Persze, hogy nem. De nem is bánnak tiszteletlenül minden nővel ma sem. Azok a Hölgyek, akiknek van tartása és van követelményük önmagukkal szemben azok ma is megkapják a bókokat és a kellő tiszteletet.
Egy másik ok, amiért a férfiak viselkedése változott, az a megitélés változása. Ma a Hölgyek a férfiak rendesebbjét nem úriembernek hívják, hanem vesztesnek......
az elején mondta valaki maguk a nők is okai a túlzott emancipációval mindenben egyenlő vagyok,.elférfiasodásukkal. Talán az úgynevezett női finomság (kecsesség, törékenység)is kiveszőben van.
A bevállalós mocsok módon beszélő nő ,mit is vár!
Már nem is nő! Csak a külső jegyek alapján annak látszik.(ez a típus már némber)
Azoknak is igazuk van eldurvult minden emberi kapcsolat
Általánosan nem figyelünk egymásra ennek kicsiny része a nők iránti udvariasság udvarlás.
Bár fontos része lehetne
az emberséggel együtt veszik ki.
Megállunk-e az út melletti nyomorulton segíteni?
Udvarlás úgy emlékszem időigényes .Ki ér rá?
Van még nő aki nem akar azonnal ágyba-bújni?
Melyik nem lett a szex iránti türelmetlenebb? mohóbb?
Az is lehet csak a filmekből jön le ez a női megváltozás.
Kell még udvarlás minden nőnek?
Ők kezdeményeznek visznek szobára
Ezek társadalmi jelenségek általánosan, persze nem minden egyes nőre igaz de igen sokra már.
Nézzétek a youtoube videókat maguk forgatják akik elkövetik.
A bevállalós nő tipikus lett.
A szexuális szabadosság egyik tünete
A diáktársát megrugdosó lány tipikus lett
Ezek után ki változott meg?
Kivételek vannak de a viselkedési normát az átlag alapján követik
Divat is lett nem finomnak lenni.
A napokban olvastam egy cikket,ami a "Sex és az Új világrend"-ről szólt.
Volt egy orvoskonferencia,ahol tájékoztatták az ott lévő orvosokat,hogyan is képzelik el a nő és a férfi viszonyát,a fogamzásgátlókat,a sexet ,stb......sikeresen végrehajtották a tervet hiszen az eredmény "kézzel fogható".
Melitta,ha nem idevaló a hsz,töröld légyszi.kösz
"Mindenik embernek a lelkében dal van,
És a saját lelkét hallja minden dalban
És akinek szép a lelkében az ének
Az hallja a mások énekét is szépnek"
/Babits M./
Régen is csak az úrhölgyek voltak törékenyek és ájuldozók részint a mozgásszegény életmód másrészt a fűzők stb használatától ők aztán nyakra főre alélhattak az urak meg segítették őket és fontosnak nagynak és erősnek érezték magukat. A parasztlányok viszont folyamatosan dolgoztak erősek voltak mégha alkatilag törékenyek is mégis szívósak.
Való igaz a nők dolgoznak mert a férfiak amúgy sem tudnák már eltartani őket. Mert egy olyan korban élünk ahol felelőtlenség sokszámú gyereket szűlni. A nőknek haladni kell ha talpon akarnak maradni. Némberség lenne? Ugyan már akkor a karrierista férfiakat minek nevezzük?
Manapság valóban nem udvarolnak a férfiak ennek oka az is hogy a felgyorsult világban vesztesek ha sokáig bíbelődnek egy nővel miként a nő is vesztessé válik ha nem enged időben. És főleg mert már nem figyelünk egymásra és ez az emberekre jellemző nem a nőkre. Őnző lett a világ az ölj vagy megölnek régi állati ösztön most így teljesedik ki.
De azért létezik a figyelem létezik a segítség ha ritkán is ami jár egy nőnek. Létezik az hogy megdicsérnek bókolnak bizony létezik. A szerelmes leveleket felváltotta az sms a mail ez van rohanó világban élünk a felkadatok sokasodtak így mindenkinek fel kelett gyorsulni és erősödni.
