1. oldal, összesen 7 1234 ... UtolsóUtolsó
Eredmények 1-tól/től 10-ig összesen 67

Téma: Egyperces novellák - Irodalmi pályázat

  1. #1
    Regisztrált
    May 2010
    Hol
    Budapest
    Üzenet
    1,185
    Köszönet
    6,167
    3,985 alkalommal 757 üzenetét köszönték meg
    Blog bejegyzés
    10

    Thumbs up Egyperces novellák - Irodalmi pályázat





    Az Egyperces novellák – Örkény merész és nem egészen komolyan veendő kijelentése szerint – egész regényekkel, sőt regényciklusokkal felérő alkotások, annak ellenére, hogy szembetűnően rövidek. Őszerinte nem azért rövidek, mert kevés a mondanivalójuk, hanem mert kevés szóval szeretnének sokat mondani.

    Ezennel pályázatot hirdetünk kizárólag állandó tagjaink számára, amelyre a műfaj jellemzőit – tömörség, szellemesség, humor, abszurditás – magukon viselő eredeti, saját írásműveket várunk. Pályázónként maximum 3 írást.

    A tartalmi kikötés nélküli novellák 3000 karakternél (szóközök nélkül) nem lehetnek hosszabbak, képeket, csatolásokat nem tartalmazhatnak.


    A pályázat lezárásának határideje: 2011. december 15.
    Eredményhirdetés: 2011. december 18-án a CanadaHun rádióban

    A díjak odaítélése a már szokott módon történik, a Köszönöm gomb megnyomásával, a legtöbb szavazatot kapott pályázatok írói részére.



    Fődíj: Örkény István: Novellák 1-2.


    Parti Nagy Lajos: A fagyott kutya lába (novellás kötet)



    II. hely: Irving Wallace: Az elveszett evangélium

    Árpádok Kora - Képek Magyarország Történetéből



    III. hely: Film Favorites: 3 CD eredeti fém díszdobozos



    (A díjak pénzre nem válthatóak. A pályázók a művek beküldésével egyúttal elfogadják a CanadaHun általi kiírás feltételeit.)


    Csatolt képek Csatolt képek
    A gyémántok is széndarabok, csak sokkal értékesebbek.

    JAF - Egyedi Ásvány Ékszerek
    kattanj rá!


  2. 10 tag köszönte meg GJodie üzenetét:


  3. #2
    Regisztrált
    Apr 2011
    Hol
    Magyarország
    Üzenet
    29
    Köszönet
    11
    72 alkalommal 10 üzenetét köszönték meg
    Blog bejegyzés
    1

    A saját védelmemben

    Tisztelt Bíróság!

    A vádak, amiket felhoztak ellenem, nem igazak. Mondhatnám úgyis, hogy hamisak. Én kérem a nevezett napon a kocsma közelében sem jártam, nemhogy betörtem volna. Egyébként sem kaptam meg a munkanélküli segélyt akkorra, így inni sem tudtam. Arra meg ne is tessenek gondolni, hogy akkor éppen azért vittem el a pénzt, már ha egyáltalán volt ott akár egy fillér is. Hitelt nem adnak, az embereknek meg nem telik rá, csak egy-két részegesnek. Én tisztelem a másét, soha sem loptam. Na, jó, talán egyszer, de az éhenhalás ellen volt, amikor a Juliska néni egyik tyúkját megettem. Tetszik tudni, 4 hónapja nem volt már munkám. A műanyagüzemet felszámolta a multi, amikor lejárt az adókedvezménye, vagy mije. Ezt mondta a főnök, amikor kirúgták a fél falut, akik ott dolgoztak. A polgármesterünk meg csak pingvinezett, hogy nincs pénz, segélyre ennyi embernek. Meg közmunka sincs, mióta a Lajos bácsi fia kipucolta az árkokat és a temetőt. Ez egy tiszta, rendes falu. Meg szegény. De az emberek, azok becsületesek. Csak a kocsmáros nem. Az gonosz ember. A bort is vizezi. Láttam. Aki ilyet tesz, az mindenre képes. Az hazudik is. A rendőrségen ő mondta azt is, hogy én lehettem az elkövető, pedig Isten látja lelkemet, hogy igazat mondok. Azt bezzeg biztosan elhallgatta, hogy milyen kétajtós ruhásszekrények járnak hozzá esténként, fekete lesötétített üvegű autókon. Meg azt sem, hogy a falu határában a lenge lányok nála szoktak aludni. A feleségét meg egyszer előttem vágta szájon, mert nem tetszett neki ez. Lehet, hogy azért utál ennyire, mert láttam. Vasárnap meg megy a misére, hogy megbocsáttassa a bűneit az Úrral. Ez nem igazság. Azért, mert ő fizeti a legtöbb perselypénzt, neki minden el van nézve? A polgármester meg a cimborája. Együtt szoktak kártyázni is. A lánya meg ingyen kapott földet a falutól, ahol építkezik. Na, akkor ez, hogy is van? Segélyre nem futja, de ingyen telekre meg örző-védőkre igen? Hát, ja. Örző-védőket fogadtak, hogy vigyázzanak a kultúrházra, mert ott van a polgármester irodája is. Aztán minek? Aranyat őriznek ott? Azt hallottam, hogy a kocsmáros öccséé a cég, aztán hat embernek fizet a falu, pedig mindig csak az öreg János tata álldogál ott egyenruhafélében. Az iskolát meg megszüntették, pedig a plébános is gyűjtött rá pénzt. Még én is adtam akkor, de azt sem tudom, hogy hová tették az adományokat, mert iskola, az nincs. Két faluval odébb kell járnia a gyerekeknek, meg az öregeknek is, ha orvost akarnak látni. Jó. Értettem. A tárgynál maradok.
    Azon az estén a Pirinél voltam. Persze a Piri ezt tagadja, nehogy az ura megtudja, mert akkor annyi neki. Kár, hogy van gyónási titok, mert szerintem a plébános úr igazolhatna engem. Most az egyszer ő is vétkezhetne. Az Isten úgyis látná, hogy ezzel jót cselekszik, mert a Pirit ugyan elveri az ura, de úgyis megbékél vele, én meg nem kerülök dutyiba igazságtalanul.
    Meglehet nézni a kredencemet is, nincs benne egy forint se. Ha lenne, ott tartanám. Nekem nincsen flancos számlám, csak csekkem. Azt sem tudtam befizetni. Azt mondták, hogy nem lesz emelés, aztán mégis. Én már senkinek sem hiszek. Amíg ikszelni kellett, addig minden meg volt ígérve, most meg szívunk. Jó, tudom. A tárgynál maradok.

