Egyperces novellák - Irodalmi pályázat

[naivbalek]

Boldog

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember.
Ez az ember egész életében boldog volt. Akivel csak találkozott, boldogságot hozott neki.
Aztán mikor meghalt, a Mindenható magához hívta és azt mondta neki:
- Mivel te boldog voltál egész éltedben és ezt megosztottad másokkal, megjutalmazlak. A jutalmad, hogy halálod után is boldogságot hozhatsz az embereknek.
Azzal egy kitűzővé változtatta, és leküldte a földre, ahol „elveszejtődött”.
Aki megtalálta az utcán, kitűzte a ruhájára. Egy ismerőse meglátta, felismerte, és azt mondta: „Nézd, ez a Boldog Ember!”
És ezután a megtalálónak boldogságot hozott. De csak addig maradt nála, amíg boldog nem lett. Utána újra elveszejtődött, hogy másoknak is boldogságot hozzon.
Most is ott van valahol az utcán, és csak arra vár, hogy valaki megtalálja.
Nekem elhihetitek.
Mi már elvesztettük.

[Balilia]

Bár magam még újonc vagyok, de én is megpróbálkoznék

-Valami bűzlik itt nekem.
- Nem lehet, hogy te vagy az patkány cimbora?
- Nem, egy hete fürödtem, biztos hogy te vagy borz koma.
- Magam egy hónapja. Biztos, hogy te vagy a büdösebb.
- Oda nézz sajt!
- Látom.
Odaszaladtak azzal, de a következő pillanatban egy macska állta útjukat.
- Lám, lám lám, ma is tömve lesz a bendő.
- Tisztelt macska uraság, ne egyen meg minket kérem
- Ha ha, patkány! és miért ne?
- Mert ha megeszik pestist kap, és nem fog tudni enni egy hétig.
- Ú az még se jó, akkor a borzot. Nyújtotta mancsát.
- Macska uram, ha engem meg eszik az biztos, hogy a gyomra még jobban nem jár jól, mert az emésztő nedv mellé társulni fog borz bűz is.
- Már most érzem a bűzöd mihaszna.
- Na jó ki vele, melyikőtök akarja hogy felfaljam? Vágott kaján vigyort.
Azzal a két állat egymásra mutatott.
- Nos fiúk, valamit bekell nektek vallanom, unom ezt a társalkodást.
- De neked olyan szép boci szemeid vannak, ne fallj fel minket, "kééérleek légyszi légyszi légyszi" vinnyogta a patkány egérhangon.
- Sose tudta hol a határ. Rázta a fejér a borz.
- Na jó fiúk, lebuktam, én vagyok az a cimborátok, a lajhár.

[naivbalek]

(A Star Trekben lévő Borg faj neve ihlette eme írást.)



Gáborg napfényes reggelre ébredt. Oldalborgdája, Borgbála, már felkelt mellőle, de amint meghallotta, hogy felébredt, bejött. Beletúrt torzonborgz hajába, és egy csókot nyomott az arcára.
B: Borgdog születésnapot!
G: Köszönöm!
B: Kérsz reggelit?
G: Most nem. Megyek, megborgotválkozom. A Borgtogonnál találkozom Zsomborggal, a szoborgnál. Beülünk a Borger Kingbe, eszünk egy hamborgert.
B: A Borgárral mész?
G: Igen. Remélem megcsinálták már a Borgáros téren az útborgkolatot, és nem lesz borgalmi dugó.
B: Este siess haza. A kedvencedet készítem vacsorára.
G: Borgsos tokányt?
B: Borgonyával és uborgkasalátával.
G: Szia!
B: Szia!
Este. Vacsora után.
G: Ez finom volt. Bekapcsolom a TV-t.
B: Jó. Én meg hozom a desszertet.
G: És mi lesz az?
B: Zserborg.
G: A kedvencem.
TV:…borgtrány Borgneón. Riborgterünk a helyszínen…
B: Kérsz sört?
G: Milyen van?
B: Tuborg.
TV: …a Kormány emelni kívánja az Általános Borgalmi Adó mértékét. A kormányszóvivő szerint nem kell újabb 'Borgkros' csomagtól tartani…
G: Hogyan telt a napod?
B: Semmi különös, a szokásos. Hallgattam a rádióban a Borgrosst meg a Borgchkort. Voltam kötés-borgolás órán. Majd kötök neked egy jó meleg sálat.
TV: …a miniszterelnök Hanborgba utazott…
G: Milyen film lesz este?
B: Valami akciófilm, Arnold Schwarzenborgerrel.
TV: …Borgsodban a Borgdrog környékén erős szélvihar tombol. A nagy erejű borgószél több lakóépületet is megrongált….
B: A filmet nézzük?
G: Te mit gondolsz?
B:
G: Éljünk át együtt egy borgzalmasan jó kis borgazmust.

