A hunfajú népek legősibb "őskorába" ...szóval a jégkorig lehet visszamenni valamennyire.
A sokak által hihetelennek vélt Ataiszon rokonnépek éltek: urukiak törzse, hunok, agabák, szkíták, indijók...na és Anyahita is itt élt a Bálványosnál. De már ezt a nagy szigetet is nehéz elképzelnie annak, aki nem foglalkozott hosszabban ezzel a kérdéssel. Minél messzebb megyünk időben, annál nehezebb kérdésekbe botlunk.
Mindenesetre az Ataiszon kétféle hunok éltek, a
fehérek (Góg vezetésével) és a feketék (Magóg fejedelemségében).
A sziget elsűllyedése után (ez ie. 5038-ban volt) igen kevés túlélő érkezett az óceán partjára. Meglepő vagy mégsem, de a szigetlakók hajóztak, a hunok is később lettek lovasnép..A Hun Törzsszövetség azonban az elsüllyedést követően kb 1000 év mulva alakult meg Ordoszban (ma ez Kína, a Sárga folyó mentén lévő Batou város). A Hun Törzsszövetség a más úton Ázsiába kerűlt hunokból alakult meg.
Ez a más út...azt jelenti, hogy a sumériai Úr város építéséhez segítségként odaérkező Magya és 570 lovasának egyrésze később elköltözött Sumériából keletre (mai mongol területre) ahol mintegy ezer évig élt és szaporodott, belőlük alakult meg a törzsszövetség. Magya és emberei ugyanis nem tudtak már visszahajózni az Ataiszra, mert ez közben felrobbant..(vulkanikusság okán). Magya Hunor nevű fia volt aki keletre költözött, Kurd nevű fia északra (mai Kurdisztánba) ment és Magyar nevű fia pedig a Kaukázus északi előterében telepedett le, megalakítva Magyarka városát..
Az ordoszi hunok már fehér ( mordvin, manysi, mari, suoma, észt, lett, komi, vepsze, vót)és fekete hunokra (avar, kabar, úz, jász, török, mongol, tatár, zsüán, , csuvasz, bolgár, baskír, újgúr, mandzsu) osztódtak.
A magyarok még nem voltak ott a Hun Törzsszöv. megalakulásakor,,,mert nem léteztek, később jött létre ez az új nép..
Természetesen a leírtak még a vázlat szintjét sem érik el..ezek többtucat oldalon találhatók valahol.
Ataisz történetét Álmos is ismerte, ugyanis ez az Ő általa írt Arvisurában is megjelenik.
Több dolgok vannak földön és égen/Horatió, mintsem bölcs elmétek/Álmodni képes..(Shakespeare)