Az Én Storym Irodalmi Novella Pályázat

[Marcsi1111]

Úgy tartják, nem véletlen, hogy milyen családban születünk, éppen ellenkezőleg: még a megszületésünk pillanata előtt mi választjuk ki, hogy kik legyenek a szüleink, pontosan azért, mert arra van szükségünk, amit abból az élethelyzetből tanulhatunk. Úgy gondolom, én nem választottam magamnak kifejezetten egyszerű életet, sokkal inkább egy olyat, ahol már fiatalon tapasztalatot szerezhettem a világról.

A szüleim házassága nem tartott sokáig, hamar elváltak egymástól, viszont cserében egy szerető családot kaptam, a nagyszüleimmel és édesanyámmal nőttem fel. Anyukám betegsége miatt a nagymamám gondoskodott rólam, anyai szeretettel szeretett, ő került a szívemhez a legközelebb. Kivételes asszony volt, jószívű és bölcs, mindenki problémáját a szívén viselte. Sokat tanulhattam tőle, olyan értékeket ismerhettem meg általa, amire kevés embernek van lehetősége. Sajnos az élet vele sem volt kegyes, megbetegedett, és miután kiderült, hogy vastagbélrákja van, a betegség pár hónapon belül magával vitte. Tizennyolc éves voltam, amikor elveszítettem őt.

Nehéz volt túltenni magam a halálán, de az lebegett a szemem előtt, hogy anyukámnak és a nagypapámnak szüksége van rám, ezért nem hagyhattam, hogy a fájdalmam magával ragadjon.
Ebben az időszakban anglisztikát tanultam az egyetemen, ez volt az első évem, de azt hiszem, még időben rájöttem, hogy jól döntök, ha abbahagyom, és követem a vágyaimat, hogy szociológiát tanulhassak. Az égiek is úgy gondolták, hogy jó döntést hoztam, mert a jelentkezésemet követően boldogan nyithattam ki a levelet, amiben értesítettek, hogy felvettek arra a szakra, amire vágytam.

A nyugodt időszak sajnos nem tartott sokáig az életemben, két és fél év múlva, pont akkor, amikor azt hittem, hogy minden a legnagyobb rendben van, tavaly nyáron édesanyám kórházba került. Egyik pillanatról a másikra veszítettem el, két hét leforgása alatt.
Úgy a legrosszabb elengedni valakit, ha igazán soha nem tudtál közel kerülni hozzá, és tudod, hogy erre már nem is lesz lehetőséged. Anyukám paranoid skizofréniában szenvedett, a gyógyszerek javítottak az állapotán, de a teljes gyógyulásban nem is reménykedhettem.
Nagyon fájt, hogy tudtam, soha többé nem lehet velem, nem ölelhetem át újra, nem mondhatom neki még egyszer, hogy szeretem. De nem hagyhattam, hogy az érzéseim vegyék át az uralmat felettem, a nagypapámra kellett gondolnom, arra, hogy ő elveszítette a feleségét és a lányát is. Arra, hogy neki már csak én maradtam, és nekem is már csak ő maradt… Nem tudtam volna elviselni, hogy szenvedjen az én fájdalmam miatt, ezért megpróbáltam összeszedni minden erőmet, hogy ő is meríthessen belőle. Gondoskodom róla és megteszem érte, ami tőlem telik, mert szeretném, ha boldog lenne, szeretném őt mosolyogni látni még hosszú évekig.

És hogy azóta mi történt? Sokszor sírtam és éreztem úgy, hogy nem találom a helyem, de tudom, hogy még mindig van feladatom és erőt ad, ha másoknak szüksége van rám.
Egyik legnagyobb álmom az, hogy legyen egy saját menhelyem, ahol a gazdátlan kutyusoknak biztosíthatok otthont és találhatok szerető gazdit. Ennek a megvalósítására egy kicsit várnom kell még, de addig is valóra váltom az apróbb álmaimat. Ebben a pillanatban is azt teszem, hiszen írok. A későbbiekben szeretnék újságírással is foglalkozni, bízom benne, hogy erre is lesz majd lehetőségem!

Viszont még egy ennél is kisebb, de számomra fontos vágyamat már valóra is váltottam, sikerült megszabadulnom a feleslegesnek tartott kilóimtól. Az elmúlt tíz hónapban tizenhat kilót fogytam, de fogalmazhatnék úgy is, hogy négy mérettel kisebb ruhát választhatok magamnak. Valószínűleg csak egy másik nő tudja igazán átérezni, hogy mennyire jó érzés az, amikor már nem csak azért vásárolsz ruhát, mert szeretnél örömet szerezni magadnak, hanem azért is, mert szükséged van rá, hiszen a szekrényedben lévő nadrágok a legszorosabbra húzott övvel is leesnek rólad. Ha bárki kíváncsi lenne a titkomra, akkor elárulom: nincs titkom. Nem diétával fogytam, hanem életmódváltással. Ha odafigyelek a szervezetemre és megpróbálok egészségesen étkezni, akkor az eredmény nem marad el.

De azóta már rájöttem, hogy mások csak azt fogják észrevenni rajtam, amit legbelül érzek. Hiába lennék szép, lehetne csillogó a hajam, puha a bőröm, formás az alakom, a szemeimből mindent ki lehet olvasni. A legfontosabb az, hogy a lelkemben béke uralkodjon. Ha ragyogó szemmel, önbizalommal és életkedvvel telve megyek ki az utcára, tudom, hogy a mosolyom mások számára is gyógyír lehet…

Úgy gondolom, tanultam a leckéből, amit az élettől kaptam. Nem fogok többé a holnapban bízni, mert amire lehetőségem van ma, nem biztos, hogy holnap is lesz. Ha úgy érzem, hogy át kell ölelnem a szeretteimet, akkor abban a pillanatban meg fogom tenni, ha szeretnék hálát adni az életemért, azt is most fogom megtenni, és ha a legnagyobb zivatar közepén jut eszembe, hogy szeretnék mosolyogva az esőben sétálni, azt is megteszem, még akkor is, ha bőrig fogok ázni.