[Balilia]

- Felismeri a tárgyat vádlott?
- Hogyne ismerném uram!
- Á há! Szóval végre színt vall.
- Persze, ezt a zsebkést mutogatják minden áldott este a Teleshop nevü trehány műsorban.
- Azt akarja mondani, hogy semmibe veszi a bírói behívatást?
- Én csak azt tettem amit a Joci írt IPod on: "Kedves Géza légy ma hatkor a tárgyalóban, beidézésed van".
- Mondja tanú tudta ezt?
- Hisz én szóltam neki tiszteletes úr *lehordta a szemét.
- Najó kifelé, mindketten, elég nekem ebbőla két balgából, pihenni akarok.
Azzal felállt, és elsietett szobájába, jól bereteszelte ajtaját, és lekuporodott az izzadtságillatú bőrfotelljébe. Gondolta: itt mindig olyan jól alszik.
Ekkor kopogás hallatszódott.
- Tessék.
Belépett a szobába a vádlott.
- No csak mit akar?
- Csak visszaadni a kését.
- Megmondtam, hogy csendben.
- Tessék itt a pénz.
- Köszi, mikor iszunk?
Letépte álbajuszát a bíró.
-Hatkor?
- Rendben, de én fizetek.
- Ezért élünk, a kamu bírósági perért. *kacsint

[Mirian]

...


Sietve távoztam, mint mindig reggeli munkám végeztével…ám, hirtelen megpillantottam.
Egy félreeső kopottas, hideg vasvázú padon üldögélt. Szemben a Nappal. Fejét enyhén felemelve, hagyta, hogy mély ráncaiba túrjon a napsugár, felmelegítse lágyan e magányos percét. Arcán, mégsem voltak nyomai szomorúságnak. Megálltam…s hittem, észrevétlen nézhetem… tisztelettel, ahogy átadja magát a fénynek. Lehet, mégis észlelt, de oly távol voltam, hogy nem zavartam az áhítatban.
Igen. Emberként ült ott, azon a jelentéktelen ülőalkalmatosságon… hihetetlen méltósággal, arccal az Élet felé. Öreg lelkét megrángatta már az Idő…mégis, úgy tűnt, hogy rendben van a Múlttal. A bölcsesség sugárzott lehunyt szemén. Láttam, hogy Ő már egységben él a világgal… nem harcol, elfogad, örül.
Az idős férfi boldogan ült ott. Parányi örömmel öreg kezében, lehet, egy frissen sült zsömle maradékát szorongathatta, mégis, úgy láttam e rövid pillanatban, itt és most… a mindenség áradt felőle… testét átjárta az igazi béke.

…én továbbsodródtam, elgondolkodva azon, hogyha leülök melléje, vajon kaptam volna-e ajándékul abból a szépből, amit akkor átélt...


...

