London 2012 - Újabb küldöttségünk utazott Londonba
2012. 08. 04. 10.20
![]()
Szombat reggel újabb sportolóink utaztak a londoni olimpiára, Ferihegyről elrepültek többek közt a
kajak-kenusok,
és női birkózónk is.
Augusztus 7-én a szabadfogású birkózók és az öttusázók utaznak Londonba.
A reggeli járattal repültek Londonba a hosszútávúszók és atléták mellett a hegyikerékpárosok is.
London 2012 - Titkolták a családi tragédiákat a kínai bajnok elől
2012. 08. 04. 10.48
Vu Min-hszia (Wu Minxia), a 3 méteres szinkronugrás kínai olimpiai aranyérmese csak londoni sikere után tudta meg, hogy szülei éveken át titkolták előle a különféle családi tragédiákat.
Édesapja Londonban mondta el neki, hogy nagyszülei tavaly meghaltak, és hogy édesanyja nyolc éve (!) mellrákkal küzd.
"Hazudnunk kellett neki. Ő már közel tíz éve nem él velünk, és nem akartuk, hogy kárt szenvedjen a felkészülése" - mondta Vu Jüe-ming (Wu Yueming), aki londoni megérkezésekor is csak annyit közölt lányával, hogy sikeresen leszállt a repülőgépe, de nem engedték számára, hogy találkozzon gyermekével, csak a viadal után.
Vu Min-hszia 2001-ben került el a családjától, Peking ekkor kapta meg a 2008-as olimpia rendezési jogát. A kínai sportvezetés a tehetségek felkészítését központosította, így a fiatalok alig láthatták családjukat.
A most 26 éves műugró vasárnap sorozatban harmadik olimpiáján diadalmaskodott szinkronugrásban.
London 2012 - A legdrágább a mostani aranyérem
2012. 08. 04. 10.46
Nem csak méreteiben, hanem értékében is a londoni olimpián kiosztandó aranyérmek a legnagyobbak az ötkarikás játékok történetében.
Az Arany Világtanács (WGC) szakemberei kiszámolták, hogy a mostani olimpiára készített aranyérmek megközelítőleg 706 dollár (azaz kb. 168 ezer forint) értékben tartalmaznak aranyat.
Ez közel a háromszorosa a 2008-as pekingi aranyérmeknek, részben mert a globális pénzügyi válságban az arany ára jelentősen emelkedett.
A WGC kimutatása szerint a 2000-es sydneyi játékok aranyérme - az arany árához mérten - 80, a 2004-es athéni aranyérem 155, míg a 2008-as pekingi aranyérem pedig 215 dollárt ért.
A mostani első helyezettek 85 mm átmérőjű, 10 mm vastagságú, 412 g súlyú aranyérmet kapnak.
Az aranyérem csupán 1,34 százalékában tartalmaz igazi aranyat, a többi ezüst (több mint 90 százalékban) és réz (több mint 6 százalékban).
London 2012 - A fővárosról szól majd a záróünnepség
2012. 08. 04. 10.50
A londoni olimpiának otthont adó metropoliszról szól majd az augusztus 12-én sorra kerülő záróünnepség.
"A világot lenyűgöző, július 27-i megnyitóval szemben a záróceremónia témája kizárólag London lesz" - árulta el Es Devlin rendező.
A korábban olyan ismert személyiségekkel, együttesekkel mint Lady Gaga vagy a Take That együtt dolgozó, 40 éves művész elárulta, hogy a főváros inspirálta, amelyet a saját szemszögéből szeretne bemutatni.
Ahogy fogalmazott: "észbontó" műsor lesz, de teljesen más, mint amilyen a Danny Boyle-féle megnyitó volt.
London 2012 - Lengyel siker a férfi súlyemelőknél
2012. 08. 04. 09.42
A lengyel Adrian Zielinski nyerte a férfi súlyemelők versenyét a 85 kg-os súlycsoportban pénteken a londoni olimpián.
A második helyen az orosz Apti Avhadov végzett, míg a harmadik az iráni Rosztami Kianus lett.
Eredmények:
férfiak:
85 kg, olimpiai bajnok:
-----------------------
Adrian Zielinski (Lengyelország) 385 kg (szakítás: 174 kg, lökés: 211)
2. Apti Avhadov (Oroszország) 385 (175, 210)
3. Rosztami Kianus (Irán) 380 (171, 209)
London 2012 - A pénteki győztesek
2012. 08. 04. 09.39
A londoni olimpia pénteki győztesei:
ATLÉTIKA:
férfi súlylökés: Tomasz Majewski (Lengyelország)
női 10 000 m: Tirunesh Dibaba (Etiópia)
CSELGÁNCS:
férfi +100 kg: Teddy Riner (Franciaország)
női +78: Idalys Ortiz (Kuba)
EVEZÉS:
férfi négypár: Németország (Karl Schulze, Philipp Wende, Lauritz Schoof, Tim Grohmann)
férfi kormányos nélküli kettes: Eric Murray, Hamish Bond (Új-Zéland)
női kétpár: Anna Watkins, Katherine Grainger (Nagy-Britannia)
férfi egypár: Mahe Drysdale (Új-Zéland)
GUMIASZTAL:
érfi verseny: Tung Tung (Dong Dong, Kína)
ÍJÁSZAT:
férfi egyéni: Oh Dzsin Hjek (Koreai Köztársaság)
PÁLYAKERÉKPÁR:
férfi üldözéses csapatverseny: Nagy-Britannia (Edward Clancy, Geraint Thomas, Steven Burke, Peter Kennaugh)
női keirin: Victoria Pendleton (Nagy-Britannia)
SPORTLÖVÉSZET:
férfi kisöbű szabadpuska, fekvő: Szergej Martinov (Fehéroroszország)
férfi gyorstüzelő pisztoly: Leuris Pupo (Kuba)
SÚLYEMELÉS:
női 75 kg: Szvetlana Podobedova (Kazahsztán)
férfi 85 kg: Adrian Zielinski (Lengyelország)
TOLLASLABDA:
vegyespáros:
Csang Nan, Csao Jün-lej (Kína)
ÚSZÁS:
női 200 m hát: Missy Franklin (Egyesült Államok)
férfi 100 m pillangó: Michael Phelps (Egyesült Államok)
női 800 m gyors: Katie Ledecky (Egyesült Államok)
férfi 50 m gyors: Florent Manaudou (Franciaország)
VÍVÁS:
férfi kard csapatverseny:
Koreai Köztársaság (Bon Gil Gu, Vu Jung Von, Dzsung Van Kim, Eun Szeok Oh)
London 2012 - Az összesített éremtáblázat - augusztus 3-án
2012. 08. 04. 09.38
A magyar csapat 2 arany-, 1 ezüst- és 2 bronzéremmel a 16. helyen áll a londoni olimpia éremtáblázatán a hetedik hivatalos versenynapot követően.
Az éremtáblázat állása:
arany ezüst bronz
Egyesült Államok 21 10 12
Kína 20 13 9
Koreai Köztársaság 9 2 5
Nagy-Britannia 8 6 8
Franciaország 8 5 6
Németország 5 9 6
Olaszország 4 5 3
Koreai NDK 4 - 1
Kazahsztán 4 - -
Oroszország 3 12 8
Dél-afrikai Köztársaság 3 1 -
Új-Zéland 3 - 3
Japán 2 8 11
Kuba 2 2 1
Hollandia 2 1 3
MAGYARORSZÁG 2 1 2
Lengyelország 2 1 1
Ukrajna 2 - 4
Ausztrália 1 9 4
Románia 1 4 2
Brazília 1 1 4
Fehéroroszország 1 1 2
Szlovénia 1 - 2
Etiópia 1 - -
Grúzia 1 - -
Litvánia 1 - -
Venezuela 1 - -
Mexikó - 3 1
Kanada - 2 5
Kolumbia - 2 1
Spanyolország - 2 1
Svédország - 2 -
Csehország - 2 -
Dánia - 1 2
Belgium - 1 1
India - 1 1
Indonézia - 1 1
Kenya - 1 1
Mongólia - 1 1
Norvégia - 1 1
Egyiptom - 1 -
Horvátország - 1 -
Tajvan - 1 -
Thaiföld - 1 -
Szlovákia - - 3
Azerbajdzsán - - 1
Görögország - - 1
Hongkong - - 1
Irán - - 1
Katar - - 1
Moldova - - 1
Szerbia - - 1
Szingapúr - - 1
Üzbegisztán - - 1
London 2012 - Doppingolás miatt nem indulhatott Amin Lalu 1500-on
2012. 08. 04. 09.37
Doppingolás miatt nem indulhatott Amin Lalu, a jelenlegi legjobb marokkói férfi 1500-as futó a szám pénteki előfutamában a londoni olimpián.
A 30 éves atlétának a július 20-án rendezett monacói Gyémánt Liga-versenyen adott mintájában a furoszemid nevű vízhajtó nyomaira bukkantak a szakemberek. Az afrikai ország így kénytelen volt visszaléptetni a középtávfutót, aki éppen a Monacóban elért 3:30.54 perces idejével áll az idei világranglista hatodik helyén.
Laluhoz hasonlóan egy hete a legjobb női marokkói 1500-ast, az idei legjobb eredménnyel rendelkező Mariem Alaui Szelszulit kellett doppingolás miatt visszaléptetni: a női világranglistát vezető 28 éves sportoló a július 6-ai párizsi Gyémánt Liga-viadalon akadt fenn a teszteken, szintén vízhajtóval.
London 2012 - kézilabda: A spanyolok ellen játszanak Nagy Lászlóék
2012. 08. 04. 09.35
Fontos mérkőzés vár a magyar férfi kézilabda-válogatottra, amely negyedik csoportmeccsén a spanyol csapattal játszik a londoni olimpián.
Az összecsapásnak külön pikantériát ad Nagy László személye, egy ideig ugyanis úgy tűnt, hogy az elmúlt tíz évben Barcelonában játszó jobb átlövő éppen a spanyol csapatban szerepel majd a játékokon, ám végül a magyar nemzeti csapat mellett döntött.
Mocsai Lajos egy győzelemmel és két vereséggel álló együttese számára persze az eredmény a legfontosabb a szombati ütközetben: győzelemmel óriási lépést tenne a magyar csapat a negyeddöntőbe vezető úton.
A címvédő férfi vízilabda-válogatottra kötelező feladat vár: a csoport leggyengébb együttese, a brit csapat lesz a szombati ellenfele. Kemény Dénes játékosai korábban a szerbektől és a montenegróiaktól kikaptak, a románokat viszont legyőzték, így a negyedik fordulóban 50 százalékosra javíthatják mérlegüket, s - a románok veresége esetén - biztosíthatják helyüket a negyeddöntőben.
A nyolcaddöntő vár a kétszeres világbajnoki ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes Káté Gyulára, aki az ökölvívók 64 kg-os kategóriájában a harmadik helyen kiemelt Vincenzo Mangiacapréval meccsel. Az olasszal Káté 1-1-re áll.
Az úszók utolsó napi versenyein a pénteken országos csúcsot elérő férfi 4x100 m-es vegyesváltó lesz már csak érdekelt, és szombaton versenyez majd az egyetlen Londonba jutott magyar triatlonos, Kovács Zsófia is.
Az atlétáknál Hellebrandt Máté a férfi 20 km-es gyaloglásban rajtol, s a hétpróbázók második napi számaiban szerepel majd Farkas Györgyi.
Mellettük a férfi 400 méter Európa-bajnoki ezüstérmese, Deák Nagy Marcell lesz még érdekelt az előfutamban.
London 2012 - Farkas Györgyi 23. az utolsó szám előtt
2012. 08. 04. 15.24
A hétpróbázó Farkas Györgyi az utolsó szám előtt a 23. helyen áll a londoni olimpia atlétikai versenyén.
A Honvéd atlétája gerelyhajításban 43,74 méterrel nyitott, majd 43,49 m következett. Harmadikra sikerült javítania, s idei legjobbjával, 46,52 méterrel 793 pontot érdemelt ki, egyben másodikként végzett a B csoportban. Összetettben 5160 ponttal a 23. helyre jött fel.
"A távolugrás nagyon szenvedős volt az állandóan forgó szél miatt" - értékelte szombati teljesítményét Farkas Györgyi. -
"A másodikat is ellenszélben ugrottam, s a harmadiknál is neki kellett indulnom, mert lejárt volna a idő, így belerohantam, lesz, ami lesz, de sikerült javítanom. A gerelyhajításnak azért is örülök, mert a távolugrás után nem sok idő maradt, nem vittek ki minket a bemelegítő pályára."
A 27 éves atléta hozzátette, nagyon élvezi a verseny légkörét a teltházas Olimpiai Stadionban:
"A britek Jessica Ennis miatt tulajdonképpen a hétpróbára építették az atlétikát, ezért a mi teljesítményünket is jobban elismerik, a közönség nagyon értékeli az eredményeket."
Hat szám után a hazaiak sztárja, a közönség óriási támogatását élvező Jessica Ennis 5971 ponttal áll az élen, a litván Austra
Skujyte (5783 p) a második, az ukrán Ljudmila Joszipenko (5701 p) a harmadik.
A 39 fős mezőnyből közben hatan is feladták a versenyt, köztük két éremesélyes: a címvédő ukrán Natalja Dobrinszka és a világbajnoki negyedik lengyel Karolina Tyminska.
A hétpróbázók az esti programban a 800 méteres futással zárják kétnapos küzdelmüket.
London 2012 - Négy között a japán futballcsapat
2012. 08. 04. 15.06
A legjobb négy közé jutott Japán férfi futballválogatottja azzal, hogy 3-0-ra legyőzte a 41. perctől emberhátrányban játszó egyiptomi csapatot a londoni olimpia első negyeddöntős összecsapásán, szombaton.
A japán együttes a Mexikó-Szenegál párharc győztesével játszik majd a fináléba jutásért.
