A mi íróink,akik a CanadaHun tagjai, és akikre büszkék vagyunk

[Melitta]

A mi iroink, akikre vegtelenul buszkek vagyunk hogy bemutathatjuk oket ,
szeretnenk megtobb reklammal segiteni es koszonetet mondani oldalunk tamogatasaert, baratsagukert, irasaikert. :656:

Elkezdem a sort de szeretnem ha folytatnatok Mr.Polgar Andras, Mr Staub Efraim, Gabor Edit, Obsitos, Donna,Kopacsi Judith, Pieter, John Furst
Koszar Robert, Merenyi Tibor , Krasznai ,Hegedus Bela, Dr Tanka es igy tovabb......lehet a sort folytatni....akiket kifelejtettem arrol sincs elfedkezve :lol:
Akar rovid bemutatkozas, akar egy reszlet a konyvetekbol, es termeszetesen hogy hol lehet megvasarolni a konyvet, amit jo baratsaggal dedikalva elkuldtok nekunk, :wink: mihelyt megerkezik megrendelesunk a penzzel egyutt. :lol:

[Melitta]

Mr.Polgar Andras
A www.candahun.com palyazatainak zsuri elnoke, akinek megjelent 22 db konyve.
Aki elinditotta a drama kurzust nalunk.
Reszletes bemutatkozast munkassagarol a weboldalan reszletes leiras talahato.

http://www.polgarandras.hu/




A canadahun drámapályázata - talán - sokakat érdekel, olyanokat is, akik eddig még nem próbálkoztak a színdarab írás műfajűval. A canadahun szervezésében drámaíró kurzust tartok; akit érdekel, akinek terve, szinopszisa, esetleg elkezdett, de be nem fejezett darabja van, keressen meg. Tematikusan, egyénileg szívesen foglalkozom a dráma-kezdeményekkel, egészen a kész darab megírásáig, mellyel esetleg indulni lehet a drámapályázaton! Ne felejtsétek, Beadási határidő 2004. december 31!

pandras
andrisa@axelero.hu

[Gabor Edit]

Nagyon koszonom a megtiszteltetest, hogy reszt vehetek ezen az oldalon.

Hogy egy rovid mebutatkozas? Hat hosszut nem is nagyon lehet elvarni egy ilyen rovid kis notol!
Meg hat mar ugyis mindenki ismer, ugyhogy ha megengeditek egy regebbi de nagyon ram jellemzo kis tortenetet meselek el!
Mikozben minden szavam igaz!
---------------- -------------------- ------------------- -------------------
"Hirtelen nagycsalados lettem, ( 1975 - 3 gyerek) es annyi penzunk nem volt hogy a villanyszamlat ki tudjam fizetni. Pedig akkor meg nem volt
ilyen merteku sem a fogyasztas sem a dij!
Ossze - vissza jartam, megprobaltam elhelyezkedni, holott a kissebbik fiam osszesen 6 honapos volt.
Hat mit mondjak ez volt a masodik nagy pofon, amit az eletben kaptam, hogy egyreszrol biztatott az allam, hogy szuljek gyereket, es meg csak azt sem mondhatom, hogy nem voltak meg a lakaslehetosegeim arra vonatkozoan, hogy akar harom evig is otthonmaradhassak a gyerekekkel, csak a penz nem volt meg az ellatasukhoz, de egyszeruen elhelyezkedni sem lehetett, mert senki nem akart ugy foglalkoztatni, hogy ovoda meg bolcsode is legyen, es meg fizetest is kapjak!
Merthat kinek kell munkaba egy haromgyerekes anya!De akkor meg mibol lehet megelni?
Eppen munkakeresesbol ballagtam hazafele, amikor meglattam egy nagy tablat, amin azt hirdette a B.K.V.(Budapesti Kozlekedesi Vallalat)hogy ha elmegyek villamosvezetonek, adnak ovodai es bolcsodei ferohelyet a gyerekeknek, es meg raadasul egesz jol lehet majd keresni!!!
Azonnal kitalaltam, hogy majd en megmutatom!
De aztan azt latni kellett volna, ahogy a felvetelinel az orvosi vizsgalaton,
ramnez a doki, es azt mondja:-Hogy jutott eszebe 40 kiloval ide jelentkezni?
-Mert van sulyhatar?- kerdeztem. - De egyebkent csak a gyerekek miatt.
-mi az??? Maganak mar van gyereke? Es mi az a tobbes szam? Hany gyereke van?
Harom! -voltam azonnal kesz a valasszal!

A doktor leult arra a szekre, amelyiket nekem keszitettek oda, es azt mondta az asszisztensenek: - Irja a papirra hogy ALKALMAS! Ugyan nem
vagyok biztos benne hogy valoban az,-fizikailag- de nem fogom elvenni egy haromgyerekestol ezt a lehetoseget!
Igy hat egy evig villamost vezettem, Angyalfoldon, es ugyan balesetmentesen, de megis tobben megoszultek ezalatt korulottem.

Mindenfelet megtette, ami tilos volt: beszelgettem az utasokkal, es menet kozben hallgattam a radiot.Radasul nem tudtam valtot allitani azzal a rohadt nagy valtovassal,(ehhez kellett volna a suly!) ugyhogy elofordult hogy a 3-sal, amelyik a Vaci uton Rakospalotara ment volna igazabol! atmentem Obudara, mintha 33-as lenne, amitol mindenki agyverzest kapott.
Dehat mit csinaljak?,arra allt a valto, az eso meg omlott! Nem lattam semmit!

----------------------- ------- ---------------- --------------------- ---------------
Szoval ez vagyok en.Es miutan az ember a sajat borebol nem tud kibujni,
azota sem valtoztam meg! De talan mar nem is erdemes!Erre a kis idore?

Es ha valakinek van meg eleg ereje es energiaja, es erdeklodne hogy hol lehet kapni a konyvemet, kerem irjon erre a cimre:gaboregi@hotmail.com

[Efike]

Na hát ez az Edit ! Megelőzött. Pedig fölötte szerettem volna lenni :twisted:

Születtem egészen kicsi csecsemőkoromban, mikor Rákosi pajtás székelt és irányította az ország ügyeit.
Hangos bömböléssel adtam tudtára mindenkinek, hogy nem tetszik ez a világ.
Ma már nem bömbölök, de a világ továbbra sem tetszik.
Anyám izraelita volt, az apám zsidó. Épp ezért én RK lettem. Erre apám tanított, mert azt mondta, hogy ha a vallásom kérdezik, mondjam nyugodtan, hogy RK. A kérdező majd azt gondolja, hogy római katolikus én meg azt gondolom, hogy rendesen körülmetélt.
Négy éves koromban már tudtam rágni a ceruza végét.
Öt éves koromban írtam, olvastam.
Hat éves koromban ölembe vettem Marxtól a Tőkét, de ledobtam, mert nehéz volt. Helyette inkább Heltai Jenő könnyed verseinek tanulmányozásában merültem el.
Iskolai éveim unalmasan teltek. A pad alatt olvastam. Amíg más focizni járt én a könyvtárban olvastam. És írtam. Aztán széttéptem, és újraírtam.
Akkor még olcsó volt a papír.
Grafikus szerettem volna lenni, gépgyártásipari formatervező. Persze ez lehetetlen kívánság volt, hiszen felelőtlen apám soha nem volt partizán, nem volt párttag és nem volt még egy koszos szocialista érdemrendje sem. Bezzeg a II. Világháború alatt a Vörös Hadsereg ellen harcolt munkaszolgálatosként. Egyébként rettenetesen bátor ember volt. Még fegyvert sem vitt magával a frontra. Egy idő után azonban elunta és nyugat felé indult. Ügyesen kikerülte a kutyákat és a csendőrök szuronyait, és túlélte. Ezért írok én itt, és most.
A nyolcvanas években Szekszárdon járván összehozott a sors dr. Csányi Lászlóval, aki mint irodalmi rovatvezető szerette volna megismerni a verseimet. A szerkesztőségben találtam írógépet és hirtelen írtam kettőt, mert fejből még a saját verseimet sem tudom. Mindkét vers azonnal megjelent a vasárnapi számban ( Játék, Neked csak játék ). Később a szombathelyi Vas Népében jelent meg néhány versem, és 1990-ben Izraelbe jöttem családostól. Itt egy ideig rendszeresen publikáltam humoreszket a Hét Tükrében, írtam az Új Keletnek, megjelentem a New Yorki Figyelőben is, de mert fizetni senki sem akart, abbahagytam. Ma már több mint egy éve rendszeresen publikálok az internetes Kaláka Szépirodalmi és Művészeti Folyóiratban, itt jelent meg Kutyavásár c. regényem is folytatásokban. Néhány hónapig publikáltam a Dobos Attila által szerkesztett Nemzetőrben is. Megújult honlapomon jelenleg száznegyvennék több vers, humoreszkek, mesék, verses mesék, egyéb írások és természetesen a Kutyavásár található http://canadahun.com/efi cimen.

[obsitos]

Melitta kedves ! Köszönöm érdeklődésedet, eszerint már elosztogattad azt a 10 könyvet amit (el)adtam Neked. Nos, újabb példányok már csak a kiadómnál lehetnek, a könyvesboltokban én sem igen látok belőle. (A félreértések elkerülése végett: t.i. olyan kevés példányban jelent meg.) Ez pedig az ACCORDIA Kiadó (1062 Bp. Lehel-u.3/B T/F: 06-1/239-2330 vagy 06-30/ 212-0996 számon, esetleg accordia@axelero.hu e-mailen érhető tetten). Magamról nem szívesen, hiszen - említettem - egy könyv okán még nem lettem író. Ha mégis valamit, talán a "prológ"-ból idéznék:
"Mert mond meg őszintén, mit érdekel Téged nyálas olvasó, egy még csak kezdőnek sem nevezhető, műkedvelőnek is kontár, egzaltált és frusztrált nevenincs senki nyavalygása. Mégha valami újat tudnék mondani, vagy legalább a régit másképpen, de nem. Pontosan azt és úgy hordom össze, amit és ahogy megéltem (vagy nem), amit és ahogy Te is megéltél (vagy nem). Ebben a füzetecskében nincs gyilkosság, nincs horror, nincsenek fura zöld manók, hallhatatlan csodalények, nincsen ebben semmi izgalmas talány, rejtélyes titok. Elég vén vagyok, hát mi különös lenne abban, hogy már '45-ben az elszórt kapszlikkal játszadoztam az utca porában, a józsefvárosi romok között, hogy már akkor fürödtem az "aranylavórban", amikor annak gyógyító vize csak három bombatölcsért töltött meg, hogy én még voltam farkaskölyök, és elégettem a cetlire írt nevemet a tenyeremen, hogy voltam lelkes kispajtás és selyemnyakkendős uttörő is, hogy az érettségit csak pótvizsgával abszolváltam, hogy '56-ban közelről láttam a forradalmat, lelkesített és kétségbe ejtett, de utána nem mentem világgá (bár hívtak), és munkásőrnek sem álltam (bár oda is hívtak), hogy tucatszám okleveleket és bizonyítványokat gyüjtöttem (tudás helyett) hogy voltam főnök és beosztott, de messze elkerültem a politikát, (inkább háromszor nősültem), hogy tudom: kell a vallás, tisztelem is a tisztelendőt, de magam nem tudok mit kezdeni vele, hogy megéltem milyen apának és nagyapának lenni, de azt, is milyen eltemetni egy gyereket, hogy a Hősök terén előbb ültem azon a trónszéken, amiben másnap a Pápa, hogy a nagy újratemetésen díszörséget álltam a Műcsarnok lépcsőjén, hogy miniszterek tapostak a lábamon, és paroláztam Kádárral, Hornnal, hogy "szálláscsinálója" voltam Antall Józsefnek, és apróbb szívességeket tehettem a hazai közélet sok más egyházi és világi nobilitásának, minisztereknek, hirtelen hazatalált hercegeknek, grófoknak és báróknak, hogy megéltem a rendszerváltást, a század, és ezredfordulót, (ha marad rá időm, még "európai" is lehetek), és hogy összehoztam ezt a néhány oldalt." Ennyi igazán elég is magamról. :wink:

[obsitos]

Látod Melitta kedves, mégis csak Te vagy az ész. Szóval annyira "nemíró" vagyok, (kedves Gábor Edit azért igazad van) hogy a könyv címét le sem írtam. Tehát "Heptameron" (múltszázadi történetek) címen és Bojár Cassino néven követtem el (ami csak anagramma a nevemből) és 1490.-Ft-ért vesztegetik. Az őszi könyvnapon ott ültem kb.2 órán át a kiadóm pavilonja elött, ezalatt egyetlen példányt dedikáltam, mégpedig a "zsókuci"-nak, mert Ő - ígéretéhez híven - eljött oda. Ennyit a "nagy író" ismertségéről. :D

[Efike]

Az őszi könyvnapon ott ültem kb.2 órán át a kiadóm pavilonja elött, ezalatt egyetlen példányt dedikáltam, mégpedig a "zsókuci"-nak, mert Ő - ígéretéhez híven - eljött oda. Ennyit a "nagy író" ismertségérőlNe lógasd emiatt az orrd Obsitos. Én egy időben az agyvérzés határára kerültem, amikor megláttam, hogy kiknek osztogatnak ma Magyarországon József A. díjat. Idegroham kerülgetett amikor a Magyar Irodalmi Akadémiában megláttam néhány mai "nevet", mint pl. Tolnai Ottó. Aztán legyintettem. Az értékedet nem az szabja meg, hogy tolonganak-e a könyvsátor előtt. Lásd Kertész Imrét, gyakorlatilag a magyar irodalom fenékvizeiben úszkált évtizedekid. Megjelentek a regényei, de nem tudott megélni belőle. De elkerült Berlinbe és ott ránevetett a jó sors. Irodalmi Nobel. Végigolvastam a Sorstalanságot és még néhány könyvét és ásítoztam. A feleségem nem bírta végigolvasni. Mit lehessen tenni ? Várunk amíg ránkköszön a szerencse, vagy amíg meghalunk. Utána peregnek majd a posztomusz díjak. :twisted:

[Melitta]

Obsitos
Latod en figyelek Rad! Figyelemmel kiserem feledekenysegedet is azert szoltam a hianyzo cimrol is. :roll:

Ne legy telhetetlen Istvannal vagy 10 konyvet dedikaltal nekunk! Es meg jol el domcsiztunk is. :wink:
A legkozelebbi konyved dedikalasnal Zsokucival egyutt megyunk es olyan csinadratat csinalunk hogy sorba fognak allni. :lol:

[pieter]

A lehetőséget köszönöm. Szemeiddel nézlek című kötetemet interneten kereszetül az Írók boltjából lehet megrendelni, vagy Budapesten megvenni ugyanott illetve, tudomásom szerint, a Hauer cukrászdában is.

Üdvözlettel,
Szabó Péter
www.muzsa.net

[Melitta]

Szabó Péter - Szemeiddel nézlek
Kedves olvasó!

Ez a kötet meglepetés.

Arról szól, hogy tanulnunk kell:
A görög, a magyar versformát,
Az egymértéku ritmikai alkatot,
Meg, hogy mire jók a szófajok,
A jambusi-anakreoni hetest,
A teljes szabad verseket,
A versmértéket,
A pentamétert,
Az ütemelozos ütemet,
A verssorvégi metszetet,
A képeshangszimbolikát
A rímeket. József Attilát.

Minden más csak van.

Kedves olvasó, ez a kötet meglepetés volt. Arról szólt, hogy tanulnunk kell a Windowst használni, vadászni, halászni, a színeket látni, egyenesen járni, villamosra várni, a kaput bezárni, néha injekciót adni, földet szántani, aratni, csecsemőt etetni, tanulni, feledni, a tizenegyest rúgni, friss hóban elaludni. A szerelem és a versírás csak van.

Kapható Erdélyben, Budapesten a Litea könyvesdoltban és az Írók boltjában.


Bocsi egy kicsit bovebben,mert nagyon szerenykedsz!

[donna]

Melitta biztatására - és mert mások már elkezdték a sort.
Én egy kis bányászvárosban nőttem fel Komárom-Esztergom megyében. Nem mondom meg hány éves vagyok :00: , de azt elárulom, az én évfolyamom volt az utolsó, aki még '56-ból érettségizett (és persze azt a tételt pont én húztam :twisted: - izgult is a tanár úr, mert én nagyon szabadszellemű gondolokodónak számítottam - már akkor is... - sose felejtem el az arcát, szinte megkönyebült örömmel bólogatott végig, hogy nem térek le a kijelölt irányról :roll: ).
Nagyon régóta írok. Már óvodában sokszor volt, hogy engem ültetett az óvónéni középre, és én meséltem, meséltem...
Az első sci-fi könyvemet tíz évesen írtam négy teljes vonalas füzet terjedelemben, és 14 évesen megírtam a csillagok háborújának a Jedi utáni részét. Aki olvasta, megesküdött rá, hogy jó, de tegyük hozzá, mivel odahaza az én írói tevékenységem mindig szőnyeg alá sepert dolog volt, nagyon nehezen jutottam el odáig, hogy meg merjem mutatni bárkinek is :cry: .
Általános és középiskolában több pályázaton indultam, nyertem is párszor.
A mai napig nem tudom, mit gondol a családom minderről, mert nekem matekból és fizikából "kellett" nyernem a versenyeket, a többi csak vele(m) járt.

Az első történelmi romantikus regényt úgy írtam, hogy egy unalmas estén véletlenül kezembe akadt Amanda Quick "Csábítás" című könyve, és rácsodálkoztam, hogy ezt a műfajt is lehet művészi szinten művelni.
Akkor voltam terhes a legnagyobb fiammal, és az utolsó két hónapot otthon töltöttem. Volt rá ídőm. Utána öt évig persze nem mertem megmutatni senkinek.
Ha nincs Erzsébet, aki a Móricz Zsigmont körtéren árult könyvet, és nem beszéli ki belőlem, hogy elolvashassa, utána pedig nem biztat, sose jutok el addig, hogy kiadókhoz menjek vele.
Mivel én nem vagyok a "kirúgnak az ajtón bemegyek az ablakon típus" - aki ismer, az most ne értse félre, én olyanak LÁTSZOM, de az igazán fontos dolgokak mindig megtartom magamnak.
Szóval előttem valószínűleg az összes olyan kiadó ajtaját becsapták, ahol ilyen témájú könyveket publikáltak. Nem azért, mert nem tetszett, hisz át se vették a kéziratokat - hanem azért, mert MAGYAR VAGYOK. Magyarországon. És ezt úgy mondták, mintha magyarnak és leprásnak lenni azonos fajsúlyú dolog lenne.
Mikor már tíz könyvem kész volt, egyik eljutott a megjelenésig - ez önmaga külön sztori, de itt helyhiánya miatt... - és akkor jött a következő fázis. Sajtót, reklámot szerezni - mert ez se a kiadó dolga.
Több női lapba (például Nők Lapja) bekerült az ajánlása. Erre büszke vagyok, mert nem fizetős kuncsaft voltam.
Nem egy újságíró mondta nekem ugyanazt, amit a kiadók. Az a pechem, hogy nem vagyok amerikai.
És ugye a magyar nacionalizmus így fest: "senki se lehet próféta a saját hazájában."
Személy szerint úgy gondolom, a nemzeti egységet nem lobogókkal, hanem például a belső piac támogatásával és öntudatra ébresztéssel lehet elérni. Franciaországban az ott publikált könyvek 60%-a francia, nálunk mennyi a magyar?
10?
5?
Hm???
Én érettségi után Kanadában tanultam, és bár nagyon sokan próbáltak ott tartani, egy év után hazamentem. Mert az a hazám. Az anyanyelvem. Én azon ÍROK.
Kellett hozzá tíz év, és sok tiszteletkör a könyviparban - IPAR -, hogy beteljen a pohár. Félreértés ne legyen, ez egy nehéz és fájdalmas (de nem hosszan elnyújtott) elhatározás volt. Miután eldöntöttük, fél éven belül a férjem egy nagy denveri cégnél landolt egy remek állásban.

Ma Amerikában élek. Nem volt könnyű elhitetni magammal, hogy képes leszek egy második nyelven is úgy írni, mint magyarul, és valószínűleg soha nem leszek ugyanazon a nyelvi szinten, de már képes vagyok nyelvi lelemények használatára, ezer darabos szólás-mondás gyűjteményem van, és heti 7 könyvet olvasok angolul.
Az első könyvem félig kész, és partnerem van két nem romantikus regényre.
Itt az ipar másképp működik.
Itt sokkal könnyebb. Itt nem szégyen, hogy az ember álmokat kerget, itt mindenki végtelenül segítőkész.
Itt még el tudom hinni, hogy tehetség elég az érvényesüléshez.
A többit majd meglátjuk :wink: .

Donna


hogy a könyvem kapható-e valahol, nem tudom. A SUNBOOKS forgalmazza(ta), de ők csak viszonteladókat szolgálnak ki. Könyvesboltokban lehet érdeklődni.

[Melitta]

A kovetkezo szereny ironk Hegedus Bela akinek konyv ajanlojat beirom,mert o a konyveben nyilik ki az olvasonak. Tehat erdemes elolvasni!
Pedig mar mindent bedobtam, :lol: hogy irjon egy par sort magarol,de nem volt sikerem. :cry:


Hegedûs Béla nem tartozik az Arany János által megbélyegzett
"szavajátszók" táborába. Minden sorát teljes egyéniségén szüri át,
mérlegeli az élményt, postázza az üzenetet, hálásan megköszöni a
szivhez szóló hatást. Ezért válhatott õ az internetes honlapokon
úgynevezett "Mindenki Költõjévé". Olvasói felolvadván spontán
patakzó soraiban, tapasztalják: itt nem egy önmaga hiú karrierjét
sietösen egybekontárkodó pancserról van szó, hanem valódi
életmesterõl. Miként Bélának valóban kenyér és levegõ, paplan és
pajzs a szó. Védi az avatatlan sorscsapóktól, s beburkolja lágy
álomiságában. Kihallszik a képek mélyérõl a természettudományosan és
mûszakilag képzett, kimunkált szellem gondossága, pontossága,de
egyúttal a harmins éve pályán szorgoskodó pedagógus szeretetteljes
tapintata és bõséges bölcsessége szintén. Ha még személyes adalékként
hozzátesszük, hogy ez az immár hatvanadik esztendejébe forduló poéta
egyedül neveli ( mosva-fözve- takaritva) két széppé serdülõ leányát,
s ápolja élemedett korú rokkant édesanyját, akkor meg is tudjuk
nevezni, miféle energiaforrásból merülnek fel a sokatmondó énekek,
szivhezszóló gnómák, Bodri Ferenc konzseniális, elanyátlanodó s újra
életrekapó grafikái pazarul illuminálják a szaporodó Hegedûs-
köteteket. Ajánlom a magyarul érzõ távolbaszakadt testvéreink
figyelmébe ezt a megszenvedett alföldi lirát.


Dr Turai Kamil, esztéta

Azert csak kapunk valaszt hol lehet kapni a konyvet? :wink:

[Judith]

Én gondolom, hogy ez a kritika önmagáért beszél:

Sírnak-e a hősök?
Kopácsi Judit emlék írásáról

Elolvasván Kopácsi Judit „A Hősök nem Sírnak” című memoárkötetét, a címből sarjadó kérdésre mindenképp igen a válasz. Igen, a hősök is sírnak. Ettől is hiteles és emberi elmondanivalójuk a korszakról, amely mögöttük marad; az életről, amelyet megéltünk. Ki így, ki úgy. Mindannyian, akik az ötvenes években voltunk fiatalok. Erről a korszakról, számos emlékirat született az elmúlt évtizedekben. Többségük sajnos, túl korán, nem várva meg évtizedek letisztító távlatait, hogy indulatok elültével a hitelesség próbakövén is jobban helytálljanak az emlékek és gondolatok, a tények és tanulságok. Kopácsi Judit könyve ez utóbbiak közé való. Fájdalmas és igaz visszaemlékezés a gyermekkor, diákkor éveire; fiatal korára. Emberpróbáló évtizedekre, amelyekről – és amikről! – nemigen eshetett szó itthon, pláne nem ezzel a névvel.

A szerző apja, Kopácsi Sándor Budapest Rendőrfőkapitánya volt az ötvenhatos forradalomig. Majd a titkos Nagy Imre-per életben maradott – Életfogytiglanra” ítélt- tanúja, aki a többiekkel együtt az 1963-as amnesztiával szabadult. Az akkor -1956-ban tízéves kislány egy kapcsos emlékkönyvet kap szüleitől a születésnapjára. Naplót vezet, álmában sem gondolva, hogy sorai, dátumai valaha forrás értékűek lesznek.

„Kit érdekel egy tízéves gyermek emlékvilága?” – kérdezték tőle sokan.

„Mert akár akartam, akár nem, apám sorsa közvetlenül kihatott rám. És én ezt a másodlagos sorsot írtam meg. Tiltakozásul, hogy hetedíziglen büntetjük a gyereket az apja-anyja „bűneiért” –válaszolja a szerző. Mélységesen igaza van.

A könyv kapható a torontói Pannónia Könyvesboltban,
104 Belmont St. Toronto, ON M5R 1P8,
Telefon: 416-966-5156
www.pannonia.ca

Ára: $14.90

[Judith]

Itt egy másik leirás a könyvről:

Budapest hajdani rendőr főkapitányának lánya, Kopácsi Judit, 1956-tól, tízéves korában kezdte el írni, és a hatvanas évek közepéig vezette naplóját, amelyet a „Hősök Nem Sírnak” címmel könyvben meg is jelentetett. A történelem során a politikát közelről látó, mégis kívülről figyelő ifjú író mondatati villantják fel a gyerekszemmel megbámult ötvenes, majd kamaszlányként átélt későbbi időszak világának megpróbáltatásait.

Kopácsi Judit egyszerre tárgyszerű, mégis érzelmes visszaemlékezésben nem regényt komponált, „csak” a saját sorsáról tudósit. Amíg a Judit korú kislányok általában születésnapi uzsonnáról, egy csodaszép ruháról, szigorú matektanárról vagy egy messziről imádott, gátlásos, pattanásos arcú kamaszról vallanak, Kopácsi Judit a házkutatásról és beszélőkről, a várva várt, ám gyötrelmes börtönlátogatásokról tudósit naplójában.
"Fájok" - vallja meg, egyetlen szóba süritve mindazt ami testben lélekben gyötri. Politikailag megtévesztett vagy kiszolgáltatott tanárok, rosszindulatu diáktársak között iszonyu teher a magány. Egyesek rossz néven veszik, hogy "törvényesen" elitált édesapját bálványozza, mások mesterséges gátakat állitanak érvényesülése elé. Vagy egyszerüen elnéznek felette, szavak nélkül is kiközösitik. A különbek viszont segitik, bátoritják és egy kicsit igenis felnéznek rá. Kitalálhatatlanul hitelesek a némi büszekeséggel megörzött hétköznapi gyözelmek is, például amikkor valaki rájön, menneyivel több féra börtönhatóságok által engedélyezett, harminckétsoros levélbe, ha az ember keresztbe forditja a papirt.

A könyv két részből áll. Az első része a gyermek visszaemlékezése 1956 és az utána következő korszakról, a másik pedig az 1965-ben Kanadába került fiatal lány küzdelme a család egyesítéséért. Ezt férje, Gelberger Péter segítségével 1975 nyarán éri el, annak ellenére, hogy eredetileg politikailag jól értesült emberek egy a millióhoz adtak esélyt erre.

[Judith]

És itt egy baráti levél:

Kedves Jutka,

Nagyon sajnálom, hogy csak most iródik e levél, de eddig tartott amig hozzájutottam, hogy nyugodt körülmények között elolvassam könyvedet, melyet kötelező olvasmánnyá kellene tenni a magyar iskolákban, hogy jobban megértsük egymást, s egy szebb magyar jövőt épithessenek unokáink.

Többször könnyes szemmel forgattam a lapokat. Sok, sok köszönet, azért hogy megirtad, meg azért is amit még (velünk együtt) tenni fogsz a szókimondó, őszinte magyar megbékélésért.

Egri és Faludy Gyurkákat, ha látod őket sok szeretettel ölelem, Mamádnak köszönöm a reggelit és a kis női pisztolyt amit november 2-án adott, Édesapádnak pedig azt az emberi tartást, mellyel nem csak a kopácsiakhoz volt és maradt hű...

Szeretettel, Béla bátyád

[JeepCKing]

Sziasztok!

Ha valamelyikőtöknek akad önálló kötete - márpedig azt csiripelték nekem a madarak, hogy akad ;) -, mely akár magyar honból is megrendelhető, és elérhető, azt szivesen betesszük honlapunk könyvajánlójába is mindennemű ellenszolgáltatás nélkül. Amit ezügyben kérünk:

- a könyv borítójának digitális kópiája (ha lehet jpg file)
- egy ajánló szöveg a könyvről (max 1000 karakter)
- a cím, amin keresztül megrendelhető
- és a megrendelés teljesítéséhez szükséges végösszeg (ebben legyen benne konkrétan a csomagolási és a postaköltség is, és amennyiben - és feltételezem így van - nem forintban kell fizetni, akkor a pénznem is legyen feltüntetve)
- ha a könyv kiadón keresztül jelent meg, akkor a kiadó adatai (e-mail és weblap címe)

Az adatokat az info@amatormuveszek.hu címre kérjük elküldeni a polgári nevetek, valamint itt - a canadahun - portálon regelt nicketek megjelölésével. Ez egy teljesen ingyenes, azaz ellenszolgáltatás nélküli promotálási lehetőség a Canadahun (http://www.canadahun.com) weblapon regisztrált saját kötettel rendelkező tagok számára.

A mi honlapunk:
http://www.amatormuveszek.hu/images/banners/banner.gif
Amatőr Művészek Fóruma (http://www.amatormuveszek.hu)

Üdvözlettel: Jeep C. King (http://canadahun.com/forum/profile.php?mode=viewprofile&u=212),
az Amatőr Művészek Fóruma (http://www.amatormuveszek.hu) weboldal
főszerkesztője!

[lelkes.miklos]

Kedves Irodalombarátok!

Örömmel értesítünk mindenkit, hogy megjelent
Lelkes Miklós - A Szépség Csillaga
című netkötete az Irodalmi Rádió szerkesztésében.

A mű a www.aszepsegcsillaga.uw.hu (http://www.aszepsegcsillaga.uw.hu/) címen olvasható.


AJÁNLÁS
A költészet olyan szellemi varázslat, amely a befogadó-értő olvasót is varázslóvá teszi. Megteremti a csodát az értelem és az érzelem, a szépség és a rútság, a jó és rossz elviselhetetlen világában. A nagy költők az álom és az ébrenlét között lebegő emberek. Ilyen költő Lelkes Miklós is. Álmodja a mesebeli jövőt, ahol az Igazság Királya uralkodik. Ahol nem a "pénzpokol" uralja a társadalmat, hanem egy igazi forradalommal megújított "igazi szocializmus". Belső emigrációba vonul a "gyönyörű és ijesztő varázslathoz", ahol a látó embert szeretettel fogadják. Ezért olyan nagy felelősség a lélekakarat életfára szegezése, vállalva a "hirdetmény" ódiumát is, mert nem a politikai kóklerek szájíze szerint való kinyilatkoztatás a lényeg, hanem ami egyetemes, következetes és emberi.
Lelkes Miklós szenvedéllyel küzdő, perelő poéta. Költészetében a csillagistennel fenyegető értelem indul harcba, de gyönyörű szóképek: metaforák, megszemélyesítések, különös jelzős szerkezetek stb., vagyis a költőiség minden "fegyverével" az elképzelt igazságállam megteremtéséért. Táj és filozofikus versei egyenértékűek társadalomkritikai verseivel. Költészete lírai varázslat, nem fog rajta a múló idő.
Lelkes Miklós a lélekrácsok mögé önkéntes száműzetésébe vonult, vállalva a legkisebb fiú szerepét, akár a mesében, mert nincs szellemi alku, csak igaz megmérettetés az értelem igazi műhelyében. Miért kell a száműzetés lelki terrorját vállalni a huszonegyedik század kötőjének? Mert a kiprovokált terror, a félelem modern pestise terjed, és Olcsó Jánosok butítják a butítható gondolattalan embertömegeket. Reklám-agyú marketing-ész dominál az utcán, a lakásban, az ágyban, és mindenütt a társadalomban.
Lelkes Miklós, a Lant Irodalmi Folyóirat "ősrégi" munkatársa. Rendszer-kritikai verseivel forradalmian új szemlélet képviselője. Csillagistene reménységünk nagy lehetősége. Nem az alkuszok "hotdog-embere", hanem feléledésünk poéta lelke. Kötéssel kiharcolt létünk öröksége. Olcsó lélek-pokol nincs, csak vállalható szenvedés önnön oltárunk reménysége előtt.
Ez Lelkes Miklós költészete!
Németh Dezső

[Melitta]

Gratulalunk!!!

KOszonjuk hogy megosztottad velunk uj konyved megjeleneset.
udv
Melitta

[0197]

talán érdekes lehet:http://www.netrera.com/verseim/images/kiadvanyok/0197/meglatni.jpg
megrendelhető még jelenleg CD melléklettel a www.hauercukraszda.hu (http://www.hauercukraszda.hu) címen vagy a www.netrera.com (http://www.netrera.com) oldalon

[Melitta]

Koszonjuk Miklos!

[Sanyi]

Bemutatkozásképen szeretném veletek közölni, hogy első, angol nyelven irott könyvem megjelent. A cime:

PEACE, WAR AND THE AFTERMATH. It is an account of war and communist takeover, and a coming-of-age tale with a twist. As a young boy, Sándor Erdélyi saw the horrors of war firsthand

A work crew had already dug out a long ditch in the nearby church garden, a mass grave, in effect. We were given no tools with which to extract the bodies from the slush and ice that covered them. Shaking with horror, crying with despair, I dug alongside my mother.

After WWII, Hungary was stripped of vast chunks of her territory and her remnants were swallowed by Soviet Russia. Classmates and workplace colleagues disappeared and families were torn apart. Erdélyi’s generation was decimated by deportation, internal exile and murder as the communist regime tightened its chokehold on the country. By turns harrowing, comical and moving, Erdélyi’s story is a testament to the strength of the human spirit and a valuable chronicle of a country that is still poorly understood in North America.

Ezekután úgy illik, hogy magamról is adjak egy kis tájékoztatót - angolul :)

Sándor Alexander Erdélyi was born in 1934 in Budapest, Hungary. He studied at a prestigious separate school, but the Communist government denied him a university education. His early freelance writing career was aborted by government censors. He escaped Hungary in 1956 with his wife and child and settled in Canada. After almost thirty years of salaried work and business ownership, Erdelyi resumed writing, producing op-eds, interviews, and analytical reports for the government. In retirement, he wrote short stories before embarking on his first full-length book. He is currently working on several writing projects

Ha a fent irottak felkeltették érdeklődéseteket a könyv iránt, az megrendelhető az alábbi cimeken. Még csak annyit: a szállitási költség igen csak változó cégek között, igy javasolnám, hogy több cégnél is érdeklődjetek és a legkedvezőbb feltételeket ajánlótól rendeljétek meg.
http://www.llumina.com/store/peacewaraftermath.htm
Orders@llumina.com
www.amazon.com (a cimmel keresve a web oldalt, v. ISBN: 1595260625)
www.barnesandnoble.com (a cimmel keresve v. ISBN: 1595260625)
Jó szórakozást.
Sanyi

[Sanyi]

Kedves Judith,
Ma az első nap, hogy böngészem a "canadahun.com" web oldalait. Természetesen meglepődve olvastam barátai hozzásolásait a "Hősök Nem Sirnak" c. kötetéhez mivel nem tudtam arról (vagy nem emlékeztem arra),
hogy szüleidnek lett/lettek volna gyermekei.
Ha netalán rosz helyen irom soraimat, elnézést kérek: "New kid on the block." Meglepődtem azért is, mivel édesapád könyvéről (In the Name of the Proletariat) még eddig nem találtam semmi megemlitést (talán majd ha begyakorlom magam ezen a forumon)?
Ha a www.pannonia.ca (http://www.pannonia.ca) újra elérhető lesz, v.ha járok a belvárosban, okvetlenül veszek egy példányt a könyvedből.
Sanyi


Én gondolom, hogy ez a kritika önmagáért beszél:

Sírnak-e a hősök?
Kopácsi Judit emlék írásáról

Elolvasván Kopácsi Judit „A Hősök nem Sírnak” című memoárkötetét, a címből sarjadó kérdésre mindenképp igen a válasz. Igen, a hősök is sírnak. Ettől is hiteles és emberi elmondanivalójuk a korszakról, amely mögöttük marad; az életről, amelyet megéltünk. Ki így, ki úgy. Mindannyian, akik az ötvenes években voltunk fiatalok. Erről a korszakról, számos emlékirat született az elmúlt évtizedekben. Többségük sajnos, túl korán, nem várva meg évtizedek letisztító távlatait, hogy indulatok elültével a hitelesség próbakövén is jobban helytálljanak az emlékek és gondolatok, a tények és tanulságok. Kopácsi Judit könyve ez utóbbiak közé való. Fájdalmas és igaz visszaemlékezés a gyermekkor, diákkor éveire; fiatal korára. Emberpróbáló évtizedekre, amelyekről – és amikről! – nemigen eshetett szó itthon, pláne nem ezzel a névvel.

A szerző apja, Kopácsi Sándor Budapest Rendőrfőkapitánya volt az ötvenhatos forradalomig. Majd a titkos Nagy Imre-per életben maradott – Életfogytiglanra” ítélt- tanúja, aki a többiekkel együtt az 1963-as amnesztiával szabadult. Az akkor -1956-ban tízéves kislány egy kapcsos emlékkönyvet kap szüleitől a születésnapjára. Naplót vezet, álmában sem gondolva, hogy sorai, dátumai valaha forrás értékűek lesznek.

„Kit érdekel egy tízéves gyermek emlékvilága?” – kérdezték tőle sokan.

„Mert akár akartam, akár nem, apám sorsa közvetlenül kihatott rám. És én ezt a másodlagos sorsot írtam meg. Tiltakozásul, hogy hetedíziglen büntetjük a gyereket az apja-anyja „bűneiért” –válaszolja a szerző. Mélységesen igaza van.

A könyv kapható a torontói Pannónia Könyvesboltban,
104 Belmont St. Toronto, ON M5R 1P8,
Telefon: 416-966-5156
www.pannonia.ca (http://www.pannonia.ca)

Ára: $14.90

[Judith]

Sanyi, nagyon izgalmasnak hangzik a könyved, feltétlenül megrendelem. Apu könyvét, aminek az angol cime "In The Name of the Working Class", ha jól tudom az amazonon keresztül lehet megrendelni. Magyarul, mint Életfogytiglan, azt hiszem a Pannóniában kapható, de ha nem akkor irjál e-mailben nekem és ha érdekel, elküldöm Neked.

[Sanyi]

Bemutatkozásképen szeretném veletek közölni, hogy első, angol nyelven irott könyvem megjelent. A cime:

PEACE, WAR AND THE AFTERMATH. It is an account of war and communist takeover, and a coming-of-age tale with a twist. As a young boy, Sándor Erdélyi saw the horrors of war firsthand

A work crew had already dug out a long ditch in the nearby church garden, a mass grave, in effect. We were given no tools with which to extract the bodies from the slush and ice that covered them. Shaking with horror, crying with despair, I dug alongside my mother.

After WWII, Hungary was stripped of vast chunks of her territory and her remnants were swallowed by Soviet Russia. Classmates and workplace colleagues disappeared and families were torn apart. Erdélyi’s generation was decimated by deportation, internal exile and murder as the communist regime tightened its chokehold on the country. By turns harrowing, comical and moving, Erdélyi’s story is a testament to the strength of the human spirit and a valuable chronicle of a country that is still poorly understood in North America.

Ezekután úgy illik, hogy magamról is adjak egy kis tájékoztatót - angolul :)

Sándor Alexander Erdélyi was born in 1934 in Budapest, Hungary. He studied at a prestigious separate school, but the Communist government denied him a university education. His early freelance writing career was aborted by government censors. He escaped Hungary in 1956 with his wife and child and settled in Canada. After almost thirty years of salaried work and business ownership, Erdelyi resumed writing, producing op-eds, interviews, and analytical reports for the government. In retirement, he wrote short stories before embarking on his first full-length book. He is currently working on several writing projects

Ha a fent irottak felkeltették érdeklődéseteket a könyv iránt, az megrendelhető az alábbi cimeken. Még csak annyit: a szállitási költség igen csak változó cégek között, igy javasolnám, hogy több cégnél is érdeklődjetek és a legkedvezőbb feltételeket ajánlótól rendeljétek meg.
http://www.llumina.com/store/peacewaraftermath.htm
Orders@llumina.com
www.amazon.com (http://www.amazon.com) (a cimmel keresve a web oldalt, v. ISBN: 1595260625)
www.barnesandnoble.com (http://www.barnesandnoble.com) (a cimmel keresve v. ISBN: 1595260625)
Jó szórakozást.
Sanyi

Melitta,
Talán az olvasók kiváncsiságát szolgálná, ha feltennénk Barnes and Noble web oldalát, ahova a könyv olvasói közül néhányan elküldték véleményüket, kritikájukat. A web oldal:
http://search.barnesandnoble.com/booksearch/isbninquiry.asp?ISBN=1595260625&pdf=y (http://search.barnesandnoble.com/booksearch/isbninquiry.asp?ISBN=1595260625&pdf=y)
Továbbmenőleg, az AMAZON.COM web oldalán a könyben irottak kutathatók (egy új web-szolgálat) kulcs-szavak használatával, mint pl. dátumok (1901 és 1957 között), nevek (Rákosi, Gerő, Nagy, communist, Eisenhower, President, Reagan, etc) vagy események (siege, loss, air-raid, etc). Az pedig a következő web oldalon lelhető:
http://www.amazon.com/gp/product/1595260625/qid=1134141448/sr=11-1/ref=sr_11_1/002-4697011-9828046?n=283155 (http://www.amazon.com/gp/product/1595260625/qid=1134141448/sr=11-1/ref=sr_11_1/002-4697011-9828046?n=283155)
Rád bizom, hogy hozzáteszed-e a fenti kiegészitéseket.
Kösszi szépen, üdv., Sanyi

[Judith]

Jelentem alásan, hogy volt alkalmam elovasni Sanyi könyvét, és remeknek találtam. Minden nehézsége ellenére, amit "osztályidegen" származása miatt elszenvedett, van egy dolog, amit irigylek töle: azt, hogy neki volt alkalma egy olyan középiskolába járni, mint a Lónyai. Ahol a tanárok arra koncentráltak, hogy a diákból a legjobbat és legszebbet varázsolják elö. Meg is van az eredménye: a volt diákok még a mai napig is büszkeséggel és szeretettel gondolnak vissza régi iskolájukra, tanáraikra azokon a rendszeres találkozókon, ami nekem nem adatott meg. (Állitólag már volt legalább két osztálytalálkozó is, amire persze meg sem hivtak.)

