Nap, nap után
Barátom az éj, szeretőm az alkony,
ők ismerik csak végtelen magányom.
Szememre csókolnak bársonyos álmot,
szívembe látva enyhítik sorsom.
Az éjszaka lágyan ringat karjain,
hófehér szárnnyal repíti vágyaim,
de az irigy Nap rám szórja átkait,
s temet a Hajnal, megölve álmaim.
Vágy-álom
Hasadó hajnalpír ajkamon
mézédes csókra szomjazik,
fodrozó felhők szürke szárnyán
Napfényes reggelen
ölelő kedvesem
karjaiban ébred a nyár.
Kortalan szenvedély
hordoz a tenyerén
s ifjúvá hazudik a vágy.
Ülök az ágyad szélén, és a kezeidet nézem
A kezet, amely éveken át értünk dolgozott
Sosem fenyített, mindig csak simogatott.
Egykor erőtől duzzadó karjaid pihennek
Fáradtan, csont-soványan, mozdulatlan,
Szemed csukva, messze jársz gondolatban.
Arcod rezdülései még az életnek szólnak
Aprókat lélegzel, mintha fájna a lét
Nem küzdesz. Feladtad. Beletörődtél.
A betegség, mint alattomos kígyó, beléd mart
Méregfogaiból
Ünnepek előtt az ember hajlamos arra, hogy rendet tegyen maga körül, és néha magában is. Húsvét előtt jön a nagy ablakpucolás, Karácsony táján pedig valahogy mindig a szekrények, fiókok következnek. Ilyenkor kerülnek elő a régen elfelejtett hováistettem-félék, és azok is, amelyeket csak egyszerűen besöpörtem valamelyik fiók mélyére, vagy polc sarkába. Hogy miért? Talán mert számomra giccsesek voltak, de mivel olyanoktól kaptam, akiket kedvelek, nem volt szívem kidobni. Az emlékeimet nem szoktam
Nőből vagyok, ezt határozottan állíthatom. Hiába gondolok úgy magamra, mint egy értelmes, sőt okos emberre, egy-egy élethelyzet kihozza belőlem a hiszékenységet, bár, ez lehet, nem kimondottan a nőiség számlájára írandó. S hogy miért lettem egyszerre ilyen önkritikus magammal szemben, megtudhatod, ha tovább olvasol.
Mutass nekem csak egy hölgyet is, aki - korától függetlenül - elégedett magával. Na, nem a belső tulajdonságokról beszélek, mert azt már csírájában belénk plántálta a Teremtő,
Honlap
Üzenetei megtekintése
Cikkei megtekintése
Blogbejegyzései