Eredmények:
férfi labdarúgótorna, negyeddöntők:
Japán-Egyiptom 3-0 (1-0)
később
15:30 ó: Mexikó-Szenegál, London, Wembley
18 ó: Brazília-Honduras, Newcastle, St. James' Park
20:30 ó: Nagy-Britannia - Koreai Köztársaság, Cardiff, Millennium Stadion
London 2012 - Evezés: dobogósok, éremtáblázat, magyarok helyezései
2012. 08. 04. 15.04
Az evezés dobogósai, éremtáblázata és magyar helyezései a londoni olimpián:
férfiak:
--------
egypár, olimpiai bajnok:
Mahe Drysdale (Új-Zéland)
2. Ondrej Synek (Csehország)
3. Alan Campbell (Nagy-Britannia)
kétpár, olimpiai bajnok:
Nathan Cohen, Joseph Sullivan (Új-Zéland)
2. Alessio Sartori, Romano Battisti (Olaszország)
3. Luka Spik, Iztok Cop (Szlovénia)
négypár, olimpiai bajnok:
Németország (Karl Schulze, Philipp Wende, Lauritz Schoof, Tim Grohmann)
2. Horvátország (David Sain, Martin Sinkovic, Damir Martin, Valent Sinkovic)
3. Ausztrália (Christopher Morgan, Karsten Forsterling, James McRae, Daniel Noonan)
kormányos nélküli kettes, olimpiai bajnok:
Eric Murray, Hamish Bond (Új-Zéland)
2. Germain Chardin, Dorian Mortelette (Franciaország)
3. George Nash, William Satch (Nagy-Britannia)
...13. SIMON BÉLA, SZÉLL DOMONKOS
kormányos nélküli négyes, olimpiai bajnok:
Nagy-Britannia (Alex Gregory, Pete Reed, Tom James, Andrew Triggs Hodge)
2. Ausztrália (William Lockwood, James Chapman, Drew Ginn, Joshua Dunkley-Smith)
3. Egyesült Államok (Glenn Ochal, Henrik Rummel, Charles Cole, Scott Gault)
nyolcas, olimpiai bajnok:
Németország (Filip Adamski, Andreas Kuffner, Eric Johannesen, Maximilian Reinelt, Richard Schmidt, Lukas Müller, Florian Mennigen, Kristof Wilke, korm.: Martin Sauer)
2. Kanada (Gabe Bergen, Douglas Csima, Robert Gibson, Conlin McCabe, Malcolm Howard, Andrew Byrnes, Jeremiah Brown, Will Crothers, korm.: Brian Price)
3. Nagy-Britannia (Alex Partridge, James Foad, Tom Ransley, Richard Egington, Mohamed Sbihi, Greg Searle, Matt Langridge, Constantine Louloudis, korm.: Phelan Hill)
könnyűsúlyú kétpár, olimpiai bajnok:
Mads Rasmussen, Rasmus Quist (Dánia)
2. Zac Purchase, Mark Hunter (Nagy-Britannia)
3. Storm Uru, Peter Taylor (Új-Zéland)
...11. HIRLING ZSOLT, VARGA TAMÁS
könnyűsúlyú négyes, olimpiai bajnok:
Dél-afrikai Köztársaság (James Thompson, Matthew Brittain, John Smith, Sizwe Ndlovu)
2. Nagy-Britannia (Peter Chambers, Rob Williams, Richard Chambers, Chris Bartley)
3. Dánia (Kaspar Winther, Morten Jřrgensen, Jacob Barsře, Eskild Ebbesen)
nők:
----
egypár, olimpiai bajnok:
Miroslava Knapkova (Csehország)
2. Fie Udby Erichsen (Dánia)
3. Kim Crow (Ausztrália)
kétpár, olimpiai bajnok:
Anna Watkins, Katherine Grainger (Nagy-Britannia)
2. Kim Crow, Brooke Pratley (Ausztrália)
3. Magdalena Fularczyk, Julia Michalska (Lengyelország)
négypár, olimpiai bajnok:
Ukrajna (Katyerina Taraszenko, Natalija Dovgodko, Anasztazija Kozsenkova, Jana Gyementjeva)
2. Németország (Ann-Katrin Thiele, Carina Baer, Julia Richter, Britta Oppelt)
3. Egyesült Államok (Natalie Dell, Kara Kohler, Megan Kalmoe, Adrianne Martelli)
kormányos nélküli kettes, olimpiai bajnok:
Helen Glover, Heather Stanning (Nagy-Britannia)
2. Kate Hornsey, Sarah Tait (Ausztrália)
3. Juliette Haigh, Rebecca Scown (Új-Zéland)
nyolcas, olimpiai bajnok:
Egyesült Államok (Erin Cafaro, Susan Francia, Esther Lofgren, Taylor Ritzel, Meghan Musnicki, Ellie Logan, Caroline Lind, Caryn Davies, korm.: Mary Whipple)
2. Kanada (Janine Hanson, Rachelle Viinberg, Krista Guloien, Lauren Wilkinson, Natalie Mastracci, Ashley Brzozowicz, Darcy Marquardt, Andreanne Morin, korm.: Lesley Thompson-Willie)
3. Hollandia (Jacobine Veenhoven, Nienke Kingma, Chantal Achterberg, Sytske de Groot, Roline Repelaer van Driel, Claudia Belderbos, Carline Bouw, Annemiek de Haan, korm.: Anne Schellekens)
könnyűsúlyú kétpár, olimpiai bajnok:
Katherine Copeland, Sophie Hosking (Nagy-Britannia)
2. Hszü Tung-hsziang, Huang Ven-ji (Xu Dongxiang, Huang Wenyi, Kína)
3. Christina Giazitzidou, Alexandra Tsiavou (Görögország)
Az evezés éremtáblázata a londoni olimpián:
arany ezüst bronz
Nagy-Britannia 4 2 3
Új-Zéland 3 - 2
Németország 2 1 -
Dánia 1 1 1
Csehország 1 1 -
Egyesült Államok 1 - 2
Dél-afrikai Köztársaság 1 - -
Ukrajna 1 - -
Ausztrália - 3 2
Kanada - 2 -
Franciaország - 1 -
Horvátország - 1 -
Kína - 1 -
Olaszország - 1 -
Görögország - - 1
Hollandia - - 1
Lengyelország - - 1
Szlovénia - - 1
London 2012 - Szerb kézilabdás siker a magyar csoportban
2012. 08. 04. 15.03
A szerbek hat góllal legyőzték szombaton a pont nélküli dél-koreaiakat a londoni olimpia férfi kézilabdatornájának magyar érdekeltségű csoportjában.
Az Európa-bajnoki ezüstérmes szerbek sikere azt jelenti: csak hétfőn, éppen a szerbek elleni utolsó csoportmérkőzésen dől el, hogy a magyarok - akik szombat este a spanyolokkal találkoznak - negyeddöntőbe jutnak-e.
Eredmények:
férfi kézilabdatorna, 4. forduló:
A csoport:
-----------
Tunézia - Nagy-Britannia 34-17 (14-
később:
Svédország-Argentína 15:30 ó
Izland-Franciaország 20:30 ó
B csoport:
----------
Szerbia-Koreai Köztársaság 28-22 (12-10)
később:
Horvátország-Dánia 17:15 ó
MAGYARORSZÁG-SPANYOLORSZÁG 22:15 ó
London 2012 - kajak-kenu: Már Londonban a csapat
Kora reggel útra kelt, délután pedig már az olimpiai pályára is kilátogat a magyar kajak-kenu válogatott.
2012. 08. 04. 15.48
Kora reggel útra kelt, délután pedig már az olimpiai pályára is kilátogat a magyar kajak-kenu válogatott.
A korábbi terveknek megfelelően a 13 versenyző közül 12-en ott voltak hajnalban a Liszt Ferenc repülőtéren. A csapat legfiatalabb tagja, Dudás Miklós egy nap csúszással követi majd a többieket, hiszen ő csak a hét második felében érdekelt K-1 200 méteren.
A társaság gond nélkül landolt Londonban, majd átment az Eton Dorney olimpiai központhoz közeli szállodába. Az ebéd és egy rövid pihenő után pedig jöhet az első hivatalos program: magyar idő szerint késő délután a hajóhitelesítés vár a versenyzőkre.
A válogatott tagjait bemutató sorozatunkban az elmúlt napokban már szó volt a női kajakosokról és Vajda Attiláról, végül nézzük, mire számíthatunk a férfi kajakosoktól!
Tudatosak és profik.
Hogy kikről van szó?
A K-2 1000 méter magyar indulóiról, Dombi Rudolfról és Kökény Rolandról, akik mindössze két szezon óta lapátolnak együtt, de választásuk több, mint telitalálat. Tavaly a belgrádi Európa-bajnokságon bronzérmesek lettek, a szegedi világbajnokságon egy hatodik hellyel zsebelték be az olimpiai kvótát, míg az idén elképesztő fölénnyel nyerték meg a zágrábi Európa-bajnokságot a német Martin Hollstein, Andreas Ihle kettős előtt. Szilárdi Katalin tanítványai nem tagadják, nagyot léptek előre az elmúlt évek során, kezükben van az 1000 méter, és olyan indításokra képesek a táv során, amelyre nem sokan a jelenlegi mezőnyből.
Nem véletlenül álmodoznak tehát egy nagy londoni diadalról, ám az aranyért folyó verseny nem lesz egyszerű, hiszen a németek, az oroszok, a szlovákok és a svédek is kőkemény ellenfelek lehetnek.
Férfi négyesünk a legjobb hat közé kerülést tűzte ki célul, ám az elmúlt hetek edzéseredményei alapján akár a dobogóban is reménykedhet majd a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összetételű csapathajó, amely néhány riválisát, így a Szolnokon edzőtáborozó ausztrálokat vagy szerbeket már feltérképezhette. Utóbbi két csapat mellett a fehéroroszok, oroszok, a németek és csehek lehetnek a nagy ellenfelei a mieinknek.
A K-1 200 méteren induló Dudás Miklós a döntőbe jutásban reménykedik, ám fiatalsága, jó értelemben vett pimaszsága akár még többet is kihozhat ifjúsági világbajnokunkból, akinek a számában a brit Edward McKeever, a lengyel Piotr Siemienowski és a német Ronald Rauhe nagy csatájára lehet számítani.
Murray nem tart Federertől
2012. 08. 04. 15.10
Andy Murray talán élete eddigi legnagyobb lehetősége előtt áll, hiszen a londoni olimpia férfi egyes teniszdöntőjében Roger Federer lesz az ellenfele az aranyért folytatott csatában.
A hazai közönség bizalmát élvező brit tehetség élete talán egyik legjobb meccsét produkálta az elődöntőben, ott a korábbi szerb világelsőt, Novak Djokovicsot sikerült két szettben, 7:5-7:5 arányban legyőznie. A centerpálya közönsége szinte majd’ felrobbant, hiszen Murray így gyarapíthatja a britek aranyérem-kollekcióját, ha sikerül legyőznie a világelső Federert.
A svájci alaposan megizzadt a négy között, mivel az argentin Juan Manuel Del Potrót csak három szettben, 3:6-7:6-19:7-re verte. Kettejük mérkőzése 226 percig tartott, ez minden idők leghosszabb olimpiai teniszmeccsének felel meg.
Holnap tehát Federer-Murray párharc lesz Wimbledonban, és vasárnap lesz pontosan négy hete, hogy a svájci legyőzte a britet az All England Club Grand Slam versenyén (Wimbledon). A hazaiak kedvence ennek ellenére semmilyen visszavágóra nem készül, inkább abban bízik, hogy hozzá hasonlóan a lassan 31 éves riválisa is első olimpiai döntőjére készül, tehát ezen a téren semmivel sem számít rutinosabbnak nála.
"Nem fogok arra gondolni, hogy ez valamilyen korábbi csatánknak a visszavágója, mivel ami a múltban történt, az nem fog segíteni. Nekem a jövőre kell koncentrálnom" – mondta Murray.
"Az egyetlen dolog, amiben bízhatok vasárnap, az az, hogy először szállhat harcba az aranyért egyesben. Egyéb tornákon nagyon sokat számított korábbi meccseinken, hogy ő nem először állt már ott. Wimbledonban nyolc döntőt játszott már, míg a négy héttel ezelőtti számomra az első volt."
Négy éve Pekingben Rafael Nadal lett az első, míg Athénban a chilei Nicolás Massú diadalmaskodott. Férfi párosban legutóbb a svájciak győztek az olimpián, akkor Federer Stanislas Wawrinka oldalán vert meg egy svéd párost.
London 2012 - Amerikai aranyérem női összetett puskában
2012. 08. 04. 15.03
Az amerikai Jamie Lynn Gray nyerte meg szombaton a női kisöbű sportpuska 3x20 lövéses összetett számát a londoni olimpián.
A pekingi játékokon ebben a számban ötödik sportlövő az alapversenyt 592 körrel zárta, a majd a döntőben 99,9-et ért el, s végül 691,9 körös eredménnyel, több mint négykörös előnnyel győzött.
Mögötte a szerb Ivana Maksimovic lett a második, a cseh Adela Sykorova pedig a harmadik.
Eredmények:
női kisöbű sportpuska összetett, 3x20 lövés, olimpiai bajnok:
----------------------------------------------------------
Jamie Lynn Gray (Egyesült Államok) 691,9 kör (592 kör)
2. Ivana Maksimovic (Szerbia) 687,5 (590)
3. Adela Sykorova (Csehország) 683 (584)
London 2012 - Tárki: hét magyar aranyérmet várnak az emberek
2012. 08. 04. 15.02
A felnőtt lakosság előzetes várakozásai szerint összesen hét aranyérmet szereznek a magyar sportolók a londoni olimpián - derül ki az olimpia kezdete előtt két héttel végzett Tárki-kutatásból.
Az MTI-hez szombaton eljuttatott közlemény szerint július közepén, az olimpia kezdete előtt két héttel ezerfős mintán végeztek kutatást arról, hogy a lakosság hány magyar győztest vár Londonban. A megkérdezettek ekkor igen bizakodóak voltak az aranyérmek tekintetében, hiszen az atlantai olimpián elért eredményhez közelített a várakozás: a felnőtt magyar lakosság átlagosan 6,77 aranyérmet remélt. Eszerint a pekingi olimpián elért 3 aranyéremre tehát csak egyszeri visszaesésként tekintenek, elvárásaikat inkább a korábbi olimpiák eredményeihez igazítják - áll az elemzésben.
