Paralimpia 2012 - Erdélyi magyar sportoló viszi a román zászlót
2012. 08. 24.
Novák Eduárd erdélyi magyar kerékpáros viszi a román zászlót a Londonban szerdán kezdődő paralimpia nyitóünnepségén.
"Nagy megtiszteltetés a zászlóvivői megbízatás. Az aranyéremért szállok versenybe, és úgy érzem, mindent megtettem azért, hogy meg is szerezzem"
- nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek Novák, aki a 2008-as pekingi paralimpián is a román csapat zászlóvivője volt, és ezüstéremmel tért haza.
"Jó felkészülési időszak áll mögöttem. Augusztus elején részt vettem a székely körversenyen, a paralimpia kezdetéig pedig Manchesterben edzek."
A csíkszeredai sportoló gyorskorcsolyázóként kezdte pályafutását, egy autóbaleset következtében azonban elvesztette az egyik lábát, és kerékpárosként folytatta.
Sally Wood-Lamont, a Román Paralimpiai Bizottság elnöke elmondta, Novák Eduárd négy versenyszámban vesz részt a paralimpián, és legalább két érmet várnak tőle. Pontszerző helyre várják ugyanakkor a román csapat másik kerékpárosát, Török Imrét is.
Wood-Lamont szerint a gyengén látók számára szervezett úszóversenyeken is meglepetést okozhatnak a román sportolók.
A Maniu Emese Ágnes által edzett kolozsvári Naomi Coirap százméteres hátúszásban, testvére, Samuel Ciorap pedig a hát- és mellúszószámokban képes jó teljesítményre.
A román paralimpiai csapatban Florin Cojoc atléta és Dacian Maxin asztaliteniszező található még.
London 2012: letölthető, kinagyítható versenyhelyszínek
2012. 08. 24.
Különleges
szolgáltatással igyekeznek a szerdán kezdődő londoni paralimpia szervezői az
internetezők kedvében járni: az érdeklődőknek lehetőségük van letölteni a
versenyek helyszíneiről készült térképet, és a kiválasztott létesítményt
kinagyítva, közelről is meg lehet tekinteni.
Ezek a szolgáltatások az alábbi linkeken érhetők el: http://LondonTown.com/London/London-Paralympics-Venue-Map éshttp://www.LondonTown.com/How-to-use-the-Paralympics-Venues-in-London-Map.
London 2012: napi 50 perc paralimpia a televízióban
2012. 08. 24.
A Magyar Televízió az m2-es csatornán minden nap 50 perces műsorban számol be a londoni paralimpia magyar vonatkozású eseményeiről.
A televíziótól kapott tájékoztatás szerint várhatóan minden adásba hívnak egy vendéget, aki értékeli a napi híreket. Londonból élő közvetítés nem lesz, az összefoglalókat fogják elemezni a stúdióban, illetve, ha az adás ideje alatt valami rendkívüli történik a játékokon, akkor a helyszínen tartózkodó stáb telefonon számol
be a legfrissebb aktualitásokról.
Az adások kezdési időpontja megtalálható a www.port.hu című oldalon, az első héten hétköznap mindig 21:20-tól 22:10-ig látható majd a paralimpiai műsor.
Ezen kívül a napi sporthírekből is értesülhetnek az érdeklődő sportrajongók a legfontosabb eseményekről.
A négy évvel ezelőtti pekingi játékokról 25 perces összefoglalók készültek, melyeket az éjszakai órákban sugárzott a televízió.
London 2012: vasárnap (ma) utazik a csapat első csoportja
2012. 08. 26. 09.48
Vasárnap a magyar
sportolók első csoportja is elindul Londonba a szerdán kezdődő paralimpiára.
A
legkorábban a judósoknak kellett ébredniük, az ő gépük reggel 6:15-kor szállt fel
Budapestről.
Az asztaliteniszezők együtt az egyetlen magyar evezős lánnyal, Lengyel Mónikával 8:25-kor keltek útra.
Este 19 órakor indul Londonba a legnagyobb létszámú csoport az atlétákkal, úszókkal és a teniszező Farkas Lászlóval.
London 2012 Paralimpia
2012. 08. 26. 09.17
Augusztus 29-én kezdődik a paralimpia Londonban , ennek kapcsán egy videó-összeállítás .