    Tisztelt Bíróság!

    Nem én voltam. Csak ennyit akartam mondani.


  4. #3
    Regisztrált
    May 2010
    Hol
    Budapest
    Üzenet
    199
    Köszönet
    359
    453 alkalommal 143 üzenetét köszönték meg
    Egy romantikus történet az igaz szerelemről. Egy Leány és egy Legény szívszaggató egymásra nem találásának regénye.Olyan románc ez, ami szóra sem érdemes a hétköznapokban.


    Mese a Szerelemről

    ( Hogy mit is érnek a nagy szavak?)


    Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, élt egyszer egy Leány és egy Legény.
    Egy este ültek a piszkos, vízparti lépcsőn, szívták a folyó gyomorfordító illatát, mikor ebben a romantikus környezetben a Leány megkérdezte:
    - Igazán szeretsz?
    - Igazán - mondta a Legény - És te?
    - Én is - simult hozzá a Leány - Meddig fogsz szeretni?
    - Amíg élek - felelte a Legény - És te?
    - Én még azon is túl - válaszolta a Leány, és elsírta magát.
    Sokáig üldögéltek még, aztán hazamentek. Elválásuk előtt még egyszer örök hűséget esküdtek egymásnak.
    Másnap a Leány összeállt egy májer kupitulajdonossal, és hamarosan a legmenőbb prosti lett a városban.
    A Legény bánatában magára húzott egy szexmániás nőt, de kapcsolatuk nem tartott sokáig, mert hamarosan lesittelték kábítószer-kereskedelemért.
    Ők ketten soha többé nem találkoztak, nyomorultul éltek, míg meg nem haltak


  5. #4
    Regisztrált
    Jan 2010
    Hol
    A Naprendszer Föld nevű bolygóján
    Üzenet
    661
    Köszönet
    565
    1,140 alkalommal 456 üzenetét köszönték meg
    Blog bejegyzés
    35

    " mire megvénülünk..."

    Ez a kis történet annyiban kapcsolódik a nyárhoz, hogy most, június utolsó hetében - nyáron - követelt helyet magának az életünk történései között.

    Házastársamnál találtak egy olyan követ, amit el kellett Tőle távolítani. Mivel pedig ez a kő nem a zsebében volt, így operációra, műtétre került sor. Azt mondják, ez nem nagy dolog, hiszen szinte szériában bányásszák a sebészek ezt a fajta ásványt. De mint minden nehézségnél, ezt azok mondják, akik nem elszenvedői az ilyesfajta beavatkozásnak. Ezzel együtt a műtét rendben megtörtént, hál' Istennek minden komolyabb következmény nélkül.

    Néhány nap telt csak el és a Nejem jól van. S ahogyan az ilyenkor lenni szokott, először jöttek a telefonok, azt követően a látogatók.

    A minap két Nagynéni látogatott el hozzánk. Egyikőjük hetvenhat éves, a másik nyolcvanhárom. Mindketten rég elveszítették házastársaikat, gyermekük nem született. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, szóba kerültek azok a "betegek" is, akik csak rövid időre válnak "ismerőssé". A szoba társakról van szó.

