Paralimpia2012: Sors Tamás, Tóth Tamás és Engelhardt Katalin döntős, Pálos Péter a 4 között
2012. 08. 31. 16.50
Sors Tamás és Tóth Tamás (S9) 100 m háton, Engelhardt Katalin (S5) 200 m vegyesen jutott be a döntőbe a londoni paralimpia úszóversenyeinek második napján.
Lengyel Mónika az előfutamok után a reményfutamban folytatja szereplését.
Az úszóversenyek pénteki előfutamai során 100 m háton Sors Tamás az 5., Tóth Tamás a 8. helyen jutott be a döntőbe.
A két magyar sportoló egymás mellett úszott, a selejtező után elmondták, röviden beszéltek egymással a rajt előtt, és bíztatták, bátorították egymást.
Ott lesz az esti fináléban Engelhardt Katalin is, miután 200 m vegyesen a 8. időt úszta.
Ugyanebben a számban Zámbó Diána a 10. helyen végzett, Kézdi Rékát kizárták.
Csuri Ferenc 400 m gyorson 12. lett, és nem jutott be a döntőbe.
Szintén lemaradt a fináléról Ráczkó Gitta, aki 50 m pillangón a 14. eredményt érte el.
Rendkívül balszerencsés volt Dávid Krisztina a légpisztolyosok 10 méteres számában.
Versenyzőnk az alapverseny után holtversenyben a 8., még döntőbe jutást érő helyen állt, a szétlövésben azonban veszített, így 9.-ként zárt.
Asztaliteniszben Csonka András (8-as kategória) második csoportmeccsét is megnyerte, ezúttal a svéd Fabian Rignell ellen nyert 3-0-ra, és az első helyen jutott be a negyeddöntőbe.
Berecki Dezső (10) első csoportmeccsén 3-0-ra nyert az egyiptomi Abdelraham Abdelvahab ellen, és nagy lépést tett a nyolc közé jutás felé.
Pálos Péter (11) második selejtezőjét 3-1-re elveszítette a dél-koreai Szon Bjeng-csun ellen, de egy győzelemmel és egy vereséggel ott van a legjobb négy között, és szombaton a döntőbe jutásért játszik.
London 2012: paralimpiai éremtáblázat
A magyar paralimpikonok szép sikereket érhetnek el. Itt megtekintheted a magyarok eredményeit és a hivatalos éremtáblázatot is megnézheted.
LONDON 2012 / Paralimpiai éremtáblázat Aranyérem Ezüstérem Bronzérem 1. KÍNA 7 7 5 2. AUSZTRÁLIA 4 3 3 3. UKRAJNA
3 3 5 4. OROSZORSZÁG
3 1 1 5. NAGY BRITANNIA
3 1 1 6. NÉMETORSZÁG
2 2 3 7. NIGÉRIA
2 0 - 8. TÖRÖKORSZÁG
1 2 - 9. EGYESÜLT ÁLLAMOK
1 1 4 10. BRAZÍLIA
1 1 1 ...14. MAGYARORSZÁG 1 - -
SORS TAMÁS
100 méteres pillangóúszás
ENGELHARDT KATALIN
50m gyorsúszás, 6. hely
Paralimpia 2012 - Fogadást adott a londoni nagykövetség a magyar sportolók tiszteletére
2012. 08. 31. 23.33
Fogadást adott péntek este a magyar paralimpiai csapat tiszteletére Magyarország londoni nagykövetsége - tájékoztatta az MTI-t Pataki Eszter, a diplomáciai külképviselet sajtótitkára.
Beszámolója szerint Csák János nagykövet köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a magyar paralimpiai csapat teljes mértékben megvalósítja az olimpia szlogenjét, amely szerint inspirálni kell a jövő nemzedékeit.
A nagykövet köszöntője után Kósa Ádám, az Európai Parlament egyetlen siket képviselője jeltolmács segítségével mondott beszédet, szintén hangsúlyozva, hogy a sportolás révén teljes értékű életet élhetnek a paralimpiai sportolók. Megköszönte a magyar csapatnak a hozzáállását és a küzdeni tudását. Fontosnak tartotta hangsúlyozni: sajnálja, hogy a siketek egyelőre nem vehetnek részt a paralimpiai játékokon.
Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke örömét fejezte ki amiatt, hogy a 33 fős magyar olimpiai csapat már szerzett egy aranyérmet. Gömöri sok sikert kívánt a magyar sportolóknak.
A fogadáson a részt vett Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő, MPB-alelnök, valamint Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke is.
A fogadást nem a nagykövetség épületében, hanem az Európa Házban tartották, mert a külképviselet egy olyan épületben van, amelyet műemlékvédelmi előírások miatt nem lehet a mozgássérültek számára is hozzáférhetővé tenné.
Pataki Eszter szerint szeptember 3-5. között Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is ellátogat a londoni paralimpiára, illetve szeptember 6-8. között Áder János köztársasági elnök is megnézi a londoni sporteseményeket.
Sors Tamás paralimpia 2012 100 méter hát
2012. 08. 31. 23.53
Sors Tamás hetedik
helyezést ért el 100 méter háton, tegnapi aranyérmét viszont nem a párna alatt
őrzi.
Tóth Tamás paralimpia 2012 100 méter hát
Tóth Tamás hatodik
helyen csapott célba 100 méter háton, amivel felettébb elégedett volt.
Paralimpia2012: Mindkét Tamás elégedett
Tóth Tamás a hatodik, Sors Tamás egy századdal gyengébb idővel a hetedik helyen végzett a 100 méteres hátúszás döntőjében a londoni paralimpián. Mindkét sportoló elégedett volt az elért eredményével.
„Azért jöttem, hogy megnyerjem a 100 m pillangót, ami sikerült, szóval elégedett vagyok– mondta Sors Tamás.
– A pillangó döntője után elhúzódott a doppingvizsgálat, elég későn jutottam be a faluba. Nagyon vártam már a pihenőt, most jön négy nap szünet, az edzések mellett sokat akarok aludni, hogy teljesen kipihenjem magam a hátralévő számokra. A mai döntőben a benyúlás rosszul jött ki, ha az jól sikerül, végezhettem volna előrébb is, de így sem vagyok csalódott. Nem zavar, hogy Tóth Tomi megelőzött, ha már ilyen kis különbséggel előttem végez valaki, akkor inkább a honfitársam legyen az, mint egy külföldi.”
Tóth Tamás is elégedett volt az eredményével.
„Ha valaki azt mondja a paralimpia előtt, hogy az első két döntőmben hatodik és hetedik leszek, egész biztosan aláírtam volna” – nyilatkozta a döntő után Tóth Tamás.
– Ebben a számban a mezőnyben csak a 11. vagy 12. legjobb idővel rendelkezem, ehhez képest nagyon jó eredménynek tartom a hatodik helyet. Sors Tomit azért előztem meg, mert nekem most jobban sikerült a benyúlás.”
Tóth Tamás - csakúgy, mint Sors Tamás – négy napot pihenhet a következő versenye, az 50 m gyors előtt, ami a fő száma, ebben tartja az Európa-csúcsot.
„A négy nap szünet egy kicsit soknak tűnik, igyekszem majd hasznosan eltölteni az időt – mondta erről Tóth Tamás. – Tervezek egy kis városnézést, a faluból indul ilyen busz, arra elég ez az idő, hogy teljesen feltöltődjek, és tökéletes állapotban induljak el 50 m gyorson.”
Az esti úszódöntők harmadik magyarja, Engelhardt Katalin (S5-ös kategória) nyolcadik lett 200 m vegyesen a londoni paralimpián.
Az ebben a számban 1996-ban, Atlantában bronzérmes versenyző - aki csütörtökön 50 gyorson hatodikként végzett - 4:07.84 perces idővel ért célba.
Az asztaliteniszező Berecki Dezső (10-es kategória) kora délután 3-0-ás győzelemmel kezdett egyiptomi riválisa ellen, majd este 3-1-re kikapott svéd vetélytársától, de triójából második helyen továbbjutva így is ott lesz a szombaton 13:30 órakor kezdődő negyeddöntőben.
rder-bottom-width: 1px; border-bottom-style: solid; border-bottom-color: rgb(229, 229, 229); background-position: 5px 5px; ckground-repeat: no-repeat no-repeat;
SZOMBATON INDUL LONDONBA A MAGYAR KEREKESSZÉKES VÍVÓ CSAPAT
Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportért felelős helyettes államtitkára, - az egyetlen ember a világon, aki az olimpiai és a paralimpiai játékokon is érmet szerzett - a vívó sportág valamennyi magyar kvalifikáltjával együtt holnap, azaz 2012. szeptember 1-én utazik ki Londonba, a XIV. Paralimpiai Játékokra.
A brit fővárosba induló magyar csapat névsora:
Dani Gyöngyi, Juhász Veronika, Krajnyák Zsuzsanna, Pálfi Judit, Juhász Tamás, Mató Gyula, Osváth Richárd és Szekeres Pál.
A négy évvel ezelőtti pekingi paralimpián Szekeres Pál volt az egyetlen magyar sportoló, aki a kerekesszékes vívásban érmet szerzett.
A sportért felelős helyettes államtitkár a mostani játékokon is éremesélyesként indul tőr egyéni „B” sérültségi kategóriában (2012. szeptember 4-én, 12.00 órakor).
A 2012. évi Paralimpiára Balog Zoltán, az EMMI sportért is felelős vezetője is kilátogat. A miniszter 2012. szeptember 3-a és 4-e között tartózkodik a játékokon, ahol díjat is ad át.
Szekeres Pál sportolói életútja:
Szekeres Pál 1976-ban kezdett el vívni az Újpesti Torna Egyletben. Első sikereit is itt érte el. A válogatottba 1984-ben hívták be, 1987-ben világbajnoki bronzérmet szerzett tőrvívásban. Az 1988-as szöuli olimpián Busa István, Érsek Zsolt, Gátai Róbert és Szelei István társaságában bronzérmet szerzett a férfi tőrcsapattal. Ezután átigazolt a Budapesti Vasutas Sport Clubhoz.
Szekeres Pál 1991-ben súlyos autóbalesetet szenvedett. Sérüléséből fakadóan, kerekesszékbe kényszerülve sportpályafutását a mozgáskorlátozott sportolókat foglalkoztató Bellestra egyesület vívójaként folytatta. 1991 és 2003 között négy alkalommal lett Európa-bajnok, 1994-ben pedig világbajnok. Az 1992-es barcelonai paralimpián tőrvívásban aranyérmet szerzett, 1996-ban, Atlantából tőr- és kardvívásban is aranyat hozott haza. Ezt követően 2000-ben Sydneyben, 2004-ben Athénban és 2008-ban Pekingben bronzérmes lett tőrvívásban. Jelenleg a Törekvés Sportegyesület versenyzője.
Paralimpia 2012: asztaliteniszezőink a nyolc között, Tóth Tamás 6. lett
Csonka András paralimpia asztalitenisz
Csonka András
hibátlan teljesítménnyel vette a selejtezőket.
A magyar asztaliteniszező MA
folytatja a versenyt a négy közé jutásért.
A tegnapi nap összefoglalója:
Tegnap is eseménydús napot zártak paralimpikonjaink Londonban.
Íme a tegnapi eredmények!
Evezés
A nap első magyar szereplője Legyel Mónika volt, aki az egyéni evezősök versenyén állt rajthoz. A világbajnoki negyedik helyezett magyar hölgy a gyengébbik futamban szerepelt, összesítésben a 11. időt lapátolta.
A legjobb idő egyébként új paralimpiai csúccsal a második futamban szereplő ukrán Alla Lysenkoé lett, aki ebben a számban világbajnok, és a paralimpia egyik legnagyobb esélyese.
Lengyel Mónika legközelebb MA ül hajóba, a vigaszág versenyeit magyar idő szerint 10:30-kor rendezik Eton Dorney-ban. Az első futamban szerepel majd, az egyes pályán evez.
Ahhoz, hogy sikerüljön döntőbe kerülés, nagyon jó futamot kell mennie, de nem lehetetlen küldetés.
Úszás
Engelhardt Katalin tegnap is biztosította helyét az esti fináléban. 200m vegyesen SM5-ös sérültségi kategóriában a 8. helyen jutott döntőbe. A szám 1996-os, atlantai bronzérmese 16 évvel a dobogós szereplés után is paralimpiai döntőt úszhatott ma este. Már a 6. olimpiáján vesz részt, ez volt a második döntője a londoni tornán.
