A teljes (képes) nézethez kattints ide : Hajrá Fradi, hajrá magyarok....
VÁNCSA ISTVÁN
Kohn, a fiatal székely
A nemzetek felett nem globalizáció ível át, hanem a keresztény szeretet.
Óvnám az olvasót attól, hogy a fenti mondatban bármifajta értelmet keressen, az nincs neki. Ez a mondat nem szokványos környezetben hangzott el, hanem egy mély és komoly pillanatban, "...amelyre érvényes Hamvas Béla állítása: nem csak célja van, de mindenekelőtt értelme" - így mondta ezt a mély és komoly pillanat vezérszónoka, s ez a pillanatra nézvést felőlem akár még igaz is lehet, de azzal most inkább nem foglalkozom. Nem vagyok hivatott arra, hogy mély és komoly pillanatok értelmét vagy értelmének hiányát föltárjam, ez a feladat nálam mélyebb és komolyabb emberek reszortja lesz, én megmaradok a mondatoknál.
Azokban viszont először csakugyan az értelmet keresem. Ha ilyen nincs bennük, akkor a célt.
Hogy világos legyen: a szöveg, amelyből idézni fogok, az ellenzék politikai rendezvényén (a Fidesz XVII. kongresszusán) hangzott el, ennek megfelelően a hivatalban lévő kormányt nem annyira magasztalni, mint inkább gyepálni kívánja, ami helyénvaló. Engem nem is a beszéd politikai tartalma foglalkoztat, hanem a kontextus, amibe a szónok ezt a tartalmat drágakőként befoglalta, vagyis a keresztény szeretet.
"...szeretném, ha tudnátok, hogy ez év első negyedévében háromszáz, azaz háromszázmilliárd forinttal nőtt az államadósság, ennyi új hitelt vett fel a kormány, s ez azt jelenti, hogy minden egyes magyar ember, a csecsemőket és időseket is beleértve, az éve eleje óta harmincezer forinttal több adósságot kényszerül viselni. Ennyit a pénzhiányról. S minderről az embernek az a történet jut az eszébe, amikor a fiatal székely kétségbeesve rohan a paphoz, és azt mondja: "Atyám, amikor reggel kinyitottam a boltot, láttam, hogy a kasszából hiányzik kétszáz pengő. Mit tegyek?" - kérdezi. Mire a pap: "Tedd vissza, fiam!" Nos, ennyit hát a mai pénzhiányról."
Nyilván nincs szükség arra, hogy a föntiek értelmét lépésről lépésre haladva fejtsük föl, egy pillanat alatt belátható, miről van szó itten implicite: arról, hogy a kormány háromszázmilliárd forint közpénzt ellopott. E fölött elsiklunk, két okból. Részint, mert az ellenzék vezére az ellenzék politikai rendezvényén mégse mondhatja azt, hogy kormányunk önnön vérével táplálja népét, mint pelikán az ő fiókáit, részint meg azért, mert tudjuk, hogy ő (a szónok) tudja, hogy a hívei is tudják, hogy a kormány nem lopott el háromszázmilliárdot, mégis mondja, mert a hívek szeretik az ilyesmit hallani. Arisztotelész írja a Rétorikában: "A gnómák nagyon hasznosak a beszédben, először a hallgatóság műveletlensége miatt: örülnek ugyanis, ha a szónok általánosságokban beszélve olyan véleményekre utal, amit ők sajátjuknak tartanak."
Csak hát ebben az idézetben nemcsak az van, hogy a kormány háromszázmilliárd forintot lopott. Hanem benne van a fiatal székely is. Aki reggel a boltját kinyitja.
Ha nem volna világos, miről beszélek, jusson eszünkbe az az eset, amikor "az öreg Müncznét elvitték zsidónak Bábaszékre, negyven váltóforint fizetéssel, mivelhogy Bábaszéken nem volt zsidó, és okvetlenül keríteni kellett egyet" (Mikszáth: Szent Péter esernyője). Miért kellett zsidó Bábaszékre? Hogy legyen bolt. Üzlet. Ahol gyufát, ecetet, szöget lehet vásárolni. Magyar vagy székely ember boltot nem nyit. "Itt vannak a zsidók" - mondja az ispán Móricznál (Kivilágos-kivirradtig). "Ha egy faluban csak egy-két zsidócsalád van, az jó. Mer azok a mi kereskedőink. Mer azelőtt a görög volt a boltos, meg az örmény százéveken át, de a magyar soha."
Vagyis nem a fiatal székely nyitja ki a boltját, hanem Kohn, és nem a paphoz megy, hanem a rabbihoz. A szónok átírta Kohnt fiatal székelyre, abban a biztos tudatban, hogy hallgatói érteni fogják, miről van szó. Arról van szó, hogy a zsidó kormány háromszázmilliárd forintot lopott, és így "...minden egyes magyar ember, a csecsemőket és időseket is beleértve, az év eleje óta harmincezer forinttal több adósságot kényszerül viselni". Mint már tisztáztuk, a szónok is tudja és a hívek is tudják, hogy a kormány nem lopott el háromszázmilliárdot, továbbá tudja (tudják), hogy a kormány nem zsidó, továbbá a szónok azt is pontosan tudja, hogy nagyobb arányú lenyúlásokhoz nem kell zsidónak lenni, hajaj, de mennyire nem, mégis mondja, mert a hívek az ilyesmit borzasztóan szeretik. Még egy idézet: "...tisztelt Hölgyeim és Uraim, sokan vannak, akiknek a szabadság nyújtotta lehetőségek helyett csak problémák, nehézségek és terhek viselése jut osztályrészül még ma is. Ők, amikor a kormányt hallgatják, joggal érzik, úgy, mint amikor az egyszeri Mikulás elmegy az iskolába, kirakja az ajándékait, és azt mondja: "no, gyerekek, lehet vásárolni!"" Abszolút közismert vicc, bár nem az egyszeri Mikulásról, hanem a zsidó Mikulásról szól. A jelen kontextusban pedig arról szól, hogy a rendszerváltozás veszteseit sújtó összes bajnak van egy közös gyökere. De azt most nem mondjuk ki, vagy legalábbis nem egészen, ehelyett sokat tudóan összekacsintunk, mi, polgárok.
"A szónokok ékesszólásának irányítója mindenkor a hallgatóság ízlése volt. Hiszen mindazok, akik tetszést akarnak aratni, hallgatóik hajlamára fordítják figyelmüket, ahhoz és azok tetszéséhez, kénye-kedvéhez igazodnak, idomulnak" - mondja Cicero, és, ugyebár, mindenkinek olyan hallgatósága van, amilyen. Csak az a fontos, hogy a szónoknak ezen hallgatóság szellemi és erkölcsi színvonalát illetően ne legyenek illúziói, és, mint látjuk, az idézett szónoknak ilyesfajta illúziói nincsenek. Ő pontosan tudja, kik az ő emberei, és mi kell nekik.
Van erre egy jó székely viccem.
Egy fiatalember megkéri Kohn lányának a kezét. Kohn bólint, majd azt mondja, hogy nézze, én ültem néhány évet hamisításért, a feleségem megcsalt, a lányomnak van egy törvénytelen gyereke. Még ezek után is el akarja venni?
- Igen, el...
- Hát jó. Akkor most mondjon magáról valamit! Ki maga?
- Most mit akar hallani? - feleli a kérő. - Ha én ezek után is elveszem a lányát, képzelheti, hogy én ki vagyok.
:D Hát pontosan erről van itt szó :) ! Mindig is kedveltem ezt a Váncsát :) :) . Érdekes a stílus váltás is.Korábban voltak a Dakota közmondások,majd igazán nagy emberektől- azt hitte titkon- elorozott utalások és példálózások.Mindent és mindig a cél érdekében.Csak most azt nem tudom,hogy szerinte a hallgatóság már felsőbb osztályba lépett-és ezért a váltás-vagy egyet ,-netán többet vissza és ezért csavart egyet a retorikán.... :? ? Jó volt,Pufi!
Melitta
2003-07-11, 04:13 PM
Azok a szurkolók, akik május 30-án a Ferencváros–Debrecen mérkőzés után szétpofozták a gyepről levonuló futballistákat, akik a székház előtt felsorakozva a karjukat az ég felé lendítve zsidóztak, mocskolódtak, valamint "bánatukban”, hogy a Fradi "csak” második lett és ezért a futballcsapatot működtető gazdasági társaság többségi tulajdonosának, Várszegi Gábornak a távozását követelték, elérték a céljukat, azaz a zöld-fehér egylet néhány nap leforgása alatt ellehetetlenülhet.
Az érzelmek ugyanis immár nem függetleníthetőek a csontszáraz üzleti megfontolásoktól: a nagy vagyon felett diszponáló Fotex-vezér a fentebb említett botrány, a gyűlölködés hatására kivonulófélben van az Üllői útról, ám a rá jellemző módon igencsak szűkszavúan kommunikál ez ügyben a külvilággal. Sarkosan fogalmazva: igazán pontosan senki semmit nem tud a szándékairól. Még Furulyás János is tanácstalan kissé, aki mint a Ferencváros elnöke gyakrabban beszél és tanácskozik az üzletemberrel, és aki most mégsem állíthatja biztosan, hogy tudja, mit hoz a jövő. E homályban kell tapogatózni – derült ki azon a sajtó-háttérbeszélgetésen, amelyet péntekre hívott össze az FTC elnöke az Üllői úti klubház irodájába, és amely tájékoztató volt hivatott fellebbenteni a fátylat néhány részletről.
Az ügy – szögezzük le gyorsan – néhány ponton zavarosnak tűnhet a sportüzlet ügyeiben járatlanabb, a labdarúgást inkább a gyakorlati, semmint a verbális szinten élvező futballrajongó számára, azonban a lényeg Furulyás János tájékoztatója alapján egy mondatban megfogalmazható: a Várszegi Gábor nevével fémjelzett Fotex Rt. addig semmiképpen sem vonulhat ki az Üllői útról, míg a július 21-én esedékes harmadik 600 millió forintos részletet nem utalja át, úgy, ahogyan azt a két évvel ezelőtt a hónapra pontosan ilyenkor megkötött szerződésben leírták.
A többi részletkérdés.
Azaz, dehogy is az.
Két esztendô krónikája tömören: egy üzlet kezdete – és vége?
Villámcsapásként érkezett a hír szűk két esztendeje: a Ferencváros labdarúgócsapatát működtetô kft. többségi tulajdonosa a Fotex Rt. lett. A rendkívül nehéz anyagi helyzetben lévô, a futballcégben százszázalékos tulajdonrésszel bíró klub a csapat eladásával kívánta stabilizálni financiális helyzetét. Bár korábban az angol World Sport Solutions, a szintén brit IMS, itthonról pedig a Magyar Labdarúgóliga(!), valamint az OTP is vételi szándékkal jelentkezett a zöld-fehéreknél, a befutó végül a Várszegi Gábor nevével fémjelzett Fotex Rt. lett.
Nos, most szinte napra pontosan a két évvel ezelôtti (július 21.) szerzôdések szignálása után a cégóriás, valamint elnök-vezérigazgatójának részleges vagy teljes kivonulásáról cikkezünk.
Nézzük, hogy mi történt 2001-tôl napjainkig.