A fiatalok és a kistelepüléseken élők elvárásai magasabbak az átlagosnál: a 40 évnél fiatalabbak átlagosan 7,1 aranyérmet reméltek, a községekben élők pedig átlagosan 7,2 aranyat. A fővárosiak várakozása mutatkozott leginkább visszafogottnak: ők átlagosan 6,4 aranyérmet vártak.
Terhességére hivatkozva otthagyta az olimpiát
2012. 08. 04. 12.40
Carolina Borges portugál olimpikon befejezte londoni szereplését, mielőtt elkezdte volna, írja amanna.ro. A portugál csapat vezetőinek a szörfös hölgy azt mondta, három hónapos terhessége miatt nem tudja vállalni a további szereplést, és úgy érzi, nem kapta meg a számára szükséges erkölcsi támogatást sem.
Borges meglepte a portugál vezetőket kedden írt e-mailjével, melyben tudatta, hogy személyi és egészségügyi okokra hivatkozva visszalép az indulástól: „Képzeljék el, hogy ha valamim eltörik a terhességem alatt, akkor mégis mi lesz?”
Mostanra a sportolónő elárulta, hogy folytatta volna a versenyzést, amennyiben több támogatást érzett volna a portugál csapat részéről.
A szörfös hölgy 2004-ben még brazilként szerepelt az athéni olimpián, utána viszont a portugál kerethez csatlakozott. Mindeközben Miamiban él, és egy amerikai vitorlázó, Mark Mendelblattfelesége, aki a Star hajóosztályban versenyez Londonban. Borges azt tervezi, hogy a férje mellett marad a játékok idejére.
London 2012 - Pistorius elődöntőbe jutott 400-on
2012. 08. 04. 12.18
Oscar Pistorius, az olimpiák történetének első művégtagokkal versenyző atlétája a tavalyi világbajnoksághoz hasonlóan a londoni játékokon is bejutott az elődöntőbe férfi 400 méteren.
A háromszoros paralimpiai bajnok sprinter 45.44 mp-cel előfutamának második helyén ért célba szombat délelőtt, s ezzel biztosan, "helyen" lépett tovább a következő körbe.
Az idei legjobbját elérő Pistorius szereplése sokáig kérdéses volt Londonban, ugyanis annak ellenére, hogy tavaly sikerült teljesítenie az erősebbik ötkarikás kvalifikációs szintet (45.25 mp), s a tegui vb-n - egyedüli dél-afrikai 400-asként a mezőnyben - elődöntőt futott, hazája szövetség kikötötte, hogy idén is A szintet kell futnia, ami nem sikerült neki. Végül a dél-afrikaiak úgy döntöttek, a váltóban és egyéniben is szerepelhet.
A 25 éves atléta a pekingi olimpia előtt a nemzetközi szövetséggel (IAAF) harcolt azért, hogy indulhasson az épek versenyein is, s az IAAF végül kevéssel a 2008-as játékok előtt engedélyezte ezt számára, az olimpiai szintet akkor azonban már nem tudta megfutni.
London 2012 - Svájci siker női triatlonban, Kovács az 51.
2012. 08. 04. 12.31
Kovács Zsófia az 51. helyen végzett a női triatlonosok szombati versenyében a londoni olimpián. Az aranyérmet célfotó alapján a svájci Nicola Spirig nyerte a svéd Lisa Nordén előtt.
A címvédő, hazai közönség előtt szereplő Helen Jenkins végül ötödik lett.
Az 55 induló az 1500 méterest úszást a Hyde Parkban található Serpentine-tóban teljesítette, ahol a hosszútávúszást is rendezik majd. A 40 km-es kerékpározás innen indult, az út a Buckingham Palotáig tartott, ezt a közel 6 km-es kört kellett hétszer megtenni. A 10 km-es futás szintén a Hyde Parkban volt, a pálya mellett több tízezren szurkoltak.
Az időjárás nem volt kegyes az indulókhoz: a rajtnál még csepegett az eső, a víz 19, a levegő 17 fokos volt.
A 24 esztendős Kovács - aki tavaly az U23-as vb-n ezüstérmes volt - egy nagy csoporttal együtt érkezett meg az úszásról, az 50. helyen jött ki a vízből, és a 47. helyen kezdte meg a kerékpározást.
A pekingi bronzérmes, kétszeres világbajnok (2009 Gold Coast, 2010 Budapest) ausztrál Emma Moffatt kiszállt, így egy éremesélyessel kevesebb maradt a mezőnyben.
Az úttest csúszós volt a korábbi esőtől, így több bukás is előfordult. A bringázás alatt kisütött a nap, a tavaly felnőtt Eb-n hetedik gyöngyösi triatlonos pedig az utolsó előtti csoporttal tekert együtt. Aztán öt körrel a vége előtt ő is hatalmasat esett az egyik kanyarban, de folytatta, de már csak az utolsó bolyban. Az élen lévők 5-6 perccel jártak előrébb.
A futást az Agria KTK versenyzője hivatalosan a 46. helyen kezdte, hátránya az élcsoporttól 5:41 perc volt. Kovács végül 51. lett, míg az aranyéremről célfotó döntött a svájci Nicola Spirig és a svéd Lisa Nordén között az előbbi javára.
Eredmények:
Női triatlon, olimpiai bajnok:
------------------------------
Nicola Spirig (Svájc) 1:59:48 ó
2. Lisa Nordén (Svédország) 1:59:48
3. Erin Densham (Ausztrália) 1:59:50
...51. KOVÁCS ZSÓFIA 2:10:39
London 2012 - atlétika: Deák Nagy Marcell nem jutott tovább 400-on
2012. 08. 04. 12.33
Deák Nagy Marcell nem jutott tovább a férfi 400 m előfutamából a londoni olimpia szombati versenynapján.
Az idei felnőtt Európa-bajnokságon ezüstérmes, 20 éves futó 46.17 mp alatt teljesítette az egykörös távot, melynek utolsó méterein hiába futott rá a harmadik brit Conrad Williamsre, végül 5 századdal kikapott tőle.
Az elődöntőbe a futamok első három helyezettjei, illetve a további három legjobb időt elérő jut tovább.
A junior Eb-győztes gödöllői sprinter eredménye azonban erre nem elég.
London 2012 - A selejtezőben kiesett a rúdugrásban vb-címvédő Murer
2012. 08. 04. 16.26
A női rúdugrás szombati selejtezőjében meglepetésre kiesett a további olimpiai küzdelmekből a legutóbbi tegui világbajnokságon aranyérmes Fabiana Murer.
A brazil atléta, aki 4,85 m-rel nyert a tavalyi vb-n, csak 4,50 m-t teljesítet, ez pedig kevés volt a továbbjutáshoz.
A kétszeres olimpiai bajnok, világcsúcstartó orosz Jelena Iszinbajeva könnyedén lépett tovább: simán jutott túl a 4,50-en és ugyancsak elsőre vitte a 4,55 m-t is.
London 2012 - Kanadai arany gumiasztalon
2012. 08. 04. 18.32
A legutóbbi vb-n ezüstérmes kanadai Rosannagh Maclennan nyerte meg gumiasztalon a nők versenyét szombaton a londoni olimpián.
A második helyen a kínai Huang San-san végzett, míg a harmadik honfitársa, Ho Ven-na lett.
Eredmény:
gumiasztal, női verseny, olimpiai bajnok:
-------------------------------------
Rosannagh Maclennan (Kanada) 57.305 pont
2. Huang San-san (Huang Shanshan, Kína) 56.730
3. Ho Ven-na (He Wenna, Kína) 55.950
London 2012 - Pars és Berki az aranyért száll harcba
2012. 08. 04. 18.51
Aranyéremért száll harcba vasárnap kalapácsvetésben Pars Krisztián, lólengésben pedig Berki Krisztián a londoni olimpián.
A szombathelyi nehézatléta magabiztosan várhatja a finálét, ugyanis idén mindössze egyszer kapott ki, ráadásul egyetlen legyőzője, a lengyel Pawel Fajdek kiesett a selejtezőben, melyet Pars 79,37 méteres dobással nyert meg. A magyar Európa-bajnok legnagyobb riválisa a címvédő szlovén Primos Kozmus és a japán Murofusi Kodzsi, Athén bajnoka lehet, már csak azért is, mert csak ők dobták meg 78 méteres szintet.
A kétszeres világ- és hatszoros Európa-bajnok Berkinek viszont mindenképpen javítania kell selejtezős teljesítményéhez képest. A magyar tornász múlt szombaton elrontotta gyakorlatát, és csak az ötödik helyen jutott a nyolcfős fináléba, amelyben Hidvégi Vid is érdekelt lesz, sőt, hibátlan gyakorlattal akár ő is dobogóra állhat. Ezt jelzi, hogy harmadikként került a döntőbe. A magyarok legnagyobb ellenfele a hazai közönség előtt szereplő Louis Smith lesz, aki 15,800 ponttal első helyen lett finalista, a csapatdöntőben pedig 15,966-ot kapott lólengésgyakorlatára, ami azt vetíti előre, hogy nagy valószínűséggel Berki csak hibátlan produkcióval győzhet.
Vasárnap megkezdődnek a birkózás küzdelmei, mégpedig a kötöttfogásúak versenyeivel. A sportági nyitónapon az 55 kilós, idén Európa-bajnoki ezüstérmes Módos Péter és a 74 kg-os, 2008-ban Eb-győztes és olimpiai ötödik Bácsi Péter személyében két olyan magyar lép szőnyegre, aki ha jó napot fog ki, akár dobogós helyig is menetelhet.
A női vízilabdázók a negyeddöntőben az oroszok ellen szállnak vízbe. A két csapat az idei kontinensviadalon kétszer is találkozott egymással, akkor a csoportmeccsek során az oroszok nyertek, majd a bronzmeccsen a magyarok visszavágtak.
A magyar csapatból még műúszásban a Czékus Eszter, Kiss Szofi páros, női maratonfutásban Kálovics Anikó, Rakonczai Beáta és Erdélyi Zsófia, valamint a szörfösöknél Detre Diána és Gádorfalvi Áron lesz érdekelt.
Vasárnap igazi slágerszámok döntőire is sor kerül. Az Olimpiai Stadionban a világ leggyorsabb emberei csapnak össze a 100 méteres férfi síkfutás fináléjában, míg Wimbledonban a tenisz jelenlegi legnagyobb csillaga, a svájci Roger Federer utolsó hiányzó egyéni címét gyűjtheti be az olimpiai aranyéremmel. Ehhez a hazai közönség által támogatott Andy Murrayt kell legyőznie.
London 2012 - Női párosban is a kínai tollaslabdázók nyertek
2012. 08. 04. 18.37
A női egyes után női párosban is kínai siker született szombaton a londoni nyári olimpián.
A Tien Csing (Tian Qing), Csao Jun-lej (Zhao Yunlei) kettős a fináléban a japán Fudzsi Mizuki, Kakiva Reika duót múlta felül.
Az eddig befejezett három számban (női egyes, női páros, vegyespáros) kínai siker született, és mivel a vasárnapi férfi döntőkben is érdekeltek az ázsiai ország sportolói, akár mind az öt aranyérmet is megszerezhetik. Erre még nem volt példa a sportág 1992 óta íródó olimpiai története során.
Négy éve, Pekingben is erre a bravúrra készültek a kínaiak, de be kellett érniük három első hellyel.
Eredmények:
tollaslabda, női páros, olimpiai bajnok:
-----------------------------------------
Tien Csing (Tian Qing), Csao Jun-lej (Zhao Yunlei, Kína)
2. Fudzsi Mizuki, Kakiva Reika (Japán)
3. Valerija Sorokina, Nyina Viszlova (Oroszország)
A döntőben:
Tien Csing (Tian Qing), Csao Jun-lej - Fudzsi, Kakiva 2-0 (21-10, 25-23)
a 3. helyért:
Sorokina, Viszlova - Alex Bruce, Michele Li (Kanada) 2-0 (21-9, 21-10)
London 2012 - Káté Gyula: "Úgy döntöttem, több olimpián nem indulok"
2012. 08. 04. 18.39
A 64 kilós súlycsoportban szereplő Káté Gyula kikapott a második, szombati mérkőzésén, így nem jutott be a legjobb nyolc közé a londoni olimpia férfi ökölvívótornáján.
A 30 éves kispesti öklöző az egyiptomi Mohamed Eszlam magabiztos legyőzésével jutott a nyolcaddöntőbe, s a keddi bemutatkozás után ezúttal jóval nehezebb feladat várt rá. A negyedik kiemelt, vb-harmadik olasz Vincenzo Mangiacapre volt az ellenfele, akit két éve, a moszkvai Európa-bajnokságon legyőzött, ezzel együtt a kezdés előtt a mérlegük döntetlen, azaz 1-1 volt. A helyi fogadóirodák mindegyike a riválist tartotta esélyesebbnek a továbbjutásra, az olasz sikere mindössze 3,6 font nyereményt ígért, míg Kátéé 19-et.
Bátran kezdett a kétszeres világbajnoki bronzérmes magyar, többször is eltalálta a 23 esztendős Mangiacaprét, a második percben azonban rászámoltak. A menet végén az olasz vezetett 6-3-ra. A folytatásban is támadott Káté, de riválisa is pontosan ütött, s övé lett a második három perc is (12-. A záró menetben a magyar mindent egy lapra feltéve rohamozott, szándéka azonban nem vezetett eredményre, ezt a felvonást és a meccset is Mangiacapre nyerte.
"Pontosabb, magabiztosabb volt az ellenfél, Gyuszi csak küszködött" - mondta szűkszavúan Káté klubedzője, Szántó Imre.
"Úgy döntöttem, több olimpián nem indulok" - közölte a 30 éves kispesti ökölvívó.
Káté nyolc és négy éve a 32 között búcsúzott az ötkarikás boksztornán, most a legjobb 16 jelentette a végállomást.
Eredmény:
férfi 64 kg, a 8 közé jutásért:
-------------------------------
Vincenzo Mangiacapre (olasz)-Káté Gyula 20-14
A magyar ökölvívók közül a 75 kg-os Harcsa Zoltán jelenleg a legjobb nyolc között jár, s hétfőn az éremért mérkőzik majd a brazil Florentino Falcaóval, Varga Miklós pedig kiesett a 60 kg-osok múlt vasárnapi első fordulójában.
