A teljes (képes) nézethez kattints ide : Gyerekeknek - gyermekdalok, versek, mesék I.
Editkedraga
2008-03-28, 02:36 PM
Zelk Zoltán : Mese a legokosabb nyúlról
Egyszer volt, hol nem volt,
túl a hegyen, túl a réten,
egy kis erdő közepében,
az erdőben egy tisztáson,
fűszálakból vetett ágyon,
ott, ahol sosem járt ember,
s egy farkas a polgármester,
ahol ezer róka túr,
ott lakott egy kicsi nyúl.
A kis nyúlnak háza nem volt,
szeme kettő, orra egy volt,
hosszú füle, kurta farka,
semmi furcsa nem volt rajta.
Egyszer volt, hol nem volt,
egyszerű kis nyuszi volt.
Szarvas és jóbarátja,
minden madár jó pajtása,
így éldegélt békességben,
a kis erdő közepében.
Így éldegélt, amíg egyszer
meg nem halt a polgármester,
a bölcs farkas, s eltemették,
megsiratták, mert szerették.
Az állatok összegyűltek,
egy tisztásra települtek,
éjjel-nappal tanakodtak,
polgármester választottak.
Róka mondta: Róka legyen!
Szarvas mondta: Szarvas legyen!
Őz kiáltott: Őzön a sor!
Teli faág, teli bokor,
madár ült minden ághegyen,
s kiáltozták: Madár legyen!
Addig-addig tanakodtak,
a végén majd hajba kaptak,
míg egy nyúl szólt: Most az egyszer
nyúl legyen a polgármester!
Erre elkezdtek kacagni.
Nem tud az mást, csak szaladni,
az árnyék is megkergeti,
úgy megijed, hideg leli,
ha ág zörren, rögtön szalad,
vagy meglapul a fű alatt.
Most legyen okos az ember,
ki lesz itt a polgármester?
Szól a bagoly az ághegyen:
Az a fontos, hogy okos legyen!
Akár bátor, akár gyáva,
ész legyen a kobakjában.
Mind így szóltak: Okos beszéd!
Próbáljuk ki, ki-ki eszét...
Igen ám, de hogy próbáljuk?
Máris szólt a bagoly rájuk:
Aki becsapja a rókát,
az kiállotta a próbát!
Rajta szarvas! Rajta, őzek!
Lássuk, ki lesz a legbölcsebb!
Ki tud győzni az észtornán?
Ki tud kifogni a rókán?
Előbb az őz került sorra.
Ide figyelj, ravasz róka!
Felhők közt lakik az égen,
sohasem járt erdőn, réten,
mégis ő növeszt fűszálat,
zöldbe borít bokrot, ágat...
Nevet csak ezen a róka.
Ez aztán a nehéz próba!
Joban tudom, mint te magad,
mi volna más, ha nem a nap!
Most a szarvas került sorra.
Én aztán megfoglak, róka!
Nincsen lába, mégis szalad,
de mégis egy helyben marad...
Megint csak így szólt a róka:
Ez aztán a nehéáz próba!
Jobban tudom, mint te magad,
mi volna más: folyó, patak!
Most a kis nyúl került sorra.
Erre felelj, ha tudsz, róka:
ha megfelelsz, most az egyszer
te leszel a polgármester!
Nincsen szárnya, mégis repül,
fákon, bokrokon hegedül,
ha nem repül, nincsen sehol,
de mégiscsak van valahol,
nincsen szárnya, nincsen lába,
mégis a világot járja...
Töri is fejét a róka,
ennek a fele se móka,
hiába, no, nincs felelet,
mondd meg, nyuszi, hogy mi lehet!
Szól a nyuszi: Figyelj, róka!
Hogy mi lehet? Mi más volna?
Ismeri a nyár s a tél,
mi lehetne más: a szél!
Kis nyúl főzte le a rókát,
ő állotta ki a próbát,
az erdőben akkor egyszer,
nyuszi lett a polgármester.
Egyszer volt, hol nem volt,
egyszerű kis nyuszi volt.
hosszú füle, kurta farka,
semmi furcsa nem volt rajta.
Editkedraga
2008-03-28, 02:37 PM
Anyák napjára
Ha én nagy leszek, Te kicsi
tiéd lesz a babakocsi
Én dolgozom, Te játszol
várat építsz, fára mászol
Leviszlek a játszótérre,
lepkét kergetni a rétre,
Boltba is én megyek,
veszek tejet, kenyeret,
banánt is mert szereted.
Hazaérek, ölbe veszlek,
úgy SZERETLEK, úgy SZERETLEK
Editkedraga
2008-03-28, 02:37 PM
Anyukám, anyukám
Anyukám, anyukám, találd ki,
Hogy az én kincsem, ugyan ki?
Ki más is lehetne, ha nem te?
Ültess gyorsan az öledbe.
Editkedraga
2008-03-28, 02:41 PM
Hónapfalva
Egyszer volt, hol nem volt,
Erdõ szélén, hegyek végén,
Kicsi falu világolt.
Kicsi falu közepébe,
Sok kis pici Manó lényke,
Együtt élt vagy tizenkettõ,
Pici manó, mind tepertõ.
Erdõ minden kicsi lénye,
Szorgos volt, mint Hangya Néne,
Egész évben serénykedtek,
Dolgoztak, meg felsepertek,
Pakoltak, és csiszoltak,
Sütve-fõztek, s daloltak.
Erdõ mélyén ez a kettõ,
Meg még tíz, az tizenkettõ,
Egymást váltva, együtt éltek,
Együtt ettek, és zenéltek.
Falu szélén élt az öreg,
Keze már csak egyre remeg,
Õ volt idõs Január,
Övé volt a fagylaltgyár.
Február, az állhatatos,
Õ volt itt a patyolatos.
Március, a kicsi kertész,
Kell a kertben két jó kéz.
Április, a virágárus,
Rózsa, pitypang, s jön a Május,
Május, Május, földesgazda,
Szántó-vetõ, szorgos mancsa.
Június volt lámpagyújtó,
Csillog-villog, éj-fakasztó,
Július, a strandmester,
Pancsolt minden kisember.
Augusztus volt szõlõsgazda,
Minden manó borát issza.
Ünneplik az aratást,
S folytatják a kacagást.
De itt van õ is, Szeptember,
A tanító kisember.
Október, a híres festõ,
Mûve színes levélerdõ.
November már néha síró,
Búcsúzkodó költõ-író,
December is idõs ember,
Karácsonyi fõpékmester.
Így élt együtt tizenkettõ,
Minden együtt elvégzendõ,
Egy faluban e sok barát,
Adták Õk az erdõk javát.
Lorien
2003. 05. 19.
Imádság
Miatyánk, ki odafenn vagy,
Védjél, óvjál mind magad,
Legyen szent a Te neved,
Ajakadon, mi szó nevet.
Hozd el nékünk Országod,
Legyen szép most világod.
Minden, amit Te akarsz,
Égen-Földön igaz az.
Falat kenyeret, ha Tõled kapok,
Tudom, ezzel örökre hagyok.
Ha rossz is voltam: Atyám, kérlek,
Bocsáss meg nekünk minden vétket.
Vigyázz rám ma jóban-rosszban,
S édes Jézust mentsd meg Uram!
Védd meg Atyám családom,
Szüleimet, minden barátom,
S légy velem, hogyha az élet
szembehoz egy nehézséget.
Fogd a kezem, hogyha félek,
S én csak nézlek, nézlek Téged.
Ámen.
Lorien
2004. 05. 19.
Editkedraga
2008-03-28, 02:43 PM
Az előbbi egy kicsit tagolatlan lett.
Hónapfalva
Egyszer volt, hol nem volt,
Erdõ szélén, hegyek végén,
Kicsi falu világolt.
Kicsi falu közepébe,
Sok kis pici Manó lényke,
Együtt élt vagy tizenkettõ,
Pici manó, mind tepertõ.
Erdõ minden kicsi lénye,
Szorgos volt, mint Hangya Néne,
Egész évben serénykedtek,
Dolgoztak, meg felsepertek,
Pakoltak, és csiszoltak,
Sütve-fõztek, s daloltak.
Erdõ mélyén ez a kettõ,
Meg még tíz, az tizenkettõ,
Egymást váltva, együtt éltek,
Együtt ettek, és zenéltek.
Falu szélén élt az öreg,
Keze már csak egyre remeg,
Õ volt idõs Január,
Övé volt a fagylaltgyár.
Február, az állhatatos,
Õ volt itt a patyolatos.
Március, a kicsi kertész,
Kell a kertben két jó kéz.
Április, a virágárus,
Rózsa, pitypang, s jön a Május,
Május, Május, földesgazda,
Szántó-vetõ, szorgos mancsa.
Június volt lámpagyújtó,
Csillog-villog, éj-fakasztó,
Július, a strandmester,
Pancsolt minden kisember.
Augusztus volt szõlõsgazda,
Minden manó borát issza.
Ünneplik az aratást,
S folytatják a kacagást.
De itt van õ is, Szeptember,
A tanító kisember.
Október, a híres festõ,
Mûve színes levélerdõ.
November már néha síró,
Búcsúzkodó költõ-író,
December is idõs ember,
Karácsonyi fõpékmester.
Így élt együtt tizenkettõ,
Minden együtt elvégzendõ,
Egy faluban e sok barát,
Adták Õk az erdõk javát.
Editkedraga
2008-03-28, 02:48 PM
Áj, báj, kecskeháj
Áj, báj, kecskeháj,
Jól megkenjük,
Maj' nem fáj.
Editkedraga
2008-03-28, 02:48 PM
Aki fázik vacogjon
Aki fázik, vacogjon,
fújja körmét, topogjon,
földig érő kucsmába,
burkolózzék bundába,
bújjon be a dunyhába,
üljön rá a kályhára -
mindjárt megmelegszik.
(szerz.: Kányadi Sándor (http://mek.oszk.hu/02600/02673/html/eletrajz.htm))
Editkedraga
2008-03-28, 02:49 PM
Aki nem lép egyszerre
Aki nem lép egyszerre,
Nem kap rétest estére,
Pedig a rétes nagyon jó,
Katonának az való!
Nem megyünk mi messzire,
csak a világ végire,
ott sem leszünk sokáig,
csak tizenkét óráig.
Editkedraga
2008-03-28, 02:51 PM
Akinek a szeme kék
Akinek a szeme kék,
Takarója a nagy ég.
Akinek a szeme zöld,
Puha ágyat vet a föld.
Akinek barna,
Eledele alma.
Akinek fekete,
Liliom a tenyere!
Editkedraga
2008-03-28, 02:52 PM
Áspis, kerekes
Áspis, kerekes,
Úti füves, leveles,
Bíbola, bíbola,
Pacs, pacs, pacs.
Editkedraga
2008-03-28, 03:02 PM
Cserebogár, mikor lesz nyár?
Cserebogár, mikor lesz nyár?
Pünkösd táján, vasárnap.
Mikor a fák virágoznak,
Vénasszonyok tollászkodnak.
Editkedraga
2008-03-28, 03:03 PM
Gyere, tavasz
Gyere, tavasz,
Várva várlak,
Hozz zöld ruhát
Fűnek, fának!
kisvacak
2008-03-28, 05:26 PM
Sziasztok!
Noddy c. mese zenéje magyarul nincs meg Valakinek???
Nézd, itt jön Noddy (Noddy),
hallgasd a dudát,
utat, jön Noddy (Noddy),
mondjunk nagy hurrát.
Nézd, itt jön Noddy (Noddy),
láthatsz száz csodát,
hát eljött érted, mert kérted, Játékváros vár,
Noddy itt van már.
Titke
2008-03-29, 05:27 AM
Napsütéses Napot Mindenkire! Feltúrtam a Googli-pályát, de egyetlen egy videót se találtam Rémusz bácsi meséi közül, amit letudnék tölteni. Valaki tudna segíteni nekem? Előre is köszönöm!
siriusB
2008-03-29, 05:49 AM
Napsütéses Napot Mindenkire! Feltúrtam a Googli-pályát, de egyetlen egy videót se találtam Rémusz bácsi meséi közül, amit letudnék tölteni. Valaki tudna segíteni nekem? Előre is köszönöm!
http://www.canadahun.com/forum/showthread.php?p=793916&highlight=R%E9musz+b%E1csi#post793916
http://www.canadahun.com/forum/showthread.php?p=522821&highlight=R%E9musz+b%E1csi#post522821
:-D
siriusB
2008-03-29, 05:56 AM
De elvileg bármilyen gyerekzene
Légyszíves olvasd el a fórum használatának feltételeit.;)
Bamboca
2008-03-29, 06:05 AM
hol találom a feltételeket. Nem nagyon ismerem ki magam új tag vagyok.
Editkedraga
2008-03-29, 07:49 AM
Este van már alkonyul, nyuszi füle lekonyul.
Dorombol a kiscica, aludj te is kisbaba.
Editkedraga
2008-03-29, 07:54 AM
Ez nagyon szép.
