A teljes (képes) nézethez kattints ide : Yoga és fitness anyagok
Szia!
Naná, hogy csatlakozhatsz! örülünk Neked.
A torna meg sztem nem lelkierő kérdése:-)), hanem inkább szokás kérdése. Az első 10 alkalom a nehéz, utána már abba sem bírja hagyni az ember :-))))) legalábbis bízzunk benne:-)
Szeptember egyig meg még egy csomó idő van, le tudsz szedni innen addig jópár tornát, ami tetszik. Egyébként ezen a fórumon mi sem (elsősorban) a fogyás miatt tornázunk (hahahaha! legalábbis szeretnénk ezt a szem előtt tartani, nem mindig sikerül nekemse:-)) ), hanem amiatt, hogy szeretnénk egészségesebben élni és egészségesebbek lenni és az maradni sokáig :-D
Sati15
2008-08-19, 03:05 PM
Sziasztok Csajok,
Ma csodálatos és sportos napom volt!
Tegnap este lementünk cégesen Tiszafüredre és ma ott töltöttük az időt.
Reggeli előtt egy fél óra úszással indítottam a helyi csodás medencében, majd reggeli után elmentünk kenuzni a Tiszára. Imádtam! Gyönyörű helyeken eveztünk, teszek fel képet is mindjárt.
Egész délelőtt ment az evezés, aztán fürödtünk is, és később megint úsztam a medencében is.
Aztán hazajöttünk. Még ugyan be kellett menni melózni egy másfél órára, de a nap tök jó volt, csodaszép idővel és gyönyörű tájjal, vízzel.
És végre beavattam az új fürdőrucimat is :)
Ez a nap nekem extra élmény volt, mert az idén még nem nyaraltam és végre víz közelében voltam és nagyon szép helyen.
Emuca
2008-08-19, 04:52 PM
Sziasztok! Nagyon tetszik ez a fórum a jóga és a fitness is érdekel sőt mindkettőt aktívan és rég "űzőm". Most azonban nemrég meg kellett műteni a gerincsérvemet. Nagyon hiányzik a mozgás (persze gyógytornázok, de az kevés). Tudtok-e olyan anyagot ajánlani, ami kifejezetten gerincvédő? Lehet jóga, fittness (pl. gerincvédő labdás torna?)
Minden tippet, tapasztalatot köszönök
Kijuma
2008-08-19, 05:07 PM
Sziasztok:)
Tudnátok segíteni feltöltés ügyben? Első gondom a jogvédett anyagokkal van... Töltenék fel, de szinte minden jogvédett...:(
Sati15
2008-08-20, 08:13 AM
Egy szó erejéig még visszatérnék arra a fogászat-gerinc dologra:
www.kiegyensulyozottember.hu
Elmentem egy tájékoztató filmvetítésre (csak időpontot kell egyeztetni, bármikor lehet menni - ingyenes). Én épp egyedül voltam kint akkor, kint vannak a XVIII. kerületben.
Az előadás amit videóról lejátszottak elképesztően jó volt. Érdekes, izgalmas, tanulságos.
Kb. 2 órás a film és végig fenntartotta az érdeklődésem. Nagyon tanulságos volt, mindenkinek ajánlom. Ha nem is csinál utána semmit az ember a fogaival, akkor is sok hasznos infót ad, pld. arról, hogy miért ne csináltassunk gyökérkezelést...
Azért tetszett főként, mert új nézőpontot mutat egy már meglévő tudományban, és egységként tekint az emberre mint fizikai-lelki-spirituális lényre. Az összefüggéseket keresi és nem lekapcsolódni akar. Az egységben gondolkozik, a teljességben.
Mivel én már egyébként is régóta tervezem,hogy rendet rakok a fogsorom tájékán is, így én benevezek mindenképp.
Nézzetek el egyszer erre a vetítésre, nagyon megéri.
És most azért is jutott újra eszembe, mert megint itt volt egy kérdés a hátfájásról.
Mindaz, amit a vázról, tartóizmokról tanultam és tapasztaltam nagyon jól összefügg mindazzal, amit ott hallottam. És egy új nézőpont behozása pedig engem mindig izgalommal és bizakodással tölt el, főleg ha egységre törekszik.
A változás útját mindenkinek magának kell bejárnia, mégis milyen jó ha úton-útfélen ötleteket, segítségeket kap.
Jaaa és akikkel ott találkoztam mind barátságos, segítőkész, nyugodt, mosolygós emberek voltak. A páciensek is akik épp kontrollra jöttek. Elképedtem, hogy van még a világon egy kupacban olyan embercsoport, akik tudják milyen az kedvesnek lenni egy idegennel. Magabiztosak voltak, tiszta tekintetűek, figyelmesek. Mintha egy másik világba cseppentem volna. Ez csak pár ember volt, ne tömegekre gondoljatok. Kb. egy helyi srác, aki elmondta miről is szól az egész, illetve 2-3 páciens akik épp jöttek és látszott, hogy tényleg érzik milyen is az: kiegyensúlyozottnak lenni.
Egy új nézőpontra rálelni olyan felszabadító érzés, mintha ajándékba kaptál volna egy egész világot, egy egész életet.
Mint amikor nem is olyan rég, az immár ex párom tök véletlenül rá tudott vezetni arra, hogy mi is valójában az izgalmas a sakkban... sosem gondoltam, hogy egyszer megértem és képes vagyok lázba jönni tőle.
És hogy miért dob fel annyira az a tudat, hogy a fogsorom hatással van a testem többi részére - legalábbis mechanikailag?
Nos, talán teremtődött egy új világ bennem ezzel a felismeréssel arra, hogy az élet teljes, egész és létezik a REND.
A rend számomra biztonságot is jelent. Egy illúzió ugyan...mégis hatással van rám.
Forgás. A létezésbe kapaszkodom.
Folytonos változás.
Lassú és fájdalmas,
Gyors és érdekes,
Felkavaró pörgés, centrifugális erő.
A falhoz préselődöm... tehetetlenség,
Testem lenyomata fix pontként rögződik a világba,
ami lelkem horgonyává válik,
míg az elme küzd a forgásban.
Ívekbe hajlik a fény,
spiráljának mélysége tekintetemig ér.
Mit visszatükröződni látok,
találom benne az emberi lényt.
Évszázadok rezgése a mai pillanatig ér.
Egy nyugodt tekintet a forgás közepén.
Bocsássatok meg, amiért megint filozófiai eszmefuttatásba kezdtem már megint offolva... ti mégis ismeretlenül is egyre többet megismertek belőlem és itt vagytok ti, nagyon hasonlóan látva sok tekintetben a világot mint én....
Talán megértitek amit mondani szeretnék, még ha zagyván is váltok a témák között néha :rolleyes:
Íme egy példa, hogyan okoz számomra megvilágosító pillanatokat a testmozgás, a fogászat és az írás együtt :D:D
Sziasztok!
Időnként olvasgatom a fórumot, és most láttam, hogy mozogni (újra)kezdtek szept. 1-én.
Csatlakozhatok?
A fórum azért tetszik, mert nem mindenáron, görcsösen fogyni akartok. Nekem rendben van a súlyom (talán csak túl alacsony vagyok hozzá:)), mozogni szeretnék, de lelkierőm sokszor nincs hozzá, főleg két gyerek mellett. Remélem, hogy a véleményeitek erőt adnak, hogy a lustaságomat legyőzzem.
Nekem is 2 gyerkőcöm van, jól bele lehet építeni a tornát a gyerekekkel teli életbe :D (ezt Banbetti is tanusíthatja)
Ők is élvezik és beszállnak (vagy ha kicsik, akkor is örömmel nézik vagy aludni csak alszanak néha?)
Örülök, ha csatlakozol!!!kiss
Sziasztok:)
Tudnátok segíteni feltöltés ügyben? Első gondom a jogvédett anyagokkal van... Töltenék fel, de szinte minden jogvédett...:(
Mi nem töltünk fel ide jogvédett anyagokatkiss
Mi egy független feltöltő oldalra tesszük fel megmutatni azokat a videókat, amiket szeretünk, hogy ezekről értekezhessünk :)
a CH szabályai szerint 24 óra elteltével ezeket az anyagokat, amit azért töltesz fel és le, hogy megvitathasd a tartalmát, törölni kell a számítógépedről. Ha nem törlöd, az már jogsértő :)
(Egyébként az meg milyen dolog, hogyha veszek egy üres cd-t mert a saját anyagomat akarom rátenni (fotók stb) jogdíjat kell fizetnem, mert úgyis jogsértő tartalmat fogok rátenni??? Szerintetek, miért szlovákiában vesznek sokan CD-t??)
Szóval, ha van saját kópiád a videóból, dvd-ből, azt megoszthatod velünk, hogy tapasztalatot cserélhessünk. Kvázi kölcsönadod, hogy megnézhessem, meg akarom-e venni utána az eredetit. Igérem, visszaadom, ha már nem kell :):mrgreen::mrgreen::mrgreen::mrgreen:
Sziasztok! Nagyon tetszik ez a fórum a jóga és a fitness is érdekel sőt mindkettőt aktívan és rég "űzőm". Most azonban nemrég meg kellett műteni a gerincsérvemet. Nagyon hiányzik a mozgás (persze gyógytornázok, de az kevés). Tudtok-e olyan anyagot ajánlani, ami kifejezetten gerincvédő? Lehet jóga, fittness (pl. gerincvédő labdás torna?)
Minden tippet, tapasztalatot köszönök
jajj, már megígértem a hátkímélő pilatest, csak elfelejtettem belinkelni :(
Gyorsan meg kell keresnem!
Emuca
2008-08-20, 10:41 AM
jajj, már megígértem a hátkímélő pilatest, csak elfelejtettem belinkelni :(
Gyorsan meg kell keresnem!
Csak szépen lassan :mrgreen: ezt tanítják nekem a "fájások" és még egyébként sem vagyok véglegesítve a tagok között. Szóval egy mazsolának fogsz segíteni :-D meg gondolom sok más érdeklődőnek.
Köszi
niamano
2008-08-21, 04:09 AM
Sziasztok Csajok,
Ma csodálatos és sportos napom volt!
Tegnap este lementünk cégesen Tiszafüredre és ma ott töltöttük az időt.
Reggeli előtt egy fél óra úszással indítottam a helyi csodás medencében, majd reggeli után elmentünk kenuzni a Tiszára. Imádtam! Gyönyörű helyeken eveztünk, teszek fel képet is mindjárt...
ÓÓóóóó!!! irigy, irigy-irigy-irigy!!! :p:p Azt hiszem ősz elején leszervezek valahogy egy ilyen evezést! Évek óta nézem, hogy haj, de jó lenne! A volt barátom csak fintorgott. Viszont az "újjal'" -aki két éve velem van ;)- hétvégén mi is a Tiszánál voltunk, kimentünk megnézni, (most először vittem haza a páromat a nagyszüleimhez :rolleyes: ) és tetszett neki :) Ó! Muszáj eveznem! Imádnám a vizet, tájat, csöndet! És össze is tudunk szedni 10-15 embert, hogy halálosan jól érezzük magunkat :D Ha ötlet van szivesen várom. Sati, és ez a medence...! Vááá!
Amúgy tegnap én is úsztam, Dorogon voltunk, van ott egy szép "kis" - nem kicsi, hatalmas! - tó, mese kék, mély vízzel. Még napoztam is! Úgyhogy én is sportolgattam...
niamano
2008-08-21, 04:14 AM
Mi nem töltünk fel ide jogvédett anyagokatkiss
Mi egy független feltöltő oldalra tesszük fel megmutatni azokat a videókat, amiket szeretünk, hogy ezekről értekezhessünk :)
a CH szabályai szerint 24 óra elteltével ezeket az anyagokat, amit azért töltesz fel és le, hogy megvitathasd a tartalmát, törölni kell a számítógépedről. Ha nem törlöd, az már jogsértő :)
(Egyébként az meg milyen dolog, hogyha veszek egy üres cd-t mert a saját anyagomat akarom rátenni (fotók stb) jogdíjat kell fizetnem, mert úgyis jogsértő tartalmat fogok rátenni??? Szerintetek, miért szlovákiában vesznek sokan CD-t??)
Szóval, ha van saját kópiád a videóból, dvd-ből, azt megoszthatod velünk, hogy tapasztalatot cserélhessünk. Kvázi kölcsönadod, hogy megnézhessem, meg akarom-e venni utána az eredetit. Igérem, visszaadom, ha már nem kell :):mrgreen::mrgreen::mrgreen::mrgreen:
Stee! nem vagy te jogász?! :D :D :D Ez tök jól hangzott! Szlovákiáról: nagyon olcsó a dvd, és tökéletesen igazad van a magyar artisjus-os védjegyes dvd-kről. :mad::mad: Miért büntetnek a jogvédett anyagokért, amikor "átalány-díjat" fizetek érte? Bocsi, ez az egyik vessző pacim... Free-net rulez! ;)
Sati15
2008-08-21, 07:21 AM
ÓÓóóóó!!! irigy, irigy-irigy-irigy!!! :p:p Azt hiszem ősz elején leszervezek valahogy egy ilyen evezést! Évek óta nézem, hogy haj, de jó lenne! A volt barátom csak fintorgott. Viszont az "újjal'" -aki két éve velem van ;)- hétvégén mi is a Tiszánál voltunk, kimentünk megnézni, (most először vittem haza a páromat a nagyszüleimhez :rolleyes: ) és tetszett neki :) Ó! Muszáj eveznem! Imádnám a vizet, tájat, csöndet! És össze is tudunk szedni 10-15 embert, hogy halálosan jól érezzük magunkat :D Ha ötlet van szivesen várom. Sati, és ez a medence...! Vááá!
Amúgy tegnap én is úsztam, Dorogon voltunk, van ott egy szép "kis" - nem kicsi, hatalmas! - tó, mese kék, mély vízzel. Még napoztam is! Úgyhogy én is sportolgattam...
Nem kell összeszedned ennyi embert - kivéve ha akarsz.
Ugyanis azt mondta a túravezető srác, hogy gyakorlatilag majdnem minden kikötőben lehet bérelni kenut és akár kettesben is mehettek a pároddal, vagy kérhettek vezetőt és úgy mentek. Vannak pár órás, egy napos, több napos és többféle túrák is.
Sati15
2008-08-21, 07:31 AM
Ránéztem én is a datára, mert a másik topikban rossz hírek terjengtek.
Hát igazak. Az összes feltöltésem nekem is eltűnt. Pedig nem mindnél járt le a 90 nap.
Ez van.
Mostanában úgysem raktam fel semmit.
Anamaya
2008-08-21, 07:58 AM
az enyémek is eltűntek :(
nekem megvan minden asszem
lehet mégis a 90 nap a ludas?
Anamaya
2008-08-21, 09:35 AM
nem a 90 nap. szerintem vmi szerverleállás lehetett, mert ugye a 90 nap letöltés nélkül, megszakítatlanul igaz. Az enyémekből meg volt amit tegnap szedtek le... Szóval most megint minden megvan, holott mikor Sati szólt egyetlen fájl sem volt meg.
A lényeg, minden megvan. :)

na, akkor jól van:-)
:-D
:-)
Szaisztok !
Halott már valaki Bikram jógáról? Ha igen irjatok róla.
Kószónóm
Geva
niamano
2008-08-23, 03:47 AM
Egy része már megvan a top 10-emnek. De ma rágyúrok a maradékra :) Egyedül vagyok egész hétvégén itthon, így ez lesz a lelki feltöltődés (és takarítás, és főzés és miegymás) hétvégéje :D
niamano
2008-08-23, 05:02 AM
Módosítva :( Csak futás lesz. Kedden tartottunk egy rövid küzdősport edzést a párommal, és észre sem vettem, hogy túlerőltettem a bal karomat. Fel sem bírom emelni. Így nem lehet hadonászni! Próbáltam hasizmolni, de nem bírom meg sem tartani :( Fenébe.
Sati15
2008-08-24, 11:59 AM
Szaisztok !
Halott már valaki Bikram jógáról? Ha igen irjatok róla.
Kószónóm
Geva
Szia,
Hallottam. Ami konkrétan hivatalosan Bikram jóga nevet visel, az nagyon jó, és nagyon drága.
Ahová én jártam, ott szinte ugyanaz volt az ászanasorozat és Agni jóga néven fut. Itt is 36 fokra felfűtik a termet és ebben jógázunk. Mindig ugyanazt az ászanasort, 21 lélegzetig kitartva az egyes ászanákat. Kőkemény, izzasztó, felszabadító... nekem nagyon tetszett. Másfél évig jártam heti 2-3 alkalommal. Aztán módosultak az időbeosztásaim és váltanom kellett... Aki szeret izzadni, annak ajánlom "melegen" :D