London 2012 - Nehéz ágon a vasárnap érdekelt magyar birkózók
2012. 08. 04. 19.00
Mindkét vasárnap szőnyegre lépő magyar kötöttfogású birkózó - az 55 kilós Módos Péter és a 74 kg-ban érdekelt Bácsi Péter - nehéz ágra került a szombati sorsoláson.
Az idén Európa-bajnoki ezüstérmes Módos az Ázsia-bajnokság második helyezettjével, az üzbég Elmurat Taszmuradovval találkozik a nyolcaddöntőben. Győzelme esetén az Ázsia-bajnok kirgiz Jeralijev és az ötszörös világbajnok iráni Reihanpur mérkőzésének győztesével birkózik majd.
A 2008-ban Európa-bajnok és olimpiai ötödik Bácsi első ellenfele az idei Eb-n bronzérmes litván Alekszandr Kazakevics lesz, majd siker esetén a kétszeres világbajnok török Selcuk Cebi és a svéd Rosengren párharcának győztese vár rá.
A birkózóknál vereség esetén csak akkor kerülhet az adott versenyző vigaszágra, ha legyőzője a döntőig menetel.
London 2012 - A horvátok nyerték a veretlenek csatáját kézilabdában
2012. 08. 04. 18.59
Továbbra is százszázalékos a magyarokkal egy csoportban szereplő horvát válogatott a londoni olimpia férfi kézilabdatornáján: Slavko Goluza együttese szombaton, a találkozó előtt még szintén hibátlan, Európa-bajnok dán csapatot győzte le rendkívül magabiztosan.
Eredmények:
férfi kézilabdatorna, 4. forduló:
----------------------------------
A csoport:
Svédország-Argentína 29-13 (12-
korábban:
Tunézia - Nagy-Britannia 34-17 (14-
később:
Izland-Franciaország 20:30 ó
B csoport:
Horvátország-Dánia 32-21 (14-9)
korábban:
Szerbia-Koreai Köztársaság 28-22 (12-10)
később:
MAGYARORSZÁG-SPANYOLORSZÁG 22:15 ó
Az állás:
1. Horvátország 8 pont/4 mérkőzés,
2. Dánia 6/4,
3. Spanyolország 4/3,
4. MAGYARORSZÁG 2/3 (66-72),
5. Szerbia 2/4 (97-105),
6. Koreai Köztársaság 0
London 2012 - Mexikó hosszabbítás után a négy között a futballtornán
2012. 08. 04. 18.37
A mexikói válogatott bejutott a legjobb négy közé a londoni olimpia férfi labdarúgótornáján, miután a szombati elődöntőben hosszabbítás után 4-2-re legyőzte a szenegáli csapatot.
Eredmények:
férfi labdarúgótorna, negyeddöntő:
-----------------------------------
Mexikó-Szenegál 4-2 (1-0, 2-2, 3-2)
korábban:
Japán-Egyiptom 3-0 (1-0)
később:
18 ó: Brazília-Honduras, Newcastle, St. James' Park
20:30 ó: Nagy Britannia - Koreai Köztársaság, Cardiff, Millennium Stadion
London 2012 - Berecz a 21. helyen zárt
2012. 08. 04. 18.36
A vitorlázó Berecz Zsombor a 21. helyen végzett a Laser hajóosztályban a londoni olimpián.
A magyar versenyző szombaton előbb a bravúros negyedik, majd a 21. helyen ért célba a 49 fős mezőnyben. Ezzel összesítésben 159 helyezési ponttal a 21. helyen fejezte be a küzdelmet, hétfőn már csak az első tíz száll vízre a mezőnyversenyben.
Berecz két futamban kiemelkedően teljesített, a szombati negyedik mellett volt egy harmadik helyezése is. Viszont négyszer a 30. vagy annál rosszabb pozícióban zárt, a kieső eredménye a 34. volt. Összességében így elmaradt attól a várakozástól, hogy a 10-15 között végezzen.
A szörfös Detre Dia szombaton 17. és 18. hellyel folytatta, s a 16. helyen várja az utolsó két futamot.
A szintén szörfös Gádorfalvi Áron előbb 18., majd 24. lett, ezzel nyolc részverseny után a 25. helyen áll.
A szörfösökre vasárnap újabb két futam vár.
London 2012 - A litvánok megszorongatták az amerikai kosárcsapatot
2012. 08. 04. 18.35
Az NBA-sztárokkal felálló amerikai válogatott csak öt ponttal nyert a litván csapat ellen a londoni olimpiai férfi kosárlabdatornájának szombati, negyedik fordulójában.
Eredmények:
férfi kosárlabdatorna, 4. forduló:
A csoport:
Egyesült Államok-Litvánia 99-94
korábban:
Franciaország-Tunézia 73-69
később:
23:15 ó: Nigéria-Argentína
B csoport:
korábban:
Oroszország-Spanyolország 77-74
később:
17:45 ó: Kína-Brazília
21 ó: Nagy-Britannia - Ausztrália
London 2012 - Gumiasztal: dobogósok, éremtáblázat
2012. 08. 04. 18.34
A gumiasztal dobogósai a londoni olimpián:
férfiak, olimpiai bajnok:
1. Tung Tung (Dong Dong, Kína) 62,990 pont
2. Dmitrij Usakov (Oroszország) 61,769
3. Lu Csun-long (Lu Chunlong, Kína) 61,319
nők, olimpiai bajnok:
1. Rosannagh Maclennan (Kanada) 57.305 pont
2. Huang San-san (Huang Shanshan, Kína) 56.730
3. Ho Ven-na (He Wenna, Kína) 55.950
A gumiasztal éremtáblázata a londoni olimpián:
arany ezüst bronz
Kína 1 1 2
Kanada 1 - -
Oroszország - 1 -
London 2012 - Serena Williams olimpiai bajnok
2012. 08. 04. 16.57
Serena Williams nyerte az aranyérmet női egyesben a londoni olimpia tenisztornáján, miután a szombati döntőben fölényesen győzött az orosz Marija Sarapova ellen Wimbledonban.
A mérkőzés mindössze 63 percig tartott, Sarapova csupán egy játékot tudott nyerni.
Az első játszmában a tengerentúli szinte szóhoz sem engedte jutni riválisát, a folytatásban újabb három gémet nyert, mire az orosz szépíteni tudott. Az ötödik gémben két bréklabdája is volt Sarapovának, de az amerikai mindkettőt hárította (4:1). A volt világelső ezzel végleg elvesztette hitét, hogy még felzárkózhat, az amerikai pedig biztosan nyerte a pontokat, a játékot és végül a meccset.
S. Williamsnek ez volt a kilencedik győzelme Sarapovával szemben, az orosz utoljára 2004-ben tudott nyerni ellene.
S. Williams eddig két aranyérmet szerzett párosban az olimpián (Sydney 2000, Peking 200, egy hónapja a wimbledoni Grand Slam-tornán diadalmaskodott, és egyesben összesen 14 Grand Slam-diadal fűződik a nevéhez.
A harmadik helyen a világelső fehérorosz Viktorija Azarenka végzett, miután a bronzmérkőzésen két játszmában verte az orosz Marija Kirilenkót.
a 3. helyért:
Azarenka (fehérorosz, 1.)-Kirilenko (orosz, 14.) 6:3, 6:4
döntő:
S. Williams (amerikai, 4.)-Sarapova (orosz, 3.) 6:0, 6:1
Eredmény:
tenisz, női egyes, olimpiai bajnok:
-----------------------------------
Serena Williams (Egyesült Államok)
2. Marija Sarapova (Oroszország)
3. Vikltorija Azarenka (Fehéroroszország)
London 2012 - Magyarok is helyet kaptak a "divatdiktátorok" között
2012. 08. 04. 14.46
Egy székesfehérvári ikerpárról készült fénykép is helyet kapott abban az összeállításban, amelyet az Evening Standard című lap közölt a londoni Olimpiai Park színes kavalkádjáról, a "népviseletbe" öltözött szurkolókról.
A magyar lánytestvérek - éppen egy vízilabdameccsre tartva - büszkén pózolnak a fotón piros parókájukban, fehér pólójukban, zöld nadrágjukban és a nemzeti színekre lakkozott körmeikkel.
Az összeállítást a lap divatszerkesztője ollózta össze, viccesen hozzátéve, hogy ezek az öltözékek csak és kizárólag a stratfordi ötkarikás forgatagban engedélyezettek.
A magyarokon kívül többek között látható még brit zászlós szoknyát viselő hölgy, egy spanyol pár, melynek női és férfi tagja is flamenco-szoknyában pózol és egy San Franciscó-i testvérpár, amely az amerikai lobogó mintájára emlékeztető, testhez simuló ruhában látható.
London 2012 - Negyeddöntős a férfi vízilabda-válogatott
Magyarország - Nagy-Britannia 17-6
2012. 08. 04. 20.32
A címvédő magyar válogatott 17-6-ra legyőzte a házigazda brit csapatot a londoni olimpia férfi vízilabdatornájának szombati, negyedik fordulójában, így az amerikaiak elleni, hétfői összecsapás eredményétől függetlenül bejutott a legjobb nyolc közé.
Kemény Dénes együttese a papírformának megfelelően diadalmaskodott, Kásás Tamás és Madaras Norbert egyformán három alkalommal volt eredményes.
A magyar csapat hétfőn közép-európai idő szerint 16:30-kor találkozik az amerikaival.
London 2012 - A Bryan-testvérek nyerték a férfi párost teniszben
2012. 08. 04. 19.26
Az amerikai Bryan-testvérek, Mike és Bob nyerték a londoni olimpia férfi párosversenyét a tenisztornán, mivel a szombati döntőben két játszmában győztek a francia Michael Llodra, Jo-Wilfried Tsonga kettős ellen.
A bronzérmet a francia Julien Benneteau, Richard Gasquet páros szerezte meg Wimbledonban.
Eredmények:
a 3. helyért:
Julien Benneteau, Richard Gasquet (francia) - David Ferrer, Feliciano Lopez (spanyol) 7:6 (7-4), 6:2
döntő:
Mike Bryan, Bob Bryan (amerikai, 1.) - Michael Llodra, Jo-Wilfried Tsonga (francia, 2.) 6:4, 7:6 (7-2)
tenisz, férfi páros, olimpiai bajnok:
--------------------------------------
Mike Bryan, Bob Bryan (Egyesült Államok)
2. Michael Llodra, Jo-Wilfried Tsonga (Franciaország)
3. Julien Benneteau, Richard Gasquet (Franciaország)
London 2012 - a szombati nap emlékezetes fotói - képgaléria
A magyar olimpiai csapat szombati programján készült fotók
Peter Snell az atlétikai Hírességek Csarnokában
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) szombaton bejelentette, hogy a háromszoros olimpiai bajnok új-zélandi középtávfutó, Peter Snell is bekerült a szervezet alapításának idei centenáriuma alkalmából létrehozott Hírességek Csarnokának első 24 tagja közé.
A "repülő új-zélandi" először az 1960-as római olimpián nyert aranyérmet 800 méteres síkfutásban. Négy évvel később Tokióban megvédte címét, és 1500 méteren is ő volt a legjobb. 1962-ben egy héten belül 800 méteren és egy mérföldön is világcsúcsot futott.
Az IAAF honlapja szerint a Hall of Fame-be eddig az ausztrál Betty Cuthbert, a brit Sebastian Coe, a brazil Adhemar Ferreira da Silva, a csehszlovák Emil Zatopek, az egyesült államokbeli Mildred Didriksen, Michael Johnson, Jackie Joyner-Kersee, Carl Lewis, Edwin Moses, Dan O'Brien, Al Oerter és Jessie Owens, az etióp Abebe Bikila, a finn Paavo Nurmi, a holland Fanny Blankers-Koen, a kenyai Kipchoge Keino, a kínai Vang Csün-hszia (Wang Junxia), a kubai Alberto Juantorena, a lengyel Irena Szewinska és az ukrán Szergej Bubka került be.
A Hírességek Csarnokába olyan atléta juthat be, aki legalább két világbajnoki vagy olimpiai aranyérmet nyert, legalább egyszer világcsúcsot állított fel, és több mint tíz év eltelt a visszavonulása óta.
London 2012 - Doppingolás miatt kizártak egy brazil evezőst
Doppingolás miatt kizárták a londoni olimpiáról Kissya da Costa Cataldo brazil evezőst - közölte szombaton a Brazil Olimpiai Bizottság (COB).
A dél-amerikai sportoló szervezetében egy július 12-én elvégzett vizsgálat során mutattak ki tiltott szert. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) felfüggesztette a 30 éves evezős versenyzői jogát, így - bár a második legjobb idővel jutott a fináléba - már nem indulhatott a női egypár szombati döntőjében, amelyet a cseh Miroslava Knapkova nyert meg.
Ez a nyolcadik doppingeset az olimpián: korábban Lujza Galjulina üzbég tornász, Hysen Pulaku albán súlyemelő, Tameka Williams St. Kitts és Nevis-i atléta, Viktorija Baranova orosz női pályakerékpáros, Amin Lalu marokkói férfi 1500-as futóm, Marina Marghieva moldovai kalapácsvető és Diego Palomeque kolumbiai atléta bukott le.
London 2012 - Kizártak az olimpiáról egy doppingoló kolumbiai atlétát
Doppingolás miatt kizárták a londoni olimpiáról Diego Palomeque kolumbiai atlétát - közölte szombaton a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB).
A dél-amerikai futó szervezetében a július 26-i, londoni ellenőrzés során a normál értéknél magasabb tesztoszteronszintet mutattak ki.
A 18 éves Palomeque szombaton már nem állhatott rajthoz az előfutamban 400 m-es síkfutásban.
London 2012 - Világcsúccsal nyerték a britek a női üldözéses csapatversenyt
2012. 08. 04. 20.43
A házigazda britek világcsúccsal nyerték meg a pályakerékpárosok női üldözéses csapatversenyét szombaton a londoni olimpián.
Ez volt az ötödik pályakerékpáros szám, és a negyedik aranyat szerezték meg a vendéglátók.