“A legfontosabb dolog nem az egymás felett aratott győzelem. Az életben sokkal fontosabb másokat győzelemhez segíteni, akkor is, ha ez azzal jár, hogy nekünk le kell lassítani.”
AZ Ő SIKERÜK ÉS ÖRÖMÜK LEGYEN MINDENKIÉ...
Paralimpia 2012 - Ikrek viszik a magyar zászlót?
A pályafutásuk első paralimpiáján induló ikertestvérek, Biacsi Bernadett és Biacsi Ilona atléták lehetnek a magyar zászlóvivők a londoni játékok szerdai megnyitóján, ha erre engedélyt ad a szervezőbizottság.
A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) tájékoztatása szerint ha erre nem adnak engedélyt a szervezők és nem lehet két zászlóvivő, akkor Biacsi Ilona halad majd a küldöttség élén.
A Biacsi-testvérek 1500 méteren versenyeznek majd Londonban, ezen a távon idén júliusban az Európa-bajnokságon Biacsi Ilona a harmadik, Bernadett a negyedik helyen végzett.
Paralimpia kvótások Csuri Ferenc
A rajtkövön már nincs agyalás100m pillangó, 200m vegyes, 50m gyors,
100m mell, 400m gyors. Ezekben a számokba indul Csuri Ferenc a napokban kezdődő
londoni paralimpián.
A 8-as kategória hazai képviselője, elmondása szerint:
egyparalimpiai futam előtti percekben igyekszik lezsernek látszani és nem gondolni
arra, hogy mekkora tétről is van szó.
![]()
Osváth Richárd
A fejező Benjámin
A vívókülönítmény
legifjabbika, Osváth Richárd rövid ideje ugyan, de hazánknak szerez dicsőséget.
Londonban nagy feladat vár a keleti határon túlról érkezett versenyzőre.
![]()
Dani Gyöngyi
Négy emeletnyi zuhanásból magaslatok
meghódítása Dani Gyöngyiről, kerekesszékes vívóról
sugárzik az eltökéltség, a magabiztosság.
Nem volt mindig ennyire határozott.
![]()
Szabó Nikolett
Mindent egy lapra!
,,Mindent
egy lapra!"
- vélekedik Szabó Nikolett a klasszis parajudós harmadik
paralimpiája előtt.
Az egyértelmű éremesélyesként induló kiváló cselgáncsozónk,
az Athénben megszerzett paralimpiai bronzérme és a pekingi ötödik helyezése után
Londonban szeretne végre paralimpiát nyerni.
Erre pedig minden esélye megvan!
![]()
![]()
Gurisatti Gyula
,,A kemény munka, a
céltudatos és alázatos edzések azok, amik magabiztossá tesznek."
Gurisatti Gyula, az
egykori kiváló búvárúszó, aki egy oxigénpalack felrobbanása miatt veszítette el
mindkét lábát, már alig várja a paralimpiát.
Búvárúszóként négyszeres világ- és
egyszeres Európa-bajnoki címig jutó sportoló - aki horgászként is magyar bajnok
mozgássérült kategóriában -
most parasportlövőként második paralimpiáján bizonyíthat
Londonban.
![]()
![]()
![]()
Krajnyák Zsuzsanna
Érem a láthatáron?
Fantasztikusra
sikeredett a 2011-es esztendő a kerekesszékes vívó, Krajnyák Zsuzsanna számára.
világ- és Európa-bajnok lett, idén pedig tovább szaporítaná éremgyűjteményét.
![]()
![]()
![]()
Horváthné Pálfi Judit
Leszakadt bicepsszel,
egyetlen napra koncentrálva
Horváthné Pálfi Judit
amatőr kosarasból profi vívó lett.
A kiváló tőröző sérülése ellenére szeretne
éremmel hazatérni a brit fővárosból.
![]()
Pálos Péter: Úgy érzem, maximálisan fel tudtam készülni a paralimpiára
Pálos Péter kétszeres világbajnok paralimpikon asztaliteniszező teljes erőbevetéssel készül a szerdán kezdődő londoni paralimpiai játékokra. Az értelmi fogyatékosok kategóriájában induló Péter kezdetektől ép társaival edz, és edzője szerint ő a legrutinosabb a versenytársai közül. A K&H bajnoki vélemények sorozat utolsó nyilatkozója úgy érzi, jól felkészült, és érem helyett a játékra koncentrál majd a paralimpián.
