Tisztelt Herufer!
Nagyon óvnék attól, hogy a tudományt, a vallást és a filozófiát egy mondatban említse bárki. (Most én is ezt tettem.)
A tudomány (ezalatt nyilván a szaktudományokat és diszciplínákat érted) a világ részeit, a tudás egyes elhatárolt területeit vizsgálja, tehát nagyon különbözik a másik két területtől.
A két igazán komoly, mindent felölelő tudomány a teológia és a filozófia amely pályázik a teljes tudomány elnevezésre. Ezek azonban lényegesen eltérnek egymástól, bár csak egy, de annál lényegesebb pontban.
A teológia nem lehet teljes tudomány, mert bár a világ egészét vizsgálja, de egy előfeltevéssel él, ez pedig Isten léte. Amikor eljut egy pontig, ahol az igazán izgalmas kérdések kezdődnek, akkor visszahőköl és azt mondja: ez már Isten területe, ezen nem gondolkodhatunk. Isten létét, vélt cselekedeteit nem vizsgálja, hiszen azonnal önellentmondások sorába ütközne.
A filozófia ellenben az igazi teljes tudomány, mert szintetizálja a szaktudományok eredményeit, értelmezi a társadalmi változásokat és az individum szerepét, foglalkozik hermeneutikával, ontológiával, episztemológiával és metafizikával, a tér és az idő problémájával, az univerzálé kérdésével és a vallástudománnyal, amely nagyban különbözik a teológiától. Ezen felül foglalkozik a filozófiával, tehát vizsgálja önmagát, a megismerés, az érzékelés és a logika komplex rendszerét.
A filozófia ugyanakkor visszahat a tudományra nagyon is direkt módon, ugyanis a tudományos kérdések megfogalmazása is filozófiai feladat, sőt a résztudományok és diszciplínák paradigmaváltásainál egyedül a filozófia tud valódi kérdéseket feltenni, és kizárólag ezek megválaszolása után jöhet a szemléletváltás.
A geocentrikus világkép egyházi dogmájának a megváltoztatása nem a teológia dicsősége, hiszen a teológusok váltig bizonygatták, hogy a Föld a világegyetem középpontja, Isten alkotómunkájának csúcspontja, hiszen itt a bizonyíték, a Biblia, a Teremtés könyve. A filozófia azonban fel merte tenni a kérdést, hogy ha Isten látótávolságra van, akkor mi miért nem látjuk őt? Ezután kezdődött el az ég kutatása és ebből adódott a felfedezés, hogy a csillagok nem csak világító testek egy sötét háttérre függesztve, hanem változtatják helyüket és ez a változás csak látszólagos, ugyanis a Föld mozog, sőt kering. Igen ám, de ha kering, akkor mi körül? Hát a Nap körül, ám akkor az a középpont, nem a Föld. A Biblia tehát ismét tévedett, hiszen a Nap nem csak egy mellékesen odabiggyesztett világító test, hanem egy rendszer középpontja, amelyben van több olyan bolygó, mint a Föld.
Szóval a filozófia mindig a teológia előtt járt.
Bocsánat, de ezt fontosnak éreztem elmondani, hogy ne keveredjünk el a résztudományok, a teológia és a filozófia látszólagos hasonlóságában.
A második kérdésed, hogy miért keresi valaki istent? Nos, sok okból teheti
, de én máshonnan közelítem a kérdést. Keresi-e valaki Istent? Nem hiszem.
Ha keresné, akkor gondolkodnia kellene és kikerülhetetlenül eljutna addig a gondolatig, hogy Isten nem létezhet, csak egy istenről szóló mesecsoport létezik.
A hívők derékhadát az ötven-nyolcvan éves nők jelentik. Ezt akkor is láthatod, ha templomok előtt jársz a miseidő végén, de szociológiai tanulmányok is ezt támasztják alá. Miért van ez így?
