Pingvinmánia

[dittas]

Nagyon szeretem a pinvineket, remélem mások is. Sok fotóm van, de szívesen várok minden jó képet. Gyüjtsünk együtt.

[Nightmare13]

[wadwirag]

[dittas]

Utánnanéztem, ez egy sziklaugró pingvin, más néven aranytollú pingvin. Köszönöm a képet és az érdeklődést.

[dittas]

Most találtam.

[Nightmare13]

[Évicus]

[alberth]

[dittas]

A PINGVINEK

A pingvinfélék (Spheniscidae) a madarak osztályának, a pingvinalakúak (Sphenisciformes) rendjébe tartozó egyetlen családja. 6 nem és 18 faj tartozik a családba.
Előfordulásuk
A déli féltekén élnek, az Egyenlítőtől (Galapagos-szigetek) az Antarktiszig,. A legtöbb pingvinfaj a 45. és a 60 szélességi kör között fordul elő. Leginkább Dél-Amerika déli részét és a Déli-sark körüli tengereket lakják. Legtöbb fajuk a déli mérsékelt égöv tengerpartjain költ. A pingvinek eredeti származási helyéről csak találgatások vannak, egyes feltételezések szerint Új-Zéland vagy az Antarktisz lehetett az „őshazájuk“, de mindenképpen a déli félteke, az északi féltekén eddig még nem találtak pingvin fosszíliát. Waimanu a neve annak az ősi pingvinfajnak amely 62 millió évvel ezelőtt Új Zéland partjait taposta. Amitől igazán érdekes, az hogy ez egy valódi "átmeneti fosszília", csendes tanúja annak a változásnak, amely során egy szárnyait repülésre használó ősből kialakultak a mellső végtagjaikat már csak úszásra használó pingvinek. Waimanu kétségtelenül egy két lábon járó és úszásra specializálódott madár, a csontvázon jól látszik, hogy a szárny szerkezete lehetővé tette, hogy az "könyökben" hajlítható legyen, hasonlóan a madarak többségéhez, de ellentétben a ma élő pingvinekkel, amelyek erre képtelenek. A későbbiekben a faj elterjedésekor az Egyenlítő környéki meleg tengeráramlások egyfajta akadályt jelenthettek a hidegkedvelő állatok számára, valószínüleg ezért maradtak a déli féltekén. Emellett feltehetőleg a trópusi területek nagyszámú ragadozómadár állománya is akadályozta a faj északabbra vonulását.
Mivel hidegkedvelő állatok, a trópusi területeken való előfordulásuk a hideg tengeráramlásokhoz kötődik: Dél-Amerika nyugati partján a Humboldt-áramlás, Dél-Afrika nyugati partján a Benguela-áramlás biztosít kedvező körülményeket számukra.

Megjelenésük
Valamennyien repülni nem tudó, a tengerhez kötött, vakonszületett fészeklakók. Szárnyukban az evezőtollak hiányoznak, ezért szárnyaik csak a vízben való evezésre alkalmasak, csak tőből mozgathatók, uszonyszerűek. Csőrük egyenes, oldalt összenyomott. Lábaik négyujjúak, rövidek, és annyira hátul vannak, hogy a szárazon csaknem egyenesen állnak. A vízben egészen elmerülnek, és fókák módjára mozognak. Rövid farkuk általában 32 tollú. Testük nehézkes, bőrük alatt vastag zsírréteg van, csontjaik olajos velőtartalmúak. Hasuk fehér, hátuk fekete, amely az álcázásban segíti őket.A halak, melyekre vadásznak, alulról a víz felszínéhez hasonlónak látják, fekete hátuk pedig a tengerfenék színébe olvad be, így a felettük úszó ragadozók kevésbé láthatják meg. Tollaik nem pásztákba rendeződve, hanem testükön egyenletes eloszlásban nőnek. A tollazat igen tömör, kevés levegőt tartalmaz, ezért a hőszigetelést egy bőralatti zsírréteg szolgálja. Csoportokban élnek és telepesen költenek.

Életmódjuk
Táplálékuk halakból, illetve krillekből áll. A tengeri jég fogyatkozása miatt azonban a krillmennyiség drasztikusan csökken: egy új kutatás szerint az 1970-es évek óta 80 százalékkal esett vissza a déli-óceáni krillállomány. A tengeri jég kulcsfontosságú a krill táplálkozása szempontjából. Tavasszal a napfény mennyiségének növekedésével ugyanis a jégtáblák alsó felszínét tengeri algák összefüggő rétege borítja el, és ez a növénytakaró tölti ki a táblák belsejét felszabdaló repedéseket is. Ezen a fejjel lefelé fordított legelőn táplálkozik a krillt alkotó egyik faj, a vöröses színű, kifejlett korában mindössze négy centiméter hosszú antarktiszi világítórák (Euphausia suberba). A tavaszi moszatdiéta után nyáron mindenevő életmódra tér ár, növényi planktonokat és rákokat (beleértve fajtársait is) fogyaszt. Mint a legtöbb madár és különösen a tengeri madarak, a pigvin rendkívül falánk; éjjel-nappal keresi táplálékát, amelyben, mint tipikus sarkvidéki állat, nem tesz különbséget, de nem is igen lehetne a hazájuk túlnyomó részében uralkodó klíma következtében. Állítólag nem bírja el sokáig az édesvízi halakból álló kosztot. Különösen száraz években hagyja el a tengert, amikor a folyókban kevés a víz, de annál több a hal, puhatestű és rák. Vedlésük idején 14 napig, ameddig a vedlés tart, nem mehetnek a vízbe s ezalatt koplalniok kell. Ezt a két hetet magukvájta jégbarlangokban töltik.

[carly]