Szia !
Én eljárni nem tudok jógázni.Gondolom Te Pesten élsz.Anyagod erről az ászanassorozatról nincs esetleg( magyar )?
Köszi
Geva
Emuca
2008-08-24, 02:49 PM
Egy szó erejéig még visszatérnék arra a fogászat-gerinc dologra:
www.kiegyensulyozottember.hu (http://www.kiegyensulyozottember.hu)
Elmentem egy tájékoztató filmvetítésre (csak időpontot kell egyeztetni, bármikor lehet menni - ingyenes). Én épp egyedül voltam kint akkor, kint vannak a XVIII. kerületben.
Az előadás amit videóról lejátszottak elképesztően jó volt. Érdekes, izgalmas, tanulságos.
Kb. 2 órás a film és végig fenntartotta az érdeklődésem. Nagyon tanulságos volt, mindenkinek ajánlom. Ha nem is csinál utána semmit az ember a fogaival, akkor is sok hasznos infót ad, pld. arról, hogy miért ne csináltassunk gyökérkezelést...
Azért tetszett főként, mert új nézőpontot mutat egy már meglévő tudományban, és egységként tekint az emberre mint fizikai-lelki-spirituális lényre. Az összefüggéseket keresi és nem lekapcsolódni akar. Az egységben gondolkozik, a teljességben.
Mivel én már egyébként is régóta tervezem,hogy rendet rakok a fogsorom tájékán is, így én benevezek mindenképp.
Nézzetek el egyszer erre a vetítésre, nagyon megéri.
És most azért is jutott újra eszembe, mert megint itt volt egy kérdés a hátfájásról.
Mindaz, amit a vázról, tartóizmokról tanultam és tapasztaltam nagyon jól összefügg mindazzal, amit ott hallottam. És egy új nézőpont behozása pedig engem mindig izgalommal és bizakodással tölt el, főleg ha egységre törekszik.
A változás útját mindenkinek magának kell bejárnia, mégis milyen jó ha úton-útfélen ötleteket, segítségeket kap.
Jaaa és akikkel ott találkoztam mind barátságos, segítőkész, nyugodt, mosolygós emberek voltak. A páciensek is akik épp kontrollra jöttek. Elképedtem, hogy van még a világon egy kupacban olyan embercsoport, akik tudják milyen az kedvesnek lenni egy idegennel. Magabiztosak voltak, tiszta tekintetűek, figyelmesek. Mintha egy másik világba cseppentem volna. Ez csak pár ember volt, ne tömegekre gondoljatok. Kb. egy helyi srác, aki elmondta miről is szól az egész, illetve 2-3 páciens akik épp jöttek és látszott, hogy tényleg érzik milyen is az: kiegyensúlyozottnak lenni.
Egy új nézőpontra rálelni olyan felszabadító érzés, mintha ajándékba kaptál volna egy egész világot, egy egész életet.
Mint amikor nem is olyan rég, az immár ex párom tök véletlenül rá tudott vezetni arra, hogy mi is valójában az izgalmas a sakkban... sosem gondoltam, hogy egyszer megértem és képes vagyok lázba jönni tőle.
És hogy miért dob fel annyira az a tudat, hogy a fogsorom hatással van a testem többi részére - legalábbis mechanikailag?
Nos, talán teremtődött egy új világ bennem ezzel a felismeréssel arra, hogy az élet teljes, egész és létezik a REND.
A rend számomra biztonságot is jelent. Egy illúzió ugyan...mégis hatással van rám.
Forgás. A létezésbe kapaszkodom.
Folytonos változás.
Lassú és fájdalmas,
Gyors és érdekes,
Felkavaró pörgés, centrifugális erő.
A falhoz préselődöm... tehetetlenség,
Testem lenyomata fix pontként rögződik a világba,
ami lelkem horgonyává válik,
míg az elme küzd a forgásban.
Ívekbe hajlik a fény,
spiráljának mélysége tekintetemig ér.
Mit visszatükröződni látok,
találom benne az emberi lényt.
Évszázadok rezgése a mai pillanatig ér.
Egy nyugodt tekintet a forgás közepén.
Bocsássatok meg, amiért megint filozófiai eszmefuttatásba kezdtem már megint offolva... ti mégis ismeretlenül is egyre többet megismertek belőlem és itt vagytok ti, nagyon hasonlóan látva sok tekintetben a világot mint én....
Talán megértitek amit mondani szeretnék, még ha zagyván is váltok a témák között néha :rolleyes:
Íme egy példa, hogyan okoz számomra megvilágosító pillanatokat a testmozgás, a fogászat és az írás együtt :D:D
Nagyon érdekes, amit a fogak és a gerinc összefüggéséről írsz. Sajnos én nem Pesti vagyok, az előadás nekem most minden szempontból távoli.
Az örömöd a rend felett pedig nagyon ismerős: Hermész Triszmegisztosz már örült ennek és azt írta: ...mint fenn, úgy lenn
Furcsa módon ez nem csak az egészségre igaz a test és lélek kapcsolatában, de a fogyókúrára is. Eddig sokszor eldöntöttem és csak rövid időre lett belőle valami. Most a műtétem megrázott és megváltoztatott és ez úgy látszik kellett ahhoz, hogy ne csak "mennyiségi", hanem minőségi változás történjen az életemben.
Anamaya
2008-08-26, 10:33 AM
Sziasztok!
Képzeljétek el tornáztam ma. Új tornáról véletlenül sem hoztam véleményt, de egy új, tutira hatásos mozgásformáról igen, amit otthon is lehet űzni: ez pedig nem más, mint a téglapakolás. nem ám összetörjük a téglát porrá, és testápolóba keverjük, rá a bőrre, és pakolásként rajta hagyjuk majd lemossuk. Sokkal inkább 1 raklapnyi =500 db téglát (nem a nagy, hanem a kisméretűt) kellett lepakolnom egy teherautóról, mert a családból más nem ért rá... Nem mondom, hogy a végén nem fájt a derekam, vagy a vállam, de azért nem volt rossz. Sőt, jó érzéssel töltött el, hogy végre kicsit jobban megmozgattam magam. :)
Ti hogy álltok? Vagy készültök szeptember 1-re?
Jövőhéten kezdünk! Ha mindennap nem is tudunk tornázni, de heti 3-4 alkalommal intenzíven mozgunk, az tök jó lenne! Hajrá csajok és skacok!
(Nia: hétvégén megyek görke lesőbe, 2 hetesek, remélem, minden rendben velük, kölcsönös bizalom lesz, és akkor hamarosan jöhetnek. :) )
niamano
2008-08-26, 11:29 AM
(Nia: hétvégén megyek görke lesőbe, 2 hetesek, remélem, minden rendben velük, kölcsönös bizalom lesz, és akkor hamarosan jöhetnek. :) )
Váááá!!! De jó!! Ha tetszel majd nekik, onnantól jön életed -egyik - leghosszabb 4 hete! :-D:-D;)
Edzés: Én 8-ától leszek itthon! De görögben a párom megígérte, hogy minden reggel futunk! :) Tök jó lesz! Ha működik, reggelente lerángatom magammal itthon is.
niamano
2008-08-26, 11:33 AM
http://imgfrm.index.hu/imgfrm/5/6/3/6/BIG_0004685636.jpg
Off. Bocsi de nem bírtam ki... Drukkolunk :) kiss:oops:
On
Huh, hát én lustulok. Semmi új torna próba, semmi lelkesedés...
hacsak az nem számít mozgásnak, h egy héten 3x én sétáltatom (gyalogoltatom) a kutyát (amíg a párom fut :-))) )
Azért lustizom, mert hogy "áááá, szeptember 1-től majd úúúúgyis tooor-nááá-zooook".
Szóval csak ez a bajom az ilyen kitűzött időpontoktól, hogy mégegy ok arra, h addig ne tornázzak. De talán majd ma:-)
De már várom a szeptember 1-et, de tényleg. Én is a heti MINIMUM 3-at tűztem ki, de szeretnék heti 4-5-öt. Meglátjuk.
Anamaya
2008-08-26, 11:52 AM
Köszi Nia. Ami azt illeti 5-6 hetesnél előbb nem tudom, és nem is akarom elhozni őket. Most egy hónapig még így is méltatlan ketrecben fognak élni (nagy lesz ez is, meg biztonságos, de lapos), de októberben, legkésőbb a közepén akkora, de akkora ketrecet kapnak majd, amit hétnyelven beszél majd, éppen csak kölcsön nem ad hó végén.
Emuca
2008-08-26, 04:00 PM
jajj, már megígértem a hátkímélő pilatest, csak elfelejtettem belinkelni :(
Gyorsan meg kell keresnem!
Kedves Stee!
Most már állandó tag vagyok, ha jmegtalálod a hátfájós tornát és feltöltöd nagyon megköszönöm.
Emuca
Szamira
2008-08-27, 05:38 AM
Sziasztok!
Tegnap és tegnapelőtt tornáztam ám:p jó sokat....
Ennek a tornának bodza szüret a neve.
Vannak benne bőven guggolós gyakorlatok;), na jó térdhajlítás, mikor a fa aljáról szeded a termést...
aztán nyújtózkodós, mikor alig éred el..., létrára mászós, ha a nyújtózkodós már nem elég...
aztán a végén az erősítő súlyzós gyakorlatok mikor a 18-20 kg-os ládákat kicipeled a föld végére... közben gyakorolsz egy kis matekot, mikor megszámolod hány láda van még vissza...:p:p:p:p

:-)))
ez jó!
meg a téglapakolás is, Anamaya jót nevettem a leírásodon:-)
És mi lesz a bodzából? Bodzaszörp? Vagy ahhoz a virága kell? :-))))
Szamira
2008-08-27, 08:49 AM
:-)))
ez jó!
meg a téglapakolás is, Anamaya jót nevettem a leírásodon:-)
És mi lesz a bodzából? Bodzaszörp? Vagy ahhoz a virága kell? :-))))
A szörpöt a virágból csinálják.
A termést általában gyógyszer, lekvár és élelmiszer festék gyártók keresik.
Anamaya
2008-08-29, 05:36 AM
Sziasztok!
Bodza nyamm. Bodzaszörp meg különösen nyamm.
Szóval csajok, srácok, hölgyek, urak.
Visszaszámlálás indul! 3 nap (maival együtt), és indul az újabb 90 napos őrület! Készüljetek, készítsétek lelketek, és testetek a következő mozgásban gazdag 90 napra! Tehát 3....
mirjam77
2008-08-29, 07:28 AM
Sziasztok!
Bodza nyamm. Bodzaszörp meg különösen nyamm.
Szóval csajok, srácok, hölgyek, urak.
Visszaszámlálás indul! 3 nap (maival együtt), és indul az újabb 90 napos őrület! Készüljetek, készítsétek lelketek, és testetek a következő mozgásban gazdag 90 napra! Tehát 3....
és mit kell csinálni?:p
Anamaya
2008-08-29, 07:31 AM
Ez a 90 napos mozgás második indulása. 90 napos ütemtervünk van, heti 3-4 alkalommal kellene tornáznunk hetente a 90 nap alatt. Aztán persze újabb 90 nap, újabb heti 3-4 torna, persze lehet több is. :)
kisfiam
2008-08-29, 09:40 AM
Sziasztok! Szeretném megkérdezni,h volt-e már valaki oxigén tornán. A neten olvastam róla,de konkrétabbat szeretnék tudni erről a módszerről.Köszi.:)
Sziasztok!
én is készülök ám!
már blogot is indítottam a "nagy változásnak" :-)
De jó, örülök, hogy más is készül, már azt hittem, hogy egyedül maradtam:-))))
:ugras::ugras::ugras:
Laciguru
2008-08-29, 12:19 PM
végignéztem egy kicsit a Tony-s anyagokat és az izomlázamat tekintve akkor járok a legjobban, ha holnap a strech-et választom :D
De a plyometrics is nagyon tetszett!
Köszi a Dávid Roland Linket .Már töltöm
Köszi a Dávid Roland Linket .Már töltöm
dávid roland? milyen linket? :-)
lemaradtam valamiről?
:-D
Sziasztok!
én is készülök ám!
már blogot is indítottam a "nagy változásnak" :-)
De jó, örülök, hogy más is készül, már azt hittem, hogy egyedül maradtam:-))))
:ugras::ugras::ugras:
Jajj már nagyon-nagyon várom és készülök rá!
Én elhatároztam, ha törik, ha szakad, de én mindennap tornázni fogok! Azaz mozogni, ha csak séta is, de egy napot sem tespedek!
Már minden procikám kívánja, és most direkt nem tornáztam az elmúlt napokban, azt akarom, hogy ki legyek éhezve Tonyra, Icára stb.
Nem is tudom, mivel kezdjem újra! A bőség zavara! De a hétévégn megcsinálom az első 2 hét tervét!
dávid roland? milyen linket? :-)
lemaradtam valamiről?
:-DSzerintem az én aláírásomban lévő linkről beszélt az illető:mrgreen:
kiss
Anamaya
2008-08-30, 04:03 AM
Sziasztok!
A felkészülés újabb napja virradt ma fel. Már csak 2 nap, és indul a csodálatos metamorfózis. Napról napra közelebb kerülünk az álmunk megvalósulásához!
Már minden procikám kívánja, és most direkt nem tornáztam az elmúlt napokban, azt akarom, hogy ki legyek éhezve Tonyra, Icára stb.
Nem is tudom, mivel kezdjem újra! A bőség zavara! De a hétévégn megcsinálom az első 2 hét tervét!
kiss
Fúú, ez tök jó ötlet! Jó, hogy mondod, én is csinálni fogok edzéstervet, úgy talán könnyebb lesz rendszeresnek maradni!
Szerintem az én aláírásomban lévő linkről beszélt az illető:mrgreen:
kiss
LOL!!! ismerős volt a név, tudtam, h már hallottam valahol, csak hirtelen azt hittem, egy újabb torna!! LOL :-D :oops::-D
Sziasztok!
A felkészülés újabb napja virradt ma fel. Már csak 2 nap, és indul a csodálatos metamorfózis. Napról napra közelebb kerülünk az álmunk megvalósulásához!
Nagyon jó lesz! Remélem sokan csatlakoztok!:p
Fúú, ez tök jó ötlet! Jó, hogy mondod, én is csinálni fogok edzéstervet, úgy talán könnyebb lesz rendszeresnek maradni
ZiD, nyilvános lesz a blogod? Már én is gondolkoztam rajta, már fél éve meg is csináltam, de azóta üresen áll. Na majd most! Mert akkor biztos mindennap mozgok!
Esetleg a multin is megoszthatod az élményeidet, most oda is írok majd, hogy felrázzam a népet!
LOL!!! ismerős volt a név, tudtam, h már hallottam valahol, csak hirtelen azt hittem, egy újabb torna!! LOL :-D :oops::-D
:mrgreen::mrgreen::mrgreen::mrgreen::mrgreen::mrgr een: Nekem is pont az jutott eszembe, mikor megláttam a bejegyzést:p:p:p
Anamaya
2008-08-31, 01:36 PM
Remélem felkészült mindenki a holnapi indulásra. :)
Ami a tervet illeti, egyetlen egyet fogadtam meg minden napra, a kb 20 perc jóga/nap-ot.
Fiúk, lányok, kutyák, macskák, görkék, és mindenki! Induljon hát a nagy átváltozás, ne habozzatok, csatlakozzatok, éljen az egészséges életmód! :)
Később is lehet csatlakozni, a lényeg, hogy induljunk el az átváltozás útján. :)
Együtt könnyebb. :)

