szavalóverseny kisiskolásoknak

[csipkebogyo]

Ovisoknak

Kulcsár Miklós: Falusi történet

Tavaly nyáron falun voltam
a nagyinál üdülni.
Azt mondta egy bácsi nekem,
hogy megtanít fütyülni.
Megmutatta miképpen kell
tartani a számat,
azt is mondta egyek répát,
ne is egyet, százat.

Mert a fütyüléshez bizony
kell a sárgarépa,
ha nem hiszem nézzem meg őt,
ő az élő példa.

Tudom, hogy a sárgarépa
jó és egészséges,
de hogy ettől én fütyülnék?
Hát ez nevetséges!

Ha az ember ilyesmit hall
mosolyogva mulat,
mert én sose hallottam még
fütyülni egy nyulat!

[csipkebogyo]

Kányádi Sándor

Tűvé tevő


Szőrén-szálán elveszett,
lába kelt a tűnek,
cérnát, hogyha varrni kell,
most már mibe fűznek?

Tűvé tette a szobát,
egész áldott este.
Sírt a kislány de a tűt
hiába kereste.

Lába mégse kelhetett,
el senkise vitte,
meglelném, ha valaki
keresni segítne.

Megkérte a kiskakast,
hogy keresnék ketten.
Kukurikú, meglelem
ha keresni kezdem.

Tűvé tette a helyet
egész áldott este,
a kis tűt a kakas is
hiába kereste.

Megkérte a kiskutyát.
Bízd a szimatomra,
úgy veheted mintha már
a tű meg is volna.

Tűvé tette a helyet
egész áldott este,
a kis tűt a kutyus is
hiába kereste.

Megkérte a malacot.
Egyet se sírj húgom,
azt a kis tűt neked én
menten előtúrom.

Tűvé tette a helyet
egész áldott este,
túrt a malac, de a tűt
hiába kereste.

Megkérte az egeret,
utána a macskát,
végül a vakondot is,
de nem látta hasznát.

Tűvé tették a helyet,
egész áldott este,
macska, egér s a vakond
mind a tűt kereste.

Ám hiába, nyoma se
volt sehol a tűnek,
cérnát, hogyha varrni kell,
most már mibe fűznek.


Sírt, csak sírt a kicsi lány
egész áldott este,
s még álmában is talán
mind a tűt kereste.


Elsírta a bánatát
reggel a csikónak.
Hozz egy fogót szaporán,
rántsd le a patkómat.


Most verettem frissiben,
vadonatúj mágnes,
ezzel a tűt megleled,
ne sírj kicsi Ágnes


Térült-fordult a kislány,
s mint egy fényes bolha,
pattant a tű szaporán
a mágnespatkóra.


Örülnek mindannyian
a megkerült tűnek.
S a fokába sorra mind
piros cérnát fűznek.

[csipkebogyo]

III. ORSZÁGOS VERSMONDÓ VERSENY HELYEZETTEK:

4.osztály

II. Fehér Barbara (Zelk Zoltán: Ennyi csudát)

Zelk Zoltán:

Ennyi csudát

Mesét ígértem, hát

el is mondom néked,

de nem aranybarikáról,

nem arról mesélek.

Óperenciáról?

Vagy üveghegyekről?

Nem is erről, nem is arról,

hanem gyerekekről.

Ezek a gyerekek

el is indulnának,

nekivágtak száz utcának,

neki a Dunának!

Még a Margit-hídon,

azon is átmentek,

onnan aztán nekivágtak

a Szabadság-hegynek!

De nem gyaloglábbal

mentek ők a hegyre,

hát akkor tán a hétfejű

sárkány repítette,

az vitte tán őket,

vagy repülő szőnyeg?

Se ez, se az, mert mostan már

nagyobb csodák nőnek!

Olyan csodák nőnek,

olyan csoda támadt,

hogy a gyerekek ott saját

vonatukon járnak!

Mesebeli táltos,

az is csak kismiska,

ha a mozdonyát elindítja

ott a masiniszta!

De van ott még tovább is,

más csodát is őrzök:

gyerek ottan a kalauz

s az állomásfőnök!

Fut, szalad a vonat,

fussunk hát utána,

mert az ország, ahová megy,

gyerekek országa.

Gyerekköztársaság,

de igazi erdő,

igazi rét zöldell ottan -

és igazi felhő

és igazi csillag

van ottan az égen -

ugye, hogy nincs ennyi csuda

semmilyen mesében?

