Látod az igazság önmagában is mennyiféle megfogalmazásban,és értelmezésben van jelen. Mennyiféle cifra köntösben lakozik. Pedig csak egyetlen jelentése van, mégsem értik.
Nyitott szemmel veszteség élni, ha mindent meglátunk akkor azt elvethetőségének mérlegelése miatt meg kell érteni. Erre nagyon kevés az élet. A nyitott szívvel is roppant nehéz, ha tiszteljük a körbevevő világot.
A pleb soha nem fog megérteni semmit, ha nemérez magában vágyat a jobbra. Senkit nem rángathatsz ki sorából, mert nincs rá érkezése.
Néhány hónapja szóbaelegyedtem valakivel, akinek a fizikai munkába kitartása és egész napon át tartó ereje is volt. Nos ebéd közben beszélgetést kezdeményeztem. Érdeklődtem minden, a sorsát érintó dologról. Egyszer csak nemtudom mitől vezérelve -vagy talán csak, hogy a diskurzusunk ne torkoljon bele a némaságába, - megkérdeztem: van jogosítványa? válasz nincs,de az unokámnak lesz. Ő biztos fogja majd használni, mert a fiamnak sincs szüksége rá. Mire kellene? Jár kőmüves mellé és kész.
bocs most mennem kell.
a folytatás:
Válaszom nem volt erre, másfelé kanyarítottam a beszélgetésünket.
Ebéd végeztével ennyit mondott "Köszönöm a részem".
Elbaktatott munjája felé. Utána néztem, és elgondolgodtam: Az unoka által tovább vitt vonal, mely állomása fog rá gondolni,- mely ág törpöl a hogyanon,- és mely ág szánja el magát,- és az elszántság meddig érő lesz(?), hogy valami lássék is belöle ahhoz kell cca 60-év, és ekkor még ki tudja mi is lesz a hozadéka ennek a kitőrésnek. Mert mint tudjuk a negatív felé haladás is haladás, mint az autonál a tolatás is sebesség.
Ez az eset után eltelt némi idő, mikor is a Csimutám a homokozó befejezése utáni érdeklödésemre, pajkossan azt válaszolta, Anyukám én is homokozó nélkül nöttem fe. A válaszom Kicsikém énnekem gyerkkoromban,- mint akkor mindenki másnak is- kapcát kellett viselni, neked mégis zoknit vettem. És időnként kutatom talán rálelek életemnek arra a pontjára amikor ez a változási folyamat kezdetét vette. Vagy nemis volt ilyen, hiszen annyi mindent csinálunk ösztönböl. Lehet, hogy az életünk nagyadag ösztön, (megérzés) és sok sok apró gondolat képlékeny halmaza....
Fene tudja.
Már nemakarok ilyesmin törpölni, mert akkor mikor is élekGondolom érthető a mögöttes is.
Húúú nagyon szószátyár lettem, nézzd el nekem.
köszönöm figyelmedet
anyóka
Shakespeare szerint az ember saját sorsa kovácsa, de akar-e az ember kovácsolni, vagy minden ember szeretné saját kezében tudni sorsát?
Ez biztos nincs így, hiszen ha legfőbb marketing technikákat nézük , pl. vegyél piacot, s magad(céged) add el ne egy terméket. Azt majd akkor és bármit, ha tied a piac, akkor hisznek neked....Vagy az oroszok a cáratyuska és az elsőtitkárelvtárs után szétestek... Vagy a magyarok is ahogy megszabadultak a nagy szovjet seggtől amit nyalni lehetett, rögvest kerestek helyette másikat....
Ha a gödörben állok, akkor a szélei azok amit látok, ez a célt is behatárolja, de ha feljutok, jelentősen kitágul a (látható)lehetőség...
( Na és nem mindegy, azért nem kell jogsi, mert fizetéskor tudok venni egy pár bakancsot, vagy két új sofört is.....)
Csatát vesztettem, pontosabban feladtam...az értelmetlen vitát, ami csak a beszélgetőtárs sértett hiúsága miatt vált parttalanná..