A döntőben 8. helyen zárt.
Kézdi Rékát, aki élete első paralimpiáján vesz részt, sajnos kizárták. A szintén hatodszorra induló Zámbó Diána Englehardtal egy futamban úszott, ott az 5. helyet szerezte meg, ami a 10. helyre volt jó. Számára ez az utolsó olimpia lesz, ezt már a londoni játékok előtt bejelentette.
Este 19:32-kor megint volt kiért izgulni a paralimpián, tegnapi aranyérmesünk, Sors Tamás, és a vele egy kategóriában szereplő, tegnap 7. helyen végző Tóth Tamás ma is sikerrel vették a selejtezőt.
Mindketten a második futamban úsztak, egymás melletti pályán. Sors a harmadik helyet szerezte meg, Tóth a 6. lett, de az első selejtező időeredményei annyival gyengébbek voltak, hogy mindketten befértek az esti döntőbe, ahol Sors Tamás jól kapta el a rajtot, ám hamar lemaradt, így magyar szempontból mégsem róla szólt ez a döntő. Mellette az egyes pályán úszó ausztrál Matthew Cowdrey, aki 100 pillangón az egyik legnagyobb ellenfele, rögtön az elején az élre állt, és végig vezette a versenyt. Idejével megdöntötte 4 évvel ezelőtti paralimpiai rokrdját.
Az első ötvenen azonban a másik, egyelőre sokkal kevésbé ismert magyar fiú, Tóth Tamás még úgy tűnt, az érmes helyekért is versenyezni tud majd, a fordulónál egy századdal volt lemaradva a negyedik helyen, amögött a brit James Crisp mögött, aki végül az ezüstérmet vitte haza. A futam végére Tóth láthatóan elfáradt, és a 6. helyen fejezte be a versenyt. Úgy tűnik, remekül siekrült a formaidőzítés számára, hiszen mind 100 pillangón, mind a mai 100 háton meglepetés volt döntőbe jutása. Kérdés, hogy jó formája mire lesz majd elég 50m gyorsúszáson, amelyen ő tartja az Európa-csúcsot.
Asztalitenisz
Csonka András, a 8-as osztályban versenyző magyar aztaliteniszező, mindkét meccsét megnyerve jutott tovább a negyeddöntőbe.
Első ellenfele tegnap Sydney 2000-es bronzérmese, Miroslav Jambor volt, őt 3-2-es szettarányban tudta legyőzni.Mai meccsén a svéd Fabian Rignellel mérkőzött, aki tegnap ugyancsak 3-2-re győzte le Jambort. A magyar atléta 3-0-ra győzte le Rignellt, a végeredmény 11-4; 13-11; 11-7 lett a magyar atléta javára, aki MA játszik a négy közé jutásért.Rajta kívül csak a kínai Churen Sun és a lengyel Marcin Skrzynecki veretlen a legjobb nyolc között.
A 11-es kategóriában versenyző Pálos Péter mai mérkőzésén szoros szettekben 3-1-re kikapott fiatal, 16 éves dél-koreai ellenfelétől a második selejtező mérkőzésén, de ettől függetlenül ott lesz a negyeddöntőben. Berecki Dezső is elvesztette esti mérkőzését, Fredrik Anderssonnal szemben 3-1-re, de szintén bejutott a legjobb nyolc közé. Ő a 10-es kategóriában indul.
Sportlövészet
Dávid Krisztina kedvenc számában, 10m légpisztolyban versenyzett ma, de szétlövéssel lecsúszott a döntőt érő 8. helyről, kilencedikként zárt. Ellenfele az orosz Natalia Dalekova volt.
Paralimpia 2012: a cselgáncs és a tenisz is megkezdődik hétvégén
A folytatódó úszás és asztalitenisz mellett a hétvégén - összesen három érdekelttel - megkezdődik magyar részről a cselgáncs és a tenisz is a londoni paralimpián.
Szombaton délben a 33 fős magyar küldöttség egyetlen kerekesszékes teniszezője, a 14 egyéni és 20 páros tornagyőzelemnél tartó Farkas László a lengyel Kamil Fabisiakkal csap össze a 32 közé jutásért.
A dzsúdós csapatból - melynek mindkét tagja ötödik volt négy éve Pekingben - az Európa-bajnoki bronzérmes Papp Gábor a brazil Wilians Silvával küzd meg a negyeddöntőbe kerülésért a +100 kg-osok között, míg a kétszeres világ- és Európa-bajnok Szabó Nikolett (70 kg) a nyolc között a fehérorosz Arina Kacsannal találkozik.
Ugyancsak szombaton szerepel az úszók közül Illés Fanni (400 gyors), Csúri Ferenc (100 mell) és Kézdi Réka (200 gyors), az asztaliteniszezőnél Csonka András a negyed-, míg Pálos Péter az elődöntőben játszik - Berecki Dezső szereplése egyelőre nem biztos -, az evezős Lengyel Mónika pedig a reményfutamban lesz érdekelt.
Vasárnap a tenisz és az asztalitenisz a szombati eredmények függvényében folytatódik magyar részről, Ráczkó Gitta pedig 200 vegyesen indul az uszodában.
London 2012: paralimpiai éremtáblázat
LONDON 2012 / Paralimpiai éremtáblázat Aranyérem Ezüstérem Bronzérem 1. KÍNA 7 7 5 2. AUSZTRÁLIA 4 3 3 3. UKRAJNA
3 3 5 4. OROSZORSZÁG
3 1 1 5. NAGY BRITANNIA
3 1 1 6. NÉMETORSZÁG
2 2 3 7. NIGÉRIA
2 0 - 8. TÖRÖKORSZÁG
1 2 - 9. EGYESÜLT ÁLLAMOK
1 1 4 10. BRAZÍLIA
1 1 1 ...14. MAGYARORSZÁG 1
ARANYÉRMESÜNK:
SORS TAMÁS
100 méteres pillangóúszás
HELYEZETTEINK:
ENGELHARDT KATALIN
50m gyorsúszás, 6. hely
TÓTH TAMÁS
100m hátúszás, 6. hely
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
HAJRÁ MAGYAROK!
Paralimpia 2012 - Szabó Nikolett bronzérmes, Pálos Péter döntős
2012. 09. 02. 01.11
![]()
![]()
A 70 kg-os Szabó Nikolett bronzérmet nyert szombaton a londoni paralimpia cselgáncstornáján, míg az asztaliteniszező Pálos Péter bejutott a döntőbe.
A 33 éves, kétszeres világ- és Európa-bajnok Szabó a nyolc között két vazaarival verte a fehérorosz Arina Kacsant, majd az elődöntőben ugyancsak két vazaarival kikapott az orosz Tatyjana Szavosztyanovától. A bronzmérkőzésen a mexikói Lenia Ruvalcabával szállt szembe, akit szintén két vazaarira kapott ipponnal győzött le.
"A fehérorosz stílusa feküdt nekem, aztán az orosz nagyon kellemetlen ellenfél volt, ugyanarra az oldalra dolgozott mint én. A bronzmeccsen a mexikói ellen végig irányítani tudtam, és nagyon örülök, hogy éremmel zártam" - nyilatkozta a 2008-ban Pekingben ötödikként végzett, látássérült dzsúdós, aki a 33 fős magyar küldöttség második dobogós helyét szerezte meg, miután csütörtökön Sors Tamás aranyat nyert a 100 méteres pillangóúszásban.
Az ExCeL központ szomszédos csarnokában közben az asztaliteniszező Pálos Péter(11-es kategória) elődöntőzött, és 0-1-ről fordítva 3-1-re legyőzte a francia Pascal Pereira-Lealt, ezzel bejutott a hétfő délelőtti fináléba, ahol a dél-koreai Szon Bjeong Dzsun lesz az ellenfele.
Az uszodában a 200 gyors döntőjében Kézdi Réka a nyolcadik helyen végzett.
Fantasztikus napot zártak paralimpikonjaink Londonban - összefoglaló
Megvan a második érem, Pálos hétfőn döntőt játszik, Farkas László továbbjutott:
remekeltek tegnap londonban a magyarok!
Tegnap délelőtt úszta Kézdi Rékaaz S5-ös sérültségi kategória 200m gyorsúszásának selejtezőjét.
Saját futamában az 5. lett ugyan, de erősebb volt ideje a másik selejtező 4. helyezettjénél, így döntőbe jutott. Végig stabilan tartotta helyezését, minden fordulónál az 5. helyen volt.
A döntőben javított idején, a 8. helyen végzett.
Illés Fanni az ötödik helyen csapott célba futamában, így egy hellyel lecsúszott a döntőről, 9. lett az S6-osok 400m gyorsúszásában,
Csuri Ferenc saját futamában 7. lett, összesítésben a 18. időt érte el 100m mellúszáson SB8-as sérültségi kategóriában.
Az női egyéni evezésben rajthoz álló Lengyel Mónika a reményfutamban lapátolt ma, az 5. helyen ért célba, így MA a B döntőben láthatjuk majd.
A háromszoros világ- és háromszoros Európa-bajnok Pálos Péter a 11-es osztályban 4 szettben verte francia ellenfelét, Pereira Leal Pascalt a 11-es osztályban versenyzők elődöntőjében. Az első, szoros szettet elveszítette, de utána a következő hármat meg tudta nyerni, az utolsó szettre a francia ki is fáradt. Az eredmény 10-12; 11-7; 11-7; 11-4.
A 8-as osztályban versenyző Csonka András veretlenül hozta a selejtezőkört, ám a legjobb 8 között kínai ellenfele, Shuai Zhao megállította.
Berecki Dezsőa 11-es osztályban indulók között szintén kikapott a negyeddöntőben spanyol ellenfelétől, így neki sem sikerült a négy közé jutás.
A döntőben ugyanazzal a dél-koreaival csap össze, akitől a negyeddöntő második mérkőzésén szoros meccsen 3-2-re kikapott. így az aranyért folyó csata a tegnapi visszavágója is lesz egyben.
Reméljük Pálos mentálisan bírja majd a rá nehezedő nyomást, és azt hozza, amit tud.
A kétszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok magyar dzsúdós Szabó Nikolett négy éve Pekingben az 5. helyet szerezte meg, nem csoda hát, ha most érmmel szeretne hazatérni. A sportolónő a nála jóval tapasztalatlanabb 16 éves fehérorosz Arina Kachannal küzdött az elődöntőbe jutásért. Két waza-arival és két yukoval, valamint egy büntetéssel kerekedett ellenfele fölé, aki nem tudott értékelhető akciót kezdeményezni, pontot mindössze két intésből szerzett.
Az elődöntőben egyik legnagyobb ellenfelét, Tatjana Szavosztjanovát kapta, aki az elmúlt években több világversenyen is megállítótta Szabó menetelését. Ezúttal két waza-arival kapott ki tőle, ami ipponos győzelmet jelentet az orosz számára.
A bronzmérkőzésen aztán a mexikói Lenia Ruvalcaba ellen szállt tatamira, viszonylag könnyű győzelmet aratva 26 éves riválisa felett.
"A fehérorosz stílusa feküdt nekem, aztán az orosz nagyon kellemetlen ellenfél volt, ugyanarra az oldalra dolgozott mint én. A bronzmeccsen a mexikói ellen végig irányítani tudtam, és nagyon örülök, hogy éremmel zártam"- nyilatkozta Szabó Nikolett.
Papp Gábor a +100kg-osok súlycsoportjában először brazil ellenfelétől szenvedett vereséget két yukoval, ami egy waza-arit ér, majd következő, iráni riválisát sem sikerült legyőznie a vigaszágon, így a 9. helyen végzett.
Egyetlen kerekesszékes teniszezőnk, Farkas László is sikerrel vette az első akadályt, 6-3; 7-5;-re legyőzte lengyel ellenfelét Kamil Fabisiakot, és 32-közé jutott.
Szekeres Pál: az egyetlen a világon, aki olimpiai és paralimpiai érmes is
Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportért felelős helyettes államtitkára, - az egyetlen ember a világon, aki az olimpiai és a paralimpiai játékokon is érmet szerzett - a vívó sportág valamennyi magyar kvalifikáltjával együtt 2012. szeptember 1-én utazott ki Londonba, a XIV. Paralimpiai Játékokra.
A brit fővárosba indult magyar csapat névsora:
Dani Gyöngyi, Juhász Veronika, Krajnyák Zsuzsanna, Pálfi Judit, Juhász Tamás, Mató Gyula, Osváth Richárd és Szekeres Pál.
