Senki sem dobna el ilyen barátságot,szerintemDe ezek a dolgok szakaszok és ha már olyan dolgon ücsörgünk ami már
rég nincs és nem lépünk tovább,irtó zavarba ejtő.Nem hiszem,hogy mindig a problémán kell lovagolni,mert épp az akinek
volt már a megoldáson van és te még mindig sírsz rajta,persze,hogy nem akar veled lenni.Olyan mintha te pörögnél
ezerrel ő meg leakarna fogni ,hogy el ne ess!Az életbe nem lesz
közös nevező ha nem ismered fel a változást![]()
Az az igazi szenvedés, amikor önmagad pokla vagy, amikor te viszed bele magad a 22-es csapdájába. Pörögsz, mint egy mókuskerékben, közben sodorsz magaddal mindent és mindenkit, mint a vihar. Törsz, rombolsz, zúzol a kerékkel. De egyedül vagy mindvégig és csak futsz, rohansz, mégis egy helyben állsz.
Keresed az embereket, de közben ellököd magadtól mindazt, ami jó. Keresed a szeretetet, amiről gyerekkorod óta álmodsz, azt, amit sose kaptál meg.
Azt hiszed, megadják, boldog vagy, aztán rájössz, hogy nem azt kaptad, amire vágytál, ez az érzés közelébe sem jön annak, amiről kicsiként álmodtál. Aztán kijössz belőle, egyedül vagy megint és még mindig keresed a kincset. Jön valaki. Na, talán most megtaláltam, amire vágytam, most megkapom azt az "álomszeretetet", most biztos. Léteznie kell, itt van valahol ezen a világon, olyan nem lehet, hogy nincs!!Lennie kell!!
Szeretetet kapsz, szeretsz úgy mint még soha. Mindened odaadod, a tested, a lelked, az álmaid, a vágyaid, önmagad. Mindent, ami te vagy. Sokáig azt hiszed ez így jó, itt van, megtaláltad. Végre a tiéd! Aztán megaláznak, átvernek, megvernek, megcsalnak, hazudnak, rángatnak, széttépnek. Megrágnak és kiköpnek, utána beléd rúgnak és elásnak.
Ekkor rájössz, hogy minden csak hazugság volt, amiben évekig éltél. Rájössz, hogy az "álomszeretet" helyett, amit akartál a létező legrosszabb poklot kaptad. Azt, ami gyerekkorodban a rémálmod volt. Elvették mindenedet, elvitték mindazt ami te vagy, ami te voltál. Kitépték a lényed, a szíved, a lelked és elvitték. Semmi és senki vagy, üres vagy. Kívánod a halált, hívod, kéred, hogy azt a kis hús és csontkupacot, ami lettél vigye el és legyen újra a természeté. Hogy tűnjön el, mert nem idevaló többé, majd egy új életben talán megkapod, amit kerestél. De a halál nem jön, neki se kellesz.
Felállsz, leporolod magad, összerakod a darabjaid, amik még megmaradtak és folytatod az utad. Felállsz, mert ember vagy! Az emberi lény a legerősebb a világon, mindent kibír!
Utána már csak árnyéka vagy önmagadnak. Se bízni, se hinni nem tudsz. Már szeretni sem, pedig annyi szeretet van benned, hogy az egész világot át tudnád ölelni. De megtartod magadnak, legalább az a tiéd maradt és ha majd egyszer megtalálod a másik feled, mindezt oda tudod neki adni.
A mókuskerék közben forog. Az utadba kerül megint egy ember, aki jó, szeret és szereted, de már nem szerelemmel, mert az nincs benned, nem tudsz úgy szeretni, mert elvesztetted, nem tudod mi az és nem mered keresni, félsz tőle. Azt mondják az embernek csak egyetlenegy viharos szerelem jut az életben és azt te már egyszer megkaptad és el is veszítetted. Az idő csak telik, a világ áll, te tekered azt a kereket és még mindig egyedül vagy pedig beleragadt valaki.
Aztán megismersz egy különleges embert, aki miatt megállsz a kerékben, két beleragadt emberrel már nem bírod tekerni. Rácsodálkozol, kikerekedett szemekkel méregeted és kiliheged magad. Óvatosan kipuhatolod, hogy kiféle, miféle. Kimászik a kerék réséből és odaül melléd, megfogja a kezed és beszél hozzád. Te meg hagyod. Akkor megmozdul benned valami, ott mocorog benned valami mélyen és nem hagy nyugton. Mi is az? Csak kutatsz magadban mire rájössz, hogy igen ez az, ott a szerelem benned és ez az ember azt rángatja ki belőled, mint egy mágnes. De félsz, rohadtul félsz és ott a kereked egy másik beleragadt emberrel, amit tekerned kell, mert félsz.
