az
utolsó-ó-ó), magyar "leány"
ne álmodozz: "holdas éjszakán"
egy királfiú "hószín paripán"
beüget érted; nem üget be.
Kint vár házad előtt a fiú.
S füttyög jó nagyokat.

[simo.hajnalka]

Egy kis aktuális:

Nyulász Péter: Farsang

Van egy vágyam: gomba lenni, nagyra nőni fél nap alatt,

lenne rajtam csipkegallér, és egy jó nagy pöttyös kalap.

Meggondoltam mégse gomba, inkább messze szálló lepke,

fejem búbján két kis csápom, hátamon meg szárnyam lenne.

Pille nem jó, hanem cica!

Elég lesz egy csíkos ruha,

cérna bajusz, hosszú farok,

láthatnák, hogy macska vagyok.

Talán mégis rendőr inkább, tányérsapkás, komoly, délceg,

esetleg egy kalóz vezér, vagy egy fehér lovas herceg.

Van még pár nap eldönteni, mi legyen a tuti jelmez

Az a fő, hogy nemsokára felvonulós jelmezbál lesz:

ágyú dördül, sípszó harsan: fület sértő-bántó fals hang.

Dudafújó, kerepelő, télkergető, zsongó farsang.

[simo.hajnalka]

és egyet hihetetlenül nagy és kedvenc költőmtől, Kányádi Sándortól, akivel egy földön születhettem:
EGY ZARÁNDOK NAPLÓJÁBÓL megcsodáltam a nagyvilág
csodálni-valóan szép
katedrálisait
de imádkozni csak itthon
gyermekkorom öreg
templomában tudnék
ha tudnék

[Ile57]

Anyanyelvem
Az anyanyelvem jelenti a hazám. Hiszen voltak percek, amikor ajánlatos volt, hogy csak otthon beszéljek magyarul. Még jó, hogy tudok más nyelven is. Az ország nyelvén, ahol élek. Ahol megszólalok, ha elmegyek a boltba és veszek egy üveg ásványvizet, egy doboz tejet, vagy, hogy az egyszerű élelmiszereknél maradjak, egy kenyeret. De soha nem egy üveg ásványvizet kértem. Nekem mindig csak mineralna voda (ásványvíz), mleko (tej), vagy hleb (kenyér) jutott. Hiszen itt csak azt értették meg. Többségében. S fizetéskor csak ritkán kérdezte meg tőlem az árus, hogy kérek e még valamit. Én pedig megtanultam szerbül. Most már hasznom van belőle. Nem tagadom. Mert még egy nyelvet beszélek. Az angol, és a német mellett. De magyarul gondolkodom, és, mert ez az anyanyelvem, mertem nagyot gondolni. Magyarországra jelentkeztem középiskolába. Ahol akkor és úgy beszélek, ahogy akarok. Ahol jogom van az anyanyelvemen beszélni. Kifejezhetem magam. Én választottam, és vállalnom kell a következményeket. Végül is, bármikor hazamehetek, ha már nem tudom leküzdeni a nehézségeket. Ha már nem merek több problémával szembenézni. Ha elegem lesz a megjegyzésekből. Hiszen mindig a rosszat érzi meg jobban az ember. Nem vagyok sértődékeny, mégis, vannak pillanatok, vannak megjegyzések, amik elkeserítenek. De amikor szavalok, beszélek, érvelek az igazam mellet… Én mindig az anyanyelvemen bizonyítok, és ezen a nyelven állok ki magam mellett. Más nyelven nem tudnék hatásos lenni. Talán még hiteles sem. De nem is szeretnék.
Nem volt mindig ilyen egyszerű a helyzetem. Kiscsoportosként magyar óvónő foglalkozott velem, de az idő múlása, és környezetem gondolkodásmódja azt hozta, hogy egy évvel később már vegyes óvodai csoportban, egy szerb anyanyelvű óvónő irányítása alatt játszottam, rajzoltam, fejlődtem tovább. Nem is volt olyan rossz. Megtanultam, hogy mondják az ollót. Azt hiszem ennyire emlékszem, bár gondolom, az alapszókincsem onnan származik. Most már nem tudom, és nem is akarom megkülönböztetni. Lényegtelen lenne. Meg tudok szólalni, sőt, még viccet is tudok mesélni. Csak nem ugyanaz. De, mint már mondtam, hasznos. Most Magyarországon élek, vagyis a szomszéd ország nyelvét is értem. Talán később, a munkakeresésnél javamra fordíthatom majd.
Már csak kínaiul kéne megtanulnom, s közben el is felejteném az anyanyelvem. Persze, nem ennyire nagy a baj, de minél több nyelvet tanulok, annál kisebbnek érzem a szókincsem. S ezt az olvasással ugyan növelem, de már csak csekély mértékben. Hiszen a szépirodalom általában kevés új szót találok. A tudományban többet ugyan, de ezek a passzív szókincsem részévé válnak a későbbiekben. Mert a mindennapi beszédemben nem használom őket. De nem árt, ha ismerem a jelentésüket. S, hogy a későbbiekben használom e majd, vagy sem, az még a jövő titka. Kutató nem lesz belőlem, a saját nyelvemen sem. Bár, igaz, egyetértek abban Bessenyeivel, hogy tudós csak ezen lehetnék. De humán beállítottságú vagyok. Nagyobb örömömet lelem egy Radnóti kötetben, mint egy kémiai kísérletben, és semmi sem jelent számomra olyan kikapcsolódást, mint Varró Dániel rímei. Aki egy egyszerű eseményből is kívánt helyzetet tud varázsolni, aki egy egyszerű percből is tud egy olyan pillanatot teremteni, ami beragyogja a napomat. S ő ezt szavakkal éri el. Összecsengő rímekkel, az anyanyelvén. Csodálom őt, hogy ilyenre képes. Szavakkal. Mert a szavaknak igenis hatalmuk van. Olyan hatalmuk, ami elvarázsolja, és magával ragadja az embert. S ez a hatás – szerintem - csak az ember anyanyelvén érvényesül. Ahogyan a vicc poénja sem az igazi valakinek, aki nem itt született, aki csak megtanulta a nyelvet. Ez a legérdekesebb a nyelvekben, s ezért örökérvényű Bessenyei mondása, miszerint: „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem.” Persze mindig vannak kivételek, s minden értelmezés kérdése. Híres magyar tudósok élnek, alkotnak, kutatnak például Amerikában, és van, aki azt mondja, hogy ők csak magyar származásúak. S ezzel nem értek egyet, hiszen ők magyarul tanultak meg, az anyanyelvükön. Valószínűleg nem angolul gondolkodnak.
Sokan megfogalmazták már, miben nyilvánul meg magyarságuk.
„Más nyelven beszélsz, és más nyelven írsz, de magyarul álmodsz, és magyarul sírsz.”
Nem csak a beszélgetéseidből derül ki, hogy magyar vagy, és nem csak abból, hogy gondolkodsz, hanem abból, ahogyan és amit gondolsz. Magyarnak vallod magad, és a magyarok Istenére esküszöl, te is, ahogyan ezt szüleid, nagyszüleid, s felmenőid tették, évszázadokkal ezelőtt is. Te hiszel a magyarok szabadságában, s megérted Petőfi verseit, amik magyarul szólnak hozzád. Anyanyelveden, amely hatással van rád… Rám is hatással volt. Mindig. Már a gyerekkori mesék hallgatása, később, a csíkos- és pöttyös könyvek olvasása, majd a komolyabb könyvek tanulmányozása is. Egyetlen dolgot nem értettem. Eleinte. Azt, hogy egy angol, amerikai, orosz regény, miért hatásos, ha magyarul olvasom. Később, amikor én is írni kezdtem rájöttem. Kezdtem megérteni, hogy az érzelmeket, a mondanivalót, minden nyelv, ugyanolyan szépen tudja közvetíteni. Hogy Tatjána levele minden nyelven megérinti az olvasót, hogy minden nyelven ugyanolyan őszinte és szép. De az anyanyelvemen jobban megértem, s közelebb áll hozzám, a fájdalom, az őszinteség, a kiszolgáltatottság. Minden érzés. Ahogy egy szerelmi vallomás is hitelesebb számomra magyarul. Hiszen nekünk van külön szavunk a szeretetre és a szerelemre. Ami megkönnyíti érzelmeink kifejezését, és nem vezet félreértésekhez.
Magyarul mindig ki tudom fejezni magam, amit gondolok, amit érzek. Mert erre használom a nyelvem. Önkifejezésre. Kommunikálásra. Igaz, nem egy világnyelv, nem beszélik tizenhárom milliónál többen a világon. De az emberek nem felejtik el az anyanyelvüket, bárhol is élnek a világban. Ebből érdekes félreértések, és akár vicces helyzetek is adódnak. Egy ravennai tanulmányi kiránduláson barátaim épp megjegyzéseket tettek egy helyi lakosra, amiért a szökőkútban fürdette a kutyáját, mire a fiatalember kedvesen elmagyarázta nekik magyarul, hogy ez errefelé nem meglepő…
Sosem tudni, kivel ülünk szemben, szintén ismerőseim kerültek egy érdekes helyzetbe, amikor Portugáliában este utaztak a metrón, s arról beszélgettek, hogy a portugálok, mind sötétebb bőrű emberek, de a velük szemben ülő lány nem. Erre válaszolt a hölgy, hogy igaz, de ő nem is portugál… De nekem még Egerben eltévedve is sikerült megtalálnom egy német turistát egy helyi lakos helyett, hogy útbaigazítást kérjek. Sose lehet tudni.
Valószínűleg a szerencsén is múlik. De érdekes. Ezek a helyzetek egy átlag magyar embernek akár a szomszéd országokban is meglepőek lehetnek, pedig ott elég mindennapos. Ez szintén érdekessé teszi a magyar nyelvet. Könnyen megállapítható, hogy ki milyen tájegységről származik. A Felvidéken nyílt e hangot ejtenek, az erdélyiek s betűket, s e kérdő szócskákat használnak. Tájszavaink is vannak, és ezek teszik érdekessé a nyelvet, és szebbé. Tartalmasabbá, azt hiszem ezt felesleges fokoznom és magyaráznom.
Második éve van részem abban a szerencsében, hogy két hetet tölthetek más, határon túli fiatalokkal. Akik Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról és a Délvidékről érkeznek. Körbeutazzák Magyarországot, megismerkednek őseik hagyományait, az országot, amihez anyanyelvük köti őket. Közkinccsé teszik, az otthonról hozott kulturális értékeiket. Érdekes figyelni, amikor az első napokban egy-egy tájszó hallatán felkapják a fejüket, és megkérdezik, hogy mit jelent. Aztán összeülnek, és olyan szavakat mondanak, mint például az toll, ami Délvidéken örökíró, Erdélyben piksz. Sok hasonló szó van, ami színesíti a magyar nyelvet. De ezt csak akkor érthetik meg az emberek, s akkor értékelhetik igazán, ha megtapasztalják. Én megtapasztaltam, s ez hatással volt rám. Akkor kezdtem el írogatni, s gyakran róluk írtam. A nemzeti hovatartozásom megihletett. A hazám keresése, a többnyelvűség kérdései, az elfogadás, kapcsolatom a határon túli és az anyaországban élő emberekkel, a barátaimmal…
Mindezek késztettek arra, hogy egyre többet és többet akarjak tudni, és hogy egyre szebben akarjak, beszélni, és ezzel bizonyítsam azt, hogy megállom a helyem Magyarországon, ahol azt a nyelvet beszélik, ami az én anyanyelvem is. Most már nem bánom, vagy legalább is nem sértődöm meg azon, hogy rácsodálkoznak, milyen szépen beszélek, magyarul. Mert most már lehet csodálkozni rajta. Mert szépen beszélek. Szebben, mint eddig. Szebben, mint sokan. Igaz, többségben még mindig azon csodálkoznak, hogy beszélek magyarul. S nem értik meg, hogy nekem is ez az anyanyelvem. Ahogyan ez mindazok anyanyelve, akik Kanadában születnek, vagy Amerikában, magyar családban. Ők is magyarul tanulnak meg először. Persze szépen beszélnek angolul, mintha az is az anyanyelvük lenne. De ők is magyarul gondolkodnak… Ahogyan Pesten, vagy Kolozsváron, ahogyan minden magyar család gyermekei, s unokái…
Az anyanyelvem az enyém, nem felejtem el. Ez az egyetlen dolog, ami mindig emlékeztet arra, hogy honnan jöttem, és arra is, hogy hová tartom. Magyarországon tervezem a jövőmet. Ott, ahol megértik, amit mondok, s amiben biztos vagyok. A gyermekem is magyarul fog tanulni. Ez lesz az anyanyelve, és ő is tovább adja majd. Hiszen ez, az, ami összeköti az embereket. Az azonos nemzetiségű embereket…

Drenyovszki Andrea
<table style="width: 577px; height: 18px;" class="sectiontableheader" id="CommentMenu" align="center" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"><tbody><tr><td class="label" align="left">(Magyar - Hon -Lap)
</td> <td class="buttons" align="right"> <table border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"> <tbody><tr> <td class="button">
</td></tr></tbody></table></td></tr></tbody></table>

[Ile57]

<table align="center" cellpadding="0" cellspacing="0" width="98%"><tbody><tr><td colspan="3" class="idezet" style="padding-bottom: 6px;" align="center">Az én hazám
Az én hazám a széles utca,
a háztetők, a kerítések,
az orgonák, illatos jázminok,
az útra hallatszó színes muzsika,
kis fűcsomó,
az aszfalton csoda.
Az én hazám a buszmegálló,
a lámpaoszlop és az utca vége,
a rét, ahol annyi vidám óra
emléke száll a hajnali ködökkel...
Ott fociztunk reggeltől estig, amíg láttunk.
A vakációk álmos melegében
Heverünk a Kiserdő füvében.
Itt csókolóztunk először.
De jó volt!
Bizsergett bennünk az ígéret;
Szép szerelemmel létrehozni létet.
Az akácok megértőn mosolyogtak
és elkísért a vonat kattogása,
mintha szívünk zenéje
kattogna a sínen...

Az én hazám itt, látod, ez a város.
Nagy terekkel, miken őrt állnak a fák,
Esténként párok andalognak,
mint pillangók a lámpák bűvkörében
káprázva nézik egymást a csók után...
Az én hazám a Gellérthegy.
Messze néz el a Duna felett,
Szétfújva párát és ködöt
A múltba tekint, s a jövőbe lát.

Az én hazám a vén, öreg Buda,
A Vár - még mennyi sebe vérzik! –
A tornyok, bástyák, falak között felsejlő
Véres, fájdalmas, dicső Történelem.
Az én hazám ott távol integet: Csepel
Köszönt, füstölgő kémények száza,
Északról a Hármashatár-hegy
Szívemet koronázza.
Hazám e táj.
Hazám a távolabbi
Észak, Kelet, Dél és Nyugat,
Ahol magyar szót dajkál még a szellő.
Látom innen a kéklő Dunántúlt,
Ínyemen érzem Badacsony ízeit,
Villány borától bíborlik szívem.
Szeged tanyái
kék álomként úsznak el felettem.
Hallom Debrecen borízű harangját,
amint száll a Hortobágy felé.
Pataknak ősi vára fénylik,
s egy sóhaj lebben a Bodrog vizén.
Hazám nekem az ékes Felvidék.
Ott születtem és ott dajkált Anyám,
ott szóltam először magyarul.
Hazám nekem Beregszász vidéke,
hol csikó kedvvel ültünk a csikóra
és pottyantunk le a puha porba.
És ódon Erdély!
Legendák szép vidéke!
Hazám nekem
megtartó erőnk tündéri éke.
A déli Végek szenvedései
itt lüktetnek az ereimben,
és fáj a sorsa
minden tiport magyarnak.

Hazám nekem, Hazám e föld,
mit viharok ezerszer téptek,
hol annyi ármány
és bűn ellenére
egyszer – talán –
egymásra találnak a népek!
Hazám – az emberek.
Emberek, kik nem rosszabbak, nem jobbak,
mint akárhol a nagyvilágban:
munkások, parasztok polgárok, utcaseprők,
buzgók, lusták, dolgosak és tekergők,
mindenki egy kicsit hazám nekem,
és itt hordozom benn a szívemen.
Jó itt nekem, mert otthon vagyok,
itt lélegzem, itt hiszek, itt csalódok,
itt imádkozok és itt mocskolódok,
itt szeretnek és gyűlölnek sokan
itt vagyok boldog és boldogtalan.
És a Szó!
Az édes szó, a Nyelv,
amely hímesen simítja értelmem és szívem,
legbensőmig hatol, visszhangzik;
csengők csillámló,
harangok bársonymeleg szava
formázza lelkem minden rezdülését.
A Szó! Durván és szelíd-szépen, dicsérőn,
vádlón, kérőn és merészen,
szemtelenül és alázatosan,
ármánykodva és gyalázatosan
valami szent, különös világot alkot!
A Szó, Mondat, mellyel megszólítanak
Anyám nyelvén
a kórók és virágok.
Jó itt nekem az álmos hétköznapokban,
és jó, ha lelkem lázongva sivít,
kutatva ősi, örök igazságot,
hősnek álmodva porszemnyi magam...

Jó itt nekem, s nem adnám semmiért,
hogy itt ringatott nyáridőn a rét,
hol leshettelek minden este édes,
hol hallgathattunk, ha az éj beszédes,
hol várhatok a buszra reggelente
barátaimmal csendesen csevegve.
Jó itt nekem, s nem adnám semmiért,
e kis Hazát, mely keblén felnevelt,
és hozzám nőtt, mint a kezem, vagy lábam.
Édes, keserves, szép itt élnem
ebben az én
Hazámban. </td></tr><tr><td align="left"> </td><td class="idezet" align="center">Szabó László Dezső (http://www.poet.hu/szerzo/Szab%F3_L%E1szl%F3_Dezs%F5)

(poet.hu)
</td></tr></tbody></table>

[msmester]

„…csak az anyanyelv érdekel, ez a haza. Fel
kell hurcolkodnunk a világhálóra, és rámentenünk
minden szellemi értékünket. Ez ma olyan
horderejű feladat a megmaradásunk érdekében,
mint 1000 éve a kereszténység felvétele volt. Így
megvalósulhat a Haza, a magasban, amiről Illyés
Gyula álmodott. Magyarország ugyanis akkora,
amekkorára a magyarul beszélők nyújtják” – vallja
a 80 esztendős magyar költő. (Kányádi Sándor)

[dragonlance]

Bella István (1940-2006):

És szólt a szó


És szólt a hegy:
– Ha alvó kő leszek,
hogy felébredjek,
kezedbe veszel-e?

És szólt a Nap:
– Ha már nappal leszek,
hogy megvirradjak, szemed
fölnyitod-e?

S a csillag szólt:
– Ha már csak fény leszek,
szemhéjad alá, látni
elrejtesz-e?

És szólt a tó:
– Ha tűz gyöngye leszek,
egy fűszál sóhajában
meghallasz-e?

És szólt a szó:
– Ha kucorgó fény leszek,
a szájad szélén, hogy megláss,
egyetlenegyszer kimondasz-e?!

[gyöngyesz]

http://origo.hu/i/0708/20070827fengshui4.jpg

Gál Éva Emese: Harmónia


Itt,
ahol a lelkiismeret
önnönmagával méretik,
maradj velem.
Nincs a versemnél szebb szobám,
nincs a szavaknál melegebb karom,
nincs testem, ami hervadjon boldogan.
Higgy nekem,
keress meg magadban,
és ne félj:
zuhanni késő már nekünk,
csekély
elveszíthető életünk,
ameddig bátrabban megcáfolható,
mint ahogy benne létezünk.
Ne törjön hát arcodra kétség,
mikor a tornyok talpra állnak,
mert ha égig érnek is,
csak játékai a magasságnak,
és mi ahhoz se tartozunk.
Virradjon fölénk bármilyen világ,
törvényei meg nem gyalázzák
azt a harmóniát,
amit magunkból alkotunk, kedvesem.

Látod, mennyire szeretlek?
S hogy maradj,
mégsem mondhatom neked,
mert nincs a versnél szebb hazánk,
s benne
szabad az emlékezet.

[zsóka04]

<table align="center" cellpadding="0" cellspacing="0" width="98%"> <tbody><tr><td colspan="3" class="csakidezet" align="center">Nem vagyok kíváncsi a hétköznapokra, az élet ünnepeit keresem. S hogy mik ezek? Azok a felfénylő pillanatok, amelyek valódi barátságokról szólnak, vagy egy nap, amikor valamit megtanulsz még a világról, ráismersz valamire, ami szép. Azt szoktam szépnek nevezni, amiből feltárul a dolgok belső igazsága. Vonatkozik ez egy könyvre vagy filmre, zeneműre, emberre, egy mozdulatra - s nem több, mint egy pillanat. De hogy sok ünnepnap lehessen az életemben, ahhoz sokat kell tenni, és nagyon kell figyelni.</td></tr><tr><td align="left"> </td><td class="idezet" align="center">Geszti Péter (http://www.citatum.hu/szerzo/Geszti_P%E9ter)</td></tr></tbody> </table>

[zsóka04]

"Ma mosoly, holnap könnyek.
Ma még nehéz, holnap már könnyebb.
Nézz az égre, a legszebb fényre,
láss egy álmot, s harcolj érte."


El kell, hogy bírjuk terheink ,
vagy elvesznek szép perceink .
És mindig mennünk kell tovább
egy életen, egy sorson át."
(Depresszió)

[zsóka04]

„De nehéz nevetni, amikor sírni kéne
Csillagot hazudni a beborult égre!
Vidám nevetéssel verni fel a házat
Mikor a szívem mélyén ott a bánat!”


Egy társ kell, egy barát,ki megvéd,
ki átölel, ki megért, és segít,
ha vigasz vagy tréfa kell,de hagyja,
hogy éljek,szabadon, mint a lélek,
mert így vagyok csak én.


A végtelenhez mérve szinte nem is létezünk,
A csillagévek óráin egy perc az életünk.
Az ember önmagában semmit sem ér,
-Ha nincsen barátunk, elvisz a szél.
Bródy János

[zsóka04]

Alkonyati órák Alkonyati órák, ti vagytok enyémek,
Mikor rózsafényben fölragyog a lélek
S múltak tavaszából egy dal erre téved.
Ti vagytok enyémek, alkonyati órák,
Mikor enyhe bánat bársonya hajol ránk
S pompázva kinyílnak a nagy álomrózsák.
Így szeretnék egyszer e tájról elmenni,
Színből, fényből oda, ahol szürkül a semmi,
Madárként az ágon, dallal elpihenni!
Ó, de addig várnak sötét őszi éjek,
Lehervasztott vágyak, lekaszált remények,
Míg örök borúval tart e kurta élet!
(Juhász Gyula)

[zsóka04]

Szabó Lőrinc: A legfőbb boldogság

A legfőbb boldogság, a legkötőbb,
a legodaadóbb, istenitöbb,
az, amely úgy hív, hogy borzongsz bele,
az, amelyben két világ egy zene,
az, amelyben a szellem szárnyra kél,
az, amely már tán nem is szenvedély,
az, amely fény, súlytalan súly egyen,
az, amelyben minden jel végtelen
az, amelyben már mozdulni se mersz,
az, amelyben örök béke a perc,
az, amelyben megszakad a tudat,
az, amelyben kicseréled magad,
az, mely, élvezve, a vég gyönyöre,
s ha ébredsz, a költészet kezdete:
A legfőbb tudás nem a szépeké -
bárkié, ki a túlsó partra jut,
s tovább vinni, a közös menny fölé,
Kué Fi és Kleopátra se tud.

[zsóka04]

Nemes Nagy Ágnes: Tanulni kell

Tanulni kell. A téli fákat.
Ahogyan talpig zúzmarásak.
Tanulni kell. a nyári felhőt.
A lobbanásnyi égi-erdőt.
Tanulni kell a mézet, diót,
jegenyefát és űrhajót,
a hétfőt, keddet, pénteket,
a szavakat, mert édesek,
tanulni kell magyarul és világul,
tanulni kell mindazt, ami kitárul,
ami világít, ami jel:
tanulni kell, szeretni kell.

[zsóka04]

Nemes Nagy Ágnes: Szerelmes vers


Hogy tartsam lelkemet, hogy lelkedet
ne érintse? Hogyan emeljem át
más tárgyakat érinteni feletted?
Bár lelnék néki néma rejteket,
hol párjaként valami Elveszettnek
idegen csöndbe zárnám, mely tovább
nem rezdül, hogyha mélyeid rezegnek.
Mégis, mi minket ér, egybefogó
egy mozdulattal ér, mint a vonó,
mikor két húron egy hangot zenéltet.
Mily hangszerre vagyunk feszítve ketten?
Mily hang vagyunk mily játékos kezekben?
Ó édes ének.

[zsóka04]

Arany János: Télben


Álmodám tavasszal,
Szép, derült, virágos tavaszi napokkal;
Zöld berek aljában susogó szellővel,
Csevegő patakkal.
Jártam új mezőn, hol
Ménták illatoznak oldalán az érnek,
Mely az őszvetés közt elbolyong, de ismét
Azon helyre tér meg.
Hullámzó vetés közt
Búvócskázik a fürj; suttog a nő: "vá-vá",
Nyomon űzi a hím s három pitypalattyot
Örömmel kiált rá.
Majd egy nyúl szökik fel
S indul az ugarnak, gyorsan karikázva;
"Elébe! elébe!" kurjogat a szántó
Ösztökéjét rázva.
Elkíséri szemmel
Ameddig belátja, csaknem az égaljig;
Most szólítja ökrét, szánt, szánt csöndesen, csak
Síró füttye hallik.
Kis pacsirta is szánt,
Mint a szegény költő, fényes levegőben:
Dalt zengve repült fel, dalt zeng a magasban...
Hallgat leesőben.
Karimás kalappal
A juhőrző gyermek meglopni akarja;
A madár tovább száll, s a fiú mérgében
Nyáját megzavarja.
Szöszke fürtű bárány
Át- meg átszökdécsel a zöld hantú mesgyén,
Anyját, aki most a nyáj közé vegyült el,
Bégetve keresvén.
Távolabb a csorda
Szanaszét fehérlik, mintha ott valaki
Széjjel a pázsitra szép mosott ruhákat
Terített volna ki.
Túl a kékes erdő,
A tájnak sötétebb keskeny karimája;
Jól kilátszik, mert még délibáb nem önte
Árvizet alája.
Száz meg száz madárhang
Szól az árnyas erdőn, titkait beszélvén;
Bokorról bokorra lomha kakukk szállong
Szellős róna szélén.
Olvasatlan ígér
Hosszú, hosszú évsort, melyből egy se tölt el,
Melynek mindenikén örökös tavasznak
Reményszíne zöldell. -
De oly hűs az erdő
És a tiszta égre felhők gyülekeztek:
Hallom a szélzúgást, arcomon is érzem -
Szinte fázni kezdek.
Ah, vagy úgy!... szobámat
Hosszú éj kihűté s nyughelyemen fázom:
Künn vad förgeteg száll, az kotorja szárnyát
Röptiben a házon.
Hold-, vagy hóvilág ez,
Mely a telet éjjel sem hagyja feledni?
Vagy talán a nap jő, unalmas robotját
Így-úgy elkövetni?...
Kívül a hideg szél
Sűrű apró pelyhet csapdoz ablakomba;
Benn fagyott virágok: a szeszélyes télnek
Dús virágú lombja.
Mily sivár ez a tél!
Vastag hó takar be udvart, házi kertet;
Országúton is csak az jár mostan, akit
Isten átka kerget.
Országút... hol az most
A mezőt borító tenger hólapályon?
Itt-amott ha látszik út nélkül bolyongni
Egy magános lábnyom.
Az is elvesz egyszer:
Két sarut találni s emberlábat abban;
Erdőn farkas ordít; a síkon esik, fú
Mindig vastagabban...
Hagyjuk e zord képet,
Hisz' ez a való, ez sivatag életem:
Deríts szép álmokat örökzöld tavaszról
Oh költészet! nekem.

[vmária]

Szép vagy, alföld, legalább nekem szép.
Itt ringatták bölcsőm, itt születtem.
Itt boruljon rám a szemfölél,itt
Domborodjék a sír is fölöttem.

[Ile57]

<table align="center" cellpadding="0" cellspacing="0" width="98%"><tbody><tr><td colspan="3" class="csakidezet" align="center">Nektek pedig csak egyet mondok. Résen legyetek! Mert magyariak esztendeit megszámolttá teszik azok, akik nyelve ellen törnek! Ne csak ti tanuljátok meg az övékét, hanem ha igazában jószándékkal jöttek ide magyar kenyérre, akkor tudják a kötelességüket: nekik kell megtanulni a mi beszédünket.</td></tr><tr><td align="left"> </td><td class="idezet" align="center">M. Katona Ilona (http://www.citatum.hu/szerzo/M._Katona_Ilona)</td></tr></tbody></table>

[Ile57]

<table align="center" cellpadding="0" cellspacing="0" width="98%"><tbody><tr><td colspan="3" class="csakidezet" align="center">A különböző nyelvek melegéből keltek ki a különböző népek, melyeket az atyafiság és az együttes érdek alapján a közös szó szervezett nemzetekké. Velünk is ez történt. A magyarságot is az atyafiság és az együttes érdek alapján a sors verte egybe; hazát a bátorsággal irányított életösztön szerzett neki, de nemzetté a magyar szó teremtette. Mint jelképes hatalom, a magyar szó nekünk a legnagyobb ereklye. Kegyelet, hűség és becsület illeti őt.</td></tr><tr><td align="left"> </td><td class="idezet" align="center">Tamási Áron (http://www.citatum.hu/szerzo/Tam%E1si_%C1ron)</td></tr></tbody></table>

[Ile57]

Bencze Imre: Szóval játszunk


Népünk fásult, borúlátó, híresztelik régóta,
Mi légyen a terápia? Délibábos szómóka.

Mókacsíra rejtőzködik minden szürke szavunkban,
Másítjuk a magánhangzót, máris újabb szavunk van.

Kis kertjében kerek kertész öntözi a tökindát,
Áll a mólón málén Milán, mélán nézi Melindát.

Falon csüngő csángó csengő csengő hangon csilingel,
Vandál Vendel vadul vádol, vidul s vedel Vilinkkel.

Bibircsókos kikiáltó kukucskáló babája,
Fifikás a fafaragó kakaskodó papája.

Keljfeljancsi, nebáncsvirág, tűrömolaj, fogdmegek,
Eszem-iszom, rúgdfel-hagydott, nagy mihaszna emberek.

Álljunk meg egy kurta szóra ! – súgja versem koboldja,
Az mehet csak tovább innen, ki e talányt megoldja:

Balról jobbra: szerszám, kézi, jobbról balra: város, régi,
Odafelé: lányka neve, visszafelé: inka "teve".

Nem ügyel az ara arra, sülő süllő kész-e már,
Várrom mellett várom hatra – sms-t küld Boldizsár.

Szóláncfűrész, basszuskulcslyuk, békacombfix, gyöngysorfal,
Lánctalpnyaló, strandpapucsférj, haranglábszag, tegnaphal.

Szoboszlóról szerb szobrásznak szobra Gödre lekerül,
Felsőgödről szorb dögésznek gödre Szobra települ.

Ádámcsutka, évakosztüm, borzaskata, mózeskosár,
Leiterjakab, jancsibankó, péterfillér, lacibetyár.

Fia-bálna kiabálna, hat angolna – csatangolna,
Merészkedő, nyerészkedő, pereskedő kereskedő.

Merni mert, mert farkaséhes; ennél többet ennél, Jenő?
Sokat eszel, hasad hasad; Benő feje lágya benő.

Álljunk meg egy rövid szóra! – nógat versem koboldja,
Tovább innen csak az mehet, ki e rejtjelt feloldja:

xoxoxxo xoxxox xoxxoxoxx ox oxx,
xxoxx xoxoxx oxxox xoxoxx xoxxxoxox.

Nézd e béget, juha béget, villám sújtja villám s villám,
Osztályfőnök megint megint, tejet s bosszút forral Csillám.

Bababarát cápapapa, hitvese a pumamama,
Gyermekük a próbababa, dajkálja egy pandadada.

Vajon ki e furcsa szerzet, ki a hóban ösvényutat tör?
Vasszerviz-óvoda felé sielő tudós úrvacsoraőr,
(Wasser-víz-eau-woda; she-elle-ő; two-dos; Uhr-watch-óra-heure.)

Kengyel - futó - macska - köröm - virág - ének - óra - üveg,
Gyere - kecske - béka - lencse - leves - kocka - cukor - süveg.

Álljunk meg egy röpke szóra ! – kéri versem koboldja,
Csak az mehet innen tovább, ki a hiányt befoldja:

Tudja Róza, vallja Rézi, jobb a ............., mint a prézli,
Írjuk, mondjuk, amíg lehet, valóban-t a ..........helyett.

Szerelmes kántor oktat szemérmes kontár aktot,
Mindenre elszánt Ármin nevet ez álszent Irmán.

Fehérmájú kékharisnya piros lámpás sárga házban,
Zöldfülűként Barna fekszik hamuszürkén sárgalázban.

Férjem k i s s é elidőzik, alighanem dominőzik,
Panasz meg a kérés szerény, elakadt egy bürokretén.
Szépítkezik retikülbül török kislány Isztambülbül.

Szójáték van ezerféle, nyelvi játék – rengeteg,
Derűs kedvvel, örömködve csiszoljátok nyelvetek.

Mindezt néked gereblyéztem, külön okát ne keresd,
Azt szeretném : szivárványos, szép nyelvünket megszeresd.

[msmester]

Reményik Sándor:
Tépelődés a Sinai-hegyen

<dl><dt>Jaj, nyomorult és esett nép vagyunk,</dt><dt>Már gyermekünkben gyötört nemzedék.</dt><dt>Nyelvünket hóhérkéz szakítja ki,</dt><dt>Az tépi fel frigyládánk fedelét.</dt><dt>Mégis valljuk: a bosszú Istené.</dt><dt>
</dt><dt>Minden más táján a világnak</dt><dt>Fegyver dörren és bomba robban,</dt><dt>Csak mi nem bántjuk bántóinkat vissza</dt><dt>Sem éltükben, sem haló poraikban.</dt><dt>Van, aki megfizet.</dt><dt>
</dt><dt>A vén föld minden vértrágyás porondján</dt><dt>A más bőréért, mint pelyva, hulltunk.</dt><dt>De önmagunkért orgyilkos kezet</dt><dt>Emelni ellenségre nem tanultunk.</dt><dt>Tűrés a fegyverünk.</dt><dt>
</dt><dt>Ím, húsz évvel a vérözön után</dt><dt>Csak golyó röpköd: sötét gúny-galamb,</dt><dt>A villámlásnak villámlás felel</dt><dt>S riad a rádióban rémharang.</dt><dt>Csak mi járunk a Sinai-hegyén.</dt><dt>
</dt><dt>És olvassuk a parancsok parancsát:</dt><dt>Nincs cél, amely a gyilkot szentesítse,</dt><dt>Nincs érdek, eszmény, mennyei magas,</dt><dt>Amely e két szócskát közömbösítse:
Ne ölj!</dt><dt>
</dt><dt>1934. VII. 26.</dt></dl>

[msmester]

„senki sem jobb európai és műveltebb azáltal, hogy a szerves vegytant organikus kémiának nevezi”
Kosztolányi Dezső

[msmester]

„A nyugati művelt nemzetek felfogása szerint nem az a fokmérője a műveltségnek, hogy hány idegen nyelvben van kisebb vagy nagyobb jártasságunk, hanem igazán művelt ember csak az, aki jól és szépen tud anyanyelvén beszélni és írni.” (Nagy József Béla)

[dragonlance]

"Akkor válik igazán veszedelmessé, amikor az idegen szavak - az idegen gondolkodás jelképei - magyar álarcot öltenek, s úgy honosodnak meg." Példák: átütő siker (durchschlagend) - magyarul: teljes, döntő, szembeszökő, gyújtó, elsöprő, falrengető, harsogó, förgeteges, orkánszerű; átbeszélték (durchsprechen) a problémát - magyarul: megbeszélték a kérdést, megvitatták, meghányták-vetették; százszázalékos teljesítmény - magyarul: derék munka, ragyogó eredmény. (Kosztolányi Dezső, 1971, Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 161 o.)

[dragonlance]

"... a 18-adik század végén történt a magyar szellemi élet újrateremtése, a folyamatos irodalom megindítása. Nem volt már akkoriban ... érthető, írható, a korszerű feladatoknak megfelelő nyelvünk; 'parasztnyelv' ? mondogatták róla megvetőleg sokan. Az ország szinte-szinte az irodalmi, nyelvi halál szélére került. Ezt ismerték fel a korszak írói, szellemi emberei, nekiláttak, és újraélesztették azt, ami már-már elhalni látszott. A mi legközvetlenebb irodalmi ősatyáink: Bessenyei, Kazinczy, Csokonai, Berzsenyi, Kölcsey és társaik nélkül ma nem volna nemcsak magyar irodalom, de nem volna szó, nyelv, mai magyar beszéd sem.
... És mennyire meg szoktunk feledkezni róluk, ..., pedig mindennap kézcsókra kellene járulnunk eléjük, mert nekik köszönhetjük, hogy egyáltalán ki tudjuk nyitni a szánkat." (Nemes Nagy Ágnes, Szőke bikkfák. Verselemzések. Móra Könyvkiadó. 1988. 29-30)

[göröngy]

Tóth Elemér - Vers az anyanyelvről

Magyar csak addig lehetsz,
amíg nyelvedet őrzöd.
Ezer év csodája ez,
akár a saját bőröd.

Mert az anyanyelv joga
a legmagasabb törvény.
Nem nyelheti el soha
semmilyen gonosz örvény.

A gondolatra illik,
minden szava valóság.
Magas hőfokon izzik,
süt belőle a jóság.

A tisztaság, a szellem
minden szavában ragyog.
Nem kell tán vezekelni,
ha hűséges vagyok.

A bölcsőben jövőt hajt
még újabb ezer évre...
Tartásra hív, gyógyít bajt,
tanít igazra, szépre.

Hát ne tagadd meg soha,
mert ez a gyökér táplál.
Bizony mondom: ostoba,
ki idegenül kántál...

Ember csak addig lehetsz,
amíg nyelvedet őrzöd.
Naponta csodát tehetsz,
Ha az lesz az erődöd!

[dragonlance]

<META name=ProgId content=Word.Document><META name=Generator content="Microsoft Word 10"><META name=Originator content="Microsoft Word 10"><LINK rel=File-List href="file:///C:\DOCUME~1\User\LOCALS~1\Temp\msohtml1\01\clip_fi lelist.xml"><STYLE type=text/css>P.MsoNormal { MARGIN: 0cm 0cm 0pt; FONT-FAMILY: "Times New Roman"; FONT-SIZE: 12pt; mso-style-parent: ""; mso-pagination: widow-orphan; mso-fareast-font-family: "Times New Roman"}LI.MsoNormal { MARGIN: 0cm 0cm 0pt; FONT-FAMILY: "Times New Roman"; FONT-SIZE: 12pt; mso-style-parent: ""; mso-pagination: widow-orphan; mso-fareast-font-family: "Times New Roman"}DIV.MsoNormal { MARGIN: 0cm 0cm 0pt; FONT-FAMILY: "Times New Roman"; FONT-SIZE: 12pt; mso-style-parent: ""; mso-pagination: widow-orphan; mso-fareast-font-family: "Times New Roman"}P { FONT-FAMILY: "Times New Roman"; MARGIN-LEFT: 0cm; FONT-SIZE: 12pt; MARGIN-RIGHT: 0cm; mso-pagination: widow-orphan; mso-fareast-font-family: "Times New Roman"; mso-margin-top-alt: auto; mso-margin-bottom-alt: auto}DIV.Section1 { page: Section1}</STYLE></META></META></META></META>

"... Megannyi rossz szó honosodik meg, s megannyi jó szó senyved el. Száz és száz magot kell elhintenünk, hogy egy-kettő gyökeret fogjon." (Kosztolányi Dezső, 1971, Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 183-184)

Mozgalmunk kettős célja: "... őrködik nyelvünk szépségén. Magyarul kell gondolkoznunk, és magyarul kell írnunk. ... Mihelyt a gondolat elszakad a nyelvtől, és nem együtt lélegzik vele, maga a gondolat is elhomályosul. ... Másodszor: harcolunk az idegen szavak ellen, melyek hovatovább úgy elburjánoznak, hogy már csak névelőink és kötőszavaink maradnak magyarok, ..." (Kosztolányi Dezső, 1971, Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 186)

[Face75]

.

[Ile57]

Nyelvében él a nemzet <table class="contentpaneopen"> <tbody><tr> <td colspan="2" align="left" valign="top" width="70%"> Írta: Komoróczy György </td> </tr> <tr> <td colspan="2" class="createdate" valign="top"> 2009. szeptember 29. kedd 01:00 </td> </tr> <tr> <td colspan="2" valign="top">
Szétszaggatásunk óta talán ez a leggyakrabban emlegetett szállóigénk. A székelyföldi autonómia-törekvések korában pedig – mondhatni – napi gyakorisággal idézik hazai újságírók, közírók, politikusok.
Keletkezésének meglehetősen terjedelmes az irodalma. Sokak számára tartogat meglepetéseket is. Az egyik ilyen vélemény például 2007-ben a Zalai Hírlapban jelent meg: „Ez a szólás így, ebben a formában sohasem hangzott el.” Márpedig elhangzott! Sokan felkapják fejüket, amikor most itt azt olvassák, hogy nem Széchenyi Istvántól származik a mondás, noha legtöbben közülünk őt tartják a szállóige megfogalmazójának. Vannak, akik úgy tudják, Kölcseytől ered, mások Kazinczyt, a két Kisfaludyt, Bessenyeit tartják a mondás első használójának, illetve kitalálójának. Ilyen mondatokat tulajdonítanak az említett klasszikus íróknak: „Minden nemzet a maga nyelvéről ismertetik meg leginkább.” (Bessenyei György) „Nemzeti életet nyelv nélkül gondolni sem lehet.” (Kölcsey Ferenc) „Az egészséges nemzetiség (…) fő kísérője a nemzeti nyelv, mely míg az fennmarad a nemzet is él.” (Széchenyi István) „A nyelv teszi a nemzetet.” (Kisfaludy Károly) „A nyelv a lelke a nemzetnek.” (Kisfaludy Sándor)
Békés István Napjaink szállóigéi című munkájában az olvasható, hogy Arany Jánostól ered a mondás, ezt hirdeti néhány iskolai tankönyv is, tehát a magyartanárok és tanulók népes serege is Aranyra esküszik ebben a kérdésben. A jeles költőnél ezt olvashatjuk: „Félre, kishitűek, félre! Nem veszett el – / Élni fog nyelvében, élni művészettel / Még soká a nemzet!” Csakhogy sem Arany Jánosnál, sem a többi – fentebb idézett – írónál nem a címül írt forma található. És vannak olyan kutatók is, akik szerint az eredeti gondolat a francia felvilágosodás kiemelkedő alakjáig, Montesquieu-ig megy vissza: La langue, c’est la nation ( A nyelv maga a nemzet). De ez sem a címbeli változat!
Nem csupán az az érdekes, hogy hol fordult elő, ki használta először a címbeli változatban a szólást, hanem újabban az is, ki bukkant rá először. A szakirodalom két kutatót, egyetemi tanárt említ: Faragó József kolozsvári folkloristát és Grétsy László budapesti nyelvészt, nyelvművelőt. Mindketten Kőváry László (1819-1907) erdélyi írót tartják a szállóige megfogalmazójának, ugyanis Nyelvében él a nemzet alakban nála fordul elő Székelyhonról című könyvében. A mű Laborfalva című fejezetében olvasható: „Mert ha bémegyünk egy fővárosba, és látni akarjuk a nemzetet, színházát keressük fel. S itt áll előttünk a haza jelleme, művészete, divatja, irodalma, nemzetisége, társalgása, ízlése, erkölcse, szokása, tudománya, festészete… Itt veszi elé az utazó a csínmérőit, mert együtt találá a nemzet öregit, ifját, hölgyeit, férfiait… Színészet által terjed a nyelv. Nyelvében él a nemzet! Legyen nálunk is országosan ápolt színház, s nem fogják Erdélyt kerülni színész gyermekei.”
Nemzet-felfogásról szóló tanulmányok is szokták idézni a szállóigét, és kifejtik egyebek közt, hogy a nyelvi nemzet csak történeti esetlegesség lehet. Mert a nyelv alapján nem lehet egybefogni például az angolokat, franciákat, németeket… Jól jegyezzük meg: bennünket, magyarokat egybe lehet fogni. Nyelvében él a nemzet!

Komoróczy György
</td> </tr> </tbody></table>

[gyöngyesz]

http://www.instructables.com/image/FA1D67CG8LWOJOJ/Simple-flower-pressing-book.jpg


Markó Béla : Közhely csukott könyvvel


Becsuklak minden este, mint a könyvet,
hogy néhány mondattal megint elébb
vagyok, s hogy lassan lépkedek feléd,
és úgy örvendek minden új örömnek,

hogy nem csak önmagát, de sokkal többet
kínál, új s új lapok ígéretét,
nap süt, szél fúj, virág hull szerteszét,
és szoknyádba a tücskök beletörnek,

de egyre beljebb érek napról napra,
fel-felizzó, mohó kézzel kutatva
az egybekapcsolt mondatok között,

s reménykedem, hogy kimeríthetetlen
történetként maradsz meg mégis bennem,
mert múlik a szó, s a betű örök.

[Ile57]

Részlet Jánosi Zoltán ünnepi beszédéből, mely elhangzott 2009. jan. 22-én Mátészalkán:

"Mi lett volna, mi lenne velünk a magyar kultúra ezer éves alakítói nélkül? A Janus Pannoniusok, Bakfark Bálintok, Károli Gáspárok, Munkácsy Mihályok, Erkel Ferencek, Csontváry Kosztka Tivadarok, Szerb Antalok,
Korányi Frigyesek, Semmelweis Ignácok, Gábor Dénesek nélkül? A Petőfi Sándorok, a Szabolcsi Bencék, a Bibó Istvánok, a Faludy Györgyök, Lázár Ervinek és a Nagy Gáspárok nélkül? A Sinkovits Imrék, a Latinovits Zoltánok, a pataki névtelen – és más névtelenek – s a Nyírbátor várában éhségében botladozó Tinódi Sebestyén nélkül? A jelesek és a jeltelenek nélkül? A pentaton dallamok és a csekei csónakos fejfák nélkül?
A legpontosabban Ratkó József válaszol erre a
Nélkülük című versében:

Nélkülük nincs haza sem,
nincs föld, kisebbre nő a fa,
a búza megnyomorodik,
és megnyomorodik a lélek,
hegyek válnak gerinctelenné,
nélkülük megfolyik a kő,
kiönt, madarak torkáig árad,
öleléseink elszáradnak,
elvadul a szó is a szájtól,
mert nélkülük nincs haza,
nincs föld, nép, anyanyelv,
keres magának más nevet a rög,
a Kerék csillag küllői kiüttetnek,
leszünk a Halál szegényei
világ jobbágyi, fiainkkal
fizetünk harmadot, kilencedet,
asszonyunk arcát jég veri,
szemünkön aszály pusztít.
De hát miért is „vadulna el a szó a szájtól”? Miért is „pusztítana – éppen ma – aszály a szemünkön?”
Miért ne jöhetne el végre már egyszer a „víg esztendő”, amit Kölcsey kért az Istentől, méghozzá a saját
akaratunkból, a magunk erejéből? Mert, ahogyan Oláh András, mai, fiatal, kortárs mátészalkai költő írta: „Csak az nem mindegy Uram, hogy bárányaid / maradunk-e vagy birkákká leszünk?” Miért ne nőhetne kudarcaink fölé a közös cselekvő hit, a kultúra erejének hite?
Hiszen Kölcsey Ferenc és Hymnusának emlékezete – a legnagyobb példázatot viselve –, azt az akaratot sugározza, amely egyszerre tartja meg kulturális középpontnak Mátészalkát – és tartja, őrzi a szívekben és a szellemnek – a Magyar Köztársaság Alkotmányában rögzített szabadságában – Magyarországot is.
Mert kultúra nélkül sem emberek, sem magyarok nem vagyunk. Becsüljük hát meg ezt a napot, és sokszorozzuk meg a szívünkben – és a mindennapjainkban.

Mátészalka, 2009-01-22. Jánosi Zoltán

[gyöngyesz]

http://img.index.hu/imgfrm/0/6/1/3/BIG_0008740613.jpg


Mestyán Ádám : A magyar helyesírás szabályai


Mert minden, minden az apák bűne,
ez a nyelv, hogy lett ily törékeny,
esendő anyag és én magam, fiú.

A bocsánatnak most nincsenek szavai.
Helyessé tenni a konok rovást, hogy lehet.
Mik a szabályok, ki rántja össze a szavakat
kiköpendő rossz leheletté, fogai közt, e létet.

Igazat, én mindig csak azt akartam, helyesül
élni, időmet tisztítani, rátok feszesen vigyázni.
Magányosan az írásképben, könyvtári fényben,
némán beszédeimben, mintha hang, nincs is olyan.

Már évek óta nem félek a sötétben, de nappal:
vinnyogó rettegés, szótól való szótlan félelem.
Helyesen írni, szabálytalan, én így vagyok.
Lassan szakad fel és még köhögtet olykor.


Mostanában sokszor elszomorodom,
át- és átfon a nyelvi szentimentalizmus.
Ez hát a hangom, ez a hajlékony test.
Halálra hangzó régi megértés. Szótagolj.

Mert érthetetlen a hangtalan betűsor,
ez a nyelv, hogy lett ily törékeny,
esendő anyag és önmagam, apa.

[Ile57]

Pecznyik Pál:Ős magyar fa!

Ősi magyar fának, egyre több az ága,
évszázadok óta, piros a virága.
Minden ága fehér, és fehér a törzse.
ezer száz év alatt, sok lombja hullt földre.
Télen, nyáron mindig, üde zöld a lombja,
Istentől származik, sorsát, szívén hordja!
Ezt az ős magyar fát, egy nap kézbe vette,
s a Kárpát-medence közepére tette!
Ez az ős magyar fa, sok zivatart élt át,
magyar vér festette pirosra, virágát!
Üde zöld lombsátra, befed minden tájat,
árnyában pihenhet üldözött és fáradt.
Alatta élnek ma, a többnyelvű népek,
anyanyelvükön száll ajkukról, az ének.
Nyolc ország fiai, ősi magyar honban,
mint színes virágok, egyetlen csokorban.
Rajtunk áll: könnyítsünk különbségünk terhén,
beszéljünk egymással, a szeretet nyelvén!
Hiszen mindannyian, egy vérből származunk,
így valamennyien, mi testvérek vagyunk!
Tegyük félre a sok különbözőséget,
és alkossunk együtt, erős közösséget!
Kárpát-medencében, nyolc kis ország népe,
segítsünk egymásnak, békességben élve.
Akik pedig köztünk, a menny felé mennek,
Krisztus testvérei, családja, Istennek!

Celldömölk
2011. III. 16.

[gyöngyesz]

http://farm6.static.flickr.com/5014/5451752862_f754d5c7b9.jpg


Mestyán Ádám : Rózsafűzés Beának


Legyen ez a vers menedék, legyen aranykupola,
legyen meleg, kérges kéz, legyen klasszikus arcél,
legyen süppedős fotel, legyen plüssmaci és sütemény.
Legyen ez a vers hallgatag erdő, szélzúgásos lombok
fülelnek, miféle jajszó, miféle panasz ér el hozzájuk,
legyen ez a vers szélzúgás, legyen kék visszhang.
Legyen ez a vers tenger, legyen kapu, legyen túlvilág,
legyen csak a tiéd, legyen a lélek szeme, legyen a tiéd.
Legyen ez a vers menedék, legyen ima ez a szófüzér,
fond hát magad köré, ha fázol, újra fázol a sötétben.

[msmester]

Szalai Borbála: Helyesírás versben (http://jazsoli5.freeblog.hu/archives/2009/03/25/Szalai_Borbala_Helyesiras_versben/)




Tudjátok-e,



Icu, Samu,



mely szó végén



rövid az u ?



Én e szókat



összeszedtem,



s felsorolom



őket versben.



***



Szürke az ég,



mint a h a m u,



fészkén ül már



gólya, d a r u.



Hazafelé



baktat P i t y u,



húzza vállát



két nagy b a t y u.



Az egyikben



fura á r u:



bábszínházhoz



sok-sok b á b u.



A másikban:



drót, szeg, g y a l u -



épp ezekre



vár most a p u.



Nincsen messze



már a f a l u,



látszik a sok



rácsos k a p u.



A kapuban



ott áll a n y u:



figyeli, hogy



jön-e P i t y u...



Szürke az ég,



mint a h a m u,



elszenderül



gólya, d a r u...



S ha bezárul



minden z s a l u -



elalszik az



egész f a l u...

[msmester]

Bodolay Géza kandidátus: Nyelvünk szëbb hangzásáért

Nyelvészeink jól tudják, hogy körülbelül két évszázada folyik már a vita arról, hogy mit is kezdjünk - nyelvünk szëbb hangzása érdëkében - tizënötödik magánhangzónkkal, az úgynevezëtt zárt ë-vel. Bevezesse-ë külön bëtűvel a helyësírásunk, vagy csak nyelvtanaink tanítsák, hogy ez a hang is hozzátartozik a magyar nyelvhëz, avagy ez a nyelvtani bemutatás is fëlëslegës.

A latin bëtűk közt ennek a hangnak mëgfelelőt nëm találtak őseink. Mindën más nyelv tudósai is kiegészítgették, a maguk nyelvéhëz igazították a latin bëtűs írást. Így alakult ki már művelődésünk első századaiban rövid és hosszú magánhangzóink írásának a módja, vagy a két bëtűjeggyel írható mássalhangzóink jele. Már a kódëxëk korában kialakult a magyar nyelvű írás legtöbb szabálya. Történt kísérlet kétféle kétféle rövid e hangunk megkülönböztetésére, de ez nëm vált általános gyakorlattá; írásunk így a két hangot ugyanazzal az ëgy e bëtűvel írta. Talán azért nëm érëzték a hiányát, mert a nép nagy többsége nëm is tudott írni és olvasni, ,,csak" beszélte az anyanyelvét, ahogy elődeitől hallotta és mëgtanulta, nagy részük a szóban forgó két rövid hanggal: e-vel és ë-vel.

A fëlvilágosodással vált többeket is foglalkoztató kérdéssé, hogy minél pontosabban jelöljük írásban is anyanyelvünk hangjait, de első helyësírási szabályzatunk csak a Magyar Tudományos Akadémia mëgalakulása után jelënt mëg (1832-ben). Addigra az a vélemény vált általánossá, amëlyet Czuczor és Vörösmarty képviselt a középiskolai nyelvtankönyvben: a két hang különbségét csak a nyelvtanban jelöljük és tanítsuk.

1844-ig a közép- és fëlsőfokú oktatás latinul folyt hazánkban: csak a rëformországgyűlés új törvénye tëtte szükségëssé magyar nyelvű tankönyv mëgírását, amire az akadémia két neves költő-nyelvészünket kérte fël. Munkájuk három kötete 1848-ban jelënt mëg. Éppen 150 éve!

Nagyon mëg lëhetnénk ëlégëdve, ha mai nyelvtankönyveink legalább úgy őriznék nyelvünk szép hangzását, mint akkori nyelvtaníróink. Czuczor és Vörösmarty mindjárt az első kötet elején lëszögezték, hogy a magyarban 15 magánhangzó van (nëm 14, mint most tanítják). Fëlsorolva őket mëgjegyëzték: ,,A' nyílt e és zárt ë közötti különbségre 's azok' tiszta kiejtésére itt eleve figyelmessé tétessék a' növendék." Részletësebb szabályokat a ragozás tárgyalásakor adtak elő.

Vörösmartyék tëhát a nyelvtankönyvekben a helyës kiejtést magyarázták, vagyis az írottnál sokkal változatosabban, szëbben hangzó magyar nyelvet gyakoroltatták. Századunkban, sajnos, ëgyre kevésbé törődtek a zárt ë oktatásával, bár a beszélt nyelvben változatlanul élt, és él ma is.

Az 1888-i helyësírási szabályzat még ezt írta: ,,Ki këll itt különösen emelnünk a bëtűrëndbe fölvëtt zárt ë hangot, mëly a szintén zárt hangú ö-vel rokon, és mëlynek a mélyhangú lejtőn o felel mëg. Ez a hang ? csaknëm általánosan el van terjedve. Szükségës, hogy a nyelvtan külön jegyet szánjon e hangnak, s emelje ki szereplése eseteit; az iskola pedig az eddiginél több gondot fordítson épségben tartására." Ez azonban csak jámbor óhaj maradt.

Az 1960-as, 70-es évek nagy vitái után már ,,győzelëm"-nek látták többen azt is, hogy az 1984-i szabályzat újra említhette a 90. pontban helyësírásunk ,,kitagadottját": ,,Bár több nyelvjárásunkban és a köznyelvben is él az ún. zárt ë hang, ezt helyësírásunk nëm jelöli külön bëtűvel, hanëm hagyományosan szintén az e-vel." A ,,kóstolónak" fëlsorolt hat példaszó édëskevés arra, hogy a fontos hangra ,,figyelmessé tétessék a növendék".

Ennél sokkal többet tartott szükségësnek Kodály Zoltán, aki utoljára 1965-ben az egri konfërëncián szólalt fël nyelvünk szëbb hangzásának az ügyében (lásd a Helyës kiejtés, szép magyar beszéd című kötetët) és Bárczi Géza, aki még a 70-es években is hozzászólhatott a vitához (Látóhatár. Válogatás a magyar kulturális sajtóból, 1975. fëbruár, 190-193. lap).

Mindaddig fënnáll a veszély, hogy nyelvünk szëgényebb lësz ëgy szép és szükségës magánhangzóval, míg iskolai oktatásunk nëm vállalja a tanítását.

Már 1917-ben panaszolta kiváló színművészünk, Hegedüs Gyula A beszéd művészete című könyvében (37-40. lap): ,,Az e és é között van a közép ë, amëly azonban mostoha bánásmódban részesült a nyelvtankönyvek részéről. Röviden érintik, tudomásul vëszik és ezzel el van intézve. Pedig a tökéletës magyar beszédben hihetetlenül fontos." Ugyanilyen fontos több más ëurópai nyelvben, például a finnben, amëlyben jelölik is; az olaszban, amëlynek a helyësírásából éppúgy hiányzik, mint a miénkből, de ők azért külföldön is tanítják, hogy mikor mëlyiket këll ejteni; és az angolban. (Amikor vagy 60 évvel ezelőtt a pápai rëformátus gimnáziumban tanulni kezdtük az angolt, tanárunk végigmondatta az egész osztállyal a ,,hëgyës cëruza" és a ,,hëgyes vidék" szavakat, s csak miután mindënki helyësen ejtëtte a kétféle e-t, mondta mëgnyugodva, hogy az angolban sëm lësz nehézségünk a két hanggal, mert ott is szükségünk lësz rá.

De térjünk vissza Hegedüs Gyula könyvéhëz: ,,Szinte érthetetlen - írta - hogy, amikor sok-sok szónak más értelmet ad, és a helytelen kiejtés a legnagyobb értelmi zavart idézheti elő, mégsëm vëszik a tankönyvek komolyan, és nëm tartják szükségësnek az írásban való mëgjelölését. Ami pedig a széphangzást illeti, határozottan a legkényësebb magánhangzója nyelvünknek. A magyar nyelv zenei szépségének ? nagyon nagy kárára szolgál a ? nëm használt a közép ë?" ,,Ha a közép ë jelëntőségét mérlegëljük - folytatja Hegedüs -, arra a végső eredményre jutunk, hogy éppen olyan fontos, különálló magánhangzónk legalábbis, mint az e vagy é, tëhát éppen úgy këll értékëlnünk és külön jellel mëgbëcsülnünk." ,,Törvénybe këll iktatni. Tanítani këll, és addig is, míg az mëgtörténik, helyësen tëszi mindën előadó, lëgyën az szavaló, fëlolvasó, szónok vagy színész, ha az előadandó művet előbb a közép ë szëmpontjából átvizsgálja és a jelét fëlrakja."

A törvénybe iktatás helyëtt beérhetnénk talán azzal, ha a NAT keretében újra elkezdené anyanyelvi oktatásunk az e és ë különbségének tanítását, tudatosítását, amëly ma, a hangszalagok, CD-lemezëk korában sokkal könnyebb lënne, mint valaha is volt.

(Édës Anyanyelvünk, XX. évfolyam 1. szám [1998. fëbruár] és Vasi Szëmle, 1998/3.)

[msmester]

Míg én itt ëgy hangot mentëk
Ilyen gondoktól ti mentek
maradtok, ha arra mëntëk,
merre Kazinczyék mëntek.
...
Ha mekëgsz, tedd azt is szépën,
Mekëgjél kétféleképpen...
(Szente Imre rigmusaiból)

[gyöngyesz]

http://www.6for1brigade.com/wp-content/uploads/2011/03/pen-paper.jpg


Szolcsányi Ákos : A magántanítvány



Nálam ül. Betűket téveszt, szavakat
hagy el, kiejtése személyesen
barbár. Az egyezményből csak
a szégyent érti, arca vörös, hangja
reszket, a széles katonavállak mint
fedezékbe, görnyednek az asztalra,
szemében kín. Hetven perc után
kapitulálunk, az anyanyelv visszafogad.
A békeévekről beszélgetünk, amikor a
barátok íveiről puskázhatott, úgy tűnt,
akármeddig. Harminc fölött helyrehozni,
csak rá kell nézni, lehetetlen. Minden
tanmese undorító, ha megvalósul.

[gyöngyesz]

http://myreille.hu/files/utazas/kosziv.jpg


Bella István : LÍRA



Visszhang vagyok,
– csak akkor szólok vissza,
ha megszólítotok,

szívhang vagyok,
– csak azt dobogom vissza,
amit ti mondotok,

hangszív vagyok,
– hangom a Föld beissza,
s ha leszek, a ti hangotok.

[alberth]

http://t0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQ1Ujeyz7EueYmM0DAK5GQfkJy--5qhuEG5hrZrJBQ6A5ejyTva&t=1


<TABLE border=0 cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%"><TBODY><TR><TD style="PADDING-LEFT: 10px; PADDING-RIGHT: 10px" width="98%">
Szuhanics Albert


Petőfi a költészet napján


Népköltészet virágkelyhén
harmatoznak versei,
tágas rónán vad ménesek,
bordal, élettel teli...


Szerelmi hév, gyönge leány
karjaiban vágy sodra,
érző kebel, mely hogyha kell
ifjú vérét kiontja.


Hazáért és szabadságért
meghalni kész áldozat,
nem érdekli, hogy a díja
mennyország vagy kárhozat!


A költészet napja közel,
emlékezzünk meg róla,
nagy költő volt, szava zenél,
csendülő magyar nóta!


Lelkéből zúg versek árja
lantja pendül édesen,
Apollónak dicső egén
csillagfénnyel ékesen.


Júliával hív' szerelme,
beragyogja az eget,
lelkében él tüzes szíve,
égő hazaszeretet...


Debrecen, 2010. 03. 29.

</TD></TR></TBODY></TABLE>

[Ile57]

"Az anyaországban minden ráhatás nélkül gazdagszik, virágzik, sőt burjánzik a nyelv, de nem azért, mert valami nagy nemzeti öntudat hajtja, vezérli az embereket, sokkal inkább, mivel jó termőtalaja van a nyelvnek. (Persze a szép virágok és haszonnövények mellett a gyomnövényeknek is kedvez a televény, s ez bőségesen ad munkát az anyanyelv ápolóinak.) A határokon túl ellenben azt látjuk, hogy ott nagyobb a nemzeti öntudat összetartó ereje, ezért jobban érvényesül az anyanyelv megőrző szerepe, sőt jóval erősebb az anyanyelv megőrzésére irányuló törekvés is, a nyelv spontán fejlődése viszont észrevehetően lassúbb, visszafogottabb, korlátozottabb. Megítélésem szerint akkor járunk el helyesen, ha a legfőbb stratégiai cél – a magyarság és a magyar nyelv megmaradása és gyarapodása – érdekében a helyi célokat ügyesen összhangba hozzuk, egymás mellé igazítjuk. Annak tudatában kell ezt tennünk, hogy a magyar rendkívül rugalmas, gyorsan fejlődő, kreatív nyelv, amelyben óriási alkotó energiák hatnak, s még további, még nagyobb energiák szunnyadnak. Szórványhelyzetben ez a kreativitás szükségszerűen kisebb, annál nagyobb viszont a nemzeti tudat, amely többek között a kétnyelvű helység- és utcanévtáblákért, az önálló magyar egyetemért és a magyar vonatkozású események megünnepléséért vívott erőfeszítésben nyilvánul meg. Talán a közeljövőben némi gyógyírt nyújt nyelvi-nemzeti önérzetünknek, hogy – a Magyar Professzorok Világtanácsának egy 1999 végén közzétett felhívása nyomán – a kormányzat jogszabályokkal kívánja ellensúlyozni az idegen szavaknak, kifejezéseknek és teljesen idegen feliratoknak azt az áradatát, amely a kereskedelmi életet és a gazdasági reklámtevékenységet jellemzi. Tiltani nem tilt semmit, de azt megköveteli, hogy Magyarországon a magyar lakosság anyanyelvén is megkapja a kellő eligazítást mindabban, ami rá vonatkozik. Kevés nép dicsekedhet hasonló gazdagságú kultúrával, mint a magyar. Ha ezt felismerjük, tudatosítjuk, stratégiánkat pedig úgy tervezzük meg, hogy saját értékeinket megőrizve és tovább erősítve mindegyik régió a másiktól kapjon energiát, ösztönzést ahhoz, amiben önmagában nem elég erős, akkor trianoni széttagoltság ide, Európai Unió oda, nincs olyan hatalom, amely ezt a sokat próbált, tehetséges, a nehézségeken mindig úrrá lévő nemzetet s ezt a csodálatos zengésű nyelvet az elkövetkező évszázadokban eltörölhetné a Föld színéről."
Grétsy László

[dragonlance]

"Tanítottuk-e iskoláinkban a nyelvet úgy, amint kellene? Érettségivel, tanári oklevéllel eresztettünk rá a magyar életre olyanokat, akiknek nyelvismerete fogyatékos, kiejtése rossz, gondolkodása a nyelv szellemétől idegen. Ha csak feleannyi gondot fordítottunk volna anyanyelvünk tanítására, mint az idegen nyelvekére, nem jutottunk volna ennyire. ... Mindenkibe bele kell nevelni a nyelv sorsa iránti érdeklődést, a saját beszéde-írásáért való felelősséget. ... kell mindenekelőtt az írók tudatos közreműködése. Olyan íróké, akik minden leírt szavukért érzik, vállalják a felelősséget, akik hajlandók egészen megtanulni magyarul, hogy a remek hangszert egész terjedelmében használhassák, ne csak egy-két szűk részletében." (Kodály Zoltán, 1974, Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok, II, Budapest: Zeneműkiadó, 327-328 o.).

[Ile57]

Kárpáti Igaz Szó:




Anyanyelv, édes anyanyelv


Az anyanyelv a lélek hangja. Az anyanyelvnek itt, Kárpátalján nemzetmegtartó szerepe van. Ezek a gondolatok azon a műsoros délutánon hangzottak el, amit az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszéke és az Ung-vidéki Magyarok Szövetsége az anyanyelv világnapja alkalmából rendezett a Hungarológiai Központban.
A vendégeket és a diákokat Lizanec Péter tanszékvezető professzor köszöntötte. A magyarságkutató központ igazgatója a nyelv fontosságáról, felbecsülhetetlen értékéről és megkülönböztetett szerepéről beszélt, majd Molnár Sándor, a rendezvény társszervezője, az UMSZ elnöke fejtette ki gondolatait az anyanyelvről. Ő elsősorban azt fejtegette, hogy idegenek számára milyen nehezen sajátítható el a magyar nyelv, valamint azt is fontosnak tartotta elmondani, hogy csak az anyanyelv alapos ismerete segíthet a minőségi nyelvtanulásban, amit ma már szinte minden munkaajánlatban kötelező feltételként neveznek meg.
A vendéglátók köszöntő szavai után az egyetem magyar tanszékének előadói értekeztek az anyanyelv szerepéről, fontosságáról. Horváth Katalin docens azt a kérdést tette fel, hogy kell-e ünnepelnünk a nyelvet? Válaszában kifejtette, hogy mindenképpen kell, s hozzátette: néha el kell gondolkodnunk, hogy mit is jelent számunkra a nyelv.
A nyelv a mindennapi gondolatcsere legfontosabb eszköze, de egyúttal a lélek kifejezőeszköze is, ezért természetes, hogy az ENSZ február 21-ét a nyelv világnapjának tekinti — mondotta Horváth Katalin, aki a továbbiakban arról is beszélt hogy a XX. század elején egy francia nyelvész tudományos vizsgálatot végzett, melynek során a 67 európai nyelvből az előkelő tizenkettedikre sorolta a magyar nyelvet.
Nyelv nélkül nemzet sincs. Az anyanyelv a lélek hangja. A nyelv megőrzése, ápolása nekünk, magyar szakosoknak, nemcsak hivatásunk, hanem kötelességünk is, fogalmazott a magyar tanszék docense.
Györke Magdolna, a filológiai tudományok kandidátusa az anyanyelv, az édes anyanyelv fogalmáról, jelentéséről beszélt, Borbély Edit főelőadó pedig az idegen nyelvi környezet negatív hatásait elemezte. Szólt a kisebbségi létbe kényszerült kárpátaljai magyar közösségre erőteljesen ható szláv gondolkodásról, annak úton-útfélen megnyilvánuló hatásáról. Elmondta, hogy még a diákok sem mindig veszik a fáradságot, hogy egy-egy nyelvünkre átragadt szláv kifejezésnek megkeressék a magyar megfelelőjét.
Az első ízben rendezett anyanyelvi műsoros ünnepségen jelen volt Somogyi László konzul, valamint Mészáros Domonkos római katolikus lelkész. Előbbi a kis népek nyelveit veszélyeztető értékvesztésről, beolvadásról beszélt, arról, hogy némi túlzással élve egy svéd, egy finn, vagy éppen egy norvég már jobban beszél angolul, mint saját anyanyelvén. A konzul egyetértett azokkal a vélekedésekkel, hogy a kisebbségi magyaroknak sokkal nehezebb megőrizniük nyelvüket, odafigyelni annak változásaira, korszerűsödésére, miközben az anyaországi magyarok talán észre sem veszik, amint együtt sodródnak a nyelv fejlődésével. Domonkos atya az anyanyelv nemzetmegtartó szerepét ecsetelte, illetve szólt a kisebbségi létből eredeztethető nyelvi nehézségekről.
Az anyanyelv világnapja alkalmából rendezett műsor az egyetem diákjainak felolvasásával végződött. A hallgatók az anyanyelvhez kapcsolódó versekből, prózai írásokból olvastak fel részleteket. Többek között Örkény István, Kölcsey Ferenc, Móra Ferenc, Márai Sándor, Reményik Sándor, Dsida Jenő, Vári Fábián László egy-egy vers-, vagy prózarészlete került előadásra.

Dunda György

[Ile57]

"Gyarapítani szeretnők szókincsünket, nem apasztani. ... nem riadunk vissza egy új szó alkotásától sem, .. Szívesebben fölelevenítünk egy szót a régi nyelvből, szívesebben élünk tájszóval is, semmint hogy unos-untalan idegennel tarkázzuk mondatainkat."

(Kosztolányi Dezső)

[Ile57]

Anyanyelv alapú orvoslás

2011.01.20.



Sokszor állítottam magamról életem során, hogy szerencsés vagyok. Csak így. Megvallom, ez első hallásra valóban semmitmondóan hangzik – az adott pillanatban érzett őszinte öröm mivolta ellenére –, de ezen könnyen segíthetünk, ha vizsgálóasztalunk lámpáját pár perc erejéig a kinyilatkoztatás mögött álló tények sokaságára irányítjuk. Mivel – bevallom – a fent olvasható optimizmusommal a mindennapokban körülöttem sürgölődők a szokásosnál akár többször is szembesülhettek, a rivaldafényben hunyorgó okozatokat talán érdemes volna valamely módon szelektálni. A kiválasztás pedig ebben az esetben egyedi és célravezető: az anyanyelv.
Mert mint azt legtöbb sorstársam is tapasztalta, anyanyelvből – ahogy a szó elejének létrejöttét lehetővé tevő személyből is – csupán egy található. Az, ami legelőször váltja fel az untig ismert szívdobbanás nyugtató hullámait hallójárataink egyirányú útvesztőjében, ami először nyújt segítő kezet verbális megnyilvánulásaink mankólépteihez. Én ezt, mint újabban idegennek titulált haza szülötte, igencsak nagyra értékelem.
Most szónokolhatnék oldalakon át, milyen lényeges szerep jut anyanyelvünknek a fejlődésben, az oktatásban, a kultúrában – de én jelen esetben (és ezennel kérem a szkeptikusok bocsánatát) mindezen feltételek sikeres teljesülését alapul véve fogom lámpám fókuszát egy számunkra igencsak aktuális témára vetíteni: az emberek közötti kommunikációra, a kapcsolatteremtésre és ennek lehetőleg pozitív következményeire. Építsünk modellt!

Adott: frissen végzett orvos vagyok. Feltételezem: röghöz kötnek. (Ajánlom: ne tegyék! – mert nem megyek bele.) Kész a modell, indítsuk a kísérletet: ha röghöz akarnak kötni, elhagyom a harcteret, ha nem akarnak, maradok. Egyszerű elágazás, mégis van valami, ami számomra döntő minden egyéb anyagi juttatás milyenségétől függetlenül. Ez pedig nem más, mint az ebben a szent pillanatban visszaköszönő anyanyelv-összeesküvés. Mert nekem mondhat akárki akármit, nincs szebb annál, mint amikor a saját, a legmélyebbről felcsillanó szavaiddal létesítesz kapcsolatot, beszélgetsz, adsz át titkot, fogadsz vallomást, panaszt, könyörgést, értesz meg utalást, gúnyt, reménytelenséget – vagy éppen rejtett optimizmus szülte örömcseppeket – és ennek legvégén, mintegy szakmádból fakadóan nyújtod át a gyógyulás kulcsát, melyet elmédben szorongatsz.
Annyira jó lenne így! Annyira szeretnék jó orvos lenni, de ez – mivel, bocsánat érte, profit orientált társadalmunk, emberből vagyok – nem elég nekem… Mert önző módon, az egyetem első éveiben oly bölcsen és könnyedén megjósolt hedonista szikrák életre kaptak lelkemben és ezentúl nem csak jó, de jól is szeretnék lenni. Tudom, első hallásra ez szentségtörésként szakítja át a dogmatizmus porát kavaró dobhártyák erdejét, de ez adja kísérletes modellünk lényegét. Mert hogyan is végezheti jól a munkáját valaki, akinek nem adatott meg a lehetőség, hogy azon a nyelven, olyan kulturális keretek között ismerje meg a segítségre szoruló panaszát, ahogy azt mindig is tanulta, elképzelte, ne adj Isten! – megálmodta… Persze, lehet abszolút jó – de relatív értelemben csakis önmaga alatt teljesíthet, és ezt nem is látja más, csak ő maga és persze az, aki függ a teljesítményétől, akikért tesszük mindezt. Ez pedig elkeserítő.
Kedves mindenki, akitől függ a jövőm! Legyünk konkrétak: én magyarul szeretnék gyógyítani.

Kedves felelősök! Én nem szeretnék angolul vagy bármilyen más idegen – értsd: nem anya – nyelven gondolkodni! És nem hiszem el, hogy sorstársaim közül bárki is őszintén szeretne. Persze, szívesen gyűjtünk tapasztalatot, hogy aztán azt hazajőve kamatoztassuk – ugye így kell szépen mondani? De nem szeretném, ha arra kényszerítenének, hogy valóban tiszta álmaimat önmagam mocskoljam be és tapossam a hazai sárba azért, mert nem dönthetek sok ezer beteg ember élete mellett a sajátoméról is. Miért kényszerítik karámba a jóhiszeműt, aki többet vállalna idegei őrlésénél, miért nem becsülik az akaratot, mellyel népeket lehet megmenteni?

És ez nem fellengzés a jól ismert szavakkal, nem zsarolás a fentebb és később kimondottakkal, nem kell elszomorodni, haragra gerjedni vagy összezavarodni – ezek csak tények, dolgok, melyek minket jellemeznek, embereket. Mert függetlenül attól, hogy szívet hallgatsz, gyógyszert keversz vagy fogat faragsz, minden magyar anyanyelvű szülöttnek/hallgatónak csak egy hippokratészin kívüli vágya van: boldognak lenni, családot alapítani, vagyis: élhető életet élni.
Konklúzió: a modell működése során egyértelműen kimutatta a változók mibenlétét, melyek jelenléte a modell további működése szempontjából abszolút szükséges, így – minő meglepetés – azok biztosítása a továbbiakban – őszintén ajánlott…

-latyak (http://tizenhetmagazin.blog.hu/2010/11/16/latyak) -

[dragonlance]

Reményik Sándor:

A gondolat szabad


Bilincs a kézen, az ajkon lakat,
De felhők felett, de vizek alatt
Örvénylik, szikráz, zúg a gondolat!

Legyen tanyám kietlen szirtorom
Vagy börtönöm pokolmély vártorony,
Én amit akarok, azt gondolom!

Ó, mi gyönyör, Ó mily Isteni kép:
Repülni! Dús képzeletem, ne félj,
Nem gátol ebben zsarnoki szeszély.

Repülj képzelmem, csillagokig szállj,
Az Isteneknek lángitalt kínálj!
Durva őrszem rád nem rivallhat: „állj!”

Repülj, semmi se szegje kedvedet,
Repülj, szakítsd magadra az eget,
Építs, vagy ronts; neked minden lehet!

Repülj, oltsd ki a földi lángokat
És népesíts be új világokat,
Nincs porkoláb, aki meglátogat!

Öltözz hulló csillagok ezüstjébe,
Köd oszlopába, áldozat füstjébe,
Rögbe nem botolsz és nem lépsz tüskébe!

Te tövistelen téped a virágot
S nyomodba kémek serge meddőn hágott,
Műhelyedben, Mester – téged ki látott?

Fölötted nincs Cézár, nincs Imperátor,
Se rongy tömeg, babért tépdesni bátor,
S nincs, aki Téged bekerít, határol.

Szabad vagy, mint űrben a fénysugár,
Szabad, mint a morajló tengerár,
S csak öntörvényed s korlát, határ.

Élet, Halál: minden beléd merül,
És bíróul fölötted ki sem ül,
Csak aki lát – az Isten egyedül.

[Ile57]

<table border="0" cellpadding="0" cellspacing="0" width="100%"><tbody><tr><td style="padding-left: 10px; padding-right: 10px;" width="98%">Költészet napján:

József Attila:

Születésnapomra


Harminckét éves lettem én -
meglepetés e költemény
csecse
becse:

ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.

Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
Az ám,
Hazám!

Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll koptató
szegény
legény.

De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
fura
ura.

Intelme gyorsan, nyersen ért
a "Nincsen apám" versemért,
a hont
kivont

szablyával óvta ellenem.
Ideidézi szellemem
hevét
s nevét:

"Ön, amig szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén" -
gagyog
s ragyog.

Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
sekély
e kéj -

Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!
József Attila
(1937. április 11.)
</td> <td width="1%">
</td> </tr> <tr> <td colspan="3" style="padding-top: 20px; padding-bottom: 10px; padding-left: 15px;" width="100%"> Rigó Béla:

Születésnapomra II.
József Attila öregkori verseiből



Immár száz éves lettem én.
üzenet ez a költemény
esem-
esen.

Hálóként rángó idegen
át szellemem egy idegen
kezet
vezet.


Száz évem szépen elszelelt.
A kor keresztre felszegelt,
ezért
vezért


csinált belőlem posztumusz.
Van már négy sírom. Sok humusz
s babér
a bér.


Megértem azt is: Szegeden
tőlem kapott az egyetem
levett
nevet.


Túlnőttem minden mesterem,
annyira, hogy már restellem.
(Be szép
beszéd!)


Bár hivatásos híveket
néhány kikoplalt rím etet,
kudarc
e harc:


ma sem tanul a nép, s az a
falon-penészfolt szép haza
megint
megint.


Ez a mennyből jött vers hanyag.
Még nem törvény, de nyersanyag:
tüzem
üzen


belőle, bokrom egyre ég...
Ki jönne fel a hegyre még?
Felem-
elem.
</td></tr></tbody></table>

[Ile57]

Dezső Ilona Anna:
Hazám


Hazám!- Te drága, közhellyé süllyedt szó,
Mivé tettek borzalmas népek s vezetők?
Hol van dicsőséged, merre a nemzet?
Kié lesz újra a régi, oly „Dicső Jövő”?

Merre akarják szorítani Árpád házát,
Népünket hová akarják megint zavarni?
Butítják ifjaid, s vérüket vennék azonnal,
Csak egyetlen apró okot tudnának találni.

Istenem! Ne hagyd elveszni fiainkat,
Nem azért neveltük, hogy elvegyed tőlünk.
Őshazánkba, ha volt, visszaút már nincsen,
Itt születtünk, évezred óta itt él népünk.

Barbár sorsba hazudtak évszázadokon át,
S még most is titok fedi valós múltunk,
Érjen és forrjon magyar vérünk végre...
Nem hagyjuk elvenni azt, mi jogos jussunk.

Válaszoljunk aljas érdekekre szelídséggel,
De közben védjük meg a közös múltunk.
Nem adom oda saját váram, sem a nevem,
Más nem létezik, itt már csak mi vagyunk.

Földem, házam az, mit magam hoztam létre,
Hazám, mit őseim vérükkel maguk alkottak.
Nyelvemen apám legegyszerűbb beszéde,
Tollamból a rímeket is akként faragtam.

Nem vehetik el azt, amiért megszenvedtem,
Amiért egyszer otthagytam a szülőhonom.
Magyarnak születtem, s büszke vagyok e népre,
Nem tántoríthat el érzéseimtől idegen vagyon.

Legyek szegény, árva, csak maradjak e néppel,
S hol ők vannak, ott legyen majd örök hajlékom.
Pihenni is itt akarok, amikor Istenemhez térek,
A Róna sarkában, hol lesz majd örök otthonom.

[Ile57]

“Az emigrációs életforma a magyar versekre való állandó emlékezést, a versek magunkban való mondogatását, valamint magát az írást … egyféle nyelvmegtartó erővé tette…”
Makkai Ádám

[alberth]

http://marosi-faiskola.internettudakozo.hu/kepek/3.jpg


Szuhanics Albert

Faiskola


Megnyílott a faiskola,
facsemetéket nevel,
fából van az iskolapad
mily otthonos e hely.


Faszállítók hoztak ide
néhány öreg fatanárt,
faragatlan nebulóknak
az oktatás sosem árt.


Faprofesszor megtanítja,
faprocesszor nincsen
ami mese, nem valóság,
nem hihető minden.


Fából nem lesz vaskarika,
bármennyire edzett,
nem nyerhet meg faparipa
lóversenyt vagy tesztet.


Fatálisat tévedhet fa,
fatállá is válhat
ha faragják, s nem állhat be
ólom katonának.


A fajankó még sincs fából,
a fakabát rendőr,
nehéz mindezt megtanulni
fafejűnek egyből.


Legyen büszke minden fácska
hasznos az anyaga,
a bölcsőtől koporsóig
igen fontos a fa.


A fakanál mindennapos,
fából van az ágy is,
van repülő, mi fapados
s ki falábon jár itt.


Fás lehet a karalábé
fapofát is vághatsz,
kaphatsz egy fát indexedbe,
s mehetsz fabulának.


Pallérozódnak a kis fák,
talán pallók lesznek,
vagy valahol padlódeszkák,
gerendák lehetnek.


Fán terem a fantázia?
ez is lecke nálunk,
fapapucsban hogy jár csárdást
falábú tanárunk?


A fakopáncs fagottozik,
a pondrónak tényleg?
S megtanulják, hogy ordít
a fába szorult féreg?


Fanatikus fa is lehet,
s a fa fára mászhat?
Véletlenül faszeszt ittam,
hát befogom a számat...!


Debrecen, 2011. 04. 05.

[marton01]

Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk<o></o>



<o>
</o>



Kezdjük tán a jó szóval: Tárgy esetben jót.
Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót.
Egyes számban kő a kő, többes számban kövek.
Nőnek nők a többese, helytelen a növek.

...

A magyar nyelv, remélem meggyőztelek barátom,
Külön leges-legszebb nyelv, kerek e nagy világon.



Ne hari amiért kiegészítem, de ezt muszáj :)

Ezt mindenkinek ismernie kell:

Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk


Kezdjük tán a "jó" szóval, tárgy esetben "jót",
ámde "tó"-ból "tavat" lesz, nem pediglen "tót".
Egyes számban "kő" a kő, többes számban "kövek",
nőnek "nők" a többese, helytelen a "növek".
Többesben a tő nem "tők", szabatosan "tövek",
amint hogy a cső nem "csők", magyar földön "csövek".
Anyós kérdé: van két vőm, ezek talán "vövek"?
Azt se' tudom, mi a "cö"? Egyes számú cövek?
Csók - ha adják - százával jő, ez benne a jó;
hogyha netán egy puszit kapsz, annak neve "csó"?
Bablevesed lehet sós, némely vinkó savas,
nem lehet az utca hós, magyarul csak havas.
Miskolcon ám Debrecenben, Győrött, Pécsett, Szegeden;
amíg mindezt megtanulod, beleőszülsz, idegen.
Agysebész, ki agyat műt otthon ír egy művet.
Tűt használ a műtéthez, nem pediglen tűvet.
Munka után füvet nyír, véletlen se fűvet.

Vágy fűti a műtősnőt. A műtőt a fűtő.
Nyáron nyír a tüzelő, télen nyárral fűt ő.
Több szélhámost lefüleltek, erre sokan felfüleltek,
kik a népet felültették... mindnyájukat leültették.
Foglár fogán fog-lyuk van, nosza, tömni fogjuk!
Eközben a fogházból megszökhet a foglyuk.
Elröppenhet foglyuk is, hacsak meg nem fogjuk.
Főmérnöknek fáj a feje - vagy talán a fője?
Öt perc múlva jő a neje, s elájul a nője.
Százados a bakák iránt szeretetet tettetett,
reggelenként kávéjukba rút szereket tetetett.
Helyes-kedves helység Bonyhád, hol a konyhád helyiség.
Nemekből vagy igenekből született a nemiség?
Mekkában egy kába ürge Kába Kőbe lövet,
országának nevében a követ követ követ.
Morcos úr a hivatalnok, beszél hideg 's ridegen,
néha játszik nem sajátján, csak idegen idegen.
Szeginé a terítőjét, szavát részeg Szegi szegi,
asszonyának előbb kedvét, majd pedig a nyakát szegi.
Elvált asszony nyögve nyeli a keserű pirulát:
mit válasszon? A Fiatot, fiát vagy a fiúját?
Ingyen strandra lányok mentek, előítélettől mentek,
estefelé arra mentek, én már fuldoklókat mentek.
Eldöntöttem: megnősülök. Fogadok két feleséget.
Megtanultam: két fél alkot és garantál egészséget.
Harminc nyarat megértem,
mint a dinnye megértem,
anyósomat megértem...
én a pénzem megértem.
Hibamentes mentő vagyok.
Szőke Tisza pertján mentem:
díszmagyarom vízbe esett,
díszes mentém menten mentem.
Szövőgyárban kelmét szőnek: fent is lent meg lent is lent.
Kikent kifent késköszörűs lent is fent meg fent is fent.
Ha a kocka újfent fordul fent a lent és lent is fent.
Hajmáskéren pultok körül körözött egy körözött,
hajma lapult kosarában meg egy tasak kőrözött.
Fölvágós a középhátvéd, három csatárt fölvágott,
hát belőle vajon mi lesz: fasírt-é vagy fölvágott?
Díjbirkózó győzött tussal,
nevét írják vörös tussal,
lezuhanyzott meleg tussal,
prímás várja forró tussal.
Határidőt szabott Áron: árat venne szabott áron.
Átvág Áron hat határon, kitartásod meghat, Áron.
Felment, fölment, tejfel, tejföl; ne is folytasd, barátom:
első lett az ángyom lánya a fölemás korláton.
Földmérő küzd öllel, árral;
árhivatal szökő árral,
ármentő a szökőárral,
suszter inas bökőárral.
Magyarország olyan ország hol a nemes nemtelen,
lábasodnak nincsen lába, aki szemes: szemtelen.
A csinos néha csintalan, szarvatlan a szarvas,
magos lehet magtalan, s farkatlan a farkas.
Daru száll a darujára, s lesz a darus darvas.
Rágcsáló a mérget eszi, engem esz a méreg.
Gerinces, vagy rovar netán a toportyánféreg?

Egyesben a vakondokok "vakond" avagy "vakondok".
Hasonlóképp helyes lesz a "kanon" meg a "kanonok"?
Nemileg vagy némileg? - gyakori a gikszer.
"Kedves ege-segedre" - köszönt a svéd mixer.
Arab diák magolja: tevéd, tévéd, téved;
merjél mérni mértékkel, mertek, merték, mértek.
Pisti így szól: kimosta anyukám a kádat!
Viszonzásul kimossa anyukád a kámat?
Óvodások ragoznak: enyém, enyéd, enyé;
nem tudják, hogy helyesen: tiém, tiéd, tié.
A magyar nyelv - azt hiszem, meggyőztelek Barátom -
külön-leges-legszebb nyelv kerek e nagy világon!

[Ile57]

Édes anyanyelvünk

„Sokasodó gyermekkori beszédhibák” címmel újabb „kis vészharang” szólt jogosan az Új Néplap egy korábbi számában. Én is azok táborába tartozom, akik az egyre kevesebb kommunikációt tartják ezért a fő bűnösnek. Töprengve a cikk tartalmán egy kicsit messzebbre és mélyebbre mennék.

Az írás kapcsán Kodály Zoltán, a neves zeneszerző, tudós és nevelő – akinek 2007-ben volt a 125. születési évfordulója – jutott az eszembe. És miért éppen ő? Az iskolai magyarnyelv-tankönyvek fejezeteit egy-egy nyelvész, író, költő, nevelő, tudós idézete nyitja meg. Méltán került a zeneszerző egy-egy gondolata is ide. Különösen kedvesek számomra a szenvedélyes és meggyőző Riadójának a sorai. Kodály 1938. szeptember 18-án a rádió nyilvánosságát használta fel arra, hogy véleményét eljuttassa a nagyközönséghez. Ezzel a nyelvünk és egyben a magyarságunk védelmében szólt. Csak néhány közülük: „Vessünk gátat a magyar nyelv romlásának!”, „A magyar kiejtést is tanulni kell, még a született magyarnak is...”. Az idő – a világháború – azonban nem kedvezett a szép, a helyes, a magyar kiejtés mozgalmának.

Hosszú idő telt el, míg a jó és szép magyar kiejtés ügyéért vívott küzdelem eredményeként – egy kitűnő művésznő, Péchy Blanka dédelgetett álmának valóra váltásával – 1960-ban megszületett a Kazinczy-alapítvány. Péchy Blanka kezdeményezését neves nyelvészek segítették: Lőrincze Lajos, Bárczi Géza, Deme László. Országos méretűvé nőtt a mozgalom. Nyelvi konferenciákon hangzott el: a film, a rádió, a televízió tömegeket nevelhet a helyes magyar beszédre. Elengedhetetlen kívánalom volt, hogy aki a nyilvánosság előtt szót kér, az szép magyar kiejtéssel beszéljen.
Bizony hittünk a mozgalom erejében, megyénk intézményei is élen jártak ebben a munkában. Sokasodtak a Beszélni nehéz!-körök. Emlékezetes találkozások voltak Péchy Blankával, Deme Lászlóval. A magyartanárok a „Beszédművelés tanfolyamain” csiszolhatták módszertani kultúrájukat. Büszkék voltunk tanítványaink sikereire: az országos versenyek Kazinczy-érmeire, -díjaira vagy a Beszélni nehéz!-körök többszöri Kazinczy-jutalmára.
Hogy miért is forgatom vissza az idő kerekét? Ez a korábbi lelkes mozgalom hanyatlani látszik. Régebben számtalan lehetőség adódott a mozgalom céljainak megvalósítására. A magyar nyelv és irodalom tanterve megengedte a beszédművelési gyakorlatokat, és időt is adott rájuk. Ha évente csak 15-20 vásott fülű gyermeket neveltünk intézményenként az igényes beszédre, a helyes, szép kiejtésre, már megérte. A megszorításokkal a szakkörök köre szűkült (netán meg is szűntek ezek az alkalmak), az anyanyelvi órák száma is csökkent. Évek óta egyre kevesebb tanuló indul a még meghirdetett versenyeken...

Meditálhatunk. A nagy változás, a spórolás az oktatásban megérte-e?
Nem vitatom, a beszédhibáknál a szervi és a funkcionális okok szoros egységet alkotnak. A beszédjavítás tehát a jól képzett szakemberek, a logopédusok hatásköre, amely igen tapintatos és türelmes nevelői magatartást kíván. Nehezen győzhetnének meg viszont arról, hogy egyre több a gyerekek között a valódi beszédhibás.
Visszatérnék Kodály Zoltán gondolataihoz, aki a kiejtés tisztaságáért szállt síkra és vallotta: a jó ejtés alapozó műhelyei a családok és az iskolák. Mi az, amit a nyelvművelésünk egyik ágáért, a beszédművelésért, a helyes kiejtésért tehetünk a családokban, az óvodákban, az iskolákban? A következőket vallom. Ahhoz, hogy jól hallhatóan beszéljünk, nem kell hangoskodnunk. A hangoskodás helyett ajánlom a jól vivő beszédet. A jól vivő hang feltétele a tökéletes zöngeképzés, a jól hallható beszédhez gazdag rezonancia szükséges, valamint – mivel a magyar nyelvnek lényeges vonása a nyitott szájjal való beszéd – a messzire hangzó beszédhez a szájüreg növelése is kívánatos. Ezzel érjük el azt, hogy a nagy vivőerejű hang veszteség nélkül távozzék az „adótól”. Ne „motyogjunk” tehát az orrunk alatt! Megtapasztaltam az évtizedek során, hogy a kisebb beszédfogyatékosság – és renyheség – leküzdhető még az óvodában, az iskolában, csak türelmes szülőkre, óvó nénikre és tanárokra van szükség. Ha ezt tesszük, egyben gyermekeink személyiségét fejlesztjük. Ne mondjunk le könnyen róluk!
(Megjegyzem: ha az intézményben a nevelők mégis beszédhibát ismernek fel egy-egy gyereknél, a szakszerű kezelés végett irányítsák őket logopédushoz.)

Az ügy érdekében a Kodály által említett „alapozó műhelyekben” mit is tehetünk? Kicsinyeinket altatódallal ringassuk álomba, szép magyar kiejtéssel beszéljünk hozzájuk, az óvodásoknak, a kisiskolásoknak meséljünk sokat, tanítsunk velük mondókákat, nyelvtörő verseket, népdalokat! Fejlesszük ritmusérzéküket! A serdülőket hallgassuk meg, beszélgessünk velük, figyelmeztessük, korrigáljuk, az olvasás élményével gazdagítsuk őket! Így válhatnak majdan ők is a szép magyar beszédet helyesen művelő anyaként, apaként példaképpé gyermekeik előtt.
Mi, felnőttek fogadjuk meg Péchy Blanka „...beszélni nehéz” gondolatát (a Beszélni nehéz! című könyvéből), és tegyünk is érte! Gondoskodjunk, őrködjünk a szép, a tisztán csengő, helyes dallamú kiejtés fölött! Legyünk igényes nyelvhasználók, követendő példák! Érezzük annak felelősségét, hogy a nyelvünk művelése mindannyiunk kötelessége!

Gondolataimat Péchy Blanka most is érvényes idézetével zárom: „Kirakatba került a beszéd. Közszükségleti cikké vált, ennélfogva senki számára sem közömbös, hogy minősége javul-e, romlik-e. Égetően időszerű tehát az általános beszédkultúra megteremtése.” Kazinczy figyelmeztetése szintén aktuális: „A magyar nyelv tanítására különös gond fordítandó, hisz ez tartja fenn a nemzeti jellemet.”
S ha a jó ejtés alapozó műhelyeiben a fentiek szerint végezzük a munkánkat, akkor mondhatjuk, taníthatjuk büszkeséggel, hogy anyanyelvünk a magyar nyelv, mely a NYELVÉDESANYÁNK.

Kelemenné Bittner Erzsébet
nyugdíjas magyartanár


Törökszentmiklós, 2007.

[Ile57]

<!--><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:PunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Kun József:

JÁTSSZUNK A SZAVAINKKAL!

Ne szomorkodjunk mindig, hogy kevés a pénzünk meg a manna (s közben a tehén a csator*nába tejel), próbáljunk fölülkerekedni nyavalyáinkon! Turista őseink olyan magyaros úri murit rendeztek a szentgalleni kolostorban, hogy egész Európa felfigyelt rájuk. Nem is a padlón, hanem a plafonon táncoltak, s a szerzetesek is úgy összeverték a bokájukat (igaz, nem jókedvükben), hogy másnap a kórházban kötöttek ki. Húsz éve már, hogy Budapest szépségeit és kirakatait mutogattam egy román ismerősömnek, mire ő végül megjegyezte: szép, szép, de olyan szomorúak itt az emberek. Hát kell ez nekünk? Ha most látna bennünket, azonnal gyászruhát öltene szolidaritásképpen. (Mi meg kontra. Szintén részvétképpen.)
Nekünk már nem is elég egy finom mosoly, mint a rokokó korban, mikor meg volt határozva, hogy hány fokos szögben illik kinyitni a szájat (magukkal vitték a szögmérőt a nők), nekünk a földön kellene fetrengeni a röhögéstől, mert onnan már csak felemelkedni lehetséges. (Kivéve a sok vakondokot, aki még mindig mélyebbre fúrna.)
Hát elmondom akkor, hogy egy magyar testvérünk békéltető tárgyalásán (részegen összeverte feleségét) a bíró a személyi adatokat boncolgatja:
- A neve?
- Slibovica János, kérem.
- Apja neve?
- Slibovica Győző.
- Anyja neve:
- Serfőző Matild.
- Mondja, maga viccel?
- Pukkanjak ki a seritaltól, ha viccelek, bíró úr, nem vagyok én gyerek!
- Felesége neve?
- Pálinkás Vera.
- Akit megvert, mert nem akart többet inni. De volt már egy másik felesége is, akivel nem tudott sokáig egy fedél alatt élni. Azt hogy hívták?
- Bornemissza Ica.
- Ne vicceljen már velem! Micsoda nevek ezek? Gyermekei?
- A legnagyobb lányom Slibovica Olimpia.
- Na végre egy normális szót is hallok! Az Olimpia gyönyörű sportnév!
(A vádlott, félre:) Mármint a „pia”.
- A többi gyerek?
- Tokajiné Slibovica Borbála. Mert ez még férjnél van, a másik már elvált.
- (A bíró, a fülét vakarva) Tovább!
- Slibovica Vica.
- Na ez is egy normális név. Hogy jutott eszébe?
A vádlott nem szól, csak végiggondolja, hogy akkor még Romániában éltek, s a román „vica” szó szőlőtőkét jelent.
- Tovább a gyerekeket!
- Slibovica Itóka. Nagyon szolid kislány, szegény.
- Na ez már több a soknál!
- Már hogy volna! Hát nem tetszik irodalmat olvasni? Mert hogy az Ady legjobb barátja a Bölöni Gyuri volt, annak a felesége pedig Itóka. Mindenki így szólította.
- Fia egy sincs?
- Már hogyne volna! A legkisebbik gyerek: Slibovica Ramszesz.
- Micsoda? Megbolondult maga?
- Dehogy bolondultam! Akkor Egyiptomban dolgoztam, kint volt az egész család. Mikor megtudták azok, hogy a fiam Ramszesz, olyan mulatságot rendeztek a tiszteletünkre, hogy három napig csak slibovicát ittam. Mikor meg hazajöttünk, magyarosítottunk. Itthon már csak úgy mondjuk neki: Rumszesz. Hát bíró uram, valamivel csak érzékeltetni kell, hogy mi, magyarok olimpikonok vagyunk a tömény szeszben! Ez is egy sportkategória.
- Tetszik tudni, bíró úr, nem olyan veszélyes ő mindig - szól közbe az asszony -, de ha az öt-hat deci belemegy abból az erősből, már nem lehet bírni vele.
A bíró:
- Hallotta? Na mit szól ehhez?
- Hát belém megy és nem mellém, az biztos!
A bíró, mindkét fülét vakarva:
- Úgy látszik, magától jobb minél hamarabb megszabadulni. A felesége békülni akar. Kétévi szabadságvesztésre ítéljük, de felfüggesztéssel. Ha két évig nem iszik, és becsületesen él, elengedjük a büntetést. De van itt egy nő is a háttérben, valami Linka nevű. Elmegy hozzá, és közli vele, hogy vége mindennek, aztán szépen elköszön tőle. Na hogy köszön el?
- Pá-Linka!


[I](Észak-Magyarország, 1991, július 11.)

[Ile57]

Kun József:

<!--><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:PunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> KERESZTNEVEINK SZÉPSÉGE

Úgy gondolom, nyugodtan használhatjuk ismét a „keresztnév” kifejezést az „utónév” helyett, s a „Krisztus előtt és után”-t is a történelemóráinkon, ahogy évszázadokon át elődeink is használták, s még az Akadémiát sem kell megkérdeznünk ebben a tekintetben. Nagy bánatot okoz nekem a magyar gyermekhiány, s csak az nyújt némi vigasztalást, hogy egyre több gyermeket keresztelnek már újra a templomainkban, s olykor még nagykorúakat is.
Törvényes jogunk van hozzá, hogy szabadon válasszuk gyermekeink keresztnevét, de ne feledjük, bizonyos fokig önmagunkat is jellemezzük döntésünkkel. Mert mit szólna a magyar fül például az ilyen nevekhez: Petőfi Norbert, Vörösmarty Bernadett, Széchenyi Petronella, Kisfaludy Vlagyimir. Régóta figyelem, hogy épp a városba került parasztlányaink kedvelik az idegenebbnél idegenebb neveket, mert szégyenlik a parasztszármazásukat. Én nem szégyen*lem, hogy édesanyám (a drága) cselédlány volt (mint Petőfi, József Attila és Krúdy Gyula mamája) a férjhezmenetele előtt. Az volt egy tanári házaspárnál, de egy tanárt és két tanítónőt adott a hazának négy gyermekéből. És ilyen neveket talált: József, Mária, Etelka, Zsuzsanna, legyen az emléke áldott! Horatius, az ókor legnagyobb lírai költője, Maecenas barátjaként sem tagadta meg soha a rabszolgaszármazását. István (Pistike), Sándor (Sanyika), László (Lacika), Éva (Évike), Ágnes (Ágica), Katalin (Katika), Júlia (Julika) - megdobban az ember szíve a hagyományos nevek szépségétől.
Ezzel szemben: Anett, Ivett, Zsanett, Nikolett, Vivien, Evelyn, Alexandra, Beatrix. Mi közük van ezeknek a neveknek a magyar ízléshez, lelkülethez? A franciákban és az angolokban annyi tisztelettudás sincs, hogy megtanulják Petőfi nevét helyesen kiejteni!
1956 tavaszán, egy tüdőlebenyem eltávolítása után, berohant a kórtermünkbe dr. Kerényi Imre tanársegéd úr Pesten (életem megmentője), és így kiáltott fel: „Tanár úr, van egy újabb erdélyi betegünk, egy székely fiatalember. Tudja, hogy hívják? Sebestyén Boldizsárnak! A 16. századból jött, Tinódi mellől. Ha nem mentem meg, én pusztulok el!” Megmentette. Sebestyén Boldizsár két hét múlva már egy kislányt szédített a kórház udvarán, igen kitartóan.
Hogy komolyra fordítsam a szót, Csokonai Dorottyájából idézek néhány megszívlelendő mondatot:
[I]„Mért nem tánczol magyart az anglus, franczia?
Csak a magyarnak kell más nemzet módia?
Így vesztjük hazánkat a magunk kárával,
Külső tánczczal, nyelvvel, szokással, ruhával!”


[I](Észak-Magyarország, 1992. július 27.)

[Ile57]

Nyelvi furcsaságok


Nyelvünkben a számok egy részéhez kapcsolható ugyanaz a toldalék; másokhoz viszont nem. Van egylet és ötlet szavunk, de háromlat, négylet, hétlet nincs. Az egylet jelentése: egyesület, szervezet, társulás. E szavunkra példa a reformkori Védegylet. Az ötlet jelentése: elgondolás, meglátás. “Ötletét megvalósította.” Ismerjük az egyel, négyel, ötöl-hatol, hetel szót. Az egyel igét használjuk, amikor kapásnövényből egy bokorban a sokból egyet hagyunk meg. “Öreganyám kukoricát egyel.” A négyel igét felnégyel jelentésben használták, amikor a bűnözőt négyfelé vágván, elrettentésül a város kapuira “ízlésesen” kiszegelték. Az ötöl-hatol azt takarja, amikor valaki kertelve beszél; azaz hímez-hámoz, köntörfalaz, mellébeszél, rizsáz. “Józsi felelet helyett csak ötöl-hatol.” A hetel népies ízű igénket akkor mondjuk, ha valaki egy hétig vagy hétszámra tartózkodik valahol. “A betyár az erdőben hetel.” Nincs viszont hármal, nyolcal, tizel szavunk. Végül a -ság, -ség képzővel alkotott “számos” szavaink. Mindenki ismeri az egység, kétség szavunkat: “Egységben az erő!” Jó volna, ha ma is így lenne! Helyette kétség, vagyis kétely, aggály, gyanú ural bennünket másokkal szemben. Nincs négység, ötség, nyolcság szavunk sem. A háromság is csak a Szentháromság szóból ismert. Petőfi azonban A helység kalapácsa című művében a kocsma három zenészét – a kancsal hegedűst, a félszemű cimbalmost és a bőgő sánta húzóját – nevezi igen szellemesen így:
“Húzd rá, Peti,
A fűzfán fütyülődet is,
Aki megáldott!”
S Peti nem késett,
A háromság más ketteje sem.
Cimbalom és hegedű és bőgő
Hangot adott…”
Mihályfalvi László

[Ile57]

Nyelvi lelemény:

Kivételesen,küldök,kéretlen közleményt


Kedves Krisztina
Kedden kocsikázni kerekedett kedvem.Kocsikázás közben,kitörött Károly kocsisom két karja.Kedves Kálmán kartárs,kérlek küldj két kiló kámfort,Károly kocsisom kitörött két karjának kámforozására!

Kézcsókom küldöm ,Kálmán

<wbr> Kétezer kilenc,kikelethava-Kecskemét

[dragonlance]

Horváth István
A nyelv csak élve tündököl



Úgy szabták rám ezt a nyelvet:
Lelkem csak ezzel felelhet.


Más nyelven is mutathatok
Önmagamra, hogy - ím, vagyok!
De hogy milyen vagyok és ki,
Anyanyelvem mondhatja ki.


S ha teljes emberségemben
Akarsz megismerni engem,
A lélek mély rejtekéig
Ez a nyelv vezethet végig.


Másnyelvű, más embertársam,
Szeretni legigazábban
Azon tudunk mind, melyet ránk
&Otilde; hagyott, az - Édesanyánk.

<DL><DT>Nincs még olyan kincs, se műszer,

Melyet ember annyi ezer
Esztend&otilde;n át használt volna:
Emberséget igazolva.
<DT>

Igazolva anyanyelven.
Mellyel úgy kellett feleljen
Mások közt, hogy át az id&otilde;n
Tudja, mi volt, mi van, mi jön.


Akadhat oly galád, talán,
Ki ezt a szót: Édesanyám
Megfojtani volna képes.
De az emberként is kétes.


S ahol kivetk&otilde;ztethet&otilde;
A nyelv, helyében temet&otilde;,
Sír marad - vádló enyészet.
S lesz a nagyvilág szegényebb.


A nyelv csak élve tündököl,
Balga, ki gyilkosként rátör.
A kincs helyén hiány marad.
S nem lesz a rabló gazdagabb.


1976

</DT></DL>

[msmester]

<center> Kertelünk, kertelünk…</center>
<center>Bartha János</center> Felt&#251;nô, hogy ennek az igének a régiségben csak "kerítést állít" jelentésével találkozunk. Sôt a nagyon sokat tudó Czuczor-Fogarasi szótár is csak ilyen értelmezését nyújtja: valamit kerít, bekerít, s ezáltal mintegy kertté alakít.
Újabb jelentése csak nagyobb terjedelm&#251; szótárainkban fordul elô. Ilyen például a Kelemen - Thienemann Magyar-Német vagy az Eckhardt Magyar-Francia Szótár, melyben elôfordul a különleges "ötöl-hatol - hímez-hámoz" jelentés is. Szabó T. Attila egyik cikkében rámutat, hogy a nyelvjárásokból csak a múlt század végérôl tudta e szót kertel - kertöl változatban
"ötöl-hatol, hímez-hámoz, kerülgeti a szókimondást" értelmezéssel a Dunántúlról és a Székelyföldrôl kimutatni. Ilyen jelentésben azonban ez az ige nemcsak Dés, Kolozsvár köznyelvében általános, hanem az értelmezô szótár bizonysága szerint Babits Mihály költészetében is elôfordul. A Szamosháti Szótárban meg az Ormánysági Szótárban nem fordul elô ebben a jelentésben ez a szó, ellenben a Szegedi Szótár ilyen értelmezéssel veszi fel anyagába:
"hímez-hámoz, nem akarja az igazat megmondani".
Nyilvánvaló, hogy a kertel régiségbôl ismert jelentésének nincs semmi köze az elôbb említett jelentéshez. Az "ötöl-hatol" stb. jelentés képes értelm&#251; használat révén fejlôdhetett ki. Az, aki nem beszél egyenesen, félreérthetetlenül a dologról, kerülgeti az igazat, a valóságot, úgy tesz, mint az olyan ember, aki a kertet kerüli, a kert (a kerítés) körül jár. A kertel-nek nagyjában olyanféleképpen keletkezhetett ez a jelentése, mint a házal igének "házról házra jár", vagy az újabb keletkezés&#251; elôszobázik igének ez a jelentése: hivatali elôszobákban sok idôt várakozással eltölteni.
Hogyha csakugyan elfogadható a jelentésalakulásra nézve Szabó T. Attila magyarázata, alig hihetô, hogy e különleges jelentés újabb kelet&#251;, legfeljebb múlt század eleji. A jelentés alakulásában a kerítés mozzanatával kapcsolatos szemlélet az igazmondástól való vonakodás örök emberi jellegénél fogva már elég régen kialakíthatta ezt a jelentést.
Bizony napjainkban eléggé virágzik ennek a szónak átvitt értelm&#251; jelentése. Az élet minden területén. Kormányfôk, pártvezetôk, köztisztviselôk, "ötölnek- hatolnak, hímeznek-hámoznak", hadd ne mondjam azt, hogy lépten-nyomon hazudoznak, valósággal intézménnyé vált a tömegek félrevezetése, becsapása. Mindenki kertel, de nem a háza táján.

[Ile57]

Tímár György: Nevető Lexikon - kutyás-cicás kivonat (http://nezsu11.multiply.com/journal/item/383/383) (rövid kivonat)

ADRESSZÁL Kutyát levelezés útján idomít

ÁSPIS Állattani kifejezés. Azt a műveletet jelöli, mikor az eb, szükségét elvégezvén, ennek eredményét hátsó lábaival betemeti.

BELL A világ legokosabb kutyája. Telefonálni, sőt bridzselni is tud. (A németek róla nevezték el az ugatást Gebellnek.)

BOXERLÁZADÁS A vasbélésű ökölvívókesztyűket gyártó kínai Hancsu (lásd ott) nehézipari üzem hajdani nagy sztrájkja. Még sárgákkal, sőt a hasonnevű kutyákkal sem sikerült letörni. Az államfőt, aki az események fölött szemet hunyt, a világsajtó ekkoriban nevezte el Szunnyadt Szemnek.

CICESZBEJSZESZ Izraeli kertes házak kapuján olvasható táblaszöveg. Jelentése: "Vigyázz, a macska harap"

CICKÁNY A patkány és a macska kereszteződéséből származó állat

CICUMICU (Miako). Japán külügyminiszter volt a negyvenes évek elején. A háború vége felé megtébolyult, és háztetőkön nyávogott. A légelhárítás szedte le.

CSAU Különösen sokat ugató, igen családszerető, magát - a komondorral szemben - csak városi panelházakban otthon érző nagy kutya.

DADOG Hebegő kutya Jack London regényében.

DOBER DÁN Doberdói eredetű jugoszláv kutyafajta, a dán dog és a dobbermann keveréke.

EBEN GUBA A hajdani kutyakereskedő cég jelmondata.

EBURAFAKÓ Lámpatisztítók közismert kifakadása.

EXTERIŐR Különlegesen mutatós külsejű, drótszőrű kutyafajta.

FAKUTYA Olyan szánfajta, mely csilingelés helyett röhög.

GÖREB Apró lombik, melyet félőrült tudósok vasárnaponként pórázon sétáltatnak.

KANDÚR Disznó hangnem.

KUTYA A beszélő pénz és a haladó karaván közt kétfelé ugató közmondai hős.

KUTYABARÁT Szőrzetesrend tagja.

KUTYAFA Kisebb fa, melyet könnyen fölfázó házőrzők számára családi házak kertjében ültetnek el, közel a kutyaólhoz és lehetőleg jó távol a családfától.

MACSKAKAPARÁS Háziállat túlságosan szapora nőstényének Peter Krix és Paul Krax professzorok által bevezetett művi vetélése.

MIÁMI Összenőtt amerikai ikermacskák.

NAGYKUTYA Csillagkép a Göncöl kormányrúdja mellett.

NARVIK Norvég macskafajta. (Innen "narvikol", "nyarvikol" igéink.)

NETÁNTÁN Híres filmkutya. Bizonytalan föltevések szerint Rintintin nagytantantija volt.


PAPRAMORGÓ Antiklerikalizmusra idomított házőrző. Pálinkával itatják, hogy harciasabb legyen.

PEDIGRÉS Az "Erős Bástya" étterem kutyák számára fönntartott helyisége volt az ötvenes évek első felében.

PODAGRA Köszvényes kutyák fajtiszta származását igazoló okmány

PORCIÓ Egy adag húsnak fölszolgált porc. A konzerveket előállító üzemekben - az úgynevezett konzervatóriumokban - adagiónak is nevezik.

SINTÉR Veszett kutyák által ellepett vasúti pályatest.

SLICC Macskariogató szó Nem minden macska ijed meg tőle.

SNAPSZLI Pálinkakedvelő kutyafajta. Ha berúg, kártyázik is.

SPÁNIEL Arkangyal. A név jelentése: Isten kutyája.

SZÁJKOSÁR Kutyába se vett kérő szóbeli visszautasítása.

SZALONSPICC Közkedvelt szobakutya. Cirkuszi idomításra alkalmatlan, mert jóllehet látványosan alkoholizál, az istennek sem áll fejre.

SZILASBALHÁS Magyar kutyafajta.

SZOBACICA Hajdani szobaurak kedvelt, bóbitás háziállata. Sok mindent hajlandó megfogni, kivéve az egeret.

SZOPORNYICA Szlovák füstölt sajt. A kutyák általában fölfordulnak tőle.

TRENCSKÓ Vastag szőrű angol kutyafajta. Háton is hordják.

VAKKAN Magát kutyául érző, szembeteg sertéshím.

VIS MAIOR Csillagkép. Jelentése: erősebb kutya.

------

[Ile57]

Kovács András Ferenc:

MAGNA HURGARIA
Ilia Mihálynak szeretettel


Mondják a vének: megtartó erősség,
magas mentsvár, erődítmény a nyelv!
Temérdek, mint egy csipkézett oromfal:
Félelmetes, mert égi szirten épült!

Ravasz barátok, prédikátorok
Papolnak így – nem szótlan elhagyottak.

A száj palánkja némasággal árkolt
Védelmi gyűrű jól körülkerítve:
Magába zár, bár ellenség sehol...
Tán szerteporzott, elporladt a szélben...
Már ostromzaj se döng... De megmaradtunk.

De isten tudja, kik vonultak el itt...
Keresztesek, germán páncélosok,
kazárok, türkök, novgorodiak,
tatár hordák, tévedt iráni népek –
Kis cselvetők Bizáncból, Niceából...
Nem tudható... Nem érthető a csönd.
Hallgatni sem mer már a hallgatásunk.

A száj palánkja némasággal árkolt
Védelmi gyűrű, zsúfolt sírgödör...
Végül pediglen egy-két szó marad:
Makacs fogak közül majd úgy bukik ki,
Mint vár fokáról messzekémlelő,
Ki nem volt harcos népvezér, sem őrszem –
Csupán a szellem távolába nézett,
Mert látni jött, mikor találat érte...
Véletlenül, mellékesen, hiába.

Úgy hull a sajgó semmiség ölébe
A hang, a lélek ismeretlenül,
Mint elfelejtett védő, senki sarja,
Fölösleges bámész lenyilazott –
S a mindenség pusztán süvít tovább...

Bölcsek beszélik: elveszett erősség,
Lakatlan vár, panaszfal, kő a nyelv.
Tömör, kemény, miként a végítélet –
Nem érthető, mert magunkat sem értjük.

[dragonlance]

Halász Gizka: Holnap ki ülteti át? (http://www.irodalmiradio.hu/muvek/2011/03/06/halasz-gizka-holnap-ki-ulteti-at/)

<SMALL><!-- by halaszgizka --></SMALL>
Káoszt teremtett Isten,
nyelvet szánt mint átkot,
s míg Bábel tornya dőlt
a sok nemzet szavakat kovácsolt…

És lett a szó tarka, szép.
Most mégis nyelvemért kiáltok.

Apák nevét holnap ki veszi át,
ki énekli anyák bölcsődalát?
Tegnapból táltos varázslatát,
regös csudás meséjét
a holnapba ki menti át?

Szépanyáink óvó szavát
a holnapba ki suttogja át?
Kivágott tölgyek magoncfiát
új földbe ki ülteti át,
holnap ki ülteti át?

S ha kőtorony megint nő,
- mit együtt, közösen formálunk -
értsük más nemzet, s a kő szavát,
de magyarnak magyarul kiáltsunk!

Hiszek az emberben, ki lel
tiszta vizet ősi tóban,
hiszek anyanyelvemben,
százezernyi magyar szóban.

[Ile57]

<table border="0" cellpadding="0" cellspacing="0" width="100%"><tbody><tr><td colspan="3" width="100%">
</td> </tr> <tr> <td width="1%"> </td> <td style="padding-left: 10px; padding-right: 10px;" width="98%">MARSALL LÁSZLÓ

A csönd anyanyelve

Aki nem hajolt még alvó terhes asszonya hasára
a lélegzetét is visszafolytva
mintha szélben hajolna
egyszál tenyérrel óvott gyufára
hogy hallja az elrejtett magzati óra ketyegését
az nem tudja még
hogy lehet beszélgetni nagy messzeségből bárkivel
szavak nélkül
hangtalanul
a csönd szorgalmas örvényivel
a csönd hangyalábú örökmozgó vonulataival </td></tr></tbody></table>

[Ile57]

Ágai Ágnes

Szó, ami szó

Nagyon egyszerűen kellene szólni
ebben az agyonbonyolított világban.
Veretes, tiszta, igaz beszéddel
lehántva a sallangokat,
az utánzatok idegen koloncát,
a cifra cikornyák vadhajtásait.

Fehér szavak kellenének,
újra felfénylő, megtalált szavak,
lesikált, erős tölgyfa szavak,
masszívak, faraghatóak,
kemények, érthetők.

Vissza kell adni hitelét,
becsét, szépségét a szónak,
a szóra érdemes szavaknak,
melyekkel szót válthatunk,
és szót érthetünk egymással
jó szóban szűkölködő korunkban

[Ile57]

Szép magyar nyelv (http://ylosom.blogter.hu/92319/szep_magyar_nyelv)

Tótágast áll, csehül áll, angolosan távozik, lengyel vircsaft, stb. Héha jól esik, másra fogni a rosszat. :)
Sok nyelvész figyelt fel arra a bizonyos jelenségre, ami minden nemzet nyelvében igen gyakran előfordul, hogy más nemzetek nevének használatával fejeznek ki negatív érzéseket.


Ilyen például az „angolosan távozik”, „csehül áll”, „tótágast áll”, „kínaiul beszél”, „annyian vannak mint az oroszok”, „lengyel vircsaft”, „ azt hiszi ő szarta a spanyol viaszt”, stb.


Mindegyik kifejezésnek megvan az értelmes jelentése:


A „Tótágast áll” szólás látszólag ártalmatlan kézen állást jelent. Ám ez a szólás szinte elhelyez bennünket a korabeli Európa térképén. A kezén álló ember esetében az ágas fordított, lent ágazik ketté a karja. Miért tót? Azért, mert az nem magyar. Ami nem volt ínyükre eleinknek, azt más népekhez kapcsolták. Nem volt ebben semmi bántás, hiszen a többi nép is így tett. „Csehül áll” azt jelenti, rosszul áll. Ha kártyázunk és az egyik lap fölfelé fordul, azt „zsidónak” nevezik. Ha félrenyelünk valamit, azt mondjuk, cigányútra ment. Ha valaki fizetés nélkül távozik egy étteremből, azt mondjuk: angolosan távozik. Ezt így mondják a franciák, az olaszok, de a németek is. Az angolok nem. Ők azt mondják, hogy franciásan távozik. Vagy míg a francia betegség nálunk és sok más népnél is a vérbajt jelenti, addig a franciáknál ezt olasz betegségnek nevezik.


Közel 6800 különböző nyelv létezik, amiből 5000 mára már kipusztult. 12 nyelv létezik a Földön, amit több mint 100 millió ember használ. A magyar nyelv az 50. helyen áll a leggyakrabban használt nyelvek sorában.


És egyáltalán nem rossz ez az 50. hely, ha azt vesszük alapul, hogy a több mint 6,5 milliárd földlakóból csupán körülbelül 20 millióan beszélik a magyar nyelvet.


Tanítsuk meg a magyar nyelvet gyerekeinknek, unokáinknak és dédunokáinknak, mert a legfontosabb:


„Nemzeti léleknek a nyelv a teste.”

(ylosom)

[msmester]

"Hogy a 'tótágast áll' eredeti jelentését megértsük, először is azt kell tudnunk, hogy az ágas szavunk, a felső végén kétfelé ágazó oszlopot jelenti (pl: kútágas). Ágashoz hasonlít a kézen álló ember is, csak annyi különbséggel, hogy itt az ágas fordítva áll, tehát lent 'ágazik'".

Minden nyelvben gyakori jelenség, hogy amit az adott nép helyesnek talál, rendesnek tart, az a megfelelő, míg a szomszédos vagy távoli népek szokásai a helyiektől eltérőek, fejreállítottak, nem elfogadhatóak. Ezért mondják például Szentesen, Szegeden a 'sír, pityereg' helyett, hogy 'tótul' nevet. De ilyen a 'csehül' áll, a fordított lap a kártyában a 'zsidó', vagy a 'cigány' útra menő falat és a 'svábbogár' is ide sorolható. Lengyelországban példának okáért a svábbogarat orosz bogárnak hívják. :)

Megjegyzendő egyebekben, hogy szlovák, német, román és szerb vidéken is élnek ilyentén szóhasználatok, csak 'magyar' előtaggal.

Tehát, ha valaki tótágast áll, az ellenkezik velünk. Van benne valami ...



(Forrás: O.Nagy Gábor/Mi fán terem)

[msmester]

Anyanyelvi őrjárat

Cigányútra megy






Olvasóink egyszerűen csodálatosak. Most is milyen remek kérdést küldtek! Ezúttal a szombathelyi Godán Évát illeti a köszönet. Idézek leveléből néhány sort: "Ha félrenyeltünk, s légcsövünkbe egy falat étel vagy egy kortynyi ital került, gyakran mondjuk: cigányútra ment (a falat, a korty stb.). Mi a magyarázata ennek a cigány-nak? Nem "rasszistázunk" ezzel?"
Válaszomat a szólás magyarázatával kezdem. A cigányútra megy vagy szalad vagy téved szólással ma valóban csak akkor élünk, ha rosszul nyeltünk, s ennek árát fuldokló köhögéssel fizetjük meg. Egy-két évszázaddal ezelőtt azonban még tágabb értelemben is használatos volt ez a kifejezés; igaz, akkor cigányút helyett többnyire cigányutca szerepelt benne. Egy példát idézek is erre, mégpedig Jókaitól: "Cigányutcára ment a dolgod. A két gránátost elfogták, akik be voltak avatva." A jelentése itt körülbelül ez: 'balul sült el, félresiklott, rossz irányba tévedt'.
Hogy e szólásba miért éppen a cigányok kerültek bele? Ennek két oka, illetőleg magyarázata is van vagy legalábbis lehetséges. Az egyik az, hogy a cigányokat nálunk is, más népeknél is századokon át lenézték, megvetették, szinte kirekesztették a társadalomból. Hogy ezt a magyarázatot nem söpörhetjük egyszerűen félre, azt az is bizonyítja, hogy számos olyan régi szólásunk van, amely a cigányokat gúnyolja; tolvajnak, lustának, élősködőnek tünteti fel. De hozzáteszem: számos olyan "cigány"-os szólás is él nyelvünkben, amelynek nem ez a fő tanulsága, hanem az, hogy a cigány a maga elmés furfangjával nemegyszer túl tud járni a magyar ember eszén. Ezért, bár a cigány szóhoz a múltban kétségtelenül sok rossz íz tapadt, én azt a másik magyarázatot tartom természetesebbnek, amely szerint ez a cigányútra megy kezdetű szólás az úgynevezett etnosztereotípiák közé tartozik: azok közé a sajátos felfogást tükröző kifejezések közé, amelyek egy-egy nem szabályos, nem megszokott, nem tetsző dolgot valamely más nép, más nemzet fiainak nyakába igyekeznek varrni. Ugyanis a régi világ egyszerű emberei általában csak azt tartották helyesnek, rendjén valónak, amit ők maguk megszoktak. Minden mást visszásnak, helytelennek, fordítottnak véltek, s eszerint is neveztek el. Ezért jelenti a csehül áll azt, hogy rossz helyzetben van, ezért mondjuk a kártyacsomagban található fordított lapot zsidó-nak, arra pedig, aki a földre terpesztett két kezére támaszkodva, felfelé kinyújtott lábbal a feje tetejére áll, azért mondjuk, hogy tótágast áll, mert az ágas olyan oszlop, amely a felső végén ágazik szét, a tótágast álló ember két keze viszont, éppen megfordítva, alul.
Hogy ez "rasszistázás" volna? Ugyan, dehogy! Minden nép így tesz, s többnyire nem harag, ellenszenv indítja erre a beszélőket, hanem éppen a gyakori érintkezés, amely könnyen csábít efféle évődésre. Talán mondanom sem kell, hogy német, román, szlovák, szerb stb. szólások is akadnak szép számmal, amelyekben a magyar nép neve fordul elő hasonló értelemben. Az efféle etnosztereotípiák lényege az, hogy ami nincs ínyünkre, azt lehetőleg más népnek tulajdonítjuk. Ha például valaki különféle finom étkek elfogyasztása után fizetés nélkül távozik a vendéglőből, ezt mi gyakran így fejezzük ki: angolosan távozott. A maga nyelvén ugyanígy mondja a francia is: filer %u0155 l' anglaise. De az angol, az bezzeg nem! Szerinte az ilyen viselkedésű ember franciásan távozik: take a French leave.

Grétsy László
forrás:szabadfold.hu

[edwardcullen]

Az esti égről sincs semmi
költői megállapításom.
Egyre közelebb kerülünk a földhöz.
Untatják már a metaforák a lelket;
s a hasonlatnál pontosabb
szemléltető eszközökkel is rendelkezünk;
pincékben, padlásokon hányódik a
fennköltség,
az inflációs bankjegyekkel egy kötegben;
tavakká gyűltek a szavak,
fáradt gépolaj rajtuk a pátosz.
Nem így vagy úgy viszonyulunk a mához:
éljük.
S mégis:
a hold, mint egy hajó úszik az ég óceánján.
Úgy úszott az este is,
amikor egy űrszonda ráereszkedett.
Hogyan ereszkedett rá?
Mint a sirályok a hajóra.

[jgicus]

Kajás kifejezések - Szép magyar nyelv :)
Rengeteg olyan kifejezés van a magyarban, ami valamilyen módon a kajával
kapcsolatos. Például amikor perecelsz egyet. Vagy elmész csak úgy
céltalanul kolbászolni a városba. Vagy rizsázol valakinek, például abból a
célból, hogy késöbb megrépázd, de az is lehet, hogy ő meg utána
megmogyoróz. Ilyenkor nem kell sokat tökölni, ha egyszer már lekenyerezted. Veled ne kukoricázzon. Persze ha prosti, akkor tejelned kell, mert kisajtolja belőled, ezt általában előre le is vajazzátok, amikor még úgy
be vagy s ózva, hogy borsózik a hátad, és nem gondolsz arra, hogy utána
annyira fel leszel paprikázva, hogy majd' becsokizol. Kábé. Most persze
lehet azt mondani, hogy "ez elég gyengus volt". De én erre elhárítólag
közlöm, hogy nem ér a nevem, káposzta a fejem. És ha erre nem tudsz mit
mondani, akkor mákom van...
/Hotdog szerző: [HCsillag]/

Nem is gondolná az ember.... és tényleg!

[göröngy]

http://s3prod.weheartit.netdna-cdn.com/images/6359236/tumblr_lf4c6f6KN71qfj1qao1_400_thumb.jpg?129527634 2

Kassák Lajos : Költészetem

I.

Mentenem kéne ami menthető
s én csak ülök
súlyosan
akár egy kőtömb
akár az az óriási madár
akit kamaszkoromban megsebeztem és némán vérzett el a füzes árnyékában.
Csendben a világ ismeretlen részének mély csendjében
költeményeimet írom amelyek egyszerre innen és túl vannak az irodalmon
a megszokás törvényein
a hülyék révületén.
Elég volt az ömlesztett szépből
az örökölt effektusokból.
Az én költészetem nem az álmok kusza burjánzásából
hanem a geometria szigorú rendjéből születik
lefejti a gyümölcs héját
megszerkeszti az alaprajzot
térbeállítja a tárgyakat
eltakarítja a múlt romjait
s egy szebb jövendőt ígér.
Íme költészetem valóságlényege
szavaim tartalma
vallomásaim értelmetlennek vélt értelme
tűzeső
és jégcsapok csengése
amik az ellentétek törvénye szerint
egyszerre egymás mellett élnek
és betöltik a világ
ismert
ismeretlen
tájait.


II.

Nemcsak a szív énekel most
nem is csak a nyelv.
Szemem kék vize
fogaim kemény fehére
testem klasszikus szerkezete
szellemem felfoghatatlan anyaga
fejem milliónyi hajszála
kezem tíz ujja
akár egy orkeszter
tíz megszállott tagja
egyszerre cseng
hogy hírt adjanak rólam
a világnak.

Énekelek
a fényben
és árnyékban
mindazokért akik szerencsétlenül születtek
vagy később érte őket a szerencsétlenség
a süketekért
a vakokért
a hitetlenekért
az együgyűség áldozataiért
azokért akik halálba ugranak a hegycsúcsról
s azokért is akik nem mernek előbújni a barlangból.

Úgy énekelek
hogy valaki más
sorsa mélyéről visszhangozza
és képessé váljék rá hogy elinduljon
a part felé
ahol korunk anyaméhe vajúdik
ahol a földbevetett mag csírát fog
ahol a magtár kapuja nem tűri a lakatot
ahol a pásztor nem hagyja cserben nyáját
ahol az ember ráismer embertársára
kezébe veszi
az anyagot
a szerszámot
és megalkotja
élete értelmének
vértől piros
szenvedésektől fekete
jegyeit.

[Ile57]

A népzene maga az anyanyelv




Faragó Laura népdalénekes, énekművész Budapesten született. 1971-ben a Szegedi Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát magyar és ének-zene szakon. 1970-ben a Magyar Televízió „Röpülj Páva” nagydíjasa, és 1971-ben az angliai Middlesbrough-ban rendezett nemzetközi népdalversenyen első díjat nyer. Ettől kezdve tanul, tanul, hogy taníthasson. Diplomás dal- és oratóriuménekes, Béres Ferenc énekestársa és Török Erzsi utódja. 1976-ban a Magyar Rádió nívódíjasa, 1982-ben, a Kodály-centenárium évében „A száz kitüntetett művész” egyike. 1989-ben megkapja a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét, 1994-ben a „Rendületlenül” c. diplomát. Meggyőződése, hogy népdalkincsünk letéteményese a mi magyar „éneklő ifjúságunk”! 2004. január 22-én, a Himnusz születésnapján elnyeri „A Magyar Kultúra Lovagja” címet. A Művészetbarátok Egyesületének szép kitüntetését, a Béres Ferenc Emlékplakettet is megkapta. Az Egyesület az emlékplakettet az énekművész halálának (1996) évében alapította, hogy így ismerje el a magyar népzene, a népdal terjesztésében és ápolásában legeredményesebben munkálkodókat. 2005-től a Magyar Katolikus Rádió Zene és Poézis című műsorát szerkeszti. Kutatómunkájának eredménye nyomtatásban is olvasható: az 1999-ben megjelent Ünnepeink és a 2003-ban megjelent Szülőföldem, zengő anyanyelvem című könyvekben.
– Kérem, meséljen szüleiről. Vallásos családban nevelkedett?
– Kiss Ferenc, Kárpátaljáról származó irodalomtörténész – a népi irodalom nagy tudora – a Művek közelről c. kritikai és tanulmánykötetét 1972-ben a következő mondatokkal dedikálta nekem: „Hogy más Faragókat is el lehessen viselni, téged adott nekünk az Úr, Lauránk!” Tudni kell, hogy akkoriban volt egy vitája Kiss Ferencnek az ÉS-ben Faragó Vilmossal. Eszerint a „Faragó” vezetéknévvel nem volt nagy szerencsém, pedig őseim az erdélyi Szolnok-Doboka vármegyéből települtek az Alföldre – pár száz évvel ezelőtt. A „Laura” névnek már nagyobb az aurája: édesanyám nővérét, keresztanyámat hívták Laurának. Református diakonissza nővér volt a Bethesda Kórházban, amíg föl nem számolták a protestáns rendet. Később gyógypedagógusként dolgozott. Édesanyám Vincze Eleknek, Somogy megye esperesének a leánya, olyan erős istenhitben élt, hogy tizenegy gyermeket hozott a világra. Mindannyiunkat istenfélelemre nevelt. Látható is a szobám falán egy kis hímzett kézimunka, melyet édesanyámnak varrtam, amikor ő már nagybeteg volt. Rajta az írás: „Drága édes anyámnak / aki e kis hazának / tizenegy lelket ada /– fáradtság nélkül nagy vala – / s kik remélik nem hiába, / csak Semmi vész pusztaságba / s mind az Úrnak marada!” Édesapám Szadán volt főjegyző 1948-ig. Utána téglagyárban dolgozott. „Kiracizták” – ahogyan szoktuk volt mondani. Amikor egy alkalommal Kőbányán – mint téglaégető – aláírta a fizetési jegyzéket gyönyörű, kiírt folyóbetűivel, meglátta főnöke a szép aláírását, és megjegyezte: „No, maga sem ezzel kereste a kenyerét! Jöjjön be holnap az irodámba!” Másnaptól édesapám már a könyvelésen dolgozott. Mindig akadtak jó emberek, akik segítettek még a legnagyobb bajok közepette is!
Már felnőtt, kétgyermekes édesanya voltam, amikor egy családi beszélgetés alkalmából – amikor az „abortuszkérdést” tárgyaltuk az otthoni „kerekasztalnál” – édesapám megszólalt: „nálunk egyetlen-egyszer vetődött fel ez a &#187;dilemma&#171;! Pont, amikor téged vártunk kislányom” – és rám mutatott. „Magam vetettem fel édesanyátoknak, hogy talán nem kellene ez a gyerek, hiszen nincs kenyérrevaló még a meglévő ötnek sem. Anyátok úgy nézett rám, mint egy gyilkosra, s így szólt: &#187;ha már megfogant, Isten csak rendelte valamire!&#171;” Nehéz időszak volt, 1949-et írtunk. Ez volt az én születésem előtti történet, s utánam még öt testvér jött a világra. Nyolc lány és három fiú volt a családban.
– A zene szeretetét otthonról hozta?
– Mindig szólt nálunk a zene – de nem a rádióból. Mi magunk muzsikáltunk. Ennek a családi légkörnek köszönhetem, hogy már születésem előtt megérintett a zene, és valóban előbb énekeltem, mint beszéltem – a családi fáma szerint. Pécelen nevelkedtem, ahol volt egy csodálatos énektanárunk, Zalatnay Ernőné, Edit néni. Hihetetlen fegyelmet tudott tartani az iskolai énekkarban, és mindannyian nagyon szerettük őt. Énekkarba járni pedig maga volt a felüdülés! Cinkotára jártam gimnáziumba, ahol sikerült kifognom a főváros egyik kiváló karnagyát Anker Antal személyében. Megszállottan várta már az egész diáksereg a pénteki napot – akkor volt ugyanis az énekkar. Akkoriban minden péntek ünnepnap volt életemben.
– Szegeden folytatódott a „karéneksorozat”?
– Négy évig énekelhettem Kardos Pál karnagy úr kórusában: ez maga volt a csúcs! A zenei limit! Igényességben, minőségben, tisztaságban eszményi képzést kaptunk. Ma már sokat „engedtem a negyvennyolcból”! Főiskolásként ez elképzelhetetlen volt: nem lehetett a minőségben megalkudni! Csak a minőség, az számított! Tilos volt a szép kórushangzást cserbenhagyni. A szépséget nem lehetett elárulni! Mindent megtettünk, hogy a kórusművek „égi üzenetként” szólaljanak meg. Ekkor kerültem kapcsolatba a népdallal is: Kardos Pál és magánénektanárom, Gábor Éva leborultak a népdal nagysága előtt. Arra tanítottak: a népzene több mint zene – az maga az anyanyelv! A zeneirodalom nagy mesterei; Bachtól Mozartig, sőt Bartókig mind azt vallották, hogy a népzene „maga is zenei műremek”. Egy zenei „őssejt”, és minden jó műzene a népzenéből táplálkozik. Bartók ezt meg is komponálta a Cantata Profanában: csak tiszta forrásból! Ma, amikor minden olyan zavaros, olyan szennyezett, felemelő érzés zenével foglalkozni, mert a tiszta intonáció nem manipulálható. Ezért is olvasom mindig jó érzéssel a közelmúltban elhunyt híres népzenekutató, Vargyas Lajos szavait a Kodály–Vargyas: A magyar népzene c. könyvem elején. Íme, a dedikáció 1973-ból: „Faragó Laurának, aki legalább annyit használt a népdal ügyének, mint ez a könyv.”
– Ha már könyvekről esett szó… A Bartók Rádióban Szülőföldem – zengő anyanyelvem címmel két éven át interjúkat készített. Ebből az anyagból később könyv és hanghordozó is született.
– Ebben a kötetben 36 interjút készítettem 36 költővel. Részlet a névsorból: Beke György, Bella István, Csoóri Sándor, Gál Sándor, Kányádi Sándor, Lázár Ervin, Nagy Gáspár, Tornai József, Vári Fábián László. Ez az interjúsorozat megerősített abban, hogy amit én ösztönösen és zeneileg tudatosan csinálok, az a magyarság és az irodalom szempontjából is szükségszerű. Tehát mind a 36 költő megerősítette bennem a népdal szeretetét. Az igazi magyar költészet a népköltészeten mint fundamentumon nyugszik.
– Lépjünk vissza az időben! 1970-ben nagydíjat kapott a Magyar Televízió első országos népdalversenyén, majd rá egy évvel jött az angliai első helyezés. Egy külföldi zsűri hogyan tudja megítélni azt, hogy valóban autentikusan, szépen énekli a magyar népdalokat?
– Nagy előnyöm volt, hogy egyedül én énekeltem kíséret nélkül a versenyen. Ez „kinyitotta fölöttem az eget”. Erőteljes volt az a kevés, amit előadtam; egyszerűt és ősit hoztam magammal. Gondoljunk bele: a népzene születése nem a hangszerekkel, hanem az emberi hanggal kezdődött. Tolsztoj mondta: „A túl sok, az ellensége a művészetnek.” A magyar népzenénél is igaz ez. A túl sok áthajlik a giccsbe, s így a művészet, az előadás veszít erejéből. Az egyszerűség igen fontos kritérium. Bartók szerint a legegyszerűbb parasztemberektől is tanulhatunk előadóművészetet, mert nagyon egyszerűen, minden cicoma, díszítés nélkül énekelnek el egy-egy népdalt.
– Németországban tanult, és sokszor járt külföldön. Európa többi országában jobban óvják a nemzeti, a népi hagyományokat, mint nálunk?
– Szerencsénkre, nálunk még él a népzene, nem úgy, mint a skandináv országokban. Sokat jártam Finnországban, ahol nagyon óvják a népzenét, mert a civilizáció megszüntette a régi közösségeket. Északon múzeumba került a helyi népzene, s nyári fesztiválokon rekonstruálják a már nem élő hagyományokat. Sajnos csak azt tudjuk értékelni, ami már elveszett. Nálunk főleg a táncházmozgalomnak köszönhetően él még a népzene a városokban is. A táncban ráadásul benne él a népdal is. Régebben a népzene, a néprajz, a népdal külön territóriumot foglalt el, a táncház viszont ezeket egységbe tömöríti, a rendezvények résztvevőinek együttesen kínálja fel. Ez a példa mutatja, hogy az iskolákban a néptáncoktatást kéne bevezetni ahhoz, hogy összeforrjanak az említett kis részecskék. A néptáncban látok lehetőséget a magyarság megmentéséhez. Reményik Sándor egyik gyönyörű versében a templom és az iskola fontosságát emeli ki. Csiha Kálmán református püspök szerint az elmúlt 50 év eredménye, hogy a magyarság nem jár templomba, így csak az iskola marad számunkra. Sajnos – ezt én teszem hozzá – már az utóbbi sem tudja elvégezni valódi feladatát, mert megkezdődött a szétverése. Tehát maradnak az olyan civil kezdeményezések, mint amilyen a táncházmozgalom.
– Javítson ki, ha tévedek, de úgy veszem észre, hogy a híres Kodály-módszer pont nálunk futott vakvágányra, míg Japánban profi módon művelik…
– Majdnem 20 évig voltam az Országos Filharmónia szólistája. 1993-ban Bozzay Attilával, az akkori igazgatóval szüntetették meg 43 szólistájával együtt ezt az intézményt. Ezt követően kezdtem el tanítani a Lónyai Utcai Református Gimnáziumban, majd a Köbölkút utcai ének-zenei általános iskolában, s most egy zeneiskolában oktatok. Így az énekoktatás mindenféle formáját ismerem. A legnagyobb probléma, hogy minimálisra csökkentették az óraszámot. Egy készségi tárgyhoz heti 1, vagy 2 óra nagyon kevés. Miért megy jobban Japánban? Egy példa: az énektermekben minden padba bele van építve egy elektromos zongora. Ott megvan az eszköz és a szükséges óraszám is az ének-zene oktatásához. Pénzt fordítanak a kultúrára és az oktatásra. Visszatérve hazánkra. A kevés kötelező óraszám miatt pedig képtelenség státusban énektanárnak lenni. Hacsak nem összevont iskoláról van szó… Mindenki tudja, hogy ebben a formában énektanárként nem lehet megélni, ezért a tehetségesebb tanerők búcsút intenek az iskoláknak. A Kodály-módszer lényege a következő: mindent az anyanyelvi kultúrára kell építeni. Sajnos nálunk a mester módszere közül csak egy – igaz, nem elhanyagolható – részt, a szolmizálást emelték ki. Kodály annak idején azt mondta: a Schneider Fáni c. kuplénak köszönhetem, hogy az oktatási metódus „megvilágosodott” előttem. Kodály Zoltán fiatalemberként a Gugger-hegyen kirándult, s hallotta, hogy egy tanítóképzős leánycsoport a „Schneider Fánit” dalolja. Ezen mulatnak a jövő tanítói? – tette fel magában a kérdést. Hiszen egy német dalról van szó. Éppen ezért a gyerekek zenei oktatásának az alapja nála az anyanyelv.
Valóban túlzásba vitték a szolfézs erőltetését. De… Gyakorló édesanyaként, nagymamaként és énekesnőként kijelentem: ha képtelenek vagyunk leírni azt, amit megtanultunk, akkor azt a dolgot nem tudjuk teljes valóságában. Elegendő az, hogy ha csak beszélünk egy idegen nyelven, de leírni már nem tudjuk a mondatokat? Ha valamit leírunk, az jobban rögzül is bennünk. Tehát a szolmizációnál is, mint mindenhol az élet területén, fontos a szintézis. A szintézist a pedagógiában pedig azért nem lehet megteremteni, mert olyanok irányítják a magyar oktatási rendszert, akik soha nem tanítottak általános, vagy középiskolában. Azt mondják: mit számít az, ha megemeljük kettővel a kötelező óraszámot! Nem is sejtik ezek a politikusok, hogy napi 6 órán keresztül osztályonként 30 gyereket tanítani és fegyelmezni igencsak embert próbáló feladat!
– Népdalokat is többféleképpen lehet előadni. Itt is szintézisre kell törekedni?
– Természetesen. Sajnos a népdaléneklés most egy kicsit rossz úton halad a torokéneklés erőltetése miatt. Zeneileg féltem az amatőr népdaléneklés profivá válását, mert az iskolázottságra is nagy szükség van. Egy torokéneklő népdalénekes már nem tud egy Kodály-kórusműben énekelni. Bartók és Kodály népdalfeldolgozásai is olyan értéket képviselnek, mint a bécsieknél a Schubert-irodalom. A gond az, hogy az említett feldolgozásokat sem operaénekes, sem a keleti torokéneklést mívelő nem tudja jól előadni. Nem szerénytelenségből mondom: én tudom, de ki kíváncsi rá? Bartók összes népdalfeldolgozását megtanultam, tudom, elő is adtam – mindössze egyszer.
– Nagyon sok műsorral járja az országot. Melyek a legújabbak?
– Az egyiknek a címe: „Asszonyszerelmek, asszonysorsok”, a másiknak : „Ave Mariák” Az előbbi egy népdalest, melyben egy csokorba kötöm azokat a műveket, melyek az élet fordulópontjához köthetők. Az utóbbiban szerepel egy unikum: gr. Batthyány Ödön műve. Gr. Batthyány-Strattmann László elsőszülött fia volt Ödön, aki zeneszerzőnek készült, de nagyon fiatalon egy végzetes vakbélgyulladás következtében meghalt. Mikor az orvos, az apa megtudta a gyászos hírt, feleségével együtt bement az imádkozószobába, ahol mindketten letérdeltek és azt mondták: „köszönöm Uram, hogy 21 évig ilyen csodálatos gyermeket bíztál ránk.” Biztos vagyok benne, hogy az olyan emberek kezét, mint Batthyány-Strattmann Lászlóé, a Jóisten vezeti. Ő mindent önzetlenül tett. Szinte mindenki találkozik élete és szakmája során számtalan önzéssel, egoizmussal, és érdekemberrel. Mindenkivel igyekszik jó viszonyt fenntartani, majd egy idő után, hatvanéves kor felé közeledve rájövünk arra, hogy kik is a mi „embereink”. Akkor már nem kell fölöslegesen mindenkivel jóban lenni. Az idősebb kornak az a hatalmas ajándéka, hogy már nem tervezünk nagy távlatokban, hiszen nincs előre… Húszévesen még azt hisszük, miénk a világ. Negyvenévesen azt mondjuk: majd 20 év múlva sokkal jobb lesz. Hatvanévesen már csak felfele, az ég, az Úr irányába tervezhetünk. Ezért a politikában olyan emberekre lenne szükség, akik már fölfele is építkeznek.
– Igaz, hogy több műsorában verseket is szaval?
– Így van, de nem csak versek, hanem novellák, mesék is elhangzanak az énekek közt. Nemrég zárult le a Szent Erzsébet-év, így most különösen aktuális Tollas Tibor egyik költeménye : Tiborc fohásza Szent Erzsébethez. Ennek 9. versszaka így szól: „Bitorolják a lelkünk is, /sírunk felett a földet./ s róluk fizetett igricek/ még háladalt regölnek!”
– Milyennek látja a magyarság jelenét, jövőjét?
– Engedje meg, hogy most mások tollaival ékeskedjek. Tudjuk, az igazi nagy költők mindig a magyarságért, a nemzetért emelték fel szavukat. Csokonai írta az Oh, szegény országunk c. költeményében a következőket: „Árpád örökébe / csúf bitang duskál, / A sólymok fészkébe / Gyáva banka száll; / Ha van szíve a magyarnak, / Ha van benne ész, / A bugyogós hóhér kardnak / Áldozata lész…Hacsak bécsi lelket / Rókától nem kér, / Méltóságos telket / A magyar nem nyér. / Így lett úrrá holmi Nitzki / És Grasalkovics; / Holmi német itzki, fitzki, / Holmi rác ics, vics.” Csiha Kálmán, Erdély volt refor-mátus püspöke, élete utolsó interjújában – idén, november elején, többek közt – ezt nyilatkozta: „A magyarság még nem érte el a mélypontot…Bízzunk benne, hogy előbb ébred fel és tér haza, mint a tékozló fiú.” Én is ebben reménykedem.
Medveczky Attila
<table style="width: 100%; margin: 0px; padding: 0px; border-collapse: collapse; clear: both;"> <tbody> <tr> <td id="openx_td_100" style="margin: 0px; padding: 0px 0px 10px; vertical-align: top; text-align: center;" align="center"> P (http://tr.affiliate.hu/?trID=1941751582&cid=220&sid=1241&bid=3934&bd=1&rd_ct=12&url=http%3A%2F%2Fwww.provident.hu%2Fcampaign%2Faff huaffiliate)
</td></tr></tbody></table>

[Ile57]

Gönczöl János:


A betűk keletkezéséről szóló mese


Az Ó betű, talán az első a betűvetésben,
mert önmagába visszatérő kerek,
ilyet írhatott barlangfalára egy ős gyerek,
vagy az I, mert csak egy vonal,
és aki egy egyenest húzni akar,
föntről le, kőre, kéregre,
egy I-t alkot,
jó vagy rossz kedvére.
Az A, már mérnöki munka,
háztető padlástérrel,
ezredévekre visszanyúlva,
egy ős építőmester rajzolta kéjjel,
palával, kékkel.
Az Ó és I után,
gondolom, előbb a Z következett,
a Z már nagy dolog,
egy fantázia löket,
egy húzás jobbra,
onnan ferdén zuhanni vissza,
és újra jobbra,
cikk-cakk, a vadnyúl így szökell,
ezt mutatja egy szőrbe bújt emberforma
nőjének, ha vadászni kell.
Az S, kínálkozásból született,
egy asszony, ha hím társat akar,
ma is így tekereg.
Az ősember,
ha ezt az S-t kőbe véste,
valami zenéhez hasonlón
zsongani kezdett
kevés agytekervénye,
így lassan táplálkozott a lelke,
de ezt nem is sejtette.
Az R, haragos, morgó, vicsori zaj,
sebzett állat vádol így,
s utána lett a J, a jaj.
Egy K-t az első fogorvos kívánt,
szájat tátani,
a fájdalom miatt,
és egy mamut csonttal,
reccs - kiverni a fogat.
A B, terhes nő jele,
gyerekkel van a hasa tele.
A H, útjelző, fába vésve,
két csapást összeköt
a vadak mezsgyéje.
A T, zsákutca,
vagy nyúzott bőrök akasztója,
ezt a tudomány még ma is kutatja.
... Így születtek a betűk,
de sok emberöltő előtt
rendbe szedni őket nem tudták,
az ABC-t is még jóval később,
nyúllábbal mutogatták...
Mily boldog kor,
computer, fax, telefon helyett,
egy ős titkárnő fán dobolt,
csontokat csörgetett.
Az aláírás, egy lábnyom volt,
vagy tenyér vérbe mártva,
és gyors halállal tűnt a csaló,
az ős-nirvánába.
Utóirat:
A többi betűről majd máskor mesélek,
ha merek...
Lopkodták egymástól őket
törzsek, nemzetek,
és úgy összekavarták,
hogy ne értsék egymás szavát...
és ma, borzalom,
beborít a sok betűhalom,
ha belőle karom nyújtogatom,
embert keresve, neveket kiáltva,
egy kézfogásra várva,
csak a levegőt markolom...
és anyanyelvemhez fohászkodom,
el ne hagyj soha,
védőm, őrangyalom.

[msmester]

"LEGSZEBB SZAVAINK

Ha azt mondaná valaki nekem: "sorold fel anyanyelvünk tíz legszebb szavát!", olybá venném, mintha cseresznyézés közben arra kérnének, válogassam ki a fa tíz legékesebb cseresznyéjét. A feladat lehetetlennek tűnik, mégis vállalkozom rá. A szavakban is lehet csemegézni.

Kosztolányi szerint - aki talán Arany után a legnagyobb nyelvművészünk - a tíz legszebb szavunk a következő: láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív, sír. Valóban szép szavak. Megpróbálok én is egy csokrot összeállítani: édesanyám (így, ragosan), atyám, levegő, gyopár, délibáb, billegető, pillangó, galamb, harang, fohász.

Gyermekkoromban az anyám falujában, az Árpád-kori Gyantán, mindenki így szólította szülőanyját: édesanyám. Mikor begyalogoltunk a gyantai állomásról - a négy apró gyerek és ő -, mindenkinek volt egy-egy kedves mondata és mosolya hozzánk: "Jüttek, Mariskám?" ("Jüttek": akár az Árpád-korban.) "Jövünk, Erzsébetem." (Édesanyám már a városiak, a belényesiek nyelvén válaszolt, de haláláig is számos szavát megőrizte színmagyar falujának.) Figyeljük csak: Mariskám, Erzsébetem. Az együvé tartozás, a kölcsönös megbecsülés, a szeretet, a boldog viszontlátás szavai ezek, amelyek kivesztek már nyelvünkből.

Tehát: "édesanyám". Elszakíthatatlanul az enyém. A fogantatásomtól a haláláig, s azon túl is, az örökkévalóságban. Négyszótagú szó, összetett. Az előtagja "édes", a gyermekkori érzéklés legmaradandóbb szava. Magas hangú. Az utótagja mély hangú: "anyám". Olyan hanghatású, mint az "atyám", ezért ezt is beleérzem. A négy szótag chorijambusa a legtökéletesebb szerkesztmény, abszolút szimmetria. A magánhangzói: é, e, a, á. A közbülső kettő mintegy a tenyerén hordja két leghajlékonyabb magánhangzónkat: é, á. (Mit nem adnának érte az olaszok!) Mint mikor a prímás csúsztat egy parányit az ujján, hogy sírjon a hang. Tiszta muzsika.

Nekem a legdrágább szavam az "édesanyám". Olyan szép, mint az erdélyi levegőn nőtt havasi gyopár. Mint a pillangóktól és billegetőktől megcsodált alföldi délibáb. És olyan szent, mint a galamb - és a harangfohász. Minden szép szavam és érzésem hozzá kapcsolódik. Mert tőle kaptam minden szépet és jót. Istent és hazát."

Kun József:Anyanyelvünk szépségében gyönyörködöm

[msmester]

NYELVÚJÍTÁSUNK DICSÉRETE

A nagyhatalmak árnyékában a kis népek félszeggé váltak, maguk sem hitték, mire képesek. Tankönyveink elhallgatták, hogy József Attila a világirodalom legnagyobb proletárköltője, Arany a legkiválóbb balladaírója, s Madách Tragédiája is a legértékesebb alkotások közé tartozik. Londonban ismerték fel, hogy Kodály a huszadik század legnagyobb kórusműszerzője. Nyelvújításunk tanítása is elsatnyult tankönyveinkben, pedig nincs rá példa, hogy egy nyelv belső erejéből ennyire megújult volna; az angol nyelv a latin, a román a francia szavak tömeges átvételével lett sokkal gazdagabb.

Rendkívüli nemzettudat és akaraterő kellett hozzá, hogy több mint húszezer új szót hozzunk létre, s ennek a fele használatban maradhasson. Barczafalvi Szabó Dávid ezernél több szavából csak mintegy félszáz maradt meg, de olyan nélkülözhetetlenek, mint a: cikk, rím, mondat, naptár, szerkezet, tanulmány, társadalom, zongora stb. Számos szóajánlatán ma már csak mosolyogni tudunk. Ilyenek: popont (kettőspont), mindenénydelem (egyetem), fagyláros (december), zöldönös (május). A latin philomelából keletkezett "fülemüle" szót csak ideig-óráig szorította háttérbe a "bájdalú zenér", közben megszületett Kazinczy szava is, a "csalogány". A vezér is óriási harcot vívott a szókísérteteivel, sőt mondataival is, például a németből fordított Hamletben a "hány óra?" helyett ezt írta szó szerinti alkalmazkodásában: "hány a harang?"

Az újítás egyik legérdekesebb eljárása a szavak összerántása volt, két szó elemeinek összekapcsolása. Így lett a "levegő" és az "ég" összerántásából a "lég" szavunk. Egyéb esetek: könnyelmű (könnyű+elméjű), csőr (cső+orr), talaj (talp+alja), zongora (zengő+tambura), rovar (rovátkolt+barom).

Nyelvújításunk nélkül ma "levegő égi" kisasszonyok ügyeskednének a repülőutakon. Kocsis Zoltán "zengő tamburázna" nekünk, a rovargyűjtő kisdiák pedig így dicsekednék egy-egy példányával: Van egy szép "rovátkolt barmom."

Kun József: Anyanyelvünk szépségében gyönyörködöm

[msmester]

TÁRSALGÁSI SZAVAINK

Bennünket kisdiák korunkban nem politikai frázisokkal butítottak az osztályfőnöki órákon, hanem arra tanítottak, hogyan étkezzünk, hogy köszönjünk embertársainknak, milyen legyen a viselkedésünk a családban, az iskolában, az utcán - mindenütt. Erkölcsi normáinkat társalgási szavaink is tükrözik.