Editkedraga
2008-03-29, 08:00 AM
:-d
Editkedraga
2008-03-29, 08:07 AM
:d
Editkedraga
2008-03-29, 08:14 AM
:o
csipkebogyo
2008-03-29, 04:09 PM
A magyar nép története
81. rész - A Kossuth-emigráció
82. rész - A kiegyezés
83. rész - Az osztrák-magyar monarchia
84. rész - Gazdasági fejlődés a monarchia időszakában
85. rész - A nemzetiségi kérdés
86. rész - Boldog békeidők
87. rész - A szarajevói merénylettől a lövészárkokig
88. rész - Magyarország a háborúban
89. rész - 1918-1919. eseményei
90. rész - A vesztesek békéje
csipkebogyo
2008-03-29, 05:14 PM
BIGA - CSIGA
KÉPESSÉGFEJLESZTŐ MAGAZIN
4-7 éves gyermekeknek
2OO7 november
2OO7 december
2OO8 január -február #5100 (http://www.canadahun.com/forum/showpost.php?p=834089&postcount=5100)
2OO7 október #2537 (http://www.canadahun.com/forum/showpost.php?p=692005&postcount=2537)
2OO7 szeptember #2455 (http://www.canadahun.com/forum/showpost.php?p=688510&postcount=2455)
csipkebogyo
2008-03-29, 06:31 PM
MICSODA PERZSELŐ IDŐ
A klímaváltozásról szóló mesét az Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatósága készíttette. A magyarra is lefordított, ingyenesen letölthető kiadvány a XXI. század egyik legfenyegetőbb problémájáról szól a gyerekek nyelvén
Hurvinyek
2008-03-30, 04:46 AM
Kisállatparádé üvegfestéssel
http://rapidshare.com/files/103045218/Kis_allatparade_uvegfestessel.rar
Hurvinyek
2008-03-30, 04:48 AM
Mozaik technikák gyerekeknek
http://rapidshare.com/files/101035691/Mozaik_technikak_gyerekeknek.rar
Hurvinyek
2008-03-30, 04:58 AM
Nagy színes barkácskönyv gyerekeknekhttp://rapidshare.com/files/101036783/Nagy_szines_barkacskonyv_gyerekeknek.rar
Hurvinyek
2008-03-30, 04:58 AM
Nagy színes barkácskönyv gyerekeknek 2
http://rapidshare.com/files/101037699/Nagy_szines_barkacskonyv_gyerekeknek_2.rar
Dooorci
2008-03-30, 06:32 AM
De jók ezek a könyvek, köszönöm, Hurvinyek (http://www.canadahun.com/forum/member.php?u=29409)! :kiss:
kisvacak
2008-03-30, 07:21 AM
Noddy magyarul
rucerka
2008-03-30, 07:27 AM
Bibi Blocksberg-Szuper varázsige-HunDub-Mesefilm
http://www.spiegel.de/img/0,1020,530409,00.jpg
Formátum:MPEG Video File
WinRar-al csomagolva, saját feltöltés, nem tv-s.
Data.hu feltöltés
Redbull756
2008-03-30, 08:18 AM
Csipkebogyó már feltette:
Kovács Barbara - Idesüss:
http://www.canadahun.com/forum/showpost.php?p=815631&postcount=4869
Köszönöm!
Millus
2008-03-30, 08:34 AM
Sziasztok!
Van vkinek Grimm meséje hangoskönyven?Nagyon örülnék, ha tudnátok segíteni:) Előre is köszönöm.
rucerka
2008-03-30, 08:48 AM
Sziasztok!
Van vkinek Grimm meséje hangoskönyven?Nagyon örülnék, ha tudnátok segíteni:) Előre is köszönöm.
Ha nem érkezik válasz, akkor holnap megnézem...;)
kettosbogi
2008-03-30, 10:26 AM
Sziasztok!
Van vkinek Grimm meséje hangoskönyven?Nagyon örülnék, ha tudnátok segíteni:) Előre is köszönöm.
Szia!
Csipkebogyó már tett fel pár oldallal (486. oldal)ezelőtt Grimm meséket, de ha még beírod a keresőbe, biztosan találsz.;)
gicus66
2008-03-30, 10:53 AM
Köszi, hogy reagáltál,
Thomas rövidfilmek érdekelnének, magyarul!
Ami MÁR megvan:
Mighty es Mac
Molly kulonleges szallitmanya
Percy a festo
Thomas es a szivarvany
Thomas es a szuletesnapi piknik
Thomas es a szuletesnapi piknik
Tisztelet Gordonnak
:p:p:p
Itt elég sok mindent megtalálsz :)
gicus66
2008-03-30, 10:59 AM
Napsütéses Napot Mindenkire! Feltúrtam a Googli-pályát, de egyetlen egy videót se találtam Rémusz bácsi meséi közül, amit letudnék tölteni. Valaki tudna segíteni nekem? Előre is köszönöm!
Remélem ennek örülni fogsz :)
zsuzsanna03
2008-03-30, 11:24 AM
http://www.bazsu-mesel.atw.hu/
Itt nagyon aranyos vetíthető meséket találhattok.
http://users.atw.hu/bazsu-mesel/index_elemei/9.gif
mézesmaci
2008-03-30, 01:05 PM
<TABLE id=table18 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD>http://www.sida.hu/kozeppic/szivsor.gif
</TD></TR></TBODY></TABLE>
Szabó Gitta:
A kívánság
Tél van. Fehér hó borítja a tájat. A léptek alatt ropog a puha hó. A lélegzet is fehér páraként illan el a levegőben. A kéményekből fehér füst száll az ég felé. A házak tetején hó sapka ücsörög, és a gyenge utcai világításnál szerényen csillognak a hópelyhek. Az utcára nyíló házak szorosan egymáshoz simulnak, mint amelyek e hideg téli estén összebújtak, hogy melegítsék egymást. Az egyik ház aljában egy aprócska kis üzlet bújt meg szerényen. Ajtaja felett egyetlen izzó pislákolt. Éppen csak annyira, hogy aki az üzletbe belép, vagy éppen kifelé megy, orra ne bukjék a küszöbben. A szerény üzletecskének, igen gyönyörű kirakata volt. Már készülődtek a Karácsonyra, mert bizony telve volt minden földi jóval. Volt abban gyümölcs, játék, ruhanemű, élelmiszer, itóka, édesség. Egyszóval, minden volt benne, mi szem-szájnak ingere.
A kirakat előtt egy kisgyermek álldogált. Amolyan négy, ötéves forma lehetett. Szemei csillogtak az örömtő, ahogy a portékát nézegette. A hidegtől kipirosodott nóziját a kirakatüvegnek nyomta, melyre a meleg lehelete kifehéredve csapódott le. Két kicsi, kesztyűbe bújtatott kezével, az üvegnek támaszkodott, és hol édesapjára, hol meg az árúkra nézett. Egyszer csak megszólalt:
- Apu! Én szeretnék egy csokit! És.., még azt az autót is szeretném! Juj! Apuu! Ezt is szeretném! Ezt az óriási macit is kérem! – mutatott ugrándozva, egyik kincstől a másikig. Majd hirtelen megállt a gyümölcsök előtt. A kirakatban egy gyönyörűséges kókuszdió díszelgett, egy kicsinyke kosárban. A gyermek néhány másodpercig csendben nézte, majd halkan, szinte suttogva mondta:
- Apuci! Kérek szépen egy ilyet! – mutatott a kókuszdióra. – Nekem még sosem volt ilyenem!
- Ejnye, fiam! – szólt az apa. – Mit kezdenél Te egy kókuszdióval? Inkább induljunk haza. – mondta még, és megfogta a gyermek kezét.
Telt múlt az idő. A gyermek nem felejtette el, amit akkor látott a kirakatban. Egyre csak körülötte jártak a gondolatai. Ha játszott, ha beszélt, ha rajzolt, mindenbe beleszőtte az áhított gyümölcsöt. Kitalált minden csalafintaságot, hogy szüleit rábírja, vegyék meg neki a gyümölcsöt. Édesanyja meg is dicsérte, mert bizony, amiben csak tudott segített neki. Poharakat tett a tálcára, szalvétát az asztalra. Még a cipellőjét is igyekezett betenni a cipős szekrénybe, igaz, ehhez fel kellett állnia a sámlira, aminek anyukája nem nagyon örült. Lassan elérkezett Karácsony napja. A fiúcska a karácsonyfa díszítésében is segített szüleinek. Közben csak beszélt, folyt a szó belőle, csacsogott egyfolytában. Be nem állt a szája egy pillanatra sem:
- Apa! Tudod, ha én lennék a Jézuska, ide biztosan hoznék egy kókuszdiót! Mert tudod, én nagyon szeretném, és jó is vagyok. Ugye?
Az apa nézte, és bólintott:
- Igen fiacskám! Tényleg jó vagy.
Mire végeztek a fa díszítésével, és édesanya is elkészült a konyhában a finom vacsorával, addigra odakint, az est fekete lepellel borította be az égboltot, és sok, sok csillaggal díszítette fel, mintha csak egy hatalmas ünnepi asztal lenne, amit a jó öreg Hold elé terített. Végre a nagyszülők is megérkeztek. Kabátjukról leverték a havat, csizmáikat levették, és a tűzhely mellé tették száradni. A szobaajtót, amelyben a karácsonyfa világított, becsukták, ha a Jézuska jönne, meg ne ijedjen, és máshová ne vigye a nekik szánt meglepetést. A nagypapa, a nagymama, apu és anyu, meg a kisfiú, a konyhában halkan suttogva beszélgettek. A várakozás okozta feszültség egyre nagyobb lett. A gyermek már nem bírta tovább visszafogni izgatottságát. Épp szólásra nyitotta a száját, mikor egy csengettyű szólalt meg. A gyermek gyorsan édesapja háta mögé bújt:
- Apu! Én félek! – súgta neki.
A család minden tagja felállt. Óvatosan fordultak a szobaajtó felé, ahonnét kiszűrődött a karácsonyfa barátságos fénye. Az apa megfogta a gyermek izgalomtó izzadt kicsiny kezét, és kinyitotta az ajtót, mely mintha örülne, vidáman csikordult. A fa alatt színes csomagok várták, hogy valaki kibontsa őket. A gyermek izgatottan szaladgált a csomagok között. Egyszer csak megállt egy hatalmas szaloncukor előtt, amire az ő óvodai jele, egy fésű volt rajzolva. Hátranézett, szüleire. Látta, mindenki őt figyeli, és csak mosolyognak.
- Apu, anyu! Ti is látjátok? Ez az enyém. Rajta van a jelem.
A szülök odamentek hozzá, leguggoltak mellé.
- Nahát! – örvendtek – Ez valóban a tied! Bontsd csak ki hamar! – mondták szinte egyszerre.
A gyermek magához ölelte az óriási cukrot, és félre vonult a szoba egyik csendes zugába. Ott kezdte bontogatni kincsét. A papír hangos szakadással adta meg magát, és engedte, hogy a gyermek végre megláthassa mit is takargatott idáig. A fiúcska, mikor meglátta, örömében kiabálni kezdett:
- Apu! Anyu! Egy kókuszdió volt benne! De jó, hogy jó voltam! – mondta megkönnyebbülve. Szemei úgy ragyogtak, mint csillagok a Hold ünnepi asztalán. A kókuszdióval, szüleihez baktatott. Büszkén húzta ki magát. - Tudjátok – kezdte mondókáját -, szerintem a Jézuska egy kisgyerek.
- Miből gondolod? – kérdezte az anyukája.
- Abból, mert megkaptam azt, amit szerettem volna. Mert gyereknek kell lennie ahhoz, hogy tudja, milyen az, ha nagyon szeretne valamit. Meg aztán.., biztosan hallgatóznia is kell ahhoz, hogy tudja, ki mit szeretne. Másképp honnan tudná? A szülők elmosolyodtak a gyermek logikáján. Az apa megsimogatta gyermeke kobakját.
- Igazad lehet! – mondta megnyugtatásképp.
http://www.sida.hu/kozeppic/szivsor.gif
mézesmaci
2008-03-30, 01:05 PM
<TABLE id=table14 cellSpacing=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=bottom width=340>Péter Erika :
A csigabiga álma
Azt álmodtam
lenn a fűben,
csillaglányok közt repültem.
Azt álmodtam,
volt két lábam,
s táncoltam a csigabálban.
Azt álmodtam,
volt két kezem,
s festettem a fellegeken.
Felébredtem,
és mit láttam?
Nekem van a legszebb házam!
</TD><TD>
</TD></TR><TR><TD colSpan=3 height=21>
</TD></TR></TBODY></TABLE>
http://www.sida.hu/kozeppic/fuzer1.gif
d_edit
2008-03-30, 01:28 PM
Sziasztok!