[Ejnye]

Emlékforgácsok

Ez már talán kicsit régebben történt, de nagyon jópofa történet. Dorka unokám megkért engem, hogy most már ne legyen az „én gyöngyöm”. Jót derültem ezen és elmondtam neki, hogy ez a nagyszülők-unokák közötti játék: „Mi vagy te a mamának?” és az ő gyöngy válasza addig volt különösen aranyos, amíg ő még „babásan” beszélt és a kérdésre imígyen válaszolt: „dönde”. „Na jó!” – mondtam neki, „de akkor mi legyél?” „Csillagja”- válaszolta. Ekkor megszólalt bennem a kisördög. „Arany csillag, vörös csillag, sárga csillag?” (Dorkában kora miatt semmilyen jelentéstartalom nem kapcsolódott még ezekhez a fogalmakhoz.) A válasz tükrözte az ő kis lelkivilágát: „Hát, rózsaszín.” Szóval felnőtt társaim, óvjuk gyermekeink, unokáink rózsaszín lelkivilágát! Patrik bubussal együtt aludtam nálunk és ilyenkor az ágyban elalvás előtt „mélyenszántó” beszélgetésekbe és pletykálkodásba is elegyedünk. Egyszer csak felcsillant a szeme és kibökte a következőt: „Apa azt mondta, hogy anyád segge.” Gondoltam, hogy ez a téma megér egy misét és feltettem neki a költői kérdést: „És kinek mondta?” Az evidencia erejével ható válaszra várva ezalatt kis fejében végigfuthatott, hogy ez a kifejezés csúnya dolog lehet, és apa beárulása szintén, ezért kis gondolkozás után rávágta: „a falnak”. Az ikrek, Kevin és Kristóf igazi örökmozgók, perpetuum mobilék, az egyiket például kihúzod egy szekrényből, leszeded egy polcról, a másik akkor éppen egy elektronikai eszközt kapcsolgat, tekerget, szerel szét. Totyognak, tipegnek, kúsznak-másznak, állandóan „leltározni” kell őket. Láttam, hogy Kevin a közelben tartózkodik, a látóteremben van, de a tesót nem láttam, kétségbeesetten felkiáltottam, „a másik hol van?” Kristóf erre szófogadóan előtotyogott látványosan mutatva magát, szinte jelentkezett is. Tehát a „Másik” névre is jól hallgatnak. Dorkának élmény mesélni, bármelyik mesét szívesen hallgatja. Patrik fiú már nehezebb eset, igazán bosszantó, idegesítő, hogy mindig két mesét kell szajkózni, A három kismalac és a farkas, A kecskegidák és a farkas - klasszikusokat. A múltkor azonban igencsak meglepett. „Milyen mesét meséljek?” kérdésekre nem a két toportyános mese jött elő, hanem körülnézett a szobában és megakadt a szeme egy kis úti vasalón. Ez kicsike, mintha játékvasaló lenne, de bizony igazából elektromos és forró tud lenni, tehát tökéletesen lehet vele inget vasalni. „A vasalóról mesélj!” – mondta. Persze egy nagymamát semmivel nem lehet zavarba hozni, így az aznapi improvizálás a vasalóról szólt. Négyéves Patrik unokám kétéves ikeröccseit meg tudja különböztetni egymástól, annyira azért nem is kiköpött egyformák, de nem veszi magának a fáradságot., hogy nevén nevezze őket. Leginkább azt mondja, ha árulkodik rájuk, hogy Baba ezt meg ezt csinálta, de a kedvencem a következő. Patrik nem tudja jól kiejteni az „r”, a „l” hangot, no meg az „ö, ő, ü, ű” hangokat, beszaladt a szobába és azt kiabálta:”Ó bántja ót!” Ikerszindróma lenne? Kevinnek meg kellett mosni a popóját, mert bekakilt a pelusba, a mosógép tetején állva vetkőztettem. Szemközt a nagyméretű tükör, abban nézegette magát, egyszer csak felragyogott a pofácskája, a tükör felé bökött: „Kittóf!” (Kristóf). Patrikkal komoly beszélgetést folytattunk, imígyen. - Megvan még a barátnőd, Luca? - Sakítottunk. - Miért szakítottál vele? - Mejt nem esik hút. (Bizony egy kis időbe telt, amíg rájöttem, hogy ez húst jelent és hogy az egyszer már emlegetett vegetáriánus óvodás kislányról van szó.) - Ejnye, Patrik, azért nem szoktunk valakivel szakítani, mert nem eszik húst! - De máj van másik csajom! (Azt már szerintem soha nem fogom megtudni, hogy mi volt az igazi oka annak, hogy véget ért a két óvodás barátsága.) Érdekes a gyermekek nyelvi leleménye! Még igen kisgyermekként az első kimondott szavak között a hangutánzó szavak szerepelnek, szeretik az állatok hangját és például az óra hangját utánozni. Így volt ez Patriknál is, a „tik-tak” az egyik elsőként kiejtett kifejezés volt, amikor pedig jött a Tic-Tac cukorka mint kedvenc, összevonta a két fogalmat és a cukorka neve „Tic-Tac óra” lett. A televízióban leadták az angol Szuperdada sorozatot. Ott volt a fegyelmezés eszköze a meghatározott időtartamig büntetési céllal kijelölt helyen tartózkodás, pl. büntető szőnyegen üldögélés. Két és fél éves ikreink esetében bátyjuk adta a tippet, Patriknak már óriási tapasztalata volt e téren, az óvodában többször állították sarokba. Így kezénél fogva az egyik sarokba húzta Kevint és elkezdte neki magyarázni: „Joss vojtáj Kevin, ájj itt a sajokba!” (Rossz voltál Kevin, állj itt a sarokba!) Kevin nem értette a dolgot, nagy szemekkel pilákolt, majd miután továbbra sem értette, hogy mit keres a sarokban, nincs ott semmi, szépen eljött onnan. Nagyobb galádságoknál azért néha rácsaptunk a kezükre. Sokszor már elég volt a fenyegetőzés: „Melyik kezed volt?!” S már dugdosták is kezecskéjüket a hátuk mögé. Az azonban már elég komikus volt, hogy amikor egyikük puszta unalomból belerúgott a földön fekvő tesójába, mert az útjába esett, már meg is szólalt valamelyikünk: „Melyik kezed volt?” Hatalmas változások vannak a világban, akár csak az előző évhez viszonyítjuk, elkészült az ember géntérképe, bizonyítást nyert az eddig hiányzó láncszem a kvantumfizikában, a Higgs-részecske, megkezdte működését a Mars-járó stb. Régen a gyermekek még azzal szidták egymást, hogy „hülye”, „marha”, meg ilyesmi, no egyik nap kilencéves unokám, Dorka így kiáltott rá ötéves öccsére, Patrikra: „pszichopata!” Ambivalens érzések kerítettek hatalmukba, aztán végül csak elővettem az Idegen szavak szótárát s mivel Dorka jól tudja az ábécét, megkerestettem vele a pszichopata fogalmát és mélyenszántó beszélgetést folytattam vele.