Pálos Péter a 33 fős Magyar Paralimpiai Csapat egyik legkiemelkedőbb tagja, paralimpiai aranyérem várományosa. Bár Péter számos Európa-bajnoki és világbajnoki címmel büszkélkedhet, ez lesz az első paralimpiája, hiszen a 2004-es és a 2008-as nyári játékokon nem indítottak enyhén értelmi fogyatékos kategóriát.
2009-ben azonban úgy döntött a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC), hogy három sportágban (asztalitenisz, atlétika, úszás) ismét indulhatnak az enyhén értelmi fogyatékos versenyzők saját kategóriájukban. „Péter speciális, mert 11-es (enyhén értelmi fogyatékos) kategóriában játszik. Ugyanakkor mozgásával nincs probléma, hiszen azt semmi nem akadályozza. Ezért a kezdetektől fogva ép sportolókkal edzett együtt, teljesen integrálódott társai közé” – nyilatkozta Aranyosi Péter, a paralimpikon edzője.
Pálos Péter idén márciusban részesült a K&H egy millió forintos támogatásában a K&H olimpiai és paralimpiai kártyaprogram díjazottjaként. A támogatás a mindennapi életben segítette leginkább a paralimpikont.
„Ha ez az összeg nem lett volna, most nem tudnék készülni rendesen a paralimpiára” – mondta Péter. Edzője hozzátette:
„Az anyagi hozzájárulással Péter megkapta a hátteret, a nyugalmat. Megvan a biztonság, a sportoló nyugodtabb a felkészülés alatt. Nem kell foglalkozni azzal, hogy mi lesz holnap, vagy honnan jönnek be a pénzek. Egy kiegyensúlyozott embert kaptam a díjátadó után, amit nagyon köszönök ezúton is.”
Péter 13 évesen szerette meg a pingpongot. Egy Balatonon töltött nyaralás alkalmával játszott először, az ott szerzett első tapasztalatok után már Budapesten is kereste a lehetőséget, hogy üthesse a labdát. Hét év alatt olyan szintre fejlődött, hogy megnyerte az enyhén értelmi fogyatékos sportolók világbajnokságát pingpongban.
„Minden adottsága megvan, ő a legrutinosabb a versenytársai közül. Ha jó lesz a konstelláció és azon a napon Londonban és Péter kiegyensúlyozott lesz, akkor úgy gondolom, nyerni fog” – osztotta meg álláspontját Péter edzője.
Az edző nagyon fényes érmet vár Pétertől, mindenképpen az első három hely valamelyikét, de reméli, hogy a legfényesebb lesz az, amit hazahozhatnak.Péter azonban egyelőre igyekszik csak a játékra gondolni, az éremre még nem mer.
„Hajtani kell, nem szabad semmit és senkit sem félvállról venni. Emellett úgy érzem, sikerült elvégezni azt a munkát, amivel a legjobb teljesítményt tudom nyújtani. Úgy érzem, hogy maximálisan fel tudtam készülni.”
(folyt.kőv.)
Biacsi Bernadett
Biacsi Bernadett éremesélyes Londonban
A Biacsi Bernadett 2011-ben
a Global Games elnevezésű versenyen egyértelműen kiharcolta magának a
paralimpiai kvótát. A Global Games a paralimpia után a legfontosabbak között
említendő. Ahhoz, hogy Bernadett kvótás legyen, dobogóra kellett állnia.
Mindkét lány; Biacsi Bernadett és Biacsi Ilona is megszerezte a dobogós helyet,
így az ikrek együtt készülhettek a paralimpiára.
![]()
![]()
LONDON 2012 PARALIMPIA
Paralimpia: Felvonták a magyar zászlót a faluban
2012. 08. 28. 09.37
Hétfőn ünnepélyes keretek között felvonták a magyar zászlót Londonban, a sportolói faluban.
Az eseményt egy nagyon jó hangulatú, zenés táncos bemutató kísérte. A magyarral egy időben került sor az etióp, a lett és a svájci zászló felvonására is.
Minden idők legnagyobb nyári játékát rendezik idén Londonban.
A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) közleményéből kiderül, hogy 162 ország küldi el versenyzőit a brit fővárosba. Ennyi nemzet korábban egyetlen paralimpián sem vett részt.
A négy évvel ezelőtti pekingi paralimpián 149 ország versenyzői mérték össze tudásukat.
