Képzavaros mondataim kusza halmaza
Legboldogabb perceim.
Szerző: , Időpont:2013-01-08 10:21 AM (777 Olvasás)
Többektől is hallottam már, - akár társaságban, akár magánbeszélgetések alkalmával, - hogy mikor és mitől érezték magukat boldognak, s azt is, hogy miként élték meg azokat a nagyszerű pillanatokat.
Sok történetet hallottam ezzel a fogalommal, illetve érzéssel kapcsolatban, de ezek meghallgatása még inkább rávilágított arra az amúgy is nyilvánvaló tényre, hogy a boldogság kiváltó oka és annak megélése hasonló lehet ugyan, de mégis, a legtöbb esetben más és más, mint az okot, mint pedig a boldogság érzetét megélő ember reakcióját tekintve.
Nekem például van olyan ismerősöm, aki az esküvőjén volt a legboldogabb, és volt, aki a gyereke születésekor. Egy másik, amikor érettségire lakást kapott a szüleitől, de volt olyan kolléganőm is, aki nagyon boldognak érezte magát, amikor fizetésemelést kapott. Az egyik szomszédasszonyunk pedig akkor látszott igazán boldognak, amikor hosszú procedúra után, végre el tudott válni a részeges, goromba férjétől.
Tehát, mint látjuk, sok minden teheti az embert boldoggá, akár életre szólóan, akár csak egy rövidebb időre, vagy csupán néhány pillanat erejéig.
Hogy az én életemben volt-e olyan pillanat, amikor úgy éreztem, boldog vagyok? Hát persze, hogy volt. Többször is.
De olyan igazi, olyan „Istenigazából” való boldog pillanatot csak egyetlen egyszer éltem át, ám az örökre be is vésődött a szívembe-lelkembe.
’72 júniusának egyik szombat délelőttjén történt. A mama a piacon volt, feleségem pedig átszaladt az utca túloldalán lakó bátyjához, hogy levágja a haját. Ez idő alatt én vigyáztam a gyerekre. A kisfiúnk akkor volt tíz hónapos. Azon a szombat délelőttön, - mint rendesen, - most is a kiságyában aludt. Én a konyhában rejtvényt fejtettem, de öt-hat percenként benéztem hozzá. Aztán egyszer csak ott ragadtam, és bámulni kezdtem őt.
A rácsos kiságyra könyökölve figyeltem, ahogy csendesen szuszog.
Huszonnégy éves, fiatal büszke apa voltam. Szinte meghatódva néztem ezt a csöppséget, őt, akit már annyira vártunk, és aki a legnagyobb kincse lett a családunknak.
Magam alá húztam egy puffot s úgy gyönyörködtem benne, hosszú - hosszú percekig.
Egyszer csak, hirtelen, valami csodálatos dolog történt. Láttam, hogy felhúzza a szája sarkát, miközben kinyitotta a két kis öklét és alig észrevehetően mozgatni kezdte az ujjacskáit, mintha azt szeretné, hogy vegyük fel. Aztán, pár pillanattal később ismét felhúzta a szája sarkát, és mosolyogni kezdett álmában! Valami nagyon szépet álmodhatott ez a csöpp kis emberke, mert újból és újból elmosolyogta magát.
Csodálatos érzés volt megélnem ezeket a pillanatokat. Úgy magával ragadott a látvány, hogy potyogni kezdtek a könnyeim, de úgy, mint a záporeső. Szinte fuldokoltam a sírástól, miközben életem legboldogabb perceit éltem át.
Ugye hihetetlen? Pedig így történt.
Profil oldal
Jelöld a blogot olvasottnak