    Elhangzott, hogy némely embernél milyen rossz, hogy nincsen házastárs, nincs gyerek, és milyen nehéz lehet annak, aki egyedül van, és egy hasonló beavatkozás után magányosan tér haza az illető, segítségre nem igen számíthat senki részéről.

    Mindenki egyetértően bólogatott, egyedül a nagy családunk legidősebb tagja, a nyolcvanhárom éves nagynéni merengett el hosszan, és csak annyit mondott:

    "....hát, igen! Nem is tudom, mi lesz velünk, ha megöregszünk......"
    "Van, ami akkor is igaz, ha nem hisz benne az ember..."


  6. #5
    Regisztrált
    Jan 2010
    Hol
    Vác
    Üzenet
    29
    Köszönet
    93
    35 alkalommal 2 üzenetét köszönték meg
    Blog bejegyzés
    1
    Szex és Micike


    Micike a kora őszi napsütésben indult Csaba barátját meglátogatni, ahogy áthaladt a városon eszébe jutottak a belvárosról gyermekkori emlékei, amitől nosztalgia mézgás hangulata kerekedett. A „tizes”, a sarki bolt, ami régen Micike bölcsődéje volt, a „toronyház” mind-mind úgy tapadtak Micikéhez elválaszthatatlanul, mint valami óriási cellux, s míg Micike a celluxokkal molyolgatott gondolati szinten, addig a város erről mit sem sejtve élte mindennapi délutáni életét.

    Ekkor történt meg az eset, az eset melynek következtében Micike alig-alig pihentetett szájából nem jött ki egy mukk sem. Erre, pedig jó pár évre visszamenőleg még nem volt eset.
    A gyanútlanul bandukoló Micikének valaki megfogta a fenekét! Először azt hitte, hogy nem jól lát! Aztán pedig azért akadt torkán a szó, mert nem akarta elhinni, amit lát! A fenékfogdosó egyed nem egy korosabb férfiember volt, nem is tesztoszterontól duzzadó ifjú, hanem egy gyerek! Kemping biciklijével, baseball sapkájával mindössze 10-12 évesnek látszott amint a megdöbbenéstől megdermedt Mici arcába vigyorogva tovatekert az utcákon!
    - Na – gondolta Micike – ez a gyerek gerontofil! – ide nekem egy pszichológust, orvost, gyermekjólétist és még mit tudjam kit, de itten ezt a gyermeket analizálni, terapizálni kell, de üstöllést!
    A gyermek erről mit sem sejtve természetesen eltűnt a következő utcasarkon, otthagyva Micikét az analizálhatnékjával egyetemben.

    - Rendben – gondolta Micike- lehet, hogy nem is olyan nagy itten a baj, lehet, hogy az áldott gyermek csak gyakorolt felnőtt korára, amikor majd a bicikliúton fogja a populáció női tagjait riogatni fenékfogdosással, ezzel, azzal! A gyakorlást meg nem lehet ugyebár egyből a legkisebb fenékkel kezdeni! – s mikor ezen gondolatsor végére ért Micike már-már megnyugodni látszott, de a sors és annak többször emlegetett fintora aznapra tartogatott Micikének meglepetést, egy meglepetést, amely a toronyházak sötétségében bújt meg és várta a gyanútlanul közeledő, előző megdöbbenéséből alig felocsudt Micikét!
    Meglepetés piszkos farmer kabátban és nadrágban álldogált a fal tövében megbújva, a negyven év körüli férfi kezében cigaretta és rövid, tüskés haja, mint valami elfuserált antenna virított a feje búbján. Micikét meglátva kibújt a fal adta félhomályból.
    Micike látta a közeledő antenna frizurás Meglepetést és látta, hogy a férfi beszél is hozzá, de hallani nem hallotta, mivel a fülében szólt a rádió!

    - Biztos cigi, pénz, pontos idő, útbaigazítás kell ennek az embernek – gondolta Mici és kivette a füléből a fülhallgatót

    - Elnézést nem hallottam, mit szeretne?- kérdezte Micike előzékenyen bajba jutott embertársától
    - Sz.... le a f….m!

    Micikében ekkorra már nem maradt semmi előzékenység, semmi nosztalgia poros elmélyült nyugalom. Nem maradt más, mint féktelen dühe, amit azért érzett, mert csúful meglopottnak, kisemmizettnek érezte magát a városban, ahol felnőtt. Nincs már üveges bácsi és a felesége, a bölcsiből üzlet lett, tizenéves gyerek fogdossa a fenekét és ez még mind nem elég, jön még Meglepetés is a kis óhajaival!