Visszaolvastam régebbi hozászólásaim, s köztük ráleltem a válaszra.. Ugyan miért kell valakinek egyuttal a megoldást is átnyújtani, ha valami hibás, téves dologra hívja fel a figyelmet? Miért kellene tudnia a választ annak, aki maga is keresi?
Miért van az, hogy pont azok kérik számon a gondolkodást, a logikus gondolkodást, akik már nem gondolkodnak? Egyszerű belátni, azzal, hogy Istenre bízzák a dolgokat, azzal, hogy megtalálták minden dolog, elv létrehozóját, működtetőjét, részükről a gondolkodást befejezettnek nyílvánították...
Lehet hívatkozni arra, hogy félresiklott a Teremtői szándék a Sátán miatt, ki időnként megerősödik, ugyan ki tudja miért, ha jó az Isten és védi az övéit?
De azt nem el fogadni, hogy az Isten is az Ördög is bennünk emberekben lakozik, az több, mint hiba....
(Ez régóta tudott dolog, hisz az ördögűzés nem dívna)
Igen, azok kérik ki a bírálatokat, akik úgy gondolják, csak kevesek számára van megoldás, piciny közösségekbe tömörülve csak magukkal törödnek... Akik nem veszik észre a Bibliát olvasva, Isten tettei akár Hitleré, Sztáliné is lehetnének s az Istennek tulajdonított cselekedetek nagy részét, bár ember alkotta, de Isteni szabályok alapján létrejött büntetőjog, mindenütt a világon szankcionálja....
S ugyanazok, akik felháborodnak, hogy egyesek kiváltságosnak, kiválasztottnak tekintve magukat pusztítják társaikat, környezetüket, kegyes dolognak tekintik a föld kiírtását..(Ezt ugye Isten párszor megtette a Biblia szerint)
De lehet, csak én nem értem mit jelent nyitott szemmel, szívvel élni, az Írás szerint...
A kommunistáknak egy dologban biztos igazuk volt(van), azé a Föld aki megműveli, s ők az EMBEREK...
Prominor!
Némi, keserüséget érzek ki.
Feladni semmit nem kell, hiszen, ha a másik csak elgondolkodik, bár nemérti meg, talán az is tekinthető pici eredménynek.
De abban teljesen igazad van, hogy van az gondolati sík, ami magassága csak az egyéntörpeségéhez magas, és bele beszél egy párbeszédbe.
Én még amikor nem akartam valóban élésemre ennyire időt fordítani, addig azt a taktikát játszottam, hogy megközelitőleg ugyan azt elmondtam másképpen, és ismét másképpen.... mindaddig amíg nem láttam, hogy valami már megkapaszkodott odabent. De erről már leszoktam.
Most visszanyultam a kedvenc játékomhoz. Mondok valakinek valamit, és még a legegyszerübb mondat értelmét, vagy esetleg jelentését sem tudja elmondani.
Ilyenkor illedelmesen szó nélkül végighallgatom a magyaráázkodást, amikor néha pontot vesz akkor mondom, "én nem ezt mondtam". Aztán megismétlem szóról szóra amit korábban mondtam. Aztán jön a nagy megkönnyebbült sóhaj, na meg a kézszorongatásom, és a többi mifene.
Ezt azért olyan gyakran nem játszom, mert bevallom sajnálom rá az időt.
Sokkal jobban leköt számtalan téma, mint egyedekkel partalanul bármit csinálni.
Igazad van nem kell megmondanod a megoldást, ha nemtudod rávezetni soha nem érti meg.
És igen ez a kovácsolásos dolog is érdekes, ebben valójában olyan túl nagy szerepünk nincs. Bár úgy hisszük. Nincs mert a sors kovácsolás lépéseinek láncolatáhot minden lépéshez döntés kell. Az, hogy mit és hogyan, nade miért kell ezt vagy azt dörnteni. És az jó vagy rossz volt többnyire késöbb derülki, amikor lehet, hogy a következő kényszerből hozott döntésünk az már elötte lévö rossz döntésünkre épüt. És ilyenkor puff a kirakat
" (...)