A résztvevők létszáma is minden korábbi csúcsot felülmúl, az idei paralimpián 4200-an vesznek részt. Tizenhat ország először küld sportolókat a játékokra.
„A paralimpia folyamatosan fejlődik hihetetlen, hova fejlődött a paralimpia a 64 évvel ezelőtti kezdetektől napjainkig. Az első londoni játékokon a Stoke Mandville Kórházban tizenhat háborús sérült vett részt, ehhez képest egészen elképesztő a mostani 4200-as versenyzői létszám. Előreláthatólag a televíziós közvetítések nézettsége terén is új rekord születik.” – mondta Sir Philip Craven, az IPC elnöke.
A közvetítési jogokért a televíziós társaságok összesen több mint tízmillió fontot fizettek, ami szintén új csúcs.
Az IPC számításai szerint:
augusztus 29 és szeptember 9. között összesen mintegy négymilliárd nézője lesz a versenyeknek.
A paralimpián 35 magyar sportoló vesz részt.
A megnyító ünnepség augusztus 29-én magyar idő szerint 21:30 - kor kezdődik az Olimpiai Stadionban.
Az első versenynapon augusztus 30-án asztalitenisz, úszás és sportlövészet sportágban szerepelnek a magyarok az olimpián.
London 2012: útjára indult a paralimpiai láng
2012. 08. 29. 09.03
A paralimpiai lángot
négy fáklya segítségével - melyek az Egyesült Királyság országaiból -
Angliából, Észak-Írországból, Skóciából és Walesből - érkeztek a helyszínre,
gyújtották meg.
![]()
Elindult a paralimpia láng
Paralimpiai ng a faluban
![]()
A fáklyavivők között minden eddigi paralimpiáról megtalálható egy-egy legendás sportoló.
Az Olimpiai Stadionba szerda este egy kisebb csoport viszi be a lángot, amelynek tagja többek között Sir Philip Craven, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) elnöke is.
A sportvezető 1972-1988 között a brit kerekesszékes kosárlabda-válogatott tagjaként vett részt a paralimpiákon, 40 évvel ezelőtt még úszásban is versenyzett, 2001 óta elnöke az IPC-nek.
A Stoke Mandeville Kórház volt az első intézmény, amelynek udvarán 1948-ban a londoni olimpia nyitó napján Ludwig Guttmann professzor az itt ápolt hadirokkantak részére íjászversenyt rendezett.
Ennek akkora sikere volt, hogy a viadalt minden évben megismételték, és a sportágak számát is növelték, az eseményt pedig Stoke Mandeville Játékoknak nevezték el, 1952-ben hollandok is részt vettek a
Játékokon, amely ettől kezdve nemzetközi sportesemény lett.
Pár éven belül Európa más országaiban is bekerült a mozgáskorlátozottak rehabilitációs programjába a sport.
A Stoke Mandeville Játékok 1960-ra olyan rangos nemzetközi versennyé nőtte ki magát, hogy a vetélkedést Rómában rendezték, szervezésére külön nemzetközi szövetség alakult.
Ettől kezdve a Játékokat négyévenként, mindig az olimpia évében rendezték, és 1988-tól hívják paralimpiának.
![]()
![]()
HAJRÁ MAGYAROK!
Paralimpia 2012 közvetítés: A közvetítések időpontjai
2012. 08. 29. 10.00
A 2012-es paralimpiai játékok közvetítésének és összefoglalóinak időpontjai a magyar 1-es a magyar 2-es és a Duna World műsorán.
M1:
Csütörtök (Augusztus 30.) 11:05
Péntek (Augusztus 31.) 11:05
Szombat (Szeptember 1.) 12:05
Vasárnap (Szeptember 2.) 12:25
Hétfő (Szeptember 3.) 10:55
Kedd (Szeptember 4.) 11:00
Szerda (Szeptember 5.) 10:55
Csütörtök (Szeptember 6.) 11:00
Péntek (Szeptember 7.) 10:50
Szombat (Szeptember 8.) 12:05
Vasárnap (Szeptember 9.) 12:05
Hétfő (Szeptember 10.) 10:25
M2:
Csütörtök (Augusztus 30.) 22:30
Péntek (Augusztus 31.) 21:20
Szombat (Szeptember 1.) 22:55
Vasárnap (Szeptember 2.) 23:25
Hétfő (Szeptember 3.) 21:20
Kedd (Szeptember 4.) 21:15
Szerda (Szeptember 5.) 21:20
Csütörtök (Szeptember 6.) 21:15
Péntek (Szeptember 7.) 21:20
Szombat (Szeptember 8.) 21:00
Vasárnap (Szeptember 9.) 21:00
Duna World:
Péntek (Augusztus 31.) 2:55
Szombat (Szeptember 1.) 2:55
Vasárnap (Szeptember 2.) 1:20
Hétfő (Szeptember 3.) 3:55
Paralimpia 2012 - Fellobbant a láng Londonban
![]()
![]()
![]()
Látványos és emlékezetes nyitóünnepség keretében fellobbant szerdán a XIV. paralimpia lángja Londonban.