    - Na, ebből most már elég – gondolta Micike magában, szemében gonosz fény gyúlt és Meglepetéshez fordult:

    - Jó, de akkor mond azt, hogy szeretsz!- nyávogta teljes átéléssel alakítva ultra szőke önmagát
    Meglepetés döbbent arcát látva Micike már-már megszánta az orálisan fixált embertársát, de végül győzött benne a veszteség okozta fájdalom és rákiabált Meglepetésre:

    - Remélem, jól érzed magad, most loptad el a gyerekkorom!


  7. #6
    Regisztrált
    Jul 2010
    Hol
    Budapest
    Üzenet
    897
    Köszönet
    1,032
    731 alkalommal 250 üzenetét köszönték meg
    A bogár
    Kollégiumi szoba, képe csata után. Látszik rajta az előző nap bulijának nyomai. Az évfolyam sikeres vizsgák utáni és a kezdődő nyári szünet előtti utolsó összejövetelének maradványai hevernek szerteszét. Sűrű félhomály üli meg a szobát. Az egyik ágyon, mint egy ottfelejtett emlék Rick fekszik. A szemben lévő ágy üres. A szobatársa Sam, sikeresen vette a vizsgáit és már útban van hazafelé. Ricknek még hátravan egy UV vizsgája. Hánykolódik álmában. Rosszat álmodik. Mintha egy nagy bogár rágná magát mélyen a bal arcába. Felriad. Kibotorkál a fürdőszobába. Kerülgeti az a padlón szanaszét heverő szemetet. Nagylábujját beveri az előszobaajtó sarkába. Felszisszen. Végre kiér a fürdőszobába. Felkapcsolja a villanyt. Az éles neonfény a szemébe vág. Megnézi magát a tükörben. Semmi baja az arcának a bal felével, csak egy kissé gyűröttebbnek látszik. Leoltja a villanyt és visszabotorkál a szobába. Felkapcsolja a kis olvasólámpáját. Megigazítja lecsúszott takarót és a párnáját. Azonnal rájön, hogy az arcán a párnájának a gyűrött sarka hagyta az álomban vélt rovartámadás lenyomatát. Megnyugszik. Újra álomba merül. Egyre mélyebben és mélyebben. A rémálma ismét folytatódik egy másik síkon. Most egy hosszú hófútta, sötét alagútban fut. Két odalt az utat fasor övezi mely, mint egy alagutat képez az út fölé hajló ágaikkkal. A szembe fujó erős szél időnkén nagyobb hópelyheket csap az arcába mely, mint milliónyi tűszúrást érzékel. Időnkét be kell csuknia a szemét, mert zavarja a látásban. Erősen könnyezik a szeme. Bagolyhuhogás hallatszik a távolból. Feje felett egy sötét árny elrepül. Az előbbi bogár még mindig ott van az arcának a bal oldalán. Most még mélyebbre rágja magát. Hánykolódik. Erősen leizzad, felriad. Eszébe jut a tegnapi nap. Készülnie kéne, mert ma van az utolsó lehetősége az elrontott vizsgájának javatására. Két órára kell megjelennie. Megnézi az órájának világító számlapján az időt. Egy órát mutat. Ráér, mert még van egy órája, hogy elkészüljön. A szobában még mindig féhomály borul a leeresztett spaletták miatt. Elbotorkál az erkélyajtóig. Kivágja mindkét szárnyát. Kint rekkenő a hőség a szoba hűvöséhez képest. Szinte, bántóan élesen szemébe vág a júliusi napfény. Teljesen feldobódik. Már el is felejtette az éjszakai rémálmát. Fütyürészve indul a fürdőszoba felé. Röpke fél óra alatt mentekész állapotba kerül. Még egyszer megnézi magát a tükörben. Csak halvány nyomát látja az arcán a párnájának. Boldogan szökdécselve elundul. Becsapja szobája ajtaját, kettesével veszi lefelé a lépcsőfokokat. A fordulóban szinte repül. Kiérve az utcára boldogan igyekszik a közeli egyetem felé. Közben a hosszú hétvégére gondol. Barátnőjével Maggivel végre egyedül lehet apjának kis hétvégi házában a hegyek között. Befordul a sarkon. Ez az utolsó szakasz, amit meg kell tennie. Át kell kelnie a túloldalra. Körül sem néz. Lelép a járdáról. Abban a pillanatban a semmiből előtünik egy kamion, mely halálra gázolja.
    Halála előtti utolsó másodpercekben ismét álmot lát. Futás az alagútban. Erős hóvihar fúj szembe. Sötét van. Alig lát. Bagolyhuhogás. A nagy bogár egyre mélyebben és mélyebben rágja magát bele a bal arcába.
    A baleset hírére kisebb csődület támad, járókelőkből, évfolyamtársakból. Körbeállják és merően nézik. Ilyet még ők sem láttak.
    Rick ott feküdt a kör közepén kifordolt végtagokkal. Vérezni alig vérzett. A jobb kezén mint egy párnán, a jobb arcán feküdt.
    A bal arcának több mint a fele hiányzott. Mintha egy nagy bogár elég mélyen kirágta volna.

