PDA

A teljes (képes) nézethez kattints ide : Le- és feltöltések, minden ami az ezoterikával kapcsolatos


Oldal : 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 [14] 15 16 17 18 19 20 21 22

BRex
2009-02-23, 03:33 PM
Olyan technikákat találsz, amik a fáradság megszüntetését segíti elő. Előadások és gyakorlatok. Sokokban van több éves fáradtság felhalmozódva amit alvással nem lehet kipihenni. Ezek komoly akadálya lehetnek a boldogságnak és a vitalitásnak. Ettől szabadítanak meg ezek a gyakorlatok. Az mp3 cd több mint 3 órányi gyakorlati foglalkozást tartalmaz.

http://letoltes.spiritvilag.hu/777/TokeletespihenesMP3.rar

BRex
2009-02-23, 03:37 PM
Az angyalokkal való kapcsolatfelvétel, mára már nem csak különleges képességű szentek, médiumok sajátja, hanem bárki számára hozzáférhető. Az új kor megnyitotta az égi csatornákat mindenki számára. Az angyalok itt vannak. Amikor nő a fenyegetettség, akkor növekszik az elérhető segítség is. Az arkangyalok korábban nem voltak ennyire elérhetőek az átlagember számára. Kiválasztottakon keresztül kommunikáltak az emberiséggel. Szavakban nehéz kifelyezni azt az áldást, hogy az égi hatalmasságok leereszkedtek közénk, és felajálják szolgálatukat az emberiség számára

Kapcsolatfelvétel Michael, Raphael, Gabriel, Uriel arkangyalokkal.


http://letoltes.spiritvilag.hu/777/4arkangyalcd1.rar

http://letoltes.spiritvilag.hu/777/4arkangyalcd2.rar

http://letoltes.spiritvilag.hu/777/4arkangyalcd3.rar

BRex
2009-02-23, 03:58 PM
A Felettes Én tanfolyam A Belső Mester tanfolyam folytatása. Belső Mestered célja, hogy visszavezessen téged önmagad legtisztább formályához. Felettes Éned saját hallhatatlan részed. Nem ismer félelmet, energiája lelkesedése, a jóba vetett hite végtelen.




CD 1


1. Energiagömbök létrehozása 19m


2. Belső Mester meghívása 30m


CD 2


1. Angyalok, mesterek meghívása 19m


2. Múlt-jövő tisztítása 26m


CD 3


2. Egyesülés a Felettes Énnel 36m



3. Végtelen lehetőségek tengere 36m


CD 4

2. Felettes Éned, a Föld megváltója 32m




http://letoltes.spiritvilag.hu/777/FelettesEnCD1.rar

http://letoltes.spiritvilag.hu/777/FelettesEnCD2.rar

http://letoltes.spiritvilag.hu/777/FelettesEnCD3.rar

http://letoltes.spiritvilag.hu/777/FelettesEnCD4.rar

BRex
2009-02-23, 04:00 PM
"A Belső Mester tanfolyam az első tanfolyamom. Ez a technika segített számomra a legtöbbet. Amikor az ember felveszi a kapcsolatot Belső Mesterével az szavakban nem kifejezhető. Olyan szeretet, bölcsesség mely földi mércével nem mérhető. A tanfolyamon megtanulhatod, hogyan építsd ki a kapcsolatot, hogyan hívd szellemi mestered. Az első nap előkészítő gyakorlatokat végzünk, hogy emeljük a frekvenciánkat felkészítsük energiarendszerünket a kapcsolat létrejöttéhez. Lelki sebek gyógyítása, energiavezetékek áthangolása. 2. nap pedig folyamatos belső mester kapcsolatfelvétel, tudás, energia, szeretet..."


CD 1 Csakrák tisztítása, egyesítése.

1. Energiagömbök létrehozása 15m

2. Csakratisztítás 44m

3. Csakrák egyesítése 17m


CD 2 A lélek sebeinek gyógyítása

1. A hely, ahol a lélek sebei begyógyulnak 23m

2. Karmikus adósságok rendezése 25m


CD 3 Égi utazások

1. Fehér palást a Mennyei Atyától 22m

2. Találkozás a Belő Mesterrel 32m


CD 4 Égi ajándékok

1. Kívánságok teljesülése 21m

2. Tanács, ajándék, lélekcsoport 32m



CD 5 Életed rendezése a Belső Mestereddel

1. Belső Mester lehívása a fizikai síkra 21m

2. Élet feltöltése spirituális erővel 27m


http://letoltes.spiritvilag.hu/777/BelsoMesterCd1.rar

http://letoltes.spiritvilag.hu/777/BelsoMesterCd2.rar

http://letoltes.spiritvilag.hu/777/BelsoMesterCd3.rar

http://letoltes.spiritvilag.hu/777/BelsoMesterCd4.rar

http://letoltes.spiritvilag.hu/777/BelsoMesterCd5.rar

Claire18
2009-02-23, 06:19 PM
Sikerült feltenni az agykontrollos anyagokat, köztük a Memóraiolajozót mp3-ban!

http://data.hu/get/1230671/03_-_Memoriaolajozo_pozitiv_allitasok.mp3.html

http://data.hu/get/1230690/Gazdagodj_-_01_-_101_pozitiv_allitas-Domjan_Laszlo.mp3.html

http://data.hu/get/1230695/Feltoltodes.mp3.html

http://data.hu/get/1230704/Gazdagodj_-_03_-_Gazdagodas-Domjan_Laszlo.mp3.html

http://data.hu/get/1230699/Bevezeto_es_alfahang_onallo_lazitashoz_es_programo zashoz.mp3.html

Mindenkinek jó agykontrollozást kívánok!:p:p
Claire

gabesz71
2009-02-24, 02:13 AM
<TABLE style="PADDING-RIGHT: 0px; PADDING-LEFT: 0px; PADDING-BOTTOM: 0px; MARGIN: 0px; PADDING-TOP: 0px" border=0><TBODY><TR><TD align=left>Mindenkinek sok szeretettel!

<TABLE style="PADDING-RIGHT: 0px; PADDING-LEFT: 0px; PADDING-BOTTOM: 0px; MARGIN: 0px; PADDING-TOP: 0px" border=0><TBODY><TR><TD align=left></TD><TD align=left>http://data.hu/get/1231530/Sara_es_az_ezerszavu_beszelo_bagoly.pdf.html (javascript:void(0))</TD></TR></TBODY></TABLE>



</TD><TD align=left> (http://data.hu/get/1231530/Sara_es_az_ezerszavu_beszelo_bagoly.pdf.html)</TD></TR></TBODY></TABLE>

aryes
2009-02-24, 05:46 AM
Egy könyvet keresek ha valakinek megvan:
A szavak ablakok vagy falak Köszönöm
Szép estét

A SZAVAK ABLAKOK VAGY FALAK.djvu

djviewhu.zip

http://www.4shared.com/file/89217948/9f9e1aa8/djviewhu.html
http://www.4shared.com/file/89218118/b499af03/A_SZAVAK_ABLAKOK_VAGY_FALAK.html


Szia! Itt a könyv, djvu kiterjesztéssel, feltettem hozzá az olvasó progit is.

Pearly
2009-02-24, 06:21 AM
Szeretnék a figyelmetekbe ajánlani egy nagyszerű és pihentető meditációt, amit az alábbi oldalról töltöttem le:

http://tisztahangok.wordpress.com/2009/01/01/

Paksi Zoltán asztrozófus készítette neves előadók segítségével, akik kellemes hangjukkal még élvezhetőbbé teszik ezt az élményt.

REFLAXÁCIÓS MEDITÁCIÓ
Gyógyító célzattal készült zenei és prózai összeállítás.

Időtartam: 27 perc

Közreműködik:
Paksi Zoltán - akusztikus gitár, kaval
Papp Krisztián - dijeridu
Kocsis Mariann, színművész - szöveg
Szabó Sipos Barnabás, színművész - szöveg

A dalokat és az elhangzott szövegeket Paksi Zoltán írta és szerezte.

Töltsétek le, és használjátok ti is akkora megelégedéssel, ahogy én teszem. :-)

leoxha
2009-02-24, 07:20 AM
Szeretnék a figyelmetekbe ajánlani egy nagyszerű és pihentető meditációt, amit az alábbi oldalról töltöttem le:

http://tisztahangok.wordpress.com/2009/01/01/

Paksi Zoltán asztrozófus készítette neves előadók segítségével, akik kellemes hangjukkal még élvezhetőbbé teszik ezt az élményt.

REFLAXÁCIÓS MEDITÁCIÓ
Gyógyító célzattal készült zenei és prózai összeállítás.

Időtartam: 27 perc

Közreműködik:
Paksi Zoltán - akusztikus gitár, kaval
Papp Krisztián - dijeridu
Kocsis Mariann, színművész - szöveg
Szabó Sipos Barnabás, színművész - szöveg

A dalokat és az elhangzott szövegeket Paksi Zoltán írta és szerezte.

Töltsétek le, és használjátok ti is akkora megelégedéssel, ahogy én teszem. :-)

Szia Pearly!

Hála neked, nagyon jó ez a meditáció. Egyépként is régebben voltam Paksi Zoltán előadásán, nagyon nagy tudású ember, és fáradhatatlan előadó.
Szivem csücske.

Üdv. leoxha

Claire18
2009-02-24, 07:25 AM
Kedves Claire,köszönöm a memóriaolajozót,sehol nem találtam még eddig. kiss
Ezzel teljes az Észpörgető CD :)

Neked is és Timke3-nak is válaszom: nagyon szívesen!:p

Ha még kerestek valamit, írjátok be. Agykontrollos anyagom már elég sok van, eredeti és letöltés is.

Ami engem mostanában nagyon foglalkoztat, az a VÍZ és az ENERGIA. Olvastam Emoto Masaru egyik könyvét, láttam a lefotózott vízkristályokat, döbbenetes. Szintén most jutott el hozzám Lynne McTaggart Az energiamező című könyve. Ebben a szerző összegyűjtötte azokat a tudományos kísérleteket, amelyek egybecsengenek az évszázados spirituális tanításokkal, melyeket eddig "racionálisan", tudományos kísérletekkel még nem sikerült bizonyítani. Bár nem a legkönnyebb, nagyon érdekes olvasmány!
Ha valaiknek vannak ilyen anyagai, érdemes lenne azokat is közkinccsé tenni!!!
Nekem megvan Emoto egyik anyaga, de csak angolul (és japánul, ha ez segít), felteszem, biztosan sokan megértik, de a képek is nagyon jók. A szép kristályok a tiszta, élő, nem szennyezett, esetleg energetizált vízről készült fotók. A torzak, illetve ahol nem fejlődött ki kristály, a természetben található szennyezett vizek, illetve a csapvíz.
A link:

http://data.hu/get/1232213/Masaru_Emoto_-_Messages_from_Water.rar.html

Mindenkinek nagyon szép napot!:p
Claire

szisz25
2009-02-24, 07:28 AM
Sziasztok!

Egy kis érdekesség az ásványok gyógyító hatásairól:

http://ezo.hezekiah.hu/index.php?as_menu=2

szisz25
2009-02-24, 07:38 AM
Sziasztok!

Egy kis számmisztikai program ami letölthető és kicsomagolás után a nevet és a születési dátumot kéri:

http://ezo.hezekiah.hu/index.php?as_menu=1

... azért annyira nem fedi a valóságot, de én pl. egy fontos kérdésemre megkaptam a választ.

contact
2009-02-24, 07:40 AM
Sziasztok.
Láttam, h valaki kereste Dasskalos könyveit.
Neki is ajánlanám : www.etherikos.hu (http://www.etherikos.hu) honlapot.
Nick Demetry honlapja magyarul. Rengeteg infó van rajt. Ő is többekközött tanult Dasskalosnál is, és most ezt a tudást adja átt a világban sok helyen. A tanfolyamok is fent vannak. Én 3. éve tanulok nála, amiért nagyon hálás vagyok.
Szép napot.
Ja akit érdekel, még van egypár könyve: hódolat a napnak
gnozis 1, 2
lángoló sziv
Bár már nem nyomják őket, de talán antikváriumban........

szisz25
2009-02-24, 07:44 AM
Sziasztok! Eszembe jutott még valami:

Ha valaki párkapcsolati témában keres anyagokat, olyan, aki úgy érzi, hogy több párkapcsolata is kísértetiesen hasonlit egymásra, van egy könyv, amely megadja a választ, hogy ez miért is lehet így:

Eva-Maria Zurhorst: Szeresd önmagadat és mindegy kivel élsz

Nagyon-nagyon elgondolkodtató! Sajnos nincs meg digitálisan, de amint megszerzem felrakom! :-)

vivula
2009-02-24, 08:41 AM
A mesterkulcsból idéznék,ami bár elég nehéz, de nagyon tanulságos:


114. o. 15. pont
"Nyugodtan rábízhatjuk magunkat az Egyetemes elmére: ő majd felfedezi, milyen úton-módosn jöhetnek létre a szükséges dolgok. Ehhez azonban meg kell teremtenünk az ideált, és ennek az ideálnak tökéletesnek kell lennie."


117.o.
" Ha elég erősen koncentrálunk egy tárgyra vagy célra, megfogható és látható lecsapódása csupán idő kérdése. Mindig a látomás az első; ez határozza meg a megvalósulást."

" A Jólét az erő sarjadéka"

118.o.
" A gondolat kapcsolatba kerül a tárgyával, és megvalósítja azt"

Szerintem nagyon elgondolkodtatóak!

szanni
2009-02-24, 08:47 AM
Érdekes, hogy az ásványok gyógyító hatásával ismét visszatérünk, a rég előttünk heverő természethez, mely mindent biztosított a fennmaradáshoz...

heagnes
2009-02-24, 09:28 AM
Sziasztok!

Tudtátok,hogy amit ma tesztek az 10 milliószorosát éri?Teremtsetek sok sok minden jót.
Figyeljetek,és összpontosítsatok egész nap!Amire ma koncentráltok,iszonyú sebességgel teremtődik meg.

10 milliószoros karma napok 2009-ben:


2009. február 24.
2009. március 11.
2009. június 7.
2009. július 25.
2009. november 9.

Jó teremtést kívánok

Üdv Mágnes

mumucska
2009-02-24, 10:06 AM
Sziasztok!

Tudtátok,hogy amit ma tesztek az 10 milliószorosát éri?Teremtsetek sok sok minden jót.
Figyeljetek,és összpontosítsatok egész nap!Amire ma koncentráltok,iszonyú sebességgel teremtődik meg.

10 milliószoros karma napok 2009-ben:


2009. február 24.
2009. március 11.
2009. június 7.
2009. július 25.
2009. november 9.

Jó teremtést kívánok

Üdv Mágnes

vajon ma szabad az anyagiakra koncentrálni?

ezotér
2009-02-24, 10:18 AM
Kedves Barátaim!
Szükségem lenne a "Gyógyító piramis - A múlt kincse, a jövő forrása" c. könyvre. Aki tud segítsen. Köszönettel.

n1ght
2009-02-24, 12:25 PM
Lovasz Iren - Belso Hang
A Belső hang az Égi hang folytatása, a Gyógyító hangok
sorozat következő darabja.
Egy meditatív belső utazás, az én legmélyén szunnyadó őserők
fölébresztése érdekében. A négy természeti őselem: a föld, víz,
tűz, levegő bennünk rejlő energiáinak fölszínre hozása a zene,
a harmónia természetes eszközeivel.
Legbelsőbb énünk mélyére csak a teljes elcsendesedéssel,
befelé fordulással, kontemplációval juthatunk.
Az énünk mélyén szunnyadó erők érintése a legősibb magyar
imádságok, énekek, archaikus népdalok, gregorián dallamok
segítségével, a legtermészetesebb húros hangszer, az emberi
hang, és a négy elemet megjelenítő hangszerekkel történik.

http://rapidshare.com/files/179672382/Lovang.zip


Hálás lennék ha valaki tudna meghívót küldeni a virtuális szellemi kikötőre!
köszönöm
ezobyeni@gmail.com

msmester
2009-02-24, 12:40 PM
Sziasztok!
Tudom,hogy nem éppen ide tartozik, de fontosnak tartom, hogy minél többen tudomást szerezzenek róla.

http://www.syriusunio.shp.hu/hpc/web.php?a=syriusunio&o=dobogoko_GhN

Szeretettel:

vaszati
2009-02-24, 01:48 PM
Sziasztok!

Ha valaki letöltötte, lenne olyan kedves és feltenné nekem újra ezt a könyvet?

Sara és az ezerszavú beszélő bagoly (Salamon beavató meséi III. rész)

Gabesz töltötte fel 7.15-kor, de sajnos a munkahelyemen korlátozva van az internet, így csak este, itthon lehetséges a letöltés, a link viszont már nem elérhető. Köszönöm szépen előre is!

További szép estét!
vaszati

kema
2009-02-24, 02:24 PM
Elisabeth Kübler-Ross: A halál, mint ragyogó kezdet c. könyvét fel tudja tenni valaki ?

Köszönöm :

Claire18
2009-02-24, 03:10 PM
Sziasztok!

Ha valaki letöltötte, lenne olyan kedves és feltenné nekem újra ezt a könyvet?

Sara és az ezerszavú beszélő bagoly (Salamon beavató meséi III. rész)

További szép estét!
vaszati

Kedves Vaszati!
Feltettem a data-ra:

http://data.hu/get/1233804/Sara_es_az_ezerszavu_beszelo_bagoly.pdf.html

Neked is szép estét!:p
Claire

Mrs Tanár
2009-02-24, 03:47 PM
Bocsika....
Naaa.....én aztán alaposan elküldtelek kukucsolni! :( A gépem először nem mutatta hogy elküldte az üzenetem, aztán meg tessék 2x is elküldtelek...sorry!


Az én válaszom is kétszer ment el, nekem sem mutatta a gép, hogy elment, sőt. Folyton hibaüzenet jelent meg. Aztán az egyiket nagy nehezen kitöröltem.
A számmisztika szerint a Te 88. üzeneted hetet ad ki: 8+8=16, 1+6=7
A hetes jelentése például:
A hetes szám a teremtő Isten száma (1. Móz. 1,7), a teremtés hét napját, de az isteni megbocsájtást is jelenti (Mt. 18,21...).
Vagy: a Szaturnusz, az idő, a határok<o></o>
a hit, a spiritualitás, a belső utak <o></o>
a keresés, a kutatás, a nyomozás,<o></o>
a mélységek, a gyógyítás, a rejtélyek felderítése <o></o>
az okkultizmus, a mágia<o></o>

http://www.szammisztika.com/index.php?option=com_content&task=view&id=76&Itemid=1

Kelvin
2009-02-24, 04:18 PM
Sziasztok.
John Middleton - Fejleszd az elméd.
Megvan valakinek elektromos formában?:)

GLinDorph
2009-02-24, 04:33 PM
Látszólag sorozatgyilkosos, krimis, sokkolós film. Azonban nagyon mély spirituális megvilágítást is nyújt az emberek motivációira vonatkozólag. Én spirituális üzenetet tartalmazó filmnek érzem, tekintem.

1766-ban, a franciaországi Grasse városban a parfűmkészítő Jean-Baptiste Grenouille-t halálra ítélték tizenhárom nő meggyilkolásáért. Az ifjú huszonkét évvel korábban, a halpiacon született. Árvaházban nő fel, más, mint a többi gyerek, három évesen se járni, se beszélni nem tud, a szagokon keresztül próbálja megismerni a világot. Felnőve cserzőüzemben dolgozik, így jut el Párizsba. A városban magával ragadja egy lány gyönyörűséges illata. Véletlenül megöli, majd próbálja magába szívni elhalványuló illatát, Grenouille minden vágya, hogy az illatot újból érezhesse.

http://data.hu/get/300851/Parfum.Egy.Gyilkos.Tortenete.DVDRip.Xvid.Hundub-DaVinci.part1.rar
http://data.hu/get/300853/Parfum.Egy.Gyilkos.Tortenete.DVDRip.Xvid.Hundub-DaVinci.part2.rar
http://data.hu/get/300854/Parfum.Egy.Gyilkos.Tortenete.DVDRip.Xvid.Hundub-DaVinci.part3.rar
http://data.hu/get/300856/Parfum.Egy.Gyilkos.Tortenete.DVDRip.Xvid.Hundub-DaVinci.part4.rar
http://data.hu/get/300861/Parfum.Egy.Gyilkos.Tortenete.DVDRip.Xvid.Hundub-DaVinci.part5.rar
http://data.hu/get/300863/Parfum.Egy.Gyilkos.Tortenete.DVDRip.Xvid.Hundub-DaVinci.part6.rar
http://data.hu/get/300866/Parfum.Egy.Gyilkos.Tortenete.DVDRip.Xvid.Hundub-DaVinci.part7.rar

GLinDorph
2009-02-24, 04:38 PM
Bár filmvígjáték, mégis jelentps spirituális tanítást tartalmazó film.

Van, aki irányítja az életét, és van, akit az élet irányít - tartja a mondás. Az egyetlen kivétel Michael Newman. Egy titokzatos feltaláló ugyanis megajándékozza az univerzális távkapcsolóval, melynek tulajdonosa előre-hátra járkálhat az időben, lelassíthatja a szembejövő nőket, és ha túlságosan zajosnak tűnnek, átmenetileg kikapcsolhatja a gyerekeit. Elbizakodottságra azonban semmi oka: nem volt még távkapcsoló a világon, mely egy idő után át ne vette volna az irányítást. És attól kezdve Michael kiszolgáltatottabb, mint valaha. A tét a családja, feleségével és a gyerekeivel való viszonya.

http://rapidshare.com/files/106904937/click.part1.rar
http://rapidshare.com/files/106920174/click.part2.rar
http://rapidshare.com/files/106933383/click.part3.rar
http://rapidshare.com/files/106946510/click.part4.rar
http://rapidshare.com/files/106966496/click.part5.rar
http://rapidshare.com/files/106979534/click.part6.rar
http://rapidshare.com/files/107098685/click.part7.rar

m.kavez
2009-02-24, 04:38 PM
Az én válaszom is kétszer ment el, nekem sem mutatta a gép, hogy elment, sőt. Folyton hibaüzenet jelent meg. Aztán az egyiket nagy nehezen kitöröltem.
A számmisztika szerint a Te 88. üzeneted hetet ad ki: 8+8=16, 1+6=7
A hetes jelentése például:
A hetes szám a teremtő Isten száma (1. Móz. 1,7), a teremtés hét napját, de az isteni megbocsájtást is jelenti (Mt. 18,21...).
Vagy: a Szaturnusz, az idő, a határok<O></O>
a hit, a spiritualitás, a belső utak <O></O>
a keresés, a kutatás, a nyomozás,<O></O>
a mélységek, a gyógyítás, a rejtélyek felderítése <O></O>
az okkultizmus, a mágia<O></O>
http://www.szammisztika.com/index.php?option=com_content&task=view&id=76&Itemid=1


Hm...hm...és mennyire rátappintottál...így ebben a sorrendben...egymás után, érdekes. :) Nagyon érdekes. No persze nem a teremtő Istenre gondolok...a megbocsátás az megvolt, de a többi is majdnem stimmel. :p
Köszi!

clívia*
2009-02-24, 04:55 PM
[quote=heagnes;1359456]Sziasztok!

Tudtátok,hogy amit ma tesztek az 10 milliószorosát éri?Teremtsetek sok sok minden jót.
Figyeljetek,és összpontosítsatok egész nap!Amire ma koncentráltok,iszonyú sebességgel teremtődik meg.

10 milliószoros karma napok 2009-ben:


2009. február 24.
2009. március 11.
2009. június 7.
2009. július 25.
2009. november 9.

Jó teremtést kívánok

Üdv Mágnes

Érdekes ez. Szóval ma minden teremtésemnek akkora ereje van mintha egész Magyarország kérné? Akkor teremtek sok jó dolgot a nemzetnek is. Ha szükségét érzitek tartsatok velem!

GLinDorph
2009-02-24, 05:41 PM
<table class="fborder" style="width: 100%;"><tbody><tr><td style="width: 80%;" class="forumheader3">Szintén elgondolkodtató film az ember és a föld kapcsolatáról. Valamint a lélek és a test kapcsolatáról. A főszereplő képében egy olyan személyt láthatunk, aki nem azonosul a testével és csak mint egy ruhát kezeli azt. Mint ahogy az is.

Klaatu (Keanu Reeves) meg akarja menteni a Földet. Hatalmas űrhajója a Central Parkban landol,
onnan közli tervét az ijedt és meghökkent világgal: kiirt mindent, hogy azután újra benépesítse bolygónkat a most élő fajok klónjaival - kivéve az embereket, akik felelősek világuk egyre romló állapotáért, veszélyesek, és ezért nincs helyük az újraformált természetben. Az idegen robotjai meg is kezdik a teljes nagytakarítást: New York egyre újabb részei vállnak semmivé. Sem katonák, sem tudósok nem képesek megállítani a jó szándékú pusztítást. Egyvalaki azonban mégis a jövevény közelébe férkőzik. Ő az emberiség utolsó esélye. Ez a 2008-as az 1951-ben készült Aznap, amikor a Föld megáll remake-je.

<object height="344" width="425">


<embed src="http://www.youtube.com/v/a2I0Ca-2su8&hl=en&fs=1" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" height="344" width="425"></object>


http://data.hu/get/1145227/Amikor.megallt.a.Fold.iNT.R5.XviD.Hungarian-G1-CiNEDUB.part01.rar
http://data.hu/get/1145229/Amikor.megallt.a.Fold.iNT.R5.XviD.Hungarian-G1-CiNEDUB.part02.rar
http://data.hu/get/1145234/Amikor.megallt.a.Fold.iNT.R5.XviD.Hungarian-G1-CiNEDUB.part03.rar
http://data.hu/get/1145235/Amikor.megallt.a.Fold.iNT.R5.XviD.Hungarian-G1-CiNEDUB.part04.rar
http://data.hu/get/1145237/Amikor.megallt.a.Fold.iNT.R5.XviD.Hungarian-G1-CiNEDUB.part05.rar
http://data.hu/get/1145240/Amikor.megallt.a.Fold.iNT.R5.XviD.Hungarian-G1-CiNEDUB.part06.rar
http://data.hu/get/1145242/Amikor.megallt.a.Fold.iNT.R5.XviD.Hungarian-G1-CiNEDUB.part07.rar
http://data.hu/get/1145244/Amikor.megallt.a.Fold.iNT.R5.XviD.Hungarian-G1-CiNEDUB.part08.rar
http://data.hu/get/1145246/Amikor.megallt.a.Fold.iNT.R5.XviD.Hungarian-G1-CiNEDUB.part09.rar
http://data.hu/get/1145248/Amikor.megallt.a.Fold.iNT.R5.XviD.Hungarian-G1-CiNEDUB.part10.rar
http://data.hu/get/1145251/Amikor.megallt.a.Fold.iNT.R5.XviD.Hungarian-G1-CiNEDUB.part11.rar
http://data.hu/get/1145253/Amikor.megallt.a.Fold.iNT.R5.XviD.Hungarian-G1-CiNEDUB.part12.rar
http://data.hu/get/1145256/Amikor.megallt.a.Fold.iNT.R5.XviD.Hungarian-G1-CiNEDUB.part13.rar
http://data.hu/get/1145260/Amikor.megallt.a.Fold.iNT.R5.XviD.Hungarian-G1-CiNEDUB.part14.rar
http://data.hu/get/1145263/Amikor.megallt.a.Fold.iNT.R5.XviD.Hungarian-G1-CiNEDUB.part15.rar
http://data.hu/get/1145264/Amikor.megallt.a.Fold.iNT.R5.XviD.Hungarian-G1-CiNEDUB.part16.rar

Pass: nicky-gyurci.us
</td></tr><tr><td style="width: 20%;" class="forumheader3">Kép</td><td style="width: 80%;" class="forumheader3">
</td></tr></tbody></table>

GLinDorph
2009-02-24, 05:47 PM
Naponta hallunk a globális éghajlatváltozásról, de vajon tudjuk-e, milyen következményekkel járhat mindez Földünk egészére nézve? Filmünkben a legérzékenyebb területeket keressük fel, a világnak olyan távol esõ pontjait, mint a déli és az északi sarkvidék, valamint a trópusi korallzátonyok.

Az Antarktiszon a legkisebb felmelegedés is a jég olvadását eredményezi, ami a tápláléklánc finom egyensúlyának összeomlásához vezethet. A Föld legzordabb, északi vidékét benépesítõ inuitok (eszkimók) évezredes hagyományaik feladására kényszerülnek. A trópusi szigeteket körülölelõ korallzátonyok pusztulása következtében pedig egész szigetcsoportok válhatnak a hullámok martalékává, magukkal ragadva ismert és még felfedezetlen kultúrákat.

Nemzetközi szakértõk segítségével térképezzük fel a már most is érzékelhetõ, és a jövõben fenyegetõ lehetséges hatásokat, miközben nem feledkezünk meg a kiváltó okok sokoldalú elemzésérõl sem, különös tekintettel az ember szerepére.

<object height="344" width="425">


<embed src="http://www.youtube.com/v/vMyjqbk-bhA&hl=en&fs=1" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" height="344" width="425"></object>


http://rapidshare.com/files/89821784/foage.001.html
http://rapidshare.com/files/89821790/foage.002.html
http://rapidshare.com/files/89821788/foage.003.html
http://rapidshare.com/files/89821859/foage.004.html
http://rapidshare.com/files/89821858/foage.005.html

kaeva
2009-02-24, 05:51 PM
Sziasztok! Eszembe jutott még valami:

Ha valaki párkapcsolati témában keres anyagokat, olyan, aki úgy érzi, hogy több párkapcsolata is kísértetiesen hasonlit egymásra, van egy könyv, amely megadja a választ, hogy ez miért is lehet így:

Eva-Maria Zurhorst: Szeresd önmagadat és mindegy kivel élsz

Nagyon-nagyon elgondolkodtató! Sajnos nincs meg digitálisan, de amint megszerzem felrakom! :-)

Hát engem speciel nagyon-nagyon érdekelne...gyakorlatilag mindennek nagyon örülnék, ami a párkapcsolati téma...

Szia, szisz! érezd jól magad itt, és sok hasznossal, örömtelivel gyarapodj:)

GLinDorph
2009-02-24, 06:48 PM
PrAkash nagyszerű előadása korunk nagy spirituális mestereiről.

http://data.hu/get/1234338/Voros_Akos_-_Osho_RamanaMaharsi_Papaji_www.ecsk.hu_.rar

tolo67
2009-02-24, 08:47 PM
Szia Mindenki !

Bár még új vagyok nálatok, de ezúton is hála s' köszönet a sok rapid-os linkért.
Gratula az oldal szerkesztőinek !
Cserébe, -hátha valamelyikötöknek újdonsággal szolgál :
http://rapidshare.com/users/VHJCNF?byfilename=1

A Feldmár filmeket és a Staya Eruza-t mindenkinek ajánlom. Az utóbbi hajaz a "Mi a csudát tudunk"-ra.
A filmekre itt akadtam : http://touched.chino.hu/angel/page/egyeb/s/af2
Köszönet érte a feltöltőnek, Angel fan-nak.
Akinek a torrent jobban izlik, a harmadikszem-en megtalálja.

titok57
2009-02-25, 12:58 AM
Sziasztok!
Megvan-e valakinek a "Mesterkulcsrendszer" doc, vagy txt formában? A Speakboard-dal szeretném hallgatni, de nekem csak nem kijelölhető pdf-ben van meg. Nagyon macerás átalakítani ezt doc-ká.
Köszönöm!
titok57

siriusB
2009-02-25, 02:57 AM
Szia Mindenki !

Bár még új vagyok nálatok, de ezúton is hála s' köszönet a sok rapid-os linkért.
Gratula az oldal szerkesztőinek !
Cserébe, -hátha valamelyikötöknek újdonsággal szolgál :
http://rapidshare.com/users/VHJCNF?byfilename=1

A Feldmár filmeket és a Staya Eruza-t mindenkinek ajánlom. Az utóbbi hajaz a "Mi a csudát tudunk"-ra.
A filmekre itt akadtam : http://touched.chino.hu/angel/page/egyeb/s/af2
Köszönet érte a feltöltőnek, Angel fan-nak.
Akinek a torrent jobban izlik, a harmadikszem-en megtalálja.

Szia Tolo67! Ez a "Staya Eruza" magyar nyelvű?

gorkmc
2009-02-25, 04:38 AM
Sziasztok!

Megvan valakinek a Tibetben a lélek c. film, illetve a Boszporusz felett a híd c. film és/vagy hangoskönyv ?

Szép napot!

tolo67
2009-02-25, 04:48 AM
Igen. Töltsd nyugodtan. Info a filmről :

Élet és halál - a legnagyobb kérdések: honnan jövünk, hová megyünk, és mi létezésünk célja itt a Földön? Olyan kérdések, melyek a kezdet kezdete óta felmerülnek bennünk. Úgy látszik azonban, hogy a történelem során sosem vettük észre az utunkat szegélyezõ jeleket, melyek a válaszokat hordozták.
A válasz az... hogy mi magunk vagyunk a probléma! Magunkat korlátozzuk többszörösen korlátolt gondolkodásmódunkkal. Ez az oka, hogy a próféták és nagy látnokok hiába tárták elénk tudásukat és bölcsességüket, félreértelmeztük õket. Pedig a válaszok és a magyarázatok közelebb vannak, mint hinnénk...
Staya Erusa - ezt a kifejezést hiába keressük a szótárban, nincs konkrét jelentése, mi magunk adhatunk neki értelmet. Nyitott tér, átlátszó univerzum - talán ezek a szavak adják vissza leghívebben általános tartalmát, amit mi magunk tölthetünk fel jelentéssel, érzelemmel vagy képekkel.

leoxha
2009-02-25, 05:07 AM
Sziasztok!:)

Valakinek megvan Michael Jordan-tól KELET BÖLCSESSÉGE című könyv?

Előre is köszi kiss

zsuzsa68
2009-02-25, 05:38 AM
Sziasztok,
valakinek meg van az a könyve, hogy:
"Massaru Ibuka: 3 éves kor után már késő"
Kérlek töltsétek már fel ha meglenne.
Előre is köszi
Sziasztok
Zsuzsa

Macika
2009-02-25, 07:24 AM
ma innen http://rapidlibrary.com/index.php?q=++Dr.+Czeizel+Beatrix+++&filetype=0talatam ezeket az interneten le tudtam tolteni, igy gondolmom ti is tudjatok (kincsesbanya!)
<table id="table13" width="100%" align="left" border="0" cellpadding="10" cellspacing="0"><tbody><tr> <td align="left"> <table id="table17" width="100%" align="left" bgcolor="#cfe6fe" border="0" cellpadding="3" cellspacing="1"> <tbody><tr> <td align="left" bgcolor="#ffffff"> <table id="table18" class="text" width="100%" align="left" bgcolor="#cfe6fe" border="0" cellpadding="2" cellspacing="1"> <tbody><tr><td rowspan="3" width="45" align="left" background="images/fon_search.gif" bgcolor="#ecf7ff"> http://rapidlibrary.com/icons/default.gif (http://rapidlibrary.com/download_file_i.php?qq=dr%20czeizel%20beatrix&file=1027424&desc=Czeizel+Beatrix+-+Iranyitott+meditaciok+.zip) </td><td rowspan="3" width="45" bgcolor="#f4faff">97.1M
</td> <td background="images/fon_search.gif" bgcolor="#ecf7ff"> Czeizel Beatrix - Iranyitott meditaciok .zip download (http://rapidlibrary.com/download_file_i.php?qq=dr%20czeizel%20beatrix&file=1027424&desc=Czeizel+Beatrix+-+Iranyitott+meditaciok+.zip) </td></tr><tr><td background="images/fon_search.gif" bgcolor="#f4fbff"> http://rapidshare.com/files/.../Czeizel_Beatrix_-_Iranyitott_meditaciok.zip (http://rapidlibrary.com/download_file_i.php?qq=dr%20czeizel%20beatrix&file=1027424&desc=Czeizel+Beatrix+-+Iranyitott+meditaciok+.zip) </td></tr><tr><td background="images/fon_search.gif" bgcolor="#ecf7ff">Search tags: Czeizel (http://rapidlibrary.com/index.php?q=czeizel) Beatrix (http://rapidlibrary.com/index.php?q=beatrix) Iranyitott (http://rapidlibrary.com/index.php?q=iranyitott) </td></tr></tbody></table> </td> </tr> </tbody></table> </td> </tr> <tr> <td align="left"> <table id="table17" width="100%" align="left" bgcolor="#cfe6fe" border="0" cellpadding="3" cellspacing="1"> <tbody><tr> <td align="left" bgcolor="#ffffff"> <table id="table18" class="text" width="100%" align="left" bgcolor="#cfe6fe" border="0" cellpadding="2" cellspacing="1"> <tbody><tr><td rowspan="3" width="45" align="left" background="images/fon_search.gif" bgcolor="#ecf7ff"> http://rapidlibrary.com/icons/default.gif (http://rapidlibrary.com/download_file_i.php?qq=dr%20czeizel%20beatrix&file=1027417&desc=Czeizel+Beatrix+-+A+boseg+forrasa+.zip) </td><td rowspan="3" width="45" bgcolor="#f4faff">50.3M
</td> <td background="images/fon_search.gif" bgcolor="#ecf7ff"> Czeizel Beatrix - A boseg forrasa .zip download (http://rapidlibrary.com/download_file_i.php?qq=dr%20czeizel%20beatrix&file=1027417&desc=Czeizel+Beatrix+-+A+boseg+forrasa+.zip) </td></tr><tr><td background="images/fon_search.gif" bgcolor="#f4fbff"> http://rapidshare.com/files/.../Czeizel_Beatrix_-_A_boseg_forrasa.zip (http://rapidlibrary.com/download_file_i.php?qq=dr%20czeizel%20beatrix&file=1027417&desc=Czeizel+Beatrix+-+A+boseg+forrasa+.zip) </td></tr><tr><td background="images/fon_search.gif" bgcolor="#ecf7ff">Search tags: Czeizel (http://rapidlibrary.com/index.php?q=czeizel) Beatrix (http://rapidlibrary.com/index.php?q=beatrix) </td></tr></tbody></table> </td> </tr> </tbody></table> </td> </tr> <tr> <td align="left"> <table id="table17" width="100%" align="left" bgcolor="#cfe6fe" border="0" cellpadding="3" cellspacing="1"> <tbody><tr> <td align="left" bgcolor="#ffffff"> <table id="table18" class="text" width="100%" align="left" bgcolor="#cfe6fe" border="0" cellpadding="2" cellspacing="1"> <tbody><tr><td rowspan="3" width="45" align="left" background="images/fon_search.gif" bgcolor="#ecf7ff"> http://rapidlibrary.com/icons/default.gif (http://rapidlibrary.com/download_file_i.php?qq=dr%20czeizel%20beatrix&file=5573781&desc=Czeizel+Beatrix+-+A+csakrak+harmonizalasa+.rar) </td><td rowspan="3" width="45" bgcolor="#f4faff">34.23M
</td> <td background="images/fon_search.gif" bgcolor="#ecf7ff"> Czeizel Beatrix - A csakrak harmonizalasa .rar download (http://rapidlibrary.com/download_file_i.php?qq=dr%20czeizel%20beatrix&file=5573781&desc=Czeizel+Beatrix+-+A+csakrak+harmonizalasa+.rar) </td></tr><tr><td background="images/fon_search.gif" bgcolor="#f4fbff"> http://rapidshare.com/files/.../Czeizel_Beatrix_-_A_csakrak_harmonizalasa.rar (http://rapidlibrary.com/download_file_i.php?qq=dr%20czeizel%20beatrix&file=5573781&desc=Czeizel+Beatrix+-+A+csakrak+harmonizalasa+.rar) </td></tr><tr><td background="images/fon_search.gif" bgcolor="#ecf7ff">Search tags: Czeizel (http://rapidlibrary.com/index.php?q=czeizel) Beatrix (http://rapidlibrary.com/index.php?q=beatrix) </td></tr></tbody></table> </td> </tr> </tbody></table> </td> </tr> <tr> <td align="left"> <table id="table17" width="100%" align="left" bgcolor="#cfe6fe" border="0" cellpadding="3" cellspacing="1"> <tbody><tr> <td align="left" bgcolor="#ffffff"> <table id="table18" class="text" width="100%" align="left" bgcolor="#cfe6fe" border="0" cellpadding="2" cellspacing="1"> <tbody><tr><td rowspan="3" width="45" align="left" background="images/fon_search.gif" bgcolor="#ecf7ff"> http://rapidlibrary.com/icons/default.gif (http://rapidlibrary.com/download_file_i.php?qq=dr%20czeizel%20beatrix&file=814282&desc=Czeizel+Beatrix+-+A+test+alma+-+02+.zip) </td><td rowspan="3" width="45" bgcolor="#f4faff">45.9M
</td> <td background="images/fon_search.gif" bgcolor="#ecf7ff"> Czeizel Beatrix - A test alma - 02 .zip download (http://rapidlibrary.com/download_file_i.php?qq=dr%20czeizel%20beatrix&file=814282&desc=Czeizel+Beatrix+-+A+test+alma+-+02+.zip) </td></tr><tr><td background="images/fon_search.gif" bgcolor="#f4fbff"> http://rapidshare.com/files/.../Czeizel_Beatrix_-_A_test_alma_-_02.zip (http://rapidlibrary.com/download_file_i.php?qq=dr%20czeizel%20beatrix&file=814282&desc=Czeizel+Beatrix+-+A+test+alma+-+02+.zip) </td></tr><tr><td background="images/fon_search.gif" bgcolor="#ecf7ff">Search tags: Czeizel (http://rapidlibrary.com/index.php?q=czeizel) Beatrix (http://rapidlibrary.com/index.php?q=beatrix) Test (http://rapidlibrary.com/index.php?q=test) </td></tr></tbody></table> </td> </tr> </tbody></table> </td> </tr> <tr> <td align="left"> <table id="table17" width="100%" align="left" bgcolor="#cfe6fe" border="0" cellpadding="3" cellspacing="1"> <tbody><tr> <td align="left" bgcolor="#ffffff"> <table id="table18" class="text" width="100%" align="left" bgcolor="#cfe6fe" border="0" cellpadding="2" cellspacing="1"> <tbody><tr><td rowspan="3" width="45" align="left" background="images/fon_search.gif" bgcolor="#ecf7ff"> http://rapidlibrary.com/icons/default.gif (http://rapidlibrary.com/download_file_i.php?qq=dr%20czeizel%20beatrix&file=5573782&desc=Czeizel+Beatrix+-+Hazateres+a+csillagok+hidjan+at+.rar) </td><td rowspan="3" width="45" bgcolor="#f4faff">34.13M
</td> <td background="images/fon_search.gif" bgcolor="#ecf7ff"> Czeizel Beatrix - Hazateres a csillagok hidjan at .rar download (http://rapidlibrary.com/download_file_i.php?qq=dr%20czeizel%20beatrix&file=5573782&desc=Czeizel+Beatrix+-+Hazateres+a+csillagok+hidjan+at+.rar) </td></tr><tr><td background="images/fon_search.gif" bgcolor="#f4fbff"> http://rapidshare.com/files/.../Czeizel_Beatrix_-_Hazateres_a_csillagok_hidjan_at.rar (http://rapidlibrary.com/download_file_i.php?qq=dr%20czeizel%20beatrix&file=5573782&desc=Czeizel+Beatrix+-+Hazateres+a+csillagok+hidjan+at+.rar) </td></tr><tr><td background="images/fon_search.gif" bgcolor="#ecf7ff">Search tags: Czeizel (http://rapidlibrary.com/index.php?q=czeizel) Beatrix (http://rapidlibrary.com/index.php?q=beatrix) Hazateres (http://rapidlibrary.com/index.php?q=hazateres) Csillagok (http://rapidlibrary.com/index.php?q=csillagok) </td></tr></tbody></table></td></tr></tbody></table></td></tr></tbody></table>

ani02
2009-02-25, 08:00 AM
Hát engem speciel nagyon-nagyon érdekelne...gyakorlatilag mindennek nagyon örülnék, ami a párkapcsolati téma...