Hol van az hogy a nőnek segítenek a férfiak? Hogy pl az aotójaikat átengednék így a nők elvihetnék a gyerekeket az oviba? Nem apa beül az egy darab kocsiba fáradt megtörten elkufircol a munkahelyére és teszi a dolgát anya meg cibálja a kiskrapekokat szerte a városban iskolába -ovodába majd elvágtat dolgozni aztán összekapkodja a gyerekeket bevásárol kézzel és tömegközlekedve hazacipel mindent otthon konyhatündérré válva megpróbál egyszerre gyereket nevelni takarítani és főzni mert apa mingyárt hazaér és éhes lesz és fáradt és ti gyerekek ne zavarjátok hagy pihenjen szegény. És akkor apa megérkezik a kiglancolt lakásba a kiglancolt gyerekek közzé a csapzott asszonykájához és gizike dekoltázsára gondol miközben fáradtan összerogyik a fotelba és fogadja a szolgalánytól a kávét a sört jó esetben egy két szót vált a gyerekeivel majd nekifog úgymond dolgozni és ehhez nyugalomra van szüksége később megvacsorál és kritizálja a nejke főztjét mert anyuka ezt nem így csinálta és a mi volt ma a melóhelyen ááá bocikám ez téged úgysem érdekel és különben sem értenéd meg típusú társalgást folytatva a feleségével ismét gizike melleit látja magaelőtt és lehet mindezt a heti szombatra ütemezett szeretkezés ideje alatt is levetíti magának. A nő viszont mindennap megharcol hogy elvégezze a feladatait. Igen járna a tisztelet a mindennapos udvarlás de a férfiak jórésze még mindig inkább haszonállatnak tekintik a nőket vagy játékszernek....és a haszonállat nem beszél sokáig vissza a játékszer sem mert mindegyik tudja a viselkedés szabályait és azt hogy mi az amit várnak tőlük.
Én azt mondom nem a nőket vagy a férfiakat kell lenyomni ha valaki karierista még ugyanugy egy szeretetre vágyó ember mondom ember nem nő nem férfi csak ember.... talán csak annyi ennek a lényege hogy olyan fontosnak érezzük megállni a talpunkon hogy közben elfelejtünk figyelni egymásra.
Aki jól el van látva nőkkel, azt ez többnyire nem zavarja. Ennek alapján......
Hogy a fenébe ne lennének.
Ha nem tisztel eléggé, majd kiverem belőle. Ennyi.
Meg azért mert nem férfiak, hanem elkényeztetett, kanok, akikre sem felnézni, sem számítani nem lehet. Üldögélnek otthon heremódra, elvárják hogy kiszolgálják őket, undorítóan viselkednek (böfögés, szellentés, stb), az ágyban nullák (ez ma is ugyanolyan szégyen, mint régen volt), anyagilag nullák, agyilag nullák, kulturálisan nullák, a konyhában nullák, némelyik 45 évesen is csak anyuci szoknyája után rí.
Az elvárásaik meg a plafonon.
Úgyhogy uraim, igényekből visszavenni, és magatokon dolgozni. Azt a csajt aki meg szóbaáll veletek, becsüljétek meg, mert lehet hogy 'némber', de még mindig jobb annál, amit érdemeltek.
Ezt ő nem érti. Én értem, de 1. nem érdekel, 2. tévedsz, 3. jót nevettem rajtad.![]()
Na ezért vegzálnak minket törékeny nőket itt ha ilyent írsz hogy kivered belőlle![]()
(amugy hatékony de nem emberbaráti tevékenység) Na meg mégvalamit észrevettem a férfiak meg elnőiesedtek, nyápicok és félénkek. Nem igen hiszem hogy a mindennapi tűzifámat mindegyik képes lenne felvágni így ha nem is verem meg de a fát felhasogatom most akkor elférfiasodtam?
Az én családom rendhagyó volt. Nem volt következetesen férfi és női szerep. Nagyanyám is takarította a disznóólat és fát vágott stb.nagyapám pedig mosott és főzött stb ha szükség volt rá. Olyan szépen összedolgoztak egymásért és a gyerekekért. Annyira szerették és féltették egymást és annyira tehermentesíteni akarták a másikat és olyan sok nehéz időszakot éltek túl....igen szerették egymástde jó visszaemlékezni erre
Később szembesültem azzal hogy ez nem a megszokott család model. Haj és belőllem cefet rabszolga lett biza nem vittem a kávét mindennap az ágyba elvártam a kölcsönösséget és szegény férfiember csak hülledezett mikor megtanítottam begyújtani a csempekályhába meg felvágni a fát és néha megkértem hogy mossa ki a ruhát hát igen![]()
Nos, ez természetesen képletes kiverés, a gyakorlatban nem hinném, hogy akár bottal is hozzájuk érnék...
De nézd meg az itteni rinyálókat, egy fürdősszajha nem picsog ennyit mint ezek, hogy őket miért nem tartják férfinak. Mert nem vagy az, vazze. A férfiak nem azon problémáznak, hogy ők most micsodák, mert természetes nekik. És általában nőproblémájuk sincs. Sőt, a tökéletes nőt sem várják állandóan, mert elég nekik a tudat, hogy ők jó pasik.
Szasztok fiúk-lányok!
Bár nem olvastam végig az egész topikot, de abban sajna van igazság, hogy a pasik nem tisztelik a nőket - tisztelet a kivételnek. Sajnos ezek a kivételek ritkák, mint a fehér holló, és ez a fehér holló általában az idősebb (50-es és fentebbi) korosztály.
Az is igaz, hogy a mai világban sajnos nincs is hol ismerkedni, udvarolni, randizni. Anyukám és anyósom is többször mondta, hogy eltűntek az olyan szórakozó helyek, ahol nem csak az üvöltő zenét, hanem a másik szavát is lehet hallani.
There are currently 1 users browsing this thread. (0 members and 1 guests)