    Utoljára GJodie módosította 2011-09-27, 03:11 PM-kor Oka: pályázat... nem kívül :)


  8. #7
    Regisztrált
    Jul 2010
    Hol
    Budapest
    Üzenet
    897
    Köszönet
    1,032
    731 alkalommal 250 üzenetét köszönték meg
    Az utazó
    Időn és tereken át vándorolt. Már nem is emlékezett az indulására sem. Nevét is rég elfelejtette már. Valamikor, valaki az utazó nevet ragasztotta rá. Űzte, hajtotta valami megmagyarázhatatlan belső vágy.
    Útja során, számtalan helyen megfordult. Hófödte hegycsúcson, száraz homokos sivatagon, jégmezőkön kelt át. Mély vízmosásokon botorkált. Vad hegyi patakokon gázolt keresztül. Néha a rohanó víz majdnem elsodorta. Kiterjedt görgeteges mohos kőmezőn vágott át. Ment és ment rendületlenül. Feladata volt. Maga sem tudta, hogy ki és mikor adta neki.
    Sok emberrel találkozott. Szerzetesrendi vezetőkkel, nehezen megközelíthető helyeken, a dzsungel mélyén élő őslakókkal, rég letűnt korok idős indián törzsfőnökével. Elvegyült a nagyvárosok forgatagában. Szóba elegyedett kis egyi falvak pásztoraival.
    Időnként megpihent. Amint elnyúlva feküdt egy többszáz éves mamutfenyő árnyékában, bal karjával megkapaszkodva egy közeli vastag indában, levélvágó hangyák hada masírozott rajta keresztül. A kinyújtott karját, mint egy hidat használva keltek át két vastag léggyökér között. Órákig figyelte ezt a békés menetelést. Csodálkozással, az őt körülvevő természet játékát. Amikor a tengerpart simogató lágy meleg homokjában elnyúlva, sütkérezve a reggeli napfényben, a integető rákok harci táncát figyelte. És amikor egy szűk sikátorban próbált utat törni a hömpölygő emberek áradatában a színek kavalkádjának és az árusok harsogó kántálásával kísérve. Később, fáradt lábait pihentetve ült a sivatag homokjában és némán hallgatta a kopogó bogarak hívó násztáncát. Vagy amikor a ködös, párás, borongós őszi hajnalon egy mély völgyben bandukolva a távolban egy szarvascsapat patáinak halk ütemes zaját hozta felé a csípős hajnali fuvallat. Lelkét béke és nyugalom töltötte el.
    Hosszú útja során bőrét eső verte nap szítta. Cserzett arcbőrét tekintve sokkal idősebbnek tűnt, mint valójában volt. Látva békés természetét az emberek nem kerülték, szívesen beszélgettek vele. Az esti tűz körül ülve csendben hallgatták vándorlása során átélt kalandjainak meseszerű szavait. Hosszasan elnézte a pattogó szikrák özönében fényesen felragyogó maszatos gyermekek arcát, kik szájtátva hallatták. Ez a kép még sokáig elkísérte. Étellel, itallal kínálták, kevés útravalót is csomagoltak neki.
    Útja sűrű fenyőerdőn vezett keresztül. Körüllengte a kesernyés fenyőillat. A fenyőtűk, mint megannyi apró fényes sötétzöld lándzsahegyek csillogtak a lemenő nap fényében. Éles ellentétet képezve a törzsek mély rézvörös színével. Ahogy kerülgette a törzseket csapást keresve az erdőn át az ágról lecsüngő fenyőtű apró tűszúrásokkal csiklandozta és cirógatta erősen cserzett arcát.
    Kis idő múlva a fák ritkulni kezdtek. Egy soha nem látott gyönyörű virágos tisztásra érkezett. Az édeskés, kesernyés fenyőillat mely idáig követte keveredett a rét színpompás virágainak átható illatával. A látottak annyira lenyűgözték, hogy percekig állt némán mozdulatlanul. A levendula, hanga, kakukkfű, kamilla, zsálya és a sok-sok növény illatának kavalkádja elbódította. Fáradt szemeit körülhordozta, szinte megbűvölten nézte az eléje táruló látványt. Lassú, óvatos léptekkel, kerülgetve a virágokat a rét közepe felé indult. Középre érve lefeküdt. Arcát az égre emelte.
    A távolban egy gong halk hívogató hangja szólalt meg. Szellő sem fújt. A rét virágai, enyhe hajladozó táncba kezdtek álomba ringatva az utazót, halk alig hallható csengettyűszó kíséretében.
    Az utazó úgy érezte, útja végéhez ért. MEGÉRKEZETT.