[FiFike]

Szeretnek bemutatni egy Baratomat !
Avri Shacham
Tel Aviv, Israel
http://photos1.blogger.com/blogger/4843/862/1600/blog.5.jpg Új elbeszélés:

http://photos1.blogger.com/blogger/4843/862/200/sauna.0.jpg (http://photos1.blogger.com/blogger/4843/862/1600/sauna.2.jpg) A szauna
A mi hőségtől lüktető országunkban a levegő páratartalma néha a 100 százalékot is megközelíti és a szaunának nincs sok híve, de azokban az országokban amelyekben télen a higany a hőmérőben a vörös vonal alsó határait döngeti, a 80-90 fokos hőmérsékletü szauna egy áldott mentsvár ahol felolvadhatsz és felhalmozhatsz egy kis meleget mielött újra kimerészkedsz a dermesztő szélbe és a ködbe amely egyenesen a tüdődbe hatol.
A szauna élményét akkor fedeztem fel először amikor egy zimankós télen barátnőmnél Heidinél (nem a gyerekmese hősénél) vendégeskedtem Grindelwaldban, a legismertebb és legfestőibb turista falvak egyikében a svájci hegyekben. Amikor reggel felébredtem, a szoba ablakán, a tetőröl lelogó jégcsapok között a félelmetes Eiger nézett be rám fejedelmi nagyszerüségében. Elképesztő látszat volt, a szoba védettségéből, az ágyamból bámulni a szeleket amint felkavarják a havat a hegy sziklás, ember nem járta csúcsán. Olyan közelinek tűnt, mintha hozzá lehetne érni és mégis messzi és elérhetetlen volt.
A tipikus síparadicsom napközben olyan tevékeny mint egy hangyaboly. Reggel óta – amikor az utak még jegesek és a közlekedés a nehéz felszereléssel hétszeresen körülményesebb – minden chaletből sílécekkel megterhelt alakok bukkannak ki és hamarosan minden a völgy felé kigyozó ösvényen színpompás jelmezü, esetlen lábbelis üdülők ezrei baktatnak nehézkesen a busz állomások felé a fő utcákon. Néhány percenként dugig teletömött buszok indulnak el a drótkötélpálya állomásai felé. A kora délutani órákban az egész folyamat fordított irányban bonyolódik le és mire besötétedik, minden elcsendesedik. A hegyekben télen már négy óra körül alkonyodik és este az utcák majdnem teljesen kihaltak. Mindenki a fűtött szállásában, az éttermekben, kocsmákban, cukrászdákban, vagy a szaunákban lapul.
A síelők számára a szauna elsősorban eszköz a feszült izmok lazitására és a vérkeringés javitására az izületekhez, de ezenkivül egy társadalmi találkahely is, ahol elmesélheted barátaidnak hajmeresztő élményeidet a havas lejtőkön (a „pisztákon”) és megbeszélheted az az esti après ski programot. (Síelni is Grindelwaldban tanultam meg de ez már egy másik elbeszélés tárgya lesz).
Egy este Heidi takarítani és főzni akart és finoman a tudomásomra jutatta, hogy a közeli órákban fölösleges leszek a házban. Kérdésemre, mit lehet az esti orákban csinálni ebben a faluban, azt javasolta, hogy menjek el a sport központba, ahol uszómedence, korcsolyapálya és szauna van.
„Nincs korcsolyám és nem hoztam magammal fürdőruhát” – panaszoltam. A barátnőm biztosított, hogy a szaunában nem lesz szükségem fürdőmezre és rejtelmesen mosolyogva – ő tudta milyen meglepetés vár naív izraeli vendégére – utamra eresztett.
A sport központban jegyet vásároltam a szaunába, a pénztáros egy nagy és egy kisebb törülközővel szerelt felt és egy faajtó felé irányitott a folyosó végén. Amikor kinyitottam az ajtót, páratlan meglepetés ért. Gőzfelhőkkel körülvéve egy már nem annyira fiatal – de kitünő testi állapotban levő – anyaszült meztelen nő állt szemben velem.
Megdöbbentem. A pénztáros erős svájci akcentussal beszélt, úgylátszik rosszul értettem utasitásait és tévedésből a női szaunába nyitottam be. A nő mindjárt visítani kezd, szörnyű botrányt rendez, talán még a rendőrséget is kihívják, de a meglepetések még nem fejeződtek be. A hölgy a zavarnak jelét sem mutatta, inkább rámmosolygott és egy szivélyes "Guten Abend!"-el meg jellegzetes kézmodulattal jelezte, hogy jobb lesz ha beljebb kerülök és behúzom az ajtót magam után.
Egy más világba kerültem, amelynek a létezéséről fogalmam sem volt. Ebben a világban, amely között és az én ismert, megszokott világom közötti távolságot nem a méterrendszerrel, hanem erkölcsi mérőléccel kell mérni, a totális meztelenség elfogadott norma és pont az számít súlyos sérelemnek ha valaki fürdőruhában tartózkodik a szaunában. Még sok évi szaunázás után is néha elképedek amikor ott találom magamat a tussolóban amint néhány fiatal nővel együtt szappanozzuk intím testrészeinket. Ami itt temészetesnek tünik, otthon egy nedves álomnak is beérné. Számunkra minden nyilvános meztelenkedés erotikus jellegü. Vetköző, csupasz nőket sztriptíz bárokban lehet látni Londonban, vagy a Folies Bergéresben Párizsban és a látottakról zavartan nevetgélve beszélünk felnőtt társaságban. Hasek hires hőse Svejk még a ‘pucér‘ szót is szégyeli kimondani és helyette a „nyakig mezitláb” kifejezést használja.
A testi szégyen teljes hiánya a szaunában egyáltalán nem a szabadosságnak a jele. Ez talán az egyedüli hely a világon ahol nincs helye a sexista célzásoknak, sőt a nemiség gondolatának sem és legalább a férfiak esetében, ez érthető okokból ajánlatos is.
A szauna sokkal több mint egy gőzfürdő – nincs is gőz, száraz meleg van, csak néhány helyen szoktak időröl időre egy kis vízet önteni az izzó kövekre („felöntés”) a fütőtartályban – az otttartozkodás majdnem szertartásos és az intézmények bejáratánál pontos viselkedési kód van kitéve, amelyik megszabja ennek a szertartásnak a rendjét.
A tussolás, méghozzá szappannal, köteles. Csak ezután léphetsz be magába a szaunába, leteríted a kisebb törülköződet a legfelsőbb fapadkára és ráülsz, vagy ráfekszel. Néhány perc múltán leereszkedhetsz az egyik alsóbb padkára, ahol a hőmérséklet egy picit alacsonyabb. A szauna helyiségben nem szokás társalogni, a cél a kikapcsolodás, a relaxálás. A falakon néhány homokóra van, hogy számon tarthassad mennyi ideig tartózkodtál odabent. Öt, vagy legfeljebb tíz percnél többet nem szabad bent maradni és amint kilépsz, egy medence jéghideg vizébe kell szökellned (Finnországban, a szauna hazájában, a hóban hemperegnek). Töredelmesen bevallom, hogy ezt a részt soha nem voltam képes elvégezni és a folyamatot egyenesen a következő fokozattal folytattam: Egy rövid séta a szabadban, a friss levegőben. A tested annyi meleget tárolt fel a szaunában, hogy mégha a kinti hőmérséklet -20-30 fok is, nem fázol.
Most visszatérhetsz az épületbe, megint letussolsz (hideg vizzel kérem, ne csaljunk, le a kézzel a meleg csapról) és még jobban lelazulsz. Öt percig áztatod a lábadat egy langyos vízü medencében és most már csak egy kis pihi következik. Minden tisztességes szaunának van egy félhomályos szobája puha ágyakkal, gyapjú takarókkal és főleg csenddel. Ha beszélned kell, suttogj. A nagyobb szaunákban egy büffé is szokott lenni, frissitő italokkal, levessel, szendvicsekkel. Alkoholt szaunában nem szoktak fogyasztani, bár a finneknél elfogadott a sör ivás (az ottani bevásárlóközpontokban u.n. szauna virsliket is árulnak). Kb. fél órás pihenés után visszamehetsz egy további kör izzadásra, összesen legfeljebb háromszor.
Grindelwaldban körülbelül egy órát töltottem komotós csevegésben a hölggyel aki a bejáratnál fogadott – és a szauna néhány más vendégével – azután pedig figyelemmel kisértem amint felkészül a kilépéshez a kinti fagyba. Egy ilyen intim látvány általában különleges előjog amelyben normális körülmények között csak a férj, vagy a szerető részesulhet.
A szauna ebben a faluban mindennel fel volt szerelve amire az asszonynak a fürdőszobában szüksége lehet. Jó minőségü toilet szappan, simogató törülközők, hajszárító, hajlakk, kefék, arclemosó, tonik, illatos arctej, testbalzsam, eau de cologne, dezodor, kézbalzsam és higyétek el nekem, ez a hölgy mindegyikét használatba vette. Ezután öltözködni kezdett. Már a csipkés fehérnemüjéből láttam, hogy kitünő izlése van és amikor felvette a kiváloan szabott ruháját, a nyakára burkolta a Hermes sált, felhúzta magasszáru bőrcsizmáját, belebújt szörmekabátjába, kalapot öltött és a kesztyüt húzott, úgy nézett ki mint aki most lépett ki az egyik divatlapból. Még én magam sem hittem el, hogy ezzel a tiszteletre méltó asszonysággal egy rövid ideje Éva kosztümben osztottunk meg egy fapadkát.
E tűzproba után sok szaunát megjártam. Ezek az intézmények kivétel nélkül kétnemüek, vagyis nők és férfiak együttesen használják őket (német kifejezéssel ’gemischte’), a homosexuális szaunák az egyedüliek amelyek egynemüek. A kedvencem Amszterdamban van. Ez egy intím, art deco stílusban berendezett intézmény, ahol könnyü klasszikus zene segíti elő a lazulást. Bonnban láttam a legnagyobb szaunát amelyik egy nagy lakóház teljes alagsorát foglalja el. A szaunából lift repíti fel az arra vágyokat egyenesen a majdnem futball pálya nagyságu napozó tetőre.
Egy másik, sokkal kisebb szaunában is voltam néhányszor Bonnban, még azokban a napokban amikor ez volt Németország fővárosa. Barátaim laknak ott és ők vittek el a „Bristol” szálló szaunájába. Ide csak a szállóvendégek, vagy azok akiknek bérletük van, járnak, csakhogy ennek a szállodának volt néhány különleges vendége is. Lybia állami betegsegélyzője oda utalja be azokat azokat (a valószinüleg pénzes pasikat) akik a betegségük miatt külföldön szorulnak kezelésre.
Ezek az egyik legmaradibb társadalomból származó, többnyire idős arab férfiak – nem hiszem, hogy egy arab nő bemerészkedne a szaunába – nem zavarták meg a közrendet. Általában órákig üldögéltek csendben a kis medence mentén nyugágyukban, egy nagy törülköző takarta az ölüket és kimeredt szemmel bámulták a palástalan jövés-menést. Látható zavarban voltak, de semmiért sem mondtak volna le a szállodai szolgáltatás e különleges részéről.
Csak egyszer voltam tanúja egy botránynak ezekkel a rendhagyó vendégekkel kapcsolatban. Egy idősebb, hölgy kacsázott ki visítve a tussolóból és azzal vádolt egy arab bácsit, hogy megleste amint mosakodott. Ki tudja milyen logika volt ebben a furcsa panaszban, hiszen mindenki úgyis ruhátlan volt. Az események hirtelen felébresztették a hölgy szégyenérzékét is és egy törülközöt tekert a dereka köré, de ez csak részint takarta be az illemeit. Nem tudtam elhatározni mi murisabb: A testes nő pucér ülepe, vagy a szegény férfi zavara amint törött angolsággal magyarázza, hogy csak az illemhelyet kereste és esze ágában sem volt kukucskálni.
Az egyik legérdekesebb szaunával kapcsolatos élményem egy másik síparadicsomban történt meg. Az árva villanykörte fényében néhány nehezen kivehető meztelen alak henyélt a fapadkákon. Beállítottam magamnak az egyik homokórát és én is lehevertem a törölközőmre. Néhány perc múltán az egyik alak – egy vöröshajú fiatal nő – nem jellemző módon felém hajolt és megkérdezte:
„Where are you from?"
„From Israel."
A meghökkenés fizikailag észrevehető volt. Néhány hosszú másodperc után:
„Nem tudtam, hogy izraeliek is járnak ilyen helyekre.”
„Te is izraeli vagy, (héberben nincs magázás) nem?”
„Igen, de...”
Most következtek a szokásos kérdések. Mióta vagy itt, hol laksz, mivel foglalkozol, stb. Amikor kiderült, hogy mindketten az izraeli repülőtársaságnál dolgozunk, beszédtársam zavara a tetőig hágott. Megesküdtetett mindenre ami szent nekem, hogy nem árulom el senkinek, hogy az összes lehető helyek közül pont itt és méghozzá pucéron hozott vele össze a vak véletlen.
A cégünknek néhányezer alkalmazottja van. Ismerösöm a szaunából mint légikisasszony dolgozott és mégcsak közös ismerőseink sem voltak. Betartottam az igéretemet és nem árultam el senkinek ‘sötét’ titkát, de amikor néha összefutottunk a folyosón, vagy az üzemi étkezőben, mindig elfordította a fejét.
Nagyvilági nő volt, nem szégyelte feltárni rejtett bájait minden idegen előtt, csak a honfitársának nem volt képes a szemébe nézni.

A könyvem "Itthon-Otthon" - amelyik 2004 augusztusában jelent meg - tartalma, elérhetősége, recenziók, rádióinterjúk, fényképek a könyvavatásról, egy elbeszélés a könyvből és időről időre új elbeszélések is. http://itthonotthon.blogspot.com/




<!-- Search Google -->

[Zalle]

Üdvözlök mindenkit!

Gáspár Zoltán vagyok, Magyarországról, Gyuláról.
Nem hiszek a véletlenekben, sosem hittem :-) imádom Kanadát, rátaláltam erre a fórumra, és lenne egy kérdésem:
Én egy fiatal, amatőr költő vagyok, és 2005. októberben megjelent az első verseskötetem, de csak 100 példányban, barátoknak, ismerősöknek. Ebből a kötetből szerettem volna egy-két verset bemutatni, de nem tudom, hogy van-e erre lehetőség ezen az oldalon.

Ha esetleg kíváncsiak lennének, és lehetőségem lenne bemutatni, kérem jelezzék!

Köszönettel, és tisztelettel: Gáspár Zoltán

[platon]

Szeretnek bemutatni egy Baratomat !
Avri Shacham
Tel Aviv, Israel
http://photos1.blogger.com/blogger/4843/862/1600/blog.5.jpg Új elbeszélés:

http://photos1.blogger.com/blogger/4843/862/200/sauna.0.jpg (http://photos1.blogger.com/blogger/4843/862/1600/sauna.2.jpg) A szauna
A mi hőségtől lüktető országunkban a levegő páratartalma néha a 100 százalékot is megközelíti és a szaunának nincs sok híve, de azokban az országokban amelyekben télen a higany a hőmérőben a vörös vonal alsó határait döngeti, a 80-90 fokos hőmérsékletü szauna egy áldott mentsvár ahol felolvadhatsz és felhalmozhatsz egy kis meleget mielött újra kimerészkedsz a dermesztő szélbe és a ködbe amely egyenesen a tüdődbe hatol.
A szauna élményét akkor fedeztem fel először amikor egy zimankós télen barátnőmnél Heidinél (nem a gyerekmese hősénél) vendégeskedtem Grindelwaldban, a legismertebb és legfestőibb turista falvak egyikében a svájci hegyekben. Amikor reggel felébredtem, a szoba ablakán, a tetőröl lelogó jégcsapok között a félelmetes Eiger nézett be rám fejedelmi nagyszerüségében. Elképesztő látszat volt, a szoba védettségéből, az ágyamból bámulni a szeleket amint felkavarják a havat a hegy sziklás, ember nem járta csúcsán. Olyan közelinek tűnt, mintha hozzá lehetne érni és mégis messzi és elérhetetlen volt.
A tipikus síparadicsom napközben olyan tevékeny mint egy hangyaboly. Reggel óta – amikor az utak még jegesek és a közlekedés a nehéz felszereléssel hétszeresen körülményesebb – minden chaletből sílécekkel megterhelt alakok bukkannak ki és hamarosan minden a völgy felé kigyozó ösvényen színpompás jelmezü, esetlen lábbelis üdülők ezrei baktatnak nehézkesen a busz állomások felé a fő utcákon. Néhány percenként dugig teletömött buszok indulnak el a drótkötélpálya állomásai felé. A kora délutani órákban az egész folyamat fordított irányban bonyolódik le és mire besötétedik, minden elcsendesedik. A hegyekben télen már négy óra körül alkonyodik és este az utcák majdnem teljesen kihaltak. Mindenki a fűtött szállásában, az éttermekben, kocsmákban, cukrászdákban, vagy a szaunákban lapul.
A síelők számára a szauna elsősorban eszköz a feszült izmok lazitására és a vérkeringés javitására az izületekhez, de ezenkivül egy társadalmi találkahely is, ahol elmesélheted barátaidnak hajmeresztő élményeidet a havas lejtőkön (a „pisztákon”) és megbeszélheted az az esti apr&egrave;s ski programot. (Síelni is Grindelwaldban tanultam meg de ez már egy másik elbeszélés tárgya lesz).
Egy este Heidi takarítani és főzni akart és finoman a tudomásomra jutatta, hogy a közeli órákban fölösleges leszek a házban. Kérdésemre, mit lehet az esti orákban csinálni ebben a faluban, azt javasolta, hogy menjek el a sport központba, ahol uszómedence, korcsolyapálya és szauna van.
„Nincs korcsolyám és nem hoztam magammal fürdőruhát” – panaszoltam. A barátnőm biztosított, hogy a szaunában nem lesz szükségem fürdőmezre és rejtelmesen mosolyogva – ő tudta milyen meglepetés vár naív izraeli vendégére – utamra eresztett.
A sport központban jegyet vásároltam a szaunába, a pénztáros egy nagy és egy kisebb törülközővel szerelt felt és egy faajtó felé irányitott a folyosó végén. Amikor kinyitottam az ajtót, páratlan meglepetés ért. Gőzfelhőkkel körülvéve egy már nem annyira fiatal – de kitünő testi állapotban levő – anyaszült meztelen nő állt szemben velem.
Megdöbbentem. A pénztáros erős svájci akcentussal beszélt, úgylátszik rosszul értettem utasitásait és tévedésből a női szaunába nyitottam be. A nő mindjárt visítani kezd, szörnyű botrányt rendez, talán még a rendőrséget is kihívják, de a meglepetések még nem fejeződtek be. A hölgy a zavarnak jelét sem mutatta, inkább rámmosolygott és egy szivélyes "Guten Abend!"-el meg jellegzetes kézmodulattal jelezte, hogy jobb lesz ha beljebb kerülök és behúzom az ajtót magam után.
Egy más világba kerültem, amelynek a létezéséről fogalmam sem volt. Ebben a világban, amely között és az én ismert, megszokott világom közötti távolságot nem a méterrendszerrel, hanem erkölcsi mérőléccel kell mérni, a totális meztelenség elfogadott norma és pont az számít súlyos sérelemnek ha valaki fürdőruhában tartózkodik a szaunában. Még sok évi szaunázás után is néha elképedek amikor ott találom magamat a tussolóban amint néhány fiatal nővel együtt szappanozzuk intím testrészeinket. Ami itt temészetesnek tünik, otthon egy nedves álomnak is beérné. Számunkra minden nyilvános meztelenkedés erotikus jellegü. Vetköző, csupasz nőket sztriptíz bárokban lehet látni Londonban, vagy a Folies Bergéresben Párizsban és a látottakról zavartan nevetgélve beszélünk felnőtt társaságban. Hasek hires hőse Svejk még a ‘pucér‘ szót is szégyeli kimondani és helyette a „nyakig mezitláb” kifejezést használja.
A testi szégyen teljes hiánya a szaunában egyáltalán nem a szabadosságnak a jele. Ez talán az egyedüli hely a világon ahol nincs helye a sexista célzásoknak, sőt a nemiség gondolatának sem és legalább a férfiak esetében, ez érthető okokból ajánlatos is.
A szauna sokkal több mint egy gőzfürdő – nincs is gőz, száraz meleg van, csak néhány helyen szoktak időröl időre egy kis vízet önteni az izzó kövekre („felöntés”) a fütőtartályban – az otttartozkodás majdnem szertartásos és az intézmények bejáratánál pontos viselkedési kód van kitéve, amelyik megszabja ennek a szertartásnak a rendjét.
A tussolás, méghozzá szappannal, köteles. Csak ezután léphetsz be magába a szaunába, leteríted a kisebb törülköződet a legfelsőbb fapadkára és ráülsz, vagy ráfekszel. Néhány perc múltán leereszkedhetsz az egyik alsóbb padkára, ahol a hőmérséklet egy picit alacsonyabb. A szauna helyiségben nem szokás társalogni, a cél a kikapcsolodás, a relaxálás. A falakon néhány homokóra van, hogy számon tarthassad mennyi ideig tartózkodtál odabent. Öt, vagy legfeljebb tíz percnél többet nem szabad bent maradni és amint kilépsz, egy medence jéghideg vizébe kell szökellned (Finnországban, a szauna hazájában, a hóban hemperegnek). Töredelmesen bevallom, hogy ezt a részt soha nem voltam képes elvégezni és a folyamatot egyenesen a következő fokozattal folytattam: Egy rövid séta a szabadban, a friss levegőben. A tested annyi meleget tárolt fel a szaunában, hogy mégha a kinti hőmérséklet -20-30 fok is, nem fázol.
Most visszatérhetsz az épületbe, megint letussolsz (hideg vizzel kérem, ne csaljunk, le a kézzel a meleg csapról) és még jobban lelazulsz. Öt percig áztatod a lábadat egy langyos vízü medencében és most már csak egy kis pihi következik. Minden tisztességes szaunának van egy félhomályos szobája puha ágyakkal, gyapjú takarókkal és főleg csenddel. Ha beszélned kell, suttogj. A nagyobb szaunákban egy büffé is szokott lenni, frissitő italokkal, levessel, szendvicsekkel. Alkoholt szaunában nem szoktak fogyasztani, bár a finneknél elfogadott a sör ivás (az ottani bevásárlóközpontokban u.n. szauna virsliket is árulnak). Kb. fél órás pihenés után visszamehetsz egy további kör izzadásra, összesen legfeljebb háromszor.
Grindelwaldban körülbelül egy órát töltottem komotós csevegésben a hölggyel aki a bejáratnál fogadott – és a szauna néhány más vendégével – azután pedig figyelemmel kisértem amint felkészül a kilépéshez a kinti fagyba. Egy ilyen intim látvány általában különleges előjog amelyben normális körülmények között csak a férj, vagy a szerető részesulhet.
A szauna ebben a faluban mindennel fel volt szerelve amire az asszonynak a fürdőszobában szüksége lehet. Jó minőségü toilet szappan, simogató törülközők, hajszárító, hajlakk, kefék, arclemosó, tonik, illatos arctej, testbalzsam, eau de cologne, dezodor, kézbalzsam és higyétek el nekem, ez a hölgy mindegyikét használatba vette. Ezután öltözködni kezdett. Már a csipkés fehérnemüjéből láttam, hogy kitünő izlése van és amikor felvette a kiváloan szabott ruháját, a nyakára burkolta a Hermes sált, felhúzta magasszáru bőrcsizmáját, belebújt szörmekabátjába, kalapot öltött és a kesztyüt húzott, úgy nézett ki mint aki most lépett ki az egyik divatlapból. Még én magam sem hittem el, hogy ezzel a tiszteletre méltó asszonysággal egy rövid ideje Éva kosztümben osztottunk meg egy fapadkát.
E tűzproba után sok szaunát megjártam. Ezek az intézmények kivétel nélkül kétnemüek, vagyis nők és férfiak együttesen használják őket (német kifejezéssel ’gemischte’), a homosexuális szaunák az egyedüliek amelyek egynemüek. A kedvencem Amszterdamban van. Ez egy intím, art deco stílusban berendezett intézmény, ahol könnyü klasszikus zene segíti elő a lazulást. Bonnban láttam a legnagyobb szaunát amelyik egy nagy lakóház teljes alagsorát foglalja el. A szaunából lift repíti fel az arra vágyokat egyenesen a majdnem futball pálya nagyságu napozó tetőre.
Egy másik, sokkal kisebb szaunában is voltam néhányszor Bonnban, még azokban a napokban amikor ez volt Németország fővárosa. Barátaim laknak ott és ők vittek el a „Bristol” szálló szaunájába. Ide csak a szállóvendégek, vagy azok akiknek bérletük van, járnak, csakhogy ennek a szállodának volt néhány különleges vendége is. Lybia állami betegsegélyzője oda utalja be azokat azokat (a valószinüleg pénzes pasikat) akik a betegségük miatt külföldön szorulnak kezelésre.
Ezek az egyik legmaradibb társadalomból származó, többnyire idős arab férfiak – nem hiszem, hogy egy arab nő bemerészkedne a szaunába – nem zavarták meg a közrendet. Általában órákig üldögéltek csendben a kis medence mentén nyugágyukban, egy nagy törülköző takarta az ölüket és kimeredt szemmel bámulták a palástalan jövés-menést. Látható zavarban voltak, de semmiért sem mondtak volna le a szállodai szolgáltatás e különleges részéről.
Csak egyszer voltam tanúja egy botránynak ezekkel a rendhagyó vendégekkel kapcsolatban. Egy idősebb, hölgy kacsázott ki visítve a tussolóból és azzal vádolt egy arab bácsit, hogy megleste amint mosakodott. Ki tudja milyen logika volt ebben a furcsa panaszban, hiszen mindenki úgyis ruhátlan volt. Az események hirtelen felébresztették a hölgy szégyenérzékét is és egy törülközöt tekert a dereka köré, de ez csak részint takarta be az illemeit. Nem tudtam elhatározni mi murisabb: A testes nő pucér ülepe, vagy a szegény férfi zavara amint törött angolsággal magyarázza, hogy csak az illemhelyet kereste és esze ágában sem volt kukucskálni.
Az egyik legérdekesebb szaunával kapcsolatos élményem egy másik síparadicsomban történt meg. Az árva villanykörte fényében néhány nehezen kivehető meztelen alak henyélt a fapadkákon. Beállítottam magamnak az egyik homokórát és én is lehevertem a törölközőmre. Néhány perc múltán az egyik alak – egy vöröshajú fiatal nő – nem jellemző módon felém hajolt és megkérdezte:
„Where are you from?"
„From Israel."
A meghökkenés fizikailag észrevehető volt. Néhány hosszú másodperc után:
„Nem tudtam, hogy izraeliek is járnak ilyen helyekre.”
„Te is izraeli vagy, (héberben nincs magázás) nem?”
„Igen, de...”
Most következtek a szokásos kérdések. Mióta vagy itt, hol laksz, mivel foglalkozol, stb. Amikor kiderült, hogy mindketten az izraeli repülőtársaságnál dolgozunk, beszédtársam zavara a tetőig hágott. Megesküdtetett mindenre ami szent nekem, hogy nem árulom el senkinek, hogy az összes lehető helyek közül pont itt és méghozzá pucéron hozott vele össze a vak véletlen.
A cégünknek néhányezer alkalmazottja van. Ismerösöm a szaunából mint légikisasszony dolgozott és mégcsak közös ismerőseink sem voltak. Betartottam az igéretemet és nem árultam el senkinek ‘sötét’ titkát, de amikor néha összefutottunk a folyosón, vagy az üzemi étkezőben, mindig elfordította a fejét.
Nagyvilági nő volt, nem szégyelte feltárni rejtett bájait minden idegen előtt, csak a honfitársának nem volt képes a szemébe nézni.


<!-- Search Google -->

A Szauna elbeszélésében az író gazdag és fordulatos szavainak különös hangulatokat lefestő roppant árnyalatos volta ragadott meg. Az a társalgási stílus, ahogyan a különböző kulturális hagyományokat érzékletesen leírja bámulatos. Szóképeivel, igei metaforáival kifejezően ragadott magával. Szép elbeszélés. Gratulálok [QUOTE]

[FiFike]

Platon orulok , hogy tetszett . kb. 8-9 eve ismerkedtunk meg egy csevegon (Skyex)az internetten keresztul . Azota is rendszeresen levelezunk egymassal . Engedelyevel nyitottam egy kulon topikot is Avrinek ahova szeretnek egy kedves irasat feltenni . Szemelyesen is talalkoztunk Bpesten . Talalkozasunk erdekessege , hogy a tiszteletemre rendezett talalkozora , Barcelonabol erkezett . Ugy rendezte az utazasat , hogy feltetlenul ott legyen !
:-) A Skyex-( Magyarok a vilagkorul ) elso talalkozojat en rendeztem Torontoban , jottek USA.bol , Magyarorszagrol , Toronto es kornyekerol ,-nagyon kellemes volt !

[FiFike]

kedd, január 31, 2006
Avri Shacham

<!-- Begin .post -->

Új elbeszélés: http://photos1.blogger.com/blogger/4843/862/320/bus.0.jpg (http://photos1.blogger.com/blogger/4843/862/1600/bus.0.jpg)

Találkák a buszon
Minden vita nélkül egyetértenék azzal aki azt állítaná, hogy az autóbusz nem a legromantikusabb helyszín a másík nem megismerésére, de ennek a közúti forgalmi eszköznek, a legnépszerűbbnek az országunkban, van egy nagy előnye:
Változatos és teljesen alkalmi közönséget hoz össze egy viszonylagosan korlátolt térségben és egy csomó teljesen különböző hátterü, izlésü, felfogásu személyt arra késztet, hogy egy bizonyos ideig mások közvetlen közelében tartózkodjanak. Ez a közelség kitünő alkalmat kínál az ismerkedésre és ha számitásba vesszük az utasok igyekezetét valahogy elütni az utazás unalmát, az eredmény az: Vadidegen emberek szóba elegyednek egymással. Természetesen ezen véletlen találkozások elenyésző részének van csak valamilyen jelentősége és még ennél kevesebbek azoknak a száma amelyekből tartós kapcsolat keletkezik, de hiszen minden találkozásnak hasonló a jellege, függetlenül attól hol bonyolódnak le.
Ami engem illet, a jövő páromat más körülmények között ismertem meg, de volt néhány olyan buszos élményem amelyek maradandó benyomást hagytak rám.
Azalatt a hat év alatt amelyet a kibbutzban töltöttem, eleinte mint egy ifjúsági csoport növendéke és a katonai szolgálat befejezte után mint teljesjogú tag, idöről időre Tel Avivba is eljutottam. Két unokatestvérem élt a városban és mindig volt hol megszállnom. Egy alkalommal, amikor egy zsúfolt buszon utaztam – normális jelenség Tel Avivban nap közben – és az egyik függőleges fémrúdba kapaszkodtam (a sofförök néha hirtelen fékeznek és aki nem fogódzkozik, csunyán megütheti magát), egy puha érintést éreztem a kézfejemen. Afelé néztem és azt láttam, hogy a lány aki a közelemben állt, nem elégedett meg a rúd görcsös markolásával, hanem a biztonság kedvéért a teste felső részét is odaszoritotta a rúdhoz (és a kezemhez).
Azokban a napokban ugyan még nem találták ki a nemi zaklatás fogalmát, de mégis biztos akartam lenni abban, hogy nem én vagyok az érintkezésnek okozója. Néhány fokkal megváltoztattam a fogásomat a rúdon, de másodpercek múltán felújjult a meleg nyomás a kezemen.
Még soha sem volt egy ilyen élményem. Megpróbáltam elkapni a lány tekintetét, de ő tüntető közömbösséggel egy láthatatlan pontot bámult valahol a vállam fölött. Ugyanakkor a nyomás kézfejemen növekedett és a busz zötyögése miatt egy bizonyos foku súrlódás is keletkezett.
Ha idősebb koromban történt volna meg velem egy hasonló élmény, egyértelmü meghívásnak tekintettem volna és módot találtam volna beszélgetést kezdeményezni a rúdtársammal, de fiatal és szégyenlős voltam és nem tudtam mihez kezdjek. Nem kezdeményeztem és megelégedtem azzal, hogy arra a kellemes és szokatlan érzésre központosítottam amelyben a busztársaság jóvoltából részesültem. Végül is a lány, anélkül, hogy akár egy tekintettel megtisztelt volna, leszállt az egyik állomáson és soha sem fogom megtudni érzett-e valamicske csalodást, vagy ő is megelégedett az olcsó és véletlen izgulással amelyért a busz zsufoltságát és a zötyögtetését lehetett okolni.
Jól emlékszem még mire gondoltam azután: „Milyen alkalmak adódnak a szerencsés városi fickók életében, míg én itt tespedek távol az izgi élményektől”. Ez az eset nem volt ugyan a fő oka annak, hogy egy idő múltán elhagytam a kibbutzot, de egy bizonyos módon biztos befolyásolta az elhatározásomat. Talán fölösleges ha megjegyzem, hogy sok év telt el azóta, de soha azóta nem volt részem egy hasonló élményben (Ehhez talán az is hozzájárul, hogy az utolsó 30 évben nagyon ritkán utaztam busszal).
Az egyik ilyen alkalom évekkel később történt, amikor a Vörös Tengerhez voltam úton. Ez a járat helyjegyes és a helyem a busznak majdnem a végén, az utolsó előtti sorban volt. Az elsők között foglaltam el a helyemet és egy kevéssel utánam, egy karcsú, fiatal,.bámulatosan szép nő szállt fel. Az első gondolatom az volt: „Bár mellém ülne!”, de mindjárt hozzáfűztem: „Dehogy van nekem ilyen mázlim!”
Úgylátszik mégis volt, mert a nő kijelölt helye pont mellettem volt. A néhány órás út alatt sok közös érdeklődési tárgyat találtunk és mire megérkeztünk a célunkhoz, a kapcsolatunk megérlelődött természetes folytatására a szállodai szobában. Egy elképesztő hétvégét töltöttünk Éjlatban, de azt is megállapítottuk, hogy nem egymásnak lettünk rendelve. Mint jóbarátok válltunk el egymástól, a kapcsolat hamarosan megszakadt, de a szép emlékek az éjlati szabiról velünk maradtak.
Nem minden busz utazásom gyümölcsözött ilyen pozitiv módon, talán mert túl habozó tipus vagyok, vagy inkább azért mert ritkán adódik egy csakugyan jo alkalom. Egy rövid utazáson Tel Avivból az egyik környező kis városba, szemben velem ült egy lány. Nem volt szép, csúnya sem volt, ami egyedi volt benne azok a páratlanul gyönyörű fekete szemei voltak amelyek valami okból merően rám meredtek. Általában valami olvasni valót, könyvet, folyóiratot, viszek magammal utazásokra és eleinte nem vettem észre a tekintetét, de úgylátszik hipnotikus ereje volt. Felemeltem a fejemet, a pillantásaink kereszteződtek és attól a pillanattól rabul lettem ejtve. Nem voltam képes farkasszemet nézni vele, de ugyanakkor nem tudtam teljesen elfordítani a tekintetemet sem. Lopva mindig újra feléje néztem, hátha felhagyta és más érdeklődési központot talált magának és mindig újra elkaptam a pillantását amint eltőkélten tovább fixiroz. Hiába próbáltam visszatérni a könyvemhez, nem értettem mit olvasok. Kinéztem az ablakon és megkiséreltem a tájat figyelni, de ezek az átható szemek mint mágnesek vonzottak.
Éppen a barátnőmhöz voltam útban és semmi kedvem nem volt egy kalandra. Elértem a célomat és megkönnyebbülve szálltam le, de amint a busz elhaladt mellettem, a lány kidugta a fejét az ablakon és hátranézett amíg a jármű el nem tűnt a kanyar után. Már sajnáltam, hogy mégsem próbáltam szóba állni vele. Ki tudja, lehet, hogy nem is voltak romantikus szándékai, csak hasonlítottam valakire akit ismert, de persze már soha sem fogom tudni kideriteni ennek a csökönyös tekintetnek a jelentését.
Egy jó barátnőmnek viszont beütött a szerencséje. Néhány éve emigrált csak Brazilból Izraelbe és alig tudta a nyelvet. Egyszer amikor Haifára buszozott, egy szimpatikus férfi ült le a mellette levő ülésre. A hölgy valamit kérdezni akart, de már az első héber mondatával kudarcot vallott. Milyenek az esélyek, hogy egy véletlen szomszédja a buszon szintén értsen portugálul (Brazil hivatalos nyelve)? Milyenek az esélyek, hogy ő is Brazilból származzon? Valószinütlenek, úgye? Hány brazilt ismerösötök van? De ezek a kedvezőtlen esélyek valóbbá váltak ennek az égből teremtett párnak az esetében. Boldog házasok a mai napig is, Beer Shevában laknak és két helyes fiúk van.
Tehát ha a legközelebb busszal kell utaznotok, ne morogjatok a zsúfoltság miatt, ne panaszkodjatok ha csak csigalépésben halad a csúcsforgalomban. Nézzetek körül. Hátha a sors kegyéből egy olyan találkozásban lesz részetek amelynek a hatása kiterjed az egész életetekre.
<!-- Search Google -->

<CENTER>
</CENTER>

[platon]

Platon orulok , hogy tetszett . kb. 8-9 eve ismerkedtunk meg egy csevegon (Skyex)az internetten keresztul . Azota is rendszeresen levelezunk egymassal . Engedelyevel nyitottam egy kulon topikot is Avrinek ahova szeretnek egy kedves irasat feltenni . Szemelyesen is talalkoztunk Bpesten . Talalkozasunk erdekessege , hogy a tiszteletemre rendezett talalkozora , Barcelonabol erkezett . Ugy rendezte az utazasat , hogy feltetlenul ott legyen :-) A Skyex-( Magyarok a vilagkorul ) elso talalkozojat en rendeztem Torontoban , jottek USA.bol , Magyarorszagrol , nagyon kellemes volt !

Nem esik nehezére a jót, szépet dícsérni, elismerni az olvasónak. Avri tehetséges elbeszélő és igen müvelt ember. Elbeszélésének sajátos hangulata van. Jók stiláris eszközei, mintegy részesevé teszi az embert történései leírásának. Megérdemli a külön tpikot és nagyobb figyelmet. Most, hogy reagáltál írásomra, egy apróságra híván fel fgyelmedet. Nem kívántam ezzel kellemetlenkedni, de megemlítem. Két szó zavart mert ez akarata ellenére zavaró, (pasik, alak) mert adott szövegkörnyezetükben ezeknek negatív kicsengése van. Elnézésed kérem, hogy ezt megemlítettem. Minden dícséretem fentartva tisztelettel köszöntöm Őt és téged is FiFike.:) Gratulálok![QUOTE]

[Margit]

Mandl Péter novellái

Öreg, barátságos sárkány
http://www.szombat.org/themes/szombat/images/cikkepek/0603mandl.jpgNagypapa abbahagyta a cigizést. Ezt úgy is mondhatjuk, hogy leszokott a dohányzásról, de azt csak most tudtam meg, hogy ez ugyanaz, ezért írtam cigizést. A bicskáján kívül mindig magánál hordott egy vékony ezüst pénztárcaszerûséget, abban voltak a cigaretták. Ezenkívül még az ágya mellett és minden asztalon voltak cigaretták, amit folyamatosan pótolni kellett, mert elszívta õket. Mivel a Nagymama nem szerette a cigifüstöt, Nagypapa kénytelen volt kimenni az erkélyre vagy a folyosóra, ha cigizni akart, pedig biztos jobb szeretett volna a fotelban cigizni, mint kinn a körfolyosón. Nagypapa azonban, úgy látszik, félt Nagymamától, mert nagyon sokat cigizett, de sohasem bent a lakásban. Hiányozni fog, ahogy a kékes füstbõl kidugja az orrát, mint egy öreg, barátságos sárkány. Nagymama mindig mondta, hogy soha nem fogja abbahagyni a bagózást (õ meg így hívta a cigizést), mert a cigi erõsebb, mint õ, de végül Nagypapa gyõzött a cigi ellen a szívgörcse után. A szívgörcs miatt Nagypapát kórházba kellett vinni, ahol azt mesélte, hogy az orvosok elsõ dolga az volt, hogy elvették a cigarettáját, és megfenyegették, hogy ha nem hagyja abba, akkor nagy baj lesz. Nagypapa pedig, úgy látszik, félt az orvosoktól, mert azóta egyszer sem gyújtott rá. Mire hazajött, Nagymama összepakolta az összes cigit az ágya mellõl meg az asztalokról, és kidobta az egészet. A pénztárcaszerûségét azonban még mindig magánál hordja a bicskájával együtt. Már nincsenek benne cigaretták, de ha kinyitom, még mindig érzem benne a sárkányfüst szagát.
Imre bácsi
Imre bácsi ad nekem öt dollárt, ha három percig bírok egy helyben ülni a rózsaszín fotelban. Imre bácsi Pozsonyban él, és a fülébõl hiányzik egy darab. Azt mondja, hogy leharapta egy légy. Nem tudom, öt dollár az mennyi, de azt tudom, hogy jó, ha van az embernek. Apu megkínálja Imre bácsit konyakkal, aki még egyszer hunyorít, aztán már nem is figyel rám. Szétszedem és összerakom a Kinder-tojás autót. A csomagolópapírt óvatosan szedem le, mégis elszakad, szerintem eleve úgy csinálják, hogy elszakadjon. Felrakom a lábam a karfára, aztán fel a fotel tetejére. Fejjel lefelé nézem Imre bácsi barna cipõjét. „Három percig, csak három percig kellett volna nyugton ülnöd, és kaptál volna öt dollárt, és te nem voltál erre képes.” Imre bácsi csalódott, Apu meg csak mosolyog, mintha végig tudta volna, mi lesz, én meg csak nézem tovább Imre bácsi barna cipõjét fejjel lefelé.
Poschteiner Judit
Ádámmal kétfelõl kergetjük Poschteiner Juditot az udvaron. Poschteiner Juditnak vörös a haja, de nem olyan hosszú, mint Györgyi nénié és nem is olyan szép. Györgyi nénit viszont nem lehet kergetni, mert Györgyi néni nem szeret futni. Györgyi nénit az oviban mindenki szereti. Van egy lánya, de mindig azt mondja, hogy mi vagyunk az õ gyerekei. Néha azt kívánom, bárcsak Györgyi néni lenne a mamám, és akkor egész nap a testvéreimmel játszhatnék. Aztán eszembe jut Anyu és hogy milyen szomorú lenne, és akkor én is szomorú leszek és egy pillanatra abbahagyom a futást és akkor Ádám leelõz és utoléri Poschteiner Juditot.
Nagypapa meghal
A kórházban nem szabad futkározni, és nevetni sem illik. Különben sincs most min nevetni. Nagypapát egy hete bevitték a kórházba, és amikor egy hete bementem meglátogatni, folyton azt hitte, hogy én vagyok az Apu. Amikor most a hétvégén benn voltunk nála, Anyu nem engedte, hogy bemenjek a szobájába, de én felálltam a székre és belestem az ajtóablakon. Nagypapa betakarva feküdt az ágyon, ahogy otthon szokott, amikor ebéd után alszik, csak most pizsamában volt. Kilátszott a lábfeje a takaró alól. Nem voltak benn a fogai és a karja tele volt szurkálva csövekkel. Anyu ott ült a széken az ágya mellett, és valamit mondott Nagypapának, de Nagypapa biztos nem hallotta, mert nem válaszolt.
A kórháznak nagyon rossz szaga volt és haza akartam menni, hogy játsszak a gépen, de nem mertem szólni, mert láttam, hogy Anyu sír. Este Anyu bejött és leült az ágyam szélére. Megsimogatta a fejemet, és nem mondott semmit, pedig amikor így bejön, mindig valami fontosat szokott mondani. Most úgy látszik, nem jutott eszébe semmi okos.
Apu apja
Apuéknak, amikor Apu még kicsi volt, nem volt tévéjük. Apu apja, az én nagypapám beteg lett, amikor Apu tizenhat éves volt. Onnantól kezdve nehezen tudtak másról beszélni, csak a betegségérõl. Pedig Apu sok mindenrõl szeretett volna beszélni vele, fociról, az együttesekrõl, amiket hallgatott, az osztályfõnökrõl, aki egyszer megpofozta, szóval azokról a dolgokról, amik Aput akkor érdekelték. Nagypapámnak azonban ezek a dolgok nem voltak érdekesek, biztos ezért nem beszélt a fiával. Vajon egyszer majd az én apukámat se fogja érdekelni, hogy a Hoffmannak ellopták a kókuszgolyóját a nagyszünetben, vagy hogy a Saci megengedte, hogy megfogjam a lábát. Az én Apám mindennap megkérdezi, hogy mi történt velem aznap. Remélem, ez mindig így lesz. És sose lesz beteg.
Változás
Most már biztos, hogy nem vagyok kiválasztott. Errõl még nem beszéltem senkinek, mert féltem, hogy azt mondják rám, hülye vagyok, pedig én csak azt láttam, hogy velem sosem történnek igazán rossz dolgok. Jó, olyan már volt, hogy kettest kaptam vagy elvesztettem a kulcsomat, meg a nagyszobában az üvegajtót kétszer is betörtem, de ezekért mind én voltam a hibás, megérdemeltem. Tényleg azt gondoltam, hogy Isten vigyáz rám, máshogy, mint a többi emberre. Szeret engem, és ha jó ember leszek, úgy csinálok mindent, ahogy õ akarná, akkor jól mennek majd a dolgaim. Mások, mint például a Kovács Laci, akinek meghalt a mamája és azután rossz társaságba keveredett, biztos nem figyeltek oda Istenre és ezért érte õket annyi baj. Vagy ott van a Marci papája, aki munka után addig járt a játékterembe, amíg végül ki kellett költözniük a Körútról Kõbányára. Azóta sokkal kevesebbet járok a Marcihoz, inkább õ jön hozzám, nincs is számítógépe. Mégis, ami múlt szombaton történt, azzal nem tudok mit kezdeni. Már két-három hete furcsa dolgok történnek otthon, de azt hittem, hogy ez azért van, mert lusta vagyok, és nem tanulok. De hiába húztam bele a töribe, és hiába lett négyes a matek félévzáróm, mégis egyre többet kiabálnak egymással. Nem tudom, mikor lesz vége, de jó lenne, ha már abbahagynák. Csak mondják meg, hogy mit csináljak, és én megteszem. Vagy az is jó, ha megmondja Isten.
Én, aki nem én
Ma megint eszembe jutott, hogy mi van, ha én nem én vagyok. A nevemben biztos vagyok, legalábbis az biztos, hogy mindenki Péternek hív. De ez még nem mond el rólam semmit, mint ahogy az sem, hogy a hajamat mindenki feketének látja, én is. Akkor meg mitõl vagyok az, aki vagyok? Más is szereti az állatokat. A házban többen is ugrálnak a lépcsõkön. Õk is mind énnek érzik magukat? Vajon az õ énjük milyen? A lépcsõugráláson meg a hajszínen kívül. Az is lehet, hogy van közöttük olyan, aki úgy érzi, hogy õ valaki más, mint az az öreg néni a földszinten, akinek két ujja hiányzik a jobb kezérõl, és aki idõnként becsönget hozzánk, mindig akkor, ha Anyuék nincsenek otthon. Az a néni mindig úgy néz maga elé, mintha nem is õ volna, hanem valaki más. Mintha lakna a fejében valaki, akit nem hívott oda. Egy hívatlan vendég, aki sosem megy el.
Másvilág
Nem tudok aludni. Már ittam vizet is, és kinyitottam, aztán meg becsuktam az ablakot, de az sem segített. Próbálkoztam háton, hason, még oldalt is, de csak összegyûrtem a lepedõt, a paplan meg kijött a huzatából. Mackó meg eltûnt az ágy mögött. Az ablakon át látom, hogy már nem égnek a szemközti ház ablakai, ez nem jó, mert azt jelenti, hogy már elmúlt tíz óra. Lehet, hogy azért nem tudok aludni, mert azon gondolkodom, hogy nem tudok aludni? Megpróbálok másra gondolni. Hátha ez az az éjszaka, amire vártam. Talán pont ma fog kinyílni az ablak, a szél elfújja a függönyt, és belép rajta a valaki. Az a valaki, akit még sosem láttam, de mégis olyan lesz, mintha már ismerném. Megfogja a kezem és elröpülünk egy másik világba. Ahol bármi megtörténhet. Ahol akkor alszom el, amikor én akarok. Ahol nem kell aludni soha többé.
Fénykép
Anyu és Apu szép ruhában állnak egy csomó mosolygó ember elõtt. Apu és Anyu azelõtt a torony elõtt, aminek nem tudom megjegyezni a nevét Párizsban. Ami Franciaországban van. Én, a járókában, a pöttyös labdával, ami még mindig megvan a szekrény tetején. Az elsõ születésnapom. Csokitorta egy gyertyával. Fényképek. Sok van belõlük nagy albumokban, a telefon alatti szekrényben, meg kis dobozokban régi barna meg fekete-fehér képek gyerekekrõl, felnõttekrõl szép ruhában. Házak elõtt, kerítésnek támaszkodva. Fürdõköpenyes kisfiú, kezében pohárral. Bácsi, kerek kalapban áll egy fehér ruhás néni mellett, akinek legyezõje is van. A bácsinak meg nagy bajusza. Nem ismerem õket és Apu sem. A háború elõttrõl valók, ami nagyon rég volt, amikor még Nagypapáék fiatalok voltak. Megkérem Aput, hogy írja rá a tortás kép hátára a nevemet, nehogy engem is elfelejtsenek.

[FiFike]

Avri Shacham
Párhuzamos Világegyetemek





A napokban láttam a TV-ben egy kedves kis komédiát Nicholas Cage-el, az egyik kedvenc szinészemmel. Egy sikeres, nőtlen üzletemberről szólt, aki egy reggel mint egy üzleti eladó ébred fel csinos felesége - volt barátnője, akit 13 éve elhagyott - oldalán, két helyes kölykük is van, de pont mikor már megszereti instant családját, visszazökken az előző, sivár életébe. A film befolyása alatt én is arról kezdtem gondolkodni: „Mi lenne ha ....?” A párhuzamos világegyetemek teóriája még néhány éve csak a tudományos fantázia írók lázálmaiban szerepelt, de az utolsó időben tekintélyes fizikusok is elfogadják. A teória szerint tömören: A világegyetemek száma végtelen, az anyag aránylag egységesen van elosztva közöttük és a párhuzamos világegyetemek valamelyikében megtörténik minden esemény, még az is amelyik teljesen valószinütlen. Ezért a világegyetemet átnevezték ’universe’ről (uni = egy) ‘multiverse’re (multi = több). Az elhatározási folyamat egy útkeresztődéshez hasonlít, annyi elágazással, ahány alternatíva közül kell választanom. Minden esemény után – még a legapróbb, legjelentéktelenebb után is – amint elhatározom, hogy egy bizonyos útat választok, az elhatározásom folytán néhány párhuzamos világegyetem keletkezik, amelyek minden részletükben megegyeznek az enyémmel, de azokban a világegyetemekben az éneim más cselekvési módot választottak és ebből kifolyóan megváltozott az életük is. Példáúl: Én elértem a buszt az utolsó másodpercben, időben érkeztem a találkára, az életem legsikerültebb üzletét kötöttem meg, rajtakaptam a páromat amint megcsal, a vonat karambolozott a busszal amelyben utaztam, de a hasonmásaimmal, akik lekésték a buszt, más dolgok történtek. Ennek eredményenként az életük más pályán folytatódott és idővel a személyiségük is megváltozott. Ugyanakkor, minden egyes énem meg van győződve, hogy ő az igazi, egyetlen én és ha tudna az alteregóiról a párhuzamos világegyetemekben, azt mondaná, hogy ezek csak másolatok. Innen aztán már könnyü elkalandozni a fantázáinkkal. A fenti film szellemében, vajon a másom a párhuzamos világegyetemek egyikében legény maradt, vagy más nőt vett el és ki volt ez? Egy barátnőm a házasságom előtt, vagy másvalaki akit nem ismerek? Hány gyerekük van? És a legfontosabb kérdés: Vajon olyan boldog-e mint én, vagy elvált? Most már azon töröm a fejemet, hogy lesz-e valaha áttörés a fizikában és meglátogathatom az énjeimet legalább a legközelibb párhuzamos világegyetemekben? (A távolabb világegyetemekben az is lehetséges, hogy az alteregóm más nemü, hiszen a különbség a férfi és a nő között összesen egy apró kromoszómában nyilványul meg. Ha további kromoszómák változnának meg, lehet, hogy az énem genetikus szempontból is – nem is beszélve más szempontokról – különbözik tőlem és valójában már nem a hasonmásom többé. Egy további lehetőség: Lehet, hogy a szüleim soha sem találkoztak, vagy ha igen, nem tetszettek egymásnak és egyáltalán meg sem születtem!) Nagyon furcsa érzés lenne látni a tükörképemet, amint nem a reggeli borotválkozás közben néz vissza rám, hanem függetlenül tőlem, önállóan cselekszik. Hogy jönnék ki vele? Vajon mint sziámi ikrek viselkednénk, vagy még közelebb lennénk egymáshoz, ugyanazt gondolnánk, ugyanúgy reagálnánk? És vajon találkozhatnék a gyerekeivel? Mi lenne az ő reakciójuk, azt hinnék, hogy az apjuk vagyok? És milyen a másik énem élete, vajon megvalósított-e néhányat az álmaim közül, sikeres volt-e valamiben amiben én kudarcot vallottam? Végül is minden attól függne, mikor történt az elszakadás, hány év telt el azóta amióta elértük azt az útkeresztődést, amelyik annak a párhuzamos világegyetemnek a keletkezését okozta amelyben él. Még akkor is, ha az útjaink a házasságom előtt váltak el – majdnem 42 éve vagyok házas – ugyanazok a szülök szültek minket, azonos gyerekkori emlékeket és 30 közös évet osztunk meg. Vajon a különböző események az élete folyamán annyira megváltoztatták, hogy idegenek lennénk egymás számára? Túl is léphetünk a személyes szemszögön és megpróbálhatjuk elképzelni magunknak mi történt a különböző világegyetemekben – hiszen a végtelen világegyetemek teóriája szerint minden esemény megtörtént az egyikükben – az emberiség történelme szempontjából. Egyszer egy érdekfeszítő könyvet olvastam az alternativ történelem kialakulásáról egy olyan világban ahol Napoleon gyözött Watterloonál. Az a világ sokkal kevésbé volt fejlett technológiailag és több hangsúly lett fektetve a művészetekre, a bölcsészettudományra. Biztos léteznek olyan vilagegyetemek is, amelyekben Hitler, a sátán, győzött a Világháborúban…és pozitivabb irányban, sok más világegyetem, amelyekben egyáltalán nem született meg, a Második Világháború nem tört ki, a 30 millió áldozat nem pusztult el, gyerekeik születtek és az ujságok a túlnépesedésről vezércikkeznek. Fel lehet tételezni, hogy Izrael sem létezik minden világegyetemben, de ha még tovább lépünk gondolatainkban, miért ne tegyük fel, hogy létezik egy olyan valóság is, amelyikben Titusz, a római császár, nem rombolta le a Szentélyt Jeruzsálemben, a történelmi Izrael fentmaradt, sőt egyike a nagyhatalmaknak, a héber nyelv világnyelv – és az Internet nyelve?