A társalgást a köszönés előzi meg. A mai fiatalok köszönési formái a szia, a csaó és a heló. Nyugatról átvett tartalmatlan szavak, semmiben sem különböznek a nemrég keleti irányú hajbóklási formáktól. Kiszorítják a latin szervusz (servus) szót, amelynek a jelentése "szolga", és nagyon szép tartalmi háttere van. Eredeti formája a "servus humillimus" (alázatos szolgája), s noha kezdetben csak az alacsonyabb rendű mondta annak, aki rangban fölötte állt, később (napjainkban is) ilyen tartalmak hordozója: a szolgád, a jóakaród, tehát a barátod vagyok.

A tegezési formát természetesnek tartom, hiszen nyelvünkben a régi megszólítás is mindig a tegezés volt: Te Kegyelmed stb. Ma is így imádkozunk: "Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben." A "maga" megszólítást a nép nyelvéből vettük át, a múlt század elején kezdett elterjedni, de sohasem érezték elég udvariasnak, ezért Szemere Pál a "kegyed" szót ajánlotta helyette. A magázással fiataljaink gyakran visszaélnek, s nemrég a tévének az a riporternője is, aki a nagy tekintélyű és jóval idősebb Szőts István filmrendezőt lemagázta, lekezelte. Ha alaposabb ismerője Széchenyinek, minden bizonnyal az általa elterjesztett "ön" kifejezést használta volna.

Igen örvendetes, hogy a mindig zavart okozó "tekintetes, nagyságos, méltóságos asszony" helyett megtaláltuk végre az "asszonyom" kifejezést. Ez is nyugati szó, a "madame", a "madonna" átvétele. Használjuk csak bátran, bizalommal!

Kun József:Anyanyelvünk szépségében gyönyörködöm

[msmester]

IGAZGYÖNGYÖK ADY PRÓZAI ÍRÁSAIBÓL

Ady publicisztikája tele van szebbnél szebb életbölcseleti kérdésekkel, sziporkázó elmefuttatásokkal, őszinte vallomásokkal. Íme: - Kár elhagyniuk egymást a találkozottaknak, mert a találkozások mindig szentek, s újra élni talán lehet, de újra találkozni soha.

Ez nagyon hiteles dolog. Életének nagy része csak futó találkozásokból és szeretkezésekből állt, amelyekről megfeledkezni sohasem tudott. Kalandokból rakta össze életét, számontartotta hódításait. Én mélyeknek érzem barátaival való találkozásait, amelyeken kiélhette magát a korhely magyar Apolló csendes vagy zajosabb mulatozásokkal, vagy megtárgyalhatta újságcikkei témáját, a város és a megye életét. Ha tehette. Pestről is ellátogatott Nagyváradra barátai meghívására, talán azért is, mert szerette, ha hűségükkel tömjénezik, s elismerik jóval nagyobb tehetségét.

Elgondolkodtató sorok az alábbiak is:

- Boldogok, akik mindent megmagyaráznak, mert eszükbe sem jut, hogy megérteni teljesen semmit se lehet, s kiváltképpen nem a nagyon világosnak tetszőt.

Vonatkozik ez is saját életére: a napnál is világosabb, hogy helytelenül él, de nem változtat rajta; mintha nem találna teljes és hiteles magyarázatot rá, ami aztán újra életre serkenthetné. Tele van az élete ellentmondásokkal. De ez a züllő ember minden úrvacsoravételnél könnyezett, s az egyik lakótársa látta őt zsoltárt énekelni omló könnyek között. Édesanyját (Idest) a rajongásig szerette, s atyjának is kezet csókolt mindig, mint a kisgyerek. Utolsó találkozásuk alkalmával is.

Nem meglepő, ha egy ilyen szép lelkű költőnek a prózája is tele van igazgyöngyökkel.

Kun József: Anyanyelvünk szépségében gyönyörködöm

[dragonlance]

Szép Ernő: Imádság




Ki ülsz az égben a vihar felett,
Én Istenem, hallgass meg engemet.



Hozzád megy szívem, ajkam csak dadog,
Hazámért reszketek, magyar vagyok.



A népekkel, ha haragod vagyon,
A magyarra nem haragudj nagyon.



Ne haragudj rá, bűnét ne keresd,
Bocsáss meg néki, sajnáld és szeresd.



Szeresd, vigyázz rá Istenem atyám,
El ne vesszen veszejtő éjszakán.



Mert itt a népek nem tudják, mit ér,
Hogy olyan jó, mint a falat kenyér,



Hogy nem szokott senkit se bántani,
Lassú dallal szeretne szántani.



Édes Istenem, te tudod magad,
A bárány nála nem ártatlanabb.



Te tudod ezt a fajtát, mily becses,
Milyen takaros, mily kellemetes.



Te látod életét minden tanyán,
Te tudod, hogy beszél: édes anyám.



Te tudod a barna kenyér ízét,
Te tzudod a Tisza sárga vizét.



Te tudod, hogy itt milyen szívesen
Hempereg a csikó a füvesen.



Tudod a nyáj kolompját, ha megyen,
Édes szőlőnket tudod a hegyen.



S keserű könnyeink tudod Uram,
Hogy mennyit is szenvedtünk csakugyan.



S hogy víg esztendőt várunk mindenért
S hisszük, hogy lesz még szőlő, lágy kenyér.



Óh, keljetek a magyart védeni
Ti Istennek lényes cselédei:



Uradnak mondd el, arany arcú Nap,
Hogy kedveled te délibábodat.



Dicsérjed a Balatont, tiszta Hold,
Hogy szebb tükröd a földön sohse volt.



Csillagok, értünk könyörögjetek:
Kis házak ablakába reszketeg



Szerteszét este mennyi mécs ragyog
Könyörögjetek értünk, csillagok.

[msmester]

JÁTSSZUNK A SZAVAINKKAL!

Ne szomorkodjunk mindig, hogy kevés a pénzünk meg a manna (s közben a tehén a csatornába tejel), próbáljunk fölülkerekedni nyavalyáinkon! Turista őseink olyan magyaros úri murit rendeztek a szentgalleni kolostorban, hogy egész Európa felfigyelt rájuk. Nem is a padlón, hanem a plafonon táncoltak, s a szerzetesek is úgy összeverték a bokájukat (igaz, nem jókedvükben), hogy másnap a kórházban kötöttek ki. Húsz éve már, hogy Budapest szépségeit és kirakatait mutogattam egy román ismerősömnek, mire ő végül megjegyezte: szép, szép, de olyan szomorúak itt az emberek. Hát kell ez nekünk? Ha most látna bennünket, azonnal gyászruhát öltene szolidaritásképpen. (Mi meg kontra. Szintén részvétképpen.)

Nekünk már nem is elég egy finom mosoly, mint a rokokó korban, mikor meg volt határozva, hogy hány fokos szögben illik kinyitni a szájat (magukkal vitték a szögmérőt a nők), nekünk a földön kellene fetrengeni a röhögéstől, mert onnan már csak felemelkedni lehetséges. (Kivéve a sok vakondokot, aki még mindig mélyebbre fúrna.)

Hát elmondom akkor, hogy egy magyar testvérünk békéltető tárgyalásán (részegen összeverte feleségét) a bíró a személyi adatokat boncolgatja:

- A neve?

- Slibovica János, kérem.

- Apja neve?

- Slibovica Győző.

- Anyja neve:

- Serfőző Matild.

- Mondja, maga viccel?

- Pukkanjak ki a seritaltól, ha viccelek, bíró úr, nem vagyok én gyerek!

- Felesége neve?

- Pálinkás Vera.

- Akit megvert, mert nem akart többet inni. De volt már egy másik felesége is, akivel nem tudott sokáig egy fedél alatt élni. Azt hogy hívták?

- Bornemissza Ica.

- Ne vicceljen már velem! Micsoda nevek ezek? Gyermekei?

- A legnagyobb lányom Slibovica Olimpia.

- Na végre egy normális szót is hallok! Az Olimpia gyönyörű sportnév!

(A vádlott, félre:) Mármint a "pia".

- A többi gyerek?

- Tokajiné Slibovica Borbála. Mert ez még férjnél van, a másik már elvált.

- (A bíró, a fülét vakarva) Tovább!

- Slibovica Vica.

- Na ez is egy normális név. Hogy jutott eszébe?

A vádlott nem szól, csak végiggondolja, hogy akkor még Romániában éltek, s a román "vica" szó szőlőtőkét jelent.

- Tovább a gyerekeket!

- Slibovica Itóka. Nagyon szolid kislány, szegény.

- Na ez már több a soknál!

- Már hogy volna! Hát nem tetszik irodalmat olvasni? Mert hogy az Ady legjobb barátja a Bölöni Gyuri volt, annak a felesége pedig Itóka. Mindenki így szólította.

- Fia egy sincs?

- Már hogyne volna! A legkisebbik gyerek: Slibovica Ramszesz.

- Micsoda? Megbolondult maga?

- Dehogy bolondultam! Akkor Egyiptomban dolgoztam, kint volt az egész család. Mikor megtudták azok, hogy a fiam Ramszesz, olyan mulatságot rendeztek a tiszteletünkre, hogy három napig csak slibovicát ittam. Mikor meg hazajöttünk, magyarosítottunk. Itthon már csak úgy mondjuk neki: Rumszesz. Hát bíró uram, valamivel csak érzékeltetni kell, hogy mi, magyarok olimpikonok vagyunk a tömény szeszben! Ez is egy sportkategória.

- Tetszik tudni, bíró úr, nem olyan veszélyes ő mindig - szól közbe az asszony -, de ha az öt-hat deci belemegy abból az erősből, már nem lehet bírni vele.

A bíró:

- Hallotta? Na mit szól ehhez?

- Hát belém megy és nem mellém, az biztos!

A bíró, mindkét fülét vakarva:

- Úgy látszik, magától jobb minél hamarabb megszabadulni. A felesége békülni akar. Kétévi szabadságvesztésre ítéljük, de felfüggesztéssel. Ha két évig nem iszik, és becsületesen él, elengedjük a büntetést. De van itt egy nő is a háttérben, valami Linka nevű. Elmegy hozzá, és közli vele, hogy vége mindennek, aztán szépen elköszön tőle. Na hogy köszön el?

- Pá-Linka!
Kun József: Anyanyelvünk szépségében gyönyörködöm

[msmester]

A MEGFOGHATATLAN SZÉPSÉG

Fáradtságom adom az esti árnynak,
Színeimet vissza a szivárványnak.

Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek,
Mosolygásom az őszi verőfénynek.

Sok sötét titkom rábízom a szélre,
Semmit se várva, és semmit se kérve.

Kik üldöztek át tüskén, vad bozóton:
Kétségeim az örvényekbe szórom.

A holtom után ne keressetek,
Leszek sehol - és mindenütt leszek.

(Reményik Sándor: Végrendelet)

Sokat vitatkoztak már az irodalmárok azon, hogy szabad-e a lírai verseket magyarázni, mivelhogy a magyarázott vers már nem azonos önmagával, unalmas prózába vedlik át.

Alaptalannak találom a kérdést. Akárhogyan és akárhányszor magyarázunk egy verset, semmit sem változtatunk annak lényegén, mert a művészet örök (Ars longa, vita brevis), s minden időben minden olvasójához szól.

Számos verset 47 éve tanítok immár, s merem állítani, első varázsának erejét minden megközelítésekor újból éreztem, sőt azt kell mondanom: sokszor más megvilágításban, kisebb-nagyobb árnyalati eltérésekben, és egyetlen igazán szép verset nem untam meg azért, mert elolvasására, megtárgyalására oly sokszor vállalkoztam. Gyakran megtörtént, hogy újabb szépségeket fedeztem fel a kiaknázottnak vélt versben.

Vallom továbbá, hogy vannak megfoghatatlan szépségű versek, amelyeknek a magyarázása nem vezet el konkrét eredményhez, mondanivalójuk kihámozhatatlan, s mégis felejthetetlen esztétikai élményben részesítenek bennünket. Ilyen Reményik Sándor idézett költeménye is.

Olvasása mindenképpen elindít bennünk egy kérdést: mit is akar a költő? Csendes halált, s a természettel való összeolvadást? Ez lehetne talán az elsődlegesen kínálkozó kérdés.

A panteisták minden bizonnyal azt a vallásfilozófiái tanítást olvasnák ki belőle, amely a természetet az istenség megtestesítésének tekinti.

A buddhisták a legmagasabb boldogság állapotát (nirvána, "kialvás") sejthetnék benne, a világegyetem isteni alapelvével való összeolvadást.

Ám Reményik Sándor az egyik legnagyobb erdélyi protestáns-költő, tehát ha vallási magyarázatot keresünk a verséhez, ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni. Nem találok protestáns magyarázatot. Költészetének halhatatlanságát érzékeltetné? Ezt tartom a legkevésbé elfogadható elképzelésnek.

Nincs minden kétséget kizáró költői kijelentés tehát. Megfoghatatlan szépséggel állunk szemben, de valamennyien érezzük: esztétikai szépségek rabjai lettünk.

Kun József: Anyanyelvünk szépségében gyönyörködöm

[Ile57]

"....az anyanyelv elválaszthatatlan a hazaszeretettől. Amennyire fontos, annyira szomorú, hogy a nevelés – a mi esetünkben az anyanyelvi nevelés és vele a hazafias nevelés – háttérbe szorul. Kölcsey Ferenc Parainesis Kölcsey Kálmánhoz című munkájában ezt írja: "…haza, nemzet és nyelv, három egymástól válhatatlan dolog; s ki ez utolsóért nem buzog, a két elsőért áldozatokra kész lenni nehezen fog."
Bencédy József

[Ile57]

Katona György: Szeresd a szót



Szeresd a szót, mit először hallottál,
Mikor nyöszörögve anyatejet szoptál,
Mikor édesanyád föléd hajolt este ,
Megcsókolta arcod és szuszogásod leste.
Ezen a nyelven szólt, énekelt és mesélt.
Álomba ringató altatót is regélt.
Veled sírt együtt, ha lázas lett homlokod,
Melletted elaludt és melletted virrasztott.
Így lett ő anyanyelv és édesanya egyben.,
Mindkettő édes és mindkettő egyetlen.
Őrízd meg mindkettőt, míg engedi az élet!
Ha ő már nincs veled , add tovább e kincset !
Szeresd a szót, mit először hallottál!
Énekeld dallamát, mit már megtanultál!
Fájjon ha gyalázzák, ha gúnyolják, ha verik !
Ne állj azok közé, kik szégyellni merik !
Mert akinek nincsen anyanyelve, szegény,
Nagy üresség tátong annak szíve helyén!
Nem tud énekelni, beszélni, csak dadog !
Szeresd a szót, mit édesanyád adott !!
Szentes, 2008 május 5

[Ile57]

"(...) Egyébként csak az anyanyelv érdekel, ez a haza. Fel kell hurcolkodnunk a világhálóra, és rámentenünk minden szellemi értékünket. Ez ma olyan horderejű feladat a megmaradásunk érdekében, mint 1000 éve a kereszténység felvétele volt. Így megvalósulhat a Haza, a magasban, amiről Illyés Gyula álmodott. Magyarország ugyanis akkora, amekkorára a magyarul beszélők nyújtják" - vallja a 80 esztendős magyar költő, Kányádi Sándor.

[deutschi]

Kis nyelvtan (1943)

Én én vagyok magamnak
s néked én te vagyok,
s te én vagy magadnak,
két külön hatalom.
S ketten mi vagyunk.
De csak ha vállalom. /Radnóti Miklós/

[Ile57]

FERENCZES ISTVÁN
Beszéd a hazainduló Julianus baráthoz

Későn jöttél, testvér, későn.
Kenyerünk keserű, a vizünk
kégyóval, varanggyal teli -
Reményünk por, hamu a hitünk...

Udvara a kánnak megvet,
mégis velük kell hajlongani,
a falra felkent klán előtt
égve égnek lelkünk romjai.

Besúgók járnak közöttünk,
júdások visznek üdvrivalgni
harcait, hol megzsaroltan
térdelünk - kétszer kell meghalni.

Elvették földjeink, nevünk,
vérünk sem elég hál' adóra,
rabszíjra fűzi gyermekünk,
önmagába pusztít a horda.

Bélyeg lett nyelvünk, nyílt fekély.
Arcunkon lobognak poklai...
Anyánk megtördelt szavával
álmunkban is félünk szólani...

És szétiszonyít Ázsia,
mint száműzöttet álmai -
Egyedül a szél, csak a szél,
minket csak ő tud megváltani...

Ég veled, testvér. Ki tudja,
kinek leszünk majd vérei...
Mire visszajössz, meglehet,
egymást sem fogjuk érteni.

[Ile57]

...Vérünkben rejtett muzsika dalol
napos keletnek szent, idegen kincse
s amíg egy cseppig él az ősi vér
napos kelet szent ritmusa zenél;
nincs oly erő, mely szavunk elveszítse.
(Dutka Ákos: Magyar szavunk siratója)

[Ile57]

Döbrentei Gábor: Hazai ügy, a nemzeti nyelvre nézve


Szerettem a hazát’
Megszegtem kedvéért szívem örömeit,
Csakhogy látnám jőni ragyogó csillagát;
Reszketve gyujtottam éjjelim mécseit:
Mim érte? a szent ügy most is tapodtatik,
S híve, tört oltára mellé taszíttatik.

Szegény fásult haza!
Legdicsőbb elméid koszorúzatlanok,
Amilyeneket máshon büszkén jutalmaza,
Nálad üres hirű vigasztalatlanok,
Pazarlják éretted hősi erejeket,
S te inkább töröd, mint élesztnéd lelkeket.

Ők megsajnállanak,
S ifjan nekivágva sülyesztő éjednek,
Rontják, törik, amik díszedben gátlanak;
Fejtik tüzét lomhán eltapodt nyelvednek,
S hajdan dicsőséged parlagosúlt útján
Új virágod csattan lelkesb fiad lantján.

Az ifjú mit nem mer?
Híres tettű nevek sugárzását issza,
Pajzstrengető karja ezer hydrát lever,
Vak hátráltatóját porba nyomja vissza;
S még tapasztalatlan szíve szép árjában
Nagyra kelendő Nap szenderg hajnalában.

De mire ébred fel!
Magát-rontó hideg serget veszen észre.
S hull a magasan járt, roncsolt érzésivel;
Búsan néz a szépen elgondolt egészre;
S aki messze repült s hitte hogy nagyot tesz;
Egy kis körbe szorult szendergő férfi lesz.

El ugyan nem gyávul,
Kicsordúlt nagy könnyét letörli hirtelen,
Lelke megzúzva is szikrát pattantva gyúl.
Lágy panaszba fúlni látja hogy dísztelen.
Olvadást csak azért engedne szívének,
Hogy, ah, ő ne érje hunytát nemzetének.

Meg-meglátogatják
Magányában régibb széposzlott képet,
Mátyás fényén s Mohács sírján hordozgatják,
S erre megint forrnak fojtott érzései,
Felkönyörg hazája ősi istenének,
Nyisson ragyogó kort nemzetünk nyelvének.

[msmester]

CSÖND, CSEND

Régóta tudom, hogy a szavak születnek, élnek és meghalnak, mint az emberek. Azt is tudom, hogy a szavaknak lelkük van, szép lelkük, de lehetnek lelketlenek is, sőt kegyetlenek. A szavak roppant érdekesek. Egy kiváló professzorom egész életét a szavak tanulmányozásának szentelte, s ezt üzente nekünk halálos ágyáról is: becsüljétek meg a szavakat, úgy vigyázzatok rájuk, mint a szemetek fényére! Nagy ember volt, híres tudós, sohasem mondott bolondságokat.

Lehet, hogy képtelenségnek tűnik, de én már gyermekkoromban is gyönyörködtem jó néhány szavunkban. A "víz" nekem azt jelentette, hogy szabadság és nyár, minden szabad percemet a mellettünk lévő folyó, patak és malomárok partján, vagy épp a vízben töltöttem. Mert nekem három vizem is volt, s gyermekkorom legnagyobb örömeit ezek a vizek jelentették. A "hegy" kíváncsiságom csúcspontja volt, misztikus szépségek hordozója, attól a naptól kezdve, hogy rózsaszín reggelébe, lilás alkonyába belenézhettem, s ízelítőt kaptam mézes illatából, bugyborékoló hangjából. A "csöndet" akkor még semminek vettem, olyan velejárója volt a vadhavasunknak, mint a napnak a fény, a fellegnek az árnyék, a fenyőnek az illat.

Most, hogy Áprily verseit olvasom, olyan nyugodtan, megfontoltan, mint soha életemben, ez a szó csimpaszkodott belém, a "csönd", s ha akarnék, se tudnék megszabadulni tőle; magával ránt a múltba, messzi gyermekkoromba, s csodák csodája, a Bihari-havasokba, a Flóra-rétre, a Galbina-völgyre, ahol Áprily is mesés napjait élte. Nem tiltakozom, nem menekülök tőle, átadom magam testestől-lelkestől a csábító csöndnek.

Előbb kiejtem hangosan is a szót: csönd! Kiejtem többször is. Figyelem és mérlegelek. Csalódást érzek. Rengeteg parancsoló ereje van ennek a szónak, csak most jövök rá valójában, pedig több mint négy évtizede fegyelmeztem vele. Sebző ereje van, mint a csípős, csattanós ostornak. Egyetlen hangjában van ez a rettentő erő, a "cs"-ben, a többi hang csak telíti, rezonál vele.

Nem ez a szó kell nekem, a parancsoló "csönd", ez nem az Áprily szava, s nem a havasoké. Kiejtem csöndesen: csönd... Már nem érzek semmi félelmetest. Távol, a Ruzsinásza irányában egy szarka csörög, de elfojtja hangját a vadméhek zsongása, s időnként a pókhálószövés diszkrét rezzenése, a gomolyfelhők halk illanása.

Megmozdult tehát a szó hatására a fantáziám.

Kiejtem suttogva is a szót: csönd. Felkap egy parányi száraz levelet a szellő, megcsörrenti, s utána halotti csönd lesz. Szusszan az erdő az alkonyi homályban, s átlép a legmagasabb boldogság, a nirvána, a kialvás világába. Sohasem éreztem át ilyen mélyen a semmit, mint most, a csönd hallatára.

De van a csöndnek változata is, a csend. A csönd öblösebb, melegebb, a csend hidegebb, szárazabb valahogyan.

Befogom a fülemet, úgy ejtem ki a két szót csendesen: csönd, csend, csönd, csend. Elámulok: amit hallok, a legtisztább harangzúgás. Kicsi székely templomban harangoznak, vagy nálunk, Köröstárkányban, Gyantán.

Suttogva ejtem a szókat, kis szünetet iktatok közbe: csönd, csend... csend, csönd; csönd, csend... csend, csönd. Szinte borzongok a félelemtől. Dürrenmatt drámájában érzem magam. Egy hosszú folyosóba kényszerítik Alfréd Illt, a villany elalszik, a tömeg (összeszorul, s mire kigyúl a fény, Ill holtan fekszik a folyosón. Aztán a kísérteties koporsóba kerül. A kollektív gyilkosság miatt nincs tettes. A halálra ítéltet régen, vagy primitív népeknél dobpergéssel kísérték a vesztőhelyre. Ilyen hatást is váltott ki bennem a szavak kiejtése.

Tehát nem könnyű szabadulni ennek a szónak a félelmetességétől.

Semmi kétségem afelől, hogy a szavak egyénileg hatnak az emberekre, sőt még az egyes hangok is. Rimbaud-t az "á" hang a szurokra emlékeztette, de nekünk az egyik legszebb, leghajlíthatóbb magánhangzónk. A "csönd", illetve a "csend" szót igen sokféle hatásában érzékeltették a költők. Van nagy csend, lelki csend, őszi csend, téli csend, szélcsend, álomcsend, mélységes csend, kolostor-csend, cella-csend, sűrű csend, síri csend, halotti csend, halálos csend, félelmetes csend, abszolút csend. Ki győzné felsorolni valamennyit?

Tóth Árpád boldog csendről beszélt. Áprily azt írta, hogy "zúgott a csend", "megnőtt a csend", tehát hallotta és látta is a csendet. Hallotta "meséjét" a mulandóságról, látta "fülelni" a csendet. A csend képes alkotni, teremteni: "A csendből lettem, csend vagyok" - mondja Áprily, s azonosul a csenddel.

Babits egy szép vallomásába szövi bele a csendet, s mivelhogy a csönd és a csend alakot egyforma szépnek érzi, nem tud választani közülük, mind a kettőt alkalmazza:

"Mély, fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem,
csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen,
csendesen, - hallani nem lehet, talán látni sem:
az látja csak, aki úgy szeret, mint én, édesem!"

(Szerelmes vers)

A nyugtalan alaptermészetű Ady Csönd-hercege félelmetes látomás, kész eltiporni a költőt. Egészen más Áprily otthonának csendje, békét és megnyugvást hozó:

"Jó Csönd herceg? Nem herceg itt a csend,
nem vízió, mely balsorsot jelent.
Patakparton ülő tündérleány,
ki némán, szemlesütve vár reám."

(A völgyünk csendje)

A csend ma mindenképpen az egyik legszebb fogalmat jelentő szavunk. Nemcsak a rohanó ember vágyik a pihentető csendre, hanem az üldözött, megtépett természet is. S ugyan ki tudná ezt jobban, mint modern irodalmunk legnagyobb természeténekese, a többször is idézett Áprily:

"Nem húz az égen több vadlúdcsapat,
szél nem rezzenti künn a bús határt.
Halkan feszül a néma pillanat,
s nézd: száll a hó. Az első. Csendre várt."

(Csend)
Kun József: Anyanyelvünk szépségében gyönyörködöm

[Ile57]

Gömöri György:
Naponta


"Naponta nyelvet -álarcot cserélek.
Néha úgy érzem:arcom már ez az álarc,
néha meg:hiába vergődik a lélek,
megváltásra csak önnyelvén találhat,
mert leírhatom angolul az élet
minden rejtelmét,le a mindenséget,
de anyám nyelvén tudom csak kidadogni
a naplementét alkotó igéket."

[Ile57]

Zilahy Lajos: Magyar írógép




Megtaláltam. A sutba dobva.
Szalagja rongy, repedt a dobja.
A kallantyúkon hálót fon a pók,
Ránézni is rossz, csupa rozsdafolt.
Ütögetem a zörgő billentyűket:
- Úristen, mennyi ékezet!
Angolban ilyen sohse létezett.
Próbálgatom az ő-ket, az ű-ket,
Ezeket a szőrös betűket:
Születtem...gyűrű...örökzöld a föld...
Kitört a ...tömlöc...hóhér...
Ködmön...pörkölt...
De nem zavart már a sok ékezet,
A vén írógép hárfa lett
Ahogy Petőfi két sorához érkezett:
„Oh, lassan szállj és hosszan énekelj,
Haldokló hattyúm, szép emlékezet!”



Próbálgatom az ő-ket, az ű-ket,
Ezeket a szőrös betűket:
Születtem...gyűrű..örökzöld a föld...
Kitört a ...tömlöc...hóhér...
Ködmön...pörkölt...
De nem zavart már a sok ékezet,
A vén írógép hárfa lett
Ahogy Petőfi két sorához érkezett:
„Oh, lassan szállj és hosszan énekelj,
Haldokló hattúm, szép emlékezet!”

Kopog a gép. A ronda ócskavas
Magától írja már az avas és havas
„Piros csizmám nyomát, zöld erdő
harmatját...”
„Hullatja levelét az idő vén fája...”
„Különös, különös nyár éjszaka volt,
Az égben egy dühödt angyal dobolt...”
„Én úgy szeretlek, mint anyját a gyermek,
Mint mélyüket a hallgatag vermek...”
„Az am, hazám!”
Isa pur és chomu vogmuc.


Tolonganak a kajla, tört kallantyúk,
Az ujjaimmal kell szétszednem őket,
Szétbontanom a foszlott szemfedőket –
Valaha én is magyar író voltam
S bár Rodostókban sem egészen holtan,
Ennem is, mint téged, Laci, gyurka, Pista,
Meggyászolt már minket a fekete lista!

Mit akar tőlem ez a masina?
Azt akarja, hogy belém lelket öntsön?
Hány éve már, hogy nem írtam rajta?
Magyar barátom adta kölcsön
Rövid használatra
Egy délelőtt
Tizenkét évvel ezelőtt.

Elvégre magyar úr vagyok,
Temessétek majd mellém, ha meghalok
Ezt a rozoga, öreg gépet,
Ezeket a borzas betűket,
Mint megannyi avar kössönytyűmet,
Szárnyas kopjámat, színarany kupámat,
Leszúrt paripámat.

[msmester]

KIHALT KEDVES SZAVAK ÉS SZÓALAKOK

Sorstársaink a szavak: születnek, élnek és elhalnak, akár az emberek. Némelyeknek már nem is lesz feltámadásuk, emléküket csupán régi, elsárgult lapok őrzik. Ilyen a megapol (megcsókol), a monno (mindkettő), a venerék (ital) szavunk is. Ezekkel már csak a nyelvbúvárok találkoznak.

Szerencsések a szavak, ha elavulásuk útján még megkapaszkodhatnak egy-egy jótevőben, és kieszközölhetik megmaradásukat. Így menekült meg a pusztulástól a lom, az őr, az aggastyán szavunk. Felújították őket.

Huncutok s egyben szédületesen okosak a szavak. Ruhájuk, alakjuk változtatásával kínáltatják magukat, hogy egy-egy költeménybe kerülve levessék hétköznapiságukat, s évtizedeken vagy évszázadokon át ünnepi köntösben és változatosságban ragyogjanak. Mert lám a "halk" szó is "halkal" lett egykoron, hogy többféle jelentéssel is kevélykedjék: halkan, lassan és halványan jelentése egyaránt volt. Fazekas Mihály "Nyári esti dal"-át így kezdi:

"Halkkal ingó lanyha pára!
Szálldogáló harmatok!
Kis furulyám lágy szavára
Tiszta hangot adjatok."

Itt a "halkan" és a "lassan" jelentés egyaránt elképzelhető, bár a 16. századi előfordulásai inkább az utóbbi gyakoriságára vallanak. "A magánossághoz" című Csokonai-versben a "halványan" értelmezése sejthető. Tóth Árpádot is megihlette a szó kedvessége, régies finomsága. "Déli derű" versében láthatjuk ezt:

"Ó most, míg minden búm ernyedten elhal,
Mutass, csendes derű! szép víziókat:
Kis házat, télizöldes, tiszta fallal,
A balkonra szép nő lépjen ki halkal,
S mondja: édes... s mondjon más drága szókat,
Mik lágyabbak, mint pongyolája fodra."

A 18. század egyik dédelgetett szava volt a "hangicsál" énekel és zenél jelentésben egyaránt. Fazekas említett verse is felkarolja:

"A mocsáros nép kuruttyol,
Prüccsög a sok kis bogár,
Réce hápog, fürj palattyol,
Hangicsál egy kis madár."

Csokonai "Az estve" című versében kedveskedik vele:

"A kis filemile míg magát kisírta,
Szomorún hangicsált fészkén a pacsirta."

A református énekeskönyv 33. és 98. zsoltárai szintén megőrizték a "hangicsálni" szót.

A finnugor eredetű "csikland" szó "á" változatú alakja (csiklándja) a felvilágosodás korában is használatos, s épp kedves régiessége ragadja meg későbbi nagy költőink figyelmét, mindenekelőtt a József Attiláét és a Tóth Árpádét. A Favágó című József Attila-vers így kezdődik:

"Vágom a fát hűvös halomba,
fényesül a görcse sikongva,
zúzmara hull szárnyas hajamra,
csiklándani benyúl nyakamba,
bársonyon futnak perceim."

Tóth Árpád a "Déli derű"-ben ezt írja:

"A tavon víg nők mennek csónak-útra,
Arcuk csiklándja szeleburdi szél."

A tüdőbajos költő verseiben a szép nők emlegetése sohasem jelenti a családi kötelékek elszakítását, még lazítását sem, hiszen szerette a feleségét, s a kislányáért is rajongott; de ez a rendkívül finom lelkületű költő, a halál közelségét sejtve, a legnagyobb esztétikai gyönyörnek, a női nem szemlélésének megszűnését fájlalta mindegyre visszatérő képeiben. Az általa idézett nők szépek, fiatalok és vidámak, az élet valóságos élvezői, akik a szél simogatását mindig csiklandásként érzékelik, kivált ha még szeleburdi is a szél. A "csiklándja" annyiban jelent fokozottabb érzéklést a "csiklandja" alaknál, amennyivel több az "á" hang lágysági foka az "a" hangjáéhoz viszonyítva. Ha nem létezne ez a hanghatási különbség, semmi értelme sem volna a két hang felcserélésének.

Tóth Árpád akkor használja szívesen verseiben a "csiklándja" szót, mikor a halálélmény foglalkoztatja, hogy a legszebb, a legfinomabb hanghatásokkal búcsúzzék az élettől. Én úgy érzem, hogy irodalmunk legintelligensebb halálverseit Tóth Árpád írta meg két gyönyörű látomásában. Az egyikben ("Áldott nyári délután") legyőzi a csontváz képében megjelenő halált, mikor sikerül távoltartania magától (most még csak barátkozik vele):

"Nem tudom. Csak érezem,
Hogy most e megáldott
Nyári délutánban a
Halál is megállott.

Nem jön felénk. Valahol
Ledűlt heverészve,
S míg csontajkát csiklándja
Szellők édessége,

Bordái közt bebókol
A reves homályba,
S kigyúl, mint egy piros szív
A pipacs virága."

A másikban ("Április") szédítő költői szépségekkel adja meg magát a halálnak, épp születésének napját emlegetve. Előbb kiélvezi ennek a napnak minden szépségét a vers első részében, amelyben többek között ezt írja:

"S reszket s kacag a liget,
Cserje meg bozót,
Gyenge bőrű testüket
Úgy csiklándozod;
Minden erdő egy bolond
Hejehuja-hely,
Nincsen még seholse lomb,
Csak virágkehely:
Izzad még a levelek
Vajudó rügye,
S a szirom már lepereg:
Csókos szél vigye..."

Az utolsó három szakaszt elhalálozásának szánja. Megbocsáthatatlan bűn volna ezt az egységet megcsonkítani, nem is teszem, mind a három szakaszt idézem:

"Április-testvérem, óh!
Hol van az a kor?
Ifjuságom hervadó
Kankalin-csokor,
Elpártoltam tőled én,
Nem veszed zokon?
Hej, beteg s fanyar legény
A régi rokon:
Ha a tavaszt élvezi,
Nézvén langy egét,
Bánatát is felveszi,
Mint szemüvegét...

Április, oh Április,
Simogass, vezess!
Hadd legyek ma újra kis
jó öcséd, kezes,
Hadd feküdjem tarka fák
Alján, inni fényt,
Míg arcomba szöcske vág
Zöld parittyaként,
Míg szememre patyolat
Szirom lengve jön,
S kis selyem-sátra alatt
Megbúvik a könny...

Oh tán akkor, míg a méz
Színű nap lehull,
Bordám közül a nehéz
Szív is elgurul,
Imbolyog még, menni fél,
Majd gyáván, sután,
Bíbor labda, útra kél
Tűnő nap után:
Táncol, ugrik, fellebeg,
Enyhén száll tova,
Felfogják a fellegek,
S nem fáj már soha..."

Mi történik itt? Tóth Árpád varázslatos szavakkal - Väinämöinenként - átringatja magát a halálba. Nem könnyű dolog. Imbolyogva, félve, gyáván és sután indul el végzetes útján, de a halálba már táncolva, ugrálva, sőt "fellebegve" érkezik, mert elvarázsolta szavaival a halált is. Nem képes sem félelmet, sem kétségbeesést kelteni benne, mert szívét

"Felfogják a fellegek,
S nem fáj már soha."

Szememre vethetné akárki: ekkora feneket kerítek egyetlen szónak? Azonnal kijavítanám: egyetlen hangnak csupán. Mint mondtam, itt különbség van a "csiklandja" és a "csiklándja" hatásfoka között. Szinte csak műszerrel mérhető atomnyi különbség, de a nagy költőnek ezzel a lehetőséggel is számolnia kell. Mi, olvasók pedig csak úgy tudunk behatolni a költői alkotások legrejtettebb szépségeibe, ha képesek vagyunk felfogni a mérhetetlenül finom rezzenéseket is. Az élet és a halál szépsége úgy lesz számunkra megfoghatóvá, hogy "megcsiklándozza" a szívünket.

Kikelet, szellet, kies, csalogány, halkal, hangicsál, csiklándoz: mennyi kihalt vagy kihalóban lévő gyönyörű szó! - ha bearanyozza őket egy-egy költői lélek. Én azt szeretném, ha nem nyúlna többé hozzájuk senki. Ezekhez illő világot én már nem tudok elképzelni.

Kun József: Anyalvünk szépségében gyönyörködöm

[msmester]

SZÜLŐFÖLDÜNK NYELVE

Szerencsétlen és nyomorult embernek mondom én azt, aki csak önmagáért él, és nem érzi magát valamely néphez, földhöz tartozónak. Pedig vannak ilyenek elég sokan. Köztünk, magyarok között is. Akik sohasem ejtették ki ezt a roppant egyszerű mondatot: magyar vagyok. Nem is kívánom én, hogy álljanak ki a városuk vagy a községük főterére, és verdessék a mellüket; de úgy ritkán, néhányszor az életben szálljanak magukba, s ha suttogva is, ha szobájuk sarkában meghúzódva is, mondják ki legalább önmaguknak: igen, én is magyar vagyok, s az maradok az utolsó szívverésemig. Népem hűséges tagja. Ugyan ki tudná elmondani, hogy mikor kezdődik el népi hovatartozandóságunk kialakulása? Nem is lehet. Mert annak gyökerei a tudatvilágon túlra, az ösztönösség állapotába nyúlnak vissza, mikor még nem is értjük, csak sejtjük édesanyánk szavát, s aztán alapérzésünknek napról napra újabb és újabb hajtásai nőnek ki, amelyek a tudatosság ágaivá növekednek. Népi mivoltunk első nekirugaszkodásai minden bizonnyal akkortájt alakulhatnak ki, mikor eltanuljuk anyanyelvünk kezdetlegesebb szavait, és élni is tudunk velük.

Még nem tudtam kimondani a nevemet - Jóska -, csak azt rebesgettem idétlenkedve, hogy Onka, de már ezzel is hovatartozásomat érzékeltettem így vagy amúgy: Onka kér valamit - élelmet, vizet, le akar szállni a gyerekágyból -, s azoktól kéri ezt, akikhez tartozik, s akik hozzájuk tartozónak érzik és tudják Onkát. Már anyanyelvünk első szavai is elkötelezettséget jelentenek egy sokkal nagyobb és szélesebb közösségben, amelyet magyar népnek neveztek el.

Nagyon kicsi lehettem még, amikor naponként felfigyeltem a házunk előtt elhaladó köröstárkányiakra, akik teheneiket vagy ökreiket hajtva ilyen állatterelő szavakat kiáltoztak: "Csa, Jámbor! Hojc, Miska!" Magyarul szóltak szürke, magyar fajta állataikhoz, minden bizonnyal ősmagyar szavakkal. Megszerettem őket: embert, állatot, szekeret mindenestől. Melyik gyereket ne érdekelné egy ilyen látványos fogat? És nemcsak az, hanem a vele kapcsolatos beszéd is, az otthon sohasem hallott szavak. Később megtanultam az értelmüket is:

- Csa, Jámbor! - Ez azt jelentette: jobbra térni az útkereszteződésnél.

- Hojc, Miska! - Balra térni ugyanott.

- Csá bé! - Előre figyelmeztetés: betérés lesz jobbra, a ház felé.

- Hojc bé! - Ugyanaz, ellenkező irányba.

- Csá bé héjk, ide héjk! - Betérni jobbra, a kapuba.

- Hojc bé héjk, ide héjk! - Betérni balra, ugyanoda. Gyantán pedig, édesanyám szintén Árpád-kori falujában ilyen beszédet hallottam:

- Hallad, Lajas! A baltát te tevéd ee, nem ín!

Szülőföldem a-zó és í-ző nyelvjárásának szavaiba belebotlottam később is, s csakúgy a szavaim lettek, mint az otthon hallottak, a szavak segítségével pedig eljutottam oda, hogy magaméinak mondjam a tárkányiakat és a gyantaiakat, minden környékbelit.

Ma már teljes bizonyossággal tudom, hogy szülőföldem magyar népe elsősorban a nyelvével kötötte le minden különös iránt fogékony gyermeki fantáziámat. Rengeteg szavukat, beszédfoszlányukat rögzítettem, mint az érzékeny magnószalag, és soha semmi sem fogja őket kitörölni az emlékezetemből. S ami a legérdekesebb: még mindig a kuriózum erejével élnek bennem. Borsódzik a hátam, ha eszembe jutnak ilyen nagyon régi paraszti mondatok:

- Huá mennek kentek a furkavillávaa? Mit dílelnek?

- Kurumpírt lóskávaa.

A szavak majdnem mindegyike sok évszázados múltra tekint vissza. A "huá" (hova) megőrizte Árpád-kori zártabb formáját; olyan, mint sok nyelvemlékbeli szavunk: hugy (hogy), lütt (lett), ozut (azt), és így tovább. A "dílelnek" (ebédelnek) nemcsak í-ző volta miatt érdekes, hanem azért is, mert már a gyermekkoromban csak Köröstárkányban volt használatos, az egyik legelzártabb falunkban. A "kurumpír" (krumpli) ékes bizonyítéka annak, hogy nyelvünk mennyire nem szereti a mássalhangzók torlódását, és milyen érdekesen kibúvik alóla, mai nyelvünk pedig épp a torlódásos formát használja. A "-val" eszköz-, illetve társhatározói ragot is ősi formájában használták még gyermekkoromban (-va, -vaa), a tárkányiak inkább a hosszabb változattal. Gyantán is találkoztam vele.

Szerfölött érdekesnek tartom a "furkavillávaa" ugyancsak tárkányi szót, mert előtagja, a "furka" az utótag jelentését duplázza meg románul (furca: villa). Olyan eset ez, mint szláv viszonylatban a "felebarát" ikerítés.

- Hát magik kicsidáha (kicsodához, kihez) mennek? - kérdezte tőlünk egy idős tárkányi, mikor szüretre voltunk hivatalosak édesapámmal.

Ha már a nyelvi szépségeket ízlelgetjük, engedtessék meg, hogy egy kis kerek szöveggel is érzékeltessem tárkányi parasztjaim ízes beszédét. Egy nyúlfarknyi betyártörténetet ismertetek az eredeti kiejtés megőrzésével:

***

CSIRCSÉL MEG A PARASZTASSZANYAK

Eccee Csircsél tanálkaza két szeginy parasztasszannya a mérági útan. Egy kaska tajás vala mindeggyikné. Beszilgetve jüvének.

- Ha elinkbe jünne mas Csircsél, micsinálná? - kérdé az eggyik.

- Csak nem ette meg a fene, hagy fínyes nappaa jüjjik!

Csircsél maghallá, meg is kirdé tüllik:

- Ismeritek tik Csircsélt?

- Mink nem - felelék azak.

- Mégis sziggyátak. Pedig hallátak, hagy Csircsél a szeginyek baráttya. Csak a nagygazdákat bántya. Ezé mast esszeterem a tajásatakat.

Háttaa farditá üket, és az esszes tajást a fenekikhe vágá, az árát ügyesen betevé a kaska fenekibe, a pappir alá. Azak athan megtanálák.

Csircsél semmit se véve ee a szeginyektű, pártfagalta vala üket.

***

Ezt a történetet Erdei (Buntóka) Mihály bácsi mondta el nekem 1957. október 20-án. Akkor 94 éves volt. 1887-ben szerelt le, és a következő évben nősült Fenesre, addig Tárkányban lakott.

A népi szólások mögött apró történetek lappangnak, egy-egy anekdota. Kisnyégerfalván hallottam az 54 éves Tenkő (Szőr) Jóska bácsitól - ugyancsak 1957-ben az alábbi érdekes esetet:

Az öreg Csapó Mihály elhatározta a feleségével, hogy elmennek az erdőbe fáért. De hogy egyébre is teljék a napból, úgy döntöttek, hogy már kora hajnalban elindulnak.

Alig múlhatott hajnali egy óra, a két öreg talpon volt. Befogták a teheneket, felrakták a lámpásokat, elindultak.

Már nagyon messze lehettek fenn a hegyen, mikor Csapó Mihálynak eszébe jutott, hogy még rá se gyújtott.

- Na hun a duhány, asszony? - fordult a hitvese felé, nem gondolva arra, hogy a dohány létét illetően tagadó választ kaphat.

Az asszony belesápadt a kérdésbe. Átkutatta magát, mintha nem tudná hirtelenében, ugyan hova is tette azt a dohányt, pedig de jól tudta, hogy nincsen sehol.

- A duhány? - kérdezte fogfájós hangon. - Nincs, úgy látom, nincs, Mihályom.

- Hát akkor hojc, Buzsor! vezényelte az öreg - Hazamegyünk a duhányér!

A tehenek megfordultak, az öreg kiaprózott nekik kettőt-kettőt dühében, az asszony pedig egy szót sem mert szólni. Azóta is él a szólás Kisnyégerfalva környékén:

- Fontos neki, mint Csapó Mihálynak a duhány.

***

Szülőföldünk.

Milyen szép magyar szó ez is. Az előtagja a "szül" igéből keletkezett, ugor eredetű, s rokon hangzású alakja megvan a vogul nyelvben is. Az a szülőföldünk, amely befogad bennünket megszületésünk pillanatában, amely először hallja meg síró szavunk. Az első sírásunk neki már szó is, mert tudja, mit mondunk, mire van szükségünk. A nap éltető erejére, fényére, hogy ne botorkáljon tekintetünk riasztó sötétségben, hanem megnyugvást találjon. Balzsamos levegőre, hogy tüdőnk táguljon, erősödjék napról napra, s vigye el az oxigént minden porcikánkba. Füvekre, virágokra, fákra, a levegőt tápláló kellékekre.

A szülőföld búzát ad, hogy kenyerünk legyen, állatokat nevel, hogy húst ehessünk, tejet ihassunk. Madárdallal szórakoztat, hogy esztétikai érzelmeket keltsen bennünk. A tenyerén hordoz, mikor első lépéseinkkel kísérletezünk. Azt mondjuk, fű, fa, hogy a "mama" és a "tata" után szókincsünket tovább gyarapítsuk. Szavaink rohamosan szaporodnak, mondatokba fűzzük őket, s létrejön az anyanyelvünk: az anyánktól elsajátított beszélő képességünk, ami megkülönböztet bennünket az állatoktól, minden más élőlénytől. Már azt is tudjuk, mi az édes, a savanyú meg a keserű, hogy megtanulhassuk idővel, mit is jelent az édesanyánk, az édes anyanyelvünk, az édes hazánk.

Akik szerencsésebbek voltunk, a magyar faluhoz kötődtünk. Nekünk megadatott, hogy édes anyanyelvünk sokkal régebbi állapotában is gyönyörködjünk.

Kun József: Anyanyelvünk szépségében gyönyörködöm

[msmester]

ANYANYELVÜNK HUMORA

A legegyszerűbb magyar ember is tudja, hogy mire gondoljon, ha a "humor" szót hallja. De ha a fogalom nyelvi meghatározására törekszünk, valamivel már nehezebb lesz a dolgunk, s egészen nehéz akkor, ha esztétikai megközelítésben foglalkozunk a humor szó fogalmával, tartalmi sokszínűségével, művészi értékével.

Karinthy Frigyesnek nagyon igaza volt, mikor kijelentette, hogy a humorban nem ismer tréfát, csak abban tévedett, hogy mégsem fogta fel a humor kiszámíthatatlan csapdáit, amelyek olyan nagy humoristákat is térdre kényszeríthetnek olykor, mint amilyen ő volt, pedig ő a magyar irodalom egyik legnagyobb humoristája. Jó fél évszázad múltán felvetődik vele kapcsolatosan is a kérdés: milyen értéke van ennek a humornak; elbírja-e az idő rostáját; és mennyire nevezhető magyar humornak. Már most elmondhatjuk, Karinthy humorának a megrostálás után is van akkora súlya, hogy a követelményeknek jól megfeleljen, de ha a rostán visszamaradt részre is rátekintünk, csak azt mondhatjuk, mint a legtöbb humorista esetében: bizony, sok itt is a selejt. S ez másképpen nem is lehet: a humor természetéből adódóan. Ha nagyon akar valaki humorista lenni, ártalmára van túlzott igyekvése.

Igen alapos elmélyedésre van szükségünk, hogy értékelésünket megtehessük, mert mi is ki vagyunk téve annak a veszélynek, amellyel az íróknak szembe kell nézniük: a humor csapdájának. Mert a jó humor nemcsak egyéni termék (ha nem az, akkor csak elkoptatott frázis, ami semmit sem ér), hanem egyénekhez szól, s ezért annyiféleképpen lehet rá reagálni, ahányan hallják vagy olvassák. Hozzávetőleges értékét azonban így is meg lehet állapítani, például elcsodálkozhatunk azon, hogy a közönség mi mindenen tud nevetni vagy mosolyogni: olyan ízléstelenségeken és álhumorokon is, amelyek egyes emberekben már felháborodást váltanak ki.

A humor hatása attól is függ, hogy milyen lelkiállapotban (idegen szóval: diszponáltságban) talál bennünket, mert például pityókás állapotban úgyszólván mindent "lenyelünk".

A humor hatása nagyobb, ha a humoristát közösségben hallgatjuk, mert szuggerál bennünket a tömeg, és úgy érezzük, hogy illemből is tapsolnunk kell.

Karinthy számos írása egészen kiváló (például az Adyról, Kosztolányiról, Babitsról, Szabolcskáról szóló irodalmi karikatúrái), de megtörténik, hogy olyan ízléstelenségeket és erőltetett túlzásokat enged meg magának, amelyek már kiábrándítók. Kegyeletsértőnek tartom mindenekelőtt Madách kifigurázását. Már írásának címe is viszolyogtató:

Madách Imrike után
Istenkéről, Ádámkáról és
Luci Ferkóról
Az emberke tragédiája

Kezdődik és folytatódik ez az óvodai mese erőltetett gyermeki stílusban (holott egy gyermek sem olvassa), álnépies és vagányos pesti szavakkal és kifejezésekkel (mee, eztet, áztat, bendő, fád, juszt is), ízléstelen kicsinyítésekkel (Istenke, Miska-, Rafi-angyalok, szent Peti, dögvészecske, exact fogalmacska) brr! Nem művészet ez, hanem meggyilkolása a művészetnek és a humornak is. Karinthy azt hitte olykor, hogy amit barátjának, a zseni Adynak szabad, ő is megteheti, csakhogy Ady másképpen csinált mindent és más háttérrel is. Karinthy nem gondolt arra, hogy Madách Tragédiája nemcsak a magyar-, hanem a világirodalomnak is egy kiváló alkotása, amely Goethe Faustja mellé állítható (összehasonlító tanulmányokat is írtak erről), s hogy Madách egy nemzeti hős, akit a Habsburgok bebörtönöztek, s hogy ennek a minden tiszteletet megérdemlő embernek olyan tragikus élete volt, hogy a kigúnyolása nemcsak tiszteletlenséget, hanem hazafiatlanságot is jelent. Arra sem gondolt Karinthy, hogy meggyőződéses keresztyén emberek is olvassák az írását? Vagy nem nekik szánta?

Azt sem hihetjük el Karinthynak, amit az Előszóban mond: hogy szerette azokat az írókat, akiknek torzképét adja. Szabolcskát is szerette? Úgy vagyok Karinthy humorával, mint Kazinczy a Himfy-dalokkal:

Tűzbe felét! Vetem. Újra felét! Ím. Harmadikát még!
Lángol az is. - Jer most; vár az olympusi kar.

Karinthy így is az egyik legnagyobb humoristánk marad.

De hát mi is a forró kásaként kerülgetett humor tulajdonképpen?

Nagyon érdekes az Értelmező szótár első meghatározása a kérdéses fogalomra. A humor "a régi orvosi felfogás szerint az emberi testben keringő, a testet fenntartó azon nedvek összessége, amelyeknek az egyén kedélyvilágára lényeges hatásuk van."

Ezen a meghatározáson orvosi szempontból is sokat lehetne vitatkozni, egy dolgot azonban mindenképpen kiolvashatunk belől: a humornak "testet fenntartó", tehát életvédelmi hatása is lehet, kedélyállapotunk is eldöntheti bizonyos esetekben, hogy életben maradunk-e vagy sem. Sok tüdőbajos ember elpusztult már azért, mert a gyógyulását elősegíthető kedélyállapotát nem volt képes megteremteni, visszaállítani.

A második szótári meghatározás a következő: "olyan derűs v. vidámnak látszó kedélyállapot, amely kellemes tréfálkozásban nyilatkozik meg, de valójában bizonyos fokú komolyságot leplez." Megállapítja a szótár, hogy van aranyos, egészséges, fanyar, játékos, jóízű, keserű, mély, száraz és üdítő humor is, s úgy érezzük, hogy ezzel a felsorolással sem merített ki minden elképzelhetőséget. Azt is kiérezhetjük a meghatározásból, hogy valamiképpen biceg, mert a humornak nem kell szükségképpen komolyságot lepleznie, a pillanatnyi lelkiállapotra, kedélyállapotra is felépülhet. Ugyanakkor elfogadjuk, hogy az igazi humornak, az értékes humornak ilyen háttere is van.

Azt kutatjuk tehát, milyen lehetőségeik vannak humoros íróinknak arra, hogy anyanyelvünkön, annak formájában vidám kedélyállapotot keltsenek bennünk, sőt: ebben a kedélyállapotban tanítsanak, neveljenek, okultassanak, tehát személyiségünk pozitív kiformálásához segítsenek bennünket. Ebben már benne van a humor szórakoztatói, esztétikai és pedagógiai értéke egyaránt, s világosan kitetszik belőle, hogy humor és humor között óriási értékbeli különbség van.

Modern irodalmunk legnagyobb esztétája számunkra Sík Sándor, mivelhogy háromkötetes Esztétikája nem meddő és követhetetlen esztétikai fejtegetéseket tartalmaz (amelyek a lezártság állapotát meg sem közelítik, és gyakorlati értékük alig van, ahány esztéta, annyi elképzelés), hanem esztétikai rendszert teremt, s ezáltal akkora gyakorlati jelentőséget kap, hogy senki sem nélkülözheti, aki a művészetek elméletével vagy alaposabb irodalomtörténeti kérdésekkel akar foglalkozni nálunk. Ő azt állítja - nyilván a humor értékesebb formájára gondolva -, hogy van benne tragikus és komikus elem egyaránt, de tartalmaz egy harmadik mozzanatot is, amit a "bölcs" és a "szent" szóval tudnánk érzékeltetni. A humorista az az ember, aki mindent megért és mindent megbocsát. Mindent megért, vagyis úgy viselkedik, mint a bölcs; mindent megbocsát, vagyis úgy viselkedik, mint a jóság bölcse, akit esztétikai értelemben szentnek nevezhetünk. (Bp., Szent István Társulat, 1942. II. 106-107.)

Sík Sándor szerint a tragikus és a komikus elem úgy olvad egybe a humorban, hogy a kettőnek egy felsőbb egysége jön létre. A humorban már nincs meg a két elem feszülése, ellentéte, hanem itt már egyensúly van, s ha létezik is bizonyos feszülés, az sokkal "mélyebbre vonul", alig érzékelhető. A humorista azért bocsátja meg a tökéletlenséget és az álértéket is, mert tudja, hogy minden ember tökéletlen.

A humoros formaelvekről beszélve (II. 255-256) megkülönböztet tragikus, komikus és bölcs humort. Tragikusnak érzi például a Toldi estéje humorát, komikusnak Vörösmarty Balgáját a Csongor és Tündében, bölcsnek Tamási Ábeljét. Még egy jóságos humort is el tud képzelni: Mikes, Gárdonyi és Petőfi Bolond Istókjának humorát. Ötletesnek tartja Eötvös József meghatározását, amely szerint a humor "mosoly könnyek között".

A humor hatását vizsgálva, Sík Sándor a következőket jegyzi meg eligazításképpen: a humor mosolyra derít, a tragikus humor alig-alig felszabadító mosoly, a komikus pedig jóízű vagy majdnem jóízű nevetés.

Benedek Marcell így határozza meg a humort: "derült és némileg mégis megindult szemlélése az emberi gyengeségnek, kicsinyességnek, múlékonyságnak." (Az irodalmi műveltség könyve, Józsa Béla Atheneum, 372.)

Mindenképpen hajlok Makkai Sándor tanítására: "Saját magyar jellemünk és szellemiségünk kifejtésére van szükségünk az európai kultúra valódi és örök értékeinek érvényesítése által." (Debreceni Szemle, 1937. 6.) Ma legalább annyira időszerű ez, mint leírásának időpontjában.

Egészítsük még ki Zolnai Béla egyik megállapításával: "Nyelvünk két dologban valóban egyéniség: az idegen szókincsnek hatalmas asszimilációjában és a népiesség kincséből való folyamatos megtermékenyülésben." (Nyelv és stílus. Gondolat K. 1957. 220.)

Humoros írással minden korban találkozhatunk, mert a humor az emberi lélek egyik sajátossága, s nemcsak az egészséges emberé, hanem a betegé is olykor. A reneszánsztól kezdve Weöres Sándorig, és azon túl is, szinte megszámlálhatatlan a humoros sorok vagy megjegyzések sokasága, mégsem illeszthető minden író munkásságára a humoros jelző. Szereti a humort Faludi, Kisfaludy Károly, Greguss Ákos is, de nem igazi humoros írók, ám Janus Pannoniusra rányomja bélyegét a kor ironikus élcelődése, Csokonaira a felvilágosodás világi áramlata, Jókaira a romantika szabadsága és ráérőssége, Petőfire és Aranyra a nép mókázása, Tamásira a székelység derűs furfangja. Ők humoros íróknak is nevezhetők. Ha szigorúan a fejlettebb polgári világ kereteiben akarunk maradni, akkor elsősorban Mikszáthot, Karinthyt és Tamásit kell humoros íróknak tekintenünk a tehetségesek között.

Karinthyról már beszéltünk.

Mikszáthról tudjuk, hogy pesti társaságában senki sem tud úgy nevettetni, mosolyra deríteni, mint ő. Olyan nagy mértékben humoros író, hogy szakaszokat állapíthatunk meg humorának fejlődésében.

Már selmecbányai diákkorában is írt humoreszkeket, de fejlődésének első szakaszában inkább csak szórakoztatni, élcelődni, mulattatni akar.

Fejlődéséhez hozzátartozik, hogy egyre több szatirikus hang vegyül humorába, de még mindig jóindulatú vagy sajnálkozó humor az övé, és ez sokat enyhít szatírája élességén.

Életbölcsességi igazságok kimondása teszi szélesebb körűvé, elmélyültebbé írásainak tartalmát, de továbbra is paradicsomi hangulatba akarja ringatni olvasóit. Hogy is írhatna ő elítélően a kaszát vásárló parasztról, a csupa mosolyt kiváltó falusi bíróról, a politizáló menyecskéről, az elavult jogait hangoztató kurtanemesekről, hiszen tulajdonképpen tőlük tanult elbeszélni, nemcsak kedvenc hazai és külföldi íróitól; szókincsének bővítését, anekdotázó képességének fejlesztését nekik is köszönheti.

Humora akkor lesz igazán elmélyült és sokoldalú, egyre összetettebb egyszersmind, mikor már örök emberi gyarlóságokról elmélkedik: az eldurvult önzésről, az igazságérzet hiányáról, a javíthatatlan hiúságról, az erkölcstelen politizálásról.

Mikor világnézetének uralkodó vonása a kiábrándultság lesz, a humorista Mikszáth szatirikus íróvá alakul át, s ez realizmusának már igazi kritikai realista színezetet ad.

Akik esetleg elfelejtették humorának jellegzetes ízét, vagy nem is volt alkalmuk felfigyelni rá, íme azoknak egy-két példa "Az a fekete folt" című kedves novellájából, amelynek elején, a brezinai akol leírása után így indítja el hősének bemutatását: "Csak hadd beszélje bátran annak a kéménynek a kavargó füstje, hogy a híres brezinai számadó juhász, Olej Tamás most alkalmasint &#187;méretlen húst&#171; főz otthon a bográcsban, neki ugyan nem árt vele." A "méretlen hús" lopott húst jelent, engedély nélkül levágott állatot, és nemcsak igen finom, ártatlan humor rejtőzik mögötte, hanem Mikszáth népimádata is, s bár egyelőre nagyon keveset mond, máris elkezdi nemcsak szereplője, hanem önmaga jellemzését is. A legszerényebb humora sem öncélú.

Ugyancsak a novella elején Olej kutyáját is bemutatja az író. Miután rámutat a kutya ügyességére, hogy képes nemcsak felfedezni, hanem haza is vonszolni az eltévedt és megsérült kis juhot, ezzel a csattanós mondattal zárja le az értékelését: "Okos kutya az, megérdemli, hogy nem lett belőle ember."

Itt megint nemcsak humorizál, hanem játszi könnyedséggel egy életbölcseleti kérdést is bedob: bizony, sokszor az állattól is tanulhatna a korabeli ember.

Sokat írtak már Mikszáth úgynevezett "gyilkos" zárójeleiről, mikor megszakítja a cselekmény derűs folyamatát, s közbevetett zárójellel leleplez, felfedi a dolgok igazi arculatát, humoros hatást keltve. Gavallérok című kisregényében így írja le a mutatós menyasszonyt:

"De szép is volt. Magas növésű, sudár alak, szinte törékeny. Nagyban emelte az egyszerű fehér ruha. Szőke hajára fölségesen illik a koszorú, s nyakára a tündöklő ékszer. Uramfia, mekkora smaragdok és zafírok! (Amilyen prózai lélek vagyok, mindjárt azon kezdtem tűnődni, mennyit kap rá Endre a zálogházban.)"

Tudni kell itt, hogy Endre a vőlegény, s az ékszereket kölcsönözték, tehát vissza fogják szolgáltatni.

Mikszáth értelmileg elítéli a levitézlett dzsentrit, de érzelmileg azonosul vele, hiszen maga is dzsentri származású. Egyrészt kedélyesen ír róluk, másrészt epigrammai tömörséggel leleplezi őket. Ez a finom ellentmondás Mikszáth művészetének egyik alapvető vonása. Ebben rejlik egyéni, utánozhatatlan humora.

Értékmércénk felállításakor különbséget kell tennünk a magyar humor és a magyarországi humor között. Az előbbi valamilyen formában kapcsolódik a magyar nép életéhez, terveihez, gondolkodásmódjához, az utóbbihoz mindenképpen. A magyar humornak feltétlenül magyar íze van. Ez az íz dönti el, hogy magyar, vagy nem magyar. Nem szükséges hozzá, hogy a magyar paraszt hozza létre, mondja el, de az igen, hogy a magyar néppel valamilyen formában kapcsolatban legyen, mert enélkül nem lehet magyar íze sem. Ilyen értelemben az idegen származású, de a magyar hazát lángolóan szerető gróf Gvadányi József humora magyar humor a falusi nótáriusról szóló írásában, mert a magyar hazával, a magyar földön élő emberekkel foglalkozik benne, azok életmódját bírálja, abból a szempontból kiindulva, hogy megfelel-e életmódjuk a magyar haza érdekeinek. Írói szándéka egybeesik legnagyobb költőnk ars poeticájával, mert célja a magyarság öntudatra ébresztése. Azt hirdeti, hogy a falusi és pusztai elmaradott magyarságban testi és erkölcsi erő van, a nagyvárosi élet és szokások veszélyeztetik népünket és erkölcseinket, a magyar ember hordjon magyar ruhát, beszéljen magyarul, ne majmolja az idegeneket, őrizze meg nemzeti mivoltát. Komikusnak rajzolta meg a nótárius egyoldalúságát, együgyűségét, s rámutat arra, hogy magánéletünkben is lehetséges az elnemzetietlenedés.

Gvadányi könyve hamar elfogyott, és olvasni, művelődni vágyó hölgyeink arra kérték, hogy írjon még hasonló könyveket. Írt is. Elég ritka dolog, de ennek az indigéna költőnknek a munkássága a nemzeti öntudatnak gazdag erőforrása lett. Petőfi is a természetességéért és a magyarságáért becsülte oly nagyra Gvadányi költészetét.

Érthető, hogy a komikus és humoros írások a felvilágosodás kötetlen korában elszaporodtak, s mivelhogy a haza sorsán változtatni akartak az írók, humorukat is a magyar közügy szolgálatába állították. Látható ez Fazekas Mihály munkásságában is. Előadásmódja a Ludas Matyiban a komikus elemek csekély volta miatt kissé fakónak mondható, de Toldy Ferenc szerint épp a köznapi téma és a hexameteres forma méltósága közötti ellentét az, ami fokozza komikus hatását. A humorizáló előszóból is kitűnik egy ilyen irányú írói tudatosság.

Egy kis ízelítő Fazekas Mihály elég kezdetlegesnek mondható, de a korára oly jellemző humorából, a negyedik "levonásból":

- ...hanem a Ludas név annyira fészket
Vert szívébe, hogy a vidék lúdját kiölette,
Mert csak lúd-tollat látott is, azonnal elájult;
Még a ludimagistert is ki akarta csapatni
A jószágából; de az azt igérte, hogy inkább
Rectornak hívatja magát s minden követőit.

Akár Gvadányi és Fazekas, Csokonai is hazája fejlesztése érdekében írja elsősorban komikus eposzát, a Dorottyát, s már "elöljáró beszéd"-ében hangoztatja, hogy nem rosszindulatú szatirikus művet írt, hanem: "Az én szerzeményemnek interesséje áll a nemzeti luxusnak és elkorcsosodásnak kigúnyolásában, s ifjainknak, leányinknak csintalan, sőt sokszor pajzán mulatságaiknak megbüntetésében. Mert aki azt gondolja, hogy a comica poesisnak czélja (már az akár epicus, akár drámai, akár más kisebb darab légyen is) csak az olvasó mulattatására s nevettetésére irányoz: az, ítéletem szerint, hibázik."

Csokonai humorának érzékeltetésére a második "könyv"-ből idézek egy kis részletet, Dorottya panaszából:

Egek! már én tehát csak azért születtem,
Hogy férfi soha se feküdjék mellettem?
Miért juttattatok hatvan esztendőre,
Ha szert nem tehetek egy rossz főkötőre?
Vártam, sokat vártam, azt nem mondhatjátok;
Várásom bérét hát mért meg nem adjátok?
Mindég jó hiszemben ültem az adventet,
Hogy tán tesz egy kérő nálam complimentet;
A farsangot mindég töltöttem vígsággal.
Hogy tán nem gyötörtök többé a lyánysággal:
Mit ért? nem is véltem s már itt volt húshagyó -
Húshagyó! húshagyó! engem itthon hagyó!
Mivel érdemlettem? egek! ugyan mivel?
Lám lett volna mivel, csak lett volna kivel.

Csokonai humorában még sok a darabosság, de nemcsak a Dorottyára, hanem néhány más humoros versére gondolva is elmondhatjuk: ez a magyaros-parasztos-diákos (garabonciás) humor jellemző a korabeli magyarságra. És milyen minőségi különbség van Csokonai és korábban említett költőtársai humora között - természetesen Csokonai javára. Ő minden tekintetben sokkal nagyobb költő amazoknál.

A magyar humor legfejlettebb és legértékesebb formája Petőfi és Arany népies humora, mert velejárója a népi realizmus győzelmének irodalmunkban, és az ő költészetük jelenti mindmáig a magyar irodalom legmagasabb csúcsát. Ők a legnagyobb költőink.

Petőfi zsenialitásának egyik bizonyítéka, hogy nála már a derű is sokszor humor. És akármiről ír, népi témáról, iskolai életről, színészi élményeiről, akármilyen műfajban, humora ezernyi arculatában is mindig magyar Mert jelzői, metaforái, hasonlatai, közbevetett szólásai, mindenkori stilisztikai formái valamiképpen a magyar tájból, a magyar népből, a paraszti nyelvből és gondolkodásmódból, a határtalan magyar valóságból táplálkoznak. A Helység kalapácsában Fejenagy kovács (a helység kalapácsa), aki az özvegy kocsmárosnéba szerelmes, épp akkor lép be a kocsmába, mikor a helybeli lágyszívű kántor - a fondor lelkületű egyházfi, Harangláb rábeszélésére - térdelve vallja be szerelmét a kocsmárosnénak, Erzsóknak. Így ír erről a költő:

Mért nem született vakon inkább?
És átaljában mért született?
Ott látá térdeplésben
A helybeli lágyszívű kántort
A szemérmetes Erzsók
Ötvenötéves lábainál.
E látványra szívét,
A tiszta szerelmű szívét,
Pokolbeli kínnak
Százharminchatezer bicskája
Hasította keresztül,
S fölgyújtá agyvelejét
A haragnak cintmasinája legott.
Mint prédájához a macska,
Zajtalan léptekkel
S szeme égő üszkével
Sompolygott a lágyszívű kántor
Háta mögé,
Aki titokban
Gyötrődő szíve érzelmét
Ekkép foglalta szavakba:

"Szemérmetes Erzsók,
Koronája az asszonyi nemnek
S kezelője a bornak
S a pálinkának!
Lesz-e engedelem számomra szívedben,
Ha lelkem tartalmát
Előtalálni merészlem?...
De nekem már mindegy, akár van,
Akár nincs engedelem számomra,
Kimondom:
Mi fúrja az oldalamat.
Kimondom igen,
Nem holmi cikornya-beszéddel,
De az érzés egyszerű hangján: -

Keblem kápolnájában
A hűséges szerelemnek
Az öröklétnél
Félrőffel hosszabb gyertyája lobog
Szent lobogással.
S éretted lobog az,
Oh, szemérmetes Erzsók!
S ha meg nem koppantod
A viszontszerelem koppantójával:
El fog aludni.
És vele el fog aludni
Életem is!...
Itt várom ítéletemet;
Most rögtön, ezennel
Mondja ki szűz ajakad:
A reménység zöld koszorúja
Övedze-e homlokomat,
Vagy a kétségbeesésnek
Bunkósbotja
Üssön agyon?..."

"Én ütlek agyon...
Én vagyok a kétségbeesés!"
Szólt... Nem! Mennydörgött egy hang.
A széles tenyerű Fejenagynak hangja;
S széles tenyerével megragadá
A lágyszívű kántor gallérját,
S fölemelte a térdeplésből.
Hogy a talpa nem érte a földet;
Aztán meg letevé,
Hogy az orra is érte a földet.

Vétek volna ezt a művészi szöveget megbolygatni, magyarázni. Akinek van szeme a látásra, szíve a magyar nyelv ízének felfogására, azonnal meggyőződik róla, hogy az "átaljában" szótól a "bunkósbotig" itt minden, de minden magyar, jóízű magyaros humor.

Petőfi a magyar irodalom egyik legnagyobb humoristája, Arany pedig a legnagyobb.

El sem képzelhető Arany humorának - sőt egész munkásságának - vizsgálata Riedl Frigyes 1887-ben megjelent "Arany János" című könyvének tanulmányozása nélkül, mivelhogy őt szokás tekinteni a legnagyobb Arany-ismerőnek. A humorról ezt írja: "olyan tréfa, melyben meleg érzelem és komoly, sőt néha méla felfogás vegyül". A humor észbeli és érzelmi eleméről beszél. Az észbeli vonás azt jelenti: át kell látni a humoros jelenség múló, komikus, fonák voltán. S az érzelmi: gőg és megvetés nélkül fölötte kell lebegni a humornak, s ugyanakkor lehajolni hozzá, felkarolni. Arany humoros egyéniségéről ezt tanította tanítványainak: "Áttekintő eszű, nagyon érzékeny, meleg ember, minő Arany, igen alkalmas a humorra; oly ember, akinek hangulata gazdag színárnyalatokban."

Figyeljük meg, milyen szépen jellemzi Arany humorát, élvezni fogjuk esszéi stílusának megragadó varázsát:

"Arany lelki életének egyik fő sajátossága humorának gazdagsága. Minden fajta humorra találunk nála példát: a népiesre, a keserű-, a szelíden enyelgőre, a mélabúsra, a rikítóan kétségbeejtőre, amit akasztófahumornak nevezünk. Oly sokféle alakú, oly sok halmazállapotban jelentkezik humora, akár a víz a külvilágban; majd mint szökőkút, fényes sugárban villan fel, és ragyogó csöppekben hull vissza zengzetes medencéjébe; majd mint kis harmatkönyű rezeg gyorsan múló virágokon, visszatükrözve a napot. Majd olyan, mint a pásztás-eső: napfény előtte, napfény utána. Hol hegyi vízomlásként szakad méla gránitsziklák közt, míg patakká nem szélesbül, és vígan buborékolva völgynek nem zajong. Hol szürke felhő, melyre ragyogva görbül a napsugártiszta szivárvány; majd ismét borvíz gyanánt fakad a hegyoldalból csípős szénsav-ízzel és vasas zamattal."

Egyéb megállapításai:

Ott a legenyhébb a humora, ahol még nem lépte át a humor küszöbét, például a "Sejtelem" című versikéjében ezt írja néhány hónappal halála előtt:

Életem hatvanhatodik évébe
Köt engemet a jó Isten kévébe,
Betakarít régi rakott csűrébe,
Vet helyemre más gabonát cserébe.

(Sík Sándor bölcs humornak nevezte ezeket a kedves, de fájdalmas sorokat.)

Legtöbb a melegítő sugár abban a humoros költeményében, amelyben elbujdosni akaró, nyolcéves leánykájának, Juliskának kiadja örökségét:

Már fiam, ha elmész, nem tehetek róla:
Itt van egy fehér pénz a nagy útra, tedd el;
Erre sem vagy méltó önnön érdemeddel.

Aztán - jegyzi meg Arany - elindult a kisleány, de az utcaajtónál nagy kutyát látott, s nem mert világra menni.

Legmélább a humora az Őszikék versciklusban.

Népies humorának gyönyörű példája A Jóka ördöge, amelyben egy pórregét dolgoz fel igen ötletesen. A népies humornak igen tág tere van költészetében, egyéni humora többnyire összeforr a népiessel úgy, hogy a néphumort magasabb légkörbe emeli.

Humorában rendszerint van valamilyen megenyhült epikus fájdalom.

Legmélyebb humorát a Bolond Istók életbölcseleti reflexióiban láthatjuk.

Maró humorát tükrözik a Népdalok című költeményei, de ez jellemző többnyire a Nagyidai cigányok humorára is.

A Toldi estéjéből a hanyatlás komikumát érzi ki Riedl Frigyes, mert "a düledező házzal, a gyom felverte őskerttel együtt Toldi is romlik".

Érdemes megfigyelni, hogyan értékeli a továbbiakban ezt a humort:

"Toldi estéje valósággal humoros eposz: a költő nem áll többé hősének álláspontján, nem azonosítja magát személyeivel, hanem magasabb szempontból nézi. Fájdalmas részvéte mosolyra derül, könnyein át szeretetre méltó jókedv ragyog. Arany még mindig szereti Toldit, de látja tévedéseit és fonákságait mind. Toldi estéjé-ben több a víg jelenet, mint az első részben, de az eposz mégis sírásó-jelenettel kezdődik és temetéssel végződik."

Sík Sándor felhívja figyelmünket a Toldi szerelmének arra a jelenetére, mikor az öreg Bence urának keserű dorbézolása után a maga gyámoltalan kamasz fiát veri agyba-főbe a somnyelű ostorral:

Te, te részeg! korhely, ki vagy te? mi vagy te?
Jó nemzetes úrnak elrontója vagy te?...
Hogy áll a szemed? he? - ne, elől! ne, hátul!
Ezt tanultad a te vén, józan apádtul?...

Talán nem is lehetne jobb példát találni Arany humorának sokrétű hátterére, népi ízére, nevelői értékére. A költő ezekben a sorokban mindenkit jellemez. Elsősorban Toldit és az öreg Bencét. Toldit úgy, hogy megbocsát neki, meg sem említi bűnösségét. Az öreg Bence tudja, hogy Toldi nem részeges, mégcsak nem is iszákos, s ha most olyan nagy dorbézolást rendez, hogy a híre az édesanyjához is eljut (ő küldte az öreg szolgát), annak komoly oka van: a szerelmi bánat, amit Rozgonyi Piroska iránt érez. Nem tehet róla, hogy kirúgott a hámból, mert adott helyzetben ez akárkivel megtörténhet. A magyar paraszt bölcs belátását elképzelhetetlenség volna nagyobb költői erővel jellemezni, hiszen erről semmit sem mond Arany, de a sorok olvasása közben kiviláglik. A szolga hűségét sem lehetne szebben érzékeltetni. Egyszerűen nem tudja elviselni kedves urának szokatlan vétségét, fájdalmát, annyira szereti, ezért még fiát is képes feláldozni érte.

Jellemzi Arany a fiatal Bencét is. Szótlanul tűri el az ártatlanul kapott veréseket, mert tiszteli az apját, dehogyis mondana ellent. Olyasféle helyzet van itt, mint mikor Rómeó hagyja, hogy Júliának legyen igaza: a fülemüle énekel, nem a pacsirta, ami azt jelentené, hogy éjszaka van, tehát Rómeó maradhat még. Nincs erejük ugyanis az elváláshoz. Ha Rómeót megtalálnák Júlia lakásán Capulet emberei, meg is ölhetnék. Rómeó inkább meghalna, semhogy ellentmondana szerelmének.

Az öreg Bencét annak szavaival is jellemzi Arany: vénnek és józannak nevezi magát. Ebben az olvasó nem is kételkedik.

Mennyi gondolat adódik Arany néhány sorából, mennyi nevelői szándék! S adjuk még hozzá a népies humor fölülmúlhatatlan szépségét, esztétikai értékét! (S most tekintsünk vissza Karinthy említett erőltetett, rosszízűen szórakoztatni akaró paródiájára, amely egyáltalán nem jellemzi Madáchot és munkáját, s amelynek semmi értékét nem láttuk!)

Természetes, hogy a költők önmagukat is jellemzik és értékelik minden sorukkal, így a humorukkal is.

Arany János humorának zsenialitását igazolják az idézett sorok. (Nem véletlen az sem, hogy legnagyobb esztétánk, Sík Sándor hívja fel rá a figyelmünket.)

De élvezzük még egyszer Arany derűs humorát, a Nagyidai cigányok befejező szakaszait, mikor Puk generális utasítja a katonáit, hogy ebrudaltassák ki a várból a cigányokat:

Bosszús képpel hagyá a kincstárat oda,
És vitézeinek ily parancsot ada:
Hogy a cigányokat ebrudon kivessék:
Tetszős volt azoknak ez a kötelesség.

Kettő nagy doronggal a kapuhoz állott,
A többi riasztá a szép cigányságot:
"Fuss moré, ahogy tudsz!" ők szaladnak sorra,
Kapu küszöbénél nagyokat ugorva.

Rúdját ama kettő úgy tartja keresztbe,
Hogy át kell ugorni sebes futás közbe;
Nem magasan tartják, de neki lódítják
S a szegény dádékat repülni tanítják.

Már csupán a vajda van odabenn, maga:
Ő is nagy komolyan rúd felé ballaga,
Hol a végit nézte, hol pedig középen,
Látszott, hogy szeretné kikerülni szépen.

Egyszer nagyot ugrik, de nem ám előre.
Hanem egyenest fel, fel a levegőbe,
Amazok a rudat felkapták üresen:
Rúd alatt a vajda kisuhant ügyesen.