hajajj! hogy felejthettem volna el? :-)
blogom címe pedig az aláírásomban!!
:-)(lehet kommentelni, ha van kedvetek:-))
Sati15
2008-08-31, 03:31 PM
Sziasztok,
Kicsit eltűntem. Két hét szabi. Itthon. A nyaralós pénzem suliba fektettem, most magamról meg az emberekről tanulok sokat. A mozgás kimerült négy nap fetrengésben a tóban, kis úszással kísérve és apróbb birkózásokkal a matraccal. Hát nem nagyon izzasztó menet.
Még jövő héten is a suliban ücsörgök sok órát, úgyhogy nekem rögtön halasztós a szept. 1-i kezdés, bár most is igyekeztem párszor jógázni reggelente.
Viszont szept. második hetétől jön a bepótolás, ugyanis beindulnak az óráim és heti 3 alkalommal garantált a mozgás. Aztán jön a magánszorgalom. Mivel a "kötelező" menetek: torna, jóga,jóga foglalkozások, ezért hétvégére terveztem némi aerob megmozdulást, amire az erőmből még telik majd.
Jólesik még a fetrengés (amikor nem egy széken ülök egész nap a suliban), de már várom, hogy újra mozgásba lendüljön a testem.
Geva, asszem te kérdezted: nincs feltehető anyagom az Agni jógáról.
Füzetben ugyan meg lehet venni a gyakorlatokat rövid leírással, meg szerintem a netről is leszedhető valamilyen formában, de tanári segítség nélkül nem ajánlanám.
Vidéken is biztosan van sokféle mozgási lehetőség, meg aztán itt ugye mi is otthon tornázunk...
Már írtak a csajok (a tanítványaim), hogy már ők is nagyon várják a kezdést a nyári sokfelé szaladgálás után.
Újra felveszünk egyfajta rutint, igyekszünk minél több olyat, ami az épülésünket szolgálja.
Jó reggelt, jó reggelt! Szép nap virradt ránk, remélem mindenki kellően fitt hangulatban van és vagy már le is tornázta a mai adagot, vagy pedig lelkesen készül a délutánira:-)))
Én ma már gyalogoltam 25 percet a kutyával!! :-)
Anamaya
2008-09-01, 07:20 AM
Szép jóóóóóóóóóóóóó napot mindenkinek!
Eljött szeptember 1., amit már nagyon vártunk! Már tegnap egy kis tapétázással ráeddzettem a mai menüre. :) Mai menü: kis jóga, kis hullahopp és a még annak idején összeálíltott light torna, ugyanis ez a hét a felvezető hetem lesz, nem egyből széterőltetni szeretném magam, az sehova sem vezetne. Szóval, már megtettem, amit megkövetelt a haza, most jöhet, a takarítás folytatása. :)
Ja, és a méricskélést sem feledtem el, minden fontosabbat lemértem (mell, derék, csípő, combok és felkarok és kg.)
Mása32
2008-09-01, 10:00 AM
Sziasztok!
Üdvözlet minden mozgónak (és lustinak).
Megkezdtem én is a 90 napos tornázást (múlt héten "jelentkeztem" ide mozogni). Ma csak egy gyors RR-ra volt időm eddig, na meg a türelmem sem volt elég:(.
Vélemény: a popsi- és a hasgyakorlatokat csináltam meg a 4*20 percesből, bemelegítés nincs, pozitívum, hogy a torna keménynek tűnik, amikor csinálom, és tapasztalat, hogy elég hatásos is. Persze hang nélkül csináltam :). A nő nagyon jól néz ki, ez az alak konditeremben készült (nem 1-2 kilós súlyzókkal), főleg a vállai. A jó zenéről eltér a véleményünk:). Sajnos a nyújtás is kevés, szinte nincs.
Múlt héten már csináltam RYee gaiam power jógát. Nagyon jól átmozgatott, bár nekem egy kicsit sok volt a hátrahajlás (pontosabban nem volt elegendő előrehajlással ellensúlyozva), pedig lemegyek hídba állásból is. De lehet, hogy csak bizonyos izmaim gyengék.
A nagy kedvencem a THorton p90x+ hasgyakorlata, az igen kemény, de legalább hatásos a kb 20 percében.
Volt még CB hasburning is, az oldalam fájt is rendesen másnap:). A has része átlagos-erős, de az oldalizom-erősítések, hajlások nekem nagyon kemények voltak. Van rendesen bemelegítése és levezetése is. nekem tetszett. Végre egy olyan, ami elég időt szán a hasizomra is:).
A méredzkedés elmaradt, de mindjárt bepótolom.
Mivel mozgás, talán nem off, ha megkérdezem az itteni hastánchoz értőket:
Van valami tipp vagy trükk arra, hogy hashullámoztatáshoz hogyan kell elkülöníteni a hasizom részeit? Elképzelem, valami mozog is, de csak a felső hasizom tetején, lejjebb nem bírom mozgatni, pedig nagyon erős az izmom.
További szép napot és jó mozgást mindenkinek.
Mása
Sziasztok!
Üdvözlet minden mozgónak (és lustinak).
Megkezdtem én is a 90 napos tornázást (múlt héten "jelentkeztem" ide mozogni). Ma csak egy gyors RR-ra volt időm eddig, na meg a türelmem sem volt elég:(.
Vélemény: a popsi- és a hasgyakorlatokat csináltam meg a 4*20 percesből, bemelegítés nincs, pozitívum, hogy a torna keménynek tűnik, amikor csinálom, és tapasztalat, hogy elég hatásos is. Persze hang nélkül csináltam :). A nő nagyon jól néz ki, ez az alak konditeremben készült (nem 1-2 kilós súlyzókkal), főleg a vállai. A jó zenéről eltér a véleményünk:). Sajnos a nyújtás is kevés, szinte nincs.
Mása
szuper-szuper, tök jó!
(csak egy gyors kérdés, ugye azért bemelegítettél előtte, annak ellenére, h a réka anyag elején nincs?! )
ki tornázik még mától? ÍRJATOK!!!!!:-)
Anamaya
2008-09-01, 10:23 AM
Ugye nekem jelentkeznem sem kell? ;)
Jelentem megvoltam!!! Hát nagyon-nagyon jólesett visszatérni Tony Bátyónkhoz! Mivel tudtam, hogy az első nap én sem szerettem volna megerőltetni magam, meg ugyebár ez volt az első nap a suliban (gyerkőc) és ilyenkor könnyű kitalálni, hogy nincs időm :D :D (ez persze nekem eszembe sem jutott, dehát olvashat minket más anyuka is)
szóval így a Great Body Guaranteed Tony 8 perces hasizmot választottam két tankönyv bekötése közben.
Persze nem kizárt, hogy még valamit bevállalok, de meg vagyok elégedve, hogy ÚJRAKEZDTEM!
Éljen a 90nap! És éljen az ELSŐ NAP!
Osiris
2008-09-01, 12:16 PM
Sziasztok! Már hosszú hetek óta olvasom a fórumot, mióta rátaláltam, és nem kis mértékben ennek hatására is kezdtem el (viszonylag) rendszeresen tornázni, ismét, sok száz év kihagyás után. Fogytam tíz kilót a húsz plusszból (persze nem csak tornával, hanem kajálás-változtatással is), és még van hátra tíz, de ez már semmi... Csatlakoznék a 90 napos programhoz én is, a férfiak itt szinte csak jelképes táborát növelném (hátha kedvet kap még valaki), és most rohadt szorgalmas leszek, nem bliccelek el egyetlen napot sem a kilencvenből. A múlt héten pl. egész héten tespedtem, de ez még egyszer nem fordulhat elő...
Majd este lejelentem az elvégzett penzumot.
Anamaya
2008-09-01, 12:38 PM
Osiris!
Üdv körünkben!
Egyszer már volt egy Zolink, de valahol elveszett az univerzumban. ;)
Reméljük, Te tartósabban maradsz, és GRATULA az elért eredményekhez! Ja, és mintegy mellékesen mi csajok hasonlóan egy pompomlány csapathoz fogunk bátorítani, és segíteni, ha velünk maradsz. kiss
Sati15
2008-09-01, 01:57 PM
Hello csapat!
Ma csak háromnegyed óra gyaloglásra futotta a suli mellett.
De ahogy mondtam, jön jövő héttől nálam az intenzívebb menet.
Hastánc, hullámoztatás: a teljes jógalégzést ha gyakorlod, akkor sikert remélhetsz. Persze hasizom kell. És a haslebegtetéshez meg az a testtudatosság, hogy valaki irányítani tudja a rekeszizmát, miközben nem fullasztja meg magát a szapora mozgatásával :D
Ehhez valakinek adott a tehetsége, így született. Mások keményen gyakorolják hosszan. Ahogy én is tettem. Amíg gyakoroltam, ment. Mostmár jóideje nem csináltam, nem is tudnám olyan jól...
Üdv minden új jelentkezőnek is! Hajrá előre! :D
huh, túl vagyok rajta!
core synergistics a p90x-ből
de durván kikészített, nem is gondoltam, hogy ennyit jelent 2-3 hét lustulás. :-)
na de majdcsak újra formába lendülök:-))
Anamaya
2008-09-01, 03:10 PM
huh, túl vagyok rajta!
core synergistics a p90x-ből
de durván kikészített, nem is gondoltam, hogy ennyit jelent 2-3 hét lustulás. :-)
na de majdcsak újra formába lendülök:-))
Hááát. Meglepődtem én is azon, hogy ennyire ellustultam. Nincs ezzel semmi gond, a testünket csak emlékeztetni kell, hogy szoktunk mi mozogni, csak kicsit lustiztunk,de most megkapja a neki járó figyelmet. :) Pár nap, és meg se kottyan a napi szintű eddzés. :)
Sziasztok!
én is készülök ám!
már blogot is indítottam a "nagy változásnak" :-)
De jó, örülök, hogy más is készül, már azt hittem, hogy egyedül maradtam:-))))
:ugras::ugras::ugras:
Szia Zid!
Légyszíves segíts nekem: a reggeli kopogtatást megnéztem és tetszik.Hyogyan lehet letölteni ?
Köszi:Geva
Osiris
2008-09-01, 04:26 PM
Köszi Anamaya a gratulációt!
Vizuális alkat révén elképzeltem azt is, amit mondtál, nyögve az utolsókat rúgom a tornámban, miközben körülöttem ugrál egy csapat lány, pomponokat rázogatva, és énekelve, hogy: "Hajrá! Na még 600! Hajrá! Na még 599..."
Első napomon először kardióztam a kutyámmal, ez kb. 20 perc futás az 1 óra 10 perces sétából (persze nem egyszerre, hanem szakaszosan, mert azért annyira még nem vagyok edzett). De ez is sok volt, mert mire hazaértem, már kicsit izomlázas is lett a lábam. Most futok negyedszer a kutyámmal, az első alkalom után egy hétig tartott, míg kihevertem az izomlázat. A kutya bezzeg bírja... Aztán erősítés gyanánt, így izomlázasan, P90 (Sculpt Circuit 1–2). Nem volt egyszerű, erőt kellett vennem magamon... Másfél hete nem csináltam, és máris hogy elgyengültem... De ezt a hetet még ki akarom használni, mert a jövő héttől jelentősen nőni fog a (torna)terhelésem, és jó lenne, ha bírnám. Nagyon érdekes tanfolyamra megyek ugyanis, de erről majd beszámolok, ha már csinálom, és túléltem az első napot...
Mindenkinek sok sikert és kitartást!
Anamaya
2008-09-01, 04:28 PM
Osiris: a nyújtás a kulcs az izomláz ellen!
Kiváncsivá tettél a tanfolyamot illetően. Várom a beszámolód! kiss
Szamira
2008-09-01, 04:47 PM
Sziasztok!
Én is elkezdtem a tornát, elsőre Denise Austint csináltam.
Ja előtte meg séta volt, egy fél óra bemelegítésnek.
Szép estét!!!
Anamaya
2008-09-01, 04:48 PM
Neked is szép estét, és örülünk, hogy Te is ismét itt vagy. kiss
jaj de jó olvasni a sok lelkes tornázást:-)
Geva: azt hiszem a firefox-nak van olyan bővítménye, amivel a youtube-ról le lehet szedni videókat, d eminek akarnád ezt tenni? Ugyanígy te is meg tudod csinálni magad, ráadásul jobban személyre is tudod szabni. Ha rákeresel a youtube-on arra, hogy eft találsz még több videót. van egy magyar is, csontos ágnes mutatja be, hogy hol kell kopogtani, az meg hogy mit akarsz közben mondogatni, az úgyis tőled függ, mire lehet szükséged. Vagy nézd online. :-) sajna ennél többet nem tudok

Közben megtaláltam a magyar nyelvűt.És valóban ,azt mondok,amit akarok közben.
Remélem hasznos lesz.
Jó 90 napot Neked.Nagyon jól eltervezted,csináld végig.
Kivánok hozzá erőt,kitartást.
Geva
Hogy vagytok? Izomláz?
nekem még nincs, de gyanítom majd későb... :-D
Banbet
2008-09-02, 05:13 AM
Sziasztok Fittek! kiss
Ezer éve nem jártam erre... Én is lelassultam, ellustultam a nyár végére... , sajnos ebben közrejátszott, hogy a nyári balesetemnek mégiscsak bordarepedés lett a vége, még levegőt venni is alig mertem. Aztán kicsi fiammal voltunk kórházban - mandulaműtét...
DE mostmár minden rendben és jövök én is, újra, veletek tornázni!
Tegnap rohangálós napom volt, egy órányi biciklizés meg egy fél óra a lépcsőzőgépen..., egyelőre ennyiről tudok beszámolni. De lesz ez még jobb is!!!
Zid! Nagyon tetszik a blogod!!! És a rágás tényleg fontos dolog!
Szép napot mindenkinek!
Anamaya
2008-09-02, 05:28 AM
Hogy vagytok? Izomláz?
nekem még nincs, de gyanítom majd később... :-D
Hello!
Nekem nincs izomlázam, de nyújtottam is. ;)
A jógát erre a hétre kihagyom, mert beköszöntöttek a piros napok, viszont a hullahoppozás és light torna maradhat. :) Úgy látszik a testem is úgy gondolta, ez a felvezető hét. :)
Anamaya
2008-09-02, 05:29 AM
Szia Banbet!
Örülök, hogy TE is megint itt vagy. kiss :)
Banbet
2008-09-02, 06:18 AM
Kedves Stee!
Tudom, korábban segítséget kértem, igazából nem tudom, hogy miért nem sikerült..., de mégiscsak feltöltöttem:
http://i291.photobucket.com/albums/ll299/banfabetti/fotophp.jpg (http://s291.photobucket.com/albums/ll299/banfabetti/?action=view¤t=fotophp.jpg)
Erről lenne szó...
Letölthető:
<a href='http://data.hu/get/576161/torna.zip.html'>
http://data.hu/get/576161/torna.zip
</a>
Hasonlít a Callanetics programhoz, egyelőre még nem próbáltam ki, de szimpatikus.
Mása32
2008-09-02, 09:59 AM
Sziasztok!
Ma megcsináltam a Core Synergystics-et, illetve csinálgattam. Hát minden elismerésem annak (Zid:)), aki ezt tényleg meg tudja csinálni! A szfinx fekvőt teljesen kihagytam, egy sem sikerült. A többi fekvőből a könnyített változatot tudtam csak. A banános-forgósnál szétvertem a medencecsontomat, és nem tudok hasról hátra fordulni. De! Így már tudom, hova kell fejlődnöm!:) A szőke nő nagyon izmos, erős, jó állóképességú és ruganyos benne. Elhatároztam, hogy ezt a teljesítményt én is megcsinálom, ha egy évbe telik, akkor is:).
Lassan el kellene mennem futni is. Van itt valaki, aki szokott futni (rendszeresen, sokat)?
Sati, kösz a választ! Neked mennyi idő alatt sikerült megtanulod?
További szép napot és jó mozgást mindenkinek!

na, gratula! ügyes vagy! szőnyegen kell banánozni, és akkor nem nyomod szét magad :-)
egyébként én sem bírom ám teljesen végigcsinálni mindent, ha edzésben vagyok (kb 1 hónap, heti 4 edzés után) akkor meg tudom csinálni mindegyik gyakorlatot, de van egy pár olyan, amit sokkal kevesebb ismétléssel (pl fekvőtámasz-futás, oldaltfekve csípőemelés....) és persze nyögök közben rendesen:-)))
Ja, a szőke csaj nagyon brutál, a Dreya vagy hogy hívják. Látni egyébként őt a Beachbody korábbi videóiban is, azt hiszem a great body guaranteed-ben, talán a 10 minute trainerben is, és látszik, hogy akkor még sokkal sokkal fiatalabb - és persze nem néz ki olyan durván, mint a p90x-ben. Szóval ne aggódj, ő is sok évi edzés után jutott el ide, szóval mi is ráérünk még:-) :-D
Én amúgy imádom a core synergisticet, mert annyira azt érzem tőle, hogy stabilabb, erősebb lett az egész törzsem-tartásom-hasam.
Én régebben futottam sokat, egy félmaraton volt a legnagyobb teljesítményem, (2ó10 perc alatt :-) ), meg vagyok győződve, hogy az fogyaszt a legjobban. Csak itt ahol most lakom, már nincs semmi jó futóterep a közelben. Jó cipőd legyen, arra figyelj, ez nagyon fontos. Szerencsére ma már nem is olyan drágán (hervis akciók, adidas outlet biatorbágyon, stbstb ) lehet kapni jó futócipőt (könnyű legyen, ha gyenge a bokád, akkor legyen merevebb a talpa közepe, párnázott sarok, és legyen jó kényelmes, mintha egy fél számmal nagyobb lenne, hogy ne szorítson, ha futás közben tágul a bemelegedett lábad)
ja és persze egy jó kis sportmelltartó elengedhetetlen :-) (én múltkor a dekatlonban vásároltam be, egész olcsón :-))
Sziasztok csajok!
Hú van ám élet itt, de jó!
Én ma már túl vagyok egy óriási sétán a gyerekekkel (inkább erőltetett menetnek mondanám a bicajok után loholva) és visszafelé 6kg húst cipelve nem volt semmi :D
Már rajtam a tornaruhám, én ma még mindig csak lazán tornázok, azaz csak a 11 perces nyújtást csinálom meg.
Mindennap egy kicsivel többet! A Core miatt gratula ZiD, nem semmi! tényleg nagyon jó a blogod, majd kommentálok ám! (mármint hogy miylen jó, oda is megírom!)
Anamaya
2008-09-02, 12:59 PM
Hát csajok, ha így haladok, nekem a ma kimarad, de ha jól emlékszem, még annak idején Sati mondta, hogy legalább az első napokban kímélni kell magunkat. Lehet, hogy nálam ez így is lesz ma.
kisfiam
2008-09-02, 01:09 PM
Sziasztok! Ismeri valaki az oxigén tornát? Ami a neten van,azt elolvastam. A tapasztalatok és a kivitelezés érdekelne.Köszi
Paraplui
2008-09-02, 02:09 PM
Sziasztok!
Na most én is elkeztem az átváltozást. :) De én csak csendestársként vennék részt a dolgokban..nem szeretek ezekről a dolgokról beszélni..de nagyon jó olvasni titeket... nagyon motivál. Drukkolok mindenkinek, hogy elérje a kitűzött célját. :) Néha azért bejelentkezek, ha nem baj. :)
Sati15
2008-09-02, 04:26 PM
Halihó,
Most találtam,még épp csak töltöm:
Rael.Isacowitz.Pilates
http://rapidshare.com/files/141609927/Rael.Isacowitz.Pilates.DvdRip.HunDub-ssjbroly.part1.rar
http://rapidshare.com/files/141620748/Rael.Isacowitz.Pilates.DvdRip.HunDub-ssjbroly.part2.rar
http://rapidshare.com/files/141628272/Rael.Isacowitz.Pilates.DvdRip.HunDub-ssjbroly.part3.rar
http://rapidshare.com/files/141742591/Rael.Isacowitz.Pilates.DvdRip.HunDub-ssjbroly.part4.rar
Szerencsére most a rapidról sokkal egyszerűbben lehet tölteni, csak türelem kell hozzá.
na, én is letornáztam ma a mai adagom, davina power of 30
örülök, hogy holnapra pihi napot írtam elő magamnak, mert tuti az izomláz :-)))
Szerencsére most a rapidról sokkal egyszerűbben lehet tölteni, csak türelem kell hozzá.
FireFox-szal nem kell órákat várni az új fájl letölthetőségéig.
Anamaya
2008-09-02, 04:39 PM
Sziasztok!
Ma torna helyett sétáltam vagy 1,5 órát a barátnőmmel. Kellemes a kellemessel. egy kis női csevej és mozgás. :)
FireFox-szal nem kell órákat várni az új fájl letölthetőségéig.
nekem tűzrókám van, mégis várat. te hogy csinálod?
Sziasztok!
Ma torna helyett sétáltam vagy 1,5 órát a barátnőmmel. Kellemes a kellemessel. egy kis női csevej és mozgás. :)
ó,a legjobb zsírégető az egy órán túli gyaloglás, úgy ám! :-)
Anamaya
2008-09-02, 05:34 PM
ó,a legjobb zsírégető az egy órán túli gyaloglás, úgy ám! :-)
gyaloglás túlzás, vásárolgattunk, de szerintem így is hatásos volt. :)
Sziasztok!
Na most én is elkeztem az átváltozást. :) De én csak csendestársként vennék részt a dolgokban..nem szeretek ezekről a dolgokról beszélni..de nagyon jó olvasni titeket... nagyon motivál. Drukkolok mindenkinek, hogy elérje a kitűzött célját. :) Néha azért bejelentkezek, ha nem baj. :)Nem baj, sőt!!!! Minket meg az (is) motivál, ha másokat ösztönzünk!!!!!!kisskiss
gyere csak amikor kedved tartja
nekem tűzrókám van, mégis várat. te hogy csinálod?
simán megadom a fájlt és 40-90 mp után már tölthetek is, FF3-mal
simán megadom a fájlt és 40-90 mp után már tölthetek is, FF3-mal
jaaaa, úgy simán!:-)azt hittem tudsz vmi trrükköt, hogy azt se kelljen kivárni:-)
azt hittem nem kell semennyit sem várni.
sztem egyébként ugyanarról beszéltetek, sztem Sati is erre gondolt, amikoir azt írta, hogy sokkal egyszerűbben lehet tölteni, csak türelem kell hozzá. igen, ki kell várni a 80 masodpercet :-) ami néha elég, mert egy csomószor elindítom, aztán megfeledkezem róla, mire eszembejut, már lejárt, újraindítom a 80 masodpercet, újra megfeleldkezem róla stb stb stb
Régen bonyolultabb volt, minden felé kellett kattogni, én erre gondoltam. Ez a pár másodperc nekem nem jelent várakozási időt, mert órákat kell várni más böngészőkkel.
doren
2008-09-02, 06:15 PM
Sziasztok!
Én fittnes dvd gyűjtök, jóga, pilates a kedvencem. Szeretnék cserélni, le és feltölteni, de sajnos nem nagyon értek a géphez. Van egy-két jó dvd. Ha érdekel valakit, akkor felteszem a címeket
A zone club tv-ben JÓGA MINDENKINEK sorozatot valaki dvd-re írta azt nagyon szeretném. Én kb 5 éve az Alan Finger sorozatot felírtam kb 15 óra ha valakit érdekel.
üdv Doren
Régen bonyolultabb volt, minden felé kellett kattogni, én erre gondoltam. Ez a pár másodperc nekem nem jelent várakozási időt, mert órákat kell várni más böngészőkkel.
most már más böngészőkkel sem kell órákat várni.
Sziasztok!
Én fittnes dvd gyűjtök, jóga, pilates a kedvencem. Szeretnék cserélni, le és feltölteni, de sajnos nem nagyon értek a géphez. Van egy-két jó dvd. Ha érdekel valakit, akkor felteszem a címeket
A zone club tv-ben JÓGA MINDENKINEK sorozatot valaki dvd-re írta azt nagyon szeretném. Én kb 5 éve az Alan Finger sorozatot felírtam kb 15 óra ha valakit érdekel.
üdv DorenSzia Doren!
üdv minálunk! itt nagyon sok jóga és pilates anyagot találhatsz! és le is tölthetd őket kedvedre!
Minket minden érdekel, ha van keved, akkor töltsd fel részletenként!kiss
Sziasztok!
Én fittnes dvd gyűjtök, jóga, pilates a kedvencem. Szeretnék cserélni, le és feltölteni, de sajnos nem nagyon értek a géphez. Van egy-két jó dvd. Ha érdekel valakit, akkor felteszem a címeket
A zone club tv-ben JÓGA MINDENKINEK sorozatot valaki dvd-re írta azt nagyon szeretném. Én kb 5 éve az Alan Finger sorozatot felírtam kb 15 óra ha valakit érdekel.
üdv Doren
Alan Finger sorozatot kérünk szépen! :-)
doren
2008-09-03, 09:29 AM
Elvileg feltöltöttem egy dvd, remélem sikerült.
Elvileg feltöltöttem egy dvd, remélem sikerült.
hát ez szuper! hova töltötted?
doren
2008-09-03, 10:12 AM
Na még egyszer
doren
2008-09-03, 10:14 AM
ez egy 2,5 GB .nrg file
hogyan tudom feltölteni, mert másodszorra sem sikerült
:S
ez egy 2,5 GB .nrg file
hogyan tudom feltölteni, mert másodszorra sem sikerült
:S
na igen. ez így nem fog menni. azt a dvd-ről kellene rippelni, mert ez a .nrg ez valami dvd image vagy ilyesmi fájl...
doren
2008-09-03, 10:39 AM
oké, de ha rippelem akkor is 6-700 mega .aviban sem enged annyit feltölteni
ma szedtem le 2 norbi videót a rapidról... hááááát.
belenéztem ebbe a 4-dik ducitréningbe, én nem tudom...
ilyen kis kukán összeállítani valamit! én értem, hogy a tök fehér háttér (talaj, fal, tető) mögött egymagában tornázó (táncoló) norbi nagyon dizájnosan és futurisztikusan néz ki, ez biztos nagyon kúl, de hogy pont emiatt a dizájn miatt gyakorlatilag nem lehet látni, hogy milyen irányban, merre lépked és így követni sem lehet rendesen, az biztos. Hogy kinek volt ez a zseniális ötlete... Mondjuk az jópofa, hogy mellette 2 kis képernyőben otthon tornázik 2 amatőr, de így 3 kicsi képrészlet van, és ez is csak azt segíti elő, hogy ne lássad pontosan mit is kéne csinálni...ejj
oké, de ha rippelem akkor is 6-700 mega .aviban sem enged annyit feltölteni
szuper, az már jó méret!
akkor már csak darabolni kell. (egyébként ezt jó tudni, hiszen az itt, általunk feltöltött videók nagyrésze is így van darabolva, tehát ha azokat akarod leszedni és használni, újraegyesítened kell őket)
ehhez kell:
1. total commander. Netről le lehet tölteni, akár magyarul is. Nem lepődnék meg, ha targenor barátunk egy-két hozzászólás múlva belinkelné neked.
2. ha megvan, a total commander segítségével darabolni kell 100 mb-os darabokra (file menü, fájldarabolás vagy valami ilyesmi)
3. keletkezik pár .001 .002 .003 stb nevű és egy .crc nevű fájl.
4. minden egyes file-darabot feltöltöd a data.hu oldalra mondjuk, és amikor a feltöltés kész, az ott megadott linket kimásolod, összegyűjtöd mindegyiket.
5. amikor megvan minden link, akkor ide beírod őket, és akkor mi nagyon boldogok leszünk, és hálásak, hogy gazdagítod a gyűjteményünket :-D
doren
2008-09-03, 11:02 AM
akkor így fogok cselekedni, jövök ha készen vagyok
köszi a segítséget :D
a mai mozgás nekem eddig egy igen intenzív balatoni fitness programból állt:
első körben:
hasizomedzés: 2 db teljesen összetapadt gumimatrac (hasi légzéssel való) felfújása szájjal, plusz egy teknősbéka úszógumi
acqua-fitness: közel 2 órás vízben hancúrozás, úszás, gyerek kergetés és dobálás
cardio: focizás a füvön és szaladgálás a legkisebb utánKicsit elfáradtam, de még lehet, hogy nekiállok a Great Body 11perces fenék-progijának, csak, hogy kövessem az eddig napok tendenciáját:p
Anamaya
2008-09-03, 02:49 PM
Az én mai mozgásom a sok lótás-futás között sok mindenre nem jutott időm, és bár ma is sétáltam eleget, de azért a hullahoppot nem hagyhattam ki. :) Szóval a mai mozgásom, hullahopp :)
Targenor
2008-09-03, 02:55 PM
1. total commander. Netről le lehet tölteni, akár magyarul is. Nem lepődnék meg, ha Targenor barátunk egy-két hozzászólás múlva belinkelné neked...
Hello mindenkinek!
Rég jártam erre...
Nem kell feltétlen TC... én 7Zip nevű progival darabolok, ill. rakok össze.
Ez a progi innen letölthető:
7-ZIP Archiver 4.59
<!-- Simple Image --> http://letoltes.prim.hu/download/viewattach/58967/1/0/7zip.png (http://letoltes.prim.hu/viewattachment/view/58967/1/0/)
"Nem kell bajlódni a tömörítés, kicsomagolás hosszas műveleteivel ezzel a programmal, elég a Windowsban a jobb gombbal kattintanunk a fájlra - könyvtárra, a felugró menüből egyszerűen kiválaszthatjuk a kívánt tömörítési műveletet. Támogat ZIP-et, RAR-t, GZIP-et, TAR-t, CAB-ot, jól tömörít."
Verzió: 4.59
Méret: 900.0 KB
Licence: teljes verzió (freeware) (Vagyis INGYENES)
Operációs rendszer: Windows 98/Me/NT/2000/XP/Vista
Nyelv: magyar és angol
A letöltéshez kattints ide (http://files.letoltes.com/rendszer/7z459.exe)!
Sziasztok!
Ki mit tornázik ma ezen a szép csütörtökön?
Anamaya
2008-09-04, 06:59 AM
Sziasztok!
Megint megnyertem a téglapakolást! El sem hiszitek fél óra alatt mennyit izmosodhat a kar (érzésre), és mennyi hajlítás, nyújtás van egy raklap tégla pakolásánál. Annyi a különbség a múltkorihoz képest, hogy most nem egyedül a sofőrrel pakoltam le a téglát, szóval most nem 1 óra mozgásnak illett be, hanem kb 35-40 percnek. :)
Azért emellett fogok még hullahoppozni, mert az jót tesz a zsírpárnák vasalásának, de többet nem hiszem, mert most egyben volt, lába, kar, mellizom munka. Na jó, lehet 200 felülést még beiktatok! :)
Február
2008-09-04, 07:19 AM
Tegyél meg mindent az egészségedért és változz, mert a változás mindig magában hordozza az új reményt
Sati15
2008-09-04, 07:51 AM
Halihó,
Én ma betekertem a faluba kifliért. Ez mozgásnak jó volt, de aztán meg is ettem a kiflit :D
Bár még előtte megcsináltam az 5 tibetit is ébresztőnek, majd nyújtásként óriásterpeszben piknikelve reggeliztem a kifliből a pokrócon.
Még ma és holnap nyaralok, aztán jön a nyüzsi...
Emuca
2008-09-04, 11:35 AM
Ha a gyógytornának a szárazföldi és a vízi változata számít, akkor napi tornázó vagyok én is. ;)
Míg gyógyulgat a gerincem, nincs valakinek valamilyen derékkímélő labdás tornája?
Én ezen az oldalon találtam jókat, csak béna vagyok a letöltéshez (pont azt nem sikerült leszednem, ami a legjobban érdekelt volna) Na és sajna a feltöltéshez is... :(
http://www.mp3portal.hu/viewforum.php?f=53&sid=d104d3db1c0706ba4499418bd7fd695c