A négy évvel ezelőtti pekingi paralimpián Szekeres Pál volt az egyetlen magyar sportoló, aki a kerekesszékes vívásban érmet szerzett. A sportért felelős helyettes államtitkár a mostani játékokon is éremesélyesként indul tőr egyéni "B" sérültségi kategóriában
(2012. szeptember 4-én, 12.00 órakor).
A 2012. évi Paralimpiára Balog Zoltán, az EMMI sportért is felelős vezetője is kilátogat. A miniszter 2012. szeptember 3-a és 4-e között tartózkodik a játékokon, ahol díjat is ad át. Szekeres Pál sportolói életútja: Szekeres Pál 1976-ban kezdett el vívni az Újpesti Torna Egyletben. Első sikereit is itt érte el. A válogatottba 1984-ben hívták be, 1987-ben világbajnoki bronzérmet szerzett tőrvívásban.
Az 1988-as szöuli olimpián Busa István, Érsek Zsolt, Gátai Róbert és Szelei István társaságában bronzérmet szerzett a férfi tőrcsapattal. Ezután átigazolt a Budapesti Vasutas Sport Clubhoz.
Szekeres Pál 1991-ben súlyos autóbalesetet szenvedett.
Sérüléséből fakadóan, kerekesszékbe kényszerülve sportpályafutását a mozgáskorlátozott sportolókat foglalkoztató Bellestra egyesület vívójaként folytatta.
1991 és 2003 között négy alkalommal lett Európa-bajnok, 1994-ben pedig világbajnok.
Az 1992-es barcelonai paralimpián tőrvívásban aranyérmet szerzett, 1996-ban, Atlantából tőr- és kardvívásban is aranyat hozott haza.
Ezt követően 2000-ben Sydneyben, 2004-ben Athénban és 2008-ban Pekingben bronzérmes lett tőrvívásban. Jelenleg a Törekvés Sportegyesület versenyzője.
London 2012: paralimpiai éremtáblázat - Kína vezet, Magyarország a 29.
A magyar paralimpikonok szép sikereket érhetnek el. Megtekintheted a magyarok eredményeit és a hivatalos éremtáblázatot is megnézheted.
LONDON 2012 / Paralimpiai éremtáblázat Aranyérem Ezüstérem Bronzérem 1. KÍNA 20 15 13 2. AUSZTRÁLIA 11 5 3 3. NAGY BRITANNIA 9 16 11 4. UKRAJNA
9 6 7 5. OROSZORSZÁG
8 9 5 6. EGYESÜLT ÁLLAMOK 6 6 10 7. NIGÉRIA
4 3 - 8. BRAZÍLIA 4 2 3 9. KUBA
4 2 2 10. ÍRORSZÁG
4 - - ...29. MAGYARORSZÁG 1 - 1
ARANYÉRMESÜNK:
SORS TAMÁS
100 méteres pillangóúszás
BRONZÉRMESEINK:
SZABÓ NIKOLETT
Cselgáncs, -70kg
HELYEZETTEINK:
ENGELHARDT KATALIN
50m gyorsúszás, 6. hely
TÓTH TAMÁS
100m hátúszás, 6. hely
Gratulálunk az eddigi gyönyörű eredményeitekhez...., a TI részvételetek....és érmeitek nekünk Magyaroknak....duplát jelentenek...,
Hajrá fiúk !Hajrá lányok !..., csak igy tovább ezen az úton....!
Mi szúrkolunk nektek...,és veletek vagyunk!!!
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
Paralimpia 2012 - Ráczkó tizedik lett
Az úszó Ráczkó Gitta tizedikként végzett vasárnap 200 m vegyesen a londoni paralimpián.
![]()
![]()
A 4x50 m-es vegyesváltóval 1996-ban aranyérmes versenyző előfutamában ötödik, összesítésben pedig a tizedik lett, így nem jutott be a fináléba.
Az evezős Lengyel Mónika a hatodik helyen ért célba a B döntőben, és összesítésben a 12. helyen zárt.
A versenynap harmadik magyarja, a kerekesszékes teniszező Farkas László később csap össze a holland Robin Ammerlaannal a 32 között.
Túlélte a terrortámadást, paralimpikon lett
Martine Wright a hét évvel ezelőtti londoni terrortámadás során vesztette el mindkét lábát, most pedig a brit női ülőröplabda-válogatott tagjaként részt vesz a paralimpián.
2005. július 7-én négy öngyilkos merénylő bombákat robbantott a londoni metróban, 52 ember halálát és számos súlyos sérülést okozva. Martine Wright előző éjjel megünnepelte, hogy 2012-ben a brit főváros rendezheti az ötkarikás játékokat, reggel pedig elaludt, így nem érte el azt a járművet, mellyel rendszerint munkába járt. Lement a metróba, s felugrott egy arra járó szerelvényre, amelyen már éppen záródtak az ajtók.
A detonációban mindkét lábát elvesztette, de ezt nem tekinti végzetesnek.
"Mindig azt mondom, hogy én aznap a szerencsések közé tartoztam - fogalmazott a 39 esztendős Wright. - Nem tudom hogyan, de túléltem a robbantást."
Az ülőröplabdában a röplabdához hasonlóan hat játékos játszik, és három érintés engedélyezett, azonban a háló alacsonyabb, és a játékosok a földön ülnek. Wright elárulta: a pályán sosem gondol a fogyatékosságára.
"Ami történt, az egy negatív esemény az életemben - mondta a brit csapat 7-es számú játékosa. - De az, hogy élek, nagyon jó dolog. Önmagában egy csoda."
Paralimpia: hétfői menetrend - egy érmünk már biztosan lesz
Pálos döntőt vív, úszás, és sportlövés is szerepel a magyarok programjában.
Szeptember 3., hétfő:
10:00 Gurisatti Gyula megkezdi szereplését vegyes 25m pisztolyban
10:30: Pálos Péter döntője az asztaliteniszezők 11-es osztályában. Ellenfele ugyanaz a dél-koreai Byeongjun Son lesz, aki a selejtező B csoportjában 3-1-re legyőzte a magyar paralimpikont.
10:47: Illés Fanni SM6-os kategóriában, 200m vegyesen, a második selejtezőben csobban majd vízbe.
11:20: A vegyes 25m pisztoly selejtezőjének második csoportja is kezdi a lövészetet, itt Dávid Krisztinának szurkolhatunk.
12:34 Csuri Ferenc úszik legerősebb számában, S8 50m gyorsúszásban.
Az első futam 1. pályáján láthatjuk majd.
London 2012: paralimpiai éremtáblázat - Kína: 15 arany egy nap alatt
LONDON 2012 / Paralimpiai éremtáblázat Aranyérem Ezüstérem Bronzérem 1. KÍNA 35 24 28 2. NAGY BRITANNIA 15 24 14 3. AUSZTRÁLIA 14 10 18 4. UKRAJNA
13 7 12 5. OROSZORSZÁG
12 13 9 6. EGYESÜLT ÁLLAMOK 9 4 14 7. BRAZÍLIA 6 3 3 8. NÉMETORSZÁG 5 8 8 9. NIGÉRIA
4 4 - 10. ÚJ-ZÉLAND
4 3 4 ...34. MAGYARORSZÁG 1 - 1
ARANYÉRMESÜNK:
SORS TAMÁS
100 méteres pillangóúszás
BRONZÉRMESEINK:
SZABÓ NIKOLETT
Cselgáncs, -70kg
HELYEZETTEINK:
ENGELHARDT KATALIN
50m gyorsúszás, 6. hely
TÓTH TAMÁS
100m hátúszás, 6. hely
BERECKI DEZSŐ
Asztalitenisz, 5. hely
CSONKA ANDRÁS
Asztalitenisz, 5. hely
Az asztaliteniszező Pálos Péter aranyérmet nyert a londoni paralimpián,
Fantasztikus: Pálos Péter Paralimpiai bajnok!!!
Az asztaliteniszező Pálos Péter tegnap10:30-kor kezdte meg fináléját az ellen a dél-koreai Byeongjun Son ellen, aki 3-1-re legyőzte őt az első forduló csoportkörében a 11-es osztályban versenyzők között.
A 11-es kategóriában érdekelt - azaz enyhén értelmi fogyatékos -, háromszoros világ- és Európa-bajnok játékos a döntőben azzal a dél-koreai Byeongjun Sonnal szállt szembe, aki 3-1-re verte őt a csoportkörben. A német TTC Mühlhausenben légióskodó Pálos 5-3-ra elhúzott az első szettben, innen ellenfele ugyan még többször kiegyenlített, ám a játszma végül az övé lett (12-10). A folytatásban a mindössze 16 éves ázsiai asztaliteniszező 9-3-ra vezetett, s ezután már hiába jött vissza néhány látványos labdamenet után a magyar 10-9-re, a játszma 11-9-re ellenfeléé lett.
![]()
A harmadik felvonásban Pálos lényegesen jobban kezdett, mint az azt megelőzőben, s 6-2-re ellépett, riválisa ugyanakkor 8-8-nál utolérte őt, fordítania azonban nem sikerült, s a játszma - egy szerencsés ponttal - 11-9-re a magyar játékosé lett.
Son kezdte jobban a negyedik játszmát, de a magyar paralimpiai újonc tartotta vele a lépést, 6-6-nál pedig a dél-koreai edző időt kért.
A szünet Pálosnak tett jót, aki végül nagy csatában 11-9-re megnyerte a szettet, ezzel 3-1-re a döntőt is.
![]()
"Tudtuk, hogy mit fog játszani a koreai, és azt is játszotta. A csoportkörben elvesztett meccshez képest bátran kezdtem, kezdeményeztem, volt bennem egy kis bosszúvágy, így nem az ő akarata érvényesült" - nyilatkozta Pálos, aki a magyar küldöttség második aranyérmét nyerte Londonban, az úszó Sors Tamás csütörtöki sikere után. - "A háló ugyanannyira segített nekem, mint neki, de nekem talán jobbkor. Ez egy teljesen más verseny volt a többihez képest, sokáig tartott, amíg sikerült leküzdenem a belső izgalmat. Nagyon boldog vagyok."
Aranyosi Péter szövetségi kapitány rövid bréktáncot járt örömében a beütött meccslabda után:
"Ki kellett adnom a feszültséget magamból egy kis electric boogie-val. A két játékos hasonló stílusa miatt nagyon látványos meccs volt, és így utólag jó, hogy elbuktuk a csoportmérkőzést, mert Peti így jobban harapott. A felkészülésben nagy hangsúlyt fektettünk a beszélgetésekre, ebben a kollégák és versenyzők is segítettek. Peti 27 évesen nem számít öregnek az asztaliteniszben, úgyhogy megyünk tovább!"
![]()
Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke elégedetten nyilatkozott az MTI-nek:
"A pekingi egyhez képest már két aranyunk van, ez annak köszönhető, hogy két élversenyzőnk is azt nyújtotta, ami benne van. Péternek ezzel együtt nem volt könnyű átlépni saját árnyékát, mivel a csoportkörben kikapott a koreaitól, sőt az elmúlt öt évben csak tőle szenvedett vereséget. Újonc létére csodásan helytállt itt Londonban."
![]()
A jóval simább bronzmérkőzésen az a francia Pascal Pereira-Leal diadalmaskodott, akit az elődöntőben épp Pálos győzött le.
Paralimpia 2012: közös ima a magyar sikerekért
Salánki István Londonban élő református lelkésznél vendégeskedett vasárnap este a magyar paralimpiai csapat egy csoportja.
A jó hangulatú, közös bográcsozással egybekötött esemény végén több sportoló kérésének eleget téve Salánki István imát mondott a magyar küldöttség minél sikeresebb szerepléséért.
A magyar delegációból 14 paralimpikon vett részt az esten, köztük a kedden kezdő vívócsapatból Szekeres Pál, Osváth Richárd, Juhász Veronika, Juhász Tamás, Mató Gyula, Pálfi Judit és Dani Gyöngyi, a középtávfutó Biacsi-ikrek, a nyitóünnepségen a magyarokat vezető Ilona és Bernadett, az úszó Vereckei Zsolt, Zámbó Diána és Engelhardt Katalin, a cselgáncsozó Papp Gábor és az erőemelő Sas Sándor.