[zenezsu]

Az én hűséges társam...

Ezer ágra besüt a nap a redőnyöm résein keresztül. Reggel van, mosólygós kedvvel ébredtem.
Kimegyek a konyhába, kotyvasztok egy kávét, jó sok tejjel. Ma nagyon szép napot csinálok magamnak. Elterveztem, hogy csak azzal foglalkozom, amit szeretek.
Kávémmal, cigimmel leülök az én kedves gépemhez.
Már a neve is olyan előkelő! ASUS, nem valami hétköznapi, akármilyen név.
Kinyitnom nem kell a tetejét, mert tettre készen várja, hogy szolgáljon engem.
Kéjes érzés fog el minden alkalommal, mikor bekapcsolom.
Várok, várok...és még mindig várok. Hát igen...alaposan meg kell fontolnia, hogy minden programmja tökéletes, üzemképes állapotba kerüljön.
Még mindig várok...ezért is szeretem, mert nem egy hebehurgya gép, ami csak úgy pikk-pakk összecsapja a bokáját, és már száguld is a világhálón.
Nem, az én Asus-om beosztja az energiáját, hogy ne merüljön ki már kora reggel.
Sikerült!
Már nézem is a kedvenc oldalaimat, olvasom leveleimet. Milyen jó is, hogy nem kell a postára járni, postást lesni napokig egy levélváltás miatt!
A legnagyobb videó megosztón nézegetem saját, és barátaim csatornáit.
Van is újonnan feltöltött videó is szép számmal. Rákattintok kiváncsian az egyikre.
Hoppá! Talán nem tetszik a stílus az én önálló masinámnak, mert akadozik a hang is, kép is. Megpróbálom újra lejátszani...várok...na jól van, már zeng is a fülembe a melódia.
Reccs....megijedek a váratlan hangrobbanáson. A következő pillanattól néma csend.
Milyen figyelmes gépem van! Talán nem akarja, hogy hallás károsodás érjen.
De most vitába szállok vele, mert én igen is meg akarom hallgatni az ismerős feltöltését.
Rákattintok újra a lejátszásra...semmi...néma. Elzárok mindent, újraindítom a laptopot.
Tíz-tizenöt perc múltán már andalodom is a romantikus videón.
Szeretünk mi így együtt lenni. Elválaszthatatlan barátok vagyunk mi már így ketten.

Keresek valami kedvemre való dalt, amit elénekeljek ma. Az énekléssel más dimenziókba kerülök. Megszűnik a külvilág is.
Kiválasztom a dalt, kinyitom a rögztéshez alkalmas programmot, kezembe fogom a mikrofont, és már dalolok önfeledten...
Reccs...ismét megijedek...nem baj, kezdem előlről....és ez így megy többször.
Mikor már megnyugszom, hogy most végig felveszem....reccs...
Na, ez is sikerült! Elkészítem a technikai dolgokat a dalon, aztán gyártom a videót ezerrel. Mentés....hátralévő idő egy óra, huszonöt perc...sebaj, addig teszek-veszek, mint afféle háziasszony. Mert videó mentés közben nem akar mást is dolgozni a kis kedvencem. Annyira nem okos, mint Napoleon, aki egyszerre több dologra is képes volt koncentrálni.
Estefelé ismét leülök elé, mert egész nap motoszkált egy versvázlat a fejemben.
Nem magyarországi billentyűs, ezért, átállítom. Igaz, hogy keresgetem a betűket így rajta, de nem számít, néha megteszem.
Nagy ihletés tört rám, és csak úgy dőlne belőlem a szó, de gépem rendre utasít.
Hová ez a kapkodás? Gondolom ez van a fejében, mikor a kis-, és nagybetűk rendszer nélkül váltakoznak. Tehát erre figyelek, nem ám a gondolat szárnyal.

Rám is esteledett...ki kéne kapcsolnom, és aludni egy nagyot, mert sokadik éjszaka, hogy csak írok, írok.
Jó éjt gépem! Jót szórakoztunk ma együtt.
Lecsuknám a tetejét automatikus mozdulattal, de nem lehet ám!
Örök nyitvatartásra kényszerült szegény, baleset érte.
Nem baj, minek ez a ki-be csukom? Hány mozdulatot megspórol nekem. Egy igazi társ!

[zenezsu]

Ezt a tortenetet a mai világunkbol meritettem. Nem sajat szemszogbol irtam. Belebujtam Todor borebe erre az idore.

