Öregharcos

F. Szabó Mihály:

MIÉRT?

Forog a kerék,
robog a vonat,
messzire viszi
a fiatalokat.
Vidám legények
ők mindannyian,
az ajkukról is,
vidám dal harsan.
Katonadaltól
reng a föld, s az ég,
bátran kérdezik:
hol az ellenség?

Ott az ellenség,
ahova visznek,
ők is mindnyájan
nyalka legények.
Ők is dalolnak,
más nyelven ugyan,
de ők is, mint Ti,
nagyon vidáman.
Ők is kérdezik,
hol az ellenség?
de, hogy Ti vagytok,
azt nem tudják még.

De a katona
ne is kérdezzen,
csak egy a dolga:
parancsra lépjen.
Majd a „Nagyurak”
meg a „Vezérek”
mindig megmondják,
kik ellenségek?
Azt is, hogy hősként
ölni kell őket.
Nekik titeket,
tinéktek őket.

Miért ellenség?,
miért kell ölni?,
soha nem szabad
meg sem kérdezni.
Csak dalolni kell,
mint hőshöz illik,
amíg a kürt majd
csatába indít.
S mindkét oldalon
elhallgat a dal,
elnyomja azt a
szörnyű csatazaj.

Csak jaj hallatszik
majd a dal helyett,
hősi harc helyén,
holtak hevernek.
Az égre mered
sok-sok nyitott szem,
nem tudta senki
még lezárni sem.
Az élve maradt
bús legényeknek
semmi kedvük, hogy
énekeljenek.

Szomorú csend lett,
némák az ajkak,
nincs már helye, csak
egy gondolatnak.
Ami kimondva
így hangzik: Miért?
Miért haltak meg
annyian? Miért?
Miért hallgatnak
most a „Nagyurak”?
Mért’ nem beszélnek
most a „Vezérek”?

MIÉRT?