bénaságra gyógyszer: utána olvasni és/vagy gyakorolni, próbálni, próbálni, próbálni.
és egy kis pozitív gondolkodás.
tessék úgy gondolkodni, hogy meg tudoid csinálni akkor is.
szerintem ez a fórum itt nem csak arról szól, hogy tornázunk , hanem általánosságban arról, hogy erősebbek, magabizutosabbak, önállóbbak leszünk. Ez sokszor abból áll, hogy fel kell adnunk a "bénázásainkat" és azt, hogy mindig arra számítunk, majd más megcsinálja nekünk vagy leszedi helyettünk vagy megsegít majd minket kis "hozzánemértőket". Majd ezután a lustizás helyett inkább ügyesek, gyakorlatiasak és önállóak leszünk.
Hajrá! ;-)
egyebekiránt ma megtaláltam a boldogsággyakorlatomat, egy igazi csuda zsírégetőt, jókedvrederítőt:
Leslie Sansone Walk away the miles 4 mile fast walking gyakorlatát! Isteni! szerintem az lesz a cél, hogy ebből reggeli gyakorlatot csináljak. vagy ha nem is ebből, de valamelyik rövidebb gyaloglósából.
Annyira klassz szerintem ez a torna, annyira igazi kardio-zsírégető, hogy szinte mernék bárkivel fogadni, hogy ha heti 4x-5x megcsinálja (45 perc kb az egész).és nem kezd extrában többet enni, mint eddig, akkor tuti fogyni fog!!!
erről van szó egyébként:
http://www.lesliesansone.com/img/store/products/WA116.jpg
mp3 portállól a linkjei (remélem nem haragszanak meg, ha idekopizom):
http://rapidshare.com/files/93665349/LesSans-FasStar-4FasMile.part1.rar
http://rapidshare.com/files/93668677/LesSans-FasStar-4FasMile.part2.rar
http://rapidshare.com/files/93672562/LesSans-FasStar-4FasMile.part3.rar
http://rapidshare.com/files/93675779/LesSans-FasStar-4FasMile.part4.rar
10 Minutes Ab Buster
http://rapidshare.com/files/93662030/LesSanson-10MinAbBuste.rar
Anamaya
2008-09-04, 02:15 PM
Felkeltetted az érdeklődésem! Már szedem lefelé. :)
Felkeltetted az érdeklődésem! Már szedem lefelé. :)
ne várj valami nell mcandrew féle kínzógyötrelmet, de leiizadtam azért rendesen. ez tipikusan az a gyaki, ami után egyszerűen csak jól felpörög az ember, de mégsem lövi ki magát egész napra :-)
(egy kicsit amerikai, h sikongatnak benne, meg a sok mosolygós-örülős-megszólalás, de ha úgy nézzük, akkor meg egész aranyos:-) )
Anamaya
2008-09-04, 02:30 PM
ok. holnap tesztelem. :)
Osiris
2008-09-04, 04:35 PM
Halihó! Jelentkezem már, nehogy úgy nézzen ki, hogy eltűnök, mint annó a Zoli...
Kedden túl későig tologattam a torna elkezdését, így csak egy AB Ripper 100-ra futotta a lelkierőmből. Még azt is fejlesztenem kell...
Tegnap P90 volt, meg ismét egy AB 100.
Ma végigcsináltam -most második alkalommal- a Pump It Up Ultimate Dance Workout-ot. Először kb. 2 hónapja próbálkoztam vele, akkor is végigcsináltam (de persze felületesen végrehajtva, amennyire tudtam), de a High Energy rész után meg akartam halni, és öt perc szünetet kellett tartanom, hogy kapjak levegőt... Most pontosabb végrehajtás mellett, nem készültem ki annyira, és nem akartam meghalni se a High Energy-nél... És a pulzusom is gyorsabban normalizálódott. Ha ez most nem égetett el egy rakás zsírt, akkor semmi... Egyébként ez rettentő jó gyakorlat, nagyon tetszik. Meg arra is alkalmas még, hogy a nagyjából nulla mozgáskordinációmat fejlesszem vele. Úgyhogy ezt szeretem. Ez után még az elmaradhatatlan AB 100 volt, de azt már nem tudtam teljesen megcsinálni, nem bírtam.
Tegnap végignéztem ezt a hírhedt Core Synergystics gyakorlatsort, hát ez valami nagyon durva. ZiD, kalapot emelek előtted én is! Nekem nagyon szokatlan és furcsa gyakorlatoknak tűntek, de hogy tuti hatásos, ez látszik rajtuk. Még egy kicsit erősödöm, és kipróbálom majd...
Anamaya
2008-09-04, 04:39 PM
Osiris! De jóóóóóóóóóóóóóóó, hogy itt vagy! kiss
Gratula a kitartáshoz, és a kemény melóhoz! Csak így tovább.
Ami engem illet, nekem elég volt mára a téglapakolás, majd holnap jöhet a light torna hullahoppal. :)
doren
2008-09-05, 05:47 AM
Feltöltöttem egy Stretching programot.
Nyújtó lazító program mindenkinek.
Vályi Nagy Csilla
Ezt a DVD-t postán rendeltem, van még belőle 4 DVD.
Nem a kedvencem, de azért lehet csinálni. Ha valakinek tetszik akkor tovább töltöm a filmeket.
(Gerinc tréning, Fittball program........) remélem ez még nincs meg nektek, mert olyat kerestem a gyűjteményemből, ami ritkaság.
Üdv
Doren
UI: a Rapid-ra töltenek fel sokan, nekem kicsit körülményesnek tűnik onnan a letöltés csak én látom így vagy tényleg egyszerűbb a data.hu?
--------------------------------------
http://data.hu/get/581859/Stretching.crc.html
http://data.hu/get/581853/Stretching.001.html<o></o> (http://data.hu/get/581853/Stretching.001.html)
http://data.hu/get/581854/Stretching.002.html<o></o> (http://data.hu/get/581854/Stretching.002.html)
http://data.hu/get/581855/Stretching.003.html
http://data.hu/get/581856/Stretching.004.html
http://data.hu/get/581857/Stretching.005.html
http://data.hu/get/581858/Stretching.006.html

Szia Doren!
Utána néztem a DVD-nek, jónak tűnik! Köszi!!!
És jól látod, általában a data.hu egyszerűbb, mi is jobban szeretjük, csak mondjuk néha nem működik, de általában jobb, mint a rapidshare.
doren
2008-09-05, 07:31 AM
köszönet ZID-nek a segítségért.
A linkek módosítva
Banbet
2008-09-05, 08:10 AM
Sziasztok!
Lehet, hogy már volt..., de azért berakom:
http://i291.photobucket.com/albums/ll299/banfabetti/yhst-63946550236558_2015_70670-1.jpg (http://s291.photobucket.com/albums/ll299/banfabetti/?action=view¤t=yhst-63946550236558_2015_70670-1.jpg)
Abs:
<!-- m -->http://data.hu/get/436099/cvt_ABS.part1.rar.html<!-- m -->
<!-- m -->http://data.hu/get/436776/cvt_ABS.part2.rar<!-- m -->
<!-- m -->http://data.hu/get/436777/cvt_ABS.part3.rar<!-- m -->
<!-- m -->http://data.hu/get/436778/cvt_ABS.part4.rar<!-- m -->
core cardio:
<!-- m -->http://data.hu/get/437687/cvt_CORE_CARDIO.part1.rar<!-- m -->
<!-- m -->http://data.hu/get/437688/cvt_CORE_CARDIO.part2.rar<!-- m -->
<!-- m -->http://data.hu/get/437689/cvt_CORE_CARDIO.part3.rar<!-- m -->
Lower Body:
<!-- m -->http://data.hu/get/439961/cvt_LOWER_BODY.part1.rar.html<!-- m -->
<!-- m -->http://data.hu/get/439962/cvt_LOWER_BODY.part2.rar.html<!-- m -->
<!-- m -->http://data.hu/get/439963/cvt_LOWER_BODY.part3.rar.html<!-- m -->
Total Body:
<!-- m -->http://data.hu/get/439958/cvt_TOTAL_BODY.part1.rar.html<!-- m -->
<!-- m -->http://data.hu/get/439959/cvt_TOTAL_BODY.part2.rar.html<!-- m -->
<!-- m -->http://data.hu/get/439960/cvt_TOTAL_BODY.part3.rar.html<!-- m -->
Total Body 2:
<!-- m -->http://data.hu/get/439011/cvt_TOTAL_BOD ... 1.rar.html (http://data.hu/get/439011/cvt_TOTAL_BODY_2.part1.rar.html)<!-- m -->
<!-- m -->http://data.hu/get/439012/cvt_TOTAL_BOD ... 2.rar.html (http://data.hu/get/439012/cvt_TOTAL_BODY_2.part2.rar.html)<!-- m -->
<!-- m -->http://data.hu/get/439013/cvt_TOTAL_BOD ... 3.rar.html (http://data.hu/get/439013/cvt_TOTAL_BODY_2.part3.rar.html)<!-- m -->
Yoga flex:
<!-- m -->http://data.hu/get/476978/cvt_YOGA_FLEX.part1.rar<!-- m -->
<!-- m -->http://data.hu/get/476979/cvt_YOGA_FLEX.part2.rar<!-- m -->
<!-- m -->http://data.hu/get/476980/cvt_YOGA_FLEX.part3.rar<!-- m -->
doren
2008-09-05, 08:26 AM
Készítettem egy listát
dvd:
gerinc-egyensúlytorna Csabától és Évitől
Czanik Balázs capoeira
Új test
Pilates kezdőknek
Fit labda pilates gyakorlatok
Eredeti pilates gyakorlatok
Fit labda jóga gyakorlatok
Jóga dinamikus
Jóga kezdő
Jóga gyógyító
Yoga kezdőknek
Jóga:Linda Arkin
Wai lana:1-6ig
Gerinctréning fit-ball-on
Gerinctréning2
Fit-ball tréning
Stretching a fit-ball-on
Stretching
Tai-chi a testnek
Tai-chi a léleknek
Hastánc: alap gyakorlatok
csípő, fenék, comb
zsírégetés
karok és hasizom
Ditrói Mária:
Callanetics
Fitality1-6
Kazetta:
Mélykúti Ilona test és lélek
professzionális fittness tréning
flo-jo ép test és lélek
Alimacgraw Jóga test és lélek
Yoga Callanetics Ditrói
Aerobik Bírni fogod
Testőrök
Grand edzés zenés fittness
Béres Aés Koko fitbox
Csisztu sinkó fit&roll
sinkó andrea 3in1
Sinkó aerobik abc
Libby Roberts:
alakformálás
fogyókúra 10 hét alatt
Bakelittről cd-re írva:
esztergályos Cecilia Aerobic
Ez mind magyar nyelvű torna.
Nem tudom van-e lista valahol, mert ha már valaki feltette, akkor nekem felesleges.
Közkincsé teszem a közös gyüjteménybe, mindenki örömére, de időigényes, főleg a VHS-eket feltölteni.
Esetleg tudtok ajánlani letöltésre, kinek-mi tetszik a legjobban, mit tart jó edzésnek.
Norbi, és kedves neje nem tartozik a kedvenceim közé, továbbá a nevesebb előadók sem, mint Bíró Ica, Béres Alexandra. (régen ezek voltak a favoritok, de már uncsi a stílusuk) És az ugrálást is mellőzném (panel 7. emelet)
köszönöm
Doren
Ma kaptam meg az 5 tibeti rítust DVD-n (magyar, Édesvíz kiadó)
Próbáltam rákeresni, hogy fenn van-e itt, de csak a Sati által feltötltött doc formátumút találtam.
Ha érdekel valakit, kirippelem és feltöltöm, ha még nincs fenn. Hogy én eddig miért nem csináltam??? Biztos most lettem kész rá, hogy mindennap csináljam!
Változás is történt az életmben, most egy hónapig 4 órában dolgozom egy rendezvényszervező irodában (fesztiválra készülünk elő, abban segítek) így reggel nem fekhetek vissza délig aludni :D :D :D, így ennyivel hosszabbak a napjaim (bár tegnap csak másfél órát aludtam, mert a szomszédok buliztak:(), még át kell állnom, mert éjjel 2 előtt nem tudok elaludni
Úgyhogy a tegnapi mozgás kimerült egy reggeli munkába menetben gyalog (2-3 km) és délutáni Balaton-parti sétálásban:)
Ma kaptam meg az 5 tibeti rítust DVD-n (magyar, Édesvíz kiadó)
Próbáltam rákeresni, hogy fenn van-e itt, de csak a Sati által feltötltött doc formátumút találtam.
tegnap szedtem le, az mp3 portalon van fenn 3 rapidos linkkel, úgyhogy sztem ne fáradj a rippeléssel.
szkata73
2008-09-05, 09:38 AM
Spinracing anyaga nincs véletlenül valakinek? Nagyon szívesen megnézném...
Köszönöm!
tegnap szedtem le, az mp3 portalon van fenn 3 rapidos linkkel, úgyhogy sztem ne fáradj a rippeléssel.köszi, hogy szóltál, itt hiába kerestem!
Áttegyük a datára?
köszi, hogy szóltál, itt hiába kerestem!
Áttegyük a datára?
én már lezúztam a gépemről, most nincs nálam, úgyhogy most nem tudok ebben segíteni. Nem tudom. ha kell valakinek datáról, írja meg, de sztem most a rapid könnyítéssel sokmindenki tud már onnan tölteni, aki eddig nem tudott, vagy rosszul gondolom?
nézegettem az mp3 portált, hogy még mit szedjek le. nagyon hasznos az amazon-on utána nézni neki, elolvasni a customer ratings-et (már aki tud angolul:-) , mert egy csomó mindne kiderül belőlük.
aki esetleg vacilál, akár itt is, hogy mit szedjen le, annak is ajánlom, keressen review-t a tornáról a neten, úgy könnyebb. Na csak ezt akartam gyorsan megosztani
jó hétvégét fiúk-lányok, tornázzatok-mozogjatok!!
kiss
én már lezúztam a gépemről, most nincs nálam, úgyhogy most nem tudok ebben segíteni. Nem tudom. ha kell valakinek datáról, írja meg, de sztem most a rapid könnyítéssel sokmindenki tud már onnan tölteni, aki eddig nem tudott, vagy rosszul gondolom?
jaja, igaz-igazkiss
doren
2008-09-05, 11:41 AM
Ez az 5 tibeti rítust engem is érdekelne.
Tudna valaki egy linket az emlitett feltöltéshez?
5 tibeti rítus
http://rapidshare.com/files/106183631/fiatalsag_forrasa.part1.rar
http://rapidshare.com/files/106186773/fiatalsag_forrasa.part2.rar
http://rapidshare.com/files/106180393/fiatalsag_forrasa.part3.rar
Pass: by_lillyth
mp3 portal a forrása, reméljük nem haragszik meg a feltöltője, hogy elhoztam.