Paralimpia 2012: nem jutottak tovább az úszók és a sportlövők
Nem jutottak döntőbe a londoni paralimpia hétfői versenynapján érdekelt magyar úszók és sportlövők.
Az uszodában Illés Fanni (SM6-os kategória) 200 vegyesen futamában 7., összesítésben pedig 14. lett,
míg Csuri Ferenc (S50 gyorson futamában a 6., míg a végelszámolásban a 13. helyen zárt.
A sportlövőknél Gurisatti Gyula és Dávid Krisztina a 30+30 lövéses sportpisztoly számban próbált szerencsét, melyben a férfiak és a nők együtt versenyeztek. Gurisatti a lassú szakasz után 280 körrel a 11. volt, ám a 265 körös gyors résszel végül visszacsúszott a 18. helyre.
Dávid a 30 lassú után 274 körrel a 19. helyen állt, a gyors szakaszban viszont egy (későn jelzett) pisztolyhiba miatt egy lövést nem tudott leadni, 268 kört lőtt, ezzel összesítésben a 20. helyen végzett.
A szerdai nyitóünnepségen a magyar küldöttséget vezető atléta ikerpár, Biacsi Ilona és Bernadett eredetileg hétfőre kiírt 1500 méteres előfutamát a visszalépések miatt törölték, így a testvérpár csak a szerda esti, hatfős döntőben lesz érdekelt.
Paralimpia 2012: MA kezdenek a vívók, Sors második érméért küzd
Éremesélyekkel kezdi meg kedden szereplését a magyar kerekesszékes vívócsapat a londoni paralimpián.
A párbajtőrözők egyéni küzdelmeiben a hatodik paralimpiáján szereplő, háromszoros aranyérmes Szekeres Pál - az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára - mellett Osváth Richárd, Krajnyák Zsuzsanna és Dani Gyöngyi is favoritnak számít, de jó helyezésben bizakodhat Mató Gyula, Juhász Veronika és Pálfi Judit is.
A vívásnak is otthont adó ExCeL központon kívül az uszodában lesznek még érdekeltek a magyarok: a múlt csütörtökön 100 m pillangón aranyérmes Sors Tamás 400 m gyorson indul, ebben a számban Pekingben bronzérmet nyert. Rajta kívül a 4x50 m-es vegyesváltóval 1996-ban paralimpiai bajnok Engelhardt Katalin száll még vízbe 100 m mellen.
Pontozási hiba volt, mégis megtarthatja aranyérmét a diszkoszvető
Mariia Pomazan ukrán diszkoszvetőnő annak ellenére megtarthatja olimpiai aranyérmét, hogy valójában csak pontozási hiba miatt lett ő az első. Paralimpiai bajnoki címétől természetesen megfosztják.
Pontozási hiba miatt, tévesen ítélték oda az F35/36-os kategória női diszkoszvetésének aranyérmét az ukrán Mariia Pomazannak.
Erre azonban csak az éremátadási ceremónia után derült fény. Miután korrigálták a problémát, a szám valódi győztese a kínai Quing Wu lett, míg Pomazan visszaszorult az ezüstérmes helyre.
Nem csak a dobogó legfelső fokával volt azonban ilyen gond.
A harmadik helyre az eredetileg ötödikként rangsorolt ausztrál, Katherine Proudfoot jött fel, letaszítva a dobogóról a másik kínait, Jiongyu Baot.
Mindenképpen kínos ez az eset a szervezőbizottság számára.
Az egyeztetések után korrigálták az eredménylistát, ám az érmeket azok is megtarthatják, akiknek eredetileg átadásra kerültek.
A hivatalos végeredményt azonban megváltoztatták, és a kínai az ezüst helyett megkapta a neki járó, legfényesebben csillogó medáliát, valamint Prouffoot is gazdagabb lett egy bronzéremmel.
Az éremtáblázaton is ez határozza meg az aktuális állást.
Édesanyjáért úszik Engelhardt Katalin
Családi tragédia árnyékolta be az úszónő paralimpiai felkészülését: két hónappal ezelőtt veszítette el édesanyját.
"Engelhardt Katalin a magyar csapat doyenje. Mindenkivel közvetlen, jó kapcsolatot ápol, felkészülése családjában bekövetkezett tragédia miatt lelkileg nagyon nehéz volt, de talán ez kettőzte meg erejét, amit a 50m gyorsúszáson elért hatodik hely is bizonyít. Nagy küzdő." - mondta róla Baka Dóri, aki a pekingi paralimpián kint volt a magyar válogatott tagjaként, és most sem sokkal maradt le az indulásról.
![]()
![]()
A 41 éves úszónő édesanyja körülbelül két hónapja hunyt el, lánya érte is úszik Londonban.
![]()
Leközelebb MA, 12:05-kor szoríthatunk neki, SB4-es kategóriában, 100m mellúszáson.
PARALIMPIA 2012
MOB: mégsem kapnak jutalmat az edzők?
A MOB tájékoztatása szerint az olimpikonokat - kormányrendelet alapján - megillető pénz 60 százalékában részesülnek a szakemberek, az egyes személyek juttatásaira a sportági szövetségek tettek javaslatot, de ebben eltérések mutatkoztak. Ezért a testület úgy határozott, hogy elhalasztja a döntést, egyúttal felhatalmazta Borkai Zsolt elnököt és Molnár Zoltán főtitkárt, hogy további egyeztetéseket folytassanak a szövetségekkel.
A kormány augusztus 22-én fogadta el a MOB előterjesztését, miszerint az aranyérmesek 35 millió forintot, a második helyezettek 25, a bronzérmesek pedig 20 millió forintot kapnak. A negyedik helyezettek 15, az ötödikek 10 millió forinttal lehetnek gazdagabbak, míg a hatodik helyezettek 8, a hetedikek 4, a nyolcadikak pedig 2 millió forintos jutalomban részesülnek.
Az olimpiai jutalmazás keretösszege 2 milliárd 170 millió forint.
Paralimpia: keddi program - Sors Tamás és a vívók is éremért küzdenek
MA kezdenek vívóink, akik közül többen esélyesek éremre, sőt győzelemre is.
Sors Tamás 400m gyorson négy éve bronzérmet nyert, ma kiderül, idei formája mire elég.
Szepteszeptember 4., kedd:
10:30: A szám 2009-es Európa-bajnoka, Juhász Veronika érmes reményekkel vághat neki az idei paralimpiának, A-kategóriás tőr egyéniben elsőként Evgenija Szicsevával csap össze.
10:30: Az esélyesnek számító háromszoros paralimpiai ezüstérmes Dani Gyöngyi a B-kategóriába sorolt versenyzők között Ljudmila Vasiljevával mérkőzik először. Szerencsés sorsolást kapott, mivel az ő csoportjában szereplőknek csak négy selejtezőt kell vívniuk.
10:40: Juhász második asszóját egy francia versenyzővel, Sabrina Poignettel vívja.
10:40: A Dani Gyöngyivel azonos kategóriában versenyző Pálfi Judit, négyszeres paralimpiai ezüstérmesünk, az orosz Irina Mishurova ellen vág neki a londoni tornának.
10:42: 2011-es Európa-bajnokunk, Osváth Richárd megkezdi első mérkőzését az A-kategóriások között, tőr egyéniben. Ellenfele a a francia Ludovic Lemoine.
10:50: Kezdődik Pálfi következő megmérettetése az ukrán Irina Lukjanenko ellen.
10:54: Osváth másodszor lép pástra, a hongkongi Wing Kin Channal méri össze tudását.
11Krajnyák Zsuzsanna, a regnáló világbajnok, megkezdi Londoni szereplését egyéni tőrőzök között, A-kategóriában. Első riválisa a kínai Jing Rong. A nőknél a negyeddöntőbe kerülés a tét.
11:05: Sors Tamás négy évvel ezelőtt, Pekingben, bronzérmet szerzett 400m gyorsúszásban az S9-esek sérültségi kategóriájában. Londonba is remek forbána érkezett, paralimpiai címének megvédése után ismét dobogós lehet.
11:06: Európa-bajnoki bronzérmesünk, Mató Gyula pástra lép az olasz Matteo Betti ellen az A-kategóriás egyéni tőrözők mezőnyében.
11:10: Krajnyák Zsuzsanna másodszor játszik a 8 közé jutásért, ezúttal francia ellenfelet, Delphine Bernard-t sorsolták neki.
11:18: Mató második mérkőzését vívja a selejtezőkörben, ezúttal a lengyel Dariusz Pender ellen.
11:18: Dani Gyöngyi másodszor gördül a mérkőzés helyszínére, a kínai Fao Yanggal vív a nyolc közé jutásért.
11:30: Osváth is folytatja selejtezős szereplését, az amerikai Mario Rodrigezzel néz szembe a nyolcaddöntőbe kerülésért.
11:30: Pálfi a hazai közönség előtt versenyző Justine Moorral találkozik harmadszor.
11:30: Dani harmadik ellenfele Jui Chong Chan, aki Hongkongból érkezett Londonba.
11:40: Harmadik mérkőzését kezdi Krajnyák, a hongkongi Pui Shan Fannal mérkőzik.
11:40: A kínai Jingjing Zhouval csap össze Pálfi Judit a selejtezőben negyedik mérkőzésén.
11:42: Mató harmadik asszója a csoportkörben, az orosz Artur Juszupovval csatázik.
11:42: Osváth Matóval egy időben szintén orosz ellenféllel, Ivan Andrejevvel találkozik.
11:50: Az olasz Loredana Trigilia próbálja majd megállítani Krajnyákot, reméljük nem sikerül neki.
11:50: Juhász harmadszor is pástra gurul, hogy kiderüljön, jobban vív-e, mint a kínai Baili Wu.
11:54: Negyedszerre a kínai Jijun Chennel csap össze Mató Gyula a 16 közé jutásért.
12A hogongi Chui Jee Juval méri össze erejét negyedszerre Juhász Veronika.
12:05: Engelhardt Katalin, aki 6. lett londoni játékok első napján 50m gyorsúszásban, ma SB4-es kategóriában 100m mellúszásban áll rajtkőre.
12:18: A csoportkörben utoljára a lengyel Marta Makowskával kell szembenéznie Dani Gyöngyinek.
12:20: Két kis ország versenyzője találkozik egymással: Krajnyák a csoportkörben utoljára a Makaóról származó In I Laoval meccsel.
12:40: A Chaterine Bouwkamp ellen vívott utolsó asszóban végleg eldől, hogy siekrül-e Juhásznak a 8 közé jutás.
12:50: Pálfi utolsó riválisa a negyeddöntő előtt a német Simone Briese-Baetke lesz.
13Utolsóként Szekeres Pál, aki egyedüliként nyert érmet olimpián és paralimpián is, kezdi meg szereplését ma, először a francia Alim Latrechével vív.
13:24: Második mérkőzésén az orosz timur Khamathsinnal méri össze tudását.
14Szekeres harmadik ellenfele a kínai Daoliang Hu lesz.
14Szekeres utoljára az amerikai Gerard Moneroval találkozik a nyolcaddöntőbe jutásért.
London 2012: paralimpiai éremtáblázat - Kína vezet, Magyarország a 31.
LONDON 2012 / Paralimpiai éremtáblázat Aranyérem Ezüstérem Bronzérem 1. KÍNA 46 29 33 2. NAGY BRITANNIA 19 25 18 3. OROSZORSZÁG 15 19 23 4. AUSZTRÁLIA 15 12 19 5. UKRAJNA 12 13 9 6. EGYESÜLT ÁLLAMOK 10 10 17 7. NÉMETORSZÁG 7 10 10 8. BRAZÍLIA 7 3 3 9. FRANCIAORSZÁG
5 9 8 10. KUBA 5 3 2 ...31. MAGYARORSZÁG 2 - 1
ARANYÉRMESÜNK:
SORS TAMÁS
100 méteres pillangóúszás
PÁLOS PÉTER
asztalitenisz
BRONZÉRMESEINK:
SZABÓ NIKOLETT
Cselgáncs, -70kg
HELYEZETTEINK:
ENGELHARDT KATALIN
50m gyorsúszás, 6. hely
TÓTH TAMÁS
100m hátúszás, 6. hely
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
Sors Tamás döntős, Krajnyák Zsuzsa, Dani Gyöngyi főtáblán
2012. 09. 04. 14.58
Sors Tamás 400 m gyorson bejutott a döntőbe a londoni paralimpián, Engelhardt Katalinnak nem sikerült ugyanez 100 m mellen. Elkezdődött a kerekesszékes vívók versenye, a férfi tőrözőknél az A kategóriában Osváth Richárd, a nőknél az A-ban Krajnyák Zsuzsanna és Juhász Veronika, B-ben Dani Gyöngyi folytathatja az egyenes kieséses szakaszban.
