Jeles napok Kormányos: Katalin/Anyoka
|
|
|
|
Állandó Tag
Státusz: Nem elérhető
Üzenet: 1,662
Köszönet: 8
24 alkalommal 23 üzenetét köszönték meg
Regisztrált:: Nov 2005
Hol: Polgár
|
Advent és Karácsony -
2005-12-01, 06:57 AM
Ádvent Havat terel a szél az erdőn,
mint pehely-nyájat pásztora.
S néhány fenyő már érzi sejtőn,
miként lesz áldott-fényű fa,
és hallgatózik. Szűz utakra
feszül sok ága, tűhegye-
szelet fog- készül, nő magasba,
az egyetlen szent éj fele.
Rainer Maria Rilke
Lakásdiszek
A karácsonyi ünnepek nagy részét az otthonunkban töltjük, ezért nagyon fontos, hogy a lakást is ünnepi hangulatba hozzuk, kellően felkészítsük. Néhány ötlettel megpróbálunk segíteni, hogy önnek is sikerüljön minél ünnepibb hangulatot teremteni lakásában.
Érdemes talán azokkal a díszítő elemekkel kezdeni, melyek a kívülről, a külvilág felé jelzik az ünnep közeledtét. A bejárati ajtót díszíthetjük kis koszorúval, csengettyűvel, angyalkával, esetleg ezek kombinációjával. Az ablakokra papírból kivágott angyalkákat, gyertyákat, hópihéket ragaszthatunk, és hóspray-vel körbefújva még téliesebbé varázsolhatjuk. A függönykarnisról lelógathatunk különböző papírból készített és egyéb készen vásárolt díszeket, de a karnist magát vagy a függönyt is díszíthetjük Az én nagy lányom az ablakra szokott festeni.
Ilyen tájt nagy érdeklődés övezi a házunk elejét főleg gyerekek.
Jobbam szeretem én is ha magunk készítette dolgok vannak az asztalon is.
Az asztali díszt is magunk készíjuk. Nem mindig az a jó ha bolti vagy piaci.
Ilyenkor a gyerekekben is nagy kreativitás, és jóval olcsóbb!!! a lényeg, hogy a család együtt örűl, nevet,és ez mindennél többet ér.
Adventi ének
Szent Isten, megáll, amit te mondasz,
Nincs változás te utaidban,
Igéretidben híven megmaradsz,
Hűség látszik munkáidban,
Amit egyszer rendeltél, megteszed,
Szándékod vissza nem veszed.
Első szüleinknek eseteken
Megindult kegyelmességed,
Segíteni kívánván ezeken:
Azt végezte bölcsességed,
Hogy Isten Fia testet felvegyen,
S érettünk eleget tegyen.
Az emberi testet fel is vette,
Óh, mondhatatlan szeretet!
Ki a magas egeknek felette
Él dicsőséges életet:
Az emberi nemzet örömére
Lett a bűnösök testvére.
Jer áldott vendég! Várunk tégedet!
Tisztítjuk te utadat,
Egyengetjük a te ösvényedet.
Mutasd meg nálunk magadat:
Igaz hittel szívünkbe fogadunk,
Állandó szállást ott adunk.
Tisztítsad te is szent érdemeddel
Ebből a bűnnek fertelmét.
Igéddel elménk homályát vedd el,
Világosítsad értelmét,
Adjad, hogy mi is üdvözülhessünk,
Országodba bemehessünk.
|
|
|
|
|
|
|
|
Állandó Tag
Státusz: Nem elérhető
Üzenet: 4,911
Köszönet: 1
1 alkalommal 1 üzenetét köszönték meg
Regisztrált:: Oct 2005
|
2005-12-01, 08:01 AM
Sikerült amit akartál, kezdem várni a karácsonyt, amúgy is a kedvenc ünnepem.
A BéNyuSzeVi párt nagy titkainak tudója és örzője
A ZOTA nyelvi tagozatának vezető professzora-Forgószél által kinevezve
A Bp. Urándusító Rt.-jének megbizott elnőkhelyettese
|
|
|
|
|
|
|
|
Állandó Tag
Státusz: Nem elérhető
Üzenet: 1,440
Köszönet: 0
6 alkalommal 5 üzenetét köszönték meg
Regisztrált:: Aug 2005
|
A karácsony mindig boldog várakozás -
2005-12-01, 01:13 PM
Weöres Sándor
ffice  ffice" /><O  ></O  >
Meduza
<O  ></O  >
Nől a dér, álom jár,
hó kering az ég közt.
Karácsonynak ünnepe
lépeget a fák közt.
<O  ></O  >
Én is ládd, én is, ládd,
hóban lépegetnék,
ha jeges táj fölött
karácsony lehetnék.