Hol kanyarodtál balra jobb helyett?
Felelj! Tudod az átkozott helyett?
Ha menned adná az isteni csoda,
Mondd:visszamennél még egyszer oda?
Veszett fejszének hajszólva nyelét,
Az út robotját újra kezdenéd? (...)
Tudod ez az istenes dolog úgy van elmondom:
Egyi alkalommal volt szerencsém egy konferencián olyan előadást meghallgatni, ami után vettem egy mély levegőt és az mondtam: basszus, hát ez valóban így van.
Tömören a hallottak: A természet úgy találta ki, minden élőlényszerepét, hogy annak egyetlen középpontja van a szaporodá, vagyis a fajfenntartást.
Ennek hatékonysága érdekében az emberbe is fékeket épített. Nos valamikor az ember a megfigyeléseire alapozva tudott szinte annak a kornak megfelelő gáncsait túlélni, ill. kikerülni. Erre megfigyelési cselekvésre vetemedtek néhányan, aztán lerakták az első biblia alapjait, megírták úgy ahogy megfigyeléskor tapasztalták.
Ezért aztán a 10 parancsolatban összegzödött: úgy mint Ne őlj; ha nem lenne bennünk ennek a tilalma, már kihalt volna a fajunk. A ne lopj, ne hazudj, szeressd felebarátodat, mint tenmagad, és a többi is mind a belék kodolt fékkek miatt nem követjük el, mert fajunk csak így tud sikeresen fennmaradni. A lelkiismeretet ráadásnak kaptuk, hogy még gondolni se merjünk fajunk elleni vétkeken.
Igen! Jogos a kérdésed, mi van a vétkezőkkel? Azokból kilopták, vagy menet közben kipotyogott az a bizonyos fék.
Ezeket a fékeket nem lehet beszerezni, ezeket magunkkal hozzuk. De még tanulni sem lehet. Nincs benne és passz.
Szóval csak megfigyelni kell, csendben és élveni az emberek társaságát nap-mint nap. És néha a gondolati szabadság is meglesz az ezt művelő tártaságban.
Ha nem untatlak akkor, és ha kedved is van nézz be ide: http://canadahun.com/forum/showthrea...59#post2986459 hogy tud alakulni, formálódni jóindulatu emberek közössége, lépésről lépésre.
És ha már itt tartok természetesen Rád is vonatkozik a meghívás, akár skypos élő közvetitéssel.
Na nem letypetyölök tovább.
köszönöm a figyelmedet
anyóka
Talán azért nehéz bizonyos helyzetekben döntenünk, mert sajnos a dolgoknak a törvényszerűségeket meghazudtoló módon nem csak két "végük" van.. Ugye előszeretettel ha kettő lenne, mindig a könnyebbik végét fognánk meg... Vagy esetleg mint jeles költönk, Berzsenyi Dániel, akit jól néhányszor egy két iskolából kirugtak, de pl. Sopronból Ő szökött meg.. az iskola évkönyvébe a következő sorokat írva Ovideustól: "Video meliora proboque, deteriorea sequor" vagyis: Látom és helyeslem a jobbat, de a rosszabbat követem..
Miért nem esik kézre soha a dolgok harmadik vége?
Azt tanítoták a tudás hatalom, de tényleg a tudás a hatalom, vagy az igazi hatalom annál van, aki meghatározza miről, mennyit tudhatunk.....