Netrandi

Megtalaltam almaim nojet vegre. Az egyik tarskereson leltem ra.
Mar egy ideje nyomultam, hogy felfigyeljen ram, es most vegre sikerult! Bekapta a horgot. Este talalkam lesz vele.
Huuu! Egy eve nem randiztam elo novel. Raadasul kamukepet tettem fel magamrol a netre.
A koromat is kicsit megkozmetikaztam. 60 eves vagyok, es azt irtam 48 vagyok.
A leanyzo, a kis szoke tunder 22 eves.
Na most legy okos Todor! Meg szerencse, hogy a nejem elment a baratnojehez falura.
Indulhat a hodito project!
Csak meg azt talaljam ki, hogy sportosra, vagy elegansra vegyem-e a figurat? Oltony nem volt rajtam mar idejet se tudom miota. De azt hiszem ez a lany jobban bukik az eleganciara.
Majd viszek neki viragot is, mert azt minden no szereti. Elviszem egyik meno kavehazba. Ott elozene is van. Hagy andalodjon a kicsike.
De most olyan izgatott vagyok. Eloveszem az oltonyt, inget, unneplo cipot, es kiszepitem magam. De hova tette az asszony a ruhaimat? Csak nem kerdezhetem meg tole, hogy mond szivem, hol az oltonyom, ingem, gatyam ? Itt nincs, itt sincs. Hat ez nem igaz ! Csak fel kell hivjam.: Szia dragam! Kepzeld felhivott a volt kollegam, tudod a Jeno, aki elment a miniszteriumba, hogy itt jar ma kozel, es ugorjunk el egyutt valahova bedobni valamit. De azt kerte oltonyben menjek, mert meno helyre megyunk. Hova tetted edesem?
Koszi, hat ott nem kerestem. Jol erzed magad a baratnoddel? Na megyek, mert mindjart indulnom kell.
Na ez is meg van. Engedek vizet es jol kiaztatom magam, es alaposan megborotvalkozom.
Na azert leellenorzom magam, hogy nezek ki. Azert aggodom, hogy mit szol majd a szoszi suna a fenyes fejtetomhoz? Abban a hitben van, hogy fekete furtjeim vannak, es 185 magas.
Ehhez 80 kilo. De mikor utoljara mertek 170 voltam, es meg is merem magam hany kilo vagyok. Mennyi? 98 kilo??? Na nem szamit Majd behuzom a hasam, es kidullesztem a mellem.
Figyelj Todor! Te birkoztal. Igaz, hogy 45 eve abbahagytad, de vedd elo magadbol a sportos tartast. Izom befeszitve, van itt meg azert muszkli. Nem lehet ezt elfelejteni. Indulj, mintha a birkozo szonyegre mennel. Csak hatarozottan, kemenyen!
De lehet, hogy a kis szoszkenek az jon be majd, ha eloadom a szerencsetlen sorsuldozottet, akit senki sem szeret? Vagy azt szereti, ha sziporkazoan okos vagyok? Mindenesetre sokaig nem fuzhetem, mert az asszony holnap mar jon haza.
Aaaa! Mit izgatom magam? Regen is tudtam en mit akar a csaj. Nem lehet ezt elfelejteni! Olyan, mint a biciklizes. Ranezek, es tudni fogom azonnal, hogy mi jon be neki.
A csudaba! Azert nagyon eltottyedtem. Hol van az en kockahasam? De mit csinaljak? Olyan jokat foz az asszony.
Fel torreador, vezesd a bikat…..
Azt hiszem keszen vagyok. Vehettem volna valami szagositot is. Most jut eszembe, van meg amit kaptam karacsonyra az anyosomtol. Fuj de budos… de a csajok szeretik a ferfias illatokat. Szerintem tesznek bele ferromonokat, mert a reklamban is ugy van, hogy minden csaj begerjed az illattol.

Megyek, mert meg utkozben viragot is kell vennem. Mit is mondanak? Hany szalat illik venni? Majd kifaggatom a viragost.
Veszek magamhoz meg penzt , mert a csajszinak, ha megse nagyon jonnek be, akkor zsugaert hatha? Nejemnek majd azt mondom, hogy Jeno baratom tul jo helyet nezett ki, es megse mondhattam, hogy nem rendelek. Nem gondolhatja, hogy csoves vagyok!

Azt hiszem itt is van mindjart a ter, ahol randizunk. Nem is kestem sokat. Mondhatnam pontos vagyok. Azt mondta lany, hogy vilagos zold ruhaban lesz, feher selyem sallal a nyakaban. Ugy latszik meg nem ert ide.
Ott all egy no zold ruhaban, de az nem szoke. Kozelebb megyek megnezem.
Mi ez, valami vicc? Ez egy oregasszony! Pedig csak ez az egy nonemu van itt zold ruhaban, feher sallal a nyakaban. De ez van legalabb 50 eves.
Hat en oda nem megyek! Inkabb elmegyek es bedobok egy sort. Igaz; hogy en se vagyok 48 eves, atleta termet de, hogy igy palira vegyen egy no?
Micsoda vilag ez mar ? Meg viragot is hoztam. Na nem szamit. Odaadom a nejemnek, holnap.

[kiki1972]

Elmesélek egy történetet:
1994 szeptember 12-én született egy kisbaba, a neve Stuller Martin. A születésekor kapott ajándékba egy üveg Martinit, hogy majd a 18. születésnapján bontsa fel, és igya meg. Martinnak az óvodába lett egy jó barátja, akit Csabónak hívtak, és az évek során csak még jobb barátokká szinte testvérekké váltak. A két fiú megfogadta, hogy Martin 18. szülinapján együtt fogják, azt az üveg Martinit meginni. Sajnos amikor a két fiú 14 éves lett el kellett szakadniuk egymástól, mert Csabi Angyal lett, és itt hagyta a legjobb barátját. Martin soha nem felejtette el, hogy volt neki egy jó pajtása, akivel mindent együtt csináltak, és nagyon sokszor meglátogatta barátját a temetőbe. Csabó anyukája ilyenkor mindig tudta, hogy ez az igazi barátság.
2012 szeptember 12-én elmentek Csabó szülei és testvére, hogy meglátogassák Drága Angyalkájukat. Mikor a sír felé mentek Kata és az anyuka azt látják, hogy a legjobb barát és a testvére szintén Csabikához igyekeznek. Martin és Márk egy pillanattal értek előbb oda, a sírhoz, és Ők néhány lépésről figyelték elképedve, hogy egy ma lett felnőtt fiú a 18 évvel ezelőtt kapott Martinit felbontja, és meghúzza a legjobb barátja mellett.
Mindig tudtam, hogy az igazi barátságok örökre szólnak,a síron túl is, de ma ezt a saját szememmel láthattam.
Drága Martin az életemben ilyen szépet nem láttam, csak tanulni lehet tőled, azt, hogy a barátság szó mit jelent, és azt, hogy az adott szó mit ér, még a síron túl is.
Köszönöm Neked, soha nem tudom meghálálni azt az érzést amit ma okoztál Nekem, mikor láttalak, hogy ott álltok Márkóval Csabika mellett, és tényleg vele iszod meg a Martinit.
Köszönöm az édes anyukádnak, aki ilyen fiúkat szült és nevelt fel, amilyenek Ti vagytok.
Kívánom Neked a 18. születésnapodon, hogy még sok-sok boldog éved legyen, azokkal akiket szeretsz, és hogy örökre ilyen ember maradj amilyen most vagy.S5000111.JPG

A magasabbik fiú Csabó és mellette a legjobb Matin

[igazmondó]