Aranyos üvegmatrica füzet micimackóval.
kisskiss
csipkebogyo
2008-03-30, 03:28 PM
Itt is egy Micimackós könyvecske:)
MICIMACKÓ
Sütő-főző könyve
csipkebogyo
2008-03-30, 04:00 PM
...és még kettő, egy német és egy magyar Micimackós könyv
Hurvinyek
2008-03-30, 04:26 PM
Top Barkácsötletek - Barkácsoljunk egész évben!
http://rapidshare.com/files/101037881/Top_Barkacsotletek_-_Barkacsoljunk_egesz_evben.rar
Hurvinyek
2008-03-30, 04:27 PM
Top barkácsötletek - Ékszerek térfonással
tp://rapidshare.com/files/101038050/Top_barkacsotletek_-_Ekszerek_terfonassal.rar
Hurvinyek
2008-03-30, 04:27 PM
Topp barkácsötletek - Játssz a széllel
http://rapidshare.com/files/101038473/Topp_barkacsotletek_-_Jatssz_a_szellel.rar
Hurvinyek
2008-03-30, 04:28 PM
Vidám Fabrika - Gyöngyök, kitűzők, karperecek
http://rapidshare.com/files/101039340/Vidam_Fabrika_-_Gyongyok__kituzok__karperecek.rar
Hurvinyek
2008-03-30, 04:28 PM
Topp barkácsötletek - Gyöngyékszerek
http://rapidshare.com/files/101039568/Topp_barkacsotletek_-_Gyongyekszerek.rar
Hurvinyek
2008-03-30, 04:29 PM
Ajándékötletek szorgos kezű gyerekeknek
http://rapidshare.com/files/101040562/Ajandekotletek_szorgos_kezu_gyerekeknek.rar
Hurvinyek
2008-03-30, 04:30 PM
Mit készítsünk tojáshéjból
http://rapidshare.com/files/101041947/Mit_keszitsunk_tojashejbol.rar
Hurvinyek
2008-03-30, 04:31 PM
Üvegmatrica-festés a fürdőben és a konyhában
http://rapidshare.com/files/100985399/Uvegmatrica-festes_a_furdoben_es_a_konyhaban.rar
Hurvinyek
2008-03-30, 04:32 PM
366 és négy történet a természetről
http://rapidshare.com/files/100519370/366_es_negy_tortenet_a_termeszetrol.rar
Hurvinyek
2008-03-30, 04:32 PM
Kedves mondókák (szinező mondókákkal)
http://rapidshare.com/files/100519906/Kedves_mondokak.rar
Hurvinyek
2008-03-30, 04:34 PM
Cerkamóka 2-3 éveseknek (szinező)
http://rapidshare.com/files/100519451/Cerkamoka_2-3_eveseknek.rar
Hurvinyek
2008-03-30, 04:34 PM
Cerkamóka 3-4 éveseknek (szinező)
http://rapidshare.com/files/100519566/Cerkamoka_3-4_eveseknek.rar
csipkebogyo
2008-03-30, 04:40 PM
KÉSZITSÜNK LEVÉLKÉPET
Hurvinyek
2008-03-30, 04:44 PM
Állatkölykök gyöngyfűzéssel
http://rapidshare.com/files/99730626/Allatkolykok_gyongyfuzessel.rar
csipkebogyo
2008-03-30, 04:46 PM
KÉSZITSÜNK PAPIRKÉPET
csipkebogyo
2008-03-30, 05:13 PM
RAJZOLÓKÁK, MONDÓKÁK
Beszdfejlesztő és irás-előkészitő gyakorlatok 5-7 éveseknek
csipkebogyo
2008-03-30, 05:23 PM
Szines ötletek
VIZFESTÉS
csipkebogyo
2008-03-30, 05:39 PM
Általános
ISKOLAIgyakorlófüzetek
Technika 2.osztály
csipkebogyo
2008-03-30, 06:38 PM
Top Barkácsötletek
SZALVÉTAHAJTOGATÁS ÖTLETESEN
Szerintem egyiket- másikat a gyerekek is szivesen hajtogathatják...
csipkebogyo
2008-03-30, 06:57 PM
TUDORKA
Képességfejlesztő munkafüzet óvodásoknak
csipkebogyo
2008-03-30, 07:05 PM
Kodály Zoltán
KIS EMBEREK DALAI
-ez sem saját scan:(-
csipkebogyo
2008-03-31, 02:17 AM
Sziasztok!
Van vkinek Grimm meséje hangoskönyven?Nagyon örülnék, ha tudnátok segíteni:) Előre is köszönöm.
Összeszedtem egy pár Grimm mesét, mesejátékot, némelyik duplán van benne, de más feldolgozás..:) KB 7,5 órás Grimm mese hanganyag összesen
1.csomag:
Babszem Jankó
GRIMM TESTVÉREK - A hat hattyú
GRIMM TESTVÉREK - A suszter manói
GRIMM TESTVÉREK - A szalmaszál, a parázs meg a babszem
GRIMM TESTVÉREK - Az ördög három arany hajszála
GRIMM TESTVÉREK - Babszem Jankó
Grimm testvérek A Bölcs Pásztorfiú
GRIMM TESTVÉREK Holle anyó
2.csomag
A méhkirálynő (Grimm)
A róka meg a macska (Grimm)
A farkas és a hét kecskegida
Hamupipőke
A hét kecskegida
Rigócsőr király
Szűz Mária leánya
A Bréma-i muzsikusok
A békakirály (Grimm)
3.csomag
Az ördög három aranyhajszála
A békakirály
A Hét holló
A farkas és a hét kecskegida
Csizmás kandúr
GRIMM TESTVÉREK - CSIPKERÓZSA
és..
Hófehérke 3 változatban...
kettosbogi
2008-03-31, 08:06 AM
Sziasztok!
Szeretnék hozzájárulni a Grimm- mesecsomaghoz:
-Csipkerózsika és más Grimm mesék
1, Csipkerózsika
2,Többsincs királyfi
3, Az aranymozsár
kettosbogi
2008-03-31, 08:10 AM
Hamupipőke és más különleges mesék
1, Hamupipőke
2, A csillagszemű juhász
3, A sovány ember kövér malaca
grozsa11
2008-03-31, 08:58 AM
Szia!
A "Hangszeres magyar népzene" CD-t nagyon köszi!
A neten azt láttam, hogy "65 szemelvényből álló CD melléklet van hozzá"
Te csak 41-et tettél föl. Ez lenne az összes mégis? Vagy meguntad föltenni?
Ha van még, kérlek tedd föl a maradékot is.
Köszi!
befejezés:
Kedves Ritus!
találtam még egy récetojást:
<center>Árok partján récetojás
</center> <center><table cellpadding="0" cellspacing="0"><tbody><tr><td>http://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/violin.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/hb.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/4-4.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/l3.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/m8.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/l4.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/h4.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/v1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/a3.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/h8.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/l8.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/a3.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/v2.gif
http://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/violin.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/hb.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/l8.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/m3.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/l8.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/h3.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/v1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/a3.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/h8.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/l8.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/a3.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/v2.gif
http://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/violin.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/hb.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/g4.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/g4.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/f4.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/f4.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/v1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/m4.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/m4.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/l4.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/l4.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/v2.gif
http://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/violin.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/hb.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/l3.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/h8.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/a4.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/g4.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/v1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/f4.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/f4.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/g4.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/f4.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/v3.gif
</td></tr></tbody></table></center>
Árok partján récetojás,
Kis angyalom hosszi ruhás,
Illik néki, mert van néki,
Szeretője vette néki.
Ha ez sem az, akkor nézd meg Forrai Katalinnak az Ének az Óvodában c. könyvében, abban jó eséllyel benne van
nekem valamikor megvolt, de sajnos eltűnt...
üdv: Ilkó
vazulneni8
2008-03-31, 10:38 AM
Állatkölykök gyöngyfűzéssel
http://rapidshare.com/files/99730626/Allatkolykok_gyongyfuzessel.rar
Szia Hurvinyek!
Köszönöm szépen!!!kiss
Ha van még gyöngyállatos könyved,epekedve várom...
vazulneni8
2008-03-31, 10:46 AM
Hello Kitty gyöngyfűzős könyv.Igaz,japán nyelvű,de ellehet igazodni a leírásokon.Olyan édes figurák vannak benne!
csipkebogyo
2008-03-31, 11:35 AM
Kedves Ritus!
találtam még egy récetojást:
<CENTER>Árok partján récetojás
</CENTER><CENTER><TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0><TBODY><TR><TD>http://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/violin.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/hb.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/4-4.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/l3.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/m8.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/l4.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/h4.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/v1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/a3.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/h8.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/l8.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/a3.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/v2.gif
http://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/violin.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/hb.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/l8.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/m3.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/l8.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/h3.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/v1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/a3.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/h8.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/l8.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/a3.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/v2.gif
http://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/violin.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/hb.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/g4.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/g4.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/f4.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/f4.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/v1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/m4.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/m4.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/l4.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/l4.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/v2.gif
http://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/violin.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/hb.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/l3.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/h8.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/a4.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/g4.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/v1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/f4.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/f4.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/g4.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/f4.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/u1.gifhttp://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/v3.gif
</TD></TR></TBODY></TABLE></CENTER>
Árok partján récetojás,
Kis angyalom hosszi ruhás,
Illik néki, mert van néki,
Szeretője vette néki.
Ha ez sem az, akkor nézd meg Forrai Katalinnak az Ének az Óvodában c. könyvében, abban jó eséllyel benne van
nekem valamikor megvolt, de sajnos eltűnt...
üdv: Ilkó
Szerintem ez lesz az!!!:) én is ezt a változatot ismerem, csak a kottáját nem találtam én sem sehol:(
csipkebogyo
2008-03-31, 11:50 AM
ÓVODÁS korú gyerekeknek
1 Vizuo-motoros koordináció gyakorlatok
2 Szeriális észlelés fejlesztő gyakorlatok
3 Téri orientáció fejlesztő gyakorlatok
4 Vizuális figyelem fejlesztő gyakorlatok
5 Vizuális emlékezetfejlesztő gyakorlatok
6 Akusztikus figyelemfejlesztő gyakorlatok
Nem saját, a neten találtam...
vivusmimus
2008-03-31, 12:20 PM
digi dagi daganat
kergeti a halakat
de a halak ügyesek
digi dagi elesett
zati19
2008-03-31, 12:46 PM
Sziasztok! Tudna nekem valaki segíteni? Regisztráltam több hónapja, de még mindig nem enged mellékleteket letölteni. Pedig aztán tölthetnék is fel, sok régi érdekességet összegyűjtöttem. :) Segítsetek légyszí! :) Üdv! Atesz
csipkebogyo
2008-03-31, 01:00 PM
BARTOS ERIKA meséi ANNA ÉS PETI sorozat
Anyatej
Oltás
A sárga vizibicikli
Bábszinház
ezek innen #5083 (http://www.canadahun.com/forum/showpost.php?p=832269&postcount=5083) letölthetők
folytatás...
Hinta - palinta
Barlangi pók
Koszorú
csipkebogyo
2008-03-31, 01:06 PM
Sziasztok! Tudna nekem valaki segíteni? Regisztráltam több hónapja, de még mindig nem enged mellékleteket letölteni. Pedig aztán tölthetnék is fel, sok régi érdekességet összegyűjtöttem. :) Segítsetek légyszí! :) Üdv! Atesz
Olvasd el légyszives a hozzászólásom alatt a megjegyzést A feltöltésnek semmi akadálya nincs...várjuk szeretettel:)
csipkebogyo
2008-03-31, 03:11 PM
BARTOS ERIKA meséi ANNA ÉS PETI sorozat
kistörök
2008-03-31, 03:52 PM
Egy pár Kedvenc Népzeném.Főképp a kalotaszegi muzsikákba vagyok szerelmes:) De persze szeretem szinte az össze népzenét!
csipkebogyo
2008-03-31, 03:56 PM
SŰSS FEL NAP
Tavaszi kifestő
kistörök
2008-03-31, 04:03 PM
Kedvencek
Rakovics
2008-03-31, 04:07 PM
Üdvözlök mindenkit, Moról. Muszty termékekről érdeklődnék...
Rakovics
2008-03-31, 04:07 PM
mik a tapasztalatok?
csipkebogyo
2008-03-31, 04:08 PM
SZÁMOLNI TANULOK
Számfogalom kialakitása
Foglalkoztató munkafüzet középső csoportos óvodások részére
Rakovics
2008-03-31, 04:08 PM
most tanulgatnék gitározni
csipkebogyo
2008-03-31, 05:52 PM
Üdvözlök mindenkit, Moról. Muszty termékekről érdeklődnék...
Lehet, hogy eltévedtél??;)
csipkebogyo
2008-03-31, 06:05 PM
Az első
KÉPES angol SZÓTÁRAM
OTTHON
Gondolom ez több részes, ezzel találkoztam eddig...
csipkebogyo
2008-03-31, 06:48 PM
Három aranyos mesekönyv, angolul és magyarúl is benne van a mese:)
Dr. Doktor
Szimat a detektiv
Tesz-vesz a kismalac
ovodás
2008-04-01, 01:05 AM
"A "Hangszeres magyar népzene" CD-t nagyon köszi!
A neten azt láttam, hogy "65 szemelvényből álló CD melléklet van hozzá"
Te csak 41-et tettél föl. Ez lenne az összes mégis? Vagy meguntad föltenni? "
Nem meguntam feltenni, hanem nekem is csak ennyit vettek fel. Ha van még tovább , érdekelne engem is .
Radványa
2008-04-01, 02:55 AM
Bibi Blocksberg-Szuper varázsige-HunDub-Mesefilm
Formátum:MPEG Video File
WinRar-al csomagolva, saját feltöltés, nem tv-s.
Data.hu feltöltés
Nagyon-nagyon szépen köszönöm a kislányom nevében!!kiss
159790
Radványa
2008-04-01, 02:59 AM
MICSODA PERZSELŐ IDŐ
A klímaváltozásról szóló mesét az Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatósága készíttette. A magyarra is lefordított, ingyenesen letölthető kiadvány a XXI. század egyik legfenyegetőbb problémájáról szól a gyerekek nyelvén
Ezt is a leendő ovodásaim nevében köszönöm.
az összes kifestőt és munafüzetet pedig a saját nevemben Köszönöm mindenkinek!kiss:00:Angyalok vagytok!
