Vas István: Határozók és kötõszavak
Jóllehet ez és jóllehet az és jóllehet garmadával,
Mindazonáltal, jaj, mindazonáltal az egész is mindazonáltal,
Feltéve ha és feltéve hogy és feltéve azt, amit,
Ennélfogva és immár az úgyse, a mégse aligha segít,
Mert bõven van itt a mivel, a miáltal, a minekutána,
Nyilvánvalóan terjed a továbbá komor hiánya,
Hiába itt a noha, sõt hátha, a talán, a még,
Tudvalevõen elégtelen itt az elég meg a sosem elég,
Hovatovább, ha ezért, ha azért, ha akárhogy, mindenesetre,
Elvégre, végre és végül is mindegy már, elkezdve vagy berekesztve,
Tehát és pedig és hahogy és sehogy és valahogy mégis,
És ha egyúttal, akár beleértve, azonban azért is,
Mert a fõnevek, igék, a képek is egyszersmind kihullanak,
Marad a közbeszéd maltere, csikorgó, ügyetlen vivõanyag,
De ha elárasztanak az esetlen határozók, a kopár kötõszavak,
Végeredményben nem fontos más, csak a csak meg a csak meg a csak.
RAJZOLJUNK NAGYAPÁT
Ez lesz a fejecske,
így kell, ni, kerekre.
Mondd, mama, nézed-e?
Ez lesz a két szeme.
Ez meg az orra lesz,
itt a száj, látod, ez.
Fejtetőn barna haj,
jobb fül itt, ott a bal.
Nagy pocak, teste kör,
két vonal, erre föl,
mert ez már itt a nyak,
ez meg egy kis kalap.
És hol a két keze?
Nem látod? Épp ez e!
És hol a jobb keze?
Most húzom, itt, ez e.
Most öntöm formába,
ez lesz a jobb lába,
ez meg a ballába,
én meg a karjába.
Pár napja kaptam a barátnőmtől pár vicces verset Szilvási Csabától! Nekem tetszik!
pár vers
Csirke kupa
Indul már a csirke kupa,
remek a csibék csapata.
Friss a csapat, még csak napos,
sok köztük a sárga lapos.
Ellenfelük a kis kacsák,
kacsatalpon, kacsa csukák.
A pályán van egy pocsolya,
jól cselez ott a kis kacsa.
Kacsa Csaba kacsa csatár,
a hálóba bele trafál.
Nem kutyagolt de kacsagolt,
beakasztott egy kacsagólt.
Kacsa Kázmér jól cselezett,
három csirkét beetetett.
Úgy kilőtte a jobb felsőt,
eltalált egy bárányfelhőt.
Kapust cserél csirkék népe,
jő a csatárok nagy réme.
Csirke Charley Manchesteri,
gólt nem lőhet kacsa neki!
Mindent hárít csőrrel,lábbal,
vetődik robinzonáddal.
De csendben van a csirkenép,
hová szalad a B-közép?
Pire-pire darát hoztam
kislibákkal barátkoztam!
Kiáltozik a kis Dóra,
a sok dartát szerte szórja.
Máris jön a kacsa család,
otthagyják a csirke kupát.
Majd jönnek, ha begyük tele,
csirke itató a neve.
A focimeccs félbeszakadt,
mindenki Dórához szaladt.
Sárga begyük teleeszik..
Nem kell már a kupa nekik.
Sziasztok!
Egy olyan szavaló versenyre viszek alsó tagozatos gyerekeket, ahol a SZERETET lesz a téma. Tudtok-e nekem ajánlani verset vagy könyvet, amiben található ilyen témájú vers? Előre is köszönöm!
Sziasztok!
Geszter23-nak kerestem néhány verset-a gyermekdalok,versek,mesék részbe tettem.
Kedves Erőleves!
Nagyon köszönöm a gyors segítséget! Találtam közötte a gyerkőceimnek valót.
There are currently 1 users browsing this thread. (0 members and 1 guests)