[Rebecca White]

Szép napos délután volt, amikor Ruth és Gerry hazajöttek az iskolából. Ruth egy hanyag mozdulattal ledobta magáról koszos cipőjét , mely az előszobaszőnyegen landolt. Mire apjuk hazaért még mindig ott feküdt úgy, ahogy ledobták. Dave majd átesett rajta ahogy bejött az ajtón.
Azt gondolta a kutya műve lehet, hogy odakerült a cipő, úgyhogy cifrát káromkodott.
Ruth persze korábban egyből a szobájába sietett, hogy felhívja újdonsült barátját, egyetlen percet sem akart eltölteni nélküle.
-Gyerekek, megjöttem-kiabálta még lentről Dave, majd felment a lépcsőn és benyitott a gyerekek szobájába.
-Találtam egy mocskos cipőt hanyagul elhajigálva, ki lehet a gazdája?-kérdezte.
Gerry egyből rázta fejét-Én ugyan nem- mondta.
-Hanem a nővérem természetesen, aki csak csacsog a fiújával amióta csak hazajöttünk!
-Ruth éppen befejezte a hosszúra nyúlt társalgást, majd odaszúrta Gerrynek:
-Csak azért mert téged messzire elkerülnek a lányok, nekem még lehet barátom, nem?
-Na, befejezni a veszekedést !-mondta Dave kicsit dühösen.
-De valóban nem hagyjuk úgy ott a koszos cipőt az előszobaszőnyegen Ruth!
Egyébként, milyen új barátja van a kisasszonynak?
-Á csak az a mulya gyerek a suliból -válaszolt Ruth helyett egyből Gerry.
Erre Ruth megfordult és kislányosan kiöltötte a nyelvét Gerryre.
-Csak irigy, mert neki még nincs is barátnője, pedig tetszik neki egy lány, de az szóba sem áll vele.-mondta Ruth .
Egyébként Peternek hívják és oltári helyes srác, az összes felsős lány bele van zúgva, olyan édes.
-Akik már másnak nem kellenek, mert teljesen agyamentek-sziszegte a foga alatt a könyve alól Gerry.
-Gerry most már fogd be a szád -dobták egyszerre a szomszédos ágyon heverő párnákat Gerry felé Ruth és az apja.
-Majd a nagypapánál lehűtheted magad a tóban Gerry!-mondta Dave.
-Igazán, miért ?-kérdezte Gerry.
-Mert mi odamegyünk nyaralni .te pedig megpukkadsz itt, vagy jössz velünk, nekem édes mindegy!
-mondta Ruth.
-Ja, szuper-válaszolta egykedvűen Gerry.
Így a család nyaralni indult.
Ruthékat sajnos az odavezető úton autóbaleset érte. A lány sokáig kómában feküdt ,mióta felébredt egy otthonban ápolják maradandó pszihés betegségével.
Az otthonban megismerkedett egy kedves idős hölggyel: Angelinával, aki már régóta ott lakik.
Az idős hölgy lassan elmeséli neki az egész élettörténetét, fiatalkorát, szerelmeit.
Egyik nap , mikor szokásos teáját szürcsölte az idős asszony Ruthtal, így szólt:
-Ki kellene már neked is találjunk valami indián nevet , ahogy azt az ételhordó fiút a múltkor olyan jól elnevezted-mondta felvidulva saját ötletén Angelina.
-Te lehetnél például itt nálunk a „Csókok őrzője”!
Mivel Angelina jól tudta: Ruth nem emlékszik szinte semmire a kóma előttről, kivéve csak néhány csókra az első barátjától.
-Na persze, a habcsókoké!-válaszolta Ruth nevetve.
Azzal egy újabb sütemény után nyúlt a dobozból, amit még Angelina fia hagyott itt egy látogatása alkalmával.
Ezen jól összenevettek majd megölelték egymást.
Így a fiatal lány szépen lassan a titkok őrzőjéből a csókok őrzőjévé vált.