A Gaia elmélet megalkotója, James Lovelock 1979 ben írt, Gaia: A new look at life on Earth című könyvében az elméletét közérthetően meghatározta. Eszerint a Föld összes élő és élettelen része egy szorosan összefüggő rendszert alkot, amely rendszer képes fenntartani létezésének feltételeit. Mára sokan azt mondják, a Gaia nem más, mint a Föld egységes tudata. Az elméletet csak addig nézhetjük kételkedve, míg szóba nem kerülnek Schumann hullámok. A Schumann hullámok egy 7,8Hz frekvenciájú rezgések, amelyek az egész bolygót körbefogó elektromos mezőt alkotnak, s tulajdonságaik megegyeznek a az emberi agy, hipokampuszban keletkező, alfa hullámainak paramétereivel, amelyek az álom és ébrenlét határán jelentkeznek.(Több topicban írtam már a Schuman hullámokról, Tesláról, a HAARP projectről, így csak a mondandómhoz kapcsolódó legszükségesebbekről ejtek szót.. ) Az első szovjet űrhajósok, akik hosszabb időt töltöttek az űrben és a földi mágneses rezgéseket nem érezték, egyszerűen megőrültek. Azóta ezt mesterségesen megteremtik az űrállomáson. Amikor a geomágneses mezők értéke nulla, az emberi agyban tárolt információ megszünik létezni, a számítógép memóriájához hasolóan, mikor kikapcsoljuk az áramot, s minden törlődik a műveleti memóriából....Az agyműködés igényli a "földi" mágneses teret.....
Nos, eme hosszú neki futás után, mi köze a tudásnak mindehhez? Na meg a topic kérdésének, honnan szerezték a bennfentesek az eredeti tudást?
Lehet, a válasz is kiderült már... A hullámok egyik fontos jellemzője a modulálhatóság, azaz az információk ráültetése egy vivő hullámra, amely aztán pl. a tv, rádió jelét továbítja az adótol a vevőhöz.. Nos a Schumann hullámok minimális veszteséggel, másodperceként hatszor kerülik meg a földet, megfelelő modulálással az emberi agy, illetve csak bizonyos emberek agya, csak bizonyos helyen tartozkodók számára juttathatnak el adatokat....
A kérdés: ki rendezi az adást, ki szerkeszti és hát mi is a műsor? Ja és a legfontosabb, ki a közönség?
Számtalan topicot olvasok rendszeresen, mégha sosem szólok hozzá, vagy csak nagyon elvétve....
Olvastam egy érdekes hozzászólást, amelyből idéznék is pár sort.
"..senki nem tudja egy másikról az mit tapasztal, de a legtöbb ember eldönti, hogy a másik hihetetlen tapasztalata csak hazugság, vagy tévedés lehet.....a valóság nem az amit látunk, amit látunk az egy illuzió, az illuzió mögötti valóság megértése, megismerése az egyik legérdekesebb tevékenység ebben a világban, viszont szükséges hozzá a nyitott gondolkodás.." Ez teljesen összecseng a modern fizika világképével, Paul Davies multiverzum felfogásával, Lee Smolin gondolatával, hogy egy párhuzamos világban élünk esetleg, Ilja Prigozsin semmi sem bizonyos álláspontjával.. Ennyiben is maradt volna részemről, ha nem olvasom másutt, " személyeskedés nélkül nem lehet szót érteni..... nem felcsipegetett eszmék összessége alapján mondok frankót, hanem a saját racionálisan kikövetkeztetett elméleteimet öntöm válasz formájába.." Eszembe jutott Szádja Gájon....na meg az is, hogy adtam magamnak egy kis időt, hátha mégis sikerül összehozni egy freemasoneryt, egy jó kis asztaltársaságot.....
Sádja ibn Jusuf al-Fájjum 882-ben Egyiptomban született, s annak elenére hogy nem az arisztokráciához tartozott, 962-ben Őt választották a szúrai akadémia vezetőjévé(gaion), amely a kor tudományos fellegvára volt. Orvos, matematikus, filozófus volt, gondolatait a Hittételek és vélemények c. könyvében, a Kitáb al-amánát va-al-i'tiqadát-ban fejti ki. A Kitáb a 10. századi Marokótól, Indiáig terjedő iszlám birodalom központjában, Bagdadban íródott 932-ben, héber betűkkel, klasszikus arab nyelven. Magyarul úgy tudom, 2005-ben Hegedűs Gyöngyi fordításában jelent meg, Szádja Gáon Hittételek és vélemények címen...