Sors Tamás a 400 méteres gyorsúszásbana hetedik idővel lett döntős.
Engelhardt Katalin 100 m mellen a kilencedik legjobb eredményt érte el, így egyetlen hellyel maradt le a fináléról.
A vívóknál a selejtezőket rendezték: Osváth Richárd csoportjában három mérkőzést nyert, egyet elveszített, így a nyolc közé jutásért nem kell vívnia, a negyeddöntőben folytatja.
Mató Gyula egy győzelemmel és három vereséggel kiesett.
A nőknél Krajnyák Zsuzsanna három győzelemmel és két vereséggel jutott a negyeddöntőbe.
Juhász Veronika egy győzelemmel és négy vereséggel a körbeveréseknek köszönhetően szintén továbbment és a négy közé jutásért vívhat.
A B kategóriában Dani Gyöngyi két győzelemmel és két vereséggel a nyolc között folytatja szereplését, Pálfi Judit ezzel szemben egy győzelemmel és három vereséggel kiesett.
Szekeres Pál selejtezői a B kategóriában nemrég kezdődtek, vívónknak egyelőre egy győzelme és egy veresége van.
Paralimpia 2012 - Két ezüst, két bronz és egy 4. hely is jutott keddre a MAGYAROKNAK
Sors Tamás ezüstérmes 400m gyorson!!!
![]()
Sors Tamás hatalmas egyéni csúccsal ezüstérmet nyert kedden a 400 méteres gyorsúszásban a londoni paralimpián.
A múlt csütörtökön 100 m pillangón aranyérmes pécsi versenyző - aki 400 m gyorson Pekingben bronzérmet nyert - 4:17.95 perces egyéni rekorddal ért célba, a 4:10.88-as világcsúccsal győztes ausztrál Brendan Hall mögött. A 20 éves Sors a magyar küldöttség negyedik érmét szerezte meg Londonban.
A múlt csütörtökön 100 m pillangón aranyérmes pécsi versenyző - aki 400 m gyorson Pekingben bronzérmet nyert - 4:24.34 perces eredménnyel, a hetedik idővel került a fináléba, így ott az egyes pályát kapta. A délelőtti előfutam után még arról beszélt, hogy jól érezte magát a vízben, de nagyon erős a mezőny, ezért a döntő előtt azt a célt tűzte ki maga elé, hogy ne legyen utolsó.
Ehhez képest az első 200-on még nem volt ott a legjobb négyben, az utolsó 50 méterre azonban már harmadikként fordult. A záró hosszon aztán elképesztő tempóban úszva 4:17.95 perces idővel ért célba, csaknem hét másodperccel lemaradva a 4:10.88-as világcsúccsal győztes ausztrál Brendan Hall mögött. A 20 éves Sors a magyar küldöttség negyedik érmét szerezte meg Londonban.
"Nem vártuk ezt a csodálatos eredményt Tamástól, fantasztikusan versenyzett"
- fogalmazott Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya.
Sors Tamás maga is hitetlenkedve nyilatkozott az eredményhirdetés után:
"Azóta is azon gondolkozom, hogy ez miként sikerült. Nagyon jól ment az úszás, kettővel mellettem a spanyol srácot figyeltem, vele akartam menni, mert azt gondoltam, hogy ő biztosan érmet nyer. Az utolsó százon aztán vettem egy nagy levegőt, és mindent beleadtam, a vége is nagyon jól jött ki. A továbbiakban még 50 és 100 gyorson, valamint 200 vegyesen indulok itt Londonban. Főleg az utóbbit várom, mostanában már a mell is egészen jól ment."
Paralimpia: Krajnyák Zsuzsanna bronzérmes, Juhász Veronika negyedik
![]()
A kerekesszékes vívó Krajnyák Zsuzsanna a bronzért folytatott mérkőzésen 15-4-re győzte le Juhász Veronikát, így utóbbi pontszerző negyedik lett.
A nők A kategóriájában - a felállni képes versenyzők között - a 33 éves Krajnyák a harmadik helyért vívott mérkőzésen végig vezetve, magabiztosan, 15-4-re győzte le a nála öt évvel idősebb Juhász Veronikát az ExCeL sportközpont csarnokában - számos magyar szurkoló buzdítása közepette.
"Boldog vagyok és fáradt, de holnap már következik a párbajtőr, úgyhogy összeszedem magam" - nyilatkozta Krajnyák, az UTE sportolója. "A felkészülés végén egy sérülés zavart kicsit. Itt a világ legjobb 12 vívója szerepelt, az ágamra pedig csak korábbi aranyérmesek kerültek, nehéz volt. A hongkongival, aki megvert az elődöntőben, mindig ott vagyunk a végjátékban. Nem tudom, ma mi döntött az ő javára. A bronzmeccsen Vera is nagyon jól teljesített, remekül helytállt."
Krajnyák két ezüstje mellé negyedik paralimpiai bronzérmét szerezte: előbbieket tőr- és párbajtőrcsapatban a 2004-es athéni játékokon, utóbbiak közül az első hármat pedig tőrben (2000 Sydney) és párbajtőrben (2000 Sydney, 2004 Athén) nyerte.
Dani Gyöngyi ezüstérmes!
![]()
A kerekesszékes vívó Dani Gyöngyi ezüstérmet nyert a tőrözők egyéni küzdelmében kedden a londoni paralimpián.
A 37 éves versenyző a B kategória - azaz a felállni képtelen vívók mezőnyének - fináléjában 15-10-re kapott ki a kínai Jao Fangtól. Az UTE sportolója a 33 fős küldöttség hetedik érmét szerezte a brit fővárosban. A magyarok ezzel már túlszárnyalták a pekingi eredményt, 2008-ban ugyanis egy arannyal és öt bronzzal zártak.
"Aranyéremért jöttem, de ez az ezüst is szépen csillog"- mondta a döntő után. Hozzátette: "Ez a negyedik paralimpiai ezüstérmem, de a kedvenc ékszerem az arany. A holnapi párbajtőrben vagy a pénteki párbajtőr csapatban talán az is összejön."
A kaposvári születésű vívó a korábbi ezüstjeit a 2004-es athéni játékokon nyerte tőr egyéniben, illetve tőr- és párbajtőr csapatban. Dani a 33 fős küldöttség hetedik érmét szerezte a brit fővárosban.
A magyarok ezzel már túlszárnyalták a pekingi eredményt, 2008-ban ugyanis egy arannyal és öt bronzzal zártak.
Osváth Richárdnak is megvan a bronzérem
![]()
Az erdélyi magyar Osváth Richárd a dobogó legalsó fokára állhat fel a londoni paralimpián.
Az erdélyi születésű, paralimpiai újonc Osváth Richárd - aki az A kategóriában szerepelt - a francia Damien Tokatliant verte 15-7-re.
"Elégedett vagyok a mai nappal, ezt kívánom mindenkinek az első paralimpiáján" - mondta boldogan."Nagyon izgultam az éjjel, nem sokat aludtam, de azt hiszem, ilyenkor minden sportoló így van ezzel. Egy éve még csak a kijutás volt a célom, nagyszerű érzés, hogy érmesként megyek haza."
Paralimpia 2012 percről-percre - a szerdai nap is csodás eredményeket ígér
Szeptember 5., szerda:
10:30: Tegnapi ezüstérmesünk, Dani Gyöngyi, karrierje alatt hamradszor állt az olimpiai dobogó középső fokán, nem csoda, hogy most már körülnézne a világ tetejéről is. B-kategóriás egyéni párbajtőrben először a német Simone Briese-Baetkével kell szembenéznie.
10:40: Ljudmila Vasileván is át kell verekednie magát Daninak, hogy álmait valóra válthassa.
10:50: Krajnyák Zsuzsanna keddi bronzérme után újra medálért száll harcba, ezúttal A-kategóriás egyéni párbajtőrben. Ehhez elsőként a lenygel Marta Frydrichet kell legyőznie.
10:50: A tegnapi bronzmérkőzésen Krajnyák Zsuzsannával csatázó Juhász Veronika is éremben reménykedik tegnapi negyedik helyezése után. Először a hongkongi Chui Jee Juval küzd meg.
10:54: Mató Gyula első asszója A-kategóriás egyéni párbajtőrben. A világranglista második francia romain Noble-lal vív.
11Második mérkőzésén Krajnyák a kínai Baili Wuval találkozik.
11A hongkongi után az orosz Julia Efimova vár Juhász Veronikára mai második megmérettetésén.
11:06: Másodszor mérkőzik Mató, ezúttal a kínai Janfei Duannal csatázik.
11:06: Juhász Tamás is megkezdi szereplését Matóval egy kategóriában, de másik csoportban. Első ellenfele az olasz Matteo Betti, akit 3. helyen rangsorolnak a világon. Juhász a 12. a listán.
11:18: Juhász Tamás második mérkőzésén az amerikai Gery van der Wegével csap össze.
11:36: Illés Fanni és Ráczkó Gitta, a szám négy évvel ezelőtti bronzérmese versenyzik az SB5-ös kategória 100m mellúszásán. Mindketten a második futamban szerepelnek majd.
11:42: Az orosz Artur Juszupov lesz Juhász harmadik ellenfele.
11:50: A fehérorosz Alesia Makritskaja Dani Gyöngyi következő kihívója.
11:54: Az első fordulóban Juhász Tamás utoljára ukrán riválissal, Andrij Demchukkal száll szembe.
12Krajnyák hamradik asszójában az ujrán Alla gorlinával küzd meg.
12Juhász Veronika övetkező mérkőzése, melynek során a francia Sabrina Poingettel harcol.
12Dani Gyöngyi thaiföldi ellenféllel, Jana Sajsuneevel méri össze tudását.
12:06: Mató harmadszorra lép pástra az egyéni párbajtőrözők mezőnyében, ellenfele a fehérorosz Martyn Kavalenia.
12:10: Utolsó előtti összecsapásán a csoportkörben Krajnyák a hongkongi Pui Shan Fannal vív majd.
12:10: Juhász Veronika kanadai riválissal, Sylvie Morellel méri össze erejét.
12:18: A selejtező forduló utolsó mérkőzését Mató a lengyel Radoslaw Stanczukkal játsza.
12:30: A makaói In I Laoval meccsel Krajnyák a továbbjutásért.
12:30: Utolsó mérkőzésén a csoportban Juhász Veronika a dél-koreai Sun-Mi Kimmel vív.
12:31: Meilinger Csabának, Tóth Tamásnak és Sors Tamásnak is elkél a biztatás S9 50m gyorsúszásban. Tóth tartja a szám Európacsócsát, ráadásul magasan az övé a legjobb kvalifikációs idő (0,66 századdal erősebb, mint a második), Sors pedig két érem után könnyű szívvel várhatja a következő megmérettetést.
12:40: Az első fordulóban zárásként Dani a hazai közönség támogatását élvező Justine Moorral csap össze.
13Megkezdődik a -100kg-os erőemelők versenye Sas Sándorral.
19A +100kg-os súlycsoport is kezdi versenyét az erőemelőknél, Szávai Csabának szurkolhatunk.
21:19: A Biacsi-ikrek futnak az 1500m döntőjében. Ilona bronzérmes, Bernadett pedig negyedik volt az Európa-bajnokságon. Kvalifikációs idejük is 3. illetve 4., ami bizakodásra adhat okot.
20Az asztaliteniszezők 9-10-es osztályának csapatversenyén Csonka András és Bereczki Dezső az oroszokkal mérkőzik az első fordulóban.
Percről-percre
10:37: Vívás - Dani Gyöngyi 5-2-re kapott ki német riválisától első selejtezőjén.
10:43: Vívás - Dani Gyöngyi második asszóját is elbukta, ezúttal 5-1-re veszített.
10Vívás - Mató Gyula 5-2-re hozta első mérkőzését!!!
10:57: Vívás - Tegnapi bronzérmesünk, Krajnyák Zsuzsanna is vereséggel kezdte mai szereplését, 5-2-es vereséget szenvedett a lengyel Marta Frydrichtől.
11:03: Vívás - Másodszor gördült pástra Mató Gyula, ezúttal azonban nem jött össze a győzelem, kínai ellenfele jobbnak bizonyult nála.