Azt kérded, ha felnő,

mi lesz ott a gyermek?

Hát igazi vasutas lesz,

hogyha arra termett!

És igazi munkás

lesz igazi gyárban,

és igazi mérnök lesz majd

olyan irodában,

ahol feltalálnak

sok újfajta gépet,

azért, hogy sokkal boldogabb,

szebb legyen az élet!

Igazi tudós lesz

és igazi író,

boldog népnek boldogságot,

igazságot író!

És igazi orvos

- így lesz majd meglátod -

meg is gyógyít minden embert,

az egész világot!

[csipkebogyo]

III. ORSZÁGOS VERSMONDÓ VERSENY HELYEZETTEK:

4.osztály

III. Solymosi Zsófia (Rónay György: Verebek)

Rónay György:

Verebek

Tizennyolc-húsz fokos hideg
volt idefönt a hegyvidéken.
Már azt hittem, ezen a télen
kipusztulnak a verebek.
Napok óta egyet se láttam.
S mi történt tegnapelőtt? Ebéd
után egy kevés maradék
volt még a tálban,
csak pár falat, de mégis étek:
eltenni kevés, kidobni vétek.
A cica kényes, nem eszi meg.
„No, majd megeszik a verebek!”
Azzal egy kis tálkára véve
kitettük a balkon közepére
a hóba.
Nem történt semmi perceken át.
Aztán megrebbent egy bokorág,
s gyanakodva
kidugta fejét,
és szétnézett egy kis veréb.
Szemügyre vette a terepet –
(de akkor már új s új verebek,
tíz-tizenöt is lehetett,
tolakodtak a háta megett) –
tollát borzolta, mintha fázna,
majd hirtelen
rászállt egyenesen
a balkon alatt a barackfára.
Onnét, kis kémlelés után,
mint csöppnyi gombolyag,
oly puhán huppant le a hóba a balkonon.
A többi veréb az ágakon
leste, mi lesz.
Nem történt semmi. A kis begyes
ugrott egyet-kettőt, utána
lecsapott a tálra,
kikapott belőle egy rizsszemet,
s eszeveszett
iramban visszamenekedett
a fára;
onnét lesett
a balkonunkra. A többi veréb
elébb s elébb
óvakodott, majd egyik a másik
után röppent a barackfáig,
barackfáról balkon peremére,
s onnét orvul, gyanakodva,
félve a tálig,
s egy rizzsel vissza az ágra.
Ellepték már egészen a fát.
És most kezdődött a haditanács!
Micsoda lárma!
Húsz? ötven? száz? – a Rózsadomb
valahány verebe ott zsibong
azon az egy fán, ott csivitol,
s amikor
elérkezik a pillanat,
zúgva megindul a csapat:
surrog-burrog a sok kicsi fürge
szárny, s a szürke
hadsereg elfoglalja a tálat.
Nekilátnak,
nyelik szaporán a rizsszemeket.
S a tálon csak úgy kopog és pereg
a sok kicsi csőr: tíz, száz, ezer
békés kis géppuska kelepel,
s mire a nagy csata véget ér,
a tálka alja olyan fehér,
hogy annál szebb a leghevesebb
mosogatás után se lehet.
A balkonon a hó
tele van millió
pirinyó
szarkalábbal:
a verebek lábnyomával.
Azóta minden ebéd után
nagy veréblakoma van Budán
a balkonunkon: itt zsibong
a Rózsadomb
minden verebe, s zengi veréb-
nyelven, hogy jólesett az ebéd,
s jöhet bátran a többi veréb
vendégségbe, mert van elég,
s lehet
mínusz tíz, húsz, harminc: a telet
majd csak kibírjuk, verebek,
verebek, rigók, emberek,
ha van bennünk egy kis szeretet.

[csipkebogyo]

III. ORSZÁGOS VERSMONDÓ VERSENY HELYEZETTEK

4.osztály

I. Bogdán Gergõ (Kányádi Sándor: Az elveszet követ)




Kányádi Sándor



Az elveszett követ





Hogy s hogy nem, de egyszer,
Kolozsvárra jövet,
elveszett az úton,
el a török követ.
Pedig egyenest az
isztambuli öreg
szultántól jött volna,
ha megjön a követ.
Fényes kísérettel,
ahogyan csak jöhet
Konstantinápolyból
egy szultáni követ.
Födte a lovát is
selyembrokát-szövet
bíborban, bársonyban
lovagolt a követ.
Turbánjára forgót,
derekára övet
a fényes szultántól
kapott volt a követ.
Csillogtatta a nap
a sok drágakövet:
éjszaka sem veszhet
el egy ilyen követ!
S mégis, amint mondják,
Enyed táján jövet,
kámforrá változott,
odalett a követ.

