Meghökkentő mesék, történések nőkről és férfiakról.

[mezga geza]

Egy férfi és egy nő kellemes ernyedt ölelésben alszik el egymás karjaiban, amikor megcsörren a zárban a kulcs. "Úristen! Megjött a férjem!" kiáltással ébreszti a férfit. A férfi kábultan kapkodja ruháját magára, majd az ablakon kiugorva angolosan távozik. Már az utcán a buszmegállóhoz közelítve lassítja lépteit. "Hiszen én vagyok a férje!"

[Fukiandi]

tök jókat írtok

[hablaty67]

Velem történt, valahová már megírtam, ide csak átemeltem a posztot:

Én azt hiszem, tényleg vannak nők, akik átsuhannak az ember életén és a feledhetetlen emlékeken kívül már csak romokat és pusztítást hagynak maguk után. Én 45 éves vagyok, ő 36 éves. Én elvált, ő az a talpraesett, okos, magabiztos, de édes NŐ. Interneten akadtunk egymásra egy fórumon. Én irkáltam a véleményeket a topikokba, neki megtetszettek az írásaim, a stílusom, végül a fórumon keresztül írt és egy éves levelezés lett belőle. Tavasszal jöttem haza Ausztriából, ahol a téli szezonban dolgoztam, onnantól facebookon folytattuk. Napközben csak évődés, esténként kikövetelt egy-egy igen sikamlós sztorit, miket tennék vele, ha ott lennék. Már tudtam, mit szeret, hát olyan leveleket írtam neki, hogy egyszer felhívott és végighallgathattam, hogy élvez el, míg az aznap esti szerelmes-szexelős levelemet olvassa...

Május végére eldöntötte, hogy eljön hozzám, mert otthon nem fogadhatott volna, így én nem mehettem. Egy rokon lakását szereztem meg egy napra. Vasárnap délután érkezett, a saját szülinapi bulimat hagytam ott vele. Beültem mellé az autóba és elautóztunk a lakásba. Pár perc beszélgetés után már fürdött, majd gyorsan én is, ezután egy szál bugyiban futott az ágyba, én utána... Csodás volt, én ilyet még nem láttam, igaz, nincs is a nőkkel túl sok tapasztalatom, sosem voltam az a nagy nőcsábász típus. Ő teljesen kitárta magát nekem, engedte, hogy csodáljam, simogassam az egész testét, azt tegyek vele, amit akarok. Amúgy félénk pasas volnék, tartottam tőle, hogy nem is fogok neki tetszeni, de viselkedése minden aggályomat elfújta és olyan 22 közös órát töltöttem el vele, amit mindig vissza fogok sírni.
Hétfő délután utazott haza, azóta csak facebook.
De nem is ez a gondom. Ő mindig is írta, hogy ne akarjam megismerni, csak tönkre fogok menni, majd minden volt fiúja keresi a mai napig, de engem nem érdekelt. Kedd estig tartott az eufória, azóta csak süllyedek, ülök a gép előtt, várom a sorait, egyetlen deep house lemezt hallgatok meg naponta 6-8-szor és nincs kedvem semmihez. Munkát kéne keresnem, de nincs erőm nekifeszülni. Egyáltalán semmihez. Fogalmam sincs, mi történt velem, ez még csak nem is szerelem volt, csupán két barát életében először találkozott, igazából azt sem tudom, milyen vele a hétköznapokban, hogyan viselkedik a hét többi napján. Talán az a hatalmas boldogság hiányzik, amit átéltem vele? Létezik boldogsághormon-függőség? Vagy csak hogy olyan volt vele lenni, mintha már hosszú ideje együtt lennénk nagy szerelemben és egyetértésben? Önnön romjaimban heverek. Tudom, hogy ő és én sosem leszünk egy pár, talán jobb is, annyira különbözünk egymástól, de akkor is. Lehet az ilyet kiheverni?

[M. Dénes]

"Lehet az ilyet kiheverni?" Igen, idővel. Azért, hiányzik Neked ennyire, mert jó volt Vele, és nem csak az nap (hanem chatelni is). És igen, vannak futó kalandok az ember életében, mert ha nem lennének azt sem tudnánk ki illik hozzánk. Kell a tapasztalat.
Az idő erre is megoldást nyújt!

[máriatövis]

Ez nekem kicsit fura.

[jolicica]

Azért olyan szép és intenzív az egész mert lehetetlen, varázslatos és elérhetetlen egyszerre. Ha nem igy lett volna talán nem éreznél így. Most magad alatt vagy és jobb a révületben újraélni mindent, jobb a kín mint a valóság. Hidd el szép ez így. Jó hogy volt és jó hogy vége, talán az ember életében ezek maradnak a legédesebb emlékek. Ez győz meg majd valamikor hogy igazán éltél, ifjúság, bolondság. Vannak helyzetek, hogy nem szabad forszírozni a folytatást, egy veszekedés után, vagy pár hónap eggyüttélés után már nem volna ilyen íze az egésznek. A boldogság tiszta emléke megéri azt a kis szenvedést, hidd el. Na meg, csak szenvedés által változik az ember...