11:05: Vívás - Második megmérettetésén egy tussal kerekedett Krajnyák a kínai Baili Wu fölé.
10:07: Vívás - Juhász Veronika is befejezte első összecsapását, az eredmény 4-4.
11Vívás - 5-4-re verte meg Juhász Tamás az olasz Matteo Bettit.
11Vívás - Juhász Tamás 5-2-re behúzta második meccsét is, az amerikai Gery van der Wege ellen.
11:36: Vívás - Juhász Tamás ezúttal kikapott 5-3-ra az orosz Artur Juszupovtól.
11:38: Vívás - Ismét Vereséget szenvedett Dani Gyöngyi. Egy tussal előzte meg 5-4-re a fehérorosz Alesia Makritskaja.
11:40: Vívás - Mató Gyula immár két győzelemmel és egy vereséggel áll csoportjában, miután 5-4-re legyőzte a fehérorosz Martin Kavaleniát.
11:42: Vívás - Dani Göngyi negyedik asszóját sem tudta megnyerni, a thaiföldi Jana Sajsunee 3 találattal nyerte csatájukat.
11:43: Vívás - Nem jöt össze a siker Juhász Tamásnak utolsó selejtezőjén, így a mérleg két győzelem, két vereség.
11:46: Úszás - RÁCZKÓ GITTA ÉS ILLÉS FANNI IS DÖNTŐBE JUTOTT 100m mellúszáson, SB5-ös kategóriában!!!
11:47: Vívás - Krajnyák Zsuzsanna vereséget szenvedett, az ukrán Alla gorlina bizonyult kettőjük közül jobbnak.
11:54: Vívás - Krajnyák negyedik menete jól alakult, reméljük ez lendületet ad neki, és az utolsót is hozni tudja, hogy biztosítsa helyét a nyolc között!
ARANYÉRMESEINK:
SORS TAMÁS
100 méteres pillangóúszás
PÁLOS PÉTER
asztalitenisz
EZÜSTÉRMESEINK:
DANI GYÖNGYI
Tőr egyéni
BRONZÉRMESEINK:
SZABÓ NIKOLETT
Cselgáncs, -70kg
![]()
OSVÁTH RICHÁRD
Tőr egyéni
KRAJNYÁKZSUZSANNA
Tőr egyéni
HELYEZETTEINK:
ENGELHARDT KATALIN
50m gyorsúszás, 6. hely
TÓTH TAMÁS
100m hátúszás, 6. hely
JUHÁSZ VERONKA
Tőr egyéni, 4. hely
BERECKI DEZSŐ
Asztalitenisz, 5. hely
CSONKA ANDRÁS
Asztalitenisz, 5. hely
BERECKI DEZSŐ CSONKA ANDRÁS
Asztalitenisz, 5. hely Asztalitenisz, 5. hely
ENGELHARDT KATALIN TÓTH TAMÁS
50m gyorsúszás, 6. hely 100m hátúszás, 6. hely
London 2012: paralimpiai éremtáblázat - Éremeső után Magyarország a 29.
LONDON 2012 / Paralimpiai éremtáblázat Aranyérem Ezüstérem Bronzérem 1. KÍNA 53 39 40 2. NAGY BRITANNIA 23 30 26 3. OROSZORSZÁG 23 22 17 4. UKRAJNA 18 15 17 5. AUSZTRÁLIA 12 13 9 6. EGYESÜLT ÁLLAMOK 14 15 18 7. BRAZÍLIA 10 7 4 8. NÉMETORSZÁG 9 11 10 9. IRÁN
5 9 8 10. FRANCIAORSZÁG 6 9 10 ...29. MAGYARORSZÁG 2 2 3
Két ezüst és egy bronz a szerdai termés
Időrendben haladva az első ezüstöt a kerekesszékes vívó Krajnyák Zsuzsa nyerte a párbajtőrözők egyéni küzdelmeiben. A nők A (felállni képes) kategóriájában a 33 éves Krajnyák - aki kedden bronzérmes lett tőrben - a fináléban 15-6-re kikapott a hongkongi JChui Je Jutól.
Nem sokkal később az úszó Tóth Tamás csapott másodikként célba 50 m gyorson. Az S9-es kategória döntőjében három magyar is szerepelt, közülük a 20 éves, paralimpiai újonc Tóthnak sikerült legjobban a sprintszám, a Londonban egy aranynál és egy ezüstnél tartó Sors Tamás a hetedik, Meilinger Csaba pedig a nyolcadik helyen zárt.
Az Olimpiai Stadionban a magyar atlétacsapatból elsőként Biacsi Ilona és Bernadett mutatta meg magát, s előbbi bronzérmet nyert 1500 m-es síkfutásban.
A 26 éves, értelmi fogyatékos versenyző - aki ikertestvérével a magyar küldöttséget vezette az egy héttel ezelőtti nyitóünnepségen - 4:42.31 perces idővel ért célba, 49 századdal megelőzve negyedikként befutó testvérét.
Ami a többi magyart illeti, Csuri Ferenc (Sa 200 vegyes döntőjében nyolcadik lett, míg az S5 kategóriában a 100 mell fináléjában
Ráczkó Gitta 1:56 61-gyel hatodik, Illés Fanni pedig 1:59.47-tel nyolcadik lett.
Erőemelésben a 2004-ben bronzérmes Szávai Csaba (+100 kg) - aki 54 évével a magyar küldöttség korelnöke - 192 kg-os teljesítménnyel a nyolcadik helyen végzett.
Az asztaliteniszezők csapatversenyének csoportkörében Csonka András és Berecki Dezső 3-2-re legyőzte az orosz együttest, így bejutott a csütörtöki negyeddöntőbe.
A 33 fős magyar küldöttség már tíz éremnél - 2 arany, 4 ezüst, 4 bronz - tart a brit fővárosban, ezzel tovább javította eredményét a 2008-as pekingi - egy aranyból és öt bronzból álló - terméshez képest.
Krajnyák Zsuzsanna ezüstérmes lett a paralimpián
A kerekesszékes vívó Krajnyák Zsuzsa a tegnapi tőr bronz után ezüstérmet nyert a párbajtőrözők egyéni küzdelmeiben szerdán a londoni paralimpián.
A nők A (felállni képes) kategóriájában a 33 éves Krajnyák - aki kedden bronzérmes lett tőrben - a fináléban 15-6-re kikapott a hongkongi Jü Csuj Chui Je Jutól.
"Örömömben annyit kiabáltam, hogy teljesen elment a hangom" - nyilatkozta az MTI-nek az UTE sportolója."Jól ment ma a vívás, már a nap elején éreztem, hogy nem fáradtam el tegnap, és repül a kezem. A döntőben sajnos a hongkongi volt a jobb, ezt el kell ismerni. A gyűjteményemből már csak egy arany hiányzik, pénteken a párbajtőrcsapattal megpróbálom azt is megszerezni."
Krajnyák négy bronza mellé harmadik paralimpiai ezüstérmét szerezte: előbbieket tőrben (2000 Sydney, 2012 London) és párbajtőrben (2000 Sydney, 2004 Athén) utóbbiak közül a korábbi kettőt tőr- és párbajtőrcsapatban nyerte a 2004-es athéni játékokon.
Paralimpia: Tóth Tamás ezüstérmes 50m gyorson
![]()
![]()
Az úszó Tóth Tamás ezüstérmet nyert 50 méter gyorson szerdán a londoni paralimpián S9-es kategóriában.
Az S9-es kategória döntőjében három magyar is szerepelt, közülük a 20 éves, paralimpiai újonc Tóthnak sikerült legjobban a sprintszám. A Londonban egy aranynál és egy ezüstnél tartó Sors Tamás a hetedik, Meilinger Csaba pedig a nyolcadik helyen zárt.
"A helyezésemmel elégedett vagyok, mert nem tudtam volna megverni az ausztrál srácot, az időeredményem viszont csalódás"
- nyilatkozta Tóth, aki ebben a számban 2010-ben világbajnoki harmadik, tavaly pedig Európa-bajnok volt.
"A gyengébb teljesítménynek talán az lehet az oka, hogy ez az első paralimpiám. Holnap reggel már a 200 vegyes jön, picit tartok az előfutamtól, mert fáradtnak érzem magam, de természetesen mindent megteszek, hogy holnap is döntőt ússzak."
Paralimpia: Biacsi Ilona bronzérmes, Bernadett pontszerző negyedik
![]()
Biacsi Ilona bronzérmet nyert 1500 méteres síkfutásban szerdán a londoni paralimpián. Ikertestvére, Bernadett mögé zárkózva negyedik helyen végzett, ezzel pontszerző Londonban.
A 26 éves értelmi fogyatékos atléta és ikertestvére, Bernadett - akivel együtt a magyar küldöttséget vezette az egy héttel ezelőtti nyitóünnepségen - az első 700 méteren a hatfős mezőnyben haladt, majd az utolsó kör előtt a korábban bukó tunéziai és a japán rivális már leszakadt.
A két magyar azonban nem bírta a két lengyel vetélytárs tempóját, akik közül a címvédő és világcsúcstartó Barbara Niewiedzial végül magabiztosan nyert. Biacsi Ilona 4:42.31 perces idővel ért célba, 49 századdal megelőzve negyedikként befutó testvérét.
"Át akartuk venni a lengyelek tempóját, de már túl késő volt. Mire mi is váltottunk, addigra a lengyelek már túl nagy előnyre tettek szert. Jobb eredményt vártam magamtól, de azért elégedett vagyok ezzel a bronzéremmel"- nyilatkozta Biacsi Ilona.
A miniszterelnök köszöntötte a romániai magyar paralimpikont
Victor Ponta román miniszterelnök gratulált szerdán Novák Károly Eduárd romániai magyar kerékpározónak, aki a paralimpia történetében elsőként szerzett aranyérmet Romániának.
Novák a négy kilométeres pályaversenyen nyert aranyérmet a hétvégén, szerdán pedig a 24 kilométeres országúti verseny egyéni időfutamában szerzett ezüstérmet. A romániai magyar kerékpározót, aki a paralimpia nyitóünnepségén a román csapat zászlóvivője volt, a román média igazi hősként ünnepeli. A bukaresti kormány honlapján olvasható közlemény szerint Novák története bizonyítja, hogy ő született bajnok, aki dicsőséget szerzett Romániának.
A kormányfő szerint Novák Károly Eduárd sikerei arra kell ösztönözzenek mindenkit, hogy képességeihez mérten a lehető legjobban teljesítsen, hiszen Nováknak ez sikerült, és ezzel boldoggá, büszkévé tett sokakat - olvasható a kormányfői üzenetben.
![]()
![]()
![]()
A jelenleg 36 éves csíkszeredai sportoló eredetileg gyorskorcsolyázónak készült, de 19 éves korában gépkocsibalesetet szenvedett, és amputálni kellett az egyik lábfejét.
Terror és mészárlás az Olimpián: a müncheni tragédiára emlékeztek tegnap
Megemlékezéseket tartottak szerdán Münchenben az 1972-es nyári olimpián izraeli sportolók ellen elkövetett túszejtő merénylet áldozatairól.
A központi rendezvényen Horst Seehofer bajor miniszterelnök hangsúlyozta: a negyven éve történt támadás elkövetői az egész demokratikus világra rontottak rá.
A müncheni olimpiai faluban - ahol 1972. szeptember 5-én hajnalban elkezdődött a 11 izraeli sportoló halálához vezető terrorakció - koszorút helyezett el többek között Christian Ude müncheni polgármester és Szilvan Salom izraeli miniszterelnök-helyettes.
Szilvan Salom és Horst Seehofer a koszorúzás után megbeszélést folytatott, és megállapodtak abban, hogy a túszejtő akció helyszínének közelében emlékművet állítanak fel a müncheni önkormányzat, a német kormány, a németországi zsidó hitközségek és a német olimpiai sportszövetség (DOSB) közreműködésével.
A megbeszélés után Seehofer hangsúlyozta:
"a sebeket nem tudjuk begyógyítani, de megpróbálhatjuk enyhíteni a fájdalmat".
Salom hozzátette: Izrael nagyra értékeli a német kezdeményezést.