[ok59]

A folyosón valamilyen kocsit toltak, az ajtón keresztül is bántotta a fülét a csörömpölés. Már jó ideje ült az ágyon, próbálta az agyával belakni a kis szobát, meg ezt a házat. Délután, amikor beköltözött körbevezették, megmutatták az egész épületet. Tulajdonképpen, szép volt minden és tiszta, a gondozó is kedvesen mosolygott, mégis volt az egészben valami nyomasztó.
Aztán rájött, hogy hiába festették ki szépen a falakat, rakták tele az egészet cserepes virágokkal és egzotikus pálmákkal, ha a ház tele van roskatag öregekkel. És bár integettek neki, látszott rajtuk, hogy örülnek az új arcnak, ő ebben is a magány és az elmúlás mosolyát látta.
-- Ó, de bolond vagyok! – gondolta magában. – Hiszen ez mégiscsak az öregek otthona! Mi mást várhattam volna.
Lassan felállt, kilépett a hosszú folyosóra, mely a végén társalgóvá öblösödött, ahonnan egy hatalmas üvegajtón át ki lehetett lépni a teraszra. Legalábbis nyáron, mert az ajtót lezárták, és még elé is húztak egy hosszú padot, meg egy dézsába ültetett pálmát. Úgy látszik, a lakók egy része, itt szokott üldögélni. Talán a tájban gyönyörködnek, talán az ajtót szuggerálják, hátha kinyílik, de az is lehet, hogy csak azon gondolkodnak, hogy megérik-e a következő nyarat.
De a társalgóban most nem volt senki. Leült a padra, s az üvegen keresztül, az egyre sűrűsödő félhomályban megpróbálta kivenni a táj vonalait. Aztán, mint valami szélesvásznú, de fekete-fehér filmen elvonult előtte az élete. A két házasság és a két válás, a sikerek és a kudarcok, a kitüntetések és a kirúgások, melyek valaha annyira fontosak voltak, és most már nem jelentenek semmit.
-- Milyen furcsa – gondolta magában. – Most meg mindent odaadnék, ha rendesen tudnék pisilni. Lehet, hogy fölösleges és hiábavaló volt az egész?
Ebben a pillanatban odakinn elkezdett havazni. Előbb csak úgy, tessék-lássék, aztán egyre sűrűbben hullottak az óriáspelyhek. És ekkor, az emlékek és a kavargó hópelyhek legsötétebb mélyéről megint előbukkant a kékszemű lány. Mint ahogy hatvan éve mindig, amikor leesett az első hó.
Annak idején, ki tudja már, miért a szomszéd városban járt, melynek közepén egy folyócska csordogált. Neki ez újdonság volt, náluk csak a kútban láttak vizet, s leereszkedett a magas partról, egészen a vízig. Eleredt a hó, de csak ment, még élvezte is, hogy lába meg-megcsúszik a jeges köveken. Ekkor fönt, a parton kidugta fejét egy tacskó, s meglepetten vakkantott. Aztán, a kutya mögött fölbukkant a gazdája is: szép szőke, kékszemű kamaszlány bámult a fiúra, s közben szorosabbra fogta a kezében lévő pórázt. Ebben a pillanatban a kutya megcsúszott a havas lejtőn, átbukott a fején. A lány utána kapott, maga is megcsúszott és menthetetlenül gurultak lefelé.
Ez a félig kutya, félig ember hógolyó a következő pillanatban kirúgta a lábát, s egy szemvillanás erejéig ott hevertek egymás hegyén-hátán a hóban, centiméterekre a jeges víztől.
A lány ijedten nézett rá hatalmas, gyönyörű tágra nyílt szemmel. Ő meg csak bámulta ezt a szemet, teljesen belefeledkezett, hirtelen minden kék lett, és valami forró zsibbadás járta át a testét, mintha nem is a hóban ülnének, hanem valami jó meleg paplanban.
-- Az istenfáját! – szólt a lány mérgesen, és ez teljesen valószerűtlenül hangzott, mert nem lehet, hogy egy angyal, ezekkel a szemekkel ilyet tud mondani.