Szia, szisz! érezd jól magad itt, és sok hasznossal, örömtelivel gyarapodj:)


sziasztok:)

nekem nagyon sok könyvem van ilyen témában is-párkapcsolati-egyenlőre csak "kézzelfogható" változatban:pl:K. Tepperwein:A párkapcsolat művészete, Linda adams:A női ereményesség tanulása, Lux Elvira:női szerepek, Dr. Warwick:Miért házasodunk össze, Anne Dickson könyvei nagyon jók...ja és alapmű számomra a Ne függj senkitől c könyv.
de ez a téma szorosan összefügg szerintem a nőiesség megélésével, a női feladatokkal, ezzel kapcs. viszont vannak fenn itt is jó könyvek:pl:osho:nők könyve, agykontrolos anyag:pár napja tették fel:Asszonysorsforditó a cime, én már kinyomtattam, és be is kötettem:)
és van egy nagyon jó hanganyag:Örök női titkok-én ezt is gyakran hallgatom, és nagyon szeretem.
és bármennyire is sokan utálják, kritizálják, de számomra csernus:nő cimű könyve is nagyon jó-csak kevesen veszik a bátorságot az őszinteséghez, önismerethez.-szóval ezek a cuccok azt hiszem, mind itt vannak fennt, a csernus hangoskönyvben is megvan.
már tanulgatom a könyvek digitalizálását, szkennelését, ha lesz ezügyben "késztermékem" felteszem:)


üdv:a

ongbak
2009-02-25, 08:48 AM
Szia!Nem tudom,hogy erre gondoltál?
Nekem kód nélkül is lejött!
Üdv:Szép estét!
Annaörök
nevlista2.xls (http://www.ujmedicina.hu/letoltes/nevlista2.xls)
Nevlista.xls (http://www.ujmedicina.hu/letoltes/Nevlista.xls)
NevlistaProfiknak.avi (http://www.ujmedicina.hu/letoltes/NevlistaProfiknak.avi)
:)

Köszi a választ de nem erre gondoltam!!!!Ez egy ezoterikus program megvan a demojja is.Ásványi anyagokrol Holdálásrol,Csakrákrol,meg egyéb dolgokrol vannag benne program részek...Nagyon jó lenne a kód mert igy csak részlegesen mükszik...

secret70
2009-02-25, 09:10 AM
Sziasztok!

Nem volt egyszerű megtalálni a Samsara c. filmet.... itt volt...
<link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CERA%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtm lclip1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <o:OfficeDocumentSettings> <o:RelyOnVML/> <o:AllowPNG/> </o:OfficeDocumentSettings> </xml><![endif]--><link rel="themeData" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CERA%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtm lclip1%5C01%5Cclip_themedata.thmx"><link rel="colorSchemeMapping" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CERA%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtm lclip1%5C01%5Cclip_colorschememapping.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:TrackMoves/> <w:TrackFormatting/> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:PunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:DoNotPromoteQF/> <w:LidThemeOther>HU</w:LidThemeOther> <w:LidThemeAsian>X-NONE</w:LidThemeAsian> <w:LidThemeComplexScript>X-NONE</w:LidThemeComplexScript> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> <w:SplitPgBreakAndParaMark/> <w:DontVertAlignCellWithSp/> <w:DontBreakConstrainedForcedTables/> <w:DontVertAlignInTxbx/> <w:Word11KerningPairs/> <w:CachedColBalance/> </w:Compatibility> <m:mathPr> <m:mathFont m:val="Cambria Math"/> <m:brkBin m:val="before"/> <m:brkBinSub m:val="--"/> <m:smallFrac m:val="off"/> <m:dispDef/> <m:lMargin m:val="0"/> <m:rMargin m:val="0"/> <m:defJc m:val="centerGroup"/> <m:wrapIndent m:val="1440"/> <m:intLim m:val="subSup"/> <m:naryLim m:val="undOvr"/> </m:mathPr></w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" DefUnhideWhenUsed="true" DefSemiHidden="true" DefQFormat="false" DefPriority="99" LatentStyleCount="267"> <w:LsdException Locked="false" Priority="0" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Normal"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="heading 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 7"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 8"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 9"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 7"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 8"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 9"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="35" QFormat="true" Name="caption"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="10" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Title"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="1" Name="Default Paragraph Font"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="11" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Subtitle"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="22" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Strong"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="20" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Emphasis"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="59" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Table Grid"/> <w:LsdException Locked="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Placeholder Text"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="1" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="No Spacing"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Revision"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="34" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="List Paragraph"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="29" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Quote"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="30" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Intense Quote"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="19" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Subtle Emphasis"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="21" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Intense Emphasis"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="31" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Subtle Reference"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="32" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Intense Reference"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="33" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Book Title"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="37" Name="Bibliography"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" QFormat="true" Name="TOC Heading"/> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Font Definitions */ @font-face {font-family:"Cambria Math"; panose-1:2 4 5 3 5 4 6 3 2 4; mso-font-charset:238; mso-generic-font-family:roman; mso-font-pitch:variable; mso-font-signature:-1610611985 1107304683 0 0 159 0;} @font-face {font-family:Calibri; panose-1:2 15 5 2 2 2 4 3 2 4; mso-font-charset:238; mso-generic-font-family:swiss; mso-font-pitch:variable; mso-font-signature:-1610611985 1073750139 0 0 159 0;} /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-unhide:no; mso-style-qformat:yes; mso-style-parent:""; margin-top:0cm; margin-right:0cm; margin-bottom:10.0pt; margin-left:0cm; line-height:115%; mso-pagination:widow-orphan; font-size:11.0pt; font-family:"Calibri","sans-serif"; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-fareast-font-family:Calibri; mso-fareast-theme-font:minor-latin; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin; mso-bidi-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-theme-font:minor-bidi; mso-fareast-language:EN-US;} a:link, span.MsoHyperlink {mso-style-priority:99; color:blue; mso-themecolor:hyperlink; text-decoration:underline; text-underline:single;} a:visited, span.MsoHyperlinkFollowed {mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; color:purple; mso-themecolor:followedhyperlink; text-decoration:underline; text-underline:single;} .MsoChpDefault {mso-style-type:export-only; mso-default-props:yes; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-fareast-font-family:Calibri; mso-fareast-theme-font:minor-latin; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin; mso-bidi-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-theme-font:minor-bidi; mso-fareast-language:EN-US;} .MsoPapDefault {mso-style-type:export-only; margin-bottom:10.0pt; line-height:115%;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; mso-style-qformat:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin-top:0cm; mso-para-margin-right:0cm; mso-para-margin-bottom:10.0pt; mso-para-margin-left:0cm; line-height:115%; mso-pagination:widow-orphan; font-size:11.0pt; font-family:"Calibri","sans-serif"; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-theme-font:minor-fareast; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin;} </style> <![endif]-->
<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 12"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 12"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CERA%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtm lclip1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <o:OfficeDocumentSettings> <o:RelyOnVML/> <o:AllowPNG/> </o:OfficeDocumentSettings> </xml><![endif]--><link rel="themeData" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CERA%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtm lclip1%5C01%5Cclip_themedata.thmx"><link rel="colorSchemeMapping" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CERA%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtm lclip1%5C01%5Cclip_colorschememapping.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:TrackMoves/> <w:TrackFormatting/> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:PunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:DoNotPromoteQF/> <w:LidThemeOther>HU</w:LidThemeOther> <w:LidThemeAsian>X-NONE</w:LidThemeAsian> <w:LidThemeComplexScript>X-NONE</w:LidThemeComplexScript> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> <w:SplitPgBreakAndParaMark/> <w:DontVertAlignCellWithSp/> <w:DontBreakConstrainedForcedTables/> <w:DontVertAlignInTxbx/> <w:Word11KerningPairs/> <w:CachedColBalance/> </w:Compatibility> <m:mathPr> <m:mathFont m:val="Cambria Math"/> <m:brkBin m:val="before"/> <m:brkBinSub m:val="--"/> <m:smallFrac m:val="off"/> <m:dispDef/> <m:lMargin m:val="0"/> <m:rMargin m:val="0"/> <m:defJc m:val="centerGroup"/> <m:wrapIndent m:val="1440"/> <m:intLim m:val="subSup"/> <m:naryLim m:val="undOvr"/> </m:mathPr></w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" DefUnhideWhenUsed="true" DefSemiHidden="true" DefQFormat="false" DefPriority="99" LatentStyleCount="267"> <w:LsdException Locked="false" Priority="0" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Normal"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="heading 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 7"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 8"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 9"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 7"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 8"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 9"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="35" QFormat="true" Name="caption"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="10" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Title"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="1" Name="Default Paragraph Font"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="11" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Subtitle"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="22" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Strong"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="20" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Emphasis"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="59" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Table Grid"/> <w:LsdException Locked="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Placeholder Text"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="1" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="No Spacing"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Revision"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="34" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="List Paragraph"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="29" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Quote"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="30" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Intense Quote"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="19" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Subtle Emphasis"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="21" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Intense Emphasis"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="31" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Subtle Reference"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="32" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Intense Reference"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="33" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Book Title"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="37" Name="Bibliography"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" QFormat="true" Name="TOC Heading"/> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Font Definitions */ @font-face {font-family:"Cambria Math"; panose-1:2 4 5 3 5 4 6 3 2 4; mso-font-charset:238; mso-generic-font-family:roman; mso-font-pitch:variable; mso-font-signature:-1610611985 1107304683 0 0 159 0;} @font-face {font-family:Calibri; panose-1:2 15 5 2 2 2 4 3 2 4; mso-font-charset:238; mso-generic-font-family:swiss; mso-font-pitch:variable; mso-font-signature:-1610611985 1073750139 0 0 159 0;} /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-unhide:no; mso-style-qformat:yes; mso-style-parent:""; margin-top:0cm; margin-right:0cm; margin-bottom:10.0pt; margin-left:0cm; line-height:115%; mso-pagination:widow-orphan; font-size:11.0pt; font-family:"Calibri","sans-serif"; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-fareast-font-family:Calibri; mso-fareast-theme-font:minor-latin; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin; mso-bidi-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-theme-font:minor-bidi; mso-fareast-language:EN-US;} .MsoChpDefault {mso-style-type:export-only; mso-default-props:yes; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-fareast-font-family:Calibri; mso-fareast-theme-font:minor-latin; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin; mso-bidi-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-theme-font:minor-bidi; mso-fareast-language:EN-US;} .MsoPapDefault {mso-style-type:export-only; margin-bottom:10.0pt; line-height:115%;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; mso-style-qformat:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin-top:0cm; mso-para-margin-right:0cm; mso-para-margin-bottom:10.0pt; mso-para-margin-left:0cm; line-height:115%; mso-pagination:widow-orphan; font-size:11.0pt; font-family:"Calibri","sans-serif"; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-theme-font:minor-fareast; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin;} </style> <![endif]--> http://ariom.ru/forum/t1929.html<o:p></o:p>
Ezen a fórumon a 2007. 08.31.-ei bejegyzésben ott van a 2 cd-s változat csak egyszerűen le kell tölteni.

Felirat:<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 12"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 12"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CERA%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtm lclip1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <o:OfficeDocumentSettings> <o:RelyOnVML/> <o:AllowPNG/> </o:OfficeDocumentSettings> </xml><![endif]--><link rel="themeData" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CERA%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtm lclip1%5C01%5Cclip_themedata.thmx"><link rel="colorSchemeMapping" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CERA%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtm lclip1%5C01%5Cclip_colorschememapping.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:TrackMoves/> <w:TrackFormatting/> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:PunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:DoNotPromoteQF/> <w:LidThemeOther>HU</w:LidThemeOther> <w:LidThemeAsian>X-NONE</w:LidThemeAsian> <w:LidThemeComplexScript>X-NONE</w:LidThemeComplexScript> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> <w:SplitPgBreakAndParaMark/> <w:DontVertAlignCellWithSp/> <w:DontBreakConstrainedForcedTables/> <w:DontVertAlignInTxbx/> <w:Word11KerningPairs/> <w:CachedColBalance/> </w:Compatibility> <m:mathPr> <m:mathFont m:val="Cambria Math"/> <m:brkBin m:val="before"/> <m:brkBinSub m:val="--"/> <m:smallFrac m:val="off"/> <m:dispDef/> <m:lMargin m:val="0"/> <m:rMargin m:val="0"/> <m:defJc m:val="centerGroup"/> <m:wrapIndent m:val="1440"/> <m:intLim m:val="subSup"/> <m:naryLim m:val="undOvr"/> </m:mathPr></w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" DefUnhideWhenUsed="true" DefSemiHidden="true" DefQFormat="false" DefPriority="99" LatentStyleCount="267"> <w:LsdException Locked="false" Priority="0" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Normal"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="heading 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 7"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 8"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 9"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 7"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 8"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 9"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="35" QFormat="true" Name="caption"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="10" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Title"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="1" Name="Default Paragraph Font"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="11" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Subtitle"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="22" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Strong"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="20" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Emphasis"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="59" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Table Grid"/> <w:LsdException Locked="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Placeholder Text"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="1" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="No Spacing"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Revision"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="34" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="List Paragraph"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="29" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Quote"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="30" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Intense Quote"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="19" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Subtle Emphasis"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="21" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Intense Emphasis"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="31" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Subtle Reference"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="32" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Intense Reference"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="33" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Book Title"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="37" Name="Bibliography"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" QFormat="true" Name="TOC Heading"/> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Font Definitions */ @font-face {font-family:"Cambria Math"; panose-1:2 4 5 3 5 4 6 3 2 4; mso-font-charset:238; mso-generic-font-family:roman; mso-font-pitch:variable; mso-font-signature:-1610611985 1107304683 0 0 159 0;} @font-face {font-family:Calibri; panose-1:2 15 5 2 2 2 4 3 2 4; mso-font-charset:238; mso-generic-font-family:swiss; mso-font-pitch:variable; mso-font-signature:-1610611985 1073750139 0 0 159 0;} /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-unhide:no; mso-style-qformat:yes; mso-style-parent:""; margin-top:0cm; margin-right:0cm; margin-bottom:10.0pt; margin-left:0cm; line-height:115%; mso-pagination:widow-orphan; font-size:11.0pt; font-family:"Calibri","sans-serif"; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-fareast-font-family:Calibri; mso-fareast-theme-font:minor-latin; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin; mso-bidi-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-theme-font:minor-bidi; mso-fareast-language:EN-US;} a:link, span.MsoHyperlink {mso-style-priority:99; color:blue; mso-themecolor:hyperlink; text-decoration:underline; text-underline:single;} a:visited, span.MsoHyperlinkFollowed {mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; color:purple; mso-themecolor:followedhyperlink; text-decoration:underline; text-underline:single;} .MsoChpDefault {mso-style-type:export-only; mso-default-props:yes; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-fareast-font-family:Calibri; mso-fareast-theme-font:minor-latin; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin; mso-bidi-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-theme-font:minor-bidi; mso-fareast-language:EN-US;} .MsoPapDefault {mso-style-type:export-only; margin-bottom:10.0pt; line-height:115%;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; mso-style-qformat:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin-top:0cm; mso-para-margin-right:0cm; mso-para-margin-bottom:10.0pt; mso-para-margin-left:0cm; line-height:115%; mso-pagination:widow-orphan; font-size:11.0pt; font-family:"Calibri","sans-serif"; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-theme-font:minor-fareast; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin;} </style> <![endif]--> http://www.opensubtitles.org/hu/subtitles/3081383/samsara-hu


Már letöltöttem és működik, kicsit béna a képarány de azért nézhető.
<o:p></o:p>

SisterDawn
2009-02-25, 09:34 AM
Tudatunk teremtő; gondolataink megvalósulnak; az univerzumtól rendelünk; a bennünk élő Isten lesi és teljesíti kéréseinket; a rezgéseink befolyásolják mások hangulatát, sorsát, energiáját, rezgéseit; sorsunkat mi magunk alakítjuk; minden, ami van tőlünk függ és azért van, hogy tanuljunk belőle; jelen életünk előző életek karmikus adósságainak betetőzése. Efféle és hasonló gondolatokat tanulunk a spirituális-ezoterikus irodalomból. Kérdésem: ezt a jelenlegi gazdasági és különösen Magyarországot érintő válságos gazdasági helyzetet is mi teremtettük? És a miniszterelnökünket? És miért nem teszünk valamit, hogy ez a teremtési ciklus végetérjen, és beköszöntsön végre tényleg az Aranykor? Vagy a teremtés és az ezoterikus dolgok legfőképpen a belső világunkra vonatkozik, és a külsőre nem? Szerintetek? Csak gondolkodom...

Dóri71
2009-02-25, 09:37 AM
Az EFT-ről nem találok fenn semmit.
Vagy csak bénázom?

ongbak
2009-02-25, 09:38 AM
Hát engem speciel nagyon-nagyon érdekelne...gyakorlatilag mindennek nagyon örülnék, ami a párkapcsolati téma...

Szia, szisz! érezd jól magad itt, és sok hasznossal, örömtelivel gyarapodj:)

Nemtudom ismered e én még nem olvastam vagyis nem jutottam oda a gyűjteményemben...
Nem tipikus párkapcsolati de a szeretetről szól.
Szép napot

Smaya
2009-02-25, 09:40 AM
Sziasztok!
Nagyon szeretném tudni, hogy ezt a "fajta" zenét, amit most ide feltettem, honnan tudnám letölteni? Ez az óceáni masszázs is fantasztikus, de az a két aláfestő zene hozzá, nagyon megkapó.

http://www.youtube.com/watch?v=r68fmQQAQr0

Köszönöm a Segítségeteket.
Nagyos szép napot kiss

Dóri71
2009-02-25, 09:53 AM
Szia itt nézz szét:
http://www.emotionalfreedom.net/
Sok szerencsét

Köszönöm, kedves ongbak. kiss
Úgy tűnik, papírból nem egyszerű ezzel a technikával boldogulni, a tanfolyamok meg elég húzós áron vannak.
És még azt sem tudom, hatásos-e.

cseppcsay
2009-02-25, 10:29 AM
Tudatunk teremtő; gondolataink megvalósulnak; az univerzumtól rendelünk; a bennünk élő Isten lesi és teljesíti kéréseinket; a rezgéseink befolyásolják mások hangulatát, sorsát, energiáját, rezgéseit; sorsunkat mi magunk alakítjuk; minden, ami van tőlünk függ és azért van, hogy tanuljunk belőle; jelen életünk előző életek karmikus adósságainak betetőzése. Efféle és hasonló gondolatokat tanulunk a spirituális-ezoterikus irodalomból. Kérdésem: ezt a jelenlegi gazdasági és különösen Magyarországot érintő válságos gazdasági helyzetet is mi teremtettük? És a miniszterelnökünket? És miért nem teszünk valamit, hogy ez a teremtési ciklus végetérjen, és beköszöntsön végre tényleg az Aranykor? Vagy a teremtés és az ezoterikus dolgok legfőképpen a belső világunkra vonatkozik, és a külsőre nem? Szerintetek? Csak gondolkodom...

Szia! Ez egy érdekesnek is mondható kérdés. Az aranykor nem fog eljönni, mert mint megtudtuk az idő se nem abszolut sem nem lineáris, tehát az Aranykor van. Továbbá, amíg a hiányra gondolsz oda viszed a teremtő erőd, amig az "ellenségedre" koncentrálsz neki adsz erőt. Így tehát a Te dolgod, minél több emberrel tudatni, hogy változtassa meg gondolatait, gondoljon az eljövendő jóra úgy mintha már most is az lenne, éljünk úgy, mintha már minden jó lenne, hogy minél hamarabb megteremthessük azt ami már amúgy is van. Cö cö- valami ilyesmi.gondolom, szerintem :D

angelita
2009-02-25, 10:43 AM
Müller Péter: Benső molyos meditációját keresem A szív misztériuma, könyv mellékleteként jelent meg, de rossz a cd :-( tudna valaki segiteni, mert itt nem találom, akinek megvan kérem tegye fel, köszönet

angelita
2009-02-25, 10:45 AM
http://video.google.com/videosearch?q=EFT&oe=utf-8&rls=org.mozilla:hu:official&client=firefox-a&um=1&ie=UTF-8&ei=VVmlSd3-E9WW_gbo-tWPBQ&sa=X&oi=video_result_group&resnum=4&ct=title#

itt találsz videot is, de ha beírod a google-ba máris kiad rengeteg infót róla

angelita
2009-02-25, 10:48 AM
Bármi ami teszel akkor hatásos, ha HISZEL is benne, ez A TITOK! :-)
ez az a szirup ami a varázsitalhoz kell, különben nem HAT!

SisterDawn
2009-02-25, 12:11 PM
Szia! Ez egy érdekesnek is mondható kérdés. Az aranykor nem fog eljönni, mert mint megtudtuk az idő se nem abszolut sem nem lineáris, tehát az Aranykor van. Továbbá, amíg a hiányra gondolsz oda viszed a teremtő erőd, amig az "ellenségedre" koncentrálsz neki adsz erőt. Így tehát a Te dolgod, minél több emberrel tudatni, hogy változtassa meg gondolatait, gondoljon az eljövendő jóra úgy mintha már most is az lenne, éljünk úgy, mintha már minden jó lenne, hogy minél hamarabb megteremthessük azt ami már amúgy is van. Cö cö- valami ilyesmi.gondolom, szerintem :D

Aha. De a kérdésem továbbra is az, hogy:
ezt a jelenlegi gazdasági és különösen Magyarországot érintő válságos gazdasági helyzetet is mi teremtettük? És a miniszterelnökünket?

siriusB
2009-02-25, 12:43 PM
Aha. De a kérdésem továbbra is az, hogy:
ezt a jelenlegi gazdasági és különösen Magyarországot érintő válságos gazdasági helyzetet is mi teremtettük? És a miniszterelnökünket?

Igen! Nem te és nem én, hanem MI! 10 millióan! És 6 milliárdan!:rolleyes:

vivula
2009-02-25, 12:50 PM
Készülj föl, hogy elérd az ideális állapotod! Lazítsd el testedet! Csöndesítsd le elmédet! A szemedet is becsukhatod ehhez a gyakorlathoz. Juss el az okság birodalmába! Ereszkedj bele úgy, hogy figyelmedet közben a tested különböző részeire irányítod! Fejed tetejétől lassan le egészen lábujjadig. Irányítsd az egyetemes energiát úgy, hogy betöltsön, és átjárja létezésed minden részét! Ha bármi feszültséget vagy kényelmetlenséget vennél észre testedben, hagyd, hogy ezek a területek beleolvadjanak az okság birodalmába! Érezd, hogyan árad az egyetemes energia beléd és belőled! Ahhoz, hogy megvalósíts egy új célt – s ez lehet pénz, autó, üzleti siker, ház vagy egy nagyon vágyott nyaralás –, gyűjtsd össze az okság birodalmának anyagát, alkotóelemét, az egyetemes energiát! És kezeidet használva gyúrd, formázd meg annak képviselőjét, esszenciáját, amit el akarsz érni! Most vidd át ezt az alkotást a mentális síkra! Használd kezedet is az áthelyezéshez! Adj ki közben hangot! Most vidd át ezt az alkotást a fizikai világba! Úgy, hogy különböző fizikai megvalósulásaiban vizualizálod alkotásodat. Képzeld el magadat például, ahogy vezeted az új kocsit! Ahogy az új házban élsz. Ahogy elindulsz a vágyva-vágyott útra. Vagy egyszerűen csak azt, hogy rengeteg pénzed van. És azt teheted vele, amit jónak látsz. Ahhoz, hogy ügyed megerősítést kapjon a jövőben, irányíts egyetemes energiát az okság birodalmából a mentális tartományba! Majd a fizikai dimenzióba. Miközben a különböző megjelenési formáit és előnyeit vizualizálod annak, ahogy alkotásod majd fizikailag megvalósul. Szánj rá néhány percet, hogy fölerősítsd! Élvezd! Légy benne! Most végy egy mély lélegzetet, és ahogy kiengeded a levegőt, kezdd lassan, lágyan visszaterelni a figyelmedet ebbe az időbe, erre a helyre! Hozd magaddal az ideális állapot minden jótékony hatását! Mikor kész vagy, nyisd ki a szemed!

Ezt érti valaki, mert én nem. Legyen szíves és valaki magyarázza el nekem. Köszi

cseppcsay
2009-02-25, 12:57 PM
Aha. De a kérdésem továbbra is az, hogy:
ezt a jelenlegi gazdasági és különösen Magyarországot érintő válságos gazdasági helyzetet is mi teremtettük? És a miniszterelnökünket?

Hát látom ragaszkodsz ahhoz hogy valaki azt mondja: nem nem a mi körülményeink de nem mi vonzottuk ide. Ajánlom neked, olvasd el, ha még nem olvastad Dr Michael Newton: Lelkünk útjai. - minden kötetet érdemes. Ha már megtetted, akkor elmélkedj kicsit még és rájössz, hogy igen, mi magunk tehetünk a körülményeinkről még ha oly globálisnak tűnik is a probléma. Valószínű az, hogy ha te egy teljesen más beállítottságú ember lennél, nem itt lennél leragadva és nem mondanád hogy ez a te miniszter elnököd:) de végtére is azért jutottál ennyi fontos információhoz, hogy felhasználd alkalmazd azokat. :) ha mást szeretnél gondolj arra a sok jóra amit szeretnél. Valóra is válhat. :) benne van a pakliban.

secret70
2009-02-25, 12:59 PM
Sziasztok!

Lenne egy kérésem.
Meg van valakinek az
-Aromaterápiás masszázs
-Frissítő masszázs
-Kondícionáló masszázs
-Narancsbőr kezelés
DVD Tippek és Trükkök otthonra sorozatból?
Ha igen légyszives tegye fel valahova.

Előre is köszönöm!!!


<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 12"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 12"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CERA%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtm lclip1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><link rel="themeData" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CERA%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtm lclip1%5C01%5Cclip_themedata.thmx"><link rel="colorSchemeMapping" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CERA%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtm lclip1%5C01%5Cclip_colorschememapping.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:TrackMoves/> <w:TrackFormatting/> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:PunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:DoNotPromoteQF/> <w:LidThemeOther>HU</w:LidThemeOther> <w:LidThemeAsian>X-NONE</w:LidThemeAsian> <w:LidThemeComplexScript>X-NONE</w:LidThemeComplexScript> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> <w:SplitPgBreakAndParaMark/> <w:DontVertAlignCellWithSp/> <w:DontBreakConstrainedForcedTables/> <w:DontVertAlignInTxbx/> <w:Word11KerningPairs/> <w:CachedColBalance/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> <m:mathPr> <m:mathFont m:val="Cambria Math"/> <m:brkBin m:val="before"/> <m:brkBinSub m:val="--"/> <m:smallFrac m:val="off"/> <m:dispDef/> <m:lMargin m:val="0"/> <m:rMargin m:val="0"/> <m:defJc m:val="centerGroup"/> <m:wrapIndent m:val="1440"/> <m:intLim m:val="subSup"/> <m:naryLim m:val="undOvr"/> </m:mathPr></w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" DefUnhideWhenUsed="true" DefSemiHidden="true" DefQFormat="false" DefPriority="99" LatentStyleCount="267"> <w:LsdException Locked="false" Priority="0" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Normal"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="heading 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 7"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 8"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 9"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 7"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 8"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 9"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="35" QFormat="true" Name="caption"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="10" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Title"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="1" Name="Default Paragraph Font"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="11" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Subtitle"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="22" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Strong"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="20" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Emphasis"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="59" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Table Grid"/> <w:LsdException Locked="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Placeholder Text"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="1" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="No Spacing"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Revision"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="34" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="List Paragraph"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="29" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Quote"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="30" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Intense Quote"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="19" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Subtle Emphasis"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="21" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Intense Emphasis"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="31" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Subtle Reference"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="32" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Intense Reference"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="33" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Book Title"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="37" Name="Bibliography"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" QFormat="true" Name="TOC Heading"/> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Font Definitions */ @font-face {font-family:"Cambria Math"; panose-1:2 4 5 3 5 4 6 3 2 4; mso-font-charset:238; mso-generic-font-family:roman; mso-font-pitch:variable; mso-font-signature:-1610611985 1107304683 0 0 159 0;} @font-face {font-family:"Comic Sans MS"; panose-1:3 15 7 2 3 3 2 2 2 4; mso-font-charset:238; mso-generic-font-family:script; mso-font-pitch:variable; mso-font-signature:647 0 0 0 159 0;} /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-unhide:no; mso-style-qformat:yes; mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman","serif"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} .MsoChpDefault {mso-style-type:export-only; mso-default-props:yes; font-size:10.0pt; mso-ansi-font-size:10.0pt; mso-bidi-font-size:10.0pt;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; mso-style-qformat:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:11.0pt; font-family:"Calibri","sans-serif"; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-theme-font:minor-fareast; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin; mso-bidi-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-theme-font:minor-bidi;} </style> <![endif]--><meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 12"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 12"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CERA%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtm lclip1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><link rel="themeData" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CERA%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtm lclip1%5C01%5Cclip_themedata.thmx"><link rel="colorSchemeMapping" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CERA%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtm lclip1%5C01%5Cclip_colorschememapping.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:TrackMoves/> <w:TrackFormatting/> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:PunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:DoNotPromoteQF/> <w:LidThemeOther>HU</w:LidThemeOther> <w:LidThemeAsian>X-NONE</w:LidThemeAsian> <w:LidThemeComplexScript>X-NONE</w:LidThemeComplexScript> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> <w:SplitPgBreakAndParaMark/> <w:DontVertAlignCellWithSp/> <w:DontBreakConstrainedForcedTables/> <w:DontVertAlignInTxbx/> <w:Word11KerningPairs/> <w:CachedColBalance/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> <m:mathPr> <m:mathFont m:val="Cambria Math"/> <m:brkBin m:val="before"/> <m:brkBinSub m:val="--"/> <m:smallFrac m:val="off"/> <m:dispDef/> <m:lMargin m:val="0"/> <m:rMargin m:val="0"/> <m:defJc m:val="centerGroup"/> <m:wrapIndent m:val="1440"/> <m:intLim m:val="subSup"/> <m:naryLim m:val="undOvr"/> </m:mathPr></w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" DefUnhideWhenUsed="true" DefSemiHidden="true" DefQFormat="false" DefPriority="99" LatentStyleCount="267"> <w:LsdException Locked="false" Priority="0" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Normal"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="heading 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 7"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 8"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 9"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 7"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 8"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 9"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="35" QFormat="true" Name="caption"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="10" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Title"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="1" Name="Default Paragraph Font"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="11" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Subtitle"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="22" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Strong"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="20" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Emphasis"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="59" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Table Grid"/> <w:LsdException Locked="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Placeholder Text"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="1" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="No Spacing"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Revision"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="34" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="List Paragraph"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="29" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Quote"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="30" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Intense Quote"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="19" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Subtle Emphasis"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="21" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Intense Emphasis"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="31" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Subtle Reference"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="32" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Intense Reference"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="33" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Book Title"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="37" Name="Bibliography"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" QFormat="true" Name="TOC Heading"/> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Font Definitions */ @font-face {font-family:"Cambria Math"; panose-1:2 4 5 3 5 4 6 3 2 4; mso-font-charset:238; mso-generic-font-family:roman; mso-font-pitch:variable; mso-font-signature:-1610611985 1107304683 0 0 159 0;} @font-face {font-family:"Comic Sans MS"; panose-1:3 15 7 2 3 3 2 2 2 4; mso-font-charset:238; mso-generic-font-family:script; mso-font-pitch:variable; mso-font-signature:647 0 0 0 159 0;} /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-unhide:no; mso-style-qformat:yes; mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman","serif"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} .MsoChpDefault {mso-style-type:export-only; mso-default-props:yes; font-size:10.0pt; mso-ansi-font-size:10.0pt; mso-bidi-font-size:10.0pt;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; mso-style-qformat:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:11.0pt; font-family:"Calibri","sans-serif"; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-theme-font:minor-fareast; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin; mso-bidi-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-theme-font:minor-bidi;} </style> <![endif]--> AZ ALKALOM GYAKRAN KEMÉNY MUNKÁNAK ÁLCÁZZA MAGÁT, ÚGY HOGY A LEGTÖBB EMBER NEM IS ISMERI FEL.<o:p></o:p>

hpityu
2009-02-25, 01:01 PM
Bár filmvígjáték, mégis jelentps spirituális tanítást tartalmazó film.

Van, aki irányítja az életét, és van, akit az élet irányít - tartja a mondás. Az egyetlen kivétel Michael Newman. Egy titokzatos feltaláló ugyanis megajándékozza az univerzális távkapcsolóval, melynek tulajdonosa előre-hátra járkálhat az időben, lelassíthatja a szembejövő nőket, és ha túlságosan zajosnak tűnnek, átmenetileg kikapcsolhatja a gyerekeit. Elbizakodottságra azonban semmi oka: nem volt még távkapcsoló a világon, mely egy idő után át ne vette volna az irányítást. És attól kezdve Michael kiszolgáltatottabb, mint valaha. A tét a családja, feleségével és a gyerekeivel való viszonya.

http://rapidshare.com/files/106904937/click.part1.rar
http://rapidshare.com/files/106920174/click.part2.rar
http://rapidshare.com/files/106933383/click.part3.rar
http://rapidshare.com/files/106946510/click.part4.rar
http://rapidshare.com/files/106966496/click.part5.rar
http://rapidshare.com/files/106979534/click.part6.rar
http://rapidshare.com/files/107098685/click.part7.rar


Hátha valaki szeretné kicsomagolni is. :)
A jelszó: Reki

ani02
2009-02-25, 01:01 PM
Köszönöm, kedves ongbak. kiss
Úgy tűnik, papírból nem egyszerű ezzel a technikával boldogulni, a tanfolyamok meg elég húzós áron vannak.
És még azt sem tudom, hatásos-e.


szia:)

egy másik oldal:www.evadenes.com
a csontos ágnes lapján is sok minden van nagyon, és szerintem -és az oktató szerint is-pár perc alatt megtanulható.
fenn van egy részletes, letölthető könyv, a lépések, a kopogtató pontok-nálam is itt van szemmagaságban kitéve:)-ja, és a youtube-n ha beirod csontos ágnes nevét nagyon sok, és jó filmet ad ki, mint konkrét, gyakorlati útmutató.
a ningen pedig, ahogy ajánlották előttem szólók-van egy eft fórum, ahol folyamatosan forditják egy angol nyelvű oldal hirleveleit, van már 70 része, az is szuper:)

ja és van egy könyvem is róla, este megkeresem , és felteszem.