"A "Hangszeres magyar népzene" CD-t nagyon köszi!
A neten azt láttam, hogy "65 szemelvényből álló CD melléklet van hozzá"
Te csak 41-et tettél föl. Ez lenne az összes mégis? Vagy meguntad föltenni? "
Nem meguntam feltenni, hanem nekem is csak ennyit vettek fel. Ha van még tovább , érdekelne engem is .
Sziasztok, nekem megvan a folytatás, nem saját, a netről szedtem le, de már nem emlékszem, honnét.
Elvileg 2 cd, az első lett ide feltöltve, a másodikon van még további 28 dal.
Szívesen feltöltöm, ha sikerül... vannak rajta elég nagy méretű file-ok, és ezek feltöltése közben engem rendszeresen kivág a feltöltés vezérlő. Próbálkozom...
hangszeres magyar népzene 2
bocs, kettesével pakolom, mert ha többet töltenék, az egész addig feltöltöttet elveszíti
lili.77
2008-04-01, 07:28 AM
No végre én is tudok írni valamit.Itt egy vers,amit nagyimtol tanultam.
Szurtos,mocskos mindig Peti,
mert nem akar megmosdani.
Utoléri a mosdótál:
-Megfogtalak,te mocskos Pál!
Megfürdeti,megmosdatja,
Cirmos cica meg kacagja.
lili.77
2008-04-01, 07:34 AM
Jöhet a következő.Ezt még az anyukám gyerekkori könyvéből tanultam meg.
Gazdag Erzsi:Száll a sárkány
Kinn a füves domboldalon
Sárkányt ereszt Ferike.
Hova,hova száll a sárkány?
A szivárvány elibe,
Tavaszi szél udvarába.
Ott sem marad sokáig,
Beköszönt az ajtón,aztán
Vígan repül hazáig.
lili.77
2008-04-01, 07:39 AM
Szalai Borbála:A két hős kiscica
A két kicsi cicát
meglepetés érte:
hazajütt az anyjuk,
szájában egérke.
Csodálkozva nézték
a furcsa jószágot,
hiszen ilyesmit még
egyikük sem látott.
Kissé megszeppenve
a sarokba szüktek,
szőrük felborzolták,
majd vártak egy csöppet.
Cirmos a kis fogolyt
letette a földre,
a két hős messziről
kerülgette körbe.
Az egér sem volt rest.
Hopp:kereket oldott--
s fiaira Cirmos
haragosan morgott.
lili.77
2008-04-01, 07:42 AM
Füzesi Magda:Ketten a kabátban
Kati baba jó pajtásom,
velem alszik télen-nyáron.
De jó volna,hogyha járna--
elvinném az óvodába.
Hogyha este nagymamácska
zsebeket varr a kabátra,
sétálni is jöhet bátran--
elfér majd a nagykabátban.
Amíg a hegyen szánkózom,
velem örül kis barátom.
Onnan nézhet a világba--
sosem fázik meg a lába.
lili.77
2008-04-01, 07:44 AM
Szalai Borbála:Lagzi készül?
kökánybokor
kibontotta virágát:
felöltötte
csipkés-fodros
ruháját.
Hófehérben
olyan,mint egy
menyasszony...
csak nem lagzi
készül ma a
tóparton?!
lili.77
2008-04-01, 07:52 AM
Szalai Borbála:Sára
Ejnye,ejnye,
kicsi húgom,Sára!
Mért nem ügyelsz
jobban a ruhádra?!
Nézd,milyen lett
fodros kis kötényed!
Mit szól anyu,
hogyha meglát téged?
Ha pogácsát
sütsz homokból,Sára,
piszkos kezed
ne kend a ruhádba!
Gyere,vesd le szurtos küténykédet,
tisztát adok,
és vigyázz rá,kérlek!
lili.77
2008-04-01, 07:57 AM
Füzesi Magda:Óra-óvoda
Séta közben elbitangolt
egy pöttömnyi perc-gyerek,
pedig Takkot édesanyja
szidta eért eleget.
Ámde végig a kredencen
annyi érdekes akad:
hogy lehet azt megszemlélni
kurta pillanat alatt?
A vén vekker morgolódott:
mihelyt nem nézek oda,
hatvan helyett száz felé fut
ez az óra-óvoda!
lili.77
2008-04-01, 08:01 AM
Ez pedig egy ukrán versike, Füzesi Magda fordításában
Ivan Petrovcij:Házavatás
A fő között kerek réten
hangya dolgozott serényen.
Téglát hordott,sárt dagasztott,
falat rakott,csőrt tapasztott.
Szomszédai sem hevertek:
segítettek,hogyha kellett.
Épült a ház egész nyáron,
nem volt párja a világon.
Végül házavatót csaptak,
reggelig mind ott maradtak.
lili.77
2008-04-01, 08:02 AM
Balla László:Miért oly finom az ebéd?
Töri Bandi a fejét:
mért oly finom az ebéd?
S anyu így szól:
"Gondolkozz csak,ne kérdezz!
Te hoztál fel fát a mai ebédhez."
lili.77
2008-04-01, 08:06 AM
Balla László:Alusznak,alusznak
Maci gyerek mélyen alszik,
télen át,télen át,
barlangjában színes-hímes
álmot lát,álmot lát.
Azt álmodja:nem is tél van:
kikelet,kikelet!
Hancúroznak zöld erdőben
gyerekek,gyerekek.
Futballoznak,őt beveszik
kapusnak,kapusnak,
de a labdák,mint a Maci,
valahol egy kamra mélyén
alusznak,alusznak.
rucerka
2008-04-01, 08:41 AM
Bibi Blocksberg és a dinoszaurusz tojás (http://rucerka.multiply.com/journal/item/59)
Formátum:MPEG Video File
WinRar-al csomagolva, saját feltöltés, nem tv-s.
Data.hu feltöltés
Kibontáshoz jelszó: rucerka
http://comment.blog.hu/media/image/2007marcius/bibi.jpg
goczaneszter
2008-04-01, 09:01 AM
Sziasztok!
Andersen meséi
Szerintem ez lesz az!!!:) én is ezt a változatot ismerem, csak a kottáját nem találtam én sem sehol:(
ezen a lapon találtam meg, hasznos lehet, rengeteg dal szövege és kottája van itt fenn:
http://www.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/dalok.html#D
lili.77
2008-04-01, 09:42 AM
Balogh MIklós:Katicabogárka
--Hova szállsz,merre szállsz,
katicabogárka?
--Elmegyek,elnézek
hetedhétországba!
--Minek mégy oly mesze,
távoli vidékre?
--Csakhogy rápillantsak
a jóra,a szépre!
--Ne menj el,itt se volt
okod a panaszra.
--Megjövök utamról
viruló tavaszra.
--Eredj hát,szállj gyorsan,
térj meg mihamarább.
Dús erdők,zöld mezők,
gyerekek várnak rád.
lili.77
2008-04-01, 09:47 AM
Szalai Borbála:A legszebb színek
Piros
Piros az alma,
piros a meggy,
Pettyes ruhámon
piros a petty,
Piros a tulipán,
piros a paprika,
katicabogárnak piros a lajbija,
Ribiszkén,berkenyén--
piros a kaláris,
tűzpiros csizmás a
gilicemadár is. foly.köv.
lili.77
2008-04-01, 09:50 AM
folytatás
Sárga
Ha virít a pitypang--
sárga a virága.
Sárga minden napraforgó
Kalapkarimája.
Sárga a kis méhek
összegyűjtött méze,
kiskacsáknak,kilibáknak
sárga a pihéje.
Zizegő búzának
sárga a kalásza,
a aranysárga napsugarak
csurdogálnak rája. folyt.köv.
lili.77
2008-04-01, 09:52 AM
folytatás
Fehér
Fehér a dér,
fehér a hó.
Fehér a tej,
a lágy cipó.
Fejünk fökött a
magas égen
bárányfelhő száll
hófehéren...
Nagyapó haja is
ezüstfehér--
csillog már,fehérlik
rajta a dér. folyt.köv.
lili.77
2008-04-01, 10:08 AM
folytatás
Kék
Kék a nyíló
len virága,
szitakötő
fényes szárnya,
búzavirág
cakkos szirma,
csészémen is
kék a minta.
Kék a szilva,
kék a kökény,
kishúgomon
kék a kötény.
S tán a kék ég
festékcseppje
csöppent a kék
nefelejcsre...
lili.77
2008-04-01, 10:15 AM
Szalai Borbála:Levél Télapónak
Kedves öreg
Télapó!
Azért írok levelet,
úgy kéne egy
hintaló,
hozzál nekem,ha lehet.
És még hozzál
vonatot,
autót,labdát,furulyát,
fenyőt is,egy
jó nagyot,
meg egy élő kiskutyát!
Tisztelettel:Kis Balázs,
nagycsoportos óvodás.
lili.77
2008-04-01, 10:19 AM
Szalai Borbála:Betűország kincsei
Sok újdonsült
kisdiáknak
kitárul egy új világ:
titokzatos
Betűország
ma nyitja meg kapuját.
Csodálatos
ez az ország,
gazdagsága rengeteg:
minden betű
kincset érő
titkokat is rejteget.
S aki egyszer
megismeri
mind a betűk titkait--
magáénak
tekintheti
Betűország kincseit.
HoZsanna
2008-04-01, 10:41 AM
http://iqdepo.hu/dimenzio/18/18-04-04.html
HoZsanna
2008-04-01, 10:44 AM
Nem tudom, volt-e már, mert sajnos nem tudok lapozni :P
Nagy-Bandó András: Nyolc pók
Templom mellett paplak van,
paplakban nyolc ablak van.
Nyolc pók él a paplakban,
nyolc hálóban, ablakban.
Nyolc ablakban háló van,
nyolc pók vár a hálóban.
Nyáridőben ott lógnak,
egy éve is ott voltak.
Pókhálók az ablakban,
nincs is légy a paplakban.
HoZsanna
2008-04-01, 10:45 AM
Amit nem értek
Nem értem Piroskát, a farkast se értem,
ezért a mamámtól folyton újra kérdem:
Mért élt az erdőben egyedül a néni?
Mért nem tudtak néki közellátást kérni?
Mért játszott a farkas színlelve nagyanyát?
Mért őt ette előbb, s mért nem az unokát?
Hogy fért el az anyó a farkas hasába?
Hogy bírta el őket anyóka vaságya?
Mért kellett cipelni farkashoz a követ?
Mért nem lőtt a vadász, ha ilyenkor lövet?
Hogy lehetett szomjas az ordas a kőtől?
Mért kellett levarrni hátulról-előről?
Mért nem volt egy puska otthon a vaságyban?
Hogy maradtak élve farkasunk hasában?
Mért kell egy farkasnak két embert is enni?
Amiket nem értek, egyelőre ennyi.
Ezt valaki meg is zenésítette, Halász Judit énekelte, ha jól emlékszem
HoZsanna
2008-04-01, 10:45 AM
Méhek
Láttad-e zsongani nyáron a méhet?
Láttad-e már, ahogy indul a raj?
Láttad-e már, ahogy gyűjti a mézet?
Láttad-e már, mikor inni akar?
Láttad-e már, ahogy röpdös a kertben?
Láttad-e hímporos szőrkosarát?
Láttad-e már, mikor lépdel a lépen?
Láttad-e már, hogyan él a család?
Tudtad-e, mily nedűt szürcsöl a szája?
Tudtad, a méz leve éppen a nyál?
Tudtad-e, száz pici hártya a szárnya?
Tudtad-e, bárhogy is visszatalál?
Tudtad, a méhanya rak le petéket?
Tudtad, a rajban egy nő a király?
Tudtad-e, védi a lusta heréket?
Tudtad, a nő, aki gyűjteni jár?
Tudtad, a méhraj egy államot alkot?
Látva megállhat az emberi ész.
Otthon, az asztalon telve a csuprod,
Csurgatod, ízleled, édes a méz.
HoZsanna
2008-04-01, 10:46 AM
Róka-mondóka
Volt egy kicsi kakasom,
elvitte a róka.
Jércém is a tavaszon,
elvitte a róka.
Volt egy ludam, jó tojó,
elvitte a róka.
Récém, tóban tocsogó,
elvitte a róka.
Gácsérom és gúnárom,
elvitte a róka.
Semmim sincsen, tirárom,
vigye el a róka!
HoZsanna
2008-04-01, 10:47 AM
Az előzöt Kányádi Sándor írta, véletlenül lemaradt, elnézést. Amúgy ezt is énekelte H. J.
HoZsanna
2008-04-01, 10:48 AM
Kányádi Sándor: Három kérdezgető
I.
- Miből van a pántlikád?
- Hajnal pirosából.
- Miből szőtték a ruhád?
- Kék ég bársonyából.
- Miből van a köténykéd?
- Havasok havából.
- Hát te magad miből vagy?
- Mezők harmatából.
II.
- Te kis juhász, merre mész?
- Merre nyájam legelész.
- Hát a nyájad merre jár?
- Ahol zöld füvet talál.
- Hallod-e, te kis juhász,
ha farkas jő, mit csinálsz?
- Megmarkolom a botom,
s a farkast megugratom.
III.
- Hallod-e, te kis kovács,
mit kopog a kalapács?
- Azt kopogja, kipre-kopp,
csengős csikót patkolok.
- Hallod-e, te kis kovács,
mit dohog a kalapács?
- Azt dohogja, dön-de-leg,
ekevasat élezek,
mert a tavasz kö-ze-leg.