Ma meg is tanultam, úgyhogy holnaptól nem is kell majd már a DVD :D
Csak a 21 forgást hogy lehet megcsinálni (a 10. héttől)?
Mása32
2008-09-05, 05:19 PM
Sziasztok!
Jöttem beszámolni...:)
Tegnapelőtt semmi, tegnap egy kis saját-féle átmozgatás, ma meg Tony-féle 30 perces karizom volt, a végén egy 9 perces nyújtással. A karizomgyakik jók, fél óra külön egy testtájékra nem is kevés... főleg 3 kilós súlyzókkal meg IGAZI fekvőtámaszokkal! Szóval ma elégedett vagyok..:)
Stee: A tibeti rítusokat én is szoktam, reggel bemelegít (nekem elég fájós a hátam). Mi a baj a forgásokkal?
Sajnos a célomat rosszul választottam meg: a Core Syn-ben a Dreya egy elég híres légtornász, ennek megfelelő edzettséggel. Hozzáigazítom a vágyaimat a lehetőségeimhez :)), alacsonyabbra teszem a mércét.
Itt kungfuzott már valaki valaha? Tanulható felnőtt fejjel is? A szomszédban van edzés felnőtteknek, gondolkodom rajta, de elég ciki, hogy 32 éves kétgyerekes "öreg" nőként csak úgy odaállítsak.:(
További kellemes napot mindenkinek!
doren
2008-09-05, 05:43 PM

Én szintén 32 éves vagyok, két gyerekkel. Nemrég capoeiráztam 1 évig, nagyon kemény volt, de nem gondoltam hogy ciki lenne. Szerintem kezd el.
Én is gondolkodok rajta, hgy valami ilyesmit is elkezdek.
Korom soha nem számított. Doren
doren
2008-09-05, 05:46 PM
Sziasztok!
Használt valaki tornához Bio C.L.A +T? Szerintetek van valami hatása?
Sziasztok!
Jöttem beszámolni...:)
Tegnapelőtt semmi, tegnap egy kis saját-féle átmozgatás, ma meg Tony-féle 30 perces karizom volt, a végén egy 9 perces nyújtással. A karizomgyakik jók, fél óra külön egy testtájékra nem is kevés... főleg 3 kilós súlyzókkal meg IGAZI fekvőtámaszokkal! Szóval ma elégedett vagyok..:)
Stee: A tibeti rítusokat én is szoktam, reggel bemelegít (nekem elég fájós a hátam). Mi a baj a forgásokkal?
Sajnos a célomat rosszul választottam meg: a Core Syn-ben a Dreya egy elég híres légtornász, ennek megfelelő edzettséggel. Hozzáigazítom a vágyaimat a lehetőségeimhez :)), alacsonyabbra teszem a mércét.
Itt kungfuzott már valaki valaha? Tanulható felnőtt fejjel is? A szomszédban van edzés felnőtteknek, gondolkodom rajta, de elég ciki, hogy 32 éves kétgyerekes "öreg" nőként csak úgy odaállítsak.:(
További kellemes napot mindenkinek!
áááááá! az a dreya csaj az híres légtornász?
NEM tudtam!!!!:-))))))
Itt kungfuzott már valaki valaha? Tanulható felnőtt fejjel is? A szomszédban van edzés felnőtteknek, gondolkodom rajta, de elég ciki, hogy 32 éves kétgyerekes "öreg" nőként csak úgy odaállítsak.:(
na akkor egykorúak vagyunk :)
és nekem is 2 gyermekem van :D mi az, hogy öreg nő... :D :D
És én nem kungfuztam, de karatéztam nemrégen (shotokan) és senki nem nézet furcsán, márcsak azért, mert volt egy 50 éves apuka is..
A kung fu meg még jobb ebből a szempontból....láttál te már tinédzsereket kungfuzni filmekben? :D Mindenki, aki kung-fuzik, olyan megfontolt és "öreg" :mrgreen:
És persze, hogy tanulható felnőtt fejjel is...főleg ha jó az erőnléted és jógázol is....nyert ügyed van!!kiss
Kedves Doren !
Ha lehetne:
Fitt labda pilates
Fitt labda jóga
Gerinctréning fitt-ball-on
gerinctréning 2
Fitt-ball tréning
Stretchning a fitt-ball-on
yoga callanetics Ditrói
Ezeket szeretném nagyon.
Előre is nagyon megköszönöm Neked.
Geva
doren
2008-09-06, 11:18 AM
Sziasztok!
Kipróbáltam az öt tibeti, David Swenson jógát nagyon tetszett mind a kettő.
Köszi.
Le szeretném tölteni a P90X jógát, de shol nem találom, pedig kétszer végig néztem mindent. Esetleg ha valaki tudna segíteni.
előre is köszi
Doren
Geva a fittlabda pilates feltöltése folyamatban, utánna meg a többi :)

szia !
Ird Be a keresőbe Tony Horton-t és akkor ott láthatód,hogy hol van.
Sziasztok!
Kipróbáltam az öt tibeti, David Swenson jógát nagyon tetszett mind a kettő.
Köszi.
Le szeretném tölteni a P90X jógát, de shol nem találom, pedig kétszer végig néztem mindent. Esetleg ha valaki tudna segíteni.
előre is köszi
Doren
Geva a fittlabda pilates feltöltése folyamatban, utánna meg a többi :)
Szia !
Légyszíves segíts nekem.Letöltöttem a stretching-et.A 4 letöltésnél ez van kiirva "autó file".Ezzel mit kell csinálni,hogy media Player legyen.Nagyon amatör vagyok.Bocsi,
Köszi a segítséget
Geva
Emuca
2008-09-06, 01:54 PM
bénaságra gyógyszer: utána olvasni és/vagy gyakorolni, próbálni, próbálni, próbálni.
és egy kis pozitív gondolkodás.
tessék úgy gondolkodni, hogy meg tudoid csinálni akkor is.
szerintem ez a fórum itt nem csak arról szól, hogy tornázunk , hanem általánosságban arról, hogy erősebbek, magabizutosabbak, önállóbbak leszünk. Ez sokszor abból áll, hogy fel kell adnunk a "bénázásainkat" és azt, hogy mindig arra számítunk, majd más megcsinálja nekünk vagy leszedi helyettünk vagy megsegít majd minket kis "hozzánemértőket". Majd ezután a lustizás helyett inkább ügyesek, gyakorlatiasak és önállóak leszünk.
Hajrá! ;-)
A pozitív gondolkodás nekem is kedvencem, ebben egyezünk. A másik az empátia, öreg segítőként nagyon tudom ajánlani! Csodákat tesz egy közösségben. :p
6. nap: nekem úszás a Balcsiban és az 5 tibeti rítus :D
doren
2008-09-06, 03:21 PM
Fit Labda gyakorlatok Lizbeth Garciával.
Részletes leírás:www.alakformalas.com
http://data.hu/get/591862/FITTLABDAPILATES.part1.rar
http://data.hu/get/591869/FITTLABDAPILATES.part2.rar
http://data.hu/get/591873/FITTLABDAPILATES.part3.rar
http://data.hu/get/591877/FITTLABDAPILATES.part4.rar
http://data.hu/get/591880/FITTLABDAPILATES.part5.rar
http://data.hu/get/591883/FITTLABDAPILATES.part6.rar
doren
2008-09-06, 03:32 PM
Szia !
Légyszíves segíts nekem.Letöltöttem a stretching-et.A 4 letöltésnél ez van kiirva "autó file".Ezzel mit kell csinálni,hogy media Player legyen.Nagyon amatör vagyok.Bocsi,
Köszi a segítséget
Geva
Szia!
stretching.001-stretching.006 ig van és egy stretching.crc
letöltöd mindegyiket egy mappába.
Totalcommanderrel megkeresed azt a mappát
és kettőt kattintasz a stretching.crc fájlra
ha minden jól megy akkor össze kell raknia videót :)
remélem sikerül
üdv
Doren
fúú, ma bepótoltam a tegnapi pihit, és végignyomtama nell mcandrew cardio core and strech-ét, 1órás kemény kardió, állat jól esett. utána meg infraszaunáztam is 25 percet.
mintha kicseréltek volna:-)
Anamaya
2008-09-06, 03:41 PM
Sziasztok!
Tegnap pihentem, rápihentem a mai napra.
Ma délben, a tűző napon közel 2,5 órán át füvet nyírtam, sarok telek.... Ez már önmagában is elég mozgás, de még este volt 1,5 óra séta, vásárlás, nézelődés. Szóval, aszzem ma mozogtam eleget, és holnap elméletileg tapétázunk. :)
Szia!
stretching.001-stretching.006 ig van és egy stretching.crc
letöltöd mindegyiket egy mappába.
Totalcommanderrel megkeresed azt a mappát
és kettőt kattintasz a stretching.crc fájlra
ha minden jól megy akkor össze kell raknia videót :)
remélem sikerül
üdv
Doren
Szia !
Igy csináltam,de nem rakja össze,és szerintem a 4 crc-nl van valami.amikor kezdem letölteni, az van kiirva " autó file" és ez nem olyan ,mint a többi.
Nézd már meg légyszi a 4-est.
Szia !
Igy csináltam,de nem rakja össze,és szerintem a 4 crc-nl van valami.amikor kezdem letölteni, az van kiirva " autó file" és ez nem olyan ,mint a többi.
Nézd már meg légyszi a 4-est.
nekem lejött rendesen mindegyik, nem a feltöltéssel van baj. próbáld meg újra letölteni, hátha úgy menni fog.
nekem lejött rendesen mindegyik, nem a feltöltéssel van baj. próbáld meg újra letölteni, hátha úgy menni fog.
Szia !
Hány perces ez a torna ?
12 perces ?
Szia !
Hány perces ez a torna ?
12 perces ?
54 perc 43 másodperc hosszú
54 perc 43 másodperc hosszú
Szia !
Rájöttem,mi a baj. Egyesítette jól,csak a számtitógép nem játszotta le.Átirtam DVD-re és ott oké.Nem értek hozzá,hogy a számitógép mért nem játsza le,csak az első részt?
Köszi,hogy segítettél!
További jó tornát Neked.Én csak óvatosan tornázgatom, ez pont jó lesz nekem.Koromnál fogva is ,és szív beteg is vagyok.

na szuper, legalább működik.
jó tornázást, és akkor csok okosan, fokozatosan.
Feltöltöttem egy Stretching programot.
Nyújtó lazító program mindenkinek.
Vályi Nagy Csilla
Ezt a DVD-t postán rendeltem, van még belőle 4 DVD.
Nem a kedvencem, de azért lehet csinálni. Ha valakinek tetszik akkor tovább töltöm a filmeket.
(Gerinc tréning, Fittball program........) remélem ez még nincs meg nektek, mert olyat kerestem a gyűjteményemből, ami ritkaság.
Üdv
Doren
UI: a Rapid-ra töltenek fel sokan, nekem kicsit körülményesnek tűnik onnan a letöltés csak én látom így vagy tényleg egyszerűbb a data.hu?
--------------------------------------
http://data.hu/get/581859/Stretching.crc.html
http://data.hu/get/581853/Stretching.001.html<o></o> (http://data.hu/get/581853/Stretching.001.html)
http://data.hu/get/581854/Stretching.002.html<o></o> (http://data.hu/get/581854/Stretching.002.html)
http://data.hu/get/581855/Stretching.003.html
http://data.hu/get/581856/Stretching.004.html
http://data.hu/get/581857/Stretching.005.html
http://data.hu/get/581858/Stretching.006.html
Szia Doren !
Nagyon jó ez a program.Köszönöm szépen.
Geva
Mása32
2008-09-07, 10:40 AM
Sziasztok!
Zid: :) :) :)
Mindenkinek köszönöm kungfuügyben a bátorítást. Azt hiszem, átmegyek és megkérdezem a dolgot (ár, stb). 27 évesen én is jártam shotokanozni, de egy év után abba kellett hagynom (babát akartam, nem jött össze, és azt mondták, hogy növelni kellene a testzsírszázalékomat :) :) ma már ez nem lenne gond :) ). Ha most is kell mindenféle adminisztráció (egyesületi tagság, sportorvos, háziorvos, stb), akkor annyit azért nem teszek érte, de ha csak simán mehetek, akkor megbeszélem a családdal.
Tegnap nem tornáztam semmit, ma Nell-féle maximális impactot akarok csinálni, az elég brutál. Éééés... holnap, ha végre jön a jó kis rossz idő, akkor megyek futni!!
Az a "cardio core és stretch" milyen? Pl a max impacthoz vagy valami tonyhoz viszonyítva?
Mindenkinek szép napot, jó tornázást (úszkálást, tapétázást:), sétát meg ilyesmit)!
HUh, ma is lenyomtam a NellMcAndrew féle cardio core and stretch-et, bár bevallom, ma nézegettem rendesen a számlálót, mikor telik már végre le és mennyi van még hátra:-)
A Nell Max impact-ot nem tornáztam még le, úgyhogy azt nem tudom, de ha röviden akarnám leírni, olyan, mint 50 perc futás.
tony core-nál durvábban izzaszt, de kevesebb benne a fekvőtámasz :-)
Szamira
2008-09-07, 03:38 PM
Sziasztok!
Én se tétlenkedtem a héten, minden nap volt valami mozgás, séta, bicigli legalább.
Bringázni a mezőn is voltam jó nagy porban, ez aztán elég kimerítő volt:-)
Olvasgattam milyen ügyesek vagytok ti is, kitartás mindenkinek.
Szép estét és szuper jövő hetet!!!
HUh, ma is lenyomtam a NellMcAndrew féle cardio core and stretch-et, bár bevallom, ma nézegettem rendesen a számlálót, mikor telik már végre le és mennyi van még hátra:-)
A Nell Max impact-ot nem tornáztam még le, úgyhogy azt nem tudom, de ha röviden akarnám leírni, olyan, mint 50 perc futás.
tony core-nál durvábban izzaszt, de kevesebb benne a fekvőtámasz :-)
Ügyes és kitartó vagy.Ebben a melegben nehezebb a sport.Én is a lusta tornát "nyomtam".
Én a 7. napon megint megcsináltam az 5 tibetit és sétáltam este egy nagyot. Érlelem a gondolatát egy kemény tornának (ZiD gratula!!!!!), szerdára tettem a napját.
addig "előkészülök" :D :D
Mása32
2008-09-08, 01:10 PM
Sziasztok!
Tegnap este megcsináltam a Nell-féle Max Impactot, a súlyzós-erősítős részt kihagyva (idő hiányában, mert - nem is figyeltem eddig - 80 perces az egész). Hát.. kemény kardio-interval edzés, a végén a talajon végzendő gyakolatok azonban nem annyira kemények (de nekem tetszettek).
Ma futás vagy Tony-féle kardió meg has lesz, még nem döntöttem.
Végre itt a jó idő (hidegebb), jobban lehet mozogni!!
Szép napot!
kinek tűnt el hozzászólása?
:-)
én tegnap pihi napoit tartottam, illetve késő este nekiálltam izomból porszívózni a kanapéről a kutyaszőrt, nemmondom, megizzasztott :-)
Anamaya
2008-09-09, 04:55 AM
kinek tűnt el hozzászólása?
:-)
én tegnap pihi napoit tartottam, illetve késő este nekiálltam izomból porszívózni a kanapéről a kutyaszőrt, nemmondom, megizzasztott :-)
nem eltűnt, hanem eltüntette.
nem eltűnt, hanem eltüntette.
akkor jól emlékeztem;-)
Anamaya
2008-09-09, 05:00 AM
akkor jól emlékeztem;-)
jól. nem volt benne semmi, amiért. csak úgy éreztem, olyan kevés, amit csináltam, hogy inkább levettem.
jól. nem volt benne semmi, amiért. csak úgy éreztem, olyan kevés, amit csináltam, hogy inkább levettem.
ugyan már!
ez itt nem verseny, vagy önkínzókör:-)
bárkinek a legkisebb mozgására is tök büszkék vagyunk!
Fit Labda gyakorlatok Lizbeth Garciával.
Részletes leírás:www.alakformalas.com (http://www.alakformalas.com)
http://data.hu/get/591862/FITTLABDAPILATES.part1.rar
http://data.hu/get/591869/FITTLABDAPILATES.part2.rar
http://data.hu/get/591873/FITTLABDAPILATES.part3.rar
http://data.hu/get/591877/FITTLABDAPILATES.part4.rar
http://data.hu/get/591880/FITTLABDAPILATES.part5.rar
http://data.hu/get/591883/FITTLABDAPILATES.part6.rar
Szia Doren!
Nézd meg légyszíves ezt a fittlabdást.Nem tudom letölteni.
Köszi
Geva
Anamaya
2008-09-09, 07:24 AM
ugyan már!
ez itt nem verseny, vagy önkínzókör:-)
bárkinek a legkisebb mozgására is tök büszkék vagyunk!
ok. :)
akkor is morci voltam magamra, szóval levettem ;)
ok. :)
akkor is morci voltam magamra, szóval levettem ;)
:-)
ha levetted, hát levetted, semmi gond:-)
viszont ne légy morci magadra. mert ha morci vagy magadra-> nem szereted annyira magad->nem is kedveskedsz magadnak->nem lesz jókedved->nem lesz torna! és akkor megint lehetsz morci és így tovább .... :-)
inkább szeressed magad, az a fontos, aztán majd tornázol ma. vagy holnap. Ha szereted magad, úgyis megjön a kedved mozogni:-) Szerintem.
:-D
kiss
Mása32
2008-09-09, 01:32 PM
Sziasztok!
Kedves Anamaya! Remélem, nem én bántottalak meg a tornám leírásával. Ha igen, sajnálom :(, nem akartam.
Tegnap elmaradt a torna, a gyerekek lelkével foglalkoztam, és a kicsi (2 éves) is csak 1/2 10-kor aludt el, akkor meg már hullafáradt voltam mozogni, mert ált. 1/2 6-6 körül kelünk.
Ma volt egy kis 25 perces átmozgatás, ugribugri.
Valamit még kellene, de ma egész nap rohangáltam, nem biztos, hogy lesz.
Kellemes, morcenyhülős napot :)!
Sati15
2008-09-10, 11:59 AM
Sziasztok,
Na nálam is beindult a buli.
Vsnap egy 10 perces elipszis trénerrel melegítettem be a heti mozgásra.
Ez nem sok, de legalább felmértem az állóképességem vele.
Hétfőn már ment a torna a csoporttal és kedden meg a jóga.
Hát érződik a kihagyás, apróbb izomláz is mutatkozott, de már múlik is. Szépen vissza fog rázódni a testem látom.
Újra intenzívebben nyomatom a zöldnedűmet is, úgyhogy megint az egészség útjára térek az érzelmi fájdalmak meg az egyhónapos tornaszabadságolás után.
:)
Szia mindenki!
Én az elmúlt 2 napban az utazás miatt csak a tibetiket csináltam, ma viszont hazaértünk, így volt megint egy kis Balatonban úszás, aztán meg itthon végre nekiálltam...
Mert eddig csak lájtosokat csinálgattam, készítettem fel magam, főleg lelkileg :)
De ma fogtam magam ráböktem az első ismeretlenre és nekiálltam: sikerült kifognom a P90x plus-ból egy gyöngyszemet, az ABS-CORE plus-t. Igaz, hogy csak 20 perc, de kemény. A függeszkedéseket (lehetőség híján) kiváltottam, és a földön próbáltam megcsinálni majdnem ugyanazokat a gyakorlatokat.
A cherry bomb volt a kedvencem :D :D
De rájöttem, a core típusúakat nem szeretem annyira, a karjaim nem olyan nagyon erősek, így szenvedek rendesen
Most pihenek, aztán jönnek a tibetiek
GRATULÁLOK BANBET-nek az új munkahelyéhez!!!!!!! kiss kiss kiss
MoonLite
2008-09-10, 04:43 PM
Jómagam Californiából hozattam át egy profi görkorit,késöbb rájöttem,jó minőségü utakat is kellett volna rendelni :) nem baj..ha a hegy nem megy Mohamedhez ...hát :D:p mindenesetre mindenkinek ajánlom.
Sati15
2008-09-11, 04:30 AM