S miért pont Szádja jutott eszembe? Dirac szerint: "a matematika az az alkalmas eszköz, hogy bármiféle absztrakt fogalmakkal foglakozzunk, a matematika teljesítőképességének ezen a téren nincs határa..." Nos Szádja nem csak kiváló orvos volt, nem csak a zenében, csilagászatban, matematikában rendelkezett kiemelkedő jártassággal, de az elvonatkoztatás, az absztrakció mestere, egyik első, jelentős mestere volt. Már bevezetőjét azzal kezdi " ...az adatok amelyekből a tudományok kiindulnak, konkrétak, de a célok amelyekre törekszenek, absztraktak.." s hogy mondatai nem a fordítás/fordító bele magyarázásai, a következőkben azt írja " a tudás létrájának legfelső foka a legabsztraktabb és legkifinomultabb az összes közül.."
S amiért legfőképp Ő jutott eszembe a hozzászólást olvasva, azok az alábbi sorai: " hogyan lehetséges megalapozni ezeket a gondolatainkban, ha soha semmilyen érzékszervünkkel nem tapasztaltuk meg.."... " ez ugyanazon a módon történik ahogy értelmünk felismeri annak lehetetlenségét, hogy bizonyos dolgok egyidőben létezzenek is meg nem is, bár érzékeinkel ilyen helyzetet soha nem figyeltünk meg.." El kellene fogadnunk tehát, hogy "X" és "NEM X" nem létezhet együtt, pedig soha nem tapasztalhattuk meg valóságosan sem "X"-t, sem "NEM X"-t...
S adhatjuk tapasztalataink esszenciáját is, de ahhoz tapasztalat is kell... Elvonatkoztathatunk ismereteink tárháza alapján is valós tapasztalás nélkül is... Ahhoz viszont nem árt ha vannak ismereteink.....
Umberto Eco a Rózsa neve c. regényét a 12. századi Morlay Bernattól kölcsönzött hexameterrel zárja: "stat rosa pristina nomine, nomina nuda tanemus" /a hajdani rózsa név csupán, puszta neveket markolunk.. ford. Klanicay Gábor/, vagyis üres nevekbe kapaszkodunk.. Ezzel ellentétes ahogy indítja az elbeszélést " Kezdetben vala az ige".. eszerint a dolgok és a nevek széttéphetetlen, természetes kapcsolatban állnak egymással, hisz a megnevezés a teremtés, a nevek pedig maguk a dolgok. A rózsa már az ókorban a hallgatás jele (is) volt.. Amor a szerelem istene rózsát adott Hapokratesnak a hallgatás istenének, hogy az fedezze Venus tetteit.. a sub rosa (a rózsa alatt) igy kapta a titoktartás mellett, vagy bizalmasan jelentést. A régi várakban, kastélyokban a subrosa termek általánosak voltak. (pl. a sárospataki várban, rózsával díszített menyezetű szoba volt a Wesselényi összeesküvés megbeszéléseinek helye.) Sub rosa éljük életünk, építjük légvárainkat, a semmin támaszkodva a végletek között. Fel kellene venni Ariadne fonalát, hogy vissza találjunk a kezdethez....amikor volt az ige és az ige testet öltött..
S hogy miért is gondolkodtam el ezen ? Egyszerű a válasz....
A különböző topicokban állandóan azt olvasom, hogy milyen titkok, relytélyek lapanganak pl. a Bibliában, mit titkol el a tudomány, összeesküvés elméletek kandikálnak minden hozzászólásból... szóval rózsák alatt él a világ.. vagy még sem?
Sugallatokból tudható meg a múlt(de egyesek szerint a jövő is), az áltudományok ázsiója jóval magasabb, mint a hasznosítható tudásé.....S multunkat is inkább ködösítjük, pedig számos ismeretünk van róla, de az túl "parlagi", egyesek szerint sokkal szinesebb történelmet érdemlünk.....de ezt én csak úgy sub rosa mondom..
Azt hiszem jól gondoltam, mikor elindítottam a topicot nincs olvasója bizonyos témáknak , s érdeklődő sem akad.. Ezért a nagy érdeklődésre tekintettel ideje visszavonulni.
mindenkinek kellemes napsütéses őszt ...
aki olvassa meg is érdemli...
egyetértek![]()
There are currently 1 users browsing this thread. (0 members and 1 guests)