<O  ></O  >
Hó fölött, ég alatt
nagy könyvből dalolnék
fehér ingben, mezítláb
ha karácsony volnék.
<O  ></O  >
Viasz-szín, kén sárga
menybolt alatt járnék,
körülvenne kék-eres
halvány téli árnyék.
<O  ></O  >
Kis ágat öntöznék
fönn a messze Holdban.
Fagyott cinkék helyébe
lefeküdnék holtan.
<O  ></O  >
Csak sírnék, csak rínék,
ha karácsony volnék,
vagy legalább utolsó
fia-lánya volnék.
|
|
|
|
|
|
|
|
Állandó Tag
Státusz: Nem elérhető
Üzenet: 8,855
Köszönet: 303
237 alkalommal 162 üzenetét köszönték meg
Regisztrált:: Feb 2008
Hol: Magyarország
|
2008-12-11, 09:40 AM
Bennem lévő Isten üdvözli a bennetek lévő Istent!
|
|
|
|
|
|
|
|
Állandó Tag
Státusz: Nem elérhető
Üzenet: 1,662
Köszönet: 8
24 alkalommal 23 üzenetét köszönték meg
Regisztrált:: Nov 2005
Hol: Polgár
|
2005-12-06, 06:09 AM
Csokoládépénzt termő fa
Amire szükséged lesz hozzá: kb. fél méteres ágas-bogas csupasz faág, fehér festék, egy kancsó víz, gipsz, 24 csokipénz, 24 öntapadós címke, legalább 10 cm magas virágcserép, széles szalag, esetleg egy kis csillámpor, vastag ecset, filctoll, néhány kavics, műanyag tál, műanyag kés, olló, alufólia, ragasztószalag, vékony zsineg és újságpapír.
Teríts ki újságpapírt, és azon dolgozz! Egy műanyag virágcserepet bélelj ki alufóliával! Ha az alufólia elszakad, ragasztószalaggal javítsd meg! Rakj az aljára néhány kavicsot, ettől majd nem fog felborulni! A cserepet kívülról is burkold be alufóliába! Alul és a felső karimánál is hajtsd rá!
Nyomd erősen a kavicsok közé a faágat, amíg el nem éri a cserép alját! Tedd a gipszet a műanyag tálba, önts rá vizet, és keverd simára! Öntsd a gipszet a faág köré a kavicsokra! Amíg a gipsz meg nem köt, tartsd egyenesen a faágat!
Fesd fehérre a faágat! Mielőtt a festék megszáradna, szórd be csillámporral! A zsineget vág fel 15 cm-es darabokra. Ragassz egy-egy hurkot mindegyik csokipénzre, hogy majd felakaszthasd a "fára".
1-től 24-ig számozd meg az öntapadós címkéket, és ragaszd fel a pénzekre! Akaszd fel a pénzeket a faágra! A szalagból köss egy szép masnit a cserépre és a biztonság kedvéért erősítsd oda ragasztószalaggal!
Dedember 1-jétől vágj le naponta egy pénzt! Helyükre apró díszeket, masnikat, kivágott karácsonyi képeket akaszthatsz! Az ünnepre így elkészül a karácsonyfa!
Adventi csomag
Amire szükséged lesz hozzá: kartonpapír, 4 tojástartó doboz (6 tojásos), ceruza, ragasztószalag, olló, folyékony papírragasztó, 24 öntapadós címke, 1 ív piros selyempapír, filctoll, 1 nagy csomagcímke, színes madzag, szép nagy masni, 24 apró édesség vagy egyéb kis ajándék
Vágd le a tojástartó dobozok tetejét, és kend be az alsó felüket, nyomd rá őket a kartonlapra. Így lesz tartása. Vág le a fölösleges kartont a tojásdobozok széle mentén! Ragaszd össze a dobozokat ragasztószalaggal. Tégy mindegyik rekeszbe egy kis édességet vagy ajándékot!
Kend be ragasztóval a tojásos dobozok tetejét és fektesd rá a selyempapírt, melyet finoman nyomkodj rá a ragasztós részekre! A selyempapírt hajtsd a kartonpapír alá! Óvatosan fordítsd meg az egészet, és ragaszd le a selyempapírt!
A dobozok találkozásához ragassz díszes ragasztószalagot! Szintén ragasztószalaggal erősíts a csomag hátára színes madzagból készített akasztót.
1-től 24-ig számozd meg az öntapadós címkéket, és ragaszd fel őket az egyes rekeszekre! Ha nincs öntapadós címkéd, vágj ki ragasztós papírból négyzeteket! December 1-jétől karácsonyig minden napra jut egy kis meglepetés!