Visszanézett egyszer és fügét mutatott;
Akkor aztán ő is a többivel tartott,
Kik, mihelyt künn voltak, úgy megiramodtak,
Hogy most is szaladnak, ha meg nem állottak.

A maró gúnynak immár vége, Arany kitombolta magát a szabadságharc elvesztése miatti keserűségében, szelíd humorral zárja komikus eposzát. Ki tudja? Lehet, hogy meg is szerette közben kóbor és haszontalan cigányait, szereplőit. Akinek olyan nagy szíve van!

Nem árt meghallgatni Pintér Jenő véleményét is a Nagyidai cigányokról:

"Az eposz zamatát a humor, komikum és szatíra egybeszövése adja. A népies szólások gazdagon váltakoznak mind a négy énekben; jelzők, hasonlatok, képek eredetisége páratlan találékonyságra vall, a magyar humornak valóságos kincsesbányája ez a költemény. A gyülevész cigányhad seregszemléje, a gyűlések rajza, a hősök verekedésének leírása egyaránt gazdag játékos ötletekben."

Riedl Frigyes ezt írja Arany-tanulmányában:

"Minden emberben, tehát minden költői alakban is háromféle réteget lehet megkülönböztetni: az első az általános emberi, a mindnyájunkban közös érzelmek; a második az egyéni, amely az egyik jellemet megkülönbözteti a másiktól; a harmadik a nemzeti. Ez utóbbi réteghez tartoznak mindazon tulajdonságok, melyek a politikai együttlétben és a közös népfajban gyökereznek."

És megszívlelendők alábbi sorai is:

"Petőfi és Arany a legmagyarabb költők. Ha a magyar ember eltűnnék e világról, ha ismét tenger hullámoznék az Alföld végtelen rónáin a Kárpátok tengerpartjáig, akkor is még Petőfi és Arany műveiből rekonstruálni lehetne: Petőfiből, miképp érzett, Aranyból, miképp gondolkozott és viselkedett a magyar ember."

Egy másfajta humorral, a székely nép humorával nem foglalkoztunk még, ami egy jó kőhajításnyira termett Arany szülőhazájától. Nekünk úgy tetszik, hogy egy kőhajításnyira, s csak ők tudják, a székelyek, mekkora is ez a "kőhajításnyi", akik ezt a humort létrehozták, és makacsul kitartanak vele, konok makacssággal. Tamási Áron egyik igen kedves novellája így kezdődik:

- "Kerek egy órája is van, hogy mosdik, keféli csizmáját, fésüli fejét s babrálja magát kicsi Móka. Közben fészkelődik: itt leül, ott lefekszik, ablakba kihajol, legyeket riaszt, majd szabad levegőre megy, de helyét sehogyan sem leli. A gondolatok csokorban teremnek buksi fejében, villognak, futkorásznak, s ha meg akarja fogni őket, akkor elrebbennek, mint a társkereső kicsi madár.

- Így se járék! - békétlenkedik a szoba közepén, majd karjait hátraveti, ahogy töprengő papok szokták, és sétára fogja a dolgot.

Az édesanyja félszemmel lesi, és titkon mosolyog. Alig kétszer fürdeti meg szemében kicsi fiát, már tudja, hogy a férfi természet ütött ki azon. Kicsit elidőzik, nézvén vergődését, majd egy hunyorítással így rebbenti fel:

- Mikor töltöd a tizenhatot, Móka?

- Én-e? - fontoskodik a gyermek, megtűrvén szőrtelen álla alatt a bőrt, és kivágja a pontos időt.

- Aprószentek napján.

- Ma István király van.

A legényke nem feleli meg a szót, csak izeg-mozog ismét, és berzenkedik belsejében, mintha selyem fűszállal birizgálnák a vérét. A lámpa szelíden ég. Fénye elfolyik a falon, mint a tej."

(A legényfa kivirágzik)

Benedek Marcell így magyarázza ezeket a sorokat:

"Mennyi meleg humor, megértés, szeretet van ezekben az egyszerű, nem népieskedő, és mégis a székely nép lelkéből lelkezett mondatokban! Hogy él már az első szavaiban, mozdulataiban anya és fia s körülöttük a szoba, a lámpa!... A szereplők és az író mondataiban egyformán benne énekel a székely hanghordozás. Nincs ebben a néhány sorban egyetlen különös szó vagy szókapcsolás - és mégis félreismerhetetlenül: Tamási."

Még egy novelláját kezdem el Tamásinak, de ebből hosszabb részt közlök:

"Öröme hajtotta, mint a benzin a motort.

Gyorsan jött. Ruhája katona, lábbelije bakancs, sapkája semmi, maga székely.

Hirtelen kanyarodóhoz ért, de akkor meglátta faluját, s egyszerre megállt. Érezte, hogy szemébe hull az egész nagyközség, csak a torony akad fel homloka csontján. Az öröm kibuggyant egy szóban a száján:

- Templom! - mondta.

Szemei nedvesen remegtek. Fáradt lábai újraszülettek. Az októberi hideg szél neki se szél, se hideg nem volt. De a hátizsák szárny lett egyben a vállán.

A határbeli földeknek került, nehogy az emberek bár egy szóra lefogják. Jól számított, s hamar ment. Kicsi háza felett kerítés volt, arra felhágott, s túlfelől leesett. Azonban jaj helyett azt mondta nevetve:

- Ház!

Felállt és lassítva jött tovább. Csak a szemeivel kapdosott ide és tova, de nem találta bennvalóján a rendet, az életet, a gondosság nyomait. Hanem a kicsi udvart burjánban bokáig, a csűrt nagy szájakkal a fedelén, s a házat vetkezés alatt. És mindent, ami még volt, cudarul.

Cudarabbul, mint ember még valaha.

Megdermedt arccal kiáltott egyet:

- Sári!

Ez a felesége lett volna.

Néhány őszirózsát látott a ház mellett, de Sárit egyet sem látott.

Gerjedelem rázta meg. Az ajtónak rontott, de az engedelmesen kinyílt; szégyenben, kifosztottan állott a szoba is. Régi levegővel. Néptelen csenddel. Ahogy körülhordozta szemeit, egy nagy darab papirost látott lámpának támasztva az asztalon. Odament lassan, elromlott arccal, s hát valami óriás papírzacskó, amilyenbe lisztet vagy pityókát csomagol a boltos. De mintha írás lett volna rajta.

Felvette.

Nem merte rávetni azonban ott helyben a szemét. Hanem kihozta, leült az alsó lépcsőre, s akkor megnézte az írást, amely nagy ákom-bákom betűkkel így szólt:

- Nem győztelek várni, Sári.

Ahogy elolvashatta, éktelent mondott sárga szájjal. Aztán leejtette a fejét, s nézte a földet. Majd megolvasta megint, hogy mit tudott Sári. De most már kacagott felette. Keserűen, mérgesen, kirúgva még a nevét is. Majd szájához emelte a papírzsákot, felfújta feszesre, s a térdéhez suvasztotta hirtelen, hogy nagyot csendült a levegő.

Utolsót lőtt a katona.

Még ott ült a lépcsőn, mikor lassan, szelíd örömmel bejött egy öregember. Már messziről köszönt:

- Haza vezérele a jó Isten, Gábor?

Rá sem nézett Demeter Gábor.

- Engem haza, hát honnét tudja?

- Hallám, hogy Sárit szólítád, s puffantál is egy jó nagyot.

Nem szólott Gábor semmit rá.

Az öreg melléje húzódott a falépcsőre.

- Hadd el, kapsz eleget - mondta.

Gábor megnézte az öreget.

- Ide bé nem egy is többet.

- Jó, jó. Meggyógyul az ember. S aztán sokat odavótál, s ő is ember, s kellett neki.

- Mi a nyavalya kellett?

- Hát amit megkóstolt.

Nem szólott erre Demeter Gábor Az öreg azt hitte, eltemették Sárit, ha nehezen is.

- Három esztendeig valál fogoly-katona, úgy-é? - kérdezte.

- Addig.

- Azt mondják, a taliánoknál.

- Hát osztán kivel ment el?

- Sári-e?

- Nem is Mariska.

- Egy alföldi magyar teve szert reá - mondta az öreg.

- Hát nem tudta valaki széljeütni?

A szomszéd legyintett.

- Hadd a kecskebékába! Ha előbb megtette, később is megtette volna. Az ember ne kívánjon sokat egy fehérnéptől: amíg fogja, addig van.

- Fogja a görcs! - hirtelenkedett Gábor.

Megint hallgattak egy darabot.

- Sok pénze van-e a taliánnak? - kérdezte az öreg.

- Annak annyi, mint a zsidónak.

- De itthon mégis jobb, Gábor. Mit mondasz?

Gábornak egyebütt járt azonban az esze.

- Hát aztán legalább hogy hítták? - kérdezte.

- Azt az alföldit-é? Azt valami Juhásznak. Juhász Mihály, vagy János, János-János. Itt őrizte sokáig a muszka foglyokat, s úgy kaptak essze.

Gábor felállt, és a hátizsákját a burján közé dobta.

- Az Istent is megtagadom! - tüzelt.

Harangoztak estére.

Az öreg levette kalapját.

- Azt ne tedd - mondta -, mert egyebünk sem maradott. Hanem hozz asszonyt, egy másikot. S neki az új életnek!... Szőke volt-e Sári, vagy barna, te?

- A barna, vesse ki az Alföld! Mert a magyar rabolja meg most is a magyart.

- Nohát, akkor véssz egy szőkét.

- Én nem soha fehérnépet! - szegezte le Gábor.

- Jó, jó, sokat beszél egyszer-egyszer az ember... - bólogatott a kapu felé az öreg, s onnét még visszamondta:

- Én ügyeltem a házadra, hé.

- Jól ügyelt - köszönte meg Gábor..."

Hosszan idéztem a "Himnusz egy szamárral" című novellából. Ilyen a legfájdalmasabb székely humor. Sok van belőle.

De amíg humorizálni tud egy nép, csapásait hordozván, addig van benne életerő.

Adja Isten, hogy így legyen!

Kun József:Anyanyelvünk szépségében gyönyörködöm

[msmester]

ANYANYELVÜNK ÉRTÉKE

Az emberi szellem legértékesebb terméke a nyelv, nélküle elképzelhetetlen volna az emberi társadalom fejlődése. Minden nyelv csodálatosan szép, és óriási munka eredménye, ezért tisztelnünk kell minden nép nyelvét.

Kit ne érdekelne ezek után, hogyan vélekednek az emberek a mi anyanyelvünkről! Minden idők legnagyobb nyelvtehetségének Mezzofanti bíborost szokták tekinteni, őt idézem: "Melyik nyelvet tartom az olasz és a görög után minden más nyelv előtt leginkább dallamosnak és a verselés szempontjából fejlődésre leginkább képesnek? A magyart. Ebben a nemzetben egyszer csak fel fog tündökölni egy költői lángelme, és felfogásomat igazolni fogja."

Mazzofanti csak abban tévedett, hogy nem egy, hanem három költői lángelme is feltűnt rövidesen: Vörösmarty, Petőfi és Arany. A Csongor és Tünde megjelenése után a kritikusok felkiáltottak: "Így még nem zenge magyar lant!" Vörösmarty az első költőnk, aki "teljes zenekarra" írja műveit. A szellő susogását, a drámai kétségbeesést, a békességet és a háborúságot, a derűt és a borút egyaránt ki tudja fejezni. Rövid példával igazolom ezt, a Csongor és Tünde zárósoraival:

"Éjfél van, az éj rideg és szomorú,
Gyászosra hanyatlik az égi ború.
Jőj, kedves, örülni az éjbe velem,
Ébren maga van csak az egy szerelem."

Az idézet első két sorában a "szomorú" és a "ború" (a "rideg" és a "gyászosra" szó mellett) nemcsak tartalmilag érzékelteti az éjszaka félelmetességét, hanem mély magánhangzóival is (o, ú), s az "ú" hosszúsága még fokozni is tudja a félelmetességét. De a következő két sor, a megtalált boldogság öröme a magas rímakkorddal ("velem", "szerelem") már eloszlat minden borút: a szerelem sugara ragyogja be az éjszakát.

Egyetlen nyelv sem tudná szebben kifejezni ezt a hangulati ellentétességet.

Kun József: Anyanyelvünk szépségében gyönyörködöm

[Ile57]

<table border="0" cellpadding="0" cellspacing="0" width="100%"><tbody><tr><td style="padding-left: 10px; padding-right: 10px;" width="98%">Tornai József

Két évszázaddal Arany után

Kisütik a magyar nyelvről:.
nincs, nem is volt, nem is lesz-.
Ami új benn, az mind angol,.
ami régi, az nonszensz.</td> <td width="1%"> </td> </tr> <tr> <td colspan="3" width="100%"> </td></tr></tbody></table>

[Drucocu]

Kárpátia - Nyakas a parasztgazda

Nyakas a parasztgazda, faragatlan fajta.
Kajla bajsza alatt kacag, ha dagad a flaska.
Haj-jaj, ablak alatt dalra fakad, s szakadatlan hajtja,
Ha laza a gatyamadzag, csak kalap van rajta.

Menyecske tehenet fej gyenge len pendelyben,
De pendelye elfeslett, s fedetlen lett keble.
Hej-hej megszeppent erre egy percre, persze ez lett veszte.
Egy fess levente megleste, s menten leteperte.

Iszik kicsit, s így indít biciklizni mindig.
Bíz kicsípik, s viszik is nyírpilisi sittig.
Sír-rí, nincs kis rigli, nincs bilincs, mit civil ki bír nyitni,
Illik ily piciny csínyt így ríttig sittig vinni?

Folyton torkos drótos tót kosropogóst kóstol.
Potyog most sok olcsó gomb, oly komoly gyomortól.
Ó-hóó, ódon hordóból csobogó jó bort mohón kortyol,
No most gondoskodjon doktor módos koporsóról.

[dragonlance]

Nemes Nagy Ágnes: Tanulni kell (http://mindenamit.freeblog.hu/archives/2011/01/08/Nemes_Nagy_gnes_Tanulni_kell/)

Tanulni kell. A téli fákat.
Ahogyan talpig zúzmarásak.

Tanulni kell. A nyári felhőt.
A lobbanásnyi égi-erdőt.

Tanulni kell a mézet, diót,
jegenyefát és űrhajót,

a hétfőt, keddet, pénteket,
a szavakat, mert édesek,

tanulni kell magyarul és világul,
tanulni kell mindazt, ami kitárul,

ami világít, ami jel:
tanulni kell, szeretni kell.

[Ile57]

Jékely Zoltán:

Zengő nevek
Hadrév,
Sáronberke,
Kalota-Szentkirály –
didergő fészkek az erdélyi rengetegben!
Neveteket ki mondhatná ki szebben,
mint én az emlékezés áhitatában.

Zentelke,
Asszonynépe,
Szépkenyerı-Szentmárton,
s Detrehem, ki Bethlehemet idézed –
hogy elszakított tőletek a végzet,
lelkem térképén egyre pirosultok.

Régi vitézek lábnyomán kelt virágok,
hervadt bokréták kopjás, árva dombon:
valahányszor a nevetek kimondom,
álmodozásom sólyomszárnyra kap.

Némelyitek mint húsvéti harangszó,
másban egy fejedelem csizmás lépte dönt,
csillagfény csillan s ékes pártagyöngy,
ha felderengtek az őszi éjszakában…

Hazám lelkéből lelkedzett nevek,
ti maradtatok nekem a világon!
De meghalljátok-é szólongatásom,
s hívásomra szálltok-e közelebb?

1947

[msmester]

A SZAVAK HELYZETI ENERGIÁJA

A francia impresszionista festők legjelentősebb újítása az volt, hogy felfedezték a valőrt, a színek helyi értékét. Észrevették, hogy a levegő és a fény feloldja és átalakítja a színeket, például a zöld erdő távolról kéknek látszik. Claude Monet azért festette le a nap különböző szakaszaiban a roueni székesegyházat, hogy bebizonyítsa: mennyire átalakítja a formákat és a színeket a különböző erejű megvilágítás. A fény ugyanis felbontja a szilárd formákat, és elmosódottá teszi a valóságos vonalakat.

Igen szellemesen állapította meg egyik előadásában nagy professzorom. Sík Sándor, hogy "ami a festőművészetben a valőr, az a nyelvművészetben a szavak helyzeti értéke, energiája."

A szavak bennünk és általunk élnek, ha nem szólalnánk meg, elvesztenék létüket, de még az írott szavak sem érnének semmit, ha nem közelednénk hozzájuk, nem olvasnánk el őket. Milyen fájdalmas dolog rágondolni, hogy minden írott könyv és kotta, sőt valamennyi művészi alkotás azonnal elvesztené felbecsülhetetlen értékét, ha egy adott pillanatban kipusztulna az emberiség. Épp oly jóleső érzés most rágondolni: élhetünk azzal a lehetőséggel, hogy szavaink szépségében, változatosságában és mindenféle helyzeti értékében gyönyörködjünk.

Ha kiejtem az "anya" szót, a fogalma mondat formájában jelenik meg bennem, s elképzelhető, hogy ennek a mondatnak a tartalma elsősorban az értelmemnek szól, valahogy így: anya az, akinek gyermeke van, aki gyermeket hozott a világra. De ha az "anyám" szót ejtem ki, és ennek a tartalmán gondolkozom, a hozzám történő viszonyulás sokkal mélyebb érzelmi tartalommal tölti meg az "anya" szót, mint amilyennel korábban rendelkezett.

A szó mondatbeli helyzete és más-más szavakhoz való viszonyulása az értelmi és érzelmi tartalmak egész sorát hozhatja létre, teremtheti meg, s a kérdéses szónak más-más értéket ad. Próbáljuk értelmezni, átérezni és értékelni tehát az "anya" szó alábbi előfordulásait: anya, anyám, anyukám, édesanyám, kisanyám, szépanyám (ükanya értelemben is), öreganyám, mostohaanyám stb. Mindenki érzi az értelmi-érzelmi különbséget. Most ne változtassunk az "anyám" szó alakján, úgy figyeljük meg helyzeti értékét: ez a kép az én gyermekkori anyám; szegény anyám; beteg anyám; nevet anyám; "Úgy anyám, kecsegtesd ölbeli ebedet"; "Anyám, anyám, édesanyám, Gyulainé édesanyám. Én elveszem Kádár Katát, jobbágyunknak szép leányát". A szó minden alkalommal más szerepet, már funkciót kapott, s mindig a mondatban betöltött szerepe adta meg az ízét és értékét. Előfordulási helyük szerint a szavak nemcsak másképpen, hanem más-más erővel is hatnak; helyzeti erejük, energiájuk van. A költők nagyon is jól tudják ezt, s azon vannak, hogy megtalálják minden mondatukhoz a legodaillőbb szavakat, s a legmegfelelőbb helyre tegyék őket.

Magunk is könnyen rájövünk, hogy a versekben milyen jó helyre került egy-egy szó, s hogy semmilyen más szóval nem lehetne pótolni a kérdéses helyen. Íme néhány példa:

Petőfi Sándor a világirodalom egyik legszebb s talán legtemperamentumosabb szerelmi versét így kezdi:

Minek nevezzelek?
Ha a merengés alkonyában
Szép szemeidnek esti-csillagát
Bámulva nézik szemeim,
Mikéntha most látnák először...

Igen nagy helyzeti energiája van itt a "bámulva" szónak, mert ez a vers a "bámulások" és az "ámulások" egész sora. A költő a beteljesült szerelem boldog mámorában nem tud eltelni ifjú hitvese szépségével, mintha készületlenül érte volna az életnek ez a nagy ajándéka. Mindig a házasélet szépségére gondolt, minden leányban a leendő élettársát kereste, s most egyből teljesült leghőbb vágya. Tegyük még hozzá, hogy a nagy költők a hétköznapi emberekhez viszonyítva fokozottabban éreznek, s hogy Szendrey Júlia sem akármilyen nő, hanem egy sötéthajú, biedermeieres szépség.

József Attila gyönyörű anyás verse, a "Mama" ezzel a szakasszal végződik:

"Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő -
szürke haja lebben az égen.
kékítőt old az ég vizében."

Ha a vegyeskereskedés cégtábláján olvasom a "kékítő" szót, azt kell mondanom, hogy az egyik leghétköznapibb szavunk, de hogyha hangesztétikai szempontból mérlegelem, a magánhangzók változatossága s a mássalhangzók kemény pattogása a tavasz üdesége érzését keltheti fel bennem, a hangzók hosszúsága pedig az érzés mélységét is érzékelteti, különösen, ha asszociálódik a szavunk a kéknefelejcs vagy a kék ég fogalmával is. József Attila versében az adja meg a szó helyzeti erejét, hogy az "old" ige mellett teljesen feloldja a mosónői élet egyhangúságát. Igaz, hogy a megszemélyesített "szürke" haj végzi itt el a cselekvést, de ez csak egy parányi színfolt a kék ég tengerében, az uralkodó szín a kék marad. A végtelen égre kiterjedő cselekvés pedig felnagyítja az "óriás" szó helyzeti energiáját is, s akik ismerjük és szeretjük József Attila költészetét, kialakítjuk magunkban ezt az értékítéletet: milyen óriási ember az a proletáranya, aki nyomorúságos életkörülmények között neveli fel három gyermekét.

Nincs a világon olyan költő, aki a "kékítő" szót nagyobb helyzeti energiával tudná ellátni, mint József Attila: mert az itt található kép esztétikai erejét a mindennapi foglalkozásból, a mosásból meríti. Így néz ki az egyik lenézettnek minősített foglalkozás "égi mása", hogy Arany szavaival fejezzük ki magunkat:

Nem a való hát: annak égi mása
Lesz, amitől függ az ének varázsa.

Maradjunk még József Attilánál! "A város peremén" című versét irodalmunk egyik legnagyobb hasonlatával kezdi:

A város peremén, ahol élek,
beomló alkonyokon,
mint pici denevérek, puha
szárnyakon száll a korom,
s lerakódik, mint a guanó,
keményen, vastagon.
Lelkünkre így ül ez a kor.

Itt a "beomló" szónak van rendkívüli helyzeti energiája. A proletárokra nem "ráköszönt" az alkony, és nem nyugodt pihenést hoz, hanem rájuk omlik. Nem tudnak aludni a férgektől, a nedvességtől, a zsúfoltságtól, az éhségtől és a kimerültségtől. Ezért mondja a költő a "Külvárosi éj" végén:

Az éj komoly, az éj nehéz.
Alszom hát én is, testvérek.
Ne üljön lelkünkre szenvedés.
Ne csípje testünket féreg.

Az "omlik" igét és különféle alakjait többször is használja a költő a proletárnyomor érzékeltetésére, például ebben a versében is:

Mint az omladék, úgy állnak
a gyárak.

Nincs olyan szava nyelvünknek, amely akkora helyzeti energiával szövődött volna bele költészetünkbe, mint Vörösmarty "rendületlenül" szava a Szózatba, mert ez a vers kezdetétől a végéig minden ízében a rendületlen hazaszeretetre int:

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, ó magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A vers befejezésében is megtaláljuk a "rendületlenül" szót, de most elibe teszi a költő a "légy" igét, hogy még nagyobb nyomatékot adjon a mondanivalónak:

Légy híve rendületlenül
Hazádnak, ó magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen a sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Köztudomású, hogy Arany János egész életében nem tudott szabadulni az említett szó hatásától, ezért adta 24 év múlva egyik legszebb hazafias versének ezt a címet: "Rendületlenül". Így kezdi versét:

Hallottad a szót: "rendületlenül" -
Midőn fölzengi myriád ajak
S a millió szív egy dalon hevül,
Egy lángviharban összecsapzanak?...
Oh, értsd is a szót és könnyelmű szájon
Merő szokássá szent imád ne váljon!

Utolsó szakasza pedig a következő:

Hallottad a szót: "rendületlenül"?
Ábránd, hiúság, múló kegy, javak, -
Lenn a sikamló tér, nyomás felül,
Vész és gyalázat el ne rántsanak.
Oh, értsd meg a szót: árban és apályon
- Szirt a habok közt - hűséged megálljon!

A pergő "r" rendkívül felnagyítja a "rendületlenül" szó hatását, s Arany még fokozza ezt a hatást a "myriád" szóval is. A "millió" nemcsak számszerűségével, de akusztikai hatásával is sokkal kevesebbet nyújtana.
Kun József:Anyanyelvünk szépségében gyönyörködöm

[Ile57]

Király László: Anyanyelv

Ó, mit mondjak rólad,
mit szólhatnék én rólad,
miként nevessek,
miként sóhajtsak rólad,
csodaváró hangszer,
melyen mélyen kipengethető,
sötéten billentyűzhető
gyönyörűn szállni küldhető
a Mint ha pásztortűz ég őszi éjszakákon
izzó parazsakba meredő mítosza,
melyen fölsikongható,
tépett lobogóként világ fölé bontható
az Elindultam szép hazámból
vérnél vörösebb,
véremnél éltetőbb sikolya.
Mit mondhatnék én rólad,
mit kiálthatnék rólad,
bujtató barlangom,
én legvégső vackom,
szajhám, utcasarkon
váró gyilkosom!
Szálló testem alatt hullámzó csodatáj,
legtisztább álmom, szerelem,
nyeregbe kényszerítő kengyelem,
sorvasztó kínom a végtelenség
megmászhatatlan falain -
halottaim...
Egyetlen óvóm,
egyetlen nem-árulóm,
egyetlen kétélű fegyverem.
Halotti menetek fölé
lepelként kúszó siratóim.
Fogyó életem -
énekem.

1978

[dragonlance]

Tóth Elemér - Vers az anyanyelvről

Magyar csak addig lehetsz,
amíg nyelvedet őrzöd.
Ezer év csodája ez,
akár a saját bőröd.

Mert az anyanyelv joga
a legmagasabb törvény.
Nem nyelheti el soha
semmilyen gonosz örvény.

A gondolatra illik,
minden szava valóság.
Magas hőfokon izzik,
süt belőle a jóság.

A tisztaság, a szellem
minden szavában ragyog.
Nem kell tán vezekelni,
ha hűséges vagyok.

A bölcsőben jövőt hajt
még újabb ezer évre...
Tartásra hív, gyógyít bajt,
tanít igazra, szépre.

Hát ne tagadd meg soha,
mert ez a gyökér táplál.
Bizony mondom: ostoba,
ki idegenül kántál...

Ember csak addig lehetsz,
amíg nyelvedet őrzöd.
Naponta csodát tehetsz,
Ha az lesz az erődöd!

[dragonlance]

Réthy László: Az anyanyelv.


Az emberek, ha járnak-kelnek,
Hallanak mindenféle nyelvet:
- Egyik csicsergő, fülbemászó.
Ez komoly, az meg fennhéjázó;
Egyik mintha nehézkes lenne,
Mintha rithmus sem volna benne;
Ebben túl sok a mássalhangzó,
Abban meg lágyan hangzik a szó:
De bármiféle, valamennyi
Jót, szépet egyaránt fejez ki.

Melyik hát a sok közt a legszebb?
Nincs aki erre megfelelhet...

Minden nyelv szép, hisz jó anyácskánk
Csókjával hagyta nyelvünket ránk:
A lelke szólt a bölcsődalba,
S sírig azt halljuk - ébren-alva.

[Ile57]

Kodály Zoltán: A magyar népdal művészi jelentősége (részletek)

"Van olyan nézet, hogy a népdal nem több mint a nemzet legműveletlenebb, legdurvább rétegének dala, s a ahhoz való. Tájékozatlanság vagy az idegen lélek ösztönös tiltakozása ez. A falu megőrizte a sajátosan magáé mellett azt is, amit felülről kapott. Régi főrangú költőink műveinek nem egy töredéke maradt meg a nép közt, dallamukra többnyire nincs is más forrás, mint a nép éneke. Aminthogy falun még ma is hallani olyan fordulatait a magyar nyelvnek, amelynek mását csak főuraink két-háromszáz év előtti leveleiben találjuk. Nem is olyan régen, a magyar fő-és közrend nyelvében egy volt. Dalkincse is legnagyobbrészt közös lehetett.
A magyar népdal tehát nem pusztán a mai falusi élet visszhangja, nem csak a „falusi ember primitív érzéseinek” kifejezőse, hanem az egész magyar lélek tükre. Mint egy nagy gyűjtőmedencébe, századokon át belefolyt a magyar érzelmi élet minden patakja, nyomot hagyott benne a magyarság minden lelki élménye, bölcsőjétől fogva: mert kétségtelennek kell tartanunk, hogy a magyar dal a magyar nyelvvel egyidős."

"Így adja vissza a mező az egész nemzetnek a századokon át híven megőrzött kincset. Visszaadja hiánytalanul, sőt meggyarapítva: aranya antik fényében tündököl, ékkövei tüze mélyebb lett. És mint az ékszer is holt kincs a láda fenekén, életet akkor kap, ha viselik: a népdal is, mennél többeké lesz, annál nagyobb lesz a világító és melegítő ereje."

[gyöngyesz]

http://hetmesterlovesz.freeblog.hu/files/vers.jpg


Nemes Nagy Ágnes : Mesterségemhez



Mesterségem, te gyönyörű,
ki elhiteted: fontos élnem.
Erkölcs és rémület között
egyszerre fényben s vaksötétben,


mint egy villámszaggatta táj
szikláin, ahol állhatatlan
roppant felhők – nagy, gomolyos
agyvelők – tüze összecsattan,


s a tűzzel csíkos levegőben
szülik a szüntelen csatát,
sejt-korom óta ismerős
végtelen Buda-ostromát,


hol minden vibrál és veszendő,
hol minden fércelt, foszladó,
hol rojtosodik már a szív,
s egyetlen szálon függ a szó,


a szó, amely a földből égbe
sistergő döngés ütemét
ingázza folyton, összevétve
önrángását, s a fellegét –


erkölcs és rémület között,
vagy erkölcstelen rémületben,
mesterségem, mégis te vagy,
mi méred, ami mérhetetlen,


ha rángva is, de óraként,
mely képzelt ütemet rovátkol,
az egy-időn – mégis a fényt
elválasztja az éjszakától.

[Ile57]

Czakó Gábor:
Anyanyelv
Krisztina doktornő nem csupán gyógyította, szülte is gyermekeket. Már két kicsi fiú és két még kisebb leányka édesanyja volt, amikor kórházában különös eset történt.
- Eladták az épületet a fejetek fölül? - kérdezte korszerűen Édesszájú Lóorvos.
- Egyelőre még nem, hanem érkezett egy különös kis beteg. Négy esztendős kislányka, aki szemlátomást értette valamennyire a magyar beszédet, de a kérdésekre nem válaszolt. Hallgatott, s ha mégis megszólalt, zavart, összefüggéstelen szavak szakadtak ki belőle.
Már három napja figyelték idegorvosok, pszichológusok, ám semmire sem jutottak: szervi bajt nem leltek.
- Egy délután a folyosón sétálva különös zajra figyeltem föl. Belestem az ajtón. A leányka a padlón ült, kockákból házat épített a babájának, s közben éles, hisztérikus hanghordozással valami ilyesmit mondott: ájhivencsindzsmaniubrúkauoendhemáj!
- Füleltem, füleltem, a hadart hangsor olykor felelgetősre váltott, mintha párbeszéd folyna a babával, s mindez erősen angolosan hangzott.
- Rögtön szaladtam a kollégákhoz, akik még elcsípték az előadás végét. A mamát is, mert éppen akkor érkezett látogatóba. Kérdeztük, hogy s mint telnek odahaza a gyerek napjai. Mire az anyuka: Ó, Maudka nagyon rendes gyerek! Imádja a tévét, már kisbaba kora óta nem veszi le a szemét róla, úgy játszik egész nap. És mit néz? Kérdezte pszicholgós kartársam. Erőszakfilmet nem engedünk neki - kiáltotta önérzetesen az anyuka, csakis mesét, Cartoon Networkot!
Édesszájú Lóorvos szeme fölcsillant:
- Cartoon Network lett az anyanyelve!
Krisztina doktornő bólintott:
- Úgy bizony!

[Horváth Sándor]

Kedves Olvasó,
Rudnay Egyed: ATILLA TRILÓGIÁJA feltárja az alig ismert, Árpád bejövetele előtti viszonyokat, annak is a székely és felvidéki - Tudun fejedelemhez kötődő - a Fekete magyarok történelmét

A fekete magyarokról<O:p</O:p
<O:p</O:p
A csönd gyöngéden átölel,<O:p</O:p
És a halott múlt szárnyra kel,<O:p</O:p
Máni és testvérei lépnek elő, -<O:p</O:p
Mert tudják, eljött az ítélet idő.<O:p</O:p
<O:p</O:p
Óh, de nem a senki és a talmi,<O:p</O:p
Hanem kit áldozatnak kellett adni,<O:p</O:p
Istentelen és romlott tömegeknek<O:p</O:p
Mert kárhozatot követeltek! <O:p</O:p
<O:p</O:p
Néha nem lehet kimondani,<O:p</O:p
Miért kell a szívnek megszakadni,<O:p</O:p
A csöndes ima szárnyra kel,<O:p</O:p
Életoltó gyertyák fényeivel –<O:p</O:p
<O:p</O:p
Betelve isten kegyével - <O:p</O:p
Idő pedig többé nem lészen,<O:p</O:p
Eljön a turul és a medve<O:p</O:p
Széki Csiglamező 3 Ezrede: <O:p</O:p
<O:p</O:p
A nappárduc és a szittya <O:p</O:p
Hunoroszlán turul gyermeke<O:p</O:p
Azt kérdi, Magyar testvérem:<O:p</O:p
Divéki szíved még szeret e? <O:p</O:p
<O:p</O:p
<O:p........</O:p
NTK Horváth Sándor, Kaposvár, 2o11.

[Ile57]

Anyanyelvünk fontosságáról



A csecsemővel, a pici babával az anyukája még a test nyelvén beszél és ebből alakul ki később a beszéd, az anyanyelv használata. A pici milyen nagy utat tesz meg addig, amíg elkezd beszélni és ezen az úton a szülőnek a baba mellett milyen óriási szerepe van! Érdekes, hogy ennek a szerepnek, feladatnak az ellátásához sem szükséges semmilyen végzettség, ugyanúgy, mint például a szoptatás elvégzéséhez, vagy a baba ellátásához. Úgy tűnik, hogy a szülőnek az a képessége, hogy beszélni tanítsa gyermekét, ugyanúgy „adott”, mint a többi képesség, mely a gyermek neveléséhez szükséges. Mondhatnánk azt is, hogy a természet erről is gyönyörűen és természetesen gondoskodott. Nem véletlenül említettem egyik példaképpen a szoptatást, melynek fontosságát hangsúlyozni nem lehet elégszer, ráadásul témánknál maradva, nem véletlen, hogy a fizikai világban az első anyanyelvi leckéinket éppen az anyatejjel szívjuk magunkba.

Meg vagyok róla győződve, hogy az anyanyelven történő beszéd tanulása és később az anyanyelv biztonságos használata, ismerete is legalább olyan fontos feladat, mint a többi megtanulandó a baba számára.

Ma már rengeteget lehet olvasni arról a témáról, hogy a még az anya pocakjában élő baba mennyi mindent érzékel a világból és nem csak érzékel, de adott esetben reagál is rá. Hogy egy egyszerű példát említsek: zenehallgatás. Azt gondolhatnánk, hogy mindazok a zenék, amik megnyugtatják az anyát, azok nyugtatólag kellene, hogy hassanak a babára is. Ám ez nem mindig van így. Előfordulhat ugyanis, hogy a baba lesz az, aki egy kicsit átformálja az anya zenei ízlés világát és például megszereteti vele a Bartók Rádió komolyzenei műsorait.

A baba már a pocakban kommunikál az édesanyával és fordítva. Ez azért igazán fontos dolog, mert a baba valójában már itt a pocakban megismerkedik az anyanyelve gyönyörűségeivel, rejtelmeivel (azért használom ezeket a kifejezéseket, mert ebben az áldott állapotban az anyák szeretettel beszélnek gyermekükhöz és ez a szeretet sugárzik át minden mondanivalójukon, legyen az akár egy teljesen prózai dolog is). Szerintem egy anyának sem jutna eszébe, hogy az ábécére tanítsa születendő gyermekét, mégis gondolatban vagy kifejezett szavakkal a legtöbb anya a saját anyanyelvén tartja a kapcsolatot gyermekével, még akkor is, ha esetleg több nyelven is beszél, vagy több nyelvet is tud használni egyszerre. Úgy gondolom, hogy ezek az első kommunikációs lépések, melyek az anya és gyermeke között zajlanak, a gyermeknek a saját anyanyelvéhez való kötődése szempontjából óriási jelentőséggel bírnak. Egy kicsit olyan ez, mintha a baba már a megszületése előtt láthatatlan gyökereket kezdene növeszteni. Ezekre a fizikai szemek számára láthatatlan gyökerekre fog később a baba támaszkodni akkor, amikor a fizikai világban „gyökereket ereszt”.

Amikor megszületik a baba, akkor úgy tűnhet, mintha minden tanulási folyamatot újra kellene kezdenie, ám ez nem így van, mert már rendelkezik kapaszkodókkal, rendelkezik láthatatlan gyökerekkel, melyek nagyon fontos alappal bírnak a kommunikációja kialakulása során. Gondoljuk végig, hogy ezek a gyökerek hányféle lehetőségből táplálkoznak akkor, amikor még csak pocakban van a baba: az első és talán legfontosabb biztos pont a folyamatban az édesanya. Az anya az, aki beszél hozzá, aki mindennap tartja vele a kapcsolatot, aki a kommunikáció számos formáját használhatja arra, hogy ezt a kapcsolatot fenntartsa, erősítse, alakítsa, ő az aki megismerteti a világot a babával természetesen a saját érzésein, a saját gondolatain, a saját tapasztalatain és mintáin keresztül. Aztán ott van az apa, vagy az a személy, aki az apa szerepét vállalta, aki szintén fontos lehet a baba életében a maga másfajta személyiségével, gondolkodásával, érzéseivel, és még lehetne sorolni a szereplőket. A baba mindenkitől tanulhat valamit.

A baba megszületését követően jöhet a következő lépés: az anyanyelvvel való fizikai ismerkedés. Milyen gyönyörű ez a kifejezés és mennyire nem véletlen, hogy a magyar nyelv tartalmazza ezt a szót! Az anyanyelv kifejezésünk többek között mindent tartalmaz arról a folyamatról, amiről az egész nyelvtanulás valójában szól. Hangsúlyozza az anya igen fontos szerepét! Látnunk kell, hogy mindaz, amin korábban a gyermek átment a mama pocakjában, az most tovább folytatódik, csak más szintre kerül. Most már szemtől szemben is zajlik a kommunikáció, egy újfajta lehetőséggel bővül a kör.

Úgy gondolom, hogy az anyanyelv tanulásának ez a korai időszaka nagyon fontos a baba életében. Mint láttuk, ahhoz, hogy gyermekünk elkezdje a beszédet tanulni, nem kell, hogy szakképzett tanárok legyünk, de nagyon fontos, hogy odafigyeljünk gyermekünkre. Az odafigyelésen nem a mindennapi odafigyelést értem, hanem azt az odafigyelést, amikor gyermekünket egyenrangú társként kezeljük saját magunkkal. Ne lepődjünk meg ezen a gondolaton és ne gondoljuk azt, hogy ez egy teljesen magától értetődő gondolat. Úgy vélem, hogy ez az odafigyelés akkor tud igazán megvalósulni, amikor megértjük és elfogadjuk, hogy gyermekünkben ugyanolyan lélek él, mint bennünk. Nem tekinthetjük őt kisebbnek, vagy kevesebbnek csak azért, mert ő még csecsemő, vagy kisgyermek.

A fenti szemléletnek a magunkévá tétele, magunkban való kifejlesztése nagyon fontos lenne a mai időkben akkor, amikor olyan gyermekek születnek közénk, akik másfajta nevelést, figyelmet, környezetet igényelnek. Minél jobban megértjük és elfogadjuk ezeknek a gondolatoknak a fontosságát és szerepét, annál jobban meg tudjuk könnyíteni a saját és gyermekünk életét. Fontos ez azért is, mert ha a gyermekünket a neki legmegfelelőbb nevelési módot alkalmazva neveljük, ezzel nagyobb esélyt adunk neki arra, hogy pontosan azt az élet utat kövesse, amiért ő ide született.

Úgy érzem, hogy ezeknek a gyerekeknek nagyon fontos a megfelelő szülői háttér jelenléte. Persze mondhatnánk azt, hogy ez eddig is így volt, ezzel nem sok újat mondunk, de ez nem teljesen van így. Ha szülőként végignézzük a saját életünket, a szüleink és a nagyszüleink életét, akkor ritka kivételtől eltekintve nem éppen a fenti szemléletmód szerinti gyermekneveléssel találkozhatunk. Ennek számtalan oka lehet: hagyományok, kultúra, politikai rendszerek stb. úgy gondolom, hogy ezeknek a vizsgálata nem ide tartozó feladat. A lényeg az, hogy szülőként nekünk most van esélyünk arra, hogy másként neveljük gyermekünket. Ez egy nagyon nehéz feladat!

Említettem, hogy a mostanában leszületett gyermekeknek mennyire fontos a biztos családi háttér, de emellett legalább ennyire fontos az anyanyelv ismerete és biztos használata. Most gondolhatnánk azt, hogy ez annyira magától értetődő dolog, hogy hangsúlyozni sem szükséges. De vajon tényleg így van ez? Ma már egyre többet hallani arról, hogy a szülők a gyermekeiket már igen kicsi kortól kezdve idegennyelvi tanárhoz külön nyelvórákra járatják; de arról is sokat olvasni, hogy ma már majdnem minden óvodában van lehetőség arra, hogy a picik anyanyelvükön kívül más nyelvet is tanuljanak. Végiggondolva ezeket a lehetőségeket rögtön a „gyökér hasonlat” jutott eszembe. Egy kicsit olyan ez, mintha azt akarnánk, hogy egy fának egyszerre, egyidőben több gyökere is (pontosabban szólva: „több gyökérzete”) legyen, pedig ez nem lehetséges. Elképzelni persze lehet és gondolhatnánk azt is, hogy a több gyökér talán nagyobb biztonságot ad, mintha csak egy lenne, de vajon ez biztosan így van?

Ha már a képeknél tartunk, gondoljuk végig a több gyökér helyzetét. Vajon egy válságos helyzetben, melyekre tudnánk, melyekre mernénk igazán támaszkodni, amikor tudjuk, hogy egyiknek sem volt ideje arra, hogy elég mélyre nyúljon a földbe, hogy biztos alapot adjon a kritikus helyzetben. Azt gondolom, hogy több gyökérkezdemény mellett az a gyökér sem tud igazán fejlődni, amelyiknek a múltja sokkal régebbi, mint a többieké. Ehhez képest az az egy gyökérzet, amely mélyen az Anyaföldbe nyúlva biztos alapokon áll, még a legviharosabb időben is képes lehet megtartani a fát.

Úgy gondolom, hogy abban az időszakban, amikor a pici gyermekeknél még nem fejlődik ki teljesen ez az egy nagyon fontos gyökérzet, a későbbiekben ez problémát okozhat. Tisztában vagyok azzal, hogy a szülők jót akarnak a gyermekeknek, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy ezzel tényleg a legjobbat is nyújtják gyermeküknek. A nyelvtanulásnak ez a szinte mindenáron való erőltetése számomra feleslegesnek tűnik, hiába nyugtathatnak meg minket a módszerek kiválósága vagy az, hogy a gyermek látszólag játékosan tanulja meg az idegennyelvet, ha abban az időben, amikor neki anyanyelvével kellene ismerkednie, nem azt teszi.

Nyelvünk nem véletlenül használja a más nyelvre az idegennyelv kifejezést. Nem mélyedtem el és nem is kívánok elmélyedni a nyelvek világában, de annyit tudok, hogy a magyar ember gondolkodása, a magyar nyelv gyökeresen különbözik minden más nyelvtől és csak nagyon kevés, olyan nyelv létezik a világon, amely hasonlóan gondolkodna, mint a miénk. Éppen ezért, amikor mi idegen nyelvet tanulunk, nem egy hasonló gondolkodást, nem egy hasonló nyelvet tanulunk meg, hanem egy olyat, amely tőlünk szó szerint idegen. Mindezzel persze nincs probléma akkor, amikor felnőtt fejjel igyekszünk megtanulni egy idegen gondolkodást (bár valljuk meg őszintén sokunknak még felnőtt fejjel is nehéz más nyelvet tanulni), de ne gondoljuk azt, hogy ez a picik esetében is ennyire természetes lenne.

A gyökér hasonlatnál maradva, a felnőtteknél jó esetben már megvan egy biztos gyökérzet, ami mellett már lehet oldalhajtásokat növeszteni, de a piciknél ez még nem alakult ki. Az ő esetükben még nem volt idő arra, hogy kifejlődjön egy biztos gondolkodásforma, egy biztos nyelvhasználat.

(az üzenetet Leszkovenné Nagy Andrea adta át)

[msmester]

Takács Tibor

Otthonom anyanyelvem

Mikor már minden menthetetlen
te vagy otthonom anyanyelvem
az alanyok és állítmányok
kitáguló örök határok
papírra vetett menedékem
maholnap egyetlen reményem
jelz&#245;im fénye füstje lángja
mondataim varázs-kabátja
boldog bet&#251;k papiros-réten
csakis tiétek minden érdem
én kéz vagyok csak lehanyatló
szavak kapuját nyitó ajtó
ahogyan anyám súgva-rejtve
tanítgatott az anyanyelvre
ma ez a szívem menedéke
szegedi szép szavaktól égve
hangok játéka ö-zve ejtve
ahogy kenyér hullik a tejbe
te vagy börtönöm életfogytig
bel&#245;led csak öröm piroslik
bilincsem is vagy anyanyelvem
mindhalálig levethetetlen

[msmester]

Páratlan anyanyelvünk 3

Ez a harmadik anyag, amelyet kaptam a magyar nyelv újabb kutatásairól. Azon írótársaim számára adom közzé, akik tisztelik és szeretik anyanyelvünket. Kellemes időtöltést kívánok hozzá. A kapott anyagot változtatás nélkül idézem:

**
Magyar nyelv - Ősi eredete


TAMANA - szavak múltja és jelene - "A Magyar nyelv tán az egész óvilág nyelveinek gyökere és anyja" (Berzsenyi Dániel)
A párizsi Sorbonne egyetem nyelvészei néhány évvel ezelőtt számítógépes összehasonlító elemzés segítségével megvizsgálták a világ összes élő és holt nyelvét.
Arra a kérdésre keresték a választ, hogy melyik őrzött meg legtöbbet az ősműveltség közös nyelvének elemeiből, az úgynevezett ős-etimonokból. A vizsgálat eredménye megdöbbentette a tudósokat is. Azt találták ugyanis, hogy az angol nyelv 4, a latin 5, a héber szintén 5, az indiai 9, a tibeti és szanszkrit 12, az ős-török 26, a magyar nyelv pedig 68 százalék ős-etimont tartalmaz!

Ez az elképesztően magas arány újabb bizonyítéka a magyar kultúra és nyelv ősiségének, amelyről Sir John Bowring nyelvtudós a következőket írja:
"A magyar nyelv eredete nagyon messzire nyúlik vissza. Rendkívül különleges módon fejlődött és struktúrája visszanyúlik arra az időre, amikor még a jelenleg Európában beszélt nyelvek nem léteztek. A magyar nyelv egy tömör kődarab, melyen a viharok a legcsekélyebb karcolást sem hagyták. Nincs szüksége senkire, nem kölcsönöz, s nem von vissza, nem ad, és nem vesz el senkitől.
Ez a nyelv a legrégibb, a legdicsőségesebb monumentje egy nemzeti egyed-uralomnak és szellemi függetlenségnek. Amit a tudósok nem tudnak megoldani, elhanyagolják, úgy a nyelvkutatásban, mint a régészetben... A magyar nyelv eredete ennél (az egyiptomi templomok építésének csodálatosságánál) sokkal csodálatosabb fenomén. Aki megoldja, isteni titkot fog analizálni, és a titkok első tézise ez: kezdetben vala a szó, és a szó Istennél volt, és a szó lett az Isten."

Egy Németországban élő nyelvkutató - Lange Irén - forradalmian új nyelvészeti módszerrel vizsgálja napjainkban a magyarság eredetének és kapcsolatainak kérdését. Nem az egyes szavakat, nyelvi elemeket boncolgatja, hanem összességében nézi a magyar nyelv világszemléletét, logikai szerkezetét, lelkületét, szellemiségét, értékrendjét.

A teljes nyelvi analízis alapján az alábbi jellegzetességeket találta:
- Szelektív közlésmód, az evidencia elve: nyelvünk lényegre törő, az egyértelműt mellőzi. A létigét főszabályként elhagyjuk, jelentését leginkább ragokba építjük. Vándorlásunk során csak azzal bővítettük szókincsünket, ami a korábbiakhoz képest szokatlan, eltérő volt. A többes szám ragját a számnevek után elhagyjuk, ezzel is egyszerűsítünk. Nincs többfajta múlt időnk - mint például az angoloknak -, mert így is árnyaltan tudjuk magunkat kifejezni.
Az információkat fontossági sorrendben közöljük; például a nevek írásánál először a családnév van, mint ritkább megnevező szó, és csak utána a keresztnév, mint tömeges megjelenésű szó. Nyelvünk figyelem-elterelő; belső logikája olyan, hogy az egyértelmű dolgokat meg sem említjük: legfeljebb különleges esetekben utalunk rá.

- Tulajdonszemlélet: az indogermán haben/have (vagyis "birtokolni) szó alkalmazása helyett nyelvünk alázatosan nézi azt, amit a Teremtőtől kaptunk. Az ilyen beállítottság láttán a materialista szemléletű indogermán megzavarodik.

- Holisztikus világszemlélet: a nemiséget egységesen szemléli; a szavak nemekre való felosztását értelmetlennek tartja. Egységként fogja fel az olyan dolgokat, amelyekből több van (pl. köröm, haj, szőr). A páros szerveket is egyként kezeli, ezzel a dolgok végső célját, biológiai funkcióját ragadja meg, és nem a szemmel látható felületes benyomást.

Szkíta és szittya gyökerek
Kutatásai során Lange Irén ókori írók szkítákról, szittyákról szóló leírásokra bukkant: "a szkíta ember szerény, érdektelen az anyagi dolgokban. Teljes körűen ésszerű, becsületes, őszinte; a legmesszebbmenőkig következetes. Szókimondó, természete békés; amíg idegenek nem háborgatják saját rendjét: bölcs.
Megállapította, hogy ez a leírás megegyezik saját következtetéseivel.

A TAMANA tudománya
Létezik egy segédtudomány, amely a nagyvilágban fennmaradt ősi földrajzi elnevezéseket gyűjti, vizsgálja, és veti össze a Kárpát-medencében előforduló település-, hegy-, tó-, és folyónevekkel. Ez a tudomány a Tamana, amelynek művelői több mint negyvenmillió földrajzi adatot dolgoztak fel az elmúlt években, és ami Dr. Vámos-Tóth Bátor magyar kutató nevéhez fűződik. A vizsgálatok eredménye ebben az esetben is megdöbbentő, hiszen az adatok szerint Földünkön Afrikától Japánig, Ázsiától Amerikáig mindenütt szinte hemzsegnek a magyar nyelvű földrajzi elnevezések.

A TAMANA kutatás - sok mindenki számára - több dolgot is bizonyít:
- Az értelmes - alkotó ember történelmének a kezdete: száz évezredre, vagy még régebbi időkbe is visszanyúlik, ellentétben azzal, ahogy jelenleg mindenfelé tanítják - hirdetik.
- Valamikor léteznie kellett, egy - az egész Földet átfogó, magas szintű - egyetemes műveltségnek, mely a közbeeső természeti csapásokat túlélve, azonos nyelvet, mintarendszert - egyező párhuzamos eljárást alkalmazott a nevek - díszjelek - építészet - dallamok tekintetében.

Hogy is állunk a finn-ugor elmélettel?
Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete c. könyvében kifejtette, hogy népünk őshazájának földrajzi helyére jelenleg mintegy nyolc javaslattal állunk szemben, amelyek az ural - szibériai vidék helyett
(ld. finnugor elmélet) a következő tájakra helyezik a magyar fajta bölcsőjét:
1. Magas- Ázsia hegyvidéke,
2. az Aral-tó környéke,
3. az Indus völgye,
4. a Kaukázus hegyvidéke,
5. Dél-Mezopotámia,
6. Délkelet-Afrika,
7. a mai Török- és Görögország és
8. az amerikai kontinens középső része.

Hogy ezeken az egymástól távol eső helyeken magyar nyelvemlékek találhatók, kétségbe vonni nem lehet. De azt, hogy a mondott helyekről magyar törzsek kerültek a Duna-medencébe, adatszerűen még senki sem bizonyította be:
csak feltételezte, vagy logikai úton következtette. A nyolc őshaza a jelenlegi megfogalmazásban egymásnak ellentmond, és egymást kizárja. Baráth Tibor munkahipotézise az volt, hogy a térképen egymástól messze eső magyar foltok, mivel igazak, nem állhatnak egymással ellentétben. Következésképpen azokat nem kiindulópontoknak, vagyis nem őshazáknak kell tekinteni, hanem végállomásoknak: egy korai területről, a valódi őshazából a szélrózsa különböző irányaiban kirajzott magyar nép hiteles részeinek, amelyek valamelyikéből a máig fennmaradt dunai magyarság is származott. Ezzel az elgondolással, ha beigazolható, az eddig ellentmondónak látszó mozzanatok eltűnnek!

A messze került magyar néprészek, amennyiben ma már nem magyarok, az elveszett magyar törzsek csoportját alkotják, amelyek kultúrhivatásukat új helyükön betöltve, beolvadtak a környező népekbe, avagy velük keveredve új népeket, új nemzeteket hívtak életre. Töredékek állnak rendelkezésére bármelyik őshaza-elmélet követőinek.
Ugyanazon tényekből teljesen mást raknak össze, és másképpen magyaráznak meg tényeket.

Az én véleményemet ezzel kapcsolatban Magyari Lajos fogalmazta meg gyönyörűen KŐRÖSI CSOMA SÁNDORRÓL szóló versében:

"Beváltatlan álmom minek fájjon?
A tévedésnél igazam erősebb,
nem az a fontos, hogy rokonok -
de testvérek lakják ezt a földet."

Hajduné Fábián Julianna

(Forrás: HarmoNet.hu)

[szuhogyi11]

Gyimóthy Gábor : Nyelvlecke




Egyik olaszóra sodrán,
Ím a kérdés felmerült:

Hogy milyen nyelv ez a magyar,

Európába hogy került?


Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.

Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,


És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,

Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?


Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.

Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.


Miért mondom, hogy botorkál
Gyalogol, vagy kódorog,

S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?


A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és

Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?


Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, miért nem lohol?

Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.


Aki tipeg, miért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés,

-- Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!


Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?

És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.


Lábát szedi, a ki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér,
Más nyelven, hogy mondjam el?


Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?

Egy szó - egy kép - egy zamat!


Aki 'slattyog', miért nem 'lófrál'?
Száguldó hová szalad?

Ki vánszorog, miért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?


Bandukoló miért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,

Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?


Nem csak árnyék, aki suhan,

S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.


Aki cselleng, nem csatangol,
Ki 'beslisszol' elinal,
Nem 'battyog' az, ki bitangol,

Ha mégis: a mese csal!


Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?


Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz,el ódalog,

Hogy mondjam ezt németül?


Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.





Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz,
- Itt kóvályog, itt ténfereg. . .,

Franciául, hogy van ez?


S hogy a tömeg miért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s még sem ömlik,

Hogy mondjam ezt angolul?


Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,

S tán csak magyarul lehet. . .!

[msmester]

Játékos mértékegységek

NYELVÜNK REJTETT DIMENZIÓI

– A BÉKA FENEKE ALATT van (Annyira alacsonyan helyezkedik el; általában az életszínvonalra értik; fokozása: a bányászbéka…)
– A FELEDÉS HOMÁLYÁBA VÉSZ (Ha valami már igen régen történt; id&#245;meghatározás.)
– A JÓ ÍZLÉS HATÁRAIN BELÜL (Képletes helymeghatározás.)
– Akkor lássam, amikor a HÁTAM KÖZEPÉT(Amit közvetlenül soha nem láthat valaki, csak tükörb&#245;l.)
– ÁLLIG FELFEGYVERZETT (Tökéletesen fel van szerelve. Ezzel a teljességet akarjuk kifejezni.)
– ÁRKON-BOKRON IS TÚL (…volt már. Tehát utolérhetetlen távolságba távolodott el.)
– Az a hely csak egy KÖPÉSNYIRE van innen (Nagyon közel lev&#245; hely.)
– Az árak a CSILLAGOS ÉGIG emelkedtek (Rövid id&#245; alatt minden határt felülmúltak.)
– AZ ISMERETLENSÉG HOMÁLYÁBA burkolózik (Meghatározhatatlan távolba vész.)
– AZ ÓPERENCIÁN IS TÚL (Igen nagy távolság,
valójában alighanem Fels&#245;-Ausztria (=Oberösterreich) korábbi német Ober-Enns elnevezésének átvétele.)
– BATKA (Egykori pénzegység. Ha valaminek az értékét nem sokra becsüljük, akkor az fabatkát sem ér.)
– Bejártam a FÉL VILÁGOT (Hangzatos
nagyotmondás: igen nagy területet barangolt be.)
– BORBÉLYÖTPERC (Id&#245;tartam, ami akár félóra is lehet, utalva a bizonytalanságra vagy megbízhatatlanságra.)
– DUNÁT LEHET VELE REKESZTENI (Igen nagy mennyiség kifejezésére szolgáló szólás.)
– Egy EMBERÖLT&#213;NYI TÁVOLSÁG (Valóságos id&#245;mérték, kb. 25–30 évet szoktak érteni rajta.)
– EGY NAPI JÁRÓFÖLDRE (Ilyen távolságra fekszik valami, feltételezve, hogy kb. 8–10 órát gyalogol az illet&#245;, akkor pedig ez kb. 35 km.)
– EGY PARASZTHAJSZÁLLAL nagyobb, vagy ennyivel van arrébb (Igen kis távolságot jelent; vö. PARASZTHAJSZÁL.)
– EMBEREMLÉKEZET ÓTA (Tehát olyan régóta, amire csak vissza lehet emlékezni.)
– EZER ÉV ÓTA nem láttalak (Túlzó kijelentés; nagy id&#245;beli távolságra mondják.)
– FELLEGEKBEN JÁR (az, aki elképzeléseiben irreális magasságokban, a valóságtól igen messze van.)
– (FELS&#213;) HATÁR A CSILLAGOS ÉG (A
kommunista rendszerben gyakran emlegetett fogalom: meghatározhatatlan távolságra lev&#245;.)
– FIKARCNYIT (… se változott; vajon egy hajszál hány fikarc?)
– GYORSABB, MINT A GONDOLAT (A sebesség mértékegysége; egyike a mindent túlszárnyaló értékeknek.)
– HANGYÁNYI (Nagyon kis mennyiség érzékeltetésére, a majdnem semminek a kifejezésére.)
– HÁROM LÉPÉS TÁVOLSÁGOT TART
(Merev magatartás kifejezése, amikor valaki
nem engedi magához közel a másikat, magyarán nem barátkozik vele; hosszmérték.)
– HATÁRTALAN SZERELEM (Mindennek van határa, de ennek nincs!)
– HEGYEKET MOZGAT MEG az a lelkesedés, ami benne lakozik (A mérhetetlen er&#245; kifejezésére.)
– HOLNAP (A jöv&#245;re utaló csalafinta id&#245;meghatározás:
„az a nap, amikor megkezdem a fogyókúrát, amikor elkezdek leszokni a cigir&#245;l”; magunk el&#245;tt görgetett határid&#245;.)
– HOSSZÚLÉPÉS (A geometriához nincs
sok köze. Valójában egy deci borból és két deci szódavízb&#245;l álló kimért ital.)
– IDEIG-ÓRÁIG (Pontosan meg nem jelölt id&#245;tartam, amely a bizonytalanság ellenére
korlátot állít.)
– ISTEN HÁTA MÖGÖTTI (Valahol igen messze lev&#245;.)
– ITT VAN A SZOMSZÉDBAN (Ez mást jelent,
ha egy bérházban hangzik el, mint ha a szabadban.)
– JOTTÁNYIT SE változott (Az igen vékony görög i [ióta] bet&#251;re utal.)
– KARNYÚJTÁSNYIRA van (Ha valami térben vagy id&#245;ben igen közel, elérhet&#245; távolságban van.)
– KÉRÉSZÉLET&#219; (Id&#245;tartam-meghatározás,
ha valami nagyon rövid ideig tart, hiszen a kérész csak egy napig él.)
– LÁTÁSTÓL VAKULÁSIG dolgozik (Id&#245;mérték; munkaid&#245;ként igen hosszú id&#245;tartam, a nap 24 órájának több mint a fele.)
– LEHELETNYI (Mint a hideg üvegre lecsapódott pára; vastagság-fogalom, kb. a hártyavékonynak a fele.)
– LÉLEGZETVÉTELNYI szünet (Igen rövid id&#245;: amíg valakinek a tüdeje újra megtelik friss leveg&#245;vel.)
– MAGASAN HORDJA AZ ORRÁT (Lenézi embertársait, magát érdemtelenül többre tartja másoknál; virtuális távolságfogalom.)
– MENNYI AZ EGY PERC? (Ez attól függ, hogy az illet&#245; még a WC-ajtó el&#245;tt áll, vagy már mögötte; relatív id&#245;meghatározás.)
– MESSZE ESETT AZ ALMA A FÁJÁTÓL
(Képletes távolság, amikor valakinek az emberi tulajdonságai, képességei nagyon elmaradnak a szüleiéit&#245;l.)
– MESSZE VAN IDE LACHÁZA (Becslésszer&#251;, de meglehet&#245;sen nagy távolság jelölésére szolgál.)
– MESSZE VAN MAKÓ JERUZSÁLEMT&#213;L (Igen-igen messze; képletes távolságmérték.)
– Mint CSEPPBEN A TENGER (Paradox széls&#245;ségek kifejezése; másként az egésznek a tükröz&#245;dése a piciny részletben.)
– MUKKANÁSNYI ID&#213; (Id&#245;mérték; rendkívül rövid id&#245;.)
– NAGY LÁBON ÉL (Bár cip&#245;méretre utal, az életvitel módjára értik.)
– NEM LÁT MESSZEBB AZ ORRA HEGYÉNÉL
(Kicsiny távolság kifejezése, de gondolkodásra is értik.)
– NYÚLFARKNYI (Hosszúságot jelöl, valami rövid dologra, rendszerint írásm&#251;re vonatkozik.)
– OTT, AHOL A MADÁR SE JÁR (Lakott részekt&#245;l távol es&#245;, kihalt terület vagy ritkás hely megjelölése.)
– HETVEN ÉS A HALÁL KÖZÖTT (Életkormegadás, amikor valaki id&#245;s, de korát pontosan nem tudjuk.)
– ÖZÖNVÍZ EL&#213;TTI (Nagyon régi eredet&#251; holmi vagy idejétmúlt elgondolás min&#245;sítésére; végül is id&#245;mérték.)
– PARASZTHAJSZÁL (A vastagság mércéje; tévedtél egy paraszthajszállal – kis tévedés, mégis hiba.)
– PILLANAT (Rendkívül rövid id&#245;tartam, egy szempillantásnyi id&#245;.)
– SZARVA KÖZT A T&#213;GYIT (mármint elkapta, vagy az ügyetlenked&#245; ott keresi, de nem találja meg; a helymeghatározás tréfás formája.)
– SZEME KÖZÉ NÉZ (Pontos helymeghatározás; hasonló, mint a szemébe mond valakinek valamit.)
– SZEMERNYIT se változott (Viszonyítási mérték; egy szemer feltehet&#245;en valamilyen parányi részecske lehet.)
– TALPALATNYI FÖLD (Igen kis méret&#251; földterület.)
– TALPIG BECSÜLETES (Bár a kezd&#245;pont nincs meghatározva, a teljes ember méretére vonatkozik.)
– TISZAVIRÁG ÉLET&#219; (Igen rövid ideig tartó; vö. KÉRÉSZÉLET&#219;.)
– TÜRELMEM VÉGES (Ennek is van határa, még ha nincs is meghatározva a pontos befejezése; id&#245;mérték.)
– ULB (egy ULB az az id&#245;, amennyi eltelik attól kezdve, hogy a „h&#245;n szeretett” Walter Ulbricht megjelent a képerny&#245;n, egészen addig, amíg a tévét kikapcsolták; az NDK-ban alkotott id&#245;mérték.)
– VÉGTELEN SZERETET (A szeretet eleve mérhetetlen, de ez akkora, hogy tovább már nem fokozható.)
– VESÉJÉBE lát (Helymeghatározás; nem b&#251;vészmutatvány, se nem orvosi kifejezés; a rejtett, eldugott helyre való utalás azt fejezi ki, hogy mások ki nem mondott gondolataira érez
rá.)
– VILÁGGÁ ment (Nagyon messze távolodott el.)
– VILLÁMGYORS és CSIGALASSÚ (Pl. mozgás; ellentétes, végletes id&#245;mértékek.)

Szentiványi Tibor

Írásomban azokat a naponta használt szólásokat, kifejezéseket gy&#251;jtöttem csokorba,
amelyek jól mutatják, hogy a különféle méretek meghatározására (az elfogadott, ún.
szabványmértékek mellett) milyen körülírt módokat használunk még, legyen az távolság
vagy éppen hely megjelölése. Meglep&#245;, hogy ezeket a szokásostól eltér&#245; „mértékegységeket”,
fogalmakat mennyire gyakran alkalmazzuk. Megismerhetjük a mindennapi
fizikai, geometriai jellemz&#245;ink (súlyok, terület vagy id&#245;, illetve más mennyiségek)
megjelölésére szolgáló – nemegyszer tréfás – köznapi kifejezéseinket, szólásainkat.
Tehát dimenziókat fejezünk ki másként, „népi” mértékegységek használatával. Ezeket a
hozzávet&#245;leges kifejezéseket átvitt vagy kett&#245;s értelemben használjuk, mégis jól érzékelhet&#245;
utalások a hely, az id&#245;, az er&#245;, a távolság stb. megjelölésére. Ismerjük meg tehát
a gy&#251;jtemény gyöngyszemeit, magyarázattal ellátva!

[Ile57]

Jópofa szójátékok betűtöbblettel.

Újabb bizonyítéka nyelvünk csodájának.

> Agglegénység ~ Nőnkívületi állapot
> Udvarlás ~ Testi mese
> Szalonnasütés (k)éjjel ~ Parázsnálkodás
> Kikapós férj ~ Csalárd apa
> Aki két nő között ingázik ~ Bicsajozik
> Elnyomott férjek lázadása ~ Papuccs
> Elfajzott jövendő ~ Utókorcs
> Ledorongolás ~ Érvverés
> Bérgyilkos előre felvett fizetsége ~ Lelőleg
> Felütéssel kezdődő énekeskönyv ~ Dalbumm
> Siratóének ~ Keservers
> Klarinétos szökése ~ Flótás-futás
> Énekesek dicsőítése ~ Sztárnyaló dallamok
> Népi mosószer ~ Foltklór
> Öregek, ha eláznak ~ Vének AZ esőben
> Öreg zseni ~ Ősztehetség
> Humorista ~ Élcsportoló
> Trehányság filozófiája ~ Hanyagelvűség
> Kábítószeresek orvosa ~ Drogtor úr
> Divat felett álló ~ Trendkívüli
> Szó nélkül lebukó csatasor ~ Kusshad
> Rossz törvény beiktatása ~ Hatályballépés
> Mozdulatlasággal teli szeretet ~ Csupasszív
> Harakiri ~ Köldöklés
> Szimbolizmus ~ Jelképzelés
> Megtalált okosság ~ Bölcslelet
> A nagy körút eszmeisége ~ Lélekbulvár
> Bádogos munkát végző szomorkás pap ~ Pléhbános
> Vonzó kerékpár-alkatrész ~ Sármhányó
> Latrinatisztító ~ Büzletember
> Wc-pletyka ~ Klotyogás
> Újkeletű ruhaanyag ~ Posztómodern
> Önálló törpék járműve ~ Autógnómia
> Törpe szakács ~ Gasztrognóm
> Étlap ~ Kajánlat
> Befőttelrendezés ~ Kompótzíció
> Vérszopók jobbról is, balról is ~ Kétkullancsos politika
> Problémát megoldó spanyol nemes ~ Áthidalgó
> Útépítők tízóraija ~ Asztfalatozás
> Kövérség eltemetője ~ Zsírásó
> Elfagyasztás ~ Hideggyógyászat
> Téli vendéglátás ~ Hidegenforgalom
> Ostobácska szomszéd a vonaton ~ Butitárs
> Ronda írás, amivel nem mehetünk sehova ~ Rútlevél
> Örökös trónörökösviszály ~ Herceghurca
> Jó célra összekoldult pénzösszeg ~ Kalapítvány
> Egy tucat sík irón ~ 12lapostol
> Poéta ruhája ~ Költőny
> Titokban költött vers ~ Íróasztal fióka
> Rendszeres újságolvasó ~ Sajtókukac
> Főhumorista ~ Élcmunkás
> Hogyan tárolják a péksüteményt? ~ Zsömlesztve
> Kertész ~ Rügyvéd
> Elnöki lakosztály ~ Prezidencia
> Szurdokvölgye papi méltósága ~ Kanyonok
> Modern bevásárló központ elleni zendülés ~ PLAZAdás
> Szülésznők országa, látszólagos hatalommal ~ Bábaállam
> Szerpentin örömlánya ~ Kacskaringyó
> Szoba, csillogó parkettával ~ lakkosztály
> Közlekedési társaság ~ KRESZpublika
> Ételen átnyújtott gunyoros meglepetés ~ Kajándék
> Bádogmunka megszervezése ~ Horganyizáció
> Meztelen tészták fürdőhelye ~ Nudlista strand
> Fehérjéből szőtt vérkép ~ Hemoglobelin
> Sokat susogó sikkes fafajta ~ Cserfess
> Ha a menyasszony leég a nászéjszakáján ~ Odakonzumál
> Piszkos étkezde ~ Kosztfészek
> Mámorkeltő növény ~ Vízipipacs
> Kőbe vésett katonai alapszabályzat ~ Tisztparancsolat
> Ágyúcsövön hetyegés ~ Tüzérkedés
> Amikor a jókedvet takargatják ~ Lelkendőzik
> Űrkutatás hitvallása ~ Mars poetica
> Remete a társasági életben ~ Magánykívül van
> Amikor ledől a katedrális ~ Dómború
> Amikor a kőműves szerelmes lesz a falába ~ Belehabarcsodik

[dragonlance]

VJACSESZLAV IVANOV (http://www.bibl.u-szeged.hu/exhib/baka/SZIMBOL/vjacsesz.html#VJACSESZLAV IVANOV): ANYANYELV


Az anyanyelv a dalnokok hazája,
Hol &otilde;sök titkos kincse rejtezik,
S mennybéli éneket sugall nekik
A földanya tölgysuttogás-varázsa

Mint egykoron, fogantatásra vár a
Föld méhe, mely fölött szellem kering...
S a venyigén szavak dús fürtjeit
Mézzel telíti mélyének világa.

Magasztosan fölfénylik messzir&otilde;l,
Visszhangjaként a szférai zenéknek.
Bölcs láng elemeként ragyogva föl.

S nyelv, fény - a himnuszokban frigyre lépnek,
Mint szén, amely gyémántként tündököl, -
El&otilde;futárai a teremtésnek.

1927. február 10.

[msmester]

Magánhangzók vallomása

A
Az els&#245; vagyok, zárt kapu.
Alaphang: kissé szigorú.
Á
A távolban sirály kiált.
Ámulj és bámulj, tág világ!
E
E remek nyelvben hemzsegek.
Nem szeretnek, de ejtenek.
É
Milyen mély a mennybolt kékje!
Milyen kék a tenger mélye!
I
Siess, iszkolj, icipici,
ha rád kiáltnak: iszkiri!
O
Tompán kongok, mint a kolomp.
Nem is kolomp, inkább doromb.
Ö
Köd hömpölyög a föld fölött:
ködmönös, &#245;-z&#245; embörök.
U
Talpatlan serleg vagy pohár,
öblében must vagy muskotály.
Ü
H&#251;vös &#251;rben türkizkéken
Csillag tündököl az égen.

Sashegyi Elemér

[dragonlance]

Magázva vagy tegezve


A főnök aggódik a beosztottja miatt, mert 12:00-kor mindig elmegy valahova, 14:00-kor megérkezik, és újra leül dolgozni. Felbérel egy detektívet, hogy kiderítse, mit csinál közben.
A nyomozó másnap jelenti:
– János ismét elhagyta az irodát, beszállt a kocsijába, a házához hajtott és bent lepihent. Utána megebédelt a hűtőjében talált ételből és lefeküdt a feleségével. Ezután elszívott egyet a legjobb szivarjai közül és visszajött dolgozni.
– Én már azt hittem valami baj van. Ez nagyon egészséges!
– Nos, megengedi, hogy tegezzem?
– Természetesen.
– Akkor elmondanám még egyszer: János elhagyta az irodát, beszállt a kocsidba és a házadhoz hajtott. Ott megebédelt a hűtődben talált ételből. Ezután lefeküdt a feleségeddel, elszívott egyet a legjobb szivarjaid közül és visszajött dolgozni.


Éljen a magyar nyelv!


A leghosszabb magyar mondat, ami visszafelé olvasva is ugyanaz…
„Kis erek mentén, láp sík ölén, oda van a bánya rabja, jaj Baranyában a vadon élö Kis Pálnét nem keresik.”
Na ezt csinálja utánunk bármelyik nyelv!

[msmester]

Halak és mondások

„A közmondás nem hazug szólás – tartja a magyar nép; a közmondások csakugyan valós vagy vélt igazságokat tartalmaznak, a let&#251;nt id&#245;k tapasztalatait és életbölcsességét tükrözik vissza. Találóak és szellemesek a magyar közmondások, s népünk mindenkor szívesen használta és alkalmazta &#245;ket. Szinte minden alkalomra megvan nyelvünkben a megfelel&#245; mondás, válogathatunk bennük, „mint az egriek a templomban”, vagy „mint cigány a vadkörtében”. Honfoglaló &#245;seink életmódjában nagy jelent&#245;sége volt a halászatnak, a régi könyvek és feljegyzések a magyarországi vizek halban való gazdagságáról tanúskodnak. Így például a Mátyás király udvarában élt Galeotto ezt írja: „A magyar folyókban a hal oly b&#245;ségben vala, hogy a víznek egyharmad részét teszi.”
A szólásmondások az élet minden ágából erednek, s így b&#245;ven találunk köztük olyanokat, amelyek a halakkal kapcsolatosak. Ezek közül sorolunk fel néhányat a teljesség igénye nélkül: Fejét&#245;l b&#251;zlik a hal; Zavarosban halászik; Hallgat, mint hal a vízben; Hallgatag, mint a sült hal; Átkozott a hal a harmadik vízben; Szereti, mint a hal a vizet; Horogra került; Olcsó, mint a cigányhal; Tátog, mint a harcsa; A
hal úszni akar stb.
Ez utóbbihoz az az anekdota f&#251;z&#245;dik, hogy egy atyafi a vendégl&#245;ben hallván egy vendégt&#245;l – aki halat evett –, hogy „Hozzon bort, a hal úszni akar”, &#245; viszont marhahúst evett, így adta le a rendelést:„Hozzon bort, a marha
inni akar!”.
A közmondások és szólások közt vannak kevésbé ismertek is: Harmadnapra mind a vendég, mind a hal büdös;
Ki a halat farkánál fogja, és a n&#245; szavát szentnek tartja, bizonyos lehet benne, hogy semmit sem fogott; Vízbe ölte a
békát, tóba a halat (aki hiábavaló dolgot csinált); Halat szálka nélkül, embert hiba nélkül nehéz találni; Értéktelen, mint a halpénz; Ki a vízt&#245;l fél, nem eszik halat; Kis gilisztával nagy halat lehet fogni; Ízetlen, mint a csepregi hal; Megtalálta egyik csuka a másikat; Belényert, mint Bertók a csíkba.
Ez utóbbi mondásnak a következ&#245; történet az alapja:
Az a bizonyos Bertók csíkhalakat vitt a vásárra kosarában.
Útközben el&#245;re számolgatta, hogy milyen sok pénzt fog a halakért kapni. Nagy lett azonban a meglepetése, mert a halak mind kicsúsztak a lyukas kosárból.

Rubóczky István

[magdizet]

http://www.youtube.com/watch?v=oT4CKxZWpeg
Bencze Imre: Édes-ékes apanyelvünk - Sinkovits Imre előadásában

[Kiryuumolly]

Ez tényleg nagyon szépen van megfogalmazva^^

[dragonlance]

ARANY JÁNOS: A KÖLTŐ HAZÁJA


"Művész hazája széles e világ;
A hírnév országutját lakja ő,
S ez út hosszába' minden olajág,
Minden babér az ő számára nő."
Ám hadd legyen, nem tagadom,
Övé, mely bírja őt, a hon:
De szívem azt sugja minduntalan,
Hogy a költőnek egy - csak egy hazája van.

Kezdődik e hon a csendes tanyának
Küszöbjén, melyhez emlékezete
Köté legelső végét fonalának,
Midőn először útnak erede;
Hová e gondolatvezér
Mulatni vissza-visszatér -
És egy szerény zöld ággal megpihen,
Mint bárkán a galamb, az ősi tűzhelyen.

Ott ismerősen vészik őt körűl
Gyermekkorának játszótársai;
Eléje ott nyájas szóval kerűl
Az agg szülő - tán már csak néhai;
Minden szöget, minden zugot
Úgy lel, miképen megszokott,
Bár őse telkén most a vén Idő
Új gazda: bont, épít, ahol s mint kedve jő.

Mely ott felé zeng, a meghitt beszéd
Anyai tejnek édes folyama,
E szó nyitá meg szívét és eszét
Ajkára ez simult, hogy dallana;
Szerelme bimbó-hajnalán
E nyelvet érté a leány,
S ezen viszonzá a "szeretlek"-et
Vagy a sohaj szócskát, mit visszarebegett.

S a nyílt szivű nép, melyet ott talál,
Vele érzésben és nyelvben rokon;
Dala e nép közt ajkrul-ajkra száll
Örül vagy sír az édes hangokon;
Fogékony ott minden kebel
A dalra, melyet énekel, -
S hogy ebből semmi hang el nem veszett,
Tudnia biztosan, mily boldog élvezet!

Ameddig ily nép fogja őt körűl,
Nép, melynek érzi keble, zengi szája
A költő énekét, - addig terűl,
Ott éri végét a költő hazája;
Azontúl maga jövevény,
Dala üvegházi növény,
Legszebb illatja, színe kárba megy:
Széles világon nincs népe s hona - csak egy!

Innen, hogy ő e népet és hazát
Szeretni tudja kimondhatlanúl:
Nem a dijt méri, melyet tán az ád,
Oltára nem önző lángokra gyúl;
És, bárha szűk, és bárha gyér
A jutalom és a babér:
Ő e honért, e honnal s honnak él, -
Örömeit, búját zengvén, ha dalra kél.

Boldog, ha büszke lantján a haza
Dicsőségének napját zengheti!
Ha nincs multjának vérző panasza;
S reménye vásznát jó szél lengeti!
A dal, mit így teremt ujja,
Egy nemzeti hallelujah,
Visszhangja messzi ég alá kihat -
És fölverendi a késő századokat.