üdv:a

ani02
2009-02-25, 01:07 PM
Készülj föl, hogy elérd az ideális állapotod! Lazítsd el testedet! Csöndesítsd le elmédet! A szemedet is becsukhatod ehhez a gyakorlathoz. Juss el az okság birodalmába! Ereszkedj bele úgy, hogy figyelmedet közben a tested különböző részeire irányítod! Fejed tetejétől lassan le egészen lábujjadig. Irányítsd az egyetemes energiát úgy, hogy betöltsön, és átjárja létezésed minden részét! Ha bármi feszültséget vagy kényelmetlenséget vennél észre testedben, hagyd, hogy ezek a területek beleolvadjanak az okság birodalmába! Érezd, hogyan árad az egyetemes energia beléd és belőled! Ahhoz, hogy megvalósíts egy új célt – s ez lehet pénz, autó, üzleti siker, ház vagy egy nagyon vágyott nyaralás –, gyűjtsd össze az okság birodalmának anyagát, alkotóelemét, az egyetemes energiát! És kezeidet használva gyúrd, formázd meg annak képviselőjét, esszenciáját, amit el akarsz érni! Most vidd át ezt az alkotást a mentális síkra! Használd kezedet is az áthelyezéshez! Adj ki közben hangot! Most vidd át ezt az alkotást a fizikai világba! Úgy, hogy különböző fizikai megvalósulásaiban vizualizálod alkotásodat. Képzeld el magadat például, ahogy vezeted az új kocsit! Ahogy az új házban élsz. Ahogy elindulsz a vágyva-vágyott útra. Vagy egyszerűen csak azt, hogy rengeteg pénzed van. És azt teheted vele, amit jónak látsz. Ahhoz, hogy ügyed megerősítést kapjon a jövőben, irányíts egyetemes energiát az okság birodalmából a mentális tartományba! Majd a fizikai dimenzióba. Miközben a különböző megjelenési formáit és előnyeit vizualizálod annak, ahogy alkotásod majd fizikailag megvalósul. Szánj rá néhány percet, hogy fölerősítsd! Élvezd! Légy benne! Most végy egy mély lélegzetet, és ahogy kiengeded a levegőt, kezdd lassan, lágyan visszaterelni a figyelmedet ebbe az időbe, erre a helyre! Hozd magaddal az ideális állapot minden jótékony hatását! Mikor kész vagy, nyisd ki a szemed!

Ezt érti valaki, mert én nem. Legyen szíves és valaki magyarázza el nekem. Köszi


üdv:)

hát az oksági birodalomról az "elménk univerzális ereje" anyagban találsz többet.most tették fel a hanganyagot és a munkafüzetet, javaslom a hanganyag irott formáját is, mert nem rövid, és nem könnyű a tartalma-hisz a teremtésről van szó:)
én már kb 100x meghallgattam, kinyomtattam, kiemeltem, végignyálaztam, szerintem te magad próbáld meg értelmezni magad számára, az lesz az igazi-és akkor érted meg talán a teremtés mikéntjét életünkben.
én legalábbis nagyon szeretem ezt az anyagot.


a

ildiko0524
2009-02-25, 01:18 PM
Aha. De a kérdésem továbbra is az, hogy:
ezt a jelenlegi gazdasági és különösen Magyarországot érintő válságos gazdasági helyzetet is mi teremtettük? És a miniszterelnökünket?
Ha arra gondolsz, akkor a Te esetedben IGEN a válasz.

Minek olyan csoporthoz csatlakozni, még mentális sikon is, ami nem szolgálja az emberiséget, inkább, azokhoz érdemes csatlakozni, akik a bőséget, gazdagságot virágoztatjuk fel.

A miniszter elnököt is a nép NEM-jei emelték fel, igy aztán érdekes lehet, ha inkább arra gondolsz, amit szeretnél látni, megélni, megtapasztalni az életedben, mint mondjuk Teréz anya, Ő nem menne el háború ellenes tüntetésre, ő inkább a BÉKE MELLETT teszi le a voksát.

Ezt mondja Ábrahám is.

Én a magam részéről BŐVÖLKÖDÖM és ez igy van. Mondaná Kryon,:p
és én azt mondom, hogy a gazdagságra gondoljunk inkább és minden szépre meg jóra, hogy az váljon minél előbb a valóságunkká, hisz ez mindenki legjavát szolgálja.

Ma kaptam az "égiektől" egy útmutatást, ami szerintem sokunknak segit, a délutáni meditációba belealudtam;)
Amikor ébredeztem, ez a mondat kúszott be a tudatomba:

Nem tudsz olyat kérni, amit meg ne tudnánk adni.

Persze jó kis hadakozás volt előtte bennem és ekkor nem hallom meg direktbe Őket, most így üzentek, hogy ez is mindenki legjavát szolgálja.

Csodás életet kérek MINDENKINEK a bolygón.


Sok szeretettel: Ildikó

ildiko0524
2009-02-25, 01:27 PM
Készülj föl, hogy elérd az ideális állapotod! Lazítsd el testedet! Csöndesítsd le elmédet! A szemedet is becsukhatod ehhez a gyakorlathoz. Juss el az okság birodalmába! Ereszkedj bele úgy, hogy figyelmedet közben a tested különböző részeire irányítod! Fejed tetejétől lassan le egészen lábujjadig. Irányítsd az egyetemes energiát úgy, hogy betöltsön, és átjárja létezésed minden részét! Ha bármi feszültséget vagy kényelmetlenséget vennél észre testedben, hagyd, hogy ezek a területek beleolvadjanak az okság birodalmába! Érezd, hogyan árad az egyetemes energia beléd és belőled! Ahhoz, hogy megvalósíts egy új célt – s ez lehet pénz, autó, üzleti siker, ház vagy egy nagyon vágyott nyaralás –, gyűjtsd össze az okság birodalmának anyagát, alkotóelemét, az egyetemes energiát! És kezeidet használva gyúrd, formázd meg annak képviselőjét, esszenciáját, amit el akarsz érni! Most vidd át ezt az alkotást a mentális síkra! Használd kezedet is az áthelyezéshez! Adj ki közben hangot! Most vidd át ezt az alkotást a fizikai világba! Úgy, hogy különböző fizikai megvalósulásaiban vizualizálod alkotásodat. Képzeld el magadat például, ahogy vezeted az új kocsit! Ahogy az új házban élsz. Ahogy elindulsz a vágyva-vágyott útra. Vagy egyszerűen csak azt, hogy rengeteg pénzed van. És azt teheted vele, amit jónak látsz. Ahhoz, hogy ügyed megerősítést kapjon a jövőben, irányíts egyetemes energiát az okság birodalmából a mentális tartományba! Majd a fizikai dimenzióba. Miközben a különböző megjelenési formáit és előnyeit vizualizálod annak, ahogy alkotásod majd fizikailag megvalósul. Szánj rá néhány percet, hogy fölerősítsd! Élvezd! Légy benne! Most végy egy mély lélegzetet, és ahogy kiengeded a levegőt, kezdd lassan, lágyan visszaterelni a figyelmedet ebbe az időbe, erre a helyre! Hozd magaddal az ideális állapot minden jótékony hatását! Mikor kész vagy, nyisd ki a szemed!

Ezt érti valaki, mert én nem. Legyen szíves és valaki magyarázza el nekem. Köszi
Figyi, ha nem érted, akkor valószínű, hogy nem neked való technika.
Van egy jó kis könyv:

Rendeld meg az univerzumtól, az olyan egyszerűen és érthetően, már már gyerekesen van fogalmazva, hogy érdemes elolvasni, hogy Te is rendelhessél az univerzumtól.
Nekem már bevált és tényleg nagyon egyszerűen fogalmazza meg.

Az elménk univerzális erejét többször meghallgattam, míg megértettem, hogy mit is akar tanítani, nagyon jó technikának tartom.
Túl macerás, szerintem, azért nem olyan érthető egyből/kettőből.

Szép estét Mindenkinek.
Ildikó

cseppcsay
2009-02-25, 01:27 PM
Készülj föl, hogy elérd az ideális állapotod! Lazítsd el testedet! Csöndesítsd le elmédet! A szemedet is becsukhatod ehhez a gyakorlathoz. Juss el az okság birodalmába! Ereszkedj bele úgy, hogy figyelmedet közben a tested különböző részeire irányítod! Fejed tetejétől lassan le egészen lábujjadig. Irányítsd az egyetemes energiát úgy, hogy betöltsön, és átjárja létezésed minden részét! Ha bármi feszültséget vagy kényelmetlenséget vennél észre testedben, hagyd, hogy ezek a területek beleolvadjanak az okság birodalmába! Érezd, hogyan árad az egyetemes energia beléd és belőled! Ahhoz, hogy megvalósíts egy új célt – s ez lehet pénz, autó, üzleti siker, ház vagy egy nagyon vágyott nyaralás –, gyűjtsd össze az okság birodalmának anyagát, alkotóelemét, az egyetemes energiát! És kezeidet használva gyúrd, formázd meg annak képviselőjét, esszenciáját, amit el akarsz érni! Most vidd át ezt az alkotást a mentális síkra! Használd kezedet is az áthelyezéshez! Adj ki közben hangot! Most vidd át ezt az alkotást a fizikai világba! Úgy, hogy különböző fizikai megvalósulásaiban vizualizálod alkotásodat. Képzeld el magadat például, ahogy vezeted az új kocsit! Ahogy az új házban élsz. Ahogy elindulsz a vágyva-vágyott útra. Vagy egyszerűen csak azt, hogy rengeteg pénzed van. És azt teheted vele, amit jónak látsz. Ahhoz, hogy ügyed megerősítést kapjon a jövőben, irányíts egyetemes energiát az okság birodalmából a mentális tartományba! Majd a fizikai dimenzióba. Miközben a különböző megjelenési formáit és előnyeit vizualizálod annak, ahogy alkotásod majd fizikailag megvalósul. Szánj rá néhány percet, hogy fölerősítsd! Élvezd! Légy benne! Most végy egy mély lélegzetet, és ahogy kiengeded a levegőt, kezdd lassan, lágyan visszaterelni a figyelmedet ebbe az időbe, erre a helyre! Hozd magaddal az ideális állapot minden jótékony hatását! Mikor kész vagy, nyisd ki a szemed!

Ezt érti valaki, mert én nem. Legyen szíves és valaki magyarázza el nekem. Köszi

Ezt nagyon szeretem. Ez az "Elménk univerzális ereje" c anyagból van. Ha végig hallgatod az egészet akkor sz.tem lehet érteni. De ha csak ki van ragadva a kontextusból, akkor magyarra lefordítva.- Szinteden vizualizáld azt amit szeretnél magadnak, tégy úgy mintha szinteden minden anyag az univerzumból ott lenne és alkosd meg ami neked kell. Hozd át a fizikai síkba az az told el a képernyőt balra és tégy úgy mintha már ez meg volna... és amikor vissza jössz bétába, akkor érezd úgy és tégy úgy mintha.. :) sztem:)

vivula
2009-02-25, 01:31 PM
üdv:)

hát az oksági birodalomról az "elménk univerzális ereje" anyagban találsz többet.most tették fel a hanganyagot és a munkafüzetet, javaslom a hanganyag irott formáját is, mert nem rövid, és nem könnyű a tartalma-hisz a teremtésről van szó:)
én már kb 100x meghallgattam, kinyomtattam, kiemeltem, végignyálaztam, szerintem te magad próbáld meg értelmezni magad számára, az lesz az igazi-és akkor érted meg talán a teremtés mikéntjét életünkben.
én legalábbis nagyon szeretem ezt az anyagot.


a

Nagyon köszi Ani!!!!

Én is a munkafüzetből emeltem ki ezt a részt. Hát való igaz nem könnyű befogadni, nem olyan felületes irodalom, mint pl a Titok.
Mégegyszer köszönöm szépen a tanácsodat

VV

SisterDawn
2009-02-25, 01:32 PM
Hát látom ragaszkodsz ahhoz hogy valaki azt mondja: nem nem a mi körülményeink de nem mi vonzottuk ide.

Hát nem látom, miből látod, hogy én bármihez is ragaszkodom. Én egy kérdést tettem fel, ami arról szól, hogy a politikai-gazdasági helyzet, amelyben Magyarország van jelenleg, az "teremtés", spirituális teremtés, bevonzás eredménye, vagy valami másé, amire a spirituális beállítottságú embereknek nem volt/nincs ráhatása.

Valószínű az, hogy ha te egy teljesen más beállítottságú ember lennél, nem itt lennél leragadva és nem mondanád hogy ez a te miniszter elnököd:)

Szómagyarázat: "mi" miniszterelnökünk. Mi = mi magyarok, mi, akik ebben az országban, Magyarországon élünk.

cseppcsay
2009-02-25, 01:39 PM
Hát nem látom, miből látod, hogy én bármihez is ragaszkodom. Én egy kérdést tettem fel, ami arról szól, hogy a politikai-gazdasági helyzet, amelyben Magyarország van jelenleg, az "teremtés", spirituális teremtés, bevonzás eredménye, vagy valami másé, amire a spirituális beállítottságú embereknek nem volt/nincs ráhatása.
Abból "látom", hogy ragaszkodsz a kérdéshez. :) Természetesen minden dolog más megvilágításban másként néz ki. Az előzőekben is és most is azt mondom, igen, mi tehetünk arról ahogyan a dolgok alakulnak.


Szómagyarázat: "mi" miniszterelnökünk. Mi = mi magyarok, mi, akik ebben az országban, Magyarországon élünk.

Na jó mea culpa. Javítok: A Ti miniszterelnökötök:) no ha bár magyar vagyok itt élek, vonatkoznak rám a törvények és az éppen megválasztott jogi személyek fölém avanzsálódhattak akármilyen címen is. Én mégsem érzem az én miniszterelnökömnek. Egyik politikust sem érzem és ismerem el az én képviselőmnek. :) no de ez meg az én problémám.
Mellékesen Ildikó szépen szólt. Nála a pont.

ildiko0524
2009-02-25, 01:40 PM
Hát nem látom, miből látod, hogy én bármihez is ragaszkodom. Én egy kérdést tettem fel, ami arról szól, hogy a politikai-gazdasági helyzet, amelyben Magyarország van jelenleg, az "teremtés", spirituális teremtés, bevonzás eredménye, vagy valami másé, amire a spirituális beállítottságú embereknek nem volt/nincs ráhatása.



Szómagyarázat: "mi" miniszterelnökünk. Mi = mi magyarok, mi, akik ebben az országban, Magyarországon élünk.


Szerintem a spirituális beállítottságú embereknek van rá hatása, ez egészen biztos.

Mi is kijárunk havonta közös meditációra, és igenis van hatása, hisz már 2008-ban majdnem "felzabáltuk" a földet magunk alatt.
Kb. egy fél évre rá, kaptam az üzenetet, hogy CSAK most billent a föld pozitív irányba, szóval van hatása.
És minél több ember teszi a dolgát szívvel lélekkel, annál inkább lesz hatása. Kapjuk a beavatásokat is az "égiektől", szóval van hatása, csak még többet kell "dolgoznunk" magunkon. Én napi szinten meditálok, persze nagyon sok ember a földön.
Csodás estét.
Ildikó

ani02
2009-02-25, 02:01 PM
Nagyon köszi Ani!!!!

Én is a munkafüzetből emeltem ki ezt a részt. Hát való igaz nem könnyű befogadni, nem olyan felületes irodalom, mint pl a Titok.
Mégegyszer köszönöm szépen a tanácsodat

VV


szia vivula:)

na várj, nem a munkafüzet tud segiteni szerintem igazán, hanem megvan a cd hanganyaga leirva-na én vért izzadtam, mire megszereztem:)-kinyomtattam, és összefűztem a munkafüzet megfelelő részével.-igy már jól használható.
itt ahol feltették, a cd szövegét úgy tették fel, hogy könyv.
ehhez az anyaghoz nincs könyv-megnéztem leszedtem, a cd hanganyaga van benne szövegesen-na remélem érthető voltam:)
ha esetleg nem találod, el tudom küldeni:)
/én mindig éjszaka hallgatom szobabiciklizés közben:))/


üdv:a

SisterDawn
2009-02-25, 02:19 PM
Na jó. Félrement az, amire kíváncsi vagyok... kommunikációs zavart teremtettem a kérdésemmel. Nem azt szeretném, hogy megtérítsetek, jobb belátásra bírjatok, vagy szófejtegetésre késztessetek. Én nem véleményt írtam, hanem "csak" arra vagyok kíváncsi, hogy ti hogyan gondolkodtok arról a kérdésről, hogy vajon MINDEN rajtunk, spirituális beállítottságú embereken múlik-e a külvilágban is, vagy csak a bensőnket tudjuk változtatni. De válasz helyett úgy észleltem, hogy térítetek, tanítotok és nem értetek. De azóta kaptam pár privit, és idemásolom, hogy számomra, mi a konklúzió, és magam is hogyan gondolom ezt a kérdést:

XY: Csak a saját világodban tudsz változásokat előidézni, a környezet amiben élsz nem változhat meg attól, bármilyen szép imát is mondasz.

Én: Látod, magam is erre tippelek, azaz, hogy ezek az ezoterikus-spirituális ismeretek csak magunkra hatnak, a tudat- és lelkiállapotunkra, de a külvilágra nem, csak arra, hogyan gondolkodunk róla.

Jó éjt nektek!
kiss

cseppcsay
2009-02-25, 02:44 PM
Ezzel nem értek egyet. Minden ami belül vagy, a külvilág tükrözi vissza. Ha a belsőd megváltozik, a külvilág is megváltozik. Lehet hogy éppen csak máshová kerülsz mert a környezeted azért teremtetett olyannak amilyen,hogy azok az emberek akik arra érdemesek (olyan beálitottságúak, olyan tulajdonságaik vannak stb) ott éljenek. Ez a nemzet most mélyponton van összességében. De csak rajtunk egyéneken múlik, mivé alakul. Ha én megváltozok és azzal a körülöttem élők is jobbá kedvesebbé lesznek. akkor már tettem valamit. aztán a kör bővülhet, bővülhet. Végül minden állandóan változik. a környezetünk is! És pont mi általunk.

KissKrisztinke
2009-02-25, 03:34 PM
Hozzászólás az előzőekhez, és továbbgondolás!:)
Szerintem a most "itt" élő emberek, azok azok, akik ezt akarták és bevonzották az életükbe ez a helyzetet. Nem csak én nem csak Te. Mindenki. Elég sorszerüen hangzik, de ezt szerintem mindenki választotta. Ha valaki elég tudatos, annak a válság egy kihivás, egy új probléma kezelése, amely ellen tenni kell. Mert ha nem vagy elég tudatos hozzá akkor mint a kisembert, aki a tévét lesi, berezzent a média, az hipp hopp félelemben fog élni, és negativ következményei lesznek az életére. Bele sülyedhetünk az önsajnálatba, vagy tehetünk ellene. Én azt mondom, hogy szembe kellene nézni a problémával, és aki "képes" rá az tegyen ellene. Sokan vannak már olyan szinten, hogy tehetnek a jobb jövöért. Akik tudják, hogy mit kell, merre és hogyan.
Ha jól tudom minden hónap első hétfőjének estéjén (este 10kor( de javítson ki valaki, ha nem így van)) agykontrollos meditáció van a jobb jövőért, szebb magyarországért. Szerintem nem kell ahhoz semmilyen agykontrollos végzettség( ezt azért mondom, hogy akinek nincs se ez se más az se maradjon ki a buliból:P), hogy este ellazuljunk ki ki otthon, vagy ahol akar, és összerakjuk energiáink, hogy segítsünk.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele. De miközben leírtam teljesen belelkesedtem. Tegyünk magunkért. Hisz senki sem fogja megváltoztani a saját életünk mint mi magunk.
És legyen a jelszó GAZDASÁGI VILÁGGAZDAGSÁG ÉS BŐSÉG!

GLinDorph
2009-02-25, 04:53 PM
Sacred Earth - The Best

http://rapidshare.com/files/30132314/SacEarBest.part1.rar
http://rapidshare.com/files/30134667/SacEarBest.part2.rar
pass: AflakiSacred Earth - Divine Devotion (2004)

http://rapidshare.com/files/80994636/DD_-_Kyaponma.rar
http://rapidshare.com/files/81001711/DiDe-Sacred_E.rar
pass: stardancer <object classid="clsid:d27cdb6e-ae6d-11cf-96b8-444553540000" codebase="http://fpdownload.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=6,0,47,0" id="wimpy" align="center" height="315" width="592"><embed src="http://www.sacredearthmusic.com/mp3s/wimpy.swf" flashvars="wimpyApp=http://www.sacredearthmusic.com/mp3s/wimpy.php&wimpySkin=http://www.sacredearthmusic.com/mp3s/skin.xml&startPlayingOnload=yes&ecommerce=yes&ecomWindow=_blank" loop="false" menu="false" quality="high" wmode="transparent" scale="noscale" salign="lt" name="wimpy" bgcolor="000000" allowscriptaccess="always" type="application/x-shockwave-flash" pluginspage="http://www.macromedia.com/go/getflashplayer" align="center" height="315" width="592"></object>

GLinDorph
2009-02-25, 04:54 PM
Szerintem az egyik legjobb gondolatmentes meditáció alá való zene.

http://data.hu/get/1237446/JMJ-EnAttendantCousteau_www.ecsk.hu_.rar

<object width="425" height="344"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/8olTGI4lyXk&hl=en&fs=1"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/8olTGI4lyXk&hl=en&fs=1" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="425" height="344"></embed></object>

GLinDorph
2009-02-25, 04:55 PM
http://data.hu/get/1237448/HopeForEnlightenmentGyourmeLamaMantra_www.ecsk.hu_ .rar

<object width="425" height="344"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/VLyxJw89q2I&hl=en&fs=1"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/VLyxJw89q2I&hl=en&fs=1" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="425" height="344"></embed></object>

Laci9
2009-02-25, 05:02 PM
Na jó. Félrement az, amire kíváncsi vagyok... kommunikációs zavart teremtettem a kérdésemmel. Nem azt szeretném, hogy megtérítsetek, jobb belátásra bírjatok, vagy szófejtegetésre késztessetek. Én nem véleményt írtam, hanem "csak" arra vagyok kíváncsi, hogy ti hogyan gondolkodtok arról a kérdésről, hogy vajon MINDEN rajtunk, spirituális beállítottságú embereken múlik-e a külvilágban is, vagy csak a bensőnket tudjuk változtatni. De válasz helyett úgy észleltem, hogy térítetek, tanítotok és nem értetek. De azóta kaptam pár privit, és idemásolom, hogy számomra, mi a konklúzió, és magam is hogyan gondolom ezt a kérdést:

XY: Csak a saját világodban tudsz változásokat előidézni, a környezet amiben élsz nem változhat meg attól, bármilyen szép imát is mondasz.

Én: Látod, magam is erre tippelek, azaz, hogy ezek az ezoterikus-spirituális ismeretek csak magunkra hatnak, a tudat- és lelkiállapotunkra, de a külvilágra nem, csak arra, hogyan gondolkodunk róla.

Jó éjt nektek!
kiss
Szerintem pont "mi" idéztük elő ezt az állapotot...A transzcendens logika előtt nyilvánvaló, hogy az anyagból kivezető utak a matéria mínuszpontjain nyílnak...A szabadulás ára viszonylag nagy, még jobban próbálunk kapaszkodni a mulandóba, de a tükörajtó másik felén egy sokkal hatalmasabb és harmonikusabb léttér rejtőzik. S talán most alakul egy magasabb forma-tendencia...Végül is közeledik 2012 vagy nem?;)

GLinDorph
2009-02-25, 05:05 PM
Az albumokba beletudtok hallgatni ha rákattintotok a címére

Tilopa - Zen fluta ( meditativ ) (http://bacsspirit.extra.hu/download.php?view.301) Japán fuvolajáték a zen szellemében.
http://data.hu/get/1237324/Tilopa-KyotakuLive_www.ecsk.hu_.rar
http://data.hu/get/1237325/Tilopa-ByTheWay_www.ecsk.hu_.rar
http://data.hu/get/1237323/Tilopa-PicturesOfSilence_www.ecsk.hu_.rar
http://data.hu/get/1237327/Tilopa-OutOfTheBlue_www.ecsk.hu_.rar
http://data.hu/get/1237331/Tilopa-Turkishauch_www.ecsk.hu_.rar

Satori 5 albuma ( meditativ ) (http://bacsspirit.extra.hu/download.php?view.302)
http://data.hu/get/1237318/Satori-For_Relaxation_www.ecsk.hu_.rar
http://data.hu/get/1237319/Satori-Sounds_For_Meditation_www.ecsk.hu_.rar
http://data.hu/get/1237329/Satori-Golden_Dreams_www.ecsk.hu_.rar
http://data.hu/get/1237328/Satori-Journey_To_Other_Worlds_www.ecsk.hu_.rar
http://data.hu/get/1237326/Satori-Healing_Sounds_Of_Tibet_www.ecsk.hu_.rar

Kirsty Hawkshaw - The Ice Castle (http://bacsspirit.extra.hu/download.php?view.306)
http://data.hu/get/1237450/KirstyHawkshaw_www.ecsk.hu.rar

Ty Burhoe - Invocation (mantras) (http://bacsspirit.extra.hu/download.php?view.307)
http://data.hu/get/1237451/TyBurhoe-Invocation_www.ecsk.hu_.rar

Karsay István
2009-02-25, 05:06 PM
Végül is közeledik 2012 vagy nem?:wink:

2012<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Állandóan felreppenek időpontok, melyek a világvégét jósolják.<o:p></o:p>
Mindig mondtam a barátaimnak, hogy a világvége érdeklődés hiányában elmarad, ne aggódjanak. Korszakváltás lesz, és erre kell figyelnünk, mert ez fontos fejezet lesz az életünkben, erre kapunk rendszeresen segítséget a szellemvilág tanítóitól.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Egyik levelezőlistán egy kedves barátom gondolata jutatta eszembe a választ is a legújabb, 2012 decemberi világvége dátumra, a fontosságára, illetve a arra, hogy mennyire nincs is jelentősége. Én magam az elmúlt 15 évben legalább 10 világvége dátumot túléltem veletek együtt persze.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Akkor most nézzük meg a levélváltást, gondolatmenetet, ami ehhez a dátumhoz kötődik:<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
"Sziasztok! Most tudtam meg, hogy Jézus pár évvel hamarabb született, mint ahogyan mi számoljuk, így már régen (legalább egy évvel) átléptük a nevezetes 2012 decemberi dátumot! Csak azt nem értem, hogy akkor tényleg mire készülnek azok, akik a 2012-es dimenzióváltást várják?"<o:p></o:p>
<o:p></o:p>

Válaszom erre a logikus kérdésre a következő:<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Az emberek az egojuk és a természetük miatt nagyon szeretik kötni magukat valamilyen földi és - fizikai dologhoz, így ilyen az idő is.<o:p></o:p>
A változásokra azt hiszik, hogy egy pillanat alatt megtörténik, és ezért kitalálnak dátumokat évezredek óta, Jézusra hivatkozva, aki beszélt a változásokról, miközben nem figyeltek Jézus szavaira, aki hozzátette:<o:p></o:p>
"a pontos időt az Atya tudja egyedül".<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
A Tamás Evangéliumban benne van, hogy amikor megkérdezték Jézust (2000 évvel ezelőtt!!), hogy mikor történnek meg a változások, azt mondta: "már régen benne vagytok, csak nem vettétek észre".<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Isten 6 nap alatt teremtette a Földet, de az igaziból 6 világkorszak volt milliárd évekkel számolva, a dimenzióváltás is lassan megy végbe, csak most léptünk abba a fázisába, amit utolsónak nevezünk, és ebben az évszázadban, és várhatóan az évszázad közepén lesznek a szemmel is látható komolyabb változások.<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Az emberek ebből annyit vesznek észre, hogy felsokszorozódnak a katasztrófák, sokan meghalnak. Tömegesen.<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
És ez eltart egy darabig…<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
És utána jön a meghalt emberek (szellemek) részére a változás, ugyanis a haláluk után osztályozásra kerülnek, sokak részére a kegyelem időszaka már lejárt.<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
Variációk:<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
1. visszaszületik a földre, mert<o:p></o:p>
a). Még belefér egy karmikus kis munka a komoly változások közepette.<o:p></o:p>
b) A szellemi vezetés úgy ítéli meg, hogy a következő időszakot a földön kell eltöltenie <o:p></o:p>
(" a szelídek örökségül bírják a Földet”. Máté Evangélium)<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
2. Magasabb dimenziókba (szférákba emelkedik), így nincs már miért visszajönnie <o:p></o:p>
(4. szférától kezdődik)<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
3. Lejjebb bukik, az a legrosszabb variáció.<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Most folyik az "megpecsételés", a és közlések szerint az emberiség 2/3 el fog bukni lefelé, és megy a nagy harc, hogy minél többen megmeneküljenek.<o:p></o:p>
Ebben a pecsételésben nincs vallási különbség, nincsenek fajok, kiváltságosok, egyenrangú félként fog mindenki egyénileg felelni minden jó és rossz tettéért... :-))<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
A "lejjebb bukás" egy újabb napkör lesz (a hetedik, jelenleg a 6.-ban vagyunk), és onnan visszajutni majd ide annyi lesz munkában, mint amikor mi feljutunk a "paradicsomi síkokra"<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
MOST FIGYELJETEK IDE:<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
ÉS ITT egy érdekesség: <o:p></o:p>
A szerdai előadásomon megkeresett egy fiatalabb barátom , mert az anyja kitalálta, hogy már úgyse fog tudni tökéletes lenni 2012-ig, akkor meg minek hajtsa magát, és elkezdett az utolsó 4 évre egy másik, életet kitalálni, hogy legalább utoljára jól érezze magát, feladta a kitartását, és ezzel képes évezredekre visszavetni magát a fejlődésben. Reménytelennek találja az utolsó 4 évet magának! Közben már régen átlépte a misztikus Maya naptár dátum idejét!<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Remélem sikerül vele találkoznom, megpróbálok segíteni neki!<o:p></o:p>
Soha nem szabad semmit se feladnunk, az utolsó pillanatig a HITÜNK szerint kell élni.<o:p></o:p>
Ne felejtsük el:<o:p></o:p>
„az elsőkből lehetnek az utolsók, és az utolsókból az elsők”<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
<!-- / message -->

GLinDorph
2009-02-25, 05:21 PM
Sean Washburn - Wave mantra ( meditativ )
http://data.hu/get/1237317/SeanWashburn_www.ecsk.hu_.rar
Numina - Sanctuary of Dreams ( meditativ )
http://data.hu/get/1237330/Numina_www.ecsk.hu_.rar

Claire18
2009-02-25, 05:34 PM
Feltötltöttem a data-ra Masaru Emoto A víz igazi hatalma című könyvét (két részletben). Egy rendkívüli könyv a víz egyedülálló gyógyító tulajdonságáról, azokról a hatásokról, melyek megváltoztatják a környezetünkben található, és az emberi test 70 %-át is alkotó vizet.

http://data.hu/get/1237590/Masaru_Emoto_-_A_viz_igazi_hatalma.part1.rar.html
http://data.hu/get/1237623/Masaru_Emoto_-_A_viz_igazi_hatalma.part2.rar.html

Claire

Claire18
2009-02-25, 05:36 PM
Na jó. Félrement az, amire kíváncsi vagyok... kommunikációs zavart teremtettem a kérdésemmel. Nem azt szeretném, hogy megtérítsetek, jobb belátásra bírjatok, vagy szófejtegetésre késztessetek. Én nem véleményt írtam, hanem "csak" arra vagyok kíváncsi, hogy ti hogyan gondolkodtok arról a kérdésről, hogy vajon MINDEN rajtunk, spirituális beállítottságú embereken múlik-e a külvilágban is, vagy csak a bensőnket tudjuk változtatni. De válasz helyett úgy észleltem, hogy térítetek, tanítotok és nem értetek. De azóta kaptam pár privit, és idemásolom, hogy számomra, mi a konklúzió, és magam is hogyan gondolom ezt a kérdést:

XY: Csak a saját világodban tudsz változásokat előidézni, a környezet amiben élsz nem változhat meg attól, bármilyen szép imát is mondasz.

Én: Látod, magam is erre tippelek, azaz, hogy ezek az ezoterikus-spirituális ismeretek csak magunkra hatnak, a tudat- és lelkiállapotunkra, de a külvilágra nem, csak arra, hogyan gondolkodunk róla.

Jó éjt nektek!
kiss


Szerencsére nincsen igazad!!!
Feltétlenül olvasd el a Masaru Emoto könyvet, s erről saját szemeddel is meggyőződhetsz!!!:p
Claire

Claire18
2009-02-25, 07:06 PM
Csatlakozom a japán esthez:

japán dobok
http://data.hu/get/1237760/Japanese_-_Kodo_-_Ibuki_-_Taiko_Drums.mp3.html

és fuvola
http://data.hu/get/1237761/Shakuhachi_the_Japanese_Flute_-_Sanya.mp3.html

Claire

kema
2009-02-26, 02:30 AM
Nem mondom, hogy a miniszterelnökökben nincs víz, de nem annyi, hogy SisterDawn képes legyen megváltoztatni. :mrgreen:
Tuti , hogy van benne víz , legfelül több is mint kéne ... , tehát megváltoztatható . Ezzel a feladattal én sem Sister Dawn-t bíznám meg , ha mindenki teszi a dolgát , akkor a csoda bekövetkezik :)

kema
2009-02-26, 02:33 AM
Csatlakozom a japán esthez:

japán dobok
http://data.hu/get/1237760/Japanese_-_Kodo_-_Ibuki_-_Taiko_Drums.mp3.html

és fuvola
http://data.hu/get/1237761/Shakuhachi_the_Japanese_Flute_-_Sanya.mp3.html

Claire

Claire , kedves!

Köszönöm a japán dobokat ,íme egy csoda , máris jól indul a reggel :)

kema
2009-02-26, 02:39 AM
Köszönöm, nagyon kedves vagy:)
Megnéztem a 2 kis videót a Móni oldalán az ajánlónál...nagyon tetszik.
Még egyszer köszi, és
JÓkat!
:)
Nagyon szívesen ! Már várom a szombatot !!!
Engem is agyon megfogtak Móni szavai, úgy látom Ő egy kicsit máshogyan és máshonnan közelít.Az első benyomásom alapján Értékes és hiteles embernek tartom , alig várom, hogy megismerjem egy kicsit közelebbről.
A miért nem fizet Isten eleget c-t hallgattad ??? Ez sem feltétlenül "csak " a pénzről szól !!!

További szép csodateremtő Napot !:)

kema
2009-02-26, 03:15 AM
XY: Csak a saját világodban tudsz változásokat előidézni, a környezet amiben élsz nem változhat meg attól, bármilyen szép imát is mondasz.

Én: Látod, magam is erre tippelek, azaz, hogy ezek az ezoterikus-spirituális ismeretek csak magunkra hatnak, a tudat- és lelkiállapotunkra, de a külvilágra nem, csak arra, hogyan gondolkodunk róla.

Jó éjt nektek!
kiss

Miért mondod ezt ???????????


Hogy ne hatna a tudat és lelkiállapotod a külvilágra ? Nem egy lezárt befőttes üvegben élünk !!!! Itt minden mindennel összefügg. Gondolj csak bele. Egy pillangó hatás ..Gondolj bele egészen kicsibe :
Felkelsz , vidám vagy , elkészíted a reggelit , kedves vagy a férjedhez , kislányodhoz , hogy indul a Napod ? és az Ővék ? Csak a jó dolgokra koncentrálsz , ezekben hiszel , ezekért cselekszel , ezekre fókuszálsz , ezt a példát mutatod , milyen lesz a te családod (mármint a férjed ,gyereked ) közvetlen környezeted ? Milyen barátokat vonzol ? Milyen erőteret képezel ?

Hogy ne hatna a külvilágra az amit gondolunk ???? Hát ez nem is értem !!!!!
Ha arra gondolok , hogy elmosogatok , akkor láss csodát rend lesz . Ha arra gondolok, hogy egy frászt, mosogasson el más , akkor ott koszosodik minden és a " külvilág" a koszt tükrözi. Mindaddig míg valaki el nem kezd másképp gondolkodni , és a külvilág megváltozik. Ha az egyik ember a "sosem teszem arrébb " a másik ember pedig " megcsinálom " gondolkodást folytatja folyton folyvást , akkor az egyik ember azt fogja gondolni, na ebből elegem van és keres egy hasonló gondolkodású embert és a külvilág megint változott .....

Bárhogy is csűröm/csavarom nem tudok azonosulni ezzel : " környezeted nem változhat meg attól .... "

akkor mi a bánattól változik meg ????? Na erre lennék én kíváncsi !!!
Valaki jön és beint a pálcikájával ? Mitől változik meg ????
Mitől változik meg , ha nem attól amit gondolok , és ahogy ennek a gondolatnak a következtében cselekszem

Erre azért kérj léccí választ azoktól akik neked azokat az érdekes priviket írogatták . Mert ez felettébb érdekelne , az értékes mondataikat pedig példákkal is támogassák alá , csak azért , hogy megérthessem . ;)


Abban viszont maximálisan egyet értek, hogy az ima kevés , tenni és tenni is kell a csodákért :)

Hisz még a gyerek mesékben is ez szerepel : jön a jó tündér és suhint egyet a pálcájával , vagyis TESZ valamit és lőn a csoda.

Ja és febr. akármennyi van . Szeretném megkérdezni mikor mész kontrollra ?

Szép csodateremtő Napot neked , és mindenkinek kiss

leoxha
2009-02-26, 04:50 AM
Csatlakozom a japán esthez:

japán dobok
http://data.hu/get/1237760/Japanese_-_Kodo_-_Ibuki_-_Taiko_Drums.mp3.html

és fuvola
http://data.hu/get/1237761/Shakuhachi_the_Japanese_Flute_-_Sanya.mp3.html

Claire

Szia Claire!

A mai napomat csodálatossá tettedkisskisskiss

Kincsem13
2009-02-26, 05:14 AM
Köszönöm szépen siriusB!

Rockxy
2009-02-26, 05:16 AM
Van úgy, hogy elég az ima ahhoz, hogy változzanak a dolgok:
http://vonzastorvenye.extra.hu/

Csodás Napot Mindenkiknek!

tratak
2009-02-26, 05:37 AM
Egészségetekre!

ongbak
2009-02-26, 06:49 AM
Köszönöm, kedves ongbak. kiss
Úgy tűnik, papírból nem egyszerű ezzel a technikával boldogulni, a tanfolyamok meg elég húzós áron vannak.
És még azt sem tudom, hatásos-e.

Szia.Nagyon szivesen!!És egyszerű megtudni müködik e!!!Kopp kopp!!!Annyira én nem merültem bele a témába de azért ezt is kipróbáltam!!És müködik!!Igaz egyszerü fej/szem fájás de elmult alig 2 perc után!!És Csak a szemem körül koppogtattam...Ajánlom...

ongbak
2009-02-26, 07:21 AM
Tudatunk teremtő; gondolataink megvalósulnak; az univerzumtól rendelünk; a bennünk élő Isten lesi és teljesíti kéréseinket; a rezgéseink befolyásolják mások hangulatát, sorsát, energiáját, rezgéseit; sorsunkat mi magunk alakítjuk; minden, ami van tőlünk függ és azért van, hogy tanuljunk belőle; jelen életünk előző életek karmikus adósságainak betetőzése. Efféle és hasonló gondolatokat tanulunk a spirituális-ezoterikus irodalomból. Kérdésem: ezt a jelenlegi gazdasági és különösen Magyarországot érintő válságos gazdasági helyzetet is mi teremtettük? És a miniszterelnökünket? És miért nem teszünk valamit, hogy ez a teremtési ciklus végetérjen, és beköszöntsön végre tényleg az Aranykor? Vagy a teremtés és az ezoterikus dolgok legfőképpen a belső világunkra vonatkozik, és a külsőre nem? Szerintetek? Csak gondolkodom...