Aztán a kutya felugrott, s kihasználva, hogy a lány ijedtében elengedte a pórázt, futni kezdett a folyóparton, az meg utána, ő meg csak állt, egy szót sem tudott kinyögni, tehetetlenül nézte, ahogy eltűnnek a hóesésben.
Később még nagyon sokszor visszament, de soha többé nem látta a lányt. Ám minden évben, amikor esni kezdett a hó, azok a gyönyörű, ijedt és mérges szemek jutottak az eszébe: Sőt, egy idő után azon kapta magát, hogy amikor mérges azt mondja: „Az istenfáját!”
Most meg itt ül az öregek otthonában. Kifelé bámul a csukott üvegajtón, mely mögött már teljesen sűrű lett a sötétség. Egyedül csak ő látja a sötétség mögött a másik partot, ahol egy szőke lány kutyát sétáltat.

[ok59]

Egyik kedves hallgatónk, bizonyos Petőfi Sándor (született Petrovics, anyja neve Hrúz Mária, tartózkodási helye ismeretetlen, talán Segesvár, de Barguzinban is látták) arról tájékoztatott minket, hogy az éjszaka a Kurta kocsmából gyanús hirtelenséggel távoztak a legények, ami rengeteg találgatásra ad okot. Megpróbáltunk utánajárni a dolognak, máris kapcsoljuk helyszíni tudósítónkat.

-- Kedves hallgatóink! Itt állok a Kurta kocsma előtt, mely oda rúg ki a Szamosra. Sikerült találnom egy hiteles szemtanút, aki maga is jelen volt a történteknél, és hajlandó nekünk beszámolni mindenről, töviről hegyire. Mivel azonban inkognitóban szeretne maradni, a hangját eltorzítottuk, és kérem, hogy mindenki takarja le a rádiót egy asztalkendővel.
-- Hát az úgy vót, hogy mink itt ültünk a kocsmában. Csak ott ültünk, az éccaka közeledett, a világ elcsendesedett. A komp már rég eltűnt, mert elkötötték, csak úgy hallgatott bennünk a sötétség. Csak a kocsma, az vót hangos. Igencsak munkálkodott a zenegépes. Ezek a hülyék meg kurjongattak, rengett bele az ablak, hát inkább kinyitottuk.
-- És aztán, aztán mi történt?
-- Mondom én a Zsuzsinak: Kocsmárosné , aranyvirág! Mert én csak így hívom a Zsuzsit, hogy aranyvirág, mert nekem ennyi jár, valamikor a szeretőm vót, úgy hogy van egy kis közöm bele. Ő meg mán hozta is kevertet, a jégert, no meg a sört is, mert anélkül nem megy le ez a sok rusnya ital. Megittam, jó kedvem lett, aztán csak úgy odakiáltottam a Zsigának: Húzd rá cigány, húzd rá nyomban, táncolni való kedvem van!
-- A Zsiga meg ráhúzta?
-- Hát egy ideig kérette magát, mert megsértődött. Azt mondta, hogy ne cigányozzak, mert felmegy az ombudsmanhoz. Igaz, hogy az apja is cigány volt, meg a nagyapja is, de ő már roma. De aztán fizettem neki egy felest, és csak bekapcsolta a zenegépet. A csajok meg teljesen bevadultak. Mi kurjongattunk, ők visítoztak, közben adtunk a májnak rendesen.
-- És meddig tartotta a buli?
-- Bekopogtak az ablakon, hogy ne zúgjunk olyan nagyon. Jött egy csávó a hivatalból. Azt üzente a polgármester, hogy mert lefeküdt, aludni vágyik. Mink meg kikijjabáltunk, hogy menjenek a pokolba. Utálatos egy ember a polgármester, a múltkor is elküldött közmunkára. Egész nap támasztottam a kapanyelet ebben a dög melegben. Ráhúztuk a zenegépet teljes hangerőre, csak azért is.
-- És belenyugodott?
-- Hát nem, egyáltalán nem. Megint jöttek, kopogtattak. Mert feljelentett minket mindenütt. Kijött az ÁNTSZ, a munkavédelem, meg az adóhivatal. Kiderült, hogy a Zsigát feketén foglalkoztatták, konyhában a mosogatószivacs beleszáradt a penészbe, a játékgépekbe pedig belebabráltak. Így aztán véget vetettek a zenének, és hazamentek a legények. Szegények. Még annyi időnk sem maradt, hogy a Bögyös Macának adjunk egy üzletszerű puszit. Pedig az benne van a házirendben.

