Helena szerelmes versei...

Kincskeresés…
Helena

Csak álltam a rozzant ajtó előtt…
Rég vágytam arra, hogy a bűvös küszöböt átléphessem…
Mindig tilos volt, mert gyermek voltam.
Hiába kérleltem Nagymamát, hiába….
Aztán többet nem kértem.
Felnőtt lettem… sajnos az élet feloldotta a tilalmat.…

Kezem a hűvös kilincsen….
tán látni vélem a Nagymamát… hittem.
Érzem a fáradt levegő nehéz illatát,
s az ajtó hatalmas repedésein kandikáló egér riadalmát..
Szabad az út… a nagy felfedezés,
és szemem egy pillanatra a résen is átnéz.
Mily hosszú volt eddig a türelmi út,
a lehetőség már adott, s a lábam előtt …soványka egérke fut.
.
Elképzelem most, hogy mi is vár,
csak végre nyíljon már az az öreg zár.
Lehet, ha belépek nem látok majd semmit,
s rájövök, hogy nincs is idézzenek senkit..
Csak a kilincset kell lenyomnod - biztatom magamat –
jöjj, leld meg a rég várt titkokat.
A zár rozsdát nyögve ellenszegül,
a kulcs melletti fali beugróból az olajozó is előkerül.
A szögre akasztott kulcs mívesen cifrázott,
kíváncsiságom már bentről is reám kiáltott:
Jöjj, leld meg, mire vártál…
.
Hány éjszakán álmodtam a csodáról,
most kezemben csak egy görbült gyertya világol.
Így hát elindulok a falépcsőn, dalolnak a fokok,
s bevallom… kicsit félek olykor vacogok.
Senki nincs a házban, csak kíváncsiságom s magam,
pókhálók lengenek, simogatják hajam.
Sötétség van, nem sokat lát szemem,
egértetemek borzolják idegzetem.

A sarokban csillan valami, oda is lépek,
felragyog szemem, és már nem is félek.
Kincset leltem padlásunk sarkában…
ő fekete pónim…botlok a kantárba..
Gyermekkor édes… ringató barátom,
ó be rég láttalak, örömmel kiáltom..
Póni mellett nagy papírdoboz…,
s benne egy fürge egérke motoz.
A megrágott papírok között mirtuszkoszorú,
voltál szép emléke, most mily szomorú…
Vőlegénye bajusz kötője,
sok apró emléke… mirtusz kitűzője.
Előkerült a rézcsengő, meg a mozsár,
mennyit szidoloztuk ketten és lám…a kedves ón pohár.
Ismerős tárgyak de jó, hogy megleltelek,
hozzám is tartoztok kopottan is szerettelek.

Apró kincsek sorra reám is köszöntek,
nyoma sem volt kérem, a méla közönynek…
Ott időztem tán egész délután…
mert a padlás örömmel látott, s várt reám.
Emlékek ébredtek, s arra késztettek,
tovább már én őrizzem, hiszen féltettek.
.
Amit leltem - Az a Minden -… apró száz…
emlékek, az életünk, a jövőnk,
amire mindenki vigyáz.. .
….

Hangos, videós változatát is hallgathatod előadásomban:

http://youtu.be/EX7FN5na3RE