3. oldal, összesen 17 ElsőElső 12345613 ... UtolsóUtolsó
Eredmények 21-tól/től 30-ig összesen 169

Téma: 2012 olimpia London

  1. #21
    TH6777 Vendég
    Képek: Ilyen lesz a magyar olimpiai csapat sportruházata

    Bemutatták a 2012-es nyári, londoni játékokra utazó magyar csapat sportruházatát



    Csütörtök este a Hungexpo „F” pavilonjában látványos show-műsor keretén belül hivatalosan is megnyitották az Utazás kiállítás olimpiai pavilonját. Az eseményen bemutatták a nyári, londoni játékokra utazó magyar csapat sportruházatát.


    A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) képviseletében Magyar Zoltán alelnök ünnepi köszöntőjében azt mondta, Magyarország méltán lehet büszke arra, hogy a képzeletbeli világranglistán az olimpiai érmek számát tekintve a legjobb nyolc között van. Hozzátette, a MOB bízik benne, hogy a magyar versenyzők sikeresen szerepelnek majd a brit fővárosban is.



    A rendkívül látványos gála fénypontjaként bemutatták az adidas sportszergyártó cég magyar olimpiai kollekcióját: idén először a csapat szerelésén a Magyarország felirat lesz látható, ugyanakkor a divatbemutatón egyelőre még csak a Hungary felirattal ellátott ruházatot láthatta a közönség.
    A Magyarország felirattal ellátott sportruházatot egy későbbi időpontban gyártják le.

    Az adidas, a világ vezető sportszer márkája először 1968-ban öltöztette sportruházattal hivatalos küldöttségünket, így olimpikonjaink és a három csíkos márka sikere immár 44 éve megszakítás nélkül összeforr.

    A Magyar Olimpiai Bizottságon kívül ilyen tartós adidas együttműködéssel csak a németek büszkélkedhetnek.
    Olimpikonjaink több mint félszáz darabból álló általános kollekciója két önálló részből áll.





    A nemzeti (Presentation) kollekció a hagyományos bordó alapszínre épül.

    A nemzeti kollekción belül először került kifejlesztésre külön melegítő a nők részére, amely színében nem, de szabásában jelentősen eltér a férfiak melegítőjétől. A nőies irányzat Stella McCartney irányvonala alapján került kifejlesztésre. Új elem az is, hogy a melegítő a fiatalok által igen kedvelt kapucnival van ellátva. Remélhetőleg, a londoni olimpia eredményhirdetései alkalmával, minél többször megcsodálhatjuk érmes sportolóinkat ebben a sportruházatban.



    Az olimpiai faluban történő viseletre (Village Wear) tervezett kollekció tervezői a hagyományokkal ellentétben bátran nyúltak a színekhez. A narancssárga női kollekció mellé a férfiak világoskék színnel harmonizálnak.



    Az általános kollekció mellett bemutatták a különböző sportágak speciális ruházatait is, amikben sportolóink versenyezni fognak. Ezek a speciális és az általános kollekció darabjai is a legkorszerűbb anyagokból és eljárásokkal kerültek legyártásra, hogy a Londonban várható időjárási körülmények között is hozzásegíthessék olimpikonjainkat a legjobb eredményük eléréséhez.



    A show-műsort zenés, táncos betétek színesítették, az Experidance táncegyüttes, a Rippel-fivérek, valamint Tóth Gabi, Ambrus Rita és Egyházi Géza énekesek szórakoztatták a közönséget.



    A gála házigazdája két olimpiai bajnok, az úszó Kovács Ágnes és a kenus Pulai Imre volt.




  2. 3 tag köszönte meg TH6777 üzenetét:


  3. #22
    TH6777 Vendég
    London 2012 - Rogge: nem lesz drágább az olimpia megrendezése


    Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke azt mondta, a szervezők biztosították arról, hogy a nyári londoni játékok megrendezésének költségei már nem fognak növekedni.

    A belga sportvezető ezt azután jelentette be, hogy múlt pénteken brit parlamenti képviselők közölték, a szervezőbizottság (LOCOG) hatalmas tervezési hibákat követett és túlköltekezett, az eredetileg 9,3 milliárd fontban (kb. 3223 milliárd forint) meghatározott rendezési költséget pedig már most túllépte kétmilliárd fonttal.

