Trafik

Egy bizonyos értelemben sosem voltam kíváncsi. Nem feledve azt, hogy aki kérdez, annak általában hazudnak - már csak azon okból, hogy a válaszok mindig a válaszoló szerinti helyes kérdésre irányulnak -, inkább megvártam, míg a velem szemben lévő magától kinyögi, amit épp jónak lát. Ha meg nem szólsz közbe, olyat is elmond, amit sosem akart. Ebből pedig érdekes dolog sül ki: mert lehet, hogy nem tudom kivel csalja a szomszéd a házastársát, de azt igen, hogy miért. Ha érteni akarod a világot, akkor szerintem ez utóbbi fontosabb…
…

De most nem teraszos vagy tükrös dolgokat akarok mondani.


Dehogy! - nem mentem remetének, nem költöztem a sark-vidékre és a Holdon vett telkem is üres. Egyelőre.
Egyszerűen csak egyéb dolgokkal foglalkoztam. Illetve akartam.
Jó időkben, általában amikor lehet, kerékpáron ülök és bámulom a világot. Ez mostanában egyre lehangolóbb, de azért én szeretem. Az egész nyarat így terveztem, de az egyik biciklimen (szürke) a hátsó gumiabroncsnak hibája lett. Aki foglalkozott vagy foglalkozik járművekkel, az pontosan tudja, hogy pár dologgal, ha linkeskedik az ember, azt csúnyán megbánhatja. És hiába a fohász az út mellett, az égilakók nem adnak sem pótkereket, sem benzint, sem fékbetétet az árokparton. Ezért úgy döntöttem: csere. A cég, aminek a reklámozásától most eltekintenék, 2 (kettő) hónap alatt hozta meg a gumikat Németországból... Amikor csendesen megjegyeztem, hogy a Kindlém az USA-ból öt munkanap alatt ideért, arra azt mondták, jó vicc, az kisebb. Jobbnak láttam visszanyelni a véleményem. Persze csak átmenetileg.
Mivel a szürke bicikli a gyors és hosszútávú jószág, így kénytelen voltam a sárgára ülni. De az rövidebb távra - noha mostoha terepre is - való. Ezekbe az 50-80 km-es körökbe hamar beleuntam. Így inkább más foglalatosság után néztem. Jártam erre-arra, meglátogattam sok régi helyet és sok régvolt cimborát.


Hát ... változnak az idők...
A régi kocsma, az 'UT' valamiféle kajálóval összeálmodott itatóhely lett. Persze régebben is lehetett ott enni, de ... azokban az időkben a kaja beszélt a tányéron ... most meg csupa döglött holmi volt a tálcán... Egészen jól tűrtem a dolgot, amíg a számlából ki nem derült, hogy a kovászos uborka darabja nagyjából 600 forintra jön ki. És nem is volt jó. Ugrás - kissé kijöttem a sodromból...
Aztán a kocsiban megvitattuk, hogy milyen a jó kovászos uborka. Mit lehet erre mondani? Szerintem az a jó kovászos uborka, amibe ha beleharapsz, rögvest mellé hallucinálod a sült húst is. A cimboráim elme-állapotomra vonatkozó megjegyzéseit elintézem egy váll-rándítással, mert miért szeretnek akkor velem tekeregni?


A régi helyek nem ugyanazok. Némelyiket messze el kellett volna kerülni ...
...

Így más dolgokra fordítottam az időm. Közben bebizonyosodott az is, lehet igazság abban, hogy aki kardot fog, az által vész el. A kezemnek még mindig kell egy kis idő, hogy teljesen helyre jöjjön.
Egyszer valaki azt mondta, hogy azért nem lett híres festő, mert nem szokott festeni. Ebben van valami. (Emlékszel?: „Tudsz repülni? – Nem. Próbáltad már? – buta nézés” És erről eszembe jutott, hogy a trehányságom miatt a számítógépen égig érnek a nyers fényképek, videók, rajzocskák, skiccek és írások. És van pár dolog, aminek utánajárását húzom-halasztom évek óta.
Az egyik ilyen, A rézhegyek királynője, Pavel Bazsov mesekönyvének megszerzése. Valamikor a 80-as évek elején olvastam, és valamiért sosem feledtem. Rab Zsuzsa mindig is értette a módját, hogy a feketén még egy picinykét sötétítsen, így elég veretes fordítású mesekönyv. Ha előkerül is egy példány, ára messze tízezer fölött lubickol... Már PDF-ben vigyorog. Nem volt egyszerű, mert a könyvpéldány halál előtti állapotban tartózkodott, a betűtípusa pedig - a könyv eredeti nyomdai megjelenésében - szerintem másik galaxisból való. De nem volt szívem kicserélni. Így ez a betűtípus a kettőezer-egyszáz-tizenhetedik fajta a gépemen. Hogy ezt alkalmasint más is el tudja majd olvasni - a betűk beágyazását nem favorizálom az e-könyvekbe, bölcsebb abból a két tucatnyiból választani, ami alapból ismeri a gázos betűket is -, ezért kénytelen leszek két változatban megcsinálni, ez rögvest ürügy, hogy a nyers PDF fájl a "korrektúrára vár" mappa lakója lett - a sor végén. Abba a mappába bele sem szeretek nézni... Megpróbáltam..., a Lamborghinit a piszmogós dolgok miatt tartom. Olyan hurcolós laptop, ami mindig kéznél van, ha törmelék időm akad. Én magam hirdetem, hogy nincs is jobb, mint kiülni a hintaszékbe a fa alá (a hintaszéket az első fagyokig kihagyom), és néha megsimogatni a vizslát, míg az ember piszmog a gépen. De a 38 ° mellett csak annyit értem el, hogy a kiszenvedett két oldal javítását menteni is elfeledtem... ez téli meló. Ebben maradtam.