A több mint háromórás, éjszakába nyúló ceremónia - amelynek fő motívuma egy Miranda nevű mozgássérült kislány felcseperedése volt - az izomsorvadásban szenvedő Stephen Hawking brit elméleti fizikusnak, a világ egyik leghíresebb tudósának a színre lépésével, illetve egy jelképes "ősrobbanással" indult.
Nem sokkal később megjelent az Olimpiai Stadionban II. Erzsébet királynő és Sir Philip Craven, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) vezetője, s az idén gyémántjubileumát - trónra lépésének 60. évfordulóját - ünneplő uralkodó jelenlétében felvonták a brit lobogót.
Ezt követte a seregszemlén részt vevő - és rekordot jelentő - 166 nemzet küldöttségének bevonulása, a
33 fős magyar csapat élén az értelmi sérült atléta ikerpár, Biacsi Bernadett és Ilona haladt,
akik 1500 m-es síkfutásban lesznek érdekeltek. A piros-fehér-zöld zászlót Bernadett vitte, az előzetes tervekkel ellentétben ugyanis egyszerre nem tudták ketten tartani a rudat. Ami a magyar díszvendégeket illeti, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőtől szerdáig, míg Áder János köztársasági elnök jövő csütörtöktől szombatig látogat majd el a londoni paralimpiára.
A nyitóünnepség Hazatérés című fejezete arra utalt, hogy 1948-ban Angliából, pontosabban Stoke Mandeville-ből indult el a paralimpiai mozgalom, amikor az akkori olimpia alatt a fővárostól 50 km-re található település kórházában kerekesszékes versenyeket szerveztek a világháborús hadirokkantaknak.
A paralimpia kabalafiguráját ezért hívják Mandeville-nek.
A szervezőbizottságot vezető Sebastian Coe és Sir Philip Craven - jeltolmács által is közvetített - beszédét követően II. Erzsébet hivatalosan is megnyitotta az eseményt, a műsor hátralévő fejezeteiben felbukkant még Sir Ian McKellen, A Gyűrűk Ura-filmtrilógiából is ismert színész, valamint az elektronikus popzenét játszó Orbital duó is.
A jövő vasárnapig tartó játékok lángját Margaret Maughan gyújtotta meg, aki íjászként az első brit aranyérmet nyerte meg az első, 1960-ban rendezett paralimpián Rómában.
A 20 helyszínen és 20 sportágban zajló seregszemlén 503 éremosztásra kerül sor, a szervezők összesen 2,5 millió jegyet adtak el.
A nyitóünnepségen megjelent mind a 3250 önkéntes, akik a világ minden részéről érkeztek, és koruk 10-től 80 évig terjed. Az önkéntesek - akik közül 68-an fogyatékkal élnek - a statisztikák szerint fejenként átlagosan 85 órát áldoztak fel idejükből azért, hogy ott legyenek a ceremónia próbáin.
A 4200, fogyatékkal élő sportoló által lakott olimpiai falut a szervezők mindössze öt nap alatt alakították át paralimpiai faluvá.
London 2012: jöhet a Paralimpia!
Már-már hiányérzete volt az embernek a londoni olimpiát követően. Teltek a napok, és sehol egy pontszerző helyen végző magyar sportoló, sehol egy aranyérem, pláne nem várhattunk a szürke hétköznapok során Risztov Éváéhoz mérhető csodákat. Hiányzott már ez a miliő, kinek jobban, kinek kevésbé. Aki az előbbi kaszthoz tartozik, az szerdától ismét ott izgulhat majd a tévéképernyő előtt, hiszen szerdán kezdődik a londoni Paralimpia - több magyar kiválósággal!