Nos énis kifejteném!Szerimtem IGEN!Vagyis az ember / emberek okozzák / ták ezt is (válság,természeti katasztrófák).Nos én Vajdasági vagyok ugyhogy tudom mi az a válság nálunk mióta én megszülettem (neg előtte is volt minden) és azt is mi vagyis a NAGY patriota Szerbek csinálták!Oda voltak Milos-ért aztán Fegyverekkel letaszitották a "trónról" mert ugye csalódtak benne!De aztán mégis nemzeti (éz ő nemzetük) hős lett ahogy Hágában védte magát...
Gy.F.-et is ti vagyis a Magyar töbség választotta ugyhogy a ti döntésetek volt!!Nem biztos hogy csak az ő hibájja ami van ,volt lesz...Meghát kitudja mi az ő karmájja!!Lehet hogy ezmiatt kovácsolódik össze a nép,mert ugye BAJBAN megszünik a gyülölködés ,irigység....Persze nem mindenkinél!!Ja és nehogy majd a letaszitás után hős legyen!De ki tudja lehet hogy már az is:)
Amugy utálok politizálni!!!Meg nem vagyok semmijen párti!!
Az ezoterikus dolgok???Sterintem: Minden félekkép belüre szólnak(mert ugye kivül ami van az csak káprázat,kivetülés, Matrix).Pl. ha meditálsz azt is befelé teszed,bajvan veled bent keresed jó méjjen(remélhetöleg)!?
Tehát ha bent ninden rendben akkor kint is és neked mindeggy hogy hol vagy ,mit csinálsz,ki mit mond,milyen a gazdaság,van e pénzed-ja a "pénz" durva dolog minden baj okozójja- szóval nem számit semmi mert ha eléred azt amit keresel/KERESEK akkor nem te élsz a világban hanem a világ él te benned.
Áljon itt egy idézet vagy 2;)
<meta http-equiv="CONTENT-TYPE" content="text/html; charset=utf-8"><title></title><meta name="GENERATOR" content="OpenOffice.org 2.2 (Win32)"><meta name="CREATED" content="20080125;18262100"><meta name="CHANGED" content="20080330;17034600"><style type="text/css"> <!-- @page { size: 21cm 29.7cm; margin: 2cm } P { margin-bottom: 0.21cm } --> </style> “A Teremtés Könyve szerint a Teremtő az egész világ urává tette az embert. Hatalmas ajándék. De én nem ilyen királyi előjogokra vágyom. Csak annyit szeretnék, ha önmagam ura lehetnék - gondolataim, félelmeim, tudatom és lelkem ura. És csodálatos tudni azt, hogy hihetetlen mértékben ura is lehetek mindezeknek, amikor csak akarom, ha irányitani tudom a cselekedeteimet - amelyek reakcióimat irányítják.”


“Az ember rájön, hogy amint megváltoztatja gondolatait a dolgokról és a többi emberről, a dolgok és az emberek megváltoznak vele szemben… Az ember nem azt vonzza, amit szeretne, hanem ami rá hasonlít… Az istenség, amely sorsunkat alakítja, mi vagyunk. Saját magunk… Amit az ember elér, az gondolatai egyenes következménye… Csak akkor emelkedhetünk fel, győzhetünk és lehetünk sikeresek, ha gondolatainkat is felemeljük…”
(Dale Carnegie - Sikerkalauz / How to Stop Worrying and Start Living)
"Bocs hogy megszalattam"

Tibi16
2009-02-26, 07:27 AM
Mantra, vagy megerősítések másképp (http://www.bari012.extra.hu/download.php?file=38b5210a7e8149146ca0b514a6142146 )

Akit érdekel, hallgassa meg minden nap:)
nem studióban készült, de nem is ez a lényeg!!

ongbak
2009-02-26, 07:45 AM
Ezzel nem értek egyet. Minden ami belül vagy, a külvilág tükrözi vissza. Ha a belsőd megváltozik, a külvilág is megváltozik. Lehet hogy éppen csak máshová kerülsz mert a környezeted azért teremtetett olyannak amilyen,hogy azok az emberek akik arra érdemesek (olyan beálitottságúak, olyan tulajdonságaik vannak stb) ott éljenek. Ez a nemzet most mélyponton van összességében. De csak rajtunk egyéneken múlik, mivé alakul. Ha én megváltozok és azzal a körülöttem élők is jobbá kedvesebbé lesznek. akkor már tettem valamit. aztán a kör bővülhet, bővülhet. Végül minden állandóan változik. a környezetünk is! És pont mi általunk.
Gratulálok szépen fogalmaztál éni így gondolom.Van erre egy jó film is a Jövő kezdete...Láttátok??Megható felemelő és elgondolkodtató.
Üdv

ezotér
2009-02-26, 09:04 AM
Kedves Barátaim!
Szükségem lenne a "Gyógyító piramis - A múlt kincse, a jövő forrása" c. könyvre. Aki tud segítsen. Köszönettel.

GLinDorph
2009-02-26, 10:05 AM
Az albumai között nem láttam ezt az albumot. Pedig szerintem az egyik legjobb. Igaz, ez a buddha&bonsai sorozat már az Existence nevével fémjelzett és ez erősen érezhető is rajta ,,,. :-)
http://data.hu/get/1238890/OliverShanti-BuddhaAndBonsai-Vol.5_www.ecsk.hu_.rar.html

GLinDorph
2009-02-26, 10:06 AM
Nekem főleg a Sacred Buddha és a Karmapa tetszett legjobban.

<object classid="clsid:d27cdb6e-ae6d-11cf-96b8-444553540000" codebase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=6,0,40,0" width="425" height="344">


<embed type="application/x-shockwave-flash" src="http://www.youtube.com/p/0F6177E68A4D7992" width="425" height="344"></object>



http://data.hu/get/1238892/Sina_Vodjani_-_Om_Shanti__2006_www.ecsk.hu_.rar.html
http://data.hu/get/1238904/Sina_Vodjani_-_Sacred_Buddha_2000_www.ecsk.hu_.rar.html
http://data.hu/get/1238898/Sina_Vodjani_-_Karmapa_-_Secret_of_the_Crysta_Montain__2006_www.ecsk.hu_.r ar.html
http://data.hu/get/1238900/Sina_Vodjani_-_Freedom_www.ecsk.hu_.rar.html
http://data.hu/get/1238902/Sina_Vodjani__Choying_Drolma_-_Dancing_Dakini__2006_www.ecsk.hu_.rar.html
http://data.hu/get/1238903/Sina_Vodjani_-_El_Vuelo_del_Chaman_2002_www.ecsk.hu_.rar.html
http://data.hu/get/1238905/Sina_Vodjani_-_Geshe_Thubten_Ngawang_Healing_The_Heart_www.ecsk. hu_.rar.html
http://data.hu/get/1238908/Sina_Vodjani_-_Bird_Of_Hope__2002_www.ecsk.hu_.rar.html
http://data.hu/get/1238909/SinaVodjani-KarmaLoveCompassion2Cd_www.ecsk.hu_.part1.rar.html
http://data.hu/get/1238910/SinaVodjani-KarmaLoveCompassion2Cd_www.ecsk.hu_.part2.rar.html
http://data.hu/get/1238911/SinaVodjani-KarmaLoveCompassion2Cd_www.ecsk.hu_.part3.rar.html
http://data.hu/get/1238913/SinaVodjaniDipakShamira-GyogyitoMantrak_www.ecsk.hu.part1.rar.html
http://data.hu/get/1238914/SinaVodjaniDipakShamira-GyogyitoMantrak_www.ecsk.hu.part2.rar.html
http://data.hu/get/1238915/Sina_Vodjani_-_Healing_The_Heart__2006_www.ecsk.hu_.rar.html

GLinDorph
2009-02-26, 10:07 AM
<object classid="clsid:d27cdb6e-ae6d-11cf-96b8-444553540000" codebase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=6,0,40,0" width="425" height="344"><embed type="application/x-shockwave-flash" src="http://www.youtube.com/p/B8657D20EAAA7DEA" width="425" height="344"></object>


http://data.hu/get/1237615/Snatam_Kaur_Khalsa_-_Prem_www.ecsk.hu_.rar.html
http://data.hu/get/1237616/Snatam_Kaur_-_Shanti_2004_www.ecsk.hu_.rar.html
http://data.hu/get/1237617/Snatam_Kaur_-_Anand_2006_www.ecsk.hu_.rar.html
http://data.hu/get/1237686/Snatam_Kaur_-_Aadays_Tisai_Aadays_www.ecsk.hu_.rar.html
http://data.hu/get/1238906/SnatamKaur-Grace_www.ecsk.hu_.part1.rar.html
http://data.hu/get/1238907/SnatamKaur-Grace_www.ecsk.hu_.part2.rar.html
http://data.hu/get/1238896/SnatamKaur-TheBestOf_www.ecsk.hu_.part1.rar.html
http://data.hu/get/1238897/SnatamKaur-TheBestOf_www.ecsk.hu_.part2.rar.html

GLinDorph
2009-02-26, 10:14 AM
http://data.hu/get/1238894/SuzanneTeng-EnchantedWind_www.ecsk.hu_.rar.html
http://data.hu/get/1238895/SuzanneTeng-MysticJourney_www.ecsk.hu_.rar.html

Belehallgatás >>> (http://bacsspirit.extra.hu/download.php?view.313)

http://data.hu/get/1238891/JamiSieber-HiddenSky_www.ecsk.hu_.rar.html
http://data.hu/get/1238912/JamiSieber-SecondSight_www.ecsk.hu_.rar.html

Belehallgatás >>> (http://bacsspirit.extra.hu/download.php?view.312)

GLinDorph
2009-02-26, 10:21 AM
http://data.hu/get/300851/Parfum.Egy.Gyilkos.Tortenete.DVDRip.Xvid.Hundub-DaVinci.part1.rar
http://data.hu/get/300853/Parfum.Egy.Gyilkos.Tortenete.DVDRip.Xvid.Hundub-DaVinci.part2.rar
http://data.hu/get/300854/Parfum.Egy.Gyilkos.Tortenete.DVDRip.Xvid.Hundub-DaVinci.part3.rar
http://data.hu/get/300856/Parfum.Egy.Gyilkos.Tortenete.DVDRip.Xvid.Hundub-DaVinci.part4.rar
http://data.hu/get/300861/Parfum.Egy.Gyilkos.Tortenete.DVDRip.Xvid.Hundub-DaVinci.part5.rar
http://data.hu/get/300863/Parfum.Egy.Gyilkos.Tortenete.DVDRip.Xvid.Hundub-DaVinci.part6.rar
http://data.hu/get/300866/Parfum.Egy.Gyilkos.Tortenete.DVDRip.Xvid.Hundub-DaVinci.part7.rar

Elnézést, ennek is lemaradt a jelsz:
pass: minerva

és itt egy másik rapidos linksorozat:

http://rapidshare.com/files/71691409/parf.part01.rar
http://rapidshare.com/files/71697146/parf.part02.rar
http://rapidshare.com/files/71704368/parf.part03.rar
http://rapidshare.com/files/71709778/parf.part04.rar
http://rapidshare.com/files/71716768/parf.part05.rar
http://rapidshare.com/files/71721904/parf.part06.rar
http://rapidshare.com/files/71727397/parf.part07.rar
http://rapidshare.com/files/71735395/parf.part08.rar
http://rapidshare.com/files/71743265/parf.part09.rar
http://rapidshare.com/files/71749023/parf.part10.rar
http://rapidshare.com/files/71755030/parf.part11.rar
http://rapidshare.com/files/71760831/parf.part12.rar
http://rapidshare.com/files/71766471/parf.part13.rar
http://rapidshare.com/files/71772026/parf.part14.rar
http://rapidshare.com/files/71775248/parf.part15.rar
http://rapidshare.com/files/71775250/parfum.sfv
pass: new7warez

vivula
2009-02-26, 10:34 AM
[quote=Rockxy;1362831]Van úgy, hogy elég az ima ahhoz, hogy változzanak a dolgok:
http://vonzastorvenye.extra.hu/

Az oldal nagyon érdekesnek tűnik, a cikk igen elgondolkodtató!
Köszi!!!:p
Claire

Ja, és azt mondtam már (mondtam), hogy olvassátok el az Energiamezőt?:p


Claire!!!!!!!!

a vonzástörvénye lapon hol van az általad hivatkozott ima??? És mi az az energiamező???? Hol található??
Köszi a segítséged.
VV

eszter54
2009-02-26, 10:47 AM
Illetve..Csontos Ágnes nevére nekem nem dob ki a youtube semmit:(

Ági neve a Youtube-on: eftagi

Igy valamennyi filmjét meg fogod találni.:)

Claire18
2009-02-26, 11:57 AM
[quote=Claire18;1363195]


Claire!!!!!!!!

a vonzástörvénye lapon hol van az általad hivatkozott ima??? És mi az az energiamező???? Hol található??
Köszi a segítséged.
VV

Szia Vivi!

Az imára még Rockxy hivatkozott. Én úgy értelmezem, hogy könyörgés/fohász/gondolat/tett! valami jó érdekében. Ebben a konkrét esetben a két szó, ami gyógyítani volt képes.

Ide írom azt az ír áldást, amivel Domján László búcsúzott az Ultra végén. Ez az általam eddig hallott egyik legszebb áldás/ima:

„Az út emelkedjen lábaidhoz.
A szelet mindig hátba kapd.
Arcodat napfény melengesse,
Földedet lágy eső öntözze.
S amíg újra nem találkozunk,
Isten hordozzon puha tenyerén.”

Claire18
2009-02-26, 12:23 PM
A könyvet, amiről már korábban is említést tettem, Lynne McTaggart írta, címe Az energiamező. Az újságírónő összegyűjtött számos tudományos kutatási eredményt, amelyek az univerzum rejtett erőivel kapcsolatosak. A nyugati tudomány és a keleti miszticizmus immár néhány évtizede zajló közeledésének újabb dokumentuma. Azért olyan érdekes, mert ezek elég ritkák.
Nemcsak agykontrollt végzettek számára érdekes, hogy általa "érthetővé" válik, hogyan, miért működik a programozás, az intuíció, a telepátia, a távgyógyítás, stb.
Ha valaki fel tudja tenni, ne habozzon!!!:p
Claire

GLinDorph
2009-02-26, 12:27 PM
<object classid="clsid:d27cdb6e-ae6d-11cf-96b8-444553540000" codebase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=6,0,40,0" height="344" width="425">


<embed type="application/x-shockwave-flash" src="http://www.youtube.com/p/220909F423CB9B7B" height="344" width="425"></object>

1. Era (1997)
http://rapidshare.com/files/192801680/398745.rar

2. Infinity (1998)
http://rapidshare.com/files/192808808/456287.part1.rar
http://rapidshare.com/files/192811937/456287.part2.rar

3. Looking From East (1998)
http://rapidshare.com/files/192820677/587364.part1.rar
http://rapidshare.com/files/192824880/587364.part2.rar

4. Magic Spirit (1998)
http://rapidshare.com/files/192834467/682743.part1.rar
http://rapidshare.com/files/192839667/682743.part2.rar

5. Voice Of Gaia (1998)
http://rapidshare.com/files/193004851/468257.part1.rar
http://rapidshare.com/files/193008485/468257.part2.rar

6. Ocarina Dream - Yuri Ogaw (1999)
http://rapidshare.com/files/193019938/146722.part1.rar
http://rapidshare.com/files/193026746/146722.part2.rar

7. Sacredness - Spirit Nation (1999)
http://rapidshare.com/files/193058827/884698.part1.rar
http://rapidshare.com/files/193065144/884698.part2.rar

8. Solyma (1999)
http://rapidshare.com/files/193397861/779836.part1.rar
http://rapidshare.com/files/193401613/779836.part2.rar

9. ERA2 (Limited Edition) (2000)
http://rapidshare.com/files/193412353/861571.part1.rar
http://rapidshare.com/files/193413749/861571.part2.rar

10. Era 2 (2000)
http://rapidshare.com/files/193461346/546545.rar

11. Misere Mani (2000)
http://rapidshare.com/files/193451232/497129.part1.rar
http://rapidshare.com/files/193452060/497129.part2.rar

12. The Legend - ERA (DVDRip) (2000)
- Video: DIVX, 576 x 432 avi, DVDRip, ~2964 Kbps Time: 00:25:32
http://rapidshare.com/files/193471520/197528.part1.rar
http://rapidshare.com/files/193480843/197528.part2.rar
http://rapidshare.com/files/193492786/197528.part3.rar
http://rapidshare.com/files/193501706/197528.part4.rar
http://rapidshare.com/files/193511440/197528.part5.rar
http://rapidshare.com/files/193520350/197528.part6.rar
http://rapidshare.com/files/193520567/197528.part7.rar

13. The Mass (2000)
http://rapidshare.com/files/193587823/297533.part1.rar
http://rapidshare.com/files/193592641/297533.part2.rar

14. The Very Best Of ERA (2004)
http://rapidshare.com/files/193827882/559114.part1.rar
http://rapidshare.com/files/193836316/559114.part2.rar
http://rapidshare.com/files/193852413/559114.part3.rar
http://rapidshare.com/files/193861288/559114.part4.rar
http://rapidshare.com/files/193899586/559114.part5.rar

15. Era - Reborn (2008)
http://rapidshare.com/files/194064058/527981.rar

The Complete Video Collection 2005
Video: 512x384 (1.33:1), 25 fps, XviD MPEG-4 ~990 kbps avg, 0.20 bit/pixel
http://rapidshare.com/files/193876778/973649.part1.rar
http://rapidshare.com/files/193909002/973649.part2.rar
http://rapidshare.com/files/193883836/973649.part3.rar

SisterDawn
2009-02-26, 03:30 PM
Miért mondod ezt ???????????


Hogy ne hatna a tudat és lelkiállapotod a külvilágra ? Nem egy lezárt befőttes üvegben élünk !!!! Itt minden mindennel összefügg. Gondolj csak bele. Egy pillangó hatás ..Gondolj bele egészen kicsibe :
Felkelsz , vidám vagy , elkészíted a reggelit , kedves vagy a férjedhez , kislányodhoz , hogy indul a Napod ? és az Ővék ? Csak a jó dolgokra koncentrálsz , ezekben hiszel , ezekért cselekszel , ezekre fókuszálsz , ezt a példát mutatod , milyen lesz a te családod (mármint a férjed ,gyereked ) közvetlen környezeted ? Milyen barátokat vonzol ? Milyen erőteret képezel ?

Hogy ne hatna a külvilágra az amit gondolunk ???? Hát ez nem is értem !!!!!
Ha arra gondolok , hogy elmosogatok , akkor láss csodát rend lesz . Ha arra gondolok, hogy egy frászt, mosogasson el más , akkor ott koszosodik minden és a " külvilág" a koszt tükrözi. Mindaddig míg valaki el nem kezd másképp gondolkodni , és a külvilág megváltozik. Ha az egyik ember a "sosem teszem arrébb " a másik ember pedig " megcsinálom " gondolkodást folytatja folyton folyvást , akkor az egyik ember azt fogja gondolni, na ebből elegem van és keres egy hasonló gondolkodású embert és a külvilág megint változott .....

Bárhogy is csűröm/csavarom nem tudok azonosulni ezzel : " környezeted nem változhat meg attól .... "

akkor mi a bánattól változik meg ????? Na erre lennék én kíváncsi !!!
Valaki jön és beint a pálcikájával ? Mitől változik meg ????
Mitől változik meg , ha nem attól amit gondolok , és ahogy ennek a gondolatnak a következtében cselekszem

Erre azért kérj léccí választ azoktól akik neked azokat az érdekes priviket írogatták . Mert ez felettébb érdekelne , az értékes mondataikat pedig példákkal is támogassák alá , csak azért , hogy megérthessem . ;)


Abban viszont maximálisan egyet értek, hogy az ima kevés , tenni és tenni is kell a csodákért :)

Hisz még a gyerek mesékben is ez szerepel : jön a jó tündér és suhint egyet a pálcájával , vagyis TESZ valamit és lőn a csoda.

Ja és febr. akármennyi van . Szeretném megkérdezni mikor mész kontrollra ?

Szép csodateremtő Napot neked , és mindenkinek kiss

Húúúúú... minden szó mellé értelmezést kell írnom, úgy tűnik.
Nem egy nyelvet beszélünk.

Külvilág ezek szerint kétféle van. Az egyik a saját környezeted, élettered, lakóhelyed, amelyre nem is kétlem, hogy van hatásunk. Nyilván van, nem is lehet másképp. A másik külvilág, az az objektív külvilág, azaz politikai, gazdasági helyzet, társadalmi környezet.

Na mivel a kérdésem még mindig érthetetlen, pedig komolyan igyekeztem a lehető legegyszerűbb, nem félreérthető szavakkal és fogalmakkal fogalmazni, hát próbálom megvilágítani.

Akkor még egyszer: Ha tényleg mindent mi teremtünk, vonzunk be az életünkbe, és elfogadjuk igazságnak, amit pl. Szepes Mária is megfogalmazott, hogy magunk teremtjük a valóságunkat, és tudatlanságunkban fekete mágusként idézünk magunkra bajokat a nem megfelelő hozzáállásunkkal, gondolatainkkal stb. Akkor ezen szentencia fényében Mi (mi magyarok) idéztük-e magunkra valamiféle tudatlan teremtő, bevonzó folyamattal azt a gazdasági helyzetet, amelyben jelenleg vagyunk??

Továbbá elfogadjátok-e azt, hogy valamiféle öntudatlan belső hozzáállással, teremtéssel, vonzással idézi magára ez a sok ember ma Magyarországon a gazdasági válságnak nevezett helyzet következményeit, amelyet ma tömegesen tapasztalunk, úgy mint: munkahelyelvesztés, munkanélkülivé válás, fizetések befelezése ugyanannyi munkáért??

Igaz lehet-e az, hogy VALÓBAN a szegénységet és a nehézséget választja (akár a tudatalatti programozottsága révén) a bőség és gazdagság helyett ez a sok embertársunk ebben az országban?
Igaz-e az, hogy valamiképpen a fejünkre idéztünk egy GyF nevű miniszterelnököt, akinek köszönhetően megélhetjük sorsunknak ezt a teremtő ciklusát és tanulhatunk belőle, sőt még lelkileg gazdagodhatunk is?

Azért van ez a gazdasági helyzet, mert ezt valakik így akarják és csinálják, vagy mi teremtettük magunknak?

Gondolom, megint írtam egy csomó olyan szót és fogalmat, amely mellé értelmező szótár kell... :-)

jason4886
2009-02-26, 04:19 PM
Mindenkinek szeretettel
http://addat.hu/20cd5848/Dainin-Katagiri-Visszateres-a-Csendhez.pdf.html
http://addat.hu/685b9e20/Sri Ramana Maharsi-Tudatos halhatatlansag.pdf.html

Claire18
2009-02-26, 05:51 PM
[quote=GLinDorph;1363783]

Köszönet a rengeteg jó zenéért!!! Sokat már át is vettem, többet meghallgattam, és mondhatom, nem utoljára!:p

Én is felteszek kettőt a kedvencek közül:

http://data.hu/get/1240145/Deuter_-_Buddha_Nature_-_01_-_Buddha_Nature.mp3.html

http://data.hu/get/1240212/Deuter_-_Buddha_Nature_-_02_-_Illumination.mp3.html
Claire

kema
2009-02-26, 05:59 PM
Nem egy nyelvet beszélünk.
Gondolom, megint írtam egy csomó olyan szót és fogalmat, amely mellé értelmező szótár kell... :-)

a kérdésed úgy gondolom értem, csak a választ nem vagy hajlandó elfogadni. :)

Nem tudom miért szimpatikusabb a leigáznak, eltipornak ..... és mi vétlenek vagyunk ????

Válság egy csinált dolog , de ezt egy világra szólónak tervezték , sok mindent rá lehet fogni, sok mindent lehet most ennek "leple alatt " tenni.
Kíváncsi lennék rá ez a szó " válság " hányszor hangzik el a magyar és hányszor román , lett, britt,szlovák, japán , lengyel , szlovén .... szájból és a médiákból ?
Szerinted ki vezet ? És ki jön ki a gödörből ? aki egész nap ezen rágódik, vagy az aki a kiutat keresi ?

Miért mondod azt, hogy a gazdasági helyzetre, politikára ... nincs hatásunk ?
Csak ugye időnként a sok lúd disznót győz. Na meg a többségnek is van egy kis szerepe. Kikből van több ?
El megy - e mindenki szavazni , vagy csak szidja a másikat, hogy rossz lett a végeredmény . Aki elmegy az vajon tudja -e ,hogy az az X mit is jelent ?
Vagy vakon elhisz mindent , mert hinni egyszerűbbnek tűnik mint gondolkodni és cselekedni . Szerinted mindenki elgondolkodik azon , hogy amit ígérnek neki , azt egyáltalán meg lehet , e valósítani ?
Ha eleve lehetetlen , nem lehet megvalósítani, akkor miért az az ember a hibás aki ígérte és miért nem az aki vakon , gondolkodás nélkül bedőlt, elhitte , és megint elhitte és még mindig el fogja hinni ..... mert így a kényelmesebb , addig sem kell az agyát fárasztani és mindig van kit hibáztatni .

Megvezetni , irányítani azokat lehet , akik tudatlanok . Kérdés , hogy egy városban , megyében , országban kiből van több. Miért van az ,hogy egyes önkormányzatok boldogulnak, fejlődnek, jó döntéseket hoznak , máshol meg áll a mocsár , max. 1-2 ember zsebe tömődik ? Mindkettő magyar !!!

Ez így túl egyszerű lenne , szegény elnyomott magyarok ......

Kiből van több ? Aki használja a fejét , tanul , dolgozik,becsületes , pozitívan gondolkodik, a megoldást keresi, előre tekint, felismeri , hogy összefogásra van szükség, önzetlenül segít a másiknak , vagy az ellenkezőjéből .
Ezeket a tetteket ugyebár gondolatok előzik meg , melyik gondolkodásból van több ? Oszt olyan a végeredmény .....

Akárhogy is csűrjük csavarjuk : "rajtad áll "

Jóéjt !

Claire18
2009-02-26, 06:09 PM
Mindenkinek legyen szép a holnapi napja is! :p Egy kis hozzájárulás, ezúttal az Andokból:

Bemelegítésként egy rövid madárdal, majd igazi Medwyn Goodall örömzene

http://data.hu/get/1240229/Andes_-_Misa_Criolla_-_Traditional_Music_From_The_Andes_-_Los_Indios_Del_Sol_Ensemble_Karumenta_.html

http://data.hu/get/1240239/Andes-Peruvian_Flute_-_Medwyn_Goodall_-_Ancient_Nazca-Inca_Mysteries_-_09_-_Andes1.mp3.html

Claire

ani02
2009-02-27, 04:30 AM
sziasztok:)

ez most egy próba, fogalmam sincs jó lesz-e a link:most próbálkozom elősször erre a tárhelyre feltenni valamit, remélem sikerrel.ha nem, majd korrigálok.
szóval egy könyv az EFT-hez:
http://www.4shared.com/file/89752095/c9c3e496/HorstBeneschKopogtassazegeszsegedertJavtott.html


üdv:a

ani02
2009-02-27, 04:35 AM
sziasztok:)

ez most egy próba, fogalmam sincs jó lesz-e a link:most próbálkozom elősször erre a tárhelyre feltenni valamit, remélem sikerrel.ha nem, majd korrigálok.
szóval egy könyv az EFT-hez:

üdv:a

de jó...:)
úgy látom sikerült, habár lehet hogy ez csak a tudatlanok szerencséje.
itt van még egy könyv, ez amit az oldalakról is le lehet tölteni, az alapkönyv.
http://www.4shared.com/file/89752614/729022ba/rzelmiFelszabadulsTechnika_alapknyv.html


üdv:a

SisterDawn
2009-02-27, 05:21 AM
http://rapidshare.com/files/203123602/leleklampas.rar

Ajándékkönyv azoknak, akik a vitatkozó hajlamom miatt irántam érzett személyes ellenszenvük ellenére is szeretik letölteni azt, amit feltöltök. kiss

SisterDawn
2009-02-27, 05:46 AM
Tehát melyik igaz?

a) Teremthetsz magadnak vizualizációval, meditációval, rendeléssel, egyéb úton egészséget, bőséget, jókedvet stb., ÉS teremthetsz országos gazdasági fellendülést, politikai változásokat meditatív úton, energiaküldéssel stb., mert minden a saját teremtéseden múlik,
vagy:
b) Teremthetsz magadnak vizualizációval, meditációval, rendeléssel, egyéb úton egészséget, bőséget, jókedvet stb., DE nem teremthetsz országos gazdasági fellendülést, politikai változásokat meditatív úton, energiaküldéssel stb., mert vannak valószínűleg nem-spirituális ellenerők is.

Továbbá:

Ha a képzeletünk valóságot teremt, mi képzeltük ide ezt a gazdasági helyzetet?
GYF és a politikai vezetés nem felelős, mert ők csak a mi teremtésünk ártatlan végrehajtói.

És még:

Bár a gazdasági helyzetet nem mi vonzottuk be, nem mi teremtettük se tudatosan se öntudatlanul (külső világ), azt, hogy mit gondolunk róla, és hogyan érezzük magunkat a gondolkodásmódunk által, az rajtunk múlik, azon tudunk változtatni (belső világ).

Az "igen Gabi, te teljesen hülye vagy" és az "igen Gabi, te jól gondolod" között azért van még számos más lehetőség is. Szerintetek?

Mi van akkor, ha én 100%-ig hiszek benne, hogy minden, ami az objektív külvilágban történik, az az én vonzásom, teremtésem, művem eredménye, és ezért vállalom is a felelősséget. Oké, emberek, ne haragudjatok, hogy a negatív hozzáállásommal gazdasági válságot teremtettem Magyarországnak. Máskor jobban figyelek. :-) Vagy ennyire ne legyek grandiózus megalomniás? :-)

Én igazából arra vagyok kíváncsi, hogy ti hogyan gondolkodtok. Spirituális okai (is) vannak a jelenlegi gazdasági állapotnak ma Magyarországon? Ha igen, melyek ezek? És mi a célja? Mit kell megtanulnunk? Ha ugyan és egyáltalán.

SisterDawn
2009-02-27, 07:11 AM
Sziasztok! Keresem az " Agykontroll Mesterfokon" c könyvet. Itt rákerestem de használható linket nem találtam csak kéréseket. HA valakinek meg van és feltené, nagyon hálás vagyok már is érte:)
Köszönöm szépen.

Íme:
http://rapidshare.com/files/203155614/AKmanager.rar

cseppcsay
2009-02-27, 07:36 AM
Tehát melyik igaz?

a) Teremthetsz magadnak vizualizációval, meditációval, rendeléssel, egyéb úton egészséget, bőséget, jókedvet stb., ÉS teremthetsz országos gazdasági fellendülést, politikai változásokat meditatív úton, energiaküldéssel stb., mert minden a saját teremtéseden múlik,

A lényeg, hogy hogyan is működik ez. Az az energia ami által képesek vagyunk teremteni rendelni (mindegy milyen módszerrel) az univerzumot alkotó energia. Az által, hogy mire gondolunk és milyen érzelmekkel, olyan energiákat vonzunk magunkhoz és azt is vetítjük oda amire éppen gondolunk.
Mivel véletlenek hitem szerint nincsenek. NEM véletlen, hogy én pl. éppen most itt vagyok. Nekem ebből a helyzetből tanulnom kell, itt nekem most lelki fejlődésem céljából alakítanom kell magamon. Ha belátom, hogy én teremtem magamnak azt, hogy hogyan és hol élek, hogy nem a körülmények áldozata vagyok, mert azt én teremtem, akkor nem az fog foglalkoztatni, hogy miért ilyenek a körülményeim, hanem az, hogy mi a teendőm. Ha úgy gondolom, hogy tehetek valamit, bármit, ami jobbá alakíthatja a világomat kívül és belül is, akkor azt megcselekedhetem. De ülhetek a babérjaimon is, belátva, hogy minden embernek meg kell élnie a saját életét, végig kell járnia a saját útját.
Ha bensőm (az örök lélek) azt súgja, hogy bizony Te most azért vagy itt hogy segíts az embertársaidnak azáltal a tudás által amit elébed tettünk és elsajátítottál, akkor bizony nem árt ha cselekszünk.
De mit és hogyan?
Én csak azt szajkózom, mert ez az én hitem, hogy amíg a hiányra, vagy arra a helyzetre összpontosítunk amit tulajdonképpen szeretnénk hogy megszűnjön, addig oda energiát viszünk, azt vonnzuk továbbra is.
(Sokat segítene a nemzeten pl ha vagy két évig nem nézne tévét :D)
Ahol most vagyunk, az nem egy pillanat műve, ez egy folyamat eredménye, és egy szempillantás alatt nem lehet semmissé tenni. DE változtani lehet rajta apránként. Megteremthetjük azt, hogy egy sokkal jobb gazdasági és politikai helyzet alakuljon ki, ehhez viszont minden embernek fejlődnie kell. Olyan szintre, ahol ez már kérdéses sem lehet, hogy mindenki törődik a másikkal. Így alkothatunk egységet.
vagy:
b) Teremthetsz magadnak vizualizációval, meditációval, rendeléssel, egyéb úton egészséget, bőséget, jókedvet stb., DE nem teremthetsz országos gazdasági fellendülést, politikai változásokat meditatív úton, energiaküldéssel stb., mert vannak valószínűleg nem-spirituális ellenerők is.

Továbbá:

Ha a képzeletünk valóságot teremt, mi képzeltük ide ezt a gazdasági helyzetet?
GYF és a politikai vezetés nem felelős, mert ők csak a mi teremtésünk ártatlan végrehajtói.

Nincsenek ártatlan végrehajtók. Mi vonzottuk ide őket, de csak azt tudod erre a "posztra" vonzani, aki a "követelményeknek" megfelel. GYF egy alacsony szinten működő lélek. Még sokat kell fejlődnie.
És még:

Bár a gazdasági helyzetet nem mi vonzottuk be, nem mi teremtettük se tudatosan se öntudatlanul (külső világ), azt, hogy mit gondolunk róla, és hogyan érezzük magunkat a gondolkodásmódunk által, az rajtunk múlik, azon tudunk változtatni (belső világ).

Az "igen Gabi, te teljesen hülye vagy" és az "igen Gabi, te jól gondolod" között azért van még számos más lehetőség is. Szerintetek?

Mi van akkor, ha én 100%-ig hiszek benne, hogy minden, ami az objektív külvilágban történik, az az én vonzásom, teremtésem, művem eredménye, és ezért vállalom is a felelősséget. Oké, emberek, ne haragudjatok, hogy a negatív hozzáállásommal gazdasági válságot teremtettem Magyarországnak. Máskor jobban figyelek. :-) Vagy ennyire ne legyek grandiózus megalomniás? :-)

Én igazából arra vagyok kíváncsi, hogy ti hogyan gondolkodtok. Spirituális okai (is) vannak a jelenlegi gazdasági állapotnak ma Magyarországon? Ha igen, melyek ezek? És mi a célja? Mit kell megtanulnunk? Ha ugyan és egyáltalán.

Az hogy spirituális oka van ennek a helyzetnek, nem kérdéses. Ha tanulunk, rájövünk, hogy minden spirituális ok :) Az a fő hogy az emberek elinduljanak egy úton, ahol tanulnak és fejlődnek. Ez a világ most nagyon jó hely erre a célra. Aki úgy érzi hogy tehet bármit is, és szükségét érzi annak, hogy tegyen, az ne tétovázzon egy percet sem. :) :) :)
Lehet hogy nem kaptál választ a kérdéseidre. SZámomra viszont ez a válasz. Dióhéjban. :D

Rockxy
2009-02-27, 08:08 AM
[quote=vivula;1363526]

Szia Vivi!

Az imára még Rockxy hivatkozott. Én úgy értelmezem, hogy könyörgés/fohász/gondolat/tett! valami jó érdekében. Ebben a konkrét esetben a két szó, ami gyógyítani volt képes.

Ide írom azt az ír áldást, amivel Domján László búcsúzott az Ultra végén. Ez az általam eddig hallott egyik legszebb áldás/ima:

„Az út emelkedjen lábaidhoz.
A szelet mindig hátba kapd.
Arcodat napfény melengesse,
Földedet lágy eső öntözze.
S amíg újra nem találkozunk,
Isten hordozzon puha tenyerén.”

Hogy hatásosabb legyen az ima, plusz két szó hozzá.

Szeretlek, sajnálom, bocsáss meg, köszönöm!

Ennyi.
De.
Jelen kell lenni. Az imához teljes ember kell, teljes elmével.

Szeretlek Titeket! Rockxy
;)kiss

SisterDawn
2009-02-27, 10:33 AM
Ezen az oldalon van minden Emoto-tól Atlantiszon át a tudatos univerzumig - angol videók:
http://www.youtube.com/user/Ashatur

Dóri71
2009-02-27, 10:40 AM
Az EFT-n kívül most az SVT is nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Ez utóbbiról ideírok egy két szót, hátha valaki nem ismeri.

Van valami könyv róla, amiről hallottam:

Robert E. Deztler:Spirituális választerápia - A szabadság ösvényén

Itt a leírása:
"Az elme tisztításának és a tudatalatti újraprogramozásának folyamata lehetővé teszi az élet sokkal pozitívabb megélését. Segítségével mélyebben és teljesebben tapasztalhatod meg mindazt, ami jó. Ezt az elme tisztítására szolgáló eljárást, a szabadság ösvényét spirituális választerápiának (SVT) nevezik. Az SVT által nemcsak a tudatalatti elmét vagyunk képesek megvizsgálni és tisztítani, hanem magát az egész lélekkrónikát is.
A lélek feljegyzéseit rendszerint Akása-krónikaként említik. Ez tartalmazza a lélek összes tapasztalatát az isteni terv kialakulásának pillanatától egészen a jelen pillanatig, és azon túl. A jelenlegi és az összes többi élet valamennyi programozása feljegyeztetett az Akása-krónikában.
Ez a könyv lépésről lépésre mutatja be a folyamatot. Tartalmazza az alapvető fogalmakat és eljárásokat, az esettanulmányokat és a bibliai, pszichológiai és tudományos alaptételeket, amelyekre az SVT támaszkodik. Fontos része az SVT tanfolyamainak, amelyeket az Egyesült Államokban és világszerte számos más országban (köztük már Magyarországon is!) tartanak."

"A Spirituális Választerápia egy szelíd módszer, amely a tudatalatti programokban kutatva keresi meg és távolítja el azokat az elemeket, amelyek az egészséges és boldog életvitelben gátolnak bennünket. A módszer által azonban nemcsak a tudatalatti elmét vagyunk képesek megvizsgálni és tisztítani, hanem magát a lélekkrónikát is. Az SVT során a Felső Én kitisztít minden diszharmonikus energiát és programot a lélek feljegyzéseiből a múltban, a jelenben és a jövőre vonatkozóan, a régi programokat pedig pozitív energiákkal cseréli fel.


Az SVT módszere egy inga, egy táblázatkészlet, és egy kérdéssorozat használatát foglalja magába. A tanácsadó kérdéseket tesz fel az adott problémával kapcsolatosan, melyekre az inga és a táblázat segítségével a Felső Éntől kapja meg a válaszokat. Ezt követően kitisztítja a diszharmonikus energiát mind az előző életekből, mind a jelen életből és a tudatalattiból. Végül a problémát okozó, kitisztított programokat felcseréli pozitív programokkal. "

Ha valakinek van valami anyaga e témában, azt szívesen venném.

kema
2009-02-27, 12:03 PM
Tehát melyik igaz?