Épp a minap láttam egy fiút görkorizni, a barátnője meg bringával kísérte. Szép páros voltak. Eszembe jutott, hogy mennyire keményen edzi a combokat, főleg a belső combot is a korizás, és persze a hasat, hátat is dolgoztatja, hogy egyáltalán megtartsuk magunkat ;)
Engem biza nagyon visszatartana a rossz útminőség :(
Anamaya
2008-09-11, 05:26 AM
Sziasztok!
Kedves Anamaya! Remélem, nem én bántottalak meg a tornám leírásával. Ha igen, sajnálom :(, nem akartam.
Szia!
Semmi olyat nem olvastam tőled, ami bántó lehetett volna számomra! Amúgy sem vagyok sértődős.
A helyzet az, hogy épp munka után kajtatok, ezért elvesztem, mozgás max séta, viszont az van, hogy napi egy-két óra. Ráadásul jövő héten vizsga, most még arra is tanulnom kellene, de eddig esélyem sem volt rá. :( Majd mától.
Remélem, most már télleg egyenesbe kerülök, és végre rendszer lesz az életemben, de lehet, ez csak vágyálom. :)
halihó
én is vagyok, kicsit elhavazva.
hétfőn pihi napom volt, kedden meg 40 percet megcsináltam a Core synergisticbol aztán meg porszivoztam kutyaszort ugy vagy 30 percig (az is eleg izzaszto)
Tanulság: szex és new york nézés közben NEM lehet 100%-osan hatékonyan tornázni:-)
tegnap torna helyett sörözés lett :-)
Én ma megint a Balcsiban úsztam, majd még később hasizmozok!
Fantasztikus ez a jóidő!! :D :D
Mása32
2008-09-11, 03:44 PM
Sziasztok!
Anamaya:"Semmi olyat nem olvastam tőled, ami bántó lehetett volna számomra! Amúgy sem vagyok sértődős."
Örülök:)
Tegnap vizsgáztam, utána csak sörözés volt :)
Ma elmentem futni a nagylányommal, hát, elég kemény tempót diktált (vékony, izmos, szaxofonozik, szóval a tüdeje is bírja..:)). 20 perc után kidőltem mellőle és csak hazakullogtam utána:). Na majd remélem, pár hét után jobban megy...meg ha lassabban futunk:) Ma még valami ágyban fekvős hasizom lesz.
További szép napot!
én ma nell mcandrews-oztam.
a tony hortonos core-ral elentétben ezt lehet szex és new york nézés közben:-))))
doren
2008-09-11, 06:20 PM
Sziasztok!
Régóta kerestem egy kicsit nehezebb jógát, Afórumotokon megtaláltam p90x. Szuper azóta mindennap csinálom.
Sokszor írtatok element balletről illetve kezdő balett dvdről. Szeretném kipróbálni, de nem találom hol lehet letölteni. Ha valaki tudna segíteni.
Előre is köszi Doren
Sati15
2008-09-12, 05:12 AM

szia,
Minden nap csinálod? Aztaa! Gratulálok! Én is rajongok érte! :p
A balett anyagokra továbbra is csak a keresőt tudom ajánlani. Próbáld többféle szóval keresni.
Már olyan sok anyag van fent, hogy mi sem emlékszünk mikor és merre is találhatóak.
niamano
2008-09-12, 06:34 AM
Sziasztok Fittek!!
Na én is megérkeztem, olyan hét van mögöttem, mint az ihaj, és a csuhaj egyszerre! Marha sokat melóztam, na de a Nagy Cél sincs elfeledve ám!
Szept 1-7-ig ugye nem voltam itthon, de igyekeztem tartani magam a 90 naphoz, úgyhogy úsztam, labdáztam és kirándultam illetve szőlőt, dinnyét, görög salit, gyrost ettem valamint retsinát ittam Görögben :)
Ehéten pedig 4 ember helyett (de komolyan) melózom, ami rengeteg futkosással, álldigálással, szájtépéssel és ezzel arányoasn kevés reggeli/ebéd/ és pisiszünettel járt... Most már oszlik a káosz, így írhatok is. :p
Konkrét edzésnek egy tegnap esti 5 km-es bemelegítő cajgázást és ji-tsu edzést tudok felmutatni, sajna a keddi hastánci túlóra miatt elmaradt. A többi napokon ügyintézést műveltem maratoni mennyiségben esténként...
A mai nap már rákészülés egy 7-14 napos böjtre, mert kellőképp rozsdásak az izületeim, és érzem, hogy nagyon jót tenne.
És most visszaolvasok, mert mindenről lenaradtam!
Úgy hiányoztatok ám... Megírtam volna, mikor a tengerparton egyik este számot vetettem a dolgaimmal, és rájöttem, hogy azért nem fogyok, mert tudatalatt jó így: nem néznek úgy meg, nem szólnak úgy be -ezek engem totálisan kiborítottak/kiborítanak valamint az, hogy üresfejű p@csaként (p@csaként) néztek rám az egyetemen is, holott NEM vagyok az! Tisztáztam, hogy le AKAROK fogyni, mert már nem jó így, és így is, úgyis beszólnak akik olyanok. Valamint mert ez már nem tetszik nekem, nem jó, és hiányzik az, aki voltam.
Miután ezt letisztáztuk (a hullámok, a felhők és én) komolyan mondom felszabadultam a gondolattól. Másnapra totál megfázva ébredtem, és visszatért a már letudottnak hitt vállfájásom is. Ha EZ nem a tudatalatim műve, akkor semmi sem az! Így eldöntöttem, hogy harcolok, NEM hagyom rinyálással elodázni a dolgot, és bár mindkét probléma makacsul tartja magát azóta is, úgy érzem haladok. Minden csüt-ön edzés (bicaj, amíg nem bírom a 3 fiúval a futást) + ji-tsu, erőnlét. Keddenként (önbizalom és nőiesség építő :) ) hastánc, amit imádok. A többi meg lassan kialakul.
Nagyon büszke vagyok magamra. (Úristen sosem írtam még ilyet magamról...) :neutral::2:
...és rájöttem, hogy azért nem fogyok, mert tudatalatt jó így: nem néznek úgy meg, nem szólnak úgy be -ezek engem totálisan kiborítottak/kiborítanak valamint az, hogy üresfejű p@csaként néztek rám az egyetemen is, holott NEM vagyok az!
Nagyon büszke vagyok magamra. (Úristen sosem írtam még ilyet magamról...) :neutral::2:
Én meg büszke vagyok Rád:-)
Nia! a napokban olvastam egy akkora jót, komolyan, hadd osszam meg.
Egy csóka pont az ilyen utcai beszólogatásokról - utánafüttyögetések kapcsán írt. Legelőször is arról, h merjünk csjosak, nőiesek csinosak lenni.
Aztán meg arról, hogy van aki azért nem szereti, ha az utcán megnézik, mert sokszor marha csúnya, ronda, béna gáz alakok nézik meg. Na erre írta a fickó, hogy attól, hogy a muksó csúnya, még lehet jó ízlése!!!!! szóval örüljünk MINDEN DICSÉRETNEK!! :-DDDDDD
Sati15
2008-09-12, 10:39 AM
Sziasztok Fittek!!
Ehéten pedig 4 ember helyett (de komolyan) melózom, ami rengeteg futkosással, álldigálással, szájtépéssel és ezzel arányoasn kevés reggeli/ebéd/ és pisiszünettel járt... Most már oszlik a káosz, így írhatok is. :p
na ez ismerős. kolléganőm szabin van és akciós időszakban nálunk pörgés van... mára már totál kifulladtam, az ágyra rogyásra vágyom mindössze. de még korántsincs vége a napnak...
A mai nap már rákészülés egy 7-14 napos böjtre, mert kellőképp rozsdásak az izületeim, és érzem, hogy nagyon jót tenne.
Ezzel óvatosan. Ha nem hozzáértéssel csinálod, bizony feljönnek kilók a végén. Lúgosíts inkább az ízületeidre. Akárhogy.
Önbizalom.... csak röviden Somát idézem: Csajok, fel a mellel! :D
niamano
2008-09-12, 11:00 AM
Ezzel óvatosan. Ha nem hozzáértéssel csinálod, bizony feljönnek kilók a végén. Lúgosíts inkább az ízületeidre. Akárhogy.
Önbizalom.... csak röviden Somát idézem: Csajok, fel a mellel! :D
Már csináltam böjtöt, szóval lassan elmondhatom, hogy "ismerem" magam :)
Soma pedig tényleg Mamagésa!! Imááádom! Olyan optimista, és pozitív! Tudod kiben csalódtam hatalmasan pozitívat? Réz Andrásban! A stílusa néha kemény, de amiket tud mondani!
Akkor mostantól kihúzom magam! És fel a mellel!!! kiss:p:p:p
niamano
2008-09-12, 02:19 PM
Nekem most van "hétfő" Vagy az 1. nap. De nem a kilencvenből, hanem a további életemből. Reggel először mondtam ki nektek (gondolatokat túlhaladva), hogy mire jutottam, és úgy látszik nem kell fennhangon kimondani a döntést. A döntés bevonzza a a többi változást.
Ma életemben először BESZÉLGETTEM az apámmal. És meghallgatott, és figyelt. És érdekelte amit mondok, és elfogadta a döntéseimet. Totálisan meg vagyok rendülve.
Ha nem találok rátok májusban, már nem tudom, hol lennék. Azóta tanulom magam, és most már nem csak az út van meg. Elindultam-- Lent van az első mérföldkő.
Köszönöm.
Ez egy randa dolog, amit most csináltam, de olyan szépen kérted, hogy leloptam a linkeket arról az oldalról, ami a jelszó:p
Tai Chi a testnek
Video: DivX 5 720x576 25.00fps [Stream 00]; Audio: MPEG Audio Layer 3 48000Hz stereo 192Kbps [Stream 01]
<!--[if !supportLineBreakNewLine]-->
<!--[endif]-->
Méret: 100 + 100 + 67 Mb
RarPw: bluedragonwarez – valamennyinél<O =""></O>
<O =""></O>
http://rapidshare.com/files/74908749/taichia_testnek.part1.rar
<O =""></O>
http://rapidshare.com/files/74911460/taichia_testnek.part2.rar
<O =""></O>
http://rapidshare.com/files/74913246/taichia_testnek.part3.rar
<O ="">
</O>
Nincs meg valakinek, jobb minőségben?
A http://www.cinemastore.hu -n elvileg meg van DVD formátumban, csak hát ide meghívó kellene. Esetleg valakinek...?;)
Esetleg, tudtok más kezdő Tai Chi DVD-t magyarul?

