Akkor finoman szőtte
imaként két kezembe,
lelked tiszta fényét,
mint oltárok csendjét,
a nyári harmat még.
Most már tudom rég:
A tőled kapott ajándékként,
virág formájában feszítve,
titkát veszítve;
szíved dobbant kezemben még.
Virágillatba burkolva,
lélekbe merengve,
esőtől elvesztve
reszket az este.
Hunyorogva gyönyörű
fényétől, szépreményű
érzésed míg az ég zeng
ajkamon lézeng.
Hajnalig nem találva kiutat,
szám a szád után kutat.
De napfény töri ránk a csendet,
reszketve ölelve fel minden elmúlt percet,
mi hirtelen közénk tévedt.
Könnyként elém szórva sok régi emléket,
Szerda reggel
szebben rebben
erdő mélyében az ősz.
Szerda reggel
szebben rebben
erdő mélyében az ősz.
Anya lekvárt főz.
Szerda reggel
szebben rebben
erdő mélyében az őz.
Virágos réten,
szárba szökik a természet,
szebben rebben
a kislány szoknyája éppen.
Szerda reggel
szebben rebben
Felhőbe zárt remegő könnycsepp csak a szívem,
pedig szállna , dobogna már utánad.
Szemem lepkeként nem talál szemedből kiutat ,bár neved még nem ismerem.
Ez is csak egy érzelem irántad,
mi mégis kell nekem.
Üzenetei megtekintése
Cikkei megtekintése
Blogbejegyzései