Aztán lehuppantam a másik gép elé, és mikor megláttam a képeket számon tartó program jelzéseit, úgy döntöttem, inkább sétálok egyet Mos Eisley-ban. Ezidőben sem volt hűvösebb, rossz gondolat volt. Ezért az az ötletem támadt, mi lenne, ha már egy nagyon régen motoszkáló ötletet vennék elő. Töménytelen mennyiségű képpel vacakolok, noha – és ezt tudom – csak megkontártkodni szoktam őket. De jó móka és néha sikerül valami szépet csinálni. És bármennyire is húztam a nyakam tőle, de eljött az idő, hogy a piszkálásukra tervezett programokat alaposabban szemügyre vegyem. Régóta halogatom. Mármint úgy értem, hogy használom persze őket, mint mosóteknőt a két Whirpoolon.

Trafik zárva, bicikli nincs, pepecselni szövegjavítással meleg van – hajrá program tanulmányozás!
Így az elmúlt időben ilyesmivel szórakoztam. A Corelt mindig is kedveltem. A Photoshop sosem volt a kedvencem. Elindítottam a PhotoPaint -t és minden menüpontjának, minden ikonjának minden sorát elolvastam/megnéztem. Aztán szégyenszemre megnyitottam másik monitoron egy böngészőt és a programban olvasott szavak után vetődtem. Magyar szavak … ne földműves, Corelt neked…

Az egyik dolog általában hozza a másikat. Így belefutottam a Lightroomba (ez egy fényképalapú munkafolyamat kezelő szoftver). Pár nap alatt lesöpörtem a netre töltött – ma már tudom viccből se annak nevezhető – albumaimat és beállítgattam a Lightroom automata funkcióit, facebookhoz, blogokhoz, satöbbi. Csodálkozva vettem észre, hogy ez a képekkel foglalkozó program, érdeklődést tanúsít az e-könyveket tartalmazó merevlemez iránt is. Általában minden könyvemhez megszerzem a borítót, a’ppedig kép… És jelzést is helyez el rajta… és van egy kiegészítő, ami képes megkeresni a neten az első, eredeti feltöltést…

(Nem változott a nézőpontom... … meg volt és meg van a véleményem arról, ha valaki elkészít és feltol egy pl e-book fájlt és ott a könyv írójának neve helyére begusztustalankodja a saját nick nevét. Ha meg letölt egy kész fájlt, más melóját, belejavít és azzal játssza el ugyanezt, arra meg nem mondanék semmit…)

A PhotoPaint után hátra van még a Draw, a Painter és úgy gondoltam, azért csak megnézem az Illustrátort, az Aftereffectet, a Paint tool Sai-t is. Közben pedig lassan kellemesebb idő lesz, így szeptember-október csak-csak két keréken fog elmúlni.
Aztán meg a hideg bekerget minket a szobába, és jöhet a chaton és blogon lógás. Igaz, vagy két tucatnyi film is halomban van már, amit még meg kell néznem. És pár film felirata is félbe van hagyva…

Most pedig csöngettek. Megjött a szomszédság (nem a mosogatógépes), a kölyöknek megígértem, hogy olvasóra tesszük a kedvenc képregényét…, Ő pedig megígérte, hogy amíg én ezen ügyködök, addig angol szavakat tanulmányoz. Ezt jó üzletnek véltem :) Az apja nem. Mert amíg melózok, addig az árpaszörpi (sör) pusztítás csúszást szenved.
Hiába, nem lehet mindenki kedvére tenni.
Jut eszembe. A „mosogatógépes” szomszéd – biztos van, aki emlékszik rá- palacsintasütő gépet vett. Ha lesz érkezésem, majd elmesélem. Azt hiszem ez kimerítette a tejbe-vajba fürdést…