a tai chi sorozatot több helyen láttam 990 Ft-ért. én is kb ennyiért vettem a tai chi a testnek-et. az tuti dvd minőség.
Sati15
2008-09-12, 03:43 PM
Nekem most van "hétfő" Vagy az 1. nap. De nem a kilencvenből, hanem a további életemből. Reggel először mondtam ki nektek (gondolatokat túlhaladva), hogy mire jutottam, és úgy látszik nem kell fennhangon kimondani a döntést. A döntés bevonzza a a többi változást.
Ma életemben először BESZÉLGETTEM az apámmal. És meghallgatott, és figyelt. És érdekelte amit mondok, és elfogadta a döntéseimet. Totálisan meg vagyok rendülve.
Ha nem találok rátok májusban, már nem tudom, hol lennék. Azóta tanulom magam, és most már nem csak az út van meg. Elindultam-- Lent van az első mérföldkő.
Köszönöm.
Köszönjük, hogy megosztod velünk amit TE értél és érsz el!
:p
És mivel TE érted el a változás beindulását és már az első eredményeket, köszönd meg Magadnak!
Pld. egy nagy mosoly a tükör előtt hatalmas Köszönömmel? ;):D
Anamaya
2008-09-12, 04:31 PM
Sziasztok!
Most csak offolni jöttem!
Banbet: gratula az új munkahelyedhez!
(hétfőtől én is dolgozom, találtam újat. :) )
Nia: légy büszke magadra! Sati nagyon jó tanácsot adott azzal, a köszönömmel. Egyébként van a Test álma c meditáció, és abban épp arról van szó, hogy testünket mennyire tönkretesszük ducin, és ez mennyire fájhat a testnek, Persze nem tudom olyan jól visszaadni, mint a meditációban van, de ez a lényeg.
Egyedül a Somás kijelentéseitekkel nem tudok egyetérteni, mert én kifejezetten nem szeretem, nekem közönséges, teszi-veszi, és természetellenes, pont azzal, hogy folyton természetesnek akar tűnni. Egy szó, mint 100, éppannyira nem szeretem, mint a Norbi családot csak más okok miatt.
On. : nekem mostanság a gyaloglás jutott ami kifejezett mozgás, de a semminél több. Kedden vizsga, addig még kesze-kusza minden, de szerdától semmi sem állíthat meg. :)
a tai chi sorozatot több helyen láttam 990 Ft-ért. én is kb ennyiért vettem a tai chi a testnek-et. az tuti dvd minőség.
Hol sikerült beszerezni? Sajnos felénk elfogyott.
Sati15
2008-09-12, 05:20 PM
Sziasztok!
Most csak offolni jöttem!
Banbet: gratula az új munkahelyedhez!
(hétfőtől én is dolgozom, találtam újat. :) )
Nia: légy büszke magadra! Sati nagyon jó tanácsot adott azzal, a köszönömmel. Egyébként van a Test álma c meditáció, és abban épp arról van szó, hogy testünket mennyire tönkretesszük ducin, és ez mennyire fájhat a testnek, Persze nem tudom olyan jól visszaadni, mint a meditációban van, de ez a lényeg.
Egyedül a Somás kijelentéseitekkel nem tudok egyetérteni, mert én kifejezetten nem szeretem, nekem közönséges, teszi-veszi, és természetellenes, pont azzal, hogy folyton természetesnek akar tűnni. Egy szó, mint 100, éppannyira nem szeretem, mint a Norbi családot csak más okok miatt.
On. : nekem mostanság a gyaloglás jutott ami kifejezett mozgás, de a semminél több. Kedden vizsga, addig még kesze-kusza minden, de szerdától semmi sem állíthat meg. :)
Anamaya,
Somáról tul.képpen egyetértek veled. Nekem ő túl sok. Nem is szoktam olvasni, vagy hallgatni őt. Néha belefutok és azért találok 1-1 mondatot, ami tetszik. Például ezt a fel a mellel dumát... talán pont azért is tetszett, mert épp magam alatt voltam, amikor találkoztam ezzel tőle és muszáj volt rajta kacagnom :) És ez szerzett neki egy jó pontot :)
Sokkal szívesebben hallgatnám őt énekelni, mert egyszer hallottam és tetszett a mély öblös hangja.
Na legyek egy kicsit on én is :)
A héten nagyon elfáradtam a mhelyemen, azt gondoltam elég volt mellette a heti 3 alkalom mozgás, de most úgy érzem egy jó alvás után milyen frissítő lenne mondjuk megcsinálni P90X jógát vagy Sarah Ivanhoe-tól vmelyiket... talán szombat este vagy vsnap délelőtt tudok rá időt szakítani.
Most muszáj a pihenést előtérbe helyezzem, mert egész héten hajtottam kora reggeltől késő éjszakáig és karikásak lettek a szemeim, úgyhogy a vonzerőm csillogtatására is adnom kell, kisimítani a fáradt szemeimet :D:D
Erről jut eszembe, kaptam egy kommentet egy régi táncomra a YouTube-on, megosztom veletek:
"Sophia Loren says there is nothing more beautiful than a woman who believes she is beautiful."
Vagyis Sophia Loren mondása: Semmi sincs olyan gyönyörű, mint egy nő, aki azt gondolja magáról, hogy gyönyörű. :p
Sati15
2008-09-12, 05:24 PM
Hol sikerült beszerezni? Sajnos felénk elfogyott.
Tesco meg Spar üzletekben is szokott néha lenni, hogy összedobálják egy nagy halomba az ilyen olcsó dvd-ket és ott lehet turizni :p
Meg olyan boltokban is szokott akadni, ahol használt dvd-ket vesznek-adnak.
MediaMarktban is előfordul turkálóshely, de könyvesboltokban is--fajtája válogatja.
doren
2008-09-13, 06:58 AM
Nincs meg valakinek, jobb minőségben?
A http://www.cinemastore.hu -n elvileg meg van DVD formátumban, csak hát ide meghívó kellene. Esetleg valakinek...?;)
Esetleg, tudtok más kezdő Tai Chi DVD-t magyarul?
Nekem meg van a Tai Chi testnek, Tai Chi léleknek Ha kell akkor felteszem.
Doren
Mása32
2008-09-13, 03:44 PM
Sziasztok!
Niamano! Bocs, hogy újként véleményt nyilvánítok, de átéltem már én is azt, amiről írtál (tudat alatti okok a hízásra - nem is olyan jó "jó" nőnek lenni), nehéz volt rajta átvergődnöm, az autogén tréning segített a szorongásaimat, gátlásaimat legyőzni (na jó, csökkenteni). Ma már akkor hízom (3-4 kilót max), ha egyszerűen a finom ízek miatt túl sok házisütit eszem. Nem bánatomban és egyéb okok miatt. Ha nem eszem sütit, akkor meg lefogyok, és ilyen egyszerű lett a dolog.
Szóval túl lehet lépni a dolgon!
(Szerintem Soma egyszerűen üzletet csinál magából. Nem annyira valódi, mint azt mutatja. Ő is megalkuvó, pl a "nyitott házasság" szövegével - így nem kell elválnia, és még "menőnek", modernnek is tűnik közben).
Tegnap voltam másfél órás jógaórán, örültem, mert nem volt igazán nagyobb hibám (először figyelte tanár, amit csinálok). Nem volt olyan nehéz, mint a Tonys, de jól ellazított.
Ma egész nap sütiket csináltam, reggel 10-től este 7-ig, megállás nélkül, úgyhogy ma fáradtság miatt elmarad a torna.
További kellemes estét!
Sati15
2008-09-13, 06:06 PM
Nekem is ismerős nagyon is ez a "meghízom, nehogy észrevegyenek" érzés.
Tinikoromban sok atrocitás ért, beszólások, tapizások, mutogatós pasik, sőt egyszer megpróbáltak leteperni is, szerencsére nem sikerült mert ellenálltam és meg is haraptam az illető kezét és meggondolta magát.
Azt hittem sokáig, hogy ez a probléma a hízásra, de egyre inkább rájövök, hogy nem ez a végső ok - még ha közrejátszik is, mélyebbre kell ásni és ugyanakkor azt is megnézni, hogy ezek az események miért történhettek meg velem anno (mással nem történt ilyen az ismerőseim közül vagy csak 1-2 kisebb beszólás, engem viszont csőstől értek az ilyenek).
Talán nyomon vagyok, de még nem látom tisztán az összefüggéseket, a nyomozás folytatódik ;):D Addig meg segít a zöldnedű és a mozgás.
Föld hívja Holmes-t, Sherlock jelentkezz... :cool:
Nekem meg van a Tai Chi testnek, Tai Chi léleknek Ha kell akkor felteszem.
Doren
Nagyon kedves lenne Tőled, mert hétvégén jártam pesti Tescokban és Aucanban ott sem találtam, csak Norbi van, lehet a Norbi maffia a bűnös?:p
niamano
2008-09-14, 03:57 PM
Nagyon kedves lenne Tőled, mert hétvégén jártam pesti Tescokban és Aucanban ott sem találtam, csak Norbi van, lehet a Norbi maffia a bűnös?:p
Tegnap az Örösön Árkádban levő MediaMarktban láttam mindkettőt!
----
Tegnap megint 5 km bicaj + ji-tsu edzés volt az adag, olyan, de olyan jól esett!! A lelki részét még emésztgetem, de ha hiszitek, + ha nem tegnapra elmúlt a karfájásom. Megtörtem a tudatalattim? :D
Ma csak fél napos bevásárlás + fél napos takarítás, + fél órás gönyénypóráz után szökellés volt a tornám :p
Sati15
2008-09-15, 12:27 PM
Ma egy icipicit sajnáltatnám magam ha lehet :D
Hideg van, eső van, mensi első napja van és tornaórát tartok ahová sokat kell gyalogolni oda-vissza hidegben, esőben, hasfájósan és mostmár sötétben is.
Brühühüüüü :(
Na ennyi. :D:D:D:D:D:D
kitkata85
2008-09-15, 04:06 PM
Lusta torna - Csak ülve! (http://barbara-dvd.blogspot.com/2008/08/lusta-torna-csak-lve.html)
http://kepfeltoltes.pirateclub.hu/pics/lusta.jpg (http://kepfeltoltes.pirateclub.hu/pics/lusta.jpg) Kíméletes, de lendületes kondícionáló torna CSAK SZÉKEN ÜLVE kényelmeseknek, túlsúlyosaknak, mozgásukban átmenetileg, vagy tartósan korlátozottaknak. Az öt részből álló tornaanyag általános bemelegítő gyakorlatokkal indul, majd következnek az eszközök nélküli, illetve eszközökkel végzett erősítő gyakorlatok, végül nyújtó, lazító mozdulatok zárják a programot. Ajánlott keringésjavításra, zsírégetésre, inkontinencia és aranyér panaszok csökkentésére, férfiaknál-prosztata gondok megelőzésére is. Összeállította Kissné Rácz Gabriella testnevelő és gyógytestnevelő, aerobik edző és fitball tréner.Rendszeres használata pozitív életminőségváltozást eredményez!
Kiadás éve: 2005
Hossz: 75 perc
( Neten találtam, köszönöm a feltöltést!)
http://rapidshare.com/files/102289436/mrds-ltcsu.nfo
http://rapidshare.com/files/102293642/mrds-ltcsu.part1.rar
http://rapidshare.com/files/102297922/mrds-ltcsu.part2.rar
http://rapidshare.com/files/102302185/mrds-ltcsu.part3.rar
http://rapidshare.com/files/102306733/mrds-ltcsu.part4.rar
http://rapidshare.com/files/102311394/mrds-ltcsu.part5.rar
http://rapidshare.com/files/102316495/mrds-ltcsu.part6.rar
http://rapidshare.com/files/102320688/mrds-ltcsu.part7.rar
http://rapidshare.com/files/102321813/mrds-ltcsu.part8.rar
Rarpass: Katka@
kitkata85
2008-09-15, 04:07 PM
Béres Alexandra: Live (http://barbara-dvd.blogspot.com/2008/08/bres-alexandra-live.html)
Béres Alexandra: Live - Súlykontroll balance http://4.bp.blogspot.com/_-kcZeeHLlNA/SKWTuuZq1rI/AAAAAAAAAGQ/dlwjll8NQAg/s320/balive.jpg (http://4.bp.blogspot.com/_-kcZeeHLlNA/SKWTuuZq1rI/AAAAAAAAAGQ/dlwjll8NQAg/s1600-h/balive.jpg) Még ennyi év után is meghatódom, amikor látom, milyen sokan emelik egyszerre a karjukat az óráimon, mozdulnak velem együtt, és bíznak évek óta az általam összeállított gyakorlatokban.Régi vágyamat váltottam valóra, amikor egy ilyen alkalmat vettünk fel, és remélem, az ott tapasztalt remek hangulatot is becsempészhetjük az otthonokba. Az élő felvétel varázsa, különleges atmoszférája mindig nagy hatással van rám. Feldob a tudat, hogy maximális pontossággal kell mindent bemutatnom és elmagyaráznom, hiszen hibázásra, ismétlésre nincs lehetőség. Amint a cím is sugallja: itt minden élőben megy!Szeretném ezt a varázst megosztani minden „követőmmel” és persze a forgatáson részt vevőkkel is!Tisztelettel dedikálom ezt az anyagot mindazoknak, akik velem együtt részesei voltak ennek a számomra különleges alkalomnak!
Béres Alexandra
http://data.hu/get/489897/beres_alexandra_live.001.html http://data.hu/get/489788/beres_alexandra_live.002.html
http://data.hu/get/489100/beres_alexandra_live.003.html
http://data.hu/get/489008/beres_alexandra_live.004.html
http://data.hu/get/488917/beres_alexandra_live.005.html
http://data.hu/get/487312/beres_alexandra_live.crc.html
kitkata85
2008-09-15, 04:08 PM
A fiatalság forrása (http://barbara-dvd.blogspot.com/2008/08/fiatalsg-forrsa.html)
http://www.libri.hu/hu/images/libri_cover/26997?type=4 (http://www.libri.hu/hu/images/libri_cover/26997?type=4)A FIATALSÁG FORRÁSA - Az öt tibeti gyakorlat
A fiatalság forrása ma már klasszikus műnek számít a spirituális irodalomban, de nem érte volna el ezt a hatalmas sikert, ha nem lenne hű alapvető ígéretéhez: segíti az olvasót abban, hogy megújítsa fiatalságát, egészségét, életerejét.Az öt rítusnak nevezett, tibeti eredetű gyakorlatsort egy titokzatos angol utazó, bizonyos Bradford ezredes ismertette meg Peter Kelderrel, a szerzővel. Petert annyira meggyőzte a gyakorlatok hatása, hogy könyvet írt a módszerről. Kötete időt és energiát spórol azoknak, akik elolvassák. Részletesen tárgyalja a gyakorlatokat, praktikus tanácsokat és mély bölcsességet ad ahhoz, hogy miként kezdjünk hozzá testünk és lelkünk megfiatalításához. Információt kapunk az étkezéssel, a légzéssel, és a hang energetikájával kapcsolatban is, a mellékelt DVD pedig segít tökéletesíteni a gyakorlatok végrehajtását és a helyes légzést.A szerző 1939-ben fejezte be kéziratát, de remélni sem merte, hogy a könyve utáni érdeklődés nemzedékeken át fennmarad, hogy sok millió ember fogja olvasni, több tucat nyelvre lefordítják és még Braille-írással is megjelentetik. Általában csak akkor kezdjük igazán értékelni az életet, miután kilábalunk egy súlyos betegségből. A fiatalító folyamat beindításához ne várjuk meg, amíg nehézségekkel kell szembenéznünk - fogjunk hozzá máris!
200mb Mp3, DVDRIP, AVI
http://rapidshare.com/files/106183631/fiatalsag_forrasa.part1.rar
http://rapidshare.com/files/106186773/fiatalsag_forrasa.part2.rar
http://rapidshare.com/files/106180393/fiatalsag_forrasa.part3.rar
Pass: by_lillyth
kitkata85
2008-09-15, 04:09 PM
Capoeira aerobic 3. (http://barbara-dvd.blogspot.com/2008/08/capoeira-aerobic-3.html)
http://images.netbag.hu/20080207/20030245252.gif (http://images.netbag.hu/20080207/20030245252.gif) "Ajánlom ezt a capoeira aerobik programot a fitt életérzés nevében mindenkinek, aki szeretné tovább fejleszteni koordinációs képességét, erőnlétét és állóképességét" Czanik Krisztián fitness edző Czanik Balázs testvére"Bátran ajánlom mindazoknak ezt a dvd-t, akik számára az egészség és a fittség kiemelkedően fontos. A harcművészeti és a táncos elemek keveredése teszi a Capoeirát egyedivé, ettől érzed, hogy ez csak rólad szól.Az edzések kemények, kitartó munkára van szükség, de az eredmény magáért beszél.Hálás vagyok, hogy megismerhettem ezt az életformát, hisz testem és lelkem egyaránt karbantartja."
http://rapidshare.com/files/89966955/Cz__C_3.part1.rar
http://rapidshare.com/files/89986800/Cz__C_3.part2.rar
http://rapidshare.com/files/90002649/Cz__C_3.part3.rar
http://rapidshare.com/files/90011478/Cz__C_3.part4.rar
Jelszó: Kyara
Dokiodon
2008-09-15, 05:08 PM
Köcike a sok linket! :D Már csak elkéne kezdeni használni is őket! :S:D
Lusta torna - Csak ülve! (http://barbara-dvd.blogspot.com/2008/08/lusta-torna-csak-lve.html) ezt én már feltettem a datára is. a linkjei valahol itt vannak régóta
niamano
2008-09-16, 03:33 AM
Brühühüüüü :(
Ójajteszegény,jólvanna,nesírdogálj,pusziafejére! kiss:mrgreen: :``:
(Én szeretem az ilyen időt. Őszi gyerek vagyok :) )
Sati15
2008-09-16, 05:02 AM
Ma egy icipicit sajnáltatnám magam ha lehet :D
Hideg van, eső van, mensi első napja van és tornaórát tartok ahová sokat kell gyalogolni oda-vissza hidegben, esőben, hasfájósan és mostmár sötétben is.
Brühühüüüü :(
Na ennyi. :D:D:D:D:D:D
Ezt már tegnap este akartam nektek írni, de megpróbáltam korábban ágyba tenni magam, de még ma is karikásak a szemeim :cool:
Szóval délutánra meggyógyítottam a hasfájásomat, nagyon jólesett a séta az esőben, a hasizomgyakik kivételével (ezt mensikor nem erőltetetem) mindent megcsináltam a csajokkal az órán és nagyon jólesett nekem is, igaz amit aznap kerestem, a dupláját elköltöttem vacsorára az éjjel-nappaliban, de hazafelé is élmény volt esőben mászkálni, és folyton vigyorogtam, mert boldog vagyok. Csak úgy... béke van bennem már hetek óta és ez annyira tetszik, hogy folyton kacarászom.
Tegnap este hazafelé séta közben néha felvillant bennem a gondolat,hogy Hínnye de boldog vagyok!!! és ettől meg elkezdtem röhögni, hogy hangosan kacagtam az utcán többször is. :D:D:D:D
Szóval ennyit arról, hogy rossz-e az idő vagy sem és fáj-e a has vagy sem ;)
Sati, szuper csajszi vagy ám, ugye tudod?kiss kiss
sziasztok!
huh, el vagyok maradva a blogírással is meg a sportolással is, de van rá kellően "jó" kifogásom is: pénteken nálunk nagy családi esemény, és az arra készülődés teljesen elveszi minden időmet. plusz a párom is épp itthon volt a héten 2 napot, ebben a hónapban csak 4-et van intthon, szóval örültem, h vele lehettem, és igyekeztem mindne időt vele tölteni:-))
de majd hétvégén bepótolom.
Sati15
2008-09-17, 06:17 AM
Sati, szuper csajszi vagy ám, ugye tudod?kiss kiss
Ja tudom. Röhögnöm is kell tőle... :D:D:D:D:D:D kiss :D:D:D:D
niamano
2008-09-17, 08:22 AM
Tegnap semmi kedvem nem volt menni hastáncra... :o:( Ezerrel gyártottam a kifogásokat magamnak, amikor észrevettem, hogy már összeszedtem a cuccaimat az órára, és a cipőmet húzom, vállamon a menetkész táskával... Mit volt mit tenni? Elmentem!
(Tudni kell, hogy ez a tanfolyamból a 3. óra volt, az első kettőn igazoltan hiányoztam.)
Á, mondom, le is maradtam, fáradt is vagyok, na meg izé--ugye mindig a végső érv.. :p
Odaértem, és olyan öröm szállt meg, hogy ott vagyunk, és kezdünk, ugrándozni tudtam volna. És olyan jó volt az óra! Úgy élveztem! És agyba-főbe dicsért a tanár, hogy milyen jól megy! :mrgreen: Tanulság: Lusti-ördögre nem szabad hallgatni! Ez a tegnapi tananyagom :mrgreen::mrgreen:
És olyan jól érzem magam, és alig várom a holnapi edzést, de lehet, hogy ma is csinálok valamit! Minimum görcs sétáltatást!
Szóval köszönöm, jól vagyok érzésem van :)
És köszönöm, hogy nem hurrogtatok le az apukámmal való beszélgetésem miatt. nekem ez iszonyatosan nagy horderejű dolog volt... :oops:Meg a "hájjal takaródzom" típusú dolgaimmal sem... Olyan jó nektek írni! kisskisskiss
Sati15
2008-09-17, 01:28 PM
Most fejeztem be Sarah Ivanhoe weightloss yoga 20 percét. Üdítő volt, jólesett.
Végre kezd a testem visszatérni a régi hajlékonyságához.
doren
2008-09-17, 04:07 PM
David Caradine:
Tai-Chi
A léleknek
<a href='http://data.hu/get/629090/TITLE02.001.html'>
http://data.hu/get/629090/TITLE02.001
</a>
<a href='http://data.hu/get/629091/TITLE02.002.html'>
http://data.hu/get/629091/TITLE02.002
</a>
<a href='http://data.hu/get/629092/TITLE02.003.html'>
http://data.hu/get/629092/TITLE02.003
</a>
<a href='http://data.hu/get/629093/TITLE02.004.html'>
http://data.hu/get/629093/TITLE02.004
</a>
<a href='http://data.hu/get/629094/TITLE02.CRC.html'>
http://data.hu/get/629094/TITLE02.CRC
</a>
Én is le vagyok maradva az írással, de még 2 hétig házon kívül dolgozom, úgyhogy elég kevés az időm.
Viszont ideális kölrümények között vagyok a melóban: egy egészségcentrumban! Masszírozós fotelban (nem az a lájtos, hanem az izomlázas féle, igazi csontkovácsos) készítem az anyagokat, aztán ráülök egy biorezonanciás matracra az elektroszmog csökkentésére vagy éppen egy frissítő programra, szabadon válogathatok :D
Munka közben folyik az egészségmegőrzésem :) és a masszírozós fotel meg a hátamat is edzi :D
Szóval élvezem. A mozgás is megvan: séta reggel az oviba (elkezdtük a kisebbikkel a héten), és az 5 tibeti.
Nagyobb tornát majd a hétvégén merek bevállalni, amikor garantáltan ki tudom magam pihenni előtte és utána is
Sati15
2008-09-19, 05:18 AM