2001. július 19.: Rendkívüli elnökségi ülés keretében Furulyás János, a Ferencváros elnöke bejelentette, hogy az FTC labdarúgócsapatát működtetô kft. többségi tulajdonosa a Fotex Rt. lett. A futballcégben szerzett 80 százaléknyi részesedésért a vevô 2.4 milliárd forintot fizetett. Az rt. vállalta, hogy három év alatt négy részletben utalja át az összeget. A kérdésre, miszerint nem tart-e attól, hogy az új tulajdonos nem tetszik majd a szurkolóknak, Furulyás János úgy válaszolt: „Ha megy a csapatnak, senkit sem érdekel, ki a tulajdonos…”
2001. július 20. „A túlélés volt a tét” – nyilatkozta lapunkban az üzlet megkötésének másnapján Furulyás János. Voltak, akik már akkor sem osztották az elnöki véleményt, a reálisan gondolkodó többség megnyugvással konstatálta, a Fradi-szimpatizánsok egy része viszont kétkedve fogadta a hírt, többen attól tartottak, hogy mivel a Fotex elnök-vezérigazgatója az MTK-nál is érdekelt, a két patinás klub a közeljövôben fuzionál. Az „elégedetlenek” az említett napon tüntetésre készültek az Üllôi úti székháznál, ám a hirtelen lezúduló esônek, valamint Szeiler Józsefnek (még mint ügyvezetô) egy beszélgetés során – akkor még – sikerült lecsillapítania a kedélyeket…
2001. július 21.: Az üzlet megköttetett: a Fotex-székházban aláírták az adásvételi és a szindikátusi szerzôdést, annak mellékleteit, valamint a társasági szerzôdést is, ám az adásvételnek volt még egy feltétele – az FTC küldöttközgyűlésének is rá kellett bólintania a bizniszre.
2001. július 26.: A futballcsapat elsô BL-selejtezôjét (FTC–Hajduk Split 0–0) követô napra összehívott rendkívüli közgyűlésen a küldöttek egyhangúlag (69:0) szavazták meg a Fotex–Fradi frigyet.
2001. július 27.: „Magyarországon a Ferencvárosban van a legnagyobb üzleti lehetôség, ezért megkerestem a klub vezetôit. (…) A Hungária körút után az Üllôi úton is szeretnék felépíteni egy olyan csapatot, amit a magamének érezhetek. (…) Engem ebben az üzletben semmi más nem érdekel, mint hogy megtérüljön a befektetés, jó csapat legyen az Üllôi úton, ami által a magyar futball is elôreléphet” – nyilatkozta az üzlet elôzményeit – utóbb vágyait – illetôen a lapunknak adott exkluzív interjúban Várszegi Gábor.
2003. május 30.: Az FTC–DVSC-MegaForce 0–0 – botrány az Üllôi úton. Magukról megfeledkezett elemek antiszemita rigmusokat üvöltve követelték Várszegi Gábor – azaz a Fotex Rt. – kivonulását a Ferencvárosból…
Fontos tudni például, hogy Furulyás János miért éppen most gondolta úgy, hogy mindezt bejelenti… Nos, a klub elnöksége még szerdán úgy döntött, hogy a vésztanácskozásuk után a Várszegi Gábornak elküldött levelükre megvárják a választ, azonban, ha a felvetéseiket csend fogadja, akkor felhatalmazzák a klubelnököt: beszéljen.
És Furulyás János beszélt.
Elmondta, hogy 2001-ben a 2.4 milliárd forintért eladott futball kft. nyolcvanszázalékos tulajdonrészének vételár-kiegyenlítése a megállapodás értelmében négy egyenlő részletben történhetett, azaz a Fotex Rt. 2001-től 2004-ig 600-600 millió forintot fizet évente. Az első két részlet befutott – mi több, ahogy egy jól prosperáló vállalkozáshoz illik, időközben törzstőkeemelés is történt, mégpedig 230 millió forint értékben –, azonban a Debrecen elleni mecs-cset követő botrány megroppantotta ezen olajozott együttműködést. A Fradi-elnökség nagy dilemmája immár tehát az, hogy vajon az adott határidőre – július 21-ére – megérkeznek-e forintmilliók, avagy a beharangozott kivonulás egyben azt is jelenti, hogy a Fotex-pénztárfiók végleg bezárt…
És ha bezárt, az baj, mert per lehet az ügyből.
Furulyás János most az újságírók körében elmondta: a megkötött szerződés fizetésre kötelezi a többségi tulajdonost. És bár még tíz nap van a szabott határidőig, a klubelnök nyomatékosította: ha elmarad a fizetés, akkor a jogi lépés következik. A bíróság előtti csatározásra azonban (amely per persze ezer szálon futhat, kezdve ott, hogy a pénz jár a Fradinak, folytatva ott, hogy a klubnak a törzstőkeemelés mértékében visszafizetési kötelezettsége lenne) Furulyás János nem gondol, mert mint mondja, igen korrekt a kapcsolata Várszegi Gáborral, és ahogyan olykor az öltözői miliőről diskurálni tudtak a felhőtlenebb napokon, úgy most is mindenki számára elfogadható egyezséget köthetnek a fizetés mikéntjéről és mértékéről.
Mondhatnánk, enyhe presszió ez, hiszen az üzletember aligha gondolkodik másként, mint hogy korrektül megoldja a helyzetet, hiszen komoly gazdasági vonzata van immár az Üllői úti futballnak (részvények és részvényesek, Fradi-újság, sör, televízió, ezerféle zöld-fehér kegytárgy és még sorolhatnánk), azonban a kérdés ettől még kérdés marad: miképpen festhet Várszegi Gábor nélkül a futball és sportjövő a Ferencvárosnál?
A focira adott Fotex-pénz ugyanis kamatozott, mégpedig úgy, hogy az – évi száz- százhúszmillió forint – a zöld-fehérek többi szakosztályának működését is segítette, emígyen nem mindegy, hogy július 22-én mire nyitják ki a szemüket a klub vezetői és sportolói: számolhatják a forintokat tovább, vagy pedig…
Furulyás János azonban e pillanatban nem látja sötétnek a közeljövőt, és azt mondja, ha nem jön pénz, akkor a klubot támogató cégek, valamint a sportminisztériumtól várt összegek elegendőek lehetnek a működéshez, bár kétségtelen, hogy a pereskedés – és az azt megelőző kilencvennapos úgymond várakozási idő – sokkal több energiát emésztene fel, mint mondjuk újabb befektetőt találni a futballcsapatot működtető társasághoz. Várszegi Gábortól ugyanis nem csupán pénzt, hanem segítséget is vár a klub elnöksége, hogyha a Fotex elnöke valóban a búcsú mellett dönt, akkor az utódjára tegyen javaslatot.
Ez persze az Üllői úti elnöki irodában tapasztalható optimista hozzáállás, ám hogy Várszegi Gábor valójában mit akar tenni, az – a Fotex-székházból származó híreink szerint – a jövő héten kedden vagy szerdán derülhet ki, egy a Furulyás Jánoséhoz hasonló sajtóbeszélgetésen. Ilyesfajta ígérettel már bírt a sajtó, ám kétségtelen tény, az idő a fizetési határidőhöz közeledő Fotexet is sürgeti a döntéshozatalban, továbbá, két és fél hét múlva kezdődik a bajnokság, és az UEFA-kupában érdekelt csapat gazdasági és szakmai biztonsága még igencsak ingatag.
A helyzet némiképp emlékeztet a két évvel ezelőttihez, csak lám, akkor Várszegi Gáborral együtt a Fotex Rt. megmentőként érkezett az Üllői útra, és Furulyás János akkoriban elégedetten mondhatta irodájában az újságíróknak: uraim, a pénz a széfben pihen…
Melitta
2003-07-16, 02:38 PM
A Fotex Rt. képviseletében Várszegi Gábor hangsúlyozta, hogy a Ferencvárosra szeretné bízni a végső döntést, azaz a többségi tulajdonos kivonulása az FTC elnöksége által választott forgatókönyv szerint zajlik majd.
Néhány elnökségi tagtól származó információink szerint három alternatívát ajánlott fel Várszegi Gábor az FTC-nek. Az első szerint Várszegi 130 millió forintot ad a szakosztályoknak, kivéve a labdarúgásnak, ám "cserébe" pár százaléknyi tulajdonrészt kér magának. A második variáns szerint Várszegi visszaadja az általa birtokolt 80 százalékos tulajdonrészt, viszont a jövőben nem fizet semennyit a Fradinak. A harmadik alternatíva szerint pedig a megemelt alaptőke 51 százaléka az övé marad, 29 százaléka a Ferencvárosé lenne, a maradék tulajdonrészre pedig befektetőt keresnének.
Várszeg Gábor ugyanakkor nem ijedt meg attól, hogy az FTC perrel fenyegetőzik, aminek a tulajdonos szívesen áll elébe, mert - mint elmondta - az UFA-val kötött szerződés miatt százmilliós nagyságrendű kár érte őt.
"Meghallgattuk Várszegi Gábor ajánlatait, s ennek fényében tanácskozunk pénteken" - mondta a távirati irodának Furulyás János, az FTC elnöke. "Igyekszünk olyan megoldást találni, amellyel a klub és a Fotex Rt. is jól jár."
Sz.János
2003-12-15, 11:59 AM
Aki német. Lothar Mattheus. Hááááááááááááááááááááát, nem tudom! Kár, hogy nem aktív játékosként jött hozzánk. Akkor - talán - tudott volna valamit csinálni. Így - nem hiszem.... :angry:
anonim
2003-12-15, 09:19 PM
johet ide az Atyauristen kapitanynak...
Akkor sem valtozik semmi!
Sz.János
2003-12-15, 11:00 PM
Originally posted by anonim@Dec 15 2003, 09:18 PM
johet ide az Atyauristen kapitanynak...
Akkor sem valtozik semmi!
Ezzel egyetértek. És pont.
anonim
2003-12-16, 06:16 AM
.
NagyNorbert
2004-01-08, 10:28 AM
Sziasztokkk !
Egy fecske nem csinal Nyarat !!!
Azert en meg mindig szurkolok nekik, elvegre Magyar vagyok !!!
beatrix13
2006-08-07, 02:09 AM
Mostmár az NB II ben van a Fradi!!
Szeptember 16-án jönnek Kecskemétre!!!!
Természetesen kint leszek!!!
beatrix13
2006-08-07, 02:10 AM
NB II-es a Fradi!!!!
beatrix13
2006-08-07, 02:11 AM
Szerintem semmi gond nem volt Matthausszal!!!!
Sőt!!!!
mikigyerek
2006-08-07, 02:16 AM
Szerintem semmi gond nem volt Matthausszal!!!!
Sőt!!!!
soha nem a kapitánnyal van a gond, hanem az érdekekkel! magyarországon nem a szövetségi kapitány irányítja a csapatot, hanem egy pénzügyi érdekekkel megáldott társaság! a kapitány csak kirakat ember, nincs komoly döntési joga! csak erről nagyon kussol a szakma!:mad:
csicsóka
2006-08-07, 09:41 AM
Szervusztok4
Gyerekkoromban, jó 40 éve még létezett Dózsa-Fradi barátság a "mezei" szurkolók körében. Nekem is volt Fradista cimborám. Innen látszik, hogy én "lila" vagyok. Ma változott a világ. Már nem olyan nagy a barátság a haveri körökben, áruló aki lepaktál.
Én mégis azt mondom, gyerünk Fradi! Mielőbb Újpet-Fradi derbiket!!!
hofero
2006-08-21, 01:35 PM
Az nbII-es Fradika, az első 2 forduló alatt mexerzett 6 pontjával is csak a 2. (volt...) a villámrajtot vett Nyíregyháza mögött...
Azért írtam múlt időben, mert mint kiderült a Nyíregyháza mindkét megnyert meccsén (5:0 és 1:2) az utolsó tíz percben 4 EU-n kívüli idegenlégiós szerepelt... és az óvás után valszeg elveszik a 6 pontot.
hofero
2006-08-21, 01:36 PM
... persze azt azért nem értem, hogy lehet ilyen gyermeteg hibát elkövetni egy edzőnek... azaz dehogynem értem!
Sándor 1982
2006-08-22, 10:57 AM
Aug.23-án pedig Putnok városában láthatja a Fradit az, aki kiváncsi rá.
Sándor 1982
Sándor 1982
2006-08-22, 10:59 AM
Aug. 23-án pedig Putnok városában láthatja a Fradit az, aki kiváncsi még rá.
