4. oldal, összesen 7 ElsőElső 1234567 UtolsóUtolsó
Eredmények 31-tól/től 40-ig összesen 66

Téma: Sárkány topic

  1. #31
    Regisztrált
    Dec 2006
    Hol
    Randolph, NJ. USA
    Üzenet
    274
    Köszönet
    0
    139 alkalommal 67 üzenetét köszönték meg

    A Sárkányölö legendája

    Ezerhétszáz évvel ezelőtt élt egy katona, akinek valódi élettörténetét rég elmosta az idő, de legendája kitörölhetetlenül él az utódok emlékezetében. A legenda szerint Silena város közelében lévő tóban lakott egy mérges sárkány, amely az ellene vonuló fegyveres népet többször megfutamította.


    A polgárok elhatározták, hogy napi két juhot feláldozva távol tartják a várostól. Ám a juhok elfogytak, és a szörnycsapás elkerülésére immár naponta egy embert küldenek áldozatul a sárkánynak. Sorsot vetettek egymásra, és senki sem vonhatta ki magát alóla. Amikor már majdnem kihalt a város, a király leányára esett a választás. Sorsába beletörődve ment a tóhoz, amikor György katona épp arra lovagolt. A leány elküldte a lovast, de ő nem tágított, részleteiben akarta megtudni, hogy mi zajlik a tónál. A leány mindent elmesélt, és György ezt mondta: "Ne félj, segítek rajtad Krisztus nevében". A sárkány a szokott időben kijött a tóból, és el akarta ragadni a királylányt, ám György lovára fölpattanva szembe került vele, és zászlós lándzsájával olyan súlyos csapást mért a sárkányra, hogy az a földre zuhant. Akkor derékövét a lánnyal ráköttette a sárkány nyakára, és a sárkány, mint egy szelíd kutya, úgy követte pórázon Györgyöt és a királylányt a városba. A város népe rettenetesen megijedt, ám György ezt mondta nekik: "Ne féljetek, az Úr küldött hozzátok, hogy megszabadítsalak titeket ettől a sárkánytól. Ezért higgyetek Krisztusban, és keresztelkedjetek meg, akkor megölöm ezt a sárkányt." Ettől a lelkesítő szózattól megindulva a király és népe megkeresztelkedett, György pedig kihúzta kardját és megölte a sárkányt. Ugyanott, ahol ez az eset történt, templomot építettek, az oltárnál élő forrás fakadt, amely meggyógyította a beteget, aki csak ivott a forrás vizéből.

    György valódi életéből ennél sokkal kevesebbet tudunk. A III.-IV. század fordulóján élt, amikor még üldözték a keresztényeket. A Kappadókiából származó katonatiszt anyja hatására vált kereszténnyé, és ahol csak tudta, támadta a pogányságot. Dadianosz perzsa király bebörtönöztette, és a fogságban rendszeresen és borzalmasan megkínozták. Egy alkalommal egyszerre 60 szöget vertek a fejébe. Egy látomásában Krisztus tudtára adta, hogy kínjai hét évig tartanak, ezalatt háromszor is meghal és föltámad. Ezt a passiószerű történetet szolgája, Paszikratész jegyezte le, szándéka annak bemutatása volt, hogy ember nem rombolhatja szét az Isten által óvott életet. Egy másik változatban Dadianosz helyett Diocletianus császár a bebörtönöztető.
    Lyddában (Palesztina) halt vértanúhalált, sírja fölé templomot építettek a tiszteletére. Ebből a néhány töredékből is látszik, hogy György valódi életrajzát igen nehéz lenne a hátrahagyott

    emlékekből hitelesen megírni. A keresztények üldöztetése idején igen sok Györgyhöz hasonló hívő ember élt, akik Krisztus egyházalapításától kezdve a konstantini fordulatig (a kereszténységnek az egységes Római Birodalom államvallásává válásáig) terjedő több mint 300 éven át, üldözötten is hirdették a kereszténységet, és küzdöttek a mindenkori sárkány, a gonosz, az erkölcstelenség, a pogányság ellen.