De bár fogy a nép és hazája pusztul,
És a jövendő hallgat, - nem felel,
Bár keble csak bánat dalára buzdúl:
Honát a költő mégse' hagyja el; -
És, mely alélt hattyú gyanánt
Várja magára a halált -
Ő nemzetének hattyuéneke,
Ő, a lant bánatos, haldokló gyermeke.

[msmester]

Vörösmarty Mihály

Jóslat

Ki mondja meg, mit ád az ég?
Harag, káromlás volt elég;
Gyülöltünk mint kuruc, tatár,
Bánkódtunk mint a puszta vár;
Ügyünk azért
Sikert nem ért.
Pedig neked virulnod kell, o hon,
Lelkünk kihalna hervadásodon.
Hát félre bú és gy&#251;lölet!
Vagy bár gyülöljünk szellemet,
Azt, mely közöttünk lakozott,
És eggyé lenni nem hagyott:
E gy&#251;lölet
A szeretet.
Mert még neked virulnod kell, o hon,
Túl és innen sok kés&#245; századon.
A gy&#251;löletnél jobb a tett,
Kezdjünk egy újabb életet.
Legyen minden magyar utód
Különb ember, mint apja volt.
Ily áldozat
Mindig szabad.
Mert még neked virulnod kell, o hon,
Vagy szégyen rögzik minden fiadon.
Mi tilt jobbakká válnotok?
Ha eddig pazaroltatok,
S id&#245;, ész, pénz elszóratott
Megvenni a gyalázatot:
Elég az ok
Javulnotok.
Mert még neked virulnod kell, o hon,
Bár b&#251;neink felh&#245;znek arcodon.
A verseny nyílt, a nemzet él,
Ha egy jobb tagja sem henyél,
Jut ember és kéz, munka, vér;
Mi volna az, mit el nem ér?
S legyen dics&#245;bb
Ki tettre f&#245;bb.
Mert még neked virulnod kell, o hon,
Ragyogva hírben büszkén, szabadon.
Itt még e föld, mély sírjaiból
Az elhunyt &#245;sök lelke szól.
Munkát reá s szabad kezet:
Dics&#245; kert lesz a sír felett,
Zöldelni fog
Bérc és homok.
Mert még neked virulnod kell, o hon,
Miért volnál az éggel oly rokon?
Mit a m&#251;vészet, tudomány
Csodásat, üdvöst hagy nyomán,
Adjuk meg e hazának azt
A hervadatlan szép tavaszt.
Mult és jöv&#245;
Igy egybe n&#245;.
Mert még neked virulnod kell, o hon,
Föl&#251;l id&#245;n és minden sorsokon.
Vagy nincs er&#245;nk? Az nem lehet:
Ártunk egymásnak eleget.
Lesz költ&#245;, szónok és vezér,
És tudomány, mely eget ér;
De tisztelet
A gúny helyett!
Mert még neked virulnod kell, o hon,
A szellemek kincsével gazdagon.
Fut, fárad a sok idegen,
Miért? hogy tápja meglegyen,
S mi t&#245;lük várjuk a csodát
Fölékesítni e hazát?
E jog nekünk
Szent örökünk.
És még neked virulnod kell, o hon,
Vérünknek lángja ég oltárodon.
Kié e hon, ha nem miénk?
Ha érte mindent megtevénk,
Ha tiszta kézzel áldozánk,
S lettünk, mi eddig nem valánk:
Nincs hatalom,
Mely visszanyom.
És még neked virulnod kell, o hon,
Mert isten, ember virraszt pártodon.

[Ile57]

"A költészet veleje , hogy a költő és a nyelv egyenrangú munkatárs, egyenrangú játszótárs: néha az egyik enged, néha a másik, ezen a baráti kötődésen pedig mind a kettő egyaránt nyer. "
Kosztolányi Dezső

[msmester]

Nyelvében hal a nemzet
A 100 éves Magyar Nyelvtudományi Társaságnak

– A nyelv – mondja a bölcs –, mint klíma: hideg- s a melegfront;
nem zabolázhadd meg: esztelenül kavarog.
(Ez sem igaz, minthogy az aszályt is, mint a vihart, árt,
mérsékelheted el-nyomva dühödt erejük);
csakhogy a nyelv más, több: kultúra, a nemzeti lélek
m&#251;ve: lugas, közös agy tervszer&#251;, dús remeke;
századok s évmilliók szíve, lelke dobban a szóban,
s ajkak párája máig a szón, melegen;
s parlag hogyha e m&#251;: vad dudva, gyom és gaz emészti,
elpusztul, s vele el hajdani rest ura is.
Nem számjegy, dominókockák köve, jel csak a szó: mag,
melyben illat, szín rezg, sugaraz repes&#245;n;
lelki gyümölcs, kenyered – s emlékezz, hogy zord idegenben
éhed – a honvágyad – csillapitá, ha honi
szót hallál Berlin, New York, Párizs vad rengetegében,
lélektáplálék, nem müvi chips csak a szó.
Így, ha a nyelv senyved, ha a színe el-kifakul, s ha
romlanak ízei, s ponty helyibe kapsz polipot:
elsatnyulsz magad is, s végül – ehetetlen, hogyha men&#251;d már:
elfogysz, s véled a nyelv, a haza is tünik el,
hogyha hazádban, ahol bölcs&#245;d ringott, az akácos
utcán úgy érzed: Anglia, Ausztria kisvárosi
útján jársz: Pub, Beer, Café, Conditorei, Snack:
megzavarult tudatod kérdezi: mely haza ez?!
Nincsen béke; a szép ákác- s nyárlombok alatt zeng:
– Hun tekeregsz, Jennifer? Fejd a tejet, Lucyvel!
A házak, boltok s a falak a régi, de rajtuk a nyelv! Így
járhat a bús mohikán a Chicago kövein.
– Uff! Uff! – szólt Sastoll, s angolra cserélve beszédét:
Be you Hungarian, faithful to your old, very fine, dear
language and field!* Mert ládd-é, mire lettem, s vélem a népem!
Nyeld le szived s nyelved: mint a sziu s mohikán!

Szilágyi Ferenc

* Légy, magyar, h&#251; régi, nagyon szép nyelvedhez és földedhez!

[msmester]

Szántó Jen&#245; utolsó cikkei
Rövidítés: összevisszaság
Az itt következ&#245; írásban vállalatokról, intézményekr&#245;l lesz
szó. Nem a reklám kedvéért nevezem nevükön &#245;ket, hanem mert
anélkül hiábavaló volna az egész. Akárcsak némely rövidítés.
Velük van bajom. Hogy mi? Err&#245;l olvashatnak alább.
Naponta, némelykor többször is, halljuk a rádióban, a tévében
– az utóbbiban világhír&#251; fest&#245;k képeinek megelevenítésével és
klasszikus verssorokkal – ezt a hangsort: ájendzsi. Az utcán is
itt-ott ránk köszön, mellette egy oroszlánnal. Csakhogy itt ING
bet&#251;sort látunk. Elgondolkodott-e a reklámf&#245;nök azon, hogy az
ING bet&#251;k igen kevés magyarban egyeznek az ájendzsi-vel?. Akkor
pedig kidobott pénz az ilyen reklám. Az már külön kiváltja
nemtetszésemet, fel sem foghatom az okát, hogy magyar nyelvterületen
miért kell angolul megneveznem egy holland pénzintézetet.
Hasonlóképpen hidegrázást kapok telente, de nemcsak a fagyok
miatt, hanem a naponta hallható enécsel okából is. Ez a
minden ízében idegen hangsor az angol nevéb&#245;l rövidített
NHL-t, az amerikai jégkorongligát jelzi. Már akinek. Ugyanígy
értetlenkedem az NBA – vagyis az amerikai kosárlabda-szövetség
– hallatán, és sok hasonlón.
Ha most a t. Olvasó azt várja, hogy sokadszor következik valamiféle
kesergés nyelvünk könnyelm&#251; feladása miatt, akkor téved.
Éppenhogy nem ez következik. Hanem az a következetlenség,
hogy hirdetésekben naponta rálapozunk az újságban a
naggyá n&#245;tt HVB bank nevének eme rövidítésére, és ámulatomra
a rádió is hávébé-nek mondja. Márpedig a bank teljes nevében –
ami HypoVereinsbank – a nagybet&#251;vel kiemelt és a rövidítésben
látható V – nos, ez németül nem vé, hanem fau. De jól teszik a
magyar reklám-megszólaltatók, hogy vé-nek mondják, így legalább
többen tudják azonosítani a teljes névvel.
Az is megfejthetetlen rejtély, hogy a teljes nevén Kereskedelmi
és Hitelbank rövidítésében – ahol az és szócskát a nemzetközileg
használt & jellel írják, nyomtatják – miért mondják azt,
hogy ká-end-há, vagy néha ká-und-há, tehát a K&H láttán, ami
nekünk ká-és-há.
Még mindig a bankvilágban bóklászva szemembe ötlik a CIB
bet&#251;sor, de róla beszélve senki sem mond szíájbí-t, hanem azt,
ami írva, azaz nyomtatva vagyon: cib. A beruházásokkal foglalkozó
pénzintézet teljes neve éppúgy nem érdekli a földi halandót,
mint az ING-é. Akik netán azt hiszik, hogy azt javaslom: ejtsük
ezt úgy, ahogyan a férfifehérnem&#251; inget, az téved. De azt szívesen
hallanám, hogy iengé.
Ha már ilyen messzire kalandoztunk el, hadd ejtsek pár szót a
szintén naponta hallható szíájé meg efbiáj dolgáról is. Aki tudja,
melyik mit jelöl, annak jó; de összemérhetetlenül többen sejtésnek
is híján vannak velük kapcsolatban. Mármlnt hogy ezeken a
„közismert” CIA, illetve FBI értend&#245;, azaz a Központi Hírszerz&#245;
Ügynökség, illetve a Szövetségi Nyomozó Iroda. Természetesen
az egyesült államokbeli. Valaki kötelezte a hírolvasókat, hogy
angolul kell használniuk az ábécét, eszerint ejteni a bet&#251;ket?
Ugyan már! Ilyen kötelezettség nincs – visszautalok az említett
CIB, illetve HVB alakokra és ejtésükre.
Arról e cikkben egyetlen szó sem íródott le, hogy a rövidített
intézményeknek már a teljes nevét (is) le lehetne, kellene fordítani,
és a szavak els&#245; bet&#251;it így összevonni. Példaként nemegyszer
hivatkoztam az Egyesült Nemzetek Szervezetére, az ENSZ-re.
És némi szellemi restséggel okolom, hogy a WHO (az Egészségügyi
Világszervezet), a FAO (az Élelmezési és Mez&#245;gazdasági
Szervezet) és társaik nevét nem magyarítjuk. A FAO még hagyján,
de a dábljúécso már nyelvtör&#245; mutatvány. Örülök, ha a bemondók,
hogy ha már nincs magyar neve, legalább véháó-nak
ejtvén közelebb hozzák e nemes intézményt az érteni szándékozókhoz.
A nyomtatott és az elektronikus sajtó útján való közlésnek és
reklámnak éppen ez: a kölcsönös megértés a célja.

Az unió körül

Nem hosszú útleírást talál alább a t. Olvasó, hanem egy kis
nyelvi kirándulást. Id&#245;szer&#251;ségét az adja, hogy immár a mi hazánk
is tagja az Európai Uniónak. Gondolom, azt legföljebb a
túlzó „nyelvvéd&#245;k” kifogásolják, hogy unió, nem pedig valamilyen
színmagyar szó a neve ennek a… minek is?
Valamennyi idegen nyelvi szótár az illet&#245; nyelv megfelel&#245;
szavát unió-nak fordítja magyarul. Ez annak jele, hogy immár
befogadott jövevényszóval van dolgunk. Olyannal, amely valamennyi
tagállamának nyelvében létezik. Mégis érdemes felütni
az értelmez&#245; szótárt, mit is mond. A latin eredetire visszautalva
az ’egyesülés’, ’szövetség’ értelmezést találjuk. Az Idegen szavak
kéziszótára szélesebb értelmet kínál, ilyesmiket: ’szövetség’,
’egyesülés’, ’államszövetség’ (ez utóbbira példának említi az
Amerikai Egyesült Államokat, rég., azaz régiesnek min&#245;sítve),
végezetül egyházak egyesülését is fölemlíti. Való igaz, egyik sem
hangzana rosszul: Európai Államszövetség, Egyesült Európa,
Európai Egyesülés stb. De évtizedek alatt így vonult be nyelvünkbe,
s lévén a megszokás nagy úr, így jó magyarul is: Európai
Unió.
Ami fentebb az Idegen szavak kéziszótárának utalását illeti:
lehet ugyan régiesnek felfogni, de tény, hogy az USA elnökének
minden évi beszámolója mindmostanáig „Az Unió helyzetér&#245;l”
címet viseli. Sokkal érdekesebb – s ez már a nyelvlélektan körébe
tartozik –, hogy a magyar használja ugyan az USA megjelölést,
de szerencsére nem valamiféle er&#245;ltetett ángolossággal
mondja, legalábbis itthon én még nem találkoztam a jueszé ejtéssel.
Sajnos, nincs a kezem ügyében olyan forrásmunka – létezik
ilyen egyáltalán? –, amely eligazítana, mióta nevezzük e hatalmas
országot Amerikai Egyesült Államoknak. Holott hivatalos
nevében Unió szerepel.
Ellenben annak a széthullott államszövetségnek, itt a szomszédban,
a hivatalos neve – az orosz – nem tartalmazta az unió
szót, mégis magyarul és világszerte alighanem mindenütt e szó
jelz&#245;s szerkezetével nevezték meg. Az orosz szojuz szövetséget
jelent, nem egyesülést. De a köznyelv nem ragaszkodik az abszolút
pontossághoz. Csak megemlítem, hogy az USA rövidítéssel
párhuzamosan sosem létezett, és aligha fog, az AEÁ; a Szovjetuniónak
viszont létezett magyarul SZSZSZK és SZU rövidítése
is.
Ha már bátorkodtam a nyelvpszichológiát említeni, engedtessék
meg azt is megkérdeznem: hogyhogy megalakulásának
pillanatától, 1945 tavaszától kezdve ENSZ-nek rövidítjük az
Egyesült Nemzetek Szervezetének nevét, és álmunkban sem jut
eszünkbe, hogy a nagyvilágban UNO vagy ONU alakot használnak,
ahol az U bizony az Unió bet&#251;jele. Vagyis keletkezése idején,
s&#245;t bizonyára már el&#245;bb, Egyesült-nek terjesztették el a politikusok
és a sajtó. Ám ez a bátorság (?) már nem terjedt odáig,
hogy az ENSZ-nek olyan szerveit, mint például az UNESCO, az
UNIDO és több hasonló, magyarul nevezzük és rövidítsük.
Már volt szó az unió latin eredetér&#245;l. Aki tanult latint, annak
minden természetes és érthet&#245;: érzi, látja az unus, -a, -um eredetet.
De aki nem tud latinul, annak sem okoz gondot az unicum,
unikum vagy az univerzális, univerzitás és sok-sok társuk mindennapos
használata.
Ha valakinek ebben is megnyilvánuló hazafiúi önérzetét bántja
az unió szónak az eddiginél bizonyára sokkal gyakoribb elhangzása,
jusson eszébe, hogy viszonzásul az Európai Unió hivatalos
nyelvei közé a mi drága anyanyelvünk is beletartozik.

[ibike29]

Oh jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok
S azt meg kell védened. Hallgass reám. Egy láthatatlan lángolás
Teremté meg e nagy világot s benned az lobog. Mert néked is van lángod:
Szent e nyelv! S több kincsed nincs neked!

Füst Milán

[zumba]

<!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:PunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke



Egyik olaszóra során,
ím a kérdés felmerült:
hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?
Elmeséltem, ahogy tudtam,
mire képes a magyar,
elmondtam, hogy sok-sok rag van,
s hogy némelyik mit takar.
És a szókincsben mi rejlik?
A rengeteg árnyalat.
Példaként vegyük csak itt:
ember, állat hogy halad?
Elmondtam, hogy mikor járunk,
mikor mondom, hogy megyek,
részeg hogy dülöngél nálunk,
s milyen, ha csak lépdelek.
Miért mondom, hogy botorkál
gyalogol, vagy kódorog,
s a sétáló szerelmespár
miért éppen andalog?
A vaddisznó, hogyha rohan,
nem üget, de csörtet. És
bár alakra majdnem olyan,
miért más a törtetés?
Mondtam volna még azt is, hát
aki fut, miért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
de tán vágtat valahol?
Aki tipeg, miért nem libeg,
s ez éppúgy nem lebegés,
minthogy nem csak sánta biceg,
s hebegés nem rebegés!
Mit tesz a ló, ha poroszkál,
vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
avagy akár bóklászik?
Lábát szedi, aki kitér,
a riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér …
Más nyelven hogy mondjam el?
Jó lett volna szemléltetni,
botladozó mint halad,
avagy milyen őgyelegni?
Egy szó? Egy kép? Egy zamat!
Aki slattyog, miért nem lófrál?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, miért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?
Bandukoló miért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog?
Aki koslat, avagy kaptat,
avagy császkál és totyog?
Nem csak árnyék, aki suhan,
s nem csak a jármű robog.
Nem csak az áradat rohan,
s nem csak a kocsi kocog.
Aki cselleng, nem csatangol,
ki beslisszol, elinal.
Nem battyog az, ki bitangol,
ha mégis: a mese csal!
Hogy a kutya lopakodik,
sompolyog, majd meglapul,
s ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?
Másik erre settenkedik,
sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, eloldalog.
Hogy mondjam ezt németül?
Egy csavargó itt kóborol,
lézeng, ődöng, csavarog,
lődörög, majd elvándorol,
s többé már nem zavarog.
Ám egy másik itt tekereg,
elárulja kósza nesz.
Itt kóvályog, itt ténfereg…
Franciául, hogy van ez?
S hogy a tömeg miért özönlik,
mikor tódul, vagy vonul,
vagy hömpölyög, s mégsem ömlik?
Hogy mondjam ezt angolul?
Aki surran, miért nem oson,
vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
s tán csak magyarul lehet!

[vagrand]

Nagyon szép címet adtál a topiknak, és persze tetszik a téma is! :cool:
Gratulálok!

[Ile57]

<table border="0" cellpadding="0" cellspacing="0" width="100%"><tbody><tr><td>Mécs László: A közös fészek melege
</td> <td class="more" align="right" nowrap="nowrap">
</td></tr></tbody></table>

Otthon hogyha két magyar van együtt,
ott uszít a virtus, gőg s a gond.
Örök kakasviadal van, vetjük
búzánkat, de szántónk harcporond!

Odahaza átkok közt tagadjuk,
hogy szeretjük egymást véresen,
sátorunkat skalpokkal kirakjuk,
s nem hat meg a pokol érve sem!

Testvérek közt van csak oly gyűlölség,
ahogy otthon gyűlölünk s ütünk!
Leátkozzuk fájáról gyümölcsét
s kalapjáról csokrát, ha kitűnt!

Ámde hogyha idegen faj gőgje
meghajszol, mint kóborló kutyát,
s néked csak bajt, tüskét terem földje,
megbecsülöd a retyerutyád!

Idegenben bármilyen magyarral
találkozunk. ünnepünk vagyon.
Emlék kertünk megöntözzük borral,
s minden virág élni kezd nagyon!

Szavainkon anyacsókos illat,
fellebben a bánat fellege,
s előjön, mint sötétben a csillag
közös fészkünk minden melege!

[Ile57]

Kiss Jenő: Óda az anyanyelvhez

„Veled születtem és veled halok meg.
Első s utolsó szó az ajkamon
te voltál, s te leszel. Te vagy
a bölcső és a sírhalom.
Ábrányi áhitatával ha szólok
„Ó, szép magyar nyelv!”- ódának elég?
Vagy más kéne, nagy lángot gyújtanom,
amelyben minden fölszikráz, s elég?
Mi adhat képet rólad, mi tehetne
a méltó helyre, székedbe anyánk,
minden magyarnak édes anyanyelve
hogy jól vigyázzunk rád, s vigyázz reánk?
Az ősi istennőt látom tebenned,
ki szül, teremt, beszélni megtanít,
ha szűk-et mond, jól összevonja száját,
ha tág-at, tágra nyitja ajkait.
Az öcs kisebb, a száj is összetartóbb,
a báty nagyobb, a száj is nagyra tárt,
a gömb, a gomb szabályosan mutatja
a fogalom sajátos vonalát.
Szemléltető, szép oktatás, az ősi!
A gyermekkor s a gyermeki Idő
játékos módszere, a nagy múlt,
amelyből nyelvünk gazdagon kinő.
E nyelv, mely élt, nyelveket megelőzve,
s amely virul, ma sem hajolva őszbe!


Első s utolsó szó az ajkakon,
a bölcső és a sírhalom,
ez vagy minden magyarnak, drága nyelv,
nem csorbíthat meg semmiféle elv,
nem szűkíthet le pár szegény rokonra,
holott kiterjedtél rég annyi honra,
nem űzhet csúfot nagyképűn veled,
bár bölcs korokról vall ős jelleged,
te kulcs megannyi rozsdamart titokhoz,
kard, mely csomót egy vágással feloldoz!
Szerethetünk hát nyelv, becsülhetünk,
lehetsz a régmúlt s a jelen nekünk,
eltöltheted a szívünk és agyunk,
megvallhatod, hogy kik és mik vagyunk,
lehetünk egy veled a születéstől,
addig, mikor már nincsen irgalom-
te legdrágább részünk az egészből,
a bölcső és a sírhalom.”

[Fiastyúk]

Sziasztok!
Keresek egy találó verset iskolaavatóra. Nincs ötletetek? Segítsetek, ha tudtok, köszi!

[Ile57]

Pecznyík Pál:
Hála-himnusz!

Isten áld meg a magyart
átélt orkánt, zivatart.
Vonult országokon át,
itt adtál néki hazát!
Kárpát-bércei között,
melyet vérrel öntözött,
ezt a próbált nemzetet,
ma is óvja, szent kezed!
Bár nyolc nemzetre szakadt,
ám nyelvében egy maradt!
Nyelvétől e nemzetet,
megfosztani, nem lehet!
Kényszerhatárokon át
zengi, hála-himnuszát!
Jövőbe nem lát szeme,
Te vezéreld, járj vele!
Így, míg vándorlása tart,
védd meg, áldd meg, a magyart!


Celldömölk
2011. VIII. 20.

[dragonlance]

"NEM ELÉG MAGYAR ANYANYELVŰNEK SZÜLETNÜNK, TANULNUNK KELL MAGYARUL A SÍRIG."
(Nagy László: Új Írás: "egy körkérdésre adott válaszból")

[gyöngyesz]

http://a6.sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-snc6/167649_484900233201_38051523201_6128217_1576002_n. jpg

Szirmay Endre : Van hitele még


Tud-e a líra ma is válaszolni
korunk kérdéseire…
talál-e a beteg gyógyírt a szóval
sajgó sebeire…?
Elnémítja-e a líra kristályhangja
a fegyverek zaját…
kétségeinket oldja-e a ritmus
ha zengi a csodát…?

Igazat hirdet-e a harsogó válasz
tiszta érzést a dal…
vagy csak mágiára esküszik az éjben
aki tüzet akar…?

A szépségnek most is van hitele még
bár vérzik a világ…
a végtelenség vadvizein zengnek
most is harmóniák.

[Ile57]

Rónaky Edit:
Mai nyelvhasználatunk jellemzői: rövidítünk
A nyelv használói mindig is alkottak, alkalmaztak célszerű rövidítéseket. Napjainkban ez a szóhasználati mód szintre mindenen eluralkodik. A bizalmas, kedveskedő stílusú becézés: ovi, isi, suli, vacsi, doki,dokikám, bratyó, gatyó, szitu, tulaj, légyszi (e-mail-ben, SMS-ben: lécci) telcsi (telefon), telcsizünk, talizunk (találkozunk), dumcsi, dumcsizunk, vadi új, bazi nagy, bocsi, bocsika, szimpi, meglepi (szimpatikus, meglepetés), ari (aranyos) egyúttal a beszéd gyorsaságát, a közlés rövidebb idő alatti megoldását is segíti. Ugyanezt teszi a pézsé (papír- zsebkendő), a gazdvez (gazdaságvezető), az ighá (igazgatóhelyettes), a tüktoj (tükörtojás) rövidítés is. Piaci árusok ezzel a formulával csalogatják vevőiket: pari, ubi, koviubi. A magazinok nyelve is tele van ilyen változatokkal: „Ez a digiző szoba.” – „Még meg sem emésztettük a szingli lányok életmódjával kapcsolatos tudnivalókat, máris itt vannak a trendi lányok.” (Nők Lapja) A köszönési és megszólítási formákban is a rövidített változat a „trendi”. A megköszönés: Kösz! Köszi! – a köszönés szinte minden korosztályban: Szia! Sziasztok! Heló! Helóztok! Cső! Csövi! – az elköszönés: Pusz! Pusza! Puszkó! Viszlá! Visszhall! –megszólító, üzenetkezdő szövegek: Figyi! Mizu? (Figyelj! Mi újság?)
A nyelvhasználat legkülönbözőbb területein – így a szaknyelvben is – fellelhető a rövidítés szokása. A tizedes törteket általában így nevezik meg: három egész öt, négy egész hetvenöt, (3,5 – 4,75), nem mondják ki, hogy öt tized, hetvenöt század, mert e nélkül is egyértelmű a közhasználatban, nem okozhat félreértést, és a cél a megértés, nem pedig a szakmai precízség.
Kinek-kinek ízlése, életkora, stílusérzéke dönti el: milyen beszédhelyzetekben és mekkora mértékben él a rövidítés lehetőségével. A mértékletesség: erény.
(Rónai Béla nyelvész professzor a rovat címét azzal magyarázta, hogy magyarul azt jelenti: magyar nyelven, a magyarán pedig, hogy: magyar módra. Baranyi Ferenc Fohász című versével megvilágítva:
„Ne csak magyarul, de magyarán is engedj szólni, Uram, azaz egyenesen, mint a kaszasuhanás … Magyarul úgy suttogjak és kiáltsak, hogy mindig magyarán.”
A rovat folytatásával ezt az etikus magatartást és beszédmódot szerette volna vállalni a tanítvány, Rónaky Edit. Fájdalom, hogy ez már nem adatott meg számára. – HETEDHÉTHATÁR.)

[Ile57]

Gyerekszáj – „Átköltött” szavak

Szerző: Rónaky Edit (http://hetedhethatar.hu/hethatar/?author=19)

Küldjétek el Fecót HIFI-táborba! – mondta szüleiknek Zoli (ifi)
Évi ébredés után piszkálni kezdte a szemét! – Jaj, csupa van a szememben! (csipa)
Dani teljes erejéből verte az ajtót: Anyuci, dorombolok! (dörömbölök)
Én erre füttyöt hányok! – mondta hányavetin Gergő. (fittyet)
Én egy pumpás róka vagyok! – büszkélkedett a jelmezbálon Barna. (pompás)
Feri mesét mondott: És akkor jött a nagy gribizlimedve. (grizzlymedve)
Anya, gyere gyorsan, mert Jocó bekapja az alvó Pirint! – kiabálta kétségbeesetten Jancsi.
Egyik ovistársamnak igaziból az a neve, hogy: Gézengúz! (Bendegúz)
Voltam múzeumban a nagyiékkal, és láttam pamutot! – számolt be Péter. (mamutot)
De aranyos kis könyök vagy! – mondta pólyás húgának Anita. (kölyök)
Ott az alma meg a körme! – mutatott a gyümölcsökre Laura! (körte)
Nem találom a labdámat, se híre, se hangja! – szomorkodott Rita. (hamva)
Nem merek felmászni az emeletes ágyra! Téliszonyom van! (tériszony)
Ebben a mókusdióban hogy fér el a mókus? – nézett csodálkozva Dóri. (kókuszdió)
Az elefántnak jó nagy kormánya van! – állapította meg Bandi. (ormánya)
A kistesómat a klinikán miért tartják akkumulátorban? – kérdezte szomorúan Liza. (inkubátor)
Natúrjegyet veszünk, azzal utazunk? – kérdezte Eszter. (retúrjegy)

[msmester]

Széchenyi és a szó hitele

Kétszázhúsz éve, 1791. szeptember 21-én született Széchenyi István. Az évforduló alkalmából Naplóját lapozgatom (Gondolat, Bp., 1978). A Magyar Tudós Társaság alapítása körüli id&#245;k bejegyzéseit böngészgetem, a nyelvr&#245;l szólókat keresgélem. Vele örülök, amikor ezt írja: „...a lelkesültségnek min&#245; fokára emelhetné az ember a magyarokat, ha a nemzeti nyelvet tanulnák, s ezzel úgyszólván életüknek és küzdésüknek értelmet adna” (1821. január 5.).
Ez a lelkesedés vezette arra, hogy pár év múlva – Fels&#245;büki Nagy Pálnak a nemességet korholó szavait hallva – felajánlja birtokai egy évi jövedelmét a magyar nyelv m&#251;velésére létrehozandó Akadémia céljára.
Alig telt el egy hét, 1825. november 15-én már a következ&#245; bejegyzést tette: „A legtöbb baj a világon onnan származik, hogy az emberek nem értik egymást. Én még soha életemben nem láttam oly tiszta és világos írást, melyet ne lehetett volna különféle módon értelmezni. És ez a nyelv tökéletlenségéb&#245;l származik; mert egyik nyelv sem alkalmas arra, hogy tisztán és határozottan fejezzük ki, amit mondani akarunk, és amit érzünk. Meggy&#245;z&#245;désem azonban, hogy az emberek fel fognak még fedezni valamit: (hogy mi az, nem tudom, ha tudnám, megmondanám), aminek segítségével eszméiket majd kristályos tisztasággal közölhetik.”
Nagy kérdés: a nyelv, a szöveg, a beszéd hitelessége, igazságtartalmának objektivitása, a jelentés egyértelm&#251; volta – mindenki számára. Különösen aktuális volna ma, amikor szándékoltan a nyelvi manipuláció sokféle változatával él a világ. Van-e olyan kommunikációs eszköz, amely alkalmas arra, hogy „tisztán és határozottan fejezzük ki, amit mondani akarunk, és amit érzünk.”
Széchenyit is tovább foglalkoztatta a gondolat. Végül a számokban vélte megtalálni a megértés egyértelm&#251;ségének kulcsát. 1826. június 18-án tett naplóbejegyzése: „A nyelvek tökéletlenségéb&#245;l fakad a legtöbb baj, és a legnagyobb id&#245;pazarlás a világon. Nincs olyan szó, mely más szavakkal összetéve, vagy akár magában is,
jelentését ne változtatná. Innen minden per, homályos törvények etc. Érzem, fel fognak még találni valami módot számokkal írni úgy, hogy amit leírtak, örökre és minden fogalomra matematikailag mindig azonos marad.”
A számoknak valóban van objektivitása; azonban a számokkal is lehet manipulálni, vissza lehet velük élni. Egyébként is: minden ember más. Mi marad? Milyen lehet&#245;ség? Fellapozni Széchenyit, olvasgatni, gondolkodni: miként tudjuk „kristályos
tisztasággal” közölni eszméinket, gondolatainkat. Követni abban is, hogy „a nemzeti nyelvet tanulnák” a magyarok; felfedeznék szépségeit, nyelvi leleményeit, humorát. S természetesen példák is kellenének, különösen a hangzó beszédben, a kommunikációs eszközökben a tiszta, szép, szabatos, magyaros beszédre.

Baksa Péter

[Ile57]

Egy kis humor:





Szigetvári-Szattinger Krisztián 2/3 oldala Szigetvári János szellemében

Mandulafavirágzós szójátékok
Kézműves kérdés? = Mi a manó-faktúra?
Tartósan rossz a lift = Felvonókúra
Ivócimbora = kortytárs
Mit csinál a sivatagi ló? = Poroskál
Májzsugor vége = epelógus
Falfirkákról szóló mtörvény beiktatása = Gratiffikálás
Mesebeli madár falfirka = Griffiti
Vörös csillag vizsgáló = Prolitárium
Milyen az első nagy találkozás? = Randiózus
Másik vakolat = Malternatív
Virágpor vita = Pollemizálás
Mit csinál a hezitáló medve? =Macillál
Kis kenyér = Picipó
Kékszőlőből készül alkoholos ital kiszolgáló = Bíborozó
Milyen a rossz autó éjszakája? = Alvázzavaros
Bab másképp? = Passz-uly
Kártyajáték = Pookeráció
Szkanderbajnok = Karmester (Szőke Gyula építész)
Slágfertig ottléti bizonylat = Lélekjelenléti ív (Harsányi Iván történész)
(Az utcán láttam:)
Fodrászszalon = Kócolló
Manikűrszalon = karmolda

S végezetül:
Nagynevű festő kedvét szegi, hogy leghíresebb művét országán kívül állítják ki = DeMonaLisál

[Ile57]

Még humor:

Szigetvári-Szattinger Krisztián 2/3 oldala Szigetvári János szellemében
Őszítő szójátékok
Impresszionista kiállítás megnyitója = Cézanne tárulj!
Kommunista boltozat = Csegelyvara
Citadella borozója = Fellegbár
Falburkolat omlása a kétéltűházban = Hüllő vakolat
Tisztítótűz vizeldéje = Csurgatórium
Bírósági gyakorlat távlata = Perespektíva
Szauruszbuli = Dinómdánom
Evőkúrám a török fővárosban = Híztambul
Mélyhűtött köpet = Hibernyál
Földbe vájt lakás = Kapartman
Dércsípte rémrímek
Építkezés magyar módra
A jó tégla terrakotta
A kőmíves elrakodta
Muzsikus
A marimba
a kedvencem; ha pengetem,
mindig beleszereteka Marimba!
Vámpíróra
Ha felállok a sarkamra
Alacsony a sírkamra!
Emiatt én most füstként
Eltűnök innen tüstént.

S végezetül:
Mi a különbség a pécsi Csontváry Múzeum képfelrakója és a jó csatár között?
Míg a képfelrakó felszereli a Baalbek-et, addig a jó csatár leszereli a balbekket!!!

[Ile57]

Humor:



Szigetvári-Szattinger Krisztián 2/3 oldala
Szigetvári János szellemében

Aranyesős szójátékok

Rodin anyja hazamegy. A gyerek megint alkotott valamit = Mit csináltál már megint, te anyaszoborító?
Horgász-búfelejtő = pontyalávaló
Puharuhás egyházi vezető = Plüsspökatya
Mellékhatás nélküli gyógymód = Reménysugárkezelés
Kártyás grúz= Zsugásvili
Tintafoltcsináló= pacamaker
Hányó kutya= Taccsi
Kis növény eszkábálása= Barkácska
barkácshuzal= Eszkábel
Vékony hallószervű= Füligrán
Szarkasztikus liba= Gúnyaras
Születésszabályozás: Miért iszol annyit? = A bor túszul ejtett!


Májusi rémrímek
Aktuális moziműsor
Yellowstone.
Maci Laci képe jelenik meg a
Jelosztón!

Dézsma helyett
Lásd a földesúr szánalmát
Vidd haza azt a szán almát
Cserébe lapátold el a szén halmát
És tekerd meg mind a tíz szél malmát!
Titkos tanok
Ez ott Erika
Mindene az ezoterika!
Mutatványosok
Megszületett a kis porontya
Kerek a képe, mint a cirkusz porondja
Csak ne lenne annyira ronda!



S végezetül a hónap bölcsessége:
A szinkronúszás olyan mintha a színházban úgy menne a darab, hogy nem húzták fel teljesen a függönyt!

[msmester]

Nyelvünk értékei
Bencédy József

A magyar nyelv a világnak ma feltételezett mintegy hatezer nyelve közt a 47. vagy a 48. helyen áll, használói számát tekintve. Tíz nyelvr&#245;l tudunk, melyet százmillióan vagy ennél többen beszélnek; ezek: az angol, arab, bahasa indonesia és bahasa malaysia, bengáli, hindi, japán, kínai, orosz, portugál, spanyol. A tíz- és százmillió közt beszélt nyelvek közt van a magyar, a 37. vagy a 38. A világ nyelveinek mintegy nyolcvan százaléka ún. kis nyelv; a mi nyelvünk a maga 47. vagy 48. helyével közepesen elterjedt nyelvnek számít. Beszél&#245;inek száma, sajnos, csökken, itthon is, nemzetiségi helyzetekben is.
A tipológiai rendszerezés szerint a magyar nyelv az agglutináló (ragozó vagy toldalékoló) csoportba tartozik, azaz a különféle nyelvi, mondattani viszonyokat ragokkal vagy névutókkal fejezi ki (házat, házban, ház mellett). Ez természetesen nem jelent értéket, ahogyan pl. a flektáló (hajlító) csoport (ebbe tartozik az európai nyelvek nagy többsége) sem külön érték. Az azonban értékes velejárója az agglutinálásnak, hogy pl. a hajlító típussal összevetve jellemz&#245; tömörítésre ad lehet&#245;séget. Mi egy (ragos) szóval fejezzük ki pl. ezeket a viszonyokat: kezemben, látlak, az angol vagy a német, latin szétbontva (analitikus úton) többel: in my hand, I see You; in meiner
Hand, ich sehe dich; in manu mea, ego te video.
Ez a toldalékoló adottság sokaktól irigyelt tömörségre ad lehet&#245;séget, pl. igeneves szerkezetekkel: madárlátta kenyér, szélfútta dombok; a Halotti beszédben: hallá holtát terümtevé istentül (azaz: hallotta teremt&#245;jét&#245;l, Istent&#245;l, hogy meg fog halni). De jelentés s&#251;rít&#245; összetételeket is alkot nyelvünk, a nyelvet hordozó ember már
régóta, ma is: testvér (egy test és vér), orca (orr és száj),
völgyhíd (völgyön átível&#245; híd), géntechnológia (génekkel
összefügg&#245; gyógyítás, kísérlet), &#251;rszemét (az &#251;rbe fell&#245;tt
szerkezetek pusztulásával keletkez&#245; szemét).
Nyelvünk értékes tulajdonsága elevensége, kreativitása, hogy lépést tartva a gazdasági, társadalmi, tudományos fejl&#245;déssel követni tudja az újonnan alakuló tartalmak (fogalmak) megnevezését, érzelmek, árnyalatok kifejezését, – látványosan a szókincs területén, kevésbé
szembet&#251;n&#245;en, elhúzódó kibontakozással a nyelvtan
(grammatika) körében. Pusztai Ferenc és Kiss Gábor mintegy kétezer új szót ajánlott figyelmünkbe Új szavak, új jelentések 1997-b&#245;l c. könyvükben (a Tinta Kiadónál); pl. ilyeneket: gyorsító (drogfajta), klikkelés, klónoz, plázázik, gettósítás, megélhetési b&#251;nözés (képzések); bevásárlóközpont, látványfodrász, zajszennyezés, génmódosított, világháló (összetételek). Az összetételek azért is
megérdemlik a figyelmünket, mert ez a szóalkotási mód kezd felzárkózni az eddig általánosnak t&#251;n&#245; szóképzés mellé.
A képzés különben mindig is különösen gazdag módja volt új szavak alkotásának. Az akadémiai nyelvtanban, A mai magyar nyelv rendszere. Leíró nyelvtan, 1961. c. kötetben 75 oldalt tesz ki a képz&#245;k felsorolása. Képz&#245;ink megannyi új jelentésbeli és stiláris árnyalatot tudnak kifejezni: adogat – tanulgat – üzenget; száll – szállingózik –szállong – szálldogál.
A grammatika területén ilyen finom árnyalatokat figyelhetünk meg: láthatók – láthatóak, lázasok – lázasak (f&#245;névként, ill. állítmányként); más a jelentése a hamus, ill. a hamvas szónak, a bíróknak, ill.
a bíráknak.
Nyelvünk befogadó nyelv, azaz – ha kell – új dolgok, jelenségek megnevezésére bátran vesz át szavakat, szerkezeteket idegen nyelvekb&#245;l, s ezeket vagy meglév&#245; állományához igazítja (pivinica > pince; angelus > angyelus
> angyal), vagy meghagyja átvett formájukban (fájl,
klón), vagy magyar elemekb&#245;l vett szóval helyettesíti:
világháló, látványpékség.
A grammatika területén kevés az idegenb&#245;l való átvétel. Ilyenek a jelöletlen határozós összetételek (vérszegény, életképes, korh&#251;); ill. a hátravetett jelz&#245;i határozó (pl. jelentés a pénzügyi helyzetr&#245;l). Ezeket hosszú ideig hibáztatták, pedig éppen tömörségüknél fogva jól beilleszkednek nyelvünk rendszerébe, s így nem állnak szemben
a nyelv hagyományaival.
Nyelvünk kiemelked&#245; és vonzó tulajdonsága a képek,
(szóképek, metaforák), használata. Már az Ómagyar
Mária-siralomban megcsodálhatjuk a világ világa, virágnak virága kétszeres figura etymologicát (világ világossága, a virágok között is a legszebb), de aztán a magyar költészetben csak úgy áradnak a szebbnél szebb metaforák:
Oh, a szárnyas id&#245; hirtelen elrepül
S minden míve tün&#245; szárnya körül lebeg!
(Berzsenyi Dániel: A közelít&#245; tél).
Radnóti Miklósra emlékezünk az idén, születésének századik évfordulóján. Csak egy sor az egyik legtöbbet idézett verséb&#245;l, a Nem tudhatom... cím&#251;b&#245;l, amely érdekes módon ugyanazt a metaforát tartalmazza, mint Berzsenyi költeménye:
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
Hangzás tekintetében a magyar a dallamos nyelvek
közé sorolható. Bár nem szolgál el&#245;nyére a hangsúly
egyhangúsága, a dallammenet általános ereszkedése, a
hangközök összébb szorulása, mely az utóbbi évtizedekben tapasztalható, de a statisztikák szerint el&#245;nyös a magán- és a mássalhangzók aránya, szerencsés a zöngés
mássalhangzók nagy száma, hogy nyelvünk általában kerüli kett&#245;nél több mássalhangzó torlódását, szókezd&#245;
helyzetben pedig – újabb jövevényszavakat nem számítva – egyáltalán kerüli.
A felsorolt pozitív hangalaki vonások, továbbá a hosszú és a rövid hangzók megkülönböztetése kiválóan alkalmassá teszi nyelvünket az id&#245;mértékes verselésre. Költészetünk páratlanul gazdag m&#251;fordításokban, a m&#251;veknek nemcsak tartalmi, stiláris, hanem hangzásbeli tolmácsolásában is.
Nyelvünk értékeinek mindez távolról sem teljes kimerítése, de talán sikerült a legfontosabbakat kiemelni, s ezzel is ösztönzést adni a nyelv iránti érzék frissítésére, a nyelv szeretetének növelésére

[Washte1]

Mint kiűzött király országa széléről,
Visszapillant a nap a föld pereméről,
Visszanéz még egyszer
Mérges tekintettel,
S mire elér a szeme a tulsó határra,
Leesik fejéről véres koronája.

(Petőfi Sándor)

[csigacica]

Odi et amo. Quare id faciam, fortasse requiris.
Nescio, sed fieri sentio et excrucior.

Catullus klasszikus disztichonja Devecseri Gábor fordításában:

"Gyűlölök és szeretek. Kérded tán, mért teszem én ezt,
Nem tudom, érzem csak: szerteszakít ez a kín."

És XXI. századra átültetve:

„Lájkolok és diszlájkolok, és mondd meg, mi a vérnek!
Gőzöm sincs, de ziher, hogy para, és kicsinál.”

(Horváth Viktor fordítása)

[Ile57]

FERENC IMRE
Csángók

Neked mindegy hogy milyen nyelven
imádnak Uram - csak imádjanak
de nekünk nem mindegy hogy
milyen nyelven imádkozunk -
lelkünket a Te nevedben
gyarmatosítják elcsatolják
évszázadok óta
nyelvünk romlik szakadozik
drága vásznát-szövetét
idegen anyaggal
foldozgatjuk

Már nem tudjuk hogy ki vogymunk Uram
de ha a Te hasonlóságodra
teremtettél minket is
kérünk segíts hozzá egy teljesebb
egy emberibb élethez
nem kell ehhez elküldened még egyszer
egyszülött Fiadat
csupán egy papot
csupán egy tanítót küldj
Szabófalvára
Forrófalvára
kik magyarul szólnak hozzánk

Uram a nyelvünk a széthullás nyelve
a megaláztatás nyelve és a félelemé
a haldoklók nyelve a végkimúlásé
hallhatod amint zavartan szejpítünk
az avarban

Kinek az érdeke hogy általunk
egy más nemzet vallja magát híveidnek Uram
szeress minket a Szeret partján
és szabadíts meg a gonoszaktól
akik ellenünk vétkeznek

Uram a nyelvünk szétporlad szétesik
és még káromkodni sem fogunk tudni
a Te dicsőségedért!
1999. február 24.

[dragonlance]

Tóth Imre: Nyelvünk

<O:p</O:p
<O:p</O:p
Ha már tudjuk, hogy az őseink mégsem az Ural környékéről szalajtott lovasnomádok voltak, akkor az is nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy a nyelvünket sem hozhattuk onnan. Génjeink alapján Európa egyik legősibb népessége vagyunk, és már csak emiatt sem lehet a nyelvünk afféle szedett-vedett tákolmány, mint amilyennek egyesek állítják. Pontosan még ma sem tudjuk, mióta beszél az ember, de az kétségtelen, hogy az újkőkori Kárpát-medence házépítő, földművelő, kiégetett kerámiákat készítő népének hétezerötszáz évvel ezelőtt már mindenképpen fejlett nyelvvel kellett rendelkeznie, enélkül ilyen tevékenységeket nem folytathatott volna. Ez a népesség terjeszkedett aztán minden irányba innen a földműveléssel együtt, és magától értetődő, hogy közben a nyelvét is vitte magával. (Ez a terjeszkedés ma már régészetileg bizonyított tény.) Mivel már azt is tudjuk, hogy ez a népesség itt soha nem halt ki, de még csak kisebbségbe sem került az elmúlt évezredek során, nem túlzás azt állítani, hogy a mai magyar nyelv az itt beszélt újkőkori nyelv egyenes ági utóda!
Alapvetően hibás elképzelés az is, miszerint egy Magyarország megalkotására képes nép nyelve olyan fogyatékos lehet, hogy rákényszerül a tömeges szóátvételre. Valójában a nyelvek közötti szóegyezéseknek majdnem kizárólag a közös ősnyelv az oka, amelyből mindannyian örököltünk valamit. Európa (vagy talán egész Eurázsia) minden nyelve ugyanabból az ősnyelvből építkezett, amelyből a magyar sokak szerint többet megőrzött, mint mások. Az örökséggel eszerint ki így, ki úgy bánt, az eredmény a mai nyelveken lemérhető.
Szavaink Írországtól Belső-Ázsiáig mindenhonnan visszaköszönnek, és ha kellő lelkiismeretességgel, elfogulatlanul megvizsgálunk egy-egy példát, nem juthatunk másra: valahol a távoli múltban közösek voltak a gyökereink.
<O:p</O:p
„A magyar korom szót joggal a török kara – fekete szóval hasonlítják össze. De honnan származik akkor a latin carbon – szén szó? Sőt, mivel mint minden nyelvész tudja, az r és l hangok úgyszólván azonosaknak vehetők, kénytelenek vagyunk a német Kohle – szén szót is a magyar korom szóval összefüggésbe hozni. Hogy ezen német szó mennyire a feketeség szavából ered, bizonyíthatjuk még a magyar holló szóval, azaz ezen közmondásosan fekete színű madár nevével is, amely viszont a latinban corvus, ami a magyar korommal azonos, a törökben pedig karga – holló, meg a kara – fekete szóval azonos. Fölhozhatjuk még, hogy a szlávban is kal, kaljati – feketeség, befeketíttetni, a latinban és olaszban caligo, caligine – sötétség, sötét borulat, a magyarban gyaláz – bemocskol, befeketít. Tudjuk, hogy a fekete szín a gyász és halál színe is: nem meglepően logikus összefüggés-e tehát az, hogy a magyar halál, halott, holt és holló, finn-ugor kuolema, kulo, kuloz, kulen – halál, halott, és kulak, kuolek, kolek – holló? Ne feledjük azt sem, hogy a fekete színű, és holt tetemekből táplálkozó hollót népünk mesékben, népdalokban „gyászos holló”-nak, „fekete holló”-nak szokta nevezni, és halál, vagy egyéb szomorú dolgok hírnökéül szerepelteti. Ha tudjuk, hogy India ősműveltségét az ugor fajú dravida népek alapították, akkor érteni fogjuk azt is, hogy Indiában a gyász, halál és éjszaka istennője Káli. Vajon a szíves olvasó már az eddig elmondottak után is nem kezdi-e észrevenni, hogy miként omladoznak össze azon fogalmak, hogy „árja szó”, vagy „árja szókincs”?” (Magyar Adorján: Kérdések)<O:p</O:p<O:p</O:p
Magyar Adorján számtalan hasonló összehasonlítással bizonyította, hogy a magyar nyelvet alaptalanul választják el az állítólagos indoeurópaiaktól. Azt is bebizonyította egyúttal, hogy szavaink átvétele semmiképp sem történhetett úgy, ahogy azt a nyelvészeink állítják. Borjú, gyűrű, ír, harang, karó, ökör, sár, szűr, tar, térd, tenger szavunk például megvolt az ősgörögben is, de mi ezeket Hunfalvy szerint, egytől-egyig a csuvas-törökből vettük át. (Ld.: Dr. Aczél József: Ősgörög eredetünk és a kun-szkíta nyelv!) Nem csak Magyar Adorján foglalkozott tehát ezzel a kérdéssel, hanem még sokan mások is, akik mind ugyanarra a következtetésre jutottak, de akiket gyakorlatilag máig egyformán elhallgatnak.
Kétségtelen tény ugyanakkor, hogy az indoeurópainak nevezett nyelveknek van közös jellemzőjük, ami alapján rokoníthatók. Ez pedig a szóképzés módja: valamikor valamiért elhagyták az ősnyelvben még meglévő ragozást. De vajon miért? Götz László: Keleten kél a nap c. könyvében ír az ún. pidgin-nyelvek kialakulásáról. Közép-amerikai példákon mutatja be, miként „egyszerűsödött” le az angol nyelv a térség nem túl régen önállósodott kreol népességeinél. Ugyanez a folyamat játszódhatott le már sokkal korábban Európában is. Colin Renfrew: Az indoeurópai nyelvek eredete c. írásában hasonlókat olvashatunk az őskori nyelvek terjedéséről:
<O:p</O:p
„Sok jel arra mutat, hogy nagyobb fokú társadalmi tagozódás Európában csak a bronzkorban kezdődött, és a megelőző neolitkorban a legtöbb társadalom lényegében egyenlő emberek társadalma volt. ...Gyakran megtörténik egalitariánus társadalmakban, hogy a távolsági kereskedelem megjelenésével egy kereskedelmi nyelv – lingua franca – fejlődik ki. Jó példát szolgáltatnak, az úgynevezett „pidgin” nyelvek, amelyek úgy jönnek létre, hogy egy nyelv leegyszerűsített változata elterjed az illető nyelv területén kívül eső térségeken. Valamely elit uralmához és egy rendszer összeomlásához olyan fokú társadalmi szervezettség szükséges, amely valószínűleg még nem létezett a bronzkor előtt. Fölöttébb valószínűtlen, hogy abban az időben létezhetett Európában egy lingua franca elterjedését elősegítő fejlett kereskedelmi hálózat. Maradnak tehát azok a modellek, amelyek önellátó gazdálkodást és demográfiai változásokat tételeznek fel. Ha áttekintjük az európai őstörténetet, találunk is egy olyan eseményt, amely elég gyökeres és nagy hatású változás volt ahhoz, hogy számításba jöhessen, és amely éppen az önellátó gazdálkodás egy új típusának elterjedését eredményezte. Ez az esemény a földművelés megjelenése.” <O:p</O:p
<O:p</O:p
Valóban a földművelés megjelenése és elterjedése során áradt szét a Kárpát-medence földműveseinek nyelve, és nem kizárt, hogy az itt leírtakhoz hasonló „egyszerűsödés” vezetett a peremvidékek nyelveinek kialakulásához. Ezeket a nyelveket sokan „leány-nyelveknek” is nevezik. A Magyar Tudományos Akadémia 1860 körül kiadott szótára (az un. Czuczor-Fogarasi szótár) a leány-nyelvekről ezt írja:
<O:p</O:p
„E leánynyelveken azt tapasztaljuk, hogy az anyanyelv szavaival jobbára úgy bánnak, mint merő lelketlen anyaggal, melyet majd megcsonkítva, majd megtoldva, néha kisimítva, majd öszvevisszahányva saját szerveikhez és izlésökhöz idomítanak a nélkül, hogy gyökeiket és képzőiket épségben hagynák, s alapérteményökről öntudatok volna. Ezekben a szoros ért. vett nyelvalkotó érzék és szellem kihalt, s helyette csupán az idomítási hajlam és ügyesség működik. Tudniillik épen úgy bánnak az anyai szókkal, mint a nyelvrontó tájbeszédek az értelmezhetőbb deréknyelvéivel, pl. midőn a palócz csillapít helyett csiplagítot, a bodrogközi és székely vakmerő helyett makverőt, a balatonmelléki hágcsó helyett háskót mond /.../“
<O:p</O:p
Mindez persze elég nagy probléma, mert aligha várható, hogy azok az „indoeurópaiak”, akik eddig büszkén hitték és hirdették nyelveik másokénál fejlettebb voltát, most elfogadják azt, hogy itt valójában nyelvromlásról kell beszélnünk. Hogyan is beszélhetnénk, amikor a folyamatos fejlődés elve azt diktálja, hogy bármely hétezer évvel ezelőtti nyelv csakis fejletlenebb lehetett a maiaknál. Hiszen már a Grimm-féle hangtörvények kimutatták, hogy a nyelvek közül az indoeurópaiak - akkor még elsősorban az „indogermánok” - a legfejlettebbek. Miből gondolja továbbá bárki azt, hogy az ősnyelvből éppen a magyar őrizte meg a legtöbbet?
Nos, azok a hangtörvények ma már nem is igazán törvények, legalábbis ma már nem illik rájuk hivatkozni. Tengernyi kivétel rögzítése után a „fejlődés” irányáról is be kellett ismerni, hogy az nem határozható meg. Mindössze annyi az igaz, hogy bizonyos hangok esetenként és tájanként felcserélődnek egymással. Előfordul, hogy a g-ből k lesz, d-ből t, b-ből v, abból f, az r-ből l, stb., de az is, hogy fordítva. Ráadásul, ha az eredeti feltevés igaznak bizonyult volna, akkor a hangok jelentős részének mára el kellett volna tűnnie. De bizony nem tűntek el, és még olyan is előfordul, hogy a kettő egyszerre él ugyanabban a nyelvben, egészen addig, míg a nyelvészek ki nem jelölik a „helyes” változatot. (Lekvár-legvár, garambol-karambol, bicigli-bicikli, gunyhó-kunyhó, stb.) Annál érdekesebb, hogy ezek a hangváltások ugyanúgy jellemzőek az „indoeurópai”, mint mondjuk a „finnugor” nyelvekre! Ha ezek valóban egymástól függetlenül kialakult nyelvcsaládok lennének, ugyan hogy lehetne az, hogy mégis ugyanolyan „törvények” vonatkoznak rájuk? Legutóbb a pekingi olimpia idején hallhatta mindenki a saját fülével, hogy a kínai bemondó az r-t minden esetben l-re cserélte. (Nekik nincs r-hangjuk.) Elképzelhető talán, hogy a kínai nyelv ettől fejlettebb? Nyilván nem.
De nézzük most már, milyen is ez a magyar nyelv? Miben különbözik a többitől, és miből következik az, hogy az ősnyelvből többet megőrzött azoknál? Kiss Dénes szám szavunkról a következőket írja:
"Szám-unk-ra. Mi is található ebben a szer-kez-et-ben? A szám szavunk, majd ehhez jön az "unk" mely nem más mint a mink, azaz a mi alakja és jelentése, valamint a -ra. Ez utóbbi helyhatározó rag, szava még: erre, arra, amarra, rá, rája, reá, stb... Nem varázslat van a dolgokban, hanem logika és SZÁM-tan!
A SZÁM szavunk természetesen ragozható! Ez nem rendkívüli, a szokatlan az, hogy ragozva-képezve miféle jelentéstartalmak állnak elénk!?
Íme: szám, számomra - nekem, részemre - tehát a SZÁM ÉN VAGYOK! S ha valaki nem csak el-szám-oltat, hanem le is szám-ol velem, akkor megöl, meg-semmi-sít, - a semmi, a nulla is szám! - és máris nem szám-ítok, s rám sem szám-ítanak. De akkor sem, ha szám-űznek, mert szám-ba se vesznek, nem leszek szám-ottevő tényező, ebben meg-egy-ezenek, ezt meg-jegy-zik, s kéz-jegy-ükkel is ellátják, így tartanak szám-on, és szám-ításuk be is válik. Ezt jól jegy-ezzük meg!"<O:p</O:p
<O:p</O:p
Hát ez az a szóképző logika, ami a „leány-nyelvekből” mára majdhogynem kiveszett. Ha őszintén belegondolunk, ki kell zárnunk még a lehetőségét is annak, hogy számmal kapcsolatos szavaink közül egyiket innen, a másikat onnan vettük volna át, mint ahogy azt nyelvészeink elképzelik.
A magyar nyelv gyök-rendszerű – bár ezt hivatalosan nem ismerik el. Szavainkat gyökökre alapozva képezzük, és az azonos gyökre épülő szavakkal szóbokrokat alkotunk. Magától értetődik, hogy egy magában álló szó könnyedén megváltozhat, ha jön az újabb divat, de egy szóbokorba tartozó százszor nehezebben! Szám szavunkat például csak akkor feledhetnénk el, ha vele együtt elfelednénk a rá épülőket is. Szóbokrok persze más nyelvben is akadnak, de nem ilyen terebélyesek és talán kevésbé szellemesek. Varga Csaba éppen ezek felkutatásával hasonlítja össze nyelvünket a többivel, és az eredményei lenyűgözőek! Ajánlom az írásait minden nyelvünk iránt érdeklődőnek!
<O:p</O:p
Az eddigiek alapján kijelenthetjük, hogy magyar nyelvünk, akárcsak a génjeink, vagy a máig ugyanolyan mintára készülő kerámiáink, szintén a kárpát-medencei őseink hagyatéka. Vigyázzunk rá, ahogy a szép hagyatékra illik!
<O:p</O:p
2009.02.15

[Ile57]

Szabó Barna:
TAVASZVÁRÁS TRIANONI TÉLBEN <center> koz
mikus
mérleg haj
szálmutatója leng
inog ben
nem csil
lapo
dón
é
l
e
k
hó
alá
tört szo
rított létben az
emberi értelem anya
nyelvem szavaival szerte
sugárzó fényé
től elzár
tan
f
é
l
e
k
súg
jad hát
már csak vad
erőt mímelő iszo
nyú játék e pusztító vi
har a télnek
mondd
nap
sugárnyi
szóval lesz hosz
szabb másodpercek
kel nyúlik
a hol
nap
ki
álts
rám a mel
lemen ülő rém
nincs nem való csupán
szívem és agyam
paralizá
ló
á
l
o
m
si
kíts
húsomba
hasítón csontom
ba hatolva velőt
érjen a tetsz
halált el
űző
l
á
r
m
a
vállam
fogd rázz föl
ébressz a kétarcú
létre lelkemmé gyújtva
a fényt se feledjem soha kit
miért szül táplál
és nevel to
rokszorí
tó rém
mé a
s
ö
t
é
t
az
tán
egy szót se
ne moccanj szem
bogaradban lássam
emberszép lobogásom
a szellem szósugarait ki
oltó éjszakában sem feledtem el
hogyan lehet és kell
anyanyelvemen
szeretni
téged
l
é
l
e
k
lob
banj föl
égj olvaszd a havat
vak éjeket rongyoló gondolat
sudár lánggal lobogj
világítsa be hazám
má szigetelt
házam
az
é
n
e
k
</center>

[msmester]

Szilágyi Ferenc

Csokonai nyelvi jegyzete*

Napnyugoti nyelvben könnyebben csúsz el a chips, light,
a snack, pub, dealer, show – ám a mi napkeleti
nyelvünkb&#245;l kivirít, mint korcsult pesti ficsúrnak
nadrágjábul arany öv vagy a n&#245;i magossarkú cowboy-bakancs csukaorra, réz fityeg&#245;je –
s mért lennénk a Nyugot féleszü majmaivá?!
„O, imitatores servum pecus” – így a derék bölcs:
„oh, külföld-követ&#245;k korcs rabi barma” – felelj!

* Az 1805. január 28-án elhunyt költ&#245; pontosan ezt írta ma is id&#245;szer&#251; jegyzetében: „A nyugotiaknak nyelvében könnyebben elcsúsz az idegen, de nyugoti szó, hanem a Volga-mellékiból úgy kirí, mint a pesti korcsoknak öltözetjek mellett a német elej&#251; nadrág, vagy a kaput alatt az aranyos öv; s azonban kicsoda tett minket olyan nagyon majmaivá a külföldieknek?
O, imitatores servum pecus –
oh, követ&#245;k, követ&#245;k, rabi barmok!"

[msmester]

Úgy, gyergyóiasan

Örök érvény&#251; mondás: „Ahány ház, annyi szokás”. A szókincsre is érvényes ez. Egyéni szókészletünk, nyelvhasználatunk tükre a vidéknek, ahol születtünk, ahol élünk.
Marosújváron – jelenlegi lakhelyemen – az amúgy is kis létszámú magyarság többségének szóhasználata sajnos kritikán aluli, közel áll a nyelvvesztéshez.
Ilyen szempontból a tömbmagyarságban él&#245; gyergyói ember ízes, fordulatos nyelvhasználata gyógyír a fülnek. A Gyergyócsomafalván eltöltött gyermek- és ifjúévek az én esetemben is rögzítettek számos feledhetetlen kifejezést. Ezek közül sorolnék fel néhányat.
A melegben is fázós gyermek panaszát a szül&#245; így üti el: A tótok lovának is ilyenkor vette el a hideg a szarvát. A feln&#245;tt beszédre oda sem figyel&#245; emberpalánta: Esze a fák hegyén jár.
A bolond likból bolond szél fú megjegyzést kapja a szavahihetetlen. Nem mondott se b&#251;t, se bát, aki egy mukkot sem szólt. Csórén állt az oltár elé a stafírung nélkül férjhez ment lány. Hol a dühüben voltál? – ripakodik az anya kereng&#245; (szomszédoló) gyermekére. Egy köt&#245;rúdnyira van még a nap – állapítja meg a takaró (szénagy&#251;jt&#245;) ember, és dolgozik tovább. Elég elé van – akit nagy baj ért. Furfangos fogadásokra is kapható a székely. Ezt eszelte ki Están bá is.
Felment Pestre, és ott fogadott az egyik nagyáruház eladójával, hogy &#245; olyat kér, ami ott nem kapható. – Az lehetetlen! – így az eladó. – Akkor kérek egy borsika ostornyelet! – A keresked&#245;nek tágra nyílt a szeme, hiszen fogalma sem volt, hogy mi az. A fogadást persze megnyerte Están bá, s akkor kacagott nagyot. A borókafeny&#245; (népies nevén borsika) törpe, göcsörtös ága nem is ostornyélnek való.
Egy csomafalvi id&#245;s bácsi így méltatlankodott, amikor el&#245;ször látott focizó feln&#245;tteket: „Nagy emberek, és nem restellik kergetni azt a b&#245;rt!”
Ha akarja, csikózik, s ha nem, bornyúzik, aki azt csinál, amit akar. A szájasnak jó a kerepl&#245;je. Istené a szállás – tartja a székely ember, s azért nem zárja be soha az erdei házikó ajtaját, bemehet oda bárki éjszakázni. A kicsi a bors, de hm! szólás illeti meg a még kicsi, de máris nagy erej&#251; vigécet (legénykét).
Kijár az esze, mint az asztal fiókja, aki mindig talpra esik. A lágy embernek er&#245;s üd&#245; van jellemzést kapja a dologkerül&#245;. Aki vajat köpül Csomafalván, kiveri a dézsát. A soha meg nem n&#245;sül&#245; megmarad meglegénnek.
Úgy felöltözik, mint mitvisz Rózsi. Eredeti csomafalvi mondás ez. Rózsa néni szül&#245;falum kelekótya asszonya volt, aki többrendbéli ruhája fölé felaggatott még annyi konyhai eszközt, amennyit csak tudott, s úgy rótta az utat.
Innen a ragasztott neve s az agyonöltözött embert jellemz&#245; mondás.
Nem fér, mint György János Vészf&#245;n. Ez is eredeti szólás. György János és felesége szénát takartak a több hektárnyi kaszálón, Vészf&#245;n. A déli pihen&#245; alatt a gazda taszigálni kezdte a feleségét, hogy menjen arrább, mert nincs helye aludni.
Nincs szájkosár a száján annak, aki iszik, mint a göde. Az izg&#245;-mozgó gyermeknek ny&#251; van a fenekében. A gazdasszony elsózott étele olyan, mint a géra. Az er&#245;st boldognak örömében a tetve is dorombol. A füves udvar régebben a szegénység jele volt. Ezért mondták, hogy pázsintos udvarban lakik a
szegénység, üres kamarában kopogtat az éhség. Rogyásig a hidam (padlásom) – dicsekszik szép termésével a gazda.
A minden lében kalán anya így keseríti az amúgy is rosszul n&#245;sült fiát: No, fiam! Te jól megházasodtál! Asszonyod is úgy tud sütni, háromszor is béf&#251;t néki, s mégis sületlen veszi ki. Ugyanis a jó kenyérnek csak egyszer f&#251;tenek be, de jó fával.
Újfaliak írósok – szól a gyergyóújfalviak falucsúfolója. Mi Szárhegy becsületének a megtartója? – Egy ékezet. A cserepesked&#245; &#251;zi az eszét. Vótétt a tót semmit sem adott vót – tanácsolják annak, aki mindig a múltra hivatkozik.
Aki nagyon megkíván valamit, szinte elveti a péterkóját. A megbolondult ember zászpát reggelizett.
A sor még folytatható, de ízelít&#245;ként ennyi is bizonyítja a székely ember tömör fogalmazását, jól váltó eszét, ízes tájszókészletét. Ezek az &#245; sajátjai,
„aranymondásainak” eszközei.
Sz&#245;cs Rozália
(Marosújvár)

[dragonlance]

Batta György:

Egy mondat a szeretetről

Hol szeretet van,
Ott szeretet van
Nemcsak a Bibliában rögzült Isten szavában,
Nemcsak jó anyák mosolyában
Megannyi mozdulatában,
Lelkük minden zugában
Ott szeretet van
Nemcsak bölcs vének tanácsában
Az évek ne a keserűséget teremjék benned – a mérget –
Hol szeretet van,
Ott szeretet van
És nemcsak abban, ahogy mindegyik gondolatban
Másokért dobban a költő-szív szakadatlan
Ahogy az anya is ott lüktet végig a magzatban
Hol szeretet van,
Ott szeretet van
Nemcsak mikor az ujjak mell-kupolákra simulnak
S forró szerelmi vágyban tüzesedve a lázban
Hevülnek vörösre gyúlva akár az űrhajó burka
Hol szeretet van,
Ott szeretet van
S fönnmarad holtodiglan
Nem számít, hogy a vágytól feszülő kupolából
Marad csak roskadt sátor az idő viharától
S már nem az ujjak – dermedt pillantások
Simulnak enyésző testmezőkre
Mik eltűnnek örökre
Hol szeretet van,
Ott szeretet van
Nemcsak az estben aláhulló pehelyben
E máris tökéletesben, mert arányaiban
Jövendő világok váza – és remekben,
Mert simulásában, arcodra hullásában,
Ahogyan gyöngéden megérint az éjben –
Abban szeretet van
S hol szeretet van, puska nem dörren,
Vér nem fröccsen, nem sújt tudatlan ököl sem váratlan,
Edényeit a vér nem hagyja el a testben,
Kering erekben, nem buzog sebekben,
Torkolattüzek ibolyákban égnek csak, szelíd lángban
Hol szeretet van,
Ott szeretet van
Szamócafej a vércsepp – igézve nézed
Láthatsz fűszálat, áldott sörényes fákat,
Tornyokat, kupolákat, de sehol katonákat
Hol szeretet van,
Nem baj, hogy más vagy
Más a honod, a templomod, s nyelvedben,
Lélek-emelte versedben másként
Zendülnek az igék, csendülnek rím-harangok
Hogy mongolos az arcod – szabad
Hogy a szavak hozzád vonuljanak
Mint hegyből a nyáj
És senkinek se fáj, hogy bennük még
Véreid rakta, Szent István-látta
Tüzek parázslanak, Mátyás felhői gomolyganak,
Budai paripák fújnak, holtakért gyertyák gyúlnak –
Ott nem félsz
Élsz csillagfénnyel a szemedben
Nem gyűlöletben, hisz tudják:
Tüdő halványlik, szívmoraj hallik,
Oxigéntüzek égnek benned is, piros-kékek
S lám, arcodon is közös a bélyeg
A halál-sütötte enyészet
Nézheted, mint állat bőrén a jelet
Hol szeretet van,
Elpusztíthatatlan
Úri áradatból, az időfolyamból
Arany szemcséit kimoshatod,
S a világot belőlük összerakod,
Mint ködből a tornyok, felhőből az ormok
Ember s táj előragyog
Megláthatod minden keservek könnyét
Fájdalmak fekete gyöngyét mert
Minden mi kín, a lélek-fény útjain
Hozzád is átszáll
Veled is munkál – fáj
Bárhol a zsarnok: égetnek szenvedő arcok
Szemükbol a kiáltás roncsoló sugárzás
Fenyőtű hördül törten füst-fojtva a völgyben
Zengő kövekből hallik
Vizeken halál iramlik
Rémülten hordod kozmikus sorsod
Mint a bogár ahogyan löki-viszi a folyam
Sodorja hullt falevélen –
Nincs menekvés földön-égen?
Kérded esetten, félelem-sebzetten,
Idő-szegekkel verten a létkereszten
Már-már abban a végső pillanatban ahonnan tovább nincsen
S ekkor fénylik fel Isten
Lelkedben, minden sejtedben
Általa emberré épülsz,
Már csak a jóra készülsz,
Röpít a kegyelem
Gyorsan, aranyló hit-burokban,
Virágzó, békét sugárzó,
S mint betlehemi fényözön
Elönti bensődet az öröm
Hogy benned szeretet van – kiapadhatatlan
Látod, hogy növi be a világot
Mint fénylő moha, arcok s virágok mosolya
Halál nem rettent, serkent: a jóra
Törekedhetsz, másokért cselekedhetsz,
Nyújtod a kezed, s tenyeredbe veszed
Akár egy cinege madárkát, a Földet
Ezt az árvát, ezt a vergődőt, vérzőt,
Lángokban égőt, csapzottat, meggyalázottat,
Simítod, ne remegjen,
Gyógyuljon, ne ernyedjen
Úri fán fényesedjen
Csak arról énekeljen:
Ahol szeretet van
Remény és jövő van

[gyöngyesz]

http://img.index.hu/imgfrm/2/8/5/7/BIG_0008622857.jpg


Reményik Sándor: Megváltó szavak



Szavak, szavak, szabadító szavak,
Ó, hányszor, hányszor ócsároltalak!
Hogy kongók vagytok, üresek, szegények,
Hogy nem éri be veletek a lélek.
Szavak, szavak, szabadító szavak,
Én most tőletek bocsánatot kérek.


Mert sokszor, sokszor megváltottatok,
Magam fölé felmagasztaltatok,
Bűnből, világból kiemeltetek, -
Mert külön lélek zengő lelketek,
És zengéstekből külön élet támad,
Hadat izenve kínnak és halálnak.


Szavak, szavak, szabadító szavak,
Ó, hányszor, hányszor ócsároltalak!
Pedig hurcolni ilyen életet
Csak szavak szent mámorában lehet.
S be nagy dolog kimondani a szót,
A kellőt, illőt, épp-odavalót,
Pótolhatatlant és páratlan-egyet,
Melyet az Isten csak nekem teremtett,
Melynek gyökere földi szenvedés,
És földi szenny, és földi szerelem,
De koronája csillagokig ér,
És benne zúg a világegyetem.


S ha kimondottam a megváltó szót,
A magamat és mást szabadítót,
Az égig zengőt: mily komor öröm
Világok felett állni vele fönn,
S egy szürke élet-foszlányt fénybe szőve,
Mint örök-égő csóvát vetni le
A hegytetőről a múló időbe.

[dragonlance]

Kányádi Sándor: Az elveszett követ


Hogy s hogy nem, de egyszer,
Kolozsvárra jövet,
elveszett az úton,
el a török követ.
Pedig egyenest az
isztambuli öreg
szultántól jött volna,
ha megjön a követ.
Fényes kísérettel,
ahogyan csak jöhet
Konstantinápolyból
egy szultáni követ.
Födte a lovát is
selyembrokát-szövet
bíborban, bársonyban
lovagolt a követ.
Turbánjára forgót,
derekára övet
a fényes szultántól
kapott volt a követ.
Csillogtatta a nap
a sok drágakövet:
éjszaka sem veszhet
el egy ilyen követ!
S mégis, amint mondják,
Enyed táján jövet,
kámforrá változott,
odalett a követ.

Telt és múlt az idő,
s a szultánnak szöget
ütött a fejébe:
hová lett a követ?
Se híre, se hamva,
kerékbe is töret
mindenkit, ha elé
nem kerül a követ.
- Halál fia, aki
parancsot nem követ,
reggelre meglegyen
az elveszett követ! -
Agák, bégek, basák,
ki csak számba jöhet,
indultak keresni,
hol lehet a követ.
Jöttek dérrel-dúrral,
s Enyed táján jövet,
kámforrá változtak
akárcsak a követ.

Dühbe jött a szultán.
- Biztosan egy követ
fújnak a piszkosak
s a hóhányó követ.
Együtt szedik ezek
a tejről a fölet,
de jaj nektek, agák,
bégek, basák s követ! -
Azzal lóra pattant
s jött, ahogyan jöhet,
maga a nagy szultán
s nem holmi kis követ.
Pompáját leírni
fölösleges szöveg,
koldusnak látszana
mellette a követ.
Jött hát, s mit ad Allah!
Enyed táján jövet,
eltűnt a szultán is,
akárcsak a követ.

S így a mai napig
nem tudjuk, az öreg
szultántól mi hírrel
jött volna a követ.
Hódolatot kívánt,
vagy csak aranyövet,
ónkupát szegődni
jött volna a követ?
Hódoltatni ide
ugyan jönni jöhet,
de amit kap aztán,
viheti a követ.
Vihetné, de hol van?
Enyed táján jövet,
el mégsem párolgott,
kámforként a követ!

Gördítsük le hát a
titokról a követ:
vénséges vén pince
mélyén ül a követ.
Az történt ugyanis,
Enyedre béjövet,
szörnyen megszomjazott,
s vizet kért a követ.
- De vízzel Enyeden,
ó, nagyságos követ,
akkor se kínáljuk,
ha kerékbe töret! -

Kortyolt egyet-kettőt,
de minthogyha tüzet,
lett a bortól egyre
szomjasabb a követ.
Lement a pincébe,
- elég is a szöveg! -
még mos is ott iszik
az elveszett követ.
Agák, bégek, basák,
Enyed táján jövet,
jutottak a nyomon
ahová a követ.
Ott van a szultán is
azt fújja az öreg:
- Tudtam én, hogy egyszer
megkerül a követ.

Én is majd folytatom
egy-rímű versömet,
mikor Kolozsvárra
érkezik a követ.

[viragnora]

Rab Zsuzsa: Kötés


Mert kell egy másik, akihez beszélsz.
Mert kell egy másik: mások ellen.
Ne áltasd magad. Ennyi az egész.
De ez – eltéphetetlen.


Rab Zsuzsa: Belémtörik

Mostanában minden belémtörik:
a szálka, a kihúzott fog, a más
gyerekkora, a lefogott sírás
száj sarkában. Minden belémtörik.

Sziszeg tőle hajszálam is. Pedig
arra neveltek: minden sajdulás
magánügy. És mégis belémtörik
madárzuhanás, závárcsattanás.

Olyan a testem, hogy nem enged el
semmit, ami egyszer beléivódott.
Így szokjatok meg, így szeressetek:

vállamon deres rózsafa telel,
csípőm köré szederinda fonódott.
Másutt szálkák, golyók, tüskék, szegek.