Sándor 1982
Katalina
2006-08-22, 11:07 AM
Szervusztok4
Gyerekkoromban, jó 40 éve még létezett Dózsa-Fradi barátság a "mezei" szurkolók körében. Nekem is volt Fradista cimborám. Innen látszik, hogy én "lila" vagyok. Ma változott a világ. Már nem olyan nagy a barátság a haveri körökben, áruló aki lepaktál.
Én mégis azt mondom, gyerünk Fradi! Mielőbb Újpet-Fradi derbiket!!!
Nekem is Újpest szurkoló volt a legjobb barátom... hogy mennyit ettük egymást anno..., azok a régi szép idők :4: :4: :4:
HAJTÁ FRADI !!!
Katalina
2006-08-22, 11:10 AM
soha nem a kapitánnyal van a gond, hanem az érdekekkel! magyarországon nem a szövetségi kapitány irányítja a csapatot, hanem egy pénzügyi érdekekkel megáldott társaság! a kapitány csak kirakat ember, nincs komoly döntési joga! csak erről nagyon kussol a szakma!:mad:
most a eccer 1-etértek Veled miki :( :(
ennek isszuk a levét mi szurkolók, de a játékosok is...
csicsóka
2006-08-22, 11:18 AM
Aug.23-án pedig Putnok városában láthatja a Fradit az, aki kiváncsi rá.
Sándor 1982
Csak nem ott leszel?
mikigyerek
2006-08-22, 11:31 AM
most a eccer 1-etértek Veled miki :( :(
ennek isszuk a levét mi szurkolók, de a játékosok is...
és mikor nem?
:mad:
Katalina
2006-08-22, 11:32 AM
és mikor nem?
:mad:
háááá, arra mán énse emlékszek :rolleyes: :rolleyes:
csicsóka
2006-08-23, 02:57 PM
Aug. 23-án pedig Putnok városában láthatja a Fradit az, aki kiváncsi még rá.
Sándor 1982
PUTNOK (NB III) - FTC 1:1
Elevator Boy
2006-08-24, 10:00 AM
PUTNOK (NB III) - FTC 1:1
Ennek az égvilágon semmi jelentősége. Lehetett volna bármennyi az eredmény. Meghívták a Fradit és ők elmentek.
csicsóka
2006-08-24, 10:05 AM
Ennek az égvilágon semmi jelentősége. Lehetett volna bármennyi az eredmény. Meghívták a Fradit és ők elmentek.
A Fradi szempontjából természetesen nincs jelentősége, de a kiscsapat részéről igen. Egyébként a buli jellegét mutatja, hogy 20 perc után "teljes sort" cserélt a Fradi.
Üdv egy "dózsás"
Elevator Boy
2006-08-24, 10:16 AM
A Fradi szempontjából természetesen nincs jelentősége, de a kiscsapat részéről igen. Egyébként a buli jellegét mutatja, hogy 20 perc után "teljes sort" cserélt a Fradi.
Üdv egy "dózsás"
A kiscsapatoknak még mindíg nagy ünnep ha a Nagyok odalátogatnak.
Üdv egy Fradista.
Puderkapitany
2006-08-25, 12:44 PM
Hajrá újpesti jégkorongcsapat éoléolé, volt itt minálunk Nidermájer , meg a másik, a fél ob1-enek sérülést okoztak, még szerencse, hogy ezek az újpestiek kemények voltak, és nem sérültek meg. Szerencse, hogy a csikiek már nem játszanak itt, mert akkor ők is biztos mondták volna, hogy ez nem hoki
Godfather
2006-08-26, 09:16 AM
Sajnos a Fradi NBII-es. De remélem, hogy így is jó játékot fogunk tölük látni.
Elevator Boy
2006-08-26, 09:36 AM
Sajnos a Fradi NBII-es. De remélem, hogy így is jó játékot fogunk tölük látni.
A Fradi valóban NBII-s de a játékosok tudása az NBI-es.
És az edzőjük is az eggyik legjobb hazai szakember.:D
tibisten
2006-08-27, 11:16 AM
Halihó mindenkinek!
Ott voltam a fiammal együtt mind a három nb2-es meccsünkön - elég vegyesek az érzéseim. A nyitómeccs hangulata nagyon nyomott volt, a győzelmet meg csak kiszenvedtük. Szolnok fantasztikus volt, gyönyörű időben, ngyszerű rendezés mellett, viszonylag jó játékkal győzelem. A Makó ellen nem játszottunk jól, de ennyi is elég volt a jól és bátran küzdő csongrádiak ellen és a végére a szurkolásba is belejöttünk. Amúgy meg---mindent magunknak köszönhetünk, idióta és amatőr vezetés, soxor lélektelen és rossz játék, meg persze a szurkolók egy része is kritikán alulit teljesített, de az egész azért lehet(ett) ilyen, mert ez a közeg, amelyben a magyar foci vegetál, ezt teszi lehetővé és ezt viseli el.
Azért is Hajrá Fradi, Vai avanti napoletani!
Üdv:
Tibisten
maxibee
2006-08-27, 11:44 AM
ja én csak attól félek, hogy megszokják, hogy könnyen nyernek, és jövőre mikor visszakerülnek, nagy lesz a pofon. Pedig az nbI sincs a focivilág élvonalában, finoman fogalmazva...
Dejavu
2006-08-27, 11:56 AM
ja Pedig az nbI sincs a focivilág élvonalában, finoman fogalmazva...
Igen,finoman fogalmazol:eek:
Elevator Boy
2006-08-30, 11:44 AM
http://canadahun.com/forum/Player10-big.jpghttp://canadahun.com/forum/Player-18.jpg http://canadahun.com/forum/Playr-8.jpg
http://canadahun.com/forum/htfradi 100-6-small.jpg
http://canadahun.com/forum/ftc01.jpg
Azért Hajrá Fradi
Dejavu
2006-08-30, 11:46 AM
E. Boy kösz a képeket:)
Elevator Boy
2006-08-30, 11:59 AM
E. Boy kösz a képeket:)
Nincs mit majd teszek még.
Mióta vagy Fradista?? :p
szolo
2006-09-07, 08:52 AM
ja én csak attól félek, hogy megszokják, hogy könnyen nyernek, és jövőre mikor visszakerülnek, nagy lesz a pofon. Pedig az nbI sincs a focivilág élvonalában, finoman fogalmazva...
Most nagy az összefogás még pénz nélkül is, ez a dacszövetség egy darabig viszi előre a csapatot. Én nem is a jövő évi nb1-től féltem a fiúkat, hanem amásodosztályban is könnyen meg lehet fázni, néhány erőszakosabb kiscsapat ellen. Láthattuk néha, mit tesz az akarat a Magyar Kupa meccseken az úgynevezett "nagy" csapatok ellen. Persze szép lenne 100 %-osan nyerni a bajnokságot, de vár még ránk pl. a Nyíregyháza és a Békéscsaba is. Ott mindig kemény mérkőzéseink voltak a múltban.
lampard
2006-09-07, 03:06 PM
Szolo, neked nem attól kell félned, hogy a Fradi nem nyeri meg az NBII-t, hanem, hogy az UEFA a pereskedés miatt visszaminősíti a III. osztályba.
szolo
2006-09-08, 01:38 AM
Az UEFA nem minősíthet vissza senkit, mert ez magyar belügy. Ők a szövetséget riogatják, Kisteleki pedig példát akar statuálni. Lassan nem lehet követni, hogy éppen melyik per, fegyelmi folyik, csak éppen pénz nem lesz semmiből. Teljes a káosz. Egy eredménye lett az egésznek, hogy összekovácsolódott a Fradi-tábor.
lampard
2006-09-09, 02:48 PM
Na, de meddig tart? Amíg nem jön az első kudarc. Sokan (műszurkolók) csak a siker esetén vannak a csapat mellett, pedig rossz passzban gyakran van az ember, focicsapat is stb., és ekkor is ki kellene tartani. Azért nem értem az FTC-t a pereskedés miatt, hisz már a lejátszott mérkőzések miatt úgysem lehet az idén NB1-es, az NBII-t pedig megnyeri, tehát már így is, úgy is ott lesz ebben az évben, akkor miért utáltatja meg magát még több emberrel, hogy ő olyan érinthetetlen kiskirálynak hiszi magát, akit még a szellő sem fújhat meg, ha ő nem akarja.
szolo
2006-09-11, 01:20 AM
A pereskedés is a pénzről szól. Az elmaradt szponzori pénzek, az nb1-es tv közvetítési jogdíjak miatt annyi kártérítésre számítanak, ami elég lenne az elmaradt prémiumokra. Másrészt pedig dacból is harcolnak, mert mindenki tudja, hogy szinte mindenütt tartoznak a klubok, csak másutt jobb volt az adminisztráció. Aki ügyesebben hamisít, az benn marad, aki bevallja a problémáit azt kizárják.
luis enrique
2006-09-11, 01:39 AM
Szerintem, ez csak jót tett a fradinak,a másodosztályos meccsekre többen mennek ki,mint tavaly,-mert nyer a csapat:)
egy klubnak aki történelme során csak az első osztályban játszott,muszály megmutatni,hogy nem adja fel.
Évtizedekig elmondhattuk,hogy minket nem vertek meg a brazilok soha.aztán jött Mattheus és tessék már csak kronológia,de az élet nem állt meg, mindenki tovább megy, aki nem áll be a sorba az.....
mofli
2006-09-21, 03:08 PM
En a Fradinak szurkolok csak az a baj hogy ez a foci mart csak a penzrol szol
Ati73
2006-10-12, 12:58 PM
Az erdélyi emberkéknek a magyar klubcsapatok közül a Fradi ugrik be elsőként.Hajrá Zöld-fehérek!
Ufladisz
2006-10-16, 04:28 PM
Üdv mindenkinek!
Hajrá Fradi ,hajrá csajok!A kézis lányok ujra nyertek és ez nagyon jó dolog!!!!
Martoni
2006-10-24, 03:18 AM
Egy biztos. az NBII-nek jó,hogy a Fradi lecsúszott, végre néhány mérkőzésen sokan vannak! a szolnokin is rendőrnek kellett a forgalmat irányítania, amire régen volt példa! + a játékosoknak is van motiváció, mind két oldalról.
Egy biztos. az NBII-nek jó,hogy a Fradi lecsúszott, végre néhány mérkőzésen sokan vannak! a szolnokin is rendőrnek kellett a forgalmat irányítania, amire régen volt példa! + a játékosoknak is van motiváció, mind két oldalról.
Szerintem is:p most a jegybevételük sokkal nagyobb mint amikor a profiban voltak:)
De ahogy elnézem a hazaikat, még nagyon nehéz a seggük, ezért aztán kicsiket ugranak, valahogy beton kemény a sípcsontju s a labda lepattanik mindjárt:rolleyes::p és fejben a leglassúbbak:p Hová jutottunk?:(
rolius
2006-10-25, 11:39 AM
Egy csapat van csak Nyugaton a Rába ETO!!!
A fradinak meg ott a helye, ahol most van.
sasi1
2006-11-02, 06:20 AM
A fradi jövőre bajnok lesz....
Majd meglátod
lampard
2006-11-03, 06:59 AM
Lehetséges, hogy bajnok lesz jövőre a Fradi, de az a kérdés, hogy hol.
Ugyanis ha megnyeri most a II. osztályt (és nincs sok kétségem afelől, hogy megnyeri), és visszakerül az NB1-be, az még nem jelenti azt, hogy automatikusan megfelel pénzügyileg. Valaki itt korábban olyanra hivatkozott, hogy biztos a többiek is így, meg úgy ..., meg dacból stb., hát ez a felfogás a legnagyobb butaság, hisz a bűnöző sem mondhatja, hogy csak akkor tartóztathatják le, ha a többi bűnözőt is elfogták, valamint a többiek működnek, nem tudok róla, hogy feljelentették volna a csapatokat ki nem fizetések miatt.