Nos, a nőket a nevelés során (tévesen) arra szocializálják évezredek óta, hogy a férjük kiszolgálói, a gyermekek nevelői legyenek. Ezt a szerepet a vallás is erősen preferálja, a jó feleség és a jó anya idealizálásával. A világ változott, a nők azonban még mindig ebben a szerepben léteznek. (Talán a mi korosztályunk már okosabb, de anyáink még így nevelődtek.) A megelőző századokban a férfiak életének természetes velejárója volt a kurtizánok rendszeres látogatása, de vallásos nevelésük miatt nem hagyták el a feleségüket. A XX. században aztán új erkölcsi értékrend jött. A férfiak és a nők gyakran válnak el, a nők egyedül maradnak, miután a gyermekek is kirepültek. A férfiak rövidebb ideig élnek, a nők között rengeteg az özvegy. (Sok nyugdíjasklubba hívnak előadásokat tartani, ezért tudom.) Az özvegyek, az idős, egyedülálló nők, vagy az idős asszonyok, akik viszik magukkal a férjüket is, kitűnő merítési "alapanyag" az egyháznak. A nők egyébként is hajlamosabbak a misztikára (horoszkópok, jósnő, stb...) és a halk, megnyugtató mondatok, a szép halál ígérete, a halál utáni boldogság ígérete mind jóérzéssel és biztonságérzettel tölti el őket. A hívők között nagy arányban vannak szegények, elesettek, betegek, idősek. Ezek azok az emberek, akik könnyen behálózhatók, ezért velük vannak tele a templomok.
A fiatalok egy másik kérdés. A sok egyházi iskola megteszi ártó hatását, de a többség a közösségért (az ifjúsági szervezeteket a rendszerváltás során szétzüllesztették), a zarándokútnak nevezett társasutazásért (mert panorámabusszal mennek zarándokolni) és olyan vélt előnyökért lesznek "hívők", mint az "Isten a vizsgán megsegít".(A Szegedi Egyetem mellett lévő templom ajtajára egy felíratot tett ki a plébános, amelyet elrettentő példa gyanánt le is fotóztam: "A templomot az egyetemi vizsgaidőszakban két órával tovább tartjuk nyitva." Nos, azt hiszem, ez mindent elmond arról a hamis illúziókeltésről, amely azt üzeni a diáknak, hogy ha imádkozik, isten hozzásegíti egy jobb jegyhez. Inkább nevetségessé teszik istent, azért, hogy néhány buta diákot behálózzanak.
Bocsi, hosszú voltam, de ez most így jött ki. Pedig még szerettem volna írni az imáról, mint néphülyítő eszközről, de talán máskor.
A szegények, a betegek vallásossága pedig különösképpen nonszensz, ugyanis ha Isten létezik és mindenható és jó, akkor megakadályozhatta volna, hogy megbetegedjenek, elszegényedjenek. Most pedig hozzá könyörögnek, hogy segítsen? Miért segítene az, aki amikor még lehetett, nem tette?
Jó, értem én, hogy jó lenne hinni a csodában, dehát csodák - mint boszorkányok - nem léteznek.
Tisztelettel: Diogenes
Feltétlen "Balgatag" akiében Nincs?
Ez megmosolyogtatott.
Olyan mint az egyszeri vicc a filozófusról és a tanítványairól:
Ti mind mind egyéniségek vagytok - mondta a mester
Hát én nem - hangzott egy durcás válasz a hátsó sorból
A hitet épp úgy mint istent úgy se lehet soha megbeszélni mert az személyes tapasztalatok összességén alapul. Amikor valaki kijelenti hogy nincs isten az csak odáig igaz hogy ő még soha nem tapasztalta, de ezen felül is csupán a szavak jelentésén lehet vitázni ebben a témában.
Diogenes véleménye rendkívül tárgyilagos ebben, azonban pont ez a tárgyilagosság az ami miatt a gondolatmenete szofizmusba csap át egy idő után, lévén annyira földhöz kötött, már-már matematikai tényszerűséggel keresi a kapcsolatokat, hogy ennek köszönhetően pont a racionalitás veszik el az egészben.
Valahol ez a helyzet a materializmussal és az ateizmussal is ha a végleteket nézzük. Ha lecsupaszítunk mindent és csak a logikát hagyjuk érvényesülni akkor elképzelhető hogy működőképes ám de teljesen biztos hogy nem életképes rendszert kapunk.
Arra amit én próbálok kifejezni arra Diogenes a dualizmus szót használta ami valahol találó is. Szerintem ugyanis lehetetlen a spiritizmust és a materializmust egymástól független rendszernek venni. Elméletben megtehető, azonban önmagában egyik fogalom sem magyarázza a világunkat.
