szavalóverseny kisiskolásoknak

[Erőleves]

Sziasztok!
Örülök neki, látom más is talált
Nézzetek be a társasjátékok részbe is-hátha ott is találtok használható játékot.
Szép napot kívánok.

[zseibo]

Az 1. osztályos lányom ezt mondta (a tanító néni kereste a verset)

Zelk Zoltán: Egyszer én a kirakatban

Egyszer én a kirakatban
olyan lmát láttam:
mikor néztem, rám nevetett
pirosan és bátran.

Van nekem is egy kis almám,
szomorú, nem bátor,
mint a kicsi kutya, hogyha
elviszik anyjától.

Lehet, hogy csak gyerekalma,
s vágyik még a fára:
ringatgassa, altatgassa
édesanyja ága.

Szél fürössze, nap törölje,
s hogy ne fázzon éjjel:
szálljon hozzá egy jó csillag,
s takarja be fénnyel.

Alma, alma, bárcsak mostan
olyan csuda esne:
az én almám nem is alma,
piros labda lenne!

Fölhajítnám a plafonra,
a falakra szállna -
bárcsak olyan alma volna,
hogy labdává válna!

De ha aztán megint alma
lenne, azt szeretném:
előbb játszadoznék véle,
azután megenném!

[kriszti29]

üdv

[kriszti29]

Szabó Lőrinc:Esik a hó
Szárnya van, de nem madár,
repülõgép, amin jár,
szél röpíti, az a gépe,
így ül a ház tetejére.
Ház tetején sok a drót,
megnézi a rádiót,
belebúj a telefonba,
lisztet rendel a malomban.
Lisztjét szórja égre-földre,
fehér lesz a világ tõle,
lisztet prüszköl hegyre-völgyre,
fehér már a város tõle:
fehér már az utca,
fehér már a muszka,
pepita a néger,
nincs Fekete Péter,
sehol,
de sehol
nincs más
fekete,
csak a Bodri
kutyának
az orra
hegye –
és reggel az utca, a muszka, a néger,
a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter
és ráadásul a rádió
mind azt kiabálja, hogy esik a hó!

[kriszti29]

Gazdag Erzsi: A MÉHECSKE INGE.
Szomorkodik a méhecske;
kimosta az ingét,
ökörnyálra terítette,
szél szárnyára kerítette,
s a felhőbe repítette,
mint a könnyű pillét.

Föltekint a bodzafára.
Könnye kőre csorran:
"Cinkemadár, ha arra jársz,
ingecskémre ha rátalálsz,
kapd csŐrödbe nyomban,
s hozd le nekem onnan!"

Cinkemadár megsajnálta,
szólt a pacsirtának:
"Itt egy kis méh panaszkodik;
ingébe szél kapaszkodik,
valahol a felhőn úszik
lengŐ vitorlának.

Te ismered azt a felhőt,
mondd meg neki szépen:
eressze el vitorláját,
dobja le a méh ruháját!
Megfizetem fáradságát
tán a jövő héten."

Kis pacsirta szárnyát tárja,
s fellegekbe röppen.
Cinke és méh ott lenn várja,
s ím, a méh habruhája,
mint a harmat a virágra,
lábuk elé csöppen.

[kriszti29]

Pákozdi Gabriella: a madárijesztő keserve

Dúl-fúl förgeteg,
elvitte a fejemet!
Kobak nélkül
mit sem érek,
kacagnak a
seregélyek,
hiába is hadonászok,
kézzel-lábbal
kalimpálok,
körém gyűlnek
mindahányan,
és gúnyámra
fittyet hányva
gyomruk tömik
degeszre,
szőlőimet
szemtelenül
szemezve!

Így hát búsan
eloldalgok,
ki látott már
ilyen dolgot -
Vajon mitévő
legyek...
Nem látták a
fejemet?
Fejvesztetten
gondolkodni
se lehet!

[kriszti29]

Jankovich Ferenc: Az egyszeri-
kétszeri fánk

Fánkot sütött nagyanyánk... Volt öröm!
Egy üst zsír feketéllett a tüzön.
De amikor kezdett duzzadni a fánk,
Nagyanyó felkiált: "Elfogyott a fánk!"
Se fánk-se fánk...

Szaladtam én a szerbe szívesen,
de ott sem volt, biz egy sziporka sem.
Holott már kezdett esteledni ránk.
Ott a sok fánk, és nem volt semmi fánk!
Se fánk-se fánk...

Mit csináljunk? -gyomrunk is korgott,
Csak szipogattuk a finom szagot.
Nyálunk is csorgott, fényesült a szánk:
Csak hűlt a fánk és parázslott a fánk...
Se fánk-se fánk...