Maximálisan egyetértek Cseppcsay-al !!!
a) Teremthetsz magadnak vizualizációval, meditációval, rendeléssel, egyéb úton egészséget, bőséget, jókedvet stb., ÉS teremthetsz országos gazdasági fellendülést, politikai változásokat meditatív úton, energiaküldéssel stb., mert minden a saját teremtéseden múlik .



Továbbá:

Ha a képzeletünk valóságot teremt, mi képzeltük ide ezt a gazdasági helyzetet?
Igen . Egyszer elmondták , hogy gáz van , valahol jó messze , elmondták azt is , hogy ez most nem játék ez ide most be fog gyűrűzni ( nem úgy mint az olajválság ) Ez mondjuk természetes , mert mi is ezen a bolygón élünk. De azóta elmondták már párszor és a média is csak erről tud beszélni, meg a belenézhetnél a fejekbe , hát sajna több ember fejében egész nap ez forog a Győzivel, Fletóval és a többi "értékessel " karöltve .... tehát addig addig agyal rajta , míg ki nem köt a gödör alján . Jobb lenne , ha nem ezzel foglalkozna , hanem tenné a dolgát , és előre tekintene .

Az emberek elfelejtik , nem hiszik el , hogy amire egész nap gondolnak , ahogy gondolják AZ FOG TÖRTÉNNI !!!!

Meglepődnének, ha valaki titkon felvenné a gondolataikat és szembesítené őket az eredményekkel !!!!

Az ugyebár nem müxik , hogy " itt semmit , sem lehet , itt nem lehet előre jutni , itt drága , itt ellopják , itt hazug mindegyik .... " ez jár a fejekben , TV-ben , újságban egésznap , és este egy röpke pozitív gondolat , és ettől várja valaki a JÓLÉTET ????? és állítja magáról , hogy Ő pozitivan gondolkodik . Ja, és hallgatja egész nap azt a sok szennyet amivel az agyát tömik . Ezt nevezik az emberek pozitívnek .

Igaza van Cseppcsay-nak egy kis áramszünet jól jönne !!!!

" Én csak azt szajkózom, mert ez az én hitem, hogy amíg a hiányra, vagy arra a helyzetre összpontosítunk amit tulajdonképpen szeretnénk hogy megszűnjön, addig oda energiát viszünk, azt vonzuk továbbra is. "

Igen , igen , igen ezerszer is igen . EZ ÍGY VAN !!!!!!
EZ a LÉNYEGE az egésznek , kár tovább ragozni ( de most én sem tudom abbahagyni )

GYF és a politikai vezetés nem felelős, mert ők csak a mi teremtésünk ártatlan végrehajtói.

Ezt mondjuk senki ( legalábbis én nem ) nem mondta , Ő is felelős , ő is gondolkodik valahogyan , tehát ő is teremt. Max. Ő a céljaira jobban fókuszál , kicsikét többet foglalkozik vele , tudja , hogy eléri , tudja , hogy egyesek elhiszik amit ő mond ,ha kevésbé hisznek neki akkor is tudja merre kell fordulnia , ahol ismét , sokadszorra is hívőket talál ... és meg is teremti .

"Oké, emberek, ne haragudjatok, hogy a negatív hozzáállásommal gazdasági válságot teremtettem Magyarországnak. Máskor jobban figyelek."

Értem amire gondolsz Gabi ! Nem Te és nem egy ember gondolata teremti , a gondolatok , tettek = energiá , ezek össze adódnak !

Ezért hát nem mindegy melyik gondolatból van több !!!!????

és ha be kukkanthatnál az összes magyar fejbe , és összeszámolhatnád , hogy mi a végeredmény , hát azt látnád , láss csodát , amit amúgy is látsz ;):(:(:( ( erről már előzőleg asszem írtam )




Én nem hogy nem haragudnék, de egyenesen örülnék is annak , ha egyre több ember ráeszmélne, hogy RAJTA (is) múlik !!!! és ha mindenki máskor JOBBAN figyelne , hogy mit is teremt .

Ha tudatosabb lenne , ha figyelne , ha gondolkodna , akkor nem lenne ennyire "áldozat " szerepbe kényszerítve.


Spirituális okai (is) vannak a jelenlegi gazdasági állapotnak ma Magyarországon? Ha igen, melyek ezek? És mi a célja? Mit kell megtanulnunk?

Hát nem keveset :
meg kell tanulnunk megfelelően ( nem elbízva , nem alul ) értékelni a képességeinket ,
meg kell tanulni összefogni , egymást segíteni , egymással törödni, egymásra figyelni
meg kell tanulni önzetlennek lenni
meg kell tanulni hinni
meg kell tanulni tudatosan cselekedni , észre kell venni , hogy bármit teszünk , gondolunk , annak valamilyen következménye van
meg kell tanulni bánni a készleteinkkel , óvnunk kell az egyetlen élőhelyünket
meg kell tanulni , hogy a boldogság nem az anyagi javak mértéktelen birtoklásában keresendő



sok babácskára van szükségünk , akik segíti a felemelkedésünket
a babácskáknak anyukákra , anyatejre és odafigyelésre ( nem bölcsire, bébi csőszre ... nem jó kis plázás tápszerekre ) van szükségük , hogy egészségesen fejlődhessenek
a gyerekektől rengeteget tudunk tanulni , ha odafigyelünk rájuk
a gyerekeket meg kell tanítani az őseink , nyelvünk , kultúránk tiszteletére és szeretetére . Meg kell gyógyítani a gyökereinket . Ez az alapja mindennek !!!!
vissza kell hozni az oktatás valaha lévő jó színvonalát , jó tanárokat kell képezni , hagyni kell őket , had tegyék a dolgukat , meg kell teremteni , hogy tisztelet övezze őket . ( az ősi kultúrákban az időseket , véneket, gurukat mély tisztelet ővezi , őket semmi nem pótolhatja !!! Nálunk ??? )
jó szakembereket kell képezni
meg kell tanítani az embereket arra , hogy maradhatnak egészségesek , hogyan táplálkozzanak , le kell szoktatni őket a reklám és gyógyszer "zabálásról " és arról , hogy a gyógyszergyárak zsebét tömjék
meg kell tanítani az embereket gondolkodni , tudatosan élni , szelektálni , mi az ami jó , hasznos számukra
meg kell tanítani a gondolat teremtő erejét


Én a válság - már amennyire válság van - pozitív hatását abban látom , hogy merem remélni, az emberek megállnak egy pillanatra és elgondolkoznak !!! Elgondolkoznak , amire ugye évek óta nem volt idejük , mert csak a pénzt kergették , és mindig volt valalmi hirtelen fontos vásárolni valójuk.

Mivel úgy gondolják , vagy azzal ijesztgetik őket , hogy nem fogják tudni kifizetni a számláikat , ezért remélem átgondoljá, mit is lehetne tenni.

mondjuk nyavalygás és szidkozódás helyett lehet ,hogy át lehetne értékelni az életüket .
kell - e hogy minden helységben égjen a villany ?
muszály -e TV-nek, rádiónak, számítógépnek egyfolytában és egyszerre müködnie ?
muszály e 25-30 foknak lennie a lakásban télen ? Nyáron meg azért megy a légkondi , hogy ne legyen ennyi . Muszály-e télen egy szál alsógatyában flangálni , mert különben jön a hőguta és közben az utcát füteni ? ( lásd lakótelepek )
muszály e minden hülyeséget megvásárolni , csak azért mert most más a szine , mérete , disegn -ja , mert most a Győzinek vagy nemtomkinek is ilyen van .
muszály e a vizet csak úgy észnélkül folyatni
muszály e ennyi erdőt kivágni a bulvárlapok, reklámújságok kedvéért
muszály e a sarki közértbe autóval menni
muszály e azt a sok fölösleges élelmiszert megvásárolni , csak azért , hogy a kukába landoljon , vagy azért hogy utánna jó pénzért le lehessen fogyni
muszály e azt a sok szemetet végig nézni a TV-ben ,
muszály e azt a sok értelmetlen újságot , ami minden héten ugyanarról ír , csak egyre nagyobb hülyeségeket és egyre kisebb IQ-hoz szólóaknak , állandóan megvenni, sőt muszály e egyetlen egyszer is megvenni
muszály e sms-t írni
muszály e egy embernek 2-3-4 telefon , és ugyanennyi autó
muszály e ész nélkül élni , vagy tudatosan hatékonyabb ??????

hát erre mindenképpen jó a válság !!! Ha csak a lakosság néhány %-a el kezd gondolkodni , hogy lehet másképp is , már megérte !!!

Szerencsére az emberek jó részéből még nem sikerült "kiölni " azt a természetes ösztönt , hogy baj esetén összefognak , segítik egymást, jobban figyelnek egymásra . Hát erre nagyon jó a válság . Jobb mint egy háború ...


Én úgy gondolom , ha az emberek jó része ezekre a dolgokra nem jön rá önként és dalolva , akkor kap a nyakába hol kisebb, hol nagyobb stopp táblát , hogy legyen ideje megállni és átgondolni , hogy is érdemes tovább ....... Erre való a válság


Szép napot mindenkinek !

SisterDawn
2009-02-27, 12:35 PM
Nna. Kema. (http://www.canadahun.com/forum/member.php?u=106571) Tetszik, amit írtál. Ezért a hozzászólásodért már megérte provokálnom benneteket! ;-)

SisterDawn
2009-02-27, 12:36 PM
http://rapidshare.com/files/203254426/Gygythtsz.rar

shakti69
2009-02-27, 01:06 PM
Ezt találtam, gondolom sok mindenkit érdekelhet még. Köszönet az eredeti feltöltőnek.

Staya Erusa - Út a tudás könyvéhez (Staya erusa)
<HR style="COLOR: #d1d1e1" SIZE=1><!-- / icon and title --><!-- message -->Staya Erusa - Út a tudás könyvéhez (Staya erusa)
magyarul beszélő, színes holland dokumentumfilm, 77 perc, 2006

http://ecx.images-amazon.com/images/I/5198crv4OTL._SL500_AA240_.jpg

rendező: Ronald Jan Heijn, Claudia Bredewold, Harry Beckers

szereplők: Ronald Jan Heijn, Claudia Bredewold, Harry Beckers, Uri Geller

Tartalom:
Élet és halál - a legnagyobb kérdések: honnan jövünk, hová megyünk, és mi létezésünk célja itt a Földön? Olyan kérdések, melyek a kezdet kezdete óta felmerülnek bennünk. Úgy látszik azonban, hogy a történelem során sosem vettük észre az utunkat szegélyező jeleket, melyek a válaszokat hordozták.
A válasz az, hogy mi magunk vagyunk a probléma! Magunkat korlátozzuk többszörösen korlátolt gondolkodásmódunkkal. Ez az oka, hogy a próféták és nagy látnokok hiába tárták elénk tudásukat és bölcsességüket, félreértelmeztük őket. Pedig a válaszok és a magyarázatok közelebb vannak, mint hinnénk.

http://us.imdb.com/title/tt0810458/


Staya.Erusa.2006.HUN.DVDRip.Xvid-Atyus
Méret: 697 MB

Videó:
Felbontás: 576x320 (1,80:1)
FPS: 25,00
Bitráta: 840 Kbps
Minőségi faktor: 0,19 b/px
Kodek: XviD MPEG-4 codec

Audió:
Csatornák száma: 2
Mintavétel: 48000 Hz
Bitráta: 141 Kbps
Kodek: MPEG 1 or 2 Audio Layer 3 (MP3)

http://rapidshare.com/files/202108678/SE.part1.rar
http://rapidshare.com/files/202108684/SE.part2.rar
http://rapidshare.com/files/202121513/SE.part3.rar
http://rapidshare.com/files/202121514/SE.part4.rar
http://rapidshare.com/files/202263210/SE.part5.rar
http://rapidshare.com/files/202461124/SE.part6.rar
http://rapidshare.com/files/202461127/SE.part7.rar
http://rapidshare.com/files/202472920/SE.part8.rar
<!-- / message --><!-- sig -->

kema
2009-02-27, 04:55 PM
Nna. Kema. (http://www.canadahun.com/forum/member.php?u=106571) Tetszik, amit írtál. Ezért a hozzászólásodért már megérte provokálnom benneteket! ;-)


Háj ! Nekem viszont nem tetszik - már ami a provokációt illeti - nem is állítom , hogy érteném mire volt ez jó .... de hát ízlések és pofonok ..... fátylat rá !

Pityusz
2009-02-27, 10:06 PM
Olvastátok már A gyógyító kezek könyvet?
Ajánlom mindenkinek az emberi aura tanulmányozásához, energiánk teljessége -testünk egészsége

Horváth Sándor
2009-02-28, 06:17 AM
Köszönöm, ez szuper, utánanézek! Egy daganatos beteg ismerősöm használja, az EFT-t úgy érzi neki jót tesz. kiss

Annyira dícséritek ezt a virtuális szellemi kikötőt, hogy úgy érzem, be kell néznem. Ha valaki tud meghívót küldeni: bazsi123@freemail.hu.


Kedves Dóri,
ha nem lett volna közeli tapasztalatom, v.színű nem reagálnék -
de gyakran megesik, hogy félelemben a könnyebb utat választjuk, és a betegség gyógyulásának esélye a késlekedéssel romlik...
Javallat: feltárni a betegséget a lehető legjobb orvos bevonásával, a lehető leggyorsabban...
meglehetősen nagy a felelőtlen hitegetés a természetgyógyászat körül,
pszi sebészet és hasonlók...
üdv.alex

SisterDawn
2009-02-28, 08:42 AM
Háj ! Nekem viszont nem tetszik - már ami a provokációt illeti - nem is állítom , hogy érteném mire volt ez jó .... de hát ízlések és pofonok ..... fátylat rá !

A provokáció szót úgy értettem, hogy kicsikarni a gondolatokat belőletek, és köszönöm, hogy hathattam rád, és elgondolkodtál a felvetésemen, és megosztottad velem mindazt, amit itt közzétettél. Szerintem volt értelme.

Engem azért érdekel, hogy ti hogyan vélekedtek a fentebb közzétett gondolataimra.

Azért szeretném tudni, mert kételyeim vannak azt illetően, hogy minden, értsd: MINDEN az egyén saját tudatos vagy öntudatlan teremtésének, bevonzásának következménye volna. Minden rajtam múlik? Mindennek én vagyok az oka? Semmi sem történik akaratomon kívül, csak úgy magától, vagy bizonyos rajtam kívül álló természeti és egyéb törvények szerint?

Tényleg minden az én teremtésem? Rajtam múlik, hogy emelik a gázárakat, mert sokat idegeskedem a számlákon, és ezzel ezt teremtem, hogy még emelnek rajta? Rajtam múlik, hogy esik az eső, mert nem szeretem, és ezzel direkt esni fog, mert a nemszeretésemmel negatív energiával befolyásolom az időjárást? Rajtam múlik, hogy a multik ellehetetlenítik ezt az országot, mert kiviszik a profitot innét és nem tesznek vissza semmit, hogy gazdagítsák a hazánkat? És ez azért van, mert ezzel az információval, és azzal, hogy én ezzel foglalkozom, erősítem a multinacionális vállalatok és a kormányzatunk közötti kapcsolatot? Rajtam múlik, hogy Amerika lerohanta Irakot, mert a tévében láttam, és ezzel visszavetítettem a külvilágra a rosszérzésemből fakadó energiát? Rajtam múlik, hogy vannak betegségek, mert foglalkozom ezzel is?

Meddig tart az én teremtésem, és honnét a környező külső tényezők tehetnek a történésekről? Ha túlzottan vállalom a felelősséget, miszerint minden, ami van, az én teremtésem eredménye, azzal vajon nem önvádba hajszolom magam? Szóval efféle dolgokon gondolkodom.

Az én szót általános én értelemben használtam.

Vagy pl. itt van ez a Mi a csudát tudunk a világról c. film.
Számomra különös az a gondolat, hogy a film azt sugallja, sőt egyenesen állítja, hogy nincsenek állandó természeti törvények, a tárgyak (is) attól függően alakulnak, ahogy az akaratunkkal befolyásoljuk, lásd a kosárlabdás jelenetet. Ez a gondolat feltételezi, hogy elhiggyem, pl. London csak abban a pillanatban alakul ki a maga nyüzsgő életével, embereivel, tárgyaival, amint leszállok a repülőről, és kinyílik előttem a repülőtér kapuja. Én viszont nem hiszem el, hogy minden csak abban a pillanatban keletkezik, amint a szemlélő szeme rátekint, és amikor az akaratommal megteremtem. Én hiszek egy tőlem független, objektív, bevonzásomon és teremtésem túli külvilágban.

És még mindig nagyon érdekel, hogy ti hogyan vélekedtek erről.

Mira*
2009-02-28, 09:16 AM
Tanácstalan vagyok. Akkor a letölhető linkeket sem látják itt szívesen? Pedig, ha nincs itt akkora tárhely máshová kell felrakni a dolgokat.
Most találtam egy filmet, gondoltam megosztom, ha szabályba ütközik, lécci szóljatok!


Világok arca: Baraka (Baraka) Rapidshare
http://images.netbag.hu/20080409/11551292351.jpeg

Világok arca: Baraka
(Baraka)

színes szöveg nélküli amerikai dokumentumfilm, 96 perc, 1992

rendező: Ron Fricke
forgatókönyvíró: Ron Fricke , Mark Magidson , Bob Green
zeneszerző: Lisa Gerrard , Michael Stearns , Brendan Perry
operatőr: Ron Fricke
vágó: Ron Fricke , Mark Magidson , David Aubrey

A szó jelentése:
Ősi, szufi szó, mely igen sok nyelvben megtalálható. Jelentése áldás, életesszencia, létértelem, lélek, melyből az evolúciós folyamat elindul. Csupán egy igazi kérdés létezhet: bolygónk és a rajta élő ember kölcsönhatása. A baraka a dolgok legbelső lényegére világít rá.

A tér- és idősíkok ellentétei:
A film 6 kontinens 24 ország 69 színhelyére kalauzol el bennünket - Japántól Kenyáig, Tanzánián át Kaliforniáig - a Föld lehető legkülönfélébb helyeire csöppenünk. A térbeli és időbeli utazás hatalmas ellentéteket feszít egymásnak, egyszerre borzongat és gyönyörködtet. Egyrészt a fényképszerűen felvonultatott tájak, eltérő emberi kultúrák és vallások ütköznek, másrészt az ősi, tiszta világ és a mai, sérült, túlzsúfolt világ kelt feszültséget e lenyűgözően megjelenített alkotásban. Az emberi civilizáció újfajta megközelítésből kerül nagyító alá, a párbeszéd nélküli ábrázolásmód még inkább érzékelteti, hogy mi, emberek közel sem vagyunk tökéletesek. A már korábban, 1992-ben bemutatott film nagy sikert aratott Magyarországon.

A valós lét értékei:
A misztikus kaland során a világ szívfájdító szomorúsága kerül előtérbe - miközben rádöbbenünk a valós lét igazi értékeire.
Nemcsak arról szól, amit látsz, nemcsak az a fontos, amit értesz; az érzékek viharában találod magad, amint lélegzetelállító hanghatások közepette átsuhansz az egész világon...

Kód:
http://rapidshare.com/users/1MV5L5

RARPass: 2fastdownload.com
<!-- / message --><!-- sig -->

Mira*
2009-02-28, 09:18 AM
És még egy figyelemre méltó film:

Staya Erusa - Út a tudás könyvéhez (Staya erusa)
magyarul beszélő, színes holland dokumentumfilm, 77 perc, 2006

http://ecx.images-amazon.com/images/I/5198crv4OTL._SL500_AA240_.jpg

rendező: Ronald Jan Heijn, Claudia Bredewold, Harry Beckers

szereplők: Ronald Jan Heijn, Claudia Bredewold, Harry Beckers, Uri Geller

Tartalom:
Élet és halál - a legnagyobb kérdések: honnan jövünk, hová megyünk, és mi létezésünk célja itt a Földön? Olyan kérdések, melyek a kezdet kezdete óta felmerülnek bennünk. Úgy látszik azonban, hogy a történelem során sosem vettük észre az utunkat szegélyező jeleket, melyek a válaszokat hordozták.
A válasz az, hogy mi magunk vagyunk a probléma! Magunkat korlátozzuk többszörösen korlátolt gondolkodásmódunkkal. Ez az oka, hogy a próféták és nagy látnokok hiába tárták elénk tudásukat és bölcsességüket, félreértelmeztük őket. Pedig a válaszok és a magyarázatok közelebb vannak, mint hinnénk.

http://us.imdb.com/title/tt0810458/ (http://us.imdb.com/title/tt0810458/)


Staya.Erusa.2006.HUN.DVDRip.Xvid-Atyus
Méret: 697 MB

Videó:
Felbontás: 576x320 (1,80:1)
FPS: 25,00
Bitráta: 840 Kbps
Minőségi faktor: 0,19 b/px
Kodek: XviD MPEG-4 codec

Audió:
Csatornák száma: 2
Mintavétel: 48000 Hz
Bitráta: 141 Kbps
Kodek: MPEG 1 or 2 Audio Layer 3 (MP3)

http://rapidshare.com/files/202108678/SE.part1.rar (http://rapidshare.com/files/202108678/SE.part1.rar)
http://rapidshare.com/files/202108684/SE.part2.rar (http://rapidshare.com/files/202108684/SE.part2.rar)
http://rapidshare.com/files/202121513/SE.part3.rar (http://rapidshare.com/files/202121513/SE.part3.rar)
http://rapidshare.com/files/202121514/SE.part4.rar (http://rapidshare.com/files/202121514/SE.part4.rar)
http://rapidshare.com/files/202263210/SE.part5.rar (http://rapidshare.com/files/202263210/SE.part5.rar)
http://rapidshare.com/files/202461124/SE.part6.rar (http://rapidshare.com/files/202461124/SE.part6.rar)
http://rapidshare.com/files/202461127/SE.part7.rar (http://rapidshare.com/files/202461127/SE.part7.rar)
http://rapidshare.com/files/202472920/SE.part8.rar (http://rapidshare.com/files/202472920/SE.part8.rar)

ongbak
2009-02-28, 10:15 AM
Kedves Dóri,
ha nem lett volna közeli tapasztalatom, v.színű nem reagálnék -
de gyakran megesik, hogy félelemben a könnyebb utat választjuk, és a betegség gyógyulásának esélye a késlekedéssel romlik...
Javallat: feltárni a betegséget a lehető legjobb orvos bevonásával, a lehető leggyorsabban...
meglehetősen nagy a felelőtlen hitegetés a természetgyógyászat körül,
pszi sebészet és hasonlók...
üdv.alex
Evvel egyet értek.De csak részben!!Vegyünk egy autót.Baja van nem indul.Mivel nem vagyunk mechanikusok(orvosok),bele nézhetünk de nembiztos hogy ha szétszedjük megtudjuk javítani,lehet hogy szét sem kell szedni!!!Tehát elvisszük mesterhez(orvos) ha nem lelki ismeretes akkor szétszedi kicseréli ami a baja volt vagy csak helyre rakja pl. egy kábel vagy bármi.Fizetsz és mehetsz!!!Egy jó mechanikus elmagyarázza hogy miért volt a baj,kezdve az alapoknál,tehát egy gép működése akkor hosszú életű ha betartjuk a szabályokat,olajcsere időben,megfelelő üzem anyag(nem vizezett),karbatartás,felületi és belső tisztitás!Végül megfelelő használat,nemsürűn tulpörgetni a motort,időszakos gumi,hűtőfolyadék.Stb stb...
Tehát ha nem tudod meg mitöl ment tönkre egy autó akkor te ugyan ugy tönkre fogod tenni nem megfelelő használlattal!!Ugye már egy pár éve az ujjabb,(drágább) korszerübb(spirituálisan fejlett) autóknál elég ha elviszed egy autó diagnosztikára ahol a tag (sámán,ETF,term.gyógyász,reikis,táltos,agykontroll-os,stb..) egy nootbookal megnézi és azon keresztül kijavithatja a hibákat,fizikai beavatkozás nélkül(a régi "fejletlen" autóknál hiába csatlakoztatnád a laptoppot nincs hova nincs kifejlődve spirituálisan(nem hisz) nem csatlakoztatható!!)!! Vagy esetleg ha nincs választás és az autót nem megfelelően használták tovább küldi az orvoshoz (mechanikus) hogy gyógyszerezze és vagdalhassa kedvére!!!!
Tehát manapság az a jó ha együtt működik az autó diagnosztikus és a mechanikus.De ha megfelelően élsz a helyenként előkerülő problémákat akár te is megoldhatod ha megtanulod a laptoppal(agy,tudat) a mélyebb helyekre hatolni és egy két kattintással megoldani a problémát.Hiszen az autó gyártóknak is az a jó ha minnél tovább megy egy pl.BMW!Milyen reklám lenne ha gond is adódott(de ugye nem az ő hibájjukbol),és a drága diagnosztikai programjuk nem lenne használható!!!
A teremtő is megadta a kulcsot/kat a diagnosztikánkhoz!!!
Silány hasonlat de nem jutott gyors/jobb az eszembe és nem értek az autókhoz,nem vagyok mechanikus.
Mindenki maga dönt miben hisz...Mi gyógyítja....

ani02
2009-02-28, 11:04 AM
sziasztok:)


a kema kontra gabi meccshez:) csak egy gondolat:
amiről kema nagyon bölcsen irt, azt hiszem egy mondattal úgy hivják:tudatosság, spirituális intelligencia.
amikor a Gurdjieff szavaival élve-az alvó ember felébred, és tudatossá, spirituálisan, lelkileg tudatossá válik.-hála Istennek, egyre többen vagyunk ilyenek:)

más:betegség:most olvastam egy cikket a természetgyógyászat magazinban, ide vág pár mondata:
"Egy betegség valóban képes az ember testi-lelki fejlődédét szolgálni.Abban az esetben ha vállalja a felelősséget, és van bátorsága változni, megváltoztatni az életmódját és életfelfogását.
A felelősségvállalás nem azt jelneti, hogy én vagyok a hibás hogy megbetegedtem, hanem:ha beteg vagyok, az én felelősségem, hogy meggyógyuljak.
Pozitiv felismerés ugyanakkor, hogy ebben a folyamatban engem, mint beteget, testem saját öngyógyitó erői segitenek."

a cikk egyébbként az antropozófikus gyógyitásról szól.és szintén kiemeli, hogy nem a hagyományos gyógyitás helyett van!!-hanem elismeri, és további tudományos módszerekkel kiegésziti azt.
valahol furcsállom ezt a dolgot, mert felelős gyógyitó, természetgyógyász véleményem szerint soha sem mondja azt, hogy csak ő az üdvözitő-és ne forduljunk orvoshoz.aki ezt állitja, onnan "csipőből ki kell fordulni" az ajtón.

az én hitem szerint az egyensúlyban rejlik a gyógyulás, és párhuzamosan fut:mind a hagyományos orvoslást, mind a spirituális utat használni kell-De:magában egyik sem elegendő.
hogy miért, azt dóri már előttem kifejtette:)

üdv:a

GLinDorph
2009-02-28, 12:13 PM
<table class="tborder" id="post1097433" align="center" border="0" cellpadding="6" cellspacing="1" width="100%"><tbody><tr><td class="alt2" style="padding: 0px;"><!-- user info --><!-- / user info -->
</td></tr><tr><td class="alt1" id="td_post_1097433"><!-- message, attachments, sig --><!-- message -->Idézet:
<table border="0" cellpadding="6" cellspacing="0" width="100%"><tbody><tr><td class="alt2" style="border: 1px inset ;">Eredeti szerző Létező http://www.canadahun.com/forum/images/buttons/viewpost.gif (http://www.canadahun.com/forum/showthread.php?p=1096460#post1096460)
Szia!
Innen leveheted a Buddha Bar albumokat.
http://u2n2.com/default.asp?searchTy...n1&submit=+GO+ (http://u2n2.com/default.asp?searchType=articles&q=Buddha+Bar&from=sharez.cn1&submit=+GO+)

Ha túl hosszú a link, kezd így és keress rá.
http://u2n2.com/default.asp?cat=10

Buddha Bar - 39 Albums with covers

http://u2n2.com/article.asp?id=35010

</td></tr></tbody></table>
Nagyon jó ez a gyűjtemény. Már régóta kerestem ehhez hasonlót.
Köszönöm.

</td></tr></tbody></table>

Sajnos nekem ezek innen nem nagyon jöttek le, azaz már törölt, miegyébb féjlokat találtam nagyrészt. Így mivel engem is érdekelt a sorozat kerestem élő linkeket:

http://rapidshare.com/files/57763335/bar_vol1_by_warez-turks.com.part1.rar
http://rapidshare.com/files/57768477/bar_vol1_by_warez-turks.com.part2.rar
http://rapidshare.com/files/57785054/bar_vol2_by_warez-turks.com.part1.rar
http://rapidshare.com/files/57789778/bar_vol2_by_warez-turks.com.part2.rar
http://rapidshare.com/files/57801637/bar_vol3_by_warez-turks.com.part1.rar
http://rapidshare.com/files/57805409/bar_vol3_by_warez-turks.com.part2.rar
http://rapidshare.com/files/57816654/bar_vol4_by_warez-turks.com.part1.rar
http://rapidshare.com/files/57818664/bar_vol4_by_warez-turks.com.part2.rar
http://rapidshare.com/files/57828046/bar_vol5_by_warez-turks.com.part1.rar
http://rapidshare.com/files/57832638/bar_vol5_by_warez-turks.com.part2.rar
http://rapidshare.com/files/57927717/bar_vol6_by_warez-turks.com.part1.rar
http://rapidshare.com/files/57930812/bar_vol6_by_warez-turks.com.part2.rar
http://rapidshare.com/files/57948192/bar_vol7_by_warez-turks.com.part1.rar
http://rapidshare.com/files/57953479/bar_vol7_by_warez-turks.com.part2.rar
http://rapidshare.com/files/57968637/bar_vol8_by_warez-turks.com.part1.rar
http://rapidshare.com/files/57973365/bar_vol8_by_warez-turks.com.part2.rar
http://rapidshare.com/files/57990491/bar_vol9_by_warez-turks.com.part1.rar
http://rapidshare.com/files/58002065/bar_vol9_by_warez-turks.com.part2.rar
http://rapidshare.com/files/155372126/Yves.Coignet.Buddhattitude.Horriya.2008-F4D.rar
És aki szeretne itt belehallgatni, ez a 9-es playlist-e.

<object height="344" width="425">


<embed src="http://www.youtube.com/p/933D5786CC8D96AB&hl=en&fs=1" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" height="344" width="425"></object>

m.kavez
2009-02-28, 01:00 PM
Csak egy kis segítséget szeretnék kérni tőletek...
<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p> </o:p>
Ha valakinek volna némi tapasztalata a Talen táblákkal, legyen olyan kedves és segítsen nekem. Megkaptam a könyvet és a táblákat is, de lehet csökkent értelmű medvebocs vagyok, mert átolvasása után még nem jöttem rá a forszára. Hm….ha volna valaki tarsolyában némi magyarázat, azt megköszönném.
<o:p> </o:p>
Köszi előre is! :p

amanfromdiosjeno
2009-02-28, 02:59 PM
Kerestétek nemrégiben. Ha közben felkerült, csak nem vettem észre, akkor bocsánat;)

Dr. Michael Nevton: Lelkünk útjai IV.

http://www.4shared.com/file/89983615/7fb1d088/Dr_Michael_Newton_-_Lelknk_tjai4.html

Katiccca
2009-02-28, 03:46 PM
Sziasztok!

Egy kérés...hátha időközben valakinek meglett a könyv :)

Esther-Jerry Hicks-től Az érzelmek megdöbbentő erejét keresném, kérném szépen magyarul...:)

Ha valakinek megvan és még fel is tenné....örök hálám "üldözni" fogja...:)

ondrej
2009-02-28, 03:55 PM
Sziasztok!
Keresem Neale Donald Walsch: Barátságban Istennel és Kérdések és Válaszok c. könyveit. Ha valaki tudna segíteni megköszönném.

Rockxy
2009-02-28, 06:37 PM
Egy-két jó olvasmány:
Neale Donald Walsch - Egységben Istennel (2-3. rész)
Neale Donald Walsch - A gazdagságról
Neale Donald Walsch - A holisztikus életről
Neale Donald Walsch - A kapcsolatokról
Sri Chinmoy - Kérdések és válaszok

ani02
2009-03-01, 04:29 AM
sziasztok:)

http://www.4shared.com/file/90103296/ac792f07/coelhoafnyharcosnakkziknyve.html

üdv:a

Nunuelle
2009-03-01, 05:17 AM
[quote=ani02;1369104]sziasztok:)

http://www.4shared.com/file/90103296/ac792f07/coelhoafnyharcosnakkziknyve.html
NAGYON KÖSZÖNÖM !!!
Már 2* olvastam, de nem lehet megunni :)
Sajna nem ertek a pdf szerkesztéséhez, megtennéd, h sorba rendezed az oldalakat, v vki, aki ért Hozzá?kiss

GLinDorph
2009-03-01, 08:10 AM
<object classid="clsid:d27cdb6e-ae6d-11cf-96b8-444553540000" codebase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=6,0,40,0" height="344" width="425">


<embed type="application/x-shockwave-flash" src="http://www.youtube.com/v/7aMLiGO2eqA" height="344" width="425"></object>


http://data.hu/get/1248369/ManishVyas-Sattva_www.ecsk.hu_.part1.rar
http://data.hu/get/1248370/ManishVyas-Sattva_www.ecsk.hu_.part2.rar

willafighter
2009-03-01, 11:02 AM
Sziasztok!

Váradi Tibor előadásanyagait keresem mp3-ban. Sajnos a linkek, amiket itt találtam már nem működnek.

Előre is köszönöm!

GLinDorph
2009-03-01, 12:53 PM
A szokás szerint lemaradó jelszó: www.warez-turks.com (http://www.warez-turks.com/) :-) vagyis ez az 1-9-esek jelszava.

[quote=GLinDorph;1367734]Sajnos nekem ezek innen nem nagyon jöttek le, azaz már törölt, miegyébb féjlokat találtam nagyrészt. Így mivel engem is érdekelt a sorozat kerestem élő linkeket:

http://rapidshare.com/files/57763335/bar_vol1_by_warez-turks.com.part1.rar
http://rapidshare.com/files/57768477/bar_vol1_by_warez-turks.com.part2.rar
http://rapidshare.com/files/57785054/bar_vol2_by_warez-turks.com.part1.rar
http://rapidshare.com/files/57789778/bar_vol2_by_warez-turks.com.part2.rar
http://rapidshare.com/files/57801637/bar_vol3_by_warez-turks.com.part1.rar
http://rapidshare.com/files/57805409/bar_vol3_by_warez-turks.com.part2.rar
http://rapidshare.com/files/57816654/bar_vol4_by_warez-turks.com.part1.rar
http://rapidshare.com/files/57818664/bar_vol4_by_warez-turks.com.part2.rar
http://rapidshare.com/files/57828046/bar_vol5_by_warez-turks.com.part1.rar
http://rapidshare.com/files/57832638/bar_vol5_by_warez-turks.com.part2.rar
http://rapidshare.com/files/57927717/bar_vol6_by_warez-turks.com.part1.rar
http://rapidshare.com/files/57930812/bar_vol6_by_warez-turks.com.part2.rar
http://rapidshare.com/files/57948192/bar_vol7_by_warez-turks.com.part1.rar
http://rapidshare.com/files/57953479/bar_vol7_by_warez-turks.com.part2.rar
http://rapidshare.com/files/57968637/bar_vol8_by_warez-turks.com.part1.rar
http://rapidshare.com/files/57973365/bar_vol8_by_warez-turks.com.part2.rar
http://rapidshare.com/files/57990491/bar_vol9_by_warez-turks.com.part1.rar
http://rapidshare.com/files/58002065/bar_vol9_by_warez-turks.com.part2.rar
http://rapidshare.com/files/155372126/Yves.Coignet.Buddhattitude.Horriya.2008-F4D.rar

GLinDorph
2009-03-01, 05:13 PM
Nahh ,, .. ma megint sikerült jót "dolgoznom" :-) De azaz igazság annyira meg tetzsett az ide már belinkelt albuma, hogy muszáj voltam kicsit kutakodni a neten utána. Hááátt .. nem mondom ,, valami kínai vagy japán, vagy valami ilyesmi oldalakon jártam már mire sikerült rábukkanom ,, ( persze miután oroszországot bejártam :-) ,,, de végül nem hiába :-D csak két albumukat nem sikerült beszerezni. ... ( egyenlőre ) :-)

<object classid="clsid:d27cdb6e-ae6d-11cf-96b8-444553540000" codebase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=6,0,40,0" height="344" width="425">


<embed type="application/x-shockwave-flash" src="http://www.youtube.com/p/F4DA56055CC76175" height="344" width="425"></object>

Le chemin du nirvana (2008)
???

Joyaux et Merveilles (2007)
http://data.hu/get/1238253/michel_pepe-joyaux_et_merveilles.part1.rar.html
http://data.hu/get/1238309/michel_pepe-joyaux_et_merveilles.part2.rar.html
vagy:
http://www.mediafire.com/download.php?vmzzgyjjj21
http://www.mediafire.com/download.php?yzdynjgdcmm

Splendeur d Eternite(2006)
http://home.imhb.cn/indexCF/home/MyDocumentDown.aspx?MSAutoID=150979
http://home.imhb.cn/indexCF/home/MyDocumentDown.aspx?MSAutoID=150993
pass: zrqx8939

Harmonia Terra (2006)
http://rapidshare.com/files/155456411/Michel_P_p____Logos_-_Harmonia_Terra__2006_.rar.html

Pelnitude (2005)
http://www.live-share.com/files/360615/Michel_P__p_-_P__lnitude__2005_.rar.html

Presence de l'Ange(2004)
vol.1 http://www.megaupload.com/?d=OX0G6G7B
vol.2 http://www.megaupload.com/?d=EH9ZA1IE
vol.3 http://www.megaupload.com/?d=SVR136AV
vol.4 http://www.megaupload.com/?d=1T6F39D3
pass: citizenKAZ

The Wings of Love (2004)
http://rapidshare.com/files/152989358/MPTWOL-320.rar
pass: neosacred
vagy:
http://rapidshare.com/files/153382356/michel_pepe_james_asher_-_the_wings_of_love_2004__sharedmusic.net_.part1.ra r.html
http://rapidshare.com/files/153381723/michel_pepe_james_asher_-_the_wings_of_love_2004__sharedmusic.net_.part2.ra r.html


Alliance(2003)
vol.1 http://www.megaupload.com/?d=9DTCVY8Q
vol.2 http://www.megaupload.com/?d=5X399MJS
vol.3 http://www.megaupload.com/?d=BJ3XCZSO
pass: citizenKAZ

Divine Oasis(2003)
vol.1 http://www.megaupload.com/?d=MC4NQXG0
vol.2 http://www.megaupload.com/?d=013QT7QI
vol.3 http://www.megaupload.com/?d=LSY9V36C
vol.4 http://www.megaupload.com/?d=0LD12G4W
pass: citizenKAZ

La Source d'emeraude (2002)
http://www.live-share.com/files/361910/Michel_Pepe_-_La_Source_d_emeraude__2002_.rar.html

Floraisons Sacrees (Best of 1995-2001)(2001)
http://www.megaupload.com/?d=UIZ47937
http://www.megaupload.com/?d=0VGJJZ0E
http://www.megaupload.com/?d=O4USCNJO
http://www.megaupload.com/?d=NB1XAFZW
pass: citizenKAZ

Michel Pepe - Alchimia d'amore (2001)
http://s21.live-share.com/d/62/df/361871/Michel_Pepe_-_Alchimia_d_amore__2001_.rar

Espace Nuit (2001)
http://share.138.io/get/79c1ae57e7c805afaa7e52d69.html

Eurasia(2000)
http://home.imhb.cn/indexCF/home/MyDocumentDown.aspx?MSAutoID=150959
http://home.imhb.cn/indexCF/home/MyDocumentDown.aspx?MSAutoID=150963

Harmonia Millenium (2000)
http://www.live-share.com/files/360825/Logos_and_Michel_Pepe_-_Harmonia_Millenium_2000_.rar.html

Les Ailes De Lumiere (1999)
http://www.live-share.com/files/361681/Michel_Pepe_-_Les_Ailes_de_Lumieres_2002_.rar.html

Le Jardin De Cristal (1998 )
http://ifile.it/m2e7uyv
http://ifile.it/qli0xcj

Les Perles Du Coeur (Best Of 1990-1995)(1996)
http://www.live-share.com/files/361629/Michel_Pepe_-_Les_Perles_du_Coeur_1996_.rar.html

Les 4 Elements (1995)
http://www.live-share.com/files/361823/Michel_Pepe_-_Les_4_l__ments__Stephen.Sicard__1995_.rar.html

Terre Celeste(1995)
http://www.mediafire.com/download.php?mgmnvmiymmc

Les Perles Du Coeur (Best Of 1990-1995)(1995)
http://www.live-share.com/files/361823/Michel_Pepe_-_Les_4_l__ments__Stephen.Sicard__1995_.rar.html

Diamant Solaire (1994)
http://www.live-share.com/files/361808/Michel_Pepe_-_Diamant_Solaire__1994_.rar.html

Purification (1992)
http://www.live-share.com/files/361769/1992_-_Purification.rar.html

Révélations (1992)
http://www.live-share.com/files/361547/Michel_Pepe_-_Revelations_1992_.rar.html

GLinDorph
2009-03-01, 05:19 PM
Kedves új és Régi topiklakók!
Néha megfeledkezünk arról, hogy mire hozta létre Csipkebogyó ezt a topikot. Valóban igaza volt Kozónak, hogy már lassan lehetetlen lesz megtalálni a feltöltéseket és az új belépők képtelenek lesznek végiglapozni a topikot.