Hogy jó hangulatú esemény várható a brit metropoliszban, az nem is lehet kérdéses. Elég csak belepillantani a magyar csapat köszöntéséről és zászlófelvonásáról készített felvételekbe a videómegosztókon. Zenés, táncos előadók, igazi színkavalkád fogatta Szekeres Pálékat Londonban. Harminchárom fős csapatunk történelmi versenysorozaton vesz majd részt, hiszen még sosem szerepelt ennyi, egészen pontosan 162 nemzet a paralimpiák során. Pekingben 149 ország legjobbjai mérették meg magukat.
A megnyitó ünnepségre szerda este, magyar idő szerint 21:30-kor kerül sor, a zászlónkat pedig minden bizonnyal - leginkább, ha a NOB engedélyezi - két atlétánk, a Biacsi-ikerpár, Bernadett és Ilona viszi majd.
Ha valamiben különbözik is a magyar sportolók szemszögéből nézve a Paralimpia az Olimpiától, az kvalifikált versenyzőink hangulatán érhető tetten a leginkább. Látva többek között a DIGI Sport által készített riportokat, észrevehető, milyen kedélyesen, optimistán, de egyben roppant izgatottan várták Vereczkei Zsolték a londoni szereplést.
Pedig akár lehetne is rajtuk teher, a médián keresztül azt harsogja minden potentát, hogy a pekingi hat érmet túl kéne szárnyalni. Akkor a világcsúcstartó Sors Tamás aranyérme mellett öt bronzérmet szereztek a mieink, most akár több is összejöhet, ha minden jól megy.
Ahogy a Magyar Paralimpiai Bizottság alelnöke, Deutsch Tamás a Reggeli Startban elmondta, várhatóan a négy évvel ezelőttihez viszonyítva nagyobb díjazásban részesülnek parasportolóink is.
Az pedig már ránk marad, hogy itthonról kiszurkoljuk a magyar csapat minél eredményesebb szereplését. Jó lenne ismét olyan csodákat látni Londonban, ahogy néhány héttel ezelőtt. Ám az is biztos, hogy a következő másfél hét főszereplői már így is csodát tettek. Nekik már nem kell bizonyítaniuk.
HAJRÁ MAGYAROK!
Bereczki Dezső asztalitenisz (egyéni, csapat) Csonka András asztalitenisz (egyéni, csapat) Pálos Péter asztalitenisz (egyéni) Biacsi Bernadett atlétika (1500 m) Biacsi Ilona atlétika (1500 m) Kanyó Zsolt atlétika (gerelyhajítás) Orbán Csaba atlétika (maraton) Sas Sándor erőemelés (-100 kg) Szávai Csaba erőemelés (+100 kg) Lengyel Mónika evezés Papp Gábor cselgáncs (+100 kg) Szabó Nikolett cselgáncs (-70 kg) Dávid Krisztina sportlövészet (10 m légpisztoly, 25 m pisztoly, 50 m szabadpisztoly) Gurisatti Gyula sportlövészet (10 m légpisztoly, 25 m pisztoly, 50 m szabadpisztoly) Farkas László tenisz Csuri Ferenc úszás (100 pillangó, 400 gyors, 100 mell, 50 gyors, 200 vegyes) Meilinger Csaba úszás (100 pillangó, 50 gyors, 200 vegyes, 100 gyors) Sors Tamás úszás (100 pillangó, 100 hát, 400 gyors, 50 gyors, 200 vegyes, 100 gyors) Tóth Tamás úszás (100 pillangó, 100 hát, 50 gyors, 200 vegyes, 100 gyors, 100 mell) Vereczkei Zsolt úszás (50 gyors, 50 hát) Engelhardt Katalin úszás (50 gyors, 200 vegyes, 100 mell, 50 pillangó, 100 gyors) Illés Fanni úszás (100 hát, 400 gyors, 200 vegyes, 100 mell, 100 gyors) Kézdi Réka úszás (200 vegyes, 200 gyors, 50 pillangó) Ráczkó Gitta úszás (50 pillangó, 200 vegyes, 100 mell) Zámbó Diána úszás (200 vegyes, 50 pillangó) Juhász Tamás vívás (párbajtőr egyéni A) Mató Gyula vívás (tőr egyéni A, párbajtőr egyéni A, tőr csapat) Osváth Richárd vívás (tőr egyéni A, tőr csapat) Szekeres Pál vívás (tőr egyéni B, tőr csapat) Dani Gyöngyi vívás (tőr egyéni B, párbajtőr egyéni B, párbajtőr csapat) Juhász Veronika vívás (tőr egyéni A, párbajtőr egyéni A, párbajtőr csapat) Krajnyák Zsuzsanna vívás (tőr egyéni A, párbajtőr egyéni A, párbajtőr csapat) Pálfi Judit vívás (tőr egyéni B)
![]()
![]()
![]()
Paralimpia 2012 - Sors Tamás legjobb idővel döntős 100 pillangón
2012. 08. 30. 14.54
A címvédő Sors Tamás a legjobb idővel jutott be csütörtökön a férfi 100 m pillangó (S9-es sérültségi kategória) esti fináléjába a londoni paralimpia első napján.