óóóó ez egy igen ideális munkahelynek hangzik!!! :p
nekem a különböző masszázsokra különböző pasikat kell alkalmazni :p
mostanában a jógát részesítem nagyobb előnyben a mozgásoknál. pedig újra eljött az idő, amikor a csípőmből megint faragni kéne lefelé egy kicsit. jelenleg viszont a hajlékonyság- és erőfejlesztés most jobban esik.
niamano
2008-09-19, 01:56 PM
Nahát Stee! Ez tényleg nem semmi! :)
Én tegnap edzettem a srácokkal, mára olyan fura: mindenem izomlázas! :DD Talán csak a fülem és az ujjaim nem. Ugyan úgy járok, mint egy totyakos, de nagyon jól esett, na meg nem véletlen van férfiember a háznál, majd kimaszíroztatom magam! ;)
niamano
2008-09-20, 04:06 PM
Nahát, nahát, mi ez a nagy csönd? Még én is írok, pedig mozdulni is alig tudok!! Olyan vagyok mint az Ózban:
Keleti Boszorkánynak éreztem magam, hát tenni kellett valamit!
Az edzésen maga voltam a Madárijesztő: olyan gyengus voltam, de nagyon élveztem, hatalmasat mozogtunk (csütörtök)
Tegnap és ma Bádogemberként csikorogtam fel és alá a növénykiállításon és itthon,
de nagyon meg vagyok elégedve magammal, hiszen varázsolok, változom, mint maga Óz, és bátor vagyok mint az Oroszlán, mert addig megyek tovább, míg visszaváltozom Dorothy-vá!!! :mrgreen:
Úgyhogy most megyek és végigveszek egy stretching progit! És majd referálok milyen volt! Sok-sok kisskissminden fittnek, és további szép hétvégét!!!
Fitt-ülő Nia, aki jól érzi magát és boldog!
Képzeljétek, rávettem néhány csajt a melóhelyen, hogy tornázzunk (a főnöknőt is), és hetente 2x, munkaidőben :D :D tornázni fogunk! (hely van, lukas óra van, mikor nem jön senki)
Az egyikük anorexiás, képzeljétek 42kg és kövérnek tartja magát, erre rátettem a testzsírszázalékot is mérő mérlegre, 14,5 volt a testzsírja, mondtam neki, hogy kórosan sovány és csak azért tartja magát kövérnek, mert nem mozog és ezért persze hogy van egy kis zsír a fenekén és a hasán, mert nem eszik és a teste a túlélés miatt raktározza azt a kis zsírt! De ha nem eszik akkor az izmából fogy, már szívproblémái is voltak.. De elmagyaráztam neki, hogyha elkezd normálisan enni és közben tornázik, akkor majd szépen eltűnik az általa nemszeretett 1cm zsírja (:???::shock::roll:)
DE legalább rávettem, hogy egyen normálisan, és igyon sokat, azt hiszem egy kicsit ráébresztettem, hogy tönkreteszi magát! Ja és velünk tornázik keddtől!
Amúgy meséltem neki a 90 napról és pont az a farmerem volt rajtam, amit tavaly vettem, és említettem nektek is, hogy már szinte lóg rajtam combban és derékban és ez elég ösztönzés volt neki, hogy belássa, csak a torna segít, az éhezés nem!:mrgreen::mrgreen:

huh, ez keményen hangzik. Csak aztán tényleg egyen is, mert ha jól tudom, az anorexia elég kemény pszichés probléma, és sokszor ráokéznak, hogy igen igen esznek, de valójában nem, és csak mégjobban edzenek és aztán kész vége. na mindegy.
én is remélem edzek már holnap, ha már nem leszek annyira torokfájós meg orrfolyós. épp verekszem ki magam egy jó kis megfázásból.
a múlt hetem amúgy is rohangálás volt meg minden, képzeljétek, pénteken férjhez mentem:-)))
de majd most talán lesz időm tornázni is:-)
a múlt hetem amúgy is rohangálás volt meg minden, képzeljétek, pénteken férjhez mentem:-)))
GRATULÁLOK!!!!
[quote=ZiD;1059574]huh,
képzeljétek, pénteken férjhez mentem:-)))
Szia !
Gratulálok és kivánom,hogy minden álmod és vágyad ,valóra váljon
Szeretettel
Geva
Sati15
2008-09-22, 10:35 AM
a múlt hetem amúgy is rohangálás volt meg minden, képzeljétek, pénteken férjhez mentem:-)))
de majd most talán lesz időm tornázni is:-)
Nahát, és ezt csak így mellékesen beírni? Gyorsan eljutottatok idáig az eljegyzéstől. Volt nagy party, vagy inkább csendes ünneplés?
A mozgás meg ilyenkor "kötelező" ágyban, párnák közt ;):D
További sok mézes évet kívánok nektek! :D
Sziasztok!
köszönöm mindenkinek a jókívánságokat.
jelenleg le vagyok döntve nátha/megfázás által, örülök, ha a melóban kibírom, nemhogy még tornázni is:-)
de ahogy jobban leszek, újra belehúzok.
addig meg lábadozom. meg szipogok, meg tüsszögök meg köhögök stb stb
Sati15
2008-09-22, 11:05 AM
Stee, neked a mozgás-mozgalomért gratulálok! :p
És bizony az anorexia (és a bulimia is) egyértelműen lelki eredetű. Ott keményen le kéne ásni a gyökerekig... hátha kedvet kap a lány a mozgás lendületétől, hogy minden szinten megoldja a dolgot.
Szamira
2008-09-22, 02:26 PM
Sziasztok!
Rég nem jártam erre, de most visszaolvastam:-)
Most, hogy megjött az ősz én inkább a szbadban mozgok.
A kutyust viszem sétálni, és kicsit kocogunk is közben.
Ha felsétálok a kertünkön, akkor már kint vagyok a mezőre vezető úton.
Arra szoktunk kirándulni....
niamano
2008-09-22, 03:24 PM
Gratula ZiD!!!!!
ZiD nem mesél nekünk :( :(
;-)
Holnap kezdjük a tornát a csajokkal!
Viszem Tony Bátyót cd-n magammal, ő lesz a trénerünk :D
Jajj, jajj, bocsánat!
itt vagyok, itt vagyok, csak sok a dolog, meg minden.
kedvesem (hahaha, a férjem! :-) vasárnap elutazott 2 hétre, és az én nyakamon van most sok minden egyéb intézendő:-)
Szóval, ja igen, nem akartunk sokat tökölni. jövő nyáron lesz a nagy lagzi, most csak egy kis buli volt. De tök jó volt, mert így olyan lehetett az esküvő, amilyet igazán szerettem volna, nem kellett figyelembe venni a sok okos véleményt, meg a sok "így illik" "az úgy való" megszólalást. :-)
Nagyon vidám volt a poilgári, mentes minden sallangtól. Nagyon vidám jazz-es bossa nova-s muzsika volt, semmi nyálas érzelgősség, végigröhögtük kvázi az egészet. nem volt béna pezsgős koccintás, sem ilyen mindenféle lehúzós hülyeség.
Szép narancssárga ruckóm volt, persze hajam szépen feltűzve, volt csini csokrom, és volt helyes narancssárga tortánk is. Délután vacsi a szülőkkel meg tesómékkal 6-osban (az ő szülei nem tudtak most jönni ámerikából), utána meg átvedlés farmerbe és elhívtuk hozzánk sok sok jóbarátunkat: fergeteges ivászat-dumcsizás éjjelig, majd nekiindultunk a budapesti éjszakának. sztem jól sikerült, és a barátok is mondták többen, hogy ilyen klassz és jó hangulatú, ilyen eredeti polgári szertartáson még nem voltak, szóval büszke vagyok magunkra és örülök:-)))
mondjuk nekünk az éjszakai tánciból elég hamar elegünk lett és jobb ötletként inkább egy taxiba vágódtunk és gyorsan hazahúztunk, hát igen, a nászéjszaka mégiscsak nászéjszaka;-)
:-)))
mondjuk nekünk az éjszakai tánciból elég hamar elegünk lett és jobb ötletként inkább egy taxiba vágódtunk és gyorsan hazahúztunk, hát igen, a nászéjszaka mégiscsak nászéjszaka;-)
:-)))
Milyen igazatok van...Nem is olyan jó az, amikor egy nap van a polgári szertatrás és a lagzi is, hajnalig kötelező mulatni, aztán a nászéjszakára már alig marad ereje az embernek:mrgreen::mrgreen::mrgreen:
Még egyszer gratulálok!!!kiss kiss
Anamaya
2008-09-25, 08:50 AM
Sziasztok!
Zid! Gratulálok! :) NAgyon jó kis buli lehetett!
Mozgás: képzeljétek, oylan munkahelyem van, ami 3 emeletes, és igencsak sokat kell csigalépcsőn mászkálni, ráadásul sokszor magassarkú van rajtam (nem tűsarkú!!!), és abba, így a térd körüli izületeken már érzem a változást, meg a combom is örül a mozgásnak.
A gondom csak ott van, hogy reggel jövök 8ra és sokszor még este 9kor is itt vagyok, szóval még enm tudom hogyan oldom meg a tornát, de most nagyon hiányzik. Ha más nem ülve szoktam itt benn hasizmozni, mikor senki se lát, de ez nem elég nekem. :(
Nia: képzeld, holnap érkeznek a görci csajok, majd teszek fel képeket róluk. :)
Na, mi a helyzet csajok? :-)
ejj de nagy a csend:-))
Mindenki annyira tornázik, hogy nem marad ereje írni hihi :D :D
Én le vagyokmaradva, mostanában sokat dolgozom, marad az 5 tibeti rítus és a masszás szék, illetve a biorezonanciás matrac (pénteken méregtelenítés)
jelentem, van kiút a gödörből, 3 hét után tegnap végre újra tornáztam:
nem finomkodtam, Nell McAndrew Cardio core and Stretch. Igencsak jól esett :-))
na, tegnap előszedtem a magyar winsor plitaes dvd-imet, és végigcsináltam mind a kezdő, instrukciós videót, aztána 20 perceset.
alapvetően tetszett, csak az elején az fura, h nem emlékeztet sokszor a légzésre, és így elsőre sokszor csak lestem, h akkor most ennél a mozdulatnál ki kellene lélegeznem vagy be?
meg igazából nem izzasztott meg, pedig próbáltam mindent nagyon lelkiismeretesen nagyon jól csinálni, de olyan érzés volt utána, h nem csináltam semmit. talán a hasamat éreztem egy cseppet. Nem tudom, szerintetek ez normális? vagy így is működik? vagy ezek az anyagok tényleg ilyen kis gyenguszok?
még majd a dallos ági pilatest akarom megcsinálni a héten, ha lesz időm. sztem ma megint nell mcandrew-zom.
ZiD, a winsor pilatesben nem izzadsz meg, szinte meg sem érzed, azért lehet, hogy holnap lesz kis hasizomlázad, de nem biztos, VISZONT: ha mindennap csinálod, vagy hetente 3x, pár hét után azt veszed észre, hogy centiket karcsúcsodott a derekad, és az egész tested izmosabb és nyúlánkabb! Nagyon hatásos torna, mégha kicsit uncsinak is tánhet vagy nem izzasztós!
niamano
2008-10-04, 06:04 PM
Én a héten lábat lógattam, mert a hastáncot lemondta a tanár, és csütörtökön meg én lógtam, de cserében kivégeztem a náthám! Viszont a Winsorról olyan szépeket írtatok, hogy azt csináltam 1x... Nem sok... De még az otthoniak szerint is fogytam kicsit. A cégben meg az egyik jó barátnőm szerint is! :D
Anamaya! Holnap derül kii, hogy a szörnyek lesznek-e ketten nálam :) De 80%! Találtam egy szépséges kisfiút... ;) És ti? Mi újság? (emil, mielőtt szétoffolunk mindent?)
Anamaya
2008-10-06, 04:22 AM
Sziasztok!
Hát új munkahelyem reggeltől estig tart, nem nagyon van erőm még mozogni is mellette, de 3 emeletes iroda, csigalépcsővel és igencsak sokat kell lépcsőznöm. Se cm, se mérleg nem mutatja, de amit pár hete (asszem 3 hete) vettem nadrágot bizony kezd lötyögni, és nem is egy, hanem rögtön két gatyó. Viszont a térdem feletti izületek, izmok nem érzik túl jól magukat, olyan az egész, mintha nagyon sokat kellene guggolgatnom, kb 500 guggolás/nap, magassarkúban. :(
Most két hét intenzív diéta következik nálam, és ezena héten lesz időm mozogni, remélem, végre vissza tudok szokni a rendszeres mozgásra, megtalálom a módját. :)
Mozgásban gazdag szép hetet nektek! kiss
sziasztok!
a héten nekem is volt azért lusti is, de tornáztam is.
egy nell, egy winsor pilates, egy béres alexandra meg mégegy nell mcandrew jutott a múlt hétre. ez, ha jól számolom 4 torna, ami talán annyira nem is rossz.
na majd a héten még pörgetem:.)
Sati15
2008-10-07, 03:45 AM
Sziasztok,
én is nagyon eltűntem mostanában... csak módjával megy a torna (heti 3), egyébként meg lótifutizom ide-oda.
Anamaya, miért hordasz magassarkút??
Csak nem kötelező viselet a mhelyeden :shock:
Bármilyen kis túlsúly is magassarkúban megterheli a térdet.
Főleg ennyi lépcsőzésnél. Én tuti nem hordanám.
A térdem többet ér...
Amúgy most elég lusta vagyok, még a másodikra is lifttel megyek fel.
Hátha egyszer ráveszem magam és használom az adott lehetőséget a popsiformázásra :)
Helyette viszont ahová eddig busszal mentem, most gyalogolok, így a napi 10-20 perc sétám megvan a tornák mellett.
Anamaya
2008-10-07, 04:40 AM
Sziasztok!
Sati: nem szokványos magas sarkú, mert nem vékonyodós, hanem egy kocka emelt sarok (szerintem értitek, hogy hogyan értem. :) ), így kényelmes is, és max 1,5 cm-es. Ennyi kell a lábamnak. :)
Sati15
2008-10-07, 04:43 AM
Sziasztok!
Sati: nem szokványos magas sarkú, mert nem vékonyodós, hanem egy kocka emelt sarok (szerintem értitek, hogy hogyan értem. :) ), így kényelmes is, és max 1,5 cm-es. Ennyi kell a lábamnak. :)
Értem,értem. Nem engem kell meggyőzzél, hanem a térdeidet ;):D
sztem a magas sarok nem annyira gáz, ha mellette edz az ember, meg otthon sokat mászkál mezitláb.
Én nagyon sokat hordok magas sarkút, van, h nagyon magasat is, tűsarkút is, de eddig még nem volt gondolm, mert tornázom, meg otthon mezitlábmászkálás van. meg mezitláb is tornázom.
bár gondolom ez is alkati kérdés (is)
Sati15
2008-10-07, 05:56 AM

de Anamaya viszont egész nap rója a lépcsőket fel-alá a magassarkúban.
és ez megterheli a térdet, akkor is ha kockás a sarok és nem tűhegy.
még lapossarkúban is megérzi az ember a sok lépcsőzést, hátmég magasban.
én csak akkor veszek magasabb sarkút ha nagyon a nőciségemet akarom hangsúlyozni ;) amikor meg laposban vagyok, akkor más eszközöket használok ennek kifejezésére :D:D:D
Sziasztok:p.Találltam egy érdekes képet.Ha gond,hogy feltettem jelezzétek,leszedem.
Anamaya
2008-10-07, 11:16 AM
Értem,értem. Nem engem kell meggyőzzél, hanem a térdeidet ;):D
hát igen, melyik kezembe harapjak?
kedvezzek a térdemnek, vagy a lábam más szegleteinek?
mostanság nem a térdem kímélem, az elmúlt 10 évem úgyis arról szólt!
szerencsére mostanság már kevesebbett lépcsőzöm, így megoldódni látszik a dolog. :)
angyalkám
2008-10-07, 12:42 PM
Most irok itt elöször, én rendszeresen jogázok és talajtornát csinálok de otthon, kazettáról vagy DDV-ről . Mindenkinek ajánlom jó kika pcsolodás ,frissit, és élénkit!
Zöldike13
2008-10-07, 03:51 PM
Sziasztok,
Mostanában kezdtem jógázni. Örülök, hogy itt is találtam hasznos anyagokat. Remélem hamarosan le is tudok majd tölteni.
Üdv,
Z.
Sziasztok!
én tegnap végre megint tornáztam, futottam egy kört a Margitszigeten. Ma talán tényleg sikerül a dallos ági pilatest megcsinálnom, kiváncsi leszek. ha nem, akkor meg callanetics.
Sati15
2008-10-08, 04:06 PM
Sziasztok:p.Találltam egy érdekes képet.Ha gond,hogy feltettem jelezzétek,leszedem.
:p érdekes.
akárhogy nézem, a feje sehogy sem áll jól :cool:
talán az illetőt Joe Photoshop Yoginak hívják? :rolleyes::D
:p érdekes.
akárhogy nézem, a feje sehogy sem áll jól :cool:
talán az illetőt Joe Photoshop Yoginak hívják? :rolleyes::D
nem nem nem!
:-)
én is azt hittem először, hogy ejj, a hátán van a feje, de ha az ember megnézi rendesen, az a mellkasa, és rendesen áll a feje! Csak a karjai vannak érdekesen kicsavarva, de sztem az is lehetséges, mert próbáltam magamon, és elvileg mehet arra az ember könyöke-keze, csak lazának kell lennie:-))
szóval lehet akár igazi is a kép. csak nagyon megfeszül a nyaka, amit mondjuk egy ilyen póznál nem is csodálok:-D
Sati15
2008-10-09, 07:16 AM

hmm... igazad van. csak a mellét a lapockájának néztem és nem figyeltem, hogy annyira lapos a feneke, hogy akár a medencéje is lehet :D:D
niamano
2008-10-09, 04:56 PM
Beszámoló:
Az edzést, igyekszem rendszeresen tartani, és változtattam az evésen is. Eredmény: hétvégén már nem piszkáltak (ami náluk fogyás-elismerését jelenti), a tesóm külön meg is jegyezte. És melóhelyen is mondták.
Az egyik új ismerős lány (3x találkoztunk) ledöbbent, mikor mondtam hogy 26 leszek novemberben, mert azt mondta, hogy azt hitte, fiatalabb vagyok mint ő. (Mint kiderült 22 lesz!! :D )
Illetve: MINTHA de csak feltételes módban mintha érezném a farmeremen a változást (popsin, derék oldalán bő, lecsúszik, és ki"tökösödött" rajtam, ha értitek :D ... De lehet, hogy csak elnyúlt? :( Mérni nem merek semmit sehogyan! Még ráérek arra...
Ana, nem vagy ám elfelejtve, holnap du. kisregényre számíthatsz!

de rá ám, ráérsz szerintem is!
minek stresszeld magad a mérleggel, majd ha meg már annyira megformásodtál, akkor meg már nem is kell méredzkedni, mert akkor meg már úgyis hepi leszel magaddal amúgyis:-)
dejó, ügyes vagy!!! csak így tovább!