[Rebecca White]

Te mit tennél, ha egy hétre visszamehetnél az időben?
Melyik helyszínt választanád, kikkel találkoznál?
Amióta Dana eljött a szülővárosából, csak kudarcsorozatok érik,
úgy érzi a pokolba került.
Pedig a divat-terveivel épp sikeres is lehetne, ahogy azok is sikeresek lettek velük, akik ellopták tőle.
Biztos, hogy valami megmagyarázhatatlan történt vele.
Mintha a Mennyországba került volna, és ott lepereg előtte az élete.
Aztán ott megkérdezik tőle:-Hová menne vissza szívesen?
Három helyszín közül nehéz lenne választani:
Az egyik az erdőszéli nyári tábor, a másik a görög nyaralás, a harmadik az iskolai disco.
Vajon melyiket választja, és vajon visszajut-e Dana a saját korába, ahol még önmaga lehetett, ahol még szerették?
Mert ott még lehetett volna ismerkedni azért a discot választja inkább.
Ott mindenki tudja, az ember miért megy oda, a többinél kétséges.
Ellopták a terveit és az egykori modell alkat Dana pedig csak csoda hogy még él ezek után.
És ki az, akin ma szebben rebben az egykor egyenesen csak Danának szánt ruhaterv?
Kinek a kedvéért kellett elhízni bánatában pár nélkül, és pattanásosnak lenni így a stressztől?
A legjobb barátnő bezzeg még mindig csak modell alkat és vígan éldegél szép ruhácskáiban.
Ahogy az lenni szokott még talán épp a Danától elcsent fiúval.
Vagy valaki így próbálna udvarolni Danának, hogy módszeresen kiadja a terveit és akkor az olyan érzés, mintha egyedi parfümöt kapna ajándékba?
Vagy meg akarják utáltatni a jól ápoltság elit érzését?
Hogy olyan legyen mégis, mint egy tipikus szegény.
Hiába lett volna már ismert modell.
Hát szóval parfümterveket is loptak el Danától. Megrajzoltatták a terveket, majd kidobatták vele. Ha én most itt leírnám micsoda nevek voltak benne.
Persze az is lehet, hogy nem tudták, hogy lopott a cucc, persze ezen nevetnem kell..
A lány régen szerelmes volt egy filmsztárba. De Ryan persze rá sem hederített. Lehet,hogy a gazdag barátai akarták így megviccelni Danát a tervei kiadásával, hogy a lány legyen mégis ma a sikeresebb, mint a mára már elfeledett színész ?Mert így talán a lány is pökhendivé és lenézővé válik ilyen nagyon sikeresen, s így már jobban megértené a férfit?Vagy épp megutáltatják vele…talán így már a lány nem fog úgy rajongani a férfi iránt, ha már Dana is gazdag sztár lenne…
Dana végül visszamehetett az időben, és itt van újra 13 évesen.
Még csak most kezdi berúgni az iskolai disco ajtaját abban a nagy hegyes orrú cipőben,
anyától elcsent vérvörös rúzsban, sötét farmerban feszítve már igazán nőiesnek hat.
És azért ez már egy magas sarkú.
A nappali fellépéseihez képest enyhe meglepetésként.
Bent dübörög a zene és sötét van, ismerős arcokat keres a félhomályban.
Amikor a lélegzete is elakad: egy filmszár áll előtte talpig ki öltözve. -Én voltam, mert azt mondták tehetségtelen vagy!- közölte a fiú.
Hideg borzongás futott végig a lány hátán. A világ legszebb csókja csattant el végül.
fficeffice" />>>