Eredmények:
a döntőben:
Nagy-Britannia 3:14.051 p - világcsúcs - Egyesült Államok 3:19.727
a 3. helyért:
Kanada 3:17.915 - Ausztrália 3:18.096
pályakerékpár:
női üldözéses csapatverseny, 3000 m, olimpiai bajnok:
-----------------------------------------------------
Nagy-Britannia (Dani King, Laura Trott, Joanna Rowsell)
2. Egyesült Államok (Sarah Hammer, Dotsie Bausch, Lauren Tamayo)
3. Kanada (Tara Whitten, Gillian Carleton, Jasmin Glaesser)
London 2012 - Helebrandt Máté egyéni csúccsal harminckettedik
2012. 08. 04. 20.42
Helebrandt Máté egyéni csúccsal a 32. helyen végzett 20 km-es gyaloglásban szombaton a londoni olimpián.
A Nyírsuli sportolója az 56 indulót számláló mezőnnyel a Buckingham Palota mellett található St. James parknál vágott neki a belvárosban kijelölt pályának. Helebrandt, aki 1:24:10 órás egyéni csúcsával biztosította helyét az ötkarikás játékokon, az első kilométerek után leszakadt az élbolytól, s a mezőny utolsó harmadában gyalogolt. A hajrában azonban sikerült feljebb kapaszkodnia, s végül 132 órával, eddigi legjobbjával ért célba.
A 23 éves atléta az olimpiai rekorddal győztes kínai Csen Tingtől 4:46 perccel maradt el.
Eredmény:
férfi 20 km-es gyaloglás, olimpiai bajnok:
------------------------------------------
Csen Ting (Chen Ding, Kína) 1:18:46 óra
2. Erick Barrondo (Guatemala) 1:18:57 ó
3. Vang Csen (Wang Zhen, Kína) 1:19:25 ó
...32. Helebrandt Máté 132 ó
London 2012 - Kromowidjojo nyert 50 gyorson is
2012. 08. 04. 20.53
A 100 méter után az 50 méteres gyorsúszásban is a holland Ranomi Kromowidjojo diadalmaskodott a londoni olimpián.
A második helyen a fehérorosz Alijakszandra Heraszimenyja végzett, míg a harmadik a szintén holland Marleen Veldhuis lett.
Eredmények:
női 50 m gyors, olimpiai bajnok:
----------------------------
Ranomi Kromowidjojo (Hollandia) 24.05 mp
2. Alijakszandra Heraszimenyja (Fehéroroszország) 24.28
3. Marleen Veldhuis (Hollandia) 24.39
London 2012 - kézilabda: Magyarország - Spanyolország
2012. 08. 04. 22.53
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33-22-re kikapott a vb-harmadik, Eb-negyedik spanyol csapattól a londoni olimpia szombati, negyedik fordulójában.
A fokozatosan leeresztő magyar férfi kézilabda-válogatott 33-22-re kikapott a vb-harmadik, Eb-negyedik spanyol csapattól a londoni olimpia B csoportjának szombati, negyedik fordulójában, így majd két nap múlva az Eb-ezüstérmes szerbek ellen dől el, sikerül-e a negyeddöntőbe jutás.
Sokáig fej fej mellett haladt a két gárda, ám a szünet előtt megléptek az esélyesebb spanyolok, ettől kezdve pedig már az ő akaratuk érvénysült.
Az már korábban nyilvánvaló volt, hogy Mocsai Lajos szövetségi kapitány együttese - ennek a meccsnek az eredményétől függetlenül - hétfőn ki-ki meccset játszik. Rosszabb gólkülönbsége miatt ráadásul mindenképpen győznie kell majd a nyolc közé jutáshoz.
3333
London 2012 - Úszás: dobogósok, magyarok helyezései, éremtáblázat
2012. 08. 04. 22.58
A londoni olimpia úszóversenyeinek férfi dobogósai, és a magyarok helyezései:
50 m gyors:
1. Florent Manaudou (Franciaország)
2. Cullen Jones (Egyesült Államok)
3. Cesar Celio (Brazília)
...12. TAKÁCS KRISZTIÁN
100 m gyors:
1. Nathan Adrian (Egyesült Államok)
2. James Magnussen (Ausztrália)
3. Brent Hayden (Kanada)
100 m mell:
1. Cameron van der Burgh (Dél-afrikai Köztársaság)
2. Christian Sprenger (Ausztrália)
3. Brendan Hansen (Egyesült Államok)
4. GYURTA DÁNIEL
100 m hát:
1. Matthew Grevers (Egyesült Államok)
2. Nick Thoman (Egyesült Államok)
3. Irie Rioszuke (Japán)
...22. BOHUS RICHÁRD
100 m pillangó:
1. Michael Phelps (Egyesült Államok)
2. Chad Le Clos (Dél-afrikai Köztársaság) és Jevgenyij Korotiskin (Oroszország)
...14. PULAI BENCE
200 m gyors:
1. Yannick Agnel (Franciaország)
2. Park Te Hvan (Koreai Köztársaság) és Szun Jang (Sun Yang, Kína)
...10. KOZMA DOMINIK
200 m mell:
1. GYURTA DÁNIEL
2. Michael Jamieson (Nagy-Britannia)
3. Tatesi Rio (Japán)
...20. MOLNÁR ÁKOS
200 m hát:
1. Tyler Clary (Egyesült Államok)
2. Irie Rjoszuke (Japán)
3. Ryan Lochte (Egyesült Államok)
...11. BALOG GÁBOR
...12. BERNEK PÉTER
200 m pillangó:
1. Chad le Clos (Dél-afrikai Köztársaság)
2. Michael Phelps (Egyesült Államok)
3. Macuda Takesi (Japán)
...9. BICZÓ BENCE
...12. CSEH LÁSZLÓ
200 m vegyes:
1. Michael Phelps (Egyesült Államok)
2. Ryan Lochte (Egyesült Államok)
3. CSEH LÁSZLÓ
...35. VERRASZTÓ DÁVID
400 m gyors:
1. Szun Jang (Sun Yang, Kína)
2. Park Te Hvan (Koreai Köztársaság)
3. Peter Vanderkaay (Egyesült Államok)
...6. KIS GERGŐ
400 m vegyes:
1. Ryan Lochte (Egyesült Államok)
2. Thiago Pereira (Brazília)
3. Koszuke Hagino (Japán)
...9. CSEH LÁSZLÓ
...22. VERRASZTÓ DÁVID
1500 m gyors:
1. Szun Jang (Sun Yang, Kína)
2. Ryan Cochrane (Kanada)
3. Uszama Melluli (Tunézia)
...12. GYURTA GERGELY
...19. KIS GERGŐ
4x100 m gyorsváltó:
Franciaország (Amaury Leveaux, Fabien Gilot, Clément Lefert, Yannick Agnel)
2. Egyesült Államok (Nathan Adrian, Michael Phelps, Cullen Jones, Ryan Lochte)
3. Oroszország (Andrej Grecsin, Nyikita Lobincsev, Vlagyimir Morozov, Danila Izotov)
...14. MAGYARORSZÁG (BALOG GÁBOR, BERNEK PÉTER, KIS GERGŐ, TAKÁCS KRISZTIÁN)
4x100 m vegyesváltó:
Egyesült Államok (Matthew Grevers, Brendan Hansen, Michael Phelps, Nathan Adrian)
2. Japán (Irie Rioszuke, Kitadzsima Koszuke, Macuda Takesi, Fudzsi Takuro)
3. Ausztrália (Hayden Stoeckel, Christian Sprenger, Matt Targett, James Magnussen)
...5. MAGYARORSZÁG (CSEH LÁSZLÓ, GYURTA DÁNIEL, PULAI BENCE, KOZMA DOMINIK)
4x200 méteres gyorsváltó:
Egyesült Államok (Ryan Lochte, Conor Dwyer, Ricky Berens, Michael Phelps)
2. Franciaország (Amaury Leveaux, Gregory Mallet, Clement Lefert, Yannick Agnel)
3. Kína (Hao Jün (Hao Yun), Li Csün-csi (Li Junqi), Csiang Haj-csi (Jiang Haiqi), Szun Jang (Sun Yang))
...8. MAGYARORSZÁG (KOZMA DOMINIK, CSEH LÁSZLÓ, BERNEK PÉTER, KIS GERGŐ)
50 m gyors:
1. Ranomi Kromowidjojo (Hollandia)
2. Alijakszandra Heraszimenyja (Fehéroroszország)
3. Marleen Veldhuis (Hollandia)
100 m gyors:
1. Ranomi Kromowidjojo (Hollandia)
2. Aliakszandra Heraszimenia (Fehéroroszország)
3. Tang Ji (Tang Yi, Kína)
...23. DARA ESZTER
100 m mell:
1. Ruta Meilutyte (Litvánia)
2. Rebecca Soni (Egyesült Államok)
3. Szuzuki Szatomi (Japán)
...31. SZTANKOVICS ANNA
100 m hát:
Missy Franklin (Egyesült Államok)
2. Emily Seebohm (Ausztrália)
3. Terakava Aja (Japán)
...37. POVÁZSAY ESZTER
100 m pillangó:
1. Dana Vollmer (Egyesült Államok)
2. Lu Jing (Lu Ying, Kínai)
3. Alicia Coutts (Ausztrália)
...34. SZILÁGYI LILIÁNA
200 m gyors:
1. Allison Schmitt (Egyesült Államok)
2. Camille Muffat (Franciaország)
3. Bronte Barratt (Ausztrália)
...22. MUTINA ÁGNES
200 m mell:
Rebecca Soni (Egyesült Államok)
2. Szuzuki Szatomi (Japán)
3. Julija Jefimova (Oroszország)
...29. SZTANKOVICS ANNA
200 m hát:
1. Missy Franklin (Egyesült Államok)
2. Anasztaszija Zujeva (Oroszország)
3. Elizabeth Beisel (Egyesült Államok)
...35. SZEKERES DORINA
200 m pillangó:
1. Csiao Liu-jang (Kína)
2. Mireia Belmonte Garcia (Spanyolország)
3. Hosi Nacumi (Japán)
...7. JAKABOS ZSUZSANNA
...9. HOSSZÚ KATINKA
200 m vegyes:
1. Je Si-ven (Kína)
2. Alicia Coutts (Ausztrália)
3. Caitlin Leverenz (Egyesült Államok)
...8. HOSSZÚ KATINKA
...9. VERRASZTÓ EVELYN
400 m gyors:
1. Camille Muffat (Franciaország)
2. Allison Schmitt (Egyesült Államok)
3. Rebecca Adlington (Nagy-Britannia)
...16. RISZTOV ÉVA
...17. KAPÁS BOGLÁRKA
400 m vegyes:
1. Je Si-ven (Ye Shiwen, Kína)
2. Elizabeth Beisel (Egyesült Államok)
3. Li Hszüan-hszü (Li Xuanxu, Kína)
4. HOSSZÚ KATINKA
...9. JAKABOS ZSUZSANNA
800 m gyors:
1. Katie Ledecky (Egyesült Államok)
2. Mireia Belmonte Garcia (Spanyolország)
3. Rebecca Adlington (Nagy-Britannia)
...6. KAPÁS BOGLÁRKA
...13. RISZTOV ÉVA
4x100 m gyorsváltó:
1. Ausztrália (Alicia Coutts, Cate Campbell, Brittany Elmslie, Melanie Schlanger)
2. Hollandia (Inge Dekker, Marleen Veldhuis, Femke Heemskerk, Ranomi Kromowidjojo)
3. Egyesült Államok (Missy Franklin, Jessica Hardy, Lia Neal, Allison Schmitt)
...15. MAGYARORSZÁG (MUTINA ÁGNES, VERRASZTÓ EVELYN, RISZTOV ÉVA, DARA ESZTER)
4x100 m vegyesváltó:
1. Egyesült Államok (Missy Franklin, Rebecca Soni, Dana Vollmer, Allison Schmitt)
2. Ausztrália (Emily Seebohm, Leisel Jones, Alicia Coutts, Melanie Schlanger)
3. Japán (Terakava Aja, Szuzuki Szatomi, Kato Juka, Ueda Haruka)
...A VERRASZTÓ EVELYN, SZTANKOVICS ANNA, JAKABOS ZSUZSANNA, DARA ESZTER ÖSSZEÁLLÍTÁSÚ NÉGYEST KIZÁRTÁK
4x200 m gyorsváltó:
Egyesült Államok (Missy Franklin, Dana Vollmer, Shannon Vreeland, Allison Schmitt)
2. Ausztrália (Bronte Barratt, Melanie Schlanger, Kylie Palmer, Alicia Coutts)
3. Franciaország (Camille Muffat, Charlotte Bonnet, Ophelie-Cyrielle Etienne, Coralie Balmy)
...9. MAGYARORSZÁG (MUTINA ÁGNES, JAKABOS ZSUZSANNA, HOSSZÚ KATINKA, VERRASZTÓ EVELYN)
Az úszás éremtáblázata a londoni olimpián:
arany ezüst bronz
Egyesült Államok 16 8 6
Kína 5 2 3
Franciaország 4 2 1
Hollandia 2 1 1
Dél-afrikai Köztársaság 2 1 -
Ausztrália 1 6 3
MAGYARORSZÁG 1 - 1
Litvánia 1 - -
Japán - 3 8
Oroszország - 2 2
Fehéroroszország - 2 -
Spanyolország - 2 -
Koreai Köztársaság - 2 -
Nagy-Britannia - 1 2
Brazília - 1 1
Kanada - 1 1
Tunézia - - 1
London 2012 - Brit siker férfi távolugrásban
2012. 08. 04. 22.52
A brit Greg Rutherford nyerte a férfi távolugrást a londoni olimpián.
A második helyen az ausztrál Mitchell Watt végzett, a harmadik pedig az amerikai Will Claye lett.
Eredmények:
férfi távolugrás, olimpiai bajnok:
----------------------------------
Greg Rutherford (Nagy-Britannia) 8,31 m
2. Mitchell Watt (Ausztrália) 8,16
3. Will Claye (Egyesült Államok) 8,12
London 2012 - Az izlandi kézilabdázók nyertek a franciák ellen
2012. 08. 04. 22.40
Az izlandi válogatott egy góllal győzött a címvédő francia együttes ellen a londoni olimpia férfi kézilabdatornáján.