    A 2005-ös pályázati anyagban az olimpia megrendezésének összköltségét 2,4 milliárd fontosra (kb. 840 milliárd forint) becsülték.

    A LOCOG szerdán küldte el aktuális jelentését a NOB végrehajtó bizottságának, s Rogge úgy fogalmazott, a szervezők "megnyugtatták" a NOB-ot, hogy a rendezési költségek nem haladják majd meg az előzetesen tervezett 9,3 milliárd fontot.
    A brit parlament olimpiai költségvetést felügyelő bizottsága a múlt pénteken azt állította, a túlköltekezés hátterében a biztonsági költségek megnövekedése áll. Utóbbi immár meghaladta az egymilliárd fontot.

    "Nem aggódunk" - fogalmazott Rogge.

    "Hiteles forrásból tudjuk, hogy a költségvetés nem lesz több, mint 9,3 milliárd font."

    Korábban az Egyesült Államok mellett más országok is jelezték, hogy a nyári ötkarikás játékok nincs megfelelően biztosítva egy esetleges terrortámadás esetére.

    Nagy-Britannia emiatt több mint 10 ezer katonát rendel majd az olimpia idejére Londonba, ez a létszám pedig több mint az Afganisztánban szolgálóké.

  4. A következő tagok köszönték meg TH6777 üzenetét:


  5. #23
    TH6777 Vendég
    Csak 12. lett a hazai válogatón, így 200 m gyorson nem kerül be az olimpiára utazó csapatba Ian Thorpe, az ausztrálok ötszörös ötkarikás bajnok úszója.

    A 29 éves versenyző az adelaide-i viadal pénteki napján az elődöntőbe ugyan még bejutott, ott azonban már nem járt sikerrel, és lemaradt a fináléról. A döntőben az első hatban kellett volna zárnia, hogy legalább a váltó tagjaként ott lehessen a nyáron Londonban.

    A 11-szeres világbajnok - aki jó egy esztendeje, bő fél évtizedes szünet után tért vissza a medencébe azzal a szándékkal, hogy ötkarikás szereplő lehessen a brit fővárosban - még 100 m gyorson indul a hétvégi válogatón, de ezen a távon előzetesen kevesebb esélyt adtak neki a szakemberek, mint 200-on.

  6. A következő tagok köszönték meg TH6777 üzenetét:


  7. #24
    Regisztrált
    Dec 2011
    Hol
    Gyál
    Üzenet
    28
    Köszönet
    1
    5 alkalommal 2 üzenetét köszönték meg
    Vívó csapatunkkal kezdhetne már valamit a kormány. Lehet, hogy nem látványsport, de a sikerekhez nem kéne annyi pénz, mint mondjuk a focinál.

  8. #25
    Regisztrált
    Apr 2012
    Hol
    Pécs
    Üzenet
    19
    Köszönet
    2
    0 alkalommal 0 üzenetét köszönték meg
    Várom már nagyon az olimpiát! Hajrá magyarok!

  9. #26
    Regisztrált
    Apr 2012
    Hol
    Pécs
    Üzenet
    19
    Köszönet
    2
    0 alkalommal 0 üzenetét köszönték meg
    Még egy nappal kevesebb! Közeledik az olimpia

  10. #27
    TH6777 Vendég
    London 2012 - Már 120 magyar nevezhető

    Azzal, hogy a női vízilabda-válogatott a trieszti selejtezőn kiharcolta az olimpiai részvételt, immár 120 magyar sportoló nevezhető a londoni játékokra.

    Az úszóknál és az atlétáknál speciális a helyzet, ebben a két sportágban ugyanis szintek teljesítése az olimpiai részvétel feltétele.


    Úszásban versenyszámonként legfeljebb két sportolót lehet indítani a kvalifikációs A szint teljesítése és egyet a B szint elérése esetén, illetve váltóban versenyszámonként és országonként egy staféta indítható. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) az összesítésében pillanatnyilag hét fővel kalkulál a B-szintesek közül, de valószínű, hogy ennél többet lehet majd nevezni, már csak azért is, mert pillanatnyilag 27-en vannak.
    Hasonló elven alapuló megkötés vonatkozik az atlétákra is, azzal a különbséggel, hogy ott már most lehet tudni, ki milyen számban indul majd. Eltérés továbbá az is, hogy ebben a sportágban három versenyzőt lehet nevezni az A szint teljesítése esetén, míg a B-nél az úszáshoz hasonlóan egyet.
    A MOB minimálisan három aranyérmet és összesen tíz dobogós helyet vár, illetve 94 olimpiai pont megszerzését tűzte ki célul Londonban.