[Judith]

Útban hazafelé megállt egy ócskaság üzlet előtt. A kirakatban régi fényképezőgépek, porosodó zeneszerszámok: gitár, trombita, és szaxofon között észrevette az árván maradt kétoldalú szájharmonikát. Nem volt árcédula rajta, de ez nem is volt lényeges. Az szájharmonika szinte utánanyúlt, mondhatnám két kézzel markolt a lelkébe. Utoljára tíz éves korában látott ilyet, az apja kezében. Féltve őrzött, dédelgetett darab volt, amit ünnepnapokon vett elő és muzsikálta vele kedvenc dalait. Ha jókedve volt oda adta lányának, aki szeretettel forgatta, és időnként félénken bele is fujt. Dalokat még nem tudott belőle kifacsarni, csak szívta, meg fújta, és az bizseregtette ajkait. De megígérte, hogy majd megtanítja vele játszani. Ha lesz rá ideje.
Aztán közbejött egy forradalom, és hét évi börtön. A szájharmonikát már előzőleg elajándékozta egy nyolc éves kisfiúnak, akinek az apukáját még a kisfiú születése után nem sokkal koholt vádak alapján kivégeztek. A kislány nagyot sóhajtva vette tudomásul, hogy a féltve őrzött szájharmonikát a kisfiú kapja fájdalomdíjként.
Majd tíz év telt el, és a kislány már nagylány volt, és az ócskaság üzlet a világ másik végén volt, ahova az a régi kislány nem túl régen érkezett. Egyedül, barátok nélkül, honvágya volt. A szájharmonika utánanyúlt. A kislány benyitott az üzletbe, és megállt a pult előtt. Egy alacsony, öreg, fehérszakállas bácsi ült a pult mögött. A kislány csöndesen rámutatott a szájharmonikára.
- Azt kérem. Mennyibe kerül?
- Magának? Két dollárba. – és máris nyúlt a kirakatba, hogy gyengéden a kezébe vegye, és zizegős papírba csomagolva neki átnyújtsa.
- Köszönöm – rebegte a kislány meghatódva, miután pénztárcájából előkotorta az aprópénzt.
Aznap este lábát maga alá húzva a fotelben ült és áhítatosan emelte szájához a harmonikát. Szája szélét bizsergetve csalt ki belőle halk és futó dallamokat. Aztán szépen visszatette a dobozba és gondosan eltette a szekrénye egyik fiókjába. Másnap este, amikor munka után hazatért, és kibontotta az otthonról érkezett levelet, eszébe jutott a szájharmonika. Odament a fiókhoz, hogy kezébe vegye a kis dobozt, mert meg akarta osztani vele az otthoni híreket. A doboz, a harmonikával együtt eltűnt. A kislány kihúzta a fiókot, a földre öntötte tartalmát. De hiába. A harmonika eltűnt. Csöndes könnyeket hullajtott utána, aztán belenyugodott. Annyi mindent elveszített már, egy kétdolláros ócska szájharmonikáért csak nem fog sírni?
Évek teltek el. A kislány már felnőtt asszony lett, boldog házasságban élt, és két aranyos gyermeke volt. Egy nyári estén vendégségben voltak rokonoknál, amikor a két gyermek felfedezte az egyik sarokban a szájharmonikát. Örömmel csaptak le rá, fújták és szívták egymás kezéből kapkodták. A háziasszony méregtől rikácsolva szaladt utánuk.
- Megáll az eszem! Hol találtátok meg? Én ezt még annak idején anyátoktól vettem el, mert megőrjített a hülye zenebonálásával.
A nagylány nyelt egyet, megfogta a két gyermek kezét és kis családjával együtt hazament. Otthon a kisfiú diadalmasan nyújtotta anyja felé a zsebébe süllyesztett szájharmonikát.