Contact

<SCRIPT src="/scripts/emaillink.js" type=text/javascript></SCRIPT>
<SCRIPT type=text/javascript><!-- printEmail("blogavrish@bezeqint.net.biz"); //--> </SCRIPT>Email (avrish@bezeqint.net)
My Web Page (http://www.blogger.com/r?http://members.tripod.com/Avri/homepage.html)<!-- Search Google -->

[platon]

"Párhuzamos Világegyetemek"
Kedves FiFike!

Csodás gazdag gondolatokat ébresztő képzelet ez! Ahogyan gondolkodik a képzelet alkotó ereje, tudományos, művészien megfogalmazott fantázia. Ez több mint egy tudományos hipotézis. Szinte ki kényszerít további képzeteket, és mutat rá a természet csodáira a tovagördülő írói fantázia. Hogy lehet, hogy a világegyetem minden létező és lehetséges megjelenési formájában képes önmagára reflektálni, megmutatni végtelen lehetőségeit. Visszatökrözni önmagát, minden tulajdonságát. Alkotja, alakítja önmagát ez a Párhuzamos Világegyetem. Bennem is elinditott egy képzeletsort. - Létezőt és még nemlétezőt. - A bölcsészettudományokra, művészi tükröződésre való utalásával sokat mond ez, az írás. A rációt jutatta eszembe. Az irracionalizmus miként mutat túl pusztán történetiségén. Minden embernek, népeknek el kellene gondolkodni azon, miként vezethetett egy észellenes szellemiség Hitler sátáni valóságához. Ez a képtelen képzelet sajnos lecke is nekünk, a Világnak, hogy tanuljon, tanúljunk valamit saját üdvösségünkre. Van-e felelősége a bölcseletnek, emberi képzeletnek, az ész erejének? Rádöbbentett ez az írás, hogy az írói képzeletnek kötelessége is, hogy őrködjék az az ész egzisztenciája egész története felett. (Multja, jelene, jövője tükröződhet benne.) Egykor a "Nemzetiszocializmus" fasiszta ideológiák képtelen képzelete, az észellenes írracionális trónra ültetése engedett a képzelet korlátlan hatalmát képzelve valósággá is válni sajnos. Kérdések sorát fogalmazza meg bennem is a párhuzamos világyegyetemek azon víziója, hogy ("párhuzamosan egy világban győzhetett Hitler, a sátán győzött a Világháborúban..") Nem is folytatnám képzeletjátékomat. Ha már eddig nem valósúltak meg a párhuzamos világban azok, amelyek lehetőségként benne rejlenek, mint lehetőségek, Mephistophelesnek a kétségbeesett Faustról mondott szavait jutatják eszembe:

Vesd csak meg az értelmet és tudást,
Ami az emberben csudás...
Így biztosan enyém leszel.

Tovább gondolva: - ha nem következik be fordulat - mai globalizálódó világunk gonosz és áldásos kettősségében az emberi ész nagyszerűségében, önmagát is képes szabályzó erejében, nincs biztosítékunk sem, hogy nem támad ránk valamikor egy "fasiszta ördög", akihez képest maga Hitler is csupán egy kezdő kontár kisinas lenne.
Sajnálom e komor gondolatokkal (képzetekkel) szomorítottam el e nagyon figyelemreméltó írást. Elismerést érdemel az ÍRÓ! Az emberi értelem és erkölcsisége erejéről szólt nekem, hozzám, mint az enyémnél magasabb értelem.Elgondolkodtatott, tanított, figyelmeztetett is.[quote]

[FiFike]

Platon !
Rádöbbentett ez az írás, hogy az írói képzeletnek kötelessége is, hogy őrködjék az az ész egzisztenciája egész története felett. (Multja, jelene, jövője tükröződhet benne.)
Irasaidbol mar sokszor eszrevettem ,hogy Te is szabadjara tudod engedni a kepzeletedet es gyonyoruen kifejezed gondolataidat . Irigylem .....ezt az adottsagot. Kellenek ezek a gondolatok ! Hiszek abban , hogy a gondolatoknak van a legnagyobb szerepuk . Gondolj arra, hogy pl. Edison eloszor elkepzelte, kigondolta az izzolampat, aztan kitalalta , utana megcsinalta es a lampa elkezdett egni. Szechenyi aki megalmondta , kitalalta a Lanchidat ! Kellene sok-sok pici "szechenyi" es akkor a gondolatainkkal athidalhatnank a keptelenseget .
Kell ez harmas,- esz, ero, akarat . Kell esz mert kell a gondolat, kell ero mert meg kell tudni csinalni es akarat kell, hogy vegig tudjuk csinalni a "dolgokat" .
Kell mindig egy ilyen gondolat ami megmozditja , elinditja az emberi ertelmet .

[FiFike]

vasárnap, április 16, 2006

Avri Shacham
<!-- Begin .post -->

Új elbeszélés: http://photos1.blogger.com/blogger/4843/862/320/dvora.jpg (http://photos1.blogger.com/blogger/4843/862/1600/dvora.jpg)

Kibbutzi tipusok: Dvora
<CENTER><FORM action=http://www.google.co.hu/custom method=get target=google_window>Dvora az ifjúsági társaság réme volt. Egy nem túl társaságkedvelő, passziómentes vénleány, aki minden fölös energiáját abba fektette be, hogy megpróbálta beleverni a fiatal generációba az általa helyesnek tartott kulturális értékeket. Mint az étkezde rangidős felelőse már sok éve, kemény kézzel basáskodott a felszolgálók és az étkezők felett. A szolgálatosokat szegénykéket agyondolgoztatta, semmi sem volt elég jó, elég tiszta számára. Az étkezdének még az eleső sarkait is tüzetesen megvizsgálta és jaj volt annak aki nem elég alaposan mosta fel a padlót. Végigjárt minden asztalt, itt egy centivel arrébbtolt egy tálat, ott kicserélte a villa és a kés helyét, máshol egy morzsát fricskázott le, a tányérok mindkét oldalát vizsgálat alá vette. Csipős nyelve ostora a mai napig sajgó sebeket hagyott gyengéd lelkeinken. Egy zord huszár törzsőrmester maga az angyal volt hozzá képest.
Az étkezde ajtajai pontosan a megszabott időben nyíltak ki, még egy másodperccel sem hamarább. Dvora, egy rubensi jelenség, szolid mint egy márványszobor, a bejáratnál strázsált és ellenmondást nem türő hangon „üdvözölte” a belépőket: „Kérem feltölteni az asztalokat!” Ha netán szabad hely maradt valamelyik asztalnál, nem ülhettél le barátaiddal a következőnél, amíg nem került elő egy megváltó aki betöltötte az üres helyet.
Ha az asztalodon kifogyott a kenyér, kiürült a főzelékes tál, vagy a vízeskancsó, egyesek inkább lemondtak az utánpótlásról, minthogy kitennék magukat Dvora biráló tekintetének falánkságuk miatt. Repetát a főételből csak a kedvencei kaphattak és amikor befejezted az étkezést, senki sem maradhatott ülve emésztési célból, vagy egy kis csevejre asztaltársaival. Dvora irgalmatlanul felállított és arra is volt gondja, hogy a mosogatőba vigyél minden tányért, evőeszközt amelyhez hozzányultál.
Néhány alkalommal Dvora engem is csunyán összeszidott, de általában sikerült nagy ívben kitérnem előle.
Azokban az években egy furcsa szokás dívott a kibbutzunkban. Senki sem bízott meg a vekkerekben és az éjjeli őrök feladata volt felriasztani a korán kelőket a fejésre az istállóban, a reggeli elkészítésére, az étkezde előkészítésére és a mezei munkára, mielőtt a nap melege kibirhatatlanná válik.
Dvorának díszhelye volt az ébresztő listában. Egy reggel, a meghatározott órában, az éjjeli őr halkan megkoccantotta az ajtaját. Miután nem kapott választ, energikusabban kopogott be, de ezúttal sem jött válasz belülről. A kibbutzi ajtókat nem zárták be – talán még zárral sem voltak felszerelve – és az őr habozás nélkül benyitott a lakásba. Nyár közepe volt, sokkal a légkondiciónálás bevezetése előtt és a férfi Dvorát mély álomba merülve, a hasán fekve és anyaszült meztelenül találta. Az őr egy pillanatig sem habozott. Pontosan ugyanabban az órában még néhány tagot kellett felkeltenie és már elég időt vesztegelt ennél az álomszuszéknál. Könnyedén rávert a fenekére, hangosan odaszólt: „Dvora, kelj fel!” és amikor egy érthetetlen dörmögést hallott válaszként, már ott sem volt.
Dvorának erős fentartásai voltak ez ellen az intím ébresztési módszer iránt, botrányt rendezett, az éjjeli őr meg lett dorgálva és ezzel tulajdonképen a két főszereplő szempontjából az egész epizód befejeződött, de más volt a helyzet a terrorjának az áldozatai esetében. Az ifjusági társaság barakkjaiban az esemény, megfűszerezve pikáns részletekkel, a nap szenzációjává vált. Az amazón aki a szemeinkben mostanáig vasorrú bábának látszodott, hirtelen egy nevetséges személlyé változott, olyan történetek tárgyáva amelyekben a meztelen (és jelentős méretü) hátsórésze központi feladatot játszott.
Nem nevettük ki nyilvánosan, de hirtelen nem volt többé rémitő, már nem féltünk tőle. Senki sem fellebezett a fennhatósága ellen, továbbra is szófogadóan, de pajkosan kacsintva a háta mögött, teljesítettük az utasitásait. Sic transit gloria mundis, így múlik el a világ dicsősége.

<TABLE bgColor=#cccccc>
<TBODY></TBODY></TABLE></FORM></CENTER>

[Sanyi]

Kedves Judith,
Elnézésed kérem a hosszú hallgatásomért - ezt megmagyarázni még hosszabb lenne...
Aranyos vagy,hogy még ez év januárjában positivan irtál könnyvemről.
Ma megkértem Melitta-t, hogy legyen szives feltenni a nemrég elkészült honlapom cimét is: www.alexerdelyi.com (http://www.alexerdelyi.com), ahol a Search Inside "link"-en
a könyv tartalmát az esetleg érdeklődők tudják kutatni is (igy nem lesz "zsákba macska...").
Remélem, hogy jól vagytok, és készültök a forradalom 50. évfordulójára.
Én több "project-tel" vagyok elfoglalva.
Szeretenék ismét hallani felőletek.
Üdv - Sanyi

[Judith]

Sanyi, megnéztem a weboldalad. Nagyon szép munka, és amint mondtam, a könyvedet is nagyon élveztem. Ami új volt számomra benne, az amit a Lónyairól irtál. rettenetesen irigylek mindenkit, aki egy ilyen jellegű középiskolai oktatásban részesülhetett.

[FiFike]

http://itthonotthon.blogspot.com/
Avri Shacham
Új elbeszélés:
http://photos1.blogger.com/hello/260/3637/320/000%20dubro.jpg (http://photos1.blogger.com/hello/260/3637/640/000%20dubro.jpg)



<CENTER>Délszláv képeslap </CENTER>Május végén tértünk vissza – feleségem és én – egy horvátországi és szlovénai túráról. Azelőtt csak Szerbiába látogattam el és a volt Jugoszlávia ezt a részét még nem ismertem.
„Regényem” Jugoszláviával 1962-ben, két évvel a házasságom előtt, kezdődött el, egy romantikus és viharos szerelmi éjszakán, amelyet egy Nesa nevü lánnyal töltöttem egy Belgrád környéki motelben. Egy évvel ezután, egy 17 tagú delegációval az izraeli Munkás Mozgalomból, hat hétig robotoltunk a Testvériség és Egyenlőség országút épitésén Smederovo környékén. Ennek az utazásnak a csúcspontja volt találkozásunk egy öreg szerb paraszttal, aki teljesen elképedt amikor megtudta, hogy Jeruzsálem valóban létezik és nemcsak legenda. E találkozásból kifolyóan, eljött Izraelbe és meglátogatta az izraeli szent helyeket. Nem tudom hány évig élt még a bácsi, de „biztos vagyok benne, hogy azzal a boldog érzéssel hunyta le a szemét, hogy sikerült megvalósítania egy álmát és a legendát valósággá tenni”
Mindkét elbeszélés megjelent már az „Itthon-otthon” c. könyvemben és nem fogok itt visszatérni rájuk, de ismételt jugoszláviai kiruccanásaim következtében úgy véltem, hogy ismerem ezt az országot. Még vetítettképes előadásokat is tartottam róla az itteni ifjúsági klubokban. Útólag kiderült, hogy az u.n. ismereteim enyhén szólva nincsenek megalapozva. Tito uralma alatt az etnikai feszültség a felszín alatt rejtőzött. Annyira el volt rejtve, hogy semmi jelét nem észleltem és én voltam a legjobban meglepve a véres háboruk sorától, amelyek megteremtették az „etnikus tisztogatás” fogalmát és alapjában megváltoztatták azt a valóságot amelyet én ismertem. Jugoszlávia ma a multé és romjaiból olyan országok keletkeztek, amelyek minden erőfeszítést megtesznek, hogy bebizonyitsák másságukat nemzetiségükben, kulturájukban és nyelvükben, szomszédaiktól, volt tagtársaiktól a Jugoszláv Federációban.
Így például, a szerb-horvát szótár, amelyet azelőtt minden könyvüzletben árultak, ma csak a múzeumokban található meg. Egy horvát nacionalista szenvedélyesen magyarázta, hogy a szerb-horvát nyelv csak a szerb uralkodó körök koholmánya. Szerinte, a valóságban ez két különálló és egymástól különböző nyelv és a fiatal horvát állam mindent megtett ezen tézis bizonyitására, azáltal, hogy az államnyelvből gyökeresen kigyomlált minden szót, kifejezést amelyiknek az eredete szerb volt.
Az én képzetlen füleimnek – miután tudok szlovákul, sok szláv szót megértek – a horvát, szlovén és szerb nyelvek nagyon hasonlóknak hangzottak. Tiszta butaságból nem hoztunk magunkkal CD-ket otthonról és útunk 11 napján bérautónk rádiója csakis száv dalokat hallatott – az első magyar állomást csak az utolsó napon, Zágráb környékén sikerült fognom – de ez nem zavarta meg teljesmódu élvezetünket az ablakunkban váltakozó csodaszép tájtól: Az erdők sokféle zöld színárnyalata, tarkítva festői falvacskák piros tetőivel, keletről a tenger sötétkéke, nyugatról pedig a fémesen szürke hegyek – itt-ott havasak – kisérték 1400 kilométeres útvonalunkat Dubrovniktól a dalmát tengerpart hosszában egészen az olasz határig, amikoris Szlovénia belső részei felé vettük az útunkat, Postojna, Bled és Bohinj irányában.
Ez az 1400 kilométer nagy mértékben különbözött egy hasonló úttól egy nyugatiasabb országban. Ez a megjegyzés nem a horvátok és szlovének rovására szól! Az országuk eléggé fejlett, a legtöbb ház új és modern, az útak kitünő állapotban vannak, de csak kétsávosak. A ritka egyenes szakaszon a sebesség 80 kilométer (ez sem túl sok), de mivel az országút a tengerpart kanyargós kontúrját öleli, a legtöbb szakaszon a megengedett gyorsaság lemegy 60-40-re, sőt néha 30-ra is! Még az is lehet, hogy ez szándékos. A helyiek úgylátszik méltányolni tudják a bámulatos temészeti kincseket amelyekben osztályrészük lett. Senki sem sem siet és a lassan cammogó forgalom lehetővé teszi, hogy megcsodáljad a gyönyörű tájat amelyik minden oldalról körülvesz.
Az irányzat, megőrizni a létezőt, érezhető a lélegzetelállító nemzeti parkokban. Amennyire képesek voltunk megitélni, senki nem probálta szépíteni a természetet. A madarak csodálatos énekét nem zavarja meg zajos zene. Mindössze ösvényeket törtek az erdőkben, fából készített sétapályákat raktak le a sáros tópartokon, lépcsőket vágtak a barlangokban, megfelelő világitást raktak be és a turisták milliói özönlenek.
Ez távolról sem jelenti azt, hogy a déli szlávoknak nincsen kereskedelmi ösztönük! A Krka folyó erdejében például, a legfélreesőbb tisztásokon is kis asztalok mögött öreg nénik mézet, dióféleségeket és fügéket árultak. Néhány szót még héberül is tudtak. Úgylátszik már sok izraeli megelőzőtt minket a hely szépségének a felfedezésében, de engem más gondolat foglalkoztatott: Hogy kerültek ezek a nénik ide és mikor és hogy fognak hazaérni? Vajjon a gyerekei naponta száműzik a nagymamát az erdő mélyébe, vagy ő maga vállalkozik kézségesen erre, hogy néhány fillérrel növelje családja bevételét? A választ persze nem tudom kéréseimre.
A kis városok is római és főleg velencei korú erőditményeivel, romjaival, templomaival, barokk házaival meg lettek őrizve, mint ahogy sok száz éve néztek ki. Itt sem látható sok szépítés, tatarozás, de mi a helyzet az épületek lakosainak életminőségéről? A kószálás a szűk sikátorokban (alig 2 méter szélesek) főleg turistáknak okoz élvezetet és nem vagyok biztos abban, hogy a lakosok minden büszkeségükkel, hogy ilyen történelmi helyen laknak, nem részesítenék-e előnyben egy tágasabb, levegősebb és világosabb lakhelyet. A tengerpart sokszáz kilométeres hosszát modern szállodák – egy részük, mint Opatijában, Abbázia néven hagyományos turistaváros még az osztrák-magyar monarchia idején, fényüzők és patinások – és kiadó házak sorozata ékesíti. Mindenhol feltünő táblák hirdetik a kiadó Sobe/Zimmer/Apartmani-ket. A vidék a francia Riviérára emlékeztet és szerény véleményem szerint semmiben sem marad el tőle.
Fogalmam sincs mivel foglalkoznak az ottani lakosok az év folyamán, mert mindez csak egy szezon számára létezik amelyik alig hosszabb három hónapnál (június-augusztus). Május közepe után a házak egy része amelyeken a fenti táblák megjelentek, még zárva voltak és a szomszédok szerint tulajdonosaik máshol laknak. (Ezzel szemben viszont, ez a legjobb időszak egy ottani kirándulásra. Az időjárás kellemes – fürödni ugyan még nem lehet, de izzadni sem kell – a szűk országutak amelyeken egy lassú teherautó megkerülése majdnem lehetetlen, nem zsúfoltak és a szobák ára alacsony, májusban kb. 30 euro, 65-al szemben a szezon csucsán).
Nem rendeltünk előre szobákat, naponta máshol szálltunk meg. Késő délutánonként bekopogtunk olyan házakba amelyeken a fenti tábla volt kitéve és negyed-fél óra alatt találtunk valami megfelelőt. Minden lakás központi fekvésü volt, modernül volt berendezve és általában kis konyhácska is járult hozzá. A helyiek barátságosak, vendéglátók és még nincsenek elromolva. Ilyenek lehettünk mik is a 60-as években. A lakásadónkkal Pulában oroszul beszéltem, feleségem olaszul kommunikált a feleségével és csak a 18 éves unokájuk tudott angolul. Amint megegyeztünk az áron, egy néhány szobás, óriási szvittet állítottak rendelkezésünkre – nagyobb volt mint az otthoni lakásunk - két verandával, nagy konyhával, szines TV készülékkel és a háziúr egy üveg borral ajándékozott meg, saját terméséből. Ez volt az egyedüli este amelyen nem mentünk el. Finom dolgokat vásároltunk a közeli boltban, királyi lakomát rendeztünk, kiürítettük az üveg bort és aludni mentünk.
Talán kevésbé tipikus az asszony Brelában akinek a lakásában szintén egy éjszakát töltöttünk és akinek 17 kiadó lakása van és hat turista irodájának a segitségével tölti meg ezeket turistákkal. A legszimpatikusabb lakásadónk Pakostaneban volt, egy kis városkában, ahova teljesen véletlenül kerültünk el. A hölgy leültetett minket a konyhájában, feta sajttal és vörös borral kedveskedett – amelyet szinültig teli vizes poharakban szolgált fel – és hosszan mesélt nekünk (németül) az életéről. Mint a kibbutzokban az 50-es években, itt sem zárják be a házakat. Ez az asszony csak akkor kezdte el bezárni az ajtaját, amikor a szomszédnője, aki tudta hol tartja a borát, távollétében belopakodott a házába, berúgva tántorgott haza és a férje este panaszra jött, hogy miatta lett a felesége alkoholista.
Ezután a látogatásunk után ezen világtájon, amelyet a Természet annyi elképesztően szép és gazdag természeti kincssel, olyan vízbőséggel, annyi vízeséssel, ajándékozott meg, nem vagyunk többé meggyőzve arról, hogy a legendás Paradicsom valóban a Közel Keleten volt.
Fotoalbumunk kirándulásunkról (http://www.anan.co.il/LOSDBUEMWU612006145041/)

[Verzarka]

Nem tudok bemutatkozni, de megpróbálom. Verzár Éva vagyok, Erdélyből tizenöt éve telepedtünk át családommal - az anyaországba. Itt jelent meg első novellás kötetem: Írott gyökerek címmel.

Írásaim egyaránt táplálkoznak a múltból és a jelenből, mindig tiszteletben tartom gyökereimet. Amikor írni kezdtem, nem gondoltam arra, hogy közzé is teszem. Egyszerűen beleszerettem az írásba. Csak most látom, mennyire nehéz feladat, ha az embernek magáról kell írnia. Vallom, hogy minden leírt szó felelősség, és ennek tudatában is fogok tollat /klaviatúrát/ a kezembe. Fontosnak tartom átadni azt a hagyományt - embereket, érzéseket - amelyeket Erdély őriz - ma is -, és amelynek a szellemében felnőttem. Remélem sikerül éreztetnem írásaimban, hogy olyan nemzet szülötte vagyok, amely megérdemel minden tiszteletet.

Kiadó és rendelési lehetőség:
http://www.unisher.hu/

[Melitta]

Koszonjuk! sok sikert! tovabbi konyveket es mindenfele jot,orulunk hogy megtisztelsz irasaiddal minket!

[Melitta]

Efike bemutatja a KALÁKA Szépirodalmi Folyóiratot,melyben neki is es nagyon sok valogatottan tehetseges iro, kolto muveiben gyonyorkodhetunk.
Uj topic cime Kalaka

http://www.canadahun.com/forum/showthread.php?t=8274

[Amiga600]

Sziasztok! Én Góra Szbolcs vagyok és éppen a feltörésre készülök Budapesten. Az első novellám a Fangoria horrormagazin első antológiájában jelent meg (Rémségek Könyve), de van egy kész, még kiadatlan M.A.G.U.S. regényem is, és egy egész estés színdarabom, amit a Fáklya Klubban négy teltházas esten adtak elő. Itthon időnként felolvasóestekre járok, és rendszeresen írok PC-játék kritikákat a www.pclife.hu (http://www.pclife.hu) oldalon Amiga művésznéven. Üdvözlök mindenkit. :)

[csocsike]

Nagyon jo, gratulalunk :D A borito is fantasztikus :D

[Ayra]

Köszönöm szépen, nagyon figyelmesek vagytok!
A borító Oberhauser Csaba alkotása.

[Melitta]

Gratulalunk Ayra ! NAgyon buszkek vagyunk Rad!

[Ayra]

Köszönöm Melitta, és azt külön is, hogy itt is helyet kaphattam.

[Zutty]

En is iro vagyok. Francia iro, Franciaorszàgban, de a nyelvet 22 évesen tanultam meg. Valahol itt màr bemutatkoztam: 3 regényem és két gyerekkönyvem jelent meg eddig (Gallimard, Stock és Ecole des Loisirs - nagy - kiadoknàl). Két évig könyvkritikus is voltam a ràdioban. Egy ideje Csipkerozsika àlomban elhallgattam. De mégis: egy meséskönyv elkészült, az összel jelenik meg. Negyedik regényemen most végre talàn igazàn dolgozom.

[alberth]

En is iro vagyok. Francia iro, Franciaorszàgban, de a nyelvet 22 évesen tanultam meg. Valahol itt màr bemutatkoztam: 3 regényem és két gyerekkönyvem jelent meg eddig (Gallimard, Stock és Ecole des Loisirs - nagy - kiadoknàl). Két évig könyvkritikus is voltam a ràdioban. Egy ideje Csipkerozsika àlomban elhallgattam. De mégis: egy meséskönyv elkészült, az összel jelenik meg. Negyedik regényemen most végre talàn igazàn dolgozom.
Kedves Zutty!
Gratulálok! És kívánok még sok-sok sikeres irodalmi alkotást! A csipkerózsika álmok után jőnek a nagy-nagy visszatéresek... Jól tudom?

[Melitta]

En is iro vagyok. Francia iro, Franciaorsz&agrave;gban, de a nyelvet 22 évesen tanultam meg. Valahol itt m&agrave;r bemutatkoztam: 3 regényem és két gyerekkönyvem jelent meg eddig (Gallimard, Stock és Ecole des Loisirs - nagy - kiadokn&agrave;l). Két évig könyvkritikus is voltam a r&agrave;dioban. Egy ideje Csipkerozsika &agrave;lomban elhallgattam. De mégis: egy meséskönyv elkészült, az összel jelenik meg. Negyedik regényemen most végre tal&agrave;n igaz&agrave;n dolgozom.

Gratulalunk!!!!!!
HA van meg elado konyved es esetleg irnal rola egy kicsit bovebben, hisz orommel reklamozzuk a canadahun oldalan minden irot, koltot aki megtisztel benneuneket irasaival.
Tovabbi sok sikert!!!!!!!!!!!!!!!!!

[Zutty]

Köszönöm a bàtoritàsokat, igazi nevem Eva Almassy, amazon.fr-en kaphatoak franciàul a könyveim, csak az elsöt (V.O., Gallimard, 1997)forditottàk le magyarra (Sik kiado, 2000, Virgo cimmel).
Teljes bibiliogràfia:
V.O., roman (regény), Gallimard 1997
Tous les jours, roman (regény), Gallimard 1999
Comme deux cerises, roman (regény), Stock, 2001
Le vieux cheval et les poneys de la vallée, conte (mese), Ecole des Loisirs, 2004
Celle qui ne pouvait faire qu'une seule chose par jour, conte (mese), Ecole des Loisirs, 2005

Gyorsan-gyorsan probàlom a 4. regényt befejezni, a 3. mesekötet néhàny honap mulva jelenik meg, szeptemberben adtam le a kiadonak.

Boldog uj évet minden olvasonak, ironak, kedves ismerösnek és ismeretlennek.
Eva (de itt Zutty névre hallgatok)

[Melitta]

Gratulalunk Rinka!!!!!!!!!!!!!!
A Menora ujsagban megjelent irasodhoz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Tovabbi sok sikert!

[Rinka]

Gratulalunk Rinka!!!!!!!!!!!!!!
A Menora ujsagban megjelent irasodhoz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Tovabbi sok sikert!
Kedves Melitta!
Most azután sikerült zavarba hoznod. Tudod, én még véletlenül sem tartottam magam soha igazi írónak. Én csak humorban érek valamit(ha érek), ez igazán nem irodalom. A gratulációt köszönöm szépen, ez volt az első eset, hogy egy nagyobb közönség kezébe kerülnek a firkálmányaim.
Jó lenne tudni, mit gondoltak az emberek, amikor elolvasták....

[sztzs]

Rinka! Engedd meg, hogy én is gratuláljak, nagyon örülök a sikerednek!!!!http://natloz.znet.hu/gifmenu/gif/egyeb/virag/virag311.gif

[Rinka]

Rinka! Engedd meg, hogy én is gratuláljak, nagyon örülök a sikerednek!!!!http://natloz.znet.hu/gifmenu/gif/egyeb/virag/virag311.gif

Köszönöm, kedvesek vagytok velem.

[Amigo]

Kedves Melitta!
Most azután sikerült zavarba hoznod. Tudod, én még véletlenül sem tartottam magam soha igazi írónak. Én csak humorban érek valamit(ha érek), ez igazán nem irodalom. A gratulációt köszönöm szépen, ez volt az első eset, hogy egy nagyobb közönség kezébe kerülnek a firkálmányaim.
Jó lenne tudni, mit gondoltak az emberek, amikor elolvasták....Hamarosan megtudod.En is olvastam tegnap.Nagyon tetszett.

[Puszedliufo]

Rinkám, én is gratulálok!:)
Remélem, majd neten is fent lesz valahol a műved és majd olvashatom:)

[böbike]

Kedves Rinka !
Gratulálok én is:)... szerintem azok az emberek is azt gondolják mint mi :)
jó olvasni az írásaid :)

[Melitta]

Kedves Melitta!
Most azután sikerült zavarba hoznod. Tudod, én még véletlenül sem tartottam magam soha igazi írónak. Én csak humorban érek valamit(ha érek), ez igazán nem irodalom. A gratulációt köszönöm szépen, ez volt az első eset, hogy egy nagyobb közönség kezébe kerülnek a firkálmányaim.
Jó lenne tudni, mit gondoltak az emberek, amikor elolvasták....

Itt komoly olvaso taborod van aminek szivbol orulok.
Valamennyien imadjuk a humort,es aki irja es muveli, jol. annak csak gratulalni tudunk!!!!!!!!!!!!!!!
Az elso esettel kezdodik mindig , :D de biztos hogy fog tovabbi sok sok megjelenes kovetni az elsot.;) :D

[Rinka]

Szó szerint fel kell locsolni engem. Köszönöm szépen mindenkinek

[Táltos]

:D

Rinka most olvastam, hogy megjelent az írásod.

Szívből örülök neki és gratulálok!:D

Fogadd szeretettel:

[Rinka]

:D

Rinka most olvastam, hogy megjelent az írásod.

Szívből örülök neki és gratulálok!:D

Fogadd szeretettel:

Köszönöm, Táltos!

[alberth]

Kedves Rinka!
Én is csatlakozom a gratulálókhoz! Meg kell jegyeznem, ha már nagyobb közönség is olvasta írásaidat - akkor író(nő)nek lehet Téged tekinteni.
Már most szokjál hozzá a népszerűséghez, mert mindig egy lépéssel előrébb jutsz az irodalmi pálya képzeletbeli grádicsain...!

Mégegyszer: gratulálok neked és további sok sikert kívánok: Alberth!

[Rinka]

Kedves Rinka!
Én is csatlakozom a gratulálókhoz! Meg kell jegyeznem, ha már nagyobb közönség is olvasta írásaidat - akkor író(nő)nek lehet Téged tekinteni.
Már most szokjál hozzá a népszerűséghez, mert mindig egy lépéssel előrébb jutsz az irodalmi pálya képzeletbeli grádicsain...!

Mégegyszer: gratulálok neked és további sok sikert kívánok: Alberth!

Köszönöm, Alberth!

Hidd el, nem azért tiltakozom az írónő megjegyzés ellen, mert még több dicséretet akarok kicsikarni. Fehér Klára vagy Szabó Magda írónők. Az én műfajom talán a szatírába sorolható be. Erre legfeljebb a Ludas Matyi lenne vevő, ha létezne még.
Látod, Te szép verseket írsz, szép gondolatokat találok benne. Én csak bohóckodom. Ne hidd, hogy nem látom saját korlátaimat. De én szeretek nevettetni, örömemet lelem a bolondozásban, mások felvidításában. De , sajnos ez tényleg nem irodalom.

[alberth]

Köszönöm, Alberth!

Hidd el, nem azért tiltakozom az írónő megjegyzés ellen, mert még több dicséretet akarok kicsikarni. Fehér Klára vagy Szabó Magda írónők. Az én műfajom talán a szatírába sorolható be. Erre legfeljebb a Ludas Matyi lenne vevő, ha létezne még.
Látod, Te szép verseket írsz, szép gondolatokat találok benne. Én csak bohóckodom. Ne hidd, hogy nem látom saját korlátaimat. De én szeretek nevettetni, örömemet lelem a bolondozásban, mások felvidításában. De , sajnos ez tényleg nem irodalom.
Nehogy azt hidd, hogy nem irodalom! Gondolj csak Molierre. Mai napig örökzöld. De nem csak ő van a ,,halhatatlanok csarnoká"-ban. Karinthy Frigyestől kezdve sorolhatnám... A humor nem könnyű műfaj.
Erre születni kell és kevesen tudják. A költők közül Romhányit a legnagyobbak között tartom számon. De ezzel nem csak én lehetek így. Egyszer majd ő is a megérdemelt helyre fog kerülni az irodalom csillagai között.
,,Rímhányó Romhányi..."

[alberth]

Romhányit én is imádom. És mire vitte életében? Azon kívül, hogy az emberek szerették, hivatalos oldalról nem sok elismerést kapott. Nálunk a nevettetés a könnyű műfaj kategóriájába tartozik, és mint ilyet, nem sokra becsülik. Az alkotóit sem.
Én még nem régen kezzdtem a próbálkozásaimat, ezért még vannak hiányosságok a fogalmazásban, szerkezetben is, még igazi karikaturistának sem vagyok nevezhető. De gyakorolok rendületlenül. Nekem az a fontos most, hogy szórakoztassak. Általában ez sikerül is, úgy vettem észre.
Moliére? Hát attól fényévekre vagyok. Már közelébe érni sem lesz elég időm.
Épp ma reggel hallottam a tv-ben, hogy a nevetés és a vidámság gyógyító hatással van az emberre. Endorfin szabadul fel a szervezetben, ezáltal még fiatalodunk is. Tehát kívánom Neked minél nagyobb karrier-pálya befutását, hogy sok embert vídámíts, gyógyíts és fiatalíts! Hozzájárulván az endorfin-termeléshez!

[thorwald]

Romhányit én is imádom. És mire vitte életében? Azon kívül, hogy az emberek szerették, hivatalos oldalról nem sok elismerést kapott. Nálunk a nevettetés a könnyű műfaj kategóriájába tartozik, és mint ilyet, nem sokra becsülik. Az alkotóit sem.
Én még nem régen kezzdtem a próbálkozásaimat, ezért még vannak hiányosságok a fogalmazásban, szerkezetben is, még igazi karikaturistának sem vagyok nevezhető. De gyakorolok rendületlenül. Nekem az a fontos most, hogy szórakoztassak. Általában ez sikerül is, úgy vettem észre.
Moliére? Hát attól fényévekre vagyok. Már közelébe érni sem lesz elég időm.

[thorwald]

Látod Melitta kedves, mégis csak Te vagy az ész. Szóval annyira "nemíró" vagyok, (kedves Gábor Edit azért igazad van) hogy a könyv címét le sem írtam. Tehát "Heptameron" (múltszázadi történetek) címen és Bojár Cassino néven követtem el (ami csak anagramma a nevemből) és 1490.-Ft-ért vesztegetik. Az őszi könyvnapon ott ültem kb.2 órán át a kiadóm pavilonja elött, ezalatt egyetlen példányt dedikáltam, mégpedig a "zsókuci"-nak, mert Ő - ígéretéhez híven - eljött oda. Ennyit a "nagy író" ismertségéről. :grin:

[Melitta]

Látod Melitta kedves, mégis csak Te vagy az ész. Szóval annyira "nemíró" vagyok, (kedves Gábor Edit azért igazad van) hogy a könyv címét le sem írtam. Tehát "Heptameron" (múltszázadi történetek) címen és Bojár Cassino néven követtem el (ami csak anagramma a nevemből) és 1490.-Ft-ért vesztegetik. Az őszi könyvnapon ott ültem kb.2 órán át a kiadóm pavilonja elött, ezalatt egyetlen példányt dedikáltam, mégpedig a "zsókuci"-nak, mert Ő - ígéretéhez híven - eljött oda. Ennyit a "nagy író" ismertségéről. :grin:


Idazan sajnalom,hogy itt nem hirdetted be , mert nagyon sok magyarorszagi tagunk van aki biztos elment volna egy dedikalt konyvet vasarolni.

[Locksmith]

Szeretettel köszöntök minden CanadaHun tagot!

Melitta volt olyan kedves, hogy bátorított, jelenjek meg én is ezen a fórumon, és írjak a könyvemről. Köszi, Melitta! :)

Magam is Magyarországon kívül élek, és a közelmúltban jelent meg A holdsarló fénye című fantasy trilógiám első kötete, A Birodalom árnyékában alcímmel. A cselekmény egy messzi világban játszódik, ahol a varázslás fogalma sem ismeretlen...
Hogy azért pár szót itt is írjak...
Képzeljetek el egy világot, amelyen (többnyire) monarchiák osztoznak, és létezik egy domináns ország, mely ma már csak - hatalmassága miatt - a Birodalom nevet viseli. Szárazföldről minden oldalról a Nagy Fal veszi körül, ura az imperátor, akinek a hatalmas hadurak segítenek, szám szerint nyolcan. A seregek tízezrei mellett mágushálózatok segítik az uralkodót, miközben a tengereken hatalmas hadiflották vigyázzák a partokat! És persze az alvilágnak is megvan a maga szerepe mindenütt...
Ez az ország az első rész háttere.

Az acél, a mágia és a misztikus erők nem ismeretlenek e világban, és a céltudatosság a jelen korra különleges állapotot hozott létre, ahol az erők megoszlanak ugyan, de a helyzet igen feszült...

És ekkor megjelenik egy legendás ereklye mítosza a múltból, amelyet meg kell szerezni. Ám nem könnyű a feladat, mert a csoda a civilizáción túl van, az elhagyatott Piramisföldön, melyről legendák írnak csupán...

Egy hős csapat kapja a kényszerfeladatot, melyet nem könnyű teljesíteni!

Azt hiszem, sokat írhatnék még itt, ám ha valakinek felkeltettem az érdeklődését, akkor máris várom a honlapon, ahol nem csak szöveggel, hanem illusztrációkkal és bemutatóval is megpróbálom ábrázolni ezt a világot!

Tehát, várlak szeretettel! :)

A könyv már kapható Magyarországon, ám ha valakinek megtetszenek a látottak, tudomásom szerint megrendelheti a http://www.hungarian-books.com hálózatából, csak rá kell keresni a címre.

Köszönöm a figyelmeteket, író és olvasó társaim!
Locksmith

[Melitta]

Gratulalunk konyvedhez,tovabbi sok sikert kivanunk!

[koós attila]

Nagyon koszonom a megtiszteltetest, hogy reszt vehetek ezen az oldalon.

Hogy egy rovid mebutatkozas? Hat hosszut nem is nagyon lehet elvarni egy ilyen rovid kis notol!
Meg hat mar ugyis mindenki ismer, ugyhogy ha megengeditek egy regebbi de nagyon ram jellemzo kis tortenetet meselek el!
Mikozben minden szavam igaz!
---------------- -------------------- ------------------- -------------------
"Hirtelen nagycsalados lettem, ( 1975 - 3 gyerek) es annyi penzunk nem volt hogy a villanyszamlat ki tudjam fizetni. Pedig akkor meg nem volt
ilyen merteku sem a fogyasztas sem a dij!
Ossze - vissza jartam, megprobaltam elhelyezkedni, holott a kissebbik fiam osszesen 6 honapos volt.
Hat mit mondjak ez volt a masodik nagy pofon, amit az eletben kaptam, hogy egyreszrol biztatott az allam, hogy szuljek gyereket, es meg csak azt sem mondhatom, hogy nem voltak meg a lakaslehetosegeim arra vonatkozoan, hogy akar harom evig is otthonmaradhassak a gyerekekkel, csak a penz nem volt meg az ellatasukhoz, de egyszeruen elhelyezkedni sem lehetett, mert senki nem akart ugy foglalkoztatni, hogy ovoda meg bolcsode is legyen, es meg fizetest is kapjak!
Merthat kinek kell munkaba egy haromgyerekes anya!De akkor meg mibol lehet megelni?
Eppen munkakeresesbol ballagtam hazafele, amikor meglattam egy nagy tablat, amin azt hirdette a B.K.V.(Budapesti Kozlekedesi Vallalat)hogy ha elmegyek villamosvezetonek, adnak ovodai es bolcsodei ferohelyet a gyerekeknek, es meg raadasul egesz jol lehet majd keresni!!!
Azonnal kitalaltam, hogy majd en megmutatom!
De aztan azt latni kellett volna, ahogy a felvetelinel az orvosi vizsgalaton,
ramnez a doki, es azt mondja:-Hogy jutott eszebe 40 kiloval ide jelentkezni?
-Mert van sulyhatar?- kerdeztem. - De egyebkent csak a gyerekek miatt.
-mi az??? Maganak mar van gyereke? Es mi az a tobbes szam? Hany gyereke van?
Harom! -voltam azonnal kesz a valasszal!

A doktor leult arra a szekre, amelyiket nekem keszitettek oda, es azt mondta az asszisztensenek: - Irja a papirra hogy ALKALMAS! Ugyan nem
vagyok biztos benne hogy valoban az,-fizikailag- de nem fogom elvenni egy haromgyerekestol ezt a lehetoseget!
Igy hat egy evig villamost vezettem, Angyalfoldon, es ugyan balesetmentesen, de megis tobben megoszultek ezalatt korulottem.

Mindenfelet megtette, ami tilos volt: beszelgettem az utasokkal, es menet kozben hallgattam a radiot.Radasul nem tudtam valtot allitani azzal a rohadt nagy valtovassal,(ehhez kellett volna a suly!) ugyhogy elofordult hogy a 3-sal, amelyik a Vaci uton Rakospalotara ment volna igazabol! atmentem Obudara, mintha 33-as lenne, amitol mindenki agyverzest kapott.
Dehat mit csinaljak?,arra allt a valto, az eso meg omlott! Nem lattam semmit!

----------------------- ------- ---------------- --------------------- ---------------
Szoval ez vagyok en.Es miutan az ember a sajat borebol nem tud kibujni,
azota sem valtoztam meg! De talan mar nem is erdemes!Erre a kis idore?

Es ha valakinek van meg eleg ereje es energiaja, es erdeklodne hogy hol lehet kapni a konyvemet, kerem irjon erre a cimre:gaboregi@hotmail.com
Nahát, kedves Edit, Most jól kitoltál velem:)))) Ezek után minimum bolondnak néznek majd az emberek, ha felszállok a 3-as villamosra és fel-felbuggyan majd belőlem a nevetés- s ahogy magamat ismerem, alig várom a kérdést, amit előbb-utóbb minden utasnak nekiszegez egy ártatlan idegen:"Mondja, ez merre megy?"...s én majd csendesen csak ennyit mondok sejtelmesen:"...talán Budára...nem látta, ki vezet?...":)))))
Köszönöm a vidám perceket, Edit:))))

[Babucy]

Szeretettel köszöntök minden CanadaHun tagot!

Melitta volt olyan kedves, hogy bátorított, jelenjek meg én is ezen a fórumon, és írjak a könyvemről. Köszi, Melitta! :)

Magam is Magyarországon kívül élek, és a közelmúltban jelent meg A holdsarló fénye című fantasy trilógiám első kötete, A Birodalom árnyékában alcímmel. A cselekmény egy messzi világban játszódik, ahol a varázslás fogalma sem ismeretlen... Ha közületek valaki szereti a témakört, szívesen látom a könyvem honlapján, mely részletesen taglal mindent:

http://www.aholdsarlofenye.com

Hogy azért pár szót itt is írjak...
Képzeljetek el egy világot, amelyen (többnyire) monarchiák osztoznak, és létezik egy domináns ország, mely ma már csak - hatalmassága miatt - a Birodalom nevet viseli. Szárazföldről minden oldalról a Nagy Fal veszi körül, ura az imperátor, akinek a hatalmas hadurak segítenek, szám szerint nyolcan. A seregek tízezrei mellett mágushálózatok segítik az uralkodót, miközben a tengereken hatalmas hadiflották vigyázzák a partokat! És persze az alvilágnak is megvan a maga szerepe mindenütt...
Ez az ország az első rész háttere.

Az acél, a mágia és a misztikus erők nem ismeretlenek e világban, és a céltudatosság a jelen korra különleges állapotot hozott létre, ahol az erők megoszlanak ugyan, de a helyzet igen feszült...

És ekkor megjelenik egy legendás ereklye mítosza a múltból, amelyet meg kell szerezni. Ám nem könnyű a feladat, mert a csoda a civilizáción túl van, az elhagyatott Piramisföldön, melyről legendák írnak csupán...

Egy hős csapat kapja a kényszerfeladatot, melyet nem könnyű teljesíteni!

Azt hiszem, sokat írhatnék még itt, ám ha valakinek felkeltettem az érdeklődését, akkor máris várom a honlapon, ahol nem csak szöveggel, hanem illusztrációkkal és bemutatóval is megpróbálom ábrázolni ezt a világot!

Tehát, várlak szeretettel! :)

A könyv már kapható Magyarországon, ám ha valakinek megtetszenek a látottak, tudomásom szerint megrendelheti a http://www.hungarian-books.com hálózatából, csak rá kell keresni a címre.

Köszönöm a figyelmeteket, író és olvasó társaim!
Locksmith

gratulálok a könyvedhez és sok sikert kívánok

[ROB]

Szép, ha az ember ír, de még szebb, ha kap visszajelzést is, hogy olvassák, és tetszik! Nekem is ez a célom! Én fantasyban utazom, de kiadót nem találtam! Legtöbbször arra sem méltatják az embert, hogy válaszoljanak! Ha válaszolnak abban sincs köszönet! "Igazán jó, de csak önköltségi áron tudom kiadni!" Tudnék mit írni, csak félek, hogy az éles nyelvem miatt kizárnának mindenhonnan!
Kata

[Locksmith]

Gratulalunk konyvedhez,tovabbi sok sikert kivanunk!

gratulálok a könyvedhez és sok sikert kívánok

Kissé régen jártam itt, minden esetre nagyon köszönöm nektek a jó kívánságokat, gratulációkat. Jól esett. :)

Szép, ha az ember ír, de még szebb, ha kap visszajelzést is, hogy olvassák, és tetszik! Nekem is ez a célom! Én fantasyban utazom, de kiadót nem találtam! Legtöbbször arra sem méltatják az embert, hogy válaszoljanak! Ha válaszolnak abban sincs köszönet! "Igazán jó, de csak önköltségi áron tudom kiadni!" Tudnék mit írni, csak félek, hogy az éles nyelvem miatt kizárnának mindenhonnan!
Kata

Teljesen megértelek, mert nagyon hasonló dolgokat tapasztaltam. Amikor pontot tettem A holdsarló fénye regényére (ez 2001 december 12-én volt), körlevelet küldtem szét magyarországi kiadóknak. A legtöbben hanyagul nem is válaszoltak, esetleg annyit írtak, hogy az anyag nem illeszkedik a profiljukba. Volt még egy-két érdekes eset, ami végképp megnehezítette azt, hogy mindvégig kitartsak hitemben.
Csak azt tudom mondani neked, hogy ha tényleg szeretnéd kiadni a munkáidat, akkor ne add fel! Ne add fel soha! Mert más - valószínűleg - nem fog megküzdeni az álmaidért!

[Nicola]

Kedves Írótársaim!
Remélem nem veszitek szerénytelenségnek, hogy magamat is közétek sorolom. Ha igénylitek, majd bemutatkozom, és írok magamról. Most csak annyit, hogy regényeim egyike megjelent, egy útikönyvem (Róma) szintén, s most áll befejezés előtt egy újabb. Írtam tehát regényeket, drámát, kisregényt, novellákat, itt-ott verseket is. Ha itt bemutathatnám egyiket-másikat, örömömre szolgálna. A moderátor mit szól ehhez?
ROB-nak üzenem, hogy ismerem a kiadókkal való méltatlan csatározásokat, és a hazai alkotók kiszolgáltatottságát. (Esetleg priviben értekezhetünk erről.)
Akit netán érdekelnek írásaim, nézze meg az alábbi weboldalt, ahol írásaimból részletek olvashatók:
www.artcopy.cjb.hu (http://www.artcopy.cjb.hu)

Minden érdeklődésre szívesen válaszolok itt, vagy emilben:

artcopy@freemail.hu

Üdvözlöm a társaságot, és izgalommal várom a későbbeni hozzászólásokat.

Nicola

[Nicola]

Lányos zavaromban nem az írásaim webcímét adtam meg, hanem a festményekkel és metszetekkel foglalkozóét.
Elnézést!

A helyes cím: www.artcopy.extra.hu (http://www.artcopy.extra.hu)

Mégegyszer bocsi.

Nicola

[Locksmith]

Kedves Írótársaim!
Remélem nem veszitek szerénytelenségnek, hogy magamat is közétek sorolom. Ha igénylitek, majd bemutatkozom, és írok magamról. Most csak annyit, hogy regényeim egyike megjelent, egy útikönyvem (Róma) szintén, s most áll befejezés előtt egy újabb. Írtam tehát regényeket, drámát, kisregényt, novellákat, itt-ott verseket is. Ha itt bemutathatnám egyiket-másikat, örömömre szolgálna. A moderátor mit szól ehhez?
ROB-nak üzenem, hogy ismerem a kiadókkal való méltatlan csatározásokat, és a hazai alkotók kiszolgáltatottságát. (Esetleg priviben értekezhetünk erről.)
Akit netán érdekelnek írásaim, nézze meg az alábbi weboldalt, ahol írásaimból részletek olvashatók:
www.artcopy.cjb.hu (http://www.artcopy.cjb.hu)

Minden érdeklődésre szívesen válaszolok itt, vagy emilben:

artcopy@freemail.hu

Üdvözlöm a társaságot, és izgalommal várom a későbbeni hozzászólásokat.