A kereséshez had adjak egy tippet. Nekem is meg-meg gyült vele a bajom. Végül a google-t használtam, annak is a tárolt oldalait. A következő linket használom: (kattints rá, mert a teljes linket nem mutatja az oldal)

http://www.google.com/search?hl=hu&q=%22%22+%22Le-%C3%A9s+felt%C3%B6lt%C3%A9sek+minden+ami+az+ezot%C 3%A9ri%C3%A1val%2C+AK-al%2C+%C3%A9letm%C3%B3ddal+kapcsolatos%22+site%3Ah ttp%3A%2F%2Fcanadahun.com&btnG=Keres%C3%A9s&lr=

Persze nem kézzel pötyögöm be, hanem igy tettem a könyvjelzőkbe.
Szóval miután ez bejött a kereső mező elején lévő idézőjelbe írom be a keresett kifejezést, majd a google találatainál, a "Tárolt változat"-ot tekintem meg. Erre azért van sajnos szükség, mert mind a forum saját keresője, mind a google, ha csak a találati linkre kattintunk, akkor a topik nxitó oldalát hozza be ,, így ezek gyakorlatilag használhatatlanok. Azonban a google tárolt oldala ott nyílik meg, ahol a keresett kifejezés található.

... sok sikert ;-)

GLinDorph
2009-03-01, 05:23 PM
... na és még egy kis ezt is :-) .. mert szép ez is ;-)

<object width="425" height="344"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/ek3vi-st5r8&hl=en&fs=1"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/ek3vi-st5r8&hl=en&fs=1" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="425" height="344"></embed></object>

Tim Wheater - Incantation (1999)
http://rapidshare.com/files/71977946/TWI-320.part1.rar
http://rapidshare.com/files/71990028/TWI-320.part2.rar
pass: E.T.

Tim Wheater and David Lord - In Unity (2007)
http://rapidshare.com/files/64874549/TWDLIU-320.part1.rar
http://rapidshare.com/files/64879077/TWDLIU-320.part2.rar
pass: Shambhala

Tim Wheater - Heart Land (1995)
http://rapidshare.com/files/40598498/TWHL.rar
pass: InfinityLove

Michael Hoppe & Tim Wheater - The Yearning (1996)
http://rapidshare.com/files/71526221/MHTWTY-320.part1.rar
http://rapidshare.com/files/71529528/MHTWTY-320.part2.rar
pass: InfinityLove

GLinDorph
2009-03-01, 05:32 PM
Köszönjük GLinDorph!:)
Tudjátok amikor olyan gyönyörűséget él meg az ember ... olyan lelki magasságokban jár ,, olyan mély béke, nyugalom tölti el, és olyan belülről fakadó, minden mást magába olvasztó öröm járja át, hogy abban a pillanatban mosolyogva és boldogan kész lenne átmenni a halál kapuján ,,, ... szóval azt érdemes másokkal is megosztani ha lehetséges ... :-)

siriusB
2009-03-01, 05:55 PM
Aki még új az ezós témában, az nem tudja, mit keressen, nem is úgy jön ide, hanem lapoz, ismerkedik. Erre pedig nem jó a kereső, csak arra, ha egy konkrét anyagot keresel.

kozbenjaro
2009-03-01, 07:05 PM
<table border="0" cellpadding="0" cellspacing="6" width="100%"><tbody><tr><td class="alt2">http://www.canadahun.com/forum/images/avatars/avatar50875_8.gif (http://www.canadahun.com/forum/member.php?u=50875)</td> <td nowrap="nowrap"> siriusB (http://www.canadahun.com/forum/member.php?u=50875) http://www.canadahun.com/forum/images/statusicon/user_offline.gif <script type="text/javascript"> vbmenu_register("postmenu_1370461", true); </script>
Állandó Tag
</td> <td width="100%"> </td> <td nowrap="nowrap" valign="top"> Regisztráció dátuma: Oct 2007
Hol: Lent délen édes éjen
Üzenet: 3,655


</td> </tr> </tbody></table> <!-- / user info --><!-- message, attachments, sig --> <!-- icon and title --> Le-és feltöltések minden ami az ezotériával, AK-al, életmóddal kapcsolatos
<hr style="color: rgb(209, 209, 225); background-color: rgb(209, 209, 225);" size="1"> <!-- / icon and title --> <!-- message --> Idézet:
<table border="0" cellpadding="6" cellspacing="0" width="100%"> <tbody><tr> <td class="alt2" style="border: 1px inset ;"> Eredeti szerző csipkebogyo http://www.canadahun.com/forum/images/buttons/viewpost.gif (http://www.canadahun.com/forum/showthread.php?p=454740#post454740)
Sziasztok!

Szeretném, ha ezentúl ez a topik lenne a HELYE , az általatok netre feltöltött dokumentációk, hanganyagok elérhetőségének, vagy a neten megtalálható, letölthető anyagok elérhetőségének.
Tehát legyen itt akár Agykontroll, - REIKI, - ANGYALOK, vagy bármi EZÓS témával, ÉLETMÓDDAL kapcsolatos anyagok elérhetőségének a helye.

Akkor én el is kezdem..lehet bármivel folytatni..
</td> </tr> </tbody></table>
Kedves új és Régi topiklakók!

Néha megfeledkezünk arról, hogy mire hozta létre Csipkebogyó ezt a topikot. Valóban igaza volt Kozónak, hogy már lassan lehetetlen lesz megtalálni a feltöltéseket és az új belépők képtelenek lesznek végiglapozni a topikot. Kérlek benneteket legyünk tekintettel rájuk.

Rengeteg topik van mindenféle ezós és nem ezós témával. Van lehetőség a privát levelezésre is. Legyetek szívesek csak akkor nem feltöltésre használni a topicot, ha feltétlenül fontos, hogy mindenki által látható legyen az üzenet. Köszönöm. kiss


És mégis fááááááj, hogy csak 1 kattintás a privát email cím

Kedves Közbenjáró!
Csak hogy jobban értsük egymást:
Próbáltam finoman fogalmazni, de lehet, hogy konkrétabbnak kell lennem. Az, hogy valamit többször leírtak már, nem ok arra, hogy egyetértsek vele. Éppen ezt az egyet nem értésemet kívántam kifejezésre juttatni.
Egy internetes szolgáltató esetében, ahol a legkülönbözőbb témákban indíthat bárki új fórumot, számomra értelmezhetetlen kifejezés a felesleges helyfoglalás. Ha az érdekelné az ide látogatók egy részét, hogy hol mit lehet vásárolni, nyilván arra is lenne fórum. Még azt sem zárom ki, hogy van máris.
De a legnagyobb bajom a hozzászólásoddal kapcsolatban éppen az, hogy a hangneme erősen elüt az elfogadhatótól és a - szerencsére - itt megszokottól. Hadd utaljak csak a "Szinte fáj", "Az Isten Áldjom meg bennenetek", a "hú, mint az oviban" kifejezésekre.
Javaslom, hogy továbbra is viselkedjünk egymással felnőttként, tisztelettel. Ha valamiben nem értünk egyet, az nem jelenti, hogy bármelyikünk is ostoba.
Legyen nagyon szép heted neked is!
Claire

kozbenjaro
2009-03-01, 07:45 PM
Mindig jusson idő…
Nevetni, mert ez a lélek legszebb zenéje
Olvasni, mert ez a bölcsesség alapköve
Dolgozni, mert ez a siker ára
Játszani, mert ez az örök ifjúság titka
Szeretetet adni, mert gyógyítja az embert, azt is, aki adja és azt is, aki kapja
Egy pillanatnyi mosolyra, mert ez az arc legszebb ékszere
Néhány kedves szóra,
mert ezzel egymás számára könnyebbé tehetjük az életet.:p:p

Claire18
2009-03-01, 09:38 PM
Hogy a hét jól kezdődjön:

http://data.hu/get/1251218/Celine_Dion_-_Ava_Maria.mp3.html

és egy vízkristály ima után:

http://data.hu/get/1251220/Masaru_Emoto_after_a_prayer.jpg.html

Claire:p

SisterDawn
2009-03-02, 05:36 AM
Mielőtt búcsút veszek a régi életemtől, megosztanám veletek, amim van. Legyetek szívesek, írjátok meg, mely régen kiadott és nem könnyen beszerezhető könyveket kívánjátok BEVONZANI ;-) a gyűjteményetekbe, és azt lefényképezem. Egyelőre ezek csak a borítók képei! Puszi: Gabi

SisterDawn
2009-03-02, 05:52 AM
még

SisterDawn
2009-03-02, 05:54 AM
és még

SisterDawn
2009-03-02, 05:56 AM
valamint:

SisterDawn
2009-03-02, 05:59 AM
továbbá:

SisterDawn
2009-03-02, 06:00 AM
sőt:

SisterDawn
2009-03-02, 06:02 AM
ez is:

ani02
2009-03-02, 06:03 AM
szia gabi:)

húúú, mind szuper:)
az ennagramosak különösen:)
nincs meg véletlenül szepes máriától Az álom mágiája is?

üdv:a

SisterDawn
2009-03-02, 06:04 AM
és ezek se maradjanak le:

SisterDawn
2009-03-02, 06:05 AM
szia gabi:)

húúú, mind szuper:)
az ennagramosak különösen:)
nincs meg véletlenül szepes máriától Az álom mágiája is?

üdv:a

Az éppen nincs...

SisterDawn
2009-03-02, 06:07 AM
nos, melyikkel kezdjem?

ani02
2009-03-02, 06:40 AM
nos, melyikkel kezdjem?

na más nem foglal állást...?:)
az kék ennagramosal esetleg lehetne?
/az álom mágiát majd kihozom a könytárból, és beszkennelem ide, már csak az hiányzik a mágia sorozatból/


üdv:a

ja és az mit jelent, hogy "végzel" a régi életeddel-ugye nem azt hogy innen is el akrsz tűnni?:(

Mithrandir22
2009-03-02, 07:16 AM
nos, melyikkel kezdjem?
Én ezeket szeretném kérni:
Agykontroll ESP módszer
A lélek rejtelmei
Színia - Egy mindenkiért,mindenki egyért
A nagy titok kapuja
Kelet mágusai

Előre is nagyon köszönöm!
kiss
Mithrandir

bazska76
2009-03-02, 07:40 AM
Azért mert ilyen sok jót kaptam tőletek:
Nostradamus horoszkóp készítő progi:
kicsomagolás után katt az exe fájlra,telepíteni kell.
http://rapidshare.com/files/202728819/Gasztro.rar
jelszó:sácili

K@ti
2009-03-02, 07:47 AM
Michel Pepe

köszönet kedves GLinDorph a Michel Pepe-ékért.
Nekem is van pár feltöltve ide:
Ezt a bőséget, amit hoztál...ezer köszönet érte kiss



http://www.plumebleue.ch/images/discs/DiamantSolaire.jpg

http://www.4shared.com/file/75465790/fe854e83/Michel_Pepe-Diamant_Solaire.html
http://www.plumebleue.ch/images/discs/SourceDEmeraude.jpg

http://www.4shared.com/file/75458216/6c3e0158/Michel_Pepe-La_Source_dEmeraude.htmlhttp://www.plumebleue.ch/images/discs/Purification.jpg


http://www.4shared.com/file/75450152/c8cd96f3/Michel_Pepe-Purification.htmlhttp://www.plumebleue.ch/images/discs/Revelations.jpg


http://www.4shared.com/file/75454250/abe7ded1/Michel_Pepe-Revelations.html

K@ti
2009-03-02, 07:53 AM
Tangerine Dream - Tangram című 2008-as lemeze.
Hallgassátok egészséggel :)


https://www.ssl-id.de/edgarfroese.de/shop/images/TANGRAM-2008-shop.jpg


http://www.4shared.com/file/88902651/320bf685/Tangerine_Dream_-_2008_-_Tangram_2008.html

ditta7
2009-03-02, 08:06 AM
Szia SisterDawn!

Nagyon szupppi kis gyűjteményed van!:)
Ha kérhetném akkor nekem tetszene
a Színia
Út az életbe
Enneagramm
Mágia

Üdv.
Szép napot

Horváth Sándor
2009-03-02, 08:52 AM
Mielőtt búcsút veszek a régi életemtől, megosztanám veletek, amim van. Legyetek szívesek, írjátok meg, mely régen kiadott és nem könnyen beszerezhető könyveket kívánjátok BEVONZANI ;-) a gyűjteményetekbe, és azt lefényképezem. Egyelőre ezek csak a borítók képei! Puszi: Gabi

Kedves Gabi,
elhalmozol különféle lehetőségekkel, jó lenne megismerni a Dob-Szer-da és más ősi hagyományokat idéző könyvet, de ezek fényképezése óriási munka -
Megütött azonban az üzenet, mielőtt búcsút veszek régi életemtől...
nem mehetek el szó nélkül mellette és ha megengeded, kicsit tréfálva megjegyzem, minden percünk/pillanatunk visszafordíthatalan, de nem segít ezen a sajnálat, inkább az idő tartalma ad nekünk jóérzést, hogy jól sáfárkodunk vele, hogy felkészülten várjuk az eseményeket, melyeket előidézünk vagy részesei vagyunk -
másrészt van ebben valami az útrakelés megnyilvánulásából, amikor a hajó indulásra kész a kikötőben, de a szem már a láthatárt kémleli...
akkor hát: Jó szelet, ahoy tengerész...!
üdv. alex

cseppcsay
2009-03-02, 10:03 AM
Mielőtt búcsút veszek a régi életemtől, megosztanám veletek, amim van. Legyetek szívesek, írjátok meg, mely régen kiadott és nem könnyen beszerezhető könyveket kívánjátok BEVONZANI ;-) a gyűjteményetekbe, és azt lefényképezem. Egyelőre ezek csak a borítók képei! Puszi: Gabi

Húha! Nekem speciel az Agyk. Esp módszer kell, de ha bármit felteszel úgy is letöltöm:)
A búcsúhoz csak annyit, igazából nincs több élet, csak egy:) és az mindig pont a mostani:) Oyan mintha a hagyatékodat osztanád most szét. Azért hagyj egy hidat magad mögött:)
köszi a feltöltést, és ha van valami amit útravalónak kérsz és véletlen szolgálhatunk vele, csak bátran írd ide:)

szerus
2009-03-02, 10:09 AM
és ezek se maradjanak le:
Kedves SisterDawn!

Az ESP-t szeretném kérni, ha van rá időd!

Miért búcsúzol az előző életedtől. ha nem titok?

Üdv, Szerus

SisterDawn
2009-03-02, 11:04 AM
Sziasztok!

Fotózgatok szorgalmasan, míg TündérBori alszik. A kék Enneagrammal kezdem, aztán folytatom, ahogy kéritek, és időm engedi. Remélem, jól olvasható mindaz, amit eddig is feltettem. Ha valami nem látszik, tényleg szóljatok, és javítom.

Ki vagyok cserélve. Komolyan. Az, aki eddig voltam... mintha szűnne meg, és térne vissza az az ember, aki kb. 12 éve itthagyott. Tudom, ez nagyon ködös és homályos azoknak, akik nem naprakészek a blogom olvasásában :rolleyes:, de röviden annyi, hogy kb. akkor kezdtem "megbolondulni", és most folyamatosan változik bennem, a gondolkodásomban minden.

"Amióta történt velem ez az egész... hmm... spirituális válságban vagyok. Minden élményem, tapasztalatom, a hitem, a világképem, mindaz, amiről éveken át azt hittem, én vagyok, most egy csapásra szertefoszlott. Nem tudom, mi igaz belőlem, és mi csak az agydaganat okozta agydeformáció biológiai hatása.

A gondolkodásom naponta alakul szkeptikus, racionálisabb irányba, magam is meglepődöm olykor, hogy micsoda fordulat következett be az elmémben is. Hát mégiscsak volt biokémiai és gondolkodástorzító hatása a daganat okozta nyomásnak."

És az "új életemre" vonatkozóan bemásolok pár részletet egy levélből.

"Pont fordítva, tele vagyok energiával, és nagyon jól érzem magam. Megírtam a blogomban, hogy miken megyek keresztül. Ha gondolod, olvasd el: http://agydaganat.blogspot.com/

Kinyílt a szemem, lehullott a köd a szememről, ráébredtem, meddig hit, és honnét totális önbecsapás mindaz, amivel eddig sokkal több időt töltöttem, mint kellett volna. És szerintem, csak fantáziavilágot TEREMTETTEM :wink: magam köré, magamba...

Nagyon kemény élményeim voltak az elmúlt évek során, amelyekkel ha pszichiáterhez fordulok, valószínű, behelyez a zárt osztályra... hacsak el nem küld előbb egy MRI-re, és korábban kiderül, hogy nekem nem misztikus-spirituális élményeim vannak, én nem istennel meg szellemi lényekkel társalgok, hanem beteg az agyam, és hallucinációim vannak...

Én orvosok helyett inkább az ezoterikus tanokban találtam meg az élményeim magyarázatát, és sokkal mélyebbre mentem, mint az szükséges lett volna... Sőt, még büszke is voltam magamra, hogy hűű megvilágosodom, nyílik a harmadik szemem, magasabb szintre lépek stb. Pedig csak arról volt szó, hogy ahogy nőtt a nyomás a fejemben, az agyam egyre furcsább élményeket állított elő.

Hát most én valamiféle inverz pálforduláson megyek keresztül... És a barátnőmnek adományozom a közel 50 darabos könyvgyűjteményem. :smile:"

Hát erről van szó...
De persze a "fürdővízzel együtt nem öntöm ki a gyereket". Nagyon fontosnak tartom továbbra is az agykontroll bizonyos gyakorlatait, a relaxációt, a pozitív hozzáállást, tehát ezeket a FÖLDI dolgokat.

Warren
2009-03-02, 11:16 AM
Szia: nem találom a jelszót; lécci beírnád még 1x? kiss
Köszi :)



pass: ILoveYou

Pityusz
2009-03-02, 11:27 AM
Két hatalmas erő van, mely világunkat kormányozza.
Ez a két erő a vágy-éjszaka és a törekvés-fény.
(Sri Chinmoy)

Pityusz
2009-03-02, 11:29 AM
• Az ezoterikus filozófia hangsúlyozza, hogy a tapasztalatok világának sokféle megjelenése mögött egyedüli valóság létezik, amely mindennek forrása és oka, ami valaha volt, van és lesz. A védikus hagyomány kiváló magyarázója, Sri Shankarácsárja ezt egyszerűen így fejezi ki: mindegy, milyen alakúra formáljuk az agyagot, a tárgy valósága mindig az agyag marad; neve és alakja csak múló jelenség.

siriusB
2009-03-02, 11:53 AM
Emiatt (mármint amit Pintyo64 ír!)írtam én is azt, hogy ambivalens érzéseim vannak azzal kapcsolatban, amit olvastam a blogodban. SisterDawnnak!
<link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CAnyu%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsoht ml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><link rel="Edit-Time-Data" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CAnyu%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsoht ml1%5C01%5Cclip_editdata.mso"><!--[if !mso]> <style> v\:* {behavior:url(#default#VML);} o\:* {behavior:url(#default#VML);} w\:* {behavior:url(#default#VML);} .shape {behavior:url(#default#VML);} </style> <![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:PunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--><!--[if gte vml 1]><v:shapetype id="_x0000_t75" coordsize="21600,21600" o:spt="75" o:preferrelative="t" path="m@4@5l@4@11@9@11@9@5xe" filled="f" stroked="f"> <v:stroke joinstyle="miter"/> <v:formulas> <v:f eqn="if lineDrawn pixelLineWidth 0"/> <v:f eqn="sum @0 1 0"/> <v:f eqn="sum 0 0 @1"/> <v:f eqn="prod @2 1 2"/> <v:f eqn="prod @3 21600 pixelWidth"/> <v:f eqn="prod @3 21600 pixelHeight"/> <v:f eqn="sum @0 0 1"/> <v:f eqn="prod @6 1 2"/> <v:f eqn="prod @7 21600 pixelWidth"/> <v:f eqn="sum @8 21600 0"/> <v:f eqn="prod @7 21600 pixelHeight"/> <v:f eqn="sum @10 21600 0"/> </v:formulas> <v:path o:extrusionok="f" gradientshapeok="t" o:connecttype="rect"/> <o:lock v:ext="edit" aspectratio="t"/> </v:shapetype><v:shape id="_x0000_i1025" type="#_x0000_t75" style='width:302.25pt; height:249pt'> <v:imagedata src="file:///C:\DOCUME~1\Anyu\LOCALS~1\Temp\msohtml1\01\clip_im age001.emz" o:title=""/> </v:shape><![endif]--><!--[if !vml]--><!--[endif]-->
<link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CAnyu%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsoht ml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><link rel="Edit-Time-Data" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CAnyu%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsoht ml1%5C01%5Cclip_editdata.mso"><!--[if !mso]> <style> v\:* {behavior:url(#default#VML);} o\:* {behavior:url(#default#VML);} w\:* {behavior:url(#default#VML);} .shape {behavior:url(#default#VML);} </style> <![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:PunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Font Definitions */ @font-face {font-family:"Century Schoolbook"; panose-1:2 4 6 4 5 5 5 2 3 4; mso-font-charset:238; mso-generic-font-family:roman; mso-font-pitch:variable; mso-font-signature:647 0 0 0 159 0;} @font-face {font-family:Georgia; panose-1:2 4 5 2 5 4 5 2 3 3; mso-font-charset:238; mso-generic-font-family:roman; mso-font-pitch:variable; mso-font-signature:647 0 0 0 159 0;} /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:none; mso-layout-grid-align:none; text-autospace:none; font-size:12.0pt; font-family:"Century Schoolbook"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-font-family:"Times New Roman";} p.Style1, li.Style1, div.Style1 {mso-style-name:Style1; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; text-align:center; mso-pagination:none; mso-layout-grid-align:none; text-autospace:none; font-size:12.0pt; font-family:"Century Schoolbook"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-font-family:"Times New Roman";} p.Style2, li.Style2, div.Style2 {mso-style-name:Style2; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; text-align:justify; text-indent:15.85pt; line-height:14.4pt; mso-line-height-rule:exactly; mso-pagination:none; mso-layout-grid-align:none; text-autospace:none; font-size:12.0pt; font-family:"Century Schoolbook"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-font-family:"Times New Roman";} span.FontStyle68 {mso-style-name:"Font Style68"; mso-ansi-font-size:10.0pt; mso-bidi-font-size:10.0pt; font-family:Georgia; mso-ascii-font-family:Georgia; mso-hansi-font-family:Georgia; mso-bidi-font-family:Georgia; font-weight:bold;} span.FontStyle123 {mso-style-name:"Font Style123"; mso-ansi-font-size:18.0pt; mso-bidi-font-size:18.0pt; font-family:"Century Schoolbook"; mso-ascii-font-family:"Century Schoolbook"; mso-hansi-font-family:"Century Schoolbook"; mso-bidi-font-family:"Century Schoolbook"; font-weight:bold;} @page Section1 {size:853.95pt 587.5pt; margin:18.0pt 67.0pt 18.0pt 54.0pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} @page Section2 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section2 {page:Section2;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <o:shapedefaults v:ext="edit" spidmax="1027"/> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <o:shapelayout v:ext="edit"> <o:idmap v:ext="edit" data="1"/> </o:shapelayout></xml><![endif]--> AZ ALMAECET ÉS A MÉZ<o></o>
<!--[if gte vml 1]><o:wrapblock><v:shapetype id="_x0000_t202" coordsize="21600,21600" o:spt="202" path="m,l,21600r21600,l21600,xe"> <v:stroke joinstyle="miter"/> <v:path gradientshapeok="t" o:connecttype="rect"/> </v:shapetype><v:shape id="_x0000_s1026" type="#_x0000_t202" style='position:absolute; left:0;text-align:left;margin-left:520.55pt;margin-top:25.2pt;width:261.35pt; height:366.45pt;text-indent:0;z-index:1;mso-wrap-edited:f; mso-wrap-distance-left:1.45pt;mso-wrap-distance-top:16.55pt; mso-wrap-distance-right:1.45pt;mso-wrap-distance-bottom:61.9pt; mso-position-horizontal-relative:margin' filled="f" stroked="f"> <v:textbox inset="0,0,0,0"> <![if !mso]> <table cellpadding=0 cellspacing=0 width="100%"> <tr> <td><![endif]> <v:shapetype id="_x0000_t75" coordsize="21600,21600" o:spt="75" o:preferrelative="t" path="m@4@5l@4@11@9@11@9@5xe" filled="f" stroked="f"> <v:stroke joinstyle="miter"/> <v:formulas> <v:f eqn="if lineDrawn pixelLineWidth 0"/> <v:f eqn="sum @0 1 0"/> <v:f eqn="sum 0 0 @1"/> <v:f eqn="prod @2 1 2"/> <v:f eqn="prod @3 21600 pixelWidth"/> <v:f eqn="prod @3 21600 pixelHeight"/> <v:f eqn="sum @0 0 1"/> <v:f eqn="prod @6 1 2"/> <v:f eqn="prod @7 21600 pixelWidth"/> <v:f eqn="sum @8 21600 0"/> <v:f eqn="prod @7 21600 pixelHeight"/> <v:f eqn="sum @10 21600 0"/> </v:formulas> <v:path o:extrusionok="f" gradientshapeok="t" o:connecttype="rect"/> <o:lock v:ext="edit" aspectratio="t"/> </v:shapetype><v:shape id="_x0000_i1025" type="#_x0000_t75" style='width:261pt; height:366.75pt'> <v:imagedata src="file:///C:\DOCUME~1\Anyu\LOCALS~1\Temp\msohtml1\01\clip_im age001.jpg" o:title=""/> </v:shape>

<![if !mso]></td> </tr> </table> <![endif]></v:textbox> <w:wrap type="topAndBottom" anchorx="margin"/> </v:shape><![endif]--><!--[if !vml]--> <table align="left" cellpadding="0" cellspacing="0"> <tbody><tr> <td width="694" height="0">
</td> </tr> <tr> <td>
</td> <td>
</td> </tr> </tbody></table> <!--[endif]--><!--[if gte vml 1]></o:wrapblock><![endif]-->
<o></o>
JARVIS DOKTOR KÖNYVE ELŐSZÖR JELENIK MEG MAGYARORSZÁGON. A NEVES AMERIKAI ORVOS TÖBB ÉVTIZEDEN KERESZTÜL KEZELTE BETEGEIT A TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT MÓDSZE-REIVEL. EZEK EREDMÉNYÉRŐL, TAPASZ*TALATAIRÓL SZÁMOL BE MOST KÖZREADOTT MUNKÁJÁBAN.<o></o>
KUTATÁSÁNAK KÖZÉPPONTJÁBAN A MÉZ ÉS AZ ALMAECET ÁLL. E KÉT TERMÉSZETES ANYAGNAK A SZERVEZETÜNKRE GYAKOROLT HATÁSÁRÓL SZÁMTALAN PÉLDÁT OLVASHA*TUNK A KÖNYVBEN. AZ AMERIKAI ORVOS KUTA*TÁSAIBAN A TERMÉSZET EGY KORÁBBI ÁLLAPOTÁHOZ NYÚLT VISSZA: AZ ÁLLATOK VI*SELKEDÉSÉT PRÓBÁLTA MEGFEJTENI BETEG*SÉG IDEJÉN. MEGFIGYELÉSEIBŐL MI IS NAGYON SOKAT TANULHATUNK.<o></o>
A SZERZŐ ÁLTAL JAVASOLT MÓDSZEREK ELŐ*NYE, HOGY OLCSÓ, MINDENKI SZÁMÁRA HOZ*ZÁFÉRHETŐ ANYAGOKAT AJÁNL. A MÉZ ÉS AZ ALMAECET KÖNNYEN BESZEREZHETŐ — S EZT A HAZAI KIADÁSBAN RÉSZT VEVŐ MUNKATÁR*SAK IS TAPASZTALTÁK MÁR —, RENDSZERES FOGYASZTÁSUK RENDKÍVÜL KEDVEZŐ KÖZÉR*ZETJAVULÁST EREDMÉNYEZ.<o></o>

SisterDawn
2009-03-02, 12:13 PM
---Már ha jól értelmezem, akkor azt írod, hogy a daganat okozta a te általad spirituálisnak hitt élményeket?
De mi van ha még sem? Ha zok tényleg igazi élmények voltak???

Hát élménynek mindenképpen igaziak voltak, de kb. úgy éreztem magam folyamatosan, mint aki nincs jelen a világban, mint egy drogos, mintha áthúztak volna "odaátra", nem látható lényekkel társalogtam, beszéltek a fejemben, olyan dolgok megtételére késztettek, amelyeket normálisan nem tettem volna meg, és halálra féltem magam attól, amiket láttam, mert olyasmiket láttam, amik szerintem sem lehettek ott, megváltozottnak éreztem a személyiségem, attól féltem, hogy egy olyan pillanatban, amikor éppen vannak ezek a pár másodperces öntudatvesztéses kimaradásaim, legyilkolom a gyerekem, vagy kidobom az erkélyről vagy vmi más kárt teszek benne (erre sokan azt írták nekem, hogy démonoktól megszállott vagyok ehhh) stb.

Sokat beszéltem az agysebészemmel, és szerinte (és én hajlok rá, hogy igazat adjak neki), az agydaganat okozta sacer-es (epilepsziás) tünetek voltak ezek, nem én voltam az első, és nyilván nem is az utolsó, aki efféle panaszokkal jelentkezik, jól ismeri sajnos a jelenséget. És megnyugtatott, hogy ne aggódjak, nem leszek skizofrén, mint ahogy én azt addig hittem.

Szendi Gábornak van egy remek könyve, az Isten az agyban, ami megvilágosítja, hogy milyen eredetűek ezek az élmények, természetesen - nagyon helyesen - nem foglal állást amellett, hogy valóban léteznek-e szellemi entitások, isten stb. vagy sem. Szendi Gábor: Isten az agyban (http://www.tenyek-tevhitek.hu/isten-az-agyban.htm)

És ami mindenképpen az orvosom mellett szól, hogy 4 és fél hónapja műtöttek, és azóta SEMMILYEN nem-evilági élményem nincsen, és nagyon jól érzem magam, jobban, mint bármikor korábban.

mumucska
2009-03-02, 12:44 PM
szerintem nagyon vékony a határvonal egészséges ember esetében is a mormális és a téveszmék között,könnyü átcsuszni a másik oldalra,főleg ha az ember nagyon akar hinni valamiben.Örúlök,hogy jól vagy SisterDawn,én tökéletesen értelek.

Ili7
2009-03-02, 12:59 PM
Az AK topicban kérték a teljes tanfolyam anyagát ismét,mivel már nem elérhetö és mivel ez a Le és feltöltö...... topic ide rakom fel.

http://data.hu/get/1251084/DomjanLaszlo-AgykontrollTanfolyam-2008.part01.rar.html
http://data.hu/get/1251135/DomjanLaszlo-AgykontrollTanfolyam-2008.part02.rar.html
http://data.hu/get/1251157/DomjanLaszlo-AgykontrollTanfolyam-2008.part03.rar.html
http://data.hu/get/1251214/DomjanLaszlo-AgykontrollTanfolyam-2008.part04.rar.html
http://data.hu/get/1251224/DomjanLaszlo-AgykontrollTanfolyam-2008.part05.rar.html
http://data.hu/get/1251226/DomjanLaszlo-AgykontrollTanfolyam-2008.part06.rar.html
http://data.hu/get/1251231/DomjanLaszlo-AgykontrollTanfolyam-2008.part07.rar.html
http://data.hu/get/1251255/DomjanLaszlo-AgykontrollTanfolyam-2008.part08.rar.html
http://data.hu/get/1251966/DomjanLaszlo-AgykontrollTanfolyam-2008.part09.rar.html
http://data.hu/get/1252033/DomjanLaszlo-AgykontrollTanfolyam-2008.part10.rar.html
http://data.hu/get/1252122/DomjanLaszlo-AgykontrollTanfolyam-2008.part11.rar.html
http://data.hu/get/1252259/DomjanLaszlo-AgykontrollTanfolyam-2008.part12.rar.html
http://data.hu/get/1252296/DomjanLaszlo-AgykontrollTanfolyam-2008.part13.rar.html
http://data.hu/get/1252412/DomjanLaszlo-AgykontrollTanfolyam-2008.part14.rar.html
http://data.hu/get/1252585/DomjanLaszlo-AgykontrollTanfolyam-2008.part15.rar.html
http://data.hu/get/1252805/DomjanLaszlo-AgykontrollTanfolyam-2008.part16.rar.html
http://data.hu/get/1252946/DomjanLaszlo-AgykontrollTanfolyam-2008.part17.rar.html

posti
2009-03-02, 01:57 PM
és ezek se maradjanak le:

Szióka!
A rózsakeresztes könyveknek/ősgnózis sorozat/ne állj neki. mert nekem mindegyik megvan ami most hozzáférhető magyar nyelven/kB 50-60 könyv/.Folyamatosan teszem fel-már van fenn egy jó pár a fórumon.
Nagyon érdekes,az ami veled történik,és egyáltalán nem véletlen.Hagyd,hogy a belső istened vezessen,és a belső változásaid teljesen kiteljesednek,önmagad és mások üdvözülésére,és ez egész emberiség javára.
Sok szeretettel:Posti

cseppcsay
2009-03-02, 02:11 PM
Az AK topicban kérték a teljes tanfolyam anyagát ismét,mivel már nem elérhetö és mivel ez a Le és feltöltö...... topic ide rakom fel.

<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CUsers%5CIlona%5CAppData%5CLocal%5CTemp%5Cmsoh tml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:PunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} a:link, span.MsoHyperlink {color:blue; text-decoration:underline; text-underline:single;} a:visited, span.MsoHyperlinkFollowed {color:purple; text-decoration:underline; text-underline:single;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:72.0pt 90.0pt 72.0pt 90.0pt; mso-header-margin:36.0pt; mso-footer-margin:36.0pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Table Normal"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> http://data.hu/get/1251084/DomjanLaszlo-AgykontrollTanfolyam-2008.part01.rar.html (javascript:void(0))
http://data.hu/get/1251135/DomjanLaszlo-AgykontrollTanfolyam-2008.part02.rar.html (javascript:void(0))
http://data.hu/get/1251157/DomjanLaszlo-AgykontrollTanfolyam-2008.part03.rar.html (javascript:void(0))
http://data.hu/get/1251214/DomjanLaszlo-AgykontrollTanfolyam-2008.part04.rar.html (javascript:void(0))
http://data.hu/get/1251224/DomjanLaszlo-AgykontrollTanfolyam-2008.part05.rar.html (javascript:void(0))
http://data.hu/get/1251226/DomjanLaszlo-AgykontrollTanfolyam-2008.part06.rar.html (javascript:void(0))
http://data.hu/get/1251231/DomjanLaszlo-AgykontrollTanfolyam-2008.part07.rar.html (javascript:void(0))
http://data.hu/get/1251255/DomjanLaszlo-AgykontrollTanfolyam-2008.part08.rar.html (javascript:void(0))
http://data.hu/get/1251966/DomjanLaszlo-AgykontrollTanfolyam-2008.part09.rar.html (javascript:void(0))
http://data.hu/get/1252033/DomjanLaszlo-AgykontrollTanfolyam-2008.part10.rar.html (javascript:void(0))
http://data.hu/get/1252122/DomjanLaszlo-AgykontrollTanfolyam-2008.part11.rar.html (javascript:void(0))
http://data.hu/get/1252259/DomjanLaszlo-AgykontrollTanfolyam-2008.part12.rar.html (javascript:void(0))
http://data.hu/get/1252296/DomjanLaszlo-AgykontrollTanfolyam-2008.part13.rar.html (javascript:void(0))
http://data.hu/get/1252412/DomjanLaszlo-AgykontrollTanfolyam-2008.part14.rar.html (javascript:void(0))
http://data.hu/get/1252585/DomjanLaszlo-AgykontrollTanfolyam-2008.part15.rar.html (javascript:void(0))
http://data.hu/get/1252805/DomjanLaszlo-AgykontrollTanfolyam-2008.part16.rar.html (javascript:void(0))<o:p></o:p>
http://data.hu/get/1252946/DomjanLaszlo-AgykontrollTanfolyam-2008.part17.rar.html (javascript:void(0))

Nekem ezek nem működnek :(:(:(

msmester
2009-03-02, 02:24 PM
Nekem ezek nem működnek :(:(:(
Szia!
Másold be a linket a böngészőbe, úgy működni fog.:)
Üdv.:

Trix1001
2009-03-02, 02:24 PM
Mielőtt búcsút veszek a régi életemtől, megosztanám veletek, amim van. Legyetek szívesek, írjátok meg, mely régen kiadott és nem könnyen beszerezhető könyveket kívánjátok BEVONZANI ;-) a gyűjteményetekbe, és azt lefényképezem. Egyelőre ezek csak a borítók képei! Puszi: Gabi

Kedves Gabi, Sisterdawn :), szerintem nagyszerű társ vagy, és mindig kedvetelve olvastam mindent, amit írtál...bár sosem "beszélgettünk" eddig. Az, hogy hirtelen eleged lett mindenből, ami eddig kísért utadon, természetes. Új élethez, új fejezet dukál. Ami régi valóban le kell zárni. Ne kísértsen. Viszont számomra az ezotéria nem látomásokat és hangokat, nem kommunkációt a földönkívüli lényekkel jelenti: hanem azt, hogy a velem egyformán érzékeny emberek között vagyok, szeretet kapok tőlük és viszonozni próbálom. Tehát számomra az ezotéria az a feltétel nélküli szeretet a másik felé, és amikor ezt megtapasztaltam, akkor valahogy rögötn megéreztem azt is, hogy van valami minden mögött...de ez mindenkinél más és más. Te nyitott vagy a szeretetre, és az emberekre...azt hiszem ennél több nem is kell. Az öröm és szeretet "bevonzza" majd amit kell az életedbe... én köszönök mindent Neked, a nagyszerű lelkierőt amiről bizonyságot adtál, minden önzetlenül megoszott anyagot. És ha úgy döntesz hogy tőlünk is lassan elbúcsúzol, a te jogod, de hiányozni fogsz nagyon...üdv neked.

amanfromdiosjeno
2009-03-02, 03:28 PM
Kedves Gabi (Sisterdown)!