A materializmus csupán a kémiai, fizikai, matematikai folyamatokat ismeri el, lévén azok mérhetőek és kézzelfoghatóak, azonban egyetlen kémia labor sem tudott még élettelen anyagból élőlényt előállítani, egyetlen fizikus sem tud mit kezdeni a matéria önszervezésével, épp ahogy egyetlen matematikus sincs aki a szeretetet vagy a boldogságot képletbe tudta volna foglalni.
Ez viszont igaz a spiritizmusra is, amely egy merő álomvilág és illúziók kergetése a matéria nélkül.
Ha van egy kis időm, a blogom 3. fejezetében kitárgyalom hogy miért roszabb a tudás és a tanítás mint a tudatlanság.
Sziasztok!
- A biblia egy tanmese és egy mítoszgyűjtemény. Ráadásul nem is túl eredeti, hiszen televan régebbi vallásokból származó koppintásokkal.
Semmivel sem jobb mint bármelyik más irodalmi mű, ebben a műfajban. Horror, gyilkosságok, a bibliai Isten benne a legnagyobb "egoista diktátor"... Nem gyerekek kezébe való destruktív mű! Nem valódi, hanem álérték. A biblia jelenleg még vallások alapműve, de nemsokára csak mítosz lesz. Kinövi ezt is az emberiség. "mítosz: 1. hitrege - a társadalmi fejlődés korai szakaszában keletkezett vallási jellegű mesés elbeszélés, amelyben a természet és a társadalom jelenségei, hatóerői megszemélyesítve, természetfeletti lények és legendás hősök képében jelennek meg. 2. egyén v. a közösség cselekedeteit természetfölöttivé nagyító felfogás, elbeszélés, monda. 3. ritk. nem létező, kitalált dolog...
Az újszövetség sem igazán az emberek szeretetére nevelő mű... Abban is csak egy az elsődleges a bibliai Isten.
Az ember csak a bibliai Isten dicsőítésének az eszköze. Az újszövetség szintén kivételt és megkülönböztetést tesz az emberek között!Mire fel?
Csak éppen nem a fajuk és a bőrszínük szerint, hanem attól függően, hogy hisznek-e a bibliai Istenben, vagy nem...
Az újszövetség szerint, aki nem hisz a bibliai Istenben, azt mindenféle hátrányos és megkülönböztető jelzővel látták el, aki pedig hisz azt mindenféle pozitív és előnyös jelzőkkel illették!
Mint láthatjuk a későbbi korokat, ezen elméletet felhasználva embereket öltek meg máglyán és keresztes háborúkban... A keresztény egyházak újszövetségi ideológián alapuló visszaélései ellen mindig is küzdöttek a felvilágosult emberek!
Ezért sikerült, többek közt a Francia forradalomnak is köszönhetően, a mai napra ellenőrizhető jogi keretek közzé szorítani működésüket! Így napjainkban már nem jelentenek igazi veszélyt az emberiségre...
Más:
Tanmese a nagyböjtre..../ Közeledik a Húsvét.../
Abban az időben Keresztelő János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Ezért néhányan odamentek Jézushoz és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy Keresztelő Jánosnak és a farizeusoknak a tanítványai böjtölnek, a tieid meg nem böjtölnek?” Jézus így válaszolt:” Vajon böjtölhet-e a násznép, míg velük van a vőlegény? Amíg a vőlegény velük van, nem böjtölhetnek. De jönnek majd napok, amikor elviszik a vőlegényt. És akkor, azon a napon majd böjtölnek. Senki sem varr régi ruhára új szövetből foltot. Vagy ha igen, az új szövet kiszakítja a régit és a szakadás még nagyobb lesz. És új bort sem töltenek régi tömlőbe: vagy ha mégis, a bor szétveti a tömlőt, és a bor is, meg a tömlő is tönkremegy. Az új bor új tömlőbe való:” (Mk.2,18-22)...
Most kérdezem: Mi értelme van a böjtölésnek?
<?XML:NAMESPACE PREFIX = O /><O:P>Véleményem szerint mivel az ember test és lélek egysége, ezért hiába próbálnánk elképzelni olyan vallást, amelynek csupán lelki cselekedetei volnának, de testi vonatkozásai nem... A böjtnek nem önmagában van értéke, hanem azért, mert a hívő ember ezzel a vallásos gyakorlattal el akar érni valamit...</O:P>
<O:P>Legfőképpen a testnek és a léleknek a fegyelmezése ez, amely abban segít, hogy a böjtölő ne önmagára, hanem Istenre figyeljen...</O:P>
<O:P>Ha nem ez a célja, akkor legfeljebb fogyókúráról beszélhetnénk, vagy túlzott fogyási mániáról, ami lelki tartalom nélküli betegségnek is nevezhető! </O:P>
<O:P>Sorsunk nem könnyű itt a Földön...Kis hazánkban sincs ez másként.
