Ezt a sztorit, - amely körülbelül két hónapja történt, - azért írom meg szinte melegében, mert nem szeretném, ha csak úgy kiröppenne abból a feledékeny agyamból.
Egyúttal, felhívom a tizennyolc éven aluliak figyelmét arra, hogy most sietve lapozzanak át egy másik oldalra, oda, ahol biztonságban érzik magukat. Szinte látom, ahogy egy jó nagyot beintenek, és - természetesen csupán kíváncsiságból, de – mégis csak maradnak.
Azon a régi karácsonyi délelőttön, amikor a Mama megsúgta a nagy titkot, bizony hogy izgatott lettem! Ez nem is csoda, hisz csupán öt és fél éves voltam, s még elhittem mindent.
– Tudd meg kisfiam, tegnap írtam a Jézuskának egy levelet, amiben arra kértem, hogy hozzon neked egy lendkerekes kisautót, és ha el nem felejti, építőkockát, meg egy doboz színes
Többektől is hallottam már, - akár társaságban, akár magánbeszélgetések alkalmával, - hogy mikor és mitől érezték magukat boldognak, s azt is, hogy miként élték meg azokat a nagyszerű pillanatokat.
Sok történetet hallottam ezzel a fogalommal, illetve érzéssel kapcsolatban, de ezek meghallgatása még inkább rávilágított arra az amúgy is nyilvánvaló tényre, hogy a boldogság kiváltó oka és annak megélése hasonló lehet ugyan, de mégis, a legtöbb esetben más és más, mint az okot, mint pedig
1956 tavaszán, a Pécsi Belvárosi Általános Iskola II. a. osztályában történt az eset. Ha jól emlékszem épp számtanóra volt, amikor a mellettem ülő Jozifek Laci teljesen váratlanul és minden előzetes bejelentés nélkül, megpöckölte a fülemet. Ezt persze nem hagyhattam annyiban, s válaszként, megcibáltam azt a szép hullámos haját.
Pechemre, Magdi néni, - a mi drága emlékű osztályfőnökünk, - csak az én megmozdulásomat vette észre, az előzményekről lekésett.
A szertartás délután kettőkor kezdődött a pécsi köztemető kápolnájában. Bálint mindössze 58 éves volt, amikor egy szívroham letaglózta. Amikor leértem a temetőbe, rájöttem, hogy egy órával elnéztem az időpontot. Mivel nem lett volna értelme hazamennem, majd vissza, inkább körbesétáltam a temetőt, s közben meglátogattam azokat a sírokat, ahol a családtagjaink nyugodnak.
Sétálgatás közben felidéztem magamban Bálint alakját. Mi az általános iskola első négy évében voltunk osztálytársak. Éppen
Üzenetei megtekintése
Cikkei megtekintése
Blogbejegyzései