Helena szerelmes versei...

A természet csodái...

Irta:Helena


A kicsi lány nagyon vágyódott arra, hogy saját tyúkudvara lehessen.
Szerette volna gazdaasszonynak érezni magát, s annak meg különös varázsa van,mikor mint egy kincset megleli az ember a langyos apró tojásokat.
Azért apró, mert törpe tyúkocskákból állt, a mini farm.

Kokó a kakas délcegen sétálgatott háremét őrizve, lábait kecses léptekkel emelgetve mutatta szépen ívelő farktollát, mint valami nagy kincset.
A lenge szellőben hajladozott a tolla, felszínén táncot járt a napsugár, még fényesebben pompázott aranybarna tollazata. Lábán dús tollpapucsot viselt, így adta tudomásul fenséges megjelenésével a felsőbbrendűségét a diófa ágain bámészkodó vadgalambok seregének.
Ha egy-egy galamb kísérletet tett, hogy elvegyüljön a négy kis tyúkocska közé, Kokó szolgálatba helyezte magát, és határozott fejbiccentésével, adott egy -egy barackot a galambnak.
Így éltek ők békességben, szeretetben. Kokó boldog volt a csekély létszámú háremével, igaz így a tyúkocskák többször is sorra kerültek, mert kevesen voltak a kakas igényeihez.

Reggel különös szertartással hagyták el az éjszakai szálláshelyüket.
Kokó volt az első aki birtokba vette a baromfiudvar külső részét, s
ha véletlenül egy tyúkocska próbálkozott, s fellázadt a kakas kizárólagos jogai miatt és kísérletet tett, hogy ő legyen az első, olyan dorgálásban részesült, amit lehet, hogy nem is igen bánt... Ki tudja…

Elérkezett a tavasz és az egyik tyúkocska jelezte, hogy tyúkanyó szeretne lenni.
Tollazatát fellazítva, még egyszer annyinak látszott, mint előtte.
A kislány nagyon vágyott arra, hogy átélhesse a csodát, hogyan kelnek ki a tojásból a kiscsibék.
A nagymama elindult, hogy különleges tojást vásároljon, hogy még színesebb, gazdagabb legyen a tyúkudvar.
Vett is 3 db nemes tojást, valami holland fajtát.
Tyúkanyónak megvetették a fészkét, és bele tették a 3 tojást.
A kicsi leányka naponta többször is ment ellenőrizni a tyúkudvart, hogy elég nyugalom van-e közöttük.
Kokónak nem tetszett, hogy Rézike, -ugyanis így hívták a kotlóst-, kivonta magát a forgalomból.
Nagy izgalommal teltek a napok, nézegette a tojáskákát a leányka, tanakodott, hogy a kis életek fejlődnek-e szépen.

Rézikét tenyeréből etette, csak ne hagyja el a fészkét, s hiába mondták néki, hogy hagyni kell, de ő nem tágított.
Addig–addig rendezgette a tojásokat a kislány, míg megrepedt az egyik.

Már csak egy hét volt, hogy a világra jöjjenek a kiscsibék.
Nagy volt a sírás, mert hiszen az a kis élet már pár nap és kibújik, ha minden igaz.
Sajnos, hogy megrepedt a tojás, nem sok esélyt láttak arra, hogy ebből pipi legyen.
A nagymama látta az elkeseredését, gondolt egy merészet, és celluxal alaposan megragasztotta a tojást. A tyúkanyó számtalanszor meg akart szabadulni a fura tojástól, ferde szemmel nézte a tojás változását. Forgatgatta, közben nagyokat pislogva, -koty-koty- megjegyzéseket tett.
Valahogy a végén mégis megbarátkozott fura a tojással.

Egy reggel miután a kislány látogatást tett a tyúkudvarban, odakuporodott a fészekhez és a két hibátlan tojásból, gyenge kis csipogó hangra lett figyelmes. Hangos kiabálással hívta a mamát, mert nagy esemény történt.
Egy óra sem kellett, és kibujt a két kiscsibe.
Puhák, és cseppek voltak, olyan volt a tollazatuk, mint egy tömör prém.
Nagy izgalom volt, hogy a harmadik még nem produkálta a csipogó hangot, de egy nappal később ez a ragasztott tojás is gyenge csipogásával jelezte, hogy él és szeretne kibújni.
No de hogyan, amikor a cellux szorító páncélja fogta a tojás héját.
A tyúkanyó elkezdte csipkedni, és egy nagyon kicsi helyen megtisztogatta a tojást a ragasztótól.
Óránként lesték, hogy mi lesz a sorsa a kis jövevénynek.
Nem boldogult szegény, a kemény tojáshéj úgy ölelte körül, mint egy szorító kötés.
Ekkor a nagymama, egy kis ollóval segített a csöppségnek, felszabadította a szorításból a tojást, de ezt nagyon óvatosan kellett végrehajtani.
A kislány aggódó tekintetével követte nagymamája segítő tevékenységét.
Leültek egy sámlira és vártak....

Rézike kotyogott, majd a rakoncátlan két kis csibét betessékelte szárnyai alá, de nini, egyszer csak egy fekete buksi megjelent, de olyan parányi, mint egy morzsa. Élénk sárga pici csőrrel. Apró termete talán a fele volt a másik kettőnek. Keserves csipogásával adta tudomásul, hogy: - Na végre, megérkeztem!-

Nagy boldogság volt a tyúkudvarban. A kislány a nagymama nyakába ugrott, és hálás tekintetével köszönte, hogy sikerült ezt a kis életet megmenteni.
Kokó a kakas, szemrevételezte az apróságokat, és rögtön, még büszkébben páváskodott a tyúkólban, ott serénykedett Rézike körül, válogatta az apró szemeket, s mint egy gondos apuka, dobta a csöppek orra elé a parányi magokat,s közös munkamegosztással Kokó segített a csibék nevelésében.

Milyen büszke volt, a többi tyúkocskát távol tartotta a picuriktól, óvta a gyenge kicsiket.
Időnként egy-egy gyenge fuvallat a kicsiket odébb lökte, s néztek nagyokat és gyorsan a mama finom puha tollruhája alá bújtak. Csak a pici sárga csőr jelezte, hogy lakók vannak a tyúkanyó alatt.

A kislány egyszer csak megszólalt: - Minek nevezzük el őket mama?-
A nagymama összehúzta a szemöldökét, és határozottan meghozta a döntését.
Elsőre a kis fekete lett megkeresztelve.

Cellux lett a neve.

A történetben a nagymama én vagyok, tehát állítom, hogy szín tiszta igazság.

Hosszú évekig, mint családtagok voltak a pipik tartva, de már az égi
mezőn csipegetik a füvet.