Egyébként dicséretes a Fradi részéről a jókékonysági mérkőzés, amelyet az olaszliszkai tanár családjának javára rendeztek.
Hajrá Loki!
szolo
2006-11-03, 09:27 AM
ROLIUS, te mindenben tévedsz.
1. A Fradinak nem ott van a helye, ahol most játszik, hanem az NB1 dobogóján.
2. Nyugaton több csapat is van, és különbek mint az ETO.
Például: ZTE, Fehérvár
TERMINÁTOR
2006-11-05, 05:43 PM
Mióta NB2-es az FTC nincs egy igazi vérbeli rangadó az NB1-ben.
Egy FTC meccsen 10000 szurkoló van,kb annyi mint egy egész NB1-es fordulóban. A FERENCVÁROS nélkül szintelen az élvonal.
pitti
2006-11-05, 06:17 PM
Elnezest kivanok, de en pendeles kolok korom ota Vasas drukker votam....:cool:
TERMINÁTOR
2006-11-05, 07:47 PM
Frank City Forever!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
torrr
2006-11-07, 11:24 AM
beatrix: én ugy vagyok vele, hogy ha magyar foci akkor nem. sajnos nincs magyar foci amugy a fradi nem rossz, de én inkább kézilabdapárti vagyok. hajrá szeged;)
lampard
2006-11-08, 06:20 AM
Azért azt látni kell, hogy a legnépszerűbb sportág még mindig a foci, gondolom a vezetők ezért élnek meg még mindig olyan jól belőle még akkor is, ha a játék nem is a legszínvonalasabb.
Gabizita
2006-11-08, 06:26 AM
A fradi jövőre bajnok lesz....
Majd meglátod
a vak is azt mondta , es sosem la'tta meg ;)
torrr
2006-11-08, 10:21 AM
nincs magyar foci!
lampard
2006-11-08, 02:44 PM
Azért ez így nem igaz, hogy nincs magyar foci, hiszen, igaz, hogy kicsit sárga, és kicsit savanyú, de a mienk.
egyébként most épp Kanada ellen mutathatja meg a válogatott mit tud, hisz november 15-én barátságos mérkőzést játszunk.
Azért ez így nem igaz, hogy nincs magyar foci, hiszen, igaz, hogy kicsit sárga, és kicsit savanyú, de a mienk.
egyébként most épp Kanada ellen mutathatja meg a válogatott mit tud, hisz november 15-én barátságos mérkőzést játszunk.
így van. a magyar foci sárga, savanyú. de kicsit durva megfogalmazás, hogy mutatja meg. hisz nincs mit megmutatni sajnos. kikapunk.
Spanky
2006-11-08, 07:38 PM
Elnezest kivanok, de en pendeles kolok korom ota Vasas drukker votam....:cool:
milyen szep is volt,
Farkas, Meszoly, Bene
akkor meg volt foci
Mariskam
2006-11-08, 08:39 PM
Zold zaszlok, zold sasok magasan szarnyaljatok. Segit nektek a hajra fradi, ezt a meccset (is) a fradi nyeri! A Fradi orok!!!!!!!!
lampard
2006-11-09, 01:55 AM
Mivel ez válogatott mérkőzés lesz, így nem igen tudja megnyerni a Fradi, de a legközelebbi NBII-es meccsét megnyerheti.
barna1
2006-11-09, 03:13 AM
Lampard, nagyon klassz a logód :) Vettem a fiamnak egy Chelsea mazt (Lampard, 8-as) azóta vagyok Chelsea drukker.
A Fradiról: állítólag sikerül pénzt szerezni és akkor megússzák a még további "lesorolást".
Mindenesetre nekem nagyon kedves volt, hogy a magyar sportéletben a Fradi volt, akinek eszébe jutott, hogy kellene valahogy segíteni a meglincselt pedagógus árváin. Le a kalappal!!! Azok a "vandál" szurkolók talán nem is olyan vandálok? Október 23-ról egy gigantikus lukas zászlóval emlékeztek meg, majdnem egészen beterítette a lelátót. Bizonyos téren lehetne emberséget tanulni ezektől a gonosznak kikiáltott szurkolóktól, nem?
Fokifriss
2006-11-09, 05:32 AM
Szombaton az Üllői útra látogat kedvenc csapatom! Remény nincs, de hit az van, hajrá Budafok!
papocska
2006-11-23, 02:38 PM
A párom azt mondja hogy itthon is vannak,nagyon jó játékosok akik megállják-megállnák a helyüket bárhol a világban,és bármely válogatott ellen!
Sajnos a vezetőség nem tudja hogy mit és hogyan kell csinállni!
Nagyon mérgelődött amikor a Matheuszt elküldték,sem esélyt sem időt nem adva arra hogy összerázza a csapatot!
lampard
2006-11-23, 04:15 PM
Talán a magyarok magyar közönség előtt stresszesek lesznek, talán lelkiekben nem állunk megfelelő szinten.
Valószínűleg ennek oka a gazdasági helyzet is, mert mindig a pénzre vezetik vissza, hogy miért nincs jó foci. és ha az embereknek nincs elég pénze meccsre járni, akkor nem tud miből gazdálkodni 1-1 klub. Külföldön 30-70 ezer ember is el tud menni mérkőzésre, itt az 5000 már jónak számít. Tudom van tőlünk szegényebb ország is, de valamiért ott egy-egy gazdagabb ember jobban áldoz egy klubra, játékosokat vesz, és ha egyszer valahogyan megindul valamelyik nemzeti kupában, onnan már könnyebb felfelé kapaszkodni.
sztzs
2006-11-23, 04:24 PM
Szombaton az Üllői útra látogat kedvenc csapatom! Remény nincs, de hit az van, hajrá Budafok!
Nemsokára Sátoraljaújhelyben is fociznak, de nem néztem meg a plakáton a dátumot
lampard
2006-11-23, 04:51 PM
Barna1, ha érdekel a Chelsea logói, megnézheted a Fotógalériában, hogy 100 év alatt hogy alakultak.
Holnap reggel a Duna TV sportblokkjában úgy tudom Dámosi Zsolt lesz, biztos friss híreket mond a Fradiról.
Spanky
2006-11-23, 06:08 PM
Talán a magyarok magyar közönség előtt stresszesek lesznek, talán lelkiekben nem állunk megfelelő szinten.
Valószínűleg ennek oka a gazdasági helyzet is, mert mindig a pénzre vezetik vissza, hogy miért nincs jó foci. és ha az embereknek nincs elég pénze meccsre járni, akkor nem tud miből gazdálkodni 1-1 klub. Külföldön 30-70 ezer ember is el tud menni mérkőzésre, itt az 5000 már jónak számít. Tudom van tőlünk szegényebb ország is, de valamiért ott egy-egy gazdagabb ember jobban áldoz egy klubra, játékosokat vesz, és ha egyszer valahogyan megindul valamelyik nemzeti kupában, onnan már könnyebb felfelé kapaszkodni.
Mibe kerul egy belepo manapsag egy meccsre?
parakomedi
2006-11-23, 06:20 PM
Fradi volt, Fradi lesz, mig a földön ember lesz... Ezzel a Dámosyval talán megmozdul valami. Úgy tűnik, egész elfogadható tervei vannak a Fradi megmentésére.
papocska
2006-11-24, 09:03 AM
Pontosan nem tudom mennyi egy jegy,de szerintem minimum 3-5000 ft körül mozog!
Igaz lehet hogy a Magyar közönség előtt stresszesen játszanak a fiúk,mivel teljesítményorientálltak lettek!!
A párom ( ifjusági labdarúgó edző volt 4évig egy állt. iskolában ) Szokott mérgelődni hogy,vannak olyan játékosok akik nem a saját posztjukon játszanak!Például a klubb csapatában védőt játszik valaki,a válogatottban meg középcsatárt!
zolikv
2006-11-24, 05:25 PM
Az biztos hogy a jegyárak sokat számitanak. Nálunk (románia) forintba kb 400 ft a legolcsóbb jegy. és sokan ki is mennek. de persze negyon kell hozzá befektető. de a legnagyobb gond a játékosokkal van. mert ők nem is akarnak többet mint amit tudnak. Lehet a magyar válogatottnak akármilyen edzője akkor sem csinál semmit. klub szinten kell elkezdeni mindent. de nem úgy, hogy a legpatinánsabb klubbot kizárják a másodosztájba.
papocska
2006-11-25, 02:08 AM
Na igen!
Az is durva hogy van egy (vagy több) tehetséges gyerek,a komolyabb klubbok csak úgy szerződtetik le ha egy jólfizető befektető van mögötte!
Nem egy ilyen esetről halottam,beszéltem szülőkkel!
lampard
2006-11-28, 01:15 AM
Loki (Debrecen) meccsen voltunk már, a B középbe - álló helyre 700-800 Ft, ülő helyre attól függően, hogy milyen a rálátás a pályára, 1400-1800 Ft körül van a jegy ára, ami normál hazai meccsre vonatkozik, amíg nemzetközi szereplés van, ott drágábbak a jegyek.
Ha 2-3-an mennek, és persze nincs mindenkinek kocsija, a megyéből autóbusszal, plusz a helyi járat oda vissza a jegyáron felül 2500 Ft, és még akkor egy csomag szotyit sem vettünk, amit a 70-75 ezer Ft-os (ami itt helyben van) havi fizetésből 2 hetente nehéz kigazdálkodni.
zoli1984
2006-12-02, 01:53 AM
blasz IV?
zoli1984
2006-12-02, 01:54 AM
bőgni tudnék!!
Tamás(Ottawa)
2006-12-04, 10:57 PM
Üdvözlök minden Fradi drukkert Kanadában, és azokat is, akik máshonnan itt megfordulnak!
Mindenek előtt bemutatkoznék: Hámory Tamás vagyok Ottawából, és minden az alábbiakból felmerülő kérdésre nagyon szívesen válaszolok, s ha kell magyarázattal is szolgálhatok.
Mint tudjátok, a Ferencvárosi Torna Club tagtoborzót kezdett meg gondjainak enyhítésére. A tagok messzemenő jogokkal, többek között a klub működését is befolyásoló beleszólási joggal, rendelkeznek. A cél 30 000 tag, határidő: nyitott. A feladat teljesítése érdekében önállóan szervezkedő regionális központokat javasoltak. Az észak-amerikai régió összehangolásával engem bíztak meg. Ez a feladat nem egyszemélyes, ezért kérném, azon különböző provinciából itt olvasók jelentkezését, akik segíteni szeretnének.
További információt, a hét folyamán apránként, itt találhattok majd meg. Kérem hírdessétek barátaitok, ismerőseitek körében ezt a kezdeményezést!
Előre köszönöm türelmeteket, és esetleges jelentkezéseteket!
Fradista üdvözlettel,
Tamás(Ottawa)
Melitta
2006-12-05, 12:37 AM
Torontoban van Fradi Kontos Ferenc vezetesevel,van fiatalabb koruak is, nalunk jatszik kapusuk a Matyas pince zenesze.
Azt hiszem a masik nagyobb csapat a Vasas,a fiuk tobbet tudnak errol mondani.;)
sasocska
2006-12-11, 12:14 PM
<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" align=center><TBODY><TR bgColor=#ebebeb><TD class=fl1 style="FONT-SIZE: 10px" colSpan=4>2006-12-07 12:36:47</TD></TR><TR bgColor=#fafafa><TD class=fn1 width="100%">Győzelem az MLSZ ellen!</TD><TD align=right></TD><TD align=right></TD><TD align=right></TD></TR><TR><TD class=fl1 colSpan=4 height=10></TD></TR><TR><TD class=fl1 colSpan=4>http://www.fradidrukker.hu/d_imgs/d_phts/d_news/20050619ftc_cimer.jpgMa reggel 9 órakor kezdődött meg az a tárgyalás melyen klubunk jogerősen megnyerte a Magyar Labdarúgó Szövetség elleni perét!