ATÉVEDÉS ÉJSZAKÁJA
Pályázat






Korareggel van, a családok dolgozni indulnak, mint minden nap. A lépcsőházban, lefelé menet, a feleség megkéri férjét. Hogy a mai nap legalább jöjjön haza illározás(alkohol fogyasztás) nélkül. A fiatal kamion vezető, meg is ígérte a nejének, nem fog alkoholt fogyasztani. Meg csókolták egymást és mindketten mentek, ki-ki a maga dolgára. Tóbiás integetett Zsuzsának és lassan elnyelte a nagy kanyar, a tömbházak között. A nap lassan eltelt és haza felé tartott minden család a munka helyéről.Zsuzsa is haza jött de a gazda még nem érkezett meg. Csendes morfondírozás közepette, neki fogott és megfőzte a vacsorát.Miután elkészült vele, a szembe lakó barátnőjéhez belépett,pletyózni egy keveset. Időközben András, a szomszéd érkezett meg és szívélyesen üdvözölte a két barátnőt. Nejét Piroskát meg puszilta, ebédelt majd a belső szobába vonult TV-t nézni.Tóbiás nem volt sehol. Hiába idegeskedett Zsuzsa a férj késett.Már tudta szegény feje, hogy megint részegen fog haza lepcsegni(mászni) a gazda. Még egy negyed órányit beszélgettek,a csajok, megbeszélve a következő napi gondokat. Tudni kell,Zsuzsa és Piroska annyira jó viszonyban voltak, hogy minden a házban színtiszta piros volt, a konyhában az edények, a bútor, a parketta, és a székek is mind a kettőjük lakrészében. Akár két iker testvér lakása. A szomszéd hölgyek elköszöntek egymástól,az esti órákban és Zsuzsa haza ment. A férje még nem jött meg.Ő vacsorázott egyedül, mivel gyerekük nem volt és szomorúan álomba merült. A késő éjjeli órában léptek nyoma inkább csoszogás hangja zavarta meg a lépcsőház csendjét. Érkezett az úr. Nagy nehezen fel lődörgött,(mászott) a negyedik emeletre,dörmögve kizárta az ajtót, és be lépett. Az alkoholtól alig állt a lábán. A lakásban sír csend volt. Tóbiás be lépett a konyhába, vagy két széket maga előtt fel boríva, és hatalmas zajjal elvágódott a konyha padlóján. Ezt követően, felsegítette magát valahogy a székre és az asztalon, levő kaját mind meg ette. De ez bizony nem ment csendben. Étkezés után levetkőzött bugyira, a ruháit a szék karjára rá dobta és a padlóra zuhanva elaludt. Hatalmas zajt csapott és közben,felébresztve a lakrész gazdáját. De a legbelső szobából kijönni nem mert senki az ijedségtől. Az ablakot ki nyitották a sötét éjszakában és egy iszonyatos sikoltozás törte meg aTudor negyed csendjét.
Segítségért kiáltott egy megrémült női hang. A villanyok szerre gyúltak fel a szomszéd tömbházakban. A nő át kiabált hozzájuk, hogy valaki be tört hozzájuk a konyhába. Hívják a rendőrséget, ők nem mernek ki jönni a szobából a telefonhoz, mert az a folyóson van.A szomszédok ezt meg is tették és bátorították a fiatalokat,legyenek türelemmel mert jön a járőr nem sokára. Az bizony nem érkezett de közben, Tóbiás egyet aludt, felébredt magához tért és észre vette, hogy valami nincsen rendjén. Szépen felállt az ajtón ki lépett, levetkőzve és a szembelevő saját lakrészébe be ment. Be feküdt Zsuzsa mellé az ágyba és folytatta az alvást mint aki jól végezte a dolgát. A nő hangja megint hallatszott,amint torkaszakadtából kiáltotta, hogy az aranyaink ott vannak a pohárban, mind vigye csak éppen őket ne bántsa. De a betörő már el ment. Semmit el nem vitt magával. Nagy későre két rendőr érkezett a tömbház bejáratához. Bátorítva egymást, a járőrök és lakók fel mentek a lakrészbe. Senkit nem találtak.
A házigazda és a felesége a hatóságiakkal, átvizsgáltak mindent, de semmi nem hiányzott, az elfogyasztott ételen kívül.
És ekkor jött a nagy döbbenet, megtalálták a konyha széken a felrakott idegen ruhákat. Valóban ott járt a „rabló” A törvény emberei, tanuk előtt át kutatták a zsebeket és meg volt a bizonyos tolvaj minden irata. A Tóbiásnak becézett Nagy Tivadar,a legjobb barát és szomszéd tévedésből nem jó ajtót nyitott ki akkor éjszaka. Nagy volt a döbbenet de az öröm is, hogy tényleg nem idegen gaztevő járt a házban álkulccsal. A csodálatos dolog az volt, hogy egyformán rendezték be a lakrészeiket, így a holt részeg szomszéd, nem ismerte fel a lakást, ezért otthon érezte magát. Hét év együtt élés után mint jó szomszédok, egy emeleten, rájöttek, hogy még a kulcsaik is találtak a lakrészeik záraiba. Így Tóbiás meg vacsorázott,levetkőzött, egyet jót aludt, majd haza sétált a saját lakosztályába és aludt mintha semmi sem történt volna. Éjjel három óra körül döngetett a rendőrség, Zsuzsáék ajtóján bebocsájtásért. A hölgy nyitott ajtót és amikor meglátta a barátnőjét a rendőrökkel együtt, majd szívrohamot kapott.Piroska, kezében szorongatta, Tóbiás ruháit. Amikor elmagyarázták a nejének, hogy mi történt nem akarta elhinni azzal érvelve, hogy már bizony az ő férje egész éjjel mellette aludt. De bizony való igaz volt, a benzin szagú ruhák, a megtalált, iratokkal, mindent meg oldottak. Az eset jól végződött Tóbiás a rendőrök kiszállási díját kifizette, azok nevetve hagyták el a negyedet. Mivel jó barátok voltak feljelent és nemtörtént.
A férj semmire sem emlékezett. A szoros baráti kapcsolat továbbra is meg maradt. A lépcsőházban minden férj, le ellenőrizte a saját lakrészének zárját, vagy át cserélte, nehogy Tóbiás, az összes lakrész konyháját felkeresse az éjszakák leple alatt.Sokáig nevetett a környékbeli lakosság az eseten, csak Piroska ijedett meg oly annyira, hogy minden kincsét oda adta volna az életéért.