Négy éve ez a két csapat játszotta a döntőt, akkor a franciák bizonyultak jobbnak.
Eredmények:
férfi kézilabdatorna, 4. forduló:
----------------------------------
A csoport:
Izland-Franciaország 30-29 (16-15)
korábban:
Svédország-Argentína 29-13 (12-
Tunézia - Nagy-Britannia 34-17 (14-
A csoport állása:
1. Izland 8 pont,
2. Franciaország 6 (130-84),
3. Svédország 6 (130-86),
4. Tunézia 2 (96-102),
5. Argentína 2 (90-113),
6. Nagy-Britannia 0
korábban:
B csoport:
Horvátország-Dánia 32-21 (14-9)
Szerbia-Koreai Köztársaság 28-22 (12-10)
később:
MAGYARORSZÁG-SPANYOLORSZÁG 22:15 ó
Az állás:
1. Horvátország 8 pont/4 mérkőzés,
2. Dánia 6/4,
3. Spanyolország 4/3,
4. MAGYARORSZÁG 2/3 (66-72),
5. Szerbia 2/4 (97-105),
6. Koreai Köztársaság 0
London 2012 - Kínai arany a női párbajtőr csapatversenyben
2012. 08. 04. 22.37
A kínai válogatott nyerte a női párbajtőrözők szombati csapatversenyét a londoni olimpián.
Az ázsiai együttes szerezte a vívósport olimpiai történetének 200. aranyérmét.
Eredmények:
az elődöntőben:
Koreai Köztársaság-Egyesült Államok 45-36
Kína-Oroszország 20-19
a 3. helyért:
Egyesült Államok-Oroszország 31-30
a döntőben:
Kína-Koreai Köztársaság 39-25
női párbajtőr, csapatverseny, olimpiai bajnok:
---------------------------------------------
Kína (Li Na, Szun Ji-csie - Sun Yijie, Hszü An-csi - Xu Anqi, Luo Hsziao-csüan - Luo Xiaojuan)
2. Koreai Köztársaság (Sin A Lam, Jung Hjo Jung, Csoj In Dzsong, Csoj Eun Szuk)
3. Egyesült Államok (Maya Lawrence, Courtney Hurley, Kelley Hurley, Susie Scanlan)
London 2012 - Magabiztos szerb siker vízilabdában
2012. 08. 04. 22.36
A szerb válogatott rendkívül magabiztosan nyert az amerikai csapat ellen a londoni olimpia férfi vízilabdatornáján, ezzel átvette a vezetést a B csoportban, amelyben a magyarok is szerepelnek.
Eredmények:
férfi vízilabdatorna, 4. forduló:
B csoport:
Szerbia-Egyesült Államok 11-6 (4-1, 1-2, 3-1, 3-2)
korábban:
Montenegró-Románia 12-8 (3-1, 2-1, 3-2, 4-4)
MAGYARORSZÁG - Nagy-Britannia 19:20 ó
A csoport állása:
1. Szerbia 7 pont,
2. Egyesült Államok 6,
3. Montenegró 5,
4. MAGYARORSZÁG 4,
5. Románia 2,
6. Nagy-Britannia 0
A csoport:
korábban:
Horvátország-Ausztrália 11-6 (2-1, 3-1, 3-2, 3-2)
Spanyolország-Görögország 11-9 (4-3, 4-2, 1-2, 2-2)
Olaszország-Kazahsztán 9-6 (4-2, 4-2, 1-1, 0-1)
A csoport állása:
1. Horvátország 8 pont,
2. Spanyolország 6,
3. Olaszország 5,
4. Görögország 3,
5. Ausztrália 2,
6. Kazahsztán 0
Acsoportokból az első négy-négy helyezett jut a negyeddöntőbe.
London 2012 - Kazah arany férfi súlyemelésben
2012. 08. 04. 22.35
A kazah Ilja Iljin világcsúccsal nyerte a férfi súlyemelők versenyét a 94 kg-os súlycsoportban szombaton a londoni olimpián.
A második helyen az orosz Alekszandr Ivanov végzett, a harmadik a moldovai Anatoli Ciricu lett.
Eredmények:
súlyemelés, férfi 94 kg, olimpiai bajnok:
-----------------------------------------
Ilja Iljin (Kazahsztán) 418 kg (szakítás: 185 kg, lökés: 233 kg)
2. Alekszandr Ivanov (Oroszország) 409 (185, 224)
3. Anatoli Ciricu (Moldova) 407 (181, 226)
London 2012 - Horvát siker női diszkoszvetésben
2012. 08. 04. 22.34
A horvát Sandra Perkovicé lett az aranyérem női diszkoszvetésben szombaton a londoni olimpián.
A második helyen az orosz Darja Piscsalnyikova, a harmadikon pedig a világbajnoki címvédő kínai Li Janfeng (Li Yanfeng) végzett.
Eredmények:
női diszkoszvetés, olimpiai bajnok:
-----------------------------------
Sandra Perkovic (Horvátország) 69,11 m
2. Darja Piscsalnyikova (Oroszország) 67,56
3. Li Janfeng (Li Yanfeng, Kína) 67,22
London 2012 - Magyar érmesek és pontszerzők augusztus 4.
2012. 08. 04. 23.38
A londoni nyári olimpia magyar érmesei és pontszerzői (az első hat között végzettek):
ARANY:
------
Szilágyi Áron, vívás (kard, egyéni)
Gyurta Dániel, úszás (200 m mell)
EZÜST:
------
Ungvári Miklós, cselgáncs (66 kg)
BRONZ:
------
Csernoviczki Éva, cselgáncs (48 kg)
Cseh László, úszás (200 m vegyes)
4. hely:
--------
Hosszú Katinka, úszás (400 m vegyes)
Gyurta Dániel, úszás (100 m mell)
5. hely:
--------
Karakas Hedvig, cselgáncs (57 kg)
Joó Abigél, cselgáncs (78 kg)
Cseh László, Gyurta Dániel, Pulai Bence, Kozma Dominik, úszás (4x100 méteres vegyesváltó)
6. hely:
--------
Kiss Gergő, úszás (400 m gyors)
Csonka Zsófia, sportlövészet (női sportpisztoly, 30+30 lövés)
Bognár Richárd, sportlövészet (férfi dupla trap)
Kapás Boglárka, úszás (800 m gyors)
London 2012 - A szombati győztesek
2012. 08. 04. 23.39
A londoni olimpia szombati győztesei:
ATLÉTIKA
férfi 20 km gyaloglás: Csen Ting (Chen Ding, Kína)
férfi távolugrás: Greg Rutherford (Nagy-Britannia)
férfi 10000 m: Mohamed Farah (Nagy-Britannia)
női hétpróba: Jessica Ennis (Nagy-Britannia)
női diszkoszvetés: Sandra Perkovic (Horvátország)
női 100 m: Shelly-Ann Fraser-Pryce (Jamaica)
EVEZÉS
férfi kormányos nélküli négyes: Nagy-Britannia (Alex Gregory, Pete Reed, Tom James, Andrew Triggs Hodge)
férfi könnyűsúlyú kétpár: Dánia (Mads Rasmussen, Rasmus Quist)
női egypár: Miroslava Knapkova (Csehország)
női könnyűsúlyú kétpár: Nagy-Britannia (Katherine Copeland, Sophie Hosking)
GUMIASZTAL
női verseny: Rosannagh Maclennan (Kanada)
KERÉKPÁR
női üldözéses csapatverseny: Nagy-Britannia (Dani King, Laura Trott, Joanna Rowsell)
SPORTLÖVÉSZET
női kisöbű sportpuska összetett: Jamie Lynn Gray (Egyesült Államok)
női trap: Jessica Rossi (Olaszország)
SÚLYEMELÉS:
férfi 94 kg: Ilja Iljin (Kazahsztán)
TENISZ
női egyes: Serena Williams (Egyesült Államok)
férfi páros: Mike Bryan, Bob Bryan (Egyesült Államok)
TRIATLON
női verseny: Nicola Spirig (Svájc)
TOLLASLABDA
női egyes: Li Hszüe-zsuj (Li Xuerui, Kína)
női páros: Tien Csing (Tian Qing), Csao Jun-lej (Zhao Yunlei) (Kína)
ÚSZÁS
női 50 m gyors: Ranomi Kromowidjojo (Hollandia)
férfi 1500 m gyors: Szun Jang (Sun Yang, Kína)
női 4x100-as vegyesváltó: Egyesült Államok (Missy Franklin, Rebecca Soni, Dana Vollmer, Allison Schmitt)
férfi 4x100-as vegyesváltó: Egyesült Államok (Matthew Grevers, Brendan Hansen, Michael Phelps, Nathan Adrian)
VÍVÁS
női párbajtőr, csapat: Kína (Li Na, Szun Ji-csie - Sun Yijie, Hszü An-csi - Xu Anqi, Luo Hsziao-csüan - Luo Xiaojuan)
London 2012 - Büntetőkkel búcsúzott a brit futballcsapat
2012. 08. 04. 23.40
A házigazdák válogatottja büntetőpárbajban kikapott a dél-koreai csapattól a londoni olimpia férfi labdarúgótornájának szombati negyeddöntőjében.
Eredmények:
férfi labdarúgótorna, negyeddöntő:
-----------------------------------
Koreai Köztársaság - Nagy Britannia 1-1 (1-1, 1-1, 1-1) - büntetőkkel: 5-4
korábban:
Brazília-Honduras 3-2 (1-1)
Mexikó-Szenegál 4-2 (1-0, 2-2, 3-2)
Japán-Egyiptom 3-0 (1-0)
A keddi elődöntő programja:
18 ó: Mexikó-Japán, Wembley Stadion
20:45 ó: Brazília - Koreai Köztársaság, Old Trafford, Manchester
EGY KIS PIHENTETŐ
London 2012 - kézilabda Mocsai Lajos: "Két ellentétes félidőt játszottunk."
2012. 08. 05. 00.32
A fokozatosan leeresztő magyar férfi kézilabda-válogatott 33-22-re kikapott a vb-harmadik, Eb-negyedik spanyol csapattól a londoni olimpia B csoportjának szombati, negyedik fordulójában, így majd hétfőn, az Eb-ezüstérmes szerbek ellen dől el, sikerül-e a negyeddöntőbe jutás.
Sokáig fej fej mellett haladt a két gárda, ám a szünet előtt megléptek az esélyesebb spanyolok, ettől kezdve pedig már az ő akaratuk érvénysült.
Az már korábban nyilvánvaló volt, hogy Mocsai Lajos szövetségi kapitány együttese - ennek a meccsnek az eredményétől függetlenül - hétfőn ki-ki meccset játszik, súlyos vereségével azonban az is eldőlt, hogy rosszabb gólkülönbsége miatt mindenképpen győznie kell majd a szerbek ellen nyolc közé jutáshoz.
B csoport, 4. forduló:
Spanyolország-Magyarország 33-22 (16-13)
----------------------------------------
Copper Box, 7500 néző, v: Horacek, Novotny (cseh)
a spanyol gólszerzők: Aguinagalde 9, Maqueda 7, Rocas 5/3, Ugalde 4, Tomas 3/1, Canellas 2, Morros 1, Sarmiento 1, Aguirrezabalaga 1
Magyarország:
Mikler - Harsányi 1, Nagy L. 7, Császár 4/3, Zubai 3, Ilyés, Iváncsik G. 2 - cserék: Fazekas (kapus), Laluska, Putics 3, Mocsai 2, Schuch, Lékai, Vadkerti
A spanyolok egy győzelemmel már biztosan a nyolc közé kerülhettek, ugyanakkor a magyarok most semmiképpen nem juthattak tovább. Igaz, siker esetén a csoport harmadik helye is elérhetővé vált volna a számukra.
A Mocsai-csapatban bemutatkozott a sérült Perezt váltó Putics és a Gulyás helyére becserélt Laluska. A találkozó pikantériája volt, hogy Nagy László először játszott a spanyolok ellen azután, hogy tavasszal végül nem vette fel a spanyol állampolgárságot, ráadásul elhagyta a Barcelonát is és a Veszprémbe igazolt.
A spanyolok eleinte a 113 kilós beállósukat, Aguinagaldét tömték labdával, a magyaroktól pedig éppen Nagy nyitott két góllal. Aztán Maqueda pillanatai következtek, és csapata ezzel 5-3-ra vezetett. A magyar védelem azonban lassan összeállt, így a 8. percben egyenlő lett az állás.
Lendületbe is jött a magyar csapat, amely Nagy révén - Maqueda kiállítása alatt - fordított. Igaz, Laluskát is gyorsan kiküldték, és a spanyolok megint elővették egyik fő fegyverüket, Aguinagaldét, aki az első játékrészben nyolcszor volt eredményes. Azonos létszámban folytatódott az öldöklő küzdelem, majd egy újabb létszámfölény előtt, 13-12-es hátránynál Mocsai kapitány időt kért. De hiába: a szünet előtti szakaszban minden addiginál nagyobbra nőtt a különbség annak ellenére, hogy Császár találata még éppen ért.
A fordulást követően Fazekas állt be a 27 százalékkal védő Mikler helyére, ám túloldali kollégájuk, Sterbik volt a főszereplő ziccerek hárításaival. Schuchot kiállították, majd a 38. percben már 20-15 volt az állás. Állandósult a különbség, nagyon nehezen lehetett gólt szerezni, ráadásul Császár büntetőjét kivédte a rövid időre beálló, 41 éves Hombrados.
Negyedórával a vége előtt, hatgólos hátrányban Mocsai megpróbált "életet lehelni" a csapatba. Beállt például Vadkerti, de azonnal kiküldték. A visszaálló Mikler most hatékonyabban védett, mint előzőleg, ám Sterbik változatlanul átjátszhatatlannak bizonyult. Ez a folytatásra is kihatott, a lejtőn nem volt megállás, a végjátékban már szinte semmi sem sikerült, súlyos, kétszámjegyű vereség lett a vége.