[viragnora]

József Attila
Talán eltűnök hirtelen


Talán eltűnök hirtelen,
akár az erdőben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amiről számot kéne adnom.
Már bimbós gyermek-testemet
szem-maró füstön száritottam.
Bánat szedi szét eszemet,
ha megtudom, mire jutottam.
Korán vájta belém fogát
a vágy, mely idegenbe tévedt.
Most rezge megbánás fog át:
várhattam volna még tiz évet.
Dacból se fogtam föl soha
értelmét az anyai szónak.
Majd árva lettem, mostoha
s kiröhögtem az oktatómat.
Ifjúságom, e zöld vadont
szabadnak hittem és öröknek
és most könnyezve hallgatom,
a száraz ágak hogy zörögnek.
1937. november

[viragnora]

Edgar Allan Poe: A Holló

Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva, fájón
S furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár,
Lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami koppant,
Künn az ajtón mintha roppant halkan roppanna a zár,
"Vendég lesz az", így tűnődtem, "azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"
Óh, az emlék hogy szíven ver: padlómon a vak december
Éjén fantóm-rejtelmmel húnyt el minden szénsugár,
És én vártam: hátha virrad s a sok vén betűvel írt lap
Bánatomra hátha írt ad, szép Lenórám halva bár,
Fény leánya, angyal-néven szép Lenórám halva bár
S földi néven senki már.
S úgy tetszett: a függöny leng és bíborán bús selymű zengés
Fájó, vájó, sose sejtett torz iszonyt suhogva jár, -
Rémült szívem izgatottan lüktetett s én csitítottam:
"Látogató lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Késő vendég lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"
Visszatérve lelkem mersze, habozásom elmúlt persze,
S "Uram", kezdtem, "avagy Úrnőm, megbocsátja ugyebár,
Ámde tény, hogy már ledobbant álmos főm és Ön meg roppant
Halkan zörgött, alig koppant: alig roppant rá a zár,
Nem is hittem a fülemnek." S ajtót tártam, nyílt a zár,
Éj volt künn, más semmi már.
S mély homályba elmeredten, szívvel, mely csodákra retten,
Látást vártam, milyet gyáva földi álom sose tár,
Ám a csend, a nagy, kegyetlen csend csak állott megszegetlen,
Nem búgott más, csak egyetlen szó: "Lenóra!", - halk, sóvár
Hangon én búgtam: "Lenóra!" s visszhang kelt rá, halk, sóvár,
Ez hangzott s más semmi már.
S hogy szobámba visszatértem s még tüzelt javába vérem,
Hirtelen, már hangosabban, újra zörrent némi zár,
S szóltam: "Persze, biztosan csak megzörrent a rácsos ablak,
No te zaj, most rajta kaplak, híres titkod most lejár,
Csitt szívem, még csak egy percig, most a nagy titok lejár,
Szél lesz az, más semmi már!"
Azzal ablakom kitártam s íme garral, hetyke-bátran
Roppant Holló léptetett be, mesebeli vén madár,
S rám nem is biccentve orrot, meg sem állt és fennen hordott
Csőrrel ladyt s büszke lordot mímelt s mint kit helye vár, -
Ajtóm felett Pallasz szobrán megült, mint kit helye vár,-
Ült, nem is moccanva már.
S ahogy guggolt zordon ében méltóságú tollmezében,
Gyászos kedvem mosolygóra váltotta a vén madár,
S szóltam: "Bár meg vagy te nyesve, jól tudom, nem vagy te beste,
Zord Holló vagy, ős nemes te, éji part küld, vad határ,
Mondd, mily néven tisztel ott lenn a plútói, mély, vad ár?"
S szólt a Holló: "Sohamár!"
Ámultam, hogy ferde csőrén ilyen tártan, ilyen pőrén
Kél a hang, okos, komoly szó alig volt a szava bár,
Ám el az sem hallgatandó, hogy nem is volt még halandó,
Kit, hogy felnézett, az ajtó vállán így várt egy madár,
Ajtajának szobra vállán egy ilyen szörny, vagy madár,
Kinek neve: "Sohamár."
S fenn a csöndes szobron ülve az a Holló egyedül e
Szót tagolta, mintha lelke ebbe volna öntve már,
Nem nyílt más igére ajka, nem rebbent a toll se rajta,
S én szólék, alig sóhajtva. "Majd csak elmegy, messziszáll,
Mint remények, mint barátok...holnap ez is messziszáll."
S szólt a Holló: "Soha már!"
Megriadtam: csend ziláló replikája mily találó,
"Úgy lesz", szóltam, "ennyit tud csak s kész a szó- és igetár,
Gazdájának, holmi hajszolt, bús flótásnak búra ajzott
Ajkán leste el e jajszót, mást nem is hallhatva már,
Csak rémének gyászdalát, csak terjes jajt hallhatva már,
Ezt, hogy: "Soha - soha már!"
S gyászos kedvem újra szépen felmosolygott s párnás székem
Szemközt húztam, ott, ahol várt ajtó, szobor és madár,
És a lágy bársonyra dőlten tarka eszmét sorra szőttem,
Elmerengtem, eltűnődtem: mily borongó nyitra jár,
Átkos, ős, vad, furcsa Hollóm titka mily bús nyitra jár,
Mért károgja: "Soha már!"
Ekként ültem, szőve-fejtve bús eszméket s szót se ejtve,
Míg a madár szeme izzott, szívemig tüzelve már,
S fejtve titkot, szőve vágyat, fejem halkan hátrabágyadt,
Bársonyon keresve ágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
S melynek bíborát, a lágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
Ő nem nyomja, - soha már!
Ekkor, úgy rémlett, a légnek sűrűjén látatlan égnek
Füstölők s a szőnyeg bolyhán angyalok halk lépte jár,
"Bús szív!", búgtam, "ím, a Szent Ég szállt le hozzád, égi vendég
Hoz vigaszt és önt nepenthét, felejtést ád e pohár!
Idd, óh idd a hűs nepenthét, jó felejtés enyhe vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"
"Látnok!", nyögtem, "szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Sátán küldött, vagy vihar vert most e puszta partra bár,
Tépetten is büszke lázban, bús varázstól leigáztan,
Itt e rémek-járta házban mondd meg, lelkem szódra vár:
Van...van balzsam Gileádban?...mondd meg!...lelkem esdve vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"
"Látnok!", búgtam, "szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Hogyha istent úgy félsz mint én s van hited, mely égre száll,
Mondd meg e gyászterhes órán: messzi Mennyben vár-e jó rám,
Angyal néven szép Lenórám, kit nem szennyez földi sár,
Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár?"
Szólt a Holló. "Soha már!"
"Ez legyen hát búcsúd!", dörgött ajkam, "menj, madár, vagy ördög,
Menj, ahol vár vad vihar rád és plútói mély határ!
Itt egy pelyhed se maradjon, csöpp setét nyomot se hagyjon,
Torz lelked már nyugtot adjon! hagyd el szobrom, rút madár!
Tépd ki csőröd a szívemből! hagyd el ajtóm, csúf madár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"
A szárnyán többé toll se lendül és csak fent ül, egyre fent ül,
Ajtóm sápadt pallaszáról el nem űzi tél, se nyár,
Szörnyű szemmel ül a Holló, alvó démonhoz hasonló,
Míg a lámpa rája omló fényén roppant árnya száll
S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll,
Fel nem röppen, - soha már!
Fordította: Tóth Árpád

[viragnora]

Szergej Jeszenyin

Bokraink közt

Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.

Arcod haván bogyók bíbor vére -
szép voltál, te kedves, illanó!
Szelíd, mint az alkony puha fénye,
s fehéren sugárzó, mint a hó.

Szemed magvai kihulltak régen,
neved, a törékeny, messze szállt.
Gyűrött sálam őrzi már csak híven
fehér kezed hársméz-illatát.

Amikor a háztetőn a hajnal
macskamódra, lustán lépeget,
emlegetnek tűnődő szavakkal
vízimanók, dúdoló szelek.

Kéklő esték azt suttogják rólad:
álom voltál, elhaló zene.
De tudom - aki formálta vállad,
fénylő titkoknak volt mestere.

Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.

[msmester]

Mond vagy beszél?

Azt mondja egy orvos a tévében: Beszéltem, hogy meg fog gyógyulni. Igazam lett. Ugyanígy lehet naponta hallani ilyen mondatokat, amelyekben a beszél fordul el&#245; a mond helyett, de szinte már senki sem veszi észre, hogy így egy kicsit „sántít” a
mondat. Ha a beszél igét használjuk ilyen helyzetekben, oda kellene tennünk egy utalószót: azt beszéltem, hogy javul majd az állapota, arról beszéltem, hogy érdemes lesz ezt csinálni. Ha valamivel kapcsolatban konkrét közlésünk van, a mond jobb, mint a beszél. Néhány példa: azt beszélik, hogy elválnak. Ez egy pletyka, szóbeszéd visszaadása. Ha múlt id&#245;be teszem – elhagyva az azt névmást –, akkor is ilyen árnyalata marad. Az azt mondták, hogy elválnak; mondták, hogy elválnak kifejezheti azt, hogy nincs okunk a meglep&#245;désre, ha megtörténik a válás, vagy cáfolhatjuk azzal, hogy: de nem váltak el. Jobban kellene figyelnünk az ilyen mondatok elkerülésére: beszéltem, hogy jó id&#245; lesz; beszéltem, hogy nyerni fogunk; beszéltük, hogy ez lesz a jó megoldás stb.
Kezd kimenni a használatból a levetem a ruhámat, a vesd le a kabátod közlések igen kifejez&#245; igéje. Helyette terjed a leveszem, vedd le alak. Személy szerint én olyan nyelvi környezetben éltem (élek), ahol senki sem tévesztette össze a két igét. A levesz nem jelentette a rajtunk lév&#245; ruha levetését. A vedd le a kabátod azt fejezte ki, hogy valahonnan, a székr&#245;l, az ágyról, a fogasról stb. kell eltávolítani, a rajtunk lev&#245; kabátot azonban levetettük. Úgy, mint egy slágerben van: Vesd le a ruhád!
Sokszor utaltak már nyelvészek, írók, költ&#245;k a magyar nyelv gazdagságára, finom megoldásaira. A híres francia nyelvész,
Aurélien Sauvageot is megemlíti egyik könyvében a gyorson – gyorsan közti különbséget. Ehhez hasonló a mostanában szintén összekevert meggyest – meggyeset „páros”. A jól beszél&#245; magyarok számára az ilyen típusú eltérések nem vagylagosak. Ha egy étel tartalmaz valamilyen „anyagot” (mák, meggy, cseresznye, kávé), akkor a köt&#245;hangzós változat a jó: mákosat,meggyeset, cseresznyéset, málnásat, epreset. Ha e szavak valamelyikéb&#245;l lehet ültetvény, telepítés, akkor a rövidebb változat kell: meggyest, almást, eprest, málnást telepítenek vagy vágnak ki.
Régi megállapítás az is, hogy a jövök-et keverik a megyek-kel, az add ide helyett add oda van. Kevesebb szó esik a be-, bele- használatáról. Jó tudni, hogy a belép nem belelép, a beugrik nem beleugrik, a betörik nem beletörik, a benne van a pakliban helyett nem jó a bent van a pakliban. Itt is kezd a használat a be- (bent) felé tolódni. Kár, mert minden kivesz&#245; szó, nyelvi fordulat szegényíti, szürkíti a nyelvet. A magyaros megoldások, ízes kifejezések kiszorulását nem lehet ellensúlyozni azzal, hogy a nyelvm&#251;velés egy-egy képvisel&#245;je az idegen szavak magyarra fordításával többet foglalkozik, mint a már meglev&#245;, nagy íróink által is használt kifejez&#245;, színes, helyes fordulatok megtartásával vagy a feledésbe merül&#245;, a monoton nyelvi stílust felüdít&#245; tájnyelvvel. Kisebb hiba futball-t mondani labdarúgás helyett, suszter-t cipész helyett, mint nem kinyitható-t a nem nyitható ki helyett, ez a terület jól megm&#251;velt-et az ez a terület jól meg van m&#251;velve helyett. Ez utóbbit még most is sokan magyartalan, németes megoldásnak hiszik. Ez utóbbiaknak javaslom, hogy a „Be van fejezve a nagy m&#251;” helyett idézzék így a Tragédiát: „A nagy m&#251; befejezett”, valamint énekeljék A horgosi csárda ki van festve kezdet&#251; népdalt „A horgosi csárda kifestett” formában. De csak otthon, egyedül és halkan…

Kovács József

[msmester]

Súlykontrollprogram
Kérdés: Béres Alexandra kitalált egy életmódprogramot, amit Súlykontroll programnak nevez. Szívem szerint (a testkontrollhoz és az agykontrollhoz hasonlóan) kisbet&#251;vel írnám, és egybe, tehát: súlykontrollprogram. Mi a véleményük róla?
Válasz: A súlykontrollprogram jelentéss&#251;rít&#245; összetétel, így egybeírandó. Köznévként kis kezd&#245;bet&#251;vel írjuk,
hasonló összetételekre az Osiris Kiadó Helyesírás cím&#251; könyvében több példát találunk: fogyókúraprogram, fordítóprogram. A nagy kezd&#245;bet&#251;s írásmód a tulajdonnévi jelleg hangsúlyozása miatt válhatott gyakorivá (egy konkrét személy nevéhez f&#251;z&#245;d&#245; program).

Jeles napok
Kérdés: Tisztelt Iroda! Kérdésem: költészetnapi, vízvilágnapi – egybeírandók?
Válasz: A költészetnapi, vízvilágnapi szavak jelöletlen birtokos jelz&#245;s kapcsolatok, ezért egybeírandók.

Lego vagy legó?
Kérdés: Kedves Gyorsszolgálat! Kérem, segítsenek a legó szó cégnévként és játék neveként való helyesírásának
megadásával. Segítségüket köszönöm!
Válasz: Bár kiejtésük azonos, az írásban különbséget
teszünk a cégnév és a játék neve között: Lego – tulajdonnév, legó – a játék neve.

Nével&#245;s bevásárlóközpontok
Kérdés: Segítségüket szeretném kérni, hogy helyes-e a nével&#245; használata a következ&#245; mondatban. „Termékeink
kaphatók az Auchan áruházakban.” vagy „Termékeink kaphatók az Auchanban.”
Válasz: A határozott nével&#245; szerepe a határozottság, ismertség jelölése. A „Termékeink kaphatók az Auchan áruházakban.” mondatban a nével&#245; egy olyan tulajdonnév (intézménynév) el&#245;tt áll, mely a világról való tudásunk alapján ismertnek tekinthet&#245;. Mondatkörnyezetben nével&#245;sen használjuk az intézményneveket.

M&#251;kérdés
Kérdés: Az atomer&#245;m&#251; szó -i képz&#245;s melléknévi alakjának helyesírása érdekelne: atomer&#245;m&#251;i vagy atomer&#245;m&#251;vi? Ön mit javasolna/írna? Az indoklás is nagyon érdekelne, akár további hasonló példákkal.
Válasz: A m&#251; f&#245;név és a b&#245; melléknév ún. változatlan v-s
töv&#251;. A f&#245;tövük a magánhangzós, mely az egyetlen mássalhangzóval kezd&#245;d&#245; toldalékok el&#245;tt áll (pl. m&#251;ben), a többi
toldalékos alakban egy v-vel b&#245;vül a szót&#245; (pl. m&#251;ves, m&#251;-
vek). Ennek alapján a szóösszetételekben is a m&#251;vi a szabályos és gyakori szóalak, mint pl. atomer&#245;m&#251;vi. Az
(atom)er&#245;m&#251;i változat az egyalakú szótövek mintájára alakulhatott ki, és mind a Magyar Nemzeti Szövegtár, mind az internetes adatok szerint jóval ritkábban fordul el&#245;, mint a szabályos alak. Létezik önállóan is a m&#251;vi, de ennek jelentése: m&#251;téti, illetve mesterséges.

Örs vezér tere – Örs vezér tér
Kérdés: Melyik a helyes: Örs vezér tere vagy Örs vezér tér?
Válasz: Többször kérdezik irodánktól, hogy az Örs vezér terén vagy az Örs vezér téren van-e. A kérdést a F&#245;városi Bíróság eldöntötte, mert a céget az Örs vezér térre (és
nem terére) jegyezte be.
A kérdés története érdekes. A budapesti helynévhasználatban ingadozik egyes utca- és térnevek használata. Egyes régies utca- és helynevek birtokos jelz&#245;s szerkezetben állnak:
Nagy Lajos király útja, Örs vezér útja, ezek olykor rövidülést mutatnak (megsz&#251;nik bennük a birtokos szerkezet).
Különösen többes számú nevek után gyakoriak a birtokos jelz&#245;s szerkezetek: H&#245;sök tere, Ferenciek tere, Magyar
jakobinusok tere, Rózsák tere, ezek azonban nem rövidülnek. Budapest teljes utcanévlexikona (Sprinter, é. n.) szerint
a birtokos szerkezetek régebbi megnevezések. Korábban az Örs vezér tér neve Eörs vezér tere volt, ma Örs vezér tér.
Más lexikonok és térképek felváltva használják az Örs vezér tér és az Örs vezér tere formát. A nyelvm&#251;vel&#245; irodalom mindkét formát egyformán helyesnek tartja. A régibb, birtokos szerkezet&#251; forma kapcsán megjegyzi ugyan, hogy - képz&#245;vel való ellátása félreértést okozhat: Rózsák terei, Örs vezér terei (mintha több lenne bel&#245;le), ezért javasolja a
rövidebb Rózsák téri és Örs vezér téri formát. Az Örs vezér tere birtokos személyjeles alak talán a köznyelvi használatban egyszer&#251;södött Örs vezér térré, amelyet azóta a nyelvhasználat elfogadott, s&#245;t a jelek szerint
törvényesített is. (A Google internetes keres&#245; 44 000 találatot hoz a tér formára.)

Hobbi
Kérdés: A hobbibarkácsolók szó egybeírva helyes-e a
kreatív hobbikat &#251;z&#245; személyek megjelölésére? S a hobbi és a hobby szóforma egyenérték&#251;nek tekinthet&#245;-e?
Válasz: A hobbi szót A magyar helyesírás szabályai szerint már kiejtés szerint írjuk, igaz, sokan ragaszkodnak az idegen írásmódhoz, pl. a Magyar értelmez&#245; kéziszótár legújabb kiadása a hobby írásmódot is közli, aa helyesírási szótárak viszont csak a kiejtés szerintit tartalmazzák. A hobbi szó több szóval alkot összetételt (hobbikert, hobbiautó stb.), a -barkácsoló utótaggal még nem fordul el&#245; a szótárakban, de az el&#245;z&#245;ek mintájára egybeírjuk.

–20% kedvezmény
Kérdés: Évek óta zavarnak már a várost ellep&#245;, negatív kedvezményeket hirdet&#245; plakátok: „–20% kedvezmény!”
Jól gondolom, hogy ez helytelen? Hiszen itt nem magáról az árról beszélünk, hanem a kedvezmény mértékér&#245;l, ami
ebben a formában nem árcsökkenést, hanem áremelést jelent!
Másik kérdésem a százalékjel írásmódjával kapcsolatos: helyes-e, ha azt a szám után közvetlenül írjuk, vagy ki kell
tenni a szóközt, mint ahogy a mértékegységek esetében is?
A kedvezmény szó kivételes el&#245;nyt, engedményt jelent. Az üzleti életben, reklámcéllal (nem matematikapéldaként) a
mértéket nemcsak 20%-nak, hanem –20%-nak is írják, mert így nagyobb a figyelemfelkelt&#245; ereje.
Válasz: A nyelvben nem kell szigorúan szakmai logikát keresni, pl. az el&#245;z&#245;höz hasonló ellentmondást vesznek észre a biológusok a „nincsen rózsa tövis nélkül” közmondásban. A százalékjel közvetlenül kapcsolódik a számhoz:
10% (Laczkó Krisztina–Mártonfi Attila: Helyesírás. Osiris Kiadó, 2004. 412).
Összeállította: Nagy Levente

[msmester]

Anyanyelvi véd&#245;oltások

... A kezelési módozatok dolgában hasznos útmutatást nyújt az orvosi tudomány, amikor himl&#245;, paralízis és más nyomorúságok megel&#245;zése végett vakcinációt alkalmaz. Naponta kidoboltatva, kötelez&#245;vé kell tennünk az anyanyelv véd&#245;oltásait: példának okáért két fiola Pet&#245;fi a szabadság szeretetének koronaerébe, tíz köbcenti Tóth Árpád jelz&#245;sorvadás ellen, az egyenes tartás védelmér&#245;l nem is szólva. Mens sana... Ép testben ép nyelv. Junius Juvenalis prókátor urunk nem haragszik meg, ha tornatermekbe költözött mondását imigyen módosítjuk, helyét keresvén a lélek zugaiban is. Azért vagyunk a világon, hogy a szavainknak valahol helyet teremtsünk benne...
Sütő András:
Engedjétek hozzám jönni a szavakat, 1977

[Ile57]

Juhász Ferenc : A költő is teremti a nyelvet


A magyar nyelv: létem, jövőm és reményem.
A magyar nyelv: életem virágzó tartálya.
Az anyanyelv szült meg engem: a költőt.
Az anyanyelv szülte meg költészetem jövőjét.
De most már én is szülöm a nyelvet.
Mert nemcsak a nyelv teremti a költőt, de a költő is teremti a nyelvet.
Népe nyelvét. Nem használati nyelvét, de szellemének nyelvét.
Nemcsak a költészetét.
Én: teremtő nyelvemmel népem jövőjét is adom.
Mert nemcsak a dolgok teremtik az én szavaimat, de az én szavaim (és új építésű szavaim) is teremtik a dolgokat: új létezőket teremtenek, homályok hártyáit tépik le, titkok burkolatait bontják föl, összefüggések szövevényeire világítanak, kilángolnak a fő-erekből és szétburjánzó kapillárisokból.

[Ile57]

Czigány György
Tíz mondat az anyanyelvről
Nemrég halt meg édesanyám: fájdalmas, hogy aligha tudom megfogalmazni, milyen élmények kötnek hozzá... Hasonló bajban vagyok az anyanyelvvel is. Szeretem, mint anyát s mint gyermeket: ez a nyelv én vagyok. Anyanyelvi tudatom a számomra adatott lelki-testi otthonhoz, hazához való természetes hűségből él: szellemi létem csak magyarul mondható tartalmait tárja fel, őrzi meg. Költő számára saját hangszer is a nyelv: kifejezés, teremtés, megmaradás reménye, hiszen kiáltásnak vagy hallgatásnak egyaránt csak ez a nyelv adhatja meg hitelét, zeneként, mert (Kodály szavával) a zene beszél, a nyelv pedig zenél, s nemcsak a felszíni jó hangzás (hangtani, szinte hangszerelési) szépségek éltetése révén, hanem mély, szerkezeti erők, tartalmak sugározójaként. Egy Babits-vers címét idézve: szólhat verssor az utcazajban: millióknak szánt eszközök hatalmi harcainak verkli zsivajába lehet és kell halk, szép beszédet, suttogást keverni... A pontos kifejezés igénye, a mondanivaló igazsága teremti meg azt is, amit a nyelv szépségének természetes öröme ad. Kosztolányi,Babits, Márai, Illyés! - mennyi nagyszerű védőbástyája és művek által éltetője van nyelvünknek. Kodály "megkésett melódiáival" múlt támad fel a mában, megújítva a jelent. Unokáink lassan több angol szót ismernek majd, mint magyart, de ha nagy országok hatalmas nyelveinek írástudói nem ismerik föl, hogy elemi kulturális érdek, a maguk védelme is a kis nyelvek megőrzése, éltetése, akkor erkölcstelen és értelmetlen szorgos működésük.

[Ile57]

Anyanyelvről, a versben kinccsé váló szavakról

http://www.kanizsaujsag.hu/up_image/20091116/melocco.jpgA magyar nyelv, és magyar hazafiság címmel tartott előadást Melocco Miklós Kossuth- és Prima Primissima-díjas szobrászművész a Medgyaszay Házban. A Rozgonyi Polgári Egylet meghívására érkező művészt Miha Tamásné elnök e szavakkal köszöntötte az intézmény zsúfolásig megtelt nagytermében:

– Több, mint 80 köztéri alkotását csodálhatjuk, de rangsorolni nem tudjuk egyiket sem, mert mindegyik karakteresen egyéni, mindegyiket csodálattal nézzük, és visszajárunk arra a helyre, ahol először megpillantottuk. A szabadság pillangója például Szegeden, Szent István megkoronázása Esztergomban, az Ady oltár a Petőfi Irodalmi Múzeumban látható. Olyan művész van itt közöttünk, aki a szobrászatot színházzá varázsolta, és a gipszből is követ nemesített.

A műsorban közreműködött Tulman Géza versmondó, Németh Ferenc és Tálosi Péterné zenetanár.
Melocco Miklós azért mondott igent a meghívásra, mert nagy szükségünk van arra, hogy jól gondolkodjunk. Ha anyanyelvünket jól tudjuk, akkor jól tudunk gondolkodni is. Érzését átadva azt javasolta a közönségnek, ha valaki rongálja a magyar nyelvet, arra haragudjanak.
Meggyőződése szerint az iskolában tanítani kellene memoritereket a gyerekekkel. Maga az anyanyelv szép kifejezés, a nyelv maga anyánk. Nyelvünkkel tudunk kapcsolatot teremteni azzal a személlyel, aki ugyanezt a nyelvet beszéli. Ezzel válhatok testvérévé azoknak, akik magyarul beszélnek. Ez tart össze egy nemzetet, ezért igaz az, hogy a Kárpát-medencében élő magyarok egy nemzet, mert anyanyelvük azonos. Egy jó tanterv kellene, amely kötelezővé tenné a nagy magyar költők verseinek megtanulását. A jó költők, a nagy költők nemcsak szépen tudtak magyarul, hanem okosak is voltak. Mondják, hogy nyelvében él a nemzet. – Ez nehéz, komoly kijelentés. – Mit tesz vajon egy szlovákiai magyar kisgyerek, akinek nem magyarul kell tanulnia! Ha megöljük benne az anyanyelvét, vajon hogyan fogja életében először kimondani, hogy szeretlek? Lefordítja? Nem lesz belőle semmi, mert érzelem nem megy át a fordításból.
Melocco Miklós nagyon szereti a magyar verseket. Az összes szellemi munka közül a legfontosabb számára a magyar költészet, mely mindenre képes. A versben kinccsé válnak a szavak. Véleménye szerint meg kell várni a kormányváltozást –, mert értelmes és jó szándékú kormány fogad el olyan tantervet, amelyben jó költőktől tanulhatnak verseket. A költészet szinte fontosabb számára, mint a szobrászat. Egy szobor is egy szóval kezdődik nála. Valamilyen elbeszélt, vagy magában mondott mondattal. Verset is szeretett volna írni, de nem tud. Nagyon nagy szellemnek kell lennie valakinek, hogy magyar verset tudjon írni. Ha tanítani tudna, meggyőzné a diákokat, hogy szeressék és tanulják is meg a verset, mert a szókincs könnyen szaporodik, ha elkezdi valaki tanulni a szavakat.
B.E.


2009-11-16
Kanizsa Újság

[dragonlance]

Faludy György: ÓDA A MAGYAR NYELVHEZ.




<?XML:NAMESPACE PREFIX = O /><O:P></O:P>

<O:P></O:P>
Most, hogy szobámban ér az est setétje<O:P></O:P>
te jutsz eszembe, Szent Gellért cselédje<O:P></O:P>
s ajkad, melyről az esti fák alól<O:P></O:P>
először szólt az ének magyarul.<O:P></O:P>
Arcod mongol emléke rég ködös<O:P></O:P>
de titkunk itt e földön még közös<O:P></O:P>
s a te dalod kísér utamra fájón<O:P></O:P>
messze e tájon.

<O:P></O:P>
<O:P></O:P>
Magyar nyelv! Vándorutamon kísérőm<O:P></O:P>
sértett gőgömben értőm és kísértőm<O:P></O:P>
te hangolás barangoló kalandom<O:P></O:P>
te zengő és borongó hang a lanton<O:P></O:P>
bőröm, bérem, bírám borom, míg bírom<O:P></O:P>
és soraimmal sorson túl a síron,<O:P></O:P>
kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász:<O:P></O:P>
mennyei poggyász.

<O:P></O:P>
<O:P></O:P>
Magyar szó! Múltam és jövendő sorom<O:P></O:P>
Népek közt sorom és mindegyik sorom,<O:P></O:P>
Háza-hazám lovacskám, csengős szánom<O:P></O:P>
és a dal a számon, mit kérnek majd számon<O:P></O:P>
nincs vasvértem, páncélom, mellasom,<O:P></O:P>
de Berzsenyivel zeng a mellkasom<O:P></O:P>
s nem bír le ellenség, rangomba törvén,<O:P></O:P>
sem haditörvény.

<O:P></O:P>
<O:P></O:P>
Jöhetsz reám méreggel, tőrrel, ékkel,<O:P></O:P>
de én itt állok az ikes igékkel.<O:P></O:P>
Árkon-bokron kergethetsz hét világnak:<O:P></O:P>
a hangutánzó szók utánam szállnak,<O:P></O:P>
mint sustorgó füzesbe font utak<O:P></O:P>
felett alkonykor krugató ludak<O:P></O:P>
s minden szavamban százszor látom orcád,<O:P></O:P>
bús Magyarország.

<O:P></O:P>
<O:P></O:P>
Kihalt gyökök: tőzeggel súlyos rétek<O:P></O:P>
ahol a fák, mint holt igék kiégtek.<O:P></O:P>
Ős szók: a szemhatárról századok<O:P></O:P>
ködéből még derengő nádasok,<O:P></O:P>
gyepűs vápákon elhullt katonák,<O:P></O:P>
ti bíbicek, bölények, battonyák.<O:P></O:P>
miket vadásztak vén csillyehajókról<O:P></O:P>
s lápos aszókon.

<O:P></O:P>
<O:P></O:P>
Magas hangok: szöcskék és tücskök rétje,<O:P></O:P>
mély hangok: alkony violasötétje,<O:P></O:P>
káromlások veszelytő vadona,<O:P></O:P>
mondatszerkesztés pogány pagonya,<O:P></O:P>
kötőszók: sok-sok illanó fodor,<O:P></O:P>
s hangsúly, te vidám, hangsúly te komor<O:P></O:P>
lelkünk dolmánya, szőttesen, világszép<O:P></O:P>
búzavirágkék.

<O:P></O:P>
<O:P></O:P>
Múlt T-je: történelmünk varjúszárnya,<O:P></O:P>
karók, keresztek és bitófák árnya.<O:P></O:P>
Melléknevek, gazdag virágbarázdák,<O:P></O:P>
Busák, buják, burjánzók és garázdák,<O:P></O:P>
S ti, mellérendelt, kurta mondatok<O:P></O:P>
mint paprika, ha füzérben vereslőn<O:P></O:P>
lóg az ereszről.

<O:P></O:P>
<O:P></O:P>
Ragok: szegények szurtos csecsemői,<O:P></O:P>
kapaszkodtok s nem tudtok nagyra nőni.<O:P></O:P>
És E-betűk serege: fekete<O:P></O:P>
mezőn zsellérek koldus menete.<O:P></O:P>
s ti kongó-bongó helyhatározók,<O:P></O:P>
kukoricásban jó irányt hozók,<O:P></O:P>
ban-ben-bim-bam: toronyból messzehangzó<O:P></O:P>
könnyű harangszó.

<O:P></O:P>
<O:P></O:P>
Jelentőmód. Az aszály mindörökre<O:P></O:P>
ráült a magyar, repedt rögökre.<O:P></O:P>
Magánhanzó illeszkedés! Kaján<O:P></O:P>
törvénykönyvvé Werbőczi gyúrt talán?<O:P></O:P>
Mi vagy? Fülledt ötödfél százada<O:P></O:P>
robotja tört paraszt alázata,<O:P></O:P>
vagy összhangunk, mely bolgogult utakra<O:P></O:P>
messze mutatna?

<O:P></O:P>
<O:P></O:P>
És fönevek, ti szikárak és szépek<O:P></O:P>
ti birtokos ragokkal úri népek,<O:P></O:P>
országvesztők, önteltek és hitványak<O:P></O:P>
s ti elsikkadt, felőrölt állítmányok,<O:P></O:P>
megölt, vagy messze bujdosó fiak,<O:P></O:P>
Hajnóczyk, Dózsák, meg Károlyiak,<O:P></O:P>
ó jaj nekünk, mi történt ennyi lánggal<O:P></O:P>
és a hazánkkal?

<O:P></O:P>
<O:P></O:P>
Parasztok nyelve, nem urak latinja<O:P></O:P>
nem grófok rangja, de jobbágyok kínja,<O:P></O:P>
magyar nyelv! fergetegben álló fácska,<O:P></O:P>
hajlongasz szélcibáltan, megalázva-<O:P></O:P>
s ki fog-e tövised lombbal hajtani?<O:P></O:P>
Arcunkat rejtő Veronika-kendő<O:P></O:P>
és a jövendő.

<O:P></O:P>
<O:P></O:P>
Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk<O:P></O:P>
és forró, mint forrongó szellemünk.<O:P></O:P>
Nem teljesült vágy, de égő ígéret,<O:P></O:P>
Közös jövő és felzengő ítélet,<O:P></O:P>
nem hűs palackok tiszta ó-bora,<O:P></O:P>
nem billentyűre járó zongora,<O:P></O:P>
de erjedő mustkönnyeinkben úszó<O:P></O:P>
tárogatószó.

<O:P></O:P>
<O:P></O:P>
(Párizs, 1940 május)

[msmester]

„Ki láthatna el a bölcsőig, amely létünk hajnalán a nyelvünket ringatta? Ki mondhatná el, hogy látta őt pólyás korában, ajkán az első szavak
gyöngygügyögéseivel? Már Balassi Bálintot is sebhelyes katonaként
vette karjába. Már vasszögekkel veretett Jézust siratott hazának, jobbágynak sorsán kesergett, tatárjárást, törökdúlást átkozott. És nem volt egyetlen pihenő vasárnapja.
Mert Habsburgot átkozott, szabadságharcot harsogott, vereségeket és felnégyeltetést siratott; mindenesünk volt a közönyös ég alatt; hajnaltalan virrasztások pirosszemű pesztonkája.
Senki sem láthatta őt a bölcsőben, de csecsemőarcát bárki felidézheti magának, ha lehajol egy cseppet. Nem a földig, nem az alázatig. Hanem, ahol egy gyermek keze repdes szülői kéz után. Induljatok el vele az anyanyelv ösvényein, és meglátjátok a bölcsőt, amelyért a Kőrösi Csoma Sándorok hasztalan keltek halálig tartó vándorútra.
Akik kiléptek önmagukból, egyedül a gyermekkel jutnak vissza az
egyetlen lehetséges otthon égtájai alá; a gyermekekkel, aki anyanyelvének ösvényein elindulva testvérnyelvek, testvérnépek humánumának közös tereiről küldheti majd köszönetét az egyetlen lehetséges indíttatásért a bölcső felett virrasztóknak. Mit csináltál a rád bízott talentumokkal? Nincs más számonkérés: csak gyermekeink tekintetében. Ahány szóra váró gyermek: a jövőnek megannyi lámpása a meglódult időben.”

Sütő András: Engedjétek hozzám jönni a szavakat,
Bukarest, Kriterion, 1977, fülszöveg

[Ile57]

Fáy Ferenc:
Millenium Park



<table style="border-collapse: collapse; border: medium none;" border="1" cellpadding="0" cellspacing="0"> <tbody><tr style="height: 27pt;"> <td style="width: 186.35pt; border-width: medium 0.5pt medium medium; border-style: none solid none none; border-color: -moz-use-text-color white -moz-use-text-color -moz-use-text-color; padding: 0cm 3.5pt; height: 27pt;" valign="top" width="248">
Üveggigászok, kőkoloncok
közt zöldellő kis parksarok,
megnyugtató napfénybe omlott
kopjafa, kapu, zöld padok.

Nyelvcsaládunk e kisebb törzse
csak nem futott a vesztibe,
hogy főhadunknak, mint kis őrse
előnyomult ily messzire!

Majd ötven éve, hogy őrt állunk:
álljuk a világ bábelét!
Évezrednyi nyelvápolásunk
itt száz évre sem lesz elég!

</td> <td style="width: 200.85pt; border: medium none; padding: 0cm 3.5pt; height: 27pt;" valign="top" width="268">
Őrsünk elfogyva, rég kihaltan,
emlékeztetni fog reánk
a magyar millenium parkban
székelykapunk és kopjafánk!

Nem is felejtett el bennünket
és az áldását adja ránk,
míg ily emlékművel kitüntet
az ó haza: szülőhazánk.

Ezért köszönjük tiszta szívből,
hogy feledésben nem vagyunk!
Minden magyart parkunkba hív föl
ünnepre tárt székelykapunk!


(2003. okt. 20.)
</td></tr></tbody></table>

[Ile57]

Fáy Ferenc:
Új Zélandi Magyar Ballada

Szorongó szívünk lángra lobbanása,
melyben a rab tiprott türelme ég,
forró októberünk izgága láza
s az életünkre égetett pecsét
parancsa szórt a földön szerteszét.
Azóta milliónyi dobbanás,
szívünk magánya ver honvágyzenét:
Isten velünk és senki semmi más.

Messzire sajgott izzadt életünk
magyar hírekre mindig összerándul.
A jó hírnél jobbat nem kérhetünk.
A nagy világ vált végül is hazánkul,
de szívünk kis hazánk bajára fájdul.
A trianoni körbehántolás
szigetté tett magányunk bizonyául:
Isten velünk és senki semmi más.

Minden nyelv végül egy főnyelvbe tarthat.
Új Zélandban e gyötrött kis magyar
nyelvünk elpárolog, mint könnyű harmat,
mit ébredő nap szép sziromra csal
s fel is szippantja ugyanoly hamar.
Írott emlékünk fontos számadás.
Magyar magányunk hősiségre vall!
Isten velünk és senki semmi más!

Herceg! Jutalmadat nem is remélvén
felismertünk s ez megbizonyodás.
Ajándékod poggyász, emmauszi élmény:
Isten velünk és senki semmi más!

[Luigi48]

Gyimóthy Gábor : Nyelvlecke

Egyik olaszóra során, ím a kérdés felmerült :
Hogy milyen nyelv ez a magyar, Európába hogy került ?
Elmeséltem, ahogy tudtam, mire képes a magyar,
Elmondtam,hogy sok-sok rag van, s hogy némelyik mit takar.

És a szókincsben mi rejlik, a rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt : ember, állat, hogy halad ?
Elmondtam, hogy mikor járunk, mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk, s milyen, ha csak lépkedek.

Miért mondom, hogy botorkál, gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár, miért éppen andalog ?
A vaddisznó, hogyha rohan, nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan, miért más a törtetés ?

Mondtam volna még azt is hát, aki fut, miért nem lohol ?
Miért nem vág, ki mezőn átvág, de tán vágtat valahol.
Aki tipeg, miért nem libeg, s ez épp úgy nem lebegés,
Minthogy nem csak sánta biceg, s a hebegés nem rebegés !

Mit tesz a ló, ha poroszkál, vagy pedig, ha vágtázik ?
És a kuvasz, ha somfordál, avagy akár bóklászik.
Lábát szedi, aki kitér, a riadt őz elszökkel.
Nem ront be az, aki betér, más nyelven hogy mondjam el ?

Jó lett volna szemléltetni, botladozó mint halad ?
Avagy, milyen őgyelegni ? Egy szó - egy kép - egy zamat !
Aki "slattyog", miért nem "lófrál"? Száguldó, hová szalad ?
Ki vánszorog, miért nem kószál ? S aki kullog, hol marad ?

Bandukoló miért nem baktat ? És ha motyog, mit kotyog ?
Aki koslat, avagy kaptat, avagy császkál és totyog ?
Nem csak árnyék, aki suhan, s nem csak a jármű robog.
Nem csak az áradat rohan, s nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol, ki "beslisszol", elinal,
Nem battyog az, ki bitangol, ha mégis, a mese csal !
Ha a kutya lopakodik, sompolyog vagy meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik. Hogy mondjam ezt olaszul ?

Másik erre settenkedik, sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog. Hogy mondjam ezt németül ?
Egy csavargó itt kóborol, lézeng, ődöng, csavarog.
Lődörög, majd elvándorol, s többé nem zavarog.

Ám az egyik itt tekereg, - elárulta kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg... Franciául, hogy van ez ?
S hogy a tömeg miért özönlik, mikor tódul, vagy vonul ?
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik. Hogy mondjam el angolul ?

Aki surran, miért nem oson, vagy miért nem lépeget ?
Mindezt csak magyarul tudom... s tán, csak magyarul lehet...!

[Ile57]

...vitán felül áll, hogy magyar nyelv maga a
csoda !



Falu végén kurta kocsma, csak e betűvel !



Telepszegleten szeszelde
csermely mellett elhelyezve,
benne kedve tetszelegne,
teszem fel, nem esteledne.

Egek rendre estelednek,
erek, berkek csendesednek.
Dereglye sem megy keresztbe,
hever e fekete csendbe.

Szeszelde bezzeg nem csendes,
zeng-peng benne zene rendes.
Szesz ereje szerteterjed,
embereknek kedve gerjed.

Hej, menyecske, kedves lelkem,
erjedt hegylevet kell nyelnem!
Legyen hetven esztendeje,
de meg heves szesz ereje!

Zenemester, sebesebben!
Kerekedett fene kedvem.
Keresetem szerteverem,
lelkemet meg eltemetem.

Megjelennek rendelettel:
csendesebben kedvetekkel!

Telep feje heveredne,
esetleg elszenderedne!

Legyen vele beste lelke,
te meg eredj fene helyre!
Zene zengjen, szedte-vedte,
pendelyemnek lehet veszte!

Esmeg mennek, reteszt vernek:
Legyenek csendesek kendtek!
Szentek lelke legyen velek,
kedves egyetlenem beteg.

Feleletet egy meg nem tett,
berekesztnek szesznyeletet.
Zene menten befejezve,
s szertemennek csendesedve

(Kérdés: Vajon ezt melyik más élő nyelven
lehetne így elmesélni, 2011-ben?)

[göröngy]

Pekla József : Hangok és szavak


Tömeg morajában
állok egymagam.
Elbújva hangok
és a beszéd sűrűjébe.
Lassan húz le a
hangzavar mocsara.
Minden hallásommal
riadtan kapaszkodnék
egy, egy az anyám nyelvén
tanult szóba.
Már fuldoklom,
hogy kibírjam még
csend lesz.
Az emelvényről
undorító nyállal
ígéretek hányadékát
fröcsköli rám a politika.
Hangok és szavak.
Lelkem üres
kriptájába zuhanva
ordítok, ordítok
segítségért némán.
Itt az én nyelvemet
beszéli még az ódon
utca, a házak,
a kövek, a terek.
Hova lettek az emberek?
Anyám nyelvén,
ha dalolok,
öklök csapnak le reám.
A földre esem,
belém rúgnak.
Anyám nyelvén már
sírni sem merek.
Idegen, hangok és szavak
van hol törvénnyel
tépték ki nyelvét népemnek.
Ott is a lelkek
üres kriptájából
törnek fel,
síró hangon - Magyarul,
a dalok és a szavak.

[Lénárd4]

Devecseri Gábor: Csak szó vagyokHa csak Rád gondolok
megáll a szívem
de nem ver soha nélküled;
előttem csillogsz
fülemhez szavad van
és szavamhoz füled.

Csak szó vagyok.
Hol is nyílhatna lényem létre
ha nem Benned, te szép?
Éled a réten a vándor
ki naptól föl nem perzselt földre
csak néha lép.

Csak szó. De annak is
tartalma tőled árad belém.
Nem érvel, csak ragyog
csak létezik. Rád nézek
és beszéd nem, csak hang vagyok.
Csak hallgatás vagyok.

[Ile57]

Nyelvelő
(Archívum)

Kertes ház Budában

Elek Éva budapesti olvasónk arról érdeklődik, mi dönti el, hogy a helységnevek után a -ban, -ben, -ból, -ből, -ba, -be, vagy az -n, -ról, -ről, -ra, -re toldalékot használjuk. Szegeden halászlevet eszünk, de Debrecenbe indulunk tovább. Győrött időzünk, majd Fehérvárra utazunk.
Fábián Páltól, a 86 évesen két esztendeje elhunyt kiváló professzortól több tanulmányt is olvastam a kérdésről. Az írások konklúziója, hogy nem tudjuk, miért van ez így, és azt sem tudjuk, hogy igazából hogy van. Nyelvtudományunk nem ad pontos szabályt a raghasználatra nézve.
Néhány dolog azért megfigyelhető. Például az, hogy a földrészek neve -ban, -ben, -ból, -ből, -ba, -be raggal jár: Európában, Ázsiából, Amerikába; Dél-Európában, Észak-Amerikából, Dél-Ázsiába. De máris van kivétel: Antarktiszon, Antarktiszra.
Mártonfi Attila nyelvész sejtése szerint a történelmi Magyarország területén levő települések nagy részének nevéből a -n, -ra, -re toldalékkal alkotunk helyhatározót, míg a külföldi településeknél a -ban, -ben, -ba, -be toldalékkal: Gyöngyösön, Pécsre, illetve Bécsben, Párizsba, Honoluluba.
Dezső Gábor arról ír, hogy a magyarul tanuló külföldiek képtelenek a helyes ragozásra, mert nincs benne logika. Való igaz, nehéz nekik.
Az megfigyelhető Fábián Pál szerint, hogy az országok és államok, valamint az ezeken belüli vidékek neve leginkább -ban, -ben, -ból, -ből, -ba, -be ragos: Olaszországban, Lombardiában, Franciaországban, Ausztriában, Karintiában, Skóciában, Kaliforniában, a Hajdúságban, Erdélyben, a Bácskában. Ám ez sem igaz minden esetben, hiszen a „Dunántúlon, Felvidéken, Alföldön” alakok ennek ellenkezőjét mutatják. A településneveknél az -i, -m, -n, -ny hangra végződő, valamint a -falu és a -szombat utótagú helységnevekhez -ban, -ben, -ból, -ből, -ba, -be rag járul: Horvátiban, Komáromban, Sopronban, Horányban. A -falva utótagú helységneveket így ragozzuk: Albertfalván, Bánfalván.
A káoszt növeli, hogy használhatunk egyes esetekben -t, illetve -tt ragot is. Pl.: Győrött, Pécsett, Vácott, Kolozsvárott, Fehérvárt. A -t, -tt ragos formák választékosabbnak tűnnek.
Előfordulnak olyan esetek, amikor a ragozásnak jelentéskülönböztető szerepe van. Mást jelent, ha Velencén nyaraltam (a Velencei tó melletti településen), és mást, ha Velencében (Olaszországban).
Az, hogy mikor, milyen helyhatározóragot használunk, még most is ingadozik. Pl.: Kisvárdába megyek, esetleg Kisvárdára – hallani mindkét formát. A XIX. századig sokkal több ingadozó alak volt, a XX. század elejére ezek száma csökkent. Ugyanakkor arról is van adatunk, hogy a XVI. században még azt mondták: „Magyarországban élek, és Budában van házam”.
Kiss Róbert Richard

[Ile57]

November 13. a magyar nyelv napja - döntött az Országgyűlés hétfőn. Az időpont a magyart államnyelvvé tevő törvény 1844-es elfogadásának dátuma.


Az Országgyűlés 2011. szeptember 26-án egyhangúan, 339 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánította. "Ezzel lehetőséget teremt arra, hogy évente egyszer a közfigyelem hivatalosan is ráirányuljon a szellemi-kulturális örökségünk és nemzeti identitásunk alapját jelentő magyar nyelvre" - olvasható a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkárságának közleménye a kormány hivatalos weboldalán.
"November 13. - amely a magyart államnyelvvé tevő törvény 1844-es elfogadásának időpontja - ezután alkalmat ad az oktatási, a tudományos és a kulturális intézményeknek, a médiának, az anyanyelvápolással foglalkozó civil szervezeteknek, közösségeknek a magyar nyelv közös megünneplésére, a hagyományőrzéssel, a nyelvvédelemmel és -fejlesztéssel kapcsolatos tudásuk és szándékaik megjelenítésére, kezdeményezések elindítására" - áll a közleményben.
Mint írják Nemzeti Erőforrás Minisztérium az Anyanyelvápolók Szövetségével, a magyar nyelv napját kezdeményező civil szervezettel együttműködve készül az idei ünnepre.

[Luigi48]

Az az állítás,hogy a magyar nyelv a világ legtökéletesebb nyelve,nyilvánvaló tény.Ezt állítja sok-sok külföldi nyelvész,író és tudós ember.Egy idegen nyelv sem bír például annyi rokonértelmű szóval,mint a magyar.Árnyalatnyi finomságok kifejezésére is tökéletesen alkalmas, s erre egyik nyelv sem képes.Talán emiatt is tökéletes az/egy idegen nyelven megírt irodalmi alkotás magyar fordítása.
De azért van hiányérzetem is.Most csak egyet említenék csupán, egy szó,egy kifejezés,egy megnevezés,egy megszólítás hiányát a magyar nyelvből, pontosabban a köznyelvből. ahonnan szinte teljesen eltünt, pedig szerintem az egyik legszebb szavunk. Ez a szó : KISASSZONY...
Az olaszok,franciák,németek,angolok használják ezt a megszólítási formát ősidők óta, de mi nem igazán. Kiment volna a "divatból"? Nem "korszerű"? Emlékszem még arra, amikor ez a kedves és udvarias megszólítás mindennapos volt például a hivatalokban, éttermekben, szórakozóhelyeken, bárhol... Bizony,van egy korosztály, ( 14 - X év)
amelyet nem igazán lehet " megszólítani ". Vagy lehet, hogy ezt csak én érzem így?
Lehet, hogy igény sem lenne rá ?... Kár !

[dragonlance]

Lászlóffy Csaba: Anyanyelv


<LINK rel=File-List href="file:///C:%5CUsers%5Ccsicsada%5CAppData%5CLocal%5CTemp%5Cm sohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml">


Ne hátra pillants most fiam

az elfolyó sok halott árnyra
mint kiszáradt meder olyan
a voltak fel nem támadása
nagyapád helyett most szemed
ne azt a gyújtóbombát lássa
mely negyvennégy &otilde;szén esett
Tordán az egyik szomszéd házra
ne tudj agyvérzésr&otilde;l s epe-
ömlésr&otilde;l ne gondolj a rákra
dédanyád s szépapád rege-
szarvas-tűntén se fordulj hátra
ne rágjon titkos rejtelem
ne sújtson vereségek szárnya
s a szárnyavesztett értelem
kötéltáncát járó apádra
se legyen gondod — most csak ezt
a szót vedd és védd meg mintha várba
bajvívni mennél s úgy szeresd
mintha nélküle halál várna.

[Horváth Sándor]

Hangosvers videóra szerkesztve, a Magyarok világhimnuszával
http://www.youtube.com/watch?v=CFz7Nu23YJw (http://www.youtube.com/watch?v=CFz7Nu23YJw)


ÜZENET TESTVÉREIMNEK
Motto:
Mit mondhat még nekünk orosz, angol s francia,
Ha általuk lettünk a népek koldusa, -

Mikor a pokol a földre leköltözött,
Gúny tárgya lettél a koldus népek között.

Szakadt bőrcafatra vertek ólmos bottal,
Bosszúért lihegve, vicsorító foggal, -

Ötvenhatos rabként vörös poklok mélyén, -
Megtagadva bérenc rabtartók szeszélyén -

Ahol minden hazafinak bitó volt a bére,
Gyilkolt a gyűlölet beteg szenvedélye -

Mementó voltál a világ szégyenére,
Mégsem kiáltottál igazságot kérve -

Ott, ahol most erény a pokoli gazság,
Ott nincsen számodra, és nem lesz szabadság.

Magyarnak maradni, bármi legyen sorsod,
Ha hontalan életed könnyezve hordod, -

Magyarnak maradni, ha támadnak orvúl,
Ha sebzett szívedből a vér is kicsordul -

Magyarnak maradni, bölcsőtől a sírig,
Add meg Uram nékünk a Béke igéit -

E hazától távol, elhagyottan, árván,
Balsorsos tört végzet sötét éjszakáján,

Ha guruló arannyal kísért is a sátán,
Maradj meg magyarnak - magyar múltad árán!

Magyarnak maradni - ezer éves jussal!
Ország tolvajok közt, kínnal, könnyel, jajjal -

Felírjuk sebeink a lángoló égre,
És esküszünk pártus Istenünk sebére:

Magyarnak maradni - akkor is megérte,
Ha hűségünknek, most, koldusbot a bére -

Magyarnak maradni - isteni küldetés!
De ha áruló vagy, kísérjen megvetés. <!-- / message --><!-- sig -->


<HR>

NTK HS
<!-- / sig --><!-- edit note -->

[Horváth Sándor]

Az imént készült el az 1956 című hangosvers videóváltozata, íme:
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=1cTr2BSLhhs (http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=1cTr2BSLhhs)




1 9 5 6



Európa szívében, Budapesten



Jajveszékel, dübörög az ég
A Corvin közben, Széna téren
Emberirtó verőfényben
Írt köveken járok ünnep reggelén
Vérfövenyen - sápadt arccal
Mély zavaros kábulatban
Hallgatom a gránátok hogy zuhognak
Az ünnep-hangú késő őszben
Vérpad épült - vesztőhely az áldozatnak



A Corvin-közben, Széna téren
Mit üzennek
Gyermek arcú sebesültek?
Büszkén törtek tetem országon át
Álmot szőve keletről nyugatnak
Ám cserbenhagyta őket a világ -



Már tíz éve. Virágba borult minden remény -
Most szemlesütve állok hideglelősen



Oly közel a vég - kísért ama régi kép
Szólít az a másik valóság
Hiába a segélykiáltás
Elrabolták és meghalt a megvasalt szabadság



A Roosevelt téren - Moszkva terén
Nem kellett magyar élet és igazság



A novemberi hideg őszben
A város minden szegletén
Még ragyogott a megváltó remény
Megszületett a régen várt magyar tavasz
Virágba borultak a megőszült szigeti fák



De egyetlen éjszaka alatt
Megjött a Tél és november negyedikén
Megfagyott minden virág
Az ország gyászban és romokban állt
Eltaposott mindent a pufajkás csizmaláb



Ajánlás:
Herceg ugye tudod mi az igazság?
Ha húsába vág, hallgat
Nem akar tudni róla a világ...
<!-- / message --><!-- sig -->

[Ile57]

A magyar nyelv napján:

Magyari Lajos:

CSOMA SÁNDOR NAPLÓJA
1
"Rejtelmeim birtokában, szárazon csikorgó
kínjaim között, de bírva még a
test romlását figyelő riadt elmét -
idegenek és más lelkűek között,
én, Csoma Sándor, meghalni készülök.
Nincs - mert szükségtelen - a testamentum:
porom itt marad; elég távol ahhoz tőletek,
hogy figyelmeztető szónak támadjon fel
ez idehurcolt test, e vacak,
miben nagy titkom porladni marad.
De elég közel, hogy a kegyelet
utánataláljon, ha majd megszereztétek
valahonnan a lángot, a lángomat,
mivel próbáltam felgyújtani...
a száraz, a szomjas rőzsét...
(De botorak vagyunk, de esendők,
ó, csak kései véreink ne nyögnék!)
2
Ki verte meg azt a kisfiút az utak igézetével,
dobogni ki lopott bele nyugtalan szívet,
s ígérte-hazudta, hogy messzire ér el?
Ki tette, hogy ÉHÉT csak ez veri el,
csak így tűri meg lelkesnek a föld,
s béna köveivel nem keveri el?
Ki áldotta meg megszállott álommal,
válthatatlan drága, de talmi kinccsel,
szegénységen ragyogó cifra lommal?
Kicsi királyfik nyomára ki küldte,
pokolra-mennyre ki űzte ezt a kisfiút?
Az utat én akartam,
mert engem akart az út.
3
Csörgőt ráz, csörgőt, csörgővel hívogat:
földből, ölből, házból kicsalogat,
csörgőt ráz, kolompot, harangot,
meleg testembe rejtette a hangot,
csal át erdőn, úton, át az árkon,
forrást buzogtat a láthatáron,
csörgeti bennem, csörgeti magamban:
elérsz valahová, jössz valahonnan -
még egy lépést, mert születtél,
valaki küldött ...
még egy lépést, mert aki küldött,
bízva küldött,
még egy lépést, mert járni tudsz,
hát muszáj menni,
százezer lépést, mert nem hisz
az utadban senki ...
Addig a városig, addig a hegyláncig ...
Születéstől halálig.
4
Ha megalkotjátok az energikus
táj fogalmát, s utamra ebben találtok
indokot,
próbáljátok meg továbbgondolni a gondolatot:
Akinek semmije nincs,
mindent csak az akarhat,
mert nem lehet: hát álommal beéri,
de azt legalább
kíméletlenül tudja kérni ...
Akit feldob magából a nép,
az nevében akarjon nagyot.
(Kit érdekelne különben Bokharában,
hogy székely-magyar vagyok!)
5
Üzent utánam az otthoni világ:
összeomlott egy gerendaház,
égbe szállt róla a cserép,
roppanva csuklott meg a váz,
az udvarból az állatok futottak,
egy fűzfa kitépte gyökerét,
a fűzfa lehajolt,
leborultak a kertsasok, gazdátlan
leng a szélben egy kasza,
esendő füvek ütötten nézik -
mankóján apám tavalyi mosolya ...
Üzent utánam az otthoni világ,
vérembe lopta áramát.
6
Ó, a lélek melléktermékei, kolonc vágy,
indulat, gyengeség, szerelem,
mint nyúlfival a lecsapó vércse,
gyalázkodva játszanak velem.
És vért csordít a gyengeség,
pedig erő továbbmenni kéne,
mert messze van a kincs nagyon,
s pazarlódik az ember vére.
Hamuval szórom a fejem,
átokkal szikkasztom a vágyat,
és a győzelmem: cifra kín,
elkerül édes gyalázat.
Győzök megint: töretlen homokon megyek.
Felettem látomásos forróság táncol.
Lengeteg.
7
Mint kagyló testébe fogadott gyöngyét
(pedig valami véletlen áram sodorta),
óvom a szót, a hazulról hozottat.
Idegen csendben rügyezik ki bokra.
Húsomba takarom: növekedjék,
fájdalom árán is tisztuljon a fénye -
árulóm lehet ő, lehet menedékem:
halálos páncél a kettőnk kötése.
Nyelvem alól szikrázva felmutattam,
ha arra kért egy szelíd idegen
(napnyugati királynak mondott érte,
és megcsókolta a kezem).
A másik csak látni követelte,
s hogy forgassam, pengét lökött
melléje, s rikoltva röhögött:
"Elveszem gyöngyöd, ha kiköpöd."
Azóta zárva a gyöngy, homályban.
Sebes a szám, hát hallgatok,
méretlen út van még előttem,
mint nyelvetépett dervis, ballagok.
8
A sivatagon át megőrül, aki gyenge,
a lángoló homokba veti magát,
hívja állati vággyal az enyhet adó,
kés bizonyságú, hűvös éjszakát.
Ilyenkor gondolj valami másra -
halkan gyűljön az erő szíveden,
és ne alkudj olcsón a pusztulásra:
a véghez itt még minden idegen.
Lázak tánca járja csontjainkban,
s bizony kidől a szemre vélt derék ...
9
Megkínoztak egyszer, tudni akarták:
ki vagyok, honnan, mit rejtegetek.
Mondtam: a lelkem, valami álmokat.
Bambán néztek, mint hülye gyermeket.
Mert mindenek fölött való a módszer
(nem lehet ily egyszerű igazság):
idegeimet bölcs szakértelemmel
tépdesték, s rángó sebbe hagyták.
Néztek, bűvöltek, belém haraptak -
csak a kígyó nézhet így egeret;
nem fájt, csak furcsa, hogy tudtam,
ember vagyok, és ők is emberek.
10
Most könyvek, nyelvek csendjében élek,
a nyugalom párolog, mint keserű teám,
időnként nyugtalan híreket hoznak,
nyugtalan Európa így talál reám.
S hiába várni tunya áltatás,
és mindenemet otthon őrzöm,
semmim sincs, hát lehetetlen,
hogy kincseim sorsa ne gyötörjön.
A lámák csak értetlen megállnak:
honnan bennem a kínok bokrai ...
(A lámák süket fülébe magyarázom:
"Magyar vagyok, de európai.")
11
No, híres vándor, hová vitt az út,
kihordott álmod merre láttad?
Vagy megfojtottad azt a kisfiút,
ki benned nyöszörögve lázad?
Akárki Mister tudja, merre jársz,
s agyadat becsüli nagyon,
megírja helyetted testamentumod:
hogy ki népé lészen e vagyon ...
S hiába sikolt fel az a kölyök
lázas és megcsalt éjszakáival ...
Erős lettél, ezt is eltűröd,
bódít a tett, akár az ital -
álmodat immár eltakarhatod
a föld minden szavaival.
12
Oly magasan vagyok idefenn,
a fenséges halál lábainál,
a némaság fehér csúcsainál,
az emlékezés szennyes köveinél,
a megvallás mély medreinél -
hogy már hittel hiszem:
vallhatok józan borzongással,
mindent megadó szelíden,
szigorúan, hidegen.
Az utat megjártam, s ami kész:
az már nem az enyém.
(Ami volna még, ahhoz csalna,
hívna talán valami részeg remény.)
Lehet, hogy szeretni lett volna jó,
asszonyt ölelni, nemzeni gyereket,
kaszálni áramos nyári szélben,
fejszét emelni téli dérben,
túrni a földet, kóstolni azt, ami
érdesen, de érdesen Való!
Lehet, hogy ez lett volna jó?
13
A nép, melyből vétettem, bizonnyal megél,
tagadjátok le előtte kínjaim,
elég, ha gond akasztja, próbálja a tél.
De tegyétek, hogy lelkét megtartsa - megtalálja,
táplálja a föld ott, ahol él,
szikkadjon el az emlék ázsiája,
szívünknek is jusson bor, kenyér.
Beváltatlan álmom minek fájjon?
A tévedésnél igazam erősebb,
nem az a fontos, hogy rokonok -
de testvérek lakják ezt a földet.
Én pedig? A test már vészt csenget,
de élek. Most a magam dolga minden,
nem hagyakozom, magamért nem remélek.
Ti se szerkesszetek belőlem
szakállas példabeszédet."

[Ile57]

Nagy Gáspár:

Nem félteni kell, hanem sokkal jobban szeretni

Anyaméh
anyaöl
anyaszültmeztelen
anyajegy
anyatej
anyanyelv
anyaföld
anyanemzet
anyaország
anyaszentegyház … akár egy vers, mondhatnánk a litániás sorolásra.

S még legalább kétszer ennyi gyönyörű anya előtagú vagy abból képzett szót írhatnék ide, melyekhez kivételes lelki tartományok kapcsolódnak azok körében, akiknek nyelvén szólok. Akik megértik és maguk is éltetik ezt a nyelvet. Anyanyelvüket.
Minden nyelv, függetlenül attól, hogy mekkora népesség használja, élteti vagyis alakítja, képes arra, hogy valós párbeszédbe kezdjen a Világgal. S ha a Világgal társalkodik: titkokat nyitogat és őriz egyszerre. A nagy bábeli szerterebbenés óta (hogy jelezzünk egy biztos történelmi pontot) a népek, nemzetek másképp dicsérik a világ titokzatos berendezését, másképp fohászkodnak a Teremtőhöz, akinél minden nyelv egyenrangú. (A kihalt valahai nagy nyelvek is!)
A kis nemzeteket, vagy a háborúságban szétszórt, töredék népeket, kiket megsanyargatott a történelem legtöbbször nyelvük veszejtésére ítélik olyanformán, hogy más nyelvű, nagyobb népek gyámsága alá helyezik őket. A kitépett vagy lenyelt nyelv, és az így végképp elnémult száj, a többszörösen lenyesett képzelet szimbolikája az egyes ember és közössége végórájaként vetül az Égre, s aztán innen indulnak a csodák. Mert valóban: nyelvében él a nemzet. Sőt: abból! A legkisebb is. Ebben a csodálatos lelki-szellemi erőtérben, ahol hangok sorával megérteti magát: anyanyelvén fedezi föl a világot, s születése pillanatától, élete végeztéig ez a legigazibb otthona.
Aki Európa közepén a magyar nyelvet kapta örökül anyjától, az látszólag a legtárstalanabb, legkülönösebb nyelvre mondhatja immár több mint ezer esztendeje, hogy ez az anyanyelve. S azt is, hogy kiállta a viharokat. Mert a történelem minden gyilkos igyekezete ellenére fönnmaradt. Sőt megtartotta a nemzetet is! Hol föntről, isteni, mágneses erővel, hol a nádasok-zsombékok békakuruttyos mélyéről adván a támasztékot. Mert voltak papjai, költői, szentjei: tehát hites bujdosói, akik ebben a nyelvben gondolták el a paradicsomkert és a végítélet közti titkokra a megfelelő szókat, igéket s imákat. S a nyelv úgy súgott nekik Isten által, hogy megmaradt az éltető nemzetség is. Egymást erősítvén a bajban, romlásban, majd a gyógyulásban.
A nyelvi végítélet napjait – külhoni és hazai tudós eleink néhányszor már fölírták ama táblákra. Máskor meg tán ugyanők erről a nyelvről, a magyar nyelv csodájáról, életképességéről, titkairól – lévén e nyelv legnagyobb teremtői és pallérozói – udvarló és hódoló szavakkal szólak.
Legutóbb, éppen a 2000. esztendőben Grétsy László profeszszor válogatásában A mi nyelvünk című reprezentatív antológiában. 260 író, költő megrendítő vallomása sorakozik benne a kezdetektől napjainkig. Ez megmaradásunk, vagy még inkább lelki fönnmaradásunk történelemkönyve is, írhatnám alcíméül. Olyan breviárium, amelyet csatlakozván majd a nagyobb közösséghez – magunkkal kell vinnünk. S szüntelenül éltetve nyelvünket, élnünk is kell a jó tanácsokkal, intésekkel, óvásokkal, amelyek e gyűjtemény lapjairól kisuhognak.
A nagy nyelvek hatása láthatóan a mindennapi nyelvet veszi rendszerint „kezelésbe”, lop el az árnyalatokból, fakítja meg színeit s kölcsönöz mindenféle még emésztetlen új, idegen szavakat a sznobériával kacérkodónak. És a gyors megértésre törekvő kívánalmak szócipelőit nyilván elfogja majd a türelmetlenség, s valami európai egyenmasszát gondolnak ki közös „apanyelvként”, melyben emlékeztetőül ott lüktet majd egy anyányi hajdanvolt Európa is (most ez csak legyen ironikus jóslat).
De azt hiszem, hogy az irodalmi művek nyelve, védekezésképpen talán igényesebb, egyedibb, ha tetszik nemzetibb lesz. A fordítások pedig éppen a ritka nyelvek, a kis nyelvek javára alakulnak kedvezőbben.
Végezetül azt mondom: nem félteni kell anyanyelvünket, hanem sokkal jobban kell szeretni. Akkor és most, akkor és ott. Mindenkor. A szeretet partiturájában ne a féltést és ne a siránkozást, vagy a jajveszékelést kottázzák a nyelv őrzőangyalai, hanem a biztos derűt, és ha tetszik: az óvó büszkeség, a nyelvet bátran megvalló öntudat hangjegyeit. Mert csak a szeretet védelmezheti meg és teremtheti újjá az isteni rendelés szerint ajándékul kapott anyanyelvet. A miénket is.

(Vigilia, 2001/7.)

[göröngy]

Kiss Dénes:
A “TITOKZATOS” MAGYAR NYELV TÖRVÉNYEI ÉS JÁTÉKAI


Aligha véletlen , hogy azt mondták vagy írták a magyar nyelvről: olyan, mintha a Marsról hozták volna. Amikor a magyarok beszélgetnek, mintha szórakoznának. Ugyanis a szóragozó lehet szórakozó is, a szórakozás pedig szóragozás. Nem csupán játék ez, hanem a magyar nyelv törvénye. Mert a magyar nyelv lényeges tulajdonságait tekintve

ELTÉR A VILÁG LEGTÖBB NYELVÉTŐL!
Aki magyarul gondolkodik, sajátos rendszerben és eredeti logika szerint működő nyelvvel képes erre. A világon mintegy 3000-3500 nyelvet tartanak nyilván, a nyelvjárásokkal együtt. Illetőleg, pontosabb, ha azt mondjuk: ilyen számura becsülik a valaha volt és a mostani nyelvek összességét. Ha ez a szám éppen háromezer, akkor a magyar nyelv, alapvető rendszerét, legfontosabb tulajdonságait tekintve eltér a világ kétezerkilencszáz-kilencvenkilenc nyelvétől! Kissé egyszerűsített jelzés ez - arányosítás - a magyar nyelv “marsi” származásával kapcsolatban.
Melyek azok a tulajdonságok, amelyek a magyar nyelvet elkülönítik - kisebb-nagyobb mértékben, általában jelentősen! - a világ legtöbb nyelvétől?


1./ A magyar, ragozó - aglutináló - nyelv. Ez azt jelenti, hogy a szavakhoz RAG-okat, - képzőket, jeleket, toldalékokat - RAG-asztgatunk, RAK-osgatunk. (Igy szó-rak-oz-unk!). Ám nem csak a szavak végéhez, hanem azok elejéhez, sőt a közepéhez is. A RAG jelentése maga is rész. A háztetőnek azt a részét - eresz-rész - eresztékét nevezik ragnak például Zalában, ahova a kulcsot s egyéb kisebb tárgyat “eldugtak”. De benne van - s lehet! - több szavunkban a “rag” szórész, például a sa-ROG-lya szóban, amelynek jelentése, a kocsi vagy szekér megtoldása, öblös, keretes farésszel. Azaz maga a saroglya is toldalék! (De föltételezhető, hogy benne van a nyelvfejlődés korábbi idejére utalva, például a farag, fa-rag, s tán reg-gel stb. szavainkban?)
E nyelvi alapelemek - rag, képző, jel - ide-oda rak-os-gat-ha-t-ók. Látható, hogy a rakosgat szavunk ragozása, pontosabban a “rak” szavunké milyen érdekes. De mondhatunk más példát is. Íme:
meg-hí-v-at-tat-hat-ná-tok
valakit valahova. Ezt a világ legtöbb nyelvén legkevesebb négy-hét szóval fejezik ki! A magyar is tudná így is: “Szóljatok, hogy hivattassanak meg engem.” Vagy: “Mondjátok meg, hogy ők (valakik!) hívjanak meg engem.” stb.
Lássunk példát a rag-képző szóhoz kapcsolódó lehetőségeire:
SZER - SZOR - SZÖR
egy-SZER, SZER-ez, több-SZÖR-öz, rend-SZER-int, sok-SZOR, SZOR-galom, stb. Csak egy logikai példát arra nézve, hogy e szó-elemekkel valóban azonos vagy közeli jelentéstartalom jelenik meg a szóban: sok-SZOR. Ebben az esetben a SZOR a szó végén található, és azt jelenti a szó, hogy valaki valamit folyamatosan vagy gyakori ismétléssel tesz. S ha a szó elején: SZOR-galom, találjuk a SZOR-t, akkor az előbbi, a sokszor jelentése világlik elő ebből a szóból is. Hiszen az a szorgalmas, aki valamit sokszor, rendszeresen vagy folyamatosan csinál! De e szótagok, részek jól látszanak a több-ször-ös-en szavunkban is. (Szándékosan választjuk el a szavakat a későbbiek folyamán is, hogy az olvasó lássa, lát-ha-s-sa, lát-ha-tó legyen nyelvünk ragozó jellege - lám: jel-leg! - mert leg-es-leg így leg-én-ked-he-t-ünk nyelvünkkel.) Később még mutatunk példákat a -ra-re, -ban-ben, -tól-től, -nak-nek stb. ragokkal s tán még kép-zők-kel - kép-ző-k-vel, vel-ük - is.

2./ A magyar nyelvben a mássalhangzók hordozzák a jelentéstartalom legalább kilencven százalékát s azt inkább csak árnyalják a magánhangzók. Jó példa erre a következő verssor:
Tilpri migyir hi i hizi
vagy: Hözödnök röndölötlönöl
Az olvasó hamarosan rájön, különösen, ha csupa e-vel, majd csupa a-val stb. próbálkozik. Rendszerint a harmadik magánhangzó “összekötés” elővilágítja az eredeti szöveget. Persze mindehhez az szükséges, hogy a magyar mondatban az eredeti helyükön hagyjuk a mássalhangzókat. (Ez csupa mássalhangzós, ősi, magyar rovásírás titka is.) Akar falyamatasan as lahat magyaral baszalna, i misik migyir migis migirti, higy mit is ikirink möndönö ö mösök mögyörnök.....

3./ A magyar nyelvben az ábécé minden hangzója - kivétel x, y, q, - önmagában, másod- vagy harmadmagával külön tisztségviselő is lehet! A már említett “ rag-ok” lényege is ez. Például a fej-em-re szóban három “e” hangzó található, de az első jelenti az eredeti, alaki értéket, a második már a birtokos rag “összekötője”, a harmadik pedig a helyhatározó ragé. Ám lehet még egy zárt “e” kérdőszócskaként: fej-em-re-e? Tehát a magyar ábécé hangzóinak nemcsak alaki, hanem helyi értéke is van. Így például a “k” - a sok szavunkból elvontan! - a többes szám jele. A “t”, amely a tárgy jele, tán nem véletlenül szerepel a “tárgy” szavunkban? De lehet igék esetében az egy vagy két “té” a múlt idő jele is. Alapszó a “vala”-ból kialakult “volt”! Ezért múltból “jövő” bizonyíték a “voltaképpen” szavunk, hiszen azt jelenti, hogy: igazában, valójában.

4./ A magyar, beszéd közben, a mondatban az első szót, a szóban az első szótagot hangsúlyozza. Ez is természeti törvény szerint való. Ugyanis a beszéd kezdetekor van a legtöbb levegő a tüdőben, s akkor létezik a legnagyobb nyomás is. Így az első hangzó lesz nyomatékosabb, ha természetesen beszélünk. Itt említjük meg azt a fontos, talán még zenei törvénynek is nevezhető nyelvi megnyilvánulást, amit magánhangzó-összhangnak neveznek. A lényege, ha a szótőben magas hang “szólal” meg, például “ég”, akkor bármelyik értelemről, jelentésről is van szó, magas hangú lesz a toldalék: égre vagy égés, égő. Ám átváltozhat a szóeleji “é” hangzó “e”-re, ha például így változtatjuk az eredeti ég, égbolt jelentését: egesedik. Költői nyelvben lehetséges: “Fölénk egesedik a kékség.” stb. De a magánhangzó illeszkedés törvénye megmarad. A mély hangú szótövek esetében pl. “haj”, a toldalék, rag: hajra, hajon, hajjal stb. De ha már tovább képződik a szótő: hajadon, akkor ebben az esetben is megmarad a mély hangú toldalék: hajadonnak, hajadonnal, stb. Ám ha önálló jelentésű szórész kapcsolódik a szóhoz: haj+lék - lak-héj! - akkor is mély hangú lesz általában a toldalék: hajlékra, hajlékom, sőt, a képzett hajlékony szóhoz is mély hangú ragok társulnak: hajlékonyan, hajlékonyra, de már ha új, önálló jelentéssel bíró nyelvi elem járul hozzá, akkor kissé fölmagasul a szó vége: hajlékony-ság! (A ság-ség képző minden bizonnyal a “sok” szavunkból lágyultan alakult, formálódott. Hiszen nagyítja, nagyobbítja, erősíti a képet: hegy - hegység, katona - katonaság, bátor - bátorság. De igazában így értékelhető a feltételezés ereje: sok a sok = sokaság.) Külön érdekesség az “i” hangzónak, hogy jaját “szabálya” van. Mert például víz-re, íz-re, tíz-zel, stb. De már síppal, híd-ra, át-hid-al, de sikolt, s lehet sikít, sikoly, sikoltás. Vagy: hig-ít, de hig-ul, sim-ul, simít. Az “i” tehát külön vizsgálandó, iz-gal-mas, iz-ga-tó kérdés.

5./ A magyar nyelv szókincsét és működési rendszerét is meghatározza a hangutánzó jelleg uralma. Valamint a be-CÉ-ző gyermeknyelv jelenléte. Így aztán a magyar szavak nemcsak - ok-os - jelentésükkel, de sajátos tárgyi “emlékezetükkel” is részt vesznek a közhírlésben, a közlendőknek nemcsak eszközei, hanem többszörös hordozói. Azt mondhatjuk, hogy valójában a magyar nyelv minden szava hatással van a magyar nyelv minden szavára! S ha az ősi szógyököket nézzük, a kezdeteket, akkor ennek logikai - számtani! - útja megrajzolható. Jó példa erre a földönfutó szavunk! Most már néhány érdekes és sajátos példa következik arra nézve, hogy nyelvünk a legvalósabb valóság ősi kifejezője is.
Az említett FÖLDÖNFUTÓ szavunk pedig azért jó példa - noha nem egyedülálló! -, mert egyszerre jellemzi a magyar nyelv valósághoz való szoros és ősi kötődését, valamint a szó dokumentum jellegét. Ugyanis, ha ezt a szót használja a magyar, akkor hozzágondol kimondatlanul is néhány jelzőt. Mégpedig a következőket: szegény, szerencsétlen, hazátlan stb. Ezek a jelzők mint valami szóárnyék követik ezt a szót. Mi ennek az oka? Egyetlen logikus válasz lehetséges, hogy lovon ülő nép szemszögéből, akinek még lova sem volt - két-három-ötezer éve! - az félhetett, hogy bármikor kell menekülni, harcolni stb., ő hátrányos helyzetbe kerül! Így azután a “megjárta” szavunk, ami szintén gyaloglásra utal, ugyancsak mellékjelentést kapott, mert azt jelenti: hogy rosszul járt, valami baja-gondja lett stb. Vagy a nyilallik szavunk jelentése: belénk szúrt éles fájdalom! Belénk nyilallt! Nem kell mondani, hogy igen régi tapasztalat, a nyíllövés. A nyíl okozta fájdalom emlékét őrzi ez a pontos kifejezés. Nem minősítés, de jegyezzük meg: az angol “földönfutó” szóban - homeless - nincs benne a “föld”! Noha ez a szó magyarul azt jelenti, amit az összetétel szavai is jelentenek: föld+ön fut valaki. Máshol nem is futhatott valóságosan. Ahogy a nyíl angolul “arrow”, és a nyilallik: (fájdalom, mi más nyilallna?) shoot, a nyilalló shooting, stabbing pedig inkább hangutánzó, a suhanást halljuk belőle! A nyílpuskában már egyik szó sincs benne. Újra hangsúlyozzuk, ez nem minősítés, csupán a magyar nyelv mássága! De ez a másság megnevezhető: az ősi valóságra emlékezi a magyar nyelv a szavaiban. Nos, még egy példa arra nézve, hogy bizonyos nyelvekben bizonyos szavak nem eredendőek, hanem átvételek: A német nyelvben das Pferd a ló. Lovagolni azonban reiten. Így hát a lovagolni szóban nincs benne a ló! Erre több nyelvet is említhetnénk példaként. Mindez arra is mutat, hogy a ló hasznosítása e földrészen - Eurázsia - keletről nyugatra terjedt el.
E kiragadott példák arra is mintát nyújtanak, hogy a nyelvünk emlékezete több ezer évre nyúlik vissza. A magyar nyelv szavai, akár a föld rétegei, őrzik elmúlt korok eseményeit, valamint a társadalmi és földrajzi környezetre is utalnak. Kis túlzással az is állítható, hogy a magyarság története benne van a magyar nyelvben, csak képesség kell annak elolvasásához.
Végezetül néhány sajátos magyar nyelvi példát mutatunk be. Mindezek meghatározzák a ragozó nyelv működését: a ra-re ragok megtalálhatók a rá, reá, rája - sőt pl. a haj-rá! - stb. szavainkban. A hajrá alighanem vadászati kiáltás is volt, nemcsak harci. A “Huj! Huj! Hajrá!” arra szólította föl a lovon vadászókat, hogy a vadász sólymot, a rárót engedjék rá a vadra:
“Ti is rárószárnyon járó hamar lovak,” (Balassi Bálint)
E verssorban két dolog is utal a gyorsaságra, előbb a ráró szárnya, majd a “hamar” kifejezés, amelyben benne rejtőzik a “mar”, például a kígyómarás gyorsaságára utaló szavunk. (De létezik az elmarja előle, azaz elkapja, elveszi kifejezés is. Valamint pl. a marakodik s tán a Maros gyors folyásáról kapta a nevét?)
Lássunk néhányat az ingó-bingó, majd be-CÉ-zett, csecse-becsés szavainkból: az ingyom-bingyom, egyedem-begyedem, ugra-bugrál, stb. egy sem található a szótárakban! Holott minden magyar szóval lehet “hintázva” hasonlóan játszani: igen-bigen, székem-békem, stb. Használjuk az ákom-bákom kifejezést és még sok ezret, aminek az egyik szóikre nem hordoz külön jelentést, csak hangulatfestőt, érzelmit, játékost. Ám vannak olyanok is, amelyeknek mindkét szavát külön is használjuk: anya-banya, ácsi-bácsi, maci-baci, (bocs, paci, csacsa stb.), ezek be-CÉ-zett szavak, becirmosodik a “c” hangzó és cuki-buki hangulatot kölcsönöz ez a gyerekek-csecsemők: csecs+emlő! szopás közben százezerszer hallott cuppantó, cicin csüngő hangzója, ami benne van a kece-bece és még sok szavunkban, ám a “kece” már csak népdalban őrződött meg: “kis kece lányom fehérben vagyon...” Ki az a “kis kece” lány? A fehér ruhás, kecses, karcsú menyasszony!
Ám szerepet kap a ka-ke-kó kicsinyitő - ke-d-vesitő képző is, amely aligha véletlenül van jelen, a régies kee, kend, majd kegyelmed, őkelme, ke-d-ves stb. szavainkban. (A kedves-ke idétlensége bizonyítja, hogy a szó elején már betöltötte a szerepét a “ke”!) De például a kedves, kis madár neve CIN-KE, egyrészt hangutánzó cin-cin szóból és a kedvesítő képzőből áll össze. A FECS-KE a fecsi-locsi-csicsvegő hangutánzó szóból, valamint a jellegzetes fic-kándozó repülésből adódhat össze. Ezek csak kiragadott példák hiszen a csi-kó szavunkban benne van a ki-CSI szó “csi” része, illetve az említett mélyhangú “kó” képző. Éppen ezért, a nyelvi rákérdezés igazolja, hogy felesleges ezeket a szavakat tovább kedvesíteni - kicsinyíteni! Íme: cin-ke-ke, fecs-ke-ke, csi-kó-ka... És így tovább.
A logika jelenléte meghatározza a magyar nyelv rendszerét! E rendszer fölismerését pedig az segíti, hogy a magyar nyelv a tiszta hangzók nyelve. Azt írunk, amit ejtünk és azt ejtjük, amit írunk! Ezért elkülöníthetők a tiszta hangzók, amelyek mássalhangzó “képletei” általában már a szótőben meghatározzák a jelentéstartalmat. Íme:
a K+R - G+R példái jól mutatják mire gondolunk:
K+R = kar, karéj, karol, (karó: rákarolódik a növény, mert a nyelv logikája “visszafelé” is igaz!), kard, kerek, kerék, kerget, (űz, miközben bekerít: KER+GET, gat-get gátol!), kerge birka, kert, kerít, kerül, korona, karima, KÖR! Hiszen mindezek a jelentéstartalmak, - és még száz! - körre, kerekre, görbére, stb. utalnak. Folytassuk a példákat: karám, karom, köröm, stb.
Majd a lágyult gé-vel: G+R: garat, görbe, görnyeg, gerinc, görgő, görbül, gurul, guriga - karika! - íme a kicsinyítő képző is lágyul, a “ka”-ból “ga” lesz! Hely hiányában, noha kidolgoztunk a nyelv egészének rendszerét, csak kevés példát említhetünk! De megjegyezzük, hogy a “nyelvpörgetéssel” ejtett-formált “R” hangzó jelenléte a döntő! Ezt más nyelvek is igazolják pl. az ír, ró, rajzol - g-r-afit, car-bon, kara-gara, korom! - szavakban is és a jelentések, még sok más hasonló “eR-res” szóban körre, görbeségre, forgásra utalnak. Például a finnben a piri=kör, de a napapiiri = napkör, azaz sarkkör! Magyarban ireg-forog-pörög vagy a forgatag-fergeteg stb. összefüggései bizonyítják ezt.
Általános nyelvi logika a vízszintes és a függőleges. (Tény-leg, vég-leg, mér-leg: leg és leg, lám így is leg-én-ked-het-ünk nyelvünkkel!)
A “vízszintes” logika példája a jobb és bal testrészeink, valamint oldalunk megnevezésének történeti-tapasztalati összegzése:
A MAGYAR NYELVBEN A JÓ OLDAL A JOBB OLDAL! Vagyis nincs külön szó a jó kézre, ennek fokozása a jobb kéz, ami egyúttal jobb a bal kéznél! Ősi tapasztalat ugyanis, hogy az emberek legtöbbjének a jó keze a jobb keze. Az a jó a szerszámhoz, a fegyverhez, stb. S a bal keze a rosszabb keze: bal-og, bal-ga, bal-lada, stb. jelentések is erre utalnak!
Példa a “függőleges” logika jelenlétére: a “fej” szavunk jelentése még: fő, koponya. “Hajadonfőtt”, kalap, sapka nélkül. “Jó fej, nagy koponya.” - mondják így is. Akinek fő a feje, annak a fejnek, főnek kell használni a koponyáját, azaz gondolkodnia kell! De hol van a fő? Fönt. Fölül. Ebből képződött a főnök, fönnség, fölség, fennséges, stb. A fej-ből a fejedelem, fejes, fejlődés, fejlődik, stb. (Az anyaméhben a fej fejlődik ki előbb, aránytalanul jobban, mint a test! Nomád népek ezt látták nemcsak az embernél, hanem állati magzatoknál is!) Mert a nyelvekre, és nyelvtanra a valóság volt a legnagyobb hatással!
Sajátos logikát képviselnek például az égtájak megnevezései a magyar nyelvben:
KELET - ott kel-kél a nap, kikeletkor kel ki a földből a fű, a mag, kelés keletkezik a bőrön, “kikel-ünk” magunkból, fölkelünk ágyból, székből, vagyis a fölfelé való törekvést fejezi ki s kelt azon a napon, amikor a nap kelt - ez a “keltezés”. (Dátum.)
DÉL: az északi féltekén , déli 12 órakor, bárhol is állunk, Európában vagy Amerikában a nap tőlünk déli irányban van. Vagy dél felé haladva egyre inkább a fejünk fölé kerül, azaz: delel. S mi életünk delén - magasán! - vagyunk daliák, délcegek, deli legények. (Jól tudom pl. a deli török szár-mazású szó, ám had soroljam ide, ahova a magyar nyelv törvénye állítja!) S a “déli” szavunkban benne van az “él”, például az étel: eledel! stb.
NYUGAT: al-kony-atkor a nap le-kony-ul, elnyugszunk, lenyugszunk, nyugalom, nyugodalom terül ránk: a nyugalom és megnyugvás függ össze e jelentéssel.
ÉSZAK: az éj és éhség szaka - szak-szeg, szeglet, szegély, csík! - vagyis a rideg égtáj iránya!