Negyven éve a Fekete Szeptember nevű palesztin terrorista csoport az olimpiai faluban két izraeli sportolót megölt, kilencet pedig túszul ejtett. A túszok életéért cserébe egyebek mellett azt követelték, hogy Izrael engedjen szabadon több mint 200 palesztin foglyot. A terrorelhárításban járatlan német hatóságok a terroristákat és a túszokat helikopterrel a közeli fürstenfeldbrucki katonai repülőtérre szállították. A repülőtéren túszmentő akciót indítottak, amely véres kudarcba fulladt, meghalt mind a 9 izraeli sportoló, öt terrorista és egy német rendőr. Három terroristát élve elfogtak.
Az évfordulón a központi megemlékezést a használaton kívüli katonai repülőtéren tartották. Beszédet mondott többek között a bajor miniszterelnök, aki hangsúlyozta: a támadás "megváltoztatta a világot", és a terrorista merényletek veszélye "ma is realitás".
Dieter Graumann, a németországi zsidók központi tanácsának (ZJD) elnöke kiemelte: négy évtizede a német biztonsági hatóságok "romboló hatású dilettantizmusról" tettek tanúbizonyságot. Hozzá nem értésük addig "elképzelhetetlen volt", és a véres kudarc után "nem gyakoroltak önkritikát". Graumann bírálta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot is, amiért engedte a játékok folytatását.
Szilvan Salom az 1972-ben elkövetett terrortámadásnak a jelenkorra vonatkozó tanulságait levonva felszólította a nemzetközi közösséget, hogy lépjen fel az Izrael elleni terrorral szemben.
Borzasztó: az aranyérmes paralimpikonnak buszjegyre sem futja
Döbbenetes teljesítménnyel nyerte meg a magasugrók versenyét a Fidzsi-szigeteki Iliesa Delana a paralimpián: egy lábbal ugorva a 174 centis magasságon is túljutott, ami olimpiai rekord.
Nap mint nap újabb emberfeletti teljesítménnyel rukkolnak elő a londoni paralimpia résztvevői. Miközben a magyar csapat is sorra nyeri az érmeket, a hazaiak már közel hatvannál tartanak, de az olyan nemzetek is bizonyítanak, amelyeknek a versenyzői eddig soha nem végeztek dobogós helyen.
A Fidzsi-szigeteki Iliesa Delana például azzal, hogy az egy lábbal versenyző atléták magasugró- viadalán 174 centivel első lett, történelmet írt. Nemcsak olimpiai rekord az eredménye, de hazája első paralimpiai érmét szerezte, sőt, az egész dél-óceániai térség első aranyát. Delana, aki háromévesen, egy buszbalesetben veszítette el egyik lábát, két másik társával együtt teljesítette ezt a szinte felfoghatatlan magasságot, de ő volt az egyetlen, aki rögtön elsőre sikerrel vette az akadályt.
Delana egyébként edzőjével, Fred Fatiakival tartózkodik Londonban. Senki nem segíti munkájukat, a lakhelyük és a versenyhelyszín közti utat gyakran gyalog teszik meg, mert nincs pénzük buszjegyre. A tréner a nehézségeket kiemelve beszélt tanítványa sikeréről:
- Ez a siker mindenki számára tanulság – mondta az edző -,Iliesa megmutatta, hogy tényleg nincs lehetetlen.
Az ország elnöke, Ratu Epeli Nailatikau is az emberfeletti küzdelemről beszélt és arról, hogy a siker összekovácsolja az országot.
Voreqe Bainimarama miniszterelnök pedig felszólította az országot, hogy Delana jövő heti hazatérését egy emberként ünnepeljék.
London 2012: paralimpiai éremtáblázat - Két ezüst és egy bronz, Magyarország a 33.
LONDON 2012 / Paralimpiai éremtáblázat Aranyérem Ezüstérem Bronzérem 1. KÍNA 60 48 48 2. OROSZORSZÁG 27 25 20 3. NAGY BRITANNIA 25 36 31 4. UKRAJNA 22 17 20 5. AUSZTRÁLIA 22 16 23 6. EGYESÜLT ÁLLAMOK 20 18 25 7. NÉMETORSZÁG 13 17 15 8. BRAZÍLIA 12 8 5 9. LENGYELORSZÁG
9 10 5 10. IRÁN 8 5 5 ...33. MAGYARORSZÁG 2 4 4
ARANYÉRMESEINK:
SORS TAMÁS
100 méteres pillangóúszás
PÁLOS PÉTER
asztalitenisz
EZÜSTÉRMESEINK:
DANI GYÖNGYI
Tőr egyéni
TÓTH TAMÁS
50m gyorsúszás
KRAJNYÁKZSUZSANNA
Párbajtőr egyéni
SORS TAMÁS
400m györsúszás
BRONZÉRMESEINK:
SZABÓ NIKOLETT
Cselgáncs, -70kg
![]()
OSVÁTH RICHÁRD
Tőr egyéni
KRAJNYÁKZSUZSANNA
Tőr egyéni
BIACSI ILONA
1500m sikfutás
HELYEZETTEINK:
ENGELHARDT KATALIN
50m gyorsúszás, 6. hely
TÓTH TAMÁS
100m hátúszás, 6. hely
JUHÁSZ VERONKA
Tőr egyéni, 4. hely
BERECKI DEZSŐ
Asztalitenisz, 5. hely
CSONKA ANDRÁS
Asztalitenisz, 5. hely
RÁCZKÓ GITTA
100m mellúszás 6.,hely
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
Paralimpia: Vereczkei Zsolt bronzérmes!
![]()
Vereczkei Zsolt bronzérmet szerzett csütörtökön 50 méteres hátúszásban a londoni paralimpián.
Az S5-ös kategóriában induló, 35 éves magyar szereplését már csak azért is különleges figyelem kísérte, mert 1992-ben Barcelonában, 1996-ban Atlantában és 2000-ben Sydneyben arany-, míg 2004-ben Athénban és 2008-ban Pekingben bronzérmet szerzett ebben a számban, emellett világ- és Európa-bajnoki címmel is büszkélkedhet.
![]()
A londoni seregszemlén délelőtt megnyerte előfutamát, összesítésben a harmadik idővel jutott be a döntőbe, ahol a hármas pályáról indult, és a rajttól kezdve a harmadik helyen haladt, majd pozícióját mindvégig megőrizve, 38.92 mp-es idővel ért célba.
"A délelőtti eredményem bíztató volt, most is majdnem annyit úsztam" - nyilatkozta Vereczkei."Kétszer ráúsztam a kötélre, mert nagyon erős a fény az uszodában, és bántja a szememet. Ezzel együtt természetesen nagyon boldog vagyok, mert azért jöttem Londonba, hogy a hatodik paralimpiámon is érmet szerezzek. Sikerült, és most minden kerek. Lehet, hogy ez volt az utolsó paralimpiám, szép lenne így búcsúzni, majd meglátjuk..."
![]()
A finálét - akárcsak Tóth Tamás délutáni szereplését 200 m vegyesen - a helyszínen tekintette meg Áder János köztársasági elnök. A 33 fős magyar küldöttség már 11 éremnél (2 arany, 4 ezüst, 5 bronz) tart a brit fővárosban, és tovább javította eredményét a 2008-as pekingi - egy aranyból és öt bronzból álló - terméshez képest.
Tóth Tamás pontszerző 200m vegyesen
Az úszó Tóth Tamás a negyedik helyen végzett csütörtökön 200 m vegyesen a londoni paralimpián, kevéssel elmaradva a dobogótól.
SM9-es kategória 200m vegyesúszásán Tóth Tamás egyedüli magyarként szerepelt a döntőben, mivel Sors Tamást, aki ideje alapján úszhatott volna este, szabálytalan forduló miatt kizárták délelőtt. A 7. idővel kvalifikáló Eb-bronzérmes fiú végül a negyedik helyen végzett, 2:21:04-es idővel, mindössze 0,76 századdal elmaradva a dobogó legalsó fokán álló olasz Federico Morlacchitól.
A szám győztese egyébként az az ausztrál Matthew Cowdrey lett, aki Tóthnak 50m gyorson, Sorsnak pedig 100m pillangón komoly riválisa.
Az ezüstérmet új Európacsúccsal az ukrán Andrij Kaljina viheti haza.
A tegnap 50m gyorson ezüstérmet szerző úszót MA 100m gyorsúszáson,szombaton pedig 100m mellen láthatjuk még Londonban.
Asztaliteniszezőink kikaptak a nyolc között
Csonka Andrást és Berecki Dezsőt a spanyolok búcsúztatták a csapatverseny negyeddöntőjében.
A 9-10-es osztályban indulók csapatversenyén Csonka András és Berecki Dezső sima, 3-0-ás vereséget szenvedett a spanyol Jose Manuel Ruiz Reyestől és Jorge Cardonától. Az első mérkőzésen Csonka és Cardona csapott össze, a végeredmény 8-11; 8-11; 8-11; lett az egyébként szoros szettekből álló találkozón.
Berecki Dezső az első szettet nehezen, de végül 13-11-re meg tudta nyerni, utána azonban simán, 4-11-re hozta ellene a másodikat Ruiz Reyes. A harmadik játszma ismét szoros lett, de ezúttal is a spanyol javára billent a mérleg, akárcsak az azt követőben.
Ezután ismét Csonka András következett, ezúttal Ruiz Reyes ellen, akitől kevesebb, mint negyed óra alatt kapott ki 5-11; 6-11; 8-11;-re.
Csonka András egyéniben 8-as osztályban versenyzik, Berecki Dezső 10-es, mint a két spanyol.
Sors Tamás és a női párbajtőr csapat is újabb érmekért indul MA!
Éremeséllyel indul a kerekesszékes vívók pénteki versenynapján a magyar női párbajtőrcsapat a londoni paralimpián.
A Krajnyák Zsuzsa, Juhász Veronika, Dani Gyöngyi összetételű együttesből Krajnyák már egy ezüstnél (párbajtőr egyéni) és egy bronznál (tőr egyéni), Dani pedig egy ezüstnél (tőr egyéni) tart a brit fővárosban, míg Juhász épp Krajnyáktól kapott ki a tőrözők bronzcsatájában. Külön motiváció lehet a trió számára, hogy Krajnyák pályafutásának négy bronz- és három ezüstérme, illetve Dani négy ezüstje mellett még egyikük sem diadalmaskodott paralimpián.
![]()
Az uszodában a harmadik londoni érmére hajtó Sors Tamás, az 50 gyorson ezüstérmes Tóth Tamás, valamint Meilinger Csaba lesz érdekelt 100 m gyorson, továbbá Kézdi Réka, Engelhardt Katalin és Zámbó Diána indul 50 m-es pillangóúszásban.
![]()
![]()
Sors Tamás 100m gyorsúszásban indul, Pekingben ebben a számban bronzérmes volt.
Óriási rekordokat dönt a paralimpia: magyar sikerekkel
Több jegyet adtak el a londoni paralimpiára, mint bármelyik korábbi hasonló eseményre, és a tv-közvetítés is rekordot döntött: több országban és több ember látta az eddigi versenyeket, mint ezt megelőzően bármikor.
A szervezők közlése szerint összesen 2,7 millió belépő talált gazdára, ez 900 ezerrel több, mint négy éve, Pekingben.
A házigazdák eredeti célja az volt, hogy 35 millió font jöjjön össze a jegybevételekből, de Paul Deighton, a szervezőbizottság vezetője szerint a végső összeg ennél tízmillióval több, azaz 45 millió font lesz.
Deighton úgy véli, az értékesítés sikerének kulcsa az volt, hogy a belépők sokak számára megfizethetőek voltak, a jegyek több mint feléért 10 fontot vagy annál kevesebbet kellett fizetni.
A paralimpia közvetítési jogait a világ több mint száz országában értékesítették.
Szerencsére ebből Magyarország is kiveszi a részét alaposan!
A magyar válogatott remekül szerepel.
Fotó: így szurkol a magyar köztársasági elnök Londonban
Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita, valamint Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke szurkol a lelátón Vereczkei Zsolt úszónak.
A 2012-es londoni paralimpia férfi 50 méteres hátúszásának döntőjében, az S5-ös sérültségi kategóriában a Vizesközpontban 2012. szeptember 6-án nyert Vereczkei Zsolt bronzérmet.