HoZsanna
2008-04-01, 10:49 AM
Devecsery László: A kabát sétálni megy
A kabát sétálni indult: felöltözött.
Először az embert vette magába,
majd a nyakára sálat kötött.
Bütykös kezére kesztyűt húzott,
s fejére kalapot, jó nagyot:
hiszen az ember kopaszodott
HoZsanna
2008-04-01, 10:53 AM
Varró Dani: Nyúl tavaszi éneke
Mert, jaj, a nyár mint lepke röppen,
és ősszel minden oly riadt,
és télen sűrű, lassú ködben
dideregnek a nyúlfiak.
Tavasz, te cuppanásnyi szikra,
ha tappancsod a sárba lép,
vidorság száll a kis nyuszikra,
s megédesül a sárgarép'.
Bajuszt pödörsz a napsugárból,
s ugrálsz, mint gyönge, lenge nyúl.
Ó, jaj, tavasszal szép a zápor,
és sokkal később alkonyul.
lili.77
2008-04-01, 10:57 AM
HoZsanna!
Szuper a Piroskás vers.
Az enyémek tetszettek valakinek?Ezeket még nem láttam erre.
HoZsanna
2008-04-01, 10:57 AM
Varró Dániel: Szösz néne
/részlet/
Fönt a Maszat-hegy legtetején,
ahol érik a Bajuszos Pöszméte,
és ahol sose voltunk még, te meg én,
ott ül a teraszán Szösz néne.
Ott ül a teraszán
vénkora tavaszán,
néha kiújul a köszvénye.
Ott ül dudorászva egy ósdi hokedlin,
szimatol körülötte az öszvére,
hogyhogy sohasem tetszik berekedni
a nagy dudolásban, Szösz néne?
Hogyhogy a köszvény,
hogyhogy az öszvér
nem szegi kedvét, Szösz néne?
Hát, tudjátok, ez úgy van, gyerekek,
nálam csupa szösz az asztal, a kerevet,
csupa szösz a tévé, csupa szösz a telefon,
szösz van a padlón, csempén, plafonon,
szösz van a hokedlin, szösz van a nokedlin,
szösz van a hajamon, a fülemen, a szöszömön,
öszvér, köszvény, semmi se búsít,
nem szegi semmi se kedvem, köszönöm.
Futnak a Takarítók a teraszhoz,
sipitoznak máris: „Szösz néne,
Csupa szösz a függöny, csupa szösz az abrosz,
nem lesz ennek rossz vége?
Csupa szösz a nyugdíj, csupa szösz a TAJ-szám,
szösz van a porcica kunkori bajszán,
szösztelenítsünk, portalanítsunk,
föltakarítsunk, Szösz néne?”
Fönt a Maszat-hegy legtetején,
ahol érik a Bajuszos Pöszméte,
és ahol sose voltunk még, te meg én,
dudorászik a teraszon Szösz néne:
„Szösztelenítés, portalanítás,
föltakarítás? Kösz, még ne.”
lili.77
2008-04-01, 11:02 AM
Gazdag Erzsi:Gergő báránykája
Bidres-bodros bárány,
Szalag van a lábán.
A nyakában csengő,
Vezetgeti Gergő.
Úgy sétál a bárány,
mint egy kis királylány.
Kényeskedő fajta:
Új ruha van rajta.
Gergő se akárki!
Ő meg a királyfi,
S kincse,királysága:
Kicsi báránykája.
lili.77
2008-04-01, 11:07 AM
Van 21 üzenetem,elég régen regisztráltam már,mégsem tudok letölteni.Miért??
HoZsanna
2008-04-01, 11:12 AM
Ezt most olvastam, megosztom veletek, szerintem jópofa:
Gyerekdalok jogásznyelven
Vajon melyik gyerekdalra gondoltunk? Kicsit átszövegezték a jogászok saját szájízük szerint a közismert gyermeknótácskákat...
1) Figyelem! Sürgősen megkérünk minden házzal rendelkező puhatestűt, hogy ingatlanát záros határidőn belül hagyja el, az annak külső felszínén keletkezett, és azóta is folyamatban lévő tűzeset miatt.
A károsultakat folyékony és félig megszilárdult tejipari termékekkel kártalanítjuk, amelyek együttes mennyisége egyelőre két napi fejadagot tesz ki.
2) Sürgős figyelmeztetés minden kiskorú Katalin nevű lakosunk részére! Tudomásunkra jutott, hogy hazánkba betört oszmán csapatok Önöket célpontjuknak tekinthetik. Áldozataikat először mély nátrium-kloridos forrásban szeretnék megmeríteni, majd pedig abroncsok alsó tesztelésére használják fel. Tájékoztatjuk Önöket továbbá, hogy a nagy sebességgel közeledő oszmán csapatok megérkezésük után fejlövéssel történő kivégzést foganatosítanak.
3) Megkérünk mindenkit, aki lépéseit nem tudja az általunk megadott ritmushoz koordinálni, ne álljon sorba este az üzemi konyhán, mivel számukra rétest biztosítani nem áll módunkban. Emellett felhívnánk viszont a figyelmet az említett táplálék pozitív tulajdonságaira, valamint arra, hogy Honvédségünk számára kifejezetten ezt az ételtípust írják elő a hivatalos szervek.
4) Mivel a körzetünkben észlelhető csókák csípése madárinfluenzával fenyegethet, valamint látásában korlátozott kis korú varjak jelenléte is aggodalomra adhat okoz, gyermekünk keresztanyja két lóerős járművéért küldetett. Meg kell azonban tagadnom ezt a kérését, mivel e közlekedési eszközt szintén potenciális veszélyforrások, pontosabban tollas baromfi(a)k foglalták el.
5) Teljesen felújított, eredeti meghajtással rendelkező nosztalgiavonat indul a második vágányról Kanizsa állomásra. Megerősítjük, hogy a vonat a kanizsai pályaudvarra megy. A szerelvény elején az irányítási funkciókért a gépész-menedzser felel, ő az, aki a szerelvényt hajtó mozdony irányvektorát és sebességét meghatározza. Más források szerint vonatkísérőként az utolsó kocsiban tartózkodik az a töltött tésztaféleség, amelynek feje táplálkozásunk egyik legfontosabb gumós gyökérnövényévé alakult.
Könnyesre röhögtem magamat!:-D:D:p:p
HoZsanna
2008-04-01, 11:14 AM
Van 21 üzenetem,elég régen regisztráltam már,mégsem tudok letölteni.Miért??
Egy cipőben járunk...
HoZsanna
2008-04-01, 11:16 AM
Balla László:A nyuszi álma
Elaludt a nyuszi,
de szép volt az álma!
Azt álmodta:ott jár
Káposzta-országba*.
Káposzta-levélből
épülnek ott falvak,
a hegyek,völgyek is
káposztából vannak.
Vadászkutyáknak is
káposzta a bőrük,
s a nyuszi jókedvvel
lakmároz belőlük.
De a szegény tapsi
álmából felébredt:
kutyák ugatása
verte fel a rétet.
Uccu neki!--futott,
remegett a lába--
és a káposztát is
komondornak látta.
Ez aranyos! Itt van még egy nyuszis::p
<CENTER>ZELK ZOLTÁN
A HÁROM NYÚL
Egyszer régen, nagyon régen, zúgó erdő közepében,
három nyulak összegyőltek, selyemfőre települtek,
ottan se ültek sokáig, talán csak egy fél óráig,
amikor felkerekedtek, hogy már végre hazamennek,
egy szarka felettük szállott, s fölkiáltott: "Mit csináltok?
Mit csináltok, három nyulak? Úgy ültök ott, mint az urak..."
- Úgy, úgy bizony, mint az urak felelték a három nyulak.
- Ezután már urak leszünk, ebédre rókahúst eszünk!
Nem fogjuk az időt lopni, most indulunk rókafogni!
Csacsi szarka, nem elhitte? Röpült is már, a hírt vitte,
s buta róka is elhitte.
De hát hogyne hitte volna, akármilyen ravasz róka,
mert a szarka így kiáltott: "Egy jegenye fölött szállok,
mikor lenézek a földre, három nyulak ülnek körbe.
Összebújva tanácskoznak... Jaj, mekkora nyulak voltak!
Jaj, mekkora fejük, szájuk, a medve egér hozzájuk!
Hát még miről beszélgettek? Hogy eztán csak rókát esznek...
Ennek a fele se móka! Szedte is lábát a róka.
Futott ki az erdőszélre, csak mielőbb odaérne!
Hát amint ott futott, szaladt, szemben vele farkas haladt:
- Szaladj te is, komám farkas, jaj, mit láttam, ide hallgass!
Az erdő közepén jártam, most is borsódzik a hátam,
sosem láttam ilyen szörnyet, - ottan ültek három szörnyek!
Három nyúl volt, és akkora, fél méter is volt egy foga!
Hát még miről beszélgettek? Hogy eztán csak farkast esznek...
No hiszen egyéb se kellett, a farkas is futni kezdett,
a rókával versenyt futott, majdnem az orrára bukott!
Addig futott, amíg szembe nem jött vele egy nagy medve;
a medve így szólongatta: "Hova szaladsz, farkas koma?"
- Medve komám, ne is kérdjed, szaladj, ha kedves az élted!
Erdő közepében jártam, jaj, mit láttam,
jaj, mit láttam! Három nyulak ottan ültek éppen ebédre készültek.
Akkora volt foguk, szájuk kis egérke vagy hozzájuk!
Hát még miről beszélgettek Hogy eztán csak medvét esznek!
Egyébre se volt már kedve szaladni kezdett a medve.
Elöl róka, hátul medve, közbül a farkas lihegve.
Így szaladtak erdőszélre, szomszéd erdő közepébe.
Szaporán szedték a lábuk, szellő se érjen utánuk...
Amíg futottak lihegve, egy vadász jött velük szembe
Nézi is őket nevetve: együtt szalad róka, medve...
"No hiszen csak ne nevessél, vigyázz, nehogy bajba essél!
Szaladj inkább te is erre!" - kiáltott rája a medve.
"Az erdőben három szörnyek, puska sem öli meg őket.
Három nyulak, de akkorák, nem láttál még ilyen csodát!"
Szedte lábát a vadász is; eldobta a puskáját is.
Ijedtében megfogadta, most az egyszer érjen haza,
csak ne falják föl a szörnyek, sohase vadászik többet...
Ezalatt a nyusziházban, főszálakból vetett ágyban
három nyuszi aludt szépen, összebújva békességben...
</CENTER>
lili.77
2008-04-01, 11:25 AM
HoZsanna!Honnan szerkelted azt a jogásznyelveset?Tényleg nagyon jó.Továbbíthatom?
HoZsanna
2008-04-01, 11:33 AM
HoZsanna!Honnan szerkelted azt a jogásznyelveset?Tényleg nagyon jó.Továbbíthatom?
Innen idéztem be, úgy az 50. oldal tájékáról...;)
HoZsanna
2008-04-01, 11:45 AM
Hurrá! Állandó tagok lettünk!
Móricz Zsigmond: Iciri-piciri (http://www.jatszohazdenver.com/collections/?p=31)
Hol volt, hol nem volt. . .
Volt egyszer egy iciri piciri házacska;
ott lakott egy iciri piciri kis macska.
Volt annak két iciri piciri kis ökre,
rákaptak egy iciri piciri kis tökre.
Csizmát húz az iciri piciri kis macska,
hová lett az iciri piciri barmocska.
Bejárja az iciri piciri kis erdot,
s nem leli az iciri piciri tekergot.
Bejárja az iciri piciri kaszálót,
s nem látja az iciri piciri kószálót.
Rátalál egy iciri piciri kis tökre,
bánatában iciri picirit meglökte.
Felfordult az iciri piciri tököcske,
benne a két iciri piciri ökröcske.
Megörült két iciri piciri ökrének:
vége van az iciri piciri mesének!
<!-- <rdf:RDF xmlns:rdf="http://www.w3.org/1999/02/22-rdf-syntax-ns#" xmlns:dc="http://purl.org/dc/elements/1.1/" xmlns:trackback="http://madskills.com/public/xml/rss/module/trackback/"> <rdf:Description rdf:about="http://www.jatszohazdenver.com/collections/?p=31" dc:identifier="http://www.jatszohazdenver.com/collections/?p=31" dc:title="Móricz Zsigmond: Iciri-piciri" trackback:ping="http://www.jatszohazdenver.com/collections/wp-trackback.php?p=31" /></rdf:RDF> -->
csipkebogyo
2008-04-01, 11:57 AM
Hurrá! Állandó tagok lettünk!
Móricz Zsigmond: Iciri-piciri (http://www.jatszohazdenver.com/collections/?p=31)
<!-- <rdf:RDF xmlns:rdf="http://www.w3.org/1999/02/22-rdf-syntax-ns#" xmlns:dc="http://purl.org/dc/elements/1.1/" xmlns:trackback="http://madskills.com/public/xml/rss/module/trackback/"> <rdf:Description rdf:about="http://www.jatszohazdenver.com/collections/?p=31" dc:identifier="http://www.jatszohazdenver.com/collections/?p=31" dc:title="Móricz Zsigmond: Iciri-piciri" trackback:ping="http://www.jatszohazdenver.com/collections/wp-trackback.php?p=31" /></rdf:RDF> -->
Gratulálok!! :)-azért figyelmedbe ajánlom a kereső használatát, mert TE vagy az ötödik, aki ezt feltette, a kereső szerint:(
csipkebogyo
2008-04-01, 12:12 PM
SZÜNIDEI FÜZET 1
A szünidei füzetek feladatai tartalmazzák mindazokat a fontos ismereteket, tudnivalókat, amelyekkel a tanév során megismerkedtetek.A gyakorló feladatokon kívül érdekességeket, praktikus tanácsokat, barkácsötleteket is találtok benne.