    Magyar kvótások (120 fő), további reális lehetőségek (38-57):
    ------------------------------------------------------------


    ASZTALITENISZ (4 kvótás) +1-2 fő


    Tóth Krisztina

    Póta Georgina

    Pattantyús Ádám

    Zwickl Dániel


    ATLÉTIKA (15) +5-6


    A szint:

    Pars Krisztián (kalapácsvetés)

    Kiss Dániel (110 m gát)

    Kővágó Zoltán (diszkosz)

    Kálovics Anikó (maraton)

    Rakonczai Beáta (maraton)

    Erdélyi Zsófia (maraton)


    B szint:


    Fazekas Róbert (diszkosz) - nem indulhat

    Füsti Edina (20 km gyaloglás), Madarász Viktória (20 km gyaloglás)

    - csak egy indulhat

    Kovács Tamás (maraton)

    Kürthy Lajos (súlylökés)

    Németh Kristóf (kalapácsvetés) - nem indulhat

    Márton Anita (súlylökés)

    Minczér Albert (3000 m akadály)

    Farkas Györgyi (hétpróba)

    Orbán Éva (kalapácsvetés)

    Baji Balázs (110 m gát) - nem indulhat

    Deák Nagy Marcell (400 m)

    Kazi Tamás (800 m)


    B szinttel egy versenyző indulhat, de csak akkor, ha nincs A szintes. Az erősebb szinttel három versenyző szerepelhet egy számban.



    BIRKÓZÁS (3) +4-5


    Módos Péter (kötöttfogású 55 kg)

    Deák Bárdos Mihály (kötöttfogású 120 kg)

    Sastin Marianna (női 63 kg)


    CSELGÁNCS (0) +6-7



    EVEZÉS (2) +2


    férfi kormányos nélküli kettes


    HEGYIKERÉKPÁR (0) +1-2



    HOSSZÚTÁVÚSZÁS (0) +1-2



    KAJAK-KENU (14) +2-3


    hét férfi kajakos

    hat női kajakos

    egy kenus


    KERÉKPÁR (1) 0

    egy férfi a mezőnyversenyben


    KÉZILABDA (14) 0



    férfi válogatott



    LOVAGLÁS (0) +1



    MŰUGRÁS (0) +1-2



    MŰÚSZÁS (0) +2



    ÖKÖLVÍVÁS (3) +1-3


    Varga Miklós (60 kg)

    Káté Gyula (64 kg)

    Harcsa Zoltán (75 kg)


    ÖTTUSA (4)

    Marosi Ádám

    Kasza Róbert

    Tóth Adrienn

    Kovács Sarolta


    Maximum négy fő szerepelhet Londonban, de többen kvalifikálhatják magukat



    RITMIKUS GIMNASZTIKA (0) 0



    SPORTLÖVÉSZET (3) 0



    Bognár Richárd (dupla trap)


    Sidi Péter (puska)

    Csonka Zsófia (pisztoly)


    SÚLYEMELÉS (1)


    egy férfi versenyző utazhat


    SZÖRF (2) 0



    Gádorfalvi Áron


    Cholnoky Sára

    Detre Diána


    Nemenként egy fő indulhat Londonban, de többen kvalifikálhatják magukat



    TEKVONDÓ (0) +1


    TENISZ (0) +1-2



    TORNA (3) 0



    Berki Krisztián


    Hídvégi Vid

    Böczögő Dorina


    TRIATLON (0) +3-4



    ÚSZÁS (21) +4-9


    A szint (14):


    Bernek Péter


    Biczó Bence

    Cseh László

    Gyurta Dániel

    Hosszú Katinka

    Jakabos Zsuzsanna

    Kapás Boglárka

    Kis Gergő

    Molnár Ákos

    Mutina Ágnes

    Risztov Éva

    Takács Krisztián

    Verrasztó Dávid

    Verrasztó Evelyn


    B szint (27):