    György iránti tisztelet az évszázadok során soha el nem halványult, a legkülönbözőbb korokból a legkülönfélébb módon örökítették meg emlékét. Először az egyház fejezte ki háláját azzal, hogy szentjei közé emelte, így tartva meg nevét az utókornak. Első emlékei is ebből a korból származnak. Szent Demeterrel együtt ők ketten kerültek föl a magyar Szent Koronára katonaszentként Szent Damján és Szent Kozma orvosszentek társaságában. Ők valamennyien a IV. század elejének vértanúi voltak. György volt védőszentje Oroszlánszívű Richárdnak, majd 1222 óta egész Angliának. III. Edwardtól ered az angol hadsereg csatakiáltása: "Szent Györggyel Angliáért!". Ugyanő alapította 1348-ban a Szent György vagy Térdszalag Rendet. A Máltai Köztársaság népe a második világháborúban elszenvedett megpróbáltatásokért és hősies kiállásáért megkapta Angliától a legbecsesebb kitüntetést, a Szent György Keresztet, melyet zászlójába hímzett. A Szent György Lovagrend lovagjainak célja karitatív tevékenységük által a jellemes élet hirdetése. Hazánkban is igen nagy tisztelete van Györgynek, igen kedvelt keresztnév, április 24-én tartjuk az ünnepét. Sok népi hagyomány kapcsolódik napjához, például ekkor indulnak el a pásztorok nyájaikkal a szabadba, hogy majd Szent Mihálykor (szeptember 29.) térjenek vissza velük. Régebben áprilisnak Szent György hava volt a hivatalos neve. Sárkányölő Szent György gótikus bronzszobrát a Kolozsvári testvérek Mátyás király idejében készítették el. A szobor Prágában nagy becsnek örvend, másolatai közül egy a budai várban található.

    A cserkészet megalapítója Sir Baden-Powell angol volt, és védőszentjét, Szent Györgyöt találta a legalkalmasabbnak arra, hogy a Világcserkészet égi oltalmazójává váljék. Szent György legendáját olvasva olyan tiszta jellem tárul elénk, amilyennek magunkat szeretnénk látni. Példakép tehát, az egész világ ifjúságának példaképe.

  2. #32
    Regisztrált
    Aug 2006
    Üzenet
    9
    Köszönet
    0
    3 alkalommal 1 üzenetét köszönték meg
    Paff tényleg a fűről szól?...mondjuk attól lehet épp paffnak lenni

  3. #33
    Regisztrált
    Aug 2006
    Üzenet
    9
    Köszönet
    0
    3 alkalommal 1 üzenetét köszönték meg
    Nekem alligátorteknősöm van őt hívom sárkánynak

  4. #34
    Regisztrált
    Dec 2006
    Hol
    Anglia
    Üzenet
    712
    Köszönet
    32
    254 alkalommal 82 üzenetét köszönték meg
    ZetaTalk: Sárkányok

    Az emberiségnek sok mítosza van a sárkányokról világszerte. Keleten a sárkány az edénydíszítés és a parádék főszereplője, az európai mítoszok pedig tele vannak páncélos lovagokkal, akik csatára keltek a tűzokádó sárkányokkal. A sárkányoknak mindig vannak szárnyai és az alakjuk gyanúsan hasonlít a dinoszauruszokéra. Van ennek a közös emberi emlékezetnek valami valós alapja? Van bizony. Míg a dinoszauruszok már rég kihaltak addigra, hogy az embert megtervezték a majom génkészletből, a Föld nem az egyetlen bolygó volt, amely ilyen teremtményeknek életet adott. Az evolúció hasonló sémákat követ, és ahogy a Földetek szült szárnyas dinoszauruszokat, így tettek más, Földdel kompatibilis bolygók is.
    A sárkányaitok áttelepítettek voltak, akiket az önmagukat-szolgálni korai hírvivői hoztak el a Földre, akik talpnyalóknak egy növekvő begyűjthetőségét érezték meg a Földről a félelemnek és kétségbeesésnek köszönhetően, amit az ő sárkányaik dolgoztak ki. Vajon a sárkányok intelligensek voltak és lelkekkel inkarnáltak? Nem. Egy 1-től 10-ig terjedő skálán, amin egy átlagos kutya 10, a sárkány 3 lett volna. Ez az, amiért - dacára a súlyos méretüknek és a képességüknek a repülésre csakúgy, mint a cammogásra hegyen-völgyön - nagyon könnyű volt megölni őket. Buta barmok. Százakat hoztak belőlük a Földre, és engedtek rá a halálra rémült falvakra. A sárkányok megették az embereket, akik nem voltak sebes futók sem, és magukat elbarikádozni sem voltak képesek a sárkunyhóikban, és akik ízletesebb falat voltak az őznél, ami gyorsan futott és aminek feszes, sovány izmai voltak. A legendák áldozatokról szólnak, melyek során az emberek rendszeresen felajánlottak valakit az övéik közül, hogy kiengeszteljék a sárkányt. Nos, ez természetesen csökkentette a dühöngéseket, mivel ebéd lett hozva az ajtó elé.
    Bár néhány sárkány párzott, már a legelején szétszóródtak, és utódok nélkül pusztulva el, végül eltűntek a Föld színéről. Talán egy pár száz lett belőlük "leszállítva", és az uralmuk, mely csak a legutóbbi millenniumban ért véget, évezredekig tartott. A sárkányok történetei - melyek annál is inkább lenyűgözőbbek, hogy igazak voltak - sokkal jobban elterjedtek, mint maguk a sárkányok. Okádtak-e tüzet? Nem. De amikor bömböltek, nyitott szájjal, ez pont ilyen érzés volt a lőtávon belül lévőknek. Forró lehelet és egy hatalmas légcső.
    All rights reserved.
    Hide Hack By vFCoders.
    ZetaTalk@ZetaTalk.com
    ..néha nem vesszük észre a nyilvánvaló dolgokat!