A labdarúgó szövetség jogtalanul vonta meg tehát a licencet a Ferencvárostól!
Klubunk vezetői a további jogi lépéseket a napokban gondolja át és tájékoztatja a Ferencváros szurkolóit és a közéletet.
Idézet az elnökség mai közleményéből:
"a Magyar Labdarúgó-szövetséggel szemben minden fórumon bebizonyosodott a Ferencváros igaza, legyen szó a fegyelmi bizottságról vagy a polgári bíróságról. Azaz összességében jogellenes volt a Ferencváros kizárása az első osztályú labdarúgó-bajnokságból, illetve a Ferencváros jogszerűen fordult jogorvoslatért a polgári bírósághoz."
...Meglátjátok visszatérünk,
és csapatunk bajnok lesz!
</TD></TR><TR><TD class=fl1 colSpan=4 height=10></TD></TR><TR><TD align=right></TD><TD class=fl1 noWrap align=middle colSpan=2>Szerző: Grini (http://www.fradidrukker.hu/?aps=usrs&f_usrsid=2&lng=hu)Stormy (http://www.fradidrukker.hu/?aps=grps&f_grpsid=4&lng=hu)</TD><TD align=middle> </TD></TR></TBODY></TABLE>
lampard
2006-12-12, 02:24 PM
A bíróság nem azt mondta ki, hogy jogtalan volt a kizárás, hanem az nem volt szabályos, ahogyan kizárták. az a vacillálás, hogy egyszer ki, mégse, mégis kizárják stb. A bíróság azt nem vizsgálta, hogy az első osztálynak egyébként megfelelt-e a Fradi.
tomeeeboy
2006-12-18, 05:20 AM
A fradi megnyerte a pert jogelenes volt őket kizárni az NB1-ből.
Most várom a folytatást. Az MLSZ vesztett. Most jönnek majd a nagy csaták.
tomeeeboy
2006-12-18, 05:21 AM
amúgy a kedvenc magyar csapatom a FRADI. Remélem az MLSZ megkapja méltó büntetését.
zolikv
2006-12-24, 07:57 PM
Azért egy kicsit kétélü penge ez az MLSZ el való pereskedés. Mert ezt mindkét fél megszívhatja. Amúgy FRADI drukker vagyok én is. És mélyslgesen felháborított a kizárás. Most örülhet Kisteleki. A legnagyobb magyar klubb a másodosztályban játszik, a válogatott meg Máltától is kikap. Azért ez már nagyon nagy túlzás.
alladin
2006-12-25, 03:27 AM
Magyarországon nincs is foci.Nem tudnak focizni.
Ha szép meccset akarok látni,akkor a sport adot nézem,vagy kimegyek a megyei szintre és azt nézem meg.
Fradi szurkoló vagyok Bp-ről és nagyon sajnálom a csapatomat, hogy ide került.DE remélem fogunk még örülni a fradi sikereinek. Puci
Alexanderbacsi
2006-12-25, 05:29 AM
Először tanuljanak meg elszámolni a "nagy pénzekkel" utána focizzanak.
szolo
2006-12-27, 02:33 AM
Eddig az új vezetés is csak nyilatkozni és ellenségképet rajzolni volt képes. Pénz még mindig nincs. Naponta változik a "felszámolni-megmaradni" játszma. Félő, hogy a most toborzott tagok pénze is kárba vész, ha a nagy zsák lyukas marad. Ezért megy nehezen az egész, mert nincs bizalom.
Pemzli
2006-12-27, 07:09 AM
Akik elsikkasztották a nagy pénzeket azok nem lesznek elszámoltatva?!
lampard
2007-01-03, 02:38 PM
Puci azt írja, hogy fogunk még örülni a Fradi sikereinek. Én az NBII-ben is örülök a Fradi sikereinek.
A Fradinak most sincs egy fillérje sem, akkor miből akar NBI-es lenni?
Félre ne értsétek Fradi drukkerek, én nem örülök a kizárásnak, de csak azért nem kizárni, mert ő az a bizonyos "nagyisten" Fradi, ezt képzelni túlzás.
gyulaur
2007-01-28, 05:46 PM
....fradi 2007,jo vicc
gyulaur
2007-01-28, 05:48 PM
...Hajra Fradi!!!!:)..na ez csak vicc volt
gyulaur
2007-01-28, 05:48 PM
..penzt nem er a jatekuk az biztos
gyulaur
2007-01-28, 05:49 PM
Jo ejszakat !!!
lampard
2007-01-29, 12:51 PM
Azzal nem értek egyet, amit gyulaur írt, hogy nem ér pénzt a Fradi játéka, mert vannak tőlük gyengébb csapatok, akik kapnak pénzt (akár jegybevételre gondolunk vagy bármi másra), csak korábban nagyon el lett valami szúrva a Fradinál, és még nem találták meg a kivezető utat.
Kívánom, hogy minél előbb sikerüljön. Mondom ezt NEM Fradi drukkerként.
Hajrá Loki!
vgabesz66
2007-02-12, 03:11 PM
Üdv mindenkinek!
Elvileg lesz megoldás a Fradinál, legalább is azt mondta egy sport közgazdász, mert valamilyen tervet készített, hogy csak üzemeltetni fogják a klubbot és nem eladni. Remélem igaza lesz az emberkének és kilábal a magyar foci legsikeresebb klubbja a gondokból! Mert azért ne feledjük, hogy melyik csapat jutott be a BL és UEFA kupa csoprtkörbe!!!
HAJRÁ FERENCVÁROS!
lampard
2007-02-14, 05:45 AM
vgabesz66, úgy legyen, ahogy mondod, lábaljon ki a Fradi a válságból, és várjuk őket Debrecenben egy jó mérkőzésre. Csak már előre sajnálom, hogy itt ki fognak kapni, na, de a 2. hely meglehet majd az NBI-ben.Azt nem mondom, hogy a Borsodi Ligában, mert akkor már nem így fogják hívni, de akkor is hajrá Loki!
Zétény
2007-02-15, 06:33 AM
Sziasztok, a mai Nemzeti Sportban van egy cikk arról, hogy fogják talpra állítani a klubbot. Én attól félek, hogyha megint bejön egy csomó pénz a csapathoz, ahelyett, hogy a biztos jövőt építenénk, elfolyik a pénz a napi dolgokon. Így volt ez a BL szereplésért kapott pénzzel, meg a Várszegi érában is.
http://www.nemzetisport.hu/cikk.php?cikk=133896
lampard
2007-02-15, 07:11 AM
Elolvastam a Fradiról szóló cikket, hát azt mondom, ne a fedett stadionról álmodozzanak egyelőre, hanem rendezzék az adósságaikat.
Ha az egyszerű ember hitelt vesz fel pl. egy árucikkre, előbb azt kell rendezni, és utána újabb dolgot vásárolni. (mármint ha nem gazdag). Aztán mindig számítani kell váratlan dolgokra, meg nem tervezett kiadásokra (főleg a mai "megszorítós" napokban), és már az is jó lesz, ha nullára futnak ki adósság szinten.
Zétény
2007-02-15, 10:40 AM
igen, jó a meglátás, sokkal jobb lenne a magyar foci, ha egy csomó "egyszerű ember" analógiát alkalmaznánk, és nem csak a hitel-felvételre és rendezésre.
vgabesz66
2007-02-20, 10:44 AM
Hali!
Mostmár lehet, hogy nem folyik el a pénz, mert már Furulyást elküldték! Ő azért elág sok zsetont kivett a klubból!
Remélem a magyar kupában tovább jutnak a Vasas ellen, aminek azért van esélye. Hajrá FRADI!
lampard
2007-02-21, 01:17 PM
Vgabesz, a pénz bizonyára nem folyik most már el a Fraditól, mert már nincs, ami elfolyhatna. Ezért küszködik az FTC, mert nincs egy fillérje sem.
Dudus111
2007-02-21, 06:29 PM
Hajrá!
Ace88
2007-02-23, 11:50 AM
Nem tudom miért kell a Fradit tönkretenni. Nagyon felháborító, ami velük történik. A hírek szerint akár a Budapesti ligába is hátrtehetik őket, ami egy 5. osztályú ligának felel meg. Na, amióta a Fradi a II. ligában van és Magyarország Máltától kikapott, nem követem a magyar focit. Egy olyan csapatot hátratenni, ahol Gera, vagy Tőzsér erőre kapott, kész botrány. A nemzetközi magyar focira meg csak annyit, hogy 54-től csak lefelé megyünk. Na, azért volt egy kis felugrás így az utóbbi években, de máltától kikapni...szégyen.
vgabesz66
2007-02-26, 03:54 PM
Üdv mindenkinek!
Rapid Wien - FTC 1-2
Hajrá Fradi!!!!!!!!!!
Wolfi
2007-02-26, 05:49 PM
Sziasztok!
Ez egy nagyon jó topic!
HAJRÁ FRADI!
Rapid ellen teljesítettünk, de a REAC ellen miért nem? Ez egy nyított kérdés!
A vasas ellen tovább fogunk jutni, mint a többin is! Az MK a kezünkbe lesz!
Süvít a labda
a hálóba tartva
HajrÁ hajrá FTC
szolo
2007-03-06, 12:12 PM
Nem az edzőmeccsek eredményeiből kell mély következtetéseket levonni.
Jászapáti ellen kell győzni szombaton, aztán tovább hétről-hétre. Meg persze minél tovább a kupában. Egyébként a Rapid is vezetett, amíg nem a tartalékcsapat játszott.
Hajrá Fradi, irány az NB1.
vgabesz66
2007-03-06, 12:35 PM
Reméljük a legjobbakat: Magyar Kupa, sok pénz, NB1!!!
Hajrá Fradi!
Latife
2007-03-07, 02:44 AM
Van itt valaki aerobik imádó??
lampard
2007-03-08, 09:22 PM
Latife, ez a Hajrá, Fradi stb., topic, de nyiss egy aerobikosat, ha azt szeretnéd.
vgabesz66, azt írod, Magyar Kupa, NB1, sok pénz. Érdekes, akik ma az NBI-ben vannak, nem ezt mondják. Vagyis mindig a pénz hiányzik mindenkinek, itt sem dőzsölnek a csapatok, úgyhogy mindig a másikról hisszük, hogy annak semmi gondja, csak pénze.
vgabesz66
2007-03-20, 05:16 PM
Hahó!
lampard: nem minden cspat van pénz szűkében, nézs meg a Debrecent, Kispestet, MTK-t, de végül is igazad van a csapatok nagy része pénzhiányban szenved!
vgabesz66
2007-03-20, 05:16 PM
Ja és Hajrá FRADI!!!
Ági85
2007-04-11, 09:55 PM
Lothar Mattheus csodát tudott volna tenni a magyar csapattal, ha nem kényszerítik a lemondásra. De sajnos nálunk mindenhoil hatalomharcok mennek, mindenki félti a másiktól a pozícióját.
medegy
2007-04-14, 01:52 AM
Egyetértek Ágival, itt csak az számit ki mennyit tud lenyúlni a foci által, és nem az hogy mit is kéne tenni, csinálni azért hogy végre nálunk is érdemes legyen kimenni a meccsre. Amúgy a Fradi a hétvégén kiapott a Kecskeméttől, Gelei lemondott....
Régen volt már az, hogy Hajrá Fradi ! Sajnos az NBII is megterhelő lesz. Jó lenne már egy megmentő !!
Diogenes-45
2007-10-13, 06:18 AM
Ma Kecskemét-Fradi! Hajrá KTE!
alberth
2007-10-13, 07:31 AM
Ma Kecskemét-Fradi! Hajrá KTE!