Beleéltem mindabba magam, amit elmondtál - és azt gondolom, szörnyű felismerés lehetett! Csuda bátor vagy, hiszen felvállaltad mindazt, amin keresztülmentél, megosztottad sok-sok emberrel, ezzel bátorítva minket, hogy küzdjünk meg a ránk támadó nehézségekkel, fogadjuk be, szelídítsük meg őket. A hited, az adni tudásod ritka kincs, szerintem sokat tanulunk belőle.
Olvasva téged belém villant egy érzés: hogy mi lenne, ha nem hinnék a teremtő gondolatban, ha nem hinném az én Istenemet, ha a dolgok a vágyaim és tetteim ellenére csak úgy... racionális logika mentén haladva történnének.
Jeges félelem fogott el. A magány olyan mélységét éltem meg, amit eddig el sem tudtam képzelni.
Egy pillanat tört részéig tartott, azután lassan felengedett a szívem . Megéreztem, min mehettél keresztül, és ezért persze el kell fogadni, ha úgy döntesz, elhagysz minket.

De marad űr utánad.

Ráadásul a java még csak most jön! Mi lesz ezután? Mi lesz életed vezérlő csillaga? Pont a legizgibb résznél maradsz majd néma?! :)
Hiteles forrás voltál eddig is.
És most pedig az ezoterika egyik legnagyobb árnyoldalát vizsgálhatnánk meg behatóan - együtt, veled. Azt a részt, hogy hol a határ? Mi igaz és mi nem? Mi működik és mi nem? Hibát követünk el, amikor egyetlen könyv elolvasása után öntelten kijelentjük: "Na, ehhez is értek"? És mi van akkor, ha a harmincadik könyvet olvasom a pozitív gondolatok teremtette jó világról, ami nem és nem akar rám köszönni?
A módszerek a rosszak?
A sietség a rossz, amivel mindent azonnal akarunk?
(És ez csak gyenge utalás az újakra, akik AZONNAL letölteni akarnak, és nem tartják izgalmasnak végigböngészni a fórumot... Ismerni nem akarnak minket, csak használni...
Elnézést a kitérőért, de valahogy oly régóta nem értem őket.)

Örömmel venném, ha maradnál, és megosztanád velünk az életedet továbbra is. :)

Ili7
2009-03-02, 03:29 PM
Nekem ezek nem működnek :(:(:(


Nem értem miért ? de ha kijelölöm és másolom akkor a letöltés vezérlöm elérhetönek titulálja.
Kérlek probálkozz valamelyik megoldással,és ha még sem müködik, valaki biztos segít,hogy hol lehet a hiba.

eszter54
2009-03-02, 03:31 PM
Nekem ezek nem működnek :(:(:(

Szia cseppcsay!

Még nem ismerted ki a data lelkivilágát, mert hogy az van ám neki! :D
Ha rákattintással nem működik, akkor másold be a linket a keresőbe, és utána láss csodát.....!
Jó töltögetést. Szeretettel: eszter

siriusB
2009-03-02, 03:47 PM
<link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CAnyu%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsoht ml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><link rel="Edit-Time-Data" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CAnyu%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsoht ml1%5C01%5Cclip_editdata.mso"><!--[if !mso]> <style> v\:* {behavior:url(#default#VML);} o\:* {behavior:url(#default#VML);} w\:* {behavior:url(#default#VML);} .shape {behavior:url(#default#VML);} </style> <![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:PunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--><!--[if gte vml 1]><v:shapetype id="_x0000_t75" coordsize="21600,21600" o:spt="75" o:preferrelative="t" path="m@4@5l@4@11@9@11@9@5xe" filled="f" stroked="f"> <v:stroke joinstyle="miter"/> <v:formulas> <v:f eqn="if lineDrawn pixelLineWidth 0"/> <v:f eqn="sum @0 1 0"/> <v:f eqn="sum 0 0 @1"/> <v:f eqn="prod @2 1 2"/> <v:f eqn="prod @3 21600 pixelWidth"/> <v:f eqn="prod @3 21600 pixelHeight"/> <v:f eqn="sum @0 0 1"/> <v:f eqn="prod @6 1 2"/> <v:f eqn="prod @7 21600 pixelWidth"/> <v:f eqn="sum @8 21600 0"/> <v:f eqn="prod @7 21600 pixelHeight"/> <v:f eqn="sum @10 21600 0"/> </v:formulas> <v:path o:extrusionok="f" gradientshapeok="t" o:connecttype="rect"/> <o:lock v:ext="edit" aspectratio="t"/> </v:shapetype><v:shape id="_x0000_i1025" type="#_x0000_t75" style='width:302.25pt; height:249pt'> <v:imagedata src="file:///C:\DOCUME~1\Anyu\LOCALS~1\Temp\msohtml1\01\clip_im age001.emz" o:title=""/> </v:shape><![endif]--><!--[if !vml]--><!--[endif]-->
<link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CAnyu%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsoht ml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><link rel="Edit-Time-Data" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CAnyu%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsoht ml1%5C01%5Cclip_editdata.mso"><!--[if !mso]> <style> v\:* {behavior:url(#default#VML);} o\:* {behavior:url(#default#VML);} w\:* {behavior:url(#default#VML);} .shape {behavior:url(#default#VML);} </style> <![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:PunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Font Definitions */ @font-face {font-family:"Century Schoolbook"; panose-1:2 4 6 4 5 5 5 2 3 4; mso-font-charset:238; mso-generic-font-family:roman; mso-font-pitch:variable; mso-font-signature:647 0 0 0 159 0;} @font-face {font-family:Georgia; panose-1:2 4 5 2 5 4 5 2 3 3; mso-font-charset:238; mso-generic-font-family:roman; mso-font-pitch:variable; mso-font-signature:647 0 0 0 159 0;} /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:none; mso-layout-grid-align:none; text-autospace:none; font-size:12.0pt; font-family:"Century Schoolbook"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-font-family:"Times New Roman";} p.Style1, li.Style1, div.Style1 {mso-style-name:Style1; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; text-align:center; mso-pagination:none; mso-layout-grid-align:none; text-autospace:none; font-size:12.0pt; font-family:"Century Schoolbook"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-font-family:"Times New Roman";} p.Style2, li.Style2, div.Style2 {mso-style-name:Style2; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; text-align:justify; text-indent:15.85pt; line-height:14.4pt; mso-line-height-rule:exactly; mso-pagination:none; mso-layout-grid-align:none; text-autospace:none; font-size:12.0pt; font-family:"Century Schoolbook"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-font-family:"Times New Roman";} span.FontStyle68 {mso-style-name:"Font Style68"; mso-ansi-font-size:10.0pt; mso-bidi-font-size:10.0pt; font-family:Georgia; mso-ascii-font-family:Georgia; mso-hansi-font-family:Georgia; mso-bidi-font-family:Georgia; font-weight:bold;} span.FontStyle123 {mso-style-name:"Font Style123"; mso-ansi-font-size:18.0pt; mso-bidi-font-size:18.0pt; font-family:"Century Schoolbook"; mso-ascii-font-family:"Century Schoolbook"; mso-hansi-font-family:"Century Schoolbook"; mso-bidi-font-family:"Century Schoolbook"; font-weight:bold;} @page Section1 {size:853.95pt 587.5pt; margin:18.0pt 67.0pt 18.0pt 54.0pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} @page Section2 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section2 {page:Section2;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <o:shapedefaults v:ext="edit" spidmax="1027"/> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <o:shapelayout v:ext="edit"> <o:idmap v:ext="edit" data="1"/> </o:shapelayout></xml><![endif]--> AZ ALMAECET ÉS A MÉZ<o></o>

http://www.minervakiado.hu/book/almaecet.jpg
<!--[if gte vml 1]><o:wrapblock><v:shapetype id="_x0000_t202" coordsize="21600,21600" o:spt="202" path="m,l,21600r21600,l21600,xe"> <v:stroke joinstyle="miter"/> <v:path gradientshapeok="t" o:connecttype="rect"/> </v:shapetype><v:shape id="_x0000_s1026" type="#_x0000_t202" style='position:absolute; left:0;text-align:left;margin-left:520.55pt;margin-top:25.2pt;width:261.35pt; height:366.45pt;text-indent:0;z-index:1;mso-wrap-edited:f; mso-wrap-distance-left:1.45pt;mso-wrap-distance-top:16.55pt; mso-wrap-distance-right:1.45pt;mso-wrap-distance-bottom:61.9pt; mso-position-horizontal-relative:margin' filled="f" stroked="f"> <v:textbox inset="0,0,0,0"> <![if !mso]> <table cellpadding=0 cellspacing=0 width="100%"> <tr> <td><![endif]> <v:shapetype id="_x0000_t75" coordsize="21600,21600" o:spt="75" o:preferrelative="t" path="m@4@5l@4@11@9@11@9@5xe" filled="f" stroked="f"> <v:stroke joinstyle="miter"/> <v:formulas> <v:f eqn="if lineDrawn pixelLineWidth 0"/> <v:f eqn="sum @0 1 0"/> <v:f eqn="sum 0 0 @1"/> <v:f eqn="prod @2 1 2"/> <v:f eqn="prod @3 21600 pixelWidth"/> <v:f eqn="prod @3 21600 pixelHeight"/> <v:f eqn="sum @0 0 1"/> <v:f eqn="prod @6 1 2"/> <v:f eqn="prod @7 21600 pixelWidth"/> <v:f eqn="sum @8 21600 0"/> <v:f eqn="prod @7 21600 pixelHeight"/> <v:f eqn="sum @10 21600 0"/> </v:formulas> <v:path o:extrusionok="f" gradientshapeok="t" o:connecttype="rect"/> <o:lock v:ext="edit" aspectratio="t"/> </v:shapetype><v:shape id="_x0000_i1025" type="#_x0000_t75" style='width:261pt; height:366.75pt'> <v:imagedata src="file:///C:\DOCUME~1\Anyu\LOCALS~1\Temp\msohtml1\01\clip_im age001.jpg" o:title=""/> </v:shape>

<![if !mso]></td> </tr> </table> <![endif]></v:textbox> <w:wrap type="topAndBottom" anchorx="margin"/> </v:shape><![endif]--><!--[if !vml]--> <table align="left" cellpadding="0" cellspacing="0"> <tbody><tr> <td width="694" height="0">
</td> </tr> <tr> <td>
</td> <td>
</td> </tr> </tbody></table> <!--[endif]--><!--[if gte vml 1]></o:wrapblock><![endif]-->
<o></o>
JARVIS DOKTOR KÖNYVE ELŐSZÖR JELENIK MEG MAGYARORSZÁGON. A NEVES AMERIKAI ORVOS TÖBB ÉVTIZEDEN KERESZTÜL KEZELTE BETEGEIT A TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT MÓDSZE-REIVEL. EZEK EREDMÉNYÉRŐL, TAPASZ*TALATAIRÓL SZÁMOL BE MOST KÖZREADOTT MUNKÁJÁBAN.<o></o>
KUTATÁSÁNAK KÖZÉPPONTJÁBAN A MÉZ ÉS AZ ALMAECET ÁLL. E KÉT TERMÉSZETES ANYAGNAK A SZERVEZETÜNKRE GYAKOROLT HATÁSÁRÓL SZÁMTALAN PÉLDÁT OLVASHA*TUNK A KÖNYVBEN. AZ AMERIKAI ORVOS KUTA*TÁSAIBAN A TERMÉSZET EGY KORÁBBI ÁLLAPOTÁHOZ NYÚLT VISSZA: AZ ÁLLATOK VI*SELKEDÉSÉT PRÓBÁLTA MEGFEJTENI BETEG*SÉG IDEJÉN. MEGFIGYELÉSEIBŐL MI IS NAGYON SOKAT TANULHATUNK.<o></o>
A SZERZŐ ÁLTAL JAVASOLT MÓDSZEREK ELŐ*NYE, HOGY OLCSÓ, MINDENKI SZÁMÁRA HOZ*ZÁFÉRHETŐ ANYAGOKAT AJÁNL. A MÉZ ÉS AZ ALMAECET KÖNNYEN BESZEREZHETŐ — S EZT A HAZAI KIADÁSBAN RÉSZT VEVŐ MUNKATÁR*SAK IS TAPASZTALTÁK MÁR —, RENDSZERES FOGYASZTÁSUK RENDKÍVÜL KEDVEZŐ KÖZÉR*ZETJAVULÁST EREDMÉNYEZ.<o></o>

Hát élménynek mindenképpen igaziak voltak, de kb. úgy éreztem magam folyamatosan, mint aki nincs jelen a világban, mint egy drogos, mintha áthúztak volna "odaátra", nem látható lényekkel társalogtam, beszéltek a fejemben, olyan dolgok megtételére késztettek, amelyeket normálisan nem tettem volna meg, és halálra féltem magam attól, amiket láttam, mert olyasmiket láttam, amik szerintem sem lehettek ott, megváltozottnak éreztem a személyiségem, attól féltem, hogy egy olyan pillanatban, amikor éppen vannak ezek a pár másodperces öntudatvesztéses kimaradásaim, legyilkolom a gyerekem, vagy kidobom az erkélyről vagy vmi más kárt teszek benne (erre sokan azt írták nekem, hogy démonoktól megszállott vagyok ehhh) stb.

Sokat beszéltem az agysebészemmel, és szerinte (és én hajlok rá, hogy igazat adjak neki), az agydaganat okozta sacer-es (epilepsziás) tünetek voltak ezek, nem én voltam az első, és nyilván nem is az utolsó, aki efféle panaszokkal jelentkezik, jól ismeri sajnos a jelenséget. És megnyugtatott, hogy ne aggódjak, nem leszek skizofrén, mint ahogy én azt addig hittem.

Szendi Gábornak van egy remek könyve, az Isten az agyban, ami megvilágosítja, hogy milyen eredetűek ezek az élmények, természetesen - nagyon helyesen - nem foglal állást amellett, hogy valóban léteznek-e szellemi entitások, isten stb. vagy sem. Szendi Gábor: Isten az agyban (http://www.tenyek-tevhitek.hu/isten-az-agyban.htm)

És ami mindenképpen az orvosom mellett szól, hogy 4 és fél hónapja műtöttek, és azóta SEMMILYEN nem-evilági élményem nincsen, és nagyon jól érzem magam, jobban, mint bármikor korábban.

Szörnyű, amit írsz, nem ok nélkül vagyunk úgy megteremtve, hogy csak a jelenlegi fizikai világunkról legyen tudomásunk és ha mégsem ez történik, akkor biztos lehet az ember abban, hogy valami nincs jól "beállítva" a biológiai szoftverében ;). Szendi Gábor éppen az epilepszia által kiváltott halálközeli élményekről is írt (Talán épp ez az a könyv?)

http://webshop.animare.hu/i/product/45/459/45959.jpg

Számos betegség a helytelen táplálkozás következményeként alakul ki. Ez a könyv hasznos tanácsokkal látja el az olvasót, hogyan pótolhatja a hiányzó ásványi anyagokat, hogyan méregtelenítheti a szervezetét - az almaecet segítségével. Az almaecet ősi népi gyógymód, de elfeledett ellenszere az öregedésnek is. Könyvünkben megtalálhatja, hogyan kezelheti eredményesen almaecettel a bőr-, a szív-, izom-, ízületi-, vese- és hólyagbántalmakat. Jól bevált háziszer: egyszerű és olcsó. Házilag is előállítható - könyvünk recepteket is tartalmaz.

Claire18
2009-03-02, 05:27 PM
Szendi Gábornak van egy remek könyve, az Isten az agyban, ami megvilágosítja, hogy milyen eredetűek ezek az élmények, természetesen - nagyon helyesen - nem foglal állást amellett, hogy valóban léteznek-e szellemi entitások, isten stb. vagy sem. Szendi Gábor: Isten az agyban (http://www.tenyek-tevhitek.hu/isten-az-agyban.htm)

És ami mindenképpen az orvosom mellett szól, hogy 4 és fél hónapja műtöttek, és azóta SEMMILYEN nem-evilági élményem nincsen, és nagyon jól érzem magam, jobban, mint bármikor korábban.

Kedves Gabi!
Örülök, hogy jól vagy. Gyógyulásod ténye megkérdőjelezhetetlenné teszi, hogy jó úton jársz. Lehet, hogy egy időre vagy akár végleg is elszakadsz ettől a közösségtől. Ha úgy érzed, erre van szükséged, tedd ezt! Ha pedig vannak itt olyan értékek, amikre a továbbiakban is szükséged lesz, vissza fogsz jönni. Talán már nem Sister Dawn-ként.
Ülj ki az óceán partjára, hallgasd a hullámok moraját, s meglátod, a kérdések sorra mind megválaszolódnak:

http://data.hu/get/1253829/Meditation_-_Sounds_Of_Nature_-_Pacific_Shores_-_Sounds_of_the_Surf.mp3.html

Szendi Gábor könyve nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Ha valakinek megvan, kérem tegye fel, illetve akár más Szendi könyveket is. Nekem egy sem jelent meg a keresésre.
Köszönettel
Claire:p

Karsay István
2009-03-03, 12:53 AM
1. Konczné Bakos Mária: "Baba született" Szalay könyvkiadó

2. Dr. Lenkei Gábor:: "Cenzúrázatlan egészség" amit hoztál az a cenzúrázott egészség volt! Ez meg a cenzúrázatlan egészség, amit keresnék!

3. L. Ron Hubbard: "Tiszta test tiszta elme"
4. Edward Griffin: "A Világ Rák Nélkül"


Nincs meg valakinek véletlenül?

szeretettel:

István

jpcika
2009-03-03, 02:22 AM
Kedves Gabi (Sisterdown)!

Új vagyok még a fórumon – egyike azoknak, akik lázasan töltögetnek, olvasnak, kipróbálnak. De nemcsak a feltöltéseket olvasom, hanem nekiálltam elolvasni azt is, amit a „régi fórumozók” írtak. Így jutottam el a Te történetedhez is, először a fórum oldalain, majd a blogodban…
Minden tiszteletem a Tiéd! Hatalmas harcot vívtál – vívsz a természettel és önmagaddal, és mindvégig őszinte és szeretettel teli tudtál maradni. Hálás vagyok azért, hogy így ismeretlenül is ismerhetlek!
Az elmúlt húsz év során én a teljes szkepticizmustól jutottam el a hithez. Ez a hit még alaktalan, változékony – lehet, hogy ez mindig így is marad már. Néha (pillanatokra, órákra) egészen felemel, majd jön ismét a kételkedés. Próbáltam megérteni, megmagyarázni; összehasonlítottam a hajdanvolt filozófusok gondolatait egymással és az új és még újabb „egyedüli igazságokkal”. Találtam ismétlődéseket, hasonlóságokat, ellentmondásokat. Volt, ami működött és volt, ami nem. Átéltem csodákat és kudarcokat.
A kudarcok elmúltak, a csoda megmaradt. Mert a legnagyobb csoda: az életünk. Akár a Teremtő alkotása, akár a természet erőinek véletlen játéka, akár saját gondolataink eredménye – élni jó!
És csodálatos tudni azt, hogy nem vagyunk kiszolgáltatottak! Akármelyik igazságban hiszünk is – HISZÜNK VALAMIBEN. És bármelyik valóság is miénk, annak vannak szabályai, amik segítenek eligazodni, megkapaszkodni, élni és örülni.
<O:p
Kedves Gabi!
Szívből kívánom, hogy mindig megtaláld a kapaszkodókat és az örömöt – bármerre jársz is éppen! Biztos vagyok benne, hogy mindannyian, akik „ismerünk” Téged, hitünk szerint imádkozni fogunk érted – vagy rendelünk Neked az Univerzumtól.
<O:p
Szeretettel jpcika

sirkan49
2009-03-03, 02:40 AM
1. Konczné Bakos Mária: "Baba született" Szalay könyvkiadó

2. Dr. Lenkei Gábor:: "Cenzúrázatlan egészség" amit hoztál az a cenzúrázott egészség volt! Ez meg a cenzúrázatlan egészség, amit keresnék!

3. L. Ron Hubbard: "Tiszta test tiszta elme"
4. Edward Griffin: "A Világ Rák Nélkül"


Nincs meg valakinek véletlenül?

szeretettel:

István

Szervusz István!

Ha valakinek nincs "kéznél",akkor nekiállok. A Griffin könyv 290 oldal,és mivel nagyobb méretű,csak oldalanként lehet szkennelni. Ráadásul apró betűs,és lassú a beolvasás. Szóval idő kell hozzá:D

POZITIV
2009-03-03, 04:40 AM
<title>Tables</title><meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><!-- "G_PLUGIN_FOR_HTML" --> <style type="text/css"> tt { font-family: courier; } td { font-family: helvetica, sans-serif; } caption { font-family: helvetica, sans-serif; font-size: 14pt; text-align: left; } </style> <table cellpadding="3" cellspacing="0"> <tbody><tr> <td colspan="7" style="font-size: 10pt; color: rgb(0, 0, 255);" align="left" valign="bottom">Nostradamus: Hungaricus, avagy jövendőlések Magyarországról (http://ezoweb.hu/download.php?view.8)</td> </tr> <tr> <td colspan="4" style="font-size: 10pt; color: rgb(0, 0, 255);" align="left" valign="bottom">M. Zoltán: A téridő kulcsa: a Tudat (http://ezoweb.hu/download.php?view.10)</td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> </tr> <tr> <td colspan="3" style="font-size: 10pt; color: rgb(0, 0, 255);" align="left" valign="bottom">Müller Péter: Örömkönyv (http://ezoweb.hu/download.php?view.13)</td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> </tr> <tr> <td colspan="5" style="font-size: 10pt; color: rgb(0, 0, 255);" align="left" valign="bottom">Szabad Gábor: Hétköznapi felismerések (http://ezoweb.hu/download.php?view.14)</td> <td style=""></td> <td style=""></td> </tr> <tr> <td colspan="4" style="font-size: 10pt; color: rgb(0, 0, 255);" align="left" valign="bottom">Szepes Mária: A Vörös Oroszlán (http://ezoweb.hu/download.php?view.15)</td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> </tr> <tr> <td colspan="3" style="font-size: 10pt; color: rgb(0, 0, 255);" align="left" valign="bottom">Müller Péter: Boldogság (http://ezoweb.hu/download.php?view.16)</td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> </tr> <tr> <td colspan="4" style="font-size: 10pt; color: rgb(0, 0, 255);" align="left" valign="bottom">Popper Péter: A belső utak könyve (http://ezoweb.hu/download.php?view.17)</td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> </tr> <tr> <td colspan="2" style="font-size: 10pt; color: rgb(0, 0, 255);" align="left" valign="bottom">A tarot rendszere (http://ezoweb.hu/download.php?view.19)</td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> </tr> <tr> <td colspan="6" style="font-size: 10pt; color: rgb(0, 0, 255);" align="left" valign="bottom">Értekezés A Fehér Mágiáról - vagy A Tanítvány útja (http://ezoweb.hu/download.php?view.20)</td> <td style=""></td> </tr> <tr> <td colspan="3" style="font-size: 10pt; color: rgb(0, 0, 255);" align="left" valign="bottom">Telepátia határok nélkül (http://ezoweb.hu/download.php?view.43)</td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> </tr> <tr> <td style="font-size: 10pt; color: rgb(0, 0, 255);" align="left" valign="bottom">Telepátia (http://ezoweb.hu/download.php?view.44)</td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> </tr> <tr> <td colspan="2" style="font-size: 10pt; color: rgb(0, 0, 255);" align="left" valign="bottom">A telepátia (http://ezoweb.hu/download.php?view.45)</td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> </tr> <tr> <td colspan="2" style="font-size: 10pt; color: rgb(0, 0, 255);" align="left" valign="bottom">Átkok könyve I-II (http://ezoweb.hu/download.php?view.47)</td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> </tr> <tr> <td colspan="2" style="font-size: 10pt; color: rgb(0, 0, 255);" align="left" valign="bottom">Árnyak Könyve (http://ezoweb.hu/download.php?view.48)</td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> </tr> <tr> <td colspan="3" style="font-size: 10pt; color: rgb(0, 0, 255);" align="left" valign="bottom">Reinkarnációs álmok (http://ezoweb.hu/download.php?view.49)</td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> </tr> <tr> <td colspan="2" style="font-size: 10pt; color: rgb(0, 0, 255);" align="left" valign="bottom">Reinkarnáció (http://ezoweb.hu/download.php?view.50)</td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> </tr> <tr> <td colspan="2" style="font-size: 10pt; color: rgb(0, 0, 255);" align="left" valign="bottom">A tarot müvészete (http://ezoweb.hu/download.php?view.51)</td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> </tr> <tr> <td colspan="3" style="font-size: 10pt; color: rgb(0, 0, 255);" align="left" valign="bottom">Beszélgetések Istennel (http://ezoweb.hu/download.php?view.52)</td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> </tr> <tr> <td colspan="4" style="font-size: 10pt; color: rgb(0, 0, 255);" align="left" valign="bottom">C W Leadbeater Élet a halál után (http://ezoweb.hu/download.php?view.54)</td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> </tr> <tr> <td colspan="4" style="font-size: 10pt; color: rgb(0, 0, 255);" align="left" valign="bottom">Jane Roberts - Seth megszólal (http://ezoweb.hu/download.php?view.60)</td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> </tr> <tr> <td colspan="3" style="font-size: 10pt; color: rgb(0, 0, 255);" align="left" valign="bottom">Jane Roberts - Seth könyve (http://ezoweb.hu/download.php?view.61)</td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> </tr> <tr> <td colspan="4" style="font-size: 10pt; color: rgb(0, 0, 255);" align="left" valign="bottom">Dr. Michael Newton: Lelkünk útja (http://ezoweb.hu/download.php?view.64)</td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> </tr> <tr> <td colspan="4" style="font-size: 10pt; color: rgb(0, 0, 255);" align="left" valign="bottom">Dr. Michael Newton: Lelkünk útja 2 (http://ezoweb.hu/download.php?view.65)</td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> </tr> <tr> <td colspan="4" style="font-size: 10pt; color: rgb(0, 0, 255);" align="left" valign="bottom">Dr. Michael Newton: Lelkünk útja 3 (http://ezoweb.hu/download.php?view.66)</td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> </tr> <tr> <td colspan="3" style="font-size: 10pt; color: rgb(0, 0, 255);" align="left" valign="bottom">Az Elméd gyógyító hatalma (http://ezoweb.hu/download.php?view.67)</td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> </tr> <tr> <td colspan="2" style="font-size: 10pt; color: rgb(0, 0, 255);" align="left" valign="bottom">India titkai (http://ezoweb.hu/download.php?view.69)</td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> </tr> <tr> <td colspan="2" style="font-size: 10pt; color: rgb(0, 0, 255);" align="left" valign="bottom">A lélek nyelve (http://ezoweb.hu/download.php?view.71)</td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> </tr> <tr> <td colspan="4" style="font-size: 10pt; color: rgb(0, 0, 255);" align="left" valign="bottom">Richard Dawkins: Isteni téveszme (http://ezoweb.hu/download.php?view.72)</td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> </tr> <tr> <td colspan="4" style="font-size: 10pt; color: rgb(0, 0, 255);" align="left" valign="bottom">Balogh Béla - A végső valóság (http://ezoweb.hu/download.php?view.73)</td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> </tr> <tr> <td colspan="4" style="font-size: 10pt; color: rgb(0, 0, 255);" align="left" valign="bottom">Kurt Tepperwein - Szellemi öngyógyítás (http://ezoweb.hu/download.php?view.74)</td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> </tr> <tr> <td colspan="4" style="font-size: 10pt; color: rgb(0, 0, 255);" align="left" valign="bottom">A meditáció gyakorlati kézikönyve (http://ezoweb.hu/download.php?view.77)</td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> </tr> <tr> <td colspan="2" style="font-size: 10pt; color: rgb(0, 0, 255);" align="left" valign="bottom">A misztikus csend (http://ezoweb.hu/download.php?view.78)</td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> <td style=""></td> </tr> </tbody></table>

Horváth Sándor
2009-03-03, 05:08 AM
Maximálisan egyetértek Cseppcsay-al !!!
a) Teremthetsz magadnak vizualizációval, meditációval, rendeléssel, egyéb úton egészséget, bőséget, jókedvet stb., ÉS teremthetsz országos gazdasági fellendülést, politikai változásokat meditatív úton, energiaküldéssel stb., mert minden a saját teremtéseden múlik .



Továbbá:

Ha a képzeletünk valóságot teremt, mi képzeltük ide ezt a gazdasági helyzetet?
Igen . Egyszer elmondták , hogy gáz van , valahol jó messze , elmondták azt is , hogy ez most nem játék ez ide most be fog gyűrűzni ( nem úgy mint az olajválság ) Ez mondjuk természetes , mert mi is ezen a bolygón élünk. De azóta elmondták már párszor és a média is csak erről tud beszélni, meg a belenézhetnél a fejekbe , hát sajna több ember fejében egész nap ez forog a Győzivel, Fletóval és a többi "értékessel " karöltve .... tehát addig addig agyal rajta , míg ki nem köt a gödör alján . Jobb lenne , ha nem ezzel foglalkozna , hanem tenné a dolgát , és előre tekintene .

Az emberek elfelejtik , nem hiszik el , hogy amire egész nap gondolnak , ahogy gondolják AZ FOG TÖRTÉNNI !!!!

Meglepődnének, ha valaki titkon felvenné a gondolataikat és szembesítené őket az eredményekkel !!!!

Az ugyebár nem müxik , hogy " itt semmit , sem lehet , itt nem lehet előre jutni , itt drága , itt ellopják , itt hazug mindegyik .... " ez jár a fejekben , TV-ben , újságban egésznap , és este egy röpke pozitív gondolat , és ettől várja valaki a JÓLÉTET ????? és állítja magáról , hogy Ő pozitivan gondolkodik . Ja, és hallgatja egész nap azt a sok szennyet amivel az agyát tömik . Ezt nevezik az emberek pozitívnek .

Igaza van Cseppcsay-nak egy kis áramszünet jól jönne !!!!

" Én csak azt szajkózom, mert ez az én hitem, hogy amíg a hiányra, vagy arra a helyzetre összpontosítunk amit tulajdonképpen szeretnénk hogy megszűnjön, addig oda energiát viszünk, azt vonzuk továbbra is. "

Igen , igen , igen ezerszer is igen . EZ ÍGY VAN !!!!!!
EZ a LÉNYEGE az egésznek , kár tovább ragozni ( de most én sem tudom abbahagyni )

GYF és a politikai vezetés nem felelős, mert ők csak a mi teremtésünk ártatlan végrehajtói.

Ezt mondjuk senki ( legalábbis én nem ) nem mondta , Ő is felelős , ő is gondolkodik valahogyan , tehát ő is teremt. Max. Ő a céljaira jobban fókuszál , kicsikét többet foglalkozik vele , tudja , hogy eléri , tudja , hogy egyesek elhiszik amit ő mond ,ha kevésbé hisznek neki akkor is tudja merre kell fordulnia , ahol ismét , sokadszorra is hívőket talál ... és meg is teremti .

"Oké, emberek, ne haragudjatok, hogy a negatív hozzáállásommal gazdasági válságot teremtettem Magyarországnak. Máskor jobban figyelek."

Értem amire gondolsz Gabi ! Nem Te és nem egy ember gondolata teremti , a gondolatok , tettek = energiá , ezek össze adódnak !

Ezért hát nem mindegy melyik gondolatból van több !!!!????

és ha be kukkanthatnál az összes magyar fejbe , és összeszámolhatnád , hogy mi a végeredmény , hát azt látnád , láss csodát , amit amúgy is látsz ;):(:(:( ( erről már előzőleg asszem írtam )




Én nem hogy nem haragudnék, de egyenesen örülnék is annak , ha egyre több ember ráeszmélne, hogy RAJTA (is) múlik !!!! és ha mindenki máskor JOBBAN figyelne , hogy mit is teremt .

Ha tudatosabb lenne , ha figyelne , ha gondolkodna , akkor nem lenne ennyire "áldozat " szerepbe kényszerítve.


Spirituális okai (is) vannak a jelenlegi gazdasági állapotnak ma Magyarországon? Ha igen, melyek ezek? És mi a célja? Mit kell megtanulnunk?

Hát nem keveset :
meg kell tanulnunk megfelelően ( nem elbízva , nem alul ) értékelni a képességeinket ,
meg kell tanulni összefogni , egymást segíteni , egymással törödni, egymásra figyelni
meg kell tanulni önzetlennek lenni
meg kell tanulni hinni
meg kell tanulni tudatosan cselekedni , észre kell venni , hogy bármit teszünk , gondolunk , annak valamilyen következménye van
meg kell tanulni bánni a készleteinkkel , óvnunk kell az egyetlen élőhelyünket
meg kell tanulni , hogy a boldogság nem az anyagi javak mértéktelen birtoklásában keresendő



sok babácskára van szükségünk , akik segíti a felemelkedésünket
a babácskáknak anyukákra , anyatejre és odafigyelésre ( nem bölcsire, bébi csőszre ... nem jó kis plázás tápszerekre ) van szükségük , hogy egészségesen fejlődhessenek
a gyerekektől rengeteget tudunk tanulni , ha odafigyelünk rájuk
a gyerekeket meg kell tanítani az őseink , nyelvünk , kultúránk tiszteletére és szeretetére . Meg kell gyógyítani a gyökereinket . Ez az alapja mindennek !!!!
vissza kell hozni az oktatás valaha lévő jó színvonalát , jó tanárokat kell képezni , hagyni kell őket , had tegyék a dolgukat , meg kell teremteni , hogy tisztelet övezze őket . ( az ősi kultúrákban az időseket , véneket, gurukat mély tisztelet ővezi , őket semmi nem pótolhatja !!! Nálunk ??? )
jó szakembereket kell képezni
meg kell tanítani az embereket arra , hogy maradhatnak egészségesek , hogyan táplálkozzanak , le kell szoktatni őket a reklám és gyógyszer "zabálásról " és arról , hogy a gyógyszergyárak zsebét tömjék
meg kell tanítani az embereket gondolkodni , tudatosan élni , szelektálni , mi az ami jó , hasznos számukra
meg kell tanítani a gondolat teremtő erejét


Én a válság - már amennyire válság van - pozitív hatását abban látom , hogy merem remélni, az emberek megállnak egy pillanatra és elgondolkoznak !!! Elgondolkoznak , amire ugye évek óta nem volt idejük , mert csak a pénzt kergették , és mindig volt valalmi hirtelen fontos vásárolni valójuk.

Mivel úgy gondolják , vagy azzal ijesztgetik őket , hogy nem fogják tudni kifizetni a számláikat , ezért remélem átgondoljá, mit is lehetne tenni.

mondjuk nyavalygás és szidkozódás helyett lehet ,hogy át lehetne értékelni az életüket .
kell - e hogy minden helységben égjen a villany ?
muszály -e TV-nek, rádiónak, számítógépnek egyfolytában és egyszerre müködnie ?
muszály e 25-30 foknak lennie a lakásban télen ? Nyáron meg azért megy a légkondi , hogy ne legyen ennyi . Muszály-e télen egy szál alsógatyában flangálni , mert különben jön a hőguta és közben az utcát füteni ? ( lásd lakótelepek )
muszály e minden hülyeséget megvásárolni , csak azért mert most más a szine , mérete , disegn -ja , mert most a Győzinek vagy nemtomkinek is ilyen van .
muszály e a vizet csak úgy észnélkül folyatni
muszály e ennyi erdőt kivágni a bulvárlapok, reklámújságok kedvéért
muszály e a sarki közértbe autóval menni
muszály e azt a sok fölösleges élelmiszert megvásárolni , csak azért , hogy a kukába landoljon , vagy azért hogy utánna jó pénzért le lehessen fogyni
muszály e azt a sok szemetet végig nézni a TV-ben ,
muszály e azt a sok értelmetlen újságot , ami minden héten ugyanarról ír , csak egyre nagyobb hülyeségeket és egyre kisebb IQ-hoz szólóaknak , állandóan megvenni, sőt muszály e egyetlen egyszer is megvenni
muszály e sms-t írni
muszály e egy embernek 2-3-4 telefon , és ugyanennyi autó
muszály e ész nélkül élni , vagy tudatosan hatékonyabb ??????

hát erre mindenképpen jó a válság !!! Ha csak a lakosság néhány %-a el kezd gondolkodni , hogy lehet másképp is , már megérte !!!

Szerencsére az emberek jó részéből még nem sikerült "kiölni " azt a természetes ösztönt , hogy baj esetén összefognak , segítik egymást, jobban figyelnek egymásra . Hát erre nagyon jó a válság . Jobb mint egy háború ...


Én úgy gondolom , ha az emberek jó része ezekre a dolgokra nem jön rá önként és dalolva , akkor kap a nyakába hol kisebb, hol nagyobb stopp táblát , hogy legyen ideje megállni és átgondolni , hogy is érdemes tovább ....... Erre való a válság


Szép napot mindenkinek !

Kedves Kema,
érdekes írásod sok gondolatával egyeértek, ám meghökkentenek bigott körei...ostorozni a balga embereket/áldozatokat, ám az okokról, okozókról szót sem, ejteni ez nem elegáns és igazságtalan, márha érdekel valakit az igazság...
egy rossz dolognak lehetnek - pl.világválság- ilyen olyan következményei, de mondjuk a tömegesen tönkrement embereket abszolut nem érdekli a szofizma, és igazuk van...amikor a takarékosságról/kioktatásról hallanak...
a tisztánlátás és a lényeg megragadása kellene lennie az agykontroll hozadékának, amikor azt látom, hogy az elszállt elmék elszakadtak a józan alapoktól, azt gondolom, megfőttek a kórtól, vagy csak manipuláltak...

elfogadni a világválságot és mellette hozni fel érveket, pl, jobb mint egy háború, stb... ez kicsapja nálam az etika biztosítékát...segítség és együttérzés helyett belerúgni a szerencsétlenbe...
zavaros dolog ez, vagy még ennél is rosszabb...
pardon...

Horváth Sándor
2009-03-03, 05:52 AM
Az EFT-n kívül most az SVT is nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Ez utóbbiról ideírok egy két szót, hátha valaki nem ismeri.

