Album: EGYEDÜL VERSMŰHELY, TATA, VASÚT UTCA '!.

1999. augusztus 29-én alakult meg szülői örökségházamban, majd 2000. február 3-án, a tatabányai EXIT Kulturális Konzulátuson tartottuk első felolvasóestünk, Faludi Ádám költő jóvoltából.. A Lyukasóra folyóirat 2000. májusi számában (főszerk. Dippold Pál), továbbá 2001. szeptemberi számában (Szalay Károly) szerkesztettünk 2-2 oldalt. Még 2000. február 29-én felkarolta ügyünket Oláh János, a Magyar Napló folyóirat és Kiadó főszerkesztője illetve kiadóvezetője. Antológiánk 2001. Ünnepi Könyvhetére jelent meg Tata Város Polgármesteri Hivatalának támogatásával (Hetényi Tamás polgármester úr idején): Asztalodon üvegróka címmel(szerkesztette: Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség mai elnöke). Köthető alkotócsoportunk Oláh György és az Egyedül Vagyunk revizionista mozgalom hagyományához. Alkotói a történelmi Komárom-Esztergom megyéhez kötődnek. Felvidéki (Szimő) költőtársunk Kantár Csaba meghalt (1978-2003). Pollágh Péter József Attila-díjas lett, Sopotnik Zoltán Sziveri János-díjas. A tatabányai Széljegyzet-táborban a költőcsoportosulást Pollágh Péter, már elsőkötetesként - feloszlott. Örökségházam odaveszett.

EGYEDÜL VERSMŰHELY, TATA, VASÚT UTCA '!.

Frissítve 2017 Szeptember 15
2017 Szeptember 15  
2017 Szeptember 15  
2017 Szeptember 15  
2017 Szeptember 15  
2017 Szeptember 15  
2017 Szeptember 15  
2017 Szeptember 15  
2017 Szeptember 15  
2017 Szeptember 15  
2017 Szeptember 15  
2017 Szeptember 15  
2017 Szeptember 15  
2017 Szeptember 15  
2017 Szeptember 15  
2017 Szeptember 15  
2017 Szeptember 15  
2017 Szeptember 15  
2017 Szeptember 15  
2017 Szeptember 15  
2017 Szeptember 15  
Képek betöltése......
Képek betöltése......
Vasi Ferenc Zoltán
1999. augusztus 29-én alakult meg szülői örökségházamban, majd 2000. február 3-án, a tatabányai EXIT Kulturális Konzulátuson tartottuk első felolvasóestünk, Faludi Ádám költő jóvoltából.. A Lyukasóra folyóirat 2000. májusi számában (főszerk. Dippold Pál), továbbá 2001. szeptemberi számában (Szalay Károly) szerkesztettünk 2-2 oldalt. Még 2000. február 29-én felkarolta ügyünket Oláh János, a Magyar Napló folyóirat és Kiadó főszerkesztője illetve kiadóvezetője. Antológiánk 2001. Ünnepi Könyvhetére jelent meg Tata Város Polgármesteri Hivatalának támogatásával (Hetényi Tamás polgármester úr idején): Asztalodon üvegróka címmel(szerkesztette: Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség mai elnöke).
Köthető alkotócsoportunk Oláh György és az Egyedül Vagyunk revizionista mozgalom hagyományához. Alkotói a történelmi Komárom-Esztergom megyéhez kötődnek. Felvidéki (Szimő) költőtársunk Kantár Csaba meghalt (1978-2003). Pollágh Péter József Attila-díjas lett, Sopotnik Zoltán Sziveri János-díjas. A tatabányai Széljegyzet-táborban a költőcsoportosulást Pollágh Péter, már elsőkötetesként - feloszlott. Örökségházam odaveszett.

Műveletek