Már megy a Sport2-őn. Nekem is szimpatikus a KTE!:D Komoly munka folyik. Megérdemelné Kecskemét és Szolnok is az első osztályt! Az ottani labdarúgás-szeretők bizonyára sokan kijárnának meccsekre, a sikerekbe belecsömörlött budapestiek helyett...!:D
Diogenes-45
2007-10-13, 07:57 AM
Már megy a Sport2-őn. Nekem is szimpatikus a KTE!:D Komoly munka folyik. Megérdemelné Kecskemét és Szolnok is az első osztályt! Az ottani labdarúgás-szeretők bizonyára sokan kijárnának meccsekre, a sikerekbe belecsömörlött budapestiek helyett...!:D
Félidő! Már 2:0-ra vezetünk az FTC ellen !!
Igazad van, különösen azért, mert Bács-Kiskun megye fociszerető közönsége már régen megérdemelne egy NB-I-es csapatot. Reméljük, hogy végre fociváros lesz Kecskemét. Én ugyan csak ott születtem, jelenleg Kiskunfélegyházi vagyok.
Diogenes-45
2007-10-13, 08:22 AM
3:0 Vincét kiállították.
Meglesz ez a győzelem.
Diogenes-45
2007-10-13, 08:36 AM
4 : 0 !!!!!!
GOOOL!! Magyarorszag-Malta 1-0 33.perc EB-selejtezo
alberth
2007-10-13, 02:20 PM
Gratulálok Kecskemétnek és a Magyar válogatottnak egyaránt!
4-0, illetve 2-0!
Kettős győzelem!
alex53
2007-10-21, 03:27 PM
Szánalmas ha azt látja az ember, hogy mi hozza lázba a hazai szurkolókat. A válogatott csak akkor jó, ha nincs felelőség a társaságon. A klub csapatok évről évre szégyenletesen szerepelnek, a nemzetközi kupákba. A játékosok külföldre menekülnek. Az utolsó olyan mérkőzés amin veszteni valonk volt. Utánpotlás szinten volt. Magyarország-Belorusszia 0-1 !!!!
loftung
2007-11-04, 11:37 AM
hahaha fradika
Tamás(Ottawa)
2007-11-07, 08:58 PM
Jelenleg beérném mecénás nélkül is... nekem a hozzáállással több bajom van, mint a pénztelenséggel. Mégis...
Hajrá Fradi!
dkihote
2007-11-08, 01:06 AM
A játékosokat már évek óta össze-vissza szerződtetik az NB1-ben.
Nemigen hiszem, hogy kialakulhat jellemzően jó vagy rosz csapat mentalitás vagy hozzá állásbeli ekkora különbség.
A fejétől bűzlik a hal.
Bizonytalan háttér=>bizonytalan teljesítmény=>rosz eredmény
Hogyan lehetséges, hogy egy éveken keresztül jól teljesítő csapat kvázi hirtelen ilyen hosszan ilyen rosszul teljesítsen?
Hajrá magyar foci! Feltámadunk! Egyszer.
Tamás(Ottawa)
2007-11-08, 11:06 PM
Lehet. Ellenben akad másutt is bizonytalan háttér, és mégis...
Azért nem ártana összehasonlítani a Fradi mai játékoskeretét a két-három évvel ezelőttihez. És akkor sem volt sokkal jobb az anyagi háttér.
A próféta beszéljen belőled! :-)
kiruka
2007-11-09, 05:11 AM
A Fradiban nagy bajok vannak, nem éppen lelkesednek a játékosok. Nincs meg a küzdés ami régen volt. Csúsztak másztak a labdákért. Kint voltam a KTE- Fradin de sajnos hamar feladták fejben.
macikoma
2007-11-14, 06:44 AM
A legnagyobb szégyen ami az ország legnépszerűbb klubjával meg mertek tenni! Vérlázító! De reméljük leszünk még győztes BL selejtezőn az üllői úti katlanban!
HAJRÁ FRADI!!!!!!!!!!
Freemy
2007-11-15, 09:03 AM
A Fardiban működő viszályok nem kedveznek sem a sportnak, sem a csapatnak.
A focisták már másodosztályúak, a kézisek, bár bajnokok, ma már nem a legjobbak.
Remélem, összejön egy befektető és felvirágoztatja a csapatot, mert a FERENCVÁROS örök és nem hiányozhat az elit ligákból!
roland.kata
2007-11-17, 11:18 AM
Hajrá Fradis kézis lányok!
tibcsoka
2007-11-22, 02:47 AM
Hajrá Fradi !!!
sarvinjo
2007-12-08, 07:57 AM
Lisztes a Fradiba?
http://www.samsungsport.hu/hir.php?id=29315
filozófus
2007-12-19, 10:21 AM
Hajrá Fradi!Örökké kitartunk!
matel
2007-12-20, 10:03 AM
macikoma miért mit mertek vele megtenni? Szerintem pont a saját vezetőiknek és döntéshozoiknak köszönhető, hogyott tartanak ahol. Ezt az összeesküvés elméletet nem nagyon tudom elhinni, hogy mindig és mindenki a Fradi ellen dolgozik.
Senki nincs a Fradi ellen.A Fradi saját magának köszönheti az NBII.Amikor sok pénz állt a házhoz:Anderlecht,Grashoppers,,mind ,,elherdállták,,.Most meg telesirják az újságokat,hogy mindenki őket bántja.Érdekes mód semelyik csapat nem állt ki a Fradi mellett egy szóval sem amikor kizárták őket.Lehet,hogy azért mert ennyire közkedveltek?
Félre ne értsen senki.Én nem szurkolok semmilyen magyar klubcsapatnak.
filozófus
2007-12-20, 12:43 PM
Senki nincs a Fradi ellen.A Fradi saját magának köszönheti az NBII.Amikor sok pénz állt a házhoz:Anderlecht,Grashoppers,,mind ,,elherdállták,,.Most meg telesirják az újságokat,hogy mindenki őket bántja.Érdekes mód semelyik csapat nem állt ki a Fradi mellett egy szóval sem amikor kizárták őket.Lehet,hogy azért mert ennyire közkedveltek?
Félre ne értsen senki.Én nem szurkolok semmilyen magyar klubcsapatnak.
Mit nevezel sírásnak?
Semelyik nem állt ki?Hogy tudott volna kiállni,amikor a klubok 80%-a nem indulhatott volna az első osztályban,ha olyan szigorúak Kistelekiék a többi csapattal is.Érdekes lett volna egy 3-4 csapatos nb1.Amúgy mindenki azt mondta,hogy jobb lenne nekik az nb1 a Fradival,mint nélküle.
Látom sziven ütött amit irtam de nem rossz szándék vezérelt.A sirást arra értettem,hogy amikor kizárták őket minden újságban azt nyilatkozták,,őket jogtalanul zárták ki,,.Viszont el kell ismerni tényleg úgy néz ki mint ha valakinek szúrná a Fradi a szemét.De a tartozás az tartozás.Komolyabb csapatokat is kizárnának ha milliárdos tartozásaik volnának.Most fel van nekik adva a lecke.
filozófus
2007-12-21, 03:08 PM
És jogtalanul.Azóta már megállapították.Be is perelte a Fradi az mlsz-t,s meg is nyerte volna a pert,csak behódolt a vezetőség,mert mire megkapta volna a kártérítést,annak is csak a töredékét,addigra már nem lett volna Fradi.Szerintem erről elfeledkeztél,vagy nem is tudtál.
Természetesen nem gondolom,hogy a rossz szándék vezérelt!Félre ne értsd!:)Csak engem zavar,ha valaki nincs tudatában a valósággal(akár önhibáján kívül).Ezért kérdeztem vissza.
Amúgy pár klub anyagi helyzetét elnézve,nem lehetne ott az nb1-ben.Még Kisteleki is beismerte,hogy hibáztak,amikor engedték elindulni őket.Pedig ez nála nagy szó és ritka,mint a fehér holló!:p
Most mi a helyzet a Fradi körül?Nálunk az újságok irnak hetet havat.Megvette valaki?
filozófus
2007-12-22, 08:20 AM
2 érvényes pályázat volt,ugye.Az angol és a lengyel.Most tanakodnak,mert kiderült ugyanis, hogy a lengyelországi Echo Investment pályázata köszönőviszonyban sincs a pályázati feltételekkel. A meglehetősen optimistán jelentkező lengyelek rengeteg pontban tértek el a pályázati kiírástól. Valószínűnek tűnik, hogy ezt, a pályázati kiírásokhoz oly lazán kapcsolódó anyagot a KVI végül visszadobja, így ismét egyedül az angolok "versenyezhetnek" a stadionért, a területésrt, a klubcsapatért és annak jövõjéért.
Azonban az angol pályázat ismét nem sikerült teljesen tökéletesre, a hírek szerint a KVI hiánypótlást kér majd McCabe-éktől, így kétséges, hogy rendeződik az FTC anyagi helyzete - legalább elméletben - karácsony előtt.
És mi igaz abból,hogy az Angolok először likvidállni szeretnék a pályát annak helyére üzletközpontot szeretnének és a mostani edzőpálya helyén volna a rendes pálya?Itt Szlovákiában felreppentek ilyen hirek is.
filozófus
2007-12-22, 09:10 AM
Ezt ilyen formában még nem hallottam.Nem gondolom,hogy ezt akarják.
geda88
2008-05-19, 04:36 AM
most voltak nem rég nálunk jáccani barátságos meccset!hát az az igazság hogy a nézők nyolvan százaléka a fradinak szurkolt és nem a hazai csapatnak:)
filozófus
2008-05-19, 03:26 PM
Van ilyen. :D
fabonyisrac
2008-08-15, 09:53 AM
Remélem az angolok rendbe szedik klubot és ujra lesz normális Ferencváros!!
Bundy1984
2008-09-30, 12:38 PM
HAJRÁ FRADI! A kupa már nem lesz meg:( , de feljutunk és megnyerjük az NB1-et is! HAJRÁ FERENCVÁROS!
Hajrá Fradi vagy hajrá törés zúzás????Ennek a Fradinak semmi keresnivalója nincs az NBI-ben.Nagyon jó helyük van az NBII-be.Még kb 10 évig ott is maradhatnának.Nevelés céljából:)
Bundy1984
2008-09-30, 02:37 PM
Igen ez tipikus! Tehát azért mert van 100-150 idióta aki balhézni megy ki, ezért minden Fradista olyan! Mert például én még egy Fradi meccsen se balhéztam! De azért köszi az álltalánosítást!
Igen ez tipikus! Tehát azért mert van 100-150 idióta aki balhézni megy ki, ezért minden Fradista olyan! Mert például én még egy Fradi meccsen se balhéztam! De azért köszi az álltalánosítást!
Olvasd el figyelmesen mit irtam;)Nem általánositottam.De kitartok azmellett amit irtam.A Fradinak nincs semmi keresnivalója ,,egyenlőre,,az NBI-ben.
Bundy1984
2008-10-03, 08:28 AM
Szerintem meg nem ott a helye! Bárki bármit is mond a magyar focinak kell a Fradi! Mert például mióta az NB2-ben vagyunk, nagyobb lett a nézőszám mint az NB1-ben!
Szerintem meg nem ott a helye! Bárki bármit is mond a magyar focinak kell a Fradi! Mert például mióta az NB2-ben vagyunk, nagyobb lett a nézőszám mint az NB1-ben!
Mert a falusi csapatok szurkolói kiváncsiak a Fradira;).Én láttam a 95-ös Fradit.Az jó csapat volt.A mostani a nyomába sem érhet.De hát ezekre is azt mondják,hogy FRADI.
http://imgs.adverticum.net/banners/ftc/128128.gif (http://www.ftc.hu/popup_news.php?nid=18277&action=main&sact=news)
meliske75
2008-10-10, 09:00 AM
Igenis Ferencváros nélkül nem létezhet futball!
Még a Dózsa drukker ismerőseim is bevallották, hogy hiányzunk!!!!!!!!!
HAJRÁ FRADI!
kalove
2008-10-12, 02:28 PM
Ide dózsa oda dózsa de így baromi nehéz lesz feljutni hogy egy mtk 2-öt se birunk megverni...