Az ötlet nem az enyém már régebben kiírtam egy újságból. Mi szoktuk használni és ötletes.
|
|
|
|
|
|
|
|
Állandó Tag
Státusz: Nem elérhető
Üzenet: 26
Köszönet: 5
0 alkalommal 0 üzenetét köszönték meg
Regisztrált:: Dec 2008
Hol: Pécs
|
2008-12-08, 01:37 PM
Idézet:
Eredeti szerző kata53

Szia! Esetleg fel tudnál tenni képet az elkészített adventi dobozról?
Beysi
|
|
|
|
|
|
|
|
Állandó Tag
Státusz: Nem elérhető
Üzenet: 1,440
Köszönet: 0
6 alkalommal 5 üzenetét köszönték meg
Regisztrált:: Aug 2005
|
2005-12-06, 03:48 PM
Kedves Kata!<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com ffice ffice" /><o ></o >
Örömmel olvasom soraid. Az eltárgyiasuló és pénzközpontú világunkban, gyakran figyelmen kívül maradnak a szeretetet és, személyre szóló ajándéktárgyak. A környezet díszítése. Ezek valós értéke nagyobb, mint a drága pénzen vásárolt, tömeg ajándéktárgyaké. Legmaradandóbb emlékem az apám által készített paraszt szekér, amelyet két járomba fogott nagyszarvú ökör vontatott. Ő faragta fából meseszép ma is emlékezetembe ez a meglepetés. Ma már Édesapám sincs, sem az általa készített ajándék. De az emlékezetemben ez maradt a legszebb, amit valaha is kaptam. Ötletes ajtó és ablak díszek készítéséhez szívesen vennék képes ötleteket itt a fórumon. Az ünnep misztériuma növeli az ajándékozás személyre szóló üzenetét, erre is terjedjen ki figyelmünk.<o ></o >
|
|
|
|
|
|
|
|
Állandó Tag
Státusz: Nem elérhető
Üzenet: 266
Köszönet: 0
4 alkalommal 3 üzenetét köszönték meg
Regisztrált:: Jan 2003
Hol: North York
|
2006-12-12, 04:32 PM
Platon kedves,valamikor regen,jo forman mindent magunk keszitettunk,igy karacsony tajan.Kuldok egy ket kepet amit meg ma is magam keszitek,pedig mar az evek jol elszalltak....
Olellek Mindannyiotokat szeretettel ,bogyomama...
|
|
|
|
|
|
|
|
Állandó Tag
Státusz: Nem elérhető
Üzenet: 7,649
Köszönet: 22
582 alkalommal 283 üzenetét köszönték meg
Regisztrált:: Jan 2003
Hol: Budapest, Hungary
|
2006-12-12, 10:39 PM
December 13. LUCA
A magyar néphagyomány egyik legjelesebb napja. December 13, a Gergely
naptár -1582- életbe lépte elott az esztendo legrövidebb napja,
legsötétebb napjának számított, s egyben a téli napforduló kezdo napja volt.
Innen a Luca-napi termékenységvarázsló játékok, egyebek között a "kutyulás"
is. Szentbalázson és Szegeden így mondták: "Szent Lucának 72 híres napja a
napot rövidre szabja".
E napon kezdjük sarjaztatni a lucabúzát. - Búzát bioboltban kis mennyiségben
kapsz. - Cserép föld közepébe kicsiny poharat tegyünk - vetés után
kivehetjük- , s ezt az óramutató járásának megfeleloen !!!!!!! -teremto
energia iránya- körbevetjük búzával. Karácsonyra kizöldül. A közepébe,
ahol a pohárka helyet ad, méhviasz vagy fehér gyertyát állítsunk és kössük
át a szépen kisarjadzott búzát világoskék szalaggal - Szuzanya köpenyének
színe - . A karácsonyi asztal dísze.
A lucabúzával Föld anyánk ölét vetjük be, "varázsoljuk" termékenységét, a jó
termést, mindennapi kenyerünket, földi égi táplálékunkat. Megszenteljük,
megáldjuk e "felajánlást", amikor karácsonykor az eljövendo év
rendezettségét is megelolegezo búzát megtisztelt helyre tesszük.
Vízkeresztkor a zöldbúzát felaprítva el is fogyaszthatjuk, földjét tartsuk
meg nyári virágainknak.
Galga-mentén az eladó leány férj utáni sóvárgása, "mag-akarása" adta
eredményét, a varázsos zöldülést. Tápén azt mondták: "néköm kinyerem,
jószágomnak legeloje, zöld mezeje". Ha szára hosszúra nott, jó szalmás
termést vártak. Karácsonykor az asszonyok az oltárt öltöztették vele,
karácsonyfa alá is lucabúza került, s vacsorakor közepébe szentelt gyertyát
téve az asztalra.