A teremtő Isten végtelen hatalma és bölcsessége tárul fel egy pillanatra a szemünk előtt, amikor megpróbálunk belegondolni abba, hogy ez a kiválasztás a világ teremtése előtt megtörtént már...Ez azért érdekes...</O:P>
<O:P>No akkor hogy van ez? -a mennyei Atya ezek szerint nemhogy születésünk előtt, de az emberiség születése előtt személyesen, név szerint ismert mindnyájunkat, konkrét szerepet szánt nekünk is a megváltási tervben, és rendelkezett arról, hogy életünkben minden körülmény - az örömök éppúgy, mint a nehézségek - életünk megtisztítását, megszentelését, és feladatunk mind teljesebb betöltését szolgálják...? Isten mindenről előre gondoskodott?...Ehez képest a mai valóságban hol tartunk?-Gonduljuk csak át ezek alapján....
"(Eféz 2,10). Tőle kapjuk hozzá az erőt és képességeket, még az általunk elvégzendő jó cselekedeteket is előre elkészítette..."!</O:P>
<O:P>Nem is tudom miért kellett s kell "évszázadokra" visszamenőleg is tanulnunk</O:P>
<O:P>ha előre levolt minden "gyártva"...? Miért is kellett a Hittant tanulnunk akkor amikor a "forgatökönyvünk" már kész volt?</O:P>
<O:P>Egyébként ha belegondoltok, még az Istenhívők sem ismerik el egymás Isteneit!!!</O:P>
<O:P>No akkor az ateisták miért is elismerjék a pédox logikus és tudományos igénnyel definiált Istent?</O:P>
<O:P>Másrészt a pédox az istenhívő embert lelkileg betegnek tartja, akinek ha kéri és nem zavaró számára, segítséget ad, hogy az istenhívő kigyógyuljon ebből a betegségéből és újra, vagy először szabad, független életet tudjon élni.... Ja, a pédox bigott ateisták gyógyítását is vállalja!</O:P>
<O:P>A pédox azt viszont nem tudja elfogadni, hogy vannak államilag favorizált egyházak, egyenlőbbek az egyenlők kötött, ezért ezek túlzott befolyását csökkenteni igyekszik...</O:P>
<O:P>Isten teremtője Karakutty nem lehet egyenlő teremtményével Istennel, hiszen a bibliai Isten sem egyenlő teremtményével Ádámmal. Tehát Karakutty, akárcsak az ultiban szokták mondani übereli Istent...
Hogy a manóba keletkezhetett volna Isten csak úgy magától?
</O:P><O:P>Isten nagyon bonyolult és összetett valami,/ no ezt gondolják akik.../, így csak egy nála hatalmasabb és nagyobb és intelligensebb valami teremthette....</O:P>
<O:P>Akkor Isten teremtőjének kellene lenni az Istennek,nem de bár...