Van valami könyv róla, amiről hallottam:

Robert E. Deztler:Spirituális választerápia - A szabadság ösvényén

Itt a leírása:
"Az elme tisztításának és a tudatalatti újraprogramozásának folyamata lehetővé teszi az élet sokkal pozitívabb megélését. Segítségével mélyebben és teljesebben tapasztalhatod meg mindazt, ami jó. Ezt az elme tisztítására szolgáló eljárást, a szabadság ösvényét spirituális választerápiának (SVT) nevezik. Az SVT által nemcsak a tudatalatti elmét vagyunk képesek megvizsgálni és tisztítani, hanem magát az egész lélekkrónikát is.
A lélek feljegyzéseit rendszerint Akása-krónikaként említik. Ez tartalmazza a lélek összes tapasztalatát az isteni terv kialakulásának pillanatától egészen a jelen pillanatig, és azon túl. A jelenlegi és az összes többi élet valamennyi programozása feljegyeztetett az Akása-krónikában.
Ez a könyv lépésről lépésre mutatja be a folyamatot. Tartalmazza az alapvető fogalmakat és eljárásokat, az esettanulmányokat és a bibliai, pszichológiai és tudományos alaptételeket, amelyekre az SVT támaszkodik. Fontos része az SVT tanfolyamainak, amelyeket az Egyesült Államokban és világszerte számos más országban (köztük már Magyarországon is!) tartanak."

"A Spirituális Választerápia egy szelíd módszer, amely a tudatalatti programokban kutatva keresi meg és távolítja el azokat az elemeket, amelyek az egészséges és boldog életvitelben gátolnak bennünket. A módszer által azonban nemcsak a tudatalatti elmét vagyunk képesek megvizsgálni és tisztítani, hanem magát a lélekkrónikát is. Az SVT során a Felső Én kitisztít minden diszharmonikus energiát és programot a lélek feljegyzéseiből a múltban, a jelenben és a jövőre vonatkozóan, a régi programokat pedig pozitív energiákkal cseréli fel.


Az SVT módszere egy inga, egy táblázatkészlet, és egy kérdéssorozat használatát foglalja magába. A tanácsadó kérdéseket tesz fel az adott problémával kapcsolatosan, melyekre az inga és a táblázat segítségével a Felső Éntől kapja meg a válaszokat. Ezt követően kitisztítja a diszharmonikus energiát mind az előző életekből, mind a jelen életből és a tudatalattiból. Végül a problémát okozó, kitisztított programokat felcseréli pozitív programokkal. "

Ha valakinek van valami anyaga e témában, azt szívesen venném.

Kedves Dóri, és Mindenki, aki ismeri az ÉFT-t!
szeretném megtudni, hogy az ÉFT alkalmazását milyen tapasztalat követte?
Elolvastam a könyvet és kipróbáltam, de nem találtam a hivatkozott segédanyagot...
nem zavart különösebben, mert ismerem a kinai akupresszúra és masszázs pontjait, közbevetőleg - azt mindennap alkalmazom...
szóval nem igazolódott nálam az ÉFT módszer eddig, újra nekifutok és ehhez kérem segítségeteket...

üdv,alex

siriusB
2009-03-03, 08:19 AM
Kedves Dóri, és Mindenki, aki ismeri az ÉFT-t!
szeretném megtudni, hogy az ÉFT alkalmazását milyen tapasztalat követte?
Elolvastam a könyvet és kipróbáltam, de nem találtam a hivatkozott segédanyagot...
nem zavart különösebben, mert ismerem a kinai akupresszúra és masszázs pontjait, közbevetőleg - azt mindennap alkalmazom...
szóval nem igazolódott nálam az ÉFT módszer eddig, újra nekifutok és ehhez kérem segítségeteket...

üdv,alex

Sajnos nálam sem, de ez még nem jelent semmit.:)

secret70
2009-03-03, 09:06 AM
Sziasztok!

Keresek egy könyvet, meg van esetleg valakinek?

<table border="0" width="100%"> <tbody><tr><td class="cimker">A könyv címe:</td> <td class="fieldl">Gondolkodásod, légzésed, mozgásod, táplálkozásod meghatározója életminőségednek!

</td> </tr> <tr> <td class="cimker">Alcím:</td> <td class="fieldl">Császárné Benke Mária több mint 100 ételreceptje és életmód tanácsai</td></tr></tbody> </table>
Már régen adták ki a könyvet és már nem lehet kapni könyvesboltban, de lemásolva sem találtam még meg.
Ha valakinek véletlenül meg lenne ossza meg velünk!

Előre is köszönöm!!!

posti
2009-03-03, 12:57 PM
Bioenergia.


<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5Cvida%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsoht ml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:PunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Font Definitions */ @font-face {font-family:"IBDFJ O+ Times"; panose-1:0 0 0 0 0 0 0 0 0 0; mso-font-alt:"Times New Roman"; mso-font-charset:238; mso-generic-font-family:roman; mso-font-format:other; mso-font-pitch:auto; mso-font-signature:5 0 0 0 2 0;} /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} p.Default, li.Default, div.Default {mso-style-name:Default; mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; mso-layout-grid-align:none; text-autospace:none; font-size:12.0pt; font-family:"IBDFJ O+ Times"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-font-family:"IBDFJ O+ Times"; color:black;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Az emberi energiamező ismerete ma már több, mint ezoterikus titok, beavatottak ritka tudása. Egyre általánosabbá válik az ezzel kapcsolatos hatalmas mennyiségű tradicionális ismeret és tudásanyag. Mi a bioenergia? Nem más, mint az élőlényeket körülvevő energiamező, amelynek különféle tulajdonságai ma már finom műszerekkel mérhetővé is váltak. Mégis, akadnak, akik a képzelet művének tartják a bioenergiát

posti
2009-03-03, 01:14 PM
Apiterápia:Betegségek kezelése méhészeti termékekkel.

<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5Cvida%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsoht ml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:PunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Font Definitions */ @font-face {font-family:"TVOTK J+ Times"; panose-1:0 0 0 0 0 0 0 0 0 0; mso-font-alt:"Times New Roman"; mso-font-charset:238; mso-generic-font-family:roman; mso-font-format:other; mso-font-pitch:auto; mso-font-signature:5 0 0 0 2 0;} /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} p.Default, li.Default, div.Default {mso-style-name:Default; mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; mso-layout-grid-align:none; text-autospace:none; font-size:12.0pt; font-family:"TVOTK J+ Times"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-font-family:"TVOTK J+ Times"; color:black;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> <o:p> </o:p>
Az ősidőkben, nagy becsben tartották a mézet, mint értékes és ritka táplálékot. Ám ismerték a többi méhészeti terméket is. Az ókori Egyiptomban a mumifíká-láshoz propoliszt is használtak, amiről azóta tudjuk, hogy kitűnő baktérium-, gomba- és vírusölő szer. <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Az egyiptomiak nemcsak felkutatták a vadon élő méhek odvait, és kirabolták azokat, hanem már tartottak is méheket, sőt henger alakú agyagkaptáraikkal méhlegelőkre is vándoroltak. Az Ebers-féle papirusztekercsek, amik az egyiptomi gyógyszerek alkalmazásáról szólnak, megemlítik, hogy sebek kezelésére jól alkalmazható a méz. <o:p></o:p>

posti
2009-03-03, 01:31 PM
Egyéb gyógyeljárások.

file:///C:/DOCUME%7E1/vida/LOCALS%7E1/Temp/moz-screenshot-3.jpgfile:///C:/DOCUME%7E1/vida/LOCALS%7E1/Temp/moz-screenshot-4.jpg<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5Cvida%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsoht ml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:PunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Font Definitions */ @font-face {font-family:"DJOGI J+ Times"; panose-1:0 0 0 0 0 0 0 0 0 0; mso-font-alt:"Times New Roman"; mso-font-charset:238; mso-generic-font-family:roman; mso-font-format:other; mso-font-pitch:auto; mso-font-signature:5 0 0 0 2 0;} /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} p.Default, li.Default, div.Default {mso-style-name:Default; mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; mso-layout-grid-align:none; text-autospace:none; font-size:12.0pt; font-family:"DJOGI J+ Times"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-font-family:"DJOGI J+ Times"; color:black;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> A komplex kezelések lényege a holisztikus gyógyításban, hogy a testben és a lélekben zajló folyamatokat együtt stimulálja, és olyan terápiákkal dolgozik, melyek egymásra épülnek. Éppen ez a magyarázata annak, hogy a holisztikus központokban vagy wellnes centrumokban több eljárás művelői dolgoznak együtt, és szinte egymás kezére adják a pácienseket. A régóta praktizáló természetgyógyászok között ezért gyakori, - ha nem követelmény - hogy legalább két-három állapotfelmérő módszert ismerjenek, és legalább két-háromféle kezelési módból tudjanak válogatni. (Például az aromaterápia és a fitoterápia nagyon szorosan kötődnek egymáshoz, ezt célszerű valamilyen masszázstechnikával kiegészíteni, átfogó ismeretekkel rendelkezni az apiterápiából, vagy érdemes elmélyülni egy nagy klasszikus gyógymód filozófiájában és gyógymódjaiban, például a kínai medicina és masszázsok, tibeti gyógymódok, ayurvédikus gyógyászat és így tovább <o:p></o:p>

posti
2009-03-03, 01:41 PM
<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5Cvida%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsoht ml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:PunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; mso-bidi-font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} h1 {mso-style-next:Normál; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; text-align:center; mso-pagination:widow-orphan; page-break-after:avoid; mso-outline-level:1; font-size:22.0pt; mso-bidi-font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-font-kerning:0pt; mso-bidi-font-weight:normal;} p.H2, li.H2, div.H2 {mso-style-name:H2; mso-style-next:Normál; margin-top:5.0pt; margin-right:0cm; margin-bottom:5.0pt; margin-left:0cm; mso-pagination:widow-orphan; page-break-after:avoid; mso-outline-level:3; font-size:18.0pt; mso-bidi-font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; layout-grid-mode:line; font-weight:bold; mso-bidi-font-weight:normal;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Szent Hildegárd
(Hildegardis Bingensis)
(1098-1179)
FÜVEK KÖNYVE

<o:p> </o:p>
(Polgár Anikó fordítása)


<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5Cvida%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsoht ml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:PunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; mso-bidi-font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]-->Az ember földből való, mert teremtésekor más föld vétetett, ami az ember, és minden elem szolgált neki, mert érezték, hogy él, és minden tevékenységükkel előzékenyen együttműködtek vele, és ő is velük. És a föld zöldet adott nekik, az ember módja és természete és szokásai és egyéb kapcsolatai szerint. A föld ugyanis a hasznos növényekkel mutatta meg az ember szellemi minőségének kapcsolatait, miközben ezeket megkülönböztette; a haszontalan növényekkel azonban az ember haszontalan és démoni jellemvonásait mutatta meg.

posti
2009-03-03, 04:20 PM
Képzeletkontrol-A lelki társ


<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5Cvida%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsoht ml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:PunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Font Definitions */ @font-face {font-family:Helvetica-Bold; panose-1:0 0 0 0 0 0 0 0 0 0; mso-font-charset:238; mso-generic-font-family:swiss; mso-font-format:other; mso-font-pitch:auto; mso-font-signature:5 0 0 0 2 0;} @font-face {font-family:Times-Roman; panose-1:0 0 0 0 0 0 0 0 0 0; mso-font-charset:238; mso-generic-font-family:roman; mso-font-format:other; mso-font-pitch:auto; mso-font-signature:5 0 0 0 2 0;} /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Kinek van igaza?<o:p></o:p>
Három szerzetes ül az esti tábortűz körül.<o:p></o:p>
- A tűz fénye tükröződik a korsó vizében. - szólal meg az egyik.<o:p></o:p>
- Nem a tüz fénye tükröződik a korsó vizében. - válaszol a másik.<o:p></o:p>
A harmadik tekintete a tűzbe réved, majd szó nélkül felkapja a<o:p></o:p>
korsót és a vizet a tűzre önti.<o:p></o:p>
A három szerzetes összenézett, majd nevetve elmentek haza.<o:p></o:p>
Szinte állandó, visszatérő eleme a kapcsolatoknak az a kérdés,<o:p></o:p>
hogy kinek van igaza. Átszövi és behálózza a felek mindennapjait,<o:p></o:p>
a vitákat, a nézeteltéréseket, de ugyanúgy az örömteli<o:p></o:p>
eseményeket is.<o:p></o:p>
A kérdés valójában nem az, hogy kinek van igaza, hanem az, hogy<o:p></o:p>
igaza van-e egyáltalán valakinek? Úgy gondoljuk, hogy a mi<o:p></o:p>
igazságunk a helyes, és amit helyesnek tartunk amellett ki kell<o:p></o:p>
állnunk, meg kell védenünk az igazunkat, mert különben összedől<o:p></o:p>
a világ, csorbát szenved az önérzetünk

posti
2009-03-03, 04:30 PM
Kopogtass az egészségedért-Fáfdalomcsillapítás EFT módszerrel

Mariann évek óta asztmás panaszokkal küzdött, jóformán lélegzetet sem tudott
venni fulladás nélkül. Az EFT segítségével néhány perc múltán képes volt mélyeket
lélegezni, holott ebben az élményben már hosszú ideje nem volt része,
és nem is remélte, hogy egyszer még lesz. Nem csoda hát, hogy a visszanyert
szabadság örömkönnyeket csalt a szemébe.
Az újdonságokat mindenki némi bizalmatlansággal fogadja, ha
nem mindjárt elutasítással, amennyiben nem követik a régi, megszokott
gondolkodási mintákat és tapasztalatokat, még inkább így
van ez, ha egyenesen a fejük tetejére állítják azokat. Az emberiség
történetében egymást követik az ezt igazoló példák. Ám újdonságok
ennek ellenére folyamatosan születnek, és egyre több figyelmet
követelnek maguknak, felébresztik a kíváncsiságunkat, érdeklődésüket.
Biztos vagyok benne, hogy ez az új, EFT-nek nevezett
módszer (a teljes neve Emotional Freedom Techniques, vagyis az
érzelmi szabadság technikája) is megbirkózik majd az újdonságokat
elmaradhatatlanul kísérő szkepticizmussal, és figyelemreméltó
sikereivel a kételkedőket is meggyőzi.

gorkmc
2009-03-03, 04:32 PM
Sziasztok!

Gondolkozunk hamarosan megszülető csemeténk nevén. Ezért érdekel a "Sorsunk a nevünkben" c. könyvben mi áll a nekünk tetsző neveknél. Tud valaki helyet, ahol fellelhető ez a könyv páros?

posti
2009-03-03, 04:44 PM
Peresztegi Sándor-A rák Gyógyítása-Öngyógyítás(Az emberi test csodája)


<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5Cvida%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsoht ml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:PunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Font Definitions */ @font-face {font-family:"JOTYR B+ Times"; panose-1:0 0 0 0 0 0 0 0 0 0; mso-font-alt:"Times New Roman"; mso-font-charset:0; mso-generic-font-family:roman; mso-font-format:other; mso-font-pitch:auto; mso-font-signature:3 0 0 0 1 0;} @font-face {font-family:"NKNGR C+ Times"; panose-1:0 0 0 0 0 0 0 0 0 0; mso-font-alt:"Times New Roman"; mso-font-charset:238; mso-generic-font-family:roman; mso-font-format:other; mso-font-pitch:auto; mso-font-signature:5 0 0 0 2 0;} /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} p.Default, li.Default, div.Default {mso-style-name:Default; mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; mso-layout-grid-align:none; text-autospace:none; font-size:12.0pt; font-family:"JOTYR B+ Times"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-font-family:"JOTYR B+ Times"; color:black;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <o:shapedefaults v:ext="edit" spidmax="1026"/> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <o:shapelayout v:ext="edit"> <o:idmap v:ext="edit" data="1"/> </o:shapelayout></xml><![endif]--> „A rák történései sokkal összetettebbek annál, mint hogy csak a megtámadott szervre lehessen vonatkoztatni. <o:p></o:p>
Hogy a rák mennyire kiemelkedik korunkban egészségünket érő fenyegetések közül, azt az a tény bizonyítja, hogy minden betegségnél nagyobb borzalommal tölt el bennünket. A sokkal több életet kioltó szívinfarktus, amely az ember által ismert legszörnyűbb fájdalmakkal jár együtt, nem vált ki ehhez fogható iszonyatot. Nincs még egy betegség, amely olyan világosan mutatná a test, a lélek, a szellem és a társadalom közötti összefüggéseket, mint ez." /Rüdiger Dahlke/ <o:p></o:p>

posti
2009-03-03, 04:54 PM
<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5Cvida%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsoht ml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:PunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} p.Default, li.Default, div.Default {mso-style-name:Default; mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; mso-layout-grid-align:none; text-autospace:none; font-size:12.0pt; font-family:Arial; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; color:black;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> LYNNE ROBINSON - GORDON THOMSON <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
[I]ff/ <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
TESTÜNK MEGÚJÍTÁSA Pilates-módszerrel



<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5Cvida%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsoht ml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:PunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} p.Default, li.Default, div.Default {mso-style-name:Default; mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; mso-layout-grid-align:none; text-autospace:none; font-size:12.0pt; font-family:Arial; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; color:black;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> [I]Testünk megújítása Pilates-módszerrel <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Hogyan legyünk rugalmasak, hajlékonyak, fittek könnyedén, de mégis hatásosan? <o:p></o:p>
A test és a szellem fejlesztése mindenkinek, minden életkorban <o:p></o:p>

<o:p></o:p>

posti
2009-03-03, 05:06 PM
Dr Fülöp László:Az élet víz története

<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5Cvida%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsoht ml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:PunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Font Definitions */ @font-face {font-family:Times-Roman; panose-1:0 0 0 0 0 0 0 0 0 0; mso-font-charset:238; mso-generic-font-family:roman; mso-font-format:other; mso-font-pitch:auto; mso-font-signature:5 0 0 0 2 0;} /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Az életvíz a tiszta jövő egy szelete. A Pi technológiák, köztük az<o:p></o:p>
életvíz, a XXI. század technológiái.<o:p></o:p>
A Pi energia felhasználása tette lehetővé ezeknek a technológiáknak<o:p></o:p>
a kidolgozását, ellenőrzését és alkalmazását, egy új sikeres<o:p></o:p>
gazdaságpolitika alapjaként.<o:p></o:p>
Számoljanak utána. A Pi viz általános használatával az energia<o:p></o:p>
megtakarításból a magyar államadósságot rövidebb idő alatt lehetne<o:p></o:p>
visszafizetni. A többi kelet európai adós államét mennyi idő alatt?<o:p></o:p>

posti
2009-03-03, 05:17 PM
<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5Cvida%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsoht ml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:PunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Font Definitions */ @font-face {font-family:"AXOEB Q+ Times"; panose-1:0 0 0 0 0 0 0 0 0 0; mso-font-alt:Times; mso-font-charset:238; mso-generic-font-family:roman; mso-font-format:other; mso-font-pitch:auto; mso-font-signature:5 0 0 0 2 0;} @font-face {font-family:"YVSDB M+ Helvetica"; panose-1:0 0 0 0 0 0 0 0 0 0; mso-font-alt:Arial; mso-font-charset:0; mso-generic-font-family:swiss; mso-font-format:other; mso-font-pitch:auto; mso-font-signature:3 0 0 0 1 0;} /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} p.Default, li.Default, div.Default {mso-style-name:Default; mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; mso-layout-grid-align:none; text-autospace:none; font-size:12.0pt; font-family:"AXOEB Q+ Times"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-font-family:"AXOEB Q+ Times"; color:black;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Női titkok - Férfi rejtélyek <o:p></o:p>
& <o:p></o:p>
Konyhai praktikák <o:p></o:p>


<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5Cvida%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsoht ml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:PunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Font Definitions */ @font-face {font-family:"AXOEB Q+ Times"; panose-1:0 0 0 0 0 0 0 0 0 0; mso-font-alt:"Times New Roman"; mso-font-charset:238; mso-generic-font-family:roman; mso-font-format:other; mso-font-pitch:auto; mso-font-signature:5 0 0 0 2 0;} /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} p.Default, li.Default, div.Default {mso-style-name:Default; mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; mso-layout-grid-align:none; text-autospace:none; font-size:12.0pt; font-family:"AXOEB Q+ Times"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-font-family:"AXOEB Q+ Times"; color:black;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Szépségfarm a konyhában <o:p></o:p>
„Ép testben ép lélek" - tartja a mondás. Az, hogy testünk mennyire ápolt, rendezett, milyen egészséges a bőrünk, körmünk, hajunk, fogaink, nem csupán külsőnkről, de belső világunkról is árulkodik. <o:p></o:p>
<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5Cvida%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsoht ml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:PunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Font Definitions */ @font-face {font-family:"AXOEB Q+ Times"; panose-1:0 0 0 0 0 0 0 0 0 0; mso-font-alt:Times; mso-font-charset:238; mso-generic-font-family:roman; mso-font-format:other; mso-font-pitch:auto; mso-font-signature:5 0 0 0 2 0;} /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} p.Default, li.Default, div.Default {mso-style-name:Default; mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; mso-layout-grid-align:none; text-autospace:none; font-size:12.0pt; font-family:"AXOEB Q+ Times"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-font-family:"AXOEB Q+ Times"; color:black;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> gyógyászat szinte önálló ága fejlődött ki a szépségiparban, ahol nem csupán a gyógyítás, hanem a szépítés a folyamatok célja. Mégis nagyon sok olyan apróság, kis praktika van, amit ha naponta odahaza alkalmazunk, akkor költségtaka-rékosabban, és főleg természetes módon lehetünk szebbek. Lakásunk konyhája laboratóriummá, fürdőszobája gyógyfürdővé, nappalija kozmetikai szalonná léphet elő ezekre a percekre. Ezekből nyújtunk most át egy csokorra valót a fejtetőtől a talpunkig. <o:p></o:p>

Derzsi
2009-03-03, 05:25 PM
Kedves Sister Drawn,láttam hogy betetted Jézus Zen tanitását is a listádba.Ezzel ne dolgozz itt van.A doc.változatot szerettem volna csatolni,de nem ment,igy a pdf és doc is itt:

http://rapidshare.com/files/204988702/Leong-J_zus_Zen_tanitasa.rar

posti
2009-03-03, 05:33 PM
<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5Cvida%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsoht ml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:PunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Font Definitions */ @font-face {font-family:"AXOEB Q+ Times"; panose-1:0 0 0 0 0 0 0 0 0 0; mso-font-alt:Times; mso-font-charset:238; mso-generic-font-family:roman; mso-font-format:other; mso-font-pitch:auto; mso-font-signature:5 0 0 0 2 0;} /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} p.Default, li.Default, div.Default {mso-style-name:Default; mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; mso-layout-grid-align:none; text-autospace:none; font-size:12.0pt; font-family:"AXOEB Q+ Times"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-font-family:"AXOEB Q+ Times"; color:black;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Leo Angart <o:p></o:p>
Szerezd vissza éleslátásodat <o:p></o:p>


<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5Cvida%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsoht ml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:PunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Font Definitions */ @font-face {font-family:"PT Pragmatica Medium Eastern Eu"; panose-1:0 0 0 0 0 0 0 0 0 0; mso-font-alt:Arial; mso-font-charset:238; mso-generic-font-family:swiss; mso-font-format:other; mso-font-pitch:auto; mso-font-signature:5 0 0 0 2 0;} @font-face {font-family:"HAFVO Y+ Helvetica"; panose-1:0 0 0 0 0 0 0 0 0 0; mso-font-alt:Arial; mso-font-charset:0; mso-generic-font-family:swiss; mso-font-format:other; mso-font-pitch:auto; mso-font-signature:3 0 0 0 1 0;} /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} p.Default, li.Default, div.Default {mso-style-name:Default; mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; mso-layout-grid-align:none; text-autospace:none; font-size:12.0pt; font-family:"PT Pragmatica Medium Eastern Eu"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-font-family:"PT Pragmatica Medium Eastern Eu"; color:black;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> A látás a legbecsesebb érzékünk. [I]Látod egy naplemente tündöklését, látod a mosolyt valaki arcán, akit szeretsz, és látod az ártatlanságot egy kisgyerek szemében. Az anyatermészet gondoskodott róla, hogy ez az érzékünk tökéletesen kifejlődjön, miközben felnövekszünk. Talán meglepetéssel hallod, hogy a látásélesség valójában egy készség, amelyet az érésünk folyamán sajátítunk el, és hogy a csecsemő szeme még nincs teljesen kifejlődve. A kisbaba körülbelül négyhónapos korában kezdi felismerni a színeket. Ezt követően alakul ki a szem-kéz koordinációja, majd a szem és a test összehangolódása megy végbe. Körülbelül egyéves korukban a kisgyermekek járni kezdenek, és ettől kezdve látásuk a természet által megszabott úton fejlődik tovább. <o:p></o:p>
Jómagam több mint huszonöt esztendei szemüvegviselés tapasztalatainak birtokában írom ezt a könyvet. Kezdetben az emberek zöméhez hasonlóan én is azt hittem, hogy a gyengülő látással semmit sem lehet kezdeni. Úgy véltem, ez pusztán az öregedés egyik következménye - az egyetlen kérdés csupán az volt, hogy a szemem vagy a hajam hagy cserben előbb. Akkoriban, 1991-ben 5 dioptriás szemüvegem volt. Ez annyit jelent, hogy a legtöbb tevékenységhez - az olvasást is beleértve -kénytelen voltam szemüveget hordani. Az igazat megvallva, kettőre volt szükségem, az egyikre az olvasáshoz, a másikra pedig a távollátáshoz. <o:p></o:p>

posti
2009-03-03, 05:43 PM
<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5Cvida%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsoht ml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:PunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} p.Default, li.Default, div.Default {mso-style-name:Default; mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; mso-layout-grid-align:none; text-autospace:none; font-size:12.0pt; font-family:Arial; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; color:black;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> SZÍNTERÁPIA <o:p></o:p>
Betegségek kezelése fénnyel



<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5Cvida%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsoht ml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:PunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Font Definitions */ @font-face {font-family:"QQCNJ V+ Times"; panose-1:0 0 0 0 0 0 0 0 0 0; mso-font-alt:"Times New Roman"; mso-font-charset:238; mso-generic-font-family:roman; mso-font-format:other; mso-font-pitch:auto; mso-font-signature:5 0 0 0 2 0;} /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} p.Default, li.Default, div.Default {mso-style-name:Default; mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; mso-layout-grid-align:none; text-autospace:none; font-size:12.0pt; font-family:"QQCNJ V+ Times"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-font-family:"QQCNJ V+ Times"; color:black;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> [I]Mostan színes tintákról álmodom. Legszebb a sárga. Sok-sok levelet e tintával írnék egy kisleánynak, egy kisleánynak, akit szeretek. Krikszkrakszokat, japán betűket írnék, s egy kacskaringós, kedves madarat. És akarok még sok másszínű tintát, bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat, és kellene még sok száz és ezer, és kellene még aztán millió: tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke, szemérmetes, szerelmes, rikító, és kellene szomorú-viola és téglabarna és kék is, de halvány, akár a színes kapuablak árnya augusztusi délkor a kapualján. " <o:p></o:p>
(Kosztolányi Dezső") <o:p></o:p>

<o:p></o:p>

posti
2009-03-03, 05:52 PM
<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5Cvida%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsoht ml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:PunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Font Definitions */ @font-face {font-family:Times-Bold; panose-1:0 0 0 0 0 0 0 0 0 0; mso-font-charset:238; mso-generic-font-family:roman; mso-font-format:other; mso-font-pitch:auto; mso-font-signature:5 0 0 0 2 0;} /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> KLIMENT EMÍLIA<o:p></o:p>
TÉNYEK ÉS HAZUGSÁGOK<o:p></o:p>
AZ EGÉSZSÉGRŐL


<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5Cvida%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsoht ml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:PunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Font Definitions */ @font-face {font-family:Helvetica-Bold; panose-1:0 0 0 0 0 0 0 0 0 0; mso-font-charset:238; mso-generic-font-family:swiss; mso-font-format:other; mso-font-pitch:auto; mso-font-signature:5 0 0 0 2 0;} @font-face {font-family:Times-Roman; panose-1:0 0 0 0 0 0 0 0 0 0; mso-font-charset:238; mso-generic-font-family:roman; mso-font-format:other; mso-font-pitch:auto; mso-font-signature:5 0 0 0 2 0;} /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> EGÉSZSÉG ÉS BETEGSÉG<o:p></o:p>
Egészségkép a modern gyógyászatban<o:p></o:p>
Napjainkban az Egészségügyi Világszervezet az egészséget a „teljes testi, lelki és<o:p></o:p>
szociális jóllét állapota"-ként fogalmazza meg. Mit jelent ez? Azt, hogy az egészséges<o:p></o:p>
ember szervezete hibádanul működik, tökéletes külső-belső egyensúlyt tartva<o:p></o:p>
fenn, lelki és szellemi téren kiegyensúlyozott, nem kínozzák sötét gondolatok<o:p></o:p>
és negatív érzelmek, mentes a feszültségektől és a szorongásoktól, ugyanakkor<o:p></o:p>
rendelkezik az önmegvalósításhoz szükséges intelligenciával, lendülettel és kreativitással.<o:p></o:p>
A szociális jóllét mindezt azzal egészíti ki, hogy az egyén harmonikus<o:p></o:p>
viszonyban áll környezetével, megfelelő kapcsolatokat tart, képes alkalmazkodni,<o:p></o:p>
és a közösségekben olyan hozzáállást tanúsít, hogy mások is képesek legyenek<o:p></o:p>
az ő érdekeit figyelembe venni. Mindennek pedig elsősorban anyagi természetű<o:p></o:p>
feltételei vannak: megfelelő táplálkozás, komfortérzést biztosító életkörülmények,<o:p></o:p>
cselekvési szabadság, amelyet nagyrészt szintén csak pénzen vásárolhatunk meg.<o:p></o:p>
Az egészséges ember tehát az, akinek semmiféle gondja nincsen

posti
2009-03-03, 06:05 PM
<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5Cvida%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsoht ml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:PunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} p.Default, li.Default, div.Default {mso-style-name:Default; mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; mso-layout-grid-align:none; text-autospace:none; font-size:12.0pt; font-family:Arial; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; color:black;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> A HOSSZÚ ÉLET TAOISTA TITKAI <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Módszerek százai, hogyan éljünk <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
100 <o:p></o:p>
évig <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Dr. Maoshing Ni

<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5Cvida%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsoht ml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:PunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Font Definitions */ @font-face {font-family:"CAQKG D+ Times"; panose-1:0 0 0 0 0 0 0 0 0 0; mso-font-alt:"Times New Roman"; mso-font-charset:238; mso-generic-font-family:roman; mso-font-format:other; mso-font-pitch:auto; mso-font-signature:5 0 0 0 2 0;} /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} p.Default, li.Default, div.Default {mso-style-name:Default; mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; mso-layout-grid-align:none; text-autospace:none; font-size:12.0pt; font-family:"CAQKG D+ Times"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-font-family:"CAQKG D+ Times"; color:black;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Ki az közülünk, aki nem szeretne sokáig élni? A túlélés vágya belénk van építve. Állati részünk ösztönösen védekezik, ha veszély fenyeget. Szerves élőlényként a testünk természetes védekező eszközök felett rendelkezik, amelyeket a betegségek elleni küzdelemre, illetve a sérülések gyógyítására vezényel. Mint társas lények, naivan azt reméljük, hogy megfigyelhetjük az új nemzedékek születését és cseperedését. Mindannyian eltöprengünk az egyének közötti, látszólag rejtélyes különbségeken: vajon miért sújtanak egyes embereket degeneratív betegségek életük derekán, míg mások vígan elélnek akár száz évig is. Még rejtélyesebbnek tűnnek azok a „végzetszerű" esetek, amikor egyébként egészséges emberek sérülések, vagy más környezeti ártalmak következtében eltávoznak közülünk. <o:p></o:p>
Ami engem illet, különös okom van hasonló merengésekre. Hatéves koromban leestem egy háromszintes ház tetejéről, aminek következtében egy hónapig élet és halál között lebegtem, s ez a trauma nagyon legyengített. Szerencsés vagyok, hogy orvos családba születtem. Édesapám járatos a kínai orvoslásban, és a taoista művészetekben. Csakis az ő és édesanyám hosszú és gondos ápolásának köszönhető, hogy felépültem. Még mindig érzem a gyógynövényteák kellemetlen ízét, sajog a fárasztó hajnali taichi- és qigong-gyakorlások, a mindennapos akupunktúrás kezelések, fegyelmezett meditációk valamint a különlegesen elkészített ételek emléke. <o:p></o:p>

<o:p></o:p>

SisterDawn
2009-03-04, 03:05 AM
Add meg minden napodnak a pozitív kezdő hangot, mert annak a vibrációja végig veled lesz a nap során.
Ahhoz, hogy átölelődj valakivel, vagy valamivel, ki kell tárnod a karjaid. Tárd ki magad minden napod előtt, hadd öleljen át az Élet!
Napindító „Szép nap, ölelj most át engem!”
Ez a dal örömmel és lelkesedéssel tölti fel a szívedet, és amikor elénekled, érkezni fog egy „csoda-csomag” hozzád arra a napra, amivel a napod viszonozni fogja az ölelésed.

Baba026
2009-03-04, 03:19 AM
Üdv Mindenkinek!
Keresem Domján László 2008-as budapesti Agykontrolltanfolyamának hanganyagát data-s formában, pontosabban a 11. részlettől, mert valahogy eltüntettem a gépemről :s és nem találom a fórumon, pedig már egyszer megtaláltam.
Előre is köszönöm a segítséget!
Baba026

SisterDawn
2009-03-04, 03:49 AM
http://rapidshare.com/files/205113839/NeaG.rar

secret70
2009-03-04, 04:03 AM
Ha valakit még érdekel a Savtalanítás c. könyv és nem rapidos itt megtalálható.


http://www.4shared.com/file/88518503/862bd41a/Savtalan_t_s.html?dirPwdVerified=72ad98f8

Trix1001
2009-03-04, 05:20 AM
Add meg minden napodnak a pozitív kezdő hangot, mert annak a vibrációja végig veled lesz a nap során.
Ahhoz, hogy átölelődj valakivel, vagy valamivel, ki kell tárnod a karjaid. Tárd ki magad minden napod előtt, hadd öleljen át az Élet!
Napindító „Szép nap, ölelj most át engem!”
Ez a dal örömmel és lelkesedéssel tölti fel a szívedet, és amikor elénekled, érkezni fog egy „csoda-csomag” hozzád arra a napra, amivel a napod viszonozni fogja az ölelésed.

Köszi ;), már én is rátaláltam :D.
És ha van véletlenül Kelemen Móni anyagod, hálás lennék ... róla is itt olvastam először, és be kell vallanom, nagyszerű .... minden amit sikerült tőle olvasni vagy meghallgatni. Köszi az Enneagram könyvet is... kiss

SisterDawn
2009-03-04, 05:46 AM
http://rapidshare.com/files/205141538/ESP_AK.rar

Ezt munkafüzet típusú könyvként használtam, ezért aláhúzogatásokkal és a beírt szöveg kiszürkítésével tarkított. Attól még olvasható...

willafighter
2009-03-04, 06:09 AM
Köszönet postinak a sok remek feltöltésért!

Más: Aki régebben letöltötte Váradi Tibor előadásanyagait, az feltudná tenni újra valahova? Legalább egy-kettőt. Előre is nagyon köszönöm!

piroskisesernyős
2009-03-04, 06:14 AM
willafighter!

Én is keresem a Váradi Tibor anyagokat, nagyon nehéz hozzájutni, ha esetleg vmit találsz, kérlek oszd meg a velem is, honnan szedhetném le.

köszönöm

Horváth Sándor
2009-03-04, 06:23 AM
Add meg minden napodnak a pozitív kezdő hangot, mert annak a vibrációja végig veled lesz a nap során.
Ahhoz, hogy átölelődj valakivel, vagy valamivel, ki kell tárnod a karjaid. Tárd ki magad minden napod előtt, hadd öleljen át az Élet!
Napindító „Szép nap, ölelj most át engem!”
Ez a dal örömmel és lelkesedéssel tölti fel a szívedet, és amikor elénekled, érkezni fog egy „csoda-csomag” hozzád arra a napra, amivel a napod viszonozni fogja az ölelésed.

Ahoy utazók!
nem szoktam verseket feltenni ide, de annyira ideillik évekkel ezelőtti adriai életérzésem, hogy nem tudtam ellenállni - remélem nem bánjátok...?


Egy napért is…<O:p</O:p
(Bura Adriana)
<O:p</O:p
<O:p</O:p

Egy napért is érdemes élni,
Nagy léptekkel jár bennem a fény,
Tán jól érzi magát idebenn,
Azért suttogja, ünnep a lét,
Ha bennem a világ elpihen –

Mécset gyújtottam kora reggel,
Szél motozott a sziklák között,
Lassan éber magamra leltem,
Bár könnyeztem s káprázat gyötört,
Megértettem, mit súg a lelkem –

Mondd el, mi roppant kincs az élet -
Oly rég keresem határait,
Latra teszem a mindenséget,
S látom, amit lát az angyal is,
Mikor a fények, égig érnek -

Nincs fontosabb, el kell mondani,
Minden nap kezdet, - s nem tudhatod,<O:p</O:p
A sorsos élet hová vezet -<O:p</O:p
Egy napért is érdemes élni –<O:p</O:p
Valaki rád vár, téged keres,
<O:p</O:p
<O:p</O:p

Nyiss ajtót, s meglátod Kedvesed,<O:p</O:p
Köszöntsd Őt, szivét hozta neked!<O:p</O:p
<O:p</O:p

Nunuelle
2009-03-04, 06:30 AM
Szívesen.
Nem ismerem a hölgyet.
http://nunuelle.multiply.com/music/item/4545

brigitt
2009-03-04, 06:59 AM
http://nunuelle.multiply.com/music/item/4545
Új vagyok ismerkedem a programmal. Nagyon érdekelnének a tae-bo ....-val kapcsolatos letöltések, IMÁDOM.

Dóri71
2009-03-04, 07:17 AM
Úgy tűnik, az eft-s anyagokról már lekéstem. A régi linkek is alig működtek.
Aki későn jön....

tratak
2009-03-04, 07:40 AM
Bioenergia.


<link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5Cvida%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsoht ml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:PunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Font Definitions */ @font-face {font-family:"IBDFJ O+ Times"; panose-1:0 0 0 0 0 0 0 0 0 0; mso-font-alt:"Times New Roman"; mso-font-charset:238; mso-generic-font-family:roman; mso-font-format:other; mso-font-pitch:auto; mso-font-signature:5 0 0 0 2 0;} /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} p.Default, li.Default, div.Default {mso-style-name:Default; mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; mso-layout-grid-align:none; text-autospace:none; font-size:12.0pt; font-family:"IBDFJ O+ Times"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-font-family:"IBDFJ O+ Times"; color:black;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Az emberi energiamező ismerete ma már több, mint ezoterikus titok, beavatottak ritka tudása. Egyre általánosabbá válik az ezzel kapcsolatos hatalmas mennyiségű tradicionális ismeret és tudásanyag. Mi a bioenergia? Nem más, mint az élőlényeket körülvevő energiamező, amelynek különféle tulajdonságai ma már finom műszerekkel mérhetővé is váltak. Mégis, akadnak, akik a képzelet művének tartják a bioenergiát
Kedves Posti!
Ha van rá lehetőséged, kérlek töltsd fel a könyvet, amiből ez a részlet származik, vagy legalább a címét áruld el! Nagyon érdekel az energiagyógyászat és minden lehetőséget megragadok hogy új dolgokat tanuljak.Úgy gondolom ez a könyv is egy jó forrás.
Előre is köszönöm segítségedet!

ani02
2009-03-04, 07:53 AM
Úgy tűnik, az eft-s anyagokról már lekéstem. A régi linkek is alig működtek.
Aki későn jön....