    Utoljára GJodie módosította 2011-09-27, 03:12 PM-kor Oka: pályázat... nem kívül :)


  9. #8
    Regisztrált
    Jul 2011
    Hol
    Magyarország
    Üzenet
    537
    Köszönet
    194
    265 alkalommal 81 üzenetét köszönték meg
    Blog bejegyzés
    1
    A kiválasztott


    Egyre csendesebbé vált lélegzete, mellkasa szinte együtt mozdult az ágak közt kanyargó széllel.
    Hajába kapaszkodott az elmúlt nap összes nehéz pillanata, de ő haladt tovább…
    Az erdő befogadóan viselte gyengéd lépteit. Parányi tarisznyájából, csak egy kiürült kulacs zörrent bele olykor az egyre sűrűsödő éjszakába.
    Kusza szőke fürtjein a Hold játszadozott. A hajtincsek itt-ott bevilágították a már nyugovóra tért lombok rejtekét.
    Szerette volna hinni, hogy az ösvény elviszi oda, ahová indult, bízott benne, eltökéltsége úrrá lesz a fáradtságán. Gondolatai nem fogadtak szót szívének, s nehéz béklyót tettek a piciny csillagpárra.
    Szemei lecsukódtak. Érezte, lábai sem engedelmeskednek tovább… s akár, mint egy élettelen faág, védtelen esett a fövenyre, csak egy álmából felriadt madár távolodó szárnycsapkodása jelezte az apró idegen jelenlétét.

    A földre hullt őszi lomb aranysárgára festette ébredező álmait. Halvány rózsaszín arcocskájára kis fintor rajzolódott, s a hajnalra vastaggá érett levéltakaró lassan megmozdult.
    Két vékonyka kar nyújtózott alóla az ég felé, egy hasonlóan karcsú hangocska kíséretében. A kislány ásítása szinte elveszett az ismét életteli erdő vidám rikoltozása közt. Ekkor valami csodálatos melegség öntötte el a testét. Hirtelen felült. A felkavart levelek élénk szikrákat hánytak a felkelő naptól, miközben visszahulltak a földre.
    Az alig ötesztendős Fanni kedvesen csengő kacagása kelt versenyre ezernyi madárhanggal. Az erdei énekkar valami megmagyarázhatatlan alázattal követte a gyermeki dallamot, bátorítva újdonsült vezetőjüket. A felismerés lüktető táncot lejtett lelkében. Az erdő lánya lett.
    Árva kis szíve lelt meleg otthonra aznap reggel. Köszönetképpen a nap felé tartotta mindkét tenyerét, hálát adva ismeretlen jótevőinek.

    Már születése pillanatában jelet hagytak testén a tündérek, eltörölhetetlen üzenetként. Jobb vállára rajzolt vérvörös rózsa szirmai azóta mély bordókká váltak. Bevésődtek bőrébe, de bizonyítékul szolgáltak, a kislányt kiválasztották.
    Szándékosság állt az idő mögött, mely azóta eltelt. Öt év a meghatározott, ötször tizenkettő hányatott hónap kell a bizonyosságig.
    Ennyi olvasható az erdei kőtáblákon, persze nem emberi nyelven, védelmezve ezzel a tündérvilágot.

    Fannit mindig csúfolták gyermektársai. A többiek látták ábrándozó mozdulatait, melyek rajzolata valamiért folyton-folyvást eltérően festették le a gondolatot. A kigúnyolt kislány különleges színvilága, csak eltávolította értetlenkedő társaitól. Sokszor magára maradt különlegessé finomult fantáziájával, mégsem változott.
    Mindennap erősödött benne a tudat, hogy hamarosan útra kell kelnie…

    A csend váratlan szakította félbe az égig érő dallamot.
    Mindenre ráborult a köd, s a kislány messziről egy éles fénycsíkot vett észre, mely egyre közeledett.
    Fanni cseppet sem riadt meg, s nem is a félénkség rebegtette meg ajkait.
    Egy bent rekedt kérdés szerette volna elhagyni száját, ám nem jött ki hang a torkán.
    A fény karcsú alakot öltött, s a gyermek felé emelte kezét. A mozdulat telve volt szeretettel, mégis tiszteletparancsolóan várta el a hallgatást.
    A tündér egészen közel ért, s csengő hangon megszólalt.
    ˝Mirian vagyok, s végre eljöhettem érted.˝
    A kislány szó nélkül nyújtotta kezét, s a tündér fejet bólintva elmosolyodott.