Luca napja méhében hordozza az új esztendo reménységét, de gondjait is. Tele
van asszonyi kezdeményezésekkel, változatos tilalmakkal, amelyek
következménye az egész évre kihat. Idoszakában, "holdudvarában" a
leghosszabbak az éjszakák: a gonoszok, bubájosok, a rontások ideje ez. A
középkori Európában az oltáron tisztelt Luca mellett egy boszorkányszeru
rontó-bontó Luca is él: lucapuca, luca, lucaasszony a neve. Kísértetszeru
jelenség, mindenekelott az ember rontására törekszik.
Egyes vidékeken a zöld ág sarjasztása e napon kezdodött. Ebben Luca, mint
Jézus menyasszonya házasságszerzo szerepu. Hercegszántó sokác szokásában a
kislányok hajukba font virágkoszorúval jártak, szüzességet varázsolva Luca
és karácsony között az iskolába, régebben a nagylányok is viselték e
koszorút. Kiskunmajsán a "lucapogácsába" gyurut sütöttek, ha az eladólány
találta meg, rövidesen férjhez ment.
Az ország különbözo vidékén e napon készítették a "lucakalendáriumot", s
ekkor kezdték el a lucaszék építését is, amelynek karácsonyig kellett
elkészülnie, s aki arra éjféli miség felállt, meglátta a falu boszorkányát;
a lucaszék készítésével rendezett ember megláthatta a készületlen, szórt
rontást idézo másikat. Szeged környékén a lucapogácsát jó sok zsírral
készítették, sütés elott apró tollakat szúrtak bele, minden családtag
számára külön-külön. Akié sütés közben elégett, az hamarosan meghalt. Néhol
úgy tartották, hogy ilyenkor a halottak hazajönnek pogácsalakomára, s meg
lehet tudni tolük, hogy ki lesz a család következo halottja. A lucanapi
harangszó a leskelodo gonoszt zavarja el.
Luca napján az ország számos vidékén asszonyt nem engedtek be a házba, se
rokont, se szomszédot, nem adtak kölcsön semmit, az aprójószágot pedig
abroncskarikába, vagy az udvar közepére karcolt körbe szórt maggal etették.
Varrni tilos volt, mert bevarrták volna a tyúkok tolókáját, annak
megnyitására babot fejtettek. Orségben fuzfavesszovel " "suprát" fontak, s
azzal verték ki a fehérnépbol a rossz szellemet, s egészséget,
mértékletességet kívántak neki. Palóc vidéken lepedobe öltözött legény,
derekán borjúkötéllel járta a házakat. Arcát liszttel, nyúlborrel vagy
szitával fedte be vele, általa az áhított tisztaság, a szuzség volt jelen -
a nyúl a keleti zodiákusban (állatövi jegy) a Szuz havának jelöloje - .
Kopogtatás nélkül lépett be az ajtón, s kezében tartott Márton-napi fehér
lúdszárnnyal -angyalszárnnyal- simogatta végig a háziak arcát, a falon levo
tárgyakat, a sarokba keresztet rajzolt a szárnnyal és hátrafelé lépegetve
némán távozott. - A gyermekét elaltató anya is így, hátra felé menve,
csendben, tenyerét óvón a gyermek felé tartva hagyja ott kicsikéjét, hagyja
ott békességben, megtartva ot nyugalmában védettségében -. O nem az
európai rontóbontó, lucapucát idézte meg…….
|
|
|
|
|
|
|
|
Állandó Tag
Státusz: Nem elérhető
Üzenet: 4,911
Köszönet: 1
1 alkalommal 1 üzenetét köszönték meg
Regisztrált:: Oct 2005
|
2005-12-06, 03:51 PM
Igazad van Platon, én is mindig azt kérem a lánytól hogy készítsen valamit, el is vannak rakva.
A BéNyuSzeVi párt nagy titkainak tudója és örzője
A ZOTA nyelvi tagozatának vezető professzora-Forgószél által kinevezve
A Bp. Urándusító Rt.-jének megbizott elnőkhelyettese
|
|
|
|
|
Jelenleg 2 látogató (1 tag és 1 vendég) böngészi a témát
|
|
fallamanuel
|
| Téma lehetőségei |
|
|
| Megjelenítési módok |
Vegyes mód
|
Üzenetküldés szabályai
|
Nem indíthatsz új témákat
Nem küldhetsz választ
NEm küldhetsz csatolásokat
Nem szerkesztheted az üzeneted
HTML kód Ki
|
|
|
|