Igazmondó

[igazmondó]

SZOMORÚ VALÓSÁG




A szomszéd házaspár, tisztességes családi viszonyban két gyereket nevelve élték nehéz mindennapjaikat mint minden más dolgozó,küszködő pár. A férj nagyon jó munkahelyen, idegenvezető volt Csíkszeredában a turisztikai hivatalnál. Más ismerőseihez képest jó módban élt, a fizetés szempontjából Laci. Fiatal huszonhat éves jókedvű, vicces, apa személyében. Nagyon szerette a két kis gyerekét, az egyik lány a másik meg fiúcska, Lacika és Beáta. A feleség a helybeli textilgyárban dolgozott, mint szövőnő vagy varrónő. Az otthonukban soha nem volt komolyabb nézeteltérés,jól egyeztek. Sokat jártak kirándulni, az apuka könnyen elvitte a családot bárhova, az országban sőt még külföldre is. Ahogy az évek teltek, az édesapát egy komoly csípő ízületi gyulladás a kórházba kényszerítette kezelésre. Sárika a felesége látogatta, vitt neki mindent amire szüksége volt és egy-két órát eltöltöttek a kórházban a látogatás ideje alatt. A férfi betegsége egyre komolyabbá vált. Kezdett elfogyni az élelem otthon, meg a pénz is és a kórházi költségek egyre nagyobbak lettek. A kezelő orvosa közölte az idegenvezetőnkkel, hogy nagyon komoly a dolog. Az is lehet, hogy műtét lesz a vége. Vagyis protézis kell mind a két lábába. De lehetőség erre egyelőre nincsen. Hanem van egy megoldás és azzal lehet, hogy fog tudni segíteni szegény emberen. A felesége egyre morcosabban jött hozzá, mindig összevesztek a látogatások során. Amikor megtudta,hogy férjével mi a gond és csak külföldön van lehetőség műtétre, nagyon elkeseredett. A férje elmondta neki, hogy volna egy lehetőség de nem biztos megoldás ami abból állna, hogy három hónapra mozgástalanítanák. Hát akkor tegyék azt, mert nekünk nincsen lehetőségünk most külföldre utazni műtétre. Laci beleegyezett és szólt a dokinak, hogy úgy döntött csinálják meg a javaslatát, ami meg történt. A kezelés nagyon hosszú és kegyetlen volt az egész család részére.
Sok kínlódás, veszekedés, pénztelenség, az otthoni nehézségek,mindenkinek felkorbácsolták az idegeit de legjobban a Sárikáét.Munkába járni, a gyerekeket gondozni, iskolába járatni a férjet látogatni, nehéznek bizonyult. Jöttek a nagymamák, segítettek ők is amit tudtak, főzni, takarítani, meg mindent amit csak lehetett.A gyerekek már alig várták édesapjuk hazajövetelét, türelmetlen volt mindenki és ideges. Eltelt sok keserűség árán a háromhónap és eljött a nap amikor a beteg megmozdulhatott az ágyból.Az orvosa izgatottan várta a fejleményeket. Felemelték az ágyból és megkérték, hogy próbálkozzék lépni kettőt -hármat. De bizony az idegenvezetőnk, még egyet sem tudott lépni hanem megállt az ágya mellett, a doki és a nővérek kezei között mint egy kiöntött szobor. Ezen aztán nincsen amit csodálkozni, háromhónap mozgástalanítással mind a két lábán a forgói összeforrottak. Szerencsétlen nem tudta még akkor, hogy mi vár rá ezután. A felesége hazavitte és ápolta, emelgette és kínlódott vele mert nehéz volt és még lépni is alig tudott, segítséggel.Különösen a fürdőkádba be és ki jönni nagyon fárasztó volt,a feleségnek is és neki is. A gyerekek is segítettek édesapjuknak,tanították járni, fölemelték a tolókocsijából amit a kórháztól kapott, kivitték sétálni addig amíg megtanult két bottal egyedül lépegetni. Annyira összeszedte magát, a gyógyszereket szedve, hogy rendelt egy háromkerekű biciklit és csodák-csodájára tudott vele közlekedni. Örültek nagyon a gyerekek neki és kezdett másabb lenni. Visszajött a humorérzéke,keresztrejtvényfejtéssel töltötte a szabad idejét, olvasott és beletörődött a sorsába. A felesége megunta ezt a szolga életet és egy szombat délután felült a vonatra a gyerekekkel együtt és úgy elment Zilah megyébe, hogy öt évig az édesapa aki nem tehetett róla, hogy lebetegedett nem látta a gyerekeit sem. Elment otthonról, három nap után haza telefonált, hogy ő mostanig, eleget kínlódott vele és ebből elég volt Semmi nem kell neki,sem a lakás sem a bútor, éljen boldogan és fogadjon magának egy gondozót mert ő nem az. Szegény pasas azt sem tudta mi tevő legyen, aztán az anyukája jövögetett minden héten Szentsimonból,főzött neki, a barátok mentek minden héten megfürösztötték és így élte életét a szomszédokkal és a barátokkal együtt.Egyszer csak egy csendes jóravaló család költözött a szomszédjába Lacinak, megismerkedtek, sokszor együtt ebédeltek és elmesélte a szomszédjainak a történetét. Elmondta, hogy az egyik lábára a protézist, Magyarországon megrendelték neki és a Szent János kórházban megműtenék csak nincsen ismerőse kint és három hétig ott kellene tartózkodni, előkezelés és felkészítés miatt A szomszédéknak volt és még most is meg van egy nagyon kedves jólelkű, civilizált, szeretettel teli család ismerősük,Solymáron. De inkább barátnak nevezném, ők befogadták a mozgássérült fiatal embert három hétre, aki nekik teljesen idegen volt. Melléálltak, segítették, amíg meg műtötték végig támogatták, vigasztalták. És az ők segítsége által, az Erdélyből műtétre szorult idegent talpra állították. Attól a naptól kezdve, 85%-ban az élete megváltozott és a mai napig hálás a Solymáron élő kedves családnak. Valamint a szomszédék semfelejtik el soha, ezt a nagy áldozatot a BARÁTAIK részéről,amire vállalkoztak. Vannak még jó emberek a földön. A feleség viselkedéséről csak annyit, hogy ebben a nehézségben, nemszabadott volna faképnél hagyni egy beteg embert. Persze ez csak az író véleménye. Megmaradni bármi áron embernek! Amíg egészségesek vagyunk és munkaképesek, jó állásunk és sok pénzünk van addig mindenki szeret azután, le is út, fel is út.
Nem általánosított gondolat, de sok igazság van benne! A felesége többé soha meg sem látogatta. A férfi eladta a lakást és hazaköltözött a szüleihez Szentsimonba, a műtét után tíz évre rá. A felesége megtudta valahonnan és olyan hosszú idő eltelte után megérkezett Csíkba, követelte a lakásért kapott pénz felét Persze nem járt szerencsével, mert elhagyta a segítségre, szoruló férjét egy jó pár éve és a gyerekeket sem engedte,hogy meglátogassák az apjukat.
Az évek teltek és sajnos Laci alkoholista lett. A sok szenvedés,stressz és a család elveszítése meg viselte és nem jó utat választott a maga részére. A reményt teljesen elveszítette.Pedig az élet folytatásához az esélyt, megkapta Solymáron egy nemes szívű család részéről, amit meghálálni soha nem tudunk nekik. Csíkszeredában végig járt a hír a Solymáron élő magyarok emberségéről, jóságáról, tanuskodva, és a szomszéd, közbenjárásáról. Sajnos hiába volt minden.