    Balog Gábor


    Bodor Richárd

    Bohus Richárd

    Dara Eszter

    Financsek Gábor

    Gercsák Tamás

    György Réka

    Gyurta Gergely

    Hős Péter

    Joó Sára

    Kádas Vivien

    Kiss Nikoletta

    Kovács Norbert

    Kozma Dominik

    Madarassy Ádám

    Nagy Péter

    Papp Márk

    Povázsai Eszter

    Pulai Bence

    Rákos Patrik

    Sibalin Flóra

    Szána Zsombor

    Szekeres Dorina

    Szilágyi Liliána

    Sztankovics Anna

    Tompa Orsolya

    Zámbó Balázs


    kvótát szerzett:


    4x200 méteres női gyorsváltó

    Az, hogy a B szintesek közül, illetve a váltóba (4+2 fő) kiket lehet majd ténylegesen nevezni az olimpiára, csak a szintteljesítésre megszabott határidő lejártával derül ki. A MOB az összesítésében pillanatnyilag hét fővel kalkulál B-szintesek közül.



    VITORLÁZÁS (1) +1

    Berecz Zsombor (Laser)


    VÍVÁS (3) +1-3


    Szilágyi Áron (kard)

    Imre Géza (párbajtőr)

    Mohamed Aida (tőr)


    VÍZILABDA (26)

    férfi válogatott

    női válogatott



    London 2012 - Semenya másodszor is megfutotta a szintidőt

    Ott lehet a nyári londoni olimpián Caster Semenya, a 800 méter 2009-es világbajnoka.
    A 21 éves dél-afrikai atléta pénteken hazai környezetben teljesített a szintidőn belül. Erre azért volt nagy szüksége mert a helyi olimpiai bizottság szabályzatának értelmében ezt egy hazai és egy nemzetközi versenyen is meg kell tenni az ötkarikás kvótáért cserébe. Utóbbit még a tavalyi tegui vb-n abszolválta Semenya, amikor is ezüstérmet szerzett.
    Semenya, aki 2009-es sikere után egy évig nem versenyezhetett a nemzetközi szövetség nemét vizsgáló eljárása miatt, Dél-Afrika egyik legkomolyabb éremvárományosa a londoni olimpia atlétikaversenyein.


  11. A következő tagok köszönték meg TH6777 üzenetét:


  12. #28
    Regisztrált
    Apr 2012
    Hol
    Budapest
    Üzenet
    1
    Köszönet
    0
    0 alkalommal 0 üzenetét köszönték meg
    > VÍVÁS (3) +1-3

    Végül is plusz 1, vagy ha úgy vesszük 2 lett belőle. Szász Emese kiemeltként egyből a táblán kezdett, ahol két sima győzelem után (15/4, 15/5) egy kicsit szorosabbal (15/11) szó szerint kivívta a londoni repülőjegyet.
    Női kardban végül is 3 magyar indult: BENKÓ Réka, PÁLFFY Petra és BUJDOSÓ Alexandra. Közülük végül is az olimpiai bajnok Bujdosó Imre lányának sikerült a vége, kvótát szerzett. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy német színekben.



  13. #29
    Regisztrált
    Jan 2009
    Hol
    Budapest
    Üzenet
    23
    Köszönet
    5
    5 alkalommal 4 üzenetét köszönték meg
    London 2012: botrány a hatalmas reptéri sorok miatt

    http://hvg.hu/sport/20120422_London_2012_Heathrow

    ...és még hónapok vannak hátra.

  14. #30
    Regisztrált
    Dec 2011
    Hol
    Szeged
    Üzenet
    19
    Köszönet
    0
    0 alkalommal 0 üzenetét köszönték meg
    Ki lesz ott Londonban? Én nem.

3. oldal, összesen 17 ElsőElső 12345613 ... UtolsóUtolsó

Thread Information

Users Browsing this Thread

There are currently 1 users browsing this thread. (0 members and 1 guests)

A téma címkéi

Üzenetküldés szabályai

  • Nem indíthatsz új témákat
  • Nem küldhetsz választ
  • NEm küldhetsz csatolásokat
  • Nem szerkesztheted az üzeneted
  •