A világcsúcstartó, többszörös világ- és Európa-bajnok pécsi úszó az előfutamban egyedüliként a mezőnyből egy percen belüli idővel csapott célba, 59.94 mp-es eredménye közel két mp-cel volt jobb a második helyen finaléba jutott spanyol riválisáénál.
A szám közép-európai idő szerint 20:23 órakor kezdődő döntőjében Sors mellett Tóth Tamás is indul, miután - némi meglepetésre - a hatodik legjobb időt érte el.
![]()
Az esti úszóprogramban még egy magyar, Engelhardt Katalin lesz érdekelt, méghozzá az 50 m gyors (S5) fináléjában.
![]()
![]()
A pekingi játékokon Sors volt az egyetlen magyar aranyérmes.
Paralimpia 2012: Képgaléria a nyitóünnepségéről
A nyitóünnepséggel elkezdődött Londonban a 2012-es paralimpia. Tekintsétek meg az ünnepségen készült képeket.
Paralimpia 2012 - Sors Tamás aranyérmes
A címvédő Sors Tamás aranyérmet nyert csütörtökön 100 méteres pillangóúszásban a londoni paralimpián.
A 20 éves pécsi úszó a legjobb idővel, vetélytársait messze megelőzve jutott be az S9-es sérültségi kategória döntőjébe a délelőtti selejtezőből, 59.94 mp-es eredménye közel két másodperccel volt jobb a második helyen fináléba jutott spanyol riválisáénál.
Az 59.23 másodperccel világcsúcstartó, többszörös világ- és Európa-bajnok sportoló - aki négy éve Pekingben a magyar küldöttség egyetlen aranyát szerezte - féltávnál fél testhossznyi előnnyel vezetett, végül ennél kisebb különbséggel előzte meg az Athénban aranyérmes ausztrál Matthew Cowdreyt, és 59.54-gyel győzött.
"Szerettem volna világcsúccsal nyerni, persze ezzel együtt örülök az első helynek" - nyilatkozta a döntő után Sors Tamás. "Láttam a végén, hogy jön az ausztrál, és imádkoztam egy jó benyúlásért, sikerült. Külön öröm számomra, hogy öt éve veretlen vagyok ebben a számban, és az, hogy nem lett világcsúcs, azt jelenti, hogy maradt még bennem. Jó formában érzem magam, két súly helyett már két rakéta van a lábamon, várom a holnapi 100 méter hátat. Az uszoda hangulata fantasztikus volt, annyira izgultam a hangzavarban, hogy csak a végén mertem felnézni a lelátóra. Köszönöm, hogy ennyi magyar szorított nekem!"
Anatolij Petrov tanítványa pénteken 100 háton, majd a későbbiekben (időrendben haladva) 400 gyorson, 50 gyorson, 200 vegyesen és 100 gyorson is elindul Londonban, utóbbi számban és 400 gyorson bronzéremmel zárt a 2008-as játékokon.
A 100 méteres pillangó fináléjának másik magyar résztvevője, a paralimpiai újonc Tóth Tamás hetedik lett.
![]()
![]()
Paralimpia 2012 - Fotó: Sors Tamás aranyérme, és a döntő videója
Sors Tamás mutatja aranyérmét, miután megnyerte a 2012-es londoni paralimpia férfi 100 méteres pillangóúszásának döntőjét az S9-es sérültségi kategóriában a Vizesközpontban 2012. augusztus 30-án.
A döntő videója:
GRATULÁLUNK!
SZÉP VOLT TOMI!
KÖSZÖNJÜK!