Igazmondó

[igazmondó]

REJTÉLYES VIHAR




Fent a falú végen, sűrű sötét felhők gyülekeztek. Ha rájuk nézett az ember, a magasban több állat formát öltött, a változatos színű égbolton, végig vonuló felhőtömb.. Lassan a Hold is elődugta sápadt képét, átvilágítva a fekete, koromfekete, meg a szürkés-fehér határt. Félelmetesen gyorsan száguldottak valami ellenállhatatlan erő hatására, ami nem lehet más mint maga,kegyetlen durvaságával, a falú felé rohanó tomboló szél.Kísérteties estének néztünk elébe, az állatok is mintha érezték volna a bajt, siránkozva, nyöszörögve, könyörögtek mintha azt kérték volna tőlem, hogy engedjem be őket a lakásba.A láncra kötött öreg házőrző kutyám, rohant be a pajtájába,kis idő múlva szaladt ki és nyugtalanul viselkedett, ahogy még soha nem láttam. Rettegés érzése fogta el az ember szívét,amikor az esti homályban, egy-egy borzasztó, messzetávolságra, kisugárzó villámcsapás világította meg az egész földet.Rettenetes csattanások közepette zengett az ég, hosszas morajlással fejezve be haragját. Át nem tekinthető sötétsé guralkodott mindenhol, az utcán még egy lélek sem járt. Mintha világvége következne, úgy festett a táj. A távolból kutyavonyítás hallatszott, mint télen a farkas falka üvöltése.Hirtelen az égzengést, kellemes hangjával, a község harangjának hangja zavarta meg, hogy rezgésével más irányba terelje a veszedelmes, készülőben levő vihart. Már késő volt, hatalmas, zuhogással,erős viharral együtt megérkezett az eső. Azt hittem, hogy a háztetejéről a cserepet mind le fúja a szél, de ez nem történt meg hála Istennek. Az éjszakában kibátorkodtam megnézni mi történik.Amint az udvarba léptem, iszonyatos kép tárult elémbe.
Egy tiszta fehér lovon egy sötét alak ült, ott kint az udvar, közepében. Amikor rászóltam ki a csoda és mit keres, az éjszakában, a csúnya időben nálam, felém fordította a lovát és visítozva azt ordította nekem. Itt a vég ma éjszaka, te már többé nem léped át ajtód küszöbét, halálnak- halálával végzed napjaidat! Kétségbe esve néztem rá és ekkor láttam meg,hogy a szemei olyan pirosak voltak a sötétben mint katlanban a parázs. Ordítani akartam de a szájamat mintha valaki befogta volna, meg sem tudtam szólalni, meg babonázott ez a piros szemű,démon, sátán, szellem, nem tudom elképzelni, hogy mi lehetett.Borzasztó volt a találkozás, azt hiszem soha nem fogom elfelejteni azt az éjszakát. Teljes sebességgel nekem indult a lovával,vágtatott mint a szélvész, és amikor egy méterre lehetett tőlem, hirtelen megfordította a lovát, a kert tetején simán átrepült és vissza sikítozott nekem, hogy most szerencsém volt mert mégnem jött el az időm, de szemmel fog tartani. Az eső közben megcsendesedett, a villámlás is
eltűnt,valamint a csúf fekete felhők is elhagyták az égboltot.Szorongással tele, rettegve, reszketve, ébredtem reggel gyönyörű, napsütés üdvözletében. Az udvar szép száraz, lópatának nyomasem volt az udvaron és az éjszaka még eső sem esett. Álmomban rettenetes éjszakát éltem át de nyugalmat hozott a reggel, kékégboltja a Nap sugaraival átitatva.Ujjá születtem.









Igazmondó

[zenezsu]

Fehér ló

Anyuci! Csengettek azt hiszem.
Menj kislányom, eredj nézd meg, ki lehet az? De ne nyiss ajtót idegennek! Tudod...
Pannika hamar letette kezéből a ceruzát, és szaladt vidáman kifelé.
Mióta ovodás lett mégjobban szeret rajzolni. Amolyan kedves, igazi gyerekrajzokat.
Most éppen királylányt rajzolgat. Szép sárga haja van, és igazi királykisasszonyos, rózsaszín ruhácskája. Keze, lába egy- egy vonal, azon négy kis vonalka az ujjacskája.
Még korona is van a fején. De látom mellette alakul egy másik figura is.
Majd megkérdem tőle, hogy ki lesz az?
Alig, hogy kigondoltam, már jött is befelé, és cérnavékony, csicsergő hangján mondja:
Danika anyukája jött, és kérdezi, átjöhet-e majd játszani Dani?
Nem jön be? Megkérdezted?
Igen, azt mondta dolga van most, de kérdezzelek meg.
Akkor mondd neki, hogy szivesen látjuk Danit délután. Úgyis sütöttem palacsintát, neki is jut.
De jó! Megmondom...már futott is aprócska lábán a kapuhoz.
Kipirult arccal folytatta ezután a megkezdett művet a papíron.
Tündérkém! Olyan szépet rajzolsz. Láttam ám az előbb. –Mosolyogtam.
Kit rajzolsz a királylány mellé?
Jaj anyuci! –Kuncogott. Hát herceget, vagy kirányfit. Az mindegy...
Tudod, mint abban a mesében van, amit tegnap meséltél. „A Rigócsőr királyfi”-ban.
Látom, az a mese nagyon tetszett neked Pannikám.
Ezzel újra belemélyedt a munkába. Még a kis nyelvecskéjét is kinnfelejtette.
Hamar eljött a délután. Erőteljes dörömbölés hallatszott a kapu felöl. Ez csak Danika lehet, mert nem éri fel a csengőt. Most én is kimentem.
Lázas izgalommal szaladt előttem Panni. Várj kicsim, majd kinyitom én.
Ott állt Dani, egy kedves arcú, értelmes tekintetű fiúcska. Egy csoportba járnak Pannikámmal oviba.
Kezében fogott egy sodrott madzagot, aminek a végén egy gurulós, fehér játékló volt, mint afféle hintaló, csak kerekes.
De aranyos ez a Dani.—gondoltam magamban. Képes volt elhúzni otthonról idáig a lovacskáját.
Gyere csak be Danikám! Látom nem gyalog jöttél.—viccelődtem vele. Lóháton nyargaltál idáig. –mosolyogtam kedvesen a két gyermekre.
Igen anyu megengedte, hogy elhozzam ide játszani.—válaszolta.
Kikészítettem a teraszra az asztalkára egy kis palacsintát nekik, hogy mégnagyobb kedvvel játszhassanak.
Én pedig elővettem éppen aktuálisan kedvenc könyvemet, és olvasgattam. Elkezdtem ki tudja hanyadszor már a „Látahatatlan ember”-t, Gárdonyi Gézától.
Közben hallgattam a boldog gyerekzsivajt.
Éppen Atilla sátránál történő eseményeket olvastam, mikor félszemmel felpillantottam.
Le is eresztettem az ölembe a könyvet, mert olyan aranyos látvány volt, ahogy Dani ült délcegen fehér „paripáján”, és előtte a „nyeregben” ült kecsesen Pannikám.
Beszaladtam hamar a fényképezőgépemért. Ezt meg kell örökítenem!
Kislányomhoz eljött az igazi szőke hercege, fehér lovon.

