Olyan aranyosak
Ezzel mi is így voltunk, ráadásul az állatos boltban is azt mondták, hogy fiú. Jól el is hittük addig, amíg egy szép napon 5 porontynak nem adott életet. Az addigi gömbölydedségét annak tudtuk be, hogy mi jól tartjuk, minden finomságot megkapott. No, volt is tátott száj, amikor megláttuk egyik reggel, hogy van egy kis fészek pici, mocorgó valamikkel
Mekkora boldogság költözött kicsi családunkba, amikor - rendszeresen - kitettük őket a nagyszoba közepére, a szőnyegre. Tévét esténként már nem kapcsoltunk be, a tengerimalac család lett a fő attrakció. Na, azt látni kellett volna.
A mama először körbeszaglászta a helyszínt, majd valamiféle jelet adott a gyerekeinek, mert azok erre mind elindultak szépen libasorban az anyukájuk után és "felléptek" a szőnyegen. Ezt most teljesen komolyan mondom, mert azt a futkosást, játékot, amit előadtak, nem lehetett nevetés nélkül végignézni. Legnagyobbat akkor visongtunk, amikor a szőnyeg két sarkából elindulva átlósan egymásnak ütköztek a kicsik... mint a két kis kecske a hídon a mesében. Olyankor kicsit megszédültek, és össze-vissza dülöngéltek, de azért csak folytatták tovább. Nagyon édesek voltak. Soha sem felejtjük el őket. Sajnos utána másik albérletbe kellett költöznünk, és ott már nem tarthattunk, a lakástulaj nem engedett semmilyen állatot. (az elvetemült)El kellett ajándékoznunk őket, de legalább az vigasztalt, hogy egy hasonló család, a barátaink örökölték meg tőlünk, ahol néha még viszontláthattuk őket.
![]()
Olyan aranyosak
Sziasztok!
Nekem is van tengerimalacom. Jelenleg 9. ebből gazdit keresek 7-nek. kicsit hosszú szőrűek, ezért úgy néznek ki, mintha kócosak lennének. Ha valakit érdekel írjon nekem.
Utoljára GJodie módosította 2012-01-05, 10:30 AM-kor Oka: email-cím kivéve
A lányom malacai hasonlóan viselkednek.
A lány hosszúszőrű, a fiú pedig rövid
Rendezgettem a gépemen a régi fotókat, amikor nagy örömömre megtaláltam a Gerzsonról készült kettőt - akiről már írtam itt (#61). Ő volt az a tengerimalacunk, aki még nyaralni is jött velünk, egyrészt, mert annyira hozzánk tartozott, másrészt pedig, nem lehetett kire hagyni. Akinek bármilyen kisállata van, tudja, hogy ez nem könnyű kérdés, ha hosszabb időre elutazik a család, mi legyen a házi kedvenccel. Sajnos nem mindig lehet magunkkal vinni, de Gerzson (aki egyébként lány, csak ezt később tudtuk meg) szerencsés volt, ha nem is világot, de országot láthatott.
tengerimalacok
![]()
cukik
![]()
Nagyon drágák!!!
És most is vannak tengerimalacaid?
Nagyon aranyosak én is szeretnék majd egyet! Vagy csak párban érdemes?
There are currently 1 users browsing this thread. (0 members and 1 guests)