ParasportPress - London 2012: Pálos Péter nyert, Gurisatti Gyula kiesett
Csonka András után
Pálos Péter is győzelemmel kezdett az asztaliteniszezők versenyében a londoni paralimpián.
Gurisatti Gyula a légpisztoly 10
méteres számában nem jutott be a döntőbe.
A 2012-es londoni paralimpia magyar érmesei - fotók
(Reményeim szerint folyamatos frissítéssel )
A 2012-es londoni paralimpia magyar érmesei.
Gratulálunk!
Sors Tamás - úszás
![]()
![]()
![]()
![]()
A MAGYAROK pénteki versenyei:
Sors Tamás aranyérem után pénteken is bizonyíthat
Pénteken tovább folytathatja remeklését Sors Tamás úszó, aki csütörtökön aranyérmet nyert 100 m pillangón a londoni paralimpián.
A pécsi sportoló egy nappal címvédése után 100 m háton bizonyíthat, csakúgy, mint a csütörtöki 100 pillangón szintén döntős Tóth Tamás.
Rajtuk kívül még Csúri Ferenc (400 gyors), Ráczkó Gitta (50 pillangó), Kézdi Réka, Engelhardt Katalin és Zámbó Diána (200 vegyes) lesz érdekelt az uszodában.
![]()
![]()
![]()
Az asztaliteniszezők részéről Pálos Péter és Berecki Dezső délelőtt és este játssza második és harmadik csoportmeccsét - a négyesekből az első két helyezett jut a legjobb nyolc közé -, míg Csonka Andrást kora délután szólítják asztalhoz a harmadik találkozójára.
![]()
Paralimpiai újoncként kezdi meg szereplésétreggel az evezős Lengyel Mónika, valamint dél körül a sportlövő Dávid Krisztina.
![]()
Holnap indul Londonba a magyar kerekesszékes vívó csapat
2012. 08. 31. 12.34
Szekeres Pál, az
Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportért felelős helyettes
államtitkára, - az egyetlen ember a világon, aki az olimpiai és a paralimpiai
játékokon is érmet szerzett - a vívó sportág valamennyi magyar kvalifikáltjával
együtt holnap, azaz 2012. szeptember 1-én utazik ki Londonba, a XIV.
Paralimpiai Játékokra.
A brit fővárosba induló magyar csapat névsora:
Dani Gyöngyi, Juhász Veronika, Krajnyák Zsuzsanna, Pálfi Judit, Juhász Tamás, Mató Gyula, Osváth Richárd és Szekeres Pál.
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
A négy évvel ezelőtti pekingi paralimpián Szekeres Pál volt az egyetlen magyar sportoló, aki a kerekesszékes vívásban érmet szerzett.
A sportért felelős helyettes államtitkár a mostani játékokon is éremesélyesként indul tőr egyéni „B” sérültségi kategóriában
(2012. szeptember 4-én, 12.00 órakor).
Szekeres Pál 1976-ban kezdett el vívni az Újpesti Torna Egyletben. Első sikereit is itt érte el. A válogatottba 1984-ben hívták be, 1987-ben világbajnoki bronzérmet szerzett tőrvívásban. Az 1988-as szöuli olimpián Busa István, Érsek Zsolt, Gátai Róbert és Szelei István társaságában bronzérmet szerzett a férfi tőrcsapattal.
Ezután átigazolt a Budapesti Vasutas Sport Clubhoz. Szekeres Pál 1991-ben súlyos autóbalesetet szenvedett. Sérüléséből fakadóan, kerekesszékbe kényszerülve sportpályafutását a mozgáskorlátozott sportolókat foglalkoztató Bellestra egyesület vívójaként folytatta. 1991 és 2003 között négy alkalommal lett Európa-bajnok, 1994-ben pedig világbajnok.
Az 1992-es barcelonai paralimpián tőrvívásban aranyérmet szerzett, 1996-ban, Atlantából tőr- és kardvívásban is aranyat hozott haza. Ezt követően 2000-ben Sydneyben, 2004-ben Athénban és 2008-ban Pekingben bronzérmes lett tőrvívásban. Jelenleg a Törekvés Sportegyesület versenyzője.
A 2012. évi Paralimpiára Balog Zoltán, az EMMI sportért is felelős vezetője is kilátogat.
A miniszter 2012. szeptember 3-a és 4-e között tartózkodik a játékokon, ahol díjat is ad át.
There are currently 1 users browsing this thread. (0 members and 1 guests)