Kócsújfalu
2008-10-13, 03:39 AM
Hát igen, amennyivel gyengébb az NB 2, az ottani csapatok annál lelkesebbek...
Snoopy88888
2008-10-21, 12:20 PM
fradi jövöre már ismét nb1 es lesz :D csak a fradi
tibymester
2008-10-28, 10:30 AM
sziasztok. meg kell mondjam őszintén,egyáltalán nem szerettem a fradit.nem is láttam őket játszani,csak azalapján ítéltem meg amit hallottam a csapatról.De aztán megnéztem egy meccsüket,azóta rendszeresen drukkolok nekik.Megérdemlik hogy visszajussanak az NB1-be.Bár még bőven van mit erősödniük,de az NB2-őt már kinőtték,az tuti.
Szóval hajrá FTC !! :D
Elevator Boy
2008-10-28, 12:36 PM
sziasztok. meg kell mondjam őszintén,egyáltalán nem szerettem a fradit.nem is láttam őket játszani,csak azalapján ítéltem meg amit hallottam a csapatról.De aztán megnéztem egy meccsüket,azóta rendszeresen drukkolok nekik.Megérdemlik hogy visszajussanak az NB1-be.Bár még bőven van mit erősödniük,de az NB2-őt már kinőtték,az tuti.
Szóval hajrá FTC !! :D
Szia tibymester !
Ezzel énis igy voltam nem láttam öket játszani de aztán kicsaltak egy meccsre
és azóta drukkolok nekik. Ez 1978-ban volt. Azóta kb 700 Fradi meccsen voltam. \\m/
tibymester
2008-10-29, 03:07 AM
az igen.hát én nem tudom látogatni az összes meccsüket,de tvből illetve interneten meg ahol csak lehet nyomon követem őket. :D
Elevator Boy
2008-10-29, 10:34 AM
az igen.hát én nem tudom látogatni az összes meccsüket,de tvből illetve interneten meg ahol csak lehet nyomon követem őket. :D
Régebben a Tatabánya állandó mumus volt. Többnyire bányász napon
játszott ott a Fradi és álltalában kikaptak . Még az albert Flóriék is
megizzadtak ott.;)
tibymester
2008-11-01, 11:01 AM
hát igen nem vagyunk mi rosszak egyáltalán,csakhát ugye a pénz nagy úr,főleg itt tatabányán,éshát nemrégiben az összes valamirevaló játékosunktól meg kellett válnunk,mert fokozatosan estünk le a 2.osztályba.gondolok itt hajdúra,akit az ujpest vett meg,és most a ZTE-ben van,vagy éppen Kouemaha,akit a Loki vitt el,de már külföldön van.Most lényegében a Tatabánya a 2.sorából épít fel egy első sort,ami kezd beválni.Viszont most a Bányász és a FTC között,hiába szerepel mind2 a 2.osztályban,szerintem osztálykülönbségek vannak.Nagyon megruházna minket a FTC :D
dgaboca
2008-12-21, 07:03 AM
Már mindenkinek nyilvánvalóvá vált, hogy a fradi kitiltása az nb1-ből nagyon lehúzta a magyar labdarúgást, a leggyenéb csapat is szinte telt házzal várta a fradit mindig.
Scooter1986
2008-12-22, 04:50 AM
bizony bizony hajrá magyarok, de én még mindig a DVSC mellett vagyok :D ha nem baj ?? :D
Allen
2008-12-29, 09:29 AM
Igaza van dgabocanak. Bár szerintem legtöbb szégyenkeznivalója az MTK-nak van. Bajnokcsapat és hazai meccseken alig 500 néző. Hogy van ez? Ez a magyar futball?
kerecsen29
2009-01-02, 04:08 PM
Hajrá-Hajrá Angyalföld!!!
Tamás(Ottawa)
2009-02-18, 10:36 PM
Akkor legyen ebben a hónapban is egy
HAJRÁ FRADI !!
Olvasd az Üllői129 (http://ulloi129.wordpress.com/) oldalt!
Bár semmi közöm nincs hozzá, csak, ha napra kész akarok lenni, odajárok.
üdv...
Johnny234
2009-03-04, 01:42 AM
Sajnos a téli erősítések nem a legjobban sikerültek, de azért a jelenlegi kerettel is illik simán visszajutniuk az élvonalba, aztán nyáron lehet újabb embreket beépíteni a csapatba.
Janii
2009-03-06, 06:02 AM
Feljut a Fradi,de lesz közbe 1-2 baki,legalább is szerintem.
Ditke72
2009-03-12, 04:45 PM
Fradi volt,Fradi lesz....Ha hagyják öket játszani és nem zülesztik szét a csapatot.Mert abban ,hogy idejutottak nagyon nagy szerepe volt a "vezérkarnak".Valakinek érdekében állt szétzüleszteni a fradit.De nem sikerül mert a FRADI még mindig az etalon!!!!
fülesmaci93
2009-03-13, 06:17 PM
<object width="425" height="350"><param name="movie" value="http://www.videoplayer.hu/videos/embed/327734"></param><embed src="http://www.videoplayer.hu/videos/embed/327734" type="application/x-shockwave-flash" width="425" height="350"></embed></object>
Tamás(Ottawa)
2009-03-20, 04:22 PM
Valamit tenni kellene már... mert tele a hócipő!!!
Hajrá Fradi!!!
link: http://ulloi129.wordpress.com/<wbr>2009/03/20/a-penz-szaga/ (http://tamas.greenter.net/browse.php?u=Oi8vdWxsb2kxMjkud29yZHByZXNzLmNvbS8yM DA5LzAzLzIwL2EtcGVuei1zemFnYS8%3D&b=13)
A pénz szaga
Avagy egyesek hatalomra vágynak.
Avagy mégis? Egyesek érzik és ezért hatalomra is vágynak?
Mint tudjuk, Kevin McCabe fizetett, mint egy katonatiszt, a Fradi futballja megmenekült. De vajon a többi szakosztály is túléli? Ez sajnos nem egyértelmű! Rieb György több fórumon elmondta, hogy az adósságok kifizetése után maradt az FTC kasszájában mintegy 500 millió Ft és a cél az, hogy ez mintegy “aranyfedezetként” ott is maradjon. A szakosztályok célja nem ennek felélése kell hogy legyen, hanem a felelős gazdálkodás, ezért jöttek létre az FTC többségi tulajdonlásával a szakosztályokat működtető Kft-k. Nagyon úgy tűnik azonban, ez egyeseknek nem tetszik. Információk szerint van az Üllői úton egy olyan kör, amely magát tősgyökeres fradistának vallva a jövő zálogát abban látja, ezt a fél milliárdot szét kell osztani, mert szerintük megérdemlik. Hogy utána mi lesz? Szerintük azon még ráérnek gondolkodni, bőven elég a pénz lehívhatóságáig. Ha baj van, majd az angolok megoldják, legalábbis szerintük. Ezt láttuk a múlt héten, amikor megzsarolták a Labdarúgó Zrt-t a védjegy ügyében. Az akció nem sikerült. Máris van új cél, megbuktatni a jelenlegi elnökséget és elnököt, akik ellenállnak ennek. Májusban közgyűlést tart az FTC, a 110 éves születésnap apropóján. A susmusok szerint ezek az erők rendkívüli tisztújítást is szerveznek. Ez lenne a XXI. század új erkölcse? Ez lenne az új erő? Ebben kell egyetérteni? 500 millió forint nagy pénz, de ha targoncával hordják el a Ferencváros házatájáról, minden jövőt építő cél nélkül, annak súlyos ára lehet: megszűnhet a 110 éves klub! Mindezt egyértelműen igazolja az angolok reakciója a védjegy próbálkozásra, ők nem fejőstehenek, ők kifizették, amit kértek tőlük, utólagos reklamációnak helyét nem látják. Fradisták! Legyünk résen! Ezt nem engedhetjük, szükségünk van a klubra, a többi szakosztályra is. Azokra viszont nincs, akik csak a pénz szagát szimatolják!
Időközben felhívtuk az egyik ide a blogra is író elnökségi tagot, aki az elnökségre vonatkozó titoktartási kötelezettsége miatt nem kommentálta értesüléseinket.
elmeember
2009-03-22, 11:56 AM
hajrá fradi
Pancsi
2009-04-04, 02:13 AM
Sziasztok!Gyozott a Fradi Toronto -Socer-City-ben,pentek este!!!! 14:00-ra.
Szombaton aprilis 04-en evado-balt rendez a ferencvaros a torontoi Magyar-Hazban.
840 St Clair Ave West 7;00orai kezdettel.
Aki csak tud jojjon el.
Belepojegy:Felnott$35.
Kedvezmenyes nyugdijasoknak:$30.
Tarcsunk ossze,hara fradi!!!!!!!!
Udv;mindenkinek.:p
misi44
2009-05-03, 03:36 PM
Feljutott a Ferencváros a labdarúgó NB I-be
d.anica
2009-05-05, 01:53 PM
Ez most zöld betűs ünnep lesz a naptárban? Nem kellett volna kiesni!
fagor
2009-05-05, 05:44 PM
Nem kiesett, hanem kizárták... ami alapján minden második csapatot ki lehettt volna zárni. No, mindegy.
fagor
2009-05-05, 05:45 PM
És most kiváncsi vagyok, mi lesz jövőre, vajon hol fog végezni a Fradi az NB1-ben?
Lala89
2009-05-06, 02:00 PM
Fradi szurkolóként mondom, hogy ezzel a kerettel, ha nem erősítik meg !!!minőségi!!! játékosokkal, akkor a Fradi nem az aranyért, hanem legjobb esetben is a dobogóért fog harcolni! (Azért azt hozzátenném hogy Lipcsei Petivel a kezdőcsapatban szeretném újra az első osztályban látni a csapatot!)
Lala89
2009-05-13, 10:58 AM
Paul Shaw bejelentette hogy marad a Fradinál! Nem csodálom, élete első bajnoki címe után....:p:)
scuderiaferrrari
2009-05-20, 06:04 PM
Pár év nélkülözés után a Fradi is visszatér az NB I-be, de kitudja, lehet hogy jobb volt neki a másodosztály, ott bajnokok lehettek. De majd jön az új, csilli-villi stadion és beckham.
filozófus
2009-05-21, 01:49 PM
Mindenképp erősíteni kell. Csak találgatni tudunk, hogy hol végezhet a csapat. De! Csakis a bajnoki cím lehet a cél egy Ferencvárosnak.
filozófus
2009-05-21, 01:52 PM
http://www.tornadosrapid.at/bilder/matches/2009_05_21_Rapid_Mattersburg_23.jpg
\\m/ :656:
zsolzsoo94
2009-06-18, 04:05 PM
Hát igen...minden magyar csapat jó , én Honvéd drukker vagyok , de valójában inkább a Ferencvárost választanám ----HAJRÁ FRADI!!!
Istee
2009-06-25, 03:07 PM
Lehet akkor gondolkodni, Honvéd vagy Fradi, elképzelhető újból lesznek kettősrangadók az NBI-ben. Augusztus 22-én az 5. fordulóban a Puskás Ferenc Stadionban akár Honvéd–Újpest és Vasas–FTC meccseket is láthat "egyszerre" a közönség. Ha lesznek ilyen meccsek (a kluboktól is függ), a 10. (Újpest-Fradi, Honvéd-Vasas) és a 15. (Fradi-Honvéd, Vasas-Újpest) fordulóban is lesz rá alkalom.
Istee
2009-06-25, 03:09 PM
A lényeg persze a fent is említett Újpest-Fradi, október 3-án. Így néhány év távlatából felértékelődik egy ilyen meccs, nem? :)
Istee
2009-06-26, 05:41 PM
Sitku Illést nem igazolja le a Fradi, sőt, egyelőre magyarokkal nem tervez, a pepsifoci.hu úgy értesült, hogy a jövő hétre eldől, hogy a Davison által kinézett angol játékosok, illetve a Sheffield-hálózatba tartozó légiósok közül ki kerülhet az Üllői útra. Úgy tudjuk, ezzel párhuzamosan „szünetelnek” a magyar játékosokkal, illetve azok klubjaival folytatott egyeztetések.