Csabaja
2008-04-01, 12:15 PM
Régi versike, amin én és a gyerekeim is felnőttek, de sajnos többszöri költözés miatt elveszett. Ha valakinek megvan végig, kérem küldje el, hogy a kisunokámnak is elmondhassam. Előre is köszönöm.
Íme amennyire emlékszem belőle:
Hol lakik a gyíkocska?
Nem lakik az szobában, hanem kövek zugában.
Ki ki pislog, nézeget, lesi a szép kék eget.
Mert ha süt a napocska, napozik a gyíkocska.
Hát a róka hol lakik?
A lakás róka lik.
Oda búvik, ha esik, ha vadászok kergetik.......
Éva
HoZsanna
2008-04-01, 12:49 PM
AA!!! Megtaláltam!
Nagy-Bandó András: Népmese
Egyszer volt (vagy nem volt), túl az üveghegyen,
(úgy kéne mondanunk, hogy igaz is legyen),
szóval volt (vagy nem volt), túl az Óperencen,
nem tudjuk, innen vagy túlnan Tóth Ferencen.
Hogy egyik szavamat másikba ne öltsem,
s a hétfejű sárkányt rögvest fel ne költsem,
volt (vagy nem volt), hol a földet malac túrja
(és régóta tudjuk már, a farka kurta),
higgyük el hát, hogy volt, mese lesz akkor is,
mint hogy a mesében táltos a traktor is.
Mondjuk már ki, hogy volt egy egyszeri ember,
szakálla úgy nőtt, mint a keszthelyi kender.
Bíz' szegény volt, akár a templom egere,
tíz forintja sem volt, legfönnebb a fele.
Emberünk elindult szerencsét próbálni,
sárkányok, boszorkák rút eszén túljárni.
Ment hát, csak mendegélt, jobb dolga nem akadt,
mígnem tarisznyája egyszer csak kiapadt.
Hamus pogácsája egy szálig elfogyott,
mit volt hát mit tenni, madarakat fogott.
Fogott kilenc varjat, s három kövér fácánt,
tizenkét verebet (néhány órát rászánt).
Somfavesszőt vágott, ledobva az inget,
Kopasztott, és aztán nyársra húzta mindet.
Teletömte gyomrát, elszundikált nyomban,
nem hiányzott néki se párna, se paplan.
Álmodott egy tengert, széles Óperencet,
tengerpartra embert, éppen Tóth Ferencet.
Egyszer volt (vagy nem volt), volt egy nagy Óperenc,
azt, aki álmodta, úgy hívták, Tóth Ferenc.
vazulneni8
2008-04-01, 12:54 PM
Sziasztok!
Annyira örülnék,ha nem itt gyűjtögetnék be az újak a 20 hsz-t,hogy letudjanak tölteni.....:(!!!
Van szójátékos topic dögivel!!! A versikéket meg összelehet gyűjteni és egyben feltenni,szerintem...:rolleyes:
Praktika Magazinból pár gyöngydíszítéses ötlet:
csipkebogyo
2008-04-01, 01:15 PM
GYERMEKIRODALMI SZÖVEGGYŰJTEMÉNY
Óvónéniknek, alsós tanitó néniknek nem kell bemutatni ezt a "tankönyvet".
Ajánlom MINDEN kisgyermekes anyukának. Korcsoportonkénti felbontásban vannak a versek, mesék...
csipkebogyo
2008-04-01, 01:36 PM
Ezt most találtam, hátha érdekel valakit..
MÓDSZERVER
Módszertani folyóirat Óvoda és Alsó tagozat
csipkebogyo
2008-04-01, 01:55 PM
PAPIRÁLLATOK GYÖNGYÖKKEL
hegedüsné
2008-04-01, 02:08 PM
Elmúlt a Húsvét, lassan itt a tavasz!
Zelk Zoltán: Tavaszi dal
Egy, kettő, három, négy,
kis őzike hová mégy?
- Elég hogyha tudom én,
tavasz elé futok én!
Egy, kettő, három, négy,
te kis nyuszi, hová mégy?
- Se erdőbe, se rétre:
a szép tavasz elébe!
Egy, kettő, három, négy,
te kis madár vígan légy:
olyan szép dalt daloljál,
szebb legyen a tavasznál!
kettosbogi
2008-04-01, 02:29 PM
Sziasztok!
Szeretnék hozzájárulni a Grimm- mesecsomaghoz:
-Csipkerózsika és más Grimm mesék
1, Csipkerózsika
2,Többsincs királyfi
3, Az aranymozsár
Sziasztok! Szeretném javítani a Grimm mese feltöltéseimet, mert valamit elrontottam feltöltéskor és nem lehetett lejátszani a letöltött meséket. Megpróbálom kijavítani és hozom!;)
csipkebogyo
2008-04-01, 02:46 PM
SZINEK HANGJA - HANGOK SZINE
csipkebogyo
2008-04-01, 03:01 PM
FAKANÁL BÁBSZINHÁZ
Íme amennyire emlékszem belőle:
Hol lakik a gyíkocska?
Nem lakik az szobában, hanem kövek zugában.
Ki ki pislog, nézeget, lesi a szép kék eget.
Mert ha süt a napocska, napozik a gyíkocska.
Ez nekem is ismerős! /Én is gyerekkoromban kaptam meg ezt a hajtogatós könyvet/, én csak arra emlékszem, hogy a könyv címe: "Ki hol lakik?"
lili.77
2008-04-01, 04:47 PM
Hurra!!!Minden ok!Latok!!!:-)
lili.77
2008-04-01, 04:57 PM
Vazulneni!Uj vagyok itt,(ezzel nem vagyok egyedul) ezert kerlek,magyarazd meg,miert baj,hogy versikeket irunk uzenetnek,nem szedjuk ossze.Lattam olyat,hogy csak ugy "gyujtogetett",hogy "na,ez 1 beiras","na ez a 2."Lehet,hogy sertodos vagyok?
csipkebogyo
2008-04-01, 06:41 PM
VARÁZSLATOS FOLTOK
Fókuszban a gyerekszoba
csipkebogyo
2008-04-01, 06:58 PM
Szines Ötletek
MINTALYUKASZTÓK
csipkebogyo
2008-04-01, 08:13 PM
Roma népmesék Olasz Etelka előadásában
SZÖGKIRÁLY
01 - Szögkirály
02 - A vaserejű Móga
03 - Négy cigánylegény mesterségének haszna
04 - Csudatarisznya
csilla68
2008-04-02, 01:55 AM
Drámajátékokat keresek óvodásoknak tudnátok segíteni ? Köszönöm
andana
2008-04-02, 05:10 AM
Nagyon jó ez a topik, majd igyekszem végigolvasni!
Klári122
2008-04-02, 08:30 AM
Sziasztok!Új vagyok és nagyon tetszik az oldal!
Klári122
2008-04-02, 08:33 AM
kockásfülü nyúl
Klári122
2008-04-02, 08:36 AM
Borbolya
Klári122
2008-04-02, 08:38 AM
Mirr Murr
Klári122
2008-04-02, 08:40 AM
Vuk
Klári122
2008-04-02, 08:42 AM
Remélem valakinek kellettek:p
Klári122
2008-04-02, 08:48 AM
tudom idegesítő de kell20 hozzászólás.....
jujojujo65
2008-04-02, 09:53 AM
küldök egy kifestöt ugy láttam még ez nincs meg
vazulneni8
2008-04-02, 11:46 AM
tudom idegesítő de kell20 hozzászólás.....
Igen,igazad van,marhára elegem van az ilyen kezdőkből,hogy itt 1-1 mondattal v.más tollával ékeskedve gyűjtik be a 20 hsz-t!
Aki meg a témába vágóan betér,lapozgasson órákig a lényegért!
A másik,hogy amiket feltettél,az már szerepel a Gyermekkorunk kedvenc meséi topicban,mert ÉN már betettem a linkjeimet:http://www.canadahun.com/forum/showthread.php?p=791952&highlight=Borbolya#post791952
Megkérek minden újonnan érkezőt,hogy használja a keresőt és ne itt szedje össze a 20 hsz-t!Erre van a szójátékok topic! :33::99:
vazulneni8
2008-04-02, 12:09 PM
Vazulneni!Uj vagyok itt,(ezzel nem vagyok egyedul) ezert kerlek,magyarazd meg,miert baj,hogy versikeket irunk uzenetnek,nem szedjuk ossze.Lattam olyat,hogy csak ugy "gyujtogetett",hogy "na,ez 1 beiras","na ez a 2."Lehet,hogy sertodos vagyok?
Szia!
Üdv.a canadán!
Nem gond a versike,de ha csak pár sor,akkor elválasztva többet is betehetsz egy hozzászólásba.És akkor nem tűnik annak,hogy pár soros versikékkel itt akarod begyűjteni a 20 hsz-t.
Engem azért zavar,mert a lényeg miatt csak lapozgatja az ember az újak 1-1 mondatát,értelmetlen beírását.És itt nem Rád célzok,hanem előző üzenetem címzettjére.
Ne haragudj,nem sértésnek szántam,bocsi Neked!
kiss
rozsizsofi
2008-04-02, 01:12 PM
tudom idegesítő de kell20 hozzászólás.....
Ajánljuk a szeretettel a szójátékos topikokat, ott nem idegesít majd senkit, és pillanatok alatt meglesz a 20 hsz is.
vazulneni8
2008-04-02, 01:27 PM
vazulneni8!
Írtam privit neked! (Csipkebogyó szólt, hogy írtál neki.)
Szia Targenor!
Köszönöm szépen a lehetőséget,ha minden igaz,akkor már nekem is van ilyenem!!!
Köszikiss
kettosbogi
2008-04-02, 01:52 PM
A Csipkerózsika és más Grimm mesék c. feltöltésemet már javítottam. Ha mégis gond lenne vele, kérem, hogy jelezzétek. Holnap tudom hozni a Hamupipőkét is.;)
csipkebogyo
2008-04-02, 02:44 PM
Drámajátékokat keresek óvodásoknak tudnátok segíteni ? Köszönöm
A rátóti csikótojás Mesedramatizálás #2669 (http://www.canadahun.com/forum/showpost.php?p=697566&postcount=2669)
jujojujo65
2008-04-02, 03:17 PM
könyvek gyerekeknek
jujojujo65
2008-04-02, 03:20 PM
még mesék
lili.77
2008-04-02, 04:10 PM
Vazulnéni!Tényleg csak jót akartam a versekkel.Úgy láttam,ezek itt még nem voltak meg.Mivel tartok tőle,hogy nagyobb dolgokat nem tudok feltölteni az elég lassú netem miatt,ezért gondoltam,hogy legalább nem értelmetlenül küldök hozzászólásokat.
Nagyon köszönöm mindenkinek a sok értékes dolgot.Ígérem,én is megpróbálok feltenni valamit.Szép mp3-aim vannak,A delfin meséje/dala az embergyereknek (nem tudom,pontosan,hogy fordítsam)címmel.Remélem,sikerül feltenni.
jujojujo65
2008-04-02, 04:21 PM
rémus bácsi meséi ezt is sokat olvassuk
csipkebogyo
2008-04-02, 06:11 PM
TAPSIKÁNÉ FÜLÖNFÜGGŐJE
Fésűs Éva mesejátéka
Tapsikáné elhatározza, hogy öreg korára bevonul az illabereki vadaskertbe. Ahhoz azonban, hogy megvásárolhassa jól védett "ketrecét", pénzre van szüksége. Elhatározza, hogy megválik legféltettebb kincsétől, csodabogyóval díszített fülönfüggőjétől. El is viszi Borz Benedek ékszerészhez...
Hossz: OO:50:37
csipkebogyo
2008-04-02, 10:19 PM
A magyar nép története
91. rész - A királyság és a kormányzó
92. rész - Társadalom és gazdaság 1919-1930 között
93. rész - Művészet, oktatás, kultúra
94. rész - Magyarország a II. világháborúban
95. rész - Megszállás, felszabadulás, megszállás
96. rész - A koalíciós korszak
97. rész - Sztálinizmus Magyarországon
98. rész - 1956
99. rész - A legvidámabb barakk..
és az utolsó...:)
100. rész - A szocializmus végnapjai, a független Magyarország
Chicago
2008-04-03, 12:58 AM
Csipkebogyó,
köszi a "Magyar nép történetét", remálem sokan meghallgatják majd!
(esetleg CD borító nincs hozzá):-)
szmarta
2008-04-03, 05:19 AM
nagyon köszönjük Csipkebogyó a Magyar nép történetét!!!!!!!!!!!
Chicago
2008-04-03, 11:28 AM
Szükségem lenne a "Húsz év múlva" zeneszámra énekkel vagy jobb ha nélküle.
Esetleg ha valaki feltenné hálám örökké üldözné:-)
csipkebogyo
2008-04-03, 12:20 PM
Szükségem lenne a "Húsz év múlva" zeneszámra énekkel vagy jobb ha nélküle.