</O:P><O:P>Aztán én azt gondolom,hogy ne felejtsük el, ha Isten csak úgy hipp-hopp keletkezhet magától, akkor az bármikor bekövetkezhet és akkor telelenne a világunk minden szöglete Istenekkel!!!</O:P>
<O:P>Isten "semmi"...semmi: Egy speciális mennyiségjelző szó, amely azt fejezi ki, ha valamiből, valamilyen körülmények között nem található meg kimutatható mennyiség, Isten/... Önmagában használva értelmetlen és zagyva, amit egy elmebetegség gyanús Heidegger nevű filozófus próbált meg beetetni a jó-néppel a "Semmi" írásmóddal. Ő a nagykezdőbetűs semmivel jelölte a nem létezők összességét...</O:P>
<O:P>És ismét egy érdekes dolog véleményem szerint ami elgondolkodtató is lehet:</O:P>
<O:P>Minden eddigi ráutaló jel szerint Jézus még írni sem tudott!!!</O:P>
<O:P>A mai vallásalapítók,/igét,hitet hirdetők/ már Interneten írnak, honlapot készítenek, fórumoznak, e-maileznek, újságcikkek jelennek meg róluk, tévében szerepelnek, /sajnos időnként negativként-bizonyitott pedofilia/ tévéállomásaik vannak, SMS-eket küldenek, CD-t és DVD-t adnak ki...</O:P>
<O:P></O:P>
<O:P>Más:</O:P>
<O:P>Koppány!</O:P>
<O:P>A rokonsága más tagjait is kinyíratta!Mert azt se felejtsük el, hogy már előtte is volt államformánk, mégpedig fejedelemség. I István, aki Vajként született, lényegében csak egy erőszakos hatalomátvételt vitt véghez, nagy vérengzéssel...</O:P>
<O:P>Az országra erőltetett egy idegen ideológiát a kereszténységet, mert így idegen országokból katonai támogatást kapott!</O:P>
<O:P>Akárcsak Kárdár János 56-ban.. A tanulság csak annyi, hogy ha egyes egyházak érdekkörében történnek a gyilkosságok, akkor az még sem bűn, sőt "szent is lehet" az arra parancsot kiadó illetőből...</O:P>
<O:P></O:P>
<O:P></O:P>
<O:P>Álláspontom szerint és hát ez a valóság is, a hit egy fabatkát sem ér! Ön és</O:P>
<O:P>mindenki mások becsapása... Nagyon sok legenda, mese szól arról, hogy a hit erre, meg arra képes! Hát...</O:P>
<O:P>Aztán ha jobban megvizsgáljuk, rájöhetünk arra, hogy a világon szinte semmi haladó dolog nem történt még a hit és csak is a hit által....</O:P>
<O:P>A legendák nem igazolhatóak, sőt az derül ki, hogy azok hatalmas nagy lódítások, hazugságok a legtöbb esetben!</O:P>
<O:P>Szívesen kiállok bármennyi hívő emberrel egymagam, egy-vagy akár több ellenőrzött kísérletre is, hogy a hitnek, vagy a hitetlenségnek van nagyobb ereje???</O:P>
<O:P>Legyen például a klasszikus; " A hittel hegyeket lehet megmozgatni állítás", vagy bármi hasonló... Nos a hívők próbáljanak meg elmozgatni egy hegyet a helyéről, csupán hittel, én meg majd hitetlenkedem, hogy a helyén fog maradni!!! </O:P>
<O:P>Elnézést Kérek,de lehet a hívők millióinak jelentkezni a próbára, egymagammal és nem hivőkkel szemben!</O:P>
<O:P></O:P>
<O:P></O:P>
<O:P></O:P>
<O:P></O:P>
<O:P>További Kellemes Napot Mindenkinek!
</O:P>
fülesmaci93 !!!
Sose a kivitelezést vedd figyelembe. A kereszténység ugyanolyan mint a kommunizmus....az alapötlet jó de a megvalósítás módja és formája lett rossz. Az ateisták többsége istent a katolikus egyház tettei és felépítése alapján ítéli el. Ott van a krishna vagy a zarathustra és a mohamedán vallás....azokat is lehet szidni....sőt a sámánizmust a buddhizmust a voodoot vagy a természetvallásokat is. Mert az eredeti ateista mindet tagadja (ha rosszul tudom, javítsatok ki). Mégis aki ateistának vallja magát azok többségének a kereszténységgel van baja. Lehetne mondani rá, hogy példa...de akkor is ez is egy vallás csak. Isten nem EGY létező és érző személy hanem egy állapot. Az ember halandó addig míg elnem hadja testét és fellép egy másik létsíkra. Mert a létezésnek is több formája van, mint a szineknél. Pl.: mesterséges intelligencia....vagy a klón.
Szia!
Részemről nem kivételezek,mert azt mondom abban a pillanatban már kiis emelem a "kivételezettet" ami jelen esetben végképp nem lenne helyén való...Saját részről mondom,hogy sem az egyik sem a másik "táborhoz" nem orolom magam,nem is tenném,mert "hazudnék" önmagamnak. Hiszek és nem hiszek!
A világ jobbítása, embertársaim segítése, hogy kettős mércék és hazugságok nélküli világban élhessünk... Sokak álláspontjával megegyezően úgy gondolom, hogy a vallási különbözőségek és nézeteltérések miatt van a legtöbb, szenvedés, konfliktus, háború és gyilkosság a földön!