Ugyanakkor Pölöskey Péter továbbra is az Üllői úton folytathatja pályafutását. A szombathelyi támadó eddig kölcsönben szerepelt az FTC-ben, most végleg a miénk lehet.
A Fradi az első fordulóban éppen Szombathelyen játszik, ennyiből is érdekes lehet a dolog.
- Nemrégiben sikeresen egyeztettem Kóbor Lászlóval, a Haladás egyik tulajdonosával, így a fiatal csatár végleg hozzánk kerülhet. Bobby Davison ragaszkodott a tehetséges, remek felépítésű támadó leigazolásához. A játékossal is hamarosan egyeztetünk, várhatóan három éves szerződést kötünk majd vele - mondta Berki Krisztián vezérigazgató a sikeres egyeztetésről a 100%Fradinak.
fradipeti
2009-07-07, 08:35 AM
Ha bajban van a Fradi, bajban van az ország...visszalehet nézni a múltba(1995,vagy a Kinizsi korszak). Na most végre feljutottunk, jön az új remény, FTC az NB1-ben,Jobbik jövőre a parlamentben... lehet reménykedni :D
Comatorg
2009-07-09, 07:55 AM
Hogy az FTC ősztől az nb1-ben szerepel az mindenkinek jó. A jobbik a parlamentben? Majd kiderül.
De a remény hal meg utoljára.
Dravenx
2009-07-12, 03:49 PM
Csak a Fradi!
Mukesz
2009-07-13, 07:21 AM
<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width=470 border=0><TBODY><TR><TD vAlign=center align=left width=470 height=20>Boros Bánk Levente: A Fradi-szívről...</TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width=470 border=0><TBODY><TR><TD style="BACKGROUND-COLOR: #789d5a" width=470 height=1></TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width=470 border=0><TBODY><TR><TD width=470 height=5></TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width=470 border=0><TBODY><TR><TD width=470 height=5></TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width=470 border=0><TBODY><TR><TD vAlign=center align=left width=470 height=200>„- Megváltozott-e a „fradizmus" tartalma az elmúlt években? Egyáltalán: más volt-e ez, mondjuk az ÉDOSZ-Kinizsi-korszakban, vagy a hetvenes-nyolcvanas években és most?
- Sajnos vagy szerencsére, már csak koromnál fogva sem élhettem át a Fradi megszüntetését is zászlajára tűző kommunista diktatúrát. Azok elbeszéléseiből, akik fradistaként élték meg az egypártrendszert, vagy annak idején az elnyomással szembeni ellenállás miatt csatlakoztak a Fradi-táborhoz, tudom, hogy milyen veszéllyel és egyben felelősséggel járt fradistának lenni a kommunizmus alatt. Meglátásom szerint napjainkra a fradizmus részben módosult, azonban alapjaiban és alapértékeiben nem változott, hiszen nem változhatott. Időtálló értékeken alapul, amit csak akkor lehet megszüntetni, ha az utolsó olyan embert is eltüntetik, aki még tudja, mit is jelent valójában a szó. Ezek az alapvető értékek: a közösség és a közösséghez tartozás, a hagyományok tisztelete és azok ápolása, a nemzeti kohézió valamint a felelősségtudat, amely minden fradista számára kötelezővé teszi a fradizmus átadását az utánunk jövő generációknak. Természetesen a globalizálódó és piacosított társadalmunkban a fradizmus is gyengült valamelyest, mint ahogy minden olyan intézmény, amelynek szilárd értékrendjét megkérdőjelezi korunk relativizmusa. Azonban a felnövő, nálam már fiatalabb generációkon is látom, hogy elkötelezettségük szilárd és tudatos, így a fradizmus továbbélése garantált."
(Részlet Dénes Tamás: A Fradi magyar, alapértékei sérthetetlenek című cikkéből, mely megjelent a Bács-Kiskun Megyei Online (www.BAON.hu) internetes oldalon.)
</TD></TR></TBODY></TABLE>
labyer
2009-08-01, 06:32 PM
Azt hiszem ideje frissíteni a témát.Ma a fradi 4-1re verte a Zalaegerszeget.Elöször is szögezzük le nem szeretem a fradit vagyis azt ami körülvette öket de ma jo volt nézni a meccset.ű
kovi60
2009-08-03, 02:02 PM
Váger itt az MB-I.Gyözelemmel kezdtünk.:)
Forger23
2009-08-03, 07:30 PM
A FERENCVÁROS visszakerűlt, oda, ahová mindíg is tartozott! A ZTE elleni meccsen óriási volt a hangulat és mindenki kitett magáért. "MEGJÁRTUK A POKLOT ÉS MAGUNKKAL IS HOZTUK ''ez állt a transzparensen. Nagyon remélem, hogy nem fognak sokat balhézni a szurkolók, sajnos a 16-os szektor sohasem nyugszik.
Kis ízelitő a szurkolásból:http://www.youtube.com/watch?v=nSaHWY727f4
tonzy
2009-08-04, 10:46 AM
Haligali mindenkinek
Szerintetek hányadik helyre várható idén a Fradi ??? Szerintem most nincs rossz csapatuk
tonzy
2009-08-04, 11:25 AM
Ma bemutatkozhat Rósa Dénes
Csapatunk kedden a Ligakupában folytatja szereplését, két győztes meccs után a Nyíregyháza lesz a harmadik ellenfél.
A hazai találkozón (18.00) bemutatkozhat Rósa Dénes, akinek már a bajnoki meccsekre is megvan a játékengedélye.
Szintén játszhat Carlos Alcantara, neki még ideiglenes engedélye van, de megvan az esély arra, hogy a bajnokira is megérkezzen az engedélye.
Bojan Mamic bemutatkozására még várni kell, neki egyelőre nem érkezett meg a játékengedélye.
Jó hír, hogy Csiszár Zoltán is bevethető már a jelek szerint kisebb sérülése után.
Falcon1989
2009-08-10, 04:57 AM
Szerintem a Fradi benn lessz az első 3ban
Ha idén nem is lesz bajnok a FRDAI, de 100 év múlva is ott lesz,míg a többiekre csak a könyvekből emlékeznek!
Mint tavaly és tavalyelőtt meg azelőtt......
Szerintem a Fradi benn lessz az első 3ban
<TABLE class=tablazat_merkozes cellSpacing=1 cellPadding=1 width="100%" border=0><TBODY><TR><TH align=middle colSpan=3>Tabella</TH></TR><TR><TD align=middle>1.</TD><TD>Videoton (http://www.vidi.hu/)[/URL]</TD><TD align=middle>15</TD></TR><TR><TD align=middle>2.</TD><TD>[URL="http://www.ujpestfc.hu/"]Újpest FC (http://www.fehervarfc.hu/)</TD><TD align=middle>14</TD></TR><TR><TD align=middle width="13%">3.</TD><TD width="71%">MTK Budapest (http://www.mtkhungaria.hu/)</TD><TD align=middle width="16%">14</TD></TR><TR><TD vAlign=center align=middle>4.</TD><TD vAlign=center>Győri ETO (http://www.eto.hu/)</TD><TD align=middle>14</TD></TR><TR><TD align=middle>5.</TD><TD>DVSC TEVA (http://www.dvsc.hu/)</TD><TD align=middle>12</TD></TR><TR><TD vAlign=center align=middle>6.</TD><TD vAlign=center>Lombard Pápa (http://www.lombardfcpapa.hu/)</TD><TD align=middle>12</TD></TR><TR><TD align=middle>7.</TD><TD>Vasas SC (http://www.vasasbp.hu/)</TD><TD align=middle>12</TD></TR><TR><TD align=middle>8.</TD><TD>KTE-Ereco (http://www.kecskemetite.hu/)</TD><TD align=middle>9</TD></TR><TR><TD align=middle>9.</TD><TD>Ferencvárosi TC (http://www.ftc.hu/)</TD><TD align=middle>9</TD></TR><TR><TD align=middle>10.</TD><TD>Nyíregyháza Spartacus (http://www.szpari.hu/)</TD><TD align=middle>8</TD></TR><TR><TD align=middle>11.</TD><TD>Kaposvári Rákóczi (http://www.rakoczifc.hu/)</TD><TD align=middle>8</TD></TR><TR><TD align=middle height=19>12.</TD><TD>Paksi FC (http://www.paksifc.hu/)</TD><TD align=middle>8</TD></TR><TR><TD align=middle>13.</TD><TD>Zalaegerszegi TE (http://www.ztefc.hu/)</TD><TD align=middle>7</TD></TR><TR><TD align=middle>14.</TD><TD>Diósgyőri VTK (http://www.dvtk.eu/)</TD><TD align=middle>6</TD></TR><TR><TD align=middle height=19>15.</TD><TD>Budapest Honvéd (http://www.honvedfc.hu/)</TD><TD align=middle>4</TD></TR><TR><TD align=middle>16.</TD><TD>Szombathelyi Haladás (http://www.haladas.hu/)</TD><TD align=middle>4</TD></TR></TBODY></TABLE>
Akkor ideje lessz összekapni magukat.;)
galropi
2009-09-20, 05:08 AM
Hajrá FRADI!!!!!!!!!
galropi
2009-09-20, 05:10 AM
A FRADI lessz a bajnok
a fradi lessz a bajnok
Hol????NBIII??
green.girl
2009-10-01, 02:35 AM
Elég rég lett írva ebbe a témába. Én is szeretem a Fradit.
jani65
2009-11-14, 05:52 PM
A Fradit a játékosokon és a klubvezetőségen kivül csak a szurkolok tudják jobban lejáratni.
jani65
2009-11-14, 05:55 PM
Összeállhatna végre a csapat nem csak ámokfutókként kellene viselkedni a pályán.
jonagne
2009-11-15, 11:57 AM
A Fradinak nagyon meg kell változnia ha még akar valamit elérni a bajnokságban.
Szerintem a Fradi benn lessz az első 3ban
A Fradi a kiesés ellen fog küzdeni.Láttam a Honvéd elleni meccsüket.Nagyon messze vannak a focitól.Képzetlenek,nemtudnak labdát kezelni.Sok a baj a csapat körül.A múltból nemlehet megéllni!!!
Shevchenko
2009-12-01, 06:10 AM
Kiesni csak nem fognak,az nagy szégyen lenne.
Kiesni a bundagyanus csapatoknak kellene.
nagyz0901
2009-12-18, 07:57 AM
Kiesni csak nem fognak,az nagy szégyen lenne.
Kiesni a bundagyanus csapatoknak kellene.
így van az nagy szégyen lenne! nagyon sokat kellene változtatni a kereten. az ismerőseimnek azt szoktam mondani, hogy amikor "kiestek" az nbII-be akkor kellett volna a csapatot telepakolni fiatal tehetségekkel. lehet hogy akkor is 3 évig tartott volna mire feljutnak, de legalább most lenne egy összeszokott csapat!
Lowosan
2010-01-04, 11:24 AM
Kiesés nem lesz, de minőségi játékosok kellenének+magyar fiatalok. nem a sok külföldi játékos akik maximum valami amatőr ligában felelnének meg
szeps
2010-01-22, 06:55 AM
Most úgy tűnik, kezdenek erősíteni a Fradinál:
Csizmadia példáull biztosan erősítésnek számít.
A többi zsákbamacska, de akár be is válhatnak.
saca22
2010-01-24, 03:05 PM
az első 6-ban benne leszünk ez tuti sir Bobby már nincs itt ez sokat számit:D
Mák János
2010-05-18, 07:40 AM
Hajrá FRADI!!! Jövőre tuti dobogós helyért küzdünk majd!