Esetleg ha valaki feltenné hálám örökké üldözné:-)
-Ennek a kérésnek szerintem a ZENE topicban van a helye, ;)
csipkebogyo
2008-04-03, 01:49 PM
Egyszerű kis progi a TÖRTEK gyakorlásához
Katt a képre, és a hozzá tartozó törtre, és meglátod, jól oldottad-e meg a feladatot:)
csipkebogyo
2008-04-03, 01:53 PM
CSUHÉ FORMÁZÁS
Kezdő csomag
nade78
2008-04-03, 01:58 PM
Minden kedves felhasználó aki tud kérem töltse fel a hófehérke és a hét törpe betétdalait!
Előrre is köszönöm!
vighditta
2008-04-03, 02:11 PM
Szia kérdezném hogy tudnám ezt a dalt letölteni, nagyon fontos lenne?
vazulneni8
2008-04-03, 02:48 PM
Szia kérdezném hogy tudnám ezt a dalt letölteni, nagyon fontos lenne?
Szia!
Olvasd el az aláírásomat!
2 napi tagság,vagy 20 értelmes hozzászólás,DE NEM ITT!!!
Erre van a szójátékok topic!
:rolleyes:
vazulneni8
2008-04-03, 02:53 PM
Vazulnéni!Tényleg csak jót akartam a versekkel.Úgy láttam,ezek itt még nem voltak meg.Mivel tartok tőle,hogy nagyobb dolgokat nem tudok feltölteni az elég lassú netem miatt,ezért gondoltam,hogy legalább nem értelmetlenül küldök hozzászólásokat.
Nagyon köszönöm mindenkinek a sok értékes dolgot.Ígérem,én is megpróbálok feltenni valamit.Szép mp3-aim vannak,A delfin meséje/dala az embergyereknek (nem tudom,pontosan,hogy fordítsam)címmel.Remélem,sikerül feltenni.
Szia Lili!
Jól van,semmi baj,már írtam,hogy bocsi!!!
Csak mostanság elszaporodtak a 20 hsz-t ITT begyűjtők,és tényleg zavaró,hogy oldalakat lapozgat az ember a topic tényleges tartalmáért!
Ne haragudj,nem akartalak +bántani,várjuk a tarsolyodban lévőket!
Szép estét!kiss
csipkebogyo
2008-04-03, 02:56 PM
CSUKÁS ISTVÁN
POM POM MESÉI
MIRR-MURR KALANDJAI
1. A kiscsacsi megérkezik
2. Mirr-murr a kandúr
3. Mitől álmos a szék
4. Mirr-Murr a gólkirály
5. Cin-cin a kisegér
6. A Gombszemű bejelenti a tavaszt
7. Mirr-Murr tengeri csatát vív
8. A léghajó
9. Képeskönyv, amelyre egy ló van rajzolva
10. Kaland a konyhában
11. Uj utitársak a ládában
12. Megérkezés az udvarra
13. Világutazók
14. Mirr-Murr híres festő lesz
15. Bóbice énekórát ad a kismalacnak
16. Beteglátogatás
17. Szegény Gombóc Artur
18. Radírpók
19. Festéktüsszentő Hapci Benő
20. Bátor Tintanyúl
21. Madárvédő Golyókapkodó
22. Civakodó Cipőikrek
23. Óriástüdejű Levegőfújó
24. Lesbőltámadó ruhaszárítókötél
25. Órarugógerincű Felpattanó
Csukás István, Kossuth-díjas írónk két közismert mesealakjának történeteit nyújtjuk át a Hangoskönyvek hallgatóinak. Pom Pom és Mirr-Murr a magyar meseirodalom klasszikus szereplői, a gyermekek és a gyermeki lelkületű felnőttek kedvencei.Kalandjaik, melyeken generációk nőttek fel, a kiváncsiság és a játékos képzeletjegyében felhőtlen derűt csempésznek életünkbe.
HoZsanna
2008-04-03, 05:30 PM
Tóth Krisztina - Állatságok
Oposszum
Alábbi opuszom
tárgya az oposszum.
Nem láthatsz te ilyet
se utcán, se buszon.
Pici, de nem pisze:
abszolút ronda ő.
Ne tűnődj a puszin,
és vágy se epesszen,
szőrös az oposszum,
hosszú mint a bosszúm,
csak arra vigyázz, hogy
egy ág orrba ne… vágjon,
ha arra mendegél
éppen az oposszum.
Erdőségekben él,
széklete epeszín.
Vombat
Hogyha jő a vombat,
az ember mit mondhat?
A vombat külsején
kevés dolog ronthat.
Egy erszényes patkány,
ráadásul törpe,
jogos, hogy a napját
üregekben töltse…
Hogy az irodalom
a lelkére hogy hat,
nem tudni. Rovaron
éldegél a vombat.
Elég nyugodt állat,
úgy hat kilót nyomhat.
Tilos a vadászat
és rádobni bombat! <O:p</O:p
HoZsanna
2008-04-03, 05:35 PM
Okapi
A zsiráf rokona az okapi,
bizonyos értelemben ükapa,
de a színe az más neki
és rövidebb is a nyaka.
Kurta szarva van a fején,
kérődző, akár a tehén,
ősi származása okán
fennmarad - enni ha kap ő.
Csabaja
2008-04-03, 05:41 PM
Weöres Sándor: Galagonya
http://www.egercity.hu/magazinkepek/erdeigyumolcsok/galagonya.jpg
Őszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
ruhája.
Zúg a tüske,
szél szalad ide-oda,
reszket a galagonya magába.
Hogyha a Hold rá fátylat ereszt:
lánnyá válik,
sírni kezd.
Őszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
ruhája.
ez életem legelső verse, amit először el tudtam mondani, annó sok sok évvel ezelőtt az ovodában, ahol szavaló versenyt nyertem vele. Köszönöm. Éva
HoZsanna
2008-04-03, 06:32 PM
a 86. oldalon kezdett Tükrös cd tartalma:
1 Nyugat-dunántúlicimbalommuzsika - bevezető, köszöntő és tánczene
2-4 Aki dudás akar lenni... -gyerekjátékok, dalok és mondókák (2) hallgató, tánczene és kanásznóták (3) mese (4) Felvidékről
5-6 Sok születésnapokat! (széki vonós zene) - köszöntő és tánczene (5) pakulár (6)
7-11 Síppal, dobbal: Népzene Moldvából -havajgatás és öves (7) kezes (8) kecskés (9) félöves és árgyelánka (10) Csak azért szeretlek... és magyaroska (11)
és a borítók:
és a kérdésem: tetszettek valakinek ezek a népzenei gyerek cd-k?
felrakjam a többit is?
Nagyon-nagyon tetszenek!
Köszönöm a gyerekeim nevében is :p
csipkebogyo
2008-04-03, 06:52 PM
Igy készűl a legjobb papir repülő:)
csipkebogyo
2008-04-03, 07:31 PM
TEXTILÁLLATKÁK alapfokon
csipkebogyo
2008-04-03, 09:28 PM
Kicsiknek-nagyoknak egyaránt érdekes, tanulságos a
TERMÉSZET IQ-JA c. könyv
A hangyák, a madarak és az emlősök táplálkozási, védekezési, szaporodási tevékenységeik jelentős részét születésüktől fogva adott módon, ösztönösen hajtják végre. De honnan tudják az állatok, hogy mikor, mit és hogyan kell csinálniuk? Honnan származik a természet IQ-ja? Saját magától intelligens a természet? Vagy inkább egy természetfeletti, külső intelligencia tükröződik sokszínűen a világunkban, amely ötletes megoldásokat alkalmazott az élővilág létrehozása során?
nadee
2008-04-04, 10:56 AM
Sziasztok!
Nem igazán tudtam még végigböngészni az oldalt, de talán lesz akinek ez is kell.
Feltöltöm a Nagy Micimackó Albumot:)
nadee
2008-04-04, 11:00 AM
Egyszerre 5 számot tudok tölteni.
nadee
2008-04-04, 11:03 AM
Kislányom Dorina 4 éves és még nem tud önállóan beszélni ezért zenével próbáljuk megkedveltetni vele a kommunikációt:)
csipkebogyo
2008-04-04, 11:21 AM
Minden kedves felhasználó aki tud kérem töltse fel a hófehérke és a hét törpe betétdalait!
Előrre is köszönöm!
Keresővel megtalálod:)
Izisz03
2008-04-04, 01:09 PM
Nem tudna valaki segíteni? Van egy dal, aminek csak az első pár sora jut az eszembe, és a folytatás törlődött. Ha valaki ismeri, kérelk benneteket írjátok meg a folytatást.
A dal így kezdődik:
Balatonban úszik, három pici ponty,
három hetes csemete a három kis poronty.
mamája, tanítja, ússz kicsikém, ha a víz alá buksz......???????
Böngyörke
2008-04-04, 02:26 PM
Láttam egy olyan csatolást régebben, ami kreppapírból söndörgetéssel/összetekeréssel készített virágot, meg mást is. Nem a kreppapír állatkák ésdíszek. Most nem találam. Köszönet.
ttzsu
2008-04-04, 02:46 PM
Egyszer egy hétpettyes katicabogárka
Elindult megnézni mi van a világba
Hívta gyöngyvirág,hívta a vadrózsa
Ide is oda is bekukkant egy szóra
Nagybajuszú cincér bácsi sétálgatni ment el
Tó partján a szunyogok kalapot emeltek
Estére elaludt katica bogárka
Éjjeli pillangó haza talicskázta
csipkebogyo
2008-04-04, 04:21 PM
ÉNEKELJ NEKEM ÉDESANYÁM
Bölcsődalok, versek, hasznos jótanácsok kismamáknak, édesanyáknak
Nagyon JÓ szerintem:)
balto
2008-04-04, 04:37 PM
segitegeteket kerem.Regen hallottam egy kisregenyt.Egy kiselefant kalandjairol szolt.Kiselefant neve Bambo ,tarsa egy kiskigy Csuszi.Koszi szepen elore
csipkebogyo
2008-04-04, 07:15 PM
segitegeteket kerem.Regen hallottam egy kisregenyt.Egy kiselefant kalandjairol szolt.Kiselefant neve Bambo ,tarsa egy kiskigy Csuszi.Koszi szepen elore
Ezt találtam róla:
Alexandra Kiadó:
Hol rejtőznek az állatok? - Bambo a segítő kiselefánt.
E bájos rajzokkal teli könyv kifejezetten azért készült, hogy alkalmat adjon Önnek arra, hogy gyermekével eljátszhassa kedvenc játékát, a BÚJÓCSKÁT! Ez egy olyan szórakoztató játék, melyet sohasem lehet megunni, közben pedig a könyv segítségével a játékos ismeretszerzés is lehetővé válik. Jó szórakozást!
http://bookline.hu/control/searchbookbydesc?title=Hol+rejt%C5%91znek+az+%C3%A 1llatok%3F+-+Bambo+a+seg%C3%ADt%C5%91+kiselef%C3%A1nt&author=Alexandra+Kiad%C3%B3
csipkebogyo
2008-04-05, 01:16 AM
A NÉGYZETHÁLÓ VARÁZSA
Tanuljunk rajzolni és szinezni
csipkebogyo
2008-04-05, 01:29 AM
MÁSKÉPP
A kiadvány, mindazoknak a pedagógusoknak és szülőknek (is) szól, akik érdekesebbé, izgalmasabbá szeretnék tenni azt az időt, melyet egy írni-olvasni kevésbé szerető gyermek fejlesztésére fordítanak.
rozsizsofi
2008-04-05, 02:13 AM
Láttam egy olyan csatolást régebben, ami kreppapírból söndörgetéssel/összetekeréssel készített virágot, meg mást is. Nem a kreppapír állatkák ésdíszek. Most nem találam. Köszönet.
Nem tudok róla biztosat, de esetleg áldozatul eshetett annak az egy hónapnyi elveszett adatnak...
Esetleg erre gondoltál?
Quilling
(megpróbáltam feltölteni az enyémet, de sajnos az egy sérült fájl)
csipkebogyo
2008-04-05, 02:16 AM
MÓKUS LUCA
T A N O D Á J A
Játsszunk és tanuljunk együtt
Juice9
2008-04-05, 04:08 AM
Képes Géza
Április
Zsong, zsong, zsibong,
dalolva dong
a kertben a mandulafa.
Méh, millió!
S porzik a hó,
az ágak könnyű hava.
A Medve-hegy
füle megett
piros pamat nőtt, míg aludt-
átfogva lágy
zöld derekát
táncol véle a lomha út.
Pöttöm leány
ruhája, lám,
madárhangokkal pöttyözött;
tipegve lép,
nevet feléd,
hajába kék szellőt kötött.
Köröskörül
a föld örül
s az ég csillámlik, mint a gyöngy;
lomb és rét
vad lázban ég:
fény lobban és a munka döng.
Zsong, zsong, zsibong,
dalolva dong
a kertben a mandulafa.
Fény, föld, virág -
zengj, új világ -
friss dallamú, tiszta szava!
(ezért a versért tűvé tettem a netet (több keresővel is) és nem találtam! Egy könyvben akadtam rá, azt gondoltam megérdemli, hogy fent legyen!!!)
kettosbogi
2008-04-05, 04:37 AM
Kicsit megkésve ugyan, de hoztam a Hamupipőkét is, remélem, ezúttal már működni fog!;)
http://rapidshare.com/files/104990219/Hamupip__337_ke__s_m_s_kueloenleges_mes_k.zip.html (http://rapidshare.com/files/104990219/Hamupip__337_ke__s_m_s_kueloenleges_mes_k.zip.html )
Dooorci
2008-04-05, 06:15 AM
Volt egyszer egy pici pék,
Keze-lába pici még.
