Képzavaros mondataim kusza halmaza

Ezt a sztorit, - amely körülbelül két hónapja történt, - azért írom meg szinte melegében, mert nem szeretném, ha csak úgy kiröppenne abból a feledékeny agyamból.
Egyúttal, felhívom a tizennyolc éven aluliak figyelmét arra, hogy most sietve lapozzanak át egy másik oldalra, oda, ahol biztonságban érzik magukat. Szinte látom, ahogy egy jó nagyot beintenek, és - természetesen csupán kíváncsiságból, de – mégis csak maradnak. Ám legyen. Azért én elkezdem. Néhányan, akik olvasták egy-két írásomat, már tudják, hogy aktívan kiveszem a részem a bevásárlásban. Ez mindig is így volt. A különbség csupán annyi, hogy most már felírom, mit kell vennem. Biztos, ami biztos.
Azon az ominózus napon, miután mindent beszereztem az Interspárból, átmentem az úttest másik oldalára, hogy a Távolsági buszpályaudvar mellett elszívjak egy cigarettát. Ott még szabad, sőt, még hamutartó is van kitéve. Ugyanis, az Árkád előtt, már régóta tilos bagózni. ( szerintem, két-három év, és már akasztani is fognak bennünket) Na, de haladjunk tovább.
Már épp indultam volna, amikor látom ám, hogy egy kövér, lerobbant, sántikáló, öreg cigányasszony közelít felém. Már nyúltam is a zsebembe – no nem pénzért, mert azt nem kapott volna tőlem,– hanem a cigarettás doboz után. Amikor elém sántikált, hirtelen rájöttem arra, hogy én ismerem ezt a cigányasszonyt.
Valamikor ötven évvel ezelőtt, még virágot árult a Kispiac sarkán. Akkoriban formás kis csaj volt, és még arra is jól emlékszem, hogy a Ligetbe is lejárt. Lehetett olyan tizenhárom éves. Csak az orra volt furcsa. Olyan volt, mint egy boxerkutyáé. Talán valamilyen baleset által lett olyan, vagy orrba vágta valaki? Ezt soha nem tudtuk meg. Mivel a nevét sem ismertük, elneveztük Turcsinak. Az orrát leszámítva tényleg jól nézett ki.
Két házzal mellettünk lakott a G. Gyurka, akibe ez a cigánylány beleszerelmesedett. Persze a haverom menekült előle. Ez a lány azonban olyan kitartóan, - több hónapon át - üldözte szerelmével a srácot, hogy a Gyuri végül szólt a szüleinek, akik el is zavarták a környékről.
Azóta, úgy kb. tízévenként összefutunk az utcán, de szó nélkül elmegyünk egymás mellett. Feltételezem, hogy már meg sem ismert. Ám most, közel ötven év után itt állt előttem, és életében először, mondani akart nekem valamit. Meglehetősen fura érzés volt ezt bárki elhiheti. Mégis kíváncsi voltam mi az ördögöt akar tőlem?
Nem azzal lepett meg, hogy megszólított, hanem azzal, amit mondott ! Minden szavára emlékszem. Emlékszem, mert hatvanöt éves fennállásom óta, ehhez hasonlót még egyetlen nő sem mondott nekem, főleg nem ilyen öreg. Majdnem elájultam.
– Uram! Akarja, hogy valami nagyon jót csináljak magával? – kérdezte reménykedő tekintettel.
Hát mit mondhatnék erre? Sokszor lepődtem meg már életem során, de ez túltett mindenen. Csak nagyon lassan tértem magamhoz, pedig nem is vagyok egy olyan „nagyon lassan magához térő fajta”.
Persze azonnal felfogtam, hogy milyenfajta szolgáltatást ajánl nekem, mert emlékeim azért még vannak… Egy darabig tanácstalanul bámultam magam elé, majd a vicc kedvéért körbenéztem, hogy hol akadna itt a közelben egy olyan félreeső hely, ahol ez a jóakaratú öreg cigányasszony elém térdelhetne…
Nem igaz ám! Teljesen félreértik a szituációt! Rossz, aki rosszra gondol… Becs szóra mondom, csak hülyéskedtem. De most komolyra fordítva a szót, a következőt válaszoltam neki.
– Figyelemreméltó egy ajánlat, de sajnos az összes pénzemet elköltöttem. Talán majd legközelebb. Azért kösz.
Turcsi egy darabig csalódott képpel bámult rám. Talán arra gondolt, hogy ez a smucig csóró még azt a keveset is sajnálja tőle, amit felszámolna, ha összejön a dolog?
Egy ideig még várt, aztán lemondó arcot vágva, lassan elsántikált mellőlem. Még cigarettát is elfelejtett kérni, pedig láttam, hogy sárgák az ujjai a nikotintól.
Odahaza, miközben pakoltam a helyükre a cuccokat, mindent elmeséltem a feleségemnek. Szemléletesen visszaidéztem neki az egész történetet, de olyan alapossággal, mintha egy filmet nézne. Néha még el is nevette magát.
Mindent beleadtam, de tényleg.
És tudják mi volt a reakciója az előadásom végén? Semmi. Csupán egy szánakozó mosoly. Vajon mire gondolhatott?...