Nicola

Hát Nicola, jártam az oldalon, amelyet (másodszor) ajánlottál.
Szeretnék gratulálni! Mert ilyen széles körű, nagy alkotóerejű munkássághoz csak gratulálni lehet! Csak így tovább!!

Robert Locksmith

[Athéna]

<HR style="COLOR: #d1d1e1" SIZE=1> <!-- / icon and title --><!-- message -->
Szeretettel köszöntjük

Polgár András írót,

a CanadaHun pályázatainak zsürielnökét...


http://www.polgarandras.hu/pic/kep.jpg



Hogyan gondolkodik ma Polgár András?



Polgár András írót Vágó Gy. Zsuzsanna, a Kassák Kiadó igazgatója kereste fel új könyve megjelenése kapcsán. A beszélgetés a könyvkiadó és a barát elismerése Polgár András gazdag, tartalmas és értékes szépírói, drámaírói munkája, életműve iránt.

A Kassák Kiadó közreműködött Polgár András A kéjgyilkos, egy gyilkosságsorozat anatómiája (1989), Csak egy tánc volt (visszaemlékezések, 1991) Húsvét New Yorkban (regény, 1992), Az utolsó szabó (regény, 1993), Az évszázad betege (novellák, 199:cool: kiadásában, vagy terjesztésében.

Zsuzsanna a Beperelt a gyilkos, a Novum Verlagnál most megjelent könyvét ünnepelendő köszöntötte Andrást.

A Kassák Kiadó a 2008 május-júniusi Vörösmarty téri könyvhéten Polgár Andrást látja díszvendégül pavilonjában, ahol az író a Beperelt a gyilkos c. könyvét dedikálja.



A dedikálás helyszíne:

A Kassák Könyv és Lapkiadó Ünnepi Könyvheti pavilonja (123), a budapesti Vörsmarty téren.

A dedikálás időpontja:

2008. június 6., péntek 16-19 óra

2008. június 7. szombat, 16-19 óra.



- Régen, nagyon régen ismerkedtünk meg. Hogy is történt?

- Nem tudom, közös barát mutathatott be, Te ismert könyves voltál, tán Gondolat kiadó, már nem tudom. Megragadott, hogy mennyire szereted az irodalmat, és mennyire értesz hozzá. Szerettem, hogy mindig, mindenkivel törődsz, aki csak a látókörödbe kerül, és akit szimpatikusnak találtál. Nem voltál "közömbös ember"! Gyűlölöm a közömbösöket!

- Mi változott azóta?

- Minden. Az életünk, a politika, a kultúra, a gazdaság. A kultúra árú cikk lett, Hernádi Gyula szegény megmondta előre.

- Mit jelent Polgár Andrásnak ez a szó: élet?

- Egy fogalmat. Már látom és érzem, csak egy van belőle, s ha lehet, elszúrjuk. Nem élünk okosan. Vagy nem is lehet? Hogyan kell okosan élni? Hogyan lehet megélni?

-Mire emlékszel vissza a legszívesebben életedből?

- Lányom születésére, aki ma anya. Hihetetlen, milyen rövid minden.

- Miért pont az írás? Miért éppen a szó?

- Mert máshoz nem értek. Próbálkoztam a televíziózással, a játék- és dokumentumfilmmel, a színházzal, de az igazi a könyv. Amit odatehetünk az ágyunk mellé. Ami megmarad.

- Hogyan lettél író? Mesterek?

- Megrázkódtatás adta a kezembe a tollat. Behívtak katonának, Orosházára, határőr lettem, és láttam egy szobrot a laktanya udvarán, Bolváry Imre alhadnagy szobra volt. Elesett, mert sorkatona létére, bevetették '56-ban. Amikor felszálltak a teherautóra, azt mondták nekik, "van valami balhé Pesten, holnap jövünk haza." Naponta bejött a szoborhoz a menyasszonya és az anyja. Mindig a megrázkódtatás, a megrendülés indított meg. Amikor elolvastam a "Mengele boncoló orvosa voltam" c. könyvet. Még előbb is ért. Amikor kisgyerek voltam, és anyám keresztény udvarlója letépte rólunk a sárga csillagot, és kihozott a csillagos házból. Mindenki elvittek Auschwitzba, az összes velem egykori gyereket is beleértve. Aztán, 1945 után visszatértünk ebbe a házba. Senki sem maradt meg. Ezek után nem kellene írónak lenni? Vagy legalábbis próbálkozni? Szerencsém volt. Persze, voltak mestereim, Mándy Iván, Gyurkó László, Illés Endre, Réz Pál. Az ÉS-től szerkesztők, Kardos G. György, filmesek, dramaturgok. Zimre Péter. Szabó György. Ők sokat segítettek. De legfontosabb az indíttatás. És ezt egy belső katarzis idézi elő. Egy váratlan fájdalom. Egy szorongás valamiért. Egy erős nosztalgia. Egy visszahozhatatlan, elszállt érzés.


- Tanítani, elgondolkodtatni, szórakoztatni - mi a sorrend Polgár András könyveiben, drámáiban, egyéb írásaiban?

-Tanítani nem tudok, nem vagyok elég művelt. A többi stimmel.

- Az író egyetlen lélegzetvételével is tanít, a helyén való szavak elgondolkodtatnak. Persze tanítani csupán azt lehet, aki maga is tanulni akar. Hiszem, amire Kung Fu-ce tanított minket: Az ember anélkül is megismerheti a világot, hogy kilépne a házból... Meggyőződésem: az író munkája felelősségteljesebb minden tudománynál...

- Legkedvesebb könyved?

- Az Apuka. 35 éve jelent meg, egy gyilkosról szól. Ez egy dokumentum regény akart lenni, egy erőszakos apáról, aki a lánya mentett meg a kötéltől. Aki leülte helyette a büntetést. Nem sokkal később, a lány, akit gyilkosnak tartottak, a börtönben elolvasta a regényt, és beperelt. Most újra kiadják, egy kötetben. A pert is, és az Apukát is.

- Színház? Tv? Könyv? Melyik az igazi?

- Próbálkozások. Összevissza nem sokat, száznál eggyel több filmet írtam, és tizennégy drámámat mutatták be. Élvezem. Nem szólok bele. A próbákon, forgatáson ott vagyok, ha kérdeznek, megpróbálom megfogalmazni, mit is akartam a művel, ha már annyira rossz, hogy eltévednek a szövegben.

- Egy szót még a színházról... A Csendkúra drámád bemutatóján ott lehettem a kecskeméti Katona József Színházban. Az előadás végén szűnni nem akaró vastapssal és vörös rózsákkal köszöntötték a méltán ünnepelt szerzőt, Polgár Andrást. Melyik premieredre gondolsz vissza a legszívesebben?

- A Kettős helyszínre, 100-szor ment a Madách Színházban. Ez igen-igen nagy szám. Senki nem jósolt neki sikert, premier előtt pár nappal bukásra állt. A rendező (Szirtes Tamás) elkedvetlenedett, a színészek összevissza bóklásztak. És akkor lejött a direktor, megnézte a próbát. Ádám Ottó a neve. Egy csoda ez az ember. Számomra különösen, amit tudok a drámaírásról, azt mind tőle tanultam. Színházában négy darabomat segítette színpadra, egyiket sem Ő rendezte, de valamennyi előadáson éreztem "tenyere lenyomatát..." Nem méltatnám a rendezéseit, az igazgatását, ez nem az én dolgom. A hozzáértéséről ennyit: Halkan azt mondta Horesnyi Lászlónak, a főszereplőnek: "Játszd komikusra!" Horesnyi epizodista volt a színházban, élete első főszerepét kapta. Sokszor, a próbák alatt, a sírás fojtogatta, annyira nem ment. És megpróbálta komikusra venni az ártatlanul megvádolt, felakasztás árnyékában lézengő figurát, Mihalikot. Frenetikus siker lett. Több mint száz, telt ház.

- És... melyik könyvbemutatód volt a legemlékezetesebb?

- Amit a Kassák Kiadó rendezett. 60 évesen kezdtem novellákat írni, Ti adtátok ki legelső novellás kötetemet, az Évszázad betegét. Ott álltam a Vörösmarty téren a sátratokban, és nem értettem az egészet.

- Mit olvasnak ma az emberek Magyarországon?... Egyáltalán olvasnak? Hogyan vélekedik egy kortárs magyar író az emberek és a könyv kapcsolatáról?

- Nemigen olvasnak. Legalábbis azok, akik az én könyveimet olvasták, pedagógusok, gimnazisták, egyetemisták, azok szülei. Akiket érdekelt a jelen, a ma konfliktusai. Ahogy látom, ma is olvasnak, de kevesebben. Rengetek szakácskönyv, útikönyv, internetes kiadvány forog a piacon, kevesebb művészettörténet. Pedig sok fiatal és középkorú író jelentkezett. És ne felejtsd el, 56 után egyszerre megjelent a Nyugat a könyvpiacon, a számtalan izgalmas, új, sosem látott szerző és mű, Updike, Malamud, Singer, Philip Roth, Solohov, Camus, Sartre és még tömérdek. Nem lehetett nem olvasni!

- Mi a véleményed az emberi szeretetről?

- Tessék mondani, ez létező fogalom? Valahogy nem vevődik észre.

- Hiszel Istenben? Hiszel a Lélekben? Hiszed, hogy valamennyiünket egy saját feladattal és jó szándékkal érkező lélek irányít?

- Végre valami, amiben nem értünk egyet! Még azt gondolná az Olvasó, túlságosan egy húron pendülünk! Ateista vagyok. Szikla szilárdan. Nem vagyok büszke rá, nem is szégyellem. Tény.

- Ahol nincs szeretet, ott nem érzékelhető Isten, és ekkor a szeretet bizonyára hiányozni is fog az életünkből... Ám ez is a szeretet egyik formája -- szeretet, gyűlölet, közömbösség egy körben keringenek. Nekünk, embereknek kell választanunk közülük... Más szóval ez az élet -- olyan az életünk, amilyen a szeretetünk...

Persze átléptem két lépcsőfokot -- a barátságot (a baráti érzületet) és a megértést, hiszen csak rajtuk keresztül juthatunk el az emberek szívéig, a következő lépcsőig: a legbelső szeretetig... És ezen a két lépcsőn már a legközvetlenebb családi kapcsolatainkban is át kell jutnunk. Bennedőszinte, megértő, kedves barátot tisztelek... Így hát kimondom: szeretlek.

A barátsághoz jutottunk, vissza az első lépcsőre... Itt kellett volna kezdenem, bár te megelőztél, kedves emlék számodra az első találkozásunk, ahogy nekem is... Márpedig az első pillanatban látni lehet mindent...

- Szóval, mesélnél nekünk a barátságról?

- Tudod, az öregedésben az a legrettenetesebb, hogy az embernek elmennek a barátai. Elmennek a szülei. Elmennek a kollégái. És már nem jönnek új barátok. Barátságokat lehetetlen máról-holnapra kötni. A barátsághoz távlat kell. Megélt közös élmények. Arcok.

- Írók, színészek, rendezők? Hol találta meg Polgár András az igazi barátságot?

- Gondolom, ez álkérdés. A fenti közeg kizárja az igaz barátságot, hiszen érdek-szövetségekről van szó, közös munkáról, ha siker, az övé, ha bukás, a szerzőé. Ettől függetlenül nem vagyok igazságos, csak keserű, Koncz Gábor, Rofusz Ferenc, néhai Katkó István és Herczenik Miklós, Békés József igazi, ősi barátaim voltak.

- Van igazság a földön?

- Nincs. Az igazság konkrét. Az igazság bennünk van. Mai életünkben nem lelem. Nézzünk egy pár bírói ítéletet. Híres és hírhedt ügyeket. Eszement sikkasztásokat. Magyar Gárdát. Fasiszta honlapokat, amelyek zavartalanul üzemelnek. Szinte minden napra jut valami elképesztő. Most, ez az aktuális, 2008. március idusán: Azt mondja a budapesti Bíróság elnöke, a Magyar Gárda nem engedte be a Magyar Gárda ellen indított perre, a tárgyalóterembe a cigányokat, mert ellenérdekelt felek voltak. Hogyne lettek volna azok, a Gárda éppen a cigányokat akarja üldözni. Tehát ez rendjén van? Még nincs is ítélet, mégis feláll az ember hátán a szőr az undortól. Hogyan van ez? A gyilkos tárgyalására nem mehet be az áldozat családja, mert ellenérdekelt?

- Ó, milyen bölcs vagy! Tőled idézem: "Az igazság bennünk van. Mai életünkben nem lelem." Mi más volna ez a mélyen bennünk élő igazságérzet, mint az emberi testben vendégeskedő Lélek? Éppen ez az író roppant feladata: élni tanítani az embereket, pontosabban segíteni nekik helyesen látni és gondolkodni, hogy másképpen is lehet élni... Könyveid, igen, valamennyi munkád ezt sugallja, köszönöm olvasóid nevében...

- Végezetül: hogyan él ma egy magyar író Magyarországon? ... És külföldön?

- Külföldön nem tudom. Hála Istennek, akiről tudok, az jól, mert befutott. Itthon nagyon nehezen. Ha ma lennék fiatal, és az írásból kellene megélnem, családot eltartanom, talán fel is adnám. Lehetetlen! A kiadók padlón vannak, a színházak a zenés és a bulvár felé fordultak, magyar bemutató alig-alig. Vannak kis színházak, pl. a Budaörsi Játékszín, amely bestsellereket írat színpadra, szerencsére, többnyire velem, (John Steinbeck: Az édentől keletre , Eugén O'Neill: Vágy a szilfák alatt, Móra Ferenc: Aranykoporsó, Hunyadi Sándor: Júliusi éjszaka és Mészöly Miklós: Az atléta halála), de ez a kicsit színház is fuldoklik, levegő után kapkod. Ebből megélni nem lehet. Egy nyugdíjasnak, cigaretta pénz, mondanám, ha nem szoktam volna le a bagóról.

- Mi a legnagyobb kitüntetés egy magyar író számára?

- Az olvasók, a nézők szeretete. Olykor ez megadatik. Nagy boldogság.

- Örülök, hogy ismerhetlek, hogy a barátod lehetek... Köszönöm az interjút. A könyvhéten folytatjuk.... Ugye beszélgetünk a "Beperelt a gyilkos!" igazság-történetéről és fogadtatásáról?

- Nagyon remélem!


(Forrás: www.kassakkiado.hu (http://www.kassakkiado.hu/) és www.lelekvilag.hu (http://www.lelekvilag.hu/))

[Melitta]

Polgár András : Apuka

<HR width="100%" color=#555555 SIZE=1>
Apukák?

Sokáig keresgéltem az emlékeim között, amit leírhatnék ehhez a könyvhöz, pedig elég eleven a történet, de igyekeztem elfelejteni. 10 éve láttam utoljára a volt férjem Szegeden, a lányom diplomakiosztóján. Mi a mamájával és a húgával együtt érkeztünk, ők az új családdal, külön. Tisztes távolságból integetett, majd odajött hozzám és azt mondta: Integettem! Mire én: Nem vagyok taxis! Ilyen volt a viszonyunk egy négy és féléves vagyonjogi per, és rég elfeledett láthatási cirkuszok után. 2006-ban megkért a lányom, hogy szeretne az apja beszélni velem, megadhatja-e a telefonszámom. Nem sejtettem milyen kalandoknak nézek elébe.<SCRIPT><!--D(["mb","\u003cbr\u003e\u003cbr\u003eTalálkozásunkkor zűrzavaros \n hablatyolással előadta, hogy egy Balaton parti \n üdülőhelyen, azt terjesztik, hogy a gyerekünk \n nem az ő lánya. Megnyugtattam, hogy az övé. Nem \n nyugodott meg. Kitalálta, hogy csináltassunk DNS \n vizsgálatot. Ekkor elméláztam, hogy ez már \n komoly dolog, ennek sokkal nyomosabb okai \n lehetnek, mint holmi kocsmai pletyka. Mi lehet \n az? Hamar rájöttem. Vagyon! Előzetes \n információim szerint, Ágnes asszony, az új nej, \n gyűjtögető életmódot folytat. Ez már komoly \n indoknak tűnt, ami megér egy 116 ezer forintos \n befektetést. Hátha több jut az örökségből az új \n pereputtynak. Nem mondom kutyaszorítóba \n kerültem, ha azt mondom, hogy nem: örökké \n felettem lebeg a gyanú árnyéka. Ha rábólintok, \n magam hozom megalázó helyzetbe. Belementem, hogy \n tisztázzam magam. Mindenestre bekísértem a \n mintákat, a céghez, nehogy útközben még valami \n Mariska nyála is a minta közé keveredjen. Fő a \n bizalom. Az eredmény nem volt kétséges. Önöknek \n eszükbe jutna kitagadni a saját, jól sikerült \n lányukat, 33 év után? De a most következő \n történet, még ezen is túltesz!\u003cbr\u003e\u003cbr\u003e\u003cb\u003eP olgár \n András : Apuka\u003c/b\u003e\u003cbr\u003e\u003cbr\u003eA hatvanas években \n járunk. Apuka szegény ember, tele képzelt és \n valós betegségekkel. 3 gyereke van és egy idióta \n felesége. Nyomorognak. Egy lepusztult, romos \n házban élnek, bár kiutaltak számukra egy tanácsi \n lakást, de Apuka rejtélyes módon eladta, és \n visszaköltözött a lepratelepre. Az Ecsery-re jár \n árulni, és akinek a boltját meg akarja szerezni, \n a maga primitív, de hatásos módján, feljelenti. \n Mindenkinek van egy kis sara, így a célját \n mindig eléri. Van egy kamaszodó lánya, akit nem \n enged tovább tanulni, hanem bevonja az üzletbe. \n A gyámhatóság tehetetlen. A lányt komolyan \n felvilágosítja, szexuális téren, hogy milyen \n alávaló, galád nőszemély az, aki elveszti a \n becsületét. Egyébként uzsorás is, pl. a lányának \n ad zsebpénzt, de ha annak elszakad a cipőfűzője, \n az apjától kell ebből a pénzből megvásárolnia. \n (Közben a kertben elásva őrizget 128 ezer \n forintot! A hatvanas években!) A \u0026quot;dolog\u0026quot; a \n lánnyal mégis megesik. Egyszerre két udvarlója \n is akad. És megtörténik, aminek nem kellett \n volna megesni. A liliomtiprót egy reggel halva \n találják a patak partján. Ki a tettes? Apuka \n vagy a másik udvarló? Végül kiderül, hogy maga a \n lány. Elítélik gyilkosságért. Az író jár be a \n börtönbe, beszélgetni a lánnyal. Végül is ebből \n derül ki az igazi tragédia. Polgár Andrást a \n regény főszereplője kiszabadulása után \n feljelentette.",1]);//--></SCRIPT>

Találkozásunkkor zűrzavaros hablatyolással előadta, hogy egy Balaton parti üdülőhelyen, azt terjesztik, hogy a gyerekünk nem az ő lánya. Megnyugtattam, hogy az övé. Nem nyugodott meg. Kitalálta, hogy csináltassunk DNS vizsgálatot. Ekkor elméláztam, hogy ez már komoly dolog, ennek sokkal nyomosabb okai lehetnek, mint holmi kocsmai pletyka. Mi lehet az? Hamar rájöttem. Vagyon! Előzetes információim szerint, Ágnes asszony, az új nej, gyűjtögető életmódot folytat. Ez már komoly indoknak tűnt, ami megér egy 116 ezer forintos befektetést. Hátha több jut az örökségből az új pereputtynak. Nem mondom kutyaszorítóba kerültem, ha azt mondom, hogy nem: örökké felettem lebeg a gyanú árnyéka. Ha rábólintok, magam hozom megalázó helyzetbe. Belementem, hogy tisztázzam magam. Mindenestre bekísértem a mintákat, a céghez, nehogy útközben még valami Mariska nyála is a minta közé keveredjen. Fő a bizalom. Az eredmény nem volt kétséges. Önöknek eszükbe jutna kitagadni a saját, jól sikerült lányukat, 33 év után? De a most következő történet, még ezen is túltesz!

Polgár András : Apuka

A hatvanas években járunk. Apuka szegény ember, tele képzelt és valós betegségekkel. 3 gyereke van és egy idióta felesége. Nyomorognak. Egy lepusztult, romos házban élnek, bár kiutaltak számukra egy tanácsi lakást, de Apuka rejtélyes módon eladta, és visszaköltözött a lepratelepre. Az Ecsery-re jár árulni, és akinek a boltját meg akarja szerezni, a maga primitív, de hatásos módján, feljelenti. Mindenkinek van egy kis sara, így a célját mindig eléri. Van egy kamaszodó lánya, akit nem enged tovább tanulni, hanem bevonja az üzletbe. A gyámhatóság tehetetlen. A lányt komolyan felvilágosítja, szexuális téren, hogy milyen alávaló, galád nőszemély az, aki elveszti a becsületét. Egyébként uzsorás is, pl. a lányának ad zsebpénzt, de ha annak elszakad a cipőfűzője, az apjától kell ebből a pénzből megvásárolnia. (Közben a kertben elásva őrizget 128 ezer forintot! A hatvanas években!) A "dolog" a lánnyal mégis megesik. Egyszerre két udvarlója is akad. És megtörténik, aminek nem kellett volna megesni. A liliomtiprót egy reggel halva találják a patak partján. Ki a tettes? Apuka vagy a másik udvarló? Végül kiderül, hogy maga a lány. Elítélik gyilkosságért. Az író jár be a börtönbe, beszélgetni a lánnyal. Végül is ebből derül ki az igazi tragédia. Polgár Andrást a regény főszereplője kiszabadulása után feljelentette.<SCRIPT><!--D(["mb","\u003cbr\u003e\u003cbr\u003eEz volt az első irodalmi \n per a háború után. Nagyon sokan valósággal \n nyomoztak az után, kik lehetnek az ügy eredeti \n szereplői? Mindez azonban nem az író és modellje \n között feszülő probléma. A magyar- és \n világirodalomból nem ismeretlen ez a kérdés. \n (Pl. Móricz: Rokonok - jának megjelenése után, \n sok önjelölt Zsarátnok város követelt magának \n elégtételt.) Egy ilyen ítélet precedenst \n teremthet, amely nyomán perbe fogható a mai \n magyar irodalom sok értékes alkotása, szerzőink \n jelentős százaléka, ráadásul olyan légkört \n alakíthat ki, melyben vérszemet kapott vélt, \n vagy valóságos modellek, perek egész sorával \n tehetik lehetetlenné, az írónak, az Alkotmányban \n biztosított alkotói szabadságát.\u003cbr\u003e\u003cbr\u003eAzóta \n megszületett a könyv folytatása: Beperelt a \n gyilkos! : két dokumentum regény címmel, amely \n természetesen tartalmazza az Apukát \n is.\u003cbr\u003e\u003cbr\u003eAjánlom figyelmébe, a szépirodalmat, \n és a dokumentumregényt kedvelők \n számára!\u003cbr\u003e\u003cbr\u003e\u003ci\u003eV ándor Katalin\u003c/i\u003e\u003cbr\u003e\u003cbr\u003e\u003ca style\u003d\"font-weight:normal;font-size:12px;color:#000000;font-family:Arial;text-align:justify;text-decoration:underline\" href\u003d\"http://konyvajanlo.maxima.hu/re/2e0270032e91db4\" target\u003d\"_blank\" onclick\u003d\"return top.js.OpenExtLink(window,event,this)\"\u003e\u003cb\u003eA könyv kedvezményes áron \n megvásárolható a www.eztolvasdel.hu (http://www.eztolvasdel.hu) \n antikváriumban!",1]);//--></SCRIPT>

Ez volt az első irodalmi per a háború után. Nagyon sokan valósággal nyomoztak az után, kik lehetnek az ügy eredeti szereplői? Mindez azonban nem az író és modellje között feszülő probléma. A magyar- és világirodalomból nem ismeretlen ez a kérdés. (Pl. Móricz: Rokonok - jának megjelenése után, sok önjelölt Zsarátnok város követelt magának elégtételt.) Egy ilyen ítélet precedenst teremthet, amely nyomán perbe fogható a mai magyar irodalom sok értékes alkotása, szerzőink jelentős százaléka, ráadásul olyan légkört alakíthat ki, melyben vérszemet kapott vélt, vagy valóságos modellek, perek egész sorával tehetik lehetetlenné, az írónak, az Alkotmányban biztosított alkotói szabadságát.

Azóta megszületett a könyv folytatása: Beperelt a gyilkos! : két dokumentum regény címmel, amely természetesen tartalmazza az Apukát is.

Ajánlom figyelmébe, a szépirodalmat, és a dokumentumregényt kedvelők számára!

Vándor Katalin

A könyv kedvezményes áron megvásárolható a www.eztolvasdel.hu antikváriumban!<SCRIPT><!--D(["mb","\u003c/b\u003e\u003c/a\u003e \u003cbr\u003e\u003cbr\u003e\u003ci\u003eNézzen körül \n nálunk! 3 db. 700,- Ft. alatti könyv \n vásárlásakor 30%-os kedvezményt \n kap!\u003c/i\u003e\u003cbr\u003e\u003cbr\u003e\u003ca style\u003d\"font-weight:normal;font-size:12px;color:#000000;font-family:Arial;text-align:justify;text-decoration:underline\" href\u003d\"http://konyvajanlo.maxima.hu/re/1722700371659f0\" target\u003d\"_blank\" onclick\u003d\"return top.js.OpenExtLink(window,event,this)\"\u003e\u003cb\u003ewww.eladomakonyvem.hu\u003c/b\u003e \u003c/a\u003e- \n online könyvpiac. Nyisson saját internetes \n antikváriumot \n ingyen!\u003c/p\u003e\u003c/td\u003e\u003c/tr\u003e\u003c/tbody\u003e\u003c/table\u003e\u003c/td\u003e\u003c/tr\u003e\u003c/tbody\u003e\u003c/table\u003e\u003c/td\u003e\n \u003ctd width\u003d\"2\" bgcolor\u003d\"#ffffff\" rowspan\u003d\"3\"\u003e\u003cimg height\u003d\"1\" src\u003d\"?ui\u003d1\u0026amp;attid\u003d0.1\u0026amp;disp\u 003demb\u0026amp;view\u003datt\u0026amp;th\u003d11 b25569b214c546\" width\u003d\"1\" border\u003d\"0\"\u003e\u003c/td\u003e\n \u003ctd valign\u003d\"top\" align\u003d\"middle\" width\u003d\"148\" bgcolor\u003d\"#feedd3\" rowspan\u003d\"2\"\u003e\n \u003ctable style\u003d\"font-size:11px;color:#7a4d00;font-style:normal;font-family:arial\" cellspacing\u003d\"0\" cellpadding\u003d\"0\" width\u003d\"148\" border\u003d\"0\"\u003e\n \u003ctbody\u003e\n \u003ctr\u003e\n \u003ctd align\u003d\"middle\"\u003e\u003cbr\u003e\u003ca href\u003d\"http://ad.hirekmedia.hu/outs/lnk.php?msm\u003d1381%7C88787%7C138817%7C1212\" target\u003d\"_blank\" onclick\u003d\"return top.js.OpenExtLink(window,event,this)\"\u003e\u003cimg src\u003d\"?ui\u003d1\u0026amp;attid\u003d0.4\u0026amp;disp\u 003demb\u0026amp;view\u003datt\u0026amp;th\u003d11 b25569b214c546\" border\u003d\"0\"\u003e\u003c/a\u003e\u003cbr\u003e\u003cbr\u003e\u003c/td\u003e\u003c/tr\u003e\n \u003ctr\u003e\n \u003ctd bgcolor\u003d\"#ffffff\" height\u003d\"1\"\u003e\u003cimg height\u003d\"1\" src\u003d\"?ui\u003d1\u0026amp;attid\u003d0.1\u0026amp;disp\u 003demb\u0026amp;view\u003datt\u0026amp;th\u003d11 b25569b214c546\" width\u003d\"1\" border\u003d\"0\"\u003e\u003c/td\u003e\u003c/tr\u003e\n \u003ctr\u003e\n \u003ctd align\u003d\"middle\"\u003e\u003c/td\u003e\u003c/tr\u003e\n \u003ctr\u003e\n \u003ctd bgcolor\u003d\"#ffffff\" height\u003d\"1\"\u003e\u003cimg height\u003d\"1\" src\u003d\"?ui\u003d1\u0026amp;attid\u003d0.1\u0026amp;disp\u 003demb\u0026amp;view\u003datt\u0026amp;th\u003d11 b25569b214c546\" width\u003d\"1\" border\u003d\"0\"\u003e",1]);//--></SCRIPT> (http://konyvajanlo.maxima.hu/re/2e0270032e91db4)

Nézzen körül nálunk! 3 db. 700,- Ft. alatti könyv vásárlásakor 30%-os kedvezményt kap!

www.eladomakonyvem.hu (http://konyvajanlo.maxima.hu/re/1722700371659f0)- online könyvpiac.

[Delíz]

Kedves Melitta
Még nem vagyok állandó tag úgy hiszem, de próbálkozom rendületlen. Végre idetaláltam, s bevallom őszintén az irodalom mindig is a szivem csücske volt és maradt. Először elvették a kedvemet a tollforgatástól, de csak azért is kibuktak belőlem a szavak, s verssé, prózává formálódtak. Kiválogattam őket, s megjelentek válogatott munkáim "Ujjlenyomat" cimmel. Ird meg hova küldhetek néhány példányt, s érdekelne róla a Te véleményed is.Üdvözlettel:D.Elíz

[Delíz]

Egy kis izelítő belőlem:

"Üvegfalak között élek.
Játszanak velem árnyak, fények.
Óvatosan lépek,
f é l e k."

[kyarind]

Egyik régebbi versem:



NÉLKÜLED

Annyi vagyok nélküled,
mint szárnyaszegett madár,
mint tó nélkül a halak,
lég nélkül a sirály.
Olyan, mint száráról leszakasztott virág,
mint víz nélkül a völgyek, nap nélkül a világ.

[kyarind]

Egy másik régi...

Villámok cikáznak, égető-vörös bennünk a láz.
Arcunkon festett mosolyok áznak könnyeink nyomán.
Dúlt lelkünkben fáradó álmok válnak célokká, míg
Ajkunkon halkuló dalok szállnak a fény után, s
Kiutat kereső reménybe vakultan várjuk a halált.

[pandras]

Szeretném megköszönni mindazoknak, akik megtisztelték novellájukkal, egyéb írásukkal az irodalmi pályázatunkat, hogy erőt és fáradtságot áldoztak a magyar irodalom műveléséért. Sok szép, értékes írás született. A zsűri döntése megszületett, - gondolom - hamarosan olvashatjátok az eredményhirdetést.

pandras
andrisa@axelero.hu email címem ÉRVÉNYTELEN!

Új mail címem: polgar.andras2@chello.hu

[Melitta]

http://www.canadahun.com/forum/showthread.php?t=9333&page=5

[P. Szabó Mária]

Én is raktam fel a pályázatra anyagot, és ezúton is szeretném megköszönni az ezzel kapcsolatos munkátokat.
Magamról talán annyit mondanék, véletlenül kezdtem írni 2007-ben. Valójában azóta viszont egyfolytában ezzel foglalkozom, teljesen kitölti az életemet. Tavaly év végén jelent meg az első kötetem "Szerelem és bűn" címmel. Ugyan a cím valójában bulvár jellegű, de az írások reményem szerint többnyire nem azok. Szeretnék szórakoztató, olvasmányos prózát írni, de olyat amelynek legalábbis egy minimális irodalmi értéke is van. Elsősorban két műfajban írok, reality és történelem. Bár ez a novellás kötet a realityn kívül két krimi elbeszélést is tartalmaz. A második könyvem talán a nyáron megjelenik, a könyvvásárra. Habár a benne szereplő egyik kisregényemet már negyedjére írom át. Szóval elégedetlen vagyok, és ha nem leszek kész vele, akkor nem lesz a megjelenésből nyáron semmi. Nem a siker hajt, ne értsetek félre, de ha magamnak sem felelnek meg az írásaim, akkor hogy felelhetnének meg az olvasóknak? A harmadik könyvem viszont történelmi lesz, a negyedrész talán meg van. Így az egyik történelmi novellámról már írtak és a téma kutatója azt nyilatkozta, hogy hiteles, illetve történelmi tévedéseket nem tartalmaz. Ez nagy elismerés számomra.
A web oldalamon olvasható is, bár talán ide is felrakhatom, és remélem örömet szerzek a nem itthon élő honfitársaimnak vele. Nagyon fontosnak tartom, hogy a történelmünket ne feledjük.
Szeretettel és köszönettel: P. Szabó Mária
www.pszmirodalom.hu

[Nicola]

Olvasgatom az itt megjelenő beírásokat, mint ahogy a Canadahun sok topikját is már régóta. És még régebbi időkbe nyúlik vissza irodalmi tevékenységem.
Egy kalandregényem megjelent - erre volt igénye egy kiadónak - de a szerintem fajsúlyosabb történelmi-életrajzi regényemre úgy látszik nincs igény. (Már vagy tíz éve)
Most ezt szeretném itt bemutatni, ítéljétek meg ti.

<link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CISTV%C3%81N%5CLOCALS%7E1%5CTemp% 5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:PunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; text-align:justify; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; mso-bidi-font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} p.MsoTitle, li.MsoTitle, div.MsoTitle {margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; text-align:center; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; mso-bidi-font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; font-weight:bold; mso-bidi-font-weight:normal;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Kereszt és kard árnyékában

<o>:p> </o>:p>A regény az 1492-1519 közötti időszakot öleli fel, azaz Lucrezia Borgia életének VI. Sándor pápa megválasztásától Ferrarában bekövetkezett haláláig terjedő éveket.
A kolumbuszi útra keléssel kezdődő Újkor első éveinek vagyunk tehát tanúi, melynek hatását még csak sejteni lehet. Itália napjai a különböző érdekek, a pápaság, a franciák, spanyolok és az itáliai államocskák szövevényes hatalmi harcaiban telnek. A reneszánsz szellemi áramlata ötvözi az eseményeket, melyek Lucrezia Borgia életét a félszigeten lábát megvetni akaró Borgia-család történetébe ágyazva mutatják be. A milánói uralkodó, Ludovico Sforza hatalmi mesterkedései, a nápolyi Aragonok küzdelmei és a külföldi érdekek harca között lavírozó pápa próbálja megteremteni az Egyház és övéi uralmát.
Az események magukban rejtik a későbbi felismerést, melynek majd a még bíboros Della Rovere, a jövő II. Gyula pápája ad hangot: ki az idegenekkel Itáliából! A korszak eme eseményekben gazdag háttere ad keretet a főszereplő életrajzának.

A regény két részre tagolódik. Az első rész alcíme Róma, a másodiké Ferrara. E két város köré halmozódik a főszereplő életének megannyi eseménye, politika, háborúk, házasságok és szerelmek.

Célom, mely a regényben ki nem mondottan uralkodik, megmutatni ennek az asszonynak igazi arcát, igazi életét, lefosztva róla az évszázadok rárakta hamis legendákat. Az újabb – és részben régebbi - kutatások ugyanis bebizonyították a helyesen értelmezett történelmi tényekkel és indirekt bizonyításokkal, hogy tarthatatlan ennek a személynek ördögi, intrikus és méregkeverő volta. Vagy legalábbis semmivel sem volt inkább az, mint korának bármelyik nagyhatalmú, előkelő személye. Tekintve azonban, hogy a szűk szakmai körön kívül alig terjedt el ez a „rehabilitáló” vélemény, regényemmel a nagyközönség máig is élő, elitélő és hamis képét kívánom, ha nem is megváltoztatni, de legalább módosítani. Remélem a regény képes megoldani ezt a feladatot.

Forrásaim közül kiemelem Gregoroviust, Rankét és Infessurát, akik történeti vonatkozásban hasznosnak bizonyultak, helyenként azonban az újabb kutatásoknak megfelelően kritikával vettem át őket.


Ha érdekel benneteket, feltehetek ide részleteket (fejezeteket) a regényből.



Még csak annyit, karácsonyra családom - ismerve érdeklődésemet - meglepett egy könyvvel. Roberta Gellis: Lucrezia Borgia és a mérgek anyja. (Tericum 2006). A fülszövegen: "Roberta Gellis valószínűleg a legadekvátabb író a középkori udvarokban hajdan zajlott mérgezéseket illetően...") Persze tudom, az amerikaiaknak mindent el lehet adni,s ez már hozzánk is "begyűrűzött".

Talán történelmi ponyvának lehetne nevezni ezt a majd 360 oldalas, keménytáblás, szép színes borítós könyvet. Fanyalogva, erőlködve olvastam végig, és próbálkoztam örömet mutatni az ajándék iránt.

[Melitta]

Sanyi ujabb konyve

www.alexerdelyi.com (http://www.alexerdelyi.com/) immár három könyvemről tudtok ovasni egy-egy rövid információt, s rövidesen felteszem a nyár végére tervezett negyedik könyvem szinopszisát is.

Gratulalunk!!!!!!!!!!!!

[P. Szabó Mária]

Kedves Mindenki!
Örömmel mondom el, hogy megjelent a 2. könyvem.
Címe: Imádom, hogy nő vagyok
A 80. Ünnepi Könyvfesztiválon dedikálom junius 6.-án 14-15 óra között, a Líra standján.

Megkaptam a reality pályázaton történő eredményemért a festményt.
Köszönöm szépen, nagyon tetszik. És köszönöm mégegyszer az elismerést is.
Szeretettel: P: Szabó Mária

[bubamama]

Kedves Mindenki!

Legelőször is szívből köszönöm Melittának és a Canada Hu.- nak a Meghívást, - és bemutatkozás lehetőségét.
Köszönöm a támogatásukat, és a bíztatásukat. Külön köszönöm Melittának és Bp.-nek is, az ösztönző szép szavait.
Nélkülük, a régi kéziratokból sohasem lett volna könyv. Egy sem, - így pedig, pillanatnyilag a negyediknél tartok.

B.né Molnár Márta a nevem, - valaha lírai festő szerettem volna lenni, esetleg rajztanár. Végülis ez , - majdnem sikerült. Majdnem….- Aztán mégse.
A civil foglakozásom mellett azonban, - keramikusként dolgoztam, de készítettem kollázst is, - és rajzolok, festek, írok, amióta az eszemet tudom.
Azonkívül, - mesélek. Mesélek, megállás nélkül, - gyerekkorom óta.
Meséltem valaha a beteg Nagymamámnak, a beteg Barbarics bácsinak, a törött lábú örök barátomnak, Miskának, - de meséltem Ficinek, a kecskének is, - ( „aki”, nagyon szerette hallgatni…) - meg, természetesen, Büdösnek, a kutyámnak, …- később pedig az iskolában, majd a kollégiumban meséltem minden este, a honvágytól zokogó lányoknak, - …magamat is beleértve.
Aztán, - …nem bírtam abbahagyni.
Mesélek ma is.
A könyvemben, - ahogy a többi könyvemben is, - szívesen nézek vissza, a csöppöt sem zavartalan, eseményekben gazdag, és minden nehézség, nyomorúság ellenére is, nagyon boldog gyerekkoromra.
Falun voltam gyerek. Megőriztem róla minden emléket.
Bárhová mentem, bárhová kerültem, - a falu, mindig ott volt velem. Magammal vittem, minden emlékével, mindig, mindenhová... -
Az élet, - senkinek sem könnyű, nekem sem volt az. Mégis, - az egész gyerekkorom, a számtalan példa, amit magam előtt láttam, a szüleim, …a falu, - erőt adott mindig, hogy százegyedszer is fel tudjak állni, - és százegyedszer is képes legyek hinni, - töretlen hittel, - az Élet szépségében, és a Boldogságban.
Erről szól a könyvem...-

A ZÁRDA…c. könyvemről:

Kedves Olvasó!
Szeretettel ajánlom a könyvet, minden korosztálynak, gyerekeknek azért, hogy rájöjjenek, - nemcsak ma nehéz gyereknek lenni, - régen is az volt. Fiatalnak azért, hogy megismerhessék azt a rég letűnt időt, ami csak bennünk él már. Az idősebbeknek azért, hogy egy kicsit visszaröppenjenek oda…-
A történet, könnyes-mosolygós történet. A világ, az élet, az emberek,…és a falu, az a drága falu…- gyerekszemmel.
A falu…-
Az a falu, amit én ismertem, már rég nem létezik máshol, csak az emlékeimben, vagy Isten emlékeiben, odafent a felhők fölött.
Ha rágondolok, egy villanásra feltűnik a Csonka-torony, a pipacsos nyár, a mandulavirágos, bódító illatú tavasz, a kis patak vidám csobogása,…és a kutyám.
A kutyám, aki hol Vitéz volt, hol Büdös, …hol pedig csak büdös kutya. Hősként, vitézül halt meg, - lelőtték az oroszok.
A történet, - hétköznapi történet, életről, halálról, háborúról, helytállásról, könnyről, és örömről, - gyerekszemmel.
A történet folytatódik a „LAUDETUR…” c. könyvemben, valamint a „PONT JÓ…” c. elbeszélés kötetben.

B. Molnár Márta
A könyv, itt megrendelhető: http://a-zarda.freeweb.hu/
http://a-zarda.atw.hu/

Részlet, a folytatásból:

AZ ÚJ ÉLET…

Végülis, a menekülésnek a Kígyós Ház-ba, majd onnan tovább, - és ennek az egész, szörnyű állapotnak, az vetett véget, hogy Édesapám, - váratlanul állást kapott.
Nagy öröm volt ez akkor, az életünkben.
Eddig ugyanis, - érthető okokból, - nem tudott a papa elhelyezkedni. Végül a rokonok, és a rokonok ismerőseinek ismerősei révén kerültünk egy istenhátamögötti pusztára, ahol sportlovakat tenyésztettek és neveltek. A világ végén volt az a puszta, - de ez, egyáltalán nem volt baj, nem volt hátrány. Sőt.
A Papát, éjjeliőrként alkalmazták.
Egy ismeretlen ember hozta az üzenetet, mi pedig azonnal csomagoltunk, azonnal világgá engedtük az összes állatainkat, - remélve, hogy a falu majd összeszedi őket, ( a szomszéd néni meg, pláne) - és azonnal elhagytuk a kígyós házat.
Nem tudtuk, hogy hová megyünk, - fogalmunk se volt róla. De bárhol, bármi jobb lehetett, mint az itt, amit elhagytunk.
Sokáig kellett utaznunk, több átszállással, és rengeteg várakozással, - de ez nem számított. Nem számított a fáradtság sem. Semmi sem számított.
Végtelen megkönnyebbülés lett úrrá rajtunk azonnal, - ahogy azt a házat, - és azt a falut elhagytuk. A kígyós házat, és a kígyós falut. Majdnem mindegy volt, hogy hová megyünk, csak el innen. El.
Az volt a legfontosabb.
Amikor a pusztára kerültünk, - a régi intézőházból, - ami négy db. szolgálati lakássá lett átalakítva, - kaptunk egy tágas részt. Az egész déli oldalt megkaptuk, hatalmas öreg hársfákkal az ablak alatt. Az a rész, amit kaptunk, szoba, konyha, kamra és előszobából állt. Tágas volt, világos, szép, bizalomgerjesztő és otthonos. Csak a családosok kaptak ilyen jó elhelyezést.
Aki egyedülálló volt, az a cselédházból átalakított szálláson lakott. A herceg is ott lakott, mert ő is egyedülálló volt. Ott lakott a bárónő is, mert ő is egyedülálló volt. Meg ott lakott a lovász fiú is, akitől - ha ránéztem, - folyton röhögő görcsöt kaptam.
A beköltözésünket követően, sokáig laktunk az intézőházban. Jól éreztük magunkat.
Jó volt ott, és jó volt a pusztán.
Kicsi volt ez a világ, - de gyönyörű.
Csak hármunkból, a pusztából, - és még 10-12 emberből állt a világ. Ez a gyönyörű világ. Meg a lovakból.
Később pedig, - egy kiscsikóból, hármunkból, a pusztából, és még 10-12 emberből állt ez a világ, - ez a gyönyörű világ, -…meg a lovakból.
A lakásban, amit kaptunk, a szobának négy nagy, földig érő, boltíves, fehérre festett ablaka volt. Az egyik francia ablak volt, azonnal a virágos kertbe lehetett lépni onnan, és a hársfák alá. Igaz, virágos kert csak később lett, - de kert, és hárs, az volt. Azonnal.
A ház berendezése egyszerű volt, - csak a legszükségesebb. A konyhában nagy asztal állt, néhány szék, egy szép kredenc, egy stelázsi, meg egy tűzhely. A szobában pedig, két kopott vaságy, meg egy rozzant 2 ajtós ruhásszekrény.
Itt is, és most is, apám és anyám között aludtam az ágyban, - és jó volt így, nagyon jó. Nem volt baj, hogy nem volt már saját szobám.
A szoba ékessége egy gyönyörű türkiz zöld cserépkályha volt, amit a konyhából lehetett fűteni. Jól esett ránézni, és vonzotta, nyugtatta a szemünket, - de talán a lelkünket is, hiszen ehhez hasonló volt a miénk is otthon.
Otthon. Istenem. Otthon.
Nem mertünk belegondolni, mert azonnal könnybe lábadtunk.
A kályha mindkét helyiséget melegítette, és nagyon jól tartotta a meleget. Így aztán a szintén nagyon világos és tágas konyha, - sőt az egész lakás - rendkívül barátságos volt. Szívesen tartózkodtunk ott, - ahogy a szép szobánkban is.
A jót, - könnyű megszokni. És ezt, azért is könnyű volt, mert egy kicsit emlékeztetett bennünket a saját otthonunkra. Az otthonunkra…. A mi saját, régi szép otthonunkra.
A fizetésből, amit a Papa kapott, szépen meg lehetett akkor élni. Ha jól emlékszem, kb. 30-60 fillér volt egy kiló kenyér, és 3.- Ft. - ba került 1kg. gyulai kolbász.
Volt kertünk, baromfiudvar, disznók, és illetményföld. A szüleim, nagyon sokat dolgoztak, de természetesen én is segítettem mindent, amit csak tudtam. Amit meg nem, azt később megtanultam, és mint mindennek, amit az ember tud, - ennek is jó hasznát vettem később. Szinte mindig dolgoztunk, de rendesen megéltünk, és a szüleim rövidesen visszafizették a kölcsönöket, amiket kaptak.
Visszaadták az ékszereket is, amelyet elfogadtak ugyan a vészhelyzetben, de ahhoz soha hozzá se nyúltak.
Papámnak, először 760.-Ft, - később pedig, - 960.- Ft volt a havi fizetése. A tartozások rendezése után, már takarékoskodni is tudtak belőle. Jól megvoltunk, lehet mondani. Annál is inkább, hiszen a háború óta, - megváltoztunk, és megváltoztak az igényeink is.
Béka-segge pozícióban voltunk, - de ez, már nem zavart minket. Megtanultuk elfogadni.
Édesanyám, nagy leleményességgel, - nagyon kevés pénzből, de sok türelemmel és fáradtsággal - csinosította az otthonunkat.
Emlékszem rá, hogy a szomszéd városban, - ( ahová, az Áll. Gazd.- tól kapott lovas kocsival, vagy hintóval jártunk bevásárolni, több család egyszerre, ) - a patikában, szinte fillérekért lehetett kapni gézt, nagy, - úgy 1 négyzetméternyi darabokban. Ha jól emlékszem, ez kiváló minőségű, tiszta pamut, - Köpper volt. Ezt a gézt kiszabta az Édesanyám, - kézzel megvarrta vitrázsnak, majd erősen keményítette, aztán 3 centinként lerakta, és harmonikásra vasalta. Végül zsinórt fűzött bele, és felszerelte. Ez volt a függöny, - „a függöny” helyett.
Ilyet rakott mindenhová, - minden üveges ajtóra és az összes ablakra. Nekünk, - tetszett.
Nem volt flancos, az igaz, - és a korábbi, gyönyörű batisztfüggönyeinkre, - fodrokkal és rischelieu csipkebetéttel, - nem is emlékeztetett. Mégis tetszett.
Lassan aztán, minden megváltozott, nem csak a függöny, a ház, meg a kertünk, - hanem mi magunk is. Más lett itt a mércénk. Más lett az elérhető, - és az elérhetetlen. Az utóbbival, nem is foglalkoztunk.
Nem dédelgettünk álmokat.
Ebben a társadalmi helyzetben, nem lehettek álmaink.
Mert hoppá, nagy ívben, le a magas lóról, hirtelen,…- igen, az volt a helyzet velünk. És tudomásul kellett venni, el kellett fogadni. Azonban, már nem volt ez akkora baj, mint korábban. A földön voltunk ugyan,- de kezdtünk feltápászkodni.
Együtt voltunk, és ez volt a legfontosabb.
Továbbá, biztonságban voltunk, - és ez volt a második legfontosabb.
Az, hogy biztonságban voltunk, - határozottan érezhető volt a magatartásunkon is. Elmúlt a hosszantartó szorongásunk, elmúltak a félelmeink, jól aludtunk, - és újra megtanultunk nevetni.
Jó volt itt, igen.
Lehet, hogy a világ végén voltunk, de nem éreztük. Nekünk, ez volt a világ. Ennyi. Csak ennyi.
És, jó volt itt, igen.
Jó volt itt, és jó volt a pusztán.
Kicsi volt ez a világ, - de gyönyörű.
Csak hármunkból, a pusztából, - és még 10-12 emberből állt a világ. Ez a gyönyörű világ. Meg a lovakból.
Később pedig, - egy kiscsikóból, hármunkból, a pusztából, és még 10-12 emberből állt ez a világ, - ez a gyönyörű világ, -…meg a lovakból.
Apámat tisztelték, mert olyan ember volt, aki másokból, minden megnyilvánulásával tiszteletet váltott ki. Jól érezte magát ő is, - szeretett itt dolgozni, elégedett volt. A munkától pedig, sohasem félt. Bármilyen munka is volt az.
A pusztán többen is voltak, akik a régi életük miatt kénytelenek voltak bujkálni. A fiatal tejcsarnokos nő is ilyen volt, aki „civilben” bárónő volt - és anyámnak jó barátnője lett.
Apám pedig, Tivadar bácsival került jó barátságba, - aki „civilben”, herceg volt. A pusztán, fizikai munkát végzett, - lóápoló volt.
A herceg, is elégedett volt a sorsával, - és természetesen, az édesapám is.
Már nem volt fontos az, amit elvesztettek, és elvesztettünk. Az volt a fő, hogy békén hagytak bennünket, - ahogy itt mindenki mást is.
Nem voltak, és nem voltunk szem előtt, - nem piszkált, nem bántott, nem fenyegetett bennünket senki.
Az Állami Gazdaság főagronómusa ugyanis az a jószágigazgató volt, aki a háború előtt évtizedekig Tivadar bácsi alkalmazásában állt. Így aztán, - lehet mondani - hogy a válogatottan jó társaság, aki itt összeverődött, teljes biztonságban érezhette magát, a főagronómus védőszárnyai alatt.
Nagyon kellemes társaság verődött össze, sokáig maradtak együtt, és tartós barátságok szövődtek.
Tivadar bácsi mesélte, hogy a testvére sokkal rosszabbul járt. Őt és a családját, egy Balaton melletti kisközségbe száműzte az akkori rendszer, ahol kaptak egy, egyetlen szobából álló szolgálati lakást, a kastélyuk helyett. Abban az egyetlen szobában éltek kilencen, egymás hegyén, hátán. A herceg, a felesége, meg a hét gyerekük.
Munkát is kaptak a faluban, - a herceg lett a disznópásztor, a két nagyobb gyerekkel, - akik szintén kaptak valami szerény fizetést a falutól.
Nem volt választási lehetőségük, - élni kellett. El kellett tartani a családot. Gyönyörű gyerekeik voltak, - mondta Tivadar bácsi.
Nem lázadoztak, tették a dolgukat, és szó nélkül viselték a sorsukat. Ott dolgoztak disznópásztorként, egészen 1956-ig. Akkor, - sikerült kijutniuk külföldre.
Ha a pusztára gondolok, azt kell, hogy mondjam, mindenki jól érezte magát ott, - természetesen én is. Minden új volt, és minden más.
Kígyó pedig nem volt. Nekem, akkor, az volt a legfontosabb. Végre,…végre megnyugodtam, megnyugodhattam, - mert kígyó, tényleg nem volt.
A papa azt mondta, - gondolom, azért, hogy megnyugtasson bennünket, - kígyók, ide soha nem jönnek, nem jönnének, - mert nem viselnék el a vágtató lovak patáinak dobogását, amitől, szinte visszhangzott a völgy.
Jó volt ezt elhinni, - és azonnal el is hittem, kételkedés nélkül.
Így aztán, jól éreztem magamat. Hamar rendbejöttem a szinte sokkos állapotból, amit a kígyós ház okozott.
Aztán,…csak telt az idő. Telt,…- és mondhatom, nagyon kellemesen.
Természetesen, itt is jártam iskolába, és - mert kevés gyerek volt - a tanítónőnek elegendő ideje volt arra, hogy személyesen foglalkozzon mindenkivel. Velem is.
Én, szomjaztam az ismereteket, - mint mindig. Rengeteget olvastam, - volt könyvtár, könnyen gyorsan és jól tanultam, - minden érdekelt.
Lelkesen rajzoltam újra, - és a tanítónő segített, szívesen tanított.
A gyerekek, ebben az iskolában, túlnyomórészt „jó házból” való gyerekek voltak. Nevelték is őket otthon, nemcsak nőttek. Jól megvoltunk. Nem csúfoltuk, és nem bántottuk egymást. Az órákon is rend volt, és fegyelem.
Egyforma volt a sorsunk, sok mindent éltünk át valamennyien, - de nem beszéltünk róla. A sérelmeinket magunkba zártuk, viseltük. És, viselkedtünk.
Itt is érvényes volt a mama kérése, hogy:
- „Tartsd a szádat kislányom, abból nem lehet baj”…-
S amit apám kiegészített még azzal, hogy:
- „Vigyázz,…vigyázz, mert a falnak is füle van”…-
Tartottam hát továbbra is a számat, és hallgattam, mert a falnak is füle van. Pedig azt eddig, nem is gondoltam volna. De ha a papa azt mondta, akkor az úgy van.
Apám és Anyám, az igazán fontos és jelentős dolgokat, a kertben, a hársfák alatt beszélték meg, nem a házban. A hársfának, valószínűleg nem volt füle. Bár, ki tudja?…Ki tudja?…-
Időnként, megrohanták a szüleimet itt is az aggodalmak, - főként a jövő miatt.
HONTALANOK VOLTUNK VALÓJÁBAN, de ez a hely itt, - mint egy ajándék a Sorstól, - mégis az otthonunkká vált.
ÉS SENKIK VOLTUNK VALÓJÁBAN, - de elfogadtuk egymást itt a pusztán. Kedvesek voltunk egymáshoz, - és emberszámba vettük egymást.
ÉS REMÉNYTELEN JÖVŐ ÁLLT ELŐTTÜNK VALÓJÁBAN, - de ezt, mi gyerekek, még nem mértük fel akkor, - nem is gondoltunk rá. Ez, a szüleink felelőssége volt, és biztos, hogy mázsás súllyal nyomta a vállukat, - de nem beszéltek róla.
A szocializmus jogot formált arra, hogy eldöntse, kit tűr, kit támogat, és kit tilt, - sok reményünk nem volt tehát,…- de elfogadtuk ezt a helyzetet.
Jó volt itt, igen.
Jó volt itt, és jó volt a pusztán.
Kicsi volt ez a világ, - de gyönyörű.
Csak hármunkból, a pusztából, - és még 10-12 emberből állt a világ. Ez a gyönyörű világ. Meg a lovakból.
Később pedig, - egy kiscsikóból, hármunkból, a pusztából, és még 10-12 emberből állt ez a világ, - ez a gyönyörű világ, -…meg a lovakból.
Jó volt itt.
Semmitelen senkik voltunk, -… mégis jó volt.
Későbbi férjem szokta mondani, vagy idézni, hogy: „nincs más idő, csupán a pillanat…”- Ezt éreztem, és éreztük valamennyien, akik akkor ott voltunk. Nincs más idő, csakis a pillanat.
Teljes odaadással, hatalmas örömmel éltük meg a zavartalan életünket, - ami számtalan gyönyörű pillanatból állt.
Igen, - nincs más idő, - csupán a pillanat. Akárki írta is. Igaza volt.
Jó volt itt.
Ez az élet, - ez a fajta ismeretlen élet is tele volt csodákkal, - és én hamar felfedeztem őket.
Magányosan bóklásztam, - ahogy a többi gyerek is, - de nem éreztem magamat magányosnak, mégsem.
Otthon, - a rég elhagyott falumban, - is szerettem a világot egyedül felfedezni. Itt, csak azt folytattam, és itt, - legalább folytathattam. Más volt, mint a kígyós falu. Itt, szabad voltam. Igen. Szabad.
Mielőtt idekerültünk, azt megelőzően, sohasem jártam pusztán, ilyen völgyszakadékos dombokon, hegyeken, - és sohasem láttam még olyan égszakadásos földindulásos hatalmas viharokat, mint itt. Lenyűgözve és megdermedve, tele csodálattal, és leírhatatlan félelemmel, éltem át ezeket a hatalmas viharokat.
A dombtetőkön, magányos, magas, hatalmas, elszenesedett, villámsújtotta fák álltak, - ki tudja mióta? - mementóul. Csodálattal, és félelemmel teli áhítattal néztem őket.
Mi minden történhetett már itt!
Amikor, az ezerágú villámok nyomában, eszméletlen égzengések közepette, megeredt az eső, - akkor az úgy ömlött, mintha a poklok csatornái indultak volna meg. A lezúduló víz ilyenkor embereket, állatokat, lovas kocsikat sodort el, és minden mást is, ami az útjába került.
Egyszer, sajnos a Papát is. Úgy kellett őt kimenteni egy biztosabbnak tűnő kerülő úton.
A Papát akkor, tűz-őrként, ügyeletbe osztották be, egy magas domb tetején. Volt ott egy ágakból és kukoricaszárból összetákolt csőszkunyhó, az előtt kellett őrködnie, - napi 12 órában. A csőszkunyhót aztán pillanatok alatt elvitte, a vihar előtt hirtelen feltámadt hatalmas szél.
Papa nem indult akkor haza, - maradt, és leült a sáros földre. Agyonázott, agyonfázott, de szolgálatban volt. Nem hagyta el a helyet, ahol neki őrködnie kellett.
Ez volt a munkája.
Nem tudom, mit érezhetett akkor, abban a szörnyű viharban, - és sohasem beszélt róla, - de ottmaradt egészen addig, amíg megérkezett a váltótársa, aki, legalább olyan kötelességtudó volt, mint a Papa.
Ő is leült a sáros földre a kunyhó helyén, és együtt várták, hogy a vihar csillapodjon. De az, - csak nem akart csillapodni. Tombolt tovább.
Apám végül úgy döntött, hogy mégiscsak elindul hazafelé, vissza a pusztára. Az utakat azonban elmosta a lezúduló víz. Valójában, nem is volt út, csak gödrök és vízmosások.
Papa a környéket nem ismerte, - így a környező domboldalakon próbált hazajutni, megcélozva a mi pusztánkat. Csak a szemére bízhatta magát, - meg az Istenre.
Este volt, késő volt, sötét volt. A Papa pedig, - még nem ért haza.
Anyám, nagyon aggódott.
Az aggodalmát látva, végül többen is ajánlkoztak, hogy viharlámpákkal elindulnak abba az irányba, amerre a Papa dolgozott, és ahonnan várható volt.
Köztük volt egy fiatal fiú is, az agronómus, - akit akkoriban helyeztek oda, és akit addig, még sohasem láttam. Vagy sohasem tűnt fel, - nem tudom.
Ahogy mentek a dombokon felfelé a picike lámpáikkal, olyanok voltak, mint az apró szentjánosbogarak, - csakhogy ők ordítoztak egymásnak is, meg apámnak is.
Órákkal később aztán megtalálták a Papát, aki a sötétben belezuhant egy derékig érő hatalmas vízmosásba, ahonnan nem tudott kievickélni. A leomló agyagos partfalban ugyanis, nem lehetett megkapaszkodni. Az egész vízmosás agyagos volt, Apám, szinte sodródott a vízzel és egyik mélyedésből a másikba zuhant.
A fiatal agronómus talált végül rá, és ő szabadította ki a veszedelmes helyzetéből, utána pedig hazakísérte. Közben, végigordibálták az utat, hogy a többiek is hazajöjjenek.
Amikor hazaértek, - Apám teljesen romos, és szinte felismerhetetlen állapotban volt. Azonban a fiatalember se nézett ki sokkal jobban.
Anyám, azonnal forró teát készített nekik. Aztán kihámozta Papát a sárból, koszból, meg a vizes gönceiből, - és a nagy lavórban, forró fürdőt készített neki. A fiatalember pedig, hazament.
Papa szerencsére hamar rendbejött, - nem betegedett meg. Másnap pedig a fiatalember, meglátogatta. Nem nagyon néztem meg akkor sem. Nem engem látogatott.
Papával, a munkájáról beszélt.
A lovakkal foglalkozott a fiú is, - a sportlovakat nevelte, és edzette, - nagy örömmel és lelkesedéssel. Mivel a Papa is szerette a lovakat, jól megértették egymást.
Ezt követően aztán, gyakorta járt hozzánk beszélgetni, meg sakkozni. Közben pedig beszélgettek.
Telt az idő. Telt. Nem is tudom, hogy mennyi.
A fiatalember szerelése, egyszercsak, váratlanul megváltozott. Valószínűleg a kedvemért öltözött ki esténként. És akkor, kicsit röhögőgörcs gyanússá vált az egész előfordulása. Alig bírtam türtőztetni magamat. Csak ránéztem, és berohantam az egyetlen szobánkba.
A fiú rózsaszín inget viselt, szürke lovaglónadrágot, csau színű lovaglócsizmát, és széles, kanárisárga nyakkendőt, - amin valami pálmafa-szerű zöld növény díszelgett. Életemben nem láttam még ilyen idétlen nyakkendőt, - meg ilyen szerelést.
Különben teljesen jelentéktelen volt a fiú, észre se vettem volna, - ahogy addig se vettem észre se őt, se mást - de megmentette a Papát, és a lovakról beszélt. Egyszer csak meghallottam, hogy a lovak,…a lovak, …-
Igen, a lovak.
A lovak. A lovak…-
A lovak, - „akiket”, imádtam.
És akkor, - észrevettem. Igen.
Szerettem a lovakat. Már akkor is szerettem, amikor a lovunk, - vagyis az enyém, meg a Miskáé, - még csak vesszőből volt, mivelhogy addig, udvarseprűként működött.
Szerettem olvasni, és szerettem hallani is a lovakról. Amikor oda kerültünk a pusztára, egy idő után, már nem is tudtam másra gondolni, - csak a lovakra. Naponta láttam őket, és naponta kimentem közéjük, és hozzájuk.
Néztem őket közelről, és távolról.
Néztem őket akkor, ha kiengedték őket a karámból, - akkor, ha a legelőn voltak, akkor, ha esténként beterelték őket, és szinte átúsztak a pusztán, - dombról lefele a völgy felett.
Imádtam őket. Igen.
Esténként pedig kikísértem a Papát az istállóba, és ott maradtam, ameddig csak megengedte, - mert ott külön is megnézhettem őket, meg még közelebbről is.
Személyesen ismertem mindet, minden lovat. Beszélő viszonyban voltam velük, - szerettem őket.
Volt köztük egy, - a Pulya.
Őt, - születése pillanatától ismertem. Ott voltam akkor, ott akartam lenni, mert az anyját is szerettem, - és…annyira, de annyira vártam azt a kiscsikót! Azonnal megcsókoltam, amikor megszületett és az anyja mellett lábraállt. Aztán, attól a pillanattól, - a születése pillanatától, imádtam.
Majd napról-napra, hónapról-hónapra, ha ez egyáltalán lehetséges, - egyre jobban imádtam. És ez az érzés, kölcsönös volt.
Láttam őt felnőni.
A Pulya…-
Istenem,…a Pulya.
Személyes ismerősöm volt, - és ha a lovak beszélni tudnának, - biztosan válaszolt volna.
Mert én, amikor csak lehetett, - amíg pici volt, akkor is - állandóan beszéltem hozzá. Megöleltem őt, megsimogattam, megcsókoltam a fejét, az arcát, a rózsaszínű orra hegyét, és a gyönyörű homlokát.
Imádtam.
Egyszerűen imádtam.
Imádtam az első pillanattól, amikor megláttam. Legnagyobb örömömre, ő is engem.
Miska óta, ez volt a legnagyobb és a leghatalmasabb érzés az életemben, - és nagyon sokáig ez is maradt.
Később pedig, -…talán, soha semmi sem múlta felül.
Otthon, korábban, volt nekünk mindenféle állatunk, - kutyánk, macskáink, gólyánk, csókánk, mátyásmadarunk, kanárink és papagájunk, - de Büdöst, a kutyámat, és Pulyát, a lovat, semmi sem múlta felül.
Pulya, fehér ló volt, szinte hófehér, - Lipicai - gyönyörű karcsú testtel, karcsú bokákkal, kecses, elegáns mozgással, gyönyörű ragyogó, tiszta és vidám tekintettel.
Néha, ha éppen együtt száguldoztunk a domboldalon, - egyszercsak hirtelen megállt előttem. Állt egy darabig egy helyben,…egyik lábáról a másikra állt, és kecsesen ringatta magát. Nem is tudom ezt leírni. Mintha táncolt volna.
Olyan volt, mint egy álomkép.
A gyönyörű hosszú sörénye, és a farkincája szép selymes fehér volt, a patái azonban sötétszürkék, - és szürke volt a füleinek belseje, meg az orra is. Az orra hegye azonban, - halvány rózsaszín. Olyan rózsaszín, mint egy kisbabáé. Meg kellett puszilnom mindig, amikor csak lehetett.
Imádtam.
Telt az idő, - hihetetlen gyorsan.
Aztán, - egyszer, mégis csak el kellett hagynom őt, meg a többi lovat.
Persze a fiút is, - pedig akkor már nem kerülgetett tőle a röhögő görcs, mert olyan szépen tudott beszélni a papámmal a lovakról.
El kellett mennem a pusztáról. Felvettek a tanítóképzőbe, és közeli város kollégiumába.
Nagy öröm volt ez, - sőt váratlan öröm, - mert egy pillanatig se hittük, hogy sikerülhet. Mégis sikerült, s ezt alighanem a tanítónőnknek köszönhettem.
Sírva búcsúztam a szüleimtől, aztán Pulyától is sírva búcsúztam el, - és azt hittem, bele is halok a szomorúságba, - egyből. Nagyon szenvedtem miatta.
Sajnáltam otthagyni őket. A szüleimet is, meg lovakat, mindet.
A fiút, nem annyira.
A lovaktól, egyenként búcsúztam el, - és megsirattam őket.
A fiút, - nem. Velem, egyszer se beszélgetett, - még a lovakról sem. Csak mindig bámult, bámult, majd kiguvadt a szeme, - és ez, nagyon zavart engem.
Egyszer, berohantam a szobánkba, hogy megnézzem, mi a fene lehet rajtam, amit ez a fiú bámul? Görbe a lábam talán? Vagy mi? Hibás vagyok én?
Gyorsan lekaptam a tükröt a falról.
Hát igen, ..hát igen.
A lábammal baj volt, az már biztos. Nem volt görbe, az igaz, - de nyakig ért. Én is hosszú voltam, mint egy létra, - meg olyan lapos is. Ráadásul, - ehhez a magassághoz, meg a fenékig érő hajamhoz, olyan picike volt a fejem. Igen. Olyan picike. Meg még ronda is.
- Csúnya vagyok na, - állapítottam meg, - azért bámul. De ő se szép, - én, mégse bámulom…-
Igaz, viszont, ha nem néztem rá, - vagy nem bámult éppen, - akkor szívesen hallgattam, mert mindig, mindig a lovakról beszélt, és azt nem untam meg hallgatni.
Aztán, el kellett mennem a pusztáról, igen. Sírva, nagyon sírva mentem el. Először léptem ki a világba, - és a franc se tudja, hogy milyen lesz egyedül. Ennyire egyedül.
Egy darabig, nem lehetett hazajárni látogatóba, - amíg megszoktunk, helyreverődtünk az iskolában, meg a kollégiumban, megismertünk mindent és mindenkit.
Addig, - sírva aludtam el mindennap. Akkor kezdtem el mesélni a lányoknak, - mert ők is sírtak a honvágytól, mindennap. A mesétől aztán megnyugodtunk, és elaludtunk.
Később, - már hetente hazajárhattam a városból.
Az első hazatérésem alkalmával, ami nagyon emlékezetes volt, - az utam, a karám mellett vitt el, - és már messziről néztem, látom-e valahol a lovamat? A gyönyörű lovamat. Az én gyönyörű lovamat.
Amikor aztán megláttam, csak elordítottam magamat, hogy:
- Pulyaaa!!!…Pulyaaaa!!!…Pulyaaa!!!...-
Ő pedig, egy pillanatig feszülten figyelt, - aztán hirtelen nekirugaszkodott, átúszott a karám felett, és vágtatva jött felém.
Egy pillanatig megállt bennem az ütő, aztán elszórtam a csomagjaimat, és hanyatt-homlok, kitárt karral, visítva rohantam le a dombról, feléje. Szinte úsztunk a levegőben, csaknem összeütköztünk, annyira rohantunk, - én le, ő fel. Egymás előtt torpantunk meg, és ő két lábra állva magasodott fel előttem.
Amikor pedig leengedte a magasra emelt mellső lábait, és a fejét felvágva, meg leszegve nyihogott, - elkaptam a nyakát, és valami eszméletlen nagy szeretettel öleltem meg, és csókoltam meg.
Nem látta ezt senki. Legalábbis, azt hittem.
Pulya, elindult velem hazafelé, miután összeszedtem a csomagjaimat.
Közben, folyton-folyvást beszéltem hozzá, ő meg hallgatott, figyelmesen. Jött mellettem, szépen szelíden és nyugodtan. Időnként megálltunk, megsimogattam a nyakát, vagy a sörényét, vagy ahol értem, aztán, mentünk tovább, lefelé.
Közben, beszéltem hozzá tovább. Elmondtam neki, hogy milyen jól érzem magamat az iskolában, meg a kollégiumban, és lehet mondani, hogy még boldog is vagyok,- és még mesélni is szoktam a kollégiumban a lányoknak, esténként, amíg el nem alszanak, vagy ők, vagy én, mert annyira szeretik hallgatni. És legfőképpen azért mesélek, mert, ha nem mesélek, akkor csak sírunk, - ők is, meg én is. Így meg nem. Szóval, sírás ellen, ez a legjobb orvosság, így aztán, most már minden jó. Csak te hiányzol Pulya, meg a szüleim, - de a röhögőgörcsös fiú az nem. Egyszer se jutott eszembe eddig, csak most. Te jutottál eszembe mindig Pulya, te, meg a szüleim…-
És akkor, - mintha Pulya, tényleg megértette volna, amit mondtam, felnyerített. Úgy hangzott, mintha felröhögött volna, aztán hirtelen eliramodott mellőlem, - és azt hittem, többet sose jön vissza. De, tévedtem.
Visszavágtatott. Megállt egy pillanatra előttem, - leszegte, meg felvágta a fejét, - táncolt egy picit előttem - aztán ismét eliramodott. Sebesen tett még egy nagy kört újra. Elvágtatott tőlem, miközben vidáman nyerített tovább, - vagy röhögött tovább, - aztán visszaszáguldott hozzám megint, oda, ahol vártam rá.
Mielőtt odaért volna hozzám, hanyatt dobta magát, és égnek kalimpáló lábakkal, nagyon vidáman, ide-oda vagdosva a hátát meg a fejét, meghempergett, megfürdött a fűben.
Imádtam. Legszívesebben, én is bukfenceztem volna egy kicsit a fűben, Pulya mellett örömömben.
Ma már tudom, hogy Vitéz kutyámon, - aki civilben büdös-kutya volt, sőt Büdös, - soha még állat nem állt ilyen közel a szívemhez, - és ennyire, soha nem örült még nekem. Sem előttük, sem utánuk.
Soha.
És akkor, -…akkor, odaért a papa.
Mert, ő, - …látott. Igen, ő látott.
Azonnal elszórtam megint a cuccaimat, és boldogan vetettem magamat a nyakába, - ő pedig nagy örömmel ölelt meg, felkapott és sokszor egymás után körbeforogva, megperdített a fű felett. Visongtam örömömben.
Olyan kerek, olyan gyönyörű volt a világ!
Pulya azonban felpattant és megint eliramodott, megint tett egy nagy kört. Papa is, én is csendesen bámultunk utána, - és akkor azt mondta a papa:
- Sajnálom kislányom, Pulyát, vissza kell vezetnünk a karámba. Amikor kiugrott onnan a hívásodra, akkor eltörhette volna a lábát, és abba belehalt volna. Akkor, agyon kellett volna lőni…-
Megdermedtem. Apám pedig folytatta:
- Ez egy nagyon drága, nagyon értékes, nagyon ígéretes ló. Nem szabad, hogy bármi baja essék, ugye, megérted kislányom?…-
Teljesen lehervadtam, - majdnem elsírtam magamat, - de nem tehettem mást. Meg kellett értenem.
- Rajta kívül, egyetlen ló sem tud kiugrani a karámból,…- tette még hozzá a papa.
Imádtam Pulyát. Nem kívánhattam a halálát.
- Te vagy az ember, te vagy az okosabb, - folytatta apám - te vagy a felelős érte…-
Így aztán, szótlanul megfogtam Pulya sörényét, - miközben szüntelenül beszéltem hozzá, - és elindultunk a karám felé.
Papa, ballagott utánunk a cuccaimmal. A karám előtt aztán megelőzött bennünket, hogy kinyissa az ajtaját.
De nem volt rá szükség, - ugyanis, abban a pillanatban, ahogy odaértünk, Pulya kirántotta a sörényét a kezemből, és eliramodott. Én meg persze utána.
Futottunk fel, a hegyderékig, ahogyan csak bírtunk.
Szüntelenül kiabáltam a nevét. Egyszercsak megállt, megvárt, - amint aztán odaértem, ugrott egy nagyot, rúgott egy nagyot, és nyihogott egy nagyot, felvágta a hátsó lábait, - aztán újra eliramodott.
Én meg persze megint utána, - a nevét ordítozva.
És a játék, kezdődött elölről a hegyoldalban is, újra meg újra, - egészen addig, amíg az édesanyám oda nem ért egy marék kockacukorral.
Azzal, - sikerült végre becsalogatni Pulyát a karámba. Mert Pulya, nem csak édes volt és imádnivaló, - hanem torkos is.
Mamámmal szintén nagy volt az öröm, amikor összetalálkoztunk, bizony, táncoltunk a karám előtt, boldogan összeölelkezve.
Minden a legnagyobb rendben volt. Kerek volt, megint a világ.
Itthon voltam.
Itthon voltam a pusztán, - úgy, mint ahogy valaha, otthon voltam a falunkban, és a házunkban.
Most itt voltam otthon. Nem volt törés az életemben.
Reggel, boldogan ébredtem, friss voltam és üde, mint a hajnali harmat. Tele voltam életkedvvel.
Igen, kerek volt a világ. Boldog voltam.
Pont jó volt minden.
Pont jó.
És, érdekes módon, úgy telt az idő, hogy nem történt semmi rossz, - hogy a fenenagy elégedettséget, és boldogságot, nem csapta le péklapáttal a Sors.
Minden rendben volt.
Akárhogyan néztem is, - vagy nézem is, - én itt, boldog voltam.
Szerettem a lovakat, szerettem a pusztát, - boldog voltam.
Mivel a papa is szerette a pusztát, és szerette a lovakat, - ő is boldog volt.
Mivel a mama, szeretett bennünket, - hát szerette a pusztát, és a lovakat, - hát ő is boldog volt.
Olvastam valahol, hogy az ember életében, csak 5-6 felejthetetlen boldog nap van csupán. Nem több. Ha mégis, - az csak ráadás.
Az én életemben itt, - sokszor sok, igazán felejthetetlen boldog nap volt, sokszor sok ráadás, - és megszámlálhatatlanul sok, - boldog-pillanat. Boldogság-pillanat.
Egy gyönyörű tavaszi hétvégén, amikor otthon voltam, - éppen virágzott a hárs. Nyitva volt a francia ablak, áradt be az illat a szobánkba.
Este volt, - ágyban voltunk, verseket olvastunk, és sokáig énekeltünk. Aztán, elaludtam, boldogan.
Valamikor, késő éjszaka, a csendre ébredtem fel. De nem volt csend, - apám dúdolását hallottam valahonnan.
Odatapogattam magam mellé az ágyra, - de nem voltak ott.
Akkor felugrottam és elindultam, a hang irányába. Azonnal meg is álltam az ajtóban. Édesapám, meg az Édesanyám hálóingben, mezítláb táncoltak a hársfa alatt. Anyám gyönyörű hosszú haja kibomolva lebegett, szinte úszott utána.
Egy dalt dúdoltak halkan, mind a ketten, és elandalodva táncoltak a csillagfényben, a hársfa alatt.
Egy darabig csak néztem őket.
Csak néztem őket, ellágyulva.
Sosem láttam őket csókolózni, vagy összesimulni, - de tudtam, hogy szeretik egymást. Látszott ez a pillantásaikból, - és abból, ahogy egymásra néztek.
Beljebb léptem, és visszamentem az ágyba, mert nem akartam megzavarni őket.
Susogott a hárs, apám halkan dúdolt egy dallamot, - egy akkoriban divatos dallamot, aminek, csak a töredékeit hozta be hozzám a szél: -…”te meg én, s a boldogság,…”-
A „Gyertyafény”, - vagy „Gyertyaláng”, keringő volt, - …és ők,…táncoltak, …táncoltak, …táncoltak, önfeledten, végig a hársfák alatt.
Pontosan éreztem, hogy boldogok. Boldogok, és szeretik egymást.
Én is az voltam. Boldog voltam.
Pont jó volt minden.
Pont jó.

[Melitta]

Kedves Mindenki!
Örömmel mondom el, hogy megjelent a 2. könyvem.
Címe: Imádom, hogy nő vagyok
A 80. Ünnepi Könyvfesztiválon dedikálom junius 6.-án 14-15 óra között, a Líra standján.

Megkaptam a reality pályázaton történő eredményemért a festményt.
Köszönöm szépen, nagyon tetszik. És köszönöm mégegyszer az elismerést is.
Szeretettel: P: Szabó Mária

Gratulalunk! Sok sikert!

[Melitta]

Kedves Mindenki!

Legelőször is szívből köszönöm Melittának és a Canada Hu.- nak a Meghívást, - és bemutatkozás lehetőségét.
Köszönöm a támogatásukat, és a bíztatásukat. Külön köszönöm Melittának és Bp.-nek is, az ösztönző szép szavait.
Nélkülük, a régi kéziratokból sohasem lett volna könyv. Egy sem, - így pedig, pillanatnyilag a negyediknél tartok.

B.né Molnár Márta a nevem, - valaha lírai festő szerettem volna lenni, esetleg rajztanár. Végülis ez , - majdnem sikerült. Majdnem….- Aztán mégse.
A civil foglakozásom mellett azonban, - keramikusként dolgoztam, de készítettem kollázst is, - és rajzolok, festek, írok, amióta az eszemet tudom.
Azonkívül, - mesélek. Mesélek, megállás nélkül, - gyerekkorom óta.
Meséltem valaha a beteg Nagymamámnak, a beteg Barbarics bácsinak, a törött lábú örök barátomnak, Miskának, - de meséltem Ficinek, a kecskének is, - ( „aki”, nagyon szerette hallgatni…) - meg, természetesen, Büdösnek, a kutyámnak, …- később pedig az iskolában, majd a kollégiumban meséltem minden este, a honvágytól zokogó lányoknak, - …magamat is beleértve.
Aztán, - …nem bírtam abbahagyni.
Mesélek ma is.
A könyvemben, - ahogy a többi könyvemben is, - szívesen nézek vissza, a csöppöt sem zavartalan, eseményekben gazdag, és minden nehézség, nyomorúság ellenére is, nagyon boldog gyerekkoromra.
Falun voltam gyerek. Megőriztem róla minden emléket.
Bárhová mentem, bárhová kerültem, - a falu, mindig ott volt velem. Magammal vittem, minden emlékével, mindig, mindenhová... -
Az élet, - senkinek sem könnyű, nekem sem volt az. Mégis, - az egész gyerekkorom, a számtalan példa, amit magam előtt láttam, a szüleim, …a falu, - erőt adott mindig, hogy százegyedszer is fel tudjak állni, - és százegyedszer is képes legyek hinni, - töretlen hittel, - az Élet szépségében, és a Boldogságban.
Erről szól a könyvem...-

A ZÁRDA…c. könyvemről:

Kedves Olvasó!
Szeretettel ajánlom a könyvet, minden korosztálynak, gyerekeknek azért, hogy rájöjjenek, - nemcsak ma nehéz gyereknek lenni, - régen is az volt. Fiatalnak azért, hogy megismerhessék azt a rég letűnt időt, ami csak bennünk él már. Az idősebbeknek azért, hogy egy kicsit visszaröppenjenek oda…-
A történet, könnyes-mosolygós történet. A világ, az élet, az emberek,…és a falu, az a drága falu…- gyerekszemmel.
A falu…-
Az a falu, amit én ismertem, már rég nem létezik máshol, csak az emlékeimben, vagy Isten emlékeiben, odafent a felhők fölött.
Ha rágondolok, egy villanásra feltűnik a Csonka-torony, a pipacsos nyár, a mandulavirágos, bódító illatú tavasz, a kis patak vidám csobogása,…és a kutyám.
A kutyám, aki hol Vitéz volt, hol Büdös, …hol pedig csak büdös kutya. Hősként, vitézül halt meg, - lelőtték az oroszok.
A történet, - hétköznapi történet, életről, halálról, háborúról, helytállásról, könnyről, és örömről, - gyerekszemmel.
A történet folytatódik a „LAUDETUR…” c. könyvemben, valamint a „PONT JÓ…” c. elbeszélés kötetben.

B. Molnár Márta
A könyv, itt megrendelhető: http://a-zarda.freeweb.hu/
http://a-zarda.atw.hu/

Részlet, a folytatásból:

AZ ÚJ ÉLET…

Végülis, a menekülésnek a Kígyós Ház-ba, majd onnan tovább, - és ennek az egész, szörnyű állapotnak, az vetett véget, hogy Édesapám, - váratlanul állást kapott.
Nagy öröm volt ez akkor, az életünkben.
Eddig ugyanis, - érthető okokból, - nem tudott a papa elhelyezkedni. Végül a rokonok, és a rokonok ismerőseinek ismerősei révén kerültünk egy istenhátamögötti pusztára, ahol sportlovakat tenyésztettek és neveltek. A világ végén volt az a puszta, - de ez, egyáltalán nem volt baj, nem volt hátrány. Sőt.
A Papát, éjjeliőrként alkalmazták.
Egy ismeretlen ember hozta az üzenetet, mi pedig azonnal csomagoltunk, azonnal világgá engedtük az összes állatainkat, - remélve, hogy a falu majd összeszedi őket, ( a szomszéd néni meg, pláne) - és azonnal elhagytuk a kígyós házat.
Nem tudtuk, hogy hová megyünk, - fogalmunk se volt róla. De bárhol, bármi jobb lehetett, mint az itt, amit elhagytunk.
Sokáig kellett utaznunk, több átszállással, és rengeteg várakozással, - de ez nem számított. Nem számított a fáradtság sem. Semmi sem számított.
Végtelen megkönnyebbülés lett úrrá rajtunk azonnal, - ahogy azt a házat, - és azt a falut elhagytuk. A kígyós házat, és a kígyós falut. Majdnem mindegy volt, hogy hová megyünk, csak el innen. El.
Az volt a legfontosabb.
Amikor a pusztára kerültünk, - a régi intézőházból, - ami négy db. szolgálati lakássá lett átalakítva, - kaptunk egy tágas részt. Az egész déli oldalt megkaptuk, hatalmas öreg hársfákkal az ablak alatt. Az a rész, amit kaptunk, szoba, konyha, kamra és előszobából állt. Tágas volt, világos, szép, bizalomgerjesztő és otthonos. Csak a családosok kaptak ilyen jó elhelyezést.
Aki egyedülálló volt, az a cselédházból átalakított szálláson lakott. A herceg is ott lakott, mert ő is egyedülálló volt. Ott lakott a bárónő is, mert ő is egyedülálló volt. Meg ott lakott a lovász fiú is, akitől - ha ránéztem, - folyton röhögő görcsöt kaptam.
A beköltözésünket követően, sokáig laktunk az intézőházban. Jól éreztük magunkat.
Jó volt ott, és jó volt a pusztán.
Kicsi volt ez a világ, - de gyönyörű.
Csak hármunkból, a pusztából, - és még 10-12 emberből állt a világ. Ez a gyönyörű világ. Meg a lovakból.
Később pedig, - egy kiscsikóból, hármunkból, a pusztából, és még 10-12 emberből állt ez a világ, - ez a gyönyörű világ, -…meg a lovakból.
A lakásban, amit kaptunk, a szobának négy nagy, földig érő, boltíves, fehérre festett ablaka volt. Az egyik francia ablak volt, azonnal a virágos kertbe lehetett lépni onnan, és a hársfák alá. Igaz, virágos kert csak később lett, - de kert, és hárs, az volt. Azonnal.
A ház berendezése egyszerű volt, - csak a legszükségesebb. A konyhában nagy asztal állt, néhány szék, egy szép kredenc, egy stelázsi, meg egy tűzhely. A szobában pedig, két kopott vaságy, meg egy rozzant 2 ajtós ruhásszekrény.
Itt is, és most is, apám és anyám között aludtam az ágyban, - és jó volt így, nagyon jó. Nem volt baj, hogy nem volt már saját szobám.
A szoba ékessége egy gyönyörű türkiz zöld cserépkályha volt, amit a konyhából lehetett fűteni. Jól esett ránézni, és vonzotta, nyugtatta a szemünket, - de talán a lelkünket is, hiszen ehhez hasonló volt a miénk is otthon.
Otthon. Istenem. Otthon.
Nem mertünk belegondolni, mert azonnal könnybe lábadtunk.
A kályha mindkét helyiséget melegítette, és nagyon jól tartotta a meleget. Így aztán a szintén nagyon világos és tágas konyha, - sőt az egész lakás - rendkívül barátságos volt. Szívesen tartózkodtunk ott, - ahogy a szép szobánkban is.
A jót, - könnyű megszokni. És ezt, azért is könnyű volt, mert egy kicsit emlékeztetett bennünket a saját otthonunkra. Az otthonunkra…. A mi saját, régi szép otthonunkra.
A fizetésből, amit a Papa kapott, szépen meg lehetett akkor élni. Ha jól emlékszem, kb. 30-60 fillér volt egy kiló kenyér, és 3.- Ft. - ba került 1kg. gyulai kolbász.
Volt kertünk, baromfiudvar, disznók, és illetményföld. A szüleim, nagyon sokat dolgoztak, de természetesen én is segítettem mindent, amit csak tudtam. Amit meg nem, azt később megtanultam, és mint mindennek, amit az ember tud, - ennek is jó hasznát vettem később. Szinte mindig dolgoztunk, de rendesen megéltünk, és a szüleim rövidesen visszafizették a kölcsönöket, amiket kaptak.
Visszaadták az ékszereket is, amelyet elfogadtak ugyan a vészhelyzetben, de ahhoz soha hozzá se nyúltak.
Papámnak, először 760.-Ft, - később pedig, - 960.- Ft volt a havi fizetése. A tartozások rendezése után, már takarékoskodni is tudtak belőle. Jól megvoltunk, lehet mondani. Annál is inkább, hiszen a háború óta, - megváltoztunk, és megváltoztak az igényeink is.
Béka-segge pozícióban voltunk, - de ez, már nem zavart minket. Megtanultuk elfogadni.
Édesanyám, nagy leleményességgel, - nagyon kevés pénzből, de sok türelemmel és fáradtsággal - csinosította az otthonunkat.
Emlékszem rá, hogy a szomszéd városban, - ( ahová, az Áll. Gazd.- tól kapott lovas kocsival, vagy hintóval jártunk bevásárolni, több család egyszerre, ) - a patikában, szinte fillérekért lehetett kapni gézt, nagy, - úgy 1 négyzetméternyi darabokban. Ha jól emlékszem, ez kiváló minőségű, tiszta pamut, - Köpper volt. Ezt a gézt kiszabta az Édesanyám, - kézzel megvarrta vitrázsnak, majd erősen keményítette, aztán 3 centinként lerakta, és harmonikásra vasalta. Végül zsinórt fűzött bele, és felszerelte. Ez volt a függöny, - „a függöny” helyett.
Ilyet rakott mindenhová, - minden üveges ajtóra és az összes ablakra. Nekünk, - tetszett.
Nem volt flancos, az igaz, - és a korábbi, gyönyörű batisztfüggönyeinkre, - fodrokkal és rischelieu csipkebetéttel, - nem is emlékeztetett. Mégis tetszett.
Lassan aztán, minden megváltozott, nem csak a függöny, a ház, meg a kertünk, - hanem mi magunk is. Más lett itt a mércénk. Más lett az elérhető, - és az elérhetetlen. Az utóbbival, nem is foglalkoztunk.
Nem dédelgettünk álmokat.
Ebben a társadalmi helyzetben, nem lehettek álmaink.
Mert hoppá, nagy ívben, le a magas lóról, hirtelen,…- igen, az volt a helyzet velünk. És tudomásul kellett venni, el kellett fogadni. Azonban, már nem volt ez akkora baj, mint korábban. A földön voltunk ugyan,- de kezdtünk feltápászkodni.
Együtt voltunk, és ez volt a legfontosabb.
Továbbá, biztonságban voltunk, - és ez volt a második legfontosabb.
Az, hogy biztonságban voltunk, - határozottan érezhető volt a magatartásunkon is. Elmúlt a hosszantartó szorongásunk, elmúltak a félelmeink, jól aludtunk, - és újra megtanultunk nevetni.
Jó volt itt, igen.
Lehet, hogy a világ végén voltunk, de nem éreztük. Nekünk, ez volt a világ. Ennyi. Csak ennyi.
És, jó volt itt, igen.
Jó volt itt, és jó volt a pusztán.
Kicsi volt ez a világ, - de gyönyörű.
Csak hármunkból, a pusztából, - és még 10-12 emberből állt a világ. Ez a gyönyörű világ. Meg a lovakból.
Később pedig, - egy kiscsikóból, hármunkból, a pusztából, és még 10-12 emberből állt ez a világ, - ez a gyönyörű világ, -…meg a lovakból.
Apámat tisztelték, mert olyan ember volt, aki másokból, minden megnyilvánulásával tiszteletet váltott ki. Jól érezte magát ő is, - szeretett itt dolgozni, elégedett volt. A munkától pedig, sohasem félt. Bármilyen munka is volt az.
A pusztán többen is voltak, akik a régi életük miatt kénytelenek voltak bujkálni. A fiatal tejcsarnokos nő is ilyen volt, aki „civilben” bárónő volt - és anyámnak jó barátnője lett.
Apám pedig, Tivadar bácsival került jó barátságba, - aki „civilben”, herceg volt. A pusztán, fizikai munkát végzett, - lóápoló volt.
A herceg, is elégedett volt a sorsával, - és természetesen, az édesapám is.
Már nem volt fontos az, amit elvesztettek, és elvesztettünk. Az volt a fő, hogy békén hagytak bennünket, - ahogy itt mindenki mást is.
Nem voltak, és nem voltunk szem előtt, - nem piszkált, nem bántott, nem fenyegetett bennünket senki.
Az Állami Gazdaság főagronómusa ugyanis az a jószágigazgató volt, aki a háború előtt évtizedekig Tivadar bácsi alkalmazásában állt. Így aztán, - lehet mondani - hogy a válogatottan jó társaság, aki itt összeverődött, teljes biztonságban érezhette magát, a főagronómus védőszárnyai alatt.
Nagyon kellemes társaság verődött össze, sokáig maradtak együtt, és tartós barátságok szövődtek.
Tivadar bácsi mesélte, hogy a testvére sokkal rosszabbul járt. Őt és a családját, egy Balaton melletti kisközségbe száműzte az akkori rendszer, ahol kaptak egy, egyetlen szobából álló szolgálati lakást, a kastélyuk helyett. Abban az egyetlen szobában éltek kilencen, egymás hegyén, hátán. A herceg, a felesége, meg a hét gyerekük.
Munkát is kaptak a faluban, - a herceg lett a disznópásztor, a két nagyobb gyerekkel, - akik szintén kaptak valami szerény fizetést a falutól.
Nem volt választási lehetőségük, - élni kellett. El kellett tartani a családot. Gyönyörű gyerekeik voltak, - mondta Tivadar bácsi.
Nem lázadoztak, tették a dolgukat, és szó nélkül viselték a sorsukat. Ott dolgoztak disznópásztorként, egészen 1956-ig. Akkor, - sikerült kijutniuk külföldre.
Ha a pusztára gondolok, azt kell, hogy mondjam, mindenki jól érezte magát ott, - természetesen én is. Minden új volt, és minden más.
Kígyó pedig nem volt. Nekem, akkor, az volt a legfontosabb. Végre,…végre megnyugodtam, megnyugodhattam, - mert kígyó, tényleg nem volt.
A papa azt mondta, - gondolom, azért, hogy megnyugtasson bennünket, - kígyók, ide soha nem jönnek, nem jönnének, - mert nem viselnék el a vágtató lovak patáinak dobogását, amitől, szinte visszhangzott a völgy.
Jó volt ezt elhinni, - és azonnal el is hittem, kételkedés nélkül.
Így aztán, jól éreztem magamat. Hamar rendbejöttem a szinte sokkos állapotból, amit a kígyós ház okozott.
Aztán,…csak telt az idő. Telt,…- és mondhatom, nagyon kellemesen.
Természetesen, itt is jártam iskolába, és - mert kevés gyerek volt - a tanítónőnek elegendő ideje volt arra, hogy személyesen foglalkozzon mindenkivel. Velem is.
Én, szomjaztam az ismereteket, - mint mindig. Rengeteget olvastam, - volt könyvtár, könnyen gyorsan és jól tanultam, - minden érdekelt.
Lelkesen rajzoltam újra, - és a tanítónő segített, szívesen tanított.
A gyerekek, ebben az iskolában, túlnyomórészt „jó házból” való gyerekek voltak. Nevelték is őket otthon, nemcsak nőttek. Jól megvoltunk. Nem csúfoltuk, és nem bántottuk egymást. Az órákon is rend volt, és fegyelem.
Egyforma volt a sorsunk, sok mindent éltünk át valamennyien, - de nem beszéltünk róla. A sérelmeinket magunkba zártuk, viseltük. És, viselkedtünk.
Itt is érvényes volt a mama kérése, hogy:
- „Tartsd a szádat kislányom, abból nem lehet baj”…-
S amit apám kiegészített még azzal, hogy:
- „Vigyázz,…vigyázz, mert a falnak is füle van”…-
Tartottam hát továbbra is a számat, és hallgattam, mert a falnak is füle van. Pedig azt eddig, nem is gondoltam volna. De ha a papa azt mondta, akkor az úgy van.
Apám és Anyám, az igazán fontos és jelentős dolgokat, a kertben, a hársfák alatt beszélték meg, nem a házban. A hársfának, valószínűleg nem volt füle. Bár, ki tudja?…Ki tudja?…-
Időnként, megrohanták a szüleimet itt is az aggodalmak, - főként a jövő miatt.
HONTALANOK VOLTUNK VALÓJÁBAN, de ez a hely itt, - mint egy ajándék a Sorstól, - mégis az otthonunkká vált.
ÉS SENKIK VOLTUNK VALÓJÁBAN, - de elfogadtuk egymást itt a pusztán. Kedvesek voltunk egymáshoz, - és emberszámba vettük egymást.
ÉS REMÉNYTELEN JÖVŐ ÁLLT ELŐTTÜNK VALÓJÁBAN, - de ezt, mi gyerekek, még nem mértük fel akkor, - nem is gondoltunk rá. Ez, a szüleink felelőssége volt, és biztos, hogy mázsás súllyal nyomta a vállukat, - de nem beszéltek róla.
A szocializmus jogot formált arra, hogy eldöntse, kit tűr, kit támogat, és kit tilt, - sok reményünk nem volt tehát,…- de elfogadtuk ezt a helyzetet.
Jó volt itt, igen.
Jó volt itt, és jó volt a pusztán.
Kicsi volt ez a világ, - de gyönyörű.
Csak hármunkból, a pusztából, - és még 10-12 emberből állt a világ. Ez a gyönyörű világ. Meg a lovakból.
Később pedig, - egy kiscsikóból, hármunkból, a pusztából, és még 10-12 emberből állt ez a világ, - ez a gyönyörű világ, -…meg a lovakból.
Jó volt itt.
Semmitelen senkik voltunk, -… mégis jó volt.
Későbbi férjem szokta mondani, vagy idézni, hogy: „nincs más idő, csupán a pillanat…”- Ezt éreztem, és éreztük valamennyien, akik akkor ott voltunk. Nincs más idő, csakis a pillanat.
Teljes odaadással, hatalmas örömmel éltük meg a zavartalan életünket, - ami számtalan gyönyörű pillanatból állt.
Igen, - nincs más idő, - csupán a pillanat. Akárki írta is. Igaza volt.
Jó volt itt.
Ez az élet, - ez a fajta ismeretlen élet is tele volt csodákkal, - és én hamar felfedeztem őket.
Magányosan bóklásztam, - ahogy a többi gyerek is, - de nem éreztem magamat magányosnak, mégsem.
Otthon, - a rég elhagyott falumban, - is szerettem a világot egyedül felfedezni. Itt, csak azt folytattam, és itt, - legalább folytathattam. Más volt, mint a kígyós falu. Itt, szabad voltam. Igen. Szabad.
Mielőtt idekerültünk, azt megelőzően, sohasem jártam pusztán, ilyen völgyszakadékos dombokon, hegyeken, - és sohasem láttam még olyan égszakadásos földindulásos hatalmas viharokat, mint itt. Lenyűgözve és megdermedve, tele csodálattal, és leírhatatlan félelemmel, éltem át ezeket a hatalmas viharokat.
A dombtetőkön, magányos, magas, hatalmas, elszenesedett, villámsújtotta fák álltak, - ki tudja mióta? - mementóul. Csodálattal, és félelemmel teli áhítattal néztem őket.
Mi minden történhetett már itt!
Amikor, az ezerágú villámok nyomában, eszméletlen égzengések közepette, megeredt az eső, - akkor az úgy ömlött, mintha a poklok csatornái indultak volna meg. A lezúduló víz ilyenkor embereket, állatokat, lovas kocsikat sodort el, és minden mást is, ami az útjába került.
Egyszer, sajnos a Papát is. Úgy kellett őt kimenteni egy biztosabbnak tűnő kerülő úton.
A Papát akkor, tűz-őrként, ügyeletbe osztották be, egy magas domb tetején. Volt ott egy ágakból és kukoricaszárból összetákolt csőszkunyhó, az előtt kellett őrködnie, - napi 12 órában. A csőszkunyhót aztán pillanatok alatt elvitte, a vihar előtt hirtelen feltámadt hatalmas szél.
Papa nem indult akkor haza, - maradt, és leült a sáros földre. Agyonázott, agyonfázott, de szolgálatban volt. Nem hagyta el a helyet, ahol neki őrködnie kellett.
Ez volt a munkája.
Nem tudom, mit érezhetett akkor, abban a szörnyű viharban, - és sohasem beszélt róla, - de ottmaradt egészen addig, amíg megérkezett a váltótársa, aki, legalább olyan kötelességtudó volt, mint a Papa.
Ő is leült a sáros földre a kunyhó helyén, és együtt várták, hogy a vihar csillapodjon. De az, - csak nem akart csillapodni. Tombolt tovább.
Apám végül úgy döntött, hogy mégiscsak elindul hazafelé, vissza a pusztára. Az utakat azonban elmosta a lezúduló víz. Valójában, nem is volt út, csak gödrök és vízmosások.
Papa a környéket nem ismerte, - így a környező domboldalakon próbált hazajutni, megcélozva a mi pusztánkat. Csak a szemére bízhatta magát, - meg az Istenre.
Este volt, késő volt, sötét volt. A Papa pedig, - még nem ért haza.
Anyám, nagyon aggódott.
Az aggodalmát látva, végül többen is ajánlkoztak, hogy viharlámpákkal elindulnak abba az irányba, amerre a Papa dolgozott, és ahonnan várható volt.
Köztük volt egy fiatal fiú is, az agronómus, - akit akkoriban helyeztek oda, és akit addig, még sohasem láttam. Vagy sohasem tűnt fel, - nem tudom.
Ahogy mentek a dombokon felfelé a picike lámpáikkal, olyanok voltak, mint az apró szentjánosbogarak, - csakhogy ők ordítoztak egymásnak is, meg apámnak is.
Órákkal később aztán megtalálták a Papát, aki a sötétben belezuhant egy derékig érő hatalmas vízmosásba, ahonnan nem tudott kievickélni. A leomló agyagos partfalban ugyanis, nem lehetett megkapaszkodni. Az egész vízmosás agyagos volt, Apám, szinte sodródott a vízzel és egyik mélyedésből a másikba zuhant.
A fiatal agronómus talált végül rá, és ő szabadította ki a veszedelmes helyzetéből, utána pedig hazakísérte. Közben, végigordibálták az utat, hogy a többiek is hazajöjjenek.
Amikor hazaértek, - Apám teljesen romos, és szinte felismerhetetlen állapotban volt. Azonban a fiatalember se nézett ki sokkal jobban.
Anyám, azonnal forró teát készített nekik. Aztán kihámozta Papát a sárból, koszból, meg a vizes gönceiből, - és a nagy lavórban, forró fürdőt készített neki. A fiatalember pedig, hazament.
Papa szerencsére hamar rendbejött, - nem betegedett meg. Másnap pedig a fiatalember, meglátogatta. Nem nagyon néztem meg akkor sem. Nem engem látogatott.
Papával, a munkájáról beszélt.
A lovakkal foglalkozott a fiú is, - a sportlovakat nevelte, és edzette, - nagy örömmel és lelkesedéssel. Mivel a Papa is szerette a lovakat, jól megértették egymást.
Ezt követően aztán, gyakorta járt hozzánk beszélgetni, meg sakkozni. Közben pedig beszélgettek.
Telt az idő. Telt. Nem is tudom, hogy mennyi.
A fiatalember szerelése, egyszercsak, váratlanul megváltozott. Valószínűleg a kedvemért öltözött ki esténként. És akkor, kicsit röhögőgörcs gyanússá vált az egész előfordulása. Alig bírtam türtőztetni magamat. Csak ránéztem, és berohantam az egyetlen szobánkba.
A fiú rózsaszín inget viselt, szürke lovaglónadrágot, csau színű lovaglócsizmát, és széles, kanárisárga nyakkendőt, - amin valami pálmafa-szerű zöld növény díszelgett. Életemben nem láttam még ilyen idétlen nyakkendőt, - meg ilyen szerelést.
Különben teljesen jelentéktelen volt a fiú, észre se vettem volna, - ahogy addig se vettem észre se őt, se mást - de megmentette a Papát, és a lovakról beszélt. Egyszer csak meghallottam, hogy a lovak,…a lovak, …-
Igen, a lovak.
A lovak. A lovak…-
A lovak, - „akiket”, imádtam.
És akkor, - észrevettem. Igen.
Szerettem a lovakat. Már akkor is szerettem, amikor a lovunk, - vagyis az enyém, meg a Miskáé, - még csak vesszőből volt, mivelhogy addig, udvarseprűként működött.
Szerettem olvasni, és szerettem hallani is a lovakról. Amikor oda kerültünk a pusztára, egy idő után, már nem is tudtam másra gondolni, - csak a lovakra. Naponta láttam őket, és naponta kimentem közéjük, és hozzájuk.
Néztem őket közelről, és távolról.
Néztem őket akkor, ha kiengedték őket a karámból, - akkor, ha a legelőn voltak, akkor, ha esténként beterelték őket, és szinte átúsztak a pusztán, - dombról lefele a völgy felett.
Imádtam őket. Igen.
Esténként pedig kikísértem a Papát az istállóba, és ott maradtam, ameddig csak megengedte, - mert ott külön is megnézhettem őket, meg még közelebbről is.
Személyesen ismertem mindet, minden lovat. Beszélő viszonyban voltam velük, - szerettem őket.
Volt köztük egy, - a Pulya.
Őt, - születése pillanatától ismertem. Ott voltam akkor, ott akartam lenni, mert az anyját is szerettem, - és…annyira, de annyira vártam azt a kiscsikót! Azonnal megcsókoltam, amikor megszületett és az anyja mellett lábraállt. Aztán, attól a pillanattól, - a születése pillanatától, imádtam.
Majd napról-napra, hónapról-hónapra, ha ez egyáltalán lehetséges, - egyre jobban imádtam. És ez az érzés, kölcsönös volt.
Láttam őt felnőni.
A Pulya…-
Istenem,…a Pulya.
Személyes ismerősöm volt, - és ha a lovak beszélni tudnának, - biztosan válaszolt volna.
Mert én, amikor csak lehetett, - amíg pici volt, akkor is - állandóan beszéltem hozzá. Megöleltem őt, megsimogattam, megcsókoltam a fejét, az arcát, a rózsaszínű orra hegyét, és a gyönyörű homlokát.
Imádtam.
Egyszerűen imádtam.
Imádtam az első pillanattól, amikor megláttam. Legnagyobb örömömre, ő is engem.
Miska óta, ez volt a legnagyobb és a leghatalmasabb érzés az életemben, - és nagyon sokáig ez is maradt.
Később pedig, -…talán, soha semmi sem múlta felül.
Otthon, korábban, volt nekünk mindenféle állatunk, - kutyánk, macskáink, gólyánk, csókánk, mátyásmadarunk, kanárink és papagájunk, - de Büdöst, a kutyámat, és Pulyát, a lovat, semmi sem múlta felül.
Pulya, fehér ló volt, szinte hófehér, - Lipicai - gyönyörű karcsú testtel, karcsú bokákkal, kecses, elegáns mozgással, gyönyörű ragyogó, tiszta és vidám tekintettel.
Néha, ha éppen együtt száguldoztunk a domboldalon, - egyszercsak hirtelen megállt előttem. Állt egy darabig egy helyben,…egyik lábáról a másikra állt, és kecsesen ringatta magát. Nem is tudom ezt leírni. Mintha táncolt volna.
Olyan volt, mint egy álomkép.
A gyönyörű hosszú sörénye, és a farkincája szép selymes fehér volt, a patái azonban sötétszürkék, - és szürke volt a füleinek belseje, meg az orra is. Az orra hegye azonban, - halvány rózsaszín. Olyan rózsaszín, mint egy kisbabáé. Meg kellett puszilnom mindig, amikor csak lehetett.
Imádtam.
Telt az idő, - hihetetlen gyorsan.
Aztán, - egyszer, mégis csak el kellett hagynom őt, meg a többi lovat.
Persze a fiút is, - pedig akkor már nem kerülgetett tőle a röhögő görcs, mert olyan szépen tudott beszélni a papámmal a lovakról.
El kellett mennem a pusztáról. Felvettek a tanítóképzőbe, és közeli város kollégiumába.
Nagy öröm volt ez, - sőt váratlan öröm, - mert egy pillanatig se hittük, hogy sikerülhet. Mégis sikerült, s ezt alighanem a tanítónőnknek köszönhettem.
Sírva búcsúztam a szüleimtől, aztán Pulyától is sírva búcsúztam el, - és azt hittem, bele is halok a szomorúságba, - egyből. Nagyon szenvedtem miatta.
Sajnáltam otthagyni őket. A szüleimet is, meg lovakat, mindet.
A fiút, nem annyira.
A lovaktól, egyenként búcsúztam el, - és megsirattam őket.
A fiút, - nem. Velem, egyszer se beszélgetett, - még a lovakról sem. Csak mindig bámult, bámult, majd kiguvadt a szeme, - és ez, nagyon zavart engem.
Egyszer, berohantam a szobánkba, hogy megnézzem, mi a fene lehet rajtam, amit ez a fiú bámul? Görbe a lábam talán? Vagy mi? Hibás vagyok én?
Gyorsan lekaptam a tükröt a falról.
Hát igen, ..hát igen.
A lábammal baj volt, az már biztos. Nem volt görbe, az igaz, - de nyakig ért. Én is hosszú voltam, mint egy létra, - meg olyan lapos is. Ráadásul, - ehhez a magassághoz, meg a fenékig érő hajamhoz, olyan picike volt a fejem. Igen. Olyan picike. Meg még ronda is.
- Csúnya vagyok na, - állapítottam meg, - azért bámul. De ő se szép, - én, mégse bámulom…-
Igaz, viszont, ha nem néztem rá, - vagy nem bámult éppen, - akkor szívesen hallgattam, mert mindig, mindig a lovakról beszélt, és azt nem untam meg hallgatni.
Aztán, el kellett mennem a pusztáról, igen. Sírva, nagyon sírva mentem el. Először léptem ki a világba, - és a franc se tudja, hogy milyen lesz egyedül. Ennyire egyedül.
Egy darabig, nem lehetett hazajárni látogatóba, - amíg megszoktunk, helyreverődtünk az iskolában, meg a kollégiumban, megismertünk mindent és mindenkit.
Addig, - sírva aludtam el mindennap. Akkor kezdtem el mesélni a lányoknak, - mert ők is sírtak a honvágytól, mindennap. A mesétől aztán megnyugodtunk, és elaludtunk.
Később, - már hetente hazajárhattam a városból.
Az első hazatérésem alkalmával, ami nagyon emlékezetes volt, - az utam, a karám mellett vitt el, - és már messziről néztem, látom-e valahol a lovamat? A gyönyörű lovamat. Az én gyönyörű lovamat.
Amikor aztán megláttam, csak elordítottam magamat, hogy:
- Pulyaaa!!!…Pulyaaaa!!!…Pulyaaa!!!...-
Ő pedig, egy pillanatig feszülten figyelt, - aztán hirtelen nekirugaszkodott, átúszott a karám felett, és vágtatva jött felém.
Egy pillanatig megállt bennem az ütő, aztán elszórtam a csomagjaimat, és hanyatt-homlok, kitárt karral, visítva rohantam le a dombról, feléje. Szinte úsztunk a levegőben, csaknem összeütköztünk, annyira rohantunk, - én le, ő fel. Egymás előtt torpantunk meg, és ő két lábra állva magasodott fel előttem.
Amikor pedig leengedte a magasra emelt mellső lábait, és a fejét felvágva, meg leszegve nyihogott, - elkaptam a nyakát, és valami eszméletlen nagy szeretettel öleltem meg, és csókoltam meg.
Nem látta ezt senki. Legalábbis, azt hittem.
Pulya, elindult velem hazafelé, miután összeszedtem a csomagjaimat.
Közben, folyton-folyvást beszéltem hozzá, ő meg hallgatott, figyelmesen. Jött mellettem, szépen szelíden és nyugodtan. Időnként megálltunk, megsimogattam a nyakát, vagy a sörényét, vagy ahol értem, aztán, mentünk tovább, lefelé.
Közben, beszéltem hozzá tovább. Elmondtam neki, hogy milyen jól érzem magamat az iskolában, meg a kollégiumban, és lehet mondani, hogy még boldog is vagyok,- és még mesélni is szoktam a kollégiumban a lányoknak, esténként, amíg el nem alszanak, vagy ők, vagy én, mert annyira szeretik hallgatni. És legfőképpen azért mesélek, mert, ha nem mesélek, akkor csak sírunk, - ők is, meg én is. Így meg nem. Szóval, sírás ellen, ez a legjobb orvosság, így aztán, most már minden jó. Csak te hiányzol Pulya, meg a szüleim, - de a röhögőgörcsös fiú az nem. Egyszer se jutott eszembe eddig, csak most. Te jutottál eszembe mindig Pulya, te, meg a szüleim…-
És akkor, - mintha Pulya, tényleg megértette volna, amit mondtam, felnyerített. Úgy hangzott, mintha felröhögött volna, aztán hirtelen eliramodott mellőlem, - és azt hittem, többet sose jön vissza. De, tévedtem.
Visszavágtatott. Megállt egy pillanatra előttem, - leszegte, meg felvágta a fejét, - táncolt egy picit előttem - aztán ismét eliramodott. Sebesen tett még egy nagy kört újra. Elvágtatott tőlem, miközben vidáman nyerített tovább, - vagy röhögött tovább, - aztán visszaszáguldott hozzám megint, oda, ahol vártam rá.
Mielőtt odaért volna hozzám, hanyatt dobta magát, és égnek kalimpáló lábakkal, nagyon vidáman, ide-oda vagdosva a hátát meg a fejét, meghempergett, megfürdött a fűben.
Imádtam. Legszívesebben, én is bukfenceztem volna egy kicsit a fűben, Pulya mellett örömömben.
Ma már tudom, hogy Vitéz kutyámon, - aki civilben büdös-kutya volt, sőt Büdös, - soha még állat nem állt ilyen közel a szívemhez, - és ennyire, soha nem örült még nekem. Sem előttük, sem utánuk.
Soha.
És akkor, -…akkor, odaért a papa.
Mert, ő, - …látott. Igen, ő látott.
Azonnal elszórtam megint a cuccaimat, és boldogan vetettem magamat a nyakába, - ő pedig nagy örömmel ölelt meg, felkapott és sokszor egymás után körbeforogva, megperdített a fű felett. Visongtam örömömben.
Olyan kerek, olyan gyönyörű volt a világ!
Pulya azonban felpattant és megint eliramodott, megint tett egy nagy kört. Papa is, én is csendesen bámultunk utána, - és akkor azt mondta a papa:
- Sajnálom kislányom, Pulyát, vissza kell vezetnünk a karámba. Amikor kiugrott onnan a hívásodra, akkor eltörhette volna a lábát, és abba belehalt volna. Akkor, agyon kellett volna lőni…-
Megdermedtem. Apám pedig folytatta:
- Ez egy nagyon drága, nagyon értékes, nagyon ígéretes ló. Nem szabad, hogy bármi baja essék, ugye, megérted kislányom?…-
Teljesen lehervadtam, - majdnem elsírtam magamat, - de nem tehettem mást. Meg kellett értenem.
- Rajta kívül, egyetlen ló sem tud kiugrani a karámból,…- tette még hozzá a papa.
Imádtam Pulyát. Nem kívánhattam a halálát.
- Te vagy az ember, te vagy az okosabb, - folytatta apám - te vagy a felelős érte…-
Így aztán, szótlanul megfogtam Pulya sörényét, - miközben szüntelenül beszéltem hozzá, - és elindultunk a karám felé.
Papa, ballagott utánunk a cuccaimmal. A karám előtt aztán megelőzött bennünket, hogy kinyissa az ajtaját.
De nem volt rá szükség, - ugyanis, abban a pillanatban, ahogy odaértünk, Pulya kirántotta a sörényét a kezemből, és eliramodott. Én meg persze utána.
Futottunk fel, a hegyderékig, ahogyan csak bírtunk.
Szüntelenül kiabáltam a nevét. Egyszercsak megállt, megvárt, - amint aztán odaértem, ugrott egy nagyot, rúgott egy nagyot, és nyihogott egy nagyot, felvágta a hátsó lábait, - aztán újra eliramodott.
Én meg persze megint utána, - a nevét ordítozva.
És a játék, kezdődött elölről a hegyoldalban is, újra meg újra, - egészen addig, amíg az édesanyám oda nem ért egy marék kockacukorral.
Azzal, - sikerült végre becsalogatni Pulyát a karámba. Mert Pulya, nem csak édes volt és imádnivaló, - hanem torkos is.
Mamámmal szintén nagy volt az öröm, amikor összetalálkoztunk, bizony, táncoltunk a karám előtt, boldogan összeölelkezve.
Minden a legnagyobb rendben volt. Kerek volt, megint a világ.
Itthon voltam.
Itthon voltam a pusztán, - úgy, mint ahogy valaha, otthon voltam a falunkban, és a házunkban.
Most itt voltam otthon. Nem volt törés az életemben.
Reggel, boldogan ébredtem, friss voltam és üde, mint a hajnali harmat. Tele voltam életkedvvel.
Igen, kerek volt a világ. Boldog voltam.
Pont jó volt minden.
Pont jó.
És, érdekes módon, úgy telt az idő, hogy nem történt semmi rossz, - hogy a fenenagy elégedettséget, és boldogságot, nem csapta le péklapáttal a Sors.
Minden rendben volt.
Akárhogyan néztem is, - vagy nézem is, - én itt, boldog voltam.
Szerettem a lovakat, szerettem a pusztát, - boldog voltam.
Mivel a papa is szerette a pusztát, és szerette a lovakat, - ő is boldog volt.
Mivel a mama, szeretett bennünket, - hát szerette a pusztát, és a lovakat, - hát ő is boldog volt.
Olvastam valahol, hogy az ember életében, csak 5-6 felejthetetlen boldog nap van csupán. Nem több. Ha mégis, - az csak ráadás.
Az én életemben itt, - sokszor sok, igazán felejthetetlen boldog nap volt, sokszor sok ráadás, - és megszámlálhatatlanul sok, - boldog-pillanat. Boldogság-pillanat.
Egy gyönyörű tavaszi hétvégén, amikor otthon voltam, - éppen virágzott a hárs. Nyitva volt a francia ablak, áradt be az illat a szobánkba.
Este volt, - ágyban voltunk, verseket olvastunk, és sokáig énekeltünk. Aztán, elaludtam, boldogan.
Valamikor, késő éjszaka, a csendre ébredtem fel. De nem volt csend, - apám dúdolását hallottam valahonnan.
Odatapogattam magam mellé az ágyra, - de nem voltak ott.
Akkor felugrottam és elindultam, a hang irányába. Azonnal meg is álltam az ajtóban. Édesapám, meg az Édesanyám hálóingben, mezítláb táncoltak a hársfa alatt. Anyám gyönyörű hosszú haja kibomolva lebegett, szinte úszott utána.
Egy dalt dúdoltak halkan, mind a ketten, és elandalodva táncoltak a csillagfényben, a hársfa alatt.
Egy darabig csak néztem őket.
Csak néztem őket, ellágyulva.
Sosem láttam őket csókolózni, vagy összesimulni, - de tudtam, hogy szeretik egymást. Látszott ez a pillantásaikból, - és abból, ahogy egymásra néztek.
Beljebb léptem, és visszamentem az ágyba, mert nem akartam megzavarni őket.
Susogott a hárs, apám halkan dúdolt egy dallamot, - egy akkoriban divatos dallamot, aminek, csak a töredékeit hozta be hozzám a szél: -…”te meg én, s a boldogság,…”-
A „Gyertyafény”, - vagy „Gyertyaláng”, keringő volt, - …és ők,…táncoltak, …táncoltak, …táncoltak, önfeledten, végig a hársfák alatt.
Pontosan éreztem, hogy boldogok. Boldogok, és szeretik egymást.
Én is az voltam. Boldog voltam.
Pont jó volt minden.
Pont jó.

Gratulalunk! Sok sikert!

[baloghpet]

Nem szabad megfeledkeznie senkinek sem Hamvas Béláról. Sokak szerint a legnagyobb magyar író volt.
Küldök Tőle alább egy idézetet.




<table class="module" width="100%" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"><tbody><tr><td class="modbody" colspan="3">

Hamvas Béla - Boldogság
A boldogság az Első Lélek legelső érzése — a boldogság az első tudat, az első emlék, az első tapasztalat, az első gondolat, az első cél. Ez az első érzés- akarat-cél-tudat-gondolat, ez az Első Világ és Első Élet, ami benne lüktet a fákban és kövekben, a vizekben és a csillagokban, az emberekben és az istenekben. Ez az Első Érzés, amin a világ nyugszik, mint az őskőzeten a föld. A Boldogság a világ első érzése, amivel a nemlétből felébredt életet fogadja.
</td></tr></tbody></table>

[bubamama]

Nem szabad megfeledkeznie senkinek sem Hamvas Béláról. Sokak szerint a legnagyobb magyar író volt.
Küldök Tőle alább egy idézetet.

<TABLE class=module cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD class=modbody colSpan=3>
Hamvas Béla - Boldogság
A boldogság az Első Lélek legelső érzése — a boldogság az első tudat, az első emlék, az első tapasztalat, az első gondolat, az első cél. Ez az első érzés- akarat-cél-tudat-gondolat, ez az Első Világ és Első Élet, ami benne lüktet a fákban és kövekben, a vizekben és a csillagokban, az emberekben és az istenekben. Ez az Első Érzés, amin a világ nyugszik, mint az őskőzeten a föld. A Boldogság a világ első érzése, amivel a nemlétből felébredt életet fogadja.




</TD></TR></TBODY></TABLE>

Hamvas Béla?...Nahát, nahát!
Egyike vagyok azoknak a nagyon keveseknek, akik személyesen imerték Őt.
Együtt dolgoztam vele. Egymással szemben állt az íróasztalunk.
Igaz, - nem tudtam, hogy Béla bácsi, - Hamvas Béla, az író.
Ez, csak később derült ki.
Hamvas Bélát az írót, - nem ismertem. Sokáig, - nem is hallottam róla.
Ismertem viszont, Hamvas Bélát, - az embert. Béla bácsit...-
Egyszerű ember volt, - mégis csodálatos.
( Néhány helyen évek óta olvashatók a visszaemlékezéseim, - "Hétköznapi emlékek Hamvas Béláról..." címmel.)
Majd jövök, - és felteszem ide, ha Melitta megengedi.
Márta

[VFVF]

Sziasztok, én most találtam" ezt a szuper közösséget, szeretném elmondani ,hogy gyönyörű verseim vannak amiket szeretnék veletek megosztani a későbbiekben, figyeljétek majd, üdv, VF.

[szutsn]

Szerelem

Szeretlek, mert létezel
Élned kell, hogy szerethess
Életemnek a szerelmet
Adnod kell, mert szeretlek.
Szerelemre vágysz magad is
Mert kell a szívednek
Szeretni tudsz te is
Mert örülsz, hogy szeretlek.

Szerző:Én

[karaffagye]

Kedves Melitta!

Én lennék az a Krasznai, igaz, már évek óta Karaffa Gyula néven írok. Kösz, hogy engem ismegemlítettél a számomra ismerős nevek mellett.

Üdv, karaffagyé

[Melitta]

A mi iroink, akikre vegtelenul buszkek vagyunk hogy bemutathatjuk oket ,
szeretnenk megtobb reklammal segiteni es koszonetet mondani oldalunk tamogatasaert, baratsagukert, irasaikert. :656:

Elkezdem a sort de szeretnem ha folytatnatok Mr.Polgar Andras, Mr Staub Efraim, Gabor Edit, Obsitos, Donna,Kopacsi Judith, Pieter, John Furst
Koszar Robert, Merenyi Tibor , Krasznai ,Hegedus Bela, Dr Tanka es igy tovabb......lehet a sort folytatni....akiket kifelejtettem arrol sincs elfedkezve :lol:
Akar rovid bemutatkozas, akar egy reszlet a konyvetekbol, es termeszetesen hogy hol lehet megvasarolni a konyvet, amit jo baratsaggal dedikalva elkuldtok nekunk, :wink: mihelyt megerkezik megrendelesunk a penzzel egyutt. :lol:

Egyertelmuen azokat irokat , koltoket,szeretnenk reklammal segiteni ebben a topicban,akik tagjai a canadahun.com oldalnak.

[Horváth Sándor]

Közlemény!
Megjelent 4. verseskötetem, Az üveghegyen túl címmel
250oldalon, 412 verssel.

[Adrora]

Kedves Mindenki!
Vándor Várhegyi Ibolya, erdélyi mese és gyermekvers író, valamint illusztrátor vagyok. Lehet, hogy kevesen hallottatok rólam, de ha meg akartok ismerni, kérlek látogassátok meg a honlapomat. Nemrég töltöttem fel rá téli meséket, verseket, foglalkoztató rajzokat és egy illusztrált meséskönyvemet. Fogadjátok szeretettel, remélem tetszeni fog. Honlapom címe: http://fairytales.5mp.eu
Másik honlapcímem:www.paintingsilove.com/artist/violetvandor (http://www.paintingsilove.com/artist/violetvandor)

[gabiiica]

Menekülőút<o>

</o>

Szerettem volna futni,
Talán messze el is szállni.
Menekülni minden bajtól,
Elbújni a belső hangtól.



Elevenen repkedett a szívem,
Nem csillapodott a lelkem sem.
Bizonytalan ültem a csöndben,
Vagy talán a régen leszállt ködben.



Innen már nem volt visszaút,
Minden szó és hang elhalkult.
Ha messzebb lennék, jobb lenne?
Akkor minden könnyebben menne?



Ha tudtam volna nemet mondani,
Ha nem akartam volna úgy hallani,
Ahogy ajkait lágyan hagyja el nevem,
Miközben lágyan végigsimít rajta a kezem.



Könnyebb lenne minden talán?
Lehet, de egy másik világ tavaszán.
Nem mondtam nemet, nem tudtam,
És most itt ülök, nagy magányomban.



A menekülő utat sohasem választom,
S hogy mi legyen, ki kell találnom.
Jó-e ez így, vagy válasszak mást,
De nem. Ő a megfelelő társ.

[Jaszladany]

Köszönöm a lehetőséget a bemutatkozásra, igazán megtisztelő.
Én általában a történelmi romantika kategóriában publikálok regényeket, de írtam mai magyar témájút is, igaz a romantika abból sem hiányzik.
A történeteimet a "klasszikus kosztümös kalandregények" közé szokták sorolni, tehát nem a mai népszerű románc műfajába tartoznak, de az olvasók szeretik őket.
Ez a weboldalam, itt vannak információk rólam, és találtok ismertetéseket a könyveimről, regényrészleteket, írásokat, rajzaimat:

http://web.t-online.hu/sylviaber/konyvespolc.htm

Örömmel veszem az érdeklődéseteket.

[Melitta]

Gartulalunk!
Orommel adunk lehetoseget mindnyajatoknak, de egy kicsit kell uzleti szemmel is latni es nem elfelejteni beirni hol lehet megvasarolni konyveiteket.;)

[Jaszladany]

Igazad van, Melitta, és köszönöm a gratulációt.
Bár én a példányszám után financiálisan nem gyarapodok, az ismertség is sokat ér, és boldog vagyok, ha olvassák a könyveimet.
Könyvesboltokban sajnos már nem kaphatóak, de a neten még fel lehet őket lelni, pl. itt:
http://book.hu/

És más webshopokban. A 2008 előtti kiadásúak viszont már csak antikváriumokban fordulnak elő.

[Könyvmoly*]

Sziasztok!
Bartos Kinga vagyok, nagyon tetszik ez a fórum oldal, irodalom kedvelő vagyok és örülök ha hasonló emberekkel beszélgethetek.
Nagyon érdekel a mai magyar irodalom, illetve ha valaki kis példányszámban szeretne könyvet kiadni abban is tudok segíteni.
Kinga

[Judith]

BUDAPESTI TAVASZ, 1973.<o>:p></o>:p>

<o>:p> </o>:p>
Hétévi távollét után, 1973 tavaszán másodszor jöttem vissza Budapestre. Torontóban mindig ilyenkor fogott el a honvágy.<o>:p></o>:p>
Vágyódtam a tavaszi szagokra, amiket a lassan fölmelegedő fagyos föld araszt magából, szinte fizikai fájdalmat êreztem, hogy nem kereshetek hóvirágot és ibolyát a kert aljában.<o>:p></o>:p>
A ház ugyan évek óta csak álmaimban létezik, de annyira valós, hogy látom a mókust ablakomon fejjel lefelé lógva, amint mancsával dobol az üvegen, és érzem, amint ujjaim megtapintják a kerti fákat. Ez a ház és ez a kert je*lentette sokáig a biztonságot számomra.<o>:p></o>:p>
Tízéves koromig meg voltam róla győződve, hogy az egész városban én vagyok a legnagyobb biztonságban, hi*szen apám a rendőrfőkapitány és minden rendőr énrám vigyáz. Otthonomban, pedig hősök vettek körül, akikre mindenki tisztelettel és szeretettel tekintett. Aztán jött a törés. 56’ november negyedike után apámat lecsukták, és ettől kezdve az életünk gyökeresen megváltozott.<o>:p></o>:p>
Hétévi távollét után egyszerűen örültem a tavaszi szagoknak, amik annyira hiányoztak Torontóban, örültem rég nem látott apámnak, anyámnak, mamácskának, az egyéves fiam születésnapi tortájának. Sorra jöttek az ismerősök, barátok, vidáman, felszabadultan politizáltunk, vicceket meséltünk a nyílt utcán. Úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van. <o>:p></o>:p>
És akkor megcsörrent a telefon.<o>:p></o>:p>
Egri Gyuri torontói barátomnak üzletfe1e keresett, aki a Kanadában immár rendszeressé váló postássztrájkra hi*vatkozva, arra szeretett volna megkérni, hogy elvinnék-e neki egy hivatalos üzleti levelet.<o>:p></o>:p>
Gondolkodás nélkül vágtam rá az igent. Mi Kanadában mar régen megtanultunk a sztrájkokkal együtt élni, attól meg nem állt meg az élet, sőt a levelek is jöttek-*mentek. Valaki mindig akadt, aki szívesen átszállította azokat Buffalóba, esetleg meg Budapestre is. Ezért le*pett meg annyira szüleim reagálása erre a kérésre. A te*lefonhívás után megfordulva, két szürkévé fakult arccal találtam magam szemben, tágrányílt szájuk egy hatalmas 0 betűt formált, amin keresztül rövid, reszelős, rémült szavak törtek elő. A falig hátráltam, ahová félelmük ereje taszított, és eltelt egy rövid idő, amíg, tudatomig ért a szó:<o>:p></o>:p>
- Teljesen meg vagy őrülve? Mit gondolsz, hol vagy? Kanadában? Az az ember egy provokátor volt! Vagy őrült! Mert senki másnak nem jutna eszébe itt ilyesmire kérni! Senkinek, érted? - és kétségbeesetten mutogattak a tele*fonra, no meg a falra is...<o>:p></o>:p>
Meghökkenve figyeltem ezt a döbbenetes némajátékot, amíg ráeszméltem: hétévi kanadai tartózkodásom áldásos módon elfeledtette velem a „poloskák”, azaz lehallgatók létezését otthonunkban. Megszoktam, hogy féltve őrzött titkaimat mindenkinek mindenütt bátran elmondhatom, mert sem a telefonnak, sem a falaknak nincs ott „fülük”. A pánikból eredő szózuhatag meg tartott, vitte magával a lendület:<o>:p></o>:p>
- Nem tudod, hogy illegális cselekedetnek számit magánszemélynek engedély nélkül levelet kivinni az országból? Kémkedéssel vádolva leszedhetnek a repülőgépről! Elfelejtetted, hogy hiába lettél kanadai állampolgár, de itt még mindig magyarnak számítasz? Évekbe telhet, amíg a kanadai kormány kiszedne a börtönből!<o>:p></o>:p>
Nem irigyeltem a lehallgatókat ebben a pillanatban. Amikor három ember teljes erejéből egyszerre üvöltözik, amihez hozzájárult kisfiam bömbölése is, aki felriadt a zajra, nem biztos, hogy minden szó értelmesen kivehető. Mert ekkor én is megtaláltam a hangomat, és tele tüdőből üvöltöttem:<o>:p></o>:p>
- A frász marad ezen az átkozott helyen egy percnél is tovább! Ne is várjátok, hogy én valaha is betegyem ide a lábamat - pánikomban úgy éreztem, hogy képes lennék szárnyakat is növeszteni, és propellert dugva a fenekem*be, kisfiamat magammal ragadva, elmenekülni.<o>:p></o>:p>
Hirtelen csönd támadt, aztán apám szólalt meg:<o>:p></o>:p>
- Azért ezt nem gondoltad komolyan. Ezzel minket büntetnél.<o>:p></o>:p>
Itt volt az ideje, hogy megtudjam, mi is történik az apámmal, aki még hétévi börtön után is képes volt dolgokra könnyedén, tréfásan reagálni. Igaz, hogy szabadulása után egy darabig meg bizonytalanul járt-kelt az utcákon, elsápadt, ha egy kereszteződéshez érkezett, könyö*kénél fogva kellett átsegíteni a zebrán, de később ez elmúlt, és soha nem esett pánikba.<o>:p></o>:p>
Az elmúlt pár év alatt valaminek történnie kellett, amiről én nem tudok. Elérkezett az ideje, hogy erről beszéljünk. De itt a lehallgatok füle hallatára ez nem volt lehetséges. Sétát kezdeményeztem a Hűvösvölgybe, hogy nyugodtan beszélgethessünk.<o>:p></o>:p>
Apám 1963 tavaszán, általános amnesztiával szaba*dult, azaz helyezték feltételesen szabadlábra. Ami annyit jelentett, hogy a következő tíz éven át nem gyakorolhatta állampolgári jogait: nem foglalhatott el képességének megfelelő állást a megfelelő fizetéssel együtt; nem kaphatott útlevelet; nem szavazhatott; és bárki feljelentésére visszaesőként szabadságát is elveszíthette volna.<o>:p></o>:p>
A törvények szerint 10 év leteltével joga volt megkérvényeznie a meglevő hátrányok törlését, ami egyúttal azt is jelentette volna, hogy háromévenként módja lenne meglátogatni minket (egyetlen gyermekét, vejét és unokáját) Kanadában.<o>:p></o>:p>
Séta közben édesapám elmondta, hogy nem sokkal érkezésem előtt megkezdte a kérelem beadásához szükséges dokumentumok összegyűjtését. Első lépésként szüksége volt egy papírra munkahelyéről, ami elismeri, hogy az elmúlt tíz év alatt ott dolgozott. Ez olyan dokumentum volt, aminek kiadását a törvények szerint egyetlen mun*kahely sem tagadhatta meg egy munkástól. Apám, az elmúlt tíz évben Solymáron munkavédelmi előadóként dol*gozott a Pestmegyei Műanyagipari Vállalatnál. Ez hivatalosan egy vállalati jogász munkaköre lett volna, amire apámnak megvolt a diplomája, de azt, sem erkölcsileg sem anyagilag nem ismerték el neki. Ezt az egyszerű iga*zolást nem kapta meg. A személyzetisnő apám kérdésére gúnyosan annyit válaszolt:<o>:p></o>:p>
- Kopácsi, én is tökéletesen tisztában vagyok a törvényekkel. De vegye tudomásul, nekem, egy ellenforradalmárnak semmit nem kell kiadnom!<o>:p></o>:p>
Nem kellett bővebb magyarázat ahhoz, hogy apám megértse: ez a döntés nemcsak a Párt belegyezésével, de annak indíttatására történik. Ami annyit jelentett, hogy nem számíthat egyetlen józan ember segítségére sem ez ügyben Magyarországon. Ki merne szembeszállni a Part ítéletével?<o>:p></o>:p>
Apám számára felfoghatatlan volt, hogy miért éppen Ő nem kaphat ilyen igazolást, amikor a többi börtönviselt társa már képességeinek megfelelő állásba került, és rendszeresen utazhatott külföldre, tarthatott előadásokat odakint.<o>:p></o>:p>
Vajon miért pont apámat „tüntették ki” ezzel a megkülönböztetett bánásmóddal; a titkosrendőrség óhajtott-e életfogytiglan büntetni Őt; vagy ami meg rémesebbnek tűnt, az oroszok tartják tartalékban? Mert a politikai realitások szerint apámnak a felkelés során játszott szerepét többfélekeppen is lehetett értelmezni. Mint a párt legfelső vezetésének egykori tagja, és mint a miniszterelnök mártíromságának egyik életben maradt tanúja, olyan személy*nek számított, akinek szolgálataira Moszkva egy adott válságos helyzetben esetleg igényt tarthatott.<o>:p></o>:p>
- Az, mit jelent pontosan? - vágtam a magyarázatba.<o>:p></o>:p>
- Azt, - mondta apám kínosan, mint akinek fájdalmat okoz minden szó, - hogy ha ők úgy akarjak, az ország legelső funkcióinak egyikébe is kerülhetek.<o>:p></o>:p>
A világ bármely demokráciájában ez a mondat büszkén hangzott volna el: bennünk iszonyú félelmet ébresztett. Egyre nehezedő szívvel hallgattam apám magyarázatát.<o>:p></o>:p>
- Én nem tudok ennél rémesebb sorsot elképzelni magamnak - suttogta apám szinte önmagának.<o>:p></o>:p>
- Inkább öngyilkos leszek, mint hogy aláírjam barátaim halálos ítéletét, amit efféle pozícióban általában elvárnak az „elvtársak” – tette hozzá határozottan.<o>:p></o>:p>
A félelem megint erőt vett rajtam, szinte odabénított a sétányhoz. Gyermekkorom megszokott reagálása ez, amikor előttem apámat és rajta keresztül engem bántottak.<o>:p></o>:p>
Meg nem tudom hogyan, de életemet teszem föl rá, hogy apámat megmentsem. Ki kell Őket mentenem innen. Tulajdonképpen eredetileg is azért jöttem, hogy rábeszéljem Őket a kivándorlásra. Lacit, a kis unokát csa1éteknek hoztam.<o>:p></o>:p>
De Torontóból eljövet még csak a család egyesítése volt a célom, ügy éreztem, velük együtt lehetek igazan otthon abban az új világban. Most rádöbbentem, hogy életmentésről van szó, hiszen ilyen körülmények között egykönnyen apám is nagyapám sorsára juthat, akit ötödik szívinfarktusa apám szabadulása előtt egy nappal vitt el. <o>:p></o>:p>
Elutazásom előtt még gyerekkori szokásomhoz híven kutatok a szekrényekben. Kezembe került gyerekkori naplóm, szürke bőrfedelével, a pici lakattal, és fedelén az ezüstbe vésett felirattal:<o>:p></o>:p>
<o>:p> </o>:p>
<o>:p> </o>:p>
Jutka -1956. február 22.<o>:p></o>:p>
<o>:p> </o>:p>
Vegyes érzelmekkel vettem a kezembe, egyszerre voltam hálás a sorsnak, hogy előkerült, és mérges, amint belelapoztam az első oldalakra, gyerekes ostobaságnak tartva akkori naivságomat. Mennyi minden történt velünk a napló első bekezdése óta, amikor meg a kiváltságosok közé tartoztunk. Latolgattam egy darabig, hogy mi legyen a sorsa, aztán szentimentalizmus által vezetve, bedugtam a bőröndömbe.<o>:p></o>:p>
Torontóba menet Zürichben kell átszállnunk, ahol a terrorizmus elleni védekezésként meg Laci pelenkáját is átvizsgáljak. De én meg ezt sem bánom, mert tudom, hogy úton vagyunk hazafelé, ahol Péter vár ránk, akivel majd csak meg fogjuk találni szüleim megmentésének a mód*ját.


A könyv Kanadában megrendelhető:
Judith_kopacsi@hotmail. com cimen


A könyv angol, bövitett változata:

Judith Kopacsi-Gelberger: Heroes Don't Cry


elérhető:

http://www.amazon.com/Heroes-Dont-Cry-Judith-Kopacsi-Gelberger/dp/1439220972/ref=sr_1_1?ie=UTF8&s=books&qid=1263248475&sr=1-1
<o>:p></o>:p>
<o>:p> </o>:p>
*<o>:p></o>:p>
<o>:p> </o>:p>
<o>:p> </o>:p>
<o>:p> </o>:p>
<o>:p> </o>:p>
<o>:p> </o>:p>
<o>:p> </o>:p>
<o>:p> </o>:p>

[Gyomai]

Nézztek meg a honlapomat:
http://www.gezanemeth.hu (http://www.gezanemeth.hu/)
A –Körmendi Galéria Budapest– által kiadott rólam szóló album letölthető:
http://mek.oszk.hu/05700/05732/index.phtml

[földierika]

Németh Géza festőművész honlapja nagyon tetszik. Különösen a grafikái mind a három technikával. Talán azért a grafikák mert az én lányom is grafikus.
Gratulálok, és sok sikert a továbbiakban.

[lilllyen]

Sziasztok.
A kiadásra szánt könyvemből szeretnék részleteket bemutatni.
Az írásom szenvedélybeteg fiatalról szól egyebek között, az anya vallomása a jelenről a múlt felvállalása amely a megoldáshoz vezethet.

„Élj a saját fényed szerint. Találd meg a saját belső fényedet, és élj aszerint, félelem nélkül. Ez a világ a mi világunk, a részei, a részesei vagyunk. Használd ezt fel! Elevenedj meg! Semmit ne tarts vissza, és sose légy fukar az élettel, a szeretettel, az énekkel, a tánccal – mindig adj magadból, bármit is csinálsz, vagy nem csinálsz.”(The Razor’s Edge#23)ffice:office" /><O:p></O:p>
<O:p></O:p>
Bevállaljam?<O:p></O:p>
1.<O:p></O:p>
„Válaszd az életet, válaszd a munkát, válaszd a karriert. Válaszd a rohadt nagy tévét, válaszd a mosógépeket kocsikat, cd lejátszókat elektromos konzervnyitókat, válaszd az egészséget alacsony koleszterinszintet és a fogászati ellátást . Válaszd a fix kamatozású jelzálog kölcsönt válassz első otthont. Válaszd meg a barátaidat. Válassz szabadidő ruhát és hozzá illő sporttáskát. Válassz egy háromszobás lakosztályt, részletre egy ócska sorházban és kérdezd meg vasárnap reggel, hogy ki a fene vagy? Válaszd a jövőt , válaszd az életet. De miért akarnék ilyesmit csinálni ? Úgy döntöttem, nem választom az életet mást választottam, hogy mi az oka? Nincs semmi oka kinek van szüksége okokra, ha a heroint választotta?”(Trainspotting)<O:p></O:p>
Kissé ideges vagyok, most először nézek szembe a múltammal okulásként az utánam következő nemzedék számára.<O:p></O:p>
Verejtékezem, a tanárnő a kapuban vár rám, míg végig megyünk a folyóson megköszöni a jelenlétem.<O:p></O:p>
Belépünk a terembe egy tucatnyi kíváncsi szempár szegeződik rám. Zavarban vagyok alig egy tizednyi év választ el tőlük mégis végtelenül öregnek érzem magamat. Nem bírok leülni és nem könnyítik meg a dolgom-legalább kérdeznének.<O:p></O:p>
Kínos a csend ami körbe vesz, és ekkor észreveszem a motívumot,a fiatal srác csuklópántján.<O:p></O:p>
-Valamikor én is hordtam, mutattam rá - mindannyian szélesen elmosolyodtak. Jó viccnek tűnt, főleg mikor az őseim háborogtak érte, vagy arról faggattak próbáltam - e. Válaszként idétlenül vihogtam,az ő fejük meg csak vörösödött a dühtől,főként fateré majdhogy csak szét nem robbant. Egy nap átugrottam a haverhoz többed magával ücsörgött ,és baromi jókedvük volt.<O:p></O:p>
– Mi van szívtatok? - adtam elő magam. Mire elővett egy szálat és röhögve rámutatott – na kipróbálod?Hajtott a kíváncsiság, meg beégni sem akartam,<O:p></O:p>
- Miért is ne – feleltem. Mellbevágó élmény,semmi nem számított, no gond no para, mintha nyaralnál. Egész délután marhultunk aztán idő volt, lépni kellett megjöttek az ősök, előkerült a szemcsepp én meg érhetetlenül bámultam, most meg mi van?<O:p></O:p>
- A szembe te állat- vihogtak - mint gondolsz mekkora a pupillád, rögtön leveszik mi van veled,mert ez nem a pc előtt hat. <O:p></O:p>
Ez volt a beavatásom – mondtam halkan, de már nem mosolyogtak,hanem feszülten figyeltek mintha sejtették volna az igazi kemény rész az majd most jön és lehet hogy nem szeretnék hallani.<O:p></O:p>
Kíméletlenül folytattam, ahogy annak idején a kábszerezést majd a leállást.<O:p></O:p>
Baromira bejött a füves cigi, jó volt a haveroknál bulikban szívni aztán ha leültünk parkokban esténként nem piáztunk elég az a pár liter ásványvíz vagy csapvíz,mert inni muszáj volt a szánknál csak a Szahara volt szárazabb. Az élet fényes volt, beárnyékolta azonban a pénz hiánya. Már nem volt elég, heti zsebpénz, anyám se adott, nyaggatott mire kell ennyi. Találékony ember lévén millió egy kifogást gyártottam. Aztán már nem kértem elvettem, innen onnan asztalról erszényből zsebből sőt még a húgom perselyét is kiürítettem, és tagadtam , tagadtam. Bizonyítani a családom semmit nem tudott, nem egyedüli gyerek lévén bármelyikünk tehette. De ez a mennyiség sem volt elég, ezért jó pár dolgot elpasszoltam otthonról és nem szégyelltem bárkit anyagilag átverni csak meglegyen a cigim. Arra ébredtem rá,nevem lett spanjaim vannak, ha megjelenek valahol előre köszönnek imár nem csak fogyasztó vagyok hanem dealerkedem.<O:p></O:p>
-Ha kell valami csak szóljál- és intézem- ez lett a szlogenem. Éjszakába eljártam-kétszeresére nőve az önbizalomtól,mert a súlyom az úgy fogyott mint a sodort cigi,”nagy emberek” köszöntek nekem az alig húszévesnek. <O:p></O:p>
„Bár merre megyek ismernek, kamáznak és tisztelnek!”(L.L.Junior) – gondoltam én. <O:p></O:p>
De nem itt és akkor kezdődött „bűnös” életem. Kiskamaszként kitűntem lázadásommal suliban többiek mellől. Gangxta zenét hallgattam majmoltam a többieket, viszont engem nem csak a ritmus hanem a szöveg a tartalom is megfogott. Olyanná akartam válni mint az előadók, nem tudtam amiről szövegelnek azt valójában nem élik meg. Kitartóan haladtam a célom felé, betanultam szóról szóra, és igyekeztem valóságban is megcselekedni mindazt amit hallottam. Úgy beszéltem ahogy ők, mozdulataimmal kedvenc előadóimat majmoltam. Elhittem magamról én leszek az éjszaka királya, a nevemet tisztelet övezi. Gyerekként tehetséges tornásznak számítottam jó eredményeket értem el, amit a haverok kedvéért abba hagytam. Anyunak sohasem mondtam de bántott hogy szegények vagyunk és többre vágytam. Mikor eljött az életünkben a változás jobb anyagi körülmények között éltünk, addigra már természetemmé vált az üzletelés. Cserélgettük ruháinkat és egyéb holmijainkat. Gyakran előfordult hogy bajba kerültem, de anya mindig kimentett. Felelőséget vállalni a tetteimért, egyrészt ez lett volna a helyes megoldás. De ezt nem róhatom fel,hiszen a szíve szerint cselekedett, és én ezt baromira kihasználtam.<O:p></O:p>
El voltam ájulva magamtól, még a tiszta pillanataimban is. <O:p></O:p>
„Van nekem egy anyósom
Jaj de dzsukel egy asszony
Kiraknám egy szigetre
Ahol nem lakik senki sem.