Két szeme két pici lék,
Fülei is picikék,
Szétálltak egy picikét.
Sütött ez pici pék
kenyeret, de picikét.
Azért sütött picikét
mert a nagyhoz pici még!
Dooorci
2008-04-05, 06:17 AM
Erdőn innen, kerten túl
Bokor alatt három nyúl
Bokor alatt három nyúl
Fülük, farkuk lekonyul
Fülük, farkuk lekonyul
Magos fűben három nyúl
Magos fűben három nyúl
Lement a nap, alkonyul
Lement a nap, alkonyul
Eb ugat a dombon túl
Eb ugat a dombon túl
Megriad a három nyúl
Usgyi! Fut a három nyúl Ungon-berken, nádon túl.
Dooorci
2008-04-05, 06:18 AM
Ha én nem lennék, kié lenne a ruhám,
kié lenne az anyu, az apu meg a kiskutyám?
Tudnák-e vajon, hogy nem én vagyok
az a kisfiú, aki új biciklit kapott?
Hiányoznék-e, ha nem én születek nekik,
szeretnek-e engem, vagy azt a másikat szeretik?
Dooorci
2008-04-05, 06:19 AM
Elhagyatott, vén pince a táj,
benne derékig ér a homály.
Ablaka hold. Künn macska ügyel,
pápaszemét épp most teszi fel.
Cirmos a farka, fölfele áll. Azt hiszi, ettől ő a kiráy.
Dooorci
2008-04-05, 06:20 AM
A nagymamánál jó,
csak ott jó igazán.
A nagymamának sok keze van,
tesz-vesz szaporán.
Egyik kezével főz,
a másikkal mosogat,
a harmadikkal fejemen
egy dudort borogat,
a sokadik kezével kinyitja
a tehénen a csapot,
s a tehénből máris
friss, meleg tej csobog.
A nagymamánál jó,
mert ott van a nagypapa,
aki a mezőről tücsökszavú
estét hoz haza.
Dooorci
2008-04-05, 06:26 AM
Sárospatak
Sárospatakon
patkó van a patákon,
csizma meg a bokákon,
nyikorog a butákon.
Szeged
A paprika Szegeden
még a fán is megterem.
A halat ott bográcsból
fogják, nem a Tiszából!
Debrecen
Az Alföldön áll Debrecen,
mindig ott leli,
azon a szent helyen
turista, s helybeli.
Eger
Ódon házacskák felett
álmos harangszó lebeg.
Ha jönnek a kispapok,
lányok nyitnak ablakot.
Dooorci
2008-04-05, 06:32 AM
Aludj kicsikém, aludj,
a ráncos anyóka-éj
a holdból aranyfonalat
gömbölyít neked,
abból szövi a köpenyed,
hogy majd a bálba menj,
tündér-bálba menj.
Aludj kicsikém!
Aludj kicsikém, aludj,
már alszik a réten
összebújva a nyáj,
alszik minden csendesen,
csak egy kis patak sirdogál:
anyja, a tenger, messze van,
de én itt vagyok, ne félj.
Aludj kicsikém!
Dooorci
2008-04-05, 06:33 AM
Tente-tente,
merre jársz most?
Súgd fülembe!
Mint füvet harmat
lep az álom,
minden neved
kitalálom:
rózsabimbó,
magocska –
Pszt, te, halkan,
elaludt a fiúcska!
Hangját tücsök
fényesíti, álmát anyja
édesíti,
jó neki!
Dooorci
2008-04-05, 06:33 AM
Lerajzoltam a semmit.
Látod itt,
amit éppen nem látsz,
ez volna az!
Dooorci
2008-04-05, 06:40 AM
Ha tudnák a gólyák,
amit én tudok,
hogy a baba kórházban készül,
de hát ez titok!
Nem mondom senkinek,
mert ha megtudják a gólyák,
még anyának is,
tán még anyának is
kikotyogják!
erdelyijulia
2008-04-05, 08:12 AM
Egy klasszikus
Petőfi Sándor
János Vitéz
erdelyijulia
2008-04-05, 08:17 AM
Icinke-picinke
NÉPMESÉK ÓVODÁSOKNAK (http://mek.oszk.hu/04700/04738/04738.pdf)
+ rovásírással akit érdekel
erdelyijulia
2008-04-05, 08:21 AM
Érdemes meghalgatni. Sokszor elfeledkezönk a Csángó magyarokról.
erdelyijulia
2008-04-05, 08:23 AM
Folytatás Csángó mesék
erdelyijulia
2008-04-05, 08:24 AM
Csángó mesék
erdelyijulia
2008-04-05, 08:30 AM
Csángó mesék 4 rész
erdelyijulia
2008-04-05, 08:31 AM
Csángó mesék 5. rész
Böngyörke
2008-04-05, 11:53 AM
Nem tudok róla biztosat, de esetleg áldozatul eshetett annak az egy hónapnyi elveszett adatnak...
Esetleg erre gondoltál?
Quilling
(megpróbáltam feltölteni az enyémet, de sajnos az egy sérült fájl)
Köszönöm szépen, sajnálom. Viszont az bizt, hogy nem quilling!
csipkebogyo
2008-04-05, 06:36 PM
DOLGOZATGYŰJTEMÉNY
1.osztály
Matematika, természetismeret, magyar nyelv és irodalom
csipkebogyo
2008-04-05, 08:01 PM
LOLKA ÉS BOLKA FELFEDEZIK A VILÁGOT
csipkebogyo
2008-04-05, 09:13 PM
OVI-MATEK
Matematika foglalkoztatófüzet óvodásoknak
csipkebogyo
2008-04-05, 09:35 PM
TARBAY EDE
A kiváncsi királylány
zenés mesejáték
A szépséges Mimimi királykisasszony csak kérdez és kérdez. A szolgák pedig fejvesztve menekülnek a királyi udvarnak még a környékéről is. A kiráy, a hopmester, és a leány lassan magukra maradnak. De akkor ki fogja megválaszolni a rengeteg kérdést. ..
hossz:OO:44:57
csipkebogyo
2008-04-05, 10:43 PM
Egy tengerentúli remek gyermeklap...Köszönet, érte a készitőnek...
Óperencia 1. évfolyam 1. szám (2007 december)
Az Óperencia 2007 decemberi számának a témái: tél, decemberi ünnepek, gondolkoztató feladatok, kézművesség (fűszeres sókeverék ajándékba, karácsonyfadíszek, gyertyatartó, papír Mikulás).
Óperencia 1. évfolyam 2. szám (2008 január)
Az Óperencia 2008 januári számának a témái: Újév, évszakok, hónapok, hangoló (olvasás előkészítés), mesesarok, kobaktörő, Petőfi Sándor születésnapja, Magyarországon telelő madarak 1., barkácsműhely (madáretetők és hógömb), színező és énekek
Óperencia 1. évfolyam 3. szám (2008 február)
Az Óperencia 2008 januári számának a témái: Farsang, A vajaspánkó (orosz népmese), a hét napjai, naptár, tegnap - ma - holnap, süssünk fánkot, Magyarországon telelő madarak 2., téli álmot alvó állatok, barkácsműhely (maszkok és Valentin napi kártya), hangoló, szókincsgyarapító.
Óperencia 1. évfolyam 4. szám (2008 március, április)
Az Óperencia 2008 március/áprilisi számának a témái: a tavasz, a gólya és a fecske madár, a tavaszi (húsvéti) ünnepkör, húsvéti tojás festés hagyományos módon, locsolóversek, mese (A hóvirág), hagyományos játékok, tavaszi ültetés, az időjárás, hangoló, és szókincsgyarapító
ritus0105
2008-04-06, 03:00 AM
Csatlakozom az előttem szólóhoz..fantasztikus, h külföldön ennyire igyekeznek megőrizni hagyományainkat, verseinket... a kint élő magyarok és főleg van olyan szerkesztőség ami segít is ebben nekik!Csodálatos!
lili.77
2008-04-06, 10:03 AM
Na most megpróbálok valamit feltölteni.Egy dal lenne az anyák napjára,amit a férjemmel készítettünk midi formátumban.A hangzás sokban függ a hangkártyától,de szerintem nem annyira rossz.Kicsit más,mint az eredeti,vagyis saját feldolgozás.Ja,szöveg is van benne,a van basco lejátssza,de lehet,az ékezetes betűk helyett fura jelek lesznek benne.Azért el lehet olvasni...
+a netről szedtem le még régen a tanár vagy nevelő és a hogy an rontsd el szövegeket.Megtetszett,olvassátok el ti is.
+egy Buci Maciból bevitt ajándékötlet.
Fogyasszátok egészségge .l:-)
Ancsianyu
2008-04-06, 10:34 AM
Sziasztok!Szép délutánt mindenkinek!
Ancsianyu
2008-04-06, 10:38 AM
Szabó Csaba:A fadoktor
Kipi-kopi kalapács,
Fúr-farag a fakopáncs.
Kalapácsa hegyes csőre,
Fürgén csapkod a fatörzsre.
Lyukat farag,jó nagyot,
S kirántja a kukacot.
edit-a
2008-04-06, 10:45 AM
Sziasztok!
Új vagyok erre,s amiért olvasgatok én is hoztam valamit.
http://rapidshare.com/files/105265808/Sicc_Meseorsz_gban.avi.html (http://ditti72.multiply.com/journal/item/%09http://rapidshare.com/files/105265808/Sicc_Meseorsz_gban.avi.html)
Lucia
2008-04-06, 02:18 PM
Sziasztok!
Nagyon tetszenek ezek a gyermekdalok, nagyon jó ötletnek tartom, hogy működik ez az oldal. Most igyekszem én is megtanulni, hogyan kellene feltölteni valamit.
Van valakinek, amire szüksége lenne?
csipkebogyo
2008-04-06, 02:46 PM
Sziasztok!
Nagyon tetszenek ezek a gyermekdalok, nagyon jó ötletnek tartom, hogy működik ez az oldal. Most igyekszem én is megtanulni, hogyan kellene feltölteni valamit.
Van valakinek, amire szüksége lenne?
Igen, minden olyanra, ami gyerekeknek és szülőknek való, és még nincs fennt:). Segitségedre lesz ebben a kereső használata.
ritus0105
2008-04-06, 02:48 PM
Ha sikerül, én is küldök néhány dolgot anyák napjával kapcsolatban!
Nagyon jó ötletnek tartom a kéznyomattal készült virágot, amelynek a piros tenyérnyomat része lesz a tulipán feje, zölddel meg szárat festünk neki.
edit-a
2008-04-06, 03:53 PM
Találtam pár mondókát :)
HoZsanna
2008-04-06, 06:19 PM
Tóth Krisztina: Dzseláda
lili.77
2008-04-07, 02:36 AM
Hogy szólnak a midik?Ha van még ilyen saját gyártmányú,kell?
edit-a
2008-04-07, 02:50 AM
Néhány kedves mese
Ancsianyu
2008-04-07, 03:41 AM
Egyik kedvenc gyerekdalom-és most már a kislányomé is:
Tarka szárnyú pillangó
Icipici lepke,
Légy hamar szófogadó,
Szállj le a kezembe!
Hepp ide,hepp oda,
A pillangó száll tova,
Messze,messze,messze!
Hi-hi hi ,ha-ha ha,
A pillangó száll tova,
Messze,messze,messze!
Mi annak idején így tanultuk az oviban,igaz,olvastam már más változatát is.
Ancsianyu
2008-04-07, 03:43 AM
Még egy kedvenc:
Katicabogárka!
Szállj fel az égbe!
Mondd meg Istenkének,
Nyissa ki a meleget,
Zárja be a hideget!
cinita
2008-04-07, 03:52 AM
köszi
nyilvesszö
2008-04-07, 04:43 AM
Az itt található magyar népdalok gyermekeknek is valók meghallgatásra. Aztán ha felnőnek, megtanulhatják, továbbadhatják.
Szinte minden alkalomra, lelki hangulatra találhatunk itt kedvünkre, de arra is jó, hogy nézegetés közben rég elfeledett dalok jutnak eszünkbe.
Aki meg nem tud kottát olvasni, az a magyar nyelv páratlan gyönyörűségében élvezkedhet.
http://mek.niif.hu/05700/05702/html/index.htm
Kellemes időtöltést
lili.77
2008-04-07, 05:07 AM
Nekem anyukám óvónő, így rengeteg foglalkoztatóm van itthon!
Én leginkább a Csodaország című sorozatot ajánlom! Gyönyőrűek a képek (Füzesi Zsuzsa rajzai), és rengeteg foglalkoztató a gyerekeknek. Van benne minden évszaknak és ünnepeknek külön rész is! Ha majd a közeljöbőben visszakapom skennert, akor tudok is belőle bemásolni!
Szia
Jó lenne, hab párat fel tudnál tölteni belőlük.
nadee
2008-04-07, 09:50 AM
Sziasztok!
a kislányom nagyon szereti a zenés mesefilmeket, ezért azt szeretném kérni ha valakinek megvan a Kis Hableány megtenné, hogy feltölti:)
Előrre is köszönöm!!!