Telt és múlt az idő,
s a szultánnak szöget
ütött a fejébe:
hová lett a követ?
Se híre, se hamva,
kerékbe is töret
mindenkit, ha elé
nem kerül a követ.
- Halál fia, aki
parancsot nem követ,
reggelre meglegyen
az elveszett követ! -
Agák, bégek, basák,
ki csak számba jöhet,
indultak keresni,
hol lehet a követ.
Jöttek dérrel-dúrral,
s Enyed táján jövet,
kámforrá változtak
akárcsak a követ.

Dühbe jött a szultán.
- Biztosan egy követ
fújnak a piszkosak
s a hóhányó követ.
Együtt szedik ezek
a tejről a fölet,
de jaj nektek, agák,
bégek, basák s követ! -
Azzal lóra pattant
s jött, ahogyan jöhet,
maga a nagy szultán
s nem holmi kis követ.
Pompáját leírni
fölösleges szöveg,
koldusnak látszana
mellette a követ.
Jött hát, s mit ad Allah!
Enyed táján jövet,
eltűnt a szultán is,
akárcsak a követ.

S így a mai napig
nem tudjuk, az öreg
szultántól mi hírrel
jött volna a követ.
Hódolatot kívánt,
vagy csak aranyövet,
ónkupát szegődni
jött volna a követ?
Hódoltatni ide
ugyan jönni jöhet,
de amit kap aztán,
viheti a követ.
Vihetné, de hol van?
Enyed táján jövet,
el mégsem párolgott,
kámforként a követ!

Gördítsük le hát a
titokról a követ:
vénséges vén pince
mélyén ül a követ.
Az történt ugyanis,
Enyedre béjövet,
szörnyen megszomjazott,
s vizet kért a követ.
- De vízzel Enyeden,
ó, nagyságos követ,
akkor se kínáljuk,
ha kerékbe töret! -

Kortyolt egyet-kettőt,
de minthogyha tüzet,
lett a bortól egyre
szomjasabb a követ.
Lement a pincébe,
- elég is a szöveg! -
még mos is ott iszik
az elveszett követ.
Agák, bégek, basák,
Enyed táján jövet,
jutottak a nyomon
ahová a követ.
Ott van a szultán is
azt fújja az öreg:
- Tudtam én, hogy egyszer
megkerül a követ.

Én is majd folytatom
egy-rímű versömet,
mikor Kolozsvárra
érkezik a követ.

[csipkebogyo]

III. ORSZÁGOS VERSMONDÓ VERSENY HELYEZETTEK:


3.osztály

I.Farkas Eszter - Ady - (Balzsam Tündér postája)