E magyar nyelv rend-SZER-ében a ragok, képzők ide-oda való RAK-os-GAT-ása - gat-get: gát-ol-gat - a tárgyi dologból képzéssel cselekedet lesz: gát-ol, s a folyamatos cselekvést éppen a “gát” újra szóhoz való kapcsolásával szüntetjük meg, gátoljuk: gát-ol-gat!
A BAN-da szavunkban aligha a “da” képző adja a jelentést! Sokkal inkább a “-ban” helyhatározó rag! S így van ez a ban-dita, bandérium szavakban is! A magashangú “-ben” helyhatározóból is képezhetünk szót: ben-dő! Állatgyomor, embergyomor. Belül - bévül, bél! - helyezkedik el. Valóságos akár a fennhéjázó szavunkban a “héja”. De így már: bensőségesen elbeszélgettünk, átjárta egész bensőmet, stb. elvont fogalommá válik ez a szavunk is! S a magyar nyelv lényegi jellemzője, hogy az elvont fogalmakat így vissza lehet vezetni a valóságos fogalmakhoz, tárgyakhoz, amelyeket nyelvünk sokkal előbb megnevezett - s minden nyelv! -, mint az elvont fogalmakat! (Gondoljuk meg, miként mutatja ki “fogafehérét” a “fog” szavunk kettős: tárgyi és cselekedeti vonatkozásban!) De mindezek csak jelzésként kiragadott példák nyelvünk minden más nyelvtől eltérő sajátságaiból. Végezetül ugyancsak nem közönséges mutatványt nyújtunk: a magyar nyelv mértani ábrát, majd épületet tervezett!

A mellékelt ábra minden sora jobbról balra, balról jobbra, alulról fölfele s felülről lefele olvasható. A hosszabb soroknak több lehetséges olvasata van. Az ábrában minden hangzó ék alakban helyezkedik el. A magyar rovásírás ismerői észlelik, hogy a rombusz alak az ősi rovásírásunk “eK”, azaz “k” írásjelét adja. Minő véletlen?!



KÉK EKÉK ÉKE KÉK



<TABLE border=0 cellSpacing=0 cellPadding=0 hspace="9"><TBODY><TR><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD rowSpan=13>Néhány olvasati lehetőség
= Kék ék
= Kék ekék - Kék-e? Kék!
= Kékek ekék - Kék ekekék
= Kékek éke kék
= Kék ekék éke kék stb.

</TD></TR><TR><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD></TR><TR><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD></TR><TR><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD></TR><TR><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD></TR><TR><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD></TR><TR><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD></TR><TR><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD></TR><TR><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD></TR><TR><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD></TR><TR><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD></TR><TR><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD></TR><TR><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD></TR></TBODY></TABLE>

E KÉKEK ÉKEK ÉKE


<TABLE border=0 cellSpacing=0 cellPadding=0 hspace="9"><TBODY><TR><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD rowSpan=13>Néhány olvasati lehetőség
= Ekék éke
= E kékek éke - Ekék ekék-e
= Ekék ekekéke stb.
</TD></TR><TR><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD></TR><TR><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD></TR><TR><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD></TR><TR><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD></TR><TR><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD></TR><TR><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD></TR><TR><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD></TR><TR><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD></TR><TR><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD></TR><TR><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>É</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD></TR><TR><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle>K</TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD></TR><TR><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle>E</TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD><TD height=28 width=20 align=middle> </TD></TR></TBODY></TABLE><CENTER></CENTER>


A lehető leghosszabb sor: E KÉK EKEKÉKEK ÉKE KÉK EKÉK EKEKÉKE s ez visszafelé is ugyanezt jelenti! Ebből a sík ábrából nőtt az épület.

Miért lehetséges ezt az ékeskedő ábrát létrehozni? Mert miként említettük, a magyar ábécé hangzóinak nemcsak alaki jelentésük, hanem helyi értékük is van, azaz: többféle tisztsége is lehet hangzóinak. Az “e” és “é” hangzók alaki jelentésükön túl birtokos ragok és kérdőszók is lehetnek. Ez a “titok”! De ez teszi lehetővé, hogy magyar, beszéd közben: négy, csak magánhangzóból álló szót is használhassunk! Íme: betűket festünk és kérdezünk: “Ez a kék szín Jóska áié-e? Vagy Pista béié lesz?” Más példa, a sok magánhangzóra: övéiéiéi.... Valamint: fiaié-e?
Másfajta játék és törvény:
DÚS+KÁL
KOL+DÚS
A magyar nyelvben ilyen szó “dusk” nincs, nyilvánvaló, hogy a létező “dús” szóhoz kapcsolódik a “kál” szórész. S ennek van is saját jelentéstartalma, ami kifejti hatását a szóban, ha előre kerül! A “káló” maradékot jelent, de ebből származhat pl. a kallódik kifejezés. Vagyis ha szó elejére kerül: dúskál, akkor gazdagságról van szó, ha koldus, akkor szegénységről. A BAL+jós szavunkban hiába van a “jó” - hiszen a jósnő, jósol, javasasszony: jója valaminek a java! - hogyha a “bal” megelőzi. Így a baljós jelek, egyértelműen rossz jelek. Az élő nyelv sajátos logikája ez.
De hát a nyelv tengernyi! Mégis tán elég megkóstolni néhány csöppjét, hogy ráérezzünk az egész ízére!

A témáról bővebbet és részletesebbet lehet megtudni az író Játék és törvény, Ősnyelv - nyelvŐS?, valamint az ŐSEGY titka és hatalma avagy a magyar nyelv tana c. munkáiból.


Forrás: port.hu

[Ile57]

Bajza József:
A KIRÁLYRA.


Áldd meg, Isten, Ferdinándot,
A magyar királyt;
A nemzet nagy seregéből
Áldd meg őt kivált!


Három század óta ő az
Egy király maga,
Akinek magyar szavakra
Nyílt meg ajaka.


Ő az, aki ősi nyelvünk
Fényre emelé,
Ő, ki fölkent, jobbja mellé
Trónra ülteté.


Hitszabadságunknak ő lett
Új apostola,
Tűrelemben példa és jel
Béke angyala.


Felvirasztott a magyarra
Boldogabb jövőt,
Felkölté elhúnyt reményit;
Áldd meg, Isten, őt!


Veszni indúlt életünkben
Ő mentő leve:
Légyen elfelejthetetlen
A király neve!


A Dunának és Tiszának
Zengjen partjain,
Hármas bérceinken, és az
Alföld síkjain!


Millióid seregéből
Áldd meg, Isten, őt,
Szóban tettben a magyar szent-
Íge-hirdetőt!


Nyolcszáz évű koronánkat
Védelmezd fején,
Tartsd meg e hont béke napján,
Vészek idején.


Add, hogy nyílt magyar beszédünk
Oly csodát tegyen:
Félreértés soha többé
Köztünk ne legyen.


És ha ránk van mérve még egy
Ezredes vihar,
Túl azon is mint szabad nép
Álljon a magyar!

[graubart]

Nekem ez is tetszik:

Juhász Gyula: Szerelem

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,
És rajta túl derengő csillagok.


Én nem tudom mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
mint napsugár, ha villan a tetőn,
holott borongón már az este jön.


Én nem tudom mi ez, de érezem,
hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat.


Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen
Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem!

[Ile57]

Mit jelent magyarnak lenni

A Magyar Értelmezö Kéziszótár szerint magyar: tömegében Magyarországon élö finnugor nyelvü nép.

Én már Buenos Airesben születtem, tehát argentin vagyok? Az is, de magyar is vagyok, igen vallom, hogy MAGYAR vagyok!! Még nagyszüleim jöttek el Magyarországról a ll. Világháború után. Nem azért mert jobb életet kerestek, vagy mert nem szerették eléggé hazájukat, hanem életüket és gyermekeik életét mentették a haláltól. A sors ide hozta öket a messzi Delamerikába, Argentinába. Szüleim itt nöttek fel, itt jártak iskolába majd egyetemre és én mégis magyar vagyok, söt gyermekeim is azok! És ezt büszkén mondom...

Tehát mit jelent magyarnak lenni? Szeretni és ápolni a mi ügyünket, ami a magyarság, a magyar nép, a magyar kultúra, a magyarok múltja, jelene és jövöje. Nem muszáj Magyarországon élni ahhoz, hogy az ember magyar legyen. Bár a Szózat így hangzik: “...Áldjon vagy verjen sors keze, itt élned és meghalnod kell...” Elitéli azokat akik emigráltak? Hisz az életüket mentették! A magyarságukat mentették! Nem itéli el, hanem áldjon vagy verjen sors keze, bármit hoz az élet, bárhol is a világon, mint magyar kell tovább élned és meghalnod. Ez szüleim munkája, az én munkám. Keményen, hangyaszorgalommal, nagy eröfeszítéssel megtartani, táplálni és ápolni magyarságunkat. Továbbadni gyermekeinknek, ismertetni, megszerettetni és becsületet szerezni a magyarságnak az itteni nép körében és általában minél tágabb körben.

Nagyon nehéz feladat, nehéz cél, mert mi egy kis egység vagyunk egy idegen országban, a beolvadás folyton fenyeget bennünket. Szükséges, hogy ismerjük, szeressük és tiszteljük annak az országnak a szokásait, problémáit, légkörét ahova a sors elödeinket sodorta és ahol mi születtünk, azért, hogy a két nép kultúráját birtokolva értelmesen tudjuk ismertetni nemzetünk értékeit, történelmi küldetését, jogos követelményeit és jelenlegi helyzetét.

A magyar nemzet amely 896 óta a Kárpátmedencében van és a történelem viharaiban hösiesen megállta a helyét és nem pusztult el (Tatárjárás, Mohács, Habsburgok, oroszok dacára) “egy ezredévi küzdelem kér éltet vagy halált”, minden gyarlósága ellenére, “szánd meg Isten a magyart kit vészek hányának”, feladatának érzi, hogy ez a maroknyi nép ne tünjön el a történelem viharaiban, hanem mint a fönix madár poraiból újra feltámadjon és hirdesse tovább a világnak a magyar élni akarást, úgy mint egykor Hunyadi János, Dugonics Titusz, Zrinyi Ilona, Rákoczi Ferenc, az 56-os fiatalok tették. Mi is, itt nyugaton kell, hogy tápláljuk a magyar élniakarás lángját. És munkánkat akkor fogjuk igazán szépen elvégezni, akkor leszünk a leghasznosabb szószóloi a magyarságnak, ha idöt, energiát, tudást, anyagi áldozatot szánunk e célra és ha öszinte szeretettel, önzetlen odaadással végezzük szolgálatunkat, akkor vagyunk igazi magyarok!!

De a magyarságért csak úgy tudunk munkát, felelösséget vállalni ha megtartjuk anyanyelvünket, söt nem csak megtartjuk, hanem csiszoljuk továbbra is. Valahogy úgy, ahogy Váci Mihály mondja “Még nem elég” cimü versében: “nem elég jóra vágyni / a jót akarni kell / és nem elég akarni / de tenni, tenni kell!”

Illyés Gyula azt mondta, hogy az anyanyelv maga a nép! Tehát a nyelvvel törödni semmivel se jelent kevesebbet, mint magával a néppel vagy az igazsággal törödni.

Magyarul beszélni, itt Argentinában 14.000 km-re Magyarországtól, ez magyarnak lenni!!!
“... a magyar nyelvet tekintem legnagyobb földi kincsemnek, s minden porcikámmal tiltakozom megrontása, csúffátevése, elárulása és kisemmizése ellen”- így Déri Tibor. Nekem is egyik legnagyobb földi kincsem a magyar nyelv, pedig én már Buenos Airesben születtem... de mégis... magyar vagyok!

Röviden elmesélem családom történetét:

Édesanyám 4 éves korában, édesapám 8 éves korában hagyta el Magyarországot. 14 év után egy argentin kis vidéki városban ismerkedtek meg, ahol édesanyám családja az egyetlen magyar család volt. Hála nagyszüleim magyarság öntudatának otthon csak magyarul beszéltek. Édesapám, aki aktiv cserkész volt, következö évben nem ment nyári táborba, mert esküvöre készült a vidéken megismert magyar lánnyal. Édesapám sok éven keresztül a Kinizsi Pál fiúcserkészcsapat parancsnoka volt, majd ll. Kerületi parancsnok, mindig aktívan és önzetlenül dolgozott a magyarság érdekében. Édesanyám 20 évig volt a Magyar Külföldi Cserkész Szövetség tanfelügyelöje és ö is fáradhatatlanul ügyködik a mai napig.

László bátyám és magam számára gyerek korunk óta természetes volt a magyar légkör. Soha sem jelentett problémát számunkra az, hogy magyarok vagyunk-e vagy argentinok. Az iskolában büszkék voltunk arra, hogy mi vagyunk az “húngaro”k. Hétvégén magától értetödöen jártunk cserkészetre és magyar iskolába.

Bátyám 1986-ben, az egyetem elvégzése után, elindult a nagy világba szerencsét próbálni, és Magyarországon kötött ki. Magyarság érzése oda vitte öt. Akkor amikor nem volt éppen a legjobb pillanat, amikor még kommunizmus volt, ö mégis ott akart élni... mert magyarnak érezte magát... Azóta magyar felesége van, és négy gyermeke.

Én egy vezetöképzö táborban a brazil öserdöben megismertem Lajtaváry Endrét, Danit, akinek szülei szintén fiatalon jöttek el Magyarországról. Ennek a segédtisztitábornak az lett a következménye, hogy másfél évre rá örök hüséget esküdtünk egymásnak. Negyedik generációs Zsuzsi, András, Richárd és Márton gyermekeink is mind beszélnek magyarul és büszkék arra, hogy magyarok!

Csak ezzel a kapacitással lehet ismerni és megszeretni a magyarságot. Ismeret és szeretet nélkül nem tudnánk a magyarságot hathatósan terjeszteni a befogadó országokon belül. Aki épp, hogy uralja a konyhanyelvet, az egyáltalán nem képes arra, hogy az ezerszínü magyar kultúrát felfogja, értékelje és továbbadja.

Három magyarországi látogatásom azért volt olyan fontos számomra mert hozzásegített ahhoz, hogy mélyebben fogjam fel mindazt, amit hallottam, láttam, tanultam, olvastam és tapasztaltam. Hirtelen minden ott volt elöttem a valóságban, nem képeslapon vagy könyvben: a vár, a Mátyás templom, az Országház, a Nemzeti Múzeum, Györ, Székesfehérvár, Esztergom, Lébény, Ják, Zsámbék, Pannonhalma, a Balaton, a Duna, a kanyargós Tisza... És minden kiírás magyarul, és mindenki csak magyarul beszélt!! Olyan volt mint egy álom.

Magyarországi naplómból idézek:

“... az idegenvezetö maximális árkedvezménnyel még Mártát is diákká fiatalítva, kicsit sietve végig vezetett minket az apátság idegenforgalmi látványosságain: csodálatos könyvtár, kódexek, elsö magyar írásbeli emlékünk, a Tihanyi alapítólevél ... Megcsodáltuk a képtárban a mindig szembeforduló fekvö Krisztust, a Mozaik Madonnát sok más régi kép között. Az épitészeti szépségekben való tartós gyönyörködésre Löwei Félix bencés atyától kaptunk engedélyt, ami egész délutáni meleg hely menedéket is jelentett nekünk. A Porta Specioza, a kerengö, a Bazilika... a fütött hely melege, az emberek kedvessége, a ház nyugalma számunkra is a béke szigete volt. Az esti misére menet már otthonosan közlekedtünk a folyósokon s távozóban a kanyarokban hirtelen összefutva a zsolozsmára sietö szerzetesekkel többeket meghökkentettünk. Egy-egy ilyen helyen összegyüjtött értéket az idö rövidsége miatt, tudásbeli hiányosságunk miatt átfogni sem tudunk. Olyannak érzem az élményeink során bennünk összegyüjtött anayagot mint egy mérmüves ablakot, amelynek csak a töredékei vannak meg. A darabok szépségéböl sejlik az egész nagyszerüsége, de az egész hiányzik. S minél többet látunk, tanulunk, egyre több része áll össze a münek, s elöbb utóbb kirajzolódik bennünk az egész...”

84-es utam mély benyomást keltett bennem. Megható érzés volt látni amit a magyar iskolában (Zrínyi Ifjúsági Kör) tanultunk, amit csak könyvben láttunk, ami olyan égtelen messzinek tünt, mintha csak mese lenne. A moziban még Gandhi is magyarul beszélt! A színházakban milyen gyönyörüen csengett a magyar nyelv, amikor Bánffy György Széchenyi István naplójából adott elö, vagy amikor Sütö András életképeit és vallomásait elevenítette meg a “Nagyenyedi fügevirágban”. ...és a Csíksomlyói Passió... és milyen más az Egri Csillagokat az Egri vár Tömlöc bástyáján ülve olvasni, mint Argentinában házifeladatként, vagy Mohácsnál a csata helyszínén elszavalni azt, hogy “Hösvértöl pirosult gyásztér, sóhajtva köszöntlek...” milyen nehezen ment ez a vers tanulás, s ott milyen hideg futott át a hátamon... Szigetvárnál “adj pennámnak eröt, úgy írhassak mint volt”. Hirtelen mindennek volt értelme, mindent átéreztem..
Egy egy ilyen út alkalmával fogja fel az ember, hogy milyen rendkívül értékes kincseket hozott létre a magyar szellem és hogy miért küzdünk magyarságunkért külföldön.

“... a magyar nyelv remekmü, olyan kincs, mint a legnagyobb emberi szellemek alkotta alkotások... nem érveltem azzal, hogy nyelvünk muzsikája szép, szavaink lejtése kellemes, mert ezt mindenki elmondhatja-joggal- anyanyelvéröl, hanem éppen nyelvünk gazdagságáról beszéltem...az, hogy megtanultok magyarul, hogy szüleitek nyelvén érintkeztek, az nem csak a szülök ragaszkodása óhazai múltjukhoz, amelyet gyermekeikben folytatni akarnak, hanem ezzel a nyelvvel müalkotássá váltok magatok is.” László Gyula.

“...a nyelv olyan fiam, mint az asszony: elhervad, ha nem szeretik” Sütö András.

“Szülöföld az anyanyelv is” Fekete Gyula
“Semmi sem jellemzö annyira egy nyelvre, mint sajátos hangzása. Olyan ez mint a virág illata, a bor zamata, a zománc, az opál tüze. Megismerni róla a nyelvet már messziröl, mikor a szót még nem is értjük.” Kodály Zoltán.

A felsorolt idézetek arról tesznek tanubizonyságot, hogy a magyar szellem nagyjai létkérdésnek tartják a magyar nyelv ápolását, gondos megörzését. Ezt a gondolatot kell magunkban és környezetünkben tudatosítani, mert ha hagyjuk elveszni, elsatnyulni a nyelvet, minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a magyarság halálra van ítélve.

Itt Argentínában 50 éve müködik egy hétvégi magyar iskola, a Zrinyi Ifjúsági Kör. Egy magyar apáca alapította 1964-ben. Minden szombat délelött van tanítás. A tanulók száma 60 ( “Az iskolában hatvanan vagyunk...”). Ez nagy szó, hiszen itten nincs utánpótlás, a nehéz és egyre romló gazdasági helyzet miatt egyre többen hagyják el az országot, egyre több a vegyes házasság és ennek következtében a beolvadás egyre nagyobb méreteket ölt. A Zrinyi Ifjúsági Kör magáévá tette Széchenyi István jelszavát: “Kimüvelt emberfök által tenni nagy nemzetté a magyart”, tehát tanítani magyar írást, olvasást, földrajzot, történelmet, irodalmat, ismertetni az itt született fiatalokkal elödeink kultúráját.

Én is jártam a Zrínyi Körbe 4 éves korom óta, letettem a három érettségit s most is még mindig tanítok. Öröm és jó érzés számomra, amikor a 9 éves gyerekek elszavalják azt, hogy “Laci te, hallod-e”... vagy amikor felismerik a magyar betüket, szép hangsúllyal olvasnak magyarul. Vagy a 15 éveseknél, milyen öröm, amikor el tudják helyezni a különbözö századokba a magyar királyokat, amikor felfogják és megértik, hogy miért történt az 56-os forradalom, és hogy nem volt hiába... Nagy felelösség vállalni a magyar nyelv, magyar kultúra tanítását... ezt vállalni az magyarnak lenni! Néha nagyon nehéz, hiszen nem vagyunk profi tanárok, legtöbben mind itt születtünk, mégis komolyan végezzük munkánkat, sok szeretettel és lelkesedéssel!

Idén júliusban megnyertem egy pályázatot, amit a Balassi Bálint Intézet szervezett olyan tanárok számára, akik külföldön tanítják a magyart. Nagy élmény volt, ismét ott lenni, és támogatást, segítséget, lelkesedést kapni igazi magyar szakértöktöl, akik felnéznek és elismerik munkánkat, akik éreztetik velünk, hogy érdemes, van értelme és szükséges megörizni magyarságunkat...

A Külföldi Magyar Cserkészet is rendkívül értékes munkát végez e téren. Arra törekszik, hogy vezetöi minden téren a lehetö legmagasabb színvonalat érjék el, hogy szellemi és erkölcsi elitet alkossanak, mert csak így lehetnek hasznos szószólói a magyarságnak, csak így mutathatnak példát a fiatalabb nemzedéknek. Jelszava az “emberebb ember, magyarabb magyar”, és a cél ezt elérni. “Alakítsátok ki saját szellemi Magyarországotokat olyan hittel,, hivatástudattal, amilyennel lV. Béla a tatárjárás után ujjáalapította az elpusztult országot. Tinódi Lantos Sebestyénhez hasonlóan legyetek a magyar kultúra terjesztöi magyarok és nem magyarok között... Toldi Miklóst példázzátok. Gyözzétek le a magyarság ellenségeit. Gyilkos szerszám helyett a szellem és a lélek fegyvereivel...” írta Bodnár Gábor, a Magyar Cserkészszövetség elhunyt ügyvezetö elnöke. Az eszme, a cél világos, de a megvalósításhoz hangyaszorgalom kell, a szalmaláng leküzdése és a mindennapok kitartása. Többször felmerült bennem a kérdés: miért vállalom ezt a feladatot?? Nem azért mert valaki követeli tölem, hanem azért, mert úgy érzem, hogy kötelességem és tudom, vagy legalábbis remélem, hogy így hozzájárulok a magyarság megtartásához, mert jó nekem magyarnak lenni! Mert úgy érzem, hogy ezt kell csinálni... mert büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok!

“Végzem, mit az idö rám mér,
végzem, ha kell százszorozva!
Hinni kell csak, s feljutunk mi,
Fel a fényes csillagokba!”

(Kányádi Sándor)

Buenos Aires, 2002 november 18.-a
Lajtaváryné Benedek Zsuzsi

[Ile57]

(http://www.reflap.hu/index.php/portal/rss/)



Anyanyelvünkön a Kárpát-medencében (http://www.reflap.hu/#)

LIV. évf. 21. sz. - 2010-05-23 (http://www.reflap.hu/index.php/ujsag/szam/i/113/) - Jakus Ágnes

Magyar nemzetünk tagjait Trianonban egyetlen tollvonással választották el egymástól. Az elcsatolt, hatalmas területeken azóta felnőtt újabb három nemzedék, a negyedik ma az óvodákban, iskolákban nevelődik. Az elmúlt évtizedek során nemcsak az anyaországban változott sokat a magyar nyelv, hanem határainkon túl is. Mindez kihívás elé állítja a nyelvhasználókat, a magyar intézményeket és az egyházat, hiszen a nyelvőrzésben mindannyiuknak felelősséget kell vállalni. A nyelv ugyanis ezeken a területeken nemcsak kulturális örökség, hanem identitást közvetítő szereppel is bír. Legalábbis akkor, ha erre igény van. Hiszen nem csupán a nyelvpolitikai intézkedések jelenthetnek gátat ezen a téren, hanem az anyagi és szakmai boldogulást meghatározó tényezők is. A határon túliak körében súlyos dilemma, hogy ha megtartják a magyar nyelvet, a magyar nyelv vajon megtartja-e őket.

A magyar nyelvterület sokszínűsége


„A trianoni békeszerződés által kijelölt határvonalak semmiféle néprajzi, nyelvi, kulturális határoknak nem felelnek meg” – véli Tolcsvai Nagy Gábor nyelvész. Az élet azonban nem állt meg, a leszakított országrészekben – ahogy Magyarországon is – a nyelv követte a közösségek életében bekövetkező változásokat. Szerinte az elmúlt kilencven évben az utódállamonként meghatározható külső régiókban kialakult nyelvi sajátosságok részben az ott élő magyarság tájnyelvi jellemzőiből erednek, részben pedig az adott államnyelv hatásából. Mikor tehát a nyelvőrzésről beszélünk, elsősorban annak az anyanyelvváltozatnak a megőrzéséről van szó, amit az adott tájegységen élők személy szerint a legjobban ismernek és használnak. Ez pedig a mindennapi élet összes területén jelen van, az írott és beszélt nyelvben egyaránt.

Mi az anyanyelve a határon túliaknak?


A tömbmagyarság anyanyelve a magyar, a szórványban és a peremvidékeken élők helyzete azonban jóval nehezebb, mert „a mindennapi életben sokszor kell az államnyelvet használniuk, és a kódváltás az anyanyelvre például a templomban nem mindig könnyű” – mutat rá a nyelvész. Somogyi Botond kolozsvári lelkész szerint Erdélyben sok-sok különböző mértékben kétnyelvű gyermeket nevelnek a családok. A lelkipásztor úgy véli, ez még a jobbik eset, mert ezek a gyerekek sokszor csak a román nyelvet beszélik, a magyart pedig egyáltalán nem. A helybéli lelkészek tapasztalatai megkerülhetetlenek. A Vajdaság szórványvidékein élők gyakran a családban is a szerb nyelvet használják egymás közt – mondja Thomka Orsolya, délvidéki útikönyvíró. A horvátországi Verőcétől 30-40 kilométerre az idősek még szépen beszélnek magyarul, a negyvenes, ötvenes korosztály is, de komolyabb témában horvátra váltanak, mert nem tudják magyarul kellőképpen árnyalni a mondanivalójukat. Az iskoláskorúakkal lehetetlen magyarul szót érteni, sérelmezi Hájek János karancsi lelkész. Bódis Tamás muravidéki lelkész szerint a szlovéniai magyarság körében a legtöbb család vegyes, így a gyerekek jó esetben beszélik ugyan mind a két nyelvet, de a környezetükből kifolyólag többet használják a szlovént. Ráadásul rohamosan emelkedik a nyugati nyelvek ismeretének az értéke. A lelkész szerint „a magyar nyelvnek hasznossá és értékessé kell válnia, különben csupán úgy lesz a kulturális örökségünk része, mint mondjuk a mákos tészta vagy a pálinka”.

Közoktatás – anyanyelven?


A többségében magyarlakta területek, illetve a tömbmagyarság esetében magyar nyelvű óvodák, iskolák szinte mindenhol működnek. A kisebbségi törvények értelmében általában megfelelő létszámnál mindenhol biztosítják az anyanyelvi osztály indulását a szórványban. Nehézséget jelent viszont, hogy nem mindenhol van elég jelentkező. Az erdélyi falvakban van, hogy 3-4 gyermek szeretne magyarul tanulni – ebben az esetben viszont ezek a gyerekek kénytelenek egy másik településre átjárni. Horvátországban sincs meg általában a 7 fő, mivel a legtöbb szülő nem íratja be a gyermekét magyar tagozatra, attól tartva, hogy később hátrány érheti a továbbtanulás és a munkavállalás terén. Hájek János szerint az a magyar gyerek, aki először horvátul tanul meg írni, olvasni, számolni, már nem fog tudni magyarul anyanyelvi szinten kommunikálni. Pedig a horvát nyelvterületen előnyt jelenthet a magyar nyelvtudás a munkavállalásban, hiszen magyarországi nagyvállalatoknak vannak ott beruházásai.

Fészekhagyó értelmiség


Bár a Felvidéken vannak magyar tanszékek, a választható szakok száma nem túl nagy, ezért sok fiatal Magyarországon folytatja a tanulmányait. Kárpátalját azért hagyják ott gyakran, mert ukránul kell érettségizniük, hogy bekerüljenek az ukrajnai felsőfokú intézményekbe, de ők a nemzetiség nyelvén tanultak minden tantárgyat.
Romániában a marosvásárhelyi orvosképzés anyanyelvi szempontból is a legmagasabb színvonalú volt az 1970-es évekig, amikor a professzorok döntő többsége magyar volt. Ennek már a nyomai is alig látszanak. A magyar lakosság számarányához képest kevés a magyar orvos. Ráadásul azok jó része hazánkba vagy még nyugatabbra távozik. Egyébként is tendencia, hogy főleg az értelmiségiek jönnek át Erdélyből Magyarországra. Ez probléma a horvátországi magyarság körében is – azok a diákok, akik hazánkban tanulnak tovább, általában nem is térnek vissza a szülőföldjükre. Hájek János szerint az Európai Unión belül szimbolikus határok kellenének, így nem lenne hátrányos magyar nyelven kezdeni a gyermekek oktatását, hiszen képzésük folytatódhatna a közeli, magyarországi városokban. Szlovéniában a magyar közösség éppen azzal támogatja fiataljait, hogy pályázat útján ösztöndíjat ad a Magyarországon tanuló egyetemistáknak.

Anyanyelv – kultúra – identitás


Bár a megkérdezettek szerint egyöntetűen fontos az államnyelv ismerete, a határon túli magyarságnak fel kell mérnie azt, hogy a nem anyanyelvi oktatásban részesülő gyermekek kapcsolata megszakad a magyar kultúrával is.
Fazekas László felvidéki püspök szerint a gyökerek vállalása fontosabb, mint az érvényesülés, és az azzal együtt járó gyökértelenség. Kérdéses azonban, hogy kinek mennyire fontos, hogy legyen egyáltalán gyökere, illetve hogy ki miben határozza meg azt. A püspök szerint az egyház segíthet ugyan a nyelv megőrzésében, de ha a szülők nem állnak a helyükön és nem megfelelően döntenek az iskoláztatást illetően, az egyház ilyenkor csak a magyar közösség agóniáját hosszabbíthatja meg. A püspök szerint a nyelv megőrzése a magyarság fennmaradásának alapfeltétele, és „aki igazán új teremtés lett Krisztusban, annak az életében kétségtelenül ajándék a nyelv is, amit őriznie és ápolnia kell”.
Hasonlóképpen vélekedik Kovácsné Marton Erzsébet, a Kárpátaljai Református Egyház kommunikációs szolgálatának munkatársa is, aki szerint a szülőknek nem szabad megtorpannia a nehézségek előtt akkor sem, ha azokat külső tényezők okozzák: „Magyar szülő írassa magyar iskolába gyermekét! Ne hallgasson, ha politikai túlkapások miatt hátrányba kerül a gyermeke, harcoljon jogaiért, közös ügyünkért, megmaradásunkért.” A küzdelemnek már eddig is volt eredménye. A kormányok ugyanis sikertelenül próbálták bevezetni a Felvidéken és Kárpátalján, hogy a magyar gyerekek is az állam nyelvén tanuljanak.

Az egyház szerepe az identitás megőrzésében


Thomka Orsolya szerint „a muzslyai szórványkollégium, a becskereki és újvidéki oktatási központok és diákotthonok kiemelt jelentőségűek épp a szórvány lemorzsolódásának lassításában. A tömb közepén nagy jelentőségű a moravicai református óvoda is, mert a legfogékonyabb korban tudja hagyományőrzésre és keresztyénségre nevelni a magyar gyerekeket. Ez az egyetlen ilyen református intézmény a Délvidéken, ezért kitüntetett figyelmet és támogatást érdemelne az anyaországtól is”.
Bár szakértők szerint a vajdasági magyar közösség a határon túli magyar közösségek közül a legkevésbé összetartó és erős, Thomka Orsolya ezt a hívekre nem tartja érvényesnek. „Nagyon jó és erős közösségeket láttam, bár a szórványban sokkal nehezebb reformátusként is magyarnak maradni. Mindenesetre a református egyház egyértelműbben funkcionálhat nemzeti egyházként, mint a katolikusok” – vélekedik.
Bódisék a Muravidéken olyan alkalmakat szerveznek, amikor a gyülekezet tagjai találkozhatnak más magyar református gyülekezetekkel is. Mindezek segítenek megőrizni a nyelv használatát, és egyeseknél még fejlesztik is azt.
A felvidéki magyar egyházközségekben főleg magyar nyelven folynak az istentiszteletek, a hitoktatás, az egyházi alkalmak. Feke György, felvidéki származású, hazánkban tanuló egyetemista szerint az egyház által szervezett bibliaismereti vetélkedők, táborok, konferenciák mind olyan események, amik lehetőséget adnak a magyar kultúra és identitás ápolására, még ha nem is ez a fő cél. A református egyháznak vannak magyar nyelvű újságjai, éves kiadványai, ezzel is hozzájárul a nyelv ápolásához. Számára azért is példaértékű a kétnyelvű Szlovákiai Református Keresztyén Egyház, mert nem szakadt szét a nyelv mentén. A nyelvtörvény ugyanis a Felvidéken számos köznapi szituációban a szlovák nyelv használatára kötelezi a magyar ajkú népességet. „Az egyház szlovák része a zsinati tanács egyik ülésén nyilatkozatban fejezte ki sajnálatát a történések miatt, és bizonyságot tett arról, hogy Krisztusban nincsenek különbségek az emberek között sem faji, sem nyelvi szempontból, valamint elítélik a nemzeti extrémizmust, amely politikai erők játéka” – számolt be a nyilatkozatról a felvidéki püspök. A Szlovákiai Egyházak Ökumenikus Tanácsa azt javasolja az egyházaknak, hogy tiltakozzanak, ha valakit büntetés ér nyelvhasználata miatt.


Fennmaradhat-e a magyar nyelv a teljes Kárpát-medencében?


A határok átrendeződését jobb, ha józansággal tudomásul vesszük, viszont érdemes hittel fáradozni az anyanyelv és a magyar kulturális örökség hagyományozásán. „A közösségek és a nyelvpolitikai küzdelem erősítik a kedvező magyar jövőképet” – állítja Tolcsvai Nagy Gábor.
A hivatali nyelvhasználatban, az egészségügyben és a névadásban például gyakran korlátozott a magyarok anyanyelvhasználata, de nem ritkán ők azok, akik nem élnek a kínálkozó lehetőségekkel. „Hogy kevés a közintézményeken a magyar felirat, az sajnos sokszor a mi hibánk. Bár rendelet nem tiltja, mégsem tesszük ki magyarul az üzlet vagy a termék nevét, a városi étteremben ukránul rendelünk, vasúti vagy autóbuszjegyet többnyire ukránul kérünk” – magyarázza Kovácsné Marton Erzsébet. Van azonban ellenpélda is: Aranyosgyéresen, egy kis erdélyi városban például jóval 20% alatt van a magyar lakosság számaránya, mégis kiírják magyarul a feliratokat, mert ott olyan a helyi vezetés. A Vajdaságban a helységnévtáblákat megfelelő számarány esetén szintén kétnyelvűsíteni kell. „Ilyen kérdések nyomon követésében nagyon alapos munkát végeznek a szenttamási Emberi Jogi Központ aktivistái” – magyarázza Thomka Orsolya.
A magyar nyelvet azért túlzottan nem kell félteni. Sem az államnyelv ismerete, sem a nyelvbe beépülő kölcsönszavak nem jelenthetnek rá végzetes veszélyt. Tolcsvai Nagy Gábor szerint persze ez utóbbi elkerülhetetlen folyamatot érdemes, amennyire lehet, határok között tartani. Szerinte jó lenne, ha létrejönne egy közmagyar műveltségbeli egyezség, miszerint ahol lehet, ott a magyar kifejezéseket alkalmazzuk. Ez ugyanis olyan közösséget fenntartó érték, amely vonatkozik az anyaországiakra is. „A magyarban rendkívüli erő és nagy műveltségi teljesítmény van, ezt tudnunk kell” – mondja.
„Hitünk és anyanyelvünk az, ami megtartott bennünket ezer éve, s megtarthat bennünket a jövőben is” – fogalmaz Kovácsné Marton Erzsébet. Ha tehát egy református határon túli magyar úgy dönt, hogy megtartja a nyelvét, kultúráját és identitását, akkor ez biztos fogódzót jelenthet számára. Hogy ezt megtehesse, és gyermekeit is erre nevelhesse, ahhoz elengedhetetlen volt és még lesz is az egyházi szolgálók összefogása. Mindez azonban csak azért valósulhat meg, mert a magyarságát őrző embert Isten őrzi.

Reformátusok Lapja

[dragonlance]

Kosztolányi Dezső
Még büszkén vallom



Még büszkén vallom, hogy magyar vagyok,
És nagyapám, a régi katona
hallgatja mosolyogva, boldogan,
sebforradástól lángol homloka
s én térde közt, hadarva szavalok,
hogy győznek mindenütt a magyarok.


Csak a szeme borul el néha kissé:
Jaj, meg ne tudja ez az árva gyermek,
hogy vannak messze, különös világok,
s aranyba nyílnak a versailles-i kertek,
jaj, meg ne tudja és ne lássa őket,
ne lássa fényük és ne hallja hangjuk,
a magyar szó a hét szilvafa alján
körötte most még mint tengermoraj zúg.
Óvjátok édesen az édes álmát,
mint álmát a szegény beteg gyereknek,
hogy meg ne tudja, élete nem élet,
és meghalt már, bár alig született meg.
Jaj, meg ne tudja, hogy hiába minden,
ha dalol és ha a távolba lát,
mert néma gyermek minden kismagyar,
s a Nagyvilág nem érti a szavát.

[Isabel66]

„Lelkemhez és a magyar nyelvhez van közöm; néhány könyvhöz, táj−
hoz, vershez, magyarul. Minden más közömbös és reménytelen.”
(Márai Sándor: Napló, 1943)

[Isabel66]

Kosztolányi Dezső:

Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok,
életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Fontosabb annál is, hogy magas vagyok−e vagy alacsony, erős−e vagy gyönge. Mélyen bennem van, a vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként. Ebben az egyedülvaló életben csak így nyilatkozhatom meg igazán. Naponta sokszor gondolok erre. Épp annyiszor, mint arra, hogy születtem, élek és meghalok.

[Ile57]

„… Látnoki szemmel nézem a jövőt… Mily perspektiva! … Látom jönni az időt, mikor iskoláinkban tanítani fogják gyermekeinket őseink betűrendszerére. Az építőművészet (magyar) stilusát megrekonstruálják lelkes mestereink és a középületek homlokán rovásirásban fogjuk olvasni egy-egy intézet rendeltetését. Mert hiszen az idegenre nézve nem egészen mindegy-e, hogy a magyar szöveg minemű betűvel van a ház homlokára irva, holott érteni úgy sem érti, de legalább látja őseinknek legsajátabb kezeirását. Ellenben minden magyar büszkén fönnlobogó szívvel fogja az idegennek mutatni a rovott fölirást és magyarázni, hogy őseink évezredek óta… ezekkel a betűkkel irtak… És ez a mienk volt, mi föntartottuk és föntartjuk immár mindörökre a magunkénak, magyarnak.”
Fadrusz János (1858_1903)

[Ile57]

"Nem szeretem ezt a mai világot. Azt mondják átmeneti idők. Csakhogy én nem kívántam átmeneti időt. Arra sem emlékszem, hogy ezt az egész életet valaki követelte volna. Protekciót biztos nem vettem igénybe. Már arra sem vagyok kíváncsi, hogy minek örülhet az ember, ha magyar.
Szerte a hazába mondom a verseket és figyelem a közönséget. Nem tudják mit jelent magyar, ahogyan Ady értette, ahogyan Petőfi lángolta, Balassi élte, Arany szenvedte, Bartók sikoltotta Kodállyal, Csontváry és Egri festették, ahogyan Kosztolányi féltette, Babits óvta, ahogyan Móricz simogatta, Karinthy viccelte, Molnár írta, Radnóti vérezte. Nem tudják, nem értik és félnek attól, ha feléjük tüzelem a szót, ahogyan Vörösmarty és Juhász szavait égetem, félnek attól, hogy ma nem szabad úgy érteni, ahogy értenék."
Latinovits Zoltán

[Ile57]

"Van-e nyelv, mely, mint élő, élni hivatott, egészséges szervezet nem ragaszkodik körömszakadtáig egyéniségéhez, szabályzataihoz és szeszélyeihez? ... A természet ösztöne ez. Ártatlan, senkinek se vétő, szűzi sovinizmus, fullánktalan szeretet, édes-boldog elvakultság, akár a gyermeké, aki az édesanyját legszebbnek, legjobbnak látja, s ezért esze ágában sincs, hogy kiirtsa a többi édesanyákat. "
(1933)

Kosztolányi Dezső

[Ile57]

"Nem vagyok nagy regiszterű orgona, kolompszó vagyok a magyar mezők felett, de fáradt emberek ezt is szeretik hallani néha. Nem vagyok csillag csak rőzsetűz, de az, amíg ég, meleget tud adni az egyszerű embereknek."
Móra Ferenc

[Ile57]

Nem tudhatom - az Ország Verse


http://www.vers.hu/i/news/1/616.jpgRadnóti Miklós 1944-ben írt, a hazaszeretetet nemes egyszerűséggel, érthető és mégis érzékletesen gyönyörű szavakkal, képekkel bemutató sorait választotta a Facebookon összegyűlt közösség 2011 decemberében az Ország Versének.
A felhívást a Douwe Egberts Omnia tette közzé, párhuzamosan azzal a kezdeményezéssel, mely szerint karácsonyra nemcsak hagyományos, képeslapos üdvözleteket küldhettünk szeretteinknek, hanem csodaszép költeményeket is. A lehetőséggel, a versküldéssel szerencsére több mint tízezren éltek, így sokan kívántak boldog ünnepet, s egyúttal tartalmas pillanatokat szeretteiknek, barátaiknak. A költeményeket három nagyszerű színművész Gubás Gabi, Csányi Sándor és Pindroch Csaba adta elő. A legnagyobb sikert teljesen érthető módon a versek közül ezúttal a téli hangulatú művek aratták, Juhász Gyula Karácsony felé című verse lett a sláger. „Szép Tündérország támad föl szívemben, ilyenkor decemberben" - ez a szép üzenet jókívánságként sokakhoz eljutott, és ez az akció is arra ösztönzi az Omniát, hogy más alkalmakkor is születhessen hasonló lehetőség, hogy verssel ajándékozzuk meg ismerőseinket.
Az Ország Verse szavazás eredményét kíváncsian várta mindenki. 168 vers kapott szavazatot az oldal lájkolóitól. Természetesen nagyon sokan szavaztak legnagyobb költőink verseire, így József Attila, Kosztolányi Dezső, Petőfi Sándor, Ady Endre, Tóth Árpád és Radnóti Miklós is több verssel szerepelt a listában. Számos kevéssé ismert költő művére is jutott voks, ezek az igazi személyes kedvencek lehetnek, mint például a gyermekverseiről ismert Osvát Erzsébet, az inkább íróként népszerű Móra Ferenc, vagy éppen Várnai Zseni egy-egy költeménye. Pilinszky János, Áprily Lajos, Nagy László és még sokan mások szerepelnek a szavazatok között, amelynek alapján remélhetőleg sokan kaptak kedvet ahhoz, hogy újraolvassák kedvenc költeményeiket.
Az élmezőny érdekesen alakult: az első tíz helyezett között van két-két József Attila és Ady Endre-költemény (Tiszta szívvel, Óda ill. Őrizem a szemed, Karácsonyi rege), egy-egy vers Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád és Szabó Lőrinc tollából (Akarsz-e játszani, Lélektől lélekig, Semmiért egészen), az élen viszont egészen egyértelműen Radnóti Miklós végzett, hiszen az első három hely az övé. Két karodban és Tétova óda című szerelmes költeményei dobogósak, az Ország Verse pedig a haza szeretetét örökérvényű gyönyörűséggel tükröző mű lett: Nem tudhatom.
(forrás: Kultography magazin

[Ile57]

A Magyar Kultúra Napján:


A Himnusz eredeti kézirata, Kölcsey Ferenc aláírásával kiegészítve.http://m.blog.hu/au/autogram/image/hymn1.JPGhttp://m.blog.hu/au/autogram/image/hymn2.JPGhttp://m.blog.hu/au/autogram/image/hymn3.JPGhttp://m.blog.hu/au/autogram/image/Kolcsey_alairas.jpg

[Jocci77]

ALKONY


Olyan a nap, mint a hervadt rózsa,
Lankadtan bocsátja le fejét;
Levelei, a halvány sugárok,
Bús mosollyal hullnak róla szét.

Néma, csendes a világ körűlem,
Távol szól csak egy kis estharang,
Távol s szépen, mintha égbül jönne
Vagy egy édes álomból e hang.

Hallgatom mély figyelemmel. Oh ez
Ábrándos hang jólesik nekem.
Tudj' isten, mit érzek, mit nem érzek,
Tudja isten, hol jár az eszem.

Diósgyőr, 1847. július 8.

[Jocci77]

Arany János:KÉT ÉLES KARD


Marciánus büszke császár
Adaját nem fizeti:
Mennek hozzá kemény szóval
Etele követi.
"Az adót te, gyáva császár,
Megadjad, megadjad!
Te uradtól, Etelétől,
Meg se is tagadjad."

Hallja császár a parancsot,
Jő megyen fel s alá;
Teszi magát mintha nem is
Hallaná, hallaná...

[Ile57]

Nádasdy Ádám
A hír igaz
[Magyar Narancs, 2008/04/03]
El van terjedve a városban, hogy én ellenzem a nyelvművelést. „Az egész vállalkozásod a nyelvművelés ellen irányul” — írta nemrég cikksorozatomról a kiváló esztéta és filozófus, Radnóti Sándor. Itt valami félreértés van — illetve az a kérdés, mit értünk nyelvművelés alatt.
1. Nyelvművelésnek tekinthetjük azt, ha valaki elmagyarázza, mit jelentettek régi vagy elavulóban lévő szavak, mint kukoricagóré, kiskarácsony, szolgabíró, ártány. Vagy ha elmondja, hogy a csúz ‘lábfájás, reuma’ a német Schuss ‘lövés’ szó XVI. századi átvétele, jó metafora, hiszen a hirtelen fájdalom olyan, mintha belelőttek volna az emberbe. Vagy hogy a förmedvény eredeti jelentése ‘haragos tartalmú irat felsőbb szervtől’. Vagy levezeti — pontosan, mégis közérthetően —, hogy miért finnugor eredetű nyelv a magyar.
Ezt a tevékenységet nem is nyelvművelésnek, hanem „nyelvi műveltség-gyarapításnak” nevezném. Közismertebb nevén: magyartanítás. Helyeslem.
2. Tekinthetjük nyelvművelésnek azt is, ha valaki használatra ajánl olyan szavakat, kifejezéseket, amik maguktól nem jutnának az emberek eszébe. Mint a főzési tanácsadó, mely azt mondja: ne mindig ugyanazt főzzétek; nézzétek, mennyiféle érdekes étel van, főzzetek mást is, vagy legalábbis néha más fűszert rakjatok bele. Nem csak úgy lehet mondani, hogy összeházasodtak, hanem úgy is, hogy megesküdtek. Nem csak úgy, hogy főbérlő, hanem úgy is, hogy háziúr. A villamos szót melléknévként, ‘elektromos’ értelemben is lehet használni, például villamos távvezeték. A fülke, ha vasúti kocsiban van (de csak akkor!), nevezhető kupénak is, de pl. a szavazófülke nem lehet *szavazókupé.
Ez a tevékenység semmit nem nevez rossznak vagy fölöslegesnek (nem mondja azt, hogy „ne egyétek már azt az utálatos rántott húst”), csak rámutat, hogy mi minden van még. Ide tartozik az a nagy múltú hagyomány is, amikor valaki egy idegen eredetű (pontosabban: idegennek érzett) szó helyett magyar (pontosabban: annak érzett) szót ajánl: az emóció úgy is kifejezhető: érzelem, érzelmesség; az airport tax úgy is: reptéri illeték, a magazin úgy is: képeslap. Örvendetes és támogatandó, ha minél többen vannak birtokában mindezen alternatíváknak, és ízlésük szerint — mint a jó szakács — maguk döntik el, mikor melyiket alkalmazzák. Helyeslem.
3. Az is tekinthető nyelvművelésnek, ha valaki elébe megy a várható vagy épp kialakulóban lévő közlési igénynek, és megalkotja annak ügyes, jól használható nyelvi alakját. Sikeres példája ennek az áfa (= általános forgalmi adó), mely rövidítésből pár év alatt rendes szóvá vált: könnyen kimondható, jól ragozható. Ugyanez nem történt meg a személyi jövedelemadó esetében, mely hosszú és nehézkes, és bár van rövidítése (szja), azt nem mondja ki senki szóként, *szeja formában, azaz megmaradt rövidítésnek: eszjéa. Szellemes viszont — bárkitől is jön — a fapados (repülőjárat).
Az ilyesmiről persze elsősorban maga a nyelvközösség gondoskodik: mobil, szoli, Pecsa ‘Petőfi Csarnok’, warezol, koksz ‘kábítószer’, pumpál ‘izmot fejleszt’, tol ‘fogyaszt’. Lassan megállapodik az ásványvízre a szénsavas/mentes jelzőpár. Néha azonban elkel egy kis segítség. Például a BKV kitalálta, hogy a tömegközlekedés helyett a közösségi közlekedés kifejezést használja, ami még hosszabb és még esetlenebb. Valaki segítsen rajtuk! Ezt a fajta tevékenységet is helyeslem, miért ne helyeselném?
4. A nyelvi illemtan is tekinthető nyelvművelésnek. Ekkor a nyelvművelő — mint egyfajta illemtanár — megmutatja: mit használjunk, ha elegánsnak, műveltnek, ünnepélyesnek stb. akarunk látszani, és mit ne használjunk ugyanilyen helyzetekben. Például Németben dolgozom helyett elegánsabb a Németországban dolgozom; Ha föl is hozta, én nem hallottam helyett a Ha fölhozta is; Sopronba lakik helyett a Sopronban lakik; igyon helyett az igyék.
Ez a tevékenység voltaképpen nem a nyelvről, hanem az egyes nyelvi alakokhoz kapcsolódó társadalmi ítéletekről szól — mint minden illemtanítás. Maximálisan helyeslem; ezt meg kell tanítani az embereknek, ahogy azt is, mikor és hova vegyünk nyakkendőt, vagy melyik kezünkbe fogjuk a villát. Csak akkor bírálom, amikor úgy tesz (vagy tényleg azt hiszi), hogy az elegánsabb alakok valóban „helyesebbek”, tehát valamilyen nyelvészeti értelemben „jobbak”. (Mintha „helyes táplálkozásnak” csak azt minősítenénk, ha valaki késsel-villával eszik.) Ilyesmit a nyelvészet nem mond; így nem helyeslem.
5. Végül sajnos nyelvművelés címén sokan a saját indulataikat, sőt utálataikat vetítik nyelvtársaikra, és kijelentik, hogy ez vagy az a kifejezés csúnya vagy fölösleges vagy tilos. Ez számomra elfogadhatatlan. Például én a cikkem elején így fogalmaztam: Mit értünk nyelvművelés alatt. Ezt sokan kifogásolják és kijavítanák (!) valami másra, például erre: Mit értünk nyelvművelésen — kérem, mondják így, ha nekik jobban tetszik; nekem jó úgy, ahogy írtam. Vagy egyesek szerint a konnektor szót két n-nel, tehát [konnektor]-nak kellene ejteni s a [konektor] ejtés helytelen. Nekem ez utóbbi a normális, környezetem és én egy n-nel mondjuk. Fölajánlhatják (a fenti 2. pont szerint), hogy transzfer helyett mondjunk átvitelt; de nem szabad megróni az idegenforgalmi szakembereket, ha a turisták egyik programhelyről a másikra való átszállítását transzfernek nevezik, mert annak az a neve.
Mindenki elmondhatja a véleményét mások nyelvhasználatáról. Akár azt is megkísérelheti, hogy tiltólag beavatkozzon, ahhoz azonban nincs joga, hogy ilyen céljaihoz a nyelvtudományban keressen támaszt, mert ott ilyesmi nincs. A jó nyelvművelő bővít, ajánl, felmutat, tanít; az nem jó nyelvművelő, aki feketelistákat készít a szerinte kerülendő vagy pláne üldözendő nyelvi alakokról.
Nos, ellenzem-e a nyelvművelést? Amit én annak nevezek, azt nem. Vicc a szovjet időkből: „Egy rádióhallgatónk betelefonált: igaz-e, hogy Harkovban Mercedeseket osztogatnak? Ezzel kapcsolatban közölhetjük: a hír igaz, csak nem Harkovban, hanem Voronyezsben, nem Mercedeseket, hanem Zsigulikat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.”

[Ile57]

Gönczöl János:
Anyanyelv


A Hold a fák közt szikrázva süt, ág moccan, galy zörg és mindenütt hangok remegnek, óh hogy szeretlek... mondta maga elé halkan Paul Verlaine sorait a fiatal tanár, akit az a megtisztelés ért, hogy magyar létére tornát és rajzot taníthatott Cape Vincentben, ebben a kis észak-amerikai városkában, ahonnét nem kellett nagyot lépnie, ha Kanadába, a Wolf Island, a Farkas Sziget vidékére akart menni. Hosszú, csikorgóan csillámló itt a tél, meleg s tiszta az aránylag rövid nyár, amiből színpompásan terül szét az ősz. A legszebb évszak errefelé. - Most éppen magasan járó szél kergeti a felhőket a hold előtt. A zizzenésekkel, hóval, a már meg-megtört jéggel díszített fénylő éjszaka eszébe juttatta ezt a verset. Bár lehet, hogy a költő egy nyári éjszakától kapta ihletését? Vajon jól emlékszem-e ezekre a sorokra? - gondolta. Kóstolgatni kezdte a szavakat... "a hold a fák közt szikrázva süt"... figyelte lejtésüket, zengésüket. Erre azelőtt nem is gondolt, hiszen a magyar szó a magyar beszéd része volt lelkének, testének, mint egy sejt, amelyik rendesen végzi munkáját egy biológiailag, pszichológiailag komplikált műben, az emberben. Most felfedezett valami idegenséget a szavak kibomlásában. Egyes szótagok a torkában, mellében, mintha valami homályos boltív alól gördültek volna elő. Mintha a fogához ütődnének a betűk, mint az ugró ló patája az akadályhoz, amit nem ver ugyan le, sikerül az ugrás, de nem olyan simán, mint kellene.
Két éve alig beszél magyarul. Idegen kiejtésére az angolban fel-felfigyelnek kedves jóindulattal az itteniek. Ők nem ismerik az anyanyelv ilyenforma sebesüléseit, honnan is tudnának egy távoli kicsi ország gyermekének riadalmáról, amikor észreveszi, hogy valami finom penész lepi be magyarul mondott szavait.
Ment egy keskeny úton a kocsija felé, amit ez alkalommal messzebb állított le, mert legutóbb, amikor a barátai magányos háza körüli mezőn hagyta, az autó úgy bevájta magát a hóba, hogy vagy tízen tolták-vonták, amíg el tudott indulni. - Már két éve él itt, de még egy különleges teremtménynek számit, egy kis európai ország szülöttének és ez a tény előnyére vált ezek között a lényegében szűk körben élő amerikaiak között. Segítőkészek, barátságosak. Itt egy kicsit mindannyian "szomszédok". A szomszédságot persze errefelé mérföldekben mérik. Már majdnem kiért a betonútra, amikor egy bokros, véznafás csalitból halk vakkantást hallott. A hó és a hold csillámló fényjátékában egy sötét gomoly mozdult. - Mit keres itt éjfél felé egy kutya - gondolta és felé indult. A hó felporzott, mert a kutya odébb iszkolt, de csak néhány méterrel, aztán leült és figyelte a közeledő tanárt. Az halkan beszélni kezdett hozzá. - Come here...? ... you are a dog... come... come... what are you doing here...? - Csücsörített, csicsegett, cuppogott, hívta így meg úgy, de a kutya nem mozdult. Mikor már vagy nyolc-tíz méterre megközelítette, hirtelen abbahagyta a hívogatást s megállt. Nézte az ülő kutyát és csodálkozva megszólalt magyarul. - Egy puli... mit keresel te errefelé, kiskutyám? A sötét gomoly hirtelen négy lábra állt, rövid kis nyüszítő hang szakadt ki belőle, mint aki igencsak meglepődik, és a feketeség egyik vége ide-oda mozogni kezdett.
Koloncos, elöl-hátul egyforma puli volt. A csóválásból nem volt nehéz megállapítani, melyik a hátsó fele. - Hát te tudsz magyarul? ... Gyere ide!... - és a kutya lassan, óvatosan megindult felé. - Na gyere csak, gyere... hát ilyet... talán álmodom... - mondta a tanár. A puli egészen közel jött. Nem csóvált. Gondolkozott. Bizalmatlan volt és legalább úgy csodálkozott, mint a tanár. - Na ne félj... gyere csak... - s odanyújtotta a kutyának a keze fejét, hogy szaglássza. Érezte nedves orrát. Lassan megsimogatta a fejét, kicsit erősebben megmarkolászta a füle tövét, leguggolt és beszélt hozzá. Leheletük ködbe burkolta csaknem összeérő fejüket. - Kié vagy, te puli?... Nincs rajtad se nyakörv, semmi, hol laksz komám? Hogy hívnak? Én Márton István vagyok. Errefelé Steve Marton... Hát te? Ugye jó volna, ha meg tudnád mondani a neved?... - végigtapogatta, simogatta a kutyát. Csombékos, vastag szőre alatt érezte a bordáit. Az hagyta, és bozontos fejét belefúrta a férfi tenyerébe. A puli örömében gyorsabban lihegett, kivillantak egészséges fogai. - Fiatal vagy te még, nem lehetsz több másfélévesnél, igaz barátocskám?... Nem hagyhatlak itt kinn az éjszakában. Gyere, most eljössz hozzám. Holnap megkeressük a gazdádat. - A kutya szinte a lábához dőlve ment vele. - Ne szeress ennyire te puli. Holnap már nem vagyunk együtt - nevetett a férfi. A fekete szőrpamacs úgy ugrott be az autóba, mintha mindennap ezt csinálta volna. A tanár egy fából és terméskőből épült kisebb házban lakott, amit egy öregasszonytól bérelt, aki viszont a mintegy negyven méterrel odább lévő nagyobb házban élt egyedül. Csillámló havas úton lépkedtek az autótól a ház ajtajáig.
A férfi szájára tette az ujját, intve a kutyának, nehogy ugasson és széttörje a csendet. Az meg se mukkant. - Ételt adott neki a konyhában meg vizet. A pulit nem nagyon érdekelte a vendéglátás. Keveset ivott és csak a tanárt nézte. - Gyere puli, ez a helyed ma éjszakára - szólt és egy öreg takarót terített a földre a ház előterében, ahonnét egy falépcső vezetett föl a két hálószobához. - Feküdj le ide - mutatott a takaróra. A kutya megszaglászta s ráfeküdt. A tanár meg tett-vett, matatott, de valahányszor ránézett a pulira az csóvált egyet a farkával. - A kölcsönös érzelmek alakulása két magyarul beszélő lény között... ugye ez a helyzet most, pulikám?... - Mire újabb farklegyintés volt a válasz. Aztán a férfi felment a hálószobájába, levetkőzött, tussolt s lefeküdt. Kicsit olvasgatta még az aznapi helyi újságot, majd eloltotta a villanyt. A sötétben még átgondolta ezt a különös találkozást a kutyával, meg hogy másnap ünnep lévén, hogyan s hol keresse a puli gazdáját?... Már-már alvásba süppedt, mikor mocorgást hallott a falépcső felől. A kutya lopakodott az ágyához, mint aki tudja, hogy nem illendőt csinál, halkan jött, szinte kúszva. A tanár kinyújtotta a karját és a sötétben egy hideg, nedves orr bökött a tenyerébe. Nem küldte vissza. A puli egy jólesőt nyögött és elnyúlt a fekvőhely mellett, mint egy vaskos lábszőnyeg. Elaludtak.
Valószínű, hogy ünnepnap reggelén mindenki otthon van a környéken. Először a sheriffnek telefonálok, talán az tud valamit a kutyáról - gondolta a tanár, miközben a kávéját szürcsölgette. A lábánál a fekete szőrgomoly szívfacsaróan leste minden mozdulatát. Pedig még néhány perce azt hitte, hogy a kutya el akar menni, talán vissza, ahonnan eljött, mert kaparta az ajtót, de csak dolgát végezni iszkolt ki és rohant vissza a házba.
- Na barátom, ma nehéz napunk lesz, megkeressük a gazdádat - és hívta a sheriffet, akivel jól ismerték egymást, mint a többi helybelivel, összejártak, közös programokat csináltak. - Hallo Joe... itt Steve... ide figyelj, tegnap éjjel... és elmondta a találkozást a pulival. A sheriff nem emlékezett, hogy valaha is látott volna ilyenforma kutyát, nem is tudta elképzelni. Elöl, hátul egyforma, szeme se látszik... szőrkoloncok lógnak róla jobbra balra, a földet söprik a csombékok... nem, ilyet nem látott... de komolyan érdeklődött, hogy nem ivott-e Steve túl sokat tegnap este a partyn. Mivel kíváncsi természetű ember volt, azt mondta, hogy azért kijön nemsokára, hozza a fiát is és megnézik ezt a furcsa kutyát, s majd találnak valami megoldást. A beszélgetés után gondolt egyet a tanár, és a szép reggeli napsütésben átsétált a másik házhoz, ahol szállásadónője, a házak tulajdonosa, az öregasszony lakott magányosan. Az asszony, mikor meglátta a belépő férfit az ajtó keretében és mögötte a kutyát, majdnem leejtette a teáscsészét - amit a kezét melengetve szorongatott -, nem a félelemtől, inkább a csodálkozástól, mert nem félt az az ördögtől sem, edzett szívós vénasszony volt, sovány, ínra, csontra tapadó bőrrel, időszítta, cserzett. Mint a fenőszíj - gondolta sokszor a tanár, ha meglátta.
- Mi ez? - kérdezte.
- Kutya - válaszolt a férfi.
- Ne tarts bolondnak, még eszemnél vagyok, ilyen kutya nincs - recsegte agyonbagózott hangján az asszony.
- Pedig ez kutya a javából. Tegnap éjjel találtam.
- Honnan veszed, hogy ez egy kutya? - kérdezte kétkedve, kötekedve az öregasszony.
- Onnan, hogy ez magyar kutya. Odavalósi, ahova én... onnan jött ez is... - mondta csendesen a tanár.
- Onnan jött... onnan jött... talán átúszott az óceánon? - zsörtölődött a vén fenőszíj.
- Lehet, hogy már itt született, azt nem tudom, de ez egy magyar kutya - jelentette ki a férfi határozottan, majd így folytatta - nem azért jöttem, hogy azon vitatkozzunk, ez pamutcsomó-e vagy micsoda, hanem te mindenkit ismersz ezen a vidéken, nem tudod kié lehet ez a kutya?
A vénasszony csak nézte a pulit, és szinte magának motyogta:
- Ilyet még nem láttam... kié is lehet... nem tudom... megérinthetem?... Mi a neve?...
- Én pulinak hívom, de csak magyarul beszél.
- Micsoda? Beszélni is tud? Ne csinálj bolondot belőlem - recsegett a vénség.
- Azt akartam mondani, hogy csak magyarul ért, de egy puli olyan okos, hogy beszélne, ha akarna, de nem akar, mert okos - magyarázta a tanár. Az öregasszony gyanakodva nézte a férfit, majd kinyújtotta eres karját a kutya felé.
- Come here pjuli - mondta mély, rekedt hangján. A kutya nem mozdult.
- Mondd neki magyarul, megtanítlak rá, csak két szó: gyere ide, gyere ide. Na próbáld kimondani. - És az öregasszony tekerve rakva nyelvét, grimaszokat vágva, de kibökte magyarul... gyere ide. - A kutya a tanárra nézett, szinte kérdve, miféle tájszólás ez?
A férfi intett neki és halkan szólt - Menj oda szépen! - Kelletlen, de odasomfordált az asszonyhoz, akinek valami mosolyféle fénylett fel szíj arcán és szemében, mint mikor egy talált zseblámpában a gyöngült elem még sápaszt egyet a kicsi körtén. Rátette kezét a kutya fejére, de nem mozdította, nem simogatta. Hosszú másodpercekig így maradt.
- Nekünk is volt kutyánk... a fiamnak... kedves állat volt, szerettük... - motyogta halkan és a meleg pulifej érintése valahová a messzi múltba vezette gondolatait.
- "Pjuli... pjuli... nice dog," nekünk is volt kutyánk.
- Nem baj, ha nem lesz meg a gazdája - szólt hirtelen, visszakényszerítve magát a pillanatnyi ellágyulásból. - Tőlem itt maradhat, nálad lehet... és néha nálam is, ha dolgod van, vagy elmész. Átjöhet hozzám - jelentette ki, de úgy, mintha neki mindegy lenne, hogy mi történik a kutyával. Lassan felállt, mint aki befejezte az ügyet és hátat fordítva a tanárnak még kurtán, szárazon odaszólt:
- Hívd fel a sheriffet, intézzétek el, hogy maradjon ez a ... mit tudom én micsoda, pjuli.
- Már beszéltem Joe-val, eljön hozzám még ma - válaszolt a férfi.
A sheriff jeepen érkezett s hozta tizenhárom éves fiát, Billyt is. Ha valaki kételkedett volna abban, hogy Joe hízásra hajlamos-e, az választ kaphatott a sheriff hasától, mert az úgy rázkódott a nevetéstől a kutya láttán, mint egy óriási kocsonya.
- Hogy ezeket a copfokat, vagy micsodát, mint egy rongyos szoknyát cipelje magán. Hát ilyen nincs is. Ilyet még nem láttam - és hahotázott, biztatta fiát, aki nagy érdeklődéssel szemlélte a pulit, hogy simogassa meg, ne féljen tőle. A gyerek óvatosan nyújtotta a kezét a kutya felé és megsimította a szőrrengeteget.
A puli nem csóvált, nem mozdult. A tanárra nézett, mintha azt kérdené:
- Elzavarjam ezeket? - Nem morgott, meg se nyikkant, de két kurta magyar szócska elég lett volna, hogy megtépje a nadrágjukat. Érezte ezt a tanár, és ez bizony rontott volna a sheriffnél a helyzeten, így hát halkan, de komolyan szólt Joe-hoz:
- Ide figyelj, sheriff, ez a fajta kutya három cowboy munkáját tudja ellátni egy marhacsordánál, és annyi birkát bízhatsz rá, amennyit még errefelé nem is láthattál, mert ide legföljebb mélyhűtve érkeznek, hogy megtömhesd a húsukkal a hasad.
- Jó, jó, nem akartam megbántani ezt a... mi is a neve?
- Puli!
- Jól van, legyen pjuli, üljetek be a kocsiba, bemegyünk az irodába, meg a templomhoz. Sokan vannak ma ott, ünnep van. Valaki talán tud felvilágosítást adni ezzel kapcsolatban - bökött vastag ujjával a kutya felé Joe.
Mielőtt a sheriff irodájához kanyarodott volna a jeep, megálltak a templom előtti téren. Nagy volt a csodálkozás, főleg az ifjúság és az asszonyok körében, de senki se tudta, kihez, hova tartozik a kutya. Egyszer csak egy sokszeplős, tizenkét éves forma lány somfordált a beszélgető csoporthoz. Nézte, nézte, a pulit, majd a sheriffhez fordult:
- Azt hiszem erről a kutyáról beszélt a barátnőm, Kathy.
- Milyen Kathy?
- Kathy Jackson...
Joe-ból hirtelen olyan aktivitás sugárzott, mintha egy többszörös gyilkos felkutatásában kapott volna forró nyomot.
Az irodájába siettek és a kislány segítségével rövid keresés után megtalálták Kathy Jackson telefonszámát.
- Hallo... Mr. Jackson?
- Igen - hangzott egy fátyolos, mély hang a vonal túlsó végén.
- Van maguknak egy különös, lompos, bozontos kutyájuk?
- Ki beszél ott?
- Joe Harwood, a sheriff.
- Igen, van. Illetve volt egy ilyen furcsa kutyánk. A lányom kapta valamiféle külföldi emberektől, akik nem tudták magukkal vinni, ahová mentek. Állítólag a munkahelyükön nem engedtek kutyát tartani, vagy valami ilyesmit mondtak, mindkettőjüknek dolgozniuk kellett. Fiatalok voltak. Bukarestből vagy inkább Budapestről... Nem is tudom... valami kis távoli országból... jöttek... vagy menekültek. Nem is tudom. A különös az volt, hogy sírtak, igen, ahogy emlékszem, sírtak, amikor a kutyát nálunk hagyták. Az első pillanatban a kislányomnak tetszett ez a furcsa állat...
Kathy gyere ide, a sheriff telefonál a kutya miatt.
A gyerek átvette a hallgatót:
- Halló! Mi van a kutyával? - kérdezte nyafogó hangon.
- Megtaláltuk - felelt Joe.
- Engem nem érdekel már ez az állat. Mindig ki akart menni a kertből, a házból. Szaga is volt néha. Nem is láttam, ha rám nézett, nem látszottak a szemei. Kedves se volt, nem játszott... mindig el akart menni. Nekem más kutya kell. Kapok is. Dady megígérte... adják oda valakinek ezt a komikus kutyát. Senki se látott errefelé ilyen csúnya kutyát... - nyafogta a kislány, és visszaadta apjának a telefont.
- OK. Joe, ha nem lesz gazdája, az állatorvos elintézi, vidd el és el kell altatni. A költségeket fizetem. OK?... Csinálj vele, amit akarsz. Jó ünnepeket - és Mr. Jackson letette a telefonkagylót.
Joe komolyan s hosszan nézte a tanárt, mintha először látná. Ki tudja milyen gondolatok keringtek amerikai, sheriffi koponyájában, amikor így szólt:
- Te magyar vagy, ugye? Ez meg egy magyar kutya, ahogy mondod, ugye? Ezeknek a Jacksonéknak nem kell. Tartsd meg. Anyanyelveteken beszélhettek egymással, és ez jó lesz mindkettőtöknek. A tied ez a pjuli, Steve! - és nagy kezét nyújtotta a tanárnak mintegy megpecsételve ezzel az ügyet. Márton István, errefelé Steve Marton megszorította Joe kezét, és úgy siettek ki ketten a kutyával a sheriff szobájából, mint amikor váratlan ajándékot menekít magának egy gyerek, hogy csak az övé legyen.

[Luigi48]

Tudom, nagyon sokan ismerik ezt a két kis remekbeszabott sorocskát, - mely fényes bizonyítéka a magyar nyelv kimeríthetetlen játékosságának, - de talán nem árt újból felidézni.


" Csodálkozol a kokainistán ?

Gondolkozz el, az okain is tán."

(Kosztolányi Dezső)


Nyilvánvaló, hogy a világ egyetlen nyelve sem képes ehhez hasonló bravúrra.

[dragonlance]

Tamkó Sirató Károly: Poéták keresztje





Világot
temető
hervadás-
szerető
betük sok mártirját szeretve szerető
virrasztó riasztó titokzat homlokú
mámoros halálos fekete szerető:
akit te
megölelsz
letép majd
ujjongva
az élet-
lugasból
sok bánat
gerezdet;
viseli
mellén és
szemében
tündöklő
ajándék
ékszert, a
szomorú
keresztet:
szavakból
keresztet.

[msmester]

Ábel Amerikában (1934)

- Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne - ismételtem el magamnak. És éreztem, hogy a szívem megtelik nagy és általános meleggel, a lelkem megtelik a derűs idő nyugalmával és a szemem megtelik a hajnal harmatával. Lassan felálltam, és azt mondtam: - Igaza van: késedelem nélkül haza fogok menni, hogy otthon lehessek valahol ezen a világon! Igaza van: nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk.
(IV. rész)

forrás:Kultúrális Enciklopédia

" Aki embernek hitvány,
az magyarnak alkalmatlan. "



--

Tiszta és nagy dolgokhoz csak tiszta és egyenes úton lehet eljutni.

--
Az a becsületes, aki mindig élete utolsó órája szerint él.
....

Minden ember legnemesebb öröme, ha valami olyant cselekedhetik, amelynek tisztaságában nem kételkedik. Sem a cselekedet idején, sem a cselekedet után.

....

A különböző nyelvek melegéből keltek ki a különböző népek, melyeket az atyafiság és az együttes érdek alapján a közös szó szervezett nemzetekké. Velünk is ez történt. A magyarságot is az atyafiság és az együttes érdek alapján a sors verte egybe; hazát a bátorsággal irányított életösztön szerzett neki, de nemzetté a magyar szó teremtette. Mint jelképes hatalom, a magyar szó nekünk a legnagyobb ereklye. Kegyelet, hűség és becsület illeti őt.

...


Olyanok a szavak, mint a hírnökök: mindazt a jót vagy rosszat elbeszélik, ami ott honol abban az országban, ahonnan jöttek.

....

A madárnak szárnya van és szabadsága, az embernek pedig egyetlen szülőföldje és sok kötelessége.
....
Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.


Az ember a szíve mélyén örökké oda való, ahol született.
-----

forrás:citatum.hu

[Ile57]

Lászlóffy Csaba:


Anyanyelv


Ne hátra pillants most fiam
az elfolyó sok halott árnyra
mint kiszáradt meder olyan
a voltak fel nem támadása
nagyapád helyett most szemed
ne azt a gyújtóbombát lássa
mely negyvennégy &#245;szén esett
Tordán az egyik szomszéd házra
ne tudj agyvérzésr&#245;l s epe-
ömlésr&#245;l ne gondolj a rákra
dédanyád s szépapád rege-
szarvas-tűntén se fordulj hátra
ne rágjon titkos rejtelem
ne sújtson vereségek szárnya
s a szárnyavesztett értelem
kötéltáncát járó apádra
se legyen gondod — most csak ezt
a szót vedd és védd meg mintha várba
bajvívni mennél s úgy szeresd
mintha nélküle halál várna.



1984. június 22.