Időnként felteszem magamban a kérdést vajon:
hasznos elme az az ember, aki semmiben sem hisz?
Azt mondom végül is,hogy a hit hasznossága egy ugyanolyan butaság, mint az elmúlt társadalmi rendszerünkben a szocialista erkölcs hasznossága...
Az hogy valaki hisz valami hatalmas nagy butaságban, miért is lenne hasznos? Kinek is hasznos ez? Valakinek biztos hasznot hoz, mert az által az emberek terelhetővé válnak... Persze lehet értékes és hasznos dolgokban is hinni, de abban meg minek?Ugyan is bármiben hiszünk és ennek "hangot" adunk gondoljuk csak végig mennyivel több lesz az "ellen",mint a "mellette"...
Egyszerűen úgy kell viselkedni,hogy... - Ha a konkrét kérdésemre válaszolók, akkor jelen esetben például az által, hogy mi "Semmiben Sem Hívők" /ateisták/ megprobálják-megprobáljuk kigyógyítjuk társadalmunkat az "Istenhit nevű lelki betegségből...
Mint sok minden más szervezett dolog ugy szerintem a hit is egy "jól irányitott" butaság,ostobaság.../ Elnézést a hivőktől/ de ez az oldal az "ellen" tábor...
Egyébként azt tapasztalhatjuk ma már egyre többször,hogy az ugymond "hitbeteg" emberekkel kapcsolatosan a megértés és a túlzott tolerancia, vagy a kegyes hallgatás csak elmélyíti betegségüket...Hiszen azt hiszik, hogy még is csak az a jó és
helyes út, amit ők tesznek...
Mennyivel jobb lenne pedig egyszer elkezdeni teljesen őszintén le írni, elmondani, hogy ezért és ezért betegek és nem a Dr.Isten
gyógyitja meg Őket,valamint célszerü lenne azt is a tudomásukra hozni, hogy egyáltalán nem jó amit tesznek, még ha azt jónak is képzelik és hiszik...
Még valamit: a szeretet számomra nagyon fontos...
Sokan hirdetik a szeretetet,és ahány hirdető annyi változat...
Valami Jézus nevű volt, vagy nem volt vallásalapító kolléga mintha azt mondta volna hogy szeressétek még az ellenségeiteket is...
Ugye jól emlékszem?... Magam csak elviselést hirdetek, mert Jézus túl sokat és lehetetlent követelt megitélésem és ismereteim /másoké szerint is/ szerint...
Jó magam racionálisabb vagyok!
Mire is van szüksége az egyházaknak?
Hívőkre és tagokra,sok sok fanatikusra és temérdek pénzre!
Ha már a pénzt emlitettem, ugyan vegyen már bárki is kenyeret a "Vatikáni valutából" -Isten fizesse!
Azt gondolom igazából egy rendezett világnézeti, életviteli és erkölcsi rendszer a vallás...
Nem lepődnék meg,ha hamarossan már a számitógép elé ülve
egy uj vallásról olvashatnánk...Miért is ne? Sok olyan vallást ismerünk amelyiknek egyetlen egy követője sincs, de ettől még az vallás...Igy ezek alapján lehet az uj ami a számitógépen
"Teremtődik".... Nem hívérse alapulna és ez lenne a lényeg...
Tudjuk jól, hogy a P-DOX vallásnak sincsenek hívői, mert ugye bár
A p-dox vallás önálló egyéniségek kapcsolódási pontja...
A számítógép, mint önálló gondolkodó "személy" csak idő kérdése
véleményem szerint.../Az IBM fejleszti az emberi agy szintjén gondolkozó számítógépét. A mű ember már csak néhány év /kérdése...
És ha ez eljő az lesz a kérdés,hogy "Ki az Isten?"....
További Kellemes Estét Mindenkinek!