Én nem haragszom magára
Hogy tiltotta a babámat
De ha nem akar nagy tragédiát
Csak dúdolja a melódiám.

Az úgy volt hogy
Elkezdtem járni
Egy lánnyal és az a
Csaj tele volt minden vággyal
Sajnos az anyja megtudott … „(L.L.Junior)<O:p></O:p>
Volt csajom,aki szeretett de én nem tiszteltem fel sem fogtam mi van, sexeltünk, néha elvittem helyekre és jó cuccokkal halmoztam el,ékszerek menő ruhák ilyesmi. Gondoltam veszi a lapot, meg van mindene és nem dumál . Folyton vinnyogott merre vagyok ki az bige akivel láttak miért vagyok folyton úton de neki még azt sem engedem bárkivel beszéljen vagy szórakozzon. Költöttem rá, ha úgy volt kedvem, néhányszor arcon csaptam ha túl nagyra nyitotta a száját. Párszor otthon vettem kezelésbe, mikor anyám rájött nem engedte többé fel hozzánk. Azt mondta nem ad helyet ahhoz, hogy nála tartsam terrorban. Barátnőm anyja kifejezetten gyűlölt, tiltotta tőlem az asszonyt. Engem nem hatott meg a téma, megfenyegettem őket és paráztak. Aztán besokalltam és ott hagytam csajt néha még összebújtunk.<O:p></O:p>
„A Városomban én vagyok legspanosabb csávó! Érezd!
Összevissza ütögetlek én téged bármikor és bárhol!”(L.L.Junior)<O:p></O:p>
Nekem voltak embereim így ellenőrzés alatt volt a nőm, és vigyáztam az imagemra, csajoztam buliztam pofán csaptam másokat, ha arra volt szükség, bárkit lehúztam lével, ha kellett megfenyítettem és odahaza továbbra is megloptam a családom. A balhé folyton meg volt otthon, magasból szartam rá, a lényeg az meg volt fedél a fejem fölött kaja tiszta ruha mindez ingyen és a lenyúlt pénz. Már suliba sem jártam néha anyámnak letettem a nagy esküt megyek dolgozni, de arra hogy mikor a válaszom az volt-majd a jövő héten.<O:p></O:p>

<O:p></O:p>
„Csikorognak a kerekek az úttesten./Indul a sebesség-láz, tövig nyomatom a gázt./”(L.L.Junor)

<O:p></O:p>
Megkezdődött mélyrepüléses pályafutásom. Hiábavaló a féltés figyelmeztetés jövőbe látó intelmek, ha akartam volna sem szállhattam ki. Nem állt szándékomban változtatni.<O:p></O:p>
Tervezgettem a nagy jövőt, futattam magam a haverok előtt, szükségem volt a csodálatukra. Nem láttam meg, kapcsolataimban érdek barátságokat, ahogyan én használtam őket céljaimra, ők ugyanúgy kihasználtak felhasználtak. A kör, amiben bennfentes lettem keményebb drogokban nyomult.<O:p></O:p>
Akartam nagyvilági életet, könnyedséget lazaságot autót pénzt nőt hatalmat. Léptem egyet előre zöld mellett már port is toltam arcba. Komoly új világot teremtett az amúgy sem szürke hétköznapjaimba. Nekem sem osztották ingyen, fizettem érte, egyre nagyobb adagok kellettek. Tudjátok, mint moziban csak kicsiben nem volt menő verdám sőt még jogsim se, azért magaménak tudhattam egy szakadt tragacsot, amit veszettül hajtottam főleg belőve. Total káros lett, a jármű. Haverom faterja nevén volt bejegyezve. Nem történt feljelentés csak oltári nagy tartozás. Egyszerűbb számolni kinek nem lógtam pénzzel.<O:p></O:p>
„„Az iskolaévek mellett folyt az utcán lenn a biznisz,
az alvilági vér a téren egybe bűn és egyben kincs is,
És végigszórakoztunk akkor minden éjszakát, Oh, Oh!”(L.L.Junior)<O:p></O:p>
Még jobban belevetettem magam az üzletbe. Görnyedten csont soványan bazi nagy melegben kapucnis pulcsiban róttam az utcákat mentem sulikba pontra kiszámolva mikor van a szünet szállítottam a cuccot.<O:p></O:p>
Feszülten figyeltek, hangom betöltötte teret. Abban a szent pillanatban bizonyossá vált, értelme van elmúlt éveknek, szenvedéseimnek anyám halálának. Mert itt és most kell tennem a dolgom, elmondani van lehetőségetek választani, szembe kell nézni a problémákkal sohasem vagyunk egyedül. Felismeréstől enyhe remegés tört rám, ez valahogy jó volt.<O:p></O:p>
Egy délelőtt baromira beszívtunk, jött a nagy ötlet rámoljuk ki az egyik haverom lakását. Ketten kint figyeltünk miközben társunk, fényes nappal lakótelep tízemeletes házának földszinti lakásába erkélyajtót benyomva belépett. Hozott mindent, nagy részéről lövésem nem volt. Estére minden rendben lett bent a fogdán.<O:p></O:p>
Anyám telefonált rám kora éjjel igyekezzem haza, mert rend őrei várnak rám. Addigra megtörtént házkutatás, és én beszíva beparázva de mentem. Délután tudtam, hogy megbuktunk, gyorsba összeültünk kitaláltuk hogyan altassuk el tapasztalt főiskolázott nyomozók gyanúját. Este engem és társamat bevittek kisebb idő eltéréssel. Nem voltak barátságosak kegyetlenek is csak kicsit. Az kevésbé érdekelte őket, amit elkövetünk. Kérdéseik arról szóltak, mit tudok a „nagy emberekről”. Nem beszélhettem, ha még a kinti világban létezni akartam. Csuklómon bilincs, nem is gondolnátok, milyen fájdalmat tudnak vele okozni és nem csak pszichésen – kíváncsi tekintettel néztek rám. Mennyi olyan dolog van a világban, amit nem tapasztaltatok – gondoltam, tiszta őszinte szívvel kívántam – ne legyen alkalmuk megélni . Időnként olyan erősen rám szorították folytattam- belelilult a kézfejem rohadtul fájt,és ismételgették mint a lemezen megakadt tű, : a nyaram bent töltöm a négy fal között, és egyéb durva lehetőségeket villantottak meg előttem. Nem volt jó és rossz megoldás, csak rossz és még rosszabb, így hát nem pofáztam. Még akkor sem mikor jókorákat kaptam fejemre. Élni akartam, volt náluk még kegyetlenebb ellenfél is. Hajnalig tartott a móka, aztán bevágtak egy cellába, kétséges volt mennyi időt leszek bent. Délutánra kiengedtek, addig még lezavartam egy meccset zárkatársammal, azt nem állítom, hogy én voltam a nyerő. Első utam telefonfülkéhez vezettet figyelmeztetnem illett a városunk vezető gengszterét a közelgő házkutatásra, ez volt az első lépés megtétele hogy nem vamzerkodtam nem ez miatt jöhettem ki. Megviseltek történtek, szentül megfogadtam jó útra térek. Nyár közepére megjött az infó, irtó nagy mákom van nem lesz bírósági ügyem,a két társammal ellenben. Mivel átvertek és nem részesedtem az ellopott holmik nagy részéből, amiről meg tudtam visszaadtam, így számomra szabálysértésnél megáll az ügy. Muttim annyira boldog volt, mintha megnyerte volna a főnyereményt.<O:p></O:p>
„Menjek el munkát keresni? Milyen munkát keresek mi? Hogyan keresek munkát? Menjél el te, menjél el munkát keresni! Olyan okos vagy, menjél találjál munkát, itthon mereszted a segged. Nincsen pénzünk, hát persze hogy nincsen pénzünk … Szépen el fogok én innen menni a gecibe, azt meg fogom én oldani saját magamnak az életemet. Nem vagyok én kíváncsi senkire, nem kell velem foglalkozni. Ne törődjél velem édesanyám, hát nem kell velem törődni! Hagyjad már, majd én elmegyek megoldom saját magam. Csak tudnék már innen elmenni, tudnék már innen elhúzni! Ne aggódjatok amiatt, hogy én nem fogok innen elmenni. Hogyha valakinek nem tetszik ahogy én élek, vagy ahogy dolgozom vagy ahogy csinálom a dolgaimat, nem tetszik neki az alkatom azt majd szétcsapom!”<O:p></O:p>
Anyám kérlelt menjek el dolgozni, vagy lépjek le a városból, kezdjek el egy másik szebb és jobb életet. Induljak világot látni, legyek nyitott a szép és új dolgokra. Maradtam. Még mindig vonzott drog és az éjszaka, nem tudtam mit tegyek. Szabálysértés ügyem volt számtalan, amiből pénzbírság és közmunka terhelt. Halogattam bírságok befizetését, míg odáig jutottam átváltották elzárásra. Nem állt szándékomban bevonulni, ezért az utolsó dologtól is megváltam, amit tulajdonomnak tekintettem. Ilyenkor nincsenek barátságok akinek kínáltam hasznot remélt belőlem. Áron alul ment el, de megúsztam börtönt. Munkát még mindig kerültem, így anyám meghúzta azt a bizonyos határt. Vagy dolgozom és eltartom magam, vagy nem dolgozok és eltartom magam valahol. Pár hetet adott mert az bizonyossá vált, tovább nem élhetek egy fedél alatt velük. Nyugalomra vágyott, biztonságra. Ez mellettem lehetetlen ábránd maradt. Amúgy sem volt könnyű élete, de amit én okoztam az elmúlt időszak alatt megterhelték az egészségét, és még ott volt a kis húgom akit vágyott felnevelni. Szegény jó anyám, követett el hibákat, minden tettemért őt okoltam, megaláztam egyáltalán nem tiszteltem. Eladogattam értékeit mert jól tudtam, nem jelent fel szeret nem ártana nekem.<O:p></O:p>



„Szárítsd fel a múltad maradékát, és ne legyen semmid a jövőben. Ha nem ragaszkodsz a jelenhez, békében mehetsz egyik helyről a másikra.”(Buddha)<O:p></O:p>
Elindult a legközelebbi pad felé, leült rám nézett nem szabadkozott közölte tényszerűen<O:p></O:p>
– szívemet szét kúrta a heroin meg a többi szar. Szóval kimentem bele a biztosba munkám egy pizzériában,és lakás a seggem alatt. Kajoltam az életet, jártam a kávéházakat még melót is félálomban végeztem. Nem fizettek rosszul, de többet akartam, valaki rákérdezett miért nem próbálom meg pornót. Jó ötletnek tűnt, elmentem castingra bekerültem a filmszakmába. Nem annyira fényes nincs megfizetve. Az óvszer felejtős, nem mondom bulák nagyon rendben voltak elkelt néha a segítség hogy akcióba lépjek. Kamera eleinte rám hozta pánikot, akkortájt kezdtem el szúrni magam. Első nagyon tuttkos, befejeztük filmet ott maradtunk , megünnepelni. Jól tejelő üzletág pornóipar, camera túl oldalán állónak nincs rizikó, ami sex azt el lehet adni. Nem volt por, vendég lettem egy körre. Leírhatatlan élmény . Első orgazmus kutyaszar első belövéshez képest. Felhők felett lebegsz minden békés, csodás szeretet teljes, tied a világ azt teszel, amit itt a kutyaszaros retkes életben talán nem érsz el soha. Nincs küzdelem harc tulajdon, a nagy semmi létezik boldoggá tesz. Monoton hangja beleveszett nyár életvidám madárzajos lüktetető létébe. Élet az ő létezésétől függetlenül pezsgett forrt, nem tudott ebben részt venni. Elfáradt. Hallgatott emlékei sokasága özönvízként lepték el, talán már nem akarta folytatni megkért bennünket menjünk el, pihenni szeretne. Életemben először vettem fáradságot , gondolkodjam milyen éveket szánok magamnak. Hazaérve lezúztunk parkba élménybeszámolót tartottunk többieknek. Előkerült „cigi” eltoltam magamtól. Meglepődtek kezdtem kimagyarázni magam – tudjátok ambin közmunkám van – erre mindegyikből feltört röhögés. Nem értettem,minek dumáltam ki magam tényleges ok nem erről szólt, de ekkor még nem mertem felvállalni. Olyan időszak következett amikor nagyon nem találtam helyem, nem állt szándékomban velük tartani dolgozni rühelltem. Szakmám nem lévén, nincstelen cél nélküli emberként éltem, gőzöm sem volt merre tovább. Ismét meglátogattam Sanyát, érdekelt az élete merre tart az elvonóval. Lementem ezúttal tömegközlekedést használtam. Őszintén örült mikor meglátott<O:p></O:p>
– vártalak – mondta mély baritonján a hangjában némi érzelem csendült. – Sétáljunk – mutatott parknak árnyasabb részére, rácsodálkoztam<O:p></O:p>
– Szíved? –kérdeztem.<O:p></O:p>
-Nem kaptam újat – vigyorgott, azért még használható. Fölöslegesek voltak szavak, ballagtunk egymás mellett gondolatainkba mélyedtünk. Hely telítve elme és különböző szenvedélybetegekkel mégis béke szigetét jelentette számomra. Szükségtelen megjátszani magam lehettem végre én anyám vizslató aggódó gyanakvó tekintette sem követett. Letelepedtünk vénséges vén szomorú fűzfa alá nem mint szerelmespár. Mosolyogtam a gyerekekre ők viszonozták félszeg vigyorom ,továbbra sem szakították meg elbeszélésem. Ahogy Sanya úgy én is meséltem az ő történetét.<O:p></O:p>
- Viszonylag jól meg lettem fizetve – nézett vissza múltba – klassz kérót béreltem város jobbik részén mindennel felszerelve, buliztam és lőttem magam. Amit megkerestem lét gyakorlatilag dealerhez ment egy az egybe. Nem ment a leállás, meg nem is akartam. Megszűntem pornószínészként az állandó anyagozástól nemi vágyam totál eltűnt, igazából akkor telt be a pohár mikor meleg pornóra akartak rádumálni. Narkósokat senki nem becsüli társadalom legalsó rétege, nem hoz hasznot rombol pusztít. Megtaláltam nekem való társaságot, nincstelen kábszeresként . Azzá lettem én is, eladogattam mindent lakásból, bért nem bírtam fizetni könnyen gyorsan távoztam ruháimon kívül semmim nem volt. Menekültem mindent pénzzé tettem kecoból. Beköltöztem pár négyzetméternyi lepusztult koszfészekbe negyedmagammal. Lisa velünk lógott mi nem láttuk benne a nőt,már amikor épp tiszta aggyal bámultunk ki a fejünkből. Nem sokat tudtunk róla, meggazdagodás reményében jött valahonnan Európa keleti régiójából.<O:p></O:p>
„Sex mentes táncos topless munka!<O:p></O:p>
Stripptiz táncoslányokat és konzumlányokat keres hivatalosan bejelentett külföldi munkára Night Club. Stripptiz 70euró/nap/alap Topless 60 euró/nap/alap Konzum 50% mindenből itt nincs alap. Italpénzek 40% a tiéd. Szállás ingyenes Apartmanhazakban.Étkezés megoldható Kiutazást igény szerint megszervezzük. 3 főtől. (telefonos elérhetőség mobil szám, amit nem lehet ellenőrizni)”<O:p></O:p>
Hitt az álmaiban gyorsba muszáj lett kiábrándulnia aztán belevetette magát a kábulatba talán hogy ne kelljen ráébrednie a nagy valóságra. Táncos lánynak jött , egy éjszakát sem dolgozott eladták prostinak eladta testét apróért de pénze soha nem volt, strigója az életét és a pénzét is elvette. Zsarolásban vett részt, kényszerítették sexre segédeszközök használatával közismert személlyel. Lesben videó készült aktusról temérdek zsét nyeltek be érte Lisa nem profitált haszonból. Gabira másik lányra sikátorban leltek rá, összeverték fojtogatták belehalt sérüléseibe. Szerelmével jött szerencsét próbálni, úgy tervezték anyagilag összeszedik magukat és vissza térve hazájukba megalapozzák közös életüket,saját lakás gyerek, autó és belekezdenek egy jól menő vállalkozásba. Palija besokallt attól, itt valóban jól és precízen kell dolgozni. Összeállt egy anyja korabeli nővel, aki nem sajnált rá költeni. Menyasszonyát magára hagyva elutazott, mint kitartott selyem fiú világot látni. Gabi teljesen összeomlott szégyellte bevallani kudarcát, nem ment haza mikor még lehetősége nyílt rá. Összeállt az első útjába kerülő krapekkal, és egyre jobban beszívta az alvilág. Lisa megijedt védelmet kért a stricijétől, de az képébe nevetett, munkahelyi balesetnek állította be az eseményt. Lis félelmében elmenekült bandához csapódott és szúrni kezdte magát. Sex szolgáltatásait később egy löketért bevállalta közben kiderült a terhessége. Senkinek nem kellett terhesen narkósan. Utolsó hetekben lejmolni lopni , járt velünk. Sors fintora a gyereket megszülte valahol közkórházban amit tudott róla fiú és drogfüggő csecsemő, az apa kiléte nem ismert. Loptunk üzletekből kiraboltunk bárkit mindig csoportosan támadtunk, koldultunk nem érdekelt a jószerencse hogy meddig leszünk szabadon, az agyunk következő adagra várt. Néha ettünk, egyéb emberileg fontos dolgok számunkra nem léteztek. Arra eszméltem mellettem fekvő saját ürülékébe fetrengett. Megbuktam egyik bolti lopás során, döntöttem hazajövök. Nem részletezem hogyan tértem vissza állatira szégyellem miből lett meg lové. Régi kapcsolatom segített ide, leálljak szerrel, itthon folytattam legutóbb a kórházban landoltam úgy hoztak vissza az életbe. A kálváriám – szakadt fel egy tonna sóhaj a bensőjéből mikor kimondta.<O:p></O:p>

„Bármerre nézek mosolyod mindenütt felragyog, akár az égen a fényes csillagok. Hangod hallom lágy szellő fuvallatában, lépteidet ablakomon esőcseppek koppanásában. Világ legdrágább kincsét kaptam én, bár már nem vagy velem téged látlak létezésem minden csodálatos pillanatában.”(a szerző) <O:p></O:p>
<O:p></O:p>
Nővéremék bármennyire igyekeztek titokban tartani hol és merre vagyok, régi arcok meglátogattak, nem akarnék sok szót vesztegetni, akkor sem és most sincs mit mondani róluk. Utolsó előtti elvonós napomon tartottunk búcsú bulit. Útra valónak kis tarisznyába kézzel írt oklevelet közös csoport képet kaptam. Másnap elkezdődött új életem rehab programban. Családom elkísért, anyu sápadtnak törékenynek látszott munkájára hivatkozott. Megígértem haza megyek leszek család fenntartó nem kell megterhelnie magát. Én drágám rám mosolygott ahogy gyerekként összeborzolta hajam, le kellett hajolnom puszimért. Utolsó érintés volt, honnan tudhattam? Mindent titkoltak előttem, félt nem csinálom végig életemet magáé elé helyezte. Részt vettem mindenben, beilleszkedtem boldog hónapokat éltem meg. Tanultam jól működő emberi kapcsolatokat építettem fel. Bekövetkezett életem legszörnyűbb napja. Testvérem meglátogatott kiültünk teraszra, késő őszi délután, elmúlás hangulatát idézte. Kezembe tette borítékot, - anyu küldte figyelmesen olvasd el. Zokogtam nem volt szükség visszaigazolásra tudtam nekem nincs többé édesanyám. Nem látom soha többé, nem hallom hangját nem érzem érintését. Nem mondhattam el, mennyire szerettem nagyon bánom mindazt a fájdalmat amit okoztam neki. Nem tudom jóvátenni, szörnyű mindezen dolgoknak tudtára ébredni. Most az egyszer nem csak magamra gondoltam, tesóimnak is hiányzik az unoka öcsémnek is. Ölelés nagyszerű megtettem nővérkém felé első érzelmi lépést együtt éreztünk sírtunk lecsillapodva beszélgettünk egy teljes éjszakán át. Utolsó pár hónap nehézségeit elmesélte feltétele volt lássam a szépséget mindebben nem engedhettem magamnak a gyötrődést ismét lehúzna az elmúlt időszaknak nem lenne értelme. Szépséget halálban az elmúlásban? – paradoxon gondoltam akkor, mostanra másként látom. Anyunk egyik pillanatról a másikra lebénult, belázasodott nem bírt lábra állni. Kórházba került, vizsgálat kimutatta rosszindulatú sejtet, megtámadta gerincében idegeket. Fájdalmas és fárasztó időszak következett testvéremnek , pozitívan értékelte. Megadatott számára gondoskodás lehetősége, úgy bánt anyuval mint a gyermekével. Napról napra rosszabbodott állapota, az - az ember aki életében soha nem volt tétlen, mozdulatlanságra lett ítélve élete utolsó heteiben. Amíg lehetett vele volt éjjel s nappal. Táplálta szomját oltotta mosdatta főleg jelenlétével szeretettével támogatta. Ennél többet nem tehetett, bármilyen hihetetlen mikor e világra születünk , e világból távozunk egymagunk vagyunk. Bénulás fokozatosan haladt felfelé testében, jótét lélek szerencséje a szerencsétlenségben fizikai fájdalomtól megkímélte a teremtő. Álmodva lépett ki világunkból . . . –Hogyan, miért? – zokogtam lelkemet ezeregy darabra tépte fájdalom, marcangoló bűntudat, - mindez miattam van – néztem fel , könnyeim záporesőként árasztották el arcomat.<O:p></O:p>

Anya<O:p></O:p>
1.<O:p></O:p>
Nem bírom ezt a terhet viselni, nem látom a ki utat. Igazából nem is az én gondom, de mégis magamévá teszem. Egyedül nevelem gyermekem, csekély jövedelemből és a nagyobbik is velem él. Nincs szívem elküldeni, lehet még is ez lenne az igazán jó megoldás?<O:p></O:p>
Hova és kihez fordulhatnék? Neves szakorvoshoz? Nem bírnám megfizetni. Marad az állami drogambulancia, ha gyermekem is önként vállalja. Egyenlőre távolságtartó és már az is eredmény ha ordibálás nélkül telik el egy nap.<O:p></O:p>
Gondolataim csaponganak főzés közben, kisebbik gyermekem mintha érezné gondjaim súlyát csendesen játszik szobájában. <O:p></O:p>
- anyu kopogtatnak .<O:p></O:p>
Megyek ajtóhoz csodálkozom mennyire lefoglalnak gondjaim . Vendégem láttán indulat fog el, de jól leplezem. Fiam „barátjának” anyukája jött hozzám, hallgatom panasz áradatát amit nem igazán értek.<O:p></O:p>
- Tudtad hogy Álmos és Lázár találkoznak és beszélgetnek? – kérdően néz rám Róza.<O:p></O:p>
Mit felelhetnék, igen tudom és még sok minden mást is. Vajon az én feladatom felvilágosítani a fia viselt dolgairól? Vajon hinne e nekem? Vagy élből az én gyermekemre terhelné, mert az ő Álmosa jó, csak kissé megtévedt, könnyen befolyásolható. Ugyan mindnyájan eltévelyedett bárányok vagyunk, különböző nehézségekkel terhelve életünkben. Ettől független sokan nem élünk drogokkal , és nem leszünk alkoholisták és egyéb szenvedélybetegek. Nálunk ez átmeneti állapot, reménykedem és bízom a teremtőmben ez egy próbatétel amit meg fogunk oldani. Mert másképpen nem is lehet.<O:p></O:p>
Róza várja válaszom. <O:p></O:p>
- Igen , és nem lehet őket tiltani egymástól – felelem – felnőtt emberek, elkéstünk a szülői szigorral. Határokat húzhatunk de az életüket nem szabályozhatjuk, csak segíteni, de fogalmam nincs miként. Emelem fel a kezem tanácstalanságom jeléül, a magasba.<O:p></O:p>
- Miért ilyenek?<O:p></O:p>
- Tőlem kérdezi, válaszolni lehetetlen vállalkozás lenne. Nincs tudomásom a múltjukról , alig ismerem őt és a gyermekét a férjét meg néha láttom mikor kilép a házból.<O:p></O:p>
- Mindent megadtunk Álminak gimnáziumot végzett, jogosítványa van. Talán túlontúl elkényeztettük, mégiscsak egy szem gyerek. Nálunk a családban mindenki intelligens annyira szégyellem hogy mi lett belőle. Megszabadulnék tőle mert kellemetlen helyzetbe hoz a rokonság előtt, de az apja nem akarja kitenni. Nem volt ő ilyen, de rövid ideig együtt élt egy lánnyal és azóta van vele ennyi gond.<O:p></O:p>
- Értem – válaszolok gépiesen, de nem értek vele egyet. Nem egy lány vagy jó barát miatt süllyed meg az ember gyereke, igaz az is lehet húzóerő de aki nem akarja az nem botlik meg. Felesleges szót pazarolni rá, ha mást okol Álmi problémáiért nincs mit tenni, akkor nekik még nagyon messze a végcél ahol a drog mentes dolgos hétköznapok várnak. Mégis teszek egy próbát – ha abba akarja hagyni úgyis megteszi, rajta áll vagy bukik ez a dolog. Felesleges belefolyni élete minden percében ha akar úgyis kijátszik benneteket .<O:p></O:p>
- Eljárunk a drogambulanciára, családterápiára. Menjetek el Lázárral! Az első megbeszélésen kötöttünk egy szerződést.<O:p></O:p>
- Mit? – meglepetten néztem rá.<O:p></O:p>
- Írásba foglaltuk mit ne csináljunk amivel a másikat felbosszanthatjuk, és ki milyen munkával segít be a háztartásba.<O:p></O:p>
- Bevált? – érdeklődtem, holott tudtam Álmos igyekszik megfelelni az elvárásoknak, de a régebbi életvitelét nem adta fel.<O:p></O:p>
- Igen és Álmi nem mehet le el van tiltva mindenkitől, alkalmi munkát végez, és állásinterjúra jár. Beszélj Lázárral hagyja már őt. Nincsenek egymásra jó hatással. Éreztem itt határozottan a fiamra gondolt aki az ő magzatát beleviszi a rosszba. Előtört belőlem az anyatigris ezt azért már mégsem hagyhatom.<O:p></O:p>
- Nem teheti mert Álmi tartozik neki sok pénzzel. Vagyis nem neki de a lényeg fizetni kell. <O:p></O:p>
- A drog?<O:p></O:p>
- Azt gondolom, igen. Ha ez nem rendeződik akár testi fenyítés is bekövetkezhet. Nem szeretném ha ennek a tartozásnak ilyen következményei lennének. – féltettem a gyermekem bármilyen is.<O:p></O:p>
- Jól zárjad az ajtód, eléggé mélyen belemásztak az alvilágba.<O:p></O:p>
- Tessék?! Nem értelek, miért kellene félnem?<O:p></O:p>
- Ebből a társaságból nem lehet kilépni. Hitelben is hozzájuthatnak a droghoz, pár napot várnak a fizetéssel. Ha meg nem fizetnek veréssel fenyítik, aztán olyan dolgokra kényszerítik ami törvény -, ember-, vagyonellenes. <O:p></O:p>
- Lázár elvitt itthonról minden értékesebb eladható holmit. Zárnom kell a szobát, nem hozhat fel sem barátot sem barátnőt. De azt mondod ha nem fizet, bármikor feltörhetik a lakásom, elvihetik az értékeim vagy éppen az autóm? Akár még én is bajba kerülhetek? – kérdeztem kissé ijedten.<O:p></O:p>
- Úgy van ahogy mondod. Ha az apja nem ragaszkodna Álmoshoz én elküldeném.<O:p></O:p>
- Tanácstalan vagyok, át kell gondolnom a lehetőségeket.<O:p></O:p>
- Rakd ki Lázárt, jobb lesz hidd el. Megyek mert kutyát vinnem kell sétálni. Szia.<O:p></O:p>
2.<O:p></O:p>
Ez a beszélgetés nyolc – tíz hete zajlott. Felgyorsultak az események, nyomaszt a tehetetlenség mert még nem látom a megoldást. Gyermekem változatos módon pusztítja önmagát, drog nyugtatók alkohol, és a hígító zacskóból való belégzése. Gondolataim csaponganak, feltehetném magamnak azt a bizonyos „miért-et”. Miért az én gyerekem, és miért teszi mindezt?! Ezen már túl vagyok, és nem mentegettem magam a felelősség alól. Elcsesztem és ezt nagyon jól tudom. Ok és okozat. Megkönnyíthetné a fiam azzal a dolgom, húsz éves felnőttként másként gondolkodhatna, de akkor én hogyan látnám be a saját tévedéseim, és élhetnék másképpen boldogabban? Ami nyilvánvaló segítségre van szüksége és nekem is.<O:p></O:p>

<O:p></O:p>
<O:p></O:p>

[lilllyen]

Apa<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>
9 éves volt, és a játszótéren játszott. Apát nagy veszteség érte, magára hagyta a kékszemű nagymama. Útra kelt egy szebb békésebb helyre a mennyek országába. A kislány mára már fölnőttként tudja nincs külön mennyország és pokol, minden ember önmaga intézi itt e bolygón a sorsát, amit csodaként és békésen élhet meg vagy pokollá változtathatja önmaga és mások számára.<o:p></o:p>
De mikor elhagyjuk e földi létet, számadást készítünk az elvégezett feladatainkról.<o:p></o:p>
Apa még magányosabb lett, anya meg még erősebb. Elment az igazi nagy ellenfél. Anya győzelmet aratott, immár nem kellett aggódnia, de ez lányával való kapcsolatán mit sem változtatott.<o:p></o:p>
Apa magányos volt és maradt élete végéig. Voltak szerelmei testvérei és egy gyermeke, de ő sehova és senkihez nem tartozott.<o:p></o:p>
Nem találta önmagát így nem is szerethette a legbensőbb énjét így hát őt ki szerethette?<o:p></o:p>
Ha szerették is vajon tudta, érezte?<o:p></o:p>
Nem vette komolyan lelke rezdülését fizikai teste megbetegedését, élete utolsó és egyben legnagyobb megpróbáltatása következett, ami elkerülhetetlené vált.<o:p></o:p>
Máj besárgulása, helytelen életmódót jelentette az akkori orvostudománynak.
Az évek során felhalmozódó düh, magánéleti gondok, neheztelés a másikra, tehetetlenség az új élethelyzet elfogadása az élethez való megújító hozzá állás hiánya rugalmatlansága.<o:p></o:p>
A méreganyag megállíthatatlanul termelődött és lerakodott a májban. A folyamat elindult és nem volt kétséges a kimenetele.<o:p></o:p>
Elkülönítő fertőző részlegre helyezték ahol hasonló betegségben szenvedő emberek, küzdöttek a kórral. A szó szoros értelmében küzdöttek a kórral. Épületben negatív energiák uralták a kórtermeket.1900as évek elején épült, ispotályként működött. Szomorú hangulatú temetőtől, a templomot az új kórházi szárny, az épületet körül vevő kerítés, ablakokra felszerelt rács választotta el.<o:p></o:p>
Anya nem ment el meglátogatni az ex férjet, túl sok volt az ellenérzés vele szemben, talán sohasem tudta megbocsájtani a fizikai és egyéb bántalmazást apa részéről. Alig 16 évesen nővé vált, a következő születésnapját karjában pár hetes kislányával töltötte.<o:p></o:p>
Pillanatnyi fellángolás egy életre szóló elkötelezettséget jelentett, nem volt menekvés…<o:p></o:p>
Az ifjú lány, nem tudta mit érez igazából, szerette és hiányolta az apját, de anyukája miatti félelmében és nem szeretett fájdalmat okozni, kerülte a találkozást.<o:p></o:p>
Keresztszülője elvitte a szomorú rácsos ablakos házhoz, ahol a kedves mosolygós édesapa az ablakhoz állt és próbált biztatóan ránézni, mosolyogni az egyetlen gyermekére, akivel alig találkozott az elmúlt évek alatt az áldatlan kapcsolat és meg nem értés végett. <o:p></o:p>
A drága vidám ember már készülődött el innen erről a világról, még ha nem is volt tudatában a történéseknek.<o:p></o:p>
Műtőasztalra került ahol élete meghosszabbítása végett szervét a testének oldalára vezették ki, innentől anyagcseréje egy „zacskóban” végződött.<o:p></o:p>
Talán élni akart talán nem, de meggyógyulnia nem sikerült, otthonába haza kerülve magányos maradt.<o:p></o:p>
Összetartó család voltak a testvéreivel, de mindegyikőjüknek meg volt a maga élete saját gondokkal,<o:p></o:p>
Így csak látogatásaik során tudták enyhíteni a beteg magányát, fájdalmát.<o:p></o:p>
Fél összkomfortos lakásban magának kellett megoldania napi gondjai, legyengülve súlytalanul, hiszen csontjaira a bőr rászáradt és az régi kedves erős mosolygós ember árnyéka lett önmagának.<o:p></o:p>
Rövidesen ismét visszakerült a kórházba utoljára, seb szétnyílott szövődmények léptek fel és a gyermek egy délelőtt megtudta többé nincs édesapja.<o:p></o:p>

[wryan]

A mi iroink, akikre vegtelenul buszkek vagyunk hogy bemutathatjuk oket ,
szeretnenk megtobb reklammal segiteni es koszonetet mondani oldalunk tamogatasaert, baratsagukert, irasaikert. :656:

Elkezdem a sort de szeretnem ha folytatnatok Mr.Polgar Andras, Mr Staub Efraim, Gabor Edit, Obsitos, Donna,Kopacsi Judith, Pieter, John Furst
Koszar Robert, Merenyi Tibor , Krasznai ,Hegedus Bela, Dr Tanka es igy tovabb......lehet a sort folytatni....akiket kifelejtettem arrol sincs elfedkezve :lol:
Akar rovid bemutatkozas, akar egy reszlet a konyvetekbol, es termeszetesen hogy hol lehet megvasarolni a konyvet, amit jo baratsaggal dedikalva elkuldtok nekunk, :wink: mihelyt megerkezik megrendelesunk a penzzel egyutt. :lol:

Egyertelmuen azokat irokat , koltoket,szeretnenk reklammal segiteni ebben a topicban,akik tagjai a canadahun.com oldalnak.


<style type="text/css"> <!-- @page { margin: 2cm } P { margin-bottom: 0.21cm } --> </style> Kedves Melitta!


Nagyon köszönöm a lehetőséget, hogy bemutatkozhatom e topicban, és bemutathatom könyvemet az érdeklődőknek! :)

Önvallomásom
<style type="text/css"> <!-- @page { margin: 2cm } P { margin-bottom: 0.21cm } A:link { color: #2222ff; text-decoration: none } A.western:link { font-family: "Arial", sans-serif } A.ctl:link { font-family: "Arial", sans-serif } --> </style>
Szüleim utolsó reménye- és ajándékaként születtem Tatabányán a múlt század korai második felében. Gyermekéveim szorosan összekapcsolódtak a természettel, annak szépségeivel és titkaival. Volt saját patakom, rétem, gyümölcsösöm és erdőm, a tér határtalansága természetembe ivódott, s az idő is csak gyengén kötött. Társaim a fák, bokrok, virágok és az apró állatkák voltak, valamint a békés magány.
A természet közelségéhez társult, mint meghatározó élmények sora, a versek és mesék bűvköre, édesanyám által. Emlékszem, ha nem a kertben vagy a konyhában dolgozott, s épp nem zaklattam kérdéseimmel, rengeteg könyvének egyikével a kezében elmélyülten olvasott.
Bár nem emlékszem olyan távoli múltra, de feltételezem, attól a ponttól, hogy megtanultam valamelyest beszélni, verseket tanított nekem. Rengeteg verset tudtam, mire iskolába kerültem.

A kezdetektől fogva mindenre kíváncsi voltam, ami élet, ami ember, ami titok.
Közlési vágyam kíváncsiságommal vetekszik, - kivéve azon időszakokat, mikor remeteként teljesen magamba húzódom. Gyermekkorom óta érzem úgy, hogy fontos mondanivalóm van embertársaim számára.
Sokféleképpen igyekeztem kifejezni magam -, a képzőművészet, a zene, előadó művészet területeire is tettem egy-egy rövid kitérőt -, végül megállapodtam az írásnál, mely tevékenységet kisebb-nagyobb szünetekkel 15 éves korom óta folytatom.

15-25 éves koromig elsősorban az emberi lélek titkait kutattam nagy elánnal, majd ismereteim bővülésével át kellett nyúlnom az anyagon túli régiókba is. Az ezoterika és hermetika felfedezésekor kezdtem úgy érezni, jó útra tévedtem.

Nyilvánosságra lépésem, a korábbi néhány pályázattól eltekintve, 2007. februárjában történt, felfedeztem az Interneten egy amatőr írókat-költőket összefogó virtuális klubot, a Napvilág Íróklubot. E kis közösség megléte és irodalmi munkássága ösztönzött arra először, hogy komolyabban kitárulkozzak az olvasók felé, s hogy egyre többet alkossak.
Ugyanezen év júliusában csatlakoztam egy hatalmas írótáborral rendelkező amatőr művészeti laphoz, a Fullextra Kulturális és Művészeti Portál (http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Irodalom&file=search&bywhat=aid&forwhat=zafir)hoz, ahol hasonlóan baráti fogadtatásban részesültem. Azóta mindkét csapatot az irodalmi otthonomnak tekintem.
2008.júniusában jelent meg első verseskötetem, a Kristályhíd.
Még ugyan ebben az évben két antológiában is – Netlíra, Fulltükör – helyet kapott néhány versem. 2009-ben az Ünnepi Könyvhéten is alkalmam volt könyvemmel jelen lenni a Fullextra jóvoltából. Több felolvasó esten is lehetőségem nyílt verseim, prózáim bemutatására az érdeklődőknek. 2009. decemberében ismét megjelenhettem két versemmel a Fülltükör antológiában.

A legnagyobb támaszom az élet minden területén és az önkifejezésben a férjem, Wendler Zoltán, aki nem csak két csodálatos kislányom apja, hanem a legjobb barátom és társam, írótársam, kritikusom és ösztönzőm; aki ugyanazt a felhőtlen szabadságot nyújtja nekem minden téren, amit gyermekkoromban a természet közelsége adott.

Alapjában szerencsésnek és boldognak vallom magam, bár az út idáig sokszor igen göröngyösnek volt mondható. Úton vagyok most is, s mondanivalóm az eddig megtett, s az ez utáni utazás tapasztalatairól szól. Úgy érzem, még sok dolgom van az életben, rengeteg tanulás, tapasztalás, és mindezek megosztása is embertársaimmal.

*

Legújabb verseimet verslapomon olvashatjátok:

http://neptunus.5mp.eu

Könyvemről, a Kristályhídról pedig minden adatot megtaláltok férjemmel közös könyvoldalunkon:

http://www.wendler_konyvek.abbcenter.com

Szeretettel várok minden érdeklődőt lapjaimon!Üdvözlettel: Ria (Wendler Mária)

[Tombolla]

Kedves Mindenki!

Tom Bolla írói néven 2009-ben jelent meg Desperatus c. kétkötetes regényem, melyet nem reklámozni szeretnék, hanem köszönetet mondani mindenkinek, aki megtisztelt avval, hogy elolvasta.
Első könyves krimiíróként nem gondoltam volna, hogy ekkora példányszámot ér el a mű.
Szégyellem, de pesszimista voltam.
Csak a saját tapasztalat győzött meg arról, hogy kicsiny országunkban valóban ennyi érdeklődő, bátorító, és lelkesen olvasó lélek van.
Mosolyogva ismerem el, hogy Magyarország továbbra is kulturális nagyhatalom.

Köszönet még egyszer mindenkinek.

Tom Bolla

as

Szilvási Csaba Gábor

[lttunde]

Kedves Mindenki!

Írói pályafutásom 1974-ban, egy gyermekvers lediktálásával kezdődött. Miért nem magam írtam le? Mert féltem, hogy mire megtanulom a betűket, kimegy a fejemből a szövege.
1979-ben egy novellával folytattam, melyet el is küldtem az akkor még fénykorát élő Pajtás újság szerkesztőségébe. No nem! Nem közölték, viszont visszaírták, mit kell tennem, ha újságíró szeretnék lenni.
Emlékszem a felháborodásomra. Cikket írtam talán, hogy újságíróságot ajánlanak? Nem látják az irodalom irányába tett hallatlan erőfeszítéseimet? Nem látták.
Ez persze nem törte le csillapíthatatlanul növekvő szarvacskáimat, 1981-ben már javában dolgoztam a Véres lábnyomok a levegőben című krimiféleség első verzióján.
Első sikeremet ezzel a... az írással szereztem, habár a hullák nagy számát közfelháborodás kísérte.
1982-ben, egy klubgyűlésen megszületett Stephanie Claudia Ford, az író. Főművet egyelőre nem alkotott, de már létezett.

Az írás mindig is fontosabb volt számomra olyan hétköznapi cselekedeteknél, mint leckeírás és tanulás, így fiatal felnőttségem első éveit a tudatlanság-tudásszomj kettőssége kísérte. No meg egy fiatal férfi, akinek az a téveszméje támadt, hogy ő egy pióca. Levakarhatatlansága miatt elért a vég: házasság, gyerekek, ahogy ez már lenni szokott. Az írás elsunnyadt valahol két pelenkacsere között.
Kislányom autizmusát egyrészt tragédiaként, másrészt áldásként éltem meg. Az ő léte, állapota segített hozzá, hogy gyermekkorom elvesztegetett éveit bepótoljam. Érettségi, diploma, mindennapi történések. Az írás inkább csak hobbi volt.

2004-ben lettem diplomás, egyébiránt a társadalom számára teljesen felesleges tanítónő. Megátalkodottságom nem tette lehetővé mezei foglalkozások választását, ezért maradtam, ahol voltam, a fenekemen. Unalom ellen pedig elővettem a régi füzeteimet, és ha már elővettem, meg is írtam néhány regényt. S ha megírtam, el is küldtem egy pályázatra. Eredmény:
1 db máig nem részletezett díj (Éva naplója - kisregény) 2008.
1 db nívódíj (Epizódok a sarokházból - sci-fi kisregény)2008.
több 1-2-3 díj 2008-2009.
különdíj (Bádogvár - sci-fi regény), 2009.
összesen három kiadásra váró nagyobb írás.

Említettem fentébb, hogy 1981-ben már létezett egy kevésbé jól megírt regénykezdemény Véres lábnyomok a levegőben címmel, amely sajnos álduzatul esett a kollégiumi éveimnek. 2009 márciusában a téma újra előkerült, és november végén már a kiadó is rábólintott a megjelenésre.

Véres lábnyomok a levegőben
Műfaját tekintve szerintem krimi, a kiadó szerint inkább kalandregény. Megjelenés 2010. február 10.
Rendelési információk, beleolvasás, stb. a honlapon:
http://stephanieford.gportal.hu/

Köszönöm a lehetőséget!
Üdv, Stephanie Ford, alias én.

[melissakorthner]

Neketek adták már ki könyveteket? Én is írok egyet, de még nem nagyon jártam utána, hogy hogy lehetne kiadatni:(

[Tombolla]

Kedves új szerző!

Először is kitartást szeretnék kívánni regényed befejezéséhez. Sokszor a cél elérése, a buktatók leküzdése sokkal nehezebb, mint bárki gondolná, még annál is, hogy utána kiadót találj a művednek.
Amennyiben még nem jelent meg írásod, ez sem lesz könnyű. William Golding: A legyek ura c. világhírű regényét 21 kiadó utasította vissza, mire megjelent.
Ha elkészült a mű, akkor a neten próbálj a kiadók között válogatni regényed műfaja szerint. Rengeteg lehetőséged lesz, mert kis hazánkban több tucat kiadó dolgozik. Próbálj a kiszemelttel személyes kapcsolatot létesíteni mielőtt elküldöd nekik a kéziratot. Egy beszélgetés alkalmával - ez lehet csupán telefon - gyorsan kiderül, hogy a történeted belefér-e az adott kiadó profiljába.
Ne keseredj el, ha nem sikerül rögtön!
Jusson eszedbe ilyenkor Golding, s lépj tovább. Előbb-utóbb könyv lehet a művedből.