[Ile57]

Pecznyík Pál:
Isten ajándéka


Ős hazánkban, nyolc nemzetnek
lobogói, lengenek,
énekeink mind a nyolcban,
magyar nyelven zengenek!
Anyanyelvünk, szent ajándék,
párja sehol nincs neki,
nyolc országban egyek vagyunk,
magyar nyelvünk hirdeti.
Énekeink eggyé forrnak,
országhatárok felett,
szétszórtan is egy a magyar,
bár nyolc részre szétesett!
Szép magyar beszédünk miatt,
sokat tűrünk, szenvedünk,
ám egy drága örökségként,
Isten adta azt nekünk!
Boldog: aki más honban is,
magyar honpolgár lehet,
lám így egyesíti Isten,
ezt a próbált nemzetet!
Celldömölk, 2012. III. 12.

[göröngy]

Vas István: Határozók és kötőszavak

óllehet ez és jóllehet az, és jóllehet garmadával,
mindazonáltal, jaj, mindazonáltal az egész is mindazonáltal.
Feltéve ha és feltéve, hogy és feltéve azt, amit,
ennélfogva és immár az úgyse, a mégse aligha segít,
Mert bőven van itt a mivel, a miáltal, a minekutána,
nyilvánvalóan terjed a továbbá komor hiánya.
Hiába itt a noha, sőt hátha, a talán, a még,
tudvalevően elégtelen itt az elég meg a sosem elég.
Hovatovább, ha ezért, ha azért, ha akárhogy, mindenesetre,
elvégre, végre és végül is mindegy már, elkezdve vagy berekesztve.
Tehát és pedig és ahogy, és sehogy és valahogy mégis,
és ha egyúttal, akár beleértve, azonban azért is.
Mert a főnevek, igék, a képek is egyszersmind kihullanak,
marad a közbeszéd maltere, csikorgó, ügyetlen vivőanyag.
De ha elárasztanak az esetlen határozók, a kopár kötőszavak,
végeredményben nem fontos más, csak a csak, meg a csak, meg a csak.

[msmester]

Élnek-e még a magyar nyelvjárások?
Nem kell, sőt, nem is szabad lenézni a nyelvjárásban beszélőket: más, „nálunk fejlettebb” országokban kifejezetten támogatják a helyi változatokat. Ugyanakkor természetes folyamat, hogy a nyelvjárási különbségek eltűnnek: tévedés azt hinni, hogy korábban folyamatosan.
nyest.hu|2011. február 22.||
Róbert nevű olvasónk írja:
Nem tudom, hogy a tisztelt szerkesztőurak mennyire figyelték meg, de én többször vettem észre, hogy a magyar nyelvjárásokat lenézik. Itt Baranyában a déli nyelvjárást beszélték régen, de ha manapság valaki ő-zik, azt kinevetik, megszólják, hogy ne beszéljen ilyen parasztosan. Szerintem ez a magyarok szegénységi bizonyítványa/szégyene.
Mennyire élnek még a magyar nyelvjárások? Erről mit tudnak Önök?

Természetesen nem csupán észrevettük a nyelvjárások megbélyegzését, hanem többször is felszólaltunk ellene, ahogyan a nyelvi megbélyegzés más formái ellen is. Az a kérdés azonban, hogy mennyire élnek még a magyar nyelvjárások, nem is olyan egyszerű.
Mik azok a nyelvjárások?
A hétköznapi emberek, de gyakran a nyelvészek is hajlamosak úgy gondolni a nyelvre, mint egy objektumra, amely mindentől függetlenül létezik. Valójában a nyelv nem más, mint az emberi viselkedés egy szelete, s máshol, mint az egyes emberekben, nem is létezik. Viszont minden ember nyelvi viselkedése különböző, így amikor egy nyelvről (pl. a magyar nyelvről) beszélünk, akkor az egyedi nyelvi viselkedésmódok közös jellemzőit próbáljuk megragadni. De egy nyelv beszélői (tehát a nyelvi szempontból hasonlóan viselkedők) is alkotnak olyan csoportokat, melyeken belül sokkal inkább hasonlóan használják a nyelvet, mint az adott csoporton kívüliek. Ezek a csoportok különböző szempontok alapján állíthatóak fel, pl. a beszélők műveltsége, szakmája, kora stb. alapján, és természetesen ezek a csoportok metszik is egymást egy-egy egyén több csoportba is tartozhat.
Nyelvjárásoknak azon változatokat nevezzük, melyeket területileg, földrajzilag tudunk meghatározni. Természetes, hogy az egymás közelében lakó emberek többet érintkeznek, így nyelvi viselkedésük is egymáshoz hasonul. Azonban a területi alapon elkülöníthető csoportok között csak ritkán van éles határ, pl. a palócnak nevezett nyelvterület északi és keleti vége között nagyobb különbség van, mint a nyelvjáráshatár két oldalán fekvő települések között. Az ilyen elnevezések inkább csak a nyelvészek által kijelölt néhány sajátos tulajdonság összefoglaló neveként szolgálnak (pl. a palócban az a ajakkerekítés nélküli ejtése vagy az ly megőrzése), de ezek sem mindig találhatók meg a teljes területen.
A magyar nyelvjárásokat valamikor a 19. században határozták meg, és a 20. század folyamán módosították, pontosították. Hajlamosak vagyunk úgy képzelni, hogy ezen nyelvjárások határai és jellemzői időben állandóak, pedig ez nem így van. Az idők folyamán ezek mindig változtak, átrendeződtek: a nyelvjárások hol elaprózódtak, több, egymástól távolabb álló változat alakult ki, hol egységesültek. A régi nyelvjárások „kihaltak”, mások „megszülettek”. Valójában tehát az, hogy a jelenlegi társadalmi körülmények között a magyar nyelv területileg egységesül, egészen természetes folyamat.
Kihalnak vagy sem?
Vegyes benyomásaink lehetnek azzal kapcsolatban, hogy kihalnak-e, vagy tovább élnek a nyelvjárások. Talán egyszerűbb válaszolni arra a kérdésre, hogy kihalnak-e a nyelvjárási jelenségek. Nos, egészen biztosan vannak olyanok, amelyek idővel kihalnak (mint ahogyan idővel minden megváltozik), valószínűleg azonban lesznek olyanok, melyek legalábbis meglehetősen tartósan mondjuk századunk végéig) meg fognak maradni. Sőt, lehetnek olyan jelenségek is, melyek ma nyelvjárásinak minősülnek, de idővel kiszorítják a ma köznyelvinek tekintett alakokat.
Azonban a mobilitásunknak, a tömegkommunikációs eszközöknek köszönhetően valószínűsíthető, hogy a területi különbségek sokkal kisebbek lesznek. Lehetséges azonban, hogy más szempontok mentén (pl. szakmai, társadalmi csoportok között) a különbség mértéke hosszú távon nőni fog. Ez elsősorban a társadalmi változások függvénye.
Mit tehetünk a helyi változatokért?
Vannak országok, ahol fontosnak érzik a helyi változatok megőrzését. Bár a standard brit angol kiejtést gyakran nevezik BBC Englishnek, ma a BBC nyelvezete is igen változatos, sőt, a helyi állomásaikon dolgozó bemondókat igyekeznek úgy kiválasztani, hogy azok a helyi nyelvjárás beszélői legyenek. Mint arról korábban beszámoltunk, a British Library külön kiállítást szervezett az angol változatainak megismertetéséért és népszerűsítéséért.

forrás: Nyelv és Tudomány

[levaibalint]

A trollkodás az magyar szó?

[msmester]

A trollkodás az magyar szó?

A troll
Nem olyan rég előkerült szó itt - álljon erről pár keresetlen szó és magyarázat. Lássuk mit is ír a wikipedia erről a fogalomról:

An Internet troll, or simply troll in Internet slang, is someone who posts controversial and irrelevant or off-topic messages in an online community, such as an online discussion forum or chat room, with the intention of provoking other users into an emotional response or to generally disrupt normal on-topic discussion.

Sajnos csak angol cikket találtam a témában, de a nyelvet nem ismerőknek megpróbálom kivonatolni. Nem vagyok egy angol műfordító, rendszerint csak a szakmámban használom az angolt és csak azért, hogy el ne adjanak rabszolgának, így ez a tudás meglehetősen szerény. Szóval ez egy internetes szleng és arra a szeményre használják, aki megpróbál egy amúgy értelmes beszélgetést mindenféle egyéb (rendszerint provokatív beszólással) szétoffolni. (Milyen szép magyar szó ez a szétoffol.. :-) Szóval, megzavarni.) Az ilyenkor bevett gyakorlat szerint a trollt nem szabad etetni - azaz nem szabad reagálni rá. Ez az egyetlen megoldás a törlésen kívül. Ezt nehéz egy egész közösség minden tagjának megállnia, mert mindig vannak, akik nem ismerik meg a trollt és próbálják leállítani. Ez az etetés - de ettől a troll nem áll le csak erőre kap. Mindenkinek trollmentes beszélgetést kívánok!


forras:http://sparhelt.blogter.hu/289852/a_troll

[msmester]

Az anyanyelv édessége és végtelensége

[...]

Előbb-utóbb rá kell jönnünk, hogy az olyan nyelv, mely csakis a megértést és megértetést szolgálja, voltaképp fölösleges is. Egy félszázad óta, hogy Schleyer Márton (1879-ben) kiagyalta a volapüköt, egyre-másra keletkeznek a jobb és rosszabb műnyelvek. Nemes ábrándozók éjt-napot egybeöltve fáradoznak azon, hogy megszüntessék a bábeli nyelvzavart, mely sokszor bizony kellemetlen és ijesztő, de sokszor bizony izgató és édes is, akár maga az élet. Kétségtelenül megindító, hogy az emberiség a véges értelmével le akarja nyűgözni a végtelen lelket, a nyelvet. Ebben van valami égvívó elszántság. Az újítók némi eredménnyel is dicsekedhetnek. Ezeken a műnyelveken elmondhatjuk, hogy hol lakunk, mi a foglalkozásunk, mennyi a pénzünk, de azt már nemigen mondhatjuk el, hogy milyen nyilallást érzünk vékonyunkban, hogy milyen dajkadalt dúdolt fölöttünk az anyánk, és hogy milyen furcsa mosollyal nézett utánunk kedvesünk. Szóval a műnyelveken mindent ki lehet fejezni, amit egyáltalán nem érdemes kifejezni, és semmit se lehet kifejezni, amiért szóra nyitjuk szájunkat. Újságnak sem újság az ilyen „világnyelv". Már az ősember is tudta. Süketnéma-jelekkel érintkezett azokkal, akikkel nem tudott beszélni. Ujjainkat a világ teremtése óta számológépül is használjuk, s a tenyérbe hajtott fej mindenütt azt jelenti, hogy álmosak vagyunk, és aludni szeretnénk. Ennél többet, árnyalatosabbat, elevenebbet ezeken a segédnyelveken se lehet közölni, legföljebb ugyanezt tüzetesebben, mert hiányzik belőlük az élet lüktető ereje és meghittsége.

C. G. Ogden a kérdést meg akarja kerülni. Nem egy mesterséges nyelvet eszel ki a leendő világnyelvül: az angolt óhajtja azzá tenni úgy, hogy a végletekig egyszerűsíti. Az ő sarkalatos angol nyelvében (Basic English) mindössze hétszázötven szó van, mely nézete szerint untig elegendő minden fogalom, állapot megérzékeltetésére. Olvastam egy levelét, melyet a jeles tudós saját kezűleg írt egyik barátomhoz ezen a sarkalatos angol nyelven. Nem azt írta, hogy külföldön van. Ez a szó már nem szerepel szótárában. Azt írta, hogy kívül van Anglián. Nyomban megállapítottam, hogy a sarkalatos angol -legalább számomra - sokkal nehezebb, mint Shakespeare bármelyik szövege. Nem mondhatom, hogy fölmásztam a fára, mert a mászni szó is hiányzik belőle, csak azt mondhatom, hogy fölmentem a fára.

Kötve hiszem, hogy ez a közlési mód bárkit is kielégítene. Nincs a földgolyón olyan ember, aki ennyire „egyszerű" volna. A nyelv nem lehet „egyszerű", mert az ember nem „egyszerű", aki beszéli. Az ember éppen azért beszél, mert nem egyszerű, mert bonyolult, és mindig fölöttébb bonyolult dolgot akar közölni. Egy kétéves gyermek semmisnek látszó, satnya nyelve is végtelenül bonyolult és gazdag. Talán sokkal előbb tudja azt a szót, hogy mászni, kúszni, tipegni, topogni, baktatni, bóklászni, vagy vánszorogni, mint ezt: menni. Az angol tanár egyvonalúsága ellenkezik minden emberi lélekkel és minden nyelv fejlődéstörténetével. Ő nem egy halott nyelvet támasztott fel poraiból. Az ellenkezőt művelte. Megölt egy élő nyelvet. A nyelv az indulatok lázában született meg, nem ilyen jószándékú gondolatból. Nem erre a hétszázötven szóra vágyakozunk mi, nem is tízszer annyira, nem is Arisztophanész nábobi szókincsére. Anyanyelvünknek mind a száznegyvenenezer szavára vágyakozunk, melyet akár tudunk, akár nem, bármikor kitalálhatunk az ösztönünknél fogva, anyanyelvünknek e korlátlan lehetősége és bűvös szellemi légkörére van szükségünk, mely levegő gyanánt vesz körül bennünket, él és éltet.

Itt kezdődik a nyelv, az anyanyelvnél, és itt is végződik. A többi nyelv, melyet megtanulunk, nem érdemli meg ezt a nagy nevet. Múltkor egy francia leánynak, aki régóta távol él hazájától, véletlenül azt mondtam valamilyen rossz ételre, hogy ratatouille. Ez afféle híg, pempős, elrontott kotyvalékot jelent, melynek se íze, se bűze. Elmosolyodott erre a szóra. Itt, az idegen környezetben már évtizedek óta nem hallotta. Úgy köszöntötte - az emlékezet boldog mosolyával -, mint valami gyermekkori ismerősét. Kérdésekkel ostromoltam, hogy tulajdonképpen micsoda az a ratatouille, hogy miféle étel lehet rata-touille az alakja és halmazállapota szerint, s ő, mint bármelyik francia, akiben létező valóság az anyanyelv, emlékei és érzései alapján, egy tömeg egyéni ösztön sugallatára, igennel és nemmel felelgetett. Csak néha tűnődött el, a határeseteknél, hogy például egy elázott húskolonc lehet-e ratatouille, vagy sem. Hasonló biztonsággal tudnék válaszolni én, s bármelyik magyar is arra a kérdésre, hogy micsoda lehet pempő és micsoda gezemice. Ilyen ködfoltokból áll a nyelv. Ezeket a lelkünk világítja át esetről esetre. Minden megnyilatkozása, a legegyszerűbb is, a szövevények szövevénye, az árnyalatok árnyalata, az emlékek emléke.

Pesti Hírlap, 1933. április 30., május 7.,14., 21., 28.

[Jucus51]

Lehet, hogy ismerős...de megunhatatlan -szerintem.
Édes, ékes anyanyelvünk

Lőrincze Lajosnak és Grétsi Lászlónak

Kezdjük tán a jó szóval: tárgyesetben jót.
Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót.
Egyes számban kő a kő, többes számban kövek.
Nőnek nők a többese, helytelen a növek.

Többesben a tő nem tők, szabatosan tövek,
Aminthogy a cső nem csők, magyarföldön csövek.
Anyós kérdé: van két vőm, ezek talán vövek?
Azt se tudom mi a cö, egyes számú cövek?

Csók - ha adják - százával jó, ez benne a jó.
Hogyha netán egy puszit kapsz, annak neve csó?
Bablevesed lehet sós, némely vinkó savas,
Nem lehet az utca hós, magyarul csak havas.
Miskolcon, ám Debrecenben, Győrött, Pécsett, Szegeden,
Mire mindezt megtanulod, beleőszülsz, idegen.

[Ile57]

Dsida Jenő A föld és az ember megmarad
Üzenem neked, ki egykoron asszonyom leszel:


Ráébredtem az elhivatásra.
Vigyázok magamra.
Táplálkozom, sétálok nagyokat, alszom, figyelem izmaimat.
Egészséges és tiszta vagyok.
Vidám, fénylő és bizakodó.


S ha nálad időz gondolatom,
teltnek, erősnek akarlak,
azt akarom, hogy vigyázz magadra,
táplálkozz, sétálj, aludj nagyokat, figyeld izmaidat,
egészséges, tiszta légy, vidám és bizakodó.


Most minden gondolatom övé, ki eljövend.
Könyveket gyüjtök neki, Dantét, Dosztojevszkijt.
Verseket olvasok neki, mintha élne és értene már.
Az utcákon járva, beszélek neki az anyanyelvről,
napokon át magyarázok a francia forradalomról,
Erdélyről és az emberi sorsról.


Üzenem neked: ő a célunk és nincs más segítség.
Vidámaknak kell lennünk, hogy ő vidám legyen.
Kitartóknak kell lennünk, hogy ő világra jöjjön.
Izmosaknak és jóknak kell lennünk, hogy ő szeressen minket.
Vigyáznunk kell önmagunkra,
hogy boldog magyar legyen ő, új ember és erős.


Mert én elmúlok
és te is elmúlsz,
de a föld és az ember megmarad.


<ins style="display:inline-table;border:none;height:60px;margin:0;padding:0;p osition:relative;visibility:visible;width:468px"><ins id="aswift_1_anchor" style="display:block;border:none;height:60px;margin:0;pad ding:0;position:relative;visibility:visible;width: 468px">
</ins></ins>

[Ile57]

Vjacseszlav Ivanov:

ANYANYELV


Az anyanyelv a dalnokok hazája,
Hol ősök titkos kincse rejtezik,
S mennybéli éneket sugall nekik
A földanya tölgysuttogás-varázsa.


Mint egykoron, fogantatásra vár a
Föld méhe, mely fölött szellem kering...
S a venyigén szavak dús fürtjeit
Mézzel telíti mélyének világa.


Magasztosan fölfénylik messziről,
Visszhangjaként a szférai zenéknek.
Bölcs láng elemeként ragyogva föl.


S nyelv, fény - a himnuszokban frigyre lépnek,
Mint szén, amely gyémántként tündököl, -
Előfutárai a teremtésnek.

1927. február 10.

Baka István fordította

[Ile57]

Arany János:

A költő hazája


"Művész hazája széles e világ;
A hírnév országutját lakja ő,
S ez út hosszába' minden olajág,
Minden babér az ő számára nő."
Ám hadd legyen, nem tagadom,
Övé, mely bírja őt, a hon:
De szívem azt sugja minduntalan,
Hogy a költőnek egy - csak egy hazája van.

Kezdődik e hon a csendes tanyának
Küszöbjén, melyhez emlékezete
Köté legelső végét fonalának,
Midőn először útnak erede;
Hová e gondolatvezér
Mulatni vissza-visszatér -
És egy szerény zöld ággal megpihen,
Mint bárkán a galamb, az ősi tűzhelyen.

Ott ismerősen vészik őt körűl
Gyermekkorának játszótársai;
Eléje ott nyájas szóval kerűl
Az agg szülő - tán már csak néhai;
Minden szöget, minden zugot
Úgy lel, miképen megszokott,
Bár őse telkén most a vén Idő
Új gazda: bont, épít, ahol s mint kedve jő.

Mely ott felé zeng, a meghitt beszéd
Anyai tejnek édes folyama,
E szó nyitá meg szívét és eszét
Ajkára ez simult, hogy dallana;
Szerelme bimbó-hajnalán
E nyelvet érté a leány,
S ezen viszonzá a "szeretlek"-et
Vagy a sohaj szócskát, mit visszarebegett.

S a nyílt szivű nép, melyet ott talál,
Vele érzésben és nyelvben rokon;
Dala e nép közt ajkrul-ajkra száll
Örül vagy sír az édes hangokon;
Fogékony ott minden kebel
A dalra, melyet énekel, -
S hogy ebből semmi hang el nem veszett,
Tudnia biztosan, mily boldog élvezet!

Ameddig ily nép fogja őt körűl,
Nép, melynek érzi keble, zengi szája
A költő énekét, - addig terűl,
Ott éri végét a költő hazája;
Azontúl maga jövevény,
Dala üvegházi növény,
Legszebb illatja, színe kárba megy:
Széles világon nincs népe s hona - csak egy!

Innen, hogy ő e népet és hazát
Szeretni tudja kimondhatlanúl:
Nem a dijt méri, melyet tán az ád,
Oltára nem önző lángokra gyúl;
És, bárha szűk, és bárha gyér
A jutalom és a babér:
Ő e honért, e honnal s honnak él, -
Örömeit, búját zengvén, ha dalra kél.

Boldog, ha büszke lantján a haza
Dicsőségének napját zengheti!
Ha nincs multjának vérző panasza;
S reménye vásznát jó szél lengeti!
A dal, mit így teremt ujja,
Egy nemzeti hallelujah,
Visszhangja messzi ég alá kihat -
És fölverendi a késő századokat.

De bár fogy a nép és hazája pusztul,
És a jövendő hallgat, - nem felel,
Bár keble csak bánat dalára buzdúl:
Honát a költő mégse' hagyja el; -
És, mely alélt hattyú gyanánt
Várja magára a halált -
Ő nemzetének hattyuéneke,
Ő, a lant bánatos, haldokló gyermeke.

.
1851

[salamon.xxl]

http://www.magtudin.org/Kolumban%20Sandor%20-%20Magyarnyelv.htm

[Ile57]

„A természet csak egyetlen édesanyát adott nekünk, csak egyetlen édes anyanyelvet.”
Kosztolányi Dezső

[Ile57]

Jókai Anna

"Áldom a Teremtést, hogy nyelvet adott az emberiségnek; számomra éppen ezt a nyelvet, amivel halok is majd; de ami nem hal velem, hanem mint „a tüzes nyelv a szólásra”, él tovább mindenütt, ahol „négy-öt magyar összehajol”.

Milyennek érzi most, 2009-ben, a Kazinczy-évben anyanyelvünk állapotát, más népek anyanyelvéhez viszonyított helyzetét, valamint a magyarság megmaradásában és boldogulásában betöltött, illetőleg betölthető szerepét? Nyelvművészet, nyelvbűvészet
Részletek A nyelv nem cél; a nyelv eszköz. Eszköz az önkifejezésre, kapcsolatteremtésre, eszköz a megismeréshez. Az anyanyelv: identitásunk, élet-biztonságunk alapja. A dolgokat néven nevezni, valódi néven nevezni csak a nyelvünk által lehet. S persze a hazugság is nyelv által nyer formát. Egy lelkes nyilatkozótól hallottam tíz-tizenöt évvel ezelőtt: magyar nyelvben lehetetlen hazudni. Sajnos, nem így van. Minden nyelv szolgálja a gazdáját, öltözteti-csillogtatja azt is, ami nem igaz, nyíltan nem lázadhat a használója ellen, legfeljebb finoman árulkodik róla – annak, aki a silányságot már képes kihallani. A nyelv a gondolat, érzés, akarat megtestesülése – önmagában sem föl nem szárnyalhat, sem el nem aljasulhat. Mindig a beszélő teremtőereje van mögötte; annak minősége szabja meg szépségét, csúfságát, erejét vagy éppen halványságát. Ha a gondolat pontatlan, habozó a nyelvhasználat. Ha tétova, megszületnek a pongyola mondatok. Ha az érzés túlhabzik, cikornyás, barokkos lesz a szöveg; ha csak az akarat vezet, a stílus csikorog. Az eszköz – ha egyszer eszköz – nem tehet mást, közvetít. De az alkotó számára a nyelv mégsem egyszerűen passzív végrehajtó, mint az anyagi világ formálásához bármely más munkaeszköz. Van abban valami titok, valami majdnem csoda, ahogy egy-egy szó, szókép visszahat az eredeti elgondolásra, vagy a semmiből hirtelen megképződik, és az elbeszélőt szinte kiigazítja. Ami eredetileg laza volt, lötyögött: feszessé és tömörré válik, ami szürkén csordogált, színesen fölbuggyan. A nyelv ritka pillanatokban felszabadítja magát eszköz-mivoltából, a bajmolódó íróembert megsegíti. Író és nyelv viszonya ezért sokkal szorosabb, sokkal végzetesebb, mint bármely más művész kapcsolata a nyelvével. A zenész, a táncos, a festő, a szobrász nyelvétől fosztottan is zenész, táncos, festő, szobrász marad. A színész pedig a kölcsönvett szavakat tölti meg élettel. Az író számára azonban a nyelv a személyiségének, énjének meghosszabbítása, a mű létrejöttének behelyettesíthetetlen, pótolhatatlan feltétele. Ha a kifejezőereje elsorvad, lényének meghatározó része sorvad el, az ember élhet tovább, de az író nincs többé.

*
Az író anyanyelve egész szókincsével dolgozik; ha a témául választott környezet és a figura plaszticitása megköveteli a szlenget, a kificamított, fülsértő nyelvi barbárságot – az író nem finnyáskodhat. Egy példamondat: „Szivi, júliban tépjünk át Olaszba” – sokat elmond a beszélőről. Szinte látom. Majdnem biztos, hogy cukorka-lapát alakú zöld műkörme van. Vagy a pólóingén mikiegér motorozik. „Kedvesem, az idén látogassunk el Itáliába” – ez egy sápadtszőke, vegetáriánus hölgy. Vagy egy selyempapír gyűröttségű, idősödő úr, az ingnyakába tűrt puha sállal. S mi lenne Svejk bájából, ha a kocsmában azt kiáltozná, „Ferenc Józsefet lepiszkította egy légy…”? Az eufemizmus ritkán hasznos, ritkán művészi érték, többnyire szürke, unalmas. De az élvezkedés a pocsolyában, a dagonya, a folyamatos durvaság, a halmozott al-pári trágárság, ha az író személyes nyelveként, hatásvadász célból képződik meg, bár színében harsogó, mégsem igazán izgalmas, csak izgató. Nem ablak a világra, csak kukucskáló a peepshow-ban. Nem szakszerűen adagolt gyógyszer, csak ajzószer, olykor félrevezetően felcímkézve.
Az író a teljes szótár ura. Ez a szabadsága. S éppen ez a felelőssége. Hála Istennek, ma már nincs előírtság odakünn; de megmarad az előírtság odabenn.
A bűvész figyelmeztet: ne próbálkozzatok, nektek, ti többiek, úgyse sikerül! A művész akarva-akaratlan követésre hív. A bűvésznek trükkje van, amit megtart magának. A művésznek titka van, amit megoszt.
Áldom a Teremtést, hogy nyelvet adott az emberiségnek; számomra éppen ezt a nyelvet, amivel halok is majd; de ami nem hal velem, hanem mint „a tüzes nyelv a szólásra”, él tovább mindenütt, ahol „négy-öt magyar összehajol”.


(Magyar Nyelv 1998/1: 37–40)
Hogyan fogalmazná meg egyetlen mondatban anyanyelvünkhöz fűződő érzelmi kapcsolatát? Az anyanyelv – a magyar –: személyiségem pengeéllel sem leválasztható része; s még nem tudom, hogyan történik majd, ha a biológiai halál után is megmaradó Énem nem használhatja többé sem értésre, sem közlésre – de addig a szüntelen közelítés pótolhatatlan eszköze a végső igazsághoz. http://magyarnyelvert.hu/wp-content/uploads/2012/03/book_pic.jpg Forrás: Grétsy László (szerk.) 2009. Vallomások. Harminchárom jeles magyar kortársunk gondolatai anyanyelvünkről. Tinta Kiadó. Budapest.

[Ile57]

Kodály Zoltán: Vessünk gátat kiejtésünk romlásának!

Egyetlen nyelv van itt, amelynek kiejtését nem gondozza senki: a magyar. Vagy azt hiszik: úgyis tudja mindenki, vagy azt, hogy mindegy: akár jól, akár rosszul ejtjük, csak megértjük egymást.
A gondozás hiánya meg is látszik: aki nyitott füllel jár a magyar életben, tudja, mennyire megromlott a magyar kiejtés az utóbbi két évtized alatt. A kiejtés romlása csak kísérő tünete az általános nyelvromlásnak. Ez ellen már sokan emeltek szót. Az írott nyelv védelmében nagy sikerrel hadakozik pár éve a nyelvművelő mozgalom, melyet igen tisztelt hallgatóink is jól ismernek. Van azonban a nyelvnek betűvel nem írható, csak füllel hallható része.
Kétségtelen, hogy tökéletes magyarsággal megírt szöveget minden ízében magyartalanul is fel lehet olvasni. Semmi sem jellemző annyira egy nyelvre, mint sajátos hangzása. Olyan ez, mint a virág illata, a bor zamata, a zománc, az opál tüze. Megismerni róla a nyelvet már messziről, mikor a szót még nem is értjük. Minden nyelvnek megvan a maga hangszíne, tempója, ritmusa, dallama, egyszóval zenéje. A magyar zenét egyre többen fújják hamisan.
Manapság egyre sűrűbben hallani a magyar beszédben egy-egy betűnek más nyelvből kölcsönvett hangértékét. De nemcsak egyes hangokat veszünk át, hanem más nyelvek ritmusa, hangsúlya és dallamvonala is kezd beszivárogni. Egy idegen nyelv zenei elemei keverednek a magyarba. Mintha borba sört kevernének vagy málnaszörpöt. Ha idegen nyelvről van szó, természetesnek vesszük, hogy fogyatékos kiejtés csak féltudás. Mért nem természetes az a magyarnál is? Aki magyarul akar beszélni, tanulja meg a kiejtést.
Az idegen nyelvekről nem mondhatunk le. Sőt arra kell törekednünk, hogy legalább egyet minden művelt magyar tökéletesen tudjon. De használjuk fel idegennyelv-tudásunkat arra, hogy vele magyar nyelvtudásunk nyerjen, ne veszítsen.

Esszépanoráma. Bp., 1978. Szépirodalmi Könyvkiadó. I. kötet. 1020-1026.

[Ile57]

Csoóri Sándor: Találkozásaim az anyanyelvvel (részlet)

Szavak... elfelejtett, kisemmizett szavak. A névtelenség Duna-vizével, Tisza-vizével elsodrott szavak! Rólatok legalább megemlékeznek. Mert ti foghatók és tapinthatók voltatok. De ki ad nevet a megnevezhetetlen hiánynak? Annak, aminek ti csak jobbágyai, szolgálóleányai, nyílt eszű napszámosai voltatok?
Ha manapság elkezd valaki egy mondatot, könnyű megsejteni a végét. Titkot, erőt, lenyűgöző leleményt nemigen rejteget már a nyelv. Gondolatot még csak-csak, de életet, amely hitelesítője, társa lehetne a gondolatnak, mint nő a férfinak, alig. Magam se tudnám, hogy mekkora ez a – szavak elvesztésénél is nagyobb – veszteségünk, ha az utóbbi öt-hat esztendőben nem részegültem volna meg jó párszor olyan mondatoktól, melyeknek minden íze őrzi még hajdani nyelvünk természetét. Őrzik a szavak, a szavak közti csönd, a lélegzet melege, a véré.
„Annyi verést megettem, hiszi-e? – néz rám egy fekete ruhás gyimesközéploki asszony. – De úgy vagyunk, ha nincs ember, nincs semmi!” Két mondat, s belefér az egész élet.
A közlésből megtudom, hogy rossz sorsa volt, hogy verte az ura. Aztán azt is megtudom, hogy az ura meghalt. Vagy inkább elhagyta? A többes számban a közösség hangja is megszólal. Az életről vallott fölfogás. „De úgy vagyunk, ha nincs ember, nincs semmi.”
Ezeket nyugodtan nevezhetnénk létmondatoknak.
Kallós Zoltánt évek óta szeretném rábeszélni, hogy ne csak balladát, népdalt, népzenét, lakodalmi csujjogatót s imát gyűjtsön, hanem ilyen mondatokat is, melyeknek egyetlen s igazi műfajuk van: az élő beszéd. Az egyszeri megismételhetetlen, a visszahozhatatlan. Száz mondatból talán csak egy vagy kettő akadna fönn a rostán, de annyi is megérné. Mert a közmondásoknak, szólásmondásoknak, a tökéletesen kiérlelt fordulatoknak – épp a tökéletességük és végletességük folytán – nem volt, és már nem is lehet olyan eleven hatása nyelvünkre, mint a gyeplű nélkül világgá futó mondatoknak.

Csoóri Sándor: Breviárium. Bp., 1988. Eötvös Kiadó. 136 - 137.

[Ile57]

Kós Károly: Kőből, fából házat, igéből várat (részlet)

Magába néző, kevés beszédű ember a vlegyásza-alji magyar, és ritkán mosolygó. De ilyen volt régen is mindig: magába néző. Kevés beszédű, nehéz járású. Ez a havasalji elmulandó magyar. Ilyen. Örökké elvágyó, messze vágyódó. Mint a vizek, mint éppen a mi vizeink itt.
Sok gyönyörű víz fakad hegyeinkben, friss, tiszta vizek, fiatalok, sietős, örökké beszélők: a Szamosok, a Körös, Kalota, Sebes, Aranyos, Jára, és elfutnak tőlünk mind, el, sebesen rohanva, zúgva. Napnyugatra, északra, keletre: ahányan annyi felé. Sötéten zúgó fenyvesek közül kifutnak a napos világba. Amilyennek ritka szép nyár végi napokon a Vlegyászáról látszik a föld, csupa csillogó ragyogás, meleg, élő virágos világ. De vissza nem jön egy is. A mi vizeink gyorsan élnek, és fiatalon halnak meg, mind meghalnak. A tengerig nem jut el egy sem. Elnyeli mindegyiket egy nálánál nagyobb idegen víz, akinek sárga és piszkos a színe, aki lomhán, fiatal, derűs és vidám vizekre éhesen hömpölyög az alföldeken.
A mi embereink olyanok, mint a vizeink: örökké elvágyódnak. Szeretnek leszállani a helyekről abba a ragyogó, csillogós világba, amilyennek ritka nyár végi napokon a Vlegyászáról látszik a föld. Hívja őket a csillogó élet, a vidám meleg világ, ami a hegyeken túlról idelátszik. És sokan mennek el a vizek mentén, sokan szállanak le a völgyekbe. Régen is így volt ez. A hegyi ember lefelé tartja a szemét, és örökké a völgyeket ügyeli.
De akik leszállottak a hegyekről, mind, mind visszajöttek egyszer. Sokan holtan csak, de visszajöttek. Itt nyugosznak mind a cintermekben virágos domb alatt, iratos fejfa a fejüknél. És megemlékezünk róluk, akik elmentek egykor, és visszajöttek, megemlegetjük őket, amíg csak el nem pusztul az utolsó magyar is a kalotaszegi hegyvilágból.

Forrás:
Kós Károly: Kőből, fából házat... Bp., 1983. Magvető Könyvkiadó. 79-80.

[msmester]

Reményik Sándor : Eredj, ha tudsz! (http://gyopar.blog.hu/2008/01/29/remenyik_sandor_eredj_ha_tudsz)
Eredj, ha tudsz…
Eredj, ha gondolod,
hogy valahol, bárhol a nagy világon
könnyebb lesz majd a sorsot hordanod.
Eredj…
szállj, mint a fecske délnek,
vagy északnak, mint a viharmadár,
Magasából a mérhetetlen égnek.
Kémleld a pontot,
Hol fészekrakó vágyaid kibontod.
Eredj, ha tudsz.Eredj, ha hittelen
Hiszed: a hontalanság odakünn
Nem keserűbb, mint idebenn.
Eredj, ha azt hiszed,
Hogy odakünn a világban nem ácsol
A lelkedből, az érző, élő fából
Az emlékezés új kereszteket.
A lelked csillapuló viharának
Észrevétlen ezer új hangja támad,
Süvít, sikolt.
S az emlékezés keresztfáira
Téged feszít a honvágy és a bánat.
Eredj, ha nem hiszed.
Hajdanában Mikes sem hitte ezt,
Ki rab hazában élni nem tudott
De vállán égett az örök kereszt
S egy csillag Zágon felé mutatott.
Ha esténként a csillagok
fürödni a Márvány-tengerbe jártak
Meglátogatták az itthoni árnyak.
Szelíd emlékek: eszeveszett hordák
A szívét kitépték.
S hegyeken, tengereken túlra hordták…
Eredj, ha tudsz.
Ha majd úgy látod, minden elveszett
Inkább, semmint hordani itt a jármot,
Szórd a szélbe minden régi álmod,
Ha úgy látod, hogy minden elveszett
Menj őserdőkön, tengereken túlra
Ajánlani fel két munkás kezed.
Menj hát, ha teheted.
Itthon maradok én!
Károgva és sötéten,
Mint téli varjú száraz jegenyén.
Még nem tudom,
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De itthon maradok!
Leszek örlő szú az idegen fában,
Leszek az alj a felhajtott kupában,
Az idegen vérben leszek a méreg,
Miazma, láz lappangó rút féreg,
De itthon maradok.
Akarok lenni a halálharang,
Mely temet bár, halló fülekbe cseng
És lázít: visszavenni a mienk!
Akarok lenni a gyújtózsinór,
A kanóc vége, lángralobbant vér,
Mely titkon kúszik tíz – száz évig
Hamuban, éjben.
Míg a keservek lőporához ér.
És akkor…!
Még nem tudom:
Jut – e nekem egy nyugalmas sarok,
De addig, varjú a száraz jegenyén:

Én itthon maradok!

[The Mentalist]

<!--><xml> <o:OfficeDocumentSettings> <o:RelyOnVML/> <o:AllowPNG/> </o:OfficeDocumentSettings> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:TrackMoves/> <w:TrackFormatting/> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:PunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:DoNotPromoteQF/> <w:LidThemeOther>HU</w:LidThemeOther> <w:LidThemeAsian>X-NONE</w:LidThemeAsian> <w:LidThemeComplexScript>X-NONE</w:LidThemeComplexScript> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> <w:SplitPgBreakAndParaMark/> <w:DontVertAlignCellWithSp/> <w:DontBreakConstrainedForcedTables/> <w:DontVertAlignInTxbx/> <w:Word11KerningPairs/> <w:CachedColBalance/> </w:Compatibility> <m:mathPr> <m:mathFont m:val="Cambria Math"/> <m:brkBin m:val="before"/> <m:brkBinSub m:val="--"/> <m:smallFrac m:val="off"/> <m:dispDef/> <m:lMargin m:val="0"/> <m:rMargin m:val="0"/> <m:defJc m:val="centerGroup"/> <m:wrapIndent m:val="1440"/> <m:intLim m:val="subSup"/> <m:naryLim m:val="undOvr"/> </m:mathPr></w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" DefUnhideWhenUsed="true" DefSemiHidden="true" DefQFormat="false" DefPriority="99" LatentStyleCount="267"> <w:LsdException Locked="false" Priority="0" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Normal"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="heading 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 7"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 8"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 9"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 7"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 8"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 9"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="35" QFormat="true" Name="caption"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="10" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Title"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="1" Name="Default Paragraph Font"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="11" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Subtitle"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="22" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Strong"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="20" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Emphasis"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="59" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Table Grid"/> <w:LsdException Locked="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Placeholder Text"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="1" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="No Spacing"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Revision"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="34" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="List Paragraph"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="29" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Quote"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="30" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Intense Quote"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="19" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Subtle Emphasis"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="21" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Intense Emphasis"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="31" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Subtle Reference"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="32" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Intense Reference"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="33" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Book Title"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="37" Name="Bibliography"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" QFormat="true" Name="TOC Heading"/> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; mso-style-qformat:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin-top:0cm; mso-para-margin-right:0cm; mso-para-margin-bottom:10.0pt; mso-para-margin-left:0cm; line-height:115%; mso-pagination:widow-orphan; font-size:11.0pt; font-family:"Calibri","sans-serif"; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-theme-font:minor-fareast; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin; mso-bidi-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-theme-font:minor-bidi;} </style> <![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <o:shapedefaults v:ext="edit" spidmax="1026"/> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <o:shapelayout v:ext="edit"> <o:idmap v:ext="edit" data="1"/> </o:shapelayout></xml><![endif]-->



Bencze Imre: Édes, Ékes Apanyelvünk
(Sinkovits Imre előadásában, 1987, III. Humorfesztivál)



[I]Lőrincze Lajosnak és Grétsy Lászlónak


Kezdjük tán a "jó" szóval, tárgyesetben "jót",
ámde "tó"- ból "tavat" lesz, nem pediglen "tót".
Egyes számban "kő" a kő, többes számban "kövek",
nőnek "nők" a többese, helytelen a "növek".
Többesben a tő nem "tők", szabatosan "tövek",
amint hogy a cső nem "csők", magyar földön "csövek".
Anyós kérdé: van két vőm, ezek talán "vövek"?
Azt se' tudom, mi a "cö"? Egyes számú cövek?
Csók - ha adják - százával jő, ez benne a jó;
hogyha netán egy puszit kapsz, annak neve "csó"?
Bablevesed lehet sós, némely vinkó savas,
nem lehet az utca hós, magyarul csak havas.
Miskolcon ám Debrecenben, Győrött, Pécsett, Szegeden;
amíg mindezt megtanulod, beleőszülsz, idegen.
Agysebész, ki agyat műt otthon ír egy művet.
Tűt használ a műtéthez, nem pediglen tűvet.
Munka után füvet nyír, véletlen se fűvet.
Vágy fűti a műtősnőt. A műtőt a fűtő.
Nyáron nyír a tüzelő, télen nyárral fűt ő.

Több szélhámost lefüleltek, erre sokan felfüleltek,
kik a népet felültették... mindnyájukat leültették.

Foglár fogán fog-lyuk van, nosza, tömni fogjuk!
Eközben a fogházból megszökhet a foglyuk.
Elröppenhet foglyuk is, hacsak meg nem fogjuk.



Főmérnöknek fáj a feje - vagy talán a fője?
Öt perc múlva jő a neje, s elájul a nője.
Százados a bakák iránt szeretetet tettetett,
reggelenként kávéjukba rút szereket tetetett.
Helyes-kedves helység Bonyhád, hol a konyhád helyiség.
Nemekből vagy igenekből született a nemiség?
Mekkában egy kába ürge Kába Kőbe lövet,
országának nevében a követ követ követ.

Morcos úr a hivatalnok, beszél hideg 's ridegen,
néha játszik nem sajátján, csak idegen idegen.

Szeginé a terítőjét, szavát részeg Szegi szegi,
asszonyának előbb kedvét, majd pedig a nyakát szegi.
Elvált asszony nyögve nyeli a keserű pirulát:
mit válasszon? A Fiatot, fiát vagy a fiúját?
Ingyen strandra lányok mentek, előítélettől mentek,
estefelé arra mentek, én már fuldoklókat mentek.
Eldöntöttem: megnősülök. Fogadok két feleséget.
Megtanultam: két fél alkot és garantál egészséget.
Harminc nyarat megértem,
mint a dinnye megértem,
anyósomat megértem...
én a pénzem megértem.
Hibamentes mentő vagyok.
Szőke Tisza partján mentem:
díszmagyarom vízbe esett,
díszes mentém menten mentem.
Szövőgyárban kelmét szőnek: fent is lent meg lent is lent.
Kikent kifent késköszörűs lent is fent meg fent is fent.
Ha a kocka újfent fordul fent a lent és lent is fent.

Hajmáskéren pultok körül körözött egy körözött,
hajma lapult kosarában meg egy tasak kőrözött.

Fölvágós a középhátvéd, három csatárt fölvágott,
hát belőle vajon mi lesz: fasírt-é vagy fölvágott?

Díjbirkózó győzött tussal,
nevét írják vörös tussal,
lezuhanyzott meleg tussal,
prímás várja forró tussal.
Határidőt szabott Áron: árat venne szabott áron.
Átvág Áron hat határon, kitartásod meghat, Áron.
Felment, fölment, tejfel, tejföl; ne is folytasd, barátom:
első lett az ángyom lánya a fölemás korláton.
Földmérő küzd öllel, árral;
árhivatal szökő árral,
ármentő a szökőárral,
suszterinas bökő árral.
Magyarország olyan ország hol a nemes nemtelen,
lábasodnak nincsen lába, aki szemes: szemtelen.
A csinos néha csintalan, szarvatlan a szarvas,
magos lehet magtalan, s farkatlan a farkas.
Daru száll a darujára, s lesz a darus darvas.
Rágcsáló a mérget eszi, engem esz a méreg.
Gerinces, vagy rovar netán a toportyánféreg?
Egyesben a vakondokok "vakond" avagy "vakondok".
Hasonlóképp helyes lesz a "kanon" meg a "kanonok"?
Nemileg vagy némileg? - gyakori a gikszer.
"Kedves ege-segedre" - köszönt a svéd mixer.
Arab diák magolja: tevéd, tévéd, téved;
merjél mérni mértékkel, mertek, merték, mértek.
Pisti így szól: kimosta anyukám a kádat!
Viszonzásul kimossa anyukád a kámat?
Óvodások ragoznak: enyém, enyéd, enyé;
nem tudják, hogy helyesen: tiém, tiéd, tié.

A magyar nyelv - azt hiszem, meggyőztelek Barátom -
külön-leges-legszebb nyelv kerek e nagy világon!

[Ile57]

Sajó Sándor: A magyar nyelv


Köszönöm, édes anyanyelvem,
Te gyönyörű, egyetlenegy,
Hogy nekem adtad hangjaid zenéjét
S megengedted, hogy szívem dobogását
Magyarul muzsikáljam;
Hogy a hangszer lettél szent érzéseimben:
Áhítatomban búgó orgona,
Búbánatomban síró hegedű,
S hogy könnyebb kedvem halk fuvalmait
A te tilinkód zendítette dalba.
Köszönöm édes anyanyelvem,
Hogy fészket raktál hallgatag szívemben:
Sasfészket büszke álmaimnak
Szent magyarságom sziklaormán,
Turbékos hangú gerlefészket
Szerelmes lelkem lombos ágán
S hogy örömeim pipacsos mezőit
Pacsirtaszóval zengetted teli…


Ó, boldogító sokszavúság,
Te lélekbűvölő varázs:
Te gordonkázó szomorúság,
Vagy füttyös kedvű vigadás:
Te ezerszínű hangszivárvány
Egy kicsi kerek ég alatt:
Tanultalak egy élet árán
És kincsemmé tanultalak!
Te vagy az áhítat zenéje,
Szerelmes szív ha csillagokba néz
S megcsordulsz, szívből ajkra érve,
Mint édes tiszta méz;
Te vagy a zengő őserő,
Ha keservekből törsz elő,
Mint bús igazság, szent harag,
S e búsan búgó szent kesergőt
Úgy zúgatják itt vizek, erdők,
Hogy magyarul visszhangzanak!


Ó, jártam én is messzi templomot;
Az Isten lelke ott is ott lobog,
De más, de szebb a hangja itt:
Ez árvaságos szűk határon
Jobban megértem és csodálom
A nagy mindenség titkait;
Itt hozzám minden magyarul beszél,
A földi hant, az égi csillag,
Az erdőn átzúgó vihar,
Fűszálra lengő röpke szél…
E hangok édes dallamán,
Még hallom, mit mond boldogult anyám,
S hiszem, mit kiskoromba’ hittem:
Ha ünnephangon szól az isten,
Az ő ajkán is magyar szó lebeg, -
Te zengsz a messzi égvilágon,
Hamupipőkés árvaságom,
Én féltett kincsem, anyanyelvem,
Te gyönyörű, egyetlenegy!

[msmester]

Keresik a legszínesebb magyar szót

Járjon Kosztolányi Dezső nyomdokain és szavazzon a legszebb magyar szavakra!


Jó idők járnak a magyar nyelv szerelmeseire. Miközben arról olvashatunk, hogy NagyBritanniában megszűnik a nyelvvédelem egyik legfőbb bástyája, mivel a Twitter és a Facebook
korában egyre nagyobb közöny övezi a tevékenységüket, nálunk a legszínesebb magyar szó
megtalálására buzdít egy országos pályázat.
A Fővárosi Beszédjavító Intézet és a Színes Város Csoport a pályázattal elsősorban a magyar
nyelv szépségére kívánja felhívni a figyelmet. A nevezés az Erzsébet téri Akvárium tetején
található köztéri üzenőfalon (QB Project) keresztül zajlik. A nevező itt kirakja az általa
legszínesebbnek ítélt szót, majd az őt és munkáját ábrázoló fotót elküldi a
szinesvarosmozgalom@gmail.com e-mail címre. A kiírásra 18 éven aluli és 18 éven felüliek
külön kategóriában jelentkezhetnek. A fődíj két darab hetijegy a 20. Sziget fesztiválra, a további
díjazottak a program támogatói által felajánlott ajándékokat nyernek.
A Színes Város Mozgalom Magyarország honlapján olvasható ars poetica szerint Vásárhelyi
Győző, vagy ahogy a világban ismerték, Victor Vasarely koncepcióját igyekeznek
megvalósítani, amelynek lényege, hogy a művészet vonuljon ki az utcára, a közterekre, és az
emberek ne csak a galériákban találkozhassanak képzőművészeti alkotásokkal.
A legszínesebb magyar szó megtalálására indított kezdeményezésnek komoly előzményei
vannak: 1933-ban maga Kosztolányi Dezső indított el hasonló szavazást a Pesti Hírlapban. A
magyartanárok egyik kedvenc története ez, hiszen az első szavazás végeredménye szépen mutatja,
hogy egy szó hangzásának szépsége és a szó jelentése nem feltétlenül járnak kéz a kézben. Mert
igaz ugyan, hogy akkor a láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív és sír szavakat találták
a legszebbnek az emberek, de Kosztolányinál a fülolaj szó volt a befutó, sőt, a nagy író a disznó
szavunkat is igencsak szépnek találta.

forrás: mno.hu

[msmester]

"Megtartani az ősi tudást"
Interjú Csilléry Orsolya grafikusművésszel
Gyarmati Orsolya
Forrás:Családháló
2012. május 01., kedd 09:57
Csilléry Orsolyát a magyar közönség elsősorban gyermekkönyv-grafikáiról ismerheti. Az ő rajzai teszik
teljessé az A világ tizenkét tételben című versolvasókönyvet és A repülő kastély című mesét. Csilléry Orsolya
grafikáit két dolog jellemzi: egyrészt a kifinomult, a tökéletességig aprólékos, mégis rendkívül letisztult
ábrázolás, másrészt a hagyományos magyar képi nyelvezet használata, amelyből ősi erő árad. Többek között
erről és a gyermeki lélekben jelen lévő tudásról beszélgettünk vele.
- Hogyan lett grafikusművész?
- Kiskoromban apukám egy ideig Rómában dolgozott. Ebben a városban olyan impulzusok értek, amelyek
táplálták bennem a képzőművészet iránti érdeklődést. Nem tudom, mikor kezdtem rajzolni, de emlékszem az
érzésre egy darab üres papír előtt ülve, hogy valami nagyon szép dolgot szeretnék csinálni. Mindíg vonzódtam
a jelszerű megfogalmazáshoz – bár ez gyermekkönyv-illusztrációimon nem annyira látszik – a néhány vonallal
kifejezett formák gyerekként is ámulatba ejtettek. Talán ez az egyik ok, ami miatt inkább a grafika és nem
festő szakra jelentkeztem később a Képzőművészeti Egyetemre. Más szempontból, a középiskolás
koromban Olaszországban látott művészkönyv-kultúra is befolyásolta ezt a döntést. Az egyedi könyvek
készítésében azért láttam többletlehetőséget, mert egy ilyen kézzel készült könyv lapozgatásakor - akárcsak
egy kiállítás során - a nézők részeseivé válhatnak a művész általfelvázolt útnak. Később, amikor Velencében
tanulhattam egy grafikai intézetben, rájöttem, hogy a festői látásmód is mennyire beleoltható a grafika
fogalmába, és fordítva. A vonal lehetőségeirőlsokat tudtam, de éreztem, hogy a színek terén még elég
ingoványos számomra a talaj. Bellini és Tiziano városában a színek és fények tanulmányozása szinte kötelező
volt. A kérdéshez visszatérve úgy gondolom, hogy ha valami közlendőm van, ehhez a tartalomhoz kell
megtalálni a megfelelő kifejezésmódot – legyen rajz, festmény vagy bármi – és nem fordítva.
- Mikor vált az Ön számára egyértelművé, hogy munkáiban a magyar hagyományt, az ősi
szimbólumrendszert szeretné megjeleníteni és szerves részévé tenni művészetének?
- Csodálattal tölt el, hogy a régi(magyar, indiai, egyiptomi, stb.) használati tárgyakon egyetemes gondolatok
közérthető nyelven fogalmazódnak meg. Azt gondolom ez az, amit a művészetnek adnia érdemes. Az összes
többisallang és szemfényvesztés. Szerencsére úgy nőttem fel, hogy a magyar népművészet gazdag
formakincsére nem felnőttként kellett rácsodálkoznom. A jelképek tartalmával és a képírás rendszerével
azonban csak egyetemista koromban kezdtem foglalkozni. Akkor tisztáznom kellett magamban, milyen utat
választok: látványos magánmitológiákkal csapom be magam és a nézőt a biztos sikerért cserébe, vagy
kapcsolódom az ősi áramlathoz, amely a felszín alatt csörgedezik. Rájöttem, hogy az elejtett szálat “csak” fel
kell venni, hiszen “Alattad a föld, feletted az ég, benned a létra”, ahogyWeöres Sándor mondta. Ezen a
gondolatifonálon kiapadhatatlan forráshoz jutottam.
- Sok ember már nem tudja dekódolni ezt a nyelvet, mégis, az Ön rajzaiból olyan energia, szépség,
rendezettség és tökélesség sugárzik, amely mindenkit megfog, megszólít. Hogyan, mitől működhet
ez az erő?
- Úgy gondolom, nem is kell elvárni, hogy sokan dekódolni tudják a hagyomány képi nyelvezetét. Ha valami
szerkezetében, elgondolásában tiszta és közös bölcsességbőlfakadó, akkor az emberek a motívumok
konkrét értése nélkül is átérzik azokat. A szerves műveltség megszólítja az emberi lelket, egy másik
dimenzióba hívja.
- Leginkább (nép)mesekönyv-illusztrációit ismeri a magyar közönség. Miért tartja fontosnak, hogy
a gyerekek ilyen rajzokat lássanak a mesék mellett, ezek az illusztrációk maradjanak meg a
fejükben a történetek kapcsán?
- Ezekkel a festményeimmel elsősorban azokat szeretném megszólítani akik még csak nem is halottak arról,
hogy vannak a létezésnek másik síkjai. Talán feléled a bennük is ott szunnyadó kis csíra, és meg tudják
fordítani a sorsukat. Természetesen nem az a célom, hogy mindenkit megváltoztassak, de fogódzót szeretnék
nyújtani az arra fogékonyaknak. Azok a gyerekek, akik kapnak otthonról pozitív impulzusokat, nyilván jobb
helyzetben vannak, de egyáltalán nem biztos, hogy tudatosodik bennük, hogy a hagyományunk
gazdagságából minden kérdésükre választ kaphatnak, nem kell azonnal külföldre rohanni valami betegséggel
vagy problémával. Úgy gondolom, bennünk, felnőttekben keresendő a hiba, nem az internetező-mobilozó
kisgyerekekben. A szülőknek ( tisztelet a sok kivételnek) kicsúszott a kezükből a stabil értékrend, amely
szerint élhetnének és ezáltal példát mutathatnának gyerekeiknek. Az a gyerek akivel mindennap beszélgetnek,
akinek igazi meséket mesélnek – nem ostoba sztorikat – nem menekül az elektronikus kütyük álvalóságába
vagy az internetre. Ha nem kap otthonról biztos kapaszkodókat, amihez visszatérhet, akkor egyáltalán mi
ellen lázadjon kamaszkorában?
- Két gyermeke van. Nekik hogyan lehet átadni ezt az ősi tudást?
- Inkább úgy fogalmaznék, hogy “megtartani” ezt a tudást. Amikor megszülettek, az volt számunkra az egyik
legnagyobb csoda, hogy valóban, a kisgyermekek még birtokában vannak annak az ismeretnek, amelyet mi
felnőttek próbálunk újratanulni. Amikor beszélni, rajzolni kezdtek, természetes módon használták azt a
vizuális anyanyelvet, amely emberi minőségünkbőlfakad. A kisgyerekek mindenhol a világon a szerves
műveltség tudásának lehetőségével jönnek a világra de a civilizáció szervetlensége szétzilálja ezt már az első
éveikben. Itthon bármit látunk, megbeszéljük, hogy szerintük szép-e, és ha igen miért. Férjemmel úgy
gondoljuk, hogy ha meg tudják fogalmazni a véleményüket akár egy korondi tálról, akár egy bakugánról, nem
fognak elveszni a fogyasztás útvesztőiben. Az ősiszimbólumrendszerek használata akkor megélhető egy
gyerek számára, ha a mindennapok része, ha húsvétkor, karácsonykor a magyar hagyomány útmutatása
szerint rendezzük el az asztalt, ha sikerül megtanítanunk őket – személyes példánk által- a hétköznapok és
kisebb ünnepek szakralitáson keresztüli átélésére.
forrás: mno.hu

[Ile57]

"Az anyanyelvet valóban el lehet felejteni. De nemcsak külföldön, idegen nyelvek uralkodói légkörében vagy szomszédságában – el lehet felejteni idehaza is. Ha nem arra használjuk amire való, a nyelv meghanyatlik. Ha nem az igazat fejezzük ki vele, s ha nem a legsürgetőbb, legizzóbb álmainkat bízzuk rá, elsorvad. "
Csoóri Sándor

[Luigi48]

(...egy kis bolondozás a szavakkal...)

A TÁL család

Tudjátok, hogy hány tagja van a mi családunknak ?

Először is itt van az öreg Dik Tál, aki mindent irányítani akar, aztán ott van Protes Tál bácsi és fivére Szabo Tál, akik folyton ellenszegülnek és mindent meg akarnak változtatni.

A húguk, Irri Tál, nyughatatlan bajkeverő a két fiával, Inzul Tállal és Molesz Tállal együtt.

Valahányszor felmerül egy új kérdés, Hezi Tál és felesége, Vege Tál, meg annak a testvére Lamen Tál várni akar vele még egy évet.

Aztán ott van Imi Tál, aki folyton arra törekszik, hogy a mi családunk pontosan olyan legyen, mint az összes többi.

A kényeskedő Affek Tál néni túl sokat képzel magáról. Iker öccsei, Garan Tál és Han Tál pedig hamis ígéretekkel próbálnak elkábítani mindenkit.

De azért nem minden családtag rossz. Asszisz Tál rokonunk például kifejezetten segítőkészen intézi az ügyes-bajos családi ügyeket. Ros Tál és Szelek Tál viszont már nem mindenben vesznek részt szívesen.

A dúsgazdag üzletember nagybácsi, Invesz Tál anyagi hozzájárulására mindig lehet számítani, csak az a zsugori öccse, Limi Tál folyton igyekszik visszafogni adakozó kedvét.

A remek politikai érzékkel megáldott Reprezen Tál kiválóan képviseli a családot különféle rendezvényeken. Az elkötelezett Agi Tál nővérem élen jár a meggyőzésben, de Reflek Tál igyekszik folyton ellentmondani neki. Medi Tálhoz bármikor fordulhatunk átgondolt és megnyugtató tanácsokért. Szalu Tál unokaöcsém éppen katonaidejét tölti a hadseregben.

Bevásárolni Kós Tál nagynéném szokott a piacon, mert ő mindig tudja, hogy mi mennyibe kerül, és általában Lici Tál is elkíséri, mert nagyon szeret alkudozni a kofákkal.

A kitűnő hanggal megáldott Kán Tál folyton dalol, zenész fivére Trombi Tál pedig hangszeren kíséri (a kamasz Mu Tál átmenetileg nem énekel velük.)

Sajnos a múlt év során három családtaggal is kevesebben lettünk: két unokatestvér, Dezer Tál és Konver Tál külföldre távozott, a kilencven éves Exi Tál néni pedig végelgyengülésben elhunyt. Őt az utolsó időkben már csak Ágy Tál vigasztalta.

(A világ melyik nyelve tud még ilyeneket?) ;)

[alberth]

http://t3.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTVMmrVGOhk5_dW-Fc-b9-OnTxw3wH95WuBJXjliU1bx_wGui_Q


Boldogok a félnótások...

A magyar nyelv nagyon gazdag,
mindenre jó szavak vannak.
Nem is egy, de kettő-három -
van hitvesem, nejem, párom...

Kukorica és tengeri,
ember, állat is szereti.
Van krumpli és van burgonya,
s ivópohár, kehely, kupa.

Kutyánk van és van hű ebünk,
apánk, atyánk, macskánk nekünk.
Cicánk után ha szaladunk,
akkor biz' futva haladunk.

Sétálunk és gyalogolunk,
mendegélünk..., van sok szavunk
mindenre, ám egy dologra
van a legtöbb..., a bolondra!

Minket bizony nagyon zavar,
mikor ostoba a magyar.
Ezzel védjük talán magunk,
balgára van legtöbb szavunk!

Kigyűjtöttem, a butákat,
eszteleneket, marhákat,
lökötteket, gyogyósokat,
gyagya-bagyát, golyósokat.

Idióta, félkegyelmű,
nékük nem készül emlékmű.
Esztelenek és a barmok
sosem vívnak érdekharcot!

Nincs itt annak becsülete,
ha hiányzik egy kereke.
Lóghat egy deszkája neki,
a zárt osztály helyre teszi!

Pszichiátriai eset,
nem normális, fejre esett.
Agyament és lüke szegény,
hibbant, zakkant, lelki szegény!

Aki kikattant, dilinyós,
agya káposztalé, s folyós.
Őrült az és elmebeteg,
háborodott, dilis lehet.

Tiszta hülye, begolyózott,
elmebeli kigolyózott.
Idegbolond és megszállott,
ostoba az agya, s mállott.

Nem beszámítható szegény,
húgyagyú, agybajos legény.
"Nála elmentek otthonról",
így beszélnek a bolondról.

Mi lett vele..., ni', nofene?
Hát elment a józan esze!
Degenerált, idióta,
stikkes már egy idő óta.

Közveszélyes, önveszélyes
megszállott és skizofrén ez.
Ámokfutó, jól begőzölt,
zavarodott, ki megőrült.

Agya zokni, sötét fejű,
hibbant mosoly, zavart derű...
Kinek nem épp az elméje
hülye marad az végtére!

Megkergült ő, s agyalágyult,
gyűjteményem ezzel zárult.
S mind kik ilyen vershez látnak,
meglehet hogy egy sem százas!

A teljesség igényére
nem törekszem én elvégre.
Fejembe mind nem tarthatom,
a hülyére hány szó vagyon,

Bár boldogok a bolondok,
ha nem tudják, nagy a gond ott.
S gondtalanul éldegélnek,
nem cserélnék mégsem vélek!

Debrecen, 2012. június 02.

[Ile57]

Vasy Géza:
Anyanyelvünk helyzetéről

A nemzeti kulturális örökség legrégibb és legállandóbb eleme, amelyet minden magyar ember birtokol valamilyen szinten: maga az anyanyelv. Az általános műveltség szintjén köztudottnak tekinthető, hogy a nyelv maga is történeti jellegű. Évezredeken át csupán beszélt formában létezett. A mi nyelvünknek írott változata az Árpád-ház évszázadaiban alakult ki, majd szilárdult meg. Ez a nyelv viszonylag állandó, ezért érthetjük meg a legelső fennmaradt nyelvemlékeket is. A kötelező iskolai oktatás bevezetése, annak egyre több évig tartó volta, párhuzamosan a polgárosodással fokozatosan ismertté tette a mintegy kétszáz éve állandósult irodalmi nyelvet, s a köznyelvi norma ehhez közeledett. A 20. században a média technikai fejlődése, tömegesedése egyrészt szinte teljesen egységesítette a nyelvhasználatot (nyelvjárások, rétegnyelvek eltűnése). Másrészt a Föld méretű, hihetetlen gyorsaságú és terjedelmű információáramlás kezdte ezt radikálisan átalakítani. Az emberiség szintjén fokozatosan tűnnek el kisebb nyelvek, s egyre inkább az angol válik a nemzetközi kommunikáció egyetlen nyelvévé. Részben ebből következik, hogy egyszerűsödik a nyelvhasználat. A magyar ember a megtanult angolt aligha képes anyanyelvi szinten megismerni, viszont ha napi rendszerességgel használja ezt a nyelvet, egyre bizonytalanabbá válik az anyanyelvében. Ez a folyamat ebben az évszázadban szinte bizonyosan erősödni fog.
Ettől a folyamattól részben független a hazai anyanyelvhasználat állapota.
Anyanyelvét alapszinten az „analfabéta” gyermek sajátítja el, ám ez az alapszint a felnevelő környezettől függ, beleértve a család után a bölcsődét, az óvodát, s ma már nagymértékben a televíziót, s minden más hang- és képhordozót. A nevelődési folyamat folytatódik az iskolai oktatásban.
A családi környezetet nagyon nehéz társadalmi szinten megváltoztatni, a kulturáltság általános szintjét emelni. Az anyanyelv elsajátításának szempontjából az lenne a lényeg, hogy minél több legyen a beszéd és az ének. A családtagok mondjanak, olvassanak a gyerekeknek meséket, verseket, énekeljenek, beszélgessenek velük. Ne az legyen a mindennapos gyakorlat, hogy a tévé elé ültetik őket. Az is fontos, hogy már a kicsi gyerek lásson könyveket, barátkozzon velük, s lássa azt is, hogy a nagyobb családtagok rendszeresen olvasnak. S bizony a versek, kisebb szövegek tanítását is el lehet kezdeni ebben az életkorban. Gyakorlatilag ezt kellene folytatni az iskolában. Ma az egyetemekig bezáróan az írásbeli feleltetés, vizsgáztatás terjedt el. Az általános és a középiskolában olyan sokrétű és terjedelmes a tananyag, hogy a tanároknak gyakorlatilag alig van idejük a szóbeli feleltetésre, pedig ennek nem csupán a tantárgyi ismeretek felmérése a célja, hanem a nyelvhasználat fejlesztése is. Fontos lenne annak a felismerése, hogy mindez nem csupán a magyar nyelv és irodalom tárgy feladata, hanem mindegyiké. A nyelvhasználatot önmagában a sok beszéd persze aligha fejleszti, ha nem társul hozzá megfelelő olvasottság. Aki nehezen olvas, az nem szívesen veszi kézbe sem a tankönyveket, sem a szépirodalmi, szórakoztató, ismeretterjesztő könyveket. Pedig alapigazság, hogy a sokat olvasás, valamint az írás és a beszéd fejleszti elfogadható műveltségi szintre anyanyelvünk ismeretét és használatát. Évszázadokon át fontos szerepük volt a memoritereknek. Mára szinte teljesen lemondott erről az oktatás. Indokolt lenne a szigor, a számonkérés. A legfontosabb, s különösebb anyagi ráfordítást nem igénylő, távlatos, tehát nem kampányszerű feladat a családban, az iskolában ismét egyre tudatosabbá tenni az anyanyelvi nevelést. Ugyancsak fontos lenne az idegen nyelvek tanításának elmélyítése. A többnyelvűség egyre nélkülözhetetlenebb a mindennapi életben, s az idegen nyelv ismerete önmagában is gazdagítja anyanyelvi tudásunkat. A nyelvtanítás óraszámainak emelése elkerülhetetlennek mutatkozik. Bonyolultabb, mert gazdasági és piaci szempontokat is felvet a média és a közművelődés szerepe. Ezeken keresztül a jó irányú nyelvművelés igen hatékony lehet. A médiának egyrészt mintaszerűen kellene használnia anyanyelvünket, másrészt rendszeresen különböző szintű programokat működtetni, amelyek segítenek az anyanyelv mélyebb megismerésében. Mit tehetnek az írók, az írószervezetek mindennek érdekében? Természetesen születnek nagy számban kortárs szépirodalmi művek, s tudott, hogy ezek hosszabb távon valamennyire mindig befolyásolják a nyelvhasználatot. A mindenkori kortárs irodalomtól is függ, hogy milyen lesz húsz-harminc évvel később a magyar nyelv. A kortárs irodalmat aligha lehet programokkal befolyásolni, mindenki a maga egyéni stílusában ír. Nyelvhasználatában az író a leginkább megkötött és a legszabadabb ember. A szókincset, a nyelvtant is átalakíthatja, halandzsázhat, mint egy kisgyerek. Ennek is van természetesen pozitív hatása a mindennapi életben: tudatosítja bennünk a nyelv határait és határtalanságát, ugyanakkor a játék örömét is megadhatja. A nyelvi játék a kisgyermek és az iskoláskorban is fejlesztő erejű. Az írók és az írószervezetek szerepet vállalnak régóta a közművelődésben és az oktatásban is. Az évtizedek során az Olvasó Népért Mozgalom, az olvasótáborok, az író-olvasó találkozók, a rendhagyó magyarórák váltak a legismertebb formákká. Ezek látszólag csak az irodalomról szóltak, ám ennek révén az anyanyelvről is. Ezt a szempontot fel lehetne erősíteni, s kifejezetten olyan pályázatokat hirdetni, amelyek az irodalom és az anyanyelv együttes népszerűsítését tűzik ki célul, igen nagy hangsúllyal a közoktatásban. Meggyőződésünk, hogy országos és regionális pályázatok sokat segíthetnének. Természetesen a médiának is be kellene kapcsolódnia. Nem csupán a televíziónak, hanem a napi és a hetilapoknak is, amelyeknek egyre szegényesebbé vált a kulturális rovata, s szinte eltűntek a gyermekrovatai. Még egy feladatban vehetnének meghatározóan részt az írók. Vannak gyermekek részére irodalmi jellegű folyóirataink, de ezek viszonylag szűk körben ismertek. Állami segítség kellene, akárcsak néhány napilap gyermekoldalához. Mellesleg felnőtt irodalmi oldalak, mellékletek is egyre kevésbé léteznek 1990 óta. A gyermekkorból kinövő ifjúság számára szükség volna legalább egy, legalább félig irodalmi heti-, kétheti lapra vagy folyóiratra. A gyermek- és az ifjúsági lap legalább annyira fontos lenne, mint egy jó színház. Állami alapítás nélkül ez nem megy, ám elképzelhető, hogy néhány év alatt szinte önfenntartóvá válnának.

Budapest, 2012. január
Magyar Írószövetség

[Ile57]

Szabó T Anna: Famese

Volt egyszer egy facsalád,
nem volt családfája,
a sok kicsi facsemete
csak felnyurgult, úgy nőtt bele
a faiskolába.
„Értitek a faanyagot?
Minek vágtok fapofát?”
Így faggatta őket legott
a fatanáruraság.
De a sok kis facsemete
inkább csak fagottozott,
fabulákat fabrikált, vagy
fafagyit falatozott,
de a fatudományokhoz
fajankónak bizonyult,
a többi fakockafejhez
sehogyan se viszonyult.
Eladdig, hogy a fatanár
elfakulva kifakadt:
„Hű, favilla, fakarika!
Ki, fakanál, ki, fakard!
Azt a fancsali fajzatát!
Na, majd megraklak, ne félj!
Fakupa lesz belőletek,
vagy fakutya, sőt, fahéj!
Nem famulus! Mért
kupáljam hát akkor fafejetek?
Ilyen fanyar és fantaszta
fákat nem is ismerek!
Faramuci, faragatlan
farizeus farakás!”
Addig-addig ordított,
míg berekedt a fatanár,
belefásult, és belátta,
hogy fatális tévedés
ennyi bunkó, tuskó fattyat
tovább nyesegetni, és –
„Fabatkát se ér”-t kiáltva –
nem engedte őket többet
soha a faiskolába.
Így telt hát be a fa-fátum
a pofátlan fapofákon.

[v.judit7]

Bennem lüktet tovább
szíved dobbanása,
ki életet adtál nékem
ó, Anya.
Félőn vigyáztad első léptemet
óvón tártad felém két kezed.
Felnéztem rád, s mosolyod láttam
mikor legszebb szóra nyílt a szám.
s botladozva, egyre nagyobb hévvel
mondtam, kiáltottam, Édesanyám!

[v.judit7]

Azt elfelejtettem, hogy ezt a versikét valamikor régen, 17 éves koromban írtam.

[Inge]

Addig leszunk magyarok, amig magyarul enekelunk es magyarul tancolunk. Irja Kallos Zoltan Valaszuti hegy aljaba c. nepdalgyujtemenyeben.

[Ile57]

<tbody>






Megvan 2012 legszínesebb magyar szava

2012. 07. 19.
Másfél hónapja indította közös akcióját a Fővárosi Beszédjavító Intézet és a Színes Városért mozgalom nyelvbarátoknak, hogy együtt keressük a „legszínesebb magyar szót”. A dobogó első fokán ezúttal a SZABADSÁG végzett, amit k i s s é lemaradva követett a GYÖNGY, valamint a „bronzérmes” BUBORÉK. Legkreatívabb a BÚGÓCSIGA.

Kreatív szókiforgató

http://napocska.hu/Content/article/1491/00002.jpgAnyanyelvünkre, a magyar nyelv változatosságára kívánta felhívni a figyelmet a pályázat. A pályázat lényege az volt, hogy a budapesti Erzsébet téren található „QB projekten”, azaz színes kockás, interaktív üzenőfalon ki kellett forgatni a pályaművet, s annak a fényképét kellett beküldeni. A kampány egy villámcsődület (http://www.beszedjavito.hu/esemeny/villamcsodulet-anyanyelvunkert-az-erzsebet-teren) keretében indult, s a versengés egyúttal a legkreatívabb megvalósításért is folyt. Szavazni az interneten lehetett. Míg a fődíjat, a Sziget Fesztiválra szóló 2 darab hetijegyet, a SZABADSÁG szó beküldője nyerte, addig a kreatív tipográfiáért – azaz a pályamű legötletesebb megvalósításért járó különdíjat a BÚGÓCSIGA szó képének megalkotója-kiforgatója kapta a kampány fő támogatójától, a HP Magyarországtól.


Szavak százával, szavazatok ezrével

http://napocska.hu/Content/article/1491/00003.jpg- A Legszínesebb szó pályázatra több száz szó érkezett, melyekre közel harminc ezren szavaztak. A pályázók nagyjából egynegyede rakta ki a szavakat az Akvárium tetején lévő közösségi üzenőfalon, a többi szó e-mailben érkezett - mondta el Flór Péter, a Színes Város tikára. A július 11-én lezárult szavazás eredményeképpen ebben az évben a legszínesebb magyar szó címet a SZABADSÁG nyerte el. A nyertes szón kívül az élmezőnyben végeztek még a következő, nyelvünk valódi sokszínűségét bizonyító szavak, úgymint: gyöngy, buborék, záporeső, pirkad, kanyar, pitymallat, tyúkhúsleves, pipitér, csoki.


Szürkület ellen

http://napocska.hu/Content/article/1491/00004.jpg- Kitűzött célunkat elértük - mondta el Mosányi Emőke, a Fővárosi Beszédjavító Intézet igazgatója - hiszen mind a pályázók, mind a szavazók szem előtt tartották azt, hogy a nyelvünket valóban színessé, izgalmassá, változatossá tevő szavak versenye folyjon az elmúlt hetekben. A Beszédjavító Intézet arra utal közleményében, hogy ez a sokakat megmozgató kampány is bizonyítja, hogy a nyelv, az anyanyelvvel kapcsolatos kérdések napjainkban is kiemelten érdeklik az embereket. Az első helyeken végzett szavak - és a többi beérkező pályázat is bizonyítja, hogy nyelvünk még mindig nagy kincseket rejteget az arra nyitottak számára. Egyik szó színesebb, mint a másik, használatukkal pedig nyelvünk nem szürkül el, sőt tovább színesedik.

A siker láttán a szervezők jó esélyt látnak rá, hogy a következő évben is meghirdessék az év


</tbody>


(forrás: egyszervolt.hu)

[papa60]

Édes anyanyelvünk ékes szavai: összeveszik összevesz helyett, elveszik elvesz helyett. Folytathatnám a sort, de nem érdemes. mert már annyiféle ilyen förmedvény van a beszédünkben. Aztán a TV-ben a hírek között: "dárgulnak" drágulnak helyett öles betűkkel kiírva. Más helyen: esszpresszó /sic!/ eszpresszó helyett. Sok ember okosnak tartja magát, de helyesen írni, beszélni nem tud. Nem beszélve most a TV-bemondókról. Visszagondolok a régi időkre, amikor Lőrincze Lajos volt a helyes beszéd legfőbb őre kis hazánkban. Azután pedig Grétsy László. Csakhát ő már 80 éves, nem tudom, hogy van-e utódja, aki őrködik nyelvünk tisztasága felett. Persze hiába is őrködne, már nincs helyes magyar beszéd, és nem beszélhetünk helyesírásról sem, sajnos. A kutyát sem érdekli, hogy egy többezer forintos könyv tele van helyesírási hibákkal. Mivel könyvkötő vagyok, ismerem a nyomdai dolgozók hozzáállását ebben a kérdésben; nem érdekli őket, hogy egy szöveg helyes-e helyesírási szempontból vagy sem. Meg nem is törődnek vele, meg már nem is értenek hozzá. Csak a hasznot nézik mindenütt, meg azt, hogy minél hamarabb befejezzenek egy munkát. Valamikor volt a nyomdákban egy ember, aki ellenőrizte a nyomtatandó anyagot ebből a szempontból, és ha hiba volt benne, nem engedte kinyomtatni. Ő volt a korrektor. Ma már nincs ilyen foglalkozás, vagyis nem tudok róla. Másik probléma, hogy a magyar nyelvet keverik az angol nyelvvel. Sokszor nem lehet tudni, hogy a boltok mit is árulnak, mert olyan szövegeket írnak, ki, amit a "mezei" vásárló nem ért meg. Például mi a fene az, hogy "outlet"? Miért nem lehet magyarul kiírni, ha már magyarok vagyunk! Miért szebb az, ha idegen nyelven írunk ki valamit a bolt ajtajára? Az úgy talán "dizájnosabb"? Ilyenkor Tömörkény István jut eszembe, aki ugyanígy apellált a nyelvünket megrontó idegen szavak ellen, mint én, csakhogy ő meg a német nyelvet nem szerette a magyarral keverni. /Lásd: Tömörkény István: Munkák és napok a Tisza partján c. könyvet./ Be is fejezem már a morgolódást, mert tudom, hogy mindaz, amit leírtam, falrahányt borsó.

[Ile57]

„Mert emberi létünkben szerzett tulajdonaink közt
alig van szentebb, mint a nyelv.” (Illyés Gyula)

[Ile57]

"Szókincsünk, amellyel fejeket és szíveket nyitunk, úgy közkincsünk, hogy egyben legszemélyesebb vagyontárgyunk is. S amellett legdrágább családi örökségünk, légnem&#251; ereklyénk: anyai, s&#245;t nagyanyai emlékünk."

(Illyés Gyula)

[Luigi48]

Ha ugyanazon kérdést feltenném egy idegen nyelvet beszélő embernek, és egy magyar anyanyelvűnek, vajon melyikük adna frappánsabb, játékosabb, vagy meghökkentőbb választ? Természetesen a magyar. Miért? Mert a magyar nyelv felülmúlhatatlan. Azt, hogy egy német, angol, vagy spanyol ember mit válaszolna, nem tudom. Azt viszont igen, hogy a magyar mit írna válaszként. Tehát, megkérném őket, hogy írjál más szavakkal:
Diplomáciai testület egyik tagja, kemény ásvány nyomába ered.
A magyar még ezt az érdekes, egyedülálló s egy külföldi számára teljesen érthetetlen és felfoghatatlan választ is megengedhetné magának:
Követ, követ követ. ;)