Mióta csak gyerekek vannak,
(Hallgassatok ide, gyerekek.)
Aranyos, tele tarisnyával
Este elindul Balzsam tündér,
Hogy tik boldogok legyetek.
Hozza nektek a nagyszerü jókat,
Az enni- meg örülnivalókat.
Oh, be jó tündér ez a tündér.
De van egy nagy átka szegénynek:
Sokan vannak a haragosak,
Gonosz tündérek sötét szárnnyal.
(Rosszak voltak, elcsapták őket)
Ezek leskődnek csúful sokat
S mit nektek hozna, gyerekek, nektek,
Tarisnyájából kiszedegetnek
Sok édeset, vígat, bölcset, jót.
Minden este
Jön a posta,
Posta-kürt nincs,
Csöndben hozza
Tarisnyáját
Balzsam tündér,
Mert gonosz kéz
Megmotozza.
Néha-néha
Mindent elszed
S elkobozza,
Mit csak hoz a
Tündér-posta.
De a posta
Mégis posta,
Sokszor jön meg
Megrakodva
S Balzsam tündér
Mosolyogva
Sok holmiját
Gyerekek közt
Szerte-osztja.
Ilyen posta
Ez a posta,
Ezt a verset
Is az hozta.
Hoz játékot,
Hoz meséket,
Édes álmot,
Csoda szépet.
Virgácsot is
Aki vétett
Kaphat tőle.
Néha-néha
Nincs csak félig,
Sok holmiját
Kicserélik.
Rossz tündérek
Akkor bátrak,
Hogyha Balzsam
Belefáradt
Rossz gyermeket
Jóvá tenni,
Hazugokkal
Veszekedni.
Ilyenkor a
Posta mást hoz,
Jeles helyett
Szekundát hoz.
Sok bánatot,
Kevés kedvet,
Sírást hoz a
Jókedv helyett.
Szegény-szegény, jó Balzsam tündér,
Mint kell értetek harcolnia
Aranyos tarisnyáját védve,
Hogy a nektek szánt szépet és jót
El ne rabolja senki fia.
Hozza nektek a tréfa rakását,
Szülőtök csókját, simogatását.
(Minden szépet Balzsam tündér hoz.)
Ha jók vagytok, Balzsam tündér győz,
Legyőzi az ellenségeit,
Vakációt, mese-délutánt hoz
S jót csak a rossznak nem tud hozni.
(De ugye, hogy nincs rossz senki itt?)
Segítsetek a szegény Balzsamnak,
A rossz tündérek sokan vannak
S a jó tündért meg kell becsülni.

[csipkebogyo]

III. ORSZÁGOS VERSMONDÓ VERSENY HELYEZETTEK:


3.osztály

I. Farkas Eszter (Ady: Balzsam Tündér postája)



I. Szépréthy Roland ( Petőfi: A jó tanitó)


Van biz ott a sok rosz között,
Van jó tanító is;
Volt nekem sok rosz tanítóm,
Volt nekem egy jó is.

Meg is maradt a fejemben,
Úgy emlékszem rája,
Mintha vén kopasz fejével
Most is itten járna.

Kopasz volt az istenadta,
Nem tehetek róla;
Vén legény volt, ifjusága
Régen elvirúla.

Elhervadtak virágai,
Egy maradt meg épen,
Egy nagy bazsarózsa nyílott
Az orra hegyében.

Talán minden reggel ujra
Kivirult az orra,
De nem csoda, mert gondosan
Táplálgatta, borral.

Már hiába, ha ez olyan
Különös plánta volt,
Hogy nem szivelt egyebet, mint
Pincei harmatot.

Ez alatt az orr alatt egy
Nagy bajúsz ácsorga,
Egyik rúdja égbe készült,
Másik le a porba.

A bajúsz alatt szája volt,
Szájában pipája,
Lapátnak is beillet vón
Köpcös szopókája.

Zrínyijét még valamikor
Árpád idejében
Készítették, semmi szín sem
Volt már a szinében.

Gombok voltak akkorák rajt,
Mint egy-egy pogány fej,
Használták is tán a török
Hadba buzogány helytt.

Mindenféle zsinorral úgy
Ki volt kanyargatva,
Hogy a mennydörgős mennykő is
Eltévedett rajta.

A szabó jó szűkecskére
Szabta a nadrágot,
De azért egy kicsit mégis
Pőtyögősen állott. -

Hosszan bajlódtam tán vele,
De megérdemelte,
Mert szörnyen jó ember volt az
Istenteremtette.

Olyan jó tanító volt ő,
Amilyen csak kellett,
Esztendőn át asztal alatt
Hevertek a könyvek.

Ha leckémből fél betűt sem
Tudtam felmondáskor,
Azzal vigasztalt, hogy sebaj,
Megtanulom máskor.

Ki is mutattam iránta
Jószivűségemet,
Vittem neki ajándékot,
Mikor csak lehetett.

Lelopkodtam sonkát, kolbászt
Saját kéményébül,
Ez volt ajándékom, s ő még
Meg is hítt vendégül.

[csipkebogyo]

III. ORSZÁGOS VERSMONDÓ VERSENY HELYEZETTEK:


3.osztály


II. Csanálosi Ilona (Végh György: A képzelet varázspálca)


mp3



Hogyha fáradt vagyok nagyon,
mesekönyvem lapozgatom.
Nézegetem a képeket
s hasonlókat festegetek,
csakhogy minden más lesz nálam.