    A köd fátyla alól egyre több hang kandikált ki, elárasztva az erdő minden zegzugát. Az ösvényen távolodó alakok nyomaiba vidáman kapott bele a táncra perdült erdei szél…



    (nagylányomnak ajánlva)
    Utoljára Mirian módosította 2011-07-05, 12:24 PM-kor


  10. #9
    Regisztrált
    Apr 2009
    Hol
    Nyugat Magyarország
    Üzenet
    72
    Köszönet
    119
    191 alkalommal 27 üzenetét köszönték meg
    Blog bejegyzés
    51

    Halotti torban

    Délután táviratot hozott a postás. Erzsi vette át, és amikor elolvasta nagyon elsápadt.
    - Meghalt a lányom, Marika - mondta félhangosan, és pár csepp könnyet elmorzsolt a szeme sarkában.
    Az udvaron hintázott fiának kislánya, akit magához hívott.
    - Gyere ide Évikém!
    Szaladj gyorsan, hívd ide a faluból a nénikéidet és bácsikádat.
    Csak annyit mondjál nekik, - halott van a családban.
    Ők már tudni fogják ki halt meg.
    - A tíz év körüli kislány szaporán szedte a lábait, és alig fél óra múlva Erzsi gyermekei már anyjuk házában voltak.
    Hangosan zokogtak mindannyian, csak az édesanyjuk nézett száraz szemekkel valahová a messzeségbe.
    Mindig erős kézzel, szigorúan bánt gyermekeivel. Ő tartotta egybe a családot, amióta férje oly fiatalon elköltözött a másvilágra. Most sem szabad elérzékenyülnie, határozta el magában.
    Majd a temetés után ráér siratni leányát.
    - Holnapután lesz a temetés - szólt rekedt hangon.
    Vonattal megyünk, a reggeli gyorssal. Mindegyitek jöjjön az urával és a feleségével.
    Az apró gyerekek maradnak, csak az Évike jön velünk.- közölte ellentmondást nem tűrő hangon.
    - Évike édesanyja erőtlen kísérletet tett ellentmondani anyósának, hogy a kislánynak jobb helye lenne itthon.
    - A gyerek jön! – válaszolta Erzsi erélyes hangon.
    Elég nagy már ahhoz, hogy tudja, nem csak születünk, hanem meg is halunk.
    Jobb, ha időben hozzászokik a temetések gyászos hangulatához.
    - A temetés napjáig sok volt az elintézni való. Fekete ruhákat kellett venni, koszorút készíttetni, az itthon maradó apró gyermekek mellé felügyeletet szervezni.
    Mert úgy tervezte, hogy majd csak a késő esti vonattal térnek haza. Mégsem jöhetnek el elsőként a halotti torból.
    Pista, a vője, lovas kocsit küldetett eléjük a vasútállomásra. Amikor megérkeztek, hangos zokogással fogadta őket. Erzsi haragos szemekkel nézett rá, mert soha nem szerette a képmutatást. Most meg főleg nem bírta elviselni vője hangos jajgatását.
    - A temetés a szokásos módon megtörtént. Sírtak, jajgattak a testvérek, rokonok, élükön Pistával a férjjel, csak Erzsi szeme maradt szárazon. Dühösen nézett vője felé, mert legszívesebben ellökte volna lánya sírja mellől.
    Pista a temetés után hatalmas tort rendezett halott felesége emlékére. Erzsinek feltűnt, hogy nem Pista rokonságának asszonyai sürgölődnek a konyhában, hanem, számára idegen asszonyok. Furcsállotta, de nem kérdezett rá vőjétől.
    - Évike már nagyon unta magát, mert egyetlen gyerek volt a sok felnőtt között.
    Unalmában ide-oda mászkált az udvarban. Kíváncsi gyermek lévén mindenhová bekukucskált.
    A kamra ajtaja nem volt kilincsre zárva, csak behajtva.
    Évike óvatosan meglökte és benézett a félhomályos kamrába. Tágranyílt szemekkel nézte, hogy mi történik odabent, majd gyorsan a nagyanyjához szaladt.
    Valamit súgott a fülébe, mire a nagyanyja hirtelen felállt az asztaltól és hangosan megszólalt.
    - Gyermekeim! - itt az idő az indulásra, még elérjük a koraesti vonatot.
    - Gyerekei nem értették, mi történhetett anyjukkal, de nem mertek tiltakozni.
    Erzsi egy szót sem szólt hazáig, Évike is csöndben volt, gondolatai a kamrában látottak körül forogtak.
    Amikor haza értek mindenkit behívott a házba, csak Évikét küldte az udvarra hintázni.
    - Pista most sem hazudtolta meg önmagát, - szólt elkeseredett hangon.
    Még ezen a napon sem bír asszony nélkül maradni.
    A kislány látta őt a kamrában. Valamelyik segítő asszonyt csókolta és szorongatta.
    Hát ezért volt olyan sietős a hazaút,- mondta sírásba forduló hangon és hangosan elkezdett zokogni.