  5. #35
    Regisztrált
    May 2008
    Hol
    Budapest
    Üzenet
    19
    Köszönet
    18
    1 alkalommal 1 üzenetét köszönték meg
    Egy hete a pesti utcákon volt egy sárkányfelvonulás. Képzőművészeti iskolás tanulók készítettek szebbnél szebb sárkányokat, és azokat röptették. Elöl jött egy hatalmas kínai segítősárkány, aztán néhány kisebb, utánuk Süsü, de volt legószörny és Notre Dame-i vízköpő is. Sajnos a hétfejű kimaradt, de abba nehéz belebújni.

  6. #36
    Regisztrált
    Nov 2009
    Hol
    Kecskemét
    Üzenet
    10
    Köszönet
    0
    0 alkalommal 0 üzenetét köszönték meg
    Boris Vallejo képeit nézzétek meg! Érdemes!

  7. #37
    Regisztrált
    Oct 2009
    Hol
    Kaposvár
    Üzenet
    15
    Köszönet
    4
    0 alkalommal 0 üzenetét köszönték meg
    1976-ban születem a kínai naptár szerint a sárkány évében a nevem is dragon76

  8. #38
    Regisztrált
    Aug 2009
    Hol
    Budapest
    Üzenet
    29
    Köszönet
    29
    10 alkalommal 6 üzenetét köszönték meg
    Ó de jó topik! Mostanában több emberrel is összefutottam, akihez a sárkányok nagyon közel állnak. Az egyik egyenesen annak tartja magát, bár hogy ezt ember létére hogyan gondolja, azt én sem értem pontosan.

  9. #39
    Regisztrált
    Aug 2009
    Hol
    Budapest
    Üzenet
    29
    Köszönet
    29
    10 alkalommal 6 üzenetét köszönték meg
    Azokat érdemes, fantasztikusan jók! Luis Royo is hasonló, és csodálatos!


    Idézet Eredeti szerző Santiago Üzenet megjelenítése
    Boris Vallejo képeit nézzétek meg! Érdemes!

  10. #40
    Regisztrált
    Dec 2006
    Hol
    Randolph, NJ. USA
    Üzenet
    274
    Köszönet
    0
    139 alkalommal 67 üzenetét köszönték meg
    Kedves Santiago és BassetH! Örülök, hogy hozzászólásaitokkal talán felélesztitek ezt a régebbi topikot. Szeretettel egy kis Boris Vallejo.
    Csatolt képek Csatolt képek
    Life is not measured by the number of breaths we take, but by the number of moments that take our breath away. ( anonymous )

4. oldal, összesen 7 ElsőElső 1234567 UtolsóUtolsó

Thread Information

Users Browsing this Thread

There are currently 1 users browsing this thread. (0 members and 1 guests)

A téma címkéi

Üzenetküldés szabályai

  • Nem indíthatsz új témákat
  • Nem küldhetsz választ
  • NEm küldhetsz csatolásokat
  • Nem szerkesztheted az üzeneted
  •