Tom Bolla

[ÉVA -IBOLYA]

Én is szeretnék mindehez hozzá járulni. Nem vagyok ismert iró de szeretek irni. Nem régen jelent meg egy irásom. A könvem cime : Angyalszárnya irta Arwen
http://www.anagyekonyv.hu/
ezen a linken letölthetitek a demo változatot .
Aki nem szeretné azoknak bemásolok egy verset ami nekem a kedvencem

[ÉVA -IBOLYA]

<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 10"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 10"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CUsers%5CVABB5C%7E1%5CAppData%5CLocal%5CTemp%5 Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:ApplyBreakingRules/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:UseFELayout/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Font Definitions */ @font-face {font-family:SimSun; panose-1:2 1 6 0 3 1 1 1 1 1; mso-font-alt:ËÎĚĺ; mso-font-charset:134; mso-generic-font-family:auto; mso-font-pitch:variable; mso-font-signature:3 680460288 22 0 262145 0;} @font-face {font-family:"\@SimSun"; panose-1:2 1 6 0 3 1 1 1 1 1; mso-font-charset:134; mso-generic-font-family:auto; mso-font-pitch:variable; mso-font-signature:3 680460288 22 0 262145 0;} /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-language:HU;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman";} </style> <![endif]--> Angyalszárnysuhogás<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Nincs jelene, se múltja, se jövője,<o:p></o:p>
Ő a semmibe hullás pillanata<o:p></o:p>
E tökéletes mozdulatsorban,<o:p></o:p>
Szívem-lelkem megremeg.<o:p></o:p>
Tüze van a csóknak,<o:p></o:p>
Súlya a szép szónak,<o:p></o:p>
Múlása minden időnek,<o:p></o:p>
Varázsa tekintetednek.<o:p></o:p>
Tűz lángja lobban, szív együtt dobban,<o:p></o:p>
Ködbe vész hétköznapok gondja, súlya,<o:p></o:p>
Terheit a mának hagyd az ajtó előtt!<o:p></o:p>
Lényed tiszta fénye, kezed érintése,<o:p></o:p>
Test testhez érve, küzdelemben ölelkezve,<o:p></o:p>
Vágy sebétől gyöngülve a lélek felsikít!<o:p></o:p>
Vihar tombol, küzdelme gátat rombol,<o:p></o:p>
Tekintetünk a csöndben eggyé forrt<o:p></o:p>
Ledobva halandóságunk leplét!<o:p></o:p>
Álarc nélkül önfeledté lényegülve,<o:p></o:p>
Angyalszárnysuhogástól érintve,<o:p></o:p>
Megváltást ígérve jön lassan Ő feléd!<o:p></o:p>
Mindenki életében egyszer eljön az<o:p></o:p>
a pillanat, <o:p></o:p>
Mikor meglátják benne az IDEÁT, <o:p></o:p>
S életre szeretik belőle e CSODÁT!
Arwen Angyalszárnya c kötettból

<o:p></o:p>

[ÉVA -IBOLYA]

A lányom szerint ez a legszebb történet ami a könyvemben megjelent . Szeretném veletek si megosztani.
<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 10"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 10"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CUsers%5CVABB5C%7E1%5CAppData%5CLocal%5CTemp%5 Cmsohtml1%5C03%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:ApplyBreakingRules/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:UseFELayout/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Font Definitions */ @font-face {font-family:SimSun; panose-1:2 1 6 0 3 1 1 1 1 1; mso-font-alt:ËÎĚĺ; mso-font-charset:134; mso-generic-font-family:auto; mso-font-pitch:variable; mso-font-signature:3 680460288 22 0 262145 0;} @font-face {font-family:"\@SimSun"; panose-1:2 1 6 0 3 1 1 1 1 1; mso-font-charset:134; mso-generic-font-family:auto; mso-font-pitch:variable; mso-font-signature:3 680460288 22 0 262145 0;} /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-language:HU;} h2 {mso-style-update:auto; mso-style-link:" Char"; mso-style-next:Normál; margin-top:12.0pt; margin-right:0cm; margin-bottom:3.0pt; margin-left:0cm; text-align:center; mso-pagination:widow-orphan; page-break-after:avoid; mso-outline-level:2; font-size:20.0pt; mso-bidi-font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-language:HU; mso-bidi-font-style:italic;} h3 {mso-style-update:auto; mso-style-next:Normál; margin-top:12.0pt; margin-right:0cm; margin-bottom:3.0pt; margin-left:0cm; mso-pagination:widow-orphan; page-break-after:avoid; mso-outline-level:3; font-size:16.0pt; mso-bidi-font-size:13.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-font-family:Arial; mso-fareast-language:HU; font-weight:normal; mso-bidi-font-weight:bold;} span.Char {mso-style-name:" Char"; mso-style-link:"Címsor 2"; mso-ansi-font-size:20.0pt; mso-bidi-font-size:12.0pt; mso-ansi-language:HU; mso-fareast-language:HU; mso-bidi-language:AR-SA; font-weight:bold; mso-bidi-font-style:italic;} p.StlusCmsor3TimesNewRoman12pt, li.StlusCmsor3TimesNewRoman12pt, div.StlusCmsor3TimesNewRoman12pt {mso-style-name:"Stílus Címsor 3 + Times New Roman 12 pt"; mso-style-update:auto; mso-style-parent:"Címsor 3"; margin-top:12.0pt; margin-right:0cm; margin-bottom:6.0pt; margin-left:0cm; mso-pagination:widow-orphan; page-break-after:avoid; mso-outline-level:3; font-size:16.0pt; mso-bidi-font-size:13.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-font-family:Arial; mso-fareast-language:HU; mso-bidi-font-weight:bold;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman";} </style> <![endif]--> Felhőváros<o:p></o:p>

Bevezetés<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Ha az ember magányos hajlamos kisebb fokú őrültség elkövetésére. Miért? Mert társas lények vagyunk. A magány fájdalmas hiányérzetett okoz. Szükségünk van valakire, valamire, ami érzelmeket, érzéseket gerjeszt bennünk. Valós vagy valótlan érzéseket. Egy idő után ennek kevés a jelentősége. Kell valami emberi érzés azért, hogy emberek maradhassunk. Nem mindig ismerjük be, de így van!<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Vannak napok, amikor minden egyszerű,<o:p></o:p>
Vannak napok, amikor rám ragyog a nap,<o:p></o:p>
Vannak napok, amikor egyedül vagyok,<o:p></o:p>
Senki se nyújtja már felém kezét.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Hittem az álmokban, a lehetetlenben,<o:p></o:p>
Abban, hogy te megváltod életem.<o:p></o:p>
Őrült vagyok, amiért annyira kell<o:p></o:p>
Egy szerelem, mely nem létezhet?<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Vannak napok, amikor elhiszem ez így jó,<o:p></o:p>
A távolság nem akadály többé nekem,<o:p></o:p>
Vágyak szárnyán repülve érkezem,<o:p></o:p>
Ajtód előtt megállok, bekéredzkedem.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A történet.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Egyszer volt hol nem volt, volt egy világ melyben éltek emberek. Minden embernek megvolt a maga tökéletes párja. Igaz nem minden embernek adatott meg ezzel a tökéletes párral való élet. Akiknek megadatott, azok felhőtlen boldogságban élték életüket, tökéletes társukkal. Akiknek nem adatott meg ez a kegy azoknak ott volt a Felhőváros. Felhőváros az a hely, ahol az álmaikat megtalálhatják azok, akiknek ez a vágyuk…<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Felhőváros angyal őrei felügyelték a kapukat, hogy idegen és illetéktelen személy ne léphessen be az álmok birodalmában. Az angyalok feladata volt a felügyeleten kívül az is, hogy az arra érdemes egyéneket megjutalmazzák. A jutalom azoknak járt, akik elvesztették szeretteiket, vagy önhibájukon kívül lettek magányosak. A jutalmuk az volt, hogy kaptak egy tökéletes társat, aki kis ideig, de velük maradt. <o:p></o:p>
A történet hőse boldogtalan volt. Elvesztette a reményt. Pedig azt mondják a remény hal meg utoljára. Talán csak feladta. Vagy tényleg nem volt számára remény? Az Angyal úgy döntött, segít neki. Felkereste, és felajánlotta, hogy jöjjön el Felhővárosba.<o:p></o:p>
- Nem lehet. Nem mehetek.<o:p></o:p>
- Már mért ne jöhetnél? Érdemes vagy rá.<o:p></o:p>
- Nem, nem vagyok.<o:p></o:p>
- Mért ne volnál? Jó vagy. Sok jót tettél másokkal. A múltban történteket pedig elhomályosítja majd a feledés.<o:p></o:p>
- Nincs jogom a boldogsághoz. Olyat szeretek, akit nem lenne szabad. Nem tudom, nem akarom felejteni.<o:p></o:p>
- Ezt nem tudtam. Pedig általában mindenről tudok.<o:p></o:p>
- Még magamnak sem vallottam be, mennyire szeretem.<o:p></o:p>
- Hát itt az ideje, hogy kiderítsük!<o:p></o:p>
- Mit?<o:p></o:p>
- Talán ő az, kire rálelve megtalálhatod a boldogságod. Persze a boldogság nem mindig fájdalommentes.<o:p></o:p>
- Ezt tudom.<o:p></o:p>
- Akarod? Akarod tudni, ki ő? Mi történne, ha …?<o:p></o:p>
- Akarom.<o:p></o:p>
- A tudásnak ára van. Ha viszont szeret, akkor boldog leszel. De ha nem, választanod kell!<o:p></o:p>
- Tudom, a felejtés vagy az örökkévaló keresés.<o:p></o:p>
- Angyalként is jó létezni, van előnye és hátránya. Előnye, hogy nem érzel bánatot, nem érzel fájdalmat, nem érzel éhséget.<o:p></o:p>
- Mi a hátránya?<o:p></o:p>
- A tudás és a vágy. A kísértés, hogy megkaparintsd azt, amiről már lemondtál.<o:p></o:p>
- Ez bonyolult…<o:p></o:p>
- Igen az, de kevesen jutnak el oda, hogy dönteniük kelljen. Neked sem kell. Hagyd, hogy megtörténjenek a dolgok, és minden rendben lesz!<o:p></o:p>
- Igen…<o:p></o:p>
- Csukd be a szemed és gondolj arra, akit lelked rejtekében őrzöl. És ott lehetsz vele. Megtudhatod, amit csak akarsz…<o:p></o:p>
- Hol itt a csapda?<o:p></o:p>
- Van. Nem tagadom. De nem szoktak beleesni. Gyere!<o:p></o:p>
Becsukta a szemét, és lassan érezte amint elhagyja testét. Lenézet magára, ott ült a parkba a padon. Olyan volt mintha csak aludna. Szívéből egy ezüstös fényfonal kígyózott és összekötötte önmagával.<o:p></o:p>
- Menj, az időd korlátozott!<o:p></o:p>
Elindult. Átlebbent a fák felett, mint könnyű nyári szellő, hétmérföldet suhant, majd tenger hullámain delfinekkel játszva megérkezett Felhővárosba. Meglátta azt, kiért idejött. Lelke megtelt végtelen szeretettel, és a magány, mint múló illúzió úgy tűnt tova. Szia. - akarta mondani, de nem volt hangja. Gondolatai csak habok voltak, melyek belevesztek az óceánba. Leült az ágy szélére óvatosan, hogy ne ébressze fel a másikat. A látványtól megremeget a lába. Milyen nyugodtan alszik - nézte. Nézte és nem bírt betelni a látvánnyal. Végre itt vagyok! Nem számított, hogy láthatatlan és halhatatlan a másik számára. Egy hajtincs a férfi szemébe lógót. Kisimította és félve érinttette az arcát. Testét melegség hullámok járták át. Szeretlek! - gondolta. Szeretlek, ugye tudod? Annyi mindent akartam mondani, de most nincsenek szavaim, sem gondolataim, csak érzések, s ezek az érzések betöltik egész lényemet!<o:p></o:p>
A férfi megfordult, s lecsúszott róla a takaró. Felemelte és betakarta. Egy ostoba ötlettől vezérelve bebújt mellé az ágyba. Átkarolta a nyakát. Úgy sem tudja, nem érzi. A másik ajkát sóhaj hagyta el. Újra megfordult. Maradj nyugton - mondta magának - még felébreszted, és akkor vége az egésznek!<o:p></o:p>
- Less bele az álmaiba, így tudni fog rólad! - halotta az angyalt - Ezért jöttél.<o:p></o:p>
- Képtelen vagyok rá! Nem tehetem, az nem volna igazságos vele szemben.<o:p></o:p>
- Az élet soha nem igazságos. Veled szemben mi volna az igazságos? Te döntsd el! Nincs több, csak ez az egy esélyed! Egyetlen éjszakád.<o:p></o:p>
- Tudom, de most hagyj magamra!<o:p></o:p>
Eltűnt az angyal, s közben a férfi felébredt. Felkelt és kiment a konyhába, kinyitotta a hűtött és bele nézett. Hideg innivalót kereset. Arcán csalódottság jelent meg, amikor nem talált. Elővett egy poharat és vizet engedet a csapból. A nő rálehelt a pohárra, ami egyből lehűlt, s bepárásodott a férfi kezében. Amikor szájához emelte a poharat arra gondolt, hogy milyen kellemesen hideg a víz. Ez a csoda belefért az éjszakai csodák közé. Visszament és visszafeküdt az ágyba. Egy darabig álmatlanul forgolódott. Különös gondolatok suhantak át rajta, de egyik sem maradt annyi ideig, hogy mélyebb benyomást hagyott volna benne. Aludni kéne - mondta ki halkan - csak már nem vagyok álmos. Eközben a nő ott ült vele szemben a fotelba és nézte őt, hallotta gondolatait, de nem befolyásolta. Aludj! - suttogta a férfinak és átlibbent a szobán, kezét annak homlokára téve a férfi pillái megremegtek, teste ellazult és lélegzete lelassult. Néhány másodperc múlva nyugodt és pihentető álomba találta magát. Álma nyugodt volt, könnyed és megnyugtató. Furcsának találta álmában, hogy álmodik, de hát az álmok mind furcsák.<o:p></o:p>
Az óra csörgésére ébredt. Szemét kinyitotta. - De jót aludtam! - gondolta. Tele volt energiával és ötletekkel. Minden szebbnek tűnt. Érdekes! – gondolta, miközben a reggeli kávéját kavargatta. - Nem szoktam ilyen pihenten ébredni! Mindig alig tudok felkelni.<o:p></o:p>
A nő követte mozdulatait és nem bírt betelni a másik közelségével.<o:p></o:p>
- Lassan lejár az időd. - halotta az angyalt<o:p></o:p>
- Had maradjak, csak néhány órát, kérlek!<o:p></o:p>
- Mindennek ára van!<o:p></o:p>
- Ennek mi az ára? Nem is érdekel. Maradok!<o:p></o:p>
- Nagy árat kell fizetned érte. Nagyon nagyot! Az életed a tét!<o:p></o:p>
- Rendben.<o:p></o:p>
- Te tényleg nagyon szereted? Önzetlenül?<o:p></o:p>
- Önző módon, azt hiszem…<o:p></o:p>
- A szerelem mindig önző, és ettől lesz önzetlen.<o:p></o:p>
- Menj! - és az angyal eltűnt.<o:p></o:p>
Eközben a férfi felöltözött, és a kocsi kulcsait kereste. Egyre idegesebben.<o:p></o:p>
Körbe libbent a szobában – Kulcsok. - mondta és a kulcsok megjelentek az asztalon, ahol a férfi épp megnézni készült. De jó, vagy ötször megnéztem és nem láttam. Fogta a kulcsokat és elindult a városba. Az úton lassú volt a forgalom. Mindenki sietett és mindenki időben akart odaérni ahova elindult.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
Eltelt néhány óra, amikor az angyal újra megjelent.<o:p></o:p>
- Tudom, és megértettem, mennem kell!<o:p></o:p>
- Így igaz. Búcsúzz el tőle!<o:p></o:p>
- Nem tudok. Képtelen vagyok rá.<o:p></o:p>
- Próbáld meg! Soha többé nem láthatod.<o:p></o:p>
Közel ment a férfihez, aki ült az íróasztalánál és kezét a vállára tette. Itt kell hogy hagylak.<o:p></o:p>
Nem maradhatok tovább. Vigyázz magadra! Szerettem volna mindent elmondani, de nem volt rá erőm. Szeretlek! De minden olyan mulandó. Nem robbanhatok be az életedbe csak úgy. A férfi mintha hallotta, volna felnézett, tekintetük találkozott. A férfi torka hirtelen kiszáradt, és nyúlt, hogy töltsön magának vizet az asztalon levő üvegből. Amint megérintette az üveget furcsának találta, hogy milyen hideg a víz. Mint az éjszaka, igen...<o:p></o:p>
A nő megérintette a vállát - Ne törődj vele! Idd meg! A fényfonal zsugorodni kezdett és egyre távolodott a férfitől. Mintha valami belső sugallatra tenné a férfi az ablakhoz ment és kinézet. A színek úgy szikráztak a napfényben, mint még soha … mint soha … mint soha ...<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Döntés <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
- Itt vagyok. – szólt kissé szomorkás hangon a nő.<o:p></o:p>
- Hát nem volt valami sikeres a randid.<o:p></o:p>
- Ne gonoszkodj! Azt hittem az angyalok megértők.<o:p></o:p>
- Az is vagyok. Elintéztem neked, hogy legyen választásod.<o:p></o:p>
- Választásom?<o:p></o:p>
- Választhatsz két dolog között.<o:p></o:p>
- Mond!<o:p></o:p>
- Az egyik, láthatatlan maradsz és őrangyala lehetsz, vagy …<o:p></o:p>
- Ezt akarom!<o:p></o:p>
- De a másikat nem is hallottad.<o:p></o:p>
- Nem is akarom.<o:p></o:p>
- Akkor döntöttél...<o:p></o:p>
- Igen.<o:p></o:p>
- Tudnod kell, hogy minden, ami vele történik jó vagy rossz, te érezni fogod. Megosztja veled a fájdalmát, a mások iránt érzett érzéseit is. El fogod viselni?<o:p></o:p>
- Elfogom.<o:p></o:p>
- Akkor is, ha a te érzéseid ugyan azok maradnak, ha magaddal viszed őket?<o:p></o:p>
- Megteszem!<o:p></o:p>
- A másik lehetőség az lett volna ...<o:p></o:p>
- Hogy elfelejtem az érzéseseket és őt. <o:p></o:p>
- Igen. Tényleg különös lény vagy! Egy idő után a szerelmed már nem fog fájni, valami édes nyugalommá szelídül.<o:p></o:p>
- Igen.<o:p></o:p>
- De látom, már mindent tudsz. Menj, és vigyázd őt!<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A mese vége<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Visszament a férfi életének része lett. Hosszú ideig óvta és egyengette útját. Rátalált az igazi társra és vele együtt tudod örülni. Amikor az élete vége felé járt és magányos volt a férfi egy éjszaka megtette azt, amit egykoron kellett volna. Belépett a férfi álmába és meg is mutatta magát.<o:p></o:p>
- Tudtam hogy vagy, éreztem!<o:p></o:p>
- Csak sejteted. Tudod én minden gondolatodat hallom azt is, amit nem mersz gondolni.<o:p></o:p>
- Miért most?<o:p></o:p>
- Mert nem sokára át kell lépned a kapun...<o:p></o:p>
- Te velem leszel?<o:p></o:p>
- Az a kapu nekem is nyitva van és nekem nem lesz már teendőm nélküled.<o:p></o:p>
- Hogy tudtál feláldozni mindent értem? Nem is érdemeltem meg.<o:p></o:p>
- De én megérdemeltem. Ezt választottam és soha nem bántam meg a döntésemet.<o:p></o:p>
- Ez igazságtalan.<o:p></o:p>
- Az élet soha nem igazságos. Szerettelek, szeretlek! Mindig veled voltam anélkül, hogy tudd! Önző voltam a döntés meghozatalánál, mert nem akartam, hogy elhagyj! Soha...<o:p></o:p>
- Csitt. De nem is szerettelek! Nem szerethettelek, nem is ismerhettelek...<o:p></o:p>
- Talán így a jó, a múlton kár gondolkodni. <o:p></o:p>
- Igen. - hagyta magát meggyőzni a férfi - Készen állok, mehetünk, és többé ne hagyj el! Soha ne légy láthatatlan, maradj velem!<o:p></o:p>
Arwen (Felnöt mesék ) Angyalszárnya

[colos897]

Hello mindenkinek !

Én egy írogató vagyok sok művem fent van az oldalamon kérem olvassátok el és írjatok véleményt.
www.toldi.atw.hu

[GJodie]

Sziasztok!
Én is írogatok, elvégeztem a Magyar Író Akadémiát is, de - két antológiát kivéve - nem jelentettem meg a regényeimet és novelláimat.
Egy rövid kis tárcát azért beillesztek ide, csak hogy jó kedvetek legyen.
(az írás fikció, bár akár igaz is lehetne)

<link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CGARASJ%7E1%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5 Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:PunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Rendelőben<o></o>
<o></o>
Fülledt meleg a délután. Munka után kényelmesen sétálok az orvosi rendelő felé. Mindig a rendelés végére megyek, mert akkora már ritkul a tömeg.
A váróban egy teremtett lélek sincs. Furcsa. Megnézem a rendelési időt. Nem késtem el.
A klórszagú csendben leülök az egyik székre, és a kitett hirdetéseket olvasgatom. Ahogy így nézelődöm, lépések koppanását hallom távolról, a lépcsők irányából, és egyre erősödő szuszogást, fújtatást. Pár másodperc múlva meg is látom a zajok okozóját, egy igen testes, idős asszonyt, aki meglátva, azonnal felém irányítja lépteit. Mivel ő az idősebb, nem várom meg, hogy köszönjön, megelőzve jó napot kívánok. Ez a kedves fogadtatás annyira jólesik a néninek, hogy azonnal letelepedik mellém.
- Csak nem beteg? – mér végig, kétkedő tekintettel.
- Diabétesz. A havi gyógyszeradagomért jöttem. Egyébként, köszönöm, jól vagyok. – felelem megnyugtatásul.
- Ki se nézem magából. Aki beteg, azon látszik. – bólogat mindent tudóan.
- Én jól vagyok, ha tartom a diétát, és szedem a gyógyszert.
Remélem, ezzel be is fejezzük a társalgást, mert nem szeretek a betegségemről beszélni. A néni viszont nem így gondolja. Hiába próbálok olvasást színelve a prospektusba bújni, csak nem hagyja.
- Régóta cukros?
- Igen.
- A családban van cukorbeteg? Mert hallottam, hogy az öröklődik. Nálunk, hál’Istennek nincs senkinek. Nekem reumám van, meg magas vérnyomásom. De lehet, hogy agydaganatom is, mert sokat fáj a fejem. Magának nem szokott fájni?
- De. Ritkán.
- Tudja, nekem a frontoktól is fáj. Hidegfrontkor a tarkóm tájékán, melegnél meg fejem búbján. Mire az Aigner Szilárd mondja hogy milyen idő lesz, én addigra már tudom. Más baja nincs, csak a cukor? – néz rám átható tekintettel.
- Nincs. – nyugtatom meg.
- Pedig elég sápkórosnak látom. Alacsony a vérnyomása, mert az uram akkor néz ki így, ha lent van neki, meg amikor másnapos?
- Nem alacsony. – válaszolom, és egyre csak az órámat nézem, mikor hívnak végre be, hogy megszabaduljak a kérdések özönétől.
- Látom, - néz a hajamra, lenéző, lekicsinylő pillantással - magának is satnya haja van, mint a lányomnak. Nem is tudom, kitől örökölte, mert az uramnak meg nekem jó dús, erős szálú hajunk van. – és mintegy demonstrálva a mondandóját, hátraveti a fejét, és beletúr ősz tincseibe. - Nem szokott használni rá habokat? A lányom Avonozik. Ő árul ilyeneket. Nem akar tőle venni? Biztosan jó volna magának is.
- Köszönöm, de ezt már megszoktam. – próbálok rámosolyogni, de vicsorgás lesz belőle.
- Hány éves? Ahogy látom, olyan forma, mint a lányom. Ő 50 lesz októberben.
- Én 44, szeptemberben.
- Idősebbnek néz ki. – jelenti ki, mintha én ebből nem értettem volna.
- Van férje? – folytatja a vallatásomat.
Úgy teszek, mintha nagyon olvasnék, és nem hallottam volna a kérdést, hátha békén hagy, de nem tágít.
- Férjnél van? – ismétli meg, s mint egy süket-némának szokás, belebámul egyenesen az arcomba, lassabban kiejtve a szavakat.
- Nem vagyok.
- Elvált? Gyerek van?
- Van. Kettő.
Döbbenet. Mi a fenének válaszolgatok, teljesen kifaggat, mint valami kérdezőbiztos.
- Csak azért kérdeztem, hogy van-e ura, mert akiknek nincs, azok öregszenek gyorsabban.
Na, puff. Most aztán megkaptam.
- Az én fiam is elvált. A felesége csalta. Maguk miért váltak el?
Na, ennél a pontnál betelt a pohár. Az sem érdekel, ha megbántom, de pontot teszek végre a beszélgetésünk végére, hiszen ehhez már tényleg semmi köze.
- Ne tessék haragudni, de erről nem szeretnék beszélni.
Hirtelen csönd lesz. Megbántottan elnéz másfelé. Újból az órámra nézek. Mi van már? Miért nem szólítanak? Egyre türelmetlenebb leszek.
Két perc sem telik el, és mintha misem történt volna, újra felém fordul, és kérdez.
- A környéken lakik? Még soha sem láttam itt.
- Igen, nem messze. – adom meg magam.
- Mit főz vacsorára? Én lecsót. Az uram nagyon szereti. Jó sok hagymával. Maga hogy főzi?
- Én is úgy. – nyögöm ki.
Ha most a doktornő megméri a vérnyomásomat, az egekben lesz. Majd elmesélem, hogy az asszonyság felidegesített az örökös kérdezősködésével, nehogy vérnyomáscsökkentőt is felírjon. Eldöntöm, ha öt percen belül sem szólítanak be, hazamegyek, és majd visszajövök máskor, csakhogy megszabaduljak a nénitől. Öt perc… de hosszú még az is.
Úgy látszik, elege lett a kérdezősködésből, mert vadul elkezd kotorászni a táskájában, és egy mobiltelefont vesz elő. Majd újabb kotorászás, és előkerül a szemüvege is. Lassan bepötyögi a számokat, majd vár. Hallom, ahogy a hívott félnél csörög, majd felveszik.
- Szervusz Icuskám! Hazaértél már? Voltam nálad egy félórája, de még nem voltál otthon.
A választ nem hallom, de nem is akarok odafigyelni.
- Nem unatkoztam. Itt ülök a Soltész doktornő várójában.
Kis csend, amíg hallgatja a hívott fél kérdését.
- Dehogy vagyok beteg. Csak feljöttem egy kicsit beszélgetni. Ma nincs is rendelés, mert a doktornő szabadságon van.
A megdöbbenéstől a szám is eltátom. Ránézek az asszonyra, összevont szemöldökkel.
- Várj egy kicsit. – szól bele a telefonba, és elveszi a fülétől.
- Maga nem tudta? – néz rám olyan szemekkel, mint a ma született bárány. – Lent a bejáratnál ki van írva.
- Nem, nem tudtam. De azért szólhatott volna. – méltatlankodom.
- Azt hittem, maga is csak beszélgetni jött. Én minden héten kétszer jövök ide. Utána megyek a nővéremhez, az Icushoz. – majd visszateszi a füléhez a telefont, és mintha ott sem lennék, folytatja.
- Na, majd mesélek. Beszélgettem egy fiatalasszonnyal. Képzeld, cukros… van két gyereke… elvált, mint a …
Nem várom meg, amíg töviről hegyire elmeséli a nővérének mindazt, amit megtudott rólam, hanem 200-as vérnyomással, villámokat szóró szemekkel kutyagolok hazafelé.
:)

[viziborz]

<o></o>Drága Judit! Köszönöm, hogy vagy és tiszta szivemből gratulálok!


<o>:p> </o>:p>
Hétévi távollét után, 1973 tavaszán másodszor jöttem vissza Budapestre. Torontóban mindig ilyenkor fogott el a honvágy.<o>:p></o>:p>
Vágyódtam a tavaszi szagokra, amiket a lassan fölmelegedő fagyos föld araszt magából, szinte fizikai fájdalmat êreztem, hogy nem kereshetek hóvirágot és ibolyát a kert aljában.<o>:p></o>:p>
A ház ugyan évek óta csak álmaimban létezik, de annyira valós, hogy látom a mókust ablakomon fejjel lefelé lógva, amint mancsával dobol az üvegen, és érzem, amint ujjaim megtapintják a kerti fákat. Ez a ház és ez a kert je*lentette sokáig a biztonságot számomra.<o>:p></o>:p>
Tízéves koromig meg voltam róla győződve, hogy az egész városban én vagyok a legnagyobb biztonságban, hi*szen apám a rendőrfőkapitány és minden rendőr énrám vigyáz. Otthonomban, pedig hősök vettek körül, akikre mindenki tisztelettel és szeretettel tekintett. Aztán jött a törés. 56’ november negyedike után apámat lecsukták, és ettől kezdve az életünk gyökeresen megváltozott.<o>:p></o>:p>
Hétévi távollét után egyszerűen örültem a tavaszi szagoknak, amik annyira hiányoztak Torontóban, örültem rég nem látott apámnak, anyámnak, mamácskának, az egyéves fiam születésnapi tortájának. Sorra jöttek az ismerősök, barátok, vidáman, felszabadultan politizáltunk, vicceket meséltünk a nyílt utcán. Úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van. <o>:p></o>:p>
És akkor megcsörrent a telefon.<o>:p></o>:p>
Egri Gyuri torontói barátomnak üzletfe1e keresett, aki a Kanadában immár rendszeressé váló postássztrájkra hi*vatkozva, arra szeretett volna megkérni, hogy elvinnék-e neki egy hivatalos üzleti levelet.<o>:p></o>:p>
Gondolkodás nélkül vágtam rá az igent. Mi Kanadában mar régen megtanultunk a sztrájkokkal együtt élni, attól meg nem állt meg az élet, sőt a levelek is jöttek-*mentek. Valaki mindig akadt, aki szívesen átszállította azokat Buffalóba, esetleg meg Budapestre is. Ezért le*pett meg annyira szüleim reagálása erre a kérésre. A te*lefonhívás után megfordulva, két szürkévé fakult arccal találtam magam szemben, tágrányílt szájuk egy hatalmas 0 betűt formált, amin keresztül rövid, reszelős, rémült szavak törtek elő. A falig hátráltam, ahová félelmük ereje taszított, és eltelt egy rövid idő, amíg, tudatomig ért a szó:<o>:p></o>:p>
- Teljesen meg vagy őrülve? Mit gondolsz, hol vagy? Kanadában? Az az ember egy provokátor volt! Vagy őrült! Mert senki másnak nem jutna eszébe itt ilyesmire kérni! Senkinek, érted? - és kétségbeesetten mutogattak a tele*fonra, no meg a falra is...<o>:p></o>:p>
Meghökkenve figyeltem ezt a döbbenetes némajátékot, amíg ráeszméltem: hétévi kanadai tartózkodásom áldásos módon elfeledtette velem a „poloskák”, azaz lehallgatók létezését otthonunkban. Megszoktam, hogy féltve őrzött titkaimat mindenkinek mindenütt bátran elmondhatom, mert sem a telefonnak, sem a falaknak nincs ott „fülük”. A pánikból eredő szózuhatag meg tartott, vitte magával a lendület:<o>:p></o>:p>
- Nem tudod, hogy illegális cselekedetnek számit magánszemélynek engedély nélkül levelet kivinni az országból? Kémkedéssel vádolva leszedhetnek a repülőgépről! Elfelejtetted, hogy hiába lettél kanadai állampolgár, de itt még mindig magyarnak számítasz? Évekbe telhet, amíg a kanadai kormány kiszedne a börtönből!<o>:p></o>:p>
Nem irigyeltem a lehallgatókat ebben a pillanatban. Amikor három ember teljes erejéből egyszerre üvöltözik, amihez hozzájárult kisfiam bömbölése is, aki felriadt a zajra, nem biztos, hogy minden szó értelmesen kivehető. Mert ekkor én is megtaláltam a hangomat, és tele tüdőből üvöltöttem:<o>:p></o>:p>
- A frász marad ezen az átkozott helyen egy percnél is tovább! Ne is várjátok, hogy én valaha is betegyem ide a lábamat - pánikomban úgy éreztem, hogy képes lennék szárnyakat is növeszteni, és propellert dugva a fenekem*be, kisfiamat magammal ragadva, elmenekülni.<o>:p></o>:p>
Hirtelen csönd támadt, aztán apám szólalt meg:<o>:p></o>:p>
- Azért ezt nem gondoltad komolyan. Ezzel minket büntetnél.<o>:p></o>:p>
Itt volt az ideje, hogy megtudjam, mi is történik az apámmal, aki még hétévi börtön után is képes volt dolgokra könnyedén, tréfásan reagálni. Igaz, hogy szabadulása után egy darabig meg bizonytalanul járt-kelt az utcákon, elsápadt, ha egy kereszteződéshez érkezett, könyö*kénél fogva kellett átsegíteni a zebrán, de később ez elmúlt, és soha nem esett pánikba.<o>:p></o>:p>
Az elmúlt pár év alatt valaminek történnie kellett, amiről én nem tudok. Elérkezett az ideje, hogy erről beszéljünk. De itt a lehallgatok füle hallatára ez nem volt lehetséges. Sétát kezdeményeztem a Hűvösvölgybe, hogy nyugodtan beszélgethessünk.<o>:p></o>:p>
Apám 1963 tavaszán, általános amnesztiával szaba*dult, azaz helyezték feltételesen szabadlábra. Ami annyit jelentett, hogy a következő tíz éven át nem gyakorolhatta állampolgári jogait: nem foglalhatott el képességének megfelelő állást a megfelelő fizetéssel együtt; nem kaphatott útlevelet; nem szavazhatott; és bárki feljelentésére visszaesőként szabadságát is elveszíthette volna.<o>:p></o>:p>
A törvények szerint 10 év leteltével joga volt megkérvényeznie a meglevő hátrányok törlését, ami egyúttal azt is jelentette volna, hogy háromévenként módja lenne meglátogatni minket (egyetlen gyermekét, vejét és unokáját) Kanadában.<o>:p></o>:p>
Séta közben édesapám elmondta, hogy nem sokkal érkezésem előtt megkezdte a kérelem beadásához szükséges dokumentumok összegyűjtését. Első lépésként szüksége volt egy papírra munkahelyéről, ami elismeri, hogy az elmúlt tíz év alatt ott dolgozott. Ez olyan dokumentum volt, aminek kiadását a törvények szerint egyetlen mun*kahely sem tagadhatta meg egy munkástól. Apám, az elmúlt tíz évben Solymáron munkavédelmi előadóként dol*gozott a Pestmegyei Műanyagipari Vállalatnál. Ez hivatalosan egy vállalati jogász munkaköre lett volna, amire apámnak megvolt a diplomája, de azt, sem erkölcsileg sem anyagilag nem ismerték el neki. Ezt az egyszerű iga*zolást nem kapta meg. A személyzetisnő apám kérdésére gúnyosan annyit válaszolt:<o>:p></o>:p>
- Kopácsi, én is tökéletesen tisztában vagyok a törvényekkel. De vegye tudomásul, nekem, egy ellenforradalmárnak semmit nem kell kiadnom!<o>:p></o>:p>
Nem kellett bővebb magyarázat ahhoz, hogy apám megértse: ez a döntés nemcsak a Párt belegyezésével, de annak indíttatására történik. Ami annyit jelentett, hogy nem számíthat egyetlen józan ember segítségére sem ez ügyben Magyarországon. Ki merne szembeszállni a Part ítéletével?<o>:p></o>:p>
Apám számára felfoghatatlan volt, hogy miért éppen Ő nem kaphat ilyen igazolást, amikor a többi börtönviselt társa már képességeinek megfelelő állásba került, és rendszeresen utazhatott külföldre, tarthatott előadásokat odakint.<o>:p></o>:p>
Vajon miért pont apámat „tüntették ki” ezzel a megkülönböztetett bánásmóddal; a titkosrendőrség óhajtott-e életfogytiglan büntetni Őt; vagy ami meg rémesebbnek tűnt, az oroszok tartják tartalékban? Mert a politikai realitások szerint apámnak a felkelés során játszott szerepét többfélekeppen is lehetett értelmezni. Mint a párt legfelső vezetésének egykori tagja, és mint a miniszterelnök mártíromságának egyik életben maradt tanúja, olyan személy*nek számított, akinek szolgálataira Moszkva egy adott válságos helyzetben esetleg igényt tarthatott.<o>:p></o>:p>
- Az, mit jelent pontosan? - vágtam a magyarázatba.<o>:p></o>:p>
- Azt, - mondta apám kínosan, mint akinek fájdalmat okoz minden szó, - hogy ha ők úgy akarjak, az ország legelső funkcióinak egyikébe is kerülhetek.<o>:p></o>:p>
A világ bármely demokráciájában ez a mondat büszkén hangzott volna el: bennünk iszonyú félelmet ébresztett. Egyre nehezedő szívvel hallgattam apám magyarázatát.<o>:p></o>:p>
- Én nem tudok ennél rémesebb sorsot elképzelni magamnak - suttogta apám szinte önmagának.<o>:p></o>:p>
- Inkább öngyilkos leszek, mint hogy aláírjam barátaim halálos ítéletét, amit efféle pozícióban általában elvárnak az „elvtársak” – tette hozzá határozottan.<o>:p></o>:p>
A félelem megint erőt vett rajtam, szinte odabénított a sétányhoz. Gyermekkorom megszokott reagálása ez, amikor előttem apámat és rajta keresztül engem bántottak.<o>:p></o>:p>
Meg nem tudom hogyan, de életemet teszem föl rá, hogy apámat megmentsem. Ki kell Őket mentenem innen. Tulajdonképpen eredetileg is azért jöttem, hogy rábeszéljem Őket a kivándorlásra. Lacit, a kis unokát csa1éteknek hoztam.<o>:p></o>:p>
De Torontóból eljövet még csak a család egyesítése volt a célom, ügy éreztem, velük együtt lehetek igazan otthon abban az új világban. Most rádöbbentem, hogy életmentésről van szó, hiszen ilyen körülmények között egykönnyen apám is nagyapám sorsára juthat, akit ötödik szívinfarktusa apám szabadulása előtt egy nappal vitt el. <o>:p></o>:p>
Elutazásom előtt még gyerekkori szokásomhoz híven kutatok a szekrényekben. Kezembe került gyerekkori naplóm, szürke bőrfedelével, a pici lakattal, és fedelén az ezüstbe vésett felirattal:<o>:p></o>:p>
<o>:p> </o>:p>
<o>:p> </o>:p>
Jutka -1956. február 22.<o>:p></o>:p>
<o>:p> </o>:p>
Vegyes érzelmekkel vettem a kezembe, egyszerre voltam hálás a sorsnak, hogy előkerült, és mérges, amint belelapoztam az első oldalakra, gyerekes ostobaságnak tartva akkori naivságomat. Mennyi minden történt velünk a napló első bekezdése óta, amikor meg a kiváltságosok közé tartoztunk. Latolgattam egy darabig, hogy mi legyen a sorsa, aztán szentimentalizmus által vezetve, bedugtam a bőröndömbe.<o>:p></o>:p>
Torontóba menet Zürichben kell átszállnunk, ahol a terrorizmus elleni védekezésként meg Laci pelenkáját is átvizsgáljak. De én meg ezt sem bánom, mert tudom, hogy úton vagyunk hazafelé, ahol Péter vár ránk, akivel majd csak meg fogjuk találni szüleim megmentésének a mód*ját.


A könyv Kanadában megrendelhető:
Judith_kopacsi@hotmail. com cimen


A könyv angol, bövitett változata:

Judith Kopacsi-Gelberger: Heroes Don't Cry


elérhető:

http://www.amazon.com/Heroes-Dont-Cry-Judith-Kopacsi-Gelberger/dp/1439220972/ref=sr_1_1?ie=UTF8&s=books&qid=1263248475&sr=1-1
<o>:p></o>:p>
<o>:p> </o>:p>
*<o>:p></o>:p>
<o>:p> </o>:p>
<o>:p> </o>:p>
<o>:p> </o>:p>
<o>:p> </o>:p>
<o>:p> </o>:p>
<o>:p> </o>:p>
<o>:p> </o>:p>[/quote]

[GJodie]

Jó írás. Tetszett, bár a tartalma eléggé elszomorító.
Mi lett a szüleiddel? Sikerült a családegyesítés?

[mny]

Én is szeretném megmutatni magamat. Remélem elnyeri tetszéseteket. www.revadombjai.hu (http://www.revadombjai.hu) Egy érdekes kalandregény, amely sokak által kedvelt lett az elmúlt hónapok folyamán. Nézzetek bele! Aztán véleményeket is várok!
Minden jót!

[monic0810]

Sziasztok!

Ha van kedvetek ellátogatni "hozzám", itt megtehetitek: http://monicwilder.gportal.hu/

Köszönettel, Monic

[Judith]

Jó írás. Tetszett, bár a tartalma eléggé elszomorító.
Mi lett a szüleiddel? Sikerült a családegyesítés?

Köszönöm kérdésed, mindenki meggyőződése ellenére a családegyesítés sikerült. Szüleim 1975 Junius 20.án léptek kanada területére. Apám aztán az Ontarioi ármafejlesztönél volt takaritó egészen nyugdijjazásáig, Közben megirta A Munkásolsztály Nevében cimű könyvét, amiben a forradalmat és az utána következő titkos tárgyalást tárja fel. Könyve nyolc nyelven jelent meg, utoljára magyarul, 1989-ben. A könyv kiadását még a 80-as években is le akarták állíttatni Kádár emberei, aki egyszer Horn Gyulának "bevallotta", hogy életében csak EGY dolgot bánt meg, mégpedig azt, hogy Apámat "Kiengedte" nyugatra. és pedig azért, mert apám ott megírhatta a könyvét, aminek csak egy baja van, hogy sajnos minden sora igaz, és az nem mindig jó a politikában.
1989-ben szüleim visszatértek MO-ra, ahol is rehabilitálták, visszakapta rangját, aztán, mint nyugdíjas al-tábornok működött tovább a kriminológiai intézetben, a bűnmegelőzésben. Nevéhez fűződik a Polgárőrség megszervezése, és a SZEM-ek mozgalom létrehozása.
2000-ben jöttek vissza Kanadába. 2001 március 2.-án szívtrombózisban halt meg.

[verselő59]

Boldog napokat Mindenkinek!

Szervusztok!

Itt friss és új ember vagyok. Sok időm nincs így a későbbiekben is kérdéses, hogy mennyi időt tudok itt tölteni, de az alábbiakban egy-két versemet megmutatom Nektek.

Üdvözlettel: Komáromi János

[verselő59]

Boldog napokat Mindenkinek!

Szervusztok!

Az alábbiakban tehát az első vers!

Üdvözlettel: Komáromi János


hajszál-kép

hajszál-szövésű néma ködbe
rajzoltam rólad egy képet
eltűnőst, remegőst, nyirkosat
olyan savanykás-fehéret

hajszál-erein múló napoknak
közös pillanat éled
percnyi örömeink dobognak
nem hervadnak a képek

hajszál-szín szellő simogat
illatot őriz az árnyék
suhan a folyó mellettem
de én itt megállnék

hajszál-erővel kötöz meg szavad
hazug torokra ráég
először vág, azután szakad
semmit egy világért

hajszál-lebegés a gondolat
kenj ide egy kis kéket
ne játszd a morcosat
képzelj rólam valami szépet

hajszál-röptét könnyű álomnak
szembogár bensőmbe réved
mosoly suhan át a szobán
amikor tőlem azt kéred

hajszál-vékony a határtalan
véressé válik a játék
szállj le mellém a földre
ördögi tett, de angyali szándék

hajszál-szövetek beborítanak
nem üvöltök már csodákért
felismerés szüli meg nyugalmamat
nem adok életet halálért

[verselő59]

Boldog napokat Mindenkinek!

Szervusztok!

Az alábbiakban tehát a második vers!

Üdvözlettel: Komáromi János


tűlevelek

felhasadt tűlevelek zöld illatát
rejtegeti védőn a tél
jégburok üveg-csillogása
színekről regél
égre vetít zöld és sárga csíkokat
minden sor végén az élet lángja hívogat
ahol földre ér ez a smaragd-szivárvány
ott magok élednek
levelek sarjadnak
gyökerek bújnak a mélybe
és ágak nyújtóznak a magasba
hogy legyen erő tavaszra
hogy az újjáéledő megtestesülhessen
hogy a bilincs széttörhessen
tűlevél párnákon alszik
ott szunnyad a bizalom
mint szúrós alom
a nyugalom mégis átleng
a kínzóan-simogató avaron
és úgy történik ahogy akarom
a friss zöld nedvek
mindent befednek
mindenütt emelkedni kezd a föld
az újjászületésre újra rátalál
az ismét megtermékenyült halál
felemelkedik a mélybe zuhant
élni kezd ismét az "elsuhant"
szárba szökken újra
ismét életre hívja a reményeket
esélyeket kínál
hogy most talán...
majd örökké
mert úgy kell, hogy legyen
a halál völgyében
és ott fent a hegyen
ahol az áldozati oltár már készen áll
csak egy kis tűzre vár
és valami húsra
hogy loboghassanak újra
a könyörgés lángjai
de most isteni szózatot nem hallani
és a gyermek torkán a kés már mozdul
csigolyán csikordul az él
életet áldozni az éltért
csúcsokon felhasadt torokból
tűlevelekre ömlik a vér
embert ölni az emberért
...
ez nem lehet isteni cél

[verselő59]

Boldog napokat Mindenkinek!

Szervusztok!

Az alábbiakban tehát a harmadik vers!

Üdvözlettel: Komáromi János



A szerelemhez osonok

Ha nem veszi észre senki
lopva a szerelemhez osonok
és megérintem,
illatát magamba szívom
emlékét elorzom,
magammal viszem
és rideg estéimen
lámpásomban gyújtom

ez már nem a csoda várása
nem a mindent elsöprő
szent érzelem
mert boldoggá tesz
minden reménnyé
hazudott pillanat,
itt maradt morzsája
megtorpant ifjú örömöknek

módolt mosolyok
szívembe megtört ragyogást
lopnak
és örülnöm kell
annak is, ha mások
boldogok, akkor is
ha én a gyötrelemnek,
a magánynak hódolok

derűm kínok közt, nehezen
gyömöszölöm át álarcaim
tömör falán
s azt remélem
talán lesz majd
ki lelkemen viselt
vigyorgó maszkom
mögött rám talál

hazug, kemény felhők alatt
tűként hullanak rám az igazság
véres cseppjei
nem akarok már többé
magam ellen véteni
átkarolom a társammá
lett időt és érzem
együtt hozzuk el a jövőt

[verselő59]

Boldog napokat Mindenkinek!

Szervusztok!

Az alábbiakban tehát a negyedik vers!

Üdvözlettel: Komáromi János



törődj velem

törődj velem...
nézd
rám kérgesedett álmaim
már alig bírom
gyakran sírnom kellene
de nem emlékszem a könnyekre

törődj velem...
elfognak
falhoz állítanak
a lesből támadó félelmek
a múltból érkező
jövőt-ölő kétségek

törődj velem...
halld meg
a némaság mögé bújt sóhajokat
a porladó percek szétszóródó hangjait
amint szitálva hullanak körénk
és elfednek mindent ami szép

törődj velem...
érezd
amikor összeszoruló lelkem
szűkölve bújik bensőm legrejtettebb zugába
hogy ne lásd fájdalmát
inkább eltűnik önmagába

törődj velem...
megbénítanak
ezer lakatot aggatnak rám
a szégyellt vágyak
és a meg nem értett érzések
évek alatt közönnyé válnak

törődj velem...
tárd szélesre
ki nem mondható titkaim nehéz ajtaját
ismerd meg áldott és átkozott énem
elhazudott igazságaim
lásd hogyan kellett és hogyan kell élnem

törődj velem...
öleld át
fájdalmakat üzenő sóhajom
nehéz lelkem hangtalan vergődését
most nem értem a szavakat
csak egy őszinte test ölelését

törődj velem...
fogadj magadba
engedj eltűnni benned
had oldódjak csendes lélegzetté
váljak egyszerű társból
a Mindeneddé

törődj velem...
válj semmivé
ezután csak bennem élj tovább
a külön-külön most megsemmisül
csak az Együtt létezik ezután
...és a Világ elcsendesül

[verselő59]

Boldog napokat Mindenkinek!

Szervusztok!

Az alábbiakban tehát az ötödik vers!

Üdvözlettel: Komáromi János


hősök


hol laktak az egykor volt hősök
kikről regéket zengtek dalnokok
és a véres harcok után
hol várták őket nyugalmas otthonok

hol hajtották fejük álomra
és az álmaik nyugodtak voltak vajon
lágy dal csengett a fülükben
túl minden harci zajon

ábrándoztak-e csendes örömökről
és mosolyuk volt-e gondtalan
gyermekük ha játszott
vajon nézték boldogan

és jutott-e eszükbe olykor
ha csaták közt magukban ültek
talán arra is gyermek várt
akit oly bátran megöltek

szerették a háborúkat
vagy muszáj volt csak a harcuk
büszkék voltak ha emlékeztek
vagy néha könnyes volt az arcuk

amikor lehetett
vajon elkerülték az ölést
mit tartottak többre
a csatát vagy a baráti ölelést

és nekünk akik e dicső
hősökre emlékezünk
vajon simogatna vagy ütne
gyakrabban két kezünk

talán ha látnánk a dicső múltak
csendes hétköznapjait
talán másként vívnánk
életünk mai harcait

[verselő59]

Boldog napokat Mindenkinek!

Szervusztok!

Az alábbiakban mára az utolsó vers!

Üdvözlettel: Komáromi János


...a neveddel alszom el

amikor fáradt utam
Napot kísérve véget ér
párnámba rejtem
elgyötört arcomat
karjaim a semmit ölelik
csendben ringatom el
árva magamat és
...a neveddel alszom el

üres utcákon bolyonganak
elárvult érzéseim
minden kapu zárva
hiába dörömböl
magára maradt szívem
csak a kongó visszhang
felel és végül
...a neveddel alszom el

havas hegycsúcsokon
gyönyörű szikrák csillannak
a fény hideg táncot jár
mindent elborít
a hófehér magány
épp ilyen üres a szobám
ahol egyedül kuporgok és
...a neveddel alszom el

zárt szemhéjjak mögött
a csend ül ünnepet
szivárvány-köröket ír
a sötétbe az álom
nappali szavaim az imént
itt zsongtak még
de most egyiket sem találom és
...a neveddel alszom el

csodás képek billennek át
az érzékelés peremén
még éber létem dobog bennem
való világom még fogva tart
de enged már a rációból font kötél
oszlik már a lehet, a nem lehet
tudatom függ egy pókhálófonálon és
...a neveddel alszom el

az éjszaka tengere ringat,
ölel, átkarol, hajamba túr
fülembe súgja
lágyan csobbanó vágy-dalát
csókokat küldenek álmaim
már messze visznek nyugtalan útjaim
még hangtalan motyogok és
...a neveddel alszom el

hányszor lesz még, hogy
furcsa-holdas éjszakán
ajkamon sóvár szavak fakadnak
sóhajaim nekiütődnek a falaknak
és a takaró alatt vacogó testtel
önmagamba görbült szeretettel
magányos éjjel, helyetted
...a neveddel alszom el

[zoltán83]

A bűn <?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
A szívem szomorú bús malom <o:p></o:p>

A város rémes vétke magával húz<o:p></o:p>
Nem hittem,hogy itt a Vad-Nyugat<o:p></o:p>
Elvisz magával és elnyomaszt <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Igy gondolom innen pusztulnom kéne <o:p></o:p>
Erről a vétkes földről mind örökre<o:p></o:p>
Hozott az élet jót bánatot és szépet <o:p></o:p>
Egy űtő vágy érinti a szivemet <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Nem adott az élet mást csak furcsát <o:p></o:p>
De még lesz valami még talán <o:p></o:p>
Remelek a jó es nem a rosszban <o:p></o:p>
Nem lesz az életem többé talán furcsa<o:p></o:p>

[zoltán83]

Ki vagyok én ?<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Én? Egy senki semmi vagyok,<o:p></o:p>
De mégis Istenem kegyelméből vagyok <o:p></o:p>
Nem tudok én semmit sem <o:p></o:p>
Csak azt amit Istenem adott én nekem <o:p></o:p>
Óh mily jo vagy én Istenem<o:p></o:p>
Milyen sokkal megáldottál én engem <o:p></o:p>
Hagyod,hogy én gondolkodjak <o:p></o:p>
És ezt versben foglalgatjam <o:p></o:p>
Verset irni gondolkodni <o:p></o:p>
Istenem neked Zsoltart irnék <o:p></o:p>
Dicsőiteni hálát zengni <o:p></o:p>
ISTEN nevét mindörökké<o:p></o:p>