"Átszaladok a szomszédba!" -mondom én...
Jaj, úgy röstellem, -húzódott szegény,
És nagyokat zötyögött Nagyanyánk:
"Itt egy garmada fánk, és semmi fánk..."
Se fánk-se fánk...

Hát akkor mi legyen a vacsoránk?
Zsíros kenyérhez volt sónk, paprikánk.
Nem oly finom volt, mint valami fánk,

De került másnap jó akácfa-fánk,
S irral-pirral mégis kisült
Az egyszeri-kétszeri fánk.

[kriszti29]

Petőfi Sándor: Arany Lacinak
Laci te,
hallod-e?
Jer ide,
jer, ha mondom,
rontom-bontom,
ülj meg itten az ölemben,
De ne moccanj, mert különben
meg talállak csípni,
igy ni!
Ugye fáj?
Hát ne kiabálj.
Szájadat betedd,
s nyisd ki füledet,
nyisd ki ezt a kis kaput;
majd meglátod, hogy mi fut
rajta át fejedbe…
Egy kis tarka lepke.
Tarka lepke, kis mese,
szállj be Laci fejibe.
Volt egy ember, nagybajúszos.
Mit csinált? Elment a kúthoz.
De nem volt víz a vederbe',
kapta magát, telemerte.
És vajon minek
merítette meg
azt a vedret?
Tán a kertet
kéne meglocsolnia?
Vagy ihatnék?… Nem biz a.
Telt vederrel a kezében,
a mezőre ballag szépen,
ott megállt és körülnézett;
ejnye vajon mit szemlélhet?
Tán a fényes délibábot?
Hisz olyat már sokat látott
Vagy a szomszéd falu tornyát?
Hisz azon meg nem sokat lát…
Vagy tán azt az embert,
Ki amott a kendert
áztatóba hordja?
Arra sincsen gondja
Mire van hát?
Ebugattát!
Már csak megmondom, mi végett
nézi át a mezőséget,
a vizet mért hozta ki?
Ürgét akar önteni.
Ninini:
ott az ürge,
hű, mi fürge,
mint szalad!
Pillanat,
s odabenn van,
benn a lyukban.
A mi emberünk se' rest,
odanyargal egyenest,
a lyuk mellé,
s beleönté
a veder vizet;
torkig tele lett.
A szegény kis ürge
egy darabig türte,
hanem aztán csak kimászott.
Még az inge is átázott.
A lyuk száján nyakon csipték,
nyakon csipték, hazavitték.
S mostan…
Itt van…
Karjaimban,
mert e fürge
pajkos ürge
te vagy, Laci, te bizony!

[kriszti29]

Pákozdi Gabriella: Apa, miért?
Apa, miért hull a hó?
Égi mezőn pitypang nyílik,
szélvész lánya,
virgonc pára,
dérszakállú tél szavára
bóbitáját fújja-rázza -
Ezért, ezért hull a hó.
Apa, miért esik eső?
Versenyt futnak mennybolt ívén
felhőifjak;
s hogy loholnak,
izzadtságuk licseg-locsog,
záporozva földön kopog -
Ezért, ezért esik eső.
Apa, miért süt a nap?
Földanyó tág udvarában
sok a vendég,
éhes népség,
nekik sül aranyszín-lángos,
tőlük lesz az ég világos -
ezért, ezért süt a nap.
Apa, és a szélvész lánya
mit csinál, míg nem jön tél?
Felhőifjak hova mennek,
ha a verseny véget ér?
És Földanyó, mikor pihen,
akkor van az éjszaka?
De mi van, ha fáj a keze
vagy üres az udvara?
Apa, hallod, mit kérdeztem?
Vagy már nem is figyelsz rám?
Kicsi manóm, majd folytatom,
de az másik mese már.

[d_edit]

Aj á n dé k


Összekészítettem egy színes csomagot:
Tettem bele langyos, friss, tavaszi szellőt,
ujjongó madárdalt, göndör bárányfelhőt.
Szappanbuborékot, vízeséspermetet,
zúgó tengermorajt, vakító-kék eget.

Egy bársonyos, puha, zöld mohatapintást,
hullámzón sárguló búzamez ringást.
Szirtekkel csipkézett égig ér hegyet,
illatfátyolba bújt virágzó réteket.

Elhaló harangszót, tücsökciripelést,
aranyló napsugárt, csengő csilingelést.
Zörgő őszi avart, papírsárkány táncot,
tél metszette, fénylő , gyémánt-jégvirágot.

Őszinte örömet, élni tudó álmot,
belecsomagoltam egy tündérvilágot.
Lobogó lángokat, hűsít árnyékot,
- fogadd szeretettel, mint egy ajándékot.


Körmendi Gitta