Víziló nő a tojásban,
körbeforgó kerge birka
lesz rajzomon a körhinta,
egy sündisznón fecske vágtat,
és lábuk lesz a labdáknak,
gőzmozdony lesz a sárkányból,
a tehén egy struccal táncol,
orrszarva van az egérnek,
a verebek mendegélnek,
róka él a csigaházban,
a kétpúpú tevén szárny van,
a kenguru erszényében
egy elefánt alszik éppen,
és egy cica kényes orrán
tótágast áll egy oroszlán,
egy léggömb meg úgy dobolgat,
hogy elkergeti a holdat
a helyéről és helyébe
maga a dob száll az égre.
Csacsit eszik egy kis virág,
hinta lovagol a zsiráf,
a béka meg kígyót bűvöl,
krokodil lesz a szegfűből,
a gyorsvonat karikát hajt,
mókusfarka van a ráknak,
a majomnak meg agancsa,
hogy a delfint megszalassza.
Van könyvemben varjú-kutya,
gyík-pelikán és sas-bika.

Ilyen az én birodalmam:
a föld alatt a magasban
repül furcsa állatkertem.
De holnap már újra festem:
egész más lesz minden állat,
új arca lesz a világnak.
A képzelet varázspálca:
mindig képes új csodákra!

[csipkebogyo]

III. ORSZÁGOS VERSMONDÓ VERSENY HELYEZETTEK:


3.osztály

III. Sófalvi Réka (Varró Dániel: Szösz néni)






Fönt a Maszat-hegy legtetején,
ahol érik a Bajuszos Pöszméte,
és ahol sose voltunk még, te meg én,
ott ül a teraszán Szösz néne.
Ott ül a teraszán,
vénkora tavaszán,
néha kiújul a köszvénye.
Ott ül dudorászva egy ósdi hokedlin,
szimatol körülötte az öszvére,
hogyhogy sohasem tetszik berekedni
a nagy dudolásban, Szösz néne?
Hogyhogy a köszvény,
hogyhogy az öszvér
nem szegi kedvét, Szösz néne?
„Hát, tudjátok, ez úgy van, gyerekek,
nálam csupa szösz az asztal, a kerevet,
csupa szösz a tévé, csupa szösz a telefon,
szösz van a padlón, csempén, plafonon,
szösz van a hokedlin, szösz van a nokedlin,
szösz van a hajamon, a fülemen, a szöszömön,
öszvér, köszvény, semmi sem búsít,
nem szegi semmi se kedvem, köszönöm.”
Futottak a Takarítók a teraszhoz,
sipitoztak máris: „Szösz néne,
Csupa szösz a függöny, csupa szösz az abrosz,
nem lesz ennek rossz vége?
Csupa szösz a nyugdíj, csupa szösz a TAJ-szám,
szösz van a porcica kunkori bajszán,
szösztelenítsünk, portalanítsunk,
föltakarítsunk, Szösz néne?”
Fönt a Maszat-hegy legtetején,
ahol érik a Bajuszos Pöszméte,
és ahol sose voltunk még, te meg én,
dudorászik a teraszon Szösz néne:
„Szösztelenítés, portalanítás,
föltakarítás? Kösz, még ne.”

[banyuci]

Varró Dániel: Lecsöppenő Kecsöp Benő

Jöhet pogácsa, bableves,
veszedelem csak arra les,
ki melegszendvicset kajol -
figyelj te jól
reám:

Ha kérdik, kérsz-e szendvicset,
és azt mondod, hogy rendicsek,
soha ne kérj rá kecsöpöt,
mert lecsöpög,
le ám!

Lecsöppenő Kecsöp Benő,
a szendvicsen ő a bökkenő.
Lecsöppen ott, lecsöppen itt,
csupa kecsöp a bőrdzsekid.

Majszolhatsz bármi egyebet,
veszély csak akkor fenyeget,
ha a fogad hotdogra fáj,
hát készen állj,
komám!

Ha kérdik, kérsz-e hotdogot,
jobb, hogyha ezt megfontolod,
sose tetess rá kecsöpöt,
mert lecsöpög,
le ám!

Lecsöppenő Kecsöp Benő,
a hotdogon ő a bökkenő.
Lecsöppen itt, lecsöppen ott,
csupa kecsöp a farmerod.

Mert ő a göcs, a bökkenő,
az új ruhádra csöppenő,
talajt csöpögve megkenő
(holott a hőség rekkenő),
nincs más veszély, csak ő, csak ő:
Lecsöppenő Kecsöp Benő.