Menekülsz, elfutsz a világ elől, az érzések elől, mert soha többet, soha nem akarod azt a poklot, amit kaptál. Az "álomszeretetben" pedig már nem bízol, már nem hiszed, hogy megkaphatod és megadhatod. Rámutatsz a kerekedre, a benne ragadt emberrel, amit érzel, hogy tekerned kell, muszáj. Mégsem tekered, csak ülsz benne a másikkal kézen fogva, csendben, miközben ömlenek a könnyeid és mégis keserédesen jól érzed magad. Nem engeded el a másik kezét és nem engeded, hogy elmenjen, pedig tudod, hogy neki jobb lenne, ő talán megtalálja azt az "álomszeretetet". Önmagad poklában vagy. Tekerned kell a kereket, muszáj, de nem tudod és nem akarod. Azt akarod, hogy megálljon az idő, a világ, benne te is és ragadj bele ebbe a pillanatba a másikkal, mert ez jó. Otthon vagy a másikban.
Az érzések olyan dolgok amiben nem tudunk csak saját tapasztalatainkről beszélni,de csak a sajátunkról.Azonosulhatunk
a másikéval,megtud érinteni egy zene,egy vers,egy regény
De veled tudok érezni,de nem tudunk ugyanazt gondolni csak hiszem ,hogy tudom![]()
szép napot!
Olvasom a történeteket, és picit irigykedem..
Nekem is volt részem szerelemben, abban az igazi, eget-földet megmozgatóban. Állítólag ő is szeretett, nem, ez így hazugság, TUDOM, éreztem, hogy szeretett, de vége lett. És hogy mért?
Mert ő egy kalandor, akinek az az életelve, hogy bár nem lehet minden nőt megkapni, de törekedni kell rá.. No comment, úgy kell nekem, mért bukom mindig a rosszfiúkra..
Gratulálok mindenkinek, akinek összejött, bejött az Igazi!
Hello
Beteljesült szerelem... Furcsa maga a kifejezés is. Mit takar?
Hogy a szerelem elért? Hogy a hormonjaim száguldanak? Hogy a világot szebbnek látom, mint amilyen? Hogy nem érdekel az sem, ha holnap vége mindennek, de ma még tombolva szeretni akarok?
A gondolataim mindent színesre festenek, megszűnnek a szürke, egyhangú hétköznapok. A lelkem ünnepel, mert abban a pillanatban csak magammal foglalkozom, a saját érzelmeimmel... hoppá! Akkor hogy is van ez?
A szerelmet kiváltja egy ember belőlem. Az érzést, amire születésem óta szükségem van, és amit csak ritkán kaphatok meg, bármennyire is küzdök érte.
A szerelmes ember nem csak a másikat, hanem önmagát is szereti, sőt, talán ez a lényege az egésznek, mert ha egyensúlyba kerül önmagával, minden gátat felold, minden falat lebont saját maga körül. Ha ez megtörténik, boldognak érzi magát. Ezt a boldogságot rávetíti a másikra, aki mindezt előhozta belőle, és őt is beragyogva látja. Igen, ez a szerelem, de tartós csak akkor lehet, ha ezt a nagyfokú lángolást vissza tudják egymásra sugározni, azonos időben és azonos energiával.
De ha ez az egyensúly megbomlik...
Jó ilyen történeteket olvasni.
12 évvel ezelőtt a főnöke voltam egy nagyszájú technikus fiúnak egy gyárban. Sehogyan se akarta elfogadni, hogy a főnöke lehet egy nagyszájú lány. (főleg a lánnyal volt gondja) Azt mondta, főnöknek nem vagyok jó, de szivesen alkalmi kapcsolatra léphetünk.
Tényleg olyan arogáns volt, mint a leírtakból látszik.
Lassan kiderült, hogy pusztán csak egy egyke "sokéretségis" kisfiú. Akkor volt majdnem 20. Piszkosul fiatal, de csak 2 évvel fiatalabb, mint én.
Az élet úgy hozta, hogy a folyamatos veszekedések között megismertük egymást, és kölcsönös megegyezés alapján alkalmi kapcsolatra léptünk. A tényleges megegyezés levélváltásokban történ....
Fergeteges volt a szex....
És aztán fergeteges volt, hogy beszélgettünk...
És szépen lassan kiderült, hogy kiegészítjük egymást...
Én így találtam meg a másik felemet, a PÁROMAT.
A "SZERELEM" az a pillanat, amikor Isten és ember eggyé válik lélekben, más szavakkal, amikor felismered az isteni szeretet erejét magadban és örömmel megéled azt.
Két ember csak Istenben tapasztalhatja meg az igaz szerelmet és ahhoz előbb meg kellene világosodjon.
Amit az átlag ember szerelemnek nevez, az csak isteni ajándék egy-egy ideig, hogy megszeresd ezt az állapotot s felismerd a mögötte létező isteni erőt, s hogy mindent megtegyél annak állandósításáért az életedben.Ez nem más mint a megvilágosodás! S ez az igaz SZERELEM!
En azt hiszem csak a mesebe van beteljesult kapcsolat es szerelem a sirig ebbe a eltorzult vilagba, mindenkit csalnak mindenkivel
There are currently 1 users browsing this thread. (0 members and 1 guests)