    Utoljára mkatus módosította 2011-07-05, 04:24 PM-kor


  11. #10
    mistletoe Vendég
    A mosogatógép

    A mosogatógép

    A mosatlanok egyre csak gyűltek a konyhapulton. A zsúfoltság miatt nagy volt az elégedetlenség az edények között. Különösen nehezen viselték ezt a tömegnyomort az ünneplős készlet tagjai. Ők használat után általában külön bánásmódban részesültek. Az edények a szokásos témáikkal ütötték el a várakozás idejét. A csészék a kistányérokról pletykálkodtak, a mélytányérok felsőbbrendűségüket bizonygatták a lapostányérokkal szemben, a bögrék csak egyszerűen nagyokat ásítottak.
    ‒ A gazda nem szokott ilyen lusta lenni-, állapította meg a merőkanál- ha összejövünk egy páran, már megyünk is a tisztítóba. Valami különös eseménynek kellett történnie.
    − Talán összefüggésben lehet azzal, hogy új edényeket láttam az asztalon – jegyezte meg a kiskanál.
    Ettől mindenki izgatott lett.
    Aznap este már nem kerültek sorra, lekapcsolódott a fény. A félősebbek közelebb húzódtak a többiekhez és lassan mindenki elcsendesedett. A nyugalom nem tartott sokáig, mert az öreg bögre horkolása felébresztette a többieket. Rápisszegtek, húzták a fülét, lökdösték de csak tovább horkolt. Végül az egyik villa kitalálta, hogy fordítsák a szájával lefelé. Ez bevált és végre mindenki nyugovóra tért. Hajnalban a kakasmintás pohár ébredt leghamarabb, kukorékolni akart, de aztán meggondolta magát. Az edények szép lassan ébredezni kezdtek, többen is felháborodásuknak adtak hangot, mivel az ételmaradékok maradéktalanul rájuk száradtak.
    De eljött az idő: kinyílt a nagy ajtó és szépen rendezetten mindenki bekerült az előre kijelölt helyére. Az elit készlet természetesen most is zsörtölődött, hogy együtt kell zuhanyoznia a pórnéppel. A tányéroknak jó volt így, ők szerettek összebújni. Legjobban a kis, egyszerű piros lábos örült, mert ahogy felnézett a felső emelet rácsai közt, éppen látta a piros pöttyös kis bögrét, akibe titokban szerelmes volt.
    Ekkor az ajtó hirtelen rájuk csapódott, sötét lett, és az edények nagy visongása közepette megindult a fürdés. Szép lassan elcsendesedtek és átadták magukat az élvezetnek. Ezt a pillanatot használta ki az öreg fületlen bögre és mesélni kezdett:
    ‒ Tudjátok, jó ez a mosakodás is, de akkoriban a gazda mindenkit egyesével a kezébe vett, lágyan, finoman érintve minden kis porcikánkat. Előbb jól megszappanozott, majd frissítő hideg zuhannyal leöblített minket, ezután pedig puha törölközővel szárazra törölt. Még egyszer körbenézett rajtunk, hogy nem maradt-e ki valamelyik részünk a tisztálkodásból, elmosolyodott és visszatett a helyünkre. A fiatalabbak tátott szájjal hallgatták az öreg történetét és próbálták elképzelni azokat az időket. Az idősebbek morogtak, hogy az öreg már megint ezzel az unos-untalan témával jön elő. Az úri népség egyszerűen csak összenézett és kuncogott.
    Most következett a kedvencük: a száradás. Többen elszunyókáltak, majd néma csend lett.
    Aztán hirtelen kicsapódott a bejárat és beömlött a fény. Egy idegen kéz rakosgatta ki őket az asztalra. Már mindenki ott volt csak az öreg fületlen bögre kuporgott még a fürdőben. Ami ezután történt arra az edények örökké emlékezni fognak.
    Eltelt néhány nap, minden visszazökkent a hétköznapokba. A régi edények helyet szorítottak az új edényeknek, gyorsan összebarátkoztak.
    A régiek egyik nap a gazda hangját hallották:
    ‒ Drágám! Nem láttad a fületlen bögrémet?
    ‒ Édesem, kidobtam, majd kapsz egy másikat.
    A gazda nosztalgiával gondolt a gyerekkori kisbögréjére akihez annyi kedves emléke fűződött.
    Az edények csendben a gondolataikba mélyedtek.
    Utoljára mistletoe módosította 2011-07-06, 10:56 AM-kor Oka: Túl sok volt a karakter


1. oldal, összesen 7 1234 ... UtolsóUtolsó

Thread Information

Users Browsing this Thread

There are currently 1 users browsing this thread. (0 members and 1 guests)

A téma címkéi

Üzenetküldés szabályai

  • Nem indíthatsz új témákat
  • Nem küldhetsz választ
  • NEm küldhetsz csatolásokat
  • Nem szerkesztheted az üzeneted
  •