kiski ír

[Istepi]

Pernye a falu felett.
Fenyődeszka ég,
áztató eső temet
maga alá szenvtelen,
a nyomor-buborék
diaszpórájába velem
sarat, bezárt boltot,
zörgőcsontú kutyát,
a szemétdombon
tallózó meztelen puját.

Vaskályha fénye ad
hamis hűs meleget,
ajtaja nyitva;
féljük az éjt, a telet.
Olyan ez mint az
elveszett ősi időben.
A penészfoltok, mint
ama falra karcolt állatok
lesik a puha szőrben
megkezdett s meztelen
végződött vadászatok
után a reménytelen
emberek fásult táncát,
lihegős, kapkodós
lényeg-románcát.

Hamvad a deszka
gyorsan mint az élet.
És éjszaka, hajnal.
A hólyagon át nézett,
részvétlen virradó
rideg természet.
Fagyos lábak mellett
pokrócba csavarva
néhány gyermek.
Kelni kell, várnak
a dögkutak és a
mások töltötte
krumplisvermek.

[Istepi]

Emlékszem, mikor hazajött apa
elébb a gubát akasztotta fel,
aztán mosoly, - megjöttem mama!
Odajön hozzám és felemel.

Aztán semmi se érdekel.
Mert aztán nem jött haza.

Csak néztem az oltár felett a
Krisztust, szólt a kórus dala,
de nem a csuklójából csorgó
festett vér fogta a szemem oda,
hanem a rozsdás vasszegek,
melyeken ott függeszkedett
apám rossz kabátja
és anyám utcai köntöse,
hogy az Úr Krisztus meztelen
teste és csurdé fájdalma
középen összeérve takarva legyen,
mint az én kiskabátom
otthon a középső szegen.

[Istepi]

Azt mondta, veled nem lehet,
és összezárta a lábát.
De legalább nem nevetett,
- néztem rázkódó hátát -
hogy ezt kellett tegye velem.
Szegény őszinte szöszke!
A világ fogott össze
már megint lelkem
tizenhat éves ráncai ellen,
s én nem könyezhettem.

- Nincs semmi, ma sincsen.
Kezemben sapkám,
kezem a kilincsen.
Ma sincsen munkám,
- De nézz be holnap!
Mintha a tél fagya
addig lekoptathatna
az arcomról némi barnát.
Igen, nyáron könnyebb.
Iszom egy kadarkát,
s nem ejtek könnyet.

Fordulj meg, terpesz!
Két durva kéz tapizza
végig a testem
nyaktól lábig és vissza.
Mit keres, nem tudom.
Csizmaszáramban a bicska.
Kell az a hideg hajnalon,
de odáig nem hajol le.
Horkant elégedetten,
majd elküld a fenébe,
s nem hull a könnyem.

[Istepi]

Mondta már nektek valaki,
hogy fontosak vagytok neki?
Kérték-e tőletek jó emberek,
hogy most ti gyakoroljatok kegyet?

Emberek tartanak azok?
Kell nekik az igazatok,
hogy patkány rág éjjel a szobában?
Hogy ami ott lóg a gatyaszárban,
csak azzal kezdhettek joggal,
s az összes irományukkal
amin elemzik nyomorotokat
kitörölhetik a valagukat,
ameddig ide nem jönnek,
és nem szólítanak "Ön"-nek,
s ülnek le csendben délben a padra
kérdeni szíves szóval, hogy van ma?

Azt hiszed embernek néznek?
Egy rossz szóért beidéznek,
Lökdösnek, tologatnak, megütnek,
s elveszik a gyerekedet tőled,
hogy egy ketrecbe rekesszék,
igásjószággá képezzék,
mert állat vagy, nem tudod nevelni,
fogalmad sincs, hogyan kell szeretni.

Mondta már nektek valaki,
hogy az emberségetek szereti?
Azt, hogy a jövőben számít rátok,
vagy hogy legyetek igaz barátok?
Nem mondta, nem mondta bizony.
De készül a rendőrszurony,
hogy ha erőtökre ébredtetek,
kiverjék a szart is belőletek.

[Istepi]

Ugorj a semmibe, Nagyszerű,
égesd el unott lelkedet,
szikrákat hányjál szerteszét,

gyújtsd fel az egész emelkedett
mindenséget, a kozmoszt, a halált,
zokogj lángoló, gyilkos balladát,
a káosz parazsát egyed,
a rekedten tiltakozó örvényeket
repítsd a zavaros, balga
ködgomolyokra,
felejted el honnan jöttél és mivégre
csak szét a világgal, szerteszét,
úgyis lehagyta már
tetőled lelkedzett igaz eszét,
és ha vége, ha már a gráf
csomópontjait se köti semmi össze,
kezdd el zabálni
a magányos pontokat,
amíg egy is akad.
aztán szusszanj jóllakottan egyet,
s az új világot, ha kiböffentetted,
törődj bele, rosszabb nem lehet!

[Istepi]

Felkutatnám a helyet, ahol
igény volna rám is néhanap,
de csak ülök a hintaszékben
a kesergő szürke ég alatt,
s hiába várom a vezetőt,
ki érzékeny volna a bajra,
ki látó szemével csippent,
s biztos kezével mutatja,
hol egy vén gladiátornak
alkalmas tágas aréna,
vagy hüppögő gyermeksírást
elcsitító bohóctréfa,
amit ti is megértetek,
amit aztán szerte hordok,
és akkortól végre már
nem engemet okoltok,
hogy semmi sincsen rendben,
hogy én vagyok felelős,
pedig csak nem vagyok
elég szívós, erős,
hogy én kutassam fel
a Megváltó urat
elérő, titkos,
kanyargós utat.

[Istepi]

Csokros Rezonancia Úrhölgynek, helyben

Szíves szavaiból szirupszappan cseppen
csendes csodálkozás csikorgatja jegét
javas játékomnak jótevő kezeként.

[Istepi]

Kóbor e reggel az erdőt járta,
nézte a sűrű baljós arcát,
és beleborsózott a háta,
mennyi veszélyt is rejthet a láp.

Látta letörni a gyertyány ágát,
mérgező tüskét a rózsabokorban,
szívós szittyót hogy húzza a lábát,
s a vészveszedelmeket rémes sorban.

Elkeseredve fordult vissza,
tudva hogy Kandika be fogja látni,
Kóbora félelmét kell hogy ossza,
pakolni kell s innen odébbállni.

Kandika nevetve húzza öléhez,
egy percig se aggódj, Kóbor drága,
megszülöm, s aztán majd megvédelmez
téged a nagy erdő apró királya.

[Istepi]

Zserped a lüsztő a képert éven
ha menneri keltet a pátos rák
kaszt elverü belteg rédes vénen
abár kesetés igalom malták

Rő ava térbene kaltó varga
Pe rupparanész dele ingerlő
sikomban a kábel tortó jarna
igon tevenés ebe járton ső

Dár ivarosztó evenge rilla
pász kimarog ilalán retevel
otén alakos belelén vatta
re moszkarok pavarán ilenel

[Istepi]

Menni jó
csak megérkezni
ne kellene
minden este
fejbe venni
elvermelni
mi minden lett
ma elvesztegetve
megérkezni
végre jó
már nem kopik
a lábam
megpihenni
visszanézni
ott vagyok-e
ahol tegnap
s azelőtt is
álltam.