Mocsai Lajos:
"Két ellentétes félidőt játszottunk. Az elsőben jól koncentráltunk, a másodikban nem. Nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk szorosabb eredményen tartani a meccset. Sajnos a spanyolok beállósát nem voltunk képesek kikapcsolni a játékból, és abban sem voltunk jók, hogy a váratlan átlövéseket megakadályozzuk. Ami eddig történt a csoportban, az várható, szinte borítékolható volt, hogy a szerbekkel játsszuk a ki-ki meccset, ráadásul szokatlan időpontban, délelőtt."
Nagy László:
"A helyzetkihasználásunk gyenge volt, ráadásul a második félidőben könnyű gólokat kaptunk. Mi is keressük a választ arra a kérdésre: miért nem nyújtottunk jobb teljesítményt. Szerbia ellen erőszakosabb támadómunkára lesz szükség labdával és labda nélkül egyaránt. Nekem speciális volt ez a mérkőzés, mert 12 évet játszottam Barcelonában, ezt próbáltam emocionálisan kikapcsolni, ám fegyelmezettebben kellett volna játszanom."
Sterbik Árpád:
"Nincs ekkora különbség a két csapat között, legfeljebb három-négy gól. A második félidőben nagyon jól védekeztünk, ezért tudtunk könnyedén gólokat szerezni indításokból is."
Korábban:
Szerbia-Koreai Köztársaság 28-22
Horvátország-Dánia 32-21
Az állás:
1. Horvátország 8 pont,
2. Spanyolország 6 (115-96),
3. Dánia 6 (98-105),
4. Szerbia 2 (97-105),
5. Magyarország 2 (88-105),
6. Koreai Köztársaság 0
Az első négy helyezett jut a negyeddöntőbe.
London 2012 - A vasárnapi műsor augusztus 5.
Az olimpiai menetrend és a magyar sportolók programja augusztus 5-én vasárnap
2012. 08. 04. 17.10
A londoni olimpia vasárnapi versenynapján - melyen 23 számban osztanak érmeket - két magyar aranyesélyes, a kalapácsvető Pars Krisztián, illetve a lólengésben érdekelt Berki Krisztián is szerepel majd.
augusztus 5., vasárnap (éremosztás 23 számban):
----------------------------------------------
MAGYAR VONATKOZÁSÚ PROGRAM:
ATLÉTIKA
(The Mall, Olimpiai Stadion) - 6
12 ó: NŐI MARATON - KÁLOVICS ANIKÓ, RAKONCZAI BEÁTA, ERDÉLYI ZSÓFIA
20 ó: női 400 m gát, előfutam
20:05: férfi magasugrás, selejtező
20:35 ó: NŐI HÁRMASUGRÁS, DÖNTŐ
20:45 ó: férfi 100 m, elődöntő
21:15 ó: férfi 1500 m, elődöntő
21:20 ó: FÉRFI KALAPÁCSVETÉS, DÖNTŐ -
PARS KRISZTIÁN
21:40 ó: férfi 400 m, elődöntő
22:10 ó: NŐI 400 M, DÖNTŐ
22:25 ó: FÉRFI 3000 M AKADÁLY, DÖNTŐ
22:50 ó: FÉRFI 100 M, DÖNTŐ
VITORLÁZÁS
(Weymouth and Portland, Dorset) - 2
13 ó: férfiak: 49-es, Findingi (éremfutam),
szörf (GÁDORFALVI ÁRON - 15 ó, 9. és 10. futam),
Csillaghajó (éremfutam),
nők: szörf(DETRE DIÁNA - 13 ó, 9. és 10. futam), 470-es
BIRKÓZÁS
(ExCeL) - 2
14 ó: férfi kötöttfogás 55 kg, előcsatározások az elődöntőig - MÓDOS PÉTER,
férfi kötöttfogás 74 kg, előcsatározások az elődöntőig - BÁCSI PÉTER
18:45 ó: 55 kg, vigaszág, bronzmérkőzés, 74 kg, vigaszág, bronzmérkőzés
20:03 ó: 55 kg, DÖNTŐ
20:48 ó: 74 kg, DÖNTŐ
TORNA
(North Greenwich csarnok) - 3
szerenkénti döntők:
15 ó: FÉRFI TALAJ
15:50 ó: NŐI UGRÁS
16:41 ó: FÉRFI LÓLENGÉS -BERKI KRISZTIÁN, HIDVÉGI VID
VÍZILABDA
(Vízilabdacsarnok)
női negyeddöntő:
15:50 ó: MAGYARORSZÁG - -Oroszország
17:10 ó: Kína-Ausztrália
20 ó: Egyesült Államok-Olaszország
21:20 ó: Spanyolország - Nagy-Britannia
MŰÚSZÁS
(Vizesközpont)
16 ó: női páros, kötelező - CZÉKUS ESZTER, KISS SZOFI
NEM MAGYAR VONATKOZÁSÚ PROGRAM:
GYEPLABDA
(Riverbank Aréna)
férfiak, 4. forduló:
A csoport:
11:45 ó: Pakisztán - Dél-afrikai Köztársaság
20 ó: Nagy-Britannia - Ausztrália
22:15 ó: Argentína-Spanyolország
B csoport:
9:30 ó: Új-Zéland - Belgium
14:45 ó: India-Koreai Köztársaság
17 ó: Hollandia-Németország
TOLLASLABDA
(Wembley Aréna) - 2
10 ó: férfi egyes, bronzmérkőzés, férfi páros bronzmérkőzés
14 ó: FÉRFI EGYES, DÖNTŐ
15:15 ó: FÉRFI PÁROS, DÖNTŐ
KOSÁRLABDA
(Kosárlabdacsarnok)
nők, 5. forduló:
A csoport:
12:15 ó. Angola-Csehország
17:45 ó: Kína-Egyesült Államok
21 ó: Horvátország-Törökország
B csoport:
10 ó: Franciaország-Oroszország
15:30 ó: Kanada - -Ausztrália
23:15 ó: Nagy-Britannia - Brazília
VÍVÁS
(ExCeL) - 1
10 ó: férfi tőr, csapat, nyolcaddöntő, negyeddöntő, mérkőzések az 5-8. helyért, elődöntő
19 ó: bronzmérkőzés
20:15 ó: DÖNTŐ
STRANDRÖPLABDA
(A királyi lovastestőrség laktanyája - Horse Guards Parade)
19 ó: női negyeddöntő
SPORTLÖVÉSZET
(Királyi Tüzérségi Laktanya - The Royal Artillery Barracks) - 1
10 ó: férfi szabadpisztoly, alapverseny
10 ó: férfi trap, alapverseny, 1. nap
13:30 ó: FÉRFI SZABADPISZTOLY, DÖNTŐ
RÖPLABDA
(Earls Court)
nők, 5. forduló:
A csoport:
10:30 ó: Algéria-Dominikai Köztársaság
15:45 ó: Nagy-Britannia - Japán
17:45 ó: Olaszország-Oroszország
B csoport:
12:30 ó: Kína-Koreai Köztársaság
21 ó: Egyesült Államok-Törökország
23 ó: Brazília-Szerbia
KÉZILABDA
(Copper Box)
nők, 5. forduló:
A csoport:
12:15 ó: Brazília-Angola
15:30 ó: Montenegró-Oroszország
17:15 ó: Horvátország - Nagy-Britannia
B csoport:
10:30 ó: Svédország-Koreai Köztársaság
20:30 ó: Norvégia-Spanyolország
22:15 ó: Dánia-Franciaország
KERÉKPÁR
(Pályakerékpáros csarnok) - 1
11 ó: férfiak: Omnium (4 km-es egyéni üldözéses verseny), nők: sprint, selejtező
17 ó: férfiak: OMNIUM (15 km-es scratch, 1 km-es időfutam), Sprint, negyeddöntő, futamok az 5-8. helyért, nők: sprint, futamok a nyolcaddöntőbe jutásért, reményfutamok, nyolcaddöntő, reményfutamok, futamok a 9-12. helyért
ASZTALITENISZ
(ExCeL)
11 ó: férfi csapatverseny, negyeddöntő
20 ó: női csapatverseny, elődöntő
LOVASSPORT
(Greenwich Park)
12: díjugratás, egyéni és csapat selejtező
TENISZ
(Wimbledon) - 3
13 ó: férfi egyes, bronzmérkőzés, DÖNTŐ, női páros, bronzmérkőzés, DÖNTŐ, vegyespáros, DÖNTŐ
ÖKÖLVÍVÁS
(ExCeL)
14:30 ó: női 51 kg, nyolcaddöntő, női 60 kg,nyolcaddöntő, női 75 kg, nyolcaddöntő
21:30 ó: férfi 56 kg, negyeddöntő, férfi 91 kg, negyeddöntő
SÚLYEMELÉS
(ExCeL) - 1
16:30 ó: NŐI PLUSZ 75 KG, A CSOPORT
MŰUGRÁS
(Vizesközpont) - 1
20 ó: NŐK, 3 M, DÖNTŐ
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
London 2012 - Pars és Berki az aranyért száll harcba
2012. 08. 05. 06.07
Aranyéremért száll harcba vasárnap kalapácsvetésben Pars Krisztián, lólengésben pedig Berki Krisztián a londoni olimpián.
A szombathelyi nehézatléta magabiztosan várhatja a finálét, ugyanis idén mindössze egyszer kapott ki, ráadásul egyetlen legyőzője, a lengyel Pawel Fajdek kiesett a selejtezőben, melyet Pars 79,37 méteres dobással nyert meg. A magyar Európa-bajnok legnagyobb riválisa a címvédő szlovén Primos Kozmus és a japán Murofusi Kodzsi, Athén bajnoka lehet, már csak azért is, mert csak ők dobták meg 78 méteres szintet.
A kétszeres világ- és hatszoros Európa-bajnok Berkinek viszont mindenképpen javítania kell selejtezős teljesítményéhez képest. A magyar tornász múlt szombaton elrontotta gyakorlatát, és csak az ötödik helyen jutott a nyolcfős fináléba, amelyben Hidvégi Vid is érdekelt lesz, sőt, hibátlan gyakorlattal akár ő is dobogóra állhat. Ezt jelzi, hogy harmadikként került a döntőbe. A magyarok legnagyobb ellenfele a hazai közönség előtt szereplő Louis Smith lesz, aki 15,800 ponttal első helyen lett finalista, a csapatdöntőben pedig 15,966-ot kapott lólengésgyakorlatára, ami azt vetíti előre, hogy nagy valószínűséggel Berki csak hibátlan produkcióval győzhet.
Vasárnap megkezdődnek a birkózás küzdelmei, mégpedig a kötöttfogásúak versenyeivel. A sportági nyitónapon az 55 kilós, idén Európa-bajnoki ezüstérmes Módos Péter és a 74 kg-os, 2008-ban Eb-győztes és olimpiai ötödik Bácsi Péter személyében két olyan magyar lép szőnyegre, aki ha jó napot fog ki, akár dobogós helyig is menetelhet.
A női vízilabdázók a negyeddöntőben az oroszok ellen szállnak vízbe. A két csapat az idei kontinensviadalon kétszer is találkozott egymással, akkor a csoportmeccsek során az oroszok nyertek, majd a bronzmeccsen a magyarok visszavágtak.
A magyar csapatból még műúszásban a Czékus Eszter, Kiss Szofi páros, női maratonfutásban Kálovics Anikó, Rakonczai Beáta és Erdélyi Zsófia, valamint a szörfösöknél Detre Diána és Gádorfalvi Áron lesz érdekelt.
Vasárnap igazi slágerszámok döntőire is sor kerül. Az Olimpiai Stadionban a világ leggyorsabb emberei csapnak össze a 100 méteres férfi síkfutás fináléjában, míg Wimbledonban a tenisz jelenlegi legnagyobb csillaga, a svájci Roger Federer utolsó hiányzó egyéni címét gyűjtheti be az olimpiai aranyéremmel. Ehhez a hazai közönség által támogatott Andy Murrayt kell legyőznie.
London 2012 - Kikapott a címvédő amerikai röplabda-válogatott
2012. 08. 05. 05.58
A címvédő amerikai röplabda-válogatott ötszettes csatában vereséget szenvedett az orosz csapattól a londoni olimpia férfi röplabdatornájának szombati, negyedik fordulójában.
Eredmények:
férfi röplabdatorna, 4. forduló:
--------------------------------
A csoport:
Lengyelország - Nagy-Britannia 3-0 (16,19,1
Olaszország-Ausztrália 3-2 (-21, -18, 21, 14, 13)
Argentína-Bulgária 3-1 (18, -21, 19, 20)
B csoport:
Németország-Tunézia 3-0 (15, 16, 16)
Oroszország-Egyesült Államok 3-2 (-27, -19, 24, 16,
Brazília-Szerbia 3-2 (-22, 15, -20, 22, 9)
London 2012 -
Olimpiai legek: a kicsi, a nagy, a sovány és a kövér
Az ötkarikás versenyek rajtja előtti "méretvételek" sorában a centiben és kilóban mérhető csúcsokat tette közzé a londoni olimpiai sajtószolgálat, amelynek összesítése szerint egy kínai férfi kosárlabdázó az olimpiai faluban lakó sportolók legmagasabbika.
Csang Csao-hszü (Zhang Zhaoxu) 2,19 méteresre nőtt, míg ellenpontként a legalacsonyabb titulust egy venezuelai atlétanő, a 200 méteres síkfutásban nevezett Necerly Soto érdemelte ki mindössze 132 centiméteres termetével.
A sajátos testsúly-vetélkedőt - mondhatni, hogy ismételten, vagyis a pekingi olimpiához hasonlatosan - a guami cselgáncsozó, Ricardo Blas Jr. (képünkön) nyerte, aki alatt a mérleg 217 kilogrammot mutatott.
A legkönnyebb olimpiai résztvevő ugyanakkor kevesebb, mint egyheted ennyit nyom: a japán ritmikus gimnasztikázó Teramoto Aszuka alig 30 kiló.
London 2012 -
STATISZTIKAI ÉRDEKESSÉGEK A LONDONI OLIMPIÁRÓL
Hány sportoló hány mellékhelységet használhat? Milyen magasak az ajtók a kosárlabda csarnokban? Mennyi ételt fognak felszolgálni? Ezeket most mind megtudhatja az alábbi listából. A Daily Mail összegereblyézte a londoni olimpia legérdekesebb adatait.
Azt, hogy az olimpia hatalmas esemény, azt a legjobban a számok mutatják meg. Rengeteg ember, számtalan esemény, óriási élmény.