Írta: zenezsu 2012. Szeptember

[kekiir]

Pályázat- Az én storym


Fortuna jobb kezében

Megyek haza a 14es villamoson és a mai metrót olvasgatom. Majd a házban a 4-en a folyosón befordúlva már messziről látom a Gusztáv bácsit, akinek olyan mélyhangja van, hogy egy dubstep remixet simán lehetne belőle csinálni. Rádől a falra szív egy mély slukott a poros bondjából.
- Jó napot!
- Jó napot! Boldog születésnapot! Láttam az iwiw-en. (sajnos nem tudom le írni azt a mély lassú dübörgő hangot melyen az öreg beszél)
- Köszönöm szépen!
- Innen már csak lefelé.
- Miért? Még el sem múltam 20, csak 19.
- 19?(költői kérdés) Ha visszaemlékezek az nagyon jó kis év volt.(mondta 65 70 éves Gusztibá)
- Akkor azon leszek, hogy nekem is az legyen.
Ezzel véget is ért a beszélgetés, és már mentem is az ötzáras ajtónk elé. Először a rács. Éppen tervezgetem a kulcskeresés közben, hogy bent majd egy jó nagyot olvasok, amikor rám jön a kakilhatnék. Micsoda szerencsével ajándékozott meg engem a sors, hogy akkor jön rám meglepetés szerűen (amit nagyon szeretek) a szapora, amikor éppen a metrót szeretném végre kiolvasni az iskola végeztével nyugodtan magányosan. Nincs is jobb hely erre egy angol vécénél. Lelkesen forgattam a kulcsokat a kulcslyukakban. Ráérősen levettem magamról a kocsmaszagú kabátot, sálat, és elhelyezkedtem odabent. A BelKül-földi hírek után, no meg a barnamaci megsétáltatás után, mint aki jól végezte dolgát nyúlok a WC papírtartó felé.
DE óóó Szűz Mária segíts! Ott már csak hűlt helye a papírnak. Szívem egy óriásit dobbantott így a wcülőkében meg is maradt a combom helye, és lélegzetem egyre szaporább lett.
MIÉÉRT? MIÉééééRT? MIííííÉRT bánsz ily kegyetlenül velem istenem ?! Miért kényszerítesz engem bokáig érő gatyában végig a lakásban, egészen a gardrób felső polcáig, ahol még lábujj hegyre is kell emelkednem, hogy elérjem a gurigákat, majd leemeljem...
Egyetlen esélyem maradt. Csak akkor menekülhetek meg a finoman fogalmazva is kényes meneteltől ha véletlenül a velem szemben lévő kis mosdó kagylóban van egy tartalék papír, amit nem láthatok mert rajta vannak apám 2002-es autós újságai. Nehéz küldetés lesz. Akár a fogamat is ott hagyhatom, ha a hosszabb nyújtózkodás közben megcsúszik a talpam és lefejelem a mosdókagylót, vagy ha szívem még egy nagyot dobban és a fejem feletti síbakancsok(mert mi a budiban tartjuk őket) lepottyannak helyükről egyenesen bele a pofikámban, és még lesem húztam. Nincs mese. Meg KELL tennem, most vagy soha Papír vagy nem Papír, ez itt a kérdés. Gyors bemelegítés után elindítom jobb kacsóm a szupertitkos és fontos küldetésre. Mozdul. Csak szépen lassan, semmi hirtelen mozdulat. Magamban óriási mentális erőket megmozgatva szuggerálom a kagyló belsejét.
Eljött a pillanat. Már ujjheggyel megérintettem az újságot. Most ugrik a majom a vízbe, és egy huszár vágással lerántottam a fátylat, és URAM ISTEN EZAAAAZZZZZZ van PAPÍÍÍÍR! A Katartikus élmény olyan nagy, mint amikor Dzsudzsák belőtte a finnek ellen a 93. percben a győztes gólt. 3 szoros hiphip! Mekkora esélye lehetett ennek talán 1 a háromszáz-hatvannégymilliárd hoz? Kisebb, mint nyerni az ötös lottón. És nekem mégis ekkorra szerencsém volt. Volt tartalék papír a titkos kagylóban! Nem kell kimennem az újságolvasás szent helyéről bokáig érő gatyában, azt kockáztatva, hogy valaki pont akkor jön haza, vagy csak becsönget a szomszéd egy kis piros aranyért esetleg a postás meghozza nagypapám levelét. Nem! Köszönöm! Köszönöm istenem hát tényleg a tenyereden hordasz és a szíveden viseled sorsomat! Köszönöm szépen. Mi csoda nap!


Kéki Szilveszter 2011. március