Egyszer a sok ember közül EGY nevet adott annak amit a többiek nem tudtak nevén nevezni....megkapta a "Nap" nevet. Senki se kérdőjelezte meg miért pont "Nap" lett a neve mert így tudtak egy idegen dolgot meghatározni, s ez nekik elég volt. Innentől kezdve mindenki úgy hívta. Hosszú idő múlva a "Napot" megéljenezték az emberek mert általa tudtak búzát termeszteni és látni azt amit látni akartak. Úgy gondolták, ha megosztják neki azt amit tőle kaptak akkor továbbra is segíteni fog. Ha nagy volt a szárasság vagy tél lett nem a Napot okolták hanem valami/valaki mást, ő lett a gonosza a Napnak. Innentől kezdve többet áldoztak mind a Napnak mind a Nap gonoszának, hogy kiengeszteljék mind kettőt. Sokkal később a Napot elemezni kezdték és jellemzőket aggattak rá. A Nap többé nem istenség volt hanem égitest amelynek ciklusa,mágneses mezeje,hőmérséklete,tartománya,koronája,szférája,z ónái,foltjai, etc. lettek.
A Napnak nincs neve és nem is kérte, hogy elnevezzék. Nem azért létezik, hogy életeket tartson fent és nem azért van formája, hogy mások számára idegen fogalmakkal határolják körül és besorolják egy feleslegesen kitalált rendszere. Sose fogja senki se igazán megismerni ha külső tényezőkből szemlélődik....és egyéni okfejtésből sajátos véleményeket alkotnak róla. Ő pedig sose fogja megérteni azokat a töpszli lényeket megérteni, miért haragszanak rá ha náluk valamiféle globális felmelegedés van. Ő csak van és teszi azt amihez ért.....létezik. /Rébusz/
Mint árnyék, bújik meg az emberek közt...ránézésre az ember fiának tűnik de szavaiban a halhatatlanság hangja csendül meg...
Amikor megvalljuk hitünket, a "Hiszek" vagy "Hiszünk" szóval kezdjük...
Aki volta képpen Isten felé közelit a saját egoját adja fel szerintem.
Valahogy azt mondanám,hogy Isten keresi elsősorban az embert igy a hit az ember válasza Istennek...
Ugyanis az ember Istennek ajándékozza önmagát,mert azt hiszi,hogy cserébe Isten bőséges világosságot ad az élete végső értelmét kereső embernek.Az Isten utáni vágy a hivő ember szívébe van írva, mert Istentől és Istenért teremtetett él csak benne...
Isten pedig szüntelenül hivogatja magához az embert, és az ember /hivő/ csak Istenben találja meg az igazságot és a boldogságot, amelyet szüntelenül keres,minden mást elitél maga körül,mert azt nem Isten ....
Mindig is imádságokkal, áldozatokkal, kultuszokkal, elmélkedéssel
vallásos meggyőződésükkel keresték és keresik Istent azon
emberek kik hiszik és állitják Isten valós létezését....
Mára már egyre többször láthatjuk és tapasztalhatjuk,hogy egyre többen /hivők/ eltávolodnak Istennel való bensőséges és élő kapcsolatuktól-ból!
Teszik mind ezt,mert megvilágosodtak a környezetükben és a világban tapasztalható rossz miatt,a világi és anyagi gondok
miatt,melynek már érintetjei lettek, de teszik azért is ezt az eltávolodást,mert a vallási tudatlanságuk vagy az ezek miatt ki -alakult közömbösségük diktálja a megváltozott egojukban!
Az Istent keresők elfelejtik,hogy az Istenhez vezető "utak" a teremtésből indulnak ki: az anyagvilágból és az emberi személyből.
És Isten kereséséhez a természettudományok és egyéb tudományok segitsége szükséges,melyet nem Isten irt meg...
Ugy gondolom,hogy Istenre s az Isten és az ember közötti kapcsolatra vonatkozoan olyan igazságok, melyek teljesen meghaladják az érzékelhető dolgok rendjét, ha pedig az életre alkalmazni és érvényesíteni akarjuk ezeket,mindenféle kép-pen önmegtagadást és lemondást követelnek...Viszont az emberi értelmünk azonban az érzékek és a képzelet működése...
A hivők azt mondják,hogy ha nincs Isten akkor nincs teremtő sem és igy szétesne "minden", ezért mindend bevetve megprobálnak
minden hitetlent "megváltoztatni" és Isten felé "terelni"....
Ki Kit keres?...
A tudomány biztos, hogy az igazságot...
Az egyház azért nem kersi Istent,mert meggyözödése,hogy amit Ő tud és hirdet az a valóság az igaz....
Na ez azért nem feltétlen igy van...
Szép Estét!
Sziasztok! Mindenkinek Nyugodalmas Jó Éjt,Kellemes Holnapot Kivánok!
There are currently 1 users browsing this thread. (0 members and 1 guests)