26 - Ennyi sportág lesz a játékokon.
204 - A résztvevő nemzetek száma.
10,500 - Várhatóan ennyi sportoló fog megküzdeni egymással.
34 - Az olimpiai helyszínek száma.
8,8 millió - Ennyi jegy fogyott el eddig az olimpiai versenyekre.
400 ezer font - Ekkora összeget fizettek a hivatalos logó tervezéséért.
1,34% - Ennyi az aranyérmek tényleges aranytartalma.
560 - Ennyi kilométerni kábel kell a tévéközvetítésekhez.
Az olimpiai park és a falu
10 ezer - Ennyi mellékhelységet telepítettek. (Elegendő mennyiség egész Málta kiszolgálására)
14 millió - Ennyi adag ételt szolgálnak majd fel az olimpia és a paralimpia alatt.
150 ezer - A faluban kiosztott óvszerek mennyisége.
165 ezer - A törülközők száma a faluban
Esemény helyszínek
30 - Ennyi épületet kellett lerombolni ahhoz, hogy az Olimpiai Stadion felépüljön.
56 - A színek száma a stadionban.
26 Celsius - Ilyen lesz az uszodák vízének a hőmérséklete.
2,4 méter - Az ajtók magassága a kosárlabda csarnokban.
22 óra - Ennyi idő alatt tudják átalakítani a kosárlabda csarnokot kézilabda csarnokká.
Események
35 - a korhatár az ökölvívásban
400 km/h - Ilyen sebességet képes elérni a tollaslabda, ha a profik rendesen megütik.
2 - Ennyi sportesemény van, ahol szerepelnek állatok (lovaglás és öttusa).
12 - A valaha volt legfiatalabb olimpiai bajnok életkora. Egy névtelen fiú volt az, akit beültettek a holland evezőscsapatba és így tudott nyerni. Az eredményhirdetésre nem ment el. Az eset 1900-ban történt.
4 - A legnagyobb súlyt, 264 kg-ot az iráni Hossein Rezazadeh emelte még 2004-ben, Athénban. Ez pontosan megegyezik 4 darab mosógép súlyával,
London 2012 -
Kobe Bryant: ostoba ötlet a korhatár
![]()
![]()
"Az olimpia arról szól, hogy a legjobbak küzdenek a legjobbakkal. A korhatár bevezetésével rendkívüli módon meggyengülne az olimpia színvonala."
Kobe Bryant, az amerikaiak világsztár kosárlabdázója szerint ostoba ötlet, hogy korhatárt vezessenek be az olimpiai tornán.
A Los Angeles Lakers ötszörös NBA-bajnoka így reagált David Sternnek, az észak-amerikai profiliga első számú vezetőjének felvetésére. Az elnök szerint 23 évben kellene maximálni az ötkarikás játékokon szereplők életkorát.
"Ez egy ostoba ötlet, roppant ostoba" - mondta a 33 esztendős Bryant azok után, hogy a londoni olimpián címvédőként induló válogatottal megérkezett Manchesterbe, ahol majd csütörtökön felkészülési mérkőzést vív a rendező brit együttessel.
"Az olimpia arról szól, hogy a legjobbak küzdenek a legjobbakkal. A korhatár bevezetésével rendkívüli módon meggyengülne az olimpia színvonala."
Stern felvetésének hátterében az állhat, hogy az NBA-s klubok tulajdonosai sérülésektől és fáradtságtól tartva nem jó szívvel engedik el a dollár tízmilliókat kereső világsztárjaikat nemzetközi viadalokra.
Az olimpián labdarúgásban csak 23 év alatti játékosok szerepelhetnek, csapatonként három túlkorossal.
London 2012 kajak-kenu: Hétfőn rajt, két arany a cél
2012. 08. 05. 09.40
Hétfőn kezdődnek a kajak-kenu küzdelmek a londoni olimpián, egészen pontosan a brit fővárostól 40 km-re nyugatra fekvő Eton Dorney központban, ahol a 13 fős magyar válogatott legalább két aranyérem megszerzésének reményében száll vízre.
"Ha öt érmet gyűjtene a csapat, és ezen belül lenne két arany, az szerintem egy jó helytállás lenne" - mondta az MTI-nek előzetesen Storcz Botond szövetségi kapitány, aki versenyzőként háromszor nyert az ötkarikás játékokon (Sydneyben és Athénban), szakvezetőként ugyanakkor ez lesz az első olimpiai fellépése. "Éremesély természetesen ennél több is van, de a tapasztalok szerint ezekből sajnos nem mindből lesz dobogós helyezés."
Elsőként a csapat egyetlen kenusa, Vajda Attila kezdi meg szereplését a Dorney-tavon, ő hétfőn reggel az 1000 m egyes előfutamában száll majd vízre a szám olimpiai és világbajnoki címvédőjeként - Storcz szerint minden esélye megvan arra, hogy újra a csúcsra érjen.
A férfi kajakosoknál Dombi Rudolf és Kökény Roland egysége friss Európa-bajnokként indul, s mindenképpen a dobogót veszi célba, de a zágrábi kontinensviadalon mutatott teljesítmény alapján titkos esélyesként is számon tartják őket. A négyes és a K-1 200 m-en induló Dudás Miklós számára a pontszerzés lehet a reális cél a brit fővárosban.
A sportágért rajongó közvélemény és a szakma a női válogatott minden egységét éremesélyesként kezeli. Kozák Danuta egyesben tavaly második lett a szegedi világbajnokságon, majd idén júniusban szintén ezüstérmesként zárt az Eb-n. A Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa duó kontinensbajnoki címet ünnepelhetett a horvát fővárosban, egységük kétszeres címvédőként indul majd az ötkarikás játékokon. Douchev-Janics 200 m egyesben egyértelműen a favoritok közé tartozik, az 500 m-es négyes pedig azt a célt tűzte ki maga elé, hogy megtörje a nagy rivális németek 1996 óta tartó egyeduralkodását. Magyarország női kvartettje legutóbb 1992-ben, Barcelonában állhatott a dobogó legfelső fokára.
A küzdelmek hétfőn az előfutamokkal rajtolnak, a döntőkre szerdán, csütörtökön és szombaton kerül sor.
A magyar csapat:
férfiak:
K-2 1000 m: Dombi Rudolf, Kökény Roland
K-4 1000 m: Tóth Dávid, Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás, Pauman Dániel
K-1 200 m: Dudás Miklós
C-1 200 és 1000 m: Vajda Attila
nők:
K-1 500 m: Kozák Danuta
K-2 500 m: Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa
K-4 500 m: Szabó Gabriella, Kozák, Kovács, Fazekas Krisztina
Férfi K-1 1000 és K-2 200 m-en, illetve C-2 1000 m-en nem indít, illetve indíthat egységet Magyarország.
London 2012 - kajak-kenu: Az eddigi olimpiai bajnokaink
2012. 08. 03. 10.59
19 aranyérmet szereztek eddig az olimpiákon a magyar kajakosok és kenusok. Íme, egy rövid történelmi visszatekintő, és a bajnokok nevét tartalmazó lista!
A sportág 1936-tól szerepel az olimpia műsorán, igaz akkor még csak négy számot - a férfiak számára K-1, K-2 illetve C-1, C-2 1000 méteres versenyt - rendeztek.
A magyar kajakosok és kenusok összesen 19 arany-, 27 ezüst- és 25 bronzérmet szereztek.
Az első bajnoki cím Fábián László és Urányi János nevéhez fűződik: a kajakpáros az 1956-os melbourne-i játékokon 10 000 méteren végzett az élen.
A legeredményesebb versenyző a Londonban is csapattag Kammerer és Douchev-Janics, valamint Storcz Botond szövetségi kapitány, ők mindhárman három-három aranyérmet szereztek a korábbi játékokon - Janicsnak ezen kívül van még egy ezüstje is.
A legsikeresebb olimpia a 2000-es: Sydneyből négy arany-, két ezüst- és egy bronzérmet hozott haza a csapat.
Legutóbb, Pekingben két aranyérmet gyűjtött a sportág: Janics Natasa és Kovács Katalin megvédte címét 500 m párosban, Vajda Attila pedig C-1 1000 m-en ért a csúcsra.
Az eddigi aranyérmesek:
1956 Melbourne
1.Fábián László – Urányi János (K-2 10 000 m)
1960 Róma
1.Parti János (C-1 1000 m)
1968 Mexikóváros
1.Hesz Mihály (K-1 1000 m)
1. Tatai Tibor (C-1 1000 m)
1980 Moszkva
1.Foltán László – Vaskuti István (C-2 500 m)
1988 Szöul
1.Gyulay Zsolt (K-1 500 m)
1. Gyulay Zsolt - Ábrahám Attila - Csipes Ferenc - Hódosi Sándor (K-4 1000 m)
1992 Barcelona
1.Kőbán Rita - Dónusz Éva - Czigány Kinga -Mészáros Erika (K-4 500 m)
1996 Atlanta
1.Kolonics György – Horváth Csaba (C-2 500 m)
1. Kőbán Rita (K-1 500 m)
2000 Sydney
1.Kammerer Zoltán – Storcz Botond (K-2 500 m)
1. Kammerer Zoltán – Storcz Botond –Vereckei Ákos – Horváth Gábor (K-4 1000 m)
1. Kolonics György (C-1 500 m)
1. Pulai Imre – Novák Ferenc (C-2 500 m)
2004 Athén
1. Kammerer Zoltán – Storcz Botond –Vereckei Ákos – Horváth Gábor (K-4 1000 m)
1.Janics Natasa (K-1 500 m)
1. Janics Natasa – Kovács Katalin (K-2 500 m)
2008 Peking
1.Kovács Katalin – Janics Natasa (K-2 500 m)
1. Vajda Attila (C-1 1000 m)
IN MEMORIAM KOLONICS GYÖRGY
![]()
![]()
London 2012 - kajak-kenu: Vajda Attila bízik a hajrájában
2012. 08. 03. 09.42
Magyar részről egy kenus, az olimpiai és világbajnoki címvédő Vajda Attila térdel hajóba a londoni olimpián. A szegediek kiválósága fő számában, C-1 1000 méteren, valamint C-1 200 méteren szerepel a Dorney tavon.
„Attila az a versenyző, akiből a tét a lehető legtöbbet hozza ki. Tavaly a hazai rendezésű világbajnokság, most pedig az olimpia lesz az, amely hihetetlen energiát mozgathat meg benne”– Storcz Botond szövetségi kapitány így összegezte a legfontosabb értékét a C-1 1000 méteren olimpiai címvédő kenusunknak, Vajda Attilának.
„Azóta jó pár hét eltelt már, a lányok összeszoktak a hajóban, kijavították az apróbb hibákat, és nem titok: kiváló időket lapátoltak a szolnoki edzőtáborban” – árulta el Storcz Botond szövetségi kapitány, aki a szokásoknak megfelelően magyar-német párharcot jósol az aranyéremért.
A folytatásban, vagyis augusztus 9-én két számban koronázzák meg a hölgyeket: K-1 500 és K-2 500 méteren rendeznek döntőket, előbbiben Kozák Danuta, utóbbiban az olimpiai címvédő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa összetételű páros a nagy favorit.
Kozák Danuta a hazai válogató megnyerésével már egy „kis olimpián” a legjobb lett, hiszen Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa, Benedek Dalma és a többiek legyőzésével a világ legjobb kajakosait verte meg a London felé vezető úton.
„London persze más lesz – magyarázta Kozák Danuta. – Bízom benne, hogy életem legjobbját tudom majd adni Katrin Wagner-Augustin, Inna Oszipenko-Radomszka és a többiek ellen.”
Az egész felkészülés alatt sérüléssel bajlódó Kovács Katalin és a szülésből visszatérő Douchev-Janics Natasa is erre törekszik majd K-2 500 méteren, amelyen a mieink nemzetközi szinten veretlenül szállhatnak vízre. Világversenyen ugyanis még nem kapott ki a Kovács, Douchev-Janics páros, amely 2004 és 2008 után harmadszor is begyűjtené az olimpiai aranyérmet.
„A felkészülésem nem volt tökéletes, de átlendültem a kritikus pontokon, és úgy érzem,
Natasával nagyon jó formában tudunk rajthoz állni Londonban. A zágrábi Európa-bajnoki győzelem mindkettőnk számára önbizalmat adott, de biztos vagyok benne, hogy nagy csatát fogunk vívni a német és a fehérorosz hajóval” – mondta Kovács Katalin.
Douchev-Janics Natasa bár a legnagyobb favoritja lesz az olimpiai programban most debütáló K-1 200 méternek (a döntőt augusztus 11-én rendezik), azért jó, ha a szemét rajta tartja a lengyel Marta Walczykiewiczen, az új-zélandi Lisa Carringtonon és az ukrán Inna Oszipenko-Radomszkán.
„A kétszáz méter nagyon, de nagyon rövid táv, de kitapasztaltam, hogy ezalatt is képes vagyok még egy lapáttal rátenni. A lengyel Walczikyewiczet, aki jól rajtol, fél hajós hátrányból is meg tudom verni. Egy villanás az egész, de elég gyorsnak érzem magam, csak azt tudom mondani, jól sikerült a felkészülésem” – árulta el Douchev-Janics Natasa, aki száz százalékos szereplés esetén feliratkozhat az úszó Egerszegi Krisztina és a tornász Keleti Ágnes mellé az ötszörös olimpiai bajnokok listájára.
London 2012 -
Kajak-kenu olimpiai program
Kajak kenu 28 29 30 31 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Férfi kajak egyes 1000 m S D Férfi kajak egyes 200 m S D Férfi kajak kettes 1000 m S D Férfi kajak kettes 200 m S D Férfi kajak négyes 1000 m S D Férfi kenu egyes 1000 m S D Férfi kenu egyes 200 m S D Férfi kenu kettes 1000 m S D Női kajak egyes 200 m S D Női kajak egyes 500 m S D Női kajak kettes 500 m S D Női kajak négyes 500 m S D
S – selejtező, előfutam D – döntő, díjkiosztó
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
[CENTER]
HAJRÁ MAGYAROK!
There are currently 1 users browsing this thread. (0 members and 1 guests)