London 2012: paralimpiai éremtáblázat - Egy bronzzal és egy negyedik hellyel gazdagodtunk
LONDON 2012 / Paralimpiai éremtáblázat Aranyérem Ezüstérem Bronzérem 1. KÍNA 70 60 53 2. NAGY BRITANNIA 31 39 38 3. OROSZORSZÁG 31 31 23 4. UKRAJNA 27 18 23 5. AUSZTRÁLIA 25 18 26 6. EGYESÜLT ÁLLAMOK 23 21 27 7. NÉMETORSZÁG 14 21 17 8. BRAZÍLIA 14 10 5 9. LENGYELORSZÁG
10 11 6 10. IRÁN 8 13 13 ...35. MAGYARORSZÁG 2 4 5
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
Ezüstérmes a női párbajtőr csapat!
![]()
A kerekesszékes női párbajtőrcsapat ezüstérmet nyert pénteken a londoni paralimpián.
A Krajnyák Zsuzsa, Juhász Veronika, Dani Gyöngyi összeállítású együttes az esti fináléban 45-38-ra kikapott a Rong Jinggel,, Jao Fanggal, Wu Bailivel felálló kínai válogatottól.
NEM BAJ...SZÉP VOLT LÁNYOK!
GRATULÁLUNK!
A magyar trióból Juhász 1-0-s vereséggel kezdett Rong ellen, majd a Londonban kér éremnél tartó - és a nap folyamán még asszót sem vesztő - Krajnyák fantasztikus asszóban 10-1-re verte Jaót. Nem sokáig tartott a magyar öröm, Dani ugyanis 13-3-ra kikapott Wutól, majd Jao 5-3-ra verte Juhászt.
Ismét a tőr egyéniben második Dani következett, aki 5-2-re alulmaradt Ronggal szemben - ekkor összesítésben 25-18-ra vezetett az ellenfél -, ezt követően Krajnyák egy 5-5-ös asszóban megőrizte veretlenségét Wu ellen. Dani 6-5-re legyőzte Jaót, Juhász pedig 5-5-ös döntetlenre végzett Wuval, így az utolsó páros 40-34-es kínai előnyről kezdett.A záróasszóban Krajnyák 5-4-re kikapott Zsungtól, így az ázsiaiak örülhettek.
A női csapatverseny érmeit Áder János köztársasági elnök adta át.
"Egy paralimpián nehéz bejutni a döntőbe, úgyhogy nekem az ezüst is szépen csillog" - mondta az eredményhirdetés után Krajnyák. "Jó taktikát választottunk, bármelyik együttes nyerhetett volna. Nem tudom, mi lesz ennek a csapatnak a sorsa, én nagyon szeretek vívni, úgyhogy biztosan folytatom."
Dani Gyöngyi a könnyeivel küszködve nyilatkozott:
"Talán rajtam ment el a meccs. Nem ment ma úgy, ahogy akartam, nem voltam jó távolságra az ellenfeleimtől. Nem tudok örülni, mert ennek az ezüstnek sárgán kellene csillognia. A taktika az volt, hogy Veránál tus nélkül lemenjen az idő, aztán Zsuzsi nagyon megveri a kínait, én pedig tartom a távolságot. Nem jött össze, nagyon sajnálom."
Juhász Veronika a bírók közreműködését is értékelte:
"Amikor ellenfelem kiesett a székből, én adtam tust, de nem adták meg, ráadásul nem álltam fel a székből, amikor megintettek. Szóval kicsit ellenünk dolgoztak. Nyerhető meccs volt, nekem ez az első paralimpiai érmem, úgyhogy örülök neki."
A 33 fős magyar küldöttség a vívóezüsttel együtt már 14 éremnél - két aranynál, hat ezüstnél és hat bronznál - tart a brit fővárosban.
Négy éve, Pekingben egy arannyal és öt bronzzal zárt.
Fantasztikus úszás: Tóth Tamás ezüst, Sors Tamás bronzérmes 100m gyorson
Tóth Tamás ezüst-, Sors Tamás pedig bronzérmet szerzett pénteken 100 méteres gyorsúszásban a londoni paralimpián.
Az S9-es kategóriában érdekelt két magyar közül az előzőleg egy érmet nyert Tóth győzött selejtezőjében, és az egész mezőnyt tekintve a negyedik idővel ment tovább, az akkor még két éremnél tartó Sors Tamás a harmadik helyen ért célba az előfutamban, és összesítésben hetedikként lett döntős.
A kora esti fináléban aztán mindketten felülmúlták délelőtti eredményüket, és a fülsiketítő hangorkánban végül 56,46 és 56,69 mp-et úsztak, így 62, illetve 85 század mp-cel maradtak le a győztes ausztrál Matthew Cowdrey mögött, aki már az ötödik elsőségét gyűjtötte be Londonban.
"Szerettem volna érmet nyerni, úgyhogy természetesen nagyon örülök, hogy már két ezüstöt szereztem"- nyilatkozta Tóth Tamás.
"Ma úsztam a legjobban itt Londonban, megérte ilyen keményen készülni a parailmpiára." Sors Tamás nem bánta, hogy épp magyar vetélytársa előzte meg a hajrában: "Hihetetlenül boldog vagyok, hogy érmesek lettünk! A tegnapi 200 vegyes után, amelynek az előfutamában kizártak, nagyon motivált voltam, mindenképpen meg akartam szerezni az ott elveszített bronzot. A benyúlás nem igazán sikerült, de mivel Tomi előzött meg, így nem bánom."
Felháborító: kevesebb jutalom jár a paralimpikonoknak
2004 és 2008 után visszatérünk oda, hogy a paralimpikonok kevesebb jutalmat kapnak az idei ötkarikás játékokon elért eredményükért, mint ép társaik.
2004-ben végre eljutottunk odáig, hogy paralimpikonjaink ugyanolyan jutalomdíjban részesültek, mint olimpikonjaink.
2008-ban folytatódott ez a tendencia: így a paralimpiai bajnok és kétszeres bronzérmes Sors Tamás lett az ötkarikás játékok legjobban kereső idulója hazánkban, míg mögötte Cseh Lászlónak jutott a második hely.
Most azonban visszalép az ország: diszkriminatív módon ismét kevesebett kapnak majd a sérült atléták. Annyi bizonyos, hogy a pekingi összegnél nem lehet csekélyebb a mostani, és hogy többet kapnak majd az épek díjának 50%-ánál, de hogy pontosan mennyit, azt még nem lehet biztosan tudni.
Azon is múlik majd, hogy hány éremmel, pontszerző helyezéssel térnek haza.
A lényeg azonban az, hogy semmilyen fajta egyenlő értékrendszerről, elbánásról vagy jutalmazásról nem beszélhetünk. Ez a felháborító!
S.K.coment:
Szerintem mindenki nagyon nagyon óvatos a témában..., mert ha őszintén beszél és normálisan..., akkor sajnos azonnal támadják és kikezdik...
A magam részéről igen isNagyon fontos dolognak tartom a parasportot...,hiszen egy teljes életet nyújt azoknak akik nem tehetnek különböző fogyatékosságukról....,ugy gondolom és véleményem is egyben.., hogy ezeknek azEMBEREKNEK / SPORTÓLOKNAK...és mindenkinek akik segitik...,felkészitik...,edzik és mindennapjaik küzdelmeiben részeseik valamilyen szinten...,elismerésre méltó és tisztelet jár a teljesítményükért!
A fogyatékosság nem érdem..., hanem egy sajnálatos állapot...! és ezeket az Embereket Segíteni kell..., hiszen ugyanúgy Emberek ők is, mint az épek!
Valóban a sporteredmények értékelése pedig egy más terület..., és a teljesítmények, eredmények elismerését csak másokhoz viszonyítva..., a konkurenciát és sok más szempontot figyelembe véve... lehet értékelni... és ez pedig azt jelenti..., hogy nyilván az épeknél elért kiemelkedő eredményt... általában nehezebb elérni..., mint a fogyatékosoknál....,De csak általában!azt gondolom...,hogy sajnos ugy
a médiákban...,televizios jogdijakban..., mint a megannyi reklámban..., a paralimpia és maga a para sport nem biznisz!
no én azért bátran azt merem erre mondani...,hogy:
kérem szépen mindenki nyugodtan probálja ki!...milyen az úszás fél kézzel pl....,vagy történetesen egy székben ülve kardozni...,és éppen arany vagy ezüstérmet szerezni...,
Ezek a Sportólok ezt az állapotot nem kérték..., és biza ŐK is sírhatnának..., no meg állhatnának sorban segélyekért..., de Ők közben keményen küzdenek Magukhoz képest....,és maximumot adnak...,képviselve egy kis országot amit MI magyar emberek úgy hivunk
MAGYARORSZÁG!!!
Ui:
A rossz értékítélet nem az övék!!!
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
Magyarország szereplése, eredményei szeptember 7.-ig
a 2012. évi nyári paralimpiai játékokon
Érem Versenyző Sportág Versenyszám Dátum Arany
Sors Tamás Úszás 100 méter pillangó (S9-es kategória) augusztus 30. Arany
Pálos Péter Asztalitenisz Férfi egyéni (11-es kategória) szeptember 3. Ezüst
Sors Tamás Úszás Férfi 400 méter gyors (S9-es kategória) szeptember 4. Ezüst
Dani Gyöngyi Vívás Női tőrvívás egyéni (B kategória) szeptember 4. Ezüst
Krajnyák Zsuzsa Vívás Női párbajtőr (A kategória) szeptember 5. Ezüst
Tóth Tamás Úszás Férfi 50 méteres gyorsúszás (S9-es kategória) szeptember 5. Ezüst
Tóth Tamás Úszás Férfi 100 méteres gyorsúszás (S9-es kategória) szeptember 7. Bronz
Szabó Nikolett Cselgáncs Női 70 kg-os szeptember 1. Bronz
Osváth Richárd Vívás Férfi párbajtőr (A kategória) szeptember 4. Bronz
Krajnyák Zsuzsa Vívás Női tőrvívás egyéni (A kategória) szeptember 4. Bronz
Biacsi Ilona Atlétika Női 1500 méteres síkfutás (T20-as kategória) szeptember 5. Bronz
Vereczkei Zsolt Úszás Férfi 50 méter háton (S5-ös kategória) szeptember 6. Bronz
Sors Tamás Úszás Férfi 100 méteres gyorsúszás (S9-es kategória) szeptember 7.
További magyar eredmények
Érem Versenyző Ország Sportág Versenyszám Dátum Arany
Novák Károly Eduárd Románia Kerékpározás Férfi 4 kilométeres pályaverseny szeptember 1. Ezüst
Novák Károly Eduárd Románia Kerékpározás Férfi 24 kilométeres országúti verseny szeptember 5.
Versenynaptár
● Nyitóünnepség Versenynapok ● Döntők ● Záróünnepség
Augusztus/Szeptember 29 30 31 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Aranyérmek Ünnepségek ● ● Íjászat
4 3 2 9 Atlétika
11 17 20 17 21 20 21 16 23 4 170 Bocsa
3 4 7 Kerékpározás
5 5 5 3 18 4 6 4 50 Lovaglás
2 3 2 4 11 10 személyes labdarúgás
1 1 14 személyes labdarúgás
1 1 Csörgőlabda
2 2 Cselgáncs
4 4 5 13 Erőemelés
2 3 3 3 3 3 3 20 Evezés
4 4 Vitorlázás
3 3 Lövészet
2 2 2 1 1 1 1 2 12 Úszás
15 15 15 14 14 15 15 15 15 15 148 Asztali tenisz
11 10 4 4 29 Ülőröplabda
1 1 2 Kosárlabda
1 1 2 Vívás
4 4 2 1 1 12 Rögbi
1 1 Tenisz
1 2 3 6 Összes döntő 28 40 49 59 51 54 64 47 48 57 6 503 Összes verseny 28 68 117 176 227 281 345 392 440 497 503
ÉREMTÁBLÁZAT 2012. szeptember 6-án:
A 2012. évi nyári paralimpiai játékok éremtáblázatának első tíz helyezettje Nemzet Arany
Ezüst
Bronz
Összesen 1. Kína (CHN)
70 60 53 183 2. Nagy-Britannia (GBR)
31 39 38 108 3. Oroszország (RUS)
31 31 23 85 4. Ukrajna (UKR)
27 18 23 68 5. Ausztrália (AUS)
25 18 26 69 6. Egyesült Államok (USA)
23 21 27 71 7. Németország (GER)
14 21 17 52 8. Brazília (BRA)
14 10 5 29 9. Lengyelország (POL)
10 11 6 27 10. Franciaország (FRA)
8 13 13 34 35. Magyarország (HUN)
2 6 